Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

TŐRÖS BETYÁR
TÖRTÉNELMI REGÉNY

Szerző: Murat Sertoglu

(ejtsd: Murat Szertoghlu). A törökben lévő lágy "g"-nek nincs magyar megfelelője, talán "gh"-nak írhatjuk át. Kicsit néma, egyesek szerint a németben is meglévő "kh" zöngés párja, az isztambuli törökben magas hangrendű környezetben "j"-nek, mély környezetben némának hallatszik, ahogy a "h"-t is elharapjuk néha.

(KAMALI ZEYBEK MUSTAFA EFE)
(Fordította: Bakonyi Gábor, 2003. dec. - 2004. jan.)

 

1. RÉSZ

TŐRÖS BETYÁR
MUSZTAFA VEZÉR

Tőrös betyár még rokonságban is állt Csakirdzsai Mehmet betyárvezérrel...
De aztán a végzet egymás ellen fordította őket. Barátokból ellenségekké váltak.
Csakirdzsai Mehmet még csak kis gyermek volt, amikor apját, Csakirdzsai Ahmet betyárvezért lelőtték. Ahmet betyárvezér megkapta a felséges kegyelmet. Ezért is lett segédpandúr. A kegyelmet kapott betyárvezérek ilyen feladatot kaptak. Ezek, az embereikkel, meg a pandúrokkal, a kegyelmet nem kapott, hegyek között kószáló többi vezérrel összecsaptak, a piszok eltakarításában segédkeztek.
Ramazán havában jött ki ez a kegyelem..., és a hegyek között kószáló egynéhány betyárvezér, élve az alkalommal lejött a síkságra. Ezek egyike volt Jörük Oszmán betyárvezér is, aki az Izmírben székelő, ám a hivatalos nevén Ajdin válijának nevezett váli meghívására Izmírbe jött. A váli a megyeházán neki magának és kíséretének böjti vacsorát adott.
Csakhogy az Oszmán-birodalom, aznapra egy csapdát állított a betyárvezéreknek... Úgy volt, hogy a kegyelemben részesült összes betyárvezért különféle helyeken ugyanazon a napon, napnyugtakor, a böjt megszakításakor ölik majd meg. Így az állam megszabadul majd ezektől a fegyelmezhetetlen, engedetlen emberektől, akik csak bajnak voltak, s akikre a kiváltképp h? görög honfitársak folyton panaszt tettek.
A Török birodalom eme részei békéhez és nyugalomhoz jutnak majd.
Ez a terv sikerrel meg is valósult. Amint Jörük Oszmán betyárvezér és barátai napnyugta után lesétáltak az Izmíri kormányzati épület lépcsőin, golyózápor fogadta őket, csapatostól haltak meg, ugyanakkor Csakirdzsai Ahmet betyárvezért az adagidei úton, az esti imája közben, Haszán őrmester gyilkolta meg. A többi más, ismert betyárvezért is, akik bíztak a kegyelemben, egyenként tőrbe csalták, s mind kilehelték a lelküket.
Furcsa, és szomorú, hogy a birodalmi parancs szerint tőrbe csalt és elpusztított emberek mindegyike tősgyökeres török volt, pedig az Égei vidék hegyeiben jó néhány lézengő görög banda is volt, akik alkalomadtán lecsaptak a török falvakra, a tehetősebb törököket, vagy azok hozzátartozóit a hegyek közé hurcolták, és értük nagy váltságdíjakat kaptak. No de a kormányzat nem mutatott bátorságot, hogy hozzájuk nyúljon, nehogy a külföldieket felbosszantsa.
Ezért nemcsak Ajdin tartományt, nemcsak az Isztambuli palotát, de az Égei vidék görögjeit és a vad görög bandákat is megörvendeztette, hogy a leghíresebb török betyárvezéreket egyetlen nap alatt tőrbe csalták és legyilkolták.
Merthogy ezek a görög bandák nem az oszmán pandúroktól féltek és rettegtek, hanem a betyárvezérektől és a betyároktól.
Amint azok leghíresebbjei egyetlen nap alatt elpusztultak, a vidék az övék lett, hogy a csodába ne örvendeztek volna hát a görög legények.
Amikor Csakirdzsai Ahmet betyárvezér meghalt, fia Mehmet árván maradt, gondviselője és nevelője Ödemis Kisla falujából, Kodzsa Haszán fiai családjából Őrült Veli lett.
A tehetős családból származó Őrült Veli, nevének ellenére szavát tartó, tiszta fejű, egyenes beszédű, félelmet nem ismerő paraszt volt, akinek volt egy fia, akit igen szeretett; Musztafa...
Íme, ezért nőtt föl Musztafa és Csakirdzsai Mehmet testvérként. Ráadásul rokonok is voltak.
Éppen 99 évvel ezelőtt, 1873-ban született Musztafa, Csakirdzsai Mehmettel majdnem egyidős volt, ám míg Mehmet mint minden árva, görbe hátú volt, Musztafa nem hasonlított rá. Sudár, magas termetű és igen vakmerő gyerek volt.
Az apja, Őrült Veli nem panaszkodhatott miatta. Az, hogy saját túláradó lelkét a fia is örökölte, nagyon megörvendeztette.
Az egyik ünnepnap ajándékot szeretett volna venni a fiának, hát megkérdezte, hogy mit szeretne.
Musztafa nem tétovázott:
- Apa, vegyél nekem egy tőrt! - mondta.
Őrült Veli örült a fia kívánságának, és egy kis tőrt vett neki.
A kis Musztafa igen örült az apjától kapott ajándéknak, és soha többé nem vette le az övéről a kis tőrt. Azzal is feküdt le.
Így most már nem Musztafának, hanem Tőrös Musztafának, vagy Tőrösnek kezdte hívni mindenki.
A kis Musztafát büszkeséggel töltötte el az, hogy így nevezik.
Már az apja is csak így hívta. Ha egy helyen lakodalom, vagy ünnepség volt, és a zenészek a betyár dallamot kezdték játszani, Őrült Veli azt mondta:
- Nosza rajta Tőrösöm, mutasd magad! Ő pedig a tőrével az övében rögtön középre ment, mindenkit csodálatba ejtő ügyességgel eltáncolta a Harmandai betyár táncot.
Tőrös Musztafa gyorsan felcseperedett. Amikor elérte a legénykort, a termete elérte a két méteres magasságot, sudár termetű fiatalember lett.
A dohánycsempészetet választotta mesterségül. Ő nem olyan természetű volt, mint akik a szántóföldön szorgoskodnak. Kalandvágyó természete volt. A testvéreként ismert Csakirdzsai Mehmet volt az, aki belevitte a dohánycsempészetbe. Ezt a munkát együtt végezték.
No de Tőrös Musztafa igen jól ismerte Csakirdzsai Mehmet szándékát és céljait. Nemcsak hogy tudta, és nagyra is becsülte, de imádkozott is céljainak sikeres eléréséért.
Csakirdzsai Mehmet betyárvezért az vitte rá a dohánycsempészetre, hogy gyorsan egy kis pénzhez akart jutni. A dohánycsempészet jól fizető foglalkozás volt. Úgy volt, hogy ezen a pénzen majd fegyvert fog szerezni, bosszút fog majd állni az apjáért, és a hegyek közé fog szökni. Az apja gyilkosa, Haszán őrmester nem maradhatott büntetlenül. Ez a kemény pandúr őrmester, nemcsak hogy megölte az apját, de az özvegyen maradt anyját is igen súlyosan megalázta. Ezt nem lehetett megbocsátani.
Valójában, ha nem tenné meg a kötelességét, nem is maradhatott volna meg ott... Őt mindenki tettre késznek tekintette. Hogy becsületét, férfiasságát bizonyítsa, kénytelen volt elvégezni ezt a feladatot.
Csakirdzsai, amint összegyűjtötte a fegyver és lőszer megvásárlásához szükséges pénzt, egynéhány barátot is összegyűjtött, és egy nap a hegyek közé ment. Haszán őrmestert megölésével sikerült bosszút állnia az apjáért.
Így hát Tőrös Musztafa gyermekkori barátját elveszítve teljesen magára maradt. A családja, hogy megnevelje ezt a szertelen természetű fiatalembert, elhatározta, hogy megházasítják. Találtak egy törvényes leányt, és tervüket meg is valósították. Ennek a szépséges leánynak Ümmü volt a neve.
Ez alatt Csakirdzsai Mehmet vezér hírneve egyre jobban terjedt. Egész Ödemis csak az ő újabbnál újabb kalandjait emlegette.
"- Ha Mehmet így folytatja, még az apja hírnevét is túlszárnyalja." - mondták.
Vajon a szertelen természetű Tőrös Musztafa irigykedett-e, a régi jó barátjának dicsőségére?
Ki tudja?
Csak azok, akik közelről ismerték ezt a két fiatalembert, állították egybehangzóan, hogy a betyárság sokkal jobban illene Tőrös Musztafához, mint Csakirdzsaihoz.
Talán Tőrös Musztafa is be akart állni Csakirdzsaihoz, de mivel gyermekkorukban őt minden tekintetben felülmúlta, semmiképpen nem szegődhetett betyárként Csakirdzsaihoz. Aztán volt még egy dolog. Csakirdzsait a rövid idő alatt szerzett dicsőség büszkeséggel töltötte el.
Igaz, vagy sem, saját magát mindenkinél nagyobbnak tartotta. Ha Ödemisbe vagy Ödemis környékére jött, nem nézett be Tőröshöz, és üdvözletét sem küldte.
Ha ő így viselkedett, természetesen Őrült Veli büszke fia sem kereste őt. Ez a dolog a két gyermekkori jó barát között megteremtette az első eltávolodást.
A történet elmondására készülődve még egy részletet meg akarok világítani.
Sokan kíváncsiak, hogy ebben a korban miért kényszerült olyan sok betyár a hegyek közé. Az ok sohasem egy közönséges zsiványság, útonállás, üzérkedés, vérbosszú volt. Ez volt az a kor, amikor az Égei görög lakosság az állam nemtörődömsége következtében elhatalmasodott.
A görögök szinte minden kereskedelmet és ipart megkaparintottak. A legbővebben termő földeken is megroppant a hatalom. Míg a törököket folyton behívták katonának, és a sokszor vég nélküli, örökös háborúkból nem tértek vissza, a görögök lélekszáma gyorsan gyarapodott. Ezek a külföldi nagyhatalmak támogatását élvezték, és kényeztetve kényeztették őket. A törökök számára nem maradt élettér. Íme, igen sok ember, a gazdasági kényszer hatására kezét vérrel szennyezte be, és a hegyek közé szökött. Ez egyfajta lázadás volt a napról napra erősödő görög felsőbbség, az állam támogatásával folyó állandó igazságtalanságok ellen.
Térjünk vissza a tárgyhoz.
Csakirdzsai ismét Ödemis közelében tartózkodott. Ez alkalommal jövetelének célja leányszöktetés volt az egyik legénye számára. Ahhoz, hogy egy fiatal betyár lehessen, feltétlenül vérrel kellett beszennyeznie a kezét, meg kellett ölnie valakit, ez feltétel volt. Csak akkor vált törvényen kívülivé, és így ha akarta, ha nem, egy betyárvezér mellé kellett menekülnie.
A betyárvezérek azokat, akik nem ilyenek voltak, azokat úgysem vették maguk mellé...
Mert csak ezzel a feltétellel tudhatták, hogy a hegyek közé menekült fiatal száz százalékig kénytelen engedelmeskedni nekik. Az ő kívánságuk pedig ez volt. Egy betyárvezérekhez elszegődött fiatalember, tudva, hogy számára semmilyen más menekülési lehetőség nem létezik, rákényszerült, hogy vakon engedelmeskedjen a betyárvezérének.
A betyárvezérek pedig nem húzódoztak attól, hogy a hozzájuk hű legények kívánságait teljesítsék. Csakirdzsai pedig megtudta, hogy az egyik, újonnan mellé szegődött legény szenvedélyesen szeret egy Ödemis környéki faluban lakó leányt. Ám a leány apjának nem volt szándékában a leányát olyan embernek adni, aki vérrel szennyezte be a kezét, ezért a vezér a legénye kedvéért a leányrablás mellett döntött. Ez volt a dolog előzménye.
Az éj sötétjében behatoltak a faluba, és nesztelenül a leány háza elé lopakodtak.
A leány apja tehetős paraszt volt, és aznap este az asszonyok összegyűlve egymás közt mulattak a házában.
Véletlenül Tőrös Musztafa felesége is a vendégek között volt, aki a ház urával rokonságban állt. A férjétől engedélyt kapott, hogy megjelenhessen a szervezett mulatságon. Az éjszakát ott töltötte volna, Tőrös Musztafa pedig másnap reggel jött volna a feleségéért.
A ház ura pedig a falu távoli kávézójába ment, hogy az asszonyok egymás között nyugodtan mulathassanak, azaz a házban nem maradt férfi.
Csakirdzsai, miután legényeivel körülvette a házat, jelt adott. Néhányan kívül maradtak. Csakirdzsai Mehmet vezér, a többi legényével, és alvezérével Zarándok Musztafával együtt nekifeszült a ház kapujának. A tulajdonképpen nem is igazán erős kapu egy pillanat alatt betört, és a betyárok azt kiáltozva: "Ne mozduljatok!" berontottak.
A házban fölerősödött a visítozás. Akik látták a behatolókat, azok sikoltozni kezdtek:
- Betyárok! Betyárok törtek a házra!
Az asszonyok első védekezési intézkedésként minden világosságot eloltottak, aztán ami csak a kezükbe került, a betyárok felé kezdték hajigálni. Közben a legdurvábban sértő kifejezések is elhagyták ajkaikat.
Az Égei asszonyok egyikében sem volt egy szikrányi félelem sem, nem rettentek meg a tetőtől talpig felfegyverzett betyároktól.
A betyárok tudták, hogy a dolgukat a lehető legrövidebb idő alatt el kell végezniük. Hamarosan az egész falu meghallja majd a sikoltozást, és fegyverét felkapva mindenki a tetthelyre siet majd. Talán még vér is fog folyni. Ezért kénytelenek voltak a dolgukat igen rövid időn belül elvégezni, és a leányt elragadva rögtön távozni. Ha a leányt már elrabolták, az apja, ha akarja, ha nem, kénytelen lett volna Csakirdzsai legényének adni.
De a sötétben nem volt egyszerű feladat a sok asszony és leány között meglelniük azt, akit kerestek...
Tulajdonképpen a ház leánya rájött a támadás okára, és a sötétben már régen elrejtőzött egy olyan helyre, ahol senki sem találhatta meg.
A majdhogynem Csakirdzsai közvetlen közelében álló szerelmes betyár e percben, amikor a kívülről beszűrődő halvány fényben Tőrös Musztafa feleségét meglátta, azt a szerelmesének hitte.
- Íme Vezér, ez az! - mutatott rá.
Csakirdzsai akkor habozás nélkül abba az irányba vetődött, a fiatalasszonyt megragadva a kapu felé indult. A dolguk véget ért. Most már egyetlen további percet sem maradhattak a házban.
Ümmü megkísérelt kiszabadulni, Csakirdzsait ököllel verte, rúgta, arcát karmolta.
- Hagyj békén! - ordítozta.
De volt-e esélye a szabadulásra? Egy fiatal gazella akármennyire küzd is, vajon megmenekülhet-e egy oroszlán mancsából?
Kimentek. Távolról fegyverropogás hangja hallatszott. Akik hallották a hangzavart, egyenesen a tetthelyre siettek.
Ümmü csak ekkor látta meglepődve, hogy az őt elrabló betyár nem más, mint Csakirdzsai Mehmet.
Őt pedig gyermekkora óta ismerte.
Rögtön az arcába köpött:
- Te vagy az Mehmet? Te raboltál el engem? Nem szégyelled magad? Nem ismertél meg engem? Talán én nem Tőrös Musztafa felesége; Ümmü vagyok-e?
Abban a pillanatban Csakirdzsai is rájött, hogy hatalmas hibát követett el, és azonnal eleresztette a fiatalasszonyt.
- Te vagy az Ümmü?
- Én hát. Hogy tehetted ezt? Nem szégyelled magad?
- Tévedés történt... Azonnal menj haza!
Azután jelt adott a legényeinek. Egy pillanat alatt mind eltűntek a sötétben.
Ümmü pedig egymagában, lélekszakadva visszafordult. Miközben küzdött, hogy megszabaduljon, fejkendője leesett, ruhája elszakadt.
Mire visszatért a házhoz, a falusiak már odaértek. A házigazdák Ümmüt rögtön beengedték. Kifaggatták. Mindenki megtudta, hogy a támadást Csakirdzsai Mehmet betyárvezér hajtotta végre. Megtudták, hogy Tőrös Musztafa feleségét ő rabolta el, az pedig nem is érdekelte őket, hogy a fiatalasszony hogyan menekült meg.
Talán nem az volt-e a fontos, hogy megmenekült? Hát, megmenekült... Kihasznált egy adódó lehetőséget, hogy a betyárvezér kezéből megszökhessen. Így hát nem maradt ok arra, hogy ezeknek a pokoli fickóknak a nyomába eredjenek.
A falusiak a házban lévő feleségeiket, lányaikat maguk mellé véve kezdtek szétoszlani.
Ümmü pedig összeomolva keserves sírásra fakadt.
Hogy miért sírt ez a fiatalasszony?
Az őt nyugtatgatók ezt semmiképpen nem értették, és Ümmü tudta, hogy semmit sem tudna megértetni velük, mert egyikük sem ismerte a férjét olyan közelről és olyan jól, mint ő.
Bármi történjék is, Musztafa nem bocsát majd meg Csakirdzsainak. A köztük lévő viszony feszült volt. Hányszor hallotta a férjét, amint Csakirdzsai bizonyos tetteiről súlyos szavakat ejtett ki. Nagyon jól tudta, hogy csak ürügyet keresett arra, bármily kicsinyt is, hogy vele találkozzon, vele összecsapjon. Most ezt az alkalmat semmiképpen nem szalasztja majd el, kerüljön, amibe kerül, benyújtja neki a számlát. Harcolni fog vele.
Ki kerül ki győztesen? Ki tudhatta?
Ümmü két okból szomorkodott. Az egyik, hogy férje keze véres lesz... A másik, hogy Csakirdzsai Mehmettel fog harcolni... Ennek a vége pedig egyáltalán nem volt kiszámítható.
Mintha mostantól érezte volna azt a félelmetes érzést, hogy fiatalon özvegyen marad.
Isten ne adja, ha sudár termetű támaszát elveszítené, mit tehetne? Hogyan élhetne?
.......................................
Tőrös Musztafa korán jött a faluba.
Úgy volt, hogy a feleségét maga mellé véve távozik.
De még nagyon korán volt. Igazán nem akarta megzavarni a háziakat, ezért úgy döntött, hogy benéz a kávézóba egy reggeli kávéra és egy kis mulatságra.
A kávézóban csak három-négy ember volt. Mindegyiket ismerte. Természetesen ők is jól ismerték Tőröst.
Mind egyszerre viszonozták Őrült Veli belépő fiának köszöntését. Tőrös vidámnak látszott. Egy leülve kávét rendelt. A köszöntések másodszor ütemesen megismétlődtek, azután az időjárásról és a vízről kezdtek beszélni. Aszály volt. Mindenki esőt várt. Jócskán akadtak, akik bíztak az áldásos esőben.
Amíg így beszéltek, a kávézós kihozta Tőrösnek a megrendelt nagy csésze kávét.
Azután Tőrös hirtelen észrevette az arcokon lévő kétség, sőt félelem nyomait.
Mi van? Mi történt? A szemöldökök miért vannak összehúzva ennyire, az arcok miért ilyen búsak? Miért néznek rá ilyen félelemmel?
Bármit tett is, egy szikrányit sem tudta felvidítani a légkört.
Hirtelen ő is összehúzta a szemöldökét:
- Mi bajotok van uraim? Miért néztek így rám? Talán megöltem az apátokat?
Senki sem válaszolt. Mindenki maga elé nézett.
Ez a helyzet Tőrösnek egy fokkal még inkább felkeltette a gyanúját. Keményen méregetni kezdte a kávézóban lévőket.
Mindenki lesütötte a szemét, és így maradt. A kávézót szinte síri csönd borította el.
Tőrös akkor a jelenlévő legidősebbhez fordult:
- Te mondd meg Ömer aga! Mi van? Mi történt?
Akkor az idős ember végigsimította fehér szakállát:
- Fiam, neked talán még nincs tudomásod a történtekről...
- Mi történt hát?
- Hát az éjjel Csakirdzsai megjelent a faluban...
- Ez történt hát? Rajtaütést hajtott végre?
- Afféle dolgot.
- Talán meghalt valaki?
- Nem, nem! Sem halott, sem sebesült nincsen...
- Akkor valakit a hegyek közé hurcolhatott...
- Valakit elvitt, de idejében odaértünk... Kénytelen volt őt otthagyni és elmenekülni...
- No nézd csak! Adjon erőt az Isten! Hát Mehmet is így elzüllött volna az utóbbi napokban? Ez a vidék az ő területének számít. Egy betyárvezér nem okozhat kárt abban, amit a saját hazájának nevez. Ejnye, nem illendő, amit tettél, Csakirdzsai... Ezt nem is betyárságnak, hanem zsiványságnak nevezik.
Az öregember egy rövid szünet után megszólalt:
- Neked is adjon erőt az Isten! - mormolta.
- Hogy nekem? Mit akarsz mondani?
- Izé, azaz... Akárhogy is, úgyis meg megtudod majd. Csakirdzsai arra vetemedett, hogy a te feleségedet rabolja el...
A kávézói levegő mintha e percben még jobban megfagyott volna...
Tőrös Musztafa arcáról most a lehető legnagyobb döbbenet volt leolvasható.
Mit mond ez az ember? Csakirdzsai akárhogyan is, de arra vetemedett, hogy az ő feleségét elrabolja?
Nem, ez lehetetlen! Itt valami tévedés kell, hogy legyen.
- Nem értettem, hogy mit mondtál Ömer aga!
- Pedig megmondtam fiam! A feleséged itt volt... Mialatt az asszonyok egymás között mulatoztak, Csakirdzsai rajtaütött a házon... A feleségedet el akarták rabolni. Áldott legyen Isten, hogy a hangoskodást meghallottuk, és ideértünk. Mindenki felkapta a fegyvereit és odaszaladt. Ahogy minket megláttak, kénytelenek voltak Ümmüt itt hagyva elmenekülni. Ez minden...
A kávézó ismét csöndbe borult.
Aztán hirtelen mind egyszerre összerezzentek egy hangtól, amint a Tőrös Musztafa kezében lévő kávésfindzsa a földre esett, és ágyúlövésszerű hangot adva ezer darabra törött.
Tőrös arcában egyetlen vércsepp sem maradt. Olyan fehér volt, mint a fal.
Azután felállt. Egyetlen szó nélkül hagyta el a kávézót. Egyenesen a felé a ház felé tartott, ahol a felesége vendégeskedett.
Az esze mintha megállt volna, olyan állapotba került, hogy nem tudott gondolkodni. Hogy tehette ezt Csakirdzsai? Hogy vetemedhetett ilyesmire?
Nem fért a fejébe a dolog.
Akik ismerték és látták őt útközben, azok rögtön kitértek az útjából.
A házigazda az ablakból látta Tőröst, szólt a készen álló Ümmünek, és a fogadására kiviharzott a házból.
Ahogy Tőrös arcát meglátta, nem tudta kivonni magát az őt elfogó félelem alól. Köszöntötte.
- Isten hozott Tőrös!
Tőrös nem fogadta a köszöntését. Fojtott hangon kérdezte:
- Hol van Ümmü?
Ugyanebben a pillanatban a készen álló fiatalasszony is kilépett.
- Itt vagyok!
- Rajta állj elém!
A fiatalasszony reszketve engedelmeskedett férje parancsának.
Tőrös a házigazdától el sem búcsúzva, a felesége nyomában távozott.
Amíg ki nem értek a faluból, meg sem szólaltak.
Csak amikor már jócskán eltávolodtak onnan, akkor állította meg Tőrös a feleségét:
- Hogyan történt az eset?
A keze a tőre markolatán volt.
- Tévedés történt! - mondta Ümmü.
- Miféle tévedés?
- Kiderült, hogy egy másik leányt akartak elrabolni! Amikor a betyárok rátörtek a házra, mi az összes fényt eloltottuk. A sötétben engem összetévesztettek azzal a leánnyal, akit el akartak rabolni. Kívül világosabb volt. Amikor megláttam, hogy Csakirdzsai az, aki engem el akar rabolni, az arcába köptem. Ő is csak akkor döbbent rá, hogy én ki vagyok. Azt mondta, tévedés történt, és azonnal elengedett. Mivel a falusiak is megérkeztek, a sötétben elszöktek.
- Igazat mondasz-e Ümmü?
- Isten bizony igazat mondok! Miért hazudnék?
- Kit akartak elrabolni ezek a becstelenek?
- A házigazda leányát... Csakirdzsai őt az egyik legényének szánta, de az apja nem adta...
Tőröst igen örült ezeknek a szavaknak.
A kezét levette tőrének markolatáról.
- Nosza rajta, gyerünk! - parancsolta. Ha még egyszer ilyen engedélyt kérsz tőlem, majd meglátod, mit teszek veled.
A fiatalasszony nem válaszolt, csak útnak eredt.
Tőrös Musztafa megértette a helyzetet. No de mit ért az, hogy így lett? Az egész falu arról beszélt, hogy Csakirdzsai arra vetemedett, hogy elrabolja a feleségét. Holnap pedig Ödemis egész népe ugyanezt mondja majd.
Kivel, és hogyan értethette volna meg az igazságot?
Nem! Erre nem volt lehetőség. Ezt csak egyetlen dolog moshatta le:
Vér!
.................
Valóban így is lett. Két napon belül Ödemis egész népe ezt az esetet emlegette. Senkit sem érdekelt a rajtaütés valódi célja. Mindenki ugyanazt mondta:
- Csakirdzsai megszöktette Tőrös feleségét.
Ezt mindenki elhitte. Még azok sem csodálkoztak, akik ismerték Csakirdzsait és Tőröst, és a köztük történteket.
Kárhoztatták Csakirdzsait:
- Mehmet vezérnek nem lett volna szabad ezt tennie!
- Talán nem találtak más elrabolandó asszonyt?
- Csakirdzsai nem tehetett volna ilyet, a tisztességre nem volt tekintettel. Hogy tehette ezt?
- Tőrös, ha meghal is, de nem hagyja annyiban a dolgot...
- Becsületbeli ügy!
- Ezt csak vérrel lehet lemosni...
Ám leginkább az a hidegvér lepte meg őket, amelyet Tőrös Musztafa mutatott.
Mindenki azt várta, hogy Tőrös Musztafa azonnal felfegyverkezik, és Csakirdzsai nyomába ered. Ez lett volna a hozzá illő viselkedés.
Csakhogy ő efféle igyekezetet nem mutatott. Nem is zárkózott a házába. Ellenkezőleg, minden nap maguk között láthatták, sőt még vidám is volt. Akik látták őt, nem is hitték volna, hogy a felesége min ment keresztül.
Csakhogy Tőrös egészen más ügyekkel volt elfoglalva. Miközben közönyösnek, sőt vidámnak látszott, belsőjében viharok dúltak. Mialatt vidámnak és közönyösnek látszott, közben egynéhány bizalmas emberét már régen megbízta azzal, hogy Csakirdzsai búvóhelyét kitudakolják. Tudta, hogy Csakirdzsai Ödemisben van. Csakhogy Csakirdzsai is mindenkinél jobban ismerte őt. Elég okos volt hozzá, hogy biztosan megsejtse, hogy ő ezt az ügyet sohasem bocsátja majd meg neki. Csakirdzsai emberei is kénytelenek voltak őt szemmel tartani. Ebben a helyzetben, nehogy Csakirdzsait megrémissze, és nehogy elijessze Ödemis környékéről, az egyetlen feladata az ő áltatásuk volt.
Íme, ez volt az oka, hogy közömbösnek, sőt vidámnak látszott...
Közben eltelt még egy pár nap, míg a bizalmasainak egyike elhozta neki a várva várt hírt. Csakirdzsai a közeli görög falvak egyikében, Csorbadzsi Andon házában volt.
Tőrös igen örvendett, amikor ezt megtudta, de tudta, hogy ezt az örömét nem mutathatja ki. Mindenesetre nem feledkezett meg megparancsolni az emberének:
- Ezt senkinek se mondd el!
Aznap kicsit hamarabb ért haza. Ümmü pedig nagyon csodálkozott. Az óta a szerencsétlen este óta először látta vidámnak fiatal férjét.
Igen, Tőrös addig a napig vidámnak mutatkozott és tréfálkozott az ismerőseivel, ám ez csak a házon kívül volt így. Különben amint betette a lábát a házba, azonnal megváltozott, hirtelen levetette a hamis vidámságot, a szemöldökét összevonta, és vég nélküli, örökösen töprengő állapotba burkolódzott.
Ümmü először látta őt ennyire vidámnak.
Az, hogy ilyen hirtelen változást látott rajta, egyáltalán nem örvendeztette meg őt, éppen ellenkezőleg, rettentően megrémítette.
Ahogy rettegve nézett:
- Mi van veled? Miért nézel így rám? - Kérdezte Tőrös. - Nem látod milyen vidám vagyok?
- Látom Musztafám; látom. Éppen ez a vidámságod az, ami engem igazán megrémít...
- Miért? Talán vidámnak lenni rossz dolog?
- Természetesen nem rossz dolog, de én jól ismerlek téged... Úgy-e megtaláltad azt, akit kerestél?
- Kit kerestem?
- Csakirdzsait...
- Ne vedd a szádra annak a becstelennek a nevét! És ha megtaláltam, akkor mi van?
- Azt mondom: Isten óvjon téged uram!
- Meg fog óvni, meg fog óvni. E felől ne legyen kétséged! Megéheztem. Nosza rajta, akármit is adott az Isten, hozd ki, és töltsük meg a gyomrunkat... Beszélgessünk egy kicsit!
A fiatalasszony rögtön megterített, Tőrös Musztafa az étkezés alatt is igen vidám volt. Étkezés után pedig erről, arról kicsit elbeszélgettek.
Eljött a lefekvés ideje, amikor Tőrös felállt. Elvégezte a vallási előírások szerinti teljes mosakodást, azután elmondta a lefekvés előtti imát.
Az ima után a feleségéhez fordult. Most már nem nevetett az arca:
- Ümmü! Búcsúzzunk el egymástól - mondta.
Az asszony reszketve nézett a férjére:
- Mi van? Miért búcsúzzunk?
- Végre elérkezett az idő, hogy a becsületünket tisztára mossuk. Én most elmegyek. Nem tudhatjuk, hogy az ügy milyen véget ér majd... Lehet, hogy visszatérek, lehet, hogy nem.
- De én megmondtam neked uram! Esküszöm, hogy Csakirdzsai soha rosszat nem tett ellenem. Amit rájött a tévedésére, azonnal szabadon engedett.
- Tudom, hogy igazat mondasz Ümmü! Igazán nincs kétségem e felől... Ha úgy lett volna, élve maradtál volna-e? De tudod-e, hogy odakinn miket beszél mindenki?
- Néhány tudatlan ember beszédjének milyen jelentőséget tulajdonítasz?
- Hagyd ezt a beszédet! Tudom, hogy mit teszek... Hogyan élhetnék anélkül, hogy elvégezném a dolgomat, és anélkül, hogy tisztára mosnám a becsületemet?
Azután a szekrény felé ment. Martin puskája ott állt bezsírozva. Előbb a tölténytartóját öltötte magára. Tőrét az övébe szúrta. Azután magához vette Martin puskáját.
Ümmü erőtlenül állt, zokogva sírt.
Mielőtt távozott, hozzá lépett. Kezével megsimogatta a haját:
- Ne sírj Ümmü! - mondta. - Te is tudtad, hogy ezt a dolgot, akárhogyan is, de elrendezem. Bármi van is a homlokunkra írva, az fog történni...
A feleségét így hátrahagyva kilépett a házból.
Kint zord sötétség volt. Ümmü, aki a háta mögött nézte, ahogy a férje elvész a sötétben, magasba emelte a karjait:
- Istenem, óvd meg őt! Szánj meg engem, és a szívem alatt lévő gyermeket! - így imádkozott.
Igen, a fiatal nő terhes volt.
Tőrös Musztafa gyorsan gyalogolt a sötétségben. Az a görög falu, ahol Csakirdzsai tanyázott, nem volt messze. Nem kételkedett benne, hogy még éjfél előtt odaér majd. Azt is tudta, hogy csorbadzsi Andon háza rögtön a falu szélén áll, és hogy Csakirdzsai barátságban áll ezzel a tehetős göröggel.
Kellemes dolog lesz majd. Az életét adta volna az efféle mulatságért.
Lássuk csak, mit tesz majd Csakirdzsai, ha szembetalálkozik vele?
Igazából Tőrösnek ez a lépése őrültség volt. Csakirdzsainak ez idő tájt hat embere volt. És mindegyik ügyes, bátor legény volt. Tőrös Musztafa pedig egymaga volt. Arra pedig esély sem volt, hogy egymaga hetet legyőzzön.
Ahhoz, hogy valaki ilyen helyzetbe belemenjen, őrültnek kell lennie.
No de Tőrös szeme semmit sem látott. Ő már régen meghozta a döntését. A becsületén esett foltot, bármilyen drága áron is, de lemossa. Ha vele szemben nem heten, hanem hetvenen álltak volna is, azzal sem törődött volna.
Két óra elteltével feltűnt a sötétségben a görög falu. Íme ez Csorbadzsi Andon háza, az ablakán pedig világosság szűrődött ki.
Csakirdzsai Mehmet betyárvezér bizonyára valamelyik szobában mulatozott legényeivel és a házigazdával...
Ahogy egyre közelebb nyomult a házhoz, a sötétben felharsant egy hang:
- Megállj hékás! Meg se moccanj!
Bizonyára Csakirdzsai őreinek egyike lehetett az... Tehát Csakirdzsai tényleg itt van.
Amint Tőrös meghallotta az állj parancsot, azonnal hasra vágta magát, de ugyanabban a pillanatban egy fegyver hangja verte föl a környéket. Tőrös úgy érezte, mintha egy golyó ment volna el a füle mellett. Azután ő is meghúzta a ravaszt. Az őr helyét abból a kis lángból tudta meg, amit annak a puskája a lövéskor kibocsátott, és arra a helyre célzott.
Akkoriban a Martin puskáknak ilyen torkolattüze volt.
Fájdalmas sikoly hallatszott. Tőrös ebből megtudta, hogy a kilőtt golyója nem tévesztett célt. Egyre erősebben hangzó fegyverropogás és erősödő sikolyok egy pillanat alatt felbolygatták a környéket. A csorbadzsi Andon házából kiszűrődő fény azonnal kialudt. A falu kutyái keserves ugatásba kezdtek.
Tőrös Musztafa már rég betöltötte a második golyót a Martin puskájába és a búvóhelyéről a ház kapuját kezdte figyelni.
Közben azt ordította:
- Csakirdzsai, hékás! Ha férfi vagy, gyere ki! Mutasd meg foltos képedet! Te csak ott viselkedsz durván, ahol asszonyok vannak. - kiabálta.
Válasz helyett ólom jött a görög csorbadzsi házából. A vele szemben lévő fa törzsénél csapódott be, ám Tőrös a most még rövidebb torkolati tüzet észrevette, és a ravaszt másodszor is meghúzta.
Azon az estén mintha Musztafa fegyverét nem is saját maga, hanem az Ördög irányította volna, hogy a sötétben kilőtt golyója úgy célba talált. Egy második jajkiáltás hallatszott. Ezt egy széttörő üveg hangja, és egy ablakból a földre zuhanó emberi test zaja követte. Ez a második, aki Csakirdzsai legénye volt, a golyót éppen a két szemöldöke közé kapta, élettelenül esett a földre.
De ez csapda is lehetett. Ezért a húszlépésnyire fekvő halottba még egy golyót eresztett.
Aztán ismét elrejtőzött, és várta a golyózáport.
De amit várt, nem történt meg.
Tőrös ismét megemelte a hangját:
- Nosza rajta Csakirdzsai! Mutasd magad! Gyere csak ki! Gyere ki, hogy leszámoljunk!
Ismét nem kapott választ.
Mit tegyen most?
Még egy golyót betöltött a Martin puskájába. Hosszú cserkesz tőrét is kihúzta, és őrült dolgot tett.
Helyéről hirtelen felpattanva, egy iramodással a ház kapujához szaladt. Erős vállának lökésére a ház kapuja abban a pillanatban szilánkokra törött. Gondolkodás nélkül behatolt a házba. Ismét golyózáport várt. Nagyon jól tudta, hogy amit tesz, az nem más, mint őrültség, de a szeme már semmit sem látott... A szemét vér borította be.
A ház belsejében befelé haladva ismét kiáltozott:
- Hol vagy, te szégyentelen! Melyik likba bújtál?
Csakirdzsai válaszát várta, de a felső emeletről csak Csorbadzsi Andon félelemtől reszkető hangja hallatszott:
- Nincs itt a betyárvezér! Isten bizony nincs itt... Ha akarod, kutasd át az egész házat!...
- Gyújts hát világosságot, és gyere ide!
- Jövök uram!
Két perc múlva a házigazda lámpával a kezében feltűnt a lépcső tetején. Tágra nyílt szemein látszott, hogy mennyire fél.
- A feleségedet és lányaidat is hozd ide! - parancsolta Tőrös, amikor meglátta.
- Máris hozom uram! A lábaidat csókolom, ne haragudj ránk...
- Azt mondod hékás, hogy Csakirdzsai nincs itt, és ugyanakkor lövésekkel fogadnak engem. Ez miféle dolog?
- Csakirdzsai két legényét itt hagyta, és amint besötétedett útnak eredt. A legények itt töltötték volna az éjszakát, itt várták volna meg a vezérüket. Ők voltak, akik tüzeltek!
- Nosza rajta, siess!
Öt perc múlva Andon a felesége és a két leánya mellett állt. Tőrös ezután őket is maga mellé véve, átkutatta az egész házat.
A csorbadzsi igazat mondott. A házban senki sem volt.
Ebben a helyzetben nem maradt rá oka, hogy tovább maradjon a házban. Egyetlen teendője maradt: hogy azonnal távozzon...
Azzal, hogy Csakirdzsai két emberét lelőtte, úgy lehetett tekinteni, hogy a becsületén esett foltot lemosta, és a végzet őt, az oly régen áhított életbe, a betyáréletbe taszította.
Két embert lőtt le, ráadásul mindkettőjük Csakirdzsai legényei közül való volt.
Törvényen kívülivé vált. Azért, mert két embert megölt, a törvény űzőbe fogja venni.
Ha akart, ha nem, a hegyek közé kellett menekülnie.
A hegyekben pedig maga Csakirdzsai várta. Vérbosszú állt közéjük. Csakirdzsai Mehmet betyárvezér köteles volt a megölt legényei miatt benyújtani a számlát, köteles volt a vérükért vért kívánni.
Röviden szólva a hegyek között is, a síkságon is mulatság várta...
Ez éppen az az élet, amire Tőrös vágyott...
Jóval éjfél után, amikor hazatért, feleségét Ümmüt az ablaknál találta, amit őreá várt.
A fiatalasszony, ahogy a férjét épen és egészségesen visszatérni látta, megkönnyebbülten felsóhajtva hálát adott az Istennek.
Rögtön futva nyitotta a kaput.
Még sohasem látta ilyen vidámnak a férjét. A szemei szikrázva csillogtak. A másik vállán is két puska lógott, mellkasa tölténytartókkal volt borítva.
A férfi megtette, amit ígért, bosszút állt.
Tőrös az izgalommal hozzá simuló feleségét simogatva azt mondta:
- Ez a számla ki van hát egyenlítve! Most már nyílt homlokkal járkálhatsz bármerre. A becsületünket tisztára mostuk.
Ümmü izgatottan kérdezte:
- Talán lelőtted Csakirdzsait?
- Nem! Őt nem találtam meg. Valahová elment, de a legényei közül kettőt lelőttem. Előbb ők tüzeltek rám. Isten megvédett engem. Én meg eltakarítottam őket. Most vedd ezeket a fegyvereket és tölténytartókat. Valahová jól rejtsd el őket!
- Te mit fogsz tenni?
- Én elmegyek.
- Hová mész?
- Itt semmiképpen sem maradhatok. Holnap már a pandúrok jönnek keresni. Két embert lelőttem. Semmi kedvem ahhoz, hogy börtönbe zárjanak. Te majd korán az apádhoz mész. Ha szükséges, kereslek majd.
- Te hová fogsz menni?
- Köszeoghlu oldalára... Nosza rajta, téged Isten oltalmára bízlak. Még pirkadat előtt el kell távoznom innen. A pandúrok kérdőre fognak vonni téged, ha kérdeznék, hogy hol vagyok, mondd meg majd, hogy nem tudod!
Ümmü kővé dermedten állt. Miután Tőrös a fegyvereket és a tölténytartókat nála hagyta, másodszor is eltűnt a sötétségben.
Köszeoghlu ez idő tájt a hegyek között bujkáló, Tőrös által igen nagyra becsült betyárvezér volt. Rendkívül bátor és merész volt.
Azon a napon, amikor a hegyek közé ment, Tőrösnek folyton az járt az eszében, hogy mellé szegődik. Köszeoghlu az apja, Őrült Veli barátja volt, és őt-magát is már gyermekkora óta ismerte.
Aztán az utóbbi időben eltávolodott Csakirdzsaitól. Egy esemény állt közéjük. Tőrös ezt is jól tudta, így tudta, hogy Köszeoghlu örömmel fogadja majd a legényei közé. Azok a vidékek sem voltak ismeretlenek számára, amelyeken bolyongott.
Köszeoghlu oldalán két legény volt. Az egyikük neve Nagy Daghdelen, a másikuké pedig Kis Daghdelen volt. Nem volt mellette más legény.
Tőrös másnap déltájban egy hegyi faluban megtalálta Köszeoghlut.
Köszeoghlu rögtön befogadta Tőröst, akit közelről ismert, pedig nem is tudta az okot, hogy az miért jött hozzá.
Este, valamivel az ötödik ima ideje után rákérdezett:
- Mondd Tőrös! Mi a látogatásod oka?
- Azért jöttem, hogy betyár legyek melletted, ha elfogadsz. - válaszolta Tőrös.
- Hát így állunk? Jól meggondoltad-e?
- Meggondoltam vezér!
- A betyárélet olyan, mint tüzes inget felölteni. Talán kívülről szépnek látszik... De aki erre adta a fejét, sokszor megbánja. Nyugalma, jó kedve nincsen. Családjától, gyermekeitől, falujától távol, abban a félelemben élni, hogy bármely pillanatban golyót kaphat, nem vonzó élet.
- Ezt mind tudom vezér! Ám számomra nincs más kiút.
- Mi történt hát?
- Nem tudom, hallottál-e már arról, hogy egy Csakirdzsai nevű ember a becsületemet megsértette?
- Igen, a fülembe jutott efféle dolog.
- Tegnap este rajtaütöttem a tanyáján. Csorbadzsi Andon házában volt. Kár, hogy pár órával az előtt, hogy odaértem, elment onnan... Csak két legényét hagyta ott...
- Mit tettél?
- Lövésekkel fogadtak. Én pedig lelőttem őket.
- Mindkettőt?
- Igen vezérem, mindkettőt...
- No nézd csak! Egymagad mentél a rejtekhelyére?
- No és?
- Te megőrültél?
- Kénytelen voltam rá vezérem... A feleségem nevét szájára vette a vidék. Kötelességem volt tisztára mosni a becsületemet.
- Ezt a tettet Őrült Veli fián kívül senki sem tette volna meg.
- Úgy-e magad mellé veszel vezér?
- Természetesen... Egyrészt, mert a legkedvesebb barátom fia vagy... Tudod, hogy mennyire szeretlek. Ha nem szennyezted volna vérrel a kezedet, igyekeztem volna megérttetni veled ennek az életnek a nehézségét, minden erőmmel igyekeztem volna eltántorítani erről az útról. De történt, ami történt...
- Add a kezed vezér, hadd csókoljam meg!
Köszeoghlu a másik két legényét is odahívta. Megmondta nekik, hogy mostantól fogva Tőrös is velük lesz majd. Azok sem voltak teljesen idegenek számára. Rögtön összebarátkoztak.
Köszeoghlu első parancsa az volt, hogy Ödemisből hívjon egy szabót, és csináltasson magának egy szép betyárruhát. Ezt a munkát görög szabók végezték. A szabó eljött, és levette Tőrös Musztafa méreteit. Úgy volt, hogy a ruha tizenöt nap múlva lesz kész.
.....................
Rövid időn belül mindenki tudomást szerzett arról, hogy mit tett Tőrös Musztafa. Ezen senki nem is csodálkozott. Senki sem kételkedett benne hogy egy hozzá hasonló ember, akit az Isten is betyárnak teremtett, egy nap a hegyek közé megy majd. Csak abban nem voltak biztosak, hogy ő ezt mikor, és hogyan hajtja majd végre.
Az, ami a feleségét érte, megadta számára a keresett lehetőséget. Ráadásul megkettőzte az értékét, hogy egymaga egy Csakirdzsai Mehmethez hasonló emberrel szembeszállt, és legényei közül kettőt lelőtt.
Ödemis kávézóiban folyton csak erről beszéltek, és különféle magyarázatokat és találgatásokat is hozzáfűztek:
- Tőrös végül betyár lett, és tekintélyt szerzett.
- Őrült fickó! Honnan vette a bátorságot, hogy egy szál maga rajtaüssön Csakirdzsai rejtekhelyén? Érthetetlen.
- Ha Csakirdzsai ott lett volna, nem térhetett volna vissza épségben.
- Amit tett, az színtiszta őrültség...
- Csakirdzsai sohasem bocsát meg neki...
- Végül feltétlenül szemtől szemben csapnak majd össze.
- Tehát ennyire bátor...
- Már nem is jó, ha valaki ennyire bátor... A ragadozó madarak élete rövid.
- Ha ő olyan hosszú életű lenne is, mint egy holló, vagy egy keselyű, akkor is olyan rövid életet vett tervbe, mint egy sas, vagy mint egy sólyom.
- Egy ennyire bátor, ennyire vakmerő ember nem élhet sokáig a világban. Kár érte... Meglásd majd! Hamarosan megkapjuk a gyászhírét.
- Köszeoghlu, akinek az oldalára szegődött, már idős ember... Mindössze két legény van az oldalán.
- Igen, Köszeoghlu idős ugyan, de tapasztalt betyárvezér. Aztán meg Csakirdzsaival is ellenségek. Máshová nem mehetett. A betyárvezér ráadásul az apjának is közeli barátja...
- Szerintem, ha Tőrös életben marad, és nem esik valami szerencsétlenség áldozatául, akkor hamarosan betyárvezér válik belőle, és a dolgok sűrűjébe kerül. Azaz, nem maradhat soká Köszeoghlu oldalán. A természetük nem illik egymáshoz. Amennyire vén az egyik, a másik olyannyira féktelen... Nem szokhatnak össze.
- Most lássuk csak, Csakirdzsai mit tesz majd?
- Biztos, hogy nem tétlenkedik majd... Biztosan nagyon megrázhatta az, amit Tőrös tett vele...
- De Csakirdzsai igen ravasz és kitartó betyárvezér. Tőröst is mindenkinél jobban ismeri... Végül is, gyermekkori barátja... Az az igazság, hogy én attól félek, hogy végül Musztafa kerül ki vesztesen.
- Úgy lesz majd...
- Isten óvja Tőröst!
Az említett vélekedések nem voltak alaptalanok. Amint Tőrös elment, Csorbadzsi Andon lóra pattant. Azt mondta, hogy nem tudja, hol van Csakirdzsai, de ez nem volt igaz. Csakirdzsai a szomszéd faluban egy lakodalomban volt.
Csak reggel felé ért oda. A lakodalom véget ért, Csakirdzsai lefeküdt, ám ennek ellenére felébresztette. A történteket töviről hegyire elmesélte neki.
Csakirdzsai dühös is volt, ugyanakkor kissé meg is rémült, mert Tőrös Musztafát igen jól ismerte. A történtek után biztos volt benne, hogy nem marad majd tétlen, de az ügy ilyen fokú fordulatát álmában sem hitte volna.
Hosszasan töprengett.
- Bajod lesz belőle. - mondta Andonnak. - A legények tetemeit azonnal küld a falujukba. Nézz be Ödemisbe is! A pandúroknak is adj hírt!
- Parancsodra vezér!
- Tőrösre térve, biztosan eljön majd az a nap, amikor megbánja még ezt a dolgot. Nosza rajta, te most azonnal fordulj vissza!
A görög csorbadzsi amint hazatért, végrehajtotta Csakirdzsai parancsait.
Csakirdzsai végtelenül óvatos és okos ember volt. Mint mindenki, egy pár nap múlva ő is hallotta, hogy Tőrös Musztafa Köszeoghlu mellé szegődött. Ezt is rendben lévőnek tartotta.
Köszeoghlu és közte egy igen látványos elszámolni való volt. Jónak ígérkezett egy csapásra megoldani a két ügyet.
Igen, Csakirdzsai Mehmet betyárvezér Tőrös Musztafát igen jól ismerte. Igen jól ismerte azt a fegyvert is, amit majd ellene használni fog. Musztafa akár bátorságban, akár erőben akár vakmerőségben messze felülmúlta, ám türelemben és óvatosságban alatta maradt. Ő pedig ezt a fegyvert tervezte felhasználni ellene.
Jól kigondolt, csodálatos tervet eszel ki. Köszeoghlut is, és Tőröst is csapdába csalja.
Csakirdzsai Mehmet vezér először is tudatta Ajdin válijával, hogy elfogadja a felajánlott kegyelmet. A váli már régóta szerette volna nyélbe ütni a dolgot. Csakirdzsainak olyan üzeneteket küldött, hogy maga az uralkodó is kész kegyelmet adni Csakirdzsainak. Ő pedig ezekre az ajánlatokra nem küldött sem igenlő, sem nemleges válaszokat.
Tulajdonképpen a betyárság hagyománya szerint sem volt igazán illendő ugyanabban az időben két ellenséges vezérnek a hegyek között vagy a síkságon lennie. Ha az egyikük a hegyek közé ment, a másik lejött a síkságra, és a kormányzatnak segített a piszok eltakarításában, a vetélytársát a pandúrok segítségével kezdte üldözni.
Ha élve az alkalommal elfogadta a felséges kegyelmet, a síkságra tért, és havi zsolddal segédpandúr lett a betyárvezér. Ha ezzel az élettel felhagyott vagy más okból a hegyek közé ment, akkor az ellenfele tért a síkságra, és lett segédpandúr.
Az Oszmán-birodalom, hogy azokat a betyárvezéreket, akikkel nem tudott megbirkózni, egymás elpusztítására buzdítsa, a síkságra térésre hajlandóságot mutató betyárvezéreknek mindig megadta az engedélyt, mind a vezéreknek, mind a legényeknek az összes bűnét egy tollvonással megbocsátotta, és mint már mondtunk, ráadásul havi zsoldot is folyósíttatott.
Miután Csakirdzsai meghozta a döntését, üzenetet küldött. A kegyelmi papír és a segédpandúri oklevél rögtön megérkezett. Ő pedig első ízben tért síkságra, és lett segédpandúr.
Azok, akik ismerték a betyártörvényeket, azok nem is csodálkoztak ezen. Mindenki nagyon jól tudta, hogy milyen szándékkal fogadta el ezt a feladatot. Tehát a Csakirdzsai és Tőrös közti viszály ismét kiújult.
Csakirdzsai a saját népes kíséretével és más erős pandúr osztagokkal együtt átfésülte azt a környéket, amerre Köszeoghlu bujkált.
Természetesen azok is hírét vették a dolognak. Ha Tőrösön múlott volna, a köztük lévő nagy létszámbeli különbség ellenére Csakirdzsai ellen ment volna, a legrosszabb feltételek alatt is összecsapást tervezett volna ellenük.
De vezérének, Köszeoghlunak a parancsát semmiképpen sem szeghette meg. Mindenekelőtt köteles volt száz százalékig engedelmeskedni neki.
A parancsoló, és a döntéshozó csak a vezér volt. A legényeknek még arra sem volt joguk, hogy javaslatot tegyenek.
Köszeoghlu pedig, idős korára tapasztalt vezér lett. Sem saját magát, sem Tőröst nem akarta fölöslegesen veszélynek kitenni.
Ezért aztán a nagy létszámú erőkkel a nyomában, akik őt keresni kezdték, a Bej-hegység felé vette útját.
Folyamatosan változtatták a helyüket, állandóan hegyeket másztak. Ezek a bujkálások Tőrös számára egy szemszögből igen hasznosnak bizonyultak, mert a hegyeket, a nomád sátrakat, a minden helyzetben alkalmas búvóhelyeket, Köszeoghlu biztonságos szálláshelyeit egymás után megismerte.
A leghasznosabbak számukra a hírszerzés forrását is adó szálláshelyek voltak. Ezek segítségével megtudták, hogy Csakirdzsai merre jár, és kikövetkeztették, hogy merre fog menni.
Csakirdzsai hébe-hóba, ismerősei segítségével Tőröshöz üzeneteket is küldözgetett:
"- Én sem ellened, sem a feleséged ellen semmi rosszat nem tettem, te pedig lelőtted két legényemet. Most pedig úgy szöksz előlem, mint egy asszony. Ez a tetted nem méltó egy betyárhoz, de még férfihoz sem. Ha bízol önmagában, ne menekülj, mint egy asszony! Állj elém, hogy leszámoljunk."
Amikor ilyen hír jött, Tőrös rögtön dühöngött, de Köszeoghlu tudta, hogy hogyan nyugtassa meg:
- Mindezek az üzenetek, amiket küldött, azért vannak, mert Csakirdzsai téged ostobán le akar vadászni. Én nagyon jól tudom milyen ravasz róka őkelme. Ereszd el a füled mellett ezeket. Te már bebizonyítottad a bátorságodat, amikor egymagad rajtaütöttél a búvóhelyén. Ő meg legalább ötven emberrel jár a nyomunkban. Ha bátor lenne, egyedül jönne!
Ezek a szavak annyira helyénvalóak voltak, hogy Tőrös igazat adott a vezérének, mérge elszállt.
Miután Csakirdzsai a pandúrokkal együtt hónapokig követte Köszeoghlu nyomát, egyszer csak eltűnt a környékről. Láthatatlanná vált. Az eltűnése Tőröst meglepte, ám Köszeoghlut nyugtalanította. Hiába kérdezősködtek, semmiképpen nem tudták meg, hogy Csakirdzsai merre van, merre jár.
Tőrös úgy hitte, hogy tőlük való félelmében, és mert megértette, hogy nem bír velük, elillant és nyomukat vesztette. Csakhogy Köszeoghlu nem így gondolta:
- Nem, Csakirdzsai váratlan fegyvere a türelme. Azért kellett elrejtőznie, hogy csapdát állíthasson. Miután a legnagyobb betyárvezérré és pandúrrá vált, nincs oka bujkálnia előlünk.
Közben hónapok teltek el így. Tőrös Musztafa a vezérének engedelmével párszor hazament, fiatal feleségét és a Mehmet nevet kapott újszülött fiát meglátogatta.
A fiatalasszony büntetve volt azzal, hogy a férjétől külön élt. Azt kívánta, hogy az unjon rá erre az életre és térjen vissza hozzá.
Ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy milyen nehéz ez a dolog.
Akárhogy is, de a kezét egyszer már vérrel szennyezte, és Csakirdzsait ellenségévé tette. A Pandúrok számtalanszor rátörtek a házra, a férjét keresték. Őt talán tízszer is kérdőre vonták, a férje tartózkodási helyét szerették volna megtudni. E közben őt-magát sem hagyták fenyegetés nélkül.
Ümmü asszony, ezekre a fenyegetésekre megfeszítette a mellét, és azt válaszolta, hogy nem tudja, merre van a férje.
Tulajdonképpen az igazság is ez volt. Nem tudta, hogy merre jár, de ha tudta volna, akkor sem árulta volna el. Minden idejét azzal töltötte, hogy imádkozott Istenhez, hogy a férjét ne érje szerencsétlenség.
Mi mást is tehetett volna?
....................
Amikor Csakirdzsai Mehmet betyárvezér belépett az ajdini pandúr parancsnokság épületébe, a pandúrok parancsnoka felállva fogadta:
- Isten hozott vezér! Parancsolj, ülj le.
Amíg Csakirdzsai elhelyezkedett a pandúr körlet régi karosszékében:
- Merrefelé jártál? Régóta nem láttunk.
- Madrán környékén voltam.
- No, mi újság? Talán felhagytál Köszeoghlu üldözésével?
- Éppen ebben az ügyben jöttem hozzád.
- Mi van? Mondd! De előbb igyuk meg a kávénkat!
A parancsnok hivatta a szolgáját. Kávét hozatott maguknak is, és Csakirdzsai legényeinek is, akik a másik szobában tartózkodtak.
Miután a kávé megérkezett, Csakirdzsai megszólalt:
- Azt kérdezted, hogy min gondolkodom. Hadd mondjam el... Köszeoghlu egyrészt ravasz betyárvezér, ugyanakkor már megöregedett. Olyan ember, aki az apánk lehetne... Az az igazság, hogy egy ilyen idős ember ellen már nehezemre esik fegyvert használni.
- Talán ezért hagytál föl az üldözésével?
- Körülbelül igen! Azután mást is gondoltam.
- Mi az?
- Mint már mondtam, Köszeoghlu megöregedett. Az utolsó éveit hadd élje le otthon. Olyan hírek jutottak a fülembe, hogy ha ügyében kegyelmi döntés születne, kész lenne azonnal lejönni a síkságra. Így az állam is megszabadulna egy gondtól.
A pandúrok parancsnoka nem adott azonnal választ. Csakirdzsai ajánlata igen fontos volt. Ugyanakkor pedig ez emberséges ajánlat volt...
Köszeoghlu valóban ravasz betyár volt, és az sem volt hazugság, hogy megöregedett.
Aztán meg Köszeoghlu nem volt vérszomjas ember. A nép, főleg a falusiak igen szerették őt. A szegényeken, elesetteken mindig segített.
A pandúrok parancsnoka nem volt tájékozatlan arról sem, hogy Köszeoghlu és Csakirdzsai között mik történtek. A két vezér ellenséges viszonyban volt, de íme Csakirdzsai ennek ellenére azt mondja, hogy beleegyezne, hogy kegyelemben részesüljön, sőt, ezt a javaslatot feltehetően ő maga eszelte ki.
Nem tudta visszatartani magában a betyárvezér iránti elismerését:
- Igen, jól beszéltél vezér! Így egy nagy gondtól is megszabadulunk, és a fölösleges vérontást is megelőzzük. Jól van, csinálj írásos előterjesztést! Én meg a befolyásomat bevetve, a váli pasához küldöm majd azt. Remélem, hogy ezt az ügyet békésen elrendezzük majd.
- Hát ez így nem lehet.
- Miért?
- Te is tudod, mik történtek Köszeoghlu és köztem. Ha csak megsejti a részvételemet a dologban, rögtön kétségei támadnak. Ha gyanakodni kezd, akkor sohasem jön le a síkságra. Ezért ezt az ajánlatot elejétől a végéig neked kell megtenned.
- Arról is lehet szó.
- Így helyes a dolog. De még egy dolgot kérnék tőled.
- Mit?
- Nem akarom, hogy bárki is megtudja, hogy neked ilyen javaslatot tettem. A váli pasához írt leveledben se tégy erről említést!
- Jó...
- Engedelmeddel...
Csakirdzsai felállt. A pandúr parancsnok is felállt és az ajtóig kísérte a betyárvezért.
Amint visszatért, elővette a tollat és a papírt, és hosszú levelet írt a váli pasának, amelyben ha lehetséges, kegyelmet kért Köszeoghlu számára.
Két hónap eltelte után Köszeoghlu kegyelmet kapott.
Köszeoghlu igen csodálkozott, amikor megkapta Ajdin válijának ajánlatát. Ebben az ügyben ő maga semmiféle erőfeszítést nem tett. Főleg amíg vetélytársa, Csakirdzsai a síkságon volt, nem is remélte, hogy ilyen ajánlatot kap.
De mégis így volt.
Köszeoghlu az ajánlatot a kezébe véve, a három legényét is maga mellé hívta, eléjük tárta a helyzetet, egyúttal megkérdezte, mi a véleményük erről.
A legények a hagyománytól nem tértek el:
- Te tudod, vezér!
- Én azon vagyok, hogy elfogadjam ezt az ajánlatot. Igen előrehaladott a korom. Ebben a korban már nehezemre esik hóban, télben a hegyeket járnom. Inkább visszahúzódnék a falumba, a hátralévő néhány évemet otthon szeretném eltölteni.
A betyárok némán hallgatták a vezérüket.
Köszeoghlu folytatta:
- Természetesen számotokra is megérkezik a kegyelem. Ti is nyugodtan visszatérhettek az otthonaitokba. Nem tudom, hogy mi lesz azután. Nem tudhatjuk, hogy mi van a homlokunkra írva...
Noha a legényei nem válaszoltak, Köszeoghlu mindegyikük szemén látta, hogy örülnek ennek a döntésnek. Különösen azért, mert az utolsó évben, mióta Tőrös Musztafa csatlakozott hozzájuk, az életkörülményeik igen rosszul alakultak. Állandó menekülésre, helyváltoztatásra kényszerültek, és a szívüket megörvendeztető zsákmányt sem szereztek.
Látták, hogy a vezérük megöregedett. Lám alkalom adódott, hogy elváljanak tőle.
Mintha Köszeoghlu olvasott volna a gondolataikban:
- Senki sem ismerheti a végzetét. A kegyelem után, mindnyájatokat szabadon elengedlek.
Nagy Daghdelen alvezérként közbevágott:
- Vezér, neked nincs felénk kötelességed! Igazából az adósaid vagyunk. Ezt most el kell engedned nekünk. Ha mostanáig éltünk, a te árnyékodban élhettünk csak. Te vettél minket az oldaladra. Különféle veszedelmektől mentettél meg minket. Tápláltál minket. Nem rövidítettél meg minket semmivel. Megtanítottad nekünk a betyáréletet. Ezt a kegyelmet is a te árnyékodban kapjuk. A kormányzat azért kínál kegyelmet, mert látja, hogy nem bír veled. Mi pedig, a legényeid, hasznot húzunk ebből. Különben a kormányzat szemében mi értékünk lenne? Mi különböztet meg minket a Karindzsali-hegyen sétáló éhes farkastól?
Ezektől a szavaktól az idős vezér szemei könnybe lábadtak:
- Köszönöm fiam! - mondta. Számotokra pedig az utolsó tanácsom a következő:
Mint láthattátok, ennek az ügynek nincs vége. Én nem teszek úgy, mint Csakirdzsai, és nem fogadom el a segédpandúrságot. Havi néhány medzsit ezüstért a végzet által a hegyek közé vetett szerencsétlen pandúrral együtt lövöldözni nem nekem való. A falumban fogok élni. Ti is tegyetek így! A legáldottabb az anya, a legáldottabb a termőföld. Paraszt leszek. Ti is tegyetek hozzám hasonlóan!
Azután szemét Tőrös felé fordította:
- A te fiad jócskán felnőtt már, úgy-e Musztafa?
- Igen vezér! Már el sem fér a tenyérben.
- Te is inkább maradj vele. Nincs is olyan rossz, mintha egy fiú apa nélkül nő föl... Földed, szőlőd, kerted is van... Nyugodtan élhetsz majd...
- Én is úgy gondolom, ámde vezér, vajon Csakirdzsai békén fog-e hagyni engem?
- Miután kegyelmet kaptál, egy hajad szálához sem érhet. Kivéve, ha a segédpandúrságot otthagyva újra a hegyek közé megy...
Azután folytatta:
- Csakirdzsai tudja, hogy ki vagy te. Te Őrült Veli fia vagy! Nem veszi a bátorságot, hogy hozzád nyúljon. Aztán meg a kormányzattól a fegyvereinkre is sértetlenséget kérek. Azt mindig elfogadják. Csakirdzsai ravasz és gyáva. A világért sem menne a közeledbe...
Rövid idő alatt mindent nyélbeütöttek. Egy hónap sem telt el, és a kegyelmi iratok megérkeztek Izmírből.
Ezután rögtön leereszkedtek Ödemisbe. Ödemis népe is tudott a kibocsátott kegyelemről. A négy betyár dobosokkal és síposokkal maga előtt, keresztül kasul bejárta az üzletsort. A nép igazán szerette Köszeoghlut. A mellé szegődött Tőrös Musztafát pedig még nála is jobban szerette a nép. Az a tett, amit utoljára elkövetett, még inkább megnövelte a becsületét.
Amikor kijöttek az üzletsorról, mindenki megtapsolta őket.
Azután mindnyájan Tőrös Ödemis közelében fekvő házába mentek.
Tőrös Musztafa nekik, és az összes többi közeli barátjának és hozzátartozójának csodálatos vendégséget rendezett.
Ez a vendégség éppen tizenöt napig tartott. Sütöttek - főztek, minden nap bárányokat, birkákat vágtak, szóltak a hangszerek, a kölykök táncoltak.
A vendégek sorának nem volt vége. Mindenki mulatott. Mindenki boldog volt, Ödemis még sohasem látott ilyen vidámságot mióta csak Ödemisnek hívták.
Köszeoghlu igen elégedett volt azzal a vendégszeretettel, amit Tőrös Musztafa vele szemben mutatott. Egy reggel ismét együtt maradtak.
- Eh, most már bocsáss meg nekem Tőrös betyárom! - mondta Köszeoghlu. - Szívélyes vendégszeretetedet élvezhettük. Hadd menjünk már haza...
- Miért vezér? Talán unatkozol?
- Á dehogy! Unatkozhatna-e valaki itt? De már ideje hogy hazatérjek a falumba. Az enyéim aggódnak. Tudják, hogy megjött a kegyelem. Kétségbe ejtheti őket, hogy már két hete hiába várnak.
- Te tudod vezér!
Éppen eközben lépett be a szobába egy szolga.
- Pandeli megérkezett... Mindenképpen látni akarja. - mondta Tőröshöz fordulva.
- Miféle Pandeli?
- Alamánlibéli Pandeli...
Alamánli egy igen közeli görög falu volt. Ennek a falunak az elöljárója Pandeli, a tehetős görög csorbadzsi volt. Ő Tőröst is, és Köszeoghlut is közelről ismerte.
- Rendben, jöjjön be! - mondta Tőrös.
Egy perc múlva a görög belépett a szobába. A fején süveget viselt, jobb kezének ujjait az ajkaihoz és a homlokához érintve előbb Köszeoghlut, aztán Tőrös betyárt köszöntötte.
Tőrös hellyel kínálta:
- Isten hozott csorbadzsi!
- Örömmel jöttem... Nagy szerencse, megtudtuk, hogy a síkságra jöttetek. Igen örvendünk neki. Esküt tettem, hogy ha kegyelemben részesültök, lakomát tartok a házamban a tiszteletetekre. Már mindent előkészítettem. Oda kísérlek benneteket.
- Lelkem, idegenek vagyunk-e? Más alkalommal megyünk. A vezérem ma elmegy...
- Tehát a legjobbkor jöttem. Az ebédet már nálunk költhetjük el. A vezért pedig ebéd után elbúcsúztatjuk. A vezér sok jót tett velem... Valami kis viszonzást szeretnék adni.
Tőrös Köszeoghlura nézett.
Köszeoghlu pedig rögtön beleegyezett:
- Jól van hát, megyünk. Nehogy összetörjük a lelkedet... De ebéd után azonnal elindulok... Ezt előre megmondom... Aztán meg se kísérelj marasztalni!
- Úgy legyen! Ha csak egy percet is töltesz a házunkban, nekünk elég is az a megtiszteltetés!
- Indulj! Mi délben megyünk.
Pandeli ismét ajkaihoz és homlokához érintett az ujjaival köszöntötte őket, és kiment.
Amikor már eltávolodott a háztól, az arca hirtelen megváltozott. Kivette a zsebkendőjét, és süvegét levéve, véres verejtékben úszó arcát és a fejét kezdte törölgetni.
Az egész teste reszketett, mint a kocsonya. Sebesen hazafelé indult.
- Mi volt? Mi történt?
Mi volt az, ami a görög csorbadzsit ekkora félelembe taszította?
Hogy ezt megértsük, vissza kell térnünk a hat órával azelőtt, éppen éjfélkor történtekre.
Abban az órában, amikor a háza kapuját megzörgették, Pandeli kikelt az ágyból, ablakot nyitott és kinézett.
A kapu előtt egy árnyék volt, de a sötétben nem lehetett látni, hogy ki lehet az:
- Ki az? - kérdezte.
Egy ismerős hang rögtön válaszolt:
- Én vagyok az Mehmet! Isten vendégeként jöttem.
Ez a hang nem volt más, mint Csakirdzsai Mehmet betyárvezér hangja.
- Te vagy az vezér?
- Igen, igen, én!
Egyre jobban megdöbbentette, hogy Csakirdzsai Mehmet vezér, akit már régóta nem láttak a környéken, az éjszakának ebben az órájában megzörgette a kapuját.
De nem volt mitől félnie. Csakirdzsai kegyelmet kapott, és segédpandúrnak nevezték ki. A pandúrok oldalán állt.
Ráadásul ő sohasem bántotta a görögöket. Így amíg a hegyek között bujkált, a görög falvakba nyugodtan behúzódhatott. Valóban, nála is vendégeskedett egypár alkalommal.
Pandeli rögtön felébresztette a feleségét is. Néhány szóval elmagyarázta neki a helyzetet, aztán hálóruhában, kezében petróleumlámpával lement, és a kapu vasait felemelve, kitárta a kapuszárnyat.
Csakirdzsai nevetve jött be.
- Megzavartunk téged, csorbadzsi! - mondta.
- Micsoda beszéd! Nekünk ez nagy megtiszteltetés...
De a dolognak nem volt vége azzal, hogy Csakirdzsai bejött. Amikor Pandeli látta, hogy a háta mögött Csakirdzsai alvezérével, Zarándok Musztafával az élén még hat betyár is befelé nyomul, egy kissé megriadt.
Ő úgy hitte, hogy Csakirdzsai egyedül jött.
Aztán arra gondolt, hogy tévesen hitte. Csakirdzsai hírneves vezér volt. Természetesen mindenhová a kíséretével jár.
Amikor mindenki bejött, Csakirdzsai az alvezéréhez fordult:
- A kaput zárd be! Senki sem mehet ki!
- Parancsára vezér!
Pandelinek ekkor kétségei támadtak. Ez a kétség azonban nem tartott soká. Csakirdzsai viselkedése nyilván nem lehetett más, mint elővigyázatossági intézkedés. Bizonyára hozzászokott ehhez... Alvás közben teljes biztonságban akart lenni. Talán egy ellenséges vezér rajtaütésétől tartott.
- Felébresztem a szolgát, és elkészíttetem az ágyaitokat. - mondta a tehetős görög. - Bizonyára éhesek is lehettek. A feleségem készít valami ételt!
- Nincs szükség ezekre! Inkább menjünk föl! - mondta Csakirdzsai.
- Parancsára vezér!
Pandeli a lépcsőn előrement, de amikor látta, hogy a betyárvezérrel együtt négy betyár is a nyomában jön, először fogta el komoly félelem.
Úgy gondolta, valami más lehet a dolog mögött.
Amint a vendégszobába értek, Csakirdzsai új parancsot adott:
- Aki csak van a házban, mind gyűljön össze itt! A legényekkel szobáról szobára járva, mindenkit ébresszetek fel, és hozzatok ide!
- Parancsára! De mi ok van erre?
- Nincs kérdés! Azonnal hajtsd végre, amit mondtam!
Ezek a szavak annyira keményen hangzottak, hogy azt le sem lehet írni. Pandeli arcában nem maradt vér. A kezei remegni kezdtek. A lámpát csak nehezen tudta a tartójába tenni.
Egy betyár egy másik lámpát is meggyújtott, és a kezébe vette.
- Nyomás előttem, hékás! Ne mérgesítsd föl a vezért!
Egy félóra múlva Pandeli, a felesége, anyósa, három gyermeke, akik közül kettő lány volt, és a cselédlány bejött. Mindenki összegyűlt.
Mind a szobának az egyik sarkába gyűlve reszkettek és sírtak.
Csakirdzsai a házigazdához fordult:
- Van-e még valaki a házban?
- Egy szolga még van a földszinten... Mondtam már.
A vezér ez alkalommal ahhoz a legényhez fordult, aki Pandelire célzott.
- Hol van a szolga?
- Kiugrott az ablakon, és szökni akart...
- Aztán?
- Zarándok elkapta. Kivégezte.
- Jól tette!
Ez a rövid beszélgetés a szobában lévőket egy fokkal még jobban megrémítette. Ahogy a sírás felerősödött:
- Hallgassatok hékás! - üvöltötte. Azonnal megölöm azt, aki nem hallgat el!
Ekkor a szó szoros értelmében halálos csöndbe burkolódzott a szoba.
Csakirdzsai abban a karosszékben, amelyben elhelyezkedett, kinyitotta a fegyvertáskájából elővett a nehéz ezüst dohánytartóját. Miután a vékonyra vágott csempészett dohányból egy cigarettára gyújtott, a dohánytartót, a kezeit összefonva álló Pandeli felé hajította.
- Gyújts rá egy cigarettára te is, hogy eszedre térj!
A dohánytartót olyan erővel dobta, hogy Pandeli majdhogynem a földre hengeredett a mellkasának ütődő dohánytartótól.
Azt üggyel, bajjal tudta csak megtartani.
Aztán a vezér parancsára térdre ereszkedett. A dohánytartót kinyitotta, és egy cigarettát igyekezett sodorni. Abban a pillanatban mindennél nagyobb szüksége volt, hogy elszívjon egy cigarettát. Attól talán visszatért volna a megállt esze.
De lehetséges-e?
A keze annyira reszketett, hogy képtelen volt cigarettát sodorni.
Csakirdzsai egy darabig nézte, aztán azt mondta:
- Megjött a szomszédod, igen örvendezel.
- Miféle szomszédom, vezér? - kérdezte Pandeli.
- Hát melyik szomszédod lenne, hékás? Tőrösről beszélek. Tőrös jött meg...
- Igen, a síkságra jött! - makogta.
- Elmentél hozzá. Megmondtad neki, hogy mennyire örülsz, hogy a síkságra tért.
- Mindenki elment, vezér... Én is kénytelen voltam elmenni. Esküszöm, hogy semmi más nincs e mögött. De most rájöttem, hogy hibát követtem el. Bocsáss meg nekem!
- Nem! Én nem mondtam, hogy rosszul tetted, hogy elmentél hozzá. Éppen ellenkezőleg, igen jól tetted!
- ?!
- Kérdezett-e felőlem?
- Nem vezér! Nem kérdezett...
- Most jól figyelj rám! Azt a parancsot, amit most adok, betűről betűre hajtsd végre!
- Amit csak akar! Parancsára!
Pandeli e szavak hatására egy kissé magához tért, keze remegése is elmúlt. Gyorsan egy ilyen-olyan cigarettát sodort, és a dohánytartót visszaadta a vezérnek.
- Figyelsz?
- Figyelek, vezér!
- Reggel tájt a házból kilépve egyenesen Tőrös házához mész. Köszeoghlu is ott lesz. Vendégségbe hívod őket a házadba; ide!
- Úgy lesz!
- Azt fogod mondani nekik, hogy vendégséget rendezel nekik.
- Parancsára.
- Akárhogyan is, de rábírod őket erre a vendégségre!
- Minden tőlem telhetőt megteszek, vezér!
- Nem! Nem ezt akarom! Akárhogyan is, de bírd rá őket erre a vendégségre. Ha ez sikerül neked, egyúttal sikerül megmentened a saját életedet, és a feleséged, a gyermekeid életét is! Ha pedig nem sikerül, az anyámra esküszöm, hogy mindegyikőtöket hidegvérrel kivégezlek!
Ez a legsúlyosabb ígéret volt, ami csak egy betyárvezér száját elhagyhatta. Pandeli reszketni kezdett, amikor megértette, hogy mennyire komoly ez a dolog. Ugyanakkor felfogta a helyzetet is. Csakirdzsai rettenetes csapdát állított Tőrös betyárnak és vezérének Köszeoghlunak. Ha azok beleegyeznek a vendégségbe, abban a pillanatban, amit bárányként besétálnak, ólommal fogadják őket, és azonnal meghalnak.
Csakirdzsai, hogy ezt a rémes tervét végrehajtsa, úgy döntött, hogy őt eszközként használja föl.
Ahogy Pandeli erre gondolt, egyrészt kiverte a hideg veríték, másrészt reszketett.
Csakirdzsai azt üvöltötte:
- Megértetted, hékás?
Pandeli erőtlenül mormolta:
- Megértettem, vezér!
- Amíg ezt az ügyet el nem rendezzük, senki sem hagyhatja el ezt a szobát. Ha nem térsz vissza, miután elmentél, megszöknél, akkor is kivégzem a feleségedet és a gyerekeidet, és ha a pokol fenekére szöknél is előlem, akkor is megtalállak, és a bőrödet lenyúzom. Érted, hékás?
- Értem.
- Íme, ennyi volt a mondandóm. Rajta, gyújts rá!
Csakirdzsai az öngyújtóját is ugyanígy dobta oda. Pandeli, aki elkapta az öngyújtót, rágyújtott, és gyorsan szívni kezdte a cigarettáját.
.................................
Mint már tudjuk, Pandeli teljesítette a vezér parancsát és visszatért. Csakirdzsai megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a függöny mögül látta, hogy visszatér. Pandelit hosszadalmasan kikérdezte. Amikor megtudta, hogy a kívánsága teljesül, azt mondta:
- Jól van! Most nem hagyhatod el ezt a szobát! Imádkozzál, nehogy miattad kételyek ébredjenek bennük. Szavadban bízva jöjjenek el! Különben tudod, hogy mi vár rád!
Most a várakozáson volt a sor.
Átkozott, gyötrő várakozás volt ez...
Csakirdzsai alkalmas helyekre elhelyezte a legényeit. A puskacsövekbe ólmot töltöttek. A házban csönd uralkodott.
Egy órával dél előtt a távolból dob és síp hangjai kezdtek hallatszani.
Akkor Csakirdzsai szemei fölragyogtak.
Tehát Pandeli elvégezte a reá bízott feladatot. Kívánsága beteljesül.
Megparancsolta:
- Hékás, nyisd ki a ház kapuját! Állj készen!
Nemsokára a távolból fegyverropogás kezdett hangzani. A közelgők azt mondták: dicsőség legyen, és a levegőbe lövöldöztek.
A cigány dobosok, és síposok jöttek elöl. A dobokkal és sípokkal a "Sárga Betyár"-t játszották. Közvetlenül mögöttük haladt Köszeoghlu. Mögötte pedig Nagy Daghdelen és Kis Daghdelen közeledett. Ők voltak, akik a levegőbe lövöldöztek.
Tőrös Musztafa egy kicsit hátra maradt. Úgy ötven méterrel mögöttük jött.
Abban a pillanatban, ahogy Köszeoghlu a ház nyitott kapuján betette a lábát, Csakirdzsai hangja azt kiáltotta:
- Ne mozdulj hékás!
Köszeoghlu és a közelében álló két legénye csak ekkor döbbent rá, hogy miféle csapdába estek. Köszeoghlu ismerte Csakirdzsai hangját, és nem mutatott félelmet.
- Hé Csakirdzsai! Hát mondhatod-e nekem azt, hogy ne mozdulj?
Erre a kérdésre az egyszerre elsütött hét puska adott választ. Köszeoghlu és Nagy Daghdelen ott, ahol álltak, szitává lyuggatott testtel rogytak össze. Kis Daghdelen is kapott egy golyóütötte sebet. Azonnal tíz - tizenöt métert hátrálva egy mélyedésbe vetette magát. A Martin puskájába betöltött egy golyót, és a ház felé lőtt.
Tőrös, abban a pillanatban amint megkezdődött a golyózápor, megértette, hogy miféle csapdába csalták őket, és rögtön a ház hátsó része felé került, és lőtt.
A dobosok és a síposok már régen megszöktek. A környéket puskapor szag, és füst lepte el. Csakirdzsai és legényei egy pár golyót még lőttek a megfelelő védekezésre képtelen Kis Daghdelenbe, őt is sikerrel megölték.
Az egyetlen Tőrös marad csak hátra, ám őt nem látták, csak a hangját hallották. Tőrös Musztafa valahonnan egy leshelyről golyózáport zúdított a házra, aztán odakiabált nekik.
- Hé ti mocskok! Hé mocsok Csakirdzsai! Ezt a piszokságot tetted végül? Akárhol is vagy, gyere elő!
A lövések hangja természetesen a faluban is hallatszott és riadalmat keltett. A templom harangját félreverték, és Csakirdzsai tudta, hogy a faluban egy pandúrőrs is van. A pandúrok bizonyára hamarosan ideérnek. Az pedig nem illett a tervébe, hogy ezekkel összecsapjon.
Ám nem hagyta válasz nélkül Tőröst:
- Tőrös, Tőrös! - kiabálta. - Imádkozzál az Ördöghöz, aki hátrahagyott téged! Különben most te is a vezéredhez hasonlóan döglöttél volna meg. Nehogy megszökj abból a likból, ahová bújtál! Most indulok, hogy elvegyem az életedet.
Csakhogy amíg ezeket a szavakat mondta, jelt adott az embereinek. Mivel tudta, hogy Tőrös a ház hátulsó felénél van, ő maga az elülső kapun kiszaladt, és gyorsan távolodni kezdett az esemény helyszínétől.
A házban csak az alvezére, Zarándok Musztafa maradt. Ő folytatta a tüzelést, állandóan golyózáporral árasztotta el azt a helyet, ahonnan Tőrös Musztafa hangja jött.
Tőrös pedig viszonozta a tüzet.
A Tőrös által kilőtt golyók, Zarándok Musztafa melletti falakba, gerendákba találtak, a szálló por és föld, Zarándokot porral és földdel borították be. Végül, amikor Zarándok Musztafa úgy vélte, hogy vezére már eléggé eltávolodott a háztól, ő is kiszaladt a ház elülső kapuján, és nagy sebességgel eltávolodott onnan.
A fegyverek elhallgatása Tőröst kétséggel töltötte el.
Bizonyára ez Csakirdzsai új csapdája lehet... Azért szüntethették meg a tüzelést, hogy őt előcsalják. Ha pedig előbújna, egy pillanat alatt őt is rögtön szitává lövik.
Megemelte a hangját:
- Hékás Csakirdzsai, hol vagy? Miért hallgattál el?
- ?!...
- Talán elfogyott a golyód?
- ?!...
- De akkor miért jöttél a közelembe... Gyere csak!
- ?!
- Úgy-e azt várod, hogy előbújjak, hogy aztán golyót röpíts belém?
Az összes ilyen kiáltása válasz nélkül maradt. A hatalmas ház mintha süket és néma lett volna...
Egy idő múlva síp hangjai kezdtek hangzani a távolból.
A háta mögül egy durva hang harsogta:
- Add meg magad! A ház körül van véve. Senki sem menekülhet. Aki nem adja meg magát, azt lelőjük.
Tőrös ismerte a hang gazdáját. Az alamánli pandúrőrs parancsnokának hangja volt. Tehát a fegyverek hangjára ők is ideértek.
Az maradt hátra, hogy hátrahúzódva a pandúrok oldalára érve tájékoztassa őket a helyzetről, és az ő oldalukon folytassa a harcot Csakirdzsai és az emberei ellen.
Rendkívül óvatosan elkezdett hátrébb húzódni. E közben a tevékenység közben nem akart egy mocskos golyó áldozatává válni.
De a házból nem lőttek.
A pandúrok, amikor meglátták, a fegyvereiket feléje fordították.
- Add meg magad! Kezeket fel!
Tőrös ferdén nézett rájuk.
Istennek hála, rögtön odaért az őt ismerő őrsparancsnok:
- Mi történt, uram!
- Hát mi lenne? Csakirdzsai csapdát állított nekünk. Köszeoghlut és legényeit lelőtte. Egyedül én maradtam.
Az őrsparancsnok akkor egyszerre felfogta a helyzetet:
- Bent van-e Csakirdzsai?
- Fél órája viszonozzuk egymás lövéseit, de tíz perce már befejezték a tüzelést.
- A házat körülvettem. Egy madár sem repülhet ki onnan...
Eközben a házigazda, Pandeli tűnt fel. Az arca olyan sárga volt, mint egy viaszgyertya.
- Megszöktek, megszöktek! - zokogta. - Csakirdzsai és a legényei abba az irányba menekültek.
Miközben ezeket a szavakat mondta, kezével a hegyi út felé mutatott.
- Mikor? - kérdezte a parancsnok.
- Egy negyedórája! Utolsónak Zarándok Musztafa szaladt ki a házból... Tetőtől talpig por és föld borította.
Tőrös fojtott hangon kérdezte.
- Mi történt?
- A kapuban két tetem van...
Lehet, hogy ez is csapda. Lehet, hogy ez is csapda.
De Tőrös anélkül, hogy ezt fontolgatta volna, egyenesen a ház elülső oldala felé futott.
Ahogy odaért, rögtön látta Köszeoghlu és Nagy Daghdelen szitává lyuggatott testét és hogy élettelenül fekszenek.
Akkor kiabálva Köszeoghlu kihűlő és merevedni kezdő tetemére borult.
Éppen olyan keservesen sírt, mint egy gyerek.
A dolognak rövid időn belül híre ment, és ahogy megértették, hogy már elmúlt a veszély, a falu népe is gyülekezni kezdett.
Az őrs parancsnoka oszlatni kezdte őket. Abba az irányba pedig, amerre Csakirdzsai Mehmet betyárvezér szökött, néhány pandúrt küldött, de biztos volt benne, hogy azok üres kézzel térnek majd vissza.
Voltaképpen igen sokak szerint előre látható volt, hogy ha Köszeoghlu kegyelmet kap, akkor Csakirdzsai felhagy az afféle dolgokkal, mint a segédpandúrság, és újra a hegyek közé megy. A betyártörvények szerint ez kellett, hogy történjen. Az ellenséges betyárvezérek mindig egymással szemben; vagy a hegyek között, vagy a síkságon voltak.
Tehát Csakirdzsai, amint megtudta, hogy Köszeoghlu kegyelmet kapott, úgy döntött, hogy a hegyek közé megy, és úgy tervezte, hogy ezt a döntését a vele rossz viszonyban lévő Köszeoghlu és legényeinek kiirtása, az ő elpusztításuk után hajtja végre.
Ezt a tervét sikerrel végre is hajtotta. Köszeoghlu betyárvezért és két legényét lelőtte. Tőrös pedig, aki a harmadik legénye volt, csak azért menekült meg a biztos haláltól, mert kicsit hátra maradt. Ha Csakirdzsainak őt is sikerült volna megölnie, a számára fő ellenségnek számító egész bandát, az összes tagjával együtt sikerült volna kiirtania.
Miután Tőrös Musztafa magához tért, vezérét és két legényének holttestét egy kocsira rakta, és távozott a faluból. Az ő temetésükkel foglalatoskodott.
Azután pedig Ödemisbe visszatérve a nyomozást vezető pandúr parancsnoknak adta meg a szükséges tájékoztatást.
Csakirdzsai tettét Ödemisben rosszul fogadták. Ennek az volt, az oka, hogy mint már mondtuk, Köszeoghlut igen szerette a nép.
A pandúrparancsnok, miután Tőröst kikérdezte, azt még megkérdezte:
- Most mit szándékozol tenni?
- Tudom, hogy mit tegyek. - válaszolta Tőrös.
- Amit Csakirdzsai tett, az aljasság volt. A helyzetről Izmírben a válit is tájékoztattuk. Úgy véljük, Ajdin vidékére ment. Ezért aztán az ajdini pandúrokat is tájékoztatták az állam elleni hutlenségéről. E percben osztagok vannak a nyomában. Cseppet se félj! Az állammal nem szállhat szembe. Akárhogyan is, valahová beszorítva, élve, vagy halva kézre kerül, és elnyeri büntetését.
- Ez a ti dolgotok.
- Mi tudjuk, hogy te miféle ember vagy. Természetesen te sem fogsz megbocsátani neki. Betyárhoz illő bosszút akarsz majd állni rajta. De az nem egyszerű dolog. Csakirdzsai is tudja majd, hogy mi a szándékod, és hogy nem hagysz fel az üldözésével. Tőled fél a legjobban. Tudni fogja, hogy amíg meg nem öl, addig nem lehet nyugodt. Ezért egy ajánlatot szeretnék tenni neked.
- Mi lenne az az ajánlat?
- Felajánlom neked a segédpandúrságot. Annyi embert vehetsz magad mellé, ahányat csak akarsz. Csatlakozhatsz ahhoz az osztaghoz, amelyikhez csak akarsz, és Csakirdzsai nyomába eredhetsz. Rendben?
- Nem!
- Miért?
- Hagyj békén! Tudom, hogy mit tegyek.
- Arra gondolsz, hogy bandát szervezel, és ezt az ügyet a saját szakálladra oldod meg?
- Mondtam már, hogy tudom, hogy mit tegyek...
- Nézd, fiam! Átérzem az indokaidat, de semmiképpen nem javaslom, hogy ilyen ügybe ártsd magad... Ráadásul még új voltál a hegyek között. A vezérséget, betyár életet bizonyára megtapasztaltad. Az az élet egyáltalán nem irigylésre méltó, kívánatos élet.
- Azt is tudom.
- A betyáréletnek nincs vége. Íme láttad milyen véget ért Köszeoghlu. Te is csak hajszálnyival menekültél meg a haláltól. Az embernek nem lehet állandóan segítségére a szerencséje. Akik erre az életre vágyakoznak, azok a végén vagy golyót kapnak, vagy kötélen himbálódznak. Akárhogy is, de gondold át újra. Mostanában kissé izgatott vagy! És teljes joggal lehetsz izgatott! Nincs kétségem a felol, hogy a végén elfogadásra alkalmasnak találod majd az ajánlatomat. Aztán meg ne feledd el, hogy tudomásom szerint te túlságosan vakmerő fiatalember vagy. Az is ezt mutatja, hogy vezéred és két legénye lelövése után egy szál magad Csakirdzsai és legkevesebb hat - hét legénye ellen indultál. Ezt rajtad kívül senki sem tette volna. A bátorság és merészség természetesen jó dolog, de ilyen mértékben már túl sok. Nem rejtőzhetsz túl soká... Kár érted!
Tőrös felállt:
- Köszönöm a tanácsokat. Végül is, úgy lesz, ahogy a végzet rendeli.
A pandúrparancsnok megértette, hogy a legkisebb hatást sem érték el a szavai a fiatalembernél, akinek a belsejében viharok dúltak, és elszomorodott.
Kikísérte a kapuig.
Miután Tőrös elment, visszatérve az asztalfőre ült. Egy ideig gondolkodott, aztán magában azt mormogta:
- Kár ezért az oroszlán bátorságú gyerekért! Eltökélte, hogy egymaga számol le Csakirdzsaival... Kétségtelenül a hegyek közé fog menni, és a nyomába fog eredni. A saját fejére és a mi fejünkre is bajt fog hozni.
Ahogy ezt szépen végiggondolta, azok is ugyanezt gondolták, akik Tőröst közelről ismerték. Ha egy betyárvezért lelőttek, a legényére az az egyetlen becsületbeli kötelesség hárult, hogy megtalálja és megölje azt, aki a vezérét lelőtte, és így álljon bosszút vezéréért.
Egy Tőröshöz hasonló fiatalember megbocsáthatta volna-e ezt a mocsokságot? Hát természetesen el fogja végezni a feladatát.
Tőrös már régen eldöntötte, hogy bosszút áll vezéréért, és annak megfelelően készülődni kezdett. Nem volt bizalma az Oszmán-birodalomban, ezért nem fogadta el a felajánlott segédpandúrságot. Azt a munkát, amit Csakirdzsai elfogadott, ő soha nem fogadta volna el. És most már úgy gondolta, hogy csapda volt, amikor vezérének felajánlották, hogy jöjjön le a síkságra. Sőt, az is eszébe ötlött, hogy ennek a kitervelője Csakirdzsai lehetett.
Azokban a napokban, az egyik nap Ödemis pandúr parancsnoka ismét maga elé hivatta. Amikor Tőrös elment hozzá, Ajdin pandúrparancsnoka, aki egy ügy miatt ott járt, kissé kemény hangon beszélt:
- Bizonyos dolgok jutottak a fülembe! - mondta. - Ezért hivattalak téged. Egy csomó előkészületet teszel, hogy a hegyek közé menj. Ha valóban erre készülnél, akkor azt javaslom, most rögtön mondj le róla. Fiatal vagy! Tapasztalatlan vagy! Ne keveredj ismét bajba ebben az életkorban. Kár lenne érted!
Tőrös nem válaszolt.
A másik bemutatta a vendégét:
- A barátom Ajdin pandúrparancsnoka, és őt bízták meg Csakirdzsai csapatának az üldözésével. Ha akarod, az ő oldalára adlak.
Tőrös a fejét ingatta:
- Nem, nem akarom.
- Mielőtt megérkeztél, beszélgetés közben elmondott pár dolgot. Ha az eseményeket kiértékelnénk, talán el kellene fogadnunk, hogy Csakirdzsai talán félelmében lőtte le a vezéredet.
Ezek a szavak felkeltették Tőrös érdeklődését.
- Hogyan? - kérdezte.
- Ti talán nem tudtátok, hogy Csakirdzsai Alamánli faluban tartózkodott?
- Nem!
- Meglepő dolog, hogy ti nem is tudtátok, hogy Csakirdzsai egy hozzátok annyira közeli faluban volt...
- Talán hazudok?
- Nem! Nem ezt akartam mondani. Tudom, hogy fiatal vagy, és nem hazudsz, nem is tudnál hazudni. Ebben az esetben Csakirdzsai csak azt hihette, hogy hallottatok róla. Ti lövöldözve jöttetek. Azt hihette, hogy rajtaütnek, ezért nyúlhatott a fegyveréhez.
- Ilyen nincs... A Napnál világosabb, hogy ő maga csalt csapdába minket.
- De nézd csak, mint mond a barátom. Csakirdzsai tette meg az első lépést, hogy Köszeoghlu kegyelmet kaphasson.
- Csakirdzsai?
- Igen! Két hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy tiszteletet érez Köszeoghlu iránt, és hogy azt javasolja a válinak, hogy a már megvénült vezér kegyelmet kapjon, csupán csak azt kérte, hogy semmiképpen se derüljön fény arra, hogy ezt a javaslatot ő tette. A vezér pedig ennek eredményeképpen kapott kegyelmet...
Ezek a szavak a valóságnak megfelelően mindent föltártak. Tőrös azonnal felfogta, hogy Csakirdzsai hogyan kezdett a nekik állított csapdához.
- Ha tudtuk volna, hogy ezt az ajánlatot Csakirdzsai tette; a vezérem ebből rögtön tudta volna, hogy miféle csapda van mögötte, és nem fogadta volna el. Ti is tudjátok, hogy Csakirdzsai mennyire félt a vezéremtől. Úgy hitte, hogy nem képes megtalálni őt, és másképpen nem kaphatja el, ezért lehetővé tette, hogy a vezér lejöjjön a síkságra, és elvégezte a teendőjét. Hát nem értitek?
A két parancsnok összenézett. Azután Ödemis pandúrparancsnoka a fejét ingatta:
- Talán igazad van!
- Nemcsak talán, hanem mindenképpen igazam van.
Aztán felállt:
- Ha nincs más mondandótok számomra, akkor hadd menjek...
- Elmondtam a mondandómat. Hadd ismételjem meg újra. Ha a hegyek közé mennél, hogy bosszút állj a vezéredért, nagyon rosszul jársz majd. Ne feledd, hogy a késő bánat még soha nem hozott hasznot, és nem is fog. Akárhogyan is, ha a vérbosszúra szomjaznál, fogadd el a segédpandúrságot! A barátom téged örömmel venne az oldalára.
Tőrös ismét csak a fejét csóválta:
- Sohasem működhetek együtt olyan valakivel, aki a vezérem lelövéséért felelős. Sőt, az ilyet még csak nem is köszönthetem.
Ezek után a szavak után pedig nem látott különösebb okot arra, hogy valamiféle engedélye várjon, és kiment.
A két parancsnok egyedül maradt.
Egy darabig meg sem szólaltak. Azután Ödemis pandúrparancsnoka azt mondta:
- Kár! Az agyára ment! A hegyek közé fog menni!
- Igen! Úgy tűnik. Ráadásul azt mondta, hogy én is felelős vagyok a vezére lelövése miatt.
- Amikor te a helyzetről beszámoltál a központnak, talán nem említetted, hogy az ajánlat eredetileg Csakirdzsaitól származott?
- Nem!
- Bárcsak említetted volna!
- Honnan tudhattam volna, miféle játékba kezd Csakirdzsai?
- Tulajdonképpen ne is törődj azzal, amit Tőrösnek mondtam. A házigazdát, Pandelit magam kérdeztem ki. Mindent elmondott nekem... Az egész dolog Csakirdzsai bűne... Rettenetes csapdát állított... Senki sem szállhat szembe vele. Végül Tőröst is megöli... Kár ezért a bátor fiúért!
- Aki maga ugrik bele, az nem, sírhat.
- Úgy van! Isten a tanúm rá, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megmentsem.
- Tudom...
Amikor Tőrös Musztafa hazaért, látta, hogy valaki a kapuban várja. Amikor látta, hogy az nem más, mint Pandeli, összevonta a szemöldökét:
- Mire vársz ott?
Pandeli rögvest az ajkaihoz és a homlokához érintette az ujjait:
- Téged várlak, uram!
- Miért vársz engem? Talán vendégségbe akarsz hívni?
- Bocsáss meg nekem uram! Te nem tudod, hogy az a veszett zsivány hogyan kényszerített engem. Hoztam valamennyi pénzt, hogy a vezéred, Köszeoghlu és két legénye családjának adjam.
- Takarodj előlem, különben rögtön megöllek.
Pandeli a betyár lábaiba csimpaszkodott, és sírni kezdett:
- Bocsáss meg nekem uram! Bármennyi pénzt kérsz is, megadom!
- Hékás, azt mondom neked: takarodj. Az eltávozott lélek visszatér-e a te piszkos pénzeddel?
- Ha nekem nem is bocsátasz meg, kegyelmezzél a gyermekeimnek, uram!
De csak durva rúgást kapott válaszul. Amíg hátával fölfelé a földre hemperedett, Tőrös közben már bement a házba...
Pandeli poros és sáros lett. Kiegyenesedett, és elkullogott onnan.
Azok a fülébe jutott szóbeszédek késztették erre a tettre, amik szerint Tőrös már a hegyek közé készülődik.
Amikor ezeket a híreket hallotta, a görög falu hencegő szegény legényei eljöttek hozzá, és felajánlották a védelmüket.
Ezek így beszéltek:
- Mi most téged Csakirdzsaitól is, és Tőröstől is megvédünk. Elég, ha kinyitod az erszényedet. Ha valaki meghallja, hogy velünk vagy, nem veszi majd a bátorságot, hogy a közeledbe jöjjön.
Pandeli tudta, hogy állják a szavukat. Bízott is bennük, de... Még a környéken bujkáló görög bandák, kapitányoknak nevezett vezetőivel is megállapodhatott volna. Azoknak is megvolt hozzá az erejük, hogy megvédhessék.
No de ő ezt az ügyet egy igencsak költséges dolognak gondolta. Valójában egyetlen ember volt, akitől félnie, tartania kellett: Tőrös!
- Ha valamennyi pénzt adnék a meggyilkolt vezére és legényei miatt, akkor megvásárolhatnám-e ennek a vad fiatalembernek a szívét? - tűnődött. - Az ő adott szavában jobban bízott, mint a falujabéli templom pópájának szavában. Akkor pedig félelem és menekülés nélkül, kezeit és vállait lengetve, nyugodtan járhatna.
De már nem gondolta így. Tőrös nem állt vele szóba, sőt, egy nagy rúgással el is taszította. Ez felidegesítette.
Ebben a helyzetben kénytelen volt a falu görög legényei közül néhánnyal megállapodni. Ez számára igen költséges lesz majd, de nem volt más megoldás.
Amint visszaért a faluba, rögtön elintézte ezt az ügyet. A rettenthetetlen és verekedősnek ismert, azzal dicsekvő három legénnyel megállapodott. Ezek, akárhová menne is, nem tágítanak majd mellole, éjjel is a házában fekszenek és kelnek majd. Mind a hárman tetőtől talpig fel is voltak fegyverkezve. Most aztán, hogy ezek mellette voltak, már nem volt oka arra, hogy bármitől is féljen, és meneküljön.
Aztán meg nem hitte, hogy ez az ügy soká tartana. Csakirdzsai Mehmet vezér nem sokáig hagyja majd Tőröst életben. Akárhogyan is, de meg fogja ölni. Akkor pedig nem fog nehezére esni, hogy kiadja a görög legények útját.
Ah, Csakirdzsai, ah! Hogy lehet, hogy nem tudtad Tőröst is lelőni, Köszeoghlu csapatához hasonlóan nem tudtad megölni. Ha ez a dolog sikerült volna, az milyen megnyugtató lenne.
De hát nem úgy lett...
Amikor Tőrös Musztafa hazatérve belépett, unokaöccsét, Kurudzsaovai Iszmailt találta ott, aki rá várt. Ő maga hívta őt ide.
Iszmail is hozzá hasonlóan vakmerő fickó volt. Rövid idővel ezelőtt fiatalsága és tudatlansága miatt ő is vérrel szennyezte be a kezeit. Azóta pedig rejtőzködve élt.
Sőt, mielőtt Köszeoghlu kegyelmet kapott, azt tervezte, hogy mint legénye szegődik mellé.
De közben megjött a kegyelem, és nem teljesülhetett be a vágya.
Tőrös igen örült, hogy láthatja az unokaöccsét. Azután bezárkózott vele az egyik szobába.
Kurudzsaovai Iszmail hallott, és tudott valamit a történtekről. De nem tudta, hogy az eset hogyan kezdődött, és hogy milyen döntésre jutott az unokaöccse.
Tőrös Musztafa először töviről hegyire elmondta a történteket, úgy ahogy megesett. Azután így folytatta:
- A vezéremet aljasul lőtték le. Természetesen a mi becsületbeli kötelességünk, hogy bosszút álljunk érte. Felajánlották nekem a segédpandúrságot. Rögtön visszautasítottam, mert semmi bizalmam sincs az Oszmán-birodalomban. A számlámat magam egyenlítem ki. Amikor ezt eldöntöttem, rögtön te jutottál az eszembe. Te is betyár szeretnél lenni. No, akarsz-e mellém szegődni, mint alvezérem?
Kurudzsaovai Iszmail szemrebbenés nélkül válaszolta:
- Akarok.
- Én is ezt a választ vártam tőled. Ha kételyem lett volna, azt hiszed, megkérdeztem volna?
- Köszönöm vezér!
Mostantól fogva élve vagy halva, a végsőkig veled vagyok.
- Nos, kiket vehetnénk elsőként magunk mellé?
Iszmail mielőtt válaszolt volna, gondolkodott egy keveset.
- Isten bizony, anélkül, hogy találkoznánk velük, anélkül, hogy tudnánk, belemennek-e a dologba, nem mondhatok semmit.
- Igazad van! Akkor veled együtt a hegyek közé menve, nekilátunk Csakirdzsait megkeresni... Ha híre megy, biztosan lesznek, akik mellénk akarnak majd szegődni. Mi pedig kiválasztjuk közülük a nekünk megfeleloket...
- Így lesz a legjobb, vezér!
- Most éppen egy hetet adok neked. Nézz a dolgaid után. Búcsúzz el a hozzátartozóidtól, és gyere ide! Én is elvégzem az előkészületeimet. Együtt indulunk el innen.
- Úgy legyen vezér! Akkor hát hadd menjek most rögtön!
- Még vacsorázzunk meg. Hadd sötétedjen be jócskán, akkor menj el. Vacsora közben is beszélgethetünk.
- Úgy legyen vezér!
Ümmü asszony már régóta érezte, hogy férje a hegyek közé készülődik. Tőrös erről semmit sem mondott neki, de erre nem is volt szükség.
Ümmü is a betyárok környékén, hősöket termő vidéken született és nőtt föl. A férjét pedig bárki másnál jobban ismerte.
Nagyon jól tudta, mi a becsületbeli kötelessége annak a legénynek, akinek a vezérét lelőtték. A férje pedig kerül, amibe kerül, vagy bosszút áll, vagy meghal.
Ha másként tett volna, a környékbeliek tiszteletét rögtön elvesztette volna. Olyanná vált volna, aki senkinek sem nézhet a szemébe.
Musztafa pedig nem volt olyan természetű, aki elviselte volna ezt.
Amikor estefelé eljött hozzájuk Kurudzsaovai Iszmail, összeszorult a szíve, mert megértette, hogy közeledik az az idő, amikor férje őt-magát, és kisgyermekét Mehmetet elhagyva, a hegyek közé megy majd.
És amíg a férje az unokaöccsével egyedül maradva beszélgetett a vacsora alatt, a fiatalasszony a bölcsőben alvó gyermeke fölött keservesen sírt, férjéért pedig imádkozott:
- Uram Istenem! Te védd meg Musztafámat! Ne engedd, hogy engem özvegyen, ezt az ártatlan gyermeket pedig árván hagyja!
Vajon a mindenható, mindenre kész, és mindent látó Isten meghallotta-e a szavait? Megkönyörülve rajtuk, Musztafának magának is megkegyelmez-e majd?
Nem lehetett tudni...
Iszmail, miután a lefekvés előtti imát elmondta, távozott a házból. Tőrös Musztafa pedig belépett a felesége szobájába. Feleségét, Ümmüt, pedig a bölcső fölött találta.
- Mit csinálsz? Még nem alszik a gyerek? - kérdezte.
A szemeiben más fény és nyugalom volt. Ez azt mutatta, hogy az unokaöccsével folytatott beszélgetés után döntésre jutott.
Ümmü ezt rögtön megérezte. Vágyakozva mondta:
- Mehmet elaludt. Most itt érted imádkozom.
Tőrös felkacagott:
- Hát te is egy furcsa asszony vagy. Nem az élőkért, hanem inkább a halottakért szokás imádkozni. Még nem haltunk meg...
- Az Úr ne mutassa meg a te halálodat, uram! Meg aztán, miért csak a halottakért imádkoznánk? Az élők náluk jobban rászorulnak az imára!
Aztán már nem tudta tovább tartani magát, és sírva fakadt.
A feleségének ezt az állapotát látva, Tőrös megzavarodott, és rögtön mellé ült:
- Mi van Ümmü? Miért sírsz folyton? Itt van-e a sírás ideje?
A fiatalasszony letörülte a könnyeit:
- Te semmit sem mondasz nekem, de én mindent tudok. Melyik nap mész el, és hagysz itt bennünket?
- Mához egy hétre!
- Nem tudom, hogy mit mondjak. Hogyan mondjak átkot Csakirdzsaira, aki mindezt okozta? Tudom, hogy már semmilyen erő sem tarthat itt téged... Minden okod megvan rá, hogy elhagyj minket... Úgy-e vigyázol majd magadra, Musztafám? Úgy-e nem teszed ki majd magad vaktában a veszélynek?
- Ne aggódj Ümmü! Már nem vagyok a régi... Sok türelmet tanultam. Most már tudom, hogy mit tegyek, hogyan védjem meg magamat.
- Ne rám, hanem a gyerekünkre gondolj!
- Rád is, rá is állandóan gondolok majd. Ne aggódj.
Tőrös Musztafa azt a hetet is előkészületekkel töltötte. Az unokaöccsének, Iszmailnak rendelt betyárruha varrása is kész lett, megjött. A fegyvereit bezsírozta. Lőszert is bőségesen vásárolt. Már nem maradt más teendője, minthogy unokaöccsét, Iszmailt megvárja.
...............................

Ödemis népe tudta, hogy Tőrös másodszor is a hegyek közé megy majd. Csak azt nem tudták kitalálni, hogy vajon ismét egy másik betyárvezér mellé szegődik-e, vagy inkább maga alakít csapatot. Tőrös Musztafa ezekről a dolgokról még a legközelibb barátainak sem szólt egyetlen szót sem. Senki sem tudott semmiről, mert mindent a legnagyobb titokban tartott.
Kénytelen volt így tenni. Ha Csakirdzsai nem is volt arrafelé, jól tudta, hogy mindenfelé, amerre járt, kémei vannak.
Csakirdzsai mindenkinél jobban ismerte őt. Tudta, hogy nem fog tétlen maradni, és hogy valamire készül. És nem volt olyan aljasság, amit el ne követett volna, hogy megtudja, hogy mire készül.
Tőrös tudta ezt, ezért nem említette senkinek, hogy mit tervez. Feleségét az életénél is jobban szeretette, de még neki is csak egy héttel a döntésének kivitelezése előtt szólt, hogy a hegyek közé megy, és unokaöccsét, Iszmailt maga mellé veszi.
Ez az utolsó hét Tőrös Musztafa számára igen lassan, a felesége, Ümmü számára pedig villámsebesen telt el.
Kurudzsaovai Iszmail sötétedés után, felfegyverkezve jött a házhoz. Amikor felöltötte azt a betyárruhát, amit Tőrös a számára rendelt, úgy látszott, hogy éppen rá illik.
Tőrös is felöltötte a betyárruhát. Ismét együtt vacsoráztak.
Éjfél felé távoztak a házból. Tőrös számára egy teljesen új, meglepetésekkel teli élet kezdődött.
Ahogy ők a sötétben útnak eredtek, a hátuk mögött hagyott fiatalasszony arcát a párnákba temetve, zokogva sírt.
A hír gyorsan terjedt. És amint azt előre lehetett látni, nem okozott semmiféle meglepetést.
Lám, bekövetkezett a várt esemény. Tőrös másodszor ment a hegyek közé. Ez alkalommal, mint vezér... Mindenki nagyon jól ismerte a szándékait: Csakirdzsaival akart keményen leszámolni...
Hogy mi lesz ennek a leszámolásnak a vége? Ezt a jelenlegi helyzetben még senki sem tudhatta. De a felől senkinek sem voltak kétségei, hogy a hegyek kemény összecsapásoktól lesznek terhesek.
Hol volt Csakirdzsai? Senki sem tudta. Tőrös pedig nem volt Ödemistől nagyon távol. Ő most azzal foglalatoskodott, hogy legényeit felkészítse.
Jó néhányan kívántak mellé szegődni. A betyárság történetében nem volt példa nélküli az ilyesmi. Néha egy vezér a legmegbízhatóbb emberét az ellenfélhez küldte, az pedig mint legény szegődött a vetélytárshoz. Aztán amint alkalma adódott, lelőtte a vezért.
Csakirdzsai is olyan ember volt, akinek megvolt ehhez az ereje és esze.
Végül miután Kurudzsaovai Iszmaillal hosszasan tanácskoztak és gondolkodtak, először két névben egyeztek meg. A hozzájuk szegődni kívánó Hollós Alit és Égbeli Mehmetet hívták magukhoz.
Ezt a két fiatalembert közelről ismerték. Mind a kettő vérrel szennyezte be a kezét, szökevényként bujkált, és búvóhelyet keresett magának.
Tőrös tudta, hogy egyikük sem jelent veszélyt számára.
Már korábban említettük, hogy egy betyárvezér csak olyanokat vett maga mellé legénynek, aki vérrel szennyezte be a kezét, és a törvény elől szökésben volt. Ezek, olyan útra tértek, ahonnan nem volt visszaút, kénytelenek voltak testestől, lelkestől azokhoz a vezérekhez kötődni, akik mellé szegődtek, vakon teljesíteni azok parancsait. Számukra a menekülés egyetlen esélye az volt, ha a vezér, akihez csapódtak, egy nap kegyelemben részesült és lement a síkságra. Ezekből a kegyelmekből ők is részesültek, ez esetben megmenekültek a törvény karmai közül.
Némelyek pedig, kifejezetten azért követtek el bűncselekményt, hogy a vágyott vezérhez szegődhessenek.
Például belekötöttek valakibe, akivel nem voltak jó viszonyban. Ha az az ember teszem azt, leült egy kávézóban, a háta mögött bejöttek. Amikor elhaladtak mellette, erővel leverték a fejéről a süvegét, az ember lehajolt, hogy felvegye a süvegét. Azért keverték bajt, hogy megszégyenítsék. Amikor erre az haraggal fordult feléjük: "Mit csináltok." kiabálta, az előre előkészített pisztolyokat belé ürítve megölték, és máris a hőn áhított vezér oldalán voltak. Az efféle esetek egyáltalán nem is voltak ritkák.
Égbeli Mehmet és Hollós Ali a végzet kegyetlen játékaként mocskolta be vérrel a kezét, mindketten bátor, merész fickók voltak. Ők is ismerték Tőröst, és ismerték bátorságát és merészségét.
Amikor a vezértől hírt kaptak, hogy csatlakozhatnak hozzá, azonnal örvendezve útra indultak.
Éppen egy réten haladtak keresztül, amikor hallották, hogy valaki szólítja őket. Megfordultak, odanéztek, és látták, hogy egy úgy tizenöt éves fiatal juhász közeledik feléjük.
Mind a ketten azonnal felismerték. Ez, a Szemiti Mehmet nevű féktelen fickó volt.
- Hová mentek így urak? - kérdezte.
- Tőröshöz! - válaszolta Égbeli Mehmet.
- Az ő legényei lesztek talán?
- Igen!
- Én is veletek megyek...
- Talán megőrültél? Foglalkozz inkább a juhaiddal!
- Már nem vagyok juhász... Az aga elbocsátott a munkából. Mint mindenki, én is hallottam, hogy Tőrös a hegyek közé ment. Hozzá akarok jutni, hogy a keze és lába elé borulva kérjem meg, hogy felfogadjon. De nem tudom, hogy hol van. Könyörgök, engem is vegyetek magatok közé!
Égbeli már ezerszer is megbánta, hogy elárulta ennek a magabiztos, féktelen fickónak, hogy hová mennek. De hát már elszólta magát.
Úgy döntött, meghazudtolja saját magát:
- Ne vedd szó szerint, amit mondtam! Csak tréfáltam az előbb. Nem is oda megyünk.
- Hát akkor hová mentek?
- Van egy ügyünk... Nosza rajta, fordulj vissza!
- Nem fogok visszafordulni. Akárhová mentek is, a nyomotokban maradok.
- Bajba keveredtünk! Azt mondom, menj!
- Nem megyek uram! Csak akkor maradok el mögületek, ha lelőtök, különben egyetlenlépésnyire sem tágítok a nyomotokból.
A két barát összenézett. Mit tehettek volna, hogyan tántoríthatták volna el?
Sehogyan sem tudtak rájönni.
Ekkor Ali megkísérelte áltatni őt.
Így beszélt:
- Rossz helyen csökönyösködsz. Tőröshöz senki más nem mehet, csak akit ő maga hívott. Ez a betyártörvény. Ha meglátja, hogy hármasban közelítünk felé, gyanakodni kezd majd. Minket pedig a közelébe sem enged. Ha engedne is, megharagszik ránk, hogy magunkkal vittünk. Téged is rögtön elzavar...
- Ha el is zavar, hadd menjek! De nem hiszem, hogy megtenné. Majd meglátjátok, hogy örülni fog. Kész vagyok bármilyen szolgálatra.
Azután megmutatta a vállán lévő zeneszerszámot.
- Tudjátok, jól játszom. Amikor búsultok, felvidítalak majd benneteket.
A helyzet világos volt, mint a Nap. Végül nem találtak más megoldást, mint hogy őt is magukkal vigyék. Nagyon jól tudták, hogy Tőrös haragudni fog miatta. Akkor pedig visszaküldik a faluba. Úgyis azt remélték, hogy nem maradnak ott soká.
Tudták, hogy némely betyárvezér örömet talál abban, ha környezetükben zenélni tudó, betyárnótát ismerő fiatal betyárok vannak. Szemiti Mehmetnek nem volt semmilyen bűntette. A vezér őt nyugodtan használhatja arra is, hogy vele bárhová üzeneteket küldhessen, a városba is szalajthatja ügyeket intézni. Mehmet alkalmas volt arra, hogy az efféle ügyekben segítségére legyen a vezérnek.
Íme, a két barát ezekre gondolva, beleegyezett, hogy őt is maguk mellé fogadják, és Tőröshöz vigyék.
Ugyanakkor féltek is Tőrös rettenetes haragjától, amiért ezt a dolgot engedelem nélkül megtették. De mit tehettek, ezt is, mint elkerülhetetlent figyelembe vették.
Égbeli Mehmet és Hollós Ali, amikor már közel jártak ahhoz a helyhez, ahol a vezér várt rájuk, a kicsi Mehmetet hátrahagyták egy helyen, és együtt mentek a vezérhez.
Tőrös kedvesen fogadta őket. Rövid megbeszélés után rögtön megegyeztek.
Amikor ezeknek a végére értek, Égbeli azt mondta:
- Mi pedig idefelé jövet hibát követtünk el, vezér! Ezt is el kell mondanunk.
- Mi történt?
- Ahogy Alival ide tartottunk, az úton egy Szemiti Mehmet nevű juhásszal találkoztunk. Megvált a gazdájától. Merész, őrült fiú. A hangszeren is jól játszik. Amint megtudta, hogy hozzád jövünk, megmakacsolta magát, hogy őt is hozzuk magunkkal. Téged is ismer. Annyit győzködtük, megkíséreltük elzavarni, de nem sikerült. A nyomunkba szegődött, majdnem idáig jött. Azt mondta: "Lőjetek le, csak akkor szabadulhattok meg tőlem. " Árva gyerek, senkije sincs. Iszmail betyár is ismeri őt... Talán téged is elszórakoztat. Mivel nincs semmiféle vétke, úgy gondoltuk, hogy a városba, erre-arra is elküldheted majd. De végül is te tudod, vezér!
Nyilvánvaló volt, hogy ezek a szavak egyáltalán nem tetszettek Tőrösnek. Ez abból is könnyen észrevehető volt, hogy a szemöldökét enyhén összehúzta.
Iszmailhoz fordult:
- Ezt a gyereket csak úgy-ahogy ismerem. Te jobban ismered. Mit mondasz?
- Tudom, hogy milyen féktelen fiú, ennyi az egész. Jól zenél.
- Mint csináljunk, hasznunkra lehet-e?
- Felhasználható arra, hogy a városkába vagy erre - arra elküldjük.
- Tartja-e a száját?
- Nem tudhatom, hogy nagyszájú-e. De afelől nincs kétségem, hogy nagyon ügyes, nagyon bátor gyerek.
Tőrös egy darabig még gondolkodott, aztán döntött, és azt parancsolta Égbeli Mehmetnek:
- Hozd ide!
Szemiti Mehmet tíz percen belül ott volt. A szemei égtek. Tőrös kezeit megcsókolta, aztán karjait összefonva megállt előtte.
Tőrös ránézett erre az apró, barna hajú fiatalra. Egyáltalán nem volt nehéz észrevenni, hogy az mennyire izgatott, és mennyire reménykedik.
Előbb egy tanáccsal látta el:
- Fiam, Mehmet! Tudom, mennyire reménykedsz. De a betyárélet nem olyan könnyű, mint te azt hiszed. Túl fiatal is vagy. Ebben a fiatal korban ezt a nehéz munkát nem végezheted. Ráadásul te nem vagy olyan, mint mi. Nincs vétked. Jól teszed, ha te, most ahogy jöttél, úgy el is mész. Jó foglalkozás a juhászat. Azt pedig mindenki tudja, hogy jól érted ezt a mesterséget.
Akkor a kicsi Mehmet a vezér lábába csimpaszkodott:
- Akárhogy is, vezér, de vegyél magad mellé! Én többé már nem juhászkodhatom.
Ne az apró és erőtlen külsőm alapján ítélj! A kezem - lábam kitartó. A fegyvert is jól kezelem. A nyáj körül ólálkodó farkasok ellen egy puskát adott a gazdám. A mai napig éppen kilenc farkast öltem meg. Vizsgáztass le! Látni fogod, hogy minden ügyetekben hasznos lehetek. Ha nem vennétek magatok közé, végül az élet lehetetlenné válik számomra.
Amikor ezeket a szavakat mondta, sírva fakadt.
Akkor Tőrös választ adott:
- Jól van, jól van! Téged is magam mellé veszlek. De csak egy átmeneti időre. Azt is tudnod kell, hogy ha ügyetlenkednél a munkában, kiadom az utadat.
- Köszönöm vezér!
Kicsi Mehmet ahogy ezt mondta, rögtön felállt. A szemei ismét ragyogni kezdtek.
Tőrös:
- Most neked még fegyvert sem fogok adni... A lant elég is neked.
- Úgy legyen vezér!
Így hát Tőrös Musztafa Vezér egy pillanat alatt négy legény vezetője lett. Aztán ezekhez még egy Maniszai Arab is csatlakozott. Így a csapat teljes létszámúvá vált.
Tőrös Musztafa néhány nap múlva Iszmail betyárnak azt a parancsot adta, hogy vizsgáztassa le Szemiti Mehmetet. Kurudzsaovai Iszmail betyár pedig mindjárt belátta, hogy a kicsi Mehmet olyan erős, mint a vas... A korához képest annyira erős, hogy nem is néznék ki belőle... Meglepően jó lövész... A Martin puskákkal jól bánik, a kiürültekbe is mesteri ügyességgel tölt puskaport és ólmot. Igen gyorsan fut. Bátornak is bátor...
Amikor ezeket a vezérnek elmondta, Tőrös örvendezett.
Egy reggel magához hívta, és kiadta neki az első feladatát:
- Ismered-e az ödemisi Anesztit?
- Ismerem.
- Mivel foglalkozik?
- Régen a dicső emlékű Köszeoghlunak volt az orgazdája. Fegyvert, golyót, ruhát, ételt biztosított neki.
- Hát, nincs amiről ne tudnál?... Akárhogy is... Most egyenesen hozzá mész.
- Parancsára vezér!
- Két új Martin puskát, és egy láda lőszert is indítson útnak.
- Parancsára. Tudja-e, hogy hová hozza?
- Tudja. Aztán a legrövidebb időn belül három rend betyárruhát is akarok.
- Három rendet?
- Igen! Ezek közül az egyik apró lesz. Hozzád illő... A legjobb lesz, ha téged a szabóhoz visz. A szabó vegye le a méreteidet!
Kicsi Mehmet annyira örült, hogy nem fért a bőrébe, Tőrös kezére fonódott és megcsókolta:
- Köszönöm vezérem!
- Másnak nehogy megmutasd! Senki sem tudhatja, hogy velem vagy!
- Megértettem vezér!
- Még azt is kérdezd meg Anesztitől: Van-e valamilyen híre Csakirdzsairól? Merre jár? Igyekezzen megtudni!
- Úgy lesz vezér!
- Nosza rajta, azonnal indulj útnak! Estére légy itt!
- Máris indulok vezér!
Kicsi Mehmet azonnal útnak indult, hogy a számára kiosztott feladatot végrehajtsa. A vezére először adott számára ilyen feladatot. Ezért aztán egyfajta büszkeséget érzett.
Ödemisbe érve pedig amint belépett Aneszti boltjába, őt egymagában, egy régi fegyver javításán munkálkodva találta.
Ő ismerte Anesztit, ám Aneszti nem ismerte őt. A boltjába belépő barna gyereket szemügyre vette, aztán megkérdezte:
- Mit akarsz?
Miután Mehmet megbizonyosodott róla, hogy rajtuk kívül senki sincs a boltban, becsukta az ajtót. Azután halkan azt mondta:
- Üdvözletet hoztam neked.
- Kitől?
- Musztafa vezértől...
- Musztafa vezér? Ki az a Musztafa vezér?
- Tőrös Musztafa vezér!
- Hát akkor mondd! Hol van a vezér?
- Tudnod kell, hogy hol van.
Igazából ez a mondat egy jelszó volt. Szemiti Mehmet nem tudta, hogy ez egy jelszó, de Aneszti csak ekkor hitte el, hogy ez az erőtlen gyerek valóban Tőröstől jött:
- Mi a vezér parancsa?
- Két Martin puskát és egy láda lőszer akar.
- Ennyi az egész?
- És három rend betyárruhát.
- Tehát legényeket talált?
- A szabóval vetesd le a méreteimet. Egy rend ruhát nekem varrass!
- Miféle ruhát?
- Hát milyen ruha lenne? Betyárruha...
- Hej, hát te is Tőrös legénye leszel?
- Már az is vagyok... Miért kérded?
Kicsi Mehmet ezeket az utolsó szavait olyan hangsúllyal mondta, hogy a görög rögtön visszakozott:
- Csak... Nem is tudom...
- Hát, most tudtad meg?
- Igen most tudtam meg.
- Nosza rajta, akkor pedig azonnal vigyél a szabóhoz, hogy levegye a méreteimet! De nehogy megmondd neki, hogy Tőrös legénye vagyok!
- Talán bolond vagyok én? Azt mondom majd, hogy egy lakodalomban fogod viselni.
- Rendben... Aztán a vezér szeretne valamit megtudni.
- Mit?
- Hogy nincs-e valamilyen hír Csakirdzsairól... Hogy merre jár...
- Hát én azt honnan tudhatnám, hogy Csakirdzsai merre jár? Mi közöm van nekem hozzá?
- A vezér azt mondta: tudd meg.
- Nem tudom megtudni... Te csak mondd meg neki, hogy egy hét múlva viszem azokat a dolgokat, amiket rendelt. Nosza rajta, gyerünk a szabóhoz!
Mehmet nem válaszolt. Együtt mentek ki a boltból. Majdnem szemközt, beléptek egy fogadóba. Ennek a fogadónak a második emeletén egy görög szabó dolgozott.
Akkoriban az Égei vidéken a betyárruhákat csak a görög szabók varrták, a sujtásokat pedig görög leányok dolgozták ki. Azaz, ez a mesterség a görögök kezében volt.
A betyárvezérek két dologért nem sajnálták a pénzt. Az egyik a fegyver, a másik pedig a mutatós, szép betyárruha volt. Ezek a legkitűnőbb fajta gyapjúszövetből voltak varrva. Az övek többnyire Trabluszból származó selyemből készültek. A legények rendkívül elegáns és mutatós kiöltöztetése a betyárvezérek dicsőségéhez tartozott. A vezérek pedig nem is alkudoztak ezen, maréknyi pénzt fizettek.
Amikor elváltak Kicsi Mehmet megkérdezte Anesztit:
- Mindezek mikorra lesznek készen?
- Tíz nap múlva... A vezérnek add át szívélyes üdvözletemet! Tíz nap múlva mindent átadok neki. Nosza rajta, jó utat!
Szemiti Mehmet nem volt igazán nyugodt. Miután Anesztitől elvált, Tőröshöz visszatérőben attól félt, hogy a vezér Aneszti Csakirdzsai Mehmet ügyében adott válasza miatt haragudni fog.
Ebben a dologban nem volt semmi része. De talán a vezére kételkedhet majd abban, hogy ezt az ügyet jól elmagyarázta-e, rá is megharagudhat.
Éppen a kora délutáni ima idejére visszaért a vezérhez. Tőrös rögtön kikérdezte. Megkérdezte, hogy mit végzett, ő pedig töviről hegyire mindenről beszámolt.
Amikor elmondta, hogy Aneszti milyen választ adott a Csakirdzsaira vonatkozó kérdésre, a félelemtől reszketni kezdett.
Ámde Tőrös nem is haragudott miatta:
- Köszönöm neked! Megtetted, amit kívántam! - mondta megelégedve.
Tőrös betyár közelről ismerte Anesztit. Aneszti, aki vezérének Köszeoghlunak megannyi éven át tett szolgálatokat, ugyanakkor rendkívüli óvatosságáról is ismert volt. Effajta titkokat semmiképpen nem mondott el akárkinek. Tíz nap múlva a vezér rendeléseit egy öszvérre rakva, útra kelt.
A legények, hogy őt a vezérrel egyedül hagyják, távolabb húzódtak.
Tőrös örült, amikor megvizsgálta a fegyvereket. A ruhák is éppen olyanok voltak, amilyeneket kívánt. Ezek ellenértékét Anesztinek bőségesen megfizette. Miután elérte, hogy Aneszti elégedett legyen, megkérdezte:
- Hát Csakirdzsairól van-e hír?
- Nincs róla semmiféle hír, vezér! Mindenképpen nagyon messze kell lennie...
- Hol?
- A Boz-hegységben volt. Az a vidék, az alvezérének, Zarándok Musztafának a szülőföldje. Mint tudod...
- Biztos, hogy nincs megint a közeli görög falvak valamelyikében?
Aneszti rögtön keresztet vetett:
- Nem, nincs! Isten bizony, nincs!
- Pandeli tudja-e hogy hol van?...
- Nem tudja. Ő tulajdonképpen a saját bajával van elfoglalva...
- Miért? Mi baja van?
- Fél, vezér!
- Mitől fél?
- Tőled fél.
- Hát így lenne? Miért fél az a kutya tőlem?
- Tudod az okát.
- Amikor azt a dolgot, azt a mocsokságot megtette, nem gondolt arra, hogy mi lesz a vége?
- Csakirdzsai erőszakkal kényszerítette arra. Esküszik rá...
- Akkor hát lássuk, hogyan menti meg Csakirdzsai őt-magát...
- Csakirdzsai hol lehet? Csakirdzsai odamegy-e még egyszer? Ezt ő maga is tudja. Az intézkedéseit pedig ez alapján hozta.
- Milyen intézkedést tett?
- Néhány görög legényt tart... Nem válik el tőlük. Akárhová megy is, ezeket a fegyveres görög legényeket is magával viszi.
- Adj neki tanácsot, hogy növelje meg a létszámukat.
- Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkinek is tanácsot adhassak... Én csak a saját dolgomat végzem, és kész.
- Jól van, elmehetsz. Ha Csakirdzsairól valamiféle hírt kapnál, ne felejts el azonnal értesíteni.
- Nem felejtem el vezér!
Aneszti miután földig hajolva köszöntötte a vezért, felpattant a terhétől megszabadított öszvérére, és sebesen távozott. Ez alatt a vezér a fegyvereket, lőszert és ruhákat a legényeinek dobálta.
Miután közben még egy nap eltelt, a vezér indulási parancsot adott a legényeinek. Ő, az alvezérével az oldalán elöl haladt, a többi legénye pedig mögöttük ment.
Az alvezére, Iszmail rögtön rájött, hogy merre tartanak. Pandeli Alamánli nevű görög faluja felé haladtak.
Természetesen ennek az oka világos és nyilvánvaló volt. Tőrös eldöntötte, hogy megkezdi a bosszút vezére, Köszeoghlu miatt.
Ez teljesen természetes volt. Pandeli, aki a vezérét csapdába csalta, most megfizet. Aztán nekilát, hogy Csakirdzsait megkeresse, és leszámoljon vele.
Tőrös olyan órában és olyan iramban haladt, hogy mire sötétedett, éppen a saját háza és Alamánli falu közé eső helyre értek.
Akkor Iszmail betyárhoz fordult:
- Itt elválunk. Én hazaugrom. Ti pedig egyenesen Alamánliba mentek. Pirkadatkor a malom melletti ligetben találkozunk.
- Parancsára vezér! Egyedül mész haza?
- Nem, Kicsi Mehmet is velem jön.
Így hát rögtön szétváltak. Iszmail betyár Égbeli Mehmetet, Hollós Alit és Maniszai Arabot maga mellé véve egyenesen a görög falu felé távozott, Tőrös pedig Kicsi Mehmettel a nyomában hazafelé indult.
Amikor a patak parti házhoz értek, még el sem jött a lefekvés ideje. Megzörgette a kaput.
Bentről az anyja hangját hallotta:
- Ki az?
- Én vagyok az, anya!
- Te vagy az Musztafám? Rögtön nyitom.
- Ahogy a kapu kinyílt, Tőrös fiatal felesége is futva jött.
A ház belseje egy pillanat alatt örömmel és izgalommal telt meg. Amíg a két nő, nem tudta mit is tegyen örömében, Tőrös mögött Szemiti Mehmet is belépett.
Az asszonyok meglepődtek, amikor meglátták.
Tőrös bemutatta nekik:
- A legényeim közül a legfiatalabb Szemiti Mehmet... Fiatal a kora, de a szíve nagyobb jó néhány hős szívénél. Itt maradunk, egy órával a reggeli ima előttig. Azután a dolgunkra megyünk. Készítsetek nekünk ételt!
- Most... Te menj föl!
Tőrös Mehmethez fordult:
- Te itt maradsz, a konyha melletti szobában. Az anyám hoz majd neked ételt. Vacsora után nyugodtan alhatsz. Majd idejében felébresztelek...
- Úgy legyen vezér!
Amíg az anyja a konyhába szaladt, Tőrös a feleségével felment az emeletre. Az ott lévő kis fiát magához ölelte. Szeretgette, csókolgatta.
Aztán pedig a feleség - férj beszélgetni kezdtek. Tőrös meg akarta tudni, hogy mik történtek a távozása után.
A fiatalasszony elmagyarázta:
- A házunkra háromszor törtek rá a pandúrok, téged kerestek. Aztán a pandúrok parancsnoka kétszer beidézett a városkába. Engem kérdőre vont és azt akarta megtudni, hogy hol vagy. Természetesen megmondtam, hogy nem tudom. Erre azt mondta:
" - Te akárhogyan is, de találkozni fogsz a férjeddel. Mondd meg neki, hogy még azelőtt tegyen le a tervéről, mielőtt még a kezét ismét vérrel szennyezné be. Hallgasson a tanácsomra, és legyen segédpandúr. Pandúrokkal együtt eredjen Csakirdzsai nyomába. Azzal, hogy egymaga, vagy három-négy embert maga mellé véve Csakirdzsai ellen indul, nem nyerhet semmit. Csakirdzsait sohasem gyűrheti le. Kár érte. Ő egy bátor és vakmerő fiatalember. Csakirdzsai pedig egy alattomos gazember. Amíg ő Csakirdzsait keresi, hogy lelője, könnyen a csapdájába eshet. Ne fáradozzon hiába."
Tőrös a fejét ingatta:
- Nincs bennük bizalmam. Azzal a nagy erővel, ami a kezükben van, ez idáig mit tudtak tenni Csakirdzsai elleni? Semmit... Se nekik, se másoknak ne említsd, hogy itt jártam!
- Hát említeném-e valaha is?
- Ha alkalmam adódik, benézek hozzátok. Ne aggódjatok értem. Már nem is vagyok egyedül. Öt legényem van. Mindegyikük erős, mint a vas... Kicsi Mehmetet szándékosan hoztam ide. Hadd ismerjétek meg... Ha nektek sürgős hírt kellene küldenem, akkor vele küldöm majd. Senki másnak ne nyissatok ajtót. Ha más hoz hírt, vagy levelet, ne higgyétek el.
- Rendben... Valójában hol találtad ezt a gyereket?
- Maga jött. Szemiti...
- Sehogyan sem fér a fejembe. Egy ilyen korú gyerek hogyan lehet betyár?
- Ne hidd, hogy ilyen... Nagyon ravasz és merész egy gyerek. Régóta juhászkodott...
Ez alatt az anyja is odajött. A két asszony rögtön megterített. Vidáman hordtak ételt étel után. Az anyja is érdeklődött Szemiti Mehmetről.
- Hol találtad ezt a gyereket Musztafa?
Tőrös neki is elismételte azokat, amiket a feleségének mondott, azután egy darabig hallgatott. Azután álmosan így beszélt:
- Minden betyárlegénynek becsületbeli kötelessége van. Ha a vezérét csapdába ejtenék, megölnék, a bosszúállás a legényeire marad. Ők pedig az életüket kockára téve előbb-utóbb kénytelenek elvégezni ezt a munkát. Meg is teszik végül... Természetesen, értitek, hogy olyan bátor emberekről beszélek, akik hisznek abban, hogy ez az ügy becsületbeli kötelességük. Az emberek nem tudhatják, hogy mi van a homlokukra írva. Lehet, hogy egy nap az én fejemre is szerencsétlenség jön. Én is egy mocskos golyó áldozatául eshetek. Ha ilyesmi megesne, nem tudom, hogy a többi legényem mit tenne, ám abban biztos vagyok, hogy ez a Mehmet, akit gyereknek tekintetek, bosszút állna értem, azt a hitványt, aki azt a mocskos golyót küldte, egy nap megtalálná és megölné.
Talán jóslat volt Tőrös szavaiban?
Ezt később majd megértjük.
Sem anyjának, sem feleségének nem tetszett, hogy Tőrös így beszélt. Rögtön másra fordították a szót.
...........................
Tőrös, kicsi Mehmettel a nyomában hajnalhasadtára Alamánli falu közelébe ért. A Malom mögötti ligetben várt rá a négy legénye.
Tőrös a következő utasításokat adta nekik:
- Ismeritek Pandeli falun kívüli olajütőjét. Minden reggel, az első dolga, hogy már korán kimenjen oda. Mi őnála hamarabb bemegyünk az olajütőbe, azt kezükbe kaparintjuk, és őt ott megvárjuk. Pandeli néhány görög legényt tart, hogy megvédjék. Az olajütőhöz is ezekkel együtt jön majd. Ne használjatok fegyvert... A faluból és az őrsről meghallhatják. Zaj nélkül végezzük a dolgunkat. Megértettétek?
Mind, egyszerre válaszolták:
- Megértettük vezér!
Iszmail betyár megkérdezte:
- Mi lesz a görög legényekkel?
- Hangtalanul öljétek meg őket... Tiszteletlenül beszéltek rólunk.
- Ígérem, hogy még egyszer nem fognak beszélni.
- Rendben van... Nosza rajta, szóródjatok szét! A hátsó kapun megyünk be az olajütő épületébe.
- Úgy legyen vezér!
Azonnal hangtalanul szétszóródtak. Az egész éjjeli ugatásban kifáradt kutyák már elhallgattak, és álomba merültek. Az ő hangjaikat kakaskukorékolások váltották fel.
Tíz perc múlva az olajütő mögött voltak. Annak a kis kapuja nyitva volt. Két ember éppen egy olajos hordót görgetett kifelé.
Ezek, abban a pillanatban, ahogy a betyárvezérrel találták szemben magukat, kővé váltak. A betyárok ezeket rögtön megfordították.
Tőrös halkan megkérdezte az egyiküket:
- Pandeli eljött-e?
- Nem, még nem jött el.
- Mikor jön?
- Egy óra múlva...
- Hányan vannak még bent?
- Hárman!
- A többi munkás mikor jön?
- Egy óra múlva...
- Hányan jönnek?
- Hatan... És egy kocsis is jön..., hogy az olajos hordókat levigye a városkába!
- Most meg se mukkanjatok, különben kímélet nélkül mindegyikőtök lelkét a pokolba küldöm...
- Irgalmazz nekünk vezér!
- Hívjátok ide a bent lévő barátaitokat!
- Parancsára!
A két ember annyira félt, hogy a vezér parancsát betűről betűre végrehajtották. Így Tőrös öt perc alatt elfoglalta az olajütőt. A munkások közül négyet a raktárba záratott. Egyiküknek pedig azt a parancsot adta:
- A kaput kinyitod, előtte járkálsz majd. Úgy fog tűnni, mintha dolgoznál! Ha megkísérelnél megszökni, az első gyanús mozdulatra golyót kapsz a fejedbe!
- Betűről betűre végrehajtom a parancsodat vezér!
- Te tudod! Ha nem akarod, ne hajtsd végre! Az érkező munkásokkal is beszélni fogok. Hagyd, hadd jöjjenek be!
- Igenis!
- Pandeli a testőreivel jön-e ide?
- Igen vezér!
- Azok hányan vannak?
- Néha kettővel, néha hárommal jön...
- Jól van, most tedd, amit mondtam!
Szemiti Mehmetnek adta a feladatot, hogy szemmel tartsa. Átkozott egy várakozás volt ez... Legalább egy, talán két órát kellett várniuk, de számukra a percek is óráknak tűntek.
Tőrös a betyárjait közvetlenül az utcára néző nagykapu mögött helyezte el, a hátsó kaput pedig bezáratta. Ő maga pedig abba a szobában helyezkedett el, amit Pandeli irodának használt. Az itteni vasalt ablak mögül fürkészte a falu felé vezető utat.
Most már jócskán kivilágosodott. Szóval az olajütőben dolgozó munkások egyesével, kettesével kezdtek érkezni. Amint ezek beléptek a kapun, elcsípték, és belökték őket a raktárba. Éppen hatan voltak az érkező munkások...
Azután egy üres olajoshordókkal megrakott lovas kocsi érkezett. A fuvaros, miután a hátsó oldalra vitte a kocsiját, az elülső kapun belépett. Természetesen őt is elkapták, és a raktárba zárták.
Így a raktár megtelt, és lelakatolták.
Már csak Pandeli és a testőreinek érkezése volt hátra.
Tőrös végül megkönnyebbülten felsóhajtott. Pandeli feltűnt a távolban. Ő maga elöl gyalogolt, a tetőtől talpig felfegyverkezett két embere néhány lépésnyire mögötte haladt.
Szólt a többieknek:
- Jön Pandeli. Két fegyveres görög legény van mellette. Álljatok készen!
Öt perc múlva a kapu elé értek. Pandeli a résnyire nyitott kaput belökte és belépett... Nyomában a két testőre is benyomult az olajütőbe.
Ugyanekkor egy rövid kiáltás hallatszott. Amíg a betyárok elkapták a két görög legényt, és kinyújtóztatták a földön, Iszmail betyár Pandelit ragadta meg, és az irodába hurcolta. Pandeli amint magával szemközt Tőrös betyárt meglátta, azonnal mindent megértett, és reszketni kezdett.
Kívülről most csak hörgő hangok hangzottak.
Tőrös, még csak fel sem állt a karosszékből, amelyikben ült.
- Jó reggelt csorbadzsi! Lám, ismét találkoztunk!
Pandeli annyira reményvesztett állapotban volt, hogy nem talált magában elég bátorságot ahhoz, hogy akár csak egyetlen szót is szóljon.
- Tehát görög legényeket fogadtál fel, hogy megvédjenek téged?
Pandeli erőltetetten makogta:
- Nem úgy van, vezér!
- Fejezd be a hazugságokat! Én mindent tudok. Azokat is hallottam, hogy ezek miket mondtak rólam... No de, ezek már soha többé nem nyithatják ki a szájukat! Csakirdzsai miért nem véd meg téged?
- Isten verje meg őt!
- Ne átkozódj ennek vagy annak a háta mögött! Most veled egy sétát teszünk. A reggeli séta jót tesz.
- Hadd csókoljam meg a lábaidat, bocsáss meg nekem vezér! Hadd legyek a rabszolgád! Amit csak akarsz, megadom, csak irgalmazz az életemnek!
Tőrös ahelyett, hogy válaszolt volna neki, az alvezéréhez fordult:
- Ezt azonnal kötözzétek meg, a száját tömjétek be! Rakjátok be az egyik hordóba!
- Parancsára!
Tőrös betyár mindent eltervezett. Tíz perc múlva a nagykaput bezárták, a hátsó kapun távoztak. Pandelit a kocsin lévő három ember nagyságú hordó egyikébe rakták, a másik kettőbe pedig Kicsi Mehmet és Maniszai Arab helyezkedett el. Úgy volt, hogy a kocsit az az olajütői munkás vezeti, aki eddig minden parancsát teljesítette. A közvetlenül mögötte lévő hordókban Kicsi Musztafa és Maniszai Arab volt. A dongák közül kettőt eltávolítottak. A görög tudta, hogy abban a pillanatban, amint a legkisebb engedetlenséget mutatná, a gerincébe golyót kap.
Nem sokkal a kocsi indulása után Tőrös az olajütő hátsó kapuját is bezárta, és a távolból a kocsit figyelve, mind útnak eredtek.
Természetesen a meggyilkolt két görög legény összes fegyverét és tölténytartóját is elvették.
Csak két óra múlva derült fény az esetre. Az olajütő raktárába zárt munkások, miután bízni kezdtek abban, hogy a betyárok valóban elmentek, az ajtót kitörték, és kimentek. Miután két holttestet találtak, a helyzetet rögtön megértették.
A holttestek Pandeli szolgálatos testőreié voltak. Ez a kettő állandóan hencegett, erejükkel és ügyességükkel kérkedtek, és hogy ezeket bizonyítsák, Tőrös betyárt lépten, nyomon mocskolták.
Mindegyikük tudta, hogy Tőrös tette ezeket. Az egyik munkás még fel is ismerte, amikor látta.
Előbb Pandeli holttestét keresték. Amikor sem őt, sem a kocsit nem találták, megértették a helyzetet. Tőrös betyár elrabolta a csorbadzsit. Ehhez pedig a kocsit használták.
Tulajdonképpen azok, akik ismerték Tőröst, igen jól gondolták, hogy a vezérét és két legényét csapdába csaló Pandelit semmiképpen sem hagyja életben.
Tőrös nem fog megbocsátani neki.
Néhányan, hogy hírt vigyenek, Pandeli házához, mások az őrs felé futottak, mások pedig, akik olyan reményvesztett állapotban voltak, hazafelé tartottak. Most éppen bármennyire is irgalmas volt az életükhöz Tőrös, nem lehettek biztosak benne. Talán meggondolja magát, és visszatér, hogy mindnyájukat megölje. Egyetlen orvosság az ellen, nehogy ilyen veszélybe kerüljenek, az volt, ha a lábuk minden erejével szaladnak.
A hír bombaként robbant a faluban. Az őrs parancsnoka azonnal kihallgatásokba kezdett. Egyrészt pedig jobbra, balra járőröket küldött, hogy Tőröst és embereit elfogják. Ugyanakkor egy lovassal azonnal jelentést küldött Ödemisbe.
Akik a hírt hallották, egyáltalán nem csodálkoztak, mert ez várható volt. Mindössze csak azon az egyen csodálkoztak, hogy Tőrös mekkora ügyességgel hajtotta végre ezt.
A fegyveres fenyegetésre kocsit hajtó görög csak estefelé térhetett vissza a faluba a kocsijával. Az őrs parancsnoka őt is kikérdezte.
Az ember nagyon félt, és fáradt volt. Mindent elmondott, úgy ahogy történt. A kocsit egy hegyoldalig hajtotta. Az egyik betyár éppen négy óra hosszat ott tartotta, aztán elment, ő pedig kimerült állapotban visszatért.
Ebben a helyzetben természetesen Pandeli családja érezte a legnagyobb szomorúságot.
Ők tudták, hogy Pandeli mekkora veszélyben van. Íme, megtörtént vele ez, amitől már régóta féltek.
Csak két dolog adott nekik reményt. Az egyik, hogy a pandúrok rögtön a nyomába eredtek. Tőrös természetesen nem lehet Csakirdzsaihoz fogható betyár. Mióta is volt csak betyár? Nos hát, a nyomát fellelhetik, és a pandúrok elkaphatják. Így Pandelinek is esélye volt rá, hogy megmeneküljön.
A második dolog, pedig az volt, hogy Tőrös nem ölte meg Pandelit. Pandeli gazdag ember volt. Bőven volt pénze. Talán Tőrös egy nagyobb váltságdíjat szeretne kapni érte. A vagyon, a lélek szilánkja, nem így mondják-e? Tőrös egy nagyobb összeg ellenében természetesen megkíméli az életét. Az, hogy nem ölte meg azonnal, ilyen reményeknek adott tápot.
- Ezalatt Pandeli néhány rokona nem késlekedett, hogy üzenjen Hrisztó kapitánynak.
A Hrisztó kapitány nevezetű ember egy hamisítatlan görög zsivány volt. Tízfős kíséretével járkált. Verekedősségéről híres, kegyetlen ember volt. Minden erejével azon fáradozott, hogy rajtaüssön a védtelen török falvakon, a tehetősebb törököket hegyek közé hurcolva pénzt zsaroljon ki. Nem volt olyan dolog, amit ez az ember pénzért meg ne tett volna. Az eszével is állandóan hencegett. Ha jó pénzt ígérnek neki, hát természetesen Tőrös nyomába ered, azt egy helyre beszorítva Pandelit megszabadíthatja.
Az esetnek ugyanaznap Ödemisben is híre ment, ott is izgalmat okozott. Ödemis pandúrparancsnoka is jócskán felmérgesedett, és miután a szükséges parancsokat kiadta, máris Tőrös házában volt.
Természetesen tudta, hogy Tőröst nem fogja ott találni. Ennek ellenére a házat átkutatta, aztán pedig kivallatta a vezér fiatal feleségét.
- Hol van az urad?
- Nem tudom.
- Hogyhogy nem tudod? Tegnap itt töltötte az éjszakát, nemde?
- Nem! Nem jött ide. Ki mondta, hogy ide jött volna?
- Amikor Alamánlihoz ilyen közel volt, mégsem nézett be ide?
- Nem jött el. Alamánliban volt?
- Igen! Ma reggel tette meg, amit tett... Pandelit a hegyek közé hurcolta...
- Hát ez történt? Nem hallottam róla... Talán csak rágalom. Azt remélem, hogy az uram nem tesz ilyesmit...
- E közben Pandeli két emberét is megölte.
- Hazugság. Ezt mások csinálták. Az uramra akarják kenni.
A pandúrok parancsnoka a fejét ingatta:
- Nem afféle hazugság... Tanúk vannak rá. Ah, ah! Hányszor figyelmeztettem; semmibe vette. Nem hallgatott rám, és megtette ezt. A kezét ismét vérrel szennyezte be. A saját kútját maga ásta meg. Most meg Pandelit fogságban tartja a hegyek között... Félek, hogy őt is meg fogja ölni. Ezek a hitetlenek sokan vannak. Ha ezt megteszi, ismét nagy bajt hoz majd az állam fejére.
- Ezekhez a dolgokhoz én nem értek...
- A te eszed sok mindent megért. Ha üzenetet küldenél neki, elérnéd, hogy ne bántsa Pandelit, a legnagyobb jót tennéd a férjeddel. Ne feledd a szavamat!
A fiatalasszony egy szót sem szólt, de miután a pandúrok elmentek, mély gondolatokba merült. Ha tudta volna, hogy hol van a férje, akkor megüzente volna neki ezeket. De hát nem tudta...
A pandúrok a hegyek, és a sziklák között keresték. De minden keresés hiábavaló maradt. Tőrös egyszerűen eltűnt. Nemcsak őt, de még a nyomát sem sikerült megtalálniuk.
Pandeli családja egy sokkal gyakorlatiasabb utat választott. Az adta nekik a legnagyobb reményt, hogy Tőrös nem ölte meg Pandelit. Ahogy menekülés közben sem ölték meg, aztán sem ölték meg. Ha ilyet tettek volna, a holtteste mindenképpen előkerült volna.
Ez esetben talán Köszeoghlu és két legényéért vérdíjat akar tőle, azzal megelégszik, és egy jókora összeg ellenében szabadon engedi.
Ez volt az egyetlen reményük.
Az is teljesen rendben lévő volt, hogy még egy ajánlatot sem kaptak. Hiszen Tőrösnek szorosan a nyomában voltak. Nem volt abban a helyzetben, hogy üzenetet küldhessen.
Ebben a helyzetben az egyikük Ödemisbe jött, és Anesztit megkereste.
Ezek tudták, hogy Aneszti hosszú évek óta Köszeoghlu orgazdája volt, és hogy Tőrös Musztafát is közelről ismerte. Mivel Tőrös betyár Musztafa vezér, Köszeoghlu helyébe lépett, ezért biztos, hogy Aneszti most neki kell, hogy szolgáljon. Csak ő tudhatta, hogy hol van Tőrös betyár.
Amikor Aneszti látta, hogy Pandeli egyik közeli rokona áll vele szemközt, rögtön rájött, hogy az, miféle céllal keresi őt. Ahogy mindenki más is, ő is hallott arról, hogy Tőrös a hegyek közé hurcolta Pandelit.
Az ember előbb bezárta a bolt ajtaját:
- A lábadhoz borulunk Aneszti. - mondta. - Akármi történik is majd, rajtad múlik.
Mintha semmiről sem tudott volna:
- Mi történt? - kérdezte.
- Úgy-e, te tudod, hogy hol van Tőrös?
- Honnan tudhatnám?
- Lelkem, hagyd ezt a beszédet! Én nem vagyok sem a pandúrok parancsnoka, sem Csakirdzsai Mehmet vezér embere... Ezt jól tudod...
- Tudom.
- Akárhogyan is, de segítsél nekünk. Mindketten görögök vagyunk. Talán a pópák nem parancsolják-e nekünk állandóan, hogy segítsük egymást?
- Ha azért jöttél, hogy kölcsönpénzt kérjél tőlem, akkor azt nem tudom teljesíteni. Ezt jó előre megmondom...
- Nem, nem kölcsönpénzért jöttem hozzád. Azt akarom, hogy menj Tőröshöz.
- Mi dolgom van nekem Tőrössel? Honnan tudhatnám én azt, hogy ő merre jár?
- Tudod te azt Aneszti, tudod te azt... Lehetséges lenne, hogy nem tudnád?
- Nem tudom. A pandúrok állítólag a nyomában vannak. Ezt csak ők tudhatják.
- Nézd, hadd mondjam el neked most rögtön. Ez a szolgálatod nem marad majd viszonzás nélkül. Ha Pandeli megmenekülne, természetesen bőséges lenne a segítséged jutalma. Ne legyenek kétségeid e felől.
- Én semmit sem akarok... Az egyetlen kívánságom, hogy engem ne keverjetek bele ebbe az ügybe.
De a férfi ügyet sem vetett rá. Tudta, hogy Aneszti mennyire pénzsóvár, ezért a zsebéből egy erszényt vett elő, és elé tette:
- Akkor pedig az okozott kellemetlenség ellenértékét készpénzben fizetem meg. Erre nem tudsz mit mondani, nemde?
Aneszti előbb elvette az erszényt, és megszámolta a tartalmát, aztán visszatette az erszénybe, és a zsebébe csúsztatta:
- Most mondd el világosan, hogy mit kívánsz tőlem! - mondta.
- Azt akarom, hogy a lehető legrövidebb időn belül találkozz Tőrössel.
- Tegyük föl, hogy találkozom vele. Mit mondjak?
- Megkérdezed, hogy mit akar cserébe, hogy ne ölje meg Pandelit.
- Azt remélitek, hogy ebbe bele fog menni?
- Igen, máskülönben már régen megölte volna. Sőt, ezt a gyárban is nyugodtan megtehette volna. Mivel nem tette meg, és a szerint, hogy elviselte a nehézségeket, amik azzal jártak, hogy magával vitte, ez azt jelenti, hogy ajánlatot vár tőlünk.
- Ha így lenne, üzenetet küldene nektek, megmondaná, hogy mennyi pénzt akar.
- Most szorosan a nyomában vannak. Nem teheti. Sőt, ha valahová beszorítanák, akkor hogy nyugodtabban menekülhessen, Pandelit meg is ölhetné... Ezért fordulunk hozzád.
- Igen, igazad van. Valójában én egyáltalán nem hiszem, hogy Tőrös élve hagyja majd Pandelit. A vezére és két barátja lelövésének okozója volt, és maga is csak üggyel, bajjal szabadult a csapdából, ahová csalta. De hát a pénz arca édes. Az is reményteli, hogy mostanáig nem lőtte le.
- Nézd csak, milyen szépen beszélsz most.
- Akkor pedig add ide nekem Pandeli váltságdíját. Ha Tőrös meglátja azt a pénzt, talán megkegyelmez neki.
- És ha Pandelit sem adja ki, és a pénzre is rátenné a kezét?
Aneszti csúnyán nézett a vele szembenálló arcába:
- Talán te nem ismered Tőröst? - mondta. Összetéveszted a görög zsiványokkal. Azt az aljasságot, amiről beszélsz, csak ők követik el. A betyárok soha nem süllyednek olyan mélyre...
- Igen, igazad van! Akkor hát elhozom hozzád Pandeli váltságdíját. Azt is vedd magadhoz, úgy menj el.
- Úgy jó lesz. Vagy Pandelit hozom el neked, vagy a váltságdíjat hozom vissza, amit majd rám bízol...
- Rendben van, megegyeztünk.
Tőrös Musztafa, mivel Pandeli vele van, állandóan változtatja a helyét, ezért a nyomát követő pandúrokat folyton félrevezeti. Mostanság semmi másra nem gondol, csak arra, hogy őket kifárassza, és azok végül elunják.
Ha akarja, az őt kereső pandúrok közül is csapdába csalhat néhányat, azokat meg is semmisítheti.
De nem tett ilyet.
Annak oka pedig, hogy nem tette meg, az volt, hogy nem akarta leölni az ártatlan pandúrokat. Végül is ők a parancs szolgái voltak. Az állam bácsi parancsainak teljesítésén kívül mást nem is tehetnének. Egyik részük házas, gyermekes volt. Másik részüknek pedig eltartandó családja volt. Nem azért jártak a nyomában, mert az ellenségei lettek volna. Végül is mindegyikük a Török állam katonái, gyermekei voltak. Ezekre lőni egyfajta aljasságnak számított volna. Anélkül, hogy az életük veszélybe került volna, ezek egyetlen golyót sem lőttek ki fölöslegesen.
A pandúrok már ráuntak, hogy hiába keressék. Már a reményét is elvesztették, hogy megtalálják. Azt hitték, igen messze jár már.
Csakhogy Aneszti két nap múlva könnyedén megtalálta. A Pandeliért felkínált váltságdíjat a tarisznyájába tette, és éjfélkor a hátasállatára pattant, és másnap máris a vezér mellett volt.
Tőrös, amikor meglátta hellyel kínálta:
- Isten hozott Aneszti!
Aneszti pedig a felkínált helyre leült.
- Örömmel jöttem, vezér!
- Mi van, mi nincs?
- Te is tudod vezér! Mindenki rólad beszél. A pandúrok minden irányban téged keresnek, de azt hiszem, végül igencsak elhitték, hogy nem vagy itt. Azt beszélik, Manisza felé mentél...
- Jó hírt hoztál nekünk... Jó pár napja nem is találkoztunk pandúrokkal. Azért jöttél, hogy ezt a hírt meghozd nekünk?
- Nem csak e miatt a hír miatt jöttem vezér! Engem Pandeli rokonai küldtek ide.
Tőrös enyhén összébb vonta a szemöldökét:
- Hát ezért?
- Nagyon erőltették. A váltságdíjat is elküldték velem.
- Ki kért váltságdíjat?
- Tudják, hogy nem kértél váltságdíjat. De mivel azt hiszik, hogy Pandelit még nem ölted meg, azt remélik, hogy talán egy váltságdíjért szabadon engednéd. Akármennyit kérsz is, megadják...
- Miért fordultak hozzád? Miért nem futnak Csakirdzsaihoz, hogy Pandelit megmentse?
- Talán azt is megtették? De Csakirdzsai nincs a környéken...
- Hrisztó kapitányhoz is fordultak. Az pedig igen nagy összeget akar tőlük a munkáért.
- Ha Hrisztó elé is leborulnának, az azt jelenti, hogy tönkremennek. Hrisztó az alsógatyájukra vetkőzteti őket.
- Az engem egyáltalán nem érdekel.
- A pandúrokba vetett reményüket is el fogják veszíteni... Most mit mondjak majd nekik?
- Mondd meg nekik, hogy nekem nem Pandeli pénze, hanem az élete kell.
- A váltságdíjat nem fogadod el?
- Nem...
- Természetesen tiéd a döntés joga. Ők minden áldozatra készek... Mint már mondtam, reményt ad nekik, hogy még nem ölted meg Pandelit...
- Azért nem öltem meg mostanáig, mert azt gondoltam, Csakirdzsaihoz fordulnak, és ő is üldöz majd. Talán nem ő csalatott-e csapdába Pandelivel? Most miért nem vesz üldözőbe, hogy megmentse?
- Ha erre vársz, hiába vesztegeted az idődet. Csakirdzsai a kisujját sem mozdítja, hogy Pandelit megmentse. Ő elég ravasz hozzá, hogy rájöjjön, csak csaléteknek használod a foglyodat.
- Igazad van... Tulajdonképpen én is úgy döntöttem, hogy ma leszámolok. Jó, hogy jöttél...
- Miért jó az, hogy eljöttem?
- Mind a ketten hitetlenek vagytok. Értitek egymás nyelvét. Lehet, hogy van egy utolsó kívánsága. Találkozni fogtok.
- Itt?
- Itt van. Hadd hozassam ide!
Miután Tőrös ezeket a szavakat mondta, szólt az egyik emberének, és megparancsolta, hogy Pandelit hozzák hozzá.
Két perc múlva a görög csorbadzsi mellettük volt. Amikor Aneszti meglátta őt, szánalom fogta el. Pandeli az elmúlt napokban döbbenetesen lesoványodott, reményvesztett állapotba jutott. Az juttatta ilyen állapotba, hogy állandó félelemben élt.
Amikor Anesztit meglátta, reménység fogta el, de a reményei hamar elszálltak.
Tőrös így szólt:
- Nézd, váltságdíjat küldtek érted, mintha pénzért visszatérne az elszállt lélek... Ha van beszélni valótok, beszéljétek meg!
Ezek a szavak megmutatták a valóságot. Pandeli meggörbítette a testét:
- Tudom, hogy nem hagysz élve vezér! Sőt, azt sem értem, hogy miért hagytál mostanáig életben.
- Ne aggódj! A szenvedéseid és a félelmeid hamarosan véget érnek.
Pandeli megértette ezeknek a szavaknak az értelmét. Tehát elközelgett a kivégzésének órája. A fejét lehajtotta.
Aneszti azt mondta:
- Nagyon csúf munkát végeztél Pandeli. Három embert mocskos csapdába csaltál, haláluk okozója lettél. Kis híján Tőrös vezér is csatlakozott hozzájuk. Ha Tőrösnek megmondtad volna az igazat, nem jutottál volna ebbe a helyzetbe...
Pandeli kifakadt:
- Meg akartam menteni a gyermekeimet.
- Ha megmondtad volna Tőrösnek az igazat, ő biztosan megtalálta volna az útját, hogy őket is megmentse.
- Nem jutott eszembe.
- Akárhogyan is... Én megyek. Van-e valami, amit el szeretnél mondani?
- Mit is mondhatnék?
- Azt neked kell tudnod!
Pandeli rövid gondolkodás után az ujjáról lehúzta az egyetlen köves, értékes gyűrűjét, és azt Anesztinek adta:
- Vedd ezt! Add oda a családomnak!
Aneszti átvette a gyűrűt:
- Rendben...
- De nehogy pénzt adjanak Csakirdzsainak, vagy Hrisztó kapitánynak. Ne kezdjenek vérbosszúba.
- Megmondom.
- Én nagy bűnt követtem el. Meg is kapom érte a büntetésemet..., tanuljanak a példámból! Ennyit akartam mondani.
Tőrös Anesztihez fordult:
- Te elmehetsz!
Ezekre a szavakra Aneszti felállt. Némán távozott a vezértől. Pandeli maga maradt a vezérrel szemközt.
Tőrös két percig méregette. Úgy találta, hogy az a kín, amit idáig elviselt, már éppen elég volt:
- Nosza rajta, lássuk, - mondta. - Te is állj föl, és indulj!
- Hová menjek, vezér?
- Oda mehetsz, ahová csak akarsz!
Pandeli izgatott lett. Mit akart mondani Tőrös betyár? Talán megkegyelmez neki? Netán megkegyelmez neki?
Tőrös lábaihoz akart borulni, de Tőrös egy durva mozdulattal ezt megakadályozta.
- Nosza rajta, azt mondom neked, azonnal menj el! Ne állj előttem!
A parancs olyan határozott volt, hogy Pandeli azonnal megfordult, és távolodni kezdett.
A többiek pedig ügyet sem vetettek rá. Íme, Pandeli ment. A vezér szabadon bocsáthatta? Volt-e joga arra, hogy megkegyelmezzen Csakirdzsai orgazdájának, aki Köszeoghlunak és két legényénak a halálát okozta?
Mindezek, a lelkét feszítő lázadó érzések között voltak.
A már jócskán eltávolodott Pandeli pedig futni kezdett. Hamarosan eltűnik a szem elől...
Akkor Tőrös hirtelen a puskájához nyúlt. A fegyverével célzó vezér hirtelen meghúzta a ravaszt.
A puska durranásával egy időben azt láthatták, hogy a szem elől éppen eltűnőben lévő Pandeli hirtelen támolyogni kezd, majd hason csúszva a földhöz tapadt és egy bokor mögött eltűnt.
Vajon mi történt?
Célba talált-e a golyó? Vagy talán Pandeli, amint meghallotta a lövést a földre vetette magát? Talán csak ártalmatlan sebet kapott.
Mindnyájan azt a parancsot várták, hogy menjenek oda, és nézzék meg. De nem így lett. A vezér nem adott erre parancsot. A fegyverébe új golyót töltött, aztán a legényeihez fordult:
- Nosza rajta, induljunk! Készen álltok?
- Készen állunk!
Tőrös a legényei mögött álló Arab felé fordította a tekintetét.
- Te azt mondtad Iszmail betyárnak, hogy menjünk a ti falutokba. Hol van a falud?
- Alasehir közelében.
- Nos, akkor állj az élre! Odamegyünk.
- Parancsára vezér!
Az Alasehirbe vezető út éppen ellentétes irányban volt, mint az a hely, ahol Pandeli eltűnt. Arab legelöl haladt. A többiek pedig nehéz lépteikkel a nyomában távoztak onnan.
De még mindegyikükben kíváncsiság volt. Nem tudták kitalálni, hogy mi lett Pandelivel.
...................................
Aneszti abban a pillanatban amint meghallotta a fegyver hangját, a térdeivel megállította hátas állatát. Az okot azonnal megértette.
Pandelit megölték.
Azután visszafordult.
Semmi sem látszott.
Vajon mit kell tennie?
Vissza kell-e fordulnia, hogy megtudja, mi történt?
Nem, semmiképpen! Tőrös azt mondta neki, hogy menjen el.
Abban a pillanatban, amikor meglátja, hogy visszafordult, megharagudhat, és belé is ereszthet egy golyót. Tudta, hogy a vezér nem tréfál.
Úgy tíz percet várakozott a teljes tanácstalanság állapotában. Egyik betyár sem tűnt föl. Másrészt tudta, hogy miután Pandelit lelőtték, a vezér nem fog ott maradni. Mostanára már mindenképpen távozniuk kellett onnan.
Ezek a gondolatok új bátorságot adtak neki. Most a hátas állatát lassan újra visszafordította. Egy- két percnyi út után hirtelen észrevette, hogy annak a kecskecsapásnak a szélén, amin haladt, Pandeli a földön mozdulatlanul a hasán fekszik.
Nem értette, hogy miért ilyen messze lőtték le. Leszállt a hátas állatáról, lehajolt, és megvizsgálta.
A golyó éppen a fej hátulsó felét találta el, és darabokra törte a koponyáját.
Rögtön keresztet vetett. Azután ismét felült a hátas állatára, és igen gyorsan távozott.
..................................
Másnap reggel, Pandeli rokona ismét eljött a boltjába. Ahogy Anesztit meglátta, megkérdezte:
- Mikor mész a vezérhez?
Aneszti ezt válaszolta:
- Tegnap nála jártam. Véletlenül valahol összefutottam vele...
- Tehát ezért volt zárva a bolt. No, és Pandelit is láttad-e?
- Láttam.
- Mi van vele?
Aneszti kivette a zsebéből a gyűrűt, és a férfi felé nyújtotta:
- Ezt a feleségének küldte.
- Pandeli gyűrűje... Bizonyára elrejtette valahogyan, nehogy a betyárok elvegyék tőle.
- Nem úgy volt... Ezt Tőrös jelenlétében húzta le az ujjáról, és adta nekem...
- Vagy úgy!...
- Azután vedd vissza a rám bízott váltságdíjat is... A váltságdíjul adott pénz a tarisznyában van.
- Nem sikerült?
- Nem... Azt mondta nekem, hogy nem Pandeli pénze, hanem az élete kell neki.
- Azután?
- Ez minden... Pandeli már nincs életben...
- Hát megölte?
- Igen! Hadd mondjam el nektek a helyet, hogy a holttestet elvihessétek, mielőtt széttépnék a sakálok!
- Ne de, miért hagyta élve mostanáig?
- Csaléteknek szánta... Azt hitte, hogy Csakirdzsai a nyomában lesz, hogy megmentse...
- Csakirdzsai tenne-e ilyet egyáltalán?
- Pandeli úgy végrendelkezett, hogy ne gondoljatok vérbosszúra, se Csakirdzsainak, se Hrisztó kapitánynak ne adjatok pénzt hiába. Én azt mondom... ti tudjátok, hogy mit tesztek.
Az ember, ezek után a szavak után megértette, hogy már nincs mit tenni, Pandeli gyűrűjét és váltságdíját magához véve távozott.
Aneszti egy darabig a férfi után nézett.
Vajon mit tesz majd? Megfogadják-e Pandeli tanácsát, és lemondanak-e majd a bosszúról?
Vagy inkább vérbosszúhoz fognak?
Ezt nem lehetett megjósolni.
Vállat vont, és ismét munkához látott.
.............................
Azok, akik közelről ismerték Tőröst, igen jól tudták, hogy nem hagyja majd életben Pandelit. Ezért aztán a görög csorbadzsi halálhíre nem okozott meglepetést. Sokkal jobban meglepte őket, hogy mekkora visszhangja lett a dolognak.
Mindenki jól tudta, hogy Pandeli évek óta Csakirdzsai orgazdája és embere volt. Az a bűn pedig, amit elkövetett, nem volt afféle bocsánatos bűn. Tőrös semmiképpen sem kegyelmezhetett valakinek, aki a vezérének és két barátjának halálát okozta. Pandelinek pedig amikor ezekbe az ügyekbe keveredett, gondolnia kellett volna arra, hogy egy nap ilyesmi következhet be.
A görögök a panaszaikat igen súlyos alakban nyílegyenesen a palotához intézték, onnan pedig szigorú parancs érkezett Ajdin válijához.
Ekkor a váli pasa Izmírbe hivatta Ödemis pandúrparancsnokát, és ugyanolyan keményen megdorgálta.
- Mi ez a botrány? Nézd, milyen távirat jött a palotától! Azt állítva, hogy a keresztény népet nyíltan gyilkolják, az európai országoktól tiltakozás érkezett. Az állam nehéz helyzetbe került. Mindennek a lazaság az oka. Tizenöt napot adok neked. Tégy amit akarsz, de ezt a zsiványt add át az igazságszolgáltatásnak.
A pandúrparancsnok a sírás szélére került:
- Minden tőlem telhetőt megteszek. Pandelinek nagy bűne volt ebben az ügyben. A jelentésemben leírtam. Ezt mindenki tudja.
- Ezt te tudod, de Isztambul, és az idegen népek honnan is tudhatnák? Tőled én Tőrös Musztafát élve, vagy halva, két héten belül akarom, vége...
Ödemis pandúr parancsnoka a váli Kámil pasának ezen határozott parancsa ellenére sem tudott igent mondani:
- A parancsnokságom alatt álló minden erő őt üldözi... De nyomát sem találtuk. Ebben a helyzetben hogyan ígérhetném, hogy tizenöt napon belül átadom őt önnek? Ráadásul rajta kívül Csakirdzsai Mehmettel az élükön, még igen sok törvényen kívüli szökevény is van a hegyek között. Ön is tudja, hogy Csakirdzsai Mehmet segédpandúr volt, de a hegyek közé ment.
Kámil pasa akkor egy percig gondolkodott. Aztán azt mondta:
- Azt is a hasznodra fordíthatod.
- Hogyan húzhatnék hasznot belőle?
- A legjobb lenne egymásnak ugrasztani őket.
- Ezt én is tudom. Nincs kétségem, hogy ha szemtől szembe kerülnének, egymással irgalmatlanok lennének... Hogy melyikük maradna élve, azt nem tudhatjuk... Talán egyikük sem maradna életben. Mind a kettő megdöglene, az állam pedig két bánatától szabadulna meg.
- Csakirdzsai miért mondott le a segédpandúrságról?
- A Tőrös társaságában lévő Köszeoghlut és két legényét lőtte le.
- Kit érdekel?
- De Köszeoghlu kegyelmet kapott pasám. Csakirdzsai ennek ellenére irtotta ki őket. Tőrös is csak véletlenül menekült meg abból a csapdából, amit felállított.
- Most már emlékszem. Bárcsak ő sem menekült volna meg!
- Igen jó lett volna, de nem így történt, pasám.
- No és Csakirdzsai tudta-e, hogy Köszeoghlu kegyelmet kapott?
- Hát hogyne tudta volna? Természetesen tudta.
- Ezt valamiféle hivatalos irattal a tudomására hoztad-e?
A pandúrparancsnok megértette, hogy a váli pasa mit akar mondani:
- Nem pasám! - mondta. - Nem szokásunk.
- Akkor pedig lehet, hogy Csakirdzsai nem tudta, hogy azok kegyelemben részesültek. Végül is a segédpandúri volta miatt kötelessége, hogy üldözze a zsiványokat. Akárhogy is... Én ezt az ügyet elintézem. Csakirdzsait pedig ismét segédpandúrrá tesszük, úgy, mint régen. Úgy hiszem, akkor a te feladatod is könnyebb lesz.
- Természetesen könnyebb lesz. De Csakirdzsait hogyan találhatnám meg, és hogyan adhatnám tudtára az ön parancsát?
- Azt bízd csak rám! Nosza rajta, térj vissza a feladatodhoz! Minden erődet és fáradságodat erre az ügyre áldozd! A legrövidebb időn belül Tőröst élve vagy halva akarom.
- Ne aggódjon pasám! Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy azt a zsiványt élve vagy halva kézre kerítsem.
Miután a pandúrparancsnok kiment, a váli pasa egy ideig gondolataiba merült. Igen, ebben a percben elismerően gondolt a saját eszére. Ezt az ügyet igen jól kigondolta. A legjobb, amit tehetett, hogy Csakirdzsaival együttműködik. Ha jól értette, a pandúroknak nem volt meg a szükséges ereje ehhez a munkához.
De amint Csakirdzsai csatlakozik a munkához, a helyzet megváltozik. Míg a pandúrok kezében a rossz benyomást keltő, régi kovás puskák, fedősnek nevezett alkalmatlan fegyverek voltak, Csakirdzsai a kor legkorszerűbb egylövetűiként számon tartott Martin puskát használta.
Azután meg Csakirdzsai az ügy szakértője volt. Az esze igen éles volt. Tudta, hogy Tőrös azért ment a hegyek közé, hogy elvegye az életét. Hogy őt megelőzze, természetesen minden tőle telhetőt megtesz majd.
Miután meghozta a döntését, megnyomta a csengőt. A belépő kapuőrnek azt mondta:
- Azonnal küldjétek ide a fiamat!
Ciprusi Kámil váli pasa fia is pasa rangban volt. Abdülhamit szultán, hogy az apja kedvében járjon, neki is ezt a jogot adományozta. Ő maga, egy ideig Abdülhamit testőrsége kötelékében szolgált, egy ideig a padisah szárnysegédje is volt. A pasai rangot is ezekért a szolgálataiért kapta.
Amennyire nehéz fejű ember volt a néha kisugárzó Ciprusi Kámil pasa, vele ellentétben a fia, Szait pasa olyannyira bolondos volt. Az ital, a nők, és a szerencsejáték bolondja volt. Folyton kalandokat keresett. Alkalomadtán pedig vadászni ment.
A görög falvakat látogatta a legsűrűbben. A gazdag görög parasztgazdaságok tulajdonosaival gyorsan összebarátkozott. Ezek, hogy az ügyeiket a kormányzat felé előterjesszék, gyakran rendeztek lakomákat a számára, és bőségesen kínálgatták borral és nőkkel.
Íme, Szait pasa Csakirdzsai Mehmet vezérrel is ilyen alkalommal ismerkedett meg, és rögtön össze is barátkoztak. Akár a hegyek között volt Csakirdzsai, akár a síkságon, ez a barátság folyamatos volt. Íme, Kámil pasa azért hivatta fiát, mert tudott Csakirdzsai Mehmettel való közeli barátságáról.
Szait pasa egy óra elteltével az apjánál volt. Kámil pasa részletesen ismertette vele a helyzetet, és közölte, hogy Csakirdzsait még mindig segédpandúrnak tekinti, és a feladata ellátására hívja. Egyúttal egy hivatalos parancsot írt, és azt átadta a fiának.
Szait pasa tudta, hogy hogyan, és hol találja. Amint az apjától átvette a parancslevelet, Ajdin felé indult.
Három nap múlva, egy Ajdinhoz közeli görög faluban Csakirdzsaival találkozott.
Először is elmondta a vezérnek, hogy miről beszélt az apjával, és átadta a parancsot.
Így szólt:
- Az apám igen nehéz helyzetben van, vezér! Egy méregtől csöpögő táviratot kapott Isztambulból. Pandeli lelövése miatt Isztambulba táviratokat küldtek... Néhány külföldi nagykövetség is beavatkozott az ügybe. A kormányzat Tőrös Musztafát élve, vagy halva, mindenáron kézre akarja keríteni. Ez pedig csak a te segítségeddel sikerülhet. Ezt mind tudjuk. Ha ez sikerülne neked, és segítenél az apámnak, az apám bőségesen megjutalmazna. Íme, ez az oka, hogy találkozni akartam veled, vezér!
Csakirdzsai azonnal átlátta a helyzetet. A fejét ingatta:
- Tőrös az én halálos ellenségem, pasa. Ez a világ nem elég nagy ahhoz, hogy mind a ketten megférjünk benne. Vagy én lövöm le őt, vagy ő engem!
- Lám, milyen szépen mondtad. Miután az összes pandúr veled lesz, őt kényelmesen sarokba szoríthatod, még megadásra is kényszerítheted.
Csakirdzsai a fejét ingatta.
- Nem, az lehetetlen.
- Mi az, ami ne lehetne lehetséges?
- Tőröst senki sem késztetheti megadásra. Őt senki sem ismeri úgy, mint én. Tőröst csak holtan lehet kézre keríteni...
- Nekünk holtan is ugyanolyan jó, mint élve.
- Értem... Én tulajdonképpen a nyomában vagyok. Még találóbban fogalmazva, azt várom, hogy ő jöjjön ide, hogy megtaláljon engem. Ha a pandúrokkal együtt tevékenykedhetek, akkor a dolgom leegyszerűsödik.
- Honnan tudod, hogy ide fog jönni, hogy megtaláljon téged?
- Jönni fog. Mindenképpen eljön.
- Mielőtt eljött volna, volt egy elvégzendő feladata: Pandelit megölni. Mivel ezt már elvégezte, most már engem kezd el keresni.
- Én igazából egyáltalán nem remélem, hogy ezt meg meri tenni. Jobban tennéd, ha te erednél a nyomába.
- Én tudom a dolgomat pasa! Ödemis vidékétől minél távolabb találkozom vele, nekem annál jobb. Mert ezt a vidéket nem ismerheti...
- Jól van! Te tudod! Az apám az ajdini, ödemisi és az összes járási hivatalnak megadta a neked szükséges parancsot. Bárhonnan, bármennyi pandúrt kérnél is, azt a parancsnokságod alá adják!
- Ennyi elég is nekem!
A beszélgetés véget ért. Ezután a házigazda által előkészített lakoma szobájába léptek. Szait pasa, miután az éjszakát ott töltötte, visszatért Izmírbe.
Csakirdzsai pedig lement Ajdinba, és látogatást tett Ajdin pandúrparancsnokánál.
A parancsnok a szükséges parancsot már korábban megkapta, és emiatt a vezért tisztelettel fogadta. Hosszasan beszélgettek. Intézkedéseket gondoltak át, és vele teljes egyetértésben maradtak.
Miután elment, Ajdin pandúrparancsnoka azonnal levelet írt Ödemisbe. Kérte, hogy a Tőrös Musztafára vonatkozó összes ismeretet haladéktalanul tudassa vele.
..........................
Ödemis pandúrparancsnoka a vele szembenálló görög fiatalembert figyelmesen hallgatta. A fiatalember izgatott volt. A beszélgetésből nem is nehéz megérteni, hogy miért.
Ezt mondta:
- Tőrös, az embereivel Alasehir felé ment. Én, amikor messziről megláttam őket, azonnal elrejtőztem. Anélkül, hogy észrevettek volna, elmentek mellettem .
A hír igen fontos volt. A parancsnok megkérdezte:
- Honnan tudod, hogy akit láttál, az Tőrös volt?
- Ismerem őt. Tulajdonképpen a vezérek között nincs nála magasabb termetű...
- Hányan voltak mellette?
- Öten voltak... Az egyikük arab volt...
- Arab?
- Igen, egy koromfekete arab...
- Egyenesen Alasehir irányába mentek-e?
- Igen! Egy órán át észrevétlenül a nyomukban haladtam.
- Említetted-e ezt valakinek?
- Nem! Egyenesen ide jöttem. A pandúrparancsnok éppen most érkezett Izmírből. Ott pedig, mint tudjuk, a váli pasától szigorú szidást kapott.
Mint mindenki, ő is azt hitte, hogy Tőrös Ajdin felé mehetett, hogy Csakirdzsai Mehmetet megkeresse. Végül a kapott hír megcáfolta ezt.
Tudta, hogy Pandeli lelövése miatt, az összes görög Tőrös ellensége lett. Ráadásul néhány gazdag görög jutalmat is kitűzött annak, aki a Tőrös kézre kerítését eredményező bejelentést tenné. Ez a fiatalember is a beígért jutalom miatt jött ide futva.
A parancsnok gondolkodott egy keveset, aztán megszólalt:
- Jól van! Írd csak le nekem részletesen azt a helyet, ahol láttad!
- Parancsára!
Miután a parancsnok alapos ismereteket szerzett erről, és arról, hogy mikor látta őket, azt mondta a hírt hozónak:
- Te most menj haza! Senkinek se mondd el, hogy láttad őt! Ha elmondanád, az Tőrös fülébe jutna, és téged irgalom nélkül, hidegvérrel felaprítana. Erről nehogy megfeledkezz!
A görög fiatalember rettentően megijedt. Rögtön keresztet vetett, és megígérte:
- Senkinek, de senkinek nem mondom el, biztos úr!
Egy negyedórával aztán, hogy elment, a pandúrparancsnok húsz lovas élén kilovagolt Ödemisből. Alasehir felé indult.
Addig a napig a Tőröshöz szegődöttek közül háromnak a kilétét tudta meg. Ezek Tőrös unokaöccse, Kurudzsaovai Iszmail és Égbeli Mehmet, valamint Hollós Ali törvény elől menekülő szökevények voltak. Tőrös ezeken kívül, még két legényt találhatott. Fontos volt, hogy ezek egyike arab volt.
Aztán megkísérelt valami kapcsolatot találni az arab és Alasehir között. Tudta, hogy Alasehir és Manisza környékén a régi rabszolgatartó időkből jócskán volt hátra maradt, és azok családjaiból származó néger. Vajon a Tőröshöz csatlakozott arab is ezek közé tartozott?
Ha a szerencse segítségére siet, és ezeket élve, vagy halva kézre kerítené, minden menne a maga útján. A váli pasa mindenképpen jólétbe emelné, nagy hírnév és dicsőség birtokosává tenné.
Pandeli vérbosszút kívánó gazdag rokonai pedig említették neki, hogy ha valamiképpen sikerülne elfognia Tőröst, őt bőségesen megjutalmazzák majd.
Igen, ha ilyen sikert tudna felmutatni, fényes jövő elé nézne...
Igen gyorsan haladtak. Estefelé pedig Alasehirbe értek.
Alasehir pandúrparancsnoka otthon volt, így valakit elküldött, és a körletbe hivatta. Az ember fél óra múlva a körletben volt. Ahogy az ödemisi munkatársát meglátta, csodálkozóba esett:
- Isten hozott! Mi szél fútt erre titeket?
- Örömmel jöttünk... Rám tört a vágy, hogy lássalak...
Az ember, miután megvárta, hogy a szobába gázlámpát hozó őr kimenjen, és egyedül maradjanak, megkérdezte:
- Mi a helyzet? Milyen ügyben jöttél?
- Talán neked nem jött Tőrös betyár Musztafa vezérre vonatkozó parancs Izmírből?
- Hát hogyne jött volna? Természetesen jött.
- Hát én emiatt jöttem ide.
- Hát ezért jöttél?
- Ezt a veszett zsiványt az Alasehir felé menő úton látták... Bizonyára valamelyik faluban bújt el! A váli pasa parancsa nagyon határozott! Őt a lehető legrövidebb időn belül el kell fognunk!
- Vajon melyik faluban?
- Hát ezt nem tudhatjuk... De van egy apró szál a kezünkben... Ez a szál pedig talán elvezet a rejtekhelyére.
- Mi ez a szál?
- Egy arab legény csatlakozott Tőröshöz. Lehet, hogy idevalósi. Alasehiri, maniszai, turgutlui lehet... Vajon mond-e neked valamit, hogy egy idevalósi néger legény csatlakozott Tőröshöz?
Az ember gondolkodóba esett:
- Állj, lássuk csak... Talán hallottam ilyesmit... Ott a Maniszai arab Besir. Egy két vezérnél állítólag már szolgált... Úgy hallottam, hogy Ödemisbe ment. Tehát úgy döntött, hogy ismét egy vezérhez szegődik, mint betyár. Utoljára a maniszai börtönből szökött meg. Igen, ő lehet az az arab.
- Akkor jó nyomon járunk. Ez az ember, azért hozta ide Tőröst, hogy egy Manisza környéki faluban elrejtőzzenek. Vajon tudod-e a falujának a nevét? Nincs kétségem, hogy abban a faluban elkaphatjuk majd...
- Besirt, maniszainak mondják ugyan, ám valójában alasehiri... A faluja itt van a közelben.
- Milyen messze van?
- Kétórányira... Hogy megtaláljam őt, néhányszor rajtaütöttem. A falu ura is valamiféle arab. A falu népe rettentően fél tőle. Ha megölnétek is őket, akkor sem árulnák el, hogy melyik házban van.
- Hány ház van a faluban?
- Ötven - hatvan ház...
- Egyenként átkutatjuk a házakat... Most hány fő van a parancsnokságod alatt?
- Harminc fő.
- Nagyon jó! A mieinkkel együtt több mint negyven főt tesznek ki... Az pedig elegendő nekünk. Akkor hát holnap kora reggel körülvesszük azt a falut... Rendben?
- Rendben...
- Senkinek ne mondj egy szót se! Lehet, hogy az embereid között az arab Besirnek barátja, vagy hozzátartozója van. Ne add ki nekik a hírt!
Alasehir pandúrparancsnoka mosolyogva állt föl:
- Nincs helye az efféle kételynek... Én az összes emberemben megbízom. Ám most nem látom szükségét, hogy megemlítsük valakinek is ezt az ügyet. Parancsoljon, menjünk a házamba. Amit Isten adott, azt megesszük... Egy szobát is készítenek neked. Holnap reggel útnak indulunk. De előtte rendezzük el azoknak a pandúroknak a pihenését, akiket magaddal hoztál.
És úgy tettek.
Másnap kora reggel pedig útnak indultak Alasehirből.
...........................
Arab Besir két okból hozta Tőröst ebbe a faluba. Ezek közül az volt az első, hogy rendkívül biztonságos hely volt, a pandúrfélék sohasem jöttek a környékre. Aztán pedig senki nem is gondolt arra, hogy Tőrös errefelé fog jönni.
A második ok pedig az volt, hogy látni szerette volna az ugyanabban a faluban lakó beteg anyját. Régóta nem járt a falujában, nem látta az anyját. Asszonykájának pedig egy kis pénzt szeretett volna hagyni.
Amikor a faluba értek, kedvesen fogadták őket, és kettesével házakba szállásolták el őket.
Tőrös ennek ellenére nem hagyott föl az óvatossággal, és a falu bejáratához éjjelre, nappalra őrt állított.
Aznap reggel Kicsi Mehmeten volt az őrt állás sora. Pirkadat előtt elfoglalta az őrhelyét. Még csak a reggeli ima elmondásához készülődtek.
Végig tekintett a környéken. A madárcsicsergésen kívül más hang nem hallatszott. Közben ezekhez a kakasok is csatlakozni kezdtek.
Egy szikla tetején ült. A Martin puskáját a térdein tartva hallgatta a környék neszeit.
Ekkor hallotta meg a lódobogást.
Ez a hang igen messziről jött... Ez a hang, a köves úton vágtázó lovak patáinak dobogása volt...
Azonnal lehasalt. A fülét a földhöz tapasztotta, és hallgatódzni kezdett.
Rendben van... Nem volt rá esély és lehetőség, hogy tévedjen. Legalább húsz, harminc lovas közeledett vágtatva feléjük.
Ezek természetesen csak pandúrok lehetnek.
Még igen messze lehetnek, hogy még fel sem tűntek.
Előbb arra gondolt, hogy a fegyverét elsütve ad hírt a vezérnek, aztán arra gondolt, hogy az nem lenne jó, egyenesen Tőrös szálláshelye felé futott. A ház tulajdonképpen nem volt messze.
Ez alatt, a reggeli imát kezdték olvasni. Amikor Szemiti Mehmet az elé a ház elé ér, amelyikben Tőrös megszállt, a ház kapuja kinyílt, és a magas termetű Tőrös jelent meg a kapuban.
- Mi van? - kérdezte Mehmetet, amikor meglátta.
- Vezér! Legalább húsz - harminc lovas közeledik a faluhoz.
- Pandúrok-e?
- Ki mások lehetnének?... Lódobogást hallottam, még nem tűntek föl, de tíz percen belül itt lesznek...
- Jól van, te gyorsan gyűjts össze a legényeket! Legyenek a falu bejáratánál.
Tőrös betyár Musztafa vezér, úgy döntött, hogy a falu kis mecsetjébe megy, és a müezzin hívó énekével együtt távozik a házból.
Most pedig megváltozott a helyzet. Visszafordult. Vette a fegyverét, és egyenesen az őrhelyre ment.
Fülelt. Nem hallatszott lódobogás. A falu felé vezető földúton egyetlen árnyék sem látszott.
Talán álmot látott Mehmet?
Kétségei voltak. De mindent tekintetbe véve, annak megfelelően kellett cselekedni.
Egy napja érkeztek a faluba. Miután megjöttek, senkinek sem adott rá engedélyt, hogy a falut elhagyja. Ennek ellenére valaki hátul kiszökhetett, és Alasehirbe érve, elmondhatta a helyzetet a pandúroknak.
De nem, ez lehetetlen volt. A falu igen messze volt Alasehirtől. Ahhoz, hogy valaki odaérjen, a pandúrok felkészülten útnak induljanak, és ideérjenek, nem fért volna bele ilyen rövid időbe. Akkor pedig, ha Kicsi Mehmet nem tévedett, a pandúrok csak véletlenül jöhetnek ide.
De a szerint, hogy még nem látszódtak, és Kicsi Mehmet sem látott álmot, azt kellett hinnie, hogy a pandúrok körülvették a falut.
Ez alatt a falu gulyása, a marhákat maga előtt hajtva kifelé ment a faluból.
Rögtön mögöttük futva jött Arab Besir.
Tőrös azt a parancsot adta neki:
- Menj ki ezzel a gulyával. Nézz szét a környéken!
- Parancsára! - mondta Arab, és a marhák közé vegyült.
Egy perc múlva Nagy Mehmettel Ali is megjött. Mögöttük pedig az alvezérével, Kurudzsaovai Iszmaillal Kicsi Mehmet is feltűnt.
Tőrös Iszmailhoz szólt:
- Te, vedd Alit! Tartsd a falu hátsó felét. Valószínűleg körülveszik a falut!
- Úgy lesz, vezér!
Amíg ők távolodtak, Tőrös Kicsi Mehmethez fordult:
- Azonnal keresd meg a falu muhtárját, és hozd ide! A kis mecsetben lesz.
Szemiti Mehmet is futva távozott.
Most újra a várakozáson volt sor...
Lassan kezdett kivilágosodni. Feltűnt Arab. Futva jött a vezérhez:
- A pandúrok körülveszik a falut, vezér!
Tehát Kicsi Mehmet nem tévedett.
Megkérdezte:
- Vajon honnan tudhatták meg, hogy ide jöttünk?
- Nem tudom, vezér!
- Körülbelül hányat számoltál össze...
- Sokan lehetnek... Íme, a muhtár is megjött.
Tőrös felé fordult:
- Azonnal járj körbe a faluban! Senki sem mehet az utcára. Aki kimegy, azt lelövöm. A pandúrok körülvették a falut. Vidd a hírt!
- Parancsára!
- Amikor a muhtár elment, Tőrös Arabra nézett:
- Ki mondhatta el ezeknek, hogy itt vagyunk?
- Nem tudom, vezér! Ha tudnám, akkor azt is tudnám, hogy mit csináljak vele.
- Te menj a kis mecset minaretjébe... Az a legmagasabb hely... Adj nekünk híreket, és lőj rá mindenre, amit meglátsz!
- Parancsára!
- Nem szabad beereszteni őket a faluba!
- Értettem vezér!
Úgy egy óra múlva az úton hirtelen két pandúr jelent meg. Egy botra fehér zsebkendőt kötöttek, azt lengették. Fegyvertelenek voltak.
A legelöl lévő Hollós Ali megszólalt:
- Lelőjem-e őket, vezér?
- Nem! A követeknek nem eshet bántódása. Hagyd, hadd jöjjenek! De te ne látszódjál!
Ahogy a pandúrok közeledtek, Tőrös az egyiküket felismerte, és meglepődött. Ez az ödemisi Hüszejin őrmester volt. Mi dolga van itt az ödemisi pandúroknak? - gondolkodott.
Azok pedig ekkor észrevették az út közepén kezét keresztbe téve álló Tőröst.
Hüszejin őrmester egyenesen felé tartott, és üdvözölte:
- Adjon Isten vezér!
- Fogadj Isten!
- Hamar megtudtátok, hogy jövünk! - mondta. - Ödemis pandúrparancsnoka az üdvözletét küldi. A falut szorosan körülvettük. Lehetetlen távoznotok... A parancsnok nem akarja, hogy fölösleges vérontás legyen. Azt mondja, hogy add meg magad, vezér.
- Honnan tudtátok, hogy itt vagyok?
- Ödemis óta követünk. Láthatod, hogy nincs menekvés! A legjobb lesz, ha megadjátok magatokat.
- A mi szótárunkban nem szerepel a megadás, őrmester! A parancsnok úrnak add át üdvözletemet! Menj innen... Nem akarlak bántani benneteket. Ti is tudjátok, hogy mi okból keveredtem ebbe az ügybe. Nekem Csakirdzsaival van bajom... Nem veletek...
- Csakirdzsai ismét segédpandúr lett. Őrá lőni, ugyanaz, mint ránk, az államra lőni.
- Talán ő is veletek van?
- Nem, nincs...
- Hányan vagytok?
- Öten - tizen vagyunk.
- Ekkora erővel jöttetek, hogy megadásra kényszerítsetek?
- Talán többen vagyunk. De azt tudd meg, hogy lehetetlenség megszöknöd. A leghelyesebb, amit tehetsz, hogy megadod magad.
- Én mostanáig nem lőttem pandúrokra... Ha engem erre kényszeríttek, a bűn reátok száll.
- Senki sem szállhat szembe az állammal, vezér! Gyere, ne makacskodj! A végén te látnád kárát! Kár lenne érted!
- Nekem nem az állammal, hanem Csakirdzsaival van dolgom. Ha újra síkságra ment, add át neki az üzenetemet: ő álljon ki ellenem, hogy leszámoljak vele!
- Ez az utolsó szavad?
- Ez.
- Jól van, te tudod vezér!
Hüszejin őrmester elköszönt a vezértől, és a vele lévő pandúrral együtt, ahogy jött, úgy el is ment.
Most a falu ismét halálos csendbe burkolódzott. A muhtár, Tőrös parancsára körbejárt a faluban, és megparancsolta, hogy senki se lépjen ki. Mindenki megértette a helyzetet, és a vidéket izgalom, néma izgalmi hullám járta át.
.................
Mi pedig ezt az alkalmat megragadva, kíséreljünk meg választ adni, az Akjazi Sofőrök Társasága titkárának, Tevfik Csekinnek, az e tárgyban küldött érdekes levelére.
A levél szó szerint a következő:
"Mostantól számítva negyven, vagy negyvenkét évvel ezelőtt egy folyóiratban vagy valamelyik 1936-os reggeli újságban olvastam, hogy hogyan ment Csakirdzsai Mehmet a hegyek közé:
"Csakirdzsai Mehmet vezér, amikor egy kora reggel belépett a házába, egy csendőr őrmester golyójától a temetőbe került. Mehmet vezér pedig ez alatt egy bűne miatt börtönben volt. Miután visszatért a börtönből, az anyja az apja véres ruháit és Martin puskáját megmutatta neki. Csakirdzsai Mehmet pedig a csendőr őrmestert arra a helyre hívta, ahol az apját lelőtték. Ott őt lelőtte, és a hegyek közé ment, és Tőrös vezér legénye lett. Ramazán havában, vagy néhány nappal Ramazán előtt egy éjszakával, italokkal bementek egy jörük sátorba. Az ivászat közben Tőrös meg akarta táncoltatni a sátor gazdájának a leányát. Az ő viselkedése Csakirdzsaira szégyent hozott, és becsületébe gázolt, ezért Tőröst lelőtte, és a legényeinek azt mondta: "Most már én vagyok a vezéretek. Aki akar, velem marad, aki akar, elmehet."
"Én az esetet így ismerem. Mindazonáltal, az ön által felvázoltak ettől igen eltérőek. Ezért sajnálattal közlöm az én leírásomat."
Szeretném azonnal tudatni a kedves olvasóval, hogy az a történet, amit negyven évvel ezelőtt olvasott, teljességgel a képzelet szüleménye. A valóság teljesen az én leírásomnak megfelelő. Különösen azért, mert én Csakirdzsai Mehmet vezér életrajzát is meg írtam. Ahhoz, hogy megírhassam, hegyeket és sziklákat jártam be. Akkor Bajindiri Mehmet urat, aki a Csakirdzsait folyamatosan üldözte, és készen állt arra, hogy lelője, életben találtam. Csakirdzsai utolsó életben lévő legényével, Teás Mehmet vezérrel, és Csakirdzsai életét lépésről lépésre nyomon követő igen sok személlyel találkoztam. Az életrajzát a lehető leghűbben leírtam. Ezt a könyvemet néhányszor kinyomtatták, meg is filmesítették.
Tőrös betyár Musztafa vezér esetében is ugyanezt tettem, hogy leírjam az életét. Megtaláltam az unokáit, és találkoztam velük. Barátaitól, hozzátartozóitól gyűjtöttem értesüléseket.
Mindazonáltal Tőrös életéről van egy vastag könyv is. Ráadásul ennek az írója egy Izmíri munkatárs. Milyen kár, hogy maguk Tőrös hozzátartozói közölték velem, hogy az egész, az elejétől a végéig képzelgés, és nem mulasztották el sajnálatukat kifejezni e miatt.
Ezért kérem a tisztelt olvasót, hogy higgye el azt, amit leírtam. Higgy ezeknek, és elfogadva, hogy amit régen olvastál, az volt képzelgés és tévedés, szabadulj meg a sajnálattól, és tekints az élet felé, Tevfik testvérem!
...........................................

Folytatás