Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Lux Éva
IDŐTLEN IDŐ: A ZEN

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Időképek (Katalógus), Néprajzi Múzeum, Budapest, 2001
Néhány kép a katalógusból
http://www.neprajz.hu/idokepek/idoben_elni/idotlen_ido.html

 

A hinduizmusban gyökerező vallásokban, így a buddhista felfogásban az élőlények a ciklikusan ismétlődő világkorszakok során át különféle anyagi -állati, emberi és növényi- testekben örökösen újjászülető lények, alávetve a szanszárának, vagy létforgatagnak, amely az öregség, betegség, halál és újjászületések folytonos ismétlődése. A lények szanszárába kerülését a karma, a következményekkel járó cselekedet törvénye okozza. Buddha tanítása szerint az emberi élet végső célja a nirvána elérése, megszabadulás a szanszárából a szenvedés és halál legyőzésével, azaz a vágyak kioltásával. Megváltás-módszerével a nyugodt, tiszta, józan szellemi magatartás elérésére törekszik. Az egyén jó tettek véghezvitelével, elmélkedéssel fokozatosan eljuthat a nirvánába.
A buddhizmus különböző ágai eltérő utat kínálnak a szanszárából való megszabaduláshoz. A Ceylonban, Hátsó-Indiában, Thaiföldön elterjedt, kora-buddhista eszmerendszer, a hinajána ("kis jármű") buddhizmus szerint a megszabadulást csak a világról lemondók, a Tan ismerői, a szerzetesek érhetik el. A tan világi követői csak jobb újjászületésben reménykedhetnek. A Kr. utáni 1-2. század folyamán kialakuló mahájána ("nagy jármű") eszmerendszer szerint az összes ember és az összes élőlény jogosult a megszabadulásra, nemcsak a szerzetesi életformát követők. Gyakorlata az általános együttérzésre helyezte a hangsúlyt. Központi alakjaivá a bódhiszattvák váltak. A bódhiszattva olyan "megvilágosodott lény", aki másokat képes elvezetni a nirvánába, aki fogadalma értelmében mindaddig vállalja a "visszatérést", amíg egyetlen megmentésre váró lény is létezik.
A zen filozófia alapját a maháyána buddhizmus "univerzális Buddhaság" elmélete adja, amely szerint minden élőlény eredetileg Buddha-természettel rendelkezik, amelyet azonban elhomályosítanak az érzékcsalódások.
A buddhizmus alapfilozófiáján kívül hatott rá a taoizmus is, főként a spontaneitás, a természetesség és a szóbeli hagyomány fontosságának hangsúlyozásával.
A buddhizmus más irányzataiban hosszadalmas és nehézkes megvilágosodáshoz vezető utat a zen (kínaiul csan) követői "lerövidítették"; a csan/zen meditációs gyakorló a felismerés (szatori) pillanatában megragadhatja a végső igazságot. Ez az a pillanat, amikor a véges agy felfogja, hogy a végtelenben gyökerezik.
A megvilágosodást Lin-csi (japánul Rinzai) követői kóanok (feloldhatatlannak látszó paradoxonok) tanulmányozásával, a rajtuk való meditálással próbálják elérni. Egy ilyen nevezetes kóan, amelyet sok zen-mester adott fel tanítványának:
"Két tenyér hangját ismerjük. De hogyan szól egy tenyér hangja?"

A zen a jelenségek "tagadásával" a jelenségek meghaladására irányul.
"A zen erőfeszítés a megkülönböztetés nélküli gondolkodás birodalmának elérésére, a kategóriákon túli tudatosság megvalósítására."
(Deshimaru, 1997. 23.)

Törekvése, hogy az egyén személyes, közvetlen tapasztalatai során ismerje fel az igazságot. Ezért a zen mesterek sokszor meglepetésekre, sokkhatásokra építettek, (váratlan gesztusokat tettek, rákiáltottak tanítványukra, bottal, kézzel megütötték, orrát-fülét megcsavarták stb.) hogy felrázzák a tudatot, és a tanítványt felülemeljék a hagyományos értelem határain, esetleg ezzel segítve a megértéshez. A szóban megfogalmazott dolgokhoz gyakran különleges asszociációkat, jelentésen túli jelentéseket társítottak, így alkalmasint az asszociáció hiánya, azaz szükségtelensége is meglepetésként hathatott.
Lényeges csan-tétel, hogy a dharma, azaz a Tan, nem-verbális úton, tantételek és tanítás nélkül (azaz közvetlenül, "szívtől szívig", "lélektől lélekig") is átadható.
A közvetlen átadás egy sajátos "genealógia", pontosan számon tartott mester-tanítvány láncolat létrejöttét eredményezte. A mester személyének azért tulajdonítanak nagy fontosságot, mert a szavak csak elhomályosítják a valóságot. A valóság ugyanis a zen felfogásában a tudatos gondolatok tartományán kívül esik, így elsősorban intuitív módon ragadható meg. Az intuícióra sokszor szimbólumok, hasonlatok segítségével hat. Fontos szimbolikus fogalom a zenben a tükrözés és tükröződés (pl. a holdvilág a víz felületén), amelynek értelme, hogy minden dolog annyi és olyan, mint a hold tükörképe, és a világot úgy kell megismerni, szemlélni, hogy ne hagyjuk magunkra hatni (Miklós, 1994.139-141.), ahogyan a tükörkép sem hagy nyomot a tükröző felületen.
A kínai buddhizmus különféle iskolái kiemelik a meditáció jelentőségét, a csanban azonban az elmélkedő gyakorlat mindennél fontosabb. A zen-buddhizmus a hangsúlyt a meditációra és a valóság megismerésének szertartásoktól mentes, közvetlen módjára helyezi. A meditáció révén juthat el az egyén a megvilágosodáshoz, azaz eredeti természete felismeréséhez. A Buddha-tudat, amelyet a meditációs gyakorlatot folytatók magukban keresnek, megegyezik az egységességgel, a végső igazsággal. A megvilágosodás eléréséhez fontos az egyéni erőfeszítés, az intuíció fegyelmet és gyakorlatot igényel. Az egyes ember az önmagába fordulás segítségével akarja elérni a buddhaságot, a végső valóságot, amely a tökéletes lelki mozdulatlanság és béke, nem-állandóság, nem-én.
A meditáció végzésében a testtartás és a légzés is fontos szerepet játszik. Módja a zazen tartás: A gyakorló kis kemény párnán ül, maga alá húzott, keresztezett lábakkal, gerince függőleges, "térdével a földet, fejével az eget nyomja", és a légzésére koncentrál. A zazen gyakorlása során a tanítvány az elme kiüresítésével és az egó kikapcsolásával képessé válik a tudatkoncentrációra. Eredménye, hogy a tudat megszabadul az üres hittől, a tanítvány képes Buddhához hasonlóan felismerni az igazságot.
A csan-iskola első pátriárkája Kínában Bódhidarma, egy feltehetően indiai szerzetes volt, aki Kr. u. 520 körül érkezett Dél-Kínába, majd onnan északra.
Po-csang és Lin-csi csan-pátriárkák nevéhez fűződik a csan lényegének a köznapi "nem-cselekvés" módszerére redukálása. Lin-csi a tételes vallás "lerombolásával", "istenkáromló" módon kizárólag az önmegváltás lehetőségét hangsúlyozza:
"Nincs Buddha, nincsenek érző lények, nincs régmúlt, s nincs jelen pillanat. Ha el akarjátok érni, máris elértétek - nem igényel időt. Nincs szertartás, nincs megvilágosodás, nincs elérés, nincs elvesztés. Ez az egyedüli Dharma."
( Szigeti, 1999. 66.)

A csan-kolostorok életrendjét a munkára alapozták, a csan-regulák egyik legjellemzőbbje a mi "aki nem dolgozik, ne is egyék" közmondásunknak felel meg.
A zen Japánba a 12. században Kínából került Eiszai japán szerzetes közvetítésével.
Japánban a Dógen mester (1200-1253) nevéhez fűződő szótó-zen helyez nagy hangsúlyt a zazen gyakorlás és a napi munka mellett a hétköznapi cselekedetek tudatos végzésére. A köznapi cselekvések tudatosságára figyelmeztet egy anekdota is:
"Tenno, aki tanítványból maga is mesterré lépett elő, meglátogatta Nan-int. Aznap történetesen esett az eső, így Tenno esernyőt is vitt magával.
Nan-in, miután üdvözölte őt, megjegyezte:
- Feltételezem, hogy papucsaidat az előtérben hagytad. Tudni akarom, hogy az ernyődet tőlük jobbra vagy balra tetted-e le?
Tenno zavarba jött, és nem tudott azonnal válaszolni. Ráébredt, hogy képtelen állandóan megtartani zen-jét. Nan-in tanítványa lett, és további hat évig tanult, hogy megvalósítsa a zent, amely minden pillanatban érvényes.
(101 zen történet 1994. 35.)

A szótó-zen másik lényeges tantétele szerint a gyakorlás maga a megvilágosodás.
"- Mi az Út?
- Menj!"
(Terebess, 1990.102.)

A régi zen pátriárkákéhoz hasonló a mai zen-mesterek felfogása is. Taisen Deshimaru, a zent Párizsba eljuttató mester megfogalmazásában:
"Nincs szükséged célra, ha itt és most arra összpontosítasz, amit csinálsz: amikor dolgozol, a munkádra, amikor eszel, az ételre. Ha itt és most koncentrált vagy, koncentrációd a halálodba is követni fog, és csalhatatlanul megvilágosít."
(Deshimaru, 1995. 63.)

Az abszolút viszonyában a forma az üresség, az üresség a forma, és az idő nem-állandóság, nem-idő.
" - Mi az örökkévalóság?
- Ez a pillanat" -mondta Fa-jen.
(Terebess, 1990.114.)

A köznapi dolgokra történő koncentrálás tudatossága a zenben az ember és idő kapcsolatában a megszokott irányulásokat - a múltból a jelenen át a jövőbe, vagy tervek megvalósításakor a jövőből a jelenbe - megváltoztatja: kiindulása és célpontja is a jelen; a jelenből a jelenbe irányul, az itt és most, a "most van a most" válik fontossá, konkréttá. Ha eggyé válunk ezzel a közvetlen ponttal, megszabadulhatunk a köznapi gondoktól. A "most" -ra koncentrálással megragadhatjuk az idő mélységes tárházát, s így közvetlenül és világosan tapasztalhatjuk meg a dolgokat. Ez az egyetlen út az emberi szellem megszabadításához. (Shodo Harada, 98. 76-77.)
Az "itt és most" kizárólagossága a zen időhasználatában áthatja a művészeteket is:
"A harcművészetek és a zen segítségével lehetővé válik az idő szerepének csökkentése és átalakítása. A tegnap és a holnap veszítenek jelentőségükből."
(Deshimaru, 1997.14.)

Takuan Soho, 16-17. századi, szamuráj családból származó zen-mester, kalligráfus, festő, költő, kertész, aki írásaiban a zen szellemet próbálja meg egyesíteni a kard szellemével.
"Válaszd ketté a múltat és a jövőt. … Azt jelenti ez, hogy az embernek át kell vágnia a megelőző dolgokat és a jelent összekötő időegységet. Ennek jelentősége az elmúlt és az eljövendő dolgok, a most és a majd közti választóvonal elvágásában áll. Ez azt jelenti, hogy nem tartóztatjuk fel az elmét… Ha az elme valamely dolognál időzik, ezt a megállást hívjuk szenvedésnek… Ha az elme megáll a kardnál, amellyel egy ember lesújtani készül, időköz keletkezik, saját cselekvésed pedig elvész."
(Takuan Soho, 1997. 25-41.)

Muszasi, a legendáshírű 16-17. századi kardforgató, szobrász, festő, kalligráfus ezt a spontán harcbéli magatartást "egy ütemben" megütésnek nevezi:
"Abban a pillanatban kell ütni, amikor az ellenfél még nem tud visszavonulni, elugrani, ütni, vagy bármit csinálni"[saját támadása után].
(Muszasi, é.n. 44.)

Ez a fajta harcmodor meditatív állapotban, "éntelenül", a kozmosszal - benne az ellenféllel - azonossá válva valósítható meg. A harcművészetek között is nevezetes az íjászat, a kyudo, amely szintén a meditatív önfelismerés útja, mesterei mindmáig zen-mesterek. A kyudo gyakorlója a nyílvessző elszabadulásának pillanatában, nyugvó szellemmel megéli az éntelenség állapotát.

Japánban a zen Kamakurában vált népszerűvé. Hívei szép számmal kerültek ki a sógun harcosai, a szamurájok közül, mivel a szamuráj erkölcsi világkép a zenhez hasonlóan a fegyelmet és a mértékletességet állította középpontba. A zent a szamurájok vallásának is nevezik, akik a koncentrálás és összpontosítás tökéletesítésére alkalmazták.
Zen ihletésű a japán műalkotások jelentős hányada, a pillanat végtelenségét, nem-állandóságot és nem-időt megjelenítő ikebana (virágrendezés) kompozíciók és a végesben a végtelen kozmoszt ábrázoló japánkertek mellett az irodalmi és képzőművészeti alkotások is. Mind a harcművészetekben, mind a művészetekben az összpontosítás, és a gondolkodás terheitől való megszabadulás szinte természetfölötti pontosságú mozdulatokat eredményez, amelyek a művészetek kiemelkedő teljesítményeihez vezetnek.


Irodalom:

101 zen történet (1994). Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, Budapest
Cseh Éva: Japán buddhista művészet. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, 1996.
Deshimaru, Taisen: (1995) Az Út gyakorlása. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest
Deshimaru, Taisen: (1997) A zen és a harcművészetek. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest
Lowenstein, Tom (1997) Buddha látomása. Helikon Kiadó. Budapest.
Miklós, Pál (1978): A Zen és a Művészet. Magvető Kiadó, Budapest.
Miklós, Pál (1994): szerk. Kapujanincs átjáró. Kínai csan-buddhista példázatok. Helikon
Kiadó, Budapest
Muszasi, Mijamoto (é.n.) Go rin no sho. Főnix AK. Kiadó
Shodo Harada: (1998) Zen. Kulturaustausch 98/3. p76-77.
Takuan Soho:(1997.) A korlátaitól megszabadított elme. A zen mesterének írásai a kard
mesteréhez. MX BT. kiadása, Budapest.
Szigeti, György(1999): szerk. Buddha tudat. Zen-buddhista tanítások Farkas Lőrinc Imre
Kiadó, Budapest
Terebess, Gábor (1990): Folyik a híd. Zen/csan buddhista anekdotakincs. Officina Nova,
Budapest