Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Vámbéry Ármin Ázsiában" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Vámbéry
Ármin
OROSZOK [+]
Nyugat, 1915. 11. szám
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Azért kezdem
ennek a népnek a leírásával, mert minden keresztény nép közül ezzel ismerkedtetek
meg legelőbb (mindenesetre szomorú ismeretség volt s nagy árat fizettetek érte
politikai önállóságtok kockáravetésével), s mert az oroszok Ázsia belsejében,
különösen pedig a török népek közt a nyugati műveltség mezében jelentek meg,
s mindenütt Európa tulajdonképpenvaló képviselőiként viselkedtek. De hát ez
jogosulatlan látszatkeltés volt, mert az oroszok, Nyugat és Kelet elválasztó
vonalán állva, úgy nemzeti eredetök szempontjából, mint világnézetök s vele
szoros kapcsolatban álló intézményeik tekintetében sokkal inkább tartoznak Ázsiához,
mint Európához.
Elolvasva régi földleíróink, mint például Mudsam ul Buldan műveit, megtudhatjátok,
hogy a rusz nevű nép el van különítve bennök a szlávoktól s valószínűleg valamely
finn-ugor, vagy török-tatár törzsből eredve, csak később keveredett el a szomszédos
szlávokkal, s utóbb beléjök olvadt.
Az idők folyamán bizonyára még sok más elem is verődött ezekhez a rusz-okhoz,
s minthogy ők kerekedtek fölül, a rusz vagy urusz név rajta ragadt az egész
ott keletkezett etnikus tarkabarkaságon, de viszont a számbeli tekintetben erősebb
szlávok nyelve is megtartotta uralkodó felsőbbségét. Elég hamar, jóval azelőtt,
hogy megjelent a mi prófétánk (üdv szálljon reá), s a földrajzi helyzetnek megfelelően
a bizánci, nem pedig a római egyházhoz csatlakoztak.
Ám azért csak név szerint voltak keresztények, mert nem álltak a műveltségnek
azon a fokán sem, amellyel az akkori kereszténység hatást akart gyakorolni az
akkori nyugati népek politikai és társadalmi intézményeire: mi több, még államuk
kezdő alapjait is a magas északról odaszakadt kalandorok vetették meg. Ennek
a körülménynek lehet betudni azt, hogy az orosz, műveletlen, gyámoltalan és
félszeg nép létére, csak apróbb rablókalandokban tűnt ki, de a keletről betörő
nagy néptorlatok mindjárt az első összeütközés alkalmával elsöpörték. Így törtek
be zavartalanul Európába Oroszországon át a hunok és a magyarok, kiket dicső
őseink közé számítunk; hasonlóképpen cselekedett a hatalmas Dsengiz kán és a
vitéz Timur - de legfőképpen az előbbinek a Dsudsi családból származó ivadékai
éreztették erősen vasvesszejöket az oroszokkal. Mert amint most a mi kánjaink
küldik hűbéradójukat Pétervárra s kénytelenek engedelmeskedni az orosz hivatalnokoknak,
régente Moszkva nagyhercegei voltak kénytelenek lerakni az évi hűbéradót és
dús ajándékaikat az arany-horda kánjainak lábához s nagy tisztelettel adózni
a hozzájok menő bégeknek és nojánoknak. Bizony, nagyot fordult a világ a Mindenható
rendeléséből. Mert jól mondja a Korán: "Annak adod a birodalmat, akiben
kedved leled, felemelsz és porba sújtasz tetszésed szerint."
Az idők titokszerű változásával úgy fordult, hogy abban a mértékben, amint az
iszlám ragyogó fénye és az igaz és tiszta hit jóleső világossága haloványulni
kezdett Arábiában az Abbaszidáknál és Enzeluszban az Ommejádoknál: mind jobban
és jobban felderült s terjedezett a nyugati műveltség addig szunnyadó fénye.
Mert a világ - hála a Mindenható kegyes gondviselésének - nem maradhat sokáig
sötétségben. A fény, ha egyik részen kialvóban van, máshol mihamarább felragyog,
hogy jóleső világosságot terjesszen az emberek között! Nevezetes a dologban,
hogy az iszlám dicsőségének ez a lealkonyulása nem annyira a középen, mint inkább
az északi végeken mutatkozott. Csakis úgy volt lehetséges, hogy az oroszok,
a Nyugat felkelő napjától segítve, sikerrel támadták meg s verték vissza a Volga,
a Kama, a Don és az Astarkhani tenger (Kaspi-tó) mellékén lakó testvéreinket,
s a kánok feldöntött trónjain megalapították a moszkvai kettős kereszt uralmát.
Ez az uralom pedig Kazan és Asztrakan bukása óta óriásilag megnövekedett és
megszilárdult, mert az iszlámtól eléggé meg nem világosult pusztai lakók egész
seregei pártoltak át bégjeikkel együtt a kereszténységhez, Oroszország pedig,
mely tudta értékesíteni a nyugati műveltségnek időközben megnövekedett, sőt
óriásira megnőtt vívmányait, könnyűszerrel nagy néppé, sőt hatalmas állammá
fejlődhetett. A meghódított területek mérföldjeinek számával nőttön nőtt az
orosz nép lélekszáma is; minthogy pedig még egyre növekedőben van, Allah a megmondhatója,
mily határokat ér el még a jövőben.
Azért voltam kénytelen ezt a kitérést tenni a történelem mezejére, hogy lássátok,
voltaképpen melyek az orosz nép alapelemei, s nevezetesen, hogy meggyőzzelek
benneteket, hogy ez a hitetlen nép alapjában véve a mi húsunkból való hús és
a mi vérünkből való vér. Az oroszok csak a vallásban, társadalmi berendezkedéseikben
és látszó viselkedésükben tartoznak valamennyire a nyugathoz, ám belsejökben,
vagy, hogy úgy mondjam: világnézetökben és életszokásaikban és erkölcseikben
mihozzánk tartoznak, sőt még túl is tesznek rajtunk az ázsiai gondolkodásmódnak
amaz árnyékoldalaiban, melyeket a mi szent hitünk rendszabásai némiképpen már
enyhítettek. Az orosz épp olyan lusta és fatalista, mint a legmegátalkodottabb
ázsiai, és soha nem él az iradei-dsuzie, vagyis a csekély akaraterő engedményével,
melyet mi Allahtól kaptunk. Az utálatosságig lusta, mert soha sem hat el füléig
a Korán intelme, hogy: "tataharn", vagyis: "tisztálkodjatok".
Aki pedig nálunk otthon bosszankodik azon, hogy az egyszerű nomád és falusi
nép túlságosan hatalma alá került az iszkhánoknak és derviseknek, menjen csak
Oroszországba és nézze meg az orosz parasztot, mily vak eszközévé süllyedt az
a pópáknak, mint téveszti össze a babonát a vallással s hogyan esett rút természetellenességekbe
tévedt szektáinak rabságába.
Nem kevésbé ázsiai a kormányformája - csak éppen azzal a különbséggel, hogy
a mi kényurainkban csak az akarat van meg, de nincs meg mindig az erő ez akarat
érvényesítéséhez; azonkívül pedig útjokban állnak a korán, vagy a patriakhális
alkotmány hatalmas rendelései - míg az orosz önkényuralom a maga korlátlanságában
a végrehajtó hatalom legerőteljesebb szerveivel rendelkezik, s már a legkisebb
mértékben sem feszélyezteti magát a patriarkhális társadalmi rend ősi szellemétől.
Olyan szörnyetegek, mint Naszrulla kán - kit egyébként csak a tadzsikok népe
tűrhetett meg s aki bizonyára nem élt volna sokáig a turkománok és az üzbégek
közt - nagyon sokan ültek az oroszok trónján. A cár akarata Isten akarata, s
nincsen az a Timur és Abdulla kán, aki oly kérlelhetetlen szigorral uralkodott
volna, mint a mostani ak-padisahok (fehér cárok) a Néva partjain.
Amíg mi meghajlással és egyszerű szelam-mal köszöntjük fejedelmeinket, az orosz
térdre borul, mikor meglátja a cárt; mert a mi kánjaink legjobb esetben a Rúm
szultánjának szolgáját, ez pedig a próféta utódját látják magukban, de a cárt
- szakasztottan úgy, mint a kínai császárt - Isten valóságos megtestesülésének
tartja népe.
Fölösleges külön elmondanom nektek, hogy az ily mértéket nem ismerő zsarnokság
csak rabszolgaságot s minden azzal együtt járó undok visszásságot teremt. Az
orosznál nincs csúszómászóbb nép egész Európában. A zsarnoktól való örök rettegés
különösen naggyá tette e népet a képmutatásban, s bár hasonló okok tették csalóvá
és gazemberré a tadzsikot, különösen pedig az eretnek perzsát, mégis biztosíthatlak
benneteket, hogy az orosz, ez az alapjában véve nem tehetségtelen, jóindulatú
és fejlődésre képes ember, még csúfosabban leledzik e bűnökben, s hogy az igazság
sokkal kevésbé van otthon Moszkvában, mint Iszfahánban.
Különösmód csúnyán burjánzik a lopás és a vesztegetés az orosz közélet minden
ágában. Igaz, hogy a pasák vagy efendik a Rúmban s a kánok vagy mirzák Perzsiában
ajándékokat zsarolnak azoktól, akik tőlük függnek s néha megsarcolják az állampénztárat
is, de az orosz hivatalnokok óriási és vakmerő visszaéléseihez mérve, mindez
olyan, mint az ártatlan szúnyogcsípés ahhoz a tátongó sebhez képest, melyet
az ágyúgolyó szakított. Hercegek, miniszterek és tábornokok, bírák, papok, s
lehet mondani, mindenki, a legszemérmetlenebb módon lop, hazudik és csal, s
ha igaz, hogy a perzsa rosszul érzi magát, mikor huszonnégy órán át legalább
egyszer nem hazudott, az oroszról is el lehet mondani, hogy valósággal meg kell
őrülnie, ha életében egyszer igazat mondott. Az ember, ki minden égtájon megőrzi
lelkének alapvonásait, természeténél fogva, mondom, Oroszországban is csak olyan
jó, mint máshol; de a kegyetlen önkényuralom kérlelhetetlen és tartós nyomása
az emberi erényeket ott már csírájában elfojtja, s valószínű, hogy még nagy
időbe telik, míg Oroszországban megszűnik ez az átok és kihajt az erények nemes
palántája. Ezért van az, hogy valahányszor láttam a bűnöknek azt a fertőjét,
melyben az orosz hivatalnoki osztály nyakig ül, mindig mély fájdalom fogott
el azért, hogy a nyugati műveltségnek éppen ilyen képviselői lettek a mi tanítómestereink,
s hogy nekünk éppen ily piszkos kezekből kellett kapnunk a jobb világnézet világosságát.
Sajnos, a sors rendelte úgy, s elfogódik a lelkem, mikor arra gondolok, hogy
mily hosszú és fáradalmas kerülő úton fogunk mi tulajdonképpenvaló célunkhoz
jutni.
Ha olvasva ez Oroszországról írott megjegyzéseimet, azzal a jogosult kérdéssel
fordulnátok hozzám, miképpen lehetséges, hogy ily szörnyű fattyúhajtásokkal
megvert állam és ilyen hibákkal éktelen társadalom a hatalomnak és a tekintélynek
mégis oly magas fokára juthatott, sőt világhódító is válhatott belőle: azt felelném
mindenekelőtt, hogy az orosz államszervezet kormányzó ereje régidőktől fogva
idegen, vagyis nem-orosz elemekből állt s bizonyos mértékig azokból áll még
ma is; nevezetesen a nyugati népek fiaiból, kik az orosz államnak rendelkezésére
bocsátották szellemi tőkéjüket, s az orosz népelem, bár csak külszínes, európaivá
tételével megadták az államnak azt az erőt, amellyel a szomszédságában levő
ázsiai mozlim országokon diadalmaskodhatott. Áttekintve az orosz állam körül
érdemeket szerzett államférfiak, tábornokok és tudósok névsorát, arra a tapasztalatra
jutunk, hogy e férfiak származásukra nézve jobbára finnek, lengyelek, franciák
és főképpen németek; maguk az oroszok gyűlölték őket mint jövevényeket, de az
orosz államnak azért mégis rendkívüli szolgálatokat tettek. Hogy példát említsek:
Szamarkand, Kkiva és Khokand meghódítását, az őszhajú jarim-padsát (alcsászárt),
kit ti is rettegtetek, Kaufmannak hívták. Ő is német származás. Az európai műveltség
szellemével ilyképpen fölvillanyozott nyers tömegek a bennök lakozó ázsiai lényeg
ellenére fölöttébb jelentékeny s Ázsia népeire nézve rendkívül veszedelmes hatalmat
képviselnek; hatalmat, mely az alkalmakhoz és viszonyokhoz képest hol európai,
hol meg ázsiai módon viselkedik; hatalmat, mely már birtokba vette Ázsia felét,
s idő múltával bizonyára még jobban előrenyomul.
Oroszország eme sikereinek láttára feltűnhetik minden moszlimhitű embernek,
hogy miért nem érhetett el ehhez hasonló eredményeket a Rúm szultánja, holott
ő is frank tisztekkel képeztette hadseregét, s még a polgári közigazgatásban
is alkalmazott európaiakat. Törökország bizony - sajnos! - vajmi kevés, vagy
éppen semmi hasznát sem látta az európai oktatásnak, melyet oly drága pénzen
vásárolt meg; nem látta hasznát annál az egyszerű oknál fogva, hogy a mozlim-ázsiai
tanítvány és európai keresztény tanítója közt sokkal nagyobb örvény tátongott,
mint a kereszténység közös kötelékével egyesített oroszok és európaiak közt.
A török állami szolgálatban levő európai ember előtt sohasem nyitották meg azt
a hatáskört, sohasem fogadták őt azzal a bizalommal, melyet Oroszországban megtalált;
minthogy pedig azonkívül minden lépten-nyomon számot kell vetnie azokkal az
óriási különbségekkel, melyet az európai és az ázsiai embereket elválasztják
egymástól, nagyon természetes, hogy a kísérletek már eleve hajótörést szenvedtek.
Oroszországban az udvar és a társaság legfelsőbb rétegei minden tekintetben
megkönnyítették az idegenek munkáját, míg Sztambulban az efendik a külföldi
hivatalnokokban csak kellemetlen vetélytársat láttak s kalifánk a maga fenséges
személyében nem mindig részesíthette hitetlen szolgáit a szükséges védelemben,
mert a mi szent hitünk alapvető rendszabályai, sajnos, kérlelhetetlenek minden
bidaat-tal (újítással) szemben s bűnös és tilalmas cselekedetnek nyilvánítják
a kafirokkal való minden szorosabb érintkezést, hát még azt, hogy tanuljunk
tőlük! Ezért van az, hogy a kereszténységben az oroszok jövőjüknek épp annyi
biztosítékát bírják, mint amennyire akadályozza az oszmánokat - bármely jelentékeny
számmal olvasztottak is magukba görög, szláv és örmény elemeket - az iszlám,
hogy a nyugathoz csatlakozhassanak. És ezért van az is, hogy a törökök minden
tanítás ellenére, melyet szinte egy évszázadon át kaptak az európaiaktól, csak
újabban kezdettek tanulni valamit a maguk erejéből.
[+] Vámbéry Ármin hátrahagyott írásaiból, melyekben egy Európába vetődött tatár képében figyeli meg a nyugati világot.
