Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Szun-ce
A HADVISELÉS TÖRVÉNYEI

(Szun-ce ping-fa)
Tőkei Ferenc fordítása

PDF

ELŐSZÓ

A kínai katonai irodalom az ún. Csou-kor utolsó
szakaszában, a "hadakozó fejedelemségek" korában (i.e. 403--
221) született meg. E kor társadalmának alapvető vonása,
hogy a régi nemzetségi-törzsi arisztokrácia tartja kezében a
politikai hatalmat, és a kizsákmányolás patriarchális
formáival, főképpen a paraszti faluközösségek
megadóztatásával sajátos, az európai antikvitásétól eltérő
osztályuralmat teremt. Ez az arisztokrácia nem akar új,
magántulajdonosi tulajdonviszonyokat kifejleszteni, hiszen
hatalma éppen a föld és a rabszolgák patriarchális
birtoklásán nyugszik. A számos fejedelemség mindegyikében
a hatalom alapja a patriarchális család, amely egy bizonyos
határon túl legfőbb akadályává válik a fejedelemségek
egyesítésének. Az arrisztokraták fiai vezetik
(hadiszekereiken) a hadseregeket is, amelynek tömegeit a
hadköteles parasztok alkotják (gyalogosokként). Nyilvánvaló,
hogy ilyen hadsereggel nem lehet szilárd hatalmat teremteni
nagy területek felett, s ez egyik fő oka annak, hogy a
"hadakozó fejedelemségek" szakadatlan háborúiban az egységes
kínai állam megszületésének történelmi ügye csak nagyon
lassan haladhat előre.

A megszülető kínai hadtudománynak így alapvető
problémája, hogy az ütőképes hadsereg és hegemóniát
biztosító háború elméletét dolgozza ki. S amiként a kor
kínai politikai-filozófiai gondolkodásában vízválasztó
szerepet játszik, hogy az állami érdekeknek alárendelik-e a
patriarchális család érdekeit, a hadtudományi művek is akkor
és úgy érnek el jelentős eredményeket, ha felül tudnak
emelkedni a patriarchális arisztokrácia érdekein.

A legkiválóbb ókori kínai hadtudományi mű a `Szun-ce`
(vagy `Ping-fa`, A hadviselés törvényei) című könyv.
Szerzőjének állítása szerint ezt a művet Szun Wu, egy
legendás régi hadvezér írta, aki szolgálatait valaha a déli
Wu fejedelemség Ho-lü nevű uralkodójának (i.e.514--496)
ajánlotta fel. Több kutató szerint a valódi szerző talán
Szun Pin, a nagy hadvezér egy késői leszármazottja lehetett,
aki az i.e. IV. század második felében tevékenykedett
(valószínűleg a C'i-beli filozófiai akadémia szellemi
környezetében), s alapított egy hadtudományi iskolát is.
Nos, ezt a nézetet egy kínai régészeti lelet megcáfolta.
1972 áprilisában egy Santung tartománybeli (és Korábbi Han-
dinasztia kori: i.e. 206--i.sz. 24) sírból bambuszlapokon
írt két, egymástól jelentősen különböző Szun-ce került elő,
mégpedig egy Wu Szun-ce és egy C'i Szun-ce című könyv.
Kétségtelennek mondhatjuk, hogy az utóbbinak szerzője Szun
Pin. Némelyek arra következtetnek, hogy az előbbiről viszont
most bebizonyosodott, hogy valóban a legendás Szun Wu műve.
Tartalmi és stiláris okokból egyaránt sokkal valószínűbb,
hogy a könyv szerzője a Szun Pin alapította hadtudományi
iskola egy későbbi tagja lehetett, aki művének tekintélyét
akarta emelni azzal, hogy szerzőségét a legendás hadvezérnek
tulajdonította.

A szerzőnek erre jó oka lehetett az is, hogy a Szun-ce
forradalmian bátor elveket tartalmaz. Elméletének
kiindulópontja: a hadvezér teljhatalma. A hadsereg
hadiszekerező arisztokratái az ő seregében semmiféle külön
hatalommal nem rendelkeznek, a hadsereg egyszerű tisztjeivé
válnak, akik csak a hadvezér parancsait hajthatják végre. Az
egész könyvön végigvonuló alapelv, hogy a hadvezetésnek
objektív törvényei vannak, és hogy a hadvezér legfőbb dolga
egymáshoz igazítani a győzelem objektív és szubjektív
előfeltételeit. Ha azonban a fejedelem pórázon tartja
hadvezérét, ha a hadsereget a polgári kormányzás
(patriarchális és arisztokratikus) elveinek veti alá, akkor
semmiféle hadvezér vagy haditanács nem kezeskedhet a
győzelemért. A hadvezérnek tehát joga van megtagadni még a
fejedelem parancsának teljesítését is, ha az nincs
összhangban a hadtudomány elveivel. Látható ebből is, hogy a
`Szun-ce` szerzője komolyan igyekezett valódi tudománnyá
emelni a hadvezetés elméletét. S mivel a bizonyos mértékig
népi érdekeket is kifejező államérdek szempontjából ítélte
meg a patriarchális arisztokráciát, de még a fejedelmet is,
ha az nem látná világosan az állam érdekeit, műve egyben a
kínai filozófiának is egyik legprogresszívabb terméke. A
könyv hadászati és harcászati elveinek módszere legtöbbször
egy naív, de határozott materialista dialektika. A kínai
hadtudománynak ez a klasszikus műve bizonyosan nagy szerepet
játszott az egységes kínai állam megteremtésében, amit C'in
Si Huang-ti, az Első Császár hajtott végre i.e. 221-ben, s
nagy hasznára volt sok későbbi hadvezérnek és hadtudományi
írónak is, egészen napjainkig, amikor némely országban már a
menedzser-képzésnek is egyik tankönyve lett.

A magyar fordítás a `Szun-ce ci-kiao` című kiadás
(Sanghaj, 1959) Jang Ping-an által kritikailag rendezett
kínai szövegén alapszik.

Tőkei Ferenc


1. ALAPVETŐ ELVEK

Szun-ce mondotta:

A háborút, [1] amely az ország legnagyobb vállalkozása,
az élet vagy halál alapja, a megmaradás vagy pusztulás útja,
mindenképpen alaposan tanulmányozni kell.

Mert (a háborút) öt tényező határozza meg, s (hét)
alapelv segítségével megállapítható a (hadi) helyzet. Az
első (tényező): az út; a második: az ég; a harmadik: a föld;
a negyedik: a hadvezér; az ötödik: a törvény.

Az út: el kell érnünk, hogy a nép ugyanúgy gondolkodjék,
mint uralkodója, s így képes legyen vele együtt meghalni,
képes legyen vele együtt élni, anélkül, hogy félelmet
vagy kétséget ismerne.

Az ég: a homály és a fény, a hideg és a hőség,
a napszakok és évszakok. [2]

A föld: a távoli és a közeli, a járhatatlan és a
járható, a tágas és a szűk, a halál és az élet.

A hadvezér: a bölcsesség, a megbízhatóság, az emberség,
a bátorság és a szigorúság.

A törvény: a katonai szabályok és a rend, a helyes úton
való vezetés, valamint a szükségletekről való gondoskodás.

Ezt az öt (tényezőt) minden egyes hadvezérnek ismernie
kell, s aki megértette ezeket, győzelmet arat, aki azonban
nem értette meg, nem győzhet.

A (hét) alapelv pedig, amelyek segítségével
megállapítható a (hadi) helyzet, a következőképpen hangzik:
1. Melyik uralkodó van birtokában a helyes útnak? 2. Melyik
hadvezér tehetségesebb? 3. Az eget és földet [a természeti
feltételeket] melyik tudja a maga számára hasznosítani? 4.
A törvényeket és rendeleteket melyik valósítja meg jobban?
5. Melyik hadsereg az erősebb? 6. A tisztek és a gyalogosok
melyik seregben gyakorlottabbak? 7. A jutalmazás és a
büntetés melyik seregben világosabb?

Ezek segítségével meg tudjuk állapítani, ki lesz a
győztes és ki a vesztes. Az a hadvezér, aki meghallgatja
alapelveimet, hadba szállván, feltétlenül győzelmet arat,s
így megmaradhat (tisztségében); ám az a hadvezér, aki nem
hallgatja meg alapelveimet, hadba szállván feltétlenül
vereséget szenved, s így el kell távolítani (tisztségéből).
Aki az előnyök kedvéért meghallgatja ezeket az elveket, az
olyan hatalmat teremt magának, amely segíteni fogja őt más
dolgaiban is. A hatalom: [3] felmérni az előnyöket, s
tetteinket ahhoz igazítani. A háború mindig a csalás útját
járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha
nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk
úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük
azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk,
keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket
kínálva csalogassuk (az ellenséget), sorait megzavarva
mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel
ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el (az összecsapást); ha
dühös, vezessük félre; magunkat alantasabbnak mondva tegyük
elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha
(egységei) szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket;
ott támadjuk meg, ahol nem készült fel a védekezésre, s
akkor küldjük előre (csapatainkat), amikor (az ellenség)
éppenséggel nem várja.

Ezektől függ egy hadvezér győzelme, (csakhogy) ezeket
nem lehet előre megítélni. Általában annak, aki már a
csata előtt a templomban biztosra veszi győzelmét, több
lehetősége van a sikerre; annak pedig, aki már a csata előtt
a templomban is azt fontolgatja, hogy nem fog győzelmet
aratni, kevés lehetősége van a sikerre. [4] Több számítás:
győzelem; kevesebb számítás: nem-győzelem; hát még ha
teljesen hiányzik minden számítás! Ha ezek segítségével
vizsgálom a dolgokat, a győzelem és vereség (okai)
feltárulnak előttem.


2. A HADVEZETÉS

Szun-ce mondotta:

Minden háborús vállalkozásnak törvénye, hogy ha van
ezer könnyű harci kocsink és ezer nehéz hadiszekerünk,
valamint százezer pajzsos emberünk, de számukra az élelmet
ezer mérföldről kell szállítani, akkor a belső és külső
kiadásokra, vendégek és látogatók fogadására, lakkra és
enyvre, [5] kocsikra és fegyverekre naponta el kell költeni
ezer `kin` pénzt, [6] mert csak így állíthatunk ki egy százezer
főnyi hadsereget.

Ha úgy vezetjük a háborút, hogy a győzelem sokáig várat
magára, akkor eltompítjuk fegyvereinket, letörjük a
hegyüket; fallal körülvett városokat ostromolva erőnk
megtörik; ha seregünket sokáig tartjuk távol (a fővárostól),
az ország nem bírja majd el a költségeket.

Ha pedig eltompítottuk fegyvereinket, letörtük a
hegyüket, megroppantottuk erőnket és kimerítettük a javakat,
akkor a különböző fejedelmek kapva kapnak ezen s fellázadnak
ellenünk, és hiába minden bölcsesség, nem tudjuk többé jóra
fordítani azt, ami következik.

Ezért olyan háborúról, amelyet ügyetlenül bár, de
gyorsan vezettek, még csak hallhatunk, olyat azonban,
amelyet ügyesen vezettek volna, csak éppen lassan, sohasem
láthatunk.

Még sohasem fordult elő, hogy egy háború, amely sokáig
húzódott volna, valaha is hasznára vált volna az országnak.
Aki tehát nem érti meg teljesen a hadviselés okozta károkat,
az nem képes teljesen megérteni a hadviselésből fakadó
előnyöket sem.

Aki ért a hadvezetéshez, az katonákat nem soroztat
másodszor, élelmet pedig nem szállíttat harmadszor. [7] Ha
a hadifelszerelést saját országunktól kapjuk, de élelmünket
az ellenségtől szerezzük, akkor a hadseregnek mindig lesz
elegendő élelme.

Az ország elszegényedik, ha a seregnek messzire kell
(élelmet) szállítani; a messzire való szállítás: a nép
szegénysége.

(Másrészt) a sereg közelében található emberek drágán
adják el (portékájukat), s ha drágán adják azt, a nép javai
megint csak kimerülnek, és ha (népünk) javai kimerülnek,
nehézzé válik az adók beszolgáltatása.

Ha pedig erőnk megtört, és a javak kimerültek, akkor
a középső síkságon belül üressé lesznek a házak, s a nép
kiadásra fordítható (javai) hét tizeddel csökkennek, a
fejedelmi ház vagyonából pedig tönkremennek a kocsik,
elfogynak a lovak, s a páncélok és sisakok, íjak és nyilak,
lándzsák és kisebb vagy nagyobb pajzsok, ökrök és nagy
szekerek állománya hat tizeddel megcsappan.

Ezért a bölcs hadvezérnek gondja van rá, hogy élelmet
az ellenségtől szerezzen. Egy `csung` élelem, amit az
ellenségtől veszünk el, húsz `csung`-nak felel meg a
sajátunkból. Egy `si` takarmány az ellenségtől, megfelel
húsz `si`-nek a sajátunkból. [8]

Ezért az ellenséget megölni: dühöngés; ám az
ellenségtől elvenni: javaink gyarapítása.

Ha tehát hadiszekerekkel vívott harcban már több mint
tíz kocsit sikerült megszereznünk, akkor jutalmazzuk meg
azokat, akik elsőként szerezték meg ezeket, s cseréljük ki
rajtuk a zászlókat. A (szerzett) kocsikat keverjük össze (a
sajátjainkkal), úgy használjuk őket, a foglyul ejtett
katonákkal pedig bánjunk jól, gondoskodjunk róluk. Ekkor
elmondhatjuk, hogy legyőzvén az ellenséget, megnöveltük
saját erőnket.

Tehát a háborúban a győzelem az, ami fontos, nem pedig
az, hogy sokáig bírjuk. Így a hadvezér, aki tudja, mi a
háború, irányítója lesz a nép sorsának, és ura az ország s a
családok biztonságának.


3. A TÁMADÁS KITERVELÉSE

Szun-ce mondotta:

Minden hadviselésnek törvénye, hogy legjobb épségben
hagyni az (ellenséges) országot, elpusztítani már nem olyan
jó; legjobb épségben hagyni (az ellenség) `lü`-it, szétverni
őket már nem olyan jó; legjobb épségben hagyni (az ellenség)
`cu`-it, szétverni őket már nem olyan jó; sőt legjobb
épségben hagyni még a `wu`-kat is, szétverni őket már nem
olyan jó. [9]

Ezért száz harcot vívni és százszor győzni nem a
legjobb a jók között. Nem is harcolni, mégis alávetni az
ellenséges sereget: ez a legjobb a jók között. [10]

Így a legjobb hadsereg az, amelyik meghiúsítja az
ellenség terveit; csak ezután következik az, amelyik
szétzúzza az ellenség szövetségeseit, majd utána az, amelyik
harcot vív az ellenséges sereggel, s végül az a legrosszabb,
amelyik városfalakat kezd ostromolni. Városfalak
ostromlásának törvénye, hogy ilyesmit csak akkor csináljunk,
ha más lehetőség nincsen. Mert a nagy pajzsok és
ostromkocsik, valamint a különféle hadifelszerelések
készítésére három hónap is éppen csak hogy elég, azután meg
a sáncok megépítését nem lehet befejezni újabb három
hónapnál előbb. Ha pedig a hadvezér nem tud uralkodni
türelmetlenségén, és katonáit hangya-rohamra [11] küldi, akkor
harcosainak egyharmadát pusztulásba dönti, de a városfalakat
nem foglalja el. Ez az ostromlás szerencsétlensége.

Így aki igazán ért a hadviseléshez, úgy töri meg az
idegen sereget, hogy nem vív csatát vele; úgy foglalja el az
idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg; úgy semmisíti
meg az idegen fejedelemségeket, hogy nem tart sokáig (a
háború). S minthogy a (kölcsönös) sértetlenség által
igyekszik győzni az égalattiban, a fegyverek alkalmazása
nélkül is biztosítani tudja magának az előnyöket. Ez a
csellel való támadás törvénye. Ezért a hadviselésnek
törvénye, hogy ha tízszeres (túlerővel rendelkezünk), körül
kell zárnunk (az ellenséget); ha ötszörössel, meg kell
támadnunk; ha kétszeressel, akkor meg kell osztanunk
(erőit); ha ugyanakkora az erőnk, akkor is képesnek kell
lennünk csatát vívni vele; de ha erőnk kisebb, akkor
képesnek kell lennünk a védekezésre; s ha erőnk nem is
mérhető (az ellenségéhez), akkor tudnunk kell kitérni előle.
A kis erőkkel való szilárd ellenállás ugyanis csak oda
vezethet, hogy a nagyobb erőkkel rendelkező ellenség
fogságba ejt bennünket. A hadvezér a fejedelemség pillére.
Ha ez a pillér hibátlan, akkor a fejedelemség feltétlenül
erős, de ha ez a pillér hibás, akkor a fejedelemség
feltétlenül gyenge.

Ezért a fejedelem három esetben zúdíthat
szerencsétlenséget a hadseregre: 1. ha nem érti meg, hogy a
hadsereg nem képes előrehaladni, és parancsot ad az
előnyomulásra; ha nem érti meg, hogy a hadseregnek nem
szabad visszavonulnia, és parancsot ad a visszavonulásra.
Ekkor mondjuk azt, hogy bilincsbe verte a hadsereget. 2. Ha
nem érti meg a hadsereg sajátos feladatait, és ugyanúgy
kezeli, mintha a hadseregnek egyszerű kormányzásáról lenne
szó, akkor a hadsereg tisztjei megzavarodnak. 3. Ha nem
ismeri a hadsereg taktikáját, és úgy kezeli a hadsereget,
mint az állami hivatalokat, akkor a hadsereg tisztjei nem
tudják, mit tegyenek. De ha a hadsereg megzavarodott, és már
nem tudja mit tegyen, akkor a szomszédos fejedelmek ki
tudják használni nehézségeinket. Akkor elmondhatjuk, hogy (a
fejedelem) felfordulásba döntötte a hadsereget, és (az
ellenségnek) biztosította a győzelmet.

Ezért a győzelem megismerésének öt alapelve van:

Aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az győz.
Aki nagy és kicsiny sereget egyaránt jól tud vezetni, az győz.
Akinél a felettesek és alárendeltek ugyanazt akarják, az győz.
Aki maga elővigyázatos, és ki tudja várni (az ellenség)
elővigyázatlanságát, az győz.
Amelyik hadvezér tehetséges, és fejedelme nem tartja pórázon, az győz.

Ez az öt alapelv a győzelem megismerésének útja.

Ezért mondják, hogy ha ismerjük az ellenséget és
ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk
veszedelembe; ha azonban nem ismerjük az ellenséget, csak
magunkat ismerjük, akkor egyszer győzünk, másszor vereséget
szenvedünk; és ha sem az ellenséget, sem magunkat nem
ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély
fenyeget bennünket.


4. A FORMA [12]

Szun-ce mondotta:

A régi időkben azok, akik igazán értettek a harchoz,
mindenekelőtt legyőzhetetlenné tették magukat, s úgy várták
ki az alkalmat, amikor az ellenség legyőzhető volt.A
legyőzhetetlenség rajtunk múlik, de a legyőzhetőség az
ellenségen. Ezért van, hogy aki igazán ért a harchoz, az
legyőzhetetlenné tudja tenni önmagát, de nem képes elérni,
hogy az ellenség mindig legyőzhető legyen.

Ezért mondják, hogy a győzelem feltételeit
megismerhetjük, de valóban győzelmet aratni nem mindig
tudunk.
A legyőzhetetlenség: védekezés. A győzni tudás:
támadás. A védekezés azt jelenti, hogy még hiányzik valami;
a támadás pedig azt, hogy minden bőségben van.
Aki ért a védekezéshez, elrejtőzik a kilencedik föld
mélyébe; aki ért a támadáshoz, az a kilencedik ég magasából
üt rajta (az ellenségen). Így lehetünk képesek az egyik
esetben valóban megvédelmezni magunkat, a másik esetben meg
biztosítani a győzelmünket.

Aki a győzelem feltételeiből nem lát többet, mint amit
az egyszerű emberek is tudnak, az nem a legjobb a jók
között. Még ha győz is egy csatában, s az egész égalatti
jónak mondja, akkor sem a legjobb a jók között.

Mert aki fel tud emelni egy őszi szőrszálacskát, az még
nem nagy erejű; aki látja a napot és holdat, az még nem éles
szemű; aki hallja a mennydörgés robaját, az még nem finom
hallású. A régi időkben azok, akikről azt mondták, hogy
értenek a harchoz, mindig könnyű győzelemmel győztek.
Azoknak győzelme tehát, akik igazán értettek a harchoz, nem
szerzett hírnevet és nem ismert hőstetteket.
Azért győztek a harcban, mert nem követtek el hibát.
Aki nem követ el hibát, annak vállalkozásai mindig
győzelemhez vezetnek, s olyanok fölött aratja győzelmét,
akik már eleve vereséget szenvedtek.

Így hát a harchoz az ért igazán, aki szilárdan áll
abban a helyzetben, amelyben nem szenvedhet vereséget, s
ugyanakkor nem szalasztja el azt (a helyzetet), amelyben az
ellenségnek vereséget kell szenvednie. Ezért győzelmet
aratni az a hadsereg fog, amelyik először győz és csak
azután keresi a harcot; vereség pedig arra a hadseregre vár,
amelyik először harcol és csak azután keresi a győzelmet.

Aki igazán ért a hadviseléshez, az mindig a helyes utat
követi, és betartja a háború törvényeit. Csak így tudja
eligazítani a győzelem és vereség dolgát.

A háború törvényei közül első a távolság, második a
mennyiség, harmadik a szám, negyedik a súly, ötödik a
győzelem. [13] A terület hozza létre a távolságot, a távolság
hozza létre a mennyiséget, a mennyiség hozza létre a számot,
a szám hozza létre a súlyt, a súly hozza létre a győzelmet.

A győzelmes hadsereg egy `ji` súlyhoz hasonlít a `csu`-
hoz mérve, a vereséget szenvedő hadsereg egy `csu` súlyhoz
hasonlít a `ji`-hez mérve. [14] A győztes, ha csatát vív,
olyan, mint az ezer `zsen` [15] magasból a mélybe zúduló
vízesés. Ez hát a forma.


5. AZ ERŐ [16]

Szun-ce mondotta:

Hogy nagy tömeget vagy kevés embert kell-e irányítani,
az mindig a felosztástól és a számarányoktól függ. Hogy nagy
tömeget vagy kevés embert kell-e harcba vetni, az mindig a
formától és a nevektől függ.

Ahhoz hogy az ellenséggel való elkerülhetetlen
összecsapáskor sohase szenvedjen vereséget a hadsereg,
szükséges a cselvetés is, meg a közvetlen harc is. A
hadsereg csapásának olyannak kell lennie, mint amikor
malomkő zuhan egy tojásra: ez az üresség és teltség elve. [17]

Minden csatában egyenes támadással vehetjük fel az
érintkezést az ellenséggel, de cselvetéssel győzünk. Ezért
aki ért hozzá, hogyan alkalmazzon cselvetést, az
(képességeiben) határtalan, mint az ég és föld [a
természet], és kimeríthetetlen, akár a folyók és folyamok.

A vég és az újrakezdés: a nap és a hold (váltakozása);
a halál és az új élet: a négy évszak (váltakozása). Hang öt
van csupán, de az öt hangnak váltakozása annyiféle, hogy nem
győzzük hallgatni. Szín öt van csupán, de az öt színnek
váltakozása annyiféle, hogy nem győzzük szemlélni. Íz öt van
csupán, de az öt íznek váltakozása annyiféle, hogy nem
győzzük kóstolgatni. [18] A csatában erőt érvényesíteni csak
két módszerrel lehet: cselvetéssel és közvetlen harccal; de
a cselvetés és a közvetlen harc váltakoztatása annyiféle
lehet, hogy nem győzzük kimeríteni. A cselvetés és a
közvetlen harc egymásból kell hogy fakadjon, véget nem érő
nagy körforgásban, s akkor (változataikat) ki is tudná
kimeríteni!

A rohanó folyó gyorsasága, amely sziklákat is képes
magával ragadni: ez az erő. A ragadozó madár gyorsasága,
amellyel villámgyorsan tud lecsapni áldozatára: a csapás
kiszámítottsága.

Ezért aki igazán ért a harchoz, annak ereje végzetes,
számítása pedig pontos. Erőnket az íj megfeszítéséhez,
kiszámítottságunkat pedig a nyíl kilövéséhez lehessen
hasonlítani.

Kavargásban és zűrzavarban felfordulást mutat a harc,
de ez mégsem lehet igazi felfordulás. A gomolygásban és
összevisszaságban formánk kerekké válhatik,[19] de vereséget
mégsem szenvedhetünk. A felfordulás a rendből keletkezik, a
gyávaság a bátorságból születik, a gyengeség az erőből jön
létre. A rend vagy felfordulás a számarányoktól függ, a
bátorság vagy gyávaság az erőtől, erő és a gyengeség pedig a
formától.

Ezért aki ért hozzá, hogyan kell az ellenséget mozgásba
hozni, az olyan formát mutat neki, hogy az ellenség
feltétlenül követni kezdi, olyasmit nyújt neki, amit az
ellenség feltétlenül meg akar ragadni, s előnyöket kínálva
fel, úgy tudja mozgásba hozni (az ellenséget), hogy aztán
leshelyen várhasson reá.

Így aki igazán ért a harchoz, mindig csak azt keresi,
ami saját erejéből futja, és nem követel meg semmit
másoktól. Embereit is akkor képes jól megválasztani, ha
feladataikat erejükhöz méri.

Ha erejükhöz mérten látja el őket feladatokkal, akkor
emberei (oly könnyen mozognak majd) a csatában, ahogyan a
fatörzs vagy a kő gurul (lefelé). A fatörzsnek és a kőnek
alaptermészetéből következik, hogy sík helyeken nyugalomban
marad, lejtőkön pedig mozgásnak indul, s az is, hogy ha
éppen négyszögletes, akkor megáll nyugodtan, ha pedig kerek,
akkor gurulni kezd.

Ha tehát a csatában jól alkalmazzuk az emberek erejét,
akkor (úgy mozognak, mint amikor) egy ezer `zsen` magas
hegyről gömbölyű szikla gördül alá. S éppen ez az erő.


6. AZ ÜRESSÉG ÉS A TELTSÉG ELVE

Szun-ce mondotta:

Általában úgy van, hogy aki előbb érkezik a csata
helyére s ott várja meg az ellenséget, az ereje teljében
van, aki pedig később érkezik a csata helyére és sietve
kénytelen felvenni a harcot, az máris kimerült. Aki tehát
igazán ért a harchoz, az maga irányítja az ellenséget, s nem
hagyja magát az ellenség által irányítani.

Aki el akarja érni, hogy az ellenség magától jöjjön
hozzá, az előnyöket csillogtasson meg neki; aki pedig el
akarja érni, hogy az ellenség ne tudjon odajönni hozzá, az
károsodással fenyegesse meg. Így az ellenséget, ha ereje
teljében van, képesek vagyunk kifárasztani, ha jóllakott,
képesek vagyunk kiéheztetni, s ha nyugodtan áll, képesek
vagyunk mozgásba hozni.

El kell hagyni azt a helyet, ahol gyors támadás
várható, s gyorsan le kell csapni ott, ahol éppen nem
várják.

Aki ezer mérföldet akar megtenni úgy, hogy közben ereje
ki ne merüljön, az meneteljen olyan területen, ahol
ellenséget nem talál. Aki támad és feltétlenül hódítani
akar, az ott támadjon, ahol nem tudnak védekezni. Aki
védekezik és feltétlen biztonságot akar, az ott védekezzék,
ahol nem tudják (könnyen) megtámadni.

Ezért jól támadni annyit jelent, hogy az ellenség nem
tudja, hol védekezzék jól, védekezni pedig annyit, hogy az
ellenség nem tudja, hol támadjon. Olyan rejtett, olyan
titokzatos ez (a művészet), hogy nincs is testi alakja; s
olyan isteni, olyan varázslatos, hogy nincs is hangja. Így
válhatunk sors-istenné az ellenség felett.

Ha feltartóztathatatlanul akarunk előretörni, akkor (az
ellenség) ürességére kell irányítanunk a csapást. Ha
üldöztetés nélkül akarunk visszavonulni, akkor oly gyorsnak
kell lennünk, hogy lehetetlen legyen utolérni bennünket.

Így ha én csatát akarok kezdeni, akkor építsen bármily
magas sáncokat és ásson bármilyen mély árkokat az ellenség,
elkerülhetetlenül harcba fog bocsátkozni velem, mert
támadásom arra kényszeríti, hogy mentse magát (védekezzék).
De ha én nem akarok harcba bocsátkozni, akkor kiválasztom a
helyet, ahol védekezhetem, s az ellenségnek nem lesz módja
csatát kezdeni velem, mert én elmozdítottam a számára
megfelelő helyről. Ha tehát valamely formát mutatok az
ellenségnek, de valójában nem az a formám, akkor én zárt és
egységes maradok, az ellenség azonban részekre szakad. Az én
zártságom egyetlen egységet alkot, az ellenség
megosztottsága azonban tíz egységet; így aztán egységeit
tízszeres erővel támadhatom meg. Az én erőm megnövekedett,
az ellenségé pedig csökkent, s minthogy nagyobb erővel tudok
csapást mérni a kisebb erőre, ugyancsak kevesen mernének
velem csatát kezdeni.

Azt a helyet, amit a harchoz elfoglalunk, (az
ellenségnek) nem szabad ismernie, mert ha nem ismeri (helyün
ket), akkor az ellenségnek sok helyütt kell harcra készen
állnia. Ha pedig ellenségünk sok helyütt kénytelen harcra
készen állni, akkor ugyancsak kevesen lesznek, akik velünk
fel tudnák venni a harcot.

Mert aki készen áll elöl, annak kevés ereje marad
hátul; aki készen áll hátul, annak kevés ereje marad elöl;
aki készen áll a bal szárnyon, annak kevés ereje marad a
jobb szárnyon; aki készen áll a jobb szárnyon, annak kevés
ereje marad a bal szárnyon. Hiszen aki nem akarja, hogy
valahol készületlenül álljon, az más helyen kénytelen
csökkenteni erőit. Így csupán erejét csökkenti az, aki
felkészülni igyekszik az ellenség támadására, de
megsokasítja erejét az, aki ellenségét tudja
rákényszeríteni, hogy felkészüljön őellene. Ezért ha tudjuk
a csata helyét és tudjuk a csata napját, akkor lehetünk akár
ezer mérföldnyire is, képesek vagyunk megvívni a harcot. De
ha nem tudjuk sem a csata helyét, sem a csata napját, akkor
bal szárnyunk nem képes segíteni a jobb szárnynak, jobb
szárnyunk nem képes segíteni a bal szárnynak, elővédünk nem
képes segíteni a hátvédnek, hátvédünk nem képes segíteni az
elővédnek. Különösen akkor (van így), ha a távolság több tíz
mérföld, de így van néhány mérföld közelségben is.

Ha az én mércémet alkalmazzuk, akkor a Jüe-beliek [20]
serege lehet akármilyen nagy, mit használhat ez nekik a
győzelem vagy vereség dolgában? Erről mondják, hogy a
győzelmet cselekvésünk tudja biztosítani. Lehet az
ellenségnek bármily sok katonája, mégis el lehet érni, hogy
még csak ne is kerüljön sor küzdelemre.

(Az ellenség) megítéléséhez tehát meg kell ismernünk
sikert vagy kudarcot hozó terveit, kikémleléséhez meg kell
ismernünk a mozgását és nyugalmát irányító elveket. Ha
valamilyen formát mutatunk neki, megismerhetjük életének és
halálának helyét; ha pedig megütközünk vele, akkor
megtudhatjuk, hol van meg bőségben mindene, és hol hiányzik
valamije.

Így a hadseregnek akkor adjuk a lehető legtökéletesebb
formát, amikor már nincs is érzékelhető formája. Mert ha
nincs érzékelhető formája, akkor a legtapasztaltabb kém sem
tud kifürkészni semmit, és a legbölcsebb ember sem tud
eligazodni rajtuk.

Aki a formára tud támaszkodni, az a győzelem dolgát a
sokaság vállára rakja, bár a sokaság ezt nem tudhatja.
Mindenki ismerheti azt a formát, amellyel győzelmet
arattunk, de senki ne ismerje azt a formát, amellyel a
győzelmet megszerveztük. Ezért a csatában szerzett győzelem
nem ismétlődhet meg (ugyanúgy), de a (mindenkori) formához
való alkalmazkodás (változatai) kimeríthetetlenek.

Hadseregünk formája hasonló legyen a vízhez. A víz
formája olyan, hogy elkerüli a magasat és siet az
alacsonyabban levő helyekre. A hadsereg formája olyan
legyen, hogy kerülje el a teltséget és mérjen csapást az
ürességre. A víz a földterülethez igazodik, úgy irányítja
folyását; a hadsereg az ellenséghez igazodjék, úgy
biztosítsa magának a győzelmet.

Ezért a hadseregnek ne legyen állandó helyzete, mint
ahogy a víznek sincs állandó formája. Aki azáltal szerzi meg
a győzelmet, hogy az ellenséghez igazodva mindig képes
változtatásokat és átalakításokat hajtani végre, azt méltán
nevezhetnénk varázserővel rendelkezőnek. [21]

Mert az öt elem közül egyik sem lehet állandó győztes,
a négy évszak közül egyik sem maradhat meg örökre.[22] A
napnak is van hosszúsága és rövidsége, a holdnak is van
élete és halála.


7. A HADSEREG HARCA

Szun-ce mondotta:

Minden hadvezetésnek törvénye, hogy a hadvezér, amikor
megkapja fejedelmétől a parancsot, felállítja a hadsereget,
összegyűjti a sokaságot, majd találkozik (az ellenséggel) és
tábort ver, de semmi sem lehet nehezebb, mint a hadsereg
harca.

A hadsereg harcában az a nagyon nehéz, hogy a
kerülőutat egyenes úttá kell változtatni, s a
szerencsétlenséget előnnyé kell változtatni. Így kerülőútra
az szánja rá magát, aki előnyök felkínálásával félre akarja
vezetni (az ellenséget). És ha később indult ugyan az
ellenségnél, mégis előbb érkezik céljához, akkor megértette,
mi a kerülőút és egyenes út taktikája.

A csapatok harca tehát előnyökkel járhat, de a csapatok
harca veszedelembe is dönthet. Ha az egész hadsereg
bevetésével küzdünk az előnyökért, akkor nem érjük el
célunkat. Ha meg a könnyen mozgó csapatok bevetésével
küzdünk az előnyökért, akkor lemaradnak a szállítószekerek.

Így ha védőfegyvereinket levetve rohanunk előre, meg
nem állva sem nappal, sem éjjel, ha kétszeres utat teszünk
meg, több (napi) menetet összetéve, ha tehát száz mérföldnyi
távolságból próbálunk küzdeni az előnyökért, akkor bizony
fogságba kerül a három sereg vezére, mert hiába sietnek
előre az erősek, a kimerültek hátramaradnak, és a seregnek
csupán egy tizede érkezik célhoz. Ha ötven mérföldről
próbálunk küzdeni az előnyökért, akkor is elveszíthetjük a
fővezért, mert a seregnek csupán a fele ér célhoz; sőt, ha
harminc mérföldről küzdünk előnyökért, akkor is csak a sereg
kétharmad része ér célhoz.

Tehát a hadsereg, ha nincsenek szállítószekerei,
elpusztul; ha nincs élelme, elpusztul; ha nincs készlete,
elpusztul.

Ezért a hadseregnek csalás segítségével kell megállnia
helyét, az előnyök szerint kell mozognia, s az erők
megosztása vagy egyesítése útján kell változnia.

Egyszer legyen gyors, akár a szélroham, máskor azonban
nyugodt, akár az erdő; egyszer úgy törjön előre és úgy
pusztítson, akár a tűzvész, máskor legyen mozdulatlan, akár
a hegy; egyszer legyen kiismerhetetlen, akár a sötétség,
máskor meg úgy mozogjon, mint a mennykőcsapás. Egy vidék
kifosztásakor két részre kell osztani a sereget, egy terület
elfoglalásakor meg kell osztani az előnyöket. Megfontolt és
mérlegelt legyen minden mozdulatunk. A Hadsereg vezetése
(című könyvben) [23] olvashatjuk: “A beszédet nem hallhatja
meg mindenki, ezért vezették be a bronzdobokat; a jeladást
nem láthatja meg mindenki, ezért vezették be a
jelzőzászlókat.”

A bronzdobok és jelzőzászlók tehát arra valók, hogy
velük egyesíteni tudjuk embereink fülét és szemét; és ha
minden emberünket egyetlen célra tudjuk összpontosítani,
akkor nem fordulhat elő, hogy csak a bátrak törnek előre, s
nem fordulhat elő, hogy csak a gyávák vonulnak vissza. Ez a
sokaság vezetésének törvénye.

Így éjszakai csatában (alkalmazzunk) tüzet és dobot,
nappali csatában pedig sok jelzőzászlót; ezekkel még az
ellenség fülére és szemére is hatni lehet. Ezekkel egy egész
hadsereget meg tudunk fosztani a bátorságától, és a
hadvezérnek valósággal eszét vehetjük.

Úgy van az, hogy reggel a bátorság még friss, napközben
azonban elernyed, estére pedig kihuny. Ezért aki igazán ért
a hadviseléshez, az elkerüli a friss bátorságot, de csapást
mér a lankadtra és kihunyóra. Ez a bátorsággal való törődés.

A mi rendünk segítségével várhatjuk ki a felfordulást
(az ellenségnél), a mi nyugalmunk segítségével várhatjuk ki
a nyugtalanságot (az ellenségnél). Ez az érzelmekkel való
törődés. Ha (az ellenség) közel van, várjuk ki, amíg
eltávolodik; ha ereje teljében van, várjuk ki, amíg elfárad;
ha éppen jóllakott, várjuk ki, amíg megéhezik. Ez az erővel
való törődés.

Ne bocsátkozzunk közvetlen harcba mindaddig, míg
rendben vannak az ellenség zászlói; ne támadjunk rá
mindaddig, míg teljes harci rendben állnak csapatai. Ez a
változással való törődés.

Aki jó előre megérti a kerülőút és egyenes út
taktikáját, az győzelmet fog aratni. Ez a hadsereg harcának
legfőbb törvénye.


8. A KILENC VÁLTOZÁS [24]

Szun-ce mondotta:

Minden hadviselésnek törvénye legyen, hogy magaslaton
állókra ne támadjunk (alulról), dombról lefelé jövőkkel ne
szálljunk szembe, cselből menekülőket ne kezdjünk üldözni,
harcra kész katonákat ne támadjunk meg, csalétekként kitett
fegyvereknek ne essünk áldozatul, hazatérő seregnek ne
álljuk el az útját, körülzárt seregnek biztosítsunk
egérutat, végső szorultságban levőket ne nyomorgassunk
tovább, pusztasággá lett vidéken ne maradjunk meg.

Vannak tehát utak, amelyeken nem szabad járnunk, vannak
hadseregek, amelyeket nem szabad megtámadnunk, vannak
városfalak, amelyeket nem szabad megostromolnunk, vannak
területek, amelyeken nem szabad felvennünk a harcot, és
vannak fejedelmi parancsok, amelyeket nem szabad elfogadnunk
(végrehajtanunk). Ezért csak az a hadvezér tudja, hogyan
vezesse a háborút, aki tökéletesen megértette a “kilenc
változás” kínálta előnyöket. Az a hadvezér pedig, aki nem
értette meg a “kilenc változás” kínálta előnyöket, hiába
ismeri a terep-formákat, mégsem képes biztosítani magának a
terep előnyeit. Aki hadsereget vezet anélkül, hogy jól
ismerné a “kilenc változás” művészetét, az hiába ismeri az
“öt előnyt”, mégsem képes sikeresen vezetni az embereit.

Így a bölcs (hadvezér) megfontoltsága mindig összeköti
egymással az előnyt és a hátrányt. Ha az előnyökhöz mindig
hozzászámítjuk (a hátrányokat is), akkor vállalkozásaink
sikerében megbízhatunk; s ha a hátrányokhoz mindig
hozzászámítjuk (az előnyöket is), akkor minden
szerencsétlenséget el tudunk hárítani.

Ezért a különböző fejedelmeket hátrányok okozásával
tudjuk hatalmunknak alávetni, majd a kötelességek (meg
határozása) útján tudjuk szolgálatra fogni, és előnyök biz
tosításával tudjuk ösztönözni őket. A hadviselésnek
törvénye legyen tehát: soha ne bízzuk magunkat arra, hogy
(az ellenség) nem érkezik meg, hanem kövessünk el mindent,
hogy készen álljunk fogadására; soha ne bízzuk magunkat
arra, hogy (az ellenség) nem támad meg bennünket, hanem
kövessünk el mindent, hogy ne is legyen módja megtámadni
bennünket.

Így a hadvezérre öt veszedelem leselkedik. Ha biztosra
veszi a halálát, valóban megölhetik; ha mindenképpen élni
akar, könnyen fogságba esik; ha gyorsan méregbe gurul,
hamarabb előfordul, hogy tiszteletlenül bánnak vele; ha
túlságosan kényes a tisztességére, könnyebben
megszégyenítik; ha túlságosan szereti az embereket, azok sok
gondot okozhatnak neki.

Ez az öt (veszedelem): túlzásból fakadó hibája a
hadvezérnek, a hadvezetésnek pedig szerencsétlensége. Ha
megverik a hadsereget és megölik a hadvezért, annak oka
nagyon sokszor ez az öt veszedelem. Jól meg kell ezt érteni.


9. A MENETELŐ HADSEREG

Szun-ce mondotta:

A hadsereg elhelyezésekor mindig figyelembe kell
vennünk az ellenség (helyzetét); hegyeken való átkeléskor
mindig a völgyekre kell támaszkodnunk; mindig a napos oldalt
kiszemelve kell elhelyezkednünk a magaslatokon; ha felülről
akarnak harcot kezdeni velünk, mi alulról ne vegyük fel a
küzdelmet. Ez a hadsereg megfelelő elhelyezése a
hegyvidéken.

Folyón való átkeléskor feltétlenül igyekezzünk minél
távolabb kerülni a víztől. Ha az ellenség átkel egy folyón,
úgy ér el bennünket, akkor sohasem szabad a vízben fogadnunk
(támadását). Ha azonban engedjük, hogy (az ellenség) fele
átkeljen, s ekkor támadjuk meg, ezáltal előnyhöz jutottunk.
Aki fel akarja venni a harcot, ne legyen nagyon közel a
folyóhoz, amikor az ellenséget fogadja. Ha a felső folyásnál
esőzések vannak, és a víz zavarosan érkezik, akkor várjuk
meg, míg megnyugszik, azután keljünk át rajta. (Víz mentén
is) a napos oldalt szemeljük ki, amikor magaslaton foglalunk
helyet. Soha ne fogadjuk (az ellenséget) a víz folyásával
szemben. Ez a hadsereg megfelelő elhelyezése folyó
közelében.

Mocsáron átkelve haladjunk a lehető leggyorsabban, és
sehol ne időzzünk. Ha azonban mégis egy mocsár közepében
akadunk össze (ellenséges) hadsereggel, akkor a
legfontosabb, hogy a vizet s füvet (nyújtó helyekre)
támaszkodjunk, a hátunk mögött pedig sűrű erdő legyen. Ez a
hadsereg megfelelő elhelyezése mocsár közepében.

Sík területen úgy állítsuk fel a könnyen mozgó (csa
patokat), hogy tőlünk jobbra és a hátunk mögött magaslat
legyen, mert ha elöl halálos veszély fenyeget, így hátul
biztosítva van a menekülés. Ez a hadsereg megfelelő
elhelyezése sík területen.

Azok az előnyök, amelyek a hadsereg (elhelyezésének) e
négy szabályából fakadnak, Huang-ti számára biztosították a
győzelmet a négy uralkodó felett. [25] Általában a hadsereg
szeresse a magaslatokat és gyűlölje a mélyen fekvő helyeket,
becsülje meg a napfényes oldalt és vesse meg az árnyékos
helyeket, gondoskodjék tehát az életfeltételekről,
megmaradva a valóság talaján. Akkor a hadseregben soha nem
üti fel a fejét semmiféle betegség, ez pedig azt jelenti,
hogy biztos a győzelem.

Dombok és földhányások között mindig úgy foglaljuk el a
napos oldalt, hogy ezek tőlünk jobbra és a hátunk mögött
legyenek. Ez a hadseregnek előnyöket biztosít, ez a terep
segítsége számunkra.

Ha valamely területen sebes vízű hegyi patakok,
természet adta szakadékok, ismeretlen barlangok, ember nem
járta bozótosok, halálos mélységek és veszélyt rejtő
hasadékok vannak, akkor onnan mindig gyorsan igyekezzünk
tovább, és még a közelében se maradjunk.

Amikor a hadsereg olyan vidékre ér, ahol bozótos
szakadékok, náddal benőtt mocsarak vagy buja őserdő
található, akkor ezeket mindig gondosan át kell kutatnunk,
mert ilyen helyeken (az ellenség) kémei lapulhatnak.

Ha az ellenség közel van hozzánk, mégis mozdulatlan
marad, akkor valami természetadta védelemre támaszkodik. Ha
messze van tőlünk, mégis harcot kezdeményez, akkor csupán
azt akarja, hogy csapataink előremenjenek. Ha pedig táborát
könnyen hozzáférhetővé teszi számunkra, akkor (csellel)
előnyöket akar szerezni.

Ha sok fa mozogni kezd (körülöttünk), akkor (az
ellenség) közeledik. Ha mindenféle fű takarja el látásunkat,
gyanakodnunk kell (hogy ellenség rejtőzik mögötte). Ahol
madarak röppennek fel, ott (ellenség) leselkedik. Ahonnan
riadtan menekülnek az állatok, ott rejtekhely van. Amikor a
por magasra száll, mégpedig egyenesen, akkor hadiszekerek
közelednek. Amikor (a por) alacsonyan marad és szélesen
szétterül, akkor gyalogos csapatok közelednek. De ha
szétoszlik (a por), és hosszan kígyózik, akkor csupán
tűzifát szállítanak. Ha pedig (a felvert por) kicsiny és hol
itt, hol ott száll fel, akkor (az ellenség) tábort épít a
szekereiből.

Ha fojtott hangokat hallunk és növekvő készülődést
látunk, akkor (az ellenség) előretörésre készül. Ha beszéde
hangoskodó és minduntalan előretöréssel fenyeget, akkor (az
ellenség) vissza akar vonulni. Ha semmi sem kényszeríti
erre, mégis békét kér, akkor valami titkos tervet forral.
Amikor előreküldi könnyű kocsijait, (seregét pedig) ezek
oldalán helyezi el, akkor harci rendbe áll fel. Amikor
menekülést (színlel), de seregét hadirendbe állítja, akkor
elérkezettnek véli a pillanatot. Ha egyik fele előre tör,
másik fele pedig visszavonul, akkor csalogatni akar
bennünket.

Ha (az ellenséges katonák) fegyverükre támaszkodva
állnak, akkor éhség gyötri őket. Ha vizet merítvén első
dolguk, hogy igyanak belőle, akkor szomjúságtól szenvednek.
Ha előnyöket pillanthat meg, mégsem tör előre, akkor (az
ellenség) kimerült.

Ahol a madarak megállapodnak, ott nem lehet (ellenség).
Ha éjszaka egymást hívogatják (az ellenséges katonák), akkor
félnek. Ha seregükben kavarodás (észlelhető), akkor
hadvezérüknek nincsen tekintélye. Ha jelzőzászlóik
szüntelenül mozognak, az a felfordulás (jele). Ha tisztjeik
dühöngenek, akkor fáradtak (a katonák).

Ha gabonával etetik a lovaikat, [26] maguk meg csak húst
esznek, katonáik nem akasztják vissza helyükre a boros
edényeket és nem is térnek vissza táborukba, akkor végső
szorultságukban (mindenre készek). Ha (tisztjeik) nagy
barátságosan és udvariasan beszélgetnek embereikkel, akkor
elveszítették a tömeg (bizalmát). Ha minduntalan jutalmakat
osztogatnak, akkor nehéz helyzetben vannak. Ha meg gyakran
büntetnek, akkor is szorult a helyzetük. Ha eleinte
szigorúak, később pedig félnek a katonáiktól, akkor semmit
sem értenek a dolgukhoz. Amikor (az ellenség) barátságosan
és üdvözletekkel közeledik hozzánk, akkor csupán pihenni
akar. Ha (az ellenséges) sereg haragosan áll velünk szemben,
de múlik az idő, és se össze nem csap velünk, se el nem
vonul, akkor nagy figyelemmel kell megvizsgálnunk (hogy
vajon mit akar).

A hadsereg számára nem az a legfontosabb, hogy minél
több katonája legyen, hiszen nem csak katonai erővel
nyomulhatunk előre. Ha éppen elegendő erőt tudunk
összpontosítani az ellenség helyes megítélése alapján, akkor
máris biztosra vehetjük a győzelmet. Aki azonban
meggondolatlan és lebecsüli az ellenséget, az óhatatlanul az
ellenség fogságába kerül.

Ha katonáink még nem ragaszkodnak hozzánk eléggé, mégis
megbüntetjük őket, akkor nem fognak engedelmeskedni;
márpedig ha nem engedelmeskednek, akkor ugyancsak nehéz lesz
harcba vinni őket. Ha azonban katonáink már eléggé
ragaszkodnak hozzánk, ám büntetéssel sohasem sújtjuk őket,
akkor semmi módon nem tudjuk majd harcba vinni őket.

Ezért amikor kiadjuk nekik a parancsokat, alkalmazzuk a
polgári elveket, és ha parancsainkat egy emberként követik,
akkor alkalmazhatjuk a katonai elveket. Így lehetünk
biztosak a sikerben.

Ha szokásává tesszük a népnek, hogy amire tanítjuk,
mindig teljesítse, akkor a nép mindig engedelmeskedni fog.
De ha eltűrjük, hogy ne teljesítse azt, amire tanítjuk,
akkor a nép nem fog engedelmeskedni (parancsainknak). Ha
parancsainkat megszokott engedelmességgel teljesítik, akkor
a sokasággal könnyű lesz szót értenünk.


10. A TEREP-FORMÁK

Szun-ce mondotta:

A terep-forma lehet járható, lehet fogvatartó, lehet
szerteágazó, lehet szakadékos, lehet hegyes-völgyes, lehet
messze nyúló.

Ha mi is előre tudunk haladni, az ellenség is közeledni
tud hozzánk, akkor mondjuk, hogy (a terep) járható. Járható
terepen mindenekelőtt foglaljuk el a magaslatok napos
oldalait és jól válasszuk meg az élelmezés útjait, hogy
amikor harcra kerül sor, előnyös helyzetben legyünk.

Ha előrehaladni még csak tudunk, de visszatérni már
bajosan, akkor mondjuk, hogy (a terep) fogvatartó. A
fogvatartó terep sajátossága, hogy ha az ellenség nem
készült fel a harcra, akkor előre megyünk és legyőzzük; de
ha az ellenség harcra készen áll, akkor hiába megyünk előre,
nem lesz miénk a győzelem, mert hiszen nagyon nehéz volna
visszatérnünk, s így nem tudunk előnyökhöz jutni.

Ha mi is előremegyünk, de előnyökhöz nem jutunk, az
ellenség is előrehalad, de előnyhöz nem jut, akkor mondjuk,
hogy (a terep) szerteágazó. Szerteágazó terepen kínáljon
nekünk bármilyen előnyöket az ellenség, mi semmiképpen ne
menjünk előre, hanem vezessük el onnan a sereget. S ha el
tudjuk érni, hogy az ellenséges sereg egyik fele
előrenyomul, és ekkor mérünk rá csapást, akkor előnyhöz
jutottunk.

Szakadékos terepen, ha sikerül elsőnek elfoglalnunk, az
a legfontosabb, hogy teljesen megszálljuk a helyet, és úgy
várjuk az ellenséget. Ha az ellenségnek sikerült előttünk
elfoglalnia, és teljesen megszállta már, akkor ne menjünk
utána; csak abban az esetben mehetünk utána, ha nem szállta
meg teljesen.

Hegyes-völgyes terepen, ha sikerül elsőnek
elfoglalnunk, mindig a magaslatok napos oldalait szálljuk
meg, úgy várjuk az ellenséget. De ha előttünk már elfoglalta
az ellenség, akkor vezessük el onnan a sereget, ne menjünk
(az ellenség) után.

Messzire nyúló terepen, ha az erők egyenlők, szinte
lehetetlen csatát kezdeni, és harcba keveredve semmi
előnyhöz nem juthatunk. Ez a hat (szabály): a terepről szóló
tanítás. A hadvezérnek, hogy tökéletesen láthassa el
feladatát, mindezt nagyon alaposan tanulmányoznia kell.

Mert ezekből fakad, hogy a hadsereg egyszer
visszafordulni kénytelen, másszor meggyengül, egyszer az
ellenség kezére jut, másszor felmorzsolódik, egyszer
felfordulás támad soraiban, másszor futásban kénytelen
menekülést keresni. Ez a hat dolog egyáltalán nem természeti
szerencsétlenség, hanem a hadvezér hibája.

Ha az erők egyenlők, de eggyel támadunk meg tizet,
akkor visszavonulásra kényszerülünk. Ha a katonák erősek, a
tisztek azonban gyengék, akkor (seregünk) gyenge lesz. Ha a
tisztek erősek, a katonák azonban gyengék, akkor (seregünk)
az ellenség kezére jut. Ha a főtisztek elégedetlenek és nem
engedelmeskednek, ha az ellenséggel találkozván a maguk feje
szerint hadakoznak, akkor a hadvezér nem ismeri igazi
képességeiket, és a (sereg) felmorzsolódik. Ha a hadvezér
gyenge, nem elég szigorú, az alapelvek tanításakor nem elég
világos, akkor a tisztek és katonák nélkülözni fogják az
állandó szabályokat, s a hadirend felállításakor minden
összekuszálódik, aminek következtében felfordulás lesz úrrá
(a seregben). Ha a hadvezér nem képes helyesen megítélni az
ellenséget, kicsiny erőt vet harcba nagy erő ellen, ha maga
gyenge lévén, megtámadja az erőset, ha katonáiból nem
válogat ki rohamosztagokat, akkor (a sereg) futásban lesz
kénytelen menekülést keresni. Ez a hat (szabály): a
vereségről szóló tanítás. A hadvezérnek, hogy tökéletesen
láthassa el feladatát, mindezt nagyon alaposan
tanulmányoznia kell.

A terep-formák: megannyi segítség a hadsereg számára.
Az ellenség helyes megítélése a győzelem biztosítása
céljából, valamint a szűk, járhatatlan, távoli és közeli
(terepek) megvizsgálása: a fővezér feladata.

Aki ezek ismeretében vezeti a harcot, az biztosan
győzelmet arat; aki azonban ezekről mit sem tud, mégis
harcot vezet, az óhatatlanul vereséget szenved. Éppen ezért:
ha a harcról szóló tanítás biztos győzelmet ígér, akkor
mindig felvehetjük a harcot, még ha az uralkodó azt mondja
is, hogy ne harcoljunk. De ha a harcról szóló tanítás csak
vereséget helyez kilátásba, akkor semmiképpen sem szabad
harcba bocsátkoznunk, hiába mondja azt az uralkodó, hogy
most pedig harcolnunk kell.

Az (a hadvezér) tehát, aki előrenyomulván nem a
hírnevet keresi, visszavonulván pedig nem retteg a
büntetéstől, hanem csak a nép védelmezésére és uralkodója
igazi érdekeire gondol, az a fejedelemségnek valóságos
drágaköve.

Ha úgy tekintünk katonáinkra, mint saját gyermekeinkre,
akkor elmehetünk velük akár a legmélyebb szakadékba is; ha
úgy tekintünk katonáinkra, mint szeretett fiainkra, akkor
követnek bennünket akár a halálba is. De ha úgy szeretjük
őket, hogy nem tudunk parancsolni nekik, ha olyan
nagylelkűek vagyunk irántuk, hogy nem tudjuk szolgálatra
fogni őket, ha tehát olyan felfordulást okozunk, hogy többé
helyre sem tudjuk állítani a rendet, akkor katonáink lázadó
fiúkhoz hasonlítanak, s lehetetlen lesz harcba vinni őket.
Ha megértjük, hogy katonáinkkal képesek vagyunk a támadásra,
de nem értjük meg, hogy az ellenséget éppen nem szabad
megtámadnunk; akkor győzelemre csak félig-meddig
számíthatunk. Ha felismerjük, hogy az ellenséget most meg
lehet támadni, de nem értjük meg, hogy katonáinkkal most nem
tudunk támadást végrehajtani, akkor is csak félig-meddig
számíthatunk győzelemre. Ha felismerjük, hogy az ellenséget
meg lehet támadni, s tudjuk, hogy katonáinkkal most képesek
vagyunk támadni, de nem értjük meg, hogy a terepforma nem
teszi lehetővé számunkra a harcot, akkor megint csak félig-
meddig bízhatunk a győzelemben.

Ezért háborúzni az tud igazán, aki úgy mozgatja (sere
gét), hogy sohasem téved el, s úgy vezeti (vállalkozásait),
hogy sohasem jut szorult helyzetbe.

Jól mondják tehát: ha ismerjük az ellenséget és
ismerjük magunkat, akkor a győzelem nem maradhat el; s ha
ismerjük a földet és ismerjük az eget, akkor a győzelmünk
tökéletes lesz.


11. A KILENC TERÜLET

Szun-ce mondotta:

A hadvezetés törvényei szerint van laza terület, van
könnyű terület, van harcra ingerlő terület, van nyílt
terület, van kulcsfontosságú terület, van súlyos terület,
van nehezen járható terület, van körülzárással fenyegető
terület, és van halálos terület. Amikor a különböző
fejedelmek maguk harcolnak a saját területükön, akkor az
laza terület. Amikor idegen területre hatolunk, de nem
mélyen, az a könnyű terület. Az (a terület), amelyet
elfoglalva mi is előnyökhöz jutunk, de ha az ellenség
foglalja el, ő is előnyökhöz jut általa: harcra ingerlő
terület. Amelyen mi is előre tudunk haladni, az ellenség is
meg tud közelíteni bennünket, az a nyílt terület. Amelyet
három oldalról is fejedelmi területek határolnak, s így aki
elsőnek érkezik oda, meghódítja az egész égalatti sokaságát,
az a kulcsfontosságú terület. Amikor idegen területre mélyen
behatolunk, s magunk mögött sok fallal körülvett várost és
faluközpontot hagyunk, akkor az súlyos terület. Amikor alig
járható utakon haladunk hegyi erdőkön, szakadékokon és
mocsarakon át, akkor az nehezen járható terület. Ahol a
behatolás útja szűk, a visszatérés útja pedig görbe, úgyhogy
az ellenség kis erővel is csapást tud mérni a mi nagyobb
erőnkre, ott a terület körülzárással fenyegető. Amikor gyors
csatával megmenekülhetünk, de ha nem vesszük fel elég
gyorsan a harcot, el kell pusztulnunk, akkor az halálos
terület.

Éppen ezért laza területen nem kell harcolnunk, könnyű
területen nem érdemes megállapodnunk, harcra ingerlő
területen nem szabad támadnunk, nyílt területen nem szabad
elszakadnunk, kulcsfontosságú területen egyesülni kell
szövetségeseinkkel, súlyos területen fosztogatnunk kell,
nehezen járható területen mindig mennünk kell előre,
körülzárással fenyegető területen jó haditervet kell
kovácsolnunk, halálos területen pedig feltétlenül harcolnunk
kell.

A régi időkben azok, akikről azt mondták, hogy igazán
értenek a hadviseléshez, el tudták érni, hogy az ellenséges
sereg elővédje és hátvédje között ne legyen jó kapcsolat,
hogy az ellenség nagyobb és kisebb erői ne tudják egymást
támogatni, hogy az előkelők és a közrendűek ne tudjanak
egymás segítségére sietni, hogy a felettesek és az
alárendeltek ne tudjanak egymásnak segíteni, hogy a katonák
egymástól elszakadva ne is egyesüljenek többé, vagy pedig,
ha együtt marad is az (ellenséges) hadsereg, ne tudjon egy
emberként cselekedni.

Bátorkodom most megkérdezni: ha az ellenség nagy erővel
és teljes hadirendben éppen közeledik felénk, hogyan kell
fogadnunk? És meg is felelek: minél előbb el kell vennünk
tőle azt, amit legjobban szeret, s nyomban hallgatni fog a
szavunkra.

A háború legfontosabb elve az legyen, hogy minél
gyorsabban igyekezzünk elfoglalni azt, amit az ellenség még
nem ért el, járjunk olyan utakon, amelyekre (ellenségünk)
még csak nem is gondol, s támadjunk ott, ahol (ellenségünk)
nem készült fel a védelemre.

Ha idegenek vagyunk valahol, akkor mindig alapelvünk
legyen, hogy mély behatolás esetén jól összpontosítsuk
erőnket, s akkor az odavalósiak nem győzhetnek le bennünket;
fosszuk ki a termékeny mezőket, s akkor csapatainknak lesz
elegendő élelme; gondoskodjunk (katonáink) jólétéről és ne
fárasszuk ki őket; növeljük bátorságukat és gyakoroltassuk
erejüket; irányítsuk a sereget alapos számítások és jó
tervek szerint, de ugyanakkor tetteinket senki át ne
tekinthesse.

Állítsuk (katonáinkat) olyan helyekre, ahonnan nincs
kiút, s akkor meghalnak inkább, de nem menekülnek. Ha pedig
meghalni is készek, akkor a tisztek és katonák biztosan
megfeszítik minden erejüket.

Mert seregünk katonái, ha veszedelemben vannak, nem
rettegnek többé; ha nincs számukra kiút, akkor szilárdan
(helytállnak); ha mélyen behatolnak (az ellenség földjére),
ragaszkodnak is hozzá; ha elkerülhetetlen számukra, akkor
küzdenek.

Így a hadsereg szorgoskodásunk nélkül is elővigyázatos
lesz, követelésünk nélkül is engedelmeskedni fog, kötelékek
nélkül is ragaszkodni fog hozzánk, s parancsaink nélkül is
(helyesen) fog cselekedni. S akkor betilthatjuk a
jóslásokat, hiszen minden kétséget eltávolítottunk, [27] és a
sereg mindhalálig nem tántorodik meg.

Ha nemes katonáinknak nincs fölösleges vagyonuk, ez még
nem azt jelenti, hogy megvetik a vagyont; ha nem nyúlik
hosszúra az életük, ez még nem azt jelenti, hogy nem akarnak
sokáig élni.

Azon a napon, amikor parancsot kapnak az indulásra,
nemes katonáinknak, ha éppen ülnek, eláztatja ruháját a
könny, ha pedig fekszenek, arcukat folyja be keresztül-kasul
a könny. Ha azonban olyan helyekre állítjuk őket, ahonnan
nincs kiút, akkor éppen olyan bátrak lesznek, akár Csu vagy
Kui.[28]

Ezért, aki igazán ért a hadvezetéshez, az olyan, mint
Suai-zsan. Suai-zsan a Cs’ang-hegy [29] kígyója, amely ha
csapást mérnek a fejére, védekezik a farkával, ha csapást
mérnek a farkára, védekezik a fejével, és ha csapást mérnek
a testére, fejét és farkát együtt veti harcba. Bátorkodom
megkérdezni: lehetséges-e olyanná tenni (egy hadsereget),
amilyen Suai-zsan? S meg is felelek: lehetséges. Mert
akárhogy gyűlöljék is egymást a Wu-beliek meg a Jüe-beliek,
ha egyazon csónakban akarnak átkelni a túlsó partra, és
netán viharba kerülnek, akkor éppen úgy egymás segítségére
kell sietniük, akár a jobb kéznek meg a bal kéznek.

Éppen ezért összekötözni a lovakat és földbe ásni a
kocsikerekeket: ez még nem elég ahhoz, hogy rábízzuk
magunkat. Legyen minden katonánk olyan bátor, mintha csak
egyek lennének: ez a vezetés helyes útja. Az erősek és a
gyengék egyaránt győzni tudnak, csak figyelembe kell venni a
terep törvényeit.

Így aki igazán ért a hadvezetéshez, az katonáit a
számukra reménytelennek látszó helyzetből kézen fogva tudja
kivezetni, mintha csak egyetlen embert vezetne.

A hadsereg vezérének fontos feladata, hogy mindig
nyugodt legyen s ezáltal kiismerhetetlen; igazságos legyen,
s ezáltal tartsa fenn a rendet; képes legyen ostobaságban
tartani katonáinak fülét és szemét, s érje el, hogy senki ne
tudjon semmit; változtassa meg intézkedéseit, cserélje ki
(korábbi) terveit, s érje el, hogy erről senki se szerezzen
tudomást; változtassa meg szálláshelyét, térjen a sereggel
kerülőutakra, s érje el, hogy mindezt senki meg ne sejtse.

Ha seregünk vezetésében elérkezik a megfelelő pillanat,
akkor úgy tegyünk, mint aki feljutván egy magaslatra,
eldobja magától a létrát. Ha seregünket vezetve mélyen
behatolunk valamelyik fejedelem területére, ahol megkezdjük
hadműveleteinket, akkor a sereg birkanyájként menjen vagy
jöjjön oda, ahová éppen tereljük, mit sem tudva róla, hová
(vezetjük).

Összegyűjteni a hadsereg minden katonáját, s bevetni
őket a veszélyeztetett helyen: ez is a hadsereg vezérének
fontos feladata.

A kilenc terület változásait, az összehúzódás és
kiegyenesedés előnyeit és az emberi érzelmek törvényeit
mindenképpen tanulmányoznunk kell.

Amikor idegenek vagyunk valahol, alapelvünk legyen,
hogy mély behatolás esetén összpontosítani kell erőnket,
sekély behatolás esetén pedig megoszthatjuk erőnket. Ha
seregünk élén elhagyván országunkat átlépjük a határt, akkor
elszakadással fenyegető területen járunk; ha mind a négy
irányból megközelíthetők vagyunk, akkor az kulcsfontosságú
terület; ha mélyen behatolunk, akkor súlyos területen
járunk; ha alig hatolunk be, akkor könnyű területen járunk;
ha mögöttünk erődítmények vannak, előttünk pedig szűk
átjárók, akkor az körülzárással fenyegető terület; és ha
nincs számunkra kiút, akkor halálos területen vagyunk.

Éppen ezért laza területen egyesítenünk kell (minden
katonánk) becsvágyát, könnyű területen fenn kell tartanunk
az összeköttetést, harcra ingerlő területen csak az ellenség
után szabad cselekednünk, nyílt területen nagy gondot kell
fordítanunk a védelemre, kulcsfontosságú területen meg kell
szilárdítanunk a (szövetségi) kötéseket, súlyos területen
biztosítani kell az élelmezés folyamatosságát, nehezen
járható területen csak az utakon szabad előrenyomulnunk,
körülzárással fenyegetett területen el kell zárnunk az
átjárókat, halálos területen pedig meg kell mutatnunk a
katonáknak, mi az, ami életüket fenyegeti.

Mert a katonák természete olyan, hogy ha körülzárják
őket, akkor védekeznek; ha nem látnak más kiutat, akkor
küzdenek; ha nehéz helyzetbe kerülnek, akkor követnek
bennünket.

Ha jutalmak osztásában nem ismerünk el állandó
törvényeket, ha parancsaink kifüggesztésekor nem a polgári
kormányzás elveit tartjuk szem előtt, akkor úgy tudunk majd
bánni a hadsereg egész sokaságával, mintha csak egyetlen
embert irányítanánk. Amikor harcba vezetjük (katonáinkat),
határozzuk meg a feladatukat, de nem szükséges megmagyarázni
azt egy szóval sem; harcba vezetvén őket, hívjuk fel
figyelmüket az előnyökre, de nem kell ecsetelnünk a
hátrányokat.

(Seregünk) csak akkor képes megmaradni, ha előzőleg
bevetettük már pusztulással fenyegető területen; csak akkor
tudja életét megmenteni, ha előzőleg megjárt már halálos
területet is. Mert katonáinknak előbb hátrányos helyzetbe
kell jutniuk, csak azután képesek jól intézni a győzelem
vagy vereség dolgát.

Úgy van az, hogy aki nem ismeri az egyes fejedelmek
terveit, az nem tud jó előre szövetséget kötni velük; aki
nem ismeri a hegyi erdők, szakadékok és mocsarak terep-
formáját, az nem tudja előrevezetni a hadseregét; és aki nem
alkalmaz helybéli vezetőt, az nem tudja biztosítani magának
a terep kínálta előnyöket.

Aki e három szabályból akár csak egyet is figyelmen
kívül hagy, annak serege nem képes hegemón királyságot
biztosítani.

A hegemón királyságért küzdő hadseregnek, ha meg akar
támadni egy nagy fejedelemséget, nem szükséges nagy tömeget
összegyűjtenie, és ha hatalmát ki akarja terjeszteni
ellenségeire, nem szükséges ehhez szövetségeket kötnie.

Éppen ezért nem is küzd azért, hogy az égalattiban
szövetségeket kössön, nem táplál az égalattiban semmiféle
hatalmat, hanem bízik a saját erejében, saját hatalmát
terjeszti ki ellenségeire, s így azoknak fallal körülvett
városait meg tudja hódítani, fejedelemségeiket meg tudja
semmisíteni.

Így a háborúban igen fontos feladat, hogy alkalmazkodó
mozdulatainkkal kitapogassuk az ellenség szándékait, majd az
ellenség figyelmét egyetlen irányba összpontosítsuk, és ezer
mérföld távolságból is megöljük vezérét. Ekkor elmondhatjuk,
hogy ügyesen teljesítettük feladatunkat.

Ezért azon a napon, amikor átvesszük a parancsnokságot,
zárjuk le a határ kapuit, semmisítsük meg a határátlépési
engedélyeket, s ne tűrjünk meg érintkezést (az ellenség)
küldötteivel. A templomban (titkon) felül kell vizsgálnunk
(a haditervet), s akkor vállalhatjuk a vállalkozás
felelősségét. [30]

Amikor az ellenséges arcvonal egy időre megnyílik, a
lehető leggyorsabban be kell törnünk soraiba. Elsőnek
legyünk ott, ahol az ellenség szeretne lenni, aztán
nyugodtan várjuk ki a találkozást. Lépjünk át minden tussal
írt mércét, inkább alkalmazkodjunk mindig az ellenséghez, s
akkor mi döntjük majd el a csata sorsát.

Kezdetben tehát úgy viselkedjünk, akár egy ártatlan
leányka, s az ellenség kitárja majd kapuit. Akkor aztán
legyünk olyan gyorsak, akár a rohanó nyúl, s az ellenségnek
nem lesz módja feltartóztatni bennünket.


12. TŰZZEL VALÓ TÁMADÁS

Szun-ce mondotta:

A tűzzel való támadás ötféle lehet. Az első: emberek
megégetése; a második: készletek felégetése; a harmadik:
kocsikíséret felégetése; a negyedik: magtárak felgyújtása;
az ötödik: utak felperzselése. A tűz alkalmazásának vannak
előfeltételei. Tűzgyújtáshoz megfelelő eszközök szükségesek;
tűz támasztásához megfelelő idő kell, tűz gerjesztéséhez
pedig megfelelő nap. Az idő akkor megfelelő, ha az időjárás
száraz; a nap akkor megfelelő, amikor a Hold a Szita, a Fal,
a Szárny vagy a Keresztrúd csillagképében van. Amikor a
Holdat ebben a négy csillagképben látjuk, azokon a napokon
fúj a szél.

Ha tűzzel akarunk támadni, mindig ki kell választanunk
a tűz alkalmazásának öt változata közül az egyiket, és
igazodni kell (a körülményekhez).

Ha (az ellenség táborán) belül támad tűz, ahhoz kell
igazítani hadműveleteinket kívülről.

Ha tűz támad (táborában), de az (ellenséges) sereg
nyugodt marad, akkor (egyelőre) várjunk, ne kezdjünk
támadást; amikor aztán a tűz ereje tetőfokra hág, és
lehetséges odamenni, akkor menjünk; de ha nem ajánlatos
megközelíteni, maradjunk a helyünkön. Ha alkalmunk nyílik
kívülről tüzet gyújtani (az ellenségre), akkor ne várjunk
arra, míg belül (támad tűz), hanem az alkalmas időben
zúdítsuk rá (a tüzet). Ha szélirányban támad tűz, akkor ne
kezdjünk támadást a széllel szemben. Nappali szélben
odamehetünk, éjszakai szélben azonban ne mozduljunk.

Minden hadseregnek feltétlenül ismernie kell a tűz
alkalmazásának öt változatát, s tudni kell védekezni is
ellene. Mert nyilvánvaló, hogy a tűz nagy segítséget
nyújthat a támadáshoz, mint ahogy erős az a segítség is,
amelyet támadáskor a víz nyújthat. Vízzel szét lehet zúzni
az ellenséges sereget, tűzzel azonban meg is lehet hódítani.

Aki pedig a csatában győzni, a támadással hódítani
akar, de nem alkalmazza támadáskor a legtökéletesebb
módszereket, az szerencsétlenül járhat, és azt mondják majd
(vállalkozásáról): “nem térült meg a befektetés.” Ezért
mondják, hogy a bölcs uralkodónak jól meg kell fontolnia, a
jó hadvezérnek pedig alkalmaznia kell a legjobb módszereket.
Amikor nem származna belőle előnyünk, ne mozduljunk; ha nem
járna sikerrel, ne vezessük harcba a sereget; amikor veszély
nem fenyeget, ne kezdjünk csatát. Az uralkodónak sohasem
szabad haragtól indíttatva sereget támasztania, a
hadvezérnek sohasem szabad dühtől indíttatva bocsátkozni
harcba. Csak akkor mozduljunk, ha ez megfelel érdekeinknek,
s tapodtat se mozduljunk, ha az nem felel meg érdekeinknek.
A harag könnyen jókedvre válhatik ismét, a düh könnyen
elégedettségre fordulhat ismét, de az elpusztult országot
nem lehet többé megmenteni, a halottakat nem lehet többé
életre támasztani. Ezért mondják, hogy a bölcs uralkodó
legyen nagyon megfontolt, a jó hadvezér pedig idejében
készüljön fel, mert az ország nyugalma és a hadsereg épsége
csak ezen az úton biztosítható.


13. KÉMEK ALKALMAZÁSA

Szun-ce mondotta:

Amikor százezer főnyi hadsereget állítanak fel, és a
sereget ezer mérföld távolságra küldik, akkor a népre kirótt
költségek, valamint a fejedelmek kiadásai naponta ezer kin-
re rúgnak, s így az országon belül is, a határokon túl is
elkeseredés támad, hiszen hétszázezer család az utakon,
utánpótlás szállításában meríti ki erejét, és nem képes
rendes munkáját végezni.

A kölcsönös védekezés eltarthat több esztendeig, s
nagyon meg kell küzdeni a győzelem egyetlen napjáért. Aki
mégis csak a hivatalából húzott száz meg száz kin jövedelmét
szereti, de az ellenség helyzetének megismerésével nem
törődik, az gonoszak közt is a leggonoszabb, az nem lehet
emberek vezetője, az nem lehet az uralkodó segítsége, az nem
lehet a győzelem ura. Ezért a bölcs fejedelem és a kiváló
hadvezér úgy indít háborút és úgy arat győzelmet az ellenség
felett, úgy szerez tehát érdemdús tetteket, amelyek révén
kiemelkedik a sokaságból, hogy mindent igyekszik előre
tudni.

Ezt az előre-tudást nem lehet a szellemektől
megszerezni, nem lehet sem más dolgok mintájára levont
következtetések, sem számítgatások útján megszerezni; az
ellenség helyzetének ismeretét mindig emberektől kell
megszereznünk.

Kémeket alkalmazunk tehát, mégpedig ötfélét. Vannak
megtelepedett kémek, vannak belső kémek, vannak visszatérő
kémek, vannak a halál kémei, s vannak az élet kémei.

Ha mind az ötféle kémet egyszerre alkalmazzuk, akkor
senki sem ismerheti fel az útjukat, ez pedig valósággal
“isteni háló”, [31] drága kincs a fejedelem számára.
Megtelepedett kém az, akit az (ellenséges) vidék lakosaiból
választunk ki és fogadunk szolgálatunkba; belső kém az, akit
(az ellenség) hivatalnokai közül választunk ki és fogadunk
szolgálatunkba; visszatérő kém az, akit az ellenség kémei
közül választunk ki és fogadunk szolgálatunkba; a halál kéme
az, aki a külvilágot megtévesztve folytatja tevékenységét, s
a mi kémeinknek is hamis híreket ad tudtára, az ellenség
kémeinek is hamis híreket ad tovább; végül az élet kéme az,
aki (az ellenségtől) hírekkel tér vissza. Ezért a
hadsereg minden dolga közül a kémekkel tartsuk fenn a
legszorosabb kapcsolatot, senki ne kapjon busásabb jutalmat
a kémeinknél, s ne legyen titkosabb dolog, mint kémeink
szolgálata.

Bölcsesség és ravaszság nélkül nem tudunk kémeket
alkalmazni, emberség és igazságosság nélkül nem tudunk
kémeket kiküldeni, [32] finom érzék s éleslátás nélkül nem
tudjuk megítélni a kémek igazmondását. Bizony, finom érzék,
nagyon finom érzék kell hozzá, de a kémek alkalmazásáról
sohasem szabad lemondani. Amikor egy kémünk még el sem
kezdte munkáját, de már előre híre támad, akkor a kémnek is,
de annak is, aki hírét költötte, meg kell halnia.

Ha (az ellenség) hadseregére csapást akarunk mérni, ha
(az ellenség) városát meg akarjuk ostromolni, ha (az
ellenség) vezérét meg akarjuk ölni, akkor előre meg kell
ismernünk a hadvezér őrségének, környezetének, látogatóinak,
ajtónállóinak és személyes őreinek családi és személynevét,
meg kell tehát parancsolnunk a kémeknek, hogy mindezt
fürkésszék ki.

Fel kell ismernünk az ellenségnek azokat a kémeit,
akiket a mi kikémlelésünkre hozzánk küld, követni kell és
előnyökkel kell kecsegtetni őket, irányítanunk kell és
magunknál kell tartanunk őket, mert így visszatérő kémeket
tudunk szerezni és alkalmazni. Az ő segítségükkel
ismereteket szerzünk ahhoz, hogy helybeli kémeket és belső
kémeket tudjunk találni és szolgálatunkba állítani; az ő
segítségükkel jutunk elég ismerethez annak érdekében, hogy a
halál kémei jól végezzék megtévesztő munkájukat, hogy hamis
hírekkel tudjuk az ellenséghez küldeni őket; és az ő
segítségükkel szerzünk ismereteket ahhoz, hogy az élet
kémeit alkalmas időpontban tudjuk kiküldeni. Az ötféle kém
szolgálatában az a legfontosabb, hogy mindenképpen
ismeretekhez jussunk. S minthogy az ellenségről való
ismereteink mindenekelőtt a visszatérő kémektől függenek,
azért a visszatérő kémekkel feltétlenül bánjunk nagylelkűen.

A régi időkben a Jin-dinasztia Ji-cse-nek köszönhette
felemelkedését, aki először a Hia-dinasztiát szolgálta. A
Csou-ház felemelkedését Lü-ja-nak köszönhette, a Jin-ház
emberének. [33] Ezért a bölcs fejedelem és a kiváló hadvezér
mindig képes legyen rá, hogy nagy tudású embereket a kémeivé
tegyen, s akkor nagy tetteket fog véghezvinni. A háborúban
ez a legfontosabb; a hadsereg a kémekre támaszkodva tud
helyesen cselekedni.



JEGYZETEK


[1] A` ping` írásjegy eredeti jelentése: "fegyver", majd
"katona", "hadsereg" stb., itt pedig, s természetesen a könyv
címében is: "háború", "hadviselés".

[2] Az "ég" itt nyilvánvalóan az éghajlati és időjárási
viszonyokat jelenti.

[3] A `si` "hatalom", "erő" fogalmáról és elméletéről,
amelyet egy Sen Tao nevű filozófusnak tulajdonítottak, igen
érdekes viták zajlottak az i.e. III. században. Sen Tao
felfogásában az ország jó kormányzása a hatalomtól, az erő
pozíciójától, az előnyös helyzettől függ, nem pedig az
uralkodó és hivatalnokai kiválóságától, erényeitől. A Han
Fei-ce című könyvben, amely az ún. legista tanok
összefoglalása, az egész 40. fejezet ezt az elméletet
bírálja, bizonygatván az emberi kiválóság nagy jelentőségét.

[4] A csata előtt a templomban: a győzelem érdekében
végzett mágikus varázslás
közben. Mint már a következő
sorokból kiderül, a Szun-ce szerzője éppenséggel nem
a mágia katonai hasznát bizonygatja, hanem egyrészt a
győzelembe vetett hit, az önbizalom, másrészt pedig az
önbizalom igazi alapjának, a jó haditervnek, a gondos
számításoknak döntő jelentőségét.

[5] A lakkal és enyvvel fegyvereiket vonták be védőrétegül
a katonák.

[6] A `kin` súlymérték; egyes számítások szerint 1 kin =
596,8 g.

[7] A háborút olyan gyorsan kell megnyerni, hogy katonát
másodszor soroztatni és élelmet harmadszor szállíttatni már
ne kelljen.

[8] A `csung` régi űrmérték;1 `csung` = 10,35 liter. A `si`
súlymérték; 1 si = 59,7 kg.

[9] Egyes adatok szerint a `wu` öt (mások szerint legalább
öt) emberből, a `cu`
125 (vagy száznál több) emberből, a `lü`
pedig 500 emberből állt. Az egész hadsereg "három seregből"
(elővéd, zöm,hátvéd) tevődött össze, elméletileg (legalább)
háromszor 12.500 főből.

[10] Vö. Lao-ce, Az Út és Erény könyve 68, 69, 30 és 31.
fejezetével. Ám a taoista "nem-cselekvéssel" szöges
ellentétben szövegünk következetesen az okos, jól kitervelt
cselekvést javasolja a háború szörnyűségeinek elkerülésére.

[11] A "hangya-roham": valószínűleg a gyalogság általános
támadása.

[12] A "forma", "látható alak", "alakzat" jelentésű `hing`
terminus, amely ugyancsak a taoista filozófiából származik,
itt a hadsereg felkészültségére, harcképességére, "jó
formájára" vonatkozik.

[13] A kínai kommentátorok szerint a távolság: az
ellenségtől való távolság; a mennyiség: a terület mértékei;
a szám: a harcosok száma; a súly: az erőviszonyok az
ütőképesség szempontjából; s a győzelem: a győzelem
esélyeinek kiszámítása.

[14] A` ji` súlymérték; 1 `ji` = 24 `liang` (uncia) ezüst. A
`csu` szintén súlymérték;
1 `ji` = 1/48 `liang`. 1 `liang`
a Csou-korban 14,93 g, C'in fejedelemségben azonban
valószínűleg 16,14 g volt.

[15] A `zsen` hosszmérték; 1 `zsen` = 2,56 m.

[16] Az "erő", "hatalom" fogalmáról lásd 2. jegyzetünket.

[17] Az "üresség": a hadsereg gyengesége; a "teltség": a
hadsereg harcképessége, győzniütudása. Akkor győzünk (ismét
szöges ellentétben a taoista felfogással), amikor a mi
"teltségünk" találkozik az ellenség "ürességével"; ilyenkor
mintha csak malomkő zúdulna rá egy tojásra. Ezt a
találkozást pedig úgy segíthetjük elő, hogy párosítjuk,
váltogatjuk a cselekvést és a közvetlen harcot.

[18] Az öt szín: kékeszöld, sárga, piros, fehér, fekete. Az
öt hang: a kínai pentaton skála hangjai, valamint öt
hangnem. Az öt íz: keserű, savanyú, sós, csípős, édes.

[19] Formánk kerekké válhatik: az ellenségnek mutatott külső
forma, az alakzatok elveszíthetik éles, "szögletes"
körvonalaikat. A 4. fejezetben a "forma" a hadsereg belső
formáját, harcképességét jelentette, itt azonban a külső
alakzatot jelenti. A terminusnak ez a két értelme a
következőkben váltakozva fordul elő, sőt szövegünk
megfogalmazza majd a kétféle "forma" összefüggését is.

[20] Ez a fejezet több taoista szólamot tartalmaz: "rejtett"
és "titokzatos" (művészet), amelynek nincs is testi alakja`
(wu-hing)`, az igazi forma` (hing)` hasonló a vízhez, örökké
változik stb. A `Lao-ce` e formuláiból azonban a Szun-ce
szerzője csupán a dialektikus alapgondolatot használja fel.

[21] Miként a taoista formulák, ez az "öt elem és jin-jang"
elméletből kölcsönzött formula is csupán a szüntelen
változás dialektikus elvének megfogalmazására szolgál.

[22] A hadsereg három részéről lásd 9. jegyzetünket.

[23] A Hadsereg vezetése című könyv egy régi katonai
szabálygyűjtemény lehetett, amelyről azonban semmi többet
nem tudunk.

[24] A kilences szám, amely régi sámánisztikus
elképzelésekből származik, itt természetesen csak
számtalant, végtelen számút jelent.

[25] Huang-ti, a taoisták afféle védőszentje, mitikus
uralkodó, aki harcaiban győzelmet aratott a négy égtáj
minden "barbárja" felett.

[26] A passzus elejének szövegkorrekcióval van ilyen
értelmezése is: "Ha leölik lovaikat és annak húsát eszik..."

[27] Jóslásra és más vallásos jellegű tájékozódásra nincs
szükség, ha a hadtudománnyal tisztában vagyunk.

[28] Csu és Kui: Csan Csu és Cao Kui, legendás régi
hadvezérek.

[29] Cs'ang-hegy: a régi Kína öt legmagasabb (és szent)
hegycsúcsának egyike, azonos a Heng-san-nal a mai Hopei
tartományban.

[30] A paszusnak meglehetősen sok értelmezése van.

[31] Az "isteni háló" kifejezés ugyancsak a taoizmusból való,
tartalma maga a tao, azaz a természettörvény.

[32] A két konfuciánus erkölcsi norma itt természetesen nem
jelent egyebet, mint: "erények", "erények mérlegelése".

[33] A Sang-Jin dinasztia hatalomra jutását a legenda
szerint az előző, a Hia-dinasztia bizalmas embere, Ji-cse is
elősegítette. A legenda szerint ugyanígy segítette a Sang-
Jin házat szolgáló Lü-ja a Csou-dinasztia fölemelkedését.

_________