Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Hamar Imre
A hirtelen megvilágosodás előfutára: Tao-seng

[Daosheng (道生 355-434), Zhu Daosheng (竺道生)]
Forrás: Korunk, 1998 augusztus
http://www.epa.hu/00400/00458/00008/8k15.htm

 

A kínai buddhizmus egyik sajátos, a buddhizmus fejlődését egész Kelet-Ázsiában meghatározó tanítása a hirtelen megvilágosodás. Az indiai buddhizmus szerint nagyon hosszú, fáradságos út vezet a buddhaságig. Kínában ezzel szemben úgy vélték, hogy bárki megvilágosodhat (még a földi életében) egyetlen pillanat alatt. Ez a tantétel a Tang-korban (618–907) kialakuló s egyre tágabb teret nyerő csan iskola központi tételévé vált. A 4–5. században Tao-seng már megfogalmazta ezt a tételt, így a csan iskola mesterének fogadja el. Először röviden áttekintjük életútját, majd megvizsgáljuk a hirtelen megvilágosodásról és az ehhez szervesen kapcsolódó Buddha-természetről vallott nézeteit.

Tao-seng életrajza

Tao-seng i.sz. 360 körül született, már fiatal korában kiemelkedett tehetségével. A pradnyá iskola neves mestere, Csu Fa-taj térítette buddhista hitre, s mire szerzetessé avatták, híre már mindenhová eljutott. 397-ben a Lusan hegyen felkereste a kor két nagy mesterét, Huj-jüant és Szanghadévát, majd az utóbbi vezetése alatt a Szarvásztiváda Abhidharma irodalmat tanulmányozta. 405 és 406 között Csanganba ment, csatlakozott a Kumáradzsiva köré gyűlt szerzetesekhez, s valószínűleg részt vett a Vimalakirit-nirdésa szútra és a Lótusz szútra fordításában. 408-ban dél felé indult. Előbb visszatért a Lusan hegyre, majd a déli fővárosba, Csienkangba ment. Északról magával hozta Szeng-csao A pradnyának nincs tudása című értekezését. Ez a mű, mely a buddhista és a taoista eszmék mesteri ötvözete, nagy hatást gyakorolt Huj-jüanra és a neotaoizmus befolyása alatt álló déli buddhista körökre. Tao-seng érdeme, hogy összeköttetést teremtett a birodalom szétszabdaltsága miatt eltérő irányba fejlődő lusani és csangani buddhista közösségek között. Ebben az időben Tao-seng figyelmének központjába a Nirvána szútra került, s hamarosan a mű elismert magyarázójává vált.

Csienkangi tartózkodása idején történt a következő eset. A Liu Szung-dinasztia Ven császára néhány szerzetest, köztük Tao-senget, vendégül látott a palotájában. Az ételt meglehetősen későn, dél elmúltával szolgálták fel, s mivel a buddhista regulák tiltják az evést ebben az időben, a szerzetesek vonakodtak nekilátni. A császár észrevette ezt, és így szólt: "Még csak a délidő kezdete van." Mire Tao-seng így válaszolt: "A nap az Eget ékesíti, ezért ha az Ég mondja (tudniillik a császár az Ég fia), hogy még csak dél van, akkor ennek így is kell lennie." Majd fogta a csészéjét, s elsőként kezdett enni. Társai feloldozást nyerve Tao-seng szavaitól rögtön követték példáját, s nagyon hálásak voltak lélekjelenlétéért.

Ez az eset jól illusztrálja, hogy Tao-seng fittyet hányt a formaságoknak és előírásoknak. Ebben a neotaoisták által hirdetett szabad szellemiséget ismerhetjük fel. A neotaoisták, szemben a konfucianizmus szigorúan előírt szertartásosságával, a szabad, kötöttségektől mentes életformát tartották eszményinek. A legjellegzetesebb példa erre talán a "bambuszliget hét bölcse", irodalmárok és művészek csoportja, akik "neveletlenségükkel" számtalanszor megbotránkoztatták a konfuciánus köröket.

A hirtelen megvilágosodás

Tao-sengnek a hirtelen megvilágosodásról írott értekezése nem maradt fenn, és fellelhető munkáiban csupán szórványos utalásokat találhatunk e tételre. Elméletének rekonstruálásában segítségünkre vannak kortársainak és a későbbi buddhista mestereknek a feljegyzései.

A hirtelen megvilágosodás kérdése először Cse-tun írásaiban jelenik meg. A Dasabhúmika szútra a mahájána ideál, a mások megmentése érdekében saját megszabadulásáról lemondó bódhiszattva szellemi fejlődését tíz szintre osztja. A hetedik szinten megszerzi a bölcsességet, s többé már nem eshet vissza alacsonyabb szintekre, eljövendő megvilágosodásához kétség sem férhet. Cse-tun arra következtetett ebből, hogy a bódhiszattva ezen a szinten hirtelen megvilágosodást él át. Ez azonban csak részleges, hiszen a teljes megvilágosodás a tizedik szinten következik be. Tao-seng két okból is hibásnak véli Cse-tun eszmefuttatását. Egyrészt ha a bódhiszattva a megvilágosodást a hetedik szinten, míg a buddhaságot a tizediken éri el, akkor ez a megvilágosodás és a buddhaság különbözőségét vonja maga után. Szerinte viszont ez a kettő azonos. Másrészt a bódhiszattva útjából három állomás még hátravan, megvilágosodása tehát nem tekinthető sem hirtelennek, sem teljesnek. További megvilágosodásra volna szüksége, így ez az elmélet valójában a fokozatos megvilágosodás tanát támasztja alá.

Tao-seng hirtelen megvilágosodásról vallott nézeteit nagyban befolyásolták Abhidharma-tanulmányai. Mesterének, Huj-jüannak a kármáról írt értekezésében megtalálható a hirtelen megvilágosodás tanításának csírája. "A világi kötelékektől megszabadult vendég nem véti szem elől a csodás dharmát (tanítást). Megtisztítja tudatát a titok kapujában. Egyetlen pillanat alatt a legmagasabb helyre szökell. Ha (kármája miatt) balsors is lenne később osztályrésze, immár nem kell tennie ellene semmit. Valahogy a kárma megszűnik benne, nem sújtja többé a háromféle következmény." A "vendég" a hínajána buddhizmus szentjére, az arhatra utal, aki a Szanghadéva által kínaira lefordított Abhidharma-hridaja szerint hirtelen megszabadul minden kármától, és a háromféle (mostani, következő és az azutáni életekre kiható) következmény alól felmentést nyer. Huj-jüan nem használja a "hirtelen" szót a fenti idézetben, a "szökell" mégis egyértelműen erre utal.

Az Abhidharmán túl a neotaoista elmélkedésekkel szorosan összefonódó pradnyá filozófia is fontos kútfője volt Tao-seng újszerű tanításának. Kínában a pradnyá filozófia elemzői összekapcsolták a jelenségvilág mögött meghúzódó valóságot, a "li" taoista fogalmát a buddhista transzcendens bölcsességgel, a pradnyával. Tao-seng a hirtelen megvilágosodás mellett azzal érvel, hogy a "li" oszthatatlan, így annak megértését sem lehet szakaszokra bontani. "A «li», az igazság a maga-olyanságban (ce-zsan) rejlik: a megvilágosodás az a folyamat, amelynek során titokzatos módon azonosság jön létre az igazsággal. Ha az igazi lét nem osztható szintekre, akkor hogyan is lehetnének különböző fokozatai a megvilágosodásnak?"

Tao-seng meditatív tapasztalatairól ez olvasható életrajzában: "Miután sokáig mély meditációs állapotban időzött, megértése elhatolt odáig, ami a szavakon túl van. Ekkor így kiáltott fel: «A jelképeknek az a céljuk, hogy tökéletesen megérthessük az eszményit. Miután az eszményit megleltük, akkor már elfeledkezhetünk a jelképekről.»"

Liu Csiu, Tao-seng tanítványa így idézi mesterének szavait: "A megvilágosodáshoz vezető harminchét gyakorlattal közel kerülhet valaki a nirvánához, de ettől őt még nem hívják arhatnak. A hat tökéletesség (páramitá) segítségével közel kerülhet valaki a buddhasághoz, de nem nevezhető még bódhiszattvának. A favágáshoz hasonlítva mondhatjuk ugyan, hogy a fát lábról lábra vagy hüvelykről hüvelykre vágjuk ki, mivel még mindig marad a fából. A lételemek eredetnélküliségének a felismerésekor mégis az eredet végére kell járni, így a megvilágosodásnak hirtelen kell bekövetkeznie."

A hit általi megértést (hszin-csie), melynek alapja a tanítás, nem tekintette igazi megvilágosodásnak. Hszie Ling-jün művéből ismerhetjük meg álláspontját ebben a kérdésben: "A megértéshez nem lépésről lépésre kell eljutni, úgy, amint a tanításból eredő hit egyre erősödik. Mit értek ezen? Az a tény, hogy a hit a tanításokból születik meg, azt mutatja, hogy napról napra lehet haladni. A (végső) megértés azonban nem fokozatos, ezért nem lehet részleges megvilágosodást átélni."

Hszie Ling-jün, aki Tao-seng örökébe lépett, A vita az eszményiről című értekezésében azt állítja, hogy az indiaiaknak a fokozatos út, míg a kínaiaknak a hirtelen út a megfelelőbb.

Az ötödik században a "hirtelen–fokozatos" vitában az indiai buddhizmushoz közelebb álló fokozatos út képviselői győzedelmeskedtek. Huj-kuan a hegymászó hasonlatával magyarázta a fokozatos megvilágosodást. A hegymászó célja elérése előtt már látja a hegycsúcsot a messzeségben. Mivel a cél látómezőjébe került, ennyiben megérkezett, ugyanakkor a lábával nem jutott el még odáig, ezért nincs ott. A végső igazság oszthatatlan ugyan, de az emberek különböző szellemi képessége miatt az igazságot részben is meg lehet érteni.

A Buddha-természet

Tao-seng Buddha-természetről vallott nézeteit a Nirvána szútrából meríti, amelyet élete utolsó felében tanulmányozott. A mű hínajána változatáról három kínai fordítás is készült. A mahájána változatot először Fa-hszien ültette át kínaira Buddhabhadra segítségével, majd Dharmarakséma fordította le 421-ben. Mikor a Jüan-csia uralkodási periódus (424–453) közepén Fa-hszien fordítása délre került, néhány buddhista, köztük Huj-jen, Huj-kuan és Hszie Ling-jün megváltoztatta a szöveg fejezeteinek a beosztását. Ezt nevezték a későbbiekben déli szövegnek, szemben Dharmarakséma fordításával, amelyet északi szövegnek hívtak.

A Keleti Csin-dinasztia (317–420) alatt a buddhista gondolkodók figyelmét a taoizmus és a pradnyá filozófia kötötte le. Az Északi és Déli Dinasztiák (420–581) korában viszont már a mahájána Nirvána szútra két fordítása állt az érdeklődés középpontjában. A hínajána hagyomány szerint a nirvána a világ szenvedéseitől való megszabadulás állapota, ezzel szemben néhány mahájána mű, mint például a Lótusz szútra vagy a Mádhyamika-sástra a nirvána állapotának az ürességnek, azaz a lételemnek önvaló-nélküliségének felismerését tartja. A Nirvána szútra jelentősége abban áll, hogy ez írja le először a nirvánát pozitív fogalmakkal: örök, boldog, személyes és tiszta. Minden lény elérheti a buddhaságot, mivel mindannyian rendelkeznek a megvilágosodás előfeltételével, a Buddha-természettel. Dharmarakséma fordításában ez olvasható: "Ami én-nélküli, az az élet és a halál. [...] A fájdalom a hitetlenek útja, de boldog a nirvána (állapota). Tisztátlanok a megalkotott tárgyak, de tiszták a buddhák és a bódhiszattvák dharmái." A neotaoizmus nem-létén és a pradnyá filozófia ürességén nevelkedett buddhisták, akik a nirvánát személytelen, üres állapotnak tekintették, meghökkenve fogadták ezeket az új gondolatokat. Buddha utolsó prédikációjának tekintették ezt a művet, amelyben végső tanítását kifejtette. Érthető tehát, hogy nagy becsben tartották.

Fa-hszien fordítása szerint az iccshantikáknak, akik nem hisznek a budhista tanokban, s csak a világi örömöknek élnek, nincs Buddha-természetük. Tao-seng úgy érezte, hogy a szöveg itt hibás, mivel ellenkezne a mahájána tanításokkal az, ha bizonyos lényeket kizárnának a megvilágosodás lehetőségéből. Sok szerzetes eretnekségnek bélyegezte Tao-seng állítását, s ki akarták őt közösíteni. Tao-seng azonban nem hátrált meg: "Ha az, amit állítok, ellentétben áll a szútra mondanivalójával, akkor testemet fekélyek borítsák el. Ha azonban igazam van, akkor a tanítói székben ülve távozzam el az életből!"

Elhagyta a fővárost, s visszatért a Lusan hegyre (430-ban). Nemsokára Dharmarakséma fordítása is eljutott a déli fővárosba, Csienjebe, s tanítványai egy másolatot küldtek az elűzött mesternek. A huszonharmadik fejezetben megtalálta azt a részletet, amely alátámasztotta álláspontját. Eszerint a tathágata örök, változatlan, boldog, tiszta, személyes, és soha nem lép be a nirvánába; minden lény, még az iccshantika is rendelkezik a Buddha-természettel, és képes a megvilágosodásra.

Tao-seng életének utolsó napjait a Lusan hegyen töltötte. 434-ben egy napon a tanítói székbe emelkedett, s láthatóan jó egészségben, jókedvűen magyarázta a szútrák értelmét a hallgatóságnak. Mikor épp készült elhagyni az emelvényt, botját kiejtette kezéből. Még mindig egyenesen ült, kívülről olyan volt, mint korábban, de abban a pillanatban a nirvánába távozott.

A Buddha-természet tanítása szorosan összefonódik a hirtelen megvilágosodással, hiszen a lények azért képesek a hirtelen megvilágosodásra, mert bennük rejlik a Buddha-természet. Bár a szennyeződések elhomályosítják az eredendően tiszta természetet, a homály eloszlatásával a buddhaságot azonnal meg lehet valósítani. "A lények eredendően fel vannak vértezve Buddha tudásával és bölcsességével, ám a szenny és az akadályok elfedik ezeket. Miután Buddha segít megszabadulni a szenny fátylától, képesek birtokukba venni."

Tao-seng a Nirvána szútra által bevezetett valódi én (csen-vo) és a buddhista alaptanítások által hirdetett nem-én fogalmak közti ellentmondást úgy oldja fel, hogy a nem-ént azonosítja a valódi énnel. Írásaiban a Buddha-természetet a dharma, az igazság, az eredet, a tao, a maga-olyanság, a "li", a változatlanság, a középút és a nirvána szinonimájaként használja.

Bár a Buddha-természet a megvilágosodás oka, önmagában nem elegendő a megvilágosodáshoz, kell valami, ami aktivizálja ezt az erőt. Ezt nevezi feltételnek (jüan). Buddha-természet és feltétel szorosan összefonódik a megvilágosodási folyamatban: "Az ok és a feltételek nem választhatók el egymástól, mivel vannak okok és feltételek, ezért vezethet a tanulás a buddhaság eléréséhez. Miként lehetne a nem-ént az éntől elválasztani?" Ennek a részletnek külön érdekessége, hogy itt a fokozatos megvilágosodás mellett érvel, noha egyébként a hirtelen megvilágosodás hirdetője.

Tao-seng korai megnyilatkozásait elsősorban az Abhidharma és a neotaoizmussal ötvözött pradnyá filozófiai elmélkedések inspirálták, a mahájána iratoknak kisebb szerep jutott ebben. Életének kései szakaszában a Nirvána szútra hatásának tudható be, hogy tanaiban az egyetemes buddha-természet gondolata a hirtelen megvilágosodás tételének új felődési irányt szabott. A Buddha-természet és a hirtelen megvilágosodás kapcsolatát a csan iskola híres jelmondata tömören így fejezi ki: "Meglátva a Buddha-természetet Buddhává válik." A Buddhává váláshoz tehát elegendő, ha felismeri valaki eredendő, tiszta, benne rejlő Buddha-természetét.

IRODALOM:

Ch'en, Kenneth K.S.: Buddhism in China: A Historical Survey. Princeton University Press. Princeton, 1964.

Csen Pej-zsan: Csu Tao-seng. Taipei, 1988.

Kim Young-ho: Tao-sheng's Commentary on the Lotus Sutra. State University of New York, 1990.

Lai Whalen: Tao-sheng's Theory of Sudden Enlightenment Re-examined. In: Peter N. Gregory (szerk.) Sudden and Gradual: Approaches to Enlightenment in Chinese Thought. Univeristy of Hawaii Press. Honolulu, 1987, 169–200.

Tang Jung-tung: Han Vej Liang-Csin Nan-pei-csao fo-csiao si. Peking, 1988.

Zsen Csi-yü (szerk.): Csung-kuo fo-csiao si. Peking, 1988.

 


Walter Liebenthal: Chao Lun, The Treatises of Seng-chao (PDF)
Hong Kong, Hong Kong University Press. 1968.

Walter Liebenthal: A Biography of Chu Tao-Sheng
Monumenta Nipponica, Vol. 11, No. 3 (Oct., 1955), pp. 284-316.
http://www.jstor.org/discover/10.2307/2382916?uid=3739256&uid=2&uid=4&sid=21103509054923