Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

TANTRA: A VÉGSŐ MEGÉRTÉS
Osho magyarázata Tilopa Mahámudrájához
3. rész

1. A végső megismerés
2. A probléma, amelyből minden más probléma ered
3. A sötétség és a fény természete
4. Olyan légy, mint egy üres bambusznád
5. Az eredendő igazság
6. Isten lakcíme
7. Az ismeretlen út
8. Vágd el a gyökereket
9. Távolabb és egyre távolabb
10. A végső megértés

 

Hatodik fejezet: Isten lakcíme

A dal így folytatódik:

A mahámudrában az ember minden bűne elég,

a mahámudrában az ember megszabadul e világ börtönéből.

Ez a dharma mindenek felett álló fáklyája.

Azok, akik ebben kételkednek ostobák,

kik mindörökre szenvedésben és szomorúságban fetrengenek.

A felszabadulás felé törekedvén egy gurura kell támaszkodnod.

Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.

Ó jaj! Minden értelmetlen e világon, s minden csupán a szomorúság magva itt.

A kicsiny tanítások tettekhez vezetnek, így csak olyan tanításokat kövess, melyek óriások.…

A tantra a hirtelen megvilágosodást hirdeti, nem a lélek fokozatos fejlődését. A jóga a fokozatos fejlődésben hisz: centiméterről centiméterre, lépésről lépésre haladsz a legvégső felismerés felé.

A jóga rendkívül aritmetikai jellegű: minden egyes bűnt, amit valaha elkövettél, ki kell egyenlítened egy erényes tettel. Minden tartozásodat törlesztened kell. Anélkül, hogy ezt megtennéd, nem világosodhatsz meg. Ez egy matematikai, tudományos megközelítés, az elme pedig azt mondja majd: „Persze, ennek így kell lennie. Bűnöket követtél el, hát ki más bűnhődne a bűneidért? Csak a szenvedésen keresztül szabadulhatsz meg. Ha gonosz cselekedeteid voltak a múltban, akkor azokat ki kell egyenlítened, meg kell értük fizetned, és jót kell cselekedned. Csak akkor lehetséges a szabadulás, amikor már minden tartozásodat kiegyenlítetted, különben újra meg újra visszakerülsz a földre, hogy megint megszüless, hogy fejlődhess, és tovább érhess.” Ez a reinkarnáció, a lélekvándorlás filozófiája.

A tantra épp az ellenkezőjét állítja ennek. A tantra nem aritmetikai, hanem sokkal inkább egy költői megközelítés. A szeretetben hisz, nem a matematikában. A tantra a hirtelen megvilágosodásban hisz. Azt mondja, hogy a kisebb tanítások a cselekvésről tanítanak téged, a nagy tanítások azonban nem azt mutatják neked, hogyan cselekedj, hanem hogy hogyan élj.

Milliónyi dolgot cselekedtél már, és ha mindegyikért meg kell fizetned, akkor szinte lehetetlen, hogy valaha is megszabadulj. Életek millióit élted már, és mindegyikben milliónyi tetted volt. Ha mindegyikért megfizetsz, megszenvedsz, ha mindegyik rossz cselekedetedet egy jóval kell kiegyenlítened, akkor az megint életek millióiba fog kerülni. Közben pedig az élet komplexitása miatt megint csak rengeteggel gyarapodik a cselekedeteid száma. Hol fog ez véget érni? Ez így lehetetlennek tűnik. A szabadulás szinte lehetetlenné válik – nem tud megtörténni. Ha tényleg az az út, hogy az embernek centiméterről centiméterre kell fejlődnie, akkor a végkifejlet valószínűtlen álomnak tűnik csupán.

Ha megérted a jóga attitűdjét, nagyon kilátástalannak fogod érezni az életet. A tantra viszont egy nagyszerű remény. A tantra olyan, mint egy oázis a sivatagvilágban.

A tantra szerint egyáltalán nem ez a lényeg: nem a cselekedetek számítanak. Azért követted el a bűneidet, mert öntudatlan voltál – a tudatlanságod szülte őket. A tantra tulajdonképpen azt állítja, hogy nem te vagy a felelős a tetteidért. Ha valaki felelős, akkor az a Mindenség. Akár hívhatod Istennek is, de ő felelős – te azonban nem lehetsz az. A tantra szerint még az is túlzott egoizmus, ha ennyi felelősséget vállalsz magadra. Azt mondani, hogy „Ki kell egyenlítenem a rossz tetteimet jó tettekkel, és fel kell szabadítanom magam centiméterről centiméterre, lépésről lépésre…”, szintén nagyon egoista, ego-központú megközelítés.

Miért gondolod, hogy felelős vagy? Még ha fel is lelhető valahol a felelősség, azt biztosan az Örökkévalónál, a Mindenségnél kell keresni. Nem te teremtetted önmagadat, nem te adtál életet önmagadnak. Te nem adtál életet, nem teremtettél – így a teremtőnek kell felelősnek lennie, nem neked.

Minden tettedet öntudatlanságban követted el, nem voltál tudatában annak, amit csinálsz, teljesen részeg voltál az ostobaságtól. A sötétben tapogatóztál, és közben összeütközésbe kerültél másokkal. A sötétben belebotlottál különböző dolgokba, és ez következményekkel járt.

A tantra szerint az egyetlen, amire szükség van, az a fény, a tudatosság. Nem az a feladatod, hogy a milliónyi cselekedetedet jóvá tedd, hanem pusztán az, hogy ne maradj ostoba, válj tudatossá.

Amint tudatossá válsz, minden, ami a sötétség világához tartozik, eltűnik. Olyannak tűnik majd, mint egy álom… egy rémálom. Egyáltalán nem fog valóságnak látszani. Nem is volt valóság, hiszen amikor mélyen tudattalan vagy, csak az álmok létezhetnek, a valóság nem. Azt álmodtad, hogy szeretsz. De nem tudsz szeretni. Nem vagy jelen a szeretethez. Még nem létezel, nincsen központod. Hogyan szerethetnél? Csak azt hiszed, hogy szeretsz, így a szerelmi életed és a vele kapcsolatos tettek is… az egész egy álommá válik. Amikor felébredsz ebből az álmodozásból, egyszerűen csak annyit mondasz: „Hogy is tudtam volna szeretni? Lehetetlen. Hiszen nem is voltam jelen. Tulajdonképpen nem is léteztem.” Tudatosság nélkül mit jelent az, hogy „Én vagyok”? Semmit.

Mélyen alszol. Olyan mélyen, mintha ott sem lennél. Amikor az ember mélyen alszik, vagy kómában van – vajon tényleg jelen van? Nem igazán lehet különbséget tenni. Ott van, vagy nincs ott, nem számít – kómában van. Ha tolvajok jönnek, és kirabolják a házat, a kómában fekvő, öntudatlan embert teszed felelőssé azokért, ami történt? Ő lesz a felelős? Bíróságra idézik, és elítélik: „Tolvajok jöttek! Mit csináltál te ezalatt?” Hogyan tehetsz felelőssé valakit, aki öntudatlan, és kómában van?

A tantra azt mondja, az összes életed során kómában voltál – nem vagy felelős. Ez az első felszabadítás, amit a tantra nyújt neked. Ennek alapján sok mindenre azonnal lehetőség nyílik. Így már nem kell több millió életen keresztül várnod – az ajtó ebben a pillanatban kinyílhat. Ez nem egy fokozatos folyamat, hanem egy hirtelen felébredés – így kell lennie.

Amikor mélyen alszol, és valaki megpróbál felébreszteni, az egy fokozatos folyamat vagy pedig egy hirtelen esemény? Vagy amikor reggel valaki fel akar ébreszteni rendes, éjszakai álmodból – az fokozatos folyamat, vagy egy hirtelen történés? Úgy történik, hogy először egy picit, majd még egy picit, majd megint még egy picit felébredsz? Tíz százalék, húsz százalék, harminc százalék, negyven százalék és így tovább… így történik? Nem. Vagy ébren vagy, vagy nem. Nincsenek ebben lépcsőfokok. Ha meghallottad annak a hangját, aki szólít téged, akkor ébren vagy. Nem tíz százalékig vagy ébren, hanem ébren vagy. A szemeid még lehet, hogy csukva vannak, de ha tudatosult benned, hogy valaki szólít, akkor már ébren vagy.

Nem fokozatos folyamat ez, hanem egy hirtelen ugrás. Száz fokon a víz hirtelen elpárolog, és felszáll a magasba. Van ott bármi fokozatos átalakulás? Először tíz százalékig, majd húsz százalékig, majd harminc százalékig párolog a víz? Nem. Vagy víz, vagy pára – nincs közötte átmenet.

Amikor egy ember meghal, vajon percről percre, fokozatosan hal meg? Mondhatod azt valakire, hogy félig él, félig már halott? Mit fog az jelenteni? Hogyan lehet valaki félig élő? Vagy halott, vagy nem halott. A félig élő azt jelenti, hogy nem halott.

Amikor szeretsz valakit, tíz százalékig, húsz százalékig, harminc százalékig szereted? Vagy szereted, vagy nem szereted. Fel lehet osztani a szeretetedet? Nem.

A szeretet, az élet, a halál mind hirtelen történnek meg.

Amikor egy gyermek születik, akkor vagy már megszületett, vagy még nem. Ugyanez igaz a megvilágosodásra, mert ez a legalapvetőbb születés, a legalapvetőbb halál, a legalapvetőbb élet és a legalapvetőbb szeretet – minden a legmagasabb fokára hág a megvilágosodásban. Ez egy hirtelen esemény.

A tantra azt mondja: ne összpontosítsd a figyelmedet a cselekedetekre, arra összpontosíts, aki a cselekvő. A jóga a cselekedetekre figyel. A tantra a cselekvőre, a tudatosságra – rád.

Ha öntudatlan vagy, a tantra szerint elkerülhetetlen, hogy bűnt kövess el. Még ha erényes is próbálsz lenni, az erényed is egyfajta bűn lesz, hiszen hogyan lehetne egy mélyen alvó, tudatlan ember erényes? Hogyan nőhetne ki az erény az ostobaságból, a tudattalanságból? Ez nem lehetséges. Az erényed így csak egy maszk – mögötte ott lesz az igazi arc, a bűn arca.

Beszélhetsz a szeretetről, de nem tudsz szeretni – gyűlölni fogsz. Beszélhetsz a részvétről, de a részvéted csupán a haragod, a mohóságod, a féltékenységed leplezése lesz. A szereteted mérgező. Mélyen belül a gyűlölet férge folyamatosan felfalja a szeretetedet. A szereteted olyan, mint egy sebhely: fáj. Nem olyan, mint egy virág. Nem tud olyan lenni, mint a virág. Azok pedig, akik szeretetet várnak tőled, bolondok, mert lehetetlenséget kérnek. Azok, akik erkölcsös viselkedést várnak tőled, bolondok, mert ez is lehetetlen. Az erkölcsösséged szükségszerűen egyfajta erkölcstelenség lesz.

Figyeld meg az erkölcsös embereket magad körül, azokat az úgynevezett szenteket. Nézd és figyeld meg őket, és rá fogsz jönni, hogy az arcukból álszentség és megtévesztés árad. Mondanak valamit, cselekedni azonban mást fognak. Amikor pedig így tesznek, nem csak előled titkolják el – olyan leleményesekké váltak a titkolózásban, hogy már maguk elől is képesek eltitkolni, amit tesznek.

Az öntudatlanságban a bűn természetes. A megvilágosodásban az erény válik természetessé. Egy buddha nem tud vétkezni – te viszont nem tudsz mást tenni, csak vétkezhetsz. A bűn és az erény nem a te döntéseid, nem a te cselekedeteid, hanem a lényed árnyékai. Ha felébredsz, az árnyékod elenyészik, mert megtelik fénnyel. És az árnyék soha nem árt senkinek, nem tud ártani: az ismeretlen, a halhatatlan illata lengi körül. Csak mint áldás vetülhet rád – másképp nem lehetséges. Még ha meg is haragszik rád egy buddha, az részvét – ez nem lehet másképp. Neked a részvéted nem valódi. Buddhának a haragja nem valódi. A te bűnöd a te természetes árnyékod, akármit is csinálsz – feldíszítheted, építhetsz a tetejébe templomot, elrejtheted, megszépítheted, mindez nem segíthet –, mélyen belül rá fogsz találni, mert a jelenléte nem attól függ, hogy mit teszel, hanem attól, hogy mi vagy.

Figyelj a hangsúlyra. Csak akkor leszel képes megérteni a tantrát, ha megérted ezt a rendkívül lényeges hangsúlyeltolódást.

A tantra egy hatalmas tanítás. Nem a cselekedetekről tanít, hanem a lényedről. A lényeg az, hogy mi vagy: mély álomba merült, horkoló ember, vagy épp olyan valaki, aki felébredt? Mi vagy: éber, tudatos, vagy hipnózisban élő ember? Alvajáróként jársz fel-alá, vagy felébredtél, és éberen, önemlékezéssel teszel mindent? Nem. Csak megtörténik veled – nem tudod miért, nem tudod honnan jön, nem vagy tudatában, hogy a tudatalattid melyik zugából tör elő a késztetés, ami átveszi feletted a hatalmat, ami szerint majd cselekedned kell.

Ez a fajta cselekvés pedig – mondjon róla bármit a társadalom: erkölcsös vagy erkölcstelen, bűn vagy erény – a tantrát nem érdekli. A tantra rád tekint, lényed középpontjába, ahonnan minden származik. Az öntudatlanságod méreganyagából élet nem jelenhet meg, csak halál. A sötétségedből csak sötétség születhet. Ez teljesen természetes. Mit lehet hát tenni? A cselekedeteket kellene megpróbálni megváltoztatni? Még erkölcsösebbé, még erényesebbé és még becsületesebbé kellene válni? Vagy pedig a lényünket kellene megváltoztatni?

A lényünket nem lehet megváltoztatni. Nem kell a végtelenségig várni. Ha a megértés erős benned, ha minden erőfeszítésed, energiád és a lényed teljességét a megértés felé irányítod, ebben a felfokozottságban hirtelen kigyúl benned egy fény. Villámcsapásként tör elő belőled egy láng, és egy látomásban hirtelen felvillan előtted az egész múltad és az egész jövőd – megérted, hogy mi történt, hogy mi történik, és hogy mi fog történni veled. Egy pillanat alatt minden kitisztul előtted. Olyan, mintha a sötétségbe valaki fényt hozott volna, és most egyszerre mindent tisztán látsz.

A tantra hisz abban, hogy a benső lángod fellobbanhat. És a tantra azt mondja, hogy ennek a fényében a múlt egyszerűen lényegtelenné válik. Soha nem is tartozott hozzád. Persze megtörtént, de úgy, ahogyan egy álomban történnek a dolgok, miközben te mélyen alszol. Megtörtént – sok mindent megtettél, jót és rosszat, de minden az öntudatlanságodban történt; te nem voltál értük felelős. Hirtelen a múlt minden részlete porrá hamvad, és egy új és szűz lény jelenik meg – ez a hirtelen megvilágosodás.

A jóga az ember elméjéhez szól, mert meglehetősen szabatos nyelvezettel él. Nagyon könnyen megértheted Patandzsalit, mert jól érthető az elme, a logikus elme, a matematikus gondolkodás számára. Tilopát nehéz felfogni, de Tilopa nagyon ritka. Patandzsali értelmezése általános, köznapi – ezért volt akkora hatása az egész történelem folyamán.

A Tilopához hasonlók úgy tűntek el, hogy még csak nyomuk sem maradt az emberi elmében, mert nem találták meg a kapcsolatot. Lehet, hogy Patandzsali óriási, mégis ugyanahhoz a dimenzióhoz tartozik, mint te. Lehet, hogy te csak egy nagyon kis gondolkodó vagy, és Patandzsali egy nagyon-nagy gondolkodó, de ti ugyanahhoz a dimenzióhoz tartoztok. Ha egy kicsit megerőlteted magad, képes vagy megérteni Patandzsalit, ha egy kicsit megerőlteted magad, alkalmazhatod, amit Patandzsali mondott. Csupán egy kis erőfeszítésre van szükség, semmi másra.

De ahhoz, hogy Tilopát megértsd, egy teljesen ismeretlen dimenzióba kell belépned. Ahhoz, hogy Tilopát megértsd, keresztül kell jutnod egy káoszon. Minden elméletedet, minden matematikai elgondolásodat, minden logikádat, minden filozófiádat elpusztítja majd. Egyszerűen teljességgel lerombol téged. Addig nem lesz megelégedve, amíg teljesen el nem pusztít, és egy új lény meg nem jelenik benned.

Patandzsalival meg fogsz változni, egyre jobbá és jobbá és még jobbá válsz… és ez a folyamat végtelen; folytathatod életeken keresztül… egyre jobbá és jobbá és még jobbá válsz… De Tilopával egy másodperc alatt megérkezel a legvégső ponthoz. Nála a „jóság” nem kérdés, mert ő nem fokozatokban gondolkodik.

Épp olyan ez, mint amikor egy domb tetején állsz: választhatod a gyalogutat, és lépésről lépésre lesétálhatsz a völgybe, vagy a völgyből ugyanígy felsétálhatsz a dombtetőre. Tilopával viszont egyszerűen a szakadékba ugrasz, ott nincsenek lépések. Egyszerűen szétterjeszted a szárnyaidat, és elkezdesz repülni. Patandzsalival egy nagyon lassú ökrösszekéren, biztonságosan és nyugodtan haladhatsz. Nem kell félned a balesetektől, hiszen az ökrösszekeret te vezeted. Bármelyik pillanatban leszállhatsz róla, megállíthatod bármikor – semmi sem kerekedik felül rajtad, végig te maradsz az úr. Ez a dimenzió vízszintes: az ökrösszekér A-tól B-ig halad, B-től C-ig, C-től D-ig… de a dimenzió közben ugyanaz marad, ugyanaz a sík. Tilopával ez a dimenzió függőlegessé változik: nem A-tól B-ig, B-től C-ig halad, nem olyan, mint egy ökrösszekér, hanem inkább mint egy repülőgép. Nem vízszintesen halad, hanem felfelé. Tilopával átlépheted az időt. Patandzsalival az időben mozogsz. Tilopával a végtelenség a dimenziód.

Lehet, hogy nem tudsz róla, de az elmúlt tíz-tizenkét évben történt egy csoda: feltalálták az űrhajót, ez pedig teljesen lerombolta a régi, idővel kapcsolatos elméleteket. Az űrhajók másodpercek alatt körberepülik a Földet. Talán nem érted az ebben rejlő elméleti problémát: egy űrhajó vasárnap felszáll Poonában, megkerüli a Földet, valahol eközben már hétfő van, máshol esetleg még csak most múlt el szombat. Az űrhajó tehát elindul vasárnap este Poonából, visszarepül a koradélutánba, majd előrerepül a hétfőbe, végül visszarepül Poonába a vasárnapi estébe. Az egész időfogalom összezavarodott. Elindulsz tizenhatodikán, előrerepülsz tizenhetedikébe, azután visszarepülsz a tizenhatodikába. Huszonnégy órán belül akárhányszor meg lehet ezt tenni. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy visszamehetsz az időben, vasárnapból szombatba, tizenhatodikából tizenötödikébe. Előre is mehetsz a tizenhetedikei hétfőbe, majd visszatérhetsz az eredeti vasárnaphoz.

Sebességgel és egy másik dimenzióval, egy függőlegessel, az idő lényegét veszti. Az időnek az ökrösszekér számára van jelentősége. Ez egy ökrösszekér-világ. Tilopának függőleges gondolkodása, függőleges tudatossága van. Ez a jóga és a tantra közötti különbség: a jóga vízszintes, a tantra függőleges. A jóga életek milliói alatt érkezik meg, a tantra azt mondja: egy másodperc az egész. A tantra azt mondja, az idő nem számít, ne foglalkozz vele. A tantrának van egy módszere, egy technikája, amiről a tantra azt mondja, hogy nem is módszer, nem is technika. Ezen keresztül hirtelen képessé válsz mindent feladni, és beleugrani a szakadékba.

A jóga erőfeszítés, a tantra erőfeszítés-nélküliség. Az erőfeszítéseddel, a kicsiny energiáddal és a pici egóddal a világmindenség ellen veszed fel a harcot. Életek millióiba fog kerülni neked ez a harc. Ráadásul még akkor sem tűnik lehetségesnek, hogy valaha megvilágosodsz. A világmindenséggel küzdeni ostobaság: te pusztán egy rész vagy e mindenségből. Olyan ez, mintha egy hullám harcolni kezdene az óceán ellen, vagy mintha egy levél küzdeni akarna a fa ellen, vagy mintha a saját kezed fellázadna a tested ellen. Kivel harcolsz?

A jóga erőfeszítés, intenzív erőfeszítés. A jóga egy módszer arra, hogy hogyan küzdj meg az árral, hogyan ússz az árral szemben. Így tehát akármi is lenne természetes, a jógának el kell azt vetnie, és minden, ami nem jelenik meg természetesen, az a jóga törekvésének célja. A jóga a természetellenes módszer: küzdj a folyóval és ússz az árral szemben! Persze ebben kihívás rejlik, a kihívás pedig élvezet. De ki élvezi a kihívást? Az egód.

Nagyon nehéz olyan jógit találni, aki nem egoista. Nagyon nehéz, rendkívül ritka. Ha találsz egy olyan jógit, aki nem egoista, az csoda. Azért nehéz, mert maga a jógával járó erőfeszítés teremti meg az egót, a küzdelmet. Találhatsz alázatos jógikat, de ha jobban beléjük tekintesz, a legkifinomultabb egót találhatod meg bennük az alázatosságuk mögé rejtve, a legkifinomultabbat. Azt fogják mondani: „Mi csupán sár vagyunk a föld felszínén.” De nézz csak a szemükbe – kérkednek az alázatosságukkal. Azt mondják: „Nincs nálunk alázatosabb ember a világon. Mi vagyunk a legalázatosabbak.” Ezt jelenti az ego.

Ha a természettel szemben haladsz, megerősödsz az egódban, mert az kihívás. Ezért szeretik az emberek a kihívásokat. A kihívásokban szegény élet unalmassá válik, mert akkor az ego éhezik. Az egónak táplálékra van szüksége; a kihívás jelenti ezt a táplálékot – így hát az emberek kihívásokat keresnek maguknak. Ha nincs több kihívás, akkor az emberek teremtenek maguknak: akadályokat teremtenek, hogy azután legyen mit leküzdeniük.

A tantra egy természetes út. Itt az ellazulás és a természetesség a cél. Nem kell küzdened az árral; csak haladj vele, sodródj vele. A folyó a tenger felé tart, miért harcolnál hát? Haladj a folyóval, válj eggyé a folyóval, add fel magad. Add fel önmagad! – ezek a tantra kulcsszavai. A jóga kulcsszava: az akarat. A jóga az akarat útja, a tantra az önfeladásé.

Ezért a tantra a szeretet útja – a szeretet: önfeladás. Ez a legelső dolog, amit megértesz, amikor Tilopa szavai kezdenek kikristályosodni benned. A tantra eltérő dimenzióját meg kell értened – ez egy függőleges dimenzió, az önfeladás dimenziója, a nem-küzdésé, az ellazulásé, a pihentségé és a természetességé. Csuang Cu azt mondja: „Ami könnyű, az jó.” A jógában a bonyolult a jó, a tantrában a könnyű.

Lazulj el és nyugodj meg, sehová nem kell sietned. Maga a mindenség vesz téged magához. Nincs szükség arra, hogy egyéni harcot indíts, úgy sem fogsz a saját időd előtt megérkezni. Akkor érkezel meg, amikor az idő elérkezett – te csak várj. A mindenség magától halad – miért sietsz hát? Miért akarsz mások előtt megérkezni?

Van Buddháról egy csodálatos történet: Buddha megérkezett a mennyország kapujához. Persze az ottaniak várták már. Kinyitották a kaput, üdvözölték, ő azonban megfordult az ajtóban, rátekintett a szamszárára, a világra, ahol lelkek milliói szenvedtek ugyanazon az úton. Boldogtalanságban, nyomorúságban küzdöttek, hogy elérjék a mennyországnak és boldogságnak e kapuját. A kapus így szólt: „Gyere be kérlek! Már vártunk rád.” Buddha erre azt válaszolta: „Hogyan mehetnék, amikor mások még nem érkeztek meg? Úgy tűnik még nem érkezett el a megfelelő idő. Hogyan léphetnék be ide, amikor a többiek még nem érkeztek meg? Várnom kell. Olyan ez, mintha a kezem megérkezett volna a kapuhoz, de a lábaim még hátrébb járnának. Várnom kell még. A kéz egyedül nem léphet be a mennyországba.”

Ez az egyik legmélyrehatóbb meglátás a tantrával kapcsolatban. A tantra azt mondja, tulajdonképpen senki sem képes a megvilágosodásra egyedül. Mi egymás elemei, egymás részei vagyunk. Együtt alkotjuk a mindenséget. Válhat az ember egy csúccsá, átváltozhat egy hatalmas hullámmá – de továbbra is elválaszthatatlan a körülötte lévő tengertől és hullámoktól. Nincs egyedül, továbbra is egy az óceánnal és az összes többi hullámmal. Hogyan válhatna egy hullám egyedül megvilágosodottá?

Ez a csodálatos történet azt mondja, Buddha még most is vár. Várnia kell – senki sem egy külön sziget; egyetlen kontinenst alkotunk, egyek vagyunk. Lehet, hogy én egy kicsit tovább jutottam már, de ettől nem válhatok különállóvá. Ezt most már én is mélységesen átérzem, ez számomra nem puszta történet többé – én rátok várok. Ez most már nem csak egy példázat: én már tudom, hogy nincsen egyéni megvilágosodás. Az egyén egy kicsit előreszaladhat, ez minden. De továbbra is elválaszthatatlan marad a mindenségtől.

Ki tudja, ha nem egy megvilágosodott ember, hogy ő maga része a többieknek, egy a többiekkel? Egy lényként haladunk, és a tantra azt mondja: „Ne siess, ne próbálkozz, ne tolakodj a többiek között, és ne próbálj első lenni a sorban – légy ellazult és természetes. Minden a megvilágosodás felé halad. Meg fog történni: ne teremts gyötrelmet miatta.” Ha ezt képes vagy megérteni, akkor már közel vagy: megpihensz. Egyébként a vallásos emberek mindig nagyon feszültek. Még a nem-vallásos emberek sem válnak olyan feszültté, mint a vallásos emberek.

A világi emberek világi célokért küzdenek: nyilván feszültek, de mégsem annyira, mint a vallásos emberek, hiszen az ő céljuk a túlvilág, az pedig nagyon messze van, láthatatlan, és állandóan kétkednek, vajon ott van-e vagy nincs. Ebből pedig egy újabb gyötrelem születik: lehet, hogy elveszítik ezt a világot, a másik meg nem is létezik. Ők mindig szenvednek, rendkívül zaklatottak mentálisan. Ne légy ilyen „vallásos ember”.

Számomra a vallásos ember ellazult és természetes. Nem aggódik emiatt a világ miatt, és a másik miatt sem. Egyáltalán nem aggódik, egyszerűen csak él és élvezi ezt… Ez a pillanat az egyetlen pillanat, a következő pillanat majd megoldja a saját problémáit. Amikor pedig elérkezik a következő pillanat, ő azt is ugyanolyan élvezettel és boldogsággal fogadja. Egy vallásos ember nem cél-orientált. A cél-orientáltság világi jelenség. Még akkor is, ha a célod Isten.

A tantra valóban gyönyörű. A tantra a legmagasabb szintű, a végső megértés – a leghatalmasabb alapelv. Ha nem vagy képes megérteni a tantrát, akkor a jóga a te utad. Ha képes vagy megérteni a tantrát, ne törődj kis tanításokkal. Amikor ott a hatalmas óceánjáró, miért törődnél a kis csónakokkal?

A Buddhizmusban két felekezet van. Ezek nevei rendkívül fontosak. Az egyiket úgy hívják, hínajána, ez a kis szekér, a kis csónak, a jóga útja. Egyedül te ülhetsz bele, senki más nem fér be melléd, olyan kicsi. A jógi egyedül halad. A hínajána azt jelenti, „ a nagyon kicsi csónak”. A másik felekezet neve mahájána, a nagy szekér, vagy a nagy hajó, a nagy óceánjáró. Milliók szállhatnak fel rá, az egész világot képes magába fogadni.

A mahájána a tantra útja, a hínajána a jógáé. Tilopa a mahájána követője. Olyan ember, aki hisz a nagy, mindenkit befogadó hajó elvében.

A kis csónakok az egoistáknak készültek, akik nem képesek elviselni senki mást a csónakban, akik csak egyedül képesek meglenni, akik lenézik a többieket, akik mindig megvetéssel tekintenek a másikra. „Te próbálsz odáig eljutni? Te oda nem juthatsz el, az nagyon nehéz, csak nagyon ritka embereknek sikerül.” Ők nem engednek be a csónakba. A mahájána mélységes szeretettel bír mindenki iránt. Ide mindenki beléphet. Itt valójában semmiféle feltétel nem korlátoz.

Jönnek hozzám olyanok, akik azt kérdezik: „Te bárkinek megadod a szannyászt?” A szannyászt eddig soha nem osztották ilyen módon. Ez az első alkalom a világtörténelemben, hogy a szannyászt minden feltétel nélkül kapja meg valaki. A szannyász eddig mindig a rendkívül egoista emberek kiváltsága volt: a másik világból való embereké, a megvetőké, a mérgezőké, azoké, akik azt mondják, minden rossz, mindenki rossz, az egész élet bűn, akiknek a tekintetében mindig ott van az az önhittség, hogy „Én szentebb vagyok, mint te”. Ők mindig megvetnek téged. Neked ott a pokol. Ők nagy szannyászinok, ők visszautasították a világot, a bűn, a mocsok és a méreg világát, te meg még mindig itt vagy benne. Eddig a nagy egoisták voltak a szannyászinok.

Én voltam az, aki először engedett be mindenkit, én nyitottam meg a kaput. Nálam tulajdonképpen már nem is létezik ilyen kapu. Így most azt nem is lehet bezárni – bárki üdvözölve érezheti magát itt. Miért? Mert az én megközelítésem a tantráé, nem a jógáé. Beszélek Patandzsaliról azoknak, akik nem képesek megérteni a tantrát, de különben az én megközelítésem tantrikus – mindenkit szívesen fogadok. Ha Isten üdvözöl téged, akkor ki vagyok én…? Amikor a világmindenség nyújt segítséget neked, amikor maga a lét elvisel, energiát és életet ad neked…? Még ha bűnt követsz is el, a lét nem mondja soha neked: „Nem, nincs több energia a számodra. Mostantól nem kaphatsz több levegőt. Hagyd abba, amit csinálsz! Túl sok ostobaságot csinálsz.” Nem. Az energia tovább áramlik beléd. Soha nem lép fel levegőhiány, a lét továbbra is támogat téged.

Megtörtént egyszer, hogy egy mohamedán misztikus, Dzsunnaid megkérdezte Istent az egyik szomszédjáról: „Ez az ember oly gonosz, és oly sok bajt okoz az egész falunak, hogy az emberek azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy kérjelek meg Téged, imádkozzak hozzád, hogy szabadíts meg minket ettől az embertől.” Dzsunnaid pedig ezt a választ hallotta az imájában: „Ha én elfogadom őt, ki vagy te, hogy elutasítsd?” Dzsunnaid ezek után azt írta önéletrajzában: „Soha többé nem kértem Őt ehhez hasonlóra, hiszen ez olyan ostobaság volt tőlem. Ha Ő életet adott ennek az embernek, ha még most is támogatja őt, nem csak hogy életben maradjon, de hogy kicsattanó egészségben éljen és pompás kondícióban is legyen, akkor ki vagyok én…?”

A lét feltételek nélkül ad neked életet. Én a szannyászt adom neked feltételek nélkül. Ha a lét olyan végtelenül reménykedik benned, hogy te nem vagy képes ezt a reményt lerombolni, akkor ki vagyok én…?

A tantra mindenkié. Nem pusztán a kiválasztott keveseké. A tantra legfeljebb azért válik a kiválasztott kevesek útjává, mert nem fogja mindenki megérteni, de egyébként ez nem a kiválasztott keveseké – ez mindenkié. Mindenkié, aki kész a nagy ugrásra.

Most próbáld megérteni:

A mahámudrában az ember minden bűne elég…

Nem kell, hogy jótettekkel kiegyenlítsd őket.

A mahámudrában az ember minden bűne elég…

Mi ez az újra meg újra feltűnő mahámudrá? Mi történik benne? A mahámudrá egy olyan létállapot, amikor nem különülsz el a mindenségtől. A mahámudrá olyan, mint egy a világmindenséggel átélt tökéletes orgazmus.

Amikor két szerelmes egy mélységes orgazmust él át egymással, egymásba olvadnak: a nő többé nem nő, a férfi többé nem férfi. Pontosan olyanná válnak, mint a jin és jang kör, egymásba átfolyva, egymásba olvadva, elfelejtik saját identitásukat. Ezért gyönyörű a szerelem. Ezt az állapotot hívják úgy, hogy mudra, ezt a mélységes orgazmikus érintkezést nevezik mudrának. Ennek a mindenséggel átélt orgazmusnak az utolsó fázisát hívják úgy, hogy mahámudrá, a hatalmas orgazmus.

Mi történik az orgazmusban, a nemi orgazmusban? Ezt meg kell értened, mert csak ez adhat kulcsot a végső orgazmushoz. Mi történik? Amikor két szerető… soha ne feledd: két szerető, nem pedig férj és feleség, mert férjjel és feleséggel ez szinte soha nem történik meg, hiszen a férj és a feleség előbb-utóbb egy-egy szereppé alakul át: ők nem olvadnak fel, és nem áramlanak egymásba. A „férj” is egy szerep lett, és a „feleség” is. Ők játszanak. Egy feleségnek a feleséget kell alakítania, tetszik vagy sem, a férjnek pedig a férjet kell eljátszania. Ezt követeli a törvény.

Egyszer megkérdeztem Mullah Naszruddint:

– Hány éve vagy nős, Naszruddin?

– Húsz páratlan éve!

– És miért hívod ezeket az éveket páratlannak?

– Ha találkozol a feleségemmel, megérted majd – válaszolta.

A házasság egy társadalmi jelenség… intézménnyé vált, többé nem egy kapcsolatot jelöl. Intézményesítették, és egy kikényszerített társadalmi jelenséggé változott át. Nem a szerelemért van már, más okai vannak: gazdasági biztonság, állandóság, gyerekek, társadalom, kultúra, vallás, minden a világon – kivéve a szerelmet.

Egy feleség és egy férj között szinte soha nem történik meg az orgazmus – hacsak nem szeretők is egyben. Ez lehetséges: lehetsz feleség vagy férj, miközben szerető is vagy. Lehetsz szerelmes a házastársadba. Akkor teljesen más a helyzet, de akkor egyáltalán nem is házasságról van szó, mert a szerelem nem intézményesíthető.

Mivel Keleten a házasság már évezredek óta létezik, az emberek elfelejtették mit jelent az orgazmus. Soha nem találkoztam még egyetlen indiai nővel sem, aki tudta volna, mi az orgazmus. Néhány nyugati nő, épp csak néhány éve, mondjuk huszonöt éve rájött, hogy az orgazmus olyan valami, amit érdemes elérni. Egyébként a nők teljesen elfelejtették, hogy bármi lehetőség rejlene testükben az orgazmusra.

Ez az egyik legszerencsétlenebb dolog, ami az emberiséggel valaha is történhetett. Mert amikor a nőnek nincs orgazmusa, akkor a férfinek sem lehet valódi orgazmusa, mivel az orgazmus a kettő találkozását jelenti. Csak ketten érhetik el, akkor, amikor egymásba olvadnak. Úgy nem lehetséges, hogy az egyik eléri, a másik nem. A kiáradás lehetséges, az ejakuláció lehetséges, utána az enyhülés is lehetséges, de az orgazmus nem. Mi az orgazmus?

Az orgazmus olyan állapot, amelyben a testedet nem érzed többé anyagnak, hanem energiaként vibrál, olyan, mint az elektromosság. Olyan mélyen remeg mindened, hogy teljesen elfelejted, hogy valójában anyagból vagy. Az egész egy elektromos jelenséggé változik át – és az is.

A fizikusok mostanában már azt mondják, hogy anyag nincs is. Minden anyag pusztán látszat, és a mélyben, legbelül csak elektromosság található, nem anyag. Az orgazmusban a testednek ebbe a legmélyebb síkjába jutsz el, ahol nincs többé anyag, csak energiahullámok. Táncoló, remegő energiává változol. Nincsenek többé határok számodra – lüktetsz, de már nem anyagként. És a szerelmed szintén lüktet veled együtt.

Egy idő után pedig, ha a két ember tényleg szereti egymást, átadják önmagukat a másiknak, átadják önmagukat ennek a lüktető, remegő pillanatnak, amikor energiává változnak, és nem félnek… Mert a halálhoz hasonló érzés ez, amikor a test elveszíti a határait, amikor a test ködszerűvé válik, amikor a test mindenestül elpárolog, és csak az energia marad, egy nagyon finom ritmus – ilyenkor úgy érzed, nem létezel. Csak mély szerelemben élheti át ezt az ember. A szerelem olyan, mint a halál: meghalsz benne, már ami az anyagi lényedet illeti, meghal benne a gondolatod, megszűnsz testnek lenni. Meghalsz, mint test, és mint energia, élő energia bontakozol ki.

Amikor a feleség és a férj, vagy a szerelmesek, vagy a párok elkezdenek egy ritmusban lüktetni, amikor a testük és a szívük lüktetése eggyé válik és harmóniát alkot – akkor történik meg az orgazmus, akkor ott már nincs kettő. Ez a jin és jang szimbólum jelentése: a jang a jinbe hatol, a jin a jangba: a férfi a nőbe hatol, a nő a férfibe. Ők most egy kört alkotnak, és együtt vibrálnak, együtt lüktetnek. A szívük már egy, együtt ver. Egy dallammá, egy harmóniává változtak. Ez a leggyönyörűbb zene, ami a világon lehetséges. Minden más zene csupán halvány utánzata ennek, csak az árnyéka lehet mind.

A kettő egyként lüktetése az orgazmus. Amikor ugyanez történik közted és a világmindenség között, az a mahámudrá – a leghatalmasabb orgazmus. Megtörténik. Szeretnék mondani neked egy példát, hogy hogyan próbálhatod meg a mahámudrát, a hatalmas orgazmust te is megvalósítani.

Van Indonéziában egy rendkívül ritka ember, Bapak Subuh. Anélkül, hogy tudta volna, rájött egy technikára, amit úgy hívnak: latihan. Véletlenül bukkant rá, de a latihan az egyik legősibb tantra módszer, nem egy új jelenség. A latihan az első lépés a mahámudrá felé: engedi a testet lüktetni, hagyja, hogy energiává váljon, anyagnélkülivé, hagyja, hogy a test feloldja és megolvassza saját határait.

Bapak Subuh egy mohamedán ember, de ez a módszer „subud”-ként ismert. Ez egy buddhista szó. A „subud” eredete három másik szó: „su”, „bu”, „dha” – a „su” azt jelenti sushila, a „bu” Buddhát jelöli, a „dha” pedig a dharmát. A subud tehát: sushila-Buddha-dharma. A jelentése: a Buddhától származó magasztos erény törvénye, Buddha törvénye a magasztos erényről. Ez az, amit Tilopa nagyszerű tanításnak nevez.

A latihan egyszerű. Ez az első lépés. Az embernek el kell lazulnia, szabadnak és természetesnek kell lennie. Legjobb, ha egyedül vagy és nincs jelen senki, aki megzavarhatna. Zárd be a szobád, és állj egyedül. Ha találsz valakit, aki már belépett a latihanba, az a segítségedre lehet, az ő jelenléte katalitikus erővé válhat, egyfajta kapunyitóvá alakul át. Így egy olyan ember, aki egy kicsit magasabb fokon áll már, könnyen megnyithat téged, de te magad is képes vagy erre. Egy kicsivel több időbe fog telni, ez minden. De soha sem árt egy kapunyitó.

Amikor egy ilyen kapunyitó áll melletted, ő elkezdi a latihanját; te csak állsz, az ő energiája pedig elkezd veled lüktetni, az ő energiája elkezd körülötted mozogni, mint egy illat, úgy vesz körül – és te egyszerre meghallod a zenét. Épp úgy, mint amikor meghallasz valakit gyönyörűen énekelni, vagy valaki egy hangszeren játszik, te meg elkezded az ütemet dobolni a lábaddal, vagy a kezeddel ütögetni a karfát, vagy csak elkezdesz együtt lüktetni a ritmussal – épp így egy mélyről feltörő energia megváltoztatja az egész szobát, és ezzel a szoba minősége egy pillanat alatt megváltozik.

Neked nem kell semmit sem tenned, csak légy jelen, ellazultan és természetesen, és csak várj, hogy történjen valami. Amikor a tested elkezd mozogni, neked engedned kell, csak azzal kell hozzájárulnod, hogy hagyod megtörténni. Ennek az együttműködésnek nem szabad túlságosan közvetlenné válnia, maradjon csak egy megengedés. A tested hirtelen elkezd mozogni, mintha valami megszállta volna, mintha egy hatalmas energia szállt volna le rád a magasból, mintha egy felhő érkezett volna, hogy most körülvegyen téged – és most ez a felhő teljesen birtokba vett téged, átjárja a testedet, az pedig elkezd mozogni. A kezeid felemelkednek, finoman mozogsz, egy légies táncba kezdesz, lágy mozdulatokkal: a tested megemelkedik.

Ha tudod, mi az az automatikus írás, akkor könnyű lesz követni, hogy mi is történik a latihanban. Az automatikus írásnál a kezedbe fogsz egy ceruzát, becsukod a szemed, és vársz. Egyszerre egy rándulást érzel a kezedben: ebben a pillanatban megszállja a kezedet valami, mintha valami belédköltözött volna. Semmit nem kell tenned, mert ha mégis teszel valamit, akkor az nem a túlvilágról érkezik hozzád, hanem a te saját cselekedeted lesz. Neked csak engedned kell. Ellazultan és természetesen – Tilopa szavai csodálatosak, nem is lehetnének tökéletesebbek. Ellazultan és természetesen, csak vársz a ceruzával a kezedben, csukott szemmel, és amikor megrándul a kezed és elkezd mozogni, neked csak hagynod kell, ez minden. Nem szabad ellenállnod, mert tudnod kell, akaratlanul is hajlamos vagy az ellenállásra. Ez az energia nagyon finom, és az elején még nem túl erős. Könnyen megállíthatod. És ez az energia nem agresszív: ha nem engeded, meg sem jelenik. Ha kételkedsz benne, nem fog megtörténni, mert a kétség ellenállásra készteti a kezeidet. Kételkedéssel nem engedni fogsz, hanem harcolni. Ezért olyan fontos a bizalom, a shraddha. Egyszerűen csak bízol, és hagyod, hogy az történjen a kezeddel, ami történni akar. Egy idő után a kezed megmozdul, és elkezd kanyargó vonalakat írni a papírra – te csak engedd. Akkor valaki feltesz neked egy kérdést, vagy te magad teszel fel magadnak egy kérdést: hagyd, hogy a kérdés megjelenjen, lazítsd el az elméd, ne légy kitartó, ne erőltess semmit, csak tedd fel a kérdést, és várj. És a kezed egyszer csak a választ írja.

Ha tíz ember megpróbálja, ebből legalább három teljes mértékig képes lesz az automatikus írásra. Az emberek harminc százaléka képes erre, és nincsenek is tudatában annak, hogy ennyire fogékonnyá tudnak válni. Ez hatalmas erővé válhat az életedben. A magyarázatok eltérnek azt illetően, hogy mi is történik ilyenkor – de ez nem is számít. A legmélyebb magyarázat erre, amit én igaznak találok az, hogy a te saját legmagasabb központod átveszi a hatalmat a legalacsonyabb központod felett: a tudatod legmagasabb csúcsa megragadja a tudattalan elméd legmélyebb részét. Te kérdezel, és a saját legbensőbb lényed válaszol neked. Senki más nincs jelen, csak a te saját benső lényed, amit nem ismersz, és ami nálad sokkal hatalmasabb.

A te legbensőbb lényed a lehetőség önmagad legtökéletesebb kibontakoztatására. Olyan ez, mint amikor a virág hatalmába keríti a magot, és válaszol a kérdéseire. A mag nem tudja, de a virág… mintha a benső lehetőséged birtokba venné a valós megnyilvánulásodat, és válaszolna neki, mintha a legalapvetőbb rejtett képességed hatalmába kerítené azt, ami jelenleg vagy, és válaszolna. Vagy mintha a jövő kerítené hatalmába a múltat, az ismeretlen az ismertet, az alak nélküli az alakot öltöttet, mintha az öregkor hatalmába kerítené a gyermekkort, és válaszolna neki – ez mind metafora, de érzem, hogy meg fogod érteni a jelentőségét.

Ugyanez történik a latihanban, csak az egész testtel. Az automatikus írásban csak a kezedet lazítod el, és engeded szabadon. A latihanban elengeded az egész testedet, vársz és együttműködsz, majd egyszerre csak hirtelen egy rándulást érzel. A kéz önmagától felemelkedik, mintha valaki egy láthatatlan zsinóron húzná fel – te csak engedd. A lábak is tovább mozognak: megfordulsz, elkezdesz táncolni, nagyon kaotikusan, nincs benne ritmus, se beleavatkozás, de egy idő után mélyebbre merülsz, és a mozgás megtalálja a saját ritmusát. Akkor már nem kaotikus, megvan a saját szabályszerűsége, fegyelmezetté válik, de nem erőszakolja rád magát. A benned rejlő legnagyobb lehetőség átveszi a hatalmat a legalacsonyabb szintű lehetőség – a tested – felett, és elkezdi mozgatni azt.

A latihan a legelső lépés. Így egy idő után miközben ezt csinálod, olyan csodálatosnak érzed majd magad, hogy úgy érzed, a kozmosszal érintkezel. De ez még csak az első lépés. Ezért hiányzik valami a „subud”-ból. Már önmagában az első lépés is gyönyörű, de az mégsem az utolsó lépés. Én azt szeretném, ha befejeznéd. Legalább harminc percig csináld – hatvan perc már csodálatos lenne; idővel a harminctól eljutsz a hatvanpercnyi latihan táncig.

Hatvan perc alatt a tested minden pórusa, minden sejtje kitisztul: ez egy katarzis, tökéletesen megújulsz, minden szemét kiég belőled. Ez az, amit Tilopa mond: …A mahámudrában az ember minden bűne elég… A múlt már tűzben ég. Ez egy új születés, egy újjászületés. Te pedig érzed az energiát, ahogy kívül-belül mindenütt átjár. És a tánc sem csak kívül jelenik meg. Ahogy hozzászoksz a külsőhöz, hamarosan elkezded érezni a bensőt is. Már nem csak a tested táncol, de belül az energia is táncol: az egyik segíti a másikat. Ekkor megjelenik a lüktetés: úgy érzed, az univerzummal lüktetsz együtt – ekkor találtad meg a világmindenség ritmusát.

Harminc perctől hatvan percig kell eljutnod: kezdd harminccal, és fejezd be hatvannal. Valahol a kettő között fogod megtalálni a neked megfelelő időt. Rá fogsz érezni: ha már negyven percnél érzed, hogy ráhangolódtál, akkor számodra az a megfelelő időmennyiség, ha húsz percnél érzed ezt, akkor az a te időd. Akkor a meditációdnak túl kell ezt az időt haladnia: ha tíz perc kell, hogy ráhangolódj, csináld húsz percig, ha tizenöt perc kell, csináld harmincig. Csináld mindig dupla annyi ideig, mint amennyi a ráhangolódásodhoz szükséges, akkor teljesen megtisztulsz. Fejezd be egy imával.

Amikor tökéletesen megtisztultál, és úgy érzed, a tested felfrissült, mert egy energiafürdőt vettél, és az egész tested egynek érzi magát – nincs megosztottság benne, és a tested anyagisága is elveszett, sokkal inkább energia, mozdulat, folyamat most már, mint anyag –, akkor készen állsz. Akkor térdelj le a földre.

Csodálatos úgy letérdelni, ahogy a szufik térdelnek le, vagy ahogyan a mohamedánok imádkoznak a mecsetben. Úgy térdelj le, ahogyan ők teszik, mert ez a legmegfelelőbb testtartás a latihanhoz. Azután csukott szemmel emeld fel mindkét kezedet az ég felé, és képzeld azt, hogy egy üres tál vagy, egy üreges bambusznád: belül üres, mint egy agyagkorsó. A fejed az edény szája, és az energia mérhetetlen erővel zúdul rád, te pedig úgy érzed, ott állsz közvetlenül a zuhatag alatt. És tulajdonképpen valóban ez is történik – a latihan után érezni fogod: olyan ez, mint egy zuhatag, nem mint egy záporeső. Amikor készen állsz, hatalmas erővel zúdul rád, olyan erős, hogy a tested remegni, reszketni kezd bele, mint egy levél az erős szélben. Vagy ha valaha álltál vízesés alatt, akkor tudod, milyen érzés. Ha ez még nem történt meg veled, akkor menj, állj egy vízesés alá, és tapasztald meg, milyen érzés az. Ugyanez az érzés fog el a latihan után is. Érezd belül üresnek önmagad, semmi sincs benned, csak az üresség – az energia pedig feltölt, teljesen feltölt.

Hagyd, hogy olyan mélyen áthasson, amennyire csak lehetséges, hogy elérhessen a tested, a lelked és az elméd legtávolabbi részéig is. Amikor érzed ezt – a csodálatos feltöltődést, a tested remegését –, térdelj le, hajtsd a fejed a földre, és add át az energiát a földnek. Amikor úgy érzed, hogy az energia túlcsordul benned, add át a földnek. Vedd el az égtől, és add vissza a földnek, így te csak egy üres bambusznád leszel a kettő között.

Ezt hétszer kell megtenni. Vedd el az égtől, és áraszd vissza a földbe, csókold meg a földet, és add át neki az energiát – ürülj ki tökéletesen. Öntsd ki magadból az összeset olyan teljességgel, amilyen teljességgel feltöltődtél, válj tökéletesen üressé. Akkor emeld fel a kezeidet, töltődj meg, és ürítsd ki magad újra. Hétszer kell ezt megtenni, mert minden alkalommal a tested egy-egy csakrájába, egy-egy központjába jut el az energia; minden alkalommal mélyebbre hatol benned. Ha hétnél kevesebbszer csinálod, akkor nyugtalanná fogsz válni, mert az energia megakad valahol félúton.

Az energiának mind a hét csakrádon át kell hatolnia ahhoz, hogy egy teljesen üres csatornává változz. Az energia az égből érkezik, és a földbe árad, te pedig a földön állsz, le vagy földelve, és egyszerűen csak át kell adnod az energiát a földnek. Olyan ez, mint az elektromosság. Az elektromossághoz földelő vezetéket kell lehelyezni. Itt az energia az égből jön, és a földbe tart, és te vagy leföldelve – olyan vagy, mint egy üres edény, egy üres bambusznád, ami átengedi az energiát. Hétszer… többször csinálhatod, de kevesebbszer nem. Így ez egy teljes mahámudrá lesz.

Ha ezt minden nap megteszed, hamarosan, nagyjából három hónapon belül eljön egy nap, amikor úgy érzed majd, hogy nem vagy jelen. Csak az energia, ami az univerzummal együtt lüktet, senki más nincs jelen – az ego teljesen elvész, és nincs többé cselekvő. A világmindenség van ott, te vagy ott, az óceán és annak lüktető hulláma… ez a mahámudrá. Ez a legvégső orgazmus, a tudatosság lehető legboldogabb állapota.

Épp olyan ez, mint amikor két szerelmes szeretkezik, csak a milliószorosát millióval megszorozva, hiszen most az egész világmindenséggel szeretkezel. Ezért nevezik a tantrát a szex jógájának, a szerelem útjának.

A mahámudrában az ember minden bűne elég,

a mahámudrában az ember megszabadul e világ börtönéből.

Ez a dharma mindenek felett álló fáklyája.

Azok, akik ebben kételkednek ostobák,

kik mindörökre szenvedésben és szomorúságban fetrengenek.

Tilopa teljesen érthetően szól és tökéletesen őszinte. Azt mondja: „Azok, akik ebben kételkednek ostobák”.

Miért hívja őket ostobáknak? Miért nem bűnösöknek, hitetleneknek – miért egyszerűen csak ostobáknak? Mert azzal, hogy nem hisznek benne, elszalasztják a leghatalmasabb boldogságot, amit az élet nyújthat nekik. Ők egyszerűen csak bolondok! Mert a bizalom nélkül tényleg nem történhet meg. Anélkül, hogy annyira bíznál, hogy teljesen feladd önmagad, nem történhet meg. Minden boldogság, a boldogság minden pillanata csakis akkor történik, amikor feladod önmagad. Még a halál is gyönyörűvé válik, ha megadod magad neki; mit lehet hát mondani akkor az életről? Ha feladod önmagad, természetesen az élet a leghatalmasabb boldogság. És áldás. De te elszalasztod a legnagyobb ajándékot, mert nem tudsz bízni.

Ha tanulni akarsz valamit, akkor egy dolgot tanulj meg: bízni – semmi másra nincs szükséged. Ha boldogtalan vagy, semmi más nem segíthet – tanulj meg bízni. Ha nem érzed semmi értelmét az életnek, és mindenről úgy gondolod magad körül, hogy semmitmondó, semmi sem fog segíteni – tanulj meg bízni. A bizalom értelmet ad, mert a bizalom képessé tesz arra, hogy engedd a mindenséget leereszkedni rád.

Azok, akik ebben kételkednek ostobák,

kik mindörökre szenvedésben és szomorúságban fetrengenek.

A felszabadulás felé törekedvén egy gurura kell támaszkodnod.

Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.

Miért hinnél egy guruban? Miért hinnél egy mesterben? Az ismeretlen nagyon távol van tőled. Csupán egy álom, egy remény, egy vágybeteljesítő álom legfeljebb.

Hallgass rám: lehet, hogy én a boldogságról beszélek neked, de számodra ez csak egy szó marad. Vágyakozhatsz utána, de nem fogod tudni, hogy mi az, nem fogod megismerni az ízét. Nagyon-nagyon távol van tőled. Te mélységes boldogtalanságban és szenvedésben élsz. A boldogtalanságod és a gyötrelmed közepette lehet, hogy elkezdesz reménykedni, várni és vágyakozni a boldogságra, de ez nem fog segíteni rajtad – bele kell kóstolnod. De ki fog neked ízelítőt adni? Csak olyan, aki már maga is megízlelte: ő képes megnyitni téged. Ő képes arra, hogy katalitikus közvetítővé váljon. Semmit sem fog tenni – csak ott lesz, és belőle árad majd feléd az ismeretlen. Olyan ő, mint egy ablak. Csukva vannak a kapuid? Az övéi nincsenek. Bezártad az ablakaidat, és elfelejtetted, hogyan nyisd ki őket? Az ő ablakai nincsenek zárva. Az ő ablakain keresztül egy pillanatra kitekinthetsz az égre.

Egy mester, egy guru nem más, mint egy ablak. Az embernek csak be kell lépnie rajta, őrajta keresztül kell belekóstolnia abba, ami rajta is túl van – akkor már te is megnyithatod az ablakaidat. E nélkül az egész csak a verbalitás szintjén marad. Olvashatod Tilopát, de anélkül, hogy megtalálnád Tilopát, semmi nem fog történni veled. Az elméd tovább folytatja majd: „Ez az ember talán őrült, vagy hallucinál, álmodik; lehet, hogy egy filozófus, vagy egy költő…”

De hogyan történhet ez meg? Hogyan lehetséges, hogy boldog legyél? Csak a nyomorúságról és a szenvedésről tudsz, csak a mérget ismerted meg. Nem tudsz hinni a varázsitalban. Nem ismered, így hogyan hihetnél benne?

Egy mester nem más, mint a tökéletes boldogság jelenségének megtestesülése. Benne ott van a lüktetés. Ha bízol benne, az ő lüktetése elér hozzád. Egy mester nem tanár, egy mester nem oktat téged. Egy mester nem foglalkozik elméletekkel és dogmákkal – a mester csak egy jelenlét. Ha bízol benne, akkor elérhetővé válik. Egy mester valójában az elérhetőség maga. Rajta keresztül kapod az első bepillantást a mennyekbe. Azután mehetsz a magad útján.

A felszabadulás felé törekedvén…

egy mesterre,

…egy gurura kell támaszkodnod.

Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.

Egy mester nem adhatja meg neked a felszabadulást, de elvezethet a határig. Ő nem adhatja meg neked a felszabadulást: azt magadnak kell elérned. Hiszen azt, amit valaki más ad neked… úgy, ahogy adták, el is vehetik tőled. Csak ami a tiéd, az lehet a tiéd igazán. Egy mester nem adhatja ezt meg neked. Ő csak megáldhat, de az ő áldása létfontosságú. Rajta keresztül megpillanthatod a jövődet. Rajta keresztül felismerheted a sorsodat. Rajta keresztül a legtávolabbi csúcsok is közelebb kerülnek. Rajta keresztül elkezdesz felfelé törni, mint egy mag, amikor kicsírázik, és az ég felé próbál egyre magasabbra növekedni. Az ő áldása öntözheti a te magodat.

Keleten a mester áldása rendkívül fontos. Nyugaton ez a jelenség teljesen ismeretlen maradt. A nyugat tanítókat ismer, nem mestereket. Tanítók azok, akik az igazságról oktatnak téged. Egy mester lehetőséget ad, hogy meg is ízleld azt. A tanító lehet, hogy nem is ismeri önmagát, talán csak azt mondja, amit ő is másoktól tanult. Kutasd a mesteredet. Tanítókból sok van, mesterekből csak kevés.

Hogyan keress mestert magadnak? Csak menj! Amikor csak azt hallod, hogy valaki megvilágosodott, menj és légy számára elérhető. Ne gondolkodj túl sokat, légy inkább szerelmes – a mesterhez az érzéseiden keresztül visz az út. A gondolatokkal csak tanítót találsz: hallgasd a tanítót, és felfedezheted a logikus magyarázatait és érvelését. A mesteredet viszont enned és innod kell. Ha hallgatod, az nem fog segíteni, mert ő egy szeretet-jelenség: az energia ott van. Csak ha őt eszed és őt iszod, ismerheted meg a létezés másik minőségét.

Óriási fogékonyságra, egy csodálatos, nőies befogadásra van szükséged ahhoz, hogy megtaláld a mestered. Ha van valahol egy élő mester a közeledben, és te készen állsz, akkor valami jelez benned. Neked semmit sem kell tenned – csak légy jelen. Olyan élő energia-jelenség ez, hogy ha készen állsz, valami egyszerűen jelezni kezd benned, és ebből tudod, hogy megragadott. Ez egy szerelem-jelenség. Nem leszel képes bebizonyítani senkinek: „Találtam egy mestert.” Erre nincs bizonyíték. Ne is próbálkozz ezzel, mert bárki képes lesz az ellenkezőjét bebizonyítani. Te megtaláltad, te tudod, te megízlelted, és megismerted. Ez a tudás a szívé, az érzelmeké.

Tilopa így szól:

A felszabadulás felé törekedvén egy gurura kell támaszkodnod.

Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.

Már maga a „guru” szó mély jelentéssel bír. A „mester” szónak nincs akkora jelentősége. A mester, úgy tűnik, olyan valaki, aki valaminek a mesterévé vált, de ezt hosszú képzés után érte el. A „guru” teljesen más.

A „guru” szó olyan embert takar, aki rendkívül erős; egy súlyos felhő, ami csak arra vár, hogy a szomjad olthassa; egy illatozó virág, amint az orrodra vár, hogy az megérezhesse ezt az illatot. A „guru” szó súlyosat, erőset, energiával és az ismeretlennel telítettet, az isteni jelenséggel bírót jelent. Olyat, mint amilyen egy várandós anya.

A mester Istent hordozza magában. Ezért hívjuk mi Keleten a gurut Istennek. Nyugaton ezt nem értik az emberek, mert úgy gondolják, Isten az, aki a világot teremtette. Mi itt nem nagyon törődünk a teremtővel. Istennek nevezzük a gurut. Miért? Azért mert ő az isteni princípiumot hordozza magában, ott van benne Isten. Ő kész arra, hogy átadja – csak a szomjúságodra, a szomjas földre van szükség.

Ő semminek nem a mestere valójában. Semmiféle képzésen nem vett részt, és nem ért el semmiben semmilyen fokozatot. Ez nem valami művészet, aminek ő a mesterévé vált – nem. Ő az életet élte annak teljességében természetesen és ellazultan – nem pedig tanulta, mint egy tantárgyat. Ő nem erőltette magát. Együtt szállt a széllel, hagyta, hogy a természet akarata érvényesüljön. Így a szenvedés, a fájdalom, a boldogság és a gyönyör milliónyi megtapasztalása után felnőtt és megérett. A guru egy olyan érett gyümölcs, ami csak arra vár, hogy leeshessen a földre. Ha kész vagy a befogadásra, ő képes lesz belédzuhanni.

A guru teljesen keleti jelenség. A Nyugat még nem ismerte fel. Nyugaton nehéz ezt megérezni. Miért borulnál le egy guru előtt? Miért tennéd a fejed a lábai elé? Megalázónak tűnik. De ha be akarsz fogadni, akkor le kell borulnod. Ő erős, ő képes arra, hogy átadjon valamit, de neked le kell borulnod, különben nem tudod befogadni őt.

Amikor egy tanítvány teljes bizalommal leborul a mestere lábai elé, történik valami, ami a szemnek láthatatlan marad. Az energia kiáramlik a mesterből, és behatol a tanítványba. Valami láthatatlan történik ott. Ha rájössz arra, hogy ezt te is észreveheted, láthatod, akkor megfigyelheted, ahogyan a mester aurája, szivárványa beléömlik a tanítványéba.

A mester az isteni energiát hordozza magában. Neki most végtelen energiája van, így végtelen sok tanítványnak képes átadni azt. Egymaga képes tanítványok millióival foglalkozni. Soha nem fárad ki, hiszen ő most már a világmindenséggel van összekapcsolva. Megtalálta a mindenség forrását. Rajta keresztül beleugorhatsz a mélységes szakadékba. Istennek feladni magad nagyon nehéz, mert nem tudod, hol találod Istent. Ő még soha senkinek nem adta meg a címét. A gurut azonban megtalálhatod. Ha engem kérdezel, hogy mi a guru, én azt mondom: a guru Isten lakcíme.

Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.

Ekkor tudhatod, hogy elfogadtattál. Amikor érzed a mester áldását feléd áradni, virágesőként záporozni, biztos lehetsz benne, hogy közel a felszabadulás.

Megtörtént, hogy Buddha egyik tanítványa, Száriputta egy nap leborult Buddha lábai elé. Hirtelen elkezdte érezni az energia áramlását. Közben egy átalakulást érzett magában, az elméje átváltozását, mintha az egész lényét lerombolták volna, és most épp újjáteremtenék. Ekkor felkiáltott:

– Ne! Várj egy kicsit! – a Buddha köré gyűlt tanítványok közül senki nem értette, mi történik. Ekkor Száriputta azt mondta:

– Várj egy kicsit, ne siess annyira!

– De miért? – kérdezte Buddha.

– Mert akkor ezek a lábak eltűnnek a számomra. Várj még egy kicsit. A szabadulás már közel van, és én szeretnék még egy kis időt veled tölteni. Ne lökj el magadtól ilyen hamar.

Hiszen amint a mester megáldja őt, a szabadulás elérkezik, és ez a legutolsó: az embernek el kell köszönnie a mesterétől. Száriputta tehát azt mondta:

– Várj!

Száriputta így később világosodott meg. Buddha azt mondta neki:

– Most menj! Vártam már eleget. Most menj, és terjeszd mindazt, amit én adtam neked. Menj és add át másoknak.

Száriputta hát elindult sírva, könnyezve. Valaki megkérdezte tőle:

– De hiszen te megvilágosodtál, mégis sírsz, és könnyeket hullatsz?

– Valóban, én megvilágosodtam, de eldobnám a megvilágosodás üdvét, ha Buddha megengedné, hogy a lábainál maradhassak – mondta Száriputta.

Ilyen mély hálát érzett. Azontúl akárhol is élt Száriputta, minden reggel meghajolt abba az irányba, ahol tudta, hogy Buddhának lennie kell. Az emberek mindig ezt kérdezték tőle:

– Miért csinálod ezt? Ki előtt hajolsz meg?

– Buddha dél felé halad – válaszolta ő.

Amikor elérkezett Száriputta utolsó napja, azt kérdezte:

– Hol van most éppen Buddha? Szeretnék úgy meghalni, hogy meghajlok felé.

És úgy is halt meg, hogy közben Buddha felé borult le. Amikor az energiát befogadod, amikor a legvégső áldás érkezik hozzád a mestertől, és a szabadulás közel már, el kell búcsúznod.

Japánban amikor egy tanítvány zen mesteréhez érkezik, magával hozza a szőnyegét. Kitekeri a mester előtt, ráül, és hallgatja a mestert. Mindennap eljön, meghallgatja, mondjon bármit is, és otthagyja a szőnyeget – éveken keresztül. Azután amikor megkapja a legvégső áldást, összecsavarja a szőnyeget, hóna alá veszi, meghajol, és elhagyja a mestert. Ez a szőnyeg jelkép értékű. Amikor egy tanítvány újra összecsavarja a szőnyegét, a többiek ebből tudják, hogy ő megkapta az áldást. Ez hát a végső búcsú.

Ó jaj! Minden értelmetlen e világon, s minden csupán a szomorúság magva itt.

A kicsiny tanítások tettekhez vezetnek, így csak olyan tanításokat kövess, melyek óriások.

A tantra a nagyszerű tanítás. A kis tanítások megmondják neked, mit tegyél, és mit ne tegyél. Tíz parancsolatot adnak neked: „Tedd ezt, ne tedd azt.” Ezek mind kis tanítások. Egy nagyszerű tanítás nem ad neked semmiféle parancsolatot. Nem érdekli, mit csinálsz. Az érdekli, hogy ki vagy. A lényed, a központod, a tudatosságod – ez az egyetlen, ami számít.

Így szól Tilopa:

Ó jaj! Minden értelmetlen e világon, s minden csupán a szomorúság magva itt.

A kicsiny tanítások tettekhez vezetnek, így csak olyan tanításokat kövess, melyek óriások.

Ezen a világon minden csupán a szomorúság magva. De minden alkalommal, amikor valaki megvilágosodik, egy fénysugár jelenik meg ugyanebben a világban. Minden ezen a világon a szomorúság magva csak, de felülről egy fénycsóva érkezik a megvilágosodottaktól. Kövesd ezt a fénycsóvát, és eléred a fény forrását, a napot.

„És ne feledd,” mondja Tilopa, „ne válj a kicsiny tanítások áldozatává.” Sokakkal ez történik. Sokan jönnek hozzám, akik ezt kérdezik: „Mi vegetáriánusok vagyunk. El fog ez minket vezetni a megvilágosodáshoz?” Ez egy nagyon kicsiny tanítás. Azt mondják: „Nem eszünk éjjel. El fog ez minket vezetni a megvilágosodáshoz?” Ez is egy nagyon kis tanítás. Azután azt mondják: „Mi hiszünk a cölibátusban.” Ez is kis tanítás. Ezek az emberek sok mindent csinálnak, azonban egyvalamit soha nem érintenek: a saját lényüket. Elboldogulnak a személyiségükkel, olyan megfontoltan próbálnak élni, amennyire csak lehetséges, de az egész pusztán csak dekoráció marad. A kívülről rádkényszerített fegyelem csak dekoráció. Annak belülről kellene előtörnie – a fegyelemnek a központod felől kellene kifelé, a felületed felé sugároznia. Nem pedig a felületednek kellene a központod felé kényszerítenie azt.

A nagy tanítás ez: te már most is az vagy, akivé válhatsz – ébredj rá erre. Már most is te vagy a végcél – légy ezzel tisztában. A sorsod ebben a pillanatban beteljesedhet. Mire vársz hát? Ne higgy a fokozatos előrehaladásban – ugorj egyet, légy bátor. Csak olyan ember képes a tantra hatalmas tanítását befogadni, akinek van bátorsága.

Félelemben, megrémülten, rettegve a haláltól, remegve, hogy elveszítheted önmagad, félve önmagad feladásától kicsiny tanítások áldozatává fogsz válni, mert csak azokkal tudsz majd elboldogulni. Arra képes vagy, hogy ezt meg azt ne egyél, így nem veszíted el az irányítást. A nagy tanítás, hogy feladod önmagad, feladod az irányítást, és hagyod, hogy a Mindenség oda irányítson, ahová csak akar. Ne ússz az árral szemben. Maradj a folyóban, változz át magad is a folyóvá – a folyó úgyis az óceán felé tart már; ez a nagyszerű tanítás.

 

 

Hetedik fejezet: Az ismeretlen út

A dal így folytatódik:

A kettősségen túljutni királyi szándék.

A figyelem elterelődését leküzdeni fejedelmi gyakorlat.

A nem-gyakorlás útja a buddhák módszere.

Aki ezt az utat járja, eléri a buddhaságot.

Oly mulandó e világ, mint a káprázat és az álom – valódi tartalma nincsen.

Mondj le róla, és szakíts rokonaiddal,

vágd el a vágyakozás és gyűlölet minden kötelét,

meditálj az erdőkben és a hegyekben.

Ha minden kényszer nélkül ellazultan természetes tudsz maradni,

hamarosan elnyered a mahámudrát, és megvalósítod a nem-megvalósulást.

Két út van. Az egyik a harcos útja, a katonáé. A másik az uralkodók útja, a királyi út. A jóga az előbbi, a tantra az utóbbi. Ezért először azt kell megértened, hogy milyen is a harcos útja, mert csak így értheted meg, hogy mit ért Tilopa a királyi út alatt.

Egy katonának lépésről lépésre harcolnia kell. Egy katonának agresszívnek kell lennie, erőszakosnak kell lennie, az ellenséget el kell pusztítania, vagy le kell igáznia.

A jóga megpróbál viszályt szítani benned. Jól látható különbséget tesz helyes és helytelen, jó és rossz, Istentől való és a Sátántól eredő dolgok között. A tantrán kívül szinte mindegyik vallás a jóga útját követi. Felosztják a valóságot, és egy belső konfliktust teremtenek. Ezen a konfliktuson keresztül képesek hatni.

Például benned jelen van a gyűlölet: a harcos útja, hogy ezt a gyűlöletet leküzdje önmagában. Benned van a düh, a kapzsiság, a szexualitás és még milliónyi más dolog. A harcos útja, hogy elpusztítson mindent, ami helytelen, negatív, és kifejlessze önmagában mindazt, ami pozitív és helyes. A gyűlöletet el kell pusztítani, a szeretetet pedig ki kell bontakoztatni. A haragot teljesen meg kell szüntetni, helyette az együttérzést kell megteremteni. A szexualitásnak is el kell tűnnie, és a brahmacsárjának, a tiszta cölibátusnak kell helyt adnia. A jóga egy pillanat alatt, egy kardcsapással kettészel: jóra és rosszra – annak, ami helyes, le kell győznie azt, ami helytelen.

Mit fogsz hát csinálni? A harag ott van – mit tanácsol erre a jóga? Azt, hogy teremtsd meg magadban az együttérzés szokását, teremtsd meg tehát az ellentettjét. Rögzítsd magadban olyan erősen, hogy végül úgy működj, mint egy robot. Ezért hívják ezt a harcos útjának. A katonákat a világon mindenütt, minden korban egyfajta robotszerű életre nevelték: szokásokat kellett kialakítaniuk magukban.

A szokások tudatosság nélkül működnek. Semmiféle éberségre nincs szükségük, nélküled is képesek továbbélni. Ha vannak szokásaid – és persze szokásai mindenkinek vannak –, te is megfigyelheted ezt magadban. Egy ember elővesz egy doboz cigarettát a zsebéből – figyeld meg; van úgy, hogy egyáltalán nem vagy tudatában annak, hogy mit csinálsz. Robot módjára belenyúlsz a zsebedbe… Ha megjelenik valami belső feszültség, a kezeddel azonnal a zsebedben kezdesz matatni. Kiveszel egy cigarettát, és rágyújtasz. Lehet, hogy nem is szívod végig, csak eldobod a maradékot, lehet, hogy az összes mozdulatot anélkül csinálod végig, hogy közben felfognád, hogy mit csinálsz.

A katonákat robot-életre tanítják. A katonának azt kell tennie, amit mondanak neki – nem kell tudatosnak lennie. Amikor azt parancsolják neki, hogy forduljon jobbra, akkor jobbra kell fordulnia. Nem kell gondolkodnia azon, hogy vajon jobbra forduljon-e, vagy sem. Hiszen ha elkezd gondolkodni, akkor a háború lehetetlenné válik, úgy nem tud folytatódni. Nincs szüksége a gondolkodásra, csakúgy, ahogyan a tudatosságra sincs. Kizárólag annyira kell tudatosnak lennie, hogy megértse a parancsot, ez minden. Ez a tudatosság minimuma: itt elhangzik egy parancs, ott pedig valaki a következő pillanatban mechanikusan teljesíti azt. Nem az történik, hogy valaki azt kéri tőle, forduljon jobbra, és ő ezért megfordul, nem, ő egyszerűen csak figyel, és amint meghallja a parancsot, azonnal végrehajtja azt. Nem ő fordul, ő csak kifejlesztette magában a szokást. Olyan ez, mint amikor le- meg felkapcsolod a villanyt: a fény nem fog gondolkodni, hogy vajon világítson-e, vagy inkább mégse. Te csak megnyomod a gombot, a fény pedig világítani kezd. Azt mondod: „Balra át!”, ezzel megnyomtad a gombot, a katona pedig balra fordul.

Történt egyszer, hogy William James épp egy kávéházban üldögélt, amikor egy idős, már legalább húsz éve nyugdíjas katonatiszt ment el mellette egy doboz tojással a kezében. Ekkor William James elkiáltotta magát: „Vigyázz!” Szerencsétlen öregember erre vigyázzba vágta magát, mire a tojások kiestek a kezéből, és összetörtek. Nagyon mérges lett, és így szólt:

– Miféle tréfa ez?

– Nem kötelező azt tenni, amit mondok. Mindenkinek joga van azt mondani, hogy „vigyázz”. Senki nem kényszeríti, hogy végre is hajtsa, mint valami parancsot. Ki mondta magának, hogy ezt kell tennie? Tovább kellett volna mennie a saját útján – válaszolta William James.

– Azt nem lehet, mert ez automatikusan működik. És habár húsz év eltelt már azóta, hogy a hadseregben szolgáltam, ez a szokás mégis túl mélyen gyökeret vert bennem – mondta a nyugdíjas katona. Sok-sok gyakorlás hosszú éveken keresztül, és kialakul a feltételes reflex.

A kifejezés: „feltételes reflex” nagyon találó. Egy orosz pszichológus, Pavlov alkotta ezt a fogalmat. E szerint az ember önkéntelenül cselekszik: valaki beledob valamit a szemedbe – te ekkor nem gondolkozol azon, hogy becsukd-e a szemeidet; a szemeid becsukódnak maguktól. Felédrepül egy légy, és te becsukod a szemedet: nincs szükség arra, hogy gondolkodj rajta, mert ez egy feltételes reflex – egyszerűen csak megtörténik. Ez a tested szokásai közé tartozik, a véredben, a csontjaidban van. Egyszerűen csak megtörténik – neked semmit nem kell hozzátenned.

A katonákat úgy képzik ki, hogy tökéletesen robotmódra éljenek. Feltételes reflexek között kell létezniük. Ugyanezt teszi a jóga is. Amikor dühössé válsz, a jóga azt mondja: „Ne légy dühös! Inkább az ellenkezőjét, a részvétet gyakorold magadban.” Így egy idő után az energiád a szokássá alakult részvét irányába kezd áramlani. Ha ezt a gyakorlatot kellő ideig képes vagy fenntartani, akkor a harag teljesen eltűnik, és részvétet fogsz érezni helyette. De halott leszel, nem élő. Egy robot leszel, nem pedig emberi lény. Részvétet fogsz érezni, de nem azért, mert megszületett benned ez az érzés, hanem azért, mert kifejlesztettél magadban egy ilyen szokást.

Kialakíthatsz rossz szokásokat is és jó szokásokat is. Van, aki a dohányzásra szokik rá, és van, aki a nem-dohányzásra. Van, aki a húsevés, és van, aki a vegetarianizmus szokását gyakorolja. De mindegyik csak egy gyakorlat, és végül is nincs köztük különbség, mert mind szokások által marad fenn.

Ezen a ponton érdemes mélyen eltűnődni, mert nagyon könnyű jó szokásokat ápolni, de nagyon nehéz valóban jóvá válni. Így a jó szokás olcsó és nagyon könnyen hozzáférhető pótszerré válik.

Főként Oroszországban fejlesztették ki azt a terápiát, aminek a neve: feltételes reflex terápia. Azt állítják, hogy az emberek nem képesek elhagyni a szokásaikat. Ha valaki húsz éven keresztül dohányzott, hogyan várhatod el tőle, hogy most egyszerre abbahagyja? Megpróbálhatod elmagyarázni neki, hogy ez egy rossz szokás, az orvosok elmondhatják neki, hogy súlyos beteggé is válhat, esetleg rák fejlődhet ki a testében tőle, de húsz hosszú év megszokásától az már belegyökerezett, és a testének legmélyebb magjáig fúrta magát, beleépült az anyagcseréjébe. Még ha szeretné, még ha őszintén akarja, akkor is nagyon nehéz, mert ez nem az őszinte akarat kérdése. Húszévi folyamatos megszokás után ez szinte lehetetlen. Mit lehet akkor tenni?

Oroszországban azt mondják, ezzel nem kell foglalkozni, és arra sincs szükség, hogy elmagyarázzák az illetőnek a rossz szokás veszélyeit. Kifejlesztettek inkább egy terápiát: amint a páciens cigarettázni kezd, áramütést kap. Ez az áramütés, vagyis a fájdalom és a dohányzás összekötődik, egymáshoz kapcsolódik az agyban. Hét napon keresztül kezelik úgy egy kórházban, hogy mindig amikor rágyújt, azonnal kap egy áramütést. Hét nappal később a szokás abbamarad. Még ha rá is akarnád beszélni, hogy gyújtson rá egy cigarettára, ő már a gondolatától is reszketni fog. Abban a pillanatban, hogy a kezébe veszi a cigarettát, az egész teste remegni kezd az áramütés képzetétől.

Azt mondják, az ilyen módon kezelt beteg soha többé nem fog dohányozni. A szokást sikerült megtörniük egy nagyon durva sokkterápiával. Egy ilyen – a rossz szokásokat megtörő – sokkterápiától azonban senki nem válik buddhává; csak azért, mert már nincs rossz szokása. Minden szokást meg lehet törni efféle sokkterápiákkal. De azt hiszed, hogy csak mert nincs többé rossz szokása, buddhává válik, megvilágosodik az ember? Nem. Ezután még csak ember sem lesz belőle – pusztán egy gépezet. Rettegni fog különböző régi szokásaitól, és csak azért nem lesz képes folytatni azokat, mert te új szokásokat ültettél a fejébe: a rettegés szokását.

Ez a pokol jelentése is, mert a poklot minden vallás sokkterápiaként alkalmazta. Sehol nem létezik semmilyen pokol, mint ahogyan mennyország sem. Mindkettő csak trükk; régi pszichoterápiai fogalmak. Olyan borzalmasnak festették le a poklot, hogy az ember már kisgyermekkorától fogva retteg tőle. Így amikor valaki kiejti azt a szót, hogy „pokol”, a másikban azonnal megjelenik a félelem, és remegni kezd. Ez egy olyan trükk, ami meggátolhatja a rossz szokások kialakulását. A mennyország is egy trükk, csak épp az a jó szokásokat segíti elő. Sok boldogságot, örömöt, szépséget és örök életet ígér, ha a jó mintát követed. Akármit is mond a társadalom, az a jó és a követendő. A mennyország pozitív irányba segít téged, míg a pokol a negatív iránytól tart vissza.

A tantra az egyetlen olyan vallás, amely nem feltételes reflexekre alapozza létét. A tantra szerint ugyanis arra van szükség, hogy lényed egy tökéletesen tudatos létezésben bontakozzon ki, nem pedig arra, hogy egy robotgéppé válj. Tehát ha megérted a tantrát, rájössz, hogy nincs rossz szokás, és nincs jó szokás – csak szokás van, és az rossz. Ahhoz pedig, hogy ne létezhessenek szokások, az embernek ébernek kell lennie. Pillanatról pillanatra, tökéletes tudatossággal kell élned, nem pedig a megszokásaid által. Ha képes vagy szokások nélkül élni, akkor a királyi úton haladsz.

Miért királyi? Mert egy katonának követnie kell valakit, egy királynak azonban nem. A király fönt van. A király az, aki adja a parancsokat, és soha nem kapja. Egy király soha nem megy harcolni, csak a katonák harcolnak. A király nem harcos. Egy király élete az összes élet közül a legnyugodtabb élet. Ez pusztán egy metafora: a katona teljesíti a parancsokat, a király pedig élhet nyugodtan és természetesen, hiszen felette nem áll senki. A tantra azt mondja, senki sem áll fölötted, akinek a parancsait követned kellene, aki követendő életmintákat adhatna neked, aki miatt imitátorrá kellene válnod – senki. Te csak élj ellazultan, természetesen és lebegve. Csak egyre ügyelj: légy tudatos.

A küzdelmen keresztül kifejleszthetsz magadban jó szokásokat, de azok akkor is csak szokások maradnak, és nem lesznek természetesek. Az emberek azt mondják, a szokások az ember második természetét alkotják. Meglehet, de ne feledd ezt a szót: „második”! És ez nem természetes. Lehet, hogy természetesnek tűnik, de nem az.

Mi lesz a különbség a valódi együttérzés és egy betanult együttérzés között? A valódi együttérzés egy válasz a jelenben: ott a helyzet, és ott a ráadott válasz. A valódi együttérzés mindig friss: valami történik, a szíved pedig elkezd afelé áradni. Egy gyerek elesik, te pedig odarohansz, és segítesz neki felállni – ez egy válasz az adott helyzetre. Egy hamis együttérzés, egy kifejlesztett együttérzés azonban csak egy reflex.

Ez a két szó nagyon fontos: „válasz” és „reflex”. A válasz a helyzetből születik meg. A reflex pusztán egy berögzült szokás a múltból, semmi köze a pillanatnyi helyzethez. A múltban megtanultad, hogy ha valaki elesik, akkor annak segíteni kell, ezért most mész, és segítesz. De ebben nincs ott a szíved. Valaki fuldoklik a vízben, te meg rohansz, és segítesz, csak mert azt tanultad, hogy így kell cselekedni. Kifejlesztetted magadban a segítségnyújtás szokását, a cselekedetben azonban te nem vagy jelen. Kívül maradsz, a szíved nem vesz részt benne – nem válaszoltál a helyzetre. Nem válaszoltál ennek az embernek, ennek a vízben fuldokló embernek, nem erre a pillanatra reagáltál, csak egy ideológiát követtél.

Egy ideológiát követni jó: „segíts az embereken, szolgáld az embereket, érezz együtt velük!” Így kapsz egy olyan ideológiát, amin keresztül gépiesen reagálhatsz. Így a tetteid a múltból jönnek elő, és így már eleve halottak.

Amikor a helyzet megteremt egy cselekedetet, és te teljes tudatossággal reagálsz, válaszolsz erre, csakis akkor jelenik meg benned a szépség.

Ha egy ideológia miatt, ha régi szokások miatt reagálsz egy adott módon, akkor nem kapsz tőle semmit. Legfeljebb egy kis egót nyerhetsz, ami azonban egyáltalán nem nyeremény. Talán elkezdesz dicsekedni azzal, hogy megmentettél egy fuldoklót. Kiállsz a piac közepére, és elkiáltod magad: „Idehallgassanak! Én megmentettem egy emberi életet!” Talán gyűjtesz még egy kis egót, tettél valami jót, de ezzel semmit nem nyersz. Inkább elveszítesz egy lehetőséget arra, hogy spontán lehess… hogy spontán lehess az együttérzésben.

Ha a pillanatnyi helyzetre válaszolnál, akkor valami kivirágozna, kivirulna benned. Egyfajta csendet éreznél, nyugalmat és áldást. Amikor megszületik egy válasz, valami virágba borul benned. Amikor azonban egy reflex jelenik meg, halott vagy: hullaként viselkedsz, robotként cselekszel. A reflex visszataszító – a válasz gyönyörű. A reflex mindig kimarad a lényegből, soha nem lehet teljességből fakadó. A jelen idejű válasz azonban mindig abból születik meg: a te teljességed ugrik a vízbe. Nem gondolkodsz rajta; a helyzet megengedi, hogy ezt tedd.

Ha életedet a spontán válaszok vezetik, egy nap buddhává válsz. Ha viszont a reflexek, a halott szokások életét éled, lehet, hogy olyannak fogsz tűnni, mint egy buddha, de sosem leszel buddha. Egy festett buddha lesz belőled; belül egy hulla leszel. A megszokás megöli az életet. A megszokás az élet ellen van.

Szokást csinálsz például abból is, hogy minden reggel korán felkelsz. Kora reggel, öt óra körül felkelsz. Indiában rengeteg ilyen embert láttam, mert Indiában évszázadok óta azt tanítják, hogy a brahmamuhurt – az a pillanat, ami előtt a nap felkel – a legszerencsésebb, a legszentebb. Ez tényleg így van, de ebből nem csinálhatsz szokást, mert a szentség csak az élő emberi válaszokban él. Ezek az emberek felkelnek hajnali ötkor, de soha nem láthatod az arcukon azt az üdvösséget, ami a spontán válaszból keletkezik.

Körülötted az egész élet ébredezik, a Föld is a Napra vár, a csillagok már tűnőfélben… Minden egyre tudatosabbá válik. A föld pihent, a fák is pihentek, a madarak mindjárt felröppennek. Minden éppen készülődik. Egy új nap kezdődik, egy új ünneplés…

Ha ez egy válasz a jelenre, akkor úgy kelsz fel, mint egy madár: énekelsz és ünnepelsz, minden lépteddel táncolsz. Nem megszokásból mozogsz. Nem azért, mert fel kell kelned, nem azért mert a szentírások ezt mondják, nem azért mert egy odaadó hindu vagy, és így kell cselekedned. Ha szokássá válik, akkor nem hallod a madarakat, mert a madarakat nem írták bele a szentírásokba. Nem fogod látni a napfelkeltét, mert nem az a lényeg – egy halott tanítást követsz.

Még az is előfordulhat, hogy dühös vagy miatta. Még az is lehet, hogy nincs kedved hozzá, mert előző éjjel sokáig voltál fenn, és most nem érzed elég jól magad ahhoz, hogy felkelj. Jobb lett volna, ha tovább alhattál volna. Nem voltál még felkészülve, fáradt voltál. Vagy az éjszakád nem volt jó, mert túl sokat álmodtál, a tested most teljesen zsibbadt, és szeretnél még egy kicsit aludni. De nem! A szentírás szerint az nem helyes, és ezt még gyerekkorodban megtanították neked.

Emlékszem, gyerekkoromban a nagyapám mennyire szerette a reggeleket. Kiráncigált az ágyból úgy hajnali három óra tájban – azóta nem tudok korán reggel felkelni. Kirángatott az ágyból, én meg magamban átkoztam őt, de nem tehettem semmit. Ilyenkor rendszerint sétálni vitt. Én pedig, miközben vele kellett gyalogolnom, mindig álmos voltam. Ezzel tönkretette az egész szépségét.

Később bármikor, ha korán reggel kellett indulnom valahova, nem tudtam megbocsátani neki ezt az érzést. Soha nem fogom elfelejteni, hogy tette tönkre… Éveken keresztül kirángatott az ágyból – és azt hitte, hogy ezzel jót tesz, azt hitte, hogy ezzel egy életstílust segít kialakítani bennem. De ennek nem ez a módja. Kirángatott az ágyból, pedig álmos voltam. És az út gyönyörű volt, a reggel is gyönyörű volt, de ő tönkretette az egésznek a szépségét. Inkább eltérített tőle. Csak sok évvel később voltam képes visszatérni a reggelekbe anélkül, hogy közben rá emlékeznék. Egyébként mindig velem volt az emléke. Még akkor is, amikor már nem élt, árnyként követett minden reggel.

Ha szokássá teszed, ha kényszeríted, akkor a reggel visszataszítóvá válik. Akkor jobb inkább tovább aludni. De légy spontán! Vannak napok, amikor nem tudsz majd felkelni – nincs ebben semmi rossz, ezzel nem követsz el bűnt. Ha álmos vagy, aludj – az alvás is éppolyan gyönyörű, mint bármelyik reggel, mint bármelyik napkelte, mert az alvás is éppen annyira Istenhez tartozik, mint a nap. Ha úgy érzed, pihenni szeretnél egész nap, az is jó!

Ez az, amit a tantra mond: a királyi út – viselkedj úgy, mint egy király, ne úgy, mint egy katona. Nem áll fölötted senki, aki parancsolgathatna neked, aki kényszeríthetne téged. Valójában nem is kellene, hogy életstílusod legyen. Ez a királyi út. Pillanatról pillanatra kellene élned – a spontaneitás útját kellene járnod. Miért törődnél a holnappal? Ez a pillanat elég. Éld ezt! Éld meg a maga teljességében! Válaszolj a jelenben, de ne reflexből. A „nincsenek szokások” legyen a szabály.

Nem azt mondom, hogy káoszban élj, csak azt, hogy ne szokásokon keresztül élj. Azzal, hogy kényszer nélkül élsz, talán kibontakozik benned egyfajta életmód. Ez azonban nem lesz ráderőszakolva. Ha mindennap élvezed a hajnalokat, és mindig emiatt az öröm miatt kelsz fel kora hajnalban, nem pedig megszokásból… felkelhetsz kora hajnalban akár egy egész életen keresztül, az sem számít: ez már nem szokás. Nem kényszeríted magad arra, hogy felkelj – egyszerűen csak megtörténik. Ez így gyönyörű: élvezed és szereted.

Ha szeretetből ered, akkor az már nem egy „stílus”, nem egy szokás, nem egy szabályozott, kifejlesztett és halott valami. Minél kevesebb szokás van az életedben, annál inkább élsz. Ha egyszer nem lesznek szokásaid, végre teljesen élni fogsz. A szokásaid halott páncélt vonnak köréd, ami nem ereszt ki, amitől teljesen betokozódsz. Mint magot a burok, úgy vesznek körül téged is a szokásaid egy szilárd héjjal. Légy inkább hajlékony.

A jóga azt tanítja neked, hogy fejleszd ki magadban mindennek az ellenkezőjét. Küzdj meg a gonosszal, és törődj a jóval. Ott van az erőszak – öld meg magadban az erőszakot, és válj szelíddé, fejleszd ki magadban a szelídséget. Mindig az ellenkezőjét tedd, és kényszerítsd, hogy az életed mintájává váljon. Ez a harcos útja – a kis tanításé.

A tantra a nagy tanítás – a legnagyobb. Mit mond a tantra? A tantra azt mondja, hogy ne teremts konfliktust magadban. Fogadd el mindkét oldalt, és ezen az elfogadáson keresztül egyszer csak túljutsz mindkettőn. Nem győzöl felettük, hanem túljutsz mindkettőn. A jógában győzelmek vannak, a tantrában ilyen nincs. A tantrában… egyszerűen csak a dolgok túlhaladása létezik. Nem az történik, hogy szelíddé válsz az erőszak ellenében; egyszerűen csak túllépsz rajtuk, egy harmadik jelenséggé változol: szemtanú lesz belőled.

Egyszer egy hentesüzletben üldögéltem. A hentes nagyon jó ember volt, és én gyakran meglátogattam. Esteledett már, és épp zárni készült, amikor valaki bejött, és kért egy tyúkot. Én tudtam, hogy aznap a hentes már mindent eladott, kivéve egyetlen tyúkot. Így hát nagyon megörült. Hátrament a raktárba, kihozta a tyúkot, majd rádobta a mérlegre:

– Öt rúpia lesz – mondta.

– Jó, de az igazság az, hogy ma este partit rendezek, sok barátomat meghívtam, ezért ez a tyúk lehet, hogy túl kevés lesz. Egy kicsivel nagyobbat szeretnék, ha lehet – mondta az ember.

Én tudtam, hogy ezen kívül nincs több tyúk. De a hentes tűnődött egy kicsit, majd visszavitte a tyúkot a raktárba, várt egy keveset, aztán visszajött, és megint rádobott egy tyúkot – ugyanazt a tyúkot – a mérlegre:

– Ez hét rúpia lesz.

– Tudja mit, mindkettőt kérem! – mondta az ember.

Most aztán tényleg nagy dilemmában volt a hentes…

A tantra az egész létezést egy óriási dilemmába hajtja. A tantra azt mondja: „Mindkettőt kérem!”

De nincs kettő. A gyűlölet nem más, mint a szeretet másik aspektusa. A harag nem más, mint az együttérzés másik aspektusa. Az erőszak pedig nem más, mint a szelídség másik arca. A tantra azt mondja: „Tudod mit, mindkettőt kérem. Mindkettőt elfogadom.” És egyszer csak ezen az elfogadáson keresztül túljutsz mindkettőn – mert nincs is kettő. Az erőszak és a szelídség nem kettő. A harag és az együttérzés nem kettő. A szeretet és a gyűlölet nem kettő.

Ezért lehet, hogy bár tudsz róla és látod, mégis olyan öntudatlan vagy, hogy nem ismered fel ezt a tényt. A szereteted egy másodperc alatt átfordul gyűlöletbe. Hogyan lehetséges ez, ha a kettő két különálló dolog? Még egy másodperc sem kell hozzá: ebben a pillanatban szeretsz, a másikban már gyűlölöd ugyanazt az embert. Reggel még szeretsz valakit, délután már gyűlölöd, este pedig újra szereted ugyanazt az embert. Ez a szeretet- és gyűlölet-játék így folytatódik egyre tovább és tovább. Valójában az, hogy „szeretet” vagy „gyűlölet” nem is fejezi ki jól a jelenséget – „szeretet-gyűlölet”, „harag-együttérzés” helyesebb volna. Azért válhat a szeretetből gyűlölet, a gyűlöletből szeretet, a haragból együttérzés, a együttérzésből harag, mert ez nem két dolog.

A tantra szerint a kettő közötti határvonalat csak az elméd teremti, és ezért kezdesz el harcolni. Először megteremted az elválasztóvonalat: megveted az egyiket, és méltányolod a másikat. Először elválasztasz, azután megteremted a konfliktust, és végül bajba kerülsz. És tényleg bajba kerülsz. Egy jógi állandóan bajban van, mert akármit is tesz, a győzelme soha nem lehet teljes – legfeljebb időleges.

Elnyomhatod a haragodat, és megjátszhatod az együttérzést, de tudod jól, hogy csak lenyomtad a tudatalattidba. Az most ott van, de bármelyik pillanatban feltörhet. Csak egy kis figyelmetlenség, és máris felszínre tör. Ezért az embernek folyamatosan le kell nyomnia magában ezt az érzést. Olyan visszataszító, amikor valaki mást sem csinál egész életében, csak elnyomja magában a negatív dolgokat – így az egész életét elvesztegeti. És mikor fogod élvezni az isteni jelenségeket? Nincs rá tered, nincs rá időd. Harcolsz a haraggal, a kapzsisággal, a szexualitással, a féltékenységgel és még ezer más dologgal. És az ezernyi ellenséged még mindig ott van, állandóan résen kell lenned, egy percig sem pihenhetsz. Hogyan lehetnél így ellazult és természetes? Állandóan ideges és feszült leszel, mindig harcra készen kell állnod, mindig félni fogsz.

A jógik még az alvástól is félnek, mert alvás közben nem lehetnek résen. Alvás közben minden, amit elnyomtak magukban felszínre tör. Lehet, hogy ébren elérték a cölibátust, de álmaikban a cölibátus lehetetlenné válik: egy gyönyörű nő valahogy mindig besodródik az álomba, és ezzel szemben a jógi tehetetlen. Azok a gyönyörű nők nem valahonnan a mennyországból érkeznek, ahogyan azt a hindu történetekben írják. Nem Isten küldi őket. Miért érdekelnéd épp te Istent? Egy szegény jógi, aki semmivel sem foglalkozik, aki egyszerűen csak csukott szemmel üldögél a Himálajában, és a saját problémáival harcol – miért érdekelné Istent ez az ember? És miért küldene hozzá apszaraszokat, gyönyörű nimfákat? Azért, hogy eltérítse őt az útjáról? Ugyan miért? Senki nincs a jógi előtt. Nincs szükség arra, hogy bárki bárkit is a jógihoz küldjön. A jógi a saját álmait teremti meg.

Minden, amit elnyomsz magadban, felszínre fog törni az álmaidban. Azok az álmok azt a részt jelentik, amit a jógi megtagadott. Az álmok épp annyira a sajátjaid, mint amennyire az ébrenléti óráid. Tehát az, hogy ébren szeretsz egy nőt vagy az álmaidban, nem számít – nem számíthat, mert ez nem attól függ, hogy a nő ott van-e, vagy nem. Ez tőled függ. Az, hogy egy képbe, egy álomképbe, vagy pedig egy valóságos nőbe vagy szerelmes, tulajdonképpen nem számít. A kettő között nem is lehet különbség, mert egy valóságos nő is csak egy kép benned. Soha nem ismered meg az igazi nőt – csak a képet ismered.

Én itt vagyok. Honnan tudjátok, hogy valóban itt vagyok? Lehet, hogy az egész csak egy álom – ti álmodtok engem ide. Mi a különbség aközött, hogy ideálmodtok, és aközött, hogy valóban itt láttok engem? Hogyan fogtok különbséget tenni? Milyen kritérium alapján fogjátok eldönteni? Mert én akár itt vagyok, akár nem, nincs különbség – az elmédben megjelenik a kép. Mindkét esetben – a valóságban is és az álomban is – a szemeid befogadják a fénysugarakat, az elméd pedig értelmezi azokat, és felismeri, hogy valaki ott van. Soha nem láttál még egyetlen valóságos embert sem. Nem láthatsz.

Ezért mondják a hinduk a világra: májá, illuzórikus világ. Tilopa azt mondja: „mulandó, képzeletbeli, látszólagos, álomszerű ez a világ”. Miért? Mert az álom és a valóság között nincsen különbség. Mindkét esetben az elmédbe vagy zárva. Csak képeket látsz, soha nem láttál semmi valóságost. Nem is láthatsz, mert a valóság csak akkor válik láthatóvá, amikor te valóságossá válsz. Te most egy árnyék, egy kísértetjelenség vagy. Hogyan láthatnád a valóságot? Az árnyék csak az árnyékot láthatja. A valóságot csak akkor láthatod meg, amikor már eldobtad az elmét. Az elmén keresztül minden valótlanná válik. Az elme kivetít, teremt, átszínez, átértelmez – ettől minden hamissá válik. Ezért van a hangsúly, az állandó hangsúly azon, hogyan válj elmenélkülivé.

A tantra azt mondja, ne harcolj. Ha harcolsz, akkor lehet, hogy hosszú életeken keresztül harcolsz, mégsem fog semmi sem történni, mert már a legelső pillanatban tévedtél: ott, ahol kettőt láttál, valójában csak egyvalami volt. És ha már az első lépés hibás, akkor nem érheted el a célod. Az egész utazás folyamatosan rossz irányba fog haladni. A legelső lépést mindig helyesen kell megtenni, különben sosem érhetsz célba.

És mi a leghelyesebb dolog? A tantra szerint az, ha látod az egyet a kettőben, ha látod az egyet a sokban. Amint meglátod az egyet a kettősségben, elkezdődött az átalakulásod. Ez a királyi út.

Most próbáljuk megérteni a szútrát:

A kettősségen túljutni királyi szándék.

Túljutni rajta, nem legyőzni – túljutni. Gyönyörű ez a szó. Mit jelent az, hogy „túljutni”?

Olyan ez, mint amikor egy kisgyerek játszik a játékaival, és te azt mondod neki, hogy tegye el a játékokat. A gyerek dühös lesz. Még aludni is a játékaival megy, és az anyjának kell elvennie az ágyból őket, miután a gyerek már elaludt. Reggel az első dolga pedig, hogy azt kérdezi, hol vannak a játékai, és ki vette el őket. Még álmaiban is vele vannak a játékok. Aztán egy nap elfelejti őket. Néhány napig még ott maradnak a szoba sarkában, de nemsokára onnan is eltűnnek, és kidobják őket. A gyerek már soha többé nem kéri őket. Mi történt?

Túljutott rajtuk, éretté vált. Nem küzdelem árán győzte le őket. Nem harcolt magában a játékok utáni vágya ellen. Nem. Egy nap hirtelen rájött, hogy ez gyerekes, és ő már nem gyerek többé. Egy nap hirtelen rájön, hogy a játékok csak játékok, nem a való élet, ő pedig már készen áll a valódi életre. Hátat fordít hát a játékoknak. Soha többé nem tűnnek fel még az álmaiban sem, soha többé nem gondol rájuk. És ha meglát egy másik gyereket a játékokkal, nevetni fog. Megértően fog nevetni… beavatottan, bölcsen. Azt mondja majd: „Ő még csak egy gyerek, játékokkal játszik.” De ő már túljutott rajtuk.

Amikor túljutsz valamin, az mindig egy spontán jelenség. Nem kell „kifejlesztened” magadban; egyszerűen csak érettebb leszel. Csak meglátod a dolog abszurditását… és túljutsz rajta.

Egyszer egy nagyon zaklatott fiatalember jött hozzám. Volt egy gyönyörű felesége, akinek azonban az orra egy kicsit hosszú volt. A fiatalember nagyon aggódott, és ezt kérdezte:

– Mit tegyek?

Még plasztikai műtétet is végrehajtottak a feleségén, de az orra ettől csak csúnyább lett. Azért történt mindez, mert tulajdonképpen nem is volt vele semmi baj. Ha olyan valamit akarsz „megjavítani”, amivel nincs is semmi baj, akkor az inkább csak bajt fog okozni, csak csúnyábbá tesz mindent. Ezért hát a fiatalember most még inkább zaklatott lett, és azt kérdezte, hogy most mit kellene tennie.

Meséltem neki a játékokról és a gyerekekről, majd azt mondtam:

– Egy nap túl kell jutnod ezen. Ez olyan gyerekes – miért vagy annyira megszállottja a feleséged orrának? Az orr csak egy kis rész, a feleséged meg olyan gyönyörű, annyira gyönyörű ember – miért teszed ennyire szomorúvá az orra miatt?

Mert a felesége egyébként nagyon érzékennyé vált az orrával kapcsolatban. Úgy tűnt, mintha az élete egyetlen problémája az orra lenne. És ez minden problémával így van! Ne hidd, hogy a te problémád bármivel is súlyosabb. Minden probléma ugyanilyen. Minden „probléma” a gyerekességből és az éretlenségből születik meg.

Annyira el volt foglalva a felesége orrával, hogy már nem is nézett a felesége arcába, mert ahányszor meglátta az orrát, mindig nyugtalan lett. De ilyen könnyen nem lehet megszabadulni a dolgoktól. Ha az orr miatt nem nézel az arcra, az akkor is eszedbe fog jutni. Még akkor is, ha megpróbálod elkerülni a témát, a téma ott marad. Megszállottá váltál. Ezért azt mondtam neki, hogy inkább meditáljon a felesége orrán.

– Micsoda? Hiszen még ránézni sem tudok!

– Ez majd segíteni fog. Te csak meditálj az orrán. A régi időkben az emberek a saját orruk hegyén meditáltak, mi a baj akkor azzal, hogy a feleséged orra hegyén meditálj? Az csodálatos! Próbáld meg – mondtam.

– De mi lesz ennek az eredménye?

– Csak próbáld ki – mondtam –, néhány hónap múlva gyere vissza, és mondd el mi történt. A feleséged mindennap üljön veled szemben egy ideig, te pedig meditálj az orrán.

Egy nap rohanva jött hozzám, és azt mondta:

– Micsoda képtelenség, amit eddig csináltam! Most egyszerűen túljutottam rajta! Megláttam az egész abszurditását; és ez többé nem lehet probléma.

Nem legyőzött valamit, hiszen tulajdonképpen nincs is ellenség, amit le lehetne győzni, neked nincs ellenséged – ez az, amit a tantra állít. Az egész élet mélységesen szeret téged. Nincs senki, akit el kellene pusztítani, nincs senki, akit le kellene győzni, nincs ellenség, nincs rosszakaró. Az egész élet szeret téged. Mindenhonnan a szeretet árad feléd.

És benned sincsenek ellenségek – azokat csak a papok alkották. Ők teremtettek benned csatateret. Harcmezővé változtattak téged, és azt mondták: „Küzdj ez ellen, mert ez rossz! Küzdj az ellen, mert az is rossz!” Olyan sok ellenséget teremtettek, hogy most szinte csak ellenségekkel vagy körülvéve, és teljesen elvesztetted a kapcsolatot az élet valódi szépségével.

Én azt mondom: a harag nem az ellenséged, a kapzsiság nem az ellenséged, csakúgy, ahogyan az együttérzés és a szelídség sem a barátaid – mert mindegy, hogy ellenség, vagy barát, amíg a kettéosztottság megvan benned.

Csak nézz a lényed teljességére, és látni fogod benne az egységet. Amikor az ellenség a barátoddá válik, és a barátod az ellenségeddé, minden kettéosztottság megszűnik. Egyszerre átlépsz mindenen, és felébredsz. Ez pedig hirtelen történik, mert amikor harcolsz valami ellen, akkor lépésről lépésre kell harcolnod. Ez azonban egyáltalán nem harc. Ez a fejedelmek útja – a királyi út.

Így szól Tilopa:

A kettősségen túljutni királyi szándék.

A kettősségen túljutni! Csak figyelj, és meglátod, nem létezik kettősség.

Bodhidharma – egyike a valaha született legritkább kincseknek – egyszer elment Kínába. A király elment hozzá látogatóba, és azt mondta:

– Néha nagyon nyugtalan vagyok. Néha úgy érzem, túl sok feszültség és aggodalom van bennem.

– Holnap kora reggel, négy órakor gyere el megint, és hozd el magaddal az összes feszültséged, aggodalmad és nyugtalanságod. Ne feledd, ne üres kézzel gyere – hozd el magaddal az összes nyavalyádat! – mondta Bodhidharma.

A király ránézett Bodhidharmára, erre a rendkívül bizarr kinézetű alakra, aki egyébként bárkit halálra rémiszthetett volna, és így szólt:

– Miről beszélsz? Hogy érted ezt?

– Ha nem hozod el azokat a dolgokat, hogyan segíthetnék rajtad? Hozd el magaddal az összeset, és én majd mindent rendbe hozok.

A király azt gondolta magában: „Jobb, ha nem megyek. Hajnali négy órakor még sötét lesz, ráadásul ez az ember egy kicsit őrültnek tűnik. Azzal a nagy bottal a kezében még akár meg is üthet. És vajon mit ért az alatt, hogy majd mindent rendbe hoz?”

A király ezek után egész éjjel nem tudott aludni, mert Bodhidharma kísértette az álmában. Reggelre úgy gondolta, mégiscsak jó lesz, ha elmegy: „Ki tudja, talán tud valamit tenni ez az ember!”

Így hát kelletlenül és tétovázva bár, de elment. Bodhidharma ott ült a templom előtt a bottal a kezében, és így a sötétben talán még félelmetesebbnek látszott. A legelső dolog, amit kérdezett:

– Hát eljöttél! Hol vannak a többiek, akikről beszéltél?

– Rejtélyesen beszélsz. Te is tudod, hogy azok nem dolgok, amiket elhozhatok; azok belül vannak – mondta a király.

– Rendben van. Kívül vagy belül, mindegy: a dolgok azok dolgok. Ülj le, hunyd le a szemed, és próbáld megtalálni őket belül. Kapd el őket, és azonnal szólj nekem ha megvannak, aztán csak figyeld a botomat. Én majd rendet teszek köztük!

A király becsukta a szemét; félt ugyan egy kicsit, de nem volt mit tenni. Keresgélt belül mindenfelé, figyelt, koncentrált… és egyszer csak, ahogy egyre inkább befelé figyelt, rádöbbent, hogy nincs is ott semmi: se feszültség, se nyugtalanság, se aggodalom. Mély meditációba került. Órák teltek el, a nap közben felkelt, az ő arcán pedig hatalmas csend volt.

Ekkor Bodhidharma azt mondta:

– Most már nyisd ki a szemeidet! Ami sok, az sok! Hol vannak azok a gazfickók? El tudtad kapni őket?

A király nevetett, lehajolt, és megérintette Bodhidharma lábait, majd azt mondta:

– Valóban rendet tettél közöttük, hisz egyikőjüket sem találtam. Most már tudom, mi a baj. Először is nincsenek is ott. Csak azért voltak ott, mert eddig nem mélyedtem el magamban, hogy megkeressem őket. Csak azért voltak ott, mert én nem voltam jelen belül. Most már tudom. Te csodát tettél…

Ez történt hát. Ez az, amikor túljutsz valamin – nem megoldasz egy problémát, hanem megnézed, vajon tényleg ott van-e a probléma. Először megteremted a problémát, azután megoldást keresel hozzá. Először megalkotod a kérdést, majd bejárod az egész világot a válaszért.

De ez az én tapasztalatom is: ha elkezded figyelni a kérdést, akkor az a kérdés eltűnik – többé semmiféle válaszra nincs szükség. Ha a kérdést megfigyeled, mint egy szemtanú, a kérdés eltűnik – és ez az átalakulás. Ez nem egy megoldás, hiszen nincs is kérdés, amire megoldást kellene találni. Nincs is betegséged. Csak nézz befelé, és meglátod, nincs ott a probléma – akkor pedig mi szükség a megoldásra?

Minden ember olyan, amilyennek lennie kell. Minden ember királynak születik. Semmi sem hiányzik, semmi szükség a tökéletesítésedre. Azok az emberek pedig, akik jobbá akarnak tenni téged, valójában tönkretesznek; ők az igazi bajkeverők. És sokan vannak, akik csak az áldozatukra várnak, mint a macska az egérre: ha közel jössz hozzájuk, lecsapnak rád, és azonnal elkezdenek jobbá tenni téged. Sok ilyen „jótevő” van – ezért van a világon ekkora káosz. Túl sok olyan ember van, aki mindig jobbá akar tenni téged. Senkinek ne engedd, hogy tökéletesítsen. Te már most is a legutolsó szó vagy. Nem csak az Alfa, de az Omega is egyszerre. Te teljes és tökéletes vagy.

Még ha úgy érzed is, hogy nem vagy tökéletes, a tantra azt mondja, hogy a tökéletlenség tökéletes. Nem kell aggódnod miatta. Talán furcsán hangzik, hogy a tökéletlenség is tökéletesség, semmi sem hiányzik belőle, de valójában csak azért tűnsz tökéletlennek, mert egy növekvő tökéletesség vagy. Ez abszurdnak, illogikusnak hangzik, mert azt képzeljük, hogy a tökéletesség nem növekedhet, mert azt nevezzük tökéletességnek, ami már elérte a legutolsó lépést a fejlődésben. Az a tökéletesség azonban halott lesz. Ha nem tud növekedni, akkor az a tökéletesség halott lesz.

Isten folyamatosan fejlődik. Isten ebben az értelemben nem tökéletes. Ő sem állt meg a fejlődésben. Azért tökéletes, mert nem hiányzik belőle semmi. De az egyik tökéletességből a másikba halad, a fejlődés tovább folytatódik. Isten az evolúció: nem a tökéletlenségből a tökéletes felé halad, hanem a tökéletességből a még nagyobb tökéletesség felé, azután a megint még nagyobb tökéletesség felé veszi útját.

A tökéletesség meghal, ha nincs többé jövője. Ha a tökéletességnek van jövője, mozgásban van, nyitott és fejlődő, akkor tökéletlenségnek tűnik. Én azt szeretném mondani neked, hogy légy tökéletlen, és növekedj, mert erről szól az élet. És ne próbálj tökéletessé válni, tökéletesnek látszani, mert akkor megállsz a növekedésben. Olyan leszel, mint egy Buddha szobor, kővé válsz és meghalsz.

Amiatt a jelenség miatt érzed magad tökéletlennek, hogy a tökéletesség fejlődik. Hagyd, hogy olyan legyen, amilyen. Engedd, hogy olyan legyen, amilyen. Ez a királyi út.

A kettősségen túljutni királyi szándék.

A figyelem elterelődését leküzdeni fejedelmi gyakorlat.

A figyelmed el fog terelődni, újra meg újra elveszíted a tudatosságodat. Meditálsz – leülsz a meditációdhoz, de ahogy megjelenik egy gondolat, már el is felejtetted önmagad, már a gondolatot követed, belekeveredtél a gondolataidba. A tantra szerint csak egy dolgot kell legyőzni: a figyelem elterelődését.

Mit tegyél? Csak egy dolgot: amikor megjelenik egy gondolat, maradj szemtanú! Nézd, figyeld, hagyd, hogy áthaladjon a lényeden, de ne ragadj hozzá semmilye módon, ne legyél se érte, se ellene. Lehet, hogy rossz gondolat, lehet, hogy gondolatban épp megölsz valakit – de ne lökd el magadtól, ne mondd, hogy „ez egy rossz gondolat…” Abban a pillanatban, hogy bármit is mondasz a gondolatról, hozzátapadsz, a figyelmed megszakadt. Ez a gondolat pedig sok irányba, egyik gondolatból a másikba vezet. Megjelenik egy jó gondolat, egy részvétteli gondolat. Most pedig ne mondd, hogy „Ah, milyen gyönyörű! Én egy csodálatos szent vagyok! Olyan gyönyörű gondolatok jelennek meg bennem, amikkel megváltanám az egész világot. Szeretnék mindenkit megszabadítani a szenvedéseitől.” Ne mondd ezt se. Akár jó, akár rossz, te maradj csak szemlélő.

Ennek ellenére az elején sokszor eltérül majd a figyelmed. Mit lehet ilyenkor tenni? Ha elterelődött a figyelmed, hát elterelődött. Ne aggódj emiatt túlzottan, különben pont ez az aggodalom válik majd a gyötrődésed tárgyává. Terelődjön csak el a figyelmed! Néhány pillanatra eltévedsz, de aztán hirtelen visszaemlékezel: „Eltévedtem.” Minden rendben, most már visszatérhetsz. Ne hangolódj le ettől. Ne mondd magadnak, hogy „rossz voltam, mert elterelődött a figyelmem”, mert ezzel megint csak a kettősséget teremted meg: a jót és a rosszat. Eltévedtél, nincs semmi baj – fogadd el, és gyere vissza. Így még az elterelődéssel sem teremtesz konfliktust.

Ez az, amit Krishnamurti is mond. Ő egy rendkívül paradox fogalmat használ erre. Azt mondja: ha figyelmetlen vagy, légy figyelmesen figyelmetlen. És ez így helyes! Egyszerre csak rájössz, hogy figyelmetlen voltál, figyelmet fordítasz erre a jelenségre, és most már visszatérhetsz. Krishnamurtit sokan nem értik, és ennek az oka az, hogy ő a királyi utat járja. Ha egy jógi lenne, többen megértenék. Ezért mondja mindig, hogy nincs módszer – a királyi úton nincs módszer. Ezért mondja, hogy nincs technika – a királyi úton ilyet nem találhatsz. Azt mondja, hogy a szentírások nem segítenek – a királyi úton nem léteznek szentírások.

Eltévedtél? Abban a pillanatban, ahogy visszaemlékezel, abban a pillanatban, ahogy a figyelem megjelenik benned: „elterelődött a figyelmem!”, térj vissza. Ez minden. Ne teremts semmilyen konfliktust. Ne mondd, hogy „ez rossz volt”, ne hangolódj le tőle, ne érezd úgy, hogy elbuktál, csak mert már megint elterelődött a figyelmed. Nincs semmi baj a figyelem elterelődésével – élvezd azt is.

Ha képes vagy élvezni a figyelem elterelődését is, akkor egyre kevesebbszer fog megtörténni veled. Azután eljön a nap, amikor nincs több eltévelyedés – ez azonban nem „győzelem”. Az elméd elterelő tendenciáit nem nyomtad le mélyen a tudatalattidba. Nem. Te azt is megengedted. Az is pont olyan jó.

A tantra-elme azt jelenti, hogy minden jó és minden szent. Még akkor is, ha megjelenik az elterelődés. Valamiért arra is szükség van. Lehet, hogy nem tudod miért van rá szükség, de valamiért az is kell. Csak akkor haladsz a királyi úton, ha képes vagy jól érezni magad, bármi is történjék veled. De ha bármi ellen elkezdesz harcolni, akkor leléptél a királyi útról, és egy közönséges katonává, egy harcossá váltál.

A kettősségen túljutni királyi szándék.

A figyelem elterelődését leküzdeni fejedelmi gyakorlat.

A nem-gyakorlás útja a buddhák módszere.

Semmit nem kell gyakorolni, mert a gyakorlás szokásokat teremt. Az embernek egyre tudatosabbá kell válnia, nem pedig egyre gyakorlottabbá. A csoda a spontaneitáson keresztül történik meg, nem a begyakorolton keresztül. Gyakorolhatod a szeretetet, részt vehetsz egy-két „szeretet-tréningen”. Amerikában azon gondolkodnak, hogy elkezdenek néhány kurzust arról, hogyan kell szeretni, mert az emberek ott már azt is elfelejtették. Ez nagyon furcsa! Még a madarak, a vadak, a fák sem kérdeznek meg erről senkit, nem mennek semmiféle kurzusra, mégis szeretnek. Hozzám meg sokan jönnek…

Épp néhány nappal ezelőtt kaptam levelet egy fiatalembertől, aki ezt írta: „Én értem – de hogyan kell szeretni? Hogyan kell belefogni? Hogyan kell megközelíteni egy nőt?” Nevetségesnek tűnik, de teljesen elvesztettük a természetes és magától értetődő képességünket. Még a szeretet sem lehetséges oktatás nélkül. Ha azonban ezt megtanítják neked, rémes egy ember lesz belőled, mert akkor bármi, amit teszel majd, az oktatás részét fogja képezni. Nem lesz valódi, csak színjáték az egész. Az nem az igazi élethez fog tartozni, csak színészek lesztek benne. A színészek „megalkotják” a szerelmet, szerelmeseket alakítanak, de észrevetted, hogy a színészek a legsikertelenebbek a szerelem terén? Az ő szerelmi életük szinte mindig kudarcra van ítélve. Ennek nem kellene így lennie, hiszen napi huszonnégy órán keresztül a szerelmet gyakorolják. Rengeteg nővel, mindenféle történetben, és különböző körülmények között gyakorolják a szerelmet. Ők professzionális szeretők, tehát tökéletesnek kellene lenniük, amikor szerelmesek lesznek – de amikor ez megtörténik, mégis mindig felsülnek.

A színészek és színésznők élete, szerelmi élete mindig sikertelen. Miért? Mi a baj? A gyakorlás. Túl sokat gyakorolták, és most már nem tudnak valóban működni. Mindig csak tehetetlen, élettelen gesztusokat tesznek: csókolnak, de a csók maga nincs ott, csak az ajkak találkoznak. Csak az ajkak találkoznak. A belső energia, a belső energia áramlása nincs jelen, az ajkaik le vannak zárva és hidegek. És ha az ajkak hidegek, zártak, és rajtuk keresztül az energia nem szabadul fel, akkor a csók egy visszataszító és egészségtelen dologgá változik. Akkor csak különböző sejtek, baktériumok és betegségek közvetítőjévé válik, és semmi több. A csók visszataszító, ha nincs jelen benne a belső energia.

Megölelhetsz egy nőt vagy egy férfit, de így csak csontok találkoznak, testek ütköznek egymással, és nem tör elő a belső energia. Nincs is jelen. Csak végigcsinálsz egy erőtlen gesztust. Akár szeretkezhetsz is, átveheted a szerelem összes gesztusát, de az akkor is inkább fog hasonlítani egyfajta tornára, mint magára a szerelemre.

Ne feledd: a gyakorlás megöli az életet. Az élet sokkal inkább él, ha nem gyakorlod. Amikor minden irányba árad, anélkül, hogy bármilyen mintát követne, anélkül, hogy bárki bármilyen fegyelmet rákényszerítene, akkor megtalálja a saját rendjét és fegyelmét.

A nem-gyakorlás útja a buddhák módszere.

Aki ezt az utat járja, eléri a buddhaságot.

Mit kell hát tenni? Ha a nem-gyakorlás az út, akkor mit kell tenni? Csak élj minden külső kényszer nélkül. Miért félsz? Miért félsz annyira a spontaneitástól? Persze rengeteg a veszély, a kockázat – de az úgy jó! Az élet nem olyan, mint egy vasúti sínpálya, ahol a vonatok újra meg újra, mindig ugyanazokon a pályán haladnak. Az élet olyan, mint a folyó: megteremti a saját útját. A folyó nem egy csatorna. A csatorna nem jó – a csatorna a szokások életét jelenti. A veszély valóban ott van, de a veszély jelenti az életet; a veszély benne van az életben. Csak a halottak vannak túl minden veszélyen. Ezért halnak meg az emberek.

Az emberek házai sokkal inkább hasonlítanak koporsókra. Túlságosan sokat foglalkoznak a biztonsággal, de a túlzott biztonság megöl, mert az élet nem lehet biztonságos. Ez így van, és senki nem tehet ez ellen semmit, senki nem teheti az életet biztonságossá. Minden biztonság hamis, minden biztonság csak vélt biztonság. Ma szerelmes beléd egy nő, de holnap… ki tudja? Hogyan védhetnéd meg magad a holnaptól? Elmehetsz a helyi házasságkötő terembe és feleségül veheted, akár törvényes kötelék is lehet közöttetek, hogy holnap is a feleséged legyen… A törvényes kötelék miatt talán holnapra is az marad, de a szerelem eltűnhet. A szerelem nem ismeri a törvényeket. Amikor azonban a házasságból eltűnik a szerelem, a férj és a feleség között megjelenik egyfajta közöny.

Mi a biztonság kedvéért kötünk házasságokat. A biztonság kedvéért alkottuk meg a társadalmat. A biztonság kedvéért választjuk mindig a csatornázott folyókat.

De az élet vad. A szerelem vad. És Isten is teljes mértékben vad. Ő soha nem fog eljönni a ti kulturált kertetekbe, az neki túlságosan emberi. Soha nem jelenik meg a házaitokban, mert az neki túl kicsi. Soha nem fogsz találkozni vele a csatornázott folyókon. Ő vad.

Ne feledd, a tantra azt mondja: az élet vad. Az embernek át kell élnie minden veszélyt és kockázatot – és gyönyörűvé is ez teszi az életet, mert akkor van benne kaland. Ne próbálj egy megkötött mintát rákényszeríteni az életedre. Engedd, hogy a saját útját járja. Fogadj el mindent. Az elfogadáson keresztül lépj túl a megosztottságon, és engedd, hogy az életed a saját útját járja – akkor megérkezel, akkor biztosan megérkezel. Ezt a „biztosan”-t nem azért mondom, hogy biztonságban érezhesd magad – azért mondom, mert ez tény. Ez nem a te biztonságod bizonyossága. Egyszerűen csak azok, akik vadak, mindig megérkeznek.

Oly mulandó e világ, mint a káprázat és az álom – valódi tartalma nincsen.

Mondj le róla, és szakíts rokonaiddal,

vágd el a vágyakozás és gyűlölet minden kötelét,

meditálj az erdőkben és a hegyekben.

Ha minden kényszer nélkül ellazultan természetes tudsz maradni,

hamarosan elnyered a mahámudrát, és megvalósítod a nem-megvalósulást.

…a nem-megvalósulást.

Ezt a szútrát nagyon mélyen meg kell érteni, mert könnyen félreérthető. Rengeteg félreértés született már Tilopával és ezzel a szútrával kapcsolatban. És senki, aki ezt a szútrát eddig előttem magyarázta, nem értette meg a lényegét. Ennek megvan az oka. Ez a szútra azt mondja: mulandó e világ – azaz ez a világ ugyanabból van, mint amiből az álmok. Az álmok és e között a világ között nincs különbség. Ébren vagy alva, de mindenképp a saját álomvilágodban élsz. Ne feledd, hogy nem egy világ van. Mindig pont annyi világ van, ahányan éppen megélik. Mindenki a saját világában él. Néha a világaink találkoznak, összeütköznek, néha egymásba olvadnak, de továbbra is a saját világunkba zárva maradunk.

Mulandó e világ, elme-alkotta, mint a káprázat és az álom – valódi tartalma nincsen. Ezt mondják a fizikusok is: valódi tartalma nincsen. Az anyag, mint fogalom, harminc-negyven éve teljesen eltűnt a fizikusok szótárából. Hetven-hetvenöt éve Nietzsche kijelentette: „Isten meghalt.” És ezt azért tette, hogy azt hangsúlyozza: csak az anyag létezik. És ennek a századnak még nincs is vége. Csak huszonöt évvel Nietzsche halála után – Nietzsche 1900-ban halt meg – 1925-ben a fizikusok rájöttek, hogy semmit nem tudunk Istenről, de egy dolog biztos: az anyag nincs többé. Nincsen körülötted semmi anyagi, minden csak rezgés. Az egymást keresztező rezgések keltik az anyag illúzióját.

Olyan ez, mint amikor a moziban nézel egy filmet: semmi nincs a vásznon, csak egymást keresztező elektromos fénynyalábok, amik megteremtik az illúziót. Most már háromdimenziós filmek is léteznek, amik a világ háromdimenziós illúzióját is tudják utánozni. Pontosan olyan a világ is, mint a vásznon megjelenő film. Mindkettő elektromos jelenség – csak te vagy valóságos, csak a szemtanú a valós, egyébként minden más csak álom. A buddhaság azt jelenti, hogy már túlléptél minden álmon, és semmi látható nem maradt – csak a látó ül ott csendben. Amikor már semmi sincs, semmilyen látható objektum nem marad, akkor elérted a buddhaságot, elérted a Valóságot.

Oly mulandó e világ, mint a káprázat és az álom – valódi tartalma nincsen.

Mondj le róla, és szakíts rokonaiddal...

Ezeket a szavakat: mondj le róla, és szakíts rokonaiddal, sokszor félreértették. Ennek az az oka, hogy azok az emberek, akik félreértették, mind „lemondók” voltak, és azt gondolták, hogy Tilopa arról beszél, amit ők csinálnak. Tilopa azonban ezt nem mondhatja, mert ez az egész irányvonalának ellentmondana.

Ha olyan, mint az álom, akkor mi értelme lemondani róla? A valóságról lemondhatsz, de az álmokról… Ez ostobaság. Egy anyagi világról lemondhatsz, de nem mondhatsz le egy képzeletbeli világról. Reggel felmászol a háztetőre, mindenkit odahívsz, és kijelented: „Lemondtam az álmaimról! Múlt éjjel nagyon sok álmom volt, és most lemondtam mindről!” Ki fognak nevetni, azt fogják gondolni, megőrültél. Senki nem mond le az álmokról. Az ember egyszerűen csak felébred – és nem lemond az álmairól.

Egyszer egy zen mester reggel, miután felkelt, megkérdezte az egyik tanítványát:

– Múlt éjjel volt egy álmom. Megtennéd, hogy megfejted a jelentését nekem?

– Várj! Hadd hozzak neked egy teát – mondta a tanítvány.

Miután a mester elvette tőle a teát, így szólt:

– Na, mi lesz az álmommal?

– Felejtsd el! Egy álom az álom, és nincs szüksége magyarázatra. Egy csésze tea elég magyarázat: ébredj fel! – mondta a tanítvány.

– Helyes, nagyon helyes! Ha értelmezted volna az álmomat, kidobtalak volna a kolostoromból, mert csak a bolondok értelmezik az álmaikat. Helyesen cselekedtél. Egyébként kirúgtalak volna innen, és soha többé rád sem néztem volna – válaszolta a mester.

Amikor túl vagy egy álmon, csak egy teára van szükséged, majd tovább kell lépned. Ha Freud, Jung és Adler ismerték volna ezt a történetet, biztosan elbizonytalanodtak volna, hiszen ők az egész életüket azzal töltötték, hogy mások álmait értelmezték. Az álmokon túl kell lépni. Pusztán azzal, hogy rájössz, „ez csak egy álom”, túllépsz rajta. Ezt jelenti a lemondás.

Tilopát azért értették félre, mert rengetegen vannak a világon azok, akik megtagadnak, megvetnek mindent. Ők azt gondolták, Tilopa azt mondja: „mondj le a világról!” De nem ezt mondta. Tilopa azt mondta: „Tudd, hogy a világ mulandó: ez a lemondás.” „Mondj le róla” – ezzel azt mondja, hogy tudd, lásd, hogy ez egy álom.

Szakíts rokonaiddal – sokan azt gondolták, hogy ezzel azt mondja: „Hagyd el a családodat, a rokonaidat, az anyádat, az apádat, a gyerekeidet.” De nem, nem ezt mondja – nem is mondhatja ezt. Lehetetlen, hogy Tilopa ilyet mondjon. Ő azt mondja, hogy mondj le az emberekkel való belső kapcsolataidról. Ne gondold azt, hogy valaki a te feleséged – az „enyém” csak egy illúzió. Ne mondd azt, hogy „Ez a gyerek az én fiam.” Ez a magadnak tulajdonítás csak egy álom. Senki sem a tiéd, senki nem lehet a tiéd. Mondj le azokról a nézetekről, hogy bárki a tiéd lehet – férj, feleség, barát, ellenség; mondj le minderről. Ne kösd össze őket az „enyém”, „tiéd” ideákkal.

Egyszer csak, amikor elhagyod az összes ehhez hasonló szót, szakítasz a rokonaiddal – senki sem a tiéd többé. Ez nem azt jelenti, hogy megszöksz, megfutamodsz a feleséged elől, hiszen ha ezt teszed, az csak azt jelenti, hogy azt gondolod, a feleséged anyagi természetű. Ha elmenekülsz előle, az azt fogja jelenteni, hogy te még mindig azt hiszed, ő a tiéd, máskülönben miért menekülnél?

Megtörtént egyszer, hogy egy hindu szannyászin, Swami Ramateertha visszatért Amerikából, és a Himálaján volt épp, amikor meglátogatta a felesége. Ettől egy kicsit nyugtalan lett. A tanítványa, egy rendkívül éles elméjű ember, Sardar Poorn Singh ott ült mellette. Figyelte Ramateerthát, és érezte, hogy valamiért nyugtalan. Amikor a feleség elment, Ramateertha hirtelen ledobta magáról narancsszínű ruháit. Poorn Singh erre megkérdezte:

– Mi a baj? Figyeltelek, és láttam, hogy egy kicsit nyugtalan vagy. Úgy éreztem, mintha nem is te lennél.

– Éppen ez az, amiért ledobom ezeket a ruhákat. Rengeteg nővel találkoztam, és soha nem nyugtalanítottak. Semmi különös nincs ebben a nőben, leszámítva, hogy ő az én feleségem. Még mindig ott van az, hogy ő az „enyém”. Nem vagyok méltó arra, hogy hordjam ezeket a ruhákat. Még mindig nem mondtam le az „enyém”-ről – csak a „feleség”-ről mondtam le. És nem is a feleség a baj – soha egyetlen másik nő nem nyugtalanított. Végigjártam a világot, most meg egyszer csak megjelenik a feleségem, aki épp olyan mindennapi nő, mint az összes többi, és én nyugtalan leszek. A híd még mindig ott van…

Ramateertha közönséges, világi ruhában halt meg, soha többé nem vette fel a narancssárgát. Azt mondta: „Nem vagyok rá méltó.”

Tilopa nem mondhatja, hogy mondj le a feleségedről, a gyerekeidről, a rokonaidról. Nem. Ő azt mondja, mondj le az összekötő kapocsról. Ez a te feladatod, és ennek semmi köze a feleséghez. Ha ő továbbra is úgy gondol rád, mint a tulajdon férjére, az az ő baja, nem a tiéd. Ha a fiú továbbra is úgy gondol rád, mint a tulajdon apjára, az az ő baja: még gyerek, érettségre van szüksége.

Én azt mondom, Tilopa a belső álmokról és kapcsolatokról, a belső világokról való lemondásról beszél.

…meditálj az erdőkben és a hegyekben.

Ezzel sem azt mondja, hogy menekülj a hegyekbe és az erdőkbe. Ezt eddig így értelmezték, és sokan el is menekültek a feleségeiktől és a gyerekeiktől fel az erdőkbe – de ez teljesen helytelen. Amiről Tilopa beszél, mélyebben van; nem olyan felszínes. Elmehetsz úgy is a hegyekbe, hogy a piactéren maradsz. Az elméd a lényeg. Ülhetsz a Himálajában, és közben gondolhatsz a piacra, a feleségedre és a gyerekeidre, hogy épp mi történik velük…

Megtörtént egyszer, hogy egy ember lemondott a feleségéről, a gyerekeiről, a családjáról, és elment Tilopához, hogy a tanítványává váljon. Tilopa épp egy templomban volt, a városon kívül. Az ember elment hozzá, és amikor megérkezett, ő is és Tilopa is egyedül voltak. Tilopa körülnézett, majd azt mondta:

– Az rendben van, hogy te eljöttél, de miért hoztál magaddal ekkora tömeget?

Az ember körülnézett, de senkit sem látott. Tilopa erre azt mondta:

– Ne magad mögé nézz! Magadba nézz! A tömeg ott van, benned.

Az ember becsukta a szemét, és a tömeg tényleg ott volt: a feleség még mindig ott zokogott, a gyerekek is ott álltak szomorúan, mind ott voltak. A város határáig kísérték, hogy elbúcsúzzanak tőle: barátok, rokonok, mindenki eljött. Tilopa így szólt:

– Menj, és hagyd el a tömeget! Én embereket avatok tanítványaimmá, nem gyülekezeteket.

Nem, Tilopa nem akarja, hogy lemondj a világról, és a hegyekbe költözz. Nem ennyire ostoba. Nem értheti így, mert ő egy felébredt ember. Tilopa ezt úgy érti, hogy ha lemondasz az álmokról, a kötelékekről, a kapcsolatokról – nem az emberekről –, ha lemondasz az elmédről, egyszerre az erdőben, a hegyekben találod magad. Lehetsz akár a piactér közepén is, a piac már eltűnt. Üldögélhetsz akár a házadban – a házad is eltűnt. Hirtelen az erdőben, a hegyekben találod magad. Egy pillantás alatt eltűnik a tömeg: egyedül vagy. Csak te vagy jelen, senki más nincs ott.

Lehet, hogy körbevesz a tömeg, miközben te azt hiszed, hogy egyedül vagy; és lehet, hogy teljesen egyedül vagy a tömegben. Lehetsz úgy a világban, hogy nem vagy a világé többé. Lehetsz a világban úgy, hogy már a hegyekhez, és az erdőkhöz tartozol.

Ez egy belső jelenség. Vannak belső hegyek, és belső erdők. Tilopa pedig nem a külső hegyekről beszél, nem a külső erdőkről, mert azok is csak álmok. A Himálaja éppen olyan álom, mint a poonai piactér, mert a Himálaja is éppen olyan külső jelenség, mint a piactér. Az erdő is csak egy álom. El kell jutnod a bensődbe – a valóság ott van. Egyre mélyebbre és mélyebbre kell merülnöd saját lényed mélységeiben, mert akkor éred el az igazi Himálaját, akkor jutsz el lényed igazi erdejébe. Megtalálod lényed csúcsait és völgyeit, magaslatait és mélységeit. Ez az, amiről Tilopa beszél.

Ha minden kényszer nélkül ellazultan természetes tudsz maradni…

Erről kell beszélnie, mert ő azt szeretné, ha ellazultan és természetesen élnél. Elmenekülni a feleség és a gyerekek elől nem természetes, és semmiképpen sem ellazult. Egy olyan ember, aki elhagyja a feleségét, a gyerekeit és a barátait, nem lehet ellazult, mert így közte és a világ között feszültség van. Természetesnek lenni azt jelenti, hogy ott vagy, ahol vagy. Természetesnek lenni azt jelenti, hogy akárhol találod is magad, maradj ott. Ha férj vagy, jó; ha feleség vagy, csodálatos; ha anya vagy, remek – úgy kell lennie. Fogadd el, akárhol is vagy, akármi is vagy, akármi is történik veled. Másképp nem, csak így lehetsz ellazult és természetes. Az úgynevezett szerzetesek, a templomokban ülő szádhuk – azok, akik elmenekültek a világ elől –, valójában gyávák; ők képtelenek ellazulni és természetesnek lenni. Csak feszültek tudnak lenni. Ők valami olyasmit csinálnak, ami természetellenes, ami az élet természetes folyása ellen van.

Igen, egy-két embernek lehet hogy ez természetes. Ezért én nem mondom, hogy kényszerítsd magad a piactérre, mert akkor a másik végletbe esel, és ugyanazt az ostobaságot fogod elkövetni. Néhány embernek lehetséges, hogy teljesen természetes egy kolostorban élni: nekik ott kell élniük. Néhány embernek lehet, hogy teljesen természetes, hogy a hegyekben éljenek: nekik oda kell menniük. Amit nem szabad elfelejteni az az, hogy a kritérium mindig a természetesség és a szabadság maradjon. Ha természetes vagy a piactéren, az nagyszerű – akkor a piac is Istentől eredő. Ha úgy érzed, képes vagy ellazulni a Himálajában, és természetesnek érzed ott magad, az tökéletes – nincs semmi baj ezzel. Csak egy dolgot ne feledj el: maradj ellazult és természetes. Ne erőlködj, és ne teremts feszültséget magadban. Ellazultan…

…hamarosan elnyered a mahámudrát…

Ellazultan és természetesen hamar megvalósítod magadban a létezés orgazmikus csúcsát.

…és megvalósítod a nem-megvalósulást.

És megvalósítod azt, ami nem megvalósítható. Miért? Miért mondom, hogy nem lehet megvalósítani? Mert ebből nem teremthetsz célt magadnak. Egy cél-orientált elmével képtelen leszel megvalósítani. Egy ambiciózus elmével nem fogod megvalósítani.

Az itteniek közül sokak elméje hajlamos a céltudatos gondolkodásra. Idegesek, mert egy olyan célt tűztek ki maguk elé, amely nem tűzhető ki célként. Ez csak megtörténik veled. Te csak passzív lehetsz, ellazult és természetes. Mivel mindennek megvan a maga ideje, neked csak várnod kell arra, hogy ez bekövetkezzen. Meg fog történni, amikor itt lesz az ideje. Hová sietsz? Ha sietsz, akkor feszültté válsz, mert állandóan arra fogsz várni, hogy történjen már valami.

Ezért mondja Tilopa: „…és megvalósítod a nem-megvalósulást…”. Ez nem cél. Nem tervezheted, nem mondhatod azt: „megvalósítom!” Nem érheted el úgy, mint ahogyan egy nyílvessző eléri a célpontját, nem. Az elme az, ami mindig valamilyen cél felé halad, és ezért szükségszerűen feszült.

Ez hirtelen érkezik meg akkor, amikor készen állsz rá – még a léptei zaját sem hallhatod. Egyszer csak megjelenik. Még csak észre sem veszed a közeledtét, és már virágba is borult. Hirtelen meglátod a virágzást – lényedet teljesen betölti az illatáradat.

 

 

Nyolcadik fejezet: Vágd el a gyökereket

A dal így folytatódik:

Ha elvágod egy fa gyökereit, a levelei elhervadnak,

ha elvágod elméd gyökerét, a szamszára összeomlik.

Bármely lámpás fénye egy pillanat alatt szétoszlatja

a hosszú kalpák sötétségét.

Az Elme erős fénye egy szempillantás alatt

elégeti a tudatlanság fátylát.

Aki az elmébe kapaszkodik, nem látja meg az elmén túli igazságot.

Aki a dharmát gyakorolni törekszik, nem találja meg a gyakorláson túli igazságot.

Az elmén és a gyakorláson túl létező megismeréséhez,

az elme gyökerét egészen el kell metszeni, csak szemlélődésre van szükség.

Ily módon kell elszakadni minden megkülönböztetéstől, és így kell a nyugalmat megőrizni.

A választás börtön, a nem-választás szabadság. Abban a pillanatban, hogy választasz, beleestél a világ csapdájába. Ha képes vagy ellenállni a választás kísértésének, ha képes vagy választás nélkül tudatos maradni, akkor a csapda magától eltűnik, mert amikor nem választasz, nem segíted a csapdát. A csapdát a választásod teremti meg. Ezért kell a „választás” szó jelentését mélyen megérteni. Csak ezen a megértésen keresztül képes kibontakozni benned a nem-választás minősége.

Miért nem tudod megállni, hogy válassz? Miért történik az, hogy abban a pillanatban, ahogy megpillantasz valakit, vagy ahogy meglátsz egy tárgyat, azonnal megjelenik benned a titokzatos késztetés, hogy dönts és válassz. És ez akkor is így van, amikor nem vagy tisztában azzal, hogy választottál. Elhalad melletted egy nő, te pedig azt mondod: „milyen szép ez a nő”. Észre sem veszed, hogy választottál, a választás a minősítéssel belépett. Mert ha azt mondod egy nőről, hogy „milyen szép!”, az azt jelenti: „őt választom”. Valójában mélyen belül választottál, és már benne is vagy a csapdában. A mag lehullott a földre, hamarosan meggyökerezik, kihajt, és kifejlődik belőle a fa.

Abban a pillanatban, hogy azt mondod: „Ez az autó gyönyörű”, megjelent a választásod. Lehet, hogy nem is tudsz róla, hogy választottál, hogy szeretnéd ezt az autót, de az elmédben megjelent a kép, a vágy. Amikor azt mondod valamiről, hogy gyönyörű, az azt jelenti, hogy szeretnéd, ha a tiéd lenne. Amikor azt mondod hogy ronda, ez alatt azt érted, hogy nem szeretnéd magadnak azt a valamit.

A választás nagyon nehezen megfogható, ezért az embernek részleteiben meg kell ismernie azt. Bármikor ha mondasz valamit, egy dologra mindig emlékezz: az a kijelentés nem egyszerűen csak egy kijelentés lesz – olyankor valami történik a tudatalattiban. Ne válogass: ez gyönyörű, az meg ronda; ez jó, az meg rossz. Ne tégy különbséget. Maradj kívül. A dolgok se nem jók, se nem rosszak. A jó és a rossz minőségét csak te vezeted be. A dolgok se nem gyönyörűek, se nem rondák: egyszerűen csak olyanok, amilyenek. A szépség és a csúnyaság minősége is csak az elméd kivetítése. Ezek a te interpretációid.

Hogy érted azt, amikor azt mondod valamire, hogy gyönyörű? Létezik a szépségnek ismérve? Be tudod bizonyítani, hogy valóban szép? Lehet, hogy épp melletted áll valaki, aki ugyanarról a dologról azt gondolja, hogy ronda. Ez tehát nem objektív. Senki nem tudja bebizonyítani semmiről, hogy az gyönyörű. Ezer meg ezer könyvet írtak már az esztétikáról, és hosszú, fáradságos munkájába került az értelmiségnek, a nagy gondolkodóknak és filozófusoknak, hogy meghatározzák végre a szépséget. Ez azonban eddig még senkinek nem sikerült. Nagyszerű könyveket, tanulmányokat írtak már erről a témáról, de mindig csak körbe-körbe járják, mást nem tehetnek. Soha senkinek nem sikerült még megállapítani, hogy mi is a szépség. És ez úgy tűnik, hogy tényleg lehetetlen. Hiszen olyan, hogy szépség, vagy olyan, hogy rútság nem létezik a világon – ezek pusztán a te értelmezéseid.

Először is széppé teszel valamit a magad számára… ezért mondom, hogy először megteremted magadnak a csapdát, azután bele is esel. Először azt gondolod, hogy egy adott arc gyönyörű – ez azonban csak a te képzetalkotásod, a te képzeleted, ez csak a te agyad, amint értelmezi a környezetét. Ez nem létező, hanem pusztán csak egy pszichológiai jelenség – így aztán beleesel ebbe a csapdába. Kiásol egy lyukat, azután beleesel, és végül segítségért kiáltasz, hogy jöjjön már valaki, aki megszabadít a szenvedéseidtől.

A tantra szerint semmire sincs szükség, csak arra, hogy meglásd, ez az egész a te képzeleted szüleménye.

Hogy érted azt, amikor azt mondod valamire, hogy ronda? Ha az ember eltűnne a föld színéről, vajon akkor is lenne szépség és rútság? A fák persze itt lennének, és továbbra is virágba borulnának. Természetesen esők is lennének, a nyár is eljönne, és az évszakok ugyanúgy váltogatnák egymást. De többé nem lenne olyan, hogy "gyönyörű" és "csúf". Ezek az ideák az emberrel együtt, az ember elméjével együtt eltűnnének. A nap ugyanúgy felkelne, és éjjel ugyanúgy ott lennének a csillagok az égen… de többé semmi nem lenne gyönyörű, és semmi nem lenne csúnya sem. Csak az ember teremtette ezt a nagy zűrzavart. De ha eltűntek az értelmezések, akkor egyszerre eltűnt a zűrzavar is. Mi lesz így "jó", és mi lesz így "rossz"?

A természetben semmi sem jó és semmi sem rossz. Ne feledd: a tantra az ellazult és természetes út. Az élet legmélységesebb és legtermészetesebb jelenségeihez szeretne eljuttatni. Segíteni akar, hogy képes légy megszabadulni az elmédtől. Az elme teremti a megkülönböztetést, és az elme mondja, hogy ezt kell választani, azt pedig el kell kerülni. Ehhez ragaszkodsz, azt pedig elutasítod, és elmenekülsz előle. Figyeld meg ezt a jelenséget. Csak egy pillantás kell, semmi más. Nincs szükség gyakorlásra, csak tekints rá a jelenségre.

A Hold gyönyörű. Miért? Azért, mert évszázadok óta azt nevelik az emberbe, hogy a Hold gyönyörű. A költők évszázadok óta a Holdról énekelnek, és az emberek évszázadok óta így hiszik – mostanra az idea meggyökerezett. Persze van néhány dolog a Holddal kapcsolatban, ami a valóságban is megtörténik. Például nagyon nyugtató hatású. Úgy érzed, elcsendesedsz tőle. A Hold fénye pedig egyfajta rejtelmes atmoszférát kölcsönöz az egész természetnek. Meghipnotizál, egy kissé elálmosodsz tőle, és a dolgok ettől gyönyörűbbnek tűnnek: egyfajta álomjelleget kölcsönöz az egész világnak – ezért hívjuk az őrülteket holdkórosnak. A holdkórosok azok, akiknek az elméje megbomlott.

A Hold egyfajta őrületet, holdkórosságot vagy neurózist teremt. Ez talán a test vízháztartásával függ össze, hiszen a hold a tengerekre és óceánokra is hatással van olyan módon, hogy ahol megjelenik, ott dagály keletkezik. A tested kilencven százaléka tengervíz. Ha a fiziológusokat kérdezed, azt fogják mondani: bizonyos, hogy a testben történik valami a Hold hatására, mert a tested a tenger egy része maradt. Az ember a tengerből jött ki a szárazföldre. Alapjában véve minden élet a tengerben kezdődött. Amikor a Hold az összes tengerre hatással van, természetesen közben hatással van az összes tengeri állatra is, hisz azok az állatok a tenger részei. Az ember szintén a tengerből jött. Azóta nagyon hosszú utat tett meg, de ez nem számít. Az emberi test ugyanúgy reagál a Hold hatására. A test kilencven százaléka víz. Ráadásul nem akármilyen víz: tengervíz. Ugyanazokkal a kémiai összetevőkkel, ugyanolyan sókoncentrációval.

Az anyaméhben a gyermek kilenc hónapon át tengervízben úszik, lebeg. Az anyaméh tengervízzel van tele. Ezért van, hogy a terhes nők sokkal több sót kívánnak. Több sót igényel a szervezetük, hogy a méhen belül is fenn tudja tartani a kellő sókoncentrátumot. A magzat pedig az emberiség fejlődésének összes fázisán keresztül megy az anyaméhben. Először pont olyan, mint az anyaméh óceánjában lebegő, úszkáló hal. Kilenc hónap alatt évmilliókat halad előre a fejlődésben. A fiziológusok szerint a magzat az élet minden fokán keresztülhalad kilenc hónap alatt.

Lehetséges tehát, hogy a Hold hatással van rád, de ez nem szépség, hanem egy kémiai jelenség.

Van úgy, hogy bizonyos szemeket gyönyörűnek látsz. Mi történik ilyenkor? Azoknak a szemeknek kell, hogy legyen valamilyen kémiai, valamilyen fizikai jellemzőjük, kell, hogy valamiféle energiát sugározzanak magukból ahhoz, hogy hatással legyenek rád. Azt mondod, hogy vannak szemek, amelyek hipnotikus hatásúak, mint például Adolf Hitler szemei. Abban a pillanatban, hogy rádtekint, történik benned valami. Azt mondod, hogy vannak szemek, amelyek gyönyörűek. Mit értesz azon, hogy „gyönyörűek”? ­– azt, hogy a hatásuk alatt állsz.

Tulajdonképpen amikor azt mondod valamire, hogy gyönyörű, nem is azt mondod, hogy gyönyörű, hanem azt, hogy pozitív hatással van rád – ez minden. Amikor azt mondod, hogy valami ronda, valójában azt mondod, hogy az adott dolog ellenérzéseket kelt benned. Valami vagy taszít, vagy vonz téged. Amikor valami vonz, az a szépség; amikor taszít, az a csúfság. De ez mind te vagy, nem pedig az adott tárgy, hiszen ugyanez a tárgy vonzhat valaki mást.

Mindennap megtörténik, hogy valaki elképed egy másik emberen: „Az a férfi beleszeretett abba a nőbe! Ez hihetetlen!” Senki nem tudja elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Az a nő a többiek szemében ronda. De annak a férfinak az a nő maga a szépség megtestesülése. Mi van ilyenkor? Nem létezhet objektív kritérium. Ilyen nincs.

A tantra azt mondja: ne feledd, amikor csak választasz, amikor csak valami mellett vagy ellen döntesz – az mindig az elméd, amint éppen téged csap be. Ne mondd, hogy az a valami gyönyörű; mondd egyszerűen csak azt, hogy kellemes hatással van rád. Ilyenkor az alap te maradsz. Amint ezt a jelenséget áthelyezed a tárgyra, megoldhatatlanná válik a probléma, mert már a legelső lépést eltévesztetted, nem láttad meg a gyökerét. A gyökér te vagy, így hát ha hatással van rád valami, az azt jelenti, hogy az a valami a te elmédre van hatással… egy bizonyos módon. Végül ez a rádhatás teremti meg a csapdát, amivel azután tovább haladsz.

Először megteremtesz magadban egy csodálatos férfit, és elkezded üldözni, kergetni őt. De miután egy-két napot együtt élsz a gyönyörű férfival, vagy a gyönyörű nővel, minden addigi fantáziálgatásod a semmibe vész. Hirtelen ráébredsz – mintha korábban csak rászedtek volna –, hogy az illető teljesen átlagosan néz ki. Te pedig azt hitted róla, hogy egy Laila, egy Júlia, vagy egy Majnu, egy Rómeó. Hirtelen egy-két nap elteltével az álmok elenyésznek, és a választott nő, vagy férfi teljesen átlagos lett a szemedben. Ilyenkor felháborodsz, mintha a másik becsapott volna.

Senki nem csapott be téged, és semmi sem tűnt el a férfiból vagy a nőből. A te fantáziád az, ami eltűnt, mert a fantáziákat nem lehet megőrizni. Álmodozhatsz róluk, de hosszú ideig nem tarthatod fenn őket. A fantáziák csak fantáziák! Tehát ha tovább akarod folytatni a fantáziálgatást, akkor abban a pillanatban, ahogy meglátod a gyönyörű nőt, menekülj el tőle, amilyen messze csak lehet. Akkor mindig úgy fogsz emlékezni rá, mint a világon a leggyönyörűbb nőre. Így a fantáziád soha nem kell, hogy kapcsolatba kerüljön a valósággal. Akkor elkerülöd a megrázkódtatást. Mindig sóhajtozhatsz érte, énekelhetsz neki, és sírhatsz azért a gyönyörű nőért – de soha ne menj közel hozzá!

Minél közelebb kerülsz hozzá, annál több valóság, annál több objektív valóság kerül napvilágra előtted. Amikor pedig az objektív valóság és a fantáziád összeütköznek egymással, te is tudod, hogy melyik kerül ki vesztesen a konfliktusból – a fantáziád. Az objektív valóságot nem lehet legyőzni.

Ez a helyzet. A tantra azt mondja, válj tudatossá: senki sem téveszt meg téged, csakis te magadat. Az a nő nem próbált gyönyörű lenni, nem ő teremtette maga körül a káprázatot. Te voltál az, aki ezt tette. Te hitted ezt, most pedig elveszettnek érzed magad, és nem tudod, mihez kezdj, mert a fantáziálást nem folytathatod a valóság ellenében. Egy álomnak mindig véget kell érnie – ez az álom természete.

Keleten a hinduk megalkották az igazság ismérvét. Eszerint csak az az igazság, ami örökké, örökké, örökké tart. A hazugság pedig az, ami csupán egy pillanatig él. Nincs más megkülönböztetés. A pillanatnyi a hazugság, az örökkévaló pedig az igazság. Az élet örökkévaló, a létezés örökkévaló ­– az elme pedig pillanatnyi, így hát bármit is adjon az elme az életnek, az mindig pillanatnyi marad. Ez egyfajta színezék, egyfajta értelmezés, amit az elme az életnek ajándékoz. Mire az értelmezés teljessé válik, az elme már megváltozott. Nem őrizheted meg az értelmezést, mert az elme nem képes két egymást követő pillanatig ugyanabban az állapotban, ugyanaz maradni. Az elme állandóan változik; az elme egyfajta folytonos körforgás. Máris megváltozott. Mire ráeszmélsz, hogy egy ember gyönyörű, az elméd már meg is változott. Így most egy olyan fogalomba leszel szerelmes, ami már nincs is ott, még az elmédben sem.

A tantra azt mondja, értsd meg az elme működését, és vágd el a gyökerét. Ne válassz, mert amint választasz, egyben azonosulsz is. Bármit is válassz, azzá fogsz válni. Valahogyan eggyé válsz vele, azonosulsz vele.

Ha szeretsz egy autót, egy bizonyos módon eggyé válsz az autóval. Egyre közelebb és közelebb kerülsz hozzá, és ha mondjuk ellopják tőled, akkor már belőled lopnak el egy részt. Ha valami baj van az autóddal, akkor biztosan veled is baj van. A szeretet azonosulást jelent. Az azonosulás azt jelenti, hogy a kettő olyan közel kerül egymáshoz, mint amikor két viaszgyertyát egyre közelebb, közelebb és közelebb, és még közelebb helyezel egymáshoz. Végül eggyé válnak. A forróság, a tűz, a lángok… idővel eggyé válnak. Ez az azonosulás. Két láng egyre közelebb és közelebb és közelebb kerül egymáshoz, majd eggyé olvad.

Amikor pedig azonosulsz valamivel, elveszíted a lelkedet. Millió dologgal azonosulsz, és íly módon lényed részei különböző részekké esnek szét – így vész el a lelked a világban. A választás azonosulással jár. Az azonosuláshoz pedig egyfajta hipnotikus álom társul.

Gurdjieff mindössze egy dolgot tanított a tanítványainak: hogy ne azonosuljanak. Az egész iskolája, az összes technikája, módszere, helyzetgyakorlata egyetlen alapra épül; ez az alap pedig a nem-azonosulás.

Sírsz. Amikor sírsz, eggyé válsz a sírással. Nincs ott senki, hogy figyeljen, hogy nézzen… – légy éber és ismerd fel, hogy elvesztél a sírásban. Eggyé váltál a könnyeiddel és a bedagadt szemeiddel, a szíved válságban van. A Gurdjieffhez hasonló tanítók amikor azt mondják, ne azonosulj, azt mondják: „Sírj, nincs azzal semmi baj. De maradj szemlélője annak, ami történik – ne azonosulj vele!” Gyönyörű élmény, amikor kívülről figyelsz. Sírj, hagyd a tested sírni, engedd, hogy a könnyeid folyjanak, ne nyomd el magadban, mert az elfojtás senkinek sem segít. De maradj ott, mint megfigyelő.

Ezt azért lehet megtenni, mert a benső lényed mindig egy szemtanú, soha nem cselekvő. Amikor úgy hiszed, hogy cselekvő vagy, az azt jelenti, hogy azonosultál. A lényed sohasem cselekvő. Bejárhatod az egész világot, de a legbenső lényed soha egyetlen lépést sem fog tenni. Milliónyi álmot megálmodhatsz, de a bensőd soha egyetlen álmot sem fog álmodni. Minden mozgás csak a felszínen történik. Lényed legbenső mélységeiben mozdulatlanság van. Minden mozdulat a téged körülvevő határokon történik meg. Pont olyan ez, ahogyan egy kerék is mozog: a kerék középpontja mozdulatlan. A középpontban minden ugyanaz marad – a peremén minden forog.

Emlékezz a középpontra! Figyeld meg a magatartásodat, a cselekedeteidet, az azonosulásaidat, és megszületik a távolság. Idő kell csak hozzá: a megfigyelő és a cselekvő elkülönülnek. Láthatod magad nevetni, láthatod magad sírni, láthatod magad sétálni, enni, szeretkezni. Akármit csinálhatsz, akármi történhet körülötted, te szemtanú maradsz. Már nem válsz eggyé azzal, amit éppen megfigyelsz.

És ez a baj, hogy bármi is történik, elkezdődik benned a folyamat: amikor éhessé válsz, azt mondod: „éhes vagyok” – így máris azonosultál az éhséggel. De csak tekints belülre: tényleg te vagy az éhség, vagy pedig éppen csak megtörténik veled az éhség? Tényleg éhes vagy, vagy egyszerűen csak tudatában vagy a testedben zajló éhségnek?

Te nem lehetsz az éhség, mert ha az lennél, akkor az éhség megszűnésével neked is el kellene tűnnöd. Amikor jóllaktál, tele a hasad, mozdulni sem tudsz, ugyan hová tűnsz el, ha te vagy az éhség? Elpárologsz? Nem. Akkor azonnal a jóllakottsággá válsz. Mielőtt eltűnne az éhség, egy új azonosulás születik meg: te magad leszel a jóllakottság.

Amikor gyerek voltál azt gondoltad, hogy egy gyerek vagy. Most, hogy már nem vagy többé gyerek, hová lettél? Fiatalemberré váltál, vagy már megöregedtél, de ki vagy most? Megint csak azonosultál a koroddal.

A legbensőbb lényed éppen olyan, mint egy tükör. Mindig visszatükrözi azt, ami előtte áll. Egyszerűen egy szemtanú. Megjelenik egy betegség, vagy az egészség, az éhség, vagy a jóllakottság, a nyár, vagy a tél, a gyerekkor, vagy az öregség, a születés, vagy a halál – bármi történik vagy zajlik előtte, az soha nem a tükörrel történik.

Változz tükörré – ezt jelenti a nem-azonosulás; ezt jelenti a gyökerek, a legalsó gyökerek elmetszése. És számomra ez a szannyász jelentése is: olyanná válni, mint egy tükör. Ne légy olyan, mint a film a kamerában – az azonosulás. Akármi kerüljön a kamera lencséje elé, a film azonnal felveszi azt, és eggyé válik vele.

Válj olyanná, mint egy tükör. A dolgok jönnek és mennek, de a tükör mindig szabad, üres és lakatlan marad.

Ez Tilopa én-nélkülisége. A tükörnek nincs énje, amivel azonosulni tudna. Csak visszatükröz. Nem ellenhatást fejt ki valamire, hanem válaszol. Nem azt mondja: „Ez gyönyörű, az meg ronda.” Ha egy csúnya nő áll előtte, a tükör éppen olyan boldog, mint amikor egy gyönyörű nő áll ugyanott. Nem számít. Mindent visszatükröz, de semmit sem értelmez. Nem mondja, hogy: „Menj el innen, nagyon zavarsz engem!” Nem mondja, hogy: „Gyere közelebb, annyira szép vagy!” A tükör semmit sem mond. A tükör egyszerűen csak néz, anélkül, hogy különbséget tenne barát és ellenség között. A tükör számára nincs különbség a dolgok között.

Amikor valaki tovább halad, elmegy a tükör elől, a tükör nem kapaszkodik belé, hogy „várj, maradj még egy kicsit”. A tükörnek nincs múltja. Ha elmentél előtte, a tükör nem kezd el fantáziálni rólad. Nem kapaszkodik bele az árnyképedbe egy pillanatra sem. Nem próbálja megőrizni az emlékezetében azt a visszatükröződést, ami az imént megjelent benne. Nem. Te elmentél, s a tükröződés is eltűnt veled együtt. A tükör egyetlen pillanatra sem tartóztat fel. Ilyen egy buddha elméje. Ha találkozol vele, ő magába szív téged, de ha elmész, eltűnsz belőle is. Benne még csak egy emlékkép sem merül fel rólad. A tükörnek nincsen múltja, ahogyan egy buddhának sincs. A tükörnek nincs jövője, csakúgy, ahogy egy buddhának sincsen. A tükör nem áll le tétovázni: „Na most vajon ki fog elém állni? Kit fogok most visszatükrözni? Szeretném, ha inkább ez az ember jönne, és nem az.” A tükör nem válogat – soha nem választ.

Próbáld megérteni ezt a metaforát a tükörrel, mert valóban ilyen a benső tudat is. Ne azonosulj azokkal a dolgokkal, amik körülötted történnek. Maradj a középpontban… maradj meg lényed gyökerében, a középpontodban. Az események tovább folynak körülötted és ennek soha nem lesz vége, de ha te a tükör-tudatod középpontjában tudsz maradni, minden megváltozik – a mindenség változik meg. Szűz maradsz, ártatlan és tiszta. Semmi, egyáltalán semmi sem tud már beszennyezni téged, mert semmit sem tartóztatsz fel többé. Egy pillanatra feltűnik valaki, te pedig visszatükrözöd őt, azután az egész eltűnik úgy, ahogyan jött. Az ürességed érintetlen marad. A tükörrel akkor sem történik semmi, amikor épp visszatükröz egy képet. A tükör semmilyen módon nem változik, mindig ugyanaz marad – így vágod el a gyökereket.

­Kétféle ember van: az egyik állandóan a tünetekkel akar megbirkózni, folyamatosan harcol, de soha nem a betegség gyökerével, mindig csak a tüneteivel. Olyan ez, mint amikor egy embernek magas láza, mondjuk 40 fokos láza van, ezért elmegy, és vesz egy jó hideg zuhanyt. Ez le fogja hűteni a testét, és leviszi a lázát is. De ez az ember akkor is csak a tünettel küzd, hiszen a betegsége nem a láz. A láz csupán egy jelzés, hogy a testen belül valami nincs rendben. Valami zavar van a szervezetben, ezért emelkedett meg a test hőmérséklete. A szervezet válságos állapotban van, a testen belül egyfajta háború folyik. Bizonyos baktériumok más baktériumokkal harcolnak, ezért a magas láz. Úgy érzed, nagyon meleged van. De nem ez a forróság a baj, ez a forróság csak tünet. Ez a forróság valójában a barátod, épp azt üzeni neked, hogy csinálj valamit, mert belül baj van. Ha a tünetet kezeled, azzal a beteget ölöd meg. Ha csak jeget teszel a fejére, azzal nem segítesz. Ha csak hideg fürdőbe dugod, nem segítesz. Ezekkel inkább csak rontasz a helyzeten, hiszen így egy hamis enyhülést érsz el, ami ráadásul csak a felszínen fog megjelenni. Hogyan remélheted egyáltalán, hogy egy hideg fürdővel megállíthatod a belül folyó háborút a baktériumok között? A háború tovább fog folytatódni, és meg fog ölni.

A bolond mindig a tüneteket kezeli. A bölcs azonban mindig a gyökereket kutatja, az okokat keresi. Nem lehűteni próbálja a testet, hanem inkább megpróbálja megváltoztatni azt, amitől a test forróvá vált. A probléma gyökerével a probléma okát kezelheted, ha pedig az ok megszűnik, a láz magától elmúlik majd. Nem a láz a probléma. Az életben azonban több a bolond, mint a bölcs. Az orvoslás tudományában bölcsebbek lettünk, az életben viszont még mindig nem.

Az életben egyre csak őrültségeket csinálunk. Amikor dühös vagy, elkezdesz a dühöddel harcolni. A harag azonban tényleg nem más, mint hőemelkedés. Pontosan az; a harag egyfajta láz. Ha tényleg dühös vagy, akkor a tested felforrósodik, de ez csak azt mutatja, hogy a véráramban bizonyos kémiai anyagok szabadultak fel. De még ez sem a gyökér. Azok a kémiai anyagok is valamilyen okból kifolyólag szabadultak fel. Teremtettél egy olyan helyzetet, amiben két lehetőséged maradt: vagy harcolsz, vagy megfutamodsz.

Amikor egy állat veszélyhelyzetbe kerül, két választása marad: vagy harcol, vagy pedig elmenekül. Mindkét döntéshez bizonyos kémiai anyagokra van szükség a véráramban, hiszen amikor harcolsz, több energiára van szükséged az átlagosnál. Amikor harcolsz, felgyorsul a vérkeringésed. Amikor harcolsz, az energiáid vésztartalékát emészted fel ahhoz, hogy tovább működhess. A test rendelkezik ezekkel a vésztartalékokkal – a test mindenféle méreganyagokat, hormonokat, és sok minden mást halmoz fel a mirigyekben. Amikor elérkezik a megfelelő pillanat és szükség van rá, a mirigyek felszabadítják ezeket az anyagokat, amelyek ezután bekerülnek a vérkeringésbe.

Ezért történhet meg, hogy amikor dühös vagy, majdnem háromszor erősebbé válsz, mint amilyen egyébként a mindennapokban vagy. Amikor feldühödsz, olyan dolgokra vagy képes, amire egyébként sohasem lennél. El tudsz hajítani egy akkora követ, amit más alkalommal meg se tudnál emelni. A harcban szükség van erre, és a természet megadja neked ezt a plusz erőt. De ha épp menekülnöd kell, a többletenergiára akkor is szükséged lesz, mert az ellenséged üldözni fog, a nyomodban lesz.

A mai világban minden megváltozott. Az ember megalkotta a civilizációt, a társadalmat, a kultúrát, ahol az állatvilág élethelyzetei többé nem alkalmazhatók. Mélyen belül azonban semmi nem változott, ugyanúgy működünk. Bármikor, ha olyan helyzetbe kerülsz, ha úgy érzed, hogy valaki erőszakos lesz veled, valaki meg akar ütni, bántani, fájdalmat akar okozni, a tested azonnal ebbe a készenléti állapotba kerül: különböző kémiai anyagokat szabadít fel és bocsát a véráramba, a hőmérsékleted megemelkedik, a szemeid bevörösödnek, az arcod is kipirul a vértől – készen állsz a küzdelemre, vagy a menekülésre.

Még ezek sem a legmélyebben lévő gyökerek, mert ezek is csak a test támogatásának a jelei. A harag kiül az arcra, fűti a testet, de ezek nem valóságosan létező dolgok. Ezek mind csak az elmédet, az elméd értelmezéseit követik. Van úgy, hogy nincs is valós okod rá: egy elhagyatott utcán sétálsz, megpillantasz egy lámpaoszlopot, és azt hiszed, hogy szellemet látsz. A tested ebben a pillanatban bizonyos anyagokat juttat a vérkeringésbe. A test felkészül a harcra vagy a menekülésre. Az elméd a lámpaoszlopot szellemként értelmezte, a tested pedig azonnal követte az elmédet. Azt gondolod, hogy megjelent egy ellenség, ezért a tested is erre készül. És ha úgy látod, valaki a barátod, a tested arra is reagál.

Ezért hát a probléma gyökere az elméd, az értelmezéseid. Buddha azt mondja: „Hidd, hogy az egész világ a barátod.” Miért? Jézus azt mondja: „Bocsáss meg még az ellenségeidnek is.” Sőt, Jézus azt mondja: „Még az ellenségeidet is szeresd.” Miért? Buddha és Jézus az elmédnek ezeket az értelmezési mechanizmusait próbálják megváltoztatni. Tilopa azonban magasabbra tör: ő azt mondja, még ha azt is gondolod, hogy minden és mindenki a barátod, akkor is csak a „barátság-ellenségesség” kategóriáiban gondolkodsz továbbra is. Még ha szereted is az összes ellenséged, akkor is csak úgy gondolod, hogy ő az ellenséged.

Te azért szeretsz, mert Jézus ezt mondta neked. Persze már ezzel is jobb lesz neked, mint mondjuk egy átlagembernek, aki gyűlöli az ellenségét, hiszen így kevesebb harag jelenik majd meg benned. De Tilopa szerint azt gondolni, hogy valaki az ellenséged, vagy azt gondolni, hogy valaki a barátod annyit jelent, hogy elválasztasz, megkülönböztetsz – és máris csapdában vagy. Senki sem a barátod, és senki sem az ellenséged. Ez a leghatalmasabb tanítás.

Tilopa néha még Buddhát és Jézust is túlszárnyalja. Ennek az oka talán az, hogy Buddha a tömegekhez beszélt, míg Tilopa Náropához. Amikor egy nagyon magas szinten álló tanítványhoz beszélsz, képes vagy lehozni hozzá a legmagasabb tanítást is. Amikor a tömegekhez beszélsz, kompromisszumokat kell kötnöd. Én tizenöt éven keresztül a tömegekhez beszéltem, de egy idő után úgy éreztem, abba kell hagynom. Ezrekhez beszéltem. De amikor húszezer emberhez beszélsz, kompromisszumokat kell kötnöd. Le kell ereszkedned hozzájuk, különben lehetetlenné válik, hogy megértsenek. Amint ez bizonyossá vált, abbahagytam. Most már csak Náropákhoz szeretnék beszélni. Ti lehet, hogy nem vagytok tudatában, de ha csak egyetlen új ember is megjelenik itt, még ha nem is tudom, hogy új ember jött, ő akkor is megváltoztatja itt az egész hely atmoszféráját. Az az ember lehúz benneteket, és én érzem, hogy kompromisszumot kell kötnöm.

Minél magasabbra jutsz, minél több az energiád, annál magasabb szintű tanítást vagy képes befogadni. Azután eljön a pillanat, amikor Náropa tökéletessé válik, és Tilopa elhallgat. Már nincs szükség arra, hogy bármi elhangozzék, hiszen ilyenkor már a beszéd is kompromisszum. Akkor már a csend is elég, a csend is mindent megmagyaráz – akkor már az is elég, hogy egymás mellett ülnek. A mester a tanítványa mellett ül, semmit nem csinálnak, csak együtt ülnek – és csak ekkor történhet meg a legmélyebb bepillantás.

Tehát minden a tanítványokon múlik. Rajtatok fog múlni, hogy mennyit vagytok képesek befogadni abból, amit én nyújthatok nektek. És ez nem csak a ti saját megértéseteket, tanulásotokat szolgálja, hanem az egész emberiségét, hiszen rajtatok is fog múlni, hogy én mennyit vagyok képes a tudásból rajtatok keresztül idehozni a Földre.

Jézusnak ilyen szempontból teljesen hétköznapi tanítványai voltak. Tényleg nagyon egyszerű emberek voltak, Jézusnak ugyanis el kell kezdenie valamit, így teljesen ostoba dolgokban kell kompromisszumokat kötnie. Jézushoz egy éjjel odamennek a tanítványai, és azt kérdezik tőle: „Mester, kérlek, válaszolj nekünk erre: a mennyországban te természetesen Isten jobb oldalán, a tróntól rögtön jobbra fogsz helyet foglalni. De mi lesz velünk? Mi milyen sorrendben fogunk ülni? Ki fog közvetlenül melletted ülni? És ki jön majd azután?” Jézus nemsokára meghal, ezek az ostoba tanítványok meg ilyen óriási képtelenséget kérdeznek tőle. Az érdekli őket, hogy ki fog a mennyországban Jézus mellett ülni, hogy ki lesz feljebb a hierarchiában. Persze Jézus… de ennyit látnak az egészből, hogy Jézus Isten mellett foglal majd helyet. De vajon ki fog Jézus másik oldalán ülni?

Nevetséges egók. Jézusnak pedig ezek miatt az emberek miatt kell kompromisszumot kötnie. Ezért nem tudott olyan magasságokba emelkedni, mint Buddha. Ő nem ilyen ostoba emberekhez beszélt, Buddhától soha egyetlen ember nem kérdezett ekkora hülyeséget. De még őt sem lehet összehasonlítani Tilopával…

Tilopa soha nem a tömegekhez beszélt. Ő egyetlen embert keresett, egyetlen már magas szinten álló lelket, Náropát. Így szólt hozzá: „De neked, Náropa… olyan dolgokat mondok el, amelyek nem elmondhatóak. Érted és a bizalmadért el kell mondanom.” Ezért volt képes ez a tanítás az égbolt legtávolabbi szegletéig elérni.

Most próbáljuk megérteni a szútrát:

Ha elvágod egy fa gyökereit, a levelei elhervadnak,

ha elvágod elméd gyökerét, a szamszára összeomlik.

Bármely lámpás fénye egy pillanat alatt szétoszlatja

hosszú kalpák sötétségét.

Az Elme erős fénye egy szempillantás alatt

elégeti a tudatlanság fátylát.

„Ha elvágod egy fa gyökereit, a levelei elhervadnak…” Az emberek általában mégis a leveleket vagdossák. Ez azonban nem segíthet: a gyökerek ettől nem fognak elkorhadni. Épp az ellenkezője történik majd. Ha a leveleket lenyesed, egyre több levél nő majd a helyébe. Egy levél helyén három új kezd el nőni, mert a levelek nyesésétől a gyökerek csak még több erőre kapnak azért, hogy megvédjék a növény életét. Minden kertész tudja, ha azt akarja, hogy a fa dús és életerős legyen, akkor újra és újra le kell nyesnie a növényből. Ha a gyökereket ilyen módon provokálják, a fa egyre erősebb lesz, hiszen a levágott levelek helyébe legalább három másikat növeszt, hogy a fa testét egyfajta védőburokként megóvhassa.

A levelek nem csupán azért vannak, hogy gyönyörködhessünk bennük, és az árnyékukban megpihenhessünk. Nem, a levelek a fa testfelületét alkotják. A leveleken keresztül emészti fel a fa a napsugarakat, a leveleken keresztül képes párát kibocsátani magából, a fa a leveleken keresztül van kapcsolatban a világmindenséggel. A levelek alkotják a fa bőrét. Ha levágsz egyet, azt a gyökerek kihívásként értékelik, és hármat küldenek a helyébe. Sokkal éberebbé válnak, így nem lehet őket elaltatni. Ha valaki megpróbálja elpusztítani a leveleket, a gyökereknek biztosítaniuk kell a fa védelmét.

Ugyanez történik az életben is – az élet is egy fa. Vannak gyökerei, vannak levelei. Ha lenyesed a haragot, három másik levél jelenik majd meg rajtad: háromszor olyan dühös leszel. Ha lenyesed a szexualitást, akkor a szex beteges megszállottjává válsz. Vágj le magadból bármit, azután figyeld meg, hogy háromszoros erővel tör elő belőled az, amitől meg akartál szabadulni. Ekkor az elméd azt mondja majd: „Még többet kell levágni, ez még nem elég!” Akkor még többet vágsz le, de megint csak több és több jelenik meg ugyanabból – így kerülsz bele az ördögi körbe. Az elme egyre csak azt szajkózza: „Még többet kell levágni, ennyi nem elég!” Ez az, amiért annyi levél nőtt már rajtad. Levághatod az összes ágat, nem számít, mert a fa nem a levelei, hanem a gyökerei által létezik.

Az azonosulás a gyökér – az összes többi csak levél. Azonosulni a kapzsisággal, azonosulni a haraggal, azonosulni a nemiséggel – ezek a gyökerek. És ne feledd, teljesen mindegy, hogy a kapzsisággal, a szexualitással, vagy épp a meditációval azonosítod önmagad. Szeretet, moksha, Isten… semmi különbség nincs közöttük, az azonosulás ugyanaz. Az azonosulás a gyökér, minden más pusztán olyan, mint a levelek. Ne vágd le a leveleket. Hagyd őket békén, velük nincs semmi baj.

Ezért nem hisz a tantra abban, hogy az egyéniséged megjavítható. Lehet, hogy a formája szebb lesz, hiszen bármilyen alakra megnyesheted a fát. De a fa akkor is ugyanaz marad. Az egyéniséged is csak egy forma, te ugyanaz maradsz, nem alakulsz át. A tantra mélyebbre hatol, és azt mondja: „Vágd el a gyökereket!” Ezért értették félre a tantrát annyiszor. A tantra ugyanis azt mondja: „Ha mohó vagy, légy mohó. Ne törődj a mohósággal. Ha előtörnek a szexuális energiáid, ne ellenkezz velük, egyáltalán ne aggódj miattuk.” A társadalom nem tűrhet el egy ilyen tanítást: „Miről beszélnek ezek? Így csak káosz uralja el majd mindazt, amit alkottunk, az egész rendszert!” Azok azonban, akik így beszélnek, nem értették meg, hogy csakis a tantra képes valóban megváltoztatni a társadalmat, az embert, az elmét. Erre semmi más nem képes. És kizárólag a tantra hozhat el egy igazi rendszert, egy természetes rendszert – ez pedig nem más, mint a legbenső tanítás természetes virágzása. De ez nagyon nehéz folyamat: a gyökereket kell elvágnod.

Figyeld meg a kapzsiságodat, figyeld meg a szexualitásodat, figyeld a haragodat, a birtoklási vágyadat, a féltékenységedet. De egyvalamit soha nem szabad elfelejtened: ne azonosulj, csak figyelj – válj szemtanúvá. Egy idő után a szemlélődésed minősége fejlődni kezd: képessé válsz meglátni a kapzsiságod legapróbb, legfinomabb árnyalatait is. Képessé válsz arra, hogy meglásd, milyen kifinomult módon működik az ego, milyen szövevényes utakat jár be. Az ego nem valami vaskos, durva dolog. Nem – az nagyon is kifinomult, ravasz és a mélyben rejtőzik.

Minél többet figyelsz, annál inkább látóvá, annál inkább érzékennyé érnek a szemeid. És minél többet látsz, annál mélyebbre hatolhatsz, és annál nagyobb lesz a távolság közted és a között, amit épp csinálsz. A távolság segít, hiszen távolság nélkül nem létezhet a megfigyelés. Hogyan tudnál megfigyelni valamit, ami túl közel van? Amikor túl közel állsz a tükörhöz, nem láthatod a tükörképedet. Hogyan láthatnál, ha a szemeid a tükröt érintik? Távolságra van szükséged. És semmi más nem adhatja meg neked a távolságot, csak a megfigyelés. Próbáld meg.

Merülj el teljesen a szexben. Semmi rossz nincs a szexben, de mindig maradj egy megfigyelő. Figyeld a tested minden mozdulatát, figyeld, ahogy az energiák ki- és beáramlanak, figyeld, ahogy az lefelé ömlik benned, figyeld az orgazmust, figyeld, hogy mi történik, figyeld, ahogy a két test felveszi egymás ritmusát. Figyeld meg a szíved dobogását – egyre gyorsabb és gyorsabb lesz, és elérkezik egy pillanat, amikor majdnem őrjöngve ver. Figyeld meg a test melegségét, azt, ahogy a vérkeringésed felgyorsul. Figyeld a légzésed – rendszertelenné és hevessé válik. Figyeld meg a pillanatot, amikor a te általad irányított, szándékos cselekedeteid egyszerre önkéntelenné, az akaratodtól teljesen függetlenné válnak. Figyeld meg azt a pontot, ahonnan még visszajöhetsz, de amin túl már nincs visszatérés. A tested annyira ösztönössé válik, hogy minden uralmad elveszíted felette. A csúcspont előtti másodpercben elveszted minden akaratodat, és a tested átveszi feletted a hatalmat.

Figyeld a szándékos folyamatokat magadban, és figyeld az önkéntelen folyamatot is. Azt a pillanatot, amikor még te irányítasz – amikor még visszajöhetsz, a visszatérés lehetősége még ott áll előtted –, és azt a pillanatot, ahonnan már nincs visszatérés. Most a tested teljesen átvette a hatalmat – most nem te irányítasz. Figyelj meg mindent; milliónyi dolgot veszel majd észre. Minden nagyon bonyolult, de a szexualitásnál nincs összetettebb dolog a világon. A szexualitásban ugyanis a test is és az elme is részt vesz – egyedül a szemtanú nem vesz részt, csak ez az egy marad mindig kívül.

A szemtanú mindig kívülről figyel. A természetéből adódóan nem is válhat résztvevővé. Találd meg magadban ezt a szemtanút, és egyszerre egy olyan dombtetőn találod magad, ahonnan az egész világra, mint egy völgyre tekinthetsz le, ami többé már nem nyugtalanít téged. Te csak fentről nézed – miért nyugtalankodnál hát? Olyan, mintha az egész valaki mással történne. És minden rendkívül összetett jelenség; a harag csakúgy, mint a sóvárgás. Ha tudsz figyelni, akkor képes leszel élvezni minden megjelenő érzésedet, legyen az pozitív, vagy negatív. Csupán egyvalamire kell mindig emlékezned: maradj megfigyelő. Így megtörik az azonosulás – elvágtad a gyökereket. És amint a gyökereket elvágod – abban a pillanatban, amikor már nem a cselekvőnek gondolod önmagad –, egyszerre minden megváltozik. Ez a változás egyetlen pillanat alatt történik meg, nincs benne átmenet.

Ha elvágod egy fa gyökereit, a levelei elhervadnak,

ha elvágod elméd gyökerét, a szamszára összeomlik.

Amint elvágod elméd gyökereit, amint elszakadsz a vele való azonosulástól, a szamszára összeomlik. Az egész világ kártyavárként összedől. Elég a tudatod egy kis szele, és az egész összeomlik. Hirtelen azt veszed észre, hogy itt vagy, de mégsem a világban – megérkeztél. Élhetsz pont úgy, ahogyan addig éltél, csinálhatod pontosan ugyanazokat a dolgokat, mint azelőtt, de már semmi nem lesz a régi körülötted, mert már te sem vagy a régi. Teljesen új lénnyé váltál – ez az újjászületésed. A hinduk úgy hívják ezt, hogy dwidzs, azaz a „kétszer született”. Annak az embernek, aki ezt az állapotot elérte, van egy második születése: ez a lélek születése. Ezt érti Jézus feltámadás alatt. A feltámadás nem a tested, hanem a tudatod újjászületését jelenti.

…ha elvágod elméd gyökerét, a szamszára összeomlik.

Bármely lámpás fénye egy pillanat alatt szétoszlatja

hosszú kalpák sötétségét… hosszú, hosszú korok sötétségét.

Ne aggódj hát amiatt, hogy hogyan fogja egy hirtelen felvillanó fénysugár szétoszlatni sokmilliónyi életút sötétségét. Azért képes szétoszlatni, mert a sötétségnek nincs sűrűsége, nincsen tartalma. Mindegy, hogy egy másodperce létezik, vagy sok ezer éve. Valaminek a hiánya nem nőhet, vagy csökkenhet. A hiány mindig ugyanaz marad. A fény szubsztanciális jelenség – a sötétség csak ennek a hiánya. Amint a fény ott van, a sötétség nincs többé.

Még csak nem is arról van szó, hogy a sötétséget a fény szétoszlatná, hiszen nincs is mit szétoszlatni. Ha meggyújtod a fényt, a sötétség nem szalad el – mi szaladna el. Tulajdonképpen nincs is semmi ott, csak a fény hiánya. Amikor a fény megjelenik, a sötétség eltűnik.

Az Elme erős fénye egy szempillantás alatt

elégeti a tudatlanság fátylát.

A buddhisták az „elme” szót kétféle értelmezésben használják: az elmét kis „e”-vel, és az Elmét nagy „E”-vel. Amikor a nagy „E”-vel írott Elméről beszélnek, akkor a szemtanút, a tudatot értik alatta. Amikor a kis „e”-vel írott elméről beszélnek, akkor arról beszélnek, akit a szemtanú megfigyel. De mindkettőt elmének nevezik, ugyanazt a szót használják mindkettőre egy kis különbséggel; vagy kis betűt, vagy nagy betűt használnak. Az „Elme” nagy „E”-vel a megfigyelő, az „elme” kis „e”-vel pedig az, akit megfigyelnek – a gondolatok, emóciók, harag, sóvárság… minden.

Miért használják ugyanazt a szót? Miért zavarnak össze? Megvan ennek is az oka – mert amikor az Elme nagy „E”-vel megjelenik, akkor az elme a kis „e”-vel egyszerűen felszívódik benne. Ahogyan a folyók is feloldódnak a hatalmas óceánban, a hatalmas Tudat – az Elme –körül lebegő elmék milliói is mind feloldódnak – az Elme magába szívja az energiát.

A sóvárság, a harag, a féltékenység – ezek mind körkörösen kifelé áradó energiák voltak. Egyszerre, ahogy a Tudat megjelenik, a szemtanú ott ül csendben és figyel, a folyók pedig mind irányt változtatnak. Eddig spirálisan haladtak egyre kifelé, most azonban hirtelen megfordulnak, és spirálisan befelé haladnak. Minden feloldódik a Tudatban, minden elmerül benne. Ezért ugyanaz a kettő: elme és Tudat.

Az Elme erős fénye egy szempillantás alatt

elégeti a tudatlanság fátylát.

Egyetlen pillanat elég, és minden tudatlanság semmivé lesz – ez a hirtelen megvilágosodás.

Aki az elmébe kapaszkodik, nem látja meg az elmén túli igazságot.

Ha az elmébe, a gondolatokba, az érzelmekbe kapaszkodsz, nem leszel képes meglátni azt, ami az elmén túl létezik – a Tudat hatalmasságát. Hogyan láthatnál, amikor kapaszkodsz? Pontosan az akadályoz meg a látásban, hogy belekapaszkodsz valamibe. Ha nem ereszted el a tárgyat, hogyan foghatnád meg az alanyt? Ettől a ragaszkodástól kell megszabadulnod.

Aki az elmébe kapaszkodik, nem látja meg az elmén túli igazságot.

Aki a dharmát gyakorolni törekszik, nem találja meg a gyakorláson túli igazságot.

Bármit ha gyakorolsz, az az elméből ered. Akármit is csinálsz, az az elmédből jön. Csak a figyelem nem az elméé, erre mindig emlékezz.

Tehát még akkor is, amikor meditálsz, maradj megfigyelő. Figyeld folyamatosan azt, ami történik. Éppen pörögsz a dervis meditációban? Pörögj, pörögj, amilyen gyorsan csak tudsz, de legbelül maradj szemtanú, és figyeld, ahogyan a tested pörög. A tested egyre gyorsabbá és gyorsabbá és gyorsabbá válik, és minél gyorsabb a tested, annál erősebben érzed, hogy a középpont mozdulatlan marad – egy helyben állsz, tökéletes nyugalomban. A tested mint egy kerék, úgy forog, de te, a tengely közepe a középpontban mozdulatlan maradsz. Minél gyorsabb a tested, annál mélyebbről tör elő a mozdulatlanságod felismerése – megjelent a távolság.

Akármit csinálsz, ne kapaszkodj bele. Nincs kivétel, tehát a meditációba se kapaszkodj bele, mert eljön a nap, amikor a meditációtól is el kell szakadnod. A meditációd akkor válik tökéletessé, amikor már nincs szükséged meditálásra.

Legyen hát állandóan ott a tudatodban, hogy a meditáció csupán egy olyan híd, amin át kell menni. Nem a hídon kell felépítened a házad. Át kell menned rajta, és meg kell érkezned a túloldalra. A meditáció híd, de ezzel is óvatosan kell bánnod, különben megtörténhet, hogy bár nem azonosítod magad a haraggal vagy a sóvárgással többé, de ehelyett elkezdesz a meditációval vagy a részvét érzésével azonosulni. Így azonban megint ugyanabba a csapdába estél. Noha egy másik ajtón át, de ugyanabba a házba kerültél vissza.

Történt egyszer, hogy Mullah Naszruddin, rendesen berúgva, betért a falu kocsmájába. A kocsmáros azonban így szólt:

– Tűnj innen öregem! Te már most tökrészeg vagy! Nem adhatok neked több alkoholt. Menj szépen haza!

De Mullah nem akart kötélnek állni, így hát a kocsmáros kidobta. Mullah hosszú ideig gyalogolt, hogy találjon egy másik kocsmát, mikor végre meglátott egy másik kocsmaajtót, és belépett rajta. Ez az ajtó azonban az előző kocsmának egy másik bejárata volt csupán. Mullah kissé gyanakodva nézett a kocsmárosra, mert úgy tűnt neki, mintha ismerné már valahonnan ezt az arcot. A kocsmáros erre kifakadt:

– Már megmondtam neked egyszer s mindenkorra, hogy tőlem ma éjjel már semmit nem kapsz! Hordd el magad!

De Mullah megint csak erőszakoskodott, így hát a kocsmáros újra kidobta. Ismét elindult, és hosszú ideig gyalogolt, hogy egy másik kocsmát találjon, de abban a faluban csak egyetlen egy kocsma volt. Egy harmadik ajtón át megint ugyanabba a kocsmába tévedt be, amikor megpillantotta a már jól ismert arcot a pult mögött. Mullah ekkor kifakadt:

– Hát mi van itt? Az összes kocsma a tiéd ebben a faluban?

Hát így van ez veled is. Kidobnak az egyik ajtón, erre te visszatévedsz egy másikon. Eddig a haragoddal, a szexuális vágyaiddal azonosítottad önmagad – most a meditációval. Eddig a szexualitásból eredő gyönyörökkel azonosultál, most azzal az extázisélménnyel, amit a meditáció ad neked. De semmi különbség nincs – a faluban csak egy kocsma van. Ne akarj újra meg újra ugyanabba a kocsmába visszatérni. Bárhonnan közelíted meg, mindig ugyanazt a tulajdonost találod benne – és ez bizonyosság. Mindig jusson ez eszedbe, különben rengeteg energiát fogsz fölöslegesen el pocsékolni. Óriási utakat teszel meg azért, hogy végül mégis ugyanott köss ki.

Aki az elmébe kapaszkodik, nem látja meg az elmén túli igazságot.

Mi az, ami az elmén túl van? Te. Mi az, ami az elmén túl van? A tudat. Mi az, ami az elmén túl van? Szat-csit-ánand – igazság, tudatosság, tökéletes boldogság.

Aki a dharmát gyakorolni törekszik, nem találja meg a gyakorláson túli igazságot.

És akármit gyakorolsz, azt soha ne felejtsd el, hogy ez a gyakorlás nem vezethet el a természetességhez, az ellazult és természetes állapothoz, mert a gyakorlás pontosan azt jelenti, hogy olyan dolgot csinálsz, ami nem is létezik. A gyakorlás mindig a természetesség utánzása. A természetet nem kell gyakorolni; nincs rá szükség, hiszen már létezik. Csak olyan dolgot tanulhatsz, gyakorolhatsz, ami valójában nincs, olyat nem, ami van. Hogyan tanulhatnád meg a természetet, a taót? Ezek már eleve léteznek. Te ezekbe beleszülettél! Nincs szükséged arra, hogy találj magadnak egy tanárt csak azért, hogy megtanítsa mindezeket neked – ez a különbség a tanár és a mester között.

A tanár megtanít téged különböző dolgokra, a mester pedig segít, hogy elfelejtsd mindazt, amit addig megtanultál. A mester felejteni segít. A mester ahhoz segít hozzá, hogy megízleld azt, ami a gyakorláson túl van. Azt, ami már most is itt van. A tanulással elveszítetted, de a felejtéssel visszanyerheted.

Az igazságot nem felfedezed, hanem újra megleled. Mert az mindig is jelen volt. Amikor megérkeztél ebbe a világba, az már itt volt veled; amikor megszülettél ebbe az életbe, az már itt volt veled – mert te magad vagy az igazság. Nem lehet másképp. Az igazság nem valami rajtad kívül eső jelenség. Magadban hordozod, a lényed legbenső valója az. Tehát amikor gyakorolsz valamit, Tilopa azt mondja, nem fogod meglátni azt, ami a gyakorláson túl létezik.

Újra meg újra emlékeztesd magad arra, hogy akármit gyakorolsz, az valójában az elméd egy része lesz, a külső határaidhoz fog tartozni, és ezen túl kell lépned. De hogyan lehet túllépni ezen? Gyakorolj csak, nincs abban semmi rossz, de legyél óvatos. Meditálj, de mindig maradj figyelmes, mert a szó legvégső jelentése a szemtanúság.

Minden technika a segítségedre lehet, de ezek mégsem igazán meditációk, csupán a sötétben tapogatódzás különböző módozatai. Egy nap, miközben épp csinálsz valamit, hirtelen megpillantod önmagad. A Kundalini, a Dinamikus, vagy a Pörgés meditáció közben egyszer csak megváltozik valami: a meditáció tovább folytatódik, te azonban már nem azonosulsz vele. Csak ott vagy csendben, és figyelsz – azon a napon valósul meg a meditáció, attól a naptól kezdve a technika nem akadály és nem is segítség többé. Élvezheted, mint valami gyakorlatot, amiből egyfajta életerőt nyerhetsz, ha ez jólesik, de már nincs többé szükséged rá. A tökéletes meditáció megvalósult.

A meditáció szemtanúságot jelent. Meditálni annyit tesz, hogy megfigyelővé válsz. A meditáció egyáltalán nem egy technika. Lehet, hogy ez most nagyon megtévesztőnek tűnik, mert én állandóan különböző technikákat adok nektek… A legmagasabb szintjén azonban a meditáció nem technika, hanem egyfajta mély megértés és tudatosság. De mivel ez a végső megértés nagyon messze van még tőled, szükséged van a technikákra. Valójában ott rejtőzik lényed legmélyebb rétegeiben, mégis, még nagyon távol vagy tőle. Ebben a pillanatban képes lehetnél elérni, mégsem éred el, mert az elméd nem áll meg, az egyik pillanat számodra tovább folyik a következőbe. Most rögtön, ebben a pillanatban lehetséges – és mégis lehetetlen. A technikák hidat építenek a szakadék fölé, ezért vannak.

Az elején tehát a technikák a meditációid – végül azonban nevetni fogsz, és rájössz, hogy nem a technika a meditáció. A meditáció az egy teljesen más létállapot, és semmihez nincs semmi köze. De tudnod kell, hogy ez csak egy bizonyos idő után fog beteljesedni. Ne gondold, hogy már az elején megtörtént, mert akkor nem épül híd a szakadék fölé.

Ez a probléma Krishnamurtival, és ez a probléma Maharishi Mahesh Jógival is. Ők két ellentétes pólust képviselnek. Maharishi azt hiszi, hogy a technika a meditáció, tehát amint valaki ráhangolódik egy technikára – a Transzcendentális Meditációra, vagy bármelyik másikra – a meditáció megvalósult. Ez egy bizonyos szempontból igaz, egy másik szempontból azonban nem. Igaz, mert az elején a kezdőnek rá kell hangolódnia egy technikára. Erre azért van szükség, mert egy kezdő felfogóképessége még nem érett meg a legvégső tapasztalás megértésére. Így hát nagyjából… egy technika nagyjából meditáció.

Olyan ez, mint amikor egy kisgyerek az ábécét tanulja, és mi azt mondjuk neki, hogy az „m” betű az a betű, amivel a „majom” szó kezdődik, a majom az „m” betűt jelképezi. Az „m” betűvel megjelenik a majom is – a gyerek így kezd el tanulni. Valójában nincsen kapcsolat a majom és az „m” betű között. Az „m” betűt millió más dolog is jelképezhetné, mégis mindtől különbözne, egy gyereknek azonban mutatni kell valamit. A majom közelebb áll a gyerekhez, ezért azt képes megérteni, felfogni – az „m” betűt nem. A majom segítségével képessé válik az „m” betű megértésére is. De ez csak a kezdet, nem a vég.

Maharishinek igaza van, mert a folyamat úgy kezdődik, hogy rá kell lépned az útra. De ha ragaszkodsz hozzá, akkor el fogsz tévedni. Egy idő után el kell szakadnod tőle, mert az csak az elemi iskola. Nagyon jó elemi iskola, de az embernek tovább kell lépnie a felsőbb osztályokba. Az általános iskola alsó tagozata még nem az egyetem, és semmiképpen nem a világegyetem. Az embernek túl kell jutnia azon a kezdetleges értelmezésen, hogy a meditáció egy technika.

Krishnamurti a másik véglet. Ő azt állítja, hogy nincsenek technikák, nincs meditáció, kizárólag a választás nélküli tudatosság létezik. Tökéletesen igaza van! A baj csak az, hogy ő úgy próbál téged az egyetemre beíratni, hogy még nem jártad ki az alsó tagozatot sem. Krishnamurti veszélyes lehet, mert ő bár a legvégső tapasztalásról beszél, nem vagy képes megérteni, amit mond, mert a jelenlegi befogadásoddal ez nem lehetséges. Beleőrülsz. Amint elkezded Krishnamurtit hallgatni, teljesen összezavarodsz, mert miközben intellektuálisan felfogod, hogy igaza van, magadban belül érezni fogod, hogy nem történik semmi.

Krishnamurti sok követője keresett meg ezzel a problémával. Azt mondják: „Természetesen igaza van, nincsen technika, és a meditáció tudatosságot jelent. De mit kell tennünk ehhez?” Én erre azt válaszolom: abban a pillanatban, hogy megkérdezed, mit kell tenned, mit kell csinálni, szükséged van egy technikára. Amikor azt kérdezed, hogy „Mit kell csinálni?”, azt kérdezed, hogy „Hogyan kell csinálni?”. Tehát technikára van szükséged. Így Krishnamurti nem fog segíteni rajtad. Akkor már inkább menj Maharishi Mahesh Jógihoz – ennél az is jobb. De sokan nem tudnak elszakadni Krishnamurtitól, és sokan kötődnek Mahesh Jógihoz is.

Én egyik sem vagyok, és mégis mindkettő egyszerre – ez pedig nagyon összezavarhat. Ők mindketten tisztán érthetőek, az álláspontjuk egyértelmű. Nincs Mahesh Jógi és Krishnamurti tanításában semmilyen olyan bonyolult dolog, ami nagyon megnehezítené a megértésüket. Ha érted a nyelvet, amit beszélnek, akkor megérted őket is minden további nélkül. A probléma nálam jelenik meg, mert miközben én arról beszélek, hogy hogyan kezdd el, nem hagyom, hogy megfeledkezz arról, hogy egyszer hová érkezel. Mindig úgy foglak a kezdetekhez segíteni, hogy közben a végcélról beszélek neked. Ettől lehet, hogy összezavarodsz, és azt kérdezed: „Hogy van ez tulajdonképpen? Ha a meditáció egyszerűen tudatosságot jelent, akkor miért kell, hogy annyi gyakorlat megelőzze?”

Ezeken a gyakorlatokon át kell esni, mert csak így lehet a segítségedre a meditáció… csak így jelenhet meg benned a végső megértés.

Vagy esetleg azzal jössz majd hozzám, hogy: „Ha a különböző technikák jelentik a meditációt, akkor miért mondod újra meg újra, hogy a technikákat el kell dobni?” Úgy fogod érezni, hogy megint valami olyasmit kell eldobnod, amit nagyon sok erőfeszítéssel és nagyon mélyen sajátítottál el. Szeretnéd, ha a tiéd maradhatna, és én ezt nem engedem. Ha egyszer ráléptél az útra, én addig foglak lökdösni rajta, míg el nem éred az utad legvégét.

Nálam ezzel a problémával kell majd szembesülnöd, és ezt kell megértened. Ellentmondásosnak fogok tűnni. Az is vagyok. Maga vagyok a paradoxon, hiszen egyszerre próbálom neked a kezdeteket és a végcélt átadni, egyszerre mutatom meg az első és az utolsó lépést is. Tilopa a legvégsőről beszél. Íme:

Aki a dharmát gyakorolni törekszik, nem találja meg a gyakorláson túli igazságot.

Az elmén és a gyakorláson túl létező megismeréséhez…– el kell szakítani miden köteléket – …az elme gyökerét egészen el kell metszeni, csak szemlélődésre van szükség.

Csak puszta szemlélődés – ezt hívom én szemtanúságnak. Ha semmi mást nem teszel, csak szemlélődsz, már akkor is sikerülni fog: a gyökereket elmetszed. Ez a puszta szemlélődés egy éles karddá változik.

Ily módon kell elszakadni minden megkülönböztetéstől, és így kell a nyugalmat megőrizni.

Ellazultan, természetesen, önmagadban szemlélődve, nyugodtan – ezek a legutolsó szavak.

De haladj lassan, mert az elméd rendkívül finom szerkezet. Ha nagyon sietsz, és túl nagy adagot veszel magadhoz Tilopából, lehet, hogy nem leszel képes megemészteni azt. Menj hát lassan az úton: légy mértéktartó, és csak annyit vegyél magadhoz, amennyit be tudsz fogadni, és meg tudsz érteni belőle.

És még én is itt vagyok, és sok mindent mondok még majd, sok különböző dimenzióból fogom megközelíteni mindazt, amit mondok, mert ti is sokan vagytok. De te csak azt fogod magadba engedni, aminek a befogadására képes vagy – csak azt tudod megemészteni.

Épp a minap jött oda hozzám egy szannyászin, egy igazi útkereső, akit nagyon megzavart, hogy amikor a jógáról és a tantráról beszéltem, a tantráról azt állítottam, hogy az a magasabb szintű tanítás. Ez a szannyászin a hatha jógát gyakorolta két éve, és nagyon jól érezte magát vele. Most összezavarodott, és nem tudta, hogy mihez kezdjen. Ne hagyd, hogy ennyire könnyen megzavarjanak. Ha jól érzed magad a jógával, akkor kövesd a természetes hajlamodat. Ne hagyd, hogy megzavarjanak.

Könnyen elbizonytalaníthatlak, tehát egyszerűen csak kövesd azt, amit a természeted diktál – légy ellazult és természetes. Ha neked az jó, akkor jó. Miért törődnél azzal, hogy magasabb, vagy alacsonyabb szinten áll-e? Miért ne lehetne alacsonyabb szinten? De itt belép az ego, és azt mondja: „Ha ez alacsonyabb szintű tanítás, akkor miért követném?” Így azonban meg fogsz akadni. Te kövesd azt, mert neked az segít. Még ha alacsonyabb szintű is, miért baj az? Elérkezik majd a pillanat, amikor az alacsonyabb szintű tanításon keresztül eléred a legmagasabbat.

A lépcsőnek két vége van: az egyik az alján, a másik a legtetején. A tantra és a jóga tehát nem egymás ellentétei, hanem egymás kiegészítői. A jóga az első, az alap, ahonnan el kell indulnod. De ne ragaszkodj hozzá a végsőkig. Eljön a pillanat, amikor az embernek túl kell jutnia a jógán, és be kell lépnie a tantrába. Legvégül pedig magát a lépcsőt kell maga mögött hagynia – a jógát is és a tantrát is. Egyedül, mélységes nyugalomban, elfeledsz mindent.

Nézz rám: én nem vagyok sem jógi, sem tantrika. Nem csinálok semmit – nem folytatok semmilyen gyakorlatot, ugyanakkor nem tagadom meg semminek sem a gyakorlását. Nem ragaszkodom sem a különböző módszerekhez, sem ahhoz, hogy nincs szükség módszerekre. Egyszerűen csak itt vagyok, nyugodtan, mozdulatlan, és nem csinálok semmit. Számomra már nem létezik a lépcső, eltűnt az út előttem. Nincs többé mozgás, csak tökéletes nyugalom. Amikor valaki hazaérkezik, többé nincs mit tennie. Egyszerűen csak elfelejt mindent, és pihen. – Isten a legvégső nyugalom.

Ezt soha ne felejtsd el, mert később is fogok még a tantráról beszélni azoknak, akiknek az segít, és a jógáról is fogok beszélni azoknak, akiknek a jóga nyújt segítséget. Te csak figyelj a belső késztetésedre, a saját érzéseidre, és kövesd azokat. Én azért vagyok, hogy hozzásegítselek ahhoz, hogy önmagad lehess; nem azért, hogy összezavarjalak. De mivel sok mindenkinek kell segítenem, nagyon sok mindenről kell beszélnem is. Mit kell hát tenned? Csak hallgass tovább, és amiről úgy érzed, hozzád szól, azt fogadd be. Rágd meg, emészd meg, hagyd, hogy a csontod velejéig hasson, hogy a véreddé váljon – de mindig a benső késztetéseidet kövesd.

Amikor a tantráról beszélek, teljesen elmerülök benne, mert én ilyen vagyok: nem tudom csak részlegesen átadni magam, én teljes vagyok mindenben, amit csinálok. Amikor a tantráról beszélek, teljesen benne vagyok a tantrában. Olyankor semmi sem számít, csakis a tantra. Ez azonban hamis benyomást kelthet. Nem viszonylagosan értem, hogy nekem ilyenkor semmi sem számít. A tantra a legfontosabb, és a legalapvetőbb virágzás. Ha teljességében nézem, akkor az. Amikor a jógáról beszélek, pontosan ugyanez fog megtörténni, mert én teljes vagyok. Ennek semmi köze a tantrához, vagy a jógához. Én adom a saját teljességemet mindenhez. Amikor a jógának és Patandzsalinak adom ezt a teljességet, megint azt fogom mondani, hogy az a legfontosabb.

Tehát ne értsd félre! Soha ne feledd, hogy én a saját teljességemet adom mindenhez, amiről csak beszélek. Ha erre emlékezel, akkor tudok segíteni. Akkor még az én paradox lényem sem lesz képes összezavarni téged.

 

folytatás