Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Sima Qian (Sze-ma Csien)

Ssu-ma Ch'ien, pinyin átírással SIMA QIAN (szül. Kr. e. 145 k. Lung-men, Kína - megh. Kr. e. 85 k.), kínai csillagász, naptárkészítő és az első nagy kínai történész; Shih-chi (Történeti feljegyzések) c. mővét a II. századot megelőző korszak legfontosabb történelmi munkájának tartják.

Élete. Apja, Ssu-ma T'an Kr. e. 140 és 110 között a Han-dinasztia történetírója és csillagásza volt; bizonyos csillagászati megfigyelések elvégzése és a naptárkészítés mellett az ő feladata volt az állam és az udvar eseményeinek, valamint az udvari ünnepeknek a megörökítése is. Ssu-ma Ch'ien fiatalkorában sokat utazott, majd szintén udvari tisztséget vállalt. Kr. e. 111-ben részt vett egy délnyugat-kínai katonai hadjáratban, majd Kr. e. 110-ben elkísérte a császárt, mikor az a T'ai-hegyen áldozatot mutatott be a dinasztia hatalmáért. Ugyanebben az évben meghalt az apja, és a kötelező gyászidőszak leteltével, Kr. e. 108-ban Ssu-ma Ch'ien megörökölte az udvari történetírói tisztséget.

Kr. e. 105-ben részt vett a Wu-ti császár által elrendelt kínai naptárreform végrehajtásában, amivel a Han-dinasztia új korszakát kívánták elindítani. Ekkortájt látott neki, hogy megvalósítsa apja egykori álmát, és megírja Kína hiteles történetét, már csak azért is, mert meggyőződése szerint Wu-tivel a Han-dinasztia hatalma csúcsára jutott, amit feltétlenül érdemes az utókor számára megörökíteni. Mielőtt azonban művét befejezhette volna, Ssu-ma Ch'ien magára haragította az uralkodót, mert egy kegyvesztett tábornok védelmére kelt. Az uralkodó becsületének megsértésével vádolták, ami akkor főbenjáró bűnnek számított. A császár azonban valószínűleg értékesebbnek tartotta őt annál, hogy elveszítse, vagy pedig Ssu-ma Ch'ien maga járta ki magának a kegyelmet, hogy befejezhesse művét, ezért nem végezték ki, hanem „csak” kasztrálták.

Wu-ti később megbocsátott neki, újra a kegyeibe fogadta, és kinevezte palotatitkárrá (chung-shu-ling). Ssu-ma Ch'ien azonban nem tudta feledni az őt ért megaláztatást, ezért haláláig visszavonultan élt, s csakis főművével foglalkozott.

A Shih-chi (Siji, Si-csi). Már jóval Ssu-ma Ch'ien előtt is tevékenykedtek történetírók; a korai dinasztiák idején is vezettek udvari krónikát. Az egyik ilyen művet, a kicsiny Lu államról szóló Ch'un-ch'iu (Ősz és Tavasz krónikája) c., Konfuciusznak tulajdonított munka főként az elbeszélt eseményekről alkotott erkölcsi ítéletei miatt került a kanonikus könyvek közé.

Ssu-ma Ch'ien tagadta, hogy históriája bármilyen módon is összevethető lenne ezzel a nagy klasszikussal. Nem tartotta alkotónak magát, mint Konfuciusz, hanem csupán a múlt eseményeit „tolmácsoló” személynek. Utódja, Pan Ku (Kr. u. 32?-92) Han-kori történetíró azzal vádolta őt, hogy a különböző filozófiai iskolák elméleteit következetlenül alkalmazta, és túlzottan vonzódott a taoizmushoz. A Han-kori konfucianizmus etikai mércéje azonban, amelyet Pan Ku és kortársai már természetesnek vettek, Ssu-ma Ch'ien idejében még nem volt olyan magas. Ssu-ma Ch'ien - saját kortársaihoz hasonlóan - különböző gondolatrendszerekből merített, és olyan udvar szolgálatában állt, ahol a mágiát és a természetfölötti erőket nagyra tartották, s az államvallás, valamint az erkölcsi és a politikai normák még csak kialakulófélben voltak. Nem csoda hát, ha erkölcsi ítéletei nem következetesek.

Legfőbb érdeme az volt, hogy időrendbe rakott olyan múltbeli eseményeket, amelyekről addig csupán a gyakran eltérő kronológiát alkalmazó különböző államok egymásnak ellentmondó feljegyzései tudósítottak, majd az összegyűjtött adatokat öt nagy szerkezeti részre is osztotta.

Az „Alapévkönyvek” az akkortájt leghatalmasabbnak tartott uralkodói udvar eseményeinek kronológiája. A következő rész időrendi táblázatokat tartalmaz, amelyek segítségével megkísérelte szemléletesen érzékeltetni, hogy adott időszakban mi is történt a független feudális királyságokban. „Az uralkodóházak” c. fejezetben részletesen bemutatja minden állam történetét. Az ezt követő monográfiák főként a kormányzás létfontosságú kérdéseit taglalják, s nyilvánvalóvá teszik, hogy Ssu-ma Ch'ien ideáljai a konfuciánus tanokat védelmező hivatalnokokkal szemben a pragmatikus, reformista államférfiak voltak, akikre döntő szerep hárult az államhatalom központosításában. Az „Életrajzok” c. rész nemcsak a viselkedés különböző módozatait képviselő híres embereket, hanem a Wu-ti idejében egyre fontosabbá váló idegen népeket is bemutatja.

A Shih-chi modellként szolgált a későbbi korok történetírói számára, bár sokban különbözik műveiktől. Először is sokkal hosszabb történelmi korszakot ölel fel; kevés későbbi kínai történetíró vállalkozott ilyen hatalmas feladatra. Forrásanyagai is jóval bővebbek: írója nemcsak a Ch'in- és a Han-dinasztia udvari krónikáit használta fel, hanem még azoknál is korábbi históriákat, több feudális állam udvari krónikáját, mindenfajta filozófiai iskola iratait, sőt még történelmi elbeszéléseket is. A Shih-chi nem udvarközpontú, és anyaga nem politikai jellegű, mint sok későbbi történetíró alkotása; átfogó képet fest a társadalomról és annak tagjairól, az üzletemberekről és a kereskedőkről, a zsoldosokról és a banditákról, a színészekről és az udvaroncokról, valamint a jó és a rossz hivatalnokokról.

Ssu-ma Ch'ien nem „objektív” történelmi munkát akart készíteni, sokkal inkább a történetírás Kínában akkoriban divatos didaktikus iskolájához tartozott. Erkölcsi ítéletet mond a szereplőkről, megpróbálja tipizálni őket, továbbá külön-külön írja le példamutató tetteiket, ill. tévedéseiket. A történelmi eseményekből levont tanulságai azonban gyakran ellentmondóak. Sokkal fontosabb az, hogy képes volt kritikusan szemlélni forrásait. Kritikai kommentárjai minden fejezet végén megtalálhatók.

Hatása. Ssu-ma Ch'ien nemcsak történelmi munkájáról híres, hanem lendületes, eleven kínai prózájáról is; ezzel mintát szolgáltatott a későbbi korok szépíróinak. Munkáját a kínai történetírás mesterművének tartották, és a későbbi történészek műveit ennek alapján ítélték meg. A Shih-chi nem csak Kínában szolgált követendő példaként, hanem a kínai irodalmi hagyomány hatása alatt álló más kelet-ázsiai országokban is.

 

Salát Gergely: Sze-ma Csien
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sze-ma_Csien

Sze-ma Csien (Sima Qian, i. e. 145–85?) a legnagyobb kínai történetíró volt, fő műve a Si-csi (Shiji, „A történetíró feljegyzései”). A Han-dinasztia idején élt. Apja, Sze-ma Tan a híres Han Vu-ti császár (i. e. 140-87) udvarában a „nagy csillagász” (tai si) tisztséget viselte, és ezt a címet örökölte Csien is. A korban a csillagászok feladata volt az uralkodó tetteinek és szavainak megörökítése is, így egyszerre voltak asztronómusok, asztrológusok, írnokok és történészek – vagyis minden olyan tevékenységért ők feleltek, amely kapcsolatban állt az idővel.

Sze-ma Csien fiatalkorát tanulással, illetve utazgatással töltötte. Műve megírásában mindkettőnek óriási jelentősége volt. Alaposan ismerte a korában létező összes írott művet, és hatalmas műveltsége a Si-csi minden során tükröződik. Ugyanakkor utazásai során megismerkedett a kínai történelem fontos eseményeinek helyszíneivel, illetve összegyűjtötte a múltra vonatkozó szóbeli hagyományokat, helyi legendákat, amelyeket részben beépített a művébe.

A Si-csit apja, Sze-ma Tan kezdte összeállítani. Ő mint udvari csillagász hozzáférhetett a Han császári udvar levéltárában őrzött forrásokhoz, amelyekre munkáját építette. Nem tudjuk, hogy a Si-csi ma ismert változatából pontosan mennyit írt Sze-ma Tan és mennyit Csien; a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Tan csak az előkészületeket, az anyaggyűjtést végezte el, és a munka oroszlánrésze Csienre maradt. Mindenesetre a Si-csi különböző fejezetei nyelvi szempontból igen egységesek, nem ismerhető fel rajtuk több különböző ember keze nyoma, tehát valószínű, hogy a végleges változatot Sze-ma Csien készítette el. Amikor Sze-ma Tan i. e. 108-ban meghalt, végakaratában meghagyta Csiennek, hogy fejezze be a művet. Ettől fogva Sze-ma Csient nem csupán becsvágya hajtotta, hogy elkészítse minden idők egyik legnagyobb szabású történeti művét, hanem a fiúi kötelesség is – ez a hagyományos Kínában rendkívül fontos kötelék volt, amely minden más felett állt.

I. e. 105-ben, a hároméves gyászidőszak leteltével Sze-ma Csient apja utódjaként kinevezték „nagy csillagásszá”. Így ő is bejáratossá vált az udvari levéltárba, és folytathatta a munkát. Valószínű, hogy i. e. 104-ben részt vett a híres Han-kori naptárreform kidolgozásában, amely egészen az i. sz. 20. század elejéig a kínai időszámítás alapja lett. Hivatali teendői mellett minden bizonnyal ezekben az években készítette el a Si-csi nagy részét.

I. e. 99-ben élete tragikus fordulatot vett. Li Ling, egy tehetséges kínai hadvezér, akit Csien nagyon tisztelt, vereséget szenvedett a hsziungnuktól és megadta magát, ahelyett, hogy az ilyenkor szokásos öngyilkosságot választotta volna. Az udvarban – az öregedő és egyre zsarnokibb természetű Vu-ti császár kegyeit keresve – mindenki Li Ling és hívei ellen fordult, Sze-ma Csien kivételével, aki kiállt Li mellett. Ezért súlyos büntetést kapott: „felségsértésért” halálra ítélték. Az ilyen ítéletet meg lehetett váltani pénzzel vagy azzal, hogy az elítélt alávetette magát a kasztráció rendkívül megalázó büntetésének. Mivel a Sze-ma család nem volt túl vagyonos, a pénzbeli megváltás szóba sem jöhetett. Az egyetlen megoldás, amellyel Csien megőrizhette volna méltóságát, az öngyilkosság lett volna. A történetíró nagy dilemmával került szembe: vagy megöli magát, s ezzel megőrzi méltóságát, de megszegi atyja iránti kötelezettségét (a Si-csi befejezését), vagy pedig kasztráltatja magát, hogy így legyen alkalma befejezni a munkát, de élete hátralévő részét megvetett heréltként éli le. Sze-ma Csien ez utóbbit választotta, a kínai történetírás és az egész világirodalom nagy szerencséjére. Utolsó éveiről keveset tudunk, annyi biztos, hogy ekkoriban fejezte be a Si-csit. Halála időpontját nem ismerjük.

 

Sze-ma C'ien: A történetíró feljegyzései (65. fejezet, A két Szun-ce és Wu K'i életrajza, Tokaji Zsolt fordítása)