Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára


f.) Miért ez a sok gyűlölség?

 Azt kérdezhetnénk: miért volt az, hogy népe ennyire ellene esküdött? Pénz, javak vagy más világi gazdagság forgott-e kockán? Az egész valamilyen törzsi háborúskodásra vezethető vissza? Követelt Ő tőlük valaha is valamit? Nem! Az egész ellenségeskedés egyedül azért robbant ki, mert Mohamed próféta arra szólította fel az embereket, hogy az Egy Igaz Istent tiszteljék, s igazságos, erkölcsös és jó életet éljenek. A bálványimádás és Istenen kívül más lény imádata ellen prédikált, és megbélyegezte bűnös életmódjukat. Támadta a papság gyökereit, ellenzett minden helyzetb?l adódó hátrányos megkülönböztetést és elutasította a törzsi és rasszbeli előítéleteket. Meg akarta változtatni a szürke őskorból rájuk maradt egész társadalmi rendet. Társai azonban azt vetették szemére, hogy tanításának elvei ellenkeznek őseik hagyományaival, és figyelmeztették, hogy mondjon le elveiről, vagy a legrosszabb következményeket vonja magára.
 Kérdezhetnénk, miért vállalt magára a Próféta ennyi nehézséget? Népe felajánlotta neki, hogy elismeri királyként, és az ország minden kincsét lába elé rakja - csak hagyjon fel vallása hirdetésével és küldetése terjesztésével.

 Íme néhány példa erre a Hagyományból:

 Mohamed próféta (béke legyen vele) az isteni igazság felfedésekor heves ellenségeskedésnek volt kitéve. Minden ellenállást és elnyomást mosollyal az ajkán viselt el. Szilárd maradt, és nem riadt meg semmilyen kényszerítő erőtől sem. Amikor honfitársai látták, hogy fenyegetéseik nem félemlítik meg, és a legszigorúbb szorongatás sem téríti el útjáról sem őt, sem híveit, megpróbáltak más mesterkedéssel kifogni rajtuk. De ez a terv is meghiúsult.

 A vezető törzsi fejedelmek küldöttsége felkereste a Prófétát, és minden elképzelhető világi dicsőséget felkínálva neki, meg akarta vesztegetni őt. A küldöttek így szóltak hozzá:

  "Ha gazdagságra vágyol, akkor olyan sok pénzt fogunk

   neked felhalmozni, amennyit csak kívánsz. Ha

   dicsőségre és hatalomra törekszel, akkor készek va-

   gyunk neked, mint vezérnek és királynak hűségesküt

   fogadni. Ha szépségre szomjazol, annak a lánynak a

   kezét kaphatod meg, akire a választásod esik."

 Valójában azonban csak azt akarták, hogy hűtlen legyen küldetéséhez. A feltételek minden halandó számára rendkívül csábítóak voltak, a nagy Próféta szemében azonban teljesen jelentéktelenné zsugorodtak. Válasza bombaként csapott le az arab vezérek küldöttségére. Azt gondolták, hogy kijátszották az ütőkártyájukat, de keserűen csalódniuk kellett, mert a Próféta ezt válaszolta:

  "Mit kell halljak! Nekem nem kellenek sem piszkos

   anyagiak, sem hatalom. Isten intőként küldött az em-

   berekhez. Az Ő üzenetét hozom nektek. Ha elfogad-

   játok, szerencse és öröm vár rátok ebben az életben,

   és örök üdvösség a túlvilágon. Ha azonban visszauta-

   sítjátok Isten szavát, akkor Isten biztosan dönteni fog

   köztetek és köztem."

 Egy másik alkalommal ezt mondta nagybátyjának, aki az arab vezérek befolyására megpróbálta lebeszélni küldetése végrehajtásáról:

  "Ó nagybátyám! Ha a Napot a jobb, a Holdat a bal

   kezembe adnák, hogy eltérítsen küldetésemtől - so-

   hasem tenném azt meg! Sogasem fogom azt megta-

   gadni, mindaddig, amíg Istennek az nem lesz az aka-

   rata, hogy a győzelmet nektek ajándékozza, vagy pedig

   én el nem pusztulok."

 Így történt tehát, hogy a csábító ajánlatokat elutasította és inkább szenvedett a jó ügyért. Miért tette ezt? Nyert volna azon valamit, ha minden ember erkölcsössé és igazságossá vált volna? Hogyan lehet az, hogy egyáltalán nem törődött gazdagsággal és luxussal, királyi címmel és dicsőséggel, kényelemmel és bőséggel? Egy nagyobb anyagi nyereség forgott számára kockán, amely mindezeket jelentéktelenné tette? Olyan csábító volt az a nyeremény, hogy tétovázás nélkül arra az elhatározásra jutott, hogy évekig a legnagyobb higgadtsággal kitegye magát tűznek és vasnak, lelki gyötrelmeket és testi kínzásokat viseljen el? Alaposan át kell gondolnunk a történteket, hogy választ találjunk erre.

 El tudja valaki képzelni az önfeláldozás, az emberekkel való együttérzés és jószívűség világítóbb példaképét, mint azt, hogy egy ember saját szerencséjét adja oda mások érdekében, amíg éppen azok az emberek, akiknek javáért a végsőkig kiáll, megkövezik, bántalmazzák, száműzik őt, és még a számkivetésben sem hagyják háborítatlanul; és hogy mindezek ellenére vonakodik attól, hogy a jobbításuk érdekében való fáradozással felhagyjon?

 Kibír-e egy tisztességtelen ember ilyen sok szenvedést valamilyen hamis tan érdekében? Ki tud-e állni egy őszintétlen spekuláns és fantaszta hasonló szilárdsággal és elszántsággal eszméiért? Kitart-e végsőkig ilyen veszély és kínzás közepette, még ha az egész ország ragad is kardot miatta?

 Az a hit, az az állhatatosság és eltökéltség, amellyel Mohamed próféta (béke legyen vele) vallási mozgalmát végül eredményre vitte, küldetése igazságának beszédes bizonyítéka. Ha a kételkedés vagy bizonytalanság legkisebb lehelete is lett volna ellenszegülni a viharnak, amely huszonegy évig teljes erejével tombolt ellene.

 Ez az egyik oldala a változásnak, amely végbement benne. A másik azonban még csodálatosabb és figyelemreméltóbb.

g.) Miért változik meg egy ember negyvenévesen

 Negyven évig élt Mohamed arabként arabok között. Ezalatt az idő alatt sem államférfiként, sem prédikátorként vagy szónokként nem tűnt ki. Sohasem hallották a bölcsesség gyöngyeit szájából úgy, ahogy később kezdte hinteni azokat. Sohasem látták őt beszédbe merülni a metafizika, etika, jog, politika, gazdaság és szociológia alapelveiről. Szó sem lehetett arról, hogy nagy hadvezér lett volna - hiszen még csak egyszerű katona sem volt. Sohasem beszélt Istenről, az angyalokról, a kinyilatkoztatott könyvekről, a korábbi prófétákról, a halál utáni életről vagy a mennyországról és pokolról.
 Kétségtelenül rendkívüli jellemmel, megnyerő modorral bírt, és nagyon jószívű volt, de nem volt semmi különlegesen feltűnő vagy teljesen szokatlan benne, ami az embereket arra késztethette volna, hogy a jövőben valami nagyot és korszakalkotó változást várjanak tőle. Barátai között tiszteletreméltó, higgadt, barátságos és békeszerető, nemes gondolkodású embernek ismerték. De amikor új küldetésével kilépett a hegyi barlangból, teljesen megváltozott.

 Amikor elkezdte küldetését hirdetni, egész Arábia hódolattal és csodálkozva folytotta vissza lélegzetét, elbűvölte őket Mohamed csodálatos ékesszólása és kifejezőereje. Beszéde olyan lebilincselő és hatásos volt, hogy legnagyobb ellenségei is féltek hallgatni őt, mert attól tartottak, hogy az új üzenet olyan mélyen behatolhat szívük legmélyebb rejtekébe és lényük legbelső magvába is, hogy kicsúszik alóluk a talaj és kényszerítve érezhetik magukat, hogy elhagyják régi vallásukat és kultúrájukat. Beszédereje olyan példátlan volt, hogy a legtehetségesebb arab költők, prédikátotok és szónokok hiába próbálkoztak, hogy nyelvi szépségük és ragyogó kifejezőerejük segítségével egyenértékűt hozzanak létre, miután a Próféta felszólította ellenségeit, hogy fogjanak össze minden tehetségükkel és alkossanak csak egyetlen sort is, amely megfelene az általa kinyilatkoztatott verseknek.

h.) Mohamed mindent átfogó küldetése

 Egyidejűleg senkihez sem hasonló filozófusként és reformátorként, egy ragyogó, nagy kultúra és civilizáció elismert alapítójaként, kitűnő politikusként, kiváló képességű vezetőként, nagy tekintélyű bíróként és tanult hadvezérként lépett népe elé. A puszták e tudatlan, egyszerű fia olyan bölcsességgel és okossággal beszélt, ahogy előtte senki a nap alatt, és ahogy utána sem volt képes erre senki. Megvilágította a legnehezebb metafizikai és teológiai problémákat. Előadásokat tartott nemzetek és világhatalmak hanyatlásának okairól, amelyekben téziseit a múltbeli történelmi tényekkel támasztotta alá. Kifejtette véleményét a világ vallásairól. Ítéleteket hozott az ellenségeskedő törzsek vitáiban és viszályaiban. Az erköcs törvényeit és a civilizáció elveit tanította. Olyan nagyszerű törvényeket alkotott a társadalmi képződményekre, gazdasági szevezetekre, az emberek vezetésére és a nemzetközi kapcsolatokra, hogy azok teljes bölcsességét nagy gondolkodók és tudósok is csak egy élet hosszú kutatása és tapasztalata után érthették meg. Valóban, ezen tanok és törvények tökéletessége az elméleti tudás s a gyakorlati tapasztalat területén való emberi fejlődéssel fokozatosan jobban és jobban bontakozik ki.
 Mohamed, ez a békés és nyugodt kereskedő, akinek azelőtt soha nem volt kezében kard, és semmilyen katonai képzésben nem részesült, egyszer sem vett részt csatában még csak megfigyelőként sem, egyszerre csak olyan hős katonává vált, hogy egyetlen egyszer, még a leghevesebb harcban sem vonult vissza. Olyan nagy hadvezér lett, hogy kilenc év alatt meghódította egész Arábiát, mégpedig olyan korszakban, amikor a fegyverek még primitívek, a közlekedési eszközök és hírközlési összeköttetések teljesen elégtelenek voltak. Katonai éleslátása és rátermettsége a tökéletesség olyan magas fokát érte el, a katonai lelkesedés és kiképzés, amelyet tarka, szedett-vedett seregének átadott, olyan csodálatosan hatottak, hogy hívei néhány éven belül a kor egyik legjelentősebb katonai nagyhatalmává, s az akkor ismert világ legnagyobb részének urává váltak.

 Ez a tarózkodó és szelíd ember, aki egészen negyven évig nem vett részt semmiféle politikai tevékenységben, hirtelen olyan kitűnő politikai reformerként és államférfiként jelent meg a világ színpadán, hogy a rádiózás, a televízió és a sajtó segítsége nélkül egymillió kétszázezer négyzetmérföldnyi (több mint hárommillió négyzetkilóméternyi) sivatag szétszóródott lakóit egyesítette. Egy harcias, tudatlan, önfejű, kulturálatlan és állandóan gyilkos törzsi harcokba temetkezett népet vont egy zászló, egy törvény, egy vallás, kultúra, civilizáció és kormányzási forma alá.

 Erről Sir William Muir, az iszlám elszánt ellenfele és kritikusa "Life of Muhammad" (Mohamed élete) című könyvében így szól: "Az első különös dolog, amely magára vonja a figyelmünket, az arabok számtalan törzsre való széttagoltsága, amelyek teljesen függetlenek egymástól; amelyek még ha vérszövetségben, vagy közös érdek miatti szövetségben állnak is egymással, jelentéktelen események hatására minduntalan készek arra, hogy elszakadjanak egymástól és elkeseredett harcokba kezdjenek. Az iszlám korszak kezdete előtti arab történelemre való visszapillantás kaleidoszkópként az összefogásnak és a szövetség megtörésének állandó váltakozását mutatja, úgyhogy addig minden abszolút egyesítési törekvés terméketlen maradt... A kérdés, hogy milyen erő vetheti alá magának vagy foghatja össze egy egységes államba ezeket a törzseket, még megoldásra várt. ÉS MOHAMED MEGOLDOTTA AZT."

 Átalakította gondolkodásmódjukat, szokásaikat és erkölcsüket. A faragatlanokat kulturálttá, a barbárokat civilizálttá változtatta, gonosztevőkből és jellemtelen naplopókból jámbor, istenfélő és igazságos embereket varázsolt. A legféktelenebbekből és legönfejűbbekből az engedelmesség és a törvények, és rendnek való odaadás példaképei lettek. A nép, amely évszázadokig nem szült egyetlen neves embert sem, az ő vezetése és befolyása alatt példás emberek ezreinek szülőföldje lett, akik a föld legtávolabbi sarkába is elmentek, hogy a vallás, erkölcs és civilizáció alapelveit hirdessék és tanítsák.

 Érdekes lehet itt hivatkozni Dzsáfár Ibn Abi Tálib egy jelentős beszédére. Amikor a muszlimok üldöztetése Mekkában a csúcspontjára ért, Mohamed próféta felszólította néhány hívét, hogy vándoroljanak ki a szomszédos Abesszíniába. A muszlimok egy csoportja tehát  ebben az országban keresett menedéket. A Kurais törzsbeliek azonban oktalan üldözési mániájukban ezt sem nézték tétlenül. Üldözték a menekülőket, és felszólították Abesszínia négusát (uralkodóját), hogy adja ki a bevándorlókat akár erőszak alkalmazásával is. A király udavarában erre Dzsáfár beszédet tartott, amelyben leírta a forradalmat, amelyet a Próféta véghez vitt. A következőkben olvashatjuk e beszéd egy részletét:

 "Ó, király! Tudatlan emberek voltunk, a bálványimádás áldozatai. Még az elhullott állatok húsát is megettük, s egyéb utálatos dolgokat műveltünk. Nem teljesítettük rokoni kötelességeinket, és rosszul bántunk szomszédainkkal. Akik erősek voltak közülünk, a gyengéken élősködtek, míg végül Isten prófétát küldött megjobbításunkra. Származását, becsületességét és jámborságát valamennyien jól ismerjük. Isten szolgálatára szólított, és intett minket, hogy hagyjunk fel a bálványok és a kövek imádásával. Azt kérte, hogy igazat beszéljünk, feleljünk meg a belénk vetett bizalomnak, tartsuk tiszteletben a rokoni köteléket, s jók legyünk szomszédainkhoz. Arra intett, hogy meneküljünk a gonosztól, s kerüljünk minden vérontást. Megtiltott minden illetlenséget: a hazugságot, az árvák vagyonával való visszaélést, és a hamis vádak felhozását a nők tisztasága ellen. Ezért hittünk benne, követtük és cselekedtünk tanítása szerint..."

 Mohamed (áldás és béke legyen rajta) mindezen nagyszerű dolgokat nem valamiféle varázslattal, elnyomással vagy akár kegyetlenségek árán érte el, hanem megnyerő modorával és meggyőző tanaival. Előkelő és barátságos viselkedésével még ellenségeit is megnyerte. Az emberek szívét határtalan együttérzésével és szelíd, emberi barátságosságával hódította meg. Igazságosan kormányzott. Sohasem tért el az igazság és becsületesség útjától. Még halálos ellenségeit - akik életére törtek, megkövezték, előzték szülővárosából és egész Arábiát felbujtották ellene - sem nyomta el, amikor végül legyőzésük után kezében lett volna rá a hatalom.

 Megbocsátott mindannyiuknak, miután legyőzte őket. Sohasem vett elégtételt senkin sem ellene elkövetett személyes sértésekért vagy igazságtalanságokért.

 Noha országa legyőzője lett, olyan önzetlen és szerény maradt, hogy megtartotta teljesen egyszerű és igénytelen szokásait. Ahogyan azelőtt, továbbra is igénytelenül szegényes szalmatetejű agyagkunyhójában lakott. Matracon aludt, durva ruhát viselt, a szegények legegyszerűbb ételeit ette, sőt néha teljesen lemondott az étkezésről. Egész éjszkákat töltött imában állva Ura előtt. A szükséget szenvedőknek és elszegényedetteknek segítséget nyújtott . Azt sem tartotta méltóságán alulinak, hogy munkásként dolgozzon. Utolsó órájáig semmi nyoma nem volt körülötte királyi pompának, vagy a hatalmasok és magasállásúak felfuvalkodottságának. Egyszerő emberként ült társai körében vagy vándorolt velük, s vett részt örömeikben és nehézségeikben. Úgy vegyült el az emberek között, hogy egy idegennek nehézséget okozott a nép vezetőjét kiválasztani követői köréből.

  Nagysága ellenére a legegyszerűbb embereivel is egyenrangúként viselkedett. A harcokban és a szüntelenül magára vett megpróbáltatások során sohasem keresett hasznot magának. Örökségül nem hagyott semmilyen vagyont. Szívvel-lélekkel hívei javát akarta, és sohasem kérte, hogy valamit utódai számára megőrizhessen. Sőt, családtagjainak megtiltotta, hogy zakátot (szolidaritási adó) vegyenek fel, mert attól félt, hogy az iránta érzett szeretettől indíttatva hívei később az egész zakát-részt örököseinek osztanák ki.

i.) Mohamed hozzájárulása az emberi eszmekincshez

 E kiváló ember teljesítményeinek felsorolása azonban ezzel még nem ért véget. Valódi érdemeinek megismeréséhez szükséges a világtörténelmi háttér áttekintése. Ebből mutatkozik meg, hogy az arab sivatag e tanulatlan fia - kb. 1400 évvel ezelőtt, a legsötétebb középkorban születve - az újkor valójábani előkészítője és az emberiség igazi vezércsillaga volt. Mert ő nemcsak azok vezére, akik elismerték vezetését, hanem azoké is, akik nem fogadták örömteli tetszéssel - sőt azoké is, akik elutasították. Az az egyetlen különbség, hogy az utóbbiak nincsenek annak tudatában, hogy tanai észrevétlenül még ma is befolyásolják gondolataikat és tetteiket, életük vezérgondolatait alkotják, és a modern kor szellemi hajtóerejét adják.
  A következőkben olvasható néhány nyugati szerzőtől származó idézet egyértelműen alátámasztja ezt a tényt. Így például Arthur Leonard ezt mondja:"Az iszlám valóban jelentős teljesítményt vitt végbe. Az emberiség történelmének lapjain kitörölhetetlen nyomot hagyott..., amelyet csak akkor fognak elismerni, ha a világ (szellemileg) továbbfejlődik majd."

 John Devenport, vezető tudós véleménye: "El kell ismerni, hogy minden tudás, legyen az fizika, asztronómia, filozófia vagy matematika, amely a X. század óta Európában felvirágzott, eredetileg az arab iskolából indult ki, és a spanyol szaracénok az európai filozófia atyjainak tekinthetők." (Idézet A. Karim "Islam's Contribution to Science and Civilisation" - Az iszlám hozzájárulása a tudományhoz és civilizációhoz)

 Bertrand Russel, a világhírű angol filozófus így ír: " A kelet fölénye nemcsak katonai jelleg? volt. A tudomány, filozófia, költészet és a művészetek virágoztak... a muzulmán világban olyan korban, amikor Európa még barbárságba süllyedt. Az európaiak megbocsáthatatlan egocentrikussággal "sötét középkornak" nevezik ezt az időszakot; azonban az csak Európában volt "sötét" - illetve valójában csak a keresztény Európában, mert Spanyolországban, amely muzulmán volt, fejlett művészet virágzott."

(Pakistán Quartely, Vol. IV. Nr, 3)

 Az ismert történész, Robert Briffault "The Making of Humanity" (Az emberiség keletkezése) c. könyvében elismeri: "Nagy a valószínűsége, hogy az arabok segítsége nélkül az európai civilizáció sohasem került volna olyan szintre, hogy képes legyen minden megelőzőfejlődésfázist meghaladni. MERT NINCS AZ EMBERI FEJLŐDÉSBEN EGYETLEN VONATKOZÁS SEM, AMELYET NE AZ ISZLÁM KULTÚRA DÖNTŐ BEFOLYÁSÁRA LEHETNE VISSZAVEZETNI, OLYAN ÉRTHETŐEN ÉS VILÁGOSAN AZONBAN SEHOL SEM LÁTHATÓ EZ, MINT AZON HATALOM GENÉZISÉBEN, AMELY A MODERN VILÁG DÖNTŐ ÉS MEGHATÁROZÓ HAJTÓEREJÉT ÉS GYŐZELMÉNEK VÉGSŐ EREDETÉT KÉPEZI... TERMÉSZETTUDOMÁNYOKBAN ÉS TUDOMÁNYOS SZELLEMBEN... Amit mi tudománynak nevezünk, Európában egy újonnan létrejött kutatószellem, új vizsgálati és kisérleti módszerek, új megfigyelési mód és mérték, s a matematika görögök számára ismeretlen formájú fejlődésének eredményeként bukkant fel. Ezt a szellemet és ezeket a módszereket az arabok vezették be az európai világba."

 Stanwoad Cobb, a "Progressive Education Association" megalapítója ezt mondta: "Az iszlám volt az európai reneszánsz tulajdonképpeni létrehozója. " (Idézet Robert L. Gullik jr.-től "Muhammad the Educator" - Mohamed a nevelő)

 Mohamed volt az is, aki az emberi gondolkodást a babonás elképzelésektől a természetfelettihez és megmagyarázhatatlanhoz való vonzódástól az ésszerű szemléletnek, a valóság szeretetének pályájára, és az erkölcsös, kiegyensúlyozott földi élet felé irányította. Ő volt az, aki - egy olyan világban, amelyben csak természetfeletti dolgokat tiszteltek és a vallásos küldetés igazságának bizonyítékaként ezeket követelték -, felébresztette a törekvést egyrészt a hit észbeli bizonyítására, másrészt az ebben, mint igazság jelképében való hitre.

 Ő nyitotta fel azok szemét, akik addig a természet jelenségeiben keresték Istent. Ő szólította fel arra az embereket, hogy sejtések helyett az ésszerű megértés és a megfigyelésen, kísérleten és kutatáson alapuló logikus következtetések útjára lépjenek. Ő volt az, aki az érzékelés, az értelem és intuició funkcióit és határait teljesen világosan meghatározta. Ő volt az, aki lelki és anyagi értékek közt újra összhangot talált; aki a hitet a tudással és cselekedettel összhangba hozta. Ő volt az is, aki felébresztette a vallás erejéből a tudományos szellemet és ennek alapján hozta létre a valódi vallásosságot.

 Ő volt az, aki minden megjelenési formájában kiirtotta a bálványimádást, hőstiszteletet és sokistenhitet, s olyan erős hitet hívott életre Isten Egységében, hogy azok a vallások, amelyek teljesen babonán és bálványimádáson alapultak, az istentisztelet monoteista formájának elismerésére kényszerültek. Ő volt az, aki megváltoztatta az etika és a lelki élet alapjait. Azoknak, akik azt hitték, hogy egyedül az aszkézis és az önmegtagadás alkotja a morális és lelki tisztaság mértékét - hogy nem lehet tisztaságot elérni, ha nem fordulunk el a világi élettől és testi vágyinkat nem nyomjuk el, s nem tesszük ki testünket minden elképzelhető kínzásnak -, azoknak megmutatta az utat a lelki fejlődéshez, az erkölcsi emancipációhoz és a lélek megmentéséhez a világ gyakorlati dolgaiban való állandó tevékeny részvétel által.

 Ő volt az, aki az embereknek megmutatta igazi értékeiket és valódi helyüket; azoknak, akik csak egy "hússá vált" Istent, vagy "Isten fiát" akarták elfogadni erkölcsi tanítójuknak vagy lelki vezetőjüknek, azt hirdette, hogy egy egyszerű ember is - mint ők maguk - , aki nem támaszt semmi igényt isteni mivoltra, Isten képviselője lehet a földön; azoknak, akik nagy személyiségeket tiszteltek istenként, értésére adta, hogy uraik csak egyszerű emberek és nem többek annál. Ő volt az, aki újra és újra hangsúlyozta azt a tényt, hogy egyetlen ember sem tarthat igényt születése miatt szentnek kijáró tiszteletre, hatalomra és uralkodói jogokra és senki sem születik az érinthetetlenség, a jobbágyság vagy a rabság bélyegével. Ő volt az, aki tanaival az egész emberiség egységének, minden ember egyenlőségének, a világban pedig az igazi demokráciának és a valódi szabadságnak a gondolatát felébresztette.

 Ha ezt a gondolatmenetet egyszer félretesszük és egy kicsit továbbnézünk, a "tanulatlan" ember vezetésének számtalan gyakorlat példáját fogjuk látni, amelyek mélyen bevésődtek a világ törvényeibe és folyamába. Így neki köszönhetően alakult ki sok alapszabály a helyes viselkedésről, kultúráról, civilizációról, a gondolkodás és cselekvés tisztaságáról, amelyek ma általánosan elterjedtek a világban. Az általa hozott szociális törvények mélyen behatoltak az emberek társadalmi életének struktúrájába, és ez a folyamat ma is folytatódik. A gazdasági élet alapelvei, amelyeket ő tanított, a világtörténelemben egy sor mozgalmat indítottak el, és ugyanez ígérkezik a jövőre vonatkozóan is. Az általa alkotott államvezetésről szóló törvények sok változást hoztak a világ politikai elképzeléseiben és elméleteiben, s hatásuk ma is jelentős. A jogról és igazságosságról alkotott legfontosabb alapfogalmak, amelyek az ő zsenialitásának jegyét hordozzák, a nemzetek bíróságainak jogi gyakorlatában jelentős szerepet játszanak és napjainkig állandó, helyettesíthetetlen forrásai minden jelenlegi és leendő jogász oktatásának és tájékozódásának. Ez az írástudatlan arab volt az első férfi, aki gyakorlatilag pontos kereteket szabott a nemzetközi kapcsolatok szabályozásának, részletes szabályokat fektetett le a háborúra és békére vonatkozóan. Mert előtte senkinek sem jutott eszébe, hogy még a hadviselésnek is lehet etikai kódexe, és hogy a különböző népek közti kapcsolatot abból kiindulva lehet szabályozni, hogy az emberiség egy egységet képez .

j.) A legnagyobb forradalmár

 Mohamed próféta utánozhatalan személyisége olyan toronymagasan túlhaladja a világtörténelem valamennyi olyan emberét, akik nemzetük hírességeiként váltak ismertté, hogy azok törpévé zsugorodnak a vele való összehasonlításban. E nagyszerű emberek közül egy sem bírt olyan sokoldalú zsenialitással, hogy az emberi élet több aspektusára mély befolyással lehetett volna. Néhányan korszakalkotó elméletek és ötletek hirdet?iként léptek fel, de kevés gyakorlati tetterővel bírtak. Mások a tettek emberei voltak, de hiányzott a megfelel? tudásuk. Néhányan államférfiként váltak híressé, mások a stratégia és hadvezetés mesterei voltak. Egyesek annyira bizonyos szociális nézőpontokra összpontosították fiegyelmüket, hogy ezáltal más szempontokat teljesen figyelmen kívül hagytak. Mások minden energiájukat az erkölcs és lélek területére fordították, és mellette elhanyagolták a gazdaságot és politikát. Megint mások a gazdaság és politika felé fordultak, de megfeledkeztek a morális és lelki szempontokról. Egyszóval általában mindig olyan személyiségeket találunk, akik csak egy életterület ismerői vagy kutatói voltak.
 Mohamed próféta példája azért egyedüli, mert benne egy emberben összpontosul minden elképzelhető kiváló tulajdonság és minőség. Filozófus és próféta, de rögtön saját tanainak élő megtestesít?je is. Éppolyan nagyszerű államférfi, mint amilyen katonai zseni. Törvényhozó és erkölcsi tanító. A lelkieket tekintve fénylő mintakép és vallási úttörő. Belátási képessége átfogja az élet minden területét, és nincs semmi, amit a kezébe véve ne vinne jól véghez. Utasításai és előírásai végtelenül tág területre vonatkoznak - a nemzetközi kapcsolatok szabályozásától olyan mindennapi dolgokig, mint például a táplálkozás vagy a testi tisztaság. Isten által inspirált teóriái alapján teljesen új civilizációt és kultúrát rendezett be, és olyan kibillenthetetlen egyensúlyt hozott létre az élet ellentétes kérdéseiben, amelyben nyoma sincs semmilyen gyenge pontnak, hibának vagy hiányosságnak. Létezik-e még egy ilyen példája a tökéletes, minden életszférában jártas személyiségnek?

 A világ legtöbb sikeres emberéről azt mondják, hogy környezetük termékei vagy produktumai. Mohamed próféta esete azonban egyedülálló. Nem valószínű, hogy környezete részt vett személyisége formálásában. Azt sem lehet bebizonyítani, hogy születése vagy fellépése Arábiában a dolgok akkori állása szeint feltétlen történelmi szükségszerűség lett volna. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy Arábiában a körülmények éppen egy olyan személyiség megszületését követelték, aki a különbözű viszálykodó törzseket egy nemzetté tudja olvasztani, és le tudja tenni gazdasági összetartozásuk és jólétük alapkövét, miáltal más országokat von befolyásuk és hatalmuk alá; aki az akkori arabok minden jellemvonását magában egyesíti és kegyetlenséggel, elnyomással, vérontással, ravaszsággal, alakoskodással és képmutatással vagy bármilyen más módszerrel hozzájárul saját népe gazdagodásához és utódainak egy erős királyságot hagy örökül. Más sürgető igény nem mutatható fel az akkori Arábia történelmében.

 Amit legvégül Hegel történelemfilozófiájának vagy Marx történelmi materializmusának szempontjából elmondhatunk, az az, hogy a kor és a körülmények egy vezet? megjelenését kívánták, aki egy nemzetet tudott alkotni és be tudott rendezni egy királyságot. A hegeli vagy marxista filozófia azonban nem képes magyarázatot adni arra, hogyan alakíthatott ki ez a környezet egy olyan embert, akinek az volt a küldetése, hogy a legjobb szokásokat tanítsa, megtisztítsa az emberiséget minden salakjától, s az akkori tudatlanság és szellemi sötétség előítéleteit és babonáit kiirtsa; olyan embert, aki a különböző országokat, népeket és rasszokat egymástól "vízhatlanul" elválasztó érinthetetlen korlátokon áttekintett; aki az egész világ boldogulásáért, s nem egyedül saját országáért tette le a morális, szellemi, kulturális és politikai átalakulás alapkövét; aki az üzleti tárgyalások, állampolgári jogok, a politika és nemzetközi kapcsolatok alapelveit erkölcsi alapokra helyezte - mégpedig nemcsak elméletileg, hanem a gyakorlatban is - és olyan kiegyensúlyozott és mértéktartó szintézist alkotott a világi élet és a lelki fejlődés között, amely napjainkig is a bölcsesség és előrelátás ugyanolyan mestervűvének tekinthető, mint a saját korában. Tekinthet-e valaki egy ilyen embert komolyan az akkori Arábia mindent átölelő sötétségének produktumaként?

 Úgy tűnik azonban, hogy Mohamed próféta nemcsak közvetlen környezetétől volt teljesen független. Ha figyelembe vesszük, amit elért, inkább arra a következtetésre jutunk, hogy ő valóban maga mögött hagy minden idő- és térbeli korlátot. Pillantása áttör minden időbeli, fizikai akadályon, évszázadokat és évezredeket ölel át, s magában foglalja az emberi tevékenység minden területét és az egész emberi történelmet.

 Ő nem tartozik azok közé, akik a történelem folyamán feledésbe merültek, s nemcsak azért dícsérik és értékelik tetteit, mert saját korában egyszerűen egy jó vezető volt. Ő az emberiség egyedülálló és máshoz nem hasonlítható útmutatója, aki halad a korral, minden évszázadban és minden országban olyan modern, amilyen saját történelmi korában is volt. Tanai valóban olyan újszerűek, mintha éppen most születtek volna.

 Azok, akiket általánosan "a történelem alkotóinak vagy úttörőinek" neveznek, csupán a "történelem teremtményei". Ő ellenben valóban az egyetlen példája a világtörténelemben egy "történelemalkotónak". Ha a világ nagy forradalmi vezetőinek életét és koruk kísérőkörülményeit tanulmányozzuk, azt látjuk, hogy minden ilyen időszakban a forradalom latens erői már titkon jelen voltak, hogy teret nyerjenek az előre meghatározott és elkerülhetetlen változásnak; hogy már egy bizonyos pályán elindultak, s csak egy megfelelő pillanatra vártak, amikor kitörhetnek. Amikor ezek az erők működésbe jöhettek, amint az idő megérett a cselekvésre, ezek a forradalmi vezetők csak egy színész szerpét vették át egy előre meghatározott színpadon és szerepben.

 Mohamed próféta az egyetlen minden valaha is létező "történelemalkotó" és forradalmi alak között, akinek eszközt és utakat kellett találnia arra, hogy minden szükségeset összegyűjtsön egy forradalomhoz, s magának kellett nevelnie és alakítania azokat az embereket, akikre céljaihoz szüksége volt, mert azok között, akikhez őt a sors rendelte, nem volt meg a forradalom igazi szelleme és minden szükséges velejárója.

 Erőteljes személyisége folytán kitörölhetetlen benyomást keltett követői ezreinek szívében és ezért tudta őket kívánságának megfelelően alakítani. Vasakarattal készítette elő a talajt a forradalomnak, megszabta annak formáját és alapelveit, úgy irányította az események folyamatát, ahogy az céljának megfelelt. Meg tud nevezni valaki még egy ilyen jelentős történelemirányítót, egy másik ilyen kiváló és nagyszerű forradalmárt?

k.) A végső bizonyíték
 

 El kell gondolkodnunk ezekről és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogyan lehetséges, hogy 1400 éve, a sötét középkorban, a föld szellemileg olyan elmaradott táján, mint Arábia, egy tanulatlan arab kereskedő és pásztor ilyen megvilágosodás, tudás, hatalom, képességek és ilyen magas erkölcsi értékek birtokába juthatott?
 Azt lehetne mondani, hogy nincs semmi szokatlan küldetésében, hanem az a saját szellemének produktuma. De ha ez így lenne, akkor tulajdonképpen isteni magasságba kellene őt emelnünk. S ha abban az időben a Prófétának ilyen igénye lett volna, a föld népei, akik nem kételkedtek Krisnát és Buddhát Istennek, Jézust Isten fiának tekinteni - mégpedig csupán saját elképzeléseik alapján -, és azok, akik a természeti erőket, tüzet, vizet, levegőt imádták, hajlandóak lettek volna elfogadni istenként egy ilyen csodálatos embert.

 Azonban Mohamed tanítása éppen az ellenkezője volt ennek. Azt hirdette: "Én éppen olyan emberi lény vagyok, mint ti. Semmit nem hoztam nektek saját indíttatásomból. Minden Isten kinyilatkoztatása számomra. Akármi is legyen a birtokomban - az az Övé. Ez a küldetés, amelyhez hasonlót az egész emberiség sem képes létrehozni, Isten tanítása, s nem az én saját szellemem szüleménye. Minden csodálatos mű, ami a szemetekben az én alkotásom, minden törvény, amit nektek adtam, minden szabály, amelyet felállítottam és tanítottam - egyik sem származik tőlem. Tudom, hogy én képtelen vagyok létrehozni ilyen dolgokat saját adottságomból és tudásomból. Csak azt teszem, amit Ő kíván. Amit Ő parancsol, azt hirdetem."

 Valóban milyen csodálatos, lelkesítő példája ez az igazságosságnak, őszinteségnek és becsületességnek! Egy hazug és képmutató ember szokás szerint megpróbál minden érdemet - még másokét is - saját magának tulajdonítani még akkor is, ha állításának hamissága könnyen bebizonyítható. Ez a nagyszerű ember azonban sohasem mondta magáénak érdemeit, még akkor sem, amikor senki sem mondhatott volna neki ellent, mert nem volt lehetőség inspirációja forrásának megismerésére.

 Létezhet-e ennél szebb bizonyítéka a minden tekintetben való abszolút őszinteségnek, jellemességnek és lelki nemességnek? Ki lehetne még olyan őszite, mint az, aki egyedülálló adományait és tehetségét egy titkos forrásból kapja, majd azonnal utal ezen megvilágosodás és ihlet eredetére? Mindezek a tények arra a következtetésre vezetnek, hogy az ilyen ember Isten igaz küldötte.

 Ilyen volt tehát Mohamed próféta (béke legyen vele). A legritkább tehetséget birtokolta, az erkölcs és jóság mintaképe, az igazságosság és szavahihet?ség szimbóluma. Isten nagyszerű követe volt, az Ő küldötte az egész világ számára. Élete és gondolkodása, becsületessége és nyiltsága, vallásossága és emberségessége, jelleme és támadhatatlan erkölcse, tanításai és művei - mindezek prófétasága megtámadhatatlan valódiságát bizonyítják. Aki életét és tanait előítélet nélkül tanulmányozza, meg kell, hogy állapítsa, hogy valóban Isten igaz pfófétája volt, és a Korán, amelyet átadott az emberiségnek, Isten valódi könyve. Az igazság egyetlen előítéletektől mentes komoly kutatója sem kerülheti el azt a következtetést.

 Ezért világosan kell látnunk, hogy egyedül Mohamed által ismerhetjük meg az iszlám egyenes útját. A Korán és Mohamed próféta élő példája az egyetlen megbízható forrás, amely az emberek rendelkezésére áll Isten akaratának összességében való megismerésére. Mohamed Isten küldötte az egész emberiséghez, és a próféták hosszú sora vele zárul le. Ő volt az utolsó próféta, és minden tanítás, amely Isten akaratából közvetlen kinyilatkoztatásként az emberekhez került, Isten Mohamed által küldött le, s összefoglalásuk a Koránban és a Szunnában található. Az igazság keresőjeként bárki is törekszik arra, hogy igazi muszlimként Isten törvényeinek hű követője legyen, annak kötelessége, hogy Isten utolsó prófétájában higgyen, elfogadja tanításait és azt a pályát kövesse, amit ő mutatott az embereknek. Ez az egyedül helyes és igaz út az eredményhez és üdvözléshez

4. A prófétaság végleges lezárása

 Mindez elvezet bennünket a prófétaság lezártságának kérdéséhez, és most Mohamed prófétaságának ezt a szempontját igyekszünk megvizsgálni.
 Az előzőekben a prófétaság lényegét tárgyaltuk, s szemünk elé tárult, hogy egy próféta megjelenése nem mindennapos esemény. A próféta személyes megjelenése sem feltétlenül szükséges minden országban és népnél vagy minden korban. A próféta élete és tanai olyanok, mint egy világítótorony, amely helyes irányba vezeti az embereket, és amíg tanai és példája élnek, ez olyan, mintha maga a próféta is élne. Egy próféta tényleges halála nem fizikai megsemmisülését jelenti, hanem tanítása ellaposodásában és útmutatása megváltoztatásában áll. Isten korábbi küldöttei meghaltak, mert követőik meghamisították tanaikat és beszennyezték életpéldájukat, amennyiben kitalált eseményeket főztek hozzá és legendákkal kapcsolták össze őket. A korábban kinyilatkoztatott könyvek - legyen az a Tóra, a Szabur (Dávid Zsoltárai) vagy az Újszövetség - egyike sem maradt meg napjainkig eredeti szövegében, és még ezen szent könyvek védelmezőinek is be kell ismerniük, hogy az eredeti művek már nincsenek birtokukban. A korábbi próféták élettörténetét annyira összekeverték kitalált dolgokkal, hogy életük pontos és hiteles ábrázolása már lehetetlenné vált. Az emberek elbeszéléseket, legendákat gyártottak életükből, és sehol sem található már egyetlen bizalomraméltó feljegyzés sem. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy a feljegyzések elvesztek és az istenfélő életvitelre vonatkozó előírások feledésbe merültek, hanem még azt sem lehet biztonsággal megmondani, hogy egy bizonyos próféta mikor és hol született, hol nőtt fel, hogyan élt és milyen parancsokat adott át az emberek számára. Tehát valóban úgy van, hogy egy próféta tulajdonképpeni halálát tanítása kihalása jelenti.

 Ha a tényeket ebben az összefüggésben nézzük, nem lehet tagadni, hogy Mohamed próféta és tanítása élő maradt. Tanait nem hamisították meg és örökké megmásíthatatlanok is maradnak. A Korán, a könyv, amelyet az emberiségnek átadott, eredeti szövegében megtalálható anélkül, hogy a betúkben, szavakban, a pontozási redszerben vagy az aposztrofokban a legkisebb változtatást is véghezvittek volna. Egész élete ábrázolása - magában foglalva beszédeit, utasításait és tetteit - abszolút pontossággal megmaradt, mégpedig úgy, hogy még tizenhárom évtized múltával is olyan világos és élethú az ábrázolás a Hagyományban - Szunnában -, hogy ezt olvasva úgy túnik, mintha saját szemünk előtt látnánk alakját. Egyetlen ember életrajza sem maradt meg olyan épen, mint Mohamedé, az iszlám prófétájáé. Mindennapi életünk minden eseményénél visszatekinthetünk az ő utalásaira és példát vehetünk róla. Ezért nincs szükség még egy további küldöttre Mohamed, az utolsó próféta, vagy a próféták úgynevezett "pecsétje" után.

 Ettől eltekintve van három helyzet, amelyek sürgősen szükségessé teszik egy új próféta megjelenését. Még nem esett szó róla, hogy csak egy próféta halála után kell egy másik próféta küldetésének eljönnie. Azokat a körülményeket, amelyek egy új próféta fellépését követelik, a következőképpen lehet összefoglalni:

 1. Amennyiben az előző próféta tanait megváltoztatták és meghamisították vagy azok elvesztek, szükség van az újraélesztésükre. Ilyen esetben új próféta kap küldetést, hogy megtisztítsa az emberek életét minden tisztátalanságtól és vallásukat annak egyedüli formájában és tisztaságában visszaállítsa;

 2. Ha az előző próféta tanai nem voltak tökéletesek és szükségessé vált kijavításuk vagy kiegészítésük. Ebben az esetben eljön egy új próféta, hogy véghez vigye ezt a javítást; s végül:

 3. Ha a korábbi próféta megbízatása egy bizonyos népre vagy országra szólt, és ezért szükség lesz egy prófétára más nemzetek, népek vagy országok számára is.

 Ez a három alapvető körülmény, amely egy új próféta eljövetelét szükségessé teszi , és a tények gondos vizsgálata bebizonyítja, hogy ma ezen tények egyike sem áll fenn. Az utolsó próféta, Mohamed, tanai ma is élnek és teljes egészében megőrződtek, s halhatatlanságra szántak. Az utasítások, amelyeket ő adott át nekünk, lezártak, hibátlanok, s a Szent Korán őrzi őket minden időkre. Az iszlám minden forrása teljes és csorbíthatatlan maradt, és a Próféta minden egyes tettét és tanítását olyan kétségtelenül lehet bizonyítani, hogy az adott kinyilatkoztatás valódiságára még a gyanú legkisebb árnyéka sem vetődhet. Ilyen szempontból nézve sincs tehát szükség egy újabb próféta fellépésére.

 Isten kinyilatkoztatásait Mohamed próféta által tette véglegessé és lezárttá, így az iszlám az emberiség tökéletes vallása lett. Isten ezt mondta: "Ma kiteljesítettem számotokra vallásotokat és kegyelmemet eltöltöttem felettetek, és kiválasztottam nektek az iszlám hitet." (Korán 5:3)

 Az iszlám gondos vizsgálata arra nézve, vajon valóban tartalmaz-e minden élethelyzetre vonatkozó útmutatást, bebizonyítja a Korán ezen szavainak igazságát. Az iszlám az evilági és túlvilági élethez szükséges törvényeket tartalmazza számunkra, és semmi sem maradt ki belőle, ami az emberek tanításához szükséges lehet. Ez a kezdetektől létez? vallás így lett tökéletes, és nincs szükség utána egy új prófétaság eljövetelére abból az okból, hogy hiányos lenne.

 És végül Mohamed küldetése nem valamely adott nép, terület vagy bizonyos kor számára szólt.Ő világprófétává emeltetett - az igazság követévé az egész emberiség számára. A Koránban neki szól az utasítás, hogy mindenkinek megmagyarázza: "Ó, ti emberek, én vagyok Isten küldötte valahányotok számára." Újra és újra úgy kerül említésre, mint "áldás a világ minden népének". Mindent átfogó, univerzális és kimondhatatlanul emberi szemlélettel szólt azokhoz, akik hallgattak rá, ezt érezte és érzi minden muszlim a mai napig. Ezért nincs már szükség utána új prófétára. A Korán úgy ír Mohamedről, hogy ő a "hátem an-nebiá", az utolsó szem az igaz próféták láncolatában .

 Néhányan úgy vélik, hogy az idő múlása önmagában elegendő ok Isten új utasításainak kinyilatkoztatására és, hogy egy vallásnak, amelyet 1400 éve alapítottak, szükségszerően meg kellet öregednie és elavulttá kellett válnia, s az új idők követelményeit már nem tudja teljesíteni. Ez az ellenvetés azonban nélkülöz minden helytállóságot. Ezt a következőképpen lehet megindokolni:

 1. Az iszlám tanai minden időre érvényesek, mert Isten nyilatkoztatta ki őket, Aki maga is örök. Az emberi tudás az, amely korlátozott, az emberi szem az, amely nem képes a sötét távolba tekinteni - nem Isten, Akinek tudása átfog minden időt és teret.

 2. Az iszlám az emberi természeten alapszik, és az ember természete minden időben változatlan maradt, Minden embert ugyanabból a fából faragták, mint ősapánkat, és az ember tulajdonképpeni lényege örökké változatlan maradt.

 3. Az emberi életben csodálatos egyensúly van az állandóság és változás elemei között. Nem állandó minden, és nem is minden változik. Az alapelvek, az alapvető értékek nem követelnek változást. A külső formák azok, amelyek az idővel, néhány figyelembe vehető alapelvre nézve, változnak. Az iszlám gondoskodott az állandóság és a változás követelményeiről is. A Korán és a Szunna tartalmazza az iszlám örök érvényű elveit, míg ezeket az idzstihád  által minden kornak megfelel?en a saját szükségletekhez lehet igazítani. Az iszlám az egyetlen, amely állandó illeszkedési folyamatban van a folytonos evolúcióban lévő emberi társadalommal, mindig összhangban maradva az alapelvekkel és az élet örök értékeivel.

 4. Tudományos szempontból nézve is olyan korban élünk, amelynek kezdete volt az ember megjelenése a földön, és a fejlődési folyamat ezen fokán még nem lépett fel az emberi természetben alapvető változás. Felvirágoztak és letűntek civilizációk, kultúrák jöttek létre és bomlottak fel, de a korszak a kozmikus feljődésfokozatok nagy láncolatában ugyanaz maradt. Ezért alaptalan és felületes az a nézet, amely szerint az isteni útmutatásoknak, amelyek néhány évszázaddal korábban jelentek meg, az idő múlásával tagadhatatlanul el kell avulniuk.

 Mindebből láthatjuk, hogy Mohamed próféta az egyetlen forrásunk az Istenr?l való tudás és a Neki tetsző földi életforma eléréséhez. Csak az ő tanai által tudhatunk meg valamit az iszlámról, tanításai által, amelyek olyan tökéletesek és átfogóak, hogy vezetni tudják az embereket minden elkövetkező korban és időben. A világnak tehát nincs már szüksége több prófétára; csak olyan emberek kellenek, akik minden bizalmukat Mohamedbe vetik és küldetése zászlóvivői lesznek, amennyiben terjesztik azt a földön, és minden erejükkel arra törekszenek, hogy egy olyan szociális rendet és kultúrát rendezzenek be, amilyet Mohamed próféta meghagyott. A világnak olyan emberekre van szüksége, akik elég erős jellemőek ahhoz, hogy Mohamed tanait a gyakorlatban megvalósítsák, és olyan társadalmat hívjanak életre, amelyet az isteni törvény kormányoz. Mohamed próféta missziója az isteni törvény földi uralomra juttatása volt, s ezen misszió eredményétől függ az ember eredményessége a földön.

A HITTÉTELEK

 Mielött továbblépünk, érdekes lehet az előzőekben kifejtettek rövid megismétlése és lényeges tartalmuk összefoglalása.
 1. Noha az iszlám Istennek, a világmindenség Urának való alázatot és engedelmességet jelenti, mégis olyan vallásnak mondhatjuk, amely a Próféta tanaiba vetett teljes hitet és az általa bemutatott és javasolt életformához való fáradhatatlan igazodást követeli. Mert az egyetlen hiteles megbízható forrás, amely ismeretet közvetít számunkra Istenről - az ő akaratáról és törvényeiről -, az igaz Próféta tanításaiban rejlik. Következésképpen az, aki a Prófétát, mint közvetítőt Isten közvetlen követésére nem fogadja el, nem muszlim.

 2. A korábbi korokban több próféta küldetett a különböző népekhez, s a prófétaság története mutatja, hogy ugyanannál a népnél is előfordult egymás után több próféta megjelenése. Ebben az időben az iszlám volt annak a vallásnak a neve, amelyet egy népnek saját prófétája vagy prófétái hirdettek. Noha az iszlám léte s lényege minden időben és minden országban ugyanaz volt, az istentiszteleti szokások, a törvénybeli előírások és más részletekbe menű utasítások, s a mindennapi életre vonatkoró tanácsok kissé különbözőek voltak, a helyi adottságoknak és szükségleteknek megfelelően. Ezért egyik nép számára sem volt feltétlenül szükséges, hogy egy másik nép prófétáját kövesse. Az egyedüli kötelesség azon utasítások megtartásában áll, amelyeket saját prófétájuk hozott el nekik.

 3. A többszörös prófétaság ezen kora Mohamed fellépésével zárult le. Az iszlám tanait ő vitte tökéletességre, az egész világ számára kialakított egy alapvető törvényt, s ő lett az egész emberiség prófétája. Küldetése nem egy bizonyos nép vagy ország számára, s nem korlátozott időtartamra szólt. Sokkal inkább érvényes minden ember számára és minden korra. A korábbi parancsolatok Mohamed megjelenésével - aki a világnak egy tökéletes törvénykönyvet hozott el - érvényüket vesztették. A jövőben már nem fog feltűnni egyetlen próféta sem és egyetlen vallásos törvénykönyv sem kerül kinyilatkoztatásra az utolsó ítélet napjáig. Mohamed tanítása Ádám minden gyermekéhez, az egész emberiséghez szól. Ezért feltétele az iszlám hitvallásnak, hogy hallgassunk rá, elismerjük prófétaságát, mindabban higgyünk, akit elénk állított, kövessük őt az írott szóban és lélekben, s parancsolataihoz és utasításaihoz igazodjunk. Ez az igazi iszlám.

 Mindez eljuttat minket a kérdéshez: Miben kötelességünk hinni Mohamed próféta szerintű Melyek az iszlám hittételei?

 Most ezeket a hittételeket vizsgáljuk meg, és közben látni fogjuk, milyen egyszerűek, igazak, szeretetreméltóak és értékesek azok, s milyen lelki magasságokba vezethetik az embereket ebben a világban és a túlvilágon.

1. Tauhid: Hit Isten egységében

 Mohamed próféta tanainak legalapvetőbb és legfontosabb eleme az Isten egységébe vetett hit. Ez kerül kifejezésre az első kalimában, az iszlám alapvető hitvallásában, amely arabul így hangzik: "lá iláhá illa-lláh" - "nincs más istenség az Egy Igaz Istenen kívül". Ez a csodálatos mondat az iszlám alapja, fundamentuma, és leglényegesebb alkotórésze. Ezen hitvallás kinyilvánítása az, amely az igazi muszlimot megkülönbözteti a káfirtól (hitetlentől), a musriktól (aki Isten mellé másokat emel az ő isteni mivoltába) vagy egy ilhádtól (ateistától). Ezen mondat elismerése vagy elutasítása az embereket egész világgal választja el egymástól. Azok, akik hisznek benne, egy szoros közösséggé válnak, akik pedig elutasítják, a szemben álló csoportot, az oppozíciót alkotják.
 A hívőké a zavartalan haladás és ragyogó eredmény itt és a túlvilágon, míg a hitet megtagadók kikerülhetetlen sorsa a kudarc és szégyen lesz.

 Azonban a különbség, amely a hívők és hitetlenek között kialakul, nem csupán néhány szó elmondásától függ. Természetes, hogy egy vagy két mondat egyszerű közlése nem vezethet ilyen hatalmas különbség létrejöttéhez. Az igazi erő az iszlám tanításának tudatos elismerésében, és a vele való egységben, s a mindennapi élet dolgaiban való szigorú követésében rejlik. Ha valaki nem ismeri a "nincs más istenség az Egy Igaz Istenen kívül" - mondat jelentését és elfogadásának az emberi életre való hatását, akkor nem is tudja felfogni ezen tan fontosságát. Mert ez a tan nem tud hatni, ha nincs meg néhány alapvető feltétel. Az "étel" szó egyszerű ismételgetése nem csillapítja az éhséget; egy orvosi előírás gépies elvégzése nem gyógyíthatja meg a fájdalmat. Ugyanígy a kalima is, ha jelentésének értése nélkül ismétlik meg, nem vezethet ahhoz a forradalmi változáshoz, amelyet tulajdonképpen el kellene indítania. Az ember gondolkozásában és életében csak akkor állhat be a változás, ha a tanítás teljes értelmét felfogjuk, felismerjük fontosságát, teljes hittel fordulunk feléje, és elfogadjuk és követjük szóban és tettben. Ha a kalima ezen megértése nem fejlődőtt ki, hatása sem lehet teljes. Kerüljük a tüzet, mert megértettük, hogy perzsel. Tartózkodunk a méregtől, mert hisszük, hogy megöli az embert. Logikusan éppen így kellene a tauhidnak is hatnia ránk, ha teljesen felfogtuk mély értelmét, hogy a hitben és tetteinkben kerüljük a hitetlenség, ateizmus és politeizmus minden formáját és árnyalatát. Ez az Isten egységébe vetett hit természetes parancsa.

a.) A kalima jelentése

 Az arab nyelvben az "iláh" szó jelentése: "valaki, akit imádnak" vagy "valaki, akinek szolgálnak", tahát egy lény, amelyet nagysága és hatalma alapján arra érdemesítenek, hogy imádattal forduljanak hozzá, s aki előtt odaadással és tisztelettel borulnak le. Minden dolgot vagy lényt, amely olyan nagy erővel rendelkezik, hogy az ember nem képes felfogni azt, szintén "iláh"-nak neveznek. Az iláh fogalma magában foglalja olyan határtalan erők birtoklását is, amelyek másokat csodálatra bírnak. Az az értelem is benne rejlik, hogy ettől az iláhtól mások függenek, míg ő mindenkitől független. Az iláh szó továbbá magában hordoz valami titokzatos és misztikus értelmet is, vagy helyesebben szólva: iláh egy láthatatlan és elképzelhetetlen lény. A perzsa chudá szó, a hindi deva, az angol God, a német Gott - a sort sokáig folytathatnánk - többé-kevésbé ugyanezt jelenti. A föld más nyelveiben is vannak ugyanilyen jelentésű szavak.
 Az arab szó, Allah, azonban Isten lényeges, személyes neve. "Lá iláhá illa-lláh" tehát szó szerinti jelentésben: "Nincs más iláh az Egy nagy Lényen kívül, aki az Allah nevet viseli." Ez azt jelenti tehát, hogy az egész nagy univerzumban nincs egyetlen más lény sem, aki Allahon kívül imádatra lenne érdemes, csakis  előtte kellene megadással és imádattal leborulni, Ő az egyetlen, Aki minden erővel rendelkezik, mindannyiunknak nagy szüksége van adományaira és jóakaratára, és valamennyien arra kényszerülünk, hogy az Ő segítségét kérjük. Gondolataink elől rejtve van, és értelmünk nem foghatja fel, mi is Ő.

 Miután megismertük a kalima szavainak jelentését, kutassunk mélyebb értelmük után.

 Már az emberiség számunkra ismert legrégibb történetéből, és az őskor réges-régi megőrzött leleteiből kiviláglik, hogy az ember minden korban elismert és imádott valamilyen istenséget vagy több istent. Sőt, napjainkban is a földgolyó minden népe - a legprimitívebbtől a magasan civilizáltig - hisz valamilyen istenségben és imádattal fordul hozzá. Ez mutatja, hogy a gondolat, hogy van egy Istenünk, akit imádunk, mélyen gyökerezik az ember természetében. Valami a lelkében kényszeríti erre.

 A kérdés azonban az: mi ez a "valami", és az ember miért érzi magát az istentisztelet valamilyen formájára késztetve? A kérdésre megtaláljuk a választ, ha igyekszünk megfigyelni az ember helyét ebben a végtelen nagy univerzumban. Az ember és természetének ezen szempontból történő gondos elemzése megmutatja, hogy az ember egyáltalán nem mondható hatalmasnak. Önmagában nem elegendő és nem létezhet, s nem rendelkezik korlátlan erővel. Valójában nagyon is gyenge, mulandó és szegény. Erők garmadától áll függésben, amelyek segítsége nélkül nem juthat előre. Számtalan dologra van szükség létezése és fennmaradása biztosításához, ezek az eszközök azonban nincsenek teljesen vagy akár csak részben is az ő hatalmában. Néha igen egyszerű és természetes úton jut birtokukba, máskor azonban teljesen meg van fosztva tőlük és nélkülöznie kell őket. Sok fontos és értékes dolog van, amelyet igyekszik megkapni, de csak néha sikerül valóban elérnie őket. Sok minden kárt okoz neki; szerencsétlenségek egyetlen pillanat alatt tönkreteszik életművét; sorscsapások hirtelen véget vetnek minden reményének és vágyának; betegségek, bánat, ínség, szerencsétlenség és halálesetek kínozzák vagy fenyegetik állandóan, és lerombolják előtte a boldogsághoz vezető utat. ő igyekszik elkerülni a csapásokat, s ebben a fáradozásában siker és kudarc váltogatja egymást. Sok dolog van, amelynek nagysága és fennköltsége megfélemlíti: magas hegyek és rohanó folyók, hatalmas állatok és vad bestiák. Átél földrengéseket, viharokat és más természeti katasztrófákat. Megfigyeli a feje fölött gyülekező sötét fellegeket és látja, hogyan lesznek egyre sűrűbbek és sötétebbek, hogyan repednek szét dörgéssel, hogyan villannak fel fényes villámlással és milyen végtelenül súlyos eső hull belőlük a földre. Látja a Napot, a Holdat és a csillagokat állandó mozgásukban. Átgondolja, milyen nagyok, hatalmasak és csodálatosak ezek az égitestek, s milyen jelentéktelen, tehetetlen is ő hozzájuk képest. A végtelenül hatalmas természeti jelenségek és saját törékenységének tudata hatással vannak rá és saját gyengeségének, tökéletlenségének és tehetetlenségének érzését erősítik fel benne. Így aztán természetes, hogy a rendelkezésre álló elképzelések az isteniről összekapcsolódnak ezekkel az érzésekkel. Az ember arra a lényre gondol, Aki uralkodik ezeken a nagy erőkön. Az ő nagyságának gondolata kényszeríti arra, hogy alázattal fejet hajtson. Az ő hatalmának tudata készteti a segítségért való könyörgésre. Törekszik tetszésének elnyerésére, hogy ezt a maga hasznára fordítsa, féli őt, és igyekszik elkerülni haragját.

 A tudatlanság legprimitívebb stádiumában az ember azt gondolja, hogy a természeti jelenségek, amelyek fenségessége és pompája látható és amelyek az ember számára károsnak vagy hasznosnak tűnnek, magukban képviselik a hatalmat és erőt, s ezért isteniek. Ezért imádja a fákat, állatokat, folyókat, hegyeket, tüzet, esőt, levegőt, égitesteket és sok más dolgot. Ez a tudatlanság legvadabb formája.

 Amikor az ember tudatlansága egy bizonyos fokra csökken és szellemi horizontján felbukkan a tudás és világosság egy szikrája, akkor tudatára ébred, hogy ezek a nagy és hatalmas dolgok maguk is teljesen tehetetlenek és függésben állók, s egyáltalán nincsenek jobb helyzetben, mint ő maga - sőt, még tehetetlenebbek és alárendeltebbek. A legnagyobb és legerősebb állat éppen úgy elpusztul, mint egy apró mag, s ezzel elveszti minden erejét; a nagy folyók kiáradnak, újra visszáhúzódnak és végül kiszáradnak; a nagy hegyeket maga az ember robbantja szét és pusztítja el; a szántóföld termékenysége nemcsak a földtől függ - először a víz teszi termővé, s a vízhiány szikessé és terméketlenné változtatja. Maga a víz sem önálló. A levegőre van utalva, amely maga előtt hajtja a felhőket. De a levegő is erőtlen és tehetetlen, s hasznossága ismét más tényezőktől függ. A Holdat, Napot és csillagokat is egy hatalmas törvény tartja korlátok között, amelynek hatótávolságán kívül a legkisebb mozgást sem tehetik. Ezen megfontolások után az ember gondolkodása azon lehetőséghez fordul, hogy létezhetnek titokzatos, isteni eredetű hatalmak, amelyek felügyelnek a látható dolgokra, és amelyek teljes hatalommal és tekintéllyel lehetnek megbízva. Ezek a gondolatok a természeti jelenségek istenítése után a misztikus erőkbe vetett hitet hívják elő. Több istenség - gondolja az ember - vezérli a természet számtalan dolgát és jelenségét, mint a széljárás, fény, víz,... Sokjelentésű formák és szimbólumok létesítésével igyekszik az ember megjeleníteni ezeket az "isteneket", és imádni kezdi ezeket a formákat és szimbólumokat. Ez is a tudatlanság egyik formája, s az intellektuális és kulturális zarándokút ezen stádiumában az emberi szem előtt a valóság még mindig rejtve marad.

 Miközben az ember a tudás és tanulás terén további lépéseket tesz előre, és mialatt élete és általában léte alapvető problémáiról még többet és még mélyebben gondolkodik el, felfedez egy mindenható törvényt és egy mindent átfogó uralkodó erőt a világegyetemben. Milyen tökéletes rendszer nyilvánul meg a napfelkeltében és naplementében, a szelekben és az esőben, a csillagok mozgásában és az évszakok váltakozásában! Hogyan hat itt együtt csodálatosan harmónikus módon számtalan erő, és milyen teljesen meggyőző és fölöttébb bölcs törvény az, amely a világegyetemben minden dolgot vagy okot egy adott időbeni együttműködésre ösztönöz, hogy előidézzenek egy előre elrendelt eseményt! Miközben megfigyeli a természet minden területén uralkodó összhangot, rendszerességet és az állandó törvényhez való igazodást, még egy többistenhívő is azt a kényszert érezheti, hogy elhiggye: kell lennie egy Istennek, amely nagyobb mint minden más, és amely az egyedüli uralmat gyakorolja. Mert ha több különböző istenség létezne, a világmindenségben uralkodó egész tervszerű összhang összekeveredne. Az ember ezt a legnagyobb Istenséget különböző neveken szólítja, például "Allah"-nak, "God"-nak, "Dieu"-nek, "Gott"-nak, "Mindenhatónak" és így tovább. De mivel tudatlansága tovább tart, továbbra is alárendelt "mellékistenségeket" imád a Mindenhatóval együtt. Azt képzeli, hogy "Isten égi kiránysága" nem lehet másmilyen, mint egy földi királyi birodalom. Ugyanúgy, ahogy egy uralkodónak sok minisztere, biztosa, kormányzója és más felelős hivatalnoka van, elképzelésében az alárendelt istenségek, mint a sok hivatalnok, különböző állásokat töltenek be a Nagy Isten uralma alatt, Akihez nem lehet közeledni a Neki alárendelt hivatalnokok körüludvarlása és megnyerése nélkül. Ezért tehát ugyanígy imádni kell őket és segítségükért kell könyörögni, és semmi esetre sem szabad megsérteni őket. Gyakorlatilag közvetítőknek tekinti őket, akik által a Nagy Istenhez nyerhet utat.

 Minél jobban gyarapszik az ember tudása, annál elégedetlenebb lesz az istenek sokaságával, ezért a "mellékistenek" száma egyre csökken. Felvilágosultabb emberek nagyító alá veszik ezeket az istenségeket, hogy kritikusan vizsgálhassák őket és végül megállapítják, hogy az istenné emelt lények vagy dolgok egyike sem bír az isteni tulajdonság legkisebb nyomával sem; maguk is csak teremtmények, mint az ember, sőt, sokszor még tehetetlenebbek nála. Ezért egyiket a másik után veti el, míg csak az Egy Isten marad. Azonban az Egy Isten fogalma még mindig tartalmazza a tudatlanság elemeit. Néhány ember azt képzeli, hogy Istennek teste van ugyanúgy, mint az embernek, és egy bizonyos helyen lakik. Vannak, akik azt hiszik, hogy Isten emberi alakban leszállt a földre; megint mások azt gondolják, hogy Isten, miután az univerzum dolgait elrendezte, visszavonult és most pihen. Egyesek azt gondolják, hogy az ember csak szentek és lelkek útján közeledhet Istenhez, s az ? közvetítésük nélkül semmit sem lehet elérni. Néhányan Istent egy bizonyos alakban vagy megtestesülésben képzeli el és szükségesnek tartják ezen kép állandó szem előtt tartását, hogy imádkozni tudjanak hozzá. Az ilyen téves felfogások tovább élnek, s sok közülük különböző népeknél még ma is általánosan elterjedt.

 A tauhid a legmagasabb Istenfelfogást képviseli, és az erről való tudást Isten minden időre szólóan Mohamed próféta által juttatta el hozzánk. Ez volt az a tudás, amellyel kezdetben Ádám a földre érkezett, ez volt ugyanaz a tudás, amely Noénak, Ábrahámnak, Mózesnek és Jézusnak kinyilatkoztatásra került. Pontosan ez a tudás volt, amelyet Mohamed elhozott az emberiség számára. Ez a TUDÁS, tiszta és abszolút, az ignorancia legkisebb árnyéka nélkül való. Az ember csak azért esett a sirk és a kufr - a bálványimádás és hitetlenség - bűnébe, mert elfordult a Próféta tanításától és saját hibás ítélőképességére, hamis elképzeléseire és előítéletekkel teli magyarázataira támaszkodott. A tauhid előzi a tudatlanság minden felhőjét és az igazság fényével világítja meg a horizontot. Látnunk kell, milyen alapvető tényeket mutat fel a tauhid fogalma - ez a kis mondat: "lá iláhá illa-lláh" -, milyen igazságot közöl és milyen vallásos meggyőződést követel. Mindezt megérthetjük, ha a következő pontokat végiggondoljuk: még egyszer szemben találjuk magunkat az istenség kérdésével. Szemtől szemben állunk a nagyszerű, határtalan univerzummal. Az emberi értelem sem kezdetét nem ismeri, sem végét nem láthatja előtte. Az univerzumban minden halad meghatározott útján, a ködös múlttól a beláthatatlanul távoli jövőbe. Számtalan teremtmény jön létre továbbra is napról napra. A jelenségek olyan megtévesztőek, hogy a gondolkodó elme megdöbbenve és csodálatba ejtve érzi magát. Az ember nem képes a valóságot egyedül saját belátóképessége segítségével megragadni és megérteni. Egyszerően nem hiheti, hogy minden csupán véletlen vagy tévedés nyomán keletkezett volna. Hiszen az univerzum nem az anyag véletlenszerű gyűjteménye. Nem egymásra utalt objektumok összevisszasága. Nem kaotikus és jelentéktelen dolgok halmaza. Mindez nem létezhet alkotó, tervező, vigyázó és irányító nélkül. De ki teremthette és vigyázhatja ezt a fennséges világmindenséget? Csak Az képes ezt tenni, Aki ura és mestere mindennek, Aki végtelen és örök, Aki hatalmas, minden mértéket meghaladóan bölcs, mindennel bíró és mindent tudó; Aki mindent ismer és mindent lát. Minden felett hatalommal kell bírnia, ami a világmindenségben létezik. Minden hibától és gyengeségtől mentesnek kell lennie, és abszolút senkinek sem szabad ahhoz jutnia, hogy beleavatkozzon tervezésébe vagy hogy tönkretegye művét. Csak egy ilyen lény lehet az univerzum teremtője, megtartója és irányítója.

 Másodszor, elengedhetetlen, hogy mindezek az isteni tulajdonságok és erők egy lény kezében legyenek. Teljesen lehetetlen, hogy két személyiség, aki ugyanolyan tulajdonságokkal és erőkkel bír, egymás mellett létezzen. Szükségszerűen ellentétbe kerülnének egymással. Ezért csak egy és csakis egy Magasabb Lény létezhet, Aki hatalommal bír minden más felett. Ugyanannak a tartománynak nem tudunk elképzelni két kormányzót vagy egy hadseregnek két parancsnokot! Éppen így elképzelhetetlen az is, hogy mind az a tulajdonság több istenség között lenne elosztva, s így például az egyik istenség a mindentudás birtokosa, egy másik el?relátó képességgel rendelkezik, s megint egy másik életrekeltőként lép fel s mindegyikük független hatalommal bír a maga területén, Az univerzum egy oszthatatlan egész, s ezen istenségek mindegyike feladata gyakorlásában egymástól függene. Következésképpen hamarosan felbomlana köztük az egyetértés. S ha ez megtörténik, a világ szakadásra van ítélve.

 Ezek a tulajdonságok és képességek ugyanakkor átruházhatatlanok is. Lehetetlen, hogy egy bizonyos tulajdonság egy időben az egyik istenségben van meg, és egy másik időpontban egy másiknál találkozunk vele. Egy isteni lény, amely maga nem képes életben maradni, nem adhat életet más lényeknek. Egy istenség, aki nem tudja megvédeni saját isteni hatalmát, biztosan nem képes arra, hogy irányítsa a végtelen univerzumot. Minél többet gondolkodunk ilyen módon ezen a problémán, annál erősebb lesz a meggyőződésünk, hogy mindennek az isteni erőnek és tulajdonságnak egy és ugyanazon lényben kell összpontosulnia. Ezért a politeizmus a tudatlanság egyik formáját alkotja és az értelmes vizsgálattal szemben nem helytálló. Sok isten egyidejű létezése gyakorlatilag lehetetlen. Az élet és természet tényei nem illenek egy ilyen felfogásba. Az embert ezek a tények maguktól a valósághoz vezetik, tehát a tauhidhoz, az Egy Istenben való hithez.

 Miközben ezt az Istenről való egyértelműen helyes felfogást szem előtt tartjuk, vessünk egy beható pillantást a végtelenül nagy világmindenségre. A legnagyobb fárdságot véve, a legjobb tudásunk szerint kellene megválaszolni a következő kérdést: Van-e mindazon tárgyak között,  amit látunk, amit felfogunk és mind aközött, amire gondolunk, s amit az emberi értelem fel képes fogni, valami, ami ezekkel az isteni tulajdonságokkal bír? A Nap, a Hold, a csillagok, állatok, madarak vagy halak, anyag, pénz, valamelyik ember vagy emberek egy csoportja birtokában van-e valamelyik tulajdonságnak és képességnek? Biztosan nem. Mert az univerzumban minden teremtett és teremtődik, irányítva, vezetve van, más dolgoktól függ, halandó vagy múlandó, nem saját indíttatására cselekszik, és nem saját erejéből mozog. Mindent - még az űrben a legkisebb mozzanatot is - egy kérlelhetetlen törvény irányít, amelytől a legkisebb eltérés sem lehetséges. A dolgok és lények tehetetlen helyzete bizonyítja, hogy az istenség köntöse nem rájuk szabott. Egyik sem bír az isteniség leghalványabb nyomával sem, abszolút semmi közük nincs hozzá. Minden isteni erő hiányában vannak, és az igazság kicsavarása és legnagyobb fokú őrültség isteni erőt tulajdonítani nekik. Ez a "lá iláhá" jelentése: ABSZOLÚT nincs istenség; sem emberi lény, sem anyagi dolog, sem tárgyi objektum nem bír olyan isteni erővel és hatalommal, amely érdemes lenne imádásra, a neki való alázatra és engedelmességre és igazolná azt.

 Azonban ez még nem vizsgálódásunk vége. Megállapítottuk, hogy az univerzum semmilyen anyagi, állati vagy emberi alkotórészében nem rejlik istenség, s közülük egyik sem tartalmazza annak még árnyékát sem. Éppen ez késztet minket a következtetésre, hogy egy felsőbb lénynek kell lennie, Amely mindazon fölött áll, amit tökéletlen szemünk a világmindenségben megpillant, és Amely isteni tulajdonságokkal és képességekkel bír; Amely minden természeti jelenség mögött álló akarat, Amely ezen nagyszerű univerzum alkotója, minden átfogó törvényének őrzője, a nyugodt ritmus irányítója, minden hatás igazgatója: EZ ISTEN, az univerzum Ura, s abszolút nem áll mellette senki segítőként, és istensége részeseként. Ez az, ami az "illá-lláh" - az egy igaz Istenen kívül - jelentést hordozza.

 Ez a tudás sokkal hatalmasabb minden más tudásnál és minél inkább törekszünk rá, annál mélyebb lesz meggyőződésünk, hogy ez minden más tudás kiindulópontja. A kutatás minden területén elismerik - legyen az a fizika, kémia, asztronómia, geológia, biológia, zoológia, gazdaság, politika, szociológia vagy az emberi nyelvek kutatása -, hogy az ember minél inkább a dolgok mélyére nyúl, annál világosabb jeleit találja a "lá iláha illá-lláh" igazságának. Ez az a fogalom amely kinyitja számunkra a kapukat a vizsgálathoz és megfigyelésekhez, és a tudomány ösvényeit a valóság fényével világítja meg. Ha valaki mégis tagadja vagy figyelmen kívül hagyja ezt a valóságot, akkor minden lépésnél csalódásnak teszi ki magát, mert ezen elemi igazság tagadása megfosztja az univerzum minden dolgát tényleges jelentésétől és igaz értelmétől. Az univerzum, mint egész, ekkor jelentéktelenné zsugorodik, és a haladás esélyei - bármilyen területen is -, elhalványodnak és reménytelenné válnak.

b.) A tauhid hatásai az ember életére

 Szeretnénk áttakinteni azokat a hatásokat, amelyeket a "lá iláha illá-lláh" az ember életére gyakorol, s látni, miért lesz a hívő ember mindig eredményes az életben, és az, aki tagadja a hitet, miért fut zátonyra, mégpedig itt a földön éppúgy, mint a túlvilágon.
 1. Aki hisz ebben a kalimában, sohasem lehet szűklátókörű, s nem lehet elferdült világnézete. Hisz az Egy Istenben, Aki az ég és Föld Teremtője, Kelet és Nyugat Ura, és az egész univerzum Megtartója. Miután ebben hisz, ezen a világon semmit sem néz már idegenül. Mindenre úgy tekint, mint valamire, ami egyazon Úrhoz tartozik vele. Gondolataiban és tetteiben nem vak egoizmus tölti el. Együttérző megértése, szeretete és segítőkészsége nem korlátozódik egy adott körre, vagy emberek egy bizonyos csoportjára. Belátóképessége elmélyült, lelki horizontja egyre jobban kitárul és világnézete liberális és olyan határtalan lesz, mint Isten birodalma. Hogyan érhetné el ezt a mély belátóképességet és ezt a lelki nagyságot egy ateista, politeista vagy valaki, aki egy olyan istenségben hisz, amelyről feltételezi, hogy csak olyan korlátolt és elégtelen hatalommal bír, mint az ember?

 2. Ez a hit az emberben nagy önbizalmat és önbecsülést ébreszt fel. A hívő tudja, hogy egyedül Isten minden hatalom ura és kívüle senki sem árthat vagy használhat az embernek, senki sem gondoskodik szükségleteiről, senki nem tud életet adni és elvenni vagy a tekintély és befolyás valamilyen formáját gyakorolni. Ez a meggyőződés Isten erején kívül minden más erővel szemben közömbössé, mindentől függetlenné és félelem nélkül valóvá teszi. Sohasem hajt főt hódolattal Isten valamely teremtménye előtt, és az imán kívül soha nem emeli könyörgésre kezét valaki előtt. Sohasem félemlíti meg semmilyen nagyság. Ezzel az önfegyelemmel és az Isten teremtményeihez való értelmes viszonnyal szemben egyetlen más vallás sem kerülhet előnybe. Mert elkerülhetetlen, hogy azok, akik Isten mellé más lényeket állítanak vagy megtagadják őt, valamilyen más teremtmény előtt tisztelettel hajoljanak meg, és képesnek tartsák arra, hogy az az embereknek hasznára vagy kárára legyen; féljenek tőle vagy minden reményüket beléje vessék.

 3. Az ilyen értelmű önbecsüléssel egyidőben azonban ez a hit a szerénység és alázatosság tudatát is előhívja az emberben és egyszerűvé, hajlékony modorúvá teszi. Egy hívő sohasem lehet büszke, gőgös vagy arrogáns. A hatalmasok, gazdagok és előkelők féktelen büszkesége nem áraszthatja el szívét, mert tudja, bármije is van, az Isten ajándéka és Isten éppen úgy elveheti, mint ahogy adta. Ezzel ellentétben egy hitetlen büszke és beképzelt lesz, amint világi javakra és tisztségekre tesz szert, mert azt képzeli, hogy mindez egyedül saját érdemeinek köszönhető. Ugyanígy büszkeség és hiúság a szükségszerű következménye és kísérője a sirknek is - azaz más lények asszociációjának Istennel az ő Istenségében -, mert egy musrik azt gondolja, hogy neki egész különleges kapcsolata van az istenekkel, amelyekkel mások nem büszkélkedhetnek.

 4. Ez a hit erkölcsössé és becsületessé teszi az embert. Az a meggyőződés alakul ki benne, hogy számára nincs más mód és lehetőség az eredményre jutáshoz és üdvözüléshez, mint a tiszta lélek, és abszolút tisztességes viselkedés. Teljes bizalmát Istenbe veti, Aki Maga minden szükségleten felülemelkedik, senkivel sem kapcsolódik össze, mindig és mindenkivel szemben igazságos, és Akit isteni hatalma gyakorlásában senki sem támogathat vagy befolyásolhat. Ez a hit világos tudatára ébreszti az embert annak, hogy sohasem érheti el célját, ha nem él kifogástalanul és nem cselekszik igazságosan - s hogy különben sem befolyás, sem ravasz mesterkedés nem mentheti meg a pusztulástól és a kárhozattól. Ezzel ellentétben a káfirok és musrikok állandóan hamis reményben élnek. Néhányan közülük azt gondolják, hogy "Isten fia" bűneikért vezekelt, mások azt hiszik, hogy ők Isten kedvelt gyermekei, s ezért nem lesz részük büntetésben; egyesek azt tételezik fel, hogy szentjeik részükre közbenjárnak Istennél, míg megint mások áldozatokat mutatnak be isteneiknek, s közben azt gondolják, hogy míg ilyen módon megnyerik az isteneket, engedélyt szereznek minden léhaságra és vétekre, s azt tehetik, amit csak akarnak. Az ilyen hamis elképzelések állandóan a bűn és a rossz hálójában tartják őket, s amennyiben isteneikre hagyatkoznak, elmulasztják saját lelkük megtisztítását és egy jó és tiszta élet elindítását. Ami az ateistákat illeti, ők nem hiszik, hogy létezik valamilyen lény, amely hatalommal bír felettük vagy akinek felelősséggel tartoznak jó és rossz tetteikért; ezért abszolút szabadnak tartják magukat, s úgy cselekszenek, amint az éppen jól esik nekik. Saját hangulataik és ösztöneik válnak bálványaikká, mohóságuk és vágyaik rabszolgáiként élnek.

 5. A hívő semmilyen körülmények között sem lesz kételkedő vagy gyáva. Erős bizalommal van isten iránt, Aki a föld minden kincsének Ura és Mestere, Akinek hatalma végtelen és mindent átfogó. Ez a hit rendkívüli vigaszt nyújt szívének, elégedettséggel tölti el és reménnyel világítja meg. Ezen a világon minden ajtó bezárulhat előtte, a földön sokminden nem állhat szolgálatára, minden pénze és más tulajdona elveszhet; az Istenbe vetett hitet azonban nem lehet elvenni tőle soha, és az erő által, amelyet ez ad neki, folytatja mindennapi harcát. Ilyen erős bizalom nem eredhet semmi másból, mint az Egy Istenbe vetett hitből. A musrikok, káfirok és ateisták szíve szűk, korlátolt erőkre támaszkodik - ezért a szükség órájában a kétségek elragadják őket és nem ritkán öngyikosságot követnek el .

 6. Ez a hit nagyfokú határozottságot, türelmes állhatatosságot és Istenben való bizalmat alakít ki az emberben. Ha valaki arra az elhatározásra jut, hogy minden erejével az isteni törvények szolgálatának adja át magát Isten tetszésének elnyeréséért, akkor az meg is van győződve arról, hogy a világmindenség Urának támogatását és segítségét élvezheti majd. Ez a bizonyosság erőssé és megingathatatlanná teszi, mint egy kősziklát, és semmilyen nehézség, akadály és ellenállás sorozata nem térítheti el céljától. A sirk, kufr és ateizmus nem vezethetnek hasonló eredményre.

 7. A kalima ünnepélyes megvallása az emberben a bátorságot még jobban kibontakozásra segíti. Két dolog van, ami gyávává teszi az embert: a haláltól való félelem és saját biztonságunk szeretete; valamint az a nézet amely szerint van valaki Istenen kívül, aki elveheti az életet és hogy az ember feltételezve, hogy különféle előkészületeket tesz, ki tudja tolni halála időpontját. A "lá iláha illá-lláh" megszabadítja az embert az ilyen fixa ideáktól. A félelem eltűnik a hívő gondolataiból, mert tudja, hogy élete, javai és minden más valójában Istené. Ezáltal könnyű neki életét és minden birtokában lévő dolgot Isten kedvéért feláldozni. A második nézettől mentes, mert tudja, hogy nincs hatalma elvennie az életét semmilyen fegyvernek, sem embernek, sem állatnak; egyedül és csakis Isten teheti ezt meg. A földön egy bizonyos idő  van megszabva számára, és a világ összes ereje együtt sem képes egy ember életét ezen idő letelte előtt kioltani. Ez az oka annak, amiért senki sem hősiesebb, mint aki erősen hisz Istenben.  Semmi sem tántoríthatja el, sem szerencsétlenségek sorozata, sem ellenséges támadás, és a leghatalmasabb hadsereg sem képes megfélemlíteni. Ha Istenért száll harcba, akkor legyőz még olyan hatalmakat is, amelyek tízszer erősebbek, mint saját tábora. De hogyan tudnak a musrikok, káfirok és ateisták ilyen nagy elszántságot, erőt és energiát létrehívni? ők a világon a legdrágábbnak az életet tekintik, és azt hiszik, hogy a halált az ellenség hozza el számukra, s a meneküléssel lehet ellene védekezni.

 8. A "lá iláha llá-lláh"-ba vetett hit a belső béke és elégedettség lelki tartását hozza létre, megszabadítja az embert a féltékenység, irigység és kapzsiság alattomos szenvedélyétől, és azt a helytelen gondolatot, hogy az ember egyetemesebb és igazságosabb eszközökkel is élhetne az eredmény eléréséhez, még csak felbukkanni sem engedi. A hívő tudja, hogy gazdagság és mindenféle adomány Isten kezében van, ő osztja el ezeket, az egyik helyre többet, a másikra kevesebbet - teljesen saját döntése szerint; dicsőség és hatalom, tisztelet és tekintély, egyszerűen minden ezen a földön az ő akarata alá tartozik, ő adja ezeket annak, akinek kívánja, és az ember kötelessége csak az, hogy törekedjen rájuk, tiszteséges eszközökkel harcoljon értük. Tudja, hogy az eredmény és kudarc Isten kegyelmétől függ; ha ő adni kíván valamit, akkor a világ semmilyen hatalma sem tarthatja vissza; s ha ő nem kívánja, semmi sem kényszerítheti rá, hogy adományozzon. A musrikok, káfirok és ateisták azt gondolják, hogy az eredmény és eredménytelenség egyes egyedül saját erőfeszítéseik és a földi hatalmak támogatásának vagy ellenállásának függvénye. Ezért mindig a kapzsiság és irigység rabszolgaságában maradnak. Az eredmény érdekében sohasem haboznak megvesztegetést, hízelgést, összeesküvést és más visszás eszközöket alkalmazni. A mások sikerére való féltékenység és irigység felemészti őket, és mindent megpróbálnak - nem riadva vissza az elképzelhető legaljasabb mesterkedésektől sem -, hogy sikeres riválisuk bukását okozzák.

 9. A "lá iláha illá-lláh"-ba vetett hit legeslegfontosabb eredménye mégis az, hogy arra készteti az embert, hogy kövesse Isten törvényét. Aki hisz a kalimában, biztos benne, hogy Isten minden rejtett és nyílt dolgot tud, s ő közelebb van hozzánk, mint saját ütőerünk. Akkor is, ha egy világtól elzárt szögletben, a legsötétebb éjszaka bűnt követünk el, ő tud róla, ismeri még szándékainkat is. Minden elől elbújhatunk, azonban Isten elől semmit sem rejthetünk el; mindenki elől elmenekülhetünk, de lehetetlen számunkra, hogy Isten érintését kikerüljük. Minél erősebb az ember hite ebben, annál pontosabban fogja követni Isten parancsait; kerüli, amit Isten tiltott, s redelkezéseit teljes magányában, és teljes sötétségben is végrehajtja, mert tudja, hogy Isten "éber tekintete" sohasem hagyja őt magára, s féli az Ítélet Napját, amely elől senki sem térhet ki. Ezért a legelső és legfontosabb előfeltétele annak, hogy valaki muszlim legyen, hogy a "lá iláha illá-lláh"-ban higgyen. Muszlimnak lenni - azt jelenti, hogy Istennel szemben engedelmesek vagyunk. S az Istennek való engedelmesség lehetetlen, ha nem hiszünk teljes biztonsággal a "lá iláha illá-lláh"-ban, tehát abban, hogy abszolút nincs senki, aki Istenen kívül imádatra lenne méltó.

 Mohamed próféta tanításainak megfelelően az Egy Igaz Istenbe vetett hit a legfontosabb és legalapvetőbb vallási elv. Ez az iszlám alapja és éltető ereje. Az iszlám minden más hittétele, parancsolata és törvénye erre az alapra épül. Minden ebből a forrásból veszi erejét. Ha ezt elvetjük, semmi nem marad az iszlámból.

2. Hit Isten angyalaiban

 Mohamed próféta (béke legyen vele) azt tanította továbbá, hogy higgyünk Isten angyalaiban. Ez a második iszlám hittétel, s nagyon fontos, mert megtisztítja a tauhid felfogását és világossá, egyszerűvé teszi, s megszabadítja a sirk elképzelhető leghalványabb árnyalatától is.
 A politeisták kétféle teremtményt állítanak Isten mellé vagy gondolatban ezekkel kötik őt össze:

 a.) Olyan teremtményekkel, amelyek materiálisan valóban léteznek, emberi szemmel láthatóak, mint például a Nap, Hold, csillagok, tűz, víz, állatok, kiváló emberek és így tovább.

 b.) Olyanokkal, amelyek anyagszerűen léteznek és az emberi szem számára felfoghatatlanok; láthatatlan lényekkel, amelyekről feltételezik hogy különböző feladataik vannak a földön és a világmindenségben; az egyik például a levegőt uralja, egy másik fényt bocsát, egy harmadik esőt küld s így tovább.

 Az első csoportba tartozó feltételezett istenségek anyagilag léteznek és az emberek szeme előtt találhatók. Istenségnek tartani őket jogtalanság, amelyre a kalima - "lá iláha illá-lláh" - teljes magyarázatot ad. Ez a kalima elég azon gondolat kiküszöbölésére, hogy ezeknek az istenségeknek valamilyen része lehetne az isteni mivoltból vagy akár a legcsekélyebb tiszteletadást is megérdemelnék. A látszólag isteni lények második csoportja testetlen mivoltukban rejtve van az emberi szem elől, s ezért titokzatos és misztikus. A többistenhívők inkább arra hajlanak, hogy hitüket rájuk összpontosítsák. Istenségeknek, isteneknek vagy isten gyermekeinek tartják őket. Képeket és szobrokat készítnek "róluk", és áldozatot mutatnak be nekik. Ez a fontos hittétel azért rögzült meg, hogy az Isten egységébe vetett hitet tisztán tarthassuk és megtisztítsuk a láthatatlan teremtmények ezen második fajtájának zavaró hatásától.

 Mohamed próféta arra tanított minket, hogy ezek a szellemi lények, amelyeket az emberek istenségnek vagy isten gyermekeinek gondolnak, valójában Isten angyalai. Nincs részük Isten istenségében, az ő parancsának vannak alávetve, s olyannyira függenek Tőle, hogy akaratától semennyire sem térhetnek el. Isten azzal bízta meg őket, hogy igazgassák királyságát, s ők a legpontosabban és leglelkiismeretesebben hajtják végre rendelkezéseit. Nincs semmilyen hatalmuk, semmilyen késztetésük saját, szabad cselekvésre; semmilyen tervet nem képesek Isten elé tárni önállóan; s nincs joguk Istennél közbenjárni valamelyik ember érdekében. őket imádni és segítségüket kérni az ember számára lealacsonyító és megalázó, hiszen az ember teremtésének legelső napján Isten éppen azt parancsolta az angyaloknak, hogy hajoljanak meg Ádám előtt, akinek ő nagyobb tudást adott és akire rábízta a földi helytartóságot. A Koránban ez így hangzik: "És (emlékezz az időre) amikor azt mondtuk az angyaloknak: Boruljatok le Ádám előtt, és ők valamennyien leborultak..." (Korán 2:34)

 "És megteremtettünk benneteket (embereket), aztán alakot adtunk nektek, majd így szóltunk az angyalokhoz: Boruljatok le Ádám előtt. És ők valamennyien leborultak..." (Korán 7:11)

 Miféle megadás lenne az az ember részéről, ha kegyüket kérve azok előtt hajolna meg, akik ?előtte borultak le egykor!

 Mohamed megtiltotta nekünk, hogy imádjuk az angyalokat és Istennel azonos szintre emeljük őket, de azt is tudomásunkra hozta, hogy az angyalok Isten kiválasztott teremtményei amelyek a bűntől mentesek és őstermészetük alapján nem képesek az Isten elleni engedetlenségre. Az ő rendeltetésük inkább az, hogy minden időben Isten parancsait teljesítsék. Továbbá azt tanította Prófétánk, hogy az angyalok minden oldalról körülvesznek minket, szorosan hozzánk tartoznak és mindig kísérnek bennünket. Látják minden tettünket, és felírják azokat. Tökéletes leírását őrzik minden egyes ember életének. A halál után, amikor Isten színe elé kerülünk, földi életünk teljes krónikáját fogják előtárni, amelyben minden dolgot helyesen és hamisítás nélkül találhatunk, a legkisebb cselekedetünk kihagyása nélkül, akármilyen lényegtelen és akármilyen rejtett legyen is az.

 Az angyalok tulajdonképpeni lényéről nincs ismeretünk. Csak néhány tettükről s tulajdonságukról tudhatunk, és kötelességünk, hogy higgyünk létezésükben. Nem vagyunk birtokában semmilyen eszköznek vagy módnak, amely segítségével többet tudhatnánk meg lényükről, tulajdonságaikról és tetteikről. Ezért esztelenség lenne nekik valamilyen alakot vagy sajátságot tulajdonítani, amelyeket mi magunk találunk ki. Hinnünk kell bennük úgy, ahogy azt Isten megköveteli. Létezésük tagadása kufr, mert először is nincs semmilyen alapunk, hogy létüket megkérdőjelezzük, másodszor pedig tagadásuk azt jelentené, hogy Mohamed próféta szavát vonjuk kétségbe. Hiszünk az angyalokban, mert Isten igaz prófétája ezt tanította nekünk.

3. Hit Isten könyveiben

 A harmadik hittétel, amelyben Mohamed próféta tanítása szerint hinnünk kell, a hit Isten könyveiben, a kinyilatkoztatásokban, amelyeket prófétái által időről időre elküldött az embereknek.
 Isten már Mohamed próféta előtt is küldött le könyveket prófétáinak, és ezeket a könyveket ugyanúgy nyilatkoztatta ki, mint a Szent Koránt. Néhány ilyen kinyilatkoztatott könyv nevét tudjuk, tudunk például Ábrahám könyveiről, Mózes Tórájáról, Dávid Zsoltárairól és Jézus Krisztus Evangéliumáról. Nincs pontos ismeretünk azonban további könyvekről, amelyeket más próféták hoztak el. Ezért nem tudjuk biztonsággal megmondani, hogy a többi létező vallásos könyv eredetileg Isten kinyilatkoztatása-e vagy nem.

 Azonban a legkisebb ellentmondás nélkül hisszük, hogy minden könyv, amelyet Isten nyilatkoztatott ki, igaz volt.

 A könyvek közül, amelyekről hírünk van, Ábrahám könyvei elvesztek és a jelen világirodalomban nem találhátók meg. Dávid Zsoltárait, a Tórát és az Evangéliumot a zsidóság és a keresztények őrzik, de a Korán azt mondja nekünk, hogy az emberek megmásították ezeket, hozzáfűzéseket eszközöltek bennük, és Isten szavai olyan szövegekkel keverednek bennük, amelyeket emberek fogalmaztak . Ezen könyvek meghamisítása és megszentségtelenítése olyan bőséges és nyilvánvaló, hogy még a zsidók és keresztények is kénytelenek beismerni, hogy nem az eredeti szöveg van a kezükben, s csupán a meglévő fordításokra támaszkodhatnak, amelyekben az évszázadok során számos változtatás mehetett végbe és megy végbe a mai napig is. Ha tanulmányozzuk ezeket a könyveket, sok olyan bekezdést és hírt találunk bennük, amelyek teljesen nyilvánvalóan nem származhatnak Istentől. Isten szavai és az ember hozzászőtte szavak összekeverednek és nincs lehetőségünk kiválasztani, melyik rész származik Istentől és melyik emberektől. Számunkra kötelező a korábbi könyvekben való azon hit, hogy Isten a Szent Korán előtt prófétái által könyveket küldött el, amelyek egy és ugyanazon Istentől származnak, attól az Istentől, Aki a Koránt is leküldte, és hogy a Korán kinyilatkoztatása, mint isteni könyv, nem egy új és meglepő esemény volt, hanem ez azért történt, hogy az isteni utasítások megerősíttessenek, és formába öntessenek és tökéletessé váljon az, amit az emberek megváltoztattak és a megelőző  időkben elvesztettek.

 A Korán az utolsó isteni könyv, amelyet az Úr elküldött az embereknek, és van néhány nagyon fontos különbség közte és a korábbi kinyilatkoztatások között. Ezeket röviden a következőképpen foglalhatnánk össze:

 a.) A legtöbb Isten által korábban kinyilatkoztatott könyv eredeti szövege elveszett és mára már csupán fordítások maradtak. A másik oldalon a Korán éppen úgy létezik, ahogy Mohamed prófétának kinyilatkoztatásra került; egy szó, sőt egyetlen pont sem változott benne, Eredeti szövegében található meg, és Isten szava ezáltal minden időkre megőrződött.

 b.) A korábbi isteni könyvekben az ember belekeverte saját szavait Isten szavai közé. Azonban a Koránban csak Isten szavait találhatjuk, mégpedig eredeti tisztaságukban. Ezt még az iszlám ellenségei is elismerik.

 c.) Egyetlen más szent könyvről sem lehet hiteles történelmi bizonyítékok alapján mondani - akármelyik népé is volt -, hogy valóban arra a prófétára vezethető vissza, amelynek tulajdonítják. Egyes ilyen könyveknél azt sem tudjuk, mikor és melyik prófétának került kinyilatkoztatásra. A Korán esetében azonban a bizonyítékok, melyek szerint a Korán Mohamed prófétának jutott kinyilatkoztatásra, olyan megdönthetetlenek, meggyőzőek, erősek és kényszerítő erejűek, hogy az iszlám legvadabb támadóinak sincs felőle kétségük. A bizonyítékok olyan számosak és részletesek, hogy a Korán sok soráról vagy részletéről még azt is biztonsággal meg lehet mondani, mikor és hol kerültek kinyilatkoztatásra.

 d.) A korábbi isteni könyvek olyan nyelveken érkeztek el az emberekhez amelyek közben már eredeti formájukban nem élnek tovább. Napjainkban már egy nép sem beszéli őket, és csak kevesen vannak, akik egyáltalán értik azokat. Ezért volna - még, ha ezek a könyvek ma is léteznének eredeti és hamisítatlan formájukban - gyakorlatilag teljesen lehetetlen, hogy napjainkban helyesen megértsük és kövessük parancsolataikat a gyakorlatban. A Korán nyelve ellenben élő nyelv. Emberek milliói beszélik és további milliók ismerik és értik azt. A világ majdnem minden egyetemén tanítják és tanulják; mindenki megtanulhatja, és akinek van rá elégséges ideje, mindenhol találhat embereket, akik tudják ezt a nyelvet és a Korán jelentését meg tudják magyarázni.

 e.) Minden létező szent könyv, amelyet a föld különböző nemzeteinél találunk, egy bizonyos néphez érekezett el; mindegyik tartalmaz számos parancsolatot, amelyek egy bizonyos történelmi korra szabottnak látszanak és csak ezen kor követelményeire vonatkoznak. Ma nem szükségesek és nem lehet őket napjainkban a gyakorlatban súrlódásmentesen alkalmazni. Ebből világosan kiderül, hogy ezek a könyvek csak bizonyos népekre voltak érvényesek, és egyiket sem szánhatták az egész világ számára. Ez az oka annak, hogy nem azért küldték őket az emberekhez, hogy az idők végezetéig - akár csak az adott nép fiai is - kövessék őket, hanem arra szolgáltak, hogy egy bizonyos korban útmutatást adjanak. Ezzel ellentétben a Korán az egész emberiséghez szól; egyetlen törvénye sem vonatkozik csak egy bizonyos népre. Sokkal inkább igaz az a Korán minden rendelkezéséről és útmutatásáról, hogy mindenütt és minden időben követni lehet őket. Ez a tény bizonyítja, hogy a Korán az egész világra érvényes és az emberi élet számára örök vezérfonalat jelent.

 f.) Vitathatatlan tény, hogy a korábbi szent könyvek szintén sok jót és hasznosat tartalmaztak; már azok is az erkölcs és becsületesség alapelveit tanították és bemutatták az Istennek tetsző életmódot. Azonban egyik sem volt eléggé átfogó ahhoz, hogy mindent magában foglaljon, ami szükséges egy helyes emberi életúthoz anélkül, hogy túlzásoknak ne adjon teret vagy valamit ne hagyjon figyelmen kívül. Némelyek egy bizonyos dologban, mások valami eltérőben tűntek ki. Csak és csakis a Korán az, amely nemcsak mindent magában foglal, ami jó volt a korábbi könyvekben, hanem az Istennek tetsző életmód példaadását is tökéletesíti és egészében ábrázolja mindent belevéve, amire az embernek ezen a földön szüksége van.

 g.) Az emberi befolyás és számos hozzáírás alapján sok olyan dolgot becsempésztek a korábbi könyvekbe, amelyek ellenkeznek a valósággal és a józan ész elleni merényletet és mindenféle igazságérzet megsértését jelentik. Valóban előfordulnak bennük dolgok, amelyek erkölcstelenek, teljesen etikátlanok és minden ember természetes erkölcsi érzékét fel kell, hogy háborítsák. A Korán teljesen mentes minden ilyentől. Semmit sem tartalmaz, ami ellenkezik az értelemmel, és semmit, amit hamisnak találhatnánk. Egyetlen parancsolata sem igazságtalan, semmi sem félrevezető benne. Illetlenségnek és erkölcstelenségnek a legkisebb nyomát sem találhatjuk benne. Az egész könyv, kezdetét?l a végéig tiszta bölcsesség és igazság. Az emberi civilizáció számára a legjobb filozófiát és a legnagyszerőbb törvényeket tartalmazza. Megmutatja a helyes utat, az embert eredményre és üdvözülésre vezeti.

 A Korán ezen különleges tulajdonságaira vezethető vissza, hogy a föld minden népéhez szól a felhívás, hogy higgyen benne, forduljon el minden más vallási könyvtől és egyedül a Korán utasításait kövesse, mert a Korán tartalmazza mindazt, amit az Isten tetszésének megfelelő élethez szükséges tudni, s kinyilatkoztatásra kerülése után abszolút nincs már szükség más vallásos könyv eljövetelére.

 Ha az ember a Koránt tanulmányozza más Istentől származó könyvekkel összehasonlításban, a különbség azonnal érthetővé teszi számára, hogy a Koránban való hit egyáltalán nem hasonló természető a korai vallásos könyveben való hittel.

 A korai isteni könyvekbe vetett hitnek csak azon tény elismerésére kellett korlátozódnia, hogy a könyvek valamennyien eredendően Istentől származtak, igazak voltak és korukban ugyanazon okból küldték le őket az emberekhez, ami miatt később a Korán is kinyilatkoztatásra került. A Koránba vetett hitnek azonban mindent átfogó természetőnek kell lennie. Minden muszlimnak erős bizalmat kell vetnie abba, hogy a Korán

 - egyes egyedül Isten saját szavát tartalmazza;

 - tökéletesen igaz;

 - a benne lévő minden egyes szó megőrződött és megőrződik;

 - minden, ami említésre kerül benne, helyes;

 - az embernek elemi kötelessége életében minben utasítását követni és mindent, ami  ellentétben áll vele, kerülnie kell.

4. Hit Isten prófétáiban

 Az előző fejezetben arról beszéltünk, hogy Isten minden népből kiválsztotta küldötteit, akik valamennyien lényegében ugyanazt a vallást - az iszlámot hozták el, amelyet Mohamed próféta (béke legyen vele) is hirdetett. Ebben a vonatkozásban Isten valamennyi küldötte ugyanazon a szinten áll és egyenértékű egymással. Ha valaki közülük egyet hazugnak mond, azzal tulajdonképpen valamennyit hamisnak ítéli, és ha valaki egyet elismer közülük és hisz benne, akkor ezzel valamennyit igaznak kell és kellene tartania és hinnie. Ennek nagyon egyszerű az oka. Tegyük fel, hogy tíz ember ugyanazt a magyarázatot adja valamire; ha feltételezzük, hogy egyikük igazat mondott, akkor logikusan azt is állítjuk ezzel, hogy a másik kilencnek is igaza van; és ha valamelyiküket hamisnak nyilvánítjuk, akkor azzal természetesen a többieket is hamissággal vádoljuk. Ebből az okból szükséges az iszlámban az Isten prófétáiba vetett feltétlen hit. Aki az egyik prófétát nem akarja elismerni, következésképpen káfir még akkor is, ha hisz Isten valamennyi más prófétájában.
 A kinyilatkoztatásokból kiviláglik, hogy a különböző korokban más-más népekhez elküldött próféták száma 124 000-t is eléri. Ha elgondoljuk, milyen hosszú az az időszak, amely óta a földet emberek lakják, és mennyi nép és nemzet virágzott fel és jutott ismét hanyatlásra az idők folyamán, már nem fog ez a szám olyan nagynak tűnni. Ezek közül a próféták közül feltétlen kötelességünk hinni azokban, akiknek a nevét a Korán megemlíti. A többiekkel kapcsolatban pedig azt kell elfogadnunk, hogy minden próféta, akivel Isten tanítást küldött az embereknek, igaz próféta volt. Ezért hiszünk minden olyan prófétában is, akik Indiában, Kínában, Perzsiában, Európában, Afrikában, Egyiptomban és más országokban kerültek kiválasztásra, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy bizonyos emberről - akinek a neve a Koránban nincs megemlítve - biztonsággal megmondhassuk, vajon igaz próféta volt-e vagy sem, mert semmi tökéletesen biztosat nem tudunk róla. Az sem tanácsos számunkra, hogy véleményt mondjunk más vallások szent embereiről. Valószínű lehet, hogy közülük néhányan Isten igaz prófétái voltak, és tanításaikat követőik csak haláluk után másították meg, éppen úgy, mint ahogy azt Mózes és Jézus követői tették. Ezért, ha egyáltalán nyilatkozunk ezekről a tanokról, csak az adott vallás alapelveire és rituáléjára korlátozzuk mondanivalónkat. Alapítójáról azonban szigorúan hallgassunk, nehogy egy prófétával szembeni tiszteletlenség bűnébe essünk.

 Ami pedig azokat illeti, akikről biztonsággal tudjuk, hogy valóban Isten prófétái voltak, és ő azzal bízta meg őket, hogy az iszlám egyenes útját hirdessék, köztük és Mohamed próféta között nincs különbség, ami prófétaságukat illeti. Egyformán kell hinnünk bennük. Ezen egyenértékűségük ellenére azonban a következő három dologban mégis különböznek Mohamedtől, a próféták pecsétjétől.

 a.) A múlt prófétáinak egy bizonyos korban, egy bizonyos néphez kellett eljönniük, míg Mohamed az egész világhoz és mindenkihez, a jövő embereihez is szólt.

 b.) A korábbi próféták tanításai vagy teljesen elvesztek, vagy az, ami megmaradt belőlük, nem őrződött meg tisztán, hanem sok hamis és kieszelt szót és verset toldottak hozzá. Ezért az, aki tanaikat követni akarja, nem tudja ezt tökéletesen megtenni.

 Ezzel ellentétben Mohamed próféta tanai, életrajza, beszédei, életmódjáról szóló leírások, erkölcsi beállítottsága, szokásai és tettei, egyszóval élete és tevékenysége minden részlete megőrződött. Mohamed ezért az egyetlen a próféták hosszú sorában, aki számunkra élő egyéniségként maradt meg és akinek példáját helyesen és hűen követhetjük.

 c.) A tanok, amelyeket korábbi próféták közvetítettek, nem voltak tökéletesek és átfogóak. Mindegyik prófétát egy másik követett, aki változásokat és kiegészítéseket vitt végbe elődei tanain és utasításain, és ilyen módon folytatódott a megújúlás és fejlődés láncolata. Ez az, amiért a korábbi próféták tanításai egy bizonyos idő lefolyása után feledésbe merültek. Kézenfekvő, hogy nem volt szükség a korábbi tanok megtartására, ha helyüket elfoglalta egy jobb és egészebb tan. Végül Mohamed által került kinyilatkoztatásra az emberiségnek a legtökéletesebb tan- és törvénykönyv, és Isten minden korábbi könyve ezzel automatikusan felmentődött, mert szükségtelen és ésszerűtlen egy nem tökéletes törvénykönyvet követni, ha létezik egy teljes és tökéletes is. Aki Mohamed próféta utasításait követi, minden prófétát követ, mert ami mindig jó és minden időben alkalmazható volt tanaikban, az Mohamedéiben is megtalálható. Aki mégis visszautasítja az ő tanítását és megtagadja, hogy nekik megfelelően éljen, ehelyett úgy dönt, hogy valamelyik másik prófétát követi, csak azon értékes és hasznos utasítások és tanácsok végtelen sokaságával találja szemben magát, amelyek Mohamed tanításaiban össze vannak foglalva és ilyen átfogóan korábban egyetlen próféta könyvében sem fordultak elő, hanem csak Isten utolsó követe által nyilatkoztatott ki.

 Ez az, amiért minden embernek feltélen kötelessége lenne Mohamedben hinni és egyedül őt követni. Hogy igaz muszlimok - a Próféta életmódjának helyes követői - legyünk, szükség van a Mohamedbe vetett megingathatatlan hitre és annak tanúságtételére, hogy

 - ő Isten valódi prófétája;

 - tanításai abszolút módon tökéletesek és mindenféle hibától vagy tévedéstől mentesek;

 - ő Isten utolsó prófétája. Őutána egy néphez sem jő el új próféta az ítélet napjáig. És egyetlen személyiség sem fog fellépni, akiben egy muszlimnak feltétlenül hinnie kellene.

5. A halál utáni életbe vetett hit

 Az iszlám ötödik hittétele a halál utáni életbe vetett hit. Mohamed próféta (béke legyen vele) azt tanította, hogy higgyünk a halál utáni feltámadásban és az utolsó ítélet napjában. A legfontosabb alapelvek, amelyeket ebben az összefüggésben hitünkre bízott, a következően hangzanak:
 Ez a világ és minden benne lévő dolog élete egy bizonyos napon véget fog érni. Minden el fog pusztulni, Ezt a napot "JAUM AL-QIA'MA"- nak, Ítéletnapnak hívják. Minden ember, aki kezdettől a földön élt, akkor újra életre kel és megjelenik Isten színe előtt, Aki törvényt fog ülni. Ezt HASR-nak nevezik: a holtak gyülekezésének.

 Minden férfiról és nőről készült feljegyzés - minden tettük részletes leírása - Isten kezébe kerül végső elbírálásra. Isten véglegesen ítélni fog minden ember jutalmazása vagy büntetése felől. Mindenki jó és rossz tetteit meg fogja mérni. Az, akinek jó cselekedetei kerülnek túlsúlyba, csodálatos jutalomban részesül; azonban az, akinél a rossz tettek nyomnak többet a latban, büntetésre kerül.

 A jutalom és büntetés bölcsen és értelemszerűen kerül elosztásra. Azok, akik eredményesen jutnak ki az ítélethozatalról, a Paradicsomba kerülnek, és az örök boldoglét kapui nyílnak ki számukra.

 Azok, akik elítéltetnek és büntetést kapnak, a pokolra jutnak, a szenvedések és tűz helyére.

 Ezek a halál utáni életbe vetett hit legfontosabb alkotórészei.

Folytatás