Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Omar Khajjám
RUBÁÍK

(Képes Géza fordítása)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

1.
Előttem s előtted is volt nappal s éjszaka is,
Munkában állt fenn a keringő ég maga is.
Mindenütt, ahová lábad visz a föld kerekén:
Egy kedves szembogarát taposod, lépj bárhova is.

2.
Minden titok, mit a bölcs szive rejt melegen,
Kell, hogy a csodasasnál inkább rejtve legyen.
A kagylóban is elrejtve lesz gyönggyé az a csepp,
Mely a tenger szivének titkaként él odalenn.

3.
Alakra a korsó, ahogy összeállt, isteni szép.
Eltörni ne merd: kihívod az ivók seregét!
E fínom fejet, kezet, mit az alkotó keze gyúrt,
Milyen szerelem szülte s milyen bosszu veri szét?

4.
A kert a részeg fülemilét becsalni kinyílt:
Serleg ragyogott rá s a rózsa-raj, mi kinyílt.
Jött s a kertben a helyzetről így adta a hírt:
„Értsd meg: elnyílik és nem nyílik újra, ami kinyílt!”

5.
Mit ír rólam a sors tolla, van tudni okom,
Hisz én vagyok, ki a rosszat, a jót tenni fogom.
Tegnap s ma: nélkülem döntenek s nélküled is –
De holnap a bíró elé visznek majd. Mi jogon?

6.
Korsóst láttam minap a bazárban: megragadott,
Korongra tett s rugdalni kezdett egy tömb agyagot
És az agyag a maga nyelvén ezt mondta neki:
Légy kedves hozzám, hisz az voltam, ami most te vagy ott.

7.
Mondják: ott fenn paradicsom s igazi huri lesz,
Tej, méz folyik ott és bor: öröm, földöntuli lesz.
Ha itt a földön a bort választjuk s a szeretőt:
Mért kell félni – mikor a dolgok vége ugyis ez!

8.
Ó, szív, mivel a kor bajjal-gonddal vert meg
S hirtelen elszáll a testből tisztalelked:
Pázsitra heverj s néhány jó napot élj,
Mielőtt porodból puha pázsit serked.

9.
Hol vannak a régi jó barátok? – Mind elmerült.
Közűlük itt már egyet se látok: mind elmerült.
Egy bort ittunk az élet lakomáján, de nálam
Két-három körrel előbb berugott mind s elmerült.

10.
Ó, szív, e kivénhedt világgal már ne törődj!
Okos vagy, hát hiú hibákkal már ne törődj!
Elmúlt, ami volt s nem lesz uj abban, ami jön –
Légy víg: azzal, mi volt, s ami még vár, ne törődj!

11.
Az ég forgása felett győzni senki se fog.
Hány embert megevett a föld s még jól se lakott.
El ne bízd magadat, hogy téged meg nem evett:
Kár sürgetni: téged is elnyel majd, jó falatot.

12.
Mióta a Vénusztól meg a Holdtól fényes az ég,
Jobbat a tiszta bornál nem látott senki se még.
Bámulom a borárusokat. majd vajon ők
Annál, amit árulnak, jobbat kapnak-e még?

13.
Bármennyire az illat, a szín foglya leszel,
Bármennyire a rút vagy a szép bolondja leszel –
Friss forrás, csobogó vagy akár élet vize légy:
Léted végül a föld gyomrába omolva vesz el.

14.
Korsó hever itt, s mi benne áll, tiszta a bor:
Tölts hát a kupádba, idd ki. S most rajtam a sor.
Majd ott heverünk a keresztuton mint hamu, por
És már fazekas korsaja lesz a hamuból.

15.
A holdsugarak az éj szoknyáját felhasítják –
A bornál jobbat úgyse találsz, jó borod idd hát.
Mért kellene töprengened épp most, hiszen a hold
Még ezután is sokszor hinti sugarait rád.

16.
Partján a folyónak ha akárhol sarjad a fű,
Mondod: egy angyali lény ajakából sarjad a fű.
Lábad a pázsitra te rossz szándékkal le ne tedd:
Ott egy tulipánarcu porából sarjad a fű.

17.
Bor mossa, ne víz a testemet holtom után!
Bor és kupa szánja vesztemet, holtom után.
Jön majd az itélet, és ha vágysz látni talán:
A kocsma porában, ott kutass csontom után.

18.
Bort mért iszom én? Nem alkohol mámora kell!
Nem lázadozó, dühödt tivornyák sora kell!
Kell: önkivület, rövid, lehelletnyi csupán –
Ám ezt hogy elérjem én: a kocsmák bora kell!

19.
Jöttünk s rohanunk el – s ha haszon vár: hol van?
Hosszanti fonálhoz a keresztszál hol van?
Oly sok ragyogó fej, annyi láb, karcsu, finom,
Égett hamuvá – de füstjük immár hol van?

20.
Szép is vagyok és illatos, ámul, aki néz.
Ciprusderekam és tulipánarcom igéz:
Mégsem derült ki, hogy itt e vidám élet ölén
Mért diszitett fel igy az örök égi müvész.

21.
Markodba mohón csak hiú szelet szoritasz,
S minden, mi van itt: torz töredék, sorsod is az.
Gondold meg: ami létezik, világunkon nincs –
Fontold meg: mi nincs, világunkon létezik az.

22.
Mindent e világon te kivánj, szív: ez a dolgod.
Oly szép e vidám kert füve – légy víg: ez a dolgod.
Zöld pázsiton egy éjjel örülj, s mint a harmat
Hajnalba vígan szállj fel, ha az ég hív: ez a dolgod.

23.
Ifjak s öregek, kik itt vagyunk, mit mivelünk?
Kergetjük az álmokat, mik csalják szemünk.
Ember nem időzhet itt e vénhedt földön:
Mennek – mi jövünk; mások jönnek és mi megyünk.

24.
Markodból a pénz, jaj, kicsuszik – hidd ezt el!
Éj lesz: zsigered vérben uszik – hidd ezt el!
Még senki se jött vissza, hogy elhozza a hírt:
Mi várja, ki innen bucsuzik – hidd ezt el!

25.
Bornál agg bölcsre leltem, szám szóra kinyílt:
Ó, mondd meg a Távozottakról adsz-e te hírt?
Így szólt: „Önts bort! Mi sem kerüljük ám el a sírt.
Hírt kapni azokról még soha senki se bírt.”

26.
Mondják, hogy a józan józanul támad fel;
Itt lenn ahogy élt, mindegyik úgy támad fel.
Én folyton a kedvest meg a bort tartom, azért,
Hogy végül a mennybe ővelük szálljak fel.

27.
Mint a gyors karaván, látod, az élet rohan el.
Víg pillanat is jön, te meg élvezd: rohan el!
Ó, száqi, ne edd meg ma a holnap gondját,
Inkább a kupát hozd, hisz az éj megy, rohan el.

28.
Jöttem – sohasem volt hasznom e föld kerekén?
És hogyha megyek, a földre másként süt a fény?
Semmit se fog ám hallani arról a fülem,
Hogy hát minek is jöttem ide s mentem el én.

29.
Bor nélkül, im, élni s hinni nem birok már
S terhet lehajolva vinni nem birok már.
Ó, drága a perc, midőn a száqi unszol:
„Még egy kupa bort!” – de inni sem birok már.

30.
Hirdeti ez: „Nálam a szent, isteni hit.”
Az meg üvölt: „Itt van a tiszta hit, csakis itt!”
Így huzakodnak, de az ég hangja leszól:
„Az sem igaz, ez sem igaz – egybe se higgy!”

31.
Vízcsepp született s a tengerár elnyelte.
Porszem született s a földdel olvadt egybe.
Jöttöd s tovatűntöd itt a földön ennyi:
Egy légy ideszállt s eltűnt – ki tudná: merre?

32.
Fürkésztem a fürge fazekas műhelyét:
Járt egyre a mester lába, forgott a kerék.
Egy sáh feje, koldus keze: ez volt az agyag,
Ez adta a korsó tetejét és a kezét.

33.
Ó, drága barátom, neked elmondhatom itt:
Rubin bor, ezüst test: ez, ami kedvre derít.
Ott fenn, ki megalkotta világunkat rég,
Bajszomra, szakállamra biz ő nem hederít.

34.
Jó, rossz – ez az emberi nem véribe van.
Sora dönt, hogy örül-e bárki, vagy bajba rohan.
Égtől te ne kérj tanácsot – hisz, mit tud az ég?
Tanácstalanabb tenálad ő százszorosan.

35.
Bahrám – poharát fogta: vidám volt e hely itt.
Most látni gazellát, meg oroszlán hever itt.
Bahrám, ki kötéllel fogott el vadszamarat:
Nincs! őt meg a sír, miként vadat, fogta el itt.

36.
Láttam fent egy kakast Túsz vára falán.
Kávúsz koponyája porba merült árván.
Bámulva reá im a kakas szólt: „lám, lám!
Csengő meg a dob néma. Mikor szólt? Soha tán.

37.
Én és a bor, a dalnok és e rom-sarok itt,
Szív, lélek, a serleg – ruhán is bor ragyog itt.
Poklok kínja se rémít, üdv s remény se vakít:
Por, szél, tűz, a víz se köt le – szabad vagyok itt.

38.
Jöttél ide, áttörve a lélek sürüjét
S itt elragadott az öt, a négy, hat meg a hét.
Idd csak borod – ó, sejted-e: honnan hoz a szél?
Örvendj, te ki nem tudod: hova torkollik a lét!

39.
A sors be sok életet vetett s aratott!
Kár bánatot enned: sose volt haszna, tudod!
A telt poharat jobb ha a markomba adod,
Hogy ujra igyam. Mi méltó volt rá: már élt valahogy.

40.
Most nincs se hideg, se túlmeleg: napfény villog.
Lemosta a felhő a lombot, a szirmot.
Zengi csalogány sárga rózsának a titkot:
Harsányan, im, ezt kiáltja: „Bort kell innod!”

41.
Száqi, rózsa s a fű most a tiéd: víg jutalom.
Egy hét, annyi se kell s por lesz mind, szürke halom.
Idd hát a borod, tépd le a rózsát – majd keresed.
A füvet, a rózsát: avar lett, váz, suta lom.

42.
A lét be sötét: görbe uton gond s a bajok.
Balsors nehezűl rád, s a szív egyre sajog.
Ó, hála az Égnek, a sok csapás okait
Mástól sose kell kérni: tebenned van az ok.

43.
Mondják sokan: a menny és benne a huri: jó.
S én mondom: szőlő levétől megittasulni jó.
Ragadd meg e készpénzt s a hiteltől vond vissza kezed:
Dobszó ha dübög: messzire elvonulni jó.

44.
Jaj, a fiatalság könyve már végire ért.
Élet tavaszához a tél jég-keze ért.
A víg kedvű madár, melynek neve ifjuság volt,
Jött és tovaszállt – mikor? alig, hogy ide ért.

45.
Érd csak be kevéssel – ne várd, hogy sokat kapsz – nem!
Nem lesz a világ jobb, de talán rosszabb sem.
Markodban a bor – a kedves fürtjét simogasd:
Minden tünik el, nem marad itt e néhány nap sem.

46.
Ha bort nem iszol, hagyd az ivót sorsára,
Példázataiddal őt ne tedd próbára!
Hogy bort nem iszol, arra ugyan büszke ne légy:
Nyelsz száz falatot, melynek a bor csak szolgája.

47.
Kedves vagyok és illatos, ámul, aki néz.
Cédrusderekam és tulipán arcom igéz.
Mégsem tudom, hogy itt e vidám élet ölén
Mért díszített fel így az örök égi művész.

48.
Felhő gomolyog, könnye pereg s éled a fű.
Nem szabad ugy élni, ha nincs bor, rózsaszinű.
Elnézem a friss, sűrű füvet – majd a sirom
Füvére ki fogja mondani, hogy gyönyörű!?

49.
Épp most, hogy a kert rózsabokra csupa gyümölcs,
Mért tétlen a kéz? Kupát s tüzes bort ide – tölts!
Vad ellenség az idő, akit te gyülölsz –
Ily szép napot elcsípni nehéz – Igyék, aki bölcs!

50.
Kering csak az ég – a bölcsre, rád, nem sokat ad,
Mindegy neki: a hét, vagy a nyolc szám hive vagy.
Meg kell halnod, s mindegy, ha a lét rólad leszakad:
Hangya esz meg a sírban, vagy réten a vad.

51.
Markodban igazság soha nincs – s még te bizol?
Csábít a remény, igy élsz s a kétség letipor.
Tudatlanul halsz meg, mindegy: iszol, nem iszol:
Hát fogd a kupát – nem hazudik benne a bor.

52.
Ó, te, akinek szülője a hét és négy
S a héttől, a négytől minden ízed lázban ég –
Önts bort – neked én ezerszer is megmondtam:
Nem térsz ide már vissza. Ha elmégy: elmégy.

53.
Ó, szív, te a rejtett titokig már sose jutsz.
A bölcs s az örök gondolatig már sose jutsz.
Idd hát a piros mennyei bort – ennyi elég,
Mert tán oda, hol mennyei fény vár, sose jutsz.

54.
Most nézz ki a kertbe: látsz mennyei példát.
Kauszar folyik ott tán? indulj ki, ne félj hát!
Ó, édeni reggel! Ma a Kauszart ne kivánd:
Egy édeni arcúval az Édent éld át!

55.
Ült lenn egy részeg ember az utca kövén:
Sem eb-hit, sem igaz hit, se világ, se mennyei fény;
Sem Isten, sem igazság, sem törvény, se tudás –
Hol látsz ilyen erőt a két világ kerekén?

56.
Jó bort iszom én s vidám vagyok – természetem ez.
Vakhittől s hittől megszabadultam, mert végzetem ez.
Kérdeztem a szép lányt: Menyasszonyi díjad mennyi?
Így szólt: Vidám szíved a díj, elég nekem ez.

57.
Bort igyál, mert az örökélet benne van.
Mit hívsz az ifjuság örömének, benne van.
Bor csillog, rózsa s a kedves vár: részeg fejjel
Egy percig örülj: egy percben az élet benne van.

58.
Már hátamat az idő meggörbitette,
Olyan vagyok, kinek nem jó semmi tette.
Indult ki a lélek – mondtam én néki: „Ne menj!”
Szólt: „Mit tegyek? A ház széthull düledezve.”

59.
Lélek meg a test elszakad itt lenn s tova mégy.
Lét titkainak függönye libben s tova mégy.
Önts bort, no igyál – azt se tudod, honnan jössz!
Légy víg, hiszen azt sem tudod: innen hova mégy.

60.
Mondják: Ha iszol, pokolra jutsz – mást ne remélj!
Ez szófia szó: Igazsághoz fel sosem ér.
Ha a szeretők és borivók elkárhoznak:
Holnap már puszta lesz a menny, mint a tenyér.

61.
Múló a világ – múljon el, ezzel ne törődj:
Vár víg mulató-had, vele szívj egy levegőt!
Hűség e világi életben sose volt:
Most máson a sor – ám követed majd te is őt.

62.
Szívem a tudománytól nem hült ki soha még.
Szívből ennyi titok nem került ki soha még.
Hetvenkét éven át töprengtem, éjszaka, nappal:
Kiderült, hogy semmi nem derült ki soha még.

Vissza az Omar Khajjám sátra alattba