Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Bingeni Szent Hildegárd (Hildegard von Bingen, Hildegardis Bingensis)

*Bermersheim, 1098. Rupertsberg, 1179. szeptember 11.

Az egyháztörténelem viharosan mozgalmas korszaka volt a 12. század: megkezdődtek a keresztes háborúk, a pápa és a császár között viszály dúlt, Európát egyházpolitikai ellentétek osztották meg, s egy ellenpápa fellépésével a pápaságon belül is megoszlás támadt.

Hildegárd 1098 nyarán látta meg a napvilágot a Rajna-vidéki Vermersheim családban, melynek neve ma is él Bermersheim falu nevében. Közismertté Bingen városáról kapott nevén vált. E város közelében évtizedeken át a rupertsbergi bencés apácakolostor apátnője volt.

Szent Hildegárd a középkor nagy női szentjei közé tartozik. Clairvaux-i Szent Bernát mellett ő is a század világossága volt, és olyan tisztelet övezte, amely egészen egyedülállóvá teszi.

A korabeli szokásoknak megfelelően Hildegárd nevelése nagyon fiatalon kezdődött a bencés apácáknál. Első kolostori otthona Disibodenberg volt, ahol édesanyja egy barátnője vagy esetleg rokona, Boldog Jutta (1090 k. -- 1136) alapított kolostort. Hildegárd, akit jámbor szülei az apácák nevelésére bíztak, hamarosan önként Istennek ajánlotta az életét. 1112--1115 között Bambergi Szent Ottó püspök kezéből kapta meg a szerzetesi fátylat.

Amikor 1136-ban meghalt Jutta, a nővérek Hildegárdot akarata ellenére választották apátnőjükké. Gyenge és beteges alkata miatt is tiltakozott a választás ellen, betegsége még a járásban is akadályozta. De csak a teste volt gyenge, lélekben erős volt, mint a bibliai erős asszony. Később írásaiban is, tevékenységében is férfias elszántságról és tetterőről tett tanúságot.

Zseniálisan tehetséges volt. Írásai közül legjelentősebb a látomásaira épülő misztikus trilógiája: a rupertsbergi Scivias-kódex, Az Úr utainak ismerete (dogmatikus tartalmú), Az érdemszerzés könyve (erkölcstannal és erényekkel foglalkozik) és Az isteni művek könyve (a misztikus kozmológiát tárgyalja). A természettel és a gyógyítással foglalkozó írásai miatt az első német tudós- és orvosnőnek is szokták mondani, de hívják úgy is, hogy ,,a tizenkettedik század csodája'' -- nemcsak életszentsége, hanem tudománya miatt is.

Ám Hildegárd valójában inkább művész, mint tudós volt, akit Isten gazdag képzelettel és művészi érzékkel áldott meg. Művészi alkotóerejét a latin nyelvben is megcsillogtatta. Költeményei és dalai a középkori irodalom szakértői szerint csak a Sankt Gallen-i Boldog Notker műveihez hasonlíthatók. A muzsika is a vérében volt. Szép daljátékát, Az erények körtáncát a nővérek eljátszották a rupertsbergi kolostorban és Bingenben. Különösen a rupertsbergi kolostor építésekor mutatkozott meg, hogy mennyi szellemi energia rejlik benne. Sok cselekedete nemcsak a 12. században, hanem ma is csodálatra méltó, ha meggondoljuk, hogy egy gyenge nőről, sőt egy apácáról van szó.

Látnoki adottsága miatt ,,a német prófétanő'' nevet kapta, ami nem annyira a jövendőmondást, mint a jelen események megértését jelentette. Éppen ebből fakadt sok fájdalma, vajúdása, mert különleges látása következtében egészen más tanácsokat kellett adnia, mint amilyeneket az emberek vártak volna tőle.

Önmagáról csak így nyilatkozott: ,,egy nyomorult nőszemély'', ,,törékeny ember, akiben semmi állandóság nincs, hamu a hamuból és por a porból''. Csak azt mondta és azt írta, amit valaki más oltott beléje: ,,A megnyílt égből lángoló fényesség jött felém, olyan, mint a villám fénye. Áthatolt a fejemen, és lángba borította egész keblemet és szívemet, de nem égetett, csak melegített, ahogy a napfény melengeti a tárgyakat. És hirtelen megnyílt előttem a zsoltárok és az evangéliumok értelme... Mindezt láttam és hallottam és mégis vonakodtam attól, hogy leírjam mindaddig, amíg Isten ostorával betegágyba nem hajtott engem. Amikor aztán ott írni kezdtem, visszatért az erőm és fölépültem a betegségből.''

Hildegárdot egyre többen keresték föl bonyolult, nehéz ügyekben jótanácsért: papok és püspökök küldöttei, világi nagyságok követei és egyszerű emberek. Több száz olyan levél maradt ránk, amelyeket Hildegárd a hozzá tanácsért fordulóknak vagy olyanoknak írt, akiknek Isten általa üzent. Leveleit pápák, hercegek és püspökök olvasták. Merészelte, mert tennie kellett, hogy kora legnagyobbjai lelkiismeretéhez szóljon.

1147--1148-ban Szent III. Jenő pápa Trierben tartózkodott, mert éppen zsinat ülésezett ott. A mainzi érsek beszélt neki Hildegárdról. Akkor a pápa kinevezett egy szakértőkből álló bizottságot, hogy a helyszínen tartsanak vizsgálatot. A bizottság vezetője, Albero (1080 k.--1152) püspök a következő jelentést tette: ,,Egy szenttől jöttünk vissza. Ez az apáca minden földi mérték fölött áll. Értelme, gondolkodása és beszéde nem ebből a világból való.'' A pápa megkérdezte: ,,Gyakorolja a szeretet cselekedeteit?'' A püspök gondolkodás nélkül válaszolta: ,,Úgy bánik a nyomorékokkal és koldusokkal, mintha az anyjuk lenne.'' A pápának még egy kérdése volt: ,,Alázatos lélek?'' -- ,,Nem fukarkodtunk a próbatétekkel, hogy megpróbáljuk alázatosságát -- felelte Albero --, de biztosíthatjuk Szentségedet, hogy életünkben sehol nem találkoztunk nagyobb alázatossággal. Mindazonáltal az alázatosság olyan méltósággal és fenséggel párosult benne, hogy olykor a legszívesebben térdet hajtottunk volna előtte, hogy a tiszteletünket méltó módon kifejezzük.'' És akkor előlépett Clairvaux-i Szent Bernát, és fénylő szemekkel, nagyon határozottan így szólt: ,,Amit hallottunk, az Isten üzenete. Ezekben a nehéz időkben Isten egy szegény kolostori cellában világosságot gyújtott, hogy vigasztaljon és utat mutasson. Szentatyám, a te feladatod arról gondoskodni, hogy ez a világosság véka alatt ne maradjon!''

III. Konrád császárnak, aki tanácsért és imádságért fordult Hildegárdhoz, mert mint írta ,,rég nem úgy élek, ahogyan élnem kellene'', ezzel a tömör megjegyzéssel zárja válaszát: ,,Javulj meg, hogy ne kelljen napjaid fölött bánkódnod.'' Barbarossa Frigyes meghívta egy tárgyalásra ingelheimi palotájába, s 1163-ban kiváltságlevelet állított ki kolostora számára, Hildegárdot azonban a császár minden kedveskedése sem akadályozta meg abban, hogy világosan kifejezze rosszallását, amiért a császár megakadályozta az egyházszakadás felszámolását azáltal, hogy újabb ellenpápát állított. ,,Vigyázz -- írta neki --, nehogy a legfőbb Király szemed vaksága miatt elvessen téged!''

Hildegárd küldetése azonban elsősorban a papsághoz szólt. A papság és a szerzetesség elvilágiasodott, sok tagja elmerült különféle evilági ügyekben. A püspökök és az apátok közül nem egy szívesebben forgatta a kardot, mint hogy a pásztorbotot tartsa a kezében. A legjobbak pedig gyakran egymás közti vitákkal fecsérelték erejüket. ,,Mindaddig, amíg a földi királynak szolgálunk, elhanyagoljuk a mennyei Király belső szolgálatát'' -- korholja az egyik püspököt, aki Barbarossa Frigyes szolgálatában serénykedett.

Egy alkalommal meghívták Kölnbe, ahol szólnia kellett a katarok ellen. Meg is tette, de utána megdöbbentő vádat emelt a papok ellen: ,,Istent nem ismertek, embertől nem féltek. Nem olyan prédikátorok vagytok, amilyennek Isten látni akar benneteket. Részben lovagok, részben szolgák vagytok.. gőg, dicsőség, szórakozás -- ezek jegyében telik életetek. Az Egyház pilléreinek kellene lennetek, és romokban hevertek a földön.''

Lelkiismerete szavára vagy mások kérésére háromszor vagy négyszer hosszú utakat kellett megtennie. Járt Svábországban, Franciaországban, a Mosel folyó mentén egész Lotaringiáig, a Rajna mentén pedig egészen a Ruhr vidékéig. Híres férfi és női kolostorok káptalantermeiben állt a szerzetesek előtt Hirsauban, Maulbronnban, Kitzingenben, Werdenben és másutt. ,,Az élet igéit'' hirdette a papságnak, a püspököknek és a népnek Würzburgban, Bambergben, Trierben, Metzben és Kölnben. Vigasztalt, bátorított, keltegette a lelkiismereteket, bűnbánatra indította a lelkeket, és békét közvetített.

A nép köréből férfiak és nők -- elsősorban szomorú édesanyák -- sokan keresték föl kérdéseikkel és bajaikkal. Rupertsberg kolostora távoli vidékek rászorulói számára is menedékhely lett, sőt, a szent apátnő híre az ország határain is túl terjedt. Állandóan élt a kolostorban ,,hét szegény matróna'', azaz hét elhagyott szegény özvegy, akik életük utolsó idejében mégiscsak kaptak valami jót a földi élettől. Különösen a betegek áradtak seregestül a kolostor felé. Tudták, hogy a kolostornak gondosan ápolt gyógynövénykertje van, s hogy a falak között kenetekből, teákból és gyógycseppekből nagyszerű gyógyszertár rejtőzik, és ami ezeknél is fontosabb: anyai kézre találnak és olyan anyára, aki saját tapasztalatából ismeri a gyengeséget és a gyógyítás tudományát.

Minden dicsőítő szónál, amellyel tudományát és tehetségeit magasztalták, többet mond az a megállapítás, amelyet életrajza már az ifjú Hildegárdról elmond: ,,A szívében olyan szeretet lángolt, amelyből senki emberfia nem volt kizárva.'' Egy másik megállapítás attól a Gembloux-i Wibert szerzetestől származik, aki Hildegárdnak utolsó éveiben titkára volt: ,,Szeretetből mindenki szolgálója lett, állandóan készen arra, hogy a pillanat hívását kövesse... úgyhogy elmondhatta az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem, hogy mindeneket megnyerjek.''

Ugyancsak Wibert így írja le a rupertsbergi kolostor életét: ,,A nővérek és mesternőjük egy szív és egy lélek. Buzgók Isten szolgálatában, fegyelmezettek, éberek, egymás iránt figyelmesek -- minden áhítatot és békét sugároz. Vasárnaponként pihennek a szövőszékek, az orsók, a tollak. A nővérek szent hallgatásban figyelik a jámbor olvasmányokat és éneklik a liturgia énekeit. Hétköznapokon azonban serényen dolgoznak: fonnak, szőnek, varrnak pirkadattól alkonyatig. A tétlenséget nem tűrik, s nem esik egy fölösleges szó sem. A kolostor termei nagyon egyszerűek, de szépek. Csővezeték visz friss vizet minden munkaterembe. Igen sok vendég jön-megy. Szolgák sürögnek-forognak. Az apátnő pedig teljes egyszerűségben, de méltósággal irányít. Keresi, hogy mindenkinek mindene lehessen. Soha nem tétlenkedik.''

Ám a bencés szellem, amelyben Hildegárd élt és nevelt, visszatetszést keltett a nemesi származású kisasszonyok némelyikében, akik csak neveltetés céljából tartózkodtak a kolostorban. Hildegárd így ír erről: ,,Haraggal néztek rám, a hátam mögött engem hibáztattak, és azt mondták, hogy a kolostori szabályzat fegyelme számukra elviselhetetlen teher.''

Ennek ellenére nem szabad úgy elképzelnünk Hildegárd kolostorát, mint valami örömtelen börtönt. Épp ellenkezőleg: derű és mértéktartó bencés aszkézis hatotta át az életüket. A szigorú vezeklésről Hildegárd ezt írta: ,,Az olyan föld, amit az eke össze-vissza szabdal, aligha fog rendes termést hozni. A túlságosan szigorú aszkézis megfosztja erejüktől az erényeket, és nem terem mást, csak büszkeséget. Mindent úgy kell elrendezni és szabályozni, hogy közben a szív öröme meg ne szökjék.''

Egy évvel a halála előtt Hildegárd nagyon közel került a kereszthez, ahogy ez Isten minden szolgájával megtörténik. Egy ifjú lovag, aki a mainzi érsek ellensége volt, és akit az érsek kiközösített, Hildegárd kolostorában keresett menedéket. Az apátnő és egy pap színe előtt bűnbánatot tartott, és a szentségeket felvéve halt meg. Hildegárd elrendelte, hogy a kolostor temetőjében temessék el. Akkor az érseki kancellária, ahol az ifjút mint kiközösítettet tartották számon, követelni kezdte, hogy vegyék ki a sírból holttestét és ássák el a temetőn kívül, mert nem méltó arra, hogy megszentelt földben, a hívők között nyugodjék. Hildegárd következetesen tiltakozott a halott háborgatása ellen, és saját kezével egyengette el a sírhalmot, hogy meg ne találják, hová temették. Levelet írt Mainzba, amelyben az egyházi hatósággal szemben tanúsított ,,engedetlenségét'' azzal magyarázta, hogy viselkedésére ,,az igaz Világosságtól'' kapott utasítást. A mainzi prelátusok azonban ezt nem fogadták el, s az ,,engedetlen'' apátnőt nővéreivel és kolostorával együtt interdiktum alá helyezték. Egy szerzetesnek el kellett vinnie a kolostorból az Oltáriszentséget, a harangokat nem húzhatták meg, s elhallgatott a zsolozsma is. Hildegárd személyesen sietett Mainzba, majd újra tollat ragadott, és az Itáliában tartózkodó érsekhez fordult, de hiába, az érsek hajthatatlan maradt. Hildegárd nem hagyta annyiban a dolgot. Végül ezt írta az érseknek: ,,Kaptam egy látomást: jobb nekem, ha emberek kezébe esem, mint ha megszegem az én Istenem parancsát.'' Hosszas tárgyalásokra és befolyásos emberek közbenjárására volt szükség, hogy az érsek végül feloldja az interdiktumot.

Nem sokkal ezután Hildegárd a halálára készült. 1179. szeptember 17-én hajnalban költözött át ebből a világból az örök hazába, hogy a hosszú zarándokút fáradalmaitól végre megpihenjen. Nemcsak a rupertsbergi apácák siratták, hanem messzi vidékek népe is, mert valamennyien anyjukat veszítették el benne.

Halála után a renden belül főként az általa alapított kolostorokban tisztelték, sírjához zarándokok jártak, s a 13. századtól a hagiográfiában szentként tartják számon. A hivatalos szentté avatást többször is elindították, de a lezárásig nem jutott el. A 19. század elején a kolostorok feloszlatása után Hildegárd tisztelete Eibingenben élt tovább. A bencés rend 1916. szeptember 17-én vette föl ünnepét a naptárába.

Diós István: A szentek élete


Hildegard

SZENT, másképpen a RAJNAI SZIBILLA (szül. 1098. Böckelheim, Nyugat-Frankföld - megh. 1179. szept. 17. Rupertsberg, Bingen mellett; hagyományos ünnepnapja: szept. 17.), német apátnő és misztikus látnok.

Nemesi családban született, majd a disibodenbergi bencés kolostorban tanította Jutta, a spanheimi gróf nővére. őtőle vette át Hildegard a főnökasszonyi posztot 1136-ban. Gyermekkora óta voltak látomásai, de csak 43 évesen beszélt róluk gyóntatójának, aki jelentést tett a mainzi érseknek. Ezután teológusokból álló bizottság vizsgálta és erősítette meg Hildegard látomásainak valódiságát, sőt kineveztek mellé egy szerzetest, aki segített a víziók leírásában. Az elkészült könyv (Scivias; 1141-52) 26 látomást tartalmazott, profetikus és apokaliptikus formában foglalkozott az egyházzal, Isten és az ember viszonyával és a megváltással. 1147 körül több apácával együtt elhagyta Disibodenberget, hogy új zárdát alapítson Rupertsbergben. Látomásai ott is folytatódtak, ezeket továbbra is írásban rögzítette.

Számos egyéb írása is fennmaradt a szentek életéről, továbbá több tanulmányt írt az orvoslásról és a természeti jelenségekről. Művei a korhoz képest igen pontos tudományos megfigyeléseket tartalmaznak. Kiterjedt levelezést is folytatott, amelyben további próféciák és allegorikus értekezések találhatók. A maga örömére saját nyelvet talált ki. Bár legkorábbi életrajzírói szentnek tartották, és több olyan csodáról számoltak be, amelyet életében tett, ill. sírjánál történtek, formálisan soha nem kanonizálták. A római martirológium szentjei között azonban szerepel, és több német katolikus egyházmegyében megemlékeznek róla ünnepén.

 

Művei magyarul:

Hildegard von Bingen
Physica
(Liber simplicis medicinae) avagy a Természet gyógyító ereje

I. FÜVEK KÖNYVE
II. FÁK KÖNYVE
VIII. ISTEN ÁLLATKERTJE (részlet, Polgár Anikó fordítása)

Hildegard von Bingen
[Causae et curae]
Okok és gyógymódok / Hildegard von Bingen ; [ford., az előszót és a magyarázatokat írta Magyar László András]. - [Budapest] : Kairosz, 2004, (Orvostörténeti ritkaságok, 1.), 317 p.

Tartalom

Előszó 7
Hildegardról 7
A fordításról 10
A nedvkórtani rendszer 11
Irodalom 13
Okok 15
A világ és az elemek 15
A tűzről és a levegőről 39
A vízről 42
A földről 52
Embertan 56
Újból az elemekről 64
Embertan 68
Kórtan - a nyiroktúltengés okozta betegségek 77
A nedvek és az elemek 87
A nemzés és a születés 90
A férfi alkatok 103
Megint a nemzésről 110
A hold hatásai 112
Az álomról 116
A női alkatok 123
Kórtan - a fej betegségei 127
Kórtan - az egyes szervek betegségei 133
Szülészet, Nőgyógyászat 141
A táplálkozás 153
A káros nedvek eltávolítása 161
A nemi élet 183
Lélektan 189
Az emésztés 200
Kórtan - az egész test betegségei 208
Gyógymódok 219
Receptek 219
Receptek 246
Lázfajták 282
Állatorvoslás 285
Az élet és a halál jelei 289
Vizelet- és széklettan 295
A foganás idejéről 308

Godefridus (szerzetes)
[Vita sanctae Hildegardis]
Bingeni Hildegárd élete, ahogyan Gottfried és Theoderich szerzetes a XII. században lejegyezte / latinból ford. és jegyzetekkel ell. Adelgundis Führkötter ; [ford. Kovács Krisztina] ; [a képeket vál. és a függeléket összeáll. Szász Ilma]. - [Budapest] : Ursus Libris : 2004. - 180 p.

Hildegard von Bingen [művei alapján]
[Das grosse Hausbuch]
A természet patikája : táplálkozás - receptek, gyógynövények - betegségek, drágakövek - fémek, méregtelenítés - salaktalanítás / Hildegard von Bingen ; [ford. Fegyveresi Anikó]. - Budapest : Budapest-Print, [1998, 2004]. - 167 p.

Tartalom

Hildegard von Bingen élete és gyógyító tudománya
Hildegard von Bingen élete és gyógyító tudománya 9
Táplálkozástan és receptek
Hildegard von Bingen táplálkozástana 23
A legfontosabb élelmiszerek 29
Húsok
Halak
Szárnyasok
Zöldségek és saláták
Hozzávalók
Fűszerek és konyhakerti növények
Italok
A helyes táplálkozás elvei röviden 42
Receptek 43
Gyógynövények A-tól Z-ig
A gyógynövények 55
Tippek növénygyűjtőknek 85
Drágakövek és fémek
A drágakövekről 93
A kövek hatásmódja 93
Betegségek A-tól Z-ig
Hildegard von Bingen betegségtana 111
Betegségek A-tól Z-ig 113
Alvászavarok 113
Asztma 114
Bélrenyheség/emésztésgyengeség 114
Bőrbetegségek 115
Csonttörések 115
Csuklás 116
Depresszió 117
Derékfájás 117
Égési sebek 117
Étvágytalanság 118
Fejfájás 118
Fogápolás, fogfájás, fogínybetegségek 118
Fülfájás 120
Görcsök 120
Gyenge koncentrálóképesség 121
Gyomorbántalmak (gastritis) 121
Gyomorfekély 122
Hajhullás 122
Hasfájás 123
Hasmenés 123
Hányinger/terhességi hányinger 124
Hideg láb 124
Húgyrekedés 124
Kólika/vastagbélgyulladás 125
Kóros fogyás 125
Köhögés 126
Környezeti megbetegedések 127
Köszvény 134
Láz 134
Mandulagyulladás 135
Májbetegségek 135
Migrén 136
Nagyothallás 136
Nátha 136
Női panaszok 137
Orrvérzés 140
Övsömör 140
Rekedtség 141
Reuma (köszvény) 141
Rovarcsípés 142
Sárgaság 143
Sebek 144
Szájszag 144
Szemölcs 145
Szívpanaszok 145
Vérkeringési zavarok 146
Vérömleny 146
Méregtelenítés és gyógyító böjt
Mérgezés és méregtelenítés 151
Hildegard von Bingen tisztító módszerei 153
Gyógyító böjt 155
Receptek 167

Hildegard von Bingen
[Symphonia harmoniae caelestium revelationum] Égi harmóniák - 73 liturgikus ének. [Ordo virtutum] Az Isteni Erők játéka - énekes misztériumdráma, ford. Kulcsár F. Imre, Paulus Hungarus–Kairosz Kiadó, 2003

A kötet Hildegard 73 liturgikus énekének fordítása mellett tartalmazza az Ordo virtutum című énekes misztériumdráma magyarítását is. A művet a feltételezések szerint a rupertsbergi zárda templomának 1152-es felszentelésekor mutatták be oratóriumjellegű előadásban. Akárcsak a versek, ez a dráma is kuriózum a korabeli alkotásokhoz mérve. Hildegard ugyanis nem bibliai vagy hagiográfiai történetet jelenít meg, hanem a kozmikus erőkkel azonosított allegorikus szereplőket léptet fel, melyek megnevezését a fordító egy átgondolt rendszert felépítve nem az erények szóval fordítja (a latin virtus szó első jelentéséből kiindulva), hanem Isteni Erőknek nevezi. A versekhez hasonlóan a dráma is metaforákkal telített, motívumaik is szorosan kapcsolódnak. A versekben Szűz Máriához kötődő orvosfunkcióra utal például, hogy a drámában Krisztust mint Nagy Gyógyítót említik, a bűnbánó lelket az ördög kezéből kimentő Alázat pedig gyógyírral kenegeti a lélek sebeit.

Tartalom

Égi harmóniák 5
Ó Öröklét ereje 7
Ó Bölcsesség ereje 8
Ó mily csodálatos 9
Ó lelkek pásztora 10
Ó kiontott vér 11
Magasságos Atyánk 12
Ó örökkévaló Isten 13
Üdvöz légy Mária 14
Ó szent gyógyerő fényességes Anyja 15
Ó fényessséges ékkő 16
Ímé ma nyílik 17
Miként asszony volt 18
Míg Isten keze-művei 19
Míg ama nyomorultak 20
Ó zöldellő ág 21
Ó csoda, csodák csodája 22
Üdvöz légy fenséges 23
Ó közbenjáró 25
Ó termékeny ág 26
Ó ág, bíbor király ék 28
Ó ékes, termékeny ág 30
Ó mily ékességes 32
Ó te fényességes
33
Szentlélek, életadó élet 34
A Szeretet átjár mindeneket 35
Dicsőség Szentháromságnak 36
Ó tüzes Szentlélek 37
Ó Szentlélek tüze 39
Ó dicső angyalok, élő fény 41
Ó angyalok, népek őrizői 42
Ó férfiak, ti látók 43
Ó boldog gyökerek 44
Ó sereg, bajnokai 45
Ó apostoloknak fényességes serege 46
Ó ama tisztaságos galambnak tükre 47
Ó választott, édességes 48
Ó diadalmas győzők 49
Virágzó rózsák 50
Ó, ti követői 51
Ó, ama erős oroszlán 52
Ó csoda, csodálni méltó 53
Ó Isten ujjának éltető ereje 54
Ó boldog lélek 55
Ó választott, Disibodus 56
Igaz város főpapja 57
Ó boldogságos látvány 60
Ó boldogságos Rupertus 61
Mivel Rupertus 62
Ó Jeruzsálem 63
Mátyás, választott szent 66
Ó Bonifác 69
Ó Eucharius, a galamb, jelével 70
Ó Eucharius, te örvendve jártál 71
A galamb, betekintvén 73
Ó szépséges arcok 76
Ó nemes, élő virulás 77
Ó édességes szerelmes 78
Ó mindenek Atyja 81
Királyunk készen áll 83
Adassék dicséret a Szentléleknek 84
Ó vérnek vörösse 85
Édesség-hullató lép 86
Az isteni hajlandóság 87
Ó Egyház, szemeid 89
Midőn Orsolya 92
Ó szűz Egyház 94
Örvendezzék az Egyház 95
Ó hatalmas Egyház 96
Ó tündöklő csillagfény 97
Ó Atya Igéje 98
Ó én szeretett Fiam 99
Ó Istennek keze-műve 100
Ó hatalmasság 101

Az Isteni erők játéka 103
Utószó és jegyzetek 121
Hildegard élete 123
Misztikája és látomásos művei 129
A Symphonia és az Ordo virtutum 132
Kötetünk fordításairól 135
Jegyzetek a Symphonia énekeihez 139
Kezdősorok mutatója 155

Hildegard von Bingen
[A fordítás a "Wisse die Wege. Scivias" c. kiad. 2. könyve alapján készült]
A megváltás tüzes műve / [Németre ford. és átd. Maura Böckeler. Ford.: Kemenczky, Judit] Budapest: Balassi Kiadó - BAE, 1995. 120 old.

Tartalom

Első látomás: A megváltó 9
Második látomás: Az élet ősforrása 21
Harmadik látomás: Anyaság lélekből és vízből 29
Negyedik látomás: Fölkenve a Szent Lélekkel 44
Ötödik látomás: A misztikus test 56
Hatodik látomás: A menyegzői adomány 74
Hetedik látomás: Az ellenfél 94
Kemenczky Judit: Hildegard von Bingen tér-idő-órája 109

Középkori szexbreviárium, válogatás Constantinus Africanus, a Salernói Ismeretlen és Hildegardis Bingensis műveiből, ford.: Magyar László András, T-Twing, 1994

"Hildegardis szexológiai szövegei két okból is egyedülállók: egyrészt azért, mert nő írta őket, másrészt pedig azért, mert szerzőjük sok esetben nyilvánvalóan egyéni tapasztalatok alapján írt – például arról, hogy az egyes férfitípusok hogyan viselkednek szeretkezés közben –, ami egy gyermekkorától zárdában élő hölgy, egy apátnő tollából azért több, mint különös. Még annyit: a vallásos élmény és a szexuális élmény a katolikus költészetben is gyakran összefonódik, az egyház szimbolikájában pedig számos jelkép kapcsolatos a nemi élettel..." (Magyar László András)

Hildegard von Bingen
„Három himnusz [Máriához, Az angyalokhoz, A prófétákhoz]”, ford. Mohácsi Árpád.
Átváltozások, 15. sz. (1998) 41-43. old.

Polgár Anikó: Hildegardis Bingensis életéről, Hildegard von Bingen: Szekvenciák (fordította: Polgár Anikó), Palimpszeszt, 2002. január, 16. szám

Éneke a szentlélekről [O ignis Spiritus Paracliti], Babits Mihály fordítása

 

Külső linkek:
Hildegard zenéje (Nancy Fierro: Bingeni Hildegard - A menny harmóniájának szimfóniája)
Növényi talizmánok

 

Hildegard von Bingen
Az Isteni Erők játéka - énekes misztériumdráma

Kulcsár F. Imre fordítása - Paulus Hungarus Kiadó - Kairosz Kiadó, 2003

AZ ISTENI ERŐK JÁTÉKA
(ORDO VIRTUTUM)

PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK
Kik ezek ím, e felhőkhöz hasonlók?

AZ ISTENI ERŐK
Ó ősi szentek, mit álmélkodtok?
Isten Igéje emberként fénylik —
Vele világlunk;
szépséges teste építői vagyunk.

PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉIÁK
Mi a gyökér,
ti vagytok az ágak;
az élő, látó Szem gyümölcsei.
Mi pedig benne árnyékai voltunk.


A TESTBEN-LAKOZÓ LELKEK PANASZA
Számkivetettek vagyunk mi!
Mit tettünk, ó jaj!
A bűn útjára léptünk!
A Király leányaivá kellett volna lennünk,
s a bűn sötétjébe hulltunk!
Ó élő Nap, vígy minket válladon
jogos jussunkba, mit Ádámmal odahagytunk.
Ó Királyok Királya, a te harcodat vívjuk!


A BOLDOG LÉLEK
Édes Istenség,
gyöngéd-szép Élet!
Fényruhámat tebenned nyerjem,
visszakapván, mit vesztettem egykor.
Téged óhajtlak,
Erőid hívom.

AZ ISTENI ERŐK
Ó boldog lélek,
édességes Isten-teremtménye,
ki Isten Bölcsességének titok-mélyében lettél:
mely igen szeretsz te!

A BOLDOG LÉLEK
Hozzátok mennék örömmel,
szívetek szerető csókjait várom.

AZ ISTENI ERŐK
Veled küzdünk majd, Király leánya!


PANASZKODIK A SZORONGATOTT LÉLEK
Ó kegyetlen teher, kemény gyötrődés,
testi ruhában szorongató!
Mily nehéz küzdenem a test ellen!

AZ ISTENI ERŐK AMA LÉLEKHEZ
Ó lélek, ki Isten akaratából lettél,
boldogságos üdvnek-edénye!
Erőtlen mért vagy az ellen,
kit Isten eltiport
a Szüzesség erejével?
Az ördög fölött velünk kell győznöd.

AMA LÉLEKŰ
Segítsetek, hogy bizton megálljak!

AZ ISTENISMERET AMA LÉLEKHEZ
Lásd az öltözéket,
mellyel felruháztattál,
üdvösségnek boldog leánya!
Légy erős,
s szilárdan megállsz majd.

A BOLDOGTALAN LÉLEK
Nem tudom, mit tegyek, hová legyek, jaj.
Kiteljesíteni nem tudom öltözékemet —
leteszem inkább.

AZ ISTENI ERŐK
Ó nyomorult lélek, boldogtalan önérzet,
mért rejted el arcod a Teremtő elől?

AZ ISTENISMERET
Nem látod, nem ismered,
nem ízleled Őt,
aki alkotott téged.

AMA LÉLEK
Isten teremtette a világot,
nem Őellene teszek,
élvezem csupán — élek vele.

ÖRDÖGI LÁRMA AMA LÉLEK FELÉ
Bolond, bolond!
Mit veszkődsz annyit? Nézd a világot!
Körülölel majd
nagy tisztességgel.

AZ ISTENI ERŐK
Ó szavak, kín-okozók,
fájdalom-rejtők!
Ó jaj, csodás győzelem ébredt csodás Isten-vágyban,
s a test gyönyöre már benne rejlett.
Jaj, jaj, mikor akaratod bűnt nem ismert még,
s kerülte még a bujaságot!
Jajongj és gyászolj, ó Ártatlanság:
szemérmed teljét te nem veszítetted,
s az ősi kígyó mohó torkát
messze kerülted.

AZ ÖRDÖG
Miféle hatalom volna,
hogy Istenen kívül ne legyen senki?
Én pedig mondom:
annak, aki akaratom követni kívánja,
odaadok mindent.
Te pedig nem tudsz mit adni csatlósaidnak!
Hiszen ti mind: azt se tudjátok,
kicsodák vagytok!

AZ ALÁZAT
Én és társaim igen jól tudjuk:
te vagy ama ősi sárkány,
ki a Magasságos fölébe kerülni vágyott,
ám akit Isten maga taszított a mélységes mélybe.

AZ ISTENI ERŐK
Mi pedig mind
fönn lakozunk a magasban.


AZ ALÁZAT
Az Alázat vagyok, Erők királynője —
azt mondom nektek:
jöjjetek hozzám, mind ti Erők —
én megmutatom, miként kell
vesztett kincsetek keresni,
s megkoronázni
a kitartásban megelégedőt.

AZ ISTENI ERŐK
Dicső királynő, gyöngéd közvetítő,
megyünk, ó megyünk boldogan.

AZ ALÁZAT
Szeretett leányaim, íme:
királyi ágyasházamban vagytok.

A SZERETET
A Szeretet vagyok, gyöngéd-szép virág —
jöjjetek hozzám, mind ti Erők:
elviszlek benneteket a virágzó ág
világló fényébe.

AZ ISTENI ERŐK
Ó, szeretett virág,
hő vágyban égve megyünk sietve.

AZ ISTENFÉLELEM
Az Istenfélelem vagyok —
előkészítlek benneteket, boldog leányok,
hogy az élő Istent lássátok,
s el ne vesszetek.

AZ ISTENI ERŐK
Ó Istenfélelem, nagy jó vagy nekünk:
azon igyekszünk, hogy tőled sose váljunk.

AZ ÖRDÖG
Ajjaj!
Kicsoda ez a nagy-nagy félelem?
És kicsoda ez a nagy-nagy szeretet?
Hol van aki harcol?
Hol van aki jutalmaz?
Ti azt se tudjátok, mit imádtok!

AZ ISTENI ERŐK
Téged pedig a Legfőbb Bíró
felfuvalkodott gőgödért gyehennára vetett,
a rettegésbe.

AZ ENGEDELMESSÉG
Az Engedelmesség vagyok, fényességgel fénylő -
jöjjetek hozzám, szépséges leányok,
s hazaviszlek benneteket a Király csókjára
az atyai házba.

AZ ISTENI ERŐK
Ó édes szóval hívogató,
illő, hogy nagy igyekezettel hozzád siessünk.

A HIT
A Hit vagyok, életnek tüköré —
jöjjetek hozzám, tiszteletreméltó leányok,
s megmutatom nektek a fölfakadó forrást.

AZ ISTENI ERŐK
Ó makulátlan tükör,
bizakodva megyünk,
hogy általad megleljük az igaz forrást.

A REMÉNY
Én vagyok az Élő szemébe édességgel néző —
az ármányos restség meg nem csalhat.
Ó sötétség, engem
soha nem boríthatsz fellegeidbe.

AZ ISTENI ERŐK
Ó élő Élet,
ó gyöngéd vigasztaló:
a halál tebenned halálát halja.
Kitárod a mennynek zárt kapuját
látó szemeddel.

A SZEPLŐTELENSÉG
Ó Szüzesség,
a királyi ágyasházban lakozó,
mily édes hévvel lángolsz a Király ölelésében,
a Nap sugarában.
így hát nemes virágod sosem hervad.
Ó nemes szűz,
nem ront le téged soha az éjnek árnya.

AZ ISTENI ERŐK
A mezők virága ledől a szélben,
zuhogó eső veri.
Ó Szüzesség, te a menny magasában időzöl,
édes harmóniában,
s nem szárad sohase szép virágod.

AZ ÁRTATLANSÁG
Ó bárányok, kerüljétek az ördögi mocskot!

AZ ISTENI ERŐK
Segítségeddel messze kerüljük.

A VILÁG MEGVETÉSE
A Világ-megvetés vagyok, életnek fénye —
ó zarándokút, földi nyomorúság,
odahagylak immár.
Jöjjetek hozzám mind ti Erők,
induljunk, fel az Élet forrás-vízéhez!

AZ ISTENI ERŐK
Ó dicső Úrnő,
ki Krisztus harcát vívod mindenkoron,
hatalmas Erő,
világot-legyőző,
íme, dicsőséggel lakozol az égi magasban.

A MENNYEI SZERETET
Az Arany Kapu vagyok,
a mennyben megállók szilárdan —
aki rajtam átmegy, annak lelkét
sohase borzolja
keserű kéjvágy.

AZ ISTENI ERŐK

Ó Király leánya,
mindenkor átölel ama ölelés, mit a világ megvet.
Mily gyöngéd szeretettel von magához
a magas Isten.

AZ ÖNFEGYELEM
Az egyszerű élet barátja vagyok,
rút tettek kerülője.
A Királyok Királyára tekintek mindenkor,
őt ölelem nagy tisztességben.

AZ ISTENI ERŐK
Ó, angyalok társa:
gyönyörűséges ékű a Király mennyegzőjén.

A SZEMÉRMESSÉG
Én messze kerülök s árnyba borítok,
eltiprok minden ördögi szennyet.

AZ ISTENI ERŐK
Mennyei Jeruzsálem építő-társa,
virágozol te liliom-fehéren.

A KÖNYÖRÜLETESSÉG
Ó mily keserű ama keménység,
a konok léleké,
ki nem siet könyörülettel segíteni a szenvedőnek.
Ám én minden szenvedőnek
segíteni kívánok.

AZ ISTENI ERŐK
Ó, számkivetettek dicséretes anyja,
te gyámolítod a szegényeket és gyöngéket,
kenőccsel kenegetvén őket.

A GYŐZELEM
A Győzelem vagyok, erős és fürge küzdő —
követ hajítok, s eltiprom az ősi kígyót.

AZ ISTENI ERŐK
Ó édességes harcos, sebes zuhatag,
ki elnyelted a nagybélű farkast,
ó, dicsőséggel koronázott:
kedvvel harcolunk teveled
ama csúfondáros ellen.

A KÜLÖNBSÉGTEVÉS
A Különbségtevés vagyok, fény és rendet-teremtő,
Isten rendje szerint,
mit fékevetett Ádám zabolátlan kedve.

AZ ISTENI ERŐK
Ó szépséges anya, mily gyöngéd vagy és édes,
tebenned senki meg nem szégyenülhet.

A TÜRELEM
Én vagyok ama oszlop, mely le nem omlik —
Istenben van szilárd alapozásom.

AZ ISTENI ERŐK
Ó rendíthetetlen,
sziklahasadékban állsz te,
ó dicső győztes, mindent-bíró.

AZ ALÁZAT
Ó Izrael leányai,
fának tövében ébresztett benneteket Isten.
Emlékezzetek hát, miként plántáltatott ama fa.
Örvendezzetek, Sión leányai.

AZ ISTENI ERŐK
Ó jaj, mi égi Erők, gyászoljunk, sírjunk!
Az Úr egy báránykája elmenekült az Élettől.

A BŰNBÁNÓ LÉLEK PANASZA
Ó királyi Erők, mily ékesek vagytok,
sugárzók a Nap fényében.
Mily édes a ti lakástok, de én, ó jaj,
elszöktem tőletek.

AZ ISTENI ERŐK
Ó szökevény jer,
jer ide hozzánk,
Isten visszafogad majd.

AMA LÉLEK
Ó jaj,
bűnbe emésztett engem forró édesség;
nem merek hozzátok menni.

AZ ISTENI ERŐK
Ne félj, ne menekülj riadtan;
a Jó Pásztor
téged keres, reád vár —
te övé vagy, elveszett bárány.

AMA LÉLEK
Segítsetek hát,
fogadjatok vissza,
ki itt fetrengek bűzös sebeim közt,
az ősi kígyó fertőzetében.

AZ ISTENI ERŐK
Jer velünk, járni utunkon,
nem botiasz majd soha miközöttünk,
és Isten meggyógyít.

A LÉLEK IGAZ BÁNATBAN AZ ISTENI ERŐKHÖZ
Bűnös vagyok, ki elszöktem az Élettől:
megyek hozzátok
üszkös sebekkel bontottan,
hogy fölém emeljétek a megváltás pajzsát.
Ó ti,
a Királynő seregében küzdők,
szűz liliomok, bíbor-ékesek,
forduljatok felém,
ki idegenbe, száműzetésbe szöktem előletek:
segítsetek, hogy a Fiú vérében
fölemelkedhessen!

AZ ISTENI ERŐK
Ó szökött lélek, légy állhatatos,
s övezd fel magad a Fény fegyverével.

AMA LÉLEK
És te, Alázat, igaz gyógyír,
segíts énnekem,
kit a gőgös dölyf bűnbe taszított,
temérdek sebet ejtvén rajtam.
Sietek, íme, sietek hozzád:
fogadj vissza körödbe.

AZ ALÁZAT
Ó ti Erők:
Krisztus sebeiért
segítsétek a megtört bűnöst;
térítsétek hozzám a megsebezettet.

AZ ISTENI ERŐK
Visszavezetünk, nem hagyunk téged cserben,
s a mennyei seregek
ujjongva fogadnak majd.
Illendő hát
velük együtt éneket zengnünk.

AZ ALÁZAT
Ó szegény, meggyötört leányzó,
ím átölellek,
hisz a Nagy Gyógyító kemény,
keserű kínban szenvedett érted.

AZ ISTENI ERŐK
Ó élő forrás,
mily szépséges a te nagy jóságod,
te nem vetetted meg azok arcát,
akik reád tekintettek,
hanem előre láttad, miként fordíthatod el őket
a bukott angyalok köreiből,
kik bírni kívánták a nem-lehetőt.
Örvendj hát, Sión leánya:
Isten visszaad sokakat,
kiket kiszakítani vágyott ama kígyó,
s világlanak nagy ragyogásban,
nagyobban, mint azelőtt lettek volna,


AZ ÖRDÖG
Ki vagy te?
Honnan jössz?
Átkaroltalak már, s messze vezettelek,
s lám csúffá teszel engem,
visszafordulván.
De meglátod majd: küzdve erősen
bukásba taszítlak.

A BŰNBÁNÓ LÉLEK
Megértettem én:
a te utad mind-mind gonosz ösvény,
így hát elmenekültem tőled.
Most már, ravasz ámító,
küzdeni fogok ellened.
Jöjj hát királynő,
szelíd Alázat: segíts,
gyógyírjaiddal
kenegess engem.

AZ ALÁZAT
Ó Győzelem, te leteperted ama ámítót
az ég magasában,
jöjj hát hadaiddal,
s kötözzétek meg a Gonoszt.

A GYŐZELEM
Erős hadak ti,
győzedelmes katonák:
siessetek, segítsetek
gúzsba kötni a gonosz ámítót!

AZ ISTENI ERŐK
Ó édességes harcos, sebes zuhatag,
ki elnyelted a nagybélű farkast,
ó, dicsőséggel koronázott:
kedvvel harcolunk teveled
a csúfondáros ellen.

A GYŐZELEM
Kötözzétek meg hát, ó fényes Erők!

AZ ISTENI ERŐK
Ó Királynő, engedelmeskedünk neked,
megcselekedjük amit parancsolsz.

A GYŐZELEM
Társaim, ujjongjatok:
íme az ősi kígyó
megkötöztetett.

AZ ISTENI ERŐK
Dicsőség néked Krisztus,
angyalok Királya!

A SZEPLŐTELENSÉG
Ó Sátán:
a Magasságosnak bensejében
fejedet eltiportam,
s édes csodát érleltem
a Szűz méhében.
Istennek Fia eljött a földre:
porba sújtattál, zsákmány-szerző.
Ujjongjanak a menny lakói,
íme, nagybélű: megcsúfoltattál.

AZ ÖRDÖG
Nem tudod te, mit érlelsz,
hisz tested híján van ama szépnek,
mit érlel a férfi:
nem teljesítetted Isten parancsát,
hogy egyesülj gyöngéd ölelésben.
Nem tudod te, mi vagy!

A SZEPLŐTELENSÉG
Mire e sok szó? Engem nem illet
gonosz suttogásod fajtalan mocska.
Az Egyszülöttet szültem én világra,
ki megszületvén,
az emberi nemet
ellened gyűjti seregbe.

AZ ISTENI ERŐK
Ki vagy te, Isten, ki önnön mélyeidben
nagy-nagy tanácsot tartván
a pokol italát legyűrted
a bűnösökben és vámszedőkben,
kik íme most világlanak
égi jóságban?
Dicsőség néked, Menny Királya!
Ó mindenható Atya, tebenned fakad
a tüzes szeretet ama forrása:
vezesd hát gyermekeidet
vitorlák jó szelével,
hogy mi is ekként vezethessük őket
a mennyei Jeruzsálembe.

AZ ISTENI ERŐK ÉS A LELKEK
Kezdetben ébredt
minden teremtmény,
virágok közt virulván, élő örömben,
de a virágzó virulás
lehervadt később.
Látta ezt a Férfiú, a Harcos,
és szólott:
“Tudom én mindezt,
de az Arany Számnak
nem teljesült még telje.
Ó Atyám tükre,
tekints énreám,
testemet íme fáradtság gyötri,
gyermekeim lankadnak.
Emlékezzél:
ama első teljesség viruló zöldjének
nem kell elhervadnia.
Hisz határoztál egykor:
szemeidet
nem fordítod el addig,
míg testem nem látod
drágakövekkel ékesen.
Most pedig gúny béklyózza
testem tagjait.
Atyám, tekints reám:
sebeim íme
kitártam előtted."

Most tehát
hajtsatok térdet mind ti emberek,
s könyörögjetek az Atyához,
hogy kezét
nyújtsa felétek!

 

-----------------------------------------

Hildegard von Bingen
Szűz Máriához

(O quam pretiosa)
Kulcsár F. Imre fordítása

Ó mily ékességes e Szűz
szüzessége;
méhének mélye
bezárt tiszta kert.
Szent melegével Isten
áradván belé
virág nyílott ott.

Istennek Fia
testének rejtekén
ébredő hajnal.

Édességes sarja,
az ő szent Fia
Paradicsom-kaput bezárt
testében nyitott.

Istennek Fia
testének rejtekén
ébredő hajnal.

 

Szűz Máriához
(O tu illustrata)
Kulcsár F. Imre fordítása

Ó te fényességes,
Isten fényében ékes
tiszta szűz, Mária!
Isten Igéje átjárt,
és méhednek virágát
kibontotta benned.
Elfújta, visszavonta
Istennek Lelke-árja
amit megrontott Éva, tisztasága-törten,
az ördög szavára.

Te titkos-mód hordoztál
hibátlan-tiszta testet:
Isten döntésére
Isten Fiának
virága nyílt tebenned.
A szent Istenség
a test törvénye ellen, melybe Éva taszított,
benned formálta Öt,
Isten-mélyeiből a
Teljességgel-egyet.

 

----------------------------

Szent Hildegárd
Éneke a szentlélekről

(O ignis Spiritus Paracliti)
Babits Mihály fordítása

Ó Isten lelkének tüze, minden
teremtmény életének élete,
szent vagy, ki a formákat élteted!
Szent, ki írral kened a törések veszélyét
s gyógyítva dörzsölöd a bűzös sebeket!

Szentséged szellője, szelelője,
szeretet tüzelője!
Ó zamat a mellekben, édes íz!
ki szíveinkbe átitatódsz az erények jóillatával.

Ó tiszta forrás, akiben példálózható, hogy Isten
maga köré gyűjti az idegent
s megkeresi az elveszettet.

Ó élet páncéla!
Ó egység záloga minden tagok között!
Ó tisztesség öve, áldj meg
és tégy boldoggá!

Erős pálya, lelki út,
ki áthatoltál mindenen
a magasságban,
a földi világban,
s minden mélység szurdokában:
mindenkit összekötsz és egybehajtsz.

általad felleg árad, levegő
röpül, átivódik a kő,
vizek folyókat öntenek
és zöld pompát izzad a barna föld.

S te neveled a doktorok erényét,
akiket életükben a bölcsesség ihlete vidámít.

Dicsőség hát neked,
ki dicsőség hangja
s élet öröme vagy;
remény és erős becsület,
s fényességgel fizetsz!


-----------------------------------

Szent Hildegárd: Szekvenciái
Polgár Anikó fordításai


1. Responsorium a teremtőről

Ó, örökkévalóság ereje,
szívedbe rendeztél mindent!
Ahogy akartad, mindent
a te szavad teremtett,
és szavad
húsruhába öltözött,
a húsba,
mely Ádámtól származik.

S ruháját így
a legnagyobb fájdalom
tisztította meg.

Ó, milyen nagy a Megváltó kegyelme,
ki mindenkit megszabadított
a megtestesüléssel,
melyet az istenség lehelt ki
a bűn bilincse nélkül.

S ruháját így
a legnagyobb fájdalom
tisztította meg.

Dicsőség az Atyának, Fiúnak
és a Szentléleknek.

S ruháját így
a legnagyobb fájdalom
tisztította meg.

 

2. Ó, Bölcsesség ereje

Ó, Bölcsesség ereje,
ki körbe-körbe jártál,
összefogva mindent és elvezetve
az egyetlen útra, melynek neve: élet.
Három szárnyad van:
a magasban száll az egyik,
a földön izzad a másik,
s mindenfelé röpül a harmadik.
Dicsőség és dicséret illet téged,
ó, Bölcsesség.

 

4. Ó, lelkek pásztora

Ó, lelkek pásztora
és ó, első hang,
ki mindnyájunkat megteremtett:
most leld, ó, leld örömödet abban,
hogy méltónak tarts
minket és elűzd
nyomorúságos betegségeink.

 

5. Ó, élet kiömlő vére!

Ó, élet kiömlő vére!
A magasban zengtél,
mikor siralmas, reszkető
hangon
felbúgtak az elemek,
mert a Teremtő vére
érintette őket.
Kenj fel minket
és mosd le bágyadtságunk.

 

9. Ó, szent orvoslás

Ó, szent orvoslás
legragyogóbb anyja!
Fiad
kenőcs
a halál
tátongó sebén:
a halálseben, melyet
a megkínzott lelkekbe
Éva vájt.
A halál mint romos ház ledőlt,
s felépült helyére az élet.

Imádkozz értünk
fiadhoz,
tenger csillaga,
Mária.

Ó, életadó hangszer,
örömteli dísz,
gyönyörök íze,
el sosem fogyó!

Imádkozz értünk
fiadhoz,
tenger csillaga,
Mária.

Dicsőség az Atyának és a Fiúnak
és a Szentléleknek.

Imádkozz értünk
fiadhoz,
tenger csillaga,
Mária.

 

19. Szűz Máriáról

Ó, legzöldellőbb ág, üdv neked,
ki a szentek kérdéseinek
könnyű fuvallatában hajtottál ki!

Mikor eljött az idő,
hogy virágba borulj,
üdv, üdv zengett feléd,
mert a nap heve csöpögött belőled,
mint a balzsam illata.

Mert benned nyílt ki a szép virág,
aki illatot adott
minden fűszernövénynek,
melyek annyira sorvadoztak.

És mindegyikük teljes
pompájában virult.

Az egek harmatot küldtek a fűre,
és az egész föld vidám lett,
mert gyümölcsöt ontott a méhe,
és az ég madarai
fészket raktak rajta.

Így lett ételük az embereknek
s így lett nagy örömük a lakomázóknak.
Azóta, ó, bájos Szűz,
soha nem fogy ki belőled az öröm.

Éva ezt mindet megvetette.

Most azonban dícsérjük a magasságost.

 

20. Szekvencia Szűz Máriáról

Ó, bíbor királyi
jogar és diadém,
ki önmagadba záródsz,
s így önmagad páncélja vagy:

virágzó lomb voltál
e különös váltakozásban,
melybe az emberi nemet
Ádám vetette.

Üdv, üdv, a te méhedből
más élet született,
melytől az ő fiait
Ádám fosztotta meg.

Ó virág, ki nem harmatból
s nem esőcseppekből sarjadtál,
s nem röpült fölötted szellő,
isteni fény növelt téged
nemesen zöldellő ággá.

Ó, zöldellő ág! Az Isten
a teremtés első napján
látta előre virágzásodat.

S téged, ó, dicséretre méltó,
arany szűz, saját szavával
megalkotott.

Ó, milyen hatalmassá lett
az ő erejében az oldalborda,
melyből Isten a nőt megalkotta:
ki minden ékességének
tükre lett
s minden teremtményének
átkarolója.

S akkor fölzengett együtt az összes égi hangszer,
s csodálva hallgatta az egész föld,
ó, Mária, te dicséretre méltó,
mert nagyon szeretett téged az Isten.

Ó, milyen siralmas és milyen gyászos,
hogy a bűnbeesésben, melyet
a kígyó tanácsolt, szomorú
sorsa elérte az asszonyt.

Mert az az asszony,
akit Isten mindnyájunk anyjaként teremtett,
saját szívét tépte ki
a tudatlanság sebével,
s fájdalomteli sorsot
hagyott utódaira.

De a te méhedből,
ó, hajnal,
új nap született,
aki Éva összes bűnét eltörölte,
és áldása, melyet az embereknek rajtad keresztül hozott,
nagyobb lett Éva vétkeinél.

Innen, ó, szabadító,
ki új fényességet hoztál
az emberi nemnek,
gyűjts össze minket, fiad testrészeit
az isteni harmóniába.

 

37. Antiphón a mártírokról

Ó, leggyőztesebb győztesek,
kik véretek kiömlésével
üdvözöltétek az egyház
építményét,
a bárány vérébe
léptetek,
mikor az áldozati állattal
lakomáztatok.

Ó, milyen nagy a ti érdemetek,
mivel életetek során a testet megvetettétek,
követve Isten bárányát,
ékesítve a rá kiszabott büntetést,
aki ezért bevezetett titeket
az újra visszaszerzett
örökségbe.

 

38. Responsorium a mártírokról

Ti rózsák virágai,
kiket véretek kiömlése
boldoggá tesz,
a megváltás legnagyobb örömében
illatoztok és verejtékeztek;
a megváltásban,
mely az idők előtt létező tudás
legbelsőbb lelkében ered:

benne, ki a kezdetektől fogva
végtelen.

Dicsőség a ti közösségeteknek,
kik az egyház hangszere vagytok,
és kik vérző sebeitekben fürödtök:

benne, ki a kezdetektől fogva
végtelen.

 

49. Szekvencia Szent Rupertusról

Ó, Jeruzsálem, aranyváros,
a király díszes bíborköpenye!

Ó, legfőbb jóság háza,
nem halványuló fény!

Ruhád a hajnal
és a nap heve.

Ó, hajnalpírban fürdő,
boldog gyerekkor
és napban izzó,
tiszta ifjúság!

Ó, nemes Rupertus,
ragyogó drágakő!
Társaid közt kitűnsz,
mint völgyek közt a hegy.

Jeruzsálem,
ablakaidban
topáz és zafír ragyog.

Rupertus, e kövek fénye
vagy, erényeddel kitűnsz!
Rózsa-, liliom- és
bíbordíszű hegy:
nem rejtőzhetsz el a völgy elől.

Ó, rét gyönge virága,
ó, gyümölcsfák édes zöldellése,
mag nélküli gyümölcs!
Te nem hajlítod a szívet a bűn felé.

Ó, nemes edény,
mocsoktalan,
nem szennyezett
az ősi barlang torka
s az ősi árulás.

Felhangzik benned a Szentlélek zenéje,
az angyalok kara.
Isten fiának éke:
nincs rajtad semmi folt.

Ékes edény voltál,
ó, Rupertus,
az Urat befogadni vágyó
ifjú és gyerek,
telve istenfélelemmel,
szeretetöleléssel
s jótettek illatával.

Ó, Jeruzsálem,
alapjaid
izzó kövek:
a vámszedők és bűnösök.
Isten Fia
az eltévedt bárányokra rátalált:
hozzád futottak ők,
s benned pihennek.

Falaid fénylő,
élő kövek:
a legfőbb jóra vágyva
felhőkként szálltak ők az égbe.

A tornyaid,
ó, Jeruzsálem,
piroslanak s fehérlenek,
akár a szentek vére s tisztasága.
Isten minden díszítménye
benned ragyog, ó, Jeruzsálem.

Ó, ékesek,
ó, koszorúsok,
Jeruzsálem lakói!
Ó, Rupertus,
ki társuk vagy
e lakozásban!
Segítsetek nekünk, hisz szolgaságban
s számkivetésben szenvedünk.

 

54. Szekvencia Szent Maximinusról

A galamb kinézett
az ablak rácsain,
s szeme előtt
izzadva izzadt ki magából balzsamot
a fénylő Maximinus.

Felragyogott a nap,
s a sötétbe visszasugárzott,
belőle éledt egy drágakő,
mely a jámbor szív
legtisztább templomát díszíti.

Hatalmas torony ő,
libanoni cédrusból s ciprusfából készített,
hiacinttal és szardiusszal ékes
város: vele más művész
munkája fel nem érhet.

A legtisztább vizű forráshoz
mint gyors szarvas, szalad,
a forráshoz, mely erős sziklából fakad,
s édes illatot ont magából.

Ó, illatok
a zöldellő királyi
kertek bájai!
Az égbe szálltatok,
midőn a kosok vére ömlött
a legszentebb áldozaton:

Köztetek ragyog már e művész,
a templom fala,
ki sasszárnyakra vágyott,
s az egyház dicső
bőségzavarában
csókolta az éltető tudást.

Ó, Maximinus,
te hegy vagy és völgy,
s magaslatnak látszol
mindenütt,
magaslat vagy, hová nemcsak a vadkecskék:
az elefántok is feltörekszenek,
s hol a Bölcsesség
a legnagyobb gyönyör.

Te a szolgálathoz
bátor vagy és kedves,
belőled az oltár csillogása árad;
a dicsőség oszlopához szállsz fel,
mint illatok felhője, a füst:

fönn közbenjársz a népért,
ki a fényességre vágyik,
s kire dicsőség vár a mennyben.

 

64. Szekvencia Szent Orsolyáról

Ó, egyház,
látom zafírszemed,
és Bethel hegyében érzem hallgatásod.
Az orrod maga az illat:
a mirha és a tömjén,
hangod messzire zengő,
mint nagy folyamok robaja.

Az igaz hűség látomásában
Orsolya az Isten fiával szeretkezett:
a földi férfiakkal nem törődött.
A napba nézett,
s így hívta, szólította
az ifjak legszebbikét:

Vágytam rád őrült
vágyakozással,
s tervezgettem
mennyei lakodalmunk,
ismeretlen úton rohanok hozzád,
akár a tiszta égen szaladó
zafírszínű felhő.

S Orsolya ezen szavairól
a kósza hír
elterjedt
az egész világon.
És az emberek azt mondták:
Szegény, ártatlan leány,
nem tudja, mit beszél.

S ő egy játék, egy hatalmas
szimfónia része lett,
míg végül az égből
láng zuhant le rá.
Mindenki ráismert ebből,
mert akár Bethel hegye,
olyanná lett a világ megvetettje.

S felismerték
a mirha és a tömjén
kellemes illatát is,
hiszen a világ megvetettje
mindenek fölé emelkedett.

Akkor megszállta
az ördög saját testrészeit,
akik megölték
e szűzi testeket:
a legnemesebb erényt.

S a mindenség valamennyi eleme
hallotta ezt a tiszta hangot,
s Isten trónja előtt
így kiáltottak fel:

Borzalom!
Az ártatlan bárány piros vére
az ő eljegyzésén kifolyt.

Hallják ezt az egek,
és mennyei hangversennyel
dícsérik Isten bárányát,
mert az ősi kígyó torkát
az Isten szavára
felfűzött gyöngyök
megfojtották.

 

----------------------------------


Három himnusz
Mohácsi Árpád fordításai


Máriához

Ó, kő, a fényben fürdesz,
Tiszta sugarában a napnak,
Mely szétárad benned,
A napnak, mely elárasztotta az Atya szívét.
Ő az Atya utánozhatatlan igéje,
Amivel megteremtette az első világot,
Ami elvakította Évát.
Ez az ige formálta, Atyám, belőled az embert. -

Te vagy, ó, Szent Szűz, a csillogó élet,
Aki Isten igéjébe
Teremtő erőt lehelt,
Így az Ige létrehozhatott
Minden első létezőt.

Friss hajtásként
Zöldellsz Jessze törzsén.

Ó, csodák csodája!
Az istenség úgy nézte legszebbik leányát,
Mint a sas szeme fürkészi a Napot,
És az örök Atyának kedve tellett
A Szűz felfénylő világának
Az egy-örök Igével
A hús sátrát
Saját akaratából felállítani.

Így gyúlt a legszentebb isteni csodából
Érzékiség a Szent Szűzben,
És ettől fogva csodálatosan sarjad a fény virága
E Szűznek tiszta öléből.


Az angyalokhoz

Erény fejedelmei, élő fény!
Szent angyalok!
Mélyre hajolva Isten előtt,
A vágy parazsán égtek:
Soha nem tölthet ki benneteket
A szent teljesség.
Mert a kreatúrák titokűréből nézitek
Az isteni szempárt.
Mily fénylő gyönyör örvendezteti lényetek,
Amit meghagyott néktek az Első Gonosz,
Aki közületek támadva,
Az istenség belülre rejtett ormai fölé
Mert repülni és - onnan zuhant
Kínok között a legmélyebbre le.
Mégis bukásának eszközét szegezte sziszegve szembe
Isten kezének alkotásival. -

Hála néktek, Szent angyalok,
Népek pásztora,
Akiknek munkája orcátokon ül,
Arkangyalok, néktek,
Akik felemelitek a Szentek életét,
Néktek, erő, hatalom, fejedelemség,
Uralkodás, trónus,
Amit az öt szám titkaként Szent gyűrűbe zártok,
S néktek, kik Isten titkának pecsétje vagytok,
Égő kerubok, lángoló szeráfok,
Dicsőség néktek!
Az első napok szívverését
Nézitek, hogy hogyan árad
Az Atya szívéből
A belső erő.


A prófétákhoz

Most rátok vetődik tekintetem,
Érdemdús férfiak.
A sötéten át jöttök ide,
Szellemszemmel nézve
A fényt, az élőt, csillogót.

Ti fénylő árnyékban hirdetitek:
Fény rügyezik zöld ágán
Annak az egynek, ami egyedül kivirágzott
A beáramló fényben,
Amit a gyökér zárt magába.

Ti első idők szentjei,
A lelkeknek, akiket a halál kapcsol egybe,
A hazátlanoknak
Jövendöltök gyógyulást,
Csodával, mint körben forgó kerekek, hirdetitek
Titkát a hegynek,
Ami érinti az eget.

Aki eljött és felkente a vízáramokat,
Amikor köztetek sugárzó fény emelkedett,
Ami a hegyről ereszkedett alá,
Hogy megvilágítsa őt fényével.

Boldog gyökerek!
A csodatétel hajtott ki bennetek
ó, Nem a bűn -
Meredek úton
A félsötét árnyékban,
És te - soha nem lankadó tűzhang,
Aki előfutára voltál a köszörűkőnek,
Ami simává tesz minden mélységet,
Ujjongjatok Benne;
Mert sokan kiáltanak érte égve,
De nem látják őt a Földön.

 

Bingeni Hildegard (1098-1179) a legnevesebb középkori misztikusok egyike. Szülei már korán felismerték képességét, ezért a Rajna mentén fekvő disibodenbergi kolostorban helyezték el lányukat. A bencés rend szabályzatát követő kolostor lakói a Biblia mellett az egyházatyák írásait is tanulmányozták. Megfelelő lelki és szellemi vezetőik révén tehát az itt élőket nem tekinthetjük tudatlanoknak, habár Bingeni Hildegard indocta-nak, azaz tanulatlannak nevezte magát számos helyen írásaiban. Az ő lelki atyja egy Volmar nevű szerzetes volt, aki legfőbb feladatának tartotta, hogy formába öntse azokat a látomásokat, melyekről tanítványa beszámolt neki. Különös kapcsolat lehetett az övék, mivel Volmar világi értelemben kétségkívül műveltebbnek számított Hildegardnál, mégis alázattal fordult ehhez a fiatal nőhöz, és haláláig odaadóan szolgálta őt.
Bingeni Hildegard misztikus elragadtatását az egyház is hitelesnek fogadta el, és maga III. Jenő pápa kéri, hogy folytassa látomásai közlését, miután 1147-48 fordulóján a legmagasabb rangú egyházi személyiségek vizsgálják meg Liber Scivias; Wisse die Wege című hatalmas, három kötetes munkáját. A diadalmas egyház ekkor még nem látott semmi fenyegetőt a misztikus képességek megnyilatkozásában és eredményeinek közzétételében. Néhány évszázaddal később már nem ez lesz a helyzet.
A Liber Scivias harmadik könyvének - mely a Tökéletessé Formálódó Idők címet viseli - végén található az a három himnusz, ami alább olvasható. Ez a könyv hét himnusszal, illetve egy misztériumdrámával zárul, beteljesítve a tizenhárom látomás építményét, ami János Jelenéseinek megfelelően az utolsó ítélettel végződik. (Az első könyv a Bűn Elátkozott Állapotában, a második pedig a Megváltás Tüzes Műve címet kapta.)
Bingeni Hildegard munkássága nem korlátozódott látomásai leírására és prédikációs körutak bejárására. Himnuszaihoz és a fentebb említett misztériumjátékhoz (Az Erények Rendje) zenét is szerzett. Az írott formában közreadott jelenések és a zene bensőséges egysége még az én, zajoktól és kétségbeesett kiáltásoktól megsüketült fülem számára is érzékelhető. A dallamok és a képek tollpiheként emelnek a magasba, és soha nem engedik, hogy alázuhanjak. Ezeknek a műveknek minden bizonnyal több különböző, modern hanghordozón hozzáférhető kiadása is létezik, én eddig csupán a Vox zenekar Diadema című lemezét hallottam, amelyen Bingeni Hildegard több kompozíciója található, eredeti hangszerelésben és szövegekkel.
A Liber Scivias teljes egészében 1151-ben készült el, amikor szerzője immár az 1150-ben általa megalapított rupertsbergi kolostor vezetője volt. Ezért kapta ezután a "rupertsbergi látnoknő" nevet.
Röviden meg kell még emlékeznem másik nagy, misztikus művéről, az 1163 és 1174 között elkészített Liber Divinorum Operum (Az Isteni Művek) címet viselő írásról. A szenvedélyes lobogás nem szűnik meg, de némiképp elcsitul, és az elmélyült, az odaadás reszkető szenvedélyétől a nyugodtabb, melengető hangnemig jutó leírások a mindenség és a teremtmények viszonyáról szólnak.
Végezetül említést teszek a látnoknő érdeklődéséről a teremtett világ természete iránt, már csak azért is, hogy bebizonyosodjék: a túlságosan is jól megszokott megközelítés, amely éles ellentétbe állítja a legáltalánosabb értelemben vett irracionális és racionális megközelítést, és a különféle kutatási/érdeklődési területek ez alapján való különválasztását, nem áll meg. Bingeni Hildegard orvosi és természettudományos munkássága szoros összefüggésben áll misztikus látomásaival, ahogy egy élet teljessége összefonja ezeket az - éles szilánkokra töredezett gondolkodásunk számára - már össze nem egyeztethető dolgokat. A megkeresztelt kenyér segítségével történő gyógyítások, és a legkülönfélébb élőlények, ásványok, kőzetek és fémek rendszerező gyűjteménye látomások által sugallt tapasztalatokból és megfigyelésekből származott. 1151 és 1158 között született meg az a két műve - Liber Simplicis Medicinae (Egyszerű - fizikai - Gyógymódok), illetve Liber Compositae Medicinae (Összetett - betegségek okai - Gyógymódok), melyekben feljegyzi az általa ismert természeti jelenségeket és gyógyítási módokat. Természetesen ezeket az írásokat is egyházi hitelességgel ruházták fel.

Valószínűleg ez a sokoldalú és a hit egységébe foglalt tudás tette őt már korában is olyan híressé, hogy mind világi, mind egyházi nagyságok hozzá fordultak súlyos problémáikkal. Tudták, hogy az Élő Fény, amit ő közvetlenül megtapasztalt, átjár mindent és mindenkit, és annak, aki őt hallgatja, Legbenső Fényként tárul fel, ami egyszerre válasz és gyógymód bármiféle kételyre és kórra.

------------------------------

Hildegard von Bingen
Az álomról
(Részlet az Okok és gyógymódok című műből, Magyar László András fordítása)

Ádám álmáról. Mielőtt Ádám Isten utasítását megszegte volna, bőven el volt látva álommal és élelemmel. Miután azonban a parancsot megszegte, húsa olyannyira erejét veszítette és olyan sérülékeny lett, mint amilyen a hulla húsa az élő emberéhez képest. És azóta is így áll a helyzet minden emberrel. Hiszen ahogyan az emberi húst a táplálék, úgy gyarapítja a velőt az álom.

Az álom. Miközben ugyanis az ember alszik, veleje erőre kap és gyarapszik, miközben viszont ébren van, veleje kissé megcsappan és erejét veszíti – ahogyan a hold növekszik telésekor és fogyatkozik fogyásakor, és ahogy a növények gyökere őrzi telente az életerőt belsejében, amelyből majd nyáron a virág kihajt. Ezért lehetséges, hogy ha az ember velejét elcsigázzák a fáradalmak, vagy megcsappantja a virrasztás, az embert könnyen elnyomja az álom, és akár áll, akár ül, akár pedig fekszik, egy-kettőre elalszik, hiszen benne lakozó lelke megérzi, mire van szüksége testének. Ha ugyanis a virrasztás megcsappantja és elerőtleníti a velőt, a lélek ereje a velőből hamarosan lágy és édességes szellőt bocsát ki, amely bejárja a nyaki ereket és az egész nyaktájat, majd innét a halántékra húzódik és betölti a fej ereit. Ez a szellő az ember életerejét úgy elnyomja, hogy ilyenkor az ember csak érzéketlenül, öntudatlanul és tehetetlenül hever, sem tudatosan gondolkodni, sem fölfogni, sem érzékelni nem képes semmit. Lelke azonban az éltető leheletet továbbra is pont úgy járatja ki-be, mintha ébren lenne, szervezetét pont úgy beburkolja alvás közben, mint mikor ébren van, és pont úgy benne marad alvás közben is, mint ahogyan benne volt éber állapotában. Az ember tehát az itt ismertetett módon szokott aludni.
Ilyenkor tehát a lélek összeszedve erejét gyarapítani és erősíteni kezdi a velőt, és ezáltal megszilárdítja a csontokat és összesűríti a vért, kialakítja a húst, és rendbe teszi az egyes szerveket, a gondolkodást és a tudást pedig kitágítja, és életerővel tölti el az embert. Az emberben tehát alvás közben több a belső hő, mint éber állapotban, hiszen, ha az ember ébren van, veleje megcsappan, síkos és zavaros lesz: ezért is alszik aztán el. Ha viszont alszik, a veleje izzik, gyarapszik, hízik és tisztul.

Az éjszakai pollúció. Ezért lehetséges az is, hogy miközben a velő izzik, nagy bőségében a vért gyönyörre indítja, és az ember öntudatlanul olyan pollúciós habot termel, amely a nemi szervekbe jut. Olykor az is megesik, hogy a velő a túlságosan nagy mennyiségben fogyasztott étel-italtól hevül föl, mivel a túlzott mennyiségű étel és ital a velő tüzét meglehetős erővel táplálja, a tápnedv pedig a velőt és a vért eredményesen mozgásba képes hozni. Az ekképpen felizzó velő a hús ízének gyönyörét belékeveri a vérbe, és az ember tudta nélkül nemi szerveibe pollúciós habot bocsát. Ilyesmi azonban pusztán a nyár hevétől vagy a ruházat melegétől nem következhet be, vagy legalábbis csak ritkán esik meg.
Mikor pedig alvás közben a test nyugalomban van, és semmit nem cselekszik, a lélek, amely a test éber állapotában számtalan feladattal van elfoglalva, tudatát, amellyel máskor a testet működteti, mint valami szemet, az álomra irányítja és körülnéz benne, hiszen ilyenkor nem köti le mindenféle testi feladat.

Újra Ádámról és az ő próféciájáról. Miközben ugyanis Isten álmot küldött Ádámra, lelke, igaz próféciában, gyakran sokféle dolgot látott, hiszen még nem követte el a bűnt. Így történhet az is, hogy míg az ember alszik, lelke igaz próféciában sokféle dolgot megláthat, feltéve, ha az illetőt nem terhelik bűnök.

Az álmok. Mivel tehát az ember lelke Istentől való, miközben teste szunnyad, olykor igaz és eljövendő dolgokat láthat, vagyis megtudhat olyasmiket, amik az ember számára a jövőben rejlenek, ám amelyek ekképpen olykor mégis a tudomására juthatnak. Ám az is gyakran megesik, hogy az ember, vagy azért, mert ördögi képzetek kápráztatják el, vagy pedig azért, mert elméje össze van zavarodva, nem láthatja tisztán a jövőt, és csalódik. Gyakran ugyanis azok a gondolatok, nézetek vagy vágyak, amelyek az embert éber állapotban foglalkoztatják, álmaiban is ránehezednek, és az embert álmában úgy „megkelesztik”, ahogyan az élesztő keleszti meg a kenyértésztát – legyenek e gondolatok akár jók, akár pedig rosszak. Ám ha e gondolatok jók és szentségesek, Isten kegyelméből az illető gyakran igaz dolgokat láthat álmában. Ha azonban hiúak, az ördög hamar felfigyel erre, és az illető lelkét igen gyakran elrémíti, és gondolatai közé a saját hazugságait keveri.
Ám az álom még szent emberekből is gyakran csúfot űzhet. Ha ugyanis valaki vagy féktelen öröm, vagy túlságos bánat, harag, szorongás, hatalomvágy közepett, illetve úgy alszik el, hogy a lelkét más effajta probléma foglalkoztatja, az ördög igen gyakran tévképzetek formájában álmában is megjeleníti előtte mindezeket, hiszen az illető már akkor is folyton velük foglalkozott, mikor még ébren volt. Ha pedig az ember olykor úgy alszik el, hogy közben testi gyönyörökön jár az esze, az ördög tévképzetek alakjában ilyesmit is megjeleníthet álmában. Például olyan élők testét vagy máskor olyan halottakét mutogatja neki, akiket egykor ismert, vagy olyanokét, akiket soha nem látott testi szemével. Ilyenkor aztán úgy érzi az ember, mintha ekképpen, bűn és pollúciók közepett velük töltené gyönyörét. Ráadásul olyan eleven ez az álom, mintha csak ébren lennénk, vagy mintha azok, akik már halottak, még élnének, úgyhogy az ember még magját is kibocsáthatja, és gyönyört is érezhet közben. Mert amivel az ördög az embert éber állapotában is gyötri sugallatai útján, avval nyilván álmában sem hagyja békén. Minthogy pedig a lélek a testhez van kötve, akár alszik a test, akár pedig ébren van, olykor, még kedve ellenére is, a léleknek pont ugyanazt kell átélnie, mint a testnek, és különféle nem kívánt cselekedetekben is részt kell vennie. Mert ahogyan a vízben lévő levegő hajtja körbe a malomkereket és készteti őrlésre, úgy készteti a test is – alvó és éber emberben egyaránt – különféle cselekedetekre az embert.

A lélek hatása. Amint a nap világítja be a nappalt, úgy ragyogja be a lélek az éber testet, és amint a hold az éjszaka fénye, úgy fénye a lélek az alvó testnek. Ha ugyanis az alvó ember teste megfelelő állapotban van, vagyis a veleje megfelelő mértékben és módon hevíti, és ha a bűnök vihara és az erkölcsök viszálya nem zaklatja, igen gyakran lát igaz dolgokat, mivel lelki tudata ilyenkor nyugalmat élvez – amint a hold is olyankor ragyog fényesen és teljesen, ha az éjt felhőkavargás és szélvihar nem homályosítja. Ha viszont különféle és egymással ellentétes gondolatok vihara kavarja föl az ébren lévő elméjét és testét, és az illető e vihar közepett alszik el, az alvó leggyakrabban hamis dolgokat lát, hiszen lelki tudatát ezek az ellentétek úgy elhomályosítják, hogy képtelen igaz dolgokat látni. Amint a hold sem képes setét fellegek kavargása közepett tisztán ragyogni. És mivel a lélek tűz, az alvó ember lélegzetét csöndesen járatja ki-be, hogy a test el ne pusztuljon közben. Ahogy a fazekas is vigyáz, miközben edényét a tűzön kiégeti, hogy a tűz se túl forró se túl lanyha ne legyen, hiszen ha túl forró lenne, a törékeny edény ízzé-porrá repedezne benne.

A lélegzet. Mert ha az ember lélegzete nem járna ki s be, megszűnne testében a mozgás, vére nem lenne folyékony, és nem áramolna többé, ahogy a víz sem áramlik, ha a levegő nem hajtja.

A lélek és a hús ellentéte. Csakhogy a lélek jóra törő lehelet, a hús viszont a bűnhöz vonzódik, és bizony csak ritkán és alig tartható vissza a test attól, hogy ne vétkezzék. Amint a nap sem képes megakadályozni a férgecskéket, hogy a talajból elő ne bújjanak ott, ahol ragyogásával és hevével felmelegíti a földet. A lélek továbbá úgy látja el levegővel a tüzet, mint a fújtató, mert ahol fa és parázs van, ott a fújtató fellobbantja a tüzet. A testtel, a csontozattal, az izmokkal és a hússal összekötött lélek tehát ekképpen mindenféle cselekvésre hajlandó, és ettől nem szabadulhat, míg a testben lakik, hiszen úgy bele van rekesztve a velőbe, a csontokba, a húsba és minden testrészbe, mint az olyan ember, aki úgy beszorul egy fa törzsébe, hogy képtelen onnét szabadulni. Ahogyan azonban a víz olykor kioltja a tüzet, nehogy túlságos hévvel lángoljon, úgy a lélek is – Isten kegyelmétől segítve és a józan ész figyelmeztetésére – olykor sikerrel nyomja el a bűnösben a vétkeket, nehogy a kelleténél inkább lábra kapjanak és elburjánozzanak.
Miután az alvó ember veleje megszaporodik és újjátermelődik, és miután a lélek az alvó ember szervezetének teljes működését helyreállítja, azt a lágy fuvalmat, amelyet a lélek a velőből, az ember elaltatása végett korábban kibocsátott, visszaszippantja magába. Ilyenkor ébred fel az ember. Ha néha-néha azonban az ember gyakran felriad, és ha aztán ugyanilyen sűrűn, hirtelen elnyomja az álom, veleje még nem képes visszanyerni erejét és nem termelődik teljesen újjá, s így a testrészei látszólag nem válhatnak képessé a felfrissülésre. A gyakran felriadó, majd ugyanilyen gyakran sebesen álomba zuhanó ember veleje és testrészei azonban csak egyszerűen lágyabban és finomabban kapnak erőre, mint a hosszan alvóké, úgy ahogyan a csecsemő esetében látjuk, aki hol szopik, hol abbahagyja a szopást, mert közben össze kell szednie erejét, hogy újból nekiláthasson.

Hogyan ébreszti fel a lélek az embert? Gyakran megesik, hogy az alvó ember erősen és keményen megnyomja az oldalát vagy egy másik testrészét, vagy valami álmában hozzápréselődik, vagy éppen testi betegsége viseli meg, amíg alszik. Mivel pedig az ember érző lény, a lélek megérzi ezeket a bántalmakat és kellemetlenségeket, és látva, hogy a hozzá tartozó test gyötrődik, összeszedi erejét, és a velőből korábban kibocsátott fuvallatot visszaszippantja magába, így ébreszti föl álmából a testet. Ha pedig olykor zaj, lárma vagy hangzavar támad az alvó teste körül, úgyhogy a levegő is beléremeg, a külső levegő az emberben lévő levegőt is megrezdíti, hiszen az ember is elemekből áll. Az emberben lakozó lélek pedig ilyenkor megérzi a levegőmozgást, és visszaszippantva erejét felriasztja az embert. Az is gyakran megesik, hogy valaki a hirtelen lármára, érintésre vagy egyéb okból gyorsan felriad, de nehezen tér magához. Ilyenkor az érrendszere és a vére nem megfelelő módon ébred fel, úgyhogy emiatt az illetőnek könnyen lehetnek testi fájdalmai, és heveny, vagy pedig harmadnapos lázba eshet, minthogy a lelke túlságosan hanyatt-homlok kezdett el mozogni. Ám ha aztán végül az ember rendbe szedi magát és teljesen magához tér, a gyors ébredés után gyakran még élesebbnek tűnik az elméje és vidámabbnak a tekintete, hiszen ilyenkor minden csontja-bontja elrendeződik és megnyugszik.

A túl sok alvás. Ha valaki túl sokáig és hosszan alszik, könnyen kaphat tőle mindenféle gonosz lázat, de elhomályosodhat a látása is, hiszen a szeme alvás közben túlságosan sokáig volt zárva, ahogyan annak is elsötétül a látása, aki túl sokáig tekint bele a ragyogó napba. Aki azonban mértékkel alszik, annak egészséget hoz az álom. Aki viszont túl sokat és hosszan virraszt, annak teste elgyöngül és erejét veszíti, sőt az érzékei is kissé eltompulhatnak, a szeme körött lévő hús pedig fájni fog, bevörösödik és megduzzad. A látás élességét, a pupillát és magát a látást azonban nem túlságosan károsítja a dolog, és aki mértékkel virraszt, megőrzi testi egészségét.
Gyakran megesik az is, hogy az ember álmatlan és képtelen elaludni, különösen, ha a lelkét különféle gondolatok, minőségek és ellentétek foglalkoztatják, vagy nagy örömtől repes. Ha ugyanis bánat, félelem, szorongás, harag vagy egyéb hasonló kétség és gond gyötri, gyakran megtörténik, hogy a benne lévő vér nyugtalanná válik, és azok az erei, amelyeknek az álom édes fuvalmát kellene befogadniok, kissé összehúzódnak, úgyhogy képtelenek befogadni a fuvalmat. És olyankor is, ha valami olyasmit lát az ember, vagy hall, vagy olyasmi történik vele, amitől túlságos boldogság önti el, erei a boldogsággal vannak teli, és az álom édes fuvalmát nem képesek befogadni, úgyhogy az illető ilyenkor nincs megfelelő nyugalmi állapotban, és ettől éber marad, egészen addig, amíg az adott dologgal eltelve elméje fel nem ocsúdik. Ilyenkor aztán az erek is normálisan működnek, és az ember el tud végre aludni.
Ám olyankor is, ha netán az emberre valamilyen súlyos betegség nehezedik, a benne lévő vér és a nedvek valahogyan elváltoznak, valósággal vihart és szélvészt kavarnak az illetőben, aki e szélsőségek miatt képtelen megpihenni, hanem örökké álmatlan és éber marad, akármilyen álmos is, és akármennyire szeretne is elaludni.
Az ember teljesen másként is lát alvás közben, mint éber állapotban, ezért hát mikor felébred álmából, minthogy előbb még álmai közt járt, nem tudja egyhamar visszanyerni éles látását, ahogy ha sötétben van az ember, a sötét után nem tud egyhamar a fényhez alkalmazkodni. Hasonló történik avval is, aki fényből lép a sötétbe, hiszen látását a sötétbe érve hirtelen képtelen beállítani, legföljebb egy kis idő elteltével. Ahogyan akkor történik, mikor az ember kifelé beszél, a gondolkodása pedig közben belül rejtőzik.