Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
A
TÖRÖK FÜRDŐ
(Szemelvények)
hamam (= nyílt vízfelület nélküli, mosdós, üldögélő fürdő, gőzfürdő)
ilidzsa (= központi és kisebb medencékből álló, természetes forrásokra épült hév- vagy termálfürdő)
Török műemlékek Magyarországon
Sudár Balázs: Török fürdők a hódoltságban
Kéri
Katalin: A földi paradicsom
A
muszlim fürdőkultúra szerepe az egészség és szépség megőrzésében
Dr.
Soós Péter: Jelenben élő múlt
Római és török fürdők Budapest területén
Hegyi Klára: Tisztálkodás és fürdőélet a törököknél
Eredeti források a megjelenés időrendjében:
Cristóbal
de Villalón
TÖRÖKORSZÁGI UTAZÁS, 1552
Dernschwam
János
UTAZÁS KONSTANTINÁPOLYBA, 1553–55
MITROVICEI VRATISLAV VENCEL VISZONTAGSÁGAI, 1591
César
de Saussure
A TÖRÖK BIRODALOM MINDENNAPI ÉLETE, 1730-1739
NAPKELETI
KÉPEK - EREDETI RAJZOKBAN, 1838
Nagy-szöllősi Szöllősi Ferenc által
Egressy
Gábor
TÖRÖKORSZÁGI NAPLÓJA, 1849-1850
Veress
Sándor
A magyar emigráció a Keleten, 1852-1853
Szemere
Bertalan
UTAZÁS KELETEN A VILÁGOSI NAPOK UTÁN, 1870
Cristóbal
de Villalón
TÖRÖKORSZÁGI UTAZÁS
Tomcsányi Zsuzsanna fordítása
Európa
Könyvkiadó,
Budapest, 1984, 527-229. oldal
1552. augusztus 4-én az itáliai Ponzai-szigetek közelében, rövid tengeri csata után hét keresztény gálya a túlerőben lévő török támadóknak, Szinán pasa matrózainak a hatalmába került. a foglyok közt volt egy Cristóbal de Villalón nevű spanyol diák is, aki tanulmányait félbehagyva a könyveit fegyverekre cserélte fel, és nyugtalan természetétől hajtva katonának állt. Az ő fogságba esésének, konstantinápolyi rabságának és kalandos szökésének a történetét beszéli el a Törökországi utazás, ez a korabeli reneszánsz ízlés szerint párbeszédes formában írt könyv.
Konstantinápoly leírása...
Péter: ... Mecset és fürdőház is számos akad a városban és csakúgy Konstantinápolyban is, görög templom kétezernél is több van; a fürdők közt mindkét oldalon találni bámulatosan szépeket; kívülről pompás palotának látszanak, és kerekded, fél narancs formájú, ólomtetős csarnokai vannak. Belül minden csupa márvány, jáspis meg porfír. De telik is a sok cicomára a haszonból, mert napi ötven escudo jövedelmet mindegyik hoz.
Mátyás: – Egy ember mennyit fizet?
Péter: – Ki-ki kedve és tehetsége szerint; van, aki fél reált, más egyet, megint más kettőt; a szegények meg egy akcsét.
János: – Hányan fürdőzhetnek bennük egyszerre?
Péter: – A legkisebbnek is legalább hat csarnoka van, és azokban nyolcvanan is fürödhetnek egyidőben.
Mátyás: – Hogyan fürdenek? Kádakba merítkeznek?
Péter: – Mindenkinek adnak egy kék törülközőt, amit a dereka köré csavar, és az leér a térdéig; a fürdőházban aztán mindegyik csarnokban két-három kis medence van, amelyekbe két sugárba csorog a víz, az egyik igen forró, a másik meg hideg. Abból ki-ki kedve szerint keverhet magának fürdővizet, amit azután az odakészített ónkancsókból a hátára locsolhat, be se kell merítkeznie a medencébe. A padlózat is márványból van, és olyan patyolat tiszta, akár egy ezüst edény, a medence se lehetne tisztább. A fürdő szolgálattevői meg is mosdatnak, ha úgy kívánod, s bizony nem csak a törökök járnak oda, hanem Levante valamennyi zsidója meg kereszténye is. Magam is megfürödtem minden második héten, és az egészségemnek meg a tisztaságomnak nagy javára szolgált, amit itthon bizony ugyan hiányolok. A török leginkább a mocskosságunkat gúnyolja, mégpedig okkal, mert nincs olyan ember, se asszony egész Spanyolországban, aki a születésétől a haláláig kétszer megfürödne.
János: – Mert a fürdőzés ártalmas és sokakat megbetegít.
Péter: – Éppen mert nem szoktak hozzá; de ha rendszeresen élnének vele, nem ártana nekik. A főrangú emberek és asszonyok, akik rendesen csütörtökönként járnak a fürdőbe, mind egy-egy escudót adnak a maguk meg a szolgáik nevében.
János: – A férfiak meg az asszonyok együtt fürdőznek?
Péter: – Már hogy engedhetnének meg ilyesmit a törökök, hiszen felettébb erényesek! Külön fürdőházaik vannak a férfiaknak is meg az asszonyoknak is.
Mátyás: – Sok vizet emésztenek fel azok a fürdők?
Péter: – Mindegyiknek megvan a maga forrása, mert ha van a világon város, amely bővelkedik forrásvízben, hát Konstantinápoly is, Galata is az, és még így is sok török úgy alamizsnálkodik, hogy víztárolókat építtet azokban az utcákban, ahol nincs a közelben kút, és a saját költségén naponta megtölteti; és egy csappal zárható kifolyón lehet belőle vizet venni; aki pedig azt a csapot nyitva hagyja és a vizet elfolyatja, halálos bűnt követ el. Hogy jól megértsétek: ezek a víztárolók mesterségesek, nem forrás táplálja őket; no, Galatáról ennyi elég is lesz.
Dernschwam
János
UTAZÁS KONSTANTINÁPOLYBA, 1553–55
Tardy Lajos fordítása
Rabok,
követek, kalmárok az oszmán birodalomról
Gondolat kiadó, Budapest, 1977.
A zernik – fekete föld, könnyebb a tufakőnél. Anatóliában bányásszák; hosszú, széles téglához hasonló formákba vágják és simítják. Darabját nyolc akcséért árusítják. Konstantinápolyban mindenütt kapható a boltokban. A fürdők borbélyai és az ilyen borbélyok körül forgolódó kurvák és semmirekellők kereskednek vele. A török nők egytől egyig ezt használják, miként a mihaszna népség is. Elkészítési módja a következő: e földet egészen apróra zúzzák, ugyanannyi oltatlan meszet adagolnak hozzá, vízzel összekeverik, mint a tésztát. És amikor már átmelegedtek a fürdőben, ezzel kenik be szőrzetüket. Ahol szőrvesztést akarnak előidézni, ott hamar elérik ezt a hatást. Amint megszabadultak szőrzetüktől, nyomban le kell mosni a keveréket, mert nagyon csíp, és nem szabad hosszú ideig a testen hagyni, mert hólyagokat okoz és ártalmas. Annyit készítenek belőle, amennyi egy alkalommal szükséges, de nem többet. Azt mondják, erős szaga van. Néhányan azt állítják, hogy kétszer annyi meszet kell alkalmazni; ezt a tapasztalás dönti el. Szari zerniknek nevezik végül az auripigmentet; ez is szőrvesztőszer, mely odahaza is ismeretes.
.........
A közfürdők és a mecsetek kivételével egész Törökországban nincsenek szép, pompás épületek. Nincs más örömük és szórakozásuk, mint hogy gyakran látogatják a fürdőket. Nem húznak nadrágot, mint odahaza, hanem mindenkinek hosszú kendőt adnak, azt tekeri maga köré, és amikor a fürdőből jön, száraz törülközőt és fejkendőt kap; egy személy egy akcsét fizet.
MITROVICEI
VRATISLAV VENCEL VISZONTAGSÁGAI
Nagy Judit fordítása
Madách/Európa, 1982,
23-27. oldal
Az Úrnak 1591. esztendejében...
Míg orator uram a második audencián időzött, megtekintettük a törökök szép, meleg vizű fürdőit, s bennük meg is tisztálkodtunk, lévén hogy hajóink közelében voltak. Ezek igencsak nagyszerű, élvezetes fürdők, olyan forrók, hogy természetes forrásból eredő vizükben hosszasan tartózkodni alig lehet. Mondják, igen egészségesek, és maguktól melegek, s hogy bizonyos hőforrásokból törnek fel, s folynak a medencékbe. A törökök patyolattisztán tartják őket, s bárki fürdőző szerény fizetségért különféle szolgálatokat vehet bennük igénybe a maga kényelmére. A fürdő előtt nagy csarnok van körös-körül széles lócákkal, ott lehet letelepedni, és a ruhákat is ott hagyhatni. Ennek a csarnoknak a közepén széles márvány díszkút áll, s ebből a csarnokból jut az ember a valódi fürdőbe, mely inkább hasonlít holmi kerek kápolnához, mint fürdőhöz, kívülről ólomlemezekkel, belülről pedig, a falak és a padlózat egyaránt, különböző színű márvánnyal van borítva. Maga a medence olyan, akár egy márványkatlan, kerülete 43 lépés, s benne a víz olyan mély, hogy egy közepesen megtermett embernek álláig ér. Ha az ember nem akar ilyen mély vízben állni, van ott három lábpárnához hasonló kicsiny márványpad, úgyhogy az egyiken ülve hónaljig, a másikon csípőig, a harmadikon lábikráig éri a víz. Ha pedig valaki úszni és mindenféle vízi mulatságokat űzni kíván, akkor is elégséges tér áll rendelkezésére.A török fürdők padlója márvánnyal van borítva, a falak mentén apró cellák sora húzódik, melyek hasonlatosak a mi templomaink fülkéihez, bejáratukat kék posztófüggöny takarja. Mindegyiknek más-más a hőfoka, és rézcsapokból folyik bennük a víz. A fürdőzők a földön guggolnak, mert a fürdőben nincsen sem szék, sem pad; az épület közepén vagy egy láb magas alulról fűtött, nagy, márvány asztalféleség áll, azon egyengeti és nyújtóztatja ki a fürdőborbély a törökök fájó tagjait.
Van ebben a fürdőhelyiségben kilenc kör alakú fülke is, mindegyikben két-két márvány falikút, a fal mellett pedig bronzcsapok; ezekbe a kutakba egyik kis pecekkel forró, a másikkal pedig hideg víz ereszthető , majd ismét elvezethető. Summa summarum, szórakoztató és fényűző fürdőt sokat láttam Törökországban, s bennük sokszor mosdottam is. Oldalvást van még két másik kisebb meleg vizű fürdőmedence, ugyancsak kör alakú, bennük a betegek, gyógyulást keresők és közrendűek tisztálkodhatnak, s kedvükre időzhetnek. Ezekből a medencékből vagy kádakból minden éjjel kieresztik a vizet, tisztára sikálják, s reggelre friss vízzel újratöltik őket. A törökök igencsak vigyáznak erre, s ha legkisebb jelét tapasztalnák annak, hogy a fürdőborbély nem ügyel a tisztaságra, vagy a vizet naponként nem cseréli, keserves büntetéssel és jókora bírsággal sújtják. Amint azt Konstantinápolyban a tulajdon szememmel láttam, midőn a szállásunkkal szemben egy borbélyt - mondják, a királyi fürdőből - azon kaptak, hogy az embereknek szennyes törülközőt adott, s ezért a szubasi, vagyis a szultán legfőbb bírája, megbüntette: megparancsolta, hogy ezer vesszőcsapást mérjenek rá, azaz 200-at a hátára, 300-at a talpára, 200-at a lábikrájára, 300-at a hasára, kinek is minden tagja, akár a galamb, fölfúvódott, s a püffedtségtől, hogy emberfia-e, felismerni nem lehetett. Tessék ez bárha valaki szemében vallással összeegyezhetetlen dolognak, még sincs másképp, minthogy midőn tömlöcben raboskodtam, másodszor is láttam egy németre ezer vesszőcsapást mérni, amiről a későbbiekben még bővebben szót ejtek. Arról pedig, hogy a fürdők mily igen szépek és makulátlanok, azért sámoltam be, mert Szerbiában és Trákiában is meg az egész török birodalomban mérhetetlenül nagy a számuk, és azért is, hogy az olvasó tudomást szerezzen a törökök nagy tisztaságszeretetéről. Mert ők, a korán szerint élvén, naponta mosdanak, és halálos véteknek tekintik, ha bárki nőszeméllyel hálván, tüstént a fürdőbe nem menne, és meg nem tisztálkodna; mint ahogy házasságkötéskor ezt a nők is kiváltságolják maguknak, és megvan az a különleges privilégiumuk, hogy a férfiak őket fürdőjük látogatásában meg nem akadályozhatják - mely fürdő elkülönített helyen áll, és oda senki férfi be nem léphet fővesztés terhe alatt -, arra hivatkozván, hogy nekik ezt a legszentebb próféta törvényben megszabta és engedélyezte, és úgy illendő, hogy a nők különösképpen tisztaságszeretők legyenek.
César
de Saussure
A TÖRÖK BIRODALOM MINDENNAPI ÉLETE, 1730-1739
Részletek egy
18. századi svájci nemes leveleiből
Antal László fordítása
Kutak, szökőkutak, források
Fürdők
Női fürdők
Szépítkezés
Fürdőelőírások
NAPKELETI
KÉPEK - EREDETI RAJZOKBAN
Nagy-szöllősi Szöllősi Ferenc által
Tilsch és
fia, Kolozsvár, 1838, 163-167. oldal
A töröknek egy más, nem csak időlopásból, de valósággal is egybeköttetett henyhelye a hámám vagy fördő. - Általánosan véve ez a miénktől különböző. Hűléskor s más bőrbetegségekben a szenvedőnek valóban jóltévő. - A fördendő egy nagy, mátrácokkal körül rakott szobába megyen, s két, három egymásra tett mátrácból alakult halomhoz áll; - a szemes szolgák a kiválasztott ágyat tiszta fejér lepedővel rögtön beborítják; a levetkezést elősegéllik, fejét begöngyölik, testének felső részét egy nagy fejér kendővel beborítják, dereka körül pedig egy nagy kék gyapottselyem csíkos kötényt (pestemált) szorítnak, lábravalóját lehúzzák, s egy pár nalint (fa-papucsot) hoznak; karját megfogják s a szouklukba vagy hűlő helyre viszik; itten egy leterített vékony mátrácra leül; kávét, pipát hoznak; miután kávéját kihörpölte, lassan izzadni kezd, az ött levő tellákok (óvogatók) közül ketten is az embernek állanak, fejemen kezdve, minthogy el vagyok nyúlva, lábujjamig óvnak, fogdosnak; ezen hámámi fortély a bádgyadt testnek felette jól esik; ezután bemegyek a fördőbe; ez egy kúpra (dombra) épült, feljűlről világított nagy terem, melynek kerek közepén, aljától fölemelkedve egy nagy kör van rakva; ezen körnek átmérője öt vagy hat sing; erre egy lepedő terítetik, elsőbb azon hanyatt elnyúlok, az alattami kövek hévsége a terem nagy melegével párosulva, minden izzó lyukaim megnyitják, verejtékem csorog; ekkor ujjalag jól megóvnak, hanyattról hasra fordítnak, hátamot lábaimot jól megszorongatják, s dörgölik; azzal a teremet körülvevő több számú szobák egyikébe visznek; miután a fördő-legény az ott levő törpe deszka-asztalt réá vetett vízzel jól megtakarította, leülök, a mellettem levő márvány víz-tartóba a felette függő csapokbúl vizet eresztek, s egy csészével magamot öntözgetem; ekkor az örökös izzadásra kárhoztatott félig meztelen tellák hozzám jön s kérdi kesze szüreimmi? (e szőr-zacskóval megdörgöljelek-e?) - azelőtt jóval testem felső része takaróját elvetvén, meztelen karomat megfogja, kezére húzott hat hüvelyk szélességű szőr-zacskójával azt addig súrolja, míg a legkisebb mocskot hosszú sodratokban leviszi; a tellák, kötelességében hűséges eljárásának bizonyítványául, a sodratokat lábaim elibe veti a szoba földjére, melyet a víz onnan aztán elmos; - miután testemet e szerént megtisztította, ha tetszik hónyam alját megberetválja, s ha a beretvát egyebütt is használni akarnám, azt ott hagyva kimegyen, az ajtót egy nagy kendővel előbb betakarván; - elvégezvén dolgomat, kettőt hármat tapsolok, s íme egy tál szappany-habbal bejön, - e' bezzeg koránt sem debreceni büdös szappany, fa-olajjal és lúg-sóval készült természeti jó szaga még illatozó szerekkel neveltetik, - ezen habbal s a kezében levő kéfinnel* bedörgöl, lemos, viszont bedörgöl, mindaddig, míg testem a csak gondolható tisztaság fő fokára jutott; ezzel ott hágy; de csakhamar visszafordul és egy kezében levő tiszta fejér köténnyel beburkolván, kiviszen a szouklukba s ott egy már elkészített helyre leültet, fejemet derekamot megtörli, arannyal kivarrt más kötényeket ad réám, azzal kivezet azalatt tisztába hozott előbbeni ágyamhoz; itten egy nagy tiszta lepedővel betakar, pipát, citromos cukros vizet hoz, s egy pár gyermeket rendel mellém, ezek addig súrolgatnak míg megszáradtam; ekkor felöltözöm, s általadott erszényemet s órámat visszakérem, a telláknak fáradságát húsz, huszanöt jó xral, a fördő-ház tulajdonosát az előmbe hozott tükörre vetett tíz xral s a többit hasonlólag egy pár parával kifizetem, s az egész fürdés másfél, legfeljebb két jó forintomban kerül. -Ezen fördő az által, hogy az izzó lyukakoni kigőzölgést hathatósan elő segéli, a bőrt tisztán tartja, sok terhes nyavalyákat elűz; tapasztalásbúl beszélek, - benn múlatásom ideje alatt rosszul létemnek fördővel vettem elejét; pestis vagy más ragadó vészek alkalmával kezeimet s orcámat szagatlan friss fa-olajjal bekenvén, rendes jó életmód mellett minden csapásoknak dacoltam. - a testnek hetenkénti megtisztítása, törvénnyé vált szokás sz oszmánoknál; a szegény ember négy öt xral célt ér. - Éjjeli pollutio vagy vászon néppeli közösülés után a juszul (megtisztulás) vallási szoros parancs. - Még a legszegényebb müszelmán házában is egy ily mosdó-hely elkerülhetetlen; - a nagyoknak valóban pompás házi fördőjük van. - Dögvész alkalmával a testeket tisztán tartó müszelmánok koránt sincsenek annyi veszedelemnek kitéve, mint az ott létező nem oly tiszta europaiak, görögök, örmények és zsidók.
* A pálma-levél szálas ereiből készült mosók: kéfinnek neveztetnek, a heheletlen kender-főhöz hasonlók.
Egressy
Gábor
TÖRÖKORSZÁGI NAPLÓJA, 1849-1850
Terebess Kiadó, Budapest, 1997,
118-121. oldal
Sumla, december 19. 1849.
Sumlának nincs is egyéb jó tulajdonsága, mint ez a három: hegyi levegője, forrás vize s hat török fürdője.
Most látjuk, hogy az általunk ismert orosz gőzfürdőnek eredeti ősapja tulajdonképpen a török fürdő; s látjuk azt is, hogy amaz minő korcs és méltatlan unokája emennek.
Ez amannál, mint gyógyeszköz is, sokkal egyszerűbb és kellemesebb, okszerűbb és hatalmasabb.
Az európai civilizált ember egyelőre fel sem teszi a törökben azon mértékét az ügyességnek, miről e szakban utóbb meg kell győződnie; pedig látszik, hogy a törököt erre nem más, mint a természet tanította, hosszas gyakorlat és tapasztalás útján.
Az épület áll egy elő, egy nyugvó, és egy főteremből, honnan több apró fülkék nyílnak főrendű vagy beteg fürdő személyek számára.
A tágas elő vagy vetkező terem közepén ugró kút, melynek vizét roppant márványkád fogja fel, honnan a kő padlatba helyezett apró csatornák vezetik el a víztartalom feleslegét. Körös-körül, fentebb és alantabb, széles deszka emelvények, szeszélyes rendetlenséggel alkotva, s karfákkal ellátva, mint ugyanannyi apró színpadok, melyek vetkező helyekül szolgálnak; mindeniken pamut zsákok és vánkosok. A terem egyik szegletében kávéfőző kandalló, vagy colossalin mangál.
Az előteremből, a nyugvó szobán keresztül jut az ember a fürdőterembe.
Ez egy tágas, márványpadlatu, magas boltozatu, s ablak nélküli terem. A világ fölülről hat bele, apró gömbölyű nyílásokon át. A terem közepén széles márvány emelvény, fekhelyül vagy ülésül. A falak tövében itt-ott üres márvány medencék; a falból mindenik fölébe két rézcsap szolgál; két felől mindenik mellett alacsony márványpadok.
Az apró fülkék, melyek e főteremből nyílnak, hasonlóan szerkezvék.
A teremben tiszta lég, semmi gőz, hanem fürdő-mérsékletű melegség.
A belépőre mindjárt az első pillanat benyomása szintoly kellemes, amilyen érdekes másfelől a dolog rendkívüli szokatlansága, s eredetisége.
Az ember eleinte nem érti, hogy hol veszi magát e melegség? Csak midőn fapapucsa véletlenül lemarad, s puszta talpával a márvány padlatot érinti: akkor veszi észre, hogy a terem alulról fűttetik.
Öt perc múlva el kezd az ember testén a veríték gyöngyözni. Ekkor a fürdős legények egyike a márvány fekhelyen ágyat vet, vendégét reá fekteti, s elkezdi őt, úgy szólván, gyártani.
Mit e török suhanc véghez visz az emberen, az nevezetes... egyetlen a maga nemében.
Tökéletes bonctani jártassággal veszi rendre az emberi testnek egyes részeit, biztos könnyű kézzel szedi fel s mozgatja ki fekhelyökből izmait, aztán összevissza gyúrja, és dömöcköli az embert, különös gondot fordítván a netaláni beteg részekre.
E szintoly kellemes hatásu, mint eredeti műtétel alatt világosan érzi az ember erejét visszatérni, s egész életmüvezetét megifjodni, ujjá születni.
Lehetetlen, hogy ezen műtétel közben bizonyos delej nemű tényezők is ne szerepeljenek.
Ez a munkának még csak első része volt.
Most egyik medence mellé ülünk. A legény durva szőrzacskót húzva kezére; ismét bonctani szabatossággal dörzsöli a testet; s miután arról ekképp minden oda nem tartozót letakarított: elővesz egy cinezett réztálat, ebben bizonyos keleti rojtos növénnyel szappanhabot csinál, s ezzel az embert bekenvén magára hagyja.
Mi tehát megnyitjuk a medence fölötti csapokat, s oly mérsékletű vizet bocsátunk a medencébe aminőt kívánunk.
Aztán elővesszük a benne lévő vas csészét, s addig öntözzük magunkat, meddig a tisztaság, s vérmérséklete kívánják.
A hamamdsi (fürdős) egy pár perc múlva visszatér száraz ruhákkal; emberét jól bepólálja, fejére lágy pamutvászonból túrbánt teker, s kivezeti a nyugvó terembe, hol a fürdővendég fekhelyére heveredik. A nyugvóterem légmérséklete átmeneti fokozatú az elő és fürdőtereméi között. Néhány percnyi pihenés után a fürdős megkínálja vendégét fekete kávéval, friss forrásvízzel és csibukkal.
Másfél óra alatt véghez megy az egész.
Ennyi becsületes szolgálat és fáradságért a rendes díj 8-10 váltó garas; azaz 4 a gazdának, 6 a legénynek.
Hat fürdés, harmadnaponként véve, oly hatást gyakorol, minőt a Priesnicz hosszú kínos rendszere; azaz: a testből minden rossz elemet a felszínre hajt, s ez úton 10 - 12 fürdő az embert tökéletesen ujjá teremti.
Szombat és vasárnap az asszonyok és gyermekek fürdőnapjai; ezen kívül a délutáni órák mindennap.
Mi e szokást nem tudván: benyitunk a minap egy fürdő előteremébe, mely tele volt török nőkkel. Két vénasszony, amint bennünket megpillant: nagy lármát üt, és fapapucsokkal fenyegetőzik. Az ifjabb nők azonban teljességgel nem látszottak megbotránkozni e véletlen meglepetésen.
A török kényelemhez tartozik, hogy minden jómódú ember lakában fürdőház is legyen.
A
MAGYAR EMIGRÁNSOK TÖRÖKORSZÁGBAN 1849-1861
Pap János följegyzései nyomán kidolgozta:
Szalczer Sándor
Pécs, Taizs József Könyvnyomdája, 1893, 156-157. oldal
Damaszkuszban való időzésem legkellemesebb óráit képezte a pompás fürdőkben való tartózkodás.
Mohammednek a tisztálkodást illető parancsát a török lelkiismeretesen követi, nemcsak az imák előtti mosakodásban, hanem a gyakori, hetenkint való legalább egyszeri fürdésben is. Tanubizonyság erre a minden török városban, különösen a metropolisokban létező számtalan fürdő, (hamám) melyek rézzel födött, kerek üvegablakokkal ellátott kupolás tetőikről s a nagy bejárat előtt lengő vörös kárpitjaikról könnyen felismerhetők.
A "hamám"-ban reggeltől délig fürödnek a férfiak s déltől estélig a nők. Minden európait kellemesen fog meglepni a fürdőkben levő kényelem, tisztaság, szolgálati értelem és előzékenység.
Menjünk egy damaszkusi fürdőbe. Az oszlopos csarnokból fölülről világított nagy kerek helyiségbe jutunk, mely félhold alakban emeletes galleriákkal van körülvéve akként, hogy valamely színházban véljük magunkat. A talajt finom márvány födi s a középen szökőkút játszik. A jobb- vagy baloldalon ülő pénztárostól jegyet váltva, a galleriára megyünk. Itt a fal mellett alacsony divánok húzódnak, melyek kényelmes ágyakká alakíthatók s nagyrészben telve vannak fehér lepedőkbe burkolt egyénekkel, kik a fürdést bevégezve, nargille, csibuk s kávé mellett folytatják testüknek tökéletes lehűtését.
A jegyet átadjuk, mire egy divánt mutatnak, hol a fürdőszolga segítségével levetkezünk. Ugyanő ruháinkat nagykendőbe csomagolja, hogy el ne cseréltessenek s a diván mellé helyezi. Tolvajlás sohasem fordul elő. Ezután a szolga testünket kendővel körülcsavarja övig, fejünkre turbánt készít, lábainkra fapapucsot ölt s bevezet az első terembe, hol egy székre leültet s testünk gyenge izzadásba jő. Majd öt, mind nagyobb és nagyobb hőfokú termen keresztül vándorolva, a forró kupolás csarnokba érünk, melynek közepén fehérmárvány lépcsőzetes magaslat látszik, hol igen jó szolgálatot tesz a fapapucs, mert a talaj, mely alulról lesz fűtve, majdnem egészen forró. Gőzt alig látunk s a nagy hőség nem kellemetlen. Testünk erősen izzad s végig fekve a kőpadon, a szolga minden tagunkat megnyomkodja, meggyúrja, meggyömöszöli, ami ugyanazon pillanatban legkevésbé kellemes, de utána jól érezzük magunkat. Ekkor a mindig mellettünk levő szolga két rücskös vászonzacskót vesz elő, melyekkel testünket végig dörzsölve, nagy csodálkozásunkra, elég anyagot von le tisztának vélt tagjainkról s felszbadítja a bőr légzőlyukacsait. Végre szappanhabba burkol, s miután illatos finom fehér gyökerekkel bedörzsölt, szakállunkat, úgy a kéz- és lábujjakat nagy ügyességgel megtisztogatja s a szomszéd helyiségben levő meleg és hideg vízcsapok alá vezet, melyeket műértőleg alkalmaz.
Ezalatt a másik szolga száraz lepedőkkel vár, testünket kellő időben bepólyázza s fejünkre turbánt készít. Majd visszavezet az első terembe, hol divánunkra lépve, ez ággyá alakíttatik s mi friss kendőkbe csavarba lefekszünk. Itt végezzük az utóizzadást s a fürdőszolga folyton körülöttünk van, száraz kendőket tartva készen, melyeket percenkint váltogat s egyre törli a nedvességet homlokunkról.
Kávé vagy serbet, nargille vagy csibuk mellett várjuk be a teljes lehűlést s újjászületve, megifjodva távozunk. Mindezen mulatság eltart legalább két óráig s fizetünk 30 parát a fürdőért, 15-15 parát a két szolgának, mindössze 60 parát, körülbelül 28-30 krt. A közkatona 5 parát fizet.
Hegyi
Klára
TISZTÁLKODÁS ÉS FÜDŐÉLET A TÖRÖKÖKNÉL
História, 1987/2, 9-10.
oldal
„Lásd: Allah mindazokat, akik hisznek és igazul cselekednek, bevezeti a paradicsomi kertekbe, amelyeken patakok futnak keresztül-kasul... íme a Paradicsom képe, ahogy az istenfélők ígéretet kaptak rá: patakok folynak benne, amelyeknek vize nem poshad meg, patakok tejből, amelynek íze nem változik, patakok borból, fejedelme annak, aki issza, és patakok tisztított mézből... Hasonlóak-e ezek az istenfélők azokhoz, akiknek örökké a tűzben a helyük, és akiknek forró vizet adnak inni, ami szétmarja zsigereiket?” (Korán, 47. szúra)
„Ó ti, akik hisztek, amikor imához járultok, mossátok meg arcotokat és kezeteket könyékig, és töröljétek le fejeteket, meg a lábatokat bokáig. És tisztálkodjatok meg akkor is, ha ondóval szennyeztétek be magatokat. És ha betegek vagytok vagy úton jártok, szükségteket végeztétek vagy asszonyt érintettetek, és nincs veletek víz, vegyetek finom homokot, azzal dörzsöljétek le arcotokat és kezeteket. Allah nem akar terhelni titeket, mindazonáltal tisztává akar tenni, és ki akarja terjeszteni rátok a kegyét.” (Korán, 5. szúra)
A természeti környezet alapvetően meghatározza az emberek életét, benne lényegtelennek tűnő, de az adott helyen jelentőssé váló szokásait, sőt még álmait is. Az arab félsziget, ahol az iszlám megszületett, a Közel-Kelet, ahol uralomra jutott, szomjazásra szoktatta lakóit. A víz kincs volt, a soha el nem apadó, édesvizű forrás és patak, az árnyat adó fa és a sok friss gyümölcs pedig olyan álom, amelyik csak a jámborok túlvilágán válik valósággá. Nem véletlen, hogy az elkárhozott hitetleneket és bűnösöket a sivatagi ember legrémesebb átka sújtja: örök tűz emészti őket és csak forró vizet kortyolhatnak közben.
A víz tisztító áldását a Próféta örökül hagyta kővetőire, amikor a lelki megtisztulás előfeltételéül a testi tisztálkodást írta elő. A napi ötszöri imát megelőző rituális mosakodás az istenimádás bevezetője volt: a mecsetudvarok csorgóinál csendben tisztálkodó férfiak arcán megjelent az az elmélyedés, amely imájuk velejárója. A vallás nemcsak az imák előttre rendelt testi megtisztulást, hanem minden olyan életfunkció után is, amely beszennyezi az embert: az ürítést és a nemi érintkezést mosakodásnak kellett követnie.
Az életben tartó és a testi-lelki piszoktól megszabadító víz tisztelete generációk és évszázadok örökségeként azokra az oszmán törökökre is átszállt, akik szelídebb éghajlat alatt születtek. Ahogy az araboknál, úgy náluk is istennek tetsző, kegyes cselekedetnek számított, ha valaki vizet juttatott embertársainak. Az Allah jóindulatát kiérdemelni akaró szegények vizestömlővel és pohárral járták az utcákat és inni adtak a járókelőknek. A Budán raboskodó Marsigli gróf - a későbbi császári tábornok - leírta, hogy a várkapuk ívei alatt álló, vízzel teli edényekből mindenki meríthetett. A tehetősebbek csorgókat és közkutakat, a leggazdagabbak és maga az állam vízvezetékeket és fürdőket építettek. A törökök legnagyobb építőmestere, a 16. században élt Szinán, sok vallási építmény mellett 7 városi vízvezetéket és 33 fürdőt tervezett és épített.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az oszmán birodalom vagy egy török város mai mércénkkel mérve a tisztaság példaképe lett volna - az adott kor higiénés viszonyai között nem is lehetett az. Ellenben - és ez sem kevés - az iszlámban felnőtt törököt tartalmasabb és természetesebb kapcsolat fűzte a tisztítóvízhez, mint a más hitűeket. A szennyes városokban ez megteremtette a patikai tisztaság néhány szigetét, a templomokat és fürdőket.
Az európaiak - mint annyi mást - ezt is furcsállva nézték. Volt köztük, aki düh rohamot kapott a törökök „tisztaságmániáján”. Így a Fuggerek magyarországi képviselője, a művelt és epés Hans Dernschwam, aki törökországi útinaplójában (1555) mind egyre visszatért az árnyékszékét egy kancsó vízzel bidévé alakító törökre: "Valahányszor egy török lator felkeresi ezt a helyiséget, pénzen vásárolt foglyának egy vizeskancsót kell odavinnie, hogy a török ott megmosakodhassék, mint egy szaros kölyök, ujjaival seggében kotorva, de olyankor is, amikor vizel. Szerintük ez egy nagyszerű dolog, s azzal dicsekednek, hogy ilyen nálunk, keresztényeknél nincsen." Mások, mint a spanyol, diák, Cristóbal de Villalón (1552), lelkesedtek: „A fürdők közt találni bámulatosan szépeket; kívülről pompás palotáknak látszanak... A legkisebbeknek is legalább 6 csarnoka van, és azokban 80-an is fürödhetnek egyidőben... Magam is megfürödtem minden második héten, és az egészségemnek meg a tisztaságomnak nagy javára szolgált, amit itthon bizony ugyan hiányolok. A török leginkább a mocskosságunkat gúnyolja, mégpedig okkal, mert nincs olyan ember, sem asszony egész Spanyolországban, aki a születésétől a haláláig kétszer megfürödne."
A kortárs európaiak a törökök életéből még leginkább fürdőkultúrájukról szóltak elismerten. Pedig ők, az európaiak, csak a melegvíz, a forró gőz, a tisztálkodás örömét élték át, a törökök számára azonban a fürdő sokkal többet jelentett.Otthon csak a leggazdagabbak hódolhattak ennek az élvezetnek, azok, akiknek palotájában saját fürdő berendezésére is jutott hely és pénz. A közember közfürdőkbe járt. Az egyik forrás szerint az, aki kötényt és törölközőt vitt magával, ingyen beléphetett, aki ezeket a fürdőben kölcsönözte, egy akcsét, azaz két cipó árát érő ezüstpénzt fizetett. Más híradás szerint a látogatók anyagi tehetségük szerint támogatták a fürdők fenntartását, a szegényeknek egy akcséba került a szórakozás. Valószínűleg mindkét leírás igaz: az első Budáról maradt, a második Isztambulból.
Az átlagos fürdőben a vendég négyzet alakú, kupolával fedett előcsarnokba lépett. Jövet-menet ez szolgált öltözőhelyiségül, s átmenetet biztosított az utca és a fürdőterem hőmérséklete között. Innen egy átmeneti helyiségbe jutott, ahol ülőpadok és csorgók álltak rendelkezésre, majd a tulajdonképpeni fürdőterembe. Ennek a kupola alatti, központi részét termálfürdőkben lépcsőzetesen mélyült medence foglalta el, gőzfürdőkben pedig egy köldökkőnek nevezett márvány emelvény, a masszázs helye.
A vallási előírás csak folyóvízben engedte a fürdést, ezért a termálfürdők medencéjében állandóan cserélődött a víz, a falaknál mindkét típusú fürdőben falikutakból csorgott kisebb mosdómedencékbe. A nagyteremben folyt a masszírozás és dögönyözés is. Az egyes helyiségekhez kisebb fülkék csatlakoztak, amelyekben az előkelőbb vendégek félrevonulva öltözködtek és fürödtek, és itt lehetett elvégezni a test előírt szőrtelenítését is.
Az épületegyüttes láthatatlan, de nélkülözhetetlen tartozéka a vízhálózat és a fűtőberendezés. A termálfürdőkbe agyagcsöveken vezették a hőforrások vizét, amely a vízellátás mellett egyben a fűtést is biztosította. A gőzfürdőben ezt kazánnal oldották meg.
A fürdőket általában déli váltással használták férfiak és nők, de voltak két részből álló ikerfürdők is a két nem egyidejű kiszolgálására. Legtöbben a pénteki nagy istentiszteletet megelőző napon keresték fel a fürdőket, de soha nem kellett attól tartani, hogy látogatók hiányában értelmetlenné válik folyamatos üzemeltetésük. Csütörtökön a legféltékenyebb férjnek is el kellett ide engednie asszonyát.
Idáig tart a fürdő és élvezetének az a része, amelyet a török városokon sebtében átutazó idegenek is láthattak és kipróbálhattak. A másik élményt, a hévizek gyógyító hatását csak a fürdőt huzamosan látogató helyiek tudták értékelni.A törököknél a gyógyvizek kultusza is erősebb volt, mint tőlük nyugatabbra. „A feredők hasznosak, ha ki jól él vélek... és ha minekelőtte benne elfáradtál volna, elhagyod" - ajánlotta Apáczai Csere János a Magyar Encyclopaediában (1653), s ennél többet sem ő, sem a 18. század orvosi tapasztalatait népszerűen összegező Pax corporis (1764) szerzője, Pápai Páriz Ferenc sem igen vesztegetett a gyógyfürdők hasznára. Ezzel szemben már 1591-ben azt olvashatjuk egy lengyel nemes törökországi útinaplójában, hogy „a törökök a fürdők gyógyhatását igen nagyra becsülik, miért is azoknak tisztán tartására nagy gondot fordítanak". A törökök két évszázadon át termálfürdőket építettek (a gőzfürdő csak a 16. században terjedt el), amelyekben a két cél: a tisztálkodás és a gyógyulás szorosan összefonódott.
Budán, a Duna partján épített termálfürdők az itteni gyógyforrásokból táplálkoztak. A Gellért uszoda helyén állt fürdőben az Európába a 15. század végén betört, súlyos járványokban dühöngő „francia kór", a vérbaj betegei kerestek messze földről gyógyulást. Őket máshová nem engedték be, itt fürödhettek a lovakkal együtt. A tabáni fürdőket kénes vizükért látogatták a gyógyulásra vágyók, míg az északi hőforrások fölé emelt fürdőt, a Császár fürdő ősét gyógyhatású vize mellett egy kedves hiedelem tette kedveltté: az a lány, aki itt negyvenszer megmosakodott, biztosan férjhez ment.A fürdőzés talán mindennél nagyobb élményét, az itt folyó társasági életet, a másfajta társas összejövetelekhez, a mulatságokhoz és látogatásokhoz szokott európaiak alig vették észre. Pedig a muszlimok visszafogott, befelé forduló életében a fürdő különleges örömöket tartogatott.
A férfiak előtt nem volt zárva a világ, nekik a fürdőzés nem menekülést, hanem többféle szórakozást jelentett. A keleti ember sokra becsülte a világtól való szemlélődő visszavonulást, a magányos vagy közös révületet, váltsa ki istenimádat, szédítő mozgás vagy részegítő ital. A fürdő simogató meleg vize, a lebegtető, ernyedt heverészés az áttetsző gőzben, a masszőrök szakszerű dögönyözése ilyesféle bódulatot hozott. Amikor azt megelégelte, a testében újjászületett és lelkében megerősödött fürdőzőt kellemes csevegés segítette vissza a külvilágba. Az előcsarnokban még lenge fürdőgyékényben pipára gyújtott, kávét rendelt, és hosszasan elbeszélgetett ismerőseivel.
Délután, amikor a fürdőt zsibongó nők szállták meg, a szemlélődő, csendes bódulat helyére viháncolás költözött. Sok nő számára - különösen az előkelőbbeknek, akik helyett szolgálójuk járt a piacra - ez volt az egyetlen, de mindannyiuk számára a legfőbb menekülés a háremélet bezártságából. Itt lehántották magukról lepleiket és bugyogóikat, amelyek évszaktól és napszaktól függetlenül sarkuktól a fejük búbjáig beborították őket, s ledobták a szigorú szemérmességet és hallgatást is.
„Megismerkedtem Törökországban nőkkel, akik négy-hat órát ültek a göbek tarin [azaz a köldökkőn], hajukra négy darab szappant használtak el, s ámbár testök minden látogatás után erősen megfőtt csirke húshoz hasonlított, mégis hetenként háromszor-négyszer ismételték ezen élvezetet. Ezen nem szabad csodálkoznunk! A fürdő, főképp télen, a török hölgyvilág fő találkozási helye s az Operát, a hangversenyt helyettesíti náluk" - figyelte meg Vámbéry Ármin az 1860-as évek első felében tett utazása során.S ha már menekülés, legyen teljes! Tudósítás a 17. század elejéről: „az asszonyok hetenként legalább háromszor-négyszer ellátogatnak a fürdőbe, néha azonban ez alatt az ürügy alatt máshová is, ahol kellemesebb öröm és gyönyörűség várja őket." Ami után az út megint csak a fürdőbe vezetett.
Veress
Sándor: A magyar emigráció a Keleten,
Budapest, 1878, I. kötet, 265-266. oldal
Közfürdő nem csak a fővárosban, hanem kisebb városokban is mindenütt van, eltekintve a nagyurak házi gőzfürdőitől. Már messziről ráismerhetni üvegharangokkal cifrázott kúptetejéről s nem ritkán az utcára vagy előtornácra aggatott fürdői lepedőkről. Belépvén, az ajtó mellett lefizetjük pár gurusunkat, s a fürdőszolga útmutatása és segítsége mellett levetjük egy rövid divánforma ágyra, mely a karzaton van, öltözetünket, s beburkoltatva egy lepedőbe, fapapucsunkkal végig kopogunk az előtermen, mely még aránylag hideg, (alant 16, fenn a karzatokon 18-20° R.) s a szolgától vezetve belépünk a kisebb melegítő szobába, vagy ha tetszik, egyenest a meleg terembe. Ez kőpadokkal van körülvéve, középen szabadon álló még nagyobb padkával, melyek alólról fűttetnek és éppen elegendő melegek arra, hogy izzadásba hozzanak. Most a kenő kezére bízzuk magunkat, ez művészi tökéllyel minden izmainkat egyenként megropogtatja és ha még ezalatt sem izzadtunk kedvünk szerint át, bevezet egy legalább 40°-nyi meleg szobába, honnan a mosdó padra megyünk. Itt egy izmos legény előbb durva szőrkesztyűvel bőrünket végig dörzsöli, azután szappanhabba temet és miután alaposan megszapult s lanyha vízzel lemosott, tetszésünk szerint vagy lezuhanyoz jéghideg vízzel, vagy puha török lepedőkbe burkol, felturbánoz és felvezet s letakargat ágyunkba, hol aztán addig csibukozunk ízletes fekete kávé mellett, míg eléggé kihűltünk a kimehetésre. Izlam szokás szerint bizonyos élvezet után meg kell fürödni, s igen rossz férjnek tartatnék, ki legalább egy héten egyszer nem vendége a fürdőknek; a férfiak fürdési ideje reggel van 9-ig, ezentúl délutánig a nőké.
Szemere
Bertalan
UTAZÁS KELETEN A VILÁGOSI NAPOK UTÁN, 1870
Ha a kávéházba a valódi muzulmán minden nap elmegy, legalább egyszer hetenkint a fördőt is meglátogatja, ti. pénteken, midőn azt elmulasztani nem szabad. Mikor Mohamed a gyakori mosakodást rendelte, nemcsak a Móses példáját követé, kit ő sokban utánzott, hanem a keleti bölcsek sok ezeréves tapasztalásán indula el, kik, főleg keleten, hol már a meleg éghajlat maga röstté teszi az embereket, a testi tisztaságot az egészség nélkülözhetlen föltételének ismerték el. Az ő érdeme abban áll, miképp a pusztán hygiéni szabályból, hogy lelkiismeretesben megtartassék, vallási ágazatot csinált, s ennek elmulasztását Isten elleni bűnnek nyilvánítá, kinek kedves a külső tisztaság, mint a belső tisztaságnak kellemes jelképe. A korán szerint három a személyes szenny, s így, rendelete szerint, háromképpen kell attól megtisztulni. Az elsőtől megtisztulni a kezek, a száj, a szakáll s más részek megmosása által; a másik már vallási természetű, melynek minden imádságot meg kell előzni, s mely abból áll, hogy a kar a könyöktől az ujjhegyig, a homlok, az arc, a fej a fül mögött, a száj és a szakáll, bajsz, és mindez egymásután háromszor megmosatik. A harmadik egész fürdőt kíván, melyet minden pénteken kell venni, a test ha még oly tiszta is. Pusztában, hol nincs víz, homokkal kell magát megdörsölni, mi inkább szimbolikus cselekvény, mit az őspatriarchák az állatoktól látszottak eltanulni. Minden mosakodást egy pár sorbul álló imának kellene megelőzni.
Természetes e szerint, hogy nincs török kis falu, melyben egy fürdő nem volna. Constantinápolyban nyilvános van legalább 450, közüle igen sok ingyen fürdő, némely kizárólag a nőké, legtöbb közös a két nemmel, de úgy, hogy mind a férfiak, mind a nők számára bizonyos napok vagy bizonyos órák vannak kijelőlve. Vegyük hozzá, hogy minden vagyonos család házi fürdővel bír, mikben a felosztás ugyanaz, mi a közfürdőkben, csakhogy bennök mindazon buja fényűzést föltalálni, mit kelet regéiben olvasunk. Vannak fürdők, melyeknek falai, padlói, boltozatai, szökőkutai, mármarai márványból, alabastromból vagy drága porcelánból építvék, s melyek művészi faragványaikkal s aranyozásaikkal a szemet elbájolják; magas dombtetőik színes ablakain át szelíden tündöklő félvilág lopózik be; ezeken felül szép párkányzat, faragott koszorúk, festett arabeszkek, selyem kárpitok, puha bársony pamlagok aranyos bojtokkal, réz vagy ezüst serpenyők aloe-fát égetni, fapapucsok ezüst gombokkal kiverve, karmasin színű atlasz öltönyök arannyal átszőve, finom törülközők selyem virágokkal kihímezve; mindezek elvakítják a szemet, s akik a szultán fürdőjét az új palotában (Tsiragán) láthatták, mely mór ízlésben egyetlen egy darab habos fehér alabastromból látszik kifaragva vagy inkább felfúva lenni, s pillangós boltozata úgy fénylik mintha tele volna csillagokkal, azt állítják, hogy az felülhaladja mindazt, mit tündérek lakáról emberi elme képzelhet.
Ki egy szatambuli török fürdőt magának képzelni akar, feledje el a mi városi nyomorult intézeteinket; az rendesen egy nagyszerű épület, rézzel födött dombtetőkkel és folyosószerű szép oszlopsorral. Kívülről egy nagy kapuról ismerni rá, melynek ajtaja lengő vörös kárpitból áll. Belépvén, az első egy hosszúdad négyszeg terem, magas, gömbölyű boltozattal, mely felülről adja a kétes világot. Padlója fehér márvány, melynek közepén egy szép szökőkút hullatja vizét, körülrakva mentával, basilikommal s más illatos virágokkal. A fal körül alacsony ágyak helyezvék, s fölöttök egy oszlopokon nyugvó karzat, szinte ágyakkal ellátva, mikből minden vendég egyet kap, hol levetkőzik, s hol a fürdés után magát ki fogja nyugodni. A mindenféle színű csíkos és kockás fürdőruhák sinegeken, mint zászlók, száradva lógnak. Ez előteremben van az étasztal is, kávéssal, cukrásszal, pipással, kik a vendégeknek kávéval, nargillal, gyümölccsel, serbettel s mindenféle édes italokkal és süteményekkel szolgálnak. Az igazgató egy emelt helyen ül, s az érkezők óráit, pénzét és drágaságait gondjai alá veszi, s egyszersmind a szolgákkal, kik munkaszakjok szerint vannak osztályozva, rendelkezik.
Levetkőzvén a vendég, mellé egy szolga adatik, ki neki két színes pamutlepedőt nyújt át, mellyel magát betakarja, s lábára fapapucsot öltvén, így megy be az első terembe, mely hűsnek neveztetik, ámbár hévmérséklete legalább 35 Reaumur foknyi. Itt mintegy tíz percig marad, mely elég arra, hogy izzadásba jőjjön. Ekkor a hévterembe vezettetik, mely szinte felülről, a boltozatról kapja a világot, s márvány padlója a közepe felé lejtős, hogy a víz ottan kiszivároghasson. A falban félkörded források vannak, két rézcsappal, mely közül egyik hűs, másik hév vizet ád. E teremben több alacsony márványpad van, melyre a vendéget fektetik, s itt esik át azon mindenféle kenésen, gyúráson, markolgatáson, dörzsölésen, taglaláson, mely ujoncnak nem kellemes, néha fájdalmas, de mindig egészéges. A hőség azonban bár nagyobb, nem oly kellemetlen mint az orosz fürdőkben, mert itt nem a katlanból jön be ropogva a fojtó gőz, mint ezekben, hanem a márványpadló alulról fűttetik, ezért szükséges a fapapucs, s a kövön folydogáló víz az, mi könnyű meleg gőzzé válik, mi oly átlátszó, hogy sem látni nem gátol meg, sem a mellet nem nyomja.
Az elég durva taglalás után a vendég fölkél, s egyik forrás mellé egy fazsámolyra leül, s egy réztállal kívánata szerint melegebb vagy mérsékeltebb vegyítékű vízzel tetőtül talpig többször végigöntetik. Kipihenvén magát, mert bizony szüksége van rá, a szolga szőrkefével erősen s ügyesen megkeféli, s az európai, ki magát tisztának hitte, csodálkozva szemléli, mi sok és mi vastag tésztaszerű anyag vonatik le bőréről. Ezután még illatos szappanhabbal mosatik le, ki óhajtja, annak haját és szakállát is nagy ügyességgel megtisztítják s rendbehozzák, mondhatni szálankint, mint a kéz- és lábujjakat is, használva kést, fogót, porokat s szagos kenőcsöket, mik nálunk ismeretlenek.
Ekkor a vendég a hűs terembe vitetik, hol három száraz lepedőt adnak rá, fejét, mellét, ágyékát gondosan beburkolván, s midőn az izzadás szűnni kezd, a szolga az öltöző szobába kíséri, hol jól betakarva, tiszta ágyba fekvén le, még egyszer jön izzadásba, de ez már kellemes és nem tartós. E pihenő lomhálkodás, e bágyadozó fekvés, e fáradság s megújulás együtt, a röstségnek e gyönyöre, ez érzése a lankadásnak, mely múlik, és közelgése az erőnek, mely visszatér, ez valami kimondhatlanul kellemes érzés, s a török ha valahol, itt adja át magát, kávészörpölés, dohányillat és serbet-iddogálás közt, amaz érzéki boldogságnak, mi nem egyéb, mint boldog merengés a puha nyugalom álom-ölében.
Az egész eltart két óráig, vagy tovább, ti. kinek benne kedve telik. Ki másokkal nem akar együtt fürödni, az néhol külön osztályt is kaphat, mely szinte három szobábul áll, de természetesen ez többe kerül; különben nincs ok a közfürdőtől idegenkedni, mivel bár több személy van egy teremben, de mindenki magával lévén elfoglalva, szomszédjára nem ügyel, nem is illenék ezt tenni, s mint mindenütt a legnagyobb tisztaság, rend, úgy a legfinomabb illedelem uralkodik.
Midőn nők jönnek fürödni, a fürdői szolgaszemélyzet egészen megváltozik, s a férfiakat nőcselédek váltják föl.
A háremek itt szoktak legörömestebb találkozni, s mivel ők hajékeiket egész hétre itt készíttetik el, s mivel a török nők testeik ápolásában száz meg száz titkos mesterséget használnak, s a fürdés nekik egy-egy ünnep, hol esznek és isznak, s zenével és tánccal mulattatnak - ők a fürdőben mindig fél napig maradnak. Nem is olyan csendes ilyenkor a fürdő, mint akkor, midőn férfiak vannak benne; a csevegő nők mindazt, mit egy hét óta éltek, hallottak, lármásan beszélik el egymásnak. Gyönyörű látvány lehet egy ily fürdő, midőn benne, paradicsomi egyszerűségben, két-háromszáz ingerlő kecsű Éva jár-kel, de halandó férfinak nem adatott ezt láthatni. Drága szőnyegeket visznek magokkal, melyeken angyali alakú gyermekek játszadoznak, kendőik, lepedőik finom musszelinből selyem virágokkal kivarrvák, fapapucsaik ezüstgombokkal vannak kiverve; egyik már ágyban nyugszik sál-turbánnal fején, másiknak hollószínű haját ifjú és bájszépségű rableányok ágakba fonják, gyöngyökkel vagy veres korallokkal vegyítve, s mindenfelé, a szökőkút körül, a karzaton, a pamlagokon csoportozatokat látni művészi s leírhatlan helyzetekben, ki messziről nézné e termet, egy múzeumnak vélné, hol fehér márványból faragott meztelen szobrok gyűjteménye van.
Ezekből látni, hogy a fürdők ama fényes, elmés és kéjelmes elrendezése, mely a régi Babylon, Egyiptom, Persia népeitől a görögökre és rómaiakra mene által, a török fürdőkben fennmaradt. A Pompéji romjaiban talált csaknem ép fürdők bizonyítják, hogy az anyagi gyönyör mind e finomságait a rómaiak már ismerték. Meglehet, a törökök néha nem tartanak mértéket ez élvben, azonban ez kivétel, de az igaz, hogy mi nyugatiak hygeniai tekintetben nem eléggé ápoljuk a testet, talán mivel romlandó, s városi fürdőink e nevet alig érdemlik. Török szempontból a testi tisztaság egy neme az erénynek, ellenkezőleg a (legalább középkori) katolicizmus fogalmával, mi szerint a szenny vala szent, annyira, hogy Spanyolországban egykor mindazok, kik gyakran fürödtek, megtartva a mórok szokását, eretnekség gyanújában tartattak.
