Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Omar Khajjám
RUBÁÍK

(Fürjes Péter fordításai)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Megjegyzések a fordításhoz

Ezeket a négysorosokat Petrassevics Béla alapos filológiai munkája nyomán, az ő nyersfordításai alapján készítettem. Mint gyakorló "mai" költő talán azért álltam kötélnek, mert megéreztem bennük az újabb ezredforduló keserűségét és düheit is. Legnagyobb örömöm az lenne, ha az olvasó ezer évvel később is tartalmasnak találná a sorokat.
A versformát teljes hűséggel nem fordítottam. Az eredeti perzsában a hosszú és a rövid szótagok váltakozása annyira "szabályos"(sokkal inkább, mint az ún. antik időmértékes verselésben), hogy megítélésem szerint az kifejezhetetlen a magyar nyelv hangsúly- és dikció-rendszerében. (Nem véletlen, hogy pl. én magam csak egy formailag is hű fordítást ismerek ez idáig, Tandori Dezsőét.) Az időmértéket megőriztem ugyan, de mindvégig ereszkedő lejtésű ütemben. Ezzel igyekeztem kifejezni a sorok hangütését, melyek aforisztikusak, elbeszélők, érzelmiek, vagy együttesen azok. S ezzel igyekeztem elkerülni a töredezettséget, a töltelék-szaggatottságot, a kényszer-hangsúlyokat. E formai "tökéletlenség" ellenére reményeim szerint a szöveg ad újat a korábbi "nyugatos" (jambikus) fordításokhoz képest. Ebből következik, mivel a műfordítások leckefelmondása helyett a magyar nyelv "parole"-szerkezetére figyeltem, hogy a szótagszámok minimális mértékben változnak az egyes versek között. A ritmusproblémákkal szemben az egyéb formai tényezőket (pl. rímelés) szigorúan vettem. A perzsa nyelv sajátosságaiból adódó rímelési technikát megkíséreltem a gazdag magyar eszközökkel visszaadni. A tartalmi hűséget (itt nem belemenve természetesen a szak-vitákba) vállalom. Mondhatnám, próbáltam szövegszerű is lenni, de az óhatatlan költői elszakadások miatt korrektebb arról a tartalmi hűségről beszélni, amely az első bekezdésből eleve következik -: Minden olvasóban, s a fordítóban még inkább, kialakul egy kép arról a személyiségről, aki az írások tartalma mögött áll. S ez a kép nagyban meghatározza a művek jelentését. Nos, az én "Omar-képem" egy kétkedő, keserű és cinikus, "belevaló bölcset" mutat, aki állandó Valakit-keresésével bennünket is megtalált.


1
Híven szeretők, minket mindig a tűz égessen!
Bánat, a mámor a szégyen mind együtt égessen!
Józanra riadtan csak a szépség üszke marad,
igyunk mi tehát: bármi ha éget is - égessen!

2
Hogyha füledbe súgok kocsmákban, mint egy gyermek-
több, mintha mecsetbe kisérne a zord fegyelmed.
Mert ezen élet kezdete, vége vagy Te uram:
hamvassz el akár, vagy vess ki irgalmas kegyelmet!

3
Szomjazva nagyon, mint ki utolsó kortyát issza,
hajoltam a korsómra, a sorsom arra bízva;
még össze sem ért a szánk, már súgta: "Ej, borissza,
csókolj te, hisz erre a földre nem térsz újra vissza!"

4
Mondják, meg is issza a bort az, - aki vagyok.
Mondják, italos himpellér az, ki. Az vagyok.
De nem vagyok én Uram, szemforgató hazug,
én hisz egész valómból az vagyok, ki vagyok.

5
Mondják, meg is issza a bort - az aki vagyok.
Mondják, de tudákos hívő az, aki vagyok.
Vessétek el énrólam e csalfa képzetet,
mert én igaz énemből vagyok az, ki vagyok!

6
Színjózanul ember, jókedv szerte-széled,
borokkal igázva veszted az elmédet,
de pillanatokra meghívhat a mámor,
hitteli híve vagyok, hisz: ez az Élet!

7
Sorstól hitedig leheletnyi lehet,
léttől a halálig fűszálnyi lehellet;
becsüld az időt, hiszen végtelen út is -
egy pillanat is csak épp ennyid, ha lehet.

8
Létünknek a rejtekét ki találta volna?
Nincs okos elméjű, hogy kitalálta volna.
Mester ha tanítvány, bárki találta volna,
anyát se szeretne; az ki halála volna.

9
Én a hitet Hozzád, nem ékszereztem semmikor.
Bűnnek a sáros arcom: hát éreztem, semmikor.
Mégis marad egy reményem méltó szánalmadra:
Egy igazát én meg nem kétszereztem semmikor!

10
Bizony, hogy a borral-élőt meg ne vessed,
gyűlölve, besúgó hittel meg ne lessed,
élted nyugalomban élni, azt szeretnéd -
markold csak a női mellet, azt szeressed!

11
Szent könyv a Korán, ám percekig ha betűzik,
föl-föl ha lapozzák, percentnyit ha betűzik ;
bezzeg teli korsókban a bor tartalmát a
legeslegutolsó cseppjéig kibetűzik!

12
Szívek tüze által tűzzé kell tisztulnunk,
holtunk ujja nyomán szoborrá tisztulnunk;
italt ide szép száki, de szélsebesen,
mert a földben ízzé-porrá kell tisztulnunk!

13
Khajjám, ha berúghatsz jól, el ne halasszad,
nyílik tulipán-test még el ne szalasszad,
képzeld, ha te nem vagy, hisz a Minden véges;
léted gyönyörűit gyorsan leszakasszad!

14
Itt jó borom is van, zenehang, kocsmasarok.
Majd arcom adom tán, ha italt most akarok.
Nem érdekel engem isteni Eltakarodj!,
víztől meg a földtől szabadultan maradok.

15
Ezen siralomvölgy népei földdé lettek,
csontos darabok csalfa homokká széledtek.
Mi volt az a mákony teli serlegeikben
miből alig ízleltek, de lerészegedtek?

16
Uram, Te ki önként irgalmat fogadtál,
bűnös lelket a Kertbe mégse fogadtál?
Hogy méred a vétkem, számítod imígyen,
ha vissza olyat kérsz, amit ingyen adtál?

17
Lelkem tudománytól el nem zárta semmi soha,
nem is maradott rejtély számomra semmi csoda.
Hetvenkettedik évem telt míg arra jutottam,
még azt se tudom jószerivel, hogy mi - micsoda.

18
Megláttam a hit nélküli vándort nem messze,
méltót, hogy az Úr a lovát rá is eressze.
Nem volt se pogány, sem úton őrlődött, mégis
szőrén meg is ülni a földet vala mersze!

19
Sok tőrt telepítsz az utamba, egy felé sem
térülhetek úgy: ne tudd, s ne légyen feddésem.
De senki, ha minden porszemnek Te parancsolsz,
ily "engedelemmel" nem jut színed elé sem!

20
Khajjám, ki szövője volt bölcsesség sátrának,
pernyéje maradt már csak szomorúságának,
életfonalát a Nagy Szabász elmetszette,
olcsó hagyatékán csak sakálok ágálnak.

21
Élte során ki nem követett el bűnt, mondd!
Hogyan vezekelt, ha bűntelennek tűnt, mondd!
Rosszal fizetek, Te meg rossz pénzt adsz vissza,
akkor mi különbség van miközöttünk, mondd?!

22
A végtelenül végső horizontok egén
jár körbe a serleg, fordul egy égi edény;
ha billen a szája feléd: sorra kerültél,
úgy hát ne jajongj, hörpints belőle könnyedén!

23a
Ötvös, ki a serlegét örökre tervezte
bódultan is óvja azt, ha már szerkesztette;
mily szánalom, őrület, szándék az a tette -
mennyi alak: kéz, arc! s zúzódnak szerte-szerte!

23b
Jó mester, akárha kelyhét puszta gondolatból
teremti, se zúzná össze azt amit megalkot,
bódult eszementen. Akkor milyen indulatból
alkotva veszejt sok szép lábat, kezet meg arcot!?

24
Fel hát, ne busongj, hisz itt e világ csak emlék,
csak perceket őriznek meg a fénylő elmék;
ha itt a világ folyása hívebben folyna,
akkor tehelyetted is mások lennének még!

25
Rejtőzz a kövekbe mint a tűz hej, te fiú!
Halál vize onnét is kiűz hej, te fiú!
Pusztán por a kő is -dalt ide hej te dalos-
szél csak a lélek; - bort, mi bút űz, hej te fiú!

26
Nap nem telik úgy: az ész homállyal be ne telne
estére, a szív sírás gyöngyével meg ne telne.
Megbillen a fő, de telni nem telik meg búval,
nincsen csoda, hogy kókadt kehely csurig megtelne.

27
Elleneim vádolnak okoskodó vagyok,
Isten a mondhatója: tantévő se vagyok,
de már ehelyütt ha a bánat-földre rogyok,
úgy legalább én tudjam azt mégis, ki vagyok.

28
Hajnalidőn, mikor kakas-torokra ébredsz,
föl sem fogod azt, hogy az ég is szerteszéled,
csak annak a tükrében dereng sötét árnya:
már tovatűnt egy éjszakád, s nem vetted észre.

29
Én, aki úgy mint más, irgalmadból éltem,
elmondhatom immár, száz évet megértem,
élnék ugyanennyit, még azt is megtudjam,
hány bűnömet oldod szíved rejtekében?

30
Szívembe sugallta azt -talán az- Ég is:
"Törvényt, ha utamra magam szabhatnék is,
-mint a saját sorsodra hiszed te jámbor-
megállna talán az az égi kerék is."

31
Tegnap ivós fővel kocsmába be-botlottan,
lábán alig álló borhordóba botlottam:
"Ej hát, öreg így állsz isten előtt!" de rám szólt:
"Hallgass, az Urunk irgalmas, kérd a borodban!"

32
Mondják, a pokolba küldik a részegest,
nekem se világos, mennyire tennék ezt;
minden ivós, parázna pokolra ha jut,
holnapra a menny kiürülne, szentigaz.

33
Ifjú a szivem, bele most bort kell töltenem!
Mert válik a véremmé - el is kell költenem.
Ne szóljatok: ám keserű az! Mert mégis kell -
az életem is keserű, itt kell töltenem.

34a
Oltani Nap-tüzet: ez titkot nem ismerem.
A Sort mit a sors megírt, itt-ott sem ismerem.
Hiába kerül föl észtől néha igazgyöngy,
ha fejteni létét, mely titkos, nem is merem.

34b
Nap sárga tüzét homokkal űzni nem tudom.
Sorsnak a könyvét sorra betűzni nem tudom.
Mégis ha kerülne egy-két titkos igazgyöngy,
egyszálnyi magamban sorrá fűzni nem tudom.

35
Meddig amíg kábán sóhajtod tenmagad,
lét s a halál gondját óhajtod tenmagad?
Bort ide, mert a bánat korszakában csak
hálni lehet, vagy borba fojtanod magad!

36
Időnk lepereg, s te fogni se tudsz vigaszt,
ne, már ne remélj hiú vágyból igazat,
egyremegy ez: józanságban, részegségben:
fogd a boroskupádat, hát markold meg azt!

37
Miként hadarogsz a világról, hisz porszem vagy?
A szél sivatagban homokot csak szít, porszem vagy.
Két éjszaka közt, ha neked virágzik a Nap!
Két semmi között ki másban hisz- te porszem vagy.

38
Hitteli ágon bár gyümölcsre leltem volna,
ízes leve, csorgó nedve életem volna.
Meddig elér a gyökér börtön-szorítása?
Nyíljon meg a föld oda, hol még lelkem volna!

39
Barátim, akik velem most asztalnál ülnek,
minden kezenyújtásban már menni készülnek.
De emberesen tágas az élet asztala -
mennyit ihattak, hogyha már alá szédülnek?

40
Miért ha busulnánk, hiszen égi kerekek
morzsoltak eleddig is már hajszálgyökeret.
Igyam boromat, hozd gyorsan elémbe, gyerek!
Éltek mielőttünk már, leendő gyerekek.

41
Létnek s a halálnak ára, ezüstje hol van?
Éltünk szövetébe a fő-szál fűzve hol van?
Hány kedves alak: kéz, arc; csupa kedvesünknek
lobbant el az élete, és a füstje hol van?

42
Sok bort iszom, és ha minden bölcs lehetne,
szokásom e földön itt: "csak tölts!" lehetne;
hogy bort iszom, isten tudta jó előre,
ha nem teszem, Ő ily nagy Bölcs nem lehetne!

43
Minap kifigyeltem egy fazekasmestert,
bazári zsivajban friss agyag-testet vert,
én hűlve, de hallottam, szólt így az némán:
emberi volnék mint te, úgy bánts mint embert!

44
Látom, hogy a föld porában itt, kik alusznak,
éppen e szőnyeg alatt halottik alusznak;
tekintetem alvó pusztaságában - meg nem
jőve jövöttek, útra válók: itt alusznak.

45
Kristály-tüze bor híján én már nem élhetek,
testem se, ha nincs egy korty, azzal sem élhetek;
élek-halok oly percért, ha szól a fiú: "még
igyál", de a borral én már nem-nem élhetek!

46
Ej mufti Te, lám ki a szívek nedvét issza,
énfajta meg úgy-e a szőlők vérét issza;
valld meg igaz hitedre: itt e pusztaságban
vérszomjra-valóan melyikünk a borissza?!

47
Nincs nyugovása: a szív gyümölcsöt nem terem -
nem jelzi utunkon lomb: ki bűnös, bűntelen;
holt ágak után nyúlkál kezünk erőtelen,
tegnap, ma talán mindig, időben szüntelen.

48a
Jaj akkor a szívnek, hogyha nem feszít semmi,
sem női varázs ha lobban, fel nem szít semmi!
Bármely napodon, mit nem töltesz szerelemmel
mindent te veszítsz, de nem veszíthet a Semmi!

48b
Jaj akkor a szívnek, hogyha nem feszít semmi,
sem égi varázs ha villan, fel nem szít semmi!
Bármely napodon, mikor nem tölt igaz érzés
mindent te veszítsz, de nem veszíthet a Semmi!

49
Jaj biz, mi nem élünk majd és lesz tovább is!
Porrá omoló nyomunk se lesz tovább is.
Nyomunk ezidőn se volt, nevünk elporlad -
így persze, minélkülünk is lesz tovább is!

50
Bárgyú lehet az, ki borát szűk szívvel issza,
dölyftől teli-telve: egy csöpp is csordul vissza.
Fiú, ha az én kupám kezemből csattanna,
szívem, de belőle a tenger csattan vissza!

51
Homokba ha nyúlsz, és markolászd a szelet! -
A létbe szökő, akadó lélegzetet.
Képzeld, ami van: csak semmi. Semmi van csak.
Gondold, ami nincs a során, csak Az lehet!

52
Vízből meg a földből meglettem, mi más lehetnék?
Szövetbe sodortad életem, ki más lehetnék?
De jót, meg a rosszat, amit meg is tehettem én,
róva a homlokomra leltem. Más mi lehetnék!?

53
Lestem az égen kezdettől: hol van vigasz;
a bűn mi, a vessző, tábla és a viasz;
míg rám kiabált a róvó Mester is: "Az
tábla s a vessző, menny, a bűn te vagy Igaz!"

54
Vesztve türelmed bár, ne pörölj soha mást,
dúlt haragod tüzén se pörkölj soha mást;
túlnan a síron megnyugvásra ha vágyol,
Tenmagadat gyötörd, ne gyötörj soha mást!

55
Hangzik a szó a kocsma felől ma reggel:
"Talpra öreg korhely, kínálj a serleggel;
hogy teli teljen jó borral, mielőtt még
megtölti az Ég a kupánkat méreggel!"

56
Alkotta az Úr az élők lelkét, csontjait;
mint gazda miért is zúzza össze, rontja itt?
Ha jól sikerültek, porsivatag miért van?
Ha nem sikerültek, az kinek lett gondja Itt!?

57
Mecsetbe vonultam ismét, ám nem imára,
kíváncsi se lettem közben én az imámra;
a szőnyeg amit loptam, pont elkopott mára,
nem vala szükségem egyébre, semmi másra.

58
Megláttam az őszöreget, ki semmit sem hallva
feküdt el a részegségtől, vagy talán meghalva;
békételen izgett, bár a széles ég takarta,
fohásznyi bukott belőle: "kegyelmes vagy Allah!"

59
Borral teli korsóm Jóuram, összetörted!
Derűm cserepét hogy szedjem össze előtted?
Bíborba derengő sorsom a föld beitta;
Porba ha fojtod is szám: benned lész a "töltet"!

60
Hajnali hálóját a Nap kivetette már,
napunk fejedelme bí-borát töltötte már;
igyunk mi tehát, hisz a hajnal hírhozója
ezt a parancsot mára kieszközölte már!

61
Balsorsod ütője ver: szilánkokra szakadsz, -
mint labda verődjél, fojtsd te magadba szavad!
Az, ki veled jobban bánhatna, miért teszi
ő tudja csak, ő tudja csak, ő tudja, csak Az.

62
Élj remetén, pogányul, és a hitbe zárva -
jajongsz: a pokolban, és mennytől leszel árva.
Annak ugyan, ki Isten titkait kivárja,
ily rettenet ő szívéből nem szökhet szárba.

63
Barátom, a négy elemből, s mennyektől meglettünk,
titkaik űzve, ezen nap mint nap elmerengtünk;
igyad borodat, hiszen tucatszor szóba került:
vissza sosem térünk; ha elmentünk, hát elmentünk.

64
Jer, ülj ide szépem, csókolj, mint e kancsó bor!
Oldozd ki a szív bogát is, mint e kancsó bor!
Hadd pirosodjon az arc, míg testünk nem lesz más
ha összedagasztják holtan, mint e kancsó por!

65
Nagy haszna ha volt, hogy megszülettem, semmi.
Árva gyümölcs is, mit szüreteltem, semmi.
Hogy fáklya gyanánt előszédültem: semmi.
Dzsamsídi kehely: tükröztem, törtem. Semmi.

66
Ha meghalok, engem szín-borral törüljetek,
borral imádni körém, s ne torra gyűljetek,
utánam a kocsma-tájra eltérüljetek,
éledne küszöb pora: ottan örüljetek!


Vissza az Omar Khajjám sátra alattba