Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Vámbéry Ármin Ázsiában" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Moszlim néptípusok.

Ha több fővárosnak róják fel hibául, hogy nem nyújtja hű képét népe erkölcsi és társadalmi sajátságainak, e szemrehányás sehol sem indokoltabb mint Konstantinápolyban, a nyugati török-világ e székhelyén és fénypontján. Valamint a "sztambuli" nevezetű tájszólás, a hangok lágysága, a tömegesen kölcsönvett idegen nyelvfoszlányok s mesterkélt, csinált szójárások használata a törökök egyszerű, velős nyelvezetétől elüt, szintúgy különbözik a stambuli török anatóliai törzstársától. A ruha csinálja az embert, s ennél fogva csakugyan a fez vagy turbán, a hosszú dsübbe és a bőrredőzetű nadrág az, mely a Boszporus-parti százszorosan keresztezett faj-vegyülékben felismerteti a törököt. Felbodrozott haj, kikeményített gallér, frakk és glaszékesztyű, elegendő arra, hogy a turistáink által bámult keleti emberfaj eszményképét rendszeres európaivá változtassa Konstantinápoly törökje fajsajátságainak egyetlen egy vonását, egyetlen gyönge nyomát sem bírja felmutatni; sem arcéle, sem szem-, homlok- vagy áll alakzata nem árulják el benne a turánit. Éppen így, s tán még feltűnőbben áll a dolog lelki tulajdonaira nézve. A mai efendi-világ hanyatlása, laza erkölcsei, s a nemes érzület és hazaszeretet teljes hiánya, e helyen nem említetnek először s nem is először kárhoztatnak. Szomorú, hogy a valóság még sokkal rosszabb mindannál, mit az eddig ismeretessé vált képből következtetni lehet. Ez egy zsarnok kényuralom által felnevelt emberi osztály, mely egy régi világrészlet erkölcsi fogalmaitól elidegeníttetve az elvesztettekért minden szellemi kárpótlást nélkülözve, csak fékevesztett élvezet-vágya által tűnik ki, mely a tivornyának, zajos élvnek hódol, csak kincseket igyekszik gyűjteni, hogy legyen mit eltékozolnia – igen, oly emberi osztály, mely előtt semmi sem szent; sem vallás, sem erkölcsi-törvény, s a nyugati kultúra fénymázát fitogtatva, felszabadulva a keleti deszpotismus Drákói törvényei alól, aljas szenvedélyeknek tud már csak hódolni. Ezen ítélet tán szigorúnak látszik, azonban teljesen igazságos s már azért sem hallgatható el, mert az efendik ellenszenves torzképével akarják gyakran azonosítani és összetéveszteni az általános török-világot. Ez égbe kiáltó igazságtalanság!
Megengedjük, hogy az ó-ázsiai példabeszéd: "El arab serifetun; el adsen zarifetun w' et turk kesifetun," – az arab nemes, a persa gyöngéd, a török esetlen – sok jogosultsággal bír; azonban ezen esetlenségben jó adag becsületesség és egyenesség rejlik, melyeket mindig bámulni valék kénytelen, valahányszor alkalmam volt Anatólia török földmívelőjével érintkezni. Szegény árnyai egy óriás léptekkel hanyatlásnak indult népnek! Remegő áldozatai egy ügyelten hivatalnok-osztály lelkiismeretlenségének; sajnálatraméltó példái egy ritka szelídség és engedékenységnek! Vajon ki maradhatnak közönyös, ha Szivászban, Enguruban vagy Kharputban valamely török földmívelő udvarába lép? Akit most bemutatok neked nyájas olvasóm, ama bátor hősök ivadéka, kik a távol Keletről jöttek ide, hogy a byzanti-keresztény garázda-uralom romjain birodalmat alapítsanak maguknak. Körülötte és rajta mindene elszegényedett, ruházata, lábbelije, mindene rongyos, s csak a szem és fejhordozás emlékeztetnek még távolról az egykori úrra és parancsolóra. Háza omladékos, földje parlagon hever, kertje elhanyagolt, kardja rozsdás, lovagolható és vontatómarhája elsoványodott. Ha e nyomorúság okát kutatjuk, eleinte azt feleli, "Kiszmet! Naszib (fátum,) s csak huzamosabb faggatás után fogja bevallani, hogy a konstantinápolyi urak rossz gazdálkodása e bajoknak kútfeje. Nehéz volna kerek e világon a török nép egy ily tagjánál kínzottabb, nyomorultabb lényt képzelni, melyet azonban az európai közvélemény, végzetesen összetévesztve őt Konstantinápoly elvetemült efendi-világával, mint a zsarnokság eszközeit, a keresztényeken elkövetett égbekiáltó igazságtalanságok főtényezőit állit pellengérre. A szegény török akár paraszt, mesterember vagy földbirtokos, igen ritkán oka a nevében elkövetett brutalitásoknak, sőt mi több, legtöbbet szenved általuk maga, s ha Ázsia kerületeit a statisztika meggyőző világával lehetne bevilágítani, a török nép óriási hanyatlásának ijesztő képét látnók magunk előtt. Eltekintve a gyakori háborúktól, a sok járvány, és a tisztviselők lelkiismeretlensége és velük született lomhasága következtében nagy mérvben előmozdított elhanyagoltság, irtóztató módon pusztítottak a török lakosság között. Egész vidékek, egész területek, melyek e század elején még virágzó állapotban s népesítve valának, ma kihaltak, elhagyatva állnak s végelpusztulásnak néznek elébe; még egy félszázad, s a végromlásnak indult török világ Anatóliában megszűnt létezni. Az orosz hatalom emelkedése a Kaukázus déli részében, ugyan sok oly turkomán törzset küldött, mely a Araxes és Kur partjain nem folytathatván nomád életüket és rablási hajlamaiknak nem engedhetvén át magukat, a félhold oltalma alatt óhajtották folytatni ó-ázsiai életmódjukat. Anatólia e népszaporodása azonban véleményem szerint inkább a viszonyok hátrányára, mintsem előnyös fejlődésére fog szolgálni.
S valóban igen sajnálatra méltó dolog, hogy nem lehet a bajnak elejét venni. Az oszmán, régi hazájában amint azt kimutatni szerencsénk volt, egy-egy jelleges hibája dacára, még mindig szép jelenség az ó-világ népterületén. Nemeslelkű, őszinte, tiszta patriarchális érzésektől van áthatva és mindig vendégszerető. Hányszor, ha betértem nyomorult födele alá, juttatá eszembe egyszerű becsületessége a boldog homéri korszakot. "Honnan jössz – mi vagy? " ezt csak búcsúzáskor kérdik. Legjobb szobáját, legjobb falatját osztja meg vendégével s komolyan megvan sértve, ha távozáskor pénzt kínálnak neki az élvezetekért. Azon esték, hol a szurokfényű forgács világánál gazdáim nagy gyönyörűségére felolvasásokat tartottam egy piszkos, rongyos könyvből, feledhetetlenek maradnak előttem. Apraja-nagyja, feleség és gyermekek, úr és szolga festői összevisszaságban vettek körül; feszült figyelemmel hallgattak reám s még a legszegényebb is ezen élvezet kedvéért szívesen eltartott volna napokig lovammal együtt. Valóban, igen fájdalmas látványt nyújt a nehéz nyomás alatt sínylő, török földmíves, mely kormánya és saját természetének hanyagsága következtében jutott ily állapotra.
Valamivel jobban áll az arabok, a Porta moszlim alattvalói e második osztályának sorsa. Az arab a törökök minden szenvedésében osztozik, de eddig a nyomor még nem törte meg végképpen. Nemzeti egyéniségének egy-némely tulajdonai arra képesítik, hogy fejét magasabban hordhassa, tekintetét merészebben szegezze egy jobb jövőre. Ha az arab városi lakót, az ipar emberét elszámítjuk, rögtön észrevesszük, hogy az ismert mondat: "Nuhefai Arab," azaz, a sovány szikár arabok, nemcsak néprajzi jelszó, de valósággal testi tulajdonokon alapul. A török tréfál ha azt mondja: "Az arab és lándzsája közt az aba képezi az egyetlen különbséget." Azonban, valamint az elsőnél a testesség az ész nehézkességével jár karonfogva, úgy az arab – a sivatag lakóját értem – az alak szikárságával szellemi mozgékonyságot és fékezetlen szabadságvágyat párosít. Azon felül az arab mérsékelt, ritka nemzeti büszkeséggel megáldott s a törököt, ámbár az évszázadok óta ura és zsarnoka, mégis mélyen alatta álló lénynek tekinti, oly barbárnak, kit még az Iszlam nemessége sem képes megjavítani. Ha tehát az arabnak jobb jövőt jósolunk mint a töröknek, ez nemzeti tulajdonainak kellő méltánylása folytán történik, azon nemes önérzete következtében, mely által túlmagaslik a Porta többi moslim alattvalóin: Jelenleg csak a vezércsillagot nélkülözi; de ha valamikor eseménydús forradalmak e népet előtérbe szorítandják, nem kétkedhetünk benne, hogy szellemének ritka ruganyossága s a Nyugattal való nagyobb azonosítási képesség folytán, Kelet arab vezénylet alatt, ha nem is képesítetnék teljes újjászületésre, de mindenesetre inkább felelhetne meg az új kor eszményeinek, mint most, az oszmánok alatt.
Hazája természetes torlaszai által védve, az arab nép aránylag sokkal kevesebbet érintkezett a Nyugattal a moszlim-világ még legtávolabb eső lakóinál is. A nagy félszigetnek csak külső határai voltak hozzáférhetők az európai befolyásra nézve, de belső magva, melyről csak egyes utazók hoztak koronként kósza híreket, a letűnt századok állapotában maradt meg. Még az európai kereskedők is, Nyugat e merész előharcosai sem találtak utat arrafelé. Ki sejthetné tehát előre, miként alakulandnak a viszonyok azon esetre, ha egykor az óriás közlekedési tervek valósulása Ázsiában, hosszas álmából felfogja zaklatni azt a sok millió arabot, kiknek ősei tetterejük oly nagyszerű emlékeit hagyták hátra?
De hová jutottam? Nem történelmi elmélkedésekbe akartam én bocsátkozni, de néptípusok festése lenne feladatom e helyen. Így hát hátrahagyják az arabokat beláthatatlan sivatag-hazájukban s körülnézünk oly népelemek után, melyek a régi fő utakon Ázsia belsejétől kezdve a fekete és közép tenger keletibb partjai felé évszázadok, sőt évezredek óta sürgölődtek és mai napság is még félnomád életet folytatnak. Kétségtelenül legérdekesebb a hosszú lánc, melyet a török nép a Léna fagyos partjaitól az Adriáig képez, melynek egyes láncszemei még ma is egy ősrégi múlt alakjában tűnnek fel, s úgy szólván a történelmi sorozat fejezetei gyanánt kapcsolódnak egymáshoz.
Az idegen elemek által gyakran keresztezett, anyagilag úgyszólván már félig törökítlenített oszmánokhoz, Keleten az iráni törökök csatlakoznak. Derék emberfaj, mely a persákkal, több mint hatszázados benső viszony dacára, mégis nem egy jellemző vonást őrzött meg az őseredi török típusból. A mai Persia csaknem egész északi szélét ők lakják, Transkaukáziának nagy része szinte általuk foglaltatik el, s már első látásra feltűnően elütnek a persáktól, úgy hatalmas testalkatuk, széles arcvonásaik, valamint bizonyos nehézkesség által beszédben és gondolkozásban. A sok századokig tartó, intim összeköttetés dacára, melyben e nép Persia simulékony, szellemes és eleven fiaival állt, ez iráni török még sem bírt egészen persává változni. Ugyan szintúgy hazudik és csal, mint a déli nap gyermeke, de hazugsága és csalása esetlenebb, átlátszóbb. Test és szellem kevésbé hajlékony nála, de annál képesebb az ellenállásra s ennélfogva birtokában maradt mindazon tulajdonoknak, melyek kiszámíthatatlan idők óta biztosították neki a harcos és uralkodó szerepét. Szívós kitartással csüng ősrégi szokásain hajlamain és erkölcsein, melyeket ősei még a középázsiai sivatagokból hoztak el magukkal. Nász- és panaszdalai ugyanazok mint a sivatag fiainál, mulatságai is megőrizték ősi jellegüket s ahol megakarták akadályozni nemzeti szenvedélyeit, ott elhagyá az országot s inkább a kivándorlást választá, semhogy alávetette volna magát a kényszernek. – Mindezt tanúsítják a század eleje óta orosz hatalom alá került Transkaukázia és a Kaspi tenger nyugati partja. A Terekmék, Karakalpak-ok, Sahszewend-ek és más félnomád törökök száma az orosz lefoglalás óta legalább egyharmaddal fogytak meg. Inkább a szunnita szultán gyűlölt területére költöztek, inkább a kurdokkali örök ellenségeskedést választák, semhogy alárendelték volna magukat a "nacsalnik" (orosz tisztviselő) parancsainak. Igaz, hogy a törökök Iránt egyrészt megvédték külső támadások ellen, azonban egyúttal új hazájuk szellemi fejlődésének is gátul szolgáltak.
Az iráninak gyakran említett szép tehetségei tekintetéből ez igen sajnos körülmény. A régi persa nép alig három milliónyi utódai, ha arabok és törökök által le nem nyűgöztetnek, kétségtelenül nagyon átalakították volna az ó-világ sorsát. Oly emberfaj ez, mely minden tekintetben érdemes teljes figyelmünkre. Külső megjelenésében csak igen keveset különbözik őseinek azon képmásaitól, melyeket a Perszepolisz, Naksi-Rusztem és más helyeken látható ezredéves monumentális emlékeken bámulunk; másrészt alig lehetne eleget mondani e népecske tevékenysége, ravaszsága és körmönfontságáról. A persának hosszúdad arca, finom orra, szép formájú homloka s egész kifejezése már felismertetik benne a szellemi tehetségű embert. Öltözete, élelmezése, házának felszerelése, minden ízlésről és szépészeti hajlamról tanúskodik. Még a persa öszvérhajcsár is elevenebb, hajlékonyabb szellemű, a török ex offo irodalomi lángésznél. De mit használhat neki mindez, ha évszázadokig tartó zsarnoki kény őt a hazugság, álszínűség és csalás jelképévé változtatták, ha eszének csak rossz úton veheti hasznát s ennek következtében egy egész nemzet szédelgőkké nőtte ki magát? E szomorú jellemrajz még csapodárság és állhatatlansággal is megtoldandó. A persa szellemdús gyermek, mely soha sem érlelődik szellemdús férfiúvá. Lelkes lendületre képes, hogy nagyot vigyen véghez, de annak kiviteléhez erő és kitartást nélkülöz.
Az oszmán népelemtől keletre, az iránitól nyugatra, és az arabtól északra a kurdok vannak beékelve Észak-Mezopotámia hegyi vidékeibe. Kiszámíthatatlan idők óta itt lakik e nép, s minthogy hegylakók mindenütt, nem csak idegen vándorra, de idegen kultúr-befolyásokra nézve is kevésbé megközelíthetők a nyitott, szabad rónákban élőknél, alig tudunk különbséget találni a jó öreg Kardukhói, Herodot jellemzése és a mai kurdok között. Tény, hogy a kurd nép valósággal meglepő, s a maga nemében egyetlen; a letűnt idők romantikájával, egy kezdetleges társas élet erényei és bűneivel s azon sajátságokkal van eltelve, melyek minden éghajlat, s minden korszak hegyi lakóit első látásra jellemzik. Ha te, nyájas olvasóm, a kurd különc alakjáról korrekt képet óhajtasz, képzelj magadnak egy napbarnította arcú férfiút, erélyes vonásokkal, merész szemekkel, finom sasorral s szállongó holló-feketeségű hajzattal, kinek tejét tarka kendőkből csavart hegyes turbán repdesi körül, kinek vállairól dúsredőzetű, rikító színű aba (köpeny) hull alá, ki hosszú, zászlós lándzsát, paizsot és kardot, olykor újkori lőfegyvereket is nélkülözhetetlen, személyes necessaire-jéhez számít. Amily ellentétben áll bibliai fegyverzete a belga munkájú lőfegyverrel, szintúgy elüt az ember durva, harcos kinézése köpenyének szövetétől. Minden rajta ijesztő hatásra látszik számítva lenni, s ha a kurd, gazdagon felkantározott s felsallangozott lován, vad harci-kiáltással valamely hegytorkolatból előrohan, s a mit sem sejtő, békés utazóra tör, csaknem mindig biztos zsákmányra számíthat. "Vetkőződjél, s meg se' moccanj!" kurdul annyit jelent, mint jó napot kívánni. Az embernek mindenét nyugodtan oda kell raknia a kurd elé, s örülnie ha sértetlenül menekülhet.
Lakhelye, életmódja, vendéglátása szinte ezredéves szokások jellegét hordja magán. A visszaemlékezés oly esetekre, melyeket kurdok közt, – hol ember és állat együtt tanyáz, – néha negyven bivaly társaságában töltöttem, minden inkább, csak nem elragadó. Födél alatt természetesen csak télen laknak. Olykor ötven bivaly kigőzölgése tölti el az egész helyet, mert a kis nyílás a tűzhely fölött, mely egyidejűleg kürtő és szelelőlyuk is, oly pici, hogy éppen semmi észrevehető levegőt sem bocsát be. De a jó Kurdnak az ily existencia a földi comfort nonplus ultrájának látszik, s ha esetleg azt beszélnék neki, hogy Frankhonban az állatok istállókban s az emberek háló kamrákban hálnak, bizonyára nagy megindulással és sajnálkozva mondaná: "szegény frenkek!" Élelmezése szinte megfelel e kezdetleges életmódnak. Tej és árpakenyér, árpakenyér és tej folytonosan fedezik szükségeit, s csak koronként váltatnak fel sajttal és füstölt hússal. Hagyma és fokhagyma nyalánkságul szolgálnak neki, de a pecsenye, dacára annak, hogy ex proffessó marhatenyésztő, a ritkaságokhoz tartozik. A kurd egy szép vonása, mely a szomszéd emberiségre nézve nagy szerencse, a vendégszeretet. Habár ezen erény nem is tűnik fel nála oly erélyesen mint a távol Ázsiában, mégis csekélyebb mértéke is elegendő arra, hogy a közlekedést vele s a területén való utazást, lényegesen megkönnyítse.
Épp oly nehezen, mint minden más kultúrbefolyás, épp oly nehézségekkel tudott az Iszlam, Ázsia ezen őseredeti hite benyomulni a kurd hazájának szűk hegyszorosaiba, hogy ottan meggyökerezzék. A kurdok moszlim vallásossága t. i. igen rossz lábon áll. Csak opportunitásból mohamedánok, harag és keserűség nélkül közlekednek keresztényekkel és ördög-imádókkal, s a felekezeti színezet, ámbár síitákba és szunitákba osztatnak fel, egyedül csak fékezetlen zsiványkodási vágyuknak szolgál ürügyül. S e nép, különc szokásaival, durva erkölcseivel az irán család egy ága, testvérgyermeke a persáknak, kiknek nyelvétől az övé csak tájszólásilag különbözik, s kikkel szellemi tehetség tekintetében szinte igen sok rokon vonással bír. Ez főképp török körökben válik érezhetővé s az oszmanlik nem egy híres tudósa vagy államférfiúja tartozik eredetileg a kurdokhoz. Az iszlamvilág kozmopolitizmusában az ily esetek észrevétlenül mosódnak el, azonban a népismeret terén búvárkodóknak figyelmét, fontos útmutató létükre ki nem kerülhetik.
Mielőtt felvennők ismét az Irán északi szélén elejtett török népleírási fonalat, egy pillantást akarunk vetni az afghánokra, kiknek hegyvidéki hazája Irán keleti táján fekszik. – Az afghánokat egy időben zsidóknak tartották, sőt a biblia tudósai, s Izrael rafongóbb gyermekei bennük akarták feltalálni az elveszett tíz törzsöt. Mindenesetre sajátságos kitüntetés, melyhez az afghánok maguk nem kevéssel járultak hozzá, amennyiben ők családfájukat egyenesen Szaul királytól származtatják. Ami e furcsa rokonság népismei bizonyítékait illeti, a legfőbb súlyt az éles és gyakori torokhangokra fektették, melyekben az afghán nyelv különösen gazdag, nem kevésbé azonban a nagy, hajlott orra is, mely őket kiválóan megkülönbözteti valamennyi más ázsiai fajtól. Az említett nyelvészeti-elmélet nem szorult komoly ellenvetésre, ugyanebből az afghánok ind-ázsiai származására is teljes biztonsággal lehet következtetni. Még kevésbé szolgálhat bizonyítékul az orr corpus delicti-je, mert annak magas, sasorrszerű alakzata tökéletesen illik a nép merész, határozott külsejéhez, s teljes összhangzatban áll annak harcias jellemével – mit aligha lehet mondani a zsidókról – s fékezetlen szabadságvágyával. A férfias szépséget nem lehet eltagadni az afghántól. Akár a pásztor egyszerű redőzetes vászonruhájában, akár a római szokás szerint a vállon tóga-szerüleg átvetett lepedőben, akár egy szerdár (főnök) harci díszében áll előttünk – az afghán mindig magára fogja vonni figyelmünket és mint az ázsiai harcos valóságos eszményképe, bámulatra fog ragadni. Született harcosok. A pásztor a furulya helyett, hosszú csövű puskát akaszt vállára, a földmíves karddal az oldalán lépdel ekéje mögött, a kereskedő egész kis fegyvertárt hord magánál – hát még a harcos! Újkori és régi vágó-szúró és döfő-fegyverekkel annyira el van borítva, hogy azoknak nagy részétől még álmában sem válik meg. A kiválóan harcias jellem, az afghán népnél részint hegyes hazájok természetéből eredt, részint vallásából, miután a Gazneaidák óta, India határvidéki bráhmai lakóival mindig harckészen kelle szemben állniuk, mi ma ugyan már nem szükséges, minthogy a Visnu-imádók helyére az angolok s Északon az oroszok léptek, s az angolok és oroszok többsége és hadi tudományok ellen, az afghánok nem képesek fellépni. A harc- és zsiványkodási vágyon kívül az afghán az ázsiai harcos többi fény, és árnyoldalában is osztozik; durva és nyers, babonás, olykor vendégszerető, s bizonyos becsületességgel bíró, s minthogy a magasabb szellemi tulajdonokat nélkülözi, adandó alkalommal és viszonyok közt egyszersmind oly árulkodó és bosszúálló is, mint alig egy más nép a világon. Amint látjuk, az afghánt különösen jellemzi az erények és vétkek egész vegyüléke. Ma még szabadon emelheti ég felé paizsát, még szabadon hódolhat korlátlansági hajlamának, – de amint a viszonyok alakulnak, már alig fog meghagyatni néhány évtizedik eddigi kiváltságainak élvezetében.
S most hát térjünk vissza a törökökhöz, a katexochen törökökhöz; mert Közép-Ázsia turáni népességét azoknak kell neveznünk, habár ott is a városi lakosság természetesen erős kisebbségben, az iráni ős népséggeli keresztezés következtében sokat vesztett ős-eredeti török típusából. Közép-Ázsia népei kétségtelenül külön típust, valamint külön jellemet is tüntetnek fel, s úgyszólván elszigetelt helyzetükben, járatlan sivatagok egész koszorújával körülvéve, mindkettőt sokkal könnyebben őrizhették meg. Valódi szigeten találták magukat a szárazföld közepette s ha onnan időnként előtörtek vagy rövid rablási kirándulásokat tettek, melyekből rövid vártatva, kincsekkel megrakva tértek haza; vagy pedig rendszeres, valóságos kivándorlást szerveztek, s Ázsia nyugati vagy déli része felé vonultak, ott új hazát alapítandók. Közép-Ázsia mai néprajzi viszonyai szerint, két fő-csoporttal kell foglalkoznunk; először a megtelepedett törökökkel, kiket: Özbeg, Szárt, vagy Kurama név alatt ismerünk; másodszor a sivatag-lakókkal, melyek bármi néven nevezendők is, jelenleg a rokonság szoros kapcsolatában állnak egymással. A városi lakó, vagy a földmíveléssel foglalkozó török, kezdetleges nemzetiségének csak igen kevés nyomával bír. Feje és tagjai alakítása, orra, homloka és álla ugyan a törökök széles formáit tüntetik fel, azonban járásában, egész életmódjában és jellemében, a röghöz való csatlakozása folytán, sokkal törökösebb, mint sivatagbeli testvére. Erkölcsei és szokásainak képe, az idegen moszlim vegyülék által szinte már nagyon elfajult, míg másrészt mindennapi élete, s még szellemi iránya is, az általa lenyűgözött nép iráni kultúrája által, erősen megváltozott. Az özbeg, akár Khivában, Bokharában, Khokandban, úgy Kelet-turkesztánban, becsületes lélek, oly ember, mely saját hazája szokott zsarnoki kormányzata következtében, még a keresztény hódítónak, legyen az orosz vagy angol -sem fog soha ellenállni. Meg van ugyan benne is az ázsiai megátalkodottság és felfogási makacsság, azonban engedékeny és megadásteli, ha hatalmas körülmények arra kényszerítik, és a Cár uralma alatt már néhány évtized lefolyása után azzá fog válni, amivé lettek a Nogai-tatárok Kazanban, és a Krimben, t. i. Oroszország békés és szorgalmas alattvalóivá.
A nomádokkal egészen másképp áll a dolog. Itt a fékevesztett szabadság-vágy, az örökös vándor-élet szellemével találkozunk, egyesülve a legkezdetlegesebb életmóddal, mely Ázsia magas északi részétől kezdve egész Irán széléig mindenkor jellemzé a sivatag lakóját. E szellem észrevehető jelleg-különbsége többnyire a sivatag egyes részeinek terjedésén, a föld alkatásán s az égaljon, nem különben a történelmi zendüléseken alapul, melyeknek olykor színhelye volt a sivatag. Így pl. a turkomán, – kit nyájas olvasóm utazási könyveimből bizonyára már kimerítőleg megismert – leghívebb tükre sivatag-hazája borzadályos képének, fagyasztó hidegével, perzselő napjával, feneketlen homokjával s a keserű savforrásokkal. Az Oxus posványos deltáit lakó karakalpak, ki marhatenyésztéssel foglalkozik, olykor földmíves, külső megjelenésében, egész lényében, modorában, cselekedeteiben oly élettelen és elnyomott, oly nehézkes és esetlen, oly szín- és szellemtelen, amilyen emberi lény egyáltalán lehet, mely posványos vidékek mérges bűzei közt, tizenkét láb magasságú nád és sás közt kénytelen életét áttengetni. A karakalpak mindig csak akarata ellenére volt nomád, kit a sors a Volgától a Jaxartes torkolatához, s innen ismét jelenlegi hazájába hurcolt.
Turkesztán északi részén elterülő végtelen sivatagok további szemléleténél, a kazak – hibásan kirgiznek nevezett, – mint földjének hű ábrázolója lép elénk, mely földön ősei talán már évezredek óta laktak. E sivatagon, mely távolról sem oly borzasztó, mint a hirkániai, savas, posványok tiszta tavakkal, homok-tengerek kövér legelőkkel, tamariszkok csipkebokrokkal sűrűn váltakoznak; innen magyarázható meg, a kazaknak csak félig vad természete, ki már sokkal békésebb, vidámabb hangulatú, a turkomannál is és a baranták (zsiványkodások) iránti ismert szenvedélye dacára sohasem volt oly javíthatatlan, hit- és becsület nélküli emberrabló, mint a Jomut, Csaudor és Tekke.
Szint ez áll a kipcsákokról és Kara-kirgizekről is Kookandban, kik a Tiansan-hegység nyugati kiágazásainak völgyeiben, a hófödte Alaj torkolataiban, és a "Világ födelén" (a Pamir-i fennsík) vándorolnak helyről-helyre; nem csoda tehát, ha a hegyi lakó és sivatag gyermekének sajátságait egyesítik s a vad természetben feltűnőbb, kirívóbb mértékben őrizték meg jellemük durva vonásait. Ezeknél a törökösséget leghamisítatlanabb kezdetlegességében találjuk. Fajuk anyagi jellegeiben erősen a kalmuk-okhoz és mongolokhoz szíttatnak: erkölcseik és szokásaik a valói törökvilág keleti határát, utolsó státióját képezik, mert innen távozva, már a buddhista-khinai befolyás tartományába lépünk s Kelet-turkesztán lakosai közé jutunk, kik Uigur származásuk dacára, az ó-törökségnek mégis kevesebb nyomait bírják felmutatni, mint a Kara-kirgizek és Kipcsakok.

A jelenkor moszlim fejedelmei.

Szultán, sah, khidiv és khán, ezek a muszulman Kelet fölkent fejedelmeinek címei. Mindannyian "Isten árnyai a földön," néven szokták nevezni magukat, ámbátor e theokratikus melléknév jogosan csak a szultánt illeti meg. S ezen árnyak nem Isten, de inkább a letűnt nagyság és elveszett fény árnyai, ólomszerűen nehezülnek országaik sivár rónaságaira s népeik szegényebb osztályaira. Már azért is elmélkedésünk körébe tartoznak, mert tő okai ama nyomornak mely alatt népeik sinylenek, s mert az ó-világ szomorú állapotának minden lehetséges javulása személyiségüktől és akaratuktól függ.

I.
Az 1858-ik év egy forró nyári napján a Boszporus ázsiai oldalán, Csibuklu tenger öblében, egy óriás platán árnyában a ruganyos pázsiton végig feküdve, átengedém magamat a klasszikailag írt történelmi mű: "Hest Bihist;" (nyolc paradicsom) olvasásának. A nyolc paradicsom az ottomán uralkodói ház első nyolc szultánjának uralkodási idejét képviseli. Gyönyörködtem a persa író nagyszerű képleteiben és hasonlataiban, midőn hátulról szelíden megrázattam s ekképp szólítattam meg: "Ki vagy te, ki ily nem illedelmes helyzetben folytatod olvasmányodat, hol tanultad ezen illetlenséget?" Hamar megfordultam, háborítóm szeme közé néztem s távolról sem sejtettem volna, hogy éppen egyik utódja áll előttem azon hősöknek, kiknek bátor tetteiről, uralkodói bizalmáról és erős hitéről olvastam az imént. És mégis úgy volt. Anélkül, hogy fogalmam lett volna róla, Abdul Aziz Efendi, Abdul Medsid akkori trónörököse állt előttem, azon ember, kit akkoriban mindenki szántszándékosan került, mert a fejedelem élete alatt a trónörökössel való szóba állás, szomorú következményeket vonhatott maga után s előbbi századokban még az életet is veszélyezteté.
Én magyar vagyok, felelém, Resid efendinek neveznek, s amint látod egy Tarikh-ot (történelmi művet) olvasok. Egy vontatott, lassú – Úgy! – a legmegvetőbb hangon, volt a válasz; azután tetőtől talpig végig nézett rajtam az efendi, hamar sarkon fordult s utját folytatá, tekintélyes kíséretétől követve, melyben a császári palota jeleivel ellátott néhány szolgát is észre vettem. Csak később tudtam meg, hogy e férfi a fekete szemekkel, dacról tanúskodó vonásokkal, barna arcszínnel, zömök, erőteljes alakkal és sűrű fekete bajusszal – teljes szakállt csak trónralépte után növeszthet a trónörökös – Abdul Aziz Efendi volt, Törökország mai uralkodója. Abdul Aziz azon időben különösen azért szokta választani ezen utat, mely az öböltől nem messze fekvő falusi birtokához vezetett, hogy annak tartama alatt a palota etiquette nyűge nélkül, a félénk fivére által fizetett kémek árgus szemeitől menten, szabadabb életnek engedhesse át magát. A Boszporusz partjain, Dolma-Bagdse pompás termeiben az egykori trónörökös nagyon is feszesen érezhete magát, mert Törökországban az uralkodó és trónörökös közti feszültség és ellenkezés régi idők óta napirenden van. Abdul Medsid törekvése oda irányult, hogy az újkori európai kultúra valódi képviselőjének tartassék. Gyöngéd természetű volt, gyöngéd eszméket, gyöngéd érzelmeket, s a szó európai értelmében, mindenek felett finom modort és finom ízlést szeretett. Már a hagyományos ellentét kedvéért is, fivérénél teljesen elütő szellemi irány lépett előtérbe. Azt állíták róla, hogy Törökország javára sokkal többet vár a régi kormányalkattól, s a nyugattal-i viszony régi felfogásától, mintsem a Nyugattal való feltétlen azonosítás és a freng világ vak majmolásától. Habár e felfogásban a volt trónörökös szellemi tehetségei nem is nyilvánultak valami nagyon kedvezőleg, mégis szívósan ragaszkodott meggyőződéséhez. A testi erő többet nyomott előtte, minden szellemi vagy erkölcsi tulajdonoknál. Étkek, öltözékek és mulatságok csak akkor tetszettek neki, ha a valódi ősrégi törökség jellegével bírtak, s míg fivére európai hangverseny-igazgatók által, régi mestereink symphonisztikus remekeit adatá elő, vagy a fényesen felszerelt kis házi színházban opera előadásokat hallgatott, - addig a trónörökös az említett kis falusi birtokon atléták birkózásaiban gyönyörködött, sőt még nem is átallotta néha-napján, személyesen is belebújni az olajozott nadrágokba, hogy valamely alattvalójával birkózva felsőbbségét és erejét is kimutassa. Ha belefáradt, kakas-viadalok nézésében pihente ki magát; sőt cserkesz leányok is párviadalban mutogatták magukat előtte, víg bohócok európai szokásokat karikíroztak az ő tiszteletére, s minél vastagabb, minél durvább volt az előadás, annál lelkesültebb dicséretben, s annál gazdagabb jutalomban részesíté a trónörökös őfelsége az előadókat. E falusi birtokon letűnt századok ó-török társadalmának erkölcsei, életmódja tükröződött.
Abdul Medsidet, ki előtt e dolgok nem maradtak titokban, fivére parasztos hajlamai undorral tölték el. Hogy annak ízlésével megismerkedjék, termei feldíszítésére egy ügyes olasz festőt állított rendelkezésére s nem kevéssé ijedt meg, midőn a szobákat bíborvörösre festve, ez volt Abdul Aziz kedvenc színe, – találta. Amint már említém, Konstantinápoly akkori jobb társaságától félősen kerülve, Abdul Aziz oly társalgók és meghittek körében élt, kik nyers török természetének ínyére valának. Nevrez Pasa, egy ismert, feslett életű ember Skutariból, – kit európai hírlapok még mindig életben mondanak, ámbár két éve hogy a túlságos iszákosság következtében Bécsben meghalt – már akkor is Abdul Aziz meghittje volt, s egy bizonyos Resád Koszrev-vel egyetemben jóval hozzájárult, hogy az ó-török trónörökösből, ó-török Szultán váljék. Már akkoriban is, Abdul Aziz időnkénti lehangoltságában, dührohamokban, sápadtkórban, gyomortágulásban s a rendetlen élet egyéb szomorú következményeiben szenvedett. Igaz, hogy a titoktartás pecsétje alatt, olykor hallatlan dolgokat beszéltek Mahmud ezen fiáról; melyek gyors harag és zsarnoki eljárás tekintetében ugyan hasonlóvá tevék atyjához, de annál kevésbé tudták benne elárulni elődje tetterejét és szorgalmát népe lehető boldogítására.
Ily szellemi iránynak hódolva lépett a mai Szultán, fivére elhunyta után 1861-ben a trónra. A mondat szerint: "naturam expellas furco, tanem usque recurret," – vagyis a török közmondás után: "a természet a lélek alatt van eltemetve" – t. i. az elsőbbet el kell távolítani, ha utóbbihoz hozzá akarunk férni, – nem fogunk csodálkozni, ha azt tapasztaljuk, hogy a Szultán ugyanaz maradt aki trónörökös korában volt, sőt hogy elvei és szenvedélyei hatalma emelkedésének arányában növekedtek. Ha azelőtt környezetének szűkebb köre szenvedett szeszélyei által, most már egy egész ország, egy egész nép azoknak elviselésére volt kárhoztatva. Amíg Fuad és Aali éltek, amíg a fivérétől reá átszármazott hűséges tanácsadók közelében maradtak, a szultánnak az államot veszélyeztető hajlamai kissé korlátoltattak. Abdul Aziz e két főurat lelke mélyéből gyűlölte s annyira rettegett tőlük, hogy rosszul érezte magát ha audienciára jelentkeztek; minthogy azonban tőlük nem mert s nem tudott szabadulni, e fejedelem első kormányévei ő reá nézve sem számíthatók élete legboldogabb korszakának. Ehhez hozzájárult még a körülmény, hogy III. Napoleon a Párisi világtárlat alkalmából egy Szultánt is látni óhajtott vendégei között. A nagy frank császár kívánságának nem engedni, nehéz lett volna. Abdul Aziz a csodaember, megjelent tehát Európában s Fuad pasa által, ki a közvetítő szerepével bízatott meg, az európai udvaroknál és az európai világnak bemutattatott. Miképp érezhette magát ő török Felsége az ily parádézás alatt, azt könnyen képzelheti a nyájas olvasó. Ő gyűlölte az európai városokat, az európai művészetet és ipart, tudományt és kultúrát, s mégis taníttatnia kelle magát Fuád, e megcsökönyösödött frank által, miképp kell hitetlen küldöttségeket fogadni, hitetlen szónokoknak kegyesen integetni és nyájasan tetszést mosolyogni. Mondanom kell-e még, mily hasznot húzhatott e keleti fejedelem, vagy egy hozzá hasonló szellemű, a nyugati kultúrávali közvetlen érintkezésből? – Ezen európai utazás a Szultánnak és országának nem csak hogy nem használt, de még végtelen kárt is okozott. Bámulat és elismerés helyett, csak még élesebben lépett előtérbe a gyűlölet és irigység s minthogy a török társaságban mindig találkoznak emberek, kik a keresztény Nyugatot a keleti kultúra rovására gyalázni és lealázni készek, s ezen emberek a Szultán közelébe juthattak, a következmény az lőn, hogy az ifjú korában is már orthodox hajlamú fejedelem, reformáció-ellenes érzelmeiben csak még inkább megerősíttetett. Eközben Fuad és Aali halála két terhes tanácsadótól is felszabadítá. Resid pasa után ezek voltak az egyetlen férfiak, kik a Törökországban szükséges reformok keresztül vitelére képesítve valának. Abdul Aziz most a szó legszorosabb értelmében egyedúr volt. Felszabadulva a janicsárok és ulémák vad ellenőrzése alól, mely atyját lépten-nyomon kísérte, minden félelemtől menten, Európa közvéleményére vonatkozólag, mely fivére előtt mindig ijesztő-rémként lebegett, a mai uralkodónak azonban teljesen közönyös volt; felszabadulva végre az említett két kormányférfi tökéletes alázatossággal alá terjesztett tanácsaitól is, kik amint már említök mély ellenszenvvel tölték el urukat s csak azért tűrettek meg, mert nem merte őket kevésbé tehetségesek által helyettesíteni; – Abdul Aziz most már kénye-kedve szerint kezdett gazdálkodni s azon ismert kormánypolitikával lépett fel, mely Törökországot rövid idő alatt a romlás szélére vitte, melyek előbb-utóbb birodalmára fognak lecsapni. Ezen időtől kezdve, Európa havonként, sőt gyakran hetenként is azon meglepetésben részesült, melyet a Boszporus partjain egyre előforduló tisztviselői változás neki szerzett; helytartók neveztettek ki, hogy még mielőtt elérték volna rendeltetésük helyét, már is elbocsáttassanak; az állomások oly férfiakkal töltettek be, kik az illető hatáskörről legtávolabbról sem bírtak fogalommal; kegy és kegyvesztés gyorsan, minden ok nélkül következtek egymás után, s mindez közvetlenül az uralkodó váltakozó, anyja, nejei és kedvencei által befolyásolt szeszélyéből eredt, minthogy szemeiben a kormányügyek alig bírtak nagyobb fontossággal, mint a játékok és tréfák, melyekben egykor, trónörökös korában az említett falusi birtokon keresett szórakozást.
Az ily irányú és szellemű uralkodó, nem csinálhatott Törökországból egyebet, mint ami csakugyan lett is: merő ellentéte annak, ami Abdul Mesid kormányzása alatt volt. Törökország hanyatlásához a jelenlegi uralkodó természete igen sokkal járult. Míg ifjúkorában szenvedélyesen űzte a testi gyakorlatokat és férfias játékokat, most minden testi mozgást kerül s gyakran órákig hever palotának ruganyos kerevetein anélkül, hogy helyéből kimozdulna. Hiányos keleti műveltsége s az európai nyelvek teljes tudatlanságának folytán, igen kezdetleges természetű szórakozások helyettesítik nála az olvasmányt, – mindenekelőtt az asztal élveit pártolja, – 40 – 50 étel hordatik fel, melyekből a Szultán csak annyit vesz magához, amennyi az egyszeri belemártás után az újakon marad; hasonlóan jár el a kávéval és pipával, melyekből mindig csak egyetlenegyszer szörpöl és szippant – ezután következnek a baromfi gyűjtemény megtekintése, mulatságos képtárak, bohóc-előadások látogatása – stb., stb. Míg Abdul Medsid gyakori betegeskedése dacára naponta legalább egy órát töltött a kabinet-irodában, a jelenlegi uralkodó csak igen ritkán lépi át annak küszöbét, s a hivatalos okmányok aláírását, saját lakosztályaiban szokta végezni. A kormány-ügyek igen közömbösek előtte, érzéktelensége csak akkor tűnik, ha pénz előteremtéséről van szó, hogy katonai dicsvágya időnként fellobbanó tüzét éleszthesse, vagy új paloták emelése által fejedelmi tekintélyét növelje.

II.
A második egyéniség az ázsiai moszlim fejedelmek rangfokozatán, Naszreddin Sah, Persia királya, a Szultánnál, a szó szigorúbb értelmében nagyobb autokrata, mert valamint országán s annak társadalmán, melynek csúcsát ő képezi sokkal több ázsiai ódonság észlelhető, úgy fejedelmi személyisége is, a keleti hatalom és kényuralom sokkal rikítóbb cafrangját tünteti fel. Ő korlátlan kényúr, mindazáltal azonban éppenséggel nem irigylendő földi nagyságának fényéért. Amint tudjuk, Naszreddin Sah örökös félelemben nőtt fel, egy őt gyűlölő atya és oly anya cselszövényei előtt, ki minden áron el akarta őt távolítani az élők sorából. Nem csoda tehát, ha a rettegés, melyben a királyfi gyermek- és ifjú éveit tölté, a trónra lépett uralkodóban is még hosszas utóérzést hagyott hátra, jellemének a határozatlanság jellegét kölcsönzé s mi több, férfikorában szellemileg gyermeknek hagyá. A Boszporus partján élő fejedelmi társával szemben, Naszreddin Sah, szelíd jellemű férfiúnak, jó szándékú fejedelemnek s modern kiadású keletinek mondható. Keleti és nyugati kultúrával enyelgett, nemzete történelmében és irodalmában futólag tájékozta magát, és ízlésének s hajlamának megfelelő néhány nyugati tudománynak is meghódolt. Ő t. i. persa verseket ír, – igaz, hogy igen alárendelt értékűeket – országa történelmének főkorszakait ismeri, földrajzról is van fogalma, s egyáltalán sokkal tágabb fogalommal bír a frenk társadalom és politikáról, mint számos alattvalója és fejedelmi elődje, ki Irán trónját díszesíté, és a műveltség sokkal magasabb fokán áll, az Ottománok mai uralkodójánál.
Némely előnye elvitázhatatlan; de hát mit használnak ezek, szemben azon szomorú különbséggel, mely az ő szellemi műveltsége és népei közt létezik? Persia értelmisége t. i. legalább is egy századdal maradt hátra a Törökországi mögött az európai kultúra elsajátításában. Az utóbbi nevezett országban, már egy századnál tovább, erőszakosan a modern világnézetek iskolapadjára kényszeríttettek, e kényszer következtében egyet-mást el is sajátítottak belőle, s ha csak meg volna az akarat, Törökországban is már jóval előbbre haladtak volna, mint az fájdalom, tényleg megtörtént. Persiát azonban még mindig az ó-ázsiai világnézet és ó-ázsiai képzelődés és büszkeség sűrű köde fogja át. A nyugati kultúra napsugarai még szét nem oszlathatták e sűrű ködöket; az ország kisebb és a nép szegényebb, semhogy a költséges kultúr-kísérletek fényűzését megengedhetné magának, s ez az oka, hogy a persa kitűnő szellemi tehetségei, minden más keletit túlszárnyaló előnyei dacára, még mindig az Ázsiaiságnak sok hátrányában és hibájában szenved s még mindig csak egy darab Ó-Ázsiát képvisel sajnos kinövéseivel együtt. Ily népnél fejedelmének felvilágosodottabb világnézete és szellemi iránya nem is jöhet kérdés alá. Csak igen lassan és igen csekély mérvben lesznek észlelhetők tevékenységének nyomai s ha az uralkodó e mellett még határozatlan és félénk is mint Naszreddin Sah, – nem csodálkozhatunk, hogy negyedszázadnyi uralkodása még eddig csaknem nyomtalanul vonult el népe fölött. Meglehet, hogy reménytelenség és lehangoltság is nagyban hozzájárultak e szomorú eredményhez. Naszreddin t. i. feltűnő ellenszenvet tanúsít udvara, kormánya, szóval egész környezete iránt. Udvartartásának költségeit távolról sem lehet összehasonlítani a Szultánéival, mert amennyit ez egy hónapban elkölt, az egész évre elégséges amannak. Háreme csak kevés nőből áll, palotákról szó sem lehet, s a persa király egész fejedelmi fénye és pompája néhány láda tartalmára szorítkozik, melyeket azonban még kisebb vadász-kirándulások alkalmával is magával szokott elvinni. A dicséretre méltó különbség, mely a két uralkodó személyes tulajdonaiban észlelhető, szenvedélyeikben és mulatságaikban is világosan kitűnik. Naszreddin t. i. igen mértékletes étel- és italban, s utóbbira nézve nem csak alattvalói közt, de még a művelt Európában is dicséretes kivételképen említhető. Tivornyázások a Szultán palotáiban dívók stíljében, a persa király udvaránál úgyszólván sohasem fordulnak elő. Míg Abdul Aziz palotáját napokig nem hagyja el, Naszreddin férfias mozgásban, vadászatban és lovaglásban gyönyörködik. Még a legkeményebb télben is rendeztetnek vadászkirándulások s nem egy udvaroncnak kell beletörődnie, hogy esőben, hidegben, hetekig kövesse fejedelmi urát az Elburz hegység vadon útjain.
Ha jellemének meglepőbb vonásait összefoglaljuk, sok dicséretes mellett mégis sok oly tulajdont nélkülözünk, melyek fejedelmek és arisztokratáknál jótékony következményekkel vannak a népre. Naszreddin kétségtelenül oly gyöngéd, oly igazságszerető, amilyen a persa, vagyis a keleti főúr csak lehet. A pompavágy és önhittség is kevésbé észlelhetők nála, mint azt az állása és méltósága által rá erőszakolt tettei után várni lehetne. A pazarlás szinte nem tartozik hibáihoz, inkább az ellenkezővel vádolják, s egészséges esze sokkal jobban fogta fel Irán mai politikai álláspontját, semhogy azon csalárd ábrándoknak engedné át magát, melyben fejedelmi fivére a Boszporus mellett oly előszeretettel ringatódzik. Ha tehát kormányzása alatt kegyetlenségről és barbár tettekről van szó, azok inkább a népszokásoknak és uralgó erkölcsöknek tulajdoníthatók, mintsem személyes kezdeményezésének. Még jellemének elhíresztelt ingadozása ellen is a legutóbbi események nem megvetendő bizonysággal szolgáltak, mert a Sáht egy igen egyenetlen, nehéz harcban látjuk elegyedve, az orthodox papsággal és egész népének szigorúan ázsiai, ó-konservatív nézeteivel. Habár a persát méltán vádolhatjuk mindazon bűnökkel, s azon hanyatlással, mely az ó-ázsiai régi megszokást jellemzi, királyuk egyéni személyét a legkisebb vád sem érheti, mert csak az, ki tüzetesen ismeri az országot és lakóit, fogja kellőleg értékelni a persa nép és uralkodója közt létező erkölcsi és szellemi különbséget.

III.
A Khoszroék régi birodalmáról tekintsünk a Pháráók Nil melletti még régibb birodalma felé, hogy ott az Iszlam világ félig európaizált fejedelmi hármas uraság harmadik személyével ismerkedjünk meg. Iszmail pasa minden tekintetben érdekes egyéniség, kinek kétes fejedelmi fényében híven tükröződik nagyságuk egész csalékony játéka. Mindazáltal a három közül mindenesetre a tehetségesebb s eddigi működése eredményének tekintetéből, legalább az újabb időig mindenesetre a legszerencsésebbnek is nevezhető. Ázsiában mint pasa és a Szultán képviselője, Európában ellenben mint önálló fejedelem lépve fel, Mehemmed Ali ezen unokájának eddig még legjobban sikerült, Nil parti országában hatalma megalapítása mellett egyúttal Európának is port hinteni szemébe elannyira, hogy nem csak hatalmasnak, de egyszersmind kormánybölcsnek, s az Iszlam uralkodói közt legcivilizáltabbnak tartassék. Aki szemtanúja, miként antichambriroz Iszmail pasa Konstantinápoly császári palotáiban, – s antichambriroznia mindig kell, még pedig soká, – aki látja mint áll mélyen lehajolva, keresztbe tett karokkal Abdul Aziz előtt, – kit szellemileg messze túlragyog, – s merő tiszteletből még többszöri felszólítás után sem mer leülni – az aligha ismerné fel benne amaz "Egyiptomi alkirályt" ki Berlin, Bécs, Páris és London udvarainál az uralkodó fejedelem egész tekintélyével tud fellépni. Amott: hajlongások, mély Temenná-k, gazdag megvesztegetések; itt: nagy jövőre szóló tervek, egy félvilágrész meghódítása, a Ramszesz-ek birodalmának helyreállítása stb. stb.! Ezek csakugyan erős ellentétek, de Ibrahim pasa negyvenötéves fia teljesen megfelel nekik. Fiatalságát Párisban tölté, a Szajna-partján tanulmányozta a politikai komédia művészetét és franciázott török létére, hivatalosan arab nemzetiséggel, következőképpen az iráni, turáni és sémi faj sajátságok vegyülékével bírva, nem sok híja van már, hogy a komédiát a történelmi valóság egy fejezetévé ne változtassa, hacsak az európai diplomácia ezermesterei és párizsi és londoni pénzemberek el nem rontják ügyes játékát.
Egyiptom sokkal közelebb áll Európához és a mi érdekeinkhez, mint a moszlimvilág más részei, s éppenséggel nem meglepő, ha Kairó, európai mellbetegek e téli tartózkodási helye, az utolsó évtizedben már túl kezdte ragyogni a Boszporus-parti székvárost. Ez ugyan csak a jelenlegi Khidiv személyiségének tulajdonítható, oly személyiség, mely meggyőződtető bizonyítékul szolgálhat az iszlam-világ művelődési képességének kérdésében. A számos, jól értesült írók véleményét a mai Egyiptom s a Nil-parti reformok valódi értékét illetőleg, teljesen osztom. Mily értékűek az alkirály nagyhangzású kormány proklamatiói, melyekkel népe boldogítását, az adminisztráció egyszerűsített szervezését, a pénzügykezelés változását, az igazságügy megjavítását hirdeti; mit kell tartani közoktatási reformjairól, a kereskedelem- és ipar emelése körül kifejtett erélyéről – erre nézve Ázsia tüzetesebb ismerője, nem fog igen vérmes reményeket táplálni. Azonban egyet feltétlenül el kell ismerni: Iszmail pasa eddig a legkielégítőbb bizonyítékokkal tanúsította vallásbeli toleranciáját, sőt a múlt és jelen moszlim uralkodók közt az egyetlen ki teljes elégtételt adott a Giaur- és Kafir elnevezéseknek s igen nyájasan veszi fel, ha többi fejedelem-társaitól szinte giaur-nak gyaláztatik. Iszmail pasának jelenleg keresztény külügyére van. (Nubar pasa); egy keresztény (M. D'or) a nép közoktatás javításával van elfoglalva; keresztények állnak pénzügyei élén s minthogy többnyire magasabb rangú keresztény tiszteket használ birodalma déli határainak tágítására, azon érdekes látvány tárul fel szemeink előtt, mint szolgálnak nagy keresztény tehetségek eszközül a félhold terjesztésére Afrikában – s pedig az Iszlam hódításai e világrészben igen tekintélyesek.
Ismétlem tehát: Sok reklámszerű, feltűnő van Iszmail pasa tetteiben s eljárásában, azonban igen sok valódi és értékes is. Az alkirály ma élete virágában áll s fényes reményeket lehetne kötni uralkodásához, ha nem állná azoknak útját azon alapos félelem, hogy előbb-utóbb ki fog fogyni a szuszból, azaz, hogy a puncto pecuniae azon kalamitásnak fog martalékul esni, mely által pártfogója a hét halom örök városában, az Oszmán birodalom katastrophája közeledtét annyira meggyorsította. Iszmail pasa ugyan régen megtette már azon, ázsiai létére igen meglepő lépést, hogy fejedelmi tekintélyével a kereskedő és iparos állását is egybeköti, és rizzsel és pamuttal üzérkedik, – de másrészt meg az alkirály az európai kereskedelmi szellem mellett nagy uraink modorát is tanulmányozta és azoknak hű utánzására törekszik. Palota-színháza, Sorps-de-ballet-je, óriási fényűzése az udvari háztartásban, európai közlönyöknek szánt országos segélypénzei, s ehhez még hallatlan ajándékai Konstantinápolyban, fatális arányban állnak egy alkirály fizetésével, s még egy pamutkereskedő főkönyvével is. E számadások hatalmas ingadozásainak következtében történt, hogy a khidiv legújabb időben a Suez-csatorna vállalat részvényeit az angol kormánynak volt kénytelen eladni, oly egyezés, mely a jelenlegi pénzügyi válságon még sem segített s ennél fogva még mindig megoldatlan maradt, a kérdés: meddig folytathatók még az eszeveszett pazarlások, s vajon Nyugat a Nil parti főúr elismert előnyei dacára, nem fog e mégis arra kényszeríttetni, hogy az ottani eseményekbe tettlegesen beavatkozzék?

IV.
A Khánokról vagy emírekről, ahogy szinte neveztetnek, azért beszélünk egyszerre egy füst alatt, mivel nyugati fejedelem társaihoz és hitrokonaikhoz arányosítva, az ó-történelmi jellemek hamisítatlan képét nyújtják. Ők is utolérettek ugyan az európai befolyás által, de a modern kultúra fénysugarai nem érintették őket s azok ezentúl is aligha fognak eljuthatni hozzájuk, miután Európa úgyszólván ellenzi a művelődési missiók kísérleteit e téren, minthogy az eddigi tapasztalatok oda módosítják e kérdést: hogy előbb hódítani kell ott, ahol civilizálni akarunk, s netaláni hódítások esetében, ama belföldi fejedelmek személyisége alig vétetik tekintetbe.
A még most is uralkodó khánok közt, Emir Sir Ali Khán, Doszt Mohammed fia és utódja, az európai helyzet ismerete és megítélése szempontjából, kétségtelenül első helyet foglal el. Már első gyermekkorában e férfi gyakran látta Albion szálas fiait a vörös egyenruhában, leborotvált bajuszú férfiképeket s a "Frengik" sajátságos népe, a gyermek által már korán kinevettetett, gúnyoltatott, de egyszersmind félve bámultatott is. Darab ideig, még pedig az angolok szerencsétlen afghanisztáni hadjárata után, a fréngik ördögi hatalmában is kétkedni kezdett, ámbár ravasz atyja, az ellenkezőről igyekezett őt meggyőzni. Trónra léptekor mást gondolt, vagy legalább úgy látszott; mert Afghanisztánban, valamint egyebütt is pénz kell a kormányzáshoz, s pénz, – amint azt egész Ázsiában és Európában egyaránt tudják, – leginkább az angoloktól lehet kapni, – s ennél fogva az afghan fejedelem számot is vetett bizonyos előítéletekkel és segítséget kereső tekintetét Pesaveren át Kalkutta felé fordítá. Ez volt művelődési törekvéseinek kezdete és fő célja. Amit a frengivilágtól elsajátítani igyekezett, természetesen a jó hadsereg volt, a jó fegyverek és telt pénztárak, úgy makacs alattvalói megszelídítésére, valamint tán pénzvágya kielégítésére is, mert a jelenlegi afghán fejedelem mindenekelőtt saját családja javáról gondoskodik, s országa jövőjét illető bizonytalanságában, uralkodása külön érdekei csak másodrangon állnak elő. Sir Ali Khán igen állhatatlan jellemű, ennélfogva gyakran kegyetlen és könyörtelen, mint azt pl. tehetséges fiával Jakub khánnal szemben tanusítá, kit csak Angolország és segélypénzei iránti tekintetből hagyott eddig életben, különben régen már kivégeztetésre vitték volna a szűk börtönből. Máskor meg asszonyi gyöngeséget árul el és felindulása könnyekre fakasztja. Természetében tiszta afghán, öltözetében és szellemi irányában turkomán lévén, az emberi tökélyideáljának még ma is azt tekinti, mit népénél már 500 esztendővel ezelőtt annak tartottak: t. i. a hadvezéri tehetséget és mindent túlragyogó bátorságot Politikai combinátiók iránt nem tanúsít különös érdeket, dacára annak, hogy országa utóbbi időben a Szent-pátervári és angol kabinet közt komoly viták és elmélkedések tárgya volt. Jóllehet, a politikai combinátiók titkos rokonszenvet tulajdonítanak neki egy birodalom iránt és ellenszenvet a másik iránt – azonban, azok aligha fognak valaha valósulni, mert Sir Ali ugyan szívesen fogadna el subventiót mindkét frengi állam részéről, de hajlamát azért egyik sem bírja.
Mindazonáltal sorsa mégis sokkal fényesebb Oxustúli fejedelem-társaiénál, kik közül kettő, t. i. Khokand és Khiva uralkodói, már elvesztették függetlenségüket, míg a harmadiknak, Muzaffar ed Dinnek, Bokhara urának, csak északi határ-vidéki szomszédainak nagylelkűsége engedélyezett még egy vékony önállósági fonalat. E férfi, az ó-iszlamita uralkodók leghívebb prototipja minden erényeikkel és bűneikkel egyetemben, azonban anyagi nagyságuk hatalmas támasza nélkül; egy ideig azon ábrándban ringatá magát, hogy a Szamanidok és Szeldsukidok fénykorát a tizenkilencedik században újból felélesztendi. S bármily őrült volt is ezen ábránd, mégis teljes eréllyel nekiállt annak valósításának, miután az utóbbi századok óriás forradalmai és változásai teljesen ismeretlenek voltak előtte. Még Európa létezésében is kétkedett, s szintúgy mint atyja dühbe jött, midőn angolországot, melyről csak az utóbbi hetekben hallott, füle hallatára birodalomnak merték nevezni. Az orosz szuronyok azonban csakhamar meggyőződtették Muzaffar ed Dint tudatlanságáról és csalódásáról; megtöretett, s hogy véglegesen tönkre nem tétetett, ezt e molláh-fejedelem egyedül csak vállalkozó szellemének köszönheti. A török példabeszéd szerint cselekedett "Csókold a kezet, melyet le nem vághatsz!" s élete fogytáig legalább az uralkodás árnyát menté meg magának. Ami utána fog következni azzal ugyancsak keveset törődik. Előreláthatólag ő házának utolsó fejedelme, Mavera-un - Nehr, vagy Transoxánia trónján, - mi ugyan őrá nézve kétségtelenül szerencsétlenség, de nem nemzetére s egyáltalán az emberiségre nézve.
Még csak az Iszlamvidék legszélső keleti határán létezik egy fejedelmi egyéniség, kivel a szíves olvasót meg kell ismertetnem. Ez Emir Jakub Khán, Kelet-Turkesztán új uralkodója, ki legújabb időben a nyugati világ szeme láttára óriás birodalmat alapított magának s úgyszólván az ó-ázsiai történelem egy nagyszerű jelenetét rögtönözte. E férfi, egy közönséges vámtiszt fia, karddal kezében, a hatalmas khinai császár sárkány zászlóit lába alá tiporta, az egykori hódítókat visszaűzte hazai határaikba s oly kényúri szigorral uralkodik, mely elevenen emlékeztet a középkor moszlim fejedelmek nagyságára. Emir Jakub Khán erélyes, éber, okos, bátor és kitartó, s kétségtelenül azon fából való, melyből a nagy emberek faragtatnak; csak egy nagy bajban szenved, hogy t. i. történelmi szerepét nem a 12, vagy 13-dik században játssza el, hanem ma, hét századdal később – s hogy nem a khinaiak és más ázsiaiak ellen kell harcolnia, de a hatalmas oroszországgal s az európai politika konstellációival szembe szállania. Ha ez másként állna, Emir Jakub egy Dsengisz-é, vagy legalább is egy Timur-á nőhette volna ki magát. De minden körülmények alatt e férfi teljes bámulatot érdemel.
____________________________________________________________________________________

Egy pillantás ezen uralkodók névsorára, az európai olvasót meggyőzheti arról, hogy az iszlamita népek sorsa nincs a legjobb kezekre bízva. Nyugaton azt mondják: "Amilyen a nép, olyan fejedelme," Keleten az elv megfordítva érvényesül. Régi időben egyik-másik birodalomban ugyan léteztek uralkodók, kik nagyravágyásuk vagy patriarkális tekintélyük kötelességei által serkentve, a rájuk bízott nép javát valósággal szívükön hordták, s az utókor emlékében jogosan viselik a kitüntető "Nagy" melléknevet. Azonban az utolsó öt század óta rendkívül hanyatlott az ily fejedelmek száma. Persiában Abbasz sáh halála óta, egyetlenegy uralkodó sem tűnt fel kiválóbban. Mindenütt csak személyes érdekek, önző szenvedélyek vak hódolatával találkozunk és soha és sehol sem dobog felénk egy atyai szív, melyben a népről való gondoskodásnak csak nyomát fedezhetnénk fel. Ázsia sok tekintetben arra kényszeríttetett, hogy régi ruháját levesse, de újat azért még sem vett fel. Ugyanaz mondható a fejedelmek viszonyáról népeikhez, s pedig e népek sokkal inkább rászorultak a vezetésre mint a Nyugat-béliek s tekintettel fejedelmeik szívtelenségére, sorsuk valóban igen sajnálatraméltó.

Példabeszédek

Az életképek befejezésére alig létezhet alkalmasabb tárgy ama velős mondatoknál, melyek a valódi, hamisítatlan nép-szellemből eredve s a moszlim népek velejébe és vérébe átmenve, leghívebben tükrözik világnézetét, erkölcsét és szokásait azon társadalomnak, melynek mindennapi életét, szokásait és szellemét a fentebbi rajzokban igyekeztünk vázolni. Mindenkitől ismerve, azon mondatokat, azonfelül még ama sugárkör is övedzi, mely letűnt nemzedékek hagyományát környezi, s ennélfogva kiváló értékelésnek örvendenek. Az oszmán "Atalarszőzi"-nek (Az atyák szavai,) a tatár "Borunkilaraitkan szőzi,"-nek (az ősök szavai,) nevezi; az arab "Dharbi-meszel-t" mond, (állandó példa) s ebből látható, hogy mindenütt a bölcsesség quinteszentiájának tartatnak, mely minden alkalommal, minden esetben legjobban szolgálhat útmutatóul az élet útjain. Az írásbeli és köznapi nyelvben, a nagyok palotájában, úgy mint a nomádok sátrában, mindenütt kiváló szerepet játszanak e mondatok, s valamint a tudós és művelt túlságos keleti dagályossággal felcifrázott műveiben éppenséggel nem mellőzi azoknak lehető kizsákmányolását, épp úgy s még inkább igyekszik a nomád, főképp előre haladt korában e példabeszédek mintegy talizmánképpeni folytonos használata által, bölcsnek látszani. Az "Atyák szavai," valamelyikének felmondásakor, a sivatag-lakó mindig komoly képet ölt, s minden logika, minden rábeszélés hiába való lenne, ha oly igazság felől akarnók felvilágosítani, mely e példabeszédek szelemével vagy értelmével ellenkezik, s a jellemében erősen előtérbe lépő konservativizmus semmiben sem nyilvánul oly hatalmasan, mint ama rendíthetetlen, változatlan hitben, mellyel ősein és mondataiknak bölcsességén csügg.
Ily körülmények alatt távolról sem tartjuk feleslegesnek, ha nyájas olvasónk számára e velős mondatokból rövid antológiát gyűjtünk. Nagyrészben t. i. az oszmán és özbég példabeszédek saját gyűjtésem eredményei, melyeket magyar és német nyelvészeti munkáimban a tudósvilággal ugyan már szerencsém volt közleni, de a tágabb olvasókörnek ezúttal először mutatok be. Más mondatok, egykori tanítványom Bálint Gábor tanár úr kutatásaiból vétettek át, ki Tatár, Mongol és Kalmukok közt tett utazásai alkalmával gyűjtötte azokat. Végre a legutolsók Radloff V. a német tudós kitűnő műveiből valók, ki a török-délszibériai nyelvkutatás terén oly kiváló érdemeket szerzett.

 

Oszmán példabeszédek

1. Az apa mestersége a fiúkra is átszármazik.
2. Kicsinyes zsugoriságot nagy kár szokta követni.
3. Ne sajtolj ki panaszokat a szerencsétlenből, azok maguktól jönnek elő.
4. Isten egyetemesen teremté a testvéreket, de erszényüket külön.
5. Az étellel telt kanál megbecsülhetetlen értékkel bír.
6. Gyermek mely nem sír, nem kap emlőt.
7. A körte nem esik messze a fájától.
8. A keserű galócának nem árt a dér.
9. Az apró ajándék szívtől jön, a nagy ajándék a tele erszénytől.
10. Aki kárt keres, az jótevőjénél is megtalálja.
11. Isten csak annyit ád az embernek, amennyit szíve óhajt.
12. Ne változtasd rézzé aranyos nevedet.
13. Még ha mindjárt tűz volnál is, mégis csak annyi tért perzselhetnél el, amennyit testeddel elborítasz. (Vagyis ne fenyegess túlságosan.)
14. Még egy papucs sem maradna meg a földön, ha fára mászhatnék. Vagyis: (ha eltávozik, senkit sem hagy hátra aki megsiratná.)
15. A szerelmesnek még Bagdad sincsen messze.
16. Apád is fokhagyma, anyád is fokhagyma, hát te miképp jutottál ezen illathoz? (Ismerjük származásodat, hát ne feszengj.)
17. A fa csak fácska korában hajlékony.
18. Jobb ingyen dolgozni, mint ingyen sétálni.
19. Jobb az eszes ellenség, mint a bolond barát.
20. Arany nem rozsdásodik.
21. A szerelmes vaknak s négy fal közé zártnak tekinti magát.
22. Az Aivasz (mindenes) és a mészáros megértik egymást.
23. A bolond szívét a nyelvén hordja, az okos szívén hordja a nyelvét.
24. Még a víz sem tud átszivárogni köztünk. (Oly benső barátság köteléke fűzi őket egymáshoz.)
25. A tűz is csak ott ég ahová esik.
26. Ne menj odább, ha (utadon) emberrel találkozol, de folytasd utadat, ha kutya ugat meg.
27. A felesleges élelmiszerek nem ártanak neked.
28. Vannak emberek és emberkék.
29. Aki nem ismeri a keveset, a sokat nem is fogja látni.
30. Aki kölcsön-lóra ült, hamar lefog szállni. (Mert jó lovat nem adnak kölcsön s a rossz ló hamar elfárad.)
31. A vér melynek ki kell folynia, nem marad az erekben. (Vagyis: megjön aminek jönnie kell.)
32. Ne a lovat nézd, hanem természetét.
33. A ló is ura szerint hordja a fejét. (a gazdagnak szolgája merész és kihívó.)
34. Szádat csak jóra nyisd.
35. Aki a tűztől fél, a füsttől is óvakodik.
36. Kétélű mint a persa kard.
37. A pénz-embertől még a hegyek is félnek.
38. Ha a kocsi már össze van zúzva, sok útbaigazítóra találunk.
39. Ami az embernek idejekorán nem jut az eszébe, előbb-utóbb fején éri.
40. Nem a holtat, de a bolondot sirasd.
41. Csak beszéljenek rólam, ha mindjárt csak azért volna is, hogy rothadt almához hasonlítsanak.
42. Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.
43. Lovadat úgy ápold mint jó barátodat, ha ellenség vagy ülj rá.
44. Az esdőre nem emelnek kardot.
45. Ne csatlakozzál éheshez; azt mondja: nem eszem, s mégis megtömi a hasát.
46. Egészséges fejemre sebkötés. (Magának szükségtelen bajt okozni.)
47. Nyisd ki szádat az északi szélnek, (vagyis: pihenj. Konstantinápolyban t. i. forró nyári napokon nagy örömmel üdvözöltetik az északi szél.)
48. A bélés drágább a kelménél. (Ez túlságosan borsos készületekre céloz.)
49. Keserűt keserűvel semmisíts meg.
50. Ne old fel a zsákot. (Ne árulj el titkot.)
51. Ha el is vész a ló, megmarad az út, (melyet meg tett.) Ha meghal is a hős, fennmarad neve.
52. Zsebem üres, de fejem könnyű.
53. Hisz nem hord tojásos kosarat a hátán! (tehát üsd!)
54. Tán csak nem szaladt el köztünk egy fekete macska. (A keletiek a viszály biztos előjelének tartják, ha két barát közt egy fekete macska szalad el.)
55. A tél gyümölcse a tűz.
56. Aki Allahban hisz, soha sincs elhagyatva.
57. A kevés a soknak ivadéka.
58. A reggel dala jobb az est öröménél.
59. Alacsony szamárra mindenki felülhet.
60. Homlokom szabad, arcom tiszta. (A Keletiek véleménye szerint a gazember szégyenében turbánját mélyen arcába húzza.)
61. Még a bab sem nedvesül meg szájában. (A bőbeszédűre szól, ki mindent kifecseg.)
62 Lába megdermedt a vízben. ( t. i. megcáfoltatott.)
63. Pamuttal és tűzzel nem szokás egyidejűleg játszani.
64. A szó "méz" még meg nem édesíti a szájat.
65. Amit ma akarsz tenni, ne halaszd holnapra.
66. Jobb ma egy tojás, mint holnap egy tyúk.
67. Nem marad meg egy ágon. (Nem szavatartó, csapodár, rebke mint a madár.)
68. Nem csinálnak új támaszt, míg a régi össze nem dől.
69. Egy fillérért nem lehet kilenc kupolát készíteni (Sokra sok kell.)
70. Akinek nem tetszem, ne adja hozzám feleségül a leányát.
71. A mézárus leánya még édesebb.
72. No bizony! itt ugyan mézes virágra akadtál! (Gúnyképpen arra, ki fösvénytől valamit ki akar zsarolni.)
73. No nézd! meséket mond nekem!
74. Az adós elhalványul, de meg nem hal. (Ha pénzt követelnek tőle.)
75. Vedd tele a szádat, (nagyot egyél,) de ne dicsekedjél. (Ne fitogtasd gazdagságodat.)
76. Csak kérdezd meg a borárustól, mily kárt tesznek a fecskék! (Ne bízzál az együgyű külsőben.)
77. Ily bánatteli napok, ily újévet szülnek.
78. Ennyi hibája még a pap leányának is van.
79. Ismerjük az agyagot melyből téged dagasztottak.
80. Ajándék lónak nem nézik a fogát.
81. Ily hőségben csak meg nem áll a jég! (Ily sértéseket még a legnyugodtabb természet sem fog elviselni.)
82. Meglehet hogy az alja jobb lesz a tetejénél. (Csak had beszéljen, tán jobbat is mond azután.)
83. Üres szóval senki sem lakik jól.
84. Egy virág még nem csinált nyarat.
85. Egy felhő nem csinál telet.
86. Ez oly üstökös, mely nem jelen meg mindig.
87. Egy gazember hét kerületnek is árthat.
88. Egy vevő kedvéért nem lehet boltot nyitni.
89. A sors kezét tűrni kell.
90. Egy rózsa kedvéért a kertész ezer tövis szolgája.
91. Ha nincsenek adósságaid, állj jót, (és lesznek.) Ha nincs munkád, csinálj végrendeletet (és van.)
92. Oly háznál hol két kakas van, későn kél a nap.
93. Hogy egy nap ehessünk, két napig kell dolgoznunk.
94. Úgy cseréli a szint, mint a szinbü.
95. Jégre írt írás. ( t. i. nem tartós. )
96. Egy kővel nem ütnek agyon két madarat.
97. Az idősebbiket büntesd meg, hogy a fiatalabbik okuljon.
98. Az egyszerre jött szerencse nem tart soká.
99. Ne a dolog elejét, de a végét vedd tekintetbe.
100. A sors végzete el nem marad.
101. Kérdezd meg a gyermekektől. (Köztudomású dologra szól.)
102. A le nem szögezett lócát elviszi a szél. (Az elhagyatott nem megy semmire.)
103. Még nem is szól a zene és már is táncol. (Elhamarkodott öröm.)
104. A tömegnek nem szokás darát hinteni.
105. Ne kopogtassál másnak ajtaján, (kölcsönért) mert csakhamar a tieden is kopogtatni fognak.
106. A gyermek megnő, az együgyű okul. (Minden változik.)
107. Nem hosszú élettől, de hosszú utazástól érik az ész.
108. Nincs biztosabb mérleg, mint a méltányos szem; senki sem tud többet, mint aki saját hibáit ismeri.
109. Aki sokat tud sokat téved.
110. Mit mér a juhász? Mézgát.
111. Ne zsémbelj annyit, Csaponoglu jön! (Egy hírhedett kolompos, ki mindenütt félelmet gerjesztett.)
112. Nem ettem nyers ételt, hogy a hasam fájjon tőle. (Nincs lopott jószágom, melytől félnék.)
113. Forgasd a ludat, hogy meg ne égjen! (Beszélj egyebet, mert untatsz.)
114. Amíg a test él, nincs veszve minden remény.
115. Az ütés alatt az ember nem válogat az ütlegekben.
116. Csak egymaroknyi fű okozza, hogy a teve lecsúszik a dombról. (A csekély ellenfél is árthat.)
117. Egyél-igyál barátoddal, de üzleti dologba ne keveredjél vele.
118. Aki baját titkolja nem lel gyógyszert.
119. Mit tudhat az illemről, ki úgy jött, mint aki a háztetőről pottyan alá.
120. Szerencsésen átkelt a tengeren és patakban fúl meg.
121. Jobb tág helyen ütlegeltetni, mint szűk helyen enni. Az együgyű embernek Isten segít.
122. Nem is tudja hol a lakodalom és mégis fazekat cipel.
123. Ha a tengert nem is gyújthatom fel, legalább sustorgásba hozom. (Ellenségemnek ártok, ha nagyon nem lehet, hát keveset.)
124. Aki a tengerbe bukik, kígyóba is belefogódzik.
125. A barát sírásra indít (szomorú igazság által) az ellenség nevetésre bír. (hízelgésekkel.)
126. Nem szoktak a tengerben halat árulni.
127. Az őrült nem az édes tökből lesz azzá, (hanem emberből.)
128. Ne nyújts ellenségednek alkalmat.
129. A bolondnak minden nap Bajram. (Ünnep.)
130. Az ellenséget legjobban meggyötri a hízelgés.
131. Aki tanácsot kér, átkelt a hegyen, aki a tanácsot megveti, eltéved.
132. Ha csak egy koldus lenne, könnyű volna őt cukorral is etetni.
133. Nem tesznek különbséget aközt, ki a vizet hozta, s aközt ki a korsót törte el. (Az érdem el nem ismerésére célozva.) Míg a róka megtanulta a ravaszságot, elveszti a bőrét.
134. A szabó hurcolkodik: a fején hordja a tűt.(Az mindene neki.)
135. A szabó soh' sem foltozza meg saját ruháját.
136. Csöpp, csöpp után s tó lesz belőle.
137. Ahol elbuktál, ott tápászkodjál fel.
138. Nincsen gyógyíthatatlan baj.
139. Még csak tegnap óta vagy ördög, hát ne falj még ma embereket. (Még újonc vagy a dologban, hát még ne tanítgass mást.)
140. Aki teve-hajcsárhoz csatlakozik, annak tág kapu kell.
141. Ha rizsvásárra méssz, ne hagyd abba otthon a gabona-kereskedést.
142. Uborkát adtak a koldusnak. azt találta, hogy görbe, és nem fogadta el. (A koldusok elégedetlenek.)
143. Amíg a Dsami (Minarétes nagy imaház) áll, ne imádkozzatok Mecsetben.
144. Csak ha egy szívet áldozunk, hódíthatunk meg egy szívet.
145. A szerelmes, ki nem ismert bánatot nem is méltányolhatja az üdvösséget.
146. Tetted büntetést érdemel, bűnhődjél!
147. A torokból jön az élet. (Az evéstől.)
148. A Lelket lélekért, fejet fejért. (Ha adsz, kapsz is.)
149. Egy szív a másikat követi.
150. Bár mily hosszasan kóborol a róka, mégis bekerül a szűcsmester boltjába.
151. Tán csak nem maradtál egy barlangban tíz árvával?! (hogy oly szomorú vagy.)
152. Azt aki igazat szól, kilenc faluból is kiűzik.
153. Hegyek soh' sem találkoznak hegyekkel, de annál inkább emberek emberekkel.
154. Ha bíróval van peres ügyed, legyen neked irgalmas az Isten.
155. Kilenc vak egy bottal.
156. A jóért mindig rosszat adnak, s mindig is fognak adni.
157. A tönkre menő tevéhez jól illik, ha takarója félre áll rajta. (vagyis: magaviseletéhez illik a ruházata is.)
158. Épp úgy várhatsz idegentől hűséget, mint méregtől egészséget.
159. Üljünk görbén, de beszéljünk egyenesen.
160. A hús véres, a harcos bátor legyen.
161. Az egekig messzebb van egy-két lépésnél.
162. Tégy jót és dobd a tengerbe; ha a halak nem is találják meg, Isten mégis látja.
163. Jót jóval viszonozni, mindenki kötelessége, a rosszat jóval, azonban csak a derék ember fizeti meg.
164. A kézzel osztogass, a lábbal keress. (Eledelt.)
165. A halál a világba jött, a fejfájást azonban (egyáltalán betegséget) csak ürügy-képen hozta el magával.
166. Ne mutasd senkinek vetésedet.
167. Tégy amit tehetsz.
168. Még sziklákon is aratja búzáját.
169. Végzete után szomjazott. (a halálra vágyott.)
170. A végzet határozata nélkül az ember nem hal meg.
171. Közös mulatás ünnepélyé válik.
172. Régi barátból nem lesz ellenség.
173. A jó munka hat hónap alatt készül el. (Gyorsan készült munka nem ér semmit.)
174. Görbe a hajó, de egyenes az útja.
175. Megtenni amit lehetett, még nem dicséretre méltó tett.
176. Ha olcsó árú is érne valamit, a zsibvásáron minden csak ragyogna.
177. A földmívelő esőt, az utazó szárazidőt óhajt.
178. Ne mulaszd el tehetséged szerint jót cselekedni.
179. Másnak a szája nem zsák, hogy tetszésed szerint beköthetnéd.
180. Azon hídon melyen mások átjutottak, mi is átjutunk.
181. Sok tészta nagy kenyeret ád.
182. A hús nem válik le a körömről.
183. Kézzel ütött sebeket elfelejtünk, a sebek miket a nyelv ütött, maradandók.
184. Jó szóra jóval felelnek, rosszra rosszal.
185. Ha meg is öregszik a szamár, még sem áll az istállóban első helyen.
186. A bátor nem néz se jobbra se balra. (azaz nyíltan kimondja, ami eszébe ötlik.)
187. Ne unszold beszédre a vidámat. (Vagy nem figyel reád, vagy olyat mond, mi néked kellemetlen.)
188. Ne gondolj senkivel, gyújts pipára és légy víg!
189. Más dolog otthon vásárolni, és más a bazárban.
190. Ne nyúlj ahhoz, mit nem saját kezed tett le.
191. A kenyérből mely még kemencében van, senki sem ehetik. (Azt ami csak lesz, nem lehet élvezni.)
192. Előbb fontold meg, aztán beszélj.
193. A műveletlen nem ember.
194. Bevégzett munka után édes a nyugalom.
195. A kéz nem mérleg.
196. Aki meg nem ízlelte másnak a kezét, bátornak tartja magát.
197. A sors szeszélye egynek érett, a másiknak éretlen dinnyéket oszt.
198. A szegénység tűzből készült ing.
199. Az ég forró és hűvös napjait látta.
200. Idegen országban dicsekedni, csak annyi mint a fürdőben (a bolthajtásosban) énekelni. (Elhangzik.)
201. A hazátlannak nincsenek barátai.
202. Tekintsünk egyszer a sors tükrébe s nézzük meg, mily képet mutat!
203. Nyissunk szemet mi is, mert mások majd kinyitják!
204. A faluba, mit magunk előtt látunk, nem kell kalauz.
205. Csak a csalogány tudja méltányolni a rózsát. (A keletiek felfogása szerint, a csalogányok a rózsa iránti szerelemből búbánatosak.)
206. Még a szemből is kilopja a színt.
207. Ne nevesd ki szomszédodat, mert nyakadra jő.
208. Mi minden nem történhet még, míg feljön a nap? (Már korán is sok történik.)
209. Ne mulaszd el oda menni, ahová hívtak, de még ott is, ahová nem hívtak, még ott se ülj feszesen.
210. Ami messze van a szemtől, a szívtől még messzebb van.
211. Még a hegyekben is, melyekre számítottunk hó esett. (Ha a természet állhatatlan, mért ne lenne az ember is az)?
212. Aki a rózsát akarja a töviseket is akarja.
213. Nincs rózsa, mely tövis nélkül, nincs jácint mely ránc nélkül virulna.
214. Ha a harag jön, elmegy az ész.
215. A hitből jön az ájtatosság.
216. A csaló szeme mindig nedves.
217. Az irigy szívet a legnagyobb kegy sem engeszteli meg.
218. Becsülettel keresett vagyon, nem múlik.
219. Az elkészített eledelnek még hegyek sem állnak ellent.
220. Az igazság szavai keserűek.
221. A "Hakk" (Isten) kiáltásra még a vizek is megállanak.
222. Aki álnokul cselekszik, búbánatban végzi.
223. Minden dologban többet ér a tudás, mint a tudatlanság.
224. Kevésből mindig lehet sok.
225. Mindenki a maga hazájáról beszél.
226. Szalad, de egyre veri a dobot. (Gyávaságból menekszik és kiáltoz mellette.)
227. Mindenkivel szoríts kezet, de senkinek se üss vállára.
228. Tehetség nélküli ember, gyümölcs nélküli fa.
229. Mindenkinek gond van a fejében, a molnáréban víz. (Az utóbbi az ő gondja.)
230. Minden felre, következik egy le, minden elmenetelre jövetel.
231. A tudomány megnemesíti birtokosát.
232. Egy ember a másikra szorul.
233. Két meztelen csak a fürdőben illik egymáshoz.
234. Hogy igyál, azt ugyan mondták neked, de nem a forrás kiszárításáig.
235. Senkinek se add a fonal végét. (A titokból egy szót sem árulj el.)
236. Ha kettő hitét megtagadja, (t. i. ha hamisan esküdnek) egy harmadik elveszti életét.
237. Egy bőrben nem lakhat két oroszlán.
238. Annyit használ, mint este felé boltot nyitni.
239. Annyit használ, mint tű hegyével kutat ásni.
240. Fonalát vásárra vitték. ( Megítélik, ki milyen.)
241. Kétszer inni, annyi mint egyszer enni.
242. A pap házánál épp oly nehezen lehet eledelre szert tenni, mint a halott szemében könnyre.
243. Ahol kettő egymással beszél, ne légy te harmadik.
244. Egy karóhoz nem lehet kötni kétlovat.
245. Egy fej számára két kéz teremtetett.
246. Egy hón' alá nem fér két dinnye.
247. Aki soká válogat két mecset közt végre ima nélkül marad.
248. Meglehet királyom, hogy még a tenger is meggyúl! (Ha te úgy akarod.)
249. Ne rostálj oly nagyon, ne szőj oly sűrűn. (Ne végy mindent oly szorosan.)
250. Az ember majd keményebb a kőnél, majd gyöngédebb a rózsánál.
251. Tán csak nem óvakodik az esőtől aki már egyszer megázott?!
252. Egyszer pirul el a kérő, kétszer aki nem ád.
253. Nem annyira a kéz (munka), mint a fog a takarékos.
254. Az ember majd hegyeket rendít meg, majd meg egy daraszemet sem bír legyőzni.
255. Az ember ördöge az ember.
256. Vásárnak csak az első vásárt lehet nevezni.
257. Ki lassan jár, célt ér.
258. Nincs esztendő aratás nélkül.
259. Lapáttal szalad a tűzvészhez. (azaz, lopni akar.)
260. Még ha ő maga volna az eső, még se termékenyítené senki földjét. (Oly gazember.)
261. Gördülő követ nem fedi be a moh.
262. Ne hordjál hetvenkét völgyből vizet.
264. Az ügyes tolvaj váratlanul lepi meg háziurát.
265. Előbb találd meg az árut s aztán kérj vámpénzt.
266. A hamis számla Bagdadból is visszakerül.
267. Míg az eső elől menekült, utolérte a jégeső.
268. A takaró után nyújtózkodjál.
269. Az ember vénül, de a szív nem.
270. Aki kígyókat eszik, nem talál orvost.
271. A föld vas, a menny acél. (Senki sem hallgatja meg imádságomat.)
272. Még a földnek is vannak fülei.
273. Ne keveredjél bonyolódott dologba.
274. A búza maradéka a dervisé.
275. A gazember gyáva.
276. Ha a tolvajok felszaporodnak, a bírók hanyagsága azoka.
277. Ha házat veszel előbb szerezz magadnak szomszédot.
278. Ha csak egy hangya ellenséged van is, mégis légy óvatos.
279. Az ellenség az ellenségért nem imádkozik.
280. Ne kérdezd a beteget kell-é neki leves?
281. A kopasz valamint az aranyfürtös, a vak és a szép szemű, valamennyi meghal.
282. A húst, melyet a macska el nem érhet, piszkosnak nevezi.
283. Ha nincs a háznál macska, igen sok az egér.
284. Mindenki tettei szerint jutalmaztatik.
285. Éles kard nem vágja meg hüvelyét.
286. Gyakran még az őrületesen szerelmest is megilleti a tagadás.
287. Rossz pénzt és rossz szavakat nem kellene elkölteni.
288. Aki egyszer kis dobot hallott, mindig hallgat a nagyra.
289. Míg a rosszat nem láttuk, nem tudjuk méltányolni a jót.
290. Az elvetemedettség nem ragadós betegség.
291. Nem ott ahol születünk, ott ahol jó dolgunk van, ott van a hazánk.
292. Nem lenne jó, ha mindenki ismerné a helyzetét.
293. Mi által különbözik a szívtelen úr a szegény embertől?
294. Más szemében látja a szálkát, s a magáéban nem látja a gerendát.
295. Az egyik zsírost, a másik savanyút szeret.
296. Az egyik nem talál hidat a vízen át, a másik nem talál vizet ivásra.
297. Barátaink által, megismerjük az embert.
298. Az egyiknek panasza nem indítja meg a másikat.
299. A kopasznak elefántcsont fésűt?
300. Aki magától esik el, nem sír.
301. Inkább az életet, mint a jó hírnevet elveszteni.
302. Bármily szép legyen is a falusi leány, kecses sohasem lehet.
303. Nézd meg a szegélyt és vedd meg a vásznat.
304. Háborúba nem szokás kardot kölcsönözni.
305. Ha ludat kapsz ne sajnálj egy tyúkot. (viszont-ajándékul.)
306. A szomszéd, a szomszéd tyúkját lúdnak nézi.
307. A kőre, mely kemény, hajtsd le fejed.
308. Milyen napra nem következett este? (Hol van a végtelen öröm?)
309. Ha a kapun át kikergetsz, bejövök ismét a kéményen keresztül.
310. Ne ássál kutat, mert magad esel belé.
311. Járj a hóban, de ne hagyj magad után nyomot. (Lopj ügyesen.)
312. Valódi segélyt csak Isten nyújt.
313. Még a hangyának is megvan a saját akarata.
314. A szívtől az út a szívhez vezet.
315. Aki kéz (ajándék) nélkül megy be, igazság nélkül jön ki.
316. Hasa tele, de szeme éhes.
317. Ismeri az eret, melyet vágni kell. (Tudja hogy kitől nyerhet valamit.)
318. A sas nyilat kapott, de saját tollaival ékíttetett. (saját magának árt.)
319. Aki a fejfölt szereti, a tehenet zsebében hordja. (Abból ered, aki kedvenc ételét másoktól kéri kölcsön.)
320. Meg nem érdemelt áldásra, senki sem mond áment.
321. Amit a sors rendelt nekünk, az jut a tálunkra.
322. Ember nem lehet hiba nélkül.
323. A szárnyak a hangyának a megsemmisülés előjelei. (Intés nagyra törő személyek számára.)
324. Ki törődik vele ha titokban sántít? (azaz kedvetlen.)
325. 40 Arab esze együttesen még egy fügemag szemet sem tölt meg. (A törökök véleménye szerint.)
326. Várat belülről kell bevenni.
327. A veszedelem híre hamar terjed.
328. Ahol nincsen juh, ott a kecske viszi a főszerepet. (Keleten, a juhhús nagy delicatesse-nek tekintetik.)
329. A megelégedés, kimeríthetetlen nincs. Ha a lányt magára bíznák, elmenne még muzsikushoz is.
330. Jobb nem is aludni, mint rettenetes dologról álmodni.
331. Egy harapástól nem lakik jól az ember, de mégis jól esik a szívnek.
332. Előbb válaszd meg a szót, aztán beszélj.
333. Szót szó követ, így lesz a beszéd.
334. A szó nem marad a zsákban. (t. i. el nem rejthető.)
335. A közbenjárónak bő a zsákja. (Mert nem a magáéból ád.)
336. A vagyon a szív forgácsa.
337. A gyertya nem lefelé világít.
338. Ha nyilvános helyen vágod le szamarad farkát, az egyik hosszúnak, a másik rövidnek fogja találni.
339. A bánatot az öröm képén is tükrözni tudni, az valódi művészet.
340. A kályhapad a téli virág kertje.
341. Aki a pecsét birtokában van, az a Szulejman. (Szulejman Dávid fia a keleti mítosz hőse, ki egy varázspecsét birtokában volt.)
342. A lándzsát nem lehet zsákba rejteni. (A rossz szokás mindenütt elárulja magát.)
343. A szerelem nem tűr társat.
344. Nyelvedet társaságban, kezedet utazáson ki ne öltsd. (Társaságban ne beszélj, utazáson ne ajándékozz.)
345. Egyed a gyümölcsöt anélkül, hogy fája után kérdezősködnél. (Még a lopott jószágot is élvezd.)
346. Az arabtól nem kell se cukor, se pofon.
347. Ha neked annyira tetszik, magad is fuvolás lehetsz.
348. Ahol levetkőzöl, ott öltözködjél is.
349. Az együgyű kezéből ne igyál, ha mindjárt az élet vize lenne is. (Nektár.)
350. Amit saját kezeddel adsz, az a másvilágba is elkísér. (t. i. a könyöradományok.)
351. Se a nyárs, se a pecsenye ne égjen el. (Minden a kellő formában maradjon.)
352. Amilyen a vetés, olyan az aratás.
353. Annyi serbetet ád, amennyit ütere enged. (Annyit szidja, amennyit csak elbír.)
354. A friss mozgás, áldást hoz.
355. Jó akarat, jó eredmény.
356. Ha nem akarsz figyelni a nagyok szavára, tűrnöd kell a szenvedések súlyát.
357. Annyit használ, mint Atmejdánban tömjénnel füstölni. (Atmejdan, egy nagy tér Konstantinápolyban, azelőtt a nyíllövők gyakorlati helye.)
358. Egy papuccsal is beéri, hogy Bajram-ot csináljon magának.
359. Ne légy oly hajszálnyi finom, könnyen el találsz szakadni.
360. Aki haraggal áll fel, kárral szokott leülni.
361. A harag (bosszú) édesebb a méznél.
362. A döglött lovat keresi, hogy a patkót leszedje róla. (Nagyon fösvény.)
363. Az ökör meghalt, a társaság szétoszlott.
364. A bölcset verték s az én hátam érezte.
365. Pamut fonállal kötözték meg. (Bajos állapotban van.)
366. Aki a pilavot szereti kanalat hord magánál.
367. A szerdán meglátszik, milyen lesz a csütörtök.
368. A rizs nem száll fel a víz felszínére.
369. Ha már megfőtt az étel ne vegyíts közé vizet.
370. Csak a gazdag szép és tiszteltetett.
371. A cukor más és más a csodasó. (Ámbár mindkettőnek egyenlő színe van.)
372. A ruha nem bizonyítja a bátorságot.
373. A sarkantyú cseng és bong, de csak a pénz mível mindent.
374. Ólmot az ördög fülébe! (Hogy meg ne hallja. Szokásos példabeszéd midőn illetlen beszédet kell ismételni).
375. Légy óvatos az alamizsnával, hogy rosszat ne cselekedjél vele. (Ha méltatlannak adsz.)
376. Ne nyisd ki szádat helytelen beszédre.
377. Aki alamizsnát oszt, soká él.
378. Ne a testet nézd, hanem a lelket.
379. Csak kérdezz és te is bele jutsz a Kaabá-ba.
380. Még a víz is hamarébb nyugszik, mint az ellenség.
381. A fiatalságot a hallgatás, a kort a beszéd illeti meg.
383. Ne gyűrd fel nadrágodat elébb, mint sem a folyóhoz értél volna.
384. A Szofu azt állítja, hogy nem eszik fokhagymát; pedig ha talál, még a héját sem hagyja meg.
385. A túlerős ecet még saját edényét is megkárosítja. (A hirtelen haragú beteg.)
386. Mi hátra marad, gyakran el is fog maradni.
387. Fejét feláldozza, de titkát nem árulja el.
388. Aki verebektől fél nem hint kását.
389. A hallgató okosabb legyen a beszélőnél.
390. Ne aggódjál azon ma, mit fogsz enni holnap.
391. A birtokos belenyugodott már s most a kupec nem akar. (Szokásos a szolgára, ki uránál takarékosabb.)
392. Ha holnap lesz, megjöhet még az áldás.
393. Szakállad tán csak nem megőszült a malomban? (Ne tettesd magad oly fiatalnak.)
394. A siketet ne üdvözöld kétszer. (Az ő hibája ha először nem hallott.
395. A késő megbánás hiábavaló.
396. Türelemmel a szederfát selyemmé változtatod.
397. Szép a víz a pohárban, szép a hajó a gyárban.
398. A szó lábaira esett. (Nem ment teljesedésbe.)
399. A hű barát többet ér a rokonnál.
400. A légy ismeri a nyalánkságárust.
401. Hallgatásod édesebb a zenénél. (A fecsegőkre alkalmazott gúny.)
402. A légy ugyan kicsi, mégis felkavarta a gyomrot.
403. Tőkéjét egy macska hátára rakta. (A Hűtlen igazgatóra célzó.)
404. Aki gyorsan jár lábaival ruháiba bonyolódik.
405. Parancsolj a restnek s ő maga fog aztán tanácsolni neked.
406. A vasat üsd amíg tüzes.
407. A töröknek későn érik meg az esze.
408. A kertésznek nem lehet zöldséget árulni.
409. Aki a kolostorban vár, levest kap. (Türelem célhoz vezet.)
410. Meghallotta a nyúl, hogy a vadászkutya megbénult.
411. A gyéren vetett retek jobb a sűrűn vetettnél. (A sok nem mindig jó is.)
412. A kőből is, ha préseli, vizet sajtol ki. (Kitartó, nagyra törő emberről szólva.)
413. A gazdagnak nehéz ajándékot nyújtani.
414. A fösvénység szeme, csak a föld által elégíttetik ki. (t. i. a sírban.)
415. Kilenc évnek szerdái kerültek össze.
416. Sántító szamárral ne csatlakozzál karavánhoz.
417. Amíg a fösvények fognak létezni a gazemberek nem maradnak éhen.
418. Édes szavak még a kígyót is kicsalják lyukából.
419. Váratlanul esik a kő az ember fejére.
420. Az alvó kígyónak ne lépj a fejére.
421. Repülő madártól vár segítséget. (Hasztalan remény.)
422. Mint a liszteszsák csak a bot alatt portik. (Csak erőszakkal lehet valamit kicsalni belőle.)
423. Lisztünk meg van szitálva; szitánkat szögre akasztjuk.
424. A távolból még a dobszó is szépen hangzik.
425. Olcsó ecet édesebb a méznél.
426. Olcsó húsnak híg a leve.
427. Üss a koldusköpenyegre. (A szegények elhagyatottságára utal, kikkel szemben mindenki, mindent megenged magának.)
428. Amilyen távozása, olyan a jövetele, amilyen a tésztája (mellyel megkínál,) olyan a kásája.
429. Van vagyona - irgalmas is lehet.
430. A szappan amit adtál, még mindig nem bírja eltávolítani az előidézett szennyet.
431. Mint az olaj, a felszínre tolakodik.
432. Az éhes medve nem táncol.
433. Az éhes ásít, a szerelmes nyújtózkodik. (ha nem érte el célját.)
434. Az éhes tyúk a hambárról álmodik.
435. A várakozás jobban kínoz a tűznél.
436. Este az ivásnak, reggel kártyázásnak engedi át magát és mégis a paradicsomba remél jutni.
437. A bőkezűség nem csökkenti a gazdagságot.
438. Amivel jött az ember, azzal távozik is.
439. A neveletlentől vedd meg a becsületet.
440. Egyél keveset és tarts szolgát magadnak.
441. Aki engem tisztel annak szolgája vagyok, aki engem gyaláz, annak ura vagyok.
442. A felbőszített szamár még a lónál is jobban szalad.
443. A fehér pénz a fekete napra van számítva. (Fekete, t. i. szerencsétlen.)
444. Folyó vízben nem marad piszok.
445. A sánta hamar elfárad.
446. Akár fehér a kutya, akár fekete, mégis kutya marad a kutya.
447. Az ember belülről tarka. (Nem külsőleg mint az állat.)
448. A lelkiismeretesség fél vallás.
449. Ravaszsággal még az oroszlánt is rá lehet szedni, erőszakkal még egy tücsköt sem.
450. Nem tanácsos másnak kötelén a kútba szállni.
451. Alacsony helyről nézve még a dombocska is hegynek látszik.
452. A követ sérthetetlen.
453. A kézcsókolás nem koptatja a szádat.
454. A műszer dolgozik, de a kezet illeti a dicséret.
455. Arany kezet nem vág meg a kés.
456. Az árva gyermek maga metszi el köldökzsinórját.
457. Sokan sajnálják az árvákat, de kevesen istápolják.
458. Kötélre ne hints lisztet. (Ne tégy hasztalan dolgot.)
459. Ne higgy barátodnak, mert bőrödet szalmával tömi ki.
460. Magadat varrótűvel szúrd meg, az idegent zsáktűvel.
461. Aki mézzel bánik, ujjait lenyalja. (azaz, aki szerét teheti, lop.)
462. Ami egy szájból jön, ezrekre terjed ki.
463. Egy bolha miatt az egész paplant elégeti! (A nagy áldozatról mondatik.)
464. Egy fillér miatt tőrét a csillagoknak szegzi. (a fösvény.)
465. Egy köpenyegem van, azt kiterítem s lefekszem ahová tetszik. (A nőtelen ember.)
466. Tíz remete beéri egy kanállal.
467. Egy juhról nem lehet két bőrt nyúzni.
468. Arany kalitkába zárták a fülemilét, de ez egyre kiáltá: ó hazám!
469. Egy baleset tanulságosabb száz tanácsnál.
470. Csak esőben tanuljuk megbecsülni a köpönyeg értékét.
471. A nagy fej nagy fájdalmakkal jár.
472. A fazék feldőlt és fedelet talált. (t. i. az esetleg gyakran meghozza azt, amit hosszasan kerestünk.)
473. Akármilyen nagy a mecset, az Imam mégis csak azt prédikálja amit tud.
474. Ha a mecset össze is dől, az oltár mégis helyén marad. (A szépség nyoma megmarad.)
475. Harangját fűvel tömték be. (Megcáfolták.)
476. A posványba ne dobj követ (mert beszennyezed magad.)
477. Ne utazzál gyermekkel, kinevet, ha a teher lecsúszik hátadról.
478. A túlságos dédelgetéstől a kedves elundorodik.
479. Az omlatag épületnek nem használ a javítás.
480. A szöget csak a szög túrja ki helyéből.
481. Ne lakjál oly helységben, hol orvos és bíró nincs.
482. Az igazság szavára még az őrült is hallgat.
483. A győztesnek van igaza.
484. Aki fürdőbe megy, izzad. (Minden tettnek megvannak következményei.)
485. A házi tolvajt nehéz rajta kapni.
486. A szeszély a lélek alatt rejlik. (Tehát csak halál után jöhet elő.)
487. A tímár csak azt a bőrt rángatja, mely neki tetszik. (A sors csak azt veri, akit üldöz.)
488. A nyelvnek nincsen csontja. (Minden beszédre képes.)
489. A világ egy kövér fark, olyan mint az angorajuh-é, (aki az élvezetéhez ért, annak váljék egészségére.)
490. Barátok közt mázsa szerint mérj, az üzletben lat szerint.
491. Ha elbukol, a földet is öleld meg.
492. A koldus arca fekete, (gyalázattal borított,) de erszénye kövér.
493. A versenytárs nem árt ha nyíltszívű.
494. Szépséget nem lehet kierőszakolni.
495. Az erőszakot nem szokta követni magyarázat.
496. Ha a juh a nyájtól távozik, a farkas elragadja.
497. Ne a szónokra, de szónoklatára figyelj.
498. Ha a törvény metszi le az ujjat, az nem fáj.
499. Éppen az aggályosan őrzött szembe esik bele a szálka.
500. A vizet a szalma alá vezeti, (vagyis, titkokat sző).
501. A nyúl duzzogott a hegy ellen, de az mit sem tudott róla.
502. A jóllakott nem érzi az éhes állapotát.
503. Az okos beéri vele ha megszagolja a rózsát.
504. Sürgős ügyekbe az ördög is elegyedik.
505. A szerelmesnek csak egy intés kell, a dervisnek egy ok. (hogy felforrjon benne az indulat.)
506. Egy oktalan fej baját a láb viseli.
507. Az ész nem a korban, de a fejben rejlik.
508. A hazátlan madárnak Isten épít fészket.
509. A hazátlan harcosnak rövid nyelve és görbe nyaka van. (Sokat kell tűrnie és keveset beszélnie.)
510. A válás vége a viszontlátás.
511. A sors abroncsán ment keresztül. (vagyis, sokat tapasztalt.)
512. A vénülő farkast gúnyolják a kutyák.
513. A szárazzal a nedves is elég.
514. Ki szép? kérdezték a hollótól; "fiaim" felelé büszkén.
515. A gesztenye elvetette haját s most megveti azt.
516. A szem lát, a szív kíván.
517. A szív mindaddig eped, míg a szem nem lát.
518. Szép az, amit a szív szeret.
519. Mielőtt bemennél, gondolj a kijövetelre.
520 Puszta szóval nem lehet sajtot készíteni.
521. A bánatot örömmé változtatni, az az élet művészete.
522. Inkább köveket hordani az eszessel, mint ostobával szövetkezni.
523. Aki róvásra iszik bort, kétszer ittasodik meg. (Egyszer az ivás, másodszor fizetés alatt.)
524. Minden bárányt saját lábánál akasztanak fel.
525. Minden ember szívében egy oroszlán leskelődik. (Egy erős szenvedély.)
526. Ne tarts mindenkit, aki szakállas atyádnak. (Ne adj a külsőre.)
527. A tehetség szerelmet ébreszt, az erény tiszteletet.
528. Ha a hazug háza leég, senki sem hiszi el neki.
529. A lusta ló erősebben rúg ki.
530. Ha mindenki vásárra vinné az eszét, utoljára mégis csak mindenki a magáét vásárolná vissza. (Mindenki megvan elégedve a maga eszével.)

 

Özbég mondatok
(Csagatai tanulmányok című munkámból.)

1. Aki két hajóba kapaszkodik, bizonyosan a vízbe fúl.
2. A szégyen rosszabb a halálnál.
3. A szívből síró még a vakot is könnyre indítja.
4. A ló ha sovány, a vitéz ha idegen országban van (rossz színben vannak.)
5. A bölcs egy és ugyanazon kőben kétszer nem botlik meg.
6. Ezerszer dicsérheted - a muszkát, még is kék a szeme (t. i. nem szép özbég fogalom szerint.)
7. A fiatal ember lehet, hogy meghal, de az öregnek kell meghalni.
8. A sokat hízelgő nyelv nyalásával sebet ejt.
9. Aki a verebeket félti, az nem vet kölest.
10. Lányom hozzád szólok, de hallja az ángyom.
11. A teher nélküli szamárnak kedve szottyan leheverészni.
12. A kiejtett szót már nem lehet többé lenyelni.
13. Kinek szíve megtelik annak nyelve hamar feloldódik.
14. Csak a tuskóból száll föl a sűrű füst.
15. Ki gyorsan beszél, az gyorsan meg is bánja.
16. Jobb az eleven egér a holt oroszlánnál.
17. Kit az Isten megver, azt a próféta botjával meglöki.
18. Egyik azt mondja, hogy tizenkilenc, a másik: egy híján húsz.
19. Lóháton ülő atyját sem ismeri (a felfegyverkezett saját rokonait sem kíméli.)
20. Ha meghalsz, sírod is kényelmes legyen.
21. Az emberek megszólítják, az állatok megnyalják egymást.
22. Az embert szavánál, az állatot szarvánál fogják.
23. Mit az anyatejjel beszívtunk, attól csak a lélekszakadtával szabadulunk.
24. A nyitott száj nem egyhamar éhezik.
25. Az arany még Illés prófétát is tévútra vezeti.
26. Az újonnan esett hónak ne örülj, mert zord hideg követi; a pap látogatásának ne örülj, mert kérése követi.
27. A jó lónak elég egy ostor, a rossznak ezer is hasztalan.
28. Ki az ivástól jól nem lakik, az a nyalástól még kevésbé fog jól lakni.
29. Szép remény felér fél szerencsével.
30. Ha a kéz mindazt adná mit a nyelv ígér, nem maradna többé koldus, mindenki herceg lenne.
31. Két molla egy férfit, egy molla egy asszonyt ér.
32. A valamire való már tizenöt éves korában férfivá lesz, a semmit érő még negyvenben is gyermek.
33. Az egészség vagyon, a betegség szegénység.
34. Ki vért keres, az az eret is megtalálja.
35. Szép az utazás bármilyen messze is.
36. Szép a szűz bármilyen csúnya is.

Kazán - tatár mondatok
(Bálint gyűjteménye után.)

Hogy mi történik faludban, azután a szomszéd faluban tudakozódjál; hogy mi történik házadnál, azt szomszédodtól kérdezd.
Az éhesnek haragja gonosz.
Evéstől senki sem hal meg.
Ne siess, mert elkésel.
Ahol a ló hömpörög, ott szőrt hagy hátra.
Ne ostorozd a lovat, de unszold abrakkal.
Sok pálinkát igyál, de keveset részegeskedj.
Ha eltörik a kocsi, tüzelő fát ad, ha megdöglik az ökör, húst ad.
Aki lassan jár, utoléri a nyulat.
Aki lassan jár, messze jut; gyors lépés nem tart soká.
A kimondott szó, valamint a levágott kenyér, nem térnek vissza előbbi helyükre.
A halál elől még a pénz sem menthet meg.
A kutya ugat és a farkas nyugodtan folytatja útját.
Kinek nincs munkája, ennivalója sincs.
Aki két nyúlra vadász egyszerre, egyet sem fog.
A nőknek hosszú a haja, de rövid az esze.
Akinek szánkáján ülsz, annak nótáját énekeld.
Ha a meny tésztát vág, a napának görbének tetszik a dolog.
A meny hasa a napának mindig nagynak látszik.
Nem minden nap jut a vajaskásából.
Ha egy napi utazásra kelsz, egy hétre való élelmiszerrel lásd el magadat.
A szem félénk, a kéz merész.
Isten mellőzésével, ne meneküljünk a császárhoz.
A jó hírnév többet ér a vagyonnál.
Inkább a gazdagnak szolgája, mint a szegénynek fia.
Ha felfelé köpsz, saját orcádra hull vissza.
Véletlenül nem nő gabona.
A betegre szállnak a legyek.
A csuka elpusztul, de fogai nem.
A bot erőt ád a csikónak.
A bolonddal nem jó sem találni, sem osztozni.
A mennyegző után a bot következik.
A türelmes tűr, a türelmetlen panaszkodik.
A vak tyúknak a kutyazab is búzának tetszik.
Az egészséges fej, mindig talál sapkát.
Ha édes is a méz, még sem harapunk az ujjunkba.
Egy lóra nem raknak két szerszámot.
Az öt ujjból, mindig egyenlően fáj, akár melyikbe harapsz.
Ma "kedves testvér", holnap maró "fokhagyma", holnapután "kutyakölyök".
A feldicsért leány násznapján csúffá válik.
A juhtól gyapjut, az embertől adót nyernek.
A jóllakott kutya megharapja urát.

 

Altaj mondatok
(Radloff után.)

Hogy véled megfogni az ég madarait? hogy véled megfogni a tenger halait?
Ki látta, hogy a bak szarva eget ért volna?
Ki látta, hogy a teve farka földig érne?
A keselyűt röptén, a gyorsat menésén, (ismerjük fel.)
Aki nem tud járni, elrontja az utat, aki nem tud beszélni, elrontja a szót.
Nem járhat-e a poroszkáló ezer úton? nincs-e a ravasznak ezer szava?
A sügérnek nincs leve, az ostobának nincs esze.
Ha járni látod a békát, mit törődöl gyorsaságával.
Az öregnek szavait dugd a zsákba; a tekintélyesnek beszédét dugd zsebedbe.
A bundában él egy ember, de ki ösmeri? A nyereg-takaró alatt él egy ló, de ki ösmeri? (Arra törekedjünk, hogy mindent minél tüzetesebben megismerjünk.
Ahelyett, hogy sok lennél és szemét, légy kevés és légy művészet.
Újat készíts és vedd fel, régit javíts meg és vedd fel szinte.
Szeles napon nincsen csend; gondolatterhes napon nincs álom.
Ha rozzant is, de saját házad legyen; ha böjti étel is, de saját kásád legyen.
A rossz lövész golyója csak hat ölre ér.
Aki tisztelte az urat, úr lesz; aki tisztelte a gazdagot, gazdag lesz.
Bármit egyél, bátran egyed; csak kavicsra ne jusson a fogad!
Bármit veszel fel, vedd fel bátran; csak a nap el ne perzselje a hátadat!
Bármin lovagolsz, lovagold bátran, csak lábad a földet ne érje!
Ha húst főzök, nem marad számodra lé; két szóból egy sem számodra való.
A vének a lovak közül levágásra valók, a vének az emberek közül, gúnyra valók.
A száraz kanál nem esik jól a szájnak.
Akinek magas gondolatai vannak nem éri el az estét; aki nagy lépéseket tesz, nem éri el az ajtót.
Az aranyfejű nőnél jobb a sovány fejű férfi.
A férfi kantárszára hosszú, a ló patkója lapos.
Ha a lovak nyerítenek, felismerik egymást; ha az emberek beszélnek felismerik egymást.
Ha sovány is, vedd zsírosnak; ha kevés is, vedd soknak!
Ételem csekély, fejem kopasz.
A fekete észnél, mely oly nagy mint a teve, jobb a bölcs ész, mely kicsi mint a tapló.
A varjú, mely utánozni akarta a ludat kificamította a lábát.
Ha újat látsz, ne légy magadon kívül örömödben, ha régit látsz meg ne vesd.
A holnapi kolbásznál jobb a mai máj és vese.
Az agglegény nyakát a tetű eszi meg, és megtakarított pénzét megeszi a kutya.
Ami nem fog vágni, azt ne köszörüld, aki nem akar rád hallgatni, azt ne tanítsd!
Ha meghalni szándékozol, ne dobd el kenyeredet!
Ha egy helyet elhagysz, magot vess elébb!
Mielőtt szépségre néznél, belső érték után tudakozódjál.
A hős tönkre megy, a dühöngő elvész.
Aki a faggyal küzd, az fülét veszi el; aki az úrral küzd az fejét veszti el.
Amit az okos hat nap alatt tesz meg, azt a ravasz öt nap alatt végzi el.
A békeszerető fejet le nem üti a bárd.
Nem úgy megy amint az ész gondolja, úgy megy, amint Isten határozza.
Ha a rossz kutya meghízik, ne bocsáss senkit oldala mellé; ha rossz ember meggazdagodik, ne bocsáss senkit oldalához.
A nő szívében egy vértezett, ragyogó férfi él.
A férfi szívében egy felkantározott tüzes ló él.
Az ócska bunda galléra, a jó idő emléke nekem.
A békítő a népnél olyan, mint a gomb a bundán.
Akinek csak egy lova van és versenyt lovagol vele, olyan mint az ember, ki a csupasz bundában birkózásba bocsátkozik.
Ha kés van a kezedben, ne keveredjél veszekedésbe.
Ha lóhurok van a kezedbe, ne menj a verekedéshez.
Aki verekszik elfárad, aki veszekszik, elbágyad.
Olyannal, ki idegen törzsből való, ne menj vadászni!
Olyannal, ki más apától való, ne lépj üzleti összeköttetésbe!
Ha még nem látod a vizet, ne vesd még le a csizmát!
Aki vaskabátot hord, az meghal,
aki bőrkabátot hord, az életben marad.
Ha eszel, ne siess!
Ha lovagolsz, meg ne állj!
Ahol lovagolnak, ott út van,
ahol élnek, ott nép van.
Tavasszal vannak lóversenyek,
ősszel vannak birkózások.
Törzs nélkül nincsen ember,
mérték nélkül nincsen csizma.
Ami szarvas, az szőrös,
ami ember annak neve van.
Ahelyett, hogy a rossznak kezébe adnád, tedd a jónak útjára.
Rosszal ne tégy jót.
A ló hát feltört sebhelyét kend be.
A rossz ember háborúban hasznot hajt.
Ne aggódjál: az előkelőtől nem születik semmi rossz!
Ne mondd: hogy a rossztól nem születik előkelő.
Ha valami a jó mellett fekszik, ráragad a jó, ha valami a rossz mellett fekszik, ráragad a rossz.
Más az, gyorsnak lenni a nyelvvel, más gyorsnak lenni a lábakkal.
Ha pénzt szerzesz munkáddal, utódaidnak való, ha ételt szerzesz munkáddal, a gyomornak való.
Kövesd az utat, ha mindjárt kerülő; csak leányt végy el, ha mindjárt viselős is.
Aki halakat fog, meg nem gazdagodik, ami a földön fekszik meg nem szárad.
Ha vas, vágd rövidre, ha fa, vágd hosszúra.
Ha az apa hiányzik, a fiú nem ér semmit, ha az anya hiányzik, a leány nem ér semmit.
Inkább mint hogy leányt őrizz, tarts kezedben izzó parázst.
A lovat zsírja, az embert ruházata szerint ítéld.
Aki sokat lő, még nem lövész, aki sokat beszél, még nem szónok.
A távol fekvőt hallani, a közel fekvőt látni lehet.
A fa gyökere áthat a földön, az ember gyökere áthat a népen.
Az ember keze szolgai. Isten keze hatalmas.
Aki ajándékokat adott, azt megint helyrehozni igyekszik.
Oly leány, kinek rossz anyja van, ne végy el; oly házba, melynek ajtaja rossz, ne lépj be.
Aki igazán meghal, azt meg nem menti egy Saman, aki éhen hal, azt meg nem menti a gazdag.
A sercegő, nyikorgó pakoló-nyereg nem hágy békét a ló fülének.

Az egészen ostoba feleségét dicséri,
Az egészen okos kutyáját dicséri.

Akinek hasmenése van azt követi a kutya.
a tréfás embert követik az emberek.

A sajtos-üst ki forr,
az oktalannak szája kicsordul.

Homok nélkül nincs folyó,
Isten nélkül nincs nép.
Gallér nélkül nincs bunda,
törvény nélkül nincs nép.

Aki egy nagyot tisztel, nem marad fekve,
aki előkelőt tisztel, nem megy tönkre.

Ne emelkedjél túl a nagyokon,
légy engedelmes előkelő irányában.

Aki a nagyokat tiszteli, hosszú életnek örvend.

A rágalmazót megsemmisítik, eladja a lelkét:
A hazug tönkre megy,
sötétségbe merül.

Egyél kenyeret és sót!
tarts ártatlan beszédeket.

Aki két fejet egyesített, azt Isteni vigasznak nevezik,
aki két fejet összeveszített, azt isteni büntetésnek nevezik.

Az irigynek nincs inge.

Ha van mihez, kapj utána mint a farkas,
ha nincs semmi, válj szárazzá mint a húr.

Amit kerestem, az apámnak, anyámnak,
amit tanultam saját magamnak való.

Két ember közül, az egyik magasabb,
ha csak egy ember van jelen, a sapkája magasabb.

Mért követelsz trágyát oly országtól hol nincsen marha?

Vége .