Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

BUDDHA BESZÉDEI
Vekerdi József fordítása
Helikon Kiadó, Budapest, 1989
Elektronikus kiadás, Terebess Ázsia E-Tár

Tartalom

Buddha élete

Buddha születése
Buddha távozása otthonából
Buddha megvilágosodása
Buddha tanító útjának kezdete
Buddha ellenfelei
Buddha halála

Beszédek

A tan kerekének elindítása
A tűzbeszéd
A szerzetesi élet szabályai
Az indulatok megsemmisítése
Félelem és rettegés
Megtisztulás
A szenvedések láncolata (hosszabb beszéd)
A szenvedések láncolata (rövidebb beszéd)
Erdei remeteség
A gondolatok kordában tartása
Példázat a fűrészről
Példázat a kígyóról
Csalétek
Példázat a keményfáról
A csordapásztor (hosszabb beszéd)
A csordapásztor (rövidebb beszéd)
Szaccsaka
A létszomj kioltása
Az asszapurai beszéd
Életelvek
Pótalija
Dzsívaka
Kutyautánzó
Abhaja királyfi
Málunkjáputta
Vaccshagotta; pédázat a tűzről
Mágandija
Szakuludáji
Amit szeretünk
Asszalájana
Észukári


BUDDHA SZÜLETÉSE
[NIDÁNAKATHÁ II.]


Egy alkalommal Kapilavatthu városban kihirdették a nyári holdtölteünnepséget. Nagy tömeg mulatozott az ünnepségen. Májá királyné a holdtöltét megelőző hetedik naptól kezdve megtartóztatta magát a részegítő italoktól, s virágfüzérekkel és illatos kenetekkel ékesen vett részt a holdtölte-ünnepségen. A hetedik nap reggelén felkelt, illatos vízben megfürdött, bőkezű adakozás során négyszázezer pénzt szétosztott, minden ékszerével felékesítette magát, a legfinomabb ételeket fogyasztotta, elvégezte az ünnepi szertartásokat, majd ünnepi öltözetben hálóházába lépett, lepihent fényes nyoszolyájára, álomra szenderedett, és ezt az álmot álmodta:
Négy mahárádzsa nyoszolyástul felemelte, a Himálajára vitte, a hatvan mérföld széles Manószilá-fennsíkon letették egy hét mérföld magas szálafa tövében, és távolabb léptek. Ekkor megjelentek a mahárádzsák hitvesei, az Anótatta-tóhoz vezették a királynét, megfürösztötték minden emberi vétket lemosó vizében, égi köntösbe öltöztették, illatszerekkel hintették be, égi virágokkal ékesítették, majd a közelben lévő Ezüst-hegyen, a hegy belsejében, egy aranypalotában égi ágyat vetettek kelet felé fordított fejrésszel, arra fektették a királynét.
Eközben a Bódhiszattva pompás fehér elefánt alakjában a közeli Arany-hegyen legelészett. Onnét leereszkedve, fellépkedett az Ezüst-hegyre, s észak felől közeledve, ezüstfonadék-színű ormányában fehér lótuszt tartva, elefánttrombitálást hallatva, belépett az aranypalotába, háromszor jobbról megkerülte anyja nyoszolyáját, majd megbökte jobb oldalát, és úgy tűnt, hogy behatol méhébe. Így öltött újra testet a nyári holdtölte ünnepén.
Reggel a királyné felébredt, és elmondta a királynak, hogy mit álmodott. A király magához hívatta hatvannégy legbölcsebb papját, zöld levelekkel és virágokkal behintett földön kényelmes ülőhelyeket készíttetett nékik ünnepélyes szertartással, s mikor a papok helyet foglaltak, arany- és ezüstedényeket töltetett meg vajban-mézben-cukorban főtt tejberizzsel, arany- és ezüstfedővel fedve nyújtotta át nekik, viseletlen ruhákkal, barna tehenekkel és egyéb ajándékokkal tisztelte meg őket. Miután mindennémű kívánatos dologgal megtisztelte őket, elmondta az álmot, és megkérdezte - Mi fog történni?
A papok így szóltak:

- Ne aggódj, mahárádzsa ! Magzat fogant királynéd méhében, és a magzat fiú lesz, nem lány. Fiad fog születni, s ha otthonában marad, világhódító császár lesz belőle. Ha elhagyja otthonát, és remeteségbe távozik, világot megvilágosító Buddha lesz belőle.

Májá királyné tíz hónapig hordozta méhében a Bódhiszattvát, mint edényben a szézámolajat. Mikor terhességének végéhez közeledett, szülei házába kívánkozott, és szólt Szuddhódana mahárádzsának:
- Felség, rokonaimhoz szeretnék menni Dévadaha városba.
- Rendben van - egyezett bele a király, és a Kapilavatthuból Dévadaha városba vezető utat elegyengette, zászlókkal, lobogókkal és hordókba ültetett platánfákkal felékesítette, a királynét aranyos hintóba ültette, ezer tanácsosát mellé rendelte, és nagy kísérettel útnak indította.
A két város között, mindkét város lakóinak tulajdonában, volt egy Lumbiní-liget nevű, kies szálafaerdő. Ebben az időben minden fa virágpompában állt, tövétől az ágak hegyéig, s az ágak között és a virágok körül ötszínű méhek raja és mindenféle madársereg röpködött, édes daluk zsongott. Az egész Lumbiní-liget olyan volt, mint Indra isten égi kertje, mint nagy hatalmú király vigalomra felkészített mulató csarnoka. Amikor a királyné megpillantotta, kedve támadt sétálni a szálaerdőben. A tanácsosok lesegítették a királynét, és bementek vele a szálaerdőbe. A királyné egy hatalmas szálafa tövéhez lépett, és le akart törni egy gallyat. A szálafa ága lehajlott, mint egy nádszál meghajló vége, úgyhogy a királyné kézzel elérte. Kinyújtotta kezét, és megfogta az ágat. Eközben rájöttek a szülési fájdalmak. A kísérő sokaság legelt vont köré, és visszalépett. A szálafa ágába kapaszkodva, álló helyzetben hozta világra a magzatot.
Ekkor négy szentséges világteremtő Brahmá jelent meg, kezükben aranyhálóval. A Bódhiszattvát felfogták az aranyhálóba, anyja elé helyezték, és így szóltak:
- Örvendezz, királyné, dicsőséges fiad született!


BUDDHA TÁVOZÁSA OTTHONÁBÓL
[NIDÁNAKATHÁ II.]


Egy napon a Bódhiszattvának kedve támadt kikocsikázni a palotája melletti parkba. Hívatta kocsisát, szólt neki:
- Fogj be a kocsiba!
- Igen, uram - válaszolta engedelmesen. Minden ékességgel felékesítette a legszebbik, pompás kocsit, befogott négy, lótuszszirom színű fehér paripát, és jelentkezett a Bódhiszattvánál. A Bódhiszattva felült az istenek hintóihoz hasonló kocsira, és elindult a parkba.
- Elérkezett Sziddhattha királyfi megvilágosodásának ideje, mutassunk neki jelet! - szóltak az istenek. Egy istenfiút átváltoztattak vénségtől roskatag, csorba fogú, ősz hajú, görnyedt, botorkáló, botra támaszkodó, reszketeg aggastyánná, és elébe küldték. A Bódhiszattva és kocsisa megpillantotta. Ekkor a Bódhiszattva - a Mahápadána-szuttában megőrzött hagyomány szerint - megkérdezte kocsisától:
- Kedvesem, ki ez az ember? A haja sem olyan, mint másnak! Amikor a választ meghallotta, összeszorult a szíve:
- Óh jaj, átkozott a születés, ha a megszületőnek az öregséget is meg kell ismernie !
Megfordult, és visszatért palotájába. A király megkérdezte: - Mi történt, hogy fiam ilyen hamar visszafordult?
- Roskatag aggastyánt látott, felség, roskatag aggastyánt látott, és remeteségbe fog vonulni - szóltak.
- Miért akartok megölni? Tüstént rendezzetek fiamnak színjátékokat! Ha szórakozásokban leli kedvét, nem gondol a remeteségre - szólt a király, és megerősítette az őrséget. Minden irányban fél mérföldenként őrszemeket állított.
Egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy beteget, akit az istenek varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden háromnegyed mérföldre őrszemeket állított.
Ezután egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy halottat, akit az istenek varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden mérföldre őrszemeket állított.

Ezután egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy remetét, egyszerű ruhában, hagyományos öltözetében, akit az istenek varázsoltak elé. Megkérdezte kocsisától:
- Kedvesem, ki ez az ember?
Bár a kocsis a Buddha fellépése előtt nem volt tisztában a remeteséggel és a remeteség érdemével, az istenek sugallatára így válaszolt:
- Felség, ez remete - és kifejtette a remeteség érdemét.
A Bódhiszattvában feltámadt az érdeklődés a remeteség iránt, és azon a napon a parkban maradt.

Ebben az időben történt, hogy Szuddhódana mahárádzsa értesült róla, hogy [menye,] Ráhula anyja, fiat szült.
- Közöljétek az örömhírt fiammal! - adta ki a parancsot. Amikor a Bódhiszattva meghallotta, így szólt:
- Ráhula született, bilincsem született! A király megérdeklődte:
- Mit mondott a fiam?
Fia szavait meghallva, így szólt:
- Nos, akkor mostantól fogva legyen unokám neve Ráhula!
Ebben az időben történt, hogy egy Kiszágótamí nevű, nemes származású hölgy palotája tetőteraszáról csodálta a várost körbejáró Bódhiszattva szépségét és méltóságát, s gyönyörűségében és lelkesedésében ezt a kinyilatkoztatást tette:

Boldog az apja és anyja, akiknek ő a gyermekük,
és az az asszony is boldog, akinek ő a hitvese.

Ennek hallatán a Bódhiszattva így gondolkozott:
- Ez a nő azt mondja, hogy e szép külső láttára megnyugszik az anya szíve, megnyugszik az apa szíve, megnyugszik a hitves szíve. De vajon minek kell elnyugodnia ahhoz, hogy saját szívem is megnyugodjék?
Ekkor vágyaktól megcsömörlött lelkében ez a gondolat támadt:
- A szenvedélyek tüzének elnyugodtával nyugalom támad, a bűnök tüzének és balgaság tüzének elnyugodtával nyugalom támad, gőg és tévhitek elnyugodtával, minden vágy és kín elnyugodtával nyugalom támad. Ettől a nőtől bölcs tanítást tanultam. Hiszen én megnyugvást keresve bolyongok. Most feladom a házban lakást; elmegyek, remeteségbe távozom, hogy megnyugvást találjak. Ennek a nőnek pedig ezzel a fizetséggel fizetek tanításáért.
Ekkor leakasztotta nyakából százezret érő gyöngyfüzérét, és odaküldte Kiszágótamínak. Annak lelkét boldogság töltötte el:
- Sziddhattha királyfi ajándékot küld nekem, mert szíve felém fordult!
A Bódhiszattva nagy pompával és fénnyel visszatért palotájába, és lehevert fényes nyoszolyájára. Eközben köréje sereglettek tündérleány szépségű, tánchoz és énekhez mesterien értő, minden ékszerrel felékesített asszonyai. Különféle zeneszerszámokat fogtak kezükbe, és tánccal, énekkel, zenével igyekeztek szórakoztatni. De a Bódhiszattva vágyaktól megcsömörlött lelkének nem szerzett örömet sem tánc, sem semmi más, és rövid időre elszenderedett.
- Akinek kedvéért táncba és énekbe fogtunk, az álomba merült. Minek fárasszuk magunkat tovább? - szóltak a nők, földre dobálták a kezükben tartott zeneszerszámokat, és lefeküdtek. Az illatos olajjal töltött mécsesek kihamvadtak. A Bódhiszattva felébredt, felült nyoszolyáján, és ültében végignézett az asszonyokon, amint zeneszerszámaikat szanaszét dobálva aludtak. Egyesek szájából nyál folyt, testüket váladék szennyezte be, egyesek fogukat csikorgatták, egyesek horkoltak, egyesek álmukban beszéltek, egyesek szája tátva volt, egyesekről lecsúszott a ruha, és fedetlenül hagyta takarandó testrészeiket. Visszataszító megjelenésük láttán még inkább elment a kedve minden gyönyörűségtől. Felékesített, díszes palotája, Indra égi lakának hasonmása, olybá tűnt szemében, mintha szanaszét heverő hullákkal borított dögtemető volna, és a lét minden formáját olyannak látta, mintha lángokban álló ház volna.
- Ó jaj, minden undorító ! Ó jaj, minden visszataszító ! -ejtette ki az igét, és végleg eltökélte, hogy remeteségbe vonul.
- Még ma távoznom kell a nagy eltávozásra - gondolta, felkelt fekhelyéről, az ajtóhoz lépett, és kiszólt:
- Ki van itt?
Fejét a küszöbre hajtva, ott feküdt kocsisa, Cshanna. - Én vagyok itt, uram, Cshanna - szólt.
- Még ma távozni akarok a nagy eltávozásra. Nyergelj fel egy lovat! - Igen, felség - szólt, fogta a lószerszámot, kiment az istállóba, és az illatos olajjal telt mécsesek fényénél megpillantotta a virághímes baldachin alatt, ékes hídláson álló Kanthaka paripát.
- Ma ezt a lovat kell felnyergelnem - gondolta, és Kanthakát nyergelte fel. A ló nyergelés közben észrevette:
- Ez a heveder igen szoros. Más napokon, amikor a parkba mentünk sétalovaglásra, mintha nem is lett volna rajtam heveder. Ma a nagy eltávozásra készül távozni rajtam gazdám!
Örvendezésében hangos nyerítéssel nyerített fel. A hang az egész városon végigharsogott, az istenek azonban elfojtották a hangot, és nem engedték, hogy valaki is meghallja.

A Bódhiszattva, miután Cshannának utasítást adott, ezt gondolta: - Közben megnézem fiamat.
Leszállt a kerevetről, Ráhula anyjának lakosztályába ment, és kinyitotta a hálószoba ajtaját. A hálószobában égett az illatos olajjal telt mécses. Ráhula anyja jázminvirághímes takaróval borított nyoszolyáján aludt, kezét fia fején nyugtatva. A Bódhiszattva a küszöbre lépett, megállt, elnézte őket:
- Ha elmozdítom a királyné kezét, és ölembe veszem fiamat, a királyné felébred, és megnehezíti távozásomat. Majd ha Buddha leszek, visszatérek, és megnézem őket.
Ezzel távozott a palotából.


BUDDHA MEGVILÁGOSODÁSA
[MADDZSHIMA-NIKÁJA 36.]


[Buddha szól:
- És ekkor, Aggivesszana, még megvilágosodásom előtt, mielőtt még megvilágosodtam volna, mikor még csak bódhiszattva voltam, ez a gondolatom támadt: "Az otthon rabság, szemétgödör. A remeteség szabad levegő. Aki a házban marad, nem képes a teljesen megigazult, teljesen megtisztult aszkétaéletnek eleget tenni. Jobb lesz, ha most hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távozom."
És egy idő múltán, még ifjúkorom virágában, fejemen fényes fekete hajjal, boldog fiatalság gyönyörét élvezve, férfikorom elején, síró és jajveszékelő szüleim akarata ellenére, hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távoztam. Remete lettem, s az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, felkerestem Alára Kálámát. Alára Kálámához érkezve, így szólítottam meg:
- Álára Káláma testvér, ezt a tant és életmódot követve szeretnék aszkétaéletet élni.
Álára Káláma így válaszolt szavaimra:
- Maradj itt, tiszteletreméltó úr! Ez a tan olyan, hogy értelmes ember rövid idő alatt felfogja, megérti és magáévá teheti.
És én rövid idő alatt, igen hamar felfogtam ezt a tant. Meggyőződtem róla, hogy mindent megtanultam, megismertem és megértettem, amit a száj és beszéd közölhet: a tudás igéit és a régiek igéit, én magam is, a többiek is.
Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: "Álára Káláma nem közölte velünk a teljes tant, ilyen meggondolással : "Én felfogtam és megértettem, és egyedül magamévá tettem." Álára Káláma bizonyára többet is tud erről a tanról." Álára Káláma elé járultam, és elébe járulva, megkérdeztem:
- Káláma testvér, mennyiben közölted velünk ezt a tant, úgy, ahogyan te magad felfogtad, megértetted és magadévá tetted?
Ekkor Álára Káláma feltárta a semmiség birodalmát. Ekkor azonban ez a gondolatom támadt : "Nemcsak Álára Káláma tett szert bizonyosságra, én is szert tettem bizonyosságra. Nemcsak Álára Káláma tett szert szilárdságra, én is szert tettem szilárdságra. Nemcsak Álára Káláma tett szert felfogóképességre, én is szert tettem felfogóképességre. Nemcsak Álára Káláma tett szert elmélyedésre, én is szert tettem elmélyedésre. Nemcsak Álára Káláma tett szert bölcsességre, én is szert tettem bölcsességre. Jobb lesz, ha ezt a tant, amelyről Álára Káláma így beszél: "Én felfogtam és megértettem, és egyedül magamévá tettem", megpróbálom saját erőmből elsajátítani." És rövid idő alatt, igen hamar felfogtam, megértettem és magamévá tettem ezt a tant.
Ekkor ismét Álára Káláma elé járultam, és elébe járulva, megkérdeztem
- Káláma testvér, ebben áll ez a tan, ahogyan te felfogtad, megértetted és magadévá tetted?
- Testvér, valóban ebben áll ez a tan, ahogyan én felfogtam, megértettem és magamévá tettem.
- Testvér, ezt a tant most én is ugyanúgy felfogtam, megértettem és magamévá tettem.
- Boldog vagyok, testvér, szerencsés vagyok, testvér, hogy ilyen kiváló személyt tisztelhetek aszkétatársamként. Ahogyan én felfogtam, megértettem, magamévá tettem és hirdetem a tant, úgy fogtad fel, értetted meg és tetted magadévá te is; ahogyan te felfogtad, megértetted és magadévá tetted a tant, úgy fogtam fel, értettem meg, tettem magamévá és hirdetem én is. Ahogyan én ismerem a tant, úgy ismered te is; ahogyan te ismered a tant, úgy ismerem én is. Amilyen én vagyok, olyan vagy te is; amilyen te vagy, olyan vagyok én is. Jöjj, testvér, irányítsuk ketten a tanítványokat!
Így tanítóm, Álára Káláma, engem, tanítványát, magával egyenlőnek ismert el, és nagy tiszteletben részesített. Ekkor azonban ez a gondolatom támadt : "Ez a tan nem vezet lemondáshoz, vágytalansághoz, csillapodáshoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, nirvánához, csupán a semmiség birodalmába jutáshoz." És elégtelennek találtam ezt a tant, elfordultam ettől a tantól, és távoztam.
Ekkor az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, felkerestem Uddaka Rámaputtát. [Megismétlődik a szöveg; "semmiség birodalma" helyett most "sem tudat, sem öntudatlanság birodalma" szerepel.] ... És elégtelennek találtam ezt a tant, elfordultam ettől a tantól, és távoztam.
Ekkor az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, egyik helyről a másikra vándoroltam Magadha tartományban, és Uruvélá település közelébe értem. Ott gyönyörűséges tájra bukkantam, kies erdőségre, tiszta vizű, fürdésre alkalmas, szívderítő folyóra, körös-körül mezökre és szántóföldekre. Ekkor ez a gondolatom támadt : "Valóban gyönyörűséges ez a táj : kies erdőség, tiszta vizű, fürdésre alkalmas, szívderítő folyó, körös-körül mezők és szántóföldek. Ennyi elég a tisztes családból származó, elmélyedésre vágyó embernek az elmélyedésre." És ott maradtam, mondván : "Ennyi elég az elmélyedésre." [ . . . ]
És ekkor ez a gondolatom támadt: "Mi volna, ha fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafognám, elfojtanám, megbénítanám gondolkozásomat?"
És ekkor fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogtam, elfojtottam, megbénítottam gondolkozásomat. És amikor fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogtam, elfojtottam, megbénítottam gondolkozásomat, veríték borította el hónom alját. Mint amikor egy erős ember a gyengébb embert fejénél fogva megragadja, vagy vállánál fogva megragadja, lefogja, fojtogatja, megbénítja, ugyanúgy elborította a veríték hónom alját, amikor fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogtam, elfojtottam, megbénítottam gondolkozásomat. Akaratom ugyan szilárd és hajlíthatatlan volt, felfogóképességem zavartalan és megingathatatlan, de testem ingatag maradt, nem jutott nyugalomra ettől a fájdalmas önfegyelmezéstől. És az így keletkező fájdalmas érzés nem tudta megkötni gondolkozásomat. [ . . . ]
Ekkor ez a gondolatom támadt : "Mi volna, ha most lélegzetvétel nélküli révületbe merülnék?"
És visszatartottam a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át. És amikor visszatartottam a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át, őrjítő fájdalom támadt a fejemben. Mintha egy erős ember kemény szíjköteggel korbácsolná a fejemet, olyan őrjítő fájdalom támadt a fejemben, mikor visszatartottam a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át. Akaratom ugyan szilárd és hajlíthatatlan volt, felfogóképességem zavartalan és megingathatatlan, de testem ingatag maradt, nem jutott nyugalomra ettől a fájdalmas önfegyelmezéstől. És így a keletkező fájdalmas érzés nem tudta megkötni gondolkozásomat. [ . . . ]
Ekkor ez a gondolatom támadt: "Mi volna, ha csak kevés, kevés táplálékot vennék magamhoz, egy-egy maroknyit, hol babpépet, hol borsópépet, hol lencsepépet?" És csak kevés, kevés táplálékot vettem magamhoz, egy-egy maroknyit, hol babpépet, hol borsópépet, hol lencsepépet. És amikor csak kevés, kevés táplálékot vettem magamhoz, egy-egy maroknyit, hol babpépet, hol borsópépet, hol lencsepépet, testem rendkívül lesoványodott. Karom és lábszáram olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint a nádszál, vagy lián szára. Ülepem olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint a teve patája. Hátgerincem kiugró csigolyáival olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint golyók füzére. Bordáim úgy meredtek ettől a szűkös táplálkozástól, mint rozzant ház tetőgerendái meredeznek. Szemüregem mélyén a beesett szemgolyók úgy ültek ettől a szűkös táplálkozástól, mint mély kút fenekén megcsillanó víztükör. Fejbőröm ráncos és aszott lett ettől a szűkös táplálkozástól, ahogyan a száráról levágott tök megráncosodik és összeaszik a széltől és a nap hevétől. És amikor a hasamat megtapintottam, a gerincemet érintettem, és amikor a gerincemet megtapintottam, a hasamat érintettem, olyan közel került egymáshoz a hasam és a gerincem ettől a szűkös táplálkozástól. És amikor vizeletemet és székletemet akartam üríteni, előrebuktam ettől a szűkös táplálkozástól. Hogy testemet erősítsem, kezemmel dörzsöltem tagjaimat; és miközben kezemmel dörzsöltem tagjaimat, elcsenevészedett szőrzetem kihullott a dörzsöléstől ettől a szűkös táplálkozástól.
Amikor az emberek láttak, így szóltak: "Megkékült Gótama remete!" Mások így szóltak: "Nem megkékült Gótama remete, megbarnult Gótama remete!" Ismét mások így szóltak: "Nem megkékült Gótama remete, és nem megbarnult Gótama remete, megsárgult Gótama remete!" Ennyire kikezdte tiszta, világos testszínemet ez a rendkívül szűkös táplálkozás.
Ekkor ez a gondolatom támadt: "Minden fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet remeték és papok a múltban átéltek, ez a legnagyobb; tovább nem fokozható. És minden fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet remeték és papok a jövőben át fognak élni, ez a legnagyobb; tovább nem fokozható. És minden fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet remeték és papok a jelenben átélnek, ez a legnagyobb; tovább nem fokozható. Mégis e keserves önsanyargatás nem segít hozzá a nemes megismerés és tisztánlátás földöntúli üdvéhez. Bizonyára más út vezet a megvilágosodáshoz."
Ekkor ez a gondolatom támadt: "Emlékszem, hogy egyszer, miközben atyám, Szakka, mezei munkában szorgoskodott, én egy gránátalmafa hűs árnyékában ültem, és minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodásom szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület (dzshána) állapotába jutottam. Bizonyára ez az út vezet a megvilágosodáshoz." [ . . . ]
Ekkor ez a gondolatom támadt : "Ezt a boldogságot nem könnyen lehet elérni ilyen mérhetetlenül legyengült testtel. Jobb lesz, ha ismét elegendő táplálékot veszek magamhoz, főtt rizst fogyasztok." Ekkor ismét elegendő táplálékot vettem magamhoz, főtt rizst fogyasztottam.
Ebben az időben öt szerzetes volt, akik követőimül szegődtek, mondván: "Ha Gótama remete valamilyen felismerésre jut, közölni fogja velünk." De amikor ismét elegendő táplálékot vettem magamhoz, főtt rizst fogyasztottam, akkor ez az öt szerzetes elfordult tőlem és otthagyott: "Gótama remete falánk lett, felhagyott az igyekezettel, falánkságbá merült."
Amikor ismét elegendő táplálékot vettem magamhoz, megerősödtem, és minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodásom szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Az elmélkedést és gondolkozást feladva, elértem a belső nyugalmat, az érzések egybeolvadását, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet; a második révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Az örömről is lemondva, egykedvűen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot éreztem testemben, amelyről az igaz emberek ezt mondják : "Az egykedvűen emlékező boldogan él." Így a harmadik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
A boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elértem a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést; a negyedik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, korábbi létezéseim visszaemlékező felismerésére irányítottam gondolataimat. Visszaemlékeztem sok különböző korábbi létezésemre, ilyeténképpen : egy életre, két életre, három életre, négy életre, öt életre, tíz életre, húsz életre, harminc életre, negyven életre, ötven életre, száz életre, ezer életre, százezer életre, majd világkorok keletkezésének időszakaira, majd világkorok pusztulásának időszakaira, majd világkorok pusztulása és keletkezése közötti időszakokra. "Ott voltam, ez volt a nevem, ebben a családban, ebben a kasztban születtem, ez volt a foglalkozásom, ilyen örömet és bánatot értem, így végeztem életemet, onnan távozva amott születtem újra." Így emlékeztem vissza sok különböző korábbi létezésemre, azok formájára és jellegére. Először ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka első óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel az élőlények távozásának és újraszületésének felismerésére irányítottam gondolataimat. Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza : "Ezek a kedves lények tetteikben a rosszat követik, szavaikban a rosszat követik, gondolataikban a rosszat követik, a helyeset ócsárolják, helytelen nézeteket táplálnak, helytelen nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után rossz útra kerülnek, gonosz ösvényre, mélységbe, pokolra buknak. Amazok a kedves lények viszont tetteikben a jót követik, szavaikban a jót követik, gondolataikban a jót követik, nem ócsárolják a helyeset, helyes nézeteket táplálnak, helyes nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra kerülnek, égi világba jutnak." Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal így láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza. Másodszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka középső óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, az indulatok legyőzésére irányítottam gondolataimat. "Ez a szenvedés" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetése" -értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ezek az indulatok" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetéséhez vezető út"-értettem meg a valóságnak megfelelően.
Amikor ezt felismertem, amikor ezt megláttam, gondolataim megszabadultak a kívánságok indulatától, megszabadultak a létezés indulatától, megszabadultak a tudatlanság indulatától. Felismertem: "A megváltás a megváltottban van." Megértettem: "Legyőztem a születést, beteljesítettem az aszkétaéletet, elvégeztem munkámat, többé nem kell e világra kerülnöm." Harmadszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka utolsó óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat, Aggivesszaná.


BUDDHA TANÍTÓ ÚTJÁNAK KEZDETE
[MAHÁVAGGA I. 1, 5-8.]


Ebben az időben a magasztos Buddha Uruvélában, a Nérandzsará folyó partján, a bódhifa tövében ült, miután a megvilágosodása bekövetkezett. És a Magasztos keresztbe tett lábbal ült a bódhifa tövében hét napig egyfolytában, a megvilágosodás boldogságában. [...]
Hét nap elmúltával a Magasztos visszatért révületéből, és a fa tövéből átment egy adzsapála vadfügefa alá. Odaérve, leült az adzsapála vadfügefa tövében.
Miközben a Magasztos egyedül, magában ült ott, ez a gondolata támadt:
- Ez a tan mély, nehezen felfogható, nehezen érthető, nyugalmat adó, magasrendű, ésszel fel nem érhető, titkos, csak bölcseknek szóló. Számomra világos lett. Ám az emberek vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik. Ezért az emberek, akik vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik, nem fogják megérteni az okok és okozatok láncolatának összefüggését, nem fogják megérteni a létcsírák kioltását, az érzelmek elvetését, a létszomj elfojtását, a szenvedély eltávoztatását, a nyugalmat, a nirvánát. Ha tehát hirdetni fogom a tant, és a többi ember nem érti meg tanításomat, csak baj háramlik belőle rám, fölösleges fáradság háramlik belőle rám.
És ekkor ez az addig nem hallott vers ötlött fel a Magasztos előtt:

Nehezen jöttem én is rá, másnak hiába mondanám.
A gonoszság, a gyűlölség elzárja más elől a Tant.

Ár ellen úszó, mély, titkos, alig látszó szikrányi fény;
a gonoszság sötétsége nem hagyja megpillantani.

Mikor a Magasztos mindezt végiggondolta, úgy döntött, hogy megmarad magányában, és nem fogja hirdetni a Tant. Ám ekkor Brahmá, a Teremtő, gondolata erejével meglátta a Magasztos elhatározását, és ezt gondolta:
- Óh jaj, a világra romlás vár, a világra pusztulás vár, ha a Beérkezett, a Szentséges, a Tökéletesen Megvilágosult úgy dönt, hogy megmarad magányában, és nem fogja hirdetni a Tant!
Ekkor Brahmá, a Teremtő, elhagyta a brahmanvilágot, és megjelent a Magasztos előtt, annyi idő alatt, ameddig egy erős ember kinyújtja behajlított karját, vagy behajlítja kinyújtott karját. És Brahmá, a Teremtő, felső ruháját fél vállán átvetve, összetett kézzel meghajolt a Magasztos felé, és így szólította meg a Magasztost:
- Uraim, a Magasztosnak hirdetnie kell a Tant! A Megvilágosultnak hirdetnie kell a Tant! Vannak lények, akiknek lelki szemeit alig fedi por, de ha nem hallják a Tant, akkor nem érik el a megváltást. Ezek meg fogják érteni a Tant.
Így beszélt Brahmá, a Teremtő, majd így folytatta:

Magadha földjén ezelőtt a tiszta Tant
gyarló személyek tanították tévesen.
Halhatatlanság kapuját te tárd ki most!
Hallják világosan a tiszta, szent igét!

Ki hegytetőre, fel a sziklabércre jut,
fentről körülnéz az alanti tájakon.
Te mindent-látó, te is így tekints alá
az igazság várfokáról a szenvedő,
szakadatlanul születő-kiszenvedő
lényekre, mert te legyőzted a szenvedést.

Kelj fel, te nagy csata vitézi győztese!
Járd a világot, seregek vezére!
Tanítsd a Tant, magasztos Szent!
Lesznek, akik megértenek.

És másodszor is így beszélt Brahmá, a Teremtő [megismételve]. És harmadszor is így beszélt Brahmá, a Teremtő [megismételve].
Ekkor Brahmá buzdítása hallatán a Magasztos végigtekintett a világon Buddha-pillantással, az élőlények iránti részvéttől eltelve. És amikor a Magasztos végigtekintett a világon Buddha-pillantással, látott olyanokat, akiknek szemeit alig fedte por, és látott olyanokat, akiknek szemeit sűrű por fedte. Látott éles elméjű lényeket és tompa elméjű lényeket, jóakaratú lényeket és rosszakaratú lényeket, könnyen taníthatókat és nehezen taníthatókat, akik közül némelyik látta az eljövendő életek és a bűn veszedelmét. Éppúgy, mint ahogy kék lótuszok vagy fehér lótuszok vagy rózsaszín lótuszok tavában némelyik kék lótusz vagy fehér lótusz vagy rózsaszín lótusz a víz fenekén gyökerezik, a vízben nyúlik fel, de nem emelkedik a víz színe fölé, hanem a víz alatt rejtve növekszik; és némely más kék lótusz vagy fehér lótusz vagy rózsaszín lótusz a víz fenekén gyökerezik, a vízben nyúlik fel és a víz színéig emelkedik; és némely más kék lótusz vagy fehér lótusz vagy rózsaszín lótusz a víz fenekén gyökerezik, a vízben nyúlik fel, és kiemelkedik a vízből, és virágával nem érinti a vizet - ugyanúgy látott a Magasztos olyanokat, amikor végigtekintett a világon Buddha-pillantással, akiknek szemeit alig fedte por, és látott olyanokat, akiknek szemeit sűrű por fedte; látott éles elméjű lényeket és tompa elméjű lényeket, jóakaratú lényeket és rosszakaratú lényeket, könnyen taníthatókat és nehezen taníthatókat, akik közül némelyik látta az eljövendő életek és a bűn veszedelmét. És amikor a Magasztos mindezt látta, így válaszolt Brahmának, a Teremtőnek:

Halhatatlanság kapuja kitárva.
Kinek füle van, fogadja be hittel.
Azért vártam a Tan igéivel, hogy
fölös vesződség ne legyen szavamból.

Ekkor Brahmá, a Teremtő, megértette:
- A Magasztos eleget tesz kérésemnek, hirdetni fogja a Tant. Meghajolt a Magasztos előtt, jobb kéz felől megkerülte, és eltűnt.
Ekkor a Magasztos így gondolkozott:
- Kinek hirdessem először a Tant? Ki fogja könnyűszerrel megérteni ezt a tanítást?
És a Magasztos ezt gondolta:
- Itt van Álára Káláma, aki okos, bölcs, tudós. Elméje szemeit régóta alig fedi por. Mi volna, ha először Álára Kálámának hirdetném a Tant? Ő könnyűszerrel meg fogja érteni ezt a tanítást.
Ekkor egy láthatatlan istenség így szólt a Magasztoshoz: - Uram, Alára Káláma hét nappal ezelőtt meghalt.
Ekkor a Magasztos felfogta elméjében: "Álára Káláma hét nappal ezelőtt meghalt." És a Magasztos ezt gondolta:
- Álára Káláma fennkölt lelkű személy volt. Ha hallotta volna tanításomat, könnyűszerrel megértette volna.
Ekkor a Magasztos így gondolkozott:
- Kinek hirdessem először a Tant? Ki fogja könnyűszerrel megérteni ezt a tanítást?
És a Magasztos ezt gondolta:
- Itt van Uddaka Rámaputta, aki okos, bölcs, tudós. Elméje szemeit régóta alig fedi por. Mi volna, ha először Uddaka Rámaputtának hirdetném a Tant? Ő könnyűszerrel meg fogja érteni ezt a tanítást.
Ekkor egy láthatatlan istenség így szólt a Magasztoshoz: - Uram, Uddaka Rámaputta tegnap este meghalt.
Ekkor a Magasztos felfogta elméjében: "Uddaka Rámaputta tegnap este meghalt." És a Magasztos ezt gondolta:
- Uddaka Rámaputta fennkölt lelkű személy volt. Ha hallotta volna tanításomat, könnyűszerrel megértette volna.
Ekkor a Magasztos így gondolkozott:
- Kinek hirdessem először a Tant? Ki fogja könnyűszerrel megérteni ezt a tanítást?
És a Magasztos ezt gondolta:
- Az öt szerzetes szolgálatomra volt, gondoskodtak rólam önsanyargatásom idején. Mi volna, ha először az öt szerzetesnek hirdetném a Tant? Ekkor a Magasztos így gondolkozott:
- Vajon hol tartózkodik most az öt szerzetes?
És a Magasztos emberfeletti, isteni, világos látásával meglátta, hogy az öt szerzetes Benáresz mellett, az Iszipatana vadaskertben tartózkodik. És amikor a Magasztos elegendőnek látta az Uruvélában töltött időt, elindult Benáreszbe. Félúton a bódhifa és Gajá között találkozott egy Upaka nevű meztelen remetével. Amikor megpillantotta a Magasztost, megszólította:
- Testvérem, vonásaid nyugalomról tanúskodnak, arcszíned derült, tiszta. Kinek indítására távoztál a remeteségbe, testvérem? Ki a mestered? Kinek a tanítását követed?
A Magasztos így válaszolt Upaka szavaira:

Mindent legyőztem, felismertem mindent.
Lepergett rólam a világ hatalma.
Elhagytam mindent, el az élet szomját,
segítő nélkül, a saját erőmből.

Nincs szükségem tanítóra. Hozzám hasonló senki sincs.
Istenek és halandók közt vetélytársat nem ismerek.

Én vagyok a világ szentje. A legfőbb mester én vagyok.
Világosságra ébredtem, lehűltem és kihamvadtam.

Benáreszbe megyek, s útnak indítom a Tan kerekét.
A vak világban döndüljön halhatatlanság dobszava!

- Testvér, ezek szerint azt vallod magadról, hogy te vagy a Szent, a Győztes?

- A győztes az, aki, mint én, úrrá lett indulatain.
Legyőztem minden bajt és bűnt; így, Upaka, Győztes vagyok.

E szavakra így válaszolt Upaka, a meztelen remete:
- Ám legyen, testvér!
Megcsóválta a fejét, és másik úton indult tovább.
A Magasztos egyik helyről a másik helyre vándorolva, megérkezett Benáreszbe, az Iszipatana vadaskertbe, ahol az öt szerzetes tartózkodott. Az öt szerzetes messziről megpillantotta a közeledő Magasztost. Amikor megpillantották, megtárgyalták egymással:
- Testvérek, ott jön Gótama remete, aki bőségben él, feladta az önmegtartóztatást, és bővelkedő életre tért át. Ne üdvözöljük, és ne álljunk fel ültünkből, amikor közelünkbe ér, és ne vegyük át kezéből alamizsnás szilkéjét és felsőruháját. Csupán egy széket tegyünk ide, és ha akarja, leülhet.
Ám amikor a Magasztos közelebb ért az öt szerzeteshez, az öt szerzetes nem tartotta be megállapodását. Elébe mentek a Magasztosnak, hogy fogadják. Egyikük alamizsnás szilkéjét és felsőruháját vette át, másik ülőhelyet készített neki, harmadik lábmosáshoz hozott vizet, zsámolyt és törülközőt. Ekkor a Magasztos leült az odakészített székre, és miután leült, megmosta lábát. Ekkor a szerzetesek nevén szólították a Magasztost, és Testvérnek nevezték. Ám amikor így szólították meg, a Magasztos ezt mondta az öt szerzetesnek
- Szerzetesek, ne szólítsátok nevén a Beérkezettet, és ne nevezzétek Testvérnek. Szerzetesek, a Beérkezett maga a tökéletes, szentséges Megvilágosult. Halljátok meg, szerzetesek! Megtaláltam a halhatatlanságot, és megismertetem veletek; hirdetem nektek a Tant. Ha az általam kijelölt útra léptek, hamarosan eljuttok az igazsághoz, magatoktól megismeritek, és szemtől szembe láthatjátok. Eléritek a szent élet legmagasabb célkitűzését, amelynek kedvéért tisztes családok fiai remeteségbe és otthontalanságba távoznak.
Amikor a Magasztos így beszélt, az öt szerzetes így szólt hozzá:
- Gótama testvér, önsanyargatásoddal, megtartóztatásoddal, fogadalmaiddal nem tudtál szert tenni emberfölötti erőre, vagy tökéletes és szentséges ismeret és látás hatalmára. Most, amikor feladtad az önmegtartóztatást és bőségben élsz, bővelkedő életre tértél át, hogyan tudnál szert tenni emberfölötti erőre, vagy tökéletes és szentséges ismeret és látás hatalmára?
Amikor az öt szerzetes így beszélt, a Magasztos így szólt hozzájuk:
- Szerzetesek, a Beérkezett nem él bőségben, nem adta fel az önmegtartóztatást, nem tért át bővelkedő életre. A Beérkezett maga a tökéletes, szentséges Megvilágosult. Halljátok meg, szerzetesek ! Megtaláltam a halhatatlanságot, és megismertetem veletek; hirdetem nektek a Tant. Ha az általam kijelölt útra léptek, hamarosan eljuttok az igazsághoz, magatoktól megismeritek, és szemtől szembe láthatjátok. Eléritek a szent élet legmagasabb célkitűzését, amelynek kedvéért tisztes családok fiai remeteségbe és otthontalanságba távoznak.
[A párbeszéd még kétszer megismétlődik.]
- És én erre a belátásra, erre a felismerésre jutottam: "Gondolataim felszabadulása nem mehet veszendőbe. Ez az utolsó születésem; többször nem fogok újjászületni."
Így beszélt a Magasztos, és az öt szerzetes örömmel és egyetértéssel hallgatta meg a Magasztos beszédét. [ . . .]
És a Magasztos így szólt:
- Jöjjetek, szerzetesek! A Tant világosan kinyilatkoztattam. Járjatok a szentség útján, hogy minden szenvedésnek véget vessetek!
Így történt e tiszteletreméltó személyek tanítvánnyá avatása. Így ebben az időben hat Tökéletes volt a földön.

Ebben az időben élt Benáreszben egy Jasza nevű, tisztes családból származó, jó nevelésű ifjú, egy kereskedő céhmester fia. Három palotája volt, egy téli, egy nyári és egy az esős évszakra. Az esős évszakra szolgáló palotából, ahol zeneszerszámokhoz értő nők vették körül, négy hónapon keresztül nem mozdult ki. Egyszer azonban Jasza nemesifjú, akinek az öt érzékszerv minden gyönyörűsége rendelkezésére állott, birtokában volt, szórakozására szolgált, a megszokottnál hamarabb tért nyugovóra. Utána környezete is nyugovóra tért. Egész éjszaka égett egy olajmécses.
Ekkor azonban Jasza nemesifjú a megszokottnál hamarabb ébredt fel, és alva találta környezetét. Egyik nőnek hóna alatt volt a lant, annak a nyaka alatt volt a dob, annak a hóna alatt volt a csörgőtányér, annak a haja szétzilálódott, annak a nyála folyt, némelyek álmukban beszéltek. Mintha dögtemetőbe vetődött volna. A látvány feltárta előtte a lét nyomorát, és csömör fogta el szívét. És ekkor Jasza nemesifjú ezt a kijelentést tette:
- Óh jaj, minden undorító! Óh jaj, minden visszataszító!
Ekkor Jasza nemesifjú felhúzta aranysaruját, és lakosztálya ajtaja felé indult. Emberfölötti lények kitárták előtte az ajtót, hogy senki se tartsa vissza Jasza nemesifjút, amikor otthonából az otthontalanságba készül távozni. Ekkor Jasza nemesifjú a városkapu felé indult. Emberfölötti lények kitárták előtte a kaput, hogy senki se tartsa vissza Jasza nemesifjút, amikor otthonából az otthontalanságba készül távozni.
Ekkor Jasza nemesifjú az Iszipatana vadaskert felé indult. Ez idő tájt a Magasztos kora hajnalban felkelt, és a szabadban sétált. A Magasztos messziről megpillantotta a közeledő Jasza nemesifjút. Amikor meglátta, félbeszakította sétáját, és leült az odakészített székre. Ekkor Jasza nemesifjú a Magasztos közelében megismételte a mondást:
- Óh jaj, minden undorító! Óh jaj, minden visszataszító! Ekkor a Magasztos így szólt Jasza nemesifjúhoz:
- Jasza, itt semmi sem undorító, itt semmi sem visszataszító. Jöjj, Jasza, ülj le, oktatni foglak a tanra.
Jasza nemesifjú megörvendett, és megnyugodott: "Itt semmi sem undorító, itt semmi sem visszataszító!" Levetette aranysaruját, és a Magasztos elé járult. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos sorjában beszélt a dolgokról az előtte ülő Jasza nemesifjúnak, következőképpen: beszélt az adakozásról, az erkölcsösségről, az égről, a vágyak terhéről, ürességéről, gyötrelmességéről, a vágytalanság üdvéről. Amikor a Magasztos látta, hogy Jasza nemesifjú elméje tiszta, befogadóképes, előítéletmentes, érdeklődő, jószándékú, akkor feltárta előtte azt, ami a Buddhák alapvető tanítása : a szenvedést, annak okát, megszüntetését, az ahhoz vezető utat. És miként a tiszta, folttalan szövet könnyen magába szívja a festéket, éppolyan tisztán, világosan megnyílt a szeme Jasza nemesifjúnak a Tan befogadására ott ültében : "Mindennek, ami keletkezik, meg is kell szűnnie."
Eközben azonban Jasza nemesifjú anyja felment a palotába, és nem találta Jasza nemesifjút. Indult a családapához, a céhmesterhez, s odaérve, szólt a családapának, a céhmesternek:
- Családapa, nem találom a fiadat, Jaszát!
Ekkor a családapa, a céhmester, lovas küldöncöket indított a négy égtáj felé, ő maga pedig Iszipatana felé indult. Itt a családapa, a céhmester, észrevette az aranysaru nyomát, s amint észrevette, elindult a nyomokon.
A Magasztos messziről megpillantotta a közeledő családapát, a céhmestert. Amikor meglátta, ezt gondolta:
- Jobb lesz, ha most olyan varázslatot művelek, hogy a családapa, a céhmester, itt ültében ne lássa a szintén itt ülő Jasza nemesifjút.
Ekkor a Magasztos ilyen varázslatot művelt.
És a családapa, a céhmester, a Magasztos elé járult. Odaérve, megszólította a Magasztost:
- Uram, nem látta-e a Magasztos Jasza nemesifjút?
- Ülj le, családapa! Lehetséges, hogy itt ültödben meglátod a szintén itt ülő Jasza nemesifjút.
A családapa, a céhmester, megörvendett és megnyugodott:
- Talán itt ültömben meglátom a szintén itt ülő Jasza nemesifjút! Köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos sorjában beszélt a dolgokról az előtte ülő családapának, a céhmesternek, következőképpen: beszélt az adakozásról, az erkölcsösségről, az égről, a vágyak terhéről, ürességéről, gyötrelmességéről, a vágytalanság üdvéről. És a családapa, a céhmester, megismerte a Tant, felfogta a Tant, megértette a Tant, átkelt a kételyeken, bizonytalansága elmúlt, tudása bővült, semmi másban nem bízott, és így beszélt a Magasztoshoz:
- Pompás, uram! Pompás, uram! Uram, mint hogyha valaki talpára állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról a Magasztos. Uram, én most a Magasztoshoz folyamodom oltalomért, és a Tanhoz, és a szerzetesek gyülekezetéhez. Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!
Így ő volt az első világi hívő, aki a hármas fogadalmat kimondta. Miközben a Magasztos az atyát a Tanra oktatta, Jasza nemesifjú a meglátott, megismert felemelkedésről elmélkedett, és elméje megszabadult az indulatoktól, lemondva a ragaszkodásról. Ekkor a Magasztos ezt gondolta:
- Miközben az atyát a Tanra oktattam, Jasza nemesifjú a meglátott, megismert felemelkedésről elmélkedett, és elméje megszabadult az indulatoktól, lemondva a ragaszkodásról. Lehetetlen, hogy ezek után Jasza nemesifjú visszatérjen a hívságokhoz, és élvezze az életet, mint ezelőtt, amíg otthonában élt. Nos, most inkább feloldom a varázslatot.
Ekkor a Magasztos feloldotta a varázslatot. A családapa, a céhmester, meglátta az ott ülő Jasza nemesifjút. Amikor meglátta, így szólt Jasza nemesifjúhoz:
- Jasza, édes fiam, anyádat elemészti a szomorúság, bánat. Add vissza anyádnak életét!
Ekkor Jasza nemesifjú a Magasztosra tekintett. A Magasztos így beszélt a családapához, a céhmesterhez:
- Családapa, azt gondolod, hogy Jasza a kívülállók tudásával, a kívülállók látásával fogta fel a Tant, úgy, mint te? Mialatt ő a meglátott, megismert felemelkedésről elmélkedett, azalatt elméje megszabadult az indulatoktól, lemondva a ragaszkodásról. Lehetséges-e, hogy ezek után Jasza visszatérjen a hívságokhoz, és élvezze az életet, mint ezelőtt, míg otthonában élt?
- Nem lehetséges, uram.
- Valóban, családapa, Jasza nemesifjú először a kívülállók tudásával, a kívülállók látásával fogta fel a Tant, úgy, mint te, de mialatt a meglátott, megismert felemelkedésről elmélkedett, azalatt elméje megszabadult az indulatoktól, lemondva a ragaszkodásról. Lehetetlen, hogy ezek után Jasza nemesifjú visszatérjen a hívságokhoz, és élvezze az életet, mint ezelőtt, amíg otthonában élt.
- Uram, nyereség Jasza nemesifjúnak, nagy szerencse Jasza nemesifjúnak, hogy Jasza nemesifjú elméje megszabadult az indulatoktól, lemondva a ragaszkodásról. Fogadja el meghívásomat a Magasztos ma ebédre Jasza nemesifjúval, mint kísérő szerzetessel!
A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését.
Amikor a családapa céhmester megértette a Magasztos beleegyezését, felállt ültéből, elköszönt a Magasztostól, jobb kéz felöl megkerülte, és távozott. Röviddel a családapa céhmester távozása után Jasza nemesifjú a Magasztoshoz fordult:
- Szeretném a Magasztostól elnyerni a felavatást és a felvételt a Rendbe. - Jöjj, szerzetes ! - szólt a Magasztos. - A Tant teljességében kifejtettem neked. Élj önmegtartóztató életet, hogy örökre véget vess a szenvedésnek !
Így történt a tiszteletreméltó Jasza felvétele a rendbe. Így ebben az időben hét Tökéletes volt a földön.
Délelőtt a Magasztos felöltözött, magához vette felsőruháját és alamizsnás szilkéjét, és a tiszteletreméltó Jaszával, mint kísérő szerzetessel, elindult a családapa céhmester házába. Odaérve, leült az előkészített székre. Ekkor a tiszteletreméltó Jasza anyja és volt felesége a Magasztos elé járult. Odaérve, köszöntötték a Magasztost, és leültek előtte. A Magasztos sorjában beszélt nekik a dolgokról, a következőképpen: beszélt az adakozásról, az erkölcsösségről, az égről, a vágyak terhéről, ürességéről, gyötrelmességéről, a vágytalanság üdvéről. És tisztán, világosan megnyílt a szemük a Tan befogadására ott ültükben. És így szóltak a Magasztoshoz:
- [...] Uram, mi most a Magasztoshoz folyamodunk oltalomért, és a Tanhoz, és a szerzetesek gyülekezetéhez. Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életünk végéig világi tisztelőiül, akik hozzá folyamodunk oltalomért !
Így ők voltak az első női világi hívők, akik a hármas fogadalmat kimondták.


BUDDHA ELLENFELEI

[CSULLAVAGGA VII. 3.]


Ebben az időben a Magasztos népes gyülekezet körében ült, és a Tant fejtegette a királynak és kíséretének. Ekkor Dévadatta felállt ülőhelyéről, és felsőruháját fél vállán átvetve, összetett kézzel meghajolt a Magasztos felé, és így szólt a Magasztoshoz:
- Uram, a Magasztos már elgyengült, megöregedett, megvénült, útját végigjárta, életét leélte. Uram, a Magasztos most már ne törődjék semmivel, élvezze az e világon elért nyugalmat, bízza reám a szerzetesek gyülekezetét, én fogom vezetni a szerzetesek gyülekezetét.
- Elég, Dévadatta! Ne kívánd vezetni a szerzetesek gyülekezetét! Dévadatta másodszor is így beszélt a Magasztoshoz.
[A párbeszéd kétszer megismétlődik.]
- Dévadatta, még Száriputtára és Moggallánára sem akarom rábízni a szerzetesek gyülekezetét, nemhogy reád, hitvány, jellemtelen emberre. Dévadatta megharagudott:
- A Magasztos a király és egész kísérete előtt jellemtelennek nevezett, és megszégyenített, Száriputtát és Moggallánát pedig felmagasztalta. Elköszönt a Magasztostól, jobb kéz felől körüljárta, és elégedetlenül távozott. Ez volt Dévadatta első sértődése a Magasztossal szembén. A Magasztos pedig így szólt a szerzetesekhez:
- Szerzetesek, a gyülekezet tegye közzé Rádzsagahában Dévadattáról, hogy Dévadatta erkölcse valaha más volt, és most más lett, és amit tettekben vagy szavakban elkövet, abban sem a Buddha, sem a Tan, sem a gyülekezet nem nyilatkozik meg. [ . . . ]
Ekkor Dévadatta felkereste Adzsátaszattu királyfit. Adzsátaszattu királyfi elé járulva, így szólította meg:
- Királyfi, régebben az emberek sokáig éltek, most azonban rövidre van szabva életük ideje. Lehetséges, hogy a te időd is lejár, miközben csak trónörökös maradsz. Öld meg atyádat, királyfi, és légy te a király! Én pedig megölöm a Magasztost, és én leszek a Buddha.
Adzsátaszattu királyfi ezt gondolta:
- Az érdemes Dévadattának nagy az ereje és hatalma; ő jobban tudja. Ezzel tőrt övezett combja mellé, és szokatlan napszakban berontott a király szobájába, félve, ijedten, rettegve, felindultan. Amikor a király szobájánál szolgálatot teljesítő tanácsosok meglátták, feltartóztatták. Megmotozták, és megtalálták a combja mellé övezett tőrt. Megkérdezték:
- Mire készültél, királyfi?
- Meg akartam ölni atyámat. - Ki beszélt rá?
- Az érdemes Dévadatta.
Ekkor némelyik tanácsos ezt javasolta:
- Ki kell végezni a királyfit, Dévadattát, és minden szerzetest. Mások ezt javasolták:
- A szerzeteseket nem kell kivégezni, mert ők nem vétettek, csak a királyfit és Dévadattát.
Mások viszont ezt javasolták:
- Sem a királyfit, sem Dévadattát, sem a szerzeteseket nem kell kivégezni, hanem jelenteni kell az ügyet a királynak, és a király parancsa szerint kell eljárni.
Ekkor a tanácsosok a királyfival Magadba királyához, Széníja Bimbiszárához mentek, és jelentették a történteket. [ . . . ] És Magadba királya, Széníja Bimbiszára, megkérdezte Adzsátaszattu királyfitól
- Miért akartál megölni, királyfi?
- A királyságot akartam, király.
- Ha a királyságot akarod, királyfi, legyen a tiéd ez a királyság! Ezzel átruházta a királyságot Adzsátaszattu királyfira.
Ekkor Dévadatta felkereste Adzsátaszattu királyfit. Adzsátaszattu királyfi elé járulva, így szólította meg:
- Mahárádzsa, adj parancsot embereidnek, hogy oltsák ki Gótama remete életét!
Ekkor Adzsátaszattu királyfi kiadta a parancsot embereinek:
- Mondom: amint az érdemes Dévadatta rendelkezik, úgy cselekedjetek! Ekkor Dévadatta parancsot adott egy férfinak:
- Barátom, indulj ! Gótama remete itt és itt tartózkodik. Oltsd ki életét, azután ezen az úton térj vissza!
Ezután két embert állított arra az útra:
- Ha ezen az úton közeledik egy ember, oltsátok ki életét, azután ezen az úton térjetek vissza!
Ezután négy embert állított arra az útra:
- Ha ezen az úton közeledik két ember, oltsátok ki az életüket, azután ezen az úton térjetek vissza!
Ezután nyolc embert állított arra az útra:
- Ha ezen az úton közeledik négy ember, oltsátok ki az életüket, azután ezen az úton térjetek vissza!
Ezután tizenhat embert állított arra az útra:
- Ha ezen az úton közeledik nyolc ember, oltsátok ki az életüket, azután térjetek vissza!
Ekkor az első ember kardot és pajzsot fogott, íjat és tegezt vetett vállára, és elindult a Magasztoshoz. Odaérve, a Magasztos közelében félelem fogta el, megijedt, megrettent, felindult. Mozdulatlanná dermedt testtel megállott. A Magasztos megpillantotta a félő, ijedt, rettegő, felindult, mozdulatlanná dermedt testtel álló embert, és megpillantva, megszólította:
- Jöjj ide, barátom, ne félj !
Ekkor a férfi letette kardját és pajzsát, ledobta íját és tegezét, és a Magasztos elé járult. Odaérve, fejével a Magasztos lábához borult, és így szólt a Magasztoshoz:
- Uram, bűnös szándék fogott el balgaságomban, esztelenségemben, tudatlanságomban, mert gonosz szándékkal, gyilkos szándékkal indultam ide. Uram, fogadja el a Magasztos bűnvallomásomat bűnbánatul, hogy a jövőben tartózkodjam tőle!
- Valóban, barátom, bűnös szándék fogott el balgaságodban, esztelenségedben, tudatlanságodban, mert gonosz szándékkal, gyilkos szándékkal indultál ide. De mivel, barátom, bűnnek tekinted bűnödet, és illő megbánást tanúsítasz, elfogadom. [ . . . ]
És a Magasztos ezt mondta a férfinak:
- Barátom, ne ezen az úton távozzál; menj amazon az úton! És így másik úton bocsátotta el. [ . . . ]
Ekkor az elsö ember visszatért Dévadattához. Odaérve, így szólt Dévadattához:
- Uram, nem vagyok képes a Magasztos életét kioltani. Nagy a Magasztos hatalma, nagy az ő szentsége.
- Rendben van, barátom. Ne te oltsd ki Gótama remete életét. Én fogom kioltani Gótama remete életét.
Ez idő tájt a Magasztos a Keselyű-szikla hegycsúcs alján sétált. Ekkor Dévadatta felmászott a Keselyű-szikla hegycsúcsra, és lezúdított egy hatalmas sziklatömböt:
- Ezzel oltom ki Gótama remete életét!
Két hegycsúcs összehajolt, és felfogta a sziklatömböt. Egy szilánk lepattant róla, és véresre sebezte a Magasztos lábát. Ekkor a Magasztos felnézett, és így szólt Dévadattához:
- Balgatag ember, nagy vétket követtél el, hogy gonosz szándékkal, gyilkos szándékkal véresre sebezted a Beérkezettet.
Ezután a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Szerzetesek, ez volt az első olyan tette Dévadattának, amelyért már ebben az életben el kell nyernie büntetését, amiért gonosz szándékkal, gyilkos szándékkal véresre sebezte a Beérkezettet.
Mikor a szerzetesek értesültek róla, hogy Dévadatta a Magasztos életére tör, nagy zajjal és kiáltozással körjáratba kezdtek a kolostor körül a Magasztos védelmére. A zaj hallatára a Magasztos megkérdezte a tiszteletreméltó Ánandát, hogy mi az. Ánanda válaszára a Magasztos így szólt
- Hívd össze nevemben a szerzeteseket: "A Mester kéreti a tisztelendőket!"
Erre azok összegyűltek, köszöntötték a Magasztost, és leültek előtte. Amikor leültek, a Magasztos így beszélt a szerzetesekhez:
- Szerzetesek, nem lehetséges és nem történhetik meg, hogy a Beérkezettek életét erőszakkal kioltsák. A Beérkezettek kellő időben, természetes halállal múlnak ki.


BUDDHA HALÁLA
[MAHÁPARINIBBÁNA-SZUTTA, RÉSZLETEK]


. . . Amikor a Magasztos elegendőnek látta a Nádikában töltött időt, szólt a tiszteletreméltó Anandának:
- Induljunk, Ánanda, menjünk Vészálíba!
- Igen, uram - válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ánanda. Ekkor a Magasztos nagyszámú szerzetes kíséretében útra kelt Vészáliba. Ott egy ideig Vészáliban tartózkodott a Magasztos, Ambapálí ligetében. [... ] Ambapálí táncosnő hírét vette:
- A Magasztos Vészálíba érkezett, Vészálíban tartózkodik, az én mangóligetemben!
Ekkor Ambapálí táncosnő befogatott pompásnál pompásabb kocsikba, maga is felszállt az egyik pompás kocsira, és pompásnál pompásabb kocsikon kihajtatott Vészálíból, mangóligetébe hajtatott. Ameddig kocsiút volt, kocsin ment, majd leszállt a kocsiról, és gyalog ment tovább a Magasztoshoz. Odaérkezve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatta, buzdította, serkentette, örvendeztette az előtte ülő Ambapálí táncosnőt. Ezután Ambapálí táncosnő, akit a Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatott, buzdított, serkentett, örvendeztetett, így szólt a Magasztoshoz:
- Fogadja el meghívásomat a Magasztos holnap ebédre a szerzetesek gyülekezetével együtt!
A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését. [ . . . ]
Miután a Magasztos evett, és befejezte az étkezést, Ambapálí táncosnő fogott egy alacsony széket, és leült előtte. Amikor leült, így szólt a Magasztoshoz Ambapálí táncosnő:
- Uram, ezt a ligetet Buddhának és a szerzetesek közösségének ajándékozom.
A Magasztos elfogadta a ligetet. [ . . . ]
Amikor a Magasztos elegendőnek látta az Ambapálí ligetében töltött időt, szólt a tiszteletreméltó Ánandának:
- Induljunk, Ánanda, menjünk Béluva faluba!
- Igen, uram - válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ánanda. Ekkor a Magasztos nagyszámú szerzetes kíséretében útra kelt Béluva faluba. Ott egy ideig Béluvában tartózkodott a Magasztos. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Szerzetesek, induljatok Vészálí vidékére, és igyekezzetek barátságos, kellemes, tetszetős helyet keresni az esős évszakra. Én itt, Béluva faluban akarom eltölteni az esős évszakot.
- Igen, urunk - válaszolták engedelmesen a Magasztosnak a szerzetesek, és Vészálí vidékén igyekeztek barátságos, kellemes, tetszetős helyet keresni az esős évszakra. A Magasztos Béluva faluban töltötte az esős évszakot.
Az esős évszak idején súlyos rosszullét fogta el a Magasztost. Halálos, heves fájdalmai támadtak. A Magasztos mindezt eszméleténél maradva, világos tudattal, panasz nélkül viselte el, és így szólt magában:
- Nem volna helyes, ha az engem kiszolgálók értesítése nélkül, ha a szerzetesek közösségének megtekintése nélkül távoznám a nirvánába. Inkább erővel eltávoztatom magamtól ezt a betegséget, és az életerőt visszatartva magamban, várakozom.
Ekkor a Magasztos erővel eltávoztatta magától a betegséget, és az életerőt visszatartva magában, várakozott. Ekkor elmúlt a Magasztos betegsége.
Amikor elmúlt a Magasztos betegsége, és megszűntek fájdalmai, kilépett az épületből, és az épület árnyékos oldalán leült az odakészített ülőhelyre. Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda a Magasztos elé járult, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz a tiszteletreméltó Ánanda:
- Uram, örvendetes, hogy a Magasztos jobban van ! Uram, öröm, hogy a Magasztos jobban érzi magát! Uram, a Magasztos rosszullétekor az én testem is mintha részegítő italtól ittasodott volna meg. Nem láttam az égtájakat, és a tanításokra sem tudtam gondolni. Csupán egyben bizakodtam, uram : "Nem fog a Magasztos a nirvánába távozni, mielőtt a szerzetesek közösségéről még egyszer rendelkeznék."
- Mit várhat még tőlem a szerzetesek közössége, Ánanda? Feltártam a Tant, Ánanda, és nem tettem különbséget belső és külső között. A Beérkezett nem szorította markába tanításait, Ánanda. Ha valaki ezt gondolja: "Nekem kell a szerzetesek közösségét vezetnem", vagy "Reám van bízva a szerzetesek közössége", az esetleg rendelkezhetik a szerzetesek közösségéről. A Beérkezett nem gondolja ezt: "Nekem kell a szerzetesek közösségét vezetnem", vagy "Reám van bízva a szerzetesek közössége". Így tehát, Ánanda, milyen vonatkozásban rendelkezhetnék még a Beérkezett a szerzetesek közösségéről? Én most már megtört, koros, öreg ember vagyok, életutam végét járom, nyolcvanadik évemet töltöm. Mint ahogyan, Ánanda, a rozoga szekér akadozva vonszolja magát, ugyanolyan akadozva vonszolja magát a Beérkezett teste. [ . . . ]
Önmagatokban keressetek tehát világosságot, Ánanda, önmagatokban keressetek menedéket, más menedék nélkül. A Tanban keressetek világosságot, a Tanban keressetek menedéket, más menedék nélkül. [ . . . ]
Az a szerzetes, Ánanda, aki akár most, akár távozásom után önmagában keres világosságot, önmagában keres menedéket, más menedék nélkül, és a Tanban keres világosságot, a Tanban keres menedéket, más menedék nélkül, az ilyen tanulni vágyó szerzetes méltó a szerzetesi névre. [ . . . ]
Ánanda, az imént odajött hozzám a Gonosz, a kísértő, és megállt előttem. Előttem állva, így beszélt hozzám a Gonosz, a kísértő:
- Most távozzék a nirvánába a Magasztos, most távozzék a nirvánába a Beérkezett! Eljött az ideje, hogy a kialvásba távozzék a Magasztos. Hiszen egykor ezt a kijelentést tette a Magasztos : "Mindaddig nem távozom a nirvánába, Gonosz, amíg szerzetesek nem szegődtek tanítványaimul, amíg apácák nem szegődtek tanítványaimul, amíg irányításom alatt a szerzetesrend meg nem erősödött, mindenfelé el nem terjedt a népek között, mindenki számára elérhetően, mindenki számára nyilvánvalóan." Most azonban a szerzetesrend már megerősödött a Magasztos irányítása alatt, mindenfelé elterjedt a népek között, mindenki számára elérhetően, mindenki számára nyilvánvalóan. Most távozzék a nirvánába a Magasztos, most távozzék a nirvánába a Beérkezett! Eljött az ideje, hogy a kialvásba távozzék a Magasztos! - Amikor a Gonosz, a kísértő, így beszélt hozzám, én ezt válaszoltam neki, Ánanda:
- Légy nyugodt, Gonosz: hamarosan elérkezik a Magasztos kialvásának ideje. Három hónap múlva a nirvánába távozik a Magasztos. Ánanda, az imént Pávában világos tudattal elbocsátotta magától az életerőt a Magasztos.
Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a Magasztoshoz:
- Maradjon életben a Magasztos ebben az egész világkorban, maradjon életben a Beérkezett ebben az egész világkorban, sokaknak üdvére, sokaknak javára, a világ iránti könyörületből, istenek és emberek hasznára, üdvére, javára!
- Hagyd el, Ánanda, ne kérleld a Magasztost ! Elmúlt az ideje a Magasztos kérlelésének.
Azonban Ánanda másodszor is ( . . . harmadszor is) így szólt a Magasztoshoz:
- Maradjon életben a Magasztos ebben az egész világkorban, maradjon életben a Beérkezett ebben az egész világkorban, sokaknak üdvére, sokaknak javára, a világ iránti könyörületből, istenek és emberek hasznára, üdvére, javára!
- Ánanda, nem mondtam-e neked már régen, hogy minden, ami kedves és kellemes, megváltozik, megszűnik és elmúlik? Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el. [. . . ]
Ezután egyik reggelen a Magasztos felöltözött, magához vette felsőruháját és alamizsnás szilkéjét, és elindult Vészálíba alamizsnáért. Miután végigjárta alamizsnáért Vészálít, leült az előkészített ülőhelyre, elfogyasztotta az ételt, majd elefántpillantást vetett Vészálíra, és így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:
- Utoljára látta Vészálít a Beérkezett, Ánanda. [ . . . ]
Ezután a Magasztos nagyszámú szerzetes kíséretében útra kelt Pávába. Pávába érkezve, Csunda nevű aranyműves mangóligetében állt meg a Magasztos. Csunda aranyműves hírét vette:
- A Magasztos Pávába érkezett, Pávában tartózkodik, az én mangóligetemben.
Ekkor Csunda aranyműves felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatta, buzdította, serkentette, örvendeztette az előtte ülő Csunda aranyművest. Ezután Csunda aranyműves, akit a Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatott, buzdított, serkentett, örvendeztetett, így szólt a Magasztoshoz:
- Fogadja el meghívásomat a Magasztos holnap ebédre a szerzetesek gyülekezetével együtt!
A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését.
Csunda aranyműves a Magasztos beleegyezése láttán felkelt ülőhelyéről, elköszönt a Magasztostól, jobb kéz felől tisztelettel megkerülte, és távozott. Ezután Csunda aranyműves másnap virradattól kezdve válogatott ételeket sütött-főzött házában, egyebek között nagy mennyiségben vaddisznógombát [vagy: vaddisznó kövérjét]. Majd megüzente az időt a Magasztosnak:
- Itt az idő, uram! Elkészült az ebéd.
Ekkor a Magasztos a délelőtti időben felöltözött, magához vette felsőruháját és alamizsnás szilkéjét, és a szerzetesek gyülekezetével együtt elindult Csunda aranyműves házába. Odaérve, leült a számára készített ülőhelyre. Amikor leült, így szólt Csunda aranyműveshez:
- Csunda, a vaddisznógombát, amit készítettél, nekem tálald fel. A többi sült és főtt ételt, amit készítettél, a szerzetesek gyülekezetének tálald fel. - Úgy lesz, uram - válaszolta engedelmesen a Magasztosnak Csunda aranyműves, és a vaddisznógombát, amit készített, a Magasztosnak tálalta fel, a többi sült és főtt ételt, amit készített, a szerzetesek gyülekezetének tálalta fel. Ekkor a Magasztos így szólt Csunda aranyműveshez:
- Csunda, ami a vaddisznógombából megmaradt, ásd el gödörbe. Nem látok senkit a világon, sem az isteneket, sem Brahmát, sem az ördögöt, sem remetéket, sem papokat, sem égieket, sem földieket, aki meg tudná emészteni, ha eszik belőle, a Beérkezett kivételével.
- Úgy lesz, uram - válaszolta engedelmesen a Magasztosnak Csunda aranyműves, és ami a vaddisznógombából megmaradt, elásta gödörbe. Ezután a Magasztos elé járult. Odaérve, leült előtte. A Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatta, buzdította, serkentette, örvendeztette az előtte ülő Csunda aranyművest. Ezután felkelt ülőhelyéről, és távozott.
Ekkor Csunda aranyműves ételének elfogyasztása után súlyos rosszullét fogta el a Magasztost. Halálos kimenetelű, véres hasmenése támadt, heves fájdalmak kíséretében. A Magasztos mindezt eszméleténél maradva, világos tudattal, panasz nélkül viselte el. Majd így szólt Ánandához a Magasztos:
- Induljunk, Ánanda, menjünk Kuszínárába!
- Igen, uram - válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ananda.

Így hallottam: mikor a Szent megette Csunda ételét,
elfogta kínzó rosszullét, halálos végű gyötrelem.

Mikor a vaddisznógombát megette,
súlyos betegségbe esett a Mester.
Kiürült testtel a Magasztos így szólt:
- Induljunk Kuszínárá városába! [ . . . ]

Ekkor a Magasztos nagyszámú szerzetes kíséretében útra kelt a Hirannyavatí folyó túlpartján fekvő Kuszínárá vidékére, a Mallák szálaerdejébe. Amikor odaérkeztek, szólt a tiszteletreméltó Ánandának:
- Kedves Ánanda, készíts fekhelyet, fejjel észak felé, két egymás mellett nőtt szálafa között. Fáradt vagyok, Ánanda, le akarok feküdni.
- Igen, uram - válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ánanda, és két egymás mellett nőtt szálafa között fekhelyet készített, fejjel észak felé. A Magasztos lefeküdt jobb oldalára, két lábát egymásra helyezve, mint az oroszlán, teljes öntudatban. A két szálafa teljes virágpompában állt, bár nem volt virágzás ideje. Viráguk behintette, beszórta, beborította a Beérkezett testét, a Beérkezett tiszteletére. [...]
- Ne foglalkozzatok a Beérkezett halotti szertartásával, Ánanda. Inkább saját üdvötökre gondoljatok, saját üdvötökön munkálkodjatok, saját üdvötöket szolgáljátok ernyedetlenül, kitartó buzgalommal. Vannak bölcs nemesek, bölcs papok, bölcs családapák, igaz hívei a Beérkezettnek, azok fogják intézni a Beérkezett halotti szertartását, Ánanda [...]
Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda bement a hajlékba, az ajtófélfára borult, és ott állva zokogott:
- Tovább kell küzdenem, tovább kell törekednem, míg mesteremnek, aki könyörülettel volt irántam, végső kialvása közeledik.
A Magasztos azonban megszólította a szerzeteseket:
- Szerzetesek, hol van Ánanda?
- Uram, a tiszteletreméltó Ánanda bement a hajlékba, az ajtófélfára borult, és ott állva zokog: "Tovább kell küzdenem, tovább kell törekednem, míg mesteremnek, aki könyörülettel volt irántam, végső kialvása közeledik."
Ekkor a Magasztos az egyik szerzetest szólította:
- Menj, szerzetes, és közöld nevemben Ánandával: "A Mester hívat, Ánanda testvér!"
- Igen, uram - válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a szerzetes, felkereste a tiszteletreméltó Ánandát, és szólt neki:
- A Mester hívat, Ánanda testvér!
- Úgy legyen, testvér - válaszolta a szerzetesnek a tiszteletreméltó Ánanda, a Magasztos elé járult, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos így szólt az előtte ülő Ánandához:
- Hagyd el, Ánanda, ne búslakodjál, ne siránkozzál. Nem mondtam-e neked már régen, hogy minden, ami kedves és kellemes, megváltozik, megszűnik, elmúlik? Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el. Sokáig szolgáltad a Beérkezettet, Ánanda, szerető tettekkel, határtalan barátsággal és odaadással, szerető szavakkal, határtalan barátsággal és odaadással, szerető gondolatokkal, határtalan barátsággal és odaadással. Te jót cselekedtél, Ánanda. Folytasd tovább elmélkedésedet, nemsokára megszabadulsz minden indulattól. [ . . . ]
Ezután a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:
- Lehetséges, Ánanda, hogy valamelyikőtök ezt gondolja: "Tanítóját veszítette a tanítás, nincs többé mesterünk." Azonban nem szabad így gondolkoznotok, Ánanda. A Tan és a szerzetesi fegyelem, amelyre oktattalak és tanítottalak, az legyen mesteretek eltávoztom után, Ánanda. [ . . . ]
Ekkor a Magasztos megszólította a szerzeteseket:
- Lehetséges, szerzetesek, hogy valamelyik szerzetesnek kétségei vannak, vagy eltérő véleménye van a Buddháról, vagy a Tanról, vagy a gyülekezetről, vagy az útról vagy az elindulásról. Kérdezzetek, szerzetesek, hogy utólag meg ne bánjátok: "Jelen volt előttünk a Mester, és mi nem tudtuk a Magasztostól jelenlétében megkérdezni."
A megszólított szerzetesek azonban hallgattak.
A Magasztos másodszor is ( . . . harmadszor is) megszólította a szerzeteseket
- Lehetséges, szerzetesek, hogy valamelyik szerzetesnek kétségei vannak, vagy eltérő véleménye van a Buddháról, vagy a Tanról, vagy a gyülekezetről, vagy az útról, vagy az elindulásról. Kérdezzetek, szerzetesek, hogy utólag meg ne bánjátok: "Jelen volt előttünk a Mester, és mi nem tudtuk a Magasztostól jelenlétében megkérdezni."
A megszólított szerzetesek azonban másodszor is (... harmadszor is) hallgattak. Ekkor a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:
- Lehetséges, szerzetesek, hogy a Mester iránti tiszteletből nem mertek kérdezni. Akkor kérdezzen a barát a barátja helyett, szerzetesek.
A megszólított szerzetesek azonban hallgattak. Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a Magasztoshoz:
- Uram, csodálatos dolog, uram, bámulatos dolog ez! Meg vagyok győződve, uram, hogy ebben a közösségben nincs egyetlen szerzetes sem, akinek kétségei volnának, vagy eltérő véleménye volna a Buddháról, vagy a Tanról, vagy a gyülekezetről, vagy az útról, vagy az elindulásról.
- Meggyőződésből beszéltél, Ánanda. A Beérkezett ellenben tudja, Ánanda, hogy ebben a közösségben nincs egyetlen szerzetes sem, akinek kétségei volnának vagy eltérő véleménye volna a Buddháról vagy a Tanról vagy a gyülekezetről vagy az útról vagy az elindulásról. Mert az itt lévő ötszáz szerzetes közül a legutolsó szerzetes is belépett a folyamba, nem fog alacsonyabb létben születni, biztos irányban halad, minden gondja a megvilágosodás.
Ezután a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Szerzetesek, még egyszer figyelmeztetlek: a létező dolgok elmúlók; ernyedetlenül törekedjetek!
Ezek voltak a Beérkezett utolsó szavai.
Ekkor a Magasztos az első révületbe emelkedett. Az első révületből kiemelkedve a második révületbe emelkedett. A második révületből kiemelkedve a harmadik révületbe emelkedett. A harmadik révületből kiemelkedve a negyedik révületbe emelkedett. A negyedik révületből kiemelkedve a tér végtelenségének állapotába emelkedett. A tér végtelensége állapotába olvadásból kiemelkedve a tudat végtelenségének állapotába emelkedett. A tudat végtelensége állapotába olvadásból kiemelkedve a semmiség állapotába emelkedett. A semmiség állapotába olvadásból kiemelkedve a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába emelkedett. A sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába olvadásból kiemelkedve az érzékelés és észlelés megszüntetésébe emelkedett.
Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a tiszteletreméltó Anuruddhához:
- Anuruddha úr, elkövetkezett a Magasztos végső kialvása.
- Nem, Ánanda testvér, még nem következett el a Magasztos végső kialvása, csak az érzékelés és észlelés megszüntetésébe emelkedett. Ekkor a Magasztos az érzékelés és észlelés megszüntetésébe olvadásból kiemelkedve a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába emelkedett. A sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába olvadásból kiemelkedve a semmiség állapotába emelkedett. A semmiség állapotába olvadásból kiemelkedve a tudat végtelenségének állapotába emelkedett. A tudat végtelensége állapotába olvadásból kiemelkedve a tér végtelensége állapotába emelkedett. A tér végtelensége állapotába olvadásból kiemelkedve a negyedik révületbe emelkedett. A negyedik révületből kiemelkedve a harmadik révületbe emelkedett. A harmadik révületből kiemelkedve a második révületbe emelkedett. A második révületből kiemelkedve az első révületbe emelkedett. Az első révületből kiemelkedve a második révületbe emelkedett. A második révületből kiemelkedve a harmadik révületbe emelkedett. A harmadik révületből kiemelkedve a negyedik révületbe emelkedett. A negyedik révületből kiemelkedve közvetlenül elkövetkezett a Magasztos végső kialvása [nirvánája].
A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, nagy földrengés támadt, félelmes, rémítő; és mennydörgés dübörgött.
A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, Brahmá, a Teremtő, ezt a verset mondta:

A testi lét ruhájából minden élő kivetkezik,
úgy, amiként kihunyt végleg a bölcs, a megvilágosult,
páratlan tanító mester, az önmagán uralkodó.

A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, Indra, az istenek királya, ezt a verset mondta:

Keletkezik s el is múlik, nem örök, ami létezik;
és ha a lét feloldódik, fő boldogság a megszűnés.

A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, a tiszteletreméltó Ánanda ezt a verset mondta:

A Mindenséget átjárta a borzadály, a félelem,
mikor a Megvilágosult a nirvánába távozott.


Ekkor a kuszínárái Mallák megkérdezték a tiszteletreméltó Ánandától:
- Ánanda úr, mit kell tennünk a Beérkezett holttestével?
- Amit világuralkodó királyok holttestével, azt kell tenni a Beérkezett testével is.
- Ánanda úr, mit szokás tenni a világuralkodó királyok testével?
- A világuralkodó király holttestét vadonatúj lepelbe csavarják, a vadonatúj lepelbe csavart testet tépett gyapotba burkolják, a tépett gyapotba burkolt testet vadonatúj lepelbe csavarják. Ötszázszor így burkolják be kétszeresen a világuralkodó királyok holttestét, ezután olajjal töltött vasládába helyezik, vasfedéllel lefedik, illatos fákból máglyát raknak, és elhamvasztják a világuralkodó király holttestét. Négy út kereszteződésénél emlékhalmot emelnek a világuralkodó király fölé. Ez a teendő a világuralkodó király holttestével. Amit a világuralkodó királyok holttestével, azt kell tenni a Beérkezett testével is. Négy út kereszteződésénél emlékhalmot kell emelni a Beérkezett fölé. És aki koszorút, vagy virágot, vagy szantálport helyez rá, vagy tiszteletet tesz előtte, vagy áhítatos szívvel fordul felé, hosszú ideig üdvére és örömére fog szolgálni. [ . . . ]


Amikor a Magasztos teste elhamvadt, zápor zúdult a levegőből, és kioltotta a Magasztos máglyáját. A szálafákról is víz csöpögött, és kioltotta a Magasztos máglyáját. A kuszínárái Mallák is illatos vizet hoztak, és kioltották a Magasztos máglyáját. [ . . . ]
Ekkor a kuszínárái Mallák kijelentették az egybegyűltek előtt:
- A Magasztos a mi földünkön hunyt el; a Magasztos maradványaiból senki másnak nem adunk.
E kijelentés után azonban Dóna pap így beszélt az egybegyűltekhez:

Urak, halljátok meg az én tanácsom.
Buddha örökké szeretetre intett.
Nem volna illő, hogy a Mester teste
fölött kitörjön a vetélkedés most.

Az összesek közt, akik egybegyűltek,
elosztom nyolc részre a csontmaradványt.
Minden égtájon egy sírhalom álljon,
hiszen minden nép tiszteli a Látót.
[...]
Így tehát nyolc emlékhalom van a maradványok fölött, kilencedik a hamvveder fölött, tizedik a máglya hamuja fölött.
Így történt egykoron.
Hódolat annak a Magasztosnak, Szentségesnek, tökéletesen Megvilágosultnak!


A tan kerekének elindítása

[MAHÁVAGGA I.6.]


- Szerzetesek, két véglettől kell távol tartania magát annak, aki remeteségbe távozik. Milyen két véglettől? Az egyik az, amely elmerül a gyönyörökben, a gyönyörök élvezetében; ez üres, hitvány, közönséges, nemtelen, értéktelen. A másik az, amely elmerül az önkínzásban; ez fájdalmas, nemtelen, értéktelen. Szerzetesek, a Beérkezett mindkét végletet elkerülve rátalált a középútra, amely megnyitja a szemeket és megvilágosítja az elmét, amely nyugalomra, megismerésre, megvilágosodásra, kialvásra [nirvánára] vezet.

És mi az a középút, szerzetesek, amelyre a Beérkezett rátalált, amely megnyitja a szemeket és megvilágosítja az elmét, amely nyugalomra, megismerésre, megvilágosodásra, kialvásra vezet?

Ez a nemes nyolcrétű ösvény, úgymint: helyes nézetek, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes viselkedés, helyes életmód, helyes törekvés, helyes gondolkozás, helyes elmélyedés. Ez az a középút, szerzetesek, amelyre a Beérkezett rátalált, amely megnyitja a szemeket és megvilágosítja az elmét, amely nyugalomra, megismerésre, megvilágosodásra, kialvásra vezet.

És ez a szenvedés nemes igazsága, szerzetesek: a születés is szenvedés, az öregség is szenvedés, a betegség is szenvedés, a halál is szenvedés, kötve lenni ahhoz, akit nem szeretünk, az is szenvedés, elveszíteni azt, akit szeretünk, az is szenvedés, ha a kívánság nem teljesül, az is szenvedés; röviden: minden, ami a léthez köt, szenvedés.

És ez a szenvedés okának nemes igazsága, szerzetesek: az ok a Szomj [vágy], amely újjászületéshez vezet, élvezet és szenvedély kíséri, örömet talál különböző dolgokban. Ez [a szomj] a következő: gyönyörök szomja, lét szomja, birtok szomja.

És ez a szenvedés megszüntetésének nemes igazsága, szerzetesek: a szomjnak teljes vágytalanság révén történő megszüntetése, elvetése, feladása, elhagyása, elutasítása.

És ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út nemes igazsága, szerzetesek : ez a nemes nyolcágú ösvény, úgymint: helyes nézetek, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes viselkedés, helyes életmód, helyes törekvés, helyes gondolkozás, helyes elmélyedés.


A tűzbeszéd
[MAHÁVAGGA I.21.]


Amikor a Magasztos elegendőnek látta az Uruvélában eltöltött időt, továbbvándorolt Gajászísza felé, nagyszámú szerzetes kíséretében. Ezer szerzetes kísérte, akik előzőleg mindannyian remeték voltak. Ott Gajá városa mellett, a Gajászísza hegyen tartózkodott a magasztos az ezer szerzetes társaságában. Ekkor a magasztos így beszélt a szerzetesekhez

- Minden lángban áll, szerzetesek. Mi minden áll lángban szerzetesek? Lángban áll a szem, szerzetesek. Lángban állnak a jelenségek, lángban áll a látás, lángban állnak a látványok, lángban állnak a látványok okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.

Lángban áll a fül szerzetesek. Lángban állnak a hangok, lángban áll a hallás, lángban állnak a hallomások. Lángban állnak a hallomások okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.

Lángban áll az orr, szerzetesek. Lángban állnak a szagok, lángban áll a szaglás, lángban állnak az illatok, lángban állnak a illatok okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.

Lángban áll a nyelv, szerzetesek. Lángban állnak az ízek, lángban áll az ízlelés, lángban állnak az ízlelés okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.

Lángban áll a test, szerzetesek. Lángban állnak a tárgyak, lángban áll az érintés, lángban állnak az érintkezések, lángban állnak az érintkezések okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.

Lángban áll az értelem, szerzetesek. Lángban állnak az igazságok, lángban áll a gondolkozás, lángban állnak a gondolatok, lángban állnak a gondolatok okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.

Ha egy okos, nemes tanítvány ezt belátja, akkor elfordul a szemtől, elfordul a jelenségektől, elfordul a látástól, elfordul a látványoktól, elfordul a látványok okozta érzésektől, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak.

Elfordul a fültől is, elfordul a hangoktól, elfordul a hallástól[...]

Elfordul az orrtól is, elfordul a szagoktól, elfordul a szaglástól[...]

Elfordul a nyelvtől is, elfordul az ízektől, elfordul az ízleléstől[...]

Elfordul a testtől is, elfordul a tárgyaktól, elfordul az érintéstől[...]

Elfordul az értelemtől is, elfordul az igazságoktól, elfordul a gondolkozástól, elfordul a gondolatoktól[...]

Ha mindezektől elfordult, eléri a vágytalanságot. A vágytalanság révén megszabadul. Ha megszabadult, tudatára ébred: "Megszabadultam", s felismeri, hogy megszűntek a születések, elérte a célt, cselekvését befejezte.


A SZERZETESI ÉLET SZABÁLYAI
(MAHÁVAGGA I. 56, 60.)


A szerzetesnövendékek körében felmerült a kérdés:
- Hány szabályt kell megtartanunk, hányban kell gyakorolnunk magunkat?
A Magasztoshoz fordultak a kérdéssel.
- Szerzetesek, tíz szabályt írok elő a szerzetesnövendékek számára, ezekben kell gyakorolniuk magukat:
Tartózkodás élet kioltásától.
Tartózkodás annak elvételétől, amit nem adtak.
Tartózkodás a nemi élettől.
Tartózkodás a hazugságtól.
Tartózkodás a részegítő italoktól, amelyek mámort okoznak.
Tartózkodás meg nem engedett időben evéstől.
Tartózkodás tánctól, énektől, zenétől, színjátékok nézésétől.
Tartózkodás koszorúk, illatszerek, kenetek használatától, ékszerek viselésétől.
Tartózkodás magas és széles ágytól.
Tartózkodás arany és ezüst elfogadásától.
......
- Szerzetesek, előírom, hogy a következő tíz esetben zárjátok ki a növendéket a szerzetből:
Ha életet olt ki. Ha lop. Ha tisztátalan életet él. Ha hazudik. Ha részegítő italt iszik. Ha a Buddhát szidalmazza. Ha a Tant szidalmazza. Ha a Közösséget szidalmazza. Ha tévtanokat hirdet. Ha apácával viszonya van.


Az indulatok megsemmisítése
[MADDZSHIMA-NIKÁJA 2.]

Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Szerzetesek!
- Hallgatjuk, urunk - válaszolták tisztelettudóan a Magasztosnak a szerzetesek. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, feltárom előttetek a különféle indulatok megfékezésének módját. Hallgassátok meg, fontoljátok meg jól, elmondom.
- Úgy lesz, urunk - válaszolták tisztelettudóan a Magasztosnak a szerzetesek. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, mondom nektek, az indulatokat az tudja kiirtani, aki ismeri őket, látja őket, nem pedig az, aki nem ismeri őket, nem látja őket. Ám aki ismeri őket, aki látja őket, kiirtásukat megkísérelheti okos elgondolással, vagy oktalan elgondolással. Aki oktalan elgondolással kíséreli meg, abban feltámadnak a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erősödnek. Aki viszont okos elgondolással kíséreli meg, abban nem támadnak fel a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megsemmisülnek.
Szerzetesek, vannak indulatok, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket megfelelő használattal lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket tűréssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket elűzéssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni.
Melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni?
Szerzetesek, vannak tanulatlan, közönséges emberek, akik nem gondolnak a nemes dolgokkal, nem hallottak a nemes tanról, járatlanok a nemes tanban; nem gondolnak az igaz emberekkel, nem hallottak az igaz emberek viselkedéséről, járatlanok az igaz ember viselkedésében. Az ilyenek nem ismerik fel a fontos tanokat, nem ismerik fel a fölösleges tanokat. Mivel nem ismerik fel a fontos tanokat, és nem ismerik fel a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal foglalkoznak, és a fontos tanokkal nem foglalkoznak.
Melyek azok a fölösleges tanok, szerzetesek, amelyekkel foglalkoznak? Ha egy tannal való foglalkozás következtében feltámad a még fel nem támadt örömvágy indulata, a már feltámadt örömvágy indulata pedig erősödik, feltámad a még fel nem támadt létezni vágyás indulata, a már feltámadt létezni vágyás indulata pedig erősödik, feltámad a még fel nem támadt balgaság indulata, a már feltámadt balgaság indulata pedig erősödik, az ilyen tan fölösleges, és ők ezzel foglalkoznak.
Melyek azok a fontos tanok, szerzetesek, amelyekkel nem foglalkoznak? Ha egy tannal való foglalkozás következtében nem támad fel a még fel nem támadt örömvágy indulata, a már feltámadt örömvágy indulata pedig megsemmisül, nem támad fel a még fel nem támadt létezni vágyás indulata, a már feltámadt létezni vágyás indulata pedig megsemmisül, nem támad fel a még fel nem támadt balgaság indulata, a már feltámadt balgaság indulata pedig megsemmisül, az ilyen tan fontos, és ezzel nem foglalkoznak.
És mivel a fölösleges tanokkal foglalkoznak, a fontos tanokkal viszont nem foglalkoznak, feltámadnak bennük a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erősödnek.
Az ilyen ember ostobán ezt fontolgatja: "Léteztem én régebbi korokban, vagy nem léteztem régebbi korokban? Mi voltam régebbi korokban? Hogyan léteztem régebbi korokban? Miből mivé lettem régebbi korokban? Létezni fogok-e jövendő korokban, vagy nem fogok létezni jövendő korokban? Mi leszek jövendő korokban? Hogyan fogok létezni jövendő korokban? Miből mivé leszek jövendő korokban?" És a jelenben is kétségei támadnak saját maga felől: "Létezem-e én, vagy nem létezem? Mi vagyok? Hogyan létezem? Ezek az élőlények honnét jöttek, és hová fognak távozni?"
Miközben az ilyen ember ostobán ezt fontolgatja, a következő hat tévhit valamelyike alakul ki benne: "Van énem" - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy: "Nincs énem" - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy: "Énemmel ismerem meg önmagamat" - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy: "Énemmel ismerem meg azt, ami nem én vagyok" - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy: "Azzal ismerem meg önmagamat, ami nem én vagyok" - alakul ki benne szilárd meggyőződésként a tévhit. Vagy pedig ez a tévhit alakul ki benne: "Jelenlegi énem itt és itt el fogja nyerni jó és rossz cselekedeteim jutalmát, és ez az énem állandó, szilárd, örökkévaló, változatlan, mindenkor ugyanaz marad."
Ezt nevezik, szerzetesek, tévhitek útvesztőjének, tévhitek sűrűjének, tévhitek bozótjának, tévhitek szemfényvesztésének, tévhitek zűrzavarának, tévhitek béklyójának. A tévhitek béklyójába bonyolódó, tanulatlan, közönséges ember nem szabadul meg a születéstől, öregségtől, haláltól, bánattól, szomorúságtól, fájdalomtól, keserűségtől, kétségbeeséstől, nem szabadul meg a szenvedéstől, mondom nektek.
Ám a tanult, nemes lelkű ember, aki ismeri a nemes dolgokat, hallotta a nemes tant, járatos a nemes tanban, ismeri az igaz embereket, hallotta az igaz emberek tanítását, járatos az igaz emberek tanításában, az ilyen ember felismeri a fontos tanokat, felismeri a fölösleges tanokat. Mivel felismeri a fontos tanokat és felismeri a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal nem foglalkozik, a fontos tanokkal foglalkozik. [ . . .] És mivel a fölösleges tanokkal nem foglalkozik és a fontos tanokkal foglalkozik, nem támadnak fel benne a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megszűnnek. Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés." Bölcsen megfontolja : "Ez a szenvedés oka." Bölcsen megfontolja : "Ez a szenvedés megszüntetése." Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út." Ha ezt megfontolja, három béklyója leoldódik: egyénisége létezésének tévhite, kétkedés, jótettekbe és szertartásokba vetett hit.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen megfékezik és féken tartják látásukat. Mert aki nem fékezi meg és nem tartja féken látását, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki megfékezi és féken tartja látását, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.
Meggondoltan, bölcsen megfékezik és féken tartják hallásukat ( ~ szaglásukat, ~ ízlelésüket, ~ tapintásukat, ~ gondolkozásukat). Mert aki nem fékezi meg és nem tartja féken hallását (~ szaglását, ~ ízlelését, ~ tapintását, ~ gondolkozását), annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki megfékezi és féken tartja hallását (~ szaglását, ~ ízlelését, ~ tapintását, ~ gondolkozását), azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok. Mert aki nem fékezi meg önmagát, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki megfékezi önmagát, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfelelő használattal lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen arra használják felsőruhájukat, hogy védjék magukat a hidegtől, védjék magukat a hőségtől, védjék magukat legyektől, szúnyogoktól, forró széltől, rovarok csípésétől, hogy eltakarják szemérmüket. Meggondoltan, bölcsen arra használják az alamizsnát, hogy táplálják és fenntartsák testüket, megóvják a pusztulástól, alkalmassá tegyék az aszkétaéletre, nem pedig arra, hogy dőzsöljenek és élvezzenek, dísztárgyaik és ékszereik legyenek. "Ezáltal régebbi érzéseimet megszüntetem, és újabb érzéseim nem születnek; megélhetésem meglesz, gáncs nem ér, nyugodtan élem az életet." Meggondoltan, bölcsen arra használják a hajlékot, hogy védjék magukat a hidegtől, védjék magukat a hőségtől, védjék magukat legyektől, szúnyogoktól, forró széltől, rovarok csípésétől, az időjárás viszontagságaitól, élvezzék a magány nyugalmát. Meggondoltan, bölcsen arra használják a betegek ápolására szolgáló orvosságot, hogy a fellépő fájdalmakat csillapítsák, a betegséget megszüntessék. Mert aki mindezeket nem megfelelően használja, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki megfelelően használja, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfelelő használattal lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket tűréssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen tűrik a hideget, meleget, éhséget, szomjúságot, legyeket, szúnyogokat, forró szelet, rovarok csípését, szidalmakat, gyalázkodó beszédet. Elviselik a testükben fellépő, fájdalmas, gyötrő, kínzó, keserves, bántó, kellemetlen, életet kioltó érzéseket. Mert aki mindezeket nem tűri el, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki eltűri, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket tűréssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen elkerülik a megvadult elefántot, elkerülik a megvadult lovat, elkerülik a megvadult bikát, elkerülik a megvadult kutyát, a kígyót, tönköt, tövisbozótot, szakadékot, vermet, pocsolyát, mocsarat. Ha tapasztalt rendtársaik óvják őket alkalmatlan ülőhelyre üléstől, járhatatlan úton járástól, hamis barátokkal barátkozástól, akkor meggondoltan, bölcsen kerülik azt az alkalmatlan ülőhelyet, járhatatlan utat, hamis barátokat. Mert aki mindezeket nem kerüli el, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki elkerüli, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket elűzéssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen feladják, elűzik, eltávolítják, megsemmisítik, nem hagyják megerősödni a bennük feltámadó kívánság gondolatát. Feladják, elűzik, eltávolítják, megsemmisítik, nem hagyják megerősödni a bennük feltámadó ártás gondolatát (~ gyűlölet gondolatát, ~ bármely feltámadó bűnös, gonosz elgondolást). Mert aki mindezeket nem űzi el, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki elűzi, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket elűzéssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen gyakorolják magukat az emlékezet képességében, amelyhez magány szükséges, vágytalanság szükséges, lemondás szükséges, s amely az elfordulást érleli. Meggondoltan, bölcsen gyakorolják magukat a helyes és helytelen megkülönböztetésének képességében (... az akaraterő képességében, ~ a lelki derű képességében, -·. a közöny képességében), amelyhez magány szükséges, vágytalanság szükséges, lemondás szükséges, s amely az elfordulást érleli. Mert aki mindezeket nem gyakorolja, szerzetesek, annak pusztító, perzselő indulatai támadnak. De aki gyakorolja, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselő indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni.
Ha tehát egy szerzetes megfontolással megsemmisítette a megfontolással megsemmisítendő indulatokat, megfékezéssel megsemmisítette a megfékezéssel megsemmisítendő indulatokat, megfelelő használattal megsemmisítette a megfelelő használattal megsemmisítendő indulatokat, tűréssel megsemmisítette a tűréssel megsemmisítendő indulatokat, kerüléssel megsemmisítette a kerüléssel megsemmisítendő indulatokat, elűzéssel megsemmisítette az elűzéssel megsemmisítendő indulatokat, gyakorlással megsemmisítette a gyakorlással megsemmisítendő indulatokat, az ilyen szerzetesről mondják, hogy minden indulat megfékezésével bástyázta magát körül, elmetszette a létszomjat, letépte a bilincseket, úrrá lett a tévelygéseken, és véget vetett a szenvedésnek.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.


FÉLELEM ÉS RETTEGÉS
[ MN 4.]


Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt Dzsánusszóni pap felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Dzsánusszóni pap:
- Gótama, ezek a tisztes családból származó ifjak Gótama úr kedvéért, benne bízva távoztak otthonukból az otthontalanságba. Gótama úr a vezetőjük, Gótama úr a gondviselőjük, Gótama úr a serkentőjük, és ez a csapat Gótama úr nézeteit vallja.
- Úgy van, pap, úgy van, pap. Ezek a tisztes családból származó ifjak az én kedvemért, bennem bízva távoztak otthonukból az otthontalanságba. Én vagyok a vezetőjük, én vagyok a gondviselőjük, én vagyok a serkentőjük, és ez a csapat az én nézeteimet vallja.
- Igen, Gótama, de nem könnyű az erdő sűrűjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdő, ha nem tud elmélyedésbe merülni.
- Úgy van, pap, úgy van, pap. Nem könnyű az erdő sűrűjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdő, ha nem tud elmélyedésbe merülni. Megvilágosodásom előtt, mielőtt még megvilágosodtam volna, amikor még csak bódhiszattva voltam, én is így gondoltam : "Nem könnyű az erdő sűrűjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdő, ha nem tud elmélyedésbe merülni." Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: "Mindazokat a remetéket és papokat, akik nem tisztultak meg testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban), mielőtt az erdő sűrűjében magános életre szánták magukat, mindezeket a tiszteletreméltó remetéket és papokat szorongató félelem és rettegés fogja el, éppen azért, mert még nem tisztultak meg testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban). Én viszont már nem voltam megtisztulatlan testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban), amikor az erdő sűrűjében magános életre szántam magamat. Testi tevékenységemben ( ~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban) már megtisztultam, és azok közé az igaz emberek közé tartozom, akik testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban) megtisztulva szánták magukat magános életre az erdő sűrűjében." Amikor felismertem, pap, hogy testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban) megtisztultam, még inkább örömet találtam az erdei életben.
Ekkor, pap, ez a gondolatom támadt: "Mindazokat a remetéket és papokat, akik mohó vágyak és vad szenvedélyek rabjai (~ rosszindulatúak és gyűlölködők, ~ lomhaságban és restségben henyélnek, ~ ingerültek és nyugtalanok, ~ kétkedők és határozatlanok, ~ önteltek és másokat lenéznek, ~ félénkek és ijedősek, ~ ajándékra, tiszteletre, hírnévre vágynak, ~ lusták és erélytelenek, ~ zavaros fejűek és figyelmetlenek, ~ összpontosításra képtelenek, és gondolataik elkószálnak, ~ balgák és tudatlanok), miközben az erdő sűrűjében magános életre szánják magukat, mindezeket a tiszteletreméltó remetéket és papokat szorongató félelem és rettegés fogja el, éppen azért, mert mohó vágyak és vad szenvedélyek rabjai (~rosszindulatúak és gyűlölködők stb.). Én viszont nem voltam mohó vágyak és vad szenvedélyek rabja (~ rosszindulatú és gyűlölködő stb.), amikor az erdő sűrűjében magános életre szántam magamat. Levetkőztem a mohóságot (~ rosszindulatot stb.), és azok közé az igaz emberek közé tartozom, akik mohóság nélkül ( ~ jóindulattal eltelve stb.) szánták magukat magános életre az erdő sűrűjében. Amikor felismertem, pap, hogy levetkőztem a mohóságot (~ rosszindulatot stb.), még inkább örömet találtam az erdei életben.
Ekkor, pap, ez a gondolatom támadt: "Mi volna, ha baljós csillagállású éjszakákon, holdfogytakor, újholdkor és holdnegyedkor, ilyen éjszakákon félelmes, borzongató helyeken erdei sírhalmokat, fák tövében emelt sírhalmokat, parkokban emelt sírhalmokat keresnék fel, és ott tanyáznék? Akkor talán megismerném a félelmet és rettegést." És következő alkalommal baljós csillagállású éjszakákon, holdfogytakor, újholdkor és holdnegyedkor, ilyen éjszakákon félelmes, borzongató helyeken erdei sírhalmokat, fák tövében emelt sírhalmokat, parkokban emelt sírhalmokat kerestem fel, és ott tanyáztam. És miközben ott tanyáztam, olykor egy őz közeledett felém, olykor egy páva alatt tört le a gally, olykor a szél kavarta fel az avart. Én pedig azt gondoltam, hogy most fogom átélni a félelmet és rettegést.
Ekkor azután ez a gondolatom támadt: "Miért töltsem szüntelenül azzal az időt, hogy a félelemre várakozom? Nem volna-e jobb, ha amikor és ahogyan rám tör az a félelem és rettegés, akkor és azon módon oszlatnám el azt a félelmet és rettegést?" És előfordult, hogy miközben járkáltam, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem álltam meg, nem is ültem le, nem is feküdtem le, amíg azt a félelmet és rettegést jártomban el nem oszlattam. És előfordult, hogy miközben álltam, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem indultam el, nem is ültem le, nem is feküdtem le, amíg azt a félelmet és rettegést álltomban el nem oszlattam. És előfordult, hogy miközben ültem, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem feküdtem le, nem is álltam fel, nem is indultam el, amíg azt a félelmet és rettegést ültömben el nem oszlattam. És előfordult, hogy fektemben tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem ültem fel, nem is álltam fel, nem is indultam el, amíg azt a félelmet és rettegést fektemben el nem oszlattam.
Vannak egyes remeték és papok, akik az éjszakát nappalnak tartják, és a nappalt éjszakának tartják. Én azonban azt mondom, hogy az ilyen remeték és papok összezavarják a dolgokat. Én az éjszakát éjszakának tartom, és a nappalt nappalnak tartom.
Lehetséges, pap, hogy úgy gondolod: "Gótama remete még most sem szabadult meg a szenvedélyektől, gyűlölettől, balgaságtól, ezért van az, hogy az erdő sűrűjében magános életre szánja magát." Ezt azonban nem szabad feltételezned, pap. Két okból szántam magamat az erdő sűrűjében magános életre: mert saját jelenlegi létemben nyugalmat találok benne, és mert részvétet érzek az eljövendő nemzedékek iránt.
- A tiszteletreméltó Gótama részvétet tanúsít az eljövendő nemzedékek iránt, ahogyan a tökéletesen megvilágosult szenttől várható! Pompás, Gótama, pompás, Gótama! Gótama, mint hogyha valaki talpára állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról Gótama úr. Én most Gótama úrhoz, és a Tanhoz, és a szerzetesek gyülekezetéhez folyamodom oltalomért. Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!


MEGTISZTULÁS
[MN 8.]


Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a tiszteletreméltó Mahácsunda egyik este áhítatos elmélkedése befejeztével felállt, és felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost a tiszteletreméltó Mahácsunda:
- Uram, a sok különböző nézetből, amelyek az egyén létére vonatkozólag vagy a külvilágra vonatkozólag a közvéleményben kialakulnak, a szerzetesnek ugyebár elegendő, ha a kezdetüket teszi megfontolás tárgyává, és ilyen módon tud elfordulni ezektől a nézetektől, ilyen módon tudja elvetni ezeket a nézeteket?
- Csunda, a sok különböző nézetről, amelyek az egyén létére vonatkozólag vagy a külvilágra vonatkozólag a közvéleményben kialakulnak, amikor ezek a nézetek kialakulnak, és meggyökereznek, és elterjednek, a valóságnak megfelelően fel kell ismerni és helyesen kell tudni: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én egyéniségem." Ilyen módon lehet elfordulni ezektől a nézetektől, ilyen módon lehet elvetni ezeket a nézeteket.
Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület állapotába jut, és így gondolkozik : "Elértem a megtisztulást."
Ám ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes az elmélkedést és gondolkozást feladva, eléri a belső nyugalmat, az érzések egybeolvadását, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet, a második révület állapotát, és így gondolkozik : "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes az örömről lemondva, egykedvűen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot érzi testében, amelyről az igaz emberek ezt mondják: "Az egykedvűen emlékező boldogan él." Így a harmadik révület állapotába jut, és így gondolkozik : "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes a boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után eléri a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést. Így a negyedik révület állapotába jut, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Előfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes túllép az alakok észlelésén, megszünteti a benyomások észlelését, eltörli a dolgok különbözőségének észlelését, és eléri a tér végtelenségének állapotát, (~ a tudat végtelenségének állapotát, ~ a semmiség állapotát, ~ a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotát), és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Ám ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a nyugalom elérésének nevezik a nemes rendi fegyelemben.
A megtisztulást így kell megvalósítanotok, Csunda : "Mások erőszakosak, mi viszont nem vagyunk erőszakosak" ; így kell megvalósítanotok a megtisztulást. "Mások életet oltanak ki, mi viszont tartózkodunk az élet kioltásától"; így kell megvalósítanotok a megtisztulást. "Mások elveszik azt, amit nem adtak nekik (~ kicsapongók, ~ hazugok, ~ rágalmazók, ~ szitkozódók, ~ fecsegők, ~ önzők, ~ álnokok, ~ téves nézeteket vallanak, ~ téves célokat követnek, ~ tévesen szólnak, ~ tévesen cselekesznek, , ~ téves megélhetést folytatnak, ~ téves erőfeszítéseket tesznek, ~ tévesen emlékeznek, ~ téves révületbe esnek, ~ téves tudással rendelkeznek, ~ téves megváltást érnek el, ~ fáradtak és restek, ~ fennhéjázók, ~ ingatagok, ~ haragvók, ~ kötözködők, ~ képmutatók, ~ irigyek, ~ kapzsik, ~ fukarok, ~ álnokok, ~ csalók, ~ durvák, ~ dölyfösek, ~ akaratosak, ~ gonoszokkal barátkoznak, ~ hanyagok, ~ bizalmatlanok ~ szemérmetlenek, ~ lelkiismeretlenek, ~ tanulatlanok, ~ lomhák, ~ feledékenyek, ~ ostobák), . . . amit megpillantanak, azt megkívánják, megragadják, nem eresztik el; mi viszont nem kívánjuk meg, nem ragadjuk meg, eleresztjük, amit megpillantunk." Így kell megvalósítanotok a megtisztulást. [ . . . ]
Mint ahogyan egy járhatatlan utat egy másik, járható úton meg lehet kerülni, mint ahogyan egy járhatatlan gázlót egy másik, járható gázlón meg lehet kerülni, ugyanígy, Csunda, az erőszakos egyént meg lehet kerülni az erőszaktól tartózkodással, az életet kioltó egyént meg lehet kerülni az élet kímélésével [stb.], az olyan egyént, aki megkívánja, megragadja, nem ereszti el, amit megpillant, meg lehet kerülni azzal, hogy nem kívánjuk meg, nem ragadjuk meg, eleresztjük, amit megpillantunk.
Mint ahogyan minden rossz tulajdonság alacsonyabb létformába juttat, minden jó tulajdonság magasabb létformába juttat, ugyanígy, Csunda, az erőszakos egyént az erőszaktól tartózkodás juttatja magasabb létformába, az életet kioltó egyént az élet kímélése juttatja magasabb létformába [stb.], az olyan egyént, aki megkívánja, megragadja, nem ereszti el, amit megpillant, az juttatja magasabb létformába, ha nem kívánja meg, nem ragadja meg, elereszti, amit megpillant.
Nincs olyan eset, Csunda, hogy aki maga is mocsárba süllyedt, ki tudja húzni a mocsárba süllyedt másik embert. Ám olyan eset előfordul, Csunda, hogy aki maga nem süllyedt mocsárba, ki tudja húzni a mocsárba süllyedt másik embert. Nincs olyan eset, Csunda, hogy aki maga is féktelen, fegyelmezetlen, nem jutott el a nirvánához, az meg tudja fékezni, fegyelmezni, a nirvánához eljuttatni a másik embert. Ám olyan eset előfordul, Csunda, hogy aki maga megfékezett, fegyelmezett, eljutott a nirvánához, az meg tudja fékezni, fegyelmezni, a nirvánához eljuttatni a másik embert. Ugyanígy, Csunda, az erőszakos egyént az erőszaktól tartózkodás juttatja el a nirvánához, az életet kioltó egyént az élet kímélése juttatja el a nirvánához [stb.].
Nos, Csunda, ezzel megmutattam a megtisztulás útját, megmutattam a helyes eltökéltség útját, megmutattam a megkerülés útját, megmutattam a magasabb létformába jutás útját, megmutattam a kialvásba (nirvánába) jutás útját. Amit a tanítványai javát akaró, együttérző tanítónak kell nyújtania, azt nyújtottam én nektek együttérzésből. Itt van előttetek a fák töve, itt vannak előttetek a magános hajlékok. Mélyedjetek el, Csunda, ne lankadjatok, hogy ne kelljen később megbánnotok; erre tanítalak benneteket.
Így beszélt a Magasztos. A tiszteletreméltó Mahácsunda örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.


A SZENVEDÉSEK LÁNCOLATA
Hosszabb beszéd [MN 13.]


Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt egyik reggelen számos szerzetes felöltözött, magukra öltötték felsőruhájukat, fogták alamizsnagyűjtő szilkéjüket, és elindultak Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor azonban a szerzeteseknek ez a gondolatuk támadt
- Túlságosan korán van még alamizsnagyűjtő útra indulni Szávatthiba. Jobb lesz, ha inkább a más nézeteket valló remeték szállását keressük fel. Ekkor a szerzetesek a más nézeteket valló remeték szállását keresték fel.
Odaérve, üdvözletet váltottak azokkal a más nézeteket valló remetékkel, és illendő üdvözlő szavak után leültek velük szemben. Amikor leültek velük szemben, a más nézeteket valló remeték így szóltak a szerzetesekhez
- A tiszteletreméltó Gótama remete az élvezetek helyes felismerését tanítja; mi is az élvezetek helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az alakok helyes felismerését tanítja; mi is az alakok helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az érzetek helyes felismerését tanítja; mi is az érzetek helyes felismerését tanítjuk. Ilyeténképpen mi a különbség, mi az eltérés, mi a változtatás Gótama remete véleménye és a miénk között, tiszteletreméltó urak, akár a tanok tanításában, akár az életszabályok megszabásában?
Ekkor a szerzetesek a más nézeteket valló remeték beszédére sem igenlő választ nem adtak, sem elutasító választ nem adtak, hanem igenlő válasz nélkül és elutasító válasz nélkül felálltak ülőhelyükről, és eltávoztak:
- A Magasztostól fogjuk megtudakolni, mi a helyzet ebben a kérdésben - határoztak.
Ezután a szerzetesek bejárták Szávatthit alamizsnáért, majd az étel elfogyasztása után visszatértek alamizsnagyűjtő útjukról, és a Magasztos elé járultak. Elébe járulva, üdvözölték a Magasztost, és leültek előtte. Előtte ülve, így szóltak a Magasztoshoz a szerzetesek:
- Urunk, ma reggel felöltöztünk, magunkra öltöttük felsőruhánkat, fogtuk alamizsnagyűjtő szilkénket, és elindultunk Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor azonban ez a gondolatunk támadt: "Túlságosan korán van még alamizsnagyűjtő útra indulni Szávatthiba. Jobb lesz, ha inkább a más nézeteket valló remeték szállását keressük fel." Ekkor a más nézeteket valló remeték szállását kerestük fel. Odaérve, üdvözletet váltottunk azokkal a más nézeteket valló remetékkel, és illendő üdvözlő szavak után leültünk velük szemben. Amikor leültünk velük szemben, a más nézeteket valló remeték így szóltak hozzánk : "A tiszteletreméltó Gótama remete az élvezetek helyes felismerését tanítja; mi is az élvezetek helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az alakok helyes felismerését tanítja; mi is az alakok helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az érzetek helyes felismerését tanítja; mi is az érzetek helyes felismerését tanítjuk. Ilyeténképpen mi a különbség, mi az eltérés, mi a változtatás Gótama remete véleménye és a miénk között, tiszteletreméltó urak, akár a tanok tanításában, akár az életszabályok szabályozásában?" Ekkor mi a más nézeteket valló remeték beszédére sem igenlő választ nem adtunk, sem elutasító választ nem adtunk, hanem igenlő válasz nélkül és elutasító válasz nélkül felálltunk ülőhelyünkről, és eltávoztunk. "A Magasztostól fogjuk megtudakolni, mi a helyzet ebben a kérdésben" - így határoztunk.
- Szerzetesek, a más nézeteket valló remeték beszédére így kellett volna válaszolnotok : "Tiszteletreméltó urak, miben áll az élvezetek gyönyörűsége, nyomorúsága, és a menekvés tőlük? Miben áll az alakok gyönyörűsége, nyomorúsága, és a menekvés tőlük? Miben áll az érzetek gyönyörűsége, nyomorúsága, és a menekvés tőlük?" Ha ezt kérdeztétek volna, szerzetesek, akkor a más nézeteket valló remeték nem tudtak volna válaszolni, és zavarba jöttek volna. Miért? Azért, mert ez túlhaladja ismereteiket. Szerzetesek, nem látok senkit a halhatatlanok és halandók között, az egész teremtett világban, sem remetét, sem papot, sem istent, sem embert, aki e kérdésekre kielégítő felelettel tudna szolgálni, csupán a Beérkezett, vagy a Beérkezett tanítványai, vagy aki tőlük hallotta.
Miben áll az élvezetek gyönyörűsége, szerzetesek? Ötféle élvezet létezik, szerzetesek. Mi ez az öt? A szemmel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó alakok. A füllel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó hangok. Az orral érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó szagok. A nyelvvel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó ízek. A testtel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtető, csábos, elragadó tapintások. Ez az ötféle élvezet létezik, szerzetesek. Az élvezetek gyönyörűsége abban a boldogságban és örömben áll, amely ennek az ötféle élvezetnek a nyomán támad.
És miben áll az élvezetek nyomorúsága, szerzetesek? Ha egy tisztes családból származó ember valamilyen foglalkozással tartja fenn magát, mint írnok, tiszttartó, számvevő, földműves, kereskedő, állattenyésztő, katona, királyi tisztviselő, vagy bármi más foglalkozás folytatója, akkor ki van téve a hidegnek, ki van téve a hőségnek; legyek és darazsak csípése, kígyók és férgek csípése gyötri, szél és perzselő napsütés kínozza, éhség és szomjúság epeszti. Ez az élvezetek nyomorúsága, a szenvedésnek ebben a létben megvalósuló láncolata, amelynek oka az élvezet, gyökere az élvezet, fenntartója az élvezet, és újabb élvezetek gerjesztője lesz.
És ha ez a tisztes családból származó ember így fáradozik, iparkodik, töri magát, és mégsem tudja megszerezni a kívánt javakat, akkor elkeseredik, emészti magát, bánkódik, mellét veri, kétségbeesik: "Hiábavaló volt a fáradozásom, eredménytelen maradt az iparkodásom!" Ez az élvezetek nyomorúsága, a szenvedésnek ebben a létben megvalósuló láncolata, amelynek oka az élvezet, gyökere az élvezet, fenntartója az élvezet, és újabb élvezetek gerjesztője lesz.
És ha ez a tisztes családból származó ember így fáradozik, iparkodik, töri magát, és megszerzi a kívánt javakat, akkor ezeknek a javaknak a megőrzése és felhasználása szenvedést és keserűséget okoz neki : "Nehogy javaimat a királyok elragadják, tolvajok ellopják, tűz eleméssze, víz elsodorja, gonosz rokonok elorozzák!" És hiába őrzi és védi javait, a királyok elragadják, tolvajok ellopják, tűz elemészti, víz elsodorja, gonosz rokonok elorozzák. Ekkor elkeseredik, emészti magát, bánkódik, mellét veri, kétségbeesik: "Amim volt, most nincs!" Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében viszálykodnak királyok királyokkal, viszálykodnak harcosok harcosokkal, viszálykodnak papok papokkal, viszálykodnak családapák családapákkal, viszálykodik anya a fiával, viszálykodik fiú az anyjával, viszálykodik apa a fiával, viszálykodik fiú az apjával, viszálykodik testvér a testvérrel, viszálykodik fivér a nővérrel, viszálykodik nővér a fivérrel, viszálykodik barát a barátjával. És így viszályba, vitába, tusára kelve, ököllel támadnak egymásra, kövekkel támadnak egymásra, bottal támadnak egymásra, fegyverrel támadnak egymásra. [ . . . ] És kardot és pajzsot ragadnak, íjjal és tegezzel övezik fel magukat, csatába rohannak, nyilak és gerelyek repülnek, kardok villognak. És nyíllal döfik át egymást, gerellyel döfik át egymást, és égő anyaggal öntik le és hajítófegyverrel dobják meg egymást, és karddal széthasítják egymás fejét. És végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében szegnek szerződést, fosztogatnak, rabolnak, vetnek cselt, környékezik meg más feleségét. Az ilyen embert azután a királyok elfogatják, és különböző büntetésekkel sújtják: korbáccsal verik, bottal verik, vesszővel verik, levágatják a kezüket, levágatják a lábukat, levágatják kezüket és lábukat, levágatják a fülüket, levágatják az orrukat, levágatják fülüket és orrukat, [...] forró olajjal öntik le, kutyákkal tépetik szét, elevenen karóba húzatják, karddal lefejeztetik. És ezek így végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében vétkeznek testtel, vétkeznek beszéddel, vétkeznek gondolattal. És mivel vétkeztek testtel, vétkeztek beszéddel, vétkeztek gondolattal, testük pusztulása után, haláluk után mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságba, pokolba kerülnek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
És miben áll a menekvés az élvezetektől, szerzetesek? Az élvezetek kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekről és szenvedélyekről lemondani, ebben áll a menekvés az élvezetektől, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az élvezetek gyönyörűségét mint gyönyörűséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tőlük mint menekvést, enélkül akár saját maga tisztába kerülhetne az élvezetekkel, akár másokat hozzásegíthetne ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az élvezetekkel. Arra viszont van példa, hogy ha egy remete vagy pap helyesen felismerte az élvezetek gyönyörűségét mint gyönyörűséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tőlük mint menekvést, akkor akár saját maga tisztába kerülhet az élvezetekkel, akár másokat hozzásegíthet ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az élvezetekkel.
Miben áll az alak gyönyörűsége, szerzetesek? Például egy nemesúr leánya, vagy egy pap leánya, vagy egy polgár leánya, tizenöt vagy tizenhat éves korú, nem túl magas és nem túl alacsony termetű, nem túl sovány és nem túl kövér, nem túl sötét bőrű és nem túl sápadt, ugyebár, szerzetesek, ebben a korában szépsége és bája teljében van?
- Úgy van, urunk.
- Szerzetesek, az alak gyönyörűsége abban a boldogságban és örömben áll, amely ennek a szépségnek és bájnak a nyomán támad.
És miben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek? Ha ugyanezt a nővért idő múltával, nyolcvanéves, vagy kilencvenéves, vagy százéves korában látnátok, összeaszottan, kétrét görnyedve, roskatagon, botra támaszkodva, reszketegen botorkálva, sorvadtan, fonnyadtan, fogatlanul, megőszülve, kihullott hajjal, remegő fejjel, ráncosan, bőrén foltokkal - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek: "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltűnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
Továbbá, szerzetesek, ha ugyanezt a nővért nagybetegen, kínlódva, szenvedve, saját vizeletében és ürülékében fetrengve látnátok, amint mások emelik, mások látják el - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek : "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltűnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
Továbbá, szerzetesek, ha ugyanezt a nővért holtan látnátok a földön, mint egynapos, vagy kétnapos, vagy háromnapos hullát, felpüffedve, megkékülve, oszlásnak indulva, [...] vagy amint varjak tépdesik, vagy hollók tépdesik, vagy keselyűk tépdesik, vagy kutyák szaggatják, vagy sakálok szaggatják, vagy mindenféle férgek rágják, [. . .] vagy amint csontvázán hús, vér és inak tapadnak, vagy vérfoltos csontvázáról lefoszlott a hús és inak fedik, vagy hústalan és vértelen csontvázát inak tartják össze, vagy az inak is lefoszlottak csontvázáról, és a csontváz szanaszét hullott, itt egy kézfej csontja, ott egy lábfej csontja, amott egy lábszárcsont, ott egy combcsont, ott a medencecsont, ott a gerinc, ott a koponya- nemde, azt gondolnátok, szerzetesek : "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltűnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
És miben áll a menekvés az alaktól, szerzetesek? Az alak kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekről és szenvedélyekről lemondani, ebben áll a menekvés az alaktól, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az alak gyönyörűségét... [stb.].
Miben áll az érzetek gyönyörűsége, szerzetesek? Például egy szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület (-.. második révület, -.. harmadik révület, -.. negyedik révület) állapotába jut, és abban marad. Miközben ez a szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első (-.. második, -.. harmadik, -.. negyedik) révület állapotába jut, és abban marad, aközben nincs olyan gondolata, amellyel önmagát bántaná, nincs olyan gondolata, amellyel másokat bántana, nincs olyan gondolata, amellyel mindkettőt bántaná. Eközben tehát a nem bántás érzetét érzi. A nem bántás érzetét nevezem az érzetek gyönyörűségének, szerzetesek.
És miben áll az érzetek nyomorúsága, szerzetesek? Az érzetek elmúlók, fájdalommal teljesek, tünékenyek; ebben áll az érzetek nyomorúsága, szerzetesek. És miben áll a menekvés az érzetektől, szerzetesek? Az érzetek kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekről és szenvedélyekről lemondani, ebben áll a menekvés az érzetektől, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az érzetek gyönyörűségét mint gyönyörűséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tőlük mint menekvést, enélkül akár saját maga tisztába kerülhetne az érzetekkel, akár másokat hozzásegíthetne ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az érzetekkel. Arra viszont van példa, hogy ha egy remete vagy pap helyesen felismerte az érzetek gyönyörűségét mint gyönyörűséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tőlük mint menekvést, akkor akár saját maga tisztába kerülhet az érzetekkel, akár másokat hozzásegíthet ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az érzetekkel.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.


A SZENVEDÉSEK LÁNCOLATA
Rövidebb beszéd [MN 14.]

Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szakka-földön, Kapilavatthuban, a Fügefa-ligetben tartózkodott. Itt a Szakka-nemzetségbeli Mahánáma felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost a Szakka-nemzetségbeli Mahánáma - Uram, régóta elfogadom a Tant, ahogyan a Magasztos hirdeti : "A mohóság az elme gyötrelme, a gyűlölet az elme gyötrelme, a tévedés az elme gyötrelme." Ám noha elfogadom a Tant, ahogyan a Magasztos hirdeti: "A mohóság az elme gyötrelme, a gyűlölet az elme gyötrelme, a tévedés az elme gyötrelme", mégis olykor mohóság keríti hatalmába elmémet, gyűlölet keríti hatalmába elmémet, tévedés keríti hatalmába elmémet. Emiatt ezen töprengek, uram: vajon mi az, amitől még nem szabadult meg a lelkem, hogy olykor mohóság keríti hatalmába elmémet, gyűlölet keríti hatalmába elmémet, tévedés keríti hatalmába elmémet?
- Éppen ez az, Mahánáma, amitől még nem szabadult meg a lelked, hogy tudniillik olykor mohóság keríti hatalmába elmédet, gyűlölet keríti hatalmába elmédet, tévedés keríti hatalmába elmédet. Mert ha ettől megszabadult volna a lelked, Mahánáma, nem laknál többé házadban, nem gyönyörködnél az élvezetekben. De mivel ettől még nem szabadult meg a lelked, azért laksz házadban, és gyönyörködsz az élvezetekben.
Ha egy nemes tanítvány felismeri és belátja a valóságot: "Az élvezetek rövid gyönyörűséget nyújtanak, sok szenvedést, sok gyötrelmet okoznak, túlteng bennük a nyomorúság", ám az élvezeteken kívül, a káros dolgokon kívül nem talál örömet és boldogságot, vagy valami jobbat ezeknél, akkor még mindig nem mondott végleg búcsút az élvezeteknek. De ha egy nemes tanítvány felismeri és belátja a valóságot : "Az élvezetek rövid gyönyörűséget nyújtanak, sok szenvedést, sok gyötrelmet okoznak, túlteng bennük a nyomorúság", és az élvezeteken kívül, a káros dolgokon kívül más örömet és boldogságot talál, vagy valami jobbat ezeknél, akkor végleg búcsút mondott az élvezeteknek, Mahánáma."
Egy alkalommal, Mahánáma, Rádzsagahában tartózkodtam, a Keselyűcsúcs-hegyen. Ez idő tájt az Iszigili-hegy lejtőjén, a Feketekő-sziklánál, nagyszámú dzsaina szerzetes folytatott önsanyargatást olyan módon, hogy lemondtak az ülésről, szüntelenül álltak, és ezáltal súlyos, kínos, gyötrő fájdalmat szenvedtek. Egyik este, miután befejeztem elmélkedésemet, felálltam, és felkerestem azokat a dzsaina szerzeteseket az Iszigili-hegy lejtőjén, a Feketekő-sziklánál. Odaérve, így szólítottam meg a szerzeteseket:
- Dzsaina szerzetes testvérek, miért folytattok önsanyargatást olyan módon, hogy lemondtok az ülésről, szüntelenül álltok, és ezáltal súlyos, kínos, gyötrő fájdalmat szenvedtek?
A dzsaina szerzetesek így válaszoltak szavaimra:
- Testvér, Náthaputta szerzetes mindent tud, mindent ismer, maradéktalan tudás és ismeret birtokosának vallja magát : "Akár járok, akár állok, akár alszom, akár ébren vagyok, állandóan teljes tudás és ismeret birtokában vagyok." Márpedig ő mondta: "Szerzetesek, ti előzőleg bűnös cselekedeteket követtetek el, azokat ezzel a gyötrelmes önsanyargatással kell levezekelnetek. Minthogy a jelenben megzabolázzátok testeteket, megzabolázzátok beszédeteket, megzabolázzátok gondolataitokat, a jövőre vonatkozólag nem halmoztok fel bűnös cselekedeteket. Így tehát ha a régebbi cselekedeteket vezekléssel megsemmisítitek, új cselekedeteket pedig nem halmoztok fel, a jövőben nem érvényesül hatás. Ha a jövőben nem érvényesül hatás, a cselekedetek következménye is megsemmisül. Ha a cselekedetek következménye megsemmisül, a szenvedés is megsemmisül. Ha a szenvedés megsemmisül, az érzetek is megsemmisülnek. Ha az érzetek megsemmisülnek, minden szenvedés véget fog érni." Ezzel mi egyetértünk, jónak látjuk, kielégít bennünket.
E beszéd hallatára így válaszoltam azoknak a dzsaina szerzeteseknek: - Dzsaina szerzetes testvérek, tudjátok-e: léteztetek-e korábban, vagy nem léteztetek?
- Nem tudjuk, testvér.
- Hát azt tudjátok-e, dzsaina szerzetes testvérek: elkövettetek-e korábban bűnös cselekedeteket, vagy nem követtetek el?
- Nem tudjuk, testvér.
- Hát azt tudjátok-e, dzsaina szerzetes testvérek: ilyen és ilyen bűnös cselekedetet követtetek el?
- Nem tudjuk, testvér.
- Hát azt tudjátok-e, dzsaina szerzetes testvérek: ennyi és ennyi szenvedésnek végére értetek, ennyi és ennyi szenvedésnek még végére kell érnetek, s ha ennyi és ennyi szenvedés véget ér, minden szenvedés véget fog érni?
- Nem tudjuk, testvér.
- Hát azt tudjátok-e, dzsaina szerzetes testvérek: hogyan lehet a jelen életben a káros dolgoktól megszabadulni, és az üdvös dolgokat elérni?
- Nem tudjuk, testvér.
- Tehát, dzsaina szerzetes testvérek, ti nem tudjátok: léteztetek-e korábban, vagy nem léteztetek? [stb.] Ha pedig ez így van, akkor a dzsaina szerzetesek bizonyára azok közül az egykori kegyetlen, véres kezű gonosztevők közül kerülnek ki, akik ismét emberek között születtek újjá?
- Gótama testvér, nem lehet boldogság árán nyerni el a boldogságot; szenvedés árán lehet elnyerni a boldogságot. Ha boldogság árán lehetne elnyerni a boldogságot, akkor Széníja Bimbiszára, Magadba királya nyerné el a boldogságot, mert Széníja Bimbiszára, Magadba királya boldogabban él, mint a tiszteletreméltó Gótama.
- A tiszteletreméltó dzsaina szerzetesek elhamarkodott és meggondolatlan szót szóltak, amikor ezt mondták : "Gótama testvér, nem lehet boldogság árán nyerni el a boldogságot; szenvedés árán lehet elnyerni a boldogságot. Ha boldogság árán lehetne elnyerni a boldogságot, akkor Széníja Bimbiszára, Magadba királya, nyerné el a boldogságot, mert Széníja Bimbiszára, Magadba királya, boldogabban él, mint a tiszteletreméltó Gótama." Először ellenkérdést kellett volna hozzám intézni : A két tiszteletreméltó úr közül ki él boldogabban: Széníja Bimbiszára, Magadba királya, vagy a tiszteletreméltó Gótama?
- Igaz, Gótama testvér; elhamarkodott és meggondolatlan szót szóltunk, amikor ezt mondtuk : "Gótama testvér, nem lehet boldogság árán nyerni el a boldogságot [stb.]." Így állván a dolog, most csakugyan megkérdezzük a tiszteletreméltó Gótaurától: "A két tiszteletreméltó úr közül ki él boldogabban: Széníja Bimbiszára, Magadba királya, vagy a tiszteletreméltó Gótama?"
- Nos, dzsaina szerzetes testvérek, visszakérdezlek benneteket, s válaszoljatok legjobb belátásotok szerint. Mit gondoltok, dzsaina szerzetes testvérek: képes volna-e arra Széníja Bimbiszára, Magadba királya, hogy tökéletes boldogság állapotában töltsön el mozdulatlanul és szótlanul hét napot és éjszakát?
- Semmiképpen sem, testvér.
- Mit gondoltok, dzsaina szerzetes testvérek: képes volna-e arra Széníja Bimbiszára, Magadba királya, hogy tökéletes boldogság állapotában töltsön el mozdulatlanul és szótlanul hat napot és éjszakát, vagy öt napot és éjszakát, vagy négy napot és éjszakát, vagy három napot és éjszakát, vagy két napot és éjszakát, vagy akár egyetlen napot és éjszakát?
- Semmiképpen sem, testvér.
- Én viszont, dzsaina szerzetes testvérek, képes vagyok arra, hogy tökéletes boldogság állapotában töltsek el mozdulatlanul és szótlanul egy teljes napot és éjszakát. Képes vagyok arra, hogy tökéletes boldogság állapotában töltsek el mozdulatlanul és szótlanul két napot és éjszakát, három napot és éjszakát, négy napot és éjszakát, öt napot és éjszakát, hat napot és éjszakát, hét napot és éjszakát. Nos, mit gondoltok, dzsaina szerzetes testvérek: így állván a dolog, ki él boldogabban: Széníja Bimbiszára, Magadha királya, vagy én?
- Így állván a dolog, a tiszteletreméltó Gótama boldogabban él Széníja Bimbiszáránál, Magadha királyánál.
Így beszélt a Magasztos. A Szakka-nemzetségbeli Mahánáma örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.


ERDEI REMETESÉG
[MN 17.]


Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult
- Szerzetesek!
- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, feltárom előttetek az erdei remeteségben tartózkodás módját. Hallgassátok meg, fontoljátok meg jól; elmondom.
- Úgy lesz, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, előfordul, hogy egy szerzetes erdei remeteségbe vonul el, és mialatt abban az erdei remeteségben tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása nem fegyelmeződik, féktelen indulatai nem fékeződnek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem éri el, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szűkösen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: "Én ebbe az erdei remeteségbe vonultam el, és itt tartózkodom. És mialatt ebben az erdei remeteségben tartózkodom, csapongó figyelmem nem összpontosult, fegyelmezetlen gondolkozásom nem fegyelmeződött, féktelen indulataim nem fékeződtek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem értem el, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szűkösen részesülök." Szerzetesek, az ilyen szerzetes akár éjjel, akár nappal távozzék az erdei remeteségből, ne maradjon ott.
Az is előfordul szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt abban az erdei remeteségben tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása nem fegyelmeződik, féktelen indulatai nem fékeződnek meg, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat nem éri el, azonban amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban bőségesen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: "[...] Én nem köntös kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem alamizsna kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem fekhely kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem orvosság kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba." Szerzetesek, az ilyen szerzetes e számvetés után távozzék az erdei remeteségből, ne maradjon ott.
Viszont előfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt ott tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása fegyelmeződik, féktelen indulatai megfékeződnek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat eléri, de amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szűkösen részesül. Szerzetesek, az ilyen szerzetes vegye fontolóra: "Én ebbe az erdei remeteségbe vonultam el, és itt tartózkodom. És mialatt ebben az erdei remeteségben tartózkodom, csapongó figyelmem összpontosult, fegyelmezetlen gondolkozásom fegyelmeződött, féktelen indulataim megfékeződtek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat elértem, de amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban csak szűkösen részesülök. Én azonban nem köntös kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem alamizsna kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem fekhely kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba, nem orvosság kedvéért távoztam otthonomból az otthontalanságba." Szerzetesek, az ilyen szerzetes e számvetés után maradjon ott az erdei remeteségben, ne távozzék.
Az is előfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik erdei remeteségbe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt ott tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul, fegyelmezetlen gondolkozása fegyelmeződik, féktelen indulatai megfékeződnek, az utolérhetetlen, páratlan nyugalmat eléri, és amire a remetének élete fenntartásához szüksége van: köntösre, alamizsnára, fekhelyre, betegség esetén orvosságra, abban bőségesen részesül. [. . .] Az ilyen szerzetes élete fogytáig maradjon ott az erdei remeteségben, ne távozzék.
Az is előfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes egy falu ( ~ egy település, egy város, ~ egy tartomány, ~ egy személy) közelébe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt annak a falunak ( ~ településnek, ~ városnak, ~ tartománynak, ~ személynek) a közelében tartózkodik, csapongó figyelme nem összpontosul [stb.]. Szerzetesek, az ilyen szerzetes akár éjjel, akár nappal távozzék a falu [stb.] mellől, ne maradjon ott. Viszont előfordul, szerzetesek, hogy egy szerzetes másik falu ( ~ település, stb.) közelébe vonul el, és ott tartózkodik. És mialatt annak a falunak (~ településnek stb.) a közelében tartózkodik, csapongó figyelme összpontosul [stb.]. Szerzetesek, az ilyen szerzetes élete fogytáig maradjon ott annak a falunak [stb.] a közelében, ne távozzék.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.


A GONDOLATOK KORDÁBAN TARTÁSA
[MN 20.]


Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult
- Szerzetesek !
- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, ha egy szerzetes magasabb rendű gondolkozásra törekszik, ötféle képzetet kell időről időre átgondolnia. Mi ez az öt?
Előfordul, hogy miközben egy szerzetes valamely képzetet megjelenít magának, valamely képzetre gondol, aközben bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők. Ilyenkor a szerzetes azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondoljon. Hogyha azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondol, akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő képzetek eltűnnek, elenyésznek. Ezek elenyésztével lelke és elméje megnyugszik, megszilárdul, összpontosul, elmélyed. Mint ahogyan az ügyes kőművesmester vagy kőművessegéd egy vékonyabb ékkel a durvább éket kiüti, kilöki, eltávolítja, ugyanúgy, szerzetesek, miközben egy szerzetes valamely képzetet megjelenít magának, valamely képzetre gondol, és aközben bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők, ilyenkor a szerzetes azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondoljon, s hogyha azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondol, akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő képzetek eltűnnek, elenyésznek, és ezek elenyésztével lelke és elméje megnyugszik, megszilárdul, összpontosul, elmélyed.
És ha ennek a szerzetesnek, noha azzal a képzettel ellentétes, üdvös képzetre gondolt, mégis bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők, akkor az a szerzetes vegye fontolóra azoknak a gondolatoknak a hitványságát : "Óh, hiszen ezek a gondolatok gonoszak, szennyesek, ezek a gondolatok szenvedést teremnek!" Hogyha fontolóra veszi azoknak a gondolatoknak a hitványságát, akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek. Mint hogyha egy asszonynak, vagy szépen öltözött, daliás, ifjú férfinak a nyakába döglött kígyót, vagy döglött kutyát, vagy emberi hullát akasztanának, akkor ő elszörnyedne, felháborodnék, undorodnék -ugyanúgy, szerzetesek, [. . .] a szerzetes vegye fontolóra ezeknek a gondolatoknak a hitványságát, [. . .] és akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek, és ezek elenyésztével lelke és elméje megnyugszik, megszilárdul, összpontosul, elmélyed.
És ha ennek a szerzetesnek, noha fontolóra vette azoknak a gondolatoknak a hitványságát, mégis bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők, akkor az a szerzetes ne vegye figyelembe ezeket a gondolatokat, ne törődjék velük. Ha nem veszi figyelembe ezeket a gondolatokat, nem törődik velük, akkor ezek a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek. Mint ahogyan a jószemű ember, ha nem akarja látni a szeme elé kerülő alakot, akkor behunyja a szemét, vagy másfelé fordítja tekintetét - ugyanúgy, szerzetesek, [...] a szerzetes ne vegye figyelembe ezeket a gondolatokat, ne törődjék velük
És ha ennek a szerzetesnek, noha nem vette figyelembe ezeket a gondolatokat, nem törődött velük, mégis bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők, akkor az a szerzetes gondolja végig azt a gondolatsort, amely azoknak a gondolatoknak a megszületéséhez vezetett." [. . .] Mint hogyha egy ember gyorsan menne, és eszébe jutna: "Miért menjek gyorsan? Mehetek lassan is", és lassan menne. Ekkor eszébe jutna: "Miért menjek lassan? Meg is állhatok", és megállna. Ekkor eszébe jutna: "Miért álljak? Le is ülhetek", és leülne. Ekkor eszébe jutna : "Miért üljek? Le is fekhetek", és lefeküdne. Így ez az ember fokozatosan feladja a hevesebb mozdulatokat, és fokozatosan nyugodtabbakra tér át. Ugyanígy, szerzetesek, [...] a szerzetes gondolja végig azt a gondolatsort, amely azoknak a gondolatoknak a megszületéséhez vezetett. [. . .]
És ha ennek a szerzetesnek, noha végiggondolta azt a gondolatsort, amely azoknak a gondolatoknak a megszületéséhez vezetett, mégis bűnös, gonosz gondolatai támadnak, mohóságot gerjesztők, gyűlöletet gerjesztők, tévelygést gerjesztők, akkor az a szerzetes szorítsa össze a fogát, feszítse nyelvét szájpadlásához, gondolkozása erejével fékezze meg, bénítsa meg, gyűrje le elméjét. Ha összeszorítja fogát, nyelvét szájpadlásához feszíti, és gondolkozása erejével megfékezi, megbénítja, legyűri elméjét, akkor ezek a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek. Mint ahogy az erős ember a gyengébb embert fejénél megragadva vagy vállánál megragadva megfékezi, megbénítja, legyűri - ugyanúgy, szerzetesek, [...] a szerzetes szorítsa össze a fogát, feszítse nyelvét szájpadlásához, gondolkozása erejével fékezze meg, bénítsa meg, gyűrje le elméjét, [. . .] és akkor azok a bűnös, gonosz, mohóságot gerjesztő, gyűlöletet gerjesztő, tévelygést gerjesztő gondolatok eltűnnek, elenyésznek, és ezek elenyésztével lelke és elméje megnyugszik, megszilárdul, összpontosul, elmélyed. [. . .]
Szerzetesek, az ilyen szerzetesről mondják, hogy uralkodik a gondolatok menetének útján. Amilyen gondolatra akar, olyan gondolatra gondol; amilyen gondolatra nem akar, olyan gondolatra nem gondol. Elmetszette a létszomjat, letépte a bilincseket, úrrá lett a tévelygéseken, és véget vetett a szenvedésnek.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.


PÉLDÁZAT A FŰRÉSZRŐL
[MN 21.]


Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ekkortájt a tiszteletreméltó Mólijaphagguna túlságosan sok időt töltött meghitt együttlétben az apácákkal. Olyan meghitt együttlétben töltötte az időt az apácákkal a tiszteletreméltó Mólijaphagguna, hogy ha valamelyik szerzetes elmarasztaló szót ejtett az apácákról a tiszteletreméltó Mólijaphagguna jelenlétében, akkor a tiszteletreméltó Mólijaphagguna megharagudott, kikelt magából, és civakodásba kezdett. Ha pedig valamelyik szerzetes elmarasztaló szót ejtett a tiszteletreméltó Mólijaphaggunáról az apácák jelenlétében, akkor az apácák megharagudtak, kikeltek magukból, és civakodásba kezdtek. Ilyen meghitt együttlétben töltötte az időt az apácákkal a tiszteletreméltó Mólijaphagguna.
Ekkor az egyik szerzetes felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz az a szerzetes:
- Uram, a tiszteletreméltó Mólijaphagguna túlságosan sok időt tölt meghitt együttlétben az apácákkal . . . [Megismételve.]
Ekkor a Magasztos odaszólított egy másik szerzetest:
- Eredj, szerzetes, hívd ide nevemben Mólijaphagguna szerzetest: "A Mester hívat, Phagguna testvér!"
- Igen, uram - válaszolta a szerzetes engedelmesen a Magasztosnak, és felkereste Mólijaphaggunát. Odaérve, így szólt a tiszteletreméltó Mólijaphaggunához:
- A Mester hívat, Phagguna testvér!
- Rendben van, testvér-mondott igent a szerzetesnek a tiszteletreméltó Mólijaphagguna, és a Magasztos elé járult. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Mólijaphaggunát
- Igaz-e, Phagguna, hogy te túlságosan sok időt töltesz meghitt együttlétben az apácákkal?... [Megismételve.]
- Úgy van, uram.
- Ugyebár, Phagguna, te mint tisztes család sarja, hitbuzgalomból távoztál otthonodból az otthontalanságba?
- Úgy van, uram.
- Akkor pedig, Phagguna, nem méltó hozzád, aki mint tisztes család sarja, hitbuzgalomból távoztál otthonodból az otthontalanságba, hogy most túlságosan sok időt töltesz meghitt együttlétben az apácákkal. Így tehát, Phagguna, ha jelenlétedben valaki elmarasztaló szót ejt az apácákról, akkor is távoztass el magadtól minden köznapi indulatot, minden köznapi gondolatot, Phagguna. Ilyenkor ezt kell erősítgetned magadban "Elmém nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogok kiejteni, kitartok a jóindulatban és együttérzésben, nem táplálok gyűlöletet szívemben." Ezt kell erősítgetned magadban, Phagguna. Ugyanígy, Phagguna, ha jelenlétedben valaki kézzel megütné az apácákat, kővel megdobná az apácákat, bottal megütné az apácákat, fegyverrel megütné az apácákat, akkor is el kell távoztatnod magadtól minden köznapi indulatot, minden köznapi gondolatot, Phagguna. Ilyenkor ezt kell erősítgetned magadban : "Elmém nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogok kiejteni, kitartok a jóindulatban és együttérzésben, nem táplálok gyűlöletet szívemben." [. . .]
Ezután a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Szerzetesek, valaha megelégedéssel töltötte el elmémet a szerzetesek viselkedése. Akkoriban elég volt, ha e szavakkal fordultam a szerzetesekhez: "Szerzetesek, én magánosan étkezem. Mivel magánosan étkezem, egészségesnek, frissnek, könnyűnek, erősnek, nyugodtnak érzem magamat. Ezért ti is magánosan étkezzetek. Ha magánosan étkeztek, szerzetesek, ti is egészségesnek, frissnek, könnyűnek, erősnek, nyugodtnak fogjátok érezni magatokat." Szerzetesek, akkoriban nem volt szükség rá, hogy szabályokat szabjak a szerzeteseknek; elég volt, ha felhívtam a figyelmüket.
Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha sima talajon, négy út találkozásánál pompás kocsi állna befogott lovakkal, oldalára akasztott ösztökével, és felszállna rá egy lovakhoz értő, gyakorlott kocsihajtó, bal kezébe fogná a gyeplőt, jobb kezébe fogná az ösztökét, és oda hajtana, ahová akarna. Ugyanígy, szerzetesek, nem volt szükség rá, hogy szabályokat szabjak a szerzeteseknek; elég volt, ha felhívtam a figyelmüket. Tehát, szerzetesek, távoztassátok el a rosszat, buzgólkodjatok a jóban, akkor ti is gyarapodni, erősödni, növekedni fogtok ebben a rendi fegyelemben.
Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy falu vagy város közelében volna egy nagy szálafaerdő, amelyet benőtt a bozót, és arra vetődne egy jó szándékú, jóindulatú, jóakaratú ember, és a görbe, burjánzó vadhajtásokat lemetszené, eltávolítaná, és az erdőt tisztára tisztogatná, viszont az egyenes, szépen nőtt szálahajtásokat gondosan gondozná, akkor ez a szálafaerdő gyarapodásnak, erősödésnek, növekedésnek indulna. Ugyanígy, szerzetesek, távoztassátok el a rosszat, buzgólkodjatok a jóban, akkor ti is gyarapodni, erősödni, növekedni fogtok ebben a rendi fegyelemben.
Szerzetesek, élt valaha itt Szávatthiban egy Védéhiká nevű háziasszony. Védéhiká háziasszony jó hírnek örvendett: "Védéhiká háziasszony békés, Védéhiká háziasszony szelíd, Védéhiká háziasszony nyugodt." Védéhiká háziasszonynak volt egy Kálí nevű, szorgalmas, dolgos, ügyes kezű szolgálója. Egyszer Kálí szolgálónak ez a gondolata támadt: "Úrnőm jó hírnek örvend: "Védéhiká háziasszony békés, Védéhiká háziasszony szelíd, Védéhiká háziasszony nyugodt." Vajon úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, vagy egyáltalán nem ismer haragot? Vagy pedig én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos? Mi volna, ha próbára tenném úrnőmet?"
Ekkor Kálí szolgáló csak fényes nappal kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Kálí szolgálóra:
- Hé, te Kálí!
- Mi az, úrnőm?
- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel? - Semmi különös, úrnőm.
- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?
Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában összeráncolta a szemöldökét. Ekkor Kálí szolgáló így gondolkozott:
- Úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, noha haragos. Én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos. Mi volna, ha még jobban próbára tenném úrnőmet?
Ekkor Kálí szolgáló még későbben kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Káli szolgálóra:
- Hé, te Kálí !
- Mi az, úrnőm?
- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel? - Semmi különös, úrnőm.
- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?
Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában haragos szavakat szalasztott ki a száján. Ekkor Kálí szolgáló így gondolkozott:
- Úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, noha haragos. Én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos. Mi volna, ha még jobban próbára tenném úrnőmet?
Ekkor Kálí szolgáló még későbben kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Kálí szolgálóra:
- Hé, te Kálí!
- Mi az, úrnőm?
- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel? - Semmi különös, úrnőm.
- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?
Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában felkapta az ajtóreteszt, fejbe vágta vele, beszakította a fejét. Ekkor Kálí szolgáló beszakadt fejjel, ömlő vérrel fellármázta a szomszédságot:
- Nézzétek, mit tett a békés asszony, nézzétek, mit tett a szelíd asszony, nézzétek, mit tett a nyugodt asszony! Megharagudott egyetlen szolgálójára, mert nappal keltem fel, felkapta az ajtóreteszt, fejbe vágott vele, beszakította a fejemet!
Ettől fogva Védéhiká háziasszony rossz hírbe került: "Indulatos Védéhiká háziasszony, durva Védéhiká háziasszony, veszekedős Védéhiká háziasszony."
Ugyanígy, szerzetesek, némelyik szerzetes csak addig béketűrő, csak addig marad szelíd, csak addig őrzi nyugalmát, amíg bántó szóval nem illetik. Ám amikor a szerzetest bántó szóval illetik, akkor bizonyítsa be béketűrését, akkor bizonyítsa be szelídségét, akkor bizonyítsa be nyugalmát. Nem azt a szerzetest nevezem szelíd szavúnak, aki csak akkor szelíd szavú, csak akkor szelíd viselkedésű, ha megkapja a szükséges ruházatot, táplálékot, fekhelyet, betegség esetén orvosságot. Miért mondom ezt? Mert az ilyen szerzetes nem marad szelíd szavú, nem marad szelíd viselkedésű, ha nem kapja meg a szükséges ruházatot, táplálékot, fekhelyet, betegség esetén orvosságot. Amelyik szerzetes a Tant tiszteli, a Tant becsüli, a Tant követi, és ezért szelíd szavú, ezért szelíd viselkedésű, azt nevezem valóban szelíd szavúnak. Ezért ezt véssétek elmétekbe, szerzetesek: "A Tant tisztelve, a Tant becsülve, a Tant követve leszünk szelíd szavúak, szelíd viselkedésűek."
………………………………………………………………………………………………..
Szerzetesek, még hogyha rablók és útonállók kétélű fűrésszel fűrészelnék is le egyik tagotokat a másik után; amelyikőtök ettől haragra gerjedne lelkében, az nem követi az én tanításomat. Még ebben az esetben is ezt kell erősítgetnetek magatokban: "Elménk nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogunk kiejteni, jóindulatúak és együttérzők maradunk, nem táplálunk gyűlöletet szívünkben. Ezt a személyt barátságos érzülettel fogjuk áthatni, s tőle kiindulva az egész világot barátságos érzülettel, végtelen, határtalan, mérhetetlen barátság és szelídség érzületével fogjuk áthatni." Ezt kell erősítgetnetek magatokban, szerzetesek.
Ezt a fűrész hasonlatával megvilágított intelmet tartsátok állandóan emlékezetben, szerzetesek. Ismertek-e olyan beszédet, akár finomat, akár durvát, amelyet ne bírnátok elviselni?
- Nem ismerünk, urunk.
- Akkor tehát, szerzetesek, tartsátok állandóan emlékezetben ezt a fűrész hasonlatával megvilágított intelmet ; ez hosszú időre javatokra, üdvötökre fog szolgálni.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.


PÉLDÁZAT A KÍGYÓRÓL
[MN 22.]

Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ez idő tájt egy Arittha nevű szerzetes, aki előzőleg keselyűvadász volt, ilyen téves nézeteket táplált
- Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy azok a tényezők, amelyeket a Magasztos akadályozóknak nevez, nem szükségszerűen okozzák az elkövető akadályoztatását.
Számos szerzetes meghallotta, hogy Arittha szerzetes, aki előzőleg keselyűvadász volt, ilyen téves nézeteket táplál : "Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy azok a tényezők, amelyeket a Magasztos akadályozóknak nevez, nem szükségszerűen okozzák az elkövető akadályoztatását."
Ekkor azok a szerzetesek felkeresték Arittha szerzetest, az egykori keselyűvadászt. Odaérve, így szóltak Arittha szerzeteshez, az egykori keselyűvadászhoz
- Igaz-e, Arittha testvér, hogy ilyen téves nézeteket táplálsz : "Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy azok a tényezők, amelyeket a Magasztos akadályozóknak nevez, nem szükségszerven okozzák az elkövető akadályoztatását"?
- Úgy van, testvérek, valóban így értelmezem a Tant . . . [Megismételve.] Ekkor azok a szerzetesek le akarták beszélni téves nézeteiről Arittha szerzetest, az egykori keselyűvadászt, és vitába szálltak vele, érveltek, magyaráztak:
- Ne beszélj így, Arittha testvér, ne magyarázd félre a Magasztos tanítását, mert nem helyes a Magasztos tanítását félremagyarázni, a Magasztos pedig nem állít ilyesmit. Arittha testvér, a Magasztos különböző vonatkozásokban szólt az akadályozó tényezőkről, amelyek szükségszerűen az elkövető akadályoztatását okozzák. A Magasztos azt mondta, hogy az élvezetek kevés örömmel és sok szenvedéssel, sok gyötrelemmel járnak, mindig túlteng bennük a nyomorúság. Puszta csontvázhoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, húscafatokhoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, szalmalánghoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, parázszsal telt gödörhöz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, álomképekhez hasonlította az élvezeteket a Magasztos, kölcsönkapott javakhoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, fák gyümölcséhez hasonlította az élvezeteket a Magasztos, vágóhídhoz hasonlította az élvezeteket a Magasztos, lándzsahegyhez hasonlította az élvezeteket a Magasztos, kígyófejhez hasonlította az élvezeteket a Magasztos, amelyek kevés örömmel és sok szenvedéssel, sok gyötrelemmel járnak, túlteng bennük a nyomorúság.
Ám hiába szálltak vitába a szerzetesek Arittha szerzetessel, az egykori keselyűvadásszal, hiába érveltek, magyaráztak, ő makacsul kitartott téves nézetei mellett, ragaszkodott hozzájuk: "Testvérek, én így értelmezem a Tant..." [Megismételve.]
Amikor a szerzeteseknek nem sikerült lebeszélniük téves nézeteiről Arittha szerzetest, az egykori keselyűvadászt, felkeresték a Magasztost. Odaérve, üdvözölték a Magasztost, és leültek előtte. Előtte ülve, így szóltak a Magasztoshoz a szerzetesek:
- Urunk, Arittha szerzetes, az egykori keselyűvadász, ilyen téves nézeteket táplál : . . . [Megismételve a jelenet.] Urunk, amikor nem sikerült lebeszélnünk téves nézeteiről Arittha szerzetest, úgy gondoltuk, hogy jelentjük az ügyet a Magasztosnak.
Ekkor a Magasztos az egyik szerzetest szólította:
- Eredj, szerzetes, hívd ide nevemben Arittha szerzetest, az egykori keselyűvadászt: "A Mester hívat, Arittha testvér!"
- Igen, uram - válaszolta a szerzetes engedelmesen a Magasztosnak, és felkereste Arittha szerzetest. Odaérve, így szólt Arittha szerzeteshez:
- A Mester hívat, Arittha testvér!
- Rendben van, testvér - mondott igent a szerzetesnek Arittha szerzetes, és felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Arittha szerzetest:
- Igaz-e, Arittha, hogy ilyen téves nézeteket táplálsz: "Úgy értelmezem a Tant, amelyet a Magasztos hirdet, hogy azok a tényezők, amelyeket a Magasztos akadályozóknak nevez, nem eredményezik szükségszerűen az elkövető akadályoztatását"?
- Igen, uram, valóban így értelmezem a Tant... [Megismételve.]
- Balgatag ember, honnét veszed, hogy én ilyen tanítást hirdetek? Nem szóltam-e különböző vonatkozásokban az akadályozó tényezőkről, amelyek szükségszerűen az elkövető akadályoztatását eredményezik? Azt mondtam, hogy az élvezetek kevés örömmel és sok szenvedéssel, sok gyötrelemmel járnak, mindig túlteng bennük a nyomorúság. Te viszont, balgatag ember, értetlenségedben félremagyarázod az én tanításomat, pusztulásba kergeted önmagadat, és sok kárt okozol. Nyomorúságod, szenvedésed fog származni belőle hosszú időre, balgatag ember!
Ekkor a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Mit gondoltok, szerzetesek: nem okozott-e forrongást a rendi fegyelemben ez az Arittha szerzetes, az egykori keselyűvadász?
- Hogyan történhetnék ilyesmi, urunk? Semmiképpen sem, urunk!
E szavak hallatára Arittha szerzetes némán, magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szemmel, lángvörös arccal, zavartan ült. Amikor a Magasztos látta, hogy Arittha szerzetes némán, magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szemmel, lángvörös arccal, zavartan ül, így szólt Arittha szerzeteshez
- Balgatag ember, le fogsz lepleződni egyéni téves nézeteiddel. Most rögtön megkérdezem a szerzetesek véleményét.
Ekkor a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Szerzetesek, ti is úgy értelmezitek a Tant, amelyet hirdetek, mint ez az Arittha szerzetes, aki értetlenségében félremagyarázza az én tanításomat, pusztulásba kergeti önmagát, és sok kárt okoz?
- Semmiképpen sem, urunk! Hiszen a Magasztos különböző vonatkozásokban szólt az akadályozó tényezőkről, amelyek szükségszerűen az elkövető akadályoztatását eredményezik. A Magasztos azt mondta, hogy az élvezetek kevés örömmel és sok szenvedéssel, sok gyötrelemmel járnak... [Megismételve.]
- Helyes, szerzetesek ; helyesen értelmezitek a Tant, amelyet hirdetek. Különböző vonatkozásokban szóltam az akadályozó tényezőkről... [Megismételve.] Szerzetesek, elképzelhetetlen, hogy ez az Arittha szerzetes az élvezeteken túlmenőleg, az élvezetek észlelésén és elképzelésén túlmenőleg élvezetei beteljesülését élvezhesse.
Szerzetesek, vannak balgatag emberek, akik szó szerint megtanulják a Tant, azonban noha szó szerint megtanulták a Tant, a tanítások értelmét nem fogják fel. Minthogy a tanítások értelmét nem fogták fel, azok nem szolgálnak szellemi gyarapodásukra. Csupán ellentmondás kedvéért és vitatkozás kedvéért tanulják meg a Tant, de a lényeget, aminek kedvéért a Tant tanulni érdemes, a Tan lényegét nem értik. Az ilyen embereknek a helytelenül felfogott tanításokból nyomorúságuk és szenvedésük származik hosszú időre. És miért? Azért, mert helytelenül fogták fel a tanításokat, szerzetesek. Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy kígyót kereső, kígyófogásra induló kígyóvadász meglátna egy nagy kígyót, és a törzsénél vagy a farkánál fogva ragadná meg, s ekkor a kígyó rátekerőzne, és a kezébe vagy a karjába vagy más testrészébe marna, és ő belehalna a harapásba, vagy halálos kínokat szenvedne. És miért? Azért, mert helytelenül fogta meg a kígyót, szerzetesek [ . . . ].
Viszont vannak tisztes családból származó emberek, akik szó szerint megtanulják a Tant, és miután szó szerint megtanulták a Tant, a tanítások értelmét is felfogják. Minthogy a tanítások értelmét felfogták, azok szellemi gyarapodásukra szolgálnak. Ők nem ellentmondás kedvéért és vitatkozás kedvéért tanulják meg a Tant, és a lényeget, aminek kedvéért a Tant tanulni érdemes, a Tan lényegét megértik. Az ilyen embereknek a helyesen felfogott tanításokból üdvük és boldogságuk származik hosszú időre. És miért? Azért, mert helyesen fogták fel a tanításokat, szerzetesek. Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy kígyót kereső, kígyófogásra induló kígyóvadász meglátna egy nagy kígyót, és egy villás végű bottal erősen leszorítaná, majd a villás végű bottal erősen leszorítva, erősen megfogná a nyakánál. És ha a kígyó tekervényeivel rátekerőzne az ember kezére vagy karjára vagy más testrészére, ő ebbe nem halna bele, és nem szenvedne halálos kínokat. És miért? Azért, mert helyesen fogta meg a kígyót, szerzetesek. [ . . . ]
Ezért, szerzetesek, ha valamelyik beszédem értelmét felfogtátok, jegyezzétek meg jól. Ha viszont valamelyik beszédem értelmét nem fogtátok fel, engem kell újra megkérdeznetek, vagy valamelyik jól tájékozott szerzetest.
A tutaj hasonlatával világítom meg a Tant, szerzetesek, amely átkelésre szolgál, nem megőrzésre való. Hallgassátok meg, véssétek jól emlékezetbe, elmondom.
- Igen, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, úgy van ez, mint amikor egy ember hosszú útra kel, és széles, megáradt vizet talál maga előtt. Az innenső part csupa veszély és félelem, a túlsó part biztonságos és nyugalmas, ám nincs hajó, amelyen átkelhetne, vagy híd, amelyen átjuthatna a túlpartra. Ekkor az az ember így gondolkozik: "Ez itt széles, megáradt víz. Az innenső part csupa veszély és félelem, a túlsó part biztonságos és nyugalmas, ám nincs hajó, amelyen átkeljek, vagy híd, amelyen átjussak a túlpartra. Legjobb lesz, ha most nádat, fatörzseket, ágakat, leveleket gyűjtök, tutajjá kötöm össze, és a tutaj segítségével, kézzel-lábbal ügyeskedve, épségben átjutok a túlsó partra." Így ez az ember nádat, fatörzseket, ágakat, leveleket gyűjtene, tutajjá kötné össze, és a tutaj segítségével, kézzel-lábbal ügyeskedve, épségben átjutna a túlsó partra. A vízen átjutva, a túlsó partra érkezve, így gondolkoznék : "Ennek a tutajnak nagy hasznát vettem; ennek a tutajnak a segítségével, kézzel-lábbal ügyeskedve, épségben átjutottam a túlsó partra. Legjobb lesz, ha most ezt a tutajt a fejemre téve, vagy a hátamra véve indulok tovább utamra." Mit gondoltok, szerzetesek: ha ez az ember így tenne, helyesen járna el a tutajjal?
- Semmiképpen sem, urunk.
- Hát hogyan járna el helyesen a tutajjal ez az ember, szerzetesek? Ha a vízen átjutva, a túlsó partra érkezve, így gondolkoznék: "Ennek a tutajnak nagy hasznát vettem; ennek a tutajnak a segítségével, kézzel-lábbal ügyeskedve, épségben átjutottam a túlsó partra. Legjobb lesz, ha most ezt a tutajt kihúzom a szárazra, vagy pedig a vízre bocsátom, és tovább megyek utamra." Ha ez az ember így tenne, helyesen járna el a tutajjal.
Ugyanígy, szerzetesek, a tutajhoz hasonlóan tanítottalak benneteket a Tanra, amely átkelésre szolgál, nem megőrzésre való. Hogyha megértettétek a tutaj hasonlatát, a helyes tételeken is túl kell lépnetek, nemhogy a téveseken.
Idevonatkozólag hat téves nézet létezik, szerzetesek. Mi ez a hat? A tanulatlan, közönséges emberek, akik nem ismerik a nemes dolgokat, nem hallottak a nemes Tanról, járatlanok a nemes Tanban, nem ismerik az igaz embereket, nem hallottak az igaz emberek tanításáról, járatlanok az igaz emberek tanításában, ezek ezt gondolják a testről: "Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem". Ezt gondolják az érzetekről : "Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem". Ezt gondolják a tudatról: "Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem". Ezt gondolják az adottságokról: "Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem". Ezt gondolják arról, amit látnak, hallanak, gondolnak, megismernek, elérnek, kívánnak, elméjükben fontolgatnak: "Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem". Ezt gondolják arról a téves nézetről, amely szerint a világ azonos az Énnel, s halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok: "Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én Énem."4'
Viszont a tanult, nemes lelkű ember, aki ismeri a nemes dolgokat, hallotta a nemes Tant, járatos a nemes Tanban, ismeri az igaz embereket, hallotta az igaz emberek tanítását, járatos az igaz emberek tanításában, az ezt gondolja a testről: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem". Ezt gondolja az érzetekről : "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem". Ezt gondolja a tudatról: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem". Ezt gondolja az adottságokról : "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem". Ezt gondolja arról, amit lát, hall, gondol, megismer, elér, kíván, elméjében fontolgat: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem". Ezt gondolja arról a téves nézetről, amely szerint a világ azonos az Énnel, s halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok : "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem". Aki így gondolkozik, az nem bánkódik nem létező dolgok miatt.
E szavak hallatára az egyik szerzetes így szólt a Magasztoshoz: - Uram, lehetséges-e bánkódás nem létező külső dolgok miatt?
- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például így gondolkozik valaki : "Megvolt nekem, de most már nincs meg; bárcsak megvolna, de nem fogom megkapni!" Az ilyen ember szomorkodik, gyötrődik, jajveszékel, mellét veri, magán kívül van. Így lehetséges az, hogy valaki bánkódik nem létező külső dolgok miatt.
- Hát az lehetséges-e, uram, hogy valaki ne bánkódjék nem létező külső dolgok miatt?
- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például valaki nem gondolkozik így: "Megvolt nekem, de most már nincs meg; bárcsak megvolna, de nem fogom megkapni." Az ilyen ember nem szomorkodik, nem gyötrődik, nem jajveszékel, nem veri a mellét, nincs magán kívül. Így lehetséges az, hogy valaki nem bánkódik nem létező külső dolgok miatt.
- Uram, lehetséges-e bánkódás nem létező belső dolgok miatt?
- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például ilyen nézeteket vall valaki : "A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok." Ez az ember meghallja, hogy a Beérkezett vagy a Beérkezett valamelyik tanítványa a minden tévtant, elfogultságot és előítéletet eloszlató, minden előzetes adottságot megsemmisítő, minden ragaszkodást feloldó, a létszomjat kioltó, lemondáshoz, vágytalansághoz, kialváshoz (nirvánához) vezető Tant hirdeti. Ekkor ez a gondolata támad "Óh, elpusztulok, óh, megsemmisülök, óh, nem fogok létezni!" Az ilyen ember szomorkodik, gyötrődik, jajveszékel, mellét veri, kétségbe esik. Így lehetséges az, hogy valaki bánkódik nem létező belső dolgok miatt.
- Hát az lehetséges-e, uram, hogy valaki ne bánkódjék nem létező belső dolgok miatt?
- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például valaki nem vall ilyen nézeteket : "A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok." . . . [stb.] Az ilyen ember nem szomorkodik, nem gyötrődik, nem jajveszékel, nem veri mellét, nem esik kétségbe. Így lehetséges az, hogy valaki nem bánkódik nem létező belső dolgok miatt.
Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan birtokot birtokba venni, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre megmarad. Nos, szerzetesek, ismertek-e olyan birtokot, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre megmarad? - Nem, urunk.
- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek olyan birtokot, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre megmarad.
Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan egyéniségelméletet követni, amelynek követőjét nem éri bánat, szomorúság, szenvedés, keserűség, gyötrelem. Nos, szerzetesek, ismertek-e ilyen egyéniségelméletet? [. . .]
- Nem, urunk.
- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek ilyen egyéniségelméletet. [...] Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan vallási nézeteket vallani, amelyeknek vallóját nem éri bánat, szomorúság, szenvedés, keserűség, gyötrelem. Nos, szerzetesek, ismertek-e ilyen vallási nézeteket? [ . . . ]
- Nem, urunk.
- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek ilyen vallási nézeteket. [...] Szerzetesek, ha léteznék Én, akkor ugyebár Enyém is léteznék?
- Úgy van, urunk.
- És ha Enyém léteznék, akkor ugyebár az egyén Énje is léteznék, szerzetesek?
- Úgy van, urunk.
- De mivel, szerzetesek, valójában és ténylegesen nem észlelhető Én és Enyém, ez a tévtan: "A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok", nemdebár, kizárólag és teljesen együgyűség?
- Mi más lehetne, urunk, mint kizárólag és teljesen együgyűség?
[...] - Szerzetesek, ezekért a beszédeimért, ezekért a tanításaimért, egyes remeték és papok igaztalanul, tévesen, valótlanul, alaptalanul ezzel vádolnak: "Gótama remete nihilista, a létező lények pusztulását, megsemmisülését, nemlétét hirdeti." Szerzetesek, ezek a tiszteletreméltó remeték és papok igaztalanul, tévesen, valótlanul, alaptalanul azzal vádolnak, ami nem vagyok és amit nem állítok, amikor azt mondják, hogy Gótama remete nihilista, a létező lények pusztulását, megsemmisülését, nemlétét hirdeti. Ezelőtt is, most is, csak a szenvedést és a szenvedés megszüntetését hirdetem, szerzetesek.
Szerzetesek, ha egyesek a Beérkezettet szidják, támadják, gyűlölik, a Beérkezett nem bántódik meg, nem kedvetlenedik el, nem gerjed haragra. Szerzetesek, ha egyesek a Beérkezettet dicsérik, magasztalják, becsülik, tisztelik, a Beérkezett nem örül, nem támad jó kedve, nem érez elégedettséget. Amikor egyesek a Beérkezettet dicsérik, magasztalják, becsülik, tisztelik, akkor a Beérkezett ezt gondolja: "Mivel mindezt hamarébb felismertem, azért ér most ez az elismerés." Ugyanígy, szerzetesek, ha egyesek titeket szidnak, támadnak, gyűlölnek, akkor ti se bántódjatok meg, ne kedvetlenedjetek el, ne gerjedjetek haragra. Ugyanígy, szerzetesek, ha egyesek titeket dicsérnek, magasztalnak, becsülnek, tisztelnek, akkor ti se örüljetek, ne támadjon jó kedvetek, ne érezzetek elégedettséget. Ugyanígy, szerzetesek, amikor egyesek titeket dicsérnek, magasztalnak, becsülnek, tisztelnek, akkor ti is gondoljátok ezt : "Mivel mindezt hamarébb felismertük, azért ér most ez az elismerés." [ . . . ]
- Mi a véleményetek, szerzetesek : ha itt a Dzsétavana-ligetben az emberek elhordanák vagy felégetnék vagy elhasználnák az itt lévő füvet, fát, ágakat, leveleket, ezt gondolnátok-e: "Bennünket hordanak el, égetnek fel, használnak el az emberek"?
- Semmiképpen sem, urunk, hiszen ez nem a mi Énünk, nem is a miénk! - Ugyanígy, szerzetesek, mondjatok le arról, ami nem a tiétek. Ha lemondotok róla, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre. Mi az, ami nem a tiétek? A test, szerzetesek, nem a tiétek. Mondjatok le róla, és ha lemondotok, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre. Az érzetek (- a tudat, ~ az adottságok, ~ a megismerés) nem a tiétek. Mondjatok le róla, és ha lemondotok, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre.
Íme, szerzetesek, előadtam, megmagyaráztam, kifejtettem, megvilágítottam, feltártam a Tant. Miután így előadtam, megmagyaráztam, kifejtettem, megvilágítottam, feltártam a Tant, mindazok a szerzetesek, akik a szentséget elérték, az indulatokat legyőzték, célba jutottak, cselekvésüket bevégezték, terhüket letették, az üdvöt elnyerték, a létezés kényszerétől megszabadultak és a megváltás birtokosaivá lettek, azok többé nem térnek vissza a lét forgatagába. [ . . .
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.


folytatás