Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Goldziher Ignác (1)

Goldziher Ignác: A buddhizmus hatása az iszlámra

Goldziher Ignác: Az iszlám az omajjádok bukásáig

Az iszlám. Bp. 1881.

Előadások az iszlámról. Bp. 1912.

A Koránmagyarázás különféle irányairól. Bp. 1912.

Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája (Részlet)

orientalista, a Közel-Kelet nemzetközi hírű kutatója, a magyarországi arabisztika és sémi filológia megalapítója 150 éve, 1850. június 22-én született Székesfehérvárott. Vámbéry Ármin tanítványaként Pesten, majd Berlinben és Lipcsében folytatta tanulmányait. Ezt követően Leydenben és Bécsben arab kéziratokat tanulmányozott, s 1873–1874-ben állami ösztöndíjasként Damaszkuszban, Jeruzsálemben és Kairóban foglalkozott a sémi nyelvekkel és az iszlám vallással. 1874-től a Pesti Izraelita Hitközség titkára, 1900-tól az Országos Rabbiképző Intézet óraadó tanára. Közben 1872-től a pesti Tudományegyetem magántanára, 1904-től profeszszora. 1881-ben jelent meg Az iszlám. Tanulmányok a mohamedán vallás köréből című munkája, amely terjedelmében a legnagyobb, tartalmában a legrészletesebb magyar nyelvű munka az iszlám keletkezéséről és történetéről. E művével megalapozta a kritikai módszerekkel dolgozó iszlámtörténetet.

Ez irányú kutatásainak kiemelkedő eredménye a Vorlesungen über den Islam című, Heidelbergben 1910-ben megjelent műve (Heller Bernát fordításában Előadások az iszlámról címmel 1912-ben magyarul is kiadták), amely nemzetközi elismerést hozott neki. Vizsgálati módszerének egyik jellemzője az iszlám előzményeiről, kialakulásáról és továbbfejlődéséről szóló források és vélemények együttes ismertetése volt. II. Oszkár svéd király személyesen nyújtott át neki egy aranyérmet. 1904-ben az amerikai St. Louis-i, 1913-ban az Uppsalai Egyetem meghívására tartott előadás-sorozatokat. A Magyar Tudományos Akadémia 1876-ban levelező, 1892-ben rendes tagjává fogadta. Nyolc külföldi akadémia választotta tagjául, két egyetem díszdoktorául. Budapesten hunyt el 1921. november 14-én.

Életrajz:

Goldziher Ignác: Napló. (Vál., sajtó alá rend., előszó, jegyz.: Schreiber Sándor, ford. Schreiber Sándorné, Bernáth Mária.) Budapest 1984, Magvető, 408 p. (Tények és tanúk.)

Simon Róbert: Goldziher Ignác. Vázlatok az emberről és a tudósról. Budapest 2000, Osiris, 274 p. (Osiris könyvtár. Történelem.)

 

Goldziher Ignác (2)

(Székesfehérvár, 1850. jún. 22. – Bp., 1921. nov. 14.): orientalista, egyetemi tanár, az MTA tagja (1. 1876, r. 1892, ig. 1911). ~ Károly matematikus apja. Egy.-i tanulmányait Bp.-en, Berlinben, Leidenben és Lipcsében végezte, itt nyert bölcsészdoktori oklevelet. 1872-ben a bp.-i egy.-en magántanárrá képesítették. 1873–74-ben állami ösztöndíjjal Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban járt tanulmányúton. 1894-től a bp.-i egy. bölcsészeti karának sémi filológiai tanszékén c. ny. r., 1905-től haláláig ny. r. tanár. Az orientalisták 1889-i stockholmi nemzetközi kongresszusán a nagy aranyérmet kapta. Tagja volt a berlini, szentpétervári, göttingeni, amszterdami és koppenhágai ak.-knak. Kora egyik legnagyobb sémi filológusa volt. Megalapította a modern, kritikai módszerekkel dolgozó iszlámtörténetet, a mohamedán vallási eszmék fejlődését azonban önmagukban véve, a társadalmi tényezőktől elszakítottan vizsgálta. – F. m. Der Mythos bei den Hebräern… (Leipzig, 1876); Az iszlám (Bp., 1881); Mohammedanische Studien (I–II. Halle, 1889–90); A pogány arabok költészetének hagyománya (Bp., 1893); Abhandlungen zur arabischen Philologie (I–II. Leiden, 1897–99); Vorlesungen über den Islam (Heidelberg, 1910); A zsidóság lényege és fejlődése (I–II. Bp., 1919). – Irod. A teljes m. nyelvű bibliográfiát Heller Bernát adta ki (1927), kiegészítése: Ignace Goldziher Memorial volume (Bp., 1948).

Magyar életrajzi lexikon

Goldziher Ignác (3)

Eötvös József báró, Magyarországnak mindenképp első vallás- és közoktatásügyi minisztere, 1868. szeptember 10-én Karlsbadból, ahol súlyos kórra keres orvoslást, sürgető kérést intéz államtitkárjához, Tanárky Gedeonhoz, egy 18 éves ifjú érdekében: "Goldziher Ignác, ki nekem Ballagi és Vámbéry által ajánltatott, s kivel magam többször szóltam, mert benne kitunő képességet s komoly tudományos irányt gondoltam találni, tanulmányainak külföldön folytatására a minisztériumtól 400 frt segélyt nyert." Ennek ügyét köti államtitkárjának lelkére. "Ha emberismeretem nem csal - pedig sok tudományos pályára készülő ifjút ismerve, rég megszuntem optimista lenni - Goldziherben a szemita nyelvek jeles tanárját várhatjuk."
Eötvös Józsefnek ezt a váteszi jövőlátását dicső valóra váltotta Goldziher Ignác pályája. Goldziher a világosi katasztrófát követő évben született, a trianoni katasztrófát követő évben halt meg. Ámde életének vértől piros hajnala és gyásztól fekete alkonya közé esik magyar nemzetünknek egyik dicső történelmi szaka. Ennek a korszaknak részese és áldásos munkása Goldziher Ignác.

I
Goldziher életéből

1924 óta emléktábla jelzi Székesfehérvárt az iskola (most Ybl Miklós) utca 44. számú házacskáján: itt született Goldziher Ignác 1850. június 22-én. Régi családból származott, őse a XVIII. században költözött be Hamburgból Magyarországba. Ebből a családból sarjadt Goldziher Vilmos, a budapesti egyetemen a szemészet tanára, nagy muveltségu férfiú, akinek Goldziher Ignác nagy muvei közül talán a legszebbet (Vorlesungen über den Islam) ajánlotta; ebből a családból sarjadt ki megdicsőült Bacher professzorunknak önmagában is kiváló érdemu hitvese, Goldziher Ilona. Goldziher Ignác atyja, Adolf, szerény módú kereskedő létére nemes vallásosságával, a zsidó tudomány megbecsülésével döntő hatást gyakorolt fia lelkének is, elméjének is kifejlődésére. A fiúnak vallásos képzésére Freudenberg Mózes Wolfot fogadta melléje házi tanítóul; gyermekkorának erről a vezetőjéről Goldziher Ignác nem kevésbé hálás szeretettel szeretett megemlékezni, mint akár Fleischer Leberecht Henrikről, a keleti tanulmányoknak európai vezéralakjáról.
A gimnázium első öt osztályát Székesfehérvárt végezte, az iránta megindítóan jóságos cisztercitáknál. 1862-ben, midőn az akkor 12 éves fiútól könyvecske jelent meg a zsidó imáról, osztályfeje az iskolában szeretettel köszöntötte Ignatius autorculust. 1865-ben Pestre került, itt végezte a többi osztályt. Max Nordau-val együtt kitunően állja a ref. gimnáziumban az érettségi vizsgálatot. De már 1865 óta hallgatott főiskolai előadásokat az egyetemen. 1869-ben a berlini egyetemen tanul, majd Lipcsében a lelkileg is kimagasló Fleischer tökéletesíti filológiai kiképzését. 1870-ben a lipcsei egyetem doktora. 1876-ban (26 évvel!) a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1872-ben a budapesti egyetem magántanára. 1871-ben felkutatja a leideni, 1872-ben a bécsi könyvtár arab kéziratait, 1873 szeptemberétől 1874 áprilisáig a magyar kormány támogatásával Szíriában, Palesztinában, Egyiptomban utazik. Kairóban az Al-Azhar mecsetbeli teológiai főiskolában tanulja a fikhet, a muszlim vallásjogot sejkektől, kik maguknál szeretnék tartani tanárnak. Az akkori Jeruzsálem benne fájó csalódást idéz elő, s égő honvágyat a szülői ház, a magyar haza iránt. Hazatérve, elfoglalva találja a budapesti egyetemnek azt a tanszékét, melyet Eötvös József bölcsessége neki szánt volt. Titkári állást vállal a pesti izr. hitközségnél, s azt 1874-1904-ig tölti be.
1878-ban nőül veszi dr. Mittler Miksa aradszentmártoni orvosnak leányát, Laurát, aki Goldziher Ignác méltó hitvesének bizonyult, aki otthonukat az erkölcsi és értelmi nemesség buvös ereju középpontjává avatta, aki külföldön, kongresszusokon férje tekintélyének, dicsőségének megfelelőleg képviselte társadalmilag a magyar nőt; aki férje halála után emlékének szentelte szép életét, özvegységének magányos óráiban elmélyedve férjének muveibe, abba, amit ő írt, abba, amit róla írtak. Két gyermekük született. Az idősebbik, Miksa, kora halálával gyászba borította szüleit. A fiatalabbik, Károly, jelenleg a polgári iskolai tanárképző főiskolának rendes, a muegyetemnek magántanára, életét családja, tanári hivatása és serény tudományos szakmunkássága mellett felülmúlhatatlan fiúi kegyelettel megdicsőült atyja kultuszának szenteli.
A külső dicsőség erős fénye 1889-ben esik Goldziher pályájára. Ekkor nyeri el az orientalisták stockholmi kongresszusán Nöldekével együtt a nagy aranyérmet. Mellére a fennkölt II. Oszkár svéd király személyesen tuzi a Wasarend lovagkeresztjét, nemes szellemu beszédet intéz hozzá, annak autogramját személyesen emlékül felajánlja neki, s azontúl is kitüntető figyelemmel kíséri.
Ezentúl sorra érik a kitüntetések: a Magyar Tudományos Akadémia megteszi rendes tagjának (1892), első osztály alelnökének (1905), igazgatósági tagjának (1911). 1894-ben lesz címzetes rendes egyetemi tanárrá, 1904-ben valóságossá. Külföldi akadémiák sorra megválasztják tagjuknak, külföldi egyetemek megteszik díszdoktoruknak. Az akadémiák szövetségében ő képviseli a Magyar Tudományos Akadémiát, a nemzetközi kongresszusokon ő a magyar tudományt.
Kevéssel a világdúló háború előtt, 1911-ben, Budapesten jár az egyiptomi khedive, ráveendő Goldziher professzort, hogy a kairói egyetemen tartson előadásokat az iszlámról, fölajánlván neki otthonul ezeregyéjszakába beleillő palotáját. A khedive kérelmét Balogh Jenő államtitkár útján Zichy János gróf közoktatásügyi miniszter, továbbá Khuen Héderváry gróf miniszterelnök, Ahrenthal báró, a monarchiának akkori külügyminisztere nyomatékkal támogatták.
1914 nyarán a College de France hívta meg Goldziher professzort. Közben kitört a háború. A háború folyását szenvedelmesen honfiúi érzéssel kísérte. A háború végzetes eldőlte, szeretett és nagyra becsült menyének korai halála (emlékének van szentelve Goldziher utolsó nagy muve: Die Richtungen der islamischen Koranauslegung), a háborút követő súlyosan kóros néplelki jelenségek, az égbekiáltó trianoni bun, megőrölték Goldziher erejét. 1919-ben, nem keseruség nélkül vált meg az akadémia osztályelnökségétől. De 1920-ban az akadémia és az egyetem méltón ünnepelték Goldziher születésnapját. Az egyetem pedig éppen félszázados egyetemi tanárságának nagyszabású ünneplésére készült, midőn 1921. november 13-án Goldziher professzor elhunyt.

II
A keleti tanulmányok Magyarországon
és Goldziher Ignác

Magyar muvelődéstörténetünk büszke orientalistáira. Kevés ponton kapcsolódik hazánk oly erősen az európai tudományok áramába, mint a keleti tanulmányok körében. E tanulmányok múltjára éppen Goldziher professzor kutatásai világítanak reá.
Régi magyar irodalmunknak egyik legelső neve a Temesvári Pelbárté. Már az ő könyvtárában megvan Maimuni és Avicenna arabul. A reformáció óta szinte napjainkig, hazánknak, kivált Erdélynek protestáns teológusai, állandóan zarándokoltak a külföldi, leginkább a hollandus egyetemek nagy orientalistáihoz. Serényen részt vettek az ottani munkásságban: akad hollandus tudományos gyujtemény, amelyhez túlnyomóan magyar tanulók járultak hozzá keleti tanulmányaikkal. Péchy Simon erdélyi kancellárt a Szilády Árontól kiadott Psalteriuma, az IMIT-től kiadott imakönyve kora nem zsidó születésu hebraistáinak legmagasabb rangjára emeli. Hebraistákban bővelkedtünk, hisz nyelvészeink Révaiig, maga Révai is, a héber-magyar nyelvrokonság ábrándját hajhászták. A XVIII. század magyar tudományának kiemelkedő büszkesége Uri János. Amikor az oxfordi Bodleyana Európa-szerte keres keleti kéziratainak rendezésére hivatott szakembert, azt évek múltával végül Leidenben találja meg a nagykőrösi Uri Jánosban. Uri fényesen megfelelt a vállalt feladatnak: a héber, káldeus, etióp, szír, arab, perzsa, török kódexeket rendezte, "ahogy a legjobb katalógusokban szokás". A XIX. századig alig van magyar tudós, aki Európa színe előtt nagyobb becsületet szerzett a magyar névnek, mint Uri János. A XIX. században felragyog hazánkban több orientalista ingenium, amely az európai tudománynak világít: Kőrösi Csoma Sándor, aki a magyar őshazát keresve, felfedezi Tibetet, s a buddhizmusnak sajátos alakulatát Vámbéry Ármin, gróf Kuun Géza és Bacher Vilmos. A nagy hagyományú keleti tudomány hazánkban Goldziher professzorban tetőződik.
Goldziher folyvást érzi a kapcsolatot ezzel a hagyománnyal. Már pályája első szakában kutatja a hazánkbeli keleti tanulmányoknak történetét, s ehhez a kutatásához vissza-visszatér. Megvilágítja a magyar teológusoknak százados útját a külföldi oreintalistákhoz. Megrajzolja Uri János tudományos egyénisége képét. Ismételten hódol Kőrösi Csoma Sándor emlékének, kivált, amikor a buddhizmusnak az iszlámra gyakorolt hatását kutatja. A gróf Kuun Géza és a Vámbéry Ármin emlékének szentelt akadémiai beszédei bemutatják azt a törekvést, hogy Magyarországot a keleti tanulmányok egyik gyújtópontjává tegyék, amire földrajzi és történelmi viszonyai rendelik. Gróf Kuun Gézának fejlődésében és munkásságában folyvást érezteti az erdélyi tudományos hagyományok iránti kegyeletes tisztelet sugallatát.
Goldziher mindenütt szemmel kíséri tudománya magyar vonatkozásait s különleges feladatait. Ott látjuk őt a Bachertől és Bánóczitól megindított Magyar Zsidó Szemle legelső, leglelkesebb munkásainak sorában mint egy magyar zsidó irodalmi társulatnak első sürgetőjét. Támogatja gróf Kuun Gézát a magyar honfoglalás keleti kútfőinek vizsgálatában. Nyelvtudományát a magyar nyelv bibliai fordulatainak, keleti elemeinek megmagyarázására értékesíti. Már 1880-ban lajstromozza a magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának keleti kéziratait. Amikor a Magyar Tud. Akadémiára száll Kaufmann Dávid gyujteménye, annak arab anyagát Goldziher nemcsak rendezi, hanem jórészt fel is dolgozza, s tanítványaival feldolgoztatja. A keleti tanulmányok főbb jelenségeit és eredményeit folyóirataink (leginkább Gyulai Pál ösztönzésére a Budapesti Szemle) révén beleviszi a magyar nyilvánosságba.
Az iszlámkutatásnak számos igazsága, az arab irodalom történetének nem egy új megállapítása legelébb magyarul szólalt meg. A nagy német muvek az eredményeket lehiggadt rendszerbe foglalják. A magyar tanulmányok ellenben kiválnak a friss felfedezésnek lüktető erejével, lendületes közvetlenségükkel. A magyar értekezések in potentia, csírájában magukban foglalják a nagy összefoglaló muveket. A nemzetiségi kérdés az araboknál (Akad. Ért. 1873), preformálja a Muhammedanische Studien fejezetét a Shu'ubijjáról. Az iszlám (1881), preformálja a Muhammedanische Studien (1889, 1890), sőt a Vorlesungen über den Islam (1910, 1925) muveit; A költő a régi arabok felfogásában (1891), A pogány arabok költészetének hagyománya (1892), preformálja az Abhandlungen zur arabischen Philologie első kötetét (1896) a költőnek és a költészetnek tulajdonított buvös erőről. A koránmagyarázás különféle irányairól, Kőrösi Csoma-előadás, preformálja Goldziher utolsó nagy muvét: Die Richtungen der islamischen Koranauslegung (1920). Számos fontos értekezés csakis magyarul van meg, pl.: Muhammedán utazókról (1875), A spanyolországi arabok helye az iszlám fejlődése történetében (1877), A nyelvtudomány történetéről az araboknál (1878), A muhammedán jogtudomány eredetéről (1884), A történetírás az arab irodalomban (1895, kiválóan jelentős), A buddhizmus hatása az iszlámra (1902), a mitológiáról, a sémi tanulmányok történetéről szóló számos értekezés a nagy orientalisták (Fleischer, Renan, Gróf Kuun Géza, Uri János, Barbier de Meynard, De Goeje) emlékének szentelt akadémiai beszédek. Goldziher professzor egyaránt képviselte az európai tudományt itthon, a hazai tudományt a külföldön.

III
Goldziher Ignác, az orientalista

1919-ben, amikor Itáliával még békét sem kötöttünk, Griffini az olasz királynak ajánlott nagy jelentőségu kiadványában Goldzihert mint "il creatore del'islamologia scientifica", mint az iszlámtudomány megteremtőjét magasztalja. Egy másik olasz tudós az arab és mohamedán tanulmányok egyes fejezeteit egyenest Goldziher nevéhez fuzi: Goldziher előtt kritikátlanság, Goldziher után (Caetani, Lammeus) hiperkritika.
Jellemző példaképpen vegyük szemre azt a világosságot, melyet Goldziher kutatásai az iszlámra vetettek.
Az iszlám nem az eredeti alkotó erőnek a muve, hanem a küzdelmes erélyé. Mohamed átvesz az arab pogányságtól erkölcsi eszményt is: a huség követelését, intézményes szertartást is: a mekkai szentséget és zarándoklást. Legfőbb jelentősége azonban abban nyilatkozik meg, hogy idegen, nagyrészt zsidó és keresztény eszmények szolgálatában keményen szembeszállt az ősarab hagyománnyal: hogy a vad hősiesség helyébe ideálul a jámborságot tette, hogy a harcba, borba, szerelembe, szerencsejátékba merült népet imára, jótékonyságra kényszerítette. Megdöntötte a muravvát, a pogány egyénnek és törzsnek büszkeségét, s helyébe uralomra juttatta a dint, a vallásos kötelességet; a vad vitézségnek érdeme helyébe az iszlámot, az Isten iránti odaadást.
Maga Mohamed, belsőleg fejlődve, nemegyszer kénytelen régebbi nyilatkozatait helyesbíteni. A Mohamed alapította iszlám azonban még sokkal mélyebbre ható változásokon megy át, amidőn kilép arab meghatároltságából, s nemzetközi hatalommá válva, rengeteg területen érintkezik a perzsa, szír, görög muveltséggel, az európai kereszténységgel, az afrikai meghódított népekkel.
Az újonnan támadó állami és lelki szükségletekről mármost pusztán a Korán alapján gondoskodni nem lehetett. Ezért (hasonlóan, mint a zsidó szóbeli tan) kifejlődik a hagyomány, a szunna. A szunna egy-egy tétele, dokumentuma a hadíth. A hagyományos tétel (hadíth) tartalma a matn (a tétel dereka), hagyományozói együtt az isznád, a láncolat. Egy-egy ilyen láncolatnak el kellett vezetnie valamely száhibhoz, Mohamed társához.
A hadíth természetét és jelentőségét tudományosan Goldziher állapította meg. Az iszlámot magából az iszlámból kívánván megérteni, látta, hogy maguk a muszlimok megkülönböztetik az "egészséges" hadítht a kifogásolhatótól, hogy a hadíthgyujtésnek akadtak gyanús alakjai, akiket a muszlimok hamisítóknak bélyegeztek, hogy tehát a hadíthkritika már az iszlámon belül is megindult. Mármost ezt a kritikát az európai tudománynak eszközeivel, éles elméju intuícióval újravégezte. Megállapította, hogy a hadíthirodalomnak matnja is, isznádja is koholmányon, célzatos koholmányon alapul. Eltérő koránmagyarázatoknak, különböző szertartási gyakorlatoknak, ellentétes vallási felfogásoknak, ellenséges politikai pártoknak, harcban álló trónkövetelőknek és dinasztiáknak, Ommajádoknak és Abbaszidáknak érdekében megszólaltatták ugyanazokat a vallástekintélyeket ellentmondó nyilatkozatokkal. A hadíth tehát nem tanúja Mohamed és társai tanításának, hanem tanúsága a szemben álló iskoláknak, pártoknak.
A Muhammedanische Studien főbb tartalma: a muravva és a din szembehelyezése, a hadíthtan alapvetése. Már előbb a Záhiriten (1884) a hadítht másfelől világította meg: szembehelyezvén az iszlámnak azt a teológiai irányzatát, mely minden muszlim felfogást hagyománytétellel akar erősíteni, avval az irányzattal, mely a kétes eseteket a belátásra, emberi értelemre ("raj") bízza.
Az iszlámról a legteljesebb képet adják az Előadások az iszlámról (1910, 1925, magyarul 1912), melynek tartalmát itt nem vázolhatjuk.
Az iszlámról szóló előadások folytatásául volt tervezve Goldziher utolsó nagy muve: Die Richtungen der islamischen Koranauslegung (Leiden, 1920). Egyenest csatlakozik ezekhez az előadásokhoz, kimutatván, hogy az iszlámnak minden iránya és fejlődése: a tradicionalizmus, a miszticizmus, a szekták felfogásai és a modernizmus a maguk eszméit vitték bele a Koránba.
Belülről, az iszlámból kutatván az iszlámot, Goldziher vetette fel legvilágosabban és legteljesebben a kérdést, mit köszön az iszlám külső behatásoknak, zsidó és keresztény eszmék, szokások, intézmények hatottak legelőször és legerősebben közre az iszlám teremtésére, de hatottak továbbra is a hadíthnak kialakítására. A Koránban a legvonzóbb elbeszélések a Szentírásból erednek, közvetve, nagyrészt már aggádikusan alakítva. A Muhammedanische Studien nevezetes fejezete a hadíthnak evangéliumi elemeit fejtegeti, kimutatván pl. azt is, hogy a Miatyánk teljes isznáddal belekerült a hadíthba.
Perzsa intézmények nyomai már Mohamed törvényhozásában is észlelhetők; az iszlám későbbi fejlődése még több érintkezést mutat a parszizmussal: a kalifátus közjogi mivolta a szászánida királyság fogalmából és hagyományából fejlődött. Az iszlám dogmatizmusa a görög filozófia behatására vall; a muszlim vallásfilozófia Arisztotelészből, Platónból, vagy még inkább a neoplatonizmusból indul ki. A mohamedán kánoni törvényhozás a római jog befolyása alatt alakul ki.
A buddhizmus befolyását Goldziher ismételten tárgyalta, legbővebben Kőrösi Csoma-előadásában: A buddhizmus hatása az iszlámra. Az iszlám zindikjei, eretnekei nyilván buddhista tanításokat vallottak. Buddhista eredetu az olvasó (rózsafüzér), a szúf, a muszlim szerzetesnek darócruhája, valamint az a nagy hatású irányzat, mely a szúftól vette nevét: a szúfizmus, miszticizmus, minden teremtmény iránti szeretet. A szúfi szemlélet végcélja a mahv, az egyéni létnek kioltása, a fana, az egyén megsemmisülése, tehát a nirvána.

Ismeretes az a mondatörténeti tény, hogy Buddha legendája behatolt a keresztény hagiológiába, Buddha maga pedig az egyház szentjeinek sorába, amint azt egymástól függetlenül Kuhn, Laboulaye, Steinschneider megállapították. Goldziher meglátta, hogy a Barlám-legenda arab változata, a Bilauhar va-Budaszif mellett még Ibrahim ibn Edhem legendája is föltünteti a Buddha-legenda jellegzetes vonásait. S nemcsak ibd Edhem, hanem Hárun al-Rasid kalifának fia, al-Szabti is felölti a Buddha-legenda vonásait. A muszlim miszticizmus és aszkézis legtöbbet a buddhizmustól kölcsönöz.
Az iszlám nemzeti sajátossága legerősebben a szentek kultuszában nyilatkozik. Egyes országok, vidékek, helységek szentjei mohamedán velikké lesznek. Valójában a szentek tisztelete élesen ellenkezik az iszlám lényegével. A Korán még Mohamedet is emberileg gyarlónak tünteti föl, csodára képtelennek. De itt a nemzeti vallások erősebbeknek bizonyultak az iszlámnál: megtartották a maguk csudatevőit. Allahot elérhetetlen magasságban érezték maguk fölött. Hogy termésük érjék, hogy jószáguk sokasodjék, hogy nyavalyájuk múljék, hogy családjuk gyarapodjék, azért helyi szentjükhöz fohászkodnak. Legfeljebb azt az engedményt teszi a helyi kultusz az iszlámnak, hogy szentjeit Allahnál való közbenjárásra kéri. Az arabok közt beduinok, rablók, kiket iszlámszegés miatt kivégeztek, most szentek tiszteletében állnak. Mezopotámiában Samsz napisten emlékét a Samsz-mecset őrzi, szentesítve avval a legendával, hogy itt Ali megállította a Napot. Indiában Durga istennő ünnepe, melyet hasonlóan ülnek meg, mint Egyiptomban Horuszét, Elő-Ázsiában Adoniszét, Tammuzét, most Huszejn gyászának lett napja. A szír-Nébo isten helységében kubba, muszlim kápolna emelkedik. Mint Bubastis templomába a régi egyiptomiak, úgy ma az egyiptomi hádsik, zarándokok, Mekkába visznek macskát. Az észak-afrikai Constantine-ben az iszlámon belül fennmarad a régi tyúk?, juh?, ököráldozat varázsértő néger nőkkel. Gyakran a helyi hagyományt valamely bibliai ürügy leplezi: a pogány kor szent helyeit Ábel, Sét, Sém, Nóé, Ábrahám, Ézsau, a 12 próféta, Mózes, Urijja, Hósea, Jóna, Ezékiel sírjaként, sőt tannáknak, pl. Aba Saulnak, Juda b. Ilainak sírjaként tisztelik. Afrikában a keresztény egyház szentjeit is szolgálják, pl. Szent Sergius sírját, Páduai Szent Antal szobrát. Török nők leborulnak Mária képe előtt. Egyiptomban mutatják Jákob, Mózes, Sém, Rubén sírját, sőt még Osiris emlékét is mohamedán szentélyként őrzik.

* * *

Ezzel Goldziher professzor iszlámtanának körvonalait nagyjában vázoltuk. Terünk nem engedi akár csak pedzenünk is, mit tett Goldziher professzor az arab költészet-, az arab nyelvészet-, az arab irodalomtörténelemnek, az arab történetírásnak fölkutatása terén. A pogány arab irodalmat alig ismerte valaki nála jobban. Ámde az iszlám tudományában a legnagyobbak is (Nöldeke, Snouek Hurgronje, Becker, Griffin) Goldzihert vallják mesterükül.

IV
Goldziher Ignác és a zsidó tudomány

Goldziher professzor azért értette át oly mélyen az iszlámot, mert teljességében átélte a zsidóságot. A különválasztás Korán és szunna közt azért vált előtte oly világossá, mert felnőtt a ‰U IÚ·˘ ‰—Â˙ és a ·˙η˘ ‰—Â˙ az írott és a szóbeli tanítás tiszteletében. A hadíthban, mint a zsidó hagyományban, megkülönbözteti a halákhát az aggádától, a törvényes szabványokat az etikai, elbeszélő, eszkhatológiai tanításoktól. De azért túlzásnak ítéli azt az ismételt felfogást, hogy a szunna nem egyéb, mint párdarabja vagy éppenséggel utánzata a Misnának. (Muh. Stud. II., 209. o.) A hadíthkutatók eljárását, hogy tételeiket így vezetik be: "Mohamed mondta", úgy magyarázza, ez csak annyit jelent: "vallásos tekintetben kifogástalan, sőt kívánatos és a próféta maga is tetszésével jóváhagyná". Találóan emlékeztet Rabbi Józsue ben Lévi kijelentésére: "mindazt, amit késő korukban éles eszu tanítvány elő fog adni, mintegy maga Mózes vette át a Szinai-hegyén." (Előadások 49. o.) A vallástörvényről kifejtett ellentétes véleményeknek egymás iránti tiszteletét találóan megvilágítja a Sammaj és Hillél vitatkozó iskoláiról kimondott talmudi ítélet: "ezek is, amazok is élő Istennek szavai" (Előadások 324. o.). A muszlim legenda csakúgy, mint az aggáda, úgy képzeli, hogy az égben a törvény kérdéseit iskolaszeruen tárgyalják (Előadások 337. o.).
Figyelemre nagyon méltó pl. még a következő analógia. Már a koránmagyarázat legelemibb fokán Goldziher professzor azt a törekvést észleli, hogy könnyebb szövegmódosításokkal eltüntetik vagy enyhítik az oly koráni gondolatokat, melyekről úgy vélték, hogy Istennek vagy az ő küldöttjének, de még más prófétáknak is méltóságába ütköznek. Később kivált a si'ita koránmagyarázat tünteti fel ezt a törekvést. Ez a törekvés megegyezik már a legrégibb maszoretikus hagyományban érvényesülő IE—UÂO ÔÂ~˙-mal (Richtungen 17, 20-30, 284. o.).
Általában az iszlám viszonyai Goldziher professzort közvetlenül a bibliai vagy zsidó megfelelőre emlékeztetik. Az Ommajádokat összehasonlítja Aháb királlyal (Előadások 82. o.), a többiektől elütő II. Omár az ommajád Hiszkijjának jellemzi. Hasonló összevetések, a Szentírásnak teljes, a talmudi és midrás irodalomnak igen gazdag ismeretéből merítve, surun kerülnek elő Goldziher professzor muveiben.
Goldziher Ignác kisded korától a zsidó vallásban, a zsidó erkölcsben és a zsidó tudásban nevelkedett. Freudenberg korán avatta be a Szentírásnak, a hagyománynak, a szentírás-magyarázóknak, a grammatikusoknak benső ismeretébe. 12 éves gyermek volt, midőn megjelent tőle a ~Á^E ˙ÁE˘ Abhandlung über Ursprung, Eintheilung und Zeit der gebete - Ibn Ezrától a vilnai gáónig felsorakoztatván a pijjutimról nyilvánított felfogásokat, állást foglal: a pijjut ne szakítsa meg a törzsimát, a törzsima után elmondhatja, aki érti. Még mint óraadó diák belép a zsidó irodalmat felélesztő Mekicé Nirdámim-egyesületbe. Mint ifjú, Bacher Vilmossal együtt Brill S. L. rabbinikus tudományán táplálkozik, hajnali óráit a rabbi társaságának szentelve. Gyermekkorától kezdve munkatársa a Ben Chananjának, Izraelita Közlönynek. Doktori értekezését, bár iszlámológiából vagy akár egyiptológiából is telt volna, Tanhum Jerusalminak szentelte. Eleinte szinte egyenlően áll a zsidó és muszlim vonatkozású dolgozatok serpenyője. Csakhamar ugyan a mérleg az iszlámtan javára billen. De Goldziher professzor mindvégig a zsidó tudomány avatott muvelője marad.
Első nagy munkája: Der Mythos bei der Hebräern, mely csakhamar angol fordításban is megjelent, eloszlatja Renan balítéletét, hogy a sémi faj mítoszköltésre képtelen, de másrészt kimutatja, hogy a prófétai tanítás úgy, mint a törzshagyományokon, diadalmaskodott a népies mítoszon is.
1887-ben a zsidó egyetemi ifjúságnak Goldziher professzor bemutatta "a zsidóság lényegét és fejlődését." Ezek az előadások most könnyen hozzáférhetők a Népszeru Zsidó Könyvtárban. Minden muvelt magyar zsidó tartozik magának azzal, hogy ezeknek eszméivel megismerkedjék.
Könnyen érthető, hogy kivált a zsidó-muszlim érintkezések, kapcsolatok vonzották kutató szemét. Kimutatja az iszlámra tért zsidók szerepét az iszlámban, ilyen az iszlám első századaiban Ka'b al-Ahbár, Abdallah b. Szalám, Hárun b. Músza, az Iszrailijja, zsidó történetek hagyományozói, ilyen pl. a XIV. században alexandriai Száid b. Haszán, aki Mohamed küldetését a Szentírásból akarja bizonyítani. Ismételten tárgyalja Goldziher professzor a muszlim polémiát a zsidó-keresztény szentírás-magyarázat ellen, s ennek tanulmányozása serkenti Schreiner Mártont is. Szentírásunkat szeretik kiaknázni a szekták is. A drúzok prófétákból és zsoltárokból gyujtöttek adatokat Hákimjuknak, az istenség megtestesülésének bizonyítására. A mahdi-eszme a zsidó-keresztény messiáshitből sarjadt. A bábizmus Dán 8,14-nek 2300 (év-) napjából kiszámítják, hogy 1844. évben beteljesedett az idő, amikor Mirzá Muhammed Ali magát Bábnak kinyilatkoztatta; valahányszor pedig a Szentírás "Isten fényéről" szól, a világmegváltó Beh‚ Allah megjelenése értendő rajta.
Goldziher professzor muvei, dolgozatai számos zsidó-muszlim kapcsolatot tisztáztak, kivált cikksorozata a Revenue des Études Juives-ben: Mélanges judéo-arabes. Kimutatja, hogy a szamaritánusok hajoltak vallási engedményekre az iszlám irányában; mennyire igyekeztek a karaiták a mohamedán tudósokat meggyőzni, hogy az aggáda durvítja az Isten-fogalmat. Sámuel b. Hofni és Hai gáón mellett kivált kairuáni Nissim ben Jákobra mutatja ki a mutazilának, a kezdő arab bölcselkedésnek behatását, melynek fő problémája az isteni igazság (ártatlanok, gyermekek, állatok szenvedése); ugyanez alapproblémája R. Nissim híres elbeszélésgyujteményének, a ma'aszijjotnak, melyekben látszólagos visszásságok mögött az isteni igazság hat. Júda Halévinél, akinek áhítatos tisztelettel adózik, kimutatja a rokonságot a muszlim miszticizmussal és a kongeniálisan dicsőített Ghazálival. Az iszlám türelmességét kimutatja a "visszaeséssel" vádolt Maimuni példáján is.
A zsidó-arab filozófiának egyik nagy muve, a tévesen Bechainak tulajdonított Kitáb ma'áni al-nafs neki köszöni kiadását. Bechainak a Szívek kötelességeiről szóló muve arab eredetijének kiadására leginkább Goldziher professzor ösztönözte Yahudát. Hinneberg nagy vállalatában (Die Kultur der Gegenwart) Goldziher professzor mutatja be a mohamedán és zsidó vallásbölcsészetet. A középkori zsidó filozófia történetének ő a fölül nem múlt ismerője.

V
Goldziher Ignác és az Országos Rabbiképző Intézet

Goldziher összeforrott Rabbiképzőnk történetével. Részt vett már azokban az előmunkálatokban is, melyek a Rabbiképző megteremtéséhez vezettek. Ott szerepel a vezérlőbizottságnak legelőször kinevezett tagjai közt, 1880 óta. Kaufmann Dávid halála után elfogadja Rabbiképzőnkben a vallásfilozófia tanszékét, 1900-1921 előadja a vallásfilozófia rendszerét, s olvastatja Szádját, Bachját, Ábrahám ibn Daudot, Júda Halévit, Maimunit. Mint tanár azt vallja: "Átkot érdemel, ki az isteni szolgálatot renyhén végzi." Lelkiismeretes gondossággal készült rabbiképzői előadásaira. Amikor kevéssel halála előtt eltuntek gondos jegyzetei, ezt nemes aggodalommal Blau igazgatónak jelentette, aki természetesen csillapította a nyugtalan professzori lelkiismeretet azzal, hogy minden, amit elő fog adni, színarany lesz.
Goldziher professzor benső egyéni kapcsolatot tartott Rabbiképzőnk növendékeivel. Rajongó hálával vallotta őt mesterének Schreiner Márton, vallástörténelmi és vallásfilozófiai mély tanulmányaiban. Dr. Neumann Edének, Rabbiképzőnk első avatottjának, nagy értéku doktori értekezése (A muhammedán József-monda) Goldziher vezetése mellett készült. A disszertációkészítésnek ez a módja általánossá vált 1900 óta, amióta Goldziher Rabbiképzőnknek tanára lett. Nevezetes pályatételekkel találkozunk, melyeket az ő célkituzésével dolgoztak ki Rabbiképzőnk hallgatói. Az arab-zsidó irodalom körébe vág a disszertációknak egész sora, így számos editio: arab bibliafordításból, Maimuni arab misnakommentárjából, Tanhum Jerusalmi szótárából, Júszuf al-Baszír összefoglaló muvéből, genizatöredékek. A Goldziher által kituzött, de még meg nem oldott, jelentős pályakérdések fel vannak jegyezve a Jubiláris könyv első kötetében.
Ez a sorozat még korántsem meríti ki mindazt a munkát, amelybe Goldziher be akarta vonni rabbiképzői növendékeit. Becjer C. H., Goldziher professzor jelentőségének mélyreható, kongeniális méltatója, azon csodálkozik, hogy Goldziher, aki a Muhammedanische Studien nevezetes exkurzusát a Hadíth und Neues Testament tárgyának szentelte, nem dolgozta fel a hadíth viszonyát a zsidó hagyományhoz. Azt hiszem, ezt Goldziher el akarta végeztetni tanítványaival. Nekem pl. kijelölte feladatomul, hogy a leghíresebb gyujteménynek, Bucháriénak aggádikus elemeit dolgozzam fel. Bizonyára sorját akarta ejteni a többi nagy hadíthgyujteménynek.
Ámde Goldziher nemcsak filológiai lelkiismeretességre, nemcsak filozófiai elmélyedésre nevelte rabbiképzői növendékeit, hanem a zsidóságért való lelkességével őket is lelkesítette.

VI
Goldziher Ignác egyéniségéről

Goldziher Ignácban, a tudósnál, a tanárnál, a filozófusnál még sokkalta jelentősebb az ember, az egyéniség. Jóval több ő minden muvénél. Ezt az egyéniséget huség, igazság, áhítat tüntette ki.
Husége megindító. Az a kidőlt-bedőlt székesfehérvári házikó úgy él emlékében, mint a szentek szentje, édesatyja, mint annak főpapja, édesanyja, húga, mint annak oltárai. Damaszkuszban ujjong a lelke, amikor megismerkedvén egy tiszteletre kiválóan méltó nővel, megtudja, hogy héberül úgy hívják, mint az ő húgát. Szüleinek, testvérének, fiának halálakor Bibliájába iktatott bejegyzései vallásos megadással viselt szent fájdalomról tesznek megható tanúságot.
Goldziher professzor huséges a ház iránt, melybe beleszületett, az otthon iránt, melyet alapított, ama baráti kör iránt, melyet maga köré vonzott. Ha semmi más nem maradt volna fönn Goldziherre emlékeztető, mint a levelek és képek, melyeket kapott, akkor is már jelentős egyéniségre következtethetnénk. Barátai körébe tartoznak a legjobbak itt a hazában: Gróf Kuun Géza, Berzeviczy Albert, Hunfalvy Pál, Kohn Sámuel, Lőw Lipót és Immánuel, Gyulai Pál, Kármán Mór, Beöthy Zsolt, Riedl Frigyes, Péterfy Jenő, Eötvös Lóránt báró, körükbe tartoznak a legjobbak a maga tudománya terén: Fleischer, Nöldeke, Snouck Hurgronje, De Goeje, August Müller, Robertson Smith, Harnack, Ed. Meyer, Max Müller, Landberg gróf, Rosen báró, Kautzsh, Budde, Bezold, Fraenkel Sigm., Becker C. H., Littmann E., Söderblom érsek, Bevan, E. G. Browne, Macdonald, Derenbourg H., René Basset, Guidi, Griffini, Asin Palacios és igen sok más.
A Goldziher iránti elismerésben külföldön elsimultak az ellentétek, elnémult az elfogultság. Jellemző pl., hogy Berlinben megszállt Berlinernél, s ugyanakkor meghívta őt Geiger Ábrahám. Steinschneiderrel és Barthtal egyaránt tartja a barátságot. Nagyra becsülte, kituntette őt Renan, a szkeptikus, s odaadással Massignon, a rajongó, mély, pietisztikus, katolikus, hódolattal Cheich, Lasmmens, a tudományos katolicizmus vezéralakjai. A zsidóság iránt elfogult Paul de Lagarde a Bibliotheque Nationale-ban kitüntetőleg köszönti, a zsidóság iránt rideg, szigorú Wellhausen odaszegődik Goldziher professzor ünneplői közé.
Huséges volt hazája iránt. Soha másnak, mint magyarnak nem érezte magát - a magyaron kívül minden más nyelvet idegennek. Amikor az Eötvös Józseftől neki szánt főiskolai tanszéktől elütötték, amikor a mindennapi megélhetésért nyugös, roskasztó hivatalban görnyedt, akkor sem hallgatott kiválóbbnál kiválóbb külföldi egyetemek hívogató szavára. Még a keseru megpróbáltatás 1919, 1920-ban sem rendítette meg. Lemondhatott az akadémiai osztályelnökségről, de nem honfiúi érzéséről. Amikor ebben az időben egy (egyébként igen derék) emberünk külföldi meghívásának engedett, azt mondta nekem: "Kár, hogy megtette; én nem tettem, s bizonnyal Ön sem tenné."
Igazság! Goldziher professzor méltán vallotta: "Erkölcs nem lehetséges ott, ahol igazság nincsen." Ámde Goldziher professzor igazsága építő, alkotó igazság volt mindenkor. A Mythos bei den Hebräern korántsem állapodik meg a Szentírás mitikus csökevényeinek elemzésénél, a prófétai hirdetés himnuszává magasztosul. Az iszlám hagyományainak legélesebb bírálata sem csökkenti a megbecsülést, mellyel az iszlám iránt viseltetik; lendületes lelkességgel mutatja ki az etikai mélységeket, érzületnek, lelkiismeretnek, intenciónak jelentőségét az iszlámban. A féligazság rombol, a féligazságnál meg nem állapodó igazságszeretet megnyugváshoz visz. Elvégre is ez a világegyetem fönnáll, a világtörténelem folyik; nem lehet tagadni a mindenséget, nem lehet tagadni az emberiséget. Az igaz lélek magyarázatot keres reá. Ezt a magyarázatot részben megadja a tudomány. De az emberiségnek, a mindenségnek nagy kérdéseiben csakhamar eljutunk a tudomány sorompóihoz. Itt kezdődik a hit birodalma.
Áhítat és hit Goldziher professzor egyéniségének legmélyebb alapjai. Az áhítat nem pótolhat semmilyen tudományt, de megnemesíthet, megszentelhet minden tudományt. Megszentelte Goldziher professzor tudományát is. Maga mondta el nékem: ámbár mindennapi kenyere az arab irodalom, a legmosdatlanabb szájú irodalom, soha, de soha az ő tollára még erről az irodalomról sem jött léha szó. Lelke kimondhatatlanul telve volt áhítattal, hittel, mely folyvást táplálkozott a Szentírásból, a vallásos irodalomból. És ez a hit zsidó hit volt, teljes, mély zsidó hit. Becker C. H. tesz róla tanúságot: "G. war Jude, Jude mit Bewusstsein und Stolz." [G. zsidó volt, tudatosan és büszkén zsidó.]
Amikor az Európából meghívott tudósokkal Amerikába utazik, a rós hasónó hajón éri; áhítata magával ragadja zsidó útitársait, jóm kippurkor ő maga szokott előimádkozni válogatott, áhítatos gyülekezetnek.
Vallásos érzése, mely gyermekkorától megdicsőüléséig kísérte, élete vége felé még hatalmasabban megnyilatkozott. Vágyott az örökkévaló életre. Hittel várta a halált, mondván: "Hallga! barátom kopogtat, nyiss nekem!" Kevéssel halála előtt egy péntek este ott találtam ünneplőben az asztal mellett, előtte a Szentírás és egy arab mu. Áhítattól átszellemülten szólt: "Nem tudja, jól teszi?e, hogy még az arab irodalomba mélyed, pedig maholnap ott áll, ahol csak azt kérdik tőle: becsülettel végezted-e munkádat?" Mesterünk, hálásan valljuk: "Becsülettel elvégezted nagy földi munkádat."

Heller Bernát
Múlt és Jövő, 2000/2


GOLDZIHER, Ignác (4)

(1850, Székesfehérvár – 1921, Budapest): magyar zsidó orientalista, filológus és vallástörténész, a vallástörténet evoluciós iskolájának híve, az iszlám tudományok és a judaisztika világhírű művelője. Pest, Berlin és Lipcse egyetemén orientalisztikát, arab és héber stúdiumokat hallgatott, majd Nyugat-Európában és a Közel-Keleten tett nagyobb tanulmányutat. 1872-től magántanára, 1894-től rendes tanára volt a budapesti egyetemnek, 1876-tól levelező majd rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, közben pedig folyamatatosan viselt tisztségeket a hazai és a nemzetközi tudományos életben és a magyarországi zsidóság vallási szervezeteiben. Az általános vallástörténet szempontjából legjelentősebb, a régi héber társadalom és mitológiai hagyomány kapcsolatáról írt korai munkájában G. az evolucionista és a szimbolikus- mitológiai irányzat egyeztetésére tett kísérletet és lényegében a szigorú történeti kritika eszközeit alkalmazta a biblikus vallási hagyomány vizsgálatában, egyben pedig vitába szállt ¤ E. Renan a sémi népek igazi mitológiai-vallási kreativitását kétségbe vonó nézeteivel. Későbbi, javarészt német nyelvű és elsőként Németországban megjelenő munkái zömében az európai iszlámtudomány megteremtésén fáradozva G. alapvető megállapításokra jutott a Korán belső fejlődése, az iszlám és a zsidó-keresztény hagyomány viszonya, a muszlim hagyomány és írásmagyarázat fejlődése tárgyában. Beható tanulmányokat szentelt ezen túl olyan témáknak, mint a muszlim hittudomány fejlődése, az iszlám szektáinak és irányzatainak históriája, az arab költészet értékeinek feltárása. Mint a zsidó tudományoknak is jelentős művelője, G. számos munkát szentelt a zsidóság önértelmezésével összefüggő vallástörténeti kérdések feltárásának, elméleti írásaiban pedig az összehasonlító vallástudomány evolúciós irányzatának filológiailag megalapozott kritikai szemlélete mellett foglalt állást és sokat tett a modern vallástudományi szemlélet magyarországi megismertetéséért is.

Fő művei: Der Mythos bei der Hebraern und seine geschichtliche Entwicklung, Leipzig: 1876.; Az iszlám. Tanulmányok a mohammedán vallás köréből, Budapest: 1881.; Die Záhiriten, Leipzig: 1884.; Muhammedanische Studien 1-2., Halle: 1888-90.; Abhandlungen zur arabischen Philologie 1-2., 1896-98.; Vorlesungen über den Islam, Heidelberg: 1910.; Előadások az iszlámról, Budapest, 1912.; Die Richtungen der islamischen Koranauslegung, Leiden: 1920.; Gesammelte Schriften 1-6., Hildesheim: 1967-73.; Az iszlám, Budapest: 1980.; Az iszlám kultúrája 1-2., Budapest: 1981.; Goldziher Ignác naplói 1-2., Budapest: 1994.; Az arabok és az iszlám 1-2., Budapest: 1995.; A zsidóság lényege és fejlődése, Budapest: 2000.; Mítosz a hébereknél és történeti fejlődése, Budapest: 2003. Irodalom: Simon R.: Goldziher Ignác, Budapest: 2000. (HP)

Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK