Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

A Védák

A Védák a hinduizmus szentírásai. Nyelvük a szanszkrit, a világ egyik legősibb (ha nem a legősibb) nyelve. A véda szó azt jelenti, hogy "tudás". A Bhavisja Purána szerint a védikus irodalom magába foglalja az eredeti négy Védát - Rig, Atharva, Jadzsur és Száma - az Upanisádokat, a Mahábharatát (amelynek a Bhagavad-gítá az egyik fejezete), a Pancsarátrát, a Rámájanát és a Puránákat. Ennek ellenére sok nyugati tudós azon az állásponton van, hogy ezek közül csak a Rig, a Jadzsur, a Száma és az Atharva Védák tartoznak az eredeti védikus irodalomhoz. Ezt a véleményt azonban sem maguk a hindu szentírások, sem pedig az olyan fontos tanítók, mint Sankara, Rámánudzsa vagy Madhvácsárja nem fogadják el. A Cshándogja Upanisád szerint a Puránák és az Itihászák az ötödik Védát alkotják. A legfőbb feltétele annak, hogy egy irodalmat védikusnak fogadjanak el, az, hogy ugyanazon az alapelveken nyugodjon, mint a védikus szentírások.
A hagyomány szerint bármely mű, amely a Védák végkövetkeztetéseit tárgyalja azok jelentésének megváltoztatása nélkül, védikus írásnak fogadható el, még akkor is, ha a Védákkal nem egy időpontban keletkezett. A védikus szentírások hatalmas terjedelműek. A Mahábharata 110 000 verset, a Rig Véda 1 017 himnuszt, a 18 fő Purána pedig sok százezer versszakot tartalmaz. A Rig Védában Indrát (a Mennyek Királyát), Szúrját (a Napistent) és Agnit (a tűz félistenét) dicsőítő himnuszokat találhatunk. A Jadzsur Véda néhány vallásos szertartás szabályait magyarázza el, s leírja a védikus áldozatok végzésének, valamint az áldozati helyek és az oltárok készítésének módját. Az 1 549 himnuszt tartalmazó Száma Véda főleg a zene és az éneklés tudományával foglalkozik (száma = dallam), s olyan istenségekhez intéz imákat, mint Indra, Agni és Szóma, a hold félistene. Az Atharva Véda, amely 6 000 versből áll, leginkább az áldozatok során használatos mantrákat tartalmazza, s ezenkívül az orvostudományról, bizo-nyos varázslatokról és a felszabadulásról is ír.
Az Upanisádok közé körülbelül 108 filozófiai értekezést sorolnak, amelyek a transzcendensről, vagyis Istenről és az egyéni lélekről szóló okfejtéseket tartalmaznak. Tizenhármat ezek közül különösen fontosnak tartanak: a Katha, az Ísa, a Cshándogja, a Prasna, a Kéna, a Mundaka, az Aitaréja, a Taittiríja, a Brihad-áranyaka, a Kaushitaki, a Maitri, a Mándukya és a Svetásvatara Upanisádokat.
A védikus irodalom egyik legfontosabb műve a Manu-szamhita, vagyis Manunak, az emberiség ősatyjának a törvénykönyve. E mű egyike azoknak a Dharma Szútráknak, amelyek megadják az erkölccsel és a viselkedéssel kapcsolatos szabályokat, betartandó erkölcsi törvényeket és elvégzendő kötelességeket az emberek számára. A mű azt is taglalja, hogy bizonyos bűnök elkövetéséért milyen büntetést kell kiszabni, hogyan kell áldozatot végezni, mik a nők kötelességei stb. Beszél a temetési ceremóniákról, a tisztulási szertartásokról és sok más témáról is, amelyek a társadalomban élő emberek életéhez szorosan kapcsolódnak.
A védikus irodalom legfontosabb célja az, hogy az embereket felvilágosítsa az önmegvalósításról, valamint az anyagi kötöttségektől és szenvedésektől való megszabadulás (móksa) tudományáról. A Védák azt tanítják, hogy az anyagi test és ez a világ csupán átmeneti, míg a lélek örök, s eredeti otthona a lelki világ, ahová meg kell próbálnia visszatérni. Ennek legeredményesebb útjának Isten szolgálatát tartják.
A Védákat örökkévaló szentírásoknak tekintik, amelyek magától a Legfelsőbbtől származnak. Száraz anyagi logikával vagy tapasztalati úton nem lehet megérteni ezeknek az írásoknak a mondanivalóját. Úgy tartják, hogy a közönséges, materialista gondolkodású emberek számára mindez felfoghatatlan. A Védák tudását teljesnek és csalhatatlannak tekintik, amely megértésének hiteles módja az, ha valaki megfelelő, autentikus forrásból, egy lelki tanítómestertől hallja azt.

Himnuszok a Rig-védából (Weöres Sándor és Szabó Lőrinc fordítása)

 

Védikus tudományok

Az ősi Indiában a tudományos ismeretek nagy része a Védákból származott. A matematika már Kr. e. 2500-ban nagyon fejlett volt. A nulla és a tizedesvessző használatának rendszerét is indiai matematikusok fejlesztették ki. Az asztronómia tudománya például a korabeli, rendkívül bonyolult algebrát használta. Az Kr. e. 2000 körül írt Szúrja Sziddhánta, amely a bolygók tudományával foglalkozó csillagászati könyv, gyakorlatilag a trigonometria és a geometria teljes rendszerét alkalmazza számításai során. Az asztronómia tudományának alapelvei a védikus irodalom bizonyos könyveiben már 5000 évvel ezelőtt megjelentek. Az építészet tudományával is külön szentírás, a Silpa Sásztra, illetve a Szthápana Véda foglalkoznak. Már több ezer évvel ezelőtt is voltak megtervezett városok templomokkal, kertekkel, házakkal, palotákkal, mesterséges tavakkal és erődökkel. India templomai között még ma is találhatunk olyat, amely több mint ezer évvel ezelőtt épült. A Dhanur Véda a harcászat tudományáról beszél részletesen, amelyben a fegyverkészítésről és a durva, illetve finom fizikai fegyverekkel történő hadviselés módszereiről esik szó.