Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Sima Qian (Sze-ma Csien)

Ssu-ma Ch'ien, pinyin átírással SIMA QIAN (szül. Kr. e. 145 k. Lung-men, Kína - megh. Kr. e. 85 k.), kínai csillagász, naptárkészítő és az első nagy kínai történész; Shih-chi (Történeti feljegyzések) c. mővét a II. századot megelőző korszak legfontosabb történelmi munkájának tartják.

Élete. Apja, Ssu-ma T'an Kr. e. 140 és 110 között a Han-dinasztia történetírója és csillagásza volt; bizonyos csillagászati megfigyelések elvégzése és a naptárkészítés mellett az ő feladata volt az állam és az udvar eseményeinek, valamint az udvari ünnepeknek a megörökítése is. Ssu-ma Ch'ien fiatalkorában sokat utazott, majd szintén udvari tisztséget vállalt. Kr. e. 111-ben részt vett egy délnyugat-kínai katonai hadjáratban, majd Kr. e. 110-ben elkísérte a császárt, mikor az a T'ai-hegyen áldozatot mutatott be a dinasztia hatalmáért. Ugyanebben az évben meghalt az apja, és a kötelező gyászidőszak leteltével, Kr. e. 108-ban Ssu-ma Ch'ien megörökölte az udvari történetírói tisztséget.

Kr. e. 105-ben részt vett a Wu-ti császár által elrendelt kínai naptárreform végrehajtásában, amivel a Han-dinasztia új korszakát kívánták elindítani. Ekkortájt látott neki, hogy megvalósítsa apja egykori álmát, és megírja Kína hiteles történetét, már csak azért is, mert meggyőződése szerint Wu-tivel a Han-dinasztia hatalma csúcsára jutott, amit feltétlenül érdemes az utókor számára megörökíteni. Mielőtt azonban művét befejezhette volna, Ssu-ma Ch'ien magára haragította az uralkodót, mert egy kegyvesztett tábornok védelmére kelt. Az uralkodó becsületének megsértésével vádolták, ami akkor főbenjáró bűnnek számított. A császár azonban valószínűleg értékesebbnek tartotta őt annál, hogy elveszítse, vagy pedig Ssu-ma Ch'ien maga járta ki magának a kegyelmet, hogy befejezhesse művét, ezért nem végezték ki, hanem „csak” kasztrálták.

Wu-ti később megbocsátott neki, újra a kegyeibe fogadta, és kinevezte palotatitkárrá (chung-shu-ling). Ssu-ma Ch'ien azonban nem tudta feledni az őt ért megaláztatást, ezért haláláig visszavonultan élt, s csakis főművével foglalkozott.

A Shih-chi (Siji, Si-csi). Már jóval Ssu-ma Ch'ien előtt is tevékenykedtek történetírók; a korai dinasztiák idején is vezettek udvari krónikát. Az egyik ilyen művet, a kicsiny Lu államról szóló Ch'un-ch'iu (Ősz és Tavasz krónikája) c., Konfuciusznak tulajdonított munka főként az elbeszélt eseményekről alkotott erkölcsi ítéletei miatt került a kanonikus könyvek közé.

Ssu-ma Ch'ien tagadta, hogy históriája bármilyen módon is összevethető lenne ezzel a nagy klasszikussal. Nem tartotta alkotónak magát, mint Konfuciusz, hanem csupán a múlt eseményeit „tolmácsoló” személynek. Utódja, Pan Ku (Kr. u. 32?-92) Han-kori történetíró azzal vádolta őt, hogy a különböző filozófiai iskolák elméleteit következetlenül alkalmazta, és túlzottan vonzódott a taoizmushoz. A Han-kori konfucianizmus etikai mércéje azonban, amelyet Pan Ku és kortársai már természetesnek vettek, Ssu-ma Ch'ien idejében még nem volt olyan magas. Ssu-ma Ch'ien - saját kortársaihoz hasonlóan - különböző gondolatrendszerekből merített, és olyan udvar szolgálatában állt, ahol a mágiát és a természetfölötti erőket nagyra tartották, s az államvallás, valamint az erkölcsi és a politikai normák még csak kialakulófélben voltak. Nem csoda hát, ha erkölcsi ítéletei nem következetesek.

Legfőbb érdeme az volt, hogy időrendbe rakott olyan múltbeli eseményeket, amelyekről addig csupán a gyakran eltérő kronológiát alkalmazó különböző államok egymásnak ellentmondó feljegyzései tudósítottak, majd az összegyűjtött adatokat öt nagy szerkezeti részre is osztotta.

Az „Alapévkönyvek” az akkortájt leghatalmasabbnak tartott uralkodói udvar eseményeinek kronológiája. A következő rész időrendi táblázatokat tartalmaz, amelyek segítségével megkísérelte szemléletesen érzékeltetni, hogy adott időszakban mi is történt a független feudális királyságokban. „Az uralkodóházak” c. fejezetben részletesen bemutatja minden állam történetét. Az ezt követő monográfiák főként a kormányzás létfontosságú kérdéseit taglalják, s nyilvánvalóvá teszik, hogy Ssu-ma Ch'ien ideáljai a konfuciánus tanokat védelmező hivatalnokokkal szemben a pragmatikus, reformista államférfiak voltak, akikre döntő szerep hárult az államhatalom központosításában. Az „Életrajzok” c. rész nemcsak a viselkedés különböző módozatait képviselő híres embereket, hanem a Wu-ti idejében egyre fontosabbá váló idegen népeket is bemutatja.

A Shih-chi modellként szolgált a későbbi korok történetírói számára, bár sokban különbözik műveiktől. Először is sokkal hosszabb történelmi korszakot ölel fel; kevés későbbi kínai történetíró vállalkozott ilyen hatalmas feladatra. Forrásanyagai is jóval bővebbek: írója nemcsak a Ch'in- és a Han-dinasztia udvari krónikáit használta fel, hanem még azoknál is korábbi históriákat, több feudális állam udvari krónikáját, mindenfajta filozófiai iskola iratait, sőt még történelmi elbeszéléseket is. A Shih-chi nem udvarközpontú, és anyaga nem politikai jellegű, mint sok későbbi történetíró alkotása; átfogó képet fest a társadalomról és annak tagjairól, az üzletemberekről és a kereskedőkről, a zsoldosokról és a banditákról, a színészekről és az udvaroncokról, valamint a jó és a rossz hivatalnokokról.

Ssu-ma Ch'ien nem „objektív” történelmi munkát akart készíteni, sokkal inkább a történetírás Kínában akkoriban divatos didaktikus iskolájához tartozott. Erkölcsi ítéletet mond a szereplőkről, megpróbálja tipizálni őket, továbbá külön-külön írja le példamutató tetteiket, ill. tévedéseiket. A történelmi eseményekből levont tanulságai azonban gyakran ellentmondóak. Sokkal fontosabb az, hogy képes volt kritikusan szemlélni forrásait. Kritikai kommentárjai minden fejezet végén megtalálhatók.

Hatása. Ssu-ma Ch'ien nemcsak történelmi munkájáról híres, hanem lendületes, eleven kínai prózájáról is; ezzel mintát szolgáltatott a későbbi korok szépíróinak. Munkáját a kínai történetírás mesterművének tartották, és a későbbi történészek műveit ennek alapján ítélték meg. A Shih-chi nem csak Kínában szolgált követendő példaként, hanem a kínai irodalmi hagyomány hatása alatt álló más kelet-ázsiai országokban is.

 

Salát Gergely: Sze-ma Csien
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sze-ma_Csien

Sze-ma Csien (Sima Qian, i. e. 145–85?) a legnagyobb kínai történetíró volt, fő műve a Si-csi (Shiji, „A történetíró feljegyzései”). A Han-dinasztia idején élt. Apja, Sze-ma Tan a híres Han Vu-ti császár (i. e. 140-87) udvarában a „nagy csillagász” (tai si) tisztséget viselte, és ezt a címet örökölte Csien is. A korban a csillagászok feladata volt az uralkodó tetteinek és szavainak megörökítése is, így egyszerre voltak asztronómusok, asztrológusok, írnokok és történészek – vagyis minden olyan tevékenységért ők feleltek, amely kapcsolatban állt az idővel.

Sze-ma Csien fiatalkorát tanulással, illetve utazgatással töltötte. Műve megírásában mindkettőnek óriási jelentősége volt. Alaposan ismerte a korában létező összes írott művet, és hatalmas műveltsége a Si-csi minden során tükröződik. Ugyanakkor utazásai során megismerkedett a kínai történelem fontos eseményeinek helyszíneivel, illetve összegyűjtötte a múltra vonatkozó szóbeli hagyományokat, helyi legendákat, amelyeket részben beépített a művébe.

A Si-csit apja, Sze-ma Tan kezdte összeállítani. Ő mint udvari csillagász hozzáférhetett a Han császári udvar levéltárában őrzött forrásokhoz, amelyekre munkáját építette. Nem tudjuk, hogy a Si-csi ma ismert változatából pontosan mennyit írt Sze-ma Tan és mennyit Csien; a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Tan csak az előkészületeket, az anyaggyűjtést végezte el, és a munka oroszlánrésze Csienre maradt. Mindenesetre a Si-csi különböző fejezetei nyelvi szempontból igen egységesek, nem ismerhető fel rajtuk több különböző ember keze nyoma, tehát valószínű, hogy a végleges változatot Sze-ma Csien készítette el. Amikor Sze-ma Tan i. e. 108-ban meghalt, végakaratában meghagyta Csiennek, hogy fejezze be a művet. Ettől fogva Sze-ma Csient nem csupán becsvágya hajtotta, hogy elkészítse minden idők egyik legnagyobb szabású történeti művét, hanem a fiúi kötelesség is – ez a hagyományos Kínában rendkívül fontos kötelék volt, amely minden más felett állt.

I. e. 105-ben, a hároméves gyászidőszak leteltével Sze-ma Csient apja utódjaként kinevezték „nagy csillagásszá”. Így ő is bejáratossá vált az udvari levéltárba, és folytathatta a munkát. Valószínű, hogy i. e. 104-ben részt vett a híres Han-kori naptárreform kidolgozásában, amely egészen az i. sz. 20. század elejéig a kínai időszámítás alapja lett. Hivatali teendői mellett minden bizonnyal ezekben az években készítette el a Si-csi nagy részét.

I. e. 99-ben élete tragikus fordulatot vett. Li Ling, egy tehetséges kínai hadvezér, akit Csien nagyon tisztelt, vereséget szenvedett a hsziungnuktól és megadta magát, ahelyett, hogy az ilyenkor szokásos öngyilkosságot választotta volna. Az udvarban – az öregedő és egyre zsarnokibb természetű Vu-ti császár kegyeit keresve – mindenki Li Ling és hívei ellen fordult, Sze-ma Csien kivételével, aki kiállt Li mellett. Ezért súlyos büntetést kapott: „felségsértésért” halálra ítélték. Az ilyen ítéletet meg lehetett váltani pénzzel vagy azzal, hogy az elítélt alávetette magát a kasztráció rendkívül megalázó büntetésének. Mivel a Sze-ma család nem volt túl vagyonos, a pénzbeli megváltás szóba sem jöhetett. Az egyetlen megoldás, amellyel Csien megőrizhette volna méltóságát, az öngyilkosság lett volna. A történetíró nagy dilemmával került szembe: vagy megöli magát, s ezzel megőrzi méltóságát, de megszegi atyja iránti kötelezettségét (a Si-csi befejezését), vagy pedig kasztráltatja magát, hogy így legyen alkalma befejezni a munkát, de élete hátralévő részét megvetett heréltként éli le. Sze-ma Csien ez utóbbit választotta, a kínai történetírás és az egész világirodalom nagy szerencséjére. Utolsó éveiről keveset tudunk, annyi biztos, hogy ekkoriban fejezte be a Si-csit. Halála időpontját nem ismerjük.

 

Sze-ma C'ien: A történetíró feljegyzései (65. fejezet, A két Szun-ce és Wu K'i életrajza, Tokaji Zsolt fordítása)