Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Dr. Obrusánszky Borbála
A nesztorianizmus elterjedése és szerepe a pusztai népeknél

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Nesztoriosz konstantinápolyi pátriárka tanításait összegző nesztoriánus hitvallás az V. század közepétől a Római Birodalomtól keleti irányba terjedt, és néhány évszázad alatt az ázsiai kontinens nagy részén népszerűvé vált. A hitet terjesztő misszionáriusok munkájának eredményeként sok népcsoporthoz, több kultúrkörhöz is eljuttatták a keresztény hitet. Sikerüket annak köszönhették, hogy nem törekedtek kizárólagosságra a keleti népek körében, ennek ellenére a kínai, török és mongol uralkodói udvarok egyik legjelentősebb vallásává váltak. Legnagyobb sikerük a lovas nomád népek között végzett térítőmunkájuk volt, ahová az ókori keleti műveltséget közvetítették: a közel-keleti vallási, csillagászati és orvosi tudománnyal ismertették meg a török és a mongol népeket. Egyházi műveik fordításával megteremtették máig használatoz egyházi irodalmi nyelvet, amit a későbbi buddhista egyház is átvett, valamint önálló írásuk a mai mongol népcsoportok hivatalosan elismert írásává vált.


Nesztoriosz és működése

A nesztoriánus vallás megalapítása Nesztoriosz szír szerzetes, későbbi bizánci pátriárka nevéhez fűződik, aki az V. században élt. Születési ideje ismeretlen, iskoláit Antiokhiában végezte, majd a közeli Szent Euprepiusz kolostorban folytatta tanulmányait. Hamarosan kitűnő szónoki képességeivel és erős hangjával kiemelkedett szerzetes társai közül, és híre eljutott a konstantinápolyi udvarig. Amikor Sziszinniusz pátriárka 427. végén meghalt, akkor II. Theodosziusz császár Nesztorioszt nevezte ki helyére, és a következő év tavaszán, 428. április 10-én pátriárkává szentelte.
Nesztoriosz új tisztségében legelőször lecsapott a korábban már eretnekké nyilvánított manicheus, ennomianus, valentinianus és monatista szektákra. Hamarosan azonban ő is az eretnekség vádja alá került. A pátriárka tevékenykedéséről megoszlanak a források. Nehéz rekonstruálni, hogyan robbant ki az egyházon belüli újabb vita.
Szókratész történetíró V. századi munkájában azt jegyezte fel, hogy állítólag Nesztoriosz antiokhiai barátja hirdetni kezdte Krisztus két természetéről szóló elképzelését. Állítólag ő nevezte először Máriát Krisztusszülőnek, és nem Istenszülőnek, ahogyan a vallásos hagyomány tartotta.1
Konstantinápolyban - a korabeli forrás szerint - mindenkit megdöbbentett Nesztoriosz kijelentése, de nem lépett fel senki ellene. A vitát egy külső fél, Kürillosz, alexandriai egyházfő szította fel azzal, hogy a konstantinápolyi pátriárka kivonatolt beszédeit elküldte Celesztin pápához. Ezen kívül a császári udvar tisztviselőit megvesztegette, hogy álljanak az ő pártjára, és ítéljék el Nesztorioszt.
430-ban maga Nesztoriosz két levelet küldött a pápának, amelyekben kifejtette nézeteit. De Celesztin pápa nem neki, hanem Kürillosznak adott igazat, Nesztoriosz leveleit pedig istenkáromlásnak minősítette. Kürillosz lépésről-lépésre megnyerte magának a császári családot, ezen kívül még számos püspököt és szerzetest. Ugyanabban az évben a pápa kiközösítette Nesztorioszt.
A császár a kérdés tisztázására egyetemes zsinatot hívott össze a következő évre Epheszoszba (431), amire meghívottak lassan kezdtek el gyülekezni. Húsvét után érkezett meg maga a vádlott, hatalmas kísérettel. Pünkösd után jelent meg Kürillosz, majd a jeruzsálemi pátriárka. A zsinatról még az antiokhiai egyházfő, János hiányzott, de az ott lévők már megkezdték az üléseket. Kürillosz hevesen támadta Nesztorioszt, beszédébe bele akarta zavarni, hogy minél előbb bebizonyosodjon az, hogy ellenfele téves nézeteket vall. Nesztoriosz úgy próbált véget vetni a vitának, hogy azt mondta: "Mondjátok hát Istenszülőnek Máriát, és legyen már vége a féltékenykedésnek."2
Nesztoriosz Szókratész szerint az ellene felhozott további vádakra nem reagált, csupán annyit válaszolt: "Én nem nevezném Istennek a két-három hónapos csecsemőt! Ezért én tiszta vagyok a ti véretektől. Mostantól fogva nem megyek többé hozzátok. "3 - ezután elvonult a hozzá csatlakozott püspökökkel.
A zsinat végül úgy határozott, hogy Nesztoriosz erősen káromolja az Isten Fiát és ezért megfosztották tisztségétől. A döntés ellen egyedül az antiokhiai pátriárka, János nem értett egyet, ezért a zsinat őt is megfosztotta rangjától. Nesztorioszt korábbi kolostorába, Szent Eupriuszba száműzték, Epheszoszban pedig új hitvallást fogadtak el, amely a Krisztus természetére (phüszisz) a következőket állított: "Mi azt valljuk, hogy a Mi Urunk, Jézus Krisztus, Istennek egyetlen Fia igaz isten, összetéve értelmes lélekből és testből, hogy az Atyától fogantatott minden idők előtt istenségét illetőleg született Szűz Máriától az idők végezetével, értünk és a mi üdvösségünkért, hogy egylényegű az Atyával istensége szerint, egylényegű velünk embersége szerint. Mert a két természetnek egyesülése létesült, azért csak egyetlen Krisztust, egyetlen Fiút, egyetlen Urat ismerünk el. Ennek a minden keveredéstől mentes egyesülésnek okából valljuk, hogy a Szent Szűz Isten anyja, mert az Isten Igéje testté lőn, emberré lett, és egyesítette magával fogantatásának pillanatától fogva azt a templomot, amelyet tőle (ti. Szűzanyától) vett ..."4
Nesztoriosz hívei, akik már Epheszoszban is tömegesen megjelentek, figyelmen kívül hagyták a zsinati végzést és a Mária-kultusz ellen továbbra is prédikáltak, és főként Szíriából új híveket szereztek maguknak. Az eretnekség terjesztésének megakadályozására Nesztorioszt 436. körül egy felső-egyiptomi oázisba száműzték. Források hiányában nem tudni, hogy hol és mikor halt meg. Életéről az utolsó adat 439-ből származik.
Nesztoriosz működése és tana jóval hazájától távol, a belső-ázsiai térségben talált követőkre, tevékenységüknek köszönhetően az ázsiai kontinens távol-keleti részén előbb terjedt el a keresztény tanítás, mint Európa keleti felén.


I. A nesztoriánus hitvallás

Maga a hitvallás a kereszténység korai szakaszából származó antiokhiai iskola tanításaiból, Nesztoriosz prédikációiból és az utódai alatt összefoglalt művekből áll. A tanokra legerőteljesebben a szír tudósok tanításai hatottak, akik már kezdettől fogva Krisztus két természetét hangsúlyozták, és ezeket élesen megkülönböztették. Nesztoriosz antiokhiai elődje, egyes állítások szerint tanára, Mopszuesztia Teodor5 az V. század elején azon a nézeten volt, hogy Krisztusban az isteni természet az Ige és a Fiú személye, míg emberi természetét maga személyes valósága határozta meg. Az Ige által felvett emberi természet Krisztus teljes emberi természete volt, és saját törvénye szerint működött, de az Atya iránti engedelmességnek alárendelődött. Ez utóbbi volt Krisztus két természete közötti kapocs az antiokhiai iskola és Nesztoriosz elméletében, ami abban nyilvánult meg a legjobban, amikor Krisztus emberi életét feláldozta az Atya akaratának megfelelően.
Nesztoriosz düofizitizmust, azaz Krisztus kettős, emberi és isteni természetét vallotta, de azokat élesen elválasztotta egymástól : szerinte csak kapcsolat (szunareia), nem pedig unió (enoszisz) van a kettő között. Ragaszkodott Krisztus teljes emberi mivoltához, tehát ahhoz, hogy életében teljes emberi életet élt, és magatartásával érdemelte ki az istenfiúságot. Krisztus, mint ember halt meg a kereszten, mert Isten nem halhat meg. Máriát azért nevezte Krisztusszülőnek, nem pedig Istenszülőnek, mert Istent csak Isten szülhet, Mária pedig földi lény volt fogantatáskor, tehát ő csak Krisztus anyja lehet. Ha elfogadnánk Mária istenségét, ő már a negyedik isten lenne a kereszténységben. Nesztoriosz beszédeit, tanításának lényegét a római egyház nagyrészt elpusztította, a nomád népek között viszont fennmaradt hitvallásuk, amelyet a XIII. század végén egy szír krónika örökített meg, Rabban Sauma öngüt szerzetes utazásai kapcsán.
"Egy Istenben hiszek, a rejtett, örökkévaló, kezdet és vég nélküli Atyában, Fiúban és Szentlélekben: három személyben, akik egyenlők és láthatatlanok, akik közül senki sem első vagy utolsó, fiatal, vagy öreg: egyek természetben, személyileg hárman vannak: az Atya a létrehozó, a Fiú a létrehozott és a Szentlélek az eredendő. A Fenséges Hármas közül az egyik személyt, név szerint a Fiút(akit tökéletes embernek neveztek), Jézus Krisztust, Máriától a Szent Szűztől és akivel személyesen egyesült, és óvta a világon, az ő istenségében az Atya örökkévalósága, emberségében ő Mária idejében született. A szövetség elválaszthatatlan és örökké láthatatlan, keveredés és kapcsolat nélküli. A szövetség Fia tökéletes isten és ember, két természettel és két személlyel-egy személyben."6


A nesztoriánus egyházszervezet és misszió

A nesztoriánusok vallási szervezete monarchikus, azaz egy személyű vezetésű volt, amelyet az I-II. évszázad antiokhiai iskola hagyományozott szír-keresztény követőire.
Az V. századi források azt említik meg, hogy az epheszoszi zsinatra megidézett Nesztoriosz számtalan püspökkel együtt jelent meg, és amikor ellene szavaztak, hívei sokaságával távozott. Amikor az üldözések elől Edesszába menekültek, akkor sok antiokhiai írástudó követte őket. 484-ben a nesztoriánusok független egyházszervezetet alapítottak a perzsa birodalom területén. Élén Kelet Pátriárkája állt, aki Niszibiszben, majd a VIII. századtól a Bagdad melletti Szeleukia - Kteszifon mellett, egy hatalmas monostorvárosban, Tur Abdinban építettek fel központjukat, amelynek legfontosabb funkciója a missziók szervezése volt a világ négy égtája felé. Az épület együttes megépülése után a kolostor apátja lett a legmagasabb rangú személy, a metropoliták felett álló katholikosz. A katolikosz feladata volt a metropoliták és a püspökök kinevezése, és a missziós tevékenység ellenőrzése. A püspökök kinevezésében fontos szempont volt a dogmatikai jártasság, megfelelő nyelvtudás, és az adott ország szokásainak ismerete. Sikeres misszióik nyomán egész Közel-Keleten, majd Közép- és Belső-Ázsiában, továbbá a Távol-Keleten is keresztény közösségeket hoztak létre, ahol a helyi gyülekezeteket a presbiterek vezették. Nagy, jelentős regionális csoportok irányítását a püspök végezte. Több, kulcsfontosságú kereskedelmi központban, karavánutak pihenőhelyein metropolita fogta össze a hívők gyülekezeteit. Ezek voltak a világi egyház szervei. Mint a keleti (ortodox) keresztény egyházaknál, a nesztoriánusoknál sem alakultak ki szervezett szerzetesrendek, hanem a monostorok egymástól függetlenül, mindegyikük saját alapítási rendjük szerint működött. A monostorok általában a főbb kereskedelmi utak mellett, a városokon kívül helyezkedtek el, templomaik a városok központjaiban épültek.
Az ázsiai területeken népvándorlás hullámai, a háborúk következtében sok olyan település elpusztult, amelyek a keresztény egyházszervezet központjai voltak, így az évszázadok alatt a püspöki és a metropolita székhelyek más és más településeken bukkantak fel ismét. A legfontosabbak a szárazföldi és a tengeri selyemút érintette városokban jöttek létre. Már a V. századtól, a sorozatos üldöztetések miatt tömegesen települtek át keresztények a keleti, nem római birodalom által uralt területekre. Niszibisz, Taurisz, Nehardea, Szeleukia, Baszra és Hira városokban a nesztoriánusok püspökségeket alapítottak. A tengeri útvonalon Dél-Arábia három városában (Nadzsrán, Szanaa, Endemen) vetették meg lábukat, majd amikor Indiába áthajóztak, Goa központtal szerveztek püspökségeket.7 A szárazföldi selyemúton Közép-Ázsiába is eljutottak, ahol előzőleg a keresztény elemeket is tartalmazó manicheus hit terjedt el. Ezen a területen mintegy száz év alatt, a nesztoriánusok sikeres missziós tevékenységet folytattak, annyira, hogy négy nagyváros (Szamarkand, Buhara, Herat, Nisapur) püspöki, Merv pedig metropolita rangot kapott. Amikor a XII. században Merv elpusztult, akkor a metropolita székhely a szomszédos Szamarkandba költözött át. A Dzsungár-kapu kulcsa, Kasgar már a VI. századtól püspöki székhellyé vált.
A VII. századtól a misszionáriusok eljutottak a Kínai birodalomba. A Tang-dinasztia fővárosában, Csangan mellett talált Sigan-fu-i feliratban az áll, hogy a hit már 636-ban megjelent a birodalomban, amikor egy Olopen nevű misszionárius megérkezett Ta-Chin-ből, azaz Szíriából. A császári udvarban bemutatta szent könyveit, ahol az uralkodó támogatta a helyes tanítás térítését, így hamarosan már a fővárosban keresztény templom épült. A császárok maguk is támogatták a keresztény hitet, imádsági központjuk mellett, a Famen-templomhoz közel monostort építtettek a nesztoriánusok számára, Ta-chin-ssu néven. Az egykor nagy épületegyüttes földrengés áldozatává vált, de pagoda tornya mai napig áll, sőt neve még mindig változatlan.8 Amikor a VII. században a nesztoriánusok engedélyt kaptak a kínai uralkodótól, hogy tanaikat terjesszék, akkor még csak kis közösségük működött a császári udvar közelében. 638-ban T ai Tsung császár templomot alapíttatott A-lo-szu-ból, tehát szír területről érkezett külföldi szerzetes és követői számára a főváros Yining negyede környékén, a kereskedelmi utaktól északkeletre.
Csangan-ban 677-ben újabb templomalapításról van tudomásunk, amit az udvar Firuz perzsa herceg tiszteletére emeltetett, aki az arab támadások elől menekült ide híveivel. Ez a templom a Pu-cheng negyedben volt. A két templom azóta elpusztult, csak feltételezett helye szerepel térképeken.
Korai alapítású volt a Szechuan tartományban épült két monostor is, amelyek szintén elpusztultak az idő folyamán.
Kínai területről a misszionáriusok tovább terjesztették a hitet északra, a nomád népek közé, Tang-kori a Belső-Mongóliában romokban álló Olan Szüme monostoregyüttes is. Források szerint az Ordoszban, a Sárga-folyó kanyarulatában is a VII. századtól keresztény missziók jelentek meg a türk eredetű népek között, sőt magában az első türk birodalomban is.9 A birodalom bukása után, 630-tól türkök ezrei menekültek délre, ahol az Ordoszban, a kereszténység egyik központjában találtak menedéket.
Viszonylag kevés adattal rendelkezünk a nesztoriánusok Kaszpi-tengernél végzett missziós tevékenységéről, ahol szintén nomád és félnomád népeket térítettek meg. Annyi bizonyos, hogy a VIII. század végén Timofej nesztoriánus pátriárka Szubhalesu misszionáriust küldte arra a vidékekre. A szír források arról is beszámolnak, hogy a pátriárka levelet kapott a türk kagántól és más fejedelmektől, hogy juttassa el hozzájuk a kereszténységet.10 Elie mervi nesztoriánus metropolita 644-ben megkeresztelt egy türk fejedelmet egész népével.11 Sajnos, azonban a források arra nem térnek ki, hogy ezek a nyugati türkök voltak-e vagy esetleg valamely csatlakozott népe, akik szintén a türk nevet viselték. A nyugati türk birodalomban lévő nesztoriánus kereszténységről nem maradt fenn közvetlen bizonyíték, de a későbbi évszázadok mohamedán útleírói többször megemlítik, hogy a Kaszpi-tenger környékén uralkodó kazár birodalomban keresztények éltek, de azt nem tudjuk meg, hogy milyen fajta keresztények voltak jelen a hatalmas birodalomban.
A nesztoriánus kereszténység a pusztai népek között új erőre kapott, amikor az egyik török eredetű nép, az ujgur megismerkedett a keresztény tannal.


Az ujgurok szerepe a nesztorianizmus elterjesztésében

A belső-ázsiai tokuz-oguz, más néven ujgur törzsszövetség 745. körül megdöntötte a Türk Birodalmat, és a mai Mongólia területén, az Orhon-folyó partján új fejedelemséget hoztak létre. Amikor birodalmukat a kirgizek egy évszázad múlva elpusztították az ujgur menekültek több irányba menekültek. Egyik, jelentős részük Kelet-Turkesztánba, a Tien-san vidékére költözött, ahol két kánságot alapítottak, a kucsait és a turfánit. Az áttelepülők egy része manicheus vallású volt. Új hazájukban azonban megismerkedtek a nesztoriánus kereszténységgel, amely nagy hatást gyakorolt rájuk. Ujgur írástudók a szír egyházi műveket lefordították anyanyelvükre, ezzel megalkották a belső-ázsiai török, majd mongol népek egyházi kifejezéseit, amelyet később - kisebb változtatásokkal- a buddhizmus is átvett. Az ujgurok szerepe új hazájukban az volt, hogy közvetítették a közel-keleti ókori műveltséget Nyugat-Belső-Ázsia népei számára. Sikerüket annak köszönhették, hogy kereskedelmi aktivitásukat összekapcsolták missziós tevékenységükkel, és egykori hazájuk területén kapcsolatokat építettek ki az ott élő mongol népekkel, akik körében elterjesztették a nesztoriánus kereszténységet. Legszorosabb kapcsolatot az Altáj-hegység vonulatainál élő najmanokkal kötöttek, de a kereit uralkodóházra is nagy befolyást gyakoroltak.


Nesztoriánusok a mongol népeknél

A Mongol Birodalom megalakulása előtti évszázadokban a Bajkál-tótól a Kínai Nagy Falig terjedő területet a lovas nomád műveltségű, török, illetve mongol nyelvet beszélő törzsek, törzsszövetségek népesítették be.
A mongol és török törzsek szövetségéből álló öngüt fejedelemség már a Tang-dinasztia idején megjelent a Sárga-folyó és a Góbi közti területen. A források állítása szerint ők nem tisztán nomádok voltak, mert városai és falvaik voltak, amelyek mezőgazdasági és kereskedelmi központokul szolgáltak. Az öngüt fejedelmek nyári szállása, Olan Szüme, egyes forrásokban "Kilenc Monostor" a Góbi középső részén, az Aibag-folyó mellett épült fel még a Tang- korban. A település a selyemút északi leágazása mellett feküdt, így évszázadok óta áruszállításból meggazdagodott.12 A település a nesztoriánusok vallási központjának számított. Hatalmas méretei miatt ez lehetett az északi nomád népek felé történő missziós tevékenység központja.13
Az öngütök a mongol források alapján szoros kapcsolatban álltak az Altaj-hegység vidékén élő nesztoriánus najmanokkal, miután Tajan kán innen vett feleséget magának. Az öngütök házassági kapcsolatot ápoltak a Góbi keleti részén élő ongirát törzsszövetséggel is.
Az öngütök a mongol birodalom megalakulását követően behódoltak Dzsingisz kánnak, ezért megőrizhették viszonylagos önállóságukat, sőt kánjuk megtarthatta uralmát, mint a nagykán helytartója. Sőt, az öngüt fejedelemnek megvolt az a kiváltsága, hogy a nagykán családjából házasodhatott, így azok sógori kapcsolatban álltak a mindenkori nagykánnal.14 A források tanúsága szerint a XIII. század végén Georgosz volt uralmon, akit a kortárs perzsa forrásokban Körgüz15 néven említenek. Őt Marco Polo könyvében György királynak nevez, aki Tenduk, azaz az öngüt területek ura, a nagykán helytartója.16
A X- XII. században a mongóliai pusztai térség egyik legerősebb törzsszövetsége a kereit volt. Eredeti lakhelyük a Jenyiszej- folyó felső szakaszán és a Kem- folyónál volt, majd innen a IX. század közepén délre vándoroltak, és fennhatóságukat a Szelenge - folyótól a Tola - folyó felső folyására terjesztették ki, ahol kapcsolatba kerültek mongol nyelvű törzsekkel. Nyugati szomszédjuk a najman fejedelemség, északon a merkitek törzsei voltak, keleten a hamag mongolokkal álltak kapcsolatban. A fejedelemséget- Rasid-ad-din17 perzsa történetíró feljegyzése alapján- hét vezető törzs szövetsége alkotta, uralkodót a kereit törzs vezetői közül választottak. A későbbi perzsa és arab forrásokban több kereit uralkodó neve is megmaradt: államalapítójuk Bujruk Markusz volt, aki az ott uralkodó kitaj helytartót megölte, és törzsei felett átvette az irányítást. Halála után Szarig-ot választották kánná, majd Kurcsakusz uralkodott, aki Markusz fia és Szarig kán veje volt. A XII. század közepétől egységük megbomlott, mert trónöröklési harc indult Bujruk kán utódai között, amit Kurcsakusz trónöröklési rend bevezetésével csendesített le. A kán halála után ismét vita volt a káni trón körül. A jogos örökös, Tooril18 kán bujdosásra kényszerült, mert testvére megdöntötte hatalmát. Az elűzött kán csak kemény harcok árán, a szövetséges mongol törzsszövetség segítségével szerezte vissza trónját.
A kereitek területe a régi nomád birodalmak központjában, az Orhon-folyó alsó szakaszán volt. A területtel együtt azt a pusztai civilizációs hagyományt is örökölték, amelyet a korábbi ujgurok hoztak létre a VIII. századtól. A térségben ugyanis néhány régi ujgur város átvészelte a kirgizek pusztítását, és a kitaj - korban (X-XII. század) is virágzó kereskedelmi, kézműipari és szellemi központ maradt.
A Tamír-folyó partja közelében lévő, fallal körülvett területről, Toglohijn tal-ról a néphagyomány még a múlt század végén úgy tudta, hogy az egykor a kereitek szállása volt. A mongolok titkos történetében Ong kán szállásai közül kiemelkedik a Tola-folyó partján a Fekete-erdőben lévő erődítmény, ahol a XII. században a kán testvériséget kötött Dzsingisz kán apjával.19 Ez a hely Dzsingisz kán harmadik palotájaként vált ismertté a XIII. századtól.
A kereszténység elterjedésével kapcsolatban pontos adatok nem állnak rendelkezésre, csak egyetlen forrás, a XI. században íródott Bar Hebreus krónikája említi meg, hogy egy belső- türk herceg, Kereyth20 és népe milyen okból vette fel a keresztény hitet. A forrás a herceg csodás megtérését örökítette meg:
"Akkoriban a horaszáni Merv város metropolitája Abhd-Iso II. Jánoshoz küldött és azt mondta neki: "Mikor Kereyth, Belső- Türkország királya, aki északkeleten él országa magas hegyeiben, egy hó borította helyre került, és elveszítette az utat nyugtalanul bolyongott. Amikor minden azon reménye, hogy megmeneküljön, elszállt, akkor megjelent egy szent és ezt nyilatkozta ki: Ha te hiszel Krisztusban, én kivezetlek innen és nem fogsz meghalni. Amikor a király visszatért táborába, összehívta azokat a keresztény kereskedőket, akik ott tevékenykedtek és hitükről érdeklődött. Ők azt mondták: az ember csak keresztelés útján válhat tökéletessé. A király elfogadta tőlük a Szentírást. Most ő azért küldött el hozzád, hogy küldj neki egy papot, aki megkereszteli."21
A forrásban a csodás megtérésen túl két fontos információ található meg. Az egyik az, hogy a kereitek, így a mongóliai vidék a mervi metropolita egyházi igazgatása alá tartozott. A másik fontos mozzanat, hogy a keresztény, nesztoriánus kereskedők már a tizedik században a kereit udvarban tevékenykedtek.
Az ujgurok korábbi kereskedelmi és missziós kapcsolatukat a XII. században politikaira bővítették és Tooril kereit kánnal szoros szövetséget kötöttek.
A kereit törzsben megtalálható néhány keresztény eredetű személynév, amelyet mongol, perzsa, arab és kínai források örökítettek meg. Siremün22 a Salamon nevet jelentette, a Kurcsakusz-ban23 pedig a Küriakusz név ismerhető fel. Rasid-ad-din a perzsiai ilkánok történetírója is feljegyezte azt, hogy keresztény hitűek.24 A XIII. század közepén íródott Mongolok titkos története forrásban a keresztényekre a terszüt25 kifejezést használták.
A mai Mongólia területén másik jelentős nomadizáló törzsszövetség a najman volt, akik nyugaton, az Altaj-hegység vonulatainál éltek. Keleten a kereitekkel, nyugaton a karlukokkal, délnyugaton az ujgurokkal, délen pedig az ojrát, öngüt és tangut törzsekkel, tehát többnyire keresztény hitűekkel voltak szomszédosak. Az ujgurokkal és az Észak-Kínát uraló Csin- dinasztiával álltak szövetségi kapcsolatban. A najmanokról26 az első feljegyzést a kínaiak készítették a IX. században, akik akkoriban az Altáj- hegység közelében éltek. A XI-XII. században fejedelemséget alapítottak, és első kánjuk a Kücsülüg nevet viselte. A najmanok voltak a mongol puszták legerősebb törzsszövetsége, egységüket az bontotta meg, hogy XII. század elején Bilge Bögü kán halála a után két fia, Bujruk és Tajang, között trónharc indult meg, aminek eredményeként a najman szövetség két részre hullott. A najmanok nesztoriánus keresztények voltak, náluk az ujgurok hatása olyan erős volt, hogy kancelláriájuk hivatalos írásává is az ujgurt tették. Fejlett írásbeliséggel és pecséthasználattal rendelkeztek. A korabeli mongóliai pusztai törzsek közül ők számítottak a legműveltebbeknek. A források róluk nagyon szűkszavúak, mivel Dzsingisz kánnal ellenséges viszonyban álltak. A mongolok titkos történet csak minimális adatot közöl róluk, többek között két egykori najman szállásközpontot. Az egyik Didik-szakal, valószínűleg a Góbi északi határán volt, a másik pedig a tangutok határvidékén egy Iszak nevű város volt, ahol Ong kán fia menekülés közben megállt.
A Góbi keleti részén, valamint a Nagy-Kingán-hegység nyugati vonulatainál élő ongirat törzsszövetség szintén jelentős hatalmat képviselt a fejedelemségek között. Rájuk is nagy hatással volt a nesztoriánus hit, amelyet valószínűleg az öngütök közvetítettek nekik. Az ongirátok egyik ága az olkonutok éppen Dzsingisz kán nemzetségével álltak házassági kapcsolatban, így valószínű, hogy a nagykánnak tudomása volt a keresztény tanításokról.
Több tudós feltételezése szerint az északon élő három merkit törzsszövetség közé is eljutott ez a hit az ujgurok közvetítésével. A Bajkál-tó környéki földrajzi nevek emlékeztetnek a keresztények egykori nevére. Irkutszk város és az Erhüü-folyó összefüggésbe hozható a nesztoriánusok nevével, az erkeüt-tel. A mongol eredetű bulagat törzs sámánénekében megőrződött Tarsza szó szintén egykori keresztény elnevezésre utal.27
A nesztoriánus vallás szerepe igazán a mongol birodalom idején nőtt meg. 1206-ban a mongol nemesek országgyűlése, a kurultáj Dzsingisz kánt a mongolság egészének kánjává választotta, aki birodalma irányításában a nesztoriánus népekre kívánt támaszkodni, a kereszténység támogatásával a kínai hatást kívánta ellensúlyozni. E tendencia erősítésére a nagykán fiait keresztény hitű asszonyokkal házasította össze, így a későbbi mongol kánok mindegyike megismerte és megtanulta a keresztény tanításokat. Dzsingisz kán fiat is nesztoriánusokkal taníttatta. A történeti feljegyzések alapján ismert, hogy Ögödej a merkitek fogságában élt najman származású nőt, a nesztoriánus Töregenét kapta feleségül.28 Toluj, a legfiatalabb fiú pedig a kereit Tooril kán unokahúgát, Szorkaktan-bekit. Mindkét asszony a források tanúsága szerint hitét gyakorolta, valamint fiaival megismertette tanokat. Csagatáj az ongirat törzs lányaiból házasodott, róla nem maradt fenn pontos adat.
A kánok feleségei közül legjelentősebb Szorkaktan-beki tevékenysége volt, fiai közül három is uralkodó lett.29 A hívő keresztény asszony gyerekei nevelésre keresztény nevelőket fogadott, akik megismertették őket az ujgur írással, és műveltséggel. Kubilájról azt jegyezték fel, hogy anyja egy Tolocsu nevű írnokkal taníttatta fiát.30
A nesztoriánus hit a nagy mongol birodalmi korszakban 1206-1259. között virágzott, legnagyobb befolyását Güjük kán idejében érte el, amikor imasátraikat közvetlenül az uralkodó székhelye mellett állíthatták fel. Möngke nagykán anyja, Szorkaktan-beki révén bár jól ismerte a keresztény hitet, részt vett az ünnepi szertartásokon, különösen nem támogatta, egyenlően kezelte más vallásokkal. Uralkodásának végén a buddhizmus elkötelezett hívévé vált. Ugyanez a folyamat játszódott Kubiláj esetében is, aki keresztény hiten nevelkedett, de második felesége hatására a tibeti buddhizmust követte, sőt az ország irányítását is az ő kezükre bízta, megtörve ezzel a több évtizedes nesztoriánus irányítást.
A nesztoriánusok legnagyobb befolyást a Perzsiát elfoglaló mongolok udvarában értek el, Hülegü kán keresztény feleségének, Dokuz Katun-nak köszönhetően. Az ő kérésére hagyták meg a keresztények életét Bagdad 1258-as ostromakor. Hülegü utódai is kiemelten támogatták őket. A fénykoruk Argun kán idején volt, amikor is a kán adományokat tett az egyház számára, követségekbe kizárólag az ő szakértelmükre számított. Argun halála után a trónviszályokban a mohamedánok kirabolták és lerombolták a keresztény templomokat, sőt Argun keresztény fiát is kötelezték az iszlám felvételére. Amikor Gaszan kán trónra lépett és megfékezte a szélsőséges iszlám erőket, akkorra már a keresztény egyház szervezete és templomai romokban hevertek, egykori hatalmukat és erejüket soha többé nem nyerték vissza.
A Dzsingiszidák harmadik állama a közép-ázsiai Csagatáj országa volt, ahol kezdetben a kereszténység erős hagyományokkal rendelkezett. Ezen a részen már a VI. század elején megjelentek az első misszionáriusok, ezt a területet a nesztoriánusok nevéről, Tarszának nevezték el. Az Iszik-köl nyugati részén, és a csagatajidák egykori központja mellett, Almaliknál a XIII-XIV. században keresztény sírfeliratok emlékeztetnek az egykori vallás jelenlétére. Az iszlám ott is a XIII. század végére megerősödött, és fokozatosan kiszorította a keresztényeket.
A nesztoriánus hit legtovább a kínai területeken maradtak meg, ahol a XIV. század végéig még az öngütök között és Saanxi tartomány területén még keresztény közösségek működtek, a mongol néphagyomány szerint még a XVII. századig élhetett buddhizmussal kevert keresztény hagyomány.
A buddhizmus előretörésével, és a XVII. századi erőszakos térítésével a nesztoriánusok épületei pusztulásnak indult, nagy részük teljesen eltűnt, vagy más felekezet alakította át. A korai mongóliai emlékek régészeti feltárása még nem kezdődött meg, sőt a forrásanyag feldolgozása sem népszerű téma. Nem azonosították be az egykori najman, kereit szállásközpontokat, ahol esetleg emlékek maradhattak fenn.
Kutatásaimat ezért csupán az írott forrásokra korlátoztam, ahol a néphagyomány és a legendák megőriztek néhány emléket az egykor keresztény törzsek utóéletéről.


A Belső-Ázsiában maradt nesztoriánusok utóélete

Az egykori merkit törzsszövetség szállásain néhány földrajzi név őrzi a kereszténység egykori jelenlétét. A Bajkál-tó partján fekvő Irkutszk város eredeti, mongol neve Erküü, valamint a tóba ömlő folyó neve szintén Erküü. Ez a két szó hasonlóságot mutat az erkeün szóval,31 a nesztoriánusok egykori elnevezésével. A nesztoriánusok másik nevét a Tarszát,32 a bulagat burját népcsoport legendája őrizte meg. A törzs mondája szerint ősük, egy burját férfi Tarsza országban élt és ott feleségül vett egy nagy fekete sámánnőt. A házasságból két gyermek született, akik felnővén híres, nagy fekete sámánokká váltak.
A nesztorianizmus legjelentősebb központja a Góbi középső részén, az öngüt törzsnél volt, ahol Olon Szüme monostor együttes is megépült. Ezért nem meglepő, hogy ezen a területen sok, egykori keresztény nemzetség neve maradt fenn. Az Ordoszban a következő népcsoportok éltek : ih kerijd, baga kereed, har kerijd, cagaan kerijd.33 Ők a kereit népcsoport utódai lehetnek, akik nesztoriánus hitet követték a XI. századtól. A baga erhüd az erkeüt nép továbbélését bizonyítja. A tangutud és az ujgurcsin pedig a korábbi korok keresztényeire utalhat.34 Az Ordosz területén, a fenti törzsek szálláshelyein ún Ordosz - keresztek kerültek elő, amelyeken a nesztoriánusok jellegzetes keresztje látható.
A kereitek utóéletéről a XVII. században íródott Sara tuudzsi történeti forrás tesz említést, amely a torgut népet tartja a kereitek leszármazottainak. Ezt a is igazolja, hogy a Hovd megyei Bulgan járásban, torgut vidéken kerejd nemzetségnév mai is található, sőt a nyugat-mongóliai kazahoknál is van három féle nevű kereid nemzetség.35 A Góbiban, az etcin-goli torgutok története azt jegyezte fel, hogy ők Tooril kán bátyjának leszármazottai.36 A torgutok ma már buddhista vallásúak, eddigi néprajzi kutatások nem foglalkoztak azzal, hogy őriztek-e meg valamely keresztény szokást kultúrájukban.
Kelet -Mongóliában és Mandzsúriában is legenda keletkezett keresztényekről, akiket Najan száműzött mongol herceg népének tartanak.37


Felhasznált irodalom

I. Történeti források :

1. J.A. Boyle : The History of World-Conqueror by Ata-Malik Juvaini I-II. Manchester, 1958.
2. Damdinszüren : Mongol dörvöldzsin bicsig. Ulaanbaatar, 1986.
3. Damdinszüren : Mongol-un nigucsa tovcsijan. Ulaanbaatar,1957.
4. Gombos F. Albin (ford.) : Középkori krónikások, krónikák. Freising Ottó krónikája. Athenaeum, 1912.
5. Julianus barát és a Napkelet felfedezése. Szerkesztette : Győrffy György. Szépirodalmi Kiadó, 1988.
6. Kakuk Zsuzsa (szerk.) : Örök kőbe vésve . A régi török népek irodalmának kistükre. Európa, 1988.
7. Katona Tamás (szerk.) : A tatárjárás emlékezete. Helikon, 1981.
8. Ligeti Lajos (ford.) : A mongolok titkos története. Gondolat, 1962.
9. P.Y. Saeki : The Nestorian documents and relics in China. Tokyo, 1937.
10. Berthold Spuler : History of the Mongols. London, 1972.
11. G. Szühebaatar : Mongolin deedzs bicsig. Ulaanbaatar, 1992.
12. Vajda Endre (ford.) : Marco Polo utazásai. Gondolat, 1973.
13. Arthur Waley (ford) : The travels of Alkimist. Recorded by his disciple Li chih-chang.. Taipei, 1991.


Felhasznált irodalom :

1. A.Amar : Mongolin tovcs tüüh. Ulaanbaatar, 1989.
2. A.S. Atiyah : A History of Eastern Christianity. Cambridge, 1968.
3. B. Barthold: O hrisztiansztve v Turkesztane. Zapiszki Vosztok.otd.Ruszkogo Archeolog. Ob.t.VIII. 1894.p.1-32.
4. Benke József : Arab kalifák. Kossuth, 1994.
5. Bese Lajos : Néhány etnikai elnevezésről a Mongolok titkos történtéből. I. Keletkutatás 1987. Ősz.pp.40-49.
6. Cs. Dalaj : Mongolin tüüh. (1206-1260). Ih Mongol ulsz. Ulaanbaatar, 1994.
7. Christopher Dawson : Mission to Asia. New York, 1955.
8. F.S. Drake : Nestorian monasteries of the Tang dynasty and the site of the discovery of the Nestorian Tablet. Monumenta Serica, 1936-1937. Pp. 293-340.
9. Namio Egami: The Mongol Empire and the Christendom, San Paolo, 2000.
10. Erdélyi István - Sugár István : Ázsiai lovasnomádok. Gondolat, 1982.
11. ,Ecsedy Ildikó : Kínai csásázrok és alattvalók. Kossuth, 1992
12. ,R. Ghirsman : Az ókori Irán. Gondolat, 1985.
13. ,Hangay Zoltán : Pápák könyve. Trezor, 1991.
14. ,D. Hüühenbaatar : Mongol gürnij elcsin harilcaa. XIII. dzuun. Ulaanbaatar, 1962.
15. ,Lévay Mihály (szerk.) : A katolikus hittérítés története I. Franklin Társulat, 1937.
16. ,Ligeti Lajos : Az ismeretlen Belső-Ázsia. Atheneum, 1940.
17. ,Lin Gan: Turkchuud-in tuuh. Höhhot, 1998.
18. ,Lőrincz L. László : Dzsingisz kán. Pannon, 1991.
19. ,Sz.V. Malov : Pamjatniki drevnetjurkszkoj niszmennoszty Mongolii i Kirgizii. Moszkva-Leningrád, 1959.
20. ,Desmond Martin : Prelimary report on Nestorian remains north of Kue-hua, Suiyuan. Monumenta Serica, 1938. Pp. 232-249.
21. Moravcsik Gyula: A honfoglalás előtt magyarság és kereszténység. In: Emlékkönyv Szent István király halálának 900. évfordulójára, MTA, 1938.
22. A. Mingana: The early spread of Christianity. Manchester, 1925.
23. ,David Morgan : The Mongols. Oxford, 1990.
24. ,F.W. Mote : Imperial China. 900-1800. Cambridge, 1999.
A. Mostaert : Ordosica. Les erkeüt descendants des chretiens medievaux, cher les Mongols Ordos. Peking, 1933. pp.1-21.
25. ,Möngkedelger : Aibag-a gol dah tüühijn ul mör. Höhhot, 1997.
26. ,H. Njambuu : Mongol ündeszteni tovcs tüüh. Ulaanbaatar, 1994.
27. ,Pálfy Ilona : A tatárok és a XIII. századi Európa. Budapest, 1928.
28. ,Paul Pelliot : Notes on Marco Polo. I-III. Paris, 1959.
29. ,H. Perlee : Mongol ard ulszin hot szuurin tovcsoon. Ulaanbaatar, 1961.
30. ,Polonyi Péter : Kína története. Maecenas, 1994.
31. ,Igor de Rachewiltz : Popal envoys to the Great Khans. California, 1971.
32. ,Morris Rossabi : Khublai Khan. Los Angeles, 1988.
33. ,Schütz Ödön : Ilkánok és mamelukok harca a Szentföldön a hátországért. Keletkutatás, 1990. Ősz. Pp. 3-22.
34. ,Denis Sinor : The Cambridge History of Early Inner Asia. Cambridge, 1990.
35. Timkó Imre : Keleti kereszténység, keleti egyházak. Budapest, 1971.
36. Vanyó László : Az ókeresztény egyház és irodalma. Ókeresztény írók sorozat I. Szent István Társulat, 1988.
37. Vásáry István : A régi Belső-Ázsia története. Szeged, 1993.
38. Vasiliev : History of the Byzantine Empire. 324-1453. Vol.I-II. University of Wisconsin Press, 1980.
39. B.J. Vladimircov : Tureckije elementi v mongolszkom jazike. Sz-Peterburg, 1911.
40. Devin De Weese : The influence of the Mongols on the Religious Consciousness of 13-14 century Europe. In : Mongolian Studies. Journal f the Mongolian Society. Vol. V. 1978-1979. Pp.41-78.

 

Jegyzetek:

1 Vanyó 1988, VII.32.
2 Vanyó 1988.VII.34.
3 Vanyó, 1988. VII. 34.
4 Artner,1946. P.400
5 Máig nem tisztázott az egyháztörténetben, hogy Nesztoriosz ismerte-e őt személyesen, vagy csak tanításairól hallott.
6 Budge, 1928. P.175.
7 A szakirodalom az indiai keresztényeket Tamás-keresztényeknek nevezi, első missziónáriusuk, Szent Tamás nevéről.
8 A megmaradt monostorról említést tesz Saeki japán tudós. (Saeki, 1938.p. ) 2000. augusztusi látogatásom alatt meglátogattam a megmaradt nesztoriánus pagodát, ahol a gondnok még a Ta-chin-ssu nevet említette. Sajnos, a pagoda rossz állapota miatt belülről nem látogatható, az aljában és környékén taoista szentélyek vannak.
Lin Gan.284.
9 Barthold.p. 275.
10 Moravcsik, 58.
11 Mingana, 11.
12 A városfalak romjai, valamint néhány templomi díszítés a mai napig fennmaradt, Kína, Belső-Mongólia Autonóm Tartományban.
13 A mongol világbirodalomban virágzó város jelenleg romos állapotban van, sőt az évszázados maradványokat, emlékeket, keresztény írásos emlékeket, faragott oszlopfőket a XX. század első felében a külföldi expedíciók magukkal vitték, így csupán a helyi hatóságok által felállított emlékoszlop és a környékbeliek emléke őrizte meg egykori nagyságát.
14 L. Egami, 9.
15 Rasid-ad-din említi Körgüzként az öngüt uralkodót.
16 Marco Polo II.könyv 40. fejezet
17 Rasid-ad-din: Suudrin chuulgan.
18 Tooril kán neve a magyar turul szóval mutat rokonságot. A kereit uralkodó a mongol forrásokban Ong kán néven is szerepel, ami onnan szármatik, hogy a Kínát uraló dzsürcsi dinasztia szolgálata elismeréséül a "wang", azaz herceg rangot adományozta neki.
19 Perlee, 1960. P.97.
20 A kereit népnevet uralkodó névként használja a forrás.
21 Budge, 1928. p.35.
22 Siremün Ögödej kán unokája volt, Güjük kán halála után (1248) rövid ideig uralkodott.
23 A mongolok titkos történetében (202) Kurcsakusz Dzsingisz kán ezredparancsnoka. Máshol Kurcsakusz-bujruk a kereit Tooril kán apja. (MTT, 150)
24 Rasid-ad-din T.1 kn.2.p.188.
25 MTT 150. A terszüt szó a középkori Tarsia földrajzi elnevezésére vezethető vissza, ami a keresztények, a nesztoriánus ujgurok lakhelyére utalt. A terszüt szó a mongol nyelvben a keresztényeket jelöli. A szó mai napig fennmaradt, bár jelentése kissé módosult. A mai nyelvben pogány, tehát nem buddhista jelentésű.
26 A najman népnév nyolcat jelent, a kánságot nyolc vezető törzs irányította.
27 Mote,1999. P.407.
28 Töregene hadifogolyként került merkitekhez, és ott Kudu előkelő felesége lett, majd amikor Temüdzsin legyőzte a merkiteket, Töregenét harmadik fiának adta feleségnek. (MTT 198)
29 Szorkaktan- beki négy fia : Möngke, a negyedik mongol nagykán, Kubiláj, az ötödik mongol nagykán, Hülegü, a perzsiai mongol kánság megalapítója, valamint Arik-Böke, a mongol tartomány ura.
30 Rossabi, 1988. p. 13.
31 Nicholas Poppe és Grigorjev szerint ezek a földrajzi nevek az erkeün szóból származnak. In : Poppe : Mongolszkij szlovar Mukamad al- Adab. P.164.
32 A burját sámándalban előforduló Tarsza szót a középkorban a keresztények elnevezésére használtak.
33 A törzsek nevei fordításban : nagy kereit, kis kereit, fekete kereit és fehér kereit. Ők a X-XIII. század között a mongol pusztákon élt kereit népcsoport nevét őrizték meg.
34 H. Njambuu, 1994.p.90
35 H. Njambuu, 1994.p. 68
36 Pelliot,1959.p.113.
37 Najan Dzsingisz kán bátyjának, Ücsegin dédunokája volt, a kínai források Bilgütej-nek hívták. Najan fellázadt Kubiláj ellen, aki száműzte őt Mandzsúriába. L. Pelliot, 1959.pp.788-789.