«
vissza Terebess Gábor különlapjára
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Csoma Gyula
pedagógus (* Gyula, 1932. február 7. – † Budapest, 2024. október 21.)
Tanár vagyok. Erre az önmeghatározásra – jelen időben – hetven évesen is igényt tartok. Hozzám nőtt, és azzal a sok mindennel együtt, ami még engem ilyenné meg olyanná tesz, a legfontosabb. Azt hiszem, hogy sokan vagyunk így vele: életutunk vége felé egyre bonyolultabbnak, nehezebbnek tartjuk önmagunk visszatekintő, egész életre szóló meghatározását. Bár talán, majd odébb, ha megérjük, magától értetődőnek, egyszerűnek fogjuk tartani… Tehát voltam nevelő a végeken, csavargó kamasz fiúk átmeneti otthonában, voltam kollégiumi nevelőtanár, tanítottam előkelő budai gimnáziumban és a második esély iskoláiban, az esti és levelező tagozatokon, meghívtak tanítani főiskolára és egyetemre. Megtanulhattam, hogy a tanári mesterségnek bizonyosan attribútuma az elvégzett munka szakszerűsége és garantált minősége. A szakszerűség viszont a léleklátás tudományával (és művészetével?) kezdődik, azzal a meg nem szűnő törekvéssel, hogy – mint minden tanári mozdulat kritériumát – megismerjük s tényezőként fogadjuk el tanítványaink személyiségét.
Igaz, az én életemben a tanítás kiegészítő vonulattá vált. Átvándoroltam a tanári mesterség elméleti színtereire, s ezzel – egyáltalán nem vagyok büszke rá – a mesterség könnyebb, kevesebb közvetlen felelősséggel járó, bár kétségtelenül izgalmas feladatai közé kerültem. Persze igaz, hogy a közoktatásról, a tanításról, a tanári mesterség bármely dimenziójáról szóló, minden teoretikus gondolat mindig a praxis számára teoretizál. Közvetlenül vagy áttételesen, sikeresen vagy sikertelenül. Mindazonáltal nem lettem hivatásos tudományos kutató a neveléstudományokban. Folyamatosan gondolkodtam csupán – s egyelőre még mindig gondolkodom – a nevelésről, a közoktatásról, a tanári mesterségről.
Aktuális tennivalóim – 1962-től az Országos Pedagógiai Intézetben, majd 1989-től az Országos Közoktatási Intézetben – megkívánták az elméleti megközelítéseket. Elsősorban tananyagtervezéssel, tanításmódszertani stratégiákkal foglalkoztam, s részt vettem szépreményű közoktatás-fejlesztési koncepciók kidolgozásában. (Született jó néhány belőlük 1989 előtt és után.) Mostanában szívesen nevezik szakértői munkának azt, amit a mindenkori oktatáspolitikai felsőbbség mindenkori ún. háttérintézményeinek munkatársai végeztek, végeznek. S olykor nem feledik Janus-arcukat sem, amellyel a szakértők a hatalomra és szakmai felelősségükre, két irányba, de egyszerre vetik tekintetüket; végrehajtván a felsőbbség utasításait, vagy megkísérelvén módosításukat, netán finoman ellenkezve, és mindezzel együtt politikai döntéseket is kezdeményezve… Azt hiszem, hogy maga volt ez a korlátozott értelmiségi lét, ami 1989 után csak vágyainkban változott korlátlanná. De sok évtizeddel a hátam megett már meg merem kérdezni önmagunktól, hogy a nevelés, a közoktatás ügyeiben egyáltalán lehet-e, érdemes-e a mindenféle hatalomtól elidegenedett, korlátozás nélküli értelmiséginek lenni?
Intézeti feladataimra reflektálva problémákra találtam, s megkíséreltem elmélkedni róluk. Leghosszabban a totális iskolakritika izgatott, amely mindmáig az iskola „mint olyan” társadalmi és pedagógiai intézményi létének s funkcióinak teljességét veszi górcső alá, s hosszú ideig leginkább Ivan Illich hatásos ötleteiből táplálkozott. Ivan Illich könyve, a Deschooling Society (Az iskolamentes társadalom) 1971-ben jelent meg New York-ban. A címe önmagáért beszél. (Két könyvem tanúsítja érdeklődésemet: Elviszik-e a kutyák az iskolát? Budapest, 1983, és A megszüntetve megtartott iskola, Budapest, 1990.) A másik hosszabb gondolkodni valót a rendszerváltás, az Európa felé araszoló nemzeti iskolaügy, s velük összefonódva a közoktatás nevelési kultúrái adták. (Közoktatás és nemzet, Budapest, 2000) De azt hiszem, hogy mellettük valódi tudományos teljesítménynek tekinthetők a felnőttkori tanulás indítékairól (1967), az ún. távoktatás didaktikai struktúrájáról (1974), a szociológiailag feltárható időszerkezetek és a tanítási-tanulási folyamatok összefüggéseiről (1985), valamint a személyes tanári hatások szerep jellegéről (2001) kidolgozott munkáim.
Mi lehetne pályám summája?
Summája talán az iskola illata és zsibongása, amelyben, már a kapun belépve, otthon érzem magam. Legalábbis addig, amíg a dezodoros makulátlanság és az elektromos higiénia egyeduralma, valamint a hipokrita csend netán majd sterilizálják az iskolák légterét. Áhítatos iskolaillatot és szakrális zsibongást mentettem át emlékeimben a XX. századból ebbe az újba, bár velük együtt magammal hoztam idejemúlt dogmák tagadását és bálványozott relikviák kiűzetésének reményét is. Tudom, hogy a pátosz ma már idegen tőlünk és az anakronizmus zavaró. Mégis be kell vallanom, hogy sosem voltam képes elszakadni az iskolai aureolától.
Pályám summája talán a plebejus indulat, amellyel a társadalom „lentebbi” rétegei számára is kedvező iskolarendszert és esélyegyenlítő nevelési kultúrát igényeltem, igényelek. S lehet, hogy a plebejus indulat az igazi anakronizmus, a társadalom „fentebbi” rétegeit előnyben részesítő iskolarendszer és nevelési kultúra kritikájával együtt.
Most már tulajdonképpen mindegy. Aki a XX. századot megélte, s megette ott kenyere javát, annak jogában áll, hogy a XXI. században már kissé idegennek érezze magát.Csoma Gyula
Budapest, Napút, 2001. december. III. évf. 10. szám. 18. oldal (Jeles Hetvenesek évkönyve)
http://www.naputonline.hu/naput-kiadvanyok-arhiv/naput_2001/2001_10/018.htm
Csoma Gyula, Durkó Mátyás Emlékérem díjazottja, 2012
https://www.durkokonferencia.hu/durko-matyas-emlekerem/csoma-gyula/Csoma Gyula apja, Csoma Gyula (1902-1985), Kőrösi Csoma Sándor dédunokaöccse
https://csomaegyesulet.hu/csoma-gyula-korosi-csoma-sandor-dedunokaoccse/Csoma Gyula: Az andragógiai elmélet kialakulása és alapproblémái
https://ofi.oh.gov.hu/csoma-gyula-az-andragogiai-elmelet-kialakulasa-es-alapproblemaiFelnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete. Gyászjelentés – elhunyt Csoma Gyula andragógus
https://fszoe.hu/hirek/gyaszjelentes-elhunyt-csoma-gyula-andragogus/Gyászol a felnőttképzők közössége, 2024. októner 21-én 92 éves korában meghalt Csoma Gyula, andragógus, tanár és kutató, c. egyetemi docens, a felnőttoktatás és -képzés meghatározó alakja, a magyarországi andragógia tudomány megalapítóinak egyike, többek között az ő nevéhez fűződik a hazai felnőttoktatás elméleti megalapozása, az iskolarendszerű felnőttoktatás stratégiai fejlesztése, az élethosszig tartó tanulás elméleti, metodikai és didaktikai kérdéseinek kutatása.
1932-ben született Gyulán, tanulmányait az ELTE-n végezte, filozófia-történelem szakos tanár. Pályája kezdetén Budapesten nevelőintézeti, majd gimnáziumi tanárként dolgozott, miközben 1962-ig pedagógiai szakértőként alkalmazták a Művelődésügyi Minisztériumnál. 1962-ig től pályájának végéig a magyar oktatásügy fejlesztését, kutatását végző Országos Pedagógiai Intézet (OPI) Felnőttoktatási Tanszékének tanára, 1984-től az Intézet általános képzési igazgatója, majd főigazgató helyettese 1990-ig. 1990-től öt éven át az átszervezett, új nevén Országos Közoktatási Intézet (OKI) általános főigazgató helyettese, az intézet felnőttoktatási műhelyének vezetője.
Számára nagyon fontos volt, hogy mindemellett harmincnégy éven keresztül a budapesti dolgozók általános iskolájának és gimnáziumának óraadó tanára volt. Munkásságának meghatározó része a dolgozók iskolájának fejlesztése, felnőttképzési tantárgyi programok, tananyagok tervezési munkája. Korán felismerte a pedagógiai-andragógiai módszerek korszerűsítésének változás szükségességét, az elmozdulást az integrált tantárgyak irányába, azok kipróbálása a kísérleti iskolákban. Ezzel párhuzamosan az OKI-ban a közoktatás rendszerében működő felnőttoktatás általánosan művelő, képző tananyagának újragondolásán dolgozott. Izgatta az egy- és kétlépcsős mobilitás tettenérése az iskolai nevelőmunkában, s ennek felnőttkori tanulási relevanciái.
Szakmai-közéleti munkássága széleskörű volt, tagja volt az MTA Pedagógiai Bizottságának, a Nemzeti Távoktatási Tanács Szakértő Kollégiumának. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Pedagógiai Társaság munkájában évtizedeken át vezető szerepet játszott, az MPT tiszteletbeli tagja, a Felnőttnevelési és Felnőttképzési szakosztály alapító tagja.
Haláláig figyelemmel kísérte az MPT munkáját, tanácsaival segítette a felnőttkori tanulás területén tevékenykedő szakembereket Csoma Tanár Úr velünk marad, kedves, gondolkodó személyisége, széleskörű műveltségén alapuló meglátásai hiányozni fognak. Örökké emlékezünk rá.
Két levél Terebess Gáborhoz
Csoma Gyula ifjú tanárként az érettségi évében – az 1962-63-as tanévben – lélektant és logikát tanított Terebess Gábornak a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, innentől datálódik életre szóló barátságuk. Két levelét közöljük, melyeket Terebess Gábor két írásának megjelenése alkalmából írt: az első (1980) a Törés (angolul: Breaking Ceramics, 1981) c. kerámiaművészeti esszé, a második (1986) az Ezerízű Kína c. táplálkozástörténet.
1.
Bp., 1980. október 20.
2.
Bp., 1986. augusztus 3.
Csoma Gyuszi halálára
Terebess Gábor haikujadrága tanár úr
életem hű tanúja
hűlt hely mellettem(2024)
