Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
manilakender
(Musa textilis), a banánfélék (Musaceae) családjába tartozó rostnövényfaj, a szizál után a második legfontosabb levélrostnövény, amelynek rostját azonban a legtöbb más levélrostnövénytől eltérően a növény levélnyele adja.
A Fülöp-szigeteken őshonos növény kötéláru készítésére alkalmas rostja miatt a XIX. században vált fontossá. 1925-ben a hollandok Szumátra szigetén kezdték termeszteni, majd az USA Mezőgazdasági Minisztériuma létesített ültetvényeket Közép-Amerikában. Minthogy a II. világháborúban a szövetséges hatalmak nem juthattak hozzá a fülöp-szigeteki manilakenderhez, az amerikai termelés nagymértékben megemelkedett; a világ legnagyobb manilakender-termelője mindazonáltal a Fülöp-szigetek maradt.
A manilakender nagyon hasonlít közeli rokonához, a banánhoz (M. sapientum). A manilakender gyöktörzséből mintegy 25 húsos, kb. 5 cm átmérőjő, rost nélküli hajtást hoz. Ezeket 12-25 levél veszi körül, amelyek hüvelyszerűen egymásba ékelődő módosult levélalapjai (a levélhüvelyek) lágy (nem fás) álszárat alkotnak. Az álszár átmérője 30-40 cm lehet. A hosszúkás, kihegyezett levéllemez színe élénkzöld, fonáka sárgászöld, hossza 1-2,5 m, legnagyobb szélessége 20-30 cm.
Az első levélnyelek a növény tövétől indulnak, a többi egyre följebb következik az álszáron, így a legidősebb levelek kívül, a legfiatalabbak belül helyezkednek el. Az álszár magassága 4-8 m, a levélnyél helyzete meghatározza annak színét, a szín pedig a rost minőségét: a külső levélhüvelyek sötétebbek, a belsők világosabbak. Amikor a növény álszára elérte teljes fejlettségét, csúcsán virágzati szár jelenik meg. Krémszínű vagy sötétrózsaszín, apró virágai sűrű csoportokban állnak. Ehetetlen, banán alakú termései 8 cm hosszúak és 2-2,5 cm átmérőjűek, héjuk zöld, belsejük fehér. Magvai meglehetősen nagyok, feketék.
A növény legjobban tápdús, laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, vályogos talajon termeszthető. Főként kifejlett gyöktörzsének feldarabolásával szaporítják, általában az esős évszak kezdetén ültetik. Ültetés után 18-24 hónappal a fejlődő hajtások közül 2-3 szedésre érett, 4-6 hónap elteltével újabb 2-4 darabot lehet levágni. A hajtást az azt körülvevő levélhüvellyel együtt általában virágzás idején a talaj közelében vágják el. A manilakender-ültetvényeket kb. 10 évenként újratelepítik.
A Fülöp-szigeteken a rostot tartalmazó külső réteget eltávolítják a levélnyélről, a csíkokat egyik végükön felszabadítják, majd hántják. Az ezt követő tisztítási eljárás során a pépes részt kézzel vagy géppel lekaparják, ennek eredményeként felszabadulnak a rostok, majd az egészet napon megszárítják.
A Közép-Amerikában széles körben alkalmazott gépi héjazás során a levélnyeleket 0,6-2 m hosszú darabokra vágják, összetörik, géppel lekaparják, és megszárítják.
A kötegek a levélnyél hosszától és a feldolgozás módjától függően 1-3 m hosszúak. A csillogó rost színe a növény fajtájától és a levélnyél helyzetétől függően a fehértől a barnán át a pirosig, bíborig és feketéig változhat. A legerősebb rostot a külső levélhüvely adja.
A manilakender rostját kivételes erőssége, hajlékonysága, rugalmassága és sós vízzel szembeni ellenállósága miatt igen nagyra értékelik; e tulajdonságai révén különösen alkalmas tengerészeti kötéláru készítésére. A manilakenderből elsősorban hajókötelet, vontatókötelet, halászzsinórt, csigakötelet, halászhálót, továbbá szőnyeget, asztalterítőt és papírt készítenek. A növény belső rostjai fonás nélkül alkalmasak főként ruhaneműk, kalapok és cipők készítéséhez való finom és erős szövet előállítására.
