Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Staud Géza
AZ ORIENTALIZMUS A MAGYAR ROMANTIKÁBAN
Terebess Kiadó, Budapest, 1999
A könyv borítója
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Tartalom

I. Bevezetés
II. Romantika és orientalizmus
III. A magyar orientalizmus
IV. Keleti művek fordításai
V. Keleties beszélyek
VI. A novella
VII. A regény
VIII. A dráma
IX. Tudományos érdeklődés
X. Utazók és utazások
XI. Csokonai
XII. Vörösmarty
XIII. Vajda Péter
XIV. Befejezés
Rövidítések

I.
Bevezetés

Kelet távoli világa felé mindig érdeklődéssel hajolt az európai ember. Vonzotta őt titokzatossága, színei, különös emberei, mesevilága, sokszor pedig éppen az ismeretlensége.
A történelem folyamán sok kötelék csatolta Kelethez Európát s ezek vitték bele Kelet világát az európai ember gondolkodásába. Ezek a kapcsolatok elsősorban gazdaságiak és politikaiak voltak, a görögök és rómaiak korától napjainkig. Volt azonban egy nagyon erős szellemi kapocs is, amely kétezer éven keresztül volt összekötő hídja a két világnak s ez az a vallás, amely Jeruzsálemből kiindulva Rómába érkezett: Krisztus vallása. Keleti miszticizmusát sokszor átgyúrja a racionális, latin kultúrával áthatott európai lélek, érzelmi oldalait elmellőzve tételeit sokszor csak az értelem síkjára redukálja, akár a skolaszticizmus száraz filozófiai spekulációit tekintjük, akár Luther és Kálvin racionális reformját. De az Ó- és Újszövetség keleti téma- és képanyaga mégis állandó tényezője lesz az európai kultúrának éppen úgy, mint a középkorban behatoló zsidó és arab filozófia gondolatai. A festőknél feltűnnek a napkeleti három királyok, a legendákban megjelenik Alexandriai Szent Katalin és Buddha alakja s a költők műveiből Jeremiás siralmainak reminiszcenciái csendülnek ki.
A romantikus kor kezdetén, a XVIII. sz. végén, egyszerre aránytalanul nagyobb szuggesztivitással jelenik meg Kelet az európai gondolkozásban. Megsokasodnak a keleti témák a művészet minden terén és a romanticizmus bengáli fényében egészen különös megvilágítást kapnak. A romantikus kor e divatját tárgyalja a jelen dolgozat, keresve egyrészt a belső rugókat, amelyek a keletiesség fellendülését eredményezték a romantikus korban, másrészt azokat a szempontokat, amelyek szerint e divatjelenségek osztályozhatók. Megvizsgáljuk:
1. Hogyan függ össze az orientalizmus a romantikus szellemiséggel, milyen helyet foglal el a romantikus törekvések között, és melyek a jelenség általános pszichológiai és szellemtörténeti okai. Röviden áttekintjük, hogyan nyilvánul meg az orientalizmus a művészetekben és irodalmakban, és ebben az áttekintésben a magyar kapcsolatokat is szem előtt tartjuk. Arra is ki kell térnünk, hogy mennyiben különbözik a romantika orientalizmusa más orientalista jelenségektől.
2. Második feladatunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan módosulnak az orientalizmus általános pszichológiai és szellemtörténeti indítékai a magyar romantikában és ennek következtében hogyan alakul a magyarországi orientalizmus a magyar fajiság, a hagyomány, a történeti tudat, a földrajzi, politikai és történelmi helyzettől meghatározott magyar szellemiségben. Amint magyar romantikáról beszélünk, éppen úgy beszélhetünk magyar orientalizmusról is, amelynek éppen úgy megvannak a maga sajátosan magyar vonásai, mint a romantikus eszmekomplexumnak, amelybe beletartozik.
3. Végre megvizsgáljuk azokat a pszichológiai motívumokat, amelyek a nemzeti és faji közösségen belül egyéni különbségeket mutathatnak, és az indítékok módosulásai következtében előállított tárgyi különbségeket. Itt nem mellőzhetjük el a forráskutatást sem és rá kell mutatnunk az egyes témák származásrendjére, az íróhoz való viszonyukra és esetleges változásaikra is.
Korhatárul 1849-et jelöljük meg, nem mintha a magyar romantika és vele az orientalizmus teljesen megszűnnék itt, hanem mert ez az év a magyarság külső és belső életében oly nagy változást jelent, a dolgok színe annyira megváltozik, hogy a szabadságharc utáni kort nem nézhetjük ugyanazon szemüvegen keresztül, amelyen a romantikus ízlésnek ezt a tünetét vizsgáltuk.
Ez a tünet pedig egy tartalmi jelenség: a keleties témák elszaporodása. Mi ennek a lélektani okait keressük, s ezért a dolgozat nem más, mint a romantikus tárgyválasztás pszichológiája, amely azonban a romantikus tárgykörnek csak egy részére vonatkozik. A művészeti, formai mozzanatokat elmellőzve, az orientalista divat mindennemű megnyilvánulására rámutatunk s minél szélesebbkörű elterjedését akarjuk igazolni, annál értéktelenebb rétegekbe kell leszállanunk. A magyar romantikának egy, az európai romanticizmussal rokon jelenségét fogjuk bemutatni, amely ugyan nálunk nem volt olyan uralkodó törekvés, mint nyugaton, de mégis belekapcsolja Magyarországot nyugati eszmék áramlatába.1

-------------------
1 Előre bocsátjuk, hogy az eddig alaposan feldolgozott egyéniségeknél (Kőrösi Csoma Sándor, Vajda Péter) csak az eredmények összefoglalására szorítkozunk.

II.
Romantika és orientalizmus

Sokszor hangsúlyozzák, hogy a magyar romantikának nincs világnézeti alapja s így nincs jogosultságuk olyan törekvéseknek sem, amelyek a magyar romantika megmozdulásai mögött világnézeti problémákat keresnek. Ezzel szemben az emberi szellem komplexségére és mindennek mindennel való összefüggésére hivatkozva úgy gondoljuk, hogy nincs emberi megnyilvánulás, amely mögött tudatosan vagy öntudatlanul ne állana valamely világfelfogás. Meg kell találnunk minden esetben azokat az egységes látást adó szempontokat, amelyek minden emberi törekvés mögött állnak, legyenek azok rendszeresek, vagy rendszertelenek, következetesek, vagy következetlenek, tömegesek, vagy szórványosak. Ez a gondolat vezetett bennünket, amikor a nyugatitól különböző, magyarrá módosult romantikában végeredményben ugyanazon romantikus diszpozíciókat kerestük, amelyek a nyugati szellemben is hatottak, s világnézeti alapelveit egyetemes emberi eszmékben ismertük fel.1
"Romantikus" alatt végső értelmezésben bizonyos formai diszpozíciók összességét kell értenünk, amelyek a romantikus kor minden alkotásában megnyilvánulnak. Ezeket a formai diszpozíciókat kell kielemeznünk a romantikus lélek szövetéből, mert csak ezáltal kaphatjuk meg a romantikus jelenségek osztályozásához szükséges szempontokat és csak így láthatjuk meg a különböző törekvések összefüggését.
Ha szellemtörténetileg vizsgáljuk a romantikus életet, annak kiindulópontját az individualitás új értelmezésében kell látnunk a XVIII. sz.-ban. Két eszme találkozik itt: az egyéniségnek és a végtelennek gondolata. Azáltal, hogy az egyén számára végtelen lehetőségek nyílnak fel, ebből a találkozásból megszületik az első romantikus eszme: a szabadság. Ez a gondolat az egész romantikán átvonul, mint vezető elv, annak ellenére, hogy a szabadság elv nem is lehet, miután hiányzik belőle minden formai momentum. Erre rámutatott már Brunetičre is: "La liberté n'est pas un principe, mais une simple possibilité de faire ou de ne pas faire, et en art, non plus en politique, - on n'en tire absolument rien. La liberté conditionne tout, et elle n'engendre rien."2
A szabadság, mint abszolút elv már Kantnál is felmerül, innen veszi át Fichte, aki ezt a szabadságot az abszolút Én formájában fogja fel. Nála már az alany lesz minden, melyet Kant még ellensúlyozott a Ding an Sich-hel.
A szabadon érvényesülő Én nem ismer semmiféle korlátot s ezért a szabadság nem más, mint a formátlaság elve. Egyedül az alany a fontos s megnyilatkozásainak is csak ez a szuverén alany határozza meg a formáját. Ezért az abszolút Én megnyilvánulási módja a kiterjeszkedés s minthogy formai akadályokat nem állít maga elé, célját minél több tartalom segítségével éri el. A romantikus léleknek ezt a törekvését, amely az individuum kiteljesedését az élménytartalmak halmozásában látja, expanzivitásnak nevezzük. Az egyén száz oldalon tágul bele a világba s mint egy köröskörül növekedő oázis nyeli magába a végtelent mindig nagyobbodva, gazdagodva, színesedve, de formájában ugyanaz marad. Ezzel szemben a klasszikus egyéniség mozgása lineáris, s így nem az élmények sokaságát és gazdagságát , hanem formai tökéletesedését keresi. Goethe már kifejezte ezt a romantikus expanzivitást, amely az egyénnek a végtelen utáni vágyából támadt:

"Willst Du ins Unendliche schreiten
Geh nur zum Endlichen nach allen Seiten"

A romantikus individualizmus tehát az alapja az egész romantikus eszme- és érzésvilágnak. Az individualizmusnak különböző formáit találjuk meg az élet különböző síkjain.
1. Az egyénre vonatkoztatva egyenes vonalat húzhatunk a rousseau-i természetes embertől, az Én fichtei korlátlanságán és Schopenhauer filozófiáján keresztül az Übermenschig és a Wille zur Macht lelkiismeretlen jelszaváig. Ez az individualizmus nyilatkozik meg a romantikus zseni- és hőskultuszban is.
Egy másik vonal szintén a rousseau-i természetes ember elgondolásból indul ki s az egyéni szabadság eszméjéből az emberi egyenlőség következtetését vonja le. Ennek a vonalnak a mentén helyezkednek el a jobbágyság és rabszolgaság felszabadítására irányuló mozgalmak, a zsidó- és nőemancipáció, majd a modern demokrácia és liberalizmus harcai. Így jut el két ellentétes konklúzióhoz ugyanannak az eszmének kétirányú kifejlesztése.
2. A principium individuationsnak néptömegekre való alkalmazásából származik a nemzeti elv, amely a nemzetet fejlődésében és jelen állapotában az egyéni élet alapján ítéli meg. (Herder, Kölcsey). A romantikus történetfelfogás szerint a népeknek is van gyermek-, férfi-, és aggkoruk, s viszont a népeket is az egyén jogai illetik meg. Ez a formája az individualizmusnak főleg az elnyomott népek között jelent meg és végső konklúzióját a szabadságharcokban vonta le.
3. Művészi téren az individualizmus a lírizmusban jut kifejezésre. A líra lesz a romantikus kor legjellemzőbb műfaja, amely mellett még az epika is háttérbe szorul. A romantikus irodalom epikája (eposz, regény) át van hatva szubjektív motívumokkal s így tulajdonképpen csak álepika, mert a romantikus emberből hiányzott az objektív történet- és természetszemlélet. Ugyanezen oknál fogva, nem tud drámát sem létrehozni, jóllehet kevés kornak volt még olyan hőskultusza, mint a romantikának.
De nemcsak a műfajokban nyilvánul meg az individualista elv, hanem a művészi tárgyakban is. Eredetiséget követelnek a művészi témáktól, szenzációt, érdekességet, újdonságot, szóval azt, hogy a tárgy önmagában lekösse az érdeklődést. Ez természetes is, mert a romantikus író formálással nem tudta biztosítani a tárgy művészi önállóságát, (hiszen formai problémái nem voltak) s így a témának magával hozott érdekességével kellett művészi jogosultságát és a közönség érdeklődését biztosítania.
Egyes országokban, ahol az írói önállóság még nem volt tudatos, az eredetiség értelmezése az író munkájára is vonatkozik. Önállót, saját maga kitaláltat írjon, ez volt a jelszó Magyarországon is, s így az eredetiség tulajdonképpen nem más, mint az írói munka egyediségének hangsúlyozása.
Így végigkísérhetjük az individualizmus magnyilatkozását az egész romantikus életben. Morális téren ez az elv az egyén teljes demoralizálását jelenti, egyéni erkölcsöt hirdet, relativista etikát, gazdasági téren elvisz a szabadverseny kialakulásához, a politikában pedig világot vet egy Napóleon államkoncepciójára és a nacionalista államalakulatokra. E mozgalmaknak azonban csak kiindulópontjuk a racionalisztikus: a francia felvilágosodás. A romantika átszövi őket érzelmi motívumokkal annyira, hogy racionalisztikus eredetük sokszor teljesen eltűnik. Lássuk azonban, hogyan függ össze a romantika eszmevilága a romantikus érzelmiséggel.
Az Én a kezdet és a vég, hirdeti a romantika, s minthogy az Én csak mint örökös változás fogható fel, a romantikus szellem alapmotívuma: az öncélú mozgás. A romantika tehát az abszolút szubjektivizmus és lírizmus programja. Így érthető, hogy az romantikus szellem is egységre törekszik, de nem az osztható és elhatárolható klasszikus egységre, hanem egy oszthatatlan egységre, a mozgás egységére: az érzés egységére. Így függ össze a szubjektivizmussal az érzelmi hajlamosság, a romantikus szentimentalizmus. Ez másképpen is indokolható: a romantikus ember határt és törvényt önmagán kívül nem ismer, tehát a végtelenbe tör. Ez pedig intellektuális úton a priori lehetetlenség.
A végtelen csakis érzelmi úton közelíthető meg. Az irracionalizmus és szentimentalizmus tehát szorosan összefüggnek.
Miután a romantikus lélek tartalmi tendenciáját és érzelmi magatartását meghatároztuk, meg is kell jelölnünk azokat a tartalmakat, amelyek segítségével a romantikus érzelmiség megnyilatkozik. Ez a romantikus érdeklődés, illetőleg a romantikus tárgykörök kérdése.
Mindenekelőtt megállapítható, hogy a tárgykörökkel szemben mindig csak egy szubjektív, érzelmi indítékot találunk a romantikában, miután hiányzott belőle a tárgy objektív valósága iránti érdeklődés. A couleur locale törekvés csak látszólag hangsúlyozta a tárgy objektív jegyeit, lényegében a pittoreszk hatás és az érdekesség felkeltésére szolgáló külsőséges eszköz volt. Mivel a tárgyakat nem valamely objektív művészi formán keresztül látta a romantikus író, a tárgy teljesen az író szubjektív érzelmei szerint igazodott. Csak olyan tárgyakat választott, amelyek érzelmi hajlamainak megfeleltek.
A téma tehát csak ürügy, hogy az író érzelemvilága megnyilatkozhassék. Mivel pedig ez csak bizonyos témákban sikerült, a romantikában kötött témakörrel találkozunk. A klasszikus embernek mindegy, hogy mit dolgoz fel, a fontos a forma. Ezért dolgoz fel legtöbbször rég ismert, sokszor feldolgozott tárgyakat. A romantikus embernek azonban nem mellékes a téma. Érzelmi indítékok alapján válogatja meg tárgyait, amelyek közül a legfontosabbak: történeti, népies, primitív, egzotikus, természeti, vallásos, titokzatos, fantasztikus és borzalmas témák. Amint látjuk, a cél minél jobban eltávolodni időben és térben a megkötő jelentől. Azonban valamennyi csak érzelmi ürügyet képvisel, így csak áltörténetiség, népieskedés, álvallásosság és szentimentális természetkultusszal találjuk magunkat szemben, mert a romantikus ember nem a tárgy művészi átéléséből alkot, hanem csak egyénileg indul meg a tárgyon. Tehát vagy érzelmei számára keres alkalmas témát, (természet, történelem, népies és vallásos témák), vagy fantáziája számára szabad lehetőséget (fantasztikus, borzalmas, titokzatos és történeti témák). Még a romantikának az az altruisztikus gesztusa is csak érzelmi ürügy, amely az irodalomból világmegváltó eszközt, a társadalomnak használni akaró, tendenciózus irodalmat csinál. Ennek is végeredményben csak az apostol szerepében való tetszelgés és egy társadalmi érzelmesség kiélése a célja.
Az abszolút Én-ből származó szubjektivizmus természetszerűleg relativizmushoz vezet. Csak ez a világnézeti alap magyarázhatja meg számunkra azokat az ellentétes és sokszor ellentmondó jelenségeket, amelyek romantikus lélekben egymással szemben állanak. A romantikus embernek két arca van s ezek relativista világérzésből születtek. Romantikus antitézisek: Az individualizmus (Rousseau: Emil, Fichte: Én, Nietzsche: Übermensch) és a kollektív tendencia (Le contrat social, egyenlőség, demokrácia, liberalizmus, Marx.) A fejlődés elve (Herdertől Spencer evolucionizmusáig) és a forradalmi elv (ugrás a fejlődésben). Az optimizmus (a haladás bálványa) és a pesszimizmus (Le mal du sičcle, sírköltészet), vagy az állandó hangulati kettősség a romantikus művész lelkében: az ódai és elégikus hangoltság, (Hugo, Vörösmarty). A népiesnek és hazainak a kultusza s e mellett kalandozás fantasztikus és egzotikus tájak felé. Vagy az írói figurák ellentétessége: a hős, az ideálisan jó és az intrikus, a gonosz stb. Így még számtalan ellentétet és ellentmondást bányászhatnánk ki a romantikus lélek szövetéből. Az ellentéteknek ez a szimultán valósága állandó feszültséget teremt a romantikus ember lelkében. Ezért volt olyan nyugtalan és lázas az a kor és megnyugvást nem is találhatott, mert a biztos talajt, az abszolútumot már megszületésekor elvesztette. De nyugtalansága a pozitív tudományokban és a technikában előrevitte az emberiséget, mert ezek azok a területek, ahol a tartalmi törekvés eredményt érhetett el.
Hogyan helyezkedik el a romantikus lélekben az orientális tendencia? Említettük, hogy a keleties témakör egyike azon ürügyeknek, amelyeket a romantikus ember érzelmi fűtöttsége keresett. A keleti tárgyat indokolja tehát mindenekelőtt a romantikus lélek expanzív törekvése, amely százfelé való tágulásában Kelettel is találkozik. Kelet egyik színe annak a kaliedoszkópszerű tarkaságnak, amelyet a romantikus érdeklődés maga körül teremt.
Ha kutatjuk a közelebbi motívumokat, amelyek az orientalizmus fellépését eredményezték, akkor a romantikus lélek mélyéből a következő elemeket tudjuk felszínre hozni:
1. Az első ok, amiért a romantikus ember keleti témához nyúl, magában az eredetiség programjában rejtőzik. Rámutattunk már arra, hogy az írói eredetiség nem más, mint a principium individuationisnak az írói működésére és témáira való alkalmazása. Az írótól önálló, egyéni működést, a témáktól pedig újdonságot, szenzációt, szokatlanságot vártak. Erre pedig igen alkalmasak voltak a keleti témák, amelyekben mindig megvolt a messziről jöttségnek, idegenségnek, különösségnek s így az eredetiségnek a színe. Az eredeti benyomását keltette minden keleties munka, mert eddig még soha el nem ismételt színeket és keretet hozott. Legtöbbször a Keletnek éppen az ismeretlensége keltette az eredetiség hatását, mert minden ismeretlen, még ha hazug színekkel festik is, különösnek és érdekesnek tetszik előttünk.
2. Egy másik motívum, amely indokolja a keleti témák fellépését, a romantikus szentimentalizmus, mely a színes keleti keretben és ösztönös keleti karakterekben jobban el tudta helyezni "szívreható" történeteit, mint a mindennapi, megszokott s ennélfogva konkrétabb hazai keretben. Hogy az érzelmes témák keresése is egyik motívuma volt a keleti történetek közkedveltségének, vagyis, hogy a keleti tárgyakat, mint érzelmes, szívet meglágyító témákat keresték, arra vonatkozólag idézünk néhány sort, amelyre egyébként Gorove László is hivatkozott a Jetzid és Hába Előbeszédében (1806.): "Az efféle változások, melyek a napkeleti történetekben szüntelenül elé fordulnak, sokkal jobban meglágyítják a szívet, mintsem minden a mi erköltsi tudományunk száraz szisztémája" (R. munkáinak töredékeiből. Magy Mus. II. utolsó negyed.)
Ez az érzelmes tendencia nemcsak a keleti témában jelentkezik, hanem a fiktív keleti karakterek felfogásában és az irodalmi munkák stílusában is megnyilvánul. Az emberek itt ösztönös lények, akik mindig érzésük, szívük, ösztöneik és indulataik szerint cselekszenek s így teljesen megfelelnek az általános romantikus ideálnak, amelyből a kor antiintellektualizmusa igyekezett az értelmi elemet kikapcsolni. Különösen a női alakok megrajzolásában jut ez kifejezésre, akiket határozatlan, lágy, légies tüneményeknek s kizárólag a szerelmi érzés által érvényesülő lényeknek fest az orientalista író. Ez a keletiesen rajzolt női alak egyébként az egész romantikára jellemző s ezért mondja Riedl Frigyes, hogy Vörösmarty valamennyi női alakja keleties benyomást kelt.3 Keletiségük az előbb említett tulajdonságaik által jut érvényre.
A keletieskedő stílus pedig szóvirágaival, jelzőhalmozásaival, körülírásaival, metaforáival és szimbólumaival egyenesen érzelmi tendenciát szolgált. Valahányszor a nyelv lesiklik az értelem síkjáról s a kifejezést nem a fogalmak egyszerű kapcsolása által akarja elérni, nyilvánvaló, hogy ez érzelmi szempontok érdekében történik. A jelzők és a különleges kapcsolások (metafora, metatézis, hasonlat stb.) mind az érzelmi velejárót hangsúlyozzák. Ez adja a keletieskedő stílus megértéséhez is a kulcsot. Meg kell azonban jegyezzük, hogy a keletieskedő stílust nem szabad valódi érzés szülte stílusnak tekintenünk, csak manier-nak, amelyben eltanult stílus-fordulatok mögött át nem élt tartalmak zavaros tömege szorong anélkül, hogy őszinte érzés csoportosítaná őket meggyőző sorrendbe.
Másodrendű motívuma az orientalizmusnak a kor kolorisztikus törekvése. Keleten a színek gazdag, még eddig nem látott skáláját keresték, festészetben éppen úgy, mint zenében és irodalomban. Csakhogy maga a kolorizmus a szentimentalizmusnak a folyománya. A színek az érzések hordozói s valahányszor az élet érzelmi oldalát hangsúlyozzák valamely korban, az mindig színtörekvésekkel függ össze. Az orientalizmus többek közt tehát kolorista ürügyet keresett a keleti témákhoz.
3. Kétségkívül közrejátszik a keleti témák népszerűségében ugyancsak a korszellem irracionalizmusából fakadó miszticizmus is. A romantikus léleknek a titokzatosság iránti érdeklődése közismert. Alig van dráma vagy regény e korból, amelynek cselekménye ne valamely titok körül forogna. (Hugo, Vörösmarty stb.) A misztikum utáni vágy viszi az írókat tömegestől a katolicizmus misztikus tanításaihoz (Chateaubriand stb.) és ugyancsak a titokzatosságot keresik a keleti vallásokban (Czakó, Vajda), keleti történetekben és keleti karakterekben is. Az egész Keletnek éppen az kölcsönzött legnagyobb vonzóerőt, hogy nem ismerték és mindenki előtt, mint egy titokzatos, csodákkal teli világ élt.
4. Fontos motívumként szerepel a romantikus szabadságképzet is. Keleten a szabad, természetes, primitív embert keresték, akit nem rontott meg a civilizáció, hanem aki még egészséges ösztönei szerint él. Ez a motívum Rousseau társadalombölcseleti egzotizmusára megy vissza s jellemző példája a magyar irodalomban a Verseghy Ferenctől németből áldolgozott Gróf Kaczaifalvi László vagy a természetes ember c. regény, ahol az író egy indiai pária leányának személyében mutatja be a "természetes szerelmet". A természetesség alatt az ösztönös élet, az érzelmek szabad megnyilvánulása, s minden társadalmi és erkölcsi konvenciótól való megszabadulás értendő. A természetet a maga érintetlen vadságában látták keleten. A szabadság motívuma azonban nemcsak mint "természetesség" szerepelt, hanem, mint lehetőség is; a fantázia játéka számára nyújtott végtelen lehetőség, amely az írót semmiben sem korlátozta, sőt minél kevésbé ismerte a Keletet, fantáziája annál szabadabban, annál felelőtlenebbül működhetett. Fantasztikus történeteik számára ezért keresnek az írók olyan szívesen keleti keretet.
5. Igen gyakran erotikus indítékai is vannak a keletiségnek. Kelet úgy élt a nyugati ember lelkében, mint a szerelem világa. Ez a látás valószínűleg az Ezeregyéj meséinek befolyása alatt fejlődött ki. Különösen a keleti nő alakját rajzolják igen erotikusan és egyetlen jellemvonásának a szerelmi érzést hozzák fel. Ez némileg meg is felelt a valóságnak, mert a háremek rendszere valóban csak erre az egyre nevelte a keleti nőt. Magyarországon különösen Jósika Miklós novelláiban fedezzük fel azt az erotikus motívumot.
6. Végül az a körülmény is kedveltté tette a keleti témákat, hogy a Keletet egyáltalán nem ismerik. Így a romantikus író, aki félt a jelen és a mindennapiság fantáziabénító valóságától, szívesebben kalandozott keletre, ahol felelősség nélkül helyezhette el romantikus történeteit. Ez kettős előnyt jelentett; egyrészt a keleti erkölcsök és jellemek ismeretlenségüknél fogva szabad utat hagytak fantáziájának, másrészt az író fel volt mentve ezek részletes és hű rajzolása alól is.
Ezek tehát azok a szálak, amelyek az orientalizmust a romantikus lélek szövetébe fűzik. Láthatjuk, hogy majdnem valamenynyi romantikus diszpozíció szerepet játszik az érdeklődésnek Kelet felé hajlásában, sőt azt mondhatnók, hogy a romantikus diszpozíciók teljes kifejlődésüket éppen a keleties irányzatban érik el. Erre utalt Wilhelm Schlegel is, mikor azt mondta: "Im Orient müssen wir das höchste Romantische suchen." (Athenaeum. Gespräch über die Poesie. 1800. III.)
Kétféle formáját különböztetjük meg az orientalizmusnak: az egyik, amely csak a tárgyban rejlő egzotikum iránt érdeklődik, a másik, amely nemcsak tárgyban, hanem stílusban is igyekszik keleti benyomást kelteni. A két változat időrendben követte egymást.
Ha a romantikus Európa irodalmain végigtekintünk, mindenütt megtaláljuk az orientalizmus nyomait. Ez az irodalmi divat nem tűnik fel mindenütt egyforma intenzitással, egyes országokban azonban rendkívül fontos szerepet kap.
A franciaországi orientalizmus4 visszanyúlik egészen a XVII. sz.-ig. Fejlődésének legjelentősebb mozzanatai: Galland francia orientalista Ezeregyéj fordítása (1708), amely kibővülve újabb és újabb kiadásokat ér meg és népszerűségének csúcspontjára a romantika idején érkezik. Egész sereg utánzat is támad a nyomában, amelyek közül magyar vonatkozásánál fogva fontos Pétis de la Croix: Ezeregy nap c. mesegyűjteménye, amelyet a francia orientalista Seid Moklez írásaiból fordított le. A keleti műfordítások mindjobban szaporodnak s apránként hozzáférhető lesz a keleti irodalmak minden nagyobb alkotása a nyugati ember számára. A századfordulón különösen De Sacy francia orientalista fejt ki nagy munkásságot.
De a Kelet iránti érdeklődés nemcsak fordításokban nyilvánul, hanem mindjobban elszaporodnak az irodalomban a keleti témák is. Montesquieu Perzsa leveleiben (1784) keleti álarcban kritizálja a hazai viszonyokat, Voltaire keleti tárgyú tragédiáiban és elbeszéléseiben, Favart a Trois Sultanes c. darabjában, Crébillon Le fils Le Sopha c. regényében áldoz a kor divatjának.
A XVIII. sz. orientalizmusa azonban még erősen intellektuális érdeklődés eredménye. A XVIII. sz. erős racionalizmusa erre is rányomta bélyegét. Folytatódik ez az orientalizmus, sőt általános egzotizmussá bővül ki Rousseau fellépésével. A romantikus embert már érzései viszik keletre s így egész orientalista megnyilvánulásának már nem intellektuális, hanem érzelmi színezete lesz.
Az egzotikum iránti vágy hajtja az utazókat keletre, akik aztán táplálékot adnak a keletieskedő irodalomnak. Ugyancsak sok keleti elemet közvetít a köztudat számára az egyiptomi hadjárat és az északafrikai francia kolonizáció is.
Az ebből a szellemből született munkák közül Bernardin de St. Pierre La chaumičre indienne-je (1791.), Florian meséi (1792.), Victor Hugo Orientales-jai (1829.) és Lamartine Voyage en Orient-ja (1835.) a legnevezetesebbek. Mellettük száz meg száz novellista és költő elégíti ki a folyóiratok közönségének mindennapi igényeit.
Angliában is nagy mértékben elősegítik az orientalista törekvéseket Angliának a Kelettel való politikai és gazdasági kapcsolatai. Éppen ezért az angol keletieskedő irodalomnak középpontjában India áll. Legjelentősebb termékei: Beckford Vathek c. regénye (1798.), Southey Course of Kehama ind. tárgyú elbeszélő költeménye (1810.), Thomas Moore Lalla Roukhja, mely regényes keretben négy elbeszélést mond el (1817.), Walter Scott Count Robert of Paris-a (1831) és Morier Keleten játszódó regényei: Hajji baba, Zorab, Aysha stb. Ez utóbbiakat nálunk Petrichevich Horváth Lázár ismertette (Ath. 1837. I. II. ). Megemlíthetjük még, hogy Kalidásza híres drámájának, a Sakuntalának fordítása 1789-ben jelent meg. (Németül 1791.)5 Jones kiváló orientalista pedig latinul adja ki a keleti költőket.
Az angol keletieskedő irodalomnak legnagyobb alakja azonban Lord Byron, aki a Kelet imádatában valamennyi kortársát felülmúlta. Görögországba utazik, harcol a görög szabadságért, albán ruhát ölt magára és beszélyeiben is megeleveníti a déli Balkán színes életét. Elbeszélései rendkívül erős hatással voltak az egész európai keleties irodalomra: The Bride of Abydos (1813.), The Giaour (1813.), The Corsaire (1814.), The Island (1823.), Mazeppa (1818.), Sardanapal (1821.), The Siege of Korinth (1816.). Fantáziáját az Ezeregyéj is megtermékenyítette, amelylyel sokat foglalkozott. Végül egy sereg zsidó költeményt írt, amelyeket egy zsidó zeneszerző megzenésített és kiadott Hebrew Melodies c. alatt (1815.).6
A német irodalomban találjuk a legnagyobb mértékben a keletieskedést. A tudományban igen erős volt a Kelet iránti érdeklődés. Schultens, Friedrich Schlegel és Hammer Purgstall munkássága a legfontosabb. Schultens kiadja a Calilah wa Dimnah-t bő kommentárokkal (1778.), Schlegel keleti nyelvekkel foglalkozik és 1808-ban megjelenik nevezetes munkája: Über die Sprache und Weisheit der Indier. Hammer Purgstall 1809-ben folyóiratot alapít Fundgruben des Orients címmel, melyben 1818-ig számtalan cikkben tárja fel a keleti irodalom kincseit. 1812-ben megjelenik Hafiz fordítása, majd később nagy tanulmányokat és keleti antológiákat ad ki. Fontos dátumot képvisel az Ezeregyéj első teljes német fordítása is (1825.), amelyet Habicht, von der Hagen és Schall adtak ki.
A keletieskedő irodalom legjellemzőbb alkotásai: Lessing Nathan-ja (1779.), Schikaneder Varázsfuvolá-ja (1791.) Mozart zenéjével és ehhez hasonló sok keleties tündéri játék, amelyek a pesti német színház színpadán is nagy sikereket arattak. Wieland Dchinnistan címen keleties tündérmese-gyűjteményt ad ki (1791.) s regényei közül is több Keleten játszik (Abderiten stb.).
Goethe Westöstlicher Divan-ja (1817.) egyik legérdekesebb megnyilvánulása a keleties divatnak. Goethét részben Hammer Purgstall Hafiz-fordítása, részben késői szerelme (Marianne Willemer=Suleika) inspirálta a versgyűjtemény megírására, amelynek később sok utánzója is akadt.7
Platen Ghazelen címen ad ki egy versgyűjteményt (1821., 1828.), Rückert pedig Östliche Rosen c. kötetével (1822.) tűnik fel. Igen jellemző, amit Rückert magyar ismertetője ír a német keleties költészetről: A német költészet az idegen népszellemet közbirtokká kívánta tenni, mégpedig két úton igyekezett ezt a célt elérni, ú. m. fordítások és a keleti költészet szabad reprodukálása által. "Goethe az utóbbi utat örök időkre megállapítá s egyszersmind a keletnek a nyugatra vitele s alkalmazása által nemzetiesíté is. Őt követé Rückert, Kelet rózsái-ban, utóbb jöve Platen, és végül Stieglitz, ki az egész keletet képekben, azaz életben és mozgásban igyekezett ábrázolni.
De Rückert azonban ama másik utat t. i. a philologiait sem feledé, érezve, hogy csak ennek a költészettel párosításától lehet igaz és tetemes haladást reményleni. E végre ő azon mezőre
lépett, mellyen egy Hammer, egy Bohlen és mások járdaltak s azóta Rückert e nemű studiumából egy sereg csodálatra méltó fordítmányt láttunk előkelni, mellyek az arab, a perzsa, a chinai és indus költészetekben a keletnek főbb formáit újítják fel előttünk". (Gesammelte Gedichte von Friedrich Rückert. Társ. 1836.) Rückert és Platen változatos formajáték számára keresett ürügyet Keleten.
Keleties tárgyakat találunk Chamissónál, Heinenél, Tiecknél, Kotzebuenál, Grillparzernél, Körnernél, Bodenstedtnél is. A kor ponyvaregényei tele vannak keleties kalandokkal és a folyóiratok rengeteg keleti vonatkozású cikke állandóan ébren tartotta a közönség érdeklődését. Legjellemzőbb példája az Ausland c. folyóirat, amely tele van keleti vonatkozású tanulmányokkal és hírekkel.
Jellemző, hogy magyar témák Nyugat romantikus irodalmába, mint keleti kuriózumok vonultak be. Az írók ugyanolyan egzotikumot keresnek vidékeinken és a magyar jellemben, mint az ázsiai vagy afrikai témákban.
Byron Werner vagy az örökség c. drámájában (1812.) sűrűn szerepeltet egy Gábor nevű magyart; ezt a figurát a Lee nővérek Canterbury Tales c. elbeszélésgyűjteményének (1804.) egyik elbeszéléséből vette.8 Magyar tárgyat dolgoz fel Samuel Taylor Coleridge Zápolya c. drámájában is (1817.) .9 A darab Illiriában játszódik és sok magyar név szerepel benne (Bethlen, Emeric, Andreas stb.), amelyek egy részét egy régi angol Bánk-bán tragédiából vette: Lillo: Elmerich or Justice Triumphant (1739.) c. szomorújátékából.10
A francia irodalomban Rousseau magyar tárgyú vígjátékát és novelláját11 és egy ismeretlen író Le Pacha de Bude c. regényét sorolhatjuk ide.12
Németországban különösen kedveltek voltak a magyar témák, elsősorban török témákkal kapcsolatban. Grillparzer feldolgozza Bánk-bán históriáját,13 Kotzebue Benyovszky Móric kalandjait és Béla futását. Körner Zrínyi Miklósról írt tragédiát14, Birch Pfeiffer Karolina pedig Szapáry Péterről írt egy értéktelen, de sok sikert aratott színdarabot, amelyet a pesti német színház is számtalanszor adott. Legművészibb formában Lenau szólaltatta meg a magyar puszta hangulatait. Megemlíthetjük Freytag Gusztáv magyar tárgyú elbeszéléseit is, amelyek a század közepén képviselték a magyar egzotikumot a német irodalomban.15
Az orientalizmus azonban nem csak az irodalomban követelt helyet magának, hanem a romantikus élet minden síkján. A hatást legelőször a színpad érezte meg, amely legszorosabb összefüggésben volt a kor irodalmával. A keleti dekoráció és kosztüm a keleties tárgyú darabokkal vonul be a színházba, kielégítve
a színháznak egy mindig titkolt, de mégis állandóan kifejezésre jutó vágyát, a látványosságra való törekvést, amely a keletiségben gazdag táplálékot talált.16
Az összes művészetek közül legerősebben a festészetben nyilvánult meg a keletieskedés.17 Különösen a francia festők (Gros, Delacroix, Decamps, Fromantin, H. Vernet, Champmartin, Chassériau stb.) foglakoztak keleti témákkal. Az orientalizmus a festészetben szoros összefüggésben van a kor kolorista áramlatával. A festők színfantáziájuk számára keresnek megvalósulási keretet s ezt megtalálják a napsütötte Kelet színes világában. De Kelet szellemébe ők sem hatolnak be, nem törekszenek objektív, drámai átélésére s Kelet így számukra is csak ürügy színproblémáik kifejezésére. A magyar romantikus festészetben is állandóan él a vágy keleti témák után Markó Károlytól kezdve.18 Különösen sok keleti anyagot hoznak haza keleten utazó festőink.19 (Ligeti Lajos, Libay Károly Lajos, Roth Imre, Petrovits Pál, Schoefft Ágoston.) Itthon dolgozó festőink számára Bécs közvetítette a keleti anyagot. Az Életképek kiállítási beszámolóiból láthatjuk, hogy a tárlaton nagy számmal szerepeltek keleties képek. (1844., 1847.)
Külön csoportot alkotnak keleties könyvillusztrációink, amelyek részint keleti vonatkozású könyveinket (B. Patay S.: Régi indusok böltselkedések, Gorove L.: Jetzid és Hába stb.), részint folyóiratainkat és évkönyveinket díszítették. Ezek legnagyobbrészt külföldi képek utánnyomatai s csak elvétve kerülnek ki magyar műhelyekből.
Az építészet is meghozta a maga áldozatát a keletieskedő divatnak. Bécsben Müll és Siccardsburg az opera építői, Pesten pedig főleg Feszl Frigyes képviseli a keleties irányt.20 A Vigadó zseniális építőjének tanítványai pedig egészen a század végéig keleties ornamentikával dolgoznak. (Pán József, Weber Antal, Máltás Hugó.)
Elősegítették ezt a mozgalmat a hírlapok és folyóiratok híradásai is, amelyek Ceylon szigeti festészet, Keleti gyors festészet, Chinai építőmesterség, Egyiptusi építészet stb. c. cikkekkel állandóan ébren tartották az érdeklődést. Különösen a Honművészben (1833-tól) találunk sok, keleti művészetről szóló híradást.
Rendkívül erősen jelentkezett az orientelista törekvés a zenében, ahol alkalmat adott egzotikus harmóniákra és színes hangszerelésre. Itt is a kolorista törekvésekből nő ki a keletiség, mert a romantikus zene főproblémája a színfolt volt. A keleti témák pedig kiválóan alkalmasak voltak a hangszerek színének kihasználására. Különösen az opera kultiválta a keleti témákat, melyekhez nemcsak zenei, hanem színpadi érdek is fűzte.
A pesti német színház számtalan ilyen keleti tárgyú operát játszott21 s ezek így kétségkívül közvetítői lettek az orientalizmusnak Magyarországon.
Nyugat orientalista érdeklődéséből magyarázható ebben az időben a magyar cigányzenének európai elterjedése is.22 Nyugat egzotikumot keresett és talált a magyar cigányzenében, amelynek közkedveltségét az is bizonyítja, hogy majdnem minden romantikus zeneszerző ír magyar táncokat és fantáziákat (Brahms, Rossini stb.), amelyeknek ihletét a cigányzenészektől vették. A magyar tánc keleti egzotikumként vonul be nyugatra éppen úgy, mint a gulyás, a csikós és a betyár három alakja.
Végül a kertművészetben is feltaláljuk a keleties elemeket, amelyek a XVIII. sz. végén kialakuló angol kerteket díszítő épületek között bukkannak fel. Ezek a kertek tele vannak mosquée-kkal, kínai tornyokkal és japán hidacskákkal. Németországban különösen Fr. Ludwig Schkell képviseli ezt a divatot, akinek leghíresebb műve a schwetzingeni park.23
Így szövi át ez a divat az egész romantikus életet, bizonyítva, hogy nem egy véletlen és szórványos, hanem a romantikus lélekkel szorosan összefüggő, általános jelenséggel állunk szemben.

--------------
1 Bibliográfia. Erdélyi János: Valami a romanticizmusról. Szépirodalmi Szemle. 1847. Br. Kemény Zsigmond: Klasszicizmus és romanticizmus. 1863. Zsilinszky Aladár: Klasszicizmus és romanticizmus. 1924. Farkas Gyula: A magyar romantika. 1930. - L. Cariot et Ch. Rčgismanset: L'Exotisme. 1911. Lasserre: Le romantisme français. Nouv. Éd. 1908. Joseph Aynard: Comment définir le romantisme. Revue de lit. comp. 1925. Charles Maurras: Romantisme et révolution. 1928. - J. Nadler: Die Berliner Romantik. 1921. J. Petersen: Die Wesensbestimmung der deutschen Romantik. 1926. O. Walzel: Deutsche Dichtung von Gottsched bis zur Gegenwart. Romantik. Handb. d. Litteraturwissenschaft. 1930.
2 Brunetičre: Les époques du Théâtre français. é. n.
3 Vörösmarty Mihály, Egyetemi előadás. 1905.
4 Cariot et Régismanset: L'Exotisme. Paris. 1911.
és elbeszéléseiben, Favart a Trois Sultanes c. darabjában, Crébillon Le fils Le Sopha c. regényében áldoz a kor divatjának.
5 Arany J.: Monier Williams. A hindu dráma. Ö. M. X.
6 Koeppel Emil: Byron. Ford. Esty Jánosné. 1913. Függelék: Morvay Gy.: Byron Magyarországon. - Gurnesevits Lajos: Byron Magyarországon. E. Ph. 1901.
7 Nálunk Kazinczy Gábor ír egy Suleicha című elbeszélést, amelynek azonban a címen kívül semmi keleti vonatkozása nincs. (Emlény 1842.)
8 Fest Sándor: Byron Magyar Gáborja. Irod. tört. 1913.
9 Ulrich György: Coleridge magyar tárgyú színműve. Irod. tört. 1914.
10 Csiky Gergely: Az Angol Bánk-bán. Kisf. Társ. É. XV. 1879-80.
11 Rácz Lajos: Rousseau magyar tárgyú színműve. E Ph. K. 1911. - Hankiss: Rousseau magyar tárgyú novellája. E. Ph. K. 1917.
12 Beöthy Zs.: A magyar szépprózai elb. II.
13Bayer: Egy német Bánk-bán. E.Ph. K. 1904. - Heinrich: Grillparzer Bánk-drámájához. E. Ph. K. 1895. és Figyelő III.
14 Petz: Körner Zrínyi drámájáról. E. Ph. K. 1895. - Kardos A.: Körner Zrínyije. E. Ph. K. 1883.
15 Trostler József: Freytag Gusztáv magyar tárgyú elbeszélései. E. Ph. K. 1918.
16 Cohen: Historie de la mise en scčne du moyen âge. Paris. 1926. - M. v. Boehn: Das Bühnenkostüm. Berlin. 1921. - M. v. Boehn: Puppen und Puppenspiele. München. 1929. Gregor: Wiener scenische Kunst. Wien. 1924. Lanson: Esquisse d'une historie de la tragédie française. Paris. 1927.
17 Jean Alazard: L'Orient, thčme romantique, Revue de l'art mai. 1930. - H. Focillon: La peinture au XIX. sičcle. Paris 1927. - Staud Géza: Keletieskedés a romantikus festészetben. Élet. 1930. nov. 16.
18 Szana Tamás: Markó Károly és a tájfestészet. 1898. - Keleti Gusztáv: Idősb Markó Károly. Magyar knyt.
19 Kelp Anna: A XIX. sz.-i magy. festészet viszonya a francia festészethez. Bpest. 1928. - Lyka Károly: A táblabíró világ művészete. 1922.
20 Vámos Ferenc: Feszl Frigyes és kora. Magyar Művészet. 1925.
21 P. Kádár Jolán: A budai és pesti német színház története. 1913.
22 Major Ervin: Bihari János. Zenei Szemle. 1928. jan.
23 F. Hallbaum: Der Landschaftsgarten 1780-1883. München. 1927. - A franciaországi
keleties kertdíszítésről megemlékezik D. Monet: Le romantisme en France au XVIII. s. p. 63.

 

III.
A magyar orientalizmus

A magyar romantika jelenségeit nem szabad idegen szemléletek alapján megítélnünk. A magyarság anyagi és szellemi adottságai különböznek más nemzetekéitől, s így az Európát átjáró romantikus szellemáramlat nálunk ezen adottságoknak megfelelően, a nyugatitól különböző formában jelent meg.1
Mindazonáltal azok a lelki alapdiszpozíciók, amelyek nálunk e kornak eseményeit irányítják, ugyanazok, mint amelyek a nyugati romantikában hatottak. Az individualizmusnak nálunk elsősorban nemzeti értelmezését találjuk meg. A nemzeti öntudat felébredése először az irodalomban, később a politikában is tapasztalható. Az irodalmon keresztül való nacionalizálódás a magyar romantikának legjellemzőbb vonása. Ezzel függ össze a nemzeti nyelvnek, mint az irodalom eszközének pallérozására irányuló törekvés: a magyarnyelvűség programja. Ebből a szempontból Kazinczy nyelvújítása is romantikus jelenség, mert a nemzeti individualitás eszméjét szolgálta. Eszközeiben ugyan racionalisztikus és inkább a XVIII. század racionalizmusának hatása alatt áll, viszont forradalmisága, amellyel máról-holnapra kívánja megváltoztatni a magyar szókincset, ismét romantikus eszmekörbe utalja.
Az irodalmi nacionalizálódás egy nagy egységesítő folyamat, amely a magyarság táji, faji, felekezeti különbségeit a nemzeti érzés egységes szempontja alatt egyenlíti ki.
Az irodalmi nacionalizálódás által megteremtett nemzeti öntudat ezután politikai következményeit is levonja a nemzeti gondolatnak. Ezt az újabb harcot két szimbolikus politikus képviseli: Széchenyi és Kossuth. Mindkettő romantikus és mégis ellentétei egymásnak. Egyik a fejlődés elve alapján áll, s Ázsiából kihozott sajátságainknak fokozott kifejlesztése által látja megvalósíthatónak a nemzeti elvet. A másik az érzelem erejétől elragadtatva, a forradalom romantikus gesztusával akarja megvalósítani ideáljait.
Az individualizmusnak nemzeti értelmezésén kívül az egyénre alkalmazott formája is megvan, s ez az, ami az irodalomban az eredetiség programjában nyilvánul meg, s amelynek felvetését Kármán József személyéhez kapcsolhatjuk. Az eredetiség eleinte csak azt jelenti, hogy ne csak fordításokra használjuk erőnket, hanem önálló munkákat is írjunk. Kármán az eredetiségen a magunkkészítettet érti. Döbrenteinél már az eredeti egyenlő a nemzetivel és ez átmegy a köztudatba is. Tehát az eredetiség az író munkájára vonatkozik. A későbbi romantika azonban az eredetiség követelményét az írói témákra is kiterjeszti, s ezért érdekességet, addig soha elő nem fordulást, izgató újságot követel a tárgytól. Az eredetiség felett való féltékeny őrlődés megnyilvánul a kor írói öntudatában is, bizonyítéka éppen a sok plágiumper.
A romantika expanzív törekvése nálunk a különböző kultúrák felé való fordulásban nyilvánul és rendkívül tarkává teszi a kor irodalmi képét. Egymás mellett áll több irodalmi "iskola" (németesek, deákosak), néha azonban ez a sokoldalú érdeklődés egy emberben nyilvánul meg (Csokonai).
Másik megnyilvánulási formája az expanzív romantikus léleknek a mindent szubjektív látással átfogó lírizmus. Ezért a mi romantikánk uralkodó műfaja is a líra, amely Aranyig és Keményig még epikánkat is teljesen átszövi, annyira, hogy romantikus eposzainkat és regényeinket sokszor alig tekinthetjük másnak, mint lírai ürügyek sorozatának (Zalán futása).
A magyar romantikának a lírizmusa legerősebben a természettel szemben jut kifejezésre. Romantikánk természetszemlélete tejesen szubjektív. Még Jókainál is ezt állapítja meg Zsigmond Ferenc: "Az életnek az az objektív képe, mely a regény és novella legfőbb célja volna, menthetetlenül elmerül a természet iránti rajongás áradatában".2
A lírizmussal kapcsolatos nyugati szentimentalizmusnak azonban nálunk hazai gyökerei nincsenek, és amennyiben találkozunk ilyen szellemű művekkel (Fanni hagyományai, A karthauzi), azok külföldi hatások alatt jöttek létre. Ellenben találunk egy faji vonást, amelyet Kölcsey "a magyar karakteri szentimentalizmusnak" nevez. Ez a búba merített kedv, a sírva vigadás vegyes érzelme, amely egész zenénket és irodalmunkat áthatja, s amely diszpozíció számára a romantika érzelmisége igen kedvező alkalmakat nyújtott.
Nálunk is megtaláljuk a relativizmusból származó ellentéteket. Olykor két ember képviseli az ellentétes pólust (Széchenyi és Kossuth), olykor pedig egy író lelkében van különös kettősség (Berzsenyi, Vörösmarty), amely az ódai és elégiai hangoltság szimultaneitásában nyilvánul. A szélsőséges érzések kedvelése a mi romantikánkra is jellemző, a drámai alakoknak az absztrakcióig menő ellentétessége (jó, rossz, hős, intrikus) pedig egészen nyugati minták után igazodik.
Megtaláljuk az optimizmus és pesszimizmus ellentétes érzéseit is az írók lelkében. De míg nyugaton ezek érzelmi divatok, részint általános lelkesedés az emberiség haladásáért, részint a mal du sičcle beteges póza, nálunk szorosan hozzákapcsolódnak nemzeti létünk problémáihoz. Állandóan két érzés váltakozását látjuk: hit a nemzet jövőjében ("Magyarország nem volt, hanem lesz"), és keserű csüggedés a jelen reménytelenségén ("És más hon áll a négy folyam partjára, más szózat és más keblű nép"). Ez a romantikus ellentét is nálunk a nemzeti érzés mindent átható lángjából születik.
De a nyugati érzelmes pesszimizmusnak is van visszhangja a magyar lírában, nemzeti vonatkozásoktól függetlenül. Ezt főleg Kölcsey képviseli (Vanitatum vanitas), s rajta kívül a sírköltészetben nyilvánul meg (Ányos, az ifjú Vörösmarty, Petőfi: Cipruslombok).
A romantikus expanzivitás nálunk is azon témák felé irányul, mint nyugaton. Így megtaláljuk a történeti törekvést, a népies és primitív iránti érdeklődést, az egzotikus irányzatot, a társadalmi tendenciát, a természetet, mint romantikus tárgyat, s végül elvétve vallásos témák is kerülnek a romantikus látás középpontjába. Mindezek azonban nem céljai valamely objektív törekvésű érdeklődésnek, hanem csak alkalmak, ürügyek arra, hogy a túlfűtött romantikus kedély kiélhesse bennük fantáziáját és érzelmeit. Mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy ezek a romantikus ürügyek a magyar romantikában sokkal kevésbé ürügyek, mint a nyugati romantikában, mert a magyarság kulturális adottságai mélyebben ágyazták bele őket a magyar irodalom fejlődés vonalába s így azok a folytonosság áramlatából szervesen nőttek elő.
A történetiség nálunk is áltörténetiség volt, mint nyugaton, akár irodalmi (Dugonics), akár tudományos (Horváth István) megnyilatkozásait tekintjük. Jogosultságot és őszinteséget azonban minden naivitása mellett is a nemzetieskedő törekvés adott neki, amely az irodalmon keresztül akart céljához érni, s így
a magyar történeti témákat is az ébredő nemzeti eszme szolgálatába állította. A történeti tárgyak tehát nem csak a szélsőséges romantikus fantázia számára nyújtottak felelőtlen keretet, mint nyugaton, hanem a jelen nemzeti mozgalmainak nyújtottak lelkesítő ősöket, vagy esetleg éppen menekülést a jelen vigasztalanságán elkeseredő hazafinak.
A népies érdeklődés nálunk szintén nem csak a romantikának a primitív ember ösztönös életmegnyilvánulásai iránt felébredt figyelme, hanem a sok idegen behatással szemben támadt konzerváló, hagyománymentő mozgalom, amelynek sugalmazója éppen a nemzeti érzés. Nem irodalmi kuriózumok és szellemi delikateszek hajhászása, hanem a nemzeti irodalom alapjainak keresése, amelyre nálunk egyedül épülhetett később a magyar klasszicizmus irodalma. Kétségtelen, hogy közrejátszott megindulásában a romantika etnográfiai különlegességeket gyűjtő szenvedélye is, de valódi magyar formáját a népiességnek is a nacionalizálódás, a feltörő nemzeti érzés adta meg.
Ugyancsak belejátszott ez a motívum a társadalmi témák szerepébe is. A romantikus költő szeretett az apostol világboldogító szerepében tetszelegni, s a művészetet is eszköznek tekintette művészeten kívül álló eszmék közvetítésére. Így lép fel a romantikában a programművészet, amely elsősorban társadalmi eszméket közvetít. Magyarországon ennek közvetlen indítéka volt: az új nemzeti társadalom megalakulásának problémája. Nemzeti nyelvű, nemzeti kultúrájú, öntudatos magyar társadalom, illetőleg az új magyar középosztály áll a társadalmi tendenciájú munkák középpontjában, míg Nyugaton, ahol ezek a problémák nem voltak már aktuálisak, hiányzott a témakör nemzeti-faji motivációja és csak általános emberi keretekben mozgott. Ez a jellemvonás egyébként az egész magyar irodalomra jellemző, amely egy évezred óta kénytelen volt mindig politikai és társadalmi célokat is szolgálni és soha sem engedhette meg magának a l'art pour l'art fényűző gesztusát.
Ami a természetnek, mint romantikus témának felbukkanását illeti, itt sem jelölhetjük meg a romantikus szentimentalizmust egyedüli motívumként. Nálunk csak gyönge visszhang volt a retournons ŕ la nature rousseau-i jelszava, mert a faji karakter keleti örökségként hordozott magában olyan erős természetérzéket, amelynek felébresztéséhez nem volt szükség a romantika szentimentális természetimádatára. Ez a természetérzék a múltban is megnyilatkozott (Balassa, kuruc költészet, népdal), s így a romantikus áramlat csak erősítette a természet szerepét irodalmunkban.
A fantasztikus és borzalmas témák, amelyek a szenzációs meglepetéseket és erős hatásokat kedvelő, romantikus ember fantáziájából születtek, nálunk igen erősen el voltak terjedve, bár legtöbbnyire idegen (francia, német) befolyások eredményei. Különösen drámaíróink kedvelték e témákat (Katona, Vörösmarty stb.), amelyek gyakran történeti álarcban jelentek meg.
Ami a vallásos témákat illeti, azok csak igen ritkán jelentkeznek irodalmunkban (Báróczi: Erkölcsi mesék, Vörösmarty: Hedvig, Bajza: Az apáca, Eötvös: A karthausi), s legtöbbször idegen, főleg német befolyás eredményei. Egész külön ágát képezik a vallásos tárgyaknak azok, amelyek bibliai történetek, vagy szenttörténeti beszélyek alakjában jelentkeztek és szintén német minták után terjedtek el irodalmunkban. Ezek közül azokat, amelyeknek hangsúlya nem annyira a vallásos tartalmon, mint inkább - lévén főleg zsidó tárgyúak, - a keleti népi karakteren van, külön tárgyaljuk a jelen dolgozatban és úgy mutatjuk be őket, mint az orientalizmusnak egy speciális ágát.
Végül az a romantikus tárgykör, amelynek tárgyalását magunk elé célul tűztük ki: az egzotikus témák köre. Mi ezt a magyar irodalomban az orientalizmusra korlátoztuk. Nálunk azért beszélhetünk majdnem kizárólag csak orientalizmusról, mert egzotikus törekvéseinkből hiányzik a nyugati, amerikai és spanyol-mór egzotizmus, amely a francia irodalomban oly nagy helyet foglal el. Szórványosan van erre is példánk (Perczell Imre: Atala, Kuthy L.: Tohub stb. ) de e jelenség nem volt általános irodalmunkban, azért itt nem foglalkozunk bővebben vele. Tekintetünket az egzotizmusnak csak arra a formájára fordítjuk, amely a keletieskedésben nyilvánult meg.
Az orientalizmus tárgykörébe tartoznak bizonyos fokig egyes görög témák is, amelyek romantikus megvilágításban egészen más színezetet kapnak, mint a klasszicizmus görögös tárgyai. Annak a módnak, ahogy Byron látta a görögöket, nálunk is vannak nyomai. Byronnál éppen úgy, mint egyes magyar íróknál a szabadságvágy volt az az érzelmi szál, amely Görögországhoz csatolta őket (Garay: Háremi hölgy, Fáy: A szulióták, Jókai: A janicsárok végnapjai stb.). Ezen kívül a pittoreszk iránti érdeklődés is tárgyat talált a görög témákban, mert a romantikus ember a görögökben már a színes ruhájú, fantáziadús, forróvérű keleti népet látta.
Mindezeknek a tárgyköröknek megvan a maguk stílusbeli modora is. Így a történeti tárgyaknál megtaláljuk az osszianizmust, a népies tárgyaknál a népieskedő stílusváltozatot (magyaros-népies és szerbus manier), a vallásos témáknál bizonyos bibliai kenetességet, a keleties témáknál pedig a keleties stílust.
A magyar romantikában 1800 körül jelenik meg a keletieskedő irányzat, bár nem lép fel olyan szuggesztív erővel, mint a nyugati irodalmakban. Csak szórványos jelenség, mert más romantikus tendenciák, mint a népiesség és nacionalizálódás nem engedik kifejlődni, a maguk számára követelve a vezető szerepet. De azok a diszpozíciók, amelyek nyugaton az orientalizmust megteremtették, nálunk is megvannak és elnyomatásuk által nem szűnnek meg, hanem összeolvadva az őket elnyomó történeti és nacionalista törekvésekkel, megteremtik a magyar orientalizmus egészen speciális alakját, az őshazát kereső és dédelgető tendenciát, amely tudományos téren épp úgy megnyilatkozik, mint a lírában, epikában és drámában. A "Kelet népe" gondolat a nyugatitól különböző magyar orientalizmus legjellemzőbb vonása. Ebben a formájában már egyenrangú a népies, történeti és nemzetiesedő törekvéssel, míg a nyugati értelemben vett orientalizmus, amely hindu, arabs, néger témákat csak különösségük miatt keres, jelentőségben háttérbe szorul.
Vizsgáljuk először azokat a tényezőket, amelyek ennek a romantikus tendenciának magyarrá módosult alakját megadják. Ezek a tényezők: a fajiság, a hagyomány, a történelmi helyzet, a történeti indulat, a földrajzi elhatároltság és végül a politikai viszonyok. Ezek adják meg a keleti témaválasztás speciálisan magyar indítékait és azt a színezetet is, ahogyan a magyar lélek Keletet látja.
1. A magyarság, ez a keleti faj a történelem folyamán nem a maga fajiságából kitermelt kultúrát, hanem tőle idegen, nyugati népek kultúráját vette magára, mert erre történeti helyzete kényszerítette. Ezt az idegen kultúrát nem tarthatta meg úgy, ahogy kapta, mert úgy állott volna rajta, mint egy másra szabott köntös; hogy szellemi életének szerves alkotórészévé avathassa, át kellett alakítania ezt a maga faji adottságaihoz képest. Ezért a magyar kultúra egészen speciálisan formált nyugati kultúra. Ennélfogva, amikor a romantika orientalista törekvése Magyarországra ért, ezt is átértelmezték a magyar faji diszpozíciók.
A magyarság számára az orientalizmus kevesebb szenzációt jelentett, mint nyugaton, mert a magyar keleti faj lévén, már fajiságában bírta nagyrészt azon tulajdonságokat, amelyeket a nyugati romantika a szenzáció kedvéért hajszolt. A színes fantázia, a keleti képgazdagság, még a lírát is átszövő reflektáló elmélyedés,3 szélsőséges temperamentum, amiket a nyugati romantika is keresett és keletieskedő műveiben utánozni próbált, magyar faji sajátosságok voltak, s így ezeknek a hangsúlyozása a magyarságban nem az egzotikum, hanem a magára találás érzését keltette. Viszont az is megérthető ebből, hogy miért látott a Nyugat a magyarságban már egzotikumot, s miért bukkan föl a magyar olyan gyakran a nyugati orientalista irodalomban. Ez a "flegmatikus és mégis tüzes, ázsiai lélek"4 tehát igen közel állt a romantikus elképzeléshez, aminthogy a magyar psziché valóban sok romantikusnak nevezhető hajlamot tartalmaz.
Kelethez tartozásunkat egész népművészetünk is elárulja.
A magyar mesevilág,5 a népdalköltés szimbolizmusa és virágos nyelve, a magyar népzene egész ritmikája és melodikája, a népies kézműipar motívumai és színei a keleti lélek formáit tárják elénk. Anekdóta-kincsünk hasonlóképpen ezt bizonyítja. A magyar "keleties kényelemszeretete, keleties derült bölcsessége kedvelte ezt a formájában mindig könnyű és rövid, magvában mindig mély, tanulságos mesélést", mondja Tóth Béla.6
Ugyancsak erre utalnak példabeszédeink és közmondásaink is. Ez a gondolat egyébként Dugonicsnál már tudatossá is válik és amint az Etelka Előszavában mondja (1788), azért használ annyi közmondást és példabeszédet, mert "magyarinknak napkeleti eredeteket" igyekszik megmutatni. Keletiségünket népies elemekkel akarja dokumentálni.
Az újabb tudományos kutatás is keleti, bolgár-török keveredés mellett foglalt állást,7 s beigazolta azt, amire a magyar népművészet formakészlete is utalt. A nyugati romantika azonban a keletiségben csak tartalmi elemeket keresett. S midőn az orientalizmus e sajátságok hangsúlyozását hirdeti, ezáltal nálunk a faji vonások előtérbe nyomulását segíti elő. Ami tehát a nyugati romantikának egyik tartalmi törekvése volt, az a magyarságban mint faji vonás formailag élt.
Az orientalizmusnak az a tendenciája tehát, amely az egzotikum hajhászása, a szenzációs a pittoreszk hatáskeltés végett keresi a Keletet, nálunk letompul és kevésbé lesz ürügy, mint a nyugati romantikában.
2. Az irodalmi hagyományt is vizsgálat alá kell vennünk az orientalista témák szempontjából. Fontos, hogy milyen keleti témákkal foglalkoztak a magyar irodalomban a romantika koráig s ezekből mi jutott át a romantikába.
A keresztény középkor teljesen át volt itatva keleties elemekkel, amelyeknek közvetítője a keletről származó vallás volt. A Biblia az összekötő kapocs Kelet és Nyugat között. Az Ó- és Ujtestamentomnak számos fordítását őrizték meg kódexeink. Az Apokalipsis lovasai, a Biblia egyiptomi és babiloni történetei,
a zsidó nép képes keleti fantáziáját tükröző Dávid-zsoltárok újra meg újra benyomulnak irodalmunkba. Legendáinkban is számtalan keleti elemet találunk (pl. Szent Helenust egy krokodil szállítja át a Níluson), sőt egyesek hosszú vándorlás után egyenesen Keletről származtak hozzánk, míg kódexíróink megörökítették őket.8
A vallásos keleties témákon kívül van egy világi témacsoport is, amely a történeti események (keresztes háborúk, tatárjárás, török kor) sodrából emelkedik ki és krónikáinkban, meg históriás énekeinkben található fel. E világi keleties témákhoz sorolhatjuk a magyar hunmondák és magyar eredetmondák keleti vonatkozásait is, amelyek szintén krónikáinkban kapták meg végső fogalmazásukat.
A magyar költői próza történetének legelején mindjárt egy keleti tárgyú munkával találkozunk, a Barlám és Jozafát legendával, amelyet a Kazinczy kódex őrzött meg (1526., 1527., 1541.). Ez a kereszténnyé formált indiai történet tulajdonképpen Buddha királyfi históriája, amely tele van szép keleti hasonlatokkal, parabolákkal és a keleti képzeletnek számtalan megnyilvánulásával.9 A magyar fordítás Jakobus de Voragine Legenda Aureája után készült.
Keleti vonatkozásokat találunk a tyrusi szűz szenvedéseiről szóló Krisztina legendájában, amely latin eredeti után készült és a verses Alexandriai Szent Katalin-legendában is.10
A misztériumdrámákban is a biblia képanyaga kelt életre. Szövegeik nem maradtak meg és ezért csak határozatlan képet alkothatunk magunknak róluk. Legtöbbet a bártfai misztériumokról tudunk, amelyeknek egyik színlapja ránk maradt11 s így meséje is nagyjából megállapítható.
A magyar renaissance korában új keleti vonatkozású témakör hatol be a gondolkodásba: a török harcok mozgalmas világa. Mátyás királynak a törökökön vett győzelmét mondja el a legrégibb magyar elbeszélő költemény, a Szabács viadala (1476) és nem feledkezik meg a törökökről a Mátyás király halálára írt emlékdal sem (1490 után).
És ettől fogva a török állandó alakja lesz epikus irodalmunknak. Szegedi Kis István Siralmas éneke a tatár rablásáról és Hálaéneke a török rabságból való kiszabadulásáért12 már ezt a hangot ütik meg. A törökök pusztításaira még zsoltárfordításainkban is állandóan utalnak.
Számtalan históriás ének foglalkozik a török harcokkal és Tinódi Sebestyén munkásságának legnagyobb részét ezek a történetek teszik (Cronica 1554). De a keleties elemek nemcsak a magyar történelmi eseményeket tárgyaló költői művekben találhatok fel, hanem a reformáció korának bibliai históriáiban is. Farkas András, Kákonyi Péter, Sztárai Mihály, Batizi András, Ilosvai Selymes Péter, Dézsi András verses történeteit énekes könyveink tartották fenn (Heltai-Hofgref: Énekes könyv, Kolozsvár, é. n. - Bornemissza Péter: Énekeskönyv, Detrekő, 1582). Még Tinódi Sebestyén is ír bibliai históriákat: Judit asszony históriája, Dávid királyról (Cronica 1554) és Jónás prófétáról (Lugossy Kódex 1553). Igen sok keleti vonatkozást találunk az ókori görög-római históriák magyar átdolgozásaiban, amelyek a Cyrus mondát, Nagy Sándor történetét, perzsa királyok históráit, vagy a Chariklia mesét dolgozták fel. Eredeti magyar monda: Szilágyi és Hajmási históriája (1571), hősei valóban élt történeti alakok. A szép török császárleány meséje később kedvelt témája lesz a romantikusoknak.13 Szövege a Csoma kódexben maradt fenn.
Az indiai eredetű Hét bölcs mester keretes elbeszélésének fordítása 1753-ból való: Ponciánus históriája,14 amelynek meséi közül több átment a magyar nép meseköltészetébe. Latinból fordították, Bécsben jelent meg és a XVII. században több új kiadást ért.
Balassi Bálint költészetében sok nyomot hagyott a keleti költészettel való érintkezés.15 Balassi tudott törökül és olvasta a török költőket is. Török nótára ír verseket (Ez világ sem kell már nékem, Hogy Juliára talála így köszöne néki). Törökös verset is ír török nótára (Minap mulatni mentem). Valahány Török Beeyth kit magyar nyelvre fordítottak című versében közli a török szöveget és annak Júliára alkalmazott átköltését. Követői közül Barakonyi Ferenc és Petrőczi Kata Sz. is emlegetik a török "nótákat". Igen erős a török hatás Balassi nyelvében is. Hasonlatai közt igen sok keleti elemet találunk.
Egy bécsi török kódex megőrizte Divényi Mehmednek egy magyar renegátnak törökös versét: a Madzsar Türkit, amelyet Gévay Antal császári levéltárnok fedezett fel 1839-ben. (Először Toldynál, Magy. költ. kézikönyve.) Az érzékiség erős megnyilvánulása a költeményben a keleti szellem befolyását igazolja.
Heltai Gáspár nyomdájából került ki Nagy Sándornak a macedónok győzhetetlen királyának históriája (Kolozsvár, XVI. sz. 2. fele). Ebben a regényes elbeszélésben Nagy Sándor sok kaland után eljut Indiába is.16 A főforrás Kalliszthenész görög regénye, amelyből számtalan átdolgozás sugárzott át Európába. A magyar fordítás egy strassburgi kiadás után készült. Nagy Sándor históriája később újra belekerül a magyar irodalomba, Haller János Hármas históriájában, aki ugyancsak egy augsburgi kiadás után fordította.17
A barokk korban a török az érdeklődés középpontjában áll és Zrínyi Miklós eposzában igen hangsúlyozott szerepet kap. A török harcok magyar hősei köré ettől fogva állandóan csoportosítanak török alakokat is, ami később a romantikus korban túlzott mértékben ismétlődik és sokszor hangsúlyeltolódást hoz létre úgy, hogy a magyar történeti tárgyú munkákban a törökök kerülnek az érdeklődés középpontjába.
Gyöngyösi István eposzaiban gyakran szerepelnek törökök és tatárok, a keletiesség szempontjából azonban legfontosabb új életre hozott Charicliája, Heliodorosz Afrikában játszó regénye, amelyet Gyöngyösi Czobor Mihály elrongyolt szövegéből költött újra Andrássy Péter felszólítására.18
A XVII. sz. lovagregényei a kalandok változatosabbá és érdekesebbé tétele kedvéért hőseiket mindig eljuttatják valami úton-módon Törökországba, Perzsiába, vagy még keletebbre. Ezeknek első példánya irodalmunkban Magelónia históriája, amely Tesseni Vencel fordításában jelent meg, Lőcsén, 1676-ban. E francia származású históriát Warbeck Vitus német fordítása után fordította magyarra Tesseni Vencel.19 A regény hőse itt rablók kezébe kerül és így jut a babiloni szultán fogságába.
A keletiesség szempontjából fontos munka Rozsnyai Dávid Horologium Turcicuma (1682), amely a Pancsatantra első magyar fordítása. Rozsnyai, aki sokat járt Keleten, jól tudott törökül és így fordításánál Ali Cselebi török fordítását használta.20 Munkája azonban kéziratban maradt s így nem hatott korára.
Van ellenben egy nyomtatott munkánk is a XVII. sz.-ból, amely ugyancsak az erdélyi török kapcsolatokból született. 1626-ban Kassán jelent meg a következő címmel: Machumet Propheta, Vallásán levő egy fő irás tudó Doctornak irásából Törökből Magyarrá fordítatott Könyv, mellyet Envarvl Asikinnac hívnak. Ezt Házi János Bethlen Gábor török deákja fordította. "A bidzsán" (halvajáró) Mehemmed Megháribu'z-Zemán (az idők alkonya) c. arab munkájának, a szufi bölcsesség tárházának török prózai fordítása ez, - mondja Dézsi Lajos, a Horologium Turcicum előszavában20 - melyet testvére, a szintén bidzsán v. halvajáró jelzővel felruházott Ahmet végzett II. Murád szultán (1421-51) korában.
A XVIII. sz.-ban Mikes leveleiben találunk nagyon sok keleti vonást, amelyek közül több a romantikusok tollára kerül. "Egzotikumok iránti érzékét - mondja Zolnai - mindenesetre Párizsból kell datálni és irodalmi ízlése határozottan a romantikus népies felé hajlott."21 Párizsban ugyanis abban az időben sok egzotikus operát és mesejátékot láthatott (Crébillon, Mme Gomez). Valószínűleg látta Chateaubrian tragédiáját: Mahomet Second-t, amely az Iréne tárgyát dolgozza fel.
A kuruc bujdosók, akiknek nagy része Törökországba menekül, újabb kapcsolatot létesítenek Magyarország és Törökország között.
Afrikai mórok szerepelnek Lázár János Florindájában (1766), amely egy francia könyv nyomán készült (Voyage historique 1704). Végül Taksonyi János Válogatott történeteiben (Két kötet, Győr, 1740-43., 2. kiad. 1758., 3. kiad. 1805.) is találunk keleties elbeszéléseket, többek közt Barlám és Jozafát és Iréne történetét.
Mindezen munkák nemcsak azért fontosak, mert a keleti témáknak a magyar irodalomban való folytonosságáról tanúskodnak, hanem azért is, mert a romantika hagyománymentő tendenciája ezeket egyszerre felszínre hozza, s így az írók és közönség számára ismét hozzáférhetővé teszi.
A magyar eredetmondák a krónikák kiadásai révén jutnak napvilágra és a tudomány kezdetben történeti hitelességet tulajdonít nekik (Toldy). A legendák a kódexek kiadásai által kerülnek a közönség elé. Toldy nyomatja ki először Szilágyi és Hajmási históriáját (Magyar költői régiségek, 1828). Kazinczy Ferenc Zrínyi Miklós munkáit rendezi sajtó alá (Zrínyinek minden munkái. 2. kiad. 1817). Dugonics pedig Gyöngyösit (Gyöngyösi István költeményes maradványai 2. k. 1796), amely kiadás által a Chariclia mese is újra hozzáférhetővé válik. Mikes törökországi levelei Kulcsár István kiadása révén válnak ismeretesekké (1794). Így játszik közre a magyar irodalmi hagyomány a magyar orientalizmus módosításában. A hagyománymentő törekvés maga tárja fel a magyar irodalmi múlt keleti tartalmait is, amelyekből a magyar romantika orientalizmusa gyakran meríti ihletét. A keleties és különösen törökös témák irodalmi elterjedtségén kívül, egy más folytonossági vonalát is megtaláljuk a keleti tárgyköröknek, s ez a szájhagyomány, amely meséinkben és anekdótáinkban jut kifejezésre.
A keleti mesekincsnek a magyarral való érintkezéséről sok felvilágosító adattal szolgál Trostler József: Mesenyomok c. munkája.22 Mi azonban rá akarunk mutatni arra, hogy a magyar népies mesekincsben élt a törökösségnek speciálisan magyar formája is, amely elsősorban a gazdag, ragyogó és zsarnok török császár figuráját és a kontyos basák komikus képét alkotta meg a népi képzeletben, s amelyet Petőfi irodalmivá olvasztott János vitézében. A típus kialakulásában mindenesetre nagy része volt a török-magyar érintkezésnek is. E meséket, a romantikus kor hagyománymentő törekvése, a többi népmesével együtt felszínre veti és gyűjteményekbe foglalja. (A bűbájos lakat, Gaal Gy. Magy. népmesegyűjtemény; A török szultán fia. Merényi: Sajóvölgyi ered. népmesék, 1862. stb.) A keleties mesék felélesztését és összegyűjtését tehát nem valamely speciálisan orientalista érdeklődés magyarázza, hanem azok a népies törekvések, amelyek minden népi megnyilvánulás iránt figyelemmel voltak.23
Anekdotakincsünkben is számtalan törökös adomát, és anekdotát találunk. Egyik nagy anekdótagyűjteményünk24 a XVIII. század végéről való: Elmés és mulatságos anekdóták, melyeket iminnen, amonnan válogatva egybegyűjtött és magyar nyelven kiadott Andrád Sámuel. Bécs 1789 és 1790. Két kötet. Igen sok, törökökre és szerecsenekre vonatkozó anekdótát tartalmaz. Újabb gyűjtés Tóth Béla: Anekdótakincsünk c. hatkötetes munkája, amelyben szintén nagyon sok anekdótát találunk.
Láthatjuk tehát, hogy a keleties témák állandóan megvoltak a magyar irodalomban éppen úgy, mint a népi hagyományban.
A romantika hagyománymentő gesztusa egyszerre felszínre hozta őket, ezáltal az írók gyakrabban fordultak tárgyért a régi feldolgozásokhoz, s így szorosabban kapcsolódtak a magyar történeti fejlődés vonalához.
3. A magyarság történeti múltja is erősen módosítja a magyar romantikának egyes keleti témakörökkel szemben való érdeklődését. A tatárjárás, a török harcok, a másfélszázados török megszállás oly viszonyba hozták a magyarságot a keleti népekkel, amely az irodalmi szemléletre is erős hatást gyakorolt. Ezek a történeti tények nagy nemzeti élményei voltak Magyarországnak, amely élményekben a nemzeti szempont az uralkodó és jóllehet a nemzeti lélek ezekben egy egzotikus világgal érintkezett, az egzotikum élménye egészen a háttérbe szorul.
Jellemző, hogy a keresztes háborúk aránylag kevés nyomot hagytak a nemzeti pszichében, míg Franciaországban a török-francia kapcsolatoknak és a keleti érdeklődésnek szinte középpontjában állottak (Voltaire).
A tatár és török témák tehát nálunk nemzeti asszociációkat keltettek s így a romantikában is inkább a történeti, mint a keleties érdeklődés körébe estek, annál is inkább, mert a romantikus hőskultusz is megtalálta bennük alakjait (Hunyadi, Kinizsi, stb.).

A nemzeti történelem e korszakait felölelő irodalmi művekben egymás mellett lépnek fel hazai és török (v. tatár) alakok. Ennek a ténynek még semmi köze az orientalizmushoz. De a költő gyakran szemmel látható kedvteléssel időzik tovább keleti környezetben (Vörösmarty: Eger) és a hangsúly így sokszor áttolódik a török milieu-re, amikor ezt sem történeti, sem művészi-formai szempontok nem indokolják. Ebben az esetben az érdeklődésnek eltolódásával állunk szemben, amely a történeti tárgyban rejlő keleti tartalmat is felhasználja. A magyar történeti témák nagy része igen alkalmas arra, hogy az író orientalista törekvéseit is kiélhesse, mert nemzeti és keleties asszociációs sorok kereszteződnek bennük.
4. A történeti tudat adta meg a magyar orientalizmusnak legsajátosabb nemzeti vonását. A hun-magyar rokonság és a magyarság keleti eredetének gondolata feltalálható pogánykori mondáinktól kezdve az egész magyar történelem folyamán a XIX. századig. Ez a nemzeti hagyomány a romantika ébredésével egyszerre lángra kap, amikor a történeti érdeklődés közelít feléje és a magyar romantikának egyik legvilágítóbb útmutatója lesz. Az őshaza keresést nemcsak a múltba táguló, romantikus, expanzív törekvés magyarázza, hanem az öntudatra ébredő, ősöket kutató nemzeti individualizmus is.
Mindazon népeknél, amelyek a XIX. századig nem éltek elég öntudatos, a kultúra minden ágára kiterjedő (a nyelvre is) nemzeti életet, a romantika első sorban nacionalizálódást, a nemzeti individualitásnak teljes érvényesítését jelentette. Ez az individualizálódás politikai és irodalmi téren nyilvánult meg elsősorban, ahol a nemzeti egyéniség a legszembetűnőbb. Ezért van tele e kor alkotmányos küzdelmekkel és szabadságharcokkal (Magyarország, Olaszország, Görögország stb.) és ezért tapasztaljuk itt a nemzeti nyelv és irodalom erős fellendülését is. Mivel egyrészt Magyarországon e korban a nemzeti lélek egyedüli kifejezési lehetősége az irodalom volt,25 s másrészt pedig az irodalom és a nyelv még nem volt nyugati értelemben nemzeti, a nacionalizálódás és nemzeti individualizálódás romantikus gesztusa az irodalmon keresztül valósult meg. Kezdetben még a politikai individualizálódás szerepét is az irodalom vállalja. Ez a momentum uralkodó mozzanata a magyar romantikának, s ezért hajlandók egyesek a nemzeti életnek az irodalmon keresztül való megújulását a magyar romantikával azonosítani.
Az irodalmon keresztül való nacionalizálódás még nem meríti ki a magyar romantika fogalmát. Itt is feltalálhatók azok a romantikus diszpozíciók, amelyek a nyugati romantikában működtek, csak szembe találván magukat a magyar faji, történeti, kulturális és politikai adottságokkal, módosult formában jelentkeznek.
Ilyen módosulás a romantikus múltba törekvésnek és az orientalizmusnak találkozása a magyar történeti tudat újonnan megerősödött képzetével: az őshazával. Természetesen ezt is felhasználja a romantikus lélek expanzív törekvéseinek kiélésére, annál is inkább, mert ebben még a nemzeti érzés számára is újabb táplálékot talált.
A magyarság keleti származásának tudata az előkerült krónikák és a nemzeti lelkesedés következtében erősödött meg, amit történetíróink is ápolgattak és tudományosan is igazolni akartak (Horváth István). A mondavilág anyaga a kor tudatában történelmi valósággá vált és végeredményben egy zseniális politikai gondolat kiinduló pontját képezte. Széchenyi a Kelet népében ázsiai származásunkból indul ki (1841). "A magyar népnek - mondja - nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni ázsiai bölcsőjében rejtőző, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságait." (Kelet népe) Széchenyihez hasonló gondolatot pendít meg már Horváth Dániel is a Nemzeti Múzeumban levő kéziratos munkájában: Magyarok eredete Ázsiában. Bodzavár, 1819. Csak ő nem a jövőre, hanem a múltra alkalmazza, s új történeti szempontot ad: "Magyarország polgári s védő alkotásának első eredetét és talpkövét Ázsiában kell és csak utóbbi lassú kiképzését lehet az európai feudale szisztémában keresni."
A "Kelet népe" gondolat inspirálja a magyar keletutazókat az őshaza felkeresésére (Kőrösi Csoma), az irodalom képviselőit történeti mezbe bujtatott keletieskedő művek írására, amelyekben a keleti, vad magyarok ürügye alatt romantikus alakokkal népesítik be az Aral-tó és a Volga mellékét (Vajda Péter: Joguz, vagy a honkeresők, Garay: Az utolsó magyar Khán). Az orientalizmust itt éppen a nemzeti és történetieskedő törekvés indokolja. Keleti származásunkat még keleti munkák fordításának indoklására is felhozzák. Deáki Filep Sámuel Ezer egy nap című perzsa regék fordításában így nyilatkozik: "Előttünk magyarok előtt már csak azért sem lehetnek érdektelenek, mivel eleink hazájával talán szomszédos földek, népek, szokások és életmód leírásait is közlik. Ily nézetből lát most a munka "Ezer egy nap" napvilágot" (1833).
Jóval előtte már Kisfaludy Sándor is ezt hirdeti a Regeköltő hattyúdalában (IX. 39):

"Holott a fajt, melly keleti
Csak az érdekelheti
A Mi kelet-eredetű
S a mi kelet nemzetű."

Ő tehát faji eredetiséget kíván, amikor keleti témákra fordítja a figyelmet, s az ilyen nyugati formákkal ellentétes irány nemzeti egzotikumot jelentene.26
Garay János egyenesen tanácsolja a keletieskedést ugyanezen gondolat hatása alatt: "A keletieskedés költőinknek több okokból még tanácsolandó is, mi is keleti nép vagyunk, szellemünk könnyen rokonul amazokéval" (Honművész, 1836. 30.).
De nemcsak a magyarság ázsiai származásának tudata játszik nagy szerepet a magyar orientalizmusban, hanem a finnugor nyelvrokonság felszínre kerülő gondolata is. Sajnovics Demonstratioja (1770) és később Gyarmathy Affinitása (1799) erős hatást gyakoroltak a kor gondolkodására. Karjel, mint az őshaza egyik elgondolása vonul be az irodalomba és különösen Dugonics András és Perecsényi Nagy László működésében hagy erős nyomot.27
Ezt a jelenséget is joggal sorozhatjuk a magyar orientalizmus megnyilvánulásai közé, mert alapja szintén a távolra, egzotikus vidékek felé törekvő romantikus vágy, csak itt egy koradta rekvizitumban realizálódik. A magyar viszonyokból termelődött ki ez a gondolat s az írók nemcsak orientalista, hanem hazafias törekvéseik számára is anyagot találtak benne.
Karjel egyébként éppen olyan határozatlan, homályos vidék, mint a Volga, vagy az Aral-tó mellé képzelt őshaza, vagy akármely vidéke a magyar orientalizmusnak, csak a nevekben különbözik a romantikusan látott Indiától, vagy Afrikától. Ez is csak ürügy romantikus mesék kiélésére és romantikus típusok bekeretelésére.
5. A magyarság földrajzi helyzete is módosulást jelent az orientalizmusban, amelynek relativitása az országok fekvése szerint is nyilvánvaló. Mindenütt mást neveznek keletinek: így nyugaton a magyar témák együtt élnek az ázsiai témákkal, míg Magyarországon csak az ázsiai-afrikai témák számítanak orientálisnak, s így a nyugatihoz képest megszűkül a témakör.
Fontos vidékeinknek egzotikus színezete is. A magyar puszta képzete a nyugati orientalizmusnak szinte közhelyévé lesz (Lenau), míg nálunk elveszíti egzotikus értékét és népies színezetet kap (Petőfi). Más az a lelki motívum, amely a nyugati költőkben kelti fel a puszta képzetét és egészen más indítékok viszik a magyar költőt a pusztához. A német költőnél a magyar puszta és ázsiai sivatag körülbelül ugyanabba az asszociációs sorba tartozik, a magyar költőnél azonban két egészen különbözőbe. Egyiknél a távolság, szokatlanság, különösség érzése merül fel, a másiknál az otthon, a haza, a nép képzete asszociálódik a pusztával. (Közös a szabadság és végtelenség érzése.) A puszta költői megbecsülése azonban keleti eredetünk tudatával is kapcsolatos, mondja Horváth János.28
Földrajzi helyzetünkből folyik a német kultúrterülettel való érintkezésünk és ezáltal a német orientalizmus erős hatása is. Bécs közvetíti ezt az orientalizmust először a lovag és rablóregények,29 majd folyóiratok és hírneves orientalisták (Hammer Purgstall) révén. A német lakosság nagy száma következtében egy másik fontos közvetítő szerv is sok keleties anyagoz hoz a magyar szellemi életbe, s ez a német színház, amelynek szerepét eddig meglehetősen elmellőzték. Erdélyben sokkal kevesebb
a német befolyás. Az ő orientalizmusuk anyagért leginkább Franciaországhoz fordul, amint azt a keleti fordítások és átdolgozások bizonyítják. E két vidék tehát két különböző kultúra befolyása alatt áll, ami orientalizmusukban is visszatükröződik.
A földrajzi szemponttal együtt felmerül a néprajzi szempont is. Ez különösen két témakörre vonatkozólag döntően fontos:
A zsidó és cigány tárgyakra, amelyek a nyugati orientalizmusban, mint keleties ürügyek szerepelnek. Nálunk azonban másképpen áll a dolog. A zsidó és cigány a magyar népéletnek állandó alakjai voltak századok óta, s a magyar irodalomba is mint népies alakok vonultak be.30
Elszórtan találunk olyan feldolgozásokat is, amelyek az egzotikumot keresik bennük, de ezek nyugati hatások eredményei. A cigány már Csokonainál népies színben jelenik meg és a népszínműben éri el népies értelmezésének legteljesebb alakját (Szigligeti). Némi egzotikumot mégis jelent a cigány a magyar szellemi életben s ez onnan származik, hogy a Fáraók utódjainak gondolják őket. Ennek a felfogásnak azonban csak a tudományos érdeklődés körében van nyoma.
A zsidó témák népszerűségét nálunk három motívum határozza meg s ennek következtében három egészen különböző formája van. 1. Egy a XVIII. századból származó humanitárius gondolat: az emancipáció (Báró Eötvös József). 2. A népies tendencia, amely a zsidóban falusi figurát lát (népszínmű, genrekép). 3. Az orientalista törekvés, amely a keleti népet, az egzotikus színeket, a különös szenvedélyeket keresi bennük (Boross Mihály: Bibliai történetek, Zima János: Ruth). Bennünket ez az utóbbi érdekel, amely főleg német befolyásra terjed el nálunk. Van azonban e bibliai történeteknek magyar előzménye is: a XVI. és XVII. század bibliai epikája és drámája, amely zsidó tárgyakat dolgozott fel és számtalanszor hozta összefüggésbe a magyarság sorsát a zsidó történelemmel.
A zsidó és a cigány alakját tehát nem nézhetjük a nyugati orientalizmus szemüvegén keresztül, mert etnográfiai helyzetük erősen módosította szerepüket a magyar romantikában.
6. A politikai viszonyok Magyarországon az egész irodalomnak a nyugatitól eltérő színezetet adtak. Amint a romantikus pesszimizmus és világfájdalom összefolyik nálunk a súlyos politikai helyzet miatta való keserűséggel, egy sír szélén álló nemzet miatti kétségbeeséssel s egész történetünkből levonható szomorú tanulságokkal, úgy az orientalista törekvés mögött is gyakran politikai indítékok rejtőzködnek. A magyar romantika pesszimizmusa ezért őszintébb a nyugatinál s ezért őszintébb a magyar orientalista, egzotikus törekvés is. Mindkettőnek több az élményi alapja Magyarországon.
Az orientalizmus igen gyakran meneküléssé válik. Az író keserűségében elkívánkozik messze vidékekre, ahol felejteni tud. Itt ugyanaz a rugó működik, ami a magyar történeti törekvések egy részének mozgatója. A múltba is azért menekülnek, hogy itthagyhassák a kétségbeejtő jelent. Nyugaton például a Századok legendáiban hiányzott ez a lelki motívum s azért ezt a momentumot, amely menekülést keres a tér és idő távolságaiban, a romantika sajátosan magyar vonásának ismerhetjük fel.
Minden magyarázatnál jobban megvilágítják ezt Kölcsey Ferenc szavai, amelyeket A ferrói szent fa című novellájának bevezetésében olvashatunk:
…"Midőn a jelenlét csak gyászképeket tüntet elő, a haza szent körében lelket leverő történetek következnek egymásra; s hosszú sikertelen küzdés kínosan fáraszt el: akkor elfordulnak gondolataink más kor, más világrész felé, ha talán valamit feledni s feledés által parányi vigasztalást találni lehetne." (A ferrói szent fa. Töredék.)
7. Németes irány. Emellett az átértelmezett orientalizmus mellett megvan a magyar irodalomban a nyugati, különösen a német értelemben vett orientalizmus is, sőt egy vezető egyéniséget is teremt magának Vajda Péter személyében, akinek egész működésére rányomja bélyegét. Mellette azonban számosan foglalkoznak keleti témákkal egy-egy dráma vagy novella keretén belül. Ugyanazt keresik Keleten, amit a nyugatiak: eredeti témát, színpompát, szenvedélyességet, az ösztönös embert, misztikumot, sokszor erotikát, különleges dekorációt vagy helyesebben mindezek alkalmazására ürügyet, amely ismeretlen, határozatlan voltánál fogva még vonzóerőt is gyakorolt a romantikus kedélyekre. Kelet azonban külsőség marad, a keleti nevek tömegével sem tudják közelebb hozni, s ha a művekről lehántjuk a dekorációt, romantikus történetek csontvázai merednek felénk, amelyekre csak rá volt aggatva a sok keleti gyöngy és ragyogó szövet, de bennük Kelet lelkéből semmi sincs.
Nagyon jellemző Obernyik Károly egyik novellájának bevezetése, amelyben néhány egészen szubjektív momentumon kívül világosan látszik, hogyan menekül a romantikus ember keletre és mit keres ott. (Obernyik K.: A gyöngyhalász. Novella, Pesti Divatlap. 1847. II.)
Hajszolja az ellentéteket, színeket és érzelmes képeket. Egészen világosan megmondja: azért menekül keletre, hogy mindezt megtalálja. Szüksége van egy keretre, amelyben a benne forrongó mozgásokat és képeket elhelyezze s ez: a Kelet, amelyet senki sem ismer, amely titokzatos az európai ember előtt, ahol nem vonhatják felelősségre a valószínűtlenségekért. Obernyiknél ez nagyon feltűnő, mert a novellában néhány keleties néven kívül semmi keleti sincs. A keletieskedésnek e hazug voltára rámutatott már a nagyműveltségű, széles látókörű Petrichevich Horváth Lázár is. Ő az egyetlen, aki a maga korában világosan látja és nyilvánosan elítéli a romantikus irodalomnak ezt a kinövését. "Divatba jött korunkban úgynevezett keleti elbeszéléseket írni. Mik azok? Néhány cifrán hangzó keletieskedő nevek, európai charaktert viselő szívkalandok s egy erőltetett, tömött dagályos stil teszik azok nagyobb részének főbb bélyegeit. S ha egyes érdemök megvan is s néha tehetségnek hordozzák jeleit: hibázik bennök amaz egyszerűség, ama fesztelen valami, mely főbb charaktervonását teszi az oriensnek. Hibázik azokban
a szokások, keleti sajátságok és előítéletek alapos ismérete, a stílusnak az értelmi és lelki tehetségekkeli combinátiója, a szenvedélyeknek - hogy így mondjam - napkeletisége; az indulatoknak hol túlságos indolentiája, hol pedig vért kereső fellobbanása. Szóval nagyobb részénél amaz iratoknak hibázik az oriens szelleme." (Petrichevich Horváth Lázár: Morier regényeiből. Előszó. Ath. 1837. I.)
Az orientalizmusnak ez a németes formája nálunk külföldi mintákon nőtt fel. Ha e nembeli fordításokat összehasonlítunk magyar eredetiekkel, közöttük semmi különbséget sem találunk. Fontos a keleti keret, a nevek, amelyekbe egy romantikus történet van elrejtve. Legjobb esetben a motiváció keleti elemekkel történik s a pszichológiai rugók a keleti lélekbe vannak ágyazva.
Ez az irány perzsa, hindu, mór és török témákat dolgoz fel s legjellemzőbb példái: Fogarassy János: Abdallah és Balsora (F.M.M. 1832.II.), Péter Károly: Zelima (Honderű, 1845. II.) és Halászy József: Hüida (Szivárvány, 1844.) c. novellái. Ide tartozik Vajda Péter is.31
A drámában kevesebb német imitációt találunk a fordításokat leszámítva. A tárgyat illetőleg két darab kapcsolódik különösen a német keletieskedő drámához: Pataky Mihály: A gyermekgyilkos (1842) és Magyarósi Szőke József: Iba és Szelima (1831) c. drámája.
Ezek mellett a bibliai zsidó témák feldolgozói is német nyomokon haladnak, így Boross Mihály Bibliai történeteivel a novella és Zima János Ruthjával (1841) a dráma terén. Szórványosan francia kapcsolatok is akadnak, ilyet találunk Bonyhádi Perczell Imre Atalájában (1821). aki Chateubriand után dolgozott és ennek egzotikus regényét próbálta dramatizálni.
Hogy ez a németes orientalizmus, amelynek lelki indítékai közt semmi magyar motívum nincs, eléggé el volt terjedve, annak oka a német kultúrterülethez való közelségünkben rejlik. Még Pest is nagyrészt német volt ebben az időben és a német irodalmi divatok a leggyorsabban érkeztek el hozzánk.
8. A keletieskedő stílus. A keletieskedés elsősorban tartalmi vonatkozású volt s a keleti tárgyak nagyszámú feldolgozásában nyilvánult. Maga a tárgy hatott egzotikumával s a keletieskedő munkák stílusban semmit sem különböztek más romantikus termékektől. A későbbi romantika azonban már nemcsak a tárgyban, hanem feldolgozásában, a stílusban is egzotikumot keresett.
Az orientalizmusnak ez utóbbi formája sokkal ritkábban lép fel s Vajda Péteren kívül alig egy-két írónál figyelhető meg. A keletieskedő stílus abban áll, hogy az író keleti mintára virágos, jelzőkkel és körülírásokkal zsúfolt nyelvet használ, hasonlatokkal és metaforákkal tűzdeli tele mondanivalóját, sejtelmes és érzelmes, amely kifejezésmód azonban legtöbbször nem a tárgy és a keleti szellem mély átéléséből fakad, s így erőltetettség és póz benyomását kelti. A keleties nyelv objektív átélés híján csak külsőséges, eltanult technikai eszköz marad. Hasonló stílusbeli modort képvisel e korban az ossianizmus is,32 amelyet Kisfaludy Károly kigúnyolt Hős Fercsijében. Az orientalizmusnak nem akadt ilyen paródiája, csak Petrichevich Horváth Lázár mondja meg róla nem éppen hízelgő véleményét. (Morier regényeiből. Ath. 1837. I.)
Almási Balogh Sámuel ellenben A románokról című értekezésében (Tud. Gyűjt. 1824. IV. ) egyenesen tanácsolja a keletiek manierját a kísérteti történetekről szólva: "Valamint tehát a keleti regéknek, úgy ezeknek is alapjok a tudatlanság és babona, de mit akadályozhatna ez, hogy mi is azokat a keletiek manírjok szerint kiékesgetni, sőt, filozófiával is elegyíteni és ekképpen mulattató s oktató Lecturré változtatni ne merjük, ne merhessük."
A keletieskedésnek ez a formája, mely ilyen felcicomázott álkeleti nyelvben jelenik meg, részint a műfordítások (Hafiz stb.), részint pedig keletieskedő német költők (Rückert, Platen stb.) hatásának tulajdonítható.
Vajda Péteren kívül, akivel külön fogunk foglalkozni, alig egy-két alkalommal találjuk fel ezt a keleties maniert. Így a Rajasthani leány Holló álnéven szereplő szerzője, igyekszik tehetségtelenségét a fellengzős, sejtelmes keleties stílus mögé rejteni. Ilyen virágos stílusban írja később Samarjai Károly is Kelet Gyöngyei c. verseskötetét.
Egészen különleges módon jelentkezik a keleties stílus a zsidó tárgyú, ú.n. szenttörténeti beszélyeknél, amelyeknek Boross Mihály a főképviselője. Ezek főleg a Biblia színes, keleti stílusát utánozzák, legtöbbször azonban erőltetett szóvirágcsinálásba rekednek, A bibliai, kenetes, keleties stílusnak egyik elrettentő példája Zima János Ruth c. drámája, amely már az érthetetlenség határán jár.
Mégis a keleties stílusú alkotások már az orientalizmusnak egy magasabb rendű fajtáját képviselik a tisztán tartalmi törekvésű keletieskedésnél, mert igyekeznek eleget tenni a tárgyból következő formai követelménynek is. A hiba csak az volt, hogy ezt a formai követelményt nem a tárgy és így a keleti szellem teljes átéléséből valósították meg, hanem külsőséges eszköz maradt a kezükben s így az orientalista stílus is csak úgy tekinthető, mint egy romantikus divatjelenség felszínes megnyilvánulása.

---------
1 Farkas Gyula: A magyar romantika, 1930. Farkas Gyula: Romános, romántos, romantikus, 1929. Zilinszky Aladár: Klasszicizmus és romanticizmus, 1924. Koszó János: Die Ungarische Romantik, Gragger Gedenkbuch. Berlin, 1928. Szekfű Gyula: Három nemzedék, 1922. Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig, 1927. Horváth János: A magyar irodalom fejlődéstörténete. Egyetemi előadások. Szerb Antal: Magyar preromantika, 1929. Bánóczi József: Magyar romanticizmus, 1882. Alszeghy Zsolt: A 19. sz. magy. irodalma, 1923. Vértessy Jenő: A magy. romantikus dráma, 1913.
2 Zsigmond Ferenc: Jókai, 1924.
3 Horváth János: A faji kérdés az irodalomban. Minerva, 1922.
4 Babits Mihály: Tanulmány a magyar irodalomról. Élet és Irod. é. n.
5 Solymossy Sándor: Népmeséink keleti rokonsága. - A magyar mesék keletiségére utalt már Benfey is: Das Pancsatantra c. munkájában, 1859.
6 Tóth Béla: Magyar Anekdótakincs. Előszó.
7 Gombocz Zoltán: A bolgár kérdés és a magyar hun-monda. Magyar Nyelv, 1921.
8 Horváth Cyrill: Középkori legendáink és a Legenda Aurea. Budapest, 1911.
9 Beöthy Zs.: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban, 1886. Katona Lajos: Barlám és Jozafát legendája. Magy. K. Vincze József: Szent Barlám és Jozafát, Szent Elek legendái. Budapest, 1906.
10 Katona Lajos: Alexandriai Szt. Katalin legendája középkori irodalmunkban. Budapest, 1903.
11 Ábel Jenő: Színügy Bartfán a XV. és XVI. században. Századok, 1884.
12 Földváry László: Szegedi Kis István élete. Budapest, 1894.
13 Kardos Albert: Szilágyi és Hajmási mondája a magy. költészetben. E. Ph. K. 1885.
14 Heinrich G.: Poncianus históriája. (Figyelő VI.) - U. a.: R. M. K. 5. sz.
15 Eckhardt S.: Balassi B. irodalmi mintái, 1913.
16 Király György: Világbíró Sándor mondája régi magyar irodalmunkban. Irod. tört. közl. 1918.
17 Kohányi Menyhért: A Nagy Sándor monda magyar fordításai. E. Ph. K. 1912.
18 Rédei Kornél: Gyöngyösi Charicliája. Kassa, 1912.
19 György Lajos: Szép Magelónia. Kolozsvár, 1911. (Szövegkiadás) - Heinrich Gusztáv: Szép Magelónia. Bp. Szemle, 1911.
20 Bittenbinder Miklós: A Humájun Náme első magyar származéka. Budapest, 1908. Gálos Rezső: A Pancsatantram és egyik magyar származéka. Irod. tört. Közl. 1906. - Ujjabban kiadta Dézsi Lajos. R. M. K. 1926.
21 Zolnai B.: Mikes Kelemen. Minerva, 1930.
22 Trostler József: Mesenyomok a 18. század magyar irodalmában. Budapest, 1927.
23 L Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. 1927.
24 Ezt megelőzte Bod Péter anekdótáskönyve: Szent Hilarius. Szeben, 1760.
25 Farkas Gyula: A magyar romantika, 1930.
26 Horváth János: A m. irod. fejlődéstörténete. Egyetemi előadás.
27 Halász Ignác: Sajnovics hatása a magyar költészetre. Budapesti Szemle, 1880.
28 Horváth János: A magy. irod. népiesség Faluditól Petőfiig, 1927.
29 Dr. György Lajos: Egy fejezet regényirodalmunk történetéből. E. Ph. K. 1913.
30 Doboczki Pál: Népies alakok az irodalomban a népies irány előtt. Budapest, 1912. - Kecskeméti Ármin: A zsidó a magyar színműirodalomban. Magyar Zsidó Szemle, 1896.
31 Trostler J.: Vajda P. és a német romanticizmus. E. Ph. K., 1913.
32 Heinrich Gusztáv: Ossian, 1903.

 

IV.
Keleti művek fordításai

Az általunk tárgyalt korszak műfordításait két Pancsatantra fordítás nyitja meg. Megemlékeztünk már Rozsnyai Dávid kéziratban maradt Pancsatantra fordításáról, amely a török fordításnak, a Humáyun Námé-nek az átültetése. A második magyar Pancsatantra Báji Patay Sámuel fordításában jelent meg: A régi indusok Böltselkedések, azaz példákkal jó erköltsökre tanító könyvetske. Eger, 1781. Gróf Esterházy Károlynak ajánlja a szerző "mint jó illatú indiai gyümöltsöt" ezt a könyvecskét, "amely Arabs, Görög, Deák és Franczia nyelveken már élő könyv." Az előszóban említi, hogy életének 71. évében írja ezt a munkát. Lehetséges, hogy a könyv megjelenésekor már nem is élt s így nem azonos azzal a Báji Patay Sámuellel, akinek 1788-ban jelent meg egy munkája Lipcsében: Egy jó Atyának Fiait oktató tanítása.1
Gálos Rezső kimutatta,2 hogy Báji Patay fordításának mintája a Stark-féle latin fordítás, amely viszont görögből készült és a görög szövegtől alig tér el. Címe: Gottofredus Starkius: Specimen Sapientiae indorum veterum. 1697. Berlin. Ez a fordítás pedig Symeon Seth: ĺtejani˘thVcai˘ ˘IZnhla˘thV XI. századbeli görög szövege után készült.
A másik Pancsatantra fordítás két évvel később jelent meg a következő címmel: Bidpai és Lokman indiai históriái és költött beszédei, mellyek török auctorból, Ali Tchelebi ben Salehből Galland uram által frantzia nyelvre fordíttattak. Kolozsvár, 1783.
Ez a fordítás két részletben készült. Az első részt Zoltán József fordította, aki erdélyi orvos volt s akinek életrajzi adatait Intze Mihály halotti beszédjéből ismerjük. (1763. Bőjtelő hava 20.)3 Munkáját a cegei névtelen folytatta, aki a könyv bevezetésében így ír: "E kezedben lévő könyvet, melly Bipdai és Lokmán Historiáit és költött beszédeit foglalja magában, Tiszt. Tudós Doktor és Professzor Pataki Sámuel Uram, olly véggel küldötte vala énhozzám, hogy ennek második darabját született nyelvünkre fordítanám; mivel hogy az Első Darabot, néhai b. e. T. T. Doktor Zoltán József Uram nagy részint már magyarra fordította vala. Minthogy pedig ezen munkának gyönyörűsége előttem is igen kedves vala, azt tsak hamar el is végeztem. Az Első Darabnak is egy néhány leveleit a vége felé, megfordítottam a mi még maradott volt. De mivel az Első Darabnak Magyarra lett fordítása, a néhai említett Tudós Fordítónak az Olasz fordításból esett volt, hogy a Második Darabbal, mellyet Frantzia nyelvből fordítottam, egy forma Stíllus légyen annak igazgatásával igen sokat bajoskodtam; még-is mindazonáltal midőn látnám, hogy sok fáradságom után sem érhetném el a Frantz Fordítónak tzélja szerint való tökéletességet, az első darabot-is tsak nem egészen ujra fordítottam. Az Elől járó Beszédet pedig egy néhány helyeken tsak megjobbítottam."
A cegei névtelent illetőleg két vélemény merült fel. Egyesek szerint Csehi Andrásban látják Zoltán fordításának folytatóját,4 mások szerint a fordító Wass Sámuel gróf volt.5 A két vélemény körül az első valószínűbb, amely Csehi Andrást nevezi meg a mű fordítójának.6
Az első részt Zoltán József Galland olasz fordításából ültette át, amint az a bevezetésből kiderült, a cegei névtelen ezt a fordítást átdolgozta és a hiányzó részt pótolta Galland francia fordításából. Munkájával 1781-ben készült el, tehát akkor, amikor Báji Patay fordítása megjelent.
A francia fordítás címe: Antoine Galland: Contes et fables Indiennes de Bidpai et de Lokman. Traduit d'aprčs la traduction turque 1724.
Galland fordítása azonban nem teljes. Schultens, a híres német orientalista így ír róla Calilah wa Dimnah kiadásában,7 amelyben az összes kiadásokat ismerteti. Galland hiányos fordítását - úgymond - "ex elegantissima versione turcica Ali Chelebi Ben Saleh concinnari coeptam, cuius quatuor priora capita edita sunt Parisiis 1724, Cardonnius Interpres Linguarum Orientalium apud Regem Galliae, a se continuatam atque ad finem perductam publicavit, ibidem 1778, tribus volumnibus in Octavo."8
Zoltán József ezt a kiadást nem ismerhette még,9 de a cegei fordító sem ismerte s így az ő fordításuk csak a csonka Galland-féle fordítás anyagát öleli fel. Csehi András azt a német kiadást sem ismerte, amely a bővített francia kiadással egyidőben jelent meg, s amelynek címe:10 Abu Schalem und sein Hofphilosoph oder die Weisheit Indiens in einer Reihe von Fabeln. Ein Handbuch des Koenigs Chosroes. Mittelbar aus dem Indischen und unmittelbar aus dem griechischem uebersetzt. Leipzig 1778." Az erdélyi írók különben is mindig szívesebben fordítanak franciából, mint németből, ezt majd több példában is látni fogjuk, mert a francia kulturális kapcsok sokkal erősebbek voltak Erdélyben, mint a németek. Erdély még orientalizmusa számára is Franciaországból veszi anyagát. Erre az erősen élő francia hagyományra, amely az erdélyi kultúrának a nyugati magyar kultúrától megkülönböztető vonása, Farkas Gyula is rámutatott11 és mi az orientalizmusra vonatkozólag is alkalmazhatjuk. Az orientális anyagot Magyarország másod vagy harmadkézből kapta. A közvetítő kultúra Nyugatmagyaroszág számára a német, Erdély számára pedig inkább a francia kultúra volt.
Azon lelki rugók közül, amelyek a magyar fordítókat a Pancsatantra meséihez vitték, az egzotikus, különös világ utáni vágynál talán erősebb volt az a moralizáló hajlam, amely a XVIII. századnak és a romantikának is jellemző vonása, s amely kielégülést nyert e "hasznos" mesék átültetésében.
Meg kell emlékeznünk egy állítólagos Pancsatantra származékról is, amelynek címe: Az Indiai Bölts, vagy: Miként Lehet Az Ember Boldog E Társaságos Életben. Az Erköltsöket Illető Egynéhány Igen Tiszta Velős Mondásokba foglalva, melyeket valami Brakhmán hagyott írásban: és ebből legelébb Khinai Nyelvre, abból akkoriban Ánglusra, abból tsak hamar Frantziára, melyből ismét Németre és ebből végre Magyar nyelvre fordítódott Cs. J. által. Debreczenben nyomtatta Csáthy György 1815.
E maxima gyűjteménynek a szerzője Szinnyei József szerint12 Csányi János, Bognár Teofil pedig azt próbálta bizonyítani, hogy e tanulságok a Pancsatantra meséivel vannak rokonságban.13 Az előszóban mindenesetre van Keletre utalás s a moralizáló tartalom is emlékeztet a híres keleti mesegyűjteményre s ezért Dézsi Lajos is felveszi a magyar Pancsatantra származékok közé.14
Az Indiai Böltsnek azonban semmi köze sincs a Pancsatantrához, de igen sok köze van a 18. század keletieskedő divatjához. György Lajos kimutatta,15 hogy az Indiai Bölts egy 1751-ben megjelent népszerű angol könyvnek németből való fordítása, amelynek angol címe: The Oeconomy of Human Life. Translated from an Indian Manuscript, written by an Ancient Bramin. To which is prefixed an Account of the Manner in which the said Manuscript was discoverd. In a Letter from an English Gentleman now residing in China, To the Earl of... London... for M. Cooper 1751. Ennek a szerzője minden valószínűség szerint Robert Dodsley (1703-1764.). A keletről való származtatás csak reklám és a kor pszichéjéből fakad. A szerző eltitkolásával és a munka titokzatos, egzotikus eredetével akarták az érdeklődést felkelteni, ami sikerült is, sőt nemsokára egy ismeretlen idegen író tollából a második része is megjelent az Oeconomynak. Ez a reklámfogás nagyon gyakori volt a XVIII. sz.-ban és az ébredező romantikus lélek egzotikumok iránti vágyából magyarázható.
Az Oeconomy of Human Life sok kiadást ért meg Angliában, de a kontinensen is számtalan kiadás forgott közkézen latin, olasz, francia, német, spanyol, portugál és orosz fordításokban. "Európai olvasottságának két élénk periódusa volt: egyik a megjelenését követő két évtizedre esett, másik a múlt század első negyedére."16
Magyarországra mindkét periódus alkalmával elérkezett, mert az említett Csányi-féle fordításon kívül van egy sokkal előbbi és gondosabb fordítása is, amelyre György Lajos dr. hívta fel a figyelmet.17 Ezt 1777-ben készítette egy nagyműveltségű erdélyi tanár: Sófalvi József (1745-94) S. de la Douespe francia szövege nyomán, amint azt a bevezetésben elmondja.18
Tájékoztatva van a könyv elterjedéséről, ismeri összes kiadásait, sőt az indiai származás reklám voltára is utal, amellyel csak az érdeklődést akarták felkelteni a kor auktorai "akiknek tetszett Európában dolgozott munkájukat most Chinai, vagy Perzsiai Leveleknek, most Sidó Leveleknek, most Amérikai vagy más nevezetes Földön való utazásnak Titulussa alatt terjeszteni a világ eleibe."
A magyar munka teljes címe: Oeconomia Vitae Humanae. Azaz az emberi életet igazgató Bölts Regulák, Mellyek Egy régi Bráhmina, vagy Indiai Filozófus által irattak és ez előtt nem sokkal ugyan azon eredeti nyelven lévő kézírásból elsőben Chinai, azután Anglus, Német, Frantzia és más Nyelvekre, most pedig ujjabban ez utolsóból Magyarra fordíttattak Sófalvi József által. A munka eleibe tétetett egy Chinába sok ideig lakott anglus Nemes Embernek, Gróf xxx ur ő Nagyságához küldött levele, mellyben ezen két írás fel-találtatásának módja elő adatik. Nyomt. A Ref. Coll. Betüivel 1777-ik Eszten.19
A fordítás alapjául szolgáló francia munka: L'Economie de la Vie Humaine. Traduite sur un Manuscrit Indien, composé par un Ancien Bramine... A La Haye, Chez Scheurleer, Junior /1751.
Sófalvi munkáját a Magyar Hírmondó 1780-ban ismertette (3981), Csányi fordítását pedig a Tud. Gyűjt. (1823. II.) Beregszászi N. Pál: Az Indiai bölts címen részletes ismertetést és szemelvényeket ad.
A legfontosabb műfordítás, amelyről meg kell emlékeznünk, a híres keleti mesegyűjtemény, az Ezeregyéjszaka volt. A nyugati népekhez képest későn érkezett Magyarországra. Először a XVIII. sz. elején fordította le Antoine Galland híres francia orientalista, akihez a Pancsatantra fordítások révén sok köze van a magyar irodalomnak. Arabs eredetiből fordítja le az Ezeregyéjt: Les mille et une nuits. Contes arabes, traduits en français.1704-1717. 12. vol.20 Nem pontos fordítás, inkább átdolgozás.
Ettől fogva valóságos diadalúton vonul végig a híres mesegyűjtemény Európa irodalmain. Minden nyelven több kiadása jelenik meg és rendkívül erős hatást gyakorol a kor íróira. A német irodalomban különösen sokat foglalkoznak vele s a XIX. század elején Hammer Purgstall József, a híres orientalista is külön tanulmányt szentel neki. A kiadások megszaporodnak és mind teljesebb alakját adják az Ezeregyéj meséinek. Végre 1825-ben megjelenik az első teljes német kiadás is, amely az összes addigi kiadásoknál teljesebb szövegét közli a mesegyűjteménynek. Bennünket ez az első teljes német kiadás érdekel, amely mintául szolgált a magyar fordításnak is. Címe: Tausend und eine Nacht. Arabische Erzählungen. Zum erstenmal aus einer Tünesischen Handschrift ergänzt und vollständig übersetzt von Max. Habicht, F. H. von der Hagen und Karl Schall. Breslau, im Verlage von Josef Max und Komp. 1825.
Közli a német kiadók, majd Gautier és Galland előszavait és a későbbi toldásokról is szól. Mindez a magyar fordításból hiányzik és minden bevezetés nélkül kezdődik a szöveg.
Az Ezeregyéj fordítását Vörösmarty Mihály vállalta. Az irodalomtörténet nagyon keveset foglalkozott ezzel a fordítással és körülményeivel, pedig Vörösmarty költészetére rendkívül nagy hatással volt.21 Gyulai Pálnak mindössze néhány sora utal rá,22 ahol a fordítás körülményeire vonatkozólag legnagyobbrészt Toldy adatait ismétli.23 Az első XI kötet Vörösmarty kezdőbetűivel jelent meg (1829-33), s Trattner hirdetése is Vörösmartyt nevezi meg fordítónak. Így a Vörösmarty fordította kötetek:
I.-II. 1829., III.-V. 1830., VI.-VII. 1831., VIII.-IX. 1832., X.-XI. 1833.
A német eredetivel való összevetés azonban azt a véleményt támasztja alá, hogy ezt a XI. kötetet sem teljesen Vörösmarty fordította,24 mert a fordítás egyes részei kiválóak, másutt meg tele van germanizmusokkal. Erre Gyulai is utal: "Egyébiránt Vörösmarty is a nevének kezdőbetűivel jegyzett kötetek nagyobb részének inkább csak átnézője volt, s ez oknál fogva nem vétettek föl Vörösmarty összes műveibe a fordítások."25 Viszont az 1866.-i új kiadás az előszóban hangoztatja, hogy csak a Vörösmarty által fordított darabokat gyűjtötte össze két kötetbe: "azáltal, hogy csakis a Vörösmarty által fordítottakra szorítkoztunk, azt kívántuk elérni, hogy e két kötet Vörösmarty összes munkáinak mintegy kiegészítő részéül tekintessenek." (Arab regék. Fordította Vörösmarty Mihály. Pest. Heckenast Gusztáv. 1866. 2 kötet.) Ez a kijelentés azonban nem biztos érv, mert Vörösmarty neve reklámcélt is szolgálhatott.
A Tud. Gyűjt. 1829. VIII. k. 129. 1. jelenik meg az első híradás a magyar fordításról. A kiadók: Trattner János és Károlyi István jelentése a következőképp vezeti be azt a vállalkozást, amelynek célja a teljes magyar Ezeregyéjszaka kiadása volt:
Ezer Egy Éjszaka. Arab regék. Fordította V... M... 12 részben, gyönyörő borítékban, fűzve ára 30 kr. p. p.
"Az Ezer Egy Éjszaka címe alatt világszerte ismeretes arab regék a legváltozatosabb mulattatás mellett annyi életbölcsességet foglalnak magokba s Kelet sajátságának, szokásainak ösmertetésében, oly gazdag kincstár gyanánt tekintethetnek, hogy nemcsak az olvasó világ előtt nyertek közkedveltséget, hanem sok legnyomósabb ítéletű férfiaktól is - ki közül elég legyen csak egy Montesquieut, Gőthet, Vossot, Lichtenberget, Jean Pault említenünk - méltó javallást és magasztalást nyertek. A mívelt Európa íróji egymással vetekedve fordítgatták nyelvökre s egyik kiadás példányai a másik után kapva kapattak el. Csak nemzetünk vala mindeddig kizárva a bájos tündérkert birtokaiból. Ebbeli fogyatkozásunkat egy köztiszteletű literátorunk segedelmével kipótolni akarván, arra határoztuk magunkat, hogy e gyönyörű regéket a legteljesebb gyűjtemény szerint, mellyet három jeles német tudós: Habicht, von der Hagen és Schall egy Tunisi eredeti kéziratból most legelőször adtak ki, honi nyelvünkön közrebocsássuk. Mutatványul most az első kötetet nyujtjuk honossinknak illy cím alatt: "Ezer Egy Éjszaka. Arab regék." Ebből egyszersmind látni fogja az olvasó a fordításban azon csínt és egyszerűséget, melly az eredetihez képest olly szükséges volt."
A fordítás részletekben jelenik meg, s a Tud. Gyűjt. többször megemlékezik róla. Így újra megismétli, ha nem is szóról szóra, az első Jelentést a II. kötet megjelenésekor (Tud. Gyűjt. 1829. XI. k. 122.). A többi esetben már csak a Trattnernél megjelent új könyvek sorában találjuk fel az Ezeregyéjt. A hetedik (Tud. Gyűjt. 1831. IX. k.) és a kilencedik kötet (u. o. 1832. V. k.) megjelenését jelzi még, a többit nem.
Az első kötetet mindjárt megjelenése után Fenyéry Gyula ismerteti a Tud. Gyűjt.-ben (1829. IX. 94. 1.) és utal az Ezeregyéj morális-didaktikus tendenciájára is, amely a romantika hasonló törekvéseiben nagy szimpátiára talált.
A nyolcadik kötet megjelenése után még egy ismertetést közöl a Tud. Gyűjt. az Ezeregyéjszakáról Holéczy Mihály tollából (1832. IV. k.). Holéczy négy lapon keresztül ismerteti a munkát. Elmondja a mesék keretét, Seherezádé történetét, hogyan köti le a fejedelem figyelmét meséivel, majd áradozva így folytatja: "Ezek a kelet legbujább képzelődéseivel, leggyönyörködtetőbb bájakkal s szívet illető ingerekkel teljes Regék iratnak le már az Ezer Egy Éjszakában. A történetek a milyen kellemesek, sokszor szintolly szövevényesek is. Azért mindig édes figyelemben tartják a lelket s kifejlődéseik nyugtalanító várakozást gerjesztenek. A különöseket különösebbek, a csudálatosakat csudálatosabbak váltják fel s nemcsak sziv, hanem elme is gyakran munkásságba tétetik általok és nemcsak érzés kap belőlök táplálékot, hanem elégszer a lélek is." Ezután sokat idéz a fordításból és végül a benne foglalt mesék címeit állítja össze.
Vörösmarty 1833-ban lemondott a vállalatról, s a többi köteteket (1833. XII-XIII.; 1834. XIV.-XVI.; 1834-5. XVII-XVIII.) előbb Lencsés, majd Szabó Dávid fordították és szerkesztették. "Toldy a Magyar nyelv és irodalom kézikönyvében (Pest 1857. II. k. 589.) a XII. kötet fordítójának Szalayt mondja, azonban Szalay saját nyilatkozata szerint fordított ugyan szívességből e kötetbe, s az előbbiekbe is egypár ívet, de a vállalat rendes dolgozó társai közé nem tartozott."26
A folyóiratok a magyar Ezeregyéj megjelenése után is állandóan figyelik a híres mesegyűjteményt. Erről tanúskodnak az ilyen híradások: Teljed Ezeregy éj (Figy. 1838.), Az Ezeregy éj szerzője (Ath. 1839. II.) stb.
Az Ezeregyéjhez hasonló keleti mesegyűjteményt fordít le az erdélyi Deáki Filep Sámuel is (1784-1855). Ez a változatos életű író,27 aki számvevőségi hivatalnok, színész, színdarab-28 és operafordító volt, sokat foglalkozott zenével is, és 1833-ban Kolozsvárott lelkes mozgatója volt a "Muzsikai szorgalom társaságának". Fordítói működése alatt többször fordul keleties tárgyak felé,29 legjelentősebb fordítása azonban az, amelyet Ezer egy nap, perzsa regék, Kolozsvár 1833. 4. 4. k. címen adott ki. Az első két köteten a fordítónak csak a kezdőbetűi vannak (D. F. S.), az utóbbi két kötetről, amelyek 1844-ben jelentek meg, még a kezdőbetűk is elmaradtak, s a fordítás névtelenül jelent meg.
E regék szerzője Seid Moklez (Moclčs v. Moclah) dervis, aki hindu vígjátékokat fordított perzsára, amelyeket később mesékké alakított. Ezekhez hozzátette a Mohamedről szóló legendákat , s így állt elő mesegyűjteménye, amelynek címe: Hezaryek Ruz.30
Ez a keretes mesegyűjtemény utánzata az Ezeregyéjnek, csak míg utóbbiban egy nőgyűlölő férfi szerepel, az előbbiben egy férfigyűlölő nő, és Sutlumene, a mesék elmondója azon igyekszik, hogy hercegnőjét meggyőzze meséivel a férfiak hűségéről. Így a mesék mind a férfi dicsőítését szolgálják.
Seid Moklez 1675 körül élt és François Pétis de la Croix francia orientalista (1653-1713) jól ismerte őt keleti tartózkodása alkalmával. Pétis sokat járt keleten, több keleti nyelvet beszélt és a Collčge Royalban az arab nyelv tanára volt.31 Ő fordította le a Hezaryek Ruzt: Les mille et un jours. Contes persanes 1710-12. 5. vol., című munkáját, amelynek előszavában megemlékezik Moklezről és a mesék keletkezéséről is.
Deáki Filep Sámuel Pétis de la Croix fordításából ismerte e meséket és ebből ültette át magyarra. "Egy évszázadnál több telt el -, mondja bevezetésében -, mióta Pétis de la Croix francia királyi tolmács s egyetemi tanító e regéket perzsa nyelvből franciára fordítá. Azután majdnem minden európai művelt nemzetnél több kiadást értek,32 még az újabb időkben is. Írójának Moklez dervist tartják."
Hogy mi indította Deáki Filepet e mesék lefordítására, arról már megemlékeztünk33 és rámutattunk arra, hogy a Kelet népe történeti tudta miként játszik szerepet keleti témákhoz való kapcsolódásunkban.
Az Ezeregyéj imitációi közül még egynek ismerjük magyar fordítását. Ennek címe: Kazinczy Gábor: Ezer egy óranegyed. Tatár novellák, Budapest, 1838.34
"Az eredeti mű Petit de la Croie (!) francia íróé, aki az Ezeregy éj és nap (!) című novellákat írta" - jegyzi meg Kazinczy Gábor Toldyhoz írt levelében (1838. jún. 14.). Az ő megjegyzése nyomán Petit de la Croie-t említ Szinnyei35 és Jakab Elek is.36
Ez tévedés, mert a francia irodalomtörténet nem ismer Petit de la Croie nevű írót. Kazinczy Pétis de la Croix nevét írta helytelenül, aki szerzője, illetőleg fordítója az Ezer egy nap (és nem Ezer egy éj és nap) c. regegyűjteménynek. Pétis de la Croix munkái közt azonban nem találtunk olyan művet, amely az Ezer egy nap mintája lett volna. Hogy Kazinczy honnan vette adatát, nem tudjuk. A Les mille et un quart d'heure c. regegyűjtemény, amelyből Kazinczy fordított, Hágában jelent meg 1715-17-ben (3 kötet), de hogy Pétis de la Croix írta volna, arra nincs adatunk.37 Német fordítása T. S. G. által szintén nem nevezi meg az írót: Die Tausend und eine Viertel Stunde, bestehend in artigen und lesenswürdigen Tartarischen Geschichten. Erster und Zweiter Theil. Leipzig, 1753. Olasz fordításában sem találjuk meg a francia szerző nevét: Mille et un quatro d'ora. Novelle Tartare. Tradotte dal Francesco nell' idioma italiana. In Venetia 1752 (4 k.).
Kazinczy Gábort,38 aki nagyon sokat fordít, többek közt idegen népmeséket, széleskörű érdeklődése vitte a keleti gyűjteményhez. Az arab költészet már régebben lekötötte figyelmét, mert a Felsőmagyarországi Minervában egy tanulmányt is ír róla (1834.III.). A tatár novellákból mindössze húsz óranegyedet fordít le. Ezek is keretes elbeszélések, amelyeket Ben Eridouin mond el az asztrakáni királynak.
Kazinczynak a pittoreszk iránti érdeklődését jellemzi a tatár novellák egyik jegyzete: "Fordító nagyon sajnálja, hogy ez öltönyek rajzát39 a francia kiadó nem közlé. Azonban hiszi, hogy szép olvasónéi azt a Regélő Honművész legújabb asztrakáni divatrajzainak egyikében föllelhetik toldalékul némely humoristice száraz apropos értekezésekhez."
Hunfalvy Pál, a kiváló nyelvész, Arisztotelész, Platon és Cicero fordítója, pályája kezdetén meséket is fordított magyarra, amelyek az Athenaeumban jelentek meg: Lokman meséi. Eredeti tanulmány és mesék. Arabból (Ath. 1840. I., II., 1841. I., II.). Az első közleményben egy tanulmányt ad közre Lokman meséiről, s jegyzetekben utal forrásaira is. Charles Schirer: Fables de Lokman, surnommé le sage en arabe, avec une traduction française. Sec. Éd. Dresde et Leipzig, 1839. és De Sacy: Chrestomathie Arabe. A következő számokban (Ath. 1840. II., 1841. II.) negyvenegy mesét fordít le.
Szádi híres perzsa költő neve többször feltűnik irodalmunkban. Különösen meséit és példázatait fordítják, természetesen külföldi közvetítéssel. Először az Orpheusban (1790.) találkozunk vele: Kazinczy Miklós: Vallás türedelem (Saadi perzsa regéje, Bustan nevű könyvéből Meiszner után), azután a Haszontalan Mulattató Könyvtár I. kötetében bukkan fel a neve: Erkölcsi rajzolatok, a nevezetesebb írók munkáiból fordította Molnár András, Kassa 1818. E kötetnek mindjárt az első fejezete: Zádi 3 anekdótában. Edvi Illés Pál közöl egy példázatot Szádiról a Koszorúban (1826). Vörösmarty Mihály az Ausland 1828. 162. sz.-ban közölt szövege nyomán A két macskáról szóló meséjét fordítja le (Tud. Gyűjt. 1824. IV.). A Társalkodóban (1835. I.) ismét találkozunk Szádival: Elbeszélések Száditól és róla. Ez a közlemény három rövid elbeszélést tartalmaz Száditól, kettőt pedig róla. A fordító hozzáfüggeszti még Szádi emlékmondásait is.
A kor morális-didaktikus törekvéseiből magyarázhatók a divatos maxima- és közmondásgyűjtemények, amilyeneket a magyar irodalomban is szép számmal találunk. Több íróról tudunk, akik gyűjtenek keleti közmondásokat és a folyóiratok is szívesen közlik őket. Kisfaludy Károlynak van egy közmondásgyűjteménye, amely valószínűleg fordítás, de forrását nem ismerjük. Keleti közmondások. Oguz könyve (Először M. M. 1831. VIII. k.). Czuczor Gergelynek is ismerjük: Török közmondások c. kis gyűjteményét, amely azonban kéziratban maradt. (Az Akad. levéltárában.) Fábián Gábor: Keleti literatura (F. M. M. 1825. IV. sz. X.) című közleményének második része: Arab példabeszédek és szentenciák. Lukács Móricz Bálint a Koszorúban közöl Keleti gnómákat, Felsőbányi pedig az Athenaeumban (1839. II.) Keleti aphorizmák címen. Más ilyen gyűjtemények: Napkeleti jeles mondások (Sas 1831. II.), Napkeleti jeles mondások a Sasból szemelve (Garasos Tár, 1834. Lipcse), Perzsa maximák és anekdóták (Fillértár 1835.), D.: Chinai közmondások (Ath. 1843. II.), Keleti virágok, példamondások a Nouv. journ Asiat. után (Ath. 1837. I.), Sólyomi: Kinai Közmondások (Életképek 1845. I.), Ponori Thewrewk József: Keletiek és nyugatiak morálja (Közmondásokban, Hébe 1825). Török közmondások (Rajz 1837. II.), Arab közmondások (Társ. 1834. I.). Török közmondások (u. o.), Török közmondások (Társ. 1834.II.), Keletföldi pédabeszédek (Török, kínai, arab közmondások. Társ. 1835. I.), Ponori Thewrewk József: Alapmondások a Talmud szerint (Sas IX.), Keleti aphorizmák (Ath. 1839. II.).
Végül a keleti művek fordításai közé számíthatjuk a Korán fordítását is: "Alkorán, Magyarosítják és némely jegyzetekkel világosítják Buzitai Szeldmayer Imre és Gedeon Imre. Kassán 1831., amely arabs nyelvből, mellyen Mohamed által iratott Marakczius Lajos XI. Inocentius Pápa gyóntatója, a Boldog Asszony Isten Annyja Szerzetiből való Pap által Deákra fordíttatott s az ő észrevételeiből s másoknak jegyzeteiből megvilágosíttatott s át tétetett egy elő bocsátott kis bevezetéssel és az egész Mohamedi vallásnak magából az Alkoránból összeszedegetett rövid foglalatjával úgy az Islámi hitnek az igaz hittől eltévelyedése előterjesztésével Reinekcius M. Keresztély által". A fordítók a bevezetésben így szólnak: "Bámuljatok, szánakozzatok, borzadjatok, - néha egy keveset mosolyogni is lehet."40
A Koránnal foglalkozik Holéczy Mihály is: Mahomet a Koránról a Koránban c. közleményében (Tud. Gyűjt. 1833. X.). Az egészet Korán idézetekből állítja össze. Forrását is megnevezi: "élek ebben Maracci Lajos latin Koránjának azon német fordításával, a mit Nerreter Dávid készített s nyomatott Nürnbergben 1703." A Koránról szóló rövidebb cikket találunk az Athenaeumban is (1837. II.).
Külön csoportot alkotnak a keleti költők fordításai. Sir William Jones angol orientalista volt az első, aki a keleti költészetre felhívta a figyelmet és műveivel először vezette be a keleti költőket Európába. Nevezetes munkája, amely kiindulópontja lett a romantikus kor keleti műfordításainak: Poeseos Asiaticae Commentariorum Libri sex cum appendice. Auctore: Guilielmo Jones A. M. Lipsiae 1777., amelyben eredeti szövegeket, latin fordításokat és kommentárokat ad. Hafizt illetőleg megelőzi őt
a kiváló magyar orientalista Reviczky Károly Imre (1736-1793) revisnyei gróf, császári miniszter, berlini követ, aki a konstantinápolyi követségen is hosszabb időt töltött és több keleti nyelven beszélt. Jonessel igen jó barátságban volt, amiről meleghangú levelezésük is tanúskodik.41 Bennünket érdeklő munkája: Specimen Poeseos Persicae Sive Muhammedis Schems-Eddini notioris agnomine Haphysi Gazelae, sive Odae sexdecim ex initio Divani depromtae, nunc primum latinitate donatae, cum metaphrasi ligata et soluta, paraphrasi item ac notis. Vindobonae 1771. Ebben a munkában Hafiz Dívánjának első 16 ódáját fordítja latinra.42
Hafiz néhány ódáját Dombay Ferenc is lefordította latinra, de az ő fordításának nincs köze a magyar nyelvű Hafiz-fordításokhoz.
A harmadik nagy orientalista, aki a keleti költészet propagálását tűzte ki élete céljául Hammer Purgstall József, aki éppen úgy a Mária Terézia alapította bécsi Keleti Akadémiáról indult el, mint előtte Reviczky Károly gróf. Lefordítja Hafiz Dívánját (1812), Montenebbit (1824), Bakhi-t (1825) és egy perzsa költők műveiből álló antológiát ad ki: Geschichte der Schönen Redekünste Persiens, mit einer Blütenlese aus 200 persichen Dichtern. 1818.
Mind a három orientalista forrása a magyar műfordítóknak, elsősorban Fábián Gábornak, aki először kezdett nagyobb mértékben keleti költészettel foglalkozni.
Az első magyar műfordítás, amely arab költőt vezet be irodalmunkba, Lakos János báró verse, valami Mennyegzői dal, amelyet Kazinczy levelezésében (1803) igen gyakran említ. A vers nagyon tetszett Kazinczynak és mindenütt dicséri, ahol csak szóba hozza. Csokonai is elismeréssel szól róla. "A Lakostól fordított Arabs Poéma fejedelmi." (Levele Kazinczyhoz. Kaz. lev. III. k. 570. sz.) A versre azonban nem sikerült ráakadni. Valószínűleg egy Jones nyomán fordított költeményről van szó.
Döbrentei Gábor két dalt fordít le Hafiztól egy tanulmány keretében: Perzsa költő Hafiz sírhalma s két ódája (Erd. Muz. 1816. VII. k.).
A tanulmány elején Hafizról szól, majd a Tavasz és Sirász című költeményeket fordítja le prózában Reviczky Specimenje nyomán, amelyre hivatkozik is a tanulmányban. Hogy nem értette meg a keleti költészetet, arra bizonyság az a megjegyzése, amelyet a versekhez fűz: "Kitetszik ezekből az európai Poézisnek a Napkeletitől való különbözése. Nálunk egy eleven érzésű is tudja mindezeket mondani; mi mennyivel többet kívánunk." Ezután még Hafiz haláláról beszél és a temetésével kapcsolatos legendáról.
Döbrentei Gábor Herder népdalgyűjteményéből is (1778) lefordít 4 madagaszkári éneket (Erd. Muz. III. 140-149.). Hogy e fordításban etnográfiai célok lebegtek szeme előtt, azt igazolja Herder szellemében írt bevezetése: "Vadak énekei". Ehhez Döbrentei a bécsi kiadást használta, amelyben Lieder der Wilden felírással közzétett 10 ének közül négyet fordít le: 1. sz. Der König im Kriege - A király hadban. 3. sz. Todenklage um des Königs Sohn. - Halotti beszéd a király fiáért. 6. sz. Ampanani - Ampanani. 9. sz. Die unmenschliche Mutter - cím nélkül.
Mellettük Madagaszkár szigetének rövid, Herdertől majdnem szó szerint átvett fordítása.
"E dalok, melyeknek franciából való fordítása valószínűleg Herder barátjának, Knebelnek munkája, s melyeket Herder neje férje olaszországi tartózkodása alatt írt le, azon anyaghoz tartoztak, melyet Herder anthropológiai szempontból rendezendő gyűjteménye számára tartogatott."43
Döbrentei fordítása pontos, de költőietlen. Érdeklődésével a "Vadak énekei" iránt nem állt egyedül. Saját fordítása után még egy ismeretlen fordító 3 darabját közli e bevezető megjegyzéssel: "Le voltak ezen dalok és még kettő fordítva s a bevezetés megírva, midőn ugyanezen dalokat egy nevetlen a Muzeum számára megküldötte. Itt következnek az ő fordításai adott engedelme szerint némely változtatásokkal (Erd. Muz. III. 149-152.). 1. Der König - a király (a bécsi kiadás sorrendjében). 4. Trauet den Weissen nicht - Ne higyjetek a fehéreknek. 8. Der Zorn des Königs - a király haragja."
Néhány évvel Döbrentei előtt Kisfaludy Sándor is fordított prózában egy madagaszkári éneket (Angyal D. jegyzete, K. S. VII. 580.), de bár Herdert jól ismerte, nem az ő gyűjteményéből, hanem Evarist Parny Chansons Madécasses c. gyűjteményéből, amely a Herder-féle gyűjteménynek is alapjául szolgált.
Fábián Gábor44 már egy nagy gyűjteménnyel lép a közönség elé, amelynek címe: Hafiz Perzsa költő Dívánjából Ghazélák és Töredékek. Pest, Trattner 1824. Megjelenése előtt két dalt mutatványul közöl az Aspásia (1824). A könyv előbeszédjében elmondja, miért fordította le Hafizt. Célja az volt -, hogy a nálunk még eddig nem eléggé ismeretes keleti Poézisnek néminemű mustráját adván, iránta hazánk fiaiban figyelmet gerjesszek s bővebb megismertetésére az ahhoz értő, tudósabb főket felserkentsem."
Megemlékezik Hammer Purgstall perzsa gyűjteményéről, Reviczkyről, Jonesről és Döbrenteiről. Megnevezi forrásait is: "A fordítás általam részént az említett Reviczky, részént pedig Jones után tétetett és így Hafiznak nem egész Dívánját, hanem csak azon darabjait fordítottam, mellyeket ezeknél feltaláltam, kikhez minden lehető szorgossággal ragaszkodtam, hogy így az eredetit minél jobban megközelíthessem."
"Minthogy az eredeti Versforma, mellyben az Ázsiai költők a magok úgynevezett Ghazéláikat szokták készíteni, a sok egyforma cadentiák miatt nyelvünkre nagy erőltetés nélkül nem igen alkalmazható, azért attól elállván, a Jámbusokat, mégpedig Anakreontikus Jámbusokat választottam." Az anakreoni forma alkalmazására a tárgyi és szellemi hasonlatosság (ezek is bor- és szerelmi dalok) viszi rá. A keleti szavakat jegyzetekben magyarázza.
Az előbeszédben foglalkozik még Hafiz életrajzával is. Könyve két részre oszlik: az első rész Ghazélákat, a második a Töredékeket adja és mindkettőhöz Csokonaiból vesz mottót.
A Tudományos Gyűjteményben Thaisz ismerteti (1825. 6. k.). Meglehetősen röviden ír róla, de egy verset szemelvényül közöl. Általában dicséri, csak az anakreoni versformát kifogásolja.
Fábián Gábor kiváló műfordításainak45 első fejezetét képviseli Hafiz. Ossian- és Lucterius-fordításai csak ezután jönnek. De azért nem válik meg végleg a keleti költészettől és többször közöl ezután is keleti versfordításokat különböző folyóiratokban. Keleti Literatura címen (F. M. M. 1825. IV. sz. X.) Hammer Purgstall nyomán a következő műfordításokat adja: 1. Versek: Elégia Hariri perzsa költőről, Shemselmael georgiai fejedelem két verse, 2. Arab példabeszédek és szentenciák, 3. Testamentuma Hushenk perzsa királynak a legrégibb időkből. 1829-ben ugyancsak Hammer Purgstallból fordít három költeményt (Koszorú, 1829.). 1. Dal Ferdus perzsa költőből, 2. Dal Balkhi perzsa költőből, 3. Visszaemlékezés a honra Fáredh arabs költőből.
A Társalkodóban (1832. II.) Arab óda a borra címen egy prózai fordítást találunk, amelynek fordítója azonban nem nevezi meg magát.
Kazinczy Gábor fordításai közt 1834-ben találunk keleti költeményeket, amelyek az "Arab költészet Mohamed előtt" c. értekezésének keretén belül jelentek meg. (F. M. M. 1834. III.).
A tanulmány nem eredeti46 s a benne szemelvényül adott 10 versfordítás is idegen fordítások után készült prózában. Abu Temán arab költő versei ezek, amelyekből többet kiadott Schultens (toldalékul a tőle kiadott Erpén arab grammatikájához. Leyden 1748.), Reiske (Hirt arab antológiájában, Jena, 1774.) és Jones (Poes. Asiat. Lipisae 1777.).
Vajda Péter ismertette Hammer Purgstall Duftkörner aus Persischen Dichtern 1836. c. munkáját és ismertetésében négy verset lefordít. 1. A sah dícsérete, mint okos uralkodóé. 2. A ló dícsérete. 3. A szerencse pillantása. 4. Elpártolás és alázatosság (Figyelmező 1837. II.).
Tudományos munkássága közben keleti műfordításokkal is foglalkozott Repiczky János, a kiváló magyar orientalista. Sokat tanulmányozta a keleti költészetet, s a Pyrker képtár megnyitásakor József főherceget arab verssel köszöntötte fel, amelyhez magyar fordítást is mellékelt.47 Ezek a versek meg is jelentek a következő címmel: Versek József főherceg Őfenségének, a magyar nemzet nádorának, kinek dicsőségét tartsa fenn isten örökké és magasztalja fel szerencséjét aznap, midőn a nemzeti muzeum Pyrker képtára ünnepélyesen megnyittatott. Budán, 1846. Repiczky egészen szegény sorból küzdötte fel magát az egyetemi katedráig,48 több keleti nyelvet beszélt és fordításai azért fontosak, mert ő már eredetiből fordít és versben.
Arab költészet rövid ismertetése c. értekezésében mutatványul műfordításokat is ad (Társalkodó, 1846. I.).
Arab költészet fővonásai. Pest, 1846. c. munkájában tanulmányt közöl az arab költészetről számtalan idézettel. A tanulmány végén különböző műfajok szemléltetésére bemutat hőskölteményeket, szerelmi-, oktató-, gyászverseket és egy gúnykölteményt.
Másik gyűjteménye a Keleti órák. Költészeti, történeti és nyelvtudományi tekintetben. Eredetiből magyarítja Repiczky János nevelő. Első füzet. Párhuzam az arab, perzsa és török költészet között. Szegeden, 1848. Ebben egy egész kötetre való arab, perzsa és török költeményt fordít le versben. Folytatni is akarta ezt a gyűjteményt, mert a könyv címlapján ez állt: első füzet. De szívbaja nemsokára megölte (1855).
Az utolsó műfordító, akivel foglalkozunk Greguss Ágost, a neves esztétikus. Az ő működésének súlypontja a szabadságharc utánra esik, de gyökerei az 1849 előtti kor tág érdeklődésű romantikus szelleméből hajtottak ki.
Greguss Ágost a Pesti Divatlapban közöl műfordításokat Spanyol dalok (1847. I.) és Arabs dalok (1847. II.) címen. A szabadságharc után is közöl ilyen műfordításokat, amelyeknek gyűjteménye: Külföldi népdalok csak 1861-ben jelenik meg és nemsokára Népek Lantja címen új kiadást ér (1866.). Különböző népekből fordít dalokat. Ezek közül keletiek: Arabs dalok, egy cserkesz dal, sinai dalok,49 három sinai dal a Si Kingből,50 egy mór rege (Ganzul és Zelinda) és maláj pantumok.51,52
"A források, melyekből merítettem - mondja az előszóban - nagyobbára tetemes gyűjtemények voltak, mint Jalowitz kézikönyve a keleti költészetről..." "...de számos költeményt szedtem még mindennemű szépirodalmi munkákból, utazási rajzokból, népismertetésekből."
Keleti drámafordításunk csak egy van ebből a korból, de az se teljes. Vörösmarty a Vasantasena című hindu drámának töredékeit fordítja le a Tud. Gyűjt. számára (1831-32.). 1827-ben Calcuttában Select Speciment of the Theatre of the Hindus címen egy színdarab-gyűjtemény jelent meg, amelyet németre is lefordítottak s a még kéziratban fekvő fordításból közölt szemelvényeket az Ausland német folyóirat 1828. évfolyama. Vörösmarty az Ausland után dolgozott, "a magyar e szerint már harmadik fordítás lesz s az eredetitől jó távol eshetik." A fordítás legnagyobb része verses.

Így áttekintve a fordításokat, láthatjuk, hogy azok a magyar viszonyokhoz képest elég jelentős számot képviselnek. A keleti fordításokban magukban is a romantikus-orientalista szellem megnyilvánulását kell látnunk, amennyiben azok is az egzotikus ember gesztusai. De e fordításoknak más értelmük is van. Anyagközvetítő szerepet is játszanak, új képzeteket, új témákat hoznak, amelyeket aztán a keletieskedő irodalom felhasznál és a maga álkeleti köntösébe bujtat.
A romantikus irodalomban számtalanszor találkozunk keleti motívumokkal, amelyek a fordítások közvetítésével kerültek az irodalmi köztudatba, s amelyeket az írók a maguk kénye-kedve szerint forgatnak, alakítanak, "romantizálnak", de a keleti szellemtől nagyon messze visznek. A keletieskedés éppen abban áll, hogy a romantikus irodalom felveszi a keleti ember maszkját, hogy érdekesebb, eredetibb legyen, de minduntalan elárulja magát, mint a rossz színész, aki a szerep helyett saját magát játssza.

-------
1 Gálos Rezső: A Pancsatantra egy magyar származéka. Irod.tört. Közl. 1906.
2 Id. értekezése. Egyébként már Bognár Teofil is említi Calilah va Dimnah c. értekezésében. E. Ph. K. 1891.
3 Lázár Béla: Zoltán József E. Ph. K. 1887.
4 Dézsi Lajos: A czegei névtelen. Békefi emlékkönyv, 1912.
5 Trócsányi Zoltán: Bidpai és Lokman magyar fordítói. Irod. tört. 1914.
6 Bittenbinder Miklós: Bidpai és Lokman magyar fordítói. Irod. tört. 1914.
7 Pars Versionis Arabicae Libri Colilah wa Dimnah, sive Fabularum Bidpai Philosophi Indi in usum auditorum edita, 1786.
8 Ezt a Cardonne által teljessé tett fordítását Guleuette adta ki. Les Contes et Fables indiennes de Bidpai et de Lokman.
9 De ismerte Rozsnyait, akit megemlít egyik jegyzetében. XXIII. 1.
10 Schultens nyomán idézzük.
11 A magyar romantika. Magy. Tud. Akad. kiad. 1930.
12 Magyar Írók II. 165. 1.
13 Calilah va Dimnah E. Ph. K. 1891. XV.
14 A Horologium Turcicum kiadásában R. M. K. 1926. Bevezetés.
15 Egy régi híres könyvreklám. Egy állítólagos Pancsatantra származék irodalmunkban. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1929. VI; 1-2. sz.
16 Dr. György Lajos id. cikke.
17 id. cikkében.
18 Megemlíti már Gál Kelemen is : Sófalvi József. Erd. Múz. 1896, de az Indiai Böltssel való kapcsolatáról nem tud.
19 Megvan a Nemzeti Múzeum könyvtárában is.
20 Legfontosabb munkái az Ezeregyéjen és a Pancsatantra fordításon kívül: Traduction du Coran és a Paroles remarquables, bons mots et maximes des Orientaux. Paris, 1694.
21 L. a Vörösmarty Mihály c. fejezetet.
22 Vörösmarty összes munkái, 18885. VIII. k. Jegyzetek 401. 1.
23 Toldy F.: Magyar nyelv és irod. kézikönyve, 1857.
24 Dr. Brisits Frigyesnek, aki az összevetést elvégezte, szíves közlése.
25 Id. jegyzete.
26 Gyulai id. jegyzete.
27 Jakab Elek: Deáki Filep Sámuel élete és irodalmi munkássága. Abafi, Figyelő IV.
28 Pixerecourt is fordít.
29 L. A regény és a novella című fejezeteket.
30 A francia fordító, Pétis de la Croix előszava és Larousse Grand Dictionnaire-je után.
31 Apja (François) szintén orientalista volt és megírta Dzsingisz Khán történetét. Fia (Alexandre Louis Marie) hasonlóképpen keleti nyelvekkel foglalkozott.
32 Német fordításai: Tausend und ein Tag. Das ist Persianische Historien, Anfangs aus der Persianischen Sprache in die Französiche übersetzt von Pétis de la Croix. Leipzig, 1764 és V. d. Hagen fordítása 1836-ban.
33 L. A magyar orientalizmus c. fejezetet.
34 Megjelent a Malvina regények első köteteként.
35 M. I.
36 Kazinczy Gábor irodalmi hatásáról. Székfoglaló értekezés. (Ért. a Társ. tud. köréből. 1881. VI.)
371733-ban egy harmadik Ezeregyéj utánzat is jelent meg: Les Mille une heures. Amsterdam, 1733. 2. k.
38 Gál János: Kazinczy Gábor írói és politikai működése. Bpest, 1918.
39 A novellában itt díszes ruhákról van ugyanis szó
40 1854-ben Szokolay István újra lefordítja a Koránt.
41 Goldzieher Ignác: Adalékok a keleti tanulmányok magyar bibliográfiájához. E. Ph. K. 1880.
42 Specimenjét németül Friedel János, Bécs, 1781., angolul J. Richardson, London, 1774. fordították le.
43 Pukánszky Béla: Herder hazánkban. Budapest, 1918.
44 Jancsó Benedek: Fábián Gábor élete. 1885. és Abafi Lajos: Fábián Gábor. Figyelő IV.
45 Kara Győző: Fábián Gábor műfordításai. Aradi főgimn. értesítője, 1892. és a róla szóló bírálat ifj. Reményi Edétől. E. Ph. K. 1893.
46 xxx után, jelzi Kazinczy G.
47 Szinnyei M. I.
48 Toldy F.: Gyászbeszéd Repiczky János felett. Akad. Ért. 1855.49 Kinai helyett sinait mond, nyilván francia hatásra, Chinois=š. Ebben az időben mind a két alak használatos.
50 Dalkönyv, amely azokat a dalokat tartalmazza, amelyeket állítólag Konfuciusz rendezett ót századdal Kr. e.
51 Epigrammszerű négysoros danák, - mondja Greguss jegyzete. Arany János is használta Borvitézében. (Szigetvári Iván: Arany János pantumja. Irod. tört., 1930. 1-2. sz.) Európában először Chamisso (Malaysche Volkslieder, 1822) és Victor Hugo (Les Orientales jegyzetei közt, 1829) írtak keletieskedő verseket ebben a formában.
52 Az 1866-i kiadás után.

 

V.
Keleties beszélyek

A regény, novella és dráma mellett aránylag igen kevés keleti tárgynak van beszélyszerű feldolgozása irodalmunkban. Lírai költeményt pedig csak elvétve találunk, míg a nyugati líra szép számmal mutat fel keleties verseket (Hugo, Goethe, Platen, Rückert).
Kazinczy Ferenc lefordítja 1789-ben Azzán aga balladáját Goethe német szövegéből, amelyet Herder gyűjteményéből ismerhetett: Gyászdal Azzán-agának szép, de szerencsétlen nője felől (Először: Poétai berek, 1813). Ez a szép költemény mint a szerbus manier első képviselője jelent meg irodalmunkban, de tartalmilag keleti témakörhöz kapcsolódik. Általában megjegyzésre méltó, hogy a szerb népköltészettel való érintkezésünk sok keleti témát közvetített a magyar irodalomba. A novella terén utóbb Remellay Gusztáv lett a szerb mondakincsből származó török témák népszerű magyar feldolgozója.
Egyéb fordítások: Herder: Kínai történet Szél Sámueltől (Péczely: Lant, 1832), Pfeffel: Ibrahim Polgár Mihálytól (Péczely: Lant, 1833), Goethe: Mahomet dala Kazinczy Gábortól (Rajz, 1837. II.). Byron héber dalai közül hármat lefordít Petrichevich Horváth Lázár. Ezek Munkáinak harmadik kötetében jelentek meg 1842-ben. Mazeppáját pedig négyen is lefordítják: az első egy prózai fordítás (Rajz, 1836. II.), a második Petrichevich Horváth Lázáré (Munkái III. 1842); utána Péter Károly (Hond. 1845. II.) és Krupecz J. (P. Div. 1846.) is lefordítják.
Csokonai után1 az első keleties verset e korban Fazekas Mihálynál találjuk: A persa fejedelem (Fazekas M. versei. Összeszedte Lovász Imre. Pest, 1836.) E franciás ízű versben a vallásegyenlőséget hangsúlyozza. Egy bölcs perzsa fejedelem magához hívatja a főpapot és kérdéseket tesz fel neki a vallást illetőleg.
A vers dialogikus formában van felépítve, a fejedelem kérdez, a főpap felel. A párbeszédet a fejedelem szavai zárják be:

"Parancsolom tehát menten, főtörvénynek írassék,
Minden vallás országomban tiszteletben tartassék."

A keleti milieu-t még egészen a XVIII. sz. értelmében használja. Felvilágosult eszméket hirdet keleti köntösben, akár Montesquieu. A tárgy egzotikumát még nem használja ki. Itt a keletiség még értelmi ürügy, a romantikusoknál ellenben érzelmi színezetet kap.
Kazinczy Ferenc ír két rövid arabs gnómát és Keresztes Bálint címen egy érzelgős verset, amelyben egy, a Szentföldön harcoló vitéz sóhajtozásait találjuk kedvese után.
Keleti tárgyat dolgoz fel A magahitt kalmár c. verses elbeszélés, amely Kátai Gábor hagyatékából 1896-ban került elő.2 Tévesen Csokonainak tulajdonították, de, bár több vonás valóban Csokonaira emlékeztet benne,3 Binder Jenő kimutatta, hogy keletkezésének ideje jóval későbbi.4
Tárgya az Ezeregyéjszakából való. Arról szól, hogy egy török városban egy elbizakodott ifjú kalmár azt írja ki a boltja ajtajára: "Semmi sem hág elébe a férfi eszének." De csakhamar megjárja, mert egy szép nő alaposan megcsúfolja és már-már el kell vennie a bíró púpos, sánta és félszemű leányát, amikor az ismeretlen szépség hajlandó őt kisegíteni nagy bajából, ha a kérkedő felírás helyett a következő mondást írja ki boltjára: "Mindenen felül jár az asszonyi elme, Nem hasonlíthat ahhoz a férfi értelme".
Binder J. kimutatta, hogy A magahitt kalmár témája 1811-nél előbb nem kerülhetett hozzánk, hacsak valami szóbeli közlés által nem, erre azonban semmi adatunk nincs. Csokonai ezek után nem lehet e kétszáz soron felül álló elbeszélő költemény szerzője, amelyet egyébként stílusa is inkább a huszas évekre utal. Irodalomtörténeti jelentősége abban áll, hogy itt van az Ezeregy éj első behatolása a magyar irodalomba. Itt az ismeretlen szerző még csak a témát vette a keleti mesekincsből, Vörösmartynál azonban, mint majd látni fogjuk, a kontaktus sokkal mélyebb és már egész képzeletvilágát áthatja az Ezeregyéj tündérvilága.
Edvi Illés Pál Ászem, vagy a vétségtelen világ címen napkeleti regét ír a Hébe 1824. kötetébe. Ez a hexameterekben írott terjedelmes költemény egy világtól megcsömörlött emberről szól, akit az öngyilkosság pillanatában Allah világosít fel arról, hogy a földi világ a legjobb és a bűnnek is megvan a maga jogosultsága és haszna a teremtésben. Ászem e lecke után visszatér az emberek közé és felhagy a mizantrópiával.
Elég jól sikerült F. Marosközi Gábor (Jósika Miklós) Arabs és gyilkos c. balladája (F. M. M. 1828. I.), amelyben a vendégjogot mindennél jobban tisztelő arab még akkor sem bántja a hozzá menekült gyilkost, amikor megtudja, hogy az az ő fiát ölte meg. Reggel útnak ereszti őt e szavakkal:

"Ha egy óra mult követlek.
Jaj gyilkos! ha elérhetlek."

A vers mintája Pfeffelnek egy hasonló tárgyú verse: Ibrahim, amelyet később magyarra is lefordít Polgár Mihály (Péczely J.: Lant 1833.). Ebben is egy gyilkos szerepel, aki éppen ahhoz menekül, akinek a fiát ölte meg, Ibrahim pedig bántatlanul bocsátja őt el. Jósika verse azonban jobb.
Czuczor Gergely Csókakövi rableánya (Szeder F.: Uránia 1829) egy öreg török agáról szól, aki leányt rabol magának, de mikor ölelni akarja, a leány kedvese, Áldor megöli. Török alakot szerepeltet Czuczor Karád és Zemir c. költeményében is (Auróra, 1830), amely sokban emlékeztet a Szilágyi és Hajmásira.
Töredékben maradt Hunyadi-eposzában igen részletesen rajzolja Czuczor a törököket. A Török seregek (először Toldy kiad. 1858.) Korog bán (Auróra, 1834.) A Toborzók és párviadal (Pesti Divatlap, 1847. I.) c. részletei az eposznak mutatják, hogy milyen nagy súlyt vetett a törökök leírására. Ezt bizonyítja
a Hunyadiász foglalatja címet viselő vázlata is, amelyben az egész eposz képét megkapjuk. (Zoltvány I. Cz. G. Ö. K. M. 1899. III. k. jegyzetek.) Czuczor gyönyörűségét találta a színes, egzotikus részletekben. A Foglalatban ezt olvassuk: "Mahomet előhivatja Derviseit s tőlük jövendölést kér." (VII. könyv.) "Estve látszik a törököknél nagy vígság, s a Dervisek táncza, s török énekes szerelmet dalol a Szultán háremje mellett, ki kényének áldozik." (IX. könyv.) A néprajzi jegyzetekre nézve Decsy Sámuel Osmanografiáját használta: "Az Arabok hamuban sült pogácsát esznek. L. Decsy I. R. 122. A turkománok szokásai 1. Decsy I. R. 126." "Temérdek jegyzet van továbbá az egyes török hadosztályok, címerek, fegyverek stb. effélékre vonatkozólag."5 A török harcosok bemutatásánál egy-egy kis keleti novellát sző közbe néhány sorban. A három lófarkú Tahirról ezt mondja:
"A czirkaszvölgyi szűzekből ő orozá Karaissát, a szultáni szerájlban legragyogóbb szeműet, s az aranyhajfürtű Zulejkát." (A Török seregek.) A Korog bán című részletben is egész csomó ilyen kis történettel jellemez. Mindezen részletek azt igazolják, hogy Czuczort érdekelték a keleti alakok, bár ő is csak külsőségeket tudott meglátni rajtuk.
Hasonlóképpen mutatja be a törököket Baksai Dániel Jajtza című hexameteres hősi költeményében (Péczely J. Lant. 1832). A Debreceni Kollégium növendékei, akik a Lantba írtak, mind az élő, nagy, magyar költőket utánozták. Baksai Dániel az epikusokat s főleg Vörösmartyt utánozta. Eposza a magyar-török harcokból veszi tárgyát, de az érdeklődés középpontjában a törökök vannak.
Hrabovszky Zsigmond egyik versét közli Bustavi (=Kunoss Endre) a Társalkodóban (1835. II.): A királyi kincs, Keleti rege.
Az 1838-i Emlényben Holló álnév alatt jelent meg egy balladaszerű költemény, A rajastháni leány, amely zavaros és rossz előadásban egy leányról szól, aki a Dsumma vizébe veti magát, mert kedvesét, Idoglut vetélytársa, Rumru megölte. Az egzotikus milieu-t a nevekkel akarja éreztetni a szerző, de ezek semmi hangulatot nem adnak, nemcsak azért, mert kitaláltak, hanem azért is, mert néhány kellékkel még nem lehet levegőt teremteni.6
Garay János költeményei közt is találunk néhány keleti tárgyút. Legsikerültebb ezek között Hasszán c. balladája, amely 1834-ben készült, de csak 1841-ben jelent meg a Nemzeti Almanachban. E balladáról, amely még Garay drámaírói korszakából való, Vörösmarty a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. (Figyelmező, 1840. 46. szám, jegy alatt.)
Hasszán, az ősz budai basa, szerelmes a szép Zolnába, aki máshoz készül feleségül. Hasszán vak dühében el akarja rabolni és éppen akkor ér oda csapatával, amikor a fiatal pár az oltár előtt áll. A pap áldozáshoz készül, az ostyát felmutatja, a csengettyű és az orgona szól, s a nép térdre hull. Hasszán is megrendül és térdre esik. Nagy változás megy végbe lelkében. Lemond Zolnáról és békés szívvel lovagol haza, Buda várába. A keleti pogány-török motívum itt nem külsőség és dekoráció, hanem nagyon művészien van beleszőve a költeménybe. A drámai feszültség és a fordulat éppen a keresztény-pogány ellentétre van felépítve, s így a keletiség itt a koncepció formai elemévé válik. A költeményt 1843. ápr. 10-én Fáncsy szavalta a Nemzeti Színházban meglehetősen rosszul, amint az Vörösmarty kritikájából kitűnik (Ath. 1843. 399. 1.).
Másik költeményében, A hárem hölgyé-ben (1839. Először Emlény 1840. Sárközi álnéven) más értelme van a keleti milieu-nek. Egy "szép görög lány a török ruhában" abban reménykedik, hogy kedvese, a szabad görög vitéz, megszabadítja őt a hárem rabságából. A háremrabsággal a politikai rabság asszociálódik, az elnyomott haza. A "szabad vitéz" és "szabad haza" szólamai a görög lány ajkáról magyar vonatkozásúak. Az egész szituációt hazafias képzetekkel hozza kapcsolatba és ez elég jól sikerül is a görög-török (szabadság-elnyomatás) ellentéttel.
Zsidó tárgyat dolgoz fel Salamon ítéleté-ben (1841.), de a hangsúly itt csak a történésen van, a zsidó keret nem játszik szerepet.
Kelet népéhez (1845.) című költeményében ugyanaz a gondolat hatja át Garayt, mint Széchenyit: Ki kell fejteni a magyarság "ázsiai bölcsőjében rejtőző, eddigelé sehol ki nem fejtett, sehol érettségre nem virult sajátságait".7 A versben semmi keleti nincs, csak azért soroljuk ide, mert jellemző képviselője annak az irányzatnak, amely a magyart mint keleti fajt állítja a nyugati kultúrába és fejlődési lehetőségét keleti faji diszpozíciónak kifejlesztésében látja.
Miskolczy Pál Mohamed könnye c. balladája (Életk. 1845. II.) a hódító török szultánról szól, aki megsiratja nagy ellenfelét, Hunyadit, midőn halála híréről értesül.
Mahamud török császárhoz (Sas VIII.) c. vers, melynek szerzőjét nem ismerjük, disztichonokban dicsőíti a szultánt.
Néhány zsidó témájú verset is találunk. Így Holéczy: Mózes a veres tenger partján (Koszorú 1830.) c. versében Mózes könyvének egy részét dolgozza fel. Königmajer Károly pedig Mózes halálát: Mózes halála (Őrangyal, 1844.). Császár Ferenc zsidó tárgyú novellái mellett egy szenttörténeti balladát is ír Hágár címen (Őrangyal, 1847.). Heilprinn Mihály: Zsidó Kördala (Társ. 1846. II.) Vörösmarty Fóti dalának utánzata, formájában és tartalmában egyaránt. Eredetileg Miskolcon jelent meg 1846-ban.
A szabadságharc gondolatvilága tükröződik már Hiador (Jámbor Pál) Ozman c. versében. Az ozman népéről szól benne, amely úgy él, mint egy rab.

"Volt féktelen, nem volt szabad soha,
Nagy napja volt, de nem volt nagy kora."

Ide sorolhatjuk Petőfi egyik költeményét is, ahol mély lírai érzés sodrában találkozunk keleties képekkel. Szerelmes érzésében valami nagyon szépet akar mondani, valami hasonlíthatatlanul ragyogót, amit kedvese szemében lát és Kelet színes délibábja jelenik meg előtte. Látja Kelet leggazdagabb virányit, a természetnek virágháremét, lát homályos pálmaligetet, ahol a szellő rejtelmesen suhog és madársereg dalol (Látom Kelet... c. verse).8
Ez a keleti látomás csak bevezető képe a költeménynek, ezt fokozza még más kettővel, s a pointig építve, egybefoglalja őket két sorban:

"S mindezt két szemben látom, kedvesemnek
Sötét világú ábrándos szemében."

A szórványosan megjelent verseken kívül láthatunk egész köteteket is, amelyek kizárólag keleties beszélyeket tartalmaznak.
Pakróczy Nepomuki János Töredékek a szent elő üdőkből (Székesfehérvár, 1827.) címen közöl három hosszú eposzias költeményt döcögő hexameterben, amelyekben bibliai zsidó témákat dolgoz fel (Gehon, Ninive,, Bethulia).
Különös tartalmú verseskötet a Titkos szerelem, vagyis Napkeleti virágnyelv, melly a virágoknak, füveknek s fáknak a napkeleti nemzeteknél bevett jelentéseit oktatja főként a Szépnem használására s mulatására, honni esmeretes növényekkel bővítve német után szerzette Pajor István, Győr, 1833. A német szerző és a magyar fordító (ill. társszerző) a virágok szimbolikus jelentését foglalja versekbe s ezt a szimbolizmust bevezetésében Keletről származtatja.
Selam vagy a Napkeleti virágnyelv, Kolozsvár, címen hirdet egy könyvet Heckenast 1837. évi könyvjegyzéke is. Ez vagy az előbbi munkának kolozsvári kiadása, vagy valamely hasonló munka.
Egész kötet keleties beszéllyel jelent meg a század közepe felé Samarjay Károly: Kelet Gyöngyei, Pest, 1847. Szemelvényeket közöl belőle a Pesti Divatlap (1847. II.). Samarjaynak már előző verskötetében is (Költemények, 1845.) találunk egy hosszabb hexameteres verset Kelet Istenei címmel, amelyben új mitológiát akar csinálni (Égur, Hajnal, Ármány, Szerelem, Sötétség stb.). Ezt a zavaros verset hitregének nevezi és a Kelet Gyöngyeiben újra közli módosított formában.
Kelet Gyöngyei nem teljesen különálló versek, hanem egy epikus szál tartja őket egybe. Kelet Gyöngyei: a magyarok. Kelet legszebb leánya Elte. Eltét elrabolják a perzsák. Vilár arábiai lován visszahozza kedvesét, Kadosa és a kazár Ingul párbajt vívnak. Elte meghal, Álmos álmot lát és a magyar nép elindul Nyugat felé. Árpád elfoglalja az országot és Buda bércein imát mond, Vilár pedig visszatér az őshazába.
Samarjaynál Kelet az őshazával egyenlő. Ez ad lírai és epikus témákat tollának és alakjai így közeli rokonságban vannak Vajda Joguzának és Garay Utolsó magyar Khánjának hőseivel. Bírálója elég elnéző volt a Kelet Gyöngyeivel szemben (Magy. Szépirod. Szemle, 1847. II.), bár kifogásolta széteső, laza kompozícióját.

-------
1 L. a Csokonai c. fejezetet.
2 Megjelent: Debreczeni Ellenőr 1896. aug. 1.; Nagykunság. 1896. aug. 2.; Budapesti Hírlap 1896. aug. 2.; Magyar Könyvszemle 1896.
3 Kardos A.: Csokonai egy állítólagos munkája. E. Ph. K. 1896.
4 Binder J.: A magahitt kalmár E. Ph. K. 1897.
5 Zoltvány I. jegyzetei. Cz. G. Ö. K. M. III. k. 314. 1.
6 A Holló álnév egy kis polémiát is támasztott. Az adatok: Gyulai Vörösmarty kiadásá-
nak VI. kötetében. (Jegyzetek, 360. 1.)
7 Széchenyi I.: Kelet népe. 1841.
8 V. ö. Horváth János: Petőfi Sándor. 1922.

VI.
A novella

Az összes műfajok közül a keleties novella volt a legdivatosabb e korban. Alig találunk folyóiratot, amelyben ne volna minden héten vagy hónapban egy "keleties elbeszélés", vagy "keleti rege". Fordítások éppen olyan nagy számban vannak, mint eredeti novellák.1 Rendkívül nagy befolyással volt a keleties novellákra Vajda Péter működése. Az ő fellépése után (1834) még jobban elszaporodnak ezek az elbeszélések és a legtöbb Vajda Péter hatása alatt készül. Többször még neveket és egyes fordulatokat is tőle kölcsönöznek utánzói. Jellemző, hogy eredeti keleties novelláink majdnem kivétel nélkül német, vagy Vajda Péter közvetítette német befolyást mutatnak és sem tárgyukban, sem indítékaikban semmiféle magyar motívumot nem találhatunk.
A novellafordítások közül keleties tartalmú már Bessenyei György munkája,2 amely Bécsben névtelenül jelent meg 1774-ben, német nyelven, Der Amerikaner címen. 1776-ban Kazinczy Ferenc fordítja magyarra: Az amerikai Podocz és Kazimir Keresztény vallásra való megtérése címen. "A XVIII. század gondolkodása tükröződik benne, melynek problémái az államrendszer, vallás, kultúra és természet körül forogtak. Abba a társadalombölcseleti egzotizmusba tartozik bele, melynek vezére Rousseau volt, s melynek áramlata Németországon át hozzánk is eljutott. Két természetadta erkölcsű vadember, akik a mohamedánok közé jutva a nap himnuszát szavalják."3 Bessenyei valószínűleg szintén fordította valahonnan s ezért jelent meg munkája névtelenül.

Ide való Mándy Sámuel: Szivet sebhető s elmét gyönyerkedtetéssel tanító Római Mesékben tett Próba, mely német nyelvből a 2. kiad. szerint anyai nyelvre fordítva közöltetik a nemes hazával. Pozsony, 1786. E kötet első elbeszélése: Változhatatlan Isteni akarat, melly Pogány módon előadódik egy nap-keleti tartománybéli király fiának Tzeminnek történeteiben. Az Urániában jelent meg: Tzulmira, egy arábiai tündérmese (Uránia, III. 1796.), amelynek sem szerzőjét, sem fordítóját nem ismerjük. A bagdádi fösvény kalmár c. novella Kis János kalendáriommal egybekötött novelláskötetében található. Sebbe való könyv. Poson 1797.
Ezután a húszas évekig csak szórványosan találunk fordításokat. Wieland néhány keleties elbeszélésén kívül4 Herder egyik hosszabb elbeszélése talált utat irodalmunkba: A repülő szekér vagy a nem használt és hibásan használt hatalom. Fordította Kazinczy Ferenc (M. 1814-16. IX. k.). Ugyanő fordította Gessner Szemira és Szeminjét is (Orpheus, I. 1790).
Kis János novellásköteteiben többször is találkozunk keleties novellafordításokkal. Flóra, vagy szívreható apró románok, erköltsi mesék Pest, 1806. 2 k., amelyet "Zaid kiadója" név alatt bocsátott ki, két ilyen novellát tartalmaz: Hulkem, napkeleti történet és A Bölts Derbid, amelyet egy jó barátja adott át neki, "de egészen más formában, mint most megjelenik" (Kis jegyzete). Másik gyűjteményében: Klió vagy léleknemesítő részént eredeti, részént fordított darabok, Győrben, 1825, két keleties novellát ad Johnson után: Abuzaidnak, Morád fijának történetei; Helim tiz napjainak történetei, és egyet Steele után: Barsisa történetei.
Ajtay Sámuel Meisznek Skizzeiből fordított novelláinak egyik kötetében, amelynek címe: Erkölcsnemesítő való és költött történetek, Pest 1813., három keleties novellát fordított le: Nagy Sándor és a Halhatatlanság forrása, persiai rege; A zehrai özvegy asszony; és Nuszhirván halála.5
Deáki Filep Sámuelnek első fordítása is egy perzsiai mese Kotzebue után: Büntető lelkiismeret, megjelent a Téli Estvék I. kötetében. Kolozsvár, 1814.
A Haszonnal mulattató könyvtár köteteiben is több keleties elbeszélés fordítására akadunk. Első két kötete: Erköltsi rajzolatok, a nevezetesebb írók munkáiból fordította Molnár András. Kassa, 1818. Az I. k. 6. elbeszélése: Az igazság szerető Názár, napkeleti rege. A II. k. 2. elbeszélése: Nu'chirván, egy bölts fejedelem példája. A Haszonnal mulattató könyvtár harmadik kötete: Élet példázó regék és lélek esmertető ábrázolatok. A nevesebb írók munkáiból fordították R. Halászi József, Molnár András és Dalházy Mihály, Kassa, 1821. A 4. elbeszélés: Bathmendi, Persiai rege. Florian után Frantziából fordította Molnár András.
Florian novelláinak egész kötetét fordítja le később ifj. Kiss János. Megjelentek Sopronban 1840-ben. E kötetben több afrikai, perzsiai, indiai és sziciliai novella található, többek között az előbb említett Bathmendinek új fordítása is.
A húszas években egyszerre megszaporodnak a novellafordítások. Igaz és Páncél Kedveskedőjében névtelenül jelenik meg: Abairan bagdadi kalifa, vagy nem jó az ismeretlennel való szoros barátság (1824, I.), amely ugyanabban az évben a Szépliteraturai Ajándékban is megjelent. Nem is annyira novella, mint inkább egy keleti példa szélesebb elbeszélése. Pap Gábor a Hébébe (1823.) fordít egy keleties novellát: Hasszán, vagy a kívánságok szigete, rege Uszuf Ben Mornim persa írásából.
Még az ifjúság számára is keleties elbeszéléseket válogatnak ki. Erről tanúskodik az ifjúságnak szánt Érdekes könyvtár 1833. Két kötetében a következő keleties elbeszéléseket találjuk: Napkeleti regék, Cairo ábrázolása, Ibrahim és Tamerlan.
Mednyánszky Alajos gyűjteményében: Erzählungen, Sagen und Legenden aus Ungarns Vorzeit, Pesth, 1829. is találunk néhány török vonatkozású novellát. Ezek: Der Eiserne Hahn zu Raab, Der Brunnen der Liebenden, Die edle Rache, Solnoks Vertheidiger és Achmet Pascha.6 Magyar fordításuk: Elbeszélések, regék és legendák a magyar előkorból. Németből Báró Mednyánszky Alajos után szabadon fordították Nyitske Alajos és Szebényi Pál. Pesten, I. 1832., II. 1834. A Győri vaskakas mondáját Garay János ugyanilyen címen versben is feldolgozta (1847), még pedig Mednyánszky elbeszélése nyomán.7
Egyéb fordítások: Zsidó család, vagy a Jancsárok eltörlése, történeti novella dr. Zehner után szabadon Machik József (Társ. 1834. I.). Zingha Matabai és angolai királyné, fordítás d'Abrantčs hercegné szerint (Rajz. 1835. II.). Az indus anya Mistress Jameson után (Rajz. 1835. II.). Bajza József Washington Irving novelláját fordítja le: Allhambra rózsája (31. jel alatt Rajz. 1836. I. és Széplaki álnéven Pillangó külföldi válogatott elbeszélések zsebkönyvében 1836.). Széplaki álnéven angolból még egy zsidó tárgyú novellát is fordít Bajza: Rebekka (Ath. 1837. I.). Kazinczy Gábor Voltaire egyik keleties novelláját fordítja le: A jó bramin (Ath. 1837. I.). Garády németből fordít: Kincs nemtője, keleti novella (Ath. 1839. II.). Névtelen fordítóktól: Indiai boszszú (Rajz, 1836. I.), Fi-ho Ti, vagy a Dicsőség áldásai Bulwer után (Rajz, 1836. I.), Szerelmes kaland Dseddában (Ath. 1838. I.), A szép indiainé (Reg. 1836.), c. betű alatt franciából: Az igazság könyve, keleti rege (Ath. 1837. I.). Id: A basa esküje (Ath. 1839. II.,) Csebbi: Az igazság, indus mese (Ath. 1840. I.). Lakner Sándor: Jaffár és Helima, keleti elbeszélés t. után (Reg. 1840.). Oláh János: A barmecidák vége, keleti novella (Reg. 1842. II.). Lemouton Emilia: Az indiai nyakdísz (Honderű, 1843. II.). Tollagi Jónás: A csörgőkígyó násza, ind. rege, mutatvány az angol gyűjteményből, Tales of an Indian Camp. London, 1823. 31 k. (Honderű, 1846. I.). A Garasos Tár (1834.) két mesefordítást közöl: Róka és hyéna, perzsa mese és Az igazságot tett király, amelyeket valószínűleg Vajda fordított angolból.
Több keleties elbeszélést fordít Edvi Illés Pál. De nemcsak novellákat fordít a különböző folyóiratokba, hanem keleties adomákat, példázatokat és tudományos cikkeket is. Novellafordításai: Nagy Sándor és a Pihetoll (F. M. M. 1830. II.), A Boldog inge (Sas, II.). "Ez a rege ugyan már elévült - mondja jegyzetében, - de ama híres angol költő Scott Walter nem régiben ismét méltónak ítélte azt újra forgásba hozni és a vele megesmerkedést érdemli is. Itt belőle csak a fővonásak közöltetnek." Példás próbálat, Keletföldi elbeszélés (F. M. M. 1826. II.), A halál megszerettetése, Keletföldi monda (u. o.), A pajkos gazdag és a kiváncsi szegény (u. o.), Török szerelemlevelek (F. M. M. 1832. I.).
Hasonló működést fejtett ki N. Takátsi Horváth János. Ő is előszeretettel keres ki és fordít keleti vonatkozású cikkeket.
A rabszolga és az arany nyil, rövid példázat (F. M. M. 1830. I.), A fakir (indus pap) és a szép indus asszony (F. M. M. 1836. III.), Csudálkozásra, sajnálkozásra méltó sorsa egy magyar püspöknek Tatárországban. 1510. (Sas, 13.).
A húszas években kezdenek feltünedezni az eredeti keleties novellák. Meritzay Antal plebános Isteni végzés c. napkeleti regéje (Auróra, 1825.) egyike az elsőknek. Végtelen körmondatai és magyartalanságai még élvezhetetlenebbé teszik amúgy is nehézkes, keleties szimbolizmusát. A Béke angyala világosítja fel benne a kétségbeesett Abdul egyiptomi kalifát. Gaál György "Perzsa regéjét" Régi szokás megmarad címen fordította le Kisfaludy Károly a német eredetiből (Auróra, 1829.). Két 80 éves perzsa aggastyánnak egy tündér lehetővé teszi, hogy újra előlről éljék az életüket, de azok ugyanolyan ostobán cselekszenek, mintha nem lenne mögöttük a 80 éves tapasztalat.
E kettőt megelőzte Mailáth Jánosnak egyik keleties novellája, amely németül jelent meg gyűjteményében (Magyarische Sagen und Märchen, Brünn, 1825.) és Hormayr Archívjában Das Schwert Zuniga címen (1823. 153-54. sz.).8 Magyarul a Hébében (1824.). a Muzárionban (1829.) és Mailáth gyűjteményének Kazinczy Ferenc-féle fordításában jelent meg: A bosszuló kard (Magyar regék, mondák és népmesék. Kiad. Kazinczy Gábor, 1864.). Revistyei magyar várúr megszökteti Zelmirát, Hasszán basa hugát. A basa ezért párbajra hívja Revistyeit, akit azonban a harc előtt a basa egyik embere megmérgez. Zelmira magára ölti ura fegyvereit, kezébe veszi a Zuniga kardot s Hasszán őt öli meg a párbajban Revistyei helyett. A novellából később Klestinszky László drámát írt (1836.).9
A Felsőmagyarországi Minervában (1829. IV.) jelenik meg egy novella, amelyet írója Eredeti románnak nevez: N. A. Kiss Sámuel: Alscherid, amelyben egy érzelmes algiri basa szabadon bocsátja Jusztinát és Viktort, miután meghallotta könnyfakasztó történetüket. Egy ilyen érzékeny szívű török szerepel Kiss József Miklósfi című novellájában is. (F. M. M. 1826. I.). Ugyancsak a Minervába ír dr. Bárány Ágoston egy osszianista novellát: Pogány török földje (F. M. M. 1828.).
Kölcsey Ferencnek van egy egzotikus novellája a töredékben maradt A ferrói szent fa, amelynek cselekménye a Kanári szigeteken játszódik. Czuczor Gergely török milieu-be helyezi A megvigasztalt Atya c. novellájának cselekményét (Szeder F. Uránia, 1830.). Szerepel benne egy törökké nevelt magyar, Ogli bég, aki megmenti a reábízott magyar foglyokat és visszatér a keresztény hitre.
Fogarassy János is ír egy "persa történetet", amely két folyóiratban is megjelent: Abdallah és Balsorsa (F. M. M. 1832. II. Másodszor névtelenül Reg. 1837. I.). Helim a tudós orvos álomitallal tetszhalálba meríti leányát, Balsorát és kedvesét, Abdallaht, hogy a perzsa tirannosztól, aki szemet vetett leányára megmentse őket. Ezt az ötletet Fogarassy minden valószínűség szerint a Romeo és Júliából vette.
Fabriczy Sámuel, Heliodor Charicleájának fordítója, az Ezeregyéj meséiből merít anyagot Ibrahim és Roxolane c. novellájához (Társ. 1834. II.). "Ki az 1001 éjszakát ismeri - mondja jegyzetében, - annak szükségtelen mondanunk, hogy onnét van véve ezen kis elbeszélésnek alapeszméje (de nem foglalatja), melyből egyébiránt Castelli is egy derék kis német költeményt készített."
Mészáros Zizi Bajáról küld egy perzsa regét a Rajzolatok számára: A hosszú hét (Rajz. 1835. II. ). Császár: A sussáki vak címen ír novellát Eötvös Árvízkönyvében (II.). Győry Dániel: Aram és gyermeke (Reg. 1838. II.), Irmay pedig A szaracén (Koszorú, 1838.) címen írnak egy-egy keleties novellát. A Garasos Tár (1834.) egy eredeti elbeszélést is közöl sok ollózott cikke között: A bagdadi kalifafi a damaszkuszi leányvásáron, anélkül azonban, hogy szerzőjét megnevezné.
Jósika Miklós10 Vajda Péterrel kelt versenyre keleties novelláiban. A mohilok gyöngye (Ath., 1837. II.) dr. F. A. Wiese: Indien order die Hindus c. munkájának 408. l. található anekdota alapján készült és Irrunkoválnak a Mundore örökösének és Sadoonak a küzdelmét adja a mohilok legszebb leányáért, Moradeviért.
A szuttinban (Ath. 1837. II.) Jósika már teljesen szabadjára ereszti romantikus fantáziáját. A novella egy fiatal szudra és egy bramin leány szerelméről szól, egyébként sokban hasonlít a Kazinczy által fordított Lanassza cselekményéhez. Mindkettőben fanatikus braminok szerepelnek, akik el akarják égetni a fiatal özvegyet, de az utolsó pillanatban megmentik őt. A novella motivációja egészen külsőséges és esetleges, az egyes jelenetek belső összefüggés nélkül következnek egymásra. A beduin leánya című afrikai vázlatában nagy gondot fordít Jósika a dekorációra (Ath. 1839. II. és a Kisf. Társ. Évk. 1841. Felolvastatott a Kisf. Társ. 1840. febr 6. közgyűlésén.). Zuleika, beduin leány végzetes szerelméről szól, amelyet Jósika rendkívül érzékiesen rajzol. (Mindhárom az Élet és Tündérhon. II. k.-ben). Diamante című novellájában a janinai basa történetét mondja el (Honderű, 1846. I.). Ezt a témát Fáy András is feldolgozta A szulióták című novellájában (csak 1864-ben jelent meg a Koszorúban), Jókai Mór pedig regényt írt Ali Tepelintiről a Janicsárok végnapjaiban (1854.).
Jósika egyik barátjához írt levelében (1834. IX. 29.) így nyilatkozik keleties novelláiról: "Szuttin, Mohilok gyöngye, A beduin leánya, keleti vázlatok, melyekben igyekeztem a Vajda Péter keleti elbeszéléseinek ellenére megmutatni, hogy egy két Ospiru, Zajuskadala és Corcombábu még nem keleti beszély, ha a keleti szellem hiányzik. A beduin leánya, felolvasatván a Kisfaludy társaság nagy gyűlésén, hatása nagy volt, ezt magam láttam, de mind is mondták." (E. Ph. K. 1912.).
Mit keresett Jósika Keleten? Elsősorban dekorációt. Rendkívül részletesen írja le az egzotikus ruhákat, amelyekhez hozzátartozik a nélkülözhetetlen "gyönyörű shawl". Az a nagy vizuális fantázia, amelyet a romantikusok leírásai elárulnak, egészen festői tulajdonság és nem véletlen, hogy igen sok romantikus író egyúttal festő is volt (Hugo, Fromentin, Kisfaludy K. stb.). Jósikában is megvan ez a festői törekvés. A beduin leányában így kiált fel: "Ah! bírnék a költés ihletével, lenne tollam ecset, melyet tűzbe márthatnék, hogy elővarázsoljam amaz elnémító képet ezer változataival, mely itt az éjfél kebléből lépett ki."
Érdekes megfigyelni, hogy a "keleti" jelzővel mit asszociál Jósika. "Keletien barna arc", "keletien nemes mének", "keletien nemes és szabályos arc", "vonásai keletien szabályosak", "arcaik a kelet szabályteljes szellemét sugározzák vissza" stb. Ezek a képek önkéntelenül Delacroix hasonló látását juttatják eszünkbe, aki afrikai leveleiben többször említi elragadtatva, hogy Afrikában találta meg a "klasszikus emberi szépséget".
A dekoráció túltengése Jósika minden munkáját jellemzi. Irodalmi pozitivizmus ez, amely a materiális tények halmozásával akarja életre kelteni a dolgokat, pedig szellemet így nem tud lehelni beléjük. Jósika ugyanazt a fokot képviseli a leírásban, amit a meiningenizmus a színpadi dekorálásban. Ezért nincs keleti alakjaiban és tájaiban sem az igazi Kelet. Óriási kulisszatömeggel, ruhákkal és kellékekkel dolgozik, keleti novellái mégis csak egzotikus revue-k maradnak Kelet lelke nélkül.
De nemcsak dekoráció, hanem a szélsőséges karakterek és különösen az erotika leírására nyújt jó alkalmat a keleti milieu. Ezt ki is használja Jósika, mind a négy novellában.
Nagy Ignác is írt néhány keleties novellát. Achmet és Lóra című elbeszélése Magyarországon játszódik (Rajz. 1835. II.). A menyasszony (Emlény, 1841.) a szabadságharcok Athenjét hozza elénk Mamelaki és Aminha szerelmi történetének hátteréül. A Hölgyrabló (Hajnal, 1838.) humoros elbeszélés, amely Zulfának szökéséről szól az öreg Achmet háreméből. Egy ravasz török szökteti meg az asszonyt. Külfinek, egy fennhéjázó magyarnak hiszékenységét és nagyravágyását használja fel a szökéshez.
A pogány esküjében (Ath. 1842. I.) egy szavatartó basáról és egy önfeláldozó nőről beszél. A Niagara menyasszonya nem keleti tárgyú ugyan, de egy indiánokról szóló egzotikus történetet tartalmaz (Ath. 1838. I.). Keleties figurákat találunk még két novellájában: Demir basa Illokon (1834.) és A villámhegy-ben (1838.).
Remellay Gusztáv különösen szerb-török tárgyakat dolgoz fel. Szanda (Rajz. 1838. II.) halállal végződő szerelmi történet. Zsojcza eredeti oláh néprege (Ath. 1842. I., másodszor A Rom Szűze címen Történeti beszélyek c. kötetében Pest, 1842. I. k.), egy szép oláh leányról szól, aki a gyurgyevói basa háremébe kerül. Bella szerb néprege (Ath. 1842. II.) montenegróiak és törökök harcáról szól. Bella ugyanúgy vágja le a török vezér fejét, mint a bibliai Judit Holofernesét. Lyubicza szerb néprege (Ath. 1843. II.) alapján készült. Oslár bég életével fizeti meg, hogy szemet vetett a szép szerb leányra. Prelik István társaságában írta A cserkesz vendége című novelláját (Ath. 1842. I.), amely a Kaukázus vidékén játszik s egy Zuleika nevű cserkesz leány szerepel benne. A divatra jellemző az az ifjúsági regény is, amelyet Remellay 1857-ben adott ki: Józsa a kis Jancsár.
A negyvenes években találjuk a legtöbb keleties novellát, ami kétségtelenül Vajda Péter hatásának tulajdonítható. Petrichevich Horváth Lázár moszlim hagyomány után írt egy mesét: Az ephesosi özvegy (Ath. 1840. I.). Kiss Antal Zelmirája (Közl. 1841. II.) romantikus történet tele gyilkossággal. Kabós Ferenc irományaiból barátja közöl egy Keleti rajzot (Remény, 1841.). "Nem éppen gondolat szegény ugyan - mondja róla Nagy Ignác a Remény kritikájában (Ath. 1841. V.) - de Vajda ilynemű ömlengéseitől igen távol áll." Ifj. Palugyai Imre A druz c. elbeszélése (Közl 1841. I.) egy jámbor druz pap filozofálásait tartalmazza, akivel a szerző az "Indu homok partjain találkozott". Egy ismeretlen y z betűk alatt közöl három keleti beszélyt: Igy fizet a világ (Ath. 1842. I.), Az ember legbecsesebb sajátja (u. o.), A három utazó (u. o.). Ligethy Andor: A Khán halála (Társ. 1844. I.), Tihamér A péri váltságában egy hindu regét dolgoz fel (Ath. 1843.). Pataky Mihály Beszélyeinek kötetében (Kolozsvár, 1844.) Kínt kínért címen Persáff basa bosszúját mondja el, amellyel fiának halálát torolta meg a kegyetlen Kerecseny Lászlón. Szilvágyi Józsefet a Pesti Divatlap szerkesztője mutatta be a pesti közönségnek, midőn Zumrud c. keleti beszélyét közölte (Pesti Div. 1844. II.): "Szilvágyi József tizennégy nyugati és keleti nyelven beszél, s jelenleg a száműzött Obrenovics Jefrem egykori szerb miniszter fiánál nevelő."
Katona Antal: A teremtés királya, indus rege (Közl. 1841. 40. sz.). Zavaros szimbolikus történet. Folytatása az Álom és Halál c. indus rege (Közl. 1841. 40. sz.) semmivel sem jobb, mint az előbbi. Harmadik novellája Zaida a cserkesznő (Közl. 1841.) a Kaukázusban játszódik.
Halászy József Hüidája (Szivárvány, 1844.) zavaros hindu történet. Nagyon részletesen írja le az egzotikus tájat és a mágusok áldozatát. Mórok szerepelnek Péter Károly Zelmirájában (Honderű, 1845. II.), Lemouton Emilia pedig szenvedélyes és bosszúálló cigányokat szerepeltet A cigánynőről szóló elbeszélésében (Életk. 1845.).
Szontagh Gusztáv: A szenvedelmes Dinnye és Dohánytermesztő ábrándjaiban elmeséli (Életk. 1845. I.), hogyan utazott ő álmában Diarbekirbe és Havannába dinnye és dohánymagvakért. Akármerre megy, mindenütt találkozik egy karjeli magyar nővel és három kiállhatatlan magyarral: a hegeli filozófussal, a szónokkal és a költővel. Humoros elbeszélésében kigúnyolja azt a romantikus magyar képzelgést, amely az egész világot magyarokkal népesítette be és karjeli hősnőket szerepeltetett az irodalomban.
Obernyik Károly Gyöngyhalászában (Pesti Divatlap 1847. II.) ismét a bosszú a történet rugója, amelynek következtében az ártatlan Zaphirának meg kell halnia. A vadon rózsája (1848.) Ausztráliában, Az öldöklő angyal Egyiptomban (Életk. 1848. II.), Keleti elbeszélése pedig Indiában játszódik. Mind a négy novella a Persepolis cíművel együtt megtalálható Szépirodalmi Összes Munkái között Ferenczy József kiadásában, Budapest, 1878. Van Obernyiknek egy zsidó milieu-ben játszódó drámája is, a Messiás, szomorújáték öt felvonásban, amely az 1843. Akad. pályázatára készült. Obernyik nagyon szigorúan ragaszkodott
a történeti kútfőkhöz, ami ebben az esetben a dráma rovására ment.
Molnár József Basa kútja (Virány, 1846.) magyar mondát, Szombati: Diego Manzarese (Honderű, 1847. I.) mór tárgyat dolgoz fel. Lauka Gusztáv Mirenája (Hazánk, Győr, 1848. I.) valószínűleg fordítás. A benne előforduló rengeteg idegen nevet a szerző lapalji jegyzetekben magyarázza.
Bozzai Pál nem novellákat, hanem elmélkedéseket ír Lamennais modorában Kelet könyvei cím alatt (Életk. 1848.).11 Át van hatva a szabadságharc eszméitől és a "Kelet népe" gondolatától. Elmélkedései folyamán többször használ keleties hasonlatokat és könyvét is ezzel a szép keleties képpel fejezi be: "Legyen végre a ti lelketek termékeny hűségben és áldozatban, mint Egyiptom földje rizsben és gabonában."
Nemcsak az arab, török és hindu tárgyú novellák voltak közkedveltek, hanem a bibliai tárgyú zsidó novellák is. Itt alkalom nyílt kenetes hangú elbeszélésre, keleties szimbolizmusra és filozofálgatásra is. Hozzájárultak e témák elterjedéséhez a romantika vallásfilozófiai törekvései is, amelyek a magyar romantika eszmetömegéből hiányoztak ugyan, de itt e bibliai históriákban német hatásra mégis megnyilvánultak. Ezekben a novellákban a zsidóság megtartja keleti faji vonásait, a magyar népies meglátásból semmi sincs bennük. Az orientalizmusnak ez az iránya nálunk teljesen német minták után indult.
Már 1772-ben megjelenik Hübner Auserlesene biblische Historien c. művének magyar fordítása: Bibliai históriák. Pozsony, 1772. Fordítójuk Fodor Pál. Ezek az Ó- és Újtestamentum alapján készült kisebb elbeszélések, mindegyik végén néhány sorba foglalt tanulsággal. A munka sok kiadást ért meg, s 1817-ben új fordítója akad. Az új fordítás címe: Válogatott Bibliai Históriák Az Ó és Új testamentomból. Hübner szerint. Németből magyarra fordította Halasy Mihály. Pozsony, 1817. A magyar fordító is írt bele néhány történetet "Az ótestamentombéli históriákat kettővel az Uj testamentombélieket pedig eggyel megszaporítottam. Ez a Kananeabéli Asszonyi állatról, amazok a Babeli toronyépítésről és a kegyes Jóbról szóló históriák. Egy-két helyen a tanulságokat is megszaporítottam."
Az első önálló bibliai elbeszélés Tarján János: Gómer (Jácint, 1836.). Nemsokára A két zsidó címen a szerző megjelölése nélkül jelenik meg egy másik zsidó tárgyú novella (Rajz. 1838. II.), amely két velencei zsidó tragikus történetéről szól.
E műfajnak egy önálló képviselője is akadt Boross Mihály személyében. Bibliai történeteinek első kötete Béthel, 1844-ben jelent meg Székesfehérvárott a tűzvész által károsult székesfehérvári ref. egyház javára. "Igyekeztem - írja előszavában - mennyire lehetett utánozni a bibliai írásmódot, de előttem senki ezen modorban nem dolgozván - mit szabályul használhattam volna - igen nehéz volt a töretlen pályán haladnom." Kötete 7 novellát tartalmaz. 1. Béke temploma (Jákob tört.), 2. Apa eskü (Jefte leányának tört. Először Reg. 1842. I.), 3. Királyi nász s férjhalál (Dávid és Bethsabé), 4. Testvérbosszú (Ammon és Támár, 1843.), 5. Bétulia hölgye (Judit. Először Reg. 1843. II.), 6. Király és Jós (Baltazár lakomája), 7. Az elítélt (Zsuzsanna tört.).
Boross több kötetet is szándékozott kiadni. "Célom minden szent történeteket egy másik füzetben kiadni - a mint hogy több novellák részint készülőben vagynak nálam." Ezen novellái elszórtan jelentek meg, de kötetet nem bocsátott közre belőlük: Nőszörnyeteg (Jorám és Athália, Pesti Div. 1846. I.), Honalapító (Zorbábel, Hazánk, Győr, 1847. I.).
Ezeket a novellákat Boross szenttörténeti beszélyeknek nevezte s ezt az elnevezést a műfaj többi művelői is átvették tőle. Van Borossnak ezenkívül egy indiai novellája is: Avidala és Atyja (Hazánk, Győr, 1847. II.). Egy páriának és Avidalának, a főbramin leányának története. Avidala "szebb India drága gyöngyénél, elevenebb, mint a fiatal gazel, bájosabb, mint a népek legpompásabb lótusza és hajfürtjei alabastrom vállakra vonának fekete palástot." Avidala megmenti egy pária életét s ezért atyja kiátkozza őt.
Kuthy Lajos protestáns létére is ír bibliai tárgyú novellákat. Az Apaüldöző (Absolom története, Rel. és Nev. 1841. VII.). Igaz élet (Salamon élete, Rel. és Nev. 1841. XI.). Delila (1842.). János fővétele (1842.). Önmérséklet jutalma (Őrangyal, 1843.). E témák közkedveltségét a romantika vallásos póza is magyarázza, amely nem volt mélyen átélt vallásosság, hanem szintén csak érzelmi ürügy. Így jutnak protestáns írók is ugyanahhoz a vallásos tárgykörhöz, mint a katolikusok.
Van Kuthynak egy keleties regénye is: A szökevény (Péczely: Lant, 1833.), amely II. Endre korában játszik. A keresztes háborúk alatt Etelét megmenti a török fogságból Szelima, a basa leánya. Etele hazajön és elfelejti a leányt. Szelima azonban utána szökik és éppen Etele esküvőjére ér Magyarországba. Erre vízbe öli magát.
A szenttörténeti novellák rendkívül elterjednek a negyvenes években. Császár Ferenc több bibliai novellát ír. Achor völgye (Őrangyal, 1845.), Héli és fiai (Őrangyal, 1847.), Mózes Egyiptomban (Őrangyal, 1848.). Barthoss János Márk álnéven írja szenttörténeti beszélyeit: Eszther (Őrangyal, 1848.), József (Őrangyal, 1846.), Saul (Őrangyal, 1848.). Barthosnak is van egy törökös novellája, amely r t jelzéssel jelent meg: Török nő (Ath. 1841. II.). Szinnyei szerint12 Barthos a francia romantikát viszi bele elbeszéléseibe. Ez azonban inkább formában, konstrukcióban, fordulataiban érvényesül, míg témakörét tekintve különösen bibliai elbeszéléseiben német törekvésekhez kapcsolódik.
A legjobb szenttörténeti novella Hazucha (Kelemenfy László) Juditja (Őrangyal, 1847.). Többi novellái is meghaladják az átlagos mértéket: Jeremiás (közl 1841. I.), Hon és vallás nemtője (1845.), Vas Andor álnéven Salamon (Őrangyal, 1844.).
Bibliai novellákat írtak még: Szabó Imre: Harcáldozat (Őrangyal, 1843.), Veressy Endre: Tirza (Pesti Div. 1845. I.), Szilágyi Sándor: Az áldozat (1847.), Schultz Auguszt: Az első anya (Életk. 1846. I.), Benedek József: Zsuzsánna (Hond. 1846. II.), Angyal János: Zsidó hegy (Bércvirágok, 1848.).
Végül keleties novellatémák jellemzik a pályán elinduló Jókai Mórt is.13 Nevét a Nepean sziget c. novellája tette ismertté a közönség előtt (Életk. 1845. II.). Az egzotikus milieu-t ő is csak azért keresi, hogy hallatlanul gazdag fantáziája kiélhesse magát a szertelenségekben. 1869-ben Gyulai Pál szemére is veti, hogy egzotikus helyeken barangol regényeiben, pedig addig még nem járt Magyarország határain kívül.14
A Nepean szigetben egész halmazát adja az egzotikus növényneveknek s az így megteremtett flórában helyezi el romantikus alakjait. Hasonló novellái még az Egyiptusi rózsa, amely a 2000 év előtti Egyiptomban játszik és a Hyppona romjai, ahol Afrika belsejébe vezeti az olvasót.
Az egzotikumok iránt való hajlam igen erős lehetett a gazdag fantáziájú Jókaiban. Közvetlen indítékot a keleti témákra azonban Zsigmond Ferenc szerint a francia romantikusok (Hugo: Bug Jargal) és Vajda Péter írásai adtak neki. Vajda legerősebb hatása ugyancsak a szabadságharc után nyilvánul meg nála, de kétségtelen, hogy első novelláiban is hat rá. Különösen az egzotikus és fantasztikus témák természetrajzi és természettani fejtegetésekkel való alátámasztásában.

-------
1 E fejezetre irányadó volt Szinnyei József: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig c. munkája.
2 Weber Arthur: Az amerikai Podocz és Kazimir Keresztény vallásra való megtérése. R. M. K. 34. 1914.
3 Zolnai B.: Weber Arthur: Kazinczy F. Az amerikai Podocz. E. Ph. K. 1915.
4 L. A regény c. fejezetet
5 Dr. György Lajos: Adatok regényirodalmunk történetéhez. E. Ph. K. 1915.
6 Kunczer Gyula: Hormayr és az egykorú magyar irodalom, Pécsa 1930.
7 Berthe Nándor: Br. Mednyánszky Alajos, 1921. (Kézirat a bpesti egyet. magy. irod. tört. szemináriuma könyvtárában.)
8 Kunczer Gyula: Hormayr és az egykorú magy. irod.
9 L. A dráma c. fejezetet.
10 Weber Arthur: Jósika M. Bp. Szemle. 1914.
11 Másodszor Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Kiad. Lévay József. Olcsó K.
12 Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig.
13 Zsigmond Ferenc: Jókai írói munkássága a szabadságharcig. Irod. tört. Közl. 1916. és Jókai. 1924.
14 Gyulai Pál: Bírálatok. 1911. 84. I.

Folytatás