Tartalom Következő
VŐLEGÉNYCSERE
Boroskancsómmal reggel halászbárkámba szállok,
Nádas mélye virágzik, úsznak lágy dalhullámok;
A mozdulatlan tóra még felhőárny se téved,
Az ég és víz sugárzik, mini zöld tükör, oly fényes.
A verset a Szung-dinasztia korában Jang Pej írta, mégpedig a Szucsoutól tíz mérföldnyire eső Tajhu-tóhoz tett kirándulás alkalmával. Azt kérdezitek, mekkora ez a tó? Keletről nyugatig csaknem hetven mérföld, északtól délig negyven, kerülete százhatvan mérföld, míg a területe hatvanezer hold. Hetvenkét szigete közül a két leghatalmasabb, a Nyugati Tungting és a Keleti Tungting, merészen emelkedik ki a vízből. A többi közelebb és távolabb fekvő kisebb sziget néha olyan, mintha a tavon úszna, néha mintha a hullámok között eltűnne.
Keleti Tungting és Nyugati Tungting a tó közepén emelkedik, a víztől teljesen körülhatárolva, olyannyira, hogy ha valaki oda akar jutni, akkor hullámmal és széllel dacolva, hajóra kell szállnia. A szigetlakók ügyes kereskedők, akik áruikat az ország minden részébe eljuttatják. Van is erről egy mondás: »A tajhubeliek még az égben is jó üzleteket kötnek.«
Történetünk a Nyugati Tungting-beli gazdag kereskedő, Kao Can körül zajlik. Kao Can fiatalkorában a délvidéken gabonával kereskedett. Később annyira meggazdagodott, hogy két zálogházat nyitott, s azok vezetését négy alkalmazottjára bízta, míg maga visszavonult otthonába. A Csin-családból származó felesége fiúval ajándékozta meg. A fiút Kao Piaónak nevezték. Volt egy lányuk is; a Kao Piaónál két évvel idősebb Csiu-fang. Kao Can öreg, tapasztalt mestert fogadott gyermekei mellé. Csiu-fang annyira fogékony értelmű volt, hogy miután a hetediktől a tizenkettedik esztendejéig tanult, az összes klasszikusokat ismerte, s kitűnő tanulmányokat és költeményeket írt. Tizenhárom éves korától nem vett részt az iskolai tanulásban. Belső szobájában hímzésben, varrásban s más női ügyességben képezte magát. Tizenhat éves korára feltűnő szépséggé fejlődött.
Kao Can eltökélte magában, hogy bájos és tehetséges leányát nem adja hozzá akármilyen közönséges halandóhoz, hanem csakis olyan előkelő és tudós férfiúhoz, akinek értelme és megjelenése egyaránt ragyogó. Az eljegyzési ajándékkal nem sokat törődött, sőt szándékában volt, hogy mihelyt megfelelő házastársat talál leányának, tekintélyes hozományt ad neki. A helybeli nemes urak versengtek a leány kezéért. Kao úr előbb kifürkészte a kérőket és úgy tapasztalta, hogy azok csupán közepes képességekkel és átlagos ismeretekkel rendelkeznek és valamennyinek sorban kitette a szűrét.
Mivel Kao Can gazdag ember volt, leánya szépségének és okosságának hírét, a házasságközvetítők széltében-hosszában terjesztették. Azt sem titkolták, hogy az apa, feltéve, hogy megfelelően csinos és művelt vőt talál, nem fogja sajnálni a pénzt. Az eredmény az lett, hogy az ifjak, akik magukat egy csöppet tehetségesnek vagy szemrevalónak vélték, mind szerencsét próbáltak. Megkérték a közvetítőket, fessenek róluk olyan kedvező képet, amilyet csak lehet, de mikor helyt kellett állaniok önmagukért, a legtöbbje igen közepesnek bizonyult. Kao Can a házasságközvetítőkben annyiszor csalódott, hogy végül is elvesztette a türelmét.
Elég az üres fecsegésből jelentette ki. Ha a jövőben valami kiváló ifjút találtok, hozzátok elébem; akkor aztán megmondom, hogy alkalmas-e vagy nem, s ezzel véget vetünk a sok bosszúságnak.
Ezután a házasságközvetítők kétszer is meggondolták, mielőtt Kao úr küszöbét átlépték volna.
Fordítsuk most figyelmünket az ifjú Csien Csing felé, aki Szucsou tartományban, Vucsiang városban lakott. Ez a fiatalember a klasszikus tudományokat művelte; a régi és modern ismeretekben egyaránt jártas volt, s ezenkívül olyan csinos, hogy kívánni sem lehet különbet. Elszegényedett tudós-családból származott és szerencsétlenségére szüleit még gyermekkorában elvesztette. Teljesen egyedült állt a világban, és így, nagykorúságát elérve, nem engedhette meg magának, hogy megnősüljön, öreg szolgájával, Csien Hszianggal élt, aki apróságokkal házalt s ezzel keresett annyit, hogy az éhhaláltól megmeneküljenek. De a jóllakásban ritkán volt részük! Szerencsére azonban abban az évben, amelyben a kerületi vizsgát letette, a Vucsiang Északi Kapuján kívül lakó gazdag unokatestvére meghívta, lakjék nála és folytassa ott a tanulmányait.
Unokatestvére, Jen Csun, Csien Csinggel egykorú volt, mindketten ebben az évben töltötték be tizennyolcadik évüket. Csien unokatestvérét bátyjának szólította. Jen, aki apját elvesztette, idős anyjával élt és még ő sem nősült meg.
»Hogy lehet az, te mesemondó kérdezheti tőlem valamelyikőtök hogy nemcsak a szegény Csien nem nősült meg, de a jómódú Jen Csun is legény volt még tizennyolc éves korában?«
Nos, kedves olvasó, ennek is megvolt a maga oka.
Jen Csun igen nagyra tartotta önmagát, annyira, hogy megfogadta, nem nősül meg, míg valami ritka szépségre nem talál. Nem csoda, ha eddig még nem sikerült asszonyt találnia. Mert ami a maga személyét illeti, az nem mindennapi csúnyaság volt, csak vörös és zöld öltönyei tündököltek, s ő meg a csinos fiú szerepében tetszelgett magának. És ami még ennél is rosszabb, olyan fajankó volt, aki egyetlen mondatot is alig tudott leírni, mégis csökönyösen klasszikus idézeteket és történeti vonatkozású célzásokat vegyített a beszélgetésbe, hogy tudásával kérkedjék. Csien Csing, noha jól tudta, hogy ilyen emberhez semmi köze sincs, mégis, mivel az tanulmányainak folytatását lehetővé tette, mindenben engedett unokatestvére kívánságának. Jen viszont annyira ragaszkodott Csienhez, hogy mindenben megkérdezte a véleményét, és így jól megértették egymást.
De nehogy elveszítsük történetünk fonalát! A tizedik hónap első napjaiban valami távoli rokon, név szerint Ju Csen, egy minden hájjal megkent kalmár, aki Jentől annak idején pénzt kölcsönzött, hogy gyümölcskereskedést tudjon nyitni, nagy rakomány naranccsal érkezett haza a Tungting-szigetekről. Mindjárt küldött is a narancsokból, az évszak első gyümölcséből Jennek, ajándékképpen. Míg a szigeteken tartózkodott, tudomására jutott Kao Can esete, aki leánya számára vőt keres. Ju beszélgetés közben, minden szándékosság nélkül megemlítette a dolgot. Jen tüstént hegyezni kezdte a fülét.
»Egész életemben valami kitűnő házasságról álmodoztam, és sohasem sikerült gondolta magában Jen. Megvan a kiválasztott leányzó! Külsőm, képességem, nem is szólva vagyonomról, biztosítja a sikert. Csak a házasságközvetítőt kell odaküldeni, hogy kedvezően adja elő az ügyet.«
Az éjszakát álmatlanul töltötte. Hajnalban felkelt, hevenyében megmosakodott, magára kapkodta ruháit, és sietett át Ju Csenhez, aki éppen akkor nyitotta ki az üzletét.
Uram, mi az, ami ily kora reggel idehozott? kérdezte Ju.
Valami szívességre szeretnélek megkérni felelt Jen. Korán jöttem, hogy még itt találjalak.
Ugyan mi az, amiben szolgálatodra lehetnék? érdeklődölt Ju. Add meg az utasításokat, de addig is menjünk be és üljünk le.
Jen Csun belépett, s miután kölcsönösen szertartásos üdvözleteket váltottak, egyikük elfoglalta a vendéget illető, másikuk a házigazdának járó helyet.
Meg akarlak kérni szólt Jen hogy légy a házasságközvetítőm.
Igazán szép tőled, uram, hogy a házasságközvetítés megtisztelő feladatára érdemesnek ítéltél. De mondd, melyik családra gondoltál?
A Kao-családra, a Nyugati Tungting-szigeten, épp, amelyikről tegnap említést tettél. Ez valóban eszményi házasság lenne, és remélem, nem tagadod meg a kérésemet.
Ju Csent a nevetés fojtogatta.
Már engedj meg, uram szólt ha őszintén megmondom, bármelyik családhoz kész örömmel elmennék, de a Kao-családhoz más követítőt kell keresned.
Miért utasítasz vissza? kérdezte Jen. Te adtad a gondolatot és most azt akarod, hogy más közvetítőt keressek?
Visszautasításról szó sincs szólt Ju de az öreg Kao nehéz természet, aligha lennék alkalmas rábeszélésére. Ezért tétovázom.
Ha másféle ügyről lenne szó ellenkezett Jen talán becsapna vagy nehézségeket támasztana, de mi más a teendője a házasságközvetítőnek, mint hogy két fiatalt egy párrá tegyen? Ez csak nem rossz cselekedet? Nem akadályozza a házasságot, hanem elősegíti. Nem az talán a dolgok rendje, hogy a férfi és nő összeházasodjék? Akármilyen különc is legyen az öreg Kao, a házasságközvetítővel nem fog gorombáskodni. Nos, mitől félsz még? Látom már, szándékosan támasztasz nehézségeket, hogy ne kelljen segítségemre lenned. Annyi baj legyen, majd találok valaki mást! De hogy a lakodalmamra meghívjalak, arra ne számíts!
Így szólván, a dühtől tajtékozva indult az ajtó felé.
Jen, aki pénzt kölcsönzött Ju Csennek, sohasem kérhetett tőle olyasmit, amit az ne teljesített volna. Most is pártfogója dühétől észbekapott, és más húrokat pendített meg:
Nem akartalak megbántani szólt kérlek, foglalj helyet, s újból meghányjuk-vetjük a dolgot.
Ha hajlandó vagy, mondj igent nyelvelt Jen ha meg nem, akkor mit tárgyalgassunk!
Így morgott, de azért visszaült a helyére. Ju magyarázkodni kezdett:
A nehézségeket nem szándékosan találtam ki, de hidd el, az öreg Kao valóban csodabogár. Más család a menyasszonnyal szemben, ő a vőlegénnyel szemben támaszt igényeket. Senkihez nem akarja hozzáadni a lányát, mielőtt nem látta és kiválóságáról maga meg nem győződött. Ezek azok a nehézségek, amelyek arra késztettek, hogy óvjalak, nehogy hiába fáradj. Ezért nem mertem ilyen nehéz vállalkozásba bonyolódni.
Aszerint, amit mondasz, nincs ennél egyszerűbb dolog a világon! kiáltott fel Jen. Ha látni akar, hát hadd lásson. Nem vagyok nyomorék. Nincs mitől tartanom.
Ju Csen nem tudta visszatartani a nevetést.
Ne vedd sértésnek kezdte csúnya éppen nem vagy, de annyi bizonyos, hogy Kao úr nálad sokkal csinosabbakat is kipenderített. Ha nem mutatkozol előtte, akkor még marad egy halvány reménysugár, de ha egyszer meglát, annyi esélyed sem marad, mint tízezer az egyhez!
A közmondás azt tartja, hogy a házasságközvetítő tudománya a hazugság ellenkezett Jen. Te mindenesetre biztosítod, hogy nincs nálam csinosabb férfi, és ha a sors ezt a házasságot rendelte számomra, akkor beleegyezését megnyered anélkül, hogy a személyes találkozáshoz előzőleg ragaszkodna.
Igen ám, de mi lesz, ha mégis ragaszkodik?
Azon még ráérünk tanakodni. Csak indulj és légy a szószólóm!
Rendben van, legyen, amint kívánod, szerencsét próbálok.
Légy résen, tedd meg, ami tőled telik biztatta Jen még elmenőben. Ha nyélbe ütöd a dolgot, húsz ezüst tallért kapsz tőlem a szokásos közvetítési díjon kívül, s még az adósságodat is elengedem.
Csak természetes, hogy megteszek minden tőlem telhetőt felelte Ju.
Hazaérve, Jen Csun a szolgájával azonnyomban egy fél ezüst tallérnyi aprópénzt küldött át Junak, a másnapi hajóköltségre.
És most újból egy álmatlan éjszaka következett.
»De mi lesz morfondírozott magában ha Jen nem tesz meg mindent és egy sereg kifogással tér haza? Akkor az egész út hiábavaló volt. Jó lenne, ha valami ügyes szolgát adnék mellé, aki megfigyelné, hogy s mint jár el. Igen, ez kitűnő ötlet!« Ahogy pitymallott, hívatta Hsziao Jit, a kis inasát, és meghagyta neki, hogy kísérje el Ju Csent a Tungting-szigetekre. Jennek azonban Hsziao Ji távozása után sem volt nyugta. Egy-kettőre megmosdott, összeboronálta a haját, és a közeli templomba sietett, hogy megkérdezze az orákulumot. Tömjént égetett, meghajolt az ereklyetartó előtt azután addig rázta a jóspálcikákat tartalmazó dobozt, míg egy kihullott belőle. Fölvette, megnézte és látta, hogy a hetvenhármas számú pálcika az, a falon pedig ez alatt a szám alatt a következőt olvashatta:
Rég elhangzott az eskü az illatos lugasban,
Eltűnt a kedves arc,
És mindhiába várja, hátha még megtalálja,
Bizonyos a kudarc.
Jen Csunnak nem kellett különösebben műveltnek lennie ahhoz, hogy e szavaknak az értelmében kételkedjék.
Átkozott jósda! szitkozódott és hadonászott a karjával, majd leforrázva elkullogott.
Hazaérve átadta magát a gondolatainak.
»De miért végződne minden kudarccal? csodálkozott. Lehet a megjelenésem ellen valami kifogása? A férfiakat nem lehet úgy bírálni ebben a tekintetben, mint a nőket. A férfitól nem lehet többet kívánni, mint hogy ne legyen visszataszító. Kao úr talán valami második Pan Anra1 áhítozik.«
Felkapott egy tükröt és jó ideig vizsgálgatta magát benne. A látvány azonban csakhamar elviselhetetlenné vált. Lecsapta a tükröt az asztalra, mélyet sóhajtott és lesújtottságában sokáig ült mozdulatlanul.
De térjünk most vissza Ju Csenhez és Hsziao Jihez. Embereink háromevezős gyorshajót béreltek. Ezen a szélcsendes napon a tavat még egy hullám sem ráncolta. A hajóslegények előre-hátra húzták a csikorgó evezőket. Délután két órakor a Nyugati Tungting-szigeten, pontosan Kao úr portája előtt horgonyt vetettek. Hsziao Ji bevitte a névjegyet. Kao úr hívatta őket és megkérdezte, mi járatban vannak? Ju megmondta, hogy a házasságközvetítő szerepében érkezett, és hogy Kao kisasszony kezét szeretnék megnyerni.
Kinek a megbízásából jöttél? kérdezte Kao úr.
Velem egy kerületben lakó rokonom küldött. Igen jómódú ember, vagyona felveszi a versenyt a tiéddel, uram. És bár még nem több mint tizennyolc éves, csak úgy duzzad a tudománytól.
És milyen a külseje? Világosan megmondtam, hogy senkinek nem adom oda, akit személyesen nem ismerek.
Ju Csen jól tudta, hogy Hsziao Ji minden szavára figyel, s ezért szemérmetlenül hazudott.
Ó, ami a külsejét illeti mondta az minden bírálatot kibír. De nemcsak a megjelenése kitűnő, hanem igazi művelt ifjú. Mikor első vizsgáját tizennégy éves korában letette, a listán az első helyezett lett. Iskolába most azért nem jár, mert az utóbbi években atyját gyászolta. Ezért nem jelentkezett a további vizsgákon. De az idős tudósok, akik fogalmazásait olvasták, mind azon a véleményen vannak, hogy alkalmas a magasabb államvizsgákra is. Szerény személyem nem hivatásos házasságközvetítő, de nagyra becsült kerületedben gyümölcsvásárlás végett gyakran megfordulok, így értesültem arról, hogy szépséges és nagyműveltségű leányod számára megfelelő vőt keresel. Tüstént az az ötletem támadt, milyen jól illene hozzá az én rokonom, s ezért bátorkodtalak felkeresni.
Kao Can elragadtatva felelt:
Ha a rokonod ilyen kellemes és ilyen tehetséges, hogyan utasíthatnálak vissza! De addig nincs nyugtom, ameddig nem láttam. Hozd ide, kérlek, szerény lakomba, és a további akadályok megszűnnek.
Ju erre így válaszolt:
Amint azt később meglátod, uram, semmiben sem túloztam. Nemes ifjú rokonom azonban nemigen szokta megszakítani a tanulmányait s nincs kedve eljönni, ő hallgat a szavamra, és ha mi a házasság tekintetében megegyezünk, minden rendben lesz. De ha netalán sikertelen lenne az útja, restellne hazatérni és még reám neheztelne.
Ha ő valóban ilyen kiválóság, akkor meg kell kötnünk ezt a házasságot. De mivel én semmit sem szoktam a véletlenre bízni, látnom kell őt. Ha nem akar engem meglátogatni, én látogatlak meg téged, te pedig, mintha csak véletlen találkozás lenne, bemutatod őt nekem a magad lakásán. Mit szólsz ehhez?
Ju Csent alaposan megrémítette a gondolat, hogy Kao úr ellátogat Vucsiangba és szemtől szemben találja magát az otromba Jennel.
Ha annyira ragaszkodsz a személyes találkozáshoz, uram vágta rá hirtelen én hozom őt ide, hogy tiszteletét kifejezhesse előtted. Hogyan fáraszthatnánk ilyen hosszú úttal!
Miután így szólt, készülődni kezdett. De Kao úr nem engedte el és íziben vacsorát rendelt. Majdnem kilenc óráig iddogáltak együtt. Kao Can még éjszakára is marasztalta volna a vendéget. De Ju így szabadkozott:
Hajómban vetett ágy vár. És holnap a kora reggeli órákban indulnunk kell, így most búcsút kell mondanom. Ha ifjú rokonomat elhozom, hogy hódolatának kifejezést adjon előtted, vendégszerető házadnak újból terhére leszek.
Kao úr ekkor kikísérte őket a bárkához és még egy köteg ezüstpénzt is adott neki útravalónak. Ju szépen megköszönte és hajóba szállt. Másnap reggel Ju és Hsziao Ji kedvező szélre ébredtek. Dagadtak a vitorlák, s még egy fél nap sem telt belé, már megérkeztek Vucsiangba.
Jen Csun a kapuban állt, s az érkezőket megpillantva elébük rohant.
Végre megjöttetek! kiabált. Mi az eredmény?
Ju Csen tövirül hegyire mindent elmondott, ami közte és Kao úr között végbement. Beszámolóját így végezte:
Ragaszkodik a találkozáshoz. Mit tehetünk?
Mikor Jen kifogyott a szidalmakból és szótlanul bámult, Ju azt tanácsolta, beszéljék meg később a dolgot, s ezzel hazament.
Jen Csun is hazament, és első dolga volt, hogy hívassa Hsziao Jit, akit keresztül-kasul vallatott, mert arra gyanakodott, hogy Ju nem mondott igazat. Hsziao Ji nem tehetett mást, megerősítette a leánykérés történetét, Jen sokáig törte a fejét, s egyszerre csak, mint aki végül fején találja a szöget, megkönnyebbült és már sietett is vissza Juhoz.
Amióta meghallgattalak, kitűnő tervet eszeltem ki lelkendezett.
Mi legyen az a terv?
Unokatestvérem, aki énnálam folytatja tanulmányait, nálam valamivel csinosabb és okosabb. Megkérem, menjen veled holnap az én képemben. Ha egyszer rászedtük Kao urat, és a nászajándékokat is átnyújtottuk egymásnak, már nem lesz módja a visszakozásra.
Ha meglátja Csien urat felelt Ju semmi oka nem lesz a vonakodásra. Csak attól félek, Csien úrnak lesz ellenvetése.
De Jen nem engedett:
Ő az unokatestvérem, s mi a legjobb barátságban vagyunk. Miért ne helyettesítene egy darabig, ha szépen megkérem? Bizonyos vagyok benne, hogy nem tagadja meg a kívánságomat.
Hazament és aznap együtt vacsorázott Csiennel a dolgozószobában. Erre az alkalomra különleges, finom ételekről és borról gondoskodott.
Mindennap jobban lekötelezel szólt Csien meglepődve mi jutott eszedbe, hogy ma ilyen lakomát rendezel?
Először hajts föl pár pohárral hangzott a válasz mert valami szívességet kérek majd tőled, de meg kell ígérned, hogy teljesíted.
Ha képes vagyok rá, ugyan mit nem tennék meg érted felelt Csien de mi az, amiben szolgálatodra lehetnék?
Arról van szó, testvérem, hogy Ju Csen, akinek átellenben van a gyümölcsösboltja, megkísérelte nyélbe ütni köztem és a Nyugati Tungting-szigeti Kao-család leánya között a házasságot. Külsőmről és képességeimről Kao úr előtt olyan hízelgő képet festett, hogy az most mindenáron személyesen akar velem találkozni, mielőtt az ajándékokat kicserélnénk. Tegnap megbeszéltük a dolog minden csínját-bínját Juval. A bökkenő ott van, hogy ha én megyek, nem felelek meg a Ju festette képnek, s ebben az esetben nemcsak Ju marad szégyenben, hanem a házasság is kútba esik. Azt szeretném tehát, ha helyettem te mennél Ju Csennél Kao úrhoz. Ha segítesz rászedni és ezáltal a házasságot megvalósítani, örökre lekötelezel, és a jutalommal nem maradok adósod.
Csien Csing egy ideig gondolkozott, azután így szólt:
Örömmel állnék bármi másban szolgálatodra, de attól félek, lehetetlent kérsz. Kao urat egy időre megtéveszthetjük, de ha igazság kiderül, mindketten kellemetlen helyzetbe kerülünk.
Én csak futó ámításra gondolok felelt Jen attól hogy az ajándékok átadása után kiderülne valami, nem kell félni. Mivel azt sem tudja, ki vagy, csak a közvetítőt hibáztathatja. Mit árthat ez neked? Egyébként a Nyugati Tungtingot sok mérföld választja el innen, és sok idő kell ahhoz, hogy az igazság kiderüljön. Ne aggodalmaskodj, hanem indulj bátran. Nincs itt semmi félnivaló.
Csien nem válaszolt tüstént. Nagyon gondolkodóba ejtette az ügy. Teljesítse az unokatestvér kívánságát? Ez nem válna becsületére. Visszautasítsa? Megsértené az eltartóját. A kétség gyötörte.
Kedves unokatestvérem szólt Jen, látva annak habozását ismered a közmondást: »Ázért, mert valaki mindig rátámaszkodik, az ég még nem szakad le.« A felelősség rajtam. Több gondod ne legyen.
Jól van engedett Csien de ilyen rongyosan vajmi nehezen képviselhetlek Kao úr színe előtt.
Erre már gondoltam felelt Jen.
Egész este nem esett több szó a tárgyról.
Másnap reggel Jen korán kelt és szolgájával a dolgozószobába vitetelt egy bőröndöt, tele fényes selyem- és atlaszöltönnyel, mind a legutolsó divat szerint szabva. A szövetre oly bőségesen hintett ámbraolajat, hogy csípős szagot árasztott. Jen tetőtől talpig felruházta unokatestvérét. Volt a bőröndben harisnya és selyemcipő, és amikor látta, hogy a kalapja nem illik Csien fejére, azt is vett neki. Ráadásul még két ezüst tallérral ajándékozta meg.
Fogadd el, kérlek, ezt a semmiséget szólt később majd hathatósabban bizonyítom be hálámat. A ruhákat is tekintsd ajándéknak. Csak arra kérlek, senkinek egy szót se! Ju Csennél már elintéztem, hogy holnap reggel induljatok.
Legyen, ahogy kívánod felelt Csien pillanatnyilag kölcsönveszem ezeket a ruhákat, de hazatérve visszaadom. Az ezüstöt azonban nem fogadhatom el.
Jen erre így szólt:
A régiek lovat, kocsit, bundát ajánlottak fel barátaiknak. Még ha nem is szorulnék segítségedre, akkor sem számítana nekem ez a néhány, semmit érő darab. Nem jelent ez mást, mint hálám szerény kifejezését, ha visszautasítod, igazán boldogtalanná teszel.
Jóságodat nem utasíthatom vissza, a ruhákat elfogadom, de az ezüstöt nem vehetem el.
Ha ilyen makacsul visszautasítasz, azt kell hinnem, hogy nem szándékozol segítségemre lenni.
Csien erre elfogadta az ezüstöt is.
Jen még ugyanazon a napon felkereste Ju Csent. Ju erősen vonakodott az újabb utazástól, de végül mégsem merte Jent megsérteni és engedett. Jen most bárkát bérelt, eleségről, ágyneműről gondoskodott, és minden másról, ami az utazáshoz szükséges. Hsziao Jin kívül, aki a múlt alkalommal is szerepelt, még két inast adott kíséretükhöz. Mindhármat díszes selyembe öltöztette és szigorúan megparancsolta, hogy mihelyt a szigetet elérik, Csient szólítsák uruknak, s a nevét még véletlenül se kottyantsák ki. Az éjszaka jó részét az előkészületekkel töltötték. Másnap idejében keltek, hogy Csient gonddal felöltöztessék. Nem volt rajta semmi, ami ne lett volna vadonatúj, és ha megmozdult, pompás ruháiból kábító illat áradt. Elegáns volt, mint még soha.
Jen unokatestvérét és Ju Csent meghívta reggelire. Azután Hsziao Ji és a másik két apród kíséretében kivonultak a hajóhoz. A szél ismét kedvezett. Dagadó vitorlákkal repültek a vízen és estefelé megérkeztek a Nyugati Tungting-szigetre, ahol az éjszakát a bárkában töltötték.
Másnap, miután megreggeliztek és úgy vélték, hogy Kao úr már felkelhetett, Csien, Jen Csun nevében, a lehető legtiszteletteljesebb kifejezésekkel szabályos látogatási jegyet fogalmazott. Hsziao Ji elvitte a kártyát a Kao-házba és jelentette, hogy Ju úr elhozta ifjú rokonát, aki tiszteletét szeretné tenni. Kao szolgája azonnyomban felismerte Jit és pillanatot sem késlekedett az üzenet átadásával: amire Kao úr megparancsolta, hogy a vendégeket azonnal bocsássák be. Ekkor, maga mögött Juval, az ál-Jen Csun belépett a fogadóterembe. Kao úr egy pillantásával felmérte az öntudatos, csinos és jól ápolt fiatalembert, aki valóban nagyon kellemes hatást gyakorolt reá.
A kölcsönös üdvözlések megtörténtével Kao úr felszólította Csient, foglalja el a díszülést. Csien azonban fiatalságára hivatkozva, elhárította a megtiszteltetést. Végül sikerült magával szemben leültetnie. Kao Cant a fiatalember szerénysége titokban egészen elragadtatta.
Mikor már mind a hárman elhelyezkedtek, Kao úr múlt alkalombeli szíves vendéglátásáért köszönetét nyilvánítva, a házasságközvetítő törte meg a csendet.
Szót sem érdemel szabadkozott Kao úr. Úgy, tehát ez az ifjú Jen úr, a rokonod. A múlt alkalommal elmulasztottam megkérdezni a második becses nevét.
Még nagyon fiatal vagyok ahhoz, hogy második névvel ékesítsem magam felelt udvariasan Csien.
Második neve Po-ja2 sietett közbeszólni Ju.
Találó név, nem is lehetne találóbb! jelentette ki Kao meleg hangon.
Túlságosan is kedvezően ítélsz meg, uram felelt Csien.
Kao úr ezután Jen családja felől kérdezősködött, és Csien minden kérdésre a legmegfelelőbb módon válaszolt.
»Nos, ami a látszatot illeti, ebben nem lehetne hibát találni gondolta Kao úr. Lássuk ám, mi rejlik belül. Behívatom a házitanítót és a fiamat, s majd fényt vetünk a tudására is.«
Így is tett. Mikor másodszorra kínálták a teát, a szolgát beküldte a tanulószobába, hogy hívja be a tanítót és a fiatal urat a vendég üdvözlésére. Csakhamar ötvenévésnek látszó, tudós külsejű férfi kíséretében, még vállig érő hajú fiúcska jelent meg. A kölcsönös üdvözlések alatt valamennyien álltak.
Íme, Csen úr, a kormányzóság kollégiumából, fiam nevelője mutatta be Kao úr az idős tudóst. És ez itt fiam, Kao Piao.
A fiú feltűnően csinos volt.
»Ha a fiú ilyen szép gondolta Csien a leány sem maradhat mögötte. Milyen szerencsés fickó ez a Jen!«
Mikor harmadszor is kínálták a teát, Kao úr a nevelőhöz fordult:
Érdemes vendégünk Vucsiangból érkezett mondta. Ha fiatal is még, de már sok tudást szerzett.
Csen úr egyszerre megértette a célzást.
Vucsiang tudós embereiről híres jegyezte meg, szavait Csienhez intézve. Ennek a vidéknek a férfiai különösen éles értelemről tesznek tanúságot. Mi a véleményed, ki azon a környéken a három legnevezetesebb ember, és mi az, amiben kitűnnek?
Csien gyorsan megnevezte a három férfiút, azután a nevelő és ő irodalmi vitába bonyolódtak. Csiennek csöppet sem volt ellenére a vita, mert csakhamar rájött, hogy Csen úr tudós mivoltában egyáltalában nem haladja meg az átlagot. Nem takarékoskodott a klasszikus idézetekkel, sem az új és régi történelem eseményeire való hivatkozásokkal. Végül teljesen a vizsgáztató fölébe kerekedett, aki csak álmélkodni tudott:
Micsoda képesség, micsoda szellem!
És Kao úr? Ő gyönyörűségében alig tudott nyugton ülni. Futtatta is azonnyomban az egyik szolgát a paranccsal, hogy különösen finom lakomát készítsenek. A felszolgálók pillanatig sem várattak magukra, asztalt terítettek s felhalmozták a válogatott csemegéket, Kao úr pedig, kezében a kehellyel és az evőpálcikákkal, meghajolt, úgy ajánlotta fel Csiennek a díszhelyet. Csien azonban elhárította a megtiszteltetést, és úgy, mint az imént, házigazdájával szembe ült. Ekkor szempillantás alatt asztalra került háromféle leves, tíz főfogás és különböző melléktálak.
Azt kérdezitek, hogyan teremhetett ez mind elő, szinte varázsütésre? Hát a következőképpen: Kao asszony, aki leányának bolondja volt, értesülve arról, hogy a házasságközvetítő elhozta a fiatal Jent, a falvédő mögé rejtőzött, hogy egy pillantást vethessen reá. És amint észrevette, hogy az milyen kellemes és milyen kitűnően bánik a szavakkal, tüstént szívébe fogadta, és jól érezte, hogy férje is hasonló érzelmekkel viseltetik az ifjú iránt. Úgyhogy amikor az ebédet megrendelték, az már készen is volt, azt már rég el is készítették. A felszolgálás így már villámgyorsasággal történhetett. A borra ették a rizst, a rizsre itták a bort, lakomázott az öt férfi, míg csak nyugaton le nem hanyatlott a napkorong. Csien és Ju ekkor felálltak, hogy búcsúzzanak. Kao Can nem szívesen vált meg tőlük és kérte, legyenek néhány napig vendégei. Csien azonban hallani sem akart a vendégeskedésről, s Kao úrnak végül engednie kellett.
Csien Csing először is Csen úrtól búcsúzott, megköszönve a kapott tanítást, azután Kao úrnak fejezte ki háláját.
Holnap igen korán kell indulnunk, uram mondta ezért nem tudok visszajönni búcsúzni.
Látogatásod oly rövid volt felelt a házigazda hogy attól tartok, nem tudtam eléggé kedvedben járni, kérlek, nézd el mulasztásomat.
Kao fia is istenhozzádot mondott nekik, és Kao asszony bőven ellátta őket útravalóval; nemcsak ételt-italt adott nekik, hanem útiköltségre még egy köteg ezüstöt is.
Kao úr félrehívta Jut és így szólt hozzá:
Az ifjú Jen külsejével és készségével teljesen meg vagyok elégedve. Nagy megelégedésemre szolgálna, ha a házassági előkészületeket megtennéd.
Ju megígérte, hogy minden kívánságát teljesíti. Kao Can kikísérte őket a hajóhoz. Hazatérve, feleségével egész éjszaka jövendőbeli vőjükről beszélgetett.
Másnap reggel Ju és Csien felvonták a vitorlákat, mivel azonban a szél nem kedvezett, csak késő éjjel értek haza. Jen Csun a magányos gyertyafényben üldögélve, sóvárogva várta a híreket. A jövevények bementek hozzá és mindenről beszámoltak. Hallva, hogy a házasságnak semmi akadálya, azt sem tudta, mit kezdjen örömében. Iziben kiválasztotta még ugyanannak a hónapnak egy jó előjelű napját, amikor az eljegyzési ajándékokat átadják egymásnak. Hálája jeléül tüstént elengedte Junak a húsz ezüst tallér adósságát. Azután a tizenkettedik hónap második napját jelölte ki az esküvő napjául. Kao úr, megtalálván immár az óhajtott vőt, s lévén a leánya hozománya is már rég készenlétben, semmi ellenvetést nem tett.
Észre sem vették, már itt volt a tizenegyedik hónap vége. Közeledett a várva várt nap. Ezen a vidéken nem tartották be a régi rendet, amely szerint a vőlegény viszi el a menyasszonyt a lányos háztól. Ehelyett általában a menyasszony anyja kísérte el lányát új otthonába. Kao Can azonban, miután ilyen csodálatra méltó vőt szerzett, kérkedett azzal fűnek-fának, és most már ragaszkodott hozzá, hogy Jen jöjjön hozzá a lakodalomra, amelyre minden ismerősét meghívta. Ju Csen a hír hallatára rémülten sietett Jenhez, hogy közölje vele a kívánságot.
Rendben van mondta Jen ez alkalommal magam megyek.
Ju Csen toporzékolt, kiabált:
A minap, amikor Csien úrral voltam, az egész ház órákig bámulta. Emlékezetből is meg tudnák festeni az arcképét. Ha most egy egészen más személy jelenik meg, ugyan hogy magyarázkodjak? Az eljegyzést felbontják, engem meg megszégyenítenek.
Jen csak morgott:
Mondtam már, hogy ezt a házasságot a végzet nekem rendelte. Ha nem álltál volna elébem az első alkalommal, nem kerültünk volna ebbe a zűrzavarba. Ez mind a te hibád. Miért állítottad, hogy Kao úr olyan válogatós? Miért beszéltél rá, hogy magam helyett az unokatestvéremet küldjem? Egyébként az ajándékaimat elfogadta, a leánya tehát az enyém. Merné talán megtagadni?! Tehet valamit ellenem, ha ezúttal magam megyek? Megakadályozhatja a házasságot?
Természetesen megakadályozhatja rázta Ju a fejét. A leány még otthon van. Ha nem engedi betenni a gyaloghintóba, szavad sem lehet.
Majd viszek magammal néhány arravaló embert mondta Jen. Ha enged, jó; ha nem, erőszakkal behatolunk, a leányt kihozzuk, azután ha kedve tartja, vigye az ügyet a törvényszék elé. Itt van a leány horoszkópja mint bizonyíték; ha megakadályozza a házasságot, ő a hibás.
Csak vigyázz, el ne siesd a dolgot szelídítette Ju. A hatalmas sárkány sem győzi le a kígyót a maga barlangjában. Bármennyi embert is vinnél magaddal, az nem érne fel a helybeli család erejével, amely számtalan embert hívhat segítségére. És ha valami különös zavar támadna és perre kerülne a sor, az öregember megesküdne, hogy a kérő és a vőlegény nem azonosak. Erre a hatóság kénytelen volna kikérdezni a házasságközvetítőt, és én kínvallatás alatt bevallanám az igazat. Még Csien úr pályafutását is tönkretennénk. Ennek a fele se tréfa!
Jen, miután egy pillanatig gondolkozott, megszólalt:
Ebben az esetben én itthon maradok. Arra kérlek, mennél el holnap Kao úrhoz, hogy egyszer már meglátogattam, és ezen a vidéken nem szokás a menyasszonyért menni. Helyesebb, ha a helyi szokások szerint ideküldi a leányát.
Ez egyszerűen nem fog menni felelt Ju. Kao úr a jövendő vejétől elragadtatva azóta mást sem tesz, mint annak szépségével és okosságával kérkedik; nincs olyan szomszédja, olyan rokona, aki ne várná a menyasszonyért jövő vőlegényt, hogy a maga szemével lássa. Valakinek menni kell.
Tehát mi a teendő? kérdezte Jen.
Szerény véleményem szerint az egyetlen, amit tehetünk, hogy megkérjük Csien urat, játssza meg még egyszer a szerepedet. A csalás legyen végig csalás. Ha egyszer hazahoztuk a menyasszonyt, családod már elég hatalmas ahhoz, hogy Kao úrnak ne engedje visszavinni. De a házasság után természetesen el kell készülnöd az öregember szidalmaira, ez azonban nem kell bántson.
Jen habozott egy kicsit, aztán engedett:
Igazad van, de ez az én esküvőm, és most valaki más részesüljön helyettem a szertartás örömében? És még más is: most nagyon nehéz lesz rábeszélni Csient.
Ju így szólt:
Igaz, de nincs más kiút. És Csien úr csupán a menyasszony kiváltásának rövid szertartásában fog részesülni, míg te egész életedben boldog leszel.
Jen Csun szívében örömmel és ürömmel elbúcsúzott Ju Csentől, hogy felkeresse Csient a dolgozószobájában.
Kedves testvérem szólt hozzá még egy kérésem lenne hozzád.
Ez alkalommal miben lehetek szolgálatodra?
A következő hónap harmadik napján lesz az esküvőm. A hónap második napján el kell mennem a menyasszonyért. Attól tartok, meg kell kérjelek, hogy ismét te menj el helyettem.
De Csien így válaszolt:
Ha a múlt alkalommal el is mentem helyetted, a látogatásnak nem volt nagy jelentősége. De hogyan foglalhatnám el helyedet az olyan fontos szertartásban, mint a menyasszony kiváltása? Szó sem lehet róla.
Nem mondom, van valami igazad, testvérem felelte Jen de mivel először te voltál, a család téged ismer, és ha most én mennék, minden kiderülne. Nemcsak az eljegyzést bontanák fel, törvény elé is vinnének, s az ügyből te sem vonhatnád ki magad. Nem szabad kicsinyes érveidre hallgatva mindent elrontanod. Ha egyszer hazahoztad a menyasszonyomat, már nem félek, én ülök a nyeregben, mondhat, amit akar. Unokatestvérem, ez az egyetlen kiút. Ezt az utolsó szolgálatot meg meg kell tenned.
Miután Csien a rábeszélő könyörgésnek engedett, Jen zenészekről és más kíséretről gondoskodott, s nagyszerű jutalmat ígért nekik arra az esetre, ha hazahozzák a menyasszonyt és a titkot nem árulják el. Egy sem akadt, aki vissza merte volna utasítani.
A tizenkettedik hónap második napjának hajnalán Ja Csen megjelent Jen házában, hogy segítsen kiválogatni a menyasszony családjának küldendő ajándékokat és a Kao úr szolgái közt szétosztandó adományokat. Mikor már minden együtt volt, beleértve a tudósok süvegét, körgallérját és selyemövét és még egy pár fekete sarut is Csien számára, az élelmet és ágyneműt, berakták a hajókba. Egész hajóhad: két hatalmas bárka, egyik a menyasszony, másik a vőlegény és a házasságközvetítő számára; négy kisebb bárka a kíséret számára és négy gyorsjáratú csónak a hírvivők számára. A tíz hajó csengettyű- és trombitaszó közepette engedte szélnek a vitorlákat. S ahogy a tavon tovasiklottak, a szünet nélkül röppenő-pattogó tűzijáték tette még élénkebbé a jelenet képét.
A hajók öreg este érkeztek a Nyugati Tungting-szigetre. Kao úr házától jó messzire vetettek horgonyt. Mialatt Ju Csen előrement, hogy jelentse érkezésüket, az ajándékokat a teherhordók közölt szétosztották, a menyasszony felcicomázott hintaját elkészítették és a fáklyák százait meggyújtották. Ezután flótaszó és dobpergés hangzott fel, és Csien Csinget csodálatos öltözékében, a selyemfüggönyös hintóban a Kao-házba szállítolták. Mivel a közeli és távoli szigetlakók valamennyien hallották már a hírét a káprázatos tehetségű és szépséges jövendőbeli vőnek, olyan kíváncsisággal nyüzsögték körül, mintha vallásos körmenetet bámultak volna. És amikor látták, hogy Csien milyen előkelően viselkedik a hintóban, és szépsége a nefrit szobrokéval vetekszik a tömegen a bámulat moraja szaladt végig.
Ez a ragyogó fiatal tudós és gyönyörű menyasszonya igazán egymáshoz illő pár lesz dicsérte néhány asszony, aki ismerte Kao leányát. Kao úr nemhiába választotta maga a vőjét!
Kao Can lakában ezalatt lakomához terítettek. Ott zsibongtak már a barátok, a rokonok. Még mielőtt az est leszállt volna, vörös gyertyák lángja szórta a fogadóteremben a derűs fényt. A vendégek fülét muzsikaszó ütötte meg; a hajóról hírnök érkezett és jelentette: a vőlegény hintája a kapunál vár. A vőfélyek vállukon vörös selyempalásttal, süvegükön virággal futottak az udvarra, hogy üdvözöljék és verssel köszöntsék. Most különböző szertartások közepette vezették be a terembe, ahol italáldozatot mutatott be és meghajolt a vadliba előtt. Ezután sorban bemutatták Kao valamennyi rokonának, akik a vőlegény szépségének méltányolásával nem maradtak adósok. Villámgyorsan hozták a teát, és a vendégeknek, mielőtt ebédhez ültek, még édességet és gyümölcsöt kínáltak. Tekintettel a rendkívüli alkalomra, a vőlegény hajlandó volt elfoglalni a díszülést a körben ülő vendégsereg közepében. Míg ő a főteremben zeneszó mellett lakomázolt, kísérői másik szobában szórakoztak.
Ahogy ott ült Csien a díszülésen, a megjelenését és Kao úr szerencséjét dicsérő bóközöntől elárasztva, magában mosolygott és titokban ilyesmiket gondolt:
»Most úgy bámulnak, mintha valami túlvilági csoda lennék. Én hamar fel fogok ébredni ebből a gyönyörű álomból, de mit tesznek ezek itt, ha kiderül az igazság?... Ma Jennek a képében vagyok itt, de szeretném tudni, mikor leszek vőlegény a magam nevében? Attól tartok, az én esküvőm megközelítőleg sem lesz ilyen fényes esemény.« Ilyen nyomasztó gondolatok fosztották meg a lakoma élvezésétől.
Kao úr és fia fáradhatatlanul kínálták, igyék még. De nem akarván unokatestvérét sokáig várakoztatni, Csien felpattant, hogy búcsúzzék. Kao váltig marasztalta, tartotta volna étellel, itallal. De amikor a kísérete befejezte a lakomázást (és ez elég későn volt), Hsziao Ji odajött Csienhez és sürgette az indulást. A fiatalember megparancsolta Hsziao Jinek, osszák ki a magukkal hozott adományokat, azután felállt, hogy elköszönjön. Már éjfél is elmúlt, és a menyasszonyi hozományt is leküldték a hajóhoz. Kao úr éppen ki akarta kísérni a fiatal párt a hintókhoz, amikor a hajóslegény futva érkezett a ház elé és lélekszakadva kiabált:
Vihar kerekedett, ma éjjel nem lehet indulni. Várni kell, míg a szél eláll!
Valóban, éjfélkor hatalmas förgeteg támadt.
Gyökér szakad, por sistereg és villám,
Eget nyaldos a felkorbácsolt hullám.
A dobszó és a flóta elnyomta a szélvihar zúgását, de most, hogy Kao úr elhallgattatta őket, már jól hallották az orkán üvöltését. Mindenki ijedten sápítozott. Ju Csen kétségbeesésében toporzékolt. Kao urat is elkedvetlenítette az eset, de aztán minden vendégét meghívta, foglalják el újból helyüket, és kiküldött egy embert, hogy kémlelje az időjárást.
Hajnalra a szél jobban dühöngött, mint valaha. Sötét felhők tornyosultak és nemsokára havazni kezdett. Valamennyien az ablakhoz gyülekeztek, az eget kémlelték és arról tárgyaltak, ugyan mit is lehetne tenni?
Az egyik megjegyezte:
Az ilyen szél nem egykönnyen ül el.
Mire a másik megerősítette:
Az éjfélkor kerekedő szél rendszerint másnap éjfélig dühöng.
Majd a harmadik:
Még ha el is csendesedik a szél, a hó lehetetlenné teszi a hajóutat.
Attól tartok, a hó mind sűrűbben hull.
Ez kegyetlen hideg szél, és ha elül, a tó alighanem befagy.
A tó sohasem fagy be teljesen, de a hóvihar veszélye fenyeget.
Míg a vendégek így csevegtek az időjárásról. Kao úrra és Ju Csenre ránehezedett a gond. Felszolgálták a reggelit, de kint csak dühöngött az orkán, s a hótakaró rohamosan vastagodott. Arról szó sem lehetett, hogy ma átkelhessenek a tavon. De ha elmulasztják ezt a jó előjelű napot, ebben a hónapban nem lesz több megfelelő nap. A másik megoldás az, hogy a vőlegény, aki dobszóval és flótával teljes pompában érkezett, most menyasszony nélkül térjen haza, valóban sajnálatos lenne!
Volt a vendégek közt egy idős férfi, nevezetesen Csou Csuan, Kao úr egyik szomszédja, aki helyi vitákban nemegyszer vállalta a döntőbíró szerepét. Látva Kao Can kellemetlen helyzetét, a következő tanácsot adta:
Szerény véleményem az, hogy a megoldás kézenfekvő.
Mit tanácsolnál? kérdezte Kao úr.
Nagy kár lenne ezen a jó előjelű napon az esküvőt elszalasztani. Mivel jövendőbeli vőd itt van, mi akadálya lehet a házasságnak? Ez a lakoma lakodalmi ebédnek is számít, és így nyugodtan, kényelmesen akkor mennek haza, mikor a szél majd lecsendesedett. Lehet ennél jobbat kitalálni?
Kitűnő ötlet! lelkendeztek a vendégek.
Kao úr ugyancsak ezt a tervet forgatta elméjében és most mérhetetlen hálát érzett az öreg Csou iránt, aki titkos kívánságát ilyen ügyesen kimondta. És már ki is adta a személyzetnek a rendeletet, hogy tegyék meg az esküvői előkészületeket.
De térjünk vissza Csien Csinghez. Érthető, hogy csupán unokatestvére helyettese lévén, tulajdonképpen nem is vett részt a lakodalomban, ezért a vihar sem okozott neki különös izgalmat. Csou Csuan indítványa meglepte ugyan, de egy pillanatig sem hitte, hogy Kao úr bele fog egyezni. Így történt, hogy mikor Kao Can oly készségesen elfogadta a javaslatot, Csient elfogta a rémület. Kereste Ju Csent, hogy az tiltakozzék az ő nevében, a házasságközvetítő azonban jó ivó is volt, szomorú is volt, és még hozzájárult a hideg egyik serleget tehát a másik után addig ürítette, míg teljesen berúgott. Hátradőlve horkolt a széken. Nem volt mit tenni: Csien kénytelen volt a maga nevében szólni.
Olyan jelentőségteljes szertartást, mint az esküvő, nem lehet a véletlentől függővé tenni. Helyesebb lenne egy másik jó előjelű napot választani, amikor újból eljönnék a menyasszonyért.
Kao úr azonban hallani sem akart erről.
Mi már úgy vagyunk, mintha egy családhoz tartoznánk vetette ellen és mivel tiszteletre méltó atyád már nem él, elhatározásaidban a magad ura vagy.
Így szólva, visszavonult a belső szobákba. Csien váltig hangoztatta a rokonság és a szomszédok előtt, hogy nem kívánja az esküvő megtartását a helyszínen, mégis mindenki Kao urat támogatta. Mikor már azt sem tudta, mitévő legyen, Csien engedelmet kért a visszavonulásra és Hsziao Ji-től kért tanácsot. Utóbbi elismerte, hogy az ilyen esküvő felette ellenkezik a jó erkölccsel, és kijelentette, hogy Csien úrnak nem szabad ebbe beleegyeznie, de jobb megoldást ő sem tudott ajánlani.
Én már ismételten tiltakoztam felelt Csien Kao úr azonban nem vette komolyan az ellenkezésemet. Ha makacskodom, csak azt érem el, hogy felkeltem a gyanúját. Én a gazdádnak a legjobbat akarom s aszerint járok el ebben a nagyfontosságú ügyben. Megesküszöm az égre és a földre, hogy nincs szándékomban megcsalni.
Amint így beszélgettek, a vendégek testületileg vonultak ki a vőlegény megkeresésére.
A házasság nem megvetendő dolog, és apósod ragaszkodik a megkötéséhez, ne habozz, uram!
Csien szótlanul és félelemmel áthatva tűrte, hogy visszakísérjék a nagyterembe. Ebéd után megkezdődött az ünnepség. A szertartást a vörös selyemvállszalagokkal díszített vőfélyek irányították. A menyasszony és a vőlegény esküvői pompában a terembe léptek, és a szokásos ceremóniáknak eleget téve, férj és feleség lettek.
Házasság piros ünnepe van ma,
Boldog új párnak ragyogó napja;
Bús jegyes mellett a lány sem örül,
Felhők gyűlnek szép homloka körül.
Miután a bort megitták, a vendégek eltávoztak, és Kao úr, valamint Kao asszony Csient a nászszobába kísérte. A komorna levette a menyasszony fejdíszét és sürgette az ifjú férjet, igyekezzék már az ágyba. Legnagyobb csodálkozására azonban Csien még csak meg sem mozdult. Erre a menyasszonyt ágyba fektette és az ifjú párt magára hagyta. A szobalányok, mielőtt becsukták az ajtót, még egy utosó bátorító szót kiáltottak oda Csiennek.
Reám ne várjatok vetette oda nekik Csien csak úgy a foga között, de szíve úgy dobogott közben, mint az üldözött szarvasünőé.
A szolgálólányok, akik éjjel-nappal megállás nélkül dolgoztak, már álló helyükben is szenderegtek, nem sok kellett hozzá, hogy egyszerre elaludjanak. Csien gyertyafénynél szándékozott virrasztani, de elfelejtett gyertyákat kérni, és mikor a szobában levő egyetlen gyertya csonkig égett, senkit sem akart a gyertyákért zaklatni. Így bánatos szívvel teljes öltözetben az ágy szélére feküdt anélkül, hogy a menyasszonyra még csak egyetlen pillantást is vetett volna. Másnap már pirkadatkor felkelt és ifjú sógorának a szobájába vonult, hogy megmosakodjék és megfésülködjék. Az idős pár a fiatalember szemérmességével magyarázta viselkedését és nem ütközött meg rajta.
Ha nem is havazott már, a szél annál erősebben dühöngött. Kao úr másnap az új pár tiszteletére örömünnepet rendezett. Csien holtrészegre itta magát, későn ment a szobájába, amikor a leány már el is aludt. Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy egész éjjel üljön, ezért teljesen felöltözve ismét az ágy szélére feküdt, anélkül hogy a menyasszonynak még a takarójához is hozzá mert volna érni.
A következő reggelre a szél valamennyire csillapodott, Csien indulni akart, Kao úr azonban ragaszkodott hozzá, hogy maradjon még egy napig. Ismét ivott, egész nap, amennyi csak belefért, és étkezés közben titokban közölte Ju Csennél, hogyan töltötte teljesen felöltözve az utolsó két éjszakát. Ju, ámbár helyeselt, titokban annál inkább kételkedett az állítás valóságában. Ilyen körülmények között egyébként mit lehetett volna tenni?
Igen ám, de Kao leánya, Csiu-fang nem egy titkos pillantást vetett az esküvő óta a férjére, és annak csinossága egészen elbűvölte. Csak azt nem tudta megérteni, miért töltötte az egész éjszakát teljesen felöltözve, és arra gondolt, talán megbántotta azzal, hogy nem várt rá. A harmadik napon meghagyta szobalányainak, ne távozzanak addig, mig a férje be nem jön, és kérjék meg, hogy ő feküdjék le elsőnek. A lányok eszerint is cselekedtek, mikor Csien belépett, megoldották az övét és levették a kalapját, de ekkor Csient elfogta a rémület, egy szökkenéssel beugrott és befészkelte magát úgy, amint volt, teljesen felöltözve, az ágy legtávolabbi sarkába. Mélyen felindulva, a menyasszony is tetőtől talpig felöltözve feküdt le. Szüleinek azonban semmiről sem akart említést tenni.
A negyedik napon végül tiszta, derűs időre virradtak. Kao úr hajót rendelt, hogy feleségével együtt ő is átkísérhesse leányát a tavon. Az egyik bárkába Kao asszony ült a leányával, a másikba Kao úr, Csien Csing és Ju Csen. A hajókon lengtek a tarka zászlók, és a vidám fuvola- és dobszó messze mérföldekre hallatszott. Hsziao Ji igen kényelmetlenül érezte magát, arra gondolt, hogyan fog urának a történtekről számot adni, beült az egyik kisebb csónakba és a többieket megelőzve hazaevezett.
Itt az ideje, hogy visszatérjünk Jen Csunhoz, aki amióta Csient elküldte a menyasszonyért, helyét sem találja a türelmetlen várakozásban. Mikor a második nap éjfelén hallotta a közelgő szélvihart, kétségbeesés fogta el: »Mi lesz rémüldözött ha a szél és a hó késlelteti az utasokat, és a kiválasztott szerencsés nap elmúlik, mielőtt a menyasszonyt hazahoznák?« Az, hogy esetleg nem tudnak átkelni a tavon, még eszébe sem jutott. Felcicomázva vártak a gyertyák, várt az ünnepi lakoma, és várt, várt Jen. De mindhiába! A menyasszonynak se híre, se hamva. Jen félelme nőttőn-nőtt.
Majd azt gondolta: »Abban bízom, hogy ilyen viharban el sem indultak, mert a tavon most igen nagy veszélyben lennének!«
Ismét más jutott eszébe: »Ha még ott vannak, és apósom rájön, hogy a szerencsés napot elhalasztottuk, valószínűleg el sem küldi a leányát. Ki kell választanunk egy másik napot, és a jó ég tudja, ebben az esetben meddig kell még várnom. Ó, ez a gyilkos bizonytalanság!«
De a következő pillanatban már így okoskodott: »Ha Ju Csennek szikrányi esze van, rábeszéli Kaót, küldje el a leányát, s akkor mit törődöm én vele, jó vagy rossz előjele van-e annak a napnak, az a fő, hogy mihamarabb a feleségem legyen!«
Ilyen és hasonló zavaros gondolatok keringtek Jen fejében. Pillanatig sem tudott nyugton ülni, járt fel-alá és leste a kaput.
A negyedik napon, a szél elültével reménykedni kezdett, hogy hírt kap nemsokára. És így is történt. Hsziao Ji nem sokkal ebéd után megérkezett.
A menyasszony mindjárt itt lesz újságolta már csak néhány mérföldnyire vannak.
Hogy lehet az, hogy a szerencsés nap eltelte után az apa még elengedte a lányát?
Kao úr annyira aggodalmaskodott, hogy elmulasztják a szerencsés napot, hogy ragaszkodott az esküvő megtartásához is. Három napig Csien úr foglalta el helyetted a vőlegény helyét.
Azt akarod mondani, hogy Csien úr a három utolsó éjszakát a menyasszony szobájában töltötte?
Igen, uram, de hozzá sem ért a menyasszonyhoz. Ott feküdt csupán, anélkül hogy megmoccant volna.
Te kutya szitkozódott Jen azt hiszed, hogy ilyen mesékkel bolonddá tehetsz? Minek küldtelek én téged oda? Miért nem akadályoztad meg? Hogy engedhetted, hogy ez megtörténjen?
Én beszéltem vele, uram, de Csien úr azt felelte: »Úgy akarok tenni, ahogy uradnak a legjobb. Esküszöm az égre és a földre, nincs szándékomban becsapni.«
De Jen Csun szívében már a harag hullámai tornyosultak, és olyan pofonnal látta el Hsziao Jit, hogy az a saját tengelye körül megfordult. Azután kirohant, hogy Csiennel leszámoljon. A hajók éppen ekkor kötöttek ki. Csien óvatosan megkérte Ju Csent, tartsa szóval Kao urat, míg ő maga partra ugrott. Annak a biztos tudatában, hogy semmi megróni valót nem követett el, felemelt fejjel és bizalommal sietett Jen háza felé. Jent meglátva mosolygott, üdvözölni akarta és készült elmesélni neki a történteket. Jen azonban túlságosan közönséges volt ahhoz, hogy fel tudja fogni a mások becsületességét. Majd átszúrta a tekintetével, mintha legalábbis a leggonoszabb ellensége lenne, és még mielőtt az szóhoz juthatott volna, rátámadt.
Te gyalázatos vicsorította dühében a fogát jó kis mulatság volt, igaz-e?
És míg szünet nélkül szitkozódott, lekapta fejéről a kalapját, tépte a haját, ütötte, rúgta, ahol érte.
Te átkozott, kétszínű csaló! ordította. Jó volt, mi, az én káromra szórakozni!
Csien megkísérelte a magyarázkodást, de Jen olyan buzgón verte, hogy oda se tudott figyelni, a szolgák pedig nem mertek beavatkozni. Végül a zűrzavar közepette Csien segítségért kiáltott, és Kao emberei, hallván a zenebonát, siettek ki a partra megnézni, mi történt. Csak azt látták, hogy valami gonosz arcú fickó üti a vőlegényt, nem tudták, mire magyarázzák a dolgot, és odafutottak, hogy közibük álljanak, de a verekedést nem sikerült megállítaniok.
Kao úr Jen szolgáihoz fordult felvilágosításért, s azok belátva, hogy a további titkolózásnak nincs értelme, feltárták a valót.
Éktelen haragra lobbant Kao úr, és szidalmai csak úgy zuhogtak a házasságközvetítőre.
Te gazember! Hogy mertél így rászedni?!
Ezzel odarobant és elkezdte Ju Csent agyabugyálni.
Mikor Kao úr szolgái méltatlankodva előretörtek, hogy a semmirevaló idegent jól elverjék, Jen házanépe a maga urának szaladt segítségére és a Kao-párti erők ellen támadást intézett. Míg kezdetben Jen és Csien, valamint Kao és Ju viaskodtak egymással, most már a két csapat között dühöngött a csetepaté. Mind több és több bámuló gyűlt oda, az utcát egészen eltorlaszolták, és a forgalom megállt.
De mit tesz a szerencse! Úgy esett, hogy a helybeli békebíró, miután egy magasrangú tisztviselőt kikísért, visszajövet éppen ekkor érkezett az Északi Kapuhoz. A szörnyű rivalgás hallatára gyaloghintaját megállíttatta, és látva a verekedést, kíséretének megparancsolta a rendbontók letartóztatását. A tömeg tüstént szétrebbent. Nem maradt más a színen, csupán Jen, aki még mindig Csient nyomorgatta, és Kao Can, aki meg Ju Csent nem akarta elengedni. Mivel valamennyien egyszerre ordítottak, a békebíró sehogy sem tudott kiigazodni a bonyodalomban. Elrendelte, hogy vigyék valamennyiöket a jamenbe, ahol zavartalanul, annak rendje és módja szerint megvizsgálhatja az ügyet. Először Kao Cant, a négy közül a legidősebbet kérdezte ki.
Kao Can így kezdte:
Tiszteletre méltó, uram, én a Nyugati Tungting-szigetről származom. Nevem Kao Can. Lányom számára szép és tehetséges férjet választottam, aki ennek a hónapnak a harmadik napján eljött a menyasszonyért. Mivel azonban a vihar lehetetlenné tetté az elmenetelt ezen a napon, rábeszéltem, hogy az esküvőt az én házamban tartsuk meg. Képzeld el, uram, a meglepetésemet, mikor ideérkezve, ez a csúnya bugris megragadja vőmet és kegyetlenül püfölni kezdi. És mikor megkérdeztem, hogy mindennek mi az oka, a felelet a következő volt: ez a förtelmes gazember megvesztegette a házasságközvetítőt, csalja ki tőlem leányomat, mégpedig azzal a csellel, hogy a saját személye helyett az ifjú Csient mutassa be. Tiszteletre méltó uram, ha a házasságközvetítőt is kikérdezed, meg fogod érteni a hitvány kelepcét.
Hogy hívják a házasságközvetítőt? kérdezte a békebíró. Itt van?
Neve Ju Csen felelt Kao úr az, aki ott van.
A békebíró elbocsátotta Kaot és Ju Csent hívta ki, majd szigorúan szólt hozzá:
Ezt a csalást a te mesterkedésed és a te hazugságod okozta. Ha el akarod kerülni a súlyos ítéletet, akkor igazat szólj.
Ju Csen eleinte a hazugsággal próbálkozott, egészen addig, míg fel nem mérgesítette a bírót, aki behozatta az ujjszorítót. Ha nagy kópé volt is a házasságközvetítő, még sohasem került kínvallatás alá, és most úgy megrémült, hogy ijedtében mindent bevallott. Elmondta, hogyan küldte el Jen Csun leány kérőbe; hogyan ragaszkodott Kao Can a csinos és tehetséges vőhöz; hogyan ment el Csien Csing Jen helyet a Tungting-szigetekre, és végül, hogyan ment végbe az esküvő. És mindezt egészen részletesen adta elő.
A békebíró bólintott.
Ez egészen úgy hangzik, mintha igaz lenne állapította meg. Nem csoda, ha Jen Csun dühbe gurult! Olyan nagy bajba keveredett, hogy valakinek vegül is meg kellettadni az árát. Ellene szól viszont az, hogy a csalást kezdeményezte.
Most Jen Csun vallatása következett.
Miután Ju Csen a valóságnak megfelelő beszámolója elhangzott és a bíró jóindulata is megnyílvánult, Jen Csun elhatározta, hogy őszinte vallomást tesz. Amit mondott, az az. előbbi vallomást csak megerősítette.
Utoljára Csien Csingre került a sor. Látva, hogy a derék ifjú milyen megtört, a bíró részvétet érzett iránta.
Tanult ember vagy szólította meg aki a kerületi vizsgát már letette, és tudnod kellett volna, mit szabad és mit nem. Hogyan egyezhettél bele, hogy más számára menyasszonyt szerzel? Mi késztetett ilyen hamis cselekedetre?
Akaratom ellenére tettem felelt Csien. Jen Csun az unokabátyám, és magam szegény lévén, megengedte, hogy nála lakjam és tanulmányaimat folytassam. Olyan kitartóan könyörgött, hogy kénytelen voltam engedni. Annak idején úgy látszott, nem lehet kitérni a kérés elől.
Álljunk csak meg szólt közbe a bíró ha azért tetted, hogy lekötelezd a rokonodat, miért esküdtél meg a leánnyal?
Szándékom az volt felelt Csien hogy a menyasszonyt egyszerűen hazahozom számára. De kitört a három napig tartó vihar, ami lehetetlenné tette a hajóutat. Kao úr ekkor nem akarván elmulasztani a jó előjelű napot, ragaszkodott az esküvő azonnali megtartásához.
Ha csupán a helyettes szerepében voltál ott, meg kellett volna tagadnod a kívánságát.
Erre a szóra Jen Csun előrelépett és földre vetette magát.
Mélyen tisztelt uram! kiáltott hogy beleegyezett az esküvőbe, bizonyítja kétszínűségét.
Csend! dördült rá a bíró. Őrök, vigyétek ezt az embert!
A törvényszolgák helyére lökdösték Jent, és a bíró folytatta Csien kihallgatását.
Mered állítani, hogy a házasság megkötésébe csupán rokoni önzetlenségből egyeztél bele? kérdezte.
Csien így felelt:
Kao úr a megmondhatója, hogy én mennyit ellenkeztem. De ő annyira ragaszkodott a gondolathoz, hogy attól kellett tartanom, a további visszautasítás már felkelti a gyanúját, és ezzel unokabátyám szerencséjét teszem kockára. Ez az oka, hogy a szertartáson részt vettem. Mégis, noha a nászszobában töltöttem három éjszakát, még a ruhámat sem vetettem le, és a menyasszonnyal még csak szót sem váltottam.
A békebíró elnevette magát.
A fiatalemberek forróvérűek és ingatagok jelentette ki. Azt akarod elhitetni velünk, hogy három éjjelt töltöttél a menyasszony ágyában anélkül, hogy hozzáértél volna? Csak nem akarsz lóvá tenni bennünket?
Tiszteletre méltó uram, ez az igazság válaszolta Csien. Ha nekem nem hiszel, szólj Kao úrnak, kérdezze meg a leányát. Így rögtön megtudhatod, hazudtam-e vagy sem?
»Ha a leány szereti, nem fog igazat mondani« gondolta a békebíró.
Más megoldást talált ki. Az egyik őrnek megparancsolta, küldjön egy megbízható idős nőt a hajóra, aki majd tapintatosan kifürkészi az igazságot, és utasítsa, hogy a lehető leggyorsabban jöjjön vissza.
Az idős nő nem sokáig váratott magára és Csien szavait megerősítette.
Akkor az én feleségem kiáltott Jen. Hajlandó vagyok elvenni.
Nem fogod be a szád! üvöltött a bíró, és ismét Kao Cant szólította, ilyen kérdéssel fordulván hozzá:
Nos, melyikhez adod szívesebben a lányodat?
Az ifjú Csien iránt az első pillanattól kezdve rokonszenvet érzek felelt Kao Can. És a leányom vele tartotta meg az esküvői szertartást. Ámbár a fiatalember végeredményben becsületesen viselkedett, legalábbis név szerint mégis egymáshoz tartoznak már. Ha leányom Jen Csun-hoz menne feleségül, az nemcsak az én, hanem az ő akarata ellenére is történne.
Teljesen egyetértek veled helyeselt a bíró.
Csien azonban nem akarta elfogadni a döntést.
Úgy tettem, ahogy a legjobbnak láttam szabadkozott. Ha most a leányt nekem ítélitek, akkor három éjjel önmegtartóztatása kárba veszett. Mindeneket összevetve helyesebb, ha a fiatal hölgy számára új férjet kerestek. Semmi olyat nem kívánok tenni, ami gyanút vagy szóbeszédet kelthetne.
Ha a leány máshoz megy férjhez felelt a bíró akkor a te két utazásod a tavon, amely az apa megtévesztését szolgálta, ellened fog szólni és pályafutásodat veszélyezteti. Ha azonban a férje leszel, akkor helytelen eljárásodért kiengesztelheted. Egyébként jóhiszeműségedhez kétség nem fér, és a leány családja elfogad. Ki az, aki ezek után még gyanakodhat? Ne makacskodj. Így határoztam.
Ezután vette az ecsetet és írt:
»Kao Can leányához illő férjet keresett. Ez egészen természetes. Jen Csun rábeszélt valakit, hogy az ő szerepében jelenjék meg. Ez egészen hallatlan eset! És amikor a szemrevaló vőlegénynek igent mondtak, nem tudták, hogy az csupán a vőlegény helyettese.
Csien Csing kétszer kelt át a tavon és három éjszakát töltött a nászszobában, de unokabátyjának adott szavát nem szegte meg. A vihar segítőtársává szegődött, mert ez a házasság az ég akarata. Így a csinos, fiatal tudós elvette a szép menyasszonyt. Egymáshoz méltó pár!
A tervkovács csak önmagát okolhatja a kudarcért. Mivel a leányt Csienhez adták, új szertartásra nincs szükség.
Jen Csun hibás volt, amikor hamis tervet szőtt, és amikor barátját megverte, mivel azonban a terv amúgy is kútba esett, a további büntetéstől megszabadul. A pénz, amit a lakodalomra szánt, kárpótlásul az ütésekért, Csient illeti.
Ju Csen azonban, aki az egész zavarért felelős, szigorú büntetésben részesül.«
Az írást befejezve, a békebíró megparancsolta a szolgáknak, hogy a nehéz bambuszpálcával harminc ütést mérjenek Jura; azután kikergette anélkül, hogy a vallomását kézjegyével ellátta volna, nem akarta ugyanis, hogy Csien Csing szerepe általánosan ismertté váljék.
Kao úr és Csien hálával hajoltak meg a bíró előtt, és az egész társaság elhagyta a jament. Jen Csun maga volt a megszégyenülés mintaképe, dühét azonban nem merte kinyilvánítani, lehorgasztott fővel titokban elsurrant. Még hónapok múlva sem mert az utcán mutatkozni. Ami Ju Csent illeti, ő hazakullogott a sebeit ápolni.
Kao úr a hajóhoz hívta Csient és meleg köszönetet mondott neki.
Becsületes és nagyszerű viselkedésed nélkül, ami a bírót is megnyerte, leányom majdnem biztosan ennek a csirkefogónak a kezére került volna mondta. Arra szeretnélek kérni, jöjj és tölts velünk néhány napot, mivel azt sem tudom, milyen rokonaid vannak otthon.
Mindkét szülőm meghalt hangzott a válasz. Más rokonom pedig nincs.
Ebben az esetben felelt Kao úr remélem, hogy velünk fogsz lakni, és megengeded, hogy tanulmányi időd alatt én gondoskodjam rólad. Elfogadod?
Ha neked is úgy tetszik, uram válaszolt Csien hálásabb leszek, mint ahogy azt ki lehetne fejezni.
Még aznap este elhajóztak Vucsiangból és másnap reggel megérkeztek a Nyugati Tungling-szigetre. A szigetlakók értesülve a történtekről, csodálták Csien erényességét. Csien később a legmagasabb vizsgákon is megállta a helyét és magas tisztségek viselőjévé lett. Feleségével együtt megérte emberi kor végső határát.
A bájos lányt a rút Jen már csaknem elagadta,
Mégis Csien lett boldog, a végzet úgy akarta.
Hűvös sugarát szórja a hold a tó vizére,
Szerető pár száll arra, a gácsér és a réce.
Footnotes:
1Szépségéről híres régi írástudó
2Idősebb Műveltségű
Tartalom Következő
