Csoma Gyula, pedagógus (Gyula, 1932. február 7.

« vissza Terebess Gábor különlapjára
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Csoma Gyula

pedagógus (* Gyula, 1932. február 7. – † Budapest, 2024. október 21.)

    Tanár vagyok. Erre az önmeghatározásra – jelen időben – hetven évesen is igényt tartok. Hozzám nőtt, és azzal a sok mindennel együtt, ami még engem ilyenné meg olyanná tesz, a legfontosabb. Azt hiszem, hogy sokan vagyunk így vele: életutunk vége felé egyre bonyolultabbnak, nehezebbnek tartjuk önmagunk visszatekintő, egész életre szóló meghatározását. Bár talán, majd odébb, ha megérjük, magától értetődőnek, egyszerűnek fogjuk tartani… Tehát voltam nevelő a végeken, csavargó kamasz fiúk átmeneti otthonában, voltam kollégiumi nevelőtanár, tanítottam előkelő budai gimnáziumban és a második esély iskoláiban, az esti és levelező tagozatokon, meghívtak tanítani főiskolára és egyetemre. Megtanulhattam, hogy a tanári mesterségnek bizonyosan attribútuma az elvégzett munka szakszerűsége és garantált minősége. A szakszerűség viszont a léleklátás tudományával (és művészetével?) kezdődik, azzal a meg nem szűnő törekvéssel, hogy – mint minden tanári mozdulat kritériumát – megismerjük s tényezőként fogadjuk el tanítványaink személyiségét.
     Igaz, az én életemben a tanítás kiegészítő vonulattá vált. Átvándoroltam a tanári mesterség elméleti színtereire, s ezzel – egyáltalán nem vagyok büszke rá – a mesterség könnyebb, kevesebb közvetlen felelősséggel járó, bár kétségtelenül izgalmas feladatai közé kerültem. Persze igaz, hogy a közoktatásról, a tanításról, a tanári mesterség bármely dimenziójáról szóló, minden teoretikus gondolat mindig a praxis számára teoretizál. Közvetlenül vagy áttételesen, sikeresen vagy sikertelenül. Mindazonáltal nem lettem hivatásos tudományos kutató a neveléstudományokban. Folyamatosan gondolkodtam csupán – s egyelőre még mindig gondolkodom – a nevelésről, a közoktatásról, a tanári mesterségről.
     Aktuális tennivalóim – 1962-től az Országos Pedagógiai Intézetben, majd 1989-től az Országos Közoktatási Intézetben – megkívánták az elméleti megközelítéseket. Elsősorban tananyagtervezéssel, tanításmódszertani stratégiákkal foglalkoztam, s részt vettem szépreményű közoktatás-fejlesztési koncepciók kidolgozásában. (Született jó néhány belőlük 1989 előtt és után.) Mostanában szívesen nevezik szakértői munkának azt, amit a mindenkori oktatáspolitikai felsőbbség mindenkori ún. háttérintézményeinek munkatársai végeztek, végeznek. S olykor nem feledik Janus-arcukat sem, amellyel a szakértők a hatalomra és szakmai felelősségükre, két irányba, de egyszerre vetik tekintetüket; végrehajtván a felsőbbség utasításait, vagy megkísérelvén módosításukat, netán finoman ellenkezve, és mindezzel együtt politikai döntéseket is kezdeményezve… Azt hiszem, hogy maga volt ez a korlátozott értelmiségi lét, ami 1989 után csak vágyainkban változott korlátlanná. De sok évtizeddel a hátam megett már meg merem kérdezni önmagunktól, hogy a nevelés, a közoktatás ügyeiben egyáltalán lehet-e, érdemes-e a mindenféle hatalomtól elidegenedett, korlátozás nélküli értelmiséginek lenni?
     Intézeti feladataimra reflektálva problémákra találtam, s megkíséreltem elmélkedni róluk. Leghosszabban a totális iskolakritika izgatott, amely mindmáig az iskola „mint olyan” társadalmi és pedagógiai intézményi létének s funkcióinak teljességét veszi górcső alá, s hosszú ideig leginkább Ivan Illich hatásos ötleteiből táplálkozott. Ivan Illich könyve, a Deschooling Society (Az iskolamentes társadalom) 1971-ben jelent meg New York-ban. A címe önmagáért beszél. (Két könyvem tanúsítja érdeklődésemet: Elviszik-e a kutyák az iskolát? Budapest, 1983, és A megszüntetve megtartott iskola, Budapest, 1990.) A másik hosszabb gondolkodni valót a rendszerváltás, az Európa felé araszoló nemzeti iskolaügy, s velük összefonódva a közoktatás nevelési kultúrái adták. (Közoktatás és nemzet, Budapest, 2000) De azt hiszem, hogy mellettük valódi tudományos teljesítménynek tekinthetők a felnőttkori tanulás indítékairól (1967), az ún. távoktatás didaktikai struktúrájáról (1974), a szociológiailag feltárható időszerkezetek és a tanítási-tanulási folyamatok összefüggéseiről (1985), valamint a személyes tanári hatások szerep jellegéről (2001) kidolgozott munkáim.
     Mi lehetne pályám summája?
     Summája talán az iskola illata és zsibongása, amelyben, már a kapun belépve, otthon érzem magam. Legalábbis addig, amíg a dezodoros makulátlanság és az elektromos higiénia egyeduralma, valamint a hipokrita csend netán majd sterilizálják az iskolák légterét. Áhítatos iskolaillatot és szakrális zsibongást mentettem át emlékeimben a XX. századból ebbe az újba, bár velük együtt magammal hoztam idejemúlt dogmák tagadását és bálványozott relikviák kiűzetésének reményét is. Tudom, hogy a pátosz ma már idegen tőlünk és az anakronizmus zavaró. Mégis be kell vallanom, hogy sosem voltam képes elszakadni az iskolai aureolától.
     Pályám summája talán a plebejus indulat, amellyel a társadalom „lentebbi” rétegei számára is kedvező iskolarendszert és esélyegyenlítő nevelési kultúrát igényeltem, igényelek. S lehet, hogy a plebejus indulat az igazi anakronizmus, a társadalom „fentebbi” rétegeit előnyben részesítő iskolarendszer és nevelési kultúra kritikájával együtt.
     Most már tulajdonképpen mindegy. Aki a XX. századot megélte, s megette ott kenyere javát, annak jogában áll, hogy a XXI. században már kissé idegennek érezze magát.

Csoma Gyula
Budapest, Napút, 2001. december. III. évf. 10. szám. 18. oldal (Jeles Hetvenesek évkönyve)
http://www.naputonline.hu/naput-kiadvanyok-arhiv/naput_2001/2001_10/018.htm

---

Szilágyi Szilvia: A magyar felnőttoktatás kiemelkedő alakjai a XX. század második felében
https://epa.oszk.hu/02700/02750/00015/pdf/EPA02750_tudasmenedzsment_2006_03_101-113.pdf

Csoma Gyula (1932-)
„A társadalmilag szervezett tanulás (nevelés) ma már nem azonos és a jövőben egyre kevésbé lesz azonos az iskolával. Az iskola nem mond le arról, hogy a társadalmilag szervezett tanulás alapját és törzsét alkossa, de túl van már azon, hogy teljesen kisajátítsa magának. Odaállnak az iskola mellé a művelődés más rendszerei (…) Másrészt az iskola a permanens tanulás első nyitó szakaszává válik, amelyet számtalan módon és számtalan formában újabb és újabb tanulás (művelődés) követ (…)”3

Csoma Gyula a hazai andragógia egyik központi alakja, aki tevékenyen részt vett hazánkban a felnőttoktatás elméleti megalapozásában, és annak fejlesztési koncepcióinak kidolgozásában. Az iskolarendszerű felnőttoktatás, a permanens tanulás, a felnőttek oktatásának metodikai és didaktikai kérdéseinek, a munka melletti tanulás zavarainak kutatója.

1932-ben született Gyulán. Apja az iskolarendszerű felnőttoktatás úttörő kutatója, tudósa. Tanulmányait az ELTE-n végezte, a Lenin Intézetben és az ELTE-BTK-n szerzett filozófia-történelem szakos tanári oklevelet. Közben (1955–56) a Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán tanársegéd, majd 1956-ban a gödöllői Agrártudományi Egyetem filozófiai tanszékének tanársegédje lett. A következő évtől Budapesten nevelőintézeti, majd gimnáziumi tanár, közben előadó a MüMnél és a pszichológia-logika szak országos szakfelügyelője 1962-ig. Ettől az évtől az OPI Felnőttoktatási Tanszékének főiskolai adjunktusa, majd docense, tanszékvezető főiskolai tanára, 1990-től a felnőttnevelési osztály vezetője. 1984-ben az OPI általános képzési igazgatója és az intézet főigazgató helyettese 1990-ig. 1990-től az átszervezett, új nevén Országos Közoktatási Intézet általános főigazgató helyettese öt éven át. Az intézet felnőttoktatási műhelyének vezetője lett, majd 1999-től a felnőttoktatási iroda munkatársa. 34 éven keresztül volt a budapesti dolgozók általános iskolájának és gimnáziumának óraadó tanára. Tagja volt az MTA Pedagógiai Bizottságának, elnöke volt a Felnőttoktatási Munkabizottságnak, a Nemzeti Távoktatási Tanács Szakértő Kollégiumának és elnökségének. Szerkesztette az 1983–1987 között megjelenő Andragógia c. folyóiratot és a Felnőttképzés c. kiadványt is. Előadott a TIT ismeretterjesztő rendezvényein. Országos felnőttoktatási konferenciák résztvevője, ezekről könyvet is írt. Részt vett az UNESCO V. Nemzetközi Felnőttoktatási Konferenciájára készülő nemzeti jelentés elkészítésében. 1985-ben Kiss Árpád emlékérmet kapott.

Jelenleg, többek között az OKI Integrációs Fejlesztési Központjának tudományos munkatársa. Pályafutása során számos könyvvel, tanulmánnyal gazdagította a hazai andragógiát. Könyvei stílusa egyedi, sajátos, még a témában laikus olvasó számára is lebilincselő olvasmányok. Csoma Gyula életműve igen gazdag és értékes. Munkássága a hazai andragógia tudomány alapjainak szerves része, a tudomány fejlődésének mindenkor egyik katalizátora.

Tanulmányozta az iskolarendszerű felnőttoktatás területét: annak elméleti kérdéseit, módszertanát, a munka melletti tanulást, annak didaktikai kérdéseit, időszerkezetének alakulását és zavarait. Magyarországon a szocialista iskolarendszerű felnőttoktatás tartalmi-metodikai munkálatainak irányítója és alapítója. Kutatta a permanens tanulást és később az ehhez kapcsolódó új oktatási formákat is. Mindig egységes rendszerben fogta fel ezeket a területeket. Foglalkozott az önművelés kérdéseivel és ugyanazt az álláspontot képviselte, mint Kiss Árpád, Maróti Andor, Gellért László: az önképzésben alapvető, hogy a tanuló ne csak akarjon, de tudjon is tanulni.1 Ezt kibővíti az érdeklődés fontosságával, mely kétféle lehet: közvetett és közvetlen; ez a kétféle érdeklődés az egyik olyan tényező, mely alapvetően meghatározza a zárt rendszerű intézményi oktatási formákban a tanulási folyamatokat, azok minőségét és az egyén hozzáállását már az általános iskolában. Rámutatott arra a jelenségre is, hogy a lemaradás az elsődleges iskolarendszer hibáiból is származtatható (ezt az elképzelést Durkó Mátyás fejlesztette tovább).1 A permanens tanulást két szakaszra bontotta: egy kiképző és egy továbbképző szakaszra. Ahhoz, hogy utóbbi eredményesen épülhessen az előbbire, a kiképző szakaszt nyitottá és dinamikussá kell tenni, a továbbképző szakasz célrendszerét és kapcsolódásait, folytonosságát tisztán kell megtervezni. Az alapvető ellentmondás nem pusztán abban rejlik, hogy az iskolarendszer zárt rendszerű, hanem abban is, hogy a továbbképző szakasz céljai és lépcsőzetes folytatásai sincsenek letisztulva.2 Ehhez kapcsolódva későbbi munkáiban kifejti: a permanens tanulás fogalma az ami igazi egységbe fogja a pedagógiát és az andragógiát.

A felnőttoktatás didaktikájában Csoma Gyula megkülönböztette a közlő és problémamegoldó tanítást. Nem ítélte el egyiket a másik rovására, hiszen előbbit bizonyos helyzetek megkövetelik, míg utóbbi ideálisabb lenne. Egyik legújabb írásában az andragógus személyiségjegyeiről ír és átfogóan bemutatja és az andragógus feladatrendszerét.3

Csoma Gyula, Durkó Mátyás Emlékérem díjazottja, 2012
https://www.durkokonferencia.hu/durko-matyas-emlekerem/csoma-gyula/

Csoma Gyula édesapja, idősebb Csoma Gyula (1902-1985) életrajza, aki Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) dédunokaöccse
https://csomaegyesulet.hu/csoma-gyula-korosi-csoma-sandor-dedunokaoccse/

„Csoma Gyulának (1902-1985) Csendes Rozáliától (sz. 1898) született fia Gyula (1932-2024), aki szintén az andragógia területén tevékenykedett, mint a Magyar Országos Közoktatási Intézet kutatója és tanára. Évtizedeken át tanított a dolgozók általános iskolájában, Budapesten és az elmúlt több mint fél évszázad alatt megjelent írásait alapirodalomként használják az andragógusok. Csoma Gyulának (sz. 1932) két fia született Molnár Máriától: Gergely (sz. 1959, óvodapedagógus) és Áron (sz. 1965, református lelkész).”
Összeállította: Nemes Gyula (Kiegészítés: Terebess szerk.)

Csoma Áron: Buddha tanítványa Pesten. Interjú Terebess Gáborral (Igazság, II. évfolyam 16. szám, 1990. november 29, 11. oldal)
https://terebess.hu/gabor/buddha.html

Csoma Gyula: Az andragógiai elmélet kialakulása és alapproblémái
https://ofi.oh.gov.hu/csoma-gyula-az-andragogiai-elmelet-kialakulasa-es-alapproblemai

Kraiciné Szokoly Mária: In memoriam Csoma Gyula, Opus et Educatio, (2024) 11. évfolyam 4.szám, 425-426. oldal
https://journals.bme.hu/oee/article/view/39651/23711

„Fontosabb könyvei:

Csoma Gyula: A tanulás pedagógiája és pszichológiája, Munkaügyi Minisztérium, 1981.
Csoma Gyula: Elviszik-e a kutyák az iskolát? Móra Kiadó, 1983.
Csoma Gyula: A munka melletti tanulás zavarai, Tankönyvkiadó, 1985.
Csoma Gyula: A megszűntetve megtartott iskola, Tankönyvkiadó, 1990.
Csoma Gyula: Pszichológiai alapismeretek, OKKER Oktatási Iroda, 1995.
Csoma Gyula: Közoktatás és nemzet, Új Mandátum Könyvkiadó, 2000.
Benedek András – Csoma Gyula – Harangi László: Felnőttoktatási és -képzési lexikon, 2002.
Csoma Gyula: Mesterség és szerep, PTE, TTK, FEEFI, Pécs 2003.
Csoma Gyula: Andragógiai szemelvények – Bevezetés a felnőttképzés tanulmányozásába, Nyitott könyv, 2005.
Kraiciné Szokoly Mária – Csoma Gyula: Bevezetés az andragógia elméletébe és módszertanába, ELTE. 2012.”

Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete. Gyászjelentés – elhunyt Csoma Gyula andragógus
https://fszoe.hu/hirek/gyaszjelentes-elhunyt-csoma-gyula-andragogus/

„Gyászol a felnőttképzők közössége, 2024. októner 21-én 92 éves korában meghalt Csoma Gyula, andragógus, tanár és kutató, c. egyetemi docens, a felnőttoktatás és -képzés meghatározó alakja, a magyarországi andragógia tudomány megalapítóinak egyike, többek között az ő nevéhez fűződik a hazai felnőttoktatás elméleti megalapozása, az iskolarendszerű felnőttoktatás stratégiai fejlesztése, az élethosszig tartó tanulás elméleti, metodikai és didaktikai kérdéseinek kutatása.

1932-ben született Gyulán, tanulmányait az ELTE-n végezte, filozófia-történelem szakos tanár. Pályája kezdetén Budapesten nevelőintézeti, majd gimnáziumi tanárként dolgozott, miközben 1962-ig pedagógiai szakértőként alkalmazták a Művelődésügyi Minisztériumnál. 1962-ig től pályájának végéig a magyar oktatásügy fejlesztését, kutatását végző Országos Pedagógiai Intézet (OPI) Felnőttoktatási Tanszékének tanára, 1984-től az Intézet általános képzési igazgatója, majd főigazgató helyettese 1990-ig. 1990-től öt éven át az átszervezett, új nevén Országos Közoktatási Intézet (OKI) általános főigazgató helyettese, az intézet felnőttoktatási műhelyének vezetője.

Számára nagyon fontos volt, hogy mindemellett harmincnégy éven keresztül a budapesti dolgozók általános iskolájának és gimnáziumának óraadó tanára volt. Munkásságának meghatározó része a dolgozók iskolájának fejlesztése, felnőttképzési tantárgyi programok, tananyagok tervezési munkája. Korán felismerte a pedagógiai-andragógiai módszerek korszerűsítésének változás szükségességét, az elmozdulást az integrált tantárgyak irányába, azok kipróbálása a kísérleti iskolákban. Ezzel párhuzamosan az OKI-ban a közoktatás rendszerében működő felnőttoktatás általánosan művelő, képző tananyagának újragondolásán dolgozott. Izgatta az egy- és kétlépcsős mobilitás tettenérése az iskolai nevelőmunkában, s ennek felnőttkori tanulási relevanciái.

Szakmai-közéleti munkássága széleskörű volt, tagja volt az MTA Pedagógiai Bizottságának, a Nemzeti Távoktatási Tanács Szakértő Kollégiumának. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Pedagógiai Társaság munkájában évtizedeken át vezető szerepet játszott, az MPT tiszteletbeli tagja, a Felnőttnevelési és Felnőttképzési szakosztály alapító tagja.

Haláláig figyelemmel kísérte az MPT munkáját, tanácsaival segítette a felnőttkori tanulás területén tevékenykedő szakembereket Csoma Tanár Úr velünk marad, kedves, gondolkodó személyisége, széleskörű műveltségén alapuló meglátásai hiányozni fognak. Örökké emlékezünk rá.”

Csoma Gyula nyugdíjasként, 70-es éveiben a Pécsi Tudományegyetemnek ajándékozta szakkönyvtárát. (Terebess szerk.)

Két levél Terebess Gáborhoz

Csoma Gyula ifjú tanárként az érettségi évében – az 1962-63-as tanévben – lélektant és logikát tanított Terebess Gábornak a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, innentől datálódik életre szóló barátságuk. Két levelét közöljük, melyeket Terebess Gábor két írásának megjelenése alkalmából írt: az első (1980) a Törés (angolul: Breaking Ceramics, 1981) c. kerámiaművészeti esszé, a második (1986) az Ezerízű Kína c. táplálkozástörténet.

1.
Bp., 1980. október 20.

2.
Bp., 1986. augusztus 3.

Csoma Gyuszi halálára
Terebess Gábor haikuja

drága tanár úr
életem hű tanúja
hűlt hely mellettem

(2024)