Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

buddhista iskolák Kínában

Az i.sz. 1–2. században Kínába érkező buddhizmust először mint az élet meghosszabbításának új technikáját értelmezték. Még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szövegek saját intellektuális és filozófiai tradícióból nőttek ki, az első fordítók a Laozi-Zhuangzi filozofikus taoizmus terminológiájával fordították le őket. A fordítás központja az i.sz. 3. század elejéig Luoyang volt, ahol akkoriban elsősorban nem a mahájána szövegeket, hanem meditációs technikákat tartalmazó útmutatókat fordítottak kínaira, még pedig elsősorban belső-ázsiai (nem indiai) buddhisták közreműködésével. Ezen nem mahájána szövegek közé tartozott a 148-ban Kínába érkező An Shigao párthus származású buddhista, aki egyebek közt a Negyvenkét fejezetes szútra lefordításában segédkezett. Ugyanakkor a szintén párthus An Xuan és a szkíta Lókakséma mahájána szövegek kínaira fordításában vett részt. A Han-dinasztia bukása (i.sz. 220) után megszaporodtak a fordítások, és Luoyang mellett a Jangce melletti Pengchengben és a mai Észak-Vietnamban található Jiaozhouban is léteztek fordítói központok, a 4. század végére már több mint 1300 buddhista iratot fordítottak le kínaira, köztük pradnyápáramitá-szútrákat, a Lótusz-szútrát (i.sz. 250), a Vimalakírti-nirdésa-szútrát (188) vagy a valamivel később lefordított Nirvána-szútra (i.sz. 425). Az i.sz. 4. századi széttagolt Kínában az északi területeket belső-ázsiai hódítók uralták, akik nem egy esetben éppen a buddhizmust használták fel a uralmuk megerősítésére. Hivatalosan mindössze i.sz. 355-ben engedélyezték először, hogy kínaiak belépjenek a szerzetesrendbe, odáig ugyanis alapvetően belső-ázsiaiak (szogdok, szkíták, párthusok vagy indiaiak) végezték a fordítás tevékenységét is. A 4. században, amikor az első kínai arisztokraták buddhisták lettek, illetve az 5. századi Kumáradzsíva (344–413) és Huiyuan aktív közreműködésével alapozódott meg az önálló kínai buddhista hagyományt, amely megpróbált elszakadni a taoista (elsősorban a xuanxue és a qingtan) terminológia megfeleltetésére alapozott fordítói technikától, a geyitől. A számos nyelven értő kucsái Kumáradzsíva Chang'anban hozott létre egy nagyszabású fordítóközpontot, ahol egyebek közt madhjamaka szövegek fordításában jeleskedett. Mindeközben a délre költözött arisztokrata és írástudói réteg is sokkal toleránsabban viseltetett a buddhista eszmék iránt, minek következtében intenzívebbé vált a buddhizmus iránti általános érdeklődés. Wu császár (502–549) például maga is világi buddhista hívő lett és a buddhizmus rendkívül bőkezű patrónusának számított. A buddhizmus kínai integrációjában, adaptációjában és interpretációjában a következő kínai személyek játszották a legfontosabb szerepet:

1. Zhi Dun (314–366) – arisztokrata származású szerzetes, segítette a buddhista vallásosságot a magasabb társadalmi körökben elterjedni. Lényeges újítása a li fogalmának abszolút elvként való újraértelmezése.

2. Xi Chao (336–377) – műve a „Törvény tiszteletének alapjai” (Fengfa yao) mely az arisztokrata buddhista hívek számára fektette le a legfontosabb szabályokat és módszereket.

3. Dao’an (312–385) – Kína északi részének vezető buddhista alakjaként dhjána szövegeket tanulmányozott, a buddhista üresség fogalmát a Wang Bi-féle eredendő nemlét koncepciója segítségével értelmezte. A politikai helyzet miatt délre kényszerült, és ott elsősorban a pradnyá filozófiával kezdett foglalkozni. Fontos szerepet játszott a Tan elterjesztésében, négyszáz főt számláló tanítványi csoportjával létrehozta a xiangyangi központot. A hit fontosságát hangsúlyozó Dao'an vezette azt a gyakorlatot, hogy a szerzetesek felveszik a Shi (Sákjamuni) családnevet, ezzel kifejezve, hogy világi életükkel szakítottak. Dao'an volt az is, aki Kumáradzsíva Kínába hívását elsőként felvetette.

4. Huiyuan (334–416) – a kínai Tiszta Föld szekta alapítója, Zhuangzit gyakran használta a buddhista írásaiban, aki (egyebek közt) kitartott a szangha azon joga mellett, hogy ne kelljen meghajolniuk (vagyis megalázkodniuk) az uralkodó előtt. Amitábha kultuszának központjává a mai Hubeiban található Lufeng kolostort tette meg.

5. Sengzhao (374–414) – Kumáradzsíva tanítványa, aki számos ilyen jellegű megfeleltetés mellett a pradnyá (bölcsesség) fogalmát a taoista nem-tudás koncepciójával állította párhuzamba.

6. Daosheng (360–434) – Kumáradzsíva tanítványa, akit gyakran a chan-buddhizmus előfutárának tartanak, mivel azt állította, hogy „a buddhaság hirtelen megvilágosodással érhető el”, vagy „amikor az egyetlen megvilágosodás bekövetkezik, a milliónyi akadály mind megsemmisül”.

A Sui- és a Tang-dinasztia alatt újra egyesülő Kínában a buddhizmus állami szinten is igen megbecsült irányzatnak számított, ez az időszak volt a buddhizmus virágkora. Az első nagy kínai utazó, Faxian 399-ben indult Indiába, őt a Sui- és a Tang-korban követte számos szerzetes indult Indiába a buddhizmus tanulmányozása miatt: például a belső-ázsiai útvonalon haladó, i.sz. 629–645 között úton levő Xuanzang (596–664), vagy a muszlim hódoltság miatt már a tengeri utat választóYijing(635–713). Ebben a virágzó időszakban számos buddhista irányzat létezett Kínában. A Kínában születő, speciálisan kínai sajátosságokkal rendelkező huayan, tiantai, jingtu és chan-buddhizmus mellett jelen voltak az Indiában népszerű, és Kínában is az indiai eredetet viszonylag tisztán megőrző irányzatok:

1. Három értekezés iskolája (Sanlunzong) – Nágárdzsunától kettő, Árjadévától pedig egy alapvető értekezést alapul vevő, Kumáradzsíva, a számos új fogalmat gondolatot bevezető Sengzhao (374–414), illetve az enciklopédiák összeállításában és kommentárírásban jeleskedő Jizang (549–623) által alapított iskola, mely a madhjamaka kínai változata.

2. Jógácsára iskola (Faxiang zong), Csak-tudat iskola (Weishi zong) – Vaszubandhu Harmincversszakos értekezés (Trimsiká) című művét és annak tíz kommentárját Nálandából Kínába hozó Xuanzang alapította 645-ben. Xuanzangot eredetileg a Shelun iskola által értelmezett jógácsára tanok vonzották, azonban túlságosan kétértelműnek találta a kínai fordításokat, ezért útnak indult Indiába, hogy Vaszubandhu és Aszanga valódi tanítása után kutasson. Indiában kiváló vitázóvá képezte ki magát és Kínába hazatérve 75 szöveget fordított le világos stílusban, illetve megírta a Chengweishi lun című összefoglaló művét, melyben a jógácsára iskola fontosabb elképzeléseit fejti ki az iskola fontosabb mestereinek írásaiból vett részletek segítségével. Xuanzang egyik fontos tanítványa, Guiji (632–682) mestere összefoglaló művéhez írt alapvető kommentárt. Az iskola a hetedik, nyolcadik és kilencedik tudatosság kérdéseire fektetett nagy hangsúlyt, alapvetően új elképzeléseik az álajavidnyánával és a tathágatagarbhával kapcsolatosak.

3. Abhidharma-kósa iskola (Zhushe zong) – 565-ben Paramártha alapította.

4. Fegyelem iskolája (Lüzong) – a 7. században a vinaja szövegekre alapozva Daoxuan (595–667) hozta létre. Elsődleges célja a vinaja szabályok lehető legszigorúbb betartása, leginkább a rendbe való felvétel és a kolduló életmód előírásaira vonatkozóan.

5. Tantrikus buddhizmus (Mizong, Zhenren) – Subhákaraszimha, vagyis Shan Wuwei (637–735), Vadzsrabódhi, vagyis Jin Gangzhi (670–740) és Amóghavadzsra (705–774) által alapított iskola, a Tang udvarban mantrákkal és a mágikus praxisokkal egy ideig igen befolyásossal bírtak, olyannyira, hogy három nyolcadik században uralkodó császárt (Xuanzong, Suzong, Daizong) maga avatott be az ezoterikus buddhizmus misztériumaiba. Amóghavadzsra halála után egyik tanítványa, Huiguo (746–805) vette át a vezetést. Ő volt az, aki annak a japán Kúkainak adott beavatást, aki az ezoterikus buddhizmust Japánba vitte (Singon).

Kínában a buddhizmus iránt elkötelezettek egyik legfontosabb problémája az volt, hogy a Kínába érkező számtalan buddhista szent szöveg és irányzat közül nehéz volt eldönteni, melyik Buddha valódi tanítása. A Kínában született fontosabb buddhista irányzatok valójában ennek az alapvető kérdésnek a megválaszolására jöttek létre. A huayan és a tiantai egy-egy szent szöveget emelt ki a számos kínaiul is olvasható szöveg-együttesből és ehhez képest rendezte az összes többi irányzatot (panjiao rendszer). A jingtu és a chan-buddhizmus a hatalmas szövegmennyiségen mintegy túllépve próbálta definiálni önmagát.

Kósa Gábor

Lásd még!
huayan
tiantai
jingtu (Tiszta Föld)
chan