Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Hildegard von Bingen
A megváltás tüzes műve

Fordította Kemenczky Judit
[A fordítás a "Wisse die Wege. Scivias" c. kiad. 2. könyve alapján készült, németre ford. és átd. Maura Böckeler]
Budapest, Balassi Kiadó - BAE Tartóshullám, 1995, 120 old.

További művei > Terebess Ázsia Lexikon

Tartalom

Első látomás: A megváltó 9
Második látomás: Az élet ősforrása 21
Harmadik látomás: Anyaság lélekből és vízből 29
Negyedik látomás: Fölkenve a Szent Lélekkel 44
Ötödik látomás: A misztikus test 56
Hatodik látomás: A menyegzői adomány 74
Hetedik látomás: Az ellenfél 94
Kemenczky Judit: Hildegard von Bingen tér-idő-órája 109

 

TUDD AZ UTAKAT – SCIVIAS
II. KÖNYV

A MEGVÁLTÁS TÜZES MŰVE
1. rész


A MEGVÁLTÓ

ÉS ÉN, AZ EMBER, aki nem az oroszlánok erejével lángol és aki nem részesült a belőlük kiáradó tudásból, hanem esendő bordaként szelíd maradtam, titokzatos lehelet fuvallatától átjárva és abban várakozva, mindennél ragyogóbb tüzet láttam, amely megfoghatatlan, kiolthatatlan, egészen eleven, a teljes Élet volt. Magában a tűzben egy ércszínű láng szelíd lobogással égett. Oly szétválaszthatatlanul egyesült a lánggal, mint az ember legbensőbb életszervei. Most felvillámlott a láng, fehérré izzott és íme, hirtelen hatalmas méretű sötét levegőgömb keletkezett. A láng olykor ütésszerűen fellobbant fölötte és minden alkalommal szikrát csalt elő, amíg csak a levegőgömb tökéletes formát nem nyert, mint amikor az ég és föld teljes alakzatukban fénylenek. Ezután a tűzben égő láng lobogva egy kis iszapos agyaggöröngy felé nyúlt, mely a levegőgömb alján feküdt. Átmelegítette, és az hússá, vérré változott; rálehelt, és az élő emberré formálódott.

Ezek megtörténte után, a fénylő tűz fa benne] szelíd lobogással égő lángon át az embernek egy káprázatosan fehér virágot nyújtott, mely úgy csüngött a lángon, ahogy fűszálon a harmat. Bár az ember orrával érzékelte a virágillatot, de mégsem ízlelte meg szájával és nem érintette meg kezeivel. Elfordult tőle és áthatolhatatlan sötétségbe zuhant, amelyből nem tudott kiemelkedni. A sötétség azonban nőttön nőtt és elárasztotta az egész levegőgömböt.

Akkor a sötétségben három, egyformán ragyogó nagy csillag emelkedett fel. Ezeket sok más követte, kicsik és nagyok, fénylő világossággal sziporkázva. Végül egy nagyon nagy csillag jelent meg, mely csodálatos fényt sugárzott és ragyogása a lángra irányult.

De a földön is fény jelent meg és izzott mint a hajnalpír. Csodálatos módon ugyanaz a láng égett benne, de anélkül, hogy a ragyogó tűztől elvált volna. Ezáltal a fényben a hajnal legmagasabb elrendeltetettsége világlott fel. Amikor azonban a törvénynek a fellángolását szándékoztam gondosabban megszemlélni, titokzatos pecsét hárította el pillantásomat, és hangot hallottam a magasból, mely hozzám szólt: “Ebből a misztériumból nem láthatsz meg többet, hacsak meg nem engedtetik neked hinni magában a csodában." Ezután láttam, ahogy a hajnalpír ragyogásából előlépett egy Fényember, aki a sötétségre öntötte fényét, de amaz visszalökte. Vérvörösen akkor, majd elsápadva, oly hatalmas csapást mért a sötétségre, hogy a benne fekvő ember, érintésére láthatóan fényleni kezdett és felkelvén, előlépett a sötétségből. Ekkor a Fényember, aki a hajnalpírból oly nagy pompájú fényben lépett elő, hogy az emberi nyelven kimondhatatlan, mérhetetlen glóriával lebbent föl a legnagyobb magasságokba, ahonnan a dicsőséges, jó illatú termékenységet csodálatos bőségben sugározta.

És hallottam, ahogy az említett eleven tűzből egy hang hozzám beszél:

Esendő anyag, tapasztalatlan nő, tanulatlan bármifajta földi tudományban. Nem értesz tudós férfiként az írások olvasásához. Egyedül az én fényem érintett, mely bensődet égő napként izzítja át. Kiáltsd és hirdesd és írd ezeket az én misztériumaimat, melyeket titokteljes látomásban látsz és hallasz. Ne vonakodj tehát, hanem beszéld el, ami szellemedbe hatol, ahogy én beszélek általad, megszégyenítésére azoknak, kik az egyenes utat kellett volna, hogy mutassák népemnek, de züllöttségükben megtagadták azt a kötelességüket, hogy nyíltan prédikálják az igazságot, amit pedig jól ismernek. Mert nem hajlandók lemondani az őket leigázó gonosz vágyaikról, s az igaz szó hallatára elvörösödve menekülnek az Úr ábrázata elől. Ezért Te, szellemedben kicsiny, de titokzatos leheletem által bensődben tanult, ha Éva bűne miatt a férfi alárendeltje is vagy, beszélj és hirdesd tüzes művemet, mely igaz látomásban megmutattatik neked!

Az élő Isten mindent saját Igéje által teremtett. Ugyanezen Ige által, melyet hússal ruházott fel, Teremtményét, a magát sötétségbe taszító, nyomorult embert is visszavezette az ígért megváltásba. Miben áll ez?

Tehát az Élő és Mindenható Istenre vonatkozik a ragyogó tűz. Legfénylőbb világosságát soha, semmilyen gonoszság nem sötétíti el. Megfoghatatlan Ő, aki soha, semmilyen megosztással nem lesz megosztható. Kezdet és vég nélküli, és teremtménye értelmének egyetlen szikrája által sem fölfogható. Kiolthatatlanul létező, mint a véget nem érő teljesség és egészen eleven, mert nincs olyan dolog, ami előtte rejtve maradna, amiről ne tudna. A teljes élet, mert minden, ami él, tőle kapja az életet, amit Jób a bennem élő sugallat szavaival nyilvánított ki.

Jób szavai:

Ki felejtheti el, hogy minden létezőt az Úr keze teremtett? Akinek kezében van minden élőnek a lelke és az ember húsában a világegyetem szelleme. Hogyan? Semmilyen teremtmény nem olyan erőtlen természetű, hogy a teljességben rejlő változékonyság okát, a gyümölcsözést elfeledje. Miért? Mert az égnek fényessége van, a fénynek levegője, a levegőnek szárnyas madarai, a föld a zöld növényeket táplálja, a zöld erő a gyümölcsöt, a gyümölcs az állatokat. Mindez az őt létrehozó, hatalommal teli kézről tanúskodik. A mindenség Urának leghatalmasabb ereje úgy működik teremtményeiben, hogy azok a bennük rejlő erényeket hiánytalanul kifejthessék. Az élőlényeket, minden földi lényt, aki Isten sugallatának törvényével rendelkezik, a teremtő mindenhatóság mozgatja. Az ő éltető ereje munkál azokban, akiknek az emberi hús a lakása, akikben rend, megértés és bölcsesség lakik. Hogyan van ez?

A földi dolgokat lélek járja át. A lélek sokféle változást hoz létre és számtalan alakban kering, melynek következtében feltámadnak a testi erkölcsök. A szellem valójában kétféle módon kel életre; tudniillik Isten utáni vágya, sóhajtozása és kívánkozása által. Az Úr birodalmát, rendjét, vagy szabad akaratát a különféle dolgok elsődleges törvényeiben keresi; és ez a megkülönböztető képessége saját benső ésszerűségéből adódik. Ugyanúgy az emberben is megvan ég és fölei hasonmása. Hogyan van ez? Az emberben mint spirálgyűrűben tűnik fel az értelem, a szellem és az ésszerűség, mint ahogy az égen megfigyelhetők a fénylő égitestek, a levegő és a madárvilág, és benne van az edény is, amelyben a harmat, a csírázás és a születés található, akár a földön a zöldellés, a gyümölcsözés és az állatvilág. Miben áll ez? Ó ember, te, aki teljesen jelen vagy minden teremtményben, elfelejtheted-e Teremtődet, akinek alárendeltségedben engedelemmel tartozol? Áthághatod-e parancsba adott törvényeit?

De látod továbbá, hogy magában a tűzben egy ércszínű láng szelíd lobogással ég. Oly szétválaszthatatlanul egyesül a lánggal, mint az ember legbensőbb életszervei. Ez a végtelen Ige, még a teremtés létrejötte előtt az Atyában létező, mely azonban szeretetének parazsában, a tovasiető idők folyamán is csodálatosan folttalan és bűntelen maradt, és a Szent Lélek kegyelmi erejének kiáradásával a hajnalpír boldog szűziességében emberré kellett, hogy váljon. De úgy, ahogy testbe öltözése előtt osztatlanul az Atyában volt, úgy emberré válása után is elválaszthatatlan maradt tőle, mert ahogy az ember sincs belső szervek nélkül, úgy az eleven Ige sem válhatott el az Atyától.

És miért nevezik “Igé"-nek? Mert ahogy a térhez kötődő Ige által, mely a porból született emberben átmeneti, okosan fölfoghatók a tanítók törvényei, és a tudós és előrelátó emberek számára ezeknek a törvényeknek az okai nyilvánvalóak, ugyanúgy a tértől független Ige által a kiolthatatlan életben, az elévülhetetlen örökkévalóságban élő Atya ereje igazul megismerhető, így a különféle teremtmények mind érzik és fölismerik őt abban az őseredetben, melyben teremtődtek. És mint ahogy a tisztségviselő szavából önnön hatalma és méltósága nyilvánul meg, ügy fénylik a mindent átfogó Igében az Atya szentsége és jósága.

Nos, az a láng, ahogy te látod, felvillámlik; ez arra utal, hogy az Ige úgymond villámlón benső erejét nyilatkoztatta ki, amikor általa minden teremtmény életre ébred, és mintegy fehérizzásban jelenik meg a láng, amikor az Ige a szűziesség hajnalpírjában és ragyogó fehérségében testet öltött. Akkor az Istent megismerve, a különféle erények csöppjeit hullatta magából és a megváltott lélekben az ember új életre ébredt.

A hatalmas méretű sötét levegőgömb, mely hirtelen keletkezik; a dolgok ruházata, mely tökéletlensége sötétjében még nem jeleníti meg a teremtmények sokaságát. Kereknek látszik, mert a tőle sosem távollevő Isten felfoghatatlan hatalma alatt áll, kinek intésére, mintegy szempillantás alatt, a legfensőbb akaratot követve emelkedett föl.

Ugyanaz a láng olykor ütésszerűen fellobban fölötte és minden alkalommal szikrát csal elő- ahogy a kovács [csap az üllőre] -, amíg csak a levegőgömb tökéletes formát nem nyer, mint amikor ég és föld teljes alakzatukban fénylenek. És a minden teremtményt fölülmúló, égi Ige a teremtésben szolgálatra rendeltek előtt kimutatta ereje magasztosságát és ugyanazzal a szerszámmal - ahogy kovács formáz ércből jól megmunkált tárgyakat - csodálatos keletkezésük fényével ragyogó teremtmények változatos sokaságát vezette elő. Így villámlanak fel teljes szépségükben, fönt és lent, tökéletességük teljes dicsőségében. A föntiek a lentiek fényét sugározzák és a lentiek a föntiek ragyogásától fénylenek.

Ezután a láng lobogva egy kis göröngy felé nyúl; ami azt jelenti, hogy a többi teremtmény fölébresztése után az Isteni Ige erős atyai akarattal és magasztos szeretettel, pillantását a lágyságában esendő, szegény és gyönge anyag felé fordította, amelyből majd az ember teremtődik, rosszak és jók. Az anyag még szilárdan saját érzéketlenségének és nehézségeinek mélységeibe kötődött. Az őt működtető, életadó lehelet még nem ébresztette föl. Akkor a láng - az Ige - átmelegíti és az hússá és vérré változik. A [sarjadó] zöldbe önti melegét, mert a föld az ember húsanyaga. Saját nedvével táplálja őt, ahogy az anya a tejjel gyermekét. A láng rálehel és az anyag élő emberré formálódik. Ilyen csodálatos módon ébresztette föl az Ige magasztos erejével a lélekké és testté váló embert.

Ezek megtörténte után, a fénylő tűz [a. benne] szelíd lobogással égő lángon át az embernek egy káprázatosan fehér virágot nyújt, mely úgy csüng a lángon, ahogy fűszálon a harmat, így adta Ádám teremtése után Isten, az Atya - a legfényesebb világosság Igéjében - a Szent Lélek által a jóindulatú törvény iránti engedelmesség parancsát Ádámnak, hogy ragaszkodjon az isteni Igéhez. És az Igével az Atya a Szent Lélekben a szentség lágy harmatát csepegtette, bőséges, nagy gyümölcsöket hozva, mint a fűre hulló, tiszta harmat, mely dús sarjadást fakaszt. Bár az ember orrával érzékelte a virágillatot, de mégsem ízlelte meg szájával és nem érintette meg kezeivel; ez azt jelenti, hogy a bölcsesség ismeretével ugyanúgy beszívta, mint egy [szellemi] szaglószervvel a törvény utasításait, de nem vette szájával - a legbensőbb ölelés erejével - magába és nem vitte kezeivel - beteljesítő cselekedettel - a boldogító következményekig. Tudniillik elfordult tőle és áthatolhatatlan sötétségbe zuhant, amiből nem tudott kiemelkedni. Az ördögtől megszédültén, hátat fordított az isteni parancsnak és a halál merevségével zuhant a földre, mivel Istent sem hitében, sem műveiben nem kereste. A bűn súlyától mélybe húzva nem tudott többé Isten igaz ismeretéig fölemelkedni, addig, amíg el nem jött az, aki bűn-telén és az Atyának tökéletesen engedelmeskedik.

A sötétség azonban nő és nő és elárasztja az egész levegőgömböt. Mert a halál hatalma a bűn elterjedésével állandóan növekszik a világban, és a sokféle szenvedélyben az emberi felismerés [egyre mélyebben] bonyolódik a förtelmesen felfakadó, bajt árasztó bűnökbe.

Mégis a sötétségben három egyformán ragyogó nagy csillag emelkedik fel, és ezeket sok más követi, kicsik és nagyok, fénylő világossággal sziporkázva. A Szentháromság jelképeként nagy fények ők, Ábrahám, Izsák és Jákob, akik váltakozva egészítik ki egymást a hit műveiben és húsbeliségükben. Jeladásukkal a világ sötétségét verték vissza. És számos más próféta követte őket, kicsik és nagyok, sok és bámulatra méltó csodát sugározva.

Ezután az a nagy csillag, mely hamarosan megjelenik csodálatos fényt sugározva, és melynek ragyogása a lángra irányul: az János, a keresztelő. A leghűségesebb, örvendezőbb odaadással sugározta a csodákat, megjövendölve azokban az Igaz Igét, nevezetten Isten igaz fiát. A gonoszságnak nem engedett, hanem keményen és erőteljesen az igazság alkotásaival zavarta el magától.

És ekkor a földön is fény jelent meg és izzott mint a hajnalpír. Csodálatos módon ugyanaz a láng égett benne, de anélkül, hogy a ragyogó tűztől elvált volna. Ez azt jelenti, hogy Isten világos ragyogással sziporkázó fényt vetett a csírázások helyére [a Szűzbe], akibe szeretetteli vágyában bővelkedő Igéjét helyezte. De az [Krisztus] mégsem vált el tőle, hanem virágozva gyümölcsöt hozott és nagy forrásként jött elő, hogy ezentúl minden utána sóvárgó torok belőle csillapíthassa szomját. Ezáltal ebben a fényben a hajnal legmagasabb elrendeltetettsége világlik fel; és mivel ebben a sziporkázó, tündökletes fényű világosságban egy nagy ősörök terv életteljessége vált láthatóvá, azért az összes előre küldött seregek a legfénylőbb boldogságban álmélkodtak el rajta.

Előtted azonban, ó ember, aki ebből a kimagaslóan nagy végzésből embermódra többet akarsz tudni, a titok pecsétje emelkedik, mert nem szabad mélyebben kutatnod Isten titkait, mint amennyit az isteni fenség a hívők számára szeretetből kinyilatkoztatni kegyeskedik.

De te látod továbbá, ahogy a hajnalpír ragyogásából előlép egy Fényember, aki a sötétségre önti fényét, de amaz visszalöki. Vérvörösen akkor, majd elsápadva oly hatalmas csapást mér a sötétségre, hogy a benne fekvő ember, érintésére láthatóan fényleni kezd és felkelvén, előlép a sötétségből. így nevezi Isten Igéje az érintetlen szüzesség sugárzó fehérségében sértetlenül fogantat és a fájdalom nélkül születettet aki maga mégsem vált el soha az Atyától. Hogyan? Isten fiaként a földön anyától született, de amikor az égben az Atyában jelent meg, az angyalok azonnal megremegtek és ujjongva, mézédesen folyó dicsérő énekre fakadtak. Ő, aki szeplőtelenül vándorolt a világban, a legfénylőbb üdvösséget adta át - a tanítás és megváltás által - a hitetlenség sötétjében. A hitetlen nép mégis elutasította és szenvedést mért rá kiontotta fénylő vérét és testével megízleltette a halál éjszakáját. De pontosan ezáltal került az ördög fölé és kiszabadította választottait a pokolból, melynek rabságában azok leterítve sínylődtek. Megváltásával érintette meg és irgalommal vezette vissza őket az örökségükbe, melyet Ádámban veszítettek el. Égi dobok és citerák dicsőítették azokat, akik így visszatértek örökségükbe, különféle szépségű és harmóniájú zenék, mert a romlásba ágyazott ember, aki felemeltetett a boldogságba, isteni hatalom által megszabadítva, kimenekült a halálból, ahogy én, szolgám, Hóseás próféta által elmondtam... A halálod leszek, ó halál, a harapásod, ó pokol.

Hóseás próféta szavai ugyanerről a dologról:

“Egybe van kötve Efráim álnoksága; eltévé az ő bűne! A szülőasszony kínjai lepik meg őt; oktalan fiú ő, mert a kellő időben nem jő ki anyjának méhéből. Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?! Megbánás elrejtetett én előlem." (Hós 13,12-14)

Hogy van ez? Az ördög csalárd fonáksága súlyos igaként nehezedik azokra, akik Isten szeretetét nem érdemlik, mert soha meg nem látják a tiszta megismerés fényében, mint ahogy megpillantják azok, akik igazul hisznek benne. Bizony mindig feltámadnak ellene [a hitetlenek], mondván: Én vagyok az Isten és az Úr dicsérete helyett örökösen tévelyegnek, ami ellentmond annak, hogy kereszténynek tartsák őket. Gonoszságuk így rejtve marad, úgy, hogy bűneiknek, amelyeket végtelen kevélységükben szívtelenül követtek el, nincs jóvátétele és nincs orvossága, ami egyben a megváltás oltalmát jelenthetné... Ezért megátalkodnak a fájdalomban, mint ahogy az a szülőanya szenved a kétségbeeséstől, aki nem bízik abban, hogy túlélheti méhe megnyílását. És így lesz úrrá a nyomorúság azok felett, akiket a boldogság elhagyott, mert saját gyermeke fut meg bölcsen attól, aki nem száll magába, mint ahogy megfordul [a bűnből] az, aki vétkeitől atyjához visszatér. Ennek következtében egyáltalán nem bízhat a bűnbocsánatban, aki az Istenfiú halálában a Megváltót a legkeményebb méltánytalansággal semmisíti meg, mert éppen azt a ravasz kígyót készteti a hetvenkedés-re, aki az első - tudatlan - embernek fondorlatosságot sugallt.

De akik ennek a fiúnak [a Sátánnak] határtalan mérgező sugalmazásait megvetik és üdvösségük felé fordulnak, azokat felszabadítom a bálványok szolgaságából, valamint azokat, akiket tévedéseik következtében a kárhozat veszélye fenyeget, akik hitetlenségükkel teremtőjük tiszteletét megtagadják, így az ördög hurkába bonyolódva, akaratának engedve támogatják tetteit.

És azok lelkét, akik engem tisztelnek és akik engem megbecsülnek, tudniillik az igazak és szentek lelkét a poklok büntetésétől megváltom, mert különben egyetlen ember sem szabadulhatna meg az ördög kötelékétől [Ádám vétke miatt, aki az isteni törvény megszegésével a legkeserűbb halált érdemelte ki], valamint nem részesülhetne ember annak megváltói jóságában sem, aki saját vére kiontásával készült megváltani őt. És ezáltal a te pusztításodat, ó halál, megsemmisítem és akikről azt hiszed, hogy benned élnek, ezennel belőled visszaveszem, úgyhogy hiába hívod segítségül holttestüket, és ezentúl a legerőteljesebb hatalmaiddal együtt tehetetlenül heversz majd, minden lélektől elhagyatva, bukásodban romba dőlve.

Valóban, az élet vizének forrása fojt meg téged és a megújult emberek üdvözült lelkei, azoké, akik nem társultak a mérgező álnoksággal és akiket az isteni irgalom magasztos boldogságban éltet. És így a te zavarodottságodra leszek harapásod, pokol; és hatalmam méltóságos ereje zsákmányként veszi vissza tőled azokat, akiket álnokságod elrabolt, úgyhogy te, aki igazságosan fosztattál meg mindezektől, ezentúl nélkülözni fogod a kincses gazdagságot, sem független nem leszel többé, hanem sebeidben és romlásodban leterítve heversz majd, örökös zavarodottságban.

Látod most, hogy a Fényemben, a hajnalpír fiát, emberi nyelven kimondhatatlan, nagy pompájú fény veszi körül. Isten fiának nemes testét, ki a legbájosabb nőtől született és három napig - utalás az egy Istenben lévő három személyre - a sírban feküdt, az Atya fénye megérintette és így visszakapta lelkét, és feltámadt a legsugárzóbb halhatatlanságban, melyet ember soha el nem gondolhat, vagy le nem írhat. Reá mutatott az Atya - leleplezve sebeit - az égi 'kórus által: “Ez amaz én szerelmes fiam, akit elküldtem, hogy meghaljon a népért!" (Mt 3,17) Azért bennük mérhetetlen örömet ébresztett, minden emberi fogalmat fölülmúlót. Mert így az Istent nem ismerő gonosz múlt legyőzetett. Az emberi értelem, mely az ördög sugallatára elsorvadt, most Isten megismeréséig emelkedett. Ezáltal a legfenségesebb üdvösséghez nyílt meg az ember előtt az igazság útja és a halálból visszavezettetett az életbe.

De ahogy Izrael fiai egyiptomi megszabadulásuk után negyven évi sivatagi vándorlás után vonultak be először a tejjel, mézzel folyó országba, úgy Isten fia is csak tizennégy nappal a szeretetben való feltámadása után mutatta meg magát tanítványainak és a szent nőknek, akik utána sóhajtoztak és forró vágyakozással akarták látni. Ezáltal hitükben kívánta erősíteni őket, hogy ne kételkedjenek és ne mondják: “Nem láttuk az Urat, ezért nem hihetjük, hogy ő a mi üdvösségünk." Újra és újra megjelent nekik, hogy megóvja őket ettől a csapdától.

Megmérhetetlen glóriával lebben föl a legnagyobb magasságokba, ahonnan a dicsőséges, jó illatú termékenységet csodálatos bőségben sugározza. Isten fia fölemelkedett Atyjához, aki ezzel a fiával és a Szent Lélekkel együtt a mindent felülmúló és átsugárzó kimondhatatlan öröm és leírhatatlan boldogság magasában trónol. Ott jelenik meg dicsőségesen a villámló szentség és üdvösség áradó teljében híveinek, kik tiszta és együgyű szívvel hisznek Isten-emberségében. Mert most veszi kezdetét [bennük] az a készülődés, melyet a báránnyal való mátkaságuk jelent, az a sokfajta erénnyel teljes hatalom, mellyel majd minden hívő nép felékszerezi magát, aki a csalárd kígyóval szemben [évszázadokon át] hadat fog viselni.

Aki éber szemmel lát és figyelő füllel hall, az nyújtsa oda arcát e titokteljes szavak ölelő csókjának, melyek élve áramlanak ki belőlem!


AZ ÉLET ŐSFORRÁSA

EZUTÁN EGY VAKÍTÓ TISZTASÁGÚ FÉNYT láttam és benne egy zafírkék emberalakot, melyet keresztül-kasul szelídvörösen sziporkázó lángnyelvek jártak át. A tiszta fény teljesen átömlött a sziporkázva lobogó lángba, a sziporkázva lobogó láng pedig a tiszta fénybe. És [mindkettő], a tiszta fény és a sziporkázó lángnyelvek egészen átjárták az emberalakot, [mindhárom] egyetlen erővé és hatalommá lényegülve.

Újra hallottam, ahogy az eleven fény hozzám beszélt: Ez Isten titkának értelme, mely világosan megmutatta és megismertette, melyik az őseredet nélküli teljesség, a le nem hanyatló, melynek leghatalmasabb erejéből az erősek forrásvizei előbugyognak. Mert ha az Úr tulajdon életereje üres volna, mi volna akkor a műve? Valójában hiúság volna az. Ámde a tökéletes műben felismerhető annak építője.

Ezért látsz te egy vakító tisztaságú fényt. Makulátlanul, töretlenül, hiánytalanul és csalhatatlanul jelképezve az Atyát. És benne egy zafírkék emberalakot. Makulátlanul, az irigység és gonoszság keménysége nélkül mutatja a Fiút, aki istensége szerint, minden korok előtt az Atyából teremtődött, embersége szerint az időben született. Alakját keresztül-kasul szelídvörösen sziporkázó lángnyelvek járják át. Makulátlanul, halandóság, meddőség és sötétség nélkül a Szent Lélekre mutat, akitől Isten Egyszülött Fiaként a húsban fogant és a Szűzből az időben megszületett, az igaz fenség fényét öntve a világra.

Az azonban, hogy a tiszta fény teljesen átömlik a szikrázva lobogó lángba, a szikrázó láng pedig a tiszta fénybe, és hogy [mindkettő] a tiszta fény és a szikrázva lobogó lángnyelvek egészen átjárják az emberalakot, [mindhárom] egyetlen fényként egy erővé és hatalommá lényegülve, azt jelenti, hogy az Atya, a legigazibb igazság, nincs a Fiú és a Szent Lélek nélkül; hogy a Szent Lélek, a szíveket lángra lobbantó, nincs az Atya és a Fiú nélkül; és a Fiú, mindennek gyümölcsöző teljessége, nincs az Atya és a Szent Lélek nélkül. Elválaszthatatlanok az isteni magasztosságban, mivel az Atya nincs a Fiú nélkül, sem a Fiú az Atya nélkül, sem az Atya és a Fiú a Szent Lélek nélkül, sem a Szent Lélek az Atya és a Fiú nélkül. És ez a három személy Egy Isten az egyetlen és oszthatatlan magasztos Istenségben. Elválaszthatatlanul él az Egyetlen Istenség ebben a három személyben, mert az Istenség nem széthasítható. Mindörökké sérthetetlen és változtathatatlan.

De az Atya a Fiú által nyilatkoztatja ki magát, a Fiú a teremtmények őseredete által és a Szent Lélek a Fiú testté válása által. Hogyan? Az Atya az, aki az idők kezdete előtt a Fiút teremtette. A Fiú az, aki által az Atya mindent létrehozott az idők kezdetén. A Szent Lélek pedig az, aki galamb alakjában jelent meg az Istenfiú keresztelésénél az idők végetérte ellen.

Ezért az ember ehhez a három személyhez fohászkodva sohase feledjen, Engem, az Egyetlen Istent szólítani. Azért nyilatkoztattam ki őket az embernek, hogy ezáltal még hevesebben lángoljon benne az irántam érzett szeretet, ahogy Én, iránta való szeretetből, saját fiamat küldtem a világba, ahogy szeretett tanítványom, János tanúsította, mondván:

“Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért." (IJn 4,9-10) “És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1-14) Mit jelent ez? Ebben az isteni szeretetben egy másik üdvösség virágzott ki bennünk, mint az, amelyet őseredetünkben kaptunk, nevezetesen, hogy az ártatlanság és szentség örökösei vagyunk, mivel az égi Atya szeretetével hozzánk, a veszélyeztetettekhez és bűnösökhöz hajolt.

Elküldte egyszülött Igéjét - tökéletes szentségében - az emberek fiai közé. Isteni erő által küldte el az évszázadok sötétségébe, hogy az Ige által minden jó kiteljesedjék. Szelídségével vezette vissza az életbe azokat, akik a bűn szennyébe bukva képtelenek voltak az elveszített szentséget visszanyerni. Tehát az Ige által, mely maga az életforrás, Isten ölelő anyai szeretete ereszkedett alá. Táplált, hogy élhessünk. Mellettünk állt a veszélyben. Ő a legmélyebb, leggyöngédebb irgalom, mely számunkra a visszatérés új útját mutatja. Részvéttel gondolta el Isten nagy művét, legdrágább gyöngyét, az embert, akit agyagból formázott és akibe életet lehelt. Az életet olyan bűnbánatra tanította, amely sohasem mehet veszendőbe. Mert az alattomos kígyó az embert ellenállhatatlan sugalmakkal csalta meg. Ezért Isten az embert vezeklésre kényszerítette, melynek legbensőbb lényege az alázat. Ezt az ördög - mivel nem tudott az igaz útra lépni - nem ismeri.

Így a megmentő szeretet nem belőlünk fakadt, akik tudatlanok voltunk és képtelenek Istent saját üdvünkért szeretni. Sokkal inkább szerette ő, aki alkotója és ura minden dolognak, oly nagyon népét, hogy megmentésünkre fiát küldte, aki a hívők vezetője és megváltója. Ő mosta és szárította meg sebeinket. Belőle csöpögött a legédesebb teljesség, amelyből a Megváltás összes java ömlik.

Ezért ismerd fel Te is, ó ember, hogy Istent a változékonyság viszontagságai nem érinthetik. Mert az Atya az Atya, a Fiú a Fiú, és a Szent Lélek a Szent Lélek: három személy, osztatlanul élve az egyetlen Istenség egységében. Hogyan?

Három erő van a kőben, három a tűzben és három az Igében. A kőben a nedvdús zöld, a tapintható zártság, a szikrázó tűz. A nedvdús zöld, hogy föl ne bomoljon és szét ne hulljon, a tapintható zártság, hogy otthont és védelmet nyújtson, a szikrázó tűz, hogy melegítsen és tartóssá szilárduljon. A nedvdús zöld jelképezi az Atyát, a soha ki nem száradót és hatalmát soha el nem vésztőt. A tapintható zártság a Fiúra utal, akit - mivel a Szűztől született - érinteni és tapintani lehet. A szikrázó tűz a Szent Lélek képmása, aki a hívő ember szívét lángra lobbantja és megvilágítja. Olykor a kő nedvességétől az ember megbetegszik, így jár az is, aki állhatatlan tépelődésében az Atyát próbálja vakmerően kifürkészni. Tapintható zártságú kövekből építenek maguknak lakást az emberek, hogy védjék magukat ellenségeiktől, így Isten Fia igazi sarokkő, a hívő nép menedékhelye a gonosz szellemek elől. Ahogy végül a szikrázó tűz megvilágítja a sötétséget és felgyújtja azt, amire ráhull, úgy futamodik meg a Szent Lélek elől a sokfajta hitetlen, akiknek az mindenféle romlottságát és bűnét elhamvasztja. Nos, ahogy ez a három erő egy kőben van, úgy van az igaz háromság az igaz egységben.

A láng egyetlen tüzében is három erő van. így van az egyetlen Isten három személyben. A láng ragyogó fénnyel ég, bíbor lehelettel és tüzes parázzsal. Ragyogó fényével világít, bíbor leheletével lángol és tüzes parazsával melegít. A ragyogó fényben szemléld az Atyát, aki atyai szeretetből dicsőségét a hívőkre árasztja. A bíbor leheletben, mely legbensőbb sajátja és amellyel erejét tanúsítja, ismerd föl a Fiút, aki a Szűztől kapott testben az Istenség csodáit hirdette. A tüzes zsarátnokban a Szent Lelket lásd, aki a hívők szellemébe átömölve, lángra lobbantja azt. Ahol azonban nincs ragyogó fény, sem bíbor lehelet, sem tüzes zsarátnok, ott láng sincs. Úgy tehát ott, ahol sem az Atya, sem a Fiú, sem a Szent Lélek iránti hódolat fel nem ismerhető, ott Istent nem tisztelik illendően. Ahogy tehát az egyetlen lángban ez a három erő, úgy látható a három személy az isteni egységben. Az Igében is megkülönböztetendő három dolog, mint ahogy az Egy Istenségben a Háromságot kell felismernünk. Mennyiben? Az Igében hangzás, nyomaték és lehelet van. A hang okozza, hogy az Igét halljuk, a nyomaték, hogy megértjük, és a lehelet az, ami beteljesíti. A hangban ismerd fel az Atyát, aki kimondhatatlan hatalmával mindent messzire kinyilatkoztat, a nyomatékban a Fiút, aki csodálatosan az Atyából teremtődött, a leheletben a Szent Lelket, aki gyöngéden ég benne. Ahol azonban semmilyen hang nem hallatszik, ott nyomaték sem jöhet létre, sem a lélegzet nem röppenhet a magasba, és egyetlen szót sem lehet megérteni, így az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nincsenek elválasztva egymástól, hanem egymással összhangban működnek alkotásaikban. Ahogy tehát a három dolog egyetlen Igében van jelen, úgy van jelen a magasztos Szentháromság a magasztos egységben.

Ennélfogva, ahogy a kőben nincs és nem is működik a nedvdús zöld a tapintható zártság és a szikrázó tűz nélkül; ahogy a szikrázó tűz nincs, vagy nem működik a nedvdús zöld és a tapintható zártság nélkül; és ahogy a tapintható zártság nincs és nem működik a nedvdús zöld és a szikrázó tűz nélkül; ahogy a lángban nincs a ragyogó fény, vagy nem működik a bíbor lehelet és a tüzes zsarátnok nélkül; ahogy nincs a bíbor lehelet, vagy nem működik a ragyogó fény és a tüzes zsarátnok nélkül; és ahogy a tüzes zsarátnok nincs, vagy nem működik a ragyogó fény és a bíbor lehelet nélkül; végül, ahogy az Igében nincs hangzás, vagy nem működik a nyomaték és a lehelet nélkül, ahogy nincs nyomaték, vagy nem működik a hangzás és a lehelet nélkül; és ahogy nincs lehelet, vagy nem működik a hangzás és a nyomaték nélkül, hanem mindhárom osztatlanul egybehangolva működik, úgy él az Igaz Háromság három személye szétválaszthatatlanul a magasztos Istenség egyetlen életében.

Így ismerd fel, ó ember, az Egyetlen Istent a három személyben. Balgaszívűen, te Istent nem tartod önnön hatalmasságában elegendőnek ahhoz, hogy valójában három személyben éljen, és csak a gyönge létezést, az egyetlenben egyet akarod neki megítélni. És Isten mégis a három személyben az igaz Isten “az Első és az Utolsó". (Jel 1,17)

De az Atya nincs a Fiú nélkül, sem a Fiú az Atya nélkül, sem a Fiú az Atya és a Szent Lélek nélkül, sem a Szent Lélek az Atya és a Fiú nélkül, mivel ez a három személy elválaszthatatlan az Istenség Egységében. Hogyan? Az Ige felhangzik az emberi szájból, de a száj nincs az Ige nélkül, és az Ige az élet nélkül. És hol marad az Ige? Az emberben. És kiből jön elő? Az emberből. Miért? Mert az ember él. így van az Atyában a Fiú, akit az Atya küldött az ember üdvösségére a sötét földre, hogy a Szent Lélek által a Szűzben megfoganjon. Ahogy Ő az Istenben egyszülött, úgy egyszülött a szüzességben, és ahogy az Atya egyetlen Fia, úgy az Anyának egyetlen Fia. Mert, ahogy az Atya teremtette Őt egyedül minden korok előtt, úgy szülte Őt a Szűz-Anya az időben egyedül, mert a szülés után is szűz maradt.

Így ismerd fel, ó ember, ebben a három személyben a te istenedet, aki téged Istensége erejéből teremtett és aki téged romlásodból megváltott. Ne feledd a te Teremtődet, amiként Salamon figyelmeztetett téged, mondván: “És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!" (Préd, 12,3)

Salamon beszéde:

És gondolj arra, aki téged alkotott, amikor a hamis elbizakodottság napjaiban azt hiszed, szabadon követheted vágyaidat, hol magasba emelkedve, hol nyomorúságban; a gazdagság csúcsán, vagy a mélybe bukva. Mert az az életerő munkál benned, ami majdan tökéletessé formál. Hogyan?

A csecsemő születése pillanatától folyamatosan érik felnőtté, megválva attól a szellemi szertelenségtől, amely az erkölcsi együgyűség korára jellemző. Nagy erőfeszítéssel és gonddal annyi tudást gyűjt magának, amennyit szükségesnek ítél dolgai beteljesítéséhez és amire alkalmatlan volt ifjúi meggondolatlanságában. Ettől kezdve válik érett emberré és számít becsületes felnőttnek. Megszabadulva a gyermeki szokásoktól eljut a teljes erényességig és ragaszkodik azok határozott erejéhez, vagyis felhagy a vétkes tompaságban vergődő kapzsisággal, s szerető gonddal mérlegeli - amit gyermekkora éretlen erkölcsiségében megtagadott- mi válhat hasznára. Ezért, ó ember, becsüld Istenedet férfikorod delén, mielőtt eljön az az óra, amikor megítéltetnek cselekedeteid, amikor minden napfényre kerül és semmi, amit elhanyagoltál, meg nem bocsáttatik, amikor tehát hiánytalanul beteljesednek azok az idők, melyekről érzéseidben és gondolataidban így emlékezel meg: “Nem tetszenek nekem ezek a sorsfordulatok, nem értem őket, hol dicsőséget, hol rágalmat hoznak." Mert az ember állandó kétségek között hányódik; büntetlenségében azon aggódik, vajon Istennek tetsző életet él-e, vagy sem, ha pedig bűnözik, üdvössége vesztén rágódik.

Aki éber szemmel lát és figyelő füllel hall, az nyújtsa oda arcát e titokteljes szavak ölelő csókjának, melyek élve áramlanak ki belőlem!


ANYASÁG LÉLEKBŐL ÉS VÍZBŐL

EZUTÁN EGY OLYAN MAGAS TERMETŰ ASSZONYT láttam, amelyik egy nagy városhoz volt hasonlatos. Fején csodálatos koronadísz. Karjaiból, a leomló ruhaujjakhoz hasonlóan, oly világos ragyogás áradt, mely az égből a földig sugározta fényét. Öle számtalan redőzetű hálóként nyílt meg a rajta beáramló sokaság előtt. Lába, lábszára nem volt az alaknak, hanem törzsén állt Isten ábrázata előtt az oltárnál, széttárt karjaival átölelte, miközben átható pillantású szemei keresztülhatoltak az ég körein. Öltözéket nem észleltem rajta, csak azt láttam, hogy mindenütt tündöklő fény ragyogja át és csillámló ragyogás folyja körül. Mellén villámló hajnalpír parázslott fel és egy dalt hallottam onnan, melyben különböző hangszerek csodálatos összhangjában a szikrázó hajnalpírt énekelte.

És az alak mint egy köntöst terítette szét ragyogását, mondván: “Fogannom kell és szülnöm!" Villámsebesen egy sereg angyal sietett oda. Ülőhelyeket és lépcsőket készítettek elő azoknak az embereknek a számára, akik által majd tökéletessé egészül.

Akkor fekete gyermekecskéket láttam a föld közelében a levegőn át odaúszni, akárcsak vízben a halak. Ők a redőkön át az alak ölébe mentek. Ez azonban mély lélegzetet véve fölszívta őket egészen a fejébe, ahol is előjöttek a szájából. Ő maga ezalatt teljesen sértetlen maradt.

És lásd, akkor újra megjelent az a tiszta fény, benne az emberalakkal, ki vörösen sziporkázó lángban égett, ahogy korábbi látomásban láttam. A jelenés minden egyes gyermekecskéről lehúzta fekete bőrét és az út túloldalára hajította, mindet vakító fehér ruhába öltöztette, tisztán sugárzó fényt nyitva a számukra. “Vedd le", szólt minden egyeshez, “a régi és törvénytelen ruházatot és oltsd fel az új szentségét, mert örökséged bezárult előtted. Gondold meg tehát, hogy milyen oktatásban részesültél az Atyára vonatkozóan, aki mellett te hitet tettél. Én oltalmamba veszlek téged és te hitet teszel mellettem. Nos tehát, szemléld meg mindkét utat. Az egyik keletre, a másik északra vezet. Ha te benső szemeiddel Engem szeretve nézel, ahogy hittel tanultad, úgy befogadlak téged birodalmamba, és ha tökéletes szeretettel fordulsz felém, minden kérésedet teljesítem. De ha megvetsz Engem és elfordulsz tőlem, ha nem akarsz tudni Rólam, ha nem akarsz érteni Engem, úgy Én téged, a bűntől szennyeset, igaz bűnbánatra szólítalak fel, de ha te átpártolsz az ördöghöz, mintha atyád volna, akkor a romlás elnyel. Műveid után ítéltetsz, mivel bár felkínáltam boldogulásodat, te mégsem akartál Rám ismerni."

A gyermekecskék, akik a nő ölébe mentek, az alak körül szétterülő ragyogásba vonultak be. Ő azonban a bensőséges szeretet pillantásával tekintett rájuk és bánatos hangon szólt: “Ezek az én gyermekeim újra visszatérnek a porba. Sokukat foganok és szülök meg, akik engem, az anyjukat, támadásaikkal kimerítenek, legázolnak és tévtanaikkal és meghasonlottságaikkal, rablással és gyilkosságokkal, házasságtöréssel, feslettséggel és más hasonló eltévelyedésekkel szükségtelen harcot vívnak ellenem. De nagyon sokan ezek közül a gyermekeim közül igaz bűnbánat által örök életre támadnak. Nagyon sokan azonban csalárd megátalkodottságukban az örök halálba zuhannak."

És újra hallottam az égből a hangot, így szólt hozzám: Az eleven köveket az égben eleven lelkekkel egészítik ki tökéletes épületté. Felbecsülhetetlen díszű erényekkel ékes fiait úgy fogadja magába, mint terjedelmes város népek seregeit és mint széles háló a halak sokaságát. Csodálatosan kivirágzanak mennyei erői, úgy, ahogyan a vallásos odaadás virul ki a keresztény nevet viselő emberben.

Ezért látsz egy olyan magas termetű asszonyt, amelyik egy nagy városhoz hasonlatos. Ő az én fiam menyasszonya [az egyház], aki neki állandóan új fiakat ajándékoz lélek és víz általi újjászületéssel; mivel a legbátrabb harcos állította az erények hatalmas terébe, hogy kiválasztottainak seregét körülölelje és tökéletesítse. Semmiféle ellenség támadó gyűlölete nem nyerhet hatalmat fölötte, mert ütései menekülésre kényszerítik a hitetleneket, ő pedig hitével egyre jobban és jobban kiterjeszkedik. Ebben a korban a halandóságot megérteni azt jelenti, hogy minden hívő jó példát mutat a hozzá közelállónak, ahogy a nagy égi erők működnek. Mégis, tetteik jósága csak akkor lesz kinyilatkoztató erejű, ha. már minden igaz (ember) a fény fiává emelkedett. Mert itt, a földi por halandóságában az állhatatlanság elsötétíti a tisztánlátást. Az alak fején csodálatos koronadísz. Mert őseredetében, amikor a bárány vérében felébresztetett, az egyházat az apostolok és mártírok illendően megkoronázták, őt, aki igaz jegyességben fiammal egybekelt. Sebei véréből a hit által született és a hit épületét megszentelt lelkekből építette.

Ezért van, hogy karjaiból, a leomló ruhaujjakhoz hasonlóan, oly világos ragyogás árad, mely az égből a földig sugározza fényét. Ez jelképezi [Isten] alkotó erejét a papokban, akik tiszta szívvel és tiszta kézzel megváltójuk testének és vérének szentségében a felszentelt oltáron a nagyszentségű áldozatot bemutatják, és az ő művük fényeskedik az irgalmas szívűekben, akik mindig minden panaszszót nagylelkűen meghallgatnak és a szegényeknek szívük jóságából alamizsnát osztanak és lelkük gazdagságában így szólnak: “Ez nem az én gazdagságom, hanem a Teremtőé." Ezért ez az Isten által ihletett rítus akkor jelenik meg égi tekintete előtt, ha a földön a hívők egyházi szertartásában megtörténik.

Az asszony öle számtalan redőzetű hálóként nyílik meg a beáramló sokaság előtt. Ez az anyai szeretet, mely a hívő lelkek megszerzésére nyílik meg... Mégis az, aki hálóját a halfogáshoz kiveti, az én fiam, vőlegénye az egyháznak, akit szeret, akit vérében jegyzett el, hogy a mélybe hullott embert fölemelje.

Lába, lábszára mégsincs az alaknak, mert az egyház még nem szilárdult meg és nem érte el a legnagyobb ragyogás tökéletességét. Kegyetlen visszásságok forró, véres sebeket ejtenek majd tagjain, ha a romlás fia jön, a világot megcsaló. De éppen ezek a szorongattatások, sebeinek vére formálják tökéletessé és így örömre készen siet a mennyei Jeruzsálembe. Az új menyasszony, amikor Isten fiának véréből szépségesen kisarjadt, ezen a tüzes harcon keresztülhaladva lép -utódainak üdvösségére - az életbe.

Ezért áll az alak törzsén, Isten ábrázata előtt az oltárnál, széttárt karjaival átölelve őt. Mert mindörökké áldott ölű. Gyermekeinek az igazul megtisztult életet ajándékozza és szentek egészen tiszta imádságával, hódolatteljesen Istennek ajánlja. Gyönyörűségesen száll magasba rejtett, ugyanakkor messze távol ismert erényeinek illata. Szellemi szemének fényteli pillantása [Istenre] szegeződik, de a színlelés mocska és az emberi dicséretet áhító vágyakozás nélkül, miként a tiszta tömjénillatba sem keverednek más, bűzlő szagok. És így jó műve Istennek tetsző áldozat, ahol az új menyasszony mindig az újon fáradozik. Bensőséges készenlétben sóhajtozik gyümölcsöző erényessége alkotásaiban a mennyei után, és harminc-, hatvan-, vagy akár százszoros termékenységgel szakadatlanul építi tovább a mennyei épület magasztos tornyát.

Ezért átható pillantású szemei keresztülhatolnak az ég körein; mivel Isten szemléletébe merülten, ahogy szilárd odaadással a mennyeire tekint, tisztánlátását visszásságok el nem homályosíthatják. Csalárd ördögi suttogások, kétkedő népek tévedései, semmiféle tomboló vihar, melyet azok a vidékek szenvednek el, ahol eszelős emberek ádáz hitetlenséggel marcangolják egymást, nem zavarják meg szűzies szemeit.

Azzal azonban, hogy te semmilyen öltözéket nem észlelsz rajta, azt akarja kifejezni, hogy a gyöngeségében és törékenységében nehézkes emberi értelem képtelen végsőkig átlátni az egyház titkát. Csak azt látod, hogy mindenütt tündöklő fény ragyogja át és csillámló ragyogás folyja körül. Mert a Szent Lélek sugallatának legfényesebb napja ragyogja át és erényeinek szépséges ékszereivel borítja be.

Mellén villámló hajnalpír parázslik fel. Ez a Szűz sérthetetlensége, aki Isten fiát szülte. Az Isten fia anyjának, a Boldogságos Szűznek érintetlensége a hívők szívében lángoló tisztelettel ég. Ezért hallasz onnan egy dalt, mely különböző hangszerek csodálatos összhangjában a szikrázó hajnalpírt énekli. Mert minden hívő hangjának, mint ahogy felismerésedbe ömlött az erről szóló tudás, teljes erejéből - az egyházba fogadva - kell dicsőítenie a sértetlen Szűznek a tisztaságát. Akkor az álak mint egy ruhát teríti szét ragyogását, mondván: “Fogannom kell és szülnöm." Ez jelenti az igaz Szentháromság szentségének terjesztését az egyházban [a szent keresztséget]. Ezzel fűzi oltalmazón eggyé a hívő népeket és ezen áll ő maga is a lassacskán épülő, legtisztább fürdőben fehérített, eleven köveken. Szavainak értelme tehát, hogy az üdvözüléshez szükséges a szellemben és vízben való újjászületés, ezért áldottan kell fogannia és szülötteit szentelt vérrel megmosnia.

Villámsebesen egy sereg angyal siet oda, ülőhelyeket és lépcsőket készítve elő azoknak az embereknek a számára, akik. által az alak majd tökéletessé egészül. Az áldott lelkek minden hívőnek fölajánlják hódolatteljes és szeretetfakasztó szolgálataikat. A hit lépcsőit és a lelki nyugalom ülőhelyeit készítik azok számára, akikben a boldog Anya Szentegyház egykor majd elnyeri teljes szépségét.

Fekete gyermekecskéket látsz most a föld közelében a levegőn át odaúszni, akárcsak vízben a halak. Ők a redőkön át az alak ölébe mennek.

Feketék a balga emberek, akik még nem mosdottak le a megváltás fürdőjében. Bár ők a földit szeretik, elmerülnek abban és állhatatlanságukat hiszik otthonuknak, mégis eljutnak végül a szentség anyjához. Fölismerik titkainak méltóságát és befogadják az áldást, hogy az ördögtől elszakadva visszaadassanak Istennek. Belépnek az egyházi közösség szerkezetébe, abba az egyedülibe, ahol minden egyes hívő megkapja a szentség áldását, ha bensőjében kimondja a “Hiszek egy Istenben"-t és a többi hitbeli vallomást.

Az alak azonban mély lélegzetet véve fölszívja őket egészen a fejébe, ahol is előjönnek szájából. Ő maga ezalatt teljesen sértetlen marad. Ahányszor a Szent Lélek szentségében megtörténik a krizma általi keresztelő fölszentelés, az igaz körülmetélés lélektől és víztől, az áldott anya [az egyház] megújul és egyúttal mély lélegzetet is vesz - lélegzete a Szent Lélek -, így az ember a legnagyobb áldásadóhoz, mindennek fejéhez emeltetik, Krisztus tagjává válva, a Szentháromság felszólítására, ugyanúgy, ahogy az áldott anyai száj által az üdvösségben újjászületik.

De az anya a legcsekélyebb mértékben sem sérül meg. Örökkévalóságban szűz marad, mert az igaz bárány véréből sarjadt, vele menyasszonyaként egyesült, és sértetlenségét megőrizve, az egészen tiszta, teljesen érintetlen Szüzet megszülte. Miként ő, menyasszonya is sértetlen maradt. Szűziessége a katolikus hit. Semmiféle skizma nem árthat tisztaságának. Bár istentelen emberek újra meg újra keményen szorongatják, de ő akkor vőlegénye hatalmas oltalmába menekül, mint az a szűz, akit az ördögi alattomosság és az emberi sugalmazások testi kísértésekkel támadnak meg. Az Úrhoz esdekel, hogy szabadítsa meg kísértéseitől és erőért fohászkodik, hogy megőrizhesse tisztaságát, így harcol az egyház az istentelen csábítók, az eretnekek ellen, akárkik is legyenek, keresztények, zsidók, vagy pogányok, akik szűziességére törnek, hogy ezáltal a katolikus hitet megsértsék. Ő, hogy meg ne rontsák, erőteljesen ellenáll nekik, mert szűz volt, most is az és az is marad, mivel igaz hite, szűziességének anyaga, olyan, hogy minden tévedéssel szemben sértetlen marad.

Az egyház tehát minden keresztény szűzies anyja. A Szent Lélek titokzatos ereje által foganja és szüli meg gyermekeit és odaajándékozza őket Istennek, úgyhogy azokat Istengyermekeknek hívják. Ahogy a Szent Lélek vetette oltalmának árnyékát a legboldogabb anyára, hogy az csodálatos módon fájdalom nélkül foganta és szülte Isten fiát és mégis megmaradt szűznek, úgy világította át a Szent Lélek az egyházat is, a hívők boldog anyját. Sértetlenül, együgyű ártatlanságban foganja és szüli gyermekeit és szűz marad. Hogyan hát?

Ahogy balzsam bugyog a fából, ahogy az ónixedényben rejlő gyógyító ír folyik elő, ahogy a karbunkulus ellenállhatatlanul sugározza legtündöklőbb fényét, úgy született Isten fia a Szűztől anélkül, hogy sebet ejtett volna rajta, és így teremti tehát menyasszonya, az egyház is gyermekeit a tévelygés foltja nélkül, sértetlen hitében őrizve szűzi voltát.

Akkor újra megjelent, ahogy látod, az a tiszta fény, benne az emberalakkal, ki vörösen sziporkázó lángban ég, ahogy egy korábbi látomásodban megmutattatott neked. Ez az igaz háromság az igaz egységben, a legfényesebb Atya és benne a legdrágább Fiú, aki az idők előtt istensége szerint az Atyában nyugodott, és az időben a Szent Lélek által, húsában a Szűzben fogant és belőle született. Ami igaz látomásban neked már korábban megmutattatott, azt most hited megerősítésére újra kinyilvánítom, mivel az áldott háromság a megkeresztelteknek - akik előtt nyitva áll a menny - a szent keresztségben jelenik meg azért, hogy a hitre kész ember befogadja a hitet és annak ereje által az Egy Istent imádja az igaz Háromságban, mely már az első keresztény titkában [a Jordán vizében] igazul kinyilatkoztatta magát.

A jelenés minden egyes gyermekecskéröl lehúzza fekete bőrét és az út túloldalára hajítva, mindet vakító fehér ruhába öltözteti. Az emberi szívekbe látó isteni hatalom a legfenségesebb ragyogás fényét mutatja meg nekik és mindegyikhez az üdvösség intő szavával fordul. A keresztelő fürdőjében irgalmasan elhajítja a hitetlenség bűneit és mindegyiket eltünteti az út - amelyik Krisztus - túloldalára hajítva, mert Krisztusban nincs halál, hanem az őszinte bűnvallomás és a bűnök lemosása által, ő az élet. Általa minden hívő az üdvösség vakító fényébe és a lelki örökség fénylő pompájába öltözik, s amelyből az első ember kitaszíttatott, őt most bevezetik. Az igazság igéjével részesül intésben, hogy vesse el az istentelenség megrögzött szokását és vegye magára a szent kegyelem üdvösséghez vezető új ajándékát.

Akkor a gyermekecskék, akik a nő ölébe mentek, az alak körül szétterülő ragyogásban vonulnak. Ez azt jelenti, hogy azok, akiknek a boldog keresztelő forrás által az egyház lett az anyja, állhatatosak kell, hogy legyenek az isteni törvények megtartásában. Mert a törvény az a ragyogás, mely az egyházat átvilágítja és ékesíti. Gyermekeit megtartásukra oktatja, hogy azt hűtlenül lerázva, nehogy újra bemocskolódjanak azokkal a bűnökkel, amelyekből most kimosakodtak.

A bensőséges szeretet pillantásával tekint rájuk és bánatosan panaszolja, hogy ezek az ő gyermekei majd újra a porba térnek vissza. Mert ez a szent anya, aki gyermekeit a legbensőségesebb gyöngédséggel szereti és szíve mélyéből szánja, fájdalmának ad kifejezést, hogy azok, akiket ő az újjászületés fürdőjében megteremtett és akik az ég számára tisztultak meg, most újra a földit kergetik és bűnökkel szennyezik magukat. Hogy történhet ez? Sokan csak külsőleg fogadják el a hitet, belülről azonban számtalan bűnnel ellenállnak és így az igazság helyett inkább a tévedések útját járják. Közülük sokan kergeségükből újra észretérnek - ahogy az anya föntebb idézett szavaiban mondja -, sokan azonban tovább tévelyegnek.

[Ezzel a gondoskodó-féltő, gyermekeinek jövőbeli sorsáért aggódó pillantással zárul a harmadik fejezet tényleges látomása, mely az Ószövetségre való visszatekintéssel folytatódik, ahol is a körülmetszést a keresztelés előképének tekintik.] Mind a kettő az Istennel kötött szövetség jele és mint olyan, erős támasz a sötétség hatalmával szemben. Ahogy az apa sem engedné el fegyvertelenül fiát a fenyegető veszéllyel szemben, így pecsételi meg Isten az embert, kit a kereszt kenetével fogad fiává. Az ellenség erre a jelre elmenekül.

De Ádámot nem kötelezte sem a körülmetélés, sem a keresztség. A tiltott fa által szabtam törvényt neki, hogy ártatlan szívvel szemléljen Engem. Ő mégis Ellenem fordult, amikor a ravasz kígyó tanácsára hallgatott és kitette magát annak a veszélynek, hogy soha többé ne láthasson engem halandó szemével addig, amíg ennek a bűnnek a korszakában él. Mivel tehát Ádám megszegte parancsomat, sem neki, sem nemzetségének nem állítottam törvényt addig az ideig, amíg szent Fiam eljövetele meg nem jósoltatott, így a bűn elharapódzott. A vén kígyó szabadon eresztésével kezdődött el az egész föld feletti diadalútja. Megengedtem, mert az én törvényem az igazság!

A Szent Lélek új beszéde Noéhoz szólt. Fölébresztettem az özönvíz forrásait, a halál kezére adva a bűnösöket és megőriztem a misztériumban [a jövőbeli megváltásban] azokat, akiket a sátán nem tudott elrabolni, mert akaratom ereje a vízözön fölé kerekedik, így mutattam meg előre fiamnak, aki titokban jött a világra, hogy az embereknek a Szentháromság kultuszát tanítsa. A Szent Lélek Noéban fenyegette meg a vén kígyót és Ábrahámban zúzta szét a pofáját. Az egyház láncolta meg a világ végének bekövetkeztéig.

Ó Ábrahám, téged a körülmetélés vesz körül. Téged falként övez az Ószövetség. Te a hajnalpírral, az egyház fölkelő napjával vagy fölékszerezve. Neked és nemzetségednek adom a körülmetélést egészen Fiamig, aki nyíltan enyhülést hozott az emberek bűneire. Attól fogva megszűnt a körülmetélés, mert Fiam szent fürdőjében a keresztelő forrás igazsága fakad fel.

Aki azonban az Ószövetségben vonakodott a körülmetéléstől, az hitszegővé vált Istennel szemben. De ez csak Ábrahám férfiutódaira érvényes, asszonyaikra nem. Az asszonyokat nem szabad körülmetélni, sértetlenek kell, hogy maradjanak testükben, mivel abban rejlik az anyaság szentélye, valamint azért sem, nehogy a hús a húst megkösse. A nő tehát ezért a férfi hatalmának védelmét élvezi, ahogy szolga az úrét.

Ahogy tudniillik Ádám teremtésében három ősok hatékonyan bebizonyosodott, úgy hordozza magában a férfi is az emberi nemzetség keletkezésének három ősokát. Isten akarata hatalommal formálta az embert. Nagy jósággal alkotott, amikor az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. [A férfi vágyában ismerd föl Isten akaratát. A nemző erőben Isten hatalmát. Az utódokra való törekvésben Isten jóságát, ahol akarat és hatalom művé egyesülnek. A nő azonban termékeny szántóföld, ahogy Isten is agyagból és földből formálta az embert.]

De ha egy szűz - Fiam iránti szeretetből - meg kívánja őrizni érintetlenségét, úgy ő, nagy becsben, menyasszonyi termébe fogadja. Ó szeretetre méltó hajtás, ó gyöngéd virágok, kedvesebbek minden jó illatnál! Bennetek a lágy törékeny természet hajnalpírként emelkedik, hogy Fiammal egyesüljön. Hajadon, aki szűzies odaadással szeret. Ő a menyasszony és Fiam a vőlegény. Különleges díszek ékszerezik majd a mennyei birodalomban.

De ha egy férfi lemond arról a természetes vágyáról, hogy törvényes feleséget válasszon és Fiam iránti szeretetből megfékezi eleven természetét, én nagy szeretetemmel fordulok felé. Fiam társává teszem és fénylő tükörként állítom tekintetem elé, mert önmagát legyőzve bátran állt ellen az ördögnek.

Ellenfelemmel szemben - hogy elszakítsa tőle az emberi nemzetséget, amelyet amaz a hitetlenség mocskába kényszerített - Fiam keltette életre, bűntelenül a leggyöngédebb szűztől születve, a szentség forrását. Belépett a vízbe, így szentelve föl a nemes keresztények seregeit, hogy az emberiséget megcsaló vén kígyót ebbe a fürdőbe fullassza.

Ezért jelent meg fölötte a Szent Lélek, a Bűntörlesztő, a galamb titokzatos képében. Mert ahogy a galamb együgyűségében sincs csalás, úgy a Szent Lélek is együgyűen és jóságosán a múlhatatlan igazságosság teljessége. Illendő tehát, hogy az ember - mert Fiam a szeplőtelen Szűztől született, míg az ember a bűnnel terhelt férfitől és asszonytól származik - bűntelenül szülessen újjá fényes és dicsőséges életre, ahogy Ő maga szól az Evangéliumban Nikodémuszhoz: “Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába." (Jn 3,5) ...A vágy izzó parazsából, mérgezett ruhában [a bűnben] születve, az ember nem szökhet meg a romlásból, hacsak nem a gyermekség öröméből, a víz szentségéből és a megvilágosodás szelleméből születik újjá... Ahogy tolvaj settenkedik elő a nemes és drága királyi kincsekért, úgy lopja be az ördög az embert kéjsóvár sugdolózásával torz börtönébe és gonoszul elszakítja őt a szent ártatlanság és tisztaság drága ékszerétől, amelyben a Szent Lélek lakik. Ezért kell az embernek a legszentebb mosakodásban megtisztulnia... Hallgassátok tehát az én Fiamat az újjászületésről, mely birodalmam kinyilatkoztatása, és tanuljátok meg tőle parancsaim teljesítését. Tegyétek ezt, mert nekem így kedves és óvakodjatok a vén kígyó csábításától. Nem fogtok meghalni, ha megőrzitek keresztségeteket úgy, ahogy a Szentháromság nevében kiszabatott. És ha elesnétek, tüstént emelkedjetek fel, mert irgalmas vagyok a bűneiért töredelmet mutatóhoz.

Ismerjétek fel, szeretett fiaim, Atyátok jóságát. Azét, aki tiszta hitvallással és igaz engedékenységgel önszántából szabadított meg benneteket az ördög bosszújától. Nektek adta minden jóságát, mellyel munkálkodnotok kell, hogy az égi Jeruzsálemet birtokba vehessetek, amit csalás és megtévesztés által veszítettetek el. Csak verejtékes fáradozással nyerhető vissza ez az örökség. Egy kicsiny előírás azonban megkönnyítette számotokra jogos részetek, az égi üdvösség visszanyerését. Mivel, ahogy mondtam már, a Szent Lélek a keresztelésben kiűzte az emberből az ördög hatalmát. Az újjászületésben új emberré szenteli és olyan rangot adományoz neki, amellyel visszanyerheti elveszett örömét. Aki tehát egyre csak a megváltást sóvárogja, az ne vonakodjon ettől a bűnt eltörlő újjászületéstől.

Mert Ábrahám férfiutódaitól egyetlen egy tagjuk körülmetélését követeltem. Fiaimban azonban a férfi és nő számára és minden nép számára minden tagjuk, egész testük körül-metélését rendeltem el. Ez a körülmetélés a keresztelés. Fiam keresztelésében született, és az idők végezetéig megmarad. Azután a nap után azonban, az általa élő szentség az örökkévalóságig megmarad, mely soha véget nem érő. Ennélfogva, akit a keresztelő fürdőben metéltek körül, az a valóságban megmenekült, ha ezt a fürdőt igazhívőn, alkotó tetteiben megőrzi... Nem fogom megsemmisíteni az örökkévalóságban, ahogy megsemmisítem azt, aki vonakodik és hitetlen ahhoz, hogy a forrásból merítsen. Mert ez Fiam evangéliumi tanítása: “Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik." (Mk, 16,16)

Mit jelentsen ez? Hite minden embernek van, aki benső szemének tekintetével felismeri azt, ami a külső szem előtt rejtett és nem kételkedik abban. Ez a bizonyosság a hit, mert amit az ember külső szemével lát, azt külsőségesen tudja és amit belülről lát, az a belső tekintetébe hatol. Tehát, ha az emberi felismerés - parázsló vággyal az élet tükrében - körülöleli azt a fölfoghatatlan istenséget, mely a külső szemnek láthatatlan, akkor a test vágyait földre tiporva győzedelmeskedik. Akkor ennek az embernek a szelleme az igaz magasság után sóhajt, mert érzéseiben újjászületett, megtapasztalva a Szent Lélektől fogant emberfia adományát. Ő, akit az érintetlen anya nem bűnökkel terhelt apától, hanem a mindenek Atyjának titkából fogant, gyöngédséggel telve jött és kinyilatkoztatta a legtisztább víz életadó leheletét, így kap az ember új életet. Ahogy Isten teremtő hatalmával Ádám húsban született, úgy öntözi a Szent Lélek - vízzel keltve életre - az emberi szellemet. Mert az ember szelleme ezt magába fogadva kel életre, ahogy korábban a vér hullámában felébresztetett és a test edényébe tétetett. Ahogy ugyanis az emberi alak csak a szerelem által öltheti magára a testet, melyet “embernek" nevezünk, úgy az emberi szellem is - Isten szemében - csak a víz után kel életre: Isten nemzi, elismerve őt az élet örökösének. Aki tehát a szentség forrását és az igazságosság kötését elfogadja, az az életre rátalálva, hűséges hitében üdvözül. Aki azonban nem akar hinni, az halott, mert nélkülözi a szellem leheletét, azt az egyedülit, amellyel a mennyei magasságba szállhat. Vakon tapogatózik maga körül. Nem birtokosa az életnek, mert a hús sötét tudásából hiányzik az az életadó fegyelem, melyet Isten lehelt az emberbe, és amely a hús akaratával ellenkezve, fölfelé törekszik. A hitetlenségben lakozó halál örök kárhozatra ítéltetik, mert a szentség fürdőjében nem fogant meg. Ezért én sem korszakot, sem nemzedéket nem választok el az üdvösségtől, hanem kegyelemből minden nap Fiam általi megtisztulásukat rendelem el.

[A szent keresztség adományaira vonatkozó kiemelt megjegyzések alkotják a harmadik fejezet végét: Isten minden embert fölvesz a keresztségbe, a kiskorú gyermeket is. Ezeknek csak azt kell hűséggel beteljesíteni, amit a keresztszülők nevükben megfogadtak és nem szabad elzárkózniuk a szentegyház anyai tanításától. A Legszentebb Háromság tiszteletére a keresztelésnél három tanú, a pap és a két keresztszülő jelenléte szükséges. A tanúk azonban nem kerülhetnek a megkeresztelttel házassági kapcsolatba, mert az kizárja a szentség adományának érvényességét. Minden bűnt - a személyes bűnöket és az eredendő bűnöket - eltöröl a keresztség. Érvényes a nem kegyelmi állapotban lévő pap által adományozott keresztelés is. Szükség esetén a nem papi személy által felvett keresztség is törli a bűnöket és megőriz az örök életre, de a keresztelő szertartásnál - a keresztelő forma szerint - a három isteni személy közül bármelyik elhagyása érvényteleníti a keresztelést]

Így kívánja tehát minden szentség után vágyakozó ember életének megmentésére az újjászületést megkapni. Mert a Szent Lélek vigasza nélkül halálos veszélyben élnek ott, ahol sem szellemében, sem műveiben nem akarják befogadni az egyház szentségét, mely egyben minden szentség anyja. Ezt hallja és értse minden nép, amelyik szellemben és vízben való újjászületés által Isten birodalmába akar lépni, annak a tanításnak megfelelően, amelyet számukra a Szent Lélek által adományozott Szentírás nyilatkoztatott ki.

Aki éber szemmel lát és figyelő füllel hall, az nyújtsa oda arcát e titokteljes szavak ölelő csókjának, melyek élve áramlanak ki belőlem!


FÖLKENVE A SZENT LÉLEKKEL

ÉS AZUTÁN EGY NAGY KEREK TORNYOT láttam. Egyetlenegy fehér kőből állott. Felül három ablaka volt. Oly tündöklő ragyogás, oly világosság áradt belőle, hogy fénylő visszatükröződésében tisztán emelkedett a kúpként felboltozódó toronytető. Az ablakokat köröskörül csodálatos smaragdok díszítették.

A torony a korábban látott női alak mögött állt. Hátvédet képezett mögötte, mint a városfal megszilárdítására a belé illeszkedő torony. Úgy megerősítette az asszonyt, hogy az soha ne legyen romba dönthető.

Láttam a gyerekecskéket - akik az alak ölébe vonultak -fénylő tisztasággal ragyogni. Néhány körül a homlokától a lábáig arányló fény játszadozott. Mások világítottak ugyan, de az arányló fény nélkül. A gyermekecskék közül néhányan tisztán ragyogó fénybe tekintettek, mások lobogó, kelet felé hajló, vörösen villámló ragyogást szemléltek. Egyeseknek azok közül, akik a tisztán ragyogó fénybe tekintettek, tiszta szeme és erős lába volt. Biztos léptekkel vonultak az asszony ölébe. Másoknak viszont beteg szeme és gyönge lába volt. Őket ide-oda sodorta a szél. Bottal kezükben szálldostak az alak körül és bár nem hevesen, de néhányszor ráütöttek. Megint másoknak világos szeme volt ugyan, de a lába gyönge." Ők ide-oda imbolyogtak az asszony előtt a levegőben. Végül voltak még beteg szeműek, de erős lábúak. Ők csak lustán lépkedtek az alak elé.

Azok közül, akik a lobogó, vörösen villámló ragyogást szemlélték, egyesek felékszerezve, derűsen vonultak az alakhoz. Mások, kitörve belőle, ellene fordultak és harccal próbáltak győzedelmeskedni megszabott rendelkezései fölött. Ezek közül néhányan a bűnbánat gyümölcse által visszatértek hozzá, míg másokon hanyagságuk és megátalkodottságuk miatt úrrá lett a halál.

Újra hallottam az égből a hangot, így szólt hozzám: A Bárány új menyasszonyát már elárasztotta az igazságosság napjának fényözöne, mely ragyogásával megszenteli a világot és a Szent Lélek tüzes parazsával újabb díszeket és erőt ajándékoz neki, így emelve tökélyre szépségét. A hívő ember is, aki szellemből és vízből született újjá, a magas tanítás kenetével kell, hogy ékesítse és erősítse magát. Csak így válhat minden tagja az üdvösség örökségének hordozójává, így juthat el a legmagasabb igazság gyümölcsöző teljességéhez és a neki kölcsönzött szépség végső megformálásához.

Ennélfogva az a torony, amit te látsz, a Szent Lélek kegyelmi ajándékának lánglobogását jelképezi. Őt küldte az Atya Fia iránti szeretetből a világba. Tűznyelvekkel szállt alá, meggyújtva a tanítványok szívét úgy, hogy azok megerősödtek a szent és igaz Szentháromság nevében. A tűzszellem megérkezése előtt csukott ajtók mögött ültek, ami természetük feltáratlanságára utal, s jelképe annak a félelemnek, amely megakadályozta őket az Isteni Igazság hirdetésében és hogy bátran elébe menjenek az őket üldöző ellenségnek. Mivel húsban látták Fiamat, húsban is szerették őt. Még nem nyíltak ki belső szemeik, úgyhogy tanítását, melyet később szerte a világban hirdettek, még nem ismerték fel teljes tisztaságában. De a Szent Lélek lejövetelével megszilárdította erejüket. Oly bizonyosságot nyertek, hogy többé semmilyen szenvedés nem rémítette meg őket. Ez az ereje annak a toronynak, mely úgy szilárdítja meg az Egyházat, hogy azt az ördögi düh semmilyen tombolása sem tudja legyőzni.

Nagy és kerek ez a torony. Egyetlenegy fehér kőből faragva áll ott, mivel megmérhetetlen a Szent Lélek édessége. Kegyelme minden teremtményt átölel. Semmilyen romlás nem semmisítheti meg benne az igazságosság sérthetetlen teljességét. Parázsfolyamként ömlik oda. A szentség minden patakocskájába elküldi azt a fénylő tisztaságú erőt, melyre semmilyen folt nem veti árnyát. Mert a Szent Lélek maga az égő, világító tisztaság. Hatalommal lobbantja lángra a parázsló erényeket. Örökre kiolthatatlan, és mindenfajta sötétség elmenekül előle.

Felül három ablaka van a toronynak, oly tündöklő ragyogás, oly világosság árad belőle, hogy fénylő visszatükröződésében tisztán emelkedik a kúpként felboltozódó toronytető. Ez a kimondhatatlan Szentháromságra utal, mely a Szentlélek csodálatos adományának kiáradásával nyilatkozott meg. Belőle, az Üdvözült Háromság teljességéből, az apostolok tanításain keresztül áramlik át az a fénylő igazság, az az erős isteni hatalom, mely felfoghatatlan magasságba boltozódik. Uralkodói méltóságának mindenhatósága halandó teremtmény számára is megismerhető, olyannyira, amennyire a hűséges hívő hitében felfogja. Az ablakokat köröskörül ezért is díszítik csodálatos smaragdok. Mert az apostolok zöldellő életerejében, a langyos hitben soha ki nem száradó erényeiben és fáradozásaiban az Üdvözült Szentháromság az, mely az egész világon megnyilatkozik. Hogy történik mindez? Az igazhitű apostolok számtalan kínszenvedés közben dühödt farkasok martalékaivá lesznek, de a tüzes küzdelemben megerősödve, harcuk az egyház új növekedését idézi elő. Hitükkel építették, hősies erényeikkel megszilárdították és jó tetteik ragyogó fényével ékesítették.

És mivel az Egyház a Szent Léleknek az apostolok által közvetített leheletétől szilárdult meg, akarja és követeli, hogy gyermekeit is a Szent Lélek pecsétjének szent kenetével díszítve láthassa. Úgy, ahogy a Szent Lélek hatol keresztül kifürkészhetetlen mélységű könyörületességével a hívők szívén, ő, aki az Atya akaratából tüzes lángnyelvként érkezett a világba. Ezért kell az embert, aki a keresztelés fürdőjében elnyerte a szentséget, a nagy tanítók kenetével megerősíteni (konfirmálni), mint ahogy az Egyházat is szilárd kőre alapozzák.

Ezért áll a torony a korábban látott női alak mögött, olyasféle hátvédet képezve mögötte, mint a városfal megszilárdítására a belé illeszkedő torony. Úgy megerősíti az asszonyt, hogy az soha ne legyen romba dönthető. Mert a Szent Lélek legcsodálatosabb csodáit annak a megtestesülése által vitte végbe, aki az Egyház igaz vőlegénye. Megszilárdította a menyasszonyt, oltalmába vette és tüzes kegyelmi művével oly erőt adott neki, hogy semmilyen csalás és visszásság nem buktathatja el. Égi oltalommal övezve örök szeplőtelenség-ben örvendezik majd vőlegénye szerelmének. Mert az én egyszülött Fiam is a Szent Lélektől fogant és szeplőtelenül a Szűztől született. Mint ahogyan Mózesnek mondám:

Mózes szavai:

“És monda az Úr: íme van hely én nálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod." (2Mózes, 33,21-23)

Miként van ez? Közel van a csoda, mely akaratom szerint teljesül. De te előbb a törvény parancsának keménységével küzdesz majd, mert hatalmának külsőségeit látod csupán, és édességét, valamint könnyűségét csak akkor tapasztalod meg, ha Fiamban láthatóvá válik. “És a törvénynek keménysége, amiket parancsaimban most lejegyzel, addig fog kőszívekben élni" (Ezékiel 36,2), amíg nyilvánvalóvá nem lesz mindaz a dicsőség, amit neked és követőidnek Fiam hivatott majd megvilágítani. És amíg meg nem dicsőül a törvény, melyet most leírsz, addig a szikla hasadékába teszlek. Hogyan? A törvény keménységébe helyezlek és parancsolatommal fölöttesévé teszlek, ugyanis a törvény tiszteletével, valamint annak megtartásával bízlak meg, vezérré kinevezve Téged mindaddig, amíg Fiam át nem hasítja ezt a kemény sziklát. Továbbá őt, akit te hirdetsz titokzatos igékkel, Fiamat a megfelelő időben a világba küldöm. Ezért védelmez majd téged az ő ereje, mert a legtisztább Igét hozza neked. Megvilágítja előtted a törvény értelmét és célját, mielőtt hozzám visszatér. Hogyan van ez?

Miután emberként átadja a világnak az üdvözítő igéket; ő, aki a Szűz által ölt testet, testiségében szenvedi el a halált. Akkor én elveszem a kezemet és a csillagoknál magasabbra, magamhoz emelem őt, aki a Szent Lélek által fedi fel misztériumait, így láthatod meg majd emberré válását, melyet halandó mivoltodban nem szemtől szembe, csak mintegy hátulról tapasztalsz meg, mivel emberségét felfogod majd, de istenségéhez nem ér fel szellemed. Annál inkább látják majd ivadékaid, amikor visszatér hozzám és megértik, amikor szemük láttára dicsőül meg.

A gyermekecskék - akik az alak ölébe vonultak - fénylő tisztasággal ragyognak. Az újjászületés forrásában egyúttal Anyjukra, a Szent Egyházra leltek. Tisztára mosva bűneikből, ők a fény gyermekei. Néhány körül a homlokától a lábáig arányló fény játszadozik. Püspöki kézből, krizmával ékesítve, a nyílt hit kenetével, a Szent Lélek fényadományával eltelve jó tettekbe kezdenek és a szentség végső mélységéig kitartanak azokban. Ahogy az aranyba illesztett drágakő ragyog, úgy sugározza fényét a keresztelés a hívőre, nagy szépséget kölcsönözve neki, amikor a magasból a tanító keze őt krizmával megkeni. Mert írva van:

“És a király átkelt a Kedron patakon és minden nép a pusztán átvezető Olivaútra lépett"; ami azt jelenti, az egész világot uraló Szűz Fia minden népet megelőzve földi királyként lép az üdvözítő fürdő lezúduló vizébe [a szent keresztségbe], mely a Szent Lélek intelmének megfelelően az üdvözülés útját jelenti mindazoknak, akik utána vágyakoznak. Ő [Krisztus] a halált elhagyva az életbe ment, mivel a szellemből és vízből való újjászületésben - ez a mennyei városnak, Jeruzsálemnek csodás dísze - az örökre kiapadhatatlan, legnagyobb üdvösséget hirdette. És most minden - benne hívő - nép a Szent Lélek leheletében rálépett az olajkenetben [bérmálás] elrejtett “Olivaútra". Mert ez a fölkenés Ádám bűnének [“pusztaságára"] céloz, mely az isteni törvényesség örökségének minden szépségétől megfosztatott... Ily módon az első ember bűnbeesését papi szolgálattal kell megkenni. Ezt a Szűz Fia nem tehette, mert ő a szentség teljében fogant. Anyjának öle sértetlen maradt, így ő a tökéletes sértetlenség tisztességét élvezte. De az, ami az ördögi sugalmazás okozta sebesülés következtében elgyengült és megrongálódott, az az olaj kenetének gyógyító erejére szorul és új szépségbe kell, hogy öltözzön...

Mások világítanak ugyan, de ez az ékszerük hiányzik. Ők csak a keresztségben mosakodtak tisztára, de a főméltóságú papi krizmakenetet, ami a lángoló Szent Lélek pecsétje, nem kapták meg. A bérmálás az a különös ékszer, mely szellemi adományként a püspöki tisztségben szikrázik és a hívő nép a szellemből és vízből való újjászületés után részesül benne. A keresztényt így “bérmálják", azaz szilárdan a legtartósabb sziklába helyezik. Fiam maga is megkeresztelkedett, hogy ezáltal testébe szent erő költözzön... Ugyanezzel a testtel viselte a szenvedések kínját és hatolt dicsőséges feltámadása mán a mennyekbe. Visszatért Hozzám, és a Szent Lélek azon nyomban lángoló zsarátnokával megvilágította a világot... ahogy a felhő mögül lassan előtűnő nap ontja fénytelve égő parazsát. A tanítványok szívében a Fiam iránti szeretet kezdetben csak csöndben rejlő parázs volt, de amikor a Szent Lélek lángja beléjük hatolt, a tanítás napja a legtisztább ragyogással emelkedett magasba. Mert a Szent Lélek Egyháznak adott bizonyítéka: Isten igazsága előtt nem áll meg a halál!

Ezért ti, az igazság fiai, halljátok és értsétek meg a “bérmálást", a Szent Lélekben való megszilárdulást, amelyet számotokra csodálatos hatalmában a lágy fölkenéssel jóságosán kínál Ő, aki minden fölkenés Ura. Ezért ezt a fölkenést csak magas tisztséget viselő papi személy hivatott végrehajtani, mert minden egyházi rendfokozat a Szent Lélekben van elhelyezve, így hát, ha egy ember részesült az életre való újjászületés misztériumában, de nincs megkenve ezzel a kenettel, akkor nem birtokolja az egyházi teljesség ékszerét, ahogy maga az Egyház is, aki a Szent Lélek dicsősége által nyert tanítói hatalmat, csak a Szent Lélek lángjával juthat el a beteljesülésig, mivel a Szent Lélek melegét erős tanítással, lángolva nyújtja át a keresztény népnek. Ezért azok, akik a bérmáláskor a felszentelés tanúi, nem kerülhetnek a fölszentelttel házassági kapcsolatba, mert ők a Szent Lélekben köttettek össze. Hogyan van ez? Ehhez a fölkenéshez a hit vezeti el az embert. Aki tehát ekkor a kezét fogja, a hitet jelképezi, nem a testi dolgokat keresi, hanem mindenkor a szellemiek felé fordul. Valóban, szemeim azt az embert látják, akit cselekedetei Hozzám irányítanak. És ha te, ember, a keresztség után megtagadva Engem, az ördöghöz térsz vissza, igaz ítélettel elítéllek, mivel az értelem magas ajándékát adtam neked és a keresztvíz forrásában megmutattam irgalmasságomat. Mindazok tehát, akik kegyelmemet keresik a keresztségben, világra jött és testében sok szenvedést eltűrt Fiam mellett megtalálják irgalmam jótékonyságát. Ezért, ó ember, türelmesen viseld tested és lelked viszontagságait és akkor fölvétetsz Fiam mellé. És senkitől sem szabad a keresztség fürdőjét megtagadni, aki az Én nevemhez hű, mert bármikor fordul Hozzám, Én őt nagy szeretettel fogadom. Ha pedig valaki ezután [a keresztség után] vétkezik, gonosz cselekedetei ítélik őt halálra.

Ó, ember, merítkezz meg a Megváltó újjászületésében és engedd a szentség kenetével megkenni magad! Menekülj a haláltól és rohanj az élethez! Az Anyaszentegyház imádkozik, hogy gyermekei a haláltól megszökve az életre rátaláljanak. Sóhajtozva esdekel értük mindaddig, míg összes gyermeke az égi város sátrába nem megy. Azért kapta ezt a hangot, hogy Engem — aki minden idők előtt létezem — emlékeztessen, hogy mindörökké egyszülött Fiam húsban való megtestesülésére gondoljak, és hogy Fiam iránti szeretetből az ő fiait oltalmazzam, akiket a Lélek és a víz újjászületésében vett magához. És kiált ez a hang: “Féljétek az Atyát, szeressétek a Fiút és égjetek a Szent Lélekben!" Az Én hangom szólít benneteket, az Enyém, az Atyáé, Fiam által a Szent Lélekben. Ő maga - a Lélek - ez a hang benne. Úgy zeng általa, mint a városban a kürtszó. És nem beszél másként gyermekeihez az Egyház, csak ezen a hangon, így figyelmezteti a hatalmas Istent az ő Fia, hogy kímélje meg az embert a bűnei miatt járó büntetéstől, s hogy bűnbánata következtében ne büntesse őt kárhozattal, mert azt a bűntelen Istenfia az embertől magára vette. Aki bűnben született, nem kell hordozza a hús szennyét, mert az isten igazságos és az égi királyság fényét semmi szenny nem sértheti. És hogyan léphetne az iszonyú ocsmányság szennyével borított ember az égi királyságba, hacsak nem bűntelenül született Fiam által? Általa, aki a bűnbánat következtében megtisztult embert magához emeli. És ki rendelhetné ezt így, ha nem maga az Isten? Ugyanígy fordul gyermekei felé az Egyház, szerető anyaként melengetve őket.

Az Egyház gyermekecskéi közül néhányan tiszta, ragyogó fénybe tekintenek, mások lobogó, kelet felé hajló, vörösen villámló ragyogást szemlélnek. Azok közül a gyermekek közül, akiket az Egyház sértetlen ártatlanságában isteni erővel szült, néhányan a teljes tisztaságú szellemi életre törekednek. Az igaz nap iránti szeretetből lábbal tapossák a földit és az erények fénylő, barátságos világosságért fáradoznak. Mások ugyan nem adják fel az őket számtalan sok bűnnel befröcskölő földi birtokukat, de mégis igaz hit parázslik bennük és az örök jutalmat óhajtva a mennyei felé hajlanak.

Egyeseknek azok közül, akik a tisztán ragyogó fénybe tekintenek, tiszta szeme és erős lába van. Biztos léptekkel vonulnak az asszony ölébe. Szemük előtt szilárd az égi cél, pillantásukat megfontoltan egyetlen dologra irányítják, lábuk Isten parancsainak nyomán jár. Az anyai szeretet ölelő, teljes védelmében oly biztosan haladnak, hogy odaadásuk sem a múlandó veszélyei közt, sem a mennyeiért való fáradozásban nem szenved törést.

Másoknak viszont beteg szeme és gyönge lába van. Sem tiszta látással, sem nemes szívű készséggel nem rendelkeznek és nem haladnak fölfelé a tökéletesedés útján. Ezen őket ide-oda sodorja a szél. Erejüket szétforgácsolja erkölcsi állhatatlanságuk és az őket egyre kísértő hanyagság. Bottal kezükben szálldosnak az alak körül és bár nem hevesen, de néhányszor ráütnek. Műveikkel hivalkodva, hamis szóékítményekkel tetszelegnek az Egyház és Isten előtt és meggondolatlanul, világi okosságukat fitogtatva, nevetségessé válnak. Szemfényvesztéseik bölcsnek tüntethetik fel őket az emberek szemében, Isten előtt azonban - üres becsvágyuk miatt - ostobák.

Megint másoknak világos szeme van ugyan, de a lába gyönge. Ők ide-oda imbolyognak az asszony előtt a levegőben. Ők elismerik az isteni parancsokat, s bár azok tartalmát értőn szemlélik, tetteikben mégis bénák. Krisztus menyasszonya látja őket állhatatlanul imbolyogni, mert a homályban keresik a bölcsességet és azt hiszik, birtokában vannak, mielőtt annak szelleme megérintette volna őket, vagy tapasztalták volna benső erejét.

Végül vannak még beteg szeműek, de erős lábúak. Ők csak lustán lépkednek az alak elé. Akaratuk erőtlen. Lusták a jóra, miközben erőteljesen kellene előrehaladniuk igazságos művek által. Nem szaladnak egyenesen az egyházi élet útján, szellemük inkább irányul a földire, mint az égire. Isten előtt balgák, mert világi okossággal olyasmit akarnak elérni, ami ésszel fölfoghatatlan.

Azok közül, akik a lobogó, vörösen villámló ragyogást szemlélik, egyesek fölékszerezve, derűsen vonulnak az alakhoz. Bár ők nem mondanak le a földi javakról, mégis az Egyház áramló életében állnak. Jó műveikkel az Egyház díszévé válnak, mert az igaz úton az isteni törvények nyomában járnak. Isten parancsának engedelmeskedve szállást adnak az otthontalannak, ruhát a mezítelennek és etetik az éhezőt. Milyen boldogok ők! [A nyomorúságban] Isten az, akit fölemelnek, és ő náluk lakozik.

Mások kitörve belőle, ellene fordulnak és harccal próbálnak győzedelmeskedni megszabott rendeletei fölött. Ők azok, akik az Egyház anyai ölét és édes táplálékát megvetve, számtalan tévelygésükkel bánatot okoznak neki és törvényeit erőszakosan szétmarcangolják. Ezek közül néhányan a bűnbánat gyümölcse által visszatérnek hozzá, míg másokon hanyagságuk és megátalkodottságuk miatt úrrá lesz a halál. Ők alábecsülik az életet és megátalkodott szívűen, megbánást nem ismerő makacs dühükben a halál kezére kerülnek; mint ahogy Ezékiel mondja misztikus látomásában.

Ezékiel szavai:

“A király szomorkodik, a fejedelem irtózatba öltözik, s a föld népének keze megdermed. Útjuk szerint cselekszem velők, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr." Hogyan van ez? A lélek, amelyben magasztos ésszerűség lakik, a bűn élvezete útján oly mértékben veszi magára a gyászt, amennyire a bűnben örömét lelte. Hogyan? Mert ésszerűségét, bölcsességét és tudását isteni sugallatból kapta. Mert bármennyire elfogadja is a test vágyait, mégis gyalázatos neki a vétek, tudván tudva, hogy az nem a jó.

Így hát, amikor a testiség hatására mindenféle bűnökkel bemocskolódik, mély sóhajtozással Isten után vágyik. Amikor tehát a bűnös élet következtében megtelik súlyos sóhajtozással, a testet, mint a birodalmát tisztátalanul kormányzó méltatlan uralkodót, elborítja saját zavarossága. Mint ahogy az az ember szenved, aki a tisztátlanság ruházatát öltötte magára, úgy szomorkodik az, akit éktelen szóbeszéd ejt zavarba, amely pedig tőle magától származott. Ezért és vétkes cselekedeteik miatt a földön heverő bűnös embereket az égi törvények összezavarják, mert nem rendelkeznek az üdvösség ruhájával és nem ismerik Isten boldogító közelségét. És akiből hiányzik az öröm, azok a rosszindulatú zavarosság megszállottjai lesznek. És akik mindig a bűn útján járnak, azt választva a jó helyett, nem vésik szívükbe a Szent Lélek igazságát útjukon, azokra sohasem árasztja szent alakzatának irgalmasságát. A jó tudását nem fogják fel, nem félik az Istent, hanem a tévelygés dühében elutasítanak Engem, a mindenség Teremtőjét és úgy cselekszenek, ahogy éppen kedvük tartja.

Így hát Én a megrögzött bűnösöket, akik romlott vágyakhoz kötődnek, elítélem és az üdvösség egyetlen kiváltságában sem részesítem, hanem a kárhozatban bűneikkel szembesítem őket - mivel Engem semmiképpen nem tisztelnek -, és ott megtapasztalják majd, hogy senki sem emelheti fel őket Énhozzám, rajtam kívül, aki a mindenek Ura vagyok.

Aki éber szemmel lát és figyelő füllel hall, az nyújtsa oda arcát e titokteljes szavak ölelő csókjának, melyek élve áramlanak ki belőlem!

 

TUDD AZ UTAKAT – SCIVIAS
II. KÖNYV

A MEGVÁLTÁS TÜZES MŰVE
2. rész


A MISZTIKUS TEST

EZUTÁN LÁTTAM EGY ASSZONYT, amint a feje búbjától a bokájáig hófehér, kristálytiszta fény ragyogta körül. Egy másik vörösen csillámló ragyogás torkától az öléig folyta körül az alakját. Egészen a melléig hajnalpírként izzott ez a fény, lejjebb viszont a bíbor és a jácint színeiben játszott. Onnan, ahonnan az alkonypír fénylett, az alak a menny legbensejéig árasztotta dicsőségét. Ennek a fényútnak a közepén akkor egy kegyes leányka tűnt fel. A feje fedetlen, a haja sötét, majdnem fekete. Piros, gazdagon redőzött tunika burkolta be a testét egészen a lábáig. És én hallottam, ahogy egy hang szólt az égből: “Ez a mennyei Sión virága. Anya lesz és mégis Ő a völgyek rózsája és lilioma. Ó virág, te a leghatalmasabb királlyal házasodsz és ha megerősödtél, ha időd elérkezett, a legfénylőbb szellemű gyermek anyja leszel."

És körös-körül hatalmas embertömeget láttam. Körülállták a leányt, napnál fényesebben, arannyal, drágakövekkel csodálatosan fölékszerezve. Néhányat közülük fátyol fedett. A vakító fehérségű fátyolon egy aranypánt szikrázott. Az aranypánton, mintha belevésték volna, kör alakban annak a kimondhatatlan Szentháromságnak a képe jelent meg, amely már egy korábbi látomásban megmutatkozott nekem. Homlokukon az Istenbárány, nyakukon egy emberi alak, jobb fülükön egy kerub, a balon egy emberi alak vált láthatóvá és mindegyik alakba — ama dicsőséges Szentháromság képéről - egy aranysugár hatolt. Mások mitrát viseltek fejükön, vállukat a püspöki méltóság palliuma ékesítette. És újra fölharsant a hang a magasból: “Ezek Sión leányai. Citerajáték kíséri őket, szépséges hangzatok, véget nem érő ujjongás és örömre öröm."

De a hajnalpírként izzó ragyogás alatt, ég és föld között, a legsűrűbb sötétséget láttam fölfelé terjeszkedni, emberi nyelven leírhatatlanul iszonyatosat. És újra hallottam az égből a hangot: “Ha Isten Fia nem szenvedett volna a kereszten, úgy ez a sötétség teljes egészében lehetetlenné tette volna, hogy az ember eljuthasson a mennyei fénybe."

Ott azonban, ahol a fény a bíbor és a jácint színeiben játszott, az asszony alakja körül látszatra úgy megszilárdult a ragyogás, mintha tűzzel lenne körülövezve.

Végül legalsó részén az alak befejezetlen volt. Egy utolsó ragyogás vakító fehér felhője lebegte körül alakját, beburkolva őt öltől lefelé.

Akkor az alakot megvilágító háromszoros ragyogás hirtelen hullámzóan kitágult és bámulatra méltó szépségű és rendezettségű teraszok és lépcsősorok váltak láthatóvá. Ebben a pillanatban oly reszketés fogott el, hogy minden erőm elszállt és beszédképtelenül a földre hulltam. Akkor egy tiszta fényességű ragyogás közelített és mintha kézzel érintene, ettől új erőre kapva, visszanyertem beszédkészségemet.

Akkor hallottam, ahogy a ragyogásból egy hang szólt: Ezek nagy titkok. Tekints a napra, a holdra és a csillagokra. Én alkottam a napot, hogy világítson nappal. Megformáltam a holdat és a csillagokat, hogy fényt adjanak éjszaka. A nap jelképezi Fiamat. Ha véget ér az éj, fölemelkedik a nap és megvilágítja a földet, így lesz az én Fiam, ki szívemből fakadt - az idők végezetén - a Szűzből született világ fénye. A hold az Egyházat jelképezi, amely Fiammal igaz, szent jegyességben egyesült. Ahogy a hold is állandóan növekszik és fogyatkozik, de nem ég önmagában, hanem a naptól kapja fényét, úgy váltakozik állandóan az Egyház mozgása is. Gyermekei közül sokan erényesen növekszenek, míg mások kifáradnak, mert erkölcsi állhatatlanság és viszálykodás forgácsolja szét erejüket. Az Egyházat gyakran - titokzatos keletkezésében -vérszomjas ordasok támadják meg. Gonosz emberek, legyenek rossz keresztények, zsidók vagy pogányok, kényszerítik nehéz küzdelemre. De mindezeknek az elviseléséhez nem önmagából, hanem Fiamon keresztül belőlem nyeri a megvilágosító belső izzást, a jó megtartásához. Végül a különböző világossággal szikrázó csillagok az egyetlen Egyház Egységében létező számtalan népet jelképezik.

Ezért látod te, amint a feje búbjától a bokájáig az asszonyt hófehér, kristálytiszta fény ragyogja körül. Ez az apostolok tanítása, akik a vakító fehérben sugárzó újjászületését hirdetik annak, aki a mennyből a Szűz ölébe alászállva minden hívő legerősebben, legtisztábban világító tükre. Ez a fény ragyogja körül az Egyházat, Isten Fiának sértetlen menyasszonyát, alapításától és első megépítésétől kezdve egészen addig az időig, amíg az élet szilárd táplálékának élvezetéhez kellőképpen megerősödött. Az apostolok tanításaik fényével díszítették az Egyház fejét, mert az épület első alapzatát ők rakták le prédikációikkal. Vidékről vidékre igyekezve, ők gyűjtötték a munkásokat. Az ő feladatuk volt a keresztények katolikus hitbeli erősítése, a papok és püspökök beiktatása, a szellemi gyülekezetek feletti gondviselés és a házasságban élők jogainak meghatározása, így követték az apostolokat a fölkenések adományozói, a püspökök és papok. Már a körülmetélés törvénye alatt, az Ószövetség papjainak segédletével szellemi táplálékkal gyarapították a népeket... Utcákon, falvakon, városokon és országokon át [a szent erejű felkenéshez hasonlóan] terjesztették a nép között az isteni törvények igéit. Ők a kiválasztott apák és gondnokok, akiknek az a küldetés jutott osztályrészül, hogy a népek között egyházi rendet valósítsanak meg és kiosszák az élet táplálékát. Ezért kell életükben úgy viselkedniük, hogy báránykáimat ne botránkoztassák meg tetteikkel, hanem azok egyenes úton járjanak a nyomukban... Nem szabad a hús kötelékében élniük, mert ők azok, akik a hívőknek átnyújtják a szellemi táplálékot, és ők mutatják be Istennek azt a szeplőtelen áldozatot, melyet az ártatlan Ábel példázatában az Evangélium említ: “És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára." (IMózes, 4,4) ... Ártatlanságában akaratának tiszta szándékát áldozta és tettének tökéletes megvalósítását, mert szívbeli törekvése volt, hogy urának áldozza elsőszülött jószágát és ezt tettével igazolta, így imádta a legfensőbb Atyát, mélységes hittel bizonyítva bűnös hódolatát. Ahogy tehát Ábel vezette, táplálta és óvta nyáját és együgyű jámborsággal áldozta Istennek annak zsírját, úgy kell a kenet adományozóinak az Egyház gyermekeit - Krisztus bárányait - az egyházi tanítás igéjével és fegyelemmel hűségesen táplálni. Mert ez a küldetésük. Mert az ő feladatuk az ősi ellenség támadásainak erőteljes elhárítása, a képmutatás nélküli hit abban, aki mindent lát, és jószágukból az áldozati adomány felajánlása. Hogyan? Ha alattvalóságukat nem is tudják minden vonatkozásban tökéletesen kifejezésre juttatni, de legalább jószágaik elsőszülöttjét áldozzák fel Istennek: becsületes igyekezetük jó szándékaként. Később aztán követheti számtalan gyümölcsként a “zsír", azaz a megvalósult jó mű.

De miből fakad Ábel odaadó tisztelete Isten iránt? Sértetlen szűziessége ösztönözte őt. Azok tehát, akik felavatásukkal a nagyszentségű áldozat bemutatásának megbízatását kapták, még inkább törekedjenek arra, hogy a szűziesség gyöngéd fényével lépjenek Isten oltára elé! Mert ha ők maguk a romlás okozói, hogyan is lennének képesek arra, hogy gyógyító kezet nyújtsanak azoknak, akikbe a rothadás ette bele magát. Azért tehát, hogy a teljes bizalomra méltón nyújthassák át másoknak a szentség eszközét, akarom, hogy férfibátorsággal kövessék Fiamat a szűziesség szeretetében. Ha elbuknak, vezekléssel minél előbb álljanak talpra, meneküljenek a bűn gyalázatos mezítelenségétől, törekedjenek a gyógyulásra és Ábelt kövessék hitükben, aki Istennek tetsző áldozatot hozott.

Azokat, akik Fiam iránti szeretetből az engedelmesség foglyai lesznek és erkölcseikben elöljáróik parancsát követik -ahogy sugallatomra megfogadták -, [a szerzeteseket] nem terheli a lélek-fölkenés sürgető szüksége. De a kiválasztottság városában amazokkal együtt kapják meg majd a mennyei győzelmi jutalmat, mert ők az örök jutalom kedvéért engedelmeskedtek elöljáróiknak.

De te látod továbbá, hogy egy másik vörösen csillámló ragyogás a torkától az öléig folyja körül alakját. Az apostolok és követőik tanítására nőtt fel a fiatal Egyház. Képessé vált arra, hogy igaz módon megkülönböztesse és egészen befogadja a szentség táplálékát. Virágba borult és nemes tökéletességű egyházi rendhelyeket növesztett naggyá. Belső megerősödésükért ezek az emberek - mert lángoló szeretettel megízlelték a mennyei édességet - a legkeményebb önfegyelmet gyakorolják. Osztatlanságukat őrizve lemondanak a hús keserű örömeiről és visszautasítják a földi kötelékeket. Azért izzik ez a ragyogás hajnalpírként torkától a melléig, mert ez a tökéletesség, mely az égi táplálék megízlelésével éledt föl, a szűziesség kedves szépségének édes tejétől erősödik meg, míg a fény mellétől lefelé az öléig viszont a bíbor és a jácint színeiben játszik, mert ezek a lelkek, ezen a táplálékon megerősödve, a legbensőbb szűziesség önfegyelmével vértezik fel magukat.

Ezért onnan, ahol a hajnapír fénylik, az alak a menny legbensejéig árasztja dicsőségét. Ez a tökéletesség, mely a szűziesség tisztességéből virágzik ki, erejével nem lefelé, a földieshez törekszik, hanem csodálatos céltudatossággal az égit keresve, fölfelé irányul.

Ennek a fényútnak a közepén akkor egy kegyes leányka tűnik fel. A feje fedetlen, a haja sötét, majdnem fekete. Ez a legfénylőbb, mindenfajta emberi vágy utálatosságától érintetlen szűziesség. Feje fedetlen, mert szellemét nem köthetik gúzsba a romlottság bilincsei. Gyermekeit azonban, amíg azok a földi világban vannak, nem képes teljesen kiszabadítani a rájuk rontó sötétség hatalmából, bár férfiasán harcol értük. Ezekre a szenvedésekre utal sötét, majdnem fekete haja. Teljesen beburkolja a piros tunika, az erények gyakorlásával járó fáradságos erőfeszítés, és ez a gazdagon redőzött tunika egészen a lábáig omlik, aminek jelentése: szűzies kitartással folyó harc a mindent átfogó, végső lelki tökéletességig, abba a számtalan erénybe öltözve, amely feltételezi a szentség beteljesítését. Ezért is nevezik, ahogy te a mennyei fény titkában felismered, a mennyei Jeruzsálem legnemesebb hajtásának, tisztességének és díszének azoknak, akik vérüket ontották a szűzies tisztaság szeretetéért, vagy akik, bár békében szenderültek el, de Krisztusért mégis megőrizték a vakító ragyogásban sérthetetlenségük alázatát; mert a Szűziesség a legnagyobb királlyal, a mindenható Isten fiával kelt egybe és általa lett anyja a legfénylőbb gyermekek, a szüzek választott seregének, amelyet békében, az Egyházat megerősítve hoz létre.

Ezek az ő sarjai fénylő kórusban állják körül őt, napnál fényesebben, arannyal, drágakövekkel csodálatosan fölékszerezve, mert Isten előtt a földi napnál fényesebben világít az ő nagyszerűségük, hiszen saját magukat is lábbal tapossák, ily módon férfiasán győzedelmeskedve a halálon. Ezért is jelennek meg a legmagasabb bölcsesség csodálatos ékszereivel fénylő művükért, melyet Krisztushoz illő alázattal visznek végbe.

Néhányat közülük fátyol fed és a vakító fehérségű fátyolon egy aranypánt szikrázik. Ez utal arra, hogy a szűziesség díszére törekvők visszautasítják a szellemüknek ártalmas forróságot, és a szikrázó fegyelemmel felékszerezve kell törekedniük az ártatlanság kápráztató ragyogása után. Az aranypánton, mintha belevésték volna, annak a kimondhatatlan Szentháromságnak a képe jelenik meg, amely már egy korábbi látomásban a magasztos képen megmutatkozott neked. Mert a szeretetre való alkalmasság odaadó igyekezetében és a szüzesség állandó gyakorlatában az embereknek rendíthetetlenül és céltudatosan a magasztos és dicsőséges Szentháromság tiszteletét kell keresniük. Hogy homlokukon az Istenbárány, nyakukon egy emberi alak, jobb fülükön egy kerub, a balon egy emberi alak válik láthatóvá, a szüzesség belső tartására utal. A lényükhöz tartozó tiszteletteljes alávetettség az a szelídség, mellyel Isten Fiához hasonulnak. Ő megőrzi az emberi természet törékenységének tudatát és meghajlítja a büszke nyakak gőgjét. A füleket alkalmassá teszi az engedelmesség befogadására. Amennyiben az engedelmesség a lélek üdvösségét szolgálja, úgy teljesen az örök, megmásíthatatlan tudáshoz fordul. De ha ez az engedelmesség ártalmára van, akkor az angyalok oltalmáért kiált. És mindegyik alakba - ama dicsőséges Szentháromság képéről - egy aranysugár hatol: mert Ő az, aki a hívő, az erényre törekvő és az ördögi csábítások elől menekülő emberekben szakadatlanul mély bölcsessége legcsodálatosabb csodájával munkálkodik.

A szűziesség fiai közül mások mitrát viselnek fejükön, vállukat a püspöki méltóság palliuma ékesíti. Isten szent városában ők azok [a püspökök és papok], akik nagyratörő buzgalommal az egyházi hivatal atyai méltóságát és tisztességét a szüzesség díszével kötik egybe.

Mindezeket, akik égi szeretetükért könnyezve megőrizték sérthetetlenségüket, az örök hazából fölharsanó hang Sión leányainak nevez majd, mert ők az érintetlen tisztaság szeretetével Fiamat, a szűziesség virágát követték. Velük ujjonganak az égi kórusok. Szépséges hangok ünneplik őket. Örömük üdvözült szellemek életteljes szépsége, villámló gemmák és drágakövek aranycsillámú látványa. Isten Fiától kapják a hatalmat, hogy a trónusról jövő hanggal egyszólamban, a szüzek kórusával együtt énekeljék az új éneket, amiről az én szeretett, szűzies János tanítványom így vall: “És énekelnek vala mintegy új éneket a királyi szék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száz negyvennégy ezer, akik áron vétettek meg a földről." (Jel 14,3)

Mit jelent ez? A hívők, akik magasba törő Istenszeretetükkel tisztán őrzik meg magukat és érintetlen szüzességüket Istennek ajánlják egy csodálatos dallal, mely hatalmasan tör elő a Teremtő dicséretére, mert az Isten Fiához rendíthetetlenül tapadó szűziesség hajnalpírjának mélyén a magasztos dicséret rejlik. Semmilyen földi kötelesség és törvény kötelék nem állhat útjában ennek a pezsegve áramló örömujjongásnak, hogy mennyei dallal énekelje meg Isten dicsőségét. Szabadon, mámoros hirtelenséggel tör elő és csendül fel az új ének, mely akkor hallatszott először, amikor Isten egyszülött Fia, a szűziesség virága, Emberfiaként a földről a mennybe visszatért és elfoglalta helyét az Atyának a jobbján. Akkor az égben az Isteni Fenség előtt megtörtént az egészen új, korábban nem ismert hallatlan titok, a szüzesség dicséretének kinyilatkoztatása, annak a négy Prédikátornak a jelenlétében, akik isteni akaratra, szerte a négy világtáj felé hirdetik majd a Megváltó összes igazságát és emberbarátságát... valamint a legidősebb előtt, akit a Szent Lélek tanított az Ószövetségben, hogy embertársai előtt járva az igaz törvény útját mutassa. Mert az Isten az Újszövetség kegyelmében feloldotta az Ószövetség keménységét.

[Mivel a szüzesség oly dicsőséges Isten előtt, ezért azok, akik önként áldozták magukat Istennek, őrizzék meg józanságukat. Semmilyen parancs nem kényszerítette őket a fogadalom letételére, szabadon döntöttek sorsukról. De miután ez megtörtént, nincs többé visszaút. Az esküszegő bűnös királyi szabadságát a bűn szolgálatára cseréli. Ha nem gyakorol bűnbánatot, a törvény szigorával kell szembenézzen. Ha bukását keserű könnyekkel bánja, megtisztítja őt az Istenbárány vére, de a vőlegényt sérthetetlen tisztaságú virágokként körülálló társai közé nem térhet vissza többé. Ugyanígy Fiam azt a szüzet, aki szabad vonzalmából, önként, szent mátkaságban jegyességre lép vele, tisztelettel fölemeli, mert az akarja az együttlétet, szűzies szeretetével kívánja átölelni, mert Krisztus - titkos, kegyelmi választottjaként -szereti viszont. Szeretetre méltó mátkája, mert földi vőlegénynél jobban vágyódik őutána. Ha ezek után mégis elszakítja szent kötését, úgy a mennyei örömben élők előtt megbélyegzetté válik. És ha könnyelműségéhez makacsul ragaszkodik, úgy az igaz törvényesség az örök dicsőség elvesztésére ítéli. Ha vezekel, újra visszaveszik, de csak cselédnek, nem úrnőnek, mert elhagyta a királyi közösséget.

Az a nyomorult, aki szüzet csábított el, ugyanúgy vezekeljen, mint az, aki az égbe tört be, nehogy a romlás, mert vakmerőségében széttépte egy égi házasság kötelékét, halálba taszítsa. A szörnyű ítéletnapot megelőzve, esdekelve könyörögjön Isten kiválasztottaihoz az Úr bocsánatáért. Könnyeivel a Megváltó szent emberségénél keressen segítséget, hogy annak kegyelmével könnyei tisztára moshassák. Akkor a mennyei király az emberiség megváltásáért kiontott véréért és a mennyei társ szeretetéért megváltja a bűntől és kiszabadítja az ördögi erőszakból..., de száműzi a királyi házasság tiszteletére alkotott mennyei körtáncból, amelyben Isten barátai a neki szentelt szüzekkel vesznek részt, és le kell, hogy mondjon a szüzesség koronájáról.]

De te látod továbbá, hogy a hajnalpírként izzó ragyogás alatt, ég és föld között a legsűrűbb sötétség terjeszkedik fölfelé, emberi nyelven leírhatatlanul iszonyatos. Mélységes mélyen, a szűzies készség nagyszerűsége alatt tolul felfelé, a szellemi felismerés és a testi tapasztalat közé ékelődve az ősatya bűnbeesése, a hitetlenség legsűrűbb sötétségévé sűrűsödve. Nincs emberi nyelvezet ennek a vésznek a kifejezésére. Elsőként a szűzből testet öltött Istenfiában emelkedett ki újból a mennyei vágy... Ha nem ontotta volna vérét - ahogy az titkon hírül adatott - az emberiség üdvére, akkor az embert úgy elborította volna ennek a sötétnek a homálya, hogy képtelen lett volna önmagától bejutni a mennylakók örömébe.

Ott azonban, ahol a fény a bíbor és a jácint színeiben játszik, az asszony alakja körül látszatra úgy megszilárdul a ragyogás, mintha tűzzel lenne körülövezve. Ez jelképezi azokat a tökéletes lelkeket, akik égő szeretettel követik Fiam szenvedéseit, és szigorú önfegyelmükkel az Egyház legszebb ékességeivé válnak. Ők az isteni végzésben felhalmozódó kincs. Az Egyház megerősödésével virágzott ki szépségük. Eleven jó illat szállt a magasba, egy titkos újjászületés útját dicsőítve, annak a csodálatos rendnek a létrejöttét, amely legszorosabban kötődött Fiam példájához. Ahogy ugyanis Fiam világba lépésének jellege és módja elkülöníti őt minden más néptől, úgy vándorol ez a sereg is - távol a többi embertől - a világon át. A fából kellemesen előbugyogó, illatozó balzsamhoz hasonlatosak ők. Kezdetben a pusztaság rejtett magányában növekszenek ennek a népnek egyes tagjai, s csak később válnak azzá a fává, mely ágait szétterjesztve, fokozatosan bontakoztatja ki koronáját. Megáldottam és megszenteltem ezt a népet. Számomra bájos rózsák és liliomok, emberi kéz nem érintette legelőn sarjadó virágseregek, akik a törvény kényszerítő ereje nélkül járnak a szűk ösvényen. Szelíden ösztökélő kegyelmi leheletemtől kísérve, önként léptek rá és jóval többet teljesítettek, mint amit a parancsolat megkövetel. Ezért kezemből kapják meg majd az őket megillető ajándékot... Ők Isten magasba törő temploma. Az angyalok kórusaként énekkel dicsérik őt és Egyszülöttem halálának és sírba tételének szenvedéseit hordozzák testükben. Bár nem szenvedik el a kard vagy más gyötrelem okozta halált, de abban Fiamat követik, hogy lerázzák testük akaratát és hátat fordítanak a világ minden örömének, ahogy János evangéliumában, a világ világosságában írva áll: “Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz." (Mt 3,4) Csodálatos mértékletességet ébresztett fel benne az isteni kegyelem... A világi javakat és megbecsülést szívből megvetette, s hogy úrrá legyen testének féktelen indulatain és a hús bűnét legyőzze, rendkívüli fegyelemmel korlátozta önmagát.

[Őt tehát - aki a világ legmélyebb sötétségébe világított be, kövessék azok, akik maguk az eleven jó illat [a szerzetesek], mert ők azok, akik egy titkos újjászületés útján fogadalmat tettek. A világtól akarnak megszökni, testüket, lelküket féken tartani és követni a szűk, keskeny ösvényt.]

Saját magukat is vessék meg, testüket az erények gyakorlásával rendeljék Krisztus szolgálatára és nagy erkölcsi szigorral szakítsanak a féktelenség minden fajtájával. Jó példájukkal így válhatnak minden ember számára tisztán ragyogó fénysugárrá és egyúttal hűséggel kövessék az angyali karokat. Hogyan? Világias hajlamaik legyőzésével, mert ahogy az angyalok sem vágyakoznak földi örömök után, csodálatos módon követik őket a szerzetesek is a múlandó dolgok megvetésével.

Ezért, ha a szükségszerűség megköveteli - ahogy Fiam is az üdvösség titkainak átadója, papja a papoknak, prófétája a prófétáknak és az üdvözültek tornyának építője -, [a szerzetesi odaadásban] léte gyökeréig a jóval átitatott, azt naponta hirdető ember legyen követ és pap, próféta és tanácsadó a templom építésénél. Nem szabad ettől meghátrálnia, még ha csak a fény szeme volt is az, mely tisztán kinyílt benne. Ne aludjon akkor, amikor az Egyház szükségéről van szó, hanem teljes éberséggel legyen az építők között. Ne bánkódjon világi ügyek miatt, hanem rázza le magáról azok érintését, mert sem az angyalok, sem a papok, sem a próféták nem tartják titokban Isten törvényeit, hanem parancsa szerint az igazságnak megfelelően hirdetik azokat, ahogy János evangéliumában - aki nem szélben ide-oda hajladozó nádszál volt, és akiről szigorától megihletve - írva áll: “És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén." (Mk 1,5) ... Ahogy János az eljövendő Megváltó tiszteletére a hozzá zarándokló embereket tanította, megkeresztelte a folyó vizében és átvette bűnbánó vallomásukat, tegyenek úgy ők is, habozás nélkül annak a Megváltónak a nevében, aki a hívők gyógyulására jött el. A világról való lemondásukkal a felfénylő szentség [a szent keresztség] bizonyítékához a legnagyobbat fűzték, nevezetesen azt az új szigort, amelyre a szellemből és vízből való újjászületés nem kötelezte őket. Mert az csak az ördögi szolgaságból való szabadulást kívánta tőlük, és hogy közeledjenek magukban az új emberhez. De ha sürgető szükség tüskéi ösztönzik őket, akkor a könyörgőnek a hűségesen gondoskodó segítség mellé nyújtsanak buzdító, vigasztaló és gyógyító kezet, de csak abban az esetben, ha ehhez méltósághoz illő módon kapták az egyházi megbízatást. Hitükben úgy igyekezzenek az előttük járó [János] után, hogy az, amire ő az árnyékban utalt, a fény újszerűségében valóban beteljesedhessen. Ők [a szerzetesek] az öv, mely az egyházat szorosan körbezárja, mert Fiam emberré válását ők eszközlik ki. Ők azok, akik az angyali szolgálatot teljesítik, szakadatlan imának szentelve magukat, legyen az kóruséneklés, vagy szívbéli emésztődés, de nem azzal az üres, fakó siránkozással, melyből hiányzik a megbánás életadó ereje, mely haszontalan, száraz por csupán, hanem csendes, bensőséges imával. Nem vonakodnak a számukra legszükségesebbet előteremtő munkától, de kezük munkájával nem világi javakat keresnek. Alázat és szeretet tölti be látókörüket. Ó én erős, szeretetre méltó népem! Bennük látom azt a szorongattatást, melyet Fiam testében elszenvedett, mert az ő halálát hallják, amikor elhagyva az Ő akaratát, alávetik magukat elöljáróiknak, és vezetésükkel idegen parancsra vándorolnak az örök életért.

Ezért is különbözik az öltözetük más rendek ruházatától. Sérthetetlensége annak az Isten Fiának szeplőtelen emberré válására utal, aki nem a többi emberhez hasonlóan lépett a földi életbe. Mivel nem férfi és nő törvényes egyesüléséből született, nem kényszeríthető ez a nép sem paranccsal a lemondásra. De ha önként tett fogadalmat a lemondó életre, úgy maradjon állhatatos, nehogy meghátrálásával Luciferként bukjon el, aki a fényt sötétségre cserélte.

A szerzetes úgy ölti magára szellemi ruháját, mint sziporkázó fényt az égi szellemek és felemeli őt ruhája, mintha könnyedén lebegne. Ez utal Fiam emberré válására és sírba tételére, mert aki hősi erővel az engedelmességnek ajánlja magát, az az emberré válás jelét hordja, és aki az igazság műveiben lemond a világról, az az Úrral van eltemetve. Mint gyógyító orvosságtól könnyebbül meg az, aki tiszta akaratában ezt a ruhát megkapja. De soha ne dobja el magától, mert ha makacs gonoszsággal megveti, úgy azzal társul, aki lenézve az angyali seregeket a mélységbe zuhant és a halálba temetkezett. Nem törvény szabta korlát kényszerítette ezt a népet, hanem önként lépett szövetségre velem, hogy az én kötelékemben szent vándorlásával megvilágítsa Egyházamat.

Ahogy gyönge hajnalfényből emelkedik a pirkadó nap vöröse, úgy csírázik ki az apostoli prédikációt követve ez a rend, hogy azután pusztákban és barlangokban növessze nagyra hajtásait. De a teljes nap csak a Benedek-rendi istenszolgák titkos és jól előkészített útja felett jelenik meg. Égő buzgalommal izzítottam át őket, szerzetesi útjukon. Egyszülöttem emberré válásának tiszteletét oltottam beléjük és akaratuk megtagadását azért, akinek a szenvedését kell, hogy kövessék. A barlanglakó Benedek élet iránti szeretetből nagy szigorral gyötörte és fegyelmezte testét, miközben ő volt a második Mózes. Ama első Mózest a durva és kemény törvény közvetítésével bíztam meg, melyet kőtáblákra vésve adott át a zsidóknak. De ahogy Fiam az Evangélium édességével itatta át a törvényt, úgy szolgám, Benedek, ennek a mindenekfölött kemény életmódot folytató rendnek az útját a Szent Lélek gyöngéd leheletével egyengette simára és könnyen járhatóvá. Ezért a rokon érzelműek nagy serege gyűlt köré, akárcsak Fiam köré azok a keresztények, akiket jó illatának édessége vonzott. A Szent Lélek az élet után sóhajtó kiválasztottak szívét szellőként járta át, és ahogy a keresztelő fürdőben lemosta róluk a mindennapok bűnét, úgy Krisztus szenvedésének jelképében [a szerzetesi ruhában] a világ pompájától szabadultak meg. Az ember ugyanis a keresztelés szentségében bűneinek eltörlésével kivonult az ördögi erőszak kényuralma alól. A szerzetesek a szent jelképbe való beöltözésükkor minden földiről lemondanak és átveszik az angyal jelét, mert akaratom szerint ők népem oltalmazoi. Ezért közülük azok, akik megőrizték szent életmódjukat, legyenek az Egyház pásztorai. Mert az emberi gyarlóságtól érintetlen angyalok is őrzői népemnek, ezért hozzájuk hasonlóan Isten előtt ők is kettőzötten dicső szolgálatot teljesítenek. Az angyalok szüntelenül szolgálnak az égben Istennek, ugyanakkor oltalmazzák az embereket az ördögi üldöztetésekkel szemben. A szerzetesek elszakadnak a földitől, hogy minden napjukat Isten szolgálatának szentelhessék, miközben éjjelnappal embertársaikért imádkoznak, távol tartva tőlük a gonosz szellemeket. Ezért, ha Isten Egyházából hiányzik az igaz pásztor, a szerzetesek kórusa könnyekkel és könyörgéssel siessen segítségére. Ha közülük próbálnának valakit kiválasztani, úgy az - a papi tisztségen kívül - szükségből vegye át az egyházi vezetést és isteni, égő buzgalommal oltalmazza.

Senki se lépjen meggondolatlanul - mintha álmából riadna - ebbe a szent rendbe, hanem először szálljon önmagába. Vizsgálja szellemét és kutassa indítékának gyökereit, valamint győződjön meg szándékának állhatatosságáról. Mert aki szabad akaratból előbb e szövetség bélyegét viseli, de utána azt megtagadja és szeszélyes ostobaságból eltévelyeg fogadalmától, az az Evangéliumból űz gúnyt, és ha nem gyakorol bűnbánatot, úgy a halál átkozottsága nyomorultul elemészti...

De látod továbbá, hogy legalsó részén az alak befejezetlen. Egy utolsó ragyogás vakító fehér felhője lebegi körül alakját, beburkolva őt öltől lefelé. Ez a laikus rend. A célratörő bizalom sugárzó fehérségével körülövezve tiszteli és támogatja az Egyházat, a gazdagon kibomló erők kezdetétől az idők végeztéig, amikor is gyermekeinek számát már nem növeli tovább. Anyai ölből született az egész emberi nemzetség. Ezért az őt körüllebegő ragyogás annak a világi népnek a jogos jelképe, mely a szervezett egyházi rendet teljes létszámúvá egészíti ki. Királyok és hercegek, fejedelmek és vezérek alattvalóikkal, szegények és gazdagok, az egész, az isteni törvényesség világát hívőn megtartó nép, mind az Egyház nagy ékességét alkotják. Sokféleképpen tisztelik Istent, amikor feletteseiknek figyelmes alázattal és odaadással engedelmeskednek, alamizsnaadással, éberséggel, mértékletességgel, vagy az özvegyi állapottal és azokkal a jó tettekkel, amelyben testüket az isteni szeretetért sanyargatják. Nagyon tetszenek Nekem azok, akik a rájuk kiszabott törvényben megmaradnak. Mégis, ha egyesek közülük a világról lemondva az Én szabadságom igáját akarják hordani, azok gyorsan siessenek Hozzám, ha nem béklyózza őket földi házasság köteléke, mert a házasságot - ebben az esetben -csak kölcsönös beleegyezéssel szabad felbontani. Ahogy lehetetlen az, hogy egészséges maradjon az a test, melyet az egyik láb levágásával megcsonkítottak, úgy az sem illendő, hogy két házasfél közül az egyik - magára hagyva a másikat - elhagyja a világot, ha mindkettő igényt tart az örök életben őt megillető dicsőségre. Az ilyen meggondolatlan, oktalan válás nem áldozati adomány, hanem rablás. Ezért azok, akiket törvényes házasság köt egybe, éljenek együtt belátással. Csak kölcsönös egyetértésben, az egyházi felettes jóváhagyásával lehetséges a feloldás, mert az Evangéliumban írva áll: “Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza." (Mt 19,6)

Akkor az alakot megvilágító háromszoros ragyogás hirtelen hullámzóan kitágul. Ez azt jelenti, hogy a három egyházi intézmény a magasztos Szentháromság tiszteletére a boldog Egyházat, mindenfelé kiterjedő, mindig újra elősarjadó hajtásai áldó életerejével veszi körül és szilárdítja meg; és bámulatra méltó szépségű és rendezettségű teraszok és lépcsősorok válnak láthatóvá. Ezek különböző fokozatok, melyek azon világi és szellemi embereket illetik meg, akik - a fokozatok mértéke szerint - az Egyház gyermekeit jó erkölcsre és erényes fegyelemre oktatják. Ahogy azonban az egy Istenben is három személy van, úgy a fent említett három rend is egyetlen Egyházon belül működik...

[Nyomatékos intelmek zárják végül ezt a látomást. Egyetlen tag se irigyelje a másikat, hanem alázatosan vessék alá magukat az isteni rendelkezéseknek, ne keressenek újításokat, és ne önfejűsködjenek, hanem őrizzék a békét. Az Egyház szép egysége csak így marad zavartalan. Alacsonyabb helyről lehetséges magasabbra emelkedni, de nem lehet a magasról az alacsonyabbra visszalépni. Ezért mindenek előtt a szellemi rendek igyekezzenek hivatásuk magaslatára jutni és vessék szigorú vizsgálat alá a szerzetesrendbe lépni vágyót, nehogy méltatlan személy lopakodjon be a szentség szolgálatába. De ha - és ez a fejezet záró gondolata - egy ember, akár kolostori vagy világi életében a legsúlyosabb bűnt is követné el, soha ne legyen úrrá rajta a kétségbeesés, mert az irgalmas isteni szeretet az őszinte szívvel megtérőt nem zárja ki, hanem a bűnbánót bocsánatában részesíti.]

Aki éber szemmel lát és figyelő füllel hall, az nyújtsa oda arcát e titokteljes szavak ölelő csókjának, melyek élve áramlanak ki belőlem!


A MENYEGZŐI ADOMÁNY

ÉS AZUTÁN LÁTTAM, hogy az eddig szemlélt nőalak -miközben Isten Fia a kereszten függ - ragyogó fénycsóvaként tűnik elő az örök törvényből, hogy az isteni hatalom Krisztushoz vezesse, akinek az oldalából folyó, sugárként magasba szökkenő vérétől elárasztva, a mennyei Atya akaratára boldog nászban egybekeltek és ő [az Egyház] drága jegyajándékként fogadta húsát és vérét.

És hallottam, ahogy az égi hang így szólt: “Ez, az én Fiam, legyen a vőlegény népem újjáteremtésekor! És Ő [az Egyház] legyen az anyjuk. A szellemből és vízből való megváltó újjászületéssel ajándékozzon a lelkeknek életet." Akkor a nőalak tökéletesen erőre kapva többször az ott megjelenő oltárszerű emelvényhez lépett. Újra meg újra mélységes hódolattal tekintett jegyajándékára és alázattal mutatta a mennyei Atyának és angyalainak. Láttam ekkor, hogy amint egy szentelt ruhákba öltözött pap az isteni titok ünneplésére az oltárhoz lépett, hirtelen tündöklő fénysugár szállt alá az égből. Angyalok követték és a fény elárasztotta az oltárt. Ez a jelenés addig tartott, míg a szent áldozás befejeztével a pap el nem távozott az oltártól. Miután elolvasta a béke Evangéliumát és előkészítette a felszentelés [konszekráció] számára az áldozati adományt, a mindenható Istent dicsőítő énekbe fogott: “Sanctus, sanctus, sanctus, Dominus, Deus Sabaoth!" és kezdetét vette a kimondhatatlan misztérium. Ebben a pillanatban megnyílt az ég. Leírhatatlan tisztaságú fény tüzes villáma hullt a magasztos áldozati szentségre és egész dicsőségében átáramlott rajta mint a tárgyra sugárzó, azt átvilágító napfény. És a villámló fény az áldozati adományt felfoghatatlan magasságba, egészen a menny legbensejéig emelte, hogy azután újra visszahelyezze az oltárra, pontosan úgy, ahogy lélegzetvételkor szívja be és leheli ki újra a levegőt az ember. Habár az áldozati adományok csak kenyérnek és bornak tűntek az emberek szemében, azok valójában igazi hússá és igazi vérré változtak át. Ezért is fénylettek fel nyomban, mint egy titokzatos tükörben, az ember Megváltója, Isten egyszülött Fia születésének, kínhalálának, eltemettetésének, föltámadásának és mennybemenetelének a jelei az oltáriszentség misztériumában, mert az Ő élete az időben adott volt és ott teljesedett be. De amikor a pap az ártatlan bárány énekébe fogott: “Agnus Dei, qui tollis peccata mundi", és a szent kommunióra [áldozásra] készülődött, a tüzes villám visszavonult. A bezárult menny bensejéből hangot hallottam: “Egyétek és igyátok Fiam húsát és vérét, hogy Éva bűnétől megszabadulva, beléphessetek jogos örökségetekbe."

Amikor tehát a többi ember a szent szakramentum átvételére a paphoz járult, öt különböző csoportot vettem észre közöttük. Egyeseknek világított a testük és tüzes volt a lelkük, mások teste árnyékszerűnek tűnt, lelkük sötét volt, megint másoknak bozontos szőrzet fedte a testét és lelkükön az emberi mocskok sokféle szennye hemzsegett. A negyedik csoportban lévők testét köröskörül éles tüskék borították és lelkükön mintha a bélpoklosság bélyegét viselték volna. Végül az utolsóknak vérzett a teste és lelkük rothadó hullabűzt árasztott. Ezek közül a szentség vételekor egyesekre mintha tüzes ragyogás áradt volna, másokat pedig egy borús felhő sötétségbe temetett. Amikor a szent titok beteljesedésével a pap eltávolodott az oltártól, az azt körülsugárzó, tisztán ragyogó fény a mennyei rejtettség magasába húzódott vissza.

És újra hallottam, ahogy egy hang a mennyei magasból szól hozzám:

Amikor Jézus Krisztus, Isten igaz Fia, a keresztfán függött, az Egyházzal - a mennyei rejtettségben - házasságot kötött, és az menyegzői adományként fogadta bíborszín vérét. Maga is erre utal, ahogy újra meg újra az oltárhoz lép, jegyajándékát kérve, és azt mélységes odaadással szemléli, ahogy gyermekeit is ez a bensőséges áhítat kell, hogy eltöltse, amikor az isteni titok átvételekor elébe járulnak.

Ezért látod te, hogy az eddig szemlélt nőalak - miközben Isten Fia a kereszten függ - ragyogó fénycsóvaként tűnik elő az örök törvényből, hogy az isteni hatalom Krisztushoz vezesse. Amikor Ő, az ártatlan bárány - az emberek üdvére -, a kereszt oltárára emeltetett, hirtelen, az isteni végzés beláthatatlan mélységű titkából jött elő az Egyház. Az erények és a hit tiszta fehérségét sugározva jelent meg az égben, és a legnagyobb Fenség őt Isten egyszülött Fiához vezette. Mit jelent ez? Az Úr oldalsebének véréből születtek a megváltott lelkek. Az a dicsőség, melyből az ördög és követői vereséget szenvedve vonultak ki, az ember öröksége lett. Mert amikor egyszülött Fiam az időben magára vette a kereszthalált, ugyanakkor elszakította a pokoltól zsákmányát és a hívő lelkeket a mennybe vezette. Ekkor a tanítványok és őszinte követőik sebesen a hit gyarapításába és megszilárdításába kezdtek, így válva a mennyei birodalom örököseivé.

Az oldalából folyó, sugárként magasba szökkenő vérétől elárasztva, a mennyei Atya akaratára boldog nászban egybekelnek. Mint jó szagú gyógynövények illata száll magasba s terjed szét hatalmasan a krisztusi szenvedés ereje, s emelkedik csodálatosan a mennyei titkok magasába. Általa növekedett az Egyház [és tagjai] a mennyei birodalom vakító fehérségű örökségébe, ahol is - a mennyei Atya határozatára - Isten egyszülött Fiával a hitben egyesült. Ahogy a menyasszony az alávetettség és engedelmesség szolgálatában átadja magát a vőlegénynek és tőle a szeretet kötelékében a termékenység adományát élvezi, ahogy gyermekeit vezeti az őket megillető örökségükbe, úgy egyesül az Egyház Isten egyszülött Fiával az alázat és szeretet szolgálatában. Tőle kapja az erőt, hogy szellemből és vízből újjászülje gyermekeit, így váltja meg lelküket és teremti meg az új életet, visszavezetve őket égi hazájukba.

Ezért is fogadja drága jegyajándékként Krisztus szent húsát és vérét, mert Isten egyszülött Fia átnyújtja a hívőknek, akik egyszerre az Egyház és az Egyház gyermekei is, húsa és vére [rejtetten] világító dicsőségét, és ezáltal ők Isten szent városában majd az élet birtokosai lehetnek. Testét és vérét adta a hit megszentelésére, ahogy mennyei Atyja - a népek megváltására - a szenvedésnek szolgáltatta ki testét. Alázattal és igaz törvényességgel benne győzte le Isten a vén kígyót, mert nem akart rajta hatalommal és erőszakkal felülkerekedni...

Ha két harcos állna szemben egymással, akik közül az egyik erősebb lenne a másiknál, úgy az erősebb a gyengébbel szemben bizonyára egész hatalmát érvényesítené. Megszégyenítené, legyőzné és semmiben nem kedvezne neki. Isten nem így cselekszik. A legelvetemültebb gonoszsággal a legnagyobb jót szembesíti. Saját Fiát küldte a világba, aki a legmélyebb testi alázattal az elveszett bárányt visszavezette a mennyei karámba. Sebének megnyílásával azonnal láthatóvá vált az égben a testéből kiáramló és a lelkek megmentéséért fohászkodó vére. És a teremtés kinyilatkoztatta, hogy szenvedése és halála megsemmisítette az emberi bukottságot és föltámadt az élet. Mert Ő, aki maga az élet, az emberi nemzetség megváltására halálos kínszenvedések között áldozta fel magát a kereszt oltárán. De ugyanakkor, ahogy ezt neked az égi hang a mennyei titokból igazul kinyilvánította, az Egyház Vőlegényének választotta magát, hogy az a szentség újrateremtésével minden hívő anyjává legyen. A szellemben való újjászületéssel, folttalanul küldi gyermekeit az égbe.

Akkor az alak tökéletesen erőre kapva, többször az ott megjelenő oltárszerű emelvényhez lép. Újra meg újra mélységes hódolattal tekint jegyajándékára és alázattal mutatja a mennyei Atyának, és angyalainak. Amikor az Egyház szent, szilárd erői kezdtek kibomlani, a Szent Lélek fuvallatára életre kelnek az oltár nagyszentségű misztériumai... Bennük tiszteli az Egyház - a legbensőségesebb odaadással - menyegzői ajándékát, Isten Fiának testét és vérét, és ajánlja fel alázatos engedelmességgel a mindenség Teremtőjének a mennyei seregek tekintete előtt, akik égő fényforrásként állnak trónusa előtt. Ahogy egyszülöttem húsa fogant a szeplőtelen Szűz Mária ölében és utána az emberek üdvösségére adatott, úgy jön elő húsa újra meg újra az Egyház sérthetetlenségéből, hogy a hívők megszentelését szolgálja. Ahogy a mesterember mércéjében a tűzzel megolvasztja aranyát és azután a mércében eggyé olvadt aranyat osztja szét, úgy én, az Atya, a Szent Lélek megszentelő erejével Fiam húsát és vérét az áldozati felajánlásban megdicsőítem és dicsőséges áldozatát a hívő emberek üdvösségére osztom szét.

Ezért látod, hogy amint egy szent ruhába öltözött pap az isteni titkok ünneplésére az oltárhoz lép, hirtelen tündökletes fénysugár száll alá az égből. Angyalok követik, és a fény elárad az oltáron. Ahányszor egy lelkipásztor, a megszentelt ruhákba beöltözve, az ártatlan bárány leölésére az életosztó asztalhoz lép, a mennyei örökség fénylő tisztasága keresztültör a sötétségen és körbesugározza a szent cselekedetet. Mennyei szellemek hajolnak a szent szolgálathoz, mely beteljesül azok számára, akik hisznek a lelki üdvösség helyreállításában. Az Egyház a pap száján keresztül kéri menyegzői adományát, Fiam testét és kiömlő vérét. Csak ennek a drága vérnek a feláldozásával lehetséges a lelkeknek szentséget adományozó szellemi születés, és csak így részesülhetnek benne a nagy néptömegek. Azért szentelem meg fényemmel egyszülött Fiam testének és vérének tiszteletére a szentség színterét, mert Én a legyőzhetetlen fény vagyok. Amikor a pap a megszentelt oltárnál Fiamra emlékeztet, akinek a “halálestebéd" [az utolsó vacsora] után - ahol kenyérrel és borral áldozott Nekem - kellett elhagynia a világot, akkor újra látom őt, egyszülöttemet Hozzám fohászkodni és örökkön-örökké, oly gyakorisággal jelenjen meg szenvedése tekintetem előtt, amilyen gyakorisággal csak a papi szolgálat a szentséghozó áldozatot Nekem fölajánlja. Szerető tekintetemet soha nem fordítom el tőle...

Ahogy azonban Fiam lépett a szűzi, zárt ölbe és nem a természet, hanem Isten hatalmával lépett ki onnan, úgy a búzakenyér és a szőlőbor is az én hatalmammal változik át Fiam testévé és vérévé, amint azt hűséges szolgámnak, Jóéi prófétának kinyilvánítottam, mondván-. “És megtelnek a csűrök gabonával, és bőven öntik a sajtók a mustot és az olajat. És kipótolom nektek az esztendőket, a melyeket tönkre tett a szöcske, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, a melyet reátok küldöttem. És esztek bőven és megelégesztek és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, a ki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem." (Jó 2,24-26) Hogyan van ez? Isten csodálatos elhatározásából telik meg minden jóval a hívők Egyházának csűrje, mert a gabona gyümölcsét Fiam húsában adom nekik úgy, hogy az igaz üdvösségben híveim hazájukba visszahívatnak, így meggyűlik a baja azoknak, akik a hús vágyait követve nevemet megvetik, miközben még nekik is egyszülött Fiam vérével a szőlő borát hozom el és akik irgalmam olajában részesülnek. Másrészt tudhatják azt is, hogy a hiúságukban tévelygőket és a tudatlan hitetleneket is - akik Ádám hanyagságából bűnbe eső fiaihoz hasonlóak -, azokat, akiket a feledékenység sáskája rág, én az üdvösségbe visszafogadom. Ezért, akik igazságom bőségét elfelejtették, annak az embernek a viselkedésére emlékeztetnek, aki tápláléka szükséges voltát elfelejti, miután már gyomrában megemésztette azt - és, ahogyan a sáska rágja szét a gyümölcsöt, úgy zúzza szét istentelenségében az én igazságomat. Hogyan? Ahol a hanyagság sáskája a szellemi restség útján megsemmisíti a jó, gyümölcshozó hasznot, ott a bűnök sertése is hízik a mocskon. Az efféle emberek keverednek a bálványimádás hitetlen piszkába, különféle eretnekségekbe, ördögi kutatásokba, a fekete mágia mesterkedéseibe, vagy az emberi kudarcokért a teremtmények Teremtőjét okolják. És piszokkal táplálkoznak azok, akiket a legocsmányabb paráznaság, gyilkosság fertője húz a mélybe, ahogy a sertés is a mocskot eszi. Hogyan? Ahogy a disznó kedveli a sár szennyét, úgy a keserves vétek rozsdája kikezdi a hit ragyogó fémjét és azok az emberek, akik Isten igazságát törvénytelenségre váltják, vagy befeketíteni igyekeznek azt, ugyanannak a rozsdának teszik ki a dicső fémeket. Hogyan van ez? Ahogy a jó cselekedetek ragyogását fertőzi meg a keserves bűn rozsdája, úgy fosztja meg az ártalmas cselekedetek üszke a zöldellő füveket jó erejüktől. Olyan ez, mint az az ember, aki az egyszerűség, a tisztaság, a nemes állhatatosság fénylő erényeit, amelyeket a Szent Lélek üdvösségének virágzó fényeivel itat át, rosszindulatú hanyagsággal löki el magától, megsemmisítésükre törekszik, ahogy az üszög igyekszik megfojtani a hasznos terményekben zöldellő jó erőt.

Ezekben nyilvánul meg leginkább fenséges erőm — az ördögi balsors fölé kerekedő - magasztos hatalma, melyet közétek helyezek. Hogyan van ez?

Én, az Atya, a Szűz által testben megszületett Fiamat helyeztem a világba, hogy általa váltsalak meg benneteket a halál romlásából, és hogy Én bennetek lakozzam és ti Énbennem. Fiam, aki szenvedései elébe ment, testét adta, hogy egyétek és vérét, hogy igyátok. Ezért ezt a szentséget saját üdvötökre áhítattal vegyétek magatokhoz és boldogok lesztek általa, így irgalmam olajával itatlak át a pokol veszedelme ellen, mint ahogy Fiam, sebeitek gyógyírjaképpen, a bűnbánatot hozta nektek és amiért jegyese, az Egyház, az igazság és az igazságosság minden díszével ékes.

És így Én, aki az igaz Háromságban az egy Isten vagyok, úgy kormányozlak titeket, hogy bennetek mutatom fel csodáimat azáltal, hogy az ördögi hatalomból elragadlak, így hát hittel dicsérjétek nevemet, mert a halál romlása soha nem kerekedhet felül az Én népemen, akit a pokol torkából csodálatosan kivezettem.

Látod továbbá, hogy ez a jelenség addig tart, míg a szent áldozat befejeztével a pap el nem távozik az oltártól. Mert ezekben a boldogító titkokban az isteni fenség erejét a legvégsőkig kinyilatkoztatja és a papot, aki mégiscsak ember, nem hagyja magára az isteni beteljesítése közepette.

Miután elolvassa a béke Evangéliumát és előkészíti a konszekráció [felszentelés] számára az áldozati adományt, a mindenható Istent dicsőítő énekbe fog; “Sanctus, sanctus, sanctus Dominus, Deus Sabaoth!" és kezdetét veszi a kimondhatatlan misztérium. Ebben a pillanatban megnyílik az ég. -Leírhatatlan tisztaságú fény tüzes villáma hull a magasztos áldozati szentségre... A felfoghatatlan magasság megközelíthetetlen fénye lehajol a magasztos áldozati szentség titkához és egész dicsőségében átáramlik rajta mint a tárgyra sugárzó, azt átvilágító napfény. Az Atya erejének isteni parazsa áramlik át az áldozati adományon..., ahogy Fiam menyasszonya a pap keze által, odaadó vággyal kenyeret és bort áldoz és hűséges gondossággal emlékeztet arra, hogy Én ebben az áldozati adományban Fiam testét és vérét akartam adni. Hogyan történik ez? Egyszülöttem szenvedései örökké jelenvalók a mennyei titokban. Ezért válnak csodálatos módon égő parazsamban az áldozati adományok eggyé Fiammal. Az Egyház Fiam - csalhatatlan bizonyossággal szent húsává és vérévé változó - adományaiból nyeri erejét és lelki növekedését. És a villámló fény az áldozati adományt felfoghatatlan magasságba, egészen a menny legbensejéig emeli... Láthatatlan erővel emeli a halandó tekintet számára követhetetlen elrejtettségbe, hogy azután újra visszahelyezze az oltárra..., pontosan úgy, ahogy lélegzetvételkor szívja be és leheli ki újra a levegőt az ember... Habár az áldozati adományok csak kenyérnek és bornak tűnnek az emberek szemében, azok valójában igazi hússá és igazi vérré változnak át. Ahogy Isten maga is a hamisság és csalás nélküli igazság, oly magasztos szilárdsággal áll ez a szentség is, senki le nem taszíthatja. A kenyér és bor csalhatatlan valóságában hús és vér. A vaksi emberi szem csak tökéletlenül látja Istent, titkain az ember testi pillantása nem hatolhat át. Az ember csak a testet látja, de nem a lelket, így a kenyér és bor valóságos formájában elrejtettél nem észleli. A sírban nyugvó Megváltó teste fölött lebegő és Őt a halál álmából fölébresztő Magasztosság fénylik Egyszülöttem oltári szentségben megjelenő húsa és vére fölött is. Ő úgy rejti el a titkot az emberek elől, hogy azok nem láthatják másként, csak kenyér és bor - az oltáron fekvő áldozati szentségek - formájában, ahogy egykor az istenség is elrejtőzött az emberiben, mert Isten Fiaként időzve az emberek között, emberként élt ő maga is és a bűnt kivéve mindenben rájuk hasonlított...

De te, ó ember, mégsem élvezheted szemeiddel ezeket a szellemi adományokat úgy, ahogy látható húst eszel és látható vért iszol, mert piszkos agyag vagy... A láthatatlan emberi szellem láthatatlanul kapja az áldozati adományban elrejtett láthatatlan titkot és az emberi test, mely láthatóan veszi magához a titok leplébe rejtett látható alakot, mégis mindkettő, alak és titok, egyetlen szentség, ahogy az egy Krisztus Isten is, ember is, vagy ahogy az értelmes lélek és a halandó hús az egyetlen emberi természetté egyesülnek.

Az, aki ennek a szentségnek a vételekor őszinte hittel tekint Istenre, megengesztelődik általa, mert Fiam csodálatosan attól a sérthetetlen Szűztől született, akinek a sokféle vágy közül egy sem érintette testét, aki a legtisztább edény volt, mely Egyszülöttem testét befogadhatta... Hitt az angyali szózatnak, szellemi vágyát Istenre irányította és így szólt: “Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne ő tőle az angyal." (Lk 1,38) Akkor leszállt rá a Szent Lélek és ő befogadta Isten Fiát. Ilyen alázattal hívja papi szavával a szent titok képviselője a mindenható Istent. Ha hűségesen hisz Istenben és igaz, odaadó szívű szolgálat kíséretében ajánlja fel a tiszta áldozatot szentségadó szavakkal, úgy az isteni Fenség elfogadja ezt az áldozatot és csodálatos erővel a nyájas Üdvözítő húsává változtatja át...

Ez a szentség egy egész és osztatlan, egyszerre látható és láthatatlan, ahogy Egyszülöttem istensége szerint láthatatlanul, emberségében láthatóan, oszthatatlan egészként időzött a világban. Ahogy a fiatal madárka és a szárnyas rovar hagyják vissza az üres héjat, ha a tojásból kitörve tovaröppennek, úgy kell ebben az áldozatban Krisztus teste és vére igazságának a hitben megszilárdulnia akkor is, ha az emberi szem kenyérnél és bornál nem lát többet.

Ezért is látod, hogy az ember Megváltója, Isten Egyszülött Fia születésének, kínhalálának, eltemettetésének, föltámadásának és mennybemenetelének a jelei az oltáríszentség misztériumában, mint egy titokzatos tükörben, felfénylenek, mert az Isten Fiának élete az időben adott volt és ott teljesedett be. Az Istenfia, aki időlegesen, Atyja akaratából, az emberi faj megváltásáért tartózkodott a világban, mint ahogy igazul kinyilatkoztatott előtted: a Szűztől való születés misztériumában, kínszenvedésében a kereszten, a sírboltból való feltámadásban és a mennybemenetelben mutatta meg a legfénylőbb tisztasággal ragyogó szentségeket. Egyszülöttem az emberek iránti szeretetből vette magára azokat a testi szenvedéseket, amelyekkel az ember halálát megölte. Ezért nem felejtem el azokat, hanem az idők végeztéig teljes tisztaságban, hajnalpírként tündökölnek szemem előtt. Fiam szenvedéseiben szemlélek mindent a világ végeztéig, azokat, akik hisznek szenvedéseiben, és azokat is, akik elvetik maguktól. Mert örökre színem előtt ragyog tanítványaira hagyott és az emberekre kötelező imádsága, ahogyan írva van: “És bocsásd meg nekünk vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek."

[Hogyan van ez? Te, aki mindenható vagy, tekints az emberi nemért kiömlő vérére és bocsásd meg nekünk, a bűn fiainak, vétkeinket, amiért vezekelnünk kellene, s amit gyengeszívűségből elmulasztunk megtenni. Mert a keresztségben tett fogadalmunkat törvényeid megszegésével hágjuk át és elvetettük magunktól a bűntelenséget, ahogy Ádám a paradicsomban az engedelmesség megtagadásával szennyezte be az ártatlanság köntösét. De mivel te irgalmas vagy, ne büntess minket vétkeink szerint, hanem irgalmasságod oldozzon fel a bűn alól, mint ahogy mi is, a tisztátlanok és a bűnökben lakozók, Üdvözítőnk iránti szeretetből és istenfélelemből szívből megbocsátjuk adósaink ellenünk elkövetett számtalan igazságtalanságát. Valamint, ahogy igazságosságodat szem előtt tartva mi sem állunk bosszút azokon, akik ember voltunkban aláznak és bántanak meg, vagy törvényeidet elhanyagolják, és nem üldözzük őket érdemeik szerint, amikor azt megtehetnék, úgy légy Te is, ó Isten, kegyes és elnéző mihozzánk, mivel jó és igazságos vagy.]

Ezért hát halljad, ó ember, amíg segítségre szorulsz és magad is képes vagy mások megsegítésére, addig fogja Fiam szenvedésének látványa irgalmamat táplálni, és addig lesz húsa és vére - a hívő emberek előtt - fölszentelve az oltáron, amíg bűneiktől megtisztulva nem üdvözülnek. Amíg Egyszülöttem testi valóságában a világban élt, az ő testét és vérét is kenyérrel és borral táplálta. Ezért azóta és most is, a hívő emberek testi és lelki újjászületéséhez húsa és vére a kenyér és bor áldozatában van jelen; mivel Ádám bukását csodálatosan föloldozva és az embereket minden nap leigázó bűnöket irgalmasan megbocsátva, Fiam volt az, aki megváltotta őket. Amit Fiam húsában az emberiség megváltásáért szenvedett el, az ebben a megszentelt áldozatban lesz láthatóvá. És a rejtettségből akaratom áldozatát napvilágra hozza, mert választoltait a mennybe emelem, hogy testük - a mennyek országának előre kiválasztott tagjaiként - tökéletessé váljon.

Csodám, az áldozat minden titkában élő jelenvalóság. Az oltárra helyezett kenyér és bor Fiam húsává és vérévé változik akkor is, ha az emberek szemében [továbbra is] csak kenyérnek és bornak látszanak... Nem láthatja halandó ember az Istent, amíg halandó, így ez az egészen isteni titok is sötétben kell, hogy maradjon az emberek szeme előtt. Láthatatlanul veszik magukhoz, mivel Egyszülöttem, aki most halhatatlan, az örökkévalóságban az. így, ó ember, a kenyér és bor áldozatában adom át neked testét és vérét, hogy általa a láthatóban, őszinte hittel a láthatatlant fogadd magadba... Az ember üdvéért, szeretetből teszem. Minden teremtmény aláveti magát törvényemnek, csak Te, az ember lázadsz ellenem. De bár vak vagy és süket, ellenállni mégsem tudsz Nekem. Ne tegyek kedvem szerint, anélkül, hogy látnád? Testi szemeiddel nem látod és testi füleiddel nem hallod, hogyan küldöm az ember lelkét testébe, majd miként veszem aztán újra vissza. Ha lelked halandó tested elhagyta, akkor ismer fel engem, így etetlek Fiam húsából és így itatlak véréből és teszem ezt saját akaratomból anélkül, hogy Te, ó ember, titkomba látnál.

De látod továbbá, hogy amikor a pap az ártatlan bárány énekébe fog: “Agnus Dei, qui tollis peccata mundi", és a szent kommunio [úrvacsora] átvételére készülődik, a tüzes villám visszavonul... A [szent helyen] megnyilatkozó fényesség visszatér a mennyei rejtettségbe. A bezárult menny bensejéből hangot hallasz, mely felszólítja a hívőket: “Egyétek és igyátok Fiam húsát és vérét, hogy Éva bűnétől megszabadulva beléphessetek jogos örökségetekbe." Vegyék mélységes áhítattal azt, aki értük szenvedett és magára vette a mulandók halálát, hogy számukra a bűnt eltörölje, az ősszülők egész világot beszennyező bűnét. Csak ezek után térhetnek vissza megtisztult szívvel jogos örökségükbe, amely az engedetlenség miatt veszett el. Ahogy Isten Fia az utolsó vacsoránál a tanítványoknak adta étkül testét és vérét, úgy nyújtja most az oltáron a hívőknek húsát és vérét. Emberként cselekszik, aki beteljesült művét a többi ember javára adja át. A mű, amellyel őt az Atya megbízta, akkor végeztetett el, amikor saját magát az emberek üdvére föláldozta. Üdvösségükre testét adta nekik étekül és italnak vérét, pontosan úgy, ahogy menyegzői énekében a vőlegény szólítja barátait: “Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim!" (Én 5,1) Mert Fiam értetek kiontott vére lemosta Ádám bűnét. Kóstoljátok újra meg újra Egyszülöttem testében az igaz orvosságot, hogy a gyakran elkövetett bűnös jogtalanságok kórjaiból irgalmával megtisztuljatok. Reménytelve igyatok ebből a szőlőtőből, mely az örök büntetésből váltott ki benneteket. Ragadjátok meg az üdvösség kelyhét, hogy segítségével szilárdan és férfiasán higgyetek a megváltó kegyelemben, és akkor átáramlik rajtatok az értetek kifolyt vér. Részegedjetek meg, én kedveseim, a túláradó szeretettől, melyet a Szentírás csermelyéből kaptatok. A testi vágyaktól parázsló buzgalommal tartózkodjatok, hogy feléleszthessem bennetek a csodálatos Nekem tetsző erényeket, így adom nektek Egyszülöttem testét és vérét, mint ahogy Ő adta teste és vére szentségét tanítványainak, ahogy az Evangéliumban írva van: “Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; e az én testem. És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára. Mondom pedig nektek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor úján iszom azt veletek az én Atyámnak országában." (Mt, 26, 26-29)

Ó, szűzi magzat! - szólt az isteni táplálék hangja - Te nem a férfierő teremtménye vagy, hanem a titokzatos leheletből származol. Belőle gyarapodsz, az ő leheletében bomlanak ki leveleid. Egy óriási ág nő ki majd belőled, telis-teli fiatal hajtásokkal, mert általad épül fel a mennyei Jeruzsálem. Születésedet nem kötötte gúzsba bűnös vétek. Csodálatos erővel virágzói, s a felszántatlan mezők lilioma leszel, melyet nem hervaszt a halandóság súlya, hanem örök-üdén virágzik. Ezért az Egyháznak igaz szolgálattal kell tested és véred titkát ünnepelnie, hogy a világ végetértekor az utolsóként érkező ember is igaz szentséged által megmeneküljön. Isten titkából szállt le, hogy üdvözítse a hívőket, ahogy Dávid tanítja, mondván: “És ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta. Angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel vetett nékik eleséget..." (Zsolt 78,23,25) Mit jelent ez? A mennyei Atya fenséges hatalmával az égi magasságból meglágyította az alant lévő emberek szívét. Megengedte a pátriárkáknak és a prófétáknak, hogy rejtett titkaiba lássanak. Ez képessé tette őket arra, hogy fiát a Szentlélekben igazul hirdessék, és hogy őt a törvényrendeletekben, a kos vérében és más jelképekben csodálatosan megjelenítsék. De azután a mennyei Atya feltárva előttük lágyszívűségét, annak édességével, elküldte a várakozóknak gyöngéd és izzó szeretettel Fiát, hogy általa megszabaduljanak a hitetlenség éhségétől. Nekik adta a menny táplálékát, melyben hívő élvezettel megízlelhetik a béke teljességét, minden üdvösséget és boldogságot. Isten Fiának emberségében azt a kenyeret kapta az ember, melynek édességével az áldott Isten szemlélésébe merült angyalok sem tudnak betelni. Az üdvösség táplálékát küldte a mennyei az embernek, elárasztva őt szellemi örömmel. Ezért halljon a hívő ember hívő füllel. Ó, ti hűségesek, kik az Egyház zsenge vetése vagytok, halljátok és értsétek lelketek méltóságát. Többé nem az ördög gyermekei, hanem a mennyei birodalom örökösei vagytok. Gondoljátok el, ahogy Én, a legszelídebb, legjobb Atya, benneteket a szentség nagy áldásaival veszlek körül. Ismerjétek fel Atyátok jóságát, amivel Én mindent a ti üdvötökre fordítottam. Mert ha csak közönséges porból vagytok is, Fiam embersége akkor is üdvösségeteket kívánja. Mert ő a makulátlan Szűzből született, a sebzetlenből, aki sérthetetlenségének zöldjét megőrizte, ahogy szépséges, frissen sarjadó a gyep, melyet égi harmat öntöz.

Amikor tehát a többi ember a szent szakramentum átvételére a paphoz járul, öt különböző csoportot észlelsz közöttük. .. Az elsőknek világít a testük és tüzes a lelkük. Ezek azok, akik sugárzóan világos hittel élvezik a szentséget. Nem kételkednek abban Fiam igaz testét és igaz vérét látni. És mivel ezzel a hittel veszik magukhoz, ezért annak titokzatos ereje testüket oly módon táplálja és szenteli meg, hogy feltámadáskor ugyanezzel a testtel jelennek meg a mennyben. És a Szent Lélek tüzes adománya áramlik át lelkükön, lángra lobbantva azt, s ők ezzel a sugárzó fényerővel törekednek az égi után, visszautasítva a földit. Ahogy a rátörő szélrohamban fellángol a tűzfészek, a szentség úgy lobbantja lángra bennük a szent szeretet parazsát.

Mások teste árnyékszerű és lelkük sötét. Az ő hitük langyos, meggyőződésük gyenge. Balgán cselekvő gyermekként kemények a bölcsesség megértéséhez. Amit erről a szentségről mondtak nekik, azt külső fülükkel hallják, de szívük lassú. Jól megérthetnék, ha vidámságra kész hitük volna, de merő kételkedésből nem nézik ennek a szakramentumnak a nagy szentségét. A bensejükben lévő embert sötétség borítja, mert szellemüket nem emelik a vidám hit magasába. Bűnben foganva, testük súlyossága és esendő törékenysége szertelenül gyöngévé zülleszti őket, habár a benső ember a szellemmel ért egyet. Ők azok, akik szeretnének hinni, de szívük nehézkessége akadályozza őket... Ez az állandó harc lélek és test között. A lélek uralkodni akar a test fölött, mivel ellenére van, hogy a hús a vétkes bűn után áhítozik. A test viszont berzenkedik azzal a törvényességgel szemben, mely után a lélek vágyik, mert a lélek az életet szereti. Ami halott, az a halott után törekszik, ami azonban eleven, az az élőt szereti, így enyeleg a hús a bűnnel, a lélek a törvényességet választja és mindkettő állandó harcban áll a másikkal. Csak ritkán uralkodik belátás közöttük. De ahogy a gyermek, aki tudatos élvezet és megerőltetés nélkül is megeszi az ételt és jóllakik tőle, úgy fogadják ezek az emberek - úgyszólván tudatlanul — az élet megerősítésére a szent szakramentumot. Mert nem éreznek szégyent megvetésből vagy büszkeségből, hanem együgyű lélekkel fogadják magukba.

Megint másoknak bozontos szőrzet fedi a testét és lelkükön az emberi mocskok sokféle szennye hemzseg. Vannak emberek, akik szégyentelenül élnek a gyalázatban és tisztátalanságban és a legmocskosabb bűnöktől piszkosak... Ha nem riadnak vissza, hogy tisztátlanul lépjenek Fiam testének és vérének titkához, szigorú ítélet alá esnek, hogy jogtalan követelésükért megbűnhődjenek. Mégsem tagadom meg tőlük irgalmamat, ha szívükben a méltó bűnbánat ébredését látom.

A negyedik csoportban lévők testét köröskörül éles tüskék borítják és a lelkükön mintha a bélpoklosság bélyegét viselnék. Haragból, gyűlöletből és irigységből emeltek kerítést szívük köré és a gonoszság tüskéivel minden szelídséget, gyöngédséget és szeretetet elüldöztek. A gonoszról elmélkedve menekülnek a jótól és gyalázkodva gúnyolják embertársaikat. Ezáltal saját lelküket borítják el fekélyekkel és a tisztátlan bélpoklosokhoz válnak hasonlatossá. Ha ezzel a felfogással közelítenek az isteni titokhoz, komoly sebeikért magukat okolhatják. De rájuk emelem tekintetemet, ha keserűségükben büntetést mérnek magukra és bűnbánóan kegyemet keresik.

Végül az utolsóknak vérzik a teste és lelkük rothadó hullabűzt áraszt. Ezek azok az emberek, akik vérszomjas kézzel mások életére törnek és ezáltal a szörnyű elvetemültség által mintha saját lelküket rothadó bűzbe fullasztanák. Mivel kialudt bennük az istenfélő tekintet, gonoszságukban nem szégyenlik az emberben elválasztani azt, amit Isten kötött meg. Ha ekkora szenny sem riasztja őket vissza Fiam testének és vérének vételétől, maguk lesznek súlyos szerencsétlenségük előidézői, mert olyannyira elszemtelenedtek, hogy mosdatlanul akarták a titkot megérinteni. És mégis átáramlik rajtuk a megváltás forrása, ha méltó bűnbánattal igyekeznek istentelenségüktől megtisztulni.

Ezek. közül a szentség vételekor egyesekre mintha tüzes ragyogás áradna, másokat pedig egy borús felhő sötétségbe temet. Ha a hívők Fiam testének és vérének titkához igyekeznek, úgy azokat, akik odaadó lélekkel és tiszta hittel, jótetteik fényében fogadják, testük és lelkük üdvére a Szent Lélek kegyelme átsugározza. Azok viszont, akik kelletlen szívvel, visszás tetteiktől kétkedő lélekkel fogadják, boldogtalan elbizakodottságukban a sötétség hatalmába zuhannak, mivel vakmerőségükben tisztátlanul akartak a legszentebbel egyesülni...

Aki azonban vonakodik a bűnbánattól, aki annyira megkeményedett, hogy az irgalmas bocsánatot istentelenségében visszautasítja, az a vén kígyó zászlaja alá áll. Ahhoz pártol, aki az első embert megcsalta a paradicsomban, és amiről ő maga is azt állítja: “Hiába harcoltam angyalaimmal a Mindenható seregei ellen, semmit se tehettünk ellene. Legyőzött és kitaszított a mennyből, de a földön rátaláltam az emberre. Rajta fogom kitölteni haragomat és vele fogom oltani bosszúszomjamat. Általa fogom a földön véghezvinni azt, amire az égben törekedtem: egyenlővé válni a Mindenhatóval. Ha Isten igazságos, nem foszthat meg ettől a hatalomtól, mert az ember önként állt az én oldalamra és megtagadta az Istennel szembeni engedelmességet." így beszélt az ördög, minden álnokságát az ember ellen fordítva, aki elszakadt Istentől. És az ember követte őt. A sátán béklyójába került, akit istenné emelve imádott, miközben megtagadta Teremtőjét.m

De Én elküldtem hozzá, aki a hitetlenség mélységes sötétjében leterítve hevert, képtelenül arra, hogy önmagától fölemelkedjen, megváltására, saját Fiamat. Őt, aki csodálatos módon született a Szűzből, aki igaz Isten és igaz ember. Mert istensége szerint a valóságban Belőlem, az Atyából jött és embersége szerint a valóságban a Szűz-Anyától kapta húsát. Ó ember, ki gyönge és törékeny vagy testedben, de kemény és hajthatatlan hitetlenségedben. A kő engedékeny és hagyja, hogy épületnek csiszolják, csak te nem akarsz a hit számára meglágyulni. Térj észhez! Az az ember, akinek egy ládányi csodálatos drágaköve lenne, fémbe foglaltatná, hogy mindenki láthassa. Ezért hagytam, hogy Fiam, kit szívemben őrzök, a Szűztől kapja születés szerinti húsát, hogy mindazok számára, akik hisznek, elhozza az élet szentségét... Másként, nem a szokásos emberi módon - akik Ádám és Éva bűnében, a kielégült érzéki vágyban fogantak - jött a világra, a szentségből lépett elő a legszemérmesebb Szűzből, az emberek megváltására. Az ember képtelen volt az embert megszabadítani. Nála nagyobb kellett, hogy jöjjön, hogy megváltsa őt. Nem szakíthatja ki a halál romlásából a bűnben született a bűnös testvért. Ezért jött az én bűntelen Fiam. Ő győzte le a halált és mentette meg irgalomteli szívvel az embert a haláltól.

Aki éber szemmel lát és figyelő füllel hall, az nyújtsa oda arcát e titokteljes szavak ölelő csókjának, melyek élve áramlanak ki belőlem!


AZ ELLENFÉL

EZUTÁN EGY TÜZESEN ÉGŐ FÉNYT LÁTTAM, oly nagyot, mint egy nagy, magas hegy, melynek legmagasabb csúcsa, mintha számtalan lángnyelvvé osztódna. És a fény előtt egy sereg fehér ruhás ember állt. Mellüktől egészen a lábukig kifeszített fátyolféle látszott, melyen kristályként sugárzott át a fény.

Azonban a tömeg előtt, mint egy úton, döbbenetes méretű és hosszúságú féregszerű fenevad hevert a hátára fordulva. Iszonyatot és dühöt árasztott e leírhatatlan látvány. Balján piac volt, ahol az emberek drága értékeit, a világ örömeit és más különféle árukat kínáltak megvételre. Néhányan azonban sietősen haladtak tovább anélkül, hogy bármit is vettek volna. Ezzel szemben mások megfontoltan lépkedtek és buzgó adásvételbe merültek.

A féreg fekete volt, tüskés, fekélyekkel és himlőhelyekkel tele, amelyek között öt különböző színű csík húzódott végig a fejétől a lábáig. Ezek közül az első zöld, a második fehér, a harmadik vörös, a negyedik sárga, és az ötödik fekete színűnek látszott, mindegyik halálos méreggel telve. A fenevad feje azonban már szétzúzódott és a bal pofája oszlófélben volt. Szemei, kívülről nézve véraláfutásosak, de belül tüzesen parázslottak. Fülei kerekek és tüskések voltak. Az orra és a torka a viperáéhoz hasonlított, kezei, mint az emberkéz, lába viperaláb, és rövid, elborzasztó farka volt. Nyaka köré lánc hurkolódott, mely ugyanakkor bilincsbe szorította kezeit és lábait, oly hatalommal béklyózva a szörnyeteget a szakadék sziklájához, hogy saját istentelen akaratából sem jobbra, sem balra nem fordulhatott.

Torkából négy irányba szétosztó tűz lángolt elő. Az első a felhőkig lobogott. A második a világias gondolkodású emberekre permetezte szikráit. A harmadik a szellemi után vágya-kozó lelkekre vetette magát, míg végül a negyedik a szakadékba csapódott.

Az első, felhőkig fellobbanó láng tüzet a menny felé igyekvő emberekre irányította. Ezek láthatóan hármas sort alkottak. A legfelső sor egészen közel volt a felhőkhöz, a második a felhők és a föld között, míg a harmadik sor alig emelkedett a föld fölé. Mindannyian ugyanazt kiáltozták: “Engedj minket a mennybe jutni!" De a láng ide-oda dobálta őket. Egyesek nem hagyták lerántani magukat, mások azonban alig tudtak lábon maradni. Megint mások a földre buktak, azonban újra fölemelkedtek és elindultak a menny felé.

A második láng, mely a világias gondolkodású embereket érte, néhányukat olyannyira összeégette, hogy borzalom volt látni is feketeségüket. Másokat lángszóró tüskéivel lyuggatott át, mégpedig oly módon, hogy azoknak teljesen a láng mozgását követve kelljen hajladozniuk. Ezek közül egyesek mégis kiszakították magukat és visszafordultak a menny felé igyekvőkhöz. “Hűségesek, segítsetek nekünk!", kiáltották időről időre. Mások átszúrva maradtak.

A harmadik láng a szellemi embereket nyaldosta körül és sötét füstjébe burkolta őket. Közöttük hat csoportot különböztettem meg. Az elsőknek a lángként rájuk törő indulat okozott súlyos sérüléseket. A többieket, akikhez ily módon nem tudott hozzáférni, buzgó igyekezete a zöld, vörös, sárga és fekete halált hozó méreggel spriccelte be, amely a fenevad testéből fejtől lábig bugyogott elő.

Az utolsó láng végül a szakadék mélyébe csapódott. Itt azok a különféle kínoktól szenvedők tartózkodtak, akik nem mosdottak tisztára a keresztelőforrásban és Isten helyett az ördögöt imádták, mert nem ismerték fel az igazság és hit fényét.

Láttam, ahogy a féreg torkából élesre hegyezett nyílvesszők sziszegtek elő, melléből fekete füst szállt fel, ágyékából perzselő folyadék bugyogott elő. Miközben perzselő szél örvénylett elő teste közepéből, a fenevad maga alá ürítette mocskát.

Mindezek nagy nyugtalanságot okoztak az emberek között, mialatt az állat istentelenségének förtelmes, állatiasan gőzölgő bűzével sokukat meg is fertőzte.

Lásd, akkor hirtelen egy nagy sereg fényt sugárzó ember érkezett oda, akik egész hosszában végigtapostak a férgen, nagy kínokat okozva ezáltal annak. Ő azonban sem tüzével, sem mérgével nem árthatott nekik.

Akkor újra hallottam az égből a hangot, így beszélt: Isten, aki mindent igazságosan és bölcsen kormányoz, a hívő népeket dicsősége mennyei örökségébe hívja. De a háttérben ott leselkedik a vén csaló. Istentelen mesterkedésében minden eszközt igénybe vesz, hogy ez elé akadályt gördítsen. De amazok győzedelmeskednek fölötte, ő pedig saját pimaszságának csapdájába esik, mivel a kiválasztottak birtokukba veszik a mennyei hazát, míg őt elnyeli a pokol rémsége.

Ezért látsz tüzesen égő fényt, oly nagyot, mint egy nagy, magas hegység, melynek legmagasabb csúcsa mintha számtalan lángnyelvvé osztódna. Ez Isten igazságossága, mely tüzesen izzik a hívők hitében. Az isteni hatalom szilárd tettekben nyilatkoztatja ki szentségének nagyságát és dicsőségének hatalmasságát, és ebben a magasztos dicsőségben a Szent Lélek különféle adományai csodálatosan lángolnak. A fényhegy előtt egy sereg fehér ruhás ember áll. Ezek azok az emberek, akik Isten előtt, hittől fénylőn, jó és nemes tettekkel fölékszerezve, az igazság útján járnak. Ők azok, akik mindig szem előtt tartják Isten erő-, és fényadó törvényét. Azért látszik mellüktől egészen a lábukig egy kifeszített fátyolféle, melyen kristályként sugárzik át a fény, mert bennük a jótettre irányuló szándék a hűségesen végrehajtott tettben teljesül be. Ezáltal úgy megerősödnek, hogy az álnokság és hamisság csaló suttogásaival szemben legyőzhetetlenné válnak.

Az embertömeg előtt egy út húzódik. Ez a világ, melyen jóknak és gonoszoknak át kell menniük. Leplezetlenül, mindenki számára láthatóan, ezen az úton döbbenetes méretű és hosszúságú féregszerű fenevad hever a hátára fordulva. Bár ez a vén kígyó, de mégsem igazi, csak jelképes ábrázolásban. Nagy a kígyó a gonoszságban és hosszú annak az üldöztetésnek a kimunkálásában, amelyet az embereknek készít elő. Bosszúját fölfelé, a mennybe igyekvőkre is kiterjeszti, hogy szemfényvesztéseivel mélybe rántsa őket. A földön fekve azonban képtelen kiegyenesedni, mert erejét megtörte az Isten Fia. Ennek ellenére oly iszonyatos és dühöt árasztó ez a látvány, hogy az ember által leírhatatlan. A halandó ember felfogóképessége alkalmatlan arra, hogy a mérget fröcskölő, őrjöngő, számtalan és sokrétű gonoszságban mesterkedő pokolbestia kezdeményezéseit átláthassa.

Az állat balján piac van, ahol is az emberek drága értékeit, a világ örömeit és más különféle árukat kínálnak megvételre. A vén áruló balján, a megjelölt halál birodalmában, az ördög a halál értékeit kínálja eladásra. A szétfoszló gazdagságban a gőg és dicsőség lobban lángra. Féktelenség és mohó vágyak keresik táplálékukat múlandó örömökben és abban a sok változatos tárgyban, melyek a földi kívánságok jelképei. De mindezektől, ha az ördög visszataszító teljességében mutatkozna meg, visszarettennének. Ezért próbálkozik titkos csalásaival. Ahogy a kereskedő teszi közszemlére csábító kinézetű portékáját, hogy minél több vevőre akadjon, úgy ajánlja az ördög a legkülönbözőbb bűnöket. Dicséri és olcsónak nevezi azokat, hogy az emberek annál mohóbban kapjanak utánuk. A vásárlókedvűek ezért áldozatul esnek. Cserébe jó lelkiismeretük elvesztésével fizetnek és halált hozó lelki sebeket nyernek általa. Néhányan azonban sietősen haladnak tovább anélkül, hogy bármit is vennének. Mivel ők ismerik Istent, férfias gyűrűjükkel vásárolják meg a jóakarat kincseit, az erények gyógynövényeit, és az isteni törvények hűséges beteljesítésével rendületlen léptekkel sietnek el a világ hívságos örömei és az ördög mocskos csábításai mellett. A test édességeit ők megvetik. Ezzel szemben mások megfontoltan lépkednek és buzgó adásvételbe merülnek. Ők restségük miatt csak nehezen tudják a jót követni. Nehézkes testiességük kioltja bennük a mennyei utáni vágyakozást. Azt eladva, kicserélik a hús örömeire, melyek azután elburjánzanak bennük.

Amazok elnyerik jótetteikért a fizetséget, de ezek nem menekülhetnek az istentelenség büntetése elől, mint ahogy Ezékiel monda: “az igazon legyen az ő igazsága, és a gonoszon a gonoszsága." (Ez, 18,20)

Ezékiel szavai e dologról:

Hogyan van ez? A tiszta lelkű ember cselekedeteit szentség tölti el és a magasságból, valamint a mélységekből, mintegy ezer szem kíséri tekintetével, és nagy dicsőséggel emelik őt bűnei halála következtében a magasba a Szent Lélek sugallata szerint, mint ahogyan a madarakat emeli szárnyuk a levegőégbe és viszi a tetszésüknek megfelelő helyre. De a zord vipera kígyómérge leköpi az eget és mocskával piszkol-ja a virágot és minden szépség és tisztaság felett zajongva dühöng. Ezért, aki hitetlenségében őt követi és Isten kezének fenséges műveit visszautasítja, szent látomásának adományát nem becsüli, valamint az abból fakadó boldogságot; azt száműzi, lemetszi az igazság fájának gyökeréről és attól az élvezetről, melyet az eleven gyümölcsök adnak.

Ezért látod te a férget feketének, telve tüskével, fekélyekkel és himlőhelyekkel. Fekete a hitetlenség sötétjében, tüskés alattomos csalárdságaiban. Telisteli van különféle tisztátlanságokkal és közönségességgel. Öt különböző színű csík húzódik végig a fejétől a lábáig. Attól az első [paradicsomi] csalástól, addig a [legifjabb] napig, melyen eszelős tombolása majd véget ér, bűnök és szenvedélyek sokféle alakzatával fújja körül az ember öt érzékét és színlelt jóravalósággal megkísérli tisztátlan praktikái tévútjára csalni. A csíkok közül az első zöld, a második fehér, a harmadik vörös, a negyedik sárga és az ötödik fekete színűnek látszik, mindegyik halálos méreggel telve. Lélekölő szenvedélyek bugyognak belőlük: Istentől idegen szomorúság a zöldből, illetlen szégyentelenség a fehérből, csaló becsvágy a vörösből, harapós rágalmazó szenvedély a sárgából, gyalázatos színlelés a fekete csíkból. A fenevad feje azonban már szét van zúzva és a bal pofája oszlófélben van. Isten Fiának emberré válása büszkeségét letiporta, így a bal pofája által jelképezett ellenségeskedés halálos mérge olyannyira elerőtlenedett, hogy képtelen többé keserűségének teljes hevességével hatni. Szemei véraláfutásosak, de belülről tüzesen parázslanak. Ez árulkodik gonosz számításáról, ahogy vérszomjas gaztettel a testre tör, míg az emberi lelket tüzes lövedékekkel kínozza. Kerek és tüskés fülei alattomosságának a tüskéire utalnak, melyekkel körös-körül belehatol az emberbe, hogy mélybe rántsa, amint fölfedez valamit a lélekben, ami a pokolhoz tartozik. Orra és torka a viperáéhoz hasonlatos, mivel az embert féktelen, dögletes szokásokra tanítja, hogy azután a sok bűnnel átlyuggatott lelket kegyetlenül megölje. A kezei olyanok, mint az emberkéz, hogy csalásait és mesterkedéseit becsempészhesse az emberek közé, lába viperaláb, mert szakadatlanul az ember útjait lesi, fürkészi, hogy megronthassa őt. És rövid, borzalmas a farka, mert rövid, de borzasztó lesz az idő, amikor a romlás fiának [az Antikrisztusnak] féktelen eszelősségéhez - amit csak elkezdhet, de végbe nem vihet -hatalom adatik.

Mégis a szörnyeteg nyaka köré lánc hurkolódik, mely ugyanakkor bilincsbe szorítja kezeit és lábait, mert a pokol hatalmát a Mindenható ereje olyannyira összetörte és felőrölte, hogy bukásával istentelen tettei és semmirekellő, ember-bolondító útjai is megsemmisültek. A lánc oly hatalommal béklyózza a szörnyeteget a szakadék sziklájához, hogy saját istentelen akaratából sem jobbra, sem balra nem fordulhat.

Örökkévaló változatlanságban áll az isteni hatalom, anélkül, hogy valaha is kimerülne. A lélek megváltásában oly erővel préseli az ördögöt a földhöz, hogy az sem külső, sem belső eszközökkel nem képes kiokoskodni, hogy szakíthatná el a hívő lelkeket a szentségtől. Nem tudja megakadályozni a lelket abban, hogy az öröm helyét elérje, amit ő makacsságával veszített el. De azért az állat torkából négy irányba szétoszló tűz lángol elő, mivel prédaleső falánkságából még előtör az istentelen csábító szörnyű gerjedelme. Dühödten, sok alakzatban engedi a négy égtáj felé szerteszét az emberekre, hogy elragadhassa őket. Az első a felhőkig lobog. Pokoli lehelettel fújja körül a lelkeket - akik szívbéli bensőséges vággyal törekednek az égbe -, és körülnyaldossa őket agyafúrt kísértéseivel. A második a világias gondolkodású emberekre permetezi szikráit. Őket, akiket saját földhözragadtságuk köt gúzsba, az állat tűzijátékainak sokféleségével ejti bámulatba. A harmadik a szellemi után vágyakozó lelkekre veti magát. Azokat, akik a szellem fegyelme alatt fáradoznak, színleléseivel bujtogatja. Az utolsó végül a szakadékba csapódik. A veletartó hűtleneket a pokol mélységes kínjaiba rántja, mint ahogy Dávid mondta: “Sötétség és boldogtalanság kíséri őket útjukon és nem fogják meglátni a békesség útját, mivel Isten félelmét nem tartják szemük előtt."

Dávid szavai e dologról:

Hogyan van ez? Isten szűziesen ártatlan és hatalmas művei, amelyek eleven tiszta forrásként hatnak, azokat, akik Istent szívükből haszontalan és átkos cselekedeteikkel kiűzik, úgy szorongatják, mint nagy esőzések áradata a tárgyat, egészen láthatatlanná mosva azt.

Nem tündökölnek többé Isten szemében, mivel boldogtalan szokások és boldogtalanság kísérik azok útját, akik a halál eledelével gyöngítik magukat. Hogyan? Mert azt ízlelik és azzal táplálkoznak, ami a rossz. Ezért a nap melegéhez vivő utat sem ismerik cselekedeteikben, mert Isten édességét sem szeretetében, sem tiszteletében nem ízlelik meg és így félelmét [az istenfélelmet], mint egy tőlük idegen félelmet vetik el maguktól és Őt sem látni, sem törvényeiben megszívlelni nem kívánják."

Az első tehát, mint látod, a felhőkig fellobanó láng, tüzet a menny felé igyekvő emberekre irányítja... Ezek hármas sort alkotnak. Ezek azok a lelkek, akik az összes támadás és harc ellenére nem tesznek le arról, hogy az igaz, kimondhatatlan szentháromságot imádják. A legfelső sor egészen közel van a felhőkhöz. Ezek az erősek, akik férfiasan harcolnak az ördöggel. Szellemük a földi cselekedetek fölé, a mennyeihez emelkedik mint a föld felett magasan lebegő felhő. A második sor középen, a felhők és a föld között vándorol. Ezek azok, akik bizonyos korlátok közé ékelik be magukat. Nem teljes lelkükből törekednek a mennyei után, de azt sem lehet mondani, hogy egészen a föld felé fordulnak vágyaikban. Ők azok, akik mindkét irányban csak egy bizonyos meghatározott távolságig jutnak el. Habár a benső jót keresik, azért nem vetik meg teljesen a külsőt sem. A harmadik sor alig emelkedik a föld fölé. Ezek az emberek nem hagyják el teljesen a mulandót, hanem megőriznek magukban egy bizonyos függőséget. Az ő számukra gyakran nehéz és fárasztó a szenvedélyekkel vívott harc...

Ezért kiáltozzák mindannyian ugyanazt: “Engedj minket a mennybe jutni!", habár ember voltuk miatt a vén kígyó sokféle akadályt emel szándékuk elé és a láng a megkísérlés viharában ide-oda dobálja őket. Közülük az erősebbek nem hagyják lerántani magukat, lévén bátor harcosok. Férfias küzdelemben minden csalást lelepleznek. Mások azonban alig tudnak lábon maradni. Belefáradnak a sok küzdelembe, alig képesek az ördög cselein fölülkerekedni. Ennek ellenére kitartanak Isten parancsolatainak hűséges követésében, igazul teljesítve azokat. Megint mások a földre buknak, azonban újra fölemelkednek és elindulnak a menny felé. Sokuk számtalan bűnt követ el, de a bűnbánat által újra fölemelkednek és jó tetteikkel Istenbe vetik reménységüket.

A második láng a világias gondolkodású embereket éri, néhányukat olyannyira összeégeti, hogy borzalom látni feketeségüket. A minden érzékükkel és törekvésükkel a földire irányuló emberek közül a pokolláng alávaló csalárdsága megtalálja azokat, akiket sötét gonoszsága a legszörnyűbb bűnökkel fertőzhet meg. Keserves haláluknak önmaguk az okozói. A földre bukva, istentelen cselekedetekkel tetézik be vétküket. Másokat lángszóró tüskéivel lyuggat át, mégpedig oly módon, hogy azoknak teljesen a láng mozgását követve kell hajladozniuk. Az ördög követői közül néhányat olyannyira hatalmában tart, hogy azok minden rossz eszközeivé válnak... Ezek azok, akik megvetik Isten igazságát és nem törődnek törvényével. Figyelmen kívül hagyva a szellem körülmetélését [keresztelkedés], élveteg dőzsölések közepette, szabadjára eresztik gonosz hajlamaikat... Ahogy a szélvihar korbácsolja tengert, úgy kavarja fel bennük a gonosz sárkány leheletével a bujtogatott bűnt. Ezek közül egyesek mégis kiszakítják magukat romlott életük gyalázatából és visszafordulnak a menny felé törekvőkhöz. “Hűségesek, segítsetek nekünk!", kiáltják időről időre... A szó és a szív könyörgésével a szenteknél keresnek segítséget, és követésükön fáradoznak. Mások átszúrva maradnak, a sok bűntől átlyuggatva, gonoszságukba merevednek.

A harmadik láng a szellemi embereket nyaldossa körül és sötét füstjébe burkolja. Éppen azokat, akiknek feladata, hogy teljes odaadással szolgálják a szellemet, próbálja ördögi rábeszélőképességének pokoli leheletével torkon ragadni. A bűn füstjével sötétíti el lelkük ítélőképességét, olyannyira, hogy azok a lélek hű szolgálattevéséből a hús szolgaságába vágyódnak. Közöttük hat csoport különböztethető meg. Mert nemcsak az öt külső érzéket, de a szív legbensőbb hajlamait is célba veszi a vén ellenség, hogy összezavarja azokat, így az elsőknek a lángként rájuk törő indulat okoz súlyos sérüléseket. Ezek azok, akiket az alattomos ördögi mesterkedés olyan testiességgel és gyönyörvággyal fúj át, hogy a tisztátlan örömök és szennyek sokaságában hamuvá perzselődnek. A többieket, akikhez ily módon nem tud hozzáférni, buzgó igyekezete a zöld, fehér, vörös, sárga és fekete halált hozó méreggel spricceli be, amely fenevadtestéből fejtől lábig bugyog elő. Habár ezek az emberek ellenállnak érzékeik beszennyezésének, az ördög mégis kísérletet tesz megmérgezésükre. Lelkükben elveti az Istentől idegen búskomorság magját, melynek ifjú zöldje gyorsan szárba szökken. Ezáltal oly levertség lesz úrrá kedélyükön, hogy mind világi, mind szellemi dolgokban cselekvésképtelennek bizonyulnak. S mint a festék, amely erejét vesztve fehérré fakul, úgy szűnik meg bennük a szeméremérzet, hogy attól fogva sem Isten, sem ember előtt nem titkolják többé az életükbe oltott bűnt. Mások elé az ördög a földi dicsőség villámlóan vörös ábrándképét emeli. De azoknak, akiket hajkurászik, ő maga csak a szív keserűségét és a kínzó nyugtalanságot adja cserébe. A következők a rágalmazók, őket illeti a fakósárga szín. Besúgás és kétkulacsosság sarjad belőlük. Az irtózatos feketeséggel egyenlő a színlelés, mely a szívet nyomorúságos sötéttel kárpitozza be. Ezek azok a halált hozó mérgek, melyeknek csatornái a szörnyeteg egész testén fejtől lábig húzódnak végig, ami azt jelenti, hogy a romlásszövő sátánfattyú első csalásától az ördögi őrjöngés csúcspontjáig, a világ végéig tartanak.

Az utolsó láng végül a szakadék mélyébe csapódik. Itt azok a különféle kínoktól szenvedők tartózkodnak, akik nem mosdottak tisztára a keresztelőforrásban és Isten helyett az ördögöt imádták, mert nem ismerték fel az igazság és hit fényét. Ez a romlás lángja, amely megkeményíti a szentség forrásában meg nem tisztult bűnösök lelkét és keserű kínokat okoz. A mennyei örökség dicsőségének felismerését mulasztották el, akik az Isten által létesített Egyházat, valamint az Egyházba vetett hitet megtagadták. Az emberek szentséget és életet adó helyett a háttérben leselkedő, sunyi lélekgyilkost imádták.

De látod továbbá, hogy a féreg torkából élesre hegyezett nyílvesszők sziszegnek elő. Ezek azok a vészt hozó, Isten ellenes merényletek, melyek az ördögi lihegésben, a gonoszság mérgeitől megittasulva nyilatkoznak meg. [Az állat] melléből fekete füst száll föl- kaján bujtogatásaiból - a legsötétebb irigység és harag kitöréseiben. Ágyékából - tisztátalanságából - perzselő folyadék bugyog elő, mely a legforróbb kéjvágy kiömlése. Ez az a fojtogató, perzselő fajtalanság, mindent elnyelő falánkság, amellyel a szörnyeteg az emberekre támad. A fenevad maga alá üríti mocskát, a megkeményedés és kétségbeesés bűzlő elkülönülésében...

Mindezek nagy nyugtalanságot okoznak az emberek között, akiknek reménysége nem a mennyeire, hanem a földire támaszkodik. Vészterhes zavarodottság uralkodik el rajtuk. Mivel az állat rossz szagú, bűzös gázai lelkiismeretüket a legfeketébb téveszmékkel fertőzi meg, s az ördög ezeket a balga prédáit istentelen hitetlenségre bújtogatja...

Lásd, akkor hirtelen egy sereg fényt sugárzó ember érkezik oda, akik egész hosszában végigtaposnak a férgen, nagy kínokat okozva ezáltal annak. Ez a hívők hűséges serege. Habár ők is esendő embernek születtek, de a keresztségben kapott hit csodálatos ékszereit viselik és szent erények világító díszeiben vándorolnak, feltartóztathatatlanul követve a vágyott, mennyei célt. Ezek a szüzek, a mártírok és más igaz imádói Istennek, akik szívük bensőséges hajlamai szerint lábbal tiporják a földit és az örökkévaló után igyekeznek. Tetteik hősi erejével zúzzák össze a vén csábítót, ezzel nagy kínokat okoznak annak. Ő azonban sem tüzével, sem mérgével nem árthat nekik. Ők az Istenben szilárdak, az állhatatosság nagy és erős fegyverzetében, akiket sem a közismert támadások, sem az ördögi gonoszság rejtett sugalma nem fröcskölhet be szennyeivel. Isten akaratából, győzedelmes erővel kergetik el a hiúság megannyi ábrándképét, hogy az odaadás és igazság szentségében éljenek.

Aki éber szemmel lát és figyelő füllel hall, az nyújtsa oda arcát e titokteljes szavak ölelő csókjának, melyek élve áramlanak ki belőlem!

 

KEMENCZKY JUDIT:
HILDEGARD VON BINGEN TÉR-IDŐ-ÓRÁJA

„Mily nagy a mindeneket megszabadító Megváltói gyöngédség, ahogy a húsról Isteni lehelettel, burkát, a bűnt lefejtve, kiszabadította ezt a ruhát a fájdalom mélységeiből."


„Emberek, akik isteni megbízatást teljesítenek, sohase feled­kezzenek meg arról, hogy önmagukban - mivel emberek - csak törékeny edények. Legyenek tudatában annak, hogy valójában mik és mivé lesznek. Ami az éghez tartozik, azt engedjék át az éginek, mert ők Isten titkait csak mint harsonák hirdethetik, mely bár a hangot adja, de önmagától semmit sem tehet. Más valaki fújja, hogy szóljon. A hit páncéljába öltözötten kell szelíd nyugalommal abban a szegénységben és nyomorúságban megmaradniuk, amelynek a Bárány volt részese, s amely Báránynak most ők a harsonái. Őrizzék magukban a kicsi gyermek együgyűen ártatlan természetét. Isten szakadatlan ostorozza azt, aki harsonáját fújja, de gondoskodik arról is, hogy a törékeny edény romlásra ne jusson, hanem épségben szolgálja tetszését... Sohasem rendelkezhet az Isten szolgálatára rendelt ember testi bizonyossággal, különben a Szent Leheletnek a Lehelete - a Szent Lélek - nem lakozhatna benne. Ez a szent tudatlanság sötétje, melyben Isten láthatóvá válik. »Scienter nescia, sapienter indocta«, azaz: tudatlanul tudva, bölcsességből tanulatlan." „Egyedül az Én fényem érintett" - figyelmezteti őt az Isten. Az ember ki van oltva, szent együgyűséggel képviselve Istent, nem tud többé önmagáról, „idegenné válva vándorol az idegen életben" - így jellemzi Bingen az Ószövetség prófétáit.

Hildegard von Bingen rupertsbergi szerzetesnő „óráját", annak térbeli és időbeli számlapját nem ismerhetjük. A bingeni időszámítás perc- és másodpercmutatói számunkra láthatatlanok, ugyanakkor kijelenthetjük, hogy bár ez az óra semmiféle praktikus aktualitást nem jelez és feltételez, mégis születése óta tudomásunk van róla és folyamatosan késés, sietség vagy másfajta meghibásodás nélkül működik, jelezve és mutatva a „bingeni időt", amelyet - ismerve Bingen teremtőjéhez kapcsolódó titokzatosan megpecsételt akaratát -nyugodtan nevezhetünk a mai nyelvhasználat fogalmi rendszerében misztikusnak. A misztika szó azonban minden egyes keresztény vizionárius - csak és kizárólag - Istenhez kötődő személyes tapasztalatán keresztül közelíthető és fogalmazható meg. Még a Bingen által leírt vallásos élmények ismeretében sem tudhatjuk, mit és hogyan élt át, amikor a Fény Látnoknőjeként a teremtői kinyilatkoztatást megtapasztaló ember megszületett és életre kelt benne. Minden lehetséges odaadó felkészülésünk, lelkesültségünk és lelki, szellemi fantáziánk ellenére tudomásul kell vennünk és szembe kell néznünk azzal a ténnyel, miszerint alkalmatlannak bizonyulunk - önerőnkből - a leghalványabb, elmosódottabb, a legnaivabb kép megrajzolásához is, amely egy olyan ember szellemi, lelki, érzelmi és fizikai megrendültségét volna hivatva ábrázolni, akiben a mulandó és sebezhető földi lét és az emberi psziché a sebezhetetlen és elmúlhatatlan örök valósággal szembesült, annak áldását fogadta és megáldottságában szószólójává emelkedett.

Tudjuk azonban, hogy Bingen a keresztény misztikusok sorában különös ajándék, a számára elrendelt és kijelölt „természettudás" vagy Naturkunde, „természetrajz" birtokosa és ihletett ismerője lett. Ez a szerény, félénk, kolostori névtelenségben és egyszerűségben elrejtőző apáca azt a rendkívüli megbízatást kapta, hogy a föld (az ember húsanyaga) és ezen belül Isten teremtményeinek - beleértve az ásványokat, rovarokat, növényeket, állatokat stb., és természetesen az embert - dicsőségét és a teremtői koncepcióban elhelyezkedő célját, értelmét hirdesse oly módon, ahogy azt számára az előtte megjelenő fényben az isteni világosság értelmezte és annak titkait megfogalmazta.

A rupertsbergi prófétanő

Karizmatikus lénye, látnoki képességei és mély emberi szeretete harminc éven át vonzotta magához korának kis és nagy személyiségeit. A tizenkettedik század közepén, a német szerzetesi világban, Disibodenbergben, azaz a Rajna menti Rupertsbergben tűnt fel csodálatos szellemi adományával. Maga a császár, Barbarossa Frigyes, királynők és királyok, hercegek és hercegnők, püspökök, bíborosok és apátok kértek tőle politikai vagy magánügyben tanácsot és segítséget. Lovagok, kereskedők, tudós professzorok, utazók, mesteremberek, művészek, tanult és tanulatlan emberek százai, parasztok, halászok, vadászok, nők és férfiak, koldusok, betegek és egészségesek, ördöngös megszállottak és szent-életűek zarándokoltak el hozzá, hogy kinyilatkoztatásait és próféciáit meghallgassák, térdet hajtva a belőle áradó „Élő Fény" és gyógyító erő előtt. A Benedek-rendi apáca, majd rendfőnöknő, vizionárius prófétanő, természettudós - növények, állatok, kőzetek ismerője -, orvos, dal- és zeneszerző, himnuszok költője és kolostorok alapítója előtt, akinek ma­gának azonban az életét egészen kisgyermekkorától kezdve az állandó betegségek, testi, lelki megpróbáltatások „drága és véget nem érő haldokláshoz" tették hasonlóvá, aki testileg gyakran jutott erejének végső határára, mert: „Isten oly sokszor vizsgáztatott és parancsolta, hogy szavait előadjam, hogy testem edénye közben, mint a cserépégető kemencében, egészen kiégett - Istennek legyen hála érte."

De ő, a Teremtő titkainak tudója és hirdetője, aki áttetsző kristályként fogadta magába és sugározta szét Isten ráhulló fényadományát, aki a gyémánt „igazmondó" keménységével és makulátlan tisztaságával közvetítette az Atya kinyilatkoztatásait, rejtve maradt a szerzetesi fogadalom szűzies fátylába takarva, virgo volt és az is maradt napjainkig, hiába próbálták és próbálják titkát tudósok, orvosok, teológusok, pszichológusok megfejteni, lelke legmélyéig annak a Krisztusnak a misztikus jegyese, akinek „addig maradnak sebei frissek és nyitottak, amíg az emberben a bűn sebei nyitottak".


Élete

1098-ban született az Alzey-Bermersheimhez tartozó Rheinhessenben. Apja, Hildebert, bermersheimi szabadnemes, anyját Mechtildnek nevezték. Hat lány- és három fiútestvére mellett ő volt a család tizedik gyermeke. Mivel szülei kisgyermekkorától fogva tapasztalták látomásokra való különös képességét, elhatározták, hogy leányukat Istennek ajánlják, így került Jutta von Spanheim apátnőhöz, akinek édesatyja (Stephan von Spanheim gróf) a disibodenbergi szerzeteskolostorhoz később egy remetelakot építtetett.

A szerzeteskolostort 1108 és 1143 között nagy építészeti és monasztikus virágzás jellemezte. Jutta mesternő vezetése alatt a Benedek-rendi szabályzatnak megfelelően, a kolostori élet folyamán a Bibliát, az egyházatyák írásait és a középkori szerzők műveit tanulmányozták, valamint liturgikus éneke­ket tanultak. Bár Hildegard önmagát különleges előszeretettel mindig tanulatlannak (indocta) - akiben nem lángol az oroszlánerő, azaz a tudomány - nevezi, tudjuk, hogy tanítója és tanácsadója Volmar szerzetes, haláláig (1173) hűséges és odaadó titkára volt. Nagy szellemi alázattal és szerzetesi titoktartással szolgálta Bingent, aki bár nem részesült abban a szellemi képzésben, melyet korának nagyhírű tanítórendjei és egyetemei nyújtottak, ennek ellenére a Szentírást és a liturgiát latin nyelven olvasta. Hildegard von Bingen művei tanúsítják, milyen alaposan ismerte a Bibliát, az egyházatyák írásait és milyen odaadással tanulmányozta más, középkori szerzők műveit. Latin szótára tehát ebből a szellemi örökségből származik, amelyet azután saját törvényeinek megfelelően, rendkívüli eredetiséggel alkalmaz. Valójában tehát Hilde­gard legtöbb korabeli szerzőtársát fölülmúlóan docta, azaz tanult nő volt.

1112-1115 között, tehát 14-től 17 éves koráig tudatosan és személyes elhatározásból a kolostori élet mellett dönt. A szerzetesrendi fogadalmat a Benedek-rendi szabályzatnak megfelelően teszi le. Bambergi Szent Ottó püspöktől kapja szüzességi fátylát.

1136-ban Jutta mesternő halálakor a konvent egybehangzóan Hildegardot választja a közösség mesternőjének és szellemi anyjának. 1141-ben Isten hatalmas tűzzel és minden eddigit fölülmúló tündökletes fénycsóvával tör be életébe.

Nagy művel bízza meg, a látnoknőt prófétanővé emelve, „írd, amit látsz és hallasz!", de Bingen megrémül és vonako­dik a szerzetesi rejtettség „sötétjéből" a nyilvánosság „fényébe" lépni. Ekkor súlyosan megbetegszik és betegségéből csak akkor gyógyul ki, amikor legyőzve félelmét, elkezdi nagy művének, a SCIVIAS-nak tollbamondását.

De mit mond ő önéletírásában látomásai és víziói természetéről?

„Gyermekkoromtól kezdve - írja -, amikor lábaim, idegeim, ereim még erőtlenek voltak, egészen a jelenlegi óráig, amikor is több mint 70 éves múltam, hordom lelkemben ezt a látomást. Már legelső megformálásomkor, amikor Isten anyám ölében leheletével életre ébresztett, lelkembe pecsételte ezt a látást... Harmadik életévemben oly nagy fényt láttam, hogy lelkem beleremegett, de gyermekségem miatt nem tudtam beszélni róla. Tizenöt éves koromig sokat láttam, és néhányat elmondtam belőlük, úgy, hogy akik hallották, ámulva kérdezték, honnan jön mindez. Én magam is csodálkoztam magamon és olyan mélyre rejtettem titkomat, amilyenre csak tudtam...

A fény, amelyet látok, nem a térhez kötött fény. Sokkal fényesebb, mint a világító napot rejtő felhő, melyben sem magasságot, sem szélességet, sem hosszúságot nem tudok megkülönböztetni. Az Élő Fény árnyékaként lett számomra megjelölve... Ahogy Istennek tetszik, úgy emeli lelkemet majdnem az égbolt és a változó légrétegek magasába, majd azonnal tovább különböző népek közé, legyenek a Távol-Keleten vagy ismeretlen vidékeken... De ezeket a dolgokat nem külső szemeimmel látom, vagy amit hallok, nem külső füleimmel hallom és nem a szív érzésével értem meg, vagy esetleg az öt érzékszerv együttes munkájával, hanem csak és kizárólag a lelkemben... és úgy látom, ahogy a felhők váltakoznak, vagy más, különféle teremtmények képei... Külső szemeim ugyanakkor nyitottak, sohasem csukódnak le, mialatt érzékeim - mintegy extázisban - felmondanák a szolgálatot, ébren látom mindezt nappal és éjjel..."

Bingen a fényben nemcsak képeket lát, hanem szavakat, tetteket és erőket, „a fény hangzik", vagy „a ragyogás kézként megérint", „...olyan ez, mintha az érzékek határvona­lai elmosódnának, mintha hallás, látás, érzés egyesülnének... Tollpiheként emelkedve a magasba, mintha az Ő megismerését is egy testetlen szellemlény érzékelné... Amit ezekben a látomásokban látok vagy tanulok, sokáig emlé­kezetemben tartom, és ahogy látom vagy hallom, azonnal tudatosul bennem. Látok, hallok és tudok egyszerre, és mintha csak egyetlen szempillantás alatt fognám fel, amit tudok. Amit nem látok, azt nem tudom, mert tanulatlan vagyok és csak egyszerű olvasmányokon nevelkedtem. Amit írok, azt látomásban látom és hallom és nincs szükségem más szavakra, mint amelyeket hallok és amelyeket csiszolatlan latin szavakkal fejezek ki, mert ezekben a látomásokban nem kapom meg azt a tanítást, amelyet a filozófiai műveltség feltételez. Ezek a szavak nem is olyan szavak, melyek különben az emberi szájból hangzanak, hanem olyanok, mint a vibrálva hajladozó lángocskák, vagy mint a tiszta légben vitorlázó felhők... Én nem vagyok képes megérteni a Fény Alakját, ahogy azt sem tudom, hogy nézhetek a lángoló napkorongba. De néha -nem gyakran - ebben a Fényben egy másik fényt látok. Ez számomra az „ÉLŐ FÉNY"-nek neveztetett. Hogy mikor és hogyan látom, azt lehetetlenség elmondanom, de ameddig ez tart, minden fájdalom és félelem eltűnik belőlem, és az öregasszony fiatal lánnyá változik bennem. Amikor lelkem ennek a fénynek a látomását kóstolja, mintha egy színültig telt forrásból inna, mely ugyanakkor örökre kiapadhatatlan."

III. Jenő pápa 1147 novemberétől 1148 februárjáig kardi­nálisok, püspökök, papok és teológusok előtt személyesen olvas fel részleteket a LIBER SCIVIAS-ból, és még disibodenbergi egyházi, főpapi személyekkel és teológusokkal is fölülvizsgáltatja Hildegard látnoki képességeit. Azok egybehangzóan igazolják őt, így a pápa levélben megerősíti Bingen látnoki képességeit, írásainak egyházi hitelességét, valamint felhatalmazza és kéri azok továbbírására és közlésére.

A három könyvet tartalmazó hatalmas antropológiai, teológiai, filozófiai, költői - végül - zenei műben, mely a (LIBER) SCIVIAS; TUDD AZ UTAKAT címet viseli, Bingen a teremtés, a bűnbeesés és a megváltás összefüggéseinek misztikus vízióját, és azok kozmikus térbe állított értelmezését mondja el úgy, ahogy azt számára a Teremtő kinyilatkoztatta. A kereszténység legszentebb és legmélyebb titkairól és azok - Isten, ember, egyház, kozmosz, világ - szakrális összetartozásáról rajzolja meg azt a tiszta fényben sugárzó képet, amelyet Isten pecsételt leikébe.

Az első könyv, A BŰN ÁTKOZOTTSÁGÁBAN hat látomása az angyalok megalkotásának és bukásának, valamint az embér teremtésének és bűnbeesésének történetét jeleníti meg, mely a nagy kozmikus katasztrófát előidézte. Az ember és a világegyetem mozgásba lendültek, és dinamikus feszültség jött létre köztük és Teremtőjük között. A bűnnel terhelt ember megváltójára vár.

A második könyv, A MEGVÁLTÁS TÜZES MŰVE hét látomásban a Szentháromság titkát, ezen belül Krisztus és az Egyház egymásban tükröződő megváltás-misztériumát, valamint az ördöggel, a luciferi tévtannal folytatott harcát jeleníti meg és értelmezi.

A harmadik könyv, A TÖKÉLETESSÉ ÉRLELŐDŐ IDŐK tizenhárom látomásában a szentség titkait egy hatalmas épü­letté formálja, melynek falait, tartópilléreit és szerkezetét azok a nagy szellemi erények alkotják, melyek a hívő emberben elevenednek meg. Ez a Szentség Épülete. Isten Igéjének, az Emberiség Megváltójának oszlopát az épület egészétől a kioltott csillag, Lucifer választja el, aki pokoli támadásaival ostromolja a Szentség Épületét, s akivel szemben a Testté Vált Örökkévaló Ige félelmetesen fenséges, győzelmes erői áramlanak. Ez a látomás, átívelve az időn, téren és történelmen, addig a legifjabb, a nagy kinyilatkoztatás napjáig ér, melyen Isten Fiának dicsőséges megjelenésével gonoszak és jók lelepleződnek és fölmagasztaltatnak, a váltakozó napszakok véget érnek, és az idő folyója az örökkévalóság óceánjába ömlik... Isten leszáll a testbe, hogy ezáltal emelje a megvál­tott emberiséget a mennyei Szentháromság titkába. A SCIVI-AS tizenharmadik (utolsó) látomása a krisztusi (csodát ünneplő) hét himnikus költeménnyel, a „kegyelem fenségdalai"-val, valamint az ORDO VIRTUTUM; az ERÉNYEK JÁTÉKA misztériumdrámával zárul, melyhez Bingen maga komponált zenét. A hangszeres kíséret hárfából, psalteriumból, organettóból, organistrumból, tradicionális pánfurulyából állt. Zenéről szóló, írásainak egyikében a zene kozmikus jelentőségét említi, melynek célja, hogy minden teremtmény egy szólamban, Istent dicsőítő énekben egyesüljön, ahogyan az égi angyalkórusok. Az ember a bűnbeesés előtt még ismerte ezt a harmóniát. Ha szó és zene az énekben egyesül­nek - állítja -, a zene az Ige szentségéhez emelkedik. Ezt a harmóniát semmisítette meg az ördögi düh beavatkozása, ezt próbálja elrabolni „metszőén rikoltó" tagadásával. A hűros hangszer például a lélek földi természetének felel meg, mely minden igyekezetével ellenáll az isteni fénynek, ugyanakkor lelkűnknek olyan csendessé és türelmessé kell vállnia - a legszebb hangokra készen - Teremtőnk kezében, mint a hárfának a zenész ujjai között, ezért a hárfát és a psalteriumot (ősi hegedű) tartja a mennyei boldogság eszközeinek. A lélek Istennel egyesülő misztikus esküvőjét fuvolakísérettel jeleníti meg.

Isteni sugallatra 1148-ban előterjeszti egy új, Rupertsbergben alapítandó kolostor tervét, melyet egyházi fölöttesei, a disibodenbergi szerzetesek és az apát heves tiltakozása ellenére a mainzi érsek engedélyez, rendelkezésre bocsátva a szükséges alapítási okiratokat.

1150-ben húsz apácával átköltözik Rupertsbergbe, ahol az új kolostorépület ötven apáca, két pap, hét szegény asszony, a cselédség és vendégek befogadására alkalmas.

Nagy jelentőségű LIBER SIMPLICIS MEDICINAE (= Physica) (TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS GYÓGYÁSZATI ÍRÁSOK), és LIBER COMPOSITAE MEDICINAE (= Causae et Curae) (A BETEGSÉGEK OKAI ÉS GYÓGYÍTÁSUK) című műveit 1151 és 1158 között írja meg. Ezekben a könyvekben elsősorban saját tapasztalatait és megfigyeléseit összegzi és rendszerezi, de feljegyez bennük számtalan népi tradíciót is. Ha nem is modern értelemben, de írásait orvosi kézikönyvként tartják számon. A kilenc könyv 513 fejezetre tagolódik, melyekben növények, állatok, emlősök, halak, rovarok, madarak, kőzetek, ásványok, fémek rendszerező, értelmező gyűjteményét találjuk. Ezen belül 293 fejezetet szentel csak a botanikának.

Feljegyzései a legújabb természettudományos felfedezések között is helytállóak; a tudomány Hildegard von Bingent tartja „az első német orvos- és természettudós"-nak.

1151-ben fejezi be a teljes LIBER SCIVIAS-t, melyet azután a kolostor másolóműhelyében úgynevezett középvastag pergamenre másolnak. A 235 lapot tartalmazó bőrkötéses, rendkívül díszes kódexben minden vízió első nagy kezdőbetűjét arany hátterű iniciálé képezte, ezenkívül minden egyes vízióhoz egy vagy több színes, arannyal, ezüsttel gazdagon díszített illusztráció tartozott. (A rupertsbergi kódexről a Szent Hildegard által alapított eibingeni kolostor apácái 1927 és 1933 között pontos másolatot készítettek. Az eredeti rupertsbergi példányt a II. világháborúban Drezdában vélték „biztonságba helyezni", ahonnan a háború végére nyoma veszett. Előtte a wiesbadeni nemzeti könyvtárban őrizték, itt Goethe még tanulmányozta; A Rajna és Majna művészete és természettudománya című írásában említést is tesz róla.)

1158-1163 között megírja LIBER VITAE MERITORUM (AZ ÉLET TÖRLESZTÉSÉNEK KÖNYVE) című önéletrajzi jellegű művét.

1158-ban betegszik meg első ízben. Isteni felszólításra vé­gigjárja első prédikációs körútját: Mainz, Wertheim, Würzburg, Kitzingen, Ebrach, Bamberg. 1160-ban indul második prédikációs útjára: Rajna-Lotharingia, Metz, Krauftal; 1161-1163-ban ezt követi a harmadik, Boppard, Andernach, Sieg-burg, Köln, Werden, Lüttich, Liége.

1163 és 1174 között írja meg LIBER DIVINORUM OPERUM (AZ ISTENI MŰVEK KÖNYVE) című művét; kozmikus, teológiai, filozófiai látomásaiban az újjászületés misztériumáról, valamint a világ és az ember kapcsolatáról beszél.

Il65-ben megalapítja a rüdesheimi Eibingen kolostort, majd 1167-1170 között újabb három évig tartó, a korábbinál még súlyosabb betegség kínozza, melynek utolsó negyven napján teljesen ágyhoz kötött.

1170-ben indul negyedik prédikációs útjára: Maulbron, Hirsau, Zwiefalten.

1179. szeptember 17-én, a vasárnapról hétfőre virradó hajnalon meghal.

Hildegard von Bingen, a „prophetissa teutonica" alázatos tiszta lényében, gyermekesen félénk, odaadó, szelíd nőiességében Isten egy szeretettől és határtalan hittől lángoló géniuszt nevelt fel, aki kozmikus Isten-ember-világ-látásával olyan szellemi üzenet hordozójává és közvetítőjévé érett, akiben az emberiség és ezen belül a kereszténység nagy misztériumai nyilatkoztak meg. A benne kigyulladó kegyelmi látás erejével hívja vissza az embert Isten üdvösségébe, miközben az ember sorsa köré szerető szíve és okos pillantása fölrajzolja a legkülönösebb és gyöngédebb természet világát, melybe ember valaha is betekinthetett.

Ember és világ mélységes egymásrautaltságát az emberi magatartás jó, vagy pusztító viszonnyá alakíthatja. A halaktól kezdve a szárnyas rovarig, a nyári hajnal üde harmatában érlelődő gyógyító drága- és féldrágakövekig, a balzsamos illatú fáktól, a jó erejű gyógynövényekig, az embert szerető földtől egészen az őt kísérő és szolgáló évszakokig, minden a Teremtés egyetlen, hatalmasan összefüggő céljáról és értelméről, az „ÉLŐ FÉNY"-ről nyilatkozik, mely az embert jogos örökösként visszahívja mennyei otthonába. A luciferi bukottság képmutató ravaszsága ezzel szemben a halálba hívja, melynek nem „örököse", „szeretett gyermeke", hanem gyötrelmekkel idomított rabszolgája. Az ember bűn és erény kö­zött választásra kényszerül, melyben a tét: saját lelke!

A bingeni gondolkodásmód hajlékonyságában is csodálatos fegyelmezettségében, a látszólagos személytelenségben kibomló előkelő, nemes nyelvezetben, látomásainak meglepő, szürrealista, erőteljes bájában és a szenvedélyes hittel felépített kozmogóniában egyszerre érvényesül a kora kö­zépkor szigorú következetességgel megalapozott, változtathatatlan dogmákkal körülírt és meghatározott egyházszemléletének hierarchiája, valamint a Bingen lényéből közvetlenül sugárzó, eksztatikus látásmód és művészi érzékletesség. Mindennél hatalmasabb eltökéltsége, hogy tekintetét az ÉLŐ FÉNY magasába emelve az Isten-Ember-Természet hármasságában kifejtett teológiai, filozófiai, antropológiai rendszerét az isteni teremtő szeretetre alapozza, működését az irgalom és megbocsátás jegyében határozza meg. A bűnt, a romlás és romlottság emberi ruháját Krisztus megváltó, élő vérében fürdeti tisztára és kelti új életre.

„És én hatalmas szózatot hallottam, melyben a világ elemei kiáltottak az Úrhoz: Nem tudjuk pályánkat, ahová helyeztettünk, bejárni, és Törvényadónk által rendelt megbízatásunkat teljesíteni, mert az ember gonosz tetteinek kőmalmában őröl minket és miattuk a törvény-elhagyók pestisbűzét árasztjuk...

Ha az ember bűntelen, igaz művekkel szolgál, akkor az elemek is igaz pályán haladnak, de ha tettei gonoszak, akkor szükségszerűen kihívja maga ellen az elemek erőszakos bosszúját.

A gyilkos egy időre a nappal fényét rabolja meg, mert vérontással szennyezte be a levegőt... A haldokló, ha nincs közelében felszentelt pap, legalább a közelében tartózkodó embernek gyónjon, de ha erre sincs módja, akkor bűne tanúi és érintettjei, az elemek előtt tegye meg bűnbánó vallomását Istennek."

Hildegard von Bingen fényben, a fény által és tűzben, a tűz által kapta és fogadta magába látomásait, szellemi nevel­tetését, tanításait és azokat a fizikai szenvedéseket, amelyek által teste, mint egy „cserépégető kemencében" kiégett, ahogy Isten véget nem érő betegségek próbatételeivel törte meg benne az emberi akarat hamis önkényességét és edzette hitét, kitartását és odaadását állhatatos tisztává és keménnyé. Mégis ennek a - ma már joggal nevezhetjük így - szellemnőnek nem ártott az őt körülfonó és magába olvasztó lángkehely, hanem Isten főnixmadaraként született újjá, amely földi hamvaiból könnyedén röppen fel a térben és száll tovább az időben.

Hildegard von Bingen ófelnémet és latin nyelven diktálta látomásait, természeti megfigyeléseit és tapasztalatait a tudós, pap Volmar szerzetesnek, aki kora teológiai nyelvének megfelelő latinsággal jegyezte és rögzítette a hallottakat. Bingen erőteljes, rendkívül érzékletes, gazdag szövetű és mégis tömör, szellemiségében átható, mély és komplex elemzéseit és fejtegetéseit Volmar hűséges pontossággal közvetítette, azonban a szerzetes latinsága az irodalmi latin kifinomult és érett eleganciája mellett nehézkesebb, görcsösebb hatást kelt az olvasóban. Ezt a nehéz veretű, lassan hömpölygő szöveg­folyamot külön megterhelik az ismétlések, körülírások és magyarázatok, amelyek ráadásul többször ismétlik és újra kommentálják magukat.

-------------------------------