Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

f.) Miért ez a sok gyűlölség?

 Azt kérdezhetnénk: miért volt az, hogy népe ennyire ellene esküdött? Pénz, javak vagy más világi gazdagság forgott-e kockán? Az egész valamilyen törzsi háborúskodásra vezethető vissza? Követelt Ő tőlük valaha is valamit? Nem! Az egész ellenségeskedés egyedül azért robbant ki, mert Mohamed próféta arra szólította fel az embereket, hogy az Egy Igaz Istent tiszteljék, s igazságos, erkölcsös és jó életet éljenek. A bálványimádás és Istenen kívül más lény imádata ellen prédikált, és megbélyegezte bűnös életmódjukat. Támadta a papság gyökereit, ellenzett minden helyzetb?l adódó hátrányos megkülönböztetést és elutasította a törzsi és rasszbeli előítéleteket. Meg akarta változtatni a szürke őskorból rájuk maradt egész társadalmi rendet. Társai azonban azt vetették szemére, hogy tanításának elvei ellenkeznek őseik hagyományaival, és figyelmeztették, hogy mondjon le elveiről, vagy a legrosszabb következményeket vonja magára.
 Kérdezhetnénk, miért vállalt magára a Próféta ennyi nehézséget? Népe felajánlotta neki, hogy elismeri királyként, és az ország minden kincsét lába elé rakja - csak hagyjon fel vallása hirdetésével és küldetése terjesztésével.
 Íme néhány példa erre a Hagyományból:
 Mohamed próféta (béke legyen vele) az isteni igazság felfedésekor heves ellenségeskedésnek volt kitéve. Minden ellenállást és elnyomást mosollyal az ajkán viselt el. Szilárd maradt, és nem riadt meg semmilyen kényszerítő erőtől sem. Amikor honfitársai látták, hogy fenyegetéseik nem félemlítik meg, és a legszigorúbb szorongatás sem téríti el útjáról sem őt, sem híveit, megpróbáltak más mesterkedéssel kifogni rajtuk. De ez a terv is meghiúsult.
 A vezető törzsi fejedelmek küldöttsége felkereste a Prófétát, és minden elképzelhető világi dicsőséget felkínálva neki, meg akarta vesztegetni őt. A küldöttek így szóltak hozzá:
  "Ha gazdagságra vágyol, akkor olyan sok pénzt fogunk
   neked felhalmozni, amennyit csak kívánsz. Ha
   dicsőségre és hatalomra törekszel, akkor készek va-
   gyunk neked, mint vezérnek és királynak hűségesküt
   fogadni. Ha szépségre szomjazol, annak a lánynak a
   kezét kaphatod meg, akire a választásod esik."
 Valójában azonban csak azt akarták, hogy hűtlen legyen küldetéséhez. A feltételek minden halandó számára rendkívül csábítóak voltak, a nagy Próféta szemében azonban teljesen jelentéktelenné zsugorodtak. Válasza bombaként csapott le az arab vezérek küldöttségére. Azt gondolták, hogy kijátszották az ütőkártyájukat, de keserűen csalódniuk kellett, mert a Próféta ezt válaszolta:
  "Mit kell halljak! Nekem nem kellenek sem piszkos
   anyagiak, sem hatalom. Isten intőként küldött az em-
   berekhez. Az Ő üzenetét hozom nektek. Ha elfogad-
   játok, szerencse és öröm vár rátok ebben az életben,
   és örök üdvösség a túlvilágon. Ha azonban visszauta-
   sítjátok Isten szavát, akkor Isten biztosan dönteni fog
   köztetek és köztem."
 Egy másik alkalommal ezt mondta nagybátyjának, aki az arab vezérek befolyására megpróbálta lebeszélni küldetése végrehajtásáról:
  "Ó nagybátyám! Ha a Napot a jobb, a Holdat a bal
   kezembe adnák, hogy eltérítsen küldetésemtől - so-
   hasem tenném azt meg! Sogasem fogom azt megta-
   gadni, mindaddig, amíg Istennek az nem lesz az aka-
   rata, hogy a győzelmet nektek ajándékozza, vagy pedig
   én el nem pusztulok."
 Így történt tehát, hogy a csábító ajánlatokat elutasította és inkább szenvedett a jó ügyért. Miért tette ezt? Nyert volna azon valamit, ha minden ember erkölcsössé és igazságossá vált volna? Hogyan lehet az, hogy egyáltalán nem törődött gazdagsággal és luxussal, királyi címmel és dicsőséggel, kényelemmel és bőséggel? Egy nagyobb anyagi nyereség forgott számára kockán, amely mindezeket jelentéktelenné tette? Olyan csábító volt az a nyeremény, hogy tétovázás nélkül arra az elhatározásra jutott, hogy évekig a legnagyobb higgadtsággal kitegye magát tűznek és vasnak, lelki gyötrelmeket és testi kínzásokat viseljen el? Alaposan át kell gondolnunk a történteket, hogy választ találjunk erre.
 El tudja valaki képzelni az önfeláldozás, az emberekkel való együttérzés és jószívűség világítóbb példaképét, mint azt, hogy egy ember saját szerencséjét adja oda mások érdekében, amíg éppen azok az emberek, akiknek javáért a végsőkig kiáll, megkövezik, bántalmazzák, száműzik őt, és még a számkivetésben sem hagyják háborítatlanul; és hogy mindezek ellenére vonakodik attól, hogy a jobbításuk érdekében való fáradozással felhagyjon?
 Kibír-e egy tisztességtelen ember ilyen sok szenvedést valamilyen hamis tan érdekében? Ki tud-e állni egy őszintétlen spekuláns és fantaszta hasonló szilárdsággal és elszántsággal eszméiért? Kitart-e végsőkig ilyen veszély és kínzás közepette, még ha az egész ország ragad is kardot miatta?
 Az a hit, az az állhatatosság és eltökéltség, amellyel Mohamed próféta (béke legyen vele) vallási mozgalmát végül eredményre vitte, küldetése igazságának beszédes bizonyítéka. Ha a kételkedés vagy bizonytalanság legkisebb lehelete is lett volna ellenszegülni a viharnak, amely huszonegy évig teljes erejével tombolt ellene.
 Ez az egyik oldala a változásnak, amely végbement benne. A másik azonban még csodálatosabb és figyelemreméltóbb.

g.) Miért változik meg egy ember negyvenévesen

 Negyven évig élt Mohamed arabként arabok között. Ezalatt az idő alatt sem államférfiként, sem prédikátorként vagy szónokként nem tűnt ki. Sohasem hallották a bölcsesség gyöngyeit szájából úgy, ahogy később kezdte hinteni azokat. Sohasem látták őt beszédbe merülni a metafizika, etika, jog, politika, gazdaság és szociológia alapelveiről. Szó sem lehetett arról, hogy nagy hadvezér lett volna - hiszen még csak egyszerű katona sem volt. Sohasem beszélt Istenről, az angyalokról, a kinyilatkoztatott könyvekről, a korábbi prófétákról, a halál utáni életről vagy a mennyországról és pokolról.
 Kétségtelenül rendkívüli jellemmel, megnyerő modorral bírt, és nagyon jószívű volt, de nem volt semmi különlegesen feltűnő vagy teljesen szokatlan benne, ami az embereket arra késztethette volna, hogy a jövőben valami nagyot és korszakalkotó változást várjanak tőle. Barátai között tiszteletreméltó, higgadt, barátságos és békeszerető, nemes gondolkodású embernek ismerték. De amikor új küldetésével kilépett a hegyi barlangból, teljesen megváltozott.
 Amikor elkezdte küldetését hirdetni, egész Arábia hódolattal és csodálkozva folytotta vissza lélegzetét, elbűvölte őket Mohamed csodálatos ékesszólása és kifejezőereje. Beszéde olyan lebilincselő és hatásos volt, hogy legnagyobb ellenségei is féltek hallgatni őt, mert attól tartottak, hogy az új üzenet olyan mélyen behatolhat szívük legmélyebb rejtekébe és lényük legbelső magvába is, hogy kicsúszik alóluk a talaj és kényszerítve érezhetik magukat, hogy elhagyják régi vallásukat és kultúrájukat. Beszédereje olyan példátlan volt, hogy a legtehetségesebb arab költők, prédikátotok és szónokok hiába próbálkoztak, hogy nyelvi szépségük és ragyogó kifejezőerejük segítségével egyenértékűt hozzanak létre, miután a Próféta felszólította ellenségeit, hogy fogjanak össze minden tehetségükkel és alkossanak csak egyetlen sort is, amely megfelene az általa kinyilatkoztatott verseknek.

h.) Mohamed mindent átfogó küldetése

 Egyidejűleg senkihez sem hasonló filozófusként és reformátorként, egy ragyogó, nagy kultúra és civilizáció elismert alapítójaként, kitűnő politikusként, kiváló képességű vezetőként, nagy tekintélyű bíróként és tanult hadvezérként lépett népe elé. A puszták e tudatlan, egyszerű fia olyan bölcsességgel és okossággal beszélt, ahogy előtte senki a nap alatt, és ahogy utána sem volt képes erre senki. Megvilágította a legnehezebb metafizikai és teológiai problémákat. Előadásokat tartott nemzetek és világhatalmak hanyatlásának okairól, amelyekben téziseit a múltbeli történelmi tényekkel támasztotta alá. Kifejtette véleményét a világ vallásairól. Ítéleteket hozott az ellenségeskedő törzsek vitáiban és viszályaiban. Az erköcs törvényeit és a civilizáció elveit tanította. Olyan nagyszerű törvényeket alkotott a társadalmi képződményekre, gazdasági szevezetekre, az emberek vezetésére és a nemzetközi kapcsolatokra, hogy azok teljes bölcsességét nagy gondolkodók és tudósok is csak egy élet hosszú kutatása és tapasztalata után érthették meg. Valóban, ezen tanok és törvények tökéletessége az elméleti tudás s a gyakorlati tapasztalat területén való emberi fejlődéssel fokozatosan jobban és jobban bontakozik ki.
 Mohamed, ez a békés és nyugodt kereskedő, akinek azelőtt soha nem volt kezében kard, és semmilyen katonai képzésben nem részesült, egyszer sem vett részt csatában még csak megfigyelőként sem, egyszerre csak olyan hős katonává vált, hogy egyetlen egyszer, még a leghevesebb harcban sem vonult vissza. Olyan nagy hadvezér lett, hogy kilenc év alatt meghódította egész Arábiát, mégpedig olyan korszakban, amikor a fegyverek még primitívek, a közlekedési eszközök és hírközlési összeköttetések teljesen elégtelenek voltak. Katonai éleslátása és rátermettsége a tökéletesség olyan magas fokát érte el, a katonai lelkesedés és kiképzés, amelyet tarka, szedett-vedett seregének átadott, olyan csodálatosan hatottak, hogy hívei néhány éven belül a kor egyik legjelentősebb katonai nagyhatalmává, s az akkor ismert világ legnagyobb részének urává váltak.
 Ez a tarózkodó és szelíd ember, aki egészen negyven évig nem vett részt semmiféle politikai tevékenységben, hirtelen olyan kitűnő politikai reformerként és államférfiként jelent meg a világ színpadán, hogy a rádiózás, a televízió és a sajtó segítsége nélkül egymillió kétszázezer négyzetmérföldnyi (több mint hárommillió négyzetkilóméternyi) sivatag szétszóródott lakóit egyesítette. Egy harcias, tudatlan, önfejű, kulturálatlan és állandóan gyilkos törzsi harcokba temetkezett népet vont egy zászló, egy törvény, egy vallás, kultúra, civilizáció és kormányzási forma alá.
 Erről Sir William Muir, az iszlám elszánt ellenfele és kritikusa "Life of Muhammad" (Mohamed élete) című könyvében így szól: "Az első különös dolog, amely magára vonja a figyelmünket, az arabok számtalan törzsre való széttagoltsága, amelyek teljesen függetlenek egymástól; amelyek még ha vérszövetségben, vagy közös érdek miatti szövetségben állnak is egymással, jelentéktelen események hatására minduntalan készek arra, hogy elszakadjanak egymástól és elkeseredett harcokba kezdjenek. Az iszlám korszak kezdete előtti arab történelemre való visszapillantás kaleidoszkópként az összefogásnak és a szövetség megtörésének állandó váltakozását mutatja, úgyhogy addig minden abszolút egyesítési törekvés terméketlen maradt... A kérdés, hogy milyen erő vetheti alá magának vagy foghatja össze egy egységes államba ezeket a törzseket, még megoldásra várt. ÉS MOHAMED MEGOLDOTTA AZT."
 Átalakította gondolkodásmódjukat, szokásaikat és erkölcsüket. A faragatlanokat kulturálttá, a barbárokat civilizálttá változtatta, gonosztevőkből és jellemtelen naplopókból jámbor, istenfélő és igazságos embereket varázsolt. A legféktelenebbekből és legönfejűbbekből az engedelmesség és a törvények, és rendnek való odaadás példaképei lettek. A nép, amely évszázadokig nem szült egyetlen neves embert sem, az ő vezetése és befolyása alatt példás emberek ezreinek szülőföldje lett, akik a föld legtávolabbi sarkába is elmentek, hogy a vallás, erkölcs és civilizáció alapelveit hirdessék és tanítsák.
 Érdekes lehet itt hivatkozni Dzsáfár Ibn Abi Tálib egy jelentős beszédére. Amikor a muszlimok üldöztetése Mekkában a csúcspontjára ért, Mohamed próféta felszólította néhány hívét, hogy vándoroljanak ki a szomszédos Abesszíniába. A muszlimok egy csoportja tehát  ebben az országban keresett menedéket. A Kurais törzsbeliek azonban oktalan üldözési mániájukban ezt sem nézték tétlenül. Üldözték a menekülőket, és felszólították Abesszínia négusát (uralkodóját), hogy adja ki a bevándorlókat akár erőszak alkalmazásával is. A király udavarában erre Dzsáfár beszédet tartott, amelyben leírta a forradalmat, amelyet a Próféta véghez vitt. A következőkben olvashatjuk e beszéd egy részletét:
 "Ó, király! Tudatlan emberek voltunk, a bálványimádás áldozatai. Még az elhullott állatok húsát is megettük, s egyéb utálatos dolgokat műveltünk. Nem teljesítettük rokoni kötelességeinket, és rosszul bántunk szomszédainkkal. Akik erősek voltak közülünk, a gyengéken élősködtek, míg végül Isten prófétát küldött megjobbításunkra. Származását, becsületességét és jámborságát valamennyien jól ismerjük. Isten szolgálatára szólított, és intett minket, hogy hagyjunk fel a bálványok és a kövek imádásával. Azt kérte, hogy igazat beszéljünk, feleljünk meg a belénk vetett bizalomnak, tartsuk tiszteletben a rokoni köteléket, s jók legyünk szomszédainkhoz. Arra intett, hogy meneküljünk a gonosztól, s kerüljünk minden vérontást. Megtiltott minden illetlenséget: a hazugságot, az árvák vagyonával való visszaélést, és a hamis vádak felhozását a nők tisztasága ellen. Ezért hittünk benne, követtük és cselekedtünk tanítása szerint..."
 Mohamed (áldás és béke legyen rajta) mindezen nagyszerű dolgokat nem valamiféle varázslattal, elnyomással vagy akár kegyetlenségek árán érte el, hanem megnyerő modorával és meggyőző tanaival. Előkelő és barátságos viselkedésével még ellenségeit is megnyerte. Az emberek szívét határtalan együttérzésével és szelíd, emberi barátságosságával hódította meg. Igazságosan kormányzott. Sohasem tért el az igazság és becsületesség útjától. Még halálos ellenségeit - akik életére törtek, megkövezték, előzték szülővárosából és egész Arábiát felbujtották ellene - sem nyomta el, amikor végül legyőzésük után kezében lett volna rá a hatalom.
 Megbocsátott mindannyiuknak, miután legyőzte őket. Sohasem vett elégtételt senkin sem ellene elkövetett személyes sértésekért vagy igazságtalanságokért.
 Noha országa legyőzője lett, olyan önzetlen és szerény maradt, hogy megtartotta teljesen egyszerű és igénytelen szokásait. Ahogyan azelőtt, továbbra is igénytelenül szegényes szalmatetejű agyagkunyhójában lakott. Matracon aludt, durva ruhát viselt, a szegények legegyszerűbb ételeit ette, sőt néha teljesen lemondott az étkezésről. Egész éjszkákat töltött imában állva Ura előtt. A szükséget szenvedőknek és elszegényedetteknek segítséget nyújtott . Azt sem tartotta méltóságán alulinak, hogy munkásként dolgozzon. Utolsó órájáig semmi nyoma nem volt körülötte királyi pompának, vagy a hatalmasok és magasállásúak felfuvalkodottságának. Egyszerő emberként ült társai körében vagy vándorolt velük, s vett részt örömeikben és nehézségeikben. Úgy vegyült el az emberek között, hogy egy idegennek nehézséget okozott a nép vezetőjét kiválasztani követői köréből.
  Nagysága ellenére a legegyszerűbb embereivel is egyenrangúként viselkedett. A harcokban és a szüntelenül magára vett megpróbáltatások során sohasem keresett hasznot magának. Örökségül nem hagyott semmilyen vagyont. Szívvel-lélekkel hívei javát akarta, és sohasem kérte, hogy valamit utódai számára megőrizhessen. Sőt, családtagjainak megtiltotta, hogy zakátot (szolidaritási adó) vegyenek fel, mert attól félt, hogy az iránta érzett szeretettől indíttatva hívei később az egész zakát-részt örököseinek osztanák ki.

i.) Mohamed hozzájárulása az emberi eszmekincshez

 E kiváló ember teljesítményeinek felsorolása azonban ezzel még nem ért véget. Valódi érdemeinek megismeréséhez szükséges a világtörténelmi háttér áttekintése. Ebből mutatkozik meg, hogy az arab sivatag e tanulatlan fia - kb. 1400 évvel ezelőtt, a legsötétebb középkorban születve - az újkor valójábani előkészítője és az emberiség igazi vezércsillaga volt. Mert ő nemcsak azok vezére, akik elismerték vezetését, hanem azoké is, akik nem fogadták örömteli tetszéssel - sőt azoké is, akik elutasították. Az az egyetlen különbség, hogy az utóbbiak nincsenek annak tudatában, hogy tanai észrevétlenül még ma is befolyásolják gondolataikat és tetteiket, életük vezérgondolatait alkotják, és a modern kor szellemi hajtóerejét adják.
  A következőkben olvasható néhány nyugati szerzőtől származó idézet egyértelműen alátámasztja ezt a tényt. Így például Arthur Leonard ezt mondja:"Az iszlám valóban jelentős teljesítményt vitt végbe. Az emberiség történelmének lapjain kitörölhetetlen nyomot hagyott..., amelyet csak akkor fognak elismerni, ha a világ (szellemileg) továbbfejlődik majd."
 John Devenport, vezető tudós véleménye: "El kell ismerni, hogy minden tudás, legyen az fizika, asztronómia, filozófia vagy matematika, amely a X. század óta Európában felvirágzott, eredetileg az arab iskolából indult ki, és a spanyol szaracénok az európai filozófia atyjainak tekinthetők." (Idézet A. Karim "Islam's Contribution to Science and Civilisation" - Az iszlám hozzájárulása a tudományhoz és civilizációhoz)
 Bertrand Russel, a világhírű angol filozófus így ír: " A kelet fölénye nemcsak katonai jelleg? volt. A tudomány, filozófia, költészet és a művészetek virágoztak... a muzulmán világban olyan korban, amikor Európa még barbárságba süllyedt. Az európaiak megbocsáthatatlan egocentrikussággal "sötét középkornak" nevezik ezt az időszakot; azonban az csak Európában volt "sötét" - illetve valójában csak a keresztény Európában, mert Spanyolországban, amely muzulmán volt, fejlett művészet virágzott."
(Pakistán Quartely, Vol. IV. Nr, 3)
 Az ismert történész, Robert Briffault "The Making of Humanity" (Az emberiség keletkezése) c. könyvében elismeri: "Nagy a valószínűsége, hogy az arabok segítsége nélkül az európai civilizáció sohasem került volna olyan szintre, hogy képes legyen minden megelőzőfejlődésfázist meghaladni. MERT NINCS AZ EMBERI FEJLŐDÉSBEN EGYETLEN VONATKOZÁS SEM, AMELYET NE AZ ISZLÁM KULTÚRA DÖNTŐ BEFOLYÁSÁRA LEHETNE VISSZAVEZETNI, OLYAN ÉRTHETŐEN ÉS VILÁGOSAN AZONBAN SEHOL SEM LÁTHATÓ EZ, MINT AZON HATALOM GENÉZISÉBEN, AMELY A MODERN VILÁG DÖNTŐ ÉS MEGHATÁROZÓ HAJTÓEREJÉT ÉS GYŐZELMÉNEK VÉGSŐ EREDETÉT KÉPEZI... TERMÉSZETTUDOMÁNYOKBAN ÉS TUDOMÁNYOS SZELLEMBEN... Amit mi tudománynak nevezünk, Európában egy újonnan létrejött kutatószellem, új vizsgálati és kisérleti módszerek, új megfigyelési mód és mérték, s a matematika görögök számára ismeretlen formájú fejlődésének eredményeként bukkant fel. Ezt a szellemet és ezeket a módszereket az arabok vezették be az európai világba."
 Stanwoad Cobb, a "Progressive Education Association" megalapítója ezt mondta: "Az iszlám volt az európai reneszánsz tulajdonképpeni létrehozója. " (Idézet Robert L. Gullik jr.-től "Muhammad the Educator" - Mohamed a nevelő)
 Mohamed volt az is, aki az emberi gondolkodást a babonás elképzelésektől a természetfelettihez és megmagyarázhatatlanhoz való vonzódástól az ésszerű szemléletnek, a valóság szeretetének pályájára, és az erkölcsös, kiegyensúlyozott földi élet felé irányította. Ő volt az, aki - egy olyan világban, amelyben csak természetfeletti dolgokat tiszteltek és a vallásos küldetés igazságának bizonyítékaként ezeket követelték -, felébresztette a törekvést egyrészt a hit észbeli bizonyítására, másrészt az ebben, mint igazság jelképében való hitre.
 Ő nyitotta fel azok szemét, akik addig a természet jelenségeiben keresték Istent. Ő szólította fel arra az embereket, hogy sejtések helyett az ésszerű megértés és a megfigyelésen, kísérleten és kutatáson alapuló logikus következtetések útjára lépjenek. Ő volt az, aki az érzékelés, az értelem és intuició funkcióit és határait teljesen világosan meghatározta. Ő volt az, aki lelki és anyagi értékek közt újra összhangot talált; aki a hitet a tudással és cselekedettel összhangba hozta. Ő volt az is, aki felébresztette a vallás erejéből a tudományos szellemet és ennek alapján hozta létre a valódi vallásosságot.
 Ő volt az, aki minden megjelenési formájában kiirtotta a bálványimádást, hőstiszteletet és sokistenhitet, s olyan erős hitet hívott életre Isten Egységében, hogy azok a vallások, amelyek teljesen babonán és bálványimádáson alapultak, az istentisztelet monoteista formájának elismerésére kényszerültek. Ő volt az, aki megváltoztatta az etika és a lelki élet alapjait. Azoknak, akik azt hitték, hogy egyedül az aszkézis és az önmegtagadás alkotja a morális és lelki tisztaság mértékét - hogy nem lehet tisztaságot elérni, ha nem fordulunk el a világi élettől és testi vágyinkat nem nyomjuk el, s nem tesszük ki testünket minden elképzelhető kínzásnak -, azoknak megmutatta az utat a lelki fejlődéshez, az erkölcsi emancipációhoz és a lélek megmentéséhez a világ gyakorlati dolgaiban való állandó tevékeny részvétel által.
 Ő volt az, aki az embereknek megmutatta igazi értékeiket és valódi helyüket; azoknak, akik csak egy "hússá vált" Istent, vagy "Isten fiát" akarták elfogadni erkölcsi tanítójuknak vagy lelki vezetőjüknek, azt hirdette, hogy egy egyszerű ember is - mint ők maguk - , aki nem támaszt semmi igényt isteni mivoltra, Isten képviselője lehet a földön; azoknak, akik nagy személyiségeket tiszteltek istenként, értésére adta, hogy uraik csak egyszerű emberek és nem többek annál. Ő volt az, aki újra és újra hangsúlyozta azt a tényt, hogy egyetlen ember sem tarthat igényt születése miatt szentnek kijáró tiszteletre, hatalomra és uralkodói jogokra és senki sem születik az érinthetetlenség, a jobbágyság vagy a rabság bélyegével. Ő volt az, aki tanaival az egész emberiség egységének, minden ember egyenlőségének, a világban pedig az igazi demokráciának és a valódi szabadságnak a gondolatát felébresztette.
 Ha ezt a gondolatmenetet egyszer félretesszük és egy kicsit továbbnézünk, a "tanulatlan" ember vezetésének számtalan gyakorlat példáját fogjuk látni, amelyek mélyen bevésődtek a világ törvényeibe és folyamába. Így neki köszönhetően alakult ki sok alapszabály a helyes viselkedésről, kultúráról, civilizációról, a gondolkodás és cselekvés tisztaságáról, amelyek ma általánosan elterjedtek a világban. Az általa hozott szociális törvények mélyen behatoltak az emberek társadalmi életének struktúrájába, és ez a folyamat ma is folytatódik. A gazdasági élet alapelvei, amelyeket ő tanított, a világtörténelemben egy sor mozgalmat indítottak el, és ugyanez ígérkezik a jövőre vonatkozóan is. Az általa alkotott államvezetésről szóló törvények sok változást hoztak a világ politikai elképzeléseiben és elméleteiben, s hatásuk ma is jelentős. A jogról és igazságosságról alkotott legfontosabb alapfogalmak, amelyek az ő zsenialitásának jegyét hordozzák, a nemzetek bíróságainak jogi gyakorlatában jelentős szerepet játszanak és napjainkig állandó, helyettesíthetetlen forrásai minden jelenlegi és leendő jogász oktatásának és tájékozódásának. Ez az írástudatlan arab volt az első férfi, aki gyakorlatilag pontos kereteket szabott a nemzetközi kapcsolatok szabályozásának, részletes szabályokat fektetett le a háborúra és békére vonatkozóan. Mert előtte senkinek sem jutott eszébe, hogy még a hadviselésnek is lehet etikai kódexe, és hogy a különböző népek közti kapcsolatot abból kiindulva lehet szabályozni, hogy az emberiség egy egységet képez .

j.) A legnagyobb forradalmár

 Az arab nyelvben az "iláh" szó jelentése: "valaki, akit imádnak" vagy "valaki, akinek szolgálnak", tahát egy lény, amelyet nagysága és hatalma alapján arra érdemesítenek, hogy imádattal forduljanak hozzá, s aki előtt odaadással és tisztelettel borulnak le. Minden dolgot vagy lényt, amely olyan nagy erővel rendelkezik, hogy az ember nem képes felfogni azt, szintén "iláh"-nak neveznek. Az iláh fogalma magában foglalja olyan határtalan erők birtoklását is, amelyek másokat csodálatra bírnak. Az az értelem is benne rejlik, hogy ettől az iláhtól mások függenek, míg ő mindenkitől független. Az iláh szó továbbá magában hordoz valami titokzatos és misztikus értelmet is, vagy helyesebben szólva: iláh egy láthatatlan és elképzelhetetlen lény. A perzsa chudá szó, a hindi deva, az angol God, a német Gott - a sort sokáig folytathatnánk - többé-kevésbé ugyanezt jelenti. A föld más nyelveiben is vannak ugyanilyen jelentésű szavak.
 Az arab szó, Allah, azonban Isten lényeges, személyes neve. "Lá iláhá illa-lláh" tehát szó szerinti jelentésben: "Nincs más iláh az Egy nagy Lényen kívül, aki az Allah nevet viseli." Ez azt jelenti tehát, hogy az egész nagy univerzumban nincs egyetlen más lény sem, aki Allahon kívül imádatra lenne érdemes, csakis  előtte kellene megadással és imádattal leborulni, Ő az egyetlen, Aki minden erővel rendelkezik, mindannyiunknak nagy szüksége van adományaira és jóakaratára, és valamennyien arra kényszerülünk, hogy az Ő segítségét kérjük. Gondolataink elől rejtve van, és értelmünk nem foghatja fel, mi is Ő.
 Miután megismertük a kalima szavainak jelentését, kutassunk mélyebb értelmük után.
 Már az emberiség számunkra ismert legrégibb történetéből, és az őskor réges-régi megőrzött leleteiből kiviláglik, hogy az ember minden korban elismert és imádott valamilyen istenséget vagy több istent. Sőt, napjainkban is a földgolyó minden népe - a legprimitívebbtől a magasan civilizáltig - hisz valamilyen istenségben és imádattal fordul hozzá. Ez mutatja, hogy a gondolat, hogy van egy Istenünk, akit imádunk, mélyen gyökerezik az ember természetében. Valami a lelkében kényszeríti erre.
 A kérdés azonban az: mi ez a "valami", és az ember miért érzi magát az istentisztelet valamilyen formájára késztetve? A kérdésre megtaláljuk a választ, ha igyekszünk megfigyelni az ember helyét ebben a végtelen nagy univerzumban. Az ember és természetének ezen szempontból történő gondos elemzése megmutatja, hogy az ember egyáltalán nem mondható hatalmasnak. Önmagában nem elegendő és nem létezhet, s nem rendelkezik korlátlan erővel. Valójában nagyon is gyenge, mulandó és szegény. Erők garmadától áll függésben, amelyek segítsége nélkül nem juthat előre. Számtalan dologra van szükség létezése és fennmaradása biztosításához, ezek az eszközök azonban nincsenek teljesen vagy akár csak részben is az ő hatalmában. Néha igen egyszerű és természetes úton jut birtokukba, máskor azonban teljesen meg van fosztva tőlük és nélkülöznie kell őket. Sok fontos és értékes dolog van, amelyet igyekszik megkapni, de csak néha sikerül valóban elérnie őket. Sok minden kárt okoz neki; szerencsétlenségek egyetlen pillanat alatt tönkreteszik életművét; sorscsapások hirtelen véget vetnek minden reményének és vágyának; betegségek, bánat, ínség, szerencsétlenség és halálesetek kínozzák vagy fenyegetik állandóan, és lerombolják előtte a boldogsághoz vezető utat. ő igyekszik elkerülni a csapásokat, s ebben a fáradozásában siker és kudarc váltogatja egymást. Sok dolog van, amelynek nagysága és fennköltsége megfélemlíti: magas hegyek és rohanó folyók, hatalmas állatok és vad bestiák. Átél földrengéseket, viharokat és más természeti katasztrófákat. Megfigyeli a feje fölött gyülekező sötét fellegeket és látja, hogyan lesznek egyre sűrűbbek és sötétebbek, hogyan repednek szét dörgéssel, hogyan villannak fel fényes villámlással és milyen végtelenül súlyos eső hull belőlük a földre. Látja a Napot, a Holdat és a csillagokat állandó mozgásukban. Átgondolja, milyen nagyok, hatalmasak és csodálatosak ezek az égitestek, s milyen jelentéktelen, tehetetlen is ő hozzájuk képest. A végtelenül hatalmas természeti jelenségek és saját törékenységének tudata hatással vannak rá és saját gyengeségének, tökéletlenségének és tehetetlenségének érzését erősítik fel benne. Így aztán természetes, hogy a rendelkezésre álló elképzelések az isteniről összekapcsolódnak ezekkel az érzésekkel. Az ember arra a lényre gondol, Aki uralkodik ezeken a nagy erőkön. Az ő nagyságának gondolata kényszeríti arra, hogy alázattal fejet hajtson. Az ő hatalmának tudata készteti a segítségért való könyörgésre. Törekszik tetszésének elnyerésére, hogy ezt a maga hasznára fordítsa, féli őt, és igyekszik elkerülni haragját.
 A tudatlanság legprimitívebb stádiumában az ember azt gondolja, hogy a természeti jelenségek, amelyek fenségessége és pompája látható és amelyek az ember számára károsnak vagy hasznosnak tűnnek, magukban képviselik a hatalmat és erőt, s ezért isteniek. Ezért imádja a fákat, állatokat, folyókat, hegyeket, tüzet, esőt, levegőt, égitesteket és sok más dolgot. Ez a tudatlanság legvadabb formája.
 Amikor az ember tudatlansága egy bizonyos fokra csökken és szellemi horizontján felbukkan a tudás és világosság egy szikrája, akkor tudatára ébred, hogy ezek a nagy és hatalmas dolgok maguk is teljesen tehetetlenek és függésben állók, s egyáltalán nincsenek jobb helyzetben, mint ő maga - sőt, még tehetetlenebbek és alárendeltebbek. A legnagyobb és legerősebb állat éppen úgy elpusztul, mint egy apró mag, s ezzel elveszti minden erejét; a nagy folyók kiáradnak, újra visszáhúzódnak és végül kiszáradnak; a nagy hegyeket maga az ember robbantja szét és pusztítja el; a szántóföld termékenysége nemcsak a földtől függ - először a víz teszi termővé, s a vízhiány szikessé és terméketlenné változtatja. Maga a víz sem önálló. A levegőre van utalva, amely maga előtt hajtja a felhőket. De a levegő is erőtlen és tehetetlen, s hasznossága ismét más tényezőktől függ. A Holdat, Napot és csillagokat is egy hatalmas törvény tartja korlátok között, amelynek hatótávolságán kívül a legkisebb mozgást sem tehetik. Ezen megfontolások után az ember gondolkodása azon lehetőséghez fordul, hogy létezhetnek titokzatos, isteni eredetű hatalmak, amelyek felügyelnek a látható dolgokra, és amelyek teljes hatalommal és tekintéllyel lehetnek megbízva. Ezek a gondolatok a természeti jelenségek istenítése után a misztikus erőkbe vetett hitet hívják elő. Több istenség - gondolja az ember - vezérli a természet számtalan dolgát és jelenségét, mint a széljárás, fény, víz,... Sokjelentésű formák és szimbólumok létesítésével igyekszik az ember megjeleníteni ezeket az "isteneket", és imádni kezdi ezeket a formákat és szimbólumokat. Ez is a tudatlanság egyik formája, s az intellektuális és kulturális zarándokút ezen stádiumában az emberi szem előtt a valóság még mindig rejtve marad.
 Miközben az ember a tudás és tanulás terén további lépéseket tesz előre, és mialatt élete és általában léte alapvető problémáiról még többet és még mélyebben gondolkodik el, felfedez egy mindenható törvényt és egy mindent átfogó uralkodó erőt a világegyetemben. Milyen tökéletes rendszer nyilvánul meg a napfelkeltében és naplementében, a szelekben és az esőben, a csillagok mozgásában és az évszakok váltakozásában! Hogyan hat itt együtt csodálatosan harmónikus módon számtalan erő, és milyen teljesen meggyőző és fölöttébb bölcs törvény az, amely a világegyetemben minden dolgot vagy okot egy adott időbeni együttműködésre ösztönöz, hogy előidézzenek egy előre elrendelt eseményt! Miközben megfigyeli a természet minden területén uralkodó összhangot, rendszerességet és az állandó törvényhez való igazodást, még egy többistenhívő is azt a kényszert érezheti, hogy elhiggye: kell lennie egy Istennek, amely nagyobb mint minden más, és amely az egyedüli uralmat gyakorolja. Mert ha több különböző istenség létezne, a világmindenségben uralkodó egész tervszerű összhang összekeveredne. Az ember ezt a legnagyobb Istenséget különböző neveken szólítja, például "Allah"-nak, "God"-nak, "Dieu"-nek, "Gott"-nak, "Mindenhatónak" és így tovább. De mivel tudatlansága tovább tart, továbbra is alárendelt "mellékistenségeket" imád a Mindenhatóval együtt. Azt képzeli, hogy "Isten égi kiránysága" nem lehet másmilyen, mint egy földi királyi birodalom. Ugyanúgy, ahogy egy uralkodónak sok minisztere, biztosa, kormányzója és más felelős hivatalnoka van, elképzelésében az alárendelt istenségek, mint a sok hivatalnok, különböző állásokat töltenek be a Nagy Isten uralma alatt, Akihez nem lehet közeledni a Neki alárendelt hivatalnokok körüludvarlása és megnyerése nélkül. Ezért tehát ugyanígy imádni kell őket és segítségükért kell könyörögni, és semmi esetre sem szabad megsérteni őket. Gyakorlatilag közvetítőknek tekinti őket, akik által a Nagy Istenhez nyerhet utat.
 Minél jobban gyarapszik az ember tudása, annál elégedetlenebb lesz az istenek sokaságával, ezért a "mellékistenek" száma egyre csökken. Felvilágosultabb emberek nagyító alá veszik ezeket az istenségeket, hogy kritikusan vizsgálhassák őket és végül megállapítják, hogy az istenné emelt lények vagy dolgok egyike sem bír az isteni tulajdonság legkisebb nyomával sem; maguk is csak teremtmények, mint az ember, sőt, sokszor még tehetetlenebbek nála. Ezért egyiket a másik után veti el, míg csak az Egy Isten marad. Azonban az Egy Isten fogalma még mindig tartalmazza a tudatlanság elemeit. Néhány ember azt képzeli, hogy Istennek teste van ugyanúgy, mint az embernek, és egy bizonyos helyen lakik. Vannak, akik azt hiszik, hogy Isten emberi alakban leszállt a földre; megint mások azt gondolják, hogy Isten, miután az univerzum dolgait elrendezte, visszavonult és most pihen. Egyesek azt gondolják, hogy az ember csak szentek és lelkek útján közeledhet Istenhez, s az ? közvetítésük nélkül semmit sem lehet elérni. Néhányan Istent egy bizonyos alakban vagy megtestesülésben képzeli el és szükségesnek tartják ezen kép állandó szem előtt tartását, hogy imádkozni tudjanak hozzá. Az ilyen téves felfogások tovább élnek, s sok közülük különböző népeknél még ma is általánosan elterjedt.
 A tauhid a legmagasabb Istenfelfogást képviseli, és az erről való tudást Isten minden időre szólóan Mohamed próféta által juttatta el hozzánk. Ez volt az a tudás, amellyel kezdetben Ádám a földre érkezett, ez volt ugyanaz a tudás, amely Noénak, Ábrahámnak, Mózesnek és Jézusnak kinyilatkoztatásra került. Pontosan ez a tudás volt, amelyet Mohamed elhozott az emberiség számára. Ez a TUDÁS, tiszta és abszolút, az ignorancia legkisebb árnyéka nélkül való. Az ember csak azért esett a sirk és a kufr - a bálványimádás és hitetlenség - bűnébe, mert elfordult a Próféta tanításától és saját hibás ítélőképességére, hamis elképzeléseire és előítéletekkel teli magyarázataira támaszkodott. A tauhid előzi a tudatlanság minden felhőjét és az igazság fényével világítja meg a horizontot. Látnunk kell, milyen alapvető tényeket mutat fel a tauhid fogalma - ez a kis mondat: "lá iláhá illa-lláh" -, milyen igazságot közöl és milyen vallásos meggyőződést követel. Mindezt megérthetjük, ha a következő pontokat végiggondoljuk: még egyszer szemben találjuk magunkat az istenség kérdésével. Szemtől szemben állunk a nagyszerű, határtalan univerzummal. Az emberi értelem sem kezdetét nem ismeri, sem végét nem láthatja előtte. Az univerzumban minden halad meghatározott útján, a ködös múlttól a beláthatatlanul távoli jövőbe. Számtalan teremtmény jön létre továbbra is napról napra. A jelenségek olyan megtévesztőek, hogy a gondolkodó elme megdöbbenve és csodálatba ejtve érzi magát. Az ember nem képes a valóságot egyedül saját belátóképessége segítségével megragadni és megérteni. Egyszerően nem hiheti, hogy minden csupán véletlen vagy tévedés nyomán keletkezett volna. Hiszen az univerzum nem az anyag véletlenszerű gyűjteménye. Nem egymásra utalt objektumok összevisszasága. Nem kaotikus és jelentéktelen dolgok halmaza. Mindez nem létezhet alkotó, tervező, vigyázó és irányító nélkül. De ki teremthette és vigyázhatja ezt a fennséges világmindenséget? Csak Az képes ezt tenni, Aki ura és mestere mindennek, Aki végtelen és örök, Aki hatalmas, minden mértéket meghaladóan bölcs, mindennel bíró és mindent tudó; Aki mindent ismer és mindent lát. Minden felett hatalommal kell bírnia, ami a világmindenségben létezik. Minden hibától és gyengeségtől mentesnek kell lennie, és abszolút senkinek sem szabad ahhoz jutnia, hogy beleavatkozzon tervezésébe vagy hogy tönkretegye művét. Csak egy ilyen lény lehet az univerzum teremtője, megtartója és irányítója.
 Másodszor, elengedhetetlen, hogy mindezek az isteni tulajdonságok és erők egy lény kezében legyenek. Teljesen lehetetlen, hogy két személyiség, aki ugyanolyan tulajdonságokkal és erőkkel bír, egymás mellett létezzen. Szükségszerűen ellentétbe kerülnének egymással. Ezért csak egy és csakis egy Magasabb Lény létezhet, Aki hatalommal bír minden más felett. Ugyanannak a tartománynak nem tudunk elképzelni két kormányzót vagy egy hadseregnek két parancsnokot! Éppen így elképzelhetetlen az is, hogy mind az a tulajdonság több istenség között lenne elosztva, s így például az egyik istenség a mindentudás birtokosa, egy másik el?relátó képességgel rendelkezik, s megint egy másik életrekeltőként lép fel s mindegyikük független hatalommal bír a maga területén, Az univerzum egy oszthatatlan egész, s ezen istenségek mindegyike feladata gyakorlásában egymástól függene. Következésképpen hamarosan felbomlana köztük az egyetértés. S ha ez megtörténik, a világ szakadásra van ítélve.
 Ezek a tulajdonságok és képességek ugyanakkor átruházhatatlanok is. Lehetetlen, hogy egy bizonyos tulajdonság egy időben az egyik istenségben van meg, és egy másik időpontban egy másiknál találkozunk vele. Egy isteni lény, amely maga nem képes életben maradni, nem adhat életet más lényeknek. Egy istenség, aki nem tudja megvédeni saját isteni hatalmát, biztosan nem képes arra, hogy irányítsa a végtelen univerzumot. Minél többet gondolkodunk ilyen módon ezen a problémán, annál erősebb lesz a meggyőződésünk, hogy mindennek az isteni erőnek és tulajdonságnak egy és ugyanazon lényben kell összpontosulnia. Ezért a politeizmus a tudatlanság egyik formáját alkotja és az értelmes vizsgálattal szemben nem helytálló. Sok isten egyidejű létezése gyakorlatilag lehetetlen. Az élet és természet tényei nem illenek egy ilyen felfogásba. Az embert ezek a tények maguktól a valósághoz vezetik, tehát a tauhidhoz, az Egy Istenben való hithez.
 Miközben ezt az Istenről való egyértelműen helyes felfogást szem előtt tartjuk, vessünk egy beható pillantást a végtelenül nagy világmindenségre. A legnagyobb fárdságot véve, a legjobb tudásunk szerint kellene megválaszolni a következő kérdést: Van-e mindazon tárgyak között,  amit látunk, amit felfogunk és mind aközött, amire gondolunk, s amit az emberi értelem fel képes fogni, valami, ami ezekkel az isteni tulajdonságokkal bír? A Nap, a Hold, a csillagok, állatok, madarak vagy halak, anyag, pénz, valamelyik ember vagy emberek egy csoportja birtokában van-e valamelyik tulajdonságnak és képességnek? Biztosan nem. Mert az univerzumban minden teremtett és teremtődik, irányítva, vezetve van, más dolgoktól függ, halandó vagy múlandó, nem saját indíttatására cselekszik, és nem saját erejéből mozog. Mindent - még az űrben a legkisebb mozzanatot is - egy kérlelhetetlen törvény irányít, amelytől a legkisebb eltérés sem lehetséges. A dolgok és lények tehetetlen helyzete bizonyítja, hogy az istenség köntöse nem rájuk szabott. Egyik sem bír az isteniség leghalványabb nyomával sem, abszolút semmi közük nincs hozzá. Minden isteni erő hiányában vannak, és az igazság kicsavarása és legnagyobb fokú őrültség isteni erőt tulajdonítani nekik. Ez a "lá iláhá" jelentése: ABSZOLÚT nincs istenség; sem emberi lény, sem anyagi dolog, sem tárgyi objektum nem bír olyan isteni erővel és hatalommal, amely érdemes lenne imádásra, a neki való alázatra és engedelmességre és igazolná azt.
 Azonban ez még nem vizsgálódásunk vége. Megállapítottuk, hogy az univerzum semmilyen anyagi, állati vagy emberi alkotórészében nem rejlik istenség, s közülük egyik sem tartalmazza annak még árnyékát sem. Éppen ez késztet minket a következtetésre, hogy egy felsőbb lénynek kell lennie, Amely mindazon fölött áll, amit tökéletlen szemünk a világmindenségben megpillant, és Amely isteni tulajdonságokkal és képességekkel bír; Amely minden természeti jelenség mögött álló akarat, Amely ezen nagyszerű univerzum alkotója, minden átfogó törvényének őrzője, a nyugodt ritmus irányítója, minden hatás igazgatója: EZ ISTEN, az univerzum Ura, s abszolút nem áll mellette senki segítőként, és istensége részeseként. Ez az, ami az "illá-lláh" - az egy igaz Istenen kívül - jelentést hordozza.
 Ez a tudás sokkal hatalmasabb minden más tudásnál és minél inkább törekszünk rá, annál mélyebb lesz meggyőződésünk, hogy ez minden más tudás kiindulópontja. A kutatás minden területén elismerik - legyen az a fizika, kémia, asztronómia, geológia, biológia, zoológia, gazdaság, politika, szociológia vagy az emberi nyelvek kutatása -, hogy az ember minél inkább a dolgok mélyére nyúl, annál világosabb jeleit találja a "lá iláha illá-lláh" igazságának. Ez az a fogalom amely kinyitja számunkra a kapukat a vizsgálathoz és megfigyelésekhez, és a tudomány ösvényeit a valóság fényével világítja meg. Ha valaki mégis tagadja vagy figyelmen kívül hagyja ezt a valóságot, akkor minden lépésnél csalódásnak teszi ki magát, mert ezen elemi igazság tagadása megfosztja az univerzum minden dolgát tényleges jelentésétől és igaz értelmétől. Az univerzum, mint egész, ekkor jelentéktelenné zsugorodik, és a haladás esélyei - bármilyen területen is -, elhalványodnak és reménytelenné válnak.

b.) A tauhid hatásai az ember életére

 Szeretnénk áttakinteni azokat a hatásokat, amelyeket a "lá iláha illá-lláh" az ember életére gyakorol, s látni, miért lesz a hívő ember mindig eredményes az életben, és az, aki tagadja a hitet, miért fut zátonyra, mégpedig itt a földön éppúgy, mint a túlvilágon.
 1. Aki hisz ebben a kalimában, sohasem lehet szűklátókörű, s nem lehet elferdült világnézete. Hisz az Egy Istenben, Aki az ég és Föld Teremtője, Kelet és Nyugat Ura, és az egész univerzum Megtartója. Miután ebben hisz, ezen a világon semmit sem néz már idegenül. Mindenre úgy tekint, mint valamire, ami egyazon Úrhoz tartozik vele. Gondolataiban és tetteiben nem vak egoizmus tölti el. Együttérző megértése, szeretete és segítőkészsége nem korlátozódik egy adott körre, vagy emberek egy bizonyos csoportjára. Belátóképessége elmélyült, lelki horizontja egyre jobban kitárul és világnézete liberális és olyan határtalan lesz, mint Isten birodalma. Hogyan érhetné el ezt a mély belátóképességet és ezt a lelki nagyságot egy ateista, politeista vagy valaki, aki egy olyan istenségben hisz, amelyről feltételezi, hogy csak olyan korlátolt és elégtelen hatalommal bír, mint az ember?
 2. Ez a hit az emberben nagy önbizalmat és önbecsülést ébreszt fel. A hívő tudja, hogy egyedül Isten minden hatalom ura és kívüle senki sem árthat vagy használhat az embernek, senki sem gondoskodik szükségleteiről, senki nem tud életet adni és elvenni vagy a tekintély és befolyás valamilyen formáját gyakorolni. Ez a meggyőződés Isten erején kívül minden más erővel szemben közömbössé, mindentől függetlenné és félelem nélkül valóvá teszi. Sohasem hajt főt hódolattal Isten valamely teremtménye előtt, és az imán kívül soha nem emeli könyörgésre kezét valaki előtt. Sohasem félemlíti meg semmilyen nagyság. Ezzel az önfegyelemmel és az Isten teremtményeihez való értelmes viszonnyal szemben egyetlen más vallás sem kerülhet előnybe. Mert elkerülhetetlen, hogy azok, akik Isten mellé más lényeket állítanak vagy megtagadják őt, valamilyen más teremtmény előtt tisztelettel hajoljanak meg, és képesnek tartsák arra, hogy az az embereknek hasznára vagy kárára legyen; féljenek tőle vagy minden reményüket beléje vessék.
 3. Az ilyen értelmű önbecsüléssel egyidőben azonban ez a hit a szerénység és alázatosság tudatát is előhívja az emberben és egyszerűvé, hajlékony modorúvá teszi. Egy hívő sohasem lehet büszke, gőgös vagy arrogáns. A hatalmasok, gazdagok és előkelők féktelen büszkesége nem áraszthatja el szívét, mert tudja, bármije is van, az Isten ajándéka és Isten éppen úgy elveheti, mint ahogy adta. Ezzel ellentétben egy hitetlen büszke és beképzelt lesz, amint világi javakra és tisztségekre tesz szert, mert azt képzeli, hogy mindez egyedül saját érdemeinek köszönhető. Ugyanígy büszkeség és hiúság a szükségszerű következménye és kísérője a sirknek is - azaz más lények asszociációjának Istennel az ő Istenségében -, mert egy musrik azt gondolja, hogy neki egész különleges kapcsolata van az istenekkel, amelyekkel mások nem büszkélkedhetnek.
 4. Ez a hit erkölcsössé és becsületessé teszi az embert. Az a meggyőződés alakul ki benne, hogy számára nincs más mód és lehetőség az eredményre jutáshoz és üdvözüléshez, mint a tiszta lélek, és abszolút tisztességes viselkedés. Teljes bizalmát Istenbe veti, Aki Maga minden szükségleten felülemelkedik, senkivel sem kapcsolódik össze, mindig és mindenkivel szemben igazságos, és Akit isteni hatalma gyakorlásában senki sem támogathat vagy befolyásolhat. Ez a hit világos tudatára ébreszti az embert annak, hogy sohasem érheti el célját, ha nem él kifogástalanul és nem cselekszik igazságosan - s hogy különben sem befolyás, sem ravasz mesterkedés nem mentheti meg a pusztulástól és a kárhozattól. Ezzel ellentétben a káfirok és musrikok állandóan hamis reményben élnek. Néhányan közülük azt gondolják, hogy "Isten fia" bűneikért vezekelt, mások azt hiszik, hogy ők Isten kedvelt gyermekei, s ezért nem lesz részük büntetésben; egyesek azt tételezik fel, hogy szentjeik részükre közbenjárnak Istennél, míg megint mások áldozatokat mutatnak be isteneiknek, s közben azt gondolják, hogy míg ilyen módon megnyerik az isteneket, engedélyt szereznek minden léhaságra és vétekre, s azt tehetik, amit csak akarnak. Az ilyen hamis elképzelések állandóan a bűn és a rossz hálójában tartják őket, s amennyiben isteneikre hagyatkoznak, elmulasztják saját lelkük megtisztítását és egy jó és tiszta élet elindítását. Ami az ateistákat illeti, ők nem hiszik, hogy létezik valamilyen lény, amely hatalommal bír felettük vagy akinek felelősséggel tartoznak jó és rossz tetteikért; ezért abszolút szabadnak tartják magukat, s úgy cselekszenek, amint az éppen jól esik nekik. Saját hangulataik és ösztöneik válnak bálványaikká, mohóságuk és vágyaik rabszolgáiként élnek.
 5. A hívő semmilyen körülmények között sem lesz kételkedő vagy gyáva. Erős bizalommal van isten iránt, Aki a föld minden kincsének Ura és Mestere, Akinek hatalma végtelen és mindent átfogó. Ez a hit rendkívüli vigaszt nyújt szívének, elégedettséggel tölti el és reménnyel világítja meg. Ezen a világon minden ajtó bezárulhat előtte, a földön sokminden nem állhat szolgálatára, minden pénze és más tulajdona elveszhet; az Istenbe vetett hitet azonban nem lehet elvenni tőle soha, és az erő által, amelyet ez ad neki, folytatja mindennapi harcát. Ilyen erős bizalom nem eredhet semmi másból, mint az Egy Istenbe vetett hitből. A musrikok, káfirok és ateisták szíve szűk, korlátolt erőkre támaszkodik - ezért a szükség órájában a kétségek elragadják őket és nem ritkán öngyikosságot követnek el .
 6. Ez a hit nagyfokú határozottságot, türelmes állhatatosságot és Istenben való bizalmat alakít ki az emberben. Ha valaki arra az elhatározásra jut, hogy minden erejével az isteni törvények szolgálatának adja át magát Isten tetszésének elnyeréséért, akkor az meg is van győződve arról, hogy a világmindenség Urának támogatását és segítségét élvezheti majd. Ez a bizonyosság erőssé és megingathatatlanná teszi, mint egy kősziklát, és semmilyen nehézség, akadály és ellenállás sorozata nem térítheti el céljától. A sirk, kufr és ateizmus nem vezethetnek hasonló eredményre.
 7. A kalima ünnepélyes megvallása az emberben a bátorságot még jobban kibontakozásra segíti. Két dolog van, ami gyávává teszi az embert: a haláltól való félelem és saját biztonságunk szeretete; valamint az a nézet amely szerint van valaki Istenen kívül, aki elveheti az életet és hogy az ember feltételezve, hogy különféle előkészületeket tesz, ki tudja tolni halála időpontját. A "lá iláha illá-lláh" megszabadítja az embert az ilyen fixa ideáktól. A félelem eltűnik a hívő gondolataiból, mert tudja, hogy élete, javai és minden más valójában Istené. Ezáltal könnyű neki életét és minden birtokában lévő dolgot Isten kedvéért feláldozni. A második nézettől mentes, mert tudja, hogy nincs hatalma elvennie az életét semmilyen fegyvernek, sem embernek, sem állatnak; egyedül és csakis Isten teheti ezt meg. A földön egy bizonyos idő  van megszabva számára, és a világ összes ereje együtt sem képes egy ember életét ezen idő letelte előtt kioltani. Ez az oka annak, amiért senki sem hősiesebb, mint aki erősen hisz Istenben.  Semmi sem tántoríthatja el, sem szerencsétlenségek sorozata, sem ellenséges támadás, és a leghatalmasabb hadsereg sem képes megfélemlíteni. Ha Istenért száll harcba, akkor legyőz még olyan hatalmakat is, amelyek tízszer erősebbek, mint saját tábora. De hogyan tudnak a musrikok, káfirok és ateisták ilyen nagy elszántságot, erőt és energiát létrehívni? ők a világon a legdrágábbnak az életet tekintik, és azt hiszik, hogy a halált az ellenség hozza el számukra, s a meneküléssel lehet ellene védekezni.
 8. A "lá iláha llá-lláh"-ba vetett hit a belső béke és elégedettség lelki tartását hozza létre, megszabadítja az embert a féltékenység, irigység és kapzsiság alattomos szenvedélyétől, és azt a helytelen gondolatot, hogy az ember egyetemesebb és igazságosabb eszközökkel is élhetne az eredmény eléréséhez, még csak felbukkanni sem engedi. A hívő tudja, hogy gazdagság és mindenféle adomány Isten kezében van, ő osztja el ezeket, az egyik helyre többet, a másikra kevesebbet - teljesen saját döntése szerint; dicsőség és hatalom, tisztelet és tekintély, egyszerűen minden ezen a földön az ő akarata alá tartozik, ő adja ezeket annak, akinek kívánja, és az ember kötelessége csak az, hogy törekedjen rájuk, tiszteséges eszközökkel harcoljon értük. Tudja, hogy az eredmény és kudarc Isten kegyelmétől függ; ha ő adni kíván valamit, akkor a világ semmilyen hatalma sem tarthatja vissza; s ha ő nem kívánja, semmi sem kényszerítheti rá, hogy adományozzon. A musrikok, káfirok és ateisták azt gondolják, hogy az eredmény és eredménytelenség egyes egyedül saját erőfeszítéseik és a földi hatalmak támogatásának vagy ellenállásának függvénye. Ezért mindig a kapzsiság és irigység rabszolgaságában maradnak. Az eredmény érdekében sohasem haboznak megvesztegetést, hízelgést, összeesküvést és más visszás eszközöket alkalmazni. A mások sikerére való féltékenység és irigység felemészti őket, és mindent megpróbálnak - nem riadva vissza az elképzelhető legaljasabb mesterkedésektől sem -, hogy sikeres riválisuk bukását okozzák.
 9. A "lá iláha illá-lláh"-ba vetett hit legeslegfontosabb eredménye mégis az, hogy arra készteti az embert, hogy kövesse Isten törvényét. Aki hisz a kalimában, biztos benne, hogy Isten minden rejtett és nyílt dolgot tud, s ő közelebb van hozzánk, mint saját ütőerünk. Akkor is, ha egy világtól elzárt szögletben, a legsötétebb éjszaka bűnt követünk el, ő tud róla, ismeri még szándékainkat is. Minden elől elbújhatunk, azonban Isten elől semmit sem rejthetünk el; mindenki elől elmenekülhetünk, de lehetetlen számunkra, hogy Isten érintését kikerüljük. Minél erősebb az ember hite ebben, annál pontosabban fogja követni Isten parancsait; kerüli, amit Isten tiltott, s redelkezéseit teljes magányában, és teljes sötétségben is végrehajtja, mert tudja, hogy Isten "éber tekintete" sohasem hagyja őt magára, s féli az Ítélet Napját, amely elől senki sem térhet ki. Ezért a legelső és legfontosabb előfeltétele annak, hogy valaki muszlim legyen, hogy a "lá iláha illá-lláh"-ban higgyen. Muszlimnak lenni - azt jelenti, hogy Istennel szemben engedelmesek vagyunk. S az Istennek való engedelmesség lehetetlen, ha nem hiszünk teljes biztonsággal a "lá iláha illá-lláh"-ban, tehát abban, hogy abszolút nincs senki, aki Istenen kívül imádatra lenne méltó.
 Mohamed próféta tanításainak megfelelően az Egy Igaz Istenbe vetett hit a legfontosabb és legalapvetőbb vallási elv. Ez az iszlám alapja és éltető ereje. Az iszlám minden más hittétele, parancsolata és törvénye erre az alapra épül. Minden ebből a forrásból veszi erejét. Ha ezt elvetjük, semmi nem marad az iszlámból.

2. Hit Isten angyalaiban