Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Báb

eredeti, teljes nevén MÍRZÁ ALI MOHAMMAD, SIRÁZI (szül. 1819. okt. 20. vagy 1820. okt. 9. Siráz, Irán - megh. 1850. júl. 9. Tabriz), kereskedő fia volt; törekvése, hogy ő legyen a rejtőzködő imámra (az iszlám hit tökéletes megtestesítésére) nyíló Báb (kapu), indította el a bábí vallás elterjedését, és ennek révén lett a baháí hit három központi alakjának egyike.

Ali Mohammad még fiatalon megismerkedett az iszlám síita ágának sajkí iskolájával és annak vezetőjével, Szajjid Kázim Rastíval, akivel a karbalai (ma Irak) zarándokúton találkozott. Ali Mohammad saját tanának megfogalmazásakor bőségesen merített a sajkí tanításokból, és úgy tűnik, ezek - különösen Szajjid Kázim tanítványának, Mullá Huszainnak tanai - ösztönözték arra, hogy kinyilatkoztassa önmagáról, hogy ő a Báb. A hagyomány szerint a Bábot tekintették a 12. és egyben az utolsó imám szószólójának. Az imámról, vagyis a síita iszlám vezetőről úgy hitték, hogy a VIII. sz. óta rejtőzködik, és azóta mindig mások vállalták a Báb címét. Egy ilyen kinyilatkoztatás a mahdí, azaz a Megváltó eljöveteléről teljesen egybeesett a sajkí érdekekkel.

1844. május 23-án Ali Mohammad ihletett buzgósággal megírta és egyidejűleg előadta a Kajjúm al-aszmát, a Korán József-szúrájának (fejezetének) magyarázatát. Ez az esemény Mullá Huszain támogatásával arra indította Ali Mohammadot, hogy Bábnak nyilvánítsa magát. Ugyanebben az évben 18 tanítványt gyűjtött össze, akik vele együtt kiadták a szent bábí számot, a 19-et. Hurúf al-hajjnak („eleven írás”) hívták őket, és a perzsa tartományokban ők lettek az új hit apostolai.

A Bábnak sok híve volt. Hat évig tartó pályafutását a hivatalos elismerésért folyó küzdelem és bebörtönzések sora jellemezte. Azzal gyanúsították, hogy lázongást szított; néhány követője véres felkelésekben vett részt. Háborúskodnia kellett a mudzsahidokkal és a mullahokkal - a vallási vezetőkkel, akik nem fogadták el, hogy a Báb megfosztja őket tekintélyüktől és egy más igazsághoz vezető utat jelöl ki. Ennek következményeként a Báb térítőit elfogták és előzték Sirázból. A Bábot Teheránban letartóztatták, és 1847-ben Mákú erődjében bebörtönözték. Később, 1848-tól kivégzéséig a Csehríki várban tartották fogva. 1848-ban Badastban tartott gyűlésükön a Báb hívei megszakították a kapcsolatot az iszlámmal.

Olyan ember volt, aki személyiségével meg tudta nyerni magának a sah megbízottját, akit a mozgalom kivizsgálására küldött, ugyanúgy Iszfahán kormányzóját, aki támogatta a városban, sőt még az első börtönéül szolgáló Mákú erődítményének parancsnokát is meggyőzte. A mudzstahidok testülete azonban úgy döntött, hogy a Báb veszélyezteti a fennálló rendet, és kivégzését követelte. A kivégzőosztag első sortüzét túlélte, csak kötelékei sérültek meg. Ezt az emberek isteni jelként fogadták. A második sortűz megölte, és testét árokba dobták. Tetemét évekkel később a bahái hívők Palesztinában, a Karmel-hegyen, egy mauzóleumban helyezték el.

Tevékeny időszakának végén Ali Mohammad nem használta a Báb címet, és már nemcsak „kapu”-nak tekintette magát a 12. eljövendő imámhoz (imám-mahdí), hanem úgy vélte, hogy ő az imám, azaz a kaím maga. Később nuktának („csúcs”), végül valódi isteni megnyilatkozásnak nyilvánította magát. Követői közül Bábísz és később Azalísz úgy ismerték, mint noktej-e úlát („első pont”, értsd „legelső lényeg”), hazrat-e alát („legfelső jelenlét”), dzsamal-e mobarakot („áldott tökély”) és hakk taálát („mindenható igazság”). A bahái hívők Bahá Ulláh - a bahái vallás megalapítója - előfutárának tekintették, de a Báb címen kívül az összes többit elvetették.

A Báb nagyon sok művet írt - nemcsak anyanyelvén, perzsául, hanem arabul is. Ezek között a legfontosabbak és a legszentebbek az arab nyelvűek és Bajánjának hosszabb perzsa változatai. Bár a bábí kinyilatkoztatásnak ezek a szent könyvei, Bábnak és követőinek minden írását isteni ihletésűnek és egyformán kötelező érvényűnek tartják.