A német nyelvű kiadás előszava

2. Hogyan jut kifejezésre a kufr (hitetlenség)?

 Az előzőekben leírt tökéletes muszlimmal szemben áll az az ember, aki noha születetten muszlim, s akaratlanul egész életében az is marad, értelmének, eszének képességeit és érzéseit nem az Úr és Teremtő felismerésére fordítja, választási szabadságát rosszul használja fel, amikor úgy dönt, hogy megtagadja őt. Az ilyen ember hitetlen, az iszlám nyelvén káfir.
 Az arab KURF szó a KARAFA igéből ered, amely szó szerint "betakarni" vagy "elrejteni" jelentéssel bír. Azt az embert, aki megtagadja Istent, káfirnak (eltakarónak) nevezik, mert tudatlansága miatt azt takarja el, ami természetének része, s ami saját lelkében rejlik, hiszen valójában őbenne is ösztönösen él az iszlám. Egész  teste, minden ín és rost ennek az ösztönnek engedelmeskedik. Minden részecskéje, legyen az szerves vagy szervetlen, az iszlámmal összhangban müködik és teljesíti rá szabatott kötelességét.. Ennek az embernek a belátóképessége azonban korlátozott, értelme zavaros és képtelen felismerni a nyivánvalót. Saját lénye rejtve van értelme előtt, saját maga teljes megtagadásaként gondolkodik és cselekszik.
 A kufr tehát a tudatlanság egyik formája, illetve ez A tudatlanság. Mert milyen tudatlanság lehet nagyobb, mint az, hogy Istent, az univerzum Alkotóját és Urát tagadjuk! Az ember látja a természet hatalmas panorámáját, a nagy tervet, amely a teremtés minden terén megfigyelhető, de nem tudja, ki ennek az egésznek az alkotója és irányítója. Figyeli testét, amely csodálatos módon működik, s mégis képtelen arra, hogy felismerje azt az erőt, amely az életet ajándékozta neki, a Termtőt, Aki minden élőlényt élettelen anyagból alkotott. Tanúja a világmindenségbeli csodálatos tervnek, és mégis lehetetlen számára, hogy mindezek tervezőjét megismerje. Elfogadja a szépséget és harmóniát, de az Egész karmesterét nem. Csodálatos jeleket figyel meg a természetben - az Alkotót mégsem látja. Mesterművek jelennek meg előtte, amilyeneket a tudomány egyik ágában sem lehet létrehozni, ő mégis behunyja a szemét az előtt, Aki ezt a mérhetetlenül nagy univerzumot életre hívta.
 Hogyan lehet egy olyan embert közelebb vinni az igaz tudáshoz, aki vakká teszi magát e nagy és jelentős valósággal szemben? Hogyan nyílhatnak meg előtte igazi távlatok a valóság megismerésére? Hogyan érheti el az igazi célt az, aki hamis kiindulópontról indult? Nem fog sikerülni neki, hogy megtalálja a valósághoz vezető utat. A helyes irány rejtve marad előtte, s akármennyire törekszik is a tudomány és a művészet területén - sohasem lesz képes arra, hogy az igaz tudást megszerezze.
 Azonban nem is csak erről van szó - a kufr zsarnokság is, helyesebben a zsarnokság legrosszabb formája. Mert a zsarnokság valamilyen erő vagy hatalom félelmetes és igazságtalan felhasználása. Ha arra kényszerítenek valakit vagy valamit, hogy igazságtalanul, vagy saját igaz tudásával, valódi akaratával és hajlandóságával ellentétben cselekedjen, egyértelműen zsarnokságról beszélünk.
 Láttuk, hogy mindaz, ami a világmindenségben van, Istennek, az Alkotónak engedelmeskedik. Minden élőlény természetében mélyen gyökerezik az engedelmesség, hogy az ő akarata és törvénye szerint éljen, vagy még pontosabban: hogy muszlim legyen. Isten az embernek adta át a hatalmat a dolgok felett, az azonban a dolgok valós természetében rejlik, hogy őket csak Isten akaratának megfelelően lehet használni, és nem másra. Egy káfir azonban a legnagyobb igazságtalanságot követi el azzal, hogy minden anyagi és szellemi erőt arra kényszerít, hogy ellenszegüljenek a természet folyamatának, és eszközök legyenek saját engedetlenségének drámájában. Fejét az Egy Igaz Isten helyett más vélt istenségek előtti meghajlásra kényszeríti, szívében más hatalmak iránti szeretetet, tiszteletet és félelmet őriz saját ösztönös érzéseinek teljes megtagadása mellett. Adottságait és minden rendelkezésére álló dolgot Isten kifejezett akaratával ellentétben alkalmaz, és ilyen módon zsarnok uralmat épít ki. Létezik-e annál nagyobb igazságtalanság és kegyetlenség, mint az, amelyet az az ember követ el, aki mindent kizsákmányol, kihasznál és lelkiismeretlenül olyan pályára kényszerít, amely gúnyt űz a természettel és az igazsággal?
 A kufr azonban mégsem csak lelkiismeretlen zsarnokság, hanem nyílt lázadás, hálátlanság és hűtlenség is. Mert végül is mi az ember? Miféle ereje és hatalma van? ő maga az alkotója értelmének, lelkének és testének - vagy mindezt Isten alkotta? ő maga állította elő a világegyetemet mindazzal, ami benne található - vagy Isten az eredete annak? Ki állította az ember szolgálatába az erőket és energiákat, az ember vagy Isten? Ha minden dolgot Isten és csak ő egyedül teremtett, akkor ki azok valódi tulajdonosa? Ki az ő jogos uruk? Valóban, ez Isten és senki más. Azonban, ha Isten a dolgok Ura, Alkotója, ki nagyobb lázadó, mint az ember, aki Isten termtményeit Isten törvényeivel ellentétben használja, aki arra kényszeríti értelmét, hogy Istennel ellentétesen gondolkodjon, aki szívében haragos gondolatokat őriz Ellene, és aki számos adottságát az Úr akaratával szemben használja fel? Ha egy szolga becsapta urát, hűtlenségéért bélyeget sütöttek rá. Ha egy tiszt az állam érdekeivel ellentétben cselekszik, árulónak nevezik. Ha valaki megtámadja jótevőjét, nem tétovázunk, hogy hálátlansága miatt elítéljük. De mi ez a hűtlenség, ez a hálátlanság és ez a lázadás ahhoz képest, amit egy hitetlen ember a kufr által elkövet? Végül is ki minden hatalom és tekintély igazi eredete? Ki adott az embernek rendelkezési jogot a dolgok felett? Ki emelte őt hatalmi helyzetbe?
 Minden, amit az ember birtokol, és minden, amit a maga és mások javára használ, Isten adománya. Az ember legfontosabb földi kötelezettsége a szülőkkel szembeni kötelesség. De ki ültette a szülői szívekbe a gyermekek szeretetét? Ki adott erőt és akaratot az anyának, hogy gondozza, ellássa és táplálja gyermekeit? Ki ébresztette a szülőkben azt a kényszert, hogy mindent, amijük van, feláldozzanak gyermekeik jólétéért? Egy kis gondolkodással arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy Isten az emberek legnagyobb jótevője. ? az emberek teremtője, táplálója és megtartója éppúgy, mint ahogy ő a királyuk és uralkodójuk. És mivel ilyen Isten helyzete az emberekkel szemben, lehet-e nagyobb hűtlenség, hálátlanság, lázadás és árulás, mint a kufr, amellyel az ember igaz Urát tagadja meg és Vele engedetlenkedik?
 Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy az ember, ha kufrt követ el, vagyis káfir, a mindenható Istent valahogyan megkárosítja vagy megkárosíthatja. Egy olyan jelentéktelen pontocska a parányi földgolyó felületén, a határtalan univerzumban, amilyen az ember - miféle kárt okozhat az univerzum Urának? Az Úrnak, akinek birodalma oly végtelenül nagy, hogy még ma, a legerősebb teleszkóp segítségével sem tudjuk felderíteni határait. Akinek olyan nagy az ereje, hogy számtalan égitest, mint apró magocskák, az ő parancsára forog körbe; Akinek a gazdagsága olyan határtalan, hogy csakis övé az egész világmindenség, és ő gondoskodik mindenről, anélkül, hogy maga gondoskodásra szorulna. Az ember lázadása nem okozhat kárt Neki; sokkal inkább maga az ember az, aki ilyen módon kiszolgáltatja magát a teljes pusztulásnak és rosszindulatnak.
 Ennek a lázadásnak, és a valóság tagadásának elkerülhetetlen következménye az élet alapeszméinek hamis megállapítása. Aki ilyen módon lesz lázadó, soha többé nem szerezhet igaz tudást és belátást, mert az a tudás, amely saját teremtőjét nem tudja felfogni, minden más igazság felderítésében is kudarcot fog vallani. Az ilyen ember értelme legtöbbször azért tér le a helyes útról, mert az az értelem, amely a saját teremtőjéről való tudásban téved, az élet ösvényét sem világíthatja meg. Az ilyen ember az életben tévedések sorozatát követi el. Erkölcsi magatartása, polgári és társadalmi létezése, harca a létfenntartásért és családi élete - egyszóval egész léte rendezetlen lesz, mert hamis kiindulópontról indult el. Az egész földön csak zűrzavart és összevisszaságot fog teremteni. A legkisebb meggondolás nélkül fog vért ontani, megsérti más emberek jogait, kegyetlen lesz, és törvénytelenséget és pusztulást fog előidézni a földön. Eltorzított gondolatai és vágyai, elmosódott nézetei, hamis értékrendje és igazságtalan cselekedetei megkeserítik a saját és mások életét. Az ilyen ember a földön zavarni fogja a nyugalmat és az egyensúlyt, a túlvilágon pedig azokért a bűnökért találtatik majd vétkesnek, amelyeket saját természete és képességei ellen követett el. Egész teste, agya, szeme, keze és lába vádolni fogja az igazságtalanságokért, és kegyetlenségekért, amelyeket ellenük követett el. Lénye minden rostja panaszt emel ellene Istennél, Aki, mint az igazságosság valódi forrása, ki fogja rá szabni a megérdemelt büntetést.

3. Hogyan alakítja át az iszlám az embereket?

 Miután sorra vettük a kufr okozta bajokat és hátrányokat, vessünk egy pillantást az iszlám áldásaira.
 A bennünket körülvevő világban, és saját énünk kis birodalmában a Teremtő isteni erejének számtalan megnyilatkozását figyelhetjük meg. A csodálatos univerzum, amely egy megváltoztathatatlan törvény szerint állandóan tökéletes rendben működik, maga is azt a tényt bizonyítja, hogy Tervezője, Teremtője, és Ura hatalmas, mindenható, végtelen és mindent átfogó hatalmú lény, Akinek bölcsessége és találékonysága, s a dolgokról való tudása abszolút tökéletes, s Akivel szemben a világmindenségben semmi sem mer engedetlen lenni. Ahogy a világon minden dologban, az ember természetének legmélyén is ott gyökerezik a Neki való engedelmesség. Tény, hogy az ember tudat alatt napról napra követi Isten törvényeit, mert abban a pillanatban, amikor ellenük cselekszik, magát a halálnak és pusztulásnak teszi ki. Ezzel a természeti törvénnyel találkozunk mindig és mindenütt.
 Ahogy már mondtuk, Isten az embert ellátta a gondolkodás, a jó és rossz közötti különbségtétel képességével is, s ezzel bizonyos mértékű akarat- és cselekvésszabadságot adott neki. Éppen ebben a szabadságban rejlik azonban az ember legnagyobb vizsgája, mert tudását, okosságát és helyes döntőképességét kell állandóan bizonyítania. Ezen a vizsgán nem kötelező egy megszabott pályát követni, mert a kényszer által éppen az igazi értelem veszne el belőle. Ha az ember egy vizsgán arra kényszerül, hogy egy megadott választ írjon a lapjára, a vizsgának mincs semmi értelme. Az érdemjegyet csak akkor lehet igazságosan odaítélni, ha a kérdés szabadon, az adott tudásnak és értelemek megfelelően válaszolható meg. Ha a válasz helyes, eredményes a vizsgázó, s a felemelkedés útja nyitva áll előtte. Ha rosszul válaszol, kudarcot vall, és ez elzárja előle az előmenetelhez vezető utat. Ehhez hasonló szituációban találja magát az ember az életben, Isten szabadságot adott neki akaratában és tetteiben, hogy akadálytalanul dönthessen, hogyan viselkedik és mit választ: az iszlámot, vagyis az Istennek való bizalomteljes odaadást és abszolút engedelmességet, vagy a kufrt, tehát Isten megtagadását és az Ellene való lázadást.
 Az egyik oldalon áll tehát egy olyan ember, aki sem a saját, sem a világmindenség természetét nem érti. Téved igaz Urának felismerésében és tulajdonságainak ismeretében. Visszaél szabadságával, amennyiben az engedetlenség és lázadás útjára lép. Az ilyen ember csődöt mond tudásának, intelligenciájának és kötelességtudatának vizsgáján.
 A másik oldalon olyan ember áll, aki eredményesen kerül ki a vizsgáról. Tudása és értelme helyes használatával felismeri Teremtőjét, hisz Benne, s noha nem áll semmiféle kényszer alatt, a Neki való engedelmességet választja, figyelembe sem véve a tényt, hogy lett volna lehetősége rossz felé fordulni. Érti saját természetét, felismeri annak törvényeit és lényegét, önként az Istenhez való hűség és odaadás mellett dönt. Vizsgáját eredményesen tette le, mert minden adottságát helyesen kamatoztatta. Szemét a valóság látására használta, fülét arra, hogy az igazat hallja, eszét helyes nézetek kialakítására, és szívvel-lélekkel azon van, hogy felismeréseinek megfelelően éljen. Az igazságot választja, a valóságot látja, készségesen aláveti magát Urának és parancsolójának. Értelmes, hű és kötelességtudó, mert előnyben részesíti a fényt a sötétséggel szemben, s miután megpillantja az igazság szikráját, bátran és lelkesen követi azt. Így viselkedésével bizonyítja be, hogy ő nemcsak egy igazságot kereső ember, hanem fel is ismeri és szolgálja azt. Valóban a helyes úton halad. s az ilyen embernek siker jár az evilágon és az elkövetkezendő életben egyaránt.
 Mindig fel fogja ismerni a helyeset, és annak megfelelően cselekszik, mert aki ismeri Istent az Ő tulajdonságaival, az érti a valóság kezdetét és végét is, Soha nem lehet letéríteni a helyes útról, mert az első lépést helyesen tette meg, pontosan ismeri életútja célját és irányát. Filozófusként a világmindenség titkain fog gondolkodni, és igyekszik megfejteni a természet rejtvényeit, s arra törekszik, hogy ne tévedjen el a kétségek és a gyanakvás labirintusában, mint esetleg egy hitetlen filozófus. Mivel útját isteni fény világítja be, minden lépést helyes irányban tesz. Tudósként arra fog törekedni, hogy megismerje a természet törvényeit, föltárja a föld rejtett kencseit, és az eddig még ismeretlen szellemi és anyagi jellegű erőket - az emberek szolgálatában - jó pályára terelje. Legjobb képességei szerint arra törekszik, hogy minden tudományágban kutasson, mindent, ami a Földön és a világmindenségben a rendelkezésére áll, az emberek javára fordítson. Istentudata kutatása minden stádiumában meg fogja őrizni attól, hogy a tudományt és annak felismeréseit rossz és káros célra használja fel. Sosem fog arra vetemedni, hogy a dolgok feletti hatalmat önmagának tartsa fenn, a természet feletti győzelméért saját dicsőítését várja, isteni, korlátlan hatalmat tulajdonítson magának, s hogy becsvágyó legyen, s a világot és az emberi fajt leigázva minden rendelkezésre álló eszközzel saját diktatúráját építse ki. Ilyen lázadó és követelőző magatartása sohasem lehet muszlim tudósnak, csak egy káfir (hitetlen) ember eshet áldozatul ilyen elképzeléseknek, és amennyiben enged nekik, az egész emberiséget sodorja veszélybe, a teljes pusztulásba és megsemmisülésbe . A muszlim tudós teljesen másképp viselkedik. Minél nagyobb lesz betekintése a tudomány világába, annál nagyobb lesz Istenbe vetett hite. Feje hálával hajlik meg Előtte, mert nagy erőt és tudást adott neki; fel fogja ismerni, hogy saját érdekében és az emberiség javáért különösen igyekeznie kell megtenni a legjobbat. A hatalomittasságnak nem átadva magát az a vágy tölti el, hogy minden tudását az emberiség szolgálatába állítsa. Szabadsága korlátlan lesz, erkölcse és az isteni kinyilatkoztatás alapelvei irányítják. Így az Ő kezében a tudomány nem pusztulást hozó eszköz, hanem az emberi jólét követelményeinek és az erkölcsi megújulásnak az eszköze. Így bizonyítja be háláját Urának az áldásokért és adományokért, amelyekkel megajándékozta az embereket.
 Éppen így egy muszlim sohasem fog elmaradni a történelmi, gazdasági, politikat, jogi és más tudományágakbeli ismeretekben, ami tudásszomját és kitartását illeti, de meglátásai és következésképpen "modus operandi"-ja  teljesen eltérő lesz.
 Egy muszlim a tudomány minden ágát helyes nézőpontból tanulmányozza, törekszik a helyes meglátásokra és célkitűzésekre, s így helyes következtetéseket von le. A történelemből, az emberi múlt tapasztalataiból a megfelelő tanulságokra jut, és fel fogja fedezni a felemelkedés és hanyatlás igazi okait. Arra fog törekedni, hogy mindenből, ami jó és igaz volt a múltban, hasznot merítsen, s mindent elkerüljön, ami a népek elfajulásához és hanyatlásához vezetett. A politikában célja egy olyan államforma bevezetése lesz, amelyben béke, igazságosság, testvériség és jóság uralkodik, ahol az ember felebarátjának testvére lehet, s tiszteli annak emberi érzelmeit; ahol nincs semmilyen kizsákmányolás vagy szolgaság, ahol az egyén jogait figyelembe veszik és tisztelik, ahol az államhatalom Isten szent hagyatékaként érvényesül és mindenki javára működik. A jogtudomány területén egy muszlim arra törekszik, hogy a törvényt az igazság valódi megtestesülésévé tegye, és valamennyi ember, különösképpen a gyengék jogainak igazi védelmezőjévé emelje. Vigyáz arra, hogy mindenki megkapja a neki járó részt, s hogy senkit ne érjen jogtalanság vagy hátrány. Maga is tiszteletben tartja a törvényt, és gondja van rá, hogy mindenki más is tisztelje azt.
 A muszlim ember erkölcsi életét mindig istenfélelem, jámborság, becsületesség és igazságszeretet hatja át. Azzal az erős hittel él, hogy Isten az egyetlen Úr mindenek felett; minden, ami saját vagy mások tulajdona, Isten adománya; a hatalmat, amelyet gyakorol, csak Isten bízta rá; szabadságát, amelyet élvez, nem használhatja fel meggondolás nélkül, s saját érdekében áll, hogy Isten akaratának megfelelően éljen vele. Állandóan fejében tartja, hogy egy napon vissza kell térnie Urához, és számot kell adnia egész életéről. Felelősségérzete mélyen gyökerezik tudatában, soha nem lesz könnyelmű és nem fog kötelességeiről megfeledkezve cselekedni.
 Ha elképzeljük az erkölcsi kiválóságát egy embernek, akinek ilyen lelki beállítottsága van, gondolhatjuk, hogy tiszta, szelíd, szeretetteljes és önzetlen életet él. Élete áldás az emberiség számára. Gondolkodását nem szennyezik be gonosz elképzelések és hamis becsvágy. Óvakodni fog attól, hogy illetlen dolgot lásson, halljon és főleg tegyen. Nyelvét féken tartja, száját hazug szó soha nem hagyja el. Létfenntartásáért becsületesen és rendesen dolgozik, s inkább éhezik, minthogy tisztességtelen úton, kizsákmányolással vagy igazságtalanság árán szerzett élelmet vegyen magához. Soha nem vesz részt emberi élet és becsület elnyomásában vagy megsértésében, akármilyen formában történjen is az. Soha nem fog engedni a rossznak, még ha hajthatatlanságáért nagy árat is kell fizetnie. Ő a nemesség és jóság megtestesítője; a jogot és igazságot nagyra becsüli, még ha életébe kerül is. Az igazságtalanság minden árnyalatát elutasítja, sőt állhatatosan az igazság mellett van, nem félve a sors kellemetlenségeitől. Az ilyen ember igazi hatalmat képvisel, amelyet nem szabad lebecsülni. Eredményesnek kell lennie, s az is lesz. A világon semmi sem tudja visszatartani vagy útján akadályozni.
 Ő lesz a legtiszteltebb és legbecsültebb. S ebben a vonatkozásban senki sem előzheti meg. Hogyan lehetne megalázni egy embert, aki nem hajlandó valamilyen előny érdekében Istenen, a Mindenhatón, a világmindenség Urán kívül bárki előtt is fejet hajtani?
 Ő lesz a legnagyobb és legeredményesebb. Senki nem lehet erősebb nála, mert ő nem fél senkitől Istenen kívül, s nem vár jótéteményt senkitől, csak Tőle. Milyen erőszak térítheti le útjáról? Milyen gazdagság tudja megvásárolni hitét? Milyen erő csonkíthatja meg lelkiismeretét? Milyen hatalom kényszerítheti hamis pályára?
 A világon senki sem lehet gazdagabb és függetlenebb nála, mert ő komolysággal, szerénységgel és megelégedettséggel teli életet él. Nem lesz sem érzéki, sem szenvedélyes vagy akár kapzsi. Meg lesz elégedve azzal, amit becsületesen meg tud keresni, s ha igazságtalanul szerzett pénzből hegyet emelnek is előtte, rá sem fog pillantani, nem is beszélve arról, hogy hozzányúljon. Szívének békéjére és nyugalmára törekszik - s mi lehet ennél nagyobb vagyon?
 Ő lesz a legtiszteltebb, legnépszerűbb és legszeretettebb. Senki sem lehet szeretetre méltóbb nála, mert ő emberszerető és jótevő életet él. Mindenkinek és mindennek igazságot biztosít, kötelességeit becsületesen teljesíti és mások javára dolgozik. Az emberek szíve önkéntelenül feléje fordul, és úgy szertik, mint senki mást.
 Nagy bizalommal és tisztelettel fordulnak hozzá. Senki sem lehet bizalomraméltóbb nála, mert Ő soha nem él vissza a belé vetett bizalommal, s nem engedi magát a tisztességtől eltéríteni. Hű adott szavához, s nyíltan és őszintén cselekszik. Minden megbízását rendesen és becsületesen elvégzi, mert azzal a tudattal él, hogy Isten mindenütt és mindig figyelemmel kíséri tetteit. Nem lehet szavakkal leírni azt a tekintélyt és megbecsülést, amely az ilyen embert övezi. Létezhet valaki, aki ne bízna benne? Ilyen egy valódi muszlim élete és jelleme.
 Ha valaki megértette egy muszlim igazi jellemét, biztos lesz abban, hogy egy ilyen ember nem tud lealacsonyítva, megaláztatásban és leigázva élni. Egyszerűen neki kell diadalmaskodnia, semmilyen földi hatalom sem gy?zheti le, mert az iszlám olyan tulajdonságokkal ruházta fel, amelyeket semmi sem változtathat meg.
 És miután tiszteletreméltó és tisztességes életet él itt a földön, visszatér Teremtőjéhez, Aki el fogja halmozni a legválogatottab jutalmakkal, mert kötelességét a legjobban teljesítette, küldetését eredményesen fejezte be és a vizsgát dicsőségesen megállta. Eredményes volt az evilági életben, és a túlvilágon állandó béke és örök üdvösség lesz a része.
 Ez az iszlám, az emberek eredendő vallása; a vallás, amely nem kötődik valamilyen személyhez, időhöz, néphez vagy országhoz. Az iszlám a természet életritmusa, és ezért A VALLÁS az emberek számára. Minden korban, minden országban és minden népnél hittek istenfélő, igazságszerető emberek ebben a vallásban, és éltek útmutatása szerint. Valamennyien muszlimok voltak, függetlenül attól, hogy ezt az utat ISZLÁMNAK vagy másnak nevezték. Akármi is volt az elnevezése, semmi mást nem jelentett, csakis az iszlámot.

A HIT HATÁSA ÉS ÉRTELME

1.Hit és engedelmesség

Ahogy már mondtuk, az iszlám Istennek való engedelmességet jelent. Magától értetődik, hogy ez az engedelmesség nem lehet teljes, ha az ember nem ismer bizonyos alapvet? tényezőket az életben, és nincs teljes bizalommal irántuk. Miféle tényezők ezek? S melyek a legfontosabb dolgok, amelyeket az embernek tudnia kell ahhoz, hogy életét az isteni tervvel összhangba hozhassa? Ezt szándékozunk feltárni a következő fejezetben.
 Elsőnek és legfontosabbnak szükség van az Isten létében való megrendíthetetlen hitre, hiszen hogyan engedelmeskedhetne Istennek egy olyan ember, aki nem hisz szilárdan Őbenne?
 Következőként ismerni kell Isten tulajdonságait. Az Isten tulajdonságairól való ismeretek teszik képessé az embert arra, hogy a legnemesebb értékeket fejlessze ki magában, és magát Istennek átadva erényesen élje életét. Ha valaki nem tudja, hogy egy és csakis egy Isten van, Aki a Teremtő, az Irányító és a világmindenség Megtarója, s hogy nincs senki más, aki az isteni hatalom és tekintély akár egy szikráját is Vele együtt bírná, akkor megtörténhet, hogy hamis isteneknek esik rabjául, és őket dicsőíti, jóindulatuk elnyerése érdekében. Ha azonban ismeri az isteni tulajdonságokat, és tudatában van Isten egyedülállóságának (tauhíd), akkor a legkisebb lehetőség sincs arra, hogy áldozatául essen egy ilyen illúziónak.
 Ha egy ember tudja, hogy Isten örök és mindent tudó, hogy Ő mindent lát, hall és tud, amit nyíltan vagy titokban teszünk, sőt még kimondatlan gondolatainkat is ismeri, hogyan engedheti meg magának, hogy Istennel szemben gondatlan és engedetlen legyen?
 Érezni fogja, hogy állandó megfigyelés alatt áll, és ezért méltó módon fog viselkedni. Az azonban, aki Isten tulajdonságainak nincs tudatában, tudatlansága miatt könnyen az Istennel szembeni engedetlenség hibájába esik. Tény, hogy azok az értékek és tulajdonságok, amelyek az iszlám útját járni akaró emberben meg kell hogy legyenek, Isten tulajdonságainak mélyremenő ismerete által erősíthetők és fejleszthetők. Isten tulajdonságainak felismerése az, amely az ember szellemét és lelkét, hitét, erkölcsi érzékét és tetteit finomítja. Az adott feladat végrehajtásához nem elég sem az ezen tulajdonságokba vetett felületes bizalom, sem pedig a tiszta akadémikus tudás, megrendíthetetlen meggyőződésre van szükség, amely mélyen az ember értelmében és szívében gyökerezik, hogy az alattomos kételkedéssel és tévelygésekkel szemben érzéketlenek tudjunk maradni.
 Ezért az embernek ismernie kell a részleteket arról az életformáról, amelynek követésével  kivívhatja Isten jóindulatát. Ha nem ismeri, hogy mi Istennek tetsző és mi van az Ő ellenére, akkor hogyan tudja az elsőt választani és az utóbbit elkerülni? Ha valaki nem ismeri az isteni törvényeket, hogyan is követhetné azokat?
 Azonban itt sem elegendő az egyszerű ismeret. Az embernek teljes bizalommal és mély meggyőződéssel kell hinnie, hogy valóban isteni törvényekről van szó, vagyis az üdvözülés csak és kizárólag ezen törvények követése által érhető el, mert az ezen meggyőződés nélküli tudás nem lesz elegendő ahhoz, hogy az igaz úton vezessen, Az ember nagyon könnyen elveszhetne az engedetlenség zsákutcájában.
 És végül ismerni kell egyrészt a hit és engedelmesség, másrészt a hitetlenség és engedetlenség következményeit is. Tudnunk kell, milyen jutalmakban lesz részünk, ha Isten útját választjuk és életünket tisztaságban, engedelmességben és erényben éljük. A halál utáni élet kérdésének ismerete ezért elengedhetetlenül fontos. Megrendíthetetlen meggyőződéssel kell lenni abban, hogy a halál nem jelenti a lét végét; van feltámadás, és az ember a legmagasabb "törvényszék" elé fog kerülni, amelyet maga Isten vezet; az utolsó ítélet napján a teljes igazság fog győzedelmeskedni; és a jótetteket jutalom, a rosszakat büntetés fogja követni. Mindenki azt kapja, amit megérdemel, és nem lesz menekvés. Megdönthetetlen tény, hogy ez meg fog történni.
 Egy ember aki nem tud semmit a túlvilágról, az engedelmességet vagy engedetlenséget teljesen lényegtelennek tarthatja. Azt gondolhatja, hogy az engedelmesek és engedetlenek előtt is ugyanaz a vég áll, mert a halál után - véleménye szerint - mindketten a semmiben oldódnak fel. Hogyan lehet elvárni, hogy ezzel a lelki tartással kitegye magát mindazon kényelmetlenségnek és nehézségnek, amely az aktív engedelmesek életének velejárója, s hogy elkerülje azokat a bűnöket, amelyek elkövetése ebben az életben láthatóan semmilyen erkölcsi vagy anyagi veszteséggel nem jár? Ilyen lelki beállítottsággal az ember nem ismerheti el Isten törvényeit és nem rendelheti nekik alá magát. S akinek nincs a túlvilági életbe és Isten ítélőszékébe vetett ERŐS HITE, az nem tud állhatatos maradni az élet zavaró hullámaival szemben sem, amelyek a bűnre, bűnözésre, és rosszra csábítanak, mert a kétely és a tétovázás elrabolják tetterejét.
  Az ember csak akkor maradhat biztos a cselekedeteiben, ha a hitében is biztos. Ha valakinek ingadozók a nézetei, nem lehet állhatatos. Valaki csak akkor tarthat be tévedhetetlenül egy pályát, ha biztos követésének előnyeiben, valamint ismeri a hátrányokat és bajokat, amelyek akkor érik, ha letér róla. A hit és hitetlenség, s a halál utáni élet következtetéseinek alapos ismerete ezért rendkívül fontos, hogy életünket az Istennek való engedelmesség szerint rendezhessük be.
 Ezek a legfontosabb dolgok, amelyeket tudni kell, ha az ember engedelmes életet, tehát az iszlám életét akarja élni.

2. Hit: mit is jelent ez?

Hit az, amit az előző fejtegetésben "tudás és meggyőződés"-ként írtunk le. Az arab szó, IMÁN, amelyet magyarra a HIT szóval fordítottunk le, az ÁMANA igéből származik, amely szó szerint TUDÁST, HITET és a KÉTELKEDÉS LEGKISEBB ÁRNYÉKA NÉKÜLI MEGGYŐZŐDÉST jelent. A hit ezért erős bizalom, amely tudásból és meggyőződésből fakad. Azt az embert, aki tud Isten egyedülvalóságáról, tulajdonságairól, parancsolatairól, kinyilatkoztatásairól, a jutalmazás és büntetés isteni törvényeiről, és aki megrendíthetetlenül hisz ezekben, "mu'minnak", hívőnek nevezik. A hit vezeti el az embert az állhatatosan engedelmes élethez, és önmaga Isten akaratának való átadásához. S azt, aki életét ebben az átadásban éli, muszlimnak hívják.
 Ebből világosan látható, hogy hit, azaz imán nélkül senki sem lehet valódi muszlim. Ez az elengedhetetlen feltétel, vagy inkább a tulajdonképpeni kiindulópont, amely nélkül nincs kezdet. Az iszlám és az imán közti kapcsolat éppen olyan, mint egy fa és annak magva közti kapcsolat. Éppen úgy, ahogy egy fa nem tud kisarjadni magja nélkül, egy olyan embernek is lehetetlen muszlimmá lennie, akinek kezdettől fogva nincs hite. Másrészt azonban, ahogy megtörténhet, hogy egy fa, noha magját elvetették, mégsem hajt ki, vagy ha magja ki is kel ugyan, de növése hátramaradott és lassú lesz, úgy az is lehetséges, hogy valakinek van hite, különböző gyengeségek miatt azonban mégsem lesz igazi és megbízható muszlim. Látjuk tehát, hogy a hit a kiindulópont, és ez vezeti az embereket egy olyan élethez, amely az Istennek való megadással teljes, s az ember hit nélkül nem lehet muszlim. Azonban lehetséges, hogy valakinek van hite, de ennek ellenére, akaratereje hiányában, helytelen nevelés hatására vagy rossz társaság miatt nem él igazi muszlimhoz méltó életet. Ezért az iszlám és az imán szempontjából kiindulva az embereket négy kategóriába sorolhatjuk:
     1. Azok, akik erős hittel rendelkeznek, olyan hittel, amely arra sarkallja őket, hogy feltétel nélkül, és teljes szívükből átadják magukat Istennek. Ők Isten útját követik, és szívvel-lélekkel arra törekszenek, hogy jóakaratát kivívják, mindent megtesznek, ami Isten tetszésére van, és mindent kerülnek, ami Ellene való. Odaadásukban lelkesebbek, mint az átlagember gazdagság és dicsőség utáni törekvésében. Az ilyen emberek igazi muszlimok.
     2. Azok, akiknek ugyan van hite, szívük mélyén hisznek Istenben, parancsolataiban, az utolsó ítéletben; hitük azonban nem elég mély és erős ahhoz, hogy elvigye őket az Istennek való teljes átadásig. Messze az igazi muszlimok mögött állnak, mulasztásaik és megtévedéseik miatt büntetést fognak kapni, de azért ők még mindig muszlimok. Nem teljesítik kötelességeiket és hibákat követnek el, mégsem lázadók. Ismerik Urukat és az Ő törvényeit, s noha vétenek azok ellen, nem lázadnak fel Urukkal szemben. Elismerik hatalmát és beismerik saját hibájukat. Bűnösök tehát, és megérdemlik a büntetést, de muszlimok.
     3. Azok, akiknek egyáltalán nincs hitük. Ezek az emberek megtagadják Isten uralmának elismerését, lázadók. Akkor is, ha nem viselkednek rosszul, romlást vagy erőszakot nem terjesztenek, felforgatók maradnak, s látszólagos jótetteiknek nem lesz a legkisebb értéke sem. Ezek az emberek olyanok, mint a törvényszegők. Ugyanúgy, ahogy egy törvényszegő - még ha néhány tette meg is felel országa törvényeinek - nem lesz hű és engedelmes polgár, az Isten ellen szegülők látszólagos jósága sem egyensúlyozhatja ki az általuk keltett zűrzavart, lázadásukat és engedetlenségüket.
     4. Azok, akiknek sem hitük nincs, sem pedig jócselekedeteket nem hajtanak végre. A világban rendbontást terjesztenek, az erőszak és elnyomás számos formáját fejtik ki. Ők a legrosszabbak minden ember közül, mert lázadók, gonosztevők és bűnözők.
 A fenti felsorolás világosan mutatja, hogy az emberek igazi eredményessége és boldogsága az imántól függ. Az engedelmesség élete (az iszlám) az imán magjából születik. Egy ember iszlámja lehet tökéletlen és hibás, de imán nélkül nincs iszlám. És ahol nincs iszlám, ott hitetlenség (kufr) van. Formája és lényege különböző lehet, de minden esetben kufr, és nem más.

 Ahogy a mindennapi tapsztalat mutatja, ha valamiben nem vagyunk biztosak, keresünk valakit, aki kiismeri magát a kérdésben, hiszünk szavában és követjük azt. Ha megbetegszünk, s nem tudjuk magunkat gyógykezelni, akkor felkeressük az orvost, s kérdés nélkül elfogadjuk és követjük utasításait. Miért van ez így? Azért, mert az orvos megfelelően képzett arra, hogy szakszerű tanácsokat adjon, nagy tapasztalattal bír, mert már betegek hosszú sorát kezelte és gyógyította. Ezért utasításait betartjuk, azt tesszük, amit mondott, és kerüljük, amit megtiltott.
 Jogi esetekben ugyanígy hiszünk abban, amit a jogi tanácsadó mond, és annak megfelelően cselekszünk. Tanulmányi kérdésekben bizalommal vagyunk tanárunkhoz vagy professzorunkhoz, és helyesnek tartjuk utasításait. Ha valaki el akar jutni valahová, de az odavezető utat nem ismeri, megkérdez valaki helyismerettel rendelkezőt, és követi a mutatott utat. Egyszóval az egyedül helyes út, amelyen egész életünkben járunk olyan kérdésekben, amelyeket nem ismerünk vagy nem ismerhetünk, hogy valakihez fordulunk, aki ismeri őket, elfogadjuk tanácsát és annak megfelelően cselekszünk. Mindent elkövetünk, hogy a legmegfelelőbb személytől kérjünk segítséget. De azután, hogy megtaláltuk a megfelelő embert, feltétel nélkül hallgatunk szavára. Az ilyen hitet nevezzük az "ismeretlenbe vetett hitnek". Mert olyan dolgokban, amelyeket nem ismerünk, rábízzuk magunkat valakire, aki ismeri őket. Pontosan ez az IMÁN BIL-GAJB - az ismeretlenbe vetett hit.
 Az imán bil-gajb ezért azt jelenti, hogy tájékozott emberektől tudást szerzünk általunk ismeretlen dolgokról. Az ember nem ismeri Istent és az Ő valódi tulajdonságait. Nincs tudatában annak, hogy az angyalok az egész univerzumban mindent az Ő utasításainak megfelelően vezetnek, és körülveszik az embert minden oldalról. Nincs alapos tudásunk arról az életmódról, amellyel elnyerhetjük a Teremtő tetszését. Sötétben tapogatózunk a halál utáni élet kérdésében. Mindezekről a dolgokról a próféták által tudhatunk, akik közvetlen kapcsolatban álltak Istennel, s akiket Ő az igaz tudással áldott meg. Ők azok az emberek, akiknek egyenessége, megtámadhatatlansága, bizalomraméltósága, istenfélelme és tökéletesen tiszta életvezetése megdönthetetlen bizonyítéka tudásuk igaz voltának.
 Mindenekelőtt azonban küldetésük nagy bölcsessége és ereje késztet minket arra, hogy elfogadjuk, hogy igazat mondanak, s tanításuk hitre és követésre méltó. Ezen meggyőződésünk az imán bil-gajb. Az igazság megismerésére és elismerésére való ezen törekvés elengedhetetlen az Istennek való engedelmességhez és tetszésének megfelelő cselekvéshez. Mert nincs más mód az igaz tudás megszerzésére, csak Isten küldöttei által; pontos és igaz tudás nélkül pedig nem haladhatunk el?re hiba nélkül az iszlám ösvényén.

A PRÓFÉTASÁG

 Előző fejtegetéseinkben a következő pontokat tarottuk szem előtt:
 1. Az egyedül helyes út az ember számára az Istennek engedelmes élet, és egy ilyen engedelmes életvezetéshez feltétlenül szükséges a hit és tudás: Isten és az Ő tulajdonságainak ismerete, tudása annak, ami az Ő tetszésére van és amit elutasít, az utolsó ítélet napjának ismerete; és biztos hit ezen tudás igazságában és megrendíthetetlenségében: ez az imán.
 2. Isten jóságosan megkímélte az embert attól a fáradságos feladattól, hogy ezt a tudást egyedül a saját személyes erőfeszítései árán szerezze meg. Ennek a nehéz vizsgának nem vetette alá az embereket. A tudást a próféták által nyilatkoztatta ki, akiket az emberek közül választott, hogy közvetítsék embertársaiknak Isten akaratát és megmutassák nekik a helyes utat. Borzalmas szerencsétlenségtől mentette így meg az embereket.
 3. Minden ember kötelessége, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő, hogy elfogadjon egy prófétát miután megbizonyosodott róla, hogy valóban igaz prófétáról van szó, és bizalommal legyen tanításai iránt, feltétel nélkül hallgasson rá és kövesse példáját. Ez az üdvözülés útja.
 A most következő fejezetben a prófétaság lényegével, történelmével és egyéb kérdéseivel foglalkozunk.

1. A prófétaság lényege és szükségessége

Aki valóban kinyitja a szemét, az látja, hogy Isten kegyes módon mindennel ellátta az embert, amire szüksége van ebben az életben. Az újszülött gyermeknek, aki e világra érkezik, van szeme, hogy lásson, füle, hogy halljon, orra, hogy szagoljon és lélegezzen vele, keze, hogy tapintson, lába, hogy járjon és értelme, hogy gondolkozzon, Mindezen tulajdonságok, szervek, és képességek, csodálatosan épülnek be a parányi testbe, különös körültekintéssel gondoskodott róluk a Mindenható, semmi nem maradt ki amire szükség lehet.
 Éppen így van ez a világban is, ahol élünk, Minden, amire szükségünk lehet, bőségesen megtalálható: levegő, fény, meleg, víz, és sok más. Amikor a gyermek kinyitja a szemét, táplálékát anyja mellén találja meg. Szülei ösztönösen szeretik, s ellenállhatatlan érzés tölti el szívüket, hogy gondoskodjanak róla, felneveljék és mindent megtegyenek jólétéért. A megtartás rendszerének ezen menedékében érik felnőtté, és minden életszakaszában megkapja a természettől, amire szüksége van. A gyermek láthatja, hogy az egész világmindenség a szolgálatára áll, s mindennel és mindenkivel ellátja.
 A későbbiekben is megadatik az embernek mindaz az erő, eszköz és képesség - fizikailag éppúgy, mint szellemi és erkölcsi téren -, amire szüksége van életerejéhez. Isten ebben is csodálatos elrendezettséget teremtett, mert kegyeit nem egyformán osztotta el az emberek között. Az egyenlő elosztás teljesen egymástól függetlenné tette volna az embereket, és az egymásról való gondoskodás és együttműködés lehetőségét zárta volna ki. Noha az emberiség, mint egész, minden szükségessel el van látva, az emberek között tehát a képességek egyenlőtlenül, mégis gondosan oszlanak el. Néhányan nagy fizikai erővel és hősiességgel bírnak, mások észbeli tehetségükkel tűnnek ki. Néhányan a művészetekhez, költészethez és filozófiához való nagyobb érzékkel születtek, van, akinek jó a nyelvérzéke, másoknak katonai éleslátásuk, kereskedői észjárásuk, matematikai adottságuk, tudományos kíváncsiságuk vagy irodalmi leíróképességük van. Az ilyen különleges adottságok befolyásolják az embert és képessé teszik még olyan bonyolult problémák megragadására is, amilyenekkel egy átlagember nem boldogulna. Ezek a képességek és adottságok Isten ajándékai. Azon emberek természetében gyökereznek, akiket Isten az ilyen módon való kitűnésre választott ki. Általában született adottságokról van szó, nem lehet őket egyszerűen neveléssel vagy képzéssel kifejleszteni.
 Ha mélyebben elgondolkodunk Isten kegyeinek ezen elrendezettségén, láthatjuk, hogy az adottságok csodálatosan oszlanak meg az emberek között. Azok a képességek, amelyek az emberi civilizáció fenntartásához elengedhetetlenül szükségesek, az átlagemberekben fedezhetők fel, míg azokat a szokatlan tehetségeket, amelyek csak egy szűk körben használatosak, csak néhány ember kapta meg. A katonák, földművelők, iparosok és munkások száma nagy. Azonban a generálisok, tudósok, államférfiak és intellektüelek viszonylag kevesebben vannak. Ugyanez érvényes a civilizáció minden foglalkozására, művészetére és iparára. Úgy tűnik, van egy általános szabály: minél erősebb a tehetség és nagyobb a zsenialitás, annál kisebb azoknak a száma, akik magukénak mondhatják azokat. Különleges tehetségek, akik az emberi történelemben kitörölhetetlen nyomot hagytak maguk után, és műveik évszázadokon át vezették az emberiséget, csak ritkán és kevesen születnek.
 Itt egy másik kérdéssel találkozunk: az emberi civilizáció alapvető követelményei csak a jog és politika, tudomány és matematika, gépgyáráts és mechanika, pénzügy és gazdaság, s más hasonló területeken működö szakértőkre és specialistákra korlátozódnak-e, vagy olyan emberekre is szükség van, akik a helyes, Istenhez és az üdvözüléshez vezető utat tudják megmutatni? A szakértők ellátják az embereket mindannak a tudásával, felhasználási módjával és eszközeivel, ami a világon létezik, de kell lennie valakinek, aki a teremtés célját és magát az élet értelmét magyarázza meg. Mi az ember és miért teremtődött? Ki adta neki erejét és képességeit, és miért történt ez? Mi az élet valódi értelme és hogyan lehet betölteni azt? Melyek az élet valódi értékei, és hogyan lehet valóra váltani őket? Mindezek ismerete az ember legfontosabb igénye, s ha nincs ezek tudatában, nem építheti egészséges alapokra a civilizáció épületét, és nem lehet eredményes sem most, sem a túlvilágon.
 Értelmünk egyszerűen elutasítja azt a gondolatot, hogy Isten, Aki az ember legjelentéktelenebb igényeiről is gondoskodott, elmulasztotta volna ezen legnagyobb, legfontosabb és legszükségesebb igény teljesítését. Nem, ez egyszerűen nem lehet. ÉS NINCS IS ÍGY. Míg Isten olyan embereket is teremtett, akik a művészetben és tudományban tüntetik ki magukat, ugyanakkor elhivatott mély belátású, tiszta érzésű és finom lelki tartású embereket is elhívott arra, hogy őt felismerjék és megértsék. Nekik mutatta meg az isteni megadás, jámborság és igazságosság Útját. Tudást bízott rájuk az élet céljáról, az etikai értékekről, és azzal a feladattal bízta meg őket, hogy adják tovább a többi embernek az isteni kinyilatkoztatást, és irányítsák őket a helyes útra. Ezek az emberek Isten prófétái és küldöttei.
 Az emberi társadalomban a próféták különös képességeikkel, velükszületett nemes lelki tartásukkal és jámbor életükkel tűnnek ki többé-kevésbé ugyanúgy, ahogy más zsenik a művészetben és tudományban emelkednek ki szokatlan képességeikkel és természetes adottságaikkal. Egy ember zsenialitása saját magáért beszél, és a többieket automatikusan elismerésre és igazolásra készteti. Amikor például egy igazi költőt hallgatunk, azonnal felismerjük különleges nagyszerűségét. Az, aki nincs ilyen természetes talentummal megáldva, akárhogyan is törekszik, nem tud hasonlóan nagyot alkotni a költészetben. Éppen így van ez a született szónokkal, festővel, vezérrel vagy feltalálóval. Minden tehetség figyelemre méltó erejével, és az általa elért szokatlanul nagy teljesítvénnyel tűnik ki. Mások nem mérhetik hozzájuk magukat.
 Ugyanez érvényes a prófétára is. Értelme olyan problémákat fog át, amelyeket másoknak lehetetlen megoldani. Csodálatos módon ír le és világít meg dolgokat, amelyekről senki más nem tud beszélni. Bepillantást nyer olyan rejtett kérdésekbe, amelyeket mások sok évi gondolkodás és meditálás után sem értenének meg. Minden átlagember megérti, bármit is mond; a szív érzi szavai igaz voltát; a világi dolgokban való tapasztalatok és természeti jelenségek megfigyelései bizonyítják igazát. Ha megpróbáljuk, hogy magunk is hozzá hasonló műveket alkossunk, egyik kudarcból a másikba esünk. Lénye és adottságai annyira jók és tiszták, hogy viselkedése minden esetben igazságossággal, nyíltsággal és nemességgel teli. Soha nem beszél és nem tesz rosszat, s nem vétkezik semmiben, Mindig embertársai lelkére köti, hogy erkölcsösek és igazságosak legyenek, és maga is követi, amit másoknak prédikál. Egyetlen eset sincs életében, amely azt mutatná, hogy nem eszméinek megfelelően él. Sem szóban, sem tettel, soha nem önző. Mások szenvedéseit magára vállalja, de sosem kényszerít másokat, hogy őmiatta szenvedjenek. Egész élete az igazságosság, nemeslelkűség, tisztaság, egészséges gondolkodásmód példaképe, s az emberség legmagasabb formája. Jelleme teljesen makulátlan, és a részletes vizsgálat sem tud sötét foltot felfedezni életében. Mindezek a tények és tulajdonságok minden kétség nélkül bizonyítják, hogy az ilyen ember Isten prófétája, akiben hinni kell.
 Ha világosan felismerhető, hogy egy bizonyos személy Isten igaz küldötte, akkor ennek a felismerésnek természetes következménye, hogy parancsainak engedelmeskednünk kell. Teljesen értelmetlen lenne valakit Isten igaz prófétájaként elismerni, és utána nem elhinni amit mond, s nem követni, amit elrendel. Hiszen éppen prófétakénti elfogadása jelenti azt, hogy akármit is mond, szavai Istentől származóak, s ugyanígy amit tesz, az Isten akaratának és tetszésének megfelelő. Így tehát a vele szembeni ellenszegülés egyenlő az Istennel szembeni engedetlenséggel, s az Istennel szembeni engedetlenség pedig nem vezet máshoz, mint romláshoz és pusztuláshoz. Ezért a próféta elfogadása arra kötelez minket, hogy engedelmeskedjünk utasításainak, és a legkisebb kétely nélkül elfogadjuk azokat. Talán néha nem tudjuk megérteni némely utasítás bölcsességét és fontosságát, de maga a tény, hogy az prófétától származik teljes biztonságot nyújt igaz voltukról, és nem enged teret kételkedésnek vagy bizalmatlanságnak. Ha képtelenek vagyunk megérteni őket, az nem azért van, mert hibásak vagy hiányosak. Hiszen éppen a mindennapi ember értelme nem hibátlan, hanem megvannak saját korlátai, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
 Egyértelmű, hogy aki a művészet egy bizonyos ágát nem ismeri pontosan, nem értheti meg annak finomságait. Azonban balga lenne az az ember, aki a szakértő véleményét csupán azzal a kifogással utasítaná el, hogy ő maga nem érti a magyarázatot. Magától értetődik, hogy minden fontos világi ügy kapcsán szakértő tanácsát kérjük, felvilágosításában bízunk, s teljesen rá hagyatkozunk. Sokszor inkább lemondunk saját megítélési és beleszólási jogunkról, és hálásan hallgatjuk őt. Egyetlen egyszerű ember sem lehet mindenben mester.
 Az átlagember helyes viselkedése az, hogy megtegye, amit meg tud tenni, és azokhoz a dolgokhoz, amelyekhez nem ért, a rendelkezésére álló minden tapasztalattal és okossággal megkeresse azt, aki vezetni, segíteni tudja, és ha talált ilyen embert, elfogadja és kövesse tanácsát. Ha biztosak vagyunk abban, hogy egy bizonyos személy alkalmas segítségünkre, akkor felkeressük, hogy tanácsot és utasítást kérjünk tőle, és teljes bizalommal vagyunk iránta. Magától értetődően butaság lenne, ha az orvosi vizsgálat minden fázisában beavatkoznánk és azt mondanánk: "Mielőtt folytatod, magyarázd meg, mit csináltál eddig." Ha jogi tanácsadót bízunk meg valamilyen peres üggyel, akkor sem avatkozunk állandóan a dolgokba. Inkább bízunk a jogászban és hallgatunk rá. Ez a helyes viselkedés az életben.
 És éppen így kell viselkedni a vallás terén is. Szükség van Isten ismeretére, ismernünk kell az életmódot, amely tetszésére van, de nincs lehetőség, hogy ezeket az ismereteket magunktól szerezzük meg. Minden ember kötelessége azonban, hogy megkeresse Isten egy igaz prófétáját, s e keresést különös gondossággal, nagy éleslátással és egészséges ítélőképességgel végezze. Mert ha rossz embert választ látszólag igaz prófétaként, akkor az hamis útra viheti. Ha azonban minden nézőpont alapos megfontolása és értékelése után megállapítja, hogy egy bizonyos személy valóban Isten prófétája, akkor teljesen meg kell benne bíznia és minden utasítását hűen kell követnie.
 Világos tehát, hogy az ember számára helyes út CSAK az, amelyet a próféta helyesnek ítél, és CSAK azok a helyes életformák, amelyekről ? mondja, hogy Isten írta őket elő nekünk. Ebből könnyű megérteni, hogy minden ember számára abszolút szükséges a prófétákban való hit és az ő követésük, s hogy az, aki maga próbál utat keresni, eltér a helyes iránytól és biztosan eltéved.
 Ebben a kérdésben az emberek különösen sokszor ítélnek rosszul. Vannak, akik a próféták feddhetetlenségét és igaz voltát elfogadják, mégsem fűzi őket hozzájuk imán (hit), s nem is követik utasításaikat az élet dolgaiban. Az ilyen emberek nemcsak káfirun (hitetlenek), hanem viselkedésük oktalan és természetellenes is, mert azután nem követni a prófétát, hogy már elismerték igaz voltát, azt jelenti, hogy tudatosan a hazugságot részesítik előnyben, És milyen ostobaság lehetne nagyobb ennél?
 Néhányan azt mondják: "Nincs szükségünk prófétára, mert magunk is megtaláljuk az igazsághoz vezető utat." Ez azonban hibás nézet. Aki tanult geometriát, tudja, hogy két pont között csak egyetlen egyenes vonal van, és minden más vonal görbe, különben nem érinthetné az adott pontokat. Éppen így van ez az igazsághoz vezető úttal is, amelyet az iszlám nyelvében "asz-szirátu-ul-musztaqim"-nak (az egyenes útnak) neveznek. Ez az út az embernél kezdődik és teljesen egyenesen felvezet Istenhez. Világos, hogy csak egy és csakis egy ilyen út lehet. Minden más út elágazó, és tévedéshez vezet. Ezt az egyenes utat a próféta mutatta meg, s nem létezhet rajta kívül más egyenes út. Az ember, aki nem veszi figyelembe ezt az utat, és más pályákat keres, csak saját elképzeléseinek esik áldozatul. Kiválaszt magának egy irányt, s azt képzeli, hogy az a helyes, de hamarosan elveszik a labirintusban, amelyet saját rögeszméivel alkotott. Mit gondolunk egy olyan valakiről, aki eltévedt, és egy jó ember megmutatta neki a helyes utat, ő mégsem veszi figyelembe a segítő vezetést, hanem azt mondja: "Nem fogadom el az utasításodat, a azt az utat, amit mutattál, nem követem, hanem magam nézek körül ezen a számomra ismeretlen vidéken, és igyekszem keresésem tárgyát saját módomon megtalálni." Ez a próféta világos útmutatása szempontjából nézve teljes butaság. A keresést előlről kezdeni rettentő nagy idő- és energiapazarlás. A tudományban és művészetben sohasem tesszük ezt, miért tennénk az életnek ebben a vonatkozásában?
 S ez az elbizakodott és hamis beállítottság mégis szélesen elterjedt. Már egy kis gondolkodás is megláttatja velünk hiányosságait és gyengéit. Ha a problémát még részletesebben vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy egy olyan ember, aki vonakodik hinni egy valódi prófétában és elismerni őt, nem tud találni sem egyenes, sem pedig görbe utat, amelyen eljuthatna Istenhez. Ez azért van így, mert aki nem akar hinni egy igaz ember tanácsában, olyan kifordítottan viselkedik, hogy eltolódnak előtte a valóság vonalai és saját önfejűségének, előítéleteinek és természetellenességének áldozata lesz. Ez a vonakodás gyakran önmagunk túlbecsüléséből, a vak konzervativizmusból, és az elődök életmódjához való önfejű ragaszkodásból adódik; vagy pedig az alantas szenvedélyektől való függésből, amelyek a próféta tanait követve nem csillapíthatók le. Ha valaki a fenti állapotok valamelyikének rabja, az igazság ösvénye bezárul előtte. El?ítéletei miatt nem láthatja a dolgokat a valóság hamisítatlan fényében. Az ilyen ember nem talál utat lelke megmentésére. Ha azonban valaki nyílt és igazságszerető, s nem rabja a fent leírt komplexusoknak, akkor kitárul előtte az igazsághoz vezető út és semmi sincs a világon, ami eltéríthetné attól, hogy higgyen a prófétának. Sokkal inkább úgy találja, hogy a próféta tanításaiban saját lelke visszhangjára lel, és magát fedezi fel, amikor a prófétára talál.
 A legfontosabb azonban az, hogy az igaz prófétát maga Isten választotta ki. Isten az, Aki az emberekhez küldte őt, hogy adja át nekik üzenetét. Isten parancsa, hogy higgyünk a prófétában és kövessük őt. Ezért az, aki nem akar hinni Isten küldöttének, tulajdonképpen az Isten parancsának való engedelmességet tagadja meg. Így lesz lázadó. Vitathatatlan tény, hogy az, aki vonakodik elismerni egy uralkodó helytartójának tekintélyét, maga az uralkodó ellen is tiltakozik. Ez az engedetlenség teszi őt lázadóvá. Isten a világmindenség Ura, az igazi Uralkodó, minden királyok Királya, s minden ember legteljesebb kötelessége, hogy elismerje küldötteinek és apostolainak tekintélyét, s mint teljes hatalmú prófétáknak, engedelmeskedjen nekik. Mindenki, aki elfordul Isten prófétáitól, igazából káfir (hitetlen), attól függetlenül, hogy hisz-e Istenben vagy nem.

2. A prófétaság története

Szeretnénk rövid pillantást vetni a prófétaság történetére. Látni fogjuk, hogyan kezdődött a próféták hosszú sora, hogyan folytatódott, és végül hogyan érte el befejezését Mohamednek (béke és áldás réá), Isten utolsó küldöttének prófétaságával.
 Az emberi faj az első emberrel, Ádámmal vette kezdetét. Tőle indult el és sokasodott az emberek családja. Minden emberi lény, amely ezen a világon születik, az első pártól - Ádámtól és Évától - származik . A történelem, a tudomány és a vallás ezen a ponton megegyeznek egymással. A tudományos kutatás sem bizonyítja az emberiség kezdetéről, hogy egyidejűleg különböző emberek jöttek létre, és egyszerre vagy különböző időpontokban letelepültek a föld más-más részén. A legtöbb tudós ugyanígy azt feltételezi, hogy egy emberpár volt először, és az egész emberi faj ettől az egy emberpártól származik.
 Ádám, az első ember a földön, egyúttal Isten első prófétája is volt. Isten kinyilatkoztatta neki vallását - az iszlámot - és rábízta, hogy tovább adja azt utódainak: tanítsa őket arra, hogy egy és csakis egy Isten van, Ő a világ alkotója és megtartója, Ő az univerzum Ura; hogy csak Neki szabad imádkozni s engedelmeskedni; hogy egy napon Hozzá kell visszatérniük, és csak Tőle szabad segítséget kérniük; hogy jámbor, jó és igaz életet éljenek Isten tetszésére, és ha így történik, Isten a legcsodálatosabban fogja jutalmazni őket; s hogyha elfordulnak Tőle és nem engedelmeskednek Neki, ezen a földön is és a túlvilágon is vesztesek lesznek, szigorú büntetés jár nekik hitetlenségükért és engedetlenségükért.
 Azok, akik Ádám utódai közül jók voltak, az általa mutatott útra léptek. De azok, akik rosszak voltak közülük, nem vették figyelembe atyjuk és ősük tanítását, s lassacskán hamis vágányra jutottak. Egyesek a Napot, a Holdat, a csillagokat kezdték imádni, mások fákat, állatokat és folyókat istenítettek. Néhányan azt hitték, hogy a levegő, a tűz, az egészség és a természet minden más jó és rossz ereje egy-egy bizonyos isten hatáskörébe tartozik, s mindegyiküket imával kell jóakaratra hangolni.
 Így alakította ki az ignorancia (a tudatlanság) az utat a politeizmus és bálványimádás sok formájának létrejöttéhez, amelyekből aztán számtalan vallás alakult ki. Ez abban az időben történt, amikor Ádám utódai elszéledtek az egész földön, s különböző rasszokra és nemzetekre oszlottak szét. Minden nemzet kialakította magának a saját egyéni vallását saját rítusokkal és formával. Az emberiség és az univerzum Egy Ura és Teremtője teljesen feledésbe merült. De nemcsak Ő, hiszen Ádám utódai elfelejtették azt az életmódot is, amelyet Isten az egyedül helyesként kinyilatkoztatott, és amelyet elődjük tanított nekik. Csakis saját kedvüket követték. A rossz szokások megszaporodtak, elharapódzott a tudatlanság minden elképzelhető kifejezési formája. Az emberek tévedni kezdtek a jó és a rossz megkülönböztetésében; sok rossz dolgot helyesnek tartottak, sok jót nemcsak elítéltek, hanem hamisként elutasítottak .
 Ebben a stádiumban kezdett Isten minden néphez prófétákat küldeni, akik az iszlámot hirdették. Mindegyikük figyelmeztette népét a tanításokra, amelyeket elfelejtettek. Arra tanították az embereket, hogy egy Istent imádjanak; leszámoltak a bálványimádással és a SIRK szokásával (ami Isten mellé más istenségek állítását jelenti); feloldottak minden tudatlanságból származó szokást, és megtanították őket helyes módon, Isten tetszésének megfelelően élni; éltető törvényeket és parancsolatokat hoztak el, hogy az emberek kövessék és vigyék véghez azokat a társadalomban. Isten igaz prófétái mindenütt, minden országban és minden népnél megjelentek. Mindenkinek egy és ugyanazon vallást hozták el: az iszlámot. Az egyes próféták tanítási módjai és parancsolatai kétségkívül valamennyire eltérőek voltak az illető nép adottságai és kulturáltsága szerint. Egy próféta mindenkori tanításait a rossznak az a megjelenési formája határozta meg, amellyel szembe kellett szállnia és amelyet ki kellett irtania. A reformálás módszerei attól függően változtak, hogy mire volt szükség az adott tévfelfogások s hamis elképzelések legyőzéséhez. Amennyiben egy nép a társadalmi, kulturális és szellemi fejlődés alacsony fokán állt, akkor a törvények, parancsolatok és utasítások egyszerűek voltak. Amikor a társadalom fejlődött és haladóbbá vált, a törvények a megfelelő szinthez igazodtak s kijavítódtak. A létrejövő különbségek azonban csak lényegtelenek voltak. Mindegyikük alapvető tanai ugyanazok, vagyis az egy Istenben való hit, jó és kegyes életvitel, hit a halál utáni életben, ahol igazságos jutalmak vagy büntetések osztatnak.
 Az emberek viselkedése Isten prófétáival nagyon különös volt. Többnyire bántalmazták őket, vonakodtak hallgatni tanításaikra és megfogadni azokat. Néhányukat el is üldözték saját hazájukból, másokat megöltek. Sokan népük teljes egykedvűsége ellenére egész életükön át prédikáltak, s nem szereztek maroknyi követőnél többet. Felőrlő ellenállás, gúny és szidalmak - amelyeknek mindig ki voltak téve - közepette sem hagytak fel Isten e küldöttei a prédikálással. Türelmes odaadásuk végülis eredménnyel járt, tanításuk nem maradt visszhang nélkül. Az emberek nagy csoportjai, sőt egész nemzetek ismerték el küldetésüket, és vették fel vallásukat. A tévedésekre való emberi hajlam - amely a vallási tévutakhoz és tudatlansághoz, s a rossz szokásokhoz való évszázados ragaszkodásból alakult ki -, ezután másban nyilvánult meg. Noha a prófétát életében elfogadták és követték tanításait, halála után azonban újra belevették hamis, régi elképzeléseiket vallásukba, s így eltorzították a próféta küldetését. Sőt, az istentisztelet teljesen új módjai felé fordultak: néhányan elkezdték prófétáikat imádni, mások Isten megtestesülését látták bennük; egyesek Isten "fiaivá" emelték őket, megint mások prófétájukat Istennel azonosították. Egyszóval az emberek által kialakított változatos nézetek saját értelmüknek mondtak ellent: mert éppen azokból csináltak bálványokat, akiknek az volt a szent misszijójuk, hogy minden bálványt leromboljanak. Ahogyan vallásukat hitetlenségből született szokásokkal és tradíciókkal, megalapozatlan és hamis anekdotákkal, emberi agy által kiötlött törvényekkel összekeverték, az emberek annyira megmásították és meghamisították a próféták ideológiáját, hogy az néhány évszázad múlva az igaz és hamis keverékévé vált, s reménytelenül elveszett a kitalációk és kiforgatások útvesztőjében, s lehetetlen lett megkülönböztetni benne a búzát a pelyvától. S még nem is elégedtek meg a próféták tanainak ilyen eltorzításával és meghamisításával, kitalált eseményeket, méltatlan történeteket kapcsoltak össze prófétáik életével, s ezzel annyira megmásították a történelmi tényket, hogy lehetetlenné vált a bepillantás életük hiteles és megbízható ábrázolásába. "Híveik" ezen hamisításai ellenére a próféták műve nem volt hiábavaló. Minden hozzátoldás és változtatás ellenére minden népnél megmaradtak az igazság nyomai. Isten és a halál utáni élet fogalma, legalábbis gyakorlatilag, ilyen vagy olyan formában mindenhol elfogadott volt. A jóság, igazságosság és erkölcsösség némely alapfogalmát az egész világban általánosan elismerték: A próféták tehát minden népnél úgy készítették elő a lelki talajt, hogy végül bevezethető lett egy mindent átfogó, univerzális vallás, amely az ember természetével teljes összhangban áll, ami mindazt megtestesíti, amilyen az egyes közösségek hitvallásaiban jó volt, és az egész emberiség számára is elfogadható.
 Amint az ellőzőekben mondtuk, eleinte gyakori volt, hogy különböző nemzeteknél és népekél egymástól függetlenül jelentek meg próféták. Ennek az volt az oka, hogy a történelem ezen korában az egyes népek nagyon távol éltek és annyira el voltak szigetelve egymástól, hogy teljesen saját országuk területének földrajzi határain belül szorultak, s nem volt alkalmuk kölcsönös érintkezésre, Ilyen körülmények között nehéz lett volna létrehozni egy általános világvallást a hozzá tartozó elrendelés-rendszerel, amely a földi életet szabályozza, A korai népek életkörülményei is teljesen különbözőek voltak. Nagy volt a tudatlanság, és mindenütt más-más formát öltött az erkölcsi zűrzavar és vallási hamisság. Ezért volt szükség különböző próféták kiválasztására, hogy az igazságot hirdessék nekik, és megnyerjék őket Isten útjának; a bajokat és az elhajlásokat, a tudatlanság különböző megjelenési formáit fokozatosan kiirtsák; s arra tanítsák a népeket, hogy egy egyszerű, erkölcsös és igazságos élet legnemesebb alapjait valósítsák meg, s így neveljék őket helyes életvezetésre. Egyedül Isten tudja, hány ezer év telt el az ember nevelésével, amelynek az volt a célja, hogy szellemileg, erkölcsileg és lelkileg kibontakozáshoz segítse őt. Az ember tehát állandóan fejlődött, s végül eljött az idő, amikor kinőtt a gyermekkorból és belépett nagykorúságának korszakába.
 A kereskedelem, ipar és művészetek fejlődésével és kiteljesedésével elindult a nemzetek közötti érintkezés. Kínától és Japántól egészen Európa és Afrika legtávolabbi országaiig forgalmas vízi- és szárazföldi utak alakultak ki. Sokan megtanulták az írás művészetét, a tudomány és a művészetek népszerűvé váltak, a különböző eszmék országról országra terjedtek, s elindult a tudás és képzés cseréje is. Erős hódítók jelentek meg, nagy területekre kiterjesztették befolyásukat, hatalmas birodalmakat rendeztek be, és sok népet fogtak össze egy politikai rendszerben. Így közeledtek egymáshoz egyre inkább a nemzetek, s különbözőségük egyre kisebb és kisebb lett.
 Ilyen körülmények között lehetővé vált, hogy az egész emberiség számára egy és ugyanazon vallás érkezzen el, amelynek az életvitel általános érvényű és mindent átfogó formája volt a célja, amely az embernek erkölcsi, lelki, társadalmi, kulturális, gazdasági és minden más szükségletéről gondoskodott, s így a vallásos és világi tényezőket is egyesítette magában. Több mint 2000 évvel ezelőtt lelkileg olyan stádiumba érkezett az emberiség, amelyben kívánatos volt számára egy átfogó vallás kialakulása. A buddhizmus, noha csak kevés erkölcsi elvet tartalmazott és nem tartott be teljes életrendet, átlépett India határain s elterjedt Japánig és Mongóliáig az egyik oldalon, Afganisztánig és Bucharáig a másikon. Misszionáriusai beutazták az egész világot. Néhány évszázaddal később megjelent a kereszténység, és ez a nyivánvalóan meghamisított és "izraelitizált" vallás is elterjedt olyan távoli országokban, mint Perzsia és Kisázsia, sőt még Európa és Afrika legtávolabbi csücskeiben is. Bár a vallás, amelyet Jézus Krisztus (béke legyen vele) prédikált, nem volt más, mint az ISZLÁM ("Isten akaratának való átadás"), hívei lealacsonyították azt egy keverékké, amelyet elneveztek kereszténységnek.
 Ezekből az eseményekből világosan kitűnik, hogy az emberiségnek ekkor egy általános érvényű, minden népnek és minden embernek szóló vallásra volt szüksége. A talaj olyan jól elő volt készítve erre, hogy az emberek, mivel nem találtak más tökéletes és igaz vallást, a meglévő vallásokat kezdték terjeszteni, akármilyen hiányosak, hibásak és nem megnyugtatóak voltak is azok.
 Az emberi civilizáció azon kritikus időpontjában, amikor az emberek lelke magától egy világvallást keresett, egy kiválasztott próféta jelent meg Arábiában, aki az egész világhoz és minden emberhez szólt. A vallás, amelynek terjesztése rá bízatott, ismét csak az iszlám volt - de most egy mindent álfogó és önálló rendszer formájában, amely az emberek magán- és együttes, erkölcsi és anyagi életének minden szempontját magában foglalta. Az új hírnök az egész emberiség prófétája lett, és az volt a feladata, hogy küldetését az egész világra kiterjessze. Ő volt Mohamed (béke és áldás reá), az iszlám prófétája.

3. Mohamed prófétasága

Ha egy pillantást vetünk a világatlaszra, látni fogjuk, hogy egyetlen más ország sem lehetett volna jobban alkalmas a szükséges világvallás kiindulópontjának és elterjesztőjének, mint Arábia. Az Arab- félsziget pontosan Ázsia és Afrika között terül el, és Európa sincs messze tőle. Abban az időben, amikor Mohamed feltűnt, a civilizált és fejlett európai népek a kontinens déli részét lakták, így többé-kevésbé olyan távolságra voltak Arábiától, mint India népei. Ez a tény Arábiának központi helyzetet adott.
 Ha ezen vidék történelmére tekintünk, megértjük, hogy egyetlen másik nép sem lehetett volna olyan megfelelő ennek a prófétaságnak a kiválasztására, mint az arabok.
 A világ nagy nemzetei keményen harcoltak a földi uralomért, és ebben a hosszú, szakadatlan küzdelemben kimerítették minden erejüket és vitalitásukat. Az arab nép ellenben friss és bátor volt. Az úgynevezett szociális haladás a fejlett nemzeteknél rossz szokásokat teremtett, míg az araboknál nem voltak ilyen társadalmi berendezkedések, és ezért nem ismerték a tétlenséget, megalázást, dőzsölést, amely a luxusból és érzéki túlhajszoltságból adódott. A 6. évszázad pogány arab népeit nem rontották meg egy mesterséges szociális rendszer káros hatásai vagy a világ nagy nemzeteinek civilizációja. Birtokában voltak mindazoknak a jó emberi tulajdonságoknak, amelyekkel a kor "szociális haladásától" még meg nem érintett népnek rendelkeznie kellett. Hősiesek, nagylelkűek és bátrak voltak, ígéretüket hűen betartották, szerették a szabadságot, és politikailag függetlenek voltak, nem pedig alávetve valamilyen imperialista hatalom uralmának. Nagyon egyszerűen éltek, a luxus és tékozlás idegen volt előttük. Kétségkívül volt néhány rossz szokásuk is, ahogy ezt majd később látni fogjuk, de ezek oka az volt, hogy évszázadokig sem egy próféta, sem egy reformátor nem lépett fel közöttük, aki nevelte volna őket, és megtisztította volna erkölcsi életüket minden rossz befolyástól. A szabad és független élet évszázadai a homokos pusztában tudatlanságban tartották őket. Hagyománnyá vált ignoranciájuk miatt ezért olyan keményszívűek és hajthatatlanok lettek, hogy nem lehetett egy mindennapi ember feladata, hogy újra emberibbé tegye őket. Ugyanakkor mégis képesek voltak arra, hogy elfogadják egy szokatlan befolyásolóerővel bíró ember hívását, aki változásra készteti őket és példaképük lehet, s aki tökéletes tervet ad társadalmi újjáalakulásuk számára - és képesek voltak, hogy valóban teljes erővel lássanak ezen eszmék megvalósításához, s ne riadjanak vissza sem a fáradságtól, sem az áldozatoktól, amelyeket a jó ügy elérése követel. Készek voltak küldetésük kedvéért kitenni magukat az egész ellenségességnek. Valóban olyan fiatal, erős, férfias nép voltak, amilyet Mohamed (béke és áldás reá), a világpróféta tanainak elterjesztése megkövetelt.
 Figyelmet kell fordítani az arab nyelvre is. Ha valaki tanulmányozza ezt a nyelvet és elmélyed irodalmában, meg fog győződni arról, hogy az arabon kívül egyetlen más nyelv sem lehet olyan megfelelő arra, hogy magas eszméket fejezzen ki, az Isten ismeretére vonatkozó bonyolult problémákat megvilágítsa, megmozdítsa az emberi szíveket, és éretté tegye őket az Isten iránti megtérésre. Rövid beszédfordulatok és tömör mondatok gondolatok egész világát fejezik ki, és egyúttal olyan erővel bírnak, hogy belopják magukat az emberek szívébe, és már hangzásuk is könnyeket csal a szemekbe, fellelkesít és elragadtatást okoz. Ez a nyelv annyira harmónikus, hogy ISTEN NAGY KÖNYVÉNEK, a Koránnak nyelve lehetett.
 Isten bölcsességének megnyilvánulása volt tahát, hogy a világpróféta szülőhelyének Arábia földjét válsztotta ki. Lássuk tehát, milyen egyedülálló és különleges volt az az áldott személy, akit Isten az egész világ számára jelölt ki a prófétai küldetésre.

a.) Mohamed prófétasága: érthető igazolás

 Miután élete nagy részét ilyen példaképszerűen töltötte, változás következik be énjében. Megelégeli a körös-körül uralkodó sötétséget és tudatlanságot. Ki szeretne kerülni az őt minden oldalról körülvevő tudatlanság, korrupció, erkölcstelenség és bálványimádás végtelen zűrzavarából s az általános rendetlenségből. Tudatára ébred, hogy mindez nincs összhangban az ő lelkével. Végül aztán visszahúzódik a hegyekbe, messze az emberi tevékenység forgatagától. Napokat és éjszakákat tölt teljes magányban. Böjtöl, hogy lelke és szíve még tisztább s érzékenyebb lehessen.
 Mély töprengésbe és gondolkodásba merül. Keres egy fényt, amely elűzhetné ezt a fogvatartó sötétséget. Szeretné a kezébe venni a hatalmat, hogy a napjaiban uralkodó korrupt és romlott világot bukásra kényszeríthesse, és letehesse egy jobb új világ alapkövét.
 S egyszerre csak csodálatraméltó változás megy végbe benne. Hirtelen isteni fény világítja meg szívét, amely erőt ad neki arra, amire vágyott. Kilép a barlangi magányból, elmegy népéhez, és ilyenképpen szól hozzájuk:
 "A bálványok, amelyeket imádtok, csak álomképek. Azonnal hagyjatok fel az ő szolgálatukkal. Egyetlen halandó lény, egyetlen fa, csillag, kő, szellem sem érdemes az emberi imádatra. Ezért ne hajtsatok fejet tisztelettel előttük. Az egész világmindenség, mindennel, ami benne van, egyedül Istené, a Mindenhatóé. Egyedül Őa Teremtő, a Tápláló, a Megtartó és ezért igazi uralkodó, Aki előtt mindenkinek le kellene borulnia, s Akihez mindenkinek imádkoznia kellene, és Akinek engedelmességgel tartoznánk. Ezért csak Őt imádjátok, és csak az Ő parancsainak engedelmeskedjetek. Zsákmányszerző hadjáratok és rablások, gyilkolás és fosztogatás, igazságtalanság és kegyetlenség - mindazok a szenvedélyek, amelyeknek hódoltok, bűntettek Isten szemében. Hagyjatok fel rossz életmódotokkal - Istennek  nagyon gyűlöletes az! Mondjatok igazat! Legyetek igazságosak! Ne öljetek meg senkit! Csak ahhoz nyúljatok, amihez jogotok van! Adjátok meg becsületesen, amivel adósok vagytok! Emberek vagytok és minden ember egyenlő Isten színe előtt. Senki sem születik szégyenbélyeggel arcán, senki sem jön kitüntetésekkel a világra. Egyedül az a kitüntetett, aki istenfélő és vallásos, tetteiben és szavaiban pedig becsületes. A magas származás vagy rasszbeli büszkeség alapján való kitüntetettség nem az igazi nagyság és méltóság ismertetőjegye. Aki istenfélő, és jótetteket hajt végre, az a legnemesebb az emberek között. Ám aki Isten iránt semmiféle szeretetet nem érez, és bűnös szenvedélyeknek hódol, az elveszett. Lesz egy nap halálotok után, amikor mindannyiótoknak Uratok elé kell lépnie. Akkor felszólítanak majd benneteket, hogy minden tettetekről számot adjatok, és nem titkolhattok el semmit. Egész életetek nyitott könyv lesz Isten számára. Sorsotokat jó vagy rossz tetteitek döntik majd el. Az Igaz Bíró, a mindentudó Isten trónja előtt nem lesz sem jogosulatlan ajánlólevél, sem kivételezés. Nem lesz lehetőségetek, hogy megvesztegessétek Őt. Családotok és származásotok nem fog a latba esni. AZ IGAZ HIT ÉS A JÓCSELEKEDETEK FOGNAK CSAK JAVATOKRA SZOLGÁLNI AZON A NAPON. Az, aki ezekben gazdag, lakhelyet kap az örök üdvösség egében, míg az, aki ezeket nem tudja felmutatni, a pokol tüzébe kerül."
 Ez az üzenet, amellyel Mohamed az emberekhez jön. A tudatlan nép ellene fordul. Hulladékot és köveket dobálnak utána, a felséges után. Minden elképzelhető kínzással és kegyetlenséggel üldözik. S ez nemcsak egy vagy két napig tart így, hanem szakadatlanul, tizenhárom hosszú, szenvedéssel teli évig. Végül száműzik. De még a számkivetettségben sem jut neki nyugalom. Még menedékhelyein is különböző úton-módon gyötrik. Egész Arábia felkel ellene. Teljes nyolc évig követik és üldözik. Ő mindezt tűri, anélkül, hogy akár egy millimétert is eltérne attól az úttól, amelyre lépett. Eltökélt és szilárd, nézeteiben és álláspontjában rendíthetetlen marad.

Folytatás