Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Vámbéry Ármin Ázsiában" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kakuk Zsuzsa
VÁMBÉRY ÁRMIN (1832-1913)

Bevezetés a DERVISRUHÁBAN KÖZÉP-ÁZSIÁN ÁT című válogatáshoz
Gondolat Kiadó, Budapest, 1966
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Vámbéry Ármin, a keleti tudományok nemzetközi tekintélyű úttörője, szükségben és sikerben bővelkedő életpályát futott be. A nyomasztó szegénységből, önerejéből tanulva jutott el a világhírnévhez. Mint kolduló dervis, rongyokba burkolva, szomjúságtól gyötörve, ezer életveszélynek kitéve járta végig Ázsia sivatagjait, majd királyok és fejedelmek tisztelték meg barátságukkal, Európa uralkodói és politikusai kérték ki tanácsát, tudós társaságok halmozták el kitüntetéseikkel.
Születésének évét maga sem tudta pontosan. Édesapja, tudós és elmélkedő lelkületű férfi, röviddel születése után halt meg az 1830-ban kitört nagy kolerajárvány egyik utolsó áldozataként. Vámbéry 1831-re vagy inkább 1832-re teszi születése évét. Édesanyja, elszánt és okos asszony, önerejéből teremtett megélhetést a kis családnak. Az ínség azonban beköszöntött hozzájuk, s csak fokozódott anyjának Dunaszerdahelyen kötött második házasságával. A háttagúra növekedett család piócakereskedéssel tartotta fenn magát. A fél lábára béna kis Vámbéry korán megismerte a nélkülözést, az éhséget. Tízéves lehetett, mikor inasnak és házitanítónak állt be egy női szabóhoz. Ettől kezdve maga kereste kenyerét, és összekuporgatott filléreiből kezdte el gimnáziumi tanulmányait.
Az ifjúság esztendei cseppet sem voltak könnyebbek, mint a gyermekévek. Otthontalanság, szegénység, megaláztatás kísérte útját. Tanulmányaiban csak a hatodik gimnáziumig juthatott el. Az ifjúság ereje, rendkívül mozgékony, élénk szelleme azonban legyűrte a nehézségeket. Eldobta mankóját, amely addig sok keserűségének volt okozója; ezután csak rövid botra támaszkodva járt. Az éhséget szellemi táplálékkal űzte el: "Ámbár csak tizennégy éves múltam, vígan szőttem mégis terveimet, és nagy kitartással építgettem a légvárakat. Míg más diák játékkal töltötte idejét, és bohóságainak élt, én már akkor gyönyörűségemet leltem útleírások, vitézi játékok és könnyebb történeti munkák olvasásában. A könyv nekem nemcsak barátom és a nyomorúságban való vigasztalóm volt, hanem néhanapján elűzte az éhességemet is, mert a fölhevült képzelődés nemcsak lelkemet táplálta, hanem testemet is." (Küzdelmeim, 45-46. l.)
A kénytelenségből abbahagyott gimnáziumi tanulmányok után a házitanítóskodás küzdelmes hat éve következett Pesten és vidéken. Ekkor már teljesen rátért az önképzés módszerére. Döntő jelentőségű volt számára a Szlavónia Kutyevo nevű községében való házitanítóskodása, mert több európai nyelv elsajátítása után itt kezdett hozzá a török nyelv tanulásához.
A keleti nyelvek elméleti tanulmányozása ellenállhatatlan erővel csábította kelet földjének és népének közvetlen megismerésére. Néhány jóakarója adakozásából összegyűjtött útiköltségen, nehezen megszerzett útlevéllel indult el 1857 márciusában vágyai színhelyére, Sztambulba. Itt a szabadságharc után török földre menekült emigránsok vették pártfogásukba. Ragyogó török és perzsa nyelvtudása révén rövidesen megtalálta az utat a török utcák és kávéházak népéhez, amelynek előadásokat és felolvasásokat tartott, utóbb pedig az előkelőbb török körhöz is. Először a dániai főkonzul nyelvmestere volt, majd Hüszejn Dáim pasa házában vállalt tanítói állást. Tőle kapta a Resid efendi nevet, amely hivatalosan elfogadott neve lett ezután a mohamedán világban. Ez állása révén megnyílt előtte minden kapu; rövidesen mint valódi török efendi mozgott a török társaság legmagasabb köreiben, s megismerkedett magával a szultánnal is. Itt adta ki első tudományos munkáját, egy német-török zsebszótárt, és itt kezdte el hírlapírói munkásságát is. S ekkor érlelődött meg benne a nagy életcélja: a magyar nyelv eredetének felkutatása a keleti török népek és nyelvek megismerése révén. Ő maga így vall erről önéletrajzában: "Közép-Ázsia nyelve, a csatagáj, vagyis a keleti török nyelv, nálunk, Nyugaton, akkoriban még csak Quatremére francia orientalista munkái révén volt némiképpen ismeretes. Az oszmánok írott és népnyelve közt levő eltérésből indulva ki, hittem és reméltem, hogy az Oxuson túl élő pusztai és városi lakók beszédében föllelem a nyelvnek olyan elemeit, melyek határozottabb hasonlatosságot és rokonságot mutatnak a magyarok nyelvével, s hogy ennek következtében fontos felfedezéseket tehetek, és jelentékeny módon hozzájárulhatok eredetünk kérdésének tisztázásához. A közép-ázsiai utazás gondolata tehát jókor belevette magát agyvelőmbe, szüntelenül csak véle foglalkoztam, s míg egyrészről kitartóan rajta voltam, hogy érintkezésbe léphessek a Közép-Ázsia kánságaiból Sztambulba jövő mekkai zarándokokkal, másrészről épp olyan hévvel szedtem magamba a csatagáj írások minden foszlányát…" (Küzdelmeim, 157-58, l.)
1861-ben, négyévi sztambuli tartózkodása után Vámbéry rövid időre hazajött, és elnyerte az Akadémia szerény támogatását a terveiben már kibontakozott közép-ázsiai utazásához. Hamarosan visszatért Sztambulba, s miután megtette előkészületeit, 1862 márciusában, szegényesen felszerelve, zsebében csekély összeggel és Törökország teheráni követéhez, Hajdar efendihez szóló értékes ajánlólevéllel, Resid efendi minőségben szállt hajóra Trapezunt felé. Itt kezdte meg vándorlásait Kisázsián és Perzsián át Közép-Ázsiába. 1862 júliusában érkezett meg Perzsia fővárosába, Teheránba. A továbbutazáshoz Herat felé egyelőre nem volt lehetőség, mert Doszt Mohammed herati kán háborút viselt. Vámbéry kénytelen kitérőt tett, s leutazott Perzsia déli részébe, Sirázba, a régi iráni kultúra emlékeit megtekinteni.
1863 januárjában újra Teheránban találjuk. Itt rövidesen megismerkedett egy Mekkából hazafelé igyekvő, kelet-turkesztáni zarándokokból álló karavánnal. Elhatározta, hogy hozzájuk csatlakozva, dervis inkognitóban folytatja útját. 1863. március 28-án indult el a karavánnal a nagy útra Teheránból, ahová tíz hónap múlva, rendkívüli fáradalmak és viszontagságok után, de útitervét sikerrel teljesítve ért vissza.
Vámbéry közép-ázsiai utazása, melyet hol gyalogszerrel, hol szamár- vagy teveháton tett meg, az utazások történetének hőskorába tartozik. A XVI. század óta jártak már utazók a megtett út egyes szakaszain hittérítési, kereskedelmi, majd politikai céllal. De ő volt az egyik legelső, akinek utazása, amellett hogy a legnagyobb területre terjedt ki, tudományos céllal és eredménnyel bírt. Ez utazás során sok helyütt európaiaktól addig érintetlen területen fordult meg, és nem egy helységnevet írt be elsőnek Közép-Ázsia térképére. Legnagyobb tudományos eredménye azonban etnográfiai vonatkozású: ő ismertette először e tájak törökségének néprajzát. Egyúttal az utolsók között volt, akik a közép-ázsiai nomád és városlakó népek életét a maga eredetiségében, közvetlen szemtanúként figyelhették meg. Olyan időpontban mutatta be e népek életét, termelését, társadalmi viszonyait, hitelét, szokásait és erkölcseit, amikor még az idegenektől szigorúan elzárkózva, évszázadok során kialakult hagyományos életmódjukat folytatták. nem sokkal Vámbéry utazása után itt is éreztetni kezdte hatását az európai befolyás, és néhány évtized múlva az ősi életformának már csak nyomai maradtak fenn (…)
Ma, amikor minden megváltozott e területeken, alig lehet fogalmunk azokról a veszélyekről, amelyek azelőtt pillanatról pillanatra körülvették az európai utazót. Igaz, Vámbéry európai mivoltát mohamedán dervis inkognitóval cserélte fel, ám ezt a látszatot a fanatikus és gyanakvó környezettel szemben kellett fenntartania. A nyelvek, a vallás, a népszokások milyen alapos és aprólékos ismeretére volt szüksége, hogy európai létére megállja helyét az emberrabló turkománok, a ravasz özbegek és afgánok között, a vadul fanatikus Közép-Ázsiában! Mennyi nyelvi és tárgyi ismereten kellett alapulnia annak a dervis szerepnek, amit kutatásai érdekében magára vállalt! Mennyi lelki erőre volt szüksége ahhoz, hogy béna lábával sántikálva bejárjon óriási távolságokat, megmássza a zord hegyvidékeket, átkeljen a kietlen pusztaságokon, elviselje az éhséget, szomjúságot, hideget és a halálveszély állandó tudatát! Csodálatos nyelvismerete, határtalan lelkesedése és a szenvedésekkel szemben már fiatal korában kialakult edzettsége tette képessé e vakmerő vállalkozásra (…)
A jelen kötet első része Vámbéry Közép-ázsiai utazását tartalmazza, elhagyva belőle a Közép-Ázsia földrajzi, statisztikai, politikai és társadalmi viszonyairól szóló fügeléket. A kötet második része néhány fejezetet tartalmaz Vámbérynak ugyanehhez az útjához kapcsolódó másik művéből (Vázlatai Közép-Ázsiából), amelyet a szerző maga is kiegészítésnek szánt előző munkájához.