« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Rácz István japán haiku fordításai
Fényes telihold Négy évszak Nipponban (Haikuk és tankák)
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1988

 

Baikin

Fehér telihold. 
Mint valami vitorlás, 
ugyan hova szállsz?

 

Bakusui 

Fényes telihold! 
És még tőlem kérditek: 
mit bámulsz, bolond? 

Csöndes tavaszéj – 
Vajon akad valaki, 
ki vélem virraszt?

 

Basó 

Még harangjuk sincs! 
Mit csinálnak tavasszal, 
ha leszáll az est? 

Te kicsi madár,
egész nap csak énekelsz –
sohasem únsz rá?

Sima víztükör.
Béka ugrál a parton –
Megcsendül a tó!

De jó lenne most
részegen heverni itt
violák között!

Elhalt a harang.
Elszállt a virágillat –
leszállt az este.

Villámlobbanás!
Éjnek sötét mélyéből
darurikoltás.

Meztelen talpam
a híves falnak vetem –
délben így alszom!

Szól a kakukk, szól,
röptében is énekel
– csupa szorgalom!

HOTOTOGISU!
Bambuszcserje sűrűjén
holdfény csillan át!

Esti eső hull.
Most a békák dala is
mélabúsan szól.

Elfogyott a rizs?
Tégy az üres tálakba
tarka bokrétát!

Forró, néma nap.
Csak a sziklák közül zeng
tücsökcirpelés –

Szélben száz fűszál
őrzi halott katonák
utolsó álmát.

Még a nyári nap 
tűzvörös fényben ragyog
– őszről szól a szél.

Szakadó eső
függönye takarja el
tavunk túlpartját.

Sápadt fény dereng.
Álmos, szürke ködön át
harangszó remeg.

Néma ösvényen
senki sem ballag, csak én.
Őszi alkonyat.

Holdat nézőknek
sötét felhők néha kis
szünetet adnak.

Hajnalka virít!
Még a pimasz szúnyog is
halkítja hangját.

Száraz ágakon
sötét varjak pihennek.
Ősz van. Este van.

Hosszú utamon
senki sem jön útánam –
őszi alkonyat.

Leszállt már a hold.
De két kerge táncospár
tovább ropja még! 

Náro temploma:
kövér Buddha-szobrok és
krizantémillat!

Fiúk, nézzétek,
hogy pattog a jégeső!
Jertek, fussunk ki!

Zordon, rideg tél:
egy színt kapott a világ,
egy hangot a szél.

Szörnyű hideg éj!
Halk evezőcsobbanás.
Sír valaki, sír –

Halld, kakas kiált –
Téli zápor verdesi
istállónk falát.

Vizeskorsómat
szétpattintotta a fagy:
felébredtem rá.

Befagyott a tó.
Hova térjen aludni
a fehér sirály?

Az a hó, amit
együtt láttunk hullani,
idén is hull majd?

Minden hófehér!
Most a borzas varjú is
jaj de csudaszép!

Tovatűnt az év –
Zarándok-bocskoromban
eltűnök én is.

 

Buszon

Sötétkék hegyek.
Szőke, száraz füveket
táncoltat a szél.

Útszéli rabló
óvott: ne menjek tovább:
szörnyű vihar jön.

Szántják a földet –
Távol templom tornyából
halálharang kong.

Elszállt mind a lúd.
Harmatos rét tengerén
halvány hold sétál.

Május esti nap 
aranyfácán farkára
lépett – s lebukott!

Tavaszi zápor.
Esernyőm, köpenyem,
locskán fecsegnek.

Hajnali ködök –
Mint egy festett álomkép,
ballag egy vén…

Köd ül a réten –
Hallgat a sok kis patak,
közeleg az est.

Cseresznyevirág!
Szép új övet vesznek most
a kicsi gésák!

Lehullott szirmok
szőnyegét rossz seprűddel
szemétbe szórod!

A Hold udvara
tán virágok égbe szállt
párás illata?

Déli hőségben
a templom nagyharangján
lepke szendereg.

Ha lepkét fognék
tenyerembe – szürke por
lesz, mit találnék.

Rövid nyári éj –
Kicsi tócsa tükörén
csillog a holdfény.

Csónak és a part
feleselnek egymással –
hosszú, forró nap.

Májusi zápor!
Öregember füleli:
súg a csatorna –

Zuhog a zápor!
Megáradt a kis patak –
félek: elsodor!

A friss lomb még zöld,
sárga és érett vetés,
fehér a folyó.

Sarum levettem,
úgy gázolok a vízben.
Hű, de élvezem!

Vakító holdfény!
Az árnyékos zugokból
tücskök dala zeng.

Pünkösdi rózsák.
Ezüstszőrű macska és
aranypillangó –

Horgászzsinórom
bánatosan rezeg, ha
fúj az őszi szél.

Csak most érzem, hogy
nyomorult koldus vagyok,
mikor itt az ősz.

Megjött a vén ősz.
Messze-messze valahol
lámpa pislákol.

Most minden tanyán
mélyen alszik mindenki –
csak a patak zúg.

Más nekünk az ősz.
Nekem más, mert mennem kell,
neked, mert maradsz.

Néha milyen jó
magányosan maradni
őszi estéken.

Gyönyörű holdfény!
Ma a rablóvezér is
szép verseket ír.

Hűvös már az ősz.
Lámpám körül szúnyogok
hada nem zsibong.

Őszi fergeteg
egyszerűen elvitte
a révész rúdját!

Krizantémbolond!
Pompázatos virágok
rongyos rabja volt –

Dobol az eső.
Bús jelenné lesz megint
minden, ami múlt.

A kegyetlen fagy
még a harang szavát is
béklyóba verte!

Templom a hegyen.
Jéggé fagyott kék tintám
tintatartómban!

 

Csine

Gyorsan felvillan,
gyorsan el is röppen a
szentjánosbogár –

 

Csijo

Hajnalka kúszott
kútunk láncára. Vizet 
máshonnan hozok.

 

Csijo-ni

Tavaszi eső –
Napról napra egy kicsit
szebb lesz a világ.

Aki letörte,
annak adja illatát
a cseresznyeág.

Vidám zene zeng
vén koldus háza körül:
tücsökcirpelés!

Gyönyörű hold süt.
A templom szent tornácán
Gyermekcsapat ült.

 

Csiju

Ezüst volt a hold.
Pénzről, piszkos üzletről
ma senki sem szólt.

 

Csoji

Tűnik az óév.
Kezembe hajtva fejem
Nézem a nyomát…

 

Csora

A csalogánynak
Hívogató dalára
Felbukkant a nap!

Halvány holdvilág.
Sötét folyó túlpartján
Vajh ki álldogál?

Vacsoraidő.
Alkonyati napsugár
süt az ajtón át.

 

Dansui

Madárijesztő.
Császár előtt sem veszi 
le a kalapját.

 

Dzsósó

Hideg hónál is
fagyosabban süt a hold
ősz koponyámra.

 

Ecudzsin

Cseresznyevirág
hullna rám, takarna be –
könnyű, szép halál!

Piros mákvirág
egykedvűen hullatja
csodás szirmát –

Ősz van. Este van.
„Meggyújtsam már a lámpát?”
– kérdezi a lány.

 

Ginko

Nézd azt a kacsát!
Csőrét begyére hajtva
alszik – és úszik!

 

Gocsiku

Hosszú-hosszú éj.
Zajgó hullám zúgja el,
ami bennem fáj.

 

Gjodai

Nézd, a pimasz szél
cibálja a hölgy haját
– hogy dühöng szegény!

Olvad már a hó.
Felhők rejtik a hegyet –
Varjúkárogás!

Lehulló levél
záll lehullt levelekre –
esik az eső.

 

Hasin

Semmit sem látni:
sem eget, sem földeket.
Hull és hull a hó –

 

Hekigoto

Száz aranylevél!
Most kedves kis kertemet
sose söpröm fel.

 

Hokki

Kondul a harang.
Még az újév napja is
egyszer véget ér.

 

Hjakucsi

Társammal, aki
sokat gondol, ritkán szól,
ülünk hűs estén.

 

Icsiku

Újév hajnalán
messzi múltba merül el,
ami tegnap volt!

 

Ihara

Hazaballagok
éjféltájt – s havazni kezd!
Búcsúzik az év!

 

Issza

Esteli ködök.
Múltba tekint a szemem –
régi szép idők!

Buddha szobrának
orrlikából jégcsap nőtt!
Szánjad meg szegényt –

Aludni térek.
Hisz csak holnap kezdődik
az új esztendő!

Még az árnyékom,
az is virgonc és vidám:
új év kezdődik!

Lásd, újév napján
még a varjú is vígan
mossa köpenyét!

Tavaszi eső.
Lágyan jő az alkonyat –
Megint múlt egy nap!

Sáros bakancsok
állnak sort a ház előtt –
Ez már a tavasz!

Vadlúd, vén gúnár!
Első röptöd idején
hány éves voltál? 

Lám, a csalogány!
Még a császár előtt is
ugyanígy dalol!

Nézd a csalogányt!
Szilvavirág szirmába
törli a lábát!

Záporeső hull
zúgva a zöld nádasra –
Békabrekegés!

Oly szépen dalolsz:
táncolj hozzá egy kicsit,
csöpp békaporonty!

„Szilvafa ágát
lopd el bátran, mit se félj!”
így biztat a hold.

Hegy fölött a hold
ezüst fénnyel világít
még a tolvajnak is!

Boldog lepkenép!
Ha majd újraszületek,
bár lepke lennék!

Mikor elnézem,
hogy libeg a pillangó:
sár vagyok – érzem.

Lábamnak porát
nem merem itt lemosni:
tiszta a patak!

Ha megöregszel,
hosszú nyári naptól is
szomorú leszel –

Alszik a baba.
Anyja ezüst holdfényben
pelenkákat mos –

Ha nyári napon 
hűs szél lengi át szobám
– mit kívánjak még?

Semmim sincs nekem.
Mégis oly boldog vagyok:
hűvös este van!

Ne bántsd a dongót!
Hiszen köszönteni jött
sok szép virágod!

Vaksötét az éj.
Csak a kakukk szavában
világít a hold –

Egy komisz legyet
akartam agyoncsapni –
eltört a korsóm!

A nagy teremben
csak egy törpe emberke
meg egy árva légy!

Kicsi a kamrám?
Ugrálj kényed-kedvedre,
vidám bolhanép!

Borús nyári éj.
Jaj de lassan múlik el! –
mondják a bolhák.

Tücskök zengenek.
Egyik szépen, a másik
csúnyán – ki hogy tud.

Ez a kis béka
egykedvűen tekint fel
a szent Fujira.

Kertem kapuján
váratlanul besétált
a békakirály!

Fecskék cikáznak
alkonyatkor – szívemben
nyugtalan vágyak.

Sok pimasz szúnyog
idén is összecsípett –
gratuláljatok!

„Megmenekültem!”
sóhajtottad – hallottam! –
te kis tűzbogár.

Szentjánosbogár!
Megfogtam – de csak a nagy
semmit markoltam!

Messzi földre száll
kis pókkal az ökörnyál –
Szerencsés utat!

Kivágják a fát!
Pedig sok kicsi madár
fészket rakott rá!

Záporesőben 
ugyan hova igyekszel?
Csigabiga te!

Kis csigabiga!
Kússzál lassan, csendesen
fel a Fujira!

Látja a tolvaj
őt? vagy mégsem? – a dinnye
csöndben, békén ül.

A legtisztább Jó
tiszta Széppel egyesült:
piros pipacs lett!

„A peóniánk
ilyen nagy!” – és széttárja
karját a gyerek.

Ma este az ég
még világoskék – a hegy
őszi színben áll.

A hegyek felől
őszi ködök kúsznak fel
írópolcomra.

Ó, én kopott vén!
Madárijesztőnél is
ijesztőbb vagyok.

Varázsos holdfény.
A vén madárijesztő
ügyet sem vet rá.

Leszállt már a nap.
Kicsi tócsák tükörén
csillog némi fény.

Ez a kisgyerek
kezével a hold után
kapkod – s pityereg.

Vörösképű hold!
Mondjátok már, fiaim,
kié ez a hold?

Szöcske, jól vigyázz!
Virágaim gyöngyharmatát
nekem le ne rázd!

Ugyan mit morogsz?
Némán hull minden levél,
nem panaszkodik.

Messzi utazom.
Ti csak párosodjatok,
tücskök, bogarak!

Indul már az ősz.
Sok hosszú, száraz fűszál
búcsút int neki.

Zúzmarás berek.
Valahonnan visszhang száll –
visszhangzik a múlt.

Kedves vén kutya!
Térj ki szűk ösvényemről:
térdig ér a hó! 

Hideg, tiszta nap.
Kályhámban a bikkfatűz
vidáman pattog!

Mú és mú és mú.
Sűrű ködből bömbölve
lép ki egy tehén.

Remete vagyok.
Nem csinálok semmi jót,
semmi rosszat se.

Rejtett kis falu.
Otthon van itt a nyomor.
Zordon itt a tél –

Nézd, a holdsarló
reszketve összegörbült:
oly hideg az éj!

Néha egy lélek,
néha egy száraz levél
hull a semmibe.

Bronz szenelőmben
régen kihűlt a parázs.
Kihűlök én is.

Hajdan, te vén hegy,
láttad jó apámat is:
hozzád térek én.

Úgy van, ahogy van.
Belátom ezt magam is
minden év végén.

 

Jaha

Vándor emberek
hangját hallom az éjben.
Szörnyű hideg van!

 

Jasui

Minden árpámat
lelegelték a ludak –
elröppentek már!

A pacsirtadal
versenyt vív a tavaszi
zúgó viharral!

 

Juinen

Zápor kergetett.
Alighogy hazaértem,
nyomban el is állt.

 

Kakei

Öreg borostyán.
Levele halkan zizeg.
Őszi szellő leng.

 

Kako

Hűs szellőt árul
a legyezőkészítő –
szörnyű forróság!

 

Kien

Ma éjfél után,
míg aludtak a tyúkok,
vastag hó esett.

 

Kigiku

A szitakötők
tánca és az alkonyat
– az külön világ!

 

Kigin

“Csak a hőség, a hőség!”
mondotta és csöndesen
zokogott a lány…

 

Kijo

Májusi eső –
Minden száraz, szúrós gyom
kizöldült megint.

 

Kikaku

Zuhog a zápor –
Házam körül hápogva
kacsák tocsognak.

Nyári zápor vág:
pőrén ülve lovamon
hazavágtatok –

Hazakocogva
elengedtem a gyeplőt –
Hűs a folyóvíz.

Pőre koldusnak
ég és föld az öltönye –
szerencsés fickó!

Elcsitult a szél.
Némán hallgat az erdő.
Hah! Kakukk kiált!

Nézd a zöld békát!
Milyen vígan hintázik
a bambusz ágán!

A tücsökasszony
eltűnt férjét siratja?
– Macskánk ette meg!

Alkonyati pír.
Egyik fáról másikra
öt denevér száll.

 

Kikusa-ni

A híd közepén
senki más: a hold meg én –
Hűvös esti szél.

 

Kisu

Őszi alkonyat.
Varjú száll a táj felett
némán, hallgatag.

 

Kiso

Sűrű őszi köd.
Hegyek közt és völgyek közt
miféle hang száll?

 

Kito

Esteli ködök.
Jaj de messze múlt immár
mindaz – ami múlt!

 

Kogecu

Sötét hajnalon
harmat hullását hallom –
elmúlt már az éj!

 

Kojodo

A szitakötő
nem szállt a virágokra –
fehér kőre ült!

 

Koju-ni

Csodás telihold!
Szomszéd úr fuvolája
jaj, hamisan szól. –

 

Kjoaku

Felhős ma az ég.
Napfény helyett világít
egy cseresznyeág!

 

Kjorai

A szilaj vihar
úgy kergeti a havat,
hogy földre se hull!

 

Kjoroku

Augusztus végén
már őszi szél borzolja
az érett vetést.

A vihar éjjel
épp a madárijesztőt
borította fel!

Míg benn reggeli
imám mormoltam, ott künn
hajnalka virult!

Komor éjszakán
hamvába holt a parázs.
Valaki kopog.

 

Macuo

Új év kezdődik?
Tollam, tintám, papírom
Úgy vár, mint tavaly.

 

Mikaku

Késő téli légy!
Mint a pimasz emberek,
túl sokáig élsz –

 

Mikoku

Hull az első hó!
Most ugyan ki maradna
a szűk szobában?

 

Moritake

Felszállt egy szirom?
Mikor jobban megnéztem:
lepke volt – bizony!

 

Naosi

Újév napja van –
de nincs semmi új vágyam
csöndes cellámban.

 

Nogecu

Őszi vihar zúg!
Fenn a mennyben a felhők
meg sem moccannak.

 

Njofu

Madárijesztő!
Már akkor is kopott volt,
Mikor született –

 

Óemaru

Aki üldözi,
Annak is világít a 
szentjánosbogár.

A kis hógolyó
Egyre nőtt és nőtt és nőtt –
végül órjás lett!

 

Onicura

Megint újév lett:
ős idők lehellete
száll a fák felett.

Halvány hajnalfény –
Gyönge fűszálak hegyén
harmatcsöpp himbál.

Ha a csalogány
nem dalolna, akkor csak
szürke madárka volna.

Gyorsan messzi száll,
gyorsan ismét visszatér
ez a csöpp madár!

Kinyílt a virág –
aztán: néztünk –azután
lehullt – és aztán?

Millió szirom
lehullt – mély csöndben alszik
Enjoj temploma.

Nyomasztó álom.
Kiégett mezők felett
forró szél rohan –

Fürdővizem ma
nem tudom kiönteni:
tücskök mindenütt!

Sűrű ködön át
küszködve jut el hozzánk
esti harangszó.

Kurta az egyik,
hosszú a másik jégcsap.
Miért van ez így?

 

Oroku

Lassan kél a nap.
Az óvár romja körül
kacsák hápognak.

 

Osaju

Kiégett mezők.
Csak nagy néha hallani
Békavartyogást –

 

Otsujo

Búcsúzik az ősz:
tarka leveleket szór
minden utamra.

 

Raizan

Rizsföldön egy lány,
fülig iszap, nyakig sár –
csak dala tiszta!

 

Ranko

Enyhe nyári éj.
Fellegekből fellegbe
száll a telihold.

Csodaszép a hold!
Mégis a vak citerás
búsan kuporog.

 

Rokujin

Tücskök zengenek.
Csak a szentjánosbogár
hallgat egyedül.

 

Roseki

Havas pusztákon
egyedül bolyong a hold:
egy barátja sincs –

 

Rosen

A kis szilvafa
kivirult – s én restellem:
haragos voltam.

 

Rjisui

Eltévedt kislány
sír – de mégis kapkod a
tűzbogár után!

 

Rjiwan

Első hó esett!
Reggel imádkozni is
elfelejtettem!

 

Rjoka

Ugyan ki virraszt?
Amott ég egy lámpa még –
Zúg a zivatar.

Lengő gyertyaláng
jelzi: sötét éjszakán
hull és hull a hó.

 

Rjoku

Az a két lepke
úgy táncol, mintha épp nász-
ünnepet ülne!

 

Rjosi

Kalapot loptam
egy madárijesztőtől.
Most jégeső ver!

 

Rjota

Újév napja van?
Nekem az is egyre megy,
öreg vagyok én!

Egy szót sem szóltak.
Virág, vendég, háziúr
nagy csöndben voltak.

 

Rjusui

Üde, hűs a tó!
A hold is elszenderült
hűs hullámain…

 

Sampu

Sok apró virág!
Nem tudom a nevüket,
mind-mind csudaszép.

Cseresznyevirág,
kakukkszó és hold és hó –
– ennyi volt az év.

 

Sazami

Csibész verebek!
Két madárijesztő közt
vígan repkednek.

 

Sekiku

Házunk falára
ült a kis szitakötő –
leszállott a nap.

 

Senrju

Egy kövér szilva
lepottyant – a zöld békák
mind elhallgattak!

 

Senrjo

Ha nem hallottam 
a legelső kakukkszót –
restellem magam.

 

Siki

Harapós a fagy.
Lámpám körül egyetlen
legyecske sem száll.

Múlnak az évek.
Magányosan múlok ki –
de nem egyedül!

Újév ünnepén
nincsen Rossz és nincsen Jó –
minden él csupán.

Buddha nagy szobra
alszik, szuszog, szendereg
– enyhén süt a nap.

Tavaszi szélben 
libegteti tollait
egy pávamadár.

Pacsirták dala,
hangos békabrekegés
versenyeznek most!

Itt háború dúlt –
kormos romok közt mégis
almafa virult!

Vándorutamon
más társat nem kívánnék,
csak egy pillangót.

Vízililiom
virít – magányos kócsag
sétál a parton.

Tompa holdfényben
átlábolt a patakon:
ölében egy lány!

Tengerpart mentén
lábnyomok a fövenyen –
Hosszú volt a nap.

Senki sincs otthon –
Csak a kertben egyedül
ég egy lampion.

Minden papírom
szétszórta a forgószél
írópolcomról!

Záporeső zúg.
Kis pontyok piros fejét
vízcseppek verik.

Poros út szélén
minden vándor megpihen
ezen a kövön –

Hűvös folyóvíz –
Ott a híd, de paripám
vízben gázol át.

Hűs az esti szél.
Lámpám lassan kialszik.
Halk vízcsobogás –

Senki sincs otthon.
Csak a szúnyoghálóban
sír egy kisgyerek.

A kolostorban
déli alvók hortyognak.
– Kakukk szava szól!

Nézd, felkélt a hold!
Szellő leng a rét felett,
két kis kakukk szólt.

Nagy Buddha-szobor
egykedvűen üldögél
hűvös árnyékban.

A kék jégmadár
mozdulatlan néz, csak néz –
füzek, néma tó.

Aludni mennék –
Kérlek: halkan üsd agyon
mind a legyeket!

Napernyőm körül
kering a sok pimasz légy –
szörnyű hőség van!

Szemtelen legyek!
Agyoncsapnám őket mind
– de elrebbennek!

Tücsök muzsikál 
üres háznak kapuján.
Alkonyodik már –

Elszállt a zápor.
Napsütötte fatörzsből
tücsökzene szól.

Kihűlten fekszik
tenyeremben a bogár –
mégis világít!

Sűrű fű között
– a nevüket sem tudom –
apró virágok.

Tiszta őszi táj.
Valahonnan halvány füst
száll az ég felé.

Zúg az őszi szél.
Mégis élünk mindketten,
te is meg én is.

Jaj, elcsüggedek:
őszi szelek tombolnak,
rövidül a nap.

Bő harmat esett.
Tűzhelyünk renyhe füstje
száll a rét felett.

Halavány a hold.
Minden madárijesztő,
mint a koldus, áll.

Lámpát gyújtanék?
Erőtlenül világít –
őszi este van.

Fatörzsnek dőlve
elnézem az ágak közt
a sok csillagot.

Nagy nyikorgással
csukják a templomkaput
– már leszállt az est.

Sűrű ködökben
erre csörtet valaki –
ugyan ki lehet?

Ősszel a szúnyog
– már halálra ítélten –
mérgesebben csíp.

Hazatértek mind.
Nagy tüzijáték után
mély sötét az éj.

Hű de vidáman
faltam a lopott almát,
aztán – kihánytam!

Körtét hámozok.
Kis késemről mézédes
leve lecsorog.

A lakatlan ház
küszöbén kutya alszik –
fűz levele hull.

Pfú! kalmárlelkek!
Orchidea árán is
ökölre mennek!

„Haiku-verset írt,
hamvas szilvát szeretett.”
Fejfámra ezt vésd!

Száraz kórókon
száradó harisnyákra
süt a téli nap.

Kocsma gőzéből
ittas lárma gomolyog –
Halvány, hideg hold.

Bőgnek a barmok
bűzös istálló mélyén –
Jaj! hideg a hold!

Hosszú, kínos éj.
Papírablakom előtt
egy árny suhant el.

Kis hegyi falu.
Vastag hóbunda alatt
patakvíz csobog.

Fehér zúzmarán
csipkerózsa bogyója
piroslik árván.

Téli remete
vagyok, s kérdek egyet s mást
vén Buddhától is!

Tízezer évig
él a tengeri csiga,
mégse tesz semmit!

Ott a tó jegén
hó hull két kiskacsára.
Öreg este van.

 

Sikó

Jávorfalevél.
Égő bíborszínt kapott,
mielőtt lehullt.

 

Sirao

Leszállt már a nap.
Esti csöndben dalol a 
pünkösdi rózsa…

Múlik már az ősz.
A kis csermely jól elbújt
száraz lomb között.

Ha ősz érkezik,
azt a kis szitakötők
pontosan jelzik.

 

Sogyoku

Újév reggelén
úgy tetszik, hogy senkinek
semmi gondja sincs!

 

Soha

Virág illatát
bárcsak könnyű ecsettel
visszaadhatnám.

 

Sokaku

Csöndes nyári éj.
Tiszta tóba hullott egy
gesztenyelevél.

Sötét, néma ősz.
Nem megyek már senkihez,
hozzám sem jön más.

 

Soki

Sárga krizantém!
Mindig reá gondolok –
ő is gondol rám.

 

Sokju-ni

Paloták romján
itt is, ott is kinyílt egy
ibolyavirág!

Ha forró napon
hirtelen hűs eső hull:
senki sem dohog!

 

Sodó

Felhőszakadás!
Türelmesen guggolnak
kertben a dinnyék.

Fényes telihold.
Mikor hazaballagok,
árnyékom követ.

 

Sogecu ni

Vége a táncnak!
Fenyők közt a szél dudál,
tücsök muzsikál!

 

Soin

Szép virágaim!
Ma este a telihold
nálatok is szebb!

A harmatcsöppek
csöppet sem válogatnak:
bárhol megülnek.

 

Sora

Csillagok képét
sima tónak tükörén
borzolja a szél.

 

Soso

Ezüstös pisztráng
úgy játszik, mintha a tó
lelke ő lenne!

 

Sorecu

Itt az ősz! Reggel
elindulván hazulról
– mécsem égett még!

 

Szószeki

Elvész a világ?
Vén szerzetes vagyok én,
alszom egyet rá.

Tücsköm: jön az ősz.
Akár dalolsz, akár nem,
megjön mindenképp!

Hiába tombol
dühösen a téli szél:
nincs már falevél!

 

Taigi

Előbb elseprem,
később – már nem seprem el
a sok levelet.

Zeng a csalogány,
mintha már nem is látná
ketrece rácsát –

„Ez bizony tilos!”
– mondotta, és letörött
egy ágat nekem.

Hideg holdfényben
egyedül botorkálok –
Döng a hídpalló!

Vizesvödrömbe
belepottyant egy patkány.
Hideg volt az éj.

 

Takai

Elkókadt gebém
a friss nyári záportól
friss lett és vidám!

 

Terahiko

A tüzijáték
felszikrázott, kilobbant –
sötét van, mint volt.

 

Wafu

Újév napján is 
fordul egyet a vén föld –
újév napján is!

Szúnyogzümmögést,
ostobák fecsegését
másképp hallgatjuk.