« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Kovács Gábor haikui

 

Kovács Gábor
GONDOLATOK EGY VERSFORMÁRÓL

Új Symposion, 1991/1-2

 

Tizenhét szótagban egy egész világ. Három nyúlfarknyi sorban mindaz, ami a jelen örökkévalóságában fontos.
Röviden így tudnám bemutatni e drágakőszerű, apró versformát, mely szülőhazájában - akárcsak egy festmény vagy egy gyönyörű sziklakert - meditációs tárgy lehet. Tartalma ebből adódóan lehetővé teszi a tudat megnyílását a gondolatokon túlra. Oda, ahova a szavak feszítő dinamikája és lényegretörő egyszerűsége vezet.
De írják a világ bármely nyelvén, a haiku rejtett mozzanatai mindig az irodalmiformán túli, többrétegű jelentésekben nyilvánulnak meg. Ezek a gondolatok a szavak szerencsés találkozása révén, mintegy maguktól bukkannak elő, s lényegük csak intuitív módon ragadható meg.
A haiku azért cím nélküli, mert írója nem akarja a szépséget elkülöníteni, a végtelenséget behatárolni és térbe zárni. Ehelyett inkább igyekszik átjárhatóvá tenni az utat természet és művészet között. A kint és bent érzetének relativizálásával pedig azt sugallja, hogy belső természetünk, önmagunk lényege a "kint lévő" nagy természetével rokon.
A zen-buddhizmus szabad, formabontó szellemisége, mint meghatározó tradíció összefonódott a haiku mögöttes tartalmaival is. A hagyományos, hierarchikus tudatállapotokkal való teljes szakítással, a lélek lecsendesítésével a költő eléri az abszolút függetlenség állapotát, melyben visszatér hozzá a szavak eredeti méltósága.
A jó haiku éppen ezért gyakori zarándoklat a hihetetlenhez. De tud prózai és "kézenfekvő" is lenni. Olyan, mint a felbontott gyümölcs frissessége. Nem a vágyak teljesülése, hanem a teljesség maga.
Érdekes ellentmondásnak tűnik, hogy a legtágabb lehetőségek a legkisebb, legzártabb költői formán belül érvényesülhetnek. A váratlan, meglepő gondolattársítások olyan léptékű átalakulást is előidézhetnek a versben, mintha egy kicsiny, fekete pont a vakító, fehér lapon hirtelen határtalanul naggyá válna.
A konkrét képekben kifejezett gondolatiság egyfajta festői technikához áll közel. Az olvasó - ahogy éppen a költő láttatni kívánja vele - gyakran szokatlan perspektívából nézi a színhelyet. Legyen az akár egy madár, vagy egy apró rovar perspektívája. A haiku az élet mellékes, jelentéktelennek tűnő dolgainak új nézőpontba állításával nem várt módon megjeleníti a hétköznapok láthatatlan gazdagságát is.
Mai világunkban, ahol létünk töredékességét belátva vágyunka teljességre, ahol különös jelentőséggel bírhat számunkra ez a gondolatvilág.
A magyar nyelven írt haiku, az eltérő nyelvi sajátosságok miatt, persze lényegesen különbözik a japántól. Más lesz a hangszerelése és a tartalma is. A befoglaló forma és szerkezet megtartásával, valamint az ősi képalkotás ösztönös vonásainak megőrzésével azonban felidézhető egy sajátos szellemiség, mely visszautal a távoli, keleti múltra. Meglehet, e folyamat aligha tudatosítható, ám nyilvánvaló, hogy létjogosultsága van.
Nem távolodtunk el a kelettől annyira, hogy ha akarunk ne állhassunk újra közel hozzá. Mindannyiunk lelkében van egy félreeső zug, egy eltakart múlt-darabka, melyben érintésre megelevenednek e világ nagyon is ismerős árnyai. Engedjük hát, hogy átjöjjenek a falon, beszűkülésre hajlamos tudatunk falán, és valódi kapcsolatba lépjenek velünk.