Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Rjókan Taigu (1758-1831)
44 HAIKU
Terebess Gábor fordításai
Lektorálta: Racskó Ferenc
Forrás: Terebess Kiadó, Budapest, 1999

A könyv borítója
Elektronikus kiadás > PDF
Előszó: A japán zen költő...

 

Ellibegőben
mutatja minden levél:
színét s fonákját.

Tiszta őszi ég –
verébseregek szárnyat
csattogtatnak.

Ablakom tárva.
Bedől a múlt, visszatér:
álmodni se kell.

Lyukas a tető:
ázott ágyamban hálok,
mint jégveremben.

Hallgat az új tó.
Ugorhat béka belé
vize se csobban.

Megizzadt, zihál,
idáig felkaptatott
a halaskofa.

Rizses bárkánk
egyenesen a félhold
felé igyekszik.

Kósza kancánk, hajh,
eliramlik a pusztán
egyes egyedül.

Elaludnék itt,
virágzó cseresznyék alatt.
Csak egy éjszakára.

Írisz-szirom, jaj,
kunyhóm falához simult,
s megrészegített.

Szilvát szakajtván –
őszi szél tépi le
aranygolyóimat.

Jövet: tapsolok,
menet meg: kopogok,
kerek egy éjt át.

Nyílnak az ágon
a szilvavirágok – de
hullanak holnap.

Metsző őszi szél.
Merev tekintettel el-
lovagol egy úr.

Szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra.

Gyerünk, gyerekek!
Azáleák áhítozzák
ártó kezetek.

Gyerek ha fecseg,
fénybogár-fogásban
első sose lesz…

Hűsítő zöldjét
ezévi bambuszunknak,
el ne feledjük.

Suma-templom
históriáját – tudják
a vadcseresznyefák.

Hajnalban, fagyban,
evőasztalkám elé
letérdepelek.

Összefú a szél
elég hullott levelet,
hogy tüzet rakjak.

Leheveredik.
És heverten marad itt
sok kerti fűszál.

Yoshino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág.

Holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár.
Hűsölök este!

Kezem tétován
nyugvó-helyét keresi
a legyezőmnek.

Nyáréjen, ébren,
bolháimat számolgatom
virradatig.

Üstöt sikálok.
Ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják.

Kirabolt kunyhóm –
ablakába beragyog
az ottfelejtett hold.

Ej, Yahiko-hegy!
Elfelejtetted netán
az évvégét is?

Tavaszi zápor –
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom.

Tavaszi zápor –
meglátogattam volna
jó barátomat…

Kopogtatnak kint –
már megint vehetem le
ócska sityakom.

Nap mint nap mint nap
szitáló hideg eső…
Megöregedtünk.

A szélcsengők túl-
lengik a lengő nádat,
két-három lábbal.

Befagyott folyó
fölött – dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas.

Vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor.

Telihold-fénynél
kertem basho-fájához
mérem magamat.

Hófoltok közt, ím,
a régi réten zsurlók
sarjadoznak már.

Foszlik már az ősz –
együtt kéne szomorkodni
valakivel.

Minő élvezet!
Suma-parton, hullám-párnán,
elszenderedek.

Hideg-sújtotta
öregember: hó alatt
bambusz görnyedez.

Tökhéjból csíkhal –
vén kezemből kisiklik
a szerelem is.

Milyen jó lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát.

Vadludak hívnak:
induljak haza vélük
e késő estén.

Vissza a Rjókan Taigu versfordításai oldalra