Az "ibáda"  az arab "abd" szóból ered, amely szolgát, szolgálót jelent. Alávetést, megadást, engedelmességet fejez ki és benne rejlik, hogy Isten a mi Urunk és Mesterünk, s hogy mi szolgái vagyunk, és hogy minden, akit szolgáiként a Neki való engedelmességben és az Ő tetszésére teszünk, "ibáda". Az "ibáda" iszlámbeli felfogása nagyon sokrétű. Ha beszédünkben tartózkodunk minden tisztátalanságtól, hamisságtól, gonoszságtól és rosszindulattól, mindig ragaszkodunk az igazsághoz, és csak jó dolgokról beszélünk, s ha mindezt azért tesszük, mert Isten erre intett, akkor viselkedésünk az "ibádá"-t alkotja, akármilyen világinak vagy vallástalannak tűnjön is az kívülről. Ha üzleti vagy gazdasági ügyeinkben szó szeint és értelemszerűen tartjuk magunkat az isteni törvényekhez, és ezekhez ragaszkodunk szüleinkkel, rokonainkkal, barátainkkal és minden más emberrel való kapcsolatunkban is, akkor ez is "ibáda". Ha segítünk a szegényeknek és rászorulóknak, enni adunk az éhezőknek és gondoskodunk a betegekről és szenvedőkről, s ha ezt nem valamilyen személyes haszon érdekében tesszük, hanem csak Isten tetszését keresve, akkor mindezek a jótettek nem mások, mint "ibádá"-k. Még üzleti dolgaink - a foglalkozás, amellyel megélhetésünket biztosítjuk és a tőlünk függőket tápláljuk - is "ibádá"-k, amíg becsületesek és megbízhatóak maradunk és Isten törvényét betartjuk. Röviden minden tettünk és egész életünk "ibáda" azaz istentisztelet, amíg az Isten törvényeivel összhangban van, szívünk az Ő tiszteletével van eltöltve, és végcélunk mindig az marad, hogy Isten tetszését elnyerjük. Így - amikor Isten akaratát tisztelve jót teszünk vagy elkerüljük a rosszat, akármikor és akárhol is legyen az - teljesítjük iszlámbeli kötelességeinket. Ez az "ibáda" valóbani jelentése - tehát a teljes alárendelés és megadás annak, ami Istennek tetsző, és az iszlám példája szerinti életberendezés és életvitel, amelyben a látszólag kicsiségek sem elhanyagolhatók. Hogy ezt a csodálatos célt könnyebb legyen elérni, léteznek formálisan megadott "ibádá"-k - Isten szolgálatai -, amelyek egyfajta gyakorlatnak vagy iskolázásnak mondhatók. Minél szorgalmasabban hajtjuk végre ezeket a gyakorlatokat, annál felkészültebbek leszünk, hogy tetteinket ideáljainkkal összhagba hozhassuk. Az "ibádá"-k tehát azok az oszlopok, amelyeken az iszlám épülete nyugszik.

a.) Az ima

  A harmadik kötelesség a szolidaritási pénzadó, a zakát megfizetése. Minden muszlim, akinek anyagi körülményei egy adott minimum fölött vannak, készpénze  2,5 százalékát évente egy támogatásra szoruló társa, egy új muszlim, egy utazó vagy egy eladósodott ember számára kell adnia . Ez a minimum. Minél többet fizet valaki, annál nagyobb lesz a jutalom amelyben Isten egykor majd részesíti.
 Ha zakátot fizetünk, ezt nem azért tesszük, mert Istennek szüksége van pénzre vagy egyáltalán kap belőle valamennyit. Ő fölötte áll minden szükségletnek és kívánalomnak. Azonban szerető irgalmasságával sokféle jutalmat ígér nekünk, ha segítünk testvéreinken. A jutalom elengedhetetlen feltétele azonban, hogy a zakát Isten nevében való befizetésekor jócselekedetünkért nem várunk semmilyen világi előnyt, és nem törekszünk arra sem, hogy ezáltal mindenütt jótékony emberbarátként kedveltessük meg magunkat.
 A zakát az iszlámban olyan alapvető dolog, mint az ibáda többi formája, mint az imádság és a böjt. Ezen adomány legfőbb jelentősége abban rejlik, hogy benne szükség van áldozatkészségre, és általa megszabadulunk önzésünktől és pénzgyűjtési vágyunktól. Az iszlám csak azokat fogadja be, akik Isten útján készek nehezen szerzett tulajdonuktól örömmel és minden földi haszon kilátása nélkül megválni. Fösvényekre az iszlámnak nincsen szüksége. Egy igaz muszlim, ha a felszólítás elér hozzá, vonakodás nélkül odaadja javait Isten ügyéért, mert a zakát éppen erre az áldozatkészségre nevelte.
 Az iszlám társadalom számára a zakát intézménye rendkívül nagy előnyöket rejt magában. Minden vagyonos muszlimnak fletétlen kötelessége, hogy rossz helyzetű testvérén segítsen. Tulajdonuk nem egyedül csak saját jólétüket és személyes kényelmüket kell, hogy szolgálja. Vannak emberek akik jogos igényt tarthatnak segítségükre. Ezek például az özvegyek és árvák, a szegények és betegek, azok, akiknek magvan a képessége, de az eszköze nem, hogy hasznos foglalatosságot keressenek maguknak; azok akik tehetségesek és okosak, de nincs elég pénzük, hogy nagyobb tudásra tehessenek szert, hogy azzal a társadalom értékes tagjai lehessenek. Aki nem ismeri el közössége ezen tagjainak jogát arra, hogy az ő tulajdonából részesüljenek, az valóban kegyetlen, mert nincs nagyobb kegyetlenség, mint teletömni saját pénzerszényünket, míg mások éhenhalnak vagy a munkanélküliség kellemetlen következményeitől szenvednek. Az iszlám örök ellensége az ilyen önzésnek, kapzsiságnak és nyereségvágynak. A nem hívők, akikből hiányzik a mindent átfogó szeretet érzése, semmi mást nem ismernek, mint az önző törekvést arra, hogy megtartsák és lehetőleg gyarapítsák vagyonukat, amikor kamat ellenében kölcsönadják azt. Az iszlám tanítása éppen az ilyen lelki tartás ellenkezője mellett áll ki. Az emberek az iszlámban megosztják egymás között tulajdonaikat, és segítik egymást, hogy mindenki meg tudjon állni a maga lábán, s a társadalom hasznos és teljesítőképes tagja legyen.

d.) A hádzs, azaz zarándoklat

 Eddig a dínnel, a hittel foglalkoztunk. Most elérkeztünk Mohamed próféta (béke legyen vele) "Sari'a"-jának értelmezéséhez. El?ször azonban magyarázzuk meg, mi a különbség a din és a Sari'a között.

a.) A dín és Sair'a közötti különbség

 Az iszlám alapjairól folytatott fejtegetéseink nem lennének teljesek, ha nem vetnénk egy pillantást az iszlám törvényére, nem tanulmányoznánk annak alapelveit, és nem kísérelnénk meg fogalmat alkotni egy olyan ember és társadalom képéről, amilyet az iszlám akar létrehozni. Ebben az utolsó fejezetben ezért a Sari'a alapelveiről lesz szó, hogy ezzel teljessé tegyük az iszlámról alkotott képünket. Csak így lehetünk abban a helyzetben, hogy elismerjük az iszlám életmód előnyét.

1. A Sari'á: annak lényege és célja

 Az ember számtalan képességgel és adottsággal van megáldva, a gondviselés ebben a tekintetben valóban nagyon nagyvonalú volt vele. Van esze és értelme, akarati szabadsága és döntőképessége, látási, beszéd-, hallási, érzési és érzékelési képessége, végtagjait irányítani tudja, megvan benne a szeretet, az aggodalom és a harag érzése, s még sok más. Mindez rendkívüli hasznára van, és ezen tulajdonságok közül egy sem hanyagolható el vagy fölösleges. Az ember azért kapta ezeket a képességeket, mert nagy szüksége van rájuk, pótolhatatlanok számára. Mert egész élete és minden eredménye attól függ, hogy ezeket a képességeket helyesen használja-e szükségletei kielégítésére. Az Isten által adott képességeknek az a feladatuk, hogy az embert szolgálják, s ha nem élünk velük teljes egészében, az életet nem igazán érdemes élni.
 Isten hasonlóképpen ellátta az embereket minden eszközzel és erővel is, amelyek szükségesek természetes adottságainak kibontakoztatásához, hogy általuk lehetővé váljon szükségleteinek betöltésére. A természet a legszőkebb és legtágabb értelemben alá van rendelve neki, s minden elképzelhető hasznot megszerezhet belőle. S végül az ember saját fajának tagjaiból álló társadalomban él, hogy velük kéz a kézben egy jobb és boldogabb lét felépítésén dolgozhasson.
 Egyszer mélyebben el kellene gondolkodnunk ezen a csodán. Erőink és képességeink velünk születtek, hogy használni tudjuk őket mások javára. Javunkra adattak nekünk és nem azért, hogy kárt okozzunk velük magunknak. A feladatuk az, hogy létünket jó és nemes értékekkel gazdagítsák, és nem az, hogy veszélybe sodorják azt. Ezért csak akkor használhatjuk helyesen képességeinket, ha hasznunkra fordítjuk őket; s ha néha mégis bizonyos kárt okoznának nekünk, ennek a minimumra kell korlátozódnia. Képességeink minden más alkalmazása, amelynek energiapazarlás vagy önmegsemmisítés a következménye, helytelen, értelmetlen és elvetendő. Hiszen kézenfekvő, hogy nagy hiba az, ha valami olyat teszünk, ami hátrányt vagy kárt okoz nekünk. Az is helytelen és az Isten által adott képességekkel való visszaélés, ha tetteinkkel másokat bántunk vagy sértünk meg. Ha pedig tehetségünket kihasználatlanul hagyjuk, szándékosan elnyomorítjuk vagy kiirtjuk magunkból, súlyos hibát, sőt, tulajdonképpen bűnt követünk el. Az ilyen viselkedés gyalázatos és értelmetlen, mert egészséges emberi értelmünk megköveteli tőlünk, hogy kerüljük a károkat és a pusztítást, s arra az útra lépjünk, amely előnyöket és hasznot hoz számunkra. S ha már valamilyen veszteséget számításba kell venni, ez csak olyan esetben törtéhet, amikor az áldozat abszolút elkerülhetetlen és végül is egy nagyobb eredmény eléréséhez segít hozzá. Az ezen irányvonaltól való minden eltérés érthetően nagy tévedés.
 Ha ezeket az alapvető megfontolásokat szem előtt tartva tekintünk az emberekre, úgy találjuk, hogy két csoportra lehet őket osztani:
 - azok, akik tudatosan élnek vissza képességeikkel, s ezáltal elpazarolják tehetségüket, megsértik legsajátabb érdekeiket és kárt okoznak embertársaiknak is;
 - és azok, akik becsületesek és komolyan veszik a dolgokat, tudatlanságból azonban mégis hibát követnek el.
 Azok, akik tudatosan élnek vissza képességeikkel, a szó legkomolyabb értelmében igazi felforgatók. Megérdemlik, hogy a törvény vasmarokkal tartsa őket kontroll alatt. Azoknak pedig, akik tudatlanságból hibáznak, szükségük van megfelelő nevelésre, hogy felismerjék a helyes utat, amelyen a legjobban hasznosíthatják képességeiket és adottságaikat. S pontosan ezt a célt szolgálja a Sari'a, az ember földi viselkedésének Isten kinyilazkoztatásán alapuló törvénykönyve.
 A Sari'a tartalmazza Isten törvényét, vagyis inkább: ez Isten törvénye. Felmutatja az emberknek az életbeli magatartás irányvonalait, amelyek érdekeiknek a legjobban megfelelnek. A Sari'a feladata, hogy az embert a helyes útra vezesse és kezébe adja azokat az eszközöket, amelyek segítségével szükségleteit a legsikeresebben és legelőnyösebben kielégítheti. Isten törvénye egyes egyedül a javunkat szolgálja. Nem tartalmaz semmit, ami azon lenne, hogy elpazaroljuk képességeinket, elfojtsuk vagy feloldjuk természetes szükségleteinket vagy kiirtsuk normális kívánságainkat és érzéseinket. Nincs sem az aszkézis, sem az önmegtagadás mellett, és nem mondja: "Fordulj el a világtól, add fel az élet minden komfortját és kényelmét, hagyd el otthonodat és menj a pusztába, hegyekbe vagy erdőbe élelem és ruhák nélkül, hogy kényelmetlenségnek és a pusztulásnak tedd ki magad." Az életfelfogásnak ez a módja semmilyen kapcsolatban nem áll az iszlám törvényével, a törvénnyel, amelyet Isten maga formált meg, Aki ezt a világot az ember javára alkotta. A Sari'át ugyanaz az Isten fektette le, Aki az emberiség számára mindent használhatóvá tett. Biztosan nem szándéka, hogy teremtményeit szerencsétlenségnek tegye ki. Egyetlen képességet sem adott az embernek, amely haszontalan vagy szükségtelen lenne, és sem az egekben, sem a földön nem teremtett olyasmit, ami valamilyen formában ne lenne az ember szolgálatára. Az ő kifejezett akarata, hogy az univerzum - ez a nagyszerű üzem, számtalan munkafolyamatával - továbbra is zavartalanul és áldást hozóan működjön, hogy az ember - a teremtés koronája - képességeiből és tehetségéből ugyanúgy, mint mindenből, ami ezen a földön és a távoli egekben számára teremtetett, a legjobb és legbővebb nyereséget hozhassa. Isten teremtményeivel úgy kell élnie, hogy ő és embertálrsai kiváló termésre tehessenek szert, és sohasem szabadna - sem készakarva, sem véletlenül - valamilyen kárt okoznia Isten teremtésében. A Sari'a arra szolgál, hogy ebben irányítsa az emberek lépéseit. Mindent megtilt, ami káros a számukra, és megengedi vagy ajánlja mindazt, ami hasznot és előnyöket hoz neki.
 E törvény alapelve, hogy az embernek joga, sőt néhány esetben kötelessége minden valódi igényét és kívánságát kielégíteni, és minden elgondolható módon arra törekedni, hogy megvédje érdekeit és eredményt érjen el. De - és ez egy nagyon fontos feltétel - mindezt olyan módon kell tennit, hogy ne csak sértetlenül maradjanak a többiek jogai és törekvései saját jogaik érvényesítésére, hanem hogy céljaik követésében lehetőleg minden ember összetartson, kölcsönösen támogassa egymást és együttműködjön. Ami azokat a dolgokat illeti, amelyekben a jó és a rossz vagy a nyereség és veszteség szétválaszthatatlanul együttjár, azon elv alapján kell előrehaladni, hogy nagyobb haszonért kisebb bajt számításba vehetünk, és egy kisebb előnyt egy nagyobb kár elkerülése érdekében feladunk. Ez a Sari'a alapvető álláspontja. Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy az emberi tudásnak határai vannak. Nem minden ember ismeri fel magától, mi jó és mi rossz, mi előnyös és mi káros neki. A források, amelyekb?l tudását merítheti, túl terméketlenek ahhoz, hogy számára a hamisítatlan igazságot közvetítsék. Ezért Isten megvédte a kísérletezés és tévedés rizikójától, és kinyilatkoztatta számára a törvényt, amely a földi viselkedéshez a legjobb, legtökéletesebb parancsolatokat tartalmazza. Az idő múltával az ember egyre világosabban tudatára ébred a bennük rejlő áldásoknak és örök igazságoknak. Néhány évszázaddal ezelőtt ezen jó tulajdonságok közül még sok rejtve volt az emberi értelem előtt. Csak most, az általános tudás növekedésével jutottak napvilágra. Sok ember azonban még ma sem ismer el néhányat az ezen törvényekben rögzített erények közül, amelyek a megfelelő életmódból adódnak. A minden tudományágban való további fejlődés azonban új fényt fog vetni ezekre a szempontokra, és valódi fölényüket a helyes perspektívába mozdítja. A világ volens nolens (akarva nam akarva) ezen isteni törvény szerint mozog. Sok népet, amely korábban nem fogadta el ezeket a törvényeket, az évek hosszú során át tartó terméketlen próbálkozások és fájdalmas tévedések arra kényszerítettek, hogy elfogadjanak néhányat közülük. Azok, akik kezdettől fogva elutasították az isteni kinyilatkoztatás igaz voltát, és minden bizalmukat csupán az emberi értelembe vetették, most - miután különféle kihágások és keserű tapasztalatok árán okosabbak lettek - valamilyen módon elfogadják a Sari'a előírásait. De milyen veszteségek után! S ezek ellenére még mindig nem akarják egészében elfogadni ezt a törvénykönyvet.
 A másik oldalon vannak azok az emberek, akik bizalmukat Isten Prófétájába helyezték, tanításait és utasításait teljes egészében elfogadták. ők legbelső meggyőződésükből tették magukévá a Sari'át. Talán egy adott parancsolat nem minden előnyének lehetnek tudatában, azonban  mégis egészében elfogadták ezt a törvényhozást, amely igaz tudáson alapul, megvédve őket az ignoranciától és a saját kísérletezéstől, valamint az ebből könnyen adódható tévhitektől. Ezek az emberek a helyes utat választották, és eredményességük biztosítva van.

2. A Sari'á: jogok és kötelességek gyűjteménye

 Az életrend, amelyek megvalósítása az iszlám célja, egy sor jogból és kötelességből áll, és mindenkinek, aki magáénak vallja ezt a vallást ezek szerint kell élnie. Általánosan nézve az iszlám törvénye minden emberre a jogok és kötelességek négy különböző fajtáját szabja, mégpedig:
 a.) Isten jogait, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania.
b.) Azokat a jogokat, amelyeket az ember saját magával szemben bír.
c.) Azokat a jogokat, amelyeket a többi emberek bírnak az egyénnel szemben.
d.) Azon erők és dolgok jogait, amelyeket Isten az ember szolgálatába állított, és amelyeket az ember saját javára használhat.
 Ezek a jogok és kötelességek alkotják az iszlám sarokkövét, minden muszlimnak feltétlen kötelessége, hogy megértse, majd komolyan és gondosan megvalósítsa őket az életben. A Sari'a teljesen világosan és egyértelműen kezeli ezen jogok mindegyikét, s minden részletet megmagyaráz. Megvilágítja azokat az utakat és eszközöket is, amelyek segítségével meg lehet valósítani ezen kötelességeket, és megmutatja, mit kell tennünk, hogy valamennyit egyidejűleg be tudjuk tartani anélkül, hogy akár egyet is megsértenénk vagy sárba taposnánk. Most röviden át szeretnénk tekinteni ezeket a jogokat és kötelességeket, hogy fogalmat tudjunk alkotni az iszlám életmódról és annak alapvető értékeiről.

a.) Az isteni jogok

 Legelőször is meg kell vizsgálnunk azt az elvet, amelyre az ember Alkotójához való viszonya épül az iszlámban. Isten legelső és legfontosabb joga az, hogy az ember egyedül Benne higgyen. Csak Isten Mindenhatóságát ismerheti el, és senkit sem szabad Vele egyenrangúnak tartania. Ez van összefoglalva a hittétel első felében: "lá iláha illá-lláh" - "Nincs más istenség vagyis semmi imádásra méltó, csak az Egy Igaz Isten" .
 Isten velünk szembeni második joga, hogy vezetését - ahogy az a Koránban le van írva - feltétel nélkül elfogadjuk és a számunkra kinyilatkoztatott parancsolatokat legjobb erőnk szerint kövessük, hogy így minden rendelkezésünkre álló eszközzel kivívjuk az Ő tetszését. Ezen jog kívánalmait teljesítjük, amikor hittel fordulunk Isten prófétája felé és elfogadjuk tanításait, világító példáját és követjük megbízható vezetését .
 Isten harmadik felettünk való joga, hogy őszintén és fenntartások nélkül kövessük őt. Akkor teljesítjük ezen jog kívánalmait, ha követjük Isten törvényét, ahogy azt a Korán és a Hadith tartalmazza .
 Isten negyedik joga velünk szemben, hogy tiszteljük és imádjuk őt. Ennek azzal teszünk eleget, hogy elvégezzük imáinkat és a többi vallásos kötelességet, azaz ibádát teljesítünk, ahogy az leíratott .
 Ezeknek az isteni jogoknak, illetve a Vele szembeni kötelességeknek előjoguk van minden más jogokkal és kötelességekkel szemben, ezért akkor is érvényt kell adni nekik, ha az más kötelességek rovására menne. Ha például valaki elvégzi imáit és betartja a böjtöt, ezért sok egyéni jogát kell feláldoznia. Az embernek kényelmetlenségeket kell magára vennie és áldozatokat kell hoznia, ha egészen pontosan akarja teljesíteni az Istennel szembeni kötelességeit. Reggel imája miatt időben kell felkelnie, ezért nyugalmát és álmát áldozza fel. Napközben áltlában fontos ügyeitől fordul el és lemond a pihenési szünetről, csak azért, hogy Teremtőjéhez imádkozzon. A böjti hónapban, a Ramadánban éhséget és kínlódást vesz magára csakis Ura tetszése érdekében. Amikor megfizeti a zakátot, vagyonát csökkenti és így bizonyítja, hogy Isten iránti szeretete mindenek előtt áll, a pénztől való függés nem köti gúzsba. A zarándoklatkor éppen így pénzkiadásra kerül sor és az utazás fáradságait is el kell viselnie. A dzsihádban pedig tulajdont és mindent, ami még a birtokában van - sőt még saját életét is - vonakodás nélkül odaadja.
 Adott esetben ezen kötelességek végrehajtásakor mások szokásos jogait is éppen így figyelmen kívül kell hagyni többé-kevésbé, és következésképpen a saját érdekeket is háttérbe kell állítani. A segédnek abba kell hagynia minkáját, hogy imádkozzon. A kereskedőnek be kell csuknia boltját, hogy elvégezze a mekkai zarándoklatot. A dzsihádban az ember mások életét oltja és sajátját adja oda, egyes egyedül Isten ügyéért. Hasonló módon az embernek sok mindent fel kell áldoznia Isten jogainak teljesítésekor, Isten azonban úgy formálta meg a Sari'át, hogy az élet különböző területein harmónia és egyensúly uralkodjon, és mások jogainak feladása a lehetséges minimumra szorítkozzon. Ez az Isten által alkotott korlátok segítségével érhető el. Minden elképzelhető könnyítést megengedett nekünk imádkozási kötelességünk teljesítésében, hogy csak egy példát említsünk: ha nem találunk vizet a rituális mosakodáshoz vagy ha betegek vagyunk, elvégezhetjük a tayammumot, a száraz mosakodást, amelyben szimbólikusan végigsímítjuk a megtisztítandó végtagokat és az arcot. Ha úton vagyunk, lerövidíthetjük az imát. Ha olyan betegek vagyunk, hogy nem tudunk felkelni az imához, akkor ülve vagy fekve is elvégezhetjük azt. A recitátásokat is úgy lehet megválasztani, hogy az ima egyéni kívánságunk szerint hosszabb vagy rövidebb legyen. A nyugalom és pihenés idején kiválaszthatunk egy hosszabb Korán-Szúrát, a munka óráiban pedig néhány sor is elég, sőt a közös imákat és istentiszteleteket - amelyek munkaidőre esnek - sem kell hosszúra nyújtani. Istennek teszésére vannak a ráadás vagy önkéntes imagyakorlatok, de nem helyesli, hogy lemondjunk az alvásról és pihenésről, vagy gyermekeink és házastársunk jogait közben elhanyaholjuk. Az iszlám azt akarja, hogy életünk minden területen kiegyensúlyozott legyen.
 Hasonló a helyzet a böjttel is. Egész évben csak egy hónap van, amikor kötelességünk böjtölni. Ha azonban úton vagyunk vagy betegeskedünk, abbahagyhatjuk a böjtölést, és a kihagyott napokat egy másik, alkalmas időpontban pótolhatjuk be. A nőknek nem kell böjtölniük terhesség, havi vérzés idején vagy ha éppen szoptatnak. A böjtöt, amely hajnalhasadástól naplementéig tart, a megállapított órában meg kell törni, mert minden késlekedés helytelen. Napnyugtától a reggeli világosság megjelenéséig aztán étellel, itallal és alvással kell erőt gyűjtenünk. A Ramadánt kiegészítő önkéntes büjtölés nagyon nagyrabecsült, és Isten tetszésére való, de nem kívánatos, hogy megszakítás nélkül böjtöljünk, és ezzel úgy legyengítsük magunkat, hogy a mindennapi életben való tevékenységünket ne tudjuk kielégítően elvégezni.
 Ugyanez vonatkozik a zakátra. Isten csak a tulajdon vagyon kis százalékát állapította meg erre az adományra, és az emberre bízta, hogy azon kívül mennyit kíván áldozni Allah ügyéért. Amikor zakátot fizetünk, a kötelességünket teljesítjük, ha azonban jótékonysági célokra többet adunk ki, remélhetjük, hogy Isten tetszését egyre jobban elnyerjük. Másrészt viszont Ő nem akarja, hogy minden javunkat eladományozzuk, vagy csupa áldozatkészségből megfosszuk magunkat és hozzátartozóinkat azon kényelemtől amely rendelkezésünkre áll. Isten nem akarja, hogy szegénységgel sújtsuk magunkat. Elrendeltetett számunkra, hogy a jótékonyságban is a helyes mértéket válasszuk meg.
 S végül elérkeztünk a zarándoklathoz. Ez csak azoknak kötelező, akik elő tudják teremteni a pézt az utazáshoz, és egészségük is lehetővé teszi, hogy magukra vállalják az utazás kényelmetlenségeit. Továbbá csak arra vagyunk kötelezve, hogy életünkben egyszer végezzük el a zarándoklatot, mégpedig abban az évben, amelyik a legmegfelelőbb számunkra. Ha háború jön vagy valamilyen más helyzet alakul ki, amely veszélyt jelenthet az emberi élet számára, mindenképpen megengedhető, hogy elhalasszuk a zarándokutat. Ezen túl ahhoz a fontos feltételhez is kötve vagyunk, hogy apánk és anyánk engedélyét kérjük az úthoz, nehogy az idős szülők valamilyen kellemetlenségnek legyenek kitéve, amíg mi a zaránkoklaton tarózkodunk. Mindezek az előírások világosan mutatják, hogy Isten milyen nagy súlyt helyezett a többiek jogainak tiszteletben tartására az ő saját jogaihoz viszonyítva.
 Az Isten ügyéért hozható legnagyobb áldozat a dzsihádban nyilvánul meg, mert ebben a harcban az ember nemcsak saját életét és javait áldozza fel, hanem mások életét és javait is megsemmisíti. Azonban, ahogy már mondottuk, az iszlám egyik alapelve az, hogy el kell vállalnunk egy kisebb veszteséget azért, hogy megvédjük magunkat valamilyen nagyobb bajtól. Mit jelent néhány emberélet elvesztése, még ha néhány ezerről vagy még többről is lenne szó, azzal a szerencsétlenséggel szemben, amelynek az emberiség esne áldozatul, ha a rossz a jó felett és az agresszív ateizmus Isten vallása felett győzelmet aratna. Ez határozottan nagyobb kár és nagyobb szerencsétlenség lenne. Mert eredményeképpen nemcsak Isten vallása kerülne veszélybe, hanem az egész föld a rossz, az erkölcstelenség és romlás lakóhelyévé válna, az élet belülről és kívülről is felbomlana. Hogy elkerüljük azt a legeslegnagyobb bajt, parancsolta meg tehát Isten, hogy életünket és javainkat Érte a dzsihádban feláldozzuk. Ugyanakkor azonban megtiltotta, hogy haszontalanul vért ontsunk, id?s embereket, nőket és gyermekeket, betegeket és sebesülteket veszélyeztessünk. Parancsolata úgy szól, hogy csak azok ellen harcoljunk, akik a muszlimok ellen támadnak és fenyegetik őket. Meghagyta nekünk, hogy az ellenséges országban is kerüljük a pusztítást és a legyőzöttekkel igazságosan és tisztelettel bánjunk. A szerződéseket, amelyek az ellenséggel köttetnek, be kell tartanunk, és abba kell hagyni a harcot, ha az ellenség maga teszi le a fegyvert vagy felhagy agresszív és iszlámellenes tetteivel. Így az iszlám csak az elkerülhetetlenül szükséges minimumra korlátozza az élet és vagyonáldozatot, valamint a mások jogain esett sérelmet, mialatt Isten jogait védelmezi. Ebből is látszik, Isten mennyire azon van, hogy egyensúlyt hozzon létre az ember különböző igényei között, a mindenkori jogokat és kötelességeket úgy hangolja egymáshoz, hogy az élet ezáltal minden szempontból teljesen kibontakozhasson.

b.) Az ember saját maga feletti jogai

 A következők az ember személyes jogai, vagyis azok a jogok, amelyekkel az ember saját maga felett rendelkezik.
 Tény az, hogy az ember magával szemben gyakran sokkal kegyetlenebb és igazságtalanabb mint más teremtményekkel szemben. Felületesen nézve ez meglepőnek tűnhet: Hogyan lehet az ember igazságtalan önmagával szemben, amikor pedig tudjuk, hogy magát szereti a legjobban? Hogyan lehetne saját ellensége? Ez teljesen élrthetetlennek látszik. Ha azonban mélyebben utánagondolunk, beláthatjuk, hogy sok igazság van ebben a kijelentésben.
 Az ember legnagyobb gyengesége abban áll, hogy ahelyett, hogy állhatatos maradna egy erős hatással szemben, enged annak, és így tudatosan nagy kárt okoz magának. Vegyünk például egy embert, aki rászokott az ivásra. Annyira rabja ennek a szenvedélynek, hogy javai, egészsége és tekintélye árán is kitart mellette. Egy másik ember annyira pénz- és hataloméhes, hogy kapzsiságában megfeledkezik Istenről, a többi emberről és saját magáról. Vakon, önmagától a pihenést is sajnálva csak rohan a hitvány mammon után. Egy megint másik ember szexuális vágyai rabja lesz, és tönkreteszi saját magát, amikor féktelenül enged hajlamainak. Megint valaki más lelki átszellemültségében magasabb régiókba juttatja magát; elfojta valódi szükségleteit, megtagadja teste fizikai igényeinek kielégítését és természetes vágyait, nem törődik ruházatával, elhagyja otthonát és visszahúzódik a hegyekbe vagy az erdőbe. Azt hiszi, ez a világ nem a számára való, és lenézi azt minden megjelenési formájában. Ez néhány példája az ember azon hajlamának, hogy a végletekig kiélezze a dokgokat és ezáltal egyik vagy másik területen vesztes legyen. A mindennapi életben nagy számban találkozunk ilyen egyensúlytalanságokkal, nincs szükség még részletesebb felsorolásra.
 Az iszlám mindenekelőtt az emberi jóra és egészségre helyez súlyt, és az a célja, hogy rendezettséget és egyensúlyt hozzon létre az életben. A Sari'a ezen az alapon mondja ki teljesen egyértelműen, hogy saját énünknek bizonyos jogai vannak felettünk. Az egyik iszám alapelv így hangzik: "Inna linafszika 'aleika haqqan" - "Vannak jogok, amelyekkel saját éned bír feletted". Vagy: "Neked is vannak jogaid magaddal szemben".
 A Sari'a tiltja minden olyan szer alkalmazását, amely az ember testi, lelki és erkölcsi egzisztenciájára káros lehet. Elutasítja a kábítószerek, a vér, az alkohol, a disznóhús, a ragadozó- és mérges vagy tisztátalan állatok és az állati hullák fogyasztását. Ugyanis ezek a dolgok az ember testi, erkölcsi, intellektuális és lelki életében nem kívánatos következményeket okoznak. Amíg mindez tiltott, addig az iszlám minden tiszta, egészséges és hasznos dolog alkalmazását éppenséggel kötelességévé teszi az embernek. Arra szólítja fel, hogy ne tagadja meg testétől a tiszta táplálékot, mert az emberi testnek ez a joga felette. Az iszlám tiltja a meztelenséget, és megköveteli az embertől, hogy rendes és méltó ruhát viseljen. Arra ösztönzi, hogy megkeresse megélhetése költségeit, és a legszigorúbban helyteleníti a henyélést és tétlenkedést. A Sari'a szellemének megfelelően az embernek a képességeket, eszközöket és erőket, amelyeket Isten a földön és a világűrben számára alkotott, saját kényelmének és jólétének szolgálatába kell állítania.
 Az iszlám az ember szexuális szükségleteinek elnyomását sem kívánja. Azonban arra szólít, hogy uralkodjunk ezen érzésenken és kielégítésüket a házasságban keressük. Az iszlám megtiltja az embernek a teljes önmegtagadást és megengedi, vagy sokkal inkább megparancsolja neki, hogy élvezze a lét jogos örömeit, s egyúttal istenfélő és állhatatos maradjon az életben, problémái ellenére is. Ahhoz, hogy a lelki minőséget, erkölcsi tisztaságot, Isten közelségét és a túlvilágban való feloldódást elérjük, nem szükséges elfordulni a világtól. Az ember vizsgája sokkal inkább ebben a világban rejlik, s ezért nem szabad visszavonulnia az élettől, Isten törvényét itt, a földön kell betartania. Az emedményhez vezető út abban áll, hogy az isteni törvényt az életkör sokoldalú összefonódásaiban kövessük, ne pedig azon kívül.
 Az iszlám szigorúan megtiltja az öngyilkosságot, és a lelkére köti az embereknek, hogy az élet egyedül Istené. Ő adta nekünk egy bizonyos időre, hogy a legjobban használjuk fel - nem arra, hogy könnyelműen eldobjuk és tönkretegyük.
 Így tanítja tehát az iszlám az embert narra, hogy önmaga, saját énje felett bizonyos jogokkal bír és a kötelessége az, hogy ezeket a legjobb tudása szerint védje, úgy, ahogy ezt a Sari'a előírja. Csak így maradhat az ember hű önmagához.

c.) A többiek jogai

 A Sari'a egyrészt azt írja elő az embernek, hogy védje saját egyéni jogait és legyen igazságos magával szemben, másrészt azonban arra szólítja fel, hogy ezt olyan módon tegye, hogy közben ne sértse meg mások jogait. A Sari'á arra törekszik, hogy az egyén és a társadalom jogai között egyensúlyt teremtsen, nehogy konfliktus alakuljon ki e két terület között, hanem működjenek együtt Isten törvényeinek gyakorlati megvalósításában.
 Az iszlámban a hazugság bármilyen formában vagy élethelyzetben a legszigorúbban tilos, mert az beszennyezi a hazudó embert, másoknak kárt okoz és a békétlenség forrás lesz az egész társadalom számára. A lopás, rablás, vesztegetés, hamisítás, csalás, kamatszedés és uzsora is helytelenített, mert a haszon, amelyet az ember általuk szerezhet, valójában úgy jön létre, hogy másokat hátrány és kár ér. A rágalmazás, pletyka és sértés tilos. Ugyanígy tilos a fogadás, sorshúzás, spekuláció és a szerencsejáték minden fajtája, mert bennük csak több ezer ember költségére nyerhetünk. Azok a kizsákmányoló kereskedelmi formák, amelyekben az esetleges veszteség csak az egyik üzeltfelet terhelné, ugyanúgy elítélend?ek, mint a tisztességtelen monopóliumok, készlethalmozás, feletepiaci üzletek, a földbirtok műveletlenül hagyása és az egyéni vagy társadalmi hatalom kiterjesztésének minden más megjelenési formája.
Gyilkosság, vérontás és az ellenségeskedés szítása, rendetlenség és rombolás - valamennyi súlyos b?ncselekménynek számít, mert senkinek sincs joga arra, hogy csupán saját érdeke vagy haszna miatt elvegye vagy károsítsa mások életét vagy tulajdonát. A házasságtörés, erkölcstelenség és a természetellenes nemi kapcsolatok szigorúan tilosak, mert nemcsak a morált rontják és károsítják az elkövetők egészségét, hanem elkorcsosulást és erkölcstelenséget hoznak a társadalomba, nemi betegségek kialakulását okozzák vagy a közegészséget veszélyeztetik, elrontják a jövő generáció egészségét és erkölcsét, rendetlenséget okoznak az emberek közötti kapcsolatokban és aláássák a közösség egész kulturáját és szociális struktúráját. Az iszlám tűzzel-vassal irtani akarja az ilyen undorító bűnöket.
 Mindezeket a törvényeket és korlátozásokat az iszlám törvénykönyve szabta meg nekünk, hogy távol tartson minket jogainak megsértésétől. Az iszlám megpróbálja megakadályozni, hogy az ember olyan egoista és egocentrikus legyen, hogy csak saját személyes vágyai miatt - legyenek azok szellemi vagy testi jellegűek - mások jogait szemérmetlenül megsértse, és menden erkölcsi kötést áttörjön. Az iszlám nem engedi meg az embernek azt sem, hogy mások jogait lábbal tapossa azért, hogy saját jogát érvényre juttassa. Az iszlám törvénye olyan életformát ír elő, hogy az egyén és a társadalom boldogulása lehetővé váljon. Minden ember eredményes működésére és a kulturális előrehaladás biztosítására azonban nem elég csupán néhány megszorítás vagy tilalom. Egy valóban békés és boldog társadalomban az embereknek nemcsak attól kell őrizkedniük, hogy megsértsék mások jogait és érdekeit, hanem valamennyiüknek tetterősen együtt kell működniük, kölcsönös kapcsolatokat kell kialakítaniuk és szociális létesítményeket kell létrehozniuk, amelyek mindenki boldogulásához hozzájárulnak és lehetővé teszik egy ideális emberi társadalom felépítését. A Sari'a ebben a tekintetben is megmutatta nekünk a helyes utat. Most az iszlám törvény azon parancsolatainak rövid összefoglalását szeretnénk bemutatni, amelyek az élet és a társadalom ezen területét világítják meg.
 A bölcső vagy az ember életének első állomása a család. Ebben alakulnak ki az ember alapvető jellemvonásai. Ezért tehát a család nemcsak az ember, hanem egyben az egész civilizáció bölcsője is. Ezért először a Sari'á azon törvényeit tekintjük át, amelyek a családra vonatkoznak.
 A család férjből, feleségből és azok gyermekeiből áll. A családra vonatkozó iszlám törvények nagyon világosak és egyértelműek. A férfira hárul a felelősség, hogy az asszony és a gyermekek eltartásáról gondoskodjon, ellássa őket minden szükségessel, és megvédje őket az élet minden változásában. A törvény a nőre szabja azt a feladatot, hogy vezesse a háztartást, gyermekeit a lehető legjobban nevelje és taníttassa, és a férjét s gyermekeit a lehető legnagyobb kényelemmel és gondoskodással vegye körül. A gyerekek kötelessége, hogy tiszteljék szüleiket, hallgassanak rájuk, felnövekedésük után támogassák, és minden szükségessel ellássák őket. Hogy a háztartás jól irányított és rendezett egységgé váljon, az iszlám a következő irányvonalakat fektette le:
 A férfié a családfő szerepe. Egyetlen intézmény sem működhet zavartalanul, ha nincsen benne egy fő felelős személy. Egy iskola nem képzelhető el igazgató, egy város polgármester nélkül. Ha nincs senki, aki egy intézmény felett őrködik, akkor abban csakis rendetlenség alakulhat ki.
 Ha a családban mindenki a saját feje után megy, hamarosan zűrzavar alakul ki. Ha a férj az egyik irányba, az asszony a másikba tartana, a gyerekek jövője kerülne veszélybe. Szükség van egy családfőre, hogy fennmaradjon a rend, és a család ideális társadalmi intézmény lehessen. Az iszlám ezt a szerepet a férfire ruházza, és ilyen módon a családot a civilizáció jól rendezett kiindulópontjává teszi, egy modellé a nagybani társadalom számára.
 A férjre és családfőre azonban még jónéhány kötelesség hárul. Az ő feladata, hogy megkeresse a megélhetéshez szükséges anyagi javakat, és ellássa mindazokat a kötelezettségeket, amelyek a háztartáson kívül esnek. Az iszlám a nőket feloldotta minden kötelesség alól, amely az otthon kívül esik, és mindet a férj vállára helyezte, hogy az asszony zavartalanabbul fordulhasson a házon belüli feladatok elvégzéséhez, és minden erejét a háztartás vezetésére és a gyermekek - a társadalom eljövendő védelmezői - nevelésére koncentrálhassa. Az asszonyok számára elő van írva, hogy maradjanak otthon és teljesítsék a rájuk szabott kötelességeket. Az iszlám nem akarja őket mértéken felül igénybe venni: nem kívánja, hogy gyereket neveljenek, vezessék a háztartást és még az otthonon kívül munkát vállalva pénzt is keressenek.
 Ez teljesen egyértelm?en igazságtalan lenne, ezért az iszlám a férj és feleség közötti munkamegosztás mellett van .
 Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nőknek teljesen tilos elhagyni a házat. Erről egyáltalán nincs szó. Akármikor elmehetnek hazulról, amikor szükség van rá. A törvény az otthont különleges munkaterületüknek tekinti és hangsúlyozza, hogy az asszonynak azzal kellene foglalkoznia, hogy otthonát és az ottani életet széppé és kellemessé tegye. Amikor azonban el kell mennie, természetesen megteheti azt, miután ruhájára, s bizonyos más szempontokra vonatkozó feltételeket figyelembe vett.
 Általános törvényszerűség, hogy a család köre a vérrokonság és házasságkötések által bővül, hogy a családtagokat egy egységben, kölcsönös kapcsolataikat szorosan és egészségesen tartsa, és a tagok mindegyikét a többiek számára a támogatás, erősítés és boldogítás forrásává tegye. Az iszlám törvényhozás bizonyos évezredes bölcsességeken alapuló elveket állapított meg. Ezeket a következőképpen lehet összefoglalni:
 1. Olyan emberek házasságkötése, akik a természeti feltételeknek és a körülményeknek megfelelően szoros kapcsolatban állnak egymással, tilos. A rokonsági fokok, amelyek között helytelen a házasságkötés, a következőek: anya és fia, apa és lánya, mostohaanya vagy -apa és mostohagyermek, fiú- és leánytestvér, fogadott testvérek, anyai és apai ági nagybácsi és unokahúg, nagynéni és unokaöccs, anyós és vő, valamint após és meny. Ezek a tilalmak erősítik a családi kötéseket és a rokonok közti kapcsolatot teljesen tisztává és zavartalanná teszik. ők minden megszorítás nélkül találkozhatnak és a helyes rokonszenvvel érintkezhetnek egymással anélkül, hogy hátsó gondolatok merülhetnének fel.
 2. Eltekintve a házasságkötésre vonatkozó, fent leírt megszorításoktól, az egymással rokon családok hozzátartozói között köttethetnek házasságok, hogy a rokoni kapcsolatok még szorosabbak legyenek. A házasságkötések két baráti kapcsolatban álló, és ezért egymás szokásait, erkölcsét kölcsönösen ismerő család között szokás szerint eredményesek. Ezért a Sari'á ezeket nemcsak megengedte, hanem ajánlotta is, és a rokon családokkal való kapcsolatot előtérbe helyezte a teljesen idegen családokba való házasodással szemben (noha ez nem tilos).
 3. Az egymással rokon családok körében többnyire vannak egymás mellett gazdagok és szegények, olyanok, akiknek jól megy a soruk és olyanok, akik segítségre szorulnak. Iszlám alapelv, hogy az ember rokonai gyakorolhatják vele szemben a legnagyobb jogokat. A rokoni kapcsolatok őrzése a muszlimok kötelessége, azokat mindig és minden módon tisztelni kell. A rokonokkal szembeni hűtlenség és jogaik elhanyagolása nagy bűn, és Isten szigorúan helyteleníti azt. Ha egy rokon elszegényedik vagy valamilyen más gond szakad rá, akkor a gazdag és jó helyzető rokonnak kötelessége, hogy segítsen neki. A zakát fizetésénél és más jótékony adományoknál is különös jelentőséget kell tulajdonítani a rokonok jogainak.
 4. Az öröklési jogot az iszlám törvényhozás úgy fogalmazza meg, hogy az elhunyt által hátrahagyott vagyon nem egyetlen egy személyre szállhat. Olyan módon kell elosztani, hogy minden közeli rokon megkapja belőle a részét. A legközelebbi rokonok a fiú, lány, feleség, férj, apa, anya, testvér. Az ő örökösödési részük áll az első helyen. Nekik előnyük van mindenki mással szemben. Abban az esetben, ha nincsenek ilyen közeli rokonok, a részeket további legközelebbi hozzátartozók kapják. Ilyen módon egy ember halála után annak vagyonát gyermekei és rokonai között osztják szét és ezáltal megakadályozódik a vagyoni értékek imperialista felhalmozása. Az iszlám törvényhozás ebből a szempontból is egyedüli és példaszerű, más nemzetek erre csak most kezdenek ráeszmélni. Azonban a sors iróniája, hogy maguk a muszlimok nincsenek teljesen tisztában és egységben úttörő belső erejükkel és nagy előnyeikkel, s tudatlanságukban a gyakorlatban gyakran megsértik ezeket a törvényeket. Például az indo-pakisztáni szubkontinens legtöbb részén a lányok örökrészét nem adják meg, és ez természetesen teljes igazságtalanság, és a koráni előírások mély megsértése.
 A család és annak kapcsolatai után következnek az ember barátaihoz, szomszédaihoz, lakóterülete - faluja, városa - lakosaihoz és azokhoz az emberekhez való viszonya, akikkel állandó kontaktusban van. Az iszlám felismeri ezeket a kötődéseket, és kötelességévé teszi a muszlimnak, hogy felebarátaival becsületesen, őszintén, igazságosan és udvariasan bánjon. Meghagyja a hívőknek, hogy tiszteljék mások érzéseit, kerüljék az illetlen és bántó beszédet, egymást kölcsönösen segítsék, törődjenek a betegekkel, támogassák a szükségben szenvedőket, álljanak a rászorulók és testileg korlátozottak mellé, részvéttel legyenek a bánkódókkal, fogadják be az özvegyeket és árvákat, etessék meg az éhezőket, adjanak ruhát a fázóknak, segítsék a munkanélkülieket és az éppen munkát keresőket. Az iszlám azt mondja, hogy annak, akinek Isten birtokot és gazdagságot adott, azt nem drága és haszontalan játékszerekre és luxusra kell pazarolnia. Helytelenítette az arany és ezüst edények és evőeszközök használatát; megtiltotta, hogy drága selyem ruhákban járjunk és fölösleges spekulációkba fektessük a pénzt vagy túlzott luxusra költsük azt. A Sari'á utasításai arra az alapelvre épülnek, hogy egyik embernek sem kellene megengedni, hogy magára pazaroljon egy vagyont, amelyből több ezren megélhetnének. Kegyetlen és igazságtalan dolog azt a pénzt drága ékszerekre, hivalkodásra és tüzijátékra pazarolni, amelyet a milliókra rugó éhező emberiség táplálására lehetne fordítani. Az iszlám senkit sem akar megfosztani vagyonától és tulajdonától. Kétségtelenül jogosan birtokoljuk, amiért megdolgoztunk vagy amit örököltünk. Az iszlám teljes mértékben elismeri az ember ezen jogát és megengedi neki, hogy örömét lelje tulajdonában és a lehető legjobb módon fektesse be azt. Azt is megengedi, hogy - ha jómódúak vagyunk - szebb ruhánk és jó lakásunk legyen, és ennek megfelelő életstílust folytassunk. Azonban azt akarja, hogy az ember összes tevékenysége közben se veszítse szem elől a humánus szempontokat. Amit az iszlám a legélesebben elítél, az a hivalkodó önzés, amely a mértéktelen individualizmust támogatva érzéketlen mások helyzetével szemben. Az iszlám azt akarja, hogy az egész emberi társadalom egy bizonyos jólétben éljen és nemcsak egy-egy személy. Felébreszti híveiben a szociális tudatot és lelkükre köti, hogy egyszerűen és szerényen éljenek, igényeiket ne fokozzák túlzott mértékben és - anélkül, hogy közben a személyes érdekeket elhanyaholnák - állandóan tartsák figyelemmel családjuk, rokonaik, barátaik és ismer?seik, szomszédaik és polgártársaik igényeit és szükségleteit . Ez az, amit az iszlám szeretne elérni.
 Eddig az ember közvetlen és távolabbi környezetéhez való kapcsolatának módját vizsgáltuk. Most távolabbi szemszögből szeretnénk áttekinteni a dolgokat. Miféle társadalom az, amelyet el kíván érni az iszlám? Aki megtér az iszlám hitre, az nemcsak egy valláshoz csatlakozik, hanem egyúttal az iszlám közösség tagja is lesz. A Sari'á bizonyos szabályokat állapított meg az egész világot átfogó testvériségben való viselkedés számára. Ezek a szabályok kötelezik a muszlimokat, hogy egymást kölcsönösen segítsék, törekedjenek a jóra, kerüljék a rosszat és vigyázzanak arra, hogy soraikba nehogy beférkőzzön a gonosz. A Sari'á néhány erre vonatkozó szabálya a következőképpen szól:
 1. Hogy megmaradjon a közösség erkölcsileg tiszta élete és biztosítva legyen a társadalom tiszta elveken való fejlődése, a két nem szabad találkozása tilos. Az iszlám a nemek közötti munkamegosztást támogatja, és mindkét nem számára különböző foglalkozási köröket állapít meg. Az asszonyoknak főként a házimunkákkal kellene törődniük, és a férfiaknak kellene az üzelti- gazdasági szférában foglalatosságot találniuk. Azon a körön kívül, amelybe a legközelebbi rokonok tartoznak, akik között nem jöhet létre házasság, a férfiaknak és nőknek igyekezniük kell, hogy egymással ne találkozzanak szabadon, és ha kapcsolatot is kell felvenniük egymással, akkor ezt a HIDZSÁB (az elkendőzés parancsolata) figyelembevételével kell tenniük. Vagyis az asszonyok, akik elhagyják otthonukat, egyszerűen öltözzenek és kendőzzék el szépségüket.
 A férfiaknak arra kell vigyázniuk, hogy szemüket lesüssék és ne nézzenek közvetlenül a nőkre. Ha valaki véletlenül mégis rápillantana egy asszonyra, azonnal el kell fordítania tekintetét. Helytelen a nőket szándékosan megfigyelni, és még rosszabb ismeretségüket keresni. Minden férfinak és nőnek kötelessége vigyázni saját erkölcsileg kifogástalan viselkedésére és távol tartani magát minden tisztátalanságtól. A két nem közötti kapcsolat egyetlen helyes formája a házasság, és senkinek sem szabadna ezen határ átlépésére vagy valamilyen kapcsolat kezdeményezésére akár csak gondolnia is. Az ilyen tisztátalan gondolatoknak nem szabadna a hívők gondolat- és képzeletvilágában helyet kapnia.
 2. Ezen okból mindenkinek kötelessége, hogy mindig illendően öltözködjön. A férfiaknak testüket legalább térdtől a köldökig be kell fedniük, míg a nőknek arcukon és kezükön kívül nem szabad testükből láttatni semmit a velük házasságra nem léphetőkön kívül. Ezt SZITR-nek - lefedésnek - nevezzük. Mindenkinek kötelessége az előírt módon öltözködni. Az iszlám ezzel a parancsolattal is a tisztaság és illem mélyen gyökerezű érzését akarja híveibe oltani, az erkölcstelenség és erkölcsi elfajzottság minden módját és megjelenítési formáját akarja kizárni.
 3. Az iszlám nem helyesli az olyan időtöltést, szórakozást, amely a testi vágyak felkorbácsolására és az erkölcsi parancsolatok megszegésére csábít. Az ilyen szórakozás idő-, pénz- és energiapazarlás, s ezen kívül még a társadalom erkölcsi rendjét is szétrombolja. Maga a pihenés kétségkívül nagyon fontos. Felkészít az újbóli aktivitásra, felélénkíti az élet- és vállalkozókedvet, és ezért olyan fontos az élethez, mint a levegő  és a víz. Különösen kemény munka után van szükség nyugalomra és pihenésre, alkalmanként kikapcsolódásra és szórakozásra. Ennek azonban olyannak kell lennie, hogy a szellemet felfrissítse és élénkítse a lelket, nem olyannak, amely az emberekre nyomasztóan hat és rossz szenvedélyeket szít. A rossz útra vivő és pazarló szórakozás, amely közben emberek ezrei a legundorítóbb bűnöket és erkölcstelenségeket látják, éppen az egészséges pihenés ellentéte. Noha az értelemhez akar szólni, az emberek gondolkodására és érzéseire gyakorolt hatása ijesztő. Az ilyen szórakozások rontják az erkölcsöket és az illemet, ezért nem lehet helyük az iszlám társadalomban.
 4. Hogy a társadalom összetartozási érzése szavatolva legyen és a muszlim közösségben jólétet és megelégedettséget érjünk el, a hívők kötelességévé tétetett, hogy kerüljék az ellenségeskedést, a szociális nézeteltéréseket és a kiscsoportok kialakulásának minden árnyalatát és változatát. Arra intették a hívőket, hogy nézeteltéréseiket, vitáikat a Koránban és Hadithban meghatározott elvek alapján tisztázzák. S ha a feleknek nem sikerül kiegyezniük, akkor vita és bosszankodás helyett Isten nevében el kell ásniuk viszálykodásukat és Neki kell átadni a döntés jogát. Azokban a dolgokban, amelyek az általános és nemzeti jót illetik, kölcsönösen segíteniük kell egymást, kerülniük kell a cívódást, vezetőiknek engedelmeskedniük kell és igyekezniük kell, hogy energiájukat ne pazarolják semmiségek feletti vitákra. Az ilyen szétziláltság és ellentét szégyene az iszlám társadalomnak, és a nemzeti legyengülés egyik forrása, ezért minden körülmények között tartózkodni kell tőle.
 5. Az iszlám a tudományokat és felfedezéseket az emberiség közös örökségének tekinti, így a muszlimok szabad joga, hogy tudást és gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, akárhonnan származzanak is azok. Ami azonban a kultúrát és az életmódot illeti, az iszlám megtiltja a hívőknek más népek életvezetési módjának utánzását. Az imitáció pszichológiája azt tanítja, hogy az utánzási vágy a kisebbségi és a lealázottsági érzéstől ered, és fontos eredménye mindig egy defetista mentalitás kialakulása. A kulturális területen történő majmolás az érintett nemzetre pusztító hatással van; lerombolja a nép lelki vitalitását, lefátyolozza látókörét, felhigítja azt a képességét, hogy kritikát gyakoroljon magán és másokon, előtérbe hozza a kisebbségi komplexusokat és a saját kultúra forrását lassan, de biztosan legyőzi, míg azok el nem pusztulnak végül. Mohamed próféta ezért tiltotta meg a muszlimoknak olyan energikusan és szigorúan, hogy átvegyék a nem-muszlimok kultúráját és életmódját. Egy nép valódi ereje nem abban rejlik, hogyan öltözködik, milyenek a szokásai vagy mit hoz létre a művészet területén. Hatalmát és haladását az igazi képzésnek és tudománynak, fegyelmének és rendjének, szervezőképességének és tetterejének köszönheti. Ha valamit tanulni akarunk másoktól, akkor tanuljunk vállalkozószellemükből, szociális rendjükből, hasznosítsuk felismeréseiket és technikai vívmányaikat, és ne orientáljuk magunkat m?vészi példaképeik és értékeik után, mert abból csak kulturális rabszolgaság és nemzeti kisebbségérzet származhat. A muszlimoknak feltétlenül őrizkedniük kell az ilyen befolyásoktól.
 S most elérkeztünk a muszlimok és nem-muszlimok közti kapcsolathoz. A hívőket arra inti az iszlám, hogy ne legyenek intoleránsak és szűklátókörűek, ha más hitbeliekkel van dolguk. Nem szabad sem azok vallási vezetőjét, sem példaképeit rágalmazni vagy azokról rosszakat mondani, sem bántóan nyilatkozni azok vallásáról. Kerülni kell minden velük való haszontalan vitát, inkább békében és jó egyetértésben kell élni velük. Ha a nem-muszlimok betartják a békét, és a muszlimokkal szemben békülékeny állásponton vannak, ha nem sértenek meg semmilyen területet, akkor a muszlimoknak hasonlóan kell bánni velük. Vallásunk kifejezett parancsa, hogy nagyobb emberi szimpátiára, megértőkészségre és udvariasságra kell törekednünk, mint más népeknek, továbbá mindig rendesen és szerényen kell viselkednünk. A rossz illem, a helytelen viselkedésmód, az elnyomási és agresszióra való hajlam, az intoleráns szűkkeblűség szöges ellentétben áll az iszlám lelkületével. A muszlim azért születik e világra, hogy a jóság, nemeslelkűség és emberség élő mintaképe legyen. Az emberek szivét kiváló jellemével, példamutatásával kell megnyernie. Csak akkor lehet az iszlám igaz képviselője.

d.) Az összes teremtmény jogai

 Elérkeztünk a jogok utolsó csoportjához. Isten azzal tüntette ki az embert, hogy a számtalan teremtménye fölötti hatalmat neki adományozza. Minden neki van alárendelve. Ő kapta azt a képességet, hogy megszelidítse és a saját szolgálatába állítsa a többi teremtményt. Ez a felettes helyzet kölcsönöz hatalmat az embernek, és az emberé az a jog, hogy hasznosítsa a rendelkezésére álló dolgokat, ahogyan csak szeretné. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten korlátlan szabadságot adott neki. Az iszlám azt tanítja, hogy az összes teremtmény bizonyos jogokkal bír az emberrel szemben. Ez a jog az, hogy nem szabad semmit haszontalanul kockáztatni, sem ok nélkül megsebezni vagy károsítani. Amikor az ember szolgálatába állítja a teremtményeket, a lehető legkevesebb kárt kell okoznia nekik, és a legjobb és legkevésbé káros módszert kell alkalmaznia hasznosításukkor .
 Az iszlám törvény a teremtmények jogaira vonatkozóan utasítások egész sorát tartalmazza. Megengedett számukra például az állatok levágása, hogy táplálkozzunk belőlük, azonban tilos csupán szórakozásból vagy sportból megölni őket, vagy más szükségtelen okból kioltani életüket. Az állatok levágásánál megállapított a SZABB (vágás) módja, amely az állatok húsának elnyerésére a legmegfelelőbb eljárás. Más módozatok vagy fájdalmasabbak vagy elrontják a húst, illetve károsítják annak néhány hasznos tulajdonságát. Az iszlám elveti ezeket az eljárásokat és azon módok alkalmazását ajánlja nekünk, amelyek egyrészt kevésbé fájdalmasak az állatnak, másrészt a hús minden egészséges és hasznos tulajdonságát meghagyják. Az iszlám szerint elítélendő az állatok hosszú fájdalommal járó lelölése és a kínzó sebek ejtése. Az iszlám csak azért engedi meg a veszélyes és mérgező állatok elpusztítását, mert az emberi életet magasabbra értékeli, mint az állatokét. Azonban ebben sem engedi meg, hogy hosszadalmas és fájdalmas módszerrel végezzenek velük.
 Ami a teherhordásra, lovaglásra és utazásra használatos állatokat illeti, az iszlám határozottan megtiltja az embernek, hogy éheztesse őket, kemény és kibírhatatlan munkát szabjon ki rájuk vagy gonoszan bánjon velük. Madarat fogni és különösebb ok nélkül kalitkába zárni szintén elítélendő. Az állatokon túlmenően az iszlám helyteleníti a fák és bokrok szükségtelen kivágását is. Az ember felhasználhatja gyümölcsüket és más részeiket, azonban nincs joga elpusztítani őket. Végül is a növények is élőlények. Az iszlám azonban élettelen dolgok pusztítását sem engedi meg. Például helyteleníti, ha szükségtelenül sok vizet folyatunk el. Mindig azt kellene célul tűznünk, hogy kerüljük a pazarlás minden elképzelhető formáját, és minden rendelkezésre álló eszközt és erőt a legjobb módon használjuk ki - attól függetlenül, hogy élő-e vagy élettelen.

3. A Sari'á - a mindent átfogó és örökérvényű törvény