Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Korán
arabul AL-KURÁN, más írásmóddal AL-QURÁN („Recitálás”), az iszlám vallás szentírása. A muszlimok szemében a Korán Isten igaz és tévedhetetlen szava, amely a Mennyekben őrzött örök Tábla (al-lauh al-mahfúz, „a jól őrzött tábla”) pontos másolata. Maga a Korán szó az arab qara'a igéből származik („olvasni”, „recitálni”), emellett valószínűleg kapcsolatban áll a szír kerjáná, „olvasás”, „bibliaoktatás” szóval is. A Korán szövegében ezt a szót nem a teljes könyvvel kapcsolatban használják, hanem isteni üzenet vagy általában „isteni kinyilatkoztatás” értelemben. Isten húsz év alatt, részletekben adta át Mohamed prófétának ezt a szent szöveget.
Az uralkodó muszlim fölfogás szerint a Korán szövege nem időben teremtetett, hanem öröktől fogva létezik, ezt a véleményt azonban nem mindenki osztotta. A mutazila nevű nem ortodox teológiai irányzat szerint ez az elképzelés Isten egyetlen voltát vonja kétségbe, hiszen föltételezi, hogy Isten mellett valami más is van, ami örökké létezik, s ez tarthatatlan, dualista állásponthoz vezetne.
A Mohamedhez sorozatosan - húsz éven át - érkező isteni kinyilatkoztatásokat a hívek eleinte megjegyezték, és imádságaik során újra és újra elmondták. (A muszlimok hite szerint e szövegek Gábriel arkangyal közvetítésével értek el Mohamedhez.) Némely passzusokat később - még a Próféta életében - leírtak ugyan különféle tárgyakra (pl. pálmalevelekre, kövekre, bőrdarabokra, állati csontokra stb.), ám a jelenlegi formában először a harmadik kalifa (Mohamed „helyettese”, azaz utóda) idején gyűjtötték egybe a Korán teljes szövegét. Ennek előzménye az volt, hogy a jamámai csatában (633) sok olyan muszlim halt meg, aki betéve tudta a Korán bizonyos passzusait, s félő volt, hogy emlékezők híján a szöveg egyes részletei végérvényesen elvesznek. Ekkor Zajd ibn Tábit, a Próféta egyik társa összegyűjtötte és leírta a Korán teljes szövegét, és a gyűjteményt átadta a második kalifának, Omarnak (Umar), akitől aztán leánya, Hafsza örökölte a kincset. Utóbb a muszlim birodalom különböző tartományaiban eltérő szövegű Korán-kéziratok kezdtek föltűnni, s ez kis híján testvérharchoz vezetett. Hogy ne lehessen a Korán helyes olvasatát vita tárgyává tenni, a harmadik kalifa, Oszmán (Uthmán; 644-656) megbízta Zajd ibn Tábitot és további néhány nagy tudású muszlimot a „hivatalos” szövegváltozat kialakításával. A kész szöveg alapja a Hafsza-féle kézirat volt, de figyelembe vettek más kéziratokat is, vitás esetekben pedig Mohamed törzse, a kurajs értelmezése volt a mérvadó. Így készült el az etalonnak tekinthető Oszmán-féle kézirat. (Az imént leírtak a muszlim vallási hagyomány szerinti beszámolót követik, de ez föltehetőleg megfelel a történelmi tényeknek.)
A Korán recitálása a muszlim vallásosságnak mindig is fontos része volt. A Korán a muszlim közösség számára a legfőbb szentség, az iszlám hitelvek fő forrása, és állandó ihletadó a muszlimok számára. Törvényei óriási hatással voltak az iszlám civilizáció fejlődésére, s a Korán különböző értelmezései sokféle fejlődési irányt tettek lehetővé. Az iszlám doktrína, jogrendszer és gondolkodás négy alapvető forrásból (uszúl) táplálkozik, s ezek közül az első és legfontosabb a Korán, ezt követi a szunna (a hagyományok összessége), majd az idzsmá („konszenzus”), s végül az idzstihád („önálló véleményalkotás”). A néphit szintjén a Korán iránti megkülönböztetett tisztelet gyakran a valóságos, kézzel fogható kötetre vagy annak egyes részeire irányul. Erre esküsznek, s gyakorta ebből kimásolt szövegrészleteket használnak varázslásra és más hasonló célokra. Az arabok szemében a Korán jelenti a nyelvi tökélyt, stílusának utánzása szentségtörésnek számít.
A Korán 114 eltérő hosszúságú fejezetből (szúra) áll. A mekkai korszak első szúrái általában rövidebbek és lendületes, rímes prózában (szadzs) íródtak. A kései medinai korszak szúrái viszont hosszabbak, és sokkal prózaibb a stílusuk. Az első szúra, a Fátiha („A megnyitó”) a legrövidebbek egyike, utána azonban jórészt hosszúság szerint következnek a fejezetek, a hosszabbaktól a rövidebbek felé haladva. Éppen ezért a Korán jelenlegi elrendezése szinte pontosan a kronológiai sorrend megfordítása. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szúrák történelmi sorrendje nagyon vitatott. Mindegyik fejezetről számon tartja a muszlim hagyomány, hogy milyen alkalomból küldte le Isten, de ez természetesen nem minden esetben igazolható és megbízható. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudományos elemzés Theodor Nöldeke német orientalistától származik, aki stilisztikai jegyeik alapján négy kronológiai csoportba osztotta a szúrákat. Ezek címét általában egy bennük előforduló fontos szó (pl.: „A nők”, „A méhek”, „Húd [próféta]” stb.) adja, de vannak szúrák, amelyeknek több nevük is van. A fejezetek elején az esetek többségében ott áll a baszmala nevű formula: „Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében” (biszmilláh ar-rahmán ar-rahím). Némelyik szúra elején emellett még néhány rejtélyes betű is található, de ezeknek jelentését sem az európai kutatók, sem a muszlim kommentátorok nem tudták kielégítően megmagyarázni. A Korán fejezetei kisebb részekből, ún. ájákból („jel”) épülnek föl. (Ezeknek hosszúsága éppúgy változó, mint a szúráké.) A böjt hónapjában, Ramadánkor harminc részletben (naponta egy-egy részlettel) végig szokták recitálni a Korán teljes szövegét, s az ilyen részletek neve arabul dzsuz.
A szent könyv korszakonként más és más elemeket hangsúlyoz az iszlám tanítások közül. Egy-egy gondolatot általában nem fejt ki teljesen egyetlen szúrán belül, ezért a Korán gondolatrendszerének átfogó bemutatásához egyfelől a Koránt mint egészet, másfelől Mohamed tevékenységének és a közösség kialakulásának történelmi körülményeit kell minél jobban megismerni. A korai szúrák többnyire erkölcsös és engedelmes életre szólítják a hívőket, a közelítő végítéletre hivatkozva, a késői medinai szúrák pedig annak a társadalmi keretnek a kialakításához adnak utasításokat, amelyben az Isten által megkövetelt erkölcsös élet lehetővé válik.
A Korán Isten-szemléletére az abszolút monoteizmus jellemző. Újra és újra hangsúlyozza, hogy nem szabad az egyetlen Úr mellett más istenségeket imádni. Az Isten, aki Mohamednek megnyilatkozott, a Korán szerint ugyanaz, mint akit a zsidók és keresztények tisztelnek, bár ez a két vallási közösség nem hallgatta meg és nem követi a prófétáikhoz eljutott isteni útmutatást. A Korán hangsúlyozza, hogy Isten a világegyetem teremtője és fönntartója, s a világban Isten végtelen hatalma és bölcsessége tükröződik. Isten ugyan minden tekintetben különbözik az általa teremtett dolgoktól, mégis mindenütt jelen van, „közelebb [van az emberhez], mint annak nyaki ütőere” (50,16). A Koránban Isten útmutatást adott az emberiségnek, s a Végítélet Napján ezen útmutatás alapján fogja elbírálni az embereket. A Korán erőteljesen hangsúlyozza Isten szigorú igazságosságát, ezt azonban enyhíti a könyörületére és irgalmára tett gyakori utalásokkal.
A Korán az embert Isten „helytartójának” nevezi a teremtett világban, miközben „tudatlan és makacs” teremtményként is emlegeti. Ez a paradoxon, ez a morális dilemma jellemzi az ember helyzetét. Miközben az embernek minden teremtett lény közül a legnagyobbak a lehetőségei, ám egyszersmind csak ő képes a rosszra. A Korán nem veszi át az eredendő bűn és a megváltás tanát, ehelyett azt hangsúlyozza, hogy az emberiség - személyenként és kollektíve is - felelős a tetteiért. Számos Korán-részlet beszél arról, hogy az ember szabadon elfogadhatja vagy elutasíthatja az isteni tanítást, más passzusokban azonban úgy írja le Istennek a történések fölötti hatalmát, hogy az az eleve elrendeltség gondolatát idézi föl. E kettősség miatt sokféle értelmezés fejlődött ki a muszlimok körében az ember természetéről és a sorsról.
A követendő erkölcsi alapelveket viszont tökéletesen világos formában fejti ki a szent könyv. Az ember kötelessége alávetni magát az (iszlám) Istennek és az Ő szavának. Ez az alávetettség azt jelenti, hogy mind a magán-, mind a társadalmi-politikai életben bizonyos erkölcsi elveknek megfelelően kell cselekedni. A világvége napján majd minden embernek szembesülnie kell tettei következményével, és számot kell adnia róluk. A Korán részletesen leírja az isteni igazságosztás utáni kilátásokat: a Paradicsom kertjeinek örömeit és a pokolbéli büntetés©. iszonyatát. Bár a Korán a muszlim vallásjog elsődleges forrása, nem foglalkozik aprólékosan a jogi követelményekkel. A szent könyv valójában csak néhány általános szabályt fogalmaz meg a hívők számára, ezek az Iszlám Öt Oszlopa (arkán ad-dín) néven ismeretesek.
A Korán helyes értelmezését a muszlim gondolkodás valamennyi irányzata fő feladatának tekintette. Külön tudományág - ennek neve tafszír - foglalkozik a Korán magyarázatával, elemzésével. A tafszír két legnagyobb alakja a hihetetlen tudásanyagot fölhalmozó at-Tabarí (839-923) és az-Zamahsarí (1075-1143). Az utóbbi híres Korán-kommentárjából, amelynek címe al-Kassáf, egy igen népszerű, rövidebb változat is készült, ennek szerzője al-Bajdáví (megh. 1280 k.). A kommentátorok a tafszír keretei között a Korán szövegét különféle segédtudományok - arab nyelvtan, szótárkészítés, hagyománykutatás - fölhasználásával vizsgálták. Ez hatalmas lökést adott e tudományágak fejlődésének, s valahol itt keresendők az arab nyelvtudomány kezdetei. A Korán-értelmezés fejlődése azonban nem tudta elejét venni a vallási vitáknak, sőt a különböző teológiai és jogi iskolák éppen ezt a tudományt használták föl saját nézeteik alátámasztására.
A XX. században továbbra is nagy az érdeklődés a Korán iránt. Sokan próbálkoznak a szent könyv modern, korunkhoz és a tudományos vívmányokhoz igazított értelmezésével. Ennek példája Muhammad Abdunak, az egyiptomi vallási modernizmus úttörőjének előadás-sorozata, amelyet a szíriai Rasíd Ridá jelentetett meg könyv alakban. Abdu arra törekedett, hogy a modern tudomány fölfedezéseit - gyakran erőltetett módon - kimutassa a Korán szövegében. Így például Darwin elméletét vélte fölfedezni a Koránnak ebben a passzusában (2:249): „Milyen gyakran győzött le egy hatalmas csoportot egy csöpp kicsi, mert Isten azok mellett áll, akik kitartanak.” D. Rahbar szintén a modern Korán-értelmezők sorába tartozik: azt a véleményt képviseli, hogy a Korán egyes passzusainak megértéséhez a hagyományos tafszír-tudomány és a középkori dogma vizsgálata mellett a szent könyv belső elemzésére is szükség van, hogy egyik részlet segítsen a másik megértésében. A Korán szövegének szakértőit arabul kárinak („recitáló”, többes számban kurrá) nevezik, s az első időkben sokan közülük egyben képzett filológusok is voltak. Két nagy filológiai iskola nőtt ki a Korán szövegének kutatásából: a kúfai és a bászrai (mindkettő Dél-Irakban).
A Korán arab nyelven jutott el Mohamedhez, s mind tartalma, mind szavai szentnek számítanak, így hagyományosan tilos volt más nyelvre lefordítani. Érdekes, hogy a szent könyv szókincse is jórészt tiszta arab eredetű, de éppen a vallási élet fogalmait jelölő szavak egy része jövevényszó, többnyire a héber vagy a szír nyelvből (pl. indzsíl, „evangélium”, taurát, „Tóra”, „Ószövetség”, szalát, „ima”). A muszlimok szerte a világon máig is arabul recitálják a Korán szúráit, még ha nem értik is egyébként az arab nyelvet. Készültek ugyan fordítások, ezeket azonban puszta „értelmezések”-nek tekintik, amelyek segítenek az eredeti szöveg megértésében. A legfontosabb muszlim Korán-fordítások közé tartozik a török, az urdu és az angol nyelvű (ez utóbbit az 1889-ben alapított indiai Ahmadíja mozgalom tagjai készítették el). Az első - arab nyelvű - nyomtatott Koránt Pagninus Brixiensis adta ki 1530-ban Rómában, az első kritikai Korán-kiadás pedig a gyakran újranyomott Gustav Flügel-féle változat volt (1834). Később több európai nyelvre is lefordították a muszlimok szent könyvét: latinra (1143), franciára (A. du Ryer, 1647), angolra (G. Sale, 1734). Magyarul Simon Róbert fordítása (1. kötet) a Korán és az ehhez kapcsolódó tanulmányok és jegyzetek (A Korán világa, 2. kötet) igen megbízhatóak (bár az eredeti szöveg szépségét meg sem kísérlik visszaadni).
A Korán 114 fejezete
1. Al-Fatiha
- A megnyitó
2. Al-Baqarah - A tehén
3. Al-Imran - Imrán nemzetsége
4. An-Nisaa - A nők
5. Al-Maidah - Az asztal
6. Al-An'am - A jószágok
7. Al-A'raf - A magaslatok
8. Al-Anfal - A zsákmány
9. At-Tawba - A megbánás
10. Yunus - Jónás
11. Hud - Húd
12. Yusuf - József
13. Ar-Ra'd - Mennydörgés
14. Ibrahim - Ábrahám
15. Al-Hijr - Al-Hidzsr
16. An-Nahl - A méhek
17. Al-Israa - Az éjszakai utazás
18. Al-Kahf - A barlang
19. Maryam - Mária
20. Ta-Ha - Táhá
21. Al-Anbiyaa - A próféták
22. Al-Hajj - A zarándoklat
23. Al-Muminun - A hívők
24. An-Nur - A világosság
25. Al-Furqan - Al-Furqán
26. Ash-Shu'araa - A költők
27. An-Naml - A hangyák
28. Al-Qasas - A történet
29. Al-'Ankabut - A pók
30. Ar-Rum - A bizánciak
31. Luqman - Luqmán
32. As-Sajda - A leborulás
33. Al-Ahzab - A szövetségek
34. Saba - Szaba
35. Fatir - Az angyalok
36. Ya-Sin - Yá Sín
37. As-Saffat - A fölsorakozás
38. Sad - Szád
39. Az-Zumar - A seregek
40. Gafir - A hívők
41. Fussilat - Világos magyarázatot nyertek
42. Ash-Shura - A tanácskozás
43. Az-Zukhruf - Az ékesség
44. Ad-Dukhan - A füst
45. Al-Jathiya - A letérdeplő
46. Al-Ahqaf - Al-Ahqáf
47. Muhammad - Mohamed
48. Al-Fath - A győzelem
49. Al-Hujurat - A szobák
50. Qaf - Qáf
51. Az-Zariyat - A szétszórók
52. At-Tur - A hegy
53. An-Najm - A csillag
54. Al-Qamar - A Hold
55. Ar-Rahman - A Könyörületes
56. Al-Waqi'a - A bekövetkező
57. Al-Hadid - A vas
58. Al-Mujadila - A vita
59. Al-Hashr - Az összegyűjtés
60. Al-Mumtahana - A próbának alávetett nő
61. As-Saff - A sorok
62. Al-Jumu'a - A péntek
63. Al-Munafiqun - A képmutatók
64. At-Tagabun - A kölcsönös becsapás
65. At-Talaq - A válás
66. At-Tahrim - A tilalom
67. Al-Mulk - Az országlás
68. Al-Qalam - Az írótoll
69. Al-Haqqa - A valóra való
70. Al-Ma'arij - A felmenetel
71. Nuh - Noé
72. Al-Jinn - A dzsinnek
73. Al-Muzzammil - A beburkolózott
74. Al-Muddaththir - A köpenyébe burkolózó
75. Al-Qiyamat - A feltámadás
76. Al-Insan - Az ember
77. Al-Mursalat - Az elküldettek
78. An-Nabaa - A híradás
79. An-Nazi'at - A szakítók
80. 'Abasa - A homlokát ráncolta
81. At-Takwir - Ha a Nap felgöngyölödik
82. Al-Infitar - A széthasadás
83. Al-Mutaffifeen - Hamisan mérők
84. Al-Inshiqaq - A szétszakadás
85. Al-Buruj - A tornyok
86. At-Tariq - Az éjszakai látogató
87. Al-A'la - A Legmagasztosabb
88. Al-Gashiya - A mindent beborító
89. Al-Fajr - A hajnal
90. Al-Balad - A város
91. Ash-Shams - A Nap
92. Al-Lail - Az éjszaka
93. Ad-Dhuha - A reggeli órák
94. Al-Sharh - A kitárás
95. At-Tin - A fügefa
96. Al-'Alaq - A vérrög
97. Al-Qadr - Az elrendelés
98. Al-Baiyina - A világos bizonyíték
99. Al-Zalzalah - A földrengés
100. Al-'Adiyat - A száguldók
101. Al-Qari'a - A csapás
102. At-Takathur - A gyarapodás
103. Al-'Asr - Az idő
104. Al-Humaza - A rágalmazók
105. Al-Fil - Az elefánt
106. Quraish - A Qurays
107. Al-Ma'un - A segítségnyújtás
108. Al-Kauthar - A Kawthar
109. Al-Kafirun - A hitetlenek
110. An-Nasr - A győzelem
111. Al-Masad - A pálmarost
112. Al-Ikhlas - Az őszinte hit
113. Al-Falaq - A reggel
114. An-Nas - Az emberek
Mohamed próféta: Kurán [Korán], fordító Mihálffy Balázs, Karachi : Rehbar, [1994]
Mohammed Abdalia
fia hamis prófétának islami hit-vallása, vagy is az Al-Korán, melly arabs nyelvbol
... át-tétetett eggy elő-bocsájtott kis bévezetéssel ... Reinekczius M. Keresztély
... által / magyarositák ... Buzitai Szeldmayer Imre és Gedeon György. Kassán
: Webfer, 1831.
http://mek.oszk.hu/07400/07467/
A kegyes Korán (Magyarra fordította: Okváth Csaba)
King Fahd Complex: 2010
További magyar
fordítások:
Korán (1, 5, 9, 85-114)
Korán (77-114)
https://prherald.hu/a-szent-koran-magyar-nyelvu-forditasairol/
Qur'an
(Koran)
The
Meanings of the Holy Qur'an by Abdullah Yusufali
The
Holy Qur'an translated by M. H. Shakir
Multilingual
Qur'an with Arabic text, three searchable English translations (Marmaduk Pickthall,
M. H. Shakir, Abdullah Yusufali)
The
{meaning of the} Qur'an E. H. Palmer (Sacred Books of the East, volumes 6
and 9) [1880]
The
Meanings of the Glorious Qur'an by Mohammed Marmaduke Pickthall [1930]
The Noble Qur'an
(Marmaduk Pickthall, M. H. Shakir, Abdullah Yusufali)
