Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
XXII. fejezet
A
spiritizmus
A „spiritizmus” szóval ma az asztrálvilággal való érintkezésnek azt a sokféle módját jelöljük, amely egy médium segítségével történik.
A spiritiszta mozgalom eredetét és történetét a XXI. fejezetben már közöltük.
Azt az éterszerkezetet, amely lehetségessé teszi a spiritiszta jelenségeket az „Éterikus testmás” című munkában már teljesen leírtuk és így a tanítványt ehhez a munkához utaljuk.
Számunkra most már csak egy marad hátra, hogy szemlélet alá vegyük a láthatatlan világgal való érintkezés ezen módjának értékét, ha ugyan van, és azon források természetét, ahonnan e közlések jöhetnek.
A Teozófiai Társulat első napjaiban H. P. Blavatsky nagy hevességgel írt a spiritizmusról és nagy súlyt helyezett az egész dolog bizonytalan voltára, valamint a megszemélyesítéseknek túlsúlyára, a valódi megjelenésekkel szemben. Nem kétséges, hogy ez a vélemény nagyban befolyásolta és eldöntötte azt a kedvezőtlen magatartást, amellyel a Teozófiai Társulat tagjai a spiritizmussal, mint egésszel szemben elfoglaltak.
Leadbeater püspök azt állítja, hogy az ő személyes tapasztalatai kedvezőbbek voltak, több évet szentelt a spiritizmussal való kísérletezésnek és azt hiszi, hogy ő maga tapasztalta mindazokat a jelenségeket amelyekről az erről szóló irodalomban olvasni lehet.
Azt tapasztalta, hogy a jelenségek legnagyobb része igaz. Az általuk adott üzenetek gyakorta unalmasak és vallási tanításaikat úgy adják le, hogy azok rendszerint „kereszténység és víz”; mindamellett szabadelvűek és a régi bigott állásfoglalásnál előnyösebbek.
Leadbeater püspök megállapítja, hogy a spiritisztáknak és teozófusoknak sok közös alapjuk van, pl. hogy a halál utáni élet valóságos, örök bizonyosság, és hogy az örök haladás és végső boldogság a jó és a rossz számára egyformán szintén bizonyosság. Ez a két tétel rendkívül fontos, mivel a régi állásfoglalással szemben oly hatalmas előnyt nyújtanak, hogy némileg sajnálatos, hogy a spiritiszták és a teozófusok még nem tudtak kezet fogni és egyenlőre megmagyarázni ezen a területen, csak kis dolgokban térnek el egymástól legalábbis addig, amíg a világ nem érettebb nagyobb igazságok befogadására. Ebben a munkában tág tere van ezen igaságot kereső két területnek.
Azok akik a jelenséget óhajtanak látni, és azok akik semmit sem képesek elhinni amíg azt a szemükkel nem látták, természetesen a spiritizmus felé fognak törekedni. Viszont azok akik több tudásra vágynak mint amit a spiritizmus rendszerint nyújt, természetszerűleg a teozófia felé fordulnak. Így mindkét mozgalom alkalmas a szabad és tág látóköröknek, de teljesen különböző irányúaknak. Ezen két mozgalom közötti összhang és megegyezés tekintettel a szóban forgó nagy célokra, kívánatos lenne.
A spiritizmus javára kell írnunk, hogy célját, amennyiben nagy számú olyan embert akik semmiben sem hittek, nyert meg mindenesetre valamilyen fajta jövendő életben való erős hitnek. Ez amint az utolsó fejezetben mondottuk, kétségtelenül nagyszerű eredmény, bár vannak egyesek akik azt gondolják, hogy túl nagy volt az ára.
Kétségtelen, hogy a spiritizmus veszélyt jelent az érzelmi, ideges és könnyen befolyásolható természetekre és tanácsos a kutatásokat nem túlhajtani oly okból, melyek most már nyilvánvalóak kell hogy legyenek a tanítvány előtt. Azonban nincs jobb módja, hogy letörjük a fizikai síkon túl eső dolgok iránti hitetlenséget, minthogy néhány kísérletet végzünk és talán meg is éri az eredmény a kockázatot.
Leadbeater püspök habozás nélkül kijelenti, hogy a néhány esetben kétségtelenül előfordult csalás és tévedés dacára, nagy igazságok képezik a spiritizmus alapját, amelyeket bárki felfedezhet aki rászánja a kutatásra az időt és türelmet. Természetesen erről a tárgyról nagy és növekvő irodalommal rendelkezünk.
Továbbá a láthatatlan segítők által végzettekhez (lásd XXIII. fejezetet) hasonlóan végeztek néha a médium közvetítésével vagy valaki révén aki jelen volt egy szeánszon. Így, bár a spiritizmus nagyon gyakran tartott vissza lelkeket akik gyors szabadulást értek volna el, mégis segítséget is nyújtott másoknak és így megnyitotta számukra a haladás ösvényét. Voltak esetek, amikor egy elhalt személy médium közvetítése nélkül is képes volt megjelenni barátainak és rokonainak, és elmondhatta nekik kívánságait. Azonban az ilyen esetek ritkák és a földhöz kötött lelkek aggodalmukban a legtöbb esetben csak egy médium vagy egy tudatos láthatatlan segítő segítségével képes magukon segíteni.
Így nagy hiba csak az árnyoldalát nézni a spiritizmusnak. Nem szabad elfelejteni azt a sok jót, amit azáltal tett, hogy a halottaknak alkalmat adott arra, hogy hirtelen és váratlan haláluk után dolgaikat még rendezhessék.
Ne csodálkozzunk azon sem, ha találunk a spiritiszták között szűk látókörű, előítéletekkel tele embereket, akik nem tudnak semmit pl. a reinkarnációról. Valószínű, hogy az angol és amerikai spiritiszták többsége még nem ismeri e tényt, de vannak spiritiszták, akik már tanítják. Már láttuk, hogy amikor valaki meghal, rendszerint azokhoz csatlakozik akiket a Földön is ismert; pontosan ugyanolyan fajta emberek között mozog mint fizikai élete alatt. Így van azután, hogy az ilyen ember halála után is nehezen ismeri el az újraszületés tényét. A legtöbb embert az előítéletek elzárnak az új fogalmak elől, ezeket az előítéleteket magukkal viszik az asztrálvilágba is és így az okoskodás és józan ész itt sem közelítheti meg őket jobban mint a fizikai világban.
Természetesen a nyílt eszű ember nagyon sokat tanulhat az asztrálsíkon; gyorsan megismerkedhet a teozófiai tanításokkal és vannak elhaltak akik valóban így is tesznek. Így történik meg azután az, hogy e tanítások nagy része megtalálható a spiritiszta közleményekben.
Tudnunk kell, hogy van egy magasabbrendű spiritizmus is, amelyről a nyilvánosság mit sem tud és amely az elért eredményeiből semmit sem közöl. A legjobb spiritiszta körök szigorúan zártkörűek, kevésszámú résztvevővel. Az ilyen körökben ismételten ugyanazok találkoznak és sohasem engednek be egyetlen kívülállót sem, nehogy változást okozzon a magnetizmusban. A feltételek ily módon teljesen megfelelőek és az elért eredmény gyakran a meglepőbb. Az úgynevezett halottak gyakran épp annyira részt vesznek a család mindennapi életében mint az élők. Az ilyen szeánszok rejtett oldala nagyszerű. Az őket körülvevő gondolatformák jók és a környezet mentális és spirituális síkjának emeléséhez hozzájárulnak.
A nyilvános szeánszokon teljesen alacsony nívójú elhunytak jelennek meg a kevert magnetizmus miatt.
A spiritizmus általános gyakorlása ellen egyik legkomolyabb ellenérv az, hogy az emberben az öntudat a halál után a természet alsóbb részéből a felsőbb felé igyekszik. Az Egó, mint már ismételten mondottuk, állandóan visszavonul az alsóbb világból, ennélfogva nyilvánvaló, hogy nem szolgálhat fejlődése javára az, ha az alsóbb részt természetes öntudatlanságából felébresztjük és az emelkedő öntudatot visszahúzzuk a Földdel való érintkezésbe csak azért, hogy egy médiumon keresztül közléseket adjon.
Így tehát kegyetlen jótétemény a Földszférába visszahúzni azt, akinek alsó Manasza még kámikus kielégülések után sóvárog, mert ez késlelteti az előrehaladást és félbeszakítja azt. Kámaloka-beli tartózkodása alatt ekképpen meghosszabbodik, az asztráltest táplálékot nyer és az Egóhoz való kapcsolódása fennmarad; a lélek szabadságát ez késlelteti és „a halhatatlan fecskét a Föld lépe még fogva tartja”.
Különösen az öngyilkosság vagy a hirtelen halál esetében nem kívánatos újra felébreszteni a Trishna-t, vagy az érző-létezés utáni vágyat.
Ennek különös veszélye az, hogy mivel az Egó visszahúzódóban van önmagába, mind kevéssé lesz képes befolyásolni és vezetni öntudatossága alsóbb részét, amelynek, amíg az eljárás teljessé nem válik, meg van az ereje, hogy karmát teremtsen és a körülmények hatása alatt hajlamosabb inkább a rossz karmát szaporítani mint a jót.
Ezenfelül azok, akik rossz életet éltek és akik az elhagyott földi élet alatti élvezetei után sóvárognak, melyeket többé közvetlenül nem képesek megízlelni, médiumokat vagy szenzitíveket igyekeznek maguk köré gyűjteni és megkísérlik hogy a saját kielégülésükre használják fel őket. Ezek a legveszedelmesebbek azok között az erők között, amelyekkel a meggondolatlanok és a kíváncsiak tudatlanságukba szembetalálják magukat.
Egy kétségbeesett asztrállény belekapaszkodhat egy szenzitív ülésezőbe és megszállhatja vagy követheti őt otthonába és megszállhatja valamelyik hozzátartozóját. Sok ilyen eset fordul elő és a legtöbb esetben majdnem lehetetlen megszabadulni az ilyen megszálló lénytől.
Már láttuk, hogy a Földön maradó barátok szenvedélyes bánata és vágyakozása az elhunyt lényeket ugyancsak visszahúzni törekszik a Földszférába, ami gyakran nagy szenvedést okoz az elhunytnak és beleavatkozik a fejlődés természetes folyamatába.
Áttérve most már azon lényekre akik egy médiumon keresztül megnyilvánulhatnak, a következőképpen csoportosíthatjuk őket:
Asztrálsíkon elhunyt emberi lények;
Minthogy az „Asztrállények” című XIV. fejezetben ezek legnagyobb részét már leírtuk, itt már csak kevés mondanivalónk van róluk.
Elvileg minden asztrálsíkon levő elhunytnak módjában van egy médiumon keresztül közléseket leadni, bár ez az alsóbb síkról sokkal könnyebb és mind nehezebbé válik amint a lény felfelé emelkedik a magasabb síkokra. Miután minden ugyanaz marad, természetes dolog, hogy a szeánszokon nyert közlések többsége az alsóbb síkokról nyilvánul meg és ennélfogva aránylag fejletlen lényektől valók.
Emlékezetükbe idézzük (lásd XV. fejezet) hogy az öngyilkosok és a hirtelen halál más áldozatai, beleértve a kivégzett bűnösöket is, akik a fizikai élet teljében haltak meg, különösen hajlamosak, hogy egy médiumhoz vonzódjanak abban a reményben, hogy Trishna-jukat azaz életszomjukat kielégíthetik.
Következésképpen a médium az oka annak, hogy bennük egy új Skandha sorozat alakul ki, egy új test, amelynek sokkal rosszabb tendenciái és szenvedélyei vannak mint amilyenek az elveszetté voltak. Ez nagyon sok rosszat hoz létre az Egó számára és okozza, hogy az előbbinél sokkal rosszabb létre születik újra.
A devachanban, azaz a mennyei világban lévő lénnyel való érintkezés egy kis magyarázatra szorul. Ha egy érzékeny vagy médium tiszta és nemes természetű, akkor felszabadult Egója felemelkedhet a devachán síkra és ott érintkezésbe léphet a devachánban lévő lénnyel. A benyomás gyakran az, mintha a devachánban lévő lény jött volna a médiumhoz, holott éppen az ellenkezője áll, vagyis a médium Egója emelkedett fel a devachánban lévő lény síkjára.
A devachánban lévő lények tudatosságának sajátos feltételei következtében az ilyen módon nyert üzenetek felől nem lehetünk teljesen nyugodtak. A legjobban a médium vagy szenzitív tudhatja, láthatja vagy érezheti azt, amit a devachánban lévő külön lény tud, lát és érez. Így, ha megengedjük az általánosítást, sok lehetősége van a tévedésnek, minthogy a devachánban lévő minden egyes lény a mennyei világ saját külön részében él.
A tévedés ezen forrásán felül, bár a devacháni lény gondolatai, tudása és érzései képezik a lényeget, valószínű, hogy a médium saját személyisége és már meglévő fogalmai fogják megszabni a közlés formáját.
Gyakran egy árnyék (lásd XIX. fejezet Emberi osztály 2. pontját) jelenhetik meg és adhat közléseket egy szeánszon, minthogy éppen úgy néz ki mint az elhalt lény és birtokában van emlékezetének, sajátosságainak stb. Gyakran tartják magának a lénynek, bár ő maga nincs tudatában annak, hogy ő személytelen. A valóságban a lény „legalsóbb tulajdonságainak lélek nélküli tömege”.
A burok (lásd XIX. fejezet) szintén pontosan emlékeztet az illető elhunyt személyre, holott nem több mint az illető asztrálhullája, melyet az értelem minden részecskéje elhagyott. Egy médium aurájába jutva néhány pillanatra az igazi lény alakjára változtatható.
Az ilyen „kísértet” lelkiismeretlen, jó impulzusok nélkül való, a szétbomlás felé tart és következésképpen csak a rossz érdekében tevékenykedhetik, akár úgy tekintjük őket hogy életerejüket a szeánszoknál történő vámpírizálás útján hosszabbítják meg, akár pedig úgy, hogy a médiumot és az ülésezőket egyáltalán nemkívánatos asztrál kapcsolatokkal szennyezik be.
Az éltetett burok (lásd XIX. fejezet) szintén nyilatkozni képes egy médium közvetítésével. Amint láttuk egy asztrálhullából áll, amelyet egy mesterséges elemi lény lelkesít meg és mindig rosszakaratú. Ennélfogva nyilvánvalóan nagy veszély forrását jelenti a spiritiszta szeánszokon.
Az öngyilkosok, az árnyak és éltetett burkok kisebb vámpírok, melyek életerőt vonnak ki azokból az emberi lényekből, akiket befolyásolni képesek. Innen van az, hogy a médium és az ülésezők gyakran ki vannak merülve egy szeánsz után. Az okkult tanítvány megtanulta, hogy befolyásukkal szemben hogyan védje meg magát, azonban e tudás nélkül az útjukba kerülőnek nehéz elkerülnie, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben befolyásuk alá ne kerüljön.
Az árnyak és a burkok használata a szeánszoknál sok spiritiszta közlésre az értelmi terméketlenség bélyegét süti. Látszólagos értelmességük csak visszaadásokban merül ki. Az eredetnélküliség rögtön meglátható, minthogy az új irányú független gondolkodásnak semmi jelét nem árulják el.
A természeti szellemek. Hogy e teremtmények milyen szerepet játszanak a szeánszoknál, azt a XX. fejezetben már leírtuk.
A szeánszok sok jelenségét sokkal inkább magyarázhatjuk a tudatalatti erők csalfa játékával, mint a „szellem” cselekedeteivel, akik míg testben vannak, bizonyára képtelenek volnának ilyen ténykedésre.
A médium Egója. Ha a médium tiszta, komoly és világosságra törekvő, úgy az ilyen felfelé törekvés találkozik a felső természet leáradásával, a felsőből világosság áramlik alá és megvilágítja az alsó öntudatot. Ekkor az alsó értelem egy időre egyesül kiinduló pontjával, a felső Egóval és oly sokat vesz át a felső értelem tudásából, amennyit csak megtartani képes. Így azután a közlések némelyike néha magától a médium Egójától eredhet.
A szeánszokon vonzott lények fajtája természetesen nagyon függ a médium típusától. Az alacsony típusú médiumok elkerülhetetlenül kellemetlen látogatókat vonzanak, akiknek eltűnő életereje a szeánszokon erősödik meg. De ez nem minden; ha egy ilyen szeánszon egy megfelelő alacsony fejlettségű férfi vagy nő van jelen, úgy a kísértet ehhez a személyhez vonzódik, hozzá kapcsolódhat és áramlatokat indíthat meg az élő személy asztrálteste és a holt személy asztrálteste között és sajnálatos eredményeket hozhat létre.
Egy Mester vagy Adeptus gyakran érintkezik tanítványával anélkül, hogy az érintkezés rendes módjait használná. Ha egy médium egy Mester tanítványa, úgy lehetséges, hogy egy Mestertől eredő üzenet jön „rajta keresztül” amit egy közönséges „szellemtől” eredő üzenetnek tarthatnak.
A Nirmanakaya egy tökéletes ember, és kapcsolatban marad a Földdel, bár levetette ugyan fizikai testét, de még megtartja többi alsó életelveit, hogy az emberiség fejlődését elősegítse. A nagy lények közléseket adhatnak és ritka alkalmakkor adnak is egy médiumon keresztül.
Amíg valaki a médiumitással kapcsolatban nem tett szert bő tapasztalatra, addig nehéz elhinni, hogy milyen sok egészen közönséges ember ég a vágytól, hogy mint egy nagy világtanító lépjen fel. Szándékuk rendszerint becsületes és valóban azt hiszik, hogy olyan tanításokkal rendelkeznek melyek meg fogják menteni a világot. A pusztán világi dolgok értéktelenségét megállapítva úgy érzik, nagyon helyesen, hogyha képesek volnának az emberiségre ráerőszakolni a saját eszméiket, akkor a világ egyszerre más helyzetbe kerülne.
Ha a médium abba a hitbe esett, hogy ő az egyetlen csatorna a válogatott és fenséges tanítások számára és szerényen elutasít minden személyes érdemet, az ülésezők gyakran képzelik ezen közlő lények valamelyikét legalább is egy arkangyalnak vagy az istenség valamilyen megkülönböztetett megnyilvánulásának. Szerencsétlenségre az ilyen lények rendszerint elfelejtik, hogy amikor ők a fizikai világban éltek, más lények hasonló közléseket tettek különféle médiumokon keresztül, akiknek azonban ők a legkisebb figyelmet sem szentelték. Nem jönnek rá, hogy mások akik még el vannak merülve a világi dolgokban, szintén nem fognak rájuk hallgatni.
Az ilyen lények gyakran nagy neveket vesznek fel, mint pl. Washington, Julius Ceasar vagy Michelangelo nevét, abból a kétesen megbocsátható okból, hogy a tanításokat így majd hajlamosabbak lesznek elfogadni mintha azok pl. Kis Pétertől vagy Nagy Jánostól erednének.
Az ilyen lények néha látva, hogy mások telve vannak a Mesterek iránti tisztelettel, ezeket az igazi Mestereket személyesítik meg, hogy így sokkal egészségesebben fogadják el tanításaikat.
Vannak olyanok is, akik a Mester munkájának ártani akarnak azáltal, hogy az ő formáját veszik fel és így befolyásolják a tanítványait. Bár majdnem teljesen utánozni képesek fizikai kinézését, mégis teljesen lehetetlen utánozni a Mester kauzális testét. Azt, aki birtokában van a kauzális látásnak nem lehet megtéveszteni az ilyen megszemélyesítéssel.
Néhány esetben annak az okkult páholynak a tagjai, amely a spiritiszta mozgalom létrehozói, egy médium útján maguk is adtak értékes tanításokat igen érdekes tárgyakról. Ez azonban rendszerint szigorúan bizalmas zártkörű szeánsz volt, és sohasem nyilvános előadás, melyért beléptidíjat kellett fizetni.
A Csend Hangja nagyon bölcsen mondja: „Ne keresd Gurudat ezekben a csalfa régiókban.” Nem kellene vakon elfogadni egyetlen ön-kinevezett asztrálsíkbeli tanító tanítását sem. Az összes innen jövő közléseket és tanácsokat éppen úgy kellene fogadni mint ahogyan hasonló tanácsokat a fizikai síkon fogadunk. A tanításokat értéküknek megfelelően kell fogadni, miután lelkiismeretesen megvizsgáltuk azokat.
Az ember nem csalhatatlanabb azáltal mert tökéletesen halott mint amikor fizikailag élő volt. Az ember sok évet eltölthet az asztrálsíkon és mégsem tudhat többet mint amikor elhagyta a fizikai világot. Ennek megfelelően nem kellene nagyobb jelentőséget tulajdonítani az asztrálvilágból vagy bármely magasabb síkból jövő közléseknek mint egy a fizikai síkbeli befolyásnak.
A megnyilvánuló „szellem” gyakran tényleg az aminek mondja magát, azonban gyakran egyáltalán nem az. A közönséges ülésezőknek nem áll módjukban megkülönböztetni az igazat a hamistól, mert az asztrálsík segítségét a fizikai síkon lévők félrevezetésére oly mértékben fel lehet használni, hogy még abban sem lehet megbízni, ami a legmeggyőzőbb bizonyosságúnak látszik. Egy pillanatig sem tagadjuk, hogy a szeánszokon igen fontos közléseket tettek az igazi lények, azonban azt állítjuk, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy közönséges ülésező teljes bizonyossággal megállapíthassa nincs e többféle tekintetben félrevezetve.
A fentiekből láthatjuk, hogy milyen sokféle forrásból eredhetnek az asztrálsíkról kapott közlések. Amint H. P. Blavatsky mondott: „A jelenségek okai nagyon különfélék és Adeptusnak kellene lennünk, és tényleg megvizsgálnunk és kikutatnunk, hogy mi is történt, hogy így minden egyes esetben képesek legyünk megmagyarázni, hogy tényleg mi az igazi alapja a jelenségnek.”
Hogy állításunkat teljessé tegyük, azt mondhatjuk, hogy az átlagember halála után az asztrálsíkon azt teheti amit megtehet a fizikai életben is; közléseket adhat írásban, transzban vagy az asztráltest kifejlesztett és gyakorlott erőinek használatával, mind a testét levetett, mind a még testben élő személyekről. Ennélfogva sokkal okosabb dolognak tűnik ha az ember önmagában fejleszti ki saját lelkierőit ahelyett, hogy kellő tudás nélkül veszélyes kísérletezésekbe fogna. Ily módon biztonságban lehet tudásra szert tenni és meggyorsítani a fejlődést. Az embernek meg kell tanulnia, hogy a halál nem vehet rajta erőt, test börtönének kulcsa a saját kezében van és megtanulhatja, hogy hogyan használja amikor éppen akarja.
Úgy a spiritizmus mellett mint az ellene szóló hasznavehető tanulmányok mérlegeléséből az tűnik ki, hogy gondos és óvatos alkalmazása igazolható, de csakis az anyagiasság letörése céljából. De ha egyszer elértük ezt a célt, alkalmazása annyira veszélyesnek látszik úgy az élőkre mint a holtakra nézve, hogy általános szabályként nem ajánljuk alkalmazását, bár kivételes esetekben biztonsággal és üdvösen lehet gyakorolni.
XXIII. fejezet
Az asztrál halál
Most eljutottunk az asztráltest élettörténetének végéhez és annak halálát és végleges feloszlását illetőleg már alig van mondanivalónk.
Amint láttuk az Egó állandó visszahúzódása okozza, különböző idő alatt, hogy az asztráltest részecskék fokozatosan megszűnnek működni és ez a folyamat, a legtöbb esetben, a sűrűségi fok szerint rétegesen elrendezett testben veszi kezdetét, melyben a legsűrűbb réteg kívül van.
Az asztráltest lassanként eltűnik és feloszlik amint az Egó félöntudatos erőfeszítése folytán az öntudatosság fokozatosan kivonul belőle és így az ember fokról fokra lassanként leveti magáról mindazt ami visszatartja őt a mennyei világtól.
Az asztrálsíkon való tartózkodás alatt, a Kámalokában, a szenvedélyekkel, érzelmekkel és vágyakkal egybeszövődött értelem megtisztította ezeket, tiszta részüket felvette önmagába, és mindazt ami méltó a felső Énhez, beleépítette magába úgy, hogy a Káma visszamaradó része pusztán csak egy maradék, melyből az Egó, az Atma – Buddhi - Manas-ból álló Hallhatatlan Triád könnyen megszabadulhat. A Triád vagy Egó lassanként bevonja önmagába az éppen bevégződött élet emlékeit, annak szeretetét, reményeit, törekvéseit stb. és felkészül, hogy elhagyja a Kámalokát és belépjen a devachán boldogság-teljes állapotába, az „istenek lakhelyébe”, a „mennyei világba”.
Itt nem foglalkozhatunk a mennyei világot elért ember történetével, mivel ez kívül esik tárgyalásunk célján, remélem azonban, hogy ezen sorozat harmadik kötetében foglalkozni fogunk vele.
Röviden mégis elmondhatjuk, hogy a devachánban eltöltött idő az élettapasztalatok áthasonításának ideje, a mérlegkészítés, mielőtt megtörténnék az újabb testetöltésbe való alászállás. Az a nappal tehát, mely a földi élet éjszakáját követi, a megnyilvánulás tárgyi időszakával szemben az alanyi időszak.
Amikor az ember a Kámalokából átmegy a devachánba, oda nem viheti magával a rossz gondolatformákat; az asztrálanyag mentálsíkon nem létezhet és a mentálanyag nem képes felelni a rossz szenvedélyek és vágyak durva rezgéseire. Amit az ember magával vihet amikor végérvényesen lerázza magáról asztráltestének maradványait, azok a rejtett csírák vagy törekvések, melyek amikor táplálékra vagy kivezető csatornára találnak, mint rossz vágyak és szenvedélyek nyilvánulnak meg az asztrálvilágban. Ezeket a csírákat azonban magával viszi és devacháni élete alatt az asztrál állandó atomban (permanens) rejtve maradnak. A Kámalokabeli élet végeztével az arany életszövedék visszahúzódik az asztráltestből, azt szétbomlani engedi és beburkolja az asztrál állandó atomot, amely azután visszahúzódik a kauzális testbe.
A vágy elemi-lénnyel való végső küzdelem (lásd II. fejezet) az asztrálélet végén folyik le, mert az Egó ekkor igyekszik visszavonni mindazt amit az éppen bevégzett élet kezdetén a testetöltésbe alábocsátott. Amikor ezt igyekszik megtenni, a vágy elemilény részéről, melyet önmaga teremtett és táplált, határozott ellenállással találkozik.
Minden közönséges ember mentál anyagának egy része annyira elkeveredett az asztrálanyaggal, hogy lehetetlen tőle teljesen megszabadulni. A harc eredménye tehát az, hogy a mentálanyag egy része, sőt még a felső vagy kauzális anyag egy része is visszamarad az asztráltestben miután az Egó teljesen elszakadt tőle. Viszont, ha az ember élete alatt teljesen legyőzte alacsonyabb vágyait és sikerült az alsóbb értelmet teljesen megszabadítani a vágytól, akkor a gyakorlatban nincs harc, és az Egó nemcsak azt képes visszavonni, amit ebbe a testetöltésbe „helyezett”, hanem annak összes eredményét is, azaz a tapasztalatokat, képességeket stb. melyeket szerzett.
Annak a folyamatnak teljes tárgyalását, ahogyan az Egó önmaga egy részét egy testetöltésbe alábocsátja, majd pedig újból visszavonni igyekszik, érthetően e sorozat harmadik és negyedik kötete számára kell fenntartanunk, melyek a mentál- és kauzáltesttel foglalkoznak.
Az asztráltestből és az asztrálsíkból való kilépés ekképpen egy második halált jelent, az ember egy asztrál holttestet hagy maga után, mely azután feloszlik és anyagai visszaadódnak az asztrálvilágnak éppúgy, miként a fizikai test anyagai visszatérnek a fizikai világba.
Ezt az asztrál holttestet és azt a sokféle lehetőséget ami vele történik, az „Asztrállények” című XIX. fejezetben már leírtuk.
XXIV. fejezet
Az újraszületés
Miután azok az okok melyek az Egót a mennyei világba vitték kimerültek és a szerzett tapasztalatok teljesen áthasonultak, az Egó újból szomjúságot érez az érző anyagi lét után, amelyet csak fizikai síkon lehet kielégíteni. Ezt a szomjúságot a hinduk trishna-nak nevezik.
Először úgy tekinthetjük, mint önkifejezési vágyat, másodszor mint a külső benyomásokra irányuló vágyat melyek egyedül képesítik arra, hogy élőnek érezze magát, mert ez a fejlődés törvénye.
A trishna a karma által látszik működni, amely az egyén számára éppen úgy mint a kozmosz számára, az újraszületés elsődleges oka.
Devacháni tartózkodása alatt az Egó minden szenvedéstől és bánattól megszabadult, azonban az a rossz, amit elmúlt életében elkövetett nem a halál, hanem csak a tetszhalál állapotában van. A múlt rossz törekvéseinek csírái már akkor élednek, amint az új személyiség az újraszületésre készülni kezd. Az Egó magára veszi a múlt terhét, a csírák vagy magok mint a múlt élet aratása lép előtérbe. Ezt a buddhisták Skandha-nak nevezik.
Ilyenképpen a Káma a skandha-k seregével együtt a devachán küszöbén várakozik ahonnan az Egó újból felmerül, hogy magára öltse az újabb testesülést. A skandhák anyagias tulajdonságaiból, érzésekből, elvont ideákból, értelmi törekvésekből és mentál erőkből áll.
Az a folyamat, melyben az Egónak át kell mennie, abban áll, hogy figyelmét először a mentál egységre irányítja, amely közvetlenül újrakezdi tevékenységét, majd az asztrál állandó atomra, melybe akaratát helyezi.
Azok a törekvések, melyek amint láttuk a tetszhalál állapotában vannak, kivetítődnek és először mentálsíkbeli anyagot, valamint a második elemi birodalomból eszenciát vonz köréje, melyek pontosan kifejezésre juttatják azt a mentális fejlettséget, melyet legutolsó mennyei élete végén elnyert. Tehát pontosan ott kezdi, ahol abbahagyta.
Következő lépésként az asztrálvilágból anyagot, valamint a harmadik elemi birodalom lényegéből eszenciát vonz maga köré és így nyeri azokat az anyagokat, melyekből az új asztrálteste felépül és így idézi elő az elmúlt életéből áthozott vágyak, indulatok, szenvedélyek újra való megjelenését.
Az asztrálanyagot az újraszületésre alászálló Egó természetesen nem tudatosan, hanem gépiesen gyűjti.
Ez az anyag ezenfelül pontos másolata annak az anyagnak, amely az ember asztráltestében az utolsó asztrálélete végén volt. Így az ember az életét minden egyes világban ott kezdi, ahol az utolsó alkalommal abbahagyta.
A tanítvány a fentiben a karma tevékenységének egy részét fogja felismerni, mellyel ebben a kötetben szükségtelen foglalkoznunk. Minden egyes újraszületés elkerülhetetlenül, gépiesen, teljesen belekapcsolódik az előző életekbe úgy, hogy az egész sorozat egy folytonos, szakadatlan láncot alkot.
Így az ember köré vont asztrálanyag még nem alakult egy határozott asztráltestté. Először is azon tojásalakot ölti magára amely a legmegközelítőbb kifejezése annak, amit a kauzális test igazi alakjának tekinthetünk. Amint a kisgyermek fizikai teste kialakult, a fizikai anyag heves vonzást gyakorol az asztrálanyagra, amely a tojásalakban meglehetősen egyformán volt elosztva és így annak nagy részét a fizikai test körvonalain belül összpontosítja.
Az asztrálanyag a növekvő fizikai test minden változását követi. Az asztráltest 99%-a fizikai test területén belül van összpontosítva és csak mintegy 1%-a az, ami a tojásalak többi részét tölti ki és alkotja az aurát, amint ezt a II. fejezet közepén leírtuk.
Az asztrálanyag köré történő anyaggyűjtés folyamata néha gyorsan történik, néha azonban hosszabb folyamat. Amikor ez befejeződött, akkor az Egó abban a karmikus ruházatban van, melyet ő maga készített elő a maga számára, készen, hogy a Karma Uraitól elfogadja azt az étermást, melybe mint öntő minta az új fizikai test bele fog épülni. (lásd „Az étermás” című munkát)
Az ember tulajdonságai így eleinte még nem tevékenyek, ezek egyszerűen a tulajdonságok csírái melyek az új testekben megnyilvánulásukhoz területeket biztosítottak maguknak. Hogy vajon ebben az életben ugyanazon tendenciákká fejlődnek-e ki mint voltak, az főképpen attól függ, hogy milyen ösztökélést kapnak attól a környezettől melyben első évei alatt a gyermek van. Ösztökéléssel bármelyiküket, akár jó, akár rossz legyen az, tevékenységre lehet kelteni vagy ezen ösztökélés hiányában ki lehet éheztetni. Ha erősítjük, úgy sokkal erősebb tényezővé válik az ember jelen életének ezen idejében, mint amilyen az előző életében volt, ha kiéheztetjük, úgy pusztán csak egy terméketlenül maradt csíra marad, mely egyhamar elsorvad és elhal és a következő újratestesülésben egyáltalán nem mutatkozik.
Így azt mondhatjuk, hogy a gyermeknek még nincsen határozott értelmi- vagy asztrálteste, ellenben körülötte és benne megvan az az anyag, amelyekből ezeket ki lehet alakítani.
Így pl. tegyük fel, hogy egy ember előző életében iszákos volt; a Kámalokában az ivás vágya kiégett belőle és határozottan megszabadult tőle. Azonban, bár a vágy maga kihalt, még mindig megmarad ugyanaz a jellemgyengeség, amely lehetővé tette, hogy leigázzák. Következő életében asztráltestében lesz majd olyan anyag, amely hajlamos ugyanazon vágynak kifejezést adni, ő azonban egyáltalán nincs kötve, hogy ezt az anyagot ugyanúgy használja mint azelőtt. Ha gondos és megfelelő szülők kezei alatt valóban megtanulja, hogy az ilyen vágyakat rosszként szemlélje, föléjük kerekedik és annyira elnyomja őket, hogy eltűnnek és az asztrálanyag éltetés nélkül, használat híján elkorcsosul. Emlékezzünk rá, hogy az asztráltest anyaga lassan ugyan, de állandóan eltűnik és pótlódik, tökéletesen úgy, mint a fizikai test anyaga és amint az elkorcsosult anyag eltűnik, azt sokkal finomabb rendű anyag helyettesíti, a bűnöket végül így győzzük le és válnak a tulajdonképpen lehetetlenné a jövő számára; az önuralom ugyanakkor az ellentétes erényt alakítja ki.
Az ember életének első néhány éve alatt az Egó csak kevéssé tartja kézben testeit és így a szülőtől várja a segítséget, hogy kedvező feltételek közé jusson.
Ezen ki nem alakított testek rugalmasságát lehetetlenség túlozni. A fizikai testtel annak első éveiben sokat lehet tenni, mint pl. az erőművésznek nevelt gyermeknél, az asztrál és mentál testnél ennél sokkal nagyobb eredményt lehet elérni. Ezek minden egyes rezgésre mellyel találkoznak, válaszolnak és mohón felfognak minden befolyást akár jó, akár rossz, amit a környezet áraszt. Így aztán, habár az első években könnyen alakíthatók, mégis oly szokásra tehetnek szert, melyek csak nagy nehézséggel változtathatók meg. Így tehát a gyermek jövője sokkal nagyobb mértékben van az ő kezükben, semmint azt a legszeretőbb szülő is elképzelni tudja.
Csak a tisztánlátó képes megállapítani, hogy a gyermek jelleme milyen rendkívüli és gyors módon nemesedik, hogyha a felnőttek jelleme jó.
Egy nagyon szembeszökő esetet jegyeztek fel amelyben egy tanító kegyetlensége oly helyrehozhatatlanul megsértette egy gyermek testeit, hogy a gyermek számára lehetetlenné vált ezen életben teljesen elérni azt az előrehaladást amit reméltek tőle.
Olyan életbevágóan fontos egy gyermek első környezete, hogy azon élet amelyben valaki eléri az Adeptusságot környezetét illetőleg teljesen tökéletes kell hogy legyen.
A rendkívül erős asztráltesttel bíró alacsonyabb típusú Monád esetében, aki nagyon rövid időtartam után született újra, néha megtörténik, hogy az elmúlt asztrál életben visszahagyott árny vagy burok még megvan és ebben az esetben valószínű, hogy az új személyiség vonzást gyakorol reá. Ha ez megtörténik, úgy az árny vagy burok erősen magával hozza a régi szokásokat és gondolkodásmódot és néha az elmúlt élet tényleges emlékezetét is.
Az olyan ember esetében aki olyan rossz életet élt, hogy a halál után az Egó eldobta asztrál és mentáltestét, és miután nincs teste, kell hogy gyorsan újakat alkosson magának. Amikor az új asztrál és mentáltest készen van, közöttük és a még fel nem oszlott régi testek közötti rokonság érvényre jut és a régi asztrál és mentáltestek azzá a legrémületesebb alakká válnak, amit mint a „küszöb lakóját” ismernek.
Rendkívüli esetben egy olyan újraszületésben visszatérő ember aki bűnös vágyból vagy másképpen nagyon erős kapcsolatba került egy állattal, magnetikus rokonság folytán ezen állat asztráltestéhez lehet kapcsolva melynek tulajdonságait ösztökélte és mint egy rab az állat fizikai testéhez lehet láncolva. Így megkötve nem képes előrejutni az újraszületésbe; tudatos az asztrálvilágban, megvannak az emberi képességei, azonban nem képes uralni azt az állati testet melyhez hozzá van kapcsolva, sem nem képes a fizikai síkon kifejeződésre jutni ezen testen át. Ilyenképpen az állat teste inkább börtön semmint egy test. Az állat lelke nincs kivetve hanem megmarad a saját teste birtokosának és urának.
Az ilyen bebörtönzöttség nem újraszületés, holott könnyű belátni, hogy az ilyen természetű esetek magyarázzák meg részben a keleten oly gyakran előforduló hitet, hogy az ember bizonyos körülmények között állati testben születhetik újra.
Az olyan esetekben amikor az Egó nem süllyedt a teljes bebörtönzöttség állapotába hanem olyan állapotban amelyben az asztráltest vált állatiassá, az Egó rendes úton emberileg újraszülethet, azonban a fizikai testében erősen megmutatkoznak az állat jellegzetességei, aminek bizonyságai azok a szörnyetegek, akik kinézetükben visszataszítóan állatiak, pl.: disznó arcúak, kutya arcúak, stb.. A tudatos emberi lény szenvedése, aki így ideiglenesen el van vágva az előrehaladástól és az önkifejeződéstől igen nagy, bár természetesen javítólag hat. Szenvedésük némileg hasonlít olyan Egó szenvedéséhez, aki beteg aggyal bíró testhez van kötve, pl. az idióták, holdkórosok, stb. holott ezek szintén valamilyen bűn eredményei.
Az őrültség gyakran kegyetlenség eredménye, különösen amikor a kegyetlenség szándékos.
XXV. fejezet
Az érzések uralása
Ez a könyv hiányos lenne, hogyha nem hangsúlyoznánk először annak szükségességes voltát, hogy a tanítványnak uralnia kell asztráltestét, másodszor, hogy azt fokozatosan olyan öntudat eszközzé kell kiképeznie, amely teljességgel alá van rendelve az igazi ember, az Egó akaratának és harmadszor, annak szükségességét, hogy idejében állandóan fejlessze és tökéletesítse az asztráltest különféle erőit.
Az átlagos világi ember keveset tud és kevés gondot fordít az ilyen dolgokra, az okkult tanítványnál azonban elsőrendű fontosságú, hogy megszerezze a minden egyes, fizikai, asztrál és mentálteste feletti teljes uralmat. Bár vizsgálat és tanulmány céljából ezt a három testet el kel különíteni egymástól és külön-külön kell őket tanulmányozni, a gyakorlati életben mégis úgy találjuk, hogy valamennyi egyidejű gyakorlását egyszerre is folytathatjuk és az egyikben megszerzett bármely erő bizonyos mértékben segítséget jelent a másik kettő gyakorlásában.
Már láttuk a VIII. fejezet elején annak kívánatos voltát, hogy a fizikai testet étel, ital, egészséges élet stb. útján megtisztítsuk, hogy így a lehető legkisebbre csökkentsük az asztráltest ellenőrzésének nehéz voltát. Ugyanezt az elvet kell alkalmazni még nagyobb mértékben a mentáltestre, mert végeredményben csak az értelem és akarat használata révén lehetséges az asztráltest vágyainak, szenvedélyeinek és érzékeinek uralása.
Az érzés pszichológiájának pontos és gondos tanulmányozása végeredményben sok vérmérséklet számára nagyon nagy segítséget jelent, mert világos, hogy sokkal könnyebb ellenőrzés alá vonni egy olyan erőt, melynek eredetét és természetét alaposan megértettük.
E célból melegen ajánlom azoknak az elveknek áttanulmányozását, melyek Bhagavan Das: „The science of the emotions” című munkájában vannak lefektetve. (E könyv csodás tartalmáról Miss K. Browning „An epitome of the science of the emotions”) „Az érzelmek tudománya” című munka tartalmát a következőkben lehet röviden összefoglalni:
Minden megnyilvánult létet az Én-re, a nem Én-re és kettőjük közötti viszonyra lehet felbontani.
A viszonyt fel lehet osztani:
Tudni, vágyni és cselekedni – ez a három foglalja magában a tudatos élet teljességét.
Az érzés vagy érzelem kétféle: kellemes vagy fájdalmas. A kellemes, amely alapjában véve a többség érzése, vonzalmat, szeretetet hoz létre; a fájdalom, amely alapjában véve a kevesebb érzés, visszautasítást, gyűlöletet hot létre.
A vonzalomból fakad minden szeretet érzés, a visszautasításból a gyűlölet. Minden érzés szeretetből vagy gyűlöletből fakad, vagy mindkettőből, erősségi fokban különbözve egymástól.
Egy külön érzés pontos természetét tehát az a viszony határozza meg amely a között aki tapasztalja és a tárgy között amely az érzés indítóoka fennáll. Aki az érzést tapasztalja amennyiben a külön érzéssel kapcsolatos körülmények figyelembe jönnek, nagyobb, akkora vagy kisebb lehet mint az érzés tárgya.
Ezt a boncolgatást követve az érzés elemek hat lehetséges típusához jutunk el, amelyek az alábbi táblázat három oszlopában vannak felsorolva. A negyedik oszlop az első elemek alosztályait adja, melyek egymástól erősségi fokban térnek el, és minden egyes csoportban a legerősebb van legfelül és a gyengébb van alul.
Minden emberi érzés ezen hat érzés elem egyikéből áll, vagy ami még gyakoribb, közülük kettő vagy több van együvé kombinálva. A tanítvány a fentebb említett elemek részletes kidolgozására utaljuk. Munkájának bőséges jutalma lesz.
|
A tárgyhoz való viszony |
Elsődleges érzés elem |
Érzés fokozatok |
|
|
Minőség |
Mennyiség |
3. |
4. |
|
1. |
2. |
||
|
Szeretet |
Felsőrendű |
Tisztelet |
Imádás, odaadás, tisztelet, becsület, elismerés, bámulat |
|
Egyenlő |
Vonzalom |
Vonzalom, bajtársi barátság, udvariasság |
|
|
Alsórendű |
Jóakarat |
Részvét, gyengédség, kedvesség, szánalom |
|
|
Gyűlölet |
Felsőrendű |
Félelem |
Rémület, borzalom, félelem, aggodalom |
|
Egyenlő |
Harag |
ellenséges gorombaság, idegenkedés, hidegség, tartózkodás |
|
|
Alsórendű |
[?] |
Megvetés, lenézés, dölyf, gőg |
|
Egy másik érdekes tanulmány azon tanítvány részére, aki az önuralom elnyerése miatt önmegismerésre törekszik, az egyesített vagy tömegöntudat tanulmányozása. Az erre vonatkozó legjobb könyv melyet e könyv írója megismert a M. Conway „The crowd in peace and war” (A tömeg háborúban és békében.)
Sir Martin csodálatosan, világosan és gazdagon írja le a következő alapvető tényeket.
A szerző ezután felsorolja és leírja a különféle tömegerényeket és kimutatja, hogy az egyének erényeitől eltérnek, amennyiben sokkal alacsonyabb és sokkal kezdetlegesebb fokon állnak.
Minden egyes tömegnek, képtelen lévén az önmaga vezetésére, egy vezetőre van szüksége és talál is. Ezek a vezetők három típusúak lehetnek:
A fent említett és rendkívül ügyes könyvben leírt vezető alapelveket csak nagyon vázlatosan írtam le és a tanítványt arra ösztökélem, hogy maga tanulmányozza át gondosan e könyvet. Ez nemcsak abban áll, hogy segítségére, hogy sokkal helyesebben fogja fel az erőket melyek a „közönséget” uralják, hanem hogy azok való értéke mellett felbecsülje a mai idők sok kérdésével szemben elfoglalt álláspontját, véleményét és magatartását.
Legnagyobb fontossággal az bír, hogy az okkult tanítvány minden érzésében és gondolatában tudatosan és szabadon cselekedjék. A görög mondás, hogy „Ismerd meg tenmagad” nagyszerű tanács mert az önismeret minden jelölt részére abszolút szükséges a haladáshoz. A tanítványnak nem szabad megengednie, hogy a köztudatban vagy gondolatformában való elmerülés levegye a lábáról, mely egy olyan légkört alkot mely megszínez mindent, és amely nyilvánvalóan uralja és kormányozza azt a tömeget amely mozog. Nem könnyű ellenállni egy olyan néphangulatnak, amely olyképpen hat, hogy azok a gondolatformák és gondolatáramok melyek betöltik a légkört szüntelenül ostromolnak bennünket és az okkultizmus tanítványának mégis meg kell tanulnia ellenállni. Továbbá fel kell ismernie a csoportvezetőket és elkerülni azt, hogy azok uralják, meggyőzzék, eszmék elfogadására vagy különböző cselekedetekre vegyék rá, hacsak teljesen önként nem teszi ezt, saját képességének éberségével.
A pszichológiai csoportok és tömegvezetők befolyása a világban manapság tényleg nagyon nagy, és valószínűleg így volt a múltban is és azok az erők, melyeket kezelnek finomak és messzire hatók, úgy, hogy az a tanítvány, aki önuralomra törekszik és aki vezetni igyekszik a saját érzés- és gondolatvilágát, ezekkel a lelkesítő befolyásokkal szemben folytonosan résen lenni kényszerül.
Azon a véleményen vagyok, hogy az „Érzések tudománya” és „A tömeg a békében és háborúban” című könyvek tanulmányozása megbecsülhetetlen értékű bevezetés az asztráltest kifejlesztésének és gyakorlásának feladatához, míg csak hasznos és engedelmes szolgája nem lesz az Egó akaratának.
Egy másik tanulmányra is nagyon ösztönzöm a tanítványt, éspedig a tudatalatti értelem tanulmányozására, melyet gyakran neveznek „tudattalannak”. E tárgyba való bevezetésül ajánlom T. J. Hudson „The law of psychic phenomena” című könyvét.
E könyv tanulmányozásánál a tanítvány vegye figyelembe, hogy a könyvet 1892-ben írták. A mai ismeretek birtokában szükségtelen teljesen elfogadni Hudson tanulmányát, osztályozását vagy mű kifejezéseit. Ennek dacára a könyv nagy értékkel bír azért mert egészséges tudományos kételkedésre bátorít sok pszichikai jelenség magyarázatának túl készséges elfogadásával szemben és másodszor nagy erővel érezteti azokat a szörnyű lehetőségeket, melyek az emberi természet öntudat alatti részében rejtve vannak, s melyeket a gondos tanítvány arra használhat, hogy nagymértékben ellenőrizheti saját asztráltestét és általában saját jellemét megtisztíthatja és felépítheti. Természetesen van sok más és teljesen modern munka is melyek szintén nagy segítségünkre lehetnek.
Hudson röviden ezeket állítja:
Továbbá, míg az objektív értelmet ellenőrzésében nem lehet befolyásolni az ész, a pozitív tudás vagy az érzékszervek bizonyosságával szemben, addig a szubjektív értelmet a szuggeszció ereje állandóan megközelítheti, akár távolról ered az, akár saját tulajdon objektív értelmétől.
A modern ismeret segítségével szemlélve az asztrál- és mentáltestet, valamint a gondolat- és érzésformák természetét és hasznát, a tanítvány érdekes és független megerősítését fogja megtalálni sok olyannak, amit a teozófus írók tanítottak, és amint már mondottuk, képes lesz jobban elképzelni, hogy a saját pszichológiai befejezettségében elvben korlátlan erők rejtőznek, melyeket oly arányban képes működésbe hozni, amelyet nagyra becsült okkultisták ismertettek, mint amilyen például a meditáció. Ezenfelül talán még élesebben fogja érezni mint annak előtte azt, ahogyan a Káma vagy a vágy, és Manas vagy értelem egymásba vannak keveredve és hogy hogyan lehet azokat szétválasztani, mindkettő nagyobb javára és megerősödésére.
Jusson mindig eszünkbe, hogy a vágyat a gondolat által lehet megváltoztatni és végül uralni. Amint az értelem megtanulja a felügyelet gyakorlását, a vágy akarattá változik át és a kormányzást akkor már nem a külső tárgyak végzik a vonzás vagy taszítás által, hanem az ember szelleme, az Egó vagy a benső kormányzó.
Most pedig térjünk vissza a mi sokkal sajátosabb teozófiai íróinkhoz és jussunk előbbre az asztráltest fejlesztésében és gyakorlásában szerepet játszó bizonyos más tényezők szemléletében.
Nyilvánvaló, hogy a tanítványnak arra kel törekednie, hogy bizonyos kisebb hibákat, érzésbeli gyengeségeket uraljon és kivessen magából. Ebben a feladatban fontos szem előtt tartani, hogy az olyan bűn, mint pl. az ingerlékenység, amely ismétlődött elnézés folytán lett szokássá, mint egy benne lakozó tulajdonság nem az Egóban lett felhalmozva, hanem az asztrálatomban (lásd a XXIII. fejezetet). Bármilyen nagy is az itt felhalmozott erő, tudományos bizonyosság az, hogy a kitartó akarat a maga idejében győzedelmeskedni fog. Az Egó oldalán ott a saját akaratereje és mögötte ott van magának a Logosnak a végtelen ereje, mert a fejlődés útján való előrehaladás az Ő akarata. Az egység eszméjének megértése így adja meg az embernek a megfelelő indítóokot a jellemképzés kétségtelenül kemény és néha kellemetlen munkájához. Bármily nagy legyen is a harc, a végtelenség erői az ő oldalán vannak és végeredményben kötelessége legyőzni a rossz véges erőit melyeket múlt életeiben gyűjtött össze.
Az az ember aki ki akarja ölni vágyait, hogy karmáját tökéletes egyensúlyba hozza és így nyerjen el a maga számára felszabadulást, célját el is érheti. Mindamellett nem képes elkerülni a fejlődés törvényét és az ellenállhatatlan nyomás előbb vagy utóbb ismét előre fogja hajtani és így az újraszületésre kényszeríteni. A vágy megölése nem az igazi okkultista útja.
A személyes szeretetet nem kell kiölni, hanem annyira ki kell terjeszteni, hogy végtelenné legyen; a szeretetet felfelé kell irányítani nem pedig lefelé. Ha ezt nem értjük meg, és a feladat nehéz volta okozna néhány esetben problémát és így a szeretet elfojtása következne be annak növelése helyett. A túláradó szeretet és nem a szeretetlenség fogja megmenteni a világot. A Mahatma a részvét óceánja; és nem jéghegy. A szeretet megölésére való törekvés a balkéz ösvényének útja.
Szükséges azonban, hogy teljesen kiseperjük magunkból az alacsonyabb és durvább vágyakat; ami megmarad azt meg kell tisztítani. Vágyni vagy óhajtani erőveszteséget jelent; az okkultista ahelyett akar. Az akarat a vágy magasabb változata.
Azt is mondják, hogy „Hold testet” azaz az asztráltestet meg kellene ölnünk. Ez nem azt jelenti, hogy minden érzésünket és indulatunkat el kell pusztítani, inkább azt jelenti, hogy az asztráltest teljesen a felügyeletünk alá kell, hogy kerüljön, hogy képesek legyünk a Hold testet tetszésünk szerint megölni. Amint az ember fejlődik, akaratát egyesíti a Logosz akaratával és a Logosz fejlődést akar. Szükségtelen mondanunk, hogy egy ilyen kiengesztelt állapot természeténél fogva kiküszöböl minden becsvágyat.
A „Csend hangja” figyelmeztet bennünket, hogy az asztrálvilág minden virága alatt, bármily szép legyen is az, ott van összetekeredve a vágy kígyója. A vonzalom esetében például mindennek föléje kell emelkedni; ellenben a magas, tiszta és önzetlen vonzalmat sohasem lehet túlszárnyalni. Minthogy az egyik jellegzetessége magának a Logosznak, szükséges tulajdonság a Mesterekhez és a Beavatáshoz vezető ösvényen való előrehaladásban.
XXVI. fejezet
Az asztrálerők kifejlesztése
A pszichikai erők birtoklása szükségképpen nem jár együtt a magas erkölcsi jellemmel, mint ahogy a fizikai erő birtoklása sem. Maguk a pszichikai erők sem jelei valami más irányba való nagy fejlettségnek.
Míg tehát nem igaz az, hogy egy nagy pszichikus szükségképpen spirituális ember, másrészt igaz az, hogy egy nagy spirituális ember elkerülhetetlenül pszichikus.
A pszichikai erőket bárki kifejlesztheti, aki fáradtságot vesz magának és a tisztánlátást és a mesmerizmust megtanulja, mint ahogy megtanulhat zongorázni hogyha hajlandó a szükséges nehéz munkát elvállalni.
Az asztrálérzések minden emberben megvannak, azonban általánosan rejtve maradnak és mesterségesen kell őket kikényszeríteni, hogyha a fejlődés jelenlegi fokán használni akarjuk. Rövidesen minden mesterséges ösztökélés nélkül tevékennyé válnak. Nagyon sok emberben mesterségesen felébreszthetők és fejleszthetők. Az asztrál érzékek tevékenységének feltétele minden esetben a fizikai érzékek tétlen volta, minél tökéletesebb a fizikai tétlenség, annál nagyobb az asztráltevékenység lehetősége.
A primitív népek vagy egy előrehaladottabb faj gyakran vannak birtokában a tisztánlátásnak. Ezt néha alsóbbrendű pszichizmusnak is nevezik, és egyáltalán nem azonos azzal a képességgel, amellyel a megfelelően gyakorlott és fejlettebb ember rendelkezik és nem is érik el ugyanazon az úton.
A pszichizmus alkalmi mutatkozása, a fejletlen emberben egy tömör érzésfajtában nyilvánul meg, amely inkább az egész testhez tartozik semhogy egy külön szerv révén megnyilatkozó pontos és határozott észlelés volna. Ez volt kiváltképpen az atlantiszi gyökérfaj jellegzetessége. Ez nem az asztrál csakrák útján működik, hanem a fizikai érzékszervekkel kapcsolatos asztrálközpontok útján. Ezek nem határozottan asztrálisak, bár az asztráltestben lévő asztrál anyaghalmazok. Ezek az asztrál és fizikai testek közötti összekötő hidak és a szó igazi értelmében véve nem kifejlesztett asztrálérzékek. A „második látás” az érzékenység ezen típusához tartozik és tapasztalatát gyakorta jelképes módon adja át. A hídul szolgáló érzékszervek ingerlése a csakrák kifejlesztése helyett, melyek az asztrálszervek, nagy hiba. Ez az alsóbbrendű pszichizmussal a szimpatikus idegrendszerrel kapcsolatos, ellenben a magasabbrendű pszichizmus a cerebrospinális rendszerrel van kapcsolatban. A szimpatikus idegrendszer feletti felügyelet életre keltése visszafelé haladás és nem előrejutás.
Az idők folyamán az alsóbb pszichizmus eltűnik, hogy egy későbbi fokon újra megnyíljék amikor is az akarat ellenőrzése alá kerül.
A hisztérikus és nagymértékben ideges emberek alkalmilag tisztánlátókká válhatnak, és ez a tény egyik tünete betegségüknek és annak következménye, hogy a fizikai test annyira gyenge, hogy már nem képez semmi akadályt az asztrál- és éterlátással szemben. A pszichizmus ezen osztályának egyik rendkívüli példája a delírium tremens; ezen betegség áldozatai gyakran képesek ideiglenesen észrevenni bizonyos undorító elemi lényeket és éterlényeket.
Kívánatos, hogy azok, akik még nem fejlesztették ki az éterlátást értelmileg helyesen ítéljék meg, hogy annak jelenségei a jogos megfigyelő számára éppen úgy nyitva állnak, mint a fizikai világ jelenségei.
Vannak bizonyos yoga gyakorlatok, melyek segítségével az asztrálérzéket okos és egészséges módon ki lehet fejleszteni. Ellenben nemcsak haszonnélküli, hanem veszélyes is lehet ezt megkísérelni mindaddig, amíg valaki keresztül nem ment a tisztulás előkészítő fokozatain. Úgy a fizikai mint az asztráltestet először meg kell tisztítani azáltal, hogy az evés, ivás és a mindenféle gyűlölet érzéseknek felszabadítása stb., rossz szokásainak bilincseit levetjük.
Általánosságban, nem kívánatos mesterséges eszközökkel kierőszakolni az asztráltest fejlesztését, mert amíg el nem nyertük a spirituális erőt, addig az asztrál látványok, -hangok és más jelenségek zavarók sőt ijesztők.
A múlt karmájának megfelelően előbb vagy utóbb, az aki követi a „régi és királyi” ösvényt, fokozatosan feljut az asztráljelenségekhez; élesebb látása felébred és minden oldalról egy tágultabb világegyetem új látnivalói fognak kibontakozni előtte. Ez a magyarázata annak a mondásnak, hogy: „Először keressétek a mennyeknek országát és mindezek a dolgok eljönnek hozzátok.”
Az asztrálerők kifejlesztése önmagában egy olyan cél, amely elkerülhetetlenül elvezet ahhoz, amit keleten a fejlődés laukika módszerének neveznek. Az elnyert erők csak a jelen személyiségre érvényesek és nem lévén más aki vigyázzon rá, a tanítvány nagyon is hajlamos arra, hogy helytelenül használja azokat. Ehhez az osztályhoz tartoznak a Hatha yoga gyakorlatok, a pranayama vagy légzés ellenőrzés, az elemi lények invokálása és mindazok a rendszerek, amelyek valamilyen úton a fizikai érzékek elhalását vonják maguk után, mint pl. a bódítószerek vagy amint ez a dervisek között szokásos őrjöngő vallási tánc által míg végül szédülés és érzéketlenség lép fel; vagy pedig a mesmerizálás által, amikor az asztrális érzékek felszínre kerülhetnek. Más módszerek a kristályba nézés mely nem vezet máshoz mint egy legalacsonyabb fokú tisztánlátáshoz invokációk ismétlése vagy varázsigék használata szertartások által.
Aki szavak vagy varázsigék által transzba ejti önmagát, következő életében valószínű, hogy mint médium térhet vissza vagy legalább is médiumitásra lesz hajlamos. A médiumitást egyáltalán nem kell pszichikai erőnek tekinteni, mert egy médium nem gyakorolja az erőt, hanem ellenkezőleg, lemond a saját teste feletti felügyeletről más lények kedvéért. Ilyenképpen a médiumitás nem erőt hanem állapotot jelent.
Sok történetet olvashatunk bizonyos misztikus kenőcsökről, vagy orvosságokról, melyeket a szemekre kenve az embert tündérek stb. látására teszi képessé. A szemek megkenése ingerelheti ugyan az éterlátást, azonban semmi esetre sem képes megnyitni az asztrállátást, bár bizonyos kenőcsök az egész testre elkenve nagyban segítségére lehetnek az asztráltestnek, hogy a fizikai testet teljes tudatosság mellett hagyja el – egy olyan tény, melynek ismerete a középkori időknél messzebb nyúlik, amelyet néhány boszorkány próba alkalmával nyújtott bizonyítékokból láthatni.
A lokottara módszer a Raya yoga vagy spirituális haladás módszeréhez tartozik, és kétségtelenül a legjobb. Bár lassúbb, az e módszer által elnyert erők a maradandó egyéniséghez tartoznak és sohasem vesznek el újból és e mellett egy Mester vezetése biztonságot ad mindaddig, amíg parancsait pontosan követik.
A Mester által való gyakorlás egy másik nagy előnye az, hogy bármilyen képességre tegyen is szert a tanítvány, azok határozottan a kezében vannak és amikor csak szükséges teljes mértékben és állandóan használhatók. A gyakorlatlan emberben ellenben ezek az erők csak nagyon részlegesen, valamint megszakításokkal nyilvánulnak meg, úgyszólván saját tetszésük szerint látszanak megjelenni vagy eltűnni.
Az ideiglenes módszer hasonló ahhoz, amikor az ember a ló elkábításával tanul meg lovagolni. A maradandó módszer hasonló ahhoz, amikor az ember lassan tanul meg lovagolni úgy, hogy az bármely lovon sikerül. A maradandó módszer igazi fejlődést jelent, a másikkal szükségképpen nem jár együtt a fejlődés, mivel a szerzett erők a test halálával elveszhetnek.
Az asztrálsíkbeli tágabb látás nem tiszta boldogság, mert feltárja a világ szenvedését és nyomorúságát, kapzsiságát és rosszaságát. Schiller szavai jutnak eszünkbe: „Miért vittél engem ekképpen az örök vakok városába, hogy nyitott érzékkel hirdessem a Te jóslatodat? Vedd vissza tőlem ezt a szomorú tisztánlátást, vedd el szemeimtől ezt a kegyetlen világosságot! Add vissza az én vakságomat, érzékeim boldog sötétségét, vedd vissza a Te borzasztó ajándékodat!”
A tisztánlátó erő, ha helyesen és okosan használjuk, segítség és áldás lehet, helytelenül használva akadály és átok. A velejáró nagy veszélyek a gőgből, tudatlanságból és tisztátalanságból erednek. Nyilvánvalóan együgyűség ha egy tisztánlátó azt képzeli, hogy csak ő van felruházva és hogy ő az egyetlen személy aki angyali vezetés mellett kiválasztottak, hogy új rendeltetéshez jusson és így tovább.
Ezenfelül mindig vannak olyan vidám és csintalan asztrállények, akik készek és alig várják az alkalmat, hogy segítsenek ilyen csalásokat és akik minden szerepre vállalkoznak, amit csak rájuk lehet bízni.
Hasznos ha a tisztánlátó tud valamit e tárgykörből és megért valamit a magasabb síkok feltételeiből és ha lehetséges némi tudással rendelkezik a tudományos tárgyakra vonatkozóan.
Ezenfelül a tisztátalan életű és rossz szándékú ember a láthatatlan világban elkerülhetetlenül magához vonzza a legrosszabb elemi lényeket. A tiszta gondolkodású és életű ember másrészt meg van védve a más síkok nemkívánatos lényeinek befolyásától.
Sok esetben az asztrál tudatosság felvillanhat anélkül, hogy egyáltalán felébredne az éterlátás. A fejlődés ezen szabálytalan volta egyike azoknak az alapvető okoknak, amiért olyan nagy a tisztánlátásbeli tévedés lehetősége, különösen a korábbi fokokon.
A dolgok rendes folyása mellett az ember az asztrálsík valóságainak észrevevésére nagyon lassan ébred fel, éppúgy, mint a kisgyerek a fizikai világ valóságaira lassan ébred rá. Azok, akik önként és korán lépnek az ösvényre, az ilyen tudást rendellenesen fejlesztik ki és ennek következtében eleinte sokszor tévednek.
Veszély és baj könnyebben fordulnak elő, hogyha minden ilyen tanítvány nem állana olyan megfelelő tanító felügyelete alatt akik már ismerősek az asztrálsíkon. Ez az oka, amiért próbaképpen mindenféle rettenetes látnivalót mutogatnak az újoncnak úgy, hogy megértheti és megszokhatja azokat. Ha ez nem történnék meg, olyan megrázkódtatásnak lenne kitéve, amely nemcsak megakadályozhatná abban, hogy hasznos munkát végezzen, hanem tényleges veszéllyel is járhatna fizikai testére.
Az asztrálvilágba való első bevezetés különféle módon történik. Egyesek egész életükben csak egy ízben lesznek fogékonyak hogy eléggé tapasztalhassák egy asztrállény jelenlétét vagy valami asztráljelenséget. Mások azt tapasztalják, hogy mind gyakrabban látnak és hallanak olyan dolgokat, amelyekkel szemben mások vakok és süketek, mások meg álom tapasztalatokra kezdenek szert tenni.
Ha valaki érzékennyé kezd válni az asztrál befolyásokkal szemben, néha hirtelen valami megmagyarázhatatlan álom hatása alá kerülnek. Ez részben az elemi lények által az emberrel szemben érzett természetes ellenszenvből származik, aminek oka az ember fizikai síkbeli sok romboló tevékenysége, melyek visszahatnak az asztrálsíkra, részben pedig annak a sokféle mesterséges elemlénynek tudható be, melyek az ember értelme hozott létre. Ezt különösképpen Chicagóban és annak környékén figyelték meg.
Egyesek néha tudatosak lesznek az emberi aura ragyogó színeiről, mások arcokat látnak, tájakat vagy színes felhőket, melyek elvonulnak a szemeik előtt a sötétben mielőtt elalszanak. Talán a legközönségesebb tapasztalás növekvő tisztasággal visszaemlékezni az álom alatt más síkokon szerzett tapasztalatokra.
Néha valaki egész élete alatt egyetlen egyszer felfogja például egyik barátjának halálórájában való megjelenését. Ennek oka kétféle lehet és mindkét esetben a haldokló erős vágya alkotja a hajtóerőt. Ez az erő a haldoklót arra képesítheti, hogy anyagiasítja magát egy pillanatra, ez esetben természetesen nincs szükség tisztánlátásra, sokkal valószínűbb, hogy mesmerikusan hat a felfogóra, egy pillanatra eltompítja fizikai érzékeit és ingerlőleg hat a magasabbrendű érzékekre.
A fejlett asztrállátással rendelkező embert természetesen többé már nem korlátozza a fizikai anyag: keresztüllát minden fizikai testen, a fizikailag át nem látszó tárgyak előtte éppen olyan átlátszóak, mint az üveg. A zenekari előadáson színekben és formákban látja az előadó gondolatait és abban a helyzetben van, hogy sokkal teljesebben megértse őt mint asztrállátás nélkül.
A tapasztalat azt mutatja, hogy egyesek a szónoktól sokkal többet kapnak mint amennyit a puszta szavak nyújtanak. Egyesek sokkal többet fognak találni emlékezetükben mint amennyit a szónok kifejtett. Mindezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy az asztráltest fejlődik és mind fogékonyabbá válik és válaszol a szónok által kialakított gondolatokra.
Egyes helyek jobban megkönnyítik az okkult munkát mint mások; így Kaliforniában nagyon száraz az éghajlat és a levegőben sok a villamosság ami nagyon kedvez a tisztánlátás kifejlődésének.
Egyes pszichikusoknak 28?C hőmérsékletre van szüksége, hogy jó munkát végezzenek, mások csak alacsonyabb hőmérsékleten dolgoznak jól.
Minthogy a gyakorlott tisztánlátó meglátni képes az ember asztráltestét, következésképpen az asztrálsíkon senki sem képes elrejtőzni vagy elpalástolni magát … ami valóban, annak fog látszani az előítéletek nélküli megfigyelő előtt. Szükséges, hogy az előítélet szót használjuk, mert az ember saját testeinek közvetítésével látja, ami némileg hasonló ahhoz, mint amikor az ember egy tájat színes üvegen át néz. Amíg meg nem tanulja, hogy ne engedjen ezen befolyásnak, az ember másban legkirívóbban azokat a tulajdonságokat hajlamos meglátni, melyekre önmaga a legegészségesebben válaszol. Gyakorlatra van szükség, hogy az ember elkerülje ezen személyes befolyás által létrehozott torzítást, hogy azután lépes legyen tisztán és pontosan megfigyelni.
Azon pszichikusok legnagyobb része akik alkalmilag nyernek felcsillanásokat az asztrálvilágból, valamint a spiritiszta üléseken közléseket adó lények legnagyobb része elmulasztja, hogy közölje az e könyvben leírt asztrálsíkbeli bonyolultságokat. Ennek az az oka, hogy kevesen látják az asztrálsíkon úgy a dolgokat amilyenek azok valóban, hanem csak hosszas tapasztalás után. Még azok is, akik teljesen látnak, gyakran túlságosan megszédülnek, a megértést és emlékezést illetőleg összezavarodnak és alig van valaki aki tapasztalatát a fizikai sík nyelvezetére le tudná fordítani. Sok gyakorlatlan pszichikus sohasem vizsgálja meg a látottakat tudományosan, egyszerűen megőrzi a benyomást amely lehet teljesen helyes de lehet teljesen hamis vagy esetleg teljesen félrevezető is.
Amint már láttuk, az asztrálvilág lakói gyakran cselfogással élnek, amelyekkel szemben a gyakorlatlan ember teljesen védtelen.
Az olyan asztrállény finomabb érzékei, aki állandóan egy médiumon keresztül munkálkodik, annyira eldurvulnak, hogy érzéketlenné válhatnak az asztrálanyag magasabb fokozataival szemben.
Csak a fizikai síkról jövő gyakorlott látogatóban, aki mindkét síkon teljesen tudatos, lehet egészen megbízni, aki úgy az asztrál mint a fizikai síkon egyszerre és mindent lát.
Az igazi, gyakorlott és teljesen megbízható tisztánlátónak olyan képességekre van szüksége, melyek egy az asztrálisnál magasabb síkhoz tartoznak. A puszta asztrállátás előtt gyakran mutatkoznak innen eredő felvillanások vagy visszaverődések, főleg gyakran azon egyszerű értelmű emberek között, akik kedvező feltételek között élnek - amit másodlátásnak neveznek -, s amelyek között a Skót felvidék lakói jól ismert példával szolgálnak.
Ahogy vannak fizikailag vak emberek, épp úgy vannak asztrálisan vakok is úgy, hogy sok asztráljelenség kerüli ki az asztrállátást. Tény, hogy az asztrállátás alkalmazásakor eleinte sok hibát lehet elkövetni, minthogy egy gyermek hibákat követ el amikor először kezdi el használni fizikai érzékeit, bár egy idő múlva pontosan kezd látni és hallani az asztrál síkon úgy mint a fizikain.
A tisztánlátás kifejlesztésének másik módja, amelyet minden vallás egyformán használ, és amely gondosan alkalmazva egyetlen embernek sem lehet kárára és ez a meditáció, melynek segítségével néha nagyon tiszta fajtájú tisztánlátást lehet kifejleszteni. A meditáció folyamatát tömören írja le C. W. Leadbeater „A halál másik oldala” című könyvében és természetesen sok más könyvben is találunk erre vonatkozó leírást.
A meditáció segítségével rendkívüli érzékenységet fejleszthetünk ki és ugyanakkor tökéletes egyensúlyt, egészséget és épséget.
A tanítvány hamarosan rájön, hogy a meditáció határozott gyakorlása magasabb típusú anyagokat épít bele a testbe. Nagy érzéseket lehet érezni, melyek a buddhi síkról erednek, azon síkról, mely a mentálsík felett van és az asztráltestbe vetítődnek. Emellett azonban a mentáltestet és a kauzáltestet is ki kell fejleszteni, hogy meglegyen az egyensúly. Az asztrál-öntudatosságból nem lehet egyszerűen felugrani a buddhikus síkra anélkül, hogy a közbeeső testeket ki ne fejlesszük. Egyedül az érzés segítségével sohasem lehet tökéletes egyensúlyra vagy kitartásra szert tenni; a nagy érzések, melyek a helyes irányba kormányoznak bennünket, nagyon könnyen elferdülhetnek és kevéssé kívánatos irányba vihetnek bennünket. Az érzések indítóerőt képeznek, azonban az irányító erő a bölcsességből és a kitartásból erednek.
Az asztrál és buddhikus síkok közötti szoros kapcsolat egy példáját találjuk a keresztény misében. Az ostya megszentelése pillanatában egy erő sugárzik ki amely a buddhikus síkon a legerősebb, bár a felső mentál világában is erőteljes, ezenfelül tevékenységét az első, második és a harmadik asztrálsíkon is megfigyelték, bár ez visszatükröződése lehet a mentálisnak vagy lehet a szimpatikus rezgések egyik hatása is. E hatást megérezhetik olyan emberek is, akik nagyon messze vannak a templomtól, mivel az egész környéket egy nagy erő és békehullám önti el, holott sokan egyáltalán nem hozzák kapcsolatba a végzett szentmisével.
A fentieken kívül egy másik hatás is létrejön amely arányban áll és eredménye a szertartás alatt jelenlévő minden egyes egyén által érzett odaadás tudatos érzésének. Egy sugár - mely olyan mint a tűz – árad ki a felemelt ostyából és erős izzásba hozza az asztrális felső részét. Ez az asztráltesten keresztül, a vele való szoros kapcsolat révén a buddhikus testre is erős hatást gyakorol. E kettős – az asztráltest és a buddhikus test – kölcsönösen egymásra hatnak és visszahatnak.
Hasonló a hatás, amikor az oltári Szentséggel áldást osztanak.
XXVII. fejezet
Az időbeli és térbeli tisztánlátás
A távolfekvő helyeken végbemenő események észlelésekor négy módszer lehetséges.
1. Egy asztrál áramlat segítségével. Ez a módszer némileg azonos egy acélrúd magnetizálásával és abból áll, hogy a megfigyelőtől a megfigyelni szándékolt jelenethez vezető asztrál atomokból álló sok párhuzamos vonalat az akarat megfeszítésével polarizálunk. Az összes atomok tengelyeikkel szorosan egymással párhuzamosan tartanak úgy, hogy egy ideiglenes csőfélét alkotnak, melyen a tisztánlátó keresztülnézhet. Ezt a vonalat egy történetesen keresztező megfelelő erős asztráláramlat megzavarni, sőt szétrombolni is képes, ez azonban ritkán történik meg.
A vonal kialakítása vagy az egyik részecskéről a másikra történő energia átadás vagy pedig egy magasabb síkról eredő erő használata révén jön létre mely egyszerre hat az egész vonalra. Az utóbbi eljárás sokkal nagyobb fejlettséget igényel, továbbá egy tekintélyesen magasabb síkhoz tartozó erő ismeretét és használatához szükséges erő birtoklását igényli. Aki azonban ezen az úton képes egy vonalat megalkotni saját használatára, az már egyáltalán nem is szorul egy ilyen vonalra, mert egy magasabb képesség segítségével sokkal könnyebben és tökéletesebben képes látni.
Ezt az áramlatot vagy csövet egészen öntudatlanul és akaratlanul is létre lehet hozni és gyakran az egyik vagy másik végről kivetített erős érzés vagy gondolat eredménye, mely a látó vagy pedig a látott személytől indul ki. Ha két személy erős vonzalomban egyesül, úgy valószínű, hogy közöttük állandó, kölcsönös gondolatáramlat folyik és az egyiknél hirtelen fellépő szükség vagy baj ezt az áramlatot ideiglenesen olyan sarkító erővel ruházhatja fel amely szükséges hogy megteremtődjék az asztrális távcső.
Az ekképpen nyert látvány hasonló amit egy távcsövön keresztül látunk. Az emberi alakok pl. rendszerint nagyon kicsinyeknek tűnnek fel, azonban tökéletesen tisztán. Néha ezen a módon nemcsak látni, hanem hallani is lehet. E módszernek határozott határai vannak, mert általa az asztráltávcső a jelenetet csak egyetlen irányból közvetíti és így a látókör korlátozott és részleges. Valóban, az ilyen cső útján irányított asztrállátás éppen olyan korlátozott, mint amilyen hasonló körülmények között a fizikai látás volna.
A tisztánlátás ezen fajtáját nagyban megkönnyíti ha kiindulási pontul egy fizikai tárgyat használunk az akaraterő összpontosítására. A legközönségesebb egy kristálygömb, és leghatékonyabb mint fókusz, minthogy az elemi lényeg elrendezettségénél fogva olyan benső tulajdonságokkal rendelkezik, melyek ingerlően hatnak a pszichikai képességekre. Más tárgyakat is használnak hasonló célra, ilyen egy pohár, egy tükör, egy tintafolt (Indiában és Egyiptomban), egy vércsepp (az új zélandi maorik között), egy vizes tál (az indiai ánoknál), egy tó (Fezben) vagy majdnem minden fényezett felület vagy egy holt élettelen fekete tárgy, mint pl. egy maroknyi porrá tört faszén egy csészében.
Vannak egyesek, akik akaratukkal meg tudják határozni azt amit látni akarnak, ami annyit jelent, hogy tetszés szerint ide-oda tudják irányítani távcsövüket. A többség azonban csak alkalmi csövet alkot és csak azt látja ami ennek végén történetesen végbemegy.
Egyes pszichikusok csak akkor képesek a csőrendszert használni, amikor mesmerikus befolyás alatt állnak. E pszichikusok két csoportra oszlanak:
Néha a cső segítségével nagyítás is lehetséges, bár ezekben az esetekben valószínű, hogy egy teljesen új erő kezd kibontakozni.
2. Egy gondolatforma kivetítése révén. Ez a módszer önmaga mentálképének kivetítéséből áll, mely köré asztrálanyag is van vonva és e képpel a kapcsolatot addig tartják fenn, amíg az akarat lehetővé teszi, hogy általa benyomásokat foghassanak fel. Az alak ily módon úgy működik mint a látó öntudatának kiküldöttje. Az ilyen benyomásokat a gondolkodóval a szimpatikus rezgések közlik. Tökéletes látás esetében a látó majdnem úgy képes látni mintha a gondolatforma helyén önmaga állna. Ezzel a módszerrel tetszés szerint meg lehet jelölni a nézőpontot is. A tisztánlátás ezen fajtájával a tisztánhallás ritkábban kapcsolatos mint az előbbivel. Amely pillanatban a gondolat összpontosítás megszűnik, az egész látvány eltűnik, megismétléséhez egy újabb gondolatformát kell alkotni. A tisztánlátás ezen fajtája ritkább mint az előbbi, mivel mentális felügyeletre van szükség és finomabb természetű erőket kell alkalmazni. Ez az eljárás kivéve egy egészen kis távolságot, fárasztó.
3. Az asztráltestben való utazás által, álomban vagy transzban. Ezt az eljárást az előző fejezetekben már leírtuk.
4. A mentáltestben való utazás által. Ebben az esetben az asztráltest a fizikai testtel együtt visszamarad és ha szükséges, hogy az ember az asztrálsíkon mutatkozzék, erre a célra egy ideiglenes asztráltestet vagy mavavirupát alkot, amit a XXIX. fejezetben írunk le.
A távolban lejátszódó eseményekre vonatkozólag adatokat lehet szerezni ha egy asztrállényt idézünk meg vagy hívunk segítségül, amilyen egy természeti szellem, aki felvilágosítás beszerzésére kérünk vagy kényszerítünk. Ez természetesen nem tisztánlátás hanem mágia.
Ahhoz, hogy egy asztrálsíkon levő személyt megtaláljunk az szükséges, hogy kapcsolatban legyünk vele, amihez rendszerint egy nagyon kicsi összeköttetés elegendő mint amilyen egy fénykép, egy általa írt levél, egy valamikor hozzátartozott tárgy stb. ekkor az illető alaphangját mondjuk ki, mire ha akit keresünk az asztrálsíkon van, közvetlen választ ad.
Az asztrálsíkon levő ember alaphangja egy átlagfajta hang, mely kiemelkedik mindazon különféle rezgésekből melyek asztráltestében megszokottak. Hasonló átlaghangja van minden ember mentál- és más testének is, és az összes alaphang együttvéve alkotják az ember akkordját, vagy mint gyakran nevezik misztikus akkordját.
A gyakorlott látó egy pillanat alatt pontos összhangba hozza saját testeit az illető hangjával, majd akaratmegfeszítéssel kiküldi annak hangját. A három világban bárhol legyen is a keresett ember, azonnal válasz érkezik tőle. Ezt a választ a látó azonnal meglátja úgy, hogy magnetikus összekötő vonalat képes alkotni az illetővel.
A tisztánlátás egy másik fajtája arra képesíti a látót, hogy olyan eseményeket fogjon fel melyek a múltban játszódtak le. Ennek az erőnek három fokozata van, kezdve a gyakorlott emberrel aki tetszése szerint lapozhat az Akasha Krónikában, egészen az alkalmi látóig aki csak néha kap egy-egy felvillanást. A közönséges pszichometrikusnak egy tárgyra van szüksége amely kapcsolatban van azzal a múltbeli eseménnyel, melyet látni óhajt vagy ami természetes, használhat egy kristályt vagy más tárgyat az összpontosítás céljára.
Az Akasha Krónika feljegyzései az Istenség emlékezetét alkotják, melyről röviden a XVI. fejezetben szólottunk. Az asztrálsíkon látott feljegyzések csupán csak visszatükröződései egy sokkal magasabb síkról eredő információnak és rendkívül tökéletlennek, töredékesek és gyakran egészen torzak. A szél által fodrozott víz felületén látható visszatükröződésekkel szokták összehasonlítani. A mentálsíkon a feljegyzések teljesek, pontosak és pontosan olvashatók. Ez természetesen a mentálsíkon szükséges feltételeket igényli.
XXVIII. fejezet
A láthatatlan segítők
Aki az előző lapokat áttanulmányozta, az észre fogja venni, hogy azok az esetek amikor az emberi ügyekben láthatatlan „közbenjárók” szerepelnek, ami időről időre előfordul, anyagi szempontból teljesen megmagyarázhatatlanok. Ellenben könnyen, ésszerűen és egyszerűen megmagyarázhatók olyan által, aki tud valamit az asztrálsíkról és annak lehetőségeiről.
A „láthatatlan segítők” létezését keleten mindig is ismerték, Európában itt vannak azok a görög történetek, melyekben az emberi dolgokban istenek léptek be, valamint a római Castor és Pollux legendája, akik a Regillus tó melletti ütközetben a gyermek állam légióit vezették. A középkorból sok szent történetét ismerjük, akik a döntő pillanatban megjelentek és a háború sorsát a keresztény csapatok javára döntötték el. Ilyen pl. szent János esete, aki a spanyol csapatokat vezette, és ilyenek a védőangyalok esetei, akik utazókat mentettek meg komoly veszélytől, sőt a haláltól.
Az embereknek segítséget nyújthat az asztrálsík lakóinak néhány osztálya is. Jöhet a természeti szellemektől, a déváktól, azoktól akik fizikailag holtak, azoktól akik amíg fizikailag éltek szabadon tudtak mozogni az asztrálsíkon.
Az olyan esetek amikor természeti szellemek nyújtottak segítséget az embernek, ritkák. A természeti szellemek (lásd XX. fejezet) legnagyobbrészt elkerülik az emberek lakóhelyét, mivel nem szeretik kiáramlásaikat, sürgés forgásaikat, nyugtalanságaikat. Ezenfelül magasabb rendjeiket kivéve, általában következetlenek és gondolatnélküliek és sokkal inkább hasonlítanak a boldog, játszó gyermekhez, semmint higgadt, felelősségteljes lényekhez. Szabály az, hogy egyáltalán nem lehet abban hinni, hogy az ilyen munkában kitartóan tudnának segíteni, bár néha egyik másikuk vonzódik az emberi lényhez és sok jó szolgálatot tesz neki.
Az Adeptus vagy Mester munkája főképpen a mentálsík arupa síkján folyik le, ahol az emberek igazi egyéniségét képes befolyásolni, nem pedig a puszta személyiségét, mert fizikai és asztrálvilágban ennél többet nem lehet elérni.
Ezért ritka eset az, amikor ő szükségesnek vagy kívánatosnak tartja, hogy egy olyan alacsony síkon munkálkodjék mint az asztrálsík.
Ugyanez áll a dévákra is, a lények ezen osztályának azon tagjaira, akik néha válaszolnak az emberek magasabbrendű vágyódásaira és könyörgéseire és akik inkább a mentálsíkon dolgoznak mint az asztrál- vagy fizikai síkon, és sokkal inkább az újraszületés közötti időszakban mint a fizikai létezés alatt.
Segítséget nyújtanak néha olyanok, akik csak nemrégen haltak meg fizikailag és akik szoros kapcsolatban maradtak a földi dolgokkal. A tanítvány azonban könnyen megállapíthatja, hogy az ilyen segítség a dolgok természeténél fogva rendkívül korlátozott kell hogy legyen, mert minél önzetlenebb és segítőkészebb egy személy, annál kevésbé valószínű, hogy a halál után teljes öntudatossággal az asztrálsík alacsonyabb alsíkjain időzve találjuk, ahonnan a Föld a legkönnyebben hozzáférhető.
Továbbá, hogy egy elhalt személy befolyásolni legyen képes egy még életben lévő személyt vagy utóbbi kell hogy szokatlanul érzékeny legyen, vagy a segíteni szándékozó kell hogy bizonyos tudásmennyiséggel és ügyességgel rendelkezzen. Ezek a feltételek természetesen csak ritkán vannak meg teljes mértékig.
Ebből az következik, hogy a segítés munkája az asztrál- és mentálsíkon jelenleg főképpen a Mester tanítványainak, valamint bárki más kezében van akik eléggé fejlettek, hogy e két síkon tudatosan működni képesek legyenek.
Az asztrálsíkon végzett munka bármilyen változatos is legyen, természetesen a maga egészében a fejlődés elősegítésének egyetlen nagy célja szolgálatába van állítva. Néha az alsóbb birodalmak – elemi, növényi, állati – fejlesztésével kapcsolatosak, ami bizonyos feltételek mellett meggyorsítható. Néha valóban csupán csak az emberrel való kapcsolat és ennek felhasználása révén lehetséges ezen alsóbb birodalmak előrejutása. Így például egy állat csak bizonyos, az ember által megszelídített állatosztályokon át tud egyéniesülni.
Az egész munka legnagyobb és legfontosabb része egy vagy más úton az emberiséggel, főképp az ő spirituális fejlődésével kapcsolatos, bár nagyon ritkán tisztán fizikai segítséget is lehet nyújtani.
C. W. Leadbeater „Láthatatlan segítők” című kiváló munkájában a fizikai közbenjárás néhány tipikus példáját említi. A láthatatlan segítők az ő kiterjedtebb látásukkal néha képesek észrevenni olyan veszélyt, amely valakit fenyeget és ezt a gondolatot a fenyegetett személybe vagy valamelyik barátjába, aki segítségére lesz, belevéshetik. Ily módon néha hajótöréseket előztek meg. Más esetben a segítő annyira anyagiasíthatja magát, vagy őt anyagiasíthatja egy sokkal tapasztaltabb segítő, hogy képes lehet megmenteni valakit a veszélytől, például egy gyermeket egy égő házból, egy örvénybe került fuldoklót vagy hazavezetni egy gyermeket aki eltévedt stb. Leír egy esetet, amelyben egy segítő egy gyermeket talált, aki egy sziklára esett és elvágta az egyik ütőerét. A segítő anyagiasította magát, hogy beköthesse a sebet és elállíthassa a vérzést amely egyébként végzetes lett volna. Közben egy másik segítő felkeltette a veszély gondolatait a gyermek anyjában és arra a helyre vezette.
Kérdezhetné valaki, hogy lehetséges, hogy egy asztrállény tudomást szerez a fizikai világról vagy egy szerencsétlenségről. A felelet az, hogy minden kiáltás, amelyben erős érzés vagy indulat van, hatást hoz létre az asztrálsíkon, és pontosan ugyanazt a fogalmat nyújtja mint a fizikai síkon. Szerencsétlenség esetén a szenvedés vagy ijedelem által okozott érzésroham egy nagy fényhez hasonlóan fellobban és felkelti egy asztrállény figyelmét, aki valahol a közelben tartózkodik.
Ahhoz hogy valaki létrehozhassa egy asztráltest szükséges anyagiasítását, hogy ezáltal tisztán fizikai cselekvéseket eszközölhessen, nyilvánvalóan lényeges, hogy ismerje azt a módszert, ahogyan el kell járnia.
Az anyagiasításnak három határozott változata van:
Sok spiritiszta ismeri mindhárom típust.
Az itt közölt anyagiasítások akarat megfeszítéssel jönnek létre. Ez az erőfeszítés, mely az anyagot természetes állapotából egy másikba akarja átváltoztatni, ideiglenesen a kozmikus akarat ellen irányul. Az akarat megfeszítésnek az egész időn át kell tartania, mert ha az értelmet akár csak egy fél másodpercre is elvonjuk, az anyag fényvillanáshoz hasonlóan visszafolyik az eredeti állapotba.
Spiritiszta szeánszokon a teljes anyagiasítást rendszerint a médium és az ülésezők testéből vett éter- és asztrálanyagból hozzák létre. Ilyen esetekben világos, hogy a médium és az anyagiasult test között a legszorosabb kapcsolat áll fenn. Ennek jelentőségét látni fogjuk.
A gyakorlott segítő, aki szükségesnek találja, hogy létrehozzon egy ideiglenes anyagiasult testet vagy más egyebet, teljesen más módszert alkalmaz. A Mester egyetlen tanítványa sem engedné meg sohasem, hogy bárkinek a teste ilyen megerőltetésnek legyen kitéve, mint amilyen végbemegy akkor, amikor valakinek a testét anyagiasításhoz felhasználják. Az ilyen módszerre nincs is szükség. Egy sokkal kevésbé veszélyes mód a környező éterből vagy a fizikai levegőből összesűrített. Ez bár kétségtelenül túlhaladja a szeánszokon megnyilvánuló átlaglény erejét, az okkult kémia tanítványa számára nem jelent semmi nehézséget.
Ilyenkor a fizikai test pontos másával van dolgunk, melyet mentális erőfeszítés hoz létre olyan anyagból, mely teljesen idegen a test számára. Ennek következtében ebben az esetben reperkusszió néven ismert jelenség nem jöhet létre, mint megtörténik akkor, amikor az anyag a médium testéből való.
A reperkusszió olyankor fordul elő amikor az anyagiasult formán sérülés keletkezik, ami azután tökéletes hűséggel visszahúzódik a médium testének ugyanazon részére. Esetleg, ami gyakori a spiritiszták szeánszain, létrejöhet ott ahol krétával dörzsölik be mondjuk az anyagiasított kezet, majd az anyagiasult kéz eltűnésével a krétázást megtalálják a médium kezén.
A segítő által az éterből vagy a levegőből alakított formán okozott sérelem reperkusszió révén éppúgy nem hathat a segítő fizikai testére, mint ahogy egy márványszobor megsértése nem hat egy emberre.
Ha valaki az asztrálsíkon elég balgán azt gondolná, hogy egy fizikai síkhoz tartozó veszély például egy tárgy ráesése valakit megsérthet, úgy a reperkusszió révén lehetségessé válik a test megsértése.
A reperkusszió lényege érthetetlen és eddig még egyáltalán nem értették meg teljesen. Hogy tökéletesen megérthessük valószínűleg szükséges, hogy a rokonrezgések törvényeit több síkon is megismerjük ne csak egy síkon.
Tekintettel az akaraterő óriási hatására, minden egyes sík anyaga felett, kétségtelen, ha ez az erő elég erős, gyakorlatilag bármilyen eredményt el lehet érni annak közvetlen működtetése révén, hogy valami ismerete volna vagy csak gondolna is az ember azon részére amely a munkát végzi és hogy hogyan végzi.
Úgy látszik, hogy nincs határa annak, amely fokra az akarat fejleszthető.
Anyagiasítás céljára ez az erő jónak bizonyul, bár közönséges értelemben véve művészet, melyet éppen úgy meg lehet tanulni, mint bármi mást. Az asztrálsíkon lévő átlagember épp úgy nem képes anyagiasulni ha nem tanulja meg előzetesen azt, hogy hogyan tegye meg ezt, mint ahogy egy átlagember ezen a síkon nem képes játszani hegedűn anélkül, hogy előzőleg meg ne tanulta volna.
Mindamellett vannak kivételes esetek, amikor az erős rokon érzés és nagy óvatosság arra képesítenek egy embert, hogy ideiglenesen anyagiasuljon, még ha nincs is tudatában annak, hogy hogyan tegye azt.
Említésre méltó, hogy egy asztrálsegítő fizikai közbelépésének ezen ritka eseteit gyakran a segítő és megsegített közötti karmikus kapcsolat is lehetségessé teszi. Ily módon régi szolgálatokat lehet viszonozni és az egyik életben végzett szívesség a következő életben visszafizethető még ha olyan szokatlan módon is ahogy fentebb leírtuk.
Nagy szerencsétlenségeknél, amikor sokan pusztulnak el, néha megengedik egy két embernek, hogy „csodálatos módon” megmeneküljenek és ez azért történik így, mert nem az a karmájuk, hogy éppen akkor haljanak meg, azaz az Isteni Törvény szerint nincs olyan adósságuk, amit ezen a különleges módon lehet megfizetni.
Ritka alkalmakkor egy Mester is nyújt fizikai segítséget emberi lényeknek.
Leadbeater püspök leír egy vele történt esetet. Egy úton menve hirtelen egy indiai tanítója hangját hallotta, aki abban az időben 7.000 mérföldnyire volt tőle, s aki azt kiáltotta: „Ugorj félre!”. Erősen hátraugrott, éppen abban a pillanatban, amikor egy nehéz vas kéményfej csattant a kövezeten alig egy méternyire tőle.
Egy másik figyelemre méltó eset is történt, amelyben egy hölgyet, aki egy veszélyes utcai verekedés közben komoly veszélybe került, hirtelen kiragadtak a tömegből és teljesen sértetlenül egy szomszédos üres mellékutcában tettek le a földre. Testét függőlegesen a közbeeső házak fölé kellett emelni és a következő utcába letenni és mialatt átemelték egy valószínűleg éteranyagból álló fátylat vontak köréje úgy, hogy amíg a levegőben volt láthatatlanná vált.
A „Halál utáni élet” című fejezet átolvasása után nyilvánvaló, hogy a láthatatlan segítők munkásságának tág tere nyílik azok között, akik meghaltak. A halál utáni életet illetőleg ezek a legnagyobb tudatlanságban vannak, és ezenfelül sokan, legalábbis a nyugatiak, a „pokol” és az „örök kárhozat” kilátásával vannak megfélemlítve, ennélfogva tehát sok a tennivaló, hogy ezeket az embereket való helyzetükről valamint az asztrálvilág természetéről, melyben vannak, felvilágosítsák.
A láthatatlan segítők által végzett munka főrésze az újonnan elhaltak megnyugtatása és vigasztalása amennyire lehetséges, a szükségtelen rémület okozta félelemtől való megszabadításuk, amely nagyon is gyakran elfogja őket, és nemcsak szenvedést okoz, hanem késlelteti is a magasabb szférák felé való előrehaladást. A segítők ezenfelül arra törekednek, hogy képessé tegyék őket arra, hogy amennyire csak lehetséges megértsék az előttük levő életet.
Azt mondják, hogy ezt a munkát az előbbi korszakokban kizárólag nem emberi lények egy magasabb osztálya végezte. Egy idő óta azonban azok az emberi lények akik az asztrálsíkon tudatosan tevékenykedni képesek, azt az előjogot nyerték, hogy a szeretet ezen munkájában segítséget nyújtsanak.
Olyan esetekben, amikor az újrarendeződés az asztráltest vágy elemi lényege által történt meg, az asztrálsegítő ezt a rétegződést megszakíthatja és az asztráltestet előbbi állapotába helyezheti vissza úgy, hogy az elhalt az egész asztrálsíkot áttekintheti annak csak egyetlen alsíkja helyett.
Mások, akik régebben vannak az asztrálsíkon, szintén kaphatnak segítséget az asztrálsík különböző fokozatain át vezető útjukon, magyarázatok és tanácsok révén, intést kaphatnak annak veszélyes voltáról és a hátráltatásra vonatkozóan, hogyha megkísérlik egy médium útján az élőkkel való érintkezést és bár ritkán, de egy olyan lényt akit már belevontak egy spiritiszta körbe, egy magasabb és egészségesebb életbe vezethetnek. Az ilyen tanítás emlékezete természetesen nem vihető át közvetlen a következő újraszületésbe, azonban a benső igazi tudás mindig megmarad és így az erős hajlam arra, hogy közvetlen elfogadja hogyha az új életben ismét hallja azt.
Egyes nemrég elhaltak annak látják magukat az asztrálsíkon amik valóságban és ennélfogva bűnbánattal vannak eltelve. Ez esetben a segítő megmagyarázhatja, hogy a múlt az már elmúlt és hogy az egyetlen megbánás az, ha az ember eltökéli magában, hogy jobban fog cselekedni a jövőben és hogy minden ember olyannak kell, hogy legyen, és azon fáradoznia, hogy megjavítsa magát és a jövőben igazabb életet éljen.
Mások viszont amiatt vannak zavarban, hogy helyrehozni vágynak valami igazságtalanságot, amit a Földön tartózkodásuk alatt követtek el és ezáltal akarnak lelkiismeretesen segíteni, hogy napfényre hoznak egy féltékenyen őrzött alávaló titkot, hogy feltárják egy papiros vagy pénz helyét és így tovább. Néha sikerül a segítőnek ilyen tekintetben közbenjárnia a fizikai síkon és így kielégíteni a halottat. Azonban a legtöbb esetben a legjobb amit tenni lehet az, hogy az ember megmagyarázza hogy már túl késő helyrehozni a dolgot és ennélfogva hiábavaló bánkódni a zavar miatt és igyekszik rábeszélni, hogy hagyjon fel földi gondolataival melyek a földi élettel szoros kapcsolatban fogva tartják és az új életben tegyen meg minden tőle telhetőt.
Óriási munkát lehet végezni az élőknél azáltal, hogy az ember jó gondolatokat helyez azok értelmébe, akik készek azok befogadására.
Tökéletesen könnyű dolog volna - olyannyira könnyű, hogy azok előtt akik e tárgyat gyakorlatilag nem ismerik teljesen hihetetlen - hogy egy segítő uralkodjék egy átlagember értelmén és azt gondoltassa vele ami éppen tetszik a segítőnek anélkül, hogy még csak gyanítaná is, hogy e tárgyat illetőleg kívülről befolyásolták. Az ilyen eljárás azonban egyáltalán nem megengedhető. Mindaz amit tenni lehet az az, hogy jó gondolatot vés a személy értelmébe, a közé az ezernyi gondolat közé, melyek állandóan keresztülhullámzanak rajta és reméli, hogy az ember felfogja, a sajátjává teszi és eszerint cselekszik.
Ily módon nagyon változatos segítséget lehet nyújtani. Vigaszt adni sok esetben olyanoknak, akik bánatosak vagy betegek, meg lehet kísérelni a kibékítést olyanok között, akiket nézet vagy érdekbeli viszálykodás választ el egymástól. A komoly igazságkeresőket az igazság felé vezethetik, gyakran lehetséges megoldást juttatni olyasvalakinek az érdekében, akik spirituális vagy metafizikai kérdésekben bizonytalan. Az előadónak segítséget lehet nyújtani sugalmazások által, melyeket belevéshetnek az előadó agyába.
A rendszeres láthatatlan segítő rövidesen sok pácienst szerez magának akiket minden éjjel meglátogat éppúgy mint a földi orvos rendszeresen meglátogatja a betegeket. Ily módon minden munkás egy kis kör központjává lesz, sok segítő vezetőjévé, akik számára állandó alkalmazást tud találni. Az asztrálsíkon bármilyen sok munkás is találhat munkát magának és mindenki aki akarja – férfiak, nők és gyerekek – egyike lehet ezeknek a munkásoknak.
A tanítványt gyakran használják arra, hogy közreműködjék abban, amit a gyakorlatban az ima meghallgatásának neveznek. Bár igaz, hogy minden komoly spirituális vágy, ami imába kifejezhető, egy olyan erő amely gépiesen bizonyos eredményeket vált ki és tény az is, hogy egy ilyen spirituális erőfeszítés alkalmat nyújt a jó erők befolyására. A készséges segítő ily módon egy csatornát alkothat, melyen keresztül erő áradhat. Ez áll a meditációra is, de sokkal nagyobb mértékben.
Sok esetben egy ilyen segítő, akihez a kérő imáját intézi, lehet egy szent, stb. sok ilyen eset van.
Az erre a munkára alkalmas tanítványokat arra is fel szokták használni, hogy való és szép gondolatokat sugalmazzanak írókba, költőkbe, művészekbe, zenészekbe.
Sokkal ritkábban, egyeseket az erkölcsi fejlődésüknél. valamely általuk követett irányból fenyegető veszélyre lehet figyelmeztetni, a rossz befolyásokat elhárítani egyes személyektől vagy helyektől vagy ellenállás kifejteni a fekete mágusok mesterkedésével szemben.
A láthatatlan segítőkre az asztrálsíkon oly sok munka vár, hogy a tanítványnak egyenesen kötelessége magát minden rendelkezésére álló eszközzel alkalmassá tenni ennek elvégzésére. A láthatatlan segítők munkája nem volna elvégezve, hogyha nem volnának olyan fokon álló tanítványok, akik ezt a legjobban végzik, amire csak képesek. Amikor túl emelkednek ezen a fokon és magasabb munka elvégzésére is képessé válnak, bizonyára magasabbrendű munkát juttatnak nekik.
Szem előtt kell tartanunk, hogy amikor erőt juttatnak egy segítőnek, azt megszorítással adják. Sohasem szabad önző célra használni azokat, sohasem arra, hogy kíváncsiságot elégítsenek ki vele, sem arra, hogy mások dolgával törődjék vagy hogy spiritiszta szeánszon bizonyítékokat nyújtson, azaz soha ne csináljon olyat, ami a fizikai síkon jelenségnek bizonyul. Üzenetet vihet egy halottnak, azonban, hacsak erre közvetlen utasítást nem kap a Mestertől. Vissza a halottól választ már nem vihet az élőnek. Így aztán a láthatatlan segítők köteléke nem egy felderítő hivatal, hanem egyszerűen az a célja, hogy olyan munkát végezzen amilyet kap vagy ami éppen az útjába kerül.
Amint egy okkult tanítvány előrehalad, ahelyett, hogy csak egyéneknek segítene, megtanulja az osztályokkal, nemzetekkel és fajokkal való foglalkozást. Amint megszerzi a szükséges tudást és erőket, akasha és asztrál világosság nagyobb erőit kezdi kezelni, és megmutatják neki, hogy minden egyes időszakos befolyást hogyan használjon fel a lehető leghasznosabban. Kapcsolatba hozzák őket a nagy Nirmanakayakkal és egyik alamizsna osztójukká válik, megtanulja, hogyan ossza szét azokat az erőket, melyek az ő magasztos önfeláldozásuk gyümölcsei.
Nem titok az, hogy ehhez milyen tulajdonságok szükségesek hogyha valaki segítő óhajt lenni. Ezeket alkalmilag leírták ugyan, mégis hasznos lesz felsorolni őket.
1. Az értelmi egység amit néha összpontosultságnak neveznek. A leendő segítő a mások megsegítésének munkáját első és legmagasabb kötelességévé kell hogy tegye; az a munka, amit a Mester elvégzés miatt neki ad, élete egyik nagy feladata kell hogy legyen.
Továbbá értelmes különbséget kell tennie nemcsak a hasznos és haszontalan munka között, hanem a hasznos munkák különféle fajtái között is. A gazdaságos tevékenység az okkultizmus egyik alaptörvénye és minden egyes tanítvány annak a legmagasabb munkának kell hogy szentelje magát, amire csak képes. Lényeges az is, hogy a tanítvány a fizikai síkon megtegyen mindent, hogy előrevigye embertársai megsegítésének nagy célját.
2. Az önuralom. Ez magában foglalja a vérmérsékletet, illetve annak teljes uralását úgy, hogy semmiféle látott, hallott dolog ne okozzon valóban izgalmat, mert az ilyen izgalom következményei az asztrálsíkon sokkal komolyabbak lennének mint a fizikai síkon. Ha egy asztrálsíkon lévő teljesen felébredt képességekkel bíró ember valakivel szemben haragot érezne ezen a síkon, ezzel komoly és talán végzetes bajt okozna neki. Az asztrálvilágban érzett minden ingerlékenység, izgalom vagy türelmetlenség megnyilvánulása a segítőt egyszerre félelmetessé tenné úgy, hogy azok akiken segíteni óhajtana rémülten menekülnének előle.
Egy esetet jegyeztek fel, amikor egy láthatatlan segítő olyan izgatott állapotba került, hogy asztrálteste nagyon megnövekedett, hevesen rezgett és tüzes színek villantak ki belőle. Egy új halott, akin segíteni akart, annyira megrémült a feléje tartó óriási, lángoló, villogó gömb látásától, hogy a vallásbeli ördög alakjának tartva őt, rémülten menekült előle és a rémület még növekedett azáltal, hogy a segíteni akaró állhatatosan követte őt.
Ezenfelül lényeges az idegek uralása és semmiféle elrettentő vagy fantasztikus látomás, amellyel találkozhat, ne legyen képes a tanítvány tántoríthatatlan bátorságát megrendíteni. Amint előzőleg már mondottuk, az idegek ezen uralását biztosítandó, és hogy alkalmassá tegyék őt az elvégzendő munkára, a jelöltnek minden időben keresztül kell mennie azon, amit a föld, víz, levegő és tűz próbának neveznek.
A tanítványnak meg kell győződnie arról, hogy amikor az asztráltestében van, még a legsűrűbb szikla sem képez akadályt szabad mozgásában úgy, hogy büntetlenül leugorhat a legmagasabb kőszirtről és abszolút biztonsággal ugorhat egy tomboló vulkán közepébe vagy mérhetetlen óceán legmélyebb mélységébe. A tanítványnak minderről meg kell győződnie, hogy biztonsággal és ösztönösen tevékenykedhessék.
Továbbá szükség van az értelem és a vágy uralására is. Az értelem uralására azért, mert az összpontosítás ereje nélkül lehetetlenség volna jó munkát végezni az asztrálsík széthúzó áramlatai közepette. A vágy uralására azért, mert az asztrálvilágban vágyódni annyit jelent, hogy a tanítvány szembetalálhatja magát saját teremtményeivel, melyek alaposan megszégyeníthetnék.
3. A nyugalom. Ez a gyötrődés és levertség hiányát jelenti. Minthogy a munka legnagyobb része azoknak a megnyugtatásából áll, akik zavarban vannak és azok felvidításából akik szomorúak, így nyilvánvaló, hogyha a saját aurája állandó nyugtalanságban van vagy a levertség szürkéje sötétíti el nem tudja munkáját maradéktalanul elvégezni. Semmi sem olyan végzetes az okkult haladásra, mint a csekélységeken való töprengés. Az optimista szemlélet mindig a legközelebb állt az Isteni nézőponthoz és ezért az igazsághoz, mert csak a jó és szép maradandó, míg a rossz a maga természeténél fogva csak ideiglenes. A higgadt nyugalom derültséghez vezet, amely örömteljes és lehetetlenné teszi a levertséget.
Amint előzőleg már mondottuk, a levertség rendkívül ragályos és aki láthatatlan segítő akar lenni, teljesen ki kell hogy küszöbölje magából. Az ilyen embert nehézség közepette is az abszolút derültség jellemzi valamint sugárzó öröme hogy másokon segítsen.
4. A tudás. Minél több tudással rendelkezik valaki valamely irányban, annál hasznosabbá válik. Azáltal, hogy gondosan áttanulmányoz mindent ami az asztrálsíkra és az asztrálmunkára vonatkozólag az okkult irodalomban leírtak, alkalmassá kell magát tennie, mert nem várhatja, hogy mások, akiknek ideje már teljesen el van foglalva, magyarázattal szolgáljanak olyanra nézve, amit a fizikai világban már meg kellett volna tanulnia, fáradtságot véve magának a könyvek átolvasására.
Talán nincs is olyan tudás, amit az okkultista munkájában fel ne használhatna.
5. A szeretet. Ez amely tulajdonságok között a legutolsó és egyútal a legnagyobb, a legjobban félreértett. Világosan, nem valami gerinctelen érzelgősség, amely határtalan és ömlengő általánosságokban bővelkedik, amely fél attól, hogy síkra szálljon az igazért nehogy a tudatlan testvérietlenséggel bélyegezze meg. Amire szükség van, az az a szeretet, amely elég erős arra, hogy úgy cselekedjék, hogy nem is beszél róla; a szolgálat erős vágya amely mindig résen van, hogy megragadja az alkalmat, de amely inkább szeret ismeretlen maradni; az az érzés amely annak a szívében fakad, aki megértette a Logosz nagy munkáját és ha egyszer meglátta azt, tudja, hogy ebben a három világban nem létezik számára más minthogy azzal a lehető legnagyobb mértékben azonosítsa magát, hogy bármilyen szerény módon is és bármilyen nagy távolságban is, de csatornájává legyen az Isten ezen csodás szeretetének, amely az Isten békéjéhez hasonlóan minden emberi felfogást meghalad.
Emlékezünk rá, hogy két asztrálsíkon lévő egyénnek, hogy asztrálisan érintkezzenek egymással, szükségük van egy közös nyelv ismeretére, ezért minél több nyelvet beszél egy segítő, annál hasznosabb.
Az a mérték amit egy láthatatlan segítőnek el kell érnie, nem valami lehetetlen dolog; ellenkezőleg, minden ember elérheti, habár időbe kerülhet annak elérése. Mindenki tud valamit a szomorúságról vagy nélkülözésről, mindegy hogy az élők vagy holtak között van. Amikor aludni tér, el kell határoznia magát, hogy amíg alvás közben az asztráltestében van, minden lehetőt megtegyen az illető megsegítésére. Az, hogy éber tudatában van-e valami emlékezete annak amit tett e tekintetben vagy sem, az nem jelent semmit. Abban biztos lehet, hogy valamit elért és néhány nap múlva, előbb vagy utóbb, nyilvánvalóvá válik, hogy sikert ért el.
Az olyannál, aki az asztrálsíkon teljes tudatossággal bír, az elalvás előtti utolsó gondolat nem játszik szerepet, mert megvan az ereje, hogy az asztrálvilágban készségesen áttérjen az egyik gondolatról a másikra. Az ő esetében gondolkozásának általános irányzata válik fontos tényezővé, mivel értelme éjjel és nappal egyformán hajlamos lesz a megszokott gondolatkörben mozogni.
XXIX. fejezet
A tanítványság
Már utaltunk arra, hogy megvan annak a lehetősége, hogy valaki a Bölcsesség egyik Mesterétől nyerjen irányítást, különösen az asztráltestet illetően. Lehetséges, hogy még egy kissé jobban megvilágítsuk ezt a tárgyat, amely az okkult tanítvány életében az egyik legnagyobb mozzanat.
A jellemet illetően megkívánt tulajdonságokat az előző fejezetben már részletesen leírtuk.
Amikor valaki ahhoz a ponthoz közeledik, hogy alkalmassá válik arra, hogy a Mester tanítványává fogadja, akkor a Mester „próbára” teheti őt, ami azt jelenti, hogy bizonyos időre nagyon szoros megfigyelés tárgyává lesz. A próbatanítványról a Mester egy úgynevezett „élő képet” alkot, azaz az illető kauzális, mentális, asztrális és éteri testének pontos mását. Ezt a képet egy olyan helyen tartja, ahol könnyen hozzájuthat és magnetikus kapcsolatba hozza az illetővel úgy, hogy az illető saját testeiben végbemenő minden gondolat- és érzésváltozás hűen visszaadódik e képben. Ezeket a képeket a Mester minden egyes nap megvizsgálja, és ezen az úton a tanítvány gondolkodásában vagy érzéseiben végbemenő legkisebb zavarról is pontos feljegyzést kap és ennek alapján képes eldönteni, hogy mikor fogadhatja őt a következő fokozat – az elfogadott tanítvány – még sokkal szorosabb viszonyába.
Amikor egy tanítványt „elfogadnak” akkor az élő képet szétoszlatják és a tanítvány olyan mértékben vetetik fel a Mester öntudatosságába, hogy bármit gondol vagy érez az mind a Mesterének asztrál- és mentáltestén belül van.
Ha most szerencsétlenségére, egy olyan gondolat jut a tanítvány eszébe, amely nem alkalmas arra, hogy a Mester szállást adjon neki, akkor a Mester azonnal akadályt állít fel vele szemben és azonnal kiveti magából ezt a rezgést.
Ezen csodálatosan szoros társulás folytán létrejövő hatás a tanítvány testeinek összhangba jövetele és összehangolódása. A tanítvány így a Mester öntudatának ellenőrzésévé válik úgy, hogy a Nagy Lény ereje rajta keresztül átárasztható és a világ határozottan jobbá lesz az ő benne való jelenléte számára. Amikor a tanítvány odaadó gondolatot küld a Mesterhez ez olyan mintha egy szelep nyílna fel, a Mestertől nagy szeretet és erő árad alá, és a Mester ereje mindig kifelé és miként a napfény minden irányban szétárad.
A tanítvány oly szoros kapcsolatban van a Mester gondolatával, hogy bármikor láthatja, hogy valamely adott tárgyra nézve milyen az ő gondolata és ily módon gyakran menekül meg a tévedéstől. A Mester ezenfelül bármely pillanatban egy gondolatot küldhet a tanítványán keresztül vagy egy üzenetet vagy egy sugallatot alakjában.
Az elfogadott tanítványnak megvan a joga és kötelessége, hogy a Mester nevében áldást adjon.
Azt, amikor egy Mester a tanítványa testét felhasználja soha nem szabad összetéveszteni a közönséges spiritiszta médiumitással, mivel a helyzet teljesen más. A spiritiszta ellenőrzés a legmagasabb fokon többé kevésbé megközelítheti a Mester és tanítvány közötti viszonyt, ez azonban csak nagyon ritkán történik meg és akigha teljes mértékben.
A két jelenség közötti eltérés alapvető, a két állapot oly távol esik egymástól, mint a két sarkpont. A médiumitásban a személy passzív és készen áll bármely asztrállény befolyásának befogadására aki történetesen a közelében van.
A befolyás alatt rendszerint öntudatlan és amikor a transzállapotból felébred, semmire sem emlékszik. Állapota valóban az ideiglenes megszállás egyik állapota. Néha még maga a szellemi vezető sem képes megvédeni a médiumot a nemkívánatos sőt szerencsétlen befolyástól.
Amikor ellenben egy Mester úgy határoz, hogy egy tanítványán keresztül beszél, a tanítvány teljesen tudatában van annak ami történik és tökéletesen tudja, hogy abban a pillanatban kinek adta beszélő szervét. Ott áll teste mellett, azonban rendkívül óvatos és éber. Minden rajta keresztül kimondott szót hall és mindenre világosan emlékszik. E két eset között semmi közös vonás nincs, kivéve azt, hogy mindkét esetben egy másik valaki használja ideiglenesen valakinek a testét.
A harmadik állapot egy még bensőségesebb állapot. A tanítvány a Mester „fiává” lesz, és a tanítvány kauzáltestében levő Egója a Mester kauzáltestébe van beburkolva.
Ez az egyesülés olyan szoros és olyan szent, hogy még maga a Mester ereje sem képes meg nem történtté tenni, annyira, hogy a két öntudatot egymástól hacsak egy pillanatra is elkülönült állapotba hozza. Ezen állapot elérése előtt természetesen a Mester teljesen bizonyos kell hogy legyen, hogy a tanítvány asztráltestében vagy értelmében semmi olyan nem támadhat, amit valaha is ki kell onnan vetni.
Ennek a viszonynak – a próbatanítványságnak, az elfogadott tanítványságnak és a fiúság állapotának – természetesen semmi köze sincs a beavatáshoz vagy az Ösvényen való lépésekhez. Az utóbbiak az ember viszonyát nem a Mesteréhez, hanem a Nagy Fehér Testvériséghez és annak fenséges Fejéhez mérten fejezik ki. Minden azonban sokkal kimerítőbben van leírva semmint az itt lehetséges vagy kívánatos volna, C. W. Leadbeater „A Mesterek és az Ösvény” című munkájában, amely a fehér okkultista számára nagy értékű könyv.
Mielőtt elhagynánk e tárgyat megemlítjük, hogy a beavatás alkalmával a Monád azonosítja magát az Egóval és ez a cselekmény érdekes hatást vált ki az asztráltestben. Az asztráltest nagy ritmikus rezgést kap anélkül, hogy ez megzavarná egyensúlyi állapotát, aminek következtében ettől fogva sokkal finomabb képességgel érez mint annak előtte anélkül, hogy alapjától eltántorodna vagy kicsúszna saját ellenőrzése alól.
A tanítványokat Mestereik különféle módon használják fel. Egyeseket abban a munkairányban, melyet a „Láthatatlan segítők” című fejezetben már fejtegettünk; másokat arra alkalmaznak, hogy személyesen részt vegyen abban a munkában amelyet magukra vállalhatnak. Megint másokat azzal bíznak meg, hogy kevésbé fejlett lényeknek asztrális előadást tartsanak vagy segítségére legyenek vagy tanítsák az olvasókat akik az alvás alatt ideiglenesen szabadok vagy akik a halál utáni életüket élik.
Ha egy tanítvány elalszik, rendszerint Mesterénél jelentkezik. Ha történetesen nincs számára különleges munka, úgy a megszokott éjjeli munkásságát folytatja bármi legyen is az. Elvégzendő asztrálmunka mindig bőven akad. A hirtelen katasztrófák például rendszerint sok, a rémület állapotában levő embert taszítanak az asztrálsíkra akik segítségre szorulnak. Az asztrálmunka gyakorlásának legnagyobb részét rendszerint a Mester idősebb tanítványainak egyike osztja ki.
A tanítvány ne tévessze össze az asztráltestet a Mayavai rupa-val vagy „illúzió testtel”. A Mester tanítványa amikor elalszik, rendszerint az asztráltestét is visszahagyja a fizikaival együtt és mentáltestében jár-kel. Ha az asztrálmunka elvégzése céljából ideiglenesen asztráltestre van szüksége, akkor a következő anyagból anyagiasít magának egyet. Ez a test vagy hasonlít a fizikai testhez vagy nem, formája azonban az elérendő célnak megfelelő. Tetszés szerint lehet fizikailag látható vagy láthatatlan. Úgy is készíthető, hogy azt a fizikai testtől nem is lehet megkülönböztetni. Érintése tömör és meleg, éppúgy látható, és arra is képes, hogy egy rendes élőlényhez hasonlóan beszélgessen. Csakis a Mestereknek és tanítványaiknak van lehetőségük rendelkezni a Mayavi rupát megteremtő erővel; ezt a második beavatáskor vagy közvetlen előtte szerzik meg. A Mayavi rupa használatának egyik előnye az, hogy nincs kitéve az asztrálsík csalódásainak mint az asztráltest.
Abban az esetben ha a mentáltest tevékenykedik és az asztráltestet a fizikaival együtt nyugvó állapotban hagyja vissza, ha szükséges, a megmerevedett asztráltestet könnyedén egy burokkal veheti körül, vagy olyan rezgéseket indíthat meg benne, melyek minden rosszabb befolyással szemben áthatolhatatlanná teszik.
A régi Görögországban az Agrarban végzett kisebb misztériumokban az alaptanítás az asztráltestre és a halál utáni asztráléletre vonatkozott. A beavatott hivatalos ruházata az őzbőr volt, melynek színezete az asztráltestet volt hivatva jelképezni. Eredetileg a tanító asztrál- és éteranyagból olyan képeket hozott létre, amelyek bizonyos fizikai életbeli szokások asztrális eredményeit mutatták be. Később ez egy játék vagy dráma alakjában történt, melyben résztvettek a papok vagy pedig gépszerűen bábokat mozgattak.
A beavatottaknak sok rájuk vonatkozó sajátos kifejezésű vagy velős mondásuk volt, melyek közül néhány nagyon jellegzetes volt. Így „a halál élet és az élet halál” vagy az „Aki az élete alatt valóságot követ, az a halál után is követni fogja őket, és aki az élete alatt valótlanságokat követ, azokat a halál után is követni fogja.”.
Az Eleuzisban végzett nagy görög misztériumok az értelemtesttel és a mentálsíkkal foglalkoztak; a mentáltest szimbóluma Jázon aranygyapja volt.
A misztériumokban használatos egy másik szimbólum volt a Thyrsus, egy fenyőtoboz végű bot, amelyről gyakorta azt mondták, hogy tűzzel van tele. Indiában egy hét csomóval bíró bambuszbotot használnak. A Thyrsust a pap magnetizálta és a jelölt gerincére fektette és ekképpen adtak át valamit a pap magnetizmusából és segítették a tanítványt, hogy teljes tudatossággal menjen át az asztrálsíkba. A tűz a Kundalinit szimbolizálta.
Az északi buddhisták öt pszichikai erőt számolnak, melyeket az az ember nyerhet el aki előrehalad az Ösvényen.
Egyes felsorolásokban ehhez hozzátartozik még a bölcsesség általi felszabadulás, amely az újraszületéstől való mentesség elnyerését jelenti. Ez nyilvánvalóan egy nagyon magas eredmény, és aligha látszik ugyanazon csoportba tartozónak mint később felsorolt erő.
XXX. fejezet
Befejezés
Bár mostanában kevesen vannak olyanok akiknek közvetlen személyes ismeretük van az asztrálvilágról, annak életéről és jelenségeiről, mégis sok okunk van azt hinni, hogy azok kis csoportja, akik ezeket a dolgokat saját tapasztalásukból ismerik, gyorsan növekedni fog, és valószínű, hogy a közeljövőben ez a szaporodás különösen nagy lesz.
A pszichikai képesség, különösen a gyermekek között, többé kevésbé gyakoribb lesz, minthogy lassanként el fogják fogadni és megszűnnek azt egészségtelennek és tabunak tekinteni és valószínű, hogy úgy mértékben mint erősségben növekedni fog. Így nemrég erősen elterjedt könyvek jelentek meg, melyek a természeti szellemekkel vagy ahogyan jobban ismerik a tündérekkel foglalkoznak, sőt ezekről a kedves teremtményekről valamint a természet háztartásában végzett munkájukól fényképet is közölnek. Egy kis erőfeszítéssel minden nyílteszű kereső talál ifjú és öreg embereket, akik gyakorta látnak dolgozó vagy játszadozó tündéreket valamint sok más lényt és asztrálvilágbeli jelenségeket.
Ott van továbbá a rendkívül elterjedt spiritizmus amely az asztrálvilágot és annak sok jelenségét a Föld minden részén sok milliónyi személy számára tárgyilagosan valóvá és teljesen ismertté tette.
A fizikai tudomány az ionjaival és elektronjaival az asztrálvilág küszöbén áll, míg Einstein és mások kutatásai gyorsan felfoghatóvá teszik a negyedik kiterjedtség fogalmát, melyet az asztrálvilág tanulmányozói már oly régóta ismernek.
A pszichológia birodalmában a modern boncoló eljárások azt ígérik, hogy lehetségessé válik megismerni az emberi pszichikai gépezet alsó töredékének igazi természetét és ezzel megerősítik azokat az állításokat és tanításokat, melyeket az ősi keleti könyvek és a mai teozófusok és okkultisták közreadtak. Így pl. egy pszichológiával és pszichoanalízissel foglalkozó jól ismert könyv szerzője nemrégen azt a nézetét fejtette ki, hogy nála az „összetett” (complex) azonos a buddhista rendszer „skandhara”-jával, míg egy másik világhírű pszichológus egyik barátomnak azt mondta, hogy az ő pszichológiai – nem pszichikai – kutatásai elkerülhetetlenül az újraszületés tényéhez vezették.
Ez néhány jele annak, hogy a nyugati maradi tudomány olyan eredményekhez vezet, amelyek azonosak a kelet bizonyos részein mát korszakokkal ezelőtt ismertekkel és amelyeket megközelítőleg a múlt század alatt egy kis csoport újra felfedezett, akik keleti tanítások által vezettetve kifejlesztették magukban azokat a képességeket melyek az asztrál valamint a magasabb világok közvetlen megfigyeléséhez és kutatásához szükségesek.
Azt nem is kell mondani, hogyha a világ az asztrálsík és jelenségeinek létezését általánosságban elfogadja – ami nem késlekedhet tovább – elkerülhetetlenül és mérhetetlenül ki fogja bővíteni és el fogja mélyíteni az embernek önmagára és rendeltetésére vonatkozó felfogását és egyúttal forradalmasítani fogja a külvilággal szemben elfoglalt magatartását beleértve a természet többi fizikailag látható vagy láthatatlan birodalmait is. Ha az embernek sikerül meggyőződnie az asztrálvilág valóságáról, kénytelen újból értékelni azokat a tényezőket, melyek életére hatással vannak és meghatározzák tevékenységét.
Előbb vagy utóbb azonban elkerülhetetlen az a tágabb körű felfogás, hogy a tisztán csak fizikai dolgok nagyon kis szerepet játszanak az emberi lélek és szellem életében és hogy az ember lényegében egy spirituális lény, aki rejtett erőit a különféle testek, a fizikai, asztrális és mentális, valamint más testek segítségével bontakoztatja ki, melyeket időről időre magára ölt. Ez a felfogás fogja elfoglalni minden más nézőpont helyét és az embereket életük teljes átalakulásához vezeti.
Hogyha megismeri a saját való természetét, azt a tényt, hogy az egymást követő földi életeken keresztül, melyek között más és finomabb világokban tartózkodik, állandóan fejlődik és mindjobban spirituálissá válik, ez a megismerés logikusan és elkerülhetetlenül annak meglátásához vezeti az embert és amikor úgy dönt abbahagyhatja a fejlődési áramlat széles folyóján való késedelmes lassú hányódást és ehelyett megragadhatja a saját életútjának kormányát. A dolgok és a saját benne lakozó képességei „észrevevésének” növekedésével a következő fokozatra fog átlépni, ahol az „ősi és keskeny” Ösvényhez közeledik, amelyben meg fogja találni Azokat, akik megelőzték társaikat, elérték a tisztán emberi fejlődés legnagyobb lehetőségeit. Ezek Azok, Akik, mohón ugyan, azonban mégis véghetetlen türelemmel várják, hogy ifjabb testvéreik a közönséges világi élet gyerekszobájából az Ő magasabbrendű életükbe lépjenek, ahol az Ő vezetésük mellett, továbbá részvétüktől és erejüktől segítve a spiritualitás azon szédületes magasságába emelkedhessenek amelyet Ők elértek és maguk részéről is az emberiség megváltóivá és segítőivé legyenek és siettessék a fejlődés hatalmas Tervét annak célja felé …
