Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Omar
Khayyám
RUBÁIYÁT
(Abet Ádám fordítása)
Elektronikus kiadás:
Terebess Ázsia E-Tár
Abet Ádám (Nagyvárad, 1867. dec. 26. – Phoenix, Arizona, 1949. szept. 17.): költő. Kitanulta a szabómesterséget. Versei többnyire A Népszavában jelentek meg. 1890-ben kivándorolt az USA-ba. Részt vett az Amerikai Magyar Népszava alapításában, 1895-től 1897-ig a lap szerk.-je volt. Később megszervezte a Cooperativ Publishing Company kiadócéget. 1926-ban Phoenixbe költözött. Itt biztosítási ügyekkel kereste kenyerét, de szabad idejét az irodalomnak, a költészetnek szentelte. – M. Magyar Levelek Amerikából (versek, New York, 1894); Csodatükör (népszínmű, New York, 1896); Social conscience or Homocracy versus Monocracy in Story, Vers and Essay (Bridgeport, 1920); Composition of well being (Bridgeport, 1924); Tudós Omár bölcs dalai (Omar Khajjám perzsa költő Rubáiyát c. költeményének m. nyelvű átírása, New York, 1941). – Irod. Bóka László: Egy megjegyzés, egy jegyzet és egy javaslat A. Á. körül (Egyet. Phil. Közl. 1958. 3–4. sz.).
1.
Mily szép a hajnal! Sötétség fedett
Földünkre fényt keltő sugára vet
S elüzvén éjnek késlő seregeit,
Felénk ragyogtat éber bérceket.
2.
Virágfakasztó
hajnalsugarak
Az értelemhez ekként szólnak:
„Mit vártok álmosan imádkozók?
A nap hívei miért alszanak?”
3.
Akármit hisznek, bármit vallanak:
A fogadóba mindegyik alak
Üdülni tér. Kakas szó mit jelent?
Ezt: percek vissza sohasem szállanak.
4.
Mikor magányba szállva lélek ön-
Magával számot vet s tisztába jön,
A Mózes bokra megnyilatkozik –
S omol reá megváltó fényözön.
5.
Nem tudni bár sok rejtélyt, sem a kor
Nagy céljait, de százezer bokor
S megannyi kert virul a partokon –
És gyöngyeit megcsillogtatja a bor.
6.
„Bort nekem, bort!” – madár dalolva sort –
Mig fontoskodva, bölcs semmit ir.
„Bort, piros bort, hadd öntözzek vele
A rózsa halvány orcájába pirt.”
7.
Fel, töltsd pohárt! Ne tépődj hasztalan
A bánkódás rongyos ruháiban –
Mert életünk picinyke kis madár,
De kegyetlenül sebes szárnya van!
8.
Mig
célt kerestek végleteken tul,
Okozatot a végoknak okul:
A lét fájának minden levele
Rügyez, kihajt, elhervad és ledül.
9.
Nyil reggelenkint rózsa százezer,
De holnapért megesküdni ki mer?
S a tegnap rózsáinak szirmai
Mind porban – vagy a por alatt hever.
10.
Sok lantos elmult dicsről énekel,
De mi a tegnap, kinek már ma kell?
Oh jer velem jelennek embere,
Oh fénysugaras mai nap, jövel!
11.
Hol pusztaság erdőivel egyesül,
A sima földön zöld pázsit terül.
Az ur és szolga szó felejtve van
S aranyos trónusán szent béke ül.
12.
Egy verskötet a lombos ág alatt,
Kenyér és telt kulacs és ajakad
Dalával csengő vadonat berek
Elég mennyország, elég üdvöt ad.
13.
Lent és fent titkain fejed töröd,
De hasztalan! Oh hagyd már az örök
Hitelezést. A készpénz vajmi jó,
Fogadd a készpénzt, földi örököd.
14.
Tekintsd a kertben nyiló rózsafát,
Mint szórja széjjel arany himporát.
Levél, szirom, mosolyg; aztán lehull
Körülte talajt gazdagitani át.
15.
Sem aki gyűjt, sem ki szétosztaná
A termelést nem vált aranyporrá
A föld alatt s nem lesz bányász, aki
Érettünk föld mélyét megszállaná.
16.
Az elemekkel, hívem, ne perelj!
Minden törekvés csak néhány kehely
A jó nagy balsikerből s majd letün,
Mint sivatag orcáján hópehely.
17.
Hol legfőbb hadur csontváza feküdt,
Csak zöld a fü, csak zöld, mint egyebütt.
A fünek zöldjét napfény adja meg
És minden egy zsarnok órája üt.
18.
Viszont, ha mint homok szétomlana
Egymásért áldozásnak temploma
És öszvérek taposnák romjait,
A hősi tettnek még sem vész nyoma.
19/a
A legszebb és legdusabb illatot
Lehellő piros rózsa nyilik ott,
Ahol a száraz avart trágyaként
Egy bukott caesar vére áztatott.
19/b
Ám jóért, rosszért csak egy sirhalom
Az általános örök jutalom,
De, melynek alján jó sziv porladoz,
Azon virul legüdébb liliom.
20.
Jövel boros kulacs, hadd fogjalak
Sóvárgó számhoz. A rideg agyag,
Melyből gömbölyü szád formáltatott,
Valaha tán volt rózsás szép ajak.
21.
Oh töltsd nekem, mit ajkamhoz vegyek,
A mai nap percei kedvesek;
Hadd fussanak szét gondok, bánatok,
Tán holnap már a tegnappal leszek.
22.
Öleltem viszont szerető kebelt,
Melynél különbet sohasem szüretelt
Idők szőlőiben az ég – s az is
Csupán egy csendes nyugvóhelyre lelt.
23.
Vigadtak mások, hol mi mulatunk,
Más elvonult, mi másnap helyt adunk,
De a tavasz oly szép, mint valaha,
Mint valaha, oly gyöngyöző borunk.
24.
Oh, üzd az árnyakat! Égesd a jelen
Szövétnekét. Nincs tul a léteden,
Se bu, se baj, se bor, se dal, se csók –
A porladozás utja végtelen.
25.
De sokat is vitáztak már azon,
Hol őrli buzáját a sors-malom;
Egy kis madár nevetve fütyörész:
Ki elnyeré, azé a jutalom.
26.
A szentek mind, a próféta sereg,
Hol vannak csodát müvelő kezek?
Megcáfolandó a hitegetést –
Mint más halandók porrá lettenek.
27.
Bejártam mindenféle templomot,
Figyelmesen hallgattam sok papot
És mind a templomoknak ajtain
Ugy jött ki lelkem, ahogy benyitott.
28.
A mélybe szálltam, hátha életünk
Rejtélyit ugy lehet megértenünk?
És minden kutatás csak erre vitt:
Jövénk mint harmat, s mint szellő megyünk.
29/a
Vagyunk. Honnan? Miért? Nem értve meg –
Megannyi folydogáló csermelyek.
Nem tudva célt; mint pusztáinkon át
A szellő tengve, lengve, elmegyek.
29/b
Az életünk egy kis ilyen-olyan
Ide-oda kanyaruló folyam.
Miért? Honnan? Hová? Oh ne keresd;
A végfelelet kérdőjelben van.
30.
Hogy lári-fári ide küldtenek;
Hogy ilyen-olyan módon elmegyek;
Hogy annyi mindent meg nem érthetek,
Ne egy, se két itce bor bánja meg.
31/a
Keresztül látunk titkán csillagos
Egeknek. Ismert göncöl és a kos,
Megtudtunk oldani problémák raját,
Csak embersors marad titokzatos.
31/b
Tudom a négyzet minden elemét,
Tudom a logikának menetét;
De nem tudom s nem tudja senki sem
A sors-kerék szellemi jellegét.
32/a
Keres a vándor s lel, – de van, ahol
A vastag fátylon szem át nem hatol.
Egy kis ideig folyik szó, beszéd,
S mint megjöve, ugy elzarándokol.
32/b
A végszobában mi van, rém vagy kincs?
Ez egy csarnokhoz benyiló kilincs,
Se oldalán, se fent, se lent, se mind
Az összes könyvek lapjaiban nincs.
33.
Titokzatos lényeg feszengi át
A fékezetlen tenger moraját,
S hiába kérdjük magyarázatért
A magas ég sürü csillag raját.
34.
Felismerendő a megérthetőt,
Agyamban lélek szemvilága nőtt –
S a fátyol mögül mozgató erőt
Csak ugy értem, ha vaknak vallom őt.
35.
Emeltem ajkaimhoz serleget,
Megtudni tőle a lét-mérleget.
A bor csak ezt sugá: igyál, igyál,
Ki egyszer elment, vissza nem jöhet.
36.
A kulacs-szájba foglalt agyagot
Susugni hallom s megértem legott, –
Mily mézes rózsa ajak volt vala,
Hány csókot vőn, hány csókot adhatott.
37.
Figyelem fazekast, mint csapkodott
Izmos kezével nedves agyagot,
S ez láthatatlan nyelvvel rebegé:
„Óh testvér, testvér, ne üss oly nagyot!”
38.
Miért volna bámulandó ez? Silány
Agyagból gyurt ember nem is talány,
Nem szállt-e ránk ki tudja hány és hány
Száz nemzedéken át ily hagyomány?
39/a
Kiloccsant bornak cseppje földre hull;
Zamatjától az őspor felvidul –
Szétfoszló illat minden atoma,
Utód javára a jövőbe nyul.
39/b
Agyag edények ócska polca reng,
Zörejlő hangok közt egy igy eseng:
„Oh testvér, légy kegyesb!” A kérelem
Hiába voltán másik elmereng.
40.
Mint égi nedvet napnak hajnalán
Kehelybe sziv a karcsu tulipán,
Szivjad magadba jóság harmatát
S majd lesz, ki él emléked illatán.
41.
Bocsásd a szélnek multak ködjeit,
Minek legyen a tulhon rögje itt?
Bocsásd folyamra kéjek csolnakát
S bocsásd ajkadhoz szőlő gyöngyeit.
42.
Piros nedü és rózsás ajku méz –
Igaz, csak van, nem volt és oda vész.
Vigasztalódj, hisz annyi bizonyos,
Mint voltál tegnap, holnap annyi lész.
43.
Üritsd ki élet serlegét, igyál
Okultan, s mikor árny elédbe áll, –
Nyujtván feléd az utolsó kehelyt –
Majd készséges jó ivóra talál.
44.
Ha lélek szállhat, mint a fuvalom
A gyönge testből menten szabadon;
Nem-e gyalázat türni aljasan
Az agyag börtönt, szenvedni vakon?
45.
Vagyunk mind vendég ideiglenes –
A komor gazda menésünkre les,
Podgyászainkat porhoz cimezi
És ágyába uj megszállót keres.
46.
Mert minket eltakar a szemfödő,
Ne féltsd a földet, nem marad meddő.
Hozzánk hasonló buborékokat
Teremtni fog, minthogy teremte ő.
47.
Vonulhatunk! Jövőt ne féltsetek,
De hány nemzedék népesiti meg!
S velünk törődnek, törődik, miként
Egy porszemmel a tenger fergeteg.
48.
Gomolygó tömkeleg kietlenes
Sivárján percünk oázist keres;
Egy kurta korty a jó kut kellemes
Vizéből a miénk, – vándor siess.
49.
Barátom, ha arasznyi életed
A csomb megoldásának szenteled,
Légy óvatos, – hajszál választja el
A helytelen módtól a helyeset.
50/a
Hajszálnyira van csunyától a szép,
Vékony vonal vonul beteg és ép
Között. Föld szinén gőg, hivalkodás –
Kissé alantabb mind egy rangba lép.
50/b
E lét rejtélye nem érintne Ént,
Tudatlanság sulyos teherjeként;
Elismerve a kezdet elejét
Legelső a betüt, ha értenénk.
51.
Elénk tárul egy csodás kirakat,
Hogy vonz figyelmet és hogy elragad!
A nagy csillagtól kicsiny porszemig
Mind tün, mind változik és – megmarad.
52.
Vagyunk, miként drámát előadó
Müalakok – dróton mozgatható –
Egy játékban, mit önkedvére irt
És produkál a szinigazgató.
53.
Eredmény nélkül, hasztalan veted
Fel is, le is kérdő tekinteted
Ma, élve, gondolkodva. – És ha majd
Nem létezel, lesz több ismereted?
54.
Ne üzzél délibábos képzetet,
Sem oly vitát, mely célra nem vezet;
Semmint semmily vagy rossz sorsod legyen,
Jobb, ha boros pohárt emel kezed.
55.
Oh társak, ugyan kinek kellene
Mindig komolyság? Legyünk ellene.
Én válok tőle; elbájolt a zöld
Lugas lányának kék-piros szeme.
56.
Bizony fürkésztem földet és eget;
Tanulmányoztam véget, kezdetet,
De alapját semminek sem lelém,
Kivéve csak a pohár feneket.
57.
Panaszok áradata rám ürült,
Mert módszerem kevésbé szám-vegyült;
Mert felkarolja kalkulációm,
Hogy tegnap meghalt s holnap meg se szült.
58.
Homályba burkolá utszéli por
A fogadót, de jött ki bakator
Szinfürtü angyal s teli serleget
Ajánla nekem. Mi volt benne? Bor.
59.
Felekezet szerint hetven beszél
Ellenkezően s ellenkezőt remél. –
Mind egyre megy, hol a boros pohár
Megcáfolhatatlan logikája él.
60.
Csodás vegyész a bor! Egy perc alatt
A lét nyomából fényes aranyat
Kovácsol és pehelyként üzi szét
A mázsa sulyu rovar gondokat.
61.
A Korán tiltja! Oh, te balga had,
Hogyan merészelsz lugasból fakadt
Nedüt megszidni? Nemes üdv lehet
S ki alkotása, ha hogy kárhozat?
62.
Öröm virágait, rózsát, liljomot –
Szabad-e egyet is eldobnotok
A pap „hozom” igéretére, mely
Járandó, mikor porrá váltatok?
63.
Oh pokol réme, igért menny, malaszt!
Az egy igaz, hogy nap napot szalaszt;
Az egy igaz, a többi mind mese,
Ha rózsa hullt – örökre tette azt.
64.
A léthatárt átlépték annyian,
Miért csak egy is vissza nem suhan
Bizonylat lámpáját függeszteni,
Hol sötét kétely kinos árnya van?
65/a
Kik emberek közt éles ész-erők
Révén levének meghitt vezetők,
Egy perc alatt elmondták álmukat
S tovább alusznak – fel nem kelthetők.
65/b
Megálmodott vagy ébren kitalált
Románc nemzetről-nemzedékre szállt.
Miért? Hogyan? Mikor? Nem tudható, –
De hitelezett okmányszámba vált.
65/c
Barátaim, ki milyen bort ivott,
Azon szerint jót-rosszat álmodott;
Nem egy elhintvén álma képeit –
S ezek szerint vallás fogantatott.
66.
Elindult elmémből a gondolat
Megtudni, mi üdv és mi kárhozat;
Sokára visszajött s hírül hozá:
Menny és pokol székhelye vagy magad!
67.
Mennyország üdveiben részesült
A sziv, ha forró vágya teljesült,
S akinek lelke vad lángokban ég,
A pokol sötét mélyébe merült.
68.
Vagyunk csak mint az árnyak serege,
Mit fortélyosan szem elé vete
Nap lámpájával éj-sötétben a
Büvös előadás szinmestere.
69.
Játszik velünk a sors, játszmája sakk;
Nap és éj tábláján a sok alak
Mozog egy ideig és ha kedve telt,
Egymásután a skatulyába rak.
70.
Mint golyóbis a sik pallózaton
Gurulva üt vagy itt, vagy ott, azon
Szerint a tett is, mint a kéz dobá,
Ide vagy oda háramlik haszon.
71.
A kéz ir és ha irt, ingyen való
Erőlködésed bármilyen csattanó,
Egy betüjét ki nem törülheted;
Se könnyzáporral le nem mosható.
72.
S a kék öböl amott fejünk felett,
Ne küldd hozzá fohásszal lelkedet;
Kering, forrong az tehetetlenül,
Mint önmagunk, vagy annyit sem tehet.
73.
Utolsó ember első agyagot,
A végső aratás első magot
Képviselend. Teremtés hajnalán
A végitélet is megiratott.
74.
A tegnap mának alapját veté
És célt tüzött a holnapunk elé;
Igyál, nem tudod miért honnan jövél,
Sem azt, hogy élted mily mód rendelé.
75/a
Hiszem, mikor kezdet fogantatott
Az ür körében és csillagzatok
Világ betöltő indulója szólt –
Valamiképen én is voltam ott.
75/b
Hiszem, mikor lejárt az év özön,
Mikor a végzetnek legvége jön,
S a tömkeleg vagy árny, vagy fényre vál,
Valamiképen lesz benne közöm.
76/a
Az ájtatos megszól és megfenyit,
Mert élni szeretek, vidulni itt,
De amig ő kint imáit rebegi,
Én bejárom a jólét termeit.
76/b
A gyoltvány lelkembe hatolt, azért
Önönmagából is fakaszt gyökért,
S lesz általam sok kézzel fogható,
Mit a vakbuzgó soha meg se ért.
77.
Ott üdvözül a kétkedő kebel,
Hol az igazság szószéket emel.
Szaváért jobb korcsmát taposni, mint
Templomba járva nem találni fel.
78.
Vad semmiből teremte valamit,
Hogy ellenállja égő csókjait
Emésztő vágynak a szegény együgyü
Bukás okául bünt tulajdonit.
79.
A teremtőnktől, élet érceként,
Salakkal telt vegyüléket nyerénk,
És viszont szinaranyat követel –
Mi oktalan egy alkuvást tevénk!
80.
Mikor a hires édent tervezé,
A kigyót oda is elhelyezé –
És csalfaság mérges fullánkja szurt,
Miért szivünk hálája járul-e?
81.
Ki gyarlónak teremte meg, holott
Lidércekkel kisért minden nyomot, –
Ahelyett, hogy hozzá esengenénk,
Ő kérjen embertől bocsánatot.
82.
Az éhes télutói Ramazán* ) * ) Február.
Egy bőjttel sértett, szép nap alkonyán
Megint a fazekasnál kérdezém:
Megfejthető-e az örök talány?
83.
A padlózaton szanaszét s falak
Sok polcain a sokféle alak
Tereferél; van ki csak fült hegyez,
Lesvén a lármát szótlan, hallgatag.
84.
Egy gyönge korsó kegyért könyörög:
„Csak nem azért – szól a hasas köcsög –
Választott minket a rög közül,
Hogy életünk ne legyen mindörök?!”
85.
Egy kőfedélt sohasem görditenek
A kutra, melyből jót meritenek;
De még csak egy pajkos suhanc gyerek
Se romboland, mit ő teremte meg.
86.
Agyagból sok edény keletkezett;
Magasztalák a fazekas-kezet,
„S mig engemet gyurt – szólt egy kajla tál, –
Talán teremtőnk karja reszketett?”
87.
Minek után nagy vita eredék
És formálásról folyt a szóbeszéd.
Igy szóla egy: „Lármás csoport, vajjon
Mivel tudósabb egy, mint más fazék?”
88.
Kacag egy bögre sor, azon nevet,
Hogy mit a mester rossz formába tett,
Mit elhibáz és melyet megrepeszt –
Önön kezével mély pokolba vet.
89.
Egy öreg kulacs szól: „Bár magamat
Telithetném a szőlő kivonat
Borillatával, az oly átható,
Megujitaná vén zománcomat.”
90.
Edény csapatra halvány hold tekint,
Közeleg egy kocsi s figyelem, amint
Apraja-nagyja mind egymásnak int:
„Közülünk egyet visznek már megint!”
91.
Hová temessetek? Oh jó barát,
Testem tápláljon szőlőt, rózsafát,
Siromból is óhajtom nyujtani
Virág szép szinét, bordus illatát.
92.
Hadd fosztom meg rémjeitől temetőt,
Hadd hintsek kellemet vándor előtt, –
Utszéli sirból kedveznék neki,
Lelkem borával részegitve őt.
93/a
Eddiglen imádott bálványaim,
Ugyan rövidre nyirták szárnyaim,
Előnyeimet vették semmibe
S adóztatnak lelkem hiányin.
93/b
Miért tagadnám el természetem
Valódiságát? A bort szeretem!
Ez ugyan glóriámban kárt okoz,
De dicsnek ködsugára, mit nekem!
94.
Panasz panaszra szállt elmém elé
S a borivást gyakran leesküvé,
De mig fogadtam, hogy „Többé soha
Nem iszom!” – vajjon józan voltam-e?
95.
Azt nem tudom – okoz bár néha bajt –
A vincellér, mikor vásárra hajt
Piros borát cserélni pénzekért,
Csak fél olyan jót is vehet-e rajt?
96.
Oh, hogy rózsával tavasznak is vége!
Oh, hogy ifjuság édes költeménye
Pacsirtaként, szólamát eldalolván
Tova röpül az ismeretlenségbe!
97.
Hisz volna bár, ha még olyan egy kis
Jó és tiszta fényt vető lámpácska is
A vad sivatag homok utjain
Mutatni célt, – de jaj, ha az hamis!
98.
Hiszen volna bár életünk fonala
Olyan sodorvány, mit ég angyala
Ujitni tud vagy hosszabbitana;
De igy – fohász kinek, minek vala?
99.
Ha tőlünk telne, az égtesteket
Megsemmisitenénk és egy uj eget
Teremtenénk, mely alatt szabadon
Élhet az ember kedvelt életet.
100.
A lugosunk mily gyönyörüen virit;
Zöld lombon át a holdvilág vidit.
Oh, hányszor még jövend el sugara –
És egyikünket nem találja itt!
101.
A majdban, jó zarándok, hol nevem
Emlitik, vagy kövér füszál terem
Poromból, emelj bortelt serleget
És gondolatban kocintsál velem.
(VÉGE)
Vissza
az Omar Khajjám sátra alattba
