Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Shiji (Si-csi)

A történetíró feljegyzései (Si-csi, Shiji) a legjelentősebb ókori kínai történeti munka. Szerzője Sze-ma Csien, a "kínai történetírás atyja".

A Si-csi igen terjedelmes munka, legelterjedtebb modern kiadása tíz kötetet tesz ki, és a szöveg mintegy félmillió írásjegyet tartalmaz. Célja szerint az egész – a kínaiak számára ismert – világ történetét tartalmazza a történeti idők kezdetétől (az ún. „Öt császár” korától) egészen a történetíró koráig, Han Vu-ti császár uralkodásáig.

Szerkezetét tekintve Sze-ma Csien újszerű megoldást választott: a korábban elterjedt kronologikus évkönyv vagy államonként összegyűjtött történetgyűjtemény helyett a rendelkezésére álló anyagot öt fejezettípusban dolgozta fel. Ezek a következők:

1-12. fejezet: „alapvető évkönyvek” (pencsi) . Ebben a részben Sze-ma Csien azoknak az uralkodóházaknak, illetve uralkodóknak a történetét tárgyalja, akik hatalmukat – legalábbis a hagyomány szerint – egész Kína felett gyakorolták. Alapvető évkönyv részletezi például a Hszia-, a Sang-, a Csou-dinasztia történetét, Csin állam históriáját a birodalomegyesítésig, és külön évkönyvet kapott Csin Si Huang-ti, majd a Han-dinasztia legtöbb császára.

13-22. fejezet: „táblázatok” (piao) . Címüknek megfelelően ezek a fejezetek időrendi táblázatokat tartalmaznak, amelyekben Sze-ma Csien az ország különböző részeiben történt események relatív és abszolút kronológiáját igyekszik tisztázni.

23-30. fejezet: „értekezések” (su) . Ebben a nyolc fejezetben a történetíró olyan általános témákat tárgyal esszé formában, amelyek nem illettek bele a többi fejezettípus időrendi keretei közé. Ilyen például az áldozatok, a folyók és csatornák, valamint a gazdasági intézkedések dinasztiákon átnyúló története. Sajnos az értekezések egy része töredékes, befejezetlennek tűnik.

31-60. fejezet: „örökletes házak” (sicsia) . Ez a harminc fejezet főleg a Csin-kor előtti fejedelmi családok történetét tárgyalja, vagyis az olyan családokét, amelyek – az alapvető évkönyvekben tárgyaltaktól eltérően – Kínának csupán egy meghatározott részében uralkodtak örökletes módon. Ez a rész tehát gyakorlatilag a Csou-kori fejedelemségeknek a története. Érdekes módon két olyan személyiség is külön fejezetet kapott ebben a részben, akik kevésbé illenek ide: az egyik Konfuciusz, aki, mint ismeretes, soha nem volt uralkodó, sőt valószínűleg még főhivatalnok sem; a másik Csen Sö, aki egyszerű parasztfelkelő volt, az első azok közül, akik fellázadtak a kínai császár ellen.

61-130. fejezet: „életrajzok” (liecsuan) . Ez a Si-csi legterjedelmesebb része, 70 fejezet tartozik ide. A liecsuanok nagy része egy-egy történelmi személyiség vagy személyek meghatározott csoportjának élettörténetét tartalmazza. Ugyanakkor a liecsuan tárgya nem csak személy lehet, ide tartoznak pl. az idegen, „barbár” népek is. Az életrajzok a Si-csi legolvasmányosabb fejezetei, az itt található történetek, anekdoták a későbbi irodalmi művek kimeríthetetlen forrásául szolgáltak. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Sze-ma Csien-féle – és általában a kínai – „életrajz” nemigen hasonlít a nyugati biográfiára. Célja nem az adott illető személyiségének és teljes élettörténetének bemutatása, hanem annak a személyiségtípusnak a jellemzése, amelybe az illető tartozott. Éppen ezért a kínai életrajzok nagy része nem ad átfogó képet a tárgyalt személyről: csupán a személy legfontosabb adatait (születési hely, felmenők), életének legfontosabb eseményeit, valamint az élettörténetben fordulópontnak tekintett eseményekhez kötődően egy-egy történetet, anekdotát tartalmaz. Ez utóbbit az életrajzírók nagyon gyakran egy-egy párbeszéd, szónoklat, esetleg levél egyenes idézésével beszélik el. A kínai történetírói hagyományban egy idő után uralkodóvá vált az írott források idézeteinek halmozása, de Sze-ma Csienre ez még nem jellemző: művét az teszi élvezetessé, hogy levelek, beadványok idézgetése helyett szereplőit drámai szituációkban, szinte színpadias hatást keltve ábrázolja.

Sze-ma Csien a Si-csi megírásakor mindenben a tényszerűségre törekedett, forrásait gondosan megválogatta, ugyanakkor a korai időkről természetesen nem állt megbízható forrás a rendelkezésére. Minél közelebb volt időben egy esemény Sze-ma Csien életéhez, annál megbízhatóbbnak tekinthető a Si-csi beszámolója. Ez azonban csak a tényekre, cselekedetekre vonatkozik, a párbeszédekre, beszédekre nem. Ez utóbbiak zömét valószínűleg a történetíró maga találta ki.

A Si-csi valószínűleg Kr. e. 109–91 között íródott. Hatása az utókorra felmérhetetlen: nemcsak a kínai ókor történelmének legfontosabb forrásaként szolgál, hanem nyelvezetében, szerkezetében és történetírói módszereiben is mintakép volt a későbbi kínai történetírók számára.

Salát Gergely
http://hu.wikipedia.org/wiki/Shiji

 

Sze-ma C'ien: A történetíró feljegyzései (65. fejezet, A két Szun-ce és Wu K'i életrajza, Tokaji Zsolt fordítása)