Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

XV. fejezet
A halál utáni élet: különleges esetek

A gyakorlatban nincs különbség egy elhalt pszichikus és egy elhalt közönséges személy halál utáni öntudata között, kivéve hogy a pszichikus minthogy valószínűleg sokkal jobban ismeri az asztrálanyagot, sokkal otthonosabban fogja magát érezni új környezetében. Pszichikusnak lenni csak annyit jelent, hogy az illetőnek bizonyos tekintetben érzékenyebb fizikai teste van mint a legtöbb embernek; következésképpen a fizikai test levetése után ez az egyenlőtlenség többé nem létezik.

A hirtelen halál, amilyen egy szerencsétlenség, szükségképen nem kell, hogy valami módon rossz hatással legyen az asztráltestre. A legtöbb ember számára a természetes halál előnyösebb, mert a koros ember lassú elsorvadása vagy hosszantartó betegség pusztítása majdnem elkerülhetetlenül együtt jár az asztrál részecskék nagymérvű meglazulásával és szétoszlásával úgy, hogy amikor az ember öntudatát visszanyeri az asztrálsíkon, legalább a fő munkát már elvégezte.

A legtöbb esetben, amikor szerencsétlenség vagy öngyilkosság által a Kama (vágy) és a Prana (életerő) közötti kapcsolat nem könnyen szakad meg és ennek következtében az asztráltest erősen éltetett.

A princípiumoknak a fizikai burokból való kihúzódása - amikor ez hirtelen halál következménye - hasonló a magnak az éretlen gyümölcsből való kiszakításához. Az asztrálanyag legdurvább részének nagy része még mindig a személyiségen csüng, amely ennek következtében a hetedik vagy legalsó asztrálsíkhoz van kötve.

Az a mentális rémület vagy zavar amely néha a hirtelen halált követi, természetesen kedvezőtlen az asztráléletre. Bizonyos esetekben a megrázkódtatás és rémület a halál után egy ideig megmaradhat.

A fejvétellel járó büntetések áldozatai, eltekintve attól a sértéstől, amit az asztráltestnek a fizikaiból való hirtelen kirántása okoz, a gyűlölettől, szenvedélytől és a bosszúállástól lüktetve különösen veszedelmes elemet képeznek az asztrálvilágban. Fizikai testében levő gyilkos kellemetlen lehet a társadalomra nézve és világos, hogy sokkal veszedelmesebb amikor hirtelen kikerül a testből; és amíg a társadalom meg tudja magát védeni a fizikai testben levő gyilkostól, addig ezidőszerint védelem nélkül áll azokkal a gyilkosokkal szemben, akik szenvedélyeik teljes virágában kerülnek az asztrálsíkra.

Az ilyenek mint más gyilkosok felbujtói szerepelhetnek. Jól ismert dolog, hogy egy különleges fajta gyilkosság ugyanabban a közösségben újra és újra megismétlődik.

Az öngyilkos helyzetét még jobban komplikálja az a tény, hogy elhamarkodott tette rendkívüli módon csökkentette a felső Én azon erejét, hogy alsó énjét visszavonja önmagába és ennélfogva más és nagy veszélyeknek tette ki. Emlékeznünk kell azonban arra, amint már mondottuk, az öngyilkosságok bűntettei a körülmények szerint lényegesen különböznek egymástól, kezdve Szokratész erkölcsileg feddhetetlen tettétől a mindenféle fokozaton át egészen a hitvány gazfickó tettéig, aki azért követ el öngyilkosságot, hogy saját bűne fizikai következményeit elkerülje, és természetesen a halál utáni helyzet is ennek megfelelően változik.

Az öngyilkos karmikus következményei rendszerint súlyosak; bizonyos hatással vannak a következő életre és valószínűleg több mint egy életre. A Természet ellen elkövetett bűn ez, amely beleütközik a fizikai élet hosszára nézve előírtakra. Ugyanis minden embernek meg van határozva az élethossza, melyet az előző okok bonyolult szövedéke - éspedig a Karma – határoz meg és az életidőnek a személyiség szétválása előtt a kijelölt ideig kell tartania.

Az értelem megtartása a halál idejében határozza meg a személy elkövetkező állapotát. Így nagy különbség van aközött, aki életéről önzetlen indítóokokból mond le és aközött, aki önkényesen, önző indítóokokból, mint amilyen a félelem stb. rombolja szét testét.

A tiszta és spirituális értelemmel bíró ember, aki szerencsétlenség áldozata stb. természetes életidejét boldogan átalussza. Más esetekben az ember öntudatos marad és gyakran egy ideig a földi élet végtelenében keveredve egy régióban marad, amely asztrálteste legkülső rétegének felel meg. A rendes Kamalokabeli élet nem kezdődik meg hamarabb, amíg a földi élet természetes szövedéke le nincs gombolyítva és élénk tudatában van úgy az asztrál mint a fizikai környezetének.

Ennélfogva egy pillanatig sem kell azt feltételezni, hogy azért mert az asztrálélet sokban felette áll a fizikainak, ennek következtében az ember jogosult öngyilkosságot elkövetni vagy keresni a halált. Az ember fizikai testben olyan célból testesül meg, amelyet csupán a fizikai világban érhet el. Vannak olyan leckék, melyeket sehol máshol nem lehet megtanulni csakis a fizikai világban és minél hamarabb tanuljuk meg azt annál hamarabb szabadulunk meg annak szükségességétől, hogy visszatérjünk az alsóbb és sokkal korlátoltabb világba. Az Egó nem sajnálja a fáradtságot, hogy fizikai testben testesüljön meg és hogy keresztül élje a kisgyermekség fárasztó időszakát, melyen keresztül fokozatosan és sok erőfeszítéssel némi uralomra tesz szert új testei felett, ennélfogva erőfeszítéseit nem kellene balgán pocsékolnia. Ebben a tekintetben az önfenntartás ösztöne az egyik aminek engedelmeskednie kellene, mert az a kötelessége az embernek, hogy földi életét a legjobban használja fel és addig tartsa meg, ameddig csak engedik a körülmények.

Ha valaki, akit hirtelen megöltek, alacsony, kegyetlen, önző és érzéki életet élt, teljesen tudatos lesz a hetedik asztrál alsíkon és hajlamos arra, hogy egy rettenetes rossz lénnyé fejlődjék. Oly vágyaktól égve, melyeket többé nem képes kielégíteni, megkísérelheti, hogy szenvedélyeit egy médium útján elégítse ki, vagy valamely érzékeny személy útján, akit megszállhat. Az ilyen lények ördögi gyönyört találnak abban, hogy mindenfajta asztrális csalást felhasználjanak, hogy másokat is ugyanabba a kicsapongásba vigyenek, melybe maguk is kerültek. Ebből az osztályból, valamint az éltetett burokból valók a megkísértők (Lásd a XIX. fejezetet.) az egyházirodalom ördögei.

Az alábbiak részletes leírást tartalmaznak a hirtelen halál áldozatairól akár öngyilkosok akár szerencsétlenség áldozatai voltak, ha az ilyen áldozatok durva és romlott emberek. „Ha bűnös érzéki emberek, úgy boldogtalan árnyként vándorolnak ide-oda … míg csak el nem érkezik haláluk órája. Földi szenvedélyek teljes virágzásában elszakadva, melyek ismerős helyekhez kötik őket. Csalogatják azok az alkalmak, melyeket kielégítésük céljából a médiumok nyújtanak. Ők a középkori Pishacha-k, az Incubi-k és Succuba-k; ők a sóvárgás, a mértéktelenség, kéjelgés és kapzsiság démonai, ők azok a fokozott ravaszságú, gonoszságú és kegyetlenségű elemi lények, akik áldozataikat rettenetes bűnökre ingerlik és tobzódnak ténykedéseikben.”

A csatákban megölt katonák nem számítanak teljesen ebbe az osztályba, mert az az ok, amiért harcolnak, absztrakt értelemben véve akár helyes akár nem, ők mégis úgy gondolják, hogy helyes; számukra a kötelesség szava ez, és életüket önként és önzetlenül áldozzák fel. Rémséges volta dacára ennélfogva, a háború egy bizonyos síkon hatalmas tényező lehet a fejlődésben. Ugyancsak ez képezi az alapját a mohamedán fanatikusok felfogásának, akik azt hiszik, hogy aki a vallásért küzdve hal meg, annak a következő világban nagyon jó élete lesz.

Ha egy gyermek fiatalon hal meg, valószínűtlen, hogy sok közösséget fejlesztett volna ki az asztrálvilág legalacsonyabb síkjával, és mint tapasztalatanyagot ritkán találni őket a legalsó asztrális síkon.

Sok ember olyan kétségbeesetten ragaszkodik az anyagi élethez, hogy a halál alkalmával az asztráltestük nem tud teljesen elválni az éteritől és így ennek következtében még éteranyaggal körülvéve ébrednek fel. Ezek nagyon kellemetlen helyzetben vannak: az őket körülvevő éterburok által el vannak vágva az asztrálvilágtól és ugyanakkor természetesen el vannak vágva a közönséges fizikai élettől is, mivel fizikai érzékszerveik hiányoznak. Ennek eredménye, hogy elhagyatva, némán és rémülten hányódnak ide-oda, képtelenül arra, hogy valamelyik sík lényeivel érintkezzenek. Nem képesek rájönni, hogy csak az anyagtól kellene elszakadniuk és akkor néhány pillanatig tartó öntudatlanság után, az asztrálsík rendes életébe mennének át. Azonban ragaszkodnak nyomorúságos fél-öntudatukkal szürke világukhoz, ahelyett, hogy inkább abba merülnének bele amiről azt gondolják hogy a teljes megsemmisülés, sőt magába a pokolba, melyben hinni megtanították őket.

Idő múltával az étertest kimerül és a Természet rendes folyamata minden igyekezetük dacára újra helyreáll. Teljes kétségbeesésükben néha meggondolatlanul még a megsemmisülés gondolatát is jobbnak tartják mostani helyzetüknél, melynek eredménye aztán meglepően kellemes rájuk nézve.

Néhány esetben egy másik asztrállény segíthet rajtuk azáltal, hogy rábeszélik őket, hogy hagyják el azt ami rájuk nézve az életet jelenti és emelkedjenek ki belőle.

Más esetben oly szerencsétlenek lehetnek hogy felfedezik hogyan újíthatják meg bizonyos mértékben a fizikai élettel való kapcsolatukat egy médium útján, habár szabály az, hogy a médium „szellemi vezetője” nagyon helyesen megtiltja a médiumhoz való közeledést.

A „védőnek” igaza van, mert az ilyen lények rémületükben és szükségükben teljesen lelkiismeretlenekké válnak és megszállnak, esetleg meg is őrjítenek egy médiumot úgy küzdvén, mint ahogyan a vízbefúló küzd az életéért. Sikert csak akkor érhetnek el, ha a médium Egója testeinek kézbentartásában meggyengült azáltal, hogy nemkívánatos gondolatoknak vagy szenvedélyeknek adja oda magát.

Néha egy lény képes megszállni egy gyermek testét, kiűzve belőle azt a zsenge személyt, akinek szánva volt, vagy néha megszállhatja egy állat testét, mivel a csoportlélek, amely egy egy állatnál az Egónak felel meg, kevéssé tartja kezében a testet, mint az Egó. Az ilyen megszállás lehet teljes vagy részleges. A megszálló lény így újra érintkezésbe jut a fizikai síkkal, lát az állat szemein keresztül, az állatnak okozott minden fájdalmat megérez a valóságban, már amennyire a saját öntudata tekintetbe jön, erre az időre ő az állati lény.

Az az ember, aki így egy állattal keveredik össze nem tudja tetszése szerint elhagyni az állati testet, hanem csak fokozatosan és nagy erőfeszítéssel, ami valószínűleg több napra terjed. Rendszerint csak az állat halálával szabadul fel és még akkor is marad benne asztrális kevert anyag, melyet le kell vetnie. Az állat halála után az ilyen lélek rendszerint megkísérli egy ugyanazon nyájhoz tartozó másik állat megszállását vagy valami más teremtményét, akit kétségbeesésében meg tud ragadni. A leggyakrabban megszállt állatok kevésbé fejlettek, mint pl. a marha, juh és a disznó. A fejlettebb teremtményeket, mint pl. a kutyát, macskát, lovat úgy látszik nem lehet egykönnyen megfosztani testüktől, bár alkalmilag ilyen esetek is előfordulnak.

Minden megszállás, akár emberi, akár állati test legyen az, rossz és hátrányos a megszálló lélekre nézve, minthogy ideiglenesen megerősíti az anyagba való kapaszkodását és késlelteti természetes átlépését az asztráltestbe és emiatt nemkívánatos karmikus kapcsolatot is teremtenek.

Az olyan ember asztrálteste, aki bűnös vágyból vagy másképpen nagyon erős kapcsolatot teremt valamilyen típusú állattal, állati jellegzetességeket mutat és kinézésében arra az állatra emlékeztethet, akinek tulajdonságait a földi élet alatt támogatta. Nagyon ritka esetben az ember egyesülhet az állat asztráltestével és mint egy rab hozzá lehet láncolva az állat fizikai testéhez. Az ember tudatos az asztrális világban, megvannak az emberi képességei, azonban nem képes uralni az állati testet és nem képes magát kifejezni ezen test által a fizikai síkon. Az állat teste inkább börtönként szerepel mint testként és ezen felül az állati lélek nincs kivetve, hanem megmarad saját teste birtokosának.

Az ilyenfajta esetek magyarázzák meg, legalábbis részlegesen a keleti országokban oly gyakori hitet, hogy az ember bizonyos körülmények között állati testben testesülhet meg.

Hasonló sorsra juthat egy olyan ember, aki az újraszületés felé vezető útjában visszatér az asztrálsíkra, amint ez az „Újraszületés” című fejezetben le van írva.

Azok csoportját, akiket az aggodalom határozottan a földhöz köt, a földhöz kötötteknek nevezik; amint azt szent Márton kifejezte, az ilyen emberek „visszamaradók” és nem „visszatérők”, minthogy képtelenek arra, hogy teljesen elszakadjanak a fizikai anyagtól amíg csak olyan lekötöttségre nem találnak amely különösképpen megragadja érdeklődésüket.

Már láttuk, hogy a fizikai halál után az igazi ember állandóan visszahúzódik külső testeiből, és hogy különösen a Manas vagy értelem elválni igyekszik a Kamától vagy vágytesttől. Bizonyos ritka esetekben a személyiség vagy alsó Manas oly erősen a Kama uralma alá kerülhet, hogy az alsó Manas teljesen szolgaságba kerül és nem tud elválni. A felső és alsó mentális közötti kapcsolat, „az ezüst fonal, amely a Mesterhez köti őt”, kettészakad. Ezt az okkultizmusban a „lélek elvesztésének” szokták nevezni. A személyes én elvesztése ez, mely elkülönült szülőjétől a felső Egótól és így pusztulásra ítélte magát.

Az ilyen esetekben, még a földi élet alatt az alsó négység kivonja magát a triádból, azaz az alsóbb életelvek, melyeknek feje az alsóbb Manas el van vágva a magasabb életelvektől, az Atma, Buddhi és Felső Manastól. Az ember kettészakadt, magával vivén azon Manastikus világosság visszatükröződéseit, melyeknek az egész életén keresztül vezetnie kellett volna őt. Az ilyen teremtmény értelmességéért sokkal veszedelmesebb mint egy fejletlen állat; emberi formája van ugyan, természetében azonban állat, az igazság és a szeretet minden érzéke nélkül.

A fizikai halál után az ilyen asztráltest egy rettenetes hatalmú lény és abban páratlan eset, hogy bizonyos ritka körülmények között újraszületni képes az emberek világában. Nincsenek ösztönei, kivéve az állatit, csupáncsak szenvedélyei által űzetve, azonban sohasem érzései által, felruházva olyan ravaszsággal, melyben egyetlen állat sem versenyezhet vele, olyan megfontolt gonoszsággal és eléri a rossz legmagasabb mértékét, él természetes ellenségeként minden emberi lénynek. Az ezen osztályba tartozó lény – mely mint elemetál ismeretes - , minden egyes újraszületéssel alacsonyabbra süllyed, míg végre a rossz erő lassú kimerülése következtében – el lévén vágva az élet forrásától – elenyészik, feloszlik és így mint egy különálló lét veszendőbe ment.

Az Egó szempontjából tekintve ennél a személyiségnél nincsen meg a hasznos tapasztalatok aratása; a „sugár” semmit sem hozott vissza magával és az alsó élet teljesen és egészében sikertelen.

Az elementál szót a különféle írók sokféle értelemben használják, azonban ajánlatos, hogy használatát a fent leírt lényre alkalmazzuk.

XVI. fejezet
Az asztrálsík

Ezt a fejezetet, amennyire a tárgy bonyolult volta megengedi, az asztrálsík vagy világ természetének, kinézésének, sajátosságainak stb. leírására fogjuk korlátozni. Egy későbbi fejezetet az asztrálvilágban élő lények felsorolásának és leírásának fogunk szentelni.

Az értelmes tanuló fel fogja ismerni, hogy fizikai nyelven mily rendkívüli módon nehéz megfelelő leírást nyújtani az asztrálvilágról. A feladatot ahhoz hasonlították amikor valami ismeretlen trópusi erdő kutatóját arra kérik, hogy írja le teljesen azt a vidéket, melyet bejárt. Az asztrálvilág leírásának nehézségeit két tényező még jobban nehezíti:

1. A látottak emlékezetének az asztrálsíkról a fizikaira történő pontos átfordításának nehézsége, és
2. a fizikai nyelv elégtelensége sok olyan dolog kifejezésére, amit le kell írni.

Az asztrálvilág legfeltűnőbb jellegzetességeinek egyike az, hogy folytonosan változó alakokkal van tele. Nemcsak elemi eszenciából álló és egy gondolat által meglelkesített gondolatformákkal találkozunk itt, hanem nagy tömeg elem-eszenciát is, melyből folyvást alakok merülnek fel és amelybe ismét eltűnnek. Az elemi eszencia minden alsíkon száz és száz változatban van meg, mintha az egész levegő gyöngyházhoz hasonló változó színekkel látható és állandó hullámzó mozgásban lévő volna. Ezen asztrálanyagon keresztül állandóan gondolatáramok hatolnak át; erős gondolatok melyek hosszú ideig mint lények maradnak meg, gyenge gondolatok, melyek elemi eszenciába burkolóznak, majd újból kilebegnek belőle.

Már láttuk, hogy az asztrálanyag hét finomsági rendben – szilárd, folyékony, gázszerű stb. -, a hét fizikai fokozatnak megfelelően található. Ezen hét anyagi rend mindegyike alapját képezi az asztrálsík hét síkja, vagy alosztálya egyikének.

Szokássá vált ezen hét síkról úgy beszélni, mintha egyik a másik fölé volna elrendezve, a legsűrűbb lent és a legfinomabb felül; és sok vázlatban tényleg így is vannak ábrázolva. A szemléletesség ezen módjában van valami igazság, azonban nem a teljes igazság.

Minden egyes alsík anyaga áthatja az alatta lévő alsík anyagát, következésképpen a Föld felületének mind a hét alsík együtt ugyanazon a helyen létezik. Viszont az is igaz, hogy a magasabb asztrál alsíkok messzebbre terjednek a fizikai Földtől mint az alsóbb alsíkok.

Az asztrálsíkok közötti viszony kifejezésére egy nagyon világos hasonlat van a fizikai világban A folyadékok nagymértékben áthatják a szilárdakat, pl. a víz a talajban, a gáz áthatja a folyadékokat (a vízben rendesen nagy mennyiségű levegő van) és így tovább. Így lényegileg igaz, hogy a Földön lévő folyékony anyag tömege a tengerekben, folyókban és a szilárd föld alatt van. Hasonlóképpen a gázszerű anyag tömege a víz felülete felett nyugszik és sokkal messzebbre nyúlik a térben mint a folyékony vagy a szilárd.

Hasonlóképen van az asztrálanyaggal is. Az asztrálanyag legsűrűbb tömörülete messze a fizikai gömb határain belül fekszik. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az asztrálanyag ugyanazoknak az általános törvényeknek engedelmeskedik mint a fizikai anyag és a Föld középpontja felé vonzódik.

A hetedik, vagy legutolsó asztrálsík bizonyos távolságra belehatol a Föld belsejébe úgy, hogy a benne élő lények tényleg a Föld kérgén belül találhatják magukat.

A hatodik alsík részben egybeesik a Föld felületével.

A harmadik alsík, melyet a spiritiszták „nyári ország”-nak neveznek, sok mérföldre nyúlik a légkörbe.

Az asztrálvilág külső határa körülbelül a Hold-pálya távolságának közepéig terjed úgy, hogy Föld közelben a Föld és Hold asztrálsíkja rendszerint érintkeznek egymással, Föld távolban azonban nem. Innen ered az asztrálsíknak a görögök által adott neve – a Hold alatti világ. Ebből az következik, hogy a Hold bizonyos időben asztrálközeledés lehetséges a Holddal, azonban bizonyos más időben nem.

Feljegyeztek egy esetet, amikor egy ember elérte a Holdat, azonban mielőtt visszatérhetett volna várnia kellett, amíg a két test közelsége folytán a közeledés lehetősége újból helyreállott.

A hét alsík természetszerűleg három csoportba tagozódik:

1. A hetedik vagy legalsóbb,
2. a hatodik, ötödik, és negyedik,
3. a harmadik, második és az első alsíkok.

Az egyes csoport tagjai közötti különbségeket két szilárd, pl. az acél és homok közötti különbséghez, a csoportok közötti különbséget pedig a szilárd és folyékony közötti különbséghez lehet hasonlítani.

A hetedik alsík fizikai hátteréül a fizikai világ szolgál, habár az csak részben és torzítva látható, minthogy mindez, ami világos, jó és szép láthatatlan. 4.000 évvel ezelőtt Ani könyve egy egyiptomi papyruson a következőképpen írja le: „Miféle hely ez ahova én jutottam? Nincs vize, nincs levegője, mély, megfejhetetlen, fekete mint a legfeketébb éj és benne az emberek segítség nélkül bolyonganak, benne az ember nem élhet nyugodt szívvel.”

Arra a szerencsétlen emberi lényre nézve, aki ezen a síkon van, tényleg igaz az, hogy az egész Föld tele van sötétséggel és vad lakóhellyel, azonban olyan sötétség ez, mely önmagából árad ki és okozza azt, hogy ottléte a rossz és rémület örök éjszakájává vált – ami egy igazi pokol, bár minden más pokolhoz hasonlóan, teljesen az ember saját teremtménye.

Sok tanuló kellemetlennek találja ezen rész kikutatását mert ott a sűrűség és a durva anyagiasság oly érzése él, amely felszabadult asztrális számára leírhatatlan, undorító, minthogy azt az érzést váltja ki, mintha valami fekete, ragadós fluidumon keresztül vezetne az útja, ugyanakkor lakói, valamint azok befolyások melyekkel itt találkozik az ember, nem nagyon kívánatosak.

Az átlagos ember valószínűleg kevés olyat talál itt, ami visszatarthatja őt a hetedik alsíkon. Itt rendesen azok a személyek ébrednek teljes öntudatosságra, akiknek vágyai durvák és kegyetlenek – ilyenek az iszákosok, az érzékiek, az erőszakos bűnözők stb.

A hatodik, ötödik és negyedik alsík hátterét az a fizikai világ képezi, mely nekünk otthonos. A hatodik alsík élete olyan mint a rendes fizikai élet, leszámítva a fizikai testet és annak szükségleteit. Az ötödik és negyedik alsíkok már kevésbé anyagiasak és jobban eltávolodnak az alsóbb világoktól és annak érdekeitől.

Mint a fizikai világban, úgy itt is a legsűrűbb asztrálanyag nagyon is sűrű az asztrálélet rendes formái számára; azonban az asztrálvilágban vannak más formák is, melyek a felület tanulmányozói előtt teljesen ismeretlenek.

Az ötödik és negyedik alsíkon a tisztán földi kapcsolatok mint kisebb fontosságúakká válnak és az itt levő emberek arra törekszenek, hogy környezetüket mindinkább úgy alakítsák, hogy az összhangban legyen állhatatosabb gondolataikkal.

A harmadik, második és első alsíkok, bár ugyanazt a helyet foglalják el, azt a benyomást keltik, hogy még jobban eltávolodtak a fizikai világtól és ennek megfelelően kevésbé anyagiasak. Ezen síkok lényei elvesztik a Föld és dolgainak látását, rendszerint erősen el vannak mélyedve önmagukba és nagymértékben önmaguk teremtik meg a saját környezetüket - bár ezek eléggé tárgyiak -, hogy más lények is észrevehessék.

Ilyenképpen kevéssé éberek a sík valóságaival szemben, ellenben ehelyett saját elképzelt városaikban élnek, melyet részben a saját gondolataik által teremtettek meg, részben azonban már meg voltak és hozzáadódtak az elődeik által teremtettekhez.

Itt találjuk a vörös indiánok örök vadászmezőit, az északiak Walhaláját, a muszlimok hurival tele paradicsomát, a keresztények arannyal és drágakövekkel kirakott Új Jeruzsálemét, az anyagias reformátorok lyceummal teli mennyországát. Itt van a spiritiszták „nyári országa” is, melyben városok, házak, iskolák, stb. vannak, melyek bár eléggé valósak, mert egy ideig fennálltak, a világosabb látás előtt néha mégis kevéssé hasonlóak ahhoz, aminek teremtői hiszik. Mindamellett sok alkotás igazi, bár csak ideiglenes szépségű és az a látogató, aki nem ismer magasabbrendűt, megelégedetten járhat-kelhet a nyújtott természetes tájak felett, melyek semmivel sem állnak magasabban, mint bármi a fizikai világban. Természetesen ha úgy tetszik, a táj képét a saját képzeletének megfelelően alkothatja meg.

A második alsík különösen az önző és nem spirituális vallásos emberek lakhelye. Itt viseli arany koronáját és imádja országa és kora istenségeinek a saját durván anyagias képviselőjét.

Az első sík különösen azoknak felel meg, akik anyagias, de intellektuális törekvésűek és ezt nem embertársaik érdekében tették, hanem vagy önző becsvágyból vagy egyszerűen értelemgyakorlás céljából. Az ilyen személyek ezen az alsíkon sok éven át maradhatnak, boldogan, hogy kidolgozhassák értelmi problémáikat, azonban senkinek sem téve jót és csak csekély haladást érve el a mennyei világ felé vezető útjukon.

Ezen az alsíkon, amely az atomikus alsík, az emberek nem alkotnak képzeletbeli fogalmakat, amint azt az alacsonyabb síkokon teszik. A gondolkozók és a tudomány emberei tanulmányuk céljaira majdnem az egész asztrálsík minden erejét felhasználják, mert bizonyos korlátozott utakon képesek majdnem a fizikaiig alászállani. Így pl. lecsaphatnak egy fizikai könyv asztrálmására és kivehetik belőle a szükséges adatokat. Élénk érintkezésbe kerülnek egy szerző értelmével, belevésik saját eszméiket, viszont az övét felfogják. Néha komolyan késleltetik a mennyország felé vezető útjukat, azon mohóság miatt, mellyel tanulmányukat folytatják és tapasztalatokat gyűjtenek az asztrálsíkon.

Habár az asztrálanyagról mint szilárdról beszélünk, a valóságban sohasem az, hanem csak aránylagosan szilárd. Egyik ok, amiért a középkori alkimisták az asztrálanyagot vízzel jelképezték az volt, mert az asztrálanyag folyékony és áthatolható. A legsűrűbb asztrálanyag részecskéi is sokkal távolabb esnek egymástól, nagyságukhoz képest, mint a gázrészecskék. Így azután a két legsűrűbb asztráltestnek könnyebb egymáson keresztülmenni, mint a legkönnyebb gáznak a levegőn keresztülhatolni.

Az emberek az asztrálsíkon keresztülmehetnek és állandóan át is mennek egymáson és a megrögzített asztrál tárgyakon. Ott soha nincs összeütközés és rendes körülmények között két egymást átható test észrevehetően nem is hat egymásra. Ha azonban az áthatolás egy ideig tart, mint amikor például két személy színházban vagy templomban egymás mellett ül, akkor nagyobb lehet az egymásra gyakorolt hatás.

Ha valaki egy hegyről azt gondolja hogy az akadály, úgy nem tud rajta keresztülmenni. Megtanulni azt, hogy nem akadály, éppen a tárgya annak többek között, amit a „föld bizonyságának” neveznek.

Az asztrálsíkon végbemenő robbanás ideiglenesen éppen olyan szerencsétlen lehet mint a puskapor robbanás a fizikai síkon, azonban az asztrálrészek gyorsan újból össszegyűlnek. Így aztrán az asztrálsíkon szó szerinti értelemben vett szerencsétlenség nem lehetséges, mivel az asztráltest folyékony lévén, tartósan nem sérthető meg vagy pusztítható el mint a fizikai.

Egy tisztán asztrál tárgyat asztrál kézzel el lehet mozdítani ha valaki ezt óhajtja, ellenben egy fizikai tárgy asztrálmását már nem. Egy asztrálmás elmozdításához szükséges lenne egy kezet anyagiasítani és elmozdítani a fizikai tárgyat és akkor az asztrálmás természetszerűleg vele mozdulna. Az asztrálmás azért van ott, mert ott van a fizikai tárgy, mint ahogy a rózsa illata azért tölti be a szobát, mert ott van a rózsa. Senki sem képes egy fizikai tárgyat elmozdítani az asztrálmásának elmozdításával mint ahogy lehetetlen a rózsát elmozdítani az illatának elvitelével.

Az asztrálsíkon senki sem érintheti meg valaminek a felületét úgy ahogy azt érzi, hogy az kemény vagy lágy, durva vagy sima, meleg vagy hideg; ellenben érintkezésbe kerülve az áthatoló tárggyal, az ember eltérő rezgésgyorsaságról vesz tudomást, amely természetesen lehet kellemes vagy kellemetlen, ingerlő vagy leverő.

Így ha valaki a földön áll, akkor asztráltestének egy része áthatol a lába alatti talajon keresztül, azonban az asztráltest erről a tényről nem tudatos, nem tudva olyasmiről ami megfelel a keménység érzésének vagy a mozgás erejében való eltérésnek.

Az asztrálsíkon nincs egy meredek felett való átugrás érzésének, hanem egyszerűen a felette való átrepülés érzése.

Bár a világosság minden síkon a Napból ered, mégis az a hatás, amit az asztrálsíkon kivált teljesen eltér a fizikai síkbeli hatástól; az asztrálvilágban szétszórt ragyogás van, amely szembeszökően egyetlen különös irányból sem jön. Minden asztrálanyag már önmagában véve ragyogó, bár egy asztráltest nem hasonlít egy festett gömbhöz, hanem inkább egy élő tűzből álló gömbhöz. Az asztrálvilágban soha nincsen sötétség. Egy fizikai felhőnek a Nap előtti elvonulása az asztrálvilágban nem csinál különbséget, sem pedig, ami természetes is, a Föld árnyéka nem okozza azt, amit mi éjjelnek nevezünk. Minthogy az asztráltestek átlátszók, árnyék sem létezik.

A légköri és az éghajlati feltételek az asztrál és mentálsíkon gyakorlatilag semmiféle eltérést nem okoznak a munkában. Ellenben egy nagyvárosban a gondolatformák nagy tömege miatt nagy az eltérés.

Az asztrálsíkon sok olyan áramlat van, melyek tovavinni igyekeznek azokat, akiknek nincs akaraterejük, vagy akiknek van ugyan, azonban nem tudják hogyan használják azt.

Az asztrálvilágban olyasmi, mint az alvás nem létezik.

Felejteni az asztrálsíkon éppen úgy lehet, mint a fizikain. Az asztrálsíkon talán még könnyebb is felejteni, mert ez a világ olyan élénk.

Egy személy ismerete az asztrálvilágban szükségképpen nem jelenti a fizikai világban való ismeretét is.

Az asztrálvilágot gyakran nevezik a csalódások birodalmának – nem azért mert talán sokkal illuzórikusabb volna mint a fizikai világ, hanem mert a gyakorlatlan látó által onnan visszahozott benyomások rendkívüli valótlansága miatt. Ez, az asztrálvilág két figyelemreméltó jelenségének tudható be:

1. Sok lakójának bámulatos alakváltoztatásra képesítő ereje van, valamint a gyakorlatban korlátlanul varázslatot gyakorolnak azokkal szemben, akiket tréfájuk tárgyául kiválasztottak, és
2. az asztrál látás nagyban eltér a fizikai látástól és sokkal kiterjedtebb mint az.

Így asztrál látással egy tárgyat úgyszólván egyszerre minden oldalról látunk, egy szilárd tárgy belsejének minden része épp oly tisztán nyitva áll a látás előtt, mint a külső rész és minden mentes a távlati torzítástól.

Ha valaki asztrálisan néz az órára, látja az elejét és külön-külön az összes kereket. Egy csukott könyvre nézve annak minden oldalát látja, nem az összes előtte vagy mögötte lévő oldalakon keresztül, hanem egyenesen lenézve rá, mintha csak ezt az egy oldalt kellene látnia.

Könnyű belátni, hogy ilyen körülmények között első tekintetre még a legismertebb tárgy is teljesen felismerhetetlen lehet, és hogy egy gyakorlatlan látogató nagy nehézséggel találja magát szemben annak megértésében, amit valóban lát és még sokkal többel, hogyha látomását a közönséges beszéd nagyon hiányos nyelvére akarná lefordítani. Már egy pillanatnyi szemlélet azt mutatja, hogy az asztrál látás sokkal inkább megközelíti az igazságot mint a fizikai látás, mely ki van téve a távlati torzításnak

A tévedés ezen forrásain kívül a dolgot még bonyolultabbá teszi az a tény, hogy ez az asztrál látás olyan anyagi formákat ismer fel, melyek bár még tisztán fizikaiak, közönséges feltételek mellett láthatatlanok. Ilyen például a légkört alkotó részecskék, mindazok a kiáramlások, melyek állandóan kiáramlanak minden egyes élőből, valamint a négy éteranyag fokozat.

Továbbá az asztrál látás a rendesen látható színkép határain túl, más és teljesen eltérő színeket tár fel a látás számára és a tudomány által ismert ultra-ibolya sugarak az asztrál látás számára tisztán láthatók.

Így, hogy egy konkrét példát vegyünk, egy szikla asztrál látással nézve nem egy tétlen kőtömeg. Az asztrál látással

1. az egész fizikai anyagot látjuk annak csak egy nagyon kis része helyett;
2. látjuk a fizikai részecskék rezgését;
3. az állandó mozgásban levő különféle fokozatú asztrálanyagból álló asztrális más is látható;
4. látható az egyetemes élet (Prána) amint keresztül keringi a sziklát és kisugárzik belőle;
5. egy sziklát körülvevő aura látható;
6. látjuk a kő kisajátított elemi eszenciáját, mely áthatja s mely mindig tevékeny.

A növényi, állati és emberi birodalomban ez az összetettség természetesen sokkal nagyobb.

Az asztrálsíkon előforduló tévedések sorozatának egyik példája a látó által látott és leírandó számok gyakori megfordítása úgy, hogy mondjuk a 139-et 931-nek adják vissza. A megfelelő Mester által gyakorolt okkult tanulónál az ilyen tévedés lehetetlen kivéve ha nagyon siet, vagy gondatlan, mert az ilyen tanítványnak hosszú és válogatott oktatáson kell keresztülmennie, hogy az ilyen látása tökéletes legyen. A gyakorlott látó idővel biztonságra és megbízhatóságra tesz szert az asztrálsík jelenségeivel való foglalkozásban, mely sokkal felülmúlja azt, ami a fizikai életben lehetséges.

Teljesen téves felfogás az asztrálsíkról megvetéssel beszélni és azt gondolni, hogy nem érdemli meg a figyelmet. Természetesen szerencsétlen dolog volna bármely tanulónak elhanyagolnia a magasabbrendű fejlődését és megelégedni az asztrál öntudatosság elnyerésével. Néhány esetben tényleg lehetséges először a magasabb mentális képességeket kifejleszteni és egy időre úgyszólván átugrani az asztrál síkot. Ez azonban nem a Bölcsesség Mesterei által alkalmazott módszer. A legtöbb embernél az ugrásokkal és korlátokkal egybekötött haladás nem alkalmazható; ennélfogva lassan és lépésről lépésre kell előrehaladni.

„A csend hangjában„ három csarnokról van szó. Az első a tudatlanság csarnoka, ez a fizikai sík; a második a tanulás csarnoka, az asztrálsík. Ezt azért nevezik így, mert az asztrál csakrák megnyitása oly sokkal többet nyújt mint ami a fizikai síkon látható, hogy az ember úgy érzi, sokkal közelebb van a dolgok valóságához; mindamellett ez még mindig csak a próbatanulás helye. Még sokkal valóbb és határozottabb tudásra teszünk szert a Bölcsesség Csarnokában, amely a mentálsík.

Az asztrálsík tájainak egy fontos része az, amelyet gyakorta bár helytelenül az asztrál világosságbeli feljegyzéseknek neveznek. Ezek a feljegyzések, melyek a valóságban az Isteni emlékezet egy fajta anyagiasulásai – egy élő fényképszerű ábrázolása mindannak, ami valaha történt, valóban és maradandóan egy sokkal magasabb síkba vannak belevésve és az asztrálsíkon csupáncsak többé kevésbé megszakított módon visszaverődve léteznek; úgy, hogy az akinek látásereje nem emelkedik ennél feljebb, valószínűleg csak alkalmi és össze nem függő képeket fog nyerni a múltból összefüggő elbeszélés helyett. Ezek a mindenféle fajta elmúlt eseményekre vonatkozó visszavert képek állandóan létrejönnek az asztrálvilágban és az itt kutató környezetének egy fontos részét alkotják.

Az asztrálsíkon való érintkezés minden lény tudása által korlátozott éppúgy, mint a fizikai világban. Az, aki értelmi testét használni képes, az itt lévő emberi lényeknek gondolatait sokkal gyorsabban és készségesebben tudja átadni a mentális benyomások segítségével mint a Földön. Az asztrálsík közönséges lakói azonban rendszerint nem képesek ezen erő gyakorlására, úgy látszik, hogy a Földön uralkodó korlátokhoz hasonló akadályok korlátozzák őket – bár talán kevéssé mereven. Következésképpen (amint az előbb is említettük), mint a Földön, úgy itt is a közös rokonérzés, hit és nyelv által összekapcsolt csoportokba társulva találjuk őket.

XVII. fejezet
A különféle asztrál jelenségek

Okunk va feltételezni, hogy nem fog hosszú ideig tartani, amíg egy-két fizikai-feletti erő alkalmazása révén nagyjából megismerhetjük e világot. A spiritiszta szeánszokon mindennapi tapasztalat egy gyakorlatilag ellenállhatatlan erő alkalmazása, például valami rendkívüli súly mozgatása stb. Van néhány módja annak, ahogyan az ilyen eredményeket létre lehet hozni. Ezek közül négyre utalunk.

1. A Föld területén az egyik saroktól a másikig nagy éter áramlatok folynak olyan tömegben amelyek ezt az erőt éppen olyan ellenállhatatlanná teszik, mint amilyen a növekvő ár ereje és vannak eljárások melyek segítségével ezt az óriási erőt biztosan fel lehet használni, bár az uralására tett ügyetlen kísérlet a legnagyobb veszedelmekkel jár együtt.
2. Létezik egy éternyomás, amely némileg megfelel a légköri nyomásnak, bár annál mérhetetlenül nagyobb. A gyakorlati okkultizmus tanítja, hogy egy adott étertestet hogyan lehet elkülöníteni a többi étertől úgy, hogy az éternyomás ezen rettenetes erejét működésbe lehet hozni.
3. Egy hatalmas potenciális (lehetőség szerint) energiakészlet van, amely a finomabbnak a durvábba való involúciója alatt az anyagban alvó állapotban marad és az anyag állapotának megváltoztatásával ennek nagy részét fel lehet szabadítani és fel lehet használni úgy valahogy, ahogyan a hő alakjában rejlő energia a látható anyag állapotának megváltoztatásával felszabadítható.
4. Sok eredményt lehet létrehozni az úgynevezett szimpatikus rezgés által. Az anyag azon osztályának alaphangját kiemelve, melyben a hatást létrehozni kívánjuk, számtalan rokonszenves rezgést lehet kiváltani. Amikor ezt a fizikai síkon tesszük meg, például azáltal, hogy egy hárfán megütünk egy hangot, és egy csomó más egyformán hangolt hárfát hozunk oda, hogy azok rokonszenvesen válaszoljanak, úgy semmi más erő nem jön létre. Az asztrálsíkon azonban az anyag már kevésbé tétlen, hogy amikor rokonszenves rezgések által működésbe hozzuk, a saját élő erejét az eredeti impulzushoz hozzáadja, mely így sokszorosan megszaporodhat. Az eredeti impulzus további ritmikus ismétlésével a rezgéseket olyannyira meg lehet erősíteni, hogy az eredmény az okhoz mérten minden látszólagos arányt felülmúl. Ezen erő által elérhető eredményeket illetőleg alig létezik határ egy-egy Mester kezében, aki teljesen tudatában van erő lehetőségeinek, mert a Világegyetem felépítése maga is KIMONDOTT SZÓ által létrehozott rezgések eredménye.

A mantramok vagy varázsigék azon osztálya, mely eredményét nem valamely elemilény uralása révén, hanem pusztán bizonyos hangok ismétlése révén érik el, hatásosságát illetően szintén a rokonszenves rezgések ezen működésén alapszik.

A szétporlasztás jelenségét szintén rendkívüli gyors rezgések működtetésével lehet létrehozni, melyek legyőzik a kezelt tárgy molekuláinak tapadását. Egy némileg más típusú még magasabb rezgés ezeket a molekulákat alkotó atomjaikra választja szét. Az így éteri állapotba visszavezetett test nagyon nagy gyorsasággal mozgatható az egyik helyről a másikra és amely pillanatban az erő, mely ezt végrehajtja visszavonatik, az éternyomás az anyagot az eredeti állapotának felvételére kényszeríti.

Szükséges, hogy megmagyarázzuk, hogy egy tárgy alakja hogyan marad meg ha azt felbontjuk azután megint vissza anyagiasítjuk. Ha pl. egy fémkulcsot hő által gőzállapotba helyezünk, a hő elvonásával a „kulcs” megszilárdul, azonban kulcs helyett az csupán csak egy fémdarab lesz. Ennek az az oka, hogy az elemi eszencia, amely a kulcsot alakítja, a kulcs állapotának megváltozásával szétszóródik, nem azért mintha a hőség hatással lenne az elemi eszenciára, hanem mert amikor ideiglenes teste mint egy szilárd test elpusztul, az elemi eszencia visszaömlik az ilyen lények nagy tartályába éppen úgy, mint ahogyan az ember magasabb részei, bár teljesen érintetlenül a hőtől vagy hidegtől, a fizikai testből a test elégetésekor mégis ki vannak kényszerítve.

Következésképp amikor a kulcs féme ismét lehűlt szilárd állapotába az a „föld” elemlényeg amely beléje visszaömlött, már nem ugyanaz, amely előtte benne volt, s ennélfogva nincs semmi alapja annak, hogy a kulcs alak ismét visszatérjen.

Ha valaki egy kulcsot azért porlasztott szét, hogy azt az egyik helyről a másikra szállítsa, úgy az elemi lényeget gondosan ugyanabban az alakjában tartja meg míg meg nem történt az átvitel, és akkor, amikor az akaraterejét visszavonja, az elemi lényeg mint egy minta szerepel, melybe a megszilárdult részecskék beleömlenek vagy inkább köréje csoportosulnak.

Az „apport”-ok, azaz tárgyaknak majdnem pillanatok alatt nagy távolságra történő vitelét néha ezen a módon végzik, mert nyilvánvaló, hogy szétporlasztott állapotban tökéletes könnyedséggel vihetők keresztül minden szilárd tárgyon, amilyen egy ház fala vagy egy lezárt doboz oldala.

Az anyagnak az anyagon való keresztülhatolása így, ha megértettük, épp olyan egyszerű, mint a víz keresztülhatolása egy szitán vagy a gáz áthatolása egy folyadékon.

Az anyagiasítást (materializáció) vagyis egy tárgynak az éter állapotból a szilárd állapotba való átváltoztatását a fenti folyamat megváltoztatásával hozható létre. Ebben az esetben is kitartó akaratmegfeszítésre van szükség, hogy elejét vegyük annak, hogy az anyagiasított anyag visszajusson éter állapotba. Az anyagiasítás különféle fajtái a „Láthatatlan segítők” című fejezetben olvashatók.

Az elektromos zavarok mindenféle nehézséget okoznak az anyagiasítás vagy porlasztás véghezvitelénél, valószínűleg a ragyogó fény, az erős rezgések romboló hatása miatt.

A megkettőzés úgy jön létre, hogy a másolandó tárgyról egy tökéletes mentális kép alakul, majd pedig erre e mintára felhalmozódik a szükséges asztrális és fizikai anyag. E jelenség létrehozása nagyfokú összpontosító erőt igényel, mert a megkettőzendő tárgy minden részecskéjét - a külsőket éppúgy mint a belsőket - egyidejűleg szem előtt kell tartani. Az, aki a szükséges anyagot nem képes közvetlen környezetéből kivonni, az néha kölcsönvehet az eredeti tárgy anyagából is, amely ezután ennek megfelelően súlyában csökken.

Levelek vetítését különféle módon lehet létrehozni. A Mester egy darab papírost tehet maga elé, majd arról amit leírni óhajt mentális képet alkot, majd az éterből kivonja azt az anyagot, amely a kép tárgyiasításához szükséges. Ugyanazt az eredményt ugyanazon könnyedséggel létrehozhatja egy a levelezőtársa előtt fekvő papíron, bármekkora is legyen a köztük levő távolság.

Egy harmadik módszer, amely gyorsabb és ennélfogva gyakrabban alkalmazott abból áll, hogy a levél egész anyagát valamelyik tanítvány értelmébe vési bele és rábízza a vetítés gépies munkáját. Ezután a tanítvány elképzeli azt a levelet, amelyet a Mester kezével a papírra írni látott, majd azt imént leírt módon tárgyiasítja az írást. Ha úgy találja, hogy nehéz az anyagot az éterből kivonni és az írást egyidejűleg rávetíteni a papírra, akkor használhat tintát vagy színes port, mellyel sokkal gyorsabban végezheti azt el.

Éppen olyan könnyű ily módon egyik vagy másik ember kézírását utánozni és közönséges eszközökkel lehetséges az ily módon létrehozott hamisítást felfedezni. Egy Mester tanítványának megvan a csalhatatlan próbaköve, amelyet alkalmazhat, ellenben mások számára az eredetiséget csak a levél tartalma és annak szelleme igazolhatja, míg a kézírás akármilyen tökéletesen is van utánozva, értéktelen.

Az a tanítvány, aki a munkában még kezdő, valószínűleg csak néhány szót képes egyszerre elképzelni, ellenben az, akinek sok a tapasztalata egy egész oldalt vagy egy teljes levelet képes egyszerre megjeleníteni. Ezen eljárással a spiritiszta szeánszokon néha egészen hosszú levelet lehet létrehozni néhány másodperc alatt.

Képeket ugyanazon módon lehet megjeleníteni kivéve, hogy itt egyszerre az egész képet kell láthatóvá tenni és ha sokféle színre van szükség, akkor azokat el kell készíteni, elkülönítve megőrizni és helyesen alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy itt tág tere van a művészet alkalmazásának és azok, akik gyakorlott művészek, sokkal nagyobb sikert érnek el mint azok, akiknek nincs ilyen tapasztalatuk.

A palatábla írást néha a precipitáció útján hozzák létre, habár sokkal gyakrabban kicsi szellemkéz részek anyagiasulnak, amelyek éppen hogy elegendők hogy megfogják az iront.

A levitáció, az emberi testnek levegőben való lebegéséből áll, amelyet a szeánszokon gyakran „szellemkezek” hoznak létre. Létre lehet hozni levegő és víz elemlények segítségével is. Keleten mindig, nálunk azonban csak alkalmilag egy másik eljárást alkalmaznak. Az okkult tudomány ismer egy - a valóságban magnetikus természetű - nehézségi erőt semlegesítő vagy megfordító eljárást, amelynek segítségével a lebegést könnyen létre lehet hozni. Kétségtelen, hogy a régi Indiában és Atlantiszban ezt a módszert alkalmazták a léghajók felemeléséhez és nem valószínűtlen, hogy hasonló módszert alkalmaztak a piramisok építésénél is.

A lebegés előfordul néhány indiai aszkétánál és a legnagyobb keresztény szenteknél is, akik mély meditációban lévén így emelkedtek fel a talajról mint pl. szent Teréz és gupertioni szent József.

Minthogy a fény éter-rezgésekből áll, nyilvánvaló, hogy az aki megérti, hogy hogyan hozza létre ezeket a rezgéseket, létre tudja hozni a „szellem fényeket” úgy a szelíden foszforeszkáló mint a vakító villamos változatban vagy pedig azokat a táncoló fénygömböket, melyekben bizonyos fajta tűz-elemilények oly készségesen alakítják át magukat.

A tűzfogás mutatványa égési seb nélkül úgy lehetséges, hogy az ember a kezét a legvékonyabb éteranyag réteggel vonja be, és így állja a tüzet. Van azonban más módja is.

Tűz létrehozatala szintén az asztrálsík segítségével megy végbe. Ennek három módja van:

1. Megindítani és fenntartani ezt a rezgésgyorsaságot amelynél a gyulladásnak be kell következnie.
2. Negyedik dimenzióbeli kicsiny izzó anyagtöredéket odajuttatni, majd lángra lobbantani.
3. Kémiai alkatrészeket odajuttatni, melyek gyulladást okoznak.

Fémek átalakítását úgy lehet megvalósítani, hogy egy darab fémet atomi állapotba vezetnek vissza, majd pedig az atomokat egy másik formában újra rendezik.

A reperkusszió-t vagy visszaütést a „Láthatatlan segítők” című fejezetben fogjuk tárgyalni és létrejövetele a fentebb leírt rokonszenves rezgéseknek tudható be.

XVIII. fejezet
A negyedik dimenzió

Az asztrálvilágnak sok olyan jellegzetessége van amely figyelemreméltó pontossággal megegyezik a negyedik dimenzió világával, úgy, mint azt a mértan és a számtan elénk tárja. A valóságban ez a megegyezés oly szoros, hogy ismerünk eseteket, ahol a negyedik kiterjedés mértanának pusztán értelmi tanulmányozása nyitotta fel a tanítvány asztrál látását.

C. H. Hinton e tárgyra vonatkozó művei a következők:

• Scientific romances (Tudományos elbeszélések I., II. kötet),
• A new era of thought (A gondolkodás új korszaka),
• The fourth dimension (A negyedik dimenzió)

C. W. Leadbeater erősen ajánlja ezeket a könyveket és azt állítja, hogy a negyedik dimenzió tanulmányozására az általa ismert legjobb módszer az asztrálsíkon uralkodó állapotok felfogásához és hogy C. H. Hinton negyedik dimenzióra vonatkozó fejtegetése az egyetlen,, amely itt valamely magyarázat félével szolgál az asztrál látás állandóan megfigyelt tényeire nézve.

Még későbbi munkák Claude Bragdon néhány könyve:

• Beautiful meccesity (Gyönyörű szükség),
• The primer of higher space (A magasabb Tér kézikönyve),
• Fourth dimensional vistas (Negyedik dimenzióbeli látványok) stb.

Továbbá P. D. Ouspensky: Tercium organum (Harmadik szerv) a legtanulságosabb és ezen kívül még számosak.

Azok számára, akik e tárgyat még egyáltalán nem tanulmányozták, az alábbiakban nagyon vázlatosan körvonalazva felsorolunk néhány negyedik dimenzió alapját képező fő sajátosságot.

Egy pont-nak, amelynek „helyzete van de nagysága nincsen” nincs kiterjedése; egy vonal-nak, amelyet egy pont mozgása idéz elő, egy kiterjedése van, hosszúsága; egy felület-nek, melyet egy vonalnak önmagával derékszögben történő mozgása hoz létre, két kiterjedése van, hosszúsága és szélessége; egy szilárd test-nek, melyet egy felületnek az önmagához mérten derékszögben végzett mzgása hoz létre, három kiterjedése van, szélessége, hosszúsága és vastagsága.

A tesseract egy feltételezett tárgy, melyet egy szilárd test önmagához mérten derékszögben végzett mozgása hoz létre, négy kiterjedése van, hossza, szélessége, vastagsága és egy negyedik, amely ezen háromhoz mérten derékszögű, melyet azonban a mi háromkiterjedésű világunkban képtelenség ábrázolni.

A következő táblázat segítségével egy tesseract tulajdonságát lehet levezetni:

	pontja	vonala	felülete	szilárd teste
Egy pontnak van	1	-	-	-
Egy vonalnak van	2	1	-	-
Egy négyoldalú felületnek van	4	4	1	-
Egy kockának van	8	12	6	1
Egy tesseractnak van	16	32	24	8

A tesseract, ahogyan azt C. H. Hinton leírja C. W. Leadbeater szerint valóság és teljesen ismert alakzat az asztrálsíkon. J. Van Manten: Some occult experiences (Néhány okkult tapasztalat) című könyvében megkísérelte egy négy kiterjedésű ábrázolását.

Azonos és tanulságos párhuzam van azon jelenségek között, melyeket egy háromdimenziós tárgy hozhat létre egy kétdimenziós képzeletbeli világban, melyben egy olyan lény él, melynek csak két dimenzióról van tudata és sok asztrál jelenség között, úgy amint azok előttünk a három dimenzióban megjelennek. Így:

1. Egy tárgyat, amely teljesen körül van véve vonallal, a harmadik kiterjedés segítségével ki lehet emelni a zárt térből.
2. A tárgyat a harmadik kiterjedésben való keresztülmeneteléssel tetszés szerint lehet megjelentetni a két kiterjedésű világban vagy onnan eltüntetni.
3. Egy papírlap által képviselt két kiterjedésű világ meghajlításával két távollévő pontot együvé lehet hozni, sőt egymásra fektetni és így lerontani a távolság két kiterjedésű fogalmát.
4. Egy jobboldalas tárgyat a harmadik kiterjedésen keresztül meg lehet fordítani és mint egy baloldalas tárgyat ismét megjelentetni.
5. A harmadik kiterjedésre lenézve egy két kiterjedésű tárgyra az utóbbi minden pontját egyszerre és a távlati torzítástól menten lehet látni.

Egy két kiterjedésre korlátozott lény előtt ez a dolog „csodásnak” és teljesen érthetetlennek tűnnék fel.

Érdekes, hogy pontosan hasonló mutatványban van részünk, amint ezt a spiritiszták is tudják:

1. Lények és tárgyak előtűnnek vagy eltűnnek.
2. Tárgyak apportja történik meg nagy távolságokról.
3. Tárgyak kerülnek elő lezárt dobozokból.
4. A tér teljesen megsemmisültnek látszik.
5. Egy tárgy megfordítható, azaz egy jobb kéz bal kézzé változtatható.
6. Egy tárgy - pl. egy kocka – minden része egyszerre látható éspedig minden távlati torzítástól mentesen, hasonlóképpen egy zárt könyv egész tartalma egyszerre látható.

Az erő előtörése pl. a csakrában, amely szemmel láthatóan sehonnan sem ered, természetesen a negyedik dimenzióból történik.

Egy felületre kiöntött folyadék két irányban igyekszik kiterjedni, amikor is a harmadik kiterjedésben nagyon vékonnyá válik. Hasonlóképpen a gáz három kiterjedésében igyekszik szétterjedni és lehetséges, hogy eközben ritkábbá lesz annak negyedik kiterjedésében, azaz egy gáz sűrűségét annak negyedik kiterjedésbeli viszonylagos vastagságában lehet mérni.

Világos, hogy nem kell megállnunk a negyedik kiterjedésnél, mert tudjuk, hogy számtalan térbeli kiterjedés lehetséges. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy az asztrálvilág négy kiterjedésű, a mentális öt kiterjedésű, és a buddhikus sík hat kiterjedésű.

Világos tehát, hogyha azt mondjuk, hét kiterjedés van, akkor mindenkor és mindenhol hét kiterjedés létezik, azaz nem létezik egy három vagy négy kiterjedésű lény. Ez csak a szemlélő korlátozott észrevevő képességében van, nem pedig a szemlélt tárgyban. Ouspensky ezt a fogalmat nagyon szépen kidolgozta a Tercium organum (Harmadik szerv) című munkájában.

Az ember kifejlesztheti asztrál öntudatosságát és mégsem lehet képes észrevenni és méltányolni a negyedik kiterjedést. A valóság az, hogy az átlagember egyáltalán nem veszi észre a negyedik kiterjedést amikor belép az asztrálsíkra, s a legtöbb ember leéli asztrál életét anélkül, hogy az őt körülvevő anyagban felfedezné a negyedik kiterjedést.

Az olyan lények mint pl. a természeti szellemek, akik az asztrálsíkhoz tartoznak, természetüknél fogva meglátják a tárgyak negyedik kiterjedését, azonban még ők sem tökéletesen, minthogy ők csak az asztrálanyagot veszik észre e tárgyakban és a fizikait nem, éppúgy, miként mi a fizikait vesszük észre és nem az asztrálist.

Az egyik tárgynak a másikon való keresztülhatolása nem érinti a negyedik kiterjedés kérdését, minthogy szétporlasztással vihető végbe – ami három kiterjedésű eljárás.

Az idő nem a negyedik dimenzió; de segítséget nyújthat, e feladat megoldásához, ha ezt az idő szempontjából nézzük. Egy kupak egy darab papíron való keresztülhatolása egy a papíron élő lény előtt mint egy nagyságban változó kör tűnne fel; a lény természetesen képtelen lenne észrevenni a kör minden egyes állapotát úgy, hogy azok mint egy kúp részei együtt léteznek. Hasonlóképpen számunkra egy szilárd tárgy növekedése a buddhikus síkról nézve megfelel egy kúp látásának mint egy egésznek és így némi fényt vet a múltra, jelenre és jövőre vonatkozó érzékcsalódásunkra és a jövőbelátás képességére.

Az idő földöntúli (transzcendentális) szemléletét nagyon szépen tárgyalja C. H. Hinton a Stella című történetében, amely a Scientific romandes című könyvnek a II. kötetében jelent meg. Két nagyon érdekes utalás van erre vonatkozólag a Titkos tanítás I. és II. kötetében.

Érdekes és jelentős megfigyelés, hogy a mértan úgy amilyen az ma, csak töredék, exoterikus előkészítése az ezoterikus valóságnak. A tér valódi érzékelését elveszítve, ezen tudás felé az első lépés a negyedik dimenzió felismerése.

Elképzelhetjük, hogy a Monád fejlődése kezdetén végtelen kiterjedésben képes mozogni és látni, amelyekből minden egyes lefelé történő lépésnél egy elesik úgy, hogy végül is már csak három marad meg a fizikai öntudat számára. Az anyagba való alászállás folytán ilyenképpen el vagyunk zárva a mindenség ismeretétől, kivéve azon világok egy részét, melyek körülvesznek bennünket, de még azt is ami megmaradt csak tökéletlenül látjuk.

A négy-kiterjedésű látással megfigyelhetjük, hogy a bolygók, melyek a mi három-kiterjedésű látásunk szerint egymástól oly távol vannak, egymástól elkülönülve, négy kiterjedésű látással nézve egybe vannak kapcsolva, ezek gömbök a valójában oly szirmok pontjai, melyek egy-egy részét képezik egy nagy virágnak: innen ered a hinduk azon elképzelése, hogy a naprendszer egy lótuszvirág.

Egy magasabb kiterjedtség révén közvetlen kapcsolat létezik a Nap és a Föld központjai között úgy, hogy elemek vannak a Földön anélkül, hogy azok a felületen keresztülmentek volna.

A negyedik dimenzió tanulmányozása közvetlen miszticizmus felé vezet. Így C. H. Hinton állandóan használja „az én kivetítése” kitételt, amivel azt mutatja, hogy egy szilárd testnek a negyedik dimenzióban való észlelése céljából szükséges hogy azt ne csak egyetlen nézőpontból tekintsük, hanem egyszerre minden szemszögből, ami annyit jelent, hogy az „én” elszigetelt részleges nézőpontján túl kell szárnyalni és az általános önzetlen nézőponttal helyettesíteni.

Emlékezzünk csak szent Pál híres mondására amely az ephezusiakhoz írt III. levelének 17-18. versében van: „Íme, hogy a szeretetben meggyökerezvén és fundamentumot vetvén, képesek legyetek minden szentekkel együtt megérteni azt, hogy mi a szélesség, a hosszúság, a mélység és magasság.”

XIX. fejezet
Az asztrállények: emberiek

Ha mindenféle asztrállényt fel akarnánk sorolni és le szeretnénk írni, a feladat éppen olyan nehéz volna, mint a mindenféle fizikai lény felsorolása és leírása. Megkíséreljük táblázatosan összeállítani a fő szabályokat és azokat röviden leírni.

Asztrállények
Emberiek		Nem emberiek	Mesterségesek
Fizikailag élők	Holtak
Átlagos ember	Átlagos ember	Elemi eszencia	Öntudatlanul alkotott lények
Pszichikus	Árnyak	Állatok asztrálteste	Tudatosan alkotott elemi lények
Mester vagy tanítványa	A burok	Természeti szellemek	Emberi mesterséges lények
Fekete mágus vagy tanítványa	Az éltetett burok	Dévák
	Öngyilkosok és hirtelen elhaltak
	Vámpírok, emberfarkasok
	Fekete mágus és tanítványa
	Megtestesülésre váró tanítvány
	Nirmanakaya

 

Hogy a felsorolást egészen teljessé tegyük, még hozzá kell tennünk, hogy a fentieken kívül a Naprendszer más bolygóiról való nagyon magas rendű Adeptusok, sőt még nagyobb távolságról jött még fenségesebb látogatók is megjelennek alkalmilag, ámbár lehetséges, bár majdnem felfoghatatlan, hogy az ilyen lények valaha is manifesztálódjanak egy olyan alacsony síkon mint az asztrálsík. Ha azt akarják, akkor ezen bolygó asztrálanyagából egy ideiglenes testet alkotnak maguknak.

Másodszor ezen a bolygón két más fejlődés is folyik, bár úgy látszik, hogy nem cél az, hogy azok vagy az emberek rendes körülmények között kapcsolatban legyenek egymással. Ha összeköttetésbe jutunk velük, úgy ez valószínűleg fizikailag történik, mert a mi asztrál síkunkkal való kapcsolatunk nagyon gyenge. Megjelenésük egyetlen lehetősége a szertartásos mágiában előforduló rendkívül valószínűtlen véletlentől függő amelyet a leghaladottabb mágusok néhánya tud csak végezni; azért alkalmilag ez is megtörtént.

Az emberi osztály

1. A fizikailag élők

1. Az átlagos ember. Ez az osztály az olyan személyekből áll, akiknek fizikai teste alszik és akik különféle öntudatfokozatban ide-oda lebegnek az asztrálsíkon, amint ezt az „Alvás élet” című IX. fejezetben már leírtuk

2. A pszichikus. A pszichikailag fejlett ember rendszerint teljesen éber amikor a fizikai testén kívül van, azonban megfelelő gyakorlat hiánya miatt a látottak megtévesztik. Gyakran képes lehet az összes asztrál alsíkot keresztülbarangolni, néha azonban valamely alsík különösképpen vonzza és ritkán képes ennek befolyása fölé emelkedni. A látottak emlékezete természetesen a tökéletes igazság és a teljes elferdítettség vagy a tökéletes feledékenység között változhat. Mivel feltesszük, hogy nincs egy Mester vezetése alatt, mindig az asztráltestében fog megjelenni, mivel mentáltestében nem tud működni.

3. Az Adeptus és tanítványai. Ez az osztály rendesen nem az asztrál hanem a mentálsík négy alsó alsíkjának anyagából álló mentáltestét használja. Ezen test előnye az, hogy segítségével pillanatok alatt át lehet jutni a mentálsíkról az asztrálsíkra és vissza és mindenkor a saját síkja nagyobb erejének és élesebb érzékeinek használatát engedi meg.

Minthogy a mentáltestet asztrál látással nem lehet meglátni, a benne tevékenykedő tanítvány megtanulja, hogy hogyan gyűjtsön maga köré egy ideiglenes asztrálburkot arra az esetre, ha azt óhajtaná, hogy észrevehetővé váljék az asztrállények számára. Az ilyen test, habár pontos mása az ember külsejének, egyáltalán semmilyen anyagot nem tartalmaz a saját asztráltestéből, de éppúgy megfelel neki, mint ahogy az anyagiasítás megfelel a fizikai testnek.

Fejlődésének egy korábbi fokán a tanítványt asztráltestében lehet találni éppúgy mint mást, azonban bármelyik testét használhatja is. A megfelelő tanító vezetése alatt lévő tanítvány mindig teljesen tudatos és az összes alsíkon könnyen képes tevékenykedni.

4. A fekete mágus és tanítványa. Ez az osztály némileg megfelel az Adeptus és tanítványa osztályának, kivéve, hogy a fejlettség a jó helyett a rosszban van és a szerzett erők önzetlen célok helyett önző célokat szolgálnak. Alacsony fokozatai között vannak azok a négerek, akik az Obeah és Voodoo iskolák szertartásait gyakorolják és a vad törzsek orvosemberei. Intellektus tekintetében magasan állók és ennélfogva feddésre méltóbbak a tibeti fekete mágusok.

2. A fizikailag holtak

1. A közönséges ember halála után. Ez az osztály nyilvánvalóan nagyon népes és mindenféle fokozatú személyekből áll, akik öntudatuk állapota tekintetében eltérnek egymástól amint ezt már bővebben leírtuk a „Halál utáni élet” című XII.-XV. fejezetekben.

2. Az árnyék. A XXIII. fejezetben látni fogjuk, hogy amikor egy ember asztrálélete letelt, meghal az asztrálsíkon és hátrahagyja szétoszló asztráltestét pontosan úgy, mint amikor fizikailag meghal és hátrahagyja a felbomló fizikai hullát.

A felső Egó a legtöbb esetben nem képes manasztikus (mentális) életelvét teljes mértékben visszavonni alsóbb életelveiből, következésképpen ezen alsóbb mentálanyag egy része az asztrálanyaggal elkeveredve visszamarad. A mentálanyag ekképpen visszamaradó része minden egyes alsík durvább anyagából áll, melyet az asztráltestnek sikerült kirántania a mentáltestéből.

Ez az asztrálhulla, melyet mint árnyat ismerünk, egy olyan lény, mely semmiféle értelemben véve sem az igazi egyén, mindamellett pontosan az illető külsejét mutatja, meg van az emlékezete és minden aprólékos sajátossága. Ennélfogva nagyon könnyen összetévesztik az illetővel ami a szeánszokon gyakran meg is történik. A személytelenné válás tényével nem rendelkezik, mert amennyire értelme terjed szükségképpen azt kell feltételeznie, hogy ő az egyén, pedig csupán csak egy lélek nélküli tömege legalacsonyabb tulajdonságainak.

Egy árnyék élettartama azon alsó mentálanyag mennyiségétől függ, mely meglelkesíti, minthogy ez állandóan fogyóban van, ezért értelmileg el is fogy, bár nagy mennyiségű ravaszsággal is rendelkezik és életcélja érdekében még arra is képes, hogy a médiumtól ideiglenesen értelmet vegyen kölcsön és így érintkezzék valakivel. Természeténél fogva nagyon hajlamos arra, hogy mindenféle rossz befolyások alá kerüljön, és mivel el van különülve Egójától nincs is összetételében semmi ami a jó befolyásokra válaszolni képes volna. Így azután készségesen odaadja magát az alacsonyabb fajtájú fekete mágusok különféle alacsony céljainak. A birtokában levő mentálanyag lassan szétoszlik és visszatér saját síkja anyagába.

3. A burok. A burok az ember asztrálteste szétbomlása legvégső állapotában, miután az értelem minden része elhagyta. Ennélfogva semmiféle állhatatossága vagy értelme nincsen és az asztráláramlatokkal ide-oda sodródik. Néhány pillanatra azonban még akkor is feléleszthető kísérteties életutánzattá, ha történetesen egy médium aurájának hatása alá kerülne. Ilyen körülmények között még mindig pontosan az elhunyt külsejére fog emlékeztetni és bizonyos mértékben visszaadni képes annak megszokott kifejezéseit és kézírását.

Megvan azon képessége is, hogy vakon válaszoljon azokra a rendszerint legalacsonyabb-rendű rezgésekre, melyek benne árnyékbeli létének utolsó ideje alatt gyakran életre keltek.

4. Az éltetett burok. Ez a lény szorosan véve nem emberi, de ide soroltuk, mert külső öltözéke az a passzív lélektelen burok, az emberiség járuléka. Az az értelem, vágy és akarat amellyel rendelkezik, az őt meglelkesítő elemi lényegé (lásd VII. fejezet), lévén ez az elemi lény maga is az emberi gondolat teremtménye.

Az éltetett burok mindig rosszakaratú, igazi kísértő démon, akinek rossz befolyását csak erejének mérve korlátozza. Az árnyhoz hasonlóan gyakran használják az Obeah és Voodoo mágusai. Egyes írók mint elementált említik.

5. Az öngyilkosság és a hirtelen halál áldozatai. Ezekről már írtunk a „Halál utáni élet” című XV. fejezetben. Megjegyezhetjük még, hogy ez az osztály, épp úgy mint az árnyak és éltetett burkok, az, amit kisebb vámpíroknak lehet nevezni, mert mikor erre alkalmuk van, létüket úgy hosszabbítják meg, hogy életerőt vonnak ki azokból az emberi lényekből, akiket befolyásolni képesek.

6. Vámpírok és emberfarkasok. Ez a két osztály ma már nagyon ritka; néha előfordulnak, főképpen az olyan vidékeken, ahol tekintélyes mértékben van képviselve a Negyedik Gyökérfaj, mint Oroszországban és Magyarországon.

Alig lehetséges, hogy az ember annyira lealacsonyuljon, önző és állatias életet éljen, hogy vágyai által tőrbecsalva végül az egész alsó értelem elkülönüljön a felső Éntől. Ez csak ott lehetséges, ahol az önzetlenség vagy spiritualitás minden sugara el van nyomva, és ahol nincsen semmiféle megváltó tulajdonság.

Az ilyen elveszett lény már rövidesen a halál után képtelen megmaradni az asztrálvilágban és ellenállhatatlanul teljes tudatossággal az „ő saját helyére”, a titokzatos nyolcadik szférába vonzódik, ahol olyan tapasztalatok után, melyeket jobb le nem írni, lassan feloszlik. Ha öngyilkosság van hirtelen halál áldozata volt, úgy bizonyos körülmények között, kiváltképp ha tud valamit a fekete mágiáról, ettől a sorstól, hogy mint kísérteties vámpír éljen, megszabadítja magát.

Minthogy a nyolcadik szférába csak a test halála után juthat, ezért testét kataliptikus álomban őrzi azáltal, hogy félig anyagiasított asztrálteste segítségével más emberi lényekből vért von ki és azt beléje ömleszti és így ily többszöri gyilkossággal elhalasztja végső sorsát. A leghatásosabb ellenszere ennek, ahogy a népies babona helyesen feltételezi, a test elégetése, ekként megfosztva a lényt támaszpontjától.

A sír megnyitásakor a test rendszerint frissnek és egészségesnek látszik és a koporsó néha vérrel telt. Az elégetés a vámpírizmus e fajtáját nyilvánvalóan lehetetlenné teszi.

A farkasember csak az ember fizikai élete alatt nyilvánulhat meg és elkerülhetetlenül vele jár a mágia némi ismerete, ami mindenesetre arra képesíti őt, hogy kivetítse asztráltestét.

Amikor egy teljesen kegyetlen és állatias ember kivetíti asztráltestét, azt bizonyos körülmények között más asztrállények megragadják és anyagiasítják, nem emberi formába, hanem vadállat, rendszerint farkas alakjában. Ilyen állapotban a környező vidéken kóborol, megölve minden más állatot, sőt emberi lényeket is, ekként nemcsak a vér utáni vágyát elégítve ki, hanem ellenségéit is, akik kergetik.

Ebben az esetben, miként gyakran a rendes anyagiasításkor is, az asztráltestben okozott sérelem a reperkuszió különös tüneménye folytán (lásd a XXVIII. fejezet 19. pontját) az ember fizikai testén is visszaadódik. A fizikai test halála után azonban az asztráltest, mely külsejét valószínűleg megtartja, ugyanazon alakban kevésbé lesz sebezhető.

Ekkor azonban már sokkal kevésbé lesz veszedelmes és hacsak nem talál valami megfelelő médiumot, képtelen lesz teljesen anyagiasulni. Az ilyen anyagiasulásokban valószínűleg nagy mennyiségű étermásból eredő anyag és talán némi fizikai testből eredő folyékony és gázszerű anyag is van, mint az néhány anyagiasítás esetében szokott lenni. Ez a fluidikus test mindkét esetben úgy látszik nagyobb távolságra képes eltávolodni a fizikai testtől az éteranyagot tartalmazó testnél.

Úgy a vámpírok mint az emberfarkasok megnyilvánulása rendszerint a fizikai testük közvetlen szomszédságára van korlátozva.

7. A fekete mágus és tanítványa. Ez az osztály, megfelelő változattal, azonos az újraszületésre várakozó tanítványéval, azonban ebben az esetben az ember a természetes fejlődés menetével dacolva mágikus eljárásokkal tartja vissza magát az asztrálsíkon és ezek az eljárások néha a legborzalmasabb természetűek.

Igazán nem kívánatos felsorolni vagy leírni ezen osztály különféle alosztályait, minthogy az okkult tanuló csak elkerülni óhajtja őket. Ezek a lények akik így életüket a természetes határon túl hosszabbítják meg, ezt mások kárára és azok életének egy más alakba való elszívása által teszik meg.

8. Az újraszületésre váró tanítvány. Jelenleg ez egy ritka osztály. Annak a tanítványnak aki elhatározza, hogy „nem fogadja el a mennyországot” azaz, aki nem akar belépni a mennyországba, hanem folytatni akarja munkáját a fizikai síkon, néha, azonban csak egy nagyon magas tekintély hozzájárulásával, megengedik, hogy Mestere egy megfelelő újraszületést készítsen elő számára. Azt mondják, hogy még akkor is, amikor biztosítva van az engedély, arra az időre a tanítvány szigorúan az asztrálsíkra kell hogy korlátozza magát, mert ha csak egy pillanatra is érinti a mentálsíkot, úgy valami ellenállhatatlan áramlat ismét a normális fejlődés keretei közé sodorhatja és belép a mennyei világba.

Alkalmilag a tanítvány közvetlen felnőtt testbe helyezhető, melyet korábbi birtokosa már nem használ tovább, azonban egy megfelelő test ritkán adódik.

9. A Nirmanakaya. Tényleg nagyon ritka eset, hogy egy olyan magasztos lény mint egy Nirmanakaya megnyilvánuljon az asztrálsíkon. A Nirmanakaya az, aki elnyerte a jogot, hogy számtalan korszakot ki nem mondható boldogságban töltsön el, mégis úgy választott, hogy kapcsolatban marad a Földdel, úgyszólván ezen világ és a Nirvana között lebegve, azért, hogy spirituális áramokat termeljen, mellyel a fejlődést elő lehet segíteni. Ha meg akar jelenni az asztrálsíkon, úgy valószínűleg egy ideiglenes asztráltestet teremt magának e sík automatikus anyagából. Ez azért lehetséges, mert a Nirmanakaya megtartja kauzális testét és így a permanens atomot is, amelyet egész fejlődése alatt magával hordott úgy, hogy bármely pillanatban amikor akarja mentál, asztrál vagy fizikai testet anyagiasíthat köréje.

XX. fejezet
Az asztrállények: nem emberiek

A nem emberi osztály

1. Az elemi lények. Az „elemi lények” kifejezést különféle írók arra használják, hogy vele a lények különféle fajtáját jelöljék. Itt arra használjuk, hogy fejlődése különféle fokozatain azokat a monádikus lényeket jelöljük vele, melyeket úgy is lehetne jelölni, mint az Isteni Erő vagy Szellem anyagba való kiáramlásait.

A legfontosabb az, hogy a tanítvány megértse, hogy ezen elemi lények fejlődése az ív lefelé vezető részén történik, amint azt gyakran nevezik, azaz az anyaggal való teljes elkeveredés irányába, amit az ásványvilágban látunk, az anyagtól való távolodás helyett; következésképpen számára az előre haladás az anyagba való leszállást jelenti a magasabb síkok felé felemelkedés helyett.

Mielőtt a „kiáramlás” eléri az egyéniesülés fokát, amikor meglelkesíti az embert, már hat fejlődési fokon ment keresztül és lelkesítette meg azokat, éspedig az első elemi birodalmon (a felső mentálsíkon), a második elemi birodalmon (az asztrálsíkon), az ásványi, növényi és állati birodalmakon. Néha ásványi, növényi és állati Monádoknak nevezik, habár ez határozottan félrevezető, minthogy már sokkal annak előtte hogy eléri ezeket a birodalmakat, nem egy, hanem sok Monáddá vált.

Itt természetesen csak az asztrál elemi lényekkel fogunk találkozni. Ezek a lények, azaz az Isteni kiáramlás, amely le, a mentálsík atomikus anyagáig már beburkolta magát az anyagba, azután pedig közvetlen az asztrálsíkra merült alá és egy atomikus asztrálsík anyagból álló testet gyűjtött maga köré. Ilyen összetételű az asztrálsík elemi lényege, amely a harmadik anyagi birodalomhoz tartozik, amely birodalom közvetlenül megelőzi az ásványi birodalmat.

Az asztrálsíkbeli 2.401 differenciációja alatt a különféle alsíkok anyagából sok és különféle összetételeket vonz magához. Ezek azonban csak ideiglenesek és lényegében ugyanaz a világ marad.

Pontosan kifejezve nem létezik olyan dolog mint egyetlen elemi lény azzal a csoporttal kapcsolatosan melyet éppen szemlélünk. Amit találunk, az egy hatalmas elemi lényeg készlet, amely csodálatosan érzékeny még a leggyorsabb emberi gondolattal szemben is és elképzelhetetlen hajlékonysággal válaszol a másodperc kis töredéke alatt az emberi akarat vagy vágy által benne létrehozott rezgéseire.

Abban a pillanatban azonban, amikor az ilyen akarat vagy gondolat befolyása által élő erővé lett átalakítva, egy elementállá lesz és a „mesterséges” osztályba tartozik, melyről a következő fejezetben lesz szó. Elkülönített léte azután rendszerint eltűnik, mert mint az impulzus kimerült, újra visszamerül az elemi lényeg azon el nem különült tömegébe, melyből ered.

Az asztrálsík látogatójára az elemi eszencia változó alakú szüntelen áradata elkerülhetetlenül befolyást gyakorol, az amely folyvást körülötte örvénylik, s amely gyakran fenyegeti határozott erőfeszítését, amely elől azonban mindig kitér: csodálkozni fog a lények hatalmas seregén, melyeket ebből az óceánból ideiglenesen különálló létre előhívnak az ember gondolatai és érzései, akár jók azok, akár rosszak.

Az elemi lényeget nagyjából azon anyagfajnak megfelelően lehet osztályozni amelyben lakozik, így szilárd, folyékony, gázszerű stb. elemi lényekre. Ezek a középkori alkimisták „elemei”. Nagyon helyesen azt tartották, hogy egy „elemi lény”, azaz a megfelelő élő elemi lényeg egy része tartozik minden „elemhez” vagy az alkotó része minden fizikai lényeghez.

Az elemi eszencia ezen hét főosztályának mindegyikét ismét hét alosztályra lehet osztani, ami összesen 49 alosztályt ad.

Ezenfelül, teljesen különállóan ezen egyirányú osztályoktól van hét tejesen eltérő elemi lényeg típus is, a közöttük levő különbség azonban nem annyira az anyagiasság fokozatától, mint inkább a jellegétől és rokonságtól függ. A tanítvány ezzel az osztályozással amely a Hét Sugárral kapcsolatos, mint a „függőleges” osztályozással fog megismerkedni.

Minden egyes sugártípusban szintén hét alosztály van, melyek összesen 49 függőleges alosztályt alkotnak. Az elemi eszencia fajták teljes száma tehát 49*49, azaz 2.401.

A függőleges osztály nyilvánvalóan sokkal maradandóbb és alapvetőbb mint a vízszintes osztály, mert az elemi lényeg a fejlődés lassú folyamata alatt keresztülmegy a különféle vízszintes osztályokon, azonban egész útja alatt a saját függőleges osztályában marad.

Amint az elemilény néhány pillanatra a különböző külső befolyásoktól érintetlen marad, amit alig lehet elképzelni, úgy nincsen semmilyen határozott formája, ellenben a legcsekélyebb ráhatás nyugtalan és örökké változó alakok megtévesztő zűrzavarába alakítja, és ez az ide-oda rohanó forma a forrásban lévő víz felületén keletkező buborékok gyorsaságával tűnik ismét el.

Ezek az elenyésző alakok, habár általában valamilyen fajta élő teremtmények, emberi vagy másfélék, alakjai az eszenciában nem fejezik ki jobban az elkülönült lények létezését, mint ahogyan az éppen olyan változatos sok formájú hullámok kifejezik, melyeket egy sima tó felületén egy hirtelen szélroham néhány pillanat alatt kelt. Ezek az asztrálvilágosság hatalmas tárházából eredő puszta visszatükröződések, mégis rendszerint bizonyos mértékben magukévá teszik az őket létrehozó gondolatáramlatok jellegét, habár majdnem mindig torzítással és rémítő és kellemetlen kinézéssel.

Amikor az elemi lényeg a félig tudatos önkénytelen gondolatok áramlatának megfelelő formákba alakul, mely gondolatokat az emberek többsége meggondolatlanul az agyán keresztül enged, az intelligencia mely kiválogatja a megfelelő alakokat világosan nem a gondolkodó értelméből származik, nem származhat magából az elemi lényegből sem, mert ez egy olyan birodalomhoz tartozik, amely még távolabb áll az egyéniesüléstől mint az ásványi, és teljesen meg van fosztva a tudatos mentálerőtől.

Mindamellett a lényeg csodálatos alkalmazkodóképességgel bír, amely nagyon is megközelíti az intelligenciát; kétségtelenül ez a tulajdonság az, amiért a régebbi könyvekben úgy beszélnek róla, mint „az asztrálvilág félintelligens teremtményeiről”.

Az elemi birodalmak sajátossága nem ismeri a jó és a rossz fogalmát. De van itt valami rokonszenv fajta vagy törekvés, amely majdnem minden alosztályát áthatja és amely inkább rosszindulatúakká teszi őket az emberekkel szemben mint barátságosakká. Innen ered az újonc tapasztalata az asztrálsíkon, ahol óriási változó alakú kísértetekből álló csapatok haladnak el előtte fenyegetőzve, amelyek azonban mindig visszavonulnak vagy szétszóródnak amint az ember merészen szembenéz velük. A középkori írók azt állítják, hogy ez a hajlam vagy törekvés teljesen az ember hibájának az eredménye és a más élőlényekkel szemben érzett közönyössége vagy ellenérzése okozza. A múlt „aranykorában” nem így volt ez, de még ennél is jobb lesz majd a jövőben, amikor az ember megváltozott magatartása következtében úgy az elemi lényeg, mint az állati birodalom újból vezethető lesz az ember által és az embereknek segítőjévé válik az ellenkezője helyett.

Így világos, hogy az elemi birodalom mint egy egész, nagymértékben az, amivé az emberiség gondolkodása teszi.

Az elemi eszencia sokféle változatában lakozó erőkből sok hasznot lehet húzni, hogyha azokat egy, a kezelésükben gyakorlott ember hozza működésbe. A mágikus szertartások legnagyobb része majdnem teljesen a velük való mesterkedésen alapszik, akár a mágus akaratának közvetlen hatása révén, akár pedig valami sokkal határozottabb asztrállény segítségével, akit e célból előidéz.

A szeánsz szobák fizikai jelenségeinek majdnem mindegyikét segítségükkel hozzák létre és ugyancsak ez a működő erő a kísérteties házakban végbemenő kődobálásoknál, csengetéseknél. Az utóbbiak kísérletek lévén arra, hogy valamelyik földhöz kötött emberi lény magára vonja a figyelmet vagy pusztán a mi harmadik osztályunkhoz tartozó kisebb fajta természeti szellemek rosszindulatú csínye. Azonban az elemi lény sohasem kezdeményező, egyszerűen csak egy rejtett erő, amelynek egy külső erőre van szüksége, hogy mozgásba jöjjön.

2. Az állatok asztráltestei. Ez egy rendkívül nagy osztály, amely ennek dacára nem foglal el jelentős helyet az asztrálsíkon, mert tagjai rendszerint csak kevés ideig tartózkodnak itt. Az állatok legnagyobb része még nem egyéniesült maradandóan, és ha egyikük elhagyja fizikai testét, az a monadikus lényeg, amely rajta keresztül megnyilvánult újra visszatér a csoportlélekbe ahonnan eredt, magával vivén azokat a tapasztalatokat, melyekre a földi élet alatt szert tett. Közvetlenül ezt azonban nem képes megtenni, mivel az állat asztrálteste éppen úgy újrarendeződik mint az ember teste, és az állat az asztrálsíkon él, melynek élettartama sohasem nagy, azon értelemnek megfelelően változik, amelyet az állat kifejlesztett. Ez a legtöbb esetben nem több álomszerű tudatnál, azonban tökéletesebb, boldognak tűnik fel.

Az az aránylag kevés háziállat, amely már elnyerte az egyéniesülést és ennek következtében ebben a világban nem fog többé állatként újraszületni, már hosszabb és sokkal élénkebb életet él az asztrálsíkon mint kevésbé fejlett társai.

Az ilyen egyéniesült állat rendszerint földi otthona közelében marad és szoros kapcsolatban barátjával és oltalmazójával. Ezt az időszakot az alvó öntudatosságnak nevezett még boldogabb időszak követi, amely addig tart, amíg valami emberi formát nem ölt magára. Ezen egész idő alatt olyan állapotban van, amely hasonlít a mennyei világban lévő ember állapotához, bár egy némileg alacsonyabb fokon.

Ezen osztály érdekes alosztályát alkotják a „Titkos tanítás” I. kötetében említett emberszabású majmok, akik már egyéniesültek és készek az emberi testetöltésre a következő körben.

A „művelt” országokban ezen állati asztráltestek sokban hozzájárulnak az asztrálsík általános ellenséges érzületéhez, mert az állatoknak a vágóhidakon való és a sportból történő lemészárlása sok milliónyi állatot juttat az asztrálvilágba, s így telve vannak az emberek iránti rémülettel és irtózattal. Ez utóbbi években ezeket az érzéseket nagyban megerősítette az élveboncolás gyakorlata.

Mindenféle természeti szellemek. Ez az osztály oly nagy és oly változatos, hogy valamennyiük közös jellegzetességéről csak némi fogalmat lehet alkotni.

A természeti szellemek egy, a miénktől teljesen eltérő fejlődéshez tartoznak, nem voltak és nem is lesznek az emberiség tagjai. Egyetlen kapcsolatunk velük az, hogy ideig óráig ugyanazt a síkot foglaljuk el. Egy magasabbrendű fejlődés állatainak látszanak lenni. Hét nagy osztályba tartoznak és ugyanazon hét anyagi állapotban lakoznak, melyet a megfelelő elemi lényeg változatok hatnak át. Így vannak föld, víz, levegő, tűz vagy éter természeti szellemek. Határozott, intelligens asztrállények, akik ezen anyagállapotok mindegyikében laknak és működnek.

Egyedül csak a levegő szellemek laknak rendszerint az asztrálvilágban, azonban tagjainak száma oly mérhetetlen, hogy abban mindenütt jelen vannak.

A középkori irodalom a földszellemeket gyakran gnómoknak, a vízi szellemeket udineknek, a légi szellemeket sylfeknek, és az éter [tűz] szellemeket salamandereknek nevezték. A népies nyelven különbözőképpen hívják őket: tündéreknek, sellőknek, barna emberkéknek, périknek, dzsineknek, törpéknek, szatíroknak, faunoknak, koboldoknak, manóknak, hegyirémeknek stb.

Alakjuk sokféle és változó, a leggyakrabban azonban emberi, de némileg kisebb. Majdnem minden asztrál lényhez hasonlóan tetszés szerint bármely alakot képesek magukra ölteni, bár kétségtelenül megvan a kedvelt alakjuk, amelyet akkor viselnek amikor nincs különösebb okuk hogy más formát vegyenek magukra. Fizikailag rendszerint láthatatlanok, azonban megvan a képességük, hogy amikor akarják, anyagiasítással láthatóvá tegyék magukat.

Ezen osztályok mindegyikének az élén egy nagy Lény áll, aki vezető és irányító intelligenciája a természet ezen osztályának, mlyhez az ő ellenőrzése alatt álló lények osztálya igazgat és energizál. Ezeket a hinduk a következőképpen ismerik:

I Indra, az akasha vagy éter ura,
II. Agni a tűz ura,
III. Pavana a levegő ura,
IV. Varuna a víz ura,
V. Kshiti a föld ura.

A természeti szellemek hatalmas birodalma, amint fentebb állítottuk, főképpen az asztrálvilág, bár a birodalom egy nagy része a fizikai sík étersíkjaihoz tartozik.

Rendkívül nagyszámú alosztályuk vagy fajuk van, és az egyes egyének értelmüket és helyzetüket tekintve éppen olyan eltérőek mint az emberi lények. Legnagyobb részük elkerüli az embereket. Az emberek szokásai, kiáramlásai visszataszítóak számukra, és az asztrál áramlatok állandó rohanása, melyet az emberek nyugtalan, fegyelmezetlen vágyaikkal hoznak létre, zavarja és bosszantja őket. Ennek dacára alkalmilag barátságot kötnek emberi lényekkel, sőt segítségükre is vannak.

A segítő magatartás ritka, a legtöbb esetben vagy közönyt vagy rosszallást mutatnak, máskor meg ördögi élvezetet találnak abban, hogy rászedik és becsapják az embereket. Sok ilyen eset fordul elő elhagyott hegyes vidékeken és szeánszokon.

Csalásaikban nagyban segítségükre van az a varázserő, hogy áldozataik csak azt látják és hallják amit ők belekényszerítenek, éppen úgy, mint ez a mesmerizáltaknál van. A természeti szellemek azonban nem képesek uralni az emberi akaratot, hacsak nincs valami nagyon gyenge értelmű emberrel dolguk, vagy akik engedik, hogy a rémület megbénítsa akaratukat. Azonban csak az érzékeket szedhetik rá és varázserejüket egyszerre nagyszámú emberen is tudják gyakorolni. Az indus szemfényvesztők csodás mutatványainak némelyikénél az ő segítségüket veszik igénybe a tömeges érzékcsalódás létrehozásánál.

Úgy látszik, kevés felelősségérzettel rendelkeznek és akaratuk kevéssé fejlett mint az átlagemberé. Ennélfogva mesmerikusan könnyen kezelhetők és használhatók a mágus akaratának keresztülvitelére. Sokféle célra használhatók és a feladatot erejük határán belül híven és biztosan teljesítik.

Ők okozzák bizonyos hegyvidékeken a megkésleltetett utazók varázsba ejtését is, például házakat és embereket mutatva ott, ahol a valóságban nincsenek. Ezek az érzékcsalódások gyakran nem csak pillanatnyilag, hanem hosszabb ideig is eltarthatnak, amikor is az ember egész hosszú sorozat képzeletbeli, meglepő kalandon megy keresztül, majd ragyogó környezete hirtelen eltűnik és ő egyedül marad egy magányos völgyben vagy szélseperte síkságon.

Hogy az ember a velük való barátságot ápolhassa, meg kell hogy szabaduljon azoktól a fizikai kiáramlásoktól, melyektől undorodnak, mint amilyen a hús, alkohol, dohány és az általános tisztátalanság kiáramlásai, valamint mentesnek kell lennie az érzékiségtől, haragtól, gyűlölettől, azaz úgy fizikailag mint asztrál tekintetben kifogástalanul tisztának kell lennie. Az állandó nyugodt és vad hullámzás nélküli magasrendű és tiszta érzések olyan légkört teremtenek, amelyben a természeti szellemek élvezettel fürdenek. Majdnem minden természeti szellem gyönyörködik a zenében, s hogy élvezzék, még a házba is képesek belépni, megfürdenek a hanghullámokban és velük összhangban lebegnek.

Ugyancsak a természeti szellemeknek kell tulajdonítani a spiritiszta szeánszokon létrejövő úgynevezett fizikai jelenségeket is; tényleg sok szeánszot ezek a csintalan teremtmények töltenek ki. Kérdésekre képesek felelni, hamis üzeneteket adva ütésekkel vagy kopogásokkal és szellemi fényeket mutatnak be, továbbá tárgyaknak nagy távolságokról való elhozatalát, bármely jelenlévő értelméből való gondolatolvasást, írások vagy rajzok vetítését, sőt anyagiasításokat is. Erejüket természetesen még sok más fogásaiknál is képesek felhasználni.

A legkisebb mértékben sem lehet őket megbántani vagy becsapni, ellenben őszintén örülnek, ha sikerül mulatságuk és örülnek annak a félelem okozta odaadásnak és vonzalomnak is melyet reájuk mint „kedves szellemekre” és angyali segítőkre pazarolnak. Osztoznak az ülésezők gyönyörében és úgy érzik, hogy jó munkát végeztek hogyha ekképpen megvigasztalták a szenvedőt.

Néha az emberek alkotta gondolatformákba öltöznek és nagyszerű tréfának tartják, ha felvirágoznak szarvakat, ha egy farokkal ellátott kísértetet ostoroznak és lángot okádnak amint ide-oda rohannak. Néha egy-egy befolyásolható gyermeket megrémítenek ilyen megjelenésükkel, azonban a természeti szellemek kedvéért meg kell említeni, hogy ők maguk nem képesek félni és így nem értik az eredmény súlyát és valószínűleg azt gondolják, hogy a gyermek rémülete színlelt és egy részét képezi a játéknak.

A természeti szellemek egyikének sincs állandóan újraszülető egyénisége. Ennélfogva úgy látszik, hogy fejlődésük alatt sokkal nagyobb fokú értelem fejlődött ki az egyéniesülés megtörténte előtt.

A különféle osztályok élettartama nagyon különböző, az egyiké egészen rövid, másoké sokkal hosszabb mint az emberi élettartam. Létük egészében véve egyszerűnek, örömteljesnek, felelőtlennek tűnik fel, olyannak, amilyenben egy boldog gyermeknek lehet része kivételesen kedvező fizikai körülmények között.

A természeti szellemeknek nincsen nemisége, nincs betegsége és nincs náluk a létért való küzdelem. Erős vonzalommal rendelkeznek, szoros és tartós barátságot képesek kialakítani. A féltékenység és harag náluk is lehetséges, azonban teljesen megszűnik ellenállhatatlan örömükkel, melyet a természet működése felett éreznek és amely a legfőbb jellegzetességük. Testüknek nincs belső szervezete, így nem szakíthatók ketté vagy sérthetők meg, sem hőség, sem a hideg nem hat rájuk. A félelmet nem ismerik.

Bár furfangosak és pajkosak, ritkán rosszindulatúak. Hacsak határozottan ki nem váltják belőlük. Általában nem bíznak az emberben és haragszanak ha valami új jövevény megjelenik az asztrálsíkon úgy, hogy az illető rendszerint kellemetlen vagy elrémítő alakban találkozik velük. Ha azonban nem ijed meg, rövidesen úgy tekintik, mint egy szükséges rosszat és többé nem is veszik figyelembe, sőt egyik-másik barátságossá is válhat.

Egyik legkedvesebb örömük, azokkal az asztrálsíkon levő gyermekekkel játszadozni és őket százféle módon szórakoztatni, akiket mi „holtak”-nak tartunk.

Egyesek közülük, akik kevésbé gyermekesek és komolyabbak, néha mint a fa-istenségeket vagy falusi istenségeket tisztelnek. Méltányolva a nekik szánt hízelgést kétségtelenül készségesen viszonoznak minden kis szolgálatot amire csak képesek.

Az Adeptus tudja, hogy hogyan vegye igénybe a természeti szellemek szolgálatait és gyakran bíz rájuk kisebb tennivalókat, a közönséges mágus ellenben csak felszólítással teheti meg azt, azáltal, hogy figyelmüket mint egy kérő felkelti és valami üzletfélét köt velük vagy pedig idézés útján, azaz engedelmességre kényszerítve őket. Mindkét módszer nagyon nemkívánatos; az idézés nagyon veszedelmes is, minthogy az végzetessé válható ellenségeskedést válthat ki. A Mester egyetlen tanítványa sem engedné meg az ilyenfajta kísérletet.

A természeti szellemek legmagasabb típusai a sylphek vagy légszellemek, akiknek az asztráltest a legalsó testük. Az átlagemberével egyforma értelmük van. Rendes módszerük az egyéniesülés elnyerésére a közvetlen felettük lévő fokozat tagjaival - az asztrál angyalokkal – való érintkezés, valamint az azok iránti szeretet.

Azok a természeti szellemek akik ki akarják tapasztalni az emberi életet, megszállhatnak egy fizikai világban élő embert.

Voltak idők, amikor a természeti szellemek egy bizonyos osztálya fizikailag anyagiasította magát és így lépett nőkkel és férfiakkal nemkívánatos érintkezésbe. Talán ez az eredete a szatírokról és faunokról szóló legendáknak, habár ezek egy teljesen eltérő nem emberi fejlődéshez tartoznak.

Továbbá érdekes megjegyezni, hogy bár a természeti szellemek birodalma nagyon eltér az emberitől - minthogy nemiség, félelem vagy a létért való küzdelem nélkül való – kibontakozásának végeredményben minden tekintetben azonos az emberiség által elértekkel.

3. A dévák. Azok a lények, akiket a hinduk déváknak neveznek, máshol mint angyalok, az Isten fiai stb. szerepelnek. Az emberiségtől eltérő fejlődéshez tartoznak, egy olyan fejlődéshez, mely úgy tekinthető, mint az emberiség feletti birodalom.

A keleti birodalomban a déva szót általában mindenféle nem emberi lény megjelölésére is használták. Itt csak a fenti korlátozott értelemben használjuk.

Emberekké sohasem lesznek, minthogy legtöbbjük már túl van ezen az állapoton, azonban vannak közöttük néhányan, akik a múltban emberi lények voltak.

A dévák testei sokkal fluidikusabbak mint az emberi testek, az aura szerkezete lazább, sokkal nagyobb mérvű kiterjeszkedésre és összehúzódásra képesek, és bizonyos lángoló tulajdonságuk van, amely tisztán megkülönböztethető a közönséges ember aurájának fénylő voltától. A déva aurájának benső alakja, amely majdnem mindig emberi formájú, kevéssé határolt mint az embernél; a déva sokkal inkább a külső részben, sokkal inkább az aurájában él mint az ember. A dévák rendszerint mint óriás nagyságú emberi lények jelennek meg. Számos nyelvezetük van, amely valószínűleg nem olyan határozott mint a mi nyelvünk, bár bizonyos tekintetben többet fejez ki.

A dévák gyakran vannak jelen és készek a saját irányukhoz tartozó tárgyat megmagyarázni és fejtegetni bármely emberi lénynek, aki eléggé fejlett, hogy felfogja azokat.

Bár a Földdel vannak kapcsolatban, a dévák egy hét láncból álló nagy rendszeren át fejlődnek és mi a hét világból álló világunk a maga egészében csak egy világ előttük. Emberiségünk nagyon kevés tagja érte el azt a síkot amelyen kapcsolatba lehet jutni a déva fejlődéssel. A déva birodalom legtöbb újonca a naprendszer más emberiségéből származik, melyek néhánya alacsonyabb fokon álló, mások meg magasabb rendűek a miénknél.

A déva fejlődés célja az, hogy a legmagasabb osztályukat egy sokkal fejlettebb fokra emelje mint amelyet megfelelő idő alatt az emberiségnek el kell érnie.

A dévák három alacsonyabb osztálya a következő:

I. A kanadévák, akiknek legalacsonyabb teste az asztrális,
II. A rupadévák, akiknek legalacsonyabb teste a mentális,
III. Az arupadévák, akiknek legalacsonyabb teste a felső mentáltest, vagy kauzáltest.

Az arupadévák és a rupadévák megnyilvánulása az asztrálsíkon éppen olyan ritka, mint egy asztrállény anyagiasulása a fizikai síkon.

Ezen osztályok felett még négy más nagy osztály van és a déva birodalom felett és azon túl ott vannak a Planéta Szellemek nagy sorozata.

Itt főkép a kamadévákkal foglalkozunk. Az átlag közöttük sokkal magasabb fokú, mint közöttünk, mert mindaz ami határozottan rossz, már régen kiküszöbölték. Hajlamaik nagyon eltérőek és egy igazán spirituális ember fejlettség tekintetében sokkal magasabban állhat mint néhányuk.

Figyelmüket bizonyos mágikus idézetekkel fel lehet kelteni de az emberi akarat amely uralni képes őket, csak egy bizonyos magas osztályú Adeptus akarata lehet.

Rendszerint alig bírnak tudomással a fizikai világunkról, bár néha egyikük másikuk segítséget is nyújthat olyasféleképpen ahogyan valamelyikünk egy bajban levő állaton segíthet. Azonban megértik, hogy a jelenlegi fokon az emberi ügyekbe való beavatkozás inkább több bajt okoz mint jót.

Meg kell említenünk a devarajas-t, bár szorosan véve nem tartoznak egyik osztályukba sem. E négy déva olyan fejlődésen ment keresztül, amely semmiféleképpen nem felel meg a mi emberiségünknek.

Úgy beszélnek róluk mint a Föld Kormányzóiról, a négy sarkalatos pont angyalairól, vagy Chatur Maharaja-ról. Nem a dévák, hanem a négy földi elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő felett uralkodnak a bennük lakozó természeti szellemekkel és lényekkel együtt. Más reájuk vonatkozó adatokat az alábbi táblázat tartalmaz.

Név	Az irány elementál tű pontja	Csoportok	Jelképes színe
Dhritarashtra	Kelet	Gandharva-k	Fehér
Virudhaka	Dél	Kumbhanda-k	Kék
Virupaksha	Nyugat	Naga-k	Vörös
Vaishravana	Észak	Yaksha-k	Arany

A „Titkos Tanítás” mint a „szárnyas gömböket és tüzes kereszteket” említi őket és a keresztény Bibliában Ezekiel hasonló szavakkal kísérli meg leírni őket. Reájuk vonatkozó utalásokat minden vallás szimbológiájában találni és mint az emberiség védelmezőit mindig a legnagyobb tiszteletben tartották őket.

Az ember földi élete alatt ők a Karma irányítói és ilyenképpen rendkívül fontos szerepet játszanak az ember sorsában. A Kozmosz nagy karmikus Istenségei, a Lipiká-k, amikor az ember asztrál élete végén az életelvek végleges elválása végérvényesen megtörténik, minden egyes személyiség tetteit mérlegre vetik, és úgyszólván megadják az étermás mintáját, amely pontosan megfelel az ember következő születésére vonatkozó karmájának. Minthogy azonban a Devaraja-k uralják azokat az „elemeket”, amelyekből ezt az étermást össze kell állítani, ők azok, akik az elemek arányát úgy rendezik, hogy pontosan megfeleljen a Lipika szándékának.

Az ember egész életében ellensúlyozzák azokat a változásokat, melyeket az ember állapotában a saját maga és a körülöttük levő akarata létrehozott, úgy, hogy a karma pontosan és igazságosan teljesedésbe mehet. Ezekre a lényekre vonatkozóan tanulságos ismertetést találhatunk a „Titkos Tanítás” I. kötetében. Tetszés szerint vehetnek magukra emberi testet és feljegyeztek olyan eseteket, amikor meg is tették ezt.

Az összes magasabbrendű természeti szellemek valamint a mesterséges elemi lények csapatai mind közreműködnek óriási munkájukban; azonban az összes szál az ő kezeikben van és az egész felelősség őket terheli. Az asztrálsíkon ritkán nyilvánulnak meg, azonban ha megteszik, bizonyos, hogy azok lakói között a legfigyelemreméltóbbak.

Valójában nem négy, hanem két dévaraja kell hogy legyen, azonban a beavatás körén kívül alig tudni róluk valamit és még kevesebbet lehet mondani a magasabb háromról.

XXI. fejezet
Az asztrállények: mesterségesek

A legnépesebb osztályt a mesterséges lények alkotják és az embere nézve is a legnagyobb fontossággal bírnak. Rendkívül tökéletlen, félig értelmes lényekből áll, amelyek annyira eltérnek egymástól mint ahogyan az emberi gondolatok eltérnek egymástól és gyakorlatilag lehetetlen részletesen osztályozni őket. Teljesen az ember teremtményei lévén az emberhez szoros karmikus szálak fűzik őket, és az emberre gyakorolt hatásuk közvetlen és szüntelen.

1. Az öntudatlanul létrehozott elemi lények. A VII. fejezetben már leírtuk, ahogyan ezek a vágy és gondolatformák létrejönnek. Az ember vágya és gondolata az elemi lényeget egy pillanat alatt sajátos formájú élő lénnyé alakítja át. A forma egyáltalán nincs megteremtőjének ellenőrzése alatt, hanem saját életét éli, melynek hossza arányban van azon gondolat erejével amely létrehozta és ez az időtartam néhány perctől kezdve, több napig terjedhet. További részleteket a VII. fejezetben közöltünk.

2. A tudatosan létrehozott elemi lények. Világos, hogy a tudatosan létrehozott elemi lények ha azokat olyanok hozzák létre, akik szabadon cselekszenek és pontosan tudják hogy mit csinálnak, sokkal erőteljesebbek lehetnek mint az öntudatlanul létrehozottak. Úgy a fehér, mint a fekete iskolák okkultistái munkájuk közben gyakran használnak mesterséges elemi lényeket, és az ilyen teremtmények erejét kevés feladat múlja felül ha tudományosan vannak elkészítve és ha tudás és ügyesség irányítja azokat. Az, aki tudja hogy hogyan kell ezt megtenni, fenntartja a kapcsolatot elemi lényével és vezetheti azt úgy, hogy az gyakorlatilag éppen úgy fog működni, mintha Mesterének teljes értelmével volna felruházva.

Az elemi lények ezen osztályának leírását itt szükségtelen megismételnünk, minthogy azt a VII. fejezetben már megadtuk.

3. A mesterséges emberi lények. Egy nagyon különös csoport ez, melynek csak nagyon kevés tagja van, azonban fontossága felülmúlja számarányát, ami a spiritiszta mozgalommal való belső kapcsolatára vezethető vissza.

Keletkezésének megmagyarázásához vissza kell mennünk az ősi Atlantiszba. Az okkult tanítás páholyai között, melyek megelőzik a beavatást, s melyeket a Jó Törvény Adeptusai alakítottak, van egy, amely még megtartotta ugyanazokat a régi szertartásokat és ugyanazon atlantiszi nyelvet tanítják, amelyet mint szent és rejtett nyelvet a régi Atlantiszban használtak.

Ezen páholy tanítói nem állnak egy Adeptus fokozatán és a páholy nem képezi közvetlen részét a himalájai Fehér Testvériségnek, bár vannak egyes himalájai Adeptusok, akik régebbi testesüléseikben kapcsolatban voltak velük.

A XIX. század közepén ezen páholy fejei Európa és Amerika materializmusa feletti kétségbeesésükben elhatározták, hogy új eszközökkel fognak ellene küzdeni és olyan alkalmakat fognak nyújtani, amelyek révén minden gondolkozó ember bizonyosságot szerezhet a fizikai testtől különálló életre vonatkozólag.

Az ekként megindított mozgalom a modern spiritizmus hatalmas épületévé nőtte ki magát melynek hívői milliókra mennek. Bármilyen más eredmények következtek is be, az kétségtelen, hogy a spiritizmus segítségével nagy tömeg ember szerezte meg a legalább is egy valamilyen fajta jövő életben való hitet. Ez nagyszerű eredmény, bár egyesek azon a véleményen vannak, hogy túl nagy volt az ára.

Az alkalmazott módszer abban állott, hogy egy közönséges embert a halála után teljesen felemeltek az asztrálsíkra és bizonyos mértékben megtanították a hozzá tartozó erőkre és lehetőségekre, majd pedig spiritiszta kört bíztak reá. Ő a maga részéről más elhaltakat „fejlesztett” ki ugyanazon irányba és ezek mindnyájan hatottak azokra, akik a szeánszokon voltak és médiumokká „fejlesztették” őket. A mozgalom vezetői alkalmilag kétségtelenül megnyilvánultak asztrál formában a körökben, azonban a legtöbb esetben pusztán csak irányítottak és vezettek úgy, ahogy azt szükségesnek tartották. Kétségtelen, hogy a mozgalom olyan nagyra nőtt, hogy nemsokára teljesen kicsúszott a kezükből, tehát a sok későbbi fejleményért csak közvetve tekinthetők felelősnek.

Az „ellenőrzők” asztráléletének meghosszabbítása, akiket a körök vezetésével bíztak meg, határozottan késleltette természetes haladásukat és bár úgy gondolták, hogy ezért a veszteségért teljes kárpótlást nyújt a mások igazsághoz való vezetésének jó karmája, rövidesen mégis úgy találták, hogy lehetséges volt hosszú ideig hasznot húzni a „szellemvezetésből” anélkül, hogy az komoly és maradandó kárt ne okozott volna az illetőnek.

Néhány esetben visszavonták a „vezetőket” és másokkal pótolták őket, más esetben azonban úgy gondolták, hogy nemkívánatos ezt a cserét megtenni és akkor azt a figyelemreméltó segítőeszközt alkalmazták, amely a „mesterséges emberi” teremtmények különös osztályához vezetett.

Az eredeti „vezető” felső életelveit a hosszan késleltetett fejlődésben továbbengedték a mennyei világba, ellenben a visszamaradó árnyat (lásd XIX. fejezet: Emberi osztály 2. pontját) birtokukba vették, fenntartották és úgy működtek vele, hogy az gyakorlatilag éppen úgy tudott megjelenni a körben mint annak előtte.

Ezt eleinte úgy látszik a páholy tagjai végezték, végül azonban úgy határoztak, hogy annak az elhalt személynek, akit megbíztak, hogy a néhai „szellemi vezető” után következzék, kellett ezt megtennie, amennyiben el kellett foglalnia az utóbbi árnyékát vagy burkát és a valóságban egyszerűen viselni azzal a kinézését. Ez az amit a „mesterséges emberi” névvel jelölünk.

Néhány esetben több cserét látszottak megcsinálni anélkül, hogy gyanakodtak volna, azonban néhány spiritiszta kutató megfigyelte, hogy bizonyos idő elteltével a „szellem” tulajdonságaiban és magatartásában hirtelen bizonyos változások állottak be.

A himalájai Testvériség egyetlen tagja sem vállalkozna arra sohasem, hogy egy ilyenfajta mesterséges lényt alakítson és soha nem is egyeznének senki olyannal, aki helyesnek találná ezt az eljárást.

Eltekintve az okozott csalástól, az elrendezés gyenge pontja az, hogy az eredeti páholy mellett mások is alkalmazhatják e tervet és semmi sem akadályozhatja meg a fekete mágusokat abban, hogy helyettesítsék a közlő szellemeket amint tudjuk, ezt tényleg meg is tették.

folytatás