Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E
F G
H I
J K
L M
N O
P Q
R S
T U
Ü V
W X
Y Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Hegedűs Géza
OMAR KHAJJÁM (1025?-1122?)
Omar
Khajjám sátra alatt
Ha születési
dátuma bizonytalan is, annyi bizonyos, hogy igen-igen öreg ember volt, amikor
meghalt. De hosszú életének számos adata is eléggé bizonytalan. Alighanem ő
a több ezer éves perzsa irodalom legismertebb lírai költője, de körülbelül se
tudjuk, hány "rubáí"-t írt életében, és az ismertek közül melyiket írta
valóban ő, és melyek az utánzatok vagy egyenest hamisítások. Hiszen még a mi
századunkban is írnak az ő neve alatt, vagy fordítanak állítólag tőle származó
ilyen négysoros kis vallomásokat a bor és a szerelem magasztos voltáról. Sot
akadtak már mohamedán szerzők, akik úgy vélték, hogy a mámornak ez a világhíres
költője nem is a léha, esetleg éppen parázna gyönyörűség dalnoka volt, hanem
misztikus költő, aki az Allah iránt érzett, átélt elragadtatás jelképének tartja
a részegséget is, a szerelem testi gyönyörét is. Énekelhető négysorosai valóban
énekelve éltek és élnek a nép ajkán.
Először csak 300 évvel a halála után gyűjtötték össze őket. Ennek a gyűjteménynek kézirata 1461-ból való és összesen 158 verset tartalmaz. Azóta is tovább gyűjtik és tovább hamisítják —, s így a legutóbbi kiadásaiban már 1000-nél több rubáí olvasható. Hogy ezek közül melyik valódi, ezt a fordítói sem tudják. És ahány fordító, annyiféle az önkényes módosítás, ki-ki a saját ízlése és saját elképzelése szerint értelmezi a perzsa egzotikumot. A jobbik esetben ez pontatlanságot, rosszabb esetben nemegyszer ellentétes értelmű, tudatos átformálást eredményezett. Omar Khajjámról, a nagy perzsa költőről évszázadokon át kevesen tudtak iráni otthonában, s úgyszólván semmit sem tudtak Európában. Másfél évszázaddal ezelőtt, pontosan 1859-ben egyszerre világhíres lett, elfoglalta helyét az évezredek legnagyobb lírikusai közt. Ebben az évben jelent meg ugyanis Angliában Edward Fitz Gerald angol költő fordítása néhány száz rubáíról. Fitz Gerald sok nyelvet tudott, még többről fordított. A barokk spanyol Calderónnak és az ógörög Aiszkhülosznak ugyanolyan nevezetes angol tolmácsa volt, mint jó néhány francia, német, olasz költőnek. Miért ne tudott volna óperzsául is? Ő ugyan azt állította, hogy tud, de ez a híres műfordító sok mindent állított, amiről hamarosan kiderült, hogy semmi köze a valósághoz. Hanem aki ezeket a most már angolul olvasható szövegeket Európa többi nyelvére fordította, az Fitz Gerald szövegét fordította vagy hamisította tovább. Magyarul már a múlt század hetvenes éveiben Erődi-Harrach Béla fordított néhány Omar Khajjám nevéhez fűződő rubáít (464-et, mindmáig a legtöbbet! szerk.), majd a mi századunkban Radó Antal (nem fordított perzsából csak Firdauszít! szerk.), Hegyi Emánuel (nincs ilyen, bizonyára Hegyi Endrére gondolt! szerk.), Weöres Sándor, Képes Géza is hozzájárult néhány négysorossal a nagy perzsa hazai népszerűsítéséhez. De azt a teljes gyűjteményt, amelyet Fitz Gerald adott az olvasóknak, Szabó Lőrinc fordította magyarra. Úgy fordította az angol fordításokat, ahogy az angol fordító az állítólag eredeti perzsát. Fitz Geraldról bebizonyították, hogy nem csak igen szabadon tolmácsol, de azt is, hogy jó néhány "fordításnak" nincs is perzsa eredetije, ő maga is írt nem egy olyan rubáít, amelyeket - szerinte - Omar Khajjám is megírhatott volna. A mi Szabó Lőrincünk ugyanezzel a módszerrel fordította tovább angolból magyarra az eredetiben is bizonytalan hitelességű szöveget. Mégis: nekünk is van már Omar Khajjámunk.
Mindebből az a legkülönösebb, hogy míg minden egyes Omar Khajjám-vers az eredeti perzsában is kétes hitelességű, egyéb művei már életében is tudományos szenzációnak számítottak. Ezt a nagyon nagy lírai költőt ugyanis a maga korában és még nagyon sokáig tudósként tartották számon, de még csak nem is gondoltak arra, hogy költő, a szerelem és a bor adta mámor énekese.
Az egykori források szerint a kor legnagyobb matematikusa volt. "Algebra" című könyve mindmáig alapja annak az algebra nevű tantárgynak, amelyet ma is tanítanak napkelet és napnyugat középiskoláiban. Olykor azonban filozófiát és filozófiatörténetet tanított különböző perzsa és arab egyetemeken. Máskor a természettudományok felé fordult a figyelme. A csillagászatban ugyanolyan otthonos volt, mint a növénytanban. Váltogathatták egymást Perzsiában a királyok, Arábiában a különböző emírek vagy szultánok, sőt a magasságok magasságán a kalifák, a nagy tudós kedvelt volt a legmagasabb körökben is. De hogy a szerelemről és a borivásról verseket is ír, ezt legföljebb azok a jó barátai tudták, akik titokban képesek voltak bort is inni, holott Mohamed tiltotta a szeszes italok élvezetét.
A barátok azonban nemcsak kedvelték ezeket a rövid verseket, hanem zenét is találtak hozzájuk. Tőlük terjedt el nemcsak a városi mulatozók köreiben, hanem a sátorfalvak tevehajcsárai között is, akiktől megtanulták a tevékeny utazó kalmárok, tőlük pedig az énekelgető asszonyok és leányok. Amikor jó 300 évvel később először gyűjtötték össze azokat a verseket, amelyeket a híres matematikusnak tulajdonítottak, bizonyára nem tudtak különbséget tenni a valóban tőle származók és a népdalok között. Hiszen a négysoros rubáí eredetileg népdalforma volt. Az pedig fel se tűnt, hogy ezek nemcsak földi gyönyörűségekről szólnak, hanem komor gondolatokról is. A halál, a szenvedés, a méltatlanságok elleni felháborodás is helyet kapott ebben a költészetben, mely még nagyon sokáig valóban a nép költészete volt. Azt azonban sohase lehetett megállapítani, hogy az évezred folyamán ezernél is többre szaporodott rubáík közül igazából melyik a hiteles Omar Khajjám-vers, és melyek utánzatok vagy egyenest hamisítványok. Az is lehetséges, hogy igen sok nem is készült Omar Khajjám-költeménynek, de az ő stílusa, szóhasználata oly mértékben hatott nemcsak a perzsa, hanem az arab, pakisztáni, kaukázusi költőkre is, hogy idővel e költők versei besorolódtak a folyton gyarapodó életműbe. Itt éppen fordítva történt, mint Homérosz esetében. Az „Iliász" és az „Odüsszeia" a legkorábbi két hiteles görög eposz, az azonban kétséges, hogy maga Homérosz egyáltalán élt-e. Az viszont kétségtelen, hogy Omar Khajjám valóban élt, de sok rubáíról nem tudjuk, hogy vajon az ő műve-e. Itt Európában és az európai kultúra más tájain általában azokat tekintik valódiaknak, amelyeket Fitz Gerald kiválogatott és angolra fordított. Ezek pedig külön-külön se hitelesen a nagy költőtől származnak, de az egészen bizonyos, hogy a fordító ízlése és tetszése szerint alaposan módosította a kis versek értelmét. Vagyis jól ismerjük a költő életét, tudományos munkásságát, de alig-alig tudunk valamit is a költészetéről. Hiszen arról is vitatkoznak, hogy amit írt, azt szó szerint kell-e értelmezni vagy a "szúfita" szekta misztikus filozófiája alapján. De hát aki ennyit írt a csókok és a szeszes italok mámoráról, arról nehéz elhinni, hogy ismeretlen volt számára a minden időben időszerű lángolás a maga testi valóságában.
Még azt is tisztázni illik, hogy ez a versforma, amelyet mi és általában az európai irodalmak rubáínak nevezünk, milyen ritmikájú és milyen rímelésű. Időmértékes, jambikus lejtésű forma ez. Lehet azonban nyolc-kilenc vagy tíz-tizenegy szótagos sorokból épített. A rímelése is változatos. Lehet keresztrímes, félrímes, ölelkező rímes. Olykor három sor összerímel, míg a negyedik sor rímtelen. Mi leginkább azt a változatot ismerjük, amelyet Fitzgerald honosított meg az angol, majd az európai költészetben. Ez soronként 10-11 szótagból áll, az első két sor összerímel, a harmadik rímtelen, a negyedik pedig visszarímel az első két sorra. (A verstanban megszokott képlet szerint: aaxa.) Ez a versforma nyugaton Fitz Gerald fordítása nyomán általánosan ismert lett, miként Omar Khajjám sajátos zamatú költészete is. A hitelesség dolgában a szakértők minden bizonnyal még sokáig vitatkoznak majd, de az olvasói műélvezetet ez nem zavarja meg.
