Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Lux Éva
IDŐTLEN IDŐ - A ZEN

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Időképek (Katalógus), Néprajzi Múzeum, Budapest, 2001


Néhány kép a katalógusból
https://web.archive.org/web/20121227152214/http://www.neprajz.hu:80/idokepek/idoben_elni/idotlen_ido.html

 

A hinduizmusban gyökerező vallásokban, így a buddhista felfogásban is az
élőlények a ciklikusan ismétlődő világkorszakok során át különféle anyagi -
állati, emberi és növényi - testekben örökösen újjászületnek, alávetve a
szanszárának vagy létforgatagnak. A lények szanszárába kerülését a karma,
a következményekkel járó cselekedet törvénye okozza. Buddha tanítása szerint
az emberi élet végső célja a nirvána elérése, megszabadulás a szanszárából
a szenvedés és a halál legyőzésével, azaz a vágyak kioltásával lehetséges.
Az egyén jó tettek véghezvitelével, elmélkedéssel fokozatosan eljuthat
a nirvánába.

A buddhizmus különbözö ágai eltérő utat kínálnak a szanszárából való meg-
szabaduláshoz. A Ceylonban, Hátsó-Indiában, Thaiföldön elterjedt eszme-
rendszer, a hinajána ("kis jármű") buddhizmus szerint a megszabadulást
csak a világról lemondók, a Tan ismerői, a szerzetesek érhetik el. A tan világi
követői csak jobb újjászületésben reménykedhetnek. A Kr. utáni 1-2. szá-
zad folyamán kialakuló mahájána ("nagy jármű") eszmerendszerben az
össze s ember és az összes élőlény jogosult a megszabadulásra, nemcsak a
szerzetesi életformát követők. Gyakorlata az általános együttérzésre helyezte
a hangsúlyt. Központi alakjaivá a bódhiszattvák váltak, vagyis olyan
"rnegvilágosodott lények", akik másokat képesek elvezetni a nirvánába,
akik fogadalmuk értelmében mindaddig vállalják a "visszatérést", amíg
egyetlen megmentésre váró lény is létezik.

A Kínában kialakuló csan (japánul zen) filozóf ia alapját a mahájána buddhiz-
mu s "univerzális Buddhaság" elmélete adja, amely szerint minden élőlény
eredetileg Buddha-természettel rendelkezik, amelyet azonban elhomályosí-
tanak az érzékcsalódások. A buddhizmus alapfilozófiáján kívül hatott rá a
taoizmus is, főként a spontaneitás, a természetesség és a szóbeli hagyo-
mány fontosságának hangsúlyozásával.

A buddhizmus más irányzataiban hosszadalmas és nehézkes megvilágoso-
dáshoz vezető utat a zen követői "lerövidítették"; a meditáló a felismerés
(szatori) pillanatában megragadhatja a végső igazságot. Ez az a pillanat,
amikor a véges agy felfogja, hogy a végtelenben gyökerezik. A megvilágo-
sodást Rinzai (a kínai Lin-csi) követői kóanok - feloldhatatlannak látszó
paradoxonok - tanulmányozásával, a rajtuk való meditálással próbálják
elérni. Egy ilyen nevezetes kóan, amelyet sok zen-rnester adott fel tanít-
ványának: "Két tenyér hangját ismerjük. De hogyan szól egy tenyér hangja?"

A zen a jelenségek "tagadásával" a jelenségek meghaladására
irányul. A zen erőfeszítés a megkülönböztetés nélküli gondolko-
dás birodalmának elérésére, a kategóriákon túli tudatosság megva-
lósítására. Főtörekvése, hogy az egyén személyes, közvetlen tapasztalatai
során ismerje fel az igazságot. Ezért a zen mesterek sokszor meglepe-
tésekre, sokkhatásokra építettek váratlan gesztusokat tettek, rákiáltottak
tanítványukra, bottal, kézzel megütötték, orrát-fülét megcsavarták, hogy
felrázzák a tudatot, és a tanítványt felülemeljék a hagyományos értelem
határain, esetleg ezzel segítve a megértéshez. A szóban megfogalmazott
dolgokhoz gyakran különleges asszociációkat, jelentésen túli jelentéseket
társítottak, így alkalmasint az asszociáció hiánya, azaz szükségtelensége
is meglepetésként hathatott.

Lényeges tétel a zenben, hogy a dharma, azaz a Tan nem verbális úton, tan-
tételek és tanítás nélkül, vagyis közvetlenül, "szívtől szívig", "lélektől léle-
kig" is átadható. A közvetlen átadás egy sajátos "genealógia", pontosan
számon tartott mester-tanítvány láncolat létrejöttét eredményezte. A mes-
ter személyének azért tulajdonítanak nagy fontosságot, mert a szavak csak
elhomályosítják a valóságot. A valóság ugyanis a zen felfogásában a tuda-
tos gondolatok tartományán kívül esik, így elsősorban intuitív módon ra-
gadható meg. Az intuícióra sokszor szimbólumok, hasonlatok segítségével
hat. Fontos szimbolikus fogalom a zenben a tükrözés és tükröződés (példá-
ul a holdvilág a víz felületén), amelynek az az értelme, hogy minden dolog
olyan, mint a hold tükörképe, és a világot úgy kell megismerni, szemlélni,
hogy ne hagyjuk magunkra hatni.

A kínai buddhizmus különféle iskolái kiemelik a meditáció jelentőségét, a
zenben azonban az elmélkedő gyakorlat mindennél fontosabb. A zen budd-
hizmus a hangsúlyt a meditációra és a valóság megismerésének szertartá-
soktól mentes, közvetlen módjára helyezi. A meditáció révén juthat el az
egyén a megvilágosodáshoz, azaz eredeti természete felismeréséhez
A Buddha-tudat, amelyet a meditációs gyakorlatot folytatók magukban ke-
resnek, megegyezik az egységgel, a végső igazsággal. A megvilágosodás el-
éréséhez fontos az egyéni erőfeszítés, az intuíció fegyelmet és gyakorlatot
igényel. Az egyes ember az önmagába fordulás segítségével akarja elérni a
buddhaságot, a végső valóságot, amely a tökéletes lelki mozdulatlanság és
béke, nem-állandóság, nem-én.

A meditáció végzésében a testtartás és a légzés is fontos szerepet játszik.
Módja a zazen tartás: a gyakorló kis kemény párnán ül, maga alá húzott,
keresztezett lábakkal, gerince függőleges, "térdével a földet, fejével az
eget nyomja", és a légzésére koncentrál. A zazen gyakorlása során a ta-
nítvány képessé válik a tudatkoncentrációra az elme kiüresítésével és az
ego kikapcsolásával, s így képes Buddhához hasonlóan felismerni az igaz-
ságot.

A csan iskola első pátriárkája Kínában Bódhidharma, egy feltehetően indiai
szerzetes volt, aki Kr. u. 520 körül érkezett Dél-Kínába, majd onnan észak-
ra vándorolt. Po-csang és Lin-csi csan pátriárkák nevéhez fűződik a csan lé-
nyegének a köznapi "nem-cselekvés" módszerére redukálása. Lin-csi a té-
teles vallás "lerornbolásával", "istenkáromló" módon kizárólag az önmeg-
váltás lehetőségét hangsúlyozza: "Nincs Buddha, nincsenek érző lények,
nincs régmúlt, s nincs jelen pillanat. Ha el akarjátok érni, máris elértétek-
nem igényel időt. Nincs szertartás, nincs megvilágosodás, nincs elérés, nincs
elvesztés. Ez az egyedüli Dharma." A csan kolostorok életrendjét a munká-
ra alapozták, a csan regulák egyik legjellemzőbbje ami "aki nem dolgozik,
ne is egyék" közmondásunknak felel meg.

A zen a 12. században került Kínából Japánba Eisai japán szerzetes közvetí-
tésével, majd a Kamakura korszakban vált népszerűvé. Hívei szép számmal
kerültek ki a sógun harcosai, a szamurájok közül, mivel a szamuráj erkölcsi
világkép a zenhez hasonlóan a f egyelmet és a mértékletességet állította kö-
zéppontba. A zent a szamurájok vallásának is nevezik, akik a koncentrálás
és összpontosítás tökéletesítésére alkalmazták.

Japánban a Dógen mester (1200-1253) nevéhez fűződő szótó-zen helyez
nagy hangsúlyt a zazen gyakorlás és a napi munka mellett a hétköznapi cse-
lekedetek tudatos végzésére. A köznapi cselekvések tudatosságára figyel-
meztet egy anekdota is: "Tenno, aki tanítványból maga is mesterré lépett
elő, meglátogatta Nanint. Aznap történetesen esett az eső, így Tenno
esernyőt is vitt magával. Nanin, miután üdvözölte őt, megjegyezte: Felté-
telezem, hogy papucsaidat az előtérben hagytad. Tudni akarom, hogy az
ernyődet tőlük jobbra vagy balra tetted-e le? Tenno zavarba jött, és nem tu-
dott azonnal válaszolni. Ráébredt, hogy képtelen állandóan megtartani zen-
jét. Nanin tanítványa lett, és további hat évig tanult, hogy megvalósítsa a
zent, amely minden pillanatban érvényes."

Az abszolút viszonyában a forma az üresség, az üresség a forma, és az idő
nem-állandóság, nem-idő. "Mi az örökkévalóság? Ez a pillanat" - mondta
Fa-jen. A köznapi dolgokra történő koncentrálás tudatossága a zenben az
ember és az idő kapcsolatában a megszokott irányulásokat - a múltból a je-
lenen át a jövőbe, vagy tervek megvalósításakor a jövőből a jelenbe - meg-
változtatja: kiindulása és célpontja is a jelen; a jelenből a jelenbe irányul, az
itt és most, a "most van a rnost" válik fontossá, konkréttá. Ha eggyé vá-
lunk ezzel a közvetlen ponttal, megszabadulhatunk a köznapi gondoktól.
Az "itt és most" kizárólagossága a zen idő használatában áthatja a rnűvésze-
teket is: "A harcművészetek és a zen segítségével lehetővé válik az idő sze-
repének csökkentése és átalakítása. A tegnap és a holnap veszítenek je-
lentőségükből. Figyelmünket legnagyobbrészt a jelen pillanatnak és az élet-
nek szenteljük. Minden pillanatban tudatosnak kell lenni, reggel f elkeléskor,
munka és evés közben, lefekvéskor. Ez az önmagunk uralásának a módja"
- írja Taisen Deshimaru. Takuan Soho 16-17. századi szamuráj családból
származó zen mester, kalligráfus, festő, költő, kertész, aki írásaiban a zen
szellemet próbálja meg egyesíteni a kard szellemével. Szerinte "... nem fog-
1alkozni elmúlt dolgokkal, valamint engedni, hogy a jelen pillanat nyomokat
hagyjon az elmében, mindkettő helytelen. Azt jelenti ez, hogy az embernek
át kell vágnia a megelőző dolgokat és a jelent összekötő időegységet... Ha
az elme megáll a kardnál, amellyel egy ember lesújtani készül, időköz kelet-
kezik, saját cselekvésed pedig elvész."

A harcművészetek között is nevezetes az íjászat, a kiúdo, amely szintén a
meditatív önfelismerés útja, mesterei mind máig zen-mesterek. A kjúdo gya-
korlója a nyílvessző elszabadulásának pillanatában, nyugvó szellemmel
megéli az éntelenség állapotát.

Zen ihletésű a japán műalkotások jelentős hányada, a pillanat végtelensé-
gét, nem-állandóságot és nem-időt megjelenítő ikebana-kompozíciók (vi-
rág rendezés) és a végesben a végtelen kozmoszt ábrázoló japánkertek rnel-
lett az irodalmi és képzőművészeti alkotások is. Mind a harcművészetekben,
mind a művészetekben az összpontosítás és a gondolkodás terheitől való
megszabadulás szinte természetfölötti pontosságú mozdulatokat eredmé-
nyez, amelyek a művészetek kiemelkedő teljesítményeihez vezetnek.

 

Irodalom:

101 zen történet (1994). Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, Budapest
Cseh Éva: (1996) Japán buddhista művészet. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum
Deshimaru, Taisen: (1995) Az Út gyakorlása. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest
Deshimaru, Taisen: (1997) A zen és a harcművészetek. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest
Harada, Shodo: (1998) Zen. Kulturaustausch 98/3: 76-77.
Lowenstein, Tom: (1997) Buddha látomása. Helikon Kiadó. Budapest.
Miklós Pál: (1978) A Zen és a Művészet. Magvető Kiadó, Budapest.
Miklós Pál: (1994) szerk. Kapujanincs átjáró. Kínai csan-buddhista példázatok. Helikon Kiadó, Budapest
Muszasi Mijamoto: (é.n.) Go rin no sho. Főnix AK. Kiadó
Takuan Soho: (1997) A korlátaitól megszabadított elme. A zen mesterének írásai a kard mesteréhez. MX BT. kiadása, Budapest.
Szigeti György: (1999) szerk. Buddha tudat. Zen-buddhista tanítások. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest
Terebess Gábor: (1990) Folyik a híd. Zen/csan buddhista anekdotakincs. Officina Nova, Budapest