Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü
V W X
Y Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
vízipipa
[sheesha,
hubble bubble, hookah, nargile]
Különleges pipakészségek a vízipipák. Nevezik nargilének (kókuszhéjnak), kotyogónak a hangja után, vagy sisa-nak. Az évszázadok alatt az egyszerű lopótökből, kókuszdió héjából, vagy szarvból készült pipák napjainkra üveg és porceláncsodákká kristályosodtak. Sir Thomas Roe így írta le a használatát 1615-ben:
"Meglehetősen fura és különös, ahogyan azt magukhoz veszik*, bár talán íly módon nem égetik meg a szájukat, mint ahogy az velünk gyakorta megesik, hiszen fognak egy apró, szűk nyakú edényt (aminek kerek teteje nyitott és egy cső nyúlik ki öblös részéből), a cső aljáig feltöltik vízzel, majd a dohányt lazán az edény tetejére teszik, rá egy izzó széndarabot, és mintegy rőfnyi hosszúságú száron vagy nádszálon keresztül (amelyet a csőhöz illesztenek) a füstöt a szájukba szippantják. Úgy mondják, íly módon a füst sokkalta ízletesebb és hűvösebb, mint ahogyan az európaiak csinálják, hiszen a füst teljes egészében a víz felszínét éri, még mielőtt a száron áthaladna."
(*mármint a dohányt)
A vízipipa három fő részből áll: egy kő, fa, vagy fémedényből, amibe az izzó fű kerül, egy vízzel teli öblös edényből és magából a szárból, amin keresztül a pipázó szívja a lehült füstöt.
A kalian és a nargilé egyetlen szívócsővel rendelkezik, míg a kotyogó többel, így azt egyszerre többen, akár társaságban is használhatják. A benne lévő vizet illatosítják, vagy alkohollal dúsítják, így tud közös baráti, hűvös füstélvezetet biztosítani, ez a nehezen szállítható készség.
A vízipipa főleg az iszlám országokban vált népszerűvé, vallási okból, hiszen ott kerülendő a dohány és a száj közvetlen kapcsolata. Formájuk és kialakításuk a legkülönfélébben díszített lehet, egy-egy példány a házigazda büszkesége, melyből szívesen kínálja vendégét egy kis közös hidegfüstös eszmecserére.
Az
arab világ
egyik legrégebbi tradiciója a férfiak körében a vízipipázás.
Ez a kikapcsolódást, relaxációt jelenti számukra, de alkalmanként tartalmasabbá
teszik különféle társasjátékokkal is. Szinte minden keleti kávézóban van lehetőség
vízipipázásra. Használata nem egyszerűen dohányzás, inkább szertartás, a dohányás
művészete.
A nargile (vízipipa) használatakor a különleges gyümölcs ízesítésű
dohány a pipa tetején levő tölcsérben van elhelyezve. A dohány tetején faszén
izzik. A keletkező füst a tartájban levő vizen keresztül áramlik. A dohány aromája
akár 1-1,5 óráig is élvezhető. A szertartás után jóleső, ellazult érzés uralkodik
el az emberen.
A nargile a dohányzás legjobb alternatívája, mivel a vizen átáramló
füst mentes lesz több káros anyagtól, mire a tüdőbe jut. A nargile dohány nem
tartalmaz kátrányt és nikotintartalma is alacsony. A vízipipa okozta tüdőrák kivételesen
ritka .
Az első vízipipákat kókuszdió héjából készítették Indiában. Természetesen azóta sokat változott és különösen népszerűvé vált a Közel-Keleten. Az arab világban szinte elképzelhetetlen nélküle az élet. A nargile fénykora a XVII. századi Törökországban volt, akkoriban szigorú szabályok alakultak ki használatával kapcsolatban.
Nem minden dohány alkalmas vízipipázásra, egyedül a kifejezetten erős, sötét színű iráni dohány. Ezt első lépésben többször átöblítik vízben, hogy veszítsen erejéből, majd datolyalével itatják át. Az ígényesebb dohányokat végül gyümölccsel ízesitik Az ínyencek ezt azzal fokozzák, hogy friss gyümölcsdarabokat tesznek a víztartályba, még ízletesebbé téve a füstöt.
A sheesha használatának saját etiquettje sok mindenre kitér, például kifejezett sértésként fogható fel, ha valaki a másik által szívott pipa izzó széndarabjáról gyújtja meg cigarettáját. Úgy gondolják, ez megzavarja az izzás ritmusát.
A
19-20. században kifejezetten népszerűvé vállt az európai nők körében. Fontos
eszközévé vált az ötórai teázásnak és egyéb intellektuális összejöveteleknek...
Napjainkban
ugyan a cigarettázás népszerűsége és egyszerűsége csökkentette a sheesha használatát,
de aki valóban tudja értékelni a vízipipázás adta örömöket, az sosem cserélné
le.
Használata
Első
lépésként töltsd fel a víztartályt, oly módon, hogy a beáramló füstnek is elegendő
űr maradjon. Ez a nargile fajtájától függően a tartály három-négyötöde.
Helyezd
össze a többi részt, majd ellenőrizd, hogy légmentes-e a rendszer. Tedd a tenyeredet
a dohánytartó tetejére, és szívd meg a pipát, ha érzed a vákuumot, akkor jól csináltad.
Ha nem érzed, valamilyen tömitőanyagra van szükséged, erre a célra egy darab papírzsebkendő
is megfelel. Tekerd körbe az érintkező pontokat és szorosan nyomd össze.
Ezek
után már biztosan működni fog, tehát helyezz egy adag nargiledohányt a tartóba.
Ne legyen púposra rakva és ne tömd meg túl erősen!
Most a szénre lesz szükséged,
legjobb ha erre a célra használatos öngyulladó szenet használsz. Ez a csillagszóróhoz
hasonló módon könnyen meggyullad. De ha nincs, jobb minőségű faszén is megteszi.
Keress egy biztonságos helyet, (lehetőleg ne a perzsaszőnyeg felett) és gyújtsd
meg a szenet. Ha meggyulladt, folyamatos fújással izzítsd fel.
Rakd rá az
előre elkészített dohányra, és szívd erősen. A harmadik-negyedik szívásra érezni
fogod a füst kellemes gyümölcs aromáját.
Néhány használat után a vizet érdemes
kicserélni, az alkotórészeket és a tartályt megtisztítani a lerakódott szennyeződésektől.
http://www.practicalturkish.com/nargile-encyclopedia.html
(egy török oldal)
Részei
A nargile hőskorában, amikor a kézművesség még jóval elterjedtebb volt, a négy fő alkotórészt külön mesterek készítették. Mesterségük neve a készített alkatrész nevéből alakult ki.
Dohánytartó
tölcsér:
Készülhet agyagból, kisebb pipákon fémből. Ide kerül a dohány, majd
a tetejére az izzó szén. A hőtartás végett sokszor borítás kerül a tölcsér köré,
ami csak minimális szellőzést tesz lehetővé. Érdemes szűrot tenni a tölcsér aljába,
ami megakadályozza az eltömődést.
A
nargile teste:
Különböző fémötvözetekből készülhet, legtöbbször rézből. Formája
nagyon eltérő lehet, de mindig igényesen díszített. Ezen keresztül vezetődik a
füst a tartályhoz és innen indul a cső, ami a füstöt a szájhoz juttatja. Esetenként
egy szelep is lehet rajta ami a túláradó füstöt kiereszti. Alsó vége jóval a víz
szintje alatt végződik a tartályban. A tartályba került füst két kis csonkon keresztül
távozik, amelyek közvetlenül a víztartály nyakánál vannak elhelyezve. Innen jut
a már megszűrt füst a szívócsőbe.
Víztartály:
Készülhet
üvegből, vagy fémötvözetekből, kb. kétharmad arányban van vízzel töltve.
Szívócső:
Általában
porszívócsőhöz hasonló kivitelben készül különböző bojtokkal és a fogást kényelmesebbé
tevő bársony borítással. A szipka fa és fém kombinációjából áll össze, de készülhet
borostyánkőből is. Ezt leginkább akkoriban alkalmazták, amikor hittek benne, hogy
így megakadályozzák a bacillusok terjedését.
