Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
További példák:
Azok a tárgyak, melyeknek erős illatuk van, természetes talizmánok. Így a tömjénnek kiválasztott mézga olyan sugárzásokat bocsát ki, mely kedvező a spirituális és odaadó gondolkodásra és a zavart okozó vagy rossz befolyás egyetlen formájával sincs összhangban. A középkori boszorkányok néha úgy keverték a tömjén alkotórészeit, hogy az éppen az ellentétes hatást váltotta ki, és ugyanez megfigyelhető ma is az ördögi szertartásokban is. Általában kívánatos dolog kerülni a durva és nehéz illatokat, mint amilyen a pézsma, mivel közülük sok az érzékiséggel rokon tulajdonsággal bír.
Néha egy nem szándékosan magnetizált tárgy is szolgálhat egy talizmán erejével, ilyen pl. egy barát ajándéka melyet valaki visel, pl. egy gyűrű vagy egy levél is.
Egy tárgy, mondjuk egy óra, melyet rendszeresen viselünk, magnetizmussal telítődik meg és ha másnak a kezébe jut, az illetőre határozott hatást képes gyakorolni. A papírpénzek és érmék rendszerint kevert magnetizmussal, érzéssel és gondolattal telítettek és így zavaró és izgató hatást gyakorolnak.
Ilyenképpen tehát egy ember gondolatai és érzései nemcsak az emberre magára és másokra gyakorolnak hatást, hanem átitatják a körülötte levő élettelen tárgyakat, sőt a falakat és a bútorokat is. Így ezeket a fizikai tárgyakat öntudatlanul magnetizálja úgy, hogy azok hasonló gondolatokat és érzéseket sugároznak más emberekhez akik befolyásuk körében tartózkodnak.
2. Az emocionális élet
Alig szükséges hangoztatni, hogy az asztráltest milyenségét főképp azon érzések és indulatok faja határozza meg, melyek általa állandóan megnyilvánulnak.
Akár tudatában van ennek a ténynek az ember, akár nem, amikor az ember egy indulatot fejez ki, asztráltestét használja, éppúgy a mentáltestét használja amikor gondolkodik vagy a fizikai testet amikor fizikai munkát végez. Ez természetesen teljesen eltérő attól, amikor az ember az asztráltestét mint egy független vehikulumot használja, melyen keresztül öntudata teljesen kifejeződhet. E tárggyal később megfelelő helyen fogunk foglalkozni.
Az asztráltest, amint láttuk, a vágy megnyilvánulásának színtere, az a tükör, amelyben minden érzés azonnal visszatükröződik, sőt melyen minden gondolatnak mely a személyes énre vonatkozik ki kell fejeződnie. Az asztráltest anyagából testi formát kapnak azon sötét „elemi lények” melyeket az emberek rossz kívánságaikkal és gonosz érzéseikkel létrehoznak; belőle veszik testüket a jótékony elemi lények is, melyeket a jókívánságok, a hála és szeretet érzései hoznak létre.
Az asztráltest használata révén növekszik, éppúgy, mint minden más test, megvannak saját szokásai is, amiket ugyanazon cselekvések állandó ismétlése alakított ki és rögzített meg. A fizikai élet alatt az asztráltest a felfogója úgy a fizikai, mint az alsóbb mentálisból jövő rezgéseknek - amelyekre válaszol is - és gépiesen ismétli azokat a rezgéseket amelyeket megszokott; amint a kéz megismétli a megszokott mozdulatot úgy ismétli meg az asztráltest a megszokott érzéseit vagy gondolatait.
Minden olyan tevékenység, amit rossznak nevezünk, legyenek bár azok akár önző gondolatok akár önző indulatok, elkerülhetetlenül mint rezgések mutatkoznak az illető sík durvább anyagában, míg a jó és önzetlen gondolat vagy érzés az anyag magasabb típusait hozza rezgésbe. Minthogy a finomabb anyag sokkal könnyebben mozog mint a durva, következésképp egy adott mennyiségű erő mely jó gondolatot vagy érzést szolgál, talán százszor olyan nagy eredményt hoz létre, mint ugyanolyan mennyiségű, de durvább anyagba öntött erő. Ha ez nem így volna, a közönséges ember nyilvánvalóan sohasem tehetne semmiféle haladást.
Valamely erő jóra fordított tíz százalékának hatása aránytalanul nagyobb, mint ezen erő 90 százalékának önző célokra fordított hatása és így egészében véve az ember életről-életre észrevehető haladást ér el. Az olyan ember aki csak egy százaléknyi jót tesz, már egy kis haladást ér el. Az olyan ember, akinek mérlege egyensúlyban van úgy, hogy se nem halad előre, se nem esik vissza, határozottan rossz életet kell hogy éljen; s hogy valaki a rosszban lefelé haladjon, rendkívül megrögzött kell hogy legyen.
Így azon emberek, akik fejlődésük érdekében semmit sem tesznek és akik mindent szabadjára engednek, mindennek dacára fokozatosan fejlődnek éspedig a Logosz ellenállhatatlan ereje folytán, mely állandóan előre viszi őket. Azonban olyan lassan haladnak, hogy milliónyi éveket felölelő testetöltéseikben, viszontagságokba és haszon nélküli létbe merülnek, míg egy lépést tesznek előre.
Az a módszer, ahogyan az előrehaladás megtörténik, bizonyosan egyszerű és tudatos. Amint már láttuk, a rossz tulajdonságok az illető sík durvább anyagának a rezgései, míg a jó tulajdonságok az anyag magasabb fokozatai által jutnak kifejezésre. Ebből két figyelemreméltó eredmény következik
Szem előtt kell tartanunk, hogy az asztráltest minden síkja különleges viszonyban van a mentáltest megfelelő síkjával. Így, a négy alsóbb asztrál alsík megfelel a kauzáltestben levő három anyagfajtának.
Így van aztán az, hogy az alacsonyabb-rendű asztrálrezgések a kauzális testben nem találnak olyan anyagot, amely válaszolni képes nekik és így magasabb-rendű tulajdonságokat egyedül csak a kauzális testbe lehet beépíteni. Ebből az derül ki, hogy minden jó, amit az ember önmagában kifejleszt, maradandóan feljegyződik a kauzális testében végbemenő változás által, míg az a rossz, amit tesz, érez vagy gondol, nem érintheti a felsőbb Egót, hanem csak mentáltestében okoz zavart vagy bajt, amely minden egyes újraszületéskor megújul. A rossz eredménye az asztrál és mentál permanens atomban van felhalmozva; ennélfogva az embernek, egészen és újból szembe kell néznie a rosszal, míg csak le nem győzte és gyökerestől ki nem fordította a reá való válaszolás tendenciáját. Ez nyilvánvalóan nagyon is más dolog, semhogy felvétessék az Egóba és önmaga egy részévé tétessék.
Az értelem világából jövő minden benyomásra az asztrálanyag sokkal gyorsabban válaszol mint a fizikai s következésképpen az ember asztrálteste, amely asztrálanyagból áll, minden gondolatra reagálni képes, akár belülről jön az a gondolat – azaz saját értelméből -, akár pedig kívülről, azaz másoktól eredő.
Ennélfogva egy olyan asztráltest amelyet tulajdonosa úgy alakított ki, hogy az megszokás szerűen a rossz gondolatokra válaszoljon, mint egy mágnes hat a közelében lévő hasonló gondolat és érzés formákra, egy tiszta asztráltest ellenben visszautasítólag hat az ilyen gondolatokkal szemben és azokat a gondolatokat és érzésformákat vonzza magához, amelyek a sajátjával megegyező anyagból állóak és hasonló rezgésűek.
Ezért tudnunk kell, hogy az asztrálvilág tele van más emberek gondolataival és érzéseivel és hogy ezek szüntelen nyomást gyakorolnak, amennyiben állandóan célba vesznek minden egyes asztráltestet, hogy azt hasonló rezgésbe hozzák.
Továbbá vannak alacsonyrendű természeti szellemek, melyek a harag és a gyűlölet durva rezgéseinek örvendenek és minden ilyen természetű áramlatba belekapcsolódnak, ilyenképpen megerősítik a rezgéseket és új életet adnak nekik. Azok, akik durva érzéseknek adják oda magukat, állandóan az asztrálvilág ilyen dögvarjaival vannak körülvéve, melyek egymást lökdösik, hogy egy szenvedélykitörésnél megelőzzék egymást.
Azok kedélyállapotok részének, amelyeknek a legtöbb ember kisebb vagy nagyobb mértékben alá van vetve, külső asztrálbefolyások az okai. Így pl. a levertség oka ugyan lehet pusztán fizikai dolog, amilyen pl. az emésztési zavar, hideglelés, fáradtság, de még gyakrabban okozza azonban egy asztrállény jelenléte, aki maga is levert és körülötte lebeg vagy azért, hogy rokonérzést keressen vagy pedig abban a reményben, hogy az illetőből kivonja azt az életerőt, melyre szüksége volna.
Továbbá, például egy olyan ember, aki szinte magánkívül dühös, ideiglenesen elveszti az asztrálteste feletti befolyást és a vágy elemi-lény lesz az uralkodó. Ilyen körülmények között az illetőt vagy egy hasonló természetű elhalt kerítheti hatalmába, vagy valami rossz mesterséges elemi lény.
A tanítványnak komolyan és különösképpen kerülnie kellene a levertséget, mely nagy akadályt képez a haladásban, vagy legalábbis meg kellene kísérelnie hogy senki se lássa őt levertnek. A levertség arra készteti, hogy többet gondoljon önmagára mint a Mesterre és sokkal nehezebbé teszi a Mester befolyásának hatását. A levertség az érzékeny emberre nagyon szenvedőleg hat és sok esetben oka a gyerekek éjjeli félelmének. Egy jelölt benső élete nem szabadna hogy folytonos ingadozásoknak legyen kitéve.
Mindenekfelett a jelöltnek meg kell tanulnia, hogy ne legyen tépelődő. A megelégedettség nem összeférhetetlen a törekvéssel. Az optimizmust igazolja a jó végső győzelmének bizonyossága, bár igaz az, hogyha a fizikai síkot vesszük nem könnyű dolog fenntartani ezt az állítást.
A nagyon erőteljes érzések nyomása, ha az ember túlzásba viszi, halált, őrületet vagy megszállottságot okozhatnak. A megszállottság nem szükségképpen az, amit rossznak nevezünk, bár igaz az, hogy minden megszállás káros.
Ezen jelenségnél vehetjük például a vallási újraszületésnél előforduló megtérést. Ilyen alkalmakkor egyesek olyan túlhajtott érzéshullámba vetik magukat, hogy túllépik a biztonság határát, és ekkor megszállhatja őket ugyanazon vallásfelekezet valamely elhalt követője és így egy időre egyazon testben két lélek működik. Ezen kilengések rettenetes energiája fertőző és egy tömeg gyorsan széthurcolhatja.
Egy létrehozott asztrális zavar olyan természetű, mint egy óriási forgatag. E felé özönlenek az asztrális lények, akik érezni vágynak; ezek a mindenféle természeti szellemek örvendeznek a vad izgalmaknak és abban fürdenek, bármilyen jellegű is az akár vallásos, akár érzéki úgy, mint a gyerekek játszanak a hullámverésben. Az ilyen meggondolatlanul kiárasztott energiát kiegészítik és felerősítik. Az uralkodó eszme önző lévén, az asztrálanyag durva fajta és így a természeti szellemek is kezdetleges típusúak.
A vallási újraszületés érzéshatása ilyenformán nagyon erőteljes. Ez a „megtérés” néha valóságos veszedelem. Az okkultizmus komoly tanítványa kerüljön minden ilyen érzéskilengést, melyek oly sok emberre nézve lehetnek veszélyesek. „Az izgalom ellensége a spirituális életnek.”
Az őrültségnek természetesen sok más oka is van; lehet egy vagy több vehikulumban – fizikai, éteri, asztrális, vagy mentális testben – meglévő hiányosság eredménye. Egyik változatának oka lehet az asztrálrészek és az étertest vagy mentáltest részei közötti rendezettség hiánya. Ilyen esetben nem lehet megszabadulni az őrültségtől mindaddig, míg az ember el nem jut a mennyei világba, azaz amíg el nem hagyta asztráltestét és át nem költözött a mentáltestébe. Az őrültség ezen típusa ritkaság.
Egy ember asztráltestének rezgései által egy másik asztráltestre gyakorolt hatását keleten már régen felismerték és ez az egyik oka annak a mérhetetlen előnynek, amit egy tanítvány akkor élvez, amikor egy olyan valakinek a közvetlen közelségében él, aki sokkal fejlettebb mint ő. Az indiai tanító tanítványa számára nemcsak különleges fajta gyakorlatokat vagy tanulmányokat írhat elő asztráltestének megtisztítására, megerősítésére és fejlesztése céljából, hanem azáltal, hogy a tanítványt az ő közvetlen fizikai közelségében tartja, ezen szoros egyesülés révén a tanítvány vehikulumait a sajátjával összhangba hozni és abban megtartani igyekszik. Az ilyen tanító a saját testeit már lecsendesítette és hozzászoktatta őket, hogy azok néhány gondosan megválasztott rezgésgyorsasággal rezegjenek ahelyett, hogy százféle rezgésben tomboljanak. Ez a néhány rezgéssebesség nagyon erős és állandó, éjjel és nappal akár alszik, akár nem szüntelenül hat a tanítvány testeire és fokozatosan felemelik őt tanítójának alaphangjára.
Hasonló okokból egy indiai, aki magasabb életet akar élni, visszavonul a dzsungelekbe, miként egy másik fajú ember visszavonulva a világtól remetévé lesz. Így legalább van levegője és nyugodtan hagyja az a végtelen harc, amit testeinek más emberek gondolatai és rezgéseire való reagálása okoz és van ideje az összefüggő gondolatokra. A természet nyugodt befolyása bizonyos mértékben szintén segítséget jelent.
Némileg hasonló az a hatás, amit az emberi lényekkel való szoros érintkezés az állatokra gyakorol. Az állatnak gazdájával szemben érzett odaadása, akit szeret, és mentális erőfeszítése, hogy megértse gazdáját, annak óhajait és örömeit, rendkívül fejlesztik az állat értelmét és erejét az odaadásra és vonzalomra. Ezenfelül az ember testeinek az állat testeire gyakorolt hatása nagyban elősegíti e folyamatot és ekképpen előkészíti az utat, hogy az állat egyéniesüljön és emberi lénnyé legyen. Akarat megfeszítéssel asztrálburkot lehet alakítani az asztrál aura külső részéből. Ennek háromféle célja lehet:
Kizárni az olyan érzések rezgéseit, mint a harag, gyűlölet, irigység, melyet egyik ember szándékosan irányít a másikra.
Ezek a burkok rendszerint nem hosszantartók, ha azonban hosszú időre van rájuk szükség, akkor gyakran meg kell újítani őket.
Az ilyen burok természetszerűleg nemcsak a kívülről jövő hanem a belülről jövő rezgéseknek is útját állják. Ennélfogva a tanítványnak e burkot csak a legdurvább asztrálanyagból kell előállítania, minthogy nem akarja megakadályozni a magasabb típusú asztrál anyagban végbemenő rezgések be- és kiáramlását.
Általános szabályként azt lehet mondani, hogy a burok használása önmagunk részére bizonyos mértékben a gyengeség bevallása, mert ha olyan lenne az ember, amilyennek lennie kellene, akkor az ilyen mesterséges védelemre nem lenne szükség. Másrészt a burkokat előnyben lehet részesíteni olyanok segítségére, akiknek védelemre van szükségük.
Emlékezzünk arra, hogy az ember asztrálteste nemcsak közönséges asztrálanyagból áll, hanem egy csomó elemi lényegből is. Az ember élete alatt ez az elemi eszencia a körülöttünk levő hasonló anyagból van elválasztva, és egy időre azzá lesz, amit egy mesterséges elemi lény fajtájaként lehet leírni, azaz a vágy elemi-lény néven ismert fél intelligens különálló lénnyé. A vágy elemi-lény a saját útját követi, amely lefelé vezet az anyagba, anélkül, hogy figyelemmel lenne (vagy a valóságban valamit is tudna) az Egó szándékáról, amelyhez történetesen tartozik. Így tehát érdekei homlokegyenest ellenkeznek az ember érdekeivel, minthogy mindig az erősebb és durvább rezgéseket keresi. Ez az oka annak az állandó küzdelemnek is, amit szent Pál így ír le: „a tagokban lévő törvény ellene van az értelem törvényének”. Továbbá, az ember értelemtestének mentálanyagával való azon kapcsolat e testet még élénkebb rezgésűvé teszi és megkísérli a mentálanyagot a vele való rokonszenvre ösztökélni és így rávenni az embert arra, hogy azt higgye, hogy ő kívánja ezeket a vágyakat és érzéseket.
Következésképpen egy kísértés fajtává lesz. Ennek ellenére a vágy elemi-lény nem rossz. A valóságban nem fejlődő lény, nincsen ereje újjászületni, csupán csak az eszencia, amiből áll az, ami fejlődik. Ezen árnyszerű lényeknek nincs is semmi szándéka az emberrel, mert egyáltalán semmit sem tud arról az emberről, akinek erre az időre egy részét képezi. Így tehát semmi tekintetben sem olyan ördög, hogy rémülettel kelljen rátekinteni miként maga az ember, bár kibontakozásának egészen más fokán. Helytelen azt képzelni, hogy azáltal, hogy vonakodunk ezt a vágy elemi-lény durva rezgésekkel kielégíteni az ember akadályokat gördít fejlődése útjába, mert nem így van. Azáltal, hogy az ember ellenőrzi a szenvedélyeket és kifejleszti a magasabb tulajdonságokat kiveti az alacsonyabbrendűt és segíti kifejlődni a magasabbrendű elemi-lény típust; az alacsonyabb fajta rezgéseket kielégítheti egy állat, talán még jobban mint egy ember, míg csakis egy ember képes kifejleszteni az eszencia magasabb típusait.
Az embernek egész életén keresztül küzdenie kellene a vágy elemi-lénnyel és annak azon törekvéseivel szemben, hogy az alacsonyabb, durvább fizikai rezgéseket keresi, teljesen tisztán felismerve, hogy annak tudatossága, annak tetszése vagy nemtetszése nem a sajátja. Ő önmaga teremtette meg azt, és nem kellene annak rabszolgájává lennie, ellenben meg kellene tanulnia uralni azt és önmagát attól különváltan megismerni.
Ezzel bővebben a XII. fejezetben fogunk foglalkozni.
3. A mentális élet
Harmadik és legutolsó tényezőnk, mely a rendes éber öntudat alatt asztráltestünkre hatást gyakorol, a mentálélet. A mentáltevékenységek két okból a legmélyrehatóbb hatásokat gyakorolják az asztráltestre:
Minden impulzusunk, amelyet az értelem a fizikai testbe küld, az asztráltesten keresztül kell mennie és abból is hoz létre hatást. Továbbá, mivel az asztrálanyag sokkal jobban válaszol a gondolatjelenségekre mint a fizikai, a mentálrezgések hatása az asztráltestre aránylag sokkal nagyobb, mint a fizikai testre. Következésképpen egy ellenőrzött, gyakorlott és fejlett értelem az asztráltestet is ellenőrizni és fejleszteni törekszik. Amikor tehát az értelem ténylegesen nem ellenőrzi az asztráltestet, az utóbbi minthogy különösen fogékony a rajta átmenő gondolatáramlatok befolyásával szemben, örökösen felfogja ezeket a kívülről jövő ingereket és buzgón válaszol rájuk.
Eddig azokkal az általános hatásokkal foglalkoztunk, melyek a fizikai, emocionális és mentális élet természete a rendes élet alatt az asztráltestre gyakorol. Most azután, azonban csak általános körvonalakban, az asztráltest különleges képességeinek éber öntudat alatti használatával fogunk foglalkozni.
Ezen képesség természete, valamint azoknak az asztráltestben levő különféle csakrákkal való kapcsolatát már leírtuk az V. fejezetben. Magának az asztrálanyag erőinek segítségével melyek a csakrák tevékenysége által bontakoznak ki, az ember nemcsak arra válik képessé, hogy rezgéseket fogjon fel az éteranyagból, melyeket az asztrálanyag az értelemnek ad át, hanem hogy rezgéseket fogjon fel közvetlenül az asztrálanyag környező világából, ezeket természetesen, hasonlóképpen átadja a mentáltesten keresztül a belül lévő igazi embernek.
Azonban, hogy az ember ezen módon közvetlenül az asztrálvilágból foghasson fel rezgéseket, meg kell tanulnia öntudat központját asztráltestébe áttenni, ahelyett, hogy mint rendesen fizikai agyában legyen.
Az alacsonyabb típusú emberben a Káma vagy vágy, még hangsúlyozottan, a legnagyobb mértékben szembetűnő sajátosság, habár a mentális fejlettség bizonyos fokig már szintén megvan. Az ilyen ember öntudata az asztráltest alsóbb részébe van központosítva, mivel életét a fizikai síkkal kapcsolatos érzetek irányítják. Ez az oka annak, hogy az asztráltest képezi a fejletlen ember aurájának legszembetűnőbb részét.
Fajunk közönséges embere is még majdnem teljesen érzékeinek él, bár a magasabb asztrális is kezd előtérbe lépni, azonban számára az uralkodó kérdés, mely magatartását irányítja, még nem az, hogy mi a helyes és ésszerű, hanem egyszerűen az, amit ő maga megtenni vágyik. A műveltebb és fejlettebb embernél már az ész irányítja a vágyakat, ami annyit jelent, hogy az öntudatosság központja fokozatosan áthelyeződik a felső asztrálisból az alsó mentálisba. Lassanként amint az ember előrehalad, inkább az elvek uralják mint az érdekek és vágyak.
A tanítvány tudja, hogy az emberiség még a IV. körben van, melyet a természet rendje szerint a vágy és érzés kifejezésének kellene szentelni, mégis inkább az intellektus kifejlesztésére vállalkoztunk, amely az V. kör jellegzetessége. Hogy ez így van, azt annak a hatalmas ösztönzésnek lehet betudni, amit a fejlődésünknek a Láng Urainak a Vénuszból történt alászállása, valamint az Adeptusok munkája adott, akik számunkra megőrizték ezt a befolyást és állandóan annak szentelik magukat, hogy minél nagyobb előrehaladást érhessünk el.
Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a kisebb faji ciklusban az V. gyökérfajban az értelmi testen munkálkodik, míg a IV. gyökérfaj inkább az asztráltesttel foglalkozik.
Annak dacára, hogy a tudatosság központja a legtöbb esetben az asztráltestben székel, az emberek legnagyobb része egyáltalán nincs tudatában e ténynek, minthogy egyáltalán semmit sem tudnak az asztráltestről és annak használatáról. Hosszú életsorozat hagyományai és szokásai vannak mögöttük, melyekben az asztrálképességeket nem használták, ezek a képességek mégis az egész idő alatt lassan és fokozatosan növekedtek egy burkon belül, valahogyan úgy, miként a kis csirke növekszik a tojáson belül. Így van az, hogy sok embernek vannak asztrálképességei, melyekről egyáltalán semmit sem tudnak, melyek a valóságban egészen közel vannak a megnyilvánuláshoz és valószínű, hogy a közeljövőben, amikor ezek a dolgok sokkal szélesebb körben lesznek ismertek és megértettek, ezek a lappangó képességek keresztül törnek a burkon és az asztrálerők sokkal gyakoribbakká válnak mint amilyenek manapság.
A fent említett burok egy nagy önmagára irányuló gondolattömegből áll, amelybe a közönséges ember majdnem reménytelenül van beletemetve. Ez talán még nagyobb mértékben vonatkozik az áloméletre, mellyel a következő fejezetben fogunk foglalkozni.
Fentebb az öntudatnak az asztráltestbe való központosításáról beszéltünk. Az emberi öntudatot egyszerre csak egy vehikulumba lehet összpontosítani, bár egyidejűleg határozatlanul a többiben is tudatos lehet az ember. Erre egyszerű hasonlatot lehet találni a közönséges fizikai látásból. Ha ujjunkat arcunk elé tartjuk, a szemeket úgy lehet összpontosítani, hogy az ujjakat tökéletesen látjuk, ugyanakkor a távoli hátteret is láthatjuk, habár tökéletlenül, mert kívül esik a gyújtóponton. A gyújtópontot egy pillanat alatt úgy meg lehet változtatni, hogy a hátteret látjuk tökéletesen, ujjunkat ellenben, amely kiesik a gyújtópontból csak határozatlanul és homályosan.
Pontosan ugyanezen módon, ha valaki, aki kifejlesztette az asztrális és mentális tudatosságát, a fizikai agyba összpontosítja magát, amint ez a mindennapi életben történik, úgy tökéletesen látni fogja az emberek fizikai testeit és ugyanakkor látni fogja az asztrális és mentális testeiket is, azonban csak homályosan. Egy pillanatnál rövidebb idő alatt képes megváltoztatni a gyújtópontját úgy, hogy tisztán és tökéletesen képes látni az asztráltestet; ebben az esetben látni fogja a fizikai és mentális testeket is, de nem minden részletükben. Ugyanaz áll a mentális látásra és a magasabb síkok látására is.
Így egy magasan fejlett emberbe, aki öntudatát a kauzálsíkon (felső mentál síkon) túlra is kiterjesztette, úgy, hogy szabadon képes működni a buddhikus síkon is, és van egy kis öntudata az atmikus síkon is, a öntudat központja a felső mentális és buddhikus sík között van. Benne a felső mentális és felső asztrális jobban ki vannak fejlődve mint ezek alsóbb részei és habár megvan a fizikai teste, ezt csak azért tartja meg, hogy benne munkálkodjék és nem azért mert gondolatait és vágyait ott akarja összpontosítani. Az ilyen ember föléje emelkedett minden Kámának amely az újraszületéshez kötheti őt és fizikai testét ennélfogva csak azért tartja meg, hogy az eszközként szolgálhasson a magasabb síkok erői számára, hogy így itt lent eljussanak a fizikai síkra is.
IX. fejezet
Az álom élet
Az alvás igazi oka, úgy látszik az, hogy a testek kifáradtak. A fizikai testben nemcsak minden izom-megerőltetés, hanem minden érzés és gondolat is bizonyos könnyed fizikai változást hoz létre. Az egészséges test mindig ellensúlyozni igyekszik ezeket a változásokat, azonban ez, amíg a test ébren van nem mindig sikerül. Következésképp minden érzés, gondolat vagy cselekvés egy kicsi, majdnem észrevétlen veszteséget jelent, melyek összegzett hatása annyira kimeríti a fizikai testet, hogy az nem képes további gondolkodásra vagy munkára. Néha pár percnyi alvás is elég hogy helyrejöjjön, amit a fizikai elemi lény végez.
Az asztráltest nagyon hamar kifárad a fizikai agy-részecskék mozgatásának nehéz munkájában és hosszabb tőle való elkülönülésre van szüksége, hogy képes legyen erőt gyűjteni hogy újra végezze egyhangú munkáját.
A saját síkján ellenben az asztráltest gyakorlatilag képtelen kifáradni; tudnak 25 éven át tartó szüntelen munkálkodásra vonatkozó esetről is, amikor nem mutatta a fáradtság jelét.
Habár a szertelen és hosszantartó érzés az embert a közönséges életben nagyon gyorsan kifárasztja, nem az asztráltest az, amely kimerül, hanem a fizikai szervezet, amelyen keresztül az érzés kifejeződik.
Hasonlóképpen van a mentáltesttel is. Amikor mentális fáradtságról beszélünk, az a valóságban helytelen kifejezés, mert az agy és nem az értelem az, ami kifárad. Az értelem kifáradása nem létezik.
Amikor az ember az alvásban (vagy halál esetén) elhagyja testét, a környező asztrálanyag nyomása - amely a valóságban az asztrálsík nehézkedési erejét jelenti – az asztrálisan üres térbe azonnal más asztrálanyagot hajt. Az ilyen ideiglenes asztrális más, már ami az elrendezettségét illeti, pontos mása a fizikai testnek, amellett azonban semmi valóságos kapcsolatban nincs vele és sohasem használható vehikulumként.
Pusztán csak véletlen találkozása a részecskéknek, és az éppen jelenlévő megfelelő fajta asztrálanyagból áll. Amikor az igazi asztráltest visszatér, ezt az idegen asztrálanyagot a legcsekélyebb ellenállás nélkül kitaszítja.
Ez nyilvánvalóan egyik oka annak, amiért rendkívüli gondot kellene fordítani arra, hogy az ember milyen környezetben tér alvásra, mert ha a környezet rossz, úgy az ember asztráltestének távolléte alatt kifogásolható típusú asztrálanyag töltheti be a fizikai testet, olyan befolyásokat hagyva vissza, melyek csak kellemetlenül hathatnak a visszatérő igazi emberre.
Amikor az ember aludni tér „magasabbrendű” életelvei a fizikai testből az asztráltestbe húzódnak ki, a sűrű test és az étertest magára marad az ágyban és az asztráltest felette lebeg a levegőben. Az álom tehát az ember fizikai teste helyett egyszerűen az asztráltestét használja; egyedül csak a fizikai test merül álomba és nem szükségképpen maga az ember.
Az asztráltest, amikor így visszahúzódik a fizikai testből, rendszerint megtartja a fizikai test alakját, úgy, hogy az illetőt könnyen felismerheti bárki, aki ismeri őt fizikailag. Ez annak a ténynek tudható be, hogy az asztrál és fizikai részecskék között vonzódás áll fenn, mely az egész fizikai élet alatt fennmarad és ez olyan szokást vált ki az asztrálanyagban, amely akkor is megmarad, amikor az asztrálanyag ideiglenesen kivonul az alvó testéből.
Ez okból egy alvó ember asztrálteste egy központi részből áll, amely megfelel a fizikai testnek, és amely aránylag nagyon sűrű, továbbá egy körülvevő aurából, amely aránylag sokkal ritkább.
Egy nagyon fejletlen ember, amilyen egy vadember, majdnem olyan alvó lehet, mint ahogyan a fizikai teste alszik, mert asztráltestében csak egy nagyon kicsinyke határozott tudatosságra képes. Ugyanakkor képtelen alvó fizikai testének közvetlen közeléből eltávozni és ha megkísérelné azt asztráltestében, bizonyára rémülten ébredne fel fizikai testében.
Asztrálteste egy némileg alaktalan tömeg, egy lebegő ködkoszorú, amely nagyjából tojás alakú, azonban nagyon szabálytalan és határozatlan körvonalakkal; a benső forma a fizikai test sűrű asztrálmásának vonásai és alakja ugyancsak határozatlan, foltos és meg nem különböztethető, azonban minden esetben felismerhető.
Az ilyen egyszerű fajtájú ember tudatossága alatt arra használja asztráltestét, hogy az értelemből áramokat küld rajta keresztül a fizikai agyhoz. Alvás alatt azonban, minthogy a fizikai agy nem működik, az asztráltest fejletlen lévén, képtelen önmagától benyomásokat felfogni és így az ember gyakorlatban öntudatlan, mivel a szegényesen szervezett asztráltest által képtelen tisztán kifejezni magát. A benne lévő érzésközpontokra az átvonuló formák hatást gyakorolhatnak és benne válaszolhat is az olyan ingerekre, melyek az alsó természetet izgatják. Azonban a szemlélőre tett hatás a maga egészében az alvás és határozatlanság hatása és mivel az asztráltest minden határozott tevékenység híján van, lustán és tökéletlenül a fizikai forma felett lebeg.
A teljesen fejletlen emberben ennélfogva a magasabb életelvek, azaz maga az ember, majdnem éppen olyan alvó állapotban van, mint a fizikai test.
Néhány esetben az asztráltest kevésbé tespedt és ábrándosan úszik ide-oda a különféle asztráláramlatokban, alkalmilag felismerve másokat és akik hasonló állapotban vannak, mindenféle tapasztalatokon keresztülmenve, melyek emlékezete reménytelenül zűrzavaros és az, ami tényleg történt gyakorta nevetséges torzképbe van öltöztetve. (Lásd az Álmok c. X. fejezetet) Ez okozza, hogy a következő reggel az illető azt gondolja, hogy valami nevezetes álma volt.
A fejlettebb embernél már nagy az eltérés. A benső alak már határozottabb és megkülönböztethető – az ember fizikai kinézetének tökéletesebb másolata. A környező ködkoszorú helyét élesen határolt tojásalak foglalja el, amely alakját változatlanul megtartja, melyek az asztrálsíkon folyvást körülötte örvénylenek.
Az ilyen típusú ember nem öntudatlan az asztráltestében, hanem teljesen tevékenyen gondolkozó. Mindazonáltal alig vehet tudomást környezetéről, mint a vadember. Nem azért mert képtelen látni, hanem mert annyira bele van burkolva gondolataiba, hogy nem lát, bár láthatna ha úgy akarná. Bármilyen gondolatok is foglalkoztatták értelmét az elmúlt nap alatt, rendszerint folytatja azokat amikor elalszik, úgy, hogy azáltal egy olyan önmaga gyártotta sűrű fallal van körülvéve, hogy a gyakorlatban semmit sem figyel meg abból ami körülötte végbemegy. Alkalmilag egy kívülről jövő erőszakos lökés, vagy valami önmagából kiinduló erős vágy széttépheti ezt a ködburkot és megengedi valami határozott benyomás észrevételét. Ezután a köd újból körülzárja és olyan megfigyelés nélkül álmodik tovább, mint annak előtte.
A még jobban fejlett ember esetében, amikor a fizikai test aludni tér, az asztráltest kisiklik belőle és az ember teljes tudatossággal tartózkodik benne. Az asztráltest tisztán körvonalazott és határozottan szervezett, az emberhez hasonló és az ember testként képes használni, olyan testként, amely sokkal alkalmasabb mint a fizikai test.
Az asztráltest fogékonysága megnövekedett, míg végül azonnal válaszol saját síkja minden rezgésére, a finomabbra éppúgy, mint a durvábbakra; a nagyon magasan fejlett ember asztráltestében azonban a gyakorlatban természetszerűleg nincs alkalom a durva rezgésekre való válaszolásra.
Az ilyen ember sokoldalúan éber, sokkal tevékenyebb, sokkal pontosabban és a megértés sokkal nagyobb erejével dolgozik, mint amikor be van zárva a sűrűbb fizikai testbe. Ezenfelül mérhetetlen gyorsasággal képes ide-oda mozogni bármely távolságra anélkül, hogy az alvó fizikai testben a legcsekélyebb zavart is okozná.
Találkozhat barátaival, eszmecserét folytathat velük, akár testben élők azok, akár nem, ha azok történetesen éppen olyan emberek az asztrálsíkon mint ő. Találkozhat nálánál sokkal fejlettebbekkel és azoktól figyelmeztetéseket és tanításokat kaphat; vagy jót tehet azokkal, akik kevesebbet tudnak mint ő. Különféle nem emberi lényekkel jöhet kapcsolatba (lásd az Asztrállények c. XX. és XXI. fejezetet), erősítőleg vagy elrettentően mindenféle fajta jó és rossz asztrál befolyások hathatnak rá.
Barátságot köthet olyanokkal, akik a világ más részén laknak, előadásokat tarthat vagy hallhat; ha tanítvány, találkozhat tanítványokkal és az asztrálvilág nyújtotta további képességekkel, olyan feladatokat oldhat meg, melyek a fizikai világban nehézségeket jelentettek.
Egy fizikus például a test alvása alatt olyan eseteket láthat, melyek különösen érdeklik őt. Ilyenképpen új felvilágosításokat szerezhet, melyek mint intuíció fajta jöhetnek át éber tudatosságába.
A magasan fejlett ember asztrálteste, minthogy teljesen rendezett és éltetett, éppolyan öntudat eszközzé válik az asztrálsíkon mint a fizikai test a fizikai síkon.
Minthogy az asztrálvilág a szenvedély és az érzés igazi hazája, azok, akik valamilyen érzésnek adják oda magukat, azt a Földön ismeretlen erővel és élességgel érezhetik. Mert a fizikai testben egy érzés hatása a fizikai síkon való áthatolással kimerül, míg az asztrálvilágban - az érzés saját világában – az erő teljessége érvényesíthető. Így van azután az, hogy az asztrálvilágban a vonzalmat vagy odaadást sokkal erősebben lehet érezni mint a fizikai világban lehetséges; hasonlóképpen az asztrálvilágban a szenvedés olyan erős lehet, mely a rendes fizikai világban elképzelhetetlen.
Ezen állapot egyik előnye az, hogy az asztrálvilágban minden szenvedés és kín önkéntes és teljesen ellenőrzött és így az ottani élet sokkal könnyebb a megértő embernek. A fizikai kínt az értelemmel ellenőrizni lehet ugyan, azonban rendkívül nehéz; az asztrálvilágban ellenben mindenki egy pillanat alatt megszüntetheti az erős érzés okozta szenvedést. Az embernek csak az akaratát kell működtetnie mire a szenvedés azonnal eltűnik. Ez az állítás megdöbbentően hangzik, mindamellett igaz; ilyen az akarat és az értelem hatalma az anyag felett.
Ahhoz, hogy az ember az asztráltestében teljesen öntudatán legyen, már nagyfokú haladást kell elérnie; amikor az ember már áthidalta a fizikai és asztrál tudatosság közötti mélységet, számára többé nem létezik sem éjjel sem nappal, minthogy élete folyamatos. Az ilyen ember számára, úgy amint ezt értik a halál is megszűnt létezni, minthogy ezen megszakíthatatlan tudatosságát nemcsak éjjel és nappal tartja meg, hanem magának a halálnak a kapuján túl is egészen az asztrálsíkon eltöltendő életének végéig, amint ezt látni fogjuk ha majd a halál utáni élettel foglalkozunk.
Az asztráltestben való utazás oly gyors, hogy azt lehet mondani, tér és idő le van győzve; mert bár az ember áthatol a téren, oly gyorsan halad, hogy a szétválasztás ereje majdnem egyáltalán nem létezik. Az ember két-három perc alatt körülrohanhatja a világot.
Az emberiség magasabb fajainak bármely meglehetősen előrejutott és művelt embere már majdnem teljesen kifejlesztette az asztráltestbeli öntudatát és asztráltestét tökéletesen képes vehikulumként használni, bár sok esetben nem így tesz, mert még nem végezte el azt a határozott erőfeszítést, amelyre első ízben szüksége van, ami azután szokássá válik.
A közönséges embernél a nehézség nem abban áll, hogy az asztráltest nem képes működni, hanem az, hogy ez a test ezernyi év alatt megszokta, hogy csupán a fizikai testen át szerzet benyomások mozgassák, úgyhogy az emberek még nem jöttek rá arra, hogy az asztráltestet saját síkján is önállóan képesek működtetni és hogy az akarat képes közvetlenül reá hatni. Az emberek asztrális tekintetben „fel nem ébredtek” maradnak, mert megszokás szerint azokat a jól ismert fizikai rezgéseket várják, melyek kiváltják az asztráltevékenységet. Így tehát azt lehet mondani, hogy az asztrálsíkon éberek, azonban a legkisebb mértékben sem az asztrálsík számára, és így környezetükről csak nagyon határozatlanul szereznek tudomást, ha egyáltalán tudomást szereznek.
Amikor valaki egy Mester tanítványává lesz, akkor az ő asztrálsíkbeli álomkóros állapotából egyszerre felrázódik és teljesen éberré válik ezen sík őt körülvevő valóságaival szemben; tanulni kezd belülről és munkálkodni kezd közöttük, úgy, hogy álom órái már nem üresek, hanem tevékenységgel és hasznos elfoglaltsággal telnek anélkül, hogy a fáradt fizikai test egészséges pihenését a legkevésbé is befolyásolná.
A „Láthatatlan segítők” című XXVIII. fejezetben sokkal bővebben fogunk majd foglalkozni az asztráltest gondosan kitervezett és megszervezett munkásságával; itt elmondhatjuk mielőtt még elérnők ezt a fokozatot, hogy már egy nagy csomó hasznos munkát el lehet végezni és végeznek is állandóan. Az, aki azzal a határozott szándékkal fekszik le, hogy bizonyos munkát elvégez, kétségtelenül keresztül fogja vinni szándékát, amint megszabadult fizikai testétől. Amikor azonban elvégezte a munkát, valószínű, hogy saját magára irányuló gondolatainak köde fogja körülzárni, hacsak meg nem szokta, hogy új munkairányba fogjon amikor fizikai agyától különváltan működik. Természetesen néha a kiválasztott munka olyan, hogy az alvással töltött egész időt kitölti úgy, hogy az ilyen ember a lehető legteljesebb mértékben erőfeszítést fejt ki, már amennyire ezt asztrál fejlettsége engedi.
Mindenkinek minden éjjel arra kellene magát elhatároznia, hogy valami hasznos dolgot fog végezni az asztrálsíkon; megvigasztalni olyant, aki zavarban van; az akaraterőt használni arra, hogy erőt öntsön egy olyan barátjába aki gyenge vagy beteg; megnyugtatni olyant, aki nyugtalan vagy valami hasonló más szolgálatot teljesíteni.
Bizonyos mértékű siker abszolút biztos és ha a segítő gondosan megfigyeli, úgy gyakran észre fog venni olyan tüneteket, melyek a fizikai világban elért határozott eredményre vonatkoznak.
Az ember négyféle módon „ébreszthető fel” az ő asztráltestében való teljes tudatosságra:
Azonban az asztrálsíkon oly nagy szükség van segítőkre, hogy minden törekvő biztos lehet abban, hogy felébredése egy napot sem fog késni, hogyha azt látják, hogy kész erre.
Hozzátehetjük még, hogyha éppen egy gyermeket ébresztenénk fel az asztrálsíkon, az asztráltest fejlődése olyan gyorsan haladna előre, hogy nagyon hamar abban a helyzetbe kerülne e síkon, amely alig van alatta egy felébredt felnőtt helyzetének és természetesen nagyobb előnye van, már ami a hasznosságot illeti, mint a legbölcsebb, de még fel nem ébredt embernek.
Azonban mindaddig, amíg a gyermek-testen át kifejeződő Egó nincs azon szükséges tulajdonságok birtokában, melyek egy határozott és amellett szerető hajlammal együtt járnak, addig egyetlen okkultista sem venné magára azt a nagyon komoly felelősséget, hogy felébressze őt az asztrálsíkon. Azonban lehetséges egy gyermeket felemelni az úton úgy a gyermek a leghatásosabb munkásnak bizonyul az asztrálsíkon és olyan teljes lélekkel veti magát a munkába, hogy örömteljes dolog látni.
Amíg aránylag könnyű dolog felébreszteni valakit az asztrálsíkon, gyakorlatilag lehetetlen, kivéve a mesmerikus befolyás legkevésbé kívánatos alkalmazását, ismét elaltatni őt.
Az alvó és éber élet ilyenképpen tehát úgy tekintendők, mint a valóságban egy élet; alvás alatt tudatában vagyunk ennek a ténynek, és mind a kettőnek folytatólagos tudatával bírunk, azaz az asztrál emlékezet magában foglalja a fizikait, bár ami természetes is, a fizikai emlékezet nem mindig foglalja magába az asztráltapasztalatok emlékét.
Az alvajárás (somnabulizmus) nyilvánvalóan ötféle módon jöhet létre:
Az álomélettel szoros rokonságban van a transzállapot, amely azonban csak mesterségesen létrehozott, álomállapot. A médium és az érzékenyek gyorsan lépnek át a fizikai testből az asztráltestbe, rendszerint öntudatlanul. Az asztráltest ilyenkor gyakorolhatja tevékenységeit mint amilyen a távoli helyre való utazás, benyomások gyűjtése a környező tárgyakról és azoknak a fizikai testbe való áthozatala. A médium esetében az asztráltest ezeket a benyomásokat a transzba ejtett test segítségével leírhatja; azonban szabály az, hogyha a médium transzállapota megszűnik, az agy az ekként rágyakorolt benyomásokat nem tartja meg, minthogy a szerzett tapasztalatoknak semmiféle nyoma nem marad a fizikai emlékezetben. Alkalmilag az asztráltest mégis képes maradandó benyomást gyakorolni a fizikai agyra, úgy, hogy a médium a transz alatt szerzett ismeretekre visszaemlékezni képes.
X. fejezet
Az álmok
Az asztráltestben való tudatosság és az abban való tevékenység egyazon dolog; ezen asztráltudatosság és tevékenység emlékezete az agyban azonban teljesen eltérő dolog. A fizikai emlékezés vagy nem emlékezés egyáltalán nincsen hatással az asztrálsíkbeli tudatosságra, sem pedig az asztráltestben való tökéletesen könnyed és szabad működés lehetőségére. A valóságban nemcsak hogy lehetséges, hanem egyáltalán nem is olyan szokatlan dolog, hogy az ember a fizikai test alvása alatt szabadon és hasznosan tevékenykedjék asztráltestében és mégis úgy térjen vissza a fizikai testbe, hogy a legkisebb mértékben sem emlékszik vissza arra az asztrálmunkára, melyben éppen része volt.
A fizikai- és az asztráltest közötti tudatosság megszakadása annak tudható be, hogy vagy fejletlen az asztráltest, vagy pedig hiányzik egy megfelelő éterhíd az asztrál és sűrű test között.
Ez híd szorosan szőtt atomikus szövedékből áll, amelyben a rezgéseknek keresztül kell haladniuk és amely egy pillanatnyi fátyolhoz hasonló öntudatlanságot okoz az alvás és az ébrenlét között.
Az egyetlen mód, hogy az asztráltest emlékezetét áthozzuk a fizikai agyba, az asztráltest elegendő fejlettsége és az étercsakrák felébresztése, melyek egyik működése az erőket az asztrálisból az éteribe áthozni. Ezenkívül tevékeny működésben kell lennie a nyálkatestnek is, amely összpontosítja az asztrálrezgéseket.
Felébredéskor néha az az érzésünk, hogy olyasvalamit tapasztaltunk, aminek semmi emlékezete nem maradt meg. Ez az érzés azt mutatja, hogy megvolt az asztrál öntudatosság, bár az agy nem eléggé fogékony, hogy felfogja történetét. Máskor meg az asztráltestben levő embernek sikerül pillanatnyi benyomást gyakorolni az étermásra és a sűrű testre, ami az asztráléletre való élénk emlékezetben nyilvánul meg. Ez néha megfontoltan történik, amikor az ember úgy érzi, hogy olyasvalami történt, amire vissza kellene emlékeznie a fizikai síkon. Az ilyen emlékezet gyakran eltűnik és többé nem lehet visszaidézni; az emlékezet visszaidézésére irányuló kísérlet azáltal, hogy a fizikai agyban erős rezgéseket kelt, még jobban elnyomja a finomabb asztrálrezgéseket, következésképp a siker még inkább lehetetlenné válik.
Vannak olyan események is, melyek olyan élénk benyomást gyakorolnak az asztráltestre, hogy azok egy reperkusszió fajta lévén a fizikai agyba belevétetnek.
Más esetben valakinek új ismeretet sikerül belevésni agyába anélkül, hogy emlékezne is arra, hogyan és hol szerezte ezt az új ismeretet. Ilyen esetben sok embernél fordul elő, amikor oly problémák megoldása merül fel hirtelen az öntudatban melyek azelőtt megoldatlanok voltak, vagy amikor hirtelen világosság derül olyan kérdésekre, amelyek korábban homályosak voltak. Az ilyen eseteket úgy lehet tekinteni, hogy az asztráltest szervezetében és működésében már haladás történt, bár a fizikai test még csak részben fogékony.
Olyan esetekben, amikor a fizikai agy válaszol az álmok élénkek, ésszerűek és összefüggőek mint amilyeneket sokan álmodnak időről-időre.
Kevesen vannak olyanok, akik az asztráltestben létük alatt gondot fordítanak arra, hogy a fizikai agy visszaemlékszik-e vagy sem, és tíz közül kilenc idegenkedik a testbe való visszatéréstől. Az asztrálvilágból a fizikai testbe való visszatéréskor nagy kényszerérzetet érezni, mintha az embernek egy nagy vastag ruhába kellene öltöznie. Az asztrálsíkon való élet öröme olyan nagy, hogy hozzá képest a fizikai élet egyáltalán nem is látszik életnek. Sokan úgy tekintik a fizikai testbe való mindennapi visszatérést mint ahogyan az emberek gyakran a hivatalba való elmenetelüket végzik. Határozottan nem teszi ellenszenvesen, de nem tennék meg, hogyha nem volnának arra kényszerítve.
A magasan fejlett vagy előrehaladott embernél az asztrál és fizikai világok közötti éterhíd néha meg van építve úgy, hogy a fizikai és az asztrális világok közötti öntudat folytonossága tökéletes. Az ilyen embereknél az élet megszűnik az emlékezések nappalából és a feledések éjjeléből állni és helyette évről évre, megszakítatlan öntudatosságú folytonos egésszé lesz.
Alkalmilag az olyan ember, akinek rendszerint nincsen semmiféle emlékezete az asztrál életből, akaratlanul, valami baleset vagy betegség folytán vagy határozott eljárásokkal szándékosan áthidalhatja a fizikai és asztrális öntudat közötti szakadékot úgy, hogy ettől az időtől kezdve asztrális öntudata folytatólagossá és így az áloméletre való emlékezete tökéletessé lesz. Természetesen, mielőtt ez megtörténhet, asztrális öntudatát teljesen ki kellett hogy fejlessze asztráltestében. Az, ami hirtelen történt, nem más, mint a fizikai és asztrális közötti fátyol szétszakítása, nem pedig az asztráltest kifejlesztése.
Az áloméletet tekintélyes mértékben módosítani lehet mint a mentális fejlődés közvetlen eredményét. Minden egyes, az értelem által a fizikai agyba küldött impulzusnak az asztráltesten kell keresztülhaladnia és mivel az asztrálanyag sokkal inkább válaszol a gondolatrezgésekre mint a fizikai anyag, következésképpen az asztráltestre gyakorolt hatás is megfelelően nagyobb. Így, ha valaki megszerezte a mentális ellenőrzést, azaz megtanulta uralni az anyagot, megtanult összpontosítani és gondolkozni akkor és úgy ahogyan akar, akkor megfelelő változás fog beállni asztrális életében; és ha ezen élet emlékezetét áthozza a fizikai agyba, álmai élénkek, maradandók, ésszerűek sőt oktatók lesznek.
Általában minél jobban gyakorlott a fizikai agy a mentáltest rezgéseire való válaszolásban, annál inkább meg van könnyítve az alvásbeli és éber tudatosság közötti hasadék áthidalása. Az agy mind engedelmesebb eszközévé kellene hogy legyen az embernek, és az ő akaratából eredő impulzusok szerint kellene hogy működjön.
Közönséges események álmodásának semmi köze sincs az asztrálmunkához, mivel az álmodás a fizikai agyban megy végbe, mialatt az igazi ember távol van. Az valóban nem számít hogy a fizikai agy mit csinál mindaddig, amíg ment a nem kívánatos gondolatoktól.
Ha egy álom megindult, lefolyását rendszerint nem lehet megváltoztatni, ellenben az áloméletet közvetve bizonyos mértékben ellenőrizni lehet. Különös fontossággal bír, hogy az utolsó gondolat, amellyel az ember elalszik, nemes és felemelő legyen, mert ez az a kulcs, amely nagyban meghatározza a bekövetkező álom természetét. Egy rossz vagy tisztátalan gondolat rossz és tisztátalan befolyásokat és teremtményeket vonz, melyek visszahatnak az értelemre és az asztráltestre és alacsony és földi vágyakat igyekeznek kiváltani.
Másrészt, ha az ember magas és szent dolgokra összpontosított gondolatokkal alszik el, gépiesen mások hasonló erőfeszítései által létrehozott elemi lényeket fog maga köré vonzani és ennek következtében álmai tiszták és magasztosak lesznek.
Minthogy e könyvben főként az asztráltesttel és a vele szorosan kapcsolatos jelenségekkel foglalkozunk, szükségtelen megkísérelnünk kimerítően foglalkozni az álom öntudat némileg terjedelmes tárgyával. Mindazonáltal, hogy megmutassuk azt a sajátos szerepet, melyet az asztráltest az áloméletben játszik, hasznos dolog lesz nagyon röviden körvonalazni azokat a fő tényezőket, melyek az álmok létrehozatalában szerepet játszanak. Aki az egész anyagot részletesen akarja tanulmányozni, azt C. W Leadbeater „Álmok” című kiváló könyvéhez utaljuk, melyből az alábbi tényeket merítettük:
Amikor az ember aludni tér, Egója még jobban visszahúzódik önmagába és különféle testeit a szokottnál jobban saját magukra hagyja. Ezek a különálló testek sokkal fogékonyabbak a kívülről jövő benyomásokkal szemben mint máskor és nagyon kezdetleges saját tudatossággal rendelkeznek. Ennek következtében bőséges ok van az álmok létrehozatalára, valamint más testekben az alvás alatt nyert tapasztalatoknak a fizikai agyban való zavaros visszaemlékezésére.
Az ilyen zavaros álmok így következményei:
Röviden le fogjuk írni a minden egyes álomfajta alapelemeit.
1. A fizikai agy álmai.
Amikor az Egó az alvás alatt egy időre lemond az agy ellenőrzéséről, a fizikai testnek még megmarad bizonyos saját tudatossága, és ezenfelül még ott van a fizikai test egyéni sejtjeinek összetett tudatossága. A fizikai tudat hatalma az agy felett sokkal gyengébb, mint az Egó hatalma az agy felett és ennek következtében a tisztán fizikai változások az agyra sokkal nagyobb mértékben képesek hatni. Az ilyen fizikai változások példái: a vér keringésében beálló rendellenességek, emésztési zavarok, hőség, hideg stb.
A homályos, fizikai tudatosság bizonyos sajátosságokkal bír:
Ilyenképpen a fizikai agy képes arra, hogy sok álom, azonban nem minden álom rovására elegendő zavart és túlzást okozzon.
2. Az éter agy álmai.
Az éter agy a kívülről jövő benyomásokkal szemben a test alvása alatt még sokkal érzékenyebb mint a rendes éber öntudat alatt. Amíg az értelem tevékenyen elfoglalt és így az agy teljesen alkalmazásban van, a gyakorlatban teljesen áthatolhatatlan a kívülről jövő gondolatok behatolásával szemben amely pillanatban azonban az agy tétlen marad, következetlen zűrzavar áradata kezd rajta keresztül ömleni. Az emberek legnagyobb részénél azok a gondolatok, melyek az agyukon keresztül folynak, a valóságban egyáltalán nem az ő gondolataik, hanem más emberek kitaszított gondolatfoszlányai. Tehát alvás közben minden olyan átvonuló gondolatot, amely egy alvó agyában egy némileg hozzáillőt talál, megragad ez az agy és sajátjává teszi, ekként egy egész fogalomsort indítva meg; ezek alkalmilag eltűnnek és az összefüggéstelen célnélküli áramlat megkezdi keresztülfolyását az agyon át.
Meg kell jegyeznünk, minthogy a világ mai fejlettségi állapotában valószínűleg sokkal több rossz mint jó gondolat folyik körülöttünk, a nem uralt agyú ember nyitva áll mindenfajta kísértés számára, amit azonban értelem és agy ellenőrzéssel elkerülhetne.
Még ha kivetette is egy alvó ember éter agyából ezeket a gondolatokat egy másik személy önkéntes törekvése, az agy mégsem marad teljesen passzív, hanem lassan és álomszerűen a saját múlt emlékének tárházából kezd képeket kifejleszteni a maga számára.
2. Az asztrál álmok.
Ezek egyszerűen az asztráltestnek a fizikai test alvása alatti életére és működésére vonatkoznak emlékezések a fizikai agyban, amelyekben az előző szövegben már említést tettünk. A megfelelően jól fejlett ember asztrálteste fizikai testétől tekintélyes távolságra képes eltávolodni minden kényelmetlenség nélkül és azokról a helyekről, melyeket meglátogathatott, vagy azokról az emberekről, akikkel találkozhatott többé kevésbé határozott benyomásokat hozhat vissza. Mint már mondottuk, az asztráltest minden esetben erősen befolyásolhatja minden gondolatát vagy sugalmazás amely vágyat vagy érzést vált ki, bár azon vágyak természete, melyek benne a leggyorsabban váltanak ki választ, természetszerűleg az ember fejlettségétől és asztráltestének tisztaságától függ.
Az asztráltest mindenkor fogékony az átvonuló gondolatáramok befolyásával szemben és amikor az értelem nem ellenőrzi tevékenyen, örökösen felfogja ezeket a kívülről jövő ingereket és szorgalmasan válaszolgat rájuk. Az alvás alatt még ennél is jobban befolyásolható. Ennek következtében pl. az az ember, aki teljesen kipusztított egy fizikai vágyat, mely benne előzőleg az alkohol iránt meglehetett, oly annyira, hogy éber állapotban határozott undort érezhet vele szemben, mégis gyakorta álmodhatja azt, hogy iszik, és ebben az állapotban az alkohol befolyásának gyönyörét is tapasztalhatja. Nappal az asztráltest vágya az akarat felügyelete alatt van, amikor azonban az asztráltest az alvás alatt felszabadul, bizonyos mértékben kikerül az Egó uralma alól és valószínűleg külső asztrálbefolyásra válaszolva a régi szokás újra feltámad. Ez az álom valószínűleg sok embernél előfordul, akik határozottan megkísérlik vágytermészetüket az akaratuk ellenőrzése alá hajtani.
Az is lehetséges, hogy valaki iszákos lehetett az elmúlt életében és asztráltestében még mindig van valami anyag, amelyet abba az iszákosság által a maradandó (permanens) atomban létrehozott rezgések vonzottak. Bár ez az anyag ebben az életben nincs éltetve, az álomban, az Egó felügyelete gyenge lévén, az anyag válaszolhat a kívülről jövő rezgésekre és az ember azt álmodja hogy iszik. Az ilyen álmok, ha egyszer megértettük azokat, ne okozzanak gondot; mindazonáltal úgy kell tekinteni azokat mint figyelmeztetéseket arra nézve, hogy még megvan a lehetősége annak, hogy odaadjuk magunkat az ivásnak, minthogy az újra feléledt.
2. Egó álmok
A fejlődéssel megváltozik az asztráltest természete. Még nagyobb azonban a változás, amely az Egóban vagy a benne lakozó isteni emberben végbemegy. Akinél az asztráltest nem több, mint egy úszó ködfelhő, az Egó majdnem olyan alvó, mint a fizikai teste, minthogy vak a saját magasabb síkjának befolyásaival szemben és ha valami hozzátartozó fogadalom [fogalom?] eljut is hozzá, alsóbb testei felett kis vagy semmi ellenőrzést nem gyakorol, a tapasztalatot képtelen lesz belevésni a fizikai agyba.
Az alvók, a teljes feledéstől kezdve, egészen a teljes asztrál-öntudatosságig, mindenféle fokozatúak. Eszünkben kell tartanunk, mint azt már mondottuk, hogy bár lehetséges, hogy a magasabb síkokon sok fontos tapasztalatunk legyen, mindazonáltal az Egó képtelen lehet azokat az agyba belevésni, úgyhogy vagy egyáltalán semmi fizikai emlékezet sincs, vagy csak egy legteljesebb mértékben zűrzavaros emlékünk.
Az Egó tudatosságának és tapasztalatainak alapjellegzetességei, akár meg van azoknak emlékezete az agyban, akár nincs, a következők:
1. Az Egó tér és idő mértéke olyannyira eltér attól, amelyhez éber állapotunkban szoktunk, hogy majdnem úgy van, mintha egyáltalán nem léteznék számára sem idő, sem tér. Sok esetet ismerünk amikor néhány pillanat alatt, már ahogyan mi mérjük azt, az Egó olyan tapasztalatokat mehet át, melyek sok éven át tartónak tűnhetnek fel, amikor is az egyik esemény a másik eseményt teljesen és lényegtelen részletességgel követi.
2. Az Egónak az a képessége, hogy hirtelen dramatizál. Egy fizikai hang vagy érintés az Egóhoz a rendes ideggépezet mellőzésével közvetlenül is eljuthat, egy másodperc töredékkel hamarabb, mint ahogyan eléri a fizikai agyat. A másodperc ezen töredéke azonban elegendő arra, hogy az Egó egy drámafajtát vagy jelenetet hozzon létre, mely abban a vezető eseményben nyilvánul és csúcsosodik ki, amely felébreszti a fizikai testet. Az agy az egyéni álmot összekeveri a tárgyi eseménnyel és ennélfogva úgy képzeli mintha az álomeseményeket ő tényleg átélte volna.
Ez a szokás azonban különösen azon Egók sajátossága látszik lenni, melyek ami a spiritualitást illeti, aránylag véve még fejletlenek. Amint az Egó spirituális tekintetben fejlődik, gyermeksége ezen kedves játékai fölé emelkedik. Az az ember, aki elérte a folytonos öntudatosságot, a magasabb síkhoz tartozó munkával annyira el van foglalva, hogy erre a dramatizálásra semmi energiát nem fordít és így az álmok ezen osztálya számára megszűnik.
3. Az Egó bizonyos mértékben birtokában van az előre meglátás képességének is, amennyiben néha előre meglátni képes olyan eseményeket, melyek majd meg fognak történni, vagy inkább megtörténhetnek, hacsak valami nem történik megakadályozásukra és ezen eseményeket belevésheti a fizikai agyba. Sok ilyen jós vagy figyelmeztető álmot jegyeztek fel. A figyelmeztetést néha figyelembe vehetik és megtehetik a szükséges lépéseket és így az előrelátott eredmény megváltoztatható vagy teljesen elkerülhető.
4. Az Egó, amikor alvás alatt testen kívül van, jelképekben látszik gondolkodni. Egy fogalom, melynek kifejezésére itt sok szóra van szükség, egyetlen egy szimbolikus kép segítségével tökéletesen közölhető vele. Ha egy ilyen jelképes gondolat vésődött az agyba és éber állapotban megvan az emlékezete, az értelem szavakba fordíthatja át; másrészt lehetséges, hogy pusztán csak mint egy jelkép jön át az agyba átfordíthatatlanul és így zavart okozhat. Az ilyen természetű álmokban úgy látszik rendszerint mindenkinek megvan a saját jelképes rendszere; így a víz közeli zavart, a gyöngy könnyeket jelenthet és így tovább.
Ha valaki azt óhajtja, hogy hasznos álmai legyenek, azaz ébertudatában képes legyen előnyét élvezni annak amit Egója az alvás alatt tanulhat, akkor ennek elérése érdekében bizonyos lépéseket kell tennie.
Lényeges, hogy éber állapotában megszokja már a kitartó és rendszeres összpontosított gondolkodást. Az, aki gondolatait tökéletesen ellenőrizni képes, mindig pontosan tudni fogja, hogy miről gondolkozik és miért; és úgy találja hogy az agy, amely így arra gyakorlott, hogy az Egó sugalmazásaira hallgasson, használaton kívül nyugalomban fog maradni és elkerüli, hogy felfogja vagy válaszoljon a gondolatok környező tengeréből eredő alkalmi áramoknak. Az ember ilyenképpen sokkal hajlamosabbá válik a magasabb síkokról eredő befolyások felfogására, ahol a felfogás élesebb és az ítélet valódibb mint az a fizikai síkon valaha is lehetne.
Alig szükséges hozzátennünk, hogy az ember egyúttal mestere kell hogy legyen legalábbis az alacsonyabb szenvedélyeinek.
Egy nagyon elemi mágikus eljárással az ember kivetheti éteragyából a gondolatok rohamát, mely kívülről hat reá. E célból, amikor lefekszik, képzelje el auráját és erősen akarja, hogy annak külső felülete egy őt a külső befolyásoktól védő burokká váljék. Az aurikus anyag engedelmeskedni fog gondolatainak és kialakítja a burkot. Ez az elérendő cél érdekében felbecsülhető lépés.
Annak nagy fontosságát, hogy az ember elalvás előtti legutolsó gondolatát valamely nemes és magas dologra rögzítse, már említettük volt; ezt azoknak akik álmukat uralni akarják, szabályosan gyakorolniuk kell.
Talán hasznos lesz, ha itt megemlítjük az öntudat négy fokozatának hindu elnevezéseit:
Ezeket a neveket azonban csak viszonylagosan használják és a szövegnek megfelelően változtatják. Így a jagratról szóló egyik magyarázatban a fizikai és asztrálsík egyesítve vannak, a hét osztály megfelel a négy fizikai anyagállapotnak és a XVI. fejezetben említett három anyagosztálynak.
További felvilágosítást illetőleg A. Besant: „Bevezetés a yogába” c. munkájának 16. és folytatólagos oldalait, valamint „Tanulmány az öntudatról” c. munkáját ajánljuk, ahol az éber öntudat azon része van meghatározva, amely a legkülső test által működik.
XI. fejezet
Az öntudat folytonosága
Amint már láttuk, hogy az egyik ember vehikulumából a másikba teljes öntudatossággal léphessen át, például a fizikaiból az asztrálba, vagy fordítva, szükséges, hogy a testek közötti kapcsolatok kifejlődhessenek. A legtöbb ember mit sem tud ezekről a kapcsolatokról és a kapcsolatokat nem éltetik tevékenyen és ezért a fizikai test szerveihez hasonló csenevész állapotban vannak. Használat által kell azokat fejleszteni és azzal kell működésbe hozni, hogy az ember figyelmét reájuk szegezi és akaratát használja. Az akarat felszabadítja és irányítja a Kundalinit, azonban, hacsak előzőleg meg nem történik a vehikulumok teljes megtisztítása, a Kundalini rombolólag hat ahelyett, hogy éltetné az energiát. Innen van az, hogy minden okkult tanító ragaszkodik annak szükségességéhez, hogy a valódi yogát tisztulás előzze meg.
Ha valaki alkalmassá tette magát arra, hogy a kapcsolatok éltetésében segítség nyújtassék neki az ilyen segítség magától értetődőleg elkerülhetetlenül elérkezik hozzá azok részéről, akik mindig keresik az alkalmat, hogy segítségre legyenek a komoly önzetlen törekvésben. Egy napon majd úgy találja, hogy mialatt teljesen ébren van elválik fizikai testétől és az öntudatosság minden megszakítása nélkül szabadnak találja magát. Az egyik testből a másikba való átlépés gyakorlattal majd természetesebb és könnyebb lesz. A kapcsolatok kifejlesztése áthidalja a fizikai és asztrális öntudat közötti szakadékot úgy, hogy az öntudat folyamatossága tökéletes.
Azután így a tanuló nemcsak azt tanulja meg hogy pontosan lásson az asztrálsíkon, hanem azt is, hogy a látottak emlékezetét pontosan átfordítsa az asztrálisból a fizikai agyba. Ennek megkönnyítése céljából gyakorolja magát abban, hogy öntudatát megszakítás nélkül vigye át a fizikai síkról az asztrálisba és mentálisba és viszont; mert amíg ezt nem tudja megtenni, addig megvan annak a lehetősége, hogy emlékezete részben elveszhet vagy eltorzulhat azon tiszta közbeeső részek alatt, melyek a különféle síkokbeli öntudatosságának időszakait egymástól elválasztják. Ha valaki tökéletesen megszerezte az öntudat áthozatal erejét, a tanítványnak az az előnye lesz, hogy az összes asztrálképességeit használni tudja nemcsak mikor alvás vagy transz alatt testén kívül van, hanem akkor is, amikor a rendes fizikai élete alatt teljesen ébren van.
Ahhoz, hogy a fizikai ébertudat magába foglalja az asztráltudatosságot is, szükséges, hogy a nyálkatest tovább fejlesztessék és hogy az atomok negyedik területe is tökéletessé tétessék.
Azon módszeren kívül, hogy az ember az öntudatát ugyanazon a síkon, például az asztrális atomikus alsíkról a legalsóbb mentálisra átvigye, van egy másik összeköttetési vonal is, amelyet „atomikus rövidítésnek” lehet nevezni.
Ha az asztrális, mentális, stb. atomikus alsíkokat úgy vázoljuk magunk elé, hogy ezek egy bot mentén egymás mellett fekszenek, a többi alsíkokat úgy vázolhatjuk, mintha azok a botról hurkokban lógnának le, mintha egy darab zsinór volna lazán a bot köré csavarva. Nyilvánvaló ezután, hogy az ember az egyik atomikus alsíkról a másikra a bot mentén jutna el röviden vagy pedig a függő hurkokon, melyek az alacsonyabb alsíkokat jelképezik, föl és alá haladva.
Gondolkodásunk rendes folyamata az, hogy állandóan az alsíkon haladunk keresztül; ellenben a zseni felvillanásai a megvilágosító eszmék csak az atomikus alsíkon haladnak át.
Van egy harmadik lehetőség is amely síkjainknak a kozmikus alsíkhoz való viszonyával kapcsolatos, azonban az sokkal érthetetlenebb semhogy egy oly munkában tárgyalhassuk, amely csak az asztrálsíkkal és jelenségeivel szándékozik foglalkozni.
Természetes, hogy a fizikai és asztrálsík közötti öntudatfolytonosság elnyerése egymagában nem elegendő, hogy emlékezzünk az elmúlt életekre. Ehhez sokkal magasabb fejlettség szükséges, melynek természetével nem szükségtelen itt foglalkoznunk.
Az, aki ilyenképpen az asztrálteste feletti teljes uralomra tett szert, természetes fizikai testét nemcsak alvás alatt hagyhatja el, hanem tetszés szerinti időben és messze távolságokra távozhat el stb.
A médiumok és érzékeny emberek asztráltestüket öntudatlanul vetik ki amikor transzba esnek, azonban a transzból való visszatérés rendszerint nem jár együtt a szerzett tapasztalatok agyemlékezetével. A gyakorlott tanítványok asztráltestüket tudatosan képesek kivetni és a fizikai testtől messze távolságokra képesek eljutni, visszatéréskor a szerzett tapasztalatoknak teljes és részletes emlékezetét hozva magukkal.
Az ilyen kivetett asztráltestet megláthatják az érzékenyek vagy akik véletlenül ideiglenesen rendellenes idegállapotban vannak. Sok olyan asztrál látomást jegyeztek fel, amikor a halál pillanatához közelálló haldoklónál a közelgő alvás olyannyira meglazította az életelveket, hogy lehetővé tette ezt a megjelenést olyanok számára, akik ezt a mutatványt máskor képtelenek lennének megtenni. Az asztráltest sok betegség esetén is felszabadul. Az ilyen asztrálutazások feltétele a fizikai test tevékenységtől való mentessége.
Az, aki érti a módját ideiglenesen megsűrítheti az asztráltestét azáltal, hogy a környező légkörből fizikai anyagrészecskéket vonz beléje és így eléggé „anyagiasul” hogy fizikailag láthatóvá váljék. Ez a magyarázata annak a sok „látomás”-nak amelyben egy fizikailag jelen nem levő személyt barátai rendes fizikai látással meglátták.
XII. fejezet
A halál és a vágy elemi-lény
Halál alkalmával az öntudat a fizikai testből egy rövid időre, rendszerint néhány órára az étermásba húzódik vissza, majd pedig az asztráltestbe lép be.
Így a halál a levetkőzés vagy kihúzódás folyamatából áll. Az Egó, az ember halhatatlan része, egymásután megszabadul külső hüvelyeitől, először a sűrű fizikaitól, azután az étermástól és majd amint később látni fogjuk még az asztráltesttől is.
A tulajdonképpeni kilépés majdnem minden esetben tökéletesen szenvedésmentesnek látszik, még a rettenetes szenvedéssel járó hosszú betegség után is. A halott békés kinézése bizonyítja ezt az állítást és legnagyobb részt azoknak közvetlen bizonyságából is van merítve, akiket erre nézve közvetlen a halál pillanata után megkérdeztek.
A halál tényleges pillanatában, még ha hirtelen is történik az, az ember egész elmúlt életét a legkisebb részletekig meglátja önmaga előtt elvonulva. Egy pillanat alatt látja az okok egész láncolatát amelyek élete alatt működtek; látja és most megérti önmagát olyannak, amilyen a valóságban, önámítástól és hízelgéstől mentesen.
Szemlélőként állva ott, s lenézve a küzdőtérre végigolvassa életét.
Az öntudat állapota közvetlen a halál pillanata után békés és álomszerű. Van egy bizonyos ideig tartó öntudatlanság is, mely néhány pillanatig tart, bár néhány percig is előfordulhat, esetleg néhány óráig, néha napokig vagy hetekig.
A fizikai test és asztrálmása közötti természetes vonzódás olyan, hogy a halál után az asztrálmás a megszokás erejénél fogva megtartja megszokott alakját; következésképpen az ember fizikai kinézése a halál után majdnem változatlanul megmarad. Majdnem – mert tekintettel arra, hogy az asztrálanyagot a gondolat nagyon könnyen alakítja, az, aki a halál után önmagáról megszokásból mint olyan fiatalról gondolkozik, amilyen tényleg a halál alkalmával volt, valószínűleg némileg fiatalabb kinézést fog magára ölteni.
A halál után nemsokára, legtöbb esetben, fontos változás megy végbe az asztráltestben, ami a vágy elemi-lény működésének következménye.
Az asztráltest anyagának nagy részét az elemi eszencia képezi; ez az eszencia élő, bár nem értelmes, és erre az időre el van szakítva az asztrális eszencia általános tömegétől. Vakon, ösztönösen és ész nélkül a saját célját követi és vágyainak kielégítésében és fejlődése elősegítésében nagy ügyességet árul el.
Az ő fejlődése abban áll, hogy alászáll az anyagba és célja, hogy ásványi Monáddá legyen. Ennélfogva életcélja az, hogy oly közel jusson a fizikai síkhoz, amennyire csak lehetséges és durvább rezgésekből oly sokat tapasztaljon ki amennyit csak lehet. Nem tud, de nem is tudhat semmit sem az emberről, akinek asztráltestében az idő szerint él.
Arra vágyik, hogy megtartsa önálló életét és érzi, hogy ezt csak az emberrel kapcsolatban teheti meg; tudatában van az ember alsóbb értelmének és rájön, hogy minél több mentális anyagot képes önmagában elkeverni, annál hosszabb ideig tartó lesz asztrálélete.
A fizikai test halálakor, tudván, hogy különvált életének ideje korlátozott, és tudva, hogy az ember asztrálhalála kisebb vagy nagyobb gyorsasággal bekövetkezik, hogy az ember asztráltestét a lehető leghosszabb életűvé tegye, annak anyagát közös központú gyűrűbe vagy burokba rendezi úgy, hogy a legdurvább van legkívül. A vágy elemilény szempontjából ez nagyon helyes okoskodás, mert a legdurvább anyagot lehet a legtovább együtt tartani és képes legjobban állani a harcot.
Az újrarendezett asztráltestet Vatana-nak vagy szenvedőtestnek is nevezik. Egy nagyon rossz ember esetében, akinek testében a legdurvább anyag van túlsúlyban, a test neve Dhurvan vagy erős test.
Az asztráltest újrarendezése a fizikai test másának felületén, nem pedig az őt körülvevő tojásalak felületén megy végbe.
Ennek célja megakadályozni az asztrálanyag szabad és teljes keringését, amely rendszerint az asztráltestben megy végbe. Ezenfelül az ember csak azokra a rezgésekre képes válaszolni, melyeket asztráltestének legkülső része fog fel. Így az ember úgyszólván egy asztráldobozba van bezárva, minthogy csak azt képes látni és hallani, amely a legalacsonyabb és legdurvább síkhoz tartozik.
Bár magas befolyások és gyönyörű gondolatformák között él, létezésüket illetőleg majdnem teljesen öntudatlan, mert az asztráltestének azon részecskéi, melyek ezekre a rezgésekre válaszolni képesek volnának úgy el vannak zárva, hogy nem érhetők el.
Következésképpen, mivel más emberek asztráltestének csak a legdurvább anyagát képes érzékelni és egyáltalán semmit sem tud a saját korlátozottságáról, felteszi, hogy azok a személyek akiket lát, csupán csak azokkal az elégtelen jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyeket ő észrevenni képes.
Minthogy csak azt képes látni és érezni ami a legalacsonyabb és legdurvább, a körülötte lévő emberek úgy tűnnek fel előtte, mint a bűn szörnyűségei. Ilyen körülmények között alig lehet csodálni, hogy az asztrálvilágot pokolnak tekinti.
Az asztráltestnek a vágy elemilény által való újrarendezése egyáltalán nem befolyásolja a tojásalakon belül levő forma felismerhetőségét, bár a végbemenő természetes változás egészében arra törekszik, hogy a formát az idő előrehaladtával némileg halványabbá és spirituálisabb kinézésűvé tegye, melyek okait azonnal megmagyarázzuk.
Az idő előrehaladtával a legkülső burok vagy gyűrű szétoszlik. Ekkor az ember képes a következő magasabb asztrálsík rezgéseire válaszolni és így a „következő alsíkra” emelkedni; így megy ez egyik alsíkról a másikra. Minden egyes alsíkbeli tartózkodása természetesen olyan időtartamú lesz, amely megfelel az asztráltestében levő és ezen alsíkhoz tartozó anyag mennyiségének valamint tevékenységének.
Amikor azt mondjuk, hogy az ember az egyik alsíkról a másikra „emelkedik”, egyáltalán nem szükséges, hogy a térben mozogjon, inkább öntudatát viszi át az egyik alsíkról a másikra. Az újrarendezett asztráltestű ember öntudatközpontja a külső burokból a befelé következőbe tolódik át. Az ember így közömbössé válik az anyag egyik rendjének rezgéseivel szemben és helyette egy magasabbrendű anyag rezgéseire válaszol. Ily módon úgy tetszik mintha az egyik világ a maga jeleneteivel és lakóival együtt lassan eltűnnék látása elől , míg egy másik lassan kifejlődnék.
Amint a burok rendszerint lassan szétoszlik, az ember úgy találja, hogy a fizikai tárgyak mása mind homályosabbá válik, ellenben a gondolatformák mind jobban és jobban élőkké válnak számára. Ha ezen folyamat alatt időnként másokkal találkozik, úgy képzeli, hogy az illetők jelleme állandóan javul és ez pusztán azért van, mert ő maga képessé vált ezen jellemek magasabb rezgéseinek észrevételére. Az asztráltest újrarendezése valóban állandó akadálya annak, hogy valaki barátait igazán és teljesen lássa azok asztráltestének minden állapota alatt.
Az asztráltest újrarendezésének ezt a folyamatát, amely a legtöbb embernél megtörténik, meggátolhatja azzal, hogy az ember akaratát ellene szegezi. A valóságban bárkinek aki megérti az asztrálsík állapotait, teljesen ellene kellene szegülnie az asztráltest vágy elemilény általi újrarendezésének. Ez esetben az asztráltest részecskéi keverten maradnak, úgy mint az élet alatt, és ennek következtében az ember ahelyett, hogy egy időben csak egyetlen asztrál alsíkra volna korlátozva, minden alsíkon szabad marad asztrálteste összetételének megfelelően.
Az elemilény, mivel a maga sajátságos fél-öntudatlan módján meg van ijedve, meg fogja kísérelni ezt a félelmét átvinni az emberre, aki kizökkenti őt az újrarendezésből. Ezért olyan hasznos az, hogy az ember ezeket a dolgokat már halála előtt ismerje.
Ha az újrarendeződés vagy burokképződés már megtörtént, még lehetséges, hogy ezen állapotot megtörje olyasvalaki, aki segíteni óhajt az illetőn, aki ily módon az egész asztrálsíkon való munkára szabadul fel, ahelyett, hogy csak egy síkra lenne korlátozva.
XIII. fejezet
A halál utáni élet: az életelvek
Azt nem lehet állítani, hogy az emberben halálakor hirtelen változás megy végbe, ellenkezőleg, az ember halála után teljesen ugyanaz marad mint annak előtte volt, kivéve, hogy többé nincs fizikai teste. Ugyanaz az értelme, ugyanaz a hajlama, ugyanazok az erényei, bűnei; a fizikai test levetése nem jelent többet, mint egy kabát levetése. Azonfelül azok az álláspontok, melyek között magát találja ugyanazok, melyeket saját gondolatai és vágyai már megteremtettek számára. Nem létezik olyasmi mint kívülről jövő jutalom vagy büntetés, csupán csak a valóságos eredménye annak, amit ő maga tett, mondott és gondolt míg a fizikai világban élt.
Amint a halál utáni asztrál élet leírásával előrehaladunk felismerjük, hogy a való tények nagymértékben megegyeznek a katolikusoknak a purgatóriumra, valamint a görögöknek Hadesre vagy az alvilágra vonatkozó felfogásával.
A halál nagy, egyetemes szintezőként való költői felfogása pusztán csak tudatlanságból született lehetetlenség, mert tény, hogy a fizikai test elvesztése a legtöbb esetben sem a jellemben sem az értelemben semmi változást nem okoz, és így az úgynevezett halottak között is épp oly sok értelembeli különbség van mint az élők között.
Az első és legfontosabb tény, amit meg kell értenünk, hogy a halál után nem valami furcsa élet következik, hanem a jelen fizikai élet folytatása, azonban bizonyos megváltozott feltételek mellett.
Olyannyira így van ez, hogy amikor valaki először jut el az asztrálsíkra a fizikai halál után, nem mindig ismeri fel, hogy ő meghalt; és még akkor is, amikor rájön hogy mi történt vele, nem mindig érti meg mindjárt hogy az asztrálvilág miben különbözik a fizikaitól.
Sok esetben azt a tényt, hogy öntudatosak, teljes bizonyítéknak tekintik hogy nem haltak meg, és ez így van a lélek halhatatlanságába vetett hite dacára.
Ha az ember annak előtte sohasem hallott az asztrálsík életéről hajlamos, hogy többé kevésbé megzavarják őt azok a teljesen váratlan körülmények melyek között magát találja. Végül is elfogadja ezeket a meg nem értett állapotokat szükségesnek és elkerülhetetlennek tartván őket.
Az új világba tekintve első pillanatra valószínűleg csak kevés eltérést lát és feltételezi, hogy ugyanarra a világra tekint mint annak előtte. Amint már láttuk, az asztrálanyag minden egyes fokozatát vonzza a fizikai anyag megfelelő fokozata. Ennél fogva, ha úgy képzeljük, hogy a fizikai világ kitöröltetett a létből, anélkül, hogy bármi más változás történt volna, annak teljes másolatát még megtaláljuk az asztrálvilágban. Következésképpen az asztrálsíkon lévő ember látja a megszokott falakat, bútorokat, embereket, stb. éppen olyan tisztán körvonalazva a legsűrűbb asztrál anyagtípus által, mint annak előtte mindig. Ha azonban alaposabban megvizsgálná ezeket a tárgyakat észrevenné, hogy az összes részecskék látható gyors mozgásban vannak ahelyett, hogy csak láthatók lennének mint a fizikai síkon. Azonban, ahogyan azt néhányan alaposan megfigyelték az aki meghal, először nem is veszi észre hogy valami változás történt vele. Így azután, különösen a nyugati országokban, nehezen hiszik el, hogy meghaltak, egyszerűen azért, mert még látnak, hallanak, érezni és gondolkodni tudnak. A történtek felfogása valószínűleg lassanként megtörténik, amint az illető rájön, hogy bár láthatja barátait, azonban nem tud mindig érintkezni velük. Néha beszél hozzájuk és nem látszanak hallani őt; meg akarja érteni őket, és úgy találja hogy nem tud benyomást gyakorolni rájuk. Sőt, majd egy idő múlva arra is rájön, hogy álmodik, mert más alkalommal, amikor barátai alszanak, tökéletesen tudnak róla és beszélnek vele mint régen.
Majd fokonként kezdi megállapítani azokat a különbségeket melyek a jelen élete és azon élet közt van, melyet a fizikai világban élt. Például rövidesen úgy találja, hogy számára minden szenvedés és fáradtság megszűnt. Arra is rájön, hogy az asztrálvilágban a gondolatok és vágyak látható formában fejezik ki magukat, bár ezek legnagyobb részt a sík finomabb anyagából állnak. Élete előrehaladtával ezek mind jobban szembeszökőkké válnak.
Ezenfelül, bár az asztrálsíkon levő ember rendszerint nem képes látni barátai fizikai testeit, láthatja és látja is az asztráltestüket és következésképpen ismeri rezgéseiket és gondolataikat. Így nem lesz képes részleteiben is követni azok fizikai életének eseményeit, ellenben azonnal észreveszi az olyan érzéseket mint a szeretet, gyűlölet, féltékenység és irigység, mert azok asztráltestük által kifejezésre jutnak.
Így, bár az élők gyakran feltételezik, hogy „elvesztették” a halottat, a holtak egy pillanatig sincsenek abban a hitben, hogy elvesztették az élőket.
Valójában az asztráltestében élő embert (a halál után) sokkal gyorsabban és mélyebben befolyásolják a fizikai világbeli barátainak érzései mint amikor a Földön volt, mert a halottnak nincs fizikai teste mely megtompítja észrevételét.
Az asztrálsíkon lévő ember rendszerint nem teljes asztrálmását látja a tárgyaknak, hanem csak azt a részét, amely ahhoz a külön síkhoz tartozik amelyben ő abban az időben él.
Ezenfelül, az ember nem mindig ismeri fel bizonyossággal egy fizikai test asztrálmását még ha látja is őt. Rendszerint nagyfokú tapasztalatra van szüksége, mielőtt a tárgyak azonosságát tisztán meg tudja állapítani és minden kísérlete hogy foglalkozzék velük, könnyen lesz határozatlan és bizonytalan. Ennek példáit gyakran látni a kísértetjárta házakban, ahol kődobálás és fizikai tárgyak határozatlan és esetlen mozgatása történik.
A halott gyakran nem jön rá, hogy nem szükséges dolgoznia egy élőért, ennie, aludnia és így az ember a halála után folytathatja az ebéd készítést és elfogyaszthatja a teljesen képzelete által teremtett ételeket, sőt házat építhet magának hogy abban lakjék. Feljegyezték egy ember esetét, aki egy házat épített magának, követ kőre rakott, amikor is minden egyes követ külön-külön teremtett meg saját gondolataival. Természetesen ugyanezzel az erőfeszítéssel egyszerre az egész házat is megteremthette volna. Néha rávették, hogy mivel a köveknek nincs súlyuk, a fizikai sík állapotaitól eltérő állapotok között van és így további felfedezésekhez juttatták.
Hasonlóképpen, valaki aki előtt az asztrálélet feltételei újak, egy szobába való be- és kilépését továbbra is az ajtón keresztül folytathatja, nem jővén rá, hogy a falakon éppen olyan könnyedén mehet keresztül. Ugyanazon okból a földön járhat, bár éppúgy repülhet is a levegőben.
Ha valaki már a földi élete alatt megismerkedett olvasás útján vagy másképpen az asztrálélet általános feltételeivel, a halál után természetesen többé-kevésbé ismerősnek találja magát e téren és ennek következtében nem kell a fejét törnie, hogy mit is csináljon.
Az e tárgyra vonatkozó okkult tanítás értelmes megismerése, amint a tapasztalás mutatta, a halál után magában is rendkívüli előnnyel bír az illetőre nézve és pusztán az, hogy valaki hallott az asztrálélet feltételeiről már nagy előnyt jelent, bár ezeket a tanításokat úgy tekinthette, mint egyikét a sok feltevésnek és többet már nem is törődött velük. Mások, akik az asztrálvilágot illető ismeretük szempontjából nem ilyen szerencsések, legjobb, ha áttekintik helyzetüket és kísérletet tesznek hogy meglássák a körülöttük levő élet természetét és azt, hogy hogyan lehet az a leghasznosabb számukra. Ezen felül jól teszik ha egy tapasztalt baráttal beszélnek erről.
A fent leírt élet állapotai alkotják a Kámalokát, szó szerint a Káma vagy vágy helyét, a skolasztikus irodalom limbuszát. Általában a Kámaloka azt a helyet jelenti, amelyet értelmes és félig értelmes lények népesítenek be. Sokféle típusú és alakú élő népesíti be, melyek annyira eltérnek egymástól, mint ahogy egy fűszál eltér egy tigristől vagy a tigris az embertől és természetesen az elhunyt emberi lényeken kívül sok más lény is él itt. Áthatja a fizikai világot és az asztrálist a fizikai világ hatja át, azonban, minthogy az anyag állapota e két világban eltér egymástól, együtt léteznek anélkül, hogy az egyik világ lényei tudomással bírnának a másik világ lényeiről. A két világ lakói egymás jelenlétéről csak rendellenes körülmények között vehetnek tudomást.
Így tehát a Kámaloka nincs elkülönítve az asztrálsík többi részétől mint egy határozott hely, hanem csak azon lények öntudatállapotai által van elkülönítve akik hozzá tartoznak. Ezek a lények olyan emberi lények - lévén akik levetették már a sűrű testet és az étermást -, akik még nem váltak el a Kámától, azaz az érzés és vágytermészetüktől. Ezt az állapotot Pretalokának is nevezik a preta azaz emberi lény lévén, aki elvesztette ugyan fizikai testét, azonban még meg van terhelve állati természetének ruházatával.
A Kámaloka állapot az asztrálsík minden egyes alsíkján megvan.
A meghaltak először a nagyfokú nyugtalanság állapotában vannak, egyesek pedig tényleg meg vannak rémülve. Ha találkoznak azokkal a gondolatformákkal melyeket ők és fajtájuk teremtett meg – egy személyes ördög, egy haragos, és kegyetlen istenség és az örök büntetés gondolataival – gyakran jutnak a szánalmas félelem állapotába és hosszú ideig tartó heves mentális szenvedésen mehetnek keresztül, mielőtt megszabadulnának az ilyenfajta hamis felfogástól.
Az igazság érdekében meg kell említenem, hogy ez a rémületes rossz csak az úgynevezett protestáns felekezetek között veszi fel legélesebb alakját. A nagy római katolikus egyház a purgatóriumra vonatkozó tanításaival sokkal jobban megközelíti az asztrálsík helyes fogalmát és ájtatos hívei mindenesetre megállapítják, hogy az az állapot amiben röviddel a halál után találták magukat csak ideiglenes, és feladatuk az, hogy erős spirituális törekvéssel megkíséreljék az abból való kiemelkedést, amint csak lehetséges, mialatt minden szenvedést ami érheti őket úgy fogadnak, mint amelyre jellembeli fogyatékosságaik csökkentése céljából szükségük van, mielőtt magasabb és ragyogóbb régiókba emelkedhetnének.
A fentiekből látjuk, hogy bár az embereket vallásuk megtanította, hogy mi vár rájuk és hogyan éljenek az asztrálsíkon, ezt a legtöbb esetben nem teszik meg. Így aztán azon új világra vonatkozólag, amelyben magukat találják, jó sok magyarázatra van szükség a halál után, éppúgy, mint annak előtte is, azonban csak kevesen vannak akik értelmesen fogták fel a fejlődés tényét, és akik némileg megértvén helyzetüket, tudják, hogy mi a legjobb teendő. Manapság sok ember, úgy „élő” mint „holt” foglalkozik azzal, hogy keresse és segítse azokat, akik a halál utáni életet illetőleg tudatlanságban haltak meg. (Lásd a „Láthatatlan segítők” című XXVIII. fejezetet) Szerencsétlenségre azonban, miként a fizikai síkon, úgy az asztrálsíkon is a tudatlanok csak ritkán készek arra, hogy hasznát vegyék a bölcsek tanácsának vagy példájának.
Az olyan számára, aki fizikai halála előtt már megismerkedett az asztrálélet állapotaival, ezen élet egyik legkellemesebb jellegzetessége a szükségességektől való teljes mentesség, mint pl. az evés és az ivás, melyek a fizikai életet terhessé teszik. Az asztrálsíkon az ember valóban szabad, szabadon teheti azt amit akar és azzal tölti idejét amivel akarja.
Amint már említettük, az aki fizikailag meghalt, folytonosan visszahúzódik önmagába. Az egész élet és halál ciklust így egy ellipszishez lehet hasonlítani, melynek csak a legalacsonyabb része nyúlik le a fizikai világba. A ciklus első része alatt az Egó belemerül az anyagba. Az ív központja a fizikai élet központja kellene hogy legyen amikor az Egó kifelé való rohanását befejezte és a visszahúzódás hosszú útjába kezd.
Ilyenképpen minden fizikai testetöltést úgy lehet tekinteni, mint az Egónak, akinek lakhelye a mentálsík magasabb része, kifelé, az alsóbb síkba való kihelyezését. Az Egó a lelket mint valami beruházást vetíti ki és reméli, hogy befektetését tapasztalatokkal gazdagabban veszi vissza, amely új tulajdonságokat fejlesztett benne.
A halál utáni életnek az asztrálsíkon eltöltött része ennélfogva határozottan a visszafelé, az Egó felé húzódás időszaka. A fizikai élet utolsó része alatt mind kevesebb kellene az ember gondolatainak és érdeklődésének pusztán a fizikai dolgokra irányulnia; hasonlóképpen az asztrálélet alatt mind kevesebb figyelmet kellene szenvednie az alsóbb asztrális anyagnak, melyből a fizikai tárgyak mása áll és a legmagasabbrendű anyaggal kellene foglalkoznia, melyből a gondolat és vágyformák állnak. Nem annyira térbeli helyzetét változtatta meg, bár részben ez is történt, (lásd XIV. fejezet) mint inkább érdeklődése központját változtatta meg, így azután az elhagyott fizikai világ mása lassan eltűnik látása elől és élete mindjobban a gondolatvilágban való életté lesz. Vágyai és érzései még kitartanak, és ennek következtében, - amit annak a készségnek tudhatni be, amellyel az asztrálanyag vágyainak és gondolatainak engedelmeskedik – az őt körülvevő formák nagyon nagy mértékben a saját érzéseit fogják kifejezni, melyek természete határozza meg főképpen, vajon élete boldog vagy szomorú lesz-e.
Bár ebben a könyvben nem foglalkozunk a halál utáni élet azon részével, melyet a „mennyei világban” azaz a mentálsíkon tölt el, mindamellett hogy megértsük, hogy mi történik az asztrálsíkon az asztráltesttel, szem előtt kell tartanunk, hogy az asztrálélet az élet és a halál teljes körforgásában, főleg egy közbeeső állapot, előkészület a mentálsíkbeli életre.
Amint már láttuk, nem sokkal a fizikai halál után, az asztráltest felszabadul; az öntudat szempontjából kifejezve, a Kama-Manas szabad. Ebből, az alsó Manas ezen része, mely nincs ki nem bonyolíthatóan elkeveredve a Kámával, lassan elválik, oly tapasztalatokat vivén magával, melyek alkalmasak a felső mentáltestbe való beépítésre.
Időközben az alsó Manas azon része, amely még elkeveredve marad a Kamával, az asztráltestnek egy némileg zavaros tudatosságot ad az éppen lezárt élet eseményeinek töredékes emlékezetével. Ha a vágyak és érzések erősek voltak és a mentálelem gyenge, akkor az asztráltest nagyon megerősödik és hosszú ideig fennmarad az asztrálsíkon. Nagyfokú öntudatot árul el, amelyet a belekeveredett mentálanyag okoz. Másrészt, hogyha az éppen bezárult életet mentalitás jellemezte és inkább tisztaság semmint szenvedély, úgy az asztráltest alig erősödik, csupán csak halvány képmása lesz az embernek és aránylag gyorsan fog szétoszlani és elenyészni.
II. kötet
XIV. fejezet
A halál utáni élet részleteiben
Az ember asztráltestét szemlélve két fő tényezőt kell figyelembe venni:
Az időtartam hossza az ezen alsíkon levő anyag mennyiségétől függ, melyet a fizikai élete alatt épített asztráltestébe. Szükségképpen addig fog ezen az alsíkon maradni, míg csak az annak megfelelő anyag ki nem vált asztráltestéből.
Amint már láttuk, a fizikai élet alatt az asztráltest milyenségét melyet önmagának felépített, közvetlenül szenvedélyei, vágyai és érzései, közvetve pedig gondolatai, valamint fizikai szokásai – étel, ital, tisztaság, mértékletesség stb. határozzák meg. A nyers és durva asztráltest - amely a nyers és durva élet eredménye – okozza, hogy az ember csak az alacsony asztrálrezgésekre válaszol úgy, hogy a halál után az asztráltest hosszú és lassú feloszlásának folyamata alatt az asztrálsíkhoz kötve fogja magát találni.
Egy finom asztráltest, amely a tiszta élet eredménye, azt eredményezi, hogy az ember nem válaszol az asztrálvilág alacsonyrendű és durva rezgéseire, hanem csak annak magasrendű befolyásaira; következésképp a halál utáni életében sokkal kevesebb zavarban lesz része és fejlődése gyorsan és könnyen fog előrehaladni.
Az öntudat nagysága attól függ, hogy fizikai élete alatt az egyes alsíkok anyagát mily mértékben éltette és használta.
Ha a földi élet alatt az állati természetet élte és megengedte annak tobzódását, hogyha az értelmi és spirituális részt elhanyagolta vagy elnyomta, akkor az asztrál vagy vágytest a halál után hosszú ideig fog megmaradni.
Míg hogyha a földi élet alatt legyőzte és megfékezte a vágyat, ha megtisztította és a felső természet szolgálatába állította azt, akkor az asztráltest kevés erőt nyer és így gyorsan szétoszlik és eltűnik.
Az átlagember azonban halála előtt egyáltalán nem szabadul meg minden alsórendű vágytól és ennek következtében kisebb-nagyobb mértékben teljes tudatossággal bíró hosszú időt vesz igénybe az egyes asztrálsíkbeli alsíkokon míg a létrehozott erők feldolgozzák magukat és így szabadon engedik az Egót.
Az általános elv az, hogy amikor az asztráltest egy sík iránti vonzalmát kielégítette, durvább részecskéinek nagy része lehull és a lét némileg magasabb állapotának közelében találja magát. Sajátos vonzása úgyszólván állandóan csökken, és ennek következtében állandóan felfelé emelkedik a sűrűből a könnyebb rétegbe és csak akkor áll meg útjában, ha egy időre egyensúlyba jutott.
Az asztrálvilág bármely adott alsíkján lenni annyit jelent, hogy az ember kifejlesztette az asztráltestében levő azon részecskék iránti érzékenységét, melyek ezen alsíkhoz tartoznak. Az asztrálsíkon tökéletes látással bírni azt jelenti, hogy az ember az asztráltest minden egyes részecskéjében kifejlesztette az érzékenységét úgy, hogy egyidejűleg az összes alsíkokat látni lehet.
Az, aki jó és tiszta életet élt, akinek legerősebb érzései és vágyai csak önzetlenek és spirituálisak voltak, nem fog vonzódni az asztrálsíkhoz és ha teljesen magára marad, alig van ami a síkon érdekli vagy tevékenységre ébreszti itt tartózkodásának viszonylag rövid időtartama alatt. Földi szenvedélyeit még a földi élete alatt leigázta, az akaraterejét magasabbrendű csatornákba irányította, az alsóbbrendű vágyaknak alig van az asztrálsíkon kimerítendő erejük. Így azután itt tartózkodása nagyon rövid ideig fog tartani és a legvalószínűbb, hogy álomszerű fél-öntudatlansággal fog bírni míg csak álomba nem merül, mely alatt magasabb életelvei véglegesen elválnak asztráltestétől és belépnek a mennyei világ boldogsággal teljes életébe.
Még szakszerűbben kifejezve, a Manas a földi élet alatt megtisztította a Kamát, mellyel össze van fonódva úgy, hogy ami a halál után megmarad a Kamából csupán csak maradvány, amitől a visszahúzódó Egó könnyen megszabadul. Az ilyen ember azért kevés tudatossággal fog rendelkezni az asztrálsíkon.
Előfordulhat, hogy valakinek az asztráltestében előző életeinek eredményeképpen sok durva asztrálanyag van. Ha úgy nőtt fel és úgy élt, hogy nem éltette ezt a durva anyagot, bár abból sokat kivethetett és finomabb anyaggal helyettesíthette, még mindig sok megmaradhatott abból. Ennek következtében az illetőnek egy ideig az asztrálsík egyik alacsony alsíkján kell maradnia, míg csak az egész durva anyag ki nem hullott. Minthogy azonban a durva anyag nem volt éltetve, az illető csak kevés tudatossággal fog bírni és itt tartózkodása alatt gyakorlatilag aludni fog.
Van egy kritikus pont az anyag állapotainak minden egyes párja között; a jeget annyira lehet melegíteni, hogy a legkisebb hőemelkedés folyékonnyá teszi; a vizet oly állapotba lehet hozni, hogy a legcsekélyebb hőemelkedés is gőzzé változtathatja. Ugyanúgy az asztrálanyag minden állapotát oly finomságú fokra lehet emelni, hogy minden hozzájövő finomítás a következő magasabb állapotba változtatja át. Ha valaki ezt az asztráltestében levő minden anyagállapottal megtette úgy, hogy az a lehető legfinomabb fokban megtisztult, akkor a szétbomlasztó erő első érintése megtöri annak összetartozását és eredeti állapotába oldja fel, felszabadítva őt, hogy átmehessen a következő alsíkra. Így azután az asztrálsíkon való áthaladása elképzelhetetlen gyorsasággal történik meg és a síkon keresztül a mennyei világ magasabb állapotába gyakorlatilag véve egy pillanat alatt fog átvillanni.
A halál után a mennyei világba vezető útján mindenkinek keresztül kell haladnia az asztrálsík minden alsíkján. Hogy azután tudatos lesz néhányukra vagy valamennyiükről és hogy milyen mértékben, az a fent felsorolt tényezőktől függ.
Mindezen okokból világos, hogy azon öntudat nagysága amellyel valaki az asztrálsíkon rendelkezhetik és az az idő, amit a mennyei világ felé haladtában itt eltölt, széles határok között mozoghat. Vannak akik csak néhány órát vagy napot töltenek az asztrálsíkon, mások sok évig, esetleg évszázadokig maradnak itt.
A közönséges ember a halál után az asztrálsíkon átlagosan 20-30 évet tölt el. Kivételes eset Erzsébet királyné, aki annyira szerette hazáját, hogy csak nemrég ment át a mennyei világba és halála óta idejét azzal töltötte, hogy megkísérelte – egész mostanáig majdnem sikertelenül - belevésni utódaiba az ő elgondolásait arra nézve, hogy mit is kellene tenni Angliáért.
Egy másik figyelemreméltó példa Viktória királynő esete, aki nagyon gyorsan haladt keresztül az asztrálsíkon és lépett be a mennyei világba; gyors haladását kétségtelenül a hozzá fűződött milliónyi szerető és hálás gondolatformáknak, valamint a veleszületett jóságának tudhatók be.
A földi életek közti időtartam általános kérdése bonyolult. Itt ezeknek időközöknek csupán az asztrális részét érinthetjük röviden. További részleteket illetőleg a tanulót a „The inner life” című munka II. kötetéhez utaljuk.
A számításba jövő három tényező a következő:
Az alábbi tábla az asztrál élet átlaghosszát mutatja úgy, amint azt az Egó osztálya meghatározza.
[Az eredeti magyar anyagban nincs táblázat.]
Az egyéniesülés mikéntje némi eltérést okoz, azonban ez az eltérés aránylag sokkal kisebb az alsóbb osztályokban. Azok, akik értelmi úton egyéniesültek az életek között sokkal inkább törekszenek hosszabb időközt tartani, mint azok, akik más módon egyéniesültek. Általánosságban, aki fiatalon halt meg, rövidebb időközt fog tartani, mint aki idős korban halt meg, azonban az aránylag hosszabb asztrális életre hajlamos, mert azon erős érzelmek legnagyobb része, melyek az asztráltestben élik ki magukat, a fizikai élet első felében keltődnek.
Arra kell gondolnunk, hogy az asztrálvilágban a mi rendes időmérés módszerünket aligha lehet alkalmazni. A félelem vagy a szenvedés egy néhány órát már a fizikai életben is majdnem végtelenné nyújt és az asztrálsíkon ez a jellegzetesség százszorosan megnövekszik.
Az asztrálsíkon az időt csak érzékeivel mérheti az ember. Ezen tény elferdítésének eredménye az örök kárhozat téves fogalma.
Láttuk tehát, hogy az eltöltött idő és a tapasztalat öntudatosságban az asztrálsík minden egyes alsíkján nagymértékben függ a fizikai világban eltöltött élet milyenségétől. Egy másik nagyfontosságú tényező az ember értelmi magatartása a fizikai halál után.
Az asztráléletet éppúgy lehet az akarattal irányítani mint a fizikai életet. A kis akaraterővel rendelkező ember a fizikai és az asztrálvilágban nagymértékben azoknak a körülményeknek van kiszolgáltatva, amelyeket önmaga számára teremtett meg. A határozott ember mindig fel tudja magát találni és saját életét képes élni.
A folyamatot nagyban meg lehet gyorsítani ha az ember rájön annak szükségességére, hogy megszabaduljon a rossz vágyaktól melyek fogva tartják őt és megteszi a szükséges erőfeszítéseket. Az aki nincsen tisztában a dolgokkal, rendszerint töpreng a vágyai felett és így meghosszabbítja azok életét; kétségbeesetten kapaszkodik az asztrálanyag durvább részeibe, mert az ezekkel kapcsolatos érzések látszanak legközelebb állóknak ahhoz a fizikai élethez mely után még vágyódik. A helyes eljárási mód természetesen az volna, hogy kiölje a földi vágyakat és oly gyorsan visszahúzódjék önmagába amennyire csak lehetséges.
Az asztrálélet tulajdonságainak pusztán intellektuális ismerete és a valóságban, a teozófiai igazságok általános ismerete felbecsülhetetlen értékkel bír az ember halál utáni életében.
A legnagyobb fontossággal bír, hogy az ember a fizikai halál után teljesen világosan felismerje, hogy ő állandóan visszahúzódik az Egó felé, és hogy ennek következtében gondolatait amennyire csak lehetséges el kellene fordítania a földi dolgoktól és figyelmét spirituális dolgokra irányítani, melyek a maguk idején, akkor fogják foglalkoztatni őt, amikor az asztrálsíkról a mentális vagy mennyei világba fog átlépni.
Ilyen magatartást tanúsítva meg fogja könnyíteni az asztráltest természetes felbomlását ahelyett hogy szükségtelenül és haszon nélkül az asztrálvilág legalsó síkjain késlekedjék.
Szerencsétlenségre sokan vannak, akik vonakodnak gondolataikat felfelé irányítani, ellenben kétségbeesett állhatatossággal kapaszkodnak a földi dolgokba. Idő múltával a fejlődés természetes folyamatában, fokozatosan elvesztik az alsóbb világokkal való érintkezést, minthogy azonban minden lépésnél ellenállást fejtenek ki, sok szükségtelen szenvedést okoznak maguknak és komolyan késleltetik felfelé haladásukat.
A dolgok természetes folyásával szemben tanúsított ezen tudatlan ellenállásban a fizikai holttest birtoklása segítségére van az embernek; ez esetben a holttest támpontul szolgál a fizikai síkon. Ezen törekvés legjobb ellenszere az elégetés, amely megsemmisíti a fizikai síkkal való kapcsolatot.
A halál utáni élet néhány tipikus példája fogja legjobban megvilágosítani ezen élet természetét és célszerűségét.
Egy közönséges színtelen embert, aki különösképpen se nem jó se nem rossz, a halál természetesen semmi tekintetben sem változtatja meg, továbbra is csak színtelen marad. Következésképpen nem lesz része semmiféle különleges szenvedésben és semmiféle különleges örömben; sőt a valóságban ezt az életet némileg unalmasnak találhatja, mivel érdeklődése fizikai élete alatt nem irányult semmiféle különleges dologra, s így asztráléletének sem lesz semmilyen tartalma.
Ha a fizikai életében pletykán, sporton, üzleten vagy ruházkodáson kívül semmi mással nem foglalkozott, amikor ezek többé nem léteznek számára, valószínűleg találni fog időt, hogy erősen foglalkozzék ezekkel a dolgokkal.
Az olyan ember, akinek alacsony típusú erős vágyai voltak, aki mondjuk iszákos vagy érzéki ember volt, sokkal rosszabb helyzetben van. Nemcsak hogy megmaradtak vágyai és hajlamai (emlékezzünk arra, hogy az érzékek központjai nem a fizikai, hanem az asztráltestben a Kamában vannak), hanem sokkal erősebbek lesznek mint annak előtte valaha is voltak, mivel az asztrálanyagban teljes erejük jut kifejezésre, egyikük sem lévén lekötve nehéz fizikai részecskék mozgatásával.
Az ilyen ember, az asztrálélet legalacsonyabb és legromlottabb állapotában lévén, gyakran elég közel látszik lenni a fizikaihoz, hogy bizonyos szagokat megőrizzen, bár az így létrehozott élvezet csak arra elegendő, hogy még jobban izgassa mértéktelen vágyait és az őrültség határáig gyötörje őt.
Minthogy nincsen többé fizikai teste melynek segítségével képes csillapítani vágyait, nincs meg annak a lehetősége, hogy rettenetes szomjúságát csillapítsa. Ez az eredete a tisztítótűzre vonatkozó számtalan hagyománynak, amely majdnem minden vallásban megvan, melyek helyesen jelképezik a leírt kínzó állapotokat. Egy ilyen állapot nagyon hosszú ideig is eltarthat, minthogy csak az önmaga folytonos gyengülésével szűnik meg.
Az egész folyamat észszerű és gépies volta világos; az ember a saját cselekedeteivel önmaga teremtette meg állapotait és határozta meg azok erejének és tartósságának pontos fokát. Továbbá ez az egyetlen mód, ahogyan megszabadulhat bűneitől. Mert hogyha közvetlen újraszületne, akkor az új életét pontosan ott kezdené, ahol a megelőzőt befejezte, azaz szenvedélyeinek és vágyainak rabszolgája és annak lehetősége, hogy önmaga ura legyen, mérhetetlenül meggyengülne. De amint történik, vágyai kiégnek, és következő testetöltését azok nélkül kezdheti meg és Egója a komoly lecke után hajlamos lesz minden erőfeszítésre, hogy alsóbb testeit hasonló ballépéstől visszatartsa.
Az igazi iszákos néha képes egy éteranyag fátylat maga köré vonni és így részben anyagiasulni. Ekkor magába szívhatja az alkohol gőzét. Ezért igyekszik másokat is az iszákosságra kényszeríteni, hogy azután képes legyen részben belépni a fizikai testükbe és megszállni őket, hogy testükön át még egyszer közvetlen végigtapasztalhassa azokat az érzéseket melyek után vágyik.
A megszállás lehet ideiglenes vagy állandó. Amint azt az előbb említettük az elhalt érzékies ember minden testet hatalmába keríthet amelybe csak belopózni képes, hogy kielégítse durva vágyait. Máskor bosszúból szállhat meg valakit; Feljegyezték, hogy egy alkalommal valaki ellensége leányát szállotta meg.
A megszállásnak ellenszegülni vagy azt meggátolni a legjobban úgy lehet, hogy az ember az akaraterejét használja. Ha előfordul, az majdnem mindig azért van, mert az áldozat eleinte önként adta oda magát a megszálló befolyásának és így első lépése az, hogy a leigázást megakadályozza. Az értelmet határozott ellenállásként kitartóan a megszállás ellen kell fordítania erősen elképzelve, hogy az emberi akarat erősebb mint bármely rossz befolyás.
Az ilyen megszállás teljesen természetellenes és mind a két félre nézve a legnagyobb mértékben káros.
A túlhajtott dohányzás asztráltestre gyakorolt hatása a halál után észrevehető. A méreg annyira megtölti az asztráltestet, hogy az befolyása alatt megkeményedik és képtelen helyesen dolgozni vagy szabadon mozogni. Erre az időre az ember olyan mintha meg volna bénítva – képes ugyan beszélni, mégis ki van zárva a mozgásból, és majdnem teljesen el van zárva a magasabb befolyásoktól. Amikor asztráltestének megmérgezett része elhasználódott, kiemelkedik ebből a kellemetlen állapotból.
Az asztráltest éppen úgy változtatja részecskéit mint a fizikai test, azonban itt nem létezik olyasmi ami megfelel az étkezésnek és emésztésnek. A kihullott asztrálrészecskéket a légkörből más részecskék pótolják. Az éhség és szomjúság tisztán fizikai vágyai itt nem léteznek. Ellenben a falánk vágya az ízlés érzését kielégíteni és az iszákos vágya az alkohol után asztrálisak lévén, még megvannak, és amint már említettük, ezek nagy szenvedést okoznak annak következtében, hogy hiányzik a fizikai test melynek segítségével egyedül elégíthetők ki.
Sok mítosz és hagyomány van, melyek a leírt állapotokat példázzák. Ezek egyike a Tantalusz mondája, aki őrjítő szomjúságtól szenvedett, mégis arra volt kárhoztatva, hogy lássa, amint a vizet éppen akkor veszik el ajkától, amikor majdnem érintette azt. Egy másik, amelyik a becsvágyat jellemzi, Sisyphus mondája, aki arra volt kárhoztatva, hogy egy nehéz sziklát görgessen fel egy hegyre, de csak azért, hogy ismét legurulni lássa. A szikla itt a becsvágyó terveket jelképezi amelyeket az ilyen ember folyvást alakít, de csak azért, hogy lássa hogy nincs fizikai teste mellyel kivitelre kerülhetnek. Néha kimeríti önző becsvágyát, rájön, hogy nem szükséges hogy a sziklát görgesse, majd békén hagyja a hegy alján.
Egy másik történet a sziklához kötözött Titusé, kinek a máját egy keselyű marcangolja, amely azonban újra kinő amikor megette. Ez azt az embert ábrázolja, akit a Földön elkövetett bűnei miatt érzett lelkiismeret furdalás kínoz.
A legrosszabb, amit egy közönséges világi ember a maga számára előkészít, az a haszonnélküli, kimondhatatlanul unalmas lét, amely természetes következménye az öndédelgetésben, köznapiasságban és pletykálkodásban eltöltött életnek.
Azok a dolgok melyek után vágyik többé már nem léteznek számára, mert az asztrálvilágban nincs semmi elvégzendő dolog és bár oly nagy lehet a társasága, amilyent csak kíván, a társaság az ő számára most már egy nagyon eltérő dolog lesz, mert mindaz amire a társas élet épül itt már nem létezik.
Ilyenképpen tehát az ember maga alkotja meg a maga mennyországát vagy tisztítótüzét, ezek azonban nem helyek hanem öntudatállapotok. Pokol nem létezik, csupán csak a teológiai elképzelés találta ki. Sem a pokol sem a tisztítótűz nem lehetnek örökké tartók, mert egy véges ok nem hozhat létre végtelen okozatot.
A legrosszabb fajta ember halál utáni állapotát mindamellett talán legjobban a „pokol” kifejezés írhatja le; bár nem örökké tartó. Így pl. néha megtörténik, hogy egy gyilkost üldöz az áldozata és sohasem képes elmenekülni annak zaklató jelenlététől. Az áldozat (hacsak maga is nem valami alacsony típusú) öntudatlanságba van burkolva és ez a nagy öntudatlanság a gépies üldözésnek új rémséget látszik kölcsönözni.
Az élveboncolónak szintén megvan a maga „pokla”, ahol megcsonkított áldozatainak tolongó alakjai között él, amelyek siránkoznak, remegnek és üvöltenek. Ezeket nemcsak az állati lelkek éltetik, hanem a kínzó iránti gyűlölettől lüktető elemi élet is, aki legrosszabb kísérleteit gépies szabályossággal újra és újra megismételve tudatában van összes iszonyatainak és azon szokás, melyre földi élete során szert tett, mégis önkínzásra ösztökéli.
Az ilyen állapotok nem önkényesek, hanem minden egyes esetben elvégzett műtétek által működésbe hozott okok elkerülhetetlen következményei. A természet leckéje szigorú, végeredményben azonban mégis izgalmas, mert a lélek fejlődéséhez vezet, minthogy teljesen helyes, javító és üdvös.
A halál utáni állapot a legtöbb emberre nézve sokkal boldogabb mint a földi élet. A legelső érzés, melynek a halott tudatára jön, a legcsodálatosabb és gyönyörrel teljes szabadság érzése, nincs miért aggódnia, nem vár reá kötelesség, kivéve amelyeket önként vállalt magára.
Ebből a szempontból világos, hogy bőségesen igazolt az az állítás, hogy azok akik fizikailag „élnek”, fizikai testbe vannak eltemetve, valóban kevésbé élők, mint azok, akiket halottnak neveznek. Az úgynevezett halottak sokkal szabadabbak és anyagi feltételek által kevésbé gátoltak lévén, sokkal hatékonyabban képesek dolgozni és tágabb teret találnak a tevékenységre.
Az olyan ember, aki nem engedte meg asztrál teste újrarendeződését, az egész asztrálvilágban szabad és nem találja azt kellemetlenül zsúfoltnak, mivel az asztrálvilág sokkal nagyobb mint a fizikai világ felülete, míg népessége némileg kisebb és az emberiség asztrálvilágbeli átlagélete rövidebb mint a fizikai világbeli átlagélete.
A halottakon kívül az asztrálvilágban természetesen ott van az élőknek mintegy egyharmad része is, akik az alvás alatt egy időre elhagyták fizikai testüket.
Bár az egész asztrálsík bármelyik lakója számára aki nem engedte újrarendeződni asztráltestét nyitva áll, a legnagyobb részük mégis a Föld felületéhez közel marad.
Egy magasabb embertípusra térve át, vegyük szemügyre olyan valakit, akiben némi érdeklődés van pl. a zene, az irodalom, tudomány stb. iránt. Annak szüksége, hogy az ember a nap nagy részét „keresettel” töltse el, itt nincs meg; az embernek szabadságában áll azt tenni amit éppen akar, amennyiben azt a fizikai anyag nélkül megvalósítani képes. Az asztrálvilágban nemcsak a legfontosabb, illetve legfenségesebb zenét lehet hallani, hanem sokkal jobban is lehet hallani mint annak előtte, mert az asztrálvilágban más és teljesebb harmóniák vannak, mint amilyeneket az aránylag tompa fizikai fülek meghallani képesek. A művész számára, annak nagy megelégedettségére, a magasabb asztrálvilág egész szépsége nyitva áll előtte. Az ember gyorsan és könnyen képes az egyik helyről a másikra mozogni és a Természet csodáit nyilvánvalóan sokkal könnyebben megláthatja mint azt valaha is megtehetné a fizikai síkon. Ha történész vagy tudós, rendelkezésére állnak a világ könyvtárai és laboratóriumai; a természeti folyamatok iránti megértése sokkal teljesebb lesz mint annak előtte, mert most éppúgy láthatja a benső mint a külső működőket, és sok olyan okot láthat meg, melyeket annak előtte nem, mert most éppen úgy láthatja meg, melyeket annak előtte csak hatásaiban látott. Mindezekben az esetekben öröme nagyban megnövekedett, mert itt nincs semmiféle fáradtság. (Lásd a IX.fejezet 3. bekezdését.)
Az emberszerető ember áldásos munkáját itt sokkal erőteljesebben végezheti el mint valaha és sokkal jobb körülmények között mint a fizikai világban. Ezernyi ember van akin segíteni tud, és az igazi áldás nyújtás nagyobb bizonyosságával.
A halál után az asztrálvilágban bárki tanulmányoknak szentelheti magát és teljesen új felfogásokra tehet szert. Így a teozófiát elsősorban megtanulhatják az asztrálvilágban. Egy esetet jegyeztek fel mikor valaki itt tanulta meg a zenét bár ez szokatlan dolog.
Általában az asztrálsíkbeli élet sokkal tevékenyebb mint a fizikai, minthogy az asztrál anyag sokkal jobban éltet mint a fizikai anyag és a forma is sokkal plasztikusabb. Az asztrálsíkon úgy az öröm mint a haladás lehetőségei minden tekintetben sokkal nagyobbak mint a fizikai síkon. A lehetőségek magasabbrendűek lévén bizonyos fokú értelemre van szükség, hogy az ember hasznukat vehesse. Ha valaki amíg a Földön volt, egész gondolkodását és energiáját anyagi dolgoknak szentelte, kevéssé látszik képesnek arra, hogy haladottabb munkának szentelje magát, minthogy félig elsorvadt értelme nem lesz elég erős a nagyobb élet nagyobb lehetőségeit felfogni.
Akinek élete és értékei magasabb típusúak voltak, az asztráléletének néhány éve alatt sokkal több jót tehet mint valaha is tehet leghosszabb fizikai életében.
Az asztrálörömök sokkal nagyobbak lévén a fizikai világ örömeinél, meg van annak a veszélye, hogy az embert elfordítják a haladás ösvényétől. Az asztrálélet gyönyörei nem jelentenek azonban veszélyt annak számára, aki megérzett valami magasabbat. A halál után az embernek arra kellene törekednie, hogy az asztrálsíkon oly sietve haladjon át, amennyire csak lehetséges, állandó használhatósággal, nem adva oda magát többet azok élvezeteinek.
Bármelyik fejlett ember minden tekintetben ugyan olyan tevékeny asztrálteste alatt mint a fizikai alatt; saját és mások haladását a halál után épp oly kétségtelenül elősegítheti vagy késleltetheti mint azelőtt és ennek következtében az egész idő alatt a legnagyobb fontosságú karmát teremt.
A valóságban teljesen az asztrálvilágban élő ember öntudata rendszerint sokkal határozottabb mint amilyen az alvás alatti asztrálélete volt, és ennek megfelelően jobban képes gondolkodni és határozottsággal cselekedni úgy, hogy a jó vagy rossz karmát teremtésére szolgáló alkalmak is nagyobbak.
Általában azt lehet mondani, hogy az ember karmát teremthet bármilyen fejlett is az öntudatossága vagy akárhol cselekedhet vagy választhat. Az asztrálsíkbeli cselekedetei ilyenképpen karmikus gyümölcsöket hozhatnak a következő földi életébe.
A legalsó asztrális alsíkon, minthogy más dolgok foglalják le figyelmét, az ember keveset törődik a fizikai világban történtekkel kivéve ha rossz társaságot látogat.
A következő alsíkon, a hatodikon, azok vannak, akik mindig amíg éltek, vágyaikat és gondolataikat főképpen csak világi dolgokra összpontosították. Tehát még mindig azon a helyen és személyek körül lebegnek, amelyekkel amíg a Földön éltek szoros kapcsolatban voltak és az ezekkel kapcsolatos sok dologról tudhattak. Azonban sohasem látják a fizikai anyagot, hanem mindig csak annak asztrális mását.
Így például egy nézőkkel tele színháznak megvan az asztrális mása melyet az asztrállények láthatnak. Azonban nem láthatják őket úgy, ahogyan mi látjuk, sem a szereplők öltözékeit vagy kifejezéseit és mivel a játékosok érzései nem valódiak hanem csak színleltek, az asztrálsíkon semmi benyomást nem hoznak létre.
Akik a hatodik alsíkon vannak, amely a Föld felületén van, a fizikailag létező hegyek, fák, tavak stb. asztrálmásaival körülvéve találják magukat.
A következő két alsíkon az ötödiken és a negyediken a fizikai dolgok ezen tudata szintén lehetséges, habár kisebb mértékben.
A következő alsíkon a harmadikon és a másodikon, a fizikai síkkal csak egy médiumon át történő külön erőfeszítéssel lehet érintkezni.
A legmagasabbról, az első síkról, még a médium útján való érintkezés is nagyon nehéz.
Azok, akik a magasabb alsíkon élnek, rendszerint olyan élményekkel látják el magukat, amilyeneket kívánnak. Így az asztrálvilág egyik részében az emberek ön-teremtette tájképekkel veszik körül magukat, mások a mások alkotta kész tájképeket fogják fel. (A különféle síkok és alsíkok leírása a XVI. fejezetben található.)
Néha az emberek azokat a különleges jeleneteket alkotják meg maguknak, melyek a különféle szentírásokban vannak leírva. Ügyetlenül megkísérlik, hogy fákon növő drágaköveket, tűzzel kevert üvegtengert, belül szemekkel teli teremtményeket, százfejű és karú istenségeket alkossanak.
Azon a helyen, melyet a spiritiszták nyári országnak neveznek, az egyfajú és egyvallású emberek halál után éppúgy összetartani törekszenek, mint ahogy a földi élet alatt tették úgy, hogy egy nyári országból álló hálózat van a vidékek felett, melyek hozzá tartoznak azokhoz akik teremtették, közösséget alakítanak, melyek éppen oly nagyban különböznek egymástól, mint hasonló közösségek itt a Földön. Ez nemcsak a természetes rokonság hanem azon tény következménye is, hogy a nyelvbeli akadályok az asztrálsíkon nem léteznek.
Ez az elv az asztrálsíkokra általában érvényes. Így Ceylonban a spiritiszta szeánszokon úgy találták, hogy a jelentkező lények buddhisták és hogy a síron túl megerősítve találták vallásaik előre megalkotott nézeteit pontosan úgy, amint a különféle keresztény szekták tagjai Európában. Az emberek az asztrálsíkon nemcsak a saját gondolatformáikat találják meg, hanem a mások által alkotottakat is, - ezek némelyike hasonló gondolkodású ezernyi más ember nemzedékeinek gondolkodása által teremtődött meg.
Nem ritka az az eset, amikor a szülők kívánságaikat gyermekeikbe belevésni igyekeztek, különösen olyan egyesülést illetőleg melyre szívükben vágynak. Az ilyen befolyás átütő, minthogy a közönséges ember az állandó kényszert a saját félig öntudatos vágyának hajlamos tekinteni.
A halottak sok esetben nevezték ki magukat az élők őrangyalává, az anyák gyakran védik gyermekeiket és így tovább.
Az elhalt zenész vagy író a saját eszméit belevésni képes a fizikai világban lévő íróba vagy zeneszerzőbe úgy, hogy sok élő által írottnak tartott könyv valójában a halott munkája. Aki az írást végzi, tudatában lehet a befolyásnak vagy lehet teljesen annak tudata nélkül is.
Egy vezető regényíró azt állította, hogy történetei úgy jönnek hozzá – nem tudja honnan – hogy azokat igazán nem ő írta, hanem általa írták. Ő a dolgot felismerte: valószínűleg mások is vannak ebben a helyzetben csak nem tudnak róla.
Az elhalt orvos halál után gyakran tovább érdeklődik betegei iránt és a másik oldalról gyógykezelheti őket, vagy utódjának olyan kezelési eljárásokat igyekszik sugalmazni melyeket az újonnan szerzett asztrálképességeivel hasznosnak lát.
Még a természetes halált halt legtöbb „jó” ember, valószínűleg egyáltalában nincsen tudatában semmiféle fizikainak, mert az asztrálöntudatra ébredése előtt az összes alsó fokozaton áthaladt, még ezek között is vannak egyesek, akiket egy hátramaradott miatt érzett nagy aggodalom visszahúzhat a fizikai világgal való érintkezésbe.
A rokonok és barátok szomorúsága ugyancsak felkeltheti a figyelmét egy olyannak, aki átlépett asztrálsíkra és visszahúzni igyekszik őt, hogy ismét érintkezésbe jusson a Földdel. Ez a lefelé húzó irányzat az ismétléssel csak növekszik és valószínű, hogy az illető erőfeszítést fog tenni, hogy érintkezésben maradhasson a fizikai világgal. A földi dolgok meglátásának ereje egy időre növekedni fog nála, majd hirtelen csökken és akkor az illető erejének eltűnését látva valószínűleg mentálisan szenvedni fog.
Sok esetben nemcsak hogy mérhetetlen és teljesen szükségtelen szenvedést okoznak maguknak, hanem erős és zabolátlan bánatukkal sokszor komoly kárt is okoznak, azoknak akiket gyászolnak.
Az asztrálsíkbeli élet egész tartama alatt, legyen az akár hosszú akár rövid, az ember ki van téve a földi befolyásnak. A Földön lévő barátok szenvedélyes bánata és vágyódása, melyet fentebb említettünk, az elhunyt ember asztráltestében rezgéseket hoz létre és így eljut az értelméhez az alsó Manaszhoz. Ekképpen álomszerű állapotából a földi élet élénk emlékezetére ébredve megkísérelheti, hogy földi barátaival érintkezésbe lépjen lehetőleg egy médium útján. Az ilyen felébredést gyakran kíséri nagy szenvedés és az Egó visszahúzódásának természetes folyamatát mindenesetre késlelteti.
Az okkult tanítás nem tanácsolja a halott elfelejtését, ellenkezőleg azt tanítja, hogy a halottra vonatkozó szeretetteljes emlékezés egy olyan erő, amely ha helyesen irányítjuk, a halottnak segítségére van a mennyvilág felé vezető útjában és a közbenső állapotokban való áthaladása valóban értékes lehet, mert a gyászolás nemcsak haszonnélküli, hanem káros is. Valóban ösztönszerű, hogy a hindu vallás a Shrabbha szertartásokat, a katolikus egyház pedig a halottakért való imákat írja elő.
Az imák, az őket kísérő szertartásokkal együtt elemi-lényeket teremtenek, melyek a Kámalokabeli lény asztrálteste ellen hatnak, meggyorsítják annak szétesését és így elősegítik a mennyei világ felé vezető útját.
Amikor például misét szolgáltatnak, azzal a határozott célzattal, hogy segítségére legyenek a meghaltnak, ez az erő alááradása révén kétségtelenül jó hatással lesz az illetőre: a reá való erős gondolás kétségtelenül megragadja a figyelmét és amikor a templomba vonzódik ő is részt vesz a szertartásokon és annak eredményeiben nagyban osztozik. Ha esetleg még öntudatlan, úgy a pap akarata és imája az erőáramot az illető felé irányítja.
Még a legáltalánosabb jellegű ima vagy óhaj is amely a holt javát célozza - bár valószínű, hogy határozatlan és ennélfogva kevésbé hatásos mint egy határozottabb gondolat -, összevéve olyan hatást hoz létre, amelynek fontosságát nehéz lenne túlozni. Európa keveset tud arról, hogy mit köszönhet azoknak a nagy vallási rendeknek, amelyek annak szentelik magukat, hogy éjjel- nappal szüntelenül az elhalt hívőkért imádkozzanak.
