Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« Japán költészet

ISIKAVA TAKUBOKU (1886-1912) VERSEI
Villányi G. András fordításai
Forrás: Nagyvilág 1992/5. szám

 

ISIKAVA TAKUBOKU VERSEI ELÉ

Isikava Takuboku a Meidzsi restauráció nem egészen húszesztendős "modern Japánjában" született. Apja Zen szerzetes volt, édesanyja a tradicionális szigetországi művészetektől áthatott családjából származott. A XIX. század utolsó harmadában nemcsak a tudományokat, s az ipart modernizálták európai mintára a japánok. Szárnyrakapó írók, költők valósággal megszédültek az addig teljesen ismeretlen nyugati irodalom és személyiség távlataitól - gőzerővel nyugatosítottak. A megszülető modern japán irodalom szempontjából munkájuk üdvös volt. Ám e fel- és túlfokozott tempóba sokan belerokkantak. Az élet s a társadalom csaknem valamennyi aspektusát érintő hirtelen változás, amely a többszázados hagyományok erőszakos elvetetését jelentette, s a helyükbe új világképek betöltését, tragikus méretű identitásválsághoz vezetett, amelyet sok értelmiséginél kísért depresszió, tüdőbaj és öngyilkosság.
Takuboku is e balsorsú generációhoz tartozik. Hányattatásai a középiskolából - csalás miatt - történő kicsapattatásával kezdődtek volna? Vagy még előbb, azzal, hogy házasságon kívül született? "Érettségit", diplomát nem szerezvén főként vidéki lapoknál tollnokoskodott, az irodalmi élet központjától távol. Mivel apját is elcsapták a templomi szolgálattól, a család összes terhe vállára nehezedett. Hiszékeny volt. Hitt anarchistáknak, szocialistáknak. Írt brilliáns lírát, s bújtatott legszürkébb prózát is versjelmezbe. Röviddel anyja után, kevéssel felesége előtt, tüdőbajban elpusztult.
Pályája számtalan buktatóját és sikerének ritkább magaslatait nem áll módunkban számba venni. Született lázadó volt, azaz lázadt minden ellen, tehát önmaga és az "értelem" ellen is. (Salinger hőséhez hasonlóan, nem ment el saját esküvőjére.) Rövid életét jórészt nyomorban tengette. Versei megjelentek a Joszano Tekkan és Akiko nevével fémjelzett Mjódzsóban. Akiko forradalmasította a tankát azáltal, hogy olyasmiről énekelt, amiről addig nem illett: önmagáról, és szerelemzilálta, kócos érzékiségéről. Takuboku lázadása ennél tovább megy. Számára nincs "költőietlen" téma. Versei úgy íródnak, mint az utca emberének naplója. Bármi téma lehet, ami megtörtént a valóságban vagy a képzeletben. Ezért számos verse "költőietlen", s épp ezáltal válik az első igazán modern japán költővé. Első kötetét 1910-ben jelentette meg, Maréknyi homok (lcsiaku no szuna) címen. A több mint félezer tanka három sorban íródott, ami eltér a hagyományos ötsoros tagolástól. A szótagszámot illetően (5-7-5-7-7=31) is gyakran szabados. A szemantikai változás eredményeként e versek - különösen fordításban - inkább haiku (s nem tanka) benyomását keltik.
Villányi András

 

ISIKAVA TAKUBOKU VERSEI

lélegzetvétel:
mellemben szelek jajdulnak
zimankónál keserűbben

lehunytam szemem
ám szívem kerülik a képek:
ismét fényes kopárság

cserepes a szájam:
hónom alá venném a várost
kínálnak-e gyümölcsöt az éjjel,

játszani ment kislányom
előkotortam, hogy megszalasszam
a fából faragott vonatot

lüktető fogam nyomkodom,
a télvizi ködökből
bíborvörös nap kél

átokföldet átszelő
fekete szerelvény:
bánat hasít szívembe

eltűnődtem:
"vágyak aranypora hol szikrázol?"
- huss! pucolom pipám

elkoszolt kezemen töprengek:
e napokban
lelkem sem más

maszatos kezem rózsásra mostam -
elégedett vagyok -
ma is tettem valamit

gyötrő vágy: drága-drága hegy...
s hasztalan kutatom hol
tavaly megpihentem - a követ

újévre lehiggadt szívem!
alámerült a csöndbe,
álomba dobbantja a múltat

odakint tollaslabda játék
és kacagás hallik -
akár tavaly szilveszterkor

kemencéhez dörgölődzöm,
szemem nyitom-csukogatom:
az elmulasztott tavaszt siratom

"holnapra minden jóra fordul' -
szívembe lopódzó reményért
feddem magam s hálni térek

mint úr, ki összeüti kezét
s morcan vár, míg álmos hang felel:
szívemet türelmetlenség perzseli

fejembúbjára rántott takaró
alatt magamhoz ölelem combjaim:
a világra öltöm nyelvemet

aznap Istennek pöröltem, sírtam
ó, álom, álmaim, álmok!
ennek négy napja volt, reggel

álom-verítéktől tajtékosan
keserű-többtonnás
hajnali ébredésem

a jégtömlő alatt
embergyűlölettel szikrázó szemek:
álomtalan éjszaka

táncot lejtő tavaszi hó:
láztól izzó szemeimbe
szomorúan szivárgó kép

gyógyítatlan
meghalatlan -
egyre áradó türelmetlenség

ébredéskor
gyűszűnyire szűkült tüdőm:
reggel, ősz elején

tornácra hozatott párnákról
végre ismét
elmerülök az éj tengerében