Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
Japán költészet
Barna
János
JAPÁN
ANTOLÓGIA
SATU-MARE
- SZATMÁR, 1924
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Barna János (Budapest, 1880. nov. 15. – 1934. nov. 14., Budapest) – művelődéstörténész, műfordító, költő. 1906-tól 1913-ig Szatmáron volt középiskolai tanár, ekkor jelent meg Francia lírikusok c. fordításgyűjteménye (Szatmár 1912). Az I. világháború Spanyolországban érte, hazajövet a franciák internálták, csak 1919-ben szabadul. Szatmáron megjelent művei: Japán antológia (1924); Nyermeghi Barna család története (1925); erotikus verseit spanyol álnéven adta ki (Versek, írta Juan de Pardo, spanyol eredetiből fordította B. J., 1925). Tanári pályáját és irodalmi munkásságát Magyarországon folytatta, Makón kiadott színháztörténeti közleményeiben azonban sok az erdélyi vonatkozás. Forrásértékű Hollósy Kornélia és a kolozsvári dalszíntársulat bukaresti vendégjátékai (Makó 1932) c. munkája. Ismeretesek spanyol és kínai fordításai is. Álneve Detre.
Ajánlom
e könyvemet
legkedvesebb barátomnak
Jánosnak.
GAZDAGSÁG
-
Abeno Muneto 654 -
Ágról
szakadt árva vagyok
Ámde jó barátom,
Mind a nótás kis madárka
Fönt
a lombos ágon.
S
a virág is illatát csak
Nékem, nékem ontja;
Bizalmasan susog vélem
Az erdőnek lombja.
Gazdag
vagyok, gazdag nagyon...
Selyem köntösödbe'
Mondd kacagó udvaroncom
Kinek van hát többje?
A SZENT TÓNÁL
-
Ohucsono Ozi VII. század -
Hullnak
a virágok...
Köd borult a tóra;
A vadludak a magasban
Sírnak sikoltozva.
Álmok
bús csapatja
Körtáncot jár ottan,
Szegény szívem olyan nehéz
S fájva,
félve dobban.
Mert
a vadludaknak
Rikoltását újra
Nem hallom már én meg félek
Lehet egy
év múlva.
CSAK DOLGOZZÁL
-
Teucsi VII. század -
Nincs
talaj mely ne teremne!
Dolgozz buzgón és jutalmad
Meg lesz benne!
Gazdagokra
ontod mérged,
S jajgatás közt száll fölötted
El az élet!
Ne
siránkozz hát barátom!
Mert a hiba csak benned van
Én úgy látom!
BETEGEN
-
Jamanoe no Okura 660-733 -
A
kiváló igaz férfi
Hasztalan élt, dolgozott;
Hogyha híre, dicsősége
Szertefoszlik véget érve
S lelke többé nem lobog.
FELHŐK
-
Jamabé no Akahito VIII. sz. -
A
fák között kereng a szél,
A felhők csüngnek szélesen,
És vakra sírom
két szemem,
Mert fönn tanyáz őseinél
A nap fia szerelmesem.
A fák
között kereng a szél,
A felhők csüngnek szélesen.
HA A LANKÁS
-
Jamabé no Akahito -
Ha
a lankás, lapos
Lejtőn lengedezve
Szüntelen virítna
A pompás cseresznye;
Ily örök bőséget
Senkisem szeretne.
VÉGTELEN SZERELEM
-
Kacuvo. VIII. sz. -
Hol
távolban szép Mikáné
Magas orma látható;
Ömlik végnélkül az eső
S
szakadatlan hull a hó.
Mint
végnélkül, szakadatlan
Hull az eső, hull a hó
Szerelmem is oly végtelen,
Soha el nem illanó.
A LEÁNY ÉS KUTYÁJA
-
Kacuvo -
Mint
a vadász erdő szélen
Reménykedve várva vár,
Hogy a gyors szarvast elejtse
Mely gyanútlan, mit se sejtve
Arra jár.
Épp
így várok kedvesemre
Naptüzébe' holdfénybe'
Mindjárt itt lesz, kis kutyácskám
Ne ugass hát, mert szidás jár
Majd érte.
AZ ELMÚLÁS
-
Otomo no Tabibito. VIII. sz. -
Meg
fog halni minden ember,
Nincs ez ellen, nincs ellenszer!
Nincs segítség!
Hadd mulassak, hát hagyjátok
Ameddig e nagy világot
Lakhatom még.
LEGDRÁGÁBB KINCS
-
Otomo no Tabîbito -
Van
drágább a drágaságnál,
Kincseknél van drágább kincs;
De egy pohár finom
bornál
Drágább kincsem soha sincs.
BOROSPOHÁR
-
Otomo no Tabibito -
Ó
a gondok helyett, amelyekből haszon
Soha ki nem árad;
Nem sokkal jobb-e,
ha fenekére nézel
A boros pohárnak?
EMLÉK
-
Kibino 775. -
Minden
drága kis levélkét
Elvitt az ősz szele,
Meghalt már a nagy természet,
A lomb s virág vele;
De
itt él még az emléke
Selyem köntösömbe'
Szilvavirág jó illata
Árad
ki belőle.
MÉLY VÍZ NEM ZAJONG
-
Soseihoshi VIII. sz. -
A
hatalmas víz csobogva
Csöndben ömlik és nem zúgva;
Bérc patakja tajtékozva
Bőgve fut a sziklazugba.
KÉK ÓRÁK
-
Nukada hercegnő VIII. sz. -
Látod
milyen lustán
És milyen fáradtan
Halad útján a hold
A kék áradatban;
S ha az ég peremén
Föl a csúcsra szállott,
Hozza az éjszakát
S a
szerelmes álmot.
KAKUKK ÉNEK
-
Saszesada VIII. sz. -
Megszerettem
volna tudni,
Hol kiabál a kakukk;
Kitekinték bár a hajnal
Még az
éj ölén aludt.
Csak a sápadt holdsarlóját
Láttam ott kinn egyedül;
A derengő szürkeségbe
Minden más még bemerül.
KAKUKK VÁSÁR
-
Hironaka VIII. sz. -
Lenn
a völgy ölében
Erdőhöz nem messze,
Ott ál kicsi kunyhóm
Méla árnyba
veszve.
Itten
várok egyre,
Várok szakadatlan:
A kakukk szavára,
Hogy egyszer meghalljam.
Ha
pirkad a hajnal,
Ottan állok várva,
S ha szürkül az alkony
Ott lesek
szavára.
De
hiába lesek
Le az erdős völgybe,
Hogy a kakukk hangja
A csendet áttörje.
Ismeretlen költők versei a Manyoshu
című VIII. századi dalgyűjteményből.
1
TAVASZ
ÉRKEZÉSE
Elröpült
a tél már
Itt a kikelet,
Lombokon a harmat
Ragyogva nevet.
Illat
szárnyakon leng
Az alkonyi köd
Zöld talárba burkolt
Csalitok között.
Minden
kis bokorban
Új élet fakad;
Csalogány dal csattog,
Köszönt azalatt.
2
MULANDÓSÁG
Büszke
magas ormok,
Háborgó hullámok;
Bárhová tekintek
Mást seholse látok.
Égre
nyúlnak, törnek
Örökké a bércek;
S nem szűnik zúgása
A tenger vizének.
Csak
az ember omló
Szerteporló lénye
Tűnik el a sírban,
Hol örökre vége.
Mert
minden emberre
Vár a sírnak öble;
A halálnak karja,
Hogy itt összetörje.
3
VÁRNI
FOGOK...
Várni
fogok egyre rája,
Várni fogok szüntelen,
Míg az égen haladó hold
Eltűnik a mélybe lenn.
S míg a holdnak játszi fényét
Néztem én a fák
között,
Addig az éj gyors iramban
Tovaszállva megszökött.
4
MIMORO
HEGYE
Öröm
rád tekintni
Édes szép hegyem;
Minden kis rögöcskén
Csak virág terem.
Mint a síró gyermek
Épp oly bájteli;
Szívem látásodban
Örömét
leli.
5
ÖRÖKKÉ
TARTANAK
Örökké
tartanak,
Soha el nem tűnnek
A hegyek, melyeken
Habos felhők ülnek.
A
végtelen tenger
Tajtékozó fodra
Örökké megmarad
Zúgva, sustorogva.
Csakis
egy mulandó,
Csakis egy ér véget,
Az ember és véle
Ez a földi élet.
6
SÖTÉT
RÉTEGEKBEN
Sötét
rétegekben
Tornyosul a felhő,
Amely Kaminábi
Csúcsairól feljő.
Kezd
az eső esni,
Páratelt a környék,
Közbe hajh a szél is
Élesen fütyöl
még.
Vajon
szép szerelmem,
Édes üdvöm-párom,
Aki nehéz szívvel
Hagyott itt
el s fájón,
Magami
mezőin
Keresztül sietve,
Vajon idejére
Hazaérkezett-e?
7
HOLDAS
ÉJ
Az
ezüst hold vándorol
Künn az éjszakában,
Én meg egyre várok itt
Magányos
szobámban.
A ragyogó holdfénynek
Úgy örül a lelkem,
Míg a harmat
elborít,
Csurom vizes lettem.
Hálót szőtt az estharmat
Selyem ujjasomra
Mintha gyönggyel ékesen
Kihímezte volna.
8
VÁGY
Egyedül
állok fönn
A magas hegyélen,
Szerelemnek vágya
Úgy epeszt, úgy éget;
S gondolatban sorra
Száz darabra tépem
A pirosló színű
Falevelecskéket.
9
FÉRFI
ÉS A NŐ
A nő
Más
asszonynak szívepárja
Büszke ménen utazik,
Míg az enyém gyalogszerrel
Járja végig utait.
Fájdalommal
nézem én ezt
Sírok is keservesen;
Még a rosszra is rá vinne
Érte a
nagy szerelem.
Itt
a fátylam, itt a tükröm,
Anyám adta a minap,
Édes párom vedd magadhoz
S végy te rajta jó lovat.
A férfi
Én
üljek fel paripára?
És te gyalog jöjj velem?
Inkább menjünk gyalogszerrel
Elcsevegve kedvesen.
10
A
LEGKEDVESEBBRE...
A
legkedvesebbre
Arra várok mostan,
Puha nyoszolyámon
Öleljem, csókoljam.
Mind
a hegyek között,
Ahol lesben állnak
Kanyargó utakon
És vadkanra várnak.
A
fürge ijjászok,
Szemfüles vadászok,
Ne ugass kutyuskám,
Ha őt jönni
látod.
Hogyha
szerelmesem
Közeleg lopózván,
Ne árulj el kérlek,
Bocsásd ide hozzám.
11
ÖREG
CSÁSZÁROMNAK
Mint
a holdat s napot
Mely ragyog az égen:
Úgy imádlak uram,
Te vagy
büszkeségem:
Élhetnél bár te is,
Mint azok örökre!
Látom minden
nappal,
Bánatos sóhajjal,
Hogy mégy a sír felé
Őszbe borult hajjal.
12
EGY
KOPOTT SEPRŰRE
Jól
söpörtél kedves seprőm,
Nyugalomba lehet menned.
Elkopott már minden
szálad
Beválnál tar koponyának,
S lehetsz bonc is, ha van kedved.
13
FÉLREÉRTETT
KONFUCIUS
Kegyeletes
gyermek
Három éven átal
Elhalt jó atyjáért
Nem szakít a gyásszal.
És ez idő alatt
Új dolgot nem kezdhet.
Azt hiszem bölcs Köshi
Nem így vélte eztet.
Mert gyászolva balgán
A három év alatt,
Nem
javított házán
Se tetőt, se falat.
14
CSÁBÍTÓ
Ismerek
egy gonosz
Veszélyes csábítót,
Ellenállni néki
Haj, a szív be gyönge;
Mert a szív maga ez
A csábító démon...
Szegény szívem óvjad,
Védjed
magad tőle.
15
NÉGY ÉVSZAK
Tavasz
Ha
tavasszal széttekintek
Az ébredő ormokon
Mikor jön a hajnal;
Virágfelhő
lebeg körül
Minden szöglet megédesül
Az illatsóhajjal.
Nyár
Narancsvirág
ont illatot,
S a lejtőkön pompáz buján
Irisz virág szerte;
Kakukk
madár szavát hallom
S hull az eső, meleg eső
Halkan permetezve.
Ősz
Beköszöntött
már az ősz is,
Leszállott a földre s vége
Már az év felének;
S mint
elfogy a hold korongja,
S amint elszáll az éjszaka
Úgy száll el az élet.
Tél
Hidegebb
lesz hajnal tájra
Hegyi ösvény mély havában
Gondolkozva járok;
Hová
megyek, hová, hová,
Oh, azt lábnyom nem mutatja
Nyugtot hol találok.
VÁRJATOK
-
Sozo. IX. század -
Illatozzatok
virágok,
Illatozzatok tovább;
Nem szabad még elérnetek
A hervadás
bús korát.
Meg
kell egyszer látnotok még
Ki legdrágább szívemnek:
Nem szabad meghalni
addig
Sem hervadni tinektek.
NEVETŐ HALÁL
-
Sozo -
Bár
lehetnék pompás
Feslő szirmú bimbó,
Mit lánykák rajongó
Vágya körülvenne
Feslő szirmú bimbó,
Mely pirulva hal meg
Mielőtt még letört
És lehervadt
lenne.
TAVASZ
-
Arivara no Narihira 825-880 -
Itt
a kikelet! Megjött a tavasz!
A csermely csengve, csacsogva cseveg.
Eltűnik
a hó, elolvad a hó
A tornyok, házak és kapuk felett.
Itt
a kikelet! Megjött a tavasz!
Harmat lesz újra a bánat könnye,
Mely a
csalogány szemében hajdan
Jegyes gyöngyökké fagyott ím össze.
BETEGEN
-
... Joruka IX. század -
Május
szép havában
Beteg voltam nagyon
Mint a leláncolt rab
Sínylődtem ágyamon.
Halkan hullottak a
Virágok felettem.
S az idő s a tavasz
Elsuhant
mellettem.
CSALÓKA LÓTUSZLEVÉL
-
Henzso püspök 886. után -
Hibátlan
a lótusz szirma
Nem találni rajta foltot,
Mért ámít el hát bennünket,
Hogy azon a harmat csöppet
Fénylő drágakőnek tartod.
VIRÁGOK HERVADÁSA
-
Ono no Komacsi 834-880 -
Hervadás
vár a virágra,
A vihar megtépte
S céltalanul menve-menve
Bebámulok
elmerengve
A nagy messzeségbe.
ÁLMOK PILLANGÓI
-
Ono no Komacsi -
Amióta
álmaimban
Mindig csak egy férfit látok,
Kit szeretek, kit imádok,
Álmok tarka pillangói,
Csak azóta vágyom rátok.
VISSZAPILLANTÁS
-
Ono no Komacsi -
Benn
vagyunk az őszben,
Egyre zúg a zápor;
Minden illat és szín
Tovaszállt
e tájról.
Mi
lett a virágból?
Merre szállt az élet?
Minden ködbe foszlott,
Minden
semmivé lett.
Hívtam
óh a drágát
Ölelésre, csókra.
De a csókos mámort
A sors elsodorta.
Tovatűnt
a mosoly,
Nincs öröm, se mámor!
Itt van már a bús ősz,
És szakad
a zápor!
HAZAFELÉ
-
Ize asszony. 900 K. -
Virág
illat szerte
Zöldbe játszó pázsit,
Vadludak csapatja
Észak felé vágyik:
Fagyos
otthonukban,
Szebb talán a berek?
Vajon szebb virágok
Nyílnak-e,
mint ezek?
ELŐ A LOVAKKAL...
-
Ocsikocsi no Micsune 854 K. 903 -
Elő
a lovakkal,
Pattanjatok rája,
Hazafelé vezet
Mindnek futó lába.
Hazafelé
hol már
Enyhe szellők fújnak,
Hol a tavasz csókja
Véget vet a búnak.
REMETÉHEZ
-
Ocsikocsi no Micsune -
Hegyek
közé menekültél
Megvetve a világot;
Hová jutsz, ha bánatodat
Ottan
is föltalálod?
MA
-
Ocsikocsi no Micsune -
Nemsokára
ránk tör
A romboló szélvész,
Sápadó lomb s gyümölcs
Zsákmányául elvész.
Ma
még virágkelyhek
Virulnak, fakadnak;
S virágot, ha óhajtsz
Gyűjteni
magadnak;
Azt
tanácslom néked,
Még ma gyűjts virágot,
Holnap már késő lesz,
Többé
nem találod.
A BÓJA
-
Motojasi 877-884 -
Olyan
vagyok mint a bója,
Mely ott ring a habok felett;
Hányja-veti, ostromolja
Kétkedés, gond a szívemet.
Egy
gondolat bántja folyvást,
Egy gondolat gyötri, tépi:
Mikor látjuk újra
egymást,
Mikor látjuk újra még mi?
NYÁRI ILLAT
-
Ocsikocsi no Micsune 854-903 -
Sötét
az éjszaka
Felhős az égboltja
A csillag az égen
Sugarát nem ontja.
Édes illat szállong
Mindent átaljárva;
S szétszórja illatát
A
szilva virága.
A HÓVIRÁG
-
Kvoko-tenno. Japán császára -
- Uralkodott 885 - 887 -
Lehajoltam
érted,
Te kedves, te drága;
S téptelek kacagva
Tavasz hóvirága.
Pedig nincs még tavasz!
Nem zöldül más semmi!
Zúg a szél a réten
S
kezd a hó is esni ...
KÉRDÉS
-
Szoszei 10. sz. -
Tudod-e,
hogy hol nő magja
A felejtés bús füvének?
Oly szívekben sarjad az föl,
Hol a szeretet nem él meg.
VIRÁGRABLÓK
-
Szoszei -
Merre
van ó, mondd meg,
A szélnek tanyája,
A mely virágaim
Sorra lekaszálja.
Merre
van ó, mondd meg,
A szélnek tanyája,
Hogy a bánat többé
Szívem ne
találja.
Merre
van ó, mondd meg,
A szélnek tanyája,
Dühöm, gyűlöletem,
Hadd ontsam
ki rája.
AMI NEM VÁLTOZIK
-
Ki no Tomonori ? -905-
Virágzott
a cseresznyefa
S fekete volt a hajam:
Társaimmal táncra keltem,
Táncot jártam untalan.
Virágzott
a cseresznyefa,
S tél üté meg már e főt;
De a virág fönn a fákon
Épp olyan mint azelőtt.
Boldog
Isten, parancsodra
Kivirulnak még a fák,
Ah, de búsan nézem egyre
Fejemen a tél havát.
MINT A VIRÁGOK
-
Ki no Csurajuki -
- 883-946 -
Üde
volt még tegnap
És ma már lesápad
Haldokló virága
Az orgonafának.
S
ahogy nézem-nézem,
Valami súg folyton:
Nekem is szegénynek
Ugyanaz
lesz sorsom.
MULANDÓSÁG
-
Ki no Csurajuki -
Ugyanaz
az illat
Ugyanegy színpompa;
Ami úgy elbűvölt
A letűnt napokba'.
De
aki ültette
Ezeket a fákat,
Annak már hamvai
Rég semmivé váltak.
Gyorsan
szállanak el
Felettünk az évek!
Mint a habzó folyók
A tengerbe térnek!
Holnap
is lesz még nap
Beköszönt a reggel,
De lehet számomra
Több nap már
fel nem kel.
HASZTALAN FÁRADOZÁS
-
Kanemori 950 -
Be
szeretném eltitkolni
Szerelmem;
Érzi szívem, hogy nem lehet
Azt tennem.
A táncban is azt gondolom
Ki itt lát;
Rám mutat, mert ismeri e
Szív titkát.
FEJPÁRNA
-
Kanemori -
Párnád
felé kinyúl kicsiny kezed?
Nem, érte nyúlni többé nem merek.
A te szerelmed
előbb véget ér,
Amíg a nap a holnapnak kitér.
Tüzes szerelmem érted
égve ég,
S szívemben érzem kínok tengerét.
AZ OTOHAI VÍZESÉSNÉL
-
Mibu no Tadomine 866-965 -
Mennyi
bánat nyomta vállad,
Hogy az évek messze szálltak;
S mindenik év fürteidbe
Beleszőtt egy ezüst szálat.
Havas
fürtök borulnak már
Hideg, némán a válladra; -
Oly fehér vagy, mint a
völgybe
Leomló víz zuhatagja.
LEÁNY PANASZA
-
Kentokku herceg 972 -
Sír
a lelkem egyre érted,
Hisz szíved már nem szeret;
Mit is ér így ez az
élet,
Ha nincs benne szeretet?!
ÖRÖK EMLÉK
-
Ukon 10. sz. -
Rég
volt az, hogy együtt ültünk
A virágos domboldalon;
Nem ismerjük már mi
egymást,
Eltűnt a múlt, mint fuvalom.
De
az éj ha leszáll csöndben,
Fölébred a múlt emléke;
S rád gondolok hűtlen
férfi
Rád gondolok lázban égve.
HASONLATOSSÁG
-
Csiszato 10. sz. -
Jól
ismerek egyet,
Ami illanóbb még,
Mint a falevél, mit
Elsodort a
szellő;
Ez az ember élte,
Amely olyan kurta,
S épp úgy szertefoszlik,
Mint a lenge felhő.
MOST MÁR...
-
Midzinobu 995 -
Most
már széjjel kell szakítnom
Sötét színű gyászruhám
Mert mindenki, aki meglát,
Bolondnak tart igazán.
De
amíg a partok felé
Zúgva-zúg az áradat,
A fájdalmam és a könnyem
Mindörökre megmarad.
Ismeretlen
költők versei a 10. századi
Kokinshu című dalgyűjteményből.
1
NEM
VÁRT VENDÉG
Ha
majd egyszer az öregkor
Kis ajtómon bekopog;
Kapum gyorsan majd bezárom,
És kiszólni így fogok:
"Távozz, fuss el gyorsan innen,
Mivel
itthon senki nincsen"
2
SZÁMADÁS
Ha
közeleg az öregkor
Fejünk födi szürke dér,
Hajh, az élet elfecsélve
Haszon nélkül véget ér.
S
tetteinket, ha az aggkor
Számbavenni széket ül,
Valljuk be az ember gyakran
Előtte megszégyenül.
3
VANITAS
VANITATUM
Hasztalanul
rajzolgatsz be,
Alakokat a folyóba,
Mert azokat az áradat
Tovasöpri,
elsodorja.
Még
ennél is meddőbb dolog,
Ha szíved oly lányért lángol;
Aki álmot sohasem
sző
A te ajkad tűzcsókjáról.
4
HALDOKLÓ
KÖLTŐ HATTYÚDALA
Ízletes
étkekből
Kivettem részem;
Kényelemben éltem
Tétlen heverésztem.
Hetvenhét
esztendőm
Boldogságban telt el,
Végtelen vagy Buddha
Áldlak szeretettel.
TÁVOL TŐLED
-
Izumi Sikibu 1011 -
Ó,
mi hosszú volt az éjjel!
Ó, mi lassan szállt tova!
Sóvárogva, sírva telt
el,
Bánatnak volt otthona.
Ha
dalolt a kis madárka,
Hangod hallám szüntelen.
Ha csobbant a kút sugára
Rád gondoltam kedvesem.
JÖJJ EGYSZER MÉG HOZZÁM...
-
Izumi Sikibu -
Jöjj
egyszer még hozzám édes!
Fekhelyemnél a halál,
Arcom pírja holtra sápadt,
-
Zord kaszája eltalál.
Jöjj
még egyszer hozzám édes!
Halálom könnyű leszen;
Ha szerelmes szó ajkunkon,
S arcod érzem szívemen.
HOGY EZ A NAGY VILÁG
-
Izumi Shikibu -
Hogy
ez a nagy világ
Nem megy teutánad,
Csodálkozol ugye,
Nem érted teljesen;
De hisz bár akarnád,
Nem tudsz rakni féket
Testi vágyadra sem.
NYÁRI ÉJSZAKA
-
Inno Betto 1140 -
Ó
annak a nyári
Éjszakának bűne,
Annak az illanó
Nyári éjszakának,
Hogy mostanig egyre
Róla álmodoztam,
S pompás testét láttam
S a két fehér vállat,
S vágyakozó vágyban
Kegyét sóvárogtam.
BARÁTOK
-
Saito -
Az
bánt e, hogy hegyek-völgyek
Választanak bennünket el;
Járhatatlan, vad
rengeteg,
Zúgó folyam, messze tenger.
De
szívünknek szárnya van ám,
Neveti a messzeséget: -
Hegyen-völgyön átrepülve
Édes vágyban meglel téged.
ŐSZKOR
-
Ohojeno -
Sápadt
őszi holdas estén
Fájón jajdul föl a szív
Elmúlásnak, bús halálnak
Hideg sóhajtása hív.
Ó
de jobban fáj ennél is
Ti kegyetlen istenek; -
Hogy mások is így zokognak
S könnyet-könnyre ejtenek.
SZERELEM SEJTÉSE
-
Horikara 1165 -
Szerelmes
vagyok-e?
Nem tudom magam se! -
De ma reggel szívem
És az egész lényem
Annyira kuszált volt
mint fekete hosszú
Borzas hajsörényem.
NYOMOK A HÓBAN
-
Sidzuka Gozen 1201 -
Mijosimo
hegyen jártam
Hol legmagasb a hegyorma;
Kicsi lába nyomát láttam
A
mély hóba belenyomva.
Csillagfénynél
tegnap este
Haladt erre el a szentem;
S gondolatban véle együtt
Az
utat én is megtettem.
Ó HIÁBA
-
Ismeretlen költő verse a 12. századból -
Ó
hiába várok egyre
Hogy az édes közelegjen.
A szerelmi tűz pediglen
Rémítőn forr, buzog bennem.
Mint
ahogy a tengerparton
Nyári este alkonyatkor
Izzó tűzön, búgó üstben
Sót főznek, - a szívem úgy forr.
KAKUKK
- Ismeretlen költő verse
a
11., vagy 12. századból -
Fojtó
meleg nyári éjjel
Kuravasi foknál állva
Buzgón vártam a kakukknak
Csalogató hívására.
Körüllengett
a meleg szél,
A verejték csorgott rólam...
Kiáltás hangzott a fáról,
De a madár elszállt nyomban.
AZ ÉLETKOR
-
Kincsune 1169-1244 -
Hófehér
virágok hulltak rég fejemre,
A szél hordta rá a lombokról leverve -
Be
szép volt az élet!
Hópelyhek
hullanak mostan is fejemre,
De ezt már nem a szél hordta enyelegve
Hanem
zordon évek.
VIHAROS ÉJ
-
Kincsune -
Lobogó
sörényű, tarajos vad felhő
Hömpölyög az égen egyre szüntelenül
A csillagtengerből
a halovány hold feljő
S ezüstös sajkáján futva elmenekül.
HOLDFÉNY
-
Bantoku mikádó 1211-21. -
Vitorlázik
a holdhajó
Az égnek tengerébe',
Az erdő szélét súrolja
Az ezüst sugárkéve,
S Nippon fölött átalsiklik
Halavány tűzben égve.
Borral
telve a poharam,
A holdsugár ég rajta;
Amelynek fénye megtörik
Az
ezüstös tóhabba'...
S a fénysugár siklik tova
A csillag áradatba...
A VADLÚD
-
Ohi -
Most
már elmúlt minden,
Minden baj és ború.
A kikelet előtt
Meghátrált
már a tél,
Fönn a magas égen
Ezüst felhők között
Rekedt kiáltással
A vadlúd útra kél.
Éjszak
felé halad,
Gyors a röpülése,
Arra felé ahol
A legdrágább lakik.
Aki annyi hónap
Óta távol tőlem...
Mily örömest szállnék
E gyors
madárral itt.
SZILVA VIRÁGA
-
Fushini no Tame Kane -
- XIV. sz. -
Szilvavirága
Vörös fénybe álla
De jő az alkonyat
S árnyat borít rája.
Meleg, langyos
eső
Harmatként lepte meg.
S könnyedén a lombok
Hintázva lengenek.
CSALÓDÁS
-
Arakida Moritake 1478-1549. -
A
virág, mely imént
Hullott le a fáról,
Újra visszalebbent
Az elhagyott
ágra?
Ej, hogyan lehet ez?
De közelebb menve
Láttam, hogy a fára
Fehér lepke szálla.
EGYÜTT MEGHALNI
-
Nagahoru 1580 -
Sietve
kondul meg
Egyiknek az óra,
Mutatva az idők
Amint mennek-jönnek.
A másiknál pedig
Elvárat magára
Ó, magános halál!
Ó, magános
könnyek!
Nem
várunk mi, ó nem
Vad viharra, tűzre,
Amelyik egyenkint
Pusztítson
el minket, -
Együtt haljunk mi meg
Kéz a kézbe fűzve
Egymást átölelve
Érjünk véget itt lent.
ELSŐ ÉS MÁSODIK FELESÉG
-
Munkáj herceg -
- 1643-1704 -
Tavaszkor
rendesen,
Ha mulatság járja
Boros üveg lesz ez
Ember hites párja;
Kicsi
asszonykánkra
Ilyenkor úgy nézünk,
Mintha ő lenne csak
Mellék feleségünk.
KRIZANTÉMUM
-
Haltori Rannszecsu 1654-1706 -
Kinyílott
a krizantémum
Virága;
Jertek, lepkék, szálljatok a
Szirmára!
Mulassatok
s röpködjétek
Körbe őt;
Nyújtson nektek kelyhe édes
Pihenőt.
BREKEGŐ BÉKÁK
-
Tacsibano Hokushi 1718 -
Haszontalan
békasereg
Rizsföldemet is eladtam
Miattatok, mivel annyit
Kuruttyoltatok
ti abban.
Most
is egyre elűzitek
Szempillámról jaj az álmot;
S mióta a föld is másé
Kétszeresen bánt lármátok.
A HOLD
-
Ishikava Gabo 1753-1830 -
Szétszakítja
a felhőket
Csodálatos fényben égve,
Ezüstszínű hálót sző az
Elterülő
szép vidékre.
Ráborítja
fényhálóját
A tengerpart kavicsára,
Hogy azok, mint drágakövek
Csillognak
az éjszakába'...
HARANGOK
-
Sakino 1860 -
Ágyukat
öntöttek
Mind a harangokból!
Nem cseng többet tiszta
Csengő dalolásuk.
Ha az első csillag
Fölcsillan az égen,
Hegyek, völgyek némák,
Szavuk bárhogy várjuk.
Fönn a magas bércen
Hallgató virágok
Az esti
éneknek
Lesve várják jöttét;
Teljes virágdíszben
Áll a hegy oldala
Ki gondolná; itt a
Hervadásnak szaka,
Hogy a harangokat
Ágyukká öntötték.
FÉNYKÉP
-
Macsuki 19. századi költő -
Mi
a fénykép?
Az istenség gyakorolja magát,
A festészet honába csapva át.
Festő, ki az igazat szereti,
És ecsete - a napsugár neki.
