Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kaczvinszky József (1904–1963) egyéb művei
Lü Dongbin (Lü Tung-pin)
Das Geheimnis der goldenen Blüte: Ein chinesisches Lebensbuch übers. von Richard Wilhelm
Chinese Alchemy: The Secret of the Golden Flower tr. from German by Cary F. Baynes
Secret of the Golden Flower tr. by Thomas Cleary
Illustrations of the Golden Flower Meditation stages

Lü Tung-pin (Lü-ce)
[798-?]
AZ ARANYVIRÁG FAKADÁSÁNAK TITKA

[Taj ji csin hua cung cse]

[németből] fordította Kaczvinszky József
[kézirat]
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár, 2003

(“Tai Yi Jin Hua Zong Zhi” 《太乙金華宗旨》)
This work has been popularized as The Secret of the Golden Flower, and is one of Daoism's main meditation and internal alchemy texts. The text is attributed to Lü Dongbin 呂洞賓 (one of the Eight Immortals) who lived during the Tang dynasty (618-907 C.E.). This text, however, was more likely composed by Wang Chongyang (王重陽, 1113-1170 C.E.), the founder of the Complete Reality Sect (全真派, Quan Zhen Pai).


I. Az égi szív

Lü Dzu (Lü Yen) [= Lü-ce (Lü Jen)], a mester mondotta: "Az Önmagától-Valót hívjuk Taonak. Taonak nincs neve és nincs alakja. Ő az Örökkévaló Természet, ő az Egyetemes Lélek. Az Örök Természet és az Örök Lélek nem szemlélhető, mert benne lakozik az égi világosságban. Az égi világosság pedig azért nem szemlélhető, mert benne lakozik a két szemmel való térbeli látásban". Ma a vezetőtök leszek, és mindenekelőtt a Nagy Egy aranyvirágának a titkát igyekszem feltárni előttetek, hogy azután megmagyarázzak mindent, egyenként a maga helyén.

A Nagy Egy annak a megjelölése, ami felett már semmi sem áll. Az aranyvirág életre keltésére irányuló varázslatnak a titka abban áll, hogy a cselekvést használjuk fel ahhoz, hogy eljuthassunk általa a nemcselekvéshez. Mert nem szabad mindent átugrani akarni és egyenesen behatolni törekedni a Nagy Egybe. A ránk hagyott alapvető szabály értelmében, tudatosítanunk kell magunkban azt, ami bennünk örökkévaló. Közben pedig ügyelnünk kell arra, hogy ne tévedjünk el mellékutakra.

Az aranyvirág: maga a világosság.

Milyen színe van a világosságnak? Feleletnek jelképül vehetjük az aranyvirágot. Ez az igazi ereje a mindenek felett álló Nagy Egynek. Az a mondás, hogy "A vizek közelében az ólomnak mindenhol egyforma az íze", erre utal.

A világosság körforgásának elérésére irányuló munka teljesen a "hátráló mozgásra" támaszkodik, hogy a tudatosság sűríthető és beljebb vihető legyen, az égi szívbe. Az égi szív a Nap és a Hold között van.
A Sárga Kastélyról szóló könyv mondja: "A lábnyi háznak a hüvelyknyi területén rendezhető az élet". A lábnyi ház az arc. Az arcon a hüvelyknyi terület mi lehetne más, mint az égi szív? A négyzethüvelyknyi terület belsejében rejlik a Dicsőség. A nefritváros bíbor termében lakik a tökéletes ürességnek és minden élőknek istene. Konfucius követői szerint ez az "űrközéppontja", a buddhisták szerint az "élővilág tornáca", a taoisták szerint az "ősök világa", vagy a "sárga kastély", vagy a "sötét szoros", vagy az "előző egek helye". Az égi szív hasonlatos a lakáshoz, amelyben a világosság a ház ura.
Ezért, mihelyt megvalósul a világosság körforgása, az egész testnek minden ereje felsorakozik a ház urának a trónusa előtt, mint amikor egy szent uralkodóhoz, aki megalapozta a fővárosát és megteremtette az alapvető rendet a birodalmában, minden megye elküldi a maga adóját, vagy mint amikor a szolgák és szolgálóleányok maguktól teljesítik uruk parancsait, és mindegyik a maga dolgát végzi, mert az uraság nyugodt és félreérthetetlen.

Ezért nektek csak arra kell törekednetek, hogy megindítsátok a világosság körforgását. Ez a legnagyobb és legcsodálatosabb titok. A világosságot könnyű megmozdítani, megrögzíteni azonban nehéz. De ha már elég hosszú időn át folyamatban van a világosságnak a körforgása, akkor kikristályosodik, és ez a természetes, legbensőbb énje az embernek. Ez a kikristályosodott én-tudat túl van mind a kilenc égen. Ez az az állapot, amelyre nézve a Szív Pecsétjéről szóló könyv azt mondja:

"Hallgatva szállsz a Kikelet elébe".

Az alapvető szabály gyakorlati keresztülvitelének az érdekében nem szükséges más szabály után kutatnotok, hanem egyszerűen összpontosítsátok rá a gondolataitokat Leng Yen könyve mondja: "A gondolatok összpontosítása révén repülni lehet, és az ember az Égben születik meg". Az Ég nem a széles kék égboltozat, hanem az a hely, ahol a teremtő házában a testiség mivolta nemződik. Ha elég sokáig folytatjátok, akkor az anyagjellegű testen felül egészen természetesen előáll egy másik test, a legbensőbb énnek a teste is.

Az aranyvirág az életelixír (a bölcsek köve). A Lélek Öntudatának minden megmozdulása a szívtől függ. Van erre egy titkos varázslat, ami bár egészen határozott és pontos, mégis annyira elfolyó, hogy a legnagyobb fokú intelligenciát és tiszta értelmet, és a legnagyobb fokú elmélyedési készséget és nyugodtságot kívánja meg az embertől. Mert azok, akikben nincs meg ez a legnagyobb fokú intelligencia és megérteni tudás, nem találják meg a módszer alkalmazásának az útját, azok az emberek pedig, akikből hiányzik a legnagyobb fokú belemerülési készség és nyugodtság, nem tudják megtartani.


II. Az énségi-szikra és a tudatos-én

Lü Dzu, a mester mondotta: "Az éghez és a földhöz viszonyítva az ember csak olyan, mint az egy napig élő legyecske. A nagy Taohoz képest azonban az ég és a föld is csak légbuborék és árnyék mindössze. Csak az egyéni lélek és az Örökkévaló Természet áll az idő és a tér fölött".

A csírában rejlő erő éppúgy alá van vetve a múlandóságnak, mint az ég és a föld, az énségi-szikra azonban túl van a poláris különbségek tartományán. Itt van az a hely, ahonnan az égboltnak és a földnek a léte származik. Azok a tanítványok, akik az énségi-szikrát tudatosítani tudják magukban, a világosság és a sötétség poláris ellentétei fölé emelkednek, és nem tartózkodnak többé a három világban. Erre azonban csak az lehet képes, aki látta az Örökkévaló Természetet a maga őseredeti arculatában.

Amikor az ember kilép az anya testéből, az énségi-szikra a négyzethüvelyknyi területen lakozik, a két szem között, a tudatos-én azonban lent lakik a szívben. Ennek az alsó, húsból való szívnek az alakja olyan, mint egy nagy körtéé, fedezi a tüdő, támogatja a máj, és szolgálják a belek. Ez a szív függő viszonyban van a külvilággal. Ha csak egy napon át nem eszünk semmit, a szív már nagyon rosszul érzi magát Ha valami ijesztőt hallunk, dobogni kezd, ha bosszúság éri az embert, akadozik, ha szemtől-szembe áll az ember a halál tényével, a szívet szomorúság fogja el, ha pedig valami szépet látunk, a szív elvakul a szépség láttára. Ámde az égi szív a fejben, az mikor mozdult volna meg, csak a legcsekélyebb mértékben is? Azt kérdezed, hogy az égi szív nem tud megmozdulni? Akkor így felelek: Hogyan mozdulhatna meg az öntudat lényege a négyzethüvelyknyi területen? Ha valóban megmozdul mégis, az nem jó. Mert általában, amikor az emberek meghalnak, akkor mozdul, ez azonban nem jó. A legjobb persze az, ha a világosság már öntudatos testté sűrűsödött össze az emberben, és ha életerejével lassanként áthatja az ösztönöket és a megmozdulásokat Ez azonban olyan titok, amelyről évezredek óta nem beszéltek.

Az alsószív úgy viselkedik, úgy mozog, mint egy erős és hatalmas hadvezér, aki saját kezébe ragadta az államügyek vezetését, és aki semmibe sem veszi az égi uralkodót, annak gyengesége folytán. Ha azonban sikerül megerősíteni az ősi kastélyt, és megóvni azt, akkor olyan a helyzet, mint amikor egy erős és bölcs uralkodó ül a birodalom trónján. A két szem körforgásba hozza a világosságot, mint két minisztere a jobb és bal oldalnak, akik minden erejükkel az uralkodót támogatják. Ha a központban ily módon rend van az uralkodás kérdése tekintetében, akkor az összes zendülő megfordul, és azontúl úgy tartja lándzsáját, hogy az uralkodásból fakadó parancsnak engedelmeskedjen.

Az életelixír megvalósításához vezető úton a három legfontosabb varázskellék: a csíra-víz, a lélek-tűz és a gondolat-föld - ez a három. Mi a csíra-víz? Az előző világnak egyetlen, valóságos ereje. A lélek-tűz, az éppen maga a világosság. A gondolatok talaja pedig valójában az égi szív, a középen levő hajlékban. A lélek tüzet a hatás elérése végett vesszük igénybe, a gondolatok talaját mint a dolgok alapvető szubsztanciáját, a csíra-vizet pedig mint alapul szolgáló meghajtást, lendületet. Általánosságban, az emberek a gondolataikkal hozzák létre a testüket. A test nem csak a hét lábnyi nagyságú külső testből áll. A testben van a láya. A láya az öntudat függvénye, mint az öntudat hatására létrejött valóság. A tudatosság a láya függvénye, minthogy annak révén áll elő. A láya jin jellegű, a tudat szubsztanciája. Amíg az effajta tudatosság nem szenved megszakítást, addig nemzedékről-nemzedékre újra megterem, és a láya alaki változatai, valamint a dolgok velejének tovavándorlása sohasem szűnik meg létben.

E mellett azonban ott van a rádzsa, amelyben az öntudat rejtőzik. A rádzsa nappal a szemekben lakik, éjszaka a májban üt tanyát. Ha a szemekben lakik, akkor lát:, ha a májban tanyázik, akkor álmodik. Az álmok az öntudat vándorlásai, mind a kilenc égen és mind a kilenc földön át. Aki azonban az ébrenlét folyamán is sötétségben merül el, mert a test valóságához láncoltan él, az a láya rabja. Ezért van szükség a világosság körforgása által a rádzsa koncentrációjára, és ezáltal az öntudat megőrzésére, hogy így a láya alárendelt szerepre vettessék vissza, a tudatosság pedig feljebb vihető legyen. A régi mestereknek a módszere, hogy ki tudjunk emelkedni a térbeli világból, abban áll, hogy a sötétség salakjaival szennyezett fémet tökéletesen összeolvasztván, ki tudjuk választani belőle a tiszta nemes fémet, a teremtő valóságot. Nem egyéb ez, mint a láya háttérbeszorítása és csökkentése, és egyúttal a rádzsa kibontakoztatása, teljessé tevése. A világosság körforgásba hozása pedig a varázseszköz arra, hogy csökkenjen a sötétség, és hogy lehetővé váljék a láyán való uralkodás. Még akkor is, ha munkánk nem közvetlenül a teremtő öntudat visszavezetésére irányul, hanem csupán a világosság körforgásba hozásának varázseszközére korlátozódik, ne feledjük, hogy a világosság éppen maga a teremtő öntudat. Körforgásba hozása révén megvalósul a teremtőhöz való visszatérés. Ha ezt a módszert követjük, akkor a csíra-víz önként és bőségesen a rendelkezésünkre áll, a lélek tüze kigyullad, a gondolatok talaja pedig megszilárdul és kikristályosodik. A szent magzatot így ki lehet hordani. A szkarabeusz hengergeti a galacsinját, és a galacsinban előáll az élet, az ő lelki koncentrációjára irányuló osztatlan munkájának hatása folytán. Ha pedig még a szemétben is létrejöhet egy embrió, amely elhagyja burkait, éppen az égi szívünk lakhelye, amelyre a szemléletünket koncentráljuk, ne tudna egy testet létrehozni?

Az egyeden hatóképes igaz Valóság, amikor alásüllyed a teremtés folyamán, rádzsára és láyára tagozódik. A rádzsa az égi szívben marad, a világosság (jang) természetével bír; ő a könnyűnek és a tisztának az ereje. A rádzsa az, amit a Nagy Úrtól kapunk, az egyetlen, ami nem nyert más alakot, mint amilyennel az őskezdet idején bírt. A láyának olyan a természete, mint a sötétségnek. A nehéznek és a homályosnak az ereje ez, bezárva a testnek a húsból való szívébe. A rádzsa szereti az életet. A láya a hálált keresi. Minden érzéki élvezet és indulathullámzás a láya hatására áll elő. Ez a tudatos tudat, amely a halál után vérrel táplálkozik, az élet folyamán azonban örökös bajban és nélkülözésben szenved. A sötét a sötéthez tér meg, és a dolgok a maguk módján vonzódnak hozzá. Ámde a tanítvány ért ahhoz, hogy a sötét láyát olyan tökéletesen átszűrje, amíg tiszta világossággá nem változik át.


III. A világosság körforgása és a középpont megőrzése

Lü Dzu, a mester mondotta: "Mióta ismeretes a világosság körforgása kifejezés? Ez a kifejezés a Forma Kezdetének Igaz Emberétől származik". Ha a világosságot körforgásba hozzuk, akkor az égnek és a földnek, a világosságnak és a sötétségnek minden ereje kikristályosodik. Ez az, amit csírakeltő gondolkodásnak mondunk, vagy az erő megtisztításának nevezünk. Amikor megkezdjük ennek a varázslatnak az alkalmazását, akkor úgy van, mintha a létezőben volna valami nem létező, idővel azonban, ha a munkánk már befejezést nyert és egy másik test van a földi test fölött, akkor úgy van, mintha a nem létezőben volna a valóban létező.

Száz napnak a koncentrált munkája után válik csak először igazivá a világosság csupán, [...] hanem valójában a teremtő alakító erőknek a tényleges körforgása. *

 

*[A fenti mondat csonka Kaczvinszky József kéziratos fordításában! Vö. Az aranyvirág titka, Egy ősi kínai yoga-könyv, Dr. Hetényi Ernő és Dr. Pressing Lajos ford., Budapest, Buddhista Misszió, 1987, 41-42. oldal:]

"Száz nap után a fény közepén magától kialakul egy pont, amely a valódi világosság-princípiumot (yang) képviseli. Ekkor hirtelen kifejlődik a csíra-gyöngy. Olyan ez, mintha egy férfi és egy nő ölelkezése során fogamzás következett volna be. Ekkor mozdulatlan nyugalomban kell maradni, és várni kell. a fény keringetése a tűz korszaka.
Az elsődleges transzformáció közben a fény sugárzása (yang-huang) a meghatározó dolog. Az anyagi világban ez a Nap; az emberben a szem. A szellemi tudat kisugárzódását és szétoszlását főleg ez az energia idézi elő, amennyiben kifele irányul (lefelé áramlik). Ezért az Aranyvirág Útja teljes egészében a visszafelé-áramoltató módszeren alapszik.
A fény keringetése nem egyszerűen az egyéni test csíra-virágjának keringetését jelenti, hanem meguknak a valódi teremtő és formáló erőknek a keringetését."

Nem a képzeletműködés múló játéka áll előttünk ebben a körforgásban, hanem minden idők örök körforgásának a kimerítése és megszüntetése, vagyis az újraszületésé. Ezért jelent egy lélegzési szünet egy esztendőt az emberi időszámítás szerint, és száz esztendőt az újraszületések hosszú éjszakáján.

Valahányszor megadja egy fogamzás az ember személyiségének a színezetét, az ember a körülményeknek megfelelően megszületik a külső világban, és késő vénségéig egyetlen egyszer sem tekint hátra többé. A világosságnak az ereje kimerül és elfolyik ily módon, és ez viszi tovább az embert a kilencszeres sötétség világába, az újraszületések folyamán. Leng Yen könyvében olvashatjuk: "A gondolatok összpontosítása révén az ember repülni képes, a vágyak összpontosítása azonban a bukáshoz vezet". Ha a tanítvány többet foglalkozik a vágyaival, mint a gondolataival, akkor a süllyedés ösvényére lépett. Csak a befelé fordulás és a nyugalom által érhető el az igaz megismerés - ezért van szükség a hátráló mozgás módszerére.

A Titkos Kinyilatkoztatások Könyvében áll: "A rabságból való kiváltás lehetőségét a szem őrzi magában". A Sárga Uralkodó Egyszerű Kérdéseiben pedig: "Az emberi test csirától a virágzásig tartó pályafutásának fent, az űrben kell összpontosulnia". Ez a mondottakra vonatkozik. Ebben a mondatban foglaltatik benne az Örökkévalóval való egyesülésnek és a világ legyőzésének a titka. Ez a célja minden igaz vallásnak. A világosság nem csak a testben van, és nem csupán a testen kívül. Hegyeket és folyókat, és magát a nagy Földet is, a Nap és a Hold világítja meg - ez is ugyanaz a világosság. Nem csak a testben van meg tehát. A megértés és az összefüggések tiszta felismerése, az igaz megismerés és a megvilágosodás, és minden megmozdulás sem egyéb valójában, mint ugyanaz a világosság. Ennélfogva nem csak a testen kívül van. Az ég és a föld világosságának a kibontakozása betölti a határtalan teret. Ámde egyetlen emberi test világosságának a kibontakozása is szintúgy áthalad az égen és beborítja a földet. Ezért, mihelyt már körforgásban van a világosság, ezzel egyidejűleg az ég és a föld, a hegyek és a folyók is mind körforgásban vannak. Az emberi test csirájának a virágba fakadását fent a szemben összpontosítani, a nagy kulcs, amely megnyitja az emberi testnek a börtönét. Gyermekeim, gondoljátok meg ezt! Ha egyik napon nem gyakoroljátok a befelé fordulást, akkor ez a világosság kifelé áramlik, ki tudja, hová. De ha naponta csak egy negyedórát szenteltek is a befelé fordulásnak, akkor ezáltal határtalan időt és ugyancsak határtalan sok születést egyenlíthettek ki. Minden módszer a nyugalomba torkollik. Értelemmel nem lehet felmérni ennek a csodálatos varázseszköznek az értékét.

Ámde amikor átadjuk magunkat a munkának, akkor a nyilvánvalóból a mélybe, a durvából a finomba kell behatolnunk. Minden azon múlik, hogy ne legyen benne megszakítás. A munka kezdete és vége egy kell, hogy legyen. Közben persze vannak hűvösebb és hevesebb periódusok, ez magától értetődik. Ámde a célnak annak kell lennie, hogy az égbolt távlatát és a tenger mélységét elérjük, hogy minden módszernek az alkalmazását könnyűnek és magától értetődőnek találjuk, mert csak akkor tartjuk a kezünkben.

Valamennyi jógi úgy hagyta hátra tanításában a többinek, hogy szemlélődő befelé fordulás nélkül semmit sem lehet elemi. Amikor Kung Ce azt mondja, hogy "a megismeréssel célhoz érni", Szákya (Buddha) azt, hogy "a szívnek a szemlélete", vagy Lao Ce azt, hogy "belső szemlélődés", úgy ez mind ugyanarra vonatkozik, mind ugyanaz.

A szemlélődő befelé fordulásról mindenki beszélhet, senki sem tudja azonban gyakorolni és megvalósítani, ha nem tudja, hogy ez a kifejezés mit jelent. Amit a szemlélődő befelé fordulással befelé kell fordítani, az a tudatos szív, amelynek arra a pontra kell irányulnia, ahol a formaképzés szelleme még nem lépett a megnyilvánulás terére. A hat láb magas testünkön belül, a testünknek ama alakja felé kell törekednünk, amilyen az az ég és a föld teremtése előtt volt. Amikor manapság az emberek csak egy- két órát fordítanak arra, hogy megpróbálkozzanak a meditációval, és ezalatt is csak a saját énjüket szemlélik, és ezt nevezik szemlélődő befelé fordulásnak - hogyan fakadjon ebből valami érdemleges eredmény?

A buddhizmusnak és a taoizmusnak az alapítója egyképpen azt tanította, hogy az embernek az orra hegyét kell néznie. Ezen persze nem azt értették, hogy a gondolatoknak az orrheggyel kell foglalkozniuk, azon megtapadva. De azt sem értették alatta, hogy mialatt a szemek az orrhegyre tekintenek, a gondolatoknak a Sárga Középpontra kell összpontosítva lenniök. Ahová a szem tekint, oda irányul a szív is. Hogyan irányulhat tehát egyidejűleg kétfelé a szemlélet, egyrészt fel a Sárga Középpont felé, másrészt lefelé, az orrhegyre? Vagy pedig felváltva, hol fel, hol lefelé kell irányulnia? Ilyen kérdéseket feltenni annyit jelent, mint összetéveszteni az ujjat, amely a Holdra mutat, magával a Holddal.

Mit értettek tehát ezen a kifejezésen valóban? Az 'orrhegy' szót nagyon ügyesen választották meg. Az orr kell, hogy zsinórmértékül szolgáljon a szemeknek. Ha nem az orrhoz igazodunk, akkor vagy túlságosan kinyitjuk a szemünket és a távolba nézünk, úgyhogy az orrot nem is látjuk közben, vagy pedig annyira lecsukódik a szemünk, hogy megint csak nem látjuk az orrot. De ha túlságosan kinyitjuk a szemünket, akkor elkövetjük azt a hibát, hogy kifelé tekintünk, ami által könnyen szétszórttá válik a szemléletünk. Ha pedig túlságosan behunyjuk a szemünket, akkor abba a hibába esünk, hogy a szemléletünk befelé siklik, miáltal könnyen az álmokba süllyedünk. Csakis akkor, ha a szemhéjunkat a
megfelelő mértékben bocsátjuk alá, látjuk jól az orrhegyet. Ezért vesszük az orrhegyet zsinórmértékül. Mindössze arra kell törekednünk, hogy a szemhéjat a kellő mértékben engedjük alá, és hagyjuk, hogy a világosság magától beáradjon, anélkül, hogy azon igyekeznénk, hogy a világosságot magunkból összpontosítottan befelé akarjuk sugározni. Az orrhegy nézése csak a belső összpontosítás kezdetén szolgál arra, hogy a szemeket a megfelelő látási irányba állítsuk be a meghatározott zsinórmérték szerint - a továbbiak során már nincs fontossága. Olyan ez, mint amikor egy kőműves kitűzi a zsinórmértéket. Mihelyt elhelyezte, a munkájával már csak ahhoz igazodik, anélkül azonban, hogy folytonosan arra fordítana gondot, hogy a zsinórmértéken tartsa a szemét.

A rögzített szemlélődő befelé fordulás a buddhizmusban ismertetett módszer, amelyet a legkevésbé sem tekintettek titoknak.

Az ember figyelje mindkét szemmel az orra hegyét, üljön egyenesen és kényelmesen, és szívét függessze a hajlandóságok közötti középpontra. A taoizmus ezt a pontot a Sárga Középpontnak nevezi, a buddhizmus pedig a szimbólumok közötti középpontnak. Mindkettő ugyanegyet jelent. De nem jelenti szükségképpen a fejnek a közepét. Mindössze arról van szó, hogy a gondolkodást arra a pontra kell vinni, amely pontosan a két szem közötti középpontban van. Akkor jó. A világosság rendkívül mozgékony valami. Ha a gondolkodást a két szem között levő középpontra függesztjük, akkor a világosság önmagától befelé áramlik. Nem szükséges a figyelmet különösképpen a központban levő Kastélyra irányítani. Ez a néhány szó foglalja magában a legfontosabbakat.

A "hajlandóságok közötti középpont" nagyon finom meghatározás. A középpont mindenütt jelenvaló, és mindent benne foglal önmagában, olyan értelemben, hogy az egész teremtési folyamatnak a kiváltása belőle ered. A hajlandóság pedig valamely bejárat nyílása, kapuja. A hajlandóság úgy értelmezendő, hogy ha a benne rejlő emlék felmerül, akkor a hajlandóság a benne rejlő szimbólum értelmében, mint ösztönzés, valaminek a kezdetét, megkezdését, magát a Kezdetet jelenti - ámde a folytatást, a továbbiakat nem vonja maga után a kérlelhetetlen szükségszerűség erejével. A 'középpont' és a 'hajlandóság' kifejezések jelentése szinte megfoghatatlanul elvont és finom. A megrögzített szemlélődő befelé fordulás nem nélkülözhető, ha a megvilágosodásnak a megszilárdulását akarjuk elérni, mert éneikül az nem valósítható meg. De nem szabad mereven ülve tétlenül maradni, amikor világi gondolatok merülnek fel közben, hanem ki kell nyomozni, meg kell vizsgálni, hogy hol van a felmerült gondolat, hol támadt, és hol szűnik meg. Tovább folytatott gondolkodással azonban nem jutunk a gondolatok sorának a végéhez. Meg kell elégednünk azzal, hogy lássuk, hol keletkezett az illető gondolat, de nem szabad követnünk a keletkezési pontján túl, visszafelé sem, hogy oda hogyan jutott, mert a szívet megtalálni, vagyis az elmével az elmét megismerni, a tudattal a tudat lényegét megvilágítani nem lehetséges. A tanítás folyamán, együttesen, a szív állapotait akarjuk nyugalomba hozni, ebben áll a helyesen megrögzített szemlélődő befelé fordulás. Ami eltér ettől, az hamis kontempláció. Az utóbbi semmiféle célhoz nem vezet. Ha pedig a gondolatok áradata később is folytonosan tovább hömpölyög, akkor abbahagyjuk és nem folytatjuk a belső szemlélődést. Akkor a szemlélődő befelé fordulást a megrögzítésnél kezdjük el újra. Ebben áll a megvilágosodás megszilárdításának a kettős művelete. Ezt nevezzük a világosság körforgásának. A körforgásba hozás a megrögzítés. A világosság a befelé forduló szemlélődés. Megrögzítés befelé forduló szemlélődés nélkül - körforgás világosság nélkül. Befelé forduló szemlélődés megrögzítés nélkül - világosság körforgás nélkül.

Jegyezzétek ezt meg magatoknak!


IV. A világosság körforgása és a lélegzés szabályozása

Lü Dzu, a mester mondotta: "Az elhatározást teljes szívvel kell végrehajtanunk, anélkül, hogy eredményt várnánk tőle - akkor önként válik eredményessé". A gyakorlati tanulás első időszakában főleg két hibával kell megküzdenünk, mégpedig a tehetetlenség és a szétszórtság hibájával. Ámde ezen lehet segíteni: nem szabad szívünket túlságosan beleadnunk a lélegzésbe. A lélegzés a szívből fakad. Ami a szívből felszínre tör, az a lélegzet. Mihelyt megmozdul a szív, erőre kap a lélegzés. A lélegzésben rejlő erő valójában nem egyéb, mint átalakult szívműködés. Ha gondolataink nagyon gyorsan követik egymást, akkor könnyen támadnak fantázia szülte elképzeléseink, ezeket pedig mindig egy-egy lélegzetvétel kíséri, mert ez a belső és külső lélegzés úgy függ össze egymással, mint a hang és a visszhang. Naponta számtalan lélegzetvételt teszünk, és így számtalan elképzelésünk is sorakozik egymás után. És úgy illan el közben a szemléletünk tisztasága, mint ahogy a fa kiszárad és ahogyan hamuvá válik a parázs.

Ne legyenek tehát gondolataink? Hiszen nem lehet gondolatok nélkül élni. Ne lélegezzünk? Lélegzés nélkül sem lehet élni. A helyes megoldás az, ha a betegséget gyógyszerként használjuk fel. Miután a szív és a lélegzés szorosan összefügg egymással, ezért a világosság körforgásba hozását egyesítenünk kell a lélegzés szabályozásával. Ehhez elsősorban a fülnek a világosságára van szükség. A szemnek a világossága a Nap és a Hold egyesített világossága a külső világban. A fülnek a világossága: a Napnak és a Holdnak az egyesült csírája az elme belsejében. A csíra nem más, mint a világosság kikristályosodott formája. Mindkettőnek ugyanaz az eredete, és csak névben különböznek egymástól. Ezért a dolgokban rejlő értelem, a fül, és a dolgok értelmes volta, a szem: együttesen egy és ugyanaz a működésben lévő világosság.

A gyakorláshoz való elhelyezkedésnél, a szemhéjaknak a megfelelő lebocsátásával, a szemet használjuk fel a zsinórmérték kitűzéséhez, majd elzárjuk lefelé az érdeklődés útját Ha azonban ez nem akar sikerülni, akkor a szívet arra állítjuk rá, hogy a lélegzést hallgassa, figyelje. A ki- és belélegzést nem szabad a füllel meghallani tudni. Amit hallanunk kell, az éppen az, hogy a lélegzésnek nincsen hangja. Mihelyt hangot ad, a lélegzés már durva és felületen járó, és nem hatol ki a szabadba. Akkor a szívet egészen könnyűvé és jelentéktelenné kell tenni. Minél inkább elhagyjuk, annál jelentéktelenebbé válik, és minél jelentéktelenebb, annál nyugodtabb lesz. Egyszer majd úgy elhalkul, hogy megszűnik lenni. Akkor a lélegzés mivolta felismerhetővé válik, és tudatos lesz a szív alkata is. Ha a szív tiszta, akkor a lélegzés is finom:, mert a szív minden megmozdulása lélegzést indít. Ha a lélegzés finom, akkor a szív tiszta:, mert a lélegzésben rejlő erő visszahat a szívre. Ahhoz, hogy a szívet megrögzíthessük, elsősorban a lélegzés erejét kell szabályoznunk. A szívre nem lehet közvetlenül hatni. Ezért a lélegzésnél fogjuk meg a dolgot, és ez az, amit az összefogott lélegzési erő megőrzésének nevezünk. Gyermekeim, nem értitek a mozgás lényegét? A mozgást külső eszközök révén lehet létrehozni. A megmozdítani tudás csak egy más neve a megfékezni tudásnak, amit együttesen a dolgok felett való uralkodásnak nevezünk, így egyszerűen azzal, hogy futunk, a szívet hevesebb mozgásra tudjuk bírni. Vajon a nyugalom összefogásával nem lehet lecsendesítenünk a szív hullámzását? A nagy jógik, akik felismerték, hogy a szív és a lélegzés ereje egymást kölcsönösen befolyásolják, egy megkönnyíteti módszert eszeltek ki az utókor számára, hogy segítségünkre legyenek vele.

Az Elixír Könyvében áll: "A tyúk ki tudja költeni a tojásait, mert a szíve mindig odahallgatva figyel". Ez egy igen fontos varázsmondás. A tény, hogy a tyúk ki tudja költeni a tojást, a hő erejének a hatásán alapszik. A hőhatás azonban csak a külső burkot tudja átmelegíteni, a belső" részbe behatolni nem tud. Ezért a tyúk, a szívével, befelé vezeti ezt az erőt. Ezt a hallás segítségével teszi. Ebbe összpontosítja egész szívét. Ha a szív behatol, behatol az erő, a fióka pedig életre kel, mert eléri a hő ereje. Ezért a tyúknak, még ha el is hagyja olykor a tojásait, mindig készséges füllel kell odahallgatva figyelnie a születendőre, akkor a tudatosság összefogása nem szenved megszakítást. Ha pedig a tudatosság összefogása minden megszakítástól mentes marad, akkor a hő erejének hatása sem szenved megszakítást, nappal éppúgy nem, mint az éjszaka folyamán sem, és így az örökkévalónak életre kel a tudatossága. Az énségi-szikra ébredése akkor következhetik be, ha a szív már előbb meghalt. Ha az ember el tudja érni, hogy meghaljon a szíve, akkor az énségi-szikrába megy át az élet. A szív megölése azonban nem jelenti a kiszikkasztását vagy elfonnyasztását a szívnek, hanem annyit jelent, hogy a szív osztatlanul és rögzítetten egy lett.

Buddha mondotta: "Ha szívedet egyetlen pontra rögzíted, akkor számodra semmi sem lehetetlen". A szív könnyen elfut, ezért a lélegzés erejével kell rögzíteni. A lélegzés ereje könnyen durvává válik, ezért a szívvel kell megfinomítani. Ha így járunk el, lehetséges vajon, hogy a szív nem rögzítődik meg?

A tehetetlenség és a szétszórtság hibája ellen nyugodt munkával kell küzdenünk, amelyet naponta megszakítás nélkül végzünk. Akkor teljes bizonyossággal bekövetkezik a siker. Amikor nem ülünk a belső szemlélődés helyzetébe, gyakran szétszórttá válik a figyelmünk, anélkül, hogy észrevennők a szétszórtságát. Magának a szétszórtságnak a tudatosítása az az eszköz, amellyel a szétszórtságot ki tudjuk küszöbölni. A tehetetlenség, amelyről nem tudunk, és a tudatosított tehetetlenség ezer mérföldre vannak egymástól. A nem tudatos tehetetlenség valóban tehetetlenség, a tudatosított tehetetlenség azonban már nem teljesen az, mert valamilyen világosság már beléhatol. A szétszórtságnak az az oka, hogy az érdeklődés szertekalandozik, a tehetetlenségnek pedig, hogy a szív még nem tisztul meg. A szétszórtságon sokkal könnyebb segíteni, mint a tehetetlenségen. Olyan ez, mint valamely betegség esetén: mert ha fájdalmat vagy viszketést érzünk, találhatunk arra orvosságot:, a tehetetlenség azonban egy olyan betegséghez hasonlít, amely teljes érzéketlenséggel jár. A szétszórtságot össze lehet fogni, a zavarodottságot rendezni lehet, ámde a tehetetlenség és a belefeledkezés tompa és sötét dolog. A szétszórtságról és a zavarodottságról legalább annyit tudunk, hogy hol áll fenn, a tehetetlenség és a belefeledkezés állapotában azonban egyedül a láya működik. A szétszórtság állapotában a rádzsának még aktív szerepe lehet, a tehetetlenség állapotában azonban egyedül a sötétség uralkodik. Ha a belső szemlélődés folyamán elálmosodunk, ez a tehetetlenségnek a hatására következik be. A tehetetlenséget csakis a lélegzés segítségével tudjuk kiküszöbölni. Mert bár az orron és a szájon át be- és kiáramló lélegzetvétel nem az igazi lélegzés, mégis kapcsolatban áll vele az igazi lélegzésnek a ki- és beáramlása.

A belső szemlélődéshez való elhelyezkedés folyamán ezért nyugodtan kell tartani a szívet, és összefogva az erőt. Hogyan lehet a szívet megnyugtatni? A lélegzés által. A lélegzésnek a ki- és beáramlásáról csakis a szívnek szabad tudnia, azt nem szabad hallani füllel. Ha nem lehet hallani, a lélegzés finom, ha pedig finom, akkor tiszta. Ha hallani lehet, akkor a lélegzés durva, ha durva, akkor zavaros, ha pedig fel van kavarva, akkor bekövetkezik a belefeledkezés és a tehetetlenség állapota, azzal a hajlammal együtt, hogy elaludjunk. Mindez magától értetődik.

Ámde a szívvel a lélegzés közben helyesen bánni tudni, ezt külön meg kell tanulnunk. Bánni kell vele, anélkül, hogy használnék. A hallásra csak egészen gyöngén szabad rábocsátanunk a világosságot. Ennek a mondatnak rejtett értelme van. Mert mit jelent a világosság rábocsátása? A szem világosságának az önálló rávetődését. A szem csak befelé tekint, és nem kifelé. Anélkül, hogy kifelé tekintenénk, világosságot tapasztalni annyit jelent, mint befelé tekinteni, ámbár itt nincs és nem lehet szó tényleges befelé tekintésről. Mit jelent hallani? A fül világosságának az önálló rávetődését valamire. A fül csak befelé hall, anélkül, hogy kifelé hallana. Anélkül, hogy kifelé hallgatnánk, világosságot tapasztalni annyit jelent, mint befelé hallgatni, ámbár itt nincs szó a tényleges befelé való hallgatásról. Ennél a hallgatásnál csak azt lehet hallani, hogy semmiféle hang sincs jelen, ennél a látásnál csak azt lehet látni, hogy nincs semmi sem, amit látni lehetne. A szem, amikor nem tekint kifelé, és a fül, amikor nem hallgat kifelé, bezáródik, és hajlamos arra, hogy befelé csússzék. A szem és a fül csakis akkor nem lép ki a külvilágba és csakis akkor nem csúszik befelé, amikor befelé tekintünk és befelé hallgatunk. Ilyen módon küszöbölhetjük ki a tehetetlenséget és a belefeledkezést. Ez az, amire azt mondjuk, hogy a Nap és a Hold csírájának és világosságának az egybekapcsolása.

Ha a tehetetlenség hatására elálmosodunk, keljünk fel, és járjunk ide-oda. Ha kitisztult a tudat, üljünk vissza, és folytassuk a belső szemlélődést. Ha reggel van rá időnk, úgy egy tömjénfüstölő elégésének az idejéig végezzük a befelé fordulást, ez a legjobb megoldás. Délután már zavarnak az emberi foglalatosságok, és ezért könnyen beleesünk a tehetetlenségbe. De nem muszáj egy tömjénfüstölőhöz igazodnunk. Csak félre kell tennünk minden bonyodalmat és gondot, és egy ideig egészen csöndesen kell ülnünk. Idővel el lehet érni, hogy ne zuhanjunk bele a tehetetlenségbe, és hogy ne aludjunk el.


V. Eltévelyedések a világosság körforgása közben

Lü Dzu, a mester mondotta: "Munkátok lassan összefogott lesz és érett, ámde mielőtt elérhetitek azt az állapotot, amikor az ember mint egy kiszáradt fa hl a kőszikla előtt, még sok lehetősége áll fenn az eltévelyedésnek, amire figyelmeztetni akarlak benneteket". Ezeket az állapotokat akkor ismerjük fel csupán, amikor átéléseink révén találkozunk velük. Fel fogom sorolni őket. Az én tanításom abban különbözik a buddhisztikus jógairányzattól, hogy annak az útnak, amelyre én vezetlek benneteket, lépésről lépésre megvannak a maga bizonyító erejű ismertetőjelei. Először az eltévelyedésekről beszélek, és csak azután szólok majd a bizonyítékul szolgáló jelekről.

Mielőtt hozzáfogunk, hogy végrehajtsuk az elhatározásunkat, gondoskodnunk kell arról, hogy minden kényelmesen csöndes magatartás közben legyen végrehajtható. A szívet nem szabad túlságosan igénybe venni. Ügyelnünk kell arra, hogy az erő teljesen önműködően, mindig megfeleljen a szív állapotának, és viszont. Csakis így érhetjük el a nyugalmi állapotot. A nyugalmi állapot idejére gondoskodnunk kell a megfelelő körülményekről és a helyesen megválasztott helyről. Nem szabad leülnünk a szemlélődő befelé forduláshoz a célunkat nem szolgáló foglalatosságok közben. Mint mondják, nem szabad közben üres dolgokat az eszünkben tartani. Minden kapcsolatot féke kell tennünk, egészen szabadnak és önállónak kell lennünk közben. De a gondolatainkat a befelé fordulás helyes keresztülvitelére sem szabad irányítanunk ilyenkor. Mert ha az igyekezetünk túlságosan nagy, akkor beállhat ez a veszély. Nem mondom azt, hogy a legkevésbé sem kell igyekeznünk, és hogy ne fordítsunk a munkára semmi gondot, de a helyes magatartás a két véglet között van középen: ha szándékosan elérjük a szándéktalanságot, akkor helyesen ragadtuk meg a dolgot. Teljesen szabadon és minden megzavartság nélkül járjunk el, magára az önállóságra támaszkodva.

Aztán nem szabad beleesnünk a bennünket behálózni akaró világba. A behálózó világ ott van, ahol a sötét démonok öt fajtája űzi a maga játékait, így például, ha a figyelem megrögzítése után főként a száraz fa és a kihunyt hamu szimbólumai merülnek fel a gondolatainkban, és csak kevés gondolatunk rejti magában a nagy földnek a derűs tavaszát. Ilyen módon a sötétség világába süllyedünk alá. Az erő itt hideg, a lélegzés nehéz, és a hideg és a halódó dolgok képei merülnek fel egymás után. Ha sokáig megmaradunk benne, akkor a növények és a kövek birodalmába jutunk.

De nem szabad, hogy megejtsen a megszámlálhatatlanul sok csábítás sem. Mert ez történik, ha a nyugalmi állapot kezdetén, váratlanul és egyre-másra a legkülönbözőbb kapcsolatok merülnek fel folytonosan. Szeretnénk áttömi őket, és ebben mintegy megkönnyebbülést találunk. Ez pedig annyit jelent, hogy az úrból szolga lett. Ha sokáig megmaradunk ennél az állapotnál, akkor a káprázatok megkívánásának a világába kerülünk.

A legjobb esetben a mennyországba jutunk, a legrosszabb esetben a rókaszellemek közé. Egy ilyen róka-szellem képes arra, hogy nevezetes magaslatokon járjon, hogy a szelet és a holdfényt, a virágokat és a gyümölcsöket élvezze, hogy korallfákban és drágakőfüvekben lelje örömét. De ha így tett három vagy ötszáz éven át, vagy legfeljebb néhány ezer éven át, akkor odavan a jutalma a tetteinek, és a nyugtalanság világában születik újra.

Ezek mind eltévelyedések. Ha pedig már magunk is ismerjük ezeket a téves irányokat, akkor kutathatunk a bizonyító erejű ismertetőjelek után.


VI. Bizonyító erejű élmények A világosság körforgása közben

Lü Dzu, a mester mondotta: "Sokféle bizonyító erejű élmény lehetséges. Nem szabad szerény igényűnek lennünk, hanem fel kell emelkednünk odáig, hogy az legyen a meggyőződésünk, hogy minden élőlényt meg kell váltanunk. Nem szabad felületesnek és hanyagszívűnek lennünk, hanem arra kell törekednünk, hogy a szavakat tettekkel bizonyítsuk be".

Ha a nyugalmi állapotot, tartósan és folytonosan, a tiszta derű hatja át, mint amilyet érez magában az ember, amikor kissé mámoros, vagy egy jóleső" fürdő után, akkor ez annak a jele, hogy a világosság princípiuma (jang) az egész testben harmóniában van. Ekkor kezd az aranyvirág bimbóvá fakadni. Ha azután minden nyílás csöndes, és az ezüst Hold az ég közepén áll, és amikor az embernek az az érzése, hogy az egész föld csupa világosság és derű, akkor ez annak a jele, hogy a szívnek a teste világra jön. Annak a jele, hogy az aranyvirág nyílik.

Később az egész test oly szilárdnak és erősnek érzi magát, hogy nem fél sem fagytól, sem vihartól. Ha afféle dolgokkal találkozom, amelyeket más emberek nem találnak örvendetesnek, azok a legbensőbb énem derűjét sem zavarhatják meg. Sárga arany tölti be a házat, nefritből valók benne a lépcsőfokok. Rothadó és bűzlő dolgok a földön, ha az igazi erőnek csak egyetlen lehelete éri is azokat, azonnal újra élővé válnak. A vörös vér tejjé változik át. A húsból való törékeny teste az embernek csupa arany és drágakő lesz. Ez már annak a jele, hogy az aranyvirág kikristályosodik.

Az eredményes Belső Szemlélődésről szóló könyv mondja: "A Nap alámerül a nagy vízben, és fák sorainak a varázsképei állnak elő". A Napnak az alámerülése annyit jelent, hogy a káoszban, a szétszórtság és a zavarodottság világában lehelyeződött a szilárd alap - ez a pólusmentes állapot. A legmagasabb-rendű igaz szeretet olyan, mint a víz - tiszta és folttalan. A Közömbösség az ura a nagy polaritásnak, Dzsen jegyének előtérbe lépő istene. Dzsen jegyében a megrázásnak a jelképe a fa, ezért állnak elő fáknak a sorai. A fáknak a hétszeres sora jelenti a hét szívnyílásnak a világosságát. Északnyugaton van a Teremtő iránya (Kién). Ha egy hellyel tovább lép, az örvény mélységét éri el (Kan), A Nap, mely alámerül a nagy vízben, a Teremtőnek és az örvény mélységének a jelképe. Az örvény mélységének az iránya észak. A téli napforduló idején Dzsen még az egész földön rejtett és lappangó csupán. A világosság csak akkor emelkedik újra a föld fölé, amikor a Teremtő Dzsen jegyét éri el. Ezt fejezi ki a fasorok képe. A többi ennek megfelelően értelmezhető.

A második szakasz: erre alapot építeni. Az egész világ olyan, mint a jég, átlátszó drágakővilág. A világosság tündöklése lassanként kikristályosodik. Ilyenformán előáll egy tornác a magasban, és idővel megjelenik rajta Buddha. Amikor az aranyvirág élő valósággá válik, ki más lehetne az, mint maga Buddha? Hiszen Buddha az Arany Szentje a Nagy Megvilágosodásnak. Ez egy igen nagy bizonyító erejű élmény. Van továbbá három olyanfajta tapasztalati bizonyság, amely megvizsgálható. Az első, hogy amikor a szemlélődő befelé fordulás állapotát elértük, az istenek a völgyben tartózkodnak. Halljuk, hogy emberek beszélnek, mintegy száz vagy több száz lépésnyi távolságban, egészen tisztán halljuk mindegyiknek a szavát. Olyan testetlen azonban minden hang, mint amilyenek a völgyből a hegycsúcsra felhallatszó hangok, vagy mint amilyen a visszhang. Állandóan halljuk őket, magunkat azonban sohasem. Ezt az állapotot nevezik úgy, hogy "az istenek a völgyben tartózkodnak".

Olykor a következőt tapasztalhatjuk: mihelyt elérjük a belső nyugalmat, máris kezd felragyogni szemünk előtt a fény, úgyhogy előttünk minden csupa-csupa világosság, mintha egy felhőben volnánk benne. Ha kinyitjuk a szemünket és a testünket keressük, nem leljük többé. Ezt nevezik úgy, hogy "az üres üregben fényesség támad". Ilyenkor belül és kívül minden egyképpen csupa fény. Ez nagyon kedvező jel.

Vagy pedig amikor a belső szemlélődésben elmerülve ülünk, a húsból való testünk olyan fénylő lesz, mint a selyem vagy a nefrit. Az ülés nehezére esik az embernek, úgy érzi, mintha fölfelé ragadtatnék. Erre mondják: "Az öntudat visszafordul, és az ég felé tör". Idővel megérhetjük, hogy valóban felemelkedünk.

Ez a háromféle tapasztalat már most felmerülhet. De nem lehet mindent szabatosan meghatározni, hogy ezt vagy azt kell tapasztalnunk. Az ember adottságaihoz mérten, mindenkinek más és más tapasztalatai lehetnek ezen a téren. De ha éppen az említett dolgokat tapasztaljuk, az jó készségre és rátermettségre vall. Úgy vagyunk ezekkel a dolgokkal is, mint amikor vizet iszunk. Az ember maga érzi, hogy a víz meleg-e, vagy hideg. Ezért az effajta tapasztalatokról magunknak kell meggyőződnünk, csak akkor igaziak.


VII. A világosság körforgásával való életnek a módja

Lü Dzu, a mester mondotta: "Ha sikerül is apródonkint körforgásba hoznunk a világosságot, azért továbbra is eleget kell tennünk a földi élet természetes követelményeinek." A régiek mondták: "Ha a teendők elérnek bennünket, vállalnunk kell azokat, és egészen a gyökerükig meg kell ismernünk mindazokat a dolgokat, amelyek bennünket érintenek". Ha helyes elgondolások alapján rendezzük az életben előadódó dolgainkat, akkor a világosságot nem a külső világnak a dolgai mozgatják, hanem a világosság a saját törvényei szerint kering. Sőt, ilyen módon a világosságnak a körforgása még látatlanban is mozgásba hozható lehet - mennyivel inkább fennáll ez a világosságnak a már megvalósult, tényleges körforgása esetén, amely már észrevehetően megnyilatkozik.

Ha a földi, mindennapi élet folyamán szüntelenül képesek vagyunk arra, hogy az előadódó dolgokkal szemben csak puszta reflexek által reagáljunk, anélkül, hogy akárcsak egyetlenegy olyan gondolat is keverednék bele a cselekedeteinkbe, amely saját magunknak másokkal szembeni viszonyára vonatkozik, akkor ez a körülményekből adódó körforgása a világosságnak. Ez az első titok.

Ha kora reggel minden gondot és bonyodalmat félre tudunk tenni, és két vagy négy órát a szemlélődő befelé fordulásnak tudunk szentelni, majd a nap további folyamán, minden foglalatosságunk során és a külső világnak minden dolgával szemben a tisztán tárgyilagos reflex-metódusra tudjuk beállítani magunkat, és ezt minden megszakítás nélkül folytatjuk így, akkor két vagy három hónap múlva leszállnak hozzánk az égnek az összes Buddhái, és megpecsételik ezt a magatartást.


VIII. A távolba való utazás varázsformulája

Lü Dzu, a mester mondotta: "Yü Cing varázsformulát hagyott hátra a távolba való utazáshoz:

 

Négy szó kristályosítja ki a tudatosságot az Erő Terében.
Felhők borítják az ezer hegycsúcsot,
A Hold magába gyűjti a tízezer folyót,
A hatodik hónapban hópelyhek hullását szemléljük váratlanul,
A harmadik őrháznál a napkorong vakító sugárzását látjuk,
A vízben a szelídség szele fúj,
Az égben vándorolva, a Befogadónak az erejét fogyasztjuk."

Ezek a verssorok nagyon rejtélyesek. Magyarázatuk a következőkben adható meg. A legfontosabb, ami a nagy tudatosságra vonatkozik, a "nemcselekvésben való cselekvés" négy szava. A nem- cselekvés megakadályozza, hogy formák és képek hálózzák be az embert, a cselekvés a nemcselekvésben pedig megakadályozza, hogy az érzéketlenség ürességében, a holt semmiben süllyedjen el. A hatás egészen a középponti Egyből ered, a hatás kiváltása pedig a két szemtói függ. A két szem olyan, mint a nagy járműnek a küllőrúdja, amely az egész teremtést forgatja:, a két szem hozza forgásba a világosság és a sötétség pólusát. Az elixír megvalósítása- kezdetben és végül - egyen múlik, azon, hogy a fém a vízben legyen, illetőleg az ólom a víznek a helyén. Eddig a világosságnak a körforgásáról beszéltünk csupán, amikor is utaltunk arra a kezdeti hatáskiváltásra, amely kívülről hat befelé. Ez a hatás segítségül szolgál ahhoz, hogy elnyerhető legyen általa a tudatos uralkodás. Érre van szüksége a tanítványoknak a kezdeti lépcsőfokon. A két alsó átmenetet ápolják, hogy végül eljuthassanak így a felső átmenethez. Ha a sorrend már világos, és ha a megoldás módja már tudatossá vált, akkor az ég már nem őrzi tovább a titkot, hanem elárulja a legmagasabb-rendű" alaptörvényt. Tanítványok, tartsátok titokban, és tartsátok hozzá magatokat szigorúan!

A "világosság körforgása" az összefoglaló meghatározás. Minél előbbre halad a munka, annál jobban kinyílik az aranyvirág. Ámde ha kinyílt, akkor feltárul egy még csodálatosabb módja a körforgásnak. Eddig kívülről fejtettünk ki hatást a bentlevőre, most már azonban a központban tartózkodunk, és onnan uralkodunk mindazon, ami kívül van. Eddig csupán azért szolgáltunk, hogy segítségére legyünk az uralkodónak, de ettől fogva már olyképpen szolgálunk, hogy kiterjesszük ugyanennek az uralkodónak a parancsait! Az egész viszony megváltozik és megfordul. Ha az ember a módszer alkalmazásával be akar hatolni a szubtilis területekre, akkor elsősorban arra kell törekednie, hogy tökéletesen uralkodni tudjon a test és a szív felett, hogy teljesen szabad legyen és nyugodt, hogy minden kötöttségtől és kapcsolattól függetlenítse magát - hogy a legcsekélyebb izgalom felmerülésének se adjon helyet -, és hogy az égi szív pontosan a középpontban tartózkodjék, és maradjon meg. Akkor aztán lebocsájtja mindkét szemre a szemhéját, mint amikor az ember a legfelsőbb helyről parancsot kap, amelynek értelmében miniszterré nevezték ki-ki merészelne nem engedelmeskedni ennek a parancsnak? -, és akkor mindkét szem az örvénylés mélységének a házába világít be. Ahová az aranyvirág fordul, ott az igazi poláris világosság lép elébe. Li, a Nap kívül világosság és belül sötétség: ez a Teremtőnek a teste. Az egy "sötét" helyet foglalt, és úrrá lett benne. Következménye ennek az, hogy a külső dolgoktól való függőségben keletkezett a szív, kifelé irányul, és a dolgok áramlása űzte, sodorta. De ha a forgásban lévő világosság befelé irányul, akkor a szív nem a dolgoktól való függőségében keletkezik, a sötétségnek az ereje rögzítődik, és az aranyvirágban összpontosul a tündöklés. Ez akkor az összefogott poláris világosság. Ami rokon, az vonzza egymást, így az örvénylés mélységének (Kan) fény-poláris vonása felfelé törekszik. Ez nem csak a mélyben lévő világosság, hanem ez maga a teremtő világosság, amely a teremtő világosságnak elébe megy. Mihelyt találkoznak, feloldhatatlanul egyesülnek, és előáll a megszakítás nélküli élet, amely jön és megy, emelkedik és süllyed, önmagától, az eredendő Erőnek a házában. Érezni lehet akkor a világosságot és a végtelenséget. Az egész test könnyűnek érzi magát, és repülni szeretne. Ez az az állapot, amelyről azt mondják, hogy "felhők borítják az ezer hegycsúcsot". Lassan és csöndesen mozdul az öntudat ide-oda, emelkedik és süllyed észrevétlenül. A lüktetés megáll, és a lélegzés megszűnik. Ez az igazi nemző egyesülésnek a pillanata, az az állapot, amelyre vonatkozik, hogy "a Hold magába gyűjti a tízezer folyót". Ebben a sötétségben aztán az égi szív váratlanul mozdulni kezd. Ez a visszatérése az egyetlen világosságnak, amikor a gyermek megszületik.

Ámde az egyes részleteket kellően meg kell magyarázni. Amikor az ember valamit néz, vagy valamit hallgat, akkor megmozdul a szem és a fül, és követi azokat a dolgokat, amíg csak el nem tűnnek. Ezek a megmozdulások mind alárendeltek, és amikor az égi uralkodó a maga tevékenykedésében követi azokat, ez annyit jelent, mint "démonokkal együtt lakni".

De ha az ember, minden megmozdulásban és a mozdulatlanságnak minden fázisában, emberekkel és nem démonokkal lakik együtt, akkor maga az égi uralkodó az igazi ember. Ha mozdul, vele együtt mozdulni annyit jelent, hogy a megmozdulás az égben gyökerezik. Ha mozdulatlan, vele együtt csöndben maradni annyit jelent, hogy a mozdulatlanság a Holdnak az üressége. Ha pedig a megmozdulás és a csöndben maradás szünet nélkül váltakozik, szüntelenül vele együtt végezni minden megmozdulást és mozdulatlanságot, és ha a be- és kilélegzésben felszáll és lesüllyed, vele együtt felemelkedni és alásüllyedni a be- és kilélegzésben, ez az, amit úgy neveznek, hogy "ide-oda járni az ég gyökere és a Hold üressége között".

Amikor az égi szív még nyugalomban van, akkor a megmozdulás, amelynek még nincs itt az ideje, a gyengeség hibáját őrzi magában. Amikor az égi szív már mozdult, akkor az annak megfelelni akaró megmozdulás, amely csak utána következik be, az élettelenség hibájával bír. Mihelyt az égi szív mozdul, azonnal, egész tudatosságunkkal fel kell emelkednünk a Teremtőnek a házába, és akkor az öntudat világossága megláthatóvá teszi a csúcsot - ez a Vezér. Az ilyen megmozdulás felel meg helyesen a kellő időpontnak. Az égi szív felemelkedik a Teremtőnek a csúcsára, és itt teljes szabadságában kiterjeszkedik. Aztán váratlanul a mély csöndet keresi. Akkor teljes tudatosságunkat gyorsan a Sárga Kastélyba kell vinnünk, mert akkor a szemek világossága megláthatóvá teszi az öntudat központi sárga lakhelyét.

Ha azután a csöndnek a megkívánása következik, akkor nem merül fel egyetlenegy gondolat sem:, a befelé tekintő elfelejti hirtelen, hogy tekint valahová. Ebben az időpontban a testet és a szívet teljesen el kell hagynunk. Minden kapcsolat és csábítás nyomtalanul eltűnik ilyenkor. Akkor már azt sem tudom, hogy hol van számomra az öntudatnak a lakhelye, és hol van az olvasztótégelyem. Ha meg akarunk győződni a saját testünk valóságáról, akkor azt tapasztaljuk, hogy nem található sehol. Ez az állapot az Égnek a behatolása a Földbe, az az időpont, amikor minden csoda visszatér a maga gyökeréhez. Ez az, amikor a kikristályosodott tudatosság belép az Erőnek a Terébe.

Az Egy: a világosságnak a körforgása. Amikor hozzáfogunk a megvalósításához, akkor kezdetben még szétszórt, és azon igyekszünk, hogy összefogjuk, amíg csak a hat képesség nem működik. Ebben áll a táplálása és ápolása a saját eredetünknek, az olaj feltöltése, amikor elindulunk, hogy az életet vegyük. Ha pedig már odáig jutottunk, hogy összefogtuk a világosságnak a körforgását, akkor könnyűnek és szabadnak érezzük magunkat, és a legkisebb fáradozásra sincs szükségünk többé ezen a téren. Ez az öntudatnak a megnyugvása az ősök birodalmában, az előző égnek az elfoglalása.

Ha ezután már annyira jutottunk, hogy minden árnyék és minden visszhang kihunyt - olyannyira, hogy a teljes csönd és a nyugalom megszilárdult bennünk -, akkor eljutottunk az Erő barlangjának a biztonságába, ahol minden csoda visszatér a gyökeréhez. Nem változtatjuk a helyünket, de a hely megosztódik. Ez a tértelen űr, amelyben ezer és tízezer hely: egyetlen hely csupán. Nem haladunk együtt az idővel, de az idő is megosztódik. Ez a mérhetetlen idő, az örök jelen, amelyben korszakok összessége: egyetlen pillanat csak.

A szív mindaddig nem tud megmozdulni, amíg nem érte el a teljes és tökéletes nyugalmat. Megmozdítjuk a megmozdulást, és elfelejtjük a megmozdulást:, ez nem az igazi megmozdulás. Ezért mondják: "Amikor a külvilág dolgaiból eredő ingerek hatására mozdulunk meg, akkor a hajtóerő az Örökkévaló Természetben rejlik". Ha azonban nem a külső világ dolgaiból eredő ingerek hatására mozdulunk meg, akkor ez a megmozdulás az Égből fakad. Az Örökkévaló Természet, amely egyenértékű" az Éggel (Kién), alámerülhet a mélybe, és az ösztönök uralma alá kerülhet. Az ösztönök onnan erednek, hogy vannak külső dolgok, hogy van külvilág. Ezek olyan emlékek, amelyek a bennünk rejlő hajlandóságok hatására készek kimozdulni a maguk pozíciójából. Ekkor minden megmozdulás újabb megmozdulásokhoz vezet. Ámde ha egyetlen emlék sem merül fel, akkor fellép az igazi emlékezés. Ez a Valóságnak a felismerése. Ha pedig a nyugalomnak az állapotában, amikor teljes a mozdulatlanság, az Égből váltódik ki váratlanul a megmozdulás, vajon nem egyéni szándék nélküli megmozdulás ez? Ez az értelme nem-cselekvésben való cselekvésnek.

Ami a vers elejét illeti, az első két verssor teljesen az aranyvirág működésére vonatkozik. A következő két verssor a Napnak és a Holdnak a kölcsönös egymásba merülésével foglalkozik. A hatodik, vagyis a legmelegebb hónap: Li, a tűz. A szálldogáló fehér hó: az igazi fény-poláris sötétség a tűznek a jegyében, amely jegy kész arra, hogy a befogadóba (Kun) térjen meg. A harmadik őrház: az örvénylés mélysége, Kan, a víz. A napkorong az egyetlen poláris vonal a víznek a jegyében, amely utóbbi kész arra, hogy a teremtő jegyévé változzék át. Ez a két sor foglalja magában, hogyan értelmezendő az örvénylés mélysége a valóságban, és hogyan fordítható meg a lefelé irányuló lüktetésnek a jegye.

A következő két verssor a nagy jármű küllőrúdjának a magatartásával foglakozik, a polaritás kiváltásának a felszállásával és az alámerülésével. A víz az örvénylés mélységének a jelképe, a szem pedig a szelídség szele (Szun). A szemek világossága bevilágít az örvénylés mélységének a házába, és kormányozza a magját a Nagy Világosságnak, vagyis az Öntudatnak. "Az égben (Kién) vándorolva, fogyasztjuk a befogadónak (Kun) az erejét" azt jelenti, ahogyan a tudatosság behatol az erőbe:, ahogyan az Ég a Földbe behatol, ami a tűz táplálásának az érdekében történik.

A két utolsó verssor végül a legmélyebb titokra mutat rá, amelyet tudnunk kell a kezdettől egészen a befejezésig. Ez a szívnek a megmosása és a gondolatoknak a megtisztítása - a fürdő. A szent tudomány a megállítani tudást tekinti a kezdetnek, és a legnagyobb jó melletti megmaradást a befejezésnek. A szent tudománynak már a kezdete túl van a poláris különbségeken, és ugyancsak túl van a poláris különbségeken a befejezése is.

Buddha úgy beszél a mulandóról, mint a tudatosság létrehozójáról, és ezt a megállapítást a vallása alaptételének tekinti. A mi tanunkban és a taoizmusban pedig az "üresség kieszközlése" kifejezésben benne van az egész arra irányuló munkának a fogalma, hogy az Örökkévaló Természet és az Örök Élet egyesíttessék és teljessé tétessék általa. Mind a három tan megegyezik abban az egy mondatban, hogy a tudatosság elixírjét kell megtalálni ahhoz, hogy a halálból az életbe lehessen eljutni. Miben áll a tudatosságnak ez az elixírje? Nem más az, mint: a mindig a szándéknélküliségben való tartózkodás. A fürdőnek ez a legmélyebb titka a tanunkban, így a szív üressé tevésének a munkájára korlátozódik. Ezzel eleget teszünk a nagy feladatnak. Amit itt egyetlen szóval elárultam, az évtizedekig tartó, megfeszített munkának a gyümölcse valójában.

Ha még mindig nem vagytok tisztában azzal, hogy egyetlen szakaszban hogyan lehet jelen egyidejűleg a három szakasz, akkor megvilágítom nektek az ürességre, a káprázatra és a középpontra irányuló háromféle buddhisztikus kontemplációnak a segítségével.

A háromféle kontempláció közül az első az ürességre irányul. Minden dolgot, bármi legyen is az, üresnek kell látnunk. Azután következik a káprázatra irányuló kontempláció. Annak ellenére, hogy tudjuk a dolgokról, hogy üresek csupán, mégis zavartalanul hagyjuk a dolgok káprázatát, és a káprázatként felismert káprázatban folytatjuk a magunk foglalatosságait. Ha pedig a káprázatokat zavartalanul meghagyjuk ugyan, ámde nem figyelünk a megnyilatkozásaikra: ez a középpontra irányuló kontempláció.

Valójában pedig azalatt, amíg az ürességre irányított kontemplációt végezzük, tudjuk azt is, hogy a világban lévő megszámlálhatatlanul sok dolognak a káprázata meg sem szüntethető, a megnyilatkozásaikat viszont nem méltatjuk figyelemre közben. Ily módon a háromféle kontempláció egybeesik. Végeredményben azonban a hangsúly az ürességnek a szemléletén van. Ezért, amikor az ürességre irányuló kontemplációt végezzük, az üresség teljességgel és valóban üres, ámde a káprázat is üres, és a középpont is üres ugyanakkor. Ha a káprázatra irányuló kontemplációt végezzük, nagy erőre van szükségünk hozzá: akkor a káprázat valóban káprázat, ámde az üresség is káprázat, és a középpont is káprázat ugyanakkor. A középpontra irányuló kontempláció folyamán is felmerülnek az ürességnek a káprázatképei, ámde az ürességet ilyenkor nem üresnek, hanem központinak látjuk. Szemléletünkben felmerülnek a káprázatok is, ámde ilyenkor a káprázatot sem igazi káprázatnak látjuk, hanem valójában központinak ismerjük fel. Ami pedig magát a középpontot illeti, arról nem is kell többet mondanunk.

 

 

Bibliográfia, linkek

Az aranyvirág titka, Egy ősi kínai yoga-könyv, Dr. Hetényi Ernő és Dr. Pressing Lajos ford., Budapest, Buddhista Misszió, 1987

Jung C.G. und Richard Wilhelm. «Das Geheimnis der goldenen Blüte: Ein chinesisches Lebensbuch». Mit einem europäischen Kommentar von Carl Gustav Jung, Aus d. Chines. übers. u. Erläuterungen von Richard Wilhelm, Zürich: Rascher, (1929) 1965

Mokusen Miyuki (Hrsg.): Die Erfahrung der Goldenen Blüte. Das klassische Werk über das Geheimnis der Goldenen Blüte - der Basistext taoistischer Meditation aus dem China des 12. Jahrhunderts. O. W. Barth Verlag, Bern, München, 1984

Lu Tung-pin: Secret of the Golden Flower tr. by Thomas Cleary, Harper, San Francisco, 1991

The Secret of the Golden Flower, translated by Walther Sell with Junyong Wang
http://thesecretofthegoldenflower.com/index.html

The Secret of the Golden Flower, translated by Stuart Alve Olson
http://sanctuaryofdao.org/category/secret-of-the-golden-flower/

Lü Dongbin: "Tai Yi Jin Hua Zong Zhi", The Tenet of the Golden Flower of Great Duality - A New English Translation by Akrishi
http://webspace.webring.com/people/da/akrishi/goflower/eng/index.htm

The Secret of the Golden Flower: A Manual for Taoist Inner Alchemy by Wang Chongyang, translated by Pei Yeing, Ancient Wisdom Publications, 2013, 108 p.

Wang was born with his birth name as "Zhongfu" in a wealthy family in 1113. He was educated in Chinese classics and martial arts. Wang intended to start a rebellion against the Jurchen-led Jin Dynasty, which ruled northern China then. According to tradition, in the summer of 1159 when he was 48, he met two Taoist immortals in a tavern, Zhongli Quan and Lü Dongbin. They trained him in secret forms of Taoism. He changed his name to "Zhe" and adopted the Taoist name "Chongyang". In 1160, Wang met one of the immortals again and was provided with a set of written instructions called "Ganshui Xianyuan Lu". Those written instructions included the names of two men who would later become his disciples (Ma Yu and Tan Chuduan). Wang built a tomb for himself near Mount Zhongnan and called it "Tomb of the Living Dead". He lived in it for three years. At the end of the three years, Wang filled the tomb with earth and built a hut on top of it and called it "Complete Perfection Hut". He spent the next four years in the hut studying Taoism and imparting his knowledge to others. During that time, he met Tan Chuduan, who became his disciple after he cured Tan from illness. Qiu Chuji and Tan traveled around the local towns and villages with Wang and founded five Taoist congregations. Wang's teachings were referred to the "Teachings of the Complete Perfection" (after the hut) and his branch of Taoism became known as the Quanzhen School. In 1167, Wang burnt down the hut and travelled east to Shandong, where he met Ma Yu and Ma's wife, Sun Bu'er. They became his disciples as well. He accepted a total of seven disciples who later became known as "Seven Masters of Quanzhen" or "Seven Elders of Quanzhen". They are also called the "Seven Immortals" or "Seven Perfected Beings".

http://www.alchemylab.com/golden_flower.htm

http://www.rexresearch.com/goldflwr/goldflwr.htm

Monica Esposito (Kyoto University): The Secret of the Golden Flower and the Establishment of the Longmen Tradition at Mt. Jin’gai during the Qing Dynasty
http://coe21.zinbun.kyoto-u.ac.jp/abstracts/is-religion-2004/EspositAbEn.pdf

The Secret of the Golden Flower (Jinhua zongzhi) is a famous alchemical text
which the Western world came to know through Richard Wilhelm’s 1929 translation.
It was published, together with Carl Jung’s commentary, under the title Das Geheimnis
der Goldenen Blüte: ein chinesisches Lebensbuch. The Chinese text used by Wilhelm is
Zhanran Huizhenzi’s edition, published between 1921 and 1927 and found,
as its preface explains, in Beijing's Liuli chang, the old street of books and
antiques dealers. In reality, many other versions of the Golden Flower text exist, all
traditionally attributed to the immortal Lü Dongbin. They date back to the
Qing dynasty (1644-1911) and belong to various Daoist lineages and traditions.
So far I discovered at least seven editions of this text, among them a rare one at the
Otani University Library in Kyoto. The text is a product of spirit-writing seances. Each
Daoist lineage and tradition which engaged in its compilation left its marks. Through
comparison of prefaces, notes, and the thirteen chapters of the Golden Flower in its
different editions, relevant variants as well as omissions become apparent. The
Longmen, an important Daoist tradition which during the Qing dynasty was
charged with transmitting public ordinations, used this text not only as basis for its
alchemical doctrine but also for establishing its spiritual power of transmitting
ordinations among its followers. In order to assert themselves as the holders of the
original version and by virtue of being the unique recipients of the true transmission,
the Longmen masters from Mount Jin’gai (Zhejiang) modified and edited the
Golden Flower according to their own criteria.
Through analysis of its various versions and study of the textual inconsistencies in the
Longmen’s claim to legitimacy, we can shed light on Qing Daoism and on the struggles
among the Daoist traditions which claimed to have the orthodox transmission of such
text.


 

 

Chinese Alchemy:
The Secret of the Golden Flower

[ T’ai I Chin Hua Tsung Chih ]

complete online text

Translated by Richard Wilhelm; Translated from German by Cary F. Baynes; Published by Kegan Paul, Trench and Trubner (1931); Routledge and Kegan Paul Ltd (1965); ISBN 0 7100 2095 (c); ISBN 0 7100 7485 9 (p)

 

1. Heavenly Consciousness (The Heart) ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

Master Lu-tsu said, That which exists through itself is called the Way (Tao). Tao has neither name nor shape. It is the one essence [Hsing], the one primal spirit. Essence and life cannot be seen. They are contained in the light of heaven. The light of heaven cannot be seen. It is contained in the two eyes. Today I will be your guide and will first reveal to you the secret of the Golden Flower of the great One, and starting from that, I will explain the rest in detail.

The great One is the term given to that which has nothing above it. The secret of the magic of life consists in using action in order to attain non-action. One must not wish to leap over everything and penetrate directly. The maxim handed down to us is to take in hand the work on human nature (hsing). In doing this is importance not to take any wrong path.

The Golden Flower is the light. What color is the light? One uses the Golden Flower as a symbol. It is the true energy of the translucent great one. The phrase "The lead of the water-region has but one taste" refers to it.

[ *** Heaven created water through the One (Hsing). That is the true energy of the Great One. If man attains this One he becomes alive; if he loses it he dies. But even if man lives in the energy (vital breath, prana) he does not see the energy (prana), just as fishes live in water but do not see the water. Man dies when he has no vital breath, just as fishes perish when deprived of water. Therefore the adepts have taught people to holdfast to the primal, and to guard the One; it is the circulation of the light and the maintaining of the center. If one guards this true energy, one can prolong the span of life, and can then apply the method of creating an immortal body by "melting and mixing". ]

The work on the circulation of the light depends entirely on the backward-flowing movement, so that the thoughts (the place of heavenly consciousness, the heavenly heart) are gathered together. The heavenly heart lies between sun and moon (the two eyes).

The Book of the Yellow Castle says: "In the square inch field of the square foot house, life can be regulated". The square foot house is the face. The square inch field in the face: what could that be other than the heavenly heart? In the middle of the square inch dwells the splendour. In the purple hall of the city of jade dwells the God of Utmost Emptiness and Life. The Confucians call it the center of emptiness; the Buddhist, the terrace of living; the Taoists, the ancestral land, or the yellow castle, or the dark pass, or the space of former heaven. The heavenly heart is like the dwelling place, the light is the master.

Therefore when the light circulates, the energies of the whole body appear before its throne, as, when a holy king has established the capital and has laid down the fundamental rules of order, all the states approach with tribute; or as, when the master is quiet and calm, men-servants and maids obey his orders of their own accord, and each does his work.

Therefore you have only to make the light circulate: that is the deepest and most wonderful secret. The light is easy to move, but difficult to fix. If it is made to circulate long enough, then it crystallizes itself; that is the natural spirit-body. This crystallized spirit is formed beyond the nine heavens. It is the condition of which it is said in the Book of the Seal of the Heart: "Silently thou fliest upward in the morning".

In carrying out this fundamental principle you need to seek for no other methods, but must only concentrate your thoughts on it. The book Leng Yen says: "By collecting the thoughts one can fly and will be born in heaven". Heaven is not the wide blue sky but the place where corporeality is begotten in the house of the Creative. If one keeps this up for a long time there develops quite naturally, in addition to the body, yet another spirit-body.

The Golden Flower is the Elixir of Life (Chin-tan, golden pill). All changes of spiritual consciousness depend upon the heart. There is a secret charm which, although it works very accurately, is yet so fluid that it needs extreme intelligence and clarity, and the most complete absorption and tranquility. People without this highest degree of intelligence and understanding do not find this highest degree of intelligence and understanding do not find the way to apply the charm; people without this utmost capacity for absorption and tranquility cannot keep fast hold of it.

[ *** This section explains the origin of the great Way (the Tao) of the world. The heavenly heart is the germ of the great Way. If you can be absolutely quiet then the heavenly heart will spontaneously manifest itself. When the feeling stirs and expresses itself in the normal flow, man is created as primal creature. This creature abides between conception and birth in true space; when the one note of individuation enters into the birth, human nature and life are divided in two. From this time on, if the utmost quietness is not achieved, human nature and life never see each other again.

Therefore it is said in The Plan of the Supreme Ultimate that the great One includes within itself true energy (prana), seed, spirit, animus and anima. If the thoughts are absolutely tranquil so that the heavenly heart can be seem, the spiritual intelligence reaches the origin unaided. This human nature lives indeed in true space, but the radiance of the light dwells in the two eyes. Therefore the Master teaches the circulation of the light so that the true human nature may be reached. The true human nature is the primal spirit. The primal spirit is precisely human nature and life, and if one accepts what is real in it, it is the primal energy. And the great Way is just this thing.

The Master is further concerned that people should not miss the way that leads from conscious action to unconscious non-action. Therefore he says, the magic of the Elixir of Life makes use of conscious action in order that unconscious non-action may be attained. Conscious action consists in setting the light in circulation by reflection in order to make manifest the release of heaven, If then the true seed is born, and the right method applied in order to melt and mix it, and in that way to create the Elixir of Life, then one goes through the pass. The embryo, which must be developed by the work of warming, nourishing, bathing, and washing, is formed. That passes over into the realm of unconscious non-action. A whole year of this fire-period is needed before the embryo is born, sheds the shells, and passes out of the ordinary world into the holy world.

This method is quite simple and easy. But there are so many transforming and changing conditions connected with it that it is said that not with one leap can a man suddenly get there. Whoever seeks eternal life must search for the place whence human nature and life originally sprang. ]

 

2. The Primal Spirit and the Conscious Spirit ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

Master Lu-tsu said, "In comparison with heaven and earth, man is like a mayfly. But compared to the great Way, heaven and earth, too, are like a bubble and a shadow. Only the primal spirit and the true nature overcome time and space".

The energy of the seed, like heaven and earth, is transitory, but the primal spirit is beyond the polar differences. Here is the place whence heaven and earth derive their being. When students understand how to grasp the primal spirit they overcome the polar opposites of light and darkness and tarry no longer in the three worlds. But only he who has envisioned human nature’s original face is able to do this.

When men are set free from the womb, the primal spirit dwells in the square inch (between the eyes), but the conscious spirit dwells below in the heart. This lower fleshly heart has the shape of a large peach: it is covered by the wings of the lungs, supported by the liver, and served by the bowels. This heart is dependent on the outside world. If a man does not eat for one day even, it feels extremely uncomfortable. If it hears something terrifying it throbs; if it hears something enraging it stops; if it is faced with death it becomes sad; if it sees something beautiful it is dazzled. But the heavenly heart in the head, when would it have moved in the least? Dost thou ask: Can the heavenly heart not move? Then I answer: How can the true thought in the square inch move! If it really moves, that is not good. For when ordinary men die, then it moves, but that is not good. It is best indeed if the light has already solidified into a spirit-body and its life-energy gradually penetrated the instincts and movements. But that is a secret which has not been revealed for thousands of years.

The lower heart moves like a strong, powerful commander who despises the heavenly rule because of his weakness, and has usurped the leadership in affairs of state. But when the primal castle can be fortified and defended, then it is as is a strong and wise ruler sat upon the throne. The eyes start the light circulating like two ministers at the right and left who support the ruler with all their might. When rule in the center is thus in order, all those rebellious heroes will present themselves with lances reversed ready to take orders.

The way to the Elixir of Life knows as supreme magic, seed-water, spirit-fire, and thought-earth: these three. What is seed-water? It is the true, one energy of former heaven (eros). Spirit fire is the light (logos). Thought-earth is the heavenly heart of the middle dwelling (intuition). Spirit-fire is used for the foundation. Ordinary men make their bodies through thoughts. The body is not only the seven foot-tall outer body. In the body is the anima. The anima adheres to consciousness, in order to affect it. Consciousness depends for its origin on the anima. The anima is yin (feminine), it is the substance of consciousness. As long as this consciousness is not interrupted, it continues to beget from generation to generation, and the changes of form of the anima and the transformations of substance are unceasing.

But, besides this, there is the animus in which the spirit shelters. The animus lives in the daytime in the eyes; at night it houses in the liver. When living in the eyes, it sees; when housed in the liver, it dreams. Dreams are the wanderings of the spirit through all nine heavens and all nine earths. But whoever is in a dark and withdrawn mood on waking, and chained to his bodily form, is fettered by the anima. Therefore the concentration of the animus is brought about by the circulation of the light, and in this way the spirit is maintained, the anima subjugated, and consciousness cut off. The method used by the ancients for escaping from the world consisted in melting out completely the slag of darkness in order to return to the purely creative. This is nothing more than a reduction of the anima and a completion of the animus. And the circulation of the light is the magical means of reducing the dark, and gaining mastery over the anima. Even if the work is not directed towards bringing back the Creative, but confines itself to the magical means of the circulation of the light, it is just the light that is the Creative. By means of its circulation, one returns to the Creative. If this method is followed, plenty of seed-water will be present of itself; the spirit fire will be ignited, and the thought-earth will solidify and crystallize. And thus the holy fruit matures. The scarabaeus rolls his ball and in the ball there develops life as the result of the undivided effort of his spiritual concentration. If now an embryo can grow in manure, and shed its shells, why then should not the dwelling place of our heavenly heart also be able to create a body if we concentrate the spirit upon it?

The one effective, true human nature (logos united with vitality), when it descends into the house of the Creative, divides into animus and anima. The animus is I the heavenly heart. It is of the nature of light; it is the power of lightness and purity. It is that which we have received from the great emptiness, that which is identical in form with the primordial beginning. The anima partakes of the nature of the dark. It is the energy of the heavy and the turbid; it is bound to the bodily fleshly heart. The animus loves life. The anima seeks death. All sensuous desires and impulses of anger are effects of the anima; itisthe conscious spirit which after death is nourished on blood, but which, during life, is in greatest distress. The dark returns to darkness and like things attract each other according to their kind. But the pupil understands how to distil the dark anima completely so that it transforms itself into pure light (yang).

[ *** In this part there is described the role played by the primal spirit and the conscious spirit in the making of the human body. The Master says, The life of man is like that of a mayfly: only the true human nature of the primal spirit can transcend the cycle of heaven and earth and the fate of the aeons. The true human nature proceeds from that which has no polarity [the ultimate] whereby it takes the true essence of heaven and earth into itself and becomes the conscious spirit. As primal spirit it receives its human nature from father and mother. This primal spirit is without consciousness and knowledge, but is able to regulate the formative processes of the body. The conscious spirit is very evident and very effective, and can adapt itself unceasingly. It is the ruler of the human heart. As long as it stays in the body it is the animus. After its departure from the body it becomes spirit. While the body is entering into existence, the primal spirit has not yet formed an embryo in which it could incorporate itself. Thus it crystallizes itself in the non-polarized free One.

At the time of birth the conscious spirit inhales the energy and thus becomes the dwelling of the new-born. It lives in the heart. From that on the heart is master, and the primal spirit loses its place while the conscious spirit has the power.

The primal spirit loves stillness, and the conscious spirit loves movement. In its movement it remains bound to feelings and desires. Day and night it wastes the primal seed till the energy of the primal spirit is entirely used up. Then the conscious spirit leaves the shell and goes away.

Whoever has done good in the main has spirit-energy that is pure and clear when death comes. It passes out by the upper openings of mouth and nose. The pure and light energy rises upward and floats up to heaven and becomes the fivefold present shadow-genius, or shadow-spirit. But if, during life, the primal spirit was used by the conscious spirit for avarice, folly, desire, and lust, and committed all sorts of sins, then in the moment of death the spirit-energy is turbid and confused, and the conscious spirit passes out together with the breath, through the lower openings of the door of the belly. For if the spirit-energy is turbid and unclean, it crystallizes downward, sinks sown to hell, and becomes a demon. Then not only does the primal spirit lose its nature, but the power and wisdom of true human nature is thereby lessened. Therefore the Master says, If it moves, that is not good.

If one wants to maintain the primal spirit one must, without fail, first subjugate the perceiving spirit. The way to subjugate it is through the circulation of the light. If one practices the circulation of the light, one must forget both body and heart. The heart must die, the spirit live. When the spirit lives, the breath will begin to circulate in a wonderful way. This is what the Master called the very best. Then the spirit must be allowed to dive down into the abdomen (solar plexus). The energy then has intercourse with spirit, and spirit unites with the energy and crystallizes itself. This is the method of starting the work.

In time, the primal spirit transforms itself in the dwelling of life into the true energy. At that time, the method of the turning of the millwheel must be applied, in order to distill it so that it becomes the Elixir of Life. That is the method of concentrated work.

When the Life Elixir pearl is finished, the holy embryo can be formed; then the work must be directed to the warning and nourishing of the spiritual embryo. That is the method of finishing.

When the energy-body of the child is fully formed, the work must be directed that the embryo is born and returns to emptiness. That is the method of ending the work.

From the most ancient times till today, this is not empty talk, but the sequence of the Great Way in the true method of producing an eternally living and immortal spirit and holy man.

But if the work is so far consummated, then everything belonging to the dark principle is wholly absorbed, and the body is born into pure light. When the conscious spirit has been transformed into the primal spirit, then only one can say that it has attained an infinite capacity for transformations and, departing from the cycle of births, has been brought to the sixfold present, golden genius. If this method of ennobling is not applied, how will the way of being born and dying be escaped? ]

 

3. Circulation of the Light and Protection of the Center ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

Master Lu-tsu said, since when has the expression "circulation of the ligh" been revealed? It was revealed by the "True Men of the Beginning of Form" (Kuan Yin-hsi). When the light is made to move in a circle, all the energies of heaven and earth, of the light and the dark, are crystallized. That is what is termed seed-like thinking, or purification of the energy, or purification of the idea. When one begins to apply this magic it is as if, in the middle of being, there were non-being. When in the course of time the work is completed, and beyond the body there is a body, it is as if, in the middle of non-being, there were being. Only after concentrated work of a hundred days will the light be genuine, then only will it become spirit-fire. After a hundred days there develops by itself in the midst of the light a point of the true light-pole (yang). Then suddenly there develops the seed pearl. It is as if man and woman embraced and a conception took place. Then one must be quite still and wait. The circulation of the light is the epoch of fire.

In the midst of primal transformation, the radiance of the light (yang-kuang), is the determining thing. In the physical world it is the sun; in man, the eye. The radiation and dissipation of spiritual consciousness is chiefly brought about by this energy when it is directed outward (flows downward). Therefore the Way of the Golden Glower depends wholly on the backward-flowing method.

[ *** Man’s heat stands under the fire trigram, Li. The flames of the fire press upward. When both eyes are looking at things of the world it is with vision directed outward. Now if one closes the eyes and, reversing the glance, directs it inward and looks at the room of the ancestors, that is the backward-flowing method. The energy of the kidneys is under the water sign. When the desires are stirred, it runs downward, is directed outward, and creates children. If, in the moment of release, it is not allowed to flow outward, but is led back by the energy of thought so that it penetrates the crucible of the Creative, and refreshes heart and body and nourishes them, that also is the backward-flowing method. Therefore it is said, The Way of the Elixir of Life depends entirely on the backward-flowing method. ]

The circulation of the light is not only a circulation of the seed-blossom of the individual body, but it is even a circulation of the true, creative, formative energies. It is not a momentary fantasy, but the exhaustion of the cycle (soul-migration) of all the aeons. Therefore the duration of a breath means a year according to human reckoning and a hundred years measured by the long night of the nine paths (of reincarnation).

After a man has the one sound of individuation (ho) behind him, he will be born outward according to the circumstances, and until his old age he will never look backward. The energy of the light exhausts itself and trickles away. That brings the ninefold darkness (of reincarnations) into the world. In the book Leng Yen it is said: "By concentrating the thoughts, one can fly; by concentrating the desires, one falls". When a pupil takes little care of his thoughts and much care of his desires, he gets into the path of submersion. Only through contemplation and quietness does true intuition arise: for that the backward-flowing method is necessary.

In the Book of the Secret Correspondences it is said: "Release is in the eye". In the Simple Questions of the Yellow Ruler it is said: "The seed-blossoms of the human body must be concentrated upward in the empty space". This refers to it. Immortality is contained in this sentence and also the overcoming of the world is contained in it. This is the common goal of all religions.

The light is not in the body alone, nor is it only outside the body. Mountains and rivers and the great earth are lit by sun and moon; all that is this light. Therefore it is not only within the body. Understanding and clarity, perception and enlightenment, and all movements (of the spirit) are likewise this light; therefore it is not just something outside the body. The light-flower of heaven and earth fills all the thousand spaces. But also the light-flower of the individual body passes through heaven and covers the earth. Therefore, as soon as the light is circulating, heaven and earth, mountains and rivers, are all circulating with it at the same time. To concentrate the seed-flower of the human body above the eyes, that is the great key of the human body. Children, take heed! If for a day you do not practice meditation, this light streams out, who knows whither? If you only meditate for a quarter of an hour, by it you can do away with a thousand births. All methods end in quietness. This marvelous magic cannot be fathomed.

But when the practice is started, one must press on from the obvious to the profound, from the coarse to the fine. Everything depends on there being no interruption. The beginning and the end of the practice must be one. In between there are cooler and warmer moments, that goes without saying. But the goal must be to reach the vastness of heaven and the depths of the sea, so that all methods seem quite easy and taken for granted. Only then have we mastered it.

All holy men have bequeathed this tone another: nothing is possible without contemplation (fang-chao, reflection). When Confucius says: "Perceiving brings one to the goal"; or when the Buddha calls it: "The vision of the heart"; or Lao-tse says: "Inner vision", it is all the same.

Anyone can talk about reflection, but he cannot master it if he does not know what the word means. What has to be reversed by reflection is the self-conscious heart, which has to direct itself towards that point where the formative spirit is not yet manifest. Within our six-foot body we must strive for the form which existed before the laying down of heaven and earth. If today people sit and meditate only one or two hours, looking only at their own egos, and call this reflection, how can anything come of it?

The two founders of Buddhism and Taoism have taught that one should look at the tip of one’s nose. But they did not mean that one should fasten one’s thoughts to the tip of the nose. Neither did they mean that, while the eyes were looking at the tip of the nose, the thoughts should be concentrated on the yellow middle. Wherever the eye looks, the heart is directed also. How can it be directed at the same time upward (yellow middle), and downward (tip of the nose), or alternatively, so that it is now up, now down? All that means confusing the finger which points to the moon with the moon itself.

What then is really meant by this? The expression "tip of the nose" is very cleverly chosen. The nose must serve the eyes as a guideline. If one is not guided by the nose, either one opens wide the eyes and looks into the distance, so that the nose is not seen, or the lids shut too much, so that the eyes close, and again the nose is not seen. But when the eyes are opened too wide, one makes the mistake of directing them outward, whereby one is easily distracted. If they are closed too much, one makes the mistake of letting them turn inward, whereby one easily sinks into a dreamy reverie. Only when the eyelids are lowered properly halfway is the tip of the nose seen in just the right way. Therefore it is taken as a guideline. The main thing is to lower the eyelids in the right way, and then to allow the light to streaming of itself; without effort, wanting the light to stream in concentratedly. Looking at the tip of the nose serves only as the beginning of the inner concentration, so that the eyes are brought into the right direction for looking, and then are held to the guideline: after that, one can let it be. That is the way a mason hangs up a plumb-line. As soon as he has hung it up, he guides his work by it without continually bothering himself to look at the plumb-line.

Fixating contemplation is a Buddhist method which has not by any means been handed down as a secret.

One looks with both eyes at the tip of the nose, sits upright and in a comfortable position, and holds the heart to the center in the midst of conditions. In Taoism it is called the yellow middle, in Buddhism the center of the midst of conditions. The two are the same. It is not necessarily mean the middle of the head. It is only a matter of fixing one’s thinking on the point which lies exactly between two eyes. Then all is well. The light is something extremely mobile. When one fixes the thought on the mid-point between the two eyes, the light streams in of its own accord. It is not necessary to direct the attention especially to the middle castle. In these few words the most important thing is contained.

"The center in the midst of conditions" is a very subtle expression. The center is omnipresent; everything is contained in it; it is connected with the release of the whole process of creation. The condition is the portal. The condition, that is, the fulfillment of this condition, makes the beginning, but it does not bring about the rest with inevitable necessity. The meaning of these two words is very fluid and subtle.

Fixating contemplation is indispensable; it ensures the making fast of the enlightenment. Only one must not stay sitting rigidly if worldly thoughts come up, but one must examine where the thought is, where it began, and where it fades out. Nothing is gained by pushing reflection further. One must be content to see the thought arose, and not seek beyond the point of origin; for to find the heart (consciousness, to get behind consciousness with consciousness), that cannot be done. Together we want to bring the states of the heart to rest; that is true contemplation. What contradicts it is false contemplation. That leads to no goal. When the flight of the thoughts keeps extending further, one should stop and begin contemplating. Let one contemplate and then start fixating again. That is the double method of making fast the enlightenment. It means the circulation of the light. The circulation is fixation. The light is contemplation. Fixation without contemplation is circulation without light. Contemplation without fixation is light without circulation! Take note of that!

[ *** The general meaning of this section is that protection of the center is important for the circulation of the light. The last section dealt with the theme that the human body is a very valuable possession when the primal spirit is master. But when it is used by the conscious spirit, the latter brings it about that, day and night, the primal spirit is scattered and wasted. When it is completely worn out, the body dies. Now the method is described whereby the conscious spirit can be subjected and the primal spirit protected; that is impossible if one does not begin by making the light circulate. It is like this: if a splendid is to be erected, a fine foundation must first be built. When the foundation is firm, then only can the work proceed and the base of the walls be deeply and solidly grounded, and the pillars and walls built up. If a foundation is not laid in this way, how can the house be completed? The method of cultivating life is exactly like that. The circulation of the light is to be compared with the foundation of the building. When the foundation stands firm, how quickly it can be built upon! To protect the yellow middle with the fire of the spirit, that is the work of building. Therefore the Master makes especially clear the method by which one enters into the cultivation of life, and bids people look with both eyes at the tip of the nose, to lower the lids, to look within, sit quietly with upright body, and fix the heart on the center in the midst of conditions.

Keeping the thoughts on the space between the two eyes allows the light to penetrate. Thereupon, the spirit crystallizes and enters the center in the midst of conditions. The center in the midst of conditions is the lower Elixir-field, the place of energy (solar plexus).

The Master hinted at this secretly when he said at the beginning of practice one must sit in a quiet room, the body like dry wood, the heart like cool ashes. Let the lids of both eyes be lowered; then look within and purify the heart, wash the thoughts, stop pleasures, and conserve the seed. Sit down daily to meditate with legs crossed. Let the light in the eyes be stopped; let the hearing power of the ear be crystallized and the tasting power of the tongue diminished; that is, the tongue shall be laid to the roof of the mouth; let the breathing through the nose be made rhythmical and the thoughts fixed on the dark door. If the breathing is not first made rhythmical it is to be feared that there will be difficulty in breathing, because of stoppage. When one closes the eyes, then one should take as a measure the point on the bridge of the nose which lies not quite half an inch below the intersection point of the line of vision, where there is a little bump on the nose. Then one begins to collect one’s thought; the ears make the breathing rhythmical; body and heart are comfortable and harmonious. The light of the eyes must shine quietly, and, for a long time, neither sleepiness nor distraction must set in. The eyes do not look forward; they lower their lids and light up what is within. It shines on this place. The mouth does not speak nor laugh. One closes the lips and breathes inwardly. Breathing is at this place. The nose smells no odors. Smelling is at this place. The ear does not hear things outside. Hearing is at this place. The whole heart watches over what is within. Its’ watching is at this place. The thoughts do not stray outward; true thoughts have duration in themselves. If the thoughts endure, the seed is enduring; if the seed endures, the energy endures; if the energy endures, then the spirit will endure. The spirit is thought; thought is the heart; the heart is the fire; the fire is the Elixir. When one looks at what is within in this way, the wonders of the opening and shutting of the gates of heaven will be inexhaustible. But the deeper secrets of the gates of heaven will be inexhaustible. But the deeper secrets cannot be effected without making the breathing rhythmical.

If the pupil begins and cannot hold his thoughts to the place between the two eyes; if he closes the eyes, but the energy o the heart does not enable him to view the space of energy, the cause is most probably that the breathing is too loud and hasty, and other evils arise from this, because body and heart are kept busy trying to suppress forcibly the uprush of energy and quick breath.

If the thoughts are held only to the two eyes, but the spirit is not crystallized in the solar plexus (the center in the midst of conditions), it is as if one had mounted to the hall but had not yet entered the inner chamber. Then the spirit-fire will not develop, the energy remains cold, and the true fruit will hardly manifest itself.

Therefore the Master harbors the fear lest, in their efforts, men only fix their thoughts on the pace on the nose, but fail to think of fixing their ideas on the space of energy; that is why he used the comparison of the mason with the plumb-line. The mason uses the plumb-line only in order to see if his wall is perpendicular or slanting, and for this the string serves as a guide-line. When he has determined the direction, he can begin the work. But then he works on the wall, not on the plumb-line. That is clear. From this it is seen that fixing the thoughts between the eyes means only what the plumb-line does to the mason. The Master refers again and again to this because he fears his meaning might not be understood. And even if the pupils have grasped the way of doing the thing, he fears they might interrupt their work, and so he says several times: "Only after a hundred days of consistent work, only then is the light genuine; only then can one begin work with the spirit-fire". If one proceeds in a collected fashion, after a hundred days there develops spontaneously in the light a point of the genuine creative light (yang). The pupils must examine that with sincere hearts. ]

 

4. Circulation of the Light and Making the Breathing Rhythmical ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

Master Lu-tsu said, The decision must be carried out with a collected heart, and not seeking success; success will come of itself. In the first period of release there are chiefly two mistakes: indolence and distraction. But that can be remedied; the heart must not enter into the breathing too completely. Breathing comes from the heart. What comes out of the heart is breath. As soon as the heart stirs, there develops breath-energy. Breath-energy is originally transformed activity of the heart. When our ideas go very fast they imperceptibly pass into fantasies which are always accompanied by the drawing of a breath, because this inner and outer breathing hands together like tone and echo. Daily we draw innumerable breaths and have an equal number of fantasies. And thus the clarity of the spirit ebbs away as wood dries out and ashes die.

So, then, should a man have no imagining in his mind? One cannot be without imaginings. Should one not breathe? One cannot do without breathing. The best way is to make a medicine of the illness. Since heart and breath are mutually dependent, the circulation of the light must be united with the rhythm of breathing. For this, light of the ear is above all necessary. There is a light of the eye and a light of the ear. The light of the eye is the united light of the sun and moon outside. The light of the ear is the united seed of sun and moon within. The seed is thus the light in crystallized form. Both have the same origin and are different only in name. Therefore, understanding (ear) and clarity (eye) are one and the same effective light.

In sitting down, after lowering the lids, one uses the eyes to establish a plumb-line and then shifts the light downward. But if the transposition downward is not successful, then the heart is directed towards listening to the breathing. One should not be able to hear with the ear the outgoing and intaking of the breath. What one hears is that it has no tone. As soon as it has tone, the breathing is rough and superficial, and does not penetrate into the open. Then the heart must be made quite light and insignificant. The more it is released, the less it becomes; the less it is, the quieter. All at once it becomes so quiet that it stops. Then the true breathing is manifested and the form of the heart comes to consciousness. If the heart is light, the breathing is light, for every movement of the heart affects breath-energy. If breathing is light, the heart is light, for every movement of breath-energy affects the heart. In order to steady the heart, one begins by taking care of the breath-energy. The heart cannot be influenced directly. Therefore the breath-energy is sued as a handle, and this is what is called maintenance of the concentrated breath-energy.

Children, do you not understand the nature of movement? Movement can be produced by outside means. It is only another name for mastery. One can make the heart move merely by running. Should one not also be able to bring it to rest by concentrated quietness? The great holy ones who knew how the heart and breath-energy mutually influence one another have thought out an easier procedure in order to help posterity.

In the Book of the Elixir it is said: "The hen can hatch her eggs because her heart is always listening". That is an important magic spell. The hen can hatch the eggs because of the energy of heat. But the energy of the heat can only warm the shells; it cannot penetrate into the interior. Therefore she conducts this energy inward with her heart. This she does with her hearing. In this way she concentrates her whole heart. When the heart penetrates, the energy penetrates, and the chick receives the energy of the heat and begins to live. Therefore a hen, even when at times she leaves her eggs, always has the attitude of listening with bent ear. Thus the concentration of the spirit is not interrupted. Because the concentration of the spirit is not interrupted. But the concentration of the spirit suffers no interruption, neither does the energy of heat suffer interruption day or night, and the spirit awakens to life. The awakening of the spirit is accomplished because the heart has first died. When a man can let his heart die, then the primal spirit wakes to life. To kill the heart does not mean to let it dry and wither away, but it means that it has become undivided and gathered into one.

The Buddha said: "When you fix your heart on one point, then nothing is impossible for you". The heart easily runs away, so it is necessary to concentrate it by means of breath-energy. Breath-energy easily becomes rough, therefore it has to be refined by the heart. When that is done, can it then happen that it is not fixed?

The two mistakes of indolence and distraction must be combated by quiet work that is carried on daily without interruption; then success will certainly be achieved. If one is not seated in meditation, one will often be distracted without noticing it. To become conscious of the distraction is the mechanism by which to do away with distraction. Indolence of which a man is conscious, and indolence of which he is unconscious, are a thousand miles apart. Unconscious indolence is real indolence; conscious indolence is not complete indolence, because there is still some clarity in it. Distraction comes from letting the mind wander about; indolence comes from letting the mind wander about; indolence comes from the mind’s not yet being pure. Distraction is much easier to correct than indolence. It is as in sickness: if one feels pains and irritations, one can help them with remedies, but indolence is like a disease that is attended by lack of realization. Distraction can be counteracted, confusion can be straightened out, but indolence and lethargy are heavy and dark. Distraction and confusion at least have a place, but in indolence and lethargy the anima alone is active. In distraction the animus is still present, but in indolence pure darkness rules. If one becomes sleepy during meditation, that is an effect of indolence. Only breathing serves to overcome indolence. Although the breath that flows in and out through the nose is not the true breath, the flowing in and out of the true breath takes place in connection with it.

While sitting, one must therefore always keep the heart quiet and the energy concentrated. How can the heart be made quiet? By the breath. Only the heart must be conscious of the flowing in and out of the breath; it must not be heard with the ears. If it is not heard, then the breathing is light; if light, it is pure. If it can be heard, then the breath-energy is rough; if rough, then it is troubled; if it is troubled, then indolence and lethargy develop and one wants to sleep. That is self-evident.

How to use the heart correctly during breathing must be understood. It is a use without use. One should only let the light fall quite gently on the hearing. This sentence contains a secret meaning. What does it mean to let the light fall? It is the spontaneous radiation of the light of the eyes. The eye looks inward only and not outward. To sense brightness without looking outward means to look inward. To sense brightness without looking outward means to look inward; it has nothing to do with an actual looking within. What does hearing mean? It is the spontaneous hearing of the light of the ear. The ear listens inwardly only and does not listen to what is outside. To sense brightness without listening to what is outside is to listen inwardly; it has nothing to do with actually listening to what is within. In this sort of hearing, one hears only that there is no sound; in this kind of seeing, one sees only that no shape is there. If the eye is not looking outward and the ear is not hearkening outward, they close themselves and are inclined to sink inward. Only when one looks and hearkens inward does the organ not go outward nor sink inward. In this way indolence and lethargy are done away with. That is the union of the seed and the light of the sun and moon.

If, as a result of indolence, one becomes sleepy, one should stand up and walk about. When the mind has become clear one should sit down again. If there is time in the morning, one may sit during the burning of an incense stick; that is the best. In the afternoon, human affairs interfere and one can therefore easily fall into indolence. It is not necessary, however, to have an incense stick. But one must lay aside all entanglements and sit quite still for a time. In the course of time there will be success without one’s becoming indolent and falling asleep.

[ *** The chief thought of this section is that the most important for achieving the circulation of the light is rhythmical breathing. The further the work advances, the deeper becomes the teaching. During the circulation of the light, the pupil must coordinate heart and breathing in order to avoid the annoyance of indolence and distraction. The Master fears that when beginners have once sat and lowered their lids, confused fantasies may arise, because of which, the heart will begin to beat so that it is difficult to guide. Therefore he teaches the practice of counting the breath and fixing the thoughts of the heart in order to prevent the energy of the spirit from flowing outward.

Because breath comes out of the heart, unrhythmical breathing comes from the heart’s unrest. Therefore one must breathe in and out quite softly so that it remains inaudible to the ear, and only the heart quietly counts the breaths. When the heart forgets the number of breaths, that is a sign that the heart has gone off into the outer world. Then one must hold the heart steadfast. If the ear does not listen attentively, or the eyes do not look at the bridge of the nose, it often happens that the heart runs off outside, or that sleep comes. That is a sign that the condition is going over into confusion and lethargy, and the seed-spirit must be brought into order again. If, in lowering the lids and taking direction from the nose, the mouth is not tightly closed and the teeth are not clenched firmly together, it can also easily happen that the heart hastens outwards; then one must close the mouth quickly and clench the teeth. The five senses order themselves according to the heart, and the spirit must have recourse to breath-energy so that heart and breath are harmonized. In this way there is need at most of daily work of a few quarter-hours for heart and breathing to come of themselves into the right sort of collaboration and harmony. Then one need no longer count and breathing becomes rhythmical of its own accord. When the breathing is rhythmical the mistakes of indolence and distraction disappear in time of their own accord. ]

 

5. Mistakes During the Circulation of the Light ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

Master Lu-tsu said, Your work will gradually become concentrated and mature, but before you reach the condition in which you sit like a withered tree before a cliff, there are still many possibilities of error which I would like to bring to your special attention. These conditions are recognized only when they have been personally experienced. I shall enumerate them here. Mt school differs from the Buddhist yoga school (Chan-tsung) in that it has confirmatory signs for each step of the way. First I would like to speak of the mistakes and then of the confirmatory signs.

When one begins to carry out one’s decision, care must be taken so that everything can proceed in a comfortable, relaxed manner. Too much must not be demanded of the heart. One must be careful that, quite automatically, heart and energy are coordinated. Only then can a state of quietness be attained. During this quiet state the right conditions and the right space must be provided. One must not sit down [to meditate] in the midst of frivolous. That is to say, the mind must be free of vain preoccupations. All entanglements must be put aside; one must be detached and independent. Nor must the thoughts be concentrated upon the right procedure. This danger arises if too much trouble is taken. I do not mean that no trouble is to be taken, but the correct way lies in keeping equal distance between being and not being. If one can attain purposelessness through purpose, then the thing has been grasped.. Now one can let oneself go, detached and without confusion, in an independent way.

Furthermore, one must not fall victim to the ensnaring world. The ensnaring world is where the five kinds of dark demons disport themselves. This is the case, for example, when, after fixation, one has chiefly thoughts of dry wood and dead ashes, and few thoughts of the bright spring on the great earth. In this way one sinks into the world of the dark. The energy is cold there, breathing is rough, and many images of coldness and decay present themselves. If one tarries there long one enters the world of plants and stones.

Nor must a man be led astray by the ten thousand ensnarements. This happens if, after the quiet state has begun, one after another all sorts of ties suddenly appear. One wants to break through them and cannot; one follows them, and feels as if relieved by this. This means the master has become the servant. If a man tarries in this stage long he enters world of illusory desires.

At best, one finds oneself in heaven, at the worst, among the fox-sprits. Such a fox-spirit, it is true, may be able to roam in the famous mountains enjoying the wind and the moon, the flowers and fruits, and taking his pleasure in coral trees and jeweled grass. But after having done this for three to five hundred years, or at the most for a couple of thousand years, his reward is over and he is born again into the world of turmoil

All of these are wrong paths. When a man knows the wrong paths, he can then inquire into the confirmatory signs.

[ *** The purpose of this section is to call attention to the wrong paths while meditating so that one enters the space of energy instead of that cave of fantasy. The latter is the world of demons. This, for example, is the case if one sits down to meditate and sees flames of light or bright colors appear, or if one sees Bodhisattvas and gods approach, or any other similar phantasms. Or, if one is not successful in uniting energy and breathing, if the water of the kidneys cannot rise, but presses downward, the primal energy becoming cold and breathing rough: then the gentle light-energies of the great earth are too few, and one lands in the gentle light-energies of the great earth are too few, and one lands in the empty fantasy-world. Or, when one has sat a long time, and ideas rise up in crowds and one tries to stop them, but cannot; one submits to being driven by them and feels easier: when this happens, one must get up and walk around a little until the heart and energy are again in unison; only then can one return to meditation. In meditating, a man must have a sort of conscious intuition, so that he feels energy and breathing unite in the field of the Elixir; he must feel that a warm release belonging to the true light is beginning to stir dimly. Then he has found the right space. When this right space has been found, one is freed from the danger of getting into the world of illusory desire or dark demons. ]

 

6. Confirmatory Experiences During the Circulation of the Light ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

Master Lu-tsu said, There are many kinds of confirmatory experiences. One must not content oneself with small demands but must rise to the thought that all living creatures have to be redeemed. One must not be trivial and irresponsible in heart, but must strive to make deeds prove one’s words.

If, when there is quiet, the spirit has continuously and uninterruptedly a sense of great joy as if intoxicated or freshly bathed, it is a sign that the light-principle is harmonious in the whole body; then the Golden Flower begins to bud. When, furthermore, all openings are quiet, and the silver moon stands in the middle of heaven, and one has the feeling that this great earth is a world of light and brightness, that is a sign that the body of the heart opens itself to clarity. It is a sign that the Golden Flower is opening.

Furthermore, the whole body feels strong and firm so that it fears neither storm not frost. Things by which other men are displeased, when I meet them, cannot becloud the brightness of the seed of the spirit. Yellow gold fills the house; the steps are of white jade. Rotten and stinking things on earth that come in contact with one breath of the true energy will immediately live again. Red blood becomes milk. The fragile body of the flesh is sheer gold and diamonds. That is a sign that the Golden Flower is crystallized.

The Book of Successful Contemplation (Ying-kuan-ching) says: "The sun sinks in the great water and magic pictures of trees in rows arise". The setting of the sun means that in chaos (in the world before phenomena, that is before the intelligible world) the foundation is laid: that is the non-polarized condition [ultimateless](wu-chi). Highest good is like water, pure and spotless. It is the ruler of the great polarity, the god who appears in the trigram of shock, Chen. Chen is also symbolized by wood, and soothe image of trees in rows appears. A sevenfold row of trees means the light of the seven body-openings (or heart-openings). The northwest is the direction of the Creative. When it moves on one place further, the Abysmal is there. The sun which sinks on one place further, the Abysmal is there. The sun which sinks into the great water is the image for the Creative and the Abysmal. The Abysmal is the direction of midnight (mouse, tzu, north). At the winter solstice, thunder (Chen) is in the middle of the earth quite hidden and covered up. Only when the trigram Chen is reached does the light-pole appear over the earth again. That is the image represented by the rows of trees. The rest can be correspondingly inferred.

The second part means the building of the foundation on this. The great world is like ice, a glassy jewel-world. The brilliancy of the light gradually crystallizes. Hence a great terrace arises and upon it, in the course o time, the Buddha appears. When the gold being appears who should it be but the Buddha? For the Buddha is the golden holy man of the great enlightenment. This is a great confirmatory experience.

Now there are three confirmatory experiences which can be tested. The first is that, when one has entered the state of meditation, the gods are in the valley. Men are heard talking as though at a distance of several hundred paces, each one quite clear. But the sounds are all like an echo in a valley. One can always hear them, but never oneself. This is called the presence of the gods in the valley.

At times the following can be experiences: as soon as one is quiet, the light of the eyes begins to blaze up, so that everything before one becomes quite bright as if one were in a cloud. If one opens one’s eyes and seeks the body, it is not to be found any more. This is called: "In the empty chamber it grows light". Inside and outside, everything is equally light. That is a very favorable sign.

Or, when one sits in meditation, the fleshly body becomes quite shining like silk or jade. It seems difficult to remain sitting; one feels as if drawn upward. This is called: "The spirit returns and touches heaven". In time, one can experience it in such a way that one really floats upward.

And now, it is already possible to have all three of these experiences. But not everything can be expressed. Different things appear to each person according to his dispositions. If one experiences these things, it is a sign of good aptitude. With these things it is just as it is when one drinks water. One can tell for oneself whether the water is warm or cold. In the same way a man must convince himself about these experiences, then only are they real.

 

7. The Living Manner of the Circulation of the Light ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

Master Lu-tsu said, When there is a gradual success in producing the circulation of the light, a man must not give up his ordinary occupation in doing it. The ancients said, When occupations come to us, we must accept them; when things come to us, we must understand them from the ground up. If the occupations are properly handled by correct thoughts, the light is not scattered by outside things, but circulates according to its own law. Even the still invisible circulation of the light get started this way; how much more, then, is it the case with the true circulation of the light which has already manifested itself clearly.

When in ordinary life one has the ability always to react to things by reflexes only, without any admixture of a thought of others or of oneself, that is a circulation of the light arising out of circumstances. This is the first secret.

If, early in the morning, one can rid oneself of all entanglements and meditate from one to two double hours, and then can orientate oneself all activities and outside things in a purely objective, reflex way, and if this can be continued without any interruption, then after two or three months all the perfected ones come from heaven and approve such behavior.

[ *** The receding section deals with the blissful fields that are entered when one goes forward in the work. The aim of this section is to show the pupils how they must shape their work more subtly day by day so that they may hope for an early attainment of the Elixir of Life. How does it happen that the master just at this point speaks to the fact that a man ought not to give up his ordinary way of life? It might be thought from this that the Master wanted to prevent the pupil from attaining the Elixir of Life quickly. He who knows replies to this, Not at all! The Master is concerned lest the pupil may not have fulfilled his karma, therefore he speaks in this way. Now if the work has already led into the blissful fields, the heart is like an expanse of water. When things come, it mirrors things; when things go, spirit and energy spontaneously unite again and do not allow themselves to be carried away by externals. That is what the Master means when he says that every entanglement in thought of other people and oneself must be completely given up. When the pupil succeeds in concentrating with true thoughts always on the space of energy, he does not have to start the light rotating, and the light rotates by itself. But when the light rotates, the Elixir is made spontaneously, and the performance of worldly tasks at the same time is not a hindrance. It is different at the beginning of the practice of meditation when spirit and energy are still scattered and confused. If worldly affairs cannot then be kept at a distance and a quiet place be found where one can concentrate with all one’s energy, and thus avoid all disturbances from ordinary occupations, then one is perhaps industrious in the morning and certainly indolent in the evening. How long would it take till a man attained to the real secrets in this way? Therefore it is said, When on begins to apply oneself to the work, one should put aside household affairs. And, if that is not wholly possible, someone ought to be engaged to look after them so that one can take pains with complete attention. But when the work is so far advanced that secret confirmations are experienced, it does not matter if, at the same time, one’s ordinary affairs are put in order, so that one can fulfill one’s karma. This means the living manner of the circulation of the light. Long ago, the True Man of the Purple Polar Light (Tzu-yang chen-jen, or Chang Po-tuan) said: "If one cultivates one’s action while mingling with the world and is still in harmony with the light, then the round is round and the angular has angles; then he lives among men, mysterious yet visible, different and yet the same, and none can compass it; then no one notices our secret actions". The living manner of the circulation of the light has jus this meaning: to live mingling with the world and yet in harmony with the light. ]

 

8. A Magic Spell for the Far Journey ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

Master Lu-tsu said, Yu Ch’ing has left behind him a magic spell for the far journey:

Four words crystallize the spirit in the space of energy.
In the sixth month white snow is suddenly seen to fly.
At the third watch the sun’s disk sends out blinding rays.
In the water blows the wind of the Gentle.
Wandering in heaven, one eats the spirit-energy of the Receptive.
And the still deeper secret of the secret:
The land that is nowhere, that is the true home...

These verses are full of mystery. The meaning is: The most important things in the great Tao are the words: action through non-action. Non-action prevents a man from becoming entangled in form and image (materiality). Action in non-action prevents a man from sinking into numbing emptiness and dead nothingness. The effect depends entirely on the central One; the releasing of the effect is in the two eyes. The two eyes are like the pole of the Great Wain which turns the whole of creation; they cause the poles of light and darkness to circulate. The Elixir depends from beginning to end on one thing: the metal in the midst of the water, that is, the lead in the water-region. Heretofore we have spoken of the circulation of the light, indicating thereby the initial release which works from without upon what lies within. This is to aid one in obtaining the Master. If is for pupils in the beginning stages. They go through the two lower transitions in order to gain the upper one. After the sequence of events is clear and the nature of the release is known, heaven no longer withholds the Way, but reveals the ultimate truth. Disciples, keep it secret and redouble your effort!

The circulation of the light is the inclusive term. The further the work advances, the more does the Golden Flower bloom. But there is a still more marvelous kind of circulation. Till now we have worked from the outside on what is within; now we stay in the center and rule what is external. Hitherto it was a service in aid of the Master; now it is a dissemination of the commands of the Master. The whole relationship is now reversed. If one wants to penetrate the more subtle regions by this method, one must first see to it that body and heart are completely controlled, that one is quite free and at peace, letting go of all entanglements, untroubled by the slightest excitement, and with the heavenly heart exactly in the middle. Then let one lower the lids of the two eyes as if one received a holy edict, a summons to come before the minister. Who would dare disobey? Then with both eyes one illumines the house of the Abysmal (water, K’an). Wherever the Golden Flower goes, the true light of polarity comes forth to meet it. The Clinging (brightness, Li) is bright outside and dark within; this is the body of the Creative. The one dark [line] enters and becomes master. The result is that the heart (consciousness) develops in dependence on things, is directed outward, and is tossed about on the stream. When the rotating light shines towards what is within, it does not develop in dependence on things, the energy of the dark is fixed, and the Golden Flower shines concentratedly. This is then the collected light of polarity. Related things attract each other. Thus the polarized light-line of the Abysmal presses upward. It is not only the light in the abyss, but it is creative light which meets creative light. As soon as these two substances meet each other, they unite inseparably, and there develops an unceasing life; it comes and goes, rises and falls of itself, in the house of the primal energy. One is aware of effulgence and infinity. The whole body feels light and would like to fly. This is the state of which it is said: Clouds fill the thousand mountains. Gradually it goes to and fro quite softly; it rises and falls imperceptibly. The pulse stands still and breathing stops. This is the moment of true creative union, the state of which it is said: The moon gathers up the ten thousand waters. In the midst of this darkness, the heavenly heart suddenly begins a movement. This is the return of the one light, the time when the child comes to life.

However, the details of this must be carefully explained. When a person looks at something, listens to something, eyes and ears move and follow the things until they have passed. These movements are all underlings, and when the heavenly ruler follows them in their task it means: to live together with demons.

If now, during every movement of rest, a person lives together with people and not with demons, then the heavenly ruler is the true man. When he moves, and we move with him, then the movement is the root of heaven. When he is quiet, and we are quiet with him, then this quietness is the cave of the moon. When he unceasingly alternates movement and rest, go on with him unceasingly in movement and quietness. When he rises and falls with inhaling and exhaling, rise and fall with him. That is what is called going to and fro between the root of heaven and the cave of the moon.

When the heavenly heart still preserves calm, movement before the right time is a fault of softness. When the heavenly heart has already moved, the movement that follows afterwards, in order to correspond with it, is a fault of rigidity. As soon as the heavenly heart is stirring, one must immediately mount upward whole-heartedly to the house of the Creative. Thus the spirit-light sees the summit; this is the leader. This movement is in accord with the time. The heavenly heart rises to the summit of the Creative, where it expands in complete freedom. Then suddenly it demands the deepest silence, and one must lead it speedily and whole-heartedly into the yellow castle; thus the eyes behold the central yellow dwelling place of the spirit.

When the desire for silence comes, not a single thought arises; he who is looking inward suddenly forgets that he is looking. At this time, body and heart must be left completely released. All entanglements have disappeared without trace. Then I no longer know at what place the house of my spirit and my crucible are. If a man wants to make certain of his body, he cannot get at it. This condition is the penetration of heaven into earth, the time when all wonders return to their roots. So it is when the crystallized spirit goes into the space of energy.

The One is the circulation of the light. When one begins, it is at first still scattered and one wants to collect it; the six senses are not active. This is the cultivation and nourishment of one’s own origin, the filling up of the oil when one goes to receive life. When one is far enough to have gathered it, one feels light and free and need not take the least trouble. This is the quieting of the spirit in the space of the ancestors, the taking possession of former heaven.

When one is so far advanced that every shadow and every echo has disappeared, so that one is entirely quiet and firm, this is refuge within the cave of energy, where all that is miraculous returns to its roots. One does not alter the place, but the place divides itself. This is incorporeal space where a thousand and ten thousand places are one place. One does not alter the time, but the time divides itself. This is immeasurable time when all the aeons are like a moment.

As long as the heart has not attained absolute tranquility, it cannot move itself. One moves the movement and forgets the movement; this is not movement in itself. Therefore it is said: If, when stimulated by external things, one moves, it is the impulse of the being. If, when not stimulated by external things, one moves, it is the movement of heaven. The being that is placed over against heaven can fall and come under the domination of the impulses. The impulses are based upon the fact that there are external things. They are thoughts that goon beyond one’s own position. Then movement leads to movement. But when no idea arises, the right ideas come. That is the true idea. When things are quiet and one is quite firm, and the release of heaven suddenly moves, is this not a movement without purpose? Action through non-action has just this meaning.

As to the poem at the beginning, the two first lines refer entirely to the activity of the Golden Flower. The two next lines are concerned with the mutual interpenetration of sun and moon. The sixth month is the Clinging (Li, fire). The white snow that flies is the true polar darkness in the middle of the fire trigram, that is about to turn into the Receptive. The third watch is the Abysmal (K’an, water). The sun’s disk is the one polar line in te trigram for water, which is about to turn into the Creative. This contains the way to take the trigram for the Abysmal and the way to reverse the trigram for the Clinging (fire, Li).

The following two lines have to do with the activity of the pole of the Great Wain, the rise and fall of the whole release of polarity. Water is the trigram of the Abysmal; the eye is the wind of the Gentle (Sun). The light of the eyes illumines the house of the Abysmal, and controls there the seed of the great light. "In heaven" means the house of the Creative (Ch’ien). "Wandering in heaven, one eats the spirit-energy of the Receptive". This shows how the spirit penetrates the energy, how heaven penetrates the earth; this happens so that the fire can be nourished.

Finally, the two last lines point to the deepest secret, which cannot be dispensed with from the beginning to the end. This is the washing of the heart and the purification of the thoughts; this is the bath. The holy science takes as a beginning the knowledge of where to stop, and as an end, stopping at the highest good. Its beginning is beyond polarity.

The Buddha speaks of the transient, the creator of consciousness, as being the fundamental truth of religion. And the whole work of completing life and human nature in our Taoism lies in the expression "to bring about emptiness". All three religions agree in the one proposition, the finding of the spiritual Elixir in order to pass from death to life. In what does this spiritual Elixir consist? It means forever dwelling in purposelessness. The deepest secret of the bath that is to be found in our teaching is thus confined to the work of making the heart empty. Therewith the matter is settled. What I have revealed here in a word is the fruit of a decade of effort.

If you are not yet clear as to how far all three sections can be present in one section, I will make it clear to you through the threefold Buddhist contemplation of emptiness, delusion, and the center.

Emptiness comes as the first of the three contemplations. All things are looked upon as empty. Then follows delusion. Although it is known that they are empty, things are not destroyed, but one attends to one’s affairs in the midst of the emptiness. But though one does not destroy things, neither does one pay attention to them; this is contemplation of the center. While practicing contemplation of the empty, one also knows that one cannot destroy the ten thousand things, and still one does not notice them. In this way the three contemplations fall together. But after all, strength is in envisioning the empty. Therefore, when one practices contemplation of emptiness, emptiness is certainly empty, but delusion is empty too. Being on the way of the center, one also creates images of the emptiness; they are not called empty, but are called central. One practices also contemplation of delusion, but one does not call it delusion, one calls it central. As to what has to do with the center, more need not be said.

[ *** This section mentions first Yu Ch’ing’s magical spell for the far journey. This magical spell states that the secret wonder of the Way is how something develops out of nothing. In that spirit and energy unite in crystallized form, there appears, in the course of time, in the midst of the emptiness of nothing, a point of true fire. During this time the more quiet the spirit becomes, the brighter is the fire. The brightness of the fire is compared with the sun’s heat in the sixth month. Because the blazing fore causes the water of the Abysmal to vaporize, the steam is heated, and when it has passed the boiling point it mounts upward like flying snow. It is meant by this that one may see snow fly in the sixth month. But because the water is vaporized by the fire, the true energy is awakened; yet when the dark is at rest, the true energy is awakened; yet when the dark is at rest, the light begins to move; it is like the state of midnight. Therefore adepts call this time the time of the living midnight. At this time one works at the energy with the purpose of making it flow backward and rise, and flows down to fall like the upward spinning of the sun-wheel. Therefore it is said: "At the third watch the sun’s disk sends out blinding rays". The rotation method makes use of breathing to blow in the fire of the gates of life; in this way one succeeds in bringing to blow on the fire of the gates of life; in this way one succeeds in bringing the true energy to its original place. Therefore it is said that the wind blows in the water. Out of the single energy of former heaven, there develops the out- and in-going breath of later heaven and its inflaming energy.

The way leads from the sacrum upward in a backward-flowing way to the summit of the Creative, and on through the house of the Creative; then it sinks through the two stories in a direct downward-flowing way into the solar plexus, and warms it. Therefore it is said: "Wandering in heaven, one eats the spirit-energy of the Receptive". Because the true energy goes back into the empty place, in time, energy and form become rich and full, body and heart become glad and cheerful. If, by the practice of the turning of the wheel of the doctrine, this cannot be achieved, how otherwise should one be able to enter upon this far journey? What it amounts to is this: the crystallized spirit radiates back to the spirit-fire and, by means of the greatest quiet, fans the "fire in the midst of the water", which is in the middle of the empty cave. Therefore it is said: "And the still deeper secret of the secret: the land that is nowhere, that is the true home".

The pupil has already penetrated in his work into mysterious territory; but if he does not know the method of melting, it is to be feared that the Elixir of Life will hardly be produced. Therefore the Master has revealed the secret strictly guarded by the former holy men. When the pupil keeps the crystallized spirit fixed within the cave of energy and, at the same time, lets greatest quietness hold sway, then out of the obscure darkness a something develops from the nothingness, that is, the Golden Flower of the great One appears. At this time the conscious light is differentiated from the light of human nature [hsing]. Therefore it is said: "To move when stimulated by external things leads to its going directly outward and creating a man, that is the conscious light". If, at the time the true energy has been sufficiently collected, the pupil does not let it flow directly outward, but makes it flow backward, that is the light of life; the method of turning of the water-wheel must be applied. If one continues to turn, the true energy returns to the roots, drop by drop. Then the water-wheel stops, the body is clean, the energy is fresh. One single turning means one heavenly cycle, what Master Ch’iu has called a small heavenly cycle. If one does not wait to use the energy until it has been collected sufficiently, it is then too tender and weak, and the Elixir is not formed. If the energy is there and not used, then it becomes too old and rigid, and then, too, the Elixir of Life will hardly be produced. When it is neither too old nor too tender, then is the right time to use it purposefully. This is what the Buddha means when he says: "The phenomenon flows into emptiness". This is the sublimation of the seed into energy. If the pupil does not understand this principle, and lets the energy flow out directly, then the energy changes into seed; this is what is meant when it is said: "Emptiness finally flows into phenomena". But every man who unites bodily with a woman feels pleasure first and then bitterness; when the seed has flowed out, the body is tired and the spirit weary. It is quite different when the adept lets spirit and energy unite. That brings first purity and then freshness; when the seed is transformed, the body is healthy and free. There is a tradition that the old master P’eng grew to be 800 years old because he made use of serving maids to nourish his life, but that is a misunderstanding. In reality, he used the method of sublimation of spirit and energy. In the Elixir of Life symbols are used for the most part, and in them the fire of the Clinging (Li) is frequently compared to a bride, and the water of the Abyss to the boy (puer aeternus). From this arose the misunderstanding about Master P’eng having restored his virility through women. These are errors that have forced their way in later.

But adepts can use the means of overthrowing the Abysmal (K’an) and the Clinging (Li) only when they have sincere intention in the work, otherwise a pure mixture cannot be produced. The true purpose is subject to the earth; the color of the earth is yellow, therefore in books on the Elixir of Life it is symbolized by the yellow germ. When the Abysmal and the Clinging (Li) unite, the Golden Flower appears; the golden color is white, and therefore white snow is used a s a symbol. But worldly people who do not understand the secret words of the Book of the Elixir of Life have misunderstood ad the yellow and white there in that they have taken it as a means of making gold out of stones. Is not that foolish?

An ancient adept said: "Formerly, every school knew this jewel, only fools did not know it wholly". If we reflect on this we see that the ancients really attained long life by the help of the seed-energy present in their own bodies, and did not lengthen their years by swallowing this or that sort of elixir. But the worldly people lost the roots and clung to the tree-tops. The Book of the Elixir also says: "When the right man (white magician) makes use of the wrong means, the wrong means work in the right way". By this is meant the transformation of seed into energy. "But if the wrong man uses the right means, the right means work in the wrong way". By this is meant the bodily union of man and woman fro which spring sons and daughters. The fool wastes the most precious jewel of his body in energy. When it is finished, the boy perishes. The holy and wise men have no other way of cultivating their lives except by destroying lusts and safeguarding the seed. The accumulated seed is transformed into energy, and the energy, when there is enough of it, makes the creatively strong body. The difference shown by ordinary people depends only upon how they apply the downward-flowing way or the backward-flowing way.

The whole meaning of this section is directed towards making clear to the pupil the method of filling up the oil when meeting life. Here the eyes are the chief thing. The two eyes are the handle of the pole star. Even as heaven turns about the polar star as a center point, so among men the right intention must be the master. Therefore the completion of the Elixir of Life depends entirely on the harmonizing of the right purpose. Then, if it is said that the foundation can be laid in a hundred days, first of all the degree of industry in work and the degree of strength in the physical constitution must be taken into account. Whoever is eager in the work, and has a strong constitution, succeeds more quickly in turning the water-wheel of the rear river. When a person has found the method of making thoughts and energy harmonize with one another, he can complete the Elixir within the hundred days. But whoever is weak and inert will not produce it even after the hundred days. When the Elixir is completed, spirit and energy are pure and clear; the heart is empty, human nature (hsing) manifest, and the light of consciousness transforms itself into the light of human nature, the Abysmal and the Clinging (fire, Li) have intercourse spontaneously. When the Abysmal and the Clinging commingle, the holy fruit is born. The ripening of the holy fruit is the effect of a great heavenly cycle. Further elucidation stops with the method of the heavenly cycle.

This book is concerned with the means of cultivating life and shows at first how to start by looking at the bridge of one’s nose; here the method of reversing is shown; the methods of making firm and letting go are in another book, the Hsu Ming Fang (Methods of Prolonging Life). ]

 

Summary of the Chinese Concepts on Which is Based the Idea of the Golden Flower, or Immortal Spirit-Body ~ (The Secret of the Golden Flower, Chinese Alchemy)

The Tao, the undivided, great One, gives rise to two opposite reality principles, the dark and the light, yin and yang. These are at first thought of only as forces of nature apart from man,. Later, the sexual polarities and others as well are derived from them. From yin comes K’un, the receptive feminine principle; from yin come Ch’ien, the creative masculine principle; from yin comes ming, life; from yang, hsing or human nature.

Each individual contains a central monad, which, at the moment of conception, splits into life and human nature, ming and hsing. These two are supra-individual principles, and so can be related to eros and logos.

In the personal bodily existence of the individual they are represented by two other polarities, a p’o soul (or anima) and a hun soul (animus). All during the life of the individual these two are in conflict, each striving for mastery. At death they separate and go different ways. The anima sinks to earth as kuei, a ghost-being. The anima rises and becomes shen, a spirit or god, Shen may in time return to the Tao.

If the life-energy flows downward, that is, without let or hindrance into the outer world, the anima is victorious over the animus; no spirit-body or Golden Flower is developed, and at death the ego is lost. If the life-energy is led through the backward-flowing process, that is, conserved, and made to rise instead of allowed to dissipate, the animus has been victorious, and the ego persists after death. It then becomes shen, a spirit or god. A man who holds to the way of conservation all through life may reach the stage of the Golden Flower, which then frees the ego from the conflict of the opposites, and it again becomes part of the Tao, the undivided, great One.

end of Chinese Alchemy: The Secret of the Golden Flower

 

 

The Golden Flower Meditation stages:

clip_image002      clip_image002[4]

clip_image002[6]      clip_image002[8]

Stage 1: Gathering the light
Stage 2: Origin of a new being in the place of power
Stage 3: Separation of the spirit-body for independent existence
Stage 4: The centre in the midst of the conditions

 

Stage 1: Gathering the light "光明初聚"
Sitting in Chan
Illustration
坐禪圖 Zuo Chan Tu
Translation Copyright © 2013 by Stuart Alve Olson

Center top text:
The peaceful comfort of Emperor Yao.
The supreme harmony of King Wen.
The ease and contentment of Confucius.
The resting and cessation of Zhuang Zhou.

Right side text:
When sitting for a long period, just forget whatever you know.
Suddenly you'll become aware of the [bright] moon on the Earth.
A cool celestial wind will blow in, quickly arriving in the liver and lungs.
Lean over to look into the deep water, nothing is hiding in the clear depths.
Tiny fish swim within it, and silently they create an understanding with you.

Left side text:
Without having any affairs when tranquil sitting one day is like two.
If you live for 70 years, it will then actually be 140.
In sitting tranquilly few thoughts and desires can darken the mind,
and so the  qi  can be nurtured and the spirit preserved.
This is the all-important oral secret for cultivating perfection.
Those who learn this can write it down.

 

Chinese alchemy
http://coisasderoro.blogspot.hu/2015/02/chinese-alchemy.html

Stage 2: Origin of a new being in the place of power "嬰兒現形無盡藏"
The Infant Manifests Its Form Illustration
嬰兒現形圖 Ying Er Xian Xing Tu
Translation Copyright © 2014 by Stuart Alve Olson

Right Side Bold Vertical Characters:
Now that the elixir [丹, dan] has been cooked, a loving mother is needed to nourish the Infant.

Left Side Bold Vertical Characters:  
One day you will fly about in the clouds. Only then will you see the True Person [真人, Zhen Ren] in salutation to the Highest Sovereign [上帝, Shang Di].

Top Middle Block of Text:  
Now, the True [真, Zhen] for insects with nictitating membranes is that they gestate larvae for dragonflies. They transmit their passions [情, qing] by mating amongst the flower petals, where they exchange their essence [精, jing]. From this they mix their vitality [氣 , qi] and unite their spirits [ 神, shen]. So even the smallest of things can obtain the True.

Top Right Block of Text:
The spiritual name of the qi cavity [氣穴, qi xue] is Infinite Storehouse [無量藏, Wu Liang Zang]. The storehouse encompasses the aperture [竅, qiao] and the aperture encompasses the Void [空, Kong] so I ask: “The [person] in the midst of the Void is the elder noble of what clan?” It says: “It is you, the master.”

Top Left Block of Text:  
The hidden dragon [卧龍, wo long] completes its transformation into a flying dragon [飛龍, fei long]. When the transformation is manifested, the spirit connects and cannot be exhausted. One morning it will leap out from a pearly light [珠光, zhu guang], and the body will spring directly into the Virtuous Azure Palace [紫德宮, Zi De Gong].

Bottom Right Side Block of Text:  
Whether walking, standing, sitting, or lying down, “Hold onto the male and keep to the female, continuously it [Dao] appears to exist.” (Dao De Jing)  If you concentrate on this point then it is at this point.

Bottom Left Side Block of Text:  
The Spiritual Waters [神水, Shen Shui] absorb into the plant to irrigate it, the external and internal are then uncontaminated. Constantly nurture the spiritual body.