Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
nesztorianizmus
Kósa
Gábor: A nesztorianizmus a Tang-kori Kínában
Obrusánszky
Borbála: A nesztorianizmus elterjedése és szerepe a pusztai népeknél
Nestorius
más írásmóddal NESZTÓRIOSZ (szül. IV. sz. vége, Germanicia, Syria Euphratensis, Kis-Ázsia [ma Maras, Törökország] - megh. 451 k. Panapolisz, Egyiptom), konstantinápolyi pátriárka; Krisztus természetéről és személyéről alkotott nézetei miatt hívták össze 431-ben a második efezusi zsinatot. Tanításai nyomán alakult ki a keresztény eretnekség egyik legfontosabb válfaja, a nesztorianizmus. Néhány kisebb nesztoriánus egyház máig fennmaradt.
Élete és működése. Nestorius perzsa családban született, Antiochiában tanult, valószínűleg Teodor, mopszuesztiai püspök tanítványa volt. A közeli Szt. Euprepiosz-monostorban lett szerzetes, pappá szentelése után híres aszkétának, az ortodoxia ékesszóló hirdetjének tartották. Emiatt II. Theodosziosz keletrómai császár 428-ban konstantinápolyi pátriárkává nevezte ki. Működése legelejétől üldözte az eretnekeket, csupán a pelagiánusokkal volt elnéző.
Házi káplánjának, Anastasiusnak a prédikációja 428. november 22-én vitát robbantott ki, mert Máriát nem volt hajlandó Theotokosznak (Istenszülő) nevezni. Sokan megbotránkoztak, mivel ezt a kifejezést már régóta használták. Nestorius, akinek szintén voltak kétségei, karácsonykor előadás-sorozatba kezdett, amelyben maga is az „Istenszülő” megnevezés ellen érvelt. Szerinte ez a kifejezés kellő pontosítás nélkül Krisztus teljes emberségét látszik tagadni. Sokak szerint viszont Nestorius Krisztus istenségét tagadja, tehát csupán embernek tekinti, akit Isten a fiává fogadott. A kibontakozó vitában Nestorius ellenfelei Cirill alexandriai pátriárkában találtak szövetségest, aki széles körű mozgalmat szervezett, amely végül is Nestorius bukásához vezetett. Cirillt kétféle szándék vezette. Meg volt győződve, hogy Nestorius aláássa az igazi hitet, és ha nem fogadja el, hogy Mária Isten anyja, akkor Krisztus istenemberi egységét is elveti. Másrészt mint alexandriai pátriárka igyekezett csökkenteni a rivális konstantinápolyi főpap befolyását, amint közvetlen elődje, Theophilus is tette Aranyszájú Szent János esetében. A teológiai és a politikai megfontolások összefüggtek egymással.
Mindkét fél I. Celesztin pápához fellebbezett, akit már sértett Nestorius merészsége. Az egyházfő zsinatot hívott össze Rómába (430. aug.), ahol a Theotokosz szóhasználata mellett döntöttek. Nestoriustól elvárták, hogy tagadja meg nézetét, Cirillt pedig felhatalmazták, hogy hajtsa végre az ítéletet. Ennek alapján olyan provokatív anatémasorozatot állított össze Nestoriusnak, amelynek elfogadása megalázta, megtagadása viszont kiközösítette volna. Nestorius és követi riadót fújtak, és rábeszélték Theodosziosz császárt, hogy hívjon össze egyetemes zsinatot, amely reményeik szerint Cirillt ítélte volna el. A 431-ben összeült efezusi zsinaton azonban Nestorius reménytelen helyzetbe került Cirill taktikázása miatt.
Tanítását elítélték, őt magát pedig megfosztották hivatalától. Theodoszioszt rávették, hogy hagyja jóvá ezeket a döntéseket, ezután Nestoriust korábbi, Antiochiához közeli monostorába száműzték. Négyévi (431-435) sorvadozás után áthelyezték a líbiai sivatagban lévő Nagy-oázisba (ma el-Háridzsa), később pedig a felső-egyiptomi Panapoliszba küldték. Száműzetése idején írta meg a Damaszkuszi Heraklidész könyvét, amelyben tanítását akarta megvédeni, és életéről akart beszámolni. Ez az egyetlen tőle származó és fennmaradt írás (1895-ben fedezték fel szír fordításban).
Nesztorianizmus. Az egyház Nestoriust tartotta az egyik legnagyobb krisztológiai eretneknek, irányzatát pedig a nevéről nesztorianizmusnak nevezik. Az efezusi (431) és a khalkédóni zsinat (451) egyaránt elítélte, azt állítván, hogy ragaszkodása Krisztus teljes emberi természetéhez két személlyé különíti el őt, akik közül az egyiknek emberi, a másiknak pedig isteni természete van. Az ortodox krisztológia is azt állítja, hogy Krisztusnak két természete van, egy isteni és egy emberi, de ezek kifejezhetetlenül egyesülnek egy személyben. A vád szerint a nesztorianizmus oly erősen hangsúlyozza a két természet teljességét, hogy két külön személyt feltételez, akiket csak lazán kapcsol össze erkölcsi egységük. A nesztorianizmus azt tartja, hogy az isteni Ige a megtestesülésekor lépett kapcsolatba egy teljes, függetlenül létező emberrel. Krisztust inkább Istentől ihletett embernek mutatja be, mint istenembernek. Az V. századtól a keresztény egyház minden fontosabb irányzata elítélte a nesztorianizmust, és azt vallotta (amit lényegében Nestorius is), hogy Krisztus egyetlen személy, aki egyszerre teljességgel emberi és teljességgel isteni. Így a nesztoriánus egyház sem felel meg a róla alkotott hagyományos képnek, bár tiszteletben tartja Nestoriust, és nem fogadja el a Theotokosz cím használatát Máriával kapcsolatban.
Kérdéses, hogy maga Nestorius valaha is tanított-e vagy akart-e tanítani olyasmit, amivel vádolták. Valójában visszautasította a neki tulajdonított nézeteket, így Cirill támadása félreértésen alapult. Az a tény, hogy Nestorius a megtestesült Krisztus tökéletes egységét vallotta, és elvetette azt a feltételezést, hogy benne egymás mellett két személy létezett, azt mutatja, hogy egyfajta egyházpolitikai cselszövés áldozatának kell tekinteni. Türelmetlen személyisége és durván provokatív retorikája azonban hozzájárult ahhoz, hogy lett a vesztes a két nagy pátriárka versengésében.
Amit Nestorius valóban tanított, az a proszopikus egység volt. A görög proszopon kifejezés külső, osztatlan megnyilatkozást vagy bemutatást jelent egy személy esetében, ami kiterjeszthető más dolgok révén, például egy festő proszoponjához tartozik az ecsete is. Így használta Isten Fia megnyilatkozásában az emberségét, tehát embersége a proszoponjához tartozott, ez volt megmutatkozásának egyetlen eszköze.
A nesztorianizmust a Római Birodalmon belül felszámolták, annak határain kívül azonban fennmaradt. A perzsiai keresztény egyház elfogadta, hogy uralkodóik védelmét élvezhessék, hiszen vallásukat üldözték az ellenséges rómaiak. A nesztorianizmus a mai napig létezik, bár kevés követője maradt. Csoportjai Irakban, Iránban, Indiában, Szíriában, Észak- és Dél-Amerikában működnek.
nesztoriánus
a Kis-Ázsiában és Szíriában létrejött nesztorianizmus híve. Ez a keresztény szekta azután alakult ki, hogy az efezusi (431) és a khalkédóni zsinat (451) elítélte Nestorius konstantinápolyi pátriárkát és tanításait. A nesztoriánusok azt hangsúlyozták, hogy Krisztus isteni és emberi természete független egymástól. Az utóbbi évszázadokban a nesztoriánusokat a Keleti Egyház egyesíti (kb. 170 000 nesztoriánus keresztény él Irakban, Szíriában és Iránban).
Az efezusi zsinaton azért közösítették ki Nestoriust, mert elutasította, hogy Szűz Máriát Theotokosznak (Istenszülő) nevezzék, mondván, hogy ezzel veszélyeztetik Krisztus emberi természetének valódiságát. Miután 489-ben egy császári rendelet bezárta az edesszai teológiai iskolát, ahol a nesztoriánusok összegyűltek, a hívek áttelepültek Perzsiába. Szellemi központjuk az újonnan alapított niszibiszi iskola lett, amely folytatta a legjobb edesszai hagyományokat. Az V. század végére hét metropolitai fegyházmegye jött létre Perzsiában, valamint több püspökség Arábiában és Indiában.
Perzsia arab meghódítása (637) után a kalifátus különálló vallási közösségnek ismerte el a Keleti Egyházat, és jogi védelmet nyújtott neki. A nesztoriánus tudósok kiemelkedő szerepet játszottak az arab kultúra kialakításában, egyházuk több mint három évszázadon át virágzott, majd elvilágiasodott, és elveszítette vezető szerepét a kultúrában. A X. század végére 15 metropolitai főegyházmegye alakult ki a kalifátusban, és további öt külföldön, például Indiában és Kínában. A nesztoriánusok száma Egyiptomban is megszaporodott, Kínában pedig a VII. századtól a X. századig működött nesztoriánus közösség. Közép-Ázsiában egyes tatár népeket szinte teljesen megtérítettek, így a kereszténység csaknem a szibériai Bajkál-tóig jutott el. A mongol birodalmat felkereső nyugati utazók jól szervezett nesztoriánus egyházat találtak ezen a vidéken, még a nagy kán udvarában is. Miután azonban a XIV. században Timur Lenk hadjáratai szinte az egész Keleti Egyházat megsemmisítették, csak néhány iraki városban maradtak fenn nesztoriánus közösségek, ill. Kurdisztán területén, a Tigris folyó, valamint a Van- és az Urmia-tó között, Törökország és Irán határán.
A nesztoriánusok egy része 1551-ben egyesült Rómával; a katolikus hitre térő nesztoriánusokat azóta „káld”-nak nevezik. Ők saját keletszír liturgiájukat gyakorolják a Káldeus Katolikus Egyházon belül. Az eredeti nesztoriánusokat asszíroknak nevezik. Az ún. tamás-keresztények közül kikerült indiai nesztoriánusok szintén egyesültek Rómával (1599), majd kettészakadtak. Egy részük az antiochiai szír ortodox (jakobita) pátriárka híve lett (1653). 1898-ban az iráni Urmiában egy csoport nesztoriánus püspöke vezetésével az orosz ortodox egyházhoz csatlakozott.
Kósa
Gábor:
A nesztorianizmus a Tang-kori Kínában
http://www.vigilia.hu/2004/7/kosa.htm
Kósa Gábor (1971-) az ELTE BTK Kelet-ázsiai Tanszékén és a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán oktat. 1997-ben szerzett diplomát az ELTE BTK angol–kínai szakán.
A nesztorianizmus kínai története jól elkülöníthetően két, egymástól lényegében független korszakra osztható: a Tang- (Kr. u. 618–907) és a Yuan-dinasztia (Kr. u. 1279–1368) korabelire. Mint majd látni fogjuk, a Tang-kor végén a nesztorianizmus kiszorult Kínából, és a mongol Yuan-kor alatt a Tang-kori állapotoktól teljesen függetlenül újra bevezetésre került, így mindkét korszakbeli történetét önmagában lehet, sőt érdemes vizsgálni. Ezt a szétválasztást egyébként az is indokolttá teszi, hogy a két korszak nesztorianizmusára vonatkozó emlékek más természetűek: míg a Tang-korból számos kínai nyelvű nesztoriánus mű, illetve rávonatkozó forrás áll rendelkezésünkre, addig a Yuan-kori forrásaink között a kínai nyelvűek helyett inkább a nyugati beszámolók játszanak fontosabb szerepet.
A következőkben tehát kizárólag a nesztorianizmus Tang-kori történetét vizsgálom. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy a kereszténység kínai történetét miért egy eretnekségként számon tartott vallási alakulat bemutatásával kezdjük. A válasz igen egyszerű: a kereszténység üzenetét első alkalommal a nesztoriánus térítők hozták Kínába, hogy azután őket, jóval később mások is kövessék. Ami a nesztorianizmus eretnek jellegét illeti, két megjegyzést érdemes tenni. Egyrészt, habár a nesztorianizmus az Epheszoszi (431) zsinattól fogva eretnekségnek számít, a 433-as kompromisszum és a Khalkédóni zsinat (451) valamelyest csökkentett ezen zsinat határozatainak élén. Így a nesztorianizmus nem sorolható teljes mértékben és egyértelműen az olyan típusú eretnekségek közé, mint például az arianizmus vagy a manicheizmus,1 bár hangsúlyozni kell, hogy legismertebb tétele szemben áll a katolikus egyház álláspontjával: ,,Az egyház vallja, hogy Mária valóban Istenszülő (Theotokosz).,,2 Másrészről a korabeli nyugati dogmatikai viták és nézetkülönbségek a kereszténység alapjait sem ismerő Kína szempontjából nyilvánvalóan nem voltak érzékelhetőek, ennek tudatában pedig a nesztoriánus térítők ezen különállásukat egyáltalán nem hangsúlyozták, így Kínában, mint ezt látni fogjuk, nem a nesztorianizmus, hanem az evangéliumok üzenete jelent meg.3
A következőkben Nesztoriosz és a nesztorianizmus keleti elterjedésének rövid bemutatása után a kínai források alapján vázolom Kínába való megérkezését és kínai történetét, majd rátérek a kínai nyelven írt nesztoriánus művek ismertetésére. Jelen leírásban igyekszem minél nagyobb mértékben az eredeti forrásokat idézni, mivel a nyilvánvaló nyelvi nehézségek miatt ezek talán kevéssé hozzáférhetők a szélesebb olvasóközönség számára.
Nesztoriosz (Kr. u. 381–451) a szír Germaniciában született Kr. u. 381-ben, és 428-ban II. Theodosziosz nevezte ki Konstantinápoly pátriárkájának. Antiokhiában tanult, talán Mopszvesztai Theodórosztól is, és rendkívül határozottan lépett fel a korabeli eretnekségekkel szemben (például arianizmus). Kinevezésének évében Nesztoriosz több beszédében is helytelenítette az akkorra már igen népszerűvé vált theotokosz (Istenszülő) kifejezést.4 Nesztoriosz lényegében a két természet összemosását látta ebben a terminusban, hiszen ,,a teremtmény nem szülheti meg a teremtetlent,,. Ennek és az anthrópotokosz (Emberszülő) kifejezésnek feloldását a chrisztotokosz (Krisztusszülő) jelzőben vélte megtalálni.5 Későbbi ellenfele, Alexandriai Kürillosz (Kr. u. 380–444) viszont úgy vélte, hogy Nesztoriosz az isteni és az emberi személy egyesülését tagadja.
Itt hozzá kell tennünk, hogy a fenti, gyakran Nesztoriosznak tulajdonított kritikát valójában nem ő, hanem inkább a mögötte álló antiokhiai iskola fogalmazta meg. Nesztoriosz és Kürillosz szembenállásában nem két teológus ellentéte, hanem két, nagy hagyományokkal rendelkező iskola, az alexandriai és az antiokhiai iskola különbségei nyilvánultak meg. Míg az antiokhiai iskola Apollinarisszal és az ariánusokkal szemben a düofizitizmus, azaz Krisztus isteni és emberi természetének önálló teljességét és egyben megkülönböztetését hangsúlyozta,6 addig az alexandriai teológusok a két természet egységét és egymást áthatását állították előtérbe.7
A sokakban felháborodást kiváltó kritika legfőbb opponense tehát az alexandriai pátriárka, Kürillosz volt. Mindkét fél I. Celesztin pápához folyamodott a dogmatikai vita eldöntése érdekében, így 431-ben összehívták az Epheszoszi zsinatot. A János által vezetett antiokhiai küldöttség megérkezése előtt a zsinat kimondta Nesztioriosz tanításának eretnek jellegét, őt magát letette, és száműzte Antiokhiába, majd Egyiptomba, ahol 451-ben meghalt.8
Az Epheszoszi egyetemes zsinat után Alexandriai Kürillosz így ír Nesztoriosznak címzett második levelében: ,,Nem úgy volt ugyanis, hogy először valamiféle közönséges ember született a Szűztől, és azután ebbe az emberbe leereszkedett az Isten Igéje, hanem az anyaméhben egyesülve a testtel, test szerint születettnek mondjuk, mint aki saját testének nemzésére, mint sajátjára formál jogot. (...) Így a szent Atyák nem haboztak a szent Szüzet Istenszülőnek nevezni, nem úgy, mintha az Ige természete vagy az ő istensége eredetének elvét a szent Szűztől vette volna, hanem úgy, hogy tőle vette azt a szent testet, amelyet értelmes lélek teljesített ki; ezzel a testtel egyesült hiposztázis szerint az Isten Igéje, ezért test szerint születettnek mondjuk. Ha valaki nem vallja, hogy Isten valóságos Emmanuel, minek következtében a szent Szűz Isten Anyja, (mert test szerint szülte Isten testté lett Igéjét), legyen kiközösítve.,,9
Ebben a levélben érzékelhető határozott hangnem ellenére két évvel később egyfajta kompromisszum jött létre Kürillosz és Nesztoriosz álláspontja között, elsősorban az Epheszoszi zsinatra később érkező antiokhiai küldöttség ellenszinódusának határozatai alapján.10 Ezen dogmatikai kompromisszum ugyanakkor nem jelentette Nesztoriosz rehabilitálását (sőt megerősítették elítélését), a vele tartók pedig kénytelenek voltak megválni egyházi pozíciójuktól, bár Kürillosz visszavonta két évvel korábban írt, harmadik leveléhez csatolt tizenkét anatematizmusát.
A 451-es Khalkédóni zsinat bizonyos szempontból mindkét álláspontban talált kivetnivalót, de maga Nesztoriosz abban a tudatban halt meg 451-ben, hogy a zsinat neki adott igazat Kürillosszal szemben. Khalkédón a következőket mondta ki: ,,Az idők előtt istensége szerint az Atyától való szülött, ugyanő a végső napokban értünk és a mi üdvösségünkért, a Szűz és Istenszülő Máriától [ek Mariasz tész parthenou tész theotokou] született és embersége szerint, egy és ugyanaz a Krisztus, Fiú, Úr, Egyszülött a két természetben [en düo phüszeszin] változás nélkül, keveredés nélkül, megkülönböztethetetlenül és elszakíthatatlanul lett ismertté, az egyesülés által nem szüntetve meg a természetek különbözőségét, sőt megőrizve mindkét természet sajátságait, egy személybe [eisz hen proszópon] és egy valóságba [mian hüposztaszin] összevonva, nem két személyre osztva és elkülönítve, hanem egy és ugyanazon szülött Fiút Isten-Igét valljuk, az Úr.,,11 A határozat egy időben igyekezett kiküszöbölni a monofizita álláspont (,,változás nélkül, keveredés nélkül,,), illetve a düofizita megközelítés (,,megkülönböztethetetlenül és elszakíthatatlanul,,) szélsőséges véleményeit, és egységet teremtett a keleti és nyugati teológia között.
Miután a Római Birodalomból kiszorult a nesztorianizmus, kelet felé kezdett terjeszkedni: Arábia, Perzsia és a belső-ázsiai térségek után elérte Kínát is.12 Ezekben az időkben Niszibisz és Tur Abdin volt a fő központjuk, míg a Selyemút mentén Merv és Szamarkand.13 A vallások terjedésének egyik hagyományos módja, a kereskedelem a nesztorianizmus esetében is fontos szerepet játszott, hiszen mind a szárazföldi (Selyemút, Belső-Ázsia), mind pedig a tengeri (Arab-félsziget, India) utakon terjesztették. Habár az iszlám megjelenése éppen ezeken a területeken radikálisan megváltoztatta a nesztorianizmus pozícióját, igen népszerű maradt az 1300-as évekig. A Mongol Birodalom lehanyatlásával azonban végleg eltűnt a színről, bár dogmatikai álláspontja egyes modern teológiai rendszerekben újra felbukkanni látszik.
A Tang-kori Kína a kereskedelem aranykora volt, melyet expanziós törekvéseinek és sikereinek, illetve az ezzel együtt járó nyitottságnak köszönhetett, hiszen a Selyemúton keresztül ebben az időszakban a korábbiakhoz képest sokkal közelebb került az eurázsiai térség nyugati részeihez. Míg az ún. Hat Dinasztia kora (Kr. u. 221–589) két új típusú vallási ,,forradalmat,, hozott (a buddhizmusét és az ún. ,,vallásos taoizmusét,,), addig a Tang-korban a császári udvar - a buddhizmus, illetve a taoizmus dominanciáját mindvégig megőrizve - jól láthatóan igen nyitott volt a Kína későbbi történelme szempontjából kisebb hatással bíró, de más kultúrák számára meghatározó jelentőségű vallásokra, mint a zoroasztrianizmus, a judaizmus, a manicheizmus, az iszlám, vagy éppen a nesztorianizmus. Habár Kína egész történetében megmaradt a konfucianizmus, taoizmus, buddhizmus és népi vallásosság különböző arányban érvényesülő primátusa, Kína szempontjából kevéssé meghatározó, fent említett vallások történetében a kínai tartózkodásuk sok szempontból igen izgalmas állomás. Itt elegendő, ha a chang’ani zoroasztriánus templomokat, a Fujianben a 16. századig fennmaradó manicheizmust, vagy azt a kaifengi zsidó közösséget említjük, amelynek tagjaival a magyar Lóczy Lajos még a 19. század végén találkozhatott.
A nesztorianizmus kínai elterjedése tehát a Selyemúton keresztül intenzív kereskedelmet folytató virágzó birodalom akkori nyitottságának, ezen belül a nesztorianizmus korabeli fellegvárának számító Iránnal ápolt diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatainak volt köszönhető. Taizong császár (uralk. Kr. u. 635–649), aki az első keresztény térítőt fogadta, i. sz. 638-ban a következő császári dekrétumot adta ki: ,,A Zhenguan uralkodói korszak tizenhetedik évének hetedik hónapjában a császári határozat így rendelkezett: Az Útnak [Dao] nincs állandó elnevezése, a bölcsességnek sem örök a megjelenési formája, (hanem) az adott helynek megfelelően kell igazítani a tanítást, hogy az érző lények megmentését szolgálja. A perzsa Aluoben messziről érkezett (Kínába) szent könyveivel és tanításával, hogy ezeket bemutassa fővárosunkban. Alaposan megvizsgáltuk tanainak mondanivalóját: eredendően titokzatos és békességet árasztó, az élet és a tökéletesedés alapjait határozza meg, a világ megmentését szolgálja és az emberek hasznára van. (E tanítást) terjeszteni kell az Égalattiban, így Yining kerületben épüljön egy templom huszonegy állandó szerzetessel.,,14
A következő történeti jellegű híradás mintegy száz évvel későbbről származik, ami a kínai viszonyok között nem a kereszténység eltűnését, hanem az állammal való konfliktusmentes kapcsolatát jelenti. 745-ben Xuanzong császár (uralk. Kr. u. 712–755) a következőképpen fogalmaz a Daqinból (az egykori Római Birodalom keleti részéről) származó, de Kínába Perzsiából érkező vallással kapcsolatban: ,,A szentkönyveken alapuló perzsa vallás eredetileg Daqinból származik. Térítők hozták el (hozzánk), és már régóta terjed a Középső Birodalomban [Kínában]. Mikor templomot építettek (számára), ezt a nevet [perzsa] adták neki. Mivel azonban az emberek számára rá akarunk mutatni (e vallás) eredetére, így a két fővárosban [Chang’anban és Luoyangban] található Perzsa templom [Bosi si] elnevezés változzon Daqin templomra [Daqin si]. (Ezt a rendelkezést) az Égalatti minden fő- és alprefektúrájában alapított (nesztoriánus templommal kapcsolatban) be kell tartani.,,15
A névváltoztatásra egyébként minden bizonnyal azért volt szükség, mivel időközben kettő, valóban Perzsiából származó vallás érkezett és terjedt el Kínában (zoroasztrianizmus, manicheizmus), így szükségessé vált az ezektől való megkülönböztetés.16 A fenti császári dekrétumból kiderül, hogy az első templom óta számos újabb templom épült a fővárosban és vidéken egyaránt, ami a nesztorianizmus állandó császári támogatását látszik igazolni.17 Ezt ugyanakkor nemcsak a hivatalos kínai történetírás, hanem a kínai nyelvű nesztoriánus szövegek is alátámasztják, hiszen a későbbiekben még részletesebben bemutatandó ún. Nesztoriánus Sztélé hosszasan kitér a Tang császároknak a nesztorianizmus támogatásában betöltött elévülhetetlen szerepére, így a felirat röviden és általánosan, de említi Taizong (635–649), Gaozong (649–683), Xuanzong (712–755), Suzong (756–762) és Daizong (762–779) császárok ilyen irányú érdemeit.18 Az alapvetően hézagmentesen illeszkedő uralkodási korszakok felsorolásából feltűnően hiányzik a 684 és 712 közötti időszak említése. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a kínai történelem egyetlen császárnője, Wu Zetian éppen az adott időszakban átmenetileg ,,felfüggesztette,, a Tang-házat és egy önálló dinasztiát (Zhou) alapított. A 705-ös Tang-restauráció után természetesen egyetlen Tang császár sem nézte jó szemmel a császárnő ezen ,,forradalmi,, kísérletét, így a sztélé írója, aki állam és egyház viszonyát jól láthatóan a legszorosabbra igyekezett fűzni, még csak az említés szintjén sem akart kitérni a nesztorianizmusnak ezen időszak alatti helyzetére.
A nesztorianizmus 7–8. századi kiváló helyzete a 9. század elején kezdett megváltozni. Egyrészt a többi kisebb valláshoz hasonlóan a nesztoriánusok száma, úgy tűnik, jelentősen csökkent: ,,A különféle barbárok között, akik (Kínába) jöttek, voltak manicheusok, Daqinból valók [nesztoriánusok] és a Mennyei Szellemet (tisztelők) [zoroasztriánusok]. E háromfajta barbár (vallás) templomainak száma annyit sem tesz ki, mint a mi buddhista templomaink száma egy kisebb városban.,,19
Az idegen vallásokkal, ezen belül elsősorban a buddhizmussal szembeni ellenérzés odáig jutott, hogy a császári udvar 843-ban a manicheizmust, majd 844–845-ben a buddhizmust és más vallásokat is megpróbált a legteljesebb mértékben visszaszorítani: 4600 kolostort bezártak, 260 500 szerzetest és szerzetesnőt térítettek vissza a világi életbe, 40 000 kisebb templomot és szentélyt semmisítettek meg, ugyanakkor 3000 nesztoriánus és zoroasztriánus templomot is leromboltak.20 845-ben ,,Daqin [nesztoriánus] és muhufu [zoroasztriánus] idegen papokat, több mint 3000 embert kényszerítettek, hogy térjenek vissza a világi életbe, és ne zavarják össze a kínai szokásokat,,.21
Az idegenek sorsa azonban a 845-ös üldözések lecsillapodása után sem fordult jobbra. 878-ban például a különböző vallású kereskedőket vonzó egyik legfontosabb kikötőben, Kantonban hatalmas méretű mészárlásra került sor, mely egyebek közt a nem kínai vallásúak (köztük a nesztoriánus keresztények) ellen irányult. Az arab Abu Sa’id, aki más utazók elbeszéléseit gyűjtötte össze, egy bizonyos Sulayman beszámolója szerint így rögzítette az eseményeket: ,,A királyi [császári] családon kívülről megjelent egy Banšu nevű személy [Huang Chao]. (...) A mohóság olyannyira rabul ejtette, hogy az egyik kínai város, Khanfu [Kanton] felé vette útját. Ez az a város, ahová az arab kereskedők is (szívesen) tartanak. A tenger és közötte csak néhány nap hosszat tart az utazás, egy nagy folyó mellett fekszik, ahol a víz (mindig) friss. A (város) lakói szembeszálltak vele, ő [Huang Chao] hosszú ideig ostromolta, amikor 264-ben [877. szept. 13. – 878. szept. 13] győzedelmeskedett felette. Akkor aztán kardélre hányta a (város) lakóit. Azok, akik tanúi voltak mindennek, azt mondják, hogy a kínai lakosokon kívül 120 000 muszlimot, zsidót, (nesztoriánus) keresztényt és (zoroasztriánus) mágust ölt meg, akik abban a városban éltek és kereskedtek. E négy vallás (híveinek) pontos száma azért tudható, mivel a kínaiak számuk (alapján) adóztatták őket.,,22
Mivel a nesztorianizmus követői elsősorban nem kínaiak voltak, továbbá az egész egyház a kolostori központok köré szerveződött, így nem csodálkozhatunk, hogy az üldözések miatt ez utóbbiak felszámolásával a nesztorianizmus maga is viszonylag hamar eltűnt Kínából. A 10. századi an-Nadim például Kitab al-Fihrist című művében a következőképpen írja le a 10. századi körülményeket: ,,A 337. évben [Kr. u. 987] (Baghdad) keresztény kerületében, a templom mögött (én, an-Nadim) találkoztam egy Najran nevű szerzetessel, akit hét évvel azelőtt a keresztények küldtek Kínába öt másik pappal. (...) Az útjáról kérdezősködtem, mire elmondta, hogy a kereszténység Kínában eltűnt, a helybeli keresztények így vagy úgy meghaltak, az általuk használt templomokat lerombolták, és csak egyetlen keresztény maradt az egész országban. Ez a szerzetes, mivel senkit sem talált, akinek (szertartásával) bármilyen haszonnal szolgálhatna, gyorsabban tért haza, mint ahogy kiment.,,23
A nesztorianizmus tehát a 638–843 közötti időszakban igen sikeresen terjedt Kínában, a 845-ös nagyméretű üldözéseket azonban nem élte túl, így a 10. századra teljesen eltűnt, és csak az idegen vallásokat erőteljesen felkaroló Yuan-dinasztia alatt jelent meg újra Kínában. Mint említettük, erről az időszakról itt most nem szólunk,24 ehelyett következzék a Tang-korban született kínai nyelvű nesztoriánus írások rövid bemutatása.
A fenti történeti jellegű forrásokon kívül a kínai nesztorianizmusról természetesen maguk a kínai nyelven írt művek tudósítanak. Összesen kilenc szöveg áll jelenleg rendelkezésünkre. A következőkben néhány részlettel együtt tömören ezeket mutatom be.25
A legismertebb és sok szempontból a legfontosabb az ún. Xi’ani Sztélé vagy Nesztoriánus sztélé, melynek feliratát 781-ben egy Jingjing (Ádám) nevű szerzetes írta A Nesztorianizmus Középső Birodalombeli Elterjedéséről – Dicshimnusz Előszóval (Jingjiao liuxing Zhongguo song bing xu) címmel. Miután 1623-ban (vagy 1625-ben) felfedezték a sztélét, eredetisége körül igen nagyszabású és hosszú vita bontakozott ki, melyben olyan közismert személy is részt vett, mint Voltaire. Mivel a kereszténység ilyen régi jelenléte Kínában rendkívüli jelentőségű volt a 17–19. századi hittérítők számára, így a sztélének nyugati nyelven igen sok fordítása született, az első latin fordítása például nem sokkal felfedezése után, 1625-ben.26
Az 1800 írásjegyet tartalmazó sztélé tematikailag jól megkülönböztethető egységekre tagolódik: egy dogmatikai jellegű bevezetés után a nesztorianizmus kínai történetét (Kr. u. 635–781) vázolja fel, majd az adományozó dicsérete után a két téma a Tang-kori buddhista mintáknak megfelelően versformában megismétlődik, végül kínai és szír nyelven nesztoriánus püspökök és papok listája zárja a feliratot. Az utalásokban és homályos megfogalmazásokban bővelkedő szöveg szól a világ teremtéséről, az ember bűnbeeséséről, továbbá utalás történik huszonhét szent könyvre. A következőkben az első, dogmatikai részből közlök néhány részletet, hogy érzékeltessem, hogyan próbálták a 8. századi Kínában megismertetni a keresztény gondolatokat a nyilvánvalóan más kultúrában felnőtt kínaiakkal. A többi, még idézendő szöveghez hasonlóan cikkem jellege itt sem nyújt lehetőséget arra, hogy akár csak a legszükségesebb kommentárokat is fűzzem a szöveghez, így itt természetesen pusztán figyelemfelkeltésről lehet szó.27
,,Ó, Örökké Igaz és Békés, a Kezdetek Előtti, Kezdetnélküli! Végtelenül Szellemi és Kötöttségektől mentes, mindeneken túli Csodálatos Létező! Aki csodálatos hatalmával végbevitte a teremtést, aki a szenteket csodálatossá tette a Kezdet Fenségével, a Háromszoros Egység Csodálatos Teste, ő vajon nem Aluohe [Elohim], a Kezdetnélküli, Igaz Úr? (...) Megalkotta a tízezer létezőt, majd létrehozta az első embert, különleges jósággal és harmóniával ruházta fel, és hatalmat adott neki minden felett (a világban). (Az ember) alapvető természete szenvedélymentes és önzetlen volt, szíve pedig egyszerű és vágyak nélküli. Suodan [Sátán] (azonban) hamis cselvetéssel felcicomázta egyszerű alaptermészetét. (...) Mikor (az emberek) vakságukban elvesztették az utat, már régóta eltévedtek és képtelenek voltak visszatérni, ekkor a Hármas Egység egyik személye, a Messiás, a Fényes Fenség, elrejtve valóságos fenséges hatalmát, az emberhez hasonlatossá válva megjelent a világban. Egy égi szellem [angyal] jelentette be az örömhírt, egy szűz pedig megszülte a Szentet Daqinban [a Római Birodalom keleti részén], egy fényes csillagkép jelezte a kedvező (eseményt), a perzsák pedig a fényességet látva, hódolati ajándékokkal mentek oda. Beteljesítette a huszonnégy szent által mondott régi törvényt. (...) Az életet megnyitotta és eltörölte a halált. A fényes napot fenntartotta, hogy lerombolja a sötétség birodalmát. (...) Tanítása szerint vízben és Szélben [Szentlélekben] fürdünk, hogy lemossuk a felesleges cicomákat és (újra) egyszerűek és tiszták legyünk. Jelként a keresztet visszük magunkkal. (...) Minden hét napban egyszer húsnélküli áldozatot mutatunk be, mellyel megtisztul szívünk és visszatérünk az eredeti egyszerűséghez.,,
A dunhuangi barlangokban talált számos munka közül mintegy nyolc nesztoriánus tartalmú. A Zunjing című szöveg szerint a Xi’ani Sztélé szerzője, Jingjing harminc keresztény művet fordított kínaira. Az egyik ilyen dunhuangi szútra a Jézus Messiás-szútra (Xuting Mishisuo jing), melyet Kr. u. 635–638 között írhatott Aluoben. A nesztoriánus szöveg beszél a bűnbeesésről, a Tízparancsolatról, és a Szűztől való születéstől a kereszthalálig röviden összefoglalja az evangéliumok történetét.
,,Az Égi Fenség örökösen a Nyugalom és Béke Honában tartózkodik, de minden emberi tettet ismer. A világban élő emberek közül ki ismeri a szél mozgását? Pusztán a hangját hallják, de alakját nem látják. (...) Az emberek azt mondogatják: »Miért nem látjuk az Égi Fenséget?« De hogyan is láthatnák a bűnben lévő emberek az Égi Fenséget? Az Ő teste nem azonos a miénkkel, hogyan is láthatnák? Senki sem mehet az Ő közelébe, csakis az erényekben és tettekben kiválók. (...) Minden rossz valamilyen okból következik, a korábban elkövetett tettek gyümölcse, mindenki gondolja át tehát tetteinek következményét. Az Égi Fenségnek sokat kellett szenvednie ahhoz, hogy a lényeket (elesettségükből) talpra állítsa. (...) Az első (parancsolat), hogy szolgáld az Égi Fenséget. A második, hogy szolgáld a Szent Feljebbvalót [a császárt]. A harmadik, hogy szolgáld apádat és anyádat. (...) A negyedik fogadalom [parancsolat], hogy ha megkaptad a parancsolatokat, akkor minden emberi lény felé jószívű légy, senkivel szemben sem lehetsz gyűlölködő vagy gonosz. Az ötödik fogadalom, hogy ne ölj meg más embert, és ne is vegyél rá senkit arra, hogy azt tegye, mert mindenki élete ugyanannyit ér. A hatodik fogadalom, hogy ne paráználkodj más ember feleségével. (...) A hetedik fogadalom, hogy ne lopj. A nyolcadik az, hogy ne kívánd meg más ember pénzét, vagyonát, gazdagságát, földjét, házát vagy szolgáit. A kilencedik fogadalom, hogy ne forralj tervet az ellen, akinek szép felesége és gyermeke, sok pénze vagy díszes háza van. A tizedik parancsolat, hogy más vagyonával vagy pénzével ne szolgáld az Égi Fenséget. Ezeken kívül még sok egyéb különböző (előírás) van: Nem szabad becsapni a gyenge embert. Ha egy szegény gyermeket látsz, ne fordíts neki hátat. Ha ellenséged éhezik, bőven adj neki enni és inni, és ne törődj ellenségeskedésetekkel. (...) A Mennyei Fenség elküldte a Hűvös Szelet [Szentlelket] egy szűzlányhoz, akit Moyannek [Máriának] hívtak. A Hűvös Szél a Mennyei Fenség elképzelése szerint behatolt a nő hasába, miután Moyan terhes lett. (...) Moyan ezután egy fiúgyermeket szült, akit Yishunak [Jézusnak] hívtak, és akinek az apja az imént említett Hűvös Szél volt. [...] Mikor Yishu Mishihe [Jézus Messiás] megszületett, az Égen és a földön fényes jelek mutatkoztak. Egy kocsikerék nagyságú, új csillag jelent meg az Égen, és fényesen világított a Mennyei Fenség (születése) helyén. Az Egyetlen ekkor született meg Fulin országnak [a Római Birodalom keleti részének] Wulushilian [Jeruzsálem] nevű városában. A Messiás öt év után már beszélt, és a sokaságot arra tanította, hogy jót cselekedjen. Tizenkét éves elmúlt, amikor egy szent helyhez ment, melyet Shunannak [Jordánnak] hívtak, hogy ott (új) nevet kapjon Guhunnál [Jánosnál] a bemerítkezéskor. A Messiás először tanítványként jelent meg (Jánosnál), aki a sivatagban lakott, és születésétől fogva nem ivott bort, nem evett húst, csak nyers ételeket és vadmézet fogyasztott. Akkoriban sokan voltak, akik Jánost tisztelték és előírásait megfogadták. Akkor János azt mondta a Messiásnak, hogy merítkezzen meg a Duonanban [Jordánban]. Miután a Messiás bement a vízbe, megmerítkezett és kijött a vízből, a Hűvös Szél [Szentlélek] az Égből eljött mint egy galamb, ráült a Messiásra, a levegőből pedig ez hallatszott: »A Messiás az Én fiam. Minden lény engedelmeskedjen az ő parancsolatainak és tegyen jót.« (...) A Messiásnak ezután tizenkét tanítványa lett, és szenvednie kellett. A halottak újra éltek, a vakok visszakapták látásukat, a testük színében elváltozottak [leprások] (sebei) lassan behegedtek, a betegek azonnal meggyógyultak, a démonok által megszállottakból kiűzetett a gonosz, a bénák pedig különösen [csodálatosan] talpra álltak. A különféle betegségekben szenvedők mind a Messiást keresték fel, hogy megérinthessék »szerzetesi ruháját«, amitől azon nyomban meggyógyultak. (...) Mikor harminckét éves elmúlt, a gonosz dolgokat művelők a nagy király, Piluodusi [Pilátus] elé mentek, és azt mondták neki, hogy a Messiás halálbüntetést érdemel. (...) Pilátus (magában) így ítélte meg (a helyzetet): »Arról az emberről, aki (állítólag) halálbüntetést érdemelne, még csak nem is hallottam, nem is láttam őt, így aztán nem kell őt halállal büntetnem. Ezt az ügyet döntsék el a rossz karmával rendelkezők.« Így szólt tehát (a vádlókhoz) a nagy király: »Én nem ölethetem meg ezt az embert.« A gonosz karmával rendelkezők pedig azt mondták: »Ha ez az ember nem hal meg, akkor mi lesz férfiainkkal és asszonyainkkal?« Pilátus vizet kért, megmosta benne a kezét, és így szólt a rossz karmával rendelkezőkhöz: »Én tényleg nem ölethetem meg ezt az embert.« A gonoszok ismét és ismét kérlelték, így végül mégiscsak meg kellett öletnie. A Messiás feláldozta magát ezekért a gonoszokért és minden emberért a világon. (...) A gonoszok megragadták a Messiást és egy elhagyatott helyre vitték, melynek neve Qiju [Golgota] volt, majd hozzákötözték egy fához két útonálló közé. Amikor a fához kötözték, öt óra volt, a hatodik böjti nap. Mikor odakötözték, még világos volt, de mire lenyugodott a nap nyugaton, sötét lett, a föld megremegett, a hegyek beomlottak, a sírok kapui feltárultak, a halottak pedig életre keltek és mindenki láthatta őket. Lehetséges, hogy ezek után valaki nem hisz a szentiratokban és a tanításban?,,
A Monoteizmusról (Yishenlun) című mű Kr. u. 641–642-ben keletkezett, szerzője valószínűleg szintén Aluoben. Ez a munka valójában három művet tartalmaz: Az Egyetlen Ég(i Fenség)ről. 1. rész (Yi Tian lun. Diyi.), A Példabeszéd. 2. rész. (Yu. Di’er), A Világ Fensége az adakozásról. 3. rész. (Shizun bushi. Disan). A harmadik mű szól a Hegyi Beszédben elmondottakról, a keresztre feszítésről és a feltámadásról. A szöveg nem tartalmazza a Miatyánkot, de találunk rá benne utalásokat. A következőkben ebből idézek röviden.
,,A Világ Fensége így szólt: »Ha valaki alamizsnát ad, ne az emberek előtt tegye, csak a Világ Fensége tudjon róla. Ha alamizsnálkodsz, bal kezed ne tudja, mit tesz a jobb kezed. Ha imádkozol, ne úgy tedd, hogy mások lássanak vagy halljanak, csak az Egyetlen Isten tudjon róla. Ha imádkozol és kérni akarsz, ne légy bőbeszédű! Amikor imádkozol, először bocsásd meg mások bűneit, (...) így az Egyetlen Isten is megbocsátja a te bűneidet. (...) Kincseket nem a földön kell tartani, ahol elpusztíthatják, elrabolhatják, vagy tolvajok elvihetik. A kincseket a Mennyei Csarnokban kell (gyűjteni), ahol nem pusztulhatnak el, és nem veszhetnek el. (...) Nézzétek a repülő madarakat, nem vetnek és nem aratnak, nincs csűrük és raktáruk, melyet őrizniük kellene. (...) Ne nézd mások hibáit és bűneit, nézd azt, ami igaz bennük! Mert ha te magad nem vagy igaz, de másokat azzá akarsz tenni, az olyan, mint amikor valakinek a szemében egy gerenda van, de a másiknak mondja, hogy valami van a szemében. Az ilyennek azt mondom: »Képmutató! Először saját szemedből vedd ki a gerendát!« A tisztát és szentet ne (adjátok) azoknak, akik csak látszólag olyanok, mint az emberek, mert becsmérelni fogják. Ne (szórjatok) igazgyöngyöt a Liao(dong)-beli emberek elé, mert azok olyanok, mint a disznók, rátaposnak, és azután már mások sem tudják használni. (...) Kérd az Egyetlent, kopogtass az ajtón, és Ő kinyitja neked. (...) Hagyd el a gonoszság útjait! A keskeny úton az Égbe juthatsz, de azon csak kevesen járnak, a széles úton, mely az örömé és az élvezeteké, a pokolba jutsz. (...) Volt egy shihu [zsidó] ember, aki kezdetben követte, de azután kezet emelt rá, és halála előtt három nappal megállapodást kötött (elárulására). (...) »(Mint) a bárány, melyet leölésre visznek, nem ad ki hangot és nem béget.« (...) A Törvényt szigorúan megtartva a magasban felfüggesztették azon az ünnepen. Mikor odaadta életét, a föld megremegett, a hegyek leomlottak, a sziklák összetörtek. Azon a helyen a Szent Átváltozás után (a kárpit) két részre szakadt. Az ott lévő sírok maguktól felnyíltak, a boldog és erényes halottak pedig állítólag életre keltek a halálból, és az emberek házaihoz mentek. (...) (Volt egy) Yaoxi [József] nevű, törvénytisztelő férfi, aki a házból elkérte (a holttestet), egy új és tiszta lepelbe csavarta, és elhelyezte egy új sírban, mely egy hegy repedésében volt. Azon a helyen elhelyeztek egy nagy követ, melyet lepecsételtek. A zsidók őriztették a sírt és így beszéltek: »A Messiás azt mondta, hogy három napon belül feltámad a halálból, vigyázni kell tehát, hogy a tanítványai nehogy ellopják a sírból, és azt állítsák, hogy feltámadt.« Az asszonyok pedig a Törvény (előírásai) szerint arra a helyre mentek, és a harmadik napon néhány zsidó is odament, hogy megnézze a sírt és tisztán lássa (a helyzetet). A Messiás azonban már elment onnan! Az asszonyok egymásnak mondogatták a hírt, és elmentek a tanítványokhoz. Egykoron egy asszony volt az, aki könnyelműen és hamisan szólt Atannak [Ádámnak], miáltal a bűn az Égalattiba [a világra] jött, most pedig a sírhoz jövő asszonyok (beszédéről) a Messiás, miután megjelent, maga mondta, hogy igaz. (...) A Messiás tanítványai megértették és (a világ) különböző részeibe mentek: »Mutassátok meg szavaimat minden népnek, és akik odajönnek (hozzátok), azokat kereszteljétek meg vízzel az Atya, a Fiú és a Tiszta Szél [Szentlélek] (nevé)ben.« (...) Tíz nappal azután, hogy a Messiás az Égbe emelkedett, tanítványai hitét növelve nekik adta a Tiszta Szelet [Szentlelket]. Fentről az Égből tisztán látta tanítványaiban a Tiszta Szelet, mintha a tűz fénye lenne mellettük, fejükön mintha nyelvek lennének. Miután megkapták a Tiszta Szelet, minden népnek és fajnak beszéltek a Messiásról. (...) A mi bűneink miatt, szabad akaratából magára vette a halált, (de) három nap múlva a Mennyei Fenség erejére hagyatkozva feltámadt halottaiból.«,,
A daqin-beli nesztoriánus mű – a megszabadítottak dicsérete a hármas fenségről (Da Qin jingjiao sanwei mengdu zan) címet viselő munkát a kínai Gloria in Excelsis Deo-ként emlegetik, mivel lényegében ennek szír nyelvből készült fordítása. A Tiszeteletadás könyve (Zunjing), mely a 9–10. században keletkezhetett, szentek és szentiratok listáját tartalmazza. A következőkben az előbbiből idézünk röviden:
,,A Magas Egek mind Téged imádnak, a Hatalmas Föld a (Te) Békédet és Nyugalmadat visszhangozza. Az ember eredendő természetében Benned lel megnyugvást, Aluohe, Három Erejű Irgalmas Atya! Minden jó ember őszintén Téged imád, minden bölcs a Te dicséreted zengi. Minden igaz térjen vissza Hozzád és Téged tiszteljen, hogy szent fényed sugarában részesülve megszabaduljanak a gonosztól. Felfoghatatlan, Elérhetetlen, Igaz és Örök! Irgalmas Atya, Fényteli Fiú és Tiszta Szél [Szentlélek] király! (...) Messiás! A Tökéletes Fenség, a Nagy Szent Fia! A szenvedő világot mented vég nélkül! Az Örök Élet Királya, Irgalmas és Szeretetteljes Bárány! Te, aki az Atya jobbján ülsz felülmúlhatatlan magas trónusodon! Csodálatos Mester, hallgasd meg kérésünket, és küldd el tutajodat, hogy megmenekülhessünk a tűzfolyóban való hánykolódástól!,,
A titokzatos béke és boldogság szútrája (Zhi xuan anle jing) és a rövid Daqin-beli nesztoriánus szútra a kezdetek kinyilatkoztatásáról (Daqin jingjiao xuan yuanben jing) két beszédet tartalmaz, az első Jézus és Péter közötti párbeszéd formájában. Mindkét mű olyan erős buddhista és taoista hatást mutat, hogy a keresztény elemek már-már teljesen háttérbe szorulnak, itt ezekből nem idézünk. Az itt említett kilenc íráson kívül még további két művel kapcsolatban merült fel a nesztoriánus szerzőség lehetősége, de ezekről kiderült, hogy hamisítványok.28
A fent említett szövegek nyelvezetéről általánosan elmondható, hogy a fordítók igyekeztek minél jobban alkalmazkodni a kínai kultúrához, így számos fogalmat jól láthatóan a buddhizmusból, a taoizmusból (különösen a Daodejingből) vagy a konfucianizmusból kölcsönöztek, magát a nesztoriánus vallást is nevezték Dharmának (fa), Daónak vagy Tanításnak (jiao). A Xi’ani Sztélé feliratának elkészítéséhez Jingjing a buddhista Dhuta-kolostor feliratát vette alapul.29 Ugyanakkor a Tang-korban igencsak népszerű manicheizmus fordítás-technikájával ellentétben a nesztoriánusok igazán fontos neveiket és fogalmaikat inkább fonetikusan átírták, hogy ezzel elkerüljék a megfeleltetések által keletkező pontatlanságokat.30 Igen izgalmas feladat a különböző írásokban található fogalmak fordításainak összevetése, mivel ezek jól mutatják, hogy a nesztoriánus térítők mennyi szabadságot engedtek meg saját hagyományuk értelmezésében, és miként próbálták a lehető leghűségesebben, de az adott kínai kulturális környezetet minél inkább figyelembe véve ,,üzenetüket,, egy ismeretlen hallgatósághoz eljuttatni.
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy habár a Tang-kori nesztorianizmus közvetlenül nem befolyásolta a kereszténység Yuan-kori, illetve modernkori jelenlétét, mégis a leggazdagabb kínai nyelvű forrásanyagot nyújtja a kereszténység kínai történetének korai fejezetéhez.
Jegyzetek
1Vö. Görföl Tibor – Kránitz Mihály (szerk.): Teológusok lexikona. Osiris, Budapest, 2002.
2A Katolikus Egyház Katekizmusa 495. (A Katolikus Egyház Katekizmusa – A latin mintakiadás fordítása. [Ford. Dr. Diós István.] [Szent István Kézikönyvek 6.] Szent István Társulat, Budapest, 2002, 141.) Hasonló az ikonokon és az Akathisztosz-himnuszban is megnyilvánuló orthodox álláspont (pl. Ivancsó István: ,,Üdvözlégy, Istennek Szeplőtelen jegyese!,, – Az Akathisztosz hümnosz. Örökségünk Kiadó, Nyíregyháza, 1996, 131–133.)
3S. H. Moffett: A History of Christianity in Asia. Vol. 1. Beginnings to 1500. Harper, San Francisco, 1992, 306–311; Nicolas Standaert (ed.): Handbook of Christianity in China. Volume One: 635–1800. (Handbook of Oriental Studies 15/1.) Brill, Leiden – Boston – Köln, 2000, 35–36.
4A kifejezésről Küroszi Theodórétosznál, Hippolütosznál és Órigenésznél, illetve latin megfelelőiről röviden lásd Frenyó Zoltán: Krisztológiai és antropológiai kérdések az ókeresztény gondolkodásban. Jel Kiadó, Budapest, 2002, 103–104.
5Lásd Nesztoriosz levele Kürilloszhoz (430. június 15.).
6Theodor Schneider (szerk.): A dogmatika kézikönyve. Vigilia, Budapest, 2002, 364–365.
7Schneider (szerk.): i. m. 368.
8Schneider (szerk.): i. m. 369.
9Fila Béla: Az Egyházi Tanítóhivatal dogmatikai megnyilatkozásai. Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia Jegyzet-osztálya, Budapest, 1989, 125.
10Henry Chadwick: A korai egyház. Osiris, Budapest, 1999, 186–188.
11Vanyó László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe. Szent István Társulat, Budapest, 1998, 435–436, a zárójelben általam (K.G.) beszúrt görög kifejezéseket lásd ugyanott.
12Erről magyarul lásd Obrusánszky Borbála: A nesztorianizmus elterjedése Belső-Ázsiában (1. rész). Turán III. 2, 2000, 91–95.
13A perzsa és a belső-ázsiai térségek nesztorianizmusáról Ian Gillman – Hans-Joachim Klimkeit: Christians in Asia Before 1500. University of Michigan Press, Ann Arbor, 1999, 109–152, 205–262.
14Tanghuiyao 49.10b, Chang’an zhi 10.9a, Liangjing xinji 3.14a. Lásd még A. Forte rekonstrukciós kísérletét (Paul Pelliot: L’inscription nestorienne de Si-ngan-fou. [Ed. by A. Forte.] Scuola di Studi sull’Asia Orientale, Kyoto & College de France/Institut des Hautes Études Chinoises, Paris, 1996, 349–373).
15Tanghuiyao 49.10b, Tongdian 40.14b, Fozu tongji 40.80a.
16Gillmann – Klimkeit: i. m. 270.
17A Tang-kori nesztoriánus templomokról lásd F. S. Drake: Nestorian Monasteries of the T’ang Dynasty, and the Site of the Discovery of the Nestorian Tablet. Monumenta Serica 2, 1936–37, 293–340.
18Xi’anfu-beli felirat X–XXI, XXVII–XXX.
(az adott részek részletes kommentárját lásd Pelliot: i. m. 220–273, 296–308).
19Quan Tangwen 727.27a.
20Guwen yuanjian zhengji 29; Zizhi tongjian 248.64.
21Jiu Tangshu 18A.24a; Xin Tangshu 52.11b; Tanghuiyao 47.16–18.
22H. S. Levy (trans.): The Biography of Huang Chao. University of California Press, Berkeley – Los Angeles, 1995, 117.
23Arthur C. Moule: Christians in China before the Year 1550. Society for the Promoting of Christian Knowledge, London, 1930, 75–76.
24A Yuan-kori nesztorianizmusról lásd például Standaert: i. m. 43–111, Gillman – Klimkeit: i. m. 285–305.
25Jelenleg magyarul is olvashatók ezen szövegeknek sajátos szempontból értelmezett fordításai (Martin Palmer: A Jézus-szútrák. Gold Book, Budapest, 2001).
26A fordítások bemutatását és értékelését lásd Pelliot: i. m. 95–146.
27A legrészletesebb kommentárt lásd Pelliot: i. m. 181–309.
28Standaert: i. m. 6–7.
29Pelliot: i. m. 189, 201, 208, 473–487.
30Standaert: i. m. 37.
