Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Omar Khajjám
RUBÁÍK

(Erődi Harrach Béla fordítása)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Erődi Béla, Harrach (Szászrégen, 1846. ápr. 16. – Bp., 1936. máj. 5.): nyelvész, földrajzi író. A bp.-i tudományegy.-en a keleti nyelveket tanulmányozta. Vámbéry Ármin biztatására tanulmányait Konstantinápolyban folytatta, s beutazta Kisázsiát, Egyiptomot és a Balkán országait. 1870-ben hazatért és tanári oklevelet, 1875-ben pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett török és perzsa nyelvekből. Előbb bp.-i tanár, 1882-től a fiumei gimn. ig.-ja, 1889-től a kolozsvári, 1892-től 1919-ig, nyugdíjazásáig a bp.-i tankerület főig.-ja volt. Elnöke volt a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanítókat vizsgáló orsz. bizottságnak. Ritka nyelvtehetség volt, 15 nyelvet sajátított el. A török és perzsa nyelvekkel foglalkozott, maradandó műfordítások őrzik nevét (Omar Khajjám: Keleti gyöngyök, Hafiz dalai, Firdauszi stb.). 1875-től a Földrajzi Társ. titkára, 1893-tól 1904-ig pedig elnöke volt. – F. m. Mikes Kelemen életrajza (Pozsony – Bp., 1885); Fáraók országában (.Bp., 1888); Utazásom Szicília és Malta szigetén (Bp., 1895); A Szentföldön (Bp., 1899). – Irod. Thirring Gusztáv: E. B. emlékezete (Földrajzi Közl. 1936).

1.
A korcsmából reggel egy hang igy kiált:
Víg czimborák, deli ifjak ide hát.
Töltsétek meg ezt a kancsót s igyatok,
Mielőtt még nem telik le sorsotok!

2.
Óh te, aki egyedül vagy kedvesem,
Becsesebb vagy mint szivem és két szemem:
Mi vón drágább, mint az ember élete?
Bálványom te, százszor drágább felette.

3.
Ki vezetett téged ide részegen ily éjszakán?
Leemelvén fátyolodat, ki hozott el egy magán?
Ki hozott, hogy szárnyra keltél, mint a gyors szél, hirtelen.
És a titkon égő tüzet felszítottad lelkemen?

4.
Mig e kurta földi pályán éldelénk,
Bánatot csak s bút rakott a sors elénk.
A teremtés müvéről nincs egy adat;
Elmegyünk s a kétely folyvást megmarad.

5.
Bölcs papom, hej – teljesitsd egy óhajunk:
Mutass utat, az istenhez akarunk. –
Mi jól járunk, a te szemed bandzsalit;
Orvoshoz menj, ne bántsd mások dolgait.

6.
Kelj fel gyorsan és jer hozzám kedvesem;
Fejtsd meg, kérlek, ezt a talányt énnekem:
Kézről-kézre add a kancsót, hadd igyunk:
Igyunk addig, míg kancsóra jut porunk!

7.
Ha meghalok, mossák borral testemet.
S borkancsóból sírjanak gyász-éneket:
S hogyha tán az ítéletkor keresnek,
A korcsmának küszöbén heverek.

8.
Ne bizzál, hogy megéred a holnapot;
Vigadj tehát, fejtsd el a bút, bánatot.
Óh hold arczú, piros szinű bort igyál:
Mert a hold jár és holnap már nem talál!

9.
Bár lehetne a szerelmes mindig részeg és bolond.
Megvetett és ne törödjék, mondjon reá, ki mit mond.
Mert ha józan az agyvelőnk, a búbánat s gond lefog.
De részegen azt mondjuk: hadd jőjjön, ami jőni fog.

10.
E gaz földhöz mért kötné a bölcs magát;
Istenemre, vajjon neki az mit ád?!
Bár okulna, ki részegnek nevezett;
Mert nem tudja, a korcsmához mi vezet.

11.
Azt mondják, hogy magasztos szó a Korán
S mégis ritkán hangzik hívő ajakán.
De a serleg nyakán fénylő iratot
Nemde pajtás, éjjel-nappal olvasod?

12.
Ha nem iszol, ne gáncsolj mást, nem fog azon;
Borért, – ha kell, – az istent is megtagadom.
Szenteskedve kiáltod, hogy » Nem iszom bort!«
De az álszín százszorta több bűnbe sodort.

13.
Bár arczom szép és kellemes illatom,
Tulipán arcz, sugár cziprus alakom:
Még sem tudom, hogy szobrászom engemet
E siralom-földre mért is teremtett?

14.
Oly tömeg bort szeretnék én inni össze,
Hogy siromból szálljon mindig fel a gőze.
És az ivók, kik síromnál keseregnek,
Maradjanak borgőzömtől holtrészegek.

15.
Reménységben sok baráthoz kösd magad.
A jelenben elég, ha egy jó akad.
Száz víz- és kőkába nem ér egy szivet:
Hagyd a kábát s a hű szivet keressed.

16.
Ha kezembe veszem bortelt serlegem
S az örömtől heverek holt-részegen:
Minden perczben száz nagy csoda ragad, visz:
Fényök, mint tűz, s beszélők, mint tiszta víz.

17.
Bort igyál; mert két lehellet az élet.
És ha lefolyt, többé benned nem éled.
Az élőket a föld romba tiporja:
Légy te hát rom éjjel nappal a borba.

18.
Szót fogadunk a bor parancsszavának.
Lelket nyujtunk ránk mosolygó ajkának.
Borkancsót tart kezében a pohárnok
S a bor lelke ajkán van a pohárnak.

19.
A kincsromban bor s dal között guggolunk:
Zálogban van lelkünk, szívünk, poharunk.
Nem vár a kegy, büntetést sem rettegünk,
A tűz, víz, föld s levegő is kivülünk.

20.
Hitlenségtől hitig csak egy lehellet,
Valótól a kételyig egy lehellet.
Töltsük hát el a szusszanást örömmel.
Mert életünk egy szusz alatt telik el.

21.
Oh sorskerék! gyűlölségből pusztitasz.
Bősz dühödben zsarnokságod a vigasz.
És te óh föld, ha feltúrják kebledet,
Akkor kapjuk csak a drága kincseket.

22.
Pár nap alatt folyt le az én életem.
Elfütyült, mint szél a puszta téreken.
Amig élek, két napon a bú nem fog:
A tegnapin s azon, amely jőni fog.

23.
Ahol ez a rubint nő, a bánya más,
Ez egyetlen gyöngynek jegye ujra más.
Véleményünk e tárgyakról mind hibás.
Mert szerelmünk talányának nyelve más.

24.
Mivelhogy még ifjuság az én korom,
Borivásban töltöm el; így akarom.
Keserű bár, ne gyalázd, mert jó nedű;
S mert életem, épen azért keserű.

25.
Sorsod szivem, egész vérig elkínoz
S minden új nap reád új meg új kínt hoz.
Mért is jövél óh szegény sziv, testembe,
Ha majd megint el kell válnod belőle?

26.
A mai nap holnappal nem kecsegtet,
Jobb, ezt még ha agyadból is kiveted.
Ha szived nyílt: ne töltsd napod hasztalan;
Mert nincs példa, hogy állandó percze van.

27.
Ha nincs szükség, ne veregesd az ajtót,
Fogadd békén, mit a sors ád, roszat, jót;
Mert csak azon koczkán folyhat a játszma,
Melyet a sors az égtekén kijátsza.

28.
Bús szerelmes volt a kancsó, úgy mint én.
Sovár szemmel függött lánya hajfürtén.
E kacsó itt a kancsóhoz tapadva
Az ő karja s alatta a lány nyaka.

29.
Előttünk már sok hajnal s est eltelék.
Ezen okból forgó nevet nyert az ég.
Kérlek, azért lépj a földre vigyázva,
Mert ott porlik egy lány szeme pillája.

30.
Bálványtemplom s mecset mindegy isten előtt.
Harang-e vagy imaének dicsérje őt.
Templom, szószék, kereszt, szentelt olvasó
Mind csak isten dicséretét czélozó.

31.
A létezőt isten rég följegyezte,
De a jó és rosztól távol ecsetje.
A sorsra van írva az, mi jőni fog.
Hasztalan hát a töprengés, bánatok.

32.
Nem mondom ki mindenkinek titkomat,
Nem mondhatom hosszan, rövid szavamat.
Van egy honom, de azt le nem írhatom;
Van egy titkom, de azt ki nem mondhatom.

33.
Hamis pénznek nincsen köztünk kelete,
Víg lakunkból a seprő kiseperte.
Jött egy öreg a korcsmából s szólt hozzám:
»Bort igyál, mert sok lét jön egy lét után!«

34.
Az istennel szemben kell a lemondás,
Az emberrel furfang, álszín, semmi más;
Minden furfang, a mi csak jött fejembe.
Elemem volt, de végzetem leverte.

35.
Ha idegen jót tesz veled, rokonod.
Ha rokonod bánt, elennek tarthatod:
Tartsd a mérget, ha jó, ellenméregnek,
Tartsd az ellenmérget, ha árt, méregnek.

36.
Nincs szív, melynek távolléted ne fájna.
Nincs lény, hogy ne hatna bájad reája:
Jóllehet te nem nézed, ki mit tevő.
Értted mégis hány embernek feje fő!

37.
Mig nem iszom, nincs igazi jó kedvem.
Részegen meg nagyon nem fog a fejem:
Van egy közép, mámor s józan lét között:
Ez az élet, s rabul engem lekötött.

38.
Aki adta e korsónak életét,
Ki hinné, hogy ő maga azt törje szét?
E szép fejet, nyakat, kezet, mily szerelem alkotá,
Mily nagy lehet a gyűlölség, mely pusztitást hoz reá.

39.
Félsz nagyon a halál és a semmitűl,
Pedig ebből még egy tömeg lét kerűl.
Hogy feléledt Jézus által életem,
Távol szállt az örök halál előttem.

40.
Végy tavaszszal egy tulipánt serleget,
S rózsaarczú kedveseddel üritsed.
Bort igyál, mert a kék kerék szél-sebes,
Észrevétlen beléd kap és eltepes.

41.
Ha ügyeink vágyunk szerint nem mennek,
Mire valók a töprengés, nagy tervek?
Hányszor nyögünk felsohajtva kínunkban:
Későn jöttünk’ s távozásunk korán van.

42.
Mivel nekem ég és sors nem kedvezett,
Higyjen, aki akar, hét vagy nyolcz eget
Mondom, engem két napon a bú nem fog:
A tegnapin s azon, amely jőni fog.

43.
Ugyan Chejjam, mért töprengsz egy bün miatt?
Az a bánat s töprengés tán javithat?
Ki nem bünös, kegyelmet sem várhat az;
Bünért van a kegyelem; mért hát panasz?!

44.
Senki sem bir a titkoknak fátyoláig hatni fel:
Oly rejtettek, nem érted meg, bármi józan eszeddel.
Nincs más tanyánk, mint e föld, e nyomorult.
S ennek is a titka olyan bonyolult.

45.
E mulandó lakásunkban ide lenn
Tőlem telő buzgalommal kerestem.
S láttam, hogy a hold arczodtól sápadott.
S a cziprusnál szebb, karcsúbb az alakod.

46.
Templomokban, mecsetekben, gyüldékben
Kiki tart, hogy a pokolban ne égjen:
De kik értik titkait az egeknek,
Azok ilyen semmitől nem remegnek.

47.
Ha bejártad a földet bármennyire,
Amit láttál s hallottál, az semmi se’ ;
Hogyha egyik sarktól futsz a másikig.
Ép’ ugy semmi, mint ki hon elzárkozik.

48.
Álmomban így szólott hozzám egy öreg:
A jólétet nem az álom termi meg.
Félre veled halált jelző feladat;
Ugy is alszunk eleget a föld alatt.

49.
Ha az ember a lét titkát ismerné,
A halálnak titkát is megértené;
Ha nem érted ezt ma saját éneddel,
Éned nélkül holnap ugy sem éred fel.

50.
Hogyha egykor a hét ég mind összecsap,
S elsötétül a sok csillag, hold és nap:
Megragadom ruhád szélét s kérdezem:
Óh teremtő mért ölted el életem?!

51.
Ne avassuk a szószátyárt titkunkba.
Csalogánytól tartsuk szintén eldugva.
Nézd, hogy sebzed szivét annyi embernek.
Hogy másokkal közlekedni nem mernek.

52.
Hej csapláros, e világból maholnap már kikopunk.
Nem is lehet örökösen e nyomoru föld honunk:
De a miglen áll a kancsó közöttünk,
Ne félj pajtás, kezünk közt az istenünk.

53.
Bor s virág közt jó sokáig sétáltam,
De a földön nem teljesült még vágyam.
Bár a bortól nem értem meg terveim,
Letérni a szokott utról nincs helyin.

54.
Kezemben bor, szivem ég a lángokon,
S ez az élet, mint a higany eloson.
Kelj fel, mert a szerencse csak álomkép,
És az ifju lángja, mint viz tova lép.

55.
Mi szerető hitetlen, más muszulmán,
Mi a sovány hangyák, más bölcs Szolimán.
Amit adunk, halvány arcz és rongy ruhák.
Mert a selymet más sátorban árulják.

56.
Bort inni és vignak lenni, elvem ez.
Tévelyt s vallást megtagadni, hitem ez.
A világot megkérdeztem, mit kiván,
Hozományul szívörömet kért csupán.

57.
Nem érdemlek én sem pokolt sem eget,
Nem t’ om, isten mily agyagból teremtett.
Dervis vagyok, hitlen, s mint a szajha, rút:
Nincs szerencsém, hitem s nem kell égi út.

58.
Ember a te szenvedélyed: házi eb,
Vigyorog csak s néha morog legfelebb;
Ravasz róka, hunyász alvó, mint a nyúl.
Falánk farkas és mint tigris, dühre gyúl.

59.
Ez a patak partján növő zöld mi szép.
Egy angyalnak ajkán virít, azt hinnéd;
Azért halkan lépj a kicsiny fűszálra.
Mert rózsaarcz hamvaiból csiráza.

60.
Minden szív, mely barátságtól áthatott,
Látogasson zsidó gyűldét, templomot;
A ki nevét szeretetre véste fel.
Paradicsom s pokolra az nem figyel.

61.
Egy korty ital Kavusz király birtokánál többet ér,
Értte adnám Kobád trónját s nem adnám Thusz földeér.
Többet ér a szerelmes szív sóhaja,
Mintha álszent kebelét felszakasztja.

62.
Bár a büntől undok lettem, rút s nyomorult.
Reményem, mint bálványzóé, el nem borult.
Ha ittasan felébredek, ujra iszom,
S lányom ölén lehet pokol, paradicsom.

63.
Nem iszom bort, élvezetet kivánva.
Sem mint erkölcs és hit ellen izgága.
Tudton kivül lélegzeni akarok;
Hogy bort iszom s részeg vagyok, ez az ok.

64.
Van pokol és lesz, mondja az elfogult;
Ez hazugság: higyje, a ki rászorult.
Mert ha részeg és szerelmes a pokolba lemegyen,
Holnap az a paradicsom üres, mint a tenyerem.

65.
Sabankor a bort meginni hit tiltja.
Redzsebkor is, mert az isten hónapja:
Redzseb. Saban a látnok- és istené.
Rámazankor igyunk, mert ez emberé.

66.
Ramazan jött, lejárt a bor ideje.
Kell, hogy kiki szokását most letegye.
Eczet lesz a bor, némák a poharak,
És a szajhák soká szűzen maradnak.

67.
Düledező kervanszeraj a világ,
Benne éj s nap egymást folyton felváltják.
Száz Dzsemsidnek asztaláról hulladék:
Sirgödör az, hol száz Behram feküvék.

68.
Most, hogy virít, mint a rózsa, szerencséd.
A borkancsót ugyan félre mért tevéd?
Igyál, mert az idő konok ellenség.
És ilyen percz, minő ez most, nem jő még.

69.
E kastély, hol Behram vigan borozott,
Most vadon s a zerge, arszlán tanyáz ott.
Behram, ki több szamarat nem üz, gyötör,
Hálója lett most neki a sírgödör.

70.
Felhők szállnak s eső hull a ligetre,
Narancs színű bor nélkül ma ki lenne?
E zöldségben mi élvezzük vágyinkat,
Hát azon, mely porunkból nő, ki vígad?

71.
Hej barátim, tudjátok-e, ma péntek.
Pohár helyett ma a kancsót vegyétek.
Egy pohár bor jó máskor, ma több elkél:
Mert nagyobb a mai nap a többinél.

72.
Mivel a föld busit szivem tégedet,
És testedből kimegy tiszta szellemed:
Menj a zöldbe s élvezz ott egy pár napig,
Mig porodból szint’ olyan zöld csirázik.

73.
Lehet a bor többféle, de egy a lény,
Majd állat lesz, majd változik s lesz növény:
Nem hiszem, hogy elnyomd lényét, az erőt.
Mert alakja több, de csak ez tartja őt.

74.
Csakugyan nincs füstje bűnöm tüzének.
Senkitől én biztos reményt nem érek.
Hogy fogom a fejem, te mit látsz azon?
Ha fogom is ruhád szélét, nincs haszon.

75.
Kire hátad biztonsággal ráveted,
Nyisd fel szemed s meglátod, hogy ellened.
Szerezz most csak kevés számú barátot,
S beszélj vele távolról, ha találod.

76.
Oh tudatlan, ez a hústest semmi se,
Ez a kilencz kúpos ég is semmi se;
E rosz földön fejét ki se veszitse,
Vigadj, mert a lét egy percznyi semmi se.

77.
Keress zenét, bort és hurit, ha az van;
Vagy csermelyt a liget partján, ha az van:
Hagyd a poklot, ne kérj mást, mert valóban
Csak is ez a paradicsom, ha az van.

78.
Egy öreget láttam jőni ittasan a korcsmából,
Hóna alatt imaszőnyeg, kezében egy pohár bor:
Hej apát úr, – szólék – ugyan mit tevél?
Bort igyál, – szólt, – mert e világ forgó szél!

79.
Egy mámoros fülmile a kertbe ment,
S látva ott a rózsát s habzó serleget,
Hozzánk repült s csevegett egy dalt nekünk:
» Kár hogy nem jő vissza lefolyt életünk.«

80.
Chejjam, a te tested olyan, mint a sátor teljesen.
És a szultán benne lelked s lakása a végtelen.
Ha a szultán sátorából egy más helyre költözik,
A cselédek felszedik, azt s másutt mint felütik.

81.
Mikor Chejjam foldozá a bölcsészet sátorát,
Beesett a bú kelyhébe s megégeté ott magát.
Jött a párka, ketté vágta sátorának kötelét,
És a vevő semmire sem becsülte az ész művét.

82.
Fűbe fekszem tavaszszal egy hurival
És kancsómból élvet ád a borital;
A világ had mondjon bár mit én reám,
Kutya legyek, ha vágyom a menny után.

83.
Kellemes a palaczk rózsaszín bora,
Ha koboz szól s kesereg a fuvola;
Az álszent is, ki a borról mit sem tud,
Kedves, hogyha száz mérföldre tova fut.

84.
Nem kedves e világ, ha nincs korcsma, bor,
Ha nincs zene, amely vele egybe forr.
Kereshetek e világon bármit is.
Az örömélv igaz, de más mind hamis.

85.
Ha kiszállnak az élőknek lelkei,
Az istenség titkos leple elfedi.
Bort igyál, mert nem tudod, hogy mi valál;
Vigadj, mert nem tudod, lelked hova száll.

86.
Hogy meghalunk, való; minek hát az élet?
Szerencsét ne vadászsz; ugy is el nem éred.
Távoznunk kell innen; hogy miért, az titok;
Mért ne kutatnók hát, ami túl lenni fog.

87.
Egy élten át csak a bornak dicséretét zengtem.
S mi a bornak barátja volt, az vett körül engem.
Óh te jámbor, vajha az észt mesteredül adnám;
Légy víg, mert a mestered is tanulni jár hozzám.

88.
Hitetlennek, neveztek el, nem vagyok az pedig:
Szent emberek, nézzétek csak, bennetek mi rejlik.
Vádoltak, hogy megvetem azt, mit rendel a Korán,
Pedig bűnöm iszákosság s fajtalanság csupán.

89.
Ha egyedül kéjeidnek áldozol,
Tudd meg tőlem, hogy mint koldus távozol;
Vizsgáld inkább, mi vagy s honnan származál.
Tudd meg, mit tészsz és a lelked hova száll.

90.
A mindenség életünknek egy kis pontja,
Az Oxus vérkönyeinknek kis patakja;
A pokoltűz kínainknak egy szikrája,
És az éden földi élvünk boldogsága.

91.
Lázadó rabszolga vagyok, hol van akaratod?
Lelkem sötét, hol van fényed, hol vigyázó karod?
Ha üdvöt adsz a jámbornak, ki utadon halad,
Kell, hogy megadd, de hol van itt kegyed és irgalmad?

92.
Nem tudom, hogy az a lény, aki teremtett engem,
Rút pokoli szörny, vagy pedig fen lakik a menyben?
Bor, lant, szép leány s a zöld liget, ez bennem az élet:
Te meg várod sopánkodva az édeni élvet.

93.
Bort iszom s a világ kikel ellene.
Mondván, hogy a bor a vallás ellene:
Most, mivel a bor ellen a hit kikel,
Azért iszom, mert ellenvért inni kell.

94.
Szétszakasztá a hold az éj köntösét.
Bort igyál hát, élvezd e percz örömét;
Vigadj, örülj; mert utánunk még soká,
Sok ezerszer világít a hold alá.

95.
Ne tudd be a sors forgandó kerekének,
Mi örömet s bút az egek rád mérének.
Mert szerelem útján járva nem vagy te rab,
De nálad a sors ezerszer nyomorultabb.

96.
Nincsen paizs, mely feltartsa a sors nyilát,
Nagyság, ezüst, arany neki mitsem árt.
Minél többet vizsgálom az életet:
Jó csak a jó, minden más csak képzelet.

97.
Sajnos az a szív, mely végkép le nem mond,
Folyton tépi, rágja a bú és a gond.
Csak a könnyű, lemondó szív lehet víg,
A többi mind nehéz búval eltelik.

98.
Ki szivébe öröm magvát vetette,
Egy napját is búban el nem vesztette.
Vagy az isten akaratát kereste,
Vagy nyugodva borpoharát emelte.

99.
Mikor isten porból testem alkotá,
Éltem után tudta mi fog várni rá.
Tudta nélkül én semmit sem vétkezém,
Pokolban hát ok nélkül mért égjek én?!

100.
Ha már ittál bort az egész héten át,
Ihatsz bátran pénteken is, meg nem árt.
Tartsd egynek a pénteket és szombatot,
Imádd istent, de ne imádd a napot.

101.
Kegyedet és irgalmadat isten! zengi világ, ég:
Mért hogy mégis a vétkes párt az édenből kiűzéd?
Ha hű vagyok és te hozzám kegyes, az nem kegyelem,
Kegyelem az, ha megbocsátsz, amikor én vétkezem.

102.
Vesd félre a tudományt és vedd fel a telt serleget,
Ne törődj a meny s pokollal, jobb ha Kauszert keresed.
Add el borért turbánodat; vígadj, mert a bölcs örül.
Selyem helyett fejedet egy rongy szalaggal kösd körül.

103.
Mit nyertem én, gazdagságot a világtól? Semmit se.
Mi van a lefolyt időből kezeim közt? Semmi se.
Én a vígság lángja vagyok, ha kialszom, semmi se.
Én vagyok a Dzsem pohara, ha eltörtem, semmi se.

104.
Hol a tánczkar? Igyuk e bort, hogy a nap itt ne lássa,
Boldog az, ki emlékezhet hajnali borivásra.
Három tárgy van, melyet nagyon szeretek:
A részeg fej, a bájos lány és a regg.

105.
Lefolyt éltünk, mindegy azért, ha édes, ha keserű.
Kiszáll lelkünk, Nisaburban avagy Belchben egyre jő.
Bort igyál, mert utánam és utánad még sokáig
Járkál a hold le s fel utján egyik ponttól a másig.

106.
Furcsán folyik ez az élet, karaván;
Vigyázz, mert a vigság is megy lábnyomán.
Ne törődj te, hogy az utód mit ér el,
Bort igyál és lásd mint telik az éjjel.

107.
Ki az eget és a földet teremté
Bús szivünkbe mennyi sebet vert belé.
Mennyi piros ajkat s ámbra fürtöket
Föld mélyébe, por keblébe temetett.

108.
Gondtalanok, ne éljetek cselekkel,
Mert tudjátok, hogy ezeknek mi felel.
Ne dobjátok szélnek a szent életet.
Igyatok, ha a hű barát véletek.

109.
Jó barátom, erősségül a bort add.
S tedd pirossá ambraszínű arczomat.
Ha meghalok, mosd meg borral testemet,
És szőllőfa koporsóba temessed.

110.
Mely napon az ég lovát megnyergelék
S Jupitert s a Pleiadokat teremték;
A Sorstanács megírta a sorsomat;
Nem vagyok hát oka, ha ő sorsod ad.

111.
Kár hogy nyersek egyék az ért kenyeret.
S hiányosak bírják az ép kincseket.
A török nők szeme, mely ránk villoga,
Tanonczoknak, raboknak lett birtoka.

112.
A lét könyvből majd ki leszünk tisztázva.
S be is dőlünk a halálnak karjába.
Pohárnok hej, folyadékot, bort nekünk.
Folyadékot, bort hamar, mert por leszünk.

113.
Most, mivelhogy szivemben még élet ég,
Ugy hiszem, hogy minden talányt megfejték.
De ha az ész világánál tekintem,
Életem tünt s látom, biztos semmisem.

114.
Szamarak mind, kik szőnyeget imádnak,
S nyakat hajtnak képmutató igának.
Járnak-kelnek jámborság és bűnbánásnak meziben,
Igaz hitet árulnak és roszabbak, mint hitetlen.

115.
Ha kitépik életfámnak gyökerét
És tagjaim ott hevernek szerteszét
És poromból ha kancsókat csináltok,
A bor által új életre támadok.

116.
Te, ki előtt semmit sem nyom a vétek,
Küldj tanitót, hadd hirdesse a népnek;
Hogy a bölcsnek nevetséges rögeszme,
Ha bűntől a gondviselés függene.

117.
Tudtom nélkül teremtettél kezdetben,
Aggódom is létem fölött szertelen;
Fájdalom, mi elmegyünk és nem tudjuk,
Minő czélból jöttünk, voltunk s távozunk.

118.
Ha sok bűnöm rendre mind elgondolom,
Verejtéktől gyöngyözik a homlokom.
De ha a rab megbánja a bűnt, hibát,
Ura néki nagylelküleg megbocsát.

119.
A fazekas gyúrván a nyers anyagot,
Akarván, hogy nyerjen kemény alakot:
Meddig üti oly kegyetlen s tapossa?
Mit gondol? hisz embereknek hült pora.

120.
Azok is, kik jelesei földünknek
S értelmökkel az égig is föltünnek:
Olyanok az égi tanban, mint az ég,
Fejök hajlott, zavart s csalfa lángban ég.

121.
Bort igért az isten nekünk édenben,
Mért rendelné, hogy ne igyuk ide lenn?
Megsebzé egy arab Hemze tevéjét,
Neki tiltá Mohammed, hogy bort igyék.

122.
Élveidből csak a puszta hír maradt,
Jó barátul nem birsz, csak egy poharat.
Ne vond vissza kezedet a serlegtűl,
Vigadj, mert csak ő maradt meg egyedül.

123.
Majd ha áll a világ és mi nem vagyunk.
Nem lesz akkor sem hirnevünk, sem porunk.
Nem volt a föld tökéletes életünk.
S nem változik, hogyha mi már elmentünk.

124.
Azok is, kik a világot befuták
És kincsekért a két gömböt felturák:
Nem hiszem, hogy tudták volna azok is
A lét kérdést, mi igaz és mi hamis.

125.
Kezünkből az élet – sajnos – kiszalad.
S a halálnak kezétől sok szív szakad.
A túlonról nem jő vissza senkisem.
Hogy azoknak hogylétéről kérdezzem.

126.
E nagy urak, kik kevélyek czimökre.
Mint le vannak bútól, gondtól nyűgözve!
Legszebb az, hogy nem is ember szerintök.
Az, a ki nem szenvedély-rab, miként ők.

127.
Ez a zsarnok domborodó égi bolt
Bárkinek is, de egy bút ő fel nem old:
Ha látja, hogy egy szívseb tán béheged,
Azonnal e sebre ő tép uj sebet.

128.
Ifjuságunk lapjai már vége felé haladnak,
Véget érnek élvei a gyönyörű szép tavasznak.
A vígság és kedv madara, melynek neve ifjuság.
Nem tudom, hogy mikor jött és azt sem mikor tova szállt.

129.
E forgandó földön siess, élvezd, mit egy percze ád.
Ülj a vígság trónusára s szíjjad az élv poharát.
Nem törődik isten bűnnel és vallással, hiheted:
Élvezd azért mindazt, ami felderíti szivedet.

130.
Nézd e néhány buta papot, mily fen hordják fejeik:
Vakságukban ők magukat legbölcsebbnek képzelik.
Ne bántsd te azt, mert hitük azt mondja már:
Mind eretnek, aki, mint ők, nem szamár.

131.
Bár lehetne mindig vígan a korcsma;
Bár az álszent ruhája fellángolna!
Száz darabban hullna le kék köntöse,
Hogy az ivó csoport szerte tépdesse!

132.
Meddig leszesz rabja szín- és illatnak?
Vágyaid a jó s rosz után mit adnak?
Volnál bár a Zemzem, vagy az élet-víz,
Utad mégis mindig le a földbe visz.

133.
Ne add fel a borivást, ha van borod.
Mert tettedet százszorosan megbánod.
Rózsa nyílik, fülemile énekel,
Ily időben szőrzsák, hamu kinek kell?

134.
Mig az isten más enyhitő bort nem ad,
És az egek nem csókolják lábamat,
Mondhatják, hogy ne igyam bőjt idején,
Ha az isten nem mondja, nem értem én.

135.
Bort iszik az, aki szilárd s joga van,
Mert erő van, mint életvíz a borban.
Ha nem iszik Ramazankor valaki,
A sok roszból az imát is hagyja ki.

136.
Sirporomat jó ha szerte hányjátok.
Igy élőknek példájául szolgálok.
Csináljatok borral gyurmát belőle,
S a borhordót tapaszszátok be vele.

137.
Mióta az ég felüté sátorát,
S előttünk a teremtésnek titka zárt:
Az ég ura, mint buborék alakot
Poharában több Chejjamot alkotott.

138.
Vigadj, örülj; mert a bánat végtelen.
A csillagok sokszor állnak egy helyen.
S poraidból ha égettek téglákat,
Belőlük más díszpalotát csináltat.

139.
Vigadj itt lenn, mert más élők jőnek majd.
S lelked akkor a test után kiált jaj-t.
S koponyádat, hol ész lakott valaha.
A fazekas lábaival tapodja.

140.
Boldog az, a kinek szive tudatlan,
S nem jár dsübbe, szuf és derve ruhában.
Mint grif madár felrepül az egekbe
S nem mint bagoly ül romok közt epedve.

141.
Csak az ivók tudják, mi a rózsa s bor,
Nem pedig a gyámoltalan és botor.
A titokról mit sem tudó, kivétel,
Mert az élvet csak ivóknak rejték el.

142.
A korcsmában csakis borral mondhatunk,
Piszkos névnek tisztulást nem adhatunk.
Hozzál bort, mert szemérmünknek fátyola
Szétszakadt és nincsen, aki megfoldja.

143.
Szélnek dobtam reménytelen életem,
Mivel vígan egy napig sem élhettem.
Most félek, hogy az idő majd nem enged,
Hogy a multért most vehessek eleget.

144.
Beteg szivem nem találta gyógyszerét.
Lelkem kiszállt s nem találta kedvesét.
Tudatlanul folyt le az én életem
S szerelmemnek talánya még fejtetlen.

145.
A szellemnek világában eszesek.
Az anyagi földön legyünk csendesek.
Amíg csak van fülünk, nyelvünk és szemünk,
Legjobb, ha szem, fül s nyelv nélkül lehetünk.

146.
Akinek van itt lenn egy fél kenyere,
S egy kis fészke, hová magát bevegye;
És senkinek sem ura, sem szolgája,
Mondd, legyen víg, mert üdv az ő világa.

147.
Ne ültessük a bú fáját szivünkbe,
Tartsuk inkább az élv könyvét felütve.
Bort igyunk s a szív szavára figyeljünk;
Mert tudjuk, hogy nem sokáig élhetünk.

148.
Mit sem nyertél fényben, hogy én engedelmes vagyok.
Mit sem vesztél hatalmadból, hogy bűneim nagyok.
Óh bocsáss meg istenem és ne sujts a bűn után.
Tudom ugy is, későn büntetsz, s megbocsátasz korán.

149.
Kezem, amely nem emelt csak serleget,
Furcsa vó’ n, ha Koránt fogna s szószéket.
Te száraz szent, én meg nedves fajtalan,
Ugy t’ om, hogy a nedves nem ég a lángban.

150.
Senkinek sincs rózsaarczu kedvese,
Hogy idővel a tövis ne tépdesse;
Igy a fűsű ha száz részre nem szelik,
Nem símítja kedvesének fürtjeit.

151.
Bár vó’ n mindig szőllőnedv a kezemben,
S húri arczu bálvány ha vó’ n fejemben!
Mondják, isten megtiltja ezt énnekem.
Teheti, de parancsát én megvetem.

152.
Elmentünk s az idő könyet hinte ránk.
Mert száz gyöngyből csak egyet átlyukgatánk.
Mivel nagyon tudatlan az embernem.
Százezer szép eszme maradt fejtetlen.

153.
De szép e nap; se nem hideg sem meleg.
A rózsáról port isznak a fellegek.
A csalogány dalolgat és tova száll:
»Sárga virág, ne keseregj, bort igyál!«

154.
Szeretném, hogy ha már egykor nem élek
S rólam, mintegy regeképen beszélnek.
Zúzzák össze testemet a porhadót
S csináljanak a korcsmának borkancsót.

155.
Bort igyál, bort, mig földön a neved áll.
Ha bor van a szivedben a bú kiszáll.
Bontsd le sorban bálványodnak fürteit.
Mig lebontnák testednek csont izeit.

156.
Mielőtt a sötét bú s a bánat nyom,
Rendelj nekünk rózsaszín bort bálványom!
Nem vagy arany, gyáva botor, oh ne hidd.
Hogy sírodból feltúrjuk holt tetemid.

157.
Hogy eljöttem a világra, mi haszna?
Nem hiszem, hogy távozásom fényt hozna.
Senkitől sem hallottam még fülemmel,
Mi oka, hogy jöttem s miért megyek el.

158.
Az égi bölcs tudja mind a titkokat.
S ízről-ízre mindenik csepp vérbe hat.
Embereknél használhatod a kétszint.
De nem nála, ki tud mindent egyenkint.

159.
Boritaltól az ábránd kap szárnyakat.
S a tudomány arczán szépség-pir fakad.
Ha nem iszunk Ramazánnak haván át,
Üljük meg most Seval előéjszakát.

160.
Vigadj, mert az idő eljő csakhamar.
Mikor a föld minden élőt eltakar.
Bort igyál és ne szürcsölgesd a rosz bút.
Mert belőle a jövőknek majd kijut.

161.
Éjjeimet töprengésben szenvedem.
Szemem gyöngye, végig foly a keblemen:
Nem szí bort a koponyám, mert bú nyomja,
Hogy is telnék a felfordult koponya.

162.
Amint hajlék a bőjtre és imára,
Elérhetni véltem, mit szűm kivána.
De tisztátlan lettem egy kis szél miatt
S egy korty bortól a bőjtöm is megszakadt.

163.
Megigézett a rózsa-arcz varázsa.
Örömmel nyúl kezem a telt pohárra.
Élvezem is tagjaimat, ki mit ér,
Mig mindegyik összegébe visszatér.

164.
Lágy szerelem nagy hatályra soh’ se jut.
Olyan, mint a tűz, mely félig kialudt.
Nem néz időt: éjt, napot a szerelmes,
Nincsen nyugta, nem szomjas és nem éhes.

165.
Meddig töltöd önimában éltedet?
Meddig töprengsz a lét és nem lét felett?
Bort igyál: mert élet után halál van;
Legjobb azért, töltsük álom- s mámorban.

166.
Ha átléptem kettőnk közt a közfalat.
Öröm-élv közt ragad kezem poharat.
Kedvesem hí, az idő meg kedvező,
Most kell élnem; ki tudja, ily pecz ha jő.

167.
Vannak, akik hiúk s nagyon túlzottak.
Mások húri s Kauszer után vágyódnak.
Meglátják majd, ha a függönyt felfödted.
Hogy mindnyájan távol estek tetőled.

168.
Mondják, hogy van paradicsom s húri lány.
Illatos bor s méz foly a kert patakján.
Leányt és bort így hát joggal szeretünk.
Mert hisz épen végczélunkhoz sietünk.

169.
Mondják, hogy van húri és Kauszer;
Benne foly bor, méz, czukor és más bűszer.
Töltsd meg hamar a pohárt s add kezembe.
A jövőnél jobb a jelen ezerte.

170.
A hegy maga feltáncolna, hogyha borral itatnád.
Valóban mind bolond az, ki gúnyolja még a pohárt.
Mit papolsz, hogy szokjam le a boritalt.
Tudd meg, hogy a testnek a bor lelket ad.

171.
Szivem néha szorul a szűk kalitban.
Szégyenli, hogy víz és sárból gyúrva van.
Töprengtem, hogy e tömlöczöt széttörném.
De megakadt lábam Sere szent kövén.

172.
Mondják, hogy jő nemsokára Ramazan,
S tilos a bor harmincz nap egymásután.
Saban végén iszom hát, mig kitelik.
S elheverek részegen egy hónapig.

173.
Ha szerettek, félre galád beszéddel.
Oltsátok el a bút szőllő levével.
Ha meghalok, csináljatok poromból egy cserepet.
És dugjátok a korcsmának falába ha elrepedt.

174.
Néha tiszta, néha zavart italunk.
Néha pelast, néha berdet hordhatunk.
Közönyös ez a valódi bölcs előtt,
Hát a halál-eszme is így éri őt?

175.
A lét titkát senki meg nem fejtheté,
Önmagából nem lépett még kifelé.
Ugy látom, hogy inastól a mesterig,
Minden hitvány, mi anyától születik.

176.
Hogy boldog légy, mérsékeljed vágyaid.
Vesd a nyügöt, a mi jó- és roszra vitt.
Légy elégült, mert forog az égi bolt
És az élet múló, amint eddig volt.

177.
A sorsfüggöny háta megett ki sem járt
S az isteni gondviselés titka zárt.
Hetvenkét év éjjel-nappal tünődtem.
De a talány még fejtetlen előttem.

178.
Mondják, hogy nagy tanács lesz a végnapon
S a jó isten haragudni fog nagyon.
De a harag nem jellemez jóságot:
Meglásd, istent jó s szelidnek találod.

179.
Bort igyál; mert ez aggályt űz szivedből
S tájékoztat a hetvenkét nap felől.
Hogyha iszod e vegyszerből csak egy ment.
Tested ezer betegségtől, bajtól ment.

180.
A bor tilos, de itt még az merül fel.
Ki iszsza és mennyit iszik és kivel
Igy, ki számot tart e három pont felett.
Az csak ivó s bizonynyal csak bölcs lehet.

181.
Kitöltöm egy men pohárba óborom.
S megelégszem, ha két kortyra kiiszom.
Elválok az ész- s vallástól háromszor,
S nőm leszen a gerezd lánya, a jó bor.

182.
Bort iszom s a bölcs, miként én, belátja.
Hogy az isten, ha iszunk is, nem bánja.
Tudta isten, hogy én leszek borivó,
Ha nem iszom, tudatlan a bölcs tudó.

183.
Ha az ivó gazdag, akkor romba dül.
Részegsége izgágát és zavart szül.
Esmaragdból egy szemerkét dobok rubint pohárba.
És a bánat kigyójának szemefényét kivájja.

184.
Vannak, kik az igazat nem keresik
S eszükön túl nem terjednek lépteik.
Uri ruhát öltenek fel magukra
S rágalmakat dobálgatnak másokra.

185.
Ha az égen a hajnalpir felreped,
Vedd kezedbe a csillámló serleget.
Az igazság keserű az ember-szájban, ugy mondják.
Igy hát ezen oknál fogva borban van az igazság.

186.
Itt az idő, zöldtől ékes lesz a föld,
Mint Mózesnek keze, a fa rügyet ölt;
Mint Jézusnak, nyilik a föld kebele,
És a felhők szeme könyet önt bele.

187.
Ne kinozzad azon czélból magadat,
Hogy szerezhess ezüstöt és aranyat.
Vigadj, amíg lehelleted meg nem fagy.
Mert ellenid vigadnak, ha sírban vagy.

188.
Minden korty bor, melyet csaplár méreget.
Szemedből olt égető bú tüzeket.
Óh nagy isten, nemde a bor olyan szer.
Mely a szívből száz bánatot, bút kiver.

189.
Ha kifesti az ibolya szép szinesre köntösét.
És a zephir kifejleszti a rózsának levelét:
Okos az, ki ezüst testü kedvesével bort iszik,
S földhöz csapja kelyhét, ha mind egy cseppig kiüritik.

190.
Irgalmadat az álszent nem ismeri,
Az idegen nem ismer úgy, miként mi.
Mondják, hogy a bűnöst veted pokolba,
Higyje, a ki nem ismer, az ostoba.

191.
A világnál többet ér egy korty ital.
A hordócsap felér száz sziv vágyival.
Melylyel ajkad letörlöd a bor után.
Az a kendő több, mint ezer teilesszau.

192.
Óh barátim, ha majd gyülést tartotok.
Élvezzetek, legyen boldog napotok.
S ha a csaplár pohárt emel reátok,
Szegény Chejjam emlékére igyátok.

193.
A sorskerék nekem soh’ sem kedveze.
Nem bájolta füleimet víg zene.
Nem élveztem bár egy percznyi örömet.
Jött a bú és tengerébe merített.

194.
Egy pohár bor száz vallást, száz szivet ér.
Egy kortya is nagy Chinánál többet ér.
A világon mi van bornál becsesebb?
Keserü, de ezer szivnél édesebb.

195.
Csak növeszti az ég szivünk bánatát.
Elragadja megint tőlünk, bármit ád.
A jövendők egyike sem jőne el.
Hogyha tudná, az ég velünk mit mivel.

196.
Bort igyál, mert bor ád örök életet.
Az ifjunak bor ád ezer élveket.
Éget, mint a tüz, de a szív bánatát
Eloltja, mint az élet-viz; igyál hát!

197.
Mit ád neked, barátom, a lét gondja.
Szivedet a hasztalan gond mért nyomja?
Élvezd inkább vigan ezt a világot,
Mert nem kérdik a lét-ügyben tanácsod.

198.
Visszatértek a halottak a porba,
Parányaik távol vannak szétszórva.
Vaj’ miféle az az ital, amelytül
A végnapig rajtunk vakság éje ül?

199.
Ugy élj, mintha tied vó’ n a föld java.
Mintha ékes és puszta vó’ n e tanya.
Vigan élj e rendetlen és zord tanyán.
Mintha mennél egy-két napi lét után.

200.
A dogmák csak arról szólnak, amik istent illetik.
Add felét a kenyerednek annak, aki éhezik.
Ne rágalmazz; ami káros, másnak azt ne cselekedd
S én adom – ha kell – a mennyet: hozd a boros serleget.

201.
Az időnek gyors folyama engemet
Száz búbánat örvényébe temetett.
Mint a rózsabimbó, szorult a szivem
S mint tulipán fürdik saját vériben.

202.
Az ifjunak fődisze a borital,
És ha élvez egy bájos szép ifjuval.
Viz a földet egykor romba sodorta;
Jobb azért, ha romok leszünk a borba.

203.
Tölts rubint bort kristály tiszta pohárba.
Mely a müvelt világ körét bejárja.
Hisz tudod, hogy a világon minden por.
Melyet a szél elseperhet. Hol a bor?

204.
Te, akit egy világ keres epedve,
Dervis vagy úr, mind egy a te szemedbe.
Neved zeng, de süketek nem hallanak,
Mindenütt vagy, fájdalom, nem lát a vak.

205.
Ha velem van barátom, bor kell nekem.
Ha bánat nyom, könynyel teljék két szemem.
Mivelhogy e föld mulékony sárfészek.
Legjobban tesz az, ki benne holt részeg.

206.
Ne igyál bort müveletlen paraszttal,
Mert részegen sok bajban elmarasztal;
Este perel, minden rútat merészel.
Másnap gyötör engedelem kéréssel.

207.
Csak az tied, mit az isten kirendel,
Ne vigy harczot vágyid miatt sziveddel.
Sokat rakni szivedre hát ovakodj,
Mert a végczél: hagyj itt mindent s takarodj.

208.
Igyál szivem e szűz tiszta nektárból,
Emlékeül annak, aki elbájol.
A szőllőnek vére a bor s így biztat:
Megengedem, hogy véremet kiigyad.

209.
Rózsaszinü bort igyatok; itt a rózsák évkora.
Bort igyatok, hárfa pengjen és sirjon a fuvola.
Én iszom és örül szivem, soha ily jót nem ivott.
Te nem iszol? Mit én bánom; menj hát s egyél kavicsot.

210.
Hogyha bús vagy, végy egy darab zöld hasist.
Vagy kupádból a rózsaszin bort üritsd.
De te szofi sem ezt sem azt nem iszod.
Ételed kő; menj hát s egyél kavicsot!

211.
Láttam, amint dolgozott egy fazakos.
Az agyagra kegyetlenül rátapos.
És az agyag hozzá ily szót intéze:
Mért csapkodsz ugy, ember voltam, miként te.

212.
Ha bort iszol, igyál okos emberrel,
Rózsaarczu és mosolygó szépekkel.
Ki ne fecsegd és tartsd magad csendesen.
Néha igyál, keveset és rejtekben.

213.
Bort igyál, ha hí a rózsaarczu szép.
Ellenszert végy, hogyha a bú férge tép.
Én iszom és örül szivem; soha ily jót nem ivott.
Te nem iszol? Mit én bánom. Menj és egyél kavicsot.

214.
Itt a hajnal; kelj fel csupasz fiatal,
Töltsd e kristály pohárt tele rubintttal.
Mert ily perczet, bármennyire keresed.
Nem ad ez a hűtlen csalárd föld neked.

215.
Egy korty bor több, mint Dsem ország rendszere.
Illata jobb, mint Mária tápszere.
Reggel korán a részegek sóhaja.
Több, mint Bu-Szaid s Edhem kínja és jaja.

216.
Az igazság üres ábránd, költelem.
Mért hogy mégis bú bánt érte, óh szivem?
Türd sorsodat, s jó ha a bajt viseled,
Mert az irást nem törlik ki te érted.

217.
Ki jött vissza, ha elment a nagy útra?
Hogy az élő tőle bármit megtudna?
Vigyázz, ne hagyj semmi reményt itt alatt.
Mert te elmész, nem jösz vissza; s itt marad.

218.
Mindig szeldel létedből a nap és éj,
Ne türd hát, hogy port hintsen rád nap és éj:
Mondom, azért éjjel-nappal vígan élj.
Mert te nem léssz, de fennmarad a nap s éj.

219.
A sorskerék eltakarván a titkot.
Ezer Ajazt és Mahmudot legyilkolt.
Bort igyál, mert élted vissza nem kapod,
Nem jő vissza, ki a földről kikopott.

220.
Te, kinek a föld urai készségesen adóznak.
Tudod-e, hogy mely napon van legjobb ize a bornak?
Vasárnapon, hétfőn, kedden, csütörtökön, szeredán.
Pénteken és Szombaton, de mindig a nap derekán.

221.
Óh szép ifju, szemed csalfán rám tekint.
Ülj le mellém s tépd szivemből ki a kínt.
Szemed igéz, de ha pohárt ragadtam,
Nem hagyod, hogy a bájitalt kihajtsam.

222.
Jobb, ha neked bornál titkom beszélem,
Mint nélküled hajlongjak a szószéken.
Minden élők teremtője! hitem ez;
Mindegy most már, sujts érte vagy kegyelmezz.

223.
Társalogj az okos, müvelt emberrel.
A tudatlant száz mértföldre kerüld el.
Ha mérget ad a bölcs ember, idd ki azt.
Öntsd a földre, ha italt ád a paraszt.

224.
A rózsákat felhő-lepel rejti még:
Szivem eped, várja még hogy bort igyék.
Ne feküdj le, idejében aludjál.
Igyál szivem addig, míg a nap fenáll.

225.
Mint pók, titkos világomba szövődtem.
Várva, hogy uj világ tárul előttem.
Senki sincsen, kivel titkom közöljem.
Azért ott, hol bementem, ott kijöttem.

226.
Legyőzhetlen vágyat oltál szivünkbe
S meghagyád, hogy senki tőle ne függne.
Igy a tilos és szabad közt habozunk,
Poharat adsz, de nem hagyod, hogy igyunk.

227.
Elmentek ők, de egyik sem tért haza.
Hogy a függöny titkát nekünk meghozza.
Nem segit az ima, csak az alázat.
Ha ez nincs meg, rakd félre az imádat.

228.
Dobálj port az ég szemébe, mit se félj.
Bort igyál és bájos nőkkel kedvre élj.
Nem igaz, hogy egyik ember ima, másik kegy hive
Mert azokból, kik elmentek, jött-e meg csak egyike?

229.
Bár nem gyüjtém a megadás gyöngyszemét.
S nem seperte szívem lábad szemetjét;
Nem hiszem, hogy megvond tőlem kegyedet.
Mert imával nem gyötörtem füledet.

230.
Első dolgunk, hogy élveket hajhászunk,
Azután az öt imától bucsuzunk.
Hol a kancsó áll, jegyezd meg vigyázva,
Imaképen hajlik fejünk utána.

231.
Bábok vagyunk s játszik velünk a nagy ég.
Való biz ez, nemcsak ábránd, nem árnyék.
Valóban a sakk-táblán mi báb vagyunk,
S játszma végén a szekrénybe csukatunk.

232.
Mi a világ, e zord agyrém? ha kérded.
Hosszu volna elmondanom tenéked.
Árnykép ez, mely a tengerből tünve fel.
Később megint a tengerbe merül el.

233.
Szerelmesek és részegek vagyunk ma.
Bort imádni megyünk bálvány-templomba.
Így lételünk, ha levetjük én-ünket
A mindenség trónusához közelget.

234.
Kedvesem már megint hozzám fordula,
Nyúljon élte mint búm olyan hosszura.
Szemeimbe kacsintott s elment tova,
Mintegy mondva: Tégy jót s vesd a habokba.

235.
Itt a hajnal, kelj fel óh élv forrása,
Szürcsöld a bort és perdüljön a hárfa.
Mert nem él majd, ki most álmát aluszsza,
S a ki elment, az soha sem jő vissza.

236.
Óh te, ki a szivek titkát ismered,
S felemeled azt, ki tűr kínt, keservet,
És a bűnöst felmented, ha visszatér,
Uram isten, bocsáss meg hát bünömér’ !

237.
Thusz falára szállt egy madár röptibe’ .
S leült Kavusz koponyája elibe;
Megkérdezte a madár a koponyát.
Dicsőséged s a hárfahang hol van hát?

238.
A világnak dolgairól ne kérdezz.
Arról se kérdj, a jövőben hogy mi lesz.
A jelen percz legyen zsinórmértéked
És a multat s a jövendőt ne kérdjed.

239.
Ne sápadozz, a jövőben bármi ér,
Ne remegj a kétes szinü jelenér’ .
Élvezd mohón mindazt, ami élvet ád:
Addig mig az ég nem dörgi: » Elég hát!«

240.
Jó tanácsot adnék, ha elfogadnád.
Kétszinűség köpenyegét ne vedd rád.
A föld egy percz, a túlvilág örökös.
Egy perczért hát az örökkel ki ne köss.

241.
Meddig mondom, hogy tudatlan születtem?
Semmiségem nagyon nyomja kebelem.
Derekamra papi ruhát aggatok,
Tudod miért? Mert muszulman pap vagyok.

242.
Ha részeg vagy Chejjam, ne légy szomoru.
Ha lánynyal vagy, távol legyen a ború;
Mivel a föld végső dolga semmiség;
Hidd, hogy nem vagy; de mivel vagy, vigan légy.

243.
A mint tegnap beállítok egy fazekas műhelybe.
Láttam ott kétezer kancsót, hol szólva, hol fülelve.
És a kancsók hozzám szóltak, saját nyelvén mindegyik:
Hol a mester, hol a vevő, hát az árus hol, melyik?

244.
Amint tegnap részeg fővel elmentem egy ház előtt.
A korcsmából részeg fővel egy kulacsos öreg jött.
Apát, – szólék, – az istenért, nem félsz inni vén hamis?
Szólott a pir: isten kegyes; jobb, menj, igyál magad is.

245.
Meddig busulsz sikertelen ügyedért?
Ha bízol a jövendőben, a bú sért.
Légy víg, dobd le a gondot, bút s jegyezd meg.
Bor legbőszebb ellene a keservnek.

246.
Becsben áll a bor az okos embernél,
Életvíz az s én Ilyés, ki vele él;
Erősítő balzsam a szív s léleknek,
Isten mondá: Csínján vele éljenek!

247.
A bor tilos, de te azért csak igyál
Reggel-este síp és hárfa hanginál.
Hogyha találsz olyan bort, mint a rubint
Földre hints egy cseppet, aztán idd ki mind.

248.
Hetvenkét nép ugyanannyi hitet vall.
Csak én élek a szeretet tanával.
Mi az iszlam, hitetlenség s a vétek?
Czélom te vagy s más ürügygyel nem élek.

249.
Ha jó tettem egyes, vétkem tizszeres,
Az isteni jóságért légy kegyelmes.
Ne szítsd fel a gyülölséget közöttünk,
A szent sírra, kérlek, bocsáss meg nekünk.

250.
Víg szellem a pohárban a borocska,
Lélek az, mely be van fojtva kulacsba.
Méltó társam csak az, aki nem untat.
Éltessük hát a bort, a mi társunkat!

251.
Óh sorskerék! nem ismersz sót, kenyeret;
Mint a halat, meztelen hagysz engemet.
Ruház minket a szövőszék kereke;
Óh sorskerék! lásd, hálásabb az, mint te!

252.
Óh Chejjam! az idő téged kigúnyol.
Ha szivedet föltépeted a bútól.
Szól a hárfa, itt a serleg, idd ki hát.
Mielőtt még kövön látod darabját.

253.
Ha nem jut ki a rózsából, van tövis:
Ha nincsen láng, elég nekünk a tüz is.
Ha nincs köpeny, papi söveg és mecset,
Hát a templom, harang, szószék mit vétett?

254.
Ha nem akar békét az ég, legyen harcz;
Hogyha nincsen jó hirnevem, van kudarcz.
Rubint színű bor csillog a pohárban.
Ha nem iszol, van fejed és kő is van.

255.
Itt a hajnal, az éj fátyla szétrepedt;
Kelj fel, igyál, dobd félre a keservet!
Igyál szivem, mert sok hajnal néz majd ránk.
Mikor a föld keblét nézi az orczánk.

256.
Ez a világ csupa festmény, csupa kép,
Korlátolt az, ki ezek közt félve lép.
Ülj le, igyál, örülj, élvezz és nevess,
Hogy az árnykép és festménytől ment lehess.

257.
Deli nővel, ki üdébb, mint rózsaszál,
Ne távozz a rózsáktól és bort igyál;
Míg éltedet a halál zord viharja,
Mint a rózsa levelét, elsodorja.

258.
Meddig ütsz zajt a világi baj ellen?
Kelj fel inkább s élj vígan a jelenben.
Mikor majd a földön a zöld fű fakad.
Ürítsd ki a szinig töltött poharat.

259.
Hitvány gonddal ne gyötörd az agyvelőd.
Helyette jobb kancsót ürits mindelőtt;
Járj a szőlő lánya körül, légy nyomán,
Mert mint szabad anya, jobb a tiltott lány.

260.
Kedvesem szép, szivem érte lángban ég;
Ha nem volnék néma, sokat vallanék.
Uram isten, látott ily kínt valaki?
Szomjam elől futnak a viz habjai.

261.
Végy egy borral telt palaczkot kezedhez,
És aztán a fülmilével versenyezz;
Mert ha a bort csendben inni kellene,
A kancsóból » g l u g l u« nélkül ömlene.

262.
Ha már el is követted a nagy vétket.
A teremtő nagy kegyelmét ne kétkedd.
Hogyha bár ma meg is halnál ittason,
Megkönyörül holnap porló csontodon.

263.
Forgásodat nem szeretem sorskerék!
Tégy szabaddá, lánczra méltó nem valék.
Hogyha csak a botort, balgát kegyeled.
Csak nem tartasz bölcs tudósnak engemet?

264.
Munkásabbak vagyunk, mint te nagy mufti!
Részegen is okosabbak vagyunk mi.
Te embervért mi szőlővért ürítünk;
Szólj igazat, ki vérengzőbb közöttünk?!

265.
Legjobb, hogyha borkancsónál vígadunk.
A jelen- és multtal mit sem gondolunk.
A kölcsönzött lelket váltsuk ki vele,
Mert az észtől elég békót visele.

266.
Mikor majd a halál percze közeleg.
S széthull testem, mint ágról a levelek:
A világot a rostán áthajtanám.
Mielőtt a kőmivesnél porzanám.

267.
Az égi bolt, amely nyomja fejünket.
Előttünk, mint papir-lámpa, ugy tüntet;
A világ a lámpa, a nap a góc rajt,
A festmények képezik az emberrajt.

268.
Por és vízből teremtettél; mit tegyek?
Te szőtted a gyapjam, selymem; mit tegyek?
Mindazon jót s roszat, mit elkövetek,
Te olvastad fejemre; én mi tegyek?

269.
Jer barátom, tegnapi bút temessünk.
A jelen percz legyen zsinormértékünk.
Mert azoknak, kik e földről kilépnek,
Kortársai a hétezer évesek.

270.
Ne foszd meg a bortól soha magadat,
Mert bor az ész-, szív- s vallásnak lelked ad:
A sátán is, ha ivott vó’ n a borbul,
Ádám előtt kétezerszer leborul.

271.
Rajta tánczos, járjon lábad, ha taps kell;
Bort igyunk a narczisszinü szép nőkkel.
Husz pohártól még nincs igen nagy kedvünk.
De megnő, ha hatvan pohárt üritünk.

272.
Vágyaimnak ajtaját hogy becsukám,
Nem ember és ember most nem számit rám.
Barátom csak egy, ki velem kezet fog.
Igy csak engem s őt érdekli, mi vagyok.

273.
Mindig bánt az ég forgása mindig sért.
Fellázadok gyenge fejem- s szivemért.
Nem vagyok bölcs, hogy a földről kilépjek,
Sem eszem nincs, hogy nélküle eléljek.

274.
Hányat látok, kik föld felett szunyadnak.
Hányat, kik a föld keblében porladnak.
Ha vizsgálom, mit fedez a semmiség,
Hány van, a ki elment, de hány nem jött még.

275.
Ha kegyes vagy, nem bánt engem a vétek;
Ha te látsz el, a nagy úttol nem félek.
Ha arczomat elborítod fehérre.
A fekete könyvtől ugyan ki félne?

276.
Ne gondold, hogy a világtól félek én,
Vagy a halált, lélekválást rettegém.
A haláltól mért féljek, mint valótól?
Azért félek, mert nem éltem elég jól.

277.
Ész-rabságunk, kérdem, ugyan meddig megy?
Akár egy nap, akár száz év, nekem egy.
Menj hozz hamar egy kancsó bort és igyál.
Mig porodból a fazekas borkancsókat nem csinál.

278.
Ostoba pap, mikor szünsz meg gyalázni?
Mi a csapszék s iszákosság baráti.
Tied csak a kétszin, ördöng s olvasó.
Mienk meg a szép leány s a borkancsó.

279.
Adjuk el a Chan és Kajzer fejkörvét,
Turbánt, mentét s vegyünk rajta víg zenét.
Az olvasót kétszinüség gyöngyivel,
Egy jó kancsó piros borért adjuk el.

280.
Mikor még a borlángban nem ég fejem,
Ellenmérgül mérget nyujt a föld nekem;
Méreg a bú ellenmérge a jó bor,
Ha ezt iszom, mit bánom, ha mérge forr!

281.
Más bajáért ugyan meddig pirulunk?
És a világ tüzén meddig sorvadunk?
Légy ember és állj fel, ha bú lesodort:
Ünnep van ma, igyunk rózsaszinü bort!

282.
Csatározom vágyaim ellen, de mit ér?
Haszontalan ez a bánat tettimér.
Elhiszem, hogy bűnömért adsz kegyelmet:
De az is fáj, hogy te tudod vétkemet.

283.
Mi vagyunk az iránytűnek két sarka.
Fejünk kettő, de egy testre ráforrva.
Lengésünk egy pont, de körül kört képez.
Jön a végnap és két fejünk egygyé lesz.

284.
Mivel hogy nem örökünk a föld hona,
Távol élnünk bor- s leánytól bün volna.
Mit töprengsz a teremtés és lét felett?
Ha elmentem, régi vagy uj ellehet.

285.
Ha illemből elmentem a mecsetbe,
Imádkozni soh’ sem jutott eszembe;
Képmutatás volt az egész ájtatom,
És ezt én ott ezután is folytatom.

286.
A földi baj velünk több bút nem itat;
Bort iszunk mi, ragyogó szép rubintot.
Ez a bor a világ vére; s mert a világ gyilkosunk.
Kérdem azért, gyilkosunknak szivvéréből ne igyunk?

287.
Szerelmedért mindegy, ha sujt száz bűnöm
És ha büntetsz szószegésért, eltüröm.
Ha sujtanál, hogy hódoljak tenéked,
Kevés volna a végnapig verésed.

288.
Későn jöttünk az élőknek sorába,
Méltóságunk azért szállott alábbra.
Amint várnók, nem foly biz ugy az élet;
Bár vó’ n vége, nekünk ugy is elég lett.

289.
Rosz a világ, ravasz leszek ezután.
Nem törődöm más, csak öröm s bor után.
Hátha mondják: isten máskép rendeli?
Ám tegye, de nem fogadok szót neki.

290.
Ha lehajtom a halálnak fejemet,
S ő tollatlan madárrá tép engemet;
Csináljatok poraimból borkupát,
Mert tán a bor illata uj éltet ád.

291.
Ha a világ folyására tekintek,
Látom, hogy sok a jót ingyen nyeri meg.
Én pediglen, óh nagy isten, mindenütt
Azt látom, mi vágyaimtól messze üt.

292.
A korcsmának főkortese én vagyok.
Lázitó a törvény ellen én vagyok;
A ki éjjel részeg fővel támolyog
S vérző szivvel hozzád kiált, én vagyok.

293.
Hány éjszakát töltöttünk el álmatlan.
Válásunkon keseregve bánatban.
Kelj fel s élvezz hajnal előtt egy perczig;
Mert utánunk sejh, sok hajnal eltelik.

294.
Itt a hajnal, ha kiittad a kupát,
A hir s jónév üvegét a földre vágd.
Elérhetlen vágyainkat adjuk fel.
S játszadozzunk egy bájos nő fürtivel.

295.
Nincs bú nélkül a világ egy percze se;
Kár vó’ n, hogy ezt bor nélkül elveszesse.
Hajnalkor kelj is igyál bort egy ideig.
Mert utánunk jó sok hajnal eltelik.

296.
Ha az egész föld büne is borit el.
Bizom, hogy te felsegitesz kezeddel.
Ha segélyt adsz, hogyha sorsom mostoha.
Most segélj fel, nem nyomott ugy bú soha.

297.
Hogyha bortól, szerelemtől részeg vagyok; az vagyok,
Ha bálványzó, tüzimádó, hitlen vagyok; az vagyok.
Minden ember okoskodva véleményt mond felettem:
Mit bánom én; ami vagyok, az vagyok és nevetem.

298.
A mióta élek, éber nem valék,
Ma van Kadri éje s fejem borban ég.
A kancsóhoz tapad ajkam, kebelem
S hajnalig a kezemből sem engedem.

299.
A piros bor látásáért epedem,
A fuvola s rubab hangját keresem.
Ha a mester kancsót készit poromból.
Bárcsak soha ki ne fogyna a borból.

300.
Ismerem én a lét s nem lét jellegét.
Minden magas gondolatnak sarkkövét;
Semmisüljön bennem mindez ismeret,
Ha találtam a mámornál felségesebb érzetet.

301.
Bort iszom én, de nem vagyok izgága.
Pohárt fogok, nem mert vakit csilláma.
Bort imádok; tudod oka mi lehet?
Az, hogy mint te, nem imádom én-emet.

302.
Meghallgatsz-e, ha pár szóban lefestem.
Milyen volt az ember egész kezdetben?
Nyomoru lény, bú sarában kővé vált.
Egy pár napig evett, aztán tova szállt.

303.
Minden imát kancsó ajkán végezünk.
Ember nevet ivás által szerezünk;
A korcsmában tán valahogy megcsipem
Az időt, mit elveszték a mecsetben.

304.
Végczélja a teremtésnek mi vagyunk.
Isten szeme legtöbbször függ mi rajtunk.
A világkör, mint egy gyürü, oly kerek.
A gyémántkő mi vagyunk rajt’ emberek.

305.
Őrült mámor hajtott minket élv elé,
Alázat hely’ tt fejünk égnek emelé.
De leráztuk végre a test kötelit,
Földből lettünk, befogad a föld megint.

306.
Hogyha ettem ramazani napokon,
Figyelmetlen nem valék, az nem okom.
Bőjt terhétől szemem előtt a nap éjre változa.
S mikor ettem, mind azt hittem, ez a hajnal-lakoma.

307.
Bortól részeg a mi fejünk örökké,
Boros kancsó, ez a mivelt köröké.
Bünbánó szent! hagyj fel a jó tanácscsal.
Istenünk bor s velünk élni nem átal.

308.
Rózsakor ez, kiviszek most egy tervet,
Mely ellen a vallástörvény fölfermed;
Elmulatok kedvesemmel a zöld mezőn pár napig,
Mig bor által a vad rózsa tulipánttá változik.

309.
Mig e földön vig örömben éldelünk
S tőle mint az ég futára fényt nyerünk;
Hasist iszom kedvesemmel a zöldben,
Mig nyugodnánk a zöld alatt a földben.

310.
Soh’ sem ittam sörbetet, hogy utánna
A keserv ne adna bort a pohárba.
Még sóba sem márthatjuk a kenyerünk,
Hogy májunkból hozzá sültet ne együnk.

311.
Vigyázz, kérlek, ne üss zajt a korcsmában.
Jó benézni, de igyunk ott módjában.
Adjuk el a turbánt, Koránt s lesz borunk.
Medreszénknek szépen hátat forditunk.

312.
Minden napon hajnal után eljárok a csapszékbe
S leülök ott szenteskedő kalendirik rendébe.
Óh te, ki a legrejtettebb titkoknak vagy mestere,
Adj hitet, ha akarod, és elmegyek a mecsetbe.

313.
Árpaszem a gond szemünkben, boldogok vagyunk.
Reggeliztünk, ebédünk nincs, boldogok vagyunk.
Bár konyhánkban nem sistereg sült falat,
Kezünk a más ajtaján nem kopogtat.

314.
A test nyügét lerázni nem sikerült,
Lelkem azért soha sem vig, nem derült.
Tanulom a két világot jó régen,
De mint mester, megvallom, még nem értem.

315.
Egy kezünkben Korán, másban serlegünk,
Igy majd tilost, majd jó dolgot cselekszünk.
Ezen azúr gömb alatt mi igazán
Nem vagyunk sem hitetlen, sem muszulmán.

316.
Üdvözöljed Musztafát a nevemben
S kérd meg tőle nagy tiszteletteljesen:
Hasemi úr, a tiszta bor tiltva van,
De szabad a szavanyú dug, mért ugyan?

317.
Üdvözöljed Chejjamot a nevemben,
S mondd meg neki: biz ő kelme esztelen:
Mikor mondtam én, hogy a bor tiltva van?
Ihatja az okos, nem az oktalan.

318.
Te, ki nap-éjt a kincseket halmozod
Mért nem veszed számba a zord vég napot?
Vedd számba a végszuszt és térj magadba,
Lásd, őket is az idő elragadta.

319.
Te, ki vagy a teremtésnek összege,
Vesd félre a hasznot és kárt egyszerre;
Végy az égi pohárnoktól egy pohárt,
Általa a két világon bú nem árt.

320.
E végtelen földtekén elkerengve,
Feloszthatod az emberfejt két nemre.
Javát roszát jól ismeri némelyik,
Mások megint magukat sem ismerik.

321.
Könnyitsd e föld sok bajait szivemen.
Rejtsd más elől mindazt, a mit vétettem.
Boldogits ma, holnap majd azt teheted,
A mit reám máltónak lát kegyelmed.

322.
A ki a föld állapotját ismeri,
Az öröm s bú, az élv és kín egy neki.
Mind egyaránt mulik el a jó és rosz;
Legyen hát egy, ha ez kínt, az élvet hoz.

323.
Most, hogy szól az ezerajku fülmile,
Az ivókkal pohárt ki ne üritne?
Kelj fel és lásd, mily vigan nyit a rózsa
S temesd egy pár napi búdat a borba.

324.
Lelket fogant a pohár; ez csoda ma;
Juda fája a jázmintban foganva.
Lám, részegen mindent összekevertem:
Tiszta víz az folyó tüztől teherben.

325.
Kelj fel s ne hagyd, hogy a bánat emészszen.
Vigadj; éltünk ugy sem egy percz egészen.
Mert hogyha hű s állandó vó’ n a jólét,
Nem adnák, hogy te élvezd a másokét.

326.
Bizzál ifju az öregek szavába’ ,
Hagyd az eget, ugy sincs feje se lába;
Légy elégült s megnyugodva nézd váltig.
Hogy a vak sors más emberrel mint játszik.

327.
Az ivóknak tedd meg azt, mit kivánnak.
Szegd alapját a bőjtnek és imának.
Jó barátom, Chejjamnak te fogadj szót,
Bort igyál, bort; lopj is, ha kell, csak tégy jót.

328.
Nagy test ez a végtelenség, igazság a lelke,
Az angyalok nagy serege az őt érzék benne.
Az egek, az elemek, a teremtmények tagok,
Ez az egység, a többi mind agyrém, üres hangok!

329.
Tegnap estve szivbájoló kedvesem,
Kecscsel-bájjal enyelegve én velem,
Serleget nyújt s biztatólag rám tekint,
»Nem kell« – mondám – »Szerelmemért idd ki mind!«

330.
Ha várod, hogy hajoljanak előtted,
Érző szivet s erélyt várnak tetőled.
Legjobb lesz, ha elfogadod tanácsom,
Bort igyál és ne törődj a világon.

331.
Befuthatják a kutató nagy bölcsek
Hosszán széltén mindkét végét a földnek:
A mit adhat e hűtlen föld, kimondjuk.
Nem egyébb, mint a jó bor s a szép fiuk

332.
A sorskerék, mely tükörhöz hasonló.
Ez az idő, mely szünetlen forgandó.
Könyeimnek arczomon vájt üreget
S mint a kancsót, vér boritja szivemet.

333.
Parton ültem tegnap én és kedvesem.
Rubintpiros bor csillámlott mellettem:
Ugy ragyogott, hogy a napnak hirnöke
Félt, hogy tán a nap előtte feljöve.

334.
Ne is említsd a már elmult tegnapot.
Ne sirasd meg előre a holnapot;
Ne épits a jelen s multra terveket,
Vigadj inkább s ne dobd szélnek éltedet.

335.
Nem szégyenled, hogy lenyom az aljasság.
S lábaid a kellőt s tilost tapossák?
Föld ura is lehetsz tán, ha sors talál,
S mit nyersz vele? azt, hogy javad másra száll.

336.
Láttam én egy embert, ki egy puszta helyre vonula.
Sem muszulmán, sem eretnek, nem volt hite sem java;
Sem istene, sem törvénye; ezek nélkül élhetett.
Vajjon szült-e a két világ még egy ilyen jellemet?

337.
Némelyek a hit dolgait vitatják,
Mások meg a valót s kételyt kutatják.
Az egyik majd közéjök csap egy nagyot:
Ostobák hejh, sem itt az út, se nem ott.

338.
Az égen fenn Pervin nevü bika van,
A föld alatt szintén van egy láthatlan.
Ha szemed, mint másoké, zárt nem marad.
Láthatsz a két bika közt sok szamarat.

339.
Mondják, jobb, ha keveseb bort fogyasztok.
És hogy végkép le nem mondok, mi az ok?
Barátom s a hajnali bér késztenek,
Tán ez okok nem eléggé fényesek?

340.
Ha istenként úr volnék az ég felett.
Lebontanám ezt a zsarnok vén eget.
S olyat raknék én azonnal helyette.
Hogy az igaz, a mit kiván, elvegye.

341.
Szegény szivem, őrjöngés- és kínteli.
Kedvesemnek szerelme csak kín neki.
Mikor oszták a szerelem italát,
Velem talán szívvéremet itatták.

342.
Bort inni és lányt szeretni jobb dolog.
Mintha kétszin álszent pofát mutatok.
Ha van pokol szerelmesnek s ivónak.
Az édenbe t’ om kevesen vágyódnak.

343.
Ne hallgass a fajtalan nő szavára,
Vedd a pohárt, ha fedhetlen ajánlja.
A kik jöttek, rendre megint elmentek.
De megtérni nem adatott sem egynek.

344.
Ne hervaszszad szived, búba temetvén,
Víg perczeid ne morzsold a kín kövén;
Nem mondhatván senki mi lesz majd velünk
Azért bor, lány és nyugalom kell nekünk.

345.
Szép, ha hirben és jó névben élhetünk.
Szégyen, hogyha sorsunk ellen kikelünk.
Jobb, ha a jó borból jócskán bekapunk.
Mintha álszent ellen zúdul haragunk.

346.
Istenem, légy kegyes fogoly szivemnek.
Légy irgalmas búval terhelt lelkemnek:
Ne sujtsd lábam, mely csapszékbe vezetett.
Ne sujtsd kezem, mely tartá a serleget.

347.
Ments meg isten a sok s kevés gondjától.
Rajtad kivül legyen tőlem mind távol.
Mig eszem van, a jót s roszat ismerem,
Tégy részeggé, hogy ne fogja fel eszem.

348.
Kettőnk vesztét kivánja a sorskerék.
Kettőnk tiszta lelke ellen esküvék.
Ülj a zöldbe, mert nem kell még sok idő.
S porunkból is épen ilyen zöld fű nő.

349.
Ha idővel kiszállanak lelkeink,
Két cseréppel sirunkat majd befedik.
Később pedig más halottak sirjának
Porunkból is cserepeket csinálnak.

350.
Ez a kastély, a mely büszkén tekintett az égre.
Fejedelmek versenyeztek irigykedve érte.
Most sivító kuviktól lett népes minden odu
És a tornyon egy kakuk szól kérdő hangon ku, ku.

351.
Mi haszna, hogy születtünk és meghalunk.
A sok vérmes remény után mit kapunk?
Hol van füstje annak a sok jámbornak,
A kik dicsőn küzdtek és most porhadnak?

352.
Mivel ajkid a lét vizét titkolják,
Ne hagyd, hogy a serleg ajkit csókolják:
Különben a kancsó vérét megiszom,
Mert ki ő, hogy fényleni mer ajkidon?

353.
Olyan vagyok, minek kezed teremtett.
Száz esztendőt éltem s birtam kegyedet.
Szeretnék még vétkezni száz éven át.
Hadd látnám, a bün vagy a kegy nyer csatát?

354.
Vedd fel, szivem a kancsót és serleget
S keresd fel a csermelyparti berkeket;
Mert sok bálvány, szép, mint a hold mosolygó.
Lett már százszor serleg, százszor borkancsó.

355.
Ó és új bort mi szivesen megveszünk,
De a világ két zabért sem kell nekünk.
Tudod-e, hogy hová mégysz a sir után?
Hozz elébb bort, menj, hová vágysz, azután.

356.
E földön, mondd, ugyan ki nem vétkezett?
Nem képzelek bűntől tiszta életet.
Ha vétkemet te gonoszszal bünteted,
Mi különbség van köztem és közötted?

357.
Bedechsani rubintajkum hol van ő?
Hát a bor, mely szivet nyugtat s gondüző?
Tiltja iszlam, mondják, ne félj, ihatod;
Bú ne bántson; nem látom az iszlamot.

358.
Távol lenni, ha nem vigság mindentől.
Bor egy csinos udvarhölgynek kezéből;
Részeg lenni s gondtalan, mint kalendir.
Jobb, mint a mit hold és hal közt a föld bir.

359.
A tudományt s szenteskedést vesd félre.
Jobb, kapaszkodj szép nő haja fürtébe.
S mielőtt az idő ontja véredet,
Töltsd a szőlő vérével a serleget!

360.
Nyugodj meg a már megtörtént dolgokon.
Az időnek folyását ne vedd zokon.
Ha az élet leple szakadt, ki sem kérd,
Mit beszéltél, a mosdást mint végezéd.

361.
Óh te, a ki nem tevél jót, csak rosszat
S mentségedül a nagy istent felhoztad;
Bocsánatja soh’ se legyen a támpont,
Mert nem vétkes és vétkes egy és viszont.

362.
Ne számitsd az éltet hatvan év alatt,
Csak részegen használd fel a lábadat;
Mig nem gyúrnak koponyádból poharat.
Kezedből a kancsót s pohárt ki ne add!

363.
Az ég gömbje mintegy nyomja fejünket,
Rá a hős is hunyászkodva tekinget.
Kancsó s pohár szebben egyetértenek,
Ajk az ajkon s vérük együtt forr, pezseg.

364.
A korcsmának küszöbét a bajuszommal sepertem.
Nem vizsgálom a két világ javát, roszát felettem;
Mert ha a két világ, mint két golyó, sárban hentereg.
Részegen még azt hinném, hogy bizony isten zabszemek.

365.
Sirt a vizcsepp, a midőn a tengertől elszakadott.
De a tenger kinevette, szüntesd meg – szólt – panaszod.
Mi vagyunk az egész együtt s nincs más isten kivülünk
S ha elváltunk, láthatatlan gyengült csak a kötelünk.

366.
Meddig e gond, van-e vagy nincs valamim?
Hogy vígan vagy ne ugy töltsem napjaim?
Pohárnok bort; mert nem mondták meg nekem:
Belehellem azt, mit most kileheltem.

367.
Meddig papolsz bőjt-, mecset- és imáról?
Igyál inkább, pénzt koldulj rá akárhol;
Igyál Chejjam, mert a porod egykoron
Fazekasnál kancsó lesz vagy billikom.

368.
Ne add magad martalékul a gondnak.
Ne bántsd őket, kik a sirban nyugodnak.
Mézes ajku tündér legyen kedvesed.
Borod forrjon s ne dobd szélnek életed.

369.
Te, ki itt a föld honában lakozol.
Mondom, azért öntögess fel a borból;
Mert ha a szél szertehányja porodat,
A korcsmának küszöbére hordogat.

370.
Zephir szállt a rózsa felett s kinyilott,
A fülmile mámorában liheg ott;
Menj, pihenj ott, mert a rózsa gyakorta
Jött a földből, s gyakran visszatér oda.

371.
Szerelmesek mind egy körben itt vagyunk,
Az életnek bú-bajától ment nyakunk;
Kiüritők szerelmünknek poharát,
Élvezzük most, mit szabadság s mámor ád.

372.
Gondold azt, hogy kényed szerint éltél itt lenn: nos aztán?
Képzeld csak, ha végórád már ütött volna; nos aztán?
Elhiszem, hogy szived szerint éltél itt száz év során.
Képzeld csak most, hogy van még száz éved élni; nos aztán?

373.
A szabadság képe: cziprus, liliom;
Igy tartják, de tudod-e, hogy mi okon?
A liljomnak tíz nyelve van, még se szól,
A cziprusnak száz keze, de nem rabol.

374.
Add pinczér az isteni bort kezembe,
Mely, mint bálvány, érzékemet elvegye.
Mely, mint a láncz szemről-szemre egyre forr.
S annyi okost és bolondot átkarol.

375.
Fájdalom, hogy ily hiába telt napom,
Testem szennyes, tiltott volt a falatom.
Hogy áthágtam szavad, arczom csupa szén;
Mi több, a mit nem rendeltél, azt tevém.

376.
Ne törődj a csalfa, hitlen világgal,
Borod legyen s mulass el a szép lánynyal.
Mert a ki ma egyik helyről kicseppen,
Holnap megint kopogtat egy más helyen.

377.
Megvethetek mindent, a bort sohasem;
Pótolható minden más, csak a bor nem.
Lehetek-e muszulmán, hogy amellett
Megvessem az ó borral telt serleget?

378.
Mi részegek s szerelmes borimádók,
Tanyánk csapszék, óh hogy is ne kivánnók?
Távol a szép, rút, a gond és tünődés
S részegeknél ne kérd, hol a józan ész.

379.
Az istennek jóvoltában megbizunk,
De minden bűnt s szófogadást eldobunk;
Mert hol a te igazságod létezik,
Bűnös vagy nem, egyenlő ott mindenik.

380.
Képtelenség, a mit öntél testünkbe,
Melyből még száz furcsaság is feltüne.
Nem lehetek jobb, mint vagyok a minő,
Mert igy hoztál a setétből te elő.

381.
Felbontottunk mindent, a mit igértünk,
Elzártuk a jót és roszat előttünk.
Ne számítsd be hanyagságunk szégyennek,
Mert szerelem s bortól vagyunk részegek.

382.
Egy korty ó-bor becsesb, mint egy uj ország.
Jobb, ha érte a föld javát odadnák;
Jobb a pohár, mint Feridun országa
S a hordócsap, mint Kejchozrev pártája.

383.
Nem hatolhatsz a talánynak titkába.
A bölcseség fokát üzöd hiába.
Boros kancsó legyen néked édened,
Mert a tulsót eléred vagy nem éred.

384.
Kik előttünk elmentek, óh pohárnok.
Már a harag porhonában nyugodnak.
Menj, igyál bort és hallgasd meg tanácsom:
Kik elmentek, széllé váltak, barátom.

385.
Távolról egy piszkos egyén jött felém,
Pokolfüstös inget hordott a mellén.
Ez a korcsfaj összetört egy palaczkot
S dicsekedett, hogy emberi jelt adott.

386.
Hogyha leülsz bálványoddal egy sorba,
Vesd le magad és térj vissza magadba.
Ha kortyintál a semmiség borából,
Levő és nem levő marad jó távol.

387.
A részegség s bornak vagyok rokona,
De a világ gyaláz, pedig nincs oka:
Mert ha minden tiltott mámort okozna,
Okosságnak nem volna egy csepp nyoma.

388.
Összetörted borkancsómat, istenem;
Már most én az örömet nem élvezem.
Földön foly az illatos bor, rettentő!
Mit mondjak, ah?! részeg vagy tán teremtő?!

389.
Óh te, ki a négy és hétből eredél.
A négy s hét közt nagyon összetévedél.
Bort igyál, mert többször mondtam négyszernél.
Vissza nem jösz, ha már egyszer elmentél.

390.
Kétszáz hálót vetettél ki utánunk.
Mondva: halál vár ránk, ha benn akadunk:
Te vetsz hálót s a ki esik, bünteted
S a kit sujtasz, lázadónak nevezed.

391.
Kinek titkos léte meg nem érthető,
Mindegy neked, szófogadó, vétkező.
Bünmámorom reményemtől józanul.
Hiszem, hogy rám irgalmadnak árja hull.

392.
Ha utánzás vinné a föld ügyeit,
Nem volna más minden nap, csak ünnep itt.
Elérhetné vágyát kiki ide lenn,
Ha nem volna az a hitvány félelem.

393.
Óh sorskerék nem adsz mást csak bánatot.
Örömömnek ingét széllyel szakasztod;
Vizzé teszed körültem a levegőt
És ha iszom, számban a viz leszen föld.

394.
Óh szivem, ha a test baját leveted,
Bejárhatod, mint tiszta lény az eget:
Ég lesz honod, szégyen lesz rád szörnyükép
Hogy a földre jöttél lakni legelébb.

395.
Hej fazekas, vigyázz, hogyha van eszed.
Az emberek porát meddig verdesed?
Chosrev keze itt, Feridun ujja ott,
Gondold meg ezt, ha kereked forgatod.

396.
Mint a szép lány, bájos vagy te, rózsaszál,
Rubint bor te, mint varázs, mely szivre száll:
Szerencse te, tőlem már rég idegen,
Mégis hiszem, arczodat én ismerem.

397.
Az életnek konyhájából füstöt szittál örökké.
A lét és nem létnek gondja éltedet majd megtöré.
Ez a világ káros annak, a ki nagyon rajta függ:
Vond ki magad ártalmából s áldássá lesz a volt nyüg.

398.
Nem keltünk föl egy embert sem éjjelen.
Hogy kiáltsa panaszhangon, istenem!
Ne bizzál hát szépségedben, javadban;
Mert egy éjjel rád üthetnek s oda van.

399.
Ha eleve önmagamban alkotál,
Mért hogy később énemből elszakitál?
Ha első nap elhagyni nem akarál,
Mért hogy később le a földre taszitál?

400.
Adná isten, hogy nyugalom-hely legyen,
S vándor-utunk azon helyig elvigyen.
És ha elmult sok százezer esztendő,
Nőnénk, mint fű, mely a földből jön elő.

401.
A szerelem bájcsővét hogy forgatám,
Megálltam, egy lángszivü bölcs mondatán:
»Boldog, kinek, mint hold, lánya bájteli.
S kinek, mint egy év, oly hosszúk éjjeli.«

402.
A tavasz és ősz folytonos járása,
Életünknek leveleit lerázza.
Bort igyál; mert bölcs mondja és nem botor.
Méreg a bú, ellenmérge a jó bor.

403.
Kertben élvezd borocskádat és a lányt.
A kétszint és fösvénységet tova hányd.
Ahmed tanát hivők a bort igyátok,
Merítsétek, mint az égi pohárnok.

404.
Tegnap este kőhöz vágtam serlegem.
Ily bolondot részeg fővel tehettem.
Szólt a serleg: » Ember voltam egykoron.
Osztozol majd te is az én sorsomon!«

405.
Adj ide bort, hervadnak a virágok;
Vesd félre az áhitatot pohárnok.
Mig a halál játékot üz mivelünk.
Jobb, ha borral s szép leánynyal enyelgünk.

406.
Hej pohárnok, kelj fel, hagyd el ágyadat.
Hozd hamar a jó borocskát, ide add!
A mig gyúrnak koponyánkból borkupát,
Hadd áztassa borkupa a koponyát.

407.
Kétszinűség boszantóan hat reám;
Kelj fel, csaplár s hozz, kérlek, bort szaporán!
Adj zálogba turbánt, ima-szőnyeget.
Hozhatnék-e jobb érveket föl neked?

408.
Ha okos vagy, kérjed számon magadtól,
Mit hoztál és mit viszesz a világból?
Nem iszol bort, mondván, hogy meghalni kell:
Igyál vagy nem, a halál nem marad el.

409.
Nyisd az ajtót, mert egyedül nyithatod,
Mutass utat, mert azt csak te mutatod.
Senkinek sem nyujtok kezet segélyül;
Mulók mind, csak te vagy örök egyedül.

410.
Szavaid mind gyűlölségből erednek.
Azt mondod, hogy hitlen vagyok, eretnek.
Igazad van, az vagyok; de kérdezem:
Mit jogosit, hogy te itélj felettem?

411.
Viseld a kínt, hogyha írt vársz sebedre.
Ne panaszolj, gyógyulásért epedve;
Ha szegény vagy, adj hálát az istennek.
Hogy napjaid végül áldva legyenek.

412.
Egy részegnél találtam egy öreget;
Megkérdém, a halottakból vajh mi lett?
Bort igyál, szólt; mert sok ember, miként mi.
Távozott, de még vissza nem jött senki.

413.
Rózsaszin bor és költemény kell nekem.
S jó, ha van még egy darabka kenyerem:
Ha igy veled romok közt ellakhatnám.
Nem bánom, hadd lakjék bármint a szultán.

414.
Meddig mondod négy elemről s öt érzékről érveid.
Oly nehezen értenél meg egy kérdést, mint ezerit.
Föld vagyunk hejh! készen álljon a hárfa!
Por vagyunk hejh! bor forrjon a pohárba!

415.
Meddig beszélsz Jaszinról és Beratról?
Adj inkább egy beratot a korcsmáról.
Ha elhozzák korcsmába a beratom,
Akkor majd a berat éjjét feltartom.

416.
Mig tested áll csontok-, erek- s izmokbúl,
Ne lépj, kérlek, végzetednek utján túl.
Ellenednek, ha Rosztem is, az útjából ki ne állj.
Ne végy kölcsön barátodtól, legyen bár az Hatemtáj.

417.
Szeresd bár a rubint ajkat s borkupát,
Sípot, hárfát, nagy dobot és fuvolát:
Ez mellékes s istenemre, ez a lét
Mit sem ér, míg le nem veted föld nyügét.

418.
Sürögj, forogj; mert a világ ingatag;
Bort igyál, mert a világ egy bú adag.
Minden csak föld, eleitől végiglen,
Azért élj a földön s nem a földbe lenn.

419.
Avatott vagy a lét minden titkába.
Mért hogy mégis töprenkedel hiába?
Ámbár minden vágyad szerint nem lehet.
Vigadj, a mig él benned egy lehellet.

420.
Akár hová tekintgetek, azt hiszem,
Az édenkert s a Kauszer van előttem.
Pokolból lett menyország, azt mondanám;
Pihenj hát itt egy égi szép oldalán.

421.
Járj a részeg kalendiri nyomdokán;
Bor, szerető s csapszék az, mit ő kiván.
Pohárt ragadj s vedd hátadra podgyászod;
Igyál kincsem, jó, ha a bút lerázod.

422.
Hogyha kivánsz szilárd életalapot.
S perczeidet jól leélni akarod:
Bort igyál s egy perczig se ülj tétlenül.
S az élvezet életedre felderül.

423.
Nincs hű barát itt e csalárd világon.
Senkiben se bizzál, én azt tanácslom.
Viseld a kínt ne keress gyógyfüvet rá,
Se a búban, ki azt veled osztaná.

424.
Két dolog a bölcseségnek alapja,
Mely az égi tant is felülhaladja:
Mindent, habár ehető is, ne együnk,
S élők elől jó, hogyha elrejtezünk.

425.
Savanyu a szőllő korán; mért ugyan?
Később édes, keserű lesz a borban.
Mit szólsz ahhoz, hogy a fából egy szerszám
Hegedűt és fuvolát váj egyformán.

426.
Tudod-e, hogy ha a hajnal közelit.
A kakas oly gyakran miért kukorit?
Figyelmeztet a reggelnek tükriben,
Hogy mult egy nap s nem okultál semmiben.

427.
Adj ide bort, rubintszinű pirosat,
Siess, hogy a serleg vérét kiontsad;
Mert a boros kancsón kivül, ugy látom
Nincs ma nekem tisztább lelkű barátom.

428.
Tölts pohárnok, tölts kupámba bort ide.
Melynek, mint a rubintnak, oly szép szine.
Mert a meddig önmagamtól ment vagyok,
Nem gyötörnek a földi bú s bánatok.

429.
Serlegedben foly a rubint, pohárnok,
Add ide hát, ily gyöngyöt rég kivánok.
Add e ritka poharat a kezembe,
Hogy lelkemet uj életre teremtse.

430.
Ha bölcs vagy is, mint Arisztot vagy Dsemhúr
Hatalmas, mint bármely császár vagy fagfur.
Dsem poharát idd ki, mert majd a sír föd.
Légy bár Behram, sorsod csak ily véget ölt.

431.
Egy fazekas műhelyébe mentem én,
A mester ép dolgozgatott kerekén;
Csinált kancsót, korsót, bögrét, fazekat,
Gyúrt rá király-fejet s koldus lábakat.

432.
Ha tudod, hogy mi a tudás, keresd hát,
Igy a végzetivók borát ihatnád;
De botor vagy s nem kenyered a tudás.
Nem is érhet minden botort lemondás.

433.
Mivel hogy mi e földön átutaztunk.
S fazekasnál borkancsóra jut porunk.
Töltsd meg ebből a jó borból a kupát;
Idd ki, töltsd meg ujra és add nekem át.

434.
Légy vigyázó és hogyha ezt teheted,
Vigyázz, hogy ne szenvedjen bút kedvesed;
Mert nem örök kecseidnek hazája,
Elragadják, ha nem számitsz reája.

435.
A mig mámort innál halál kezétől
S az időtől nagyon hátra löketöl:
Vigyázz, itt lenn szerezz biztos alapot,
Üres kézzel ugy sincs hasznod majd amott.

436.
Te határzasz az élő és holt felett,
Te kormányzod a rendetlen sorseget;
Rabod vagyok; te vagy az úr, a mentő,
Ki hát vétkes, ha te vagy a teremtő?

437.
Ha társaskör, bor és zene vesz körül.
Rózsakorban melyik ember nem örül?
Jobb az éden-, Kauszer- és a hurinál,
Ha zöld kertben zene és a bor kinál.

438.
Nézd a sápadt holdfényt és a piros bort,
Ezt a szép nőt, ki arczán hord rubintot,
Ne mondd, hogy az égő sziv s föld rokonok;
Ne dobd szélnek; hozz inkább bort pohárnok!

439.
Óh ragyogó illatos bor, halld szavam:
Annyit iszom, ugy lecsipem majd magam,
Hogy az utczán igy szólit meg, aki lát:
Hej bor uram, honnan hordja kend magát?

440.
Hozott isten, tőled nyugtot lel szivem.
Itt vagy, ámde hogy te lennél, nem hiszem.
Jó barátod az istenre kér téged,
Bort igyál, bort; hogy ne tudjam kiléted.

441.
Szólt egy seich a szabad nőhöz: fajtalan!
Minden perczben más hálóban fogva van.
Szólt a szajha: Ugyan, minek faggatod?
Te tán olyan vagy, amilyen látszatod?

442.
Ha a földgömb legördülne a sárba,
Részegen, mint zabnak, néznék utána.
Kezes lettem én tegnap a korcsmában,
A csaplár szólt: az ily kezes páratlan.

443.
Majd rejtezel s nem jelensz meg szemünknek.
Majd sugárid minden élőn kitünnek;
E játék tán önkedvedért jön elő,
Mert magad vagy a néző és cselekvő.

444.
Mit sem ér, ha népesited a földet
De egy ember szivét búval betölted.
Ha jósággal raboddá tész szabadot,
Jobb, mintsem hogy szabaddá tégy sok rabot.

445.
Bortól, mondják, a lélek kínmartalék
S a végnapon a pokoli lángban ég;
Ez is, de még a bortól vig pillanat
Több, mint a mit két világnak java ad.

446.
Ha elégült vagy te azon tudatban.
Hogy szived fáj s te csak nézed gondtalan;
Eszed utján lép be a gyász lakodba;
Menj nyomorult; mért vagy fura, ostoba!?

447.
Mihelyest van két men piros jó borod,
Mindig s bárhol, legjobb hogyha bekapod:
A ki igy tesz, nem veszi az már zokon,
Ha gúnyt lát, mint szakállamon s bajszodon.

448.
A kinek még van egy fél rozs-kenyere,
Ürüczombja s egy borral telt serlege,
Rózsaarczu lánynyal ülhet romokban:
Élve oly nagy, sok szultánnak sincs olyan.

449.
Ha híred van, elneveznek gonosznak,
Ha megvonulsz, lázitónak tartanak;
Légy bár szent György, avagy Ilyés, élj amugy.
Hogy ne tudják mások s róluk te se tudj.

450.
Ha szabadon használhatnám vágyimat,
Elvethetném a sorskint, jót s a roszat,
E rendetlen földön, hol csak szenvedünk,
Bár csak ne vó’ n, jövünk, vagyunk s elmegyünk.

451.
Bort igyál; mert lásd, a Rei szépeknek
Homlokán a gyöngyök tőle fénylenek.
Hányszor mondjam, hogy eskümet megszegem.
Százszor teszem, míg a kancsót eltörném.

452.
Van hajnalunk, kedvesünk és jó borunk:
Igy tehát a nesszuról le nem mondunk.
Meddig beszélsz, csaplár, a vén Noéról?
Hozz inkább bort, hej pohárnok, a bor hol?

453.
Nincs módom, hogy csatlakozzam te hozzád.
Sem erőm, hogy éltem külön éljem át.
A mit érzek, nem mondhatom senkinek,
Oly nagy ügyet, nehéz terhet viselek.

454.
Itt a hajnal, elhallatszott már a jel,
Itt a csapszék, a bor is vár; rajta fel!
Imának az idő sem ily kedvező;
Hallgass most el a szent tannal; bort elő!

455.
Isten hozott bálványom, itt a hajnal,
Dalolj előbb, aztán elő a borral!
Több százezer Dsem és Kajzer elment már.
Mióta a tir s di hónap körül jár.

456.
Vigyázz, ne légy részegekkel goromba.
Ne tedd, ami bölcsnél rosz hirt okozna:
Bort igyál; mert akár igyál, akár ne.
Ha pokol vár, nem küldenek a menybe.

457.
Szeretném, hogy a világot isten ujra teremtse.
De most mindjárt hadd látnám meg, mint alkotá mestere.
Szeretném, hogy törülje ki könyvéből a nevemet.
Vagy elrejtett kincstárából adjon nekem több kegyet.

458.
Nyisd ki uram, javaidnak ajtaját,
Adj oly húsos fazekat, mit ki sem ád;
Tégy engemet olyan nagyon részegnek,
Hogy fejemből a kínok eltünjenek.

459.
Óh te, ki égsz, égni fogsz s már elégtél,
Méltó vagy, hogy égj a pokol tüzénél.
Meddig kéred Omerért a kegyelmet?
Ki az isten, hogy inteni te mered?

460.
Bor nélkül már egy perczig sem élhetek;
Lecsigázzák testemet a nagy terhek.
A percz rabja lettem, hogyha azt mondják:
»Még egy pohárt!« de kezeim nem bírják.

461.
A pohárnok kegyéből még lehellek,
Rendetlenek még folyvást az emberek.
Megmaradt az esti borból még egy men,
De nem t’ om, hogy mennyit nyertem éltemen.

462.
A kinek van két napra egy kenyere,
Egy korsója, habár el is repedve:
Mért kisebb ő, mint ki nem áll ott, hol ő?
S mért szolgáljon annak, kivel egyenlő?

463.
A mióta fenáll Venus és a hold,
Ki sem látott becsesebbet, mint a bort;
Bámulnom kell a bormérőt, biz isten,
Nem árul ő jobbat, mint a mit veszen.

464.
Azok is, kik fénylenek a tudományban, erényben,
S fáklya gyanánt tündöklenek tanítványik szemében:
Nem hatoltak egy lépést sem a zord éjből kifelé.
Egy pár mesét költöttek s az örök álom elfedé!

Vissza az Omar Khajjám sátra alattba