Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Ísvarakrisna
A SZÁMVETÉS MEGOKOLÁSA
(SZÁNKHJA-KÁRIKÁ)
Fordította és magyarázatokkal ellátta:
Farkas Attila Márton és Tenigl-Takács László
Lektorálta: Körtvélyesi Tibor és Ruzsa Ferenc
A fordítás az eredeti szanszkrit szövegből készült
© A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, 1994.
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://www.Tau.hu
Előszó: A MEGISMERÉS ÖRÖME
A szánkhja és a jóga filozófiája
A hindu filozófia két igen híres alkotását, Patandzsali Jóga-szútráját és Ísvarakrisna
Szánkhja-kárikáját tartja kezében a tisztelt olvasó. Mindkettőt a klasszikus
filozófiai iskolák - az úgynevezett "darsanák" - alapművének tekintik,
és nagy becsben állnak Indiában mind a mai napig. Ezeket fordítottuk le szanszkrit
nyelvből, és láttuk el saját magyarázatainkkal.
A darsanák egzakt filozófiája a Krisztus utáni első évszázadokban alakult ki,
tanításmagvuk, világszemléleti módjuk azonban az ősi múltból származik. Innen
indult az a szellemi fejlődés, amelynek során a filozófusok nemzedékei a mágikus
rituálékból és az áldozati misztikából megalkották a logika (nyája), a természetfilozófia
(vaisésiku, szánkhja), a meditatív aszkézis (jóga) és a metafizika (mímámszá,
védánta) komplex bölcseleti rendszereit.
A darsanák - bár olykor a gondolati absztrakció szinte legvégső határáig is
eljutottak - hűek maradtak mágikus-misztikus eredetükhöz, és így létszemléletük
lényegesen eltér az európai gondolkodástól. A leglényegesebb különbség az, hogy
amíg az európai ("modern") gondolkodásmód valamit szemlél, valamit
keres, addig a darsanák nem annyira a szemlélet tárgyában, mint inkább magában
a szemlélés folyamatában, a megismerés misztériumában keresik a lét végső igazságát.
Erre utal a "darsana" szó jelentése is, amit szó szerint "látásmóddal",
"megtapasztalással" lehetne fordítani.
A felsorolt hat darsana-irányzat közül a szánkhja és a jóga iskola terjedt el
leginkább a nyugati világban. Ennek érthető okai vannak. Lételméletük nem bonyolódik
bele túlságosan a hindu filozófia elvont kategória-rendszerébe, hanem aránylag
egyszerű fogalmakat használ. Tanításaik nem maradnak meg az absztrakció síkján,
hanem megmutatják a feltárt igazsághoz vezető megvalósítási utat is.
Ebből a szempontból a két iskola jól összeillett. A "Számvetés", a
szánkhja képezte az elméletet, az "Igázás", a jóga pedig azt az aszketikus
törekvést, ami a tudat káros tartalmainak lebírásával, "leigázásával"
megvalósította a filozófia végső célját, az abszolút lelki és szellemi szabadság
állapotát. A két irányzat rokonsága már az indiai vallásfilozófusoknak is feltűnt,
s már a korai időktől kezdve közös néven, szánkhja jóga iskolának nevezik őket.
A "szánkhja" kifejezés szó szerint "számot", "számlálást"
jelent. Erre az etimológiára egyes kutatók azt a magyarázatot adják, hogy a
szánkhja filozófia eredetileg nem állt másból, mint az upanisadokból jól ismert
lételemek, princípiumok "számbavételéből". Ez a magyarázat bizonyos
fokig jogosult, hiszen az indiai filozófia kedvelt módszere volt a legfontosabb
fogalmak számbavétele, felsorolása, és különösen érvényes ez a szánkhja iskola
művére.
A "szánkhja" szó értelmezésénél azonban nem szabad megfeledkeznünk
a fogalom mélyebb, a filozófiai célt is magába foglaló jelentésköréről. Ísvarakrisna
művét olvasva egyértelműen kiderül, hogy a szánkhja messzemenően többre törekszik
a fogalmak puszta "leltározásánál". Célja a valóság tényeinek (tattva)
megállapítása, ama princípiumok számbavétele, amelyek a valóságot képezik, s
amelyek a valóság megtapasztalásához elvezetnek.
Eme valóság középpontjában az első számú tattva, a minden tapasztalóban bennerejlő
Emberi Szubjektum (purusa) áll. Az ő látó szeme előtt bontakozik ki a Természet
(prakriti), az objektivitás ellentett princípiuma. Kettejük érintkezése feszíti
ki a személyes létezés "tudati" és "anyagi" elemekből szőtt
hálóját, a világ képéről alkotott ama hálót, amibe önös ítéleteinkkel, minősítéseinkkel
és irányultságainkkal reménytelenül belegabalyodunk, s ami legnagyobb szenvedéseinket
okozza. Itt, a determinált létezés gúzsába kötött emberi tudatban kezdődik el
a szánkhja-jóga útja. Az a rejtett, ősidők óta járt ösvény, amely létezésünk,
legbelső természetünk feltárásához és uralmához vezet. Erre az útra akkor lépünk
majd rá, ha már magunk mögött hagytuk a filozófiákat és a hétköznapi vallásosságot,
ha szembe merünk nézni ama egyedüli és legfontosabb feladatunkkal, amit az Ember
megismerésének neveznek.
A fordítók
A SZÁMVETÉS MEGOKOLÁSA
ÍSVARAKRISNA:
SZÁNKHJA-KÁRIKÁ
A SZENVEDÉSRŐL
1
A háromféle szenvedés sújtása miatt a megismerés vágya kél, hogy azt elhárítsa.
Azt gondolod talán, hogy a szenvedések oka látott, és így kikerülhető? Hát nem!
Mert ez nem teljes és végleges megoldás.
Magyarázat: A sajátmagunkból fakadó, a mások miatti és a sorscsapások által
okozott szenvedések arra sarkallják az embert, hogy a szenvedés igazi okát -
s ezáltal létének természetét - megismerje. Alapvető tévedésünk az, hogy a szenvedés
okát a látott, tapasztalt világban véljük tudni, ezért megpróbáljuk a szenvedésteljes
helyzeteket kikerülni. Ez az ügyeskedés azonban nem szüntetheti meg a szenvedés
tényét.
2
Ama hallomásbóli sem több, mint a látott, mert hozzá tisztátalanság és fölösleges
pusztítás tapad. Ezért jobb az ellentétük, mert ez ismerteti meg a megnyilvánultat,
a megnyilvánulatlant és a megismerőt.
Magyarázat: A "hallomásbóli" szó a minden kultúrában meglevő vallási
hagyományokra utal. Ezeknek a szenvedés okaira vonatkozó magyarázatai éppúgy
tévútra vezethetnek, mint az előző szútrában említett, közvetlen tapasztaláson
alapuló gondolkodásmód. A felsőbb hatalmakat véres áldozatokkal engesztelő szertartások
a szánkhja szemlélete alapján éppúgy a valóság megismerésének útjában állnak,
mintha az okot a mulandó, pillanatnyi történések külső elemeiben keresnénk.
E kettő ellenpontja a szánkhja, a Számvetés útja, ami a megoldást, a szenvedéstől
való megváltást önmagunkban kutatja.
A TERMÉSZETRŐL
3
A Gyökértermészet nem teremtett. Termő és teremtett a Roppant és a többi Hat.
A Tizenhat csak teremtett. Nem termő és nem teremtett az Ember.
Magyarázat: A "Huszonöttagú létezés" képe a szánkhja lételméletét
foglalja röviden össze. A lét két őselve a Természet és az Ember, vagyis a tapasztalható
és a tapasztaló végső princípiuma. Kettejük érintkezéséből terem a tudat elsődleges
megnyilvánulása, a Roppant (gyakoribb nevén: az Eszmélet), valamint a tudat
további hat alkotóeleme, az énképzet és az az öt benyomás-terület, amelyeken
a tapasztalás során a szag, az íz, a kép, a tapintásérzet és a hang érzéklete
megfogan. Ez a hét alkotóelem nem csupán termése a Természet és az Ember kapcsolatának,
hanem maguk is tovább teremnek. Az Eszmélet, az énképzet és az öt benyomás-terület
kapcsolatából kialakul a gondolkodás szerve, az ész, valamint az ember érzékelő
és cselekvő képessége. A benyomás-területeken keresztül kialakul a tapasztalati
világ, az öt lételem. A Tizenhatos csoport, vagyis az ész, az öt érzékelőképesség,
az öt cselekvőképesség, valamint az öt lételem már nem teremnek tovább. Feladatuk
az, hogy megalkossák az Ember számára a jelenségvilágot. Az Ember a lét örök
alanya, nem teremtett és nem termő. Pusztán szemléli a teremtett világot.
A MEGISMERÉSRŐL
4
Három mérvadó megismerési módra van szükség: a tapasztalásra, a következtetésre,
és a megbízható beszédre, mert minden mérvadó megismerési mód ezek útján teljesedik
be. A mérvadó megismerés pedig az, ami a megismerést biztosítja.
5
A tapasztalás az érzékletek felfogása. Azt tanítják, háromféle a következtetés.
Jel és jelzett jár vele. A megbízható beszéd pedig megbízható tanítás.
Magyarázat: Helyes, vagyis kétségbevonhatatlan megismerésre három módon juthatunk.
Az első a közvetlen, érzékszervi tapasztalás ("látom, hogy tűz ég a hegyen").
A második a következtetés, ekkor valamilyen jelből következtetek egy nem tapasztalható,
jelzett dologra ("füstöt látok a hegy felett, bizonyára tűz ég ott").
A következtetés három módja: okból az okozatra ("felhők gyűlnek - eső lesz"),
okozatból az okra ("árad a folyó - eső volt"), valamint az azonosság
meglátása alapján ("ahogy a rizs főzhető - úgy főzhető meg az árpa is").
A harmadik megismerési út a hiteles forrásra alapozás ("elhiszem neked,
hogy tegnap tűz égett a hegyen"). Ez a módszer elsősorban a tanító és a
szentiratok tanúbizonyságára támaszkodott.
6
Az azonosság meglátása révén történő következtetés útján tűnik elő az, ami kívül
esik az érzékeken. Ami ennek révén sem ismerhető meg bizonyosan, annak megismerésére
a megbízható Hagyomány a bizonyosság.
Magyarázat: A szövegből kitűnik, hogy a következtetés módszerét a szánkhja elsősorban
a létező, de érzékszervileg nem tapasztalható tárgyak megismerésében tartja
fontosnak. Példa: "Miként a magból sarjadt növény újabb magot terem, úgy
teremnek újabb sors-következmények a korábbi tettekből." Van azonban olyan
megismerendő is, amire még az azonosság meglátása vagy a logikai következtetés
sem adhat támpontokat. (Például: "Milyen lesz a végső szabadság állapota?".)
Erre egyedül az Igaz Tudás hagyománya szolgál bizonyságul.
7
A tárgy akkor nem tapasztalható, ha túl messze van vagy túl közel, ha az érzékszervek
hibásak, ha az ész figyelmetlen, ha a tárgy túl finom, ha eltakart, ha más elnyomja,
vagy ha a hozzá hasonlók elrejtik.
Magyarázat: Példák a fenti esetekre: egy messze álló ember arcvonásai, saját
szempilláink, a piros szín a színvaknak, egy észre nem vett tárgy, a füst szemcséi
a levegőben, a köntös alatti alsóruha, a csillagok fényes nappal, egy árpaszem
ezernyi rizsszem között.
A MEGNYILVÁNULÁSRÓL
8
A Természet túl finom, ezért nem észlelhető. Nem azért, mert nem létezik. Okozatain
keresztül észlelhető. Okozata a Roppant és a többi Hat, ezek a Természethez
hasonlítanak is, különböznek is tőle.
9
Az okozat létezőnek okozata: mert nem létező nem lehet oka semminek, mert sajátságos
anyagi oka van, mert okozat nem jöhet létre bármiből, mert az alkotni képes
csak a képességéhez mértet hozhat létre, s mert az okozat hasonló természetű
az okhoz.
Magyarázat: A Természet, az anyagi lét végső elve. Bár közvetlenül nem ragadható
meg, okozatain, a kibomló tudati és anyagi világon keresztül következtethetünk
létére és tulajdonságaira. Elsődleges okozatai részben hasonlítanak hozzá, mivel
maguk is teremnek, részben pedig különböznek tőle, mivel teremtettek. A 9. szútra
az úgynevezett "szatkárja" fogalmát taglalja, vagyis azt a törvényt,
mely szerint az okozat már eleve bennerejlik az okban, s az okot folytatja,
"utánozza", megtestesíti. Így az alany elméje és tapasztalati világa
- mint okozat - az alanyt, az Embert körülölelő Természet szerint alakul.
10
A megnyilvánultnak oka van, nem örök, nincsen jelen mindenütt, tevékeny, sokszerű,
alárendelt, jele valaminek, tagolt és függ valamitől. A megnyilvánulatlan ennek
fordítottja.
11
A megnyilvánult három minőséges, nem elkülönülő, tárgyi, egyetemes, öntudatlan
és termékeny. Ilyen az Ősanyag is. Az Ember ennek ellentéte, de hasonlít is
hozzá.
Magyarázat: A tapasztalt világ mulandó, véges, mozgásban van, tárgyakra bomlik,
és okozata egy nem tapasztalható oknak. A világot újra meg újra megszülő megnyilvánulatlan
Ősanyag létére az a tény is utal, hogy az időbevetett, mulandó tárgyak sohasem
fogynak el. Ez az Őstermészet mulandótlan, végtelen, mozdulatlan, egynemű és
önmagán alapuló. Az Ember abban különbözik a megnyilvánult és megnyilvánulatlan
Természettől, hogy fölötte áll minden minőségnek. Az Ember nem tapasztalható,
mert ő maga a tapasztaló, a tudatos. Ám külső megnyilvánulásában sokszerű, és
ebben az egyben követi a megnyilvánult Természetet.
A HÁROM MINŐSÉGRŐL
12
A három minőség lényege szerint kedvelt, nem kedvelt és kedvetlen. Céljuk a
láttatás, a működtetés és a megrekesztés. Egymás elnyomása, támogatása, megszülése
és páralkotás a rezdüléseik.
13
A Világos könnyű, láttató és vágyott. A Ragaszkodó megtámasztó és mozgékony.
A Homályos nehéz és elfedő. Mécseshez hasonlóan működnek együtt a célért.
Magyarázat: A Természet a három minőséges elmén keresztül jelenik meg a tapasztalásban.
A minőségek jelzői mutatják, hogy azok inkább az alany és a tárgy kapcsolatát
jellemzik, mintsem pusztán a tárgyat. E Világos, Rugaszkodó és Homályos tudattal
helyezi el magát az ember a létben, ezáltal rendez maga köré minősített világot.
Ennek az elmének a célja, hogy feltárja az Ember előtt a valóságot. Olyan, mint
a kanócból, olajból és lángból álló mécses, ami megvilágítja maga körül a tárgyakat,
de egyben saját magára is rávilágít.
minőségek: jellegük: lényegük: céljuk: rezdülésük:
Világos könnyű láttató vágyott kedvelt láttatás egymás elnyomása,
Ragaszkodó támasztó mozgató nem kedvelt működtetés támogatása, megszülése,
Homályos nehéz elfedő kedvetlen megrekesztés páralkotás
AZ OKRÓL ÉS
OKOZATRÓL
14
A megnyilvánult nem elkülönülő, és így tovább. Ez bizonyos, mert három minőséges,
és nem igazak rá a fentiek. Bizonyos, hogy a megnyilvánulatlan is ilyen, mert
az okozat lényegében azonos minőségű az okkal.
Magyarázat: Ísvarakrisna újra a megnyilvánulatlan Őstermészet (az Ősanyag) létét
próbálja bizonyítani. A vers első mondatában a megnyilvánult Természet azon
ismérveire utal vissza, amelyek az Ősanyagnak is sajátjai. (Lásd 11. káriká!).
Vagyis a világként megnyilvánult Természet éppúgy különbséget nem tevő (azaz
lényege szerint lebontó, egyneműsítő), éppúgy érzéktárgyi (vagyis nem alanyként
létező), éppúgy egyetemes, öntudatlan és termékeny, mint a megnyilvánulatlan
Ősanyag.
15
Mivel a világ egy darabja véges, és a teremtés mozgása mindig megfelel a teremtő
ok képességének, továbbá, mivel az ok és az okozat szétválik egymástól, míg
a világ nem válik szét,
16
az ok a megnyilvánulatlan kell, hogy legyen, amely a három minőség összefonódása
révén működik olyan változékonyan, mint a víz, annak megfelelően alakulva, hogy
melyik az alapja éppen.
Magyarázat: A fenti két káriká a következő okfejtést vezeti fel: A tapasztaló
tudat bármekkorát hasít ki a megismeréssel a külső világból, ez mindig csak
véges lehet. Így a megnyilvánult nem lehet a tapasztalt végső oka. A részekre
tagolt, megnyilvánult világ oka az ember sem lehet, mivel az okozat saját magával
azonos természetű okra vezethető vissza. Ez pedig a Gyökértermészet, vagyis
a megnyilvánulatlan. A Természet világként való megnyilvánulása az a mozdulat,
amellyel az egyik minőség uralkodni kezd, hogy azután uralmát átadja a következőnek.
Ez a váltakozás teremti meg a tudat számára az idő és a tér háromrétűségét,
minden történés kezdetét, folyamatát és lezárulását.
AZ EMBERRŐL
17
Az Ember létezik, mert ami összeállt, az másért való, mert a három minőséggel
és a többivel jellemzettnek van ellentéte, mert kell, hogy legyen Felügyelet,
mert van Tapasztaló, mert létezik működés az Egyedülvalóságért.
Magyarázat: A teremtett világ nem önmagáért való, hanem hogy a tapasztaló alany
általa önmagára ébredhessen. A három minőséggel jellemzett Természet a lét alanyi
aspektusának ha úgy tetszik a léleknek) a kiteljesedéséért működik. Ez a kiteljesedés
az Egyedülvalóság, a "csak magam" tiszta állapota, amelyben a tárgyi
lét az alanyi létnek rendelődik alá. A szöveg azt mondja, hogy amennyiben létezik
tapasztalati világ, úgy léteznie kell a vele szembenálló tapasztalónak is. Ez
a tapasztaló a lét "felügyelőjeként" viselkedik mindaddig, amíg kikerülvén
a minőségek színjátékából, rá nem eszmél önmaga valójára.
18
Az bizonyítja, hogy számos az Ember, hogy születéshez, halálhoz és szervekhez
egyenként kötött, hogy a működések nem egyszerre történnek, s hogy a három minőségnek
ő az ellentettje.
19
Az Ember tanú, egyedülvaló, középen álló, szemlélő és nem tevékeny, éppen ama
ellentétesség bizonyítja ezt.
Magyarázat: A Természet örökkévaló, a megismerés szervéül szolgáló tudati struktúra
azonban mulandó. Az Ember azért ölt magára újabb és újabb tudati struktúrákat
("testeket"), hogy beteljesülhessen a végtelen megismerés. Így külső
formájában halandóvá lesz ugyan, ám lényegét, a pusztán tapasztaló aktusból
álló alanyiságát tekintve örökkévaló marad. A számtalan világgá, megismeréssé
bomlott Természetet ekképpen számtalan Alany ismeri meg. Ennek a minden lény
tapasztalásának középpontjában álló Alanynak a létére világít rá a 19. - visszautalva
a 11. és 17. kárikákra.
A TEREMTÉSRŐL
20
Az öntudatlan, finom test őhozzá kötődve tudatosnak tűnik, a pártatlan pedig
cselekvőnek, a minőségesnek tettei miatt.
21
Hogy lásson az Ember, és egyedülvaló legyen, az Ember és az Ősanyag, mint béna
és vak, egymásra szorulnak. Kapcsolatuk a sereglés.
Magyarázat: A tudatos Ember szemlél, az öntudatlan Természet szemlélhető. Szükségük
van egymásra, hogy lehessen tapasztalás. Összekapcsolódásuk a "sereglés",
a lét kezdete. Ennek első szakaszában az Ember rejtett tudati-testi szerkezete
alakul ki. Ez közvetlenül nem tapasztalható, létére csupán jelek utalnak. Az
anyagi világ finomabb burka az Ember érintésére tudatosnak tűnik, így veszi
kezdetét az Ember cselekvése, a megismerés aktusa. Ennek révén sereglenek a
megismerő elé a világot alkotó dolgok, kilépvén addig megnyilvánulatlan állapotukból.
22
A Természetből terem a Roppant, ebből az énképzet, majd a Tizenhatos csoport.
A Tizenhatok Ötéből lesz az öt elem.
Magyarázat: Az egyénné oszlott Ember rejtett teste, pszichéje az Eszméletből;
az énképzetből, az észből, a tudat érzékterületeiből és a tíz emberi képességből
áll. A tudat öt érzékterületéből alakul majd ki az "anyagi" világ,
a lételemek, ahol a "külső" jelenségek megnyilvánulnak.
A TUDATRÓL
23
Felfogás az Eszmélet. Törvény, megismerés, vágytalanság és uralom a Világos
formái ennek. A Homályos pedig az ellentétük.
Magyarázat: Az elme legmagasabbrendű rezdülése felfogás, az észleletek, gondolatok
maghatározása ("alma"). A három minőség már a tudatosulás eme legelemibb
pontján meghatározza a megismerés színvonalát, pontosabban a megismerő és a
megismert kapcsolatát. Mint a fenti meghatározások is mutatják, ez a felfogás
az érzékelési folyamatokban és a cselekvésekben egyaránt megnyilvánul. A 44-45.
kárikából kiderül majd, hogy a Világos természetű felfogások megismerésre vezetnek,
a Homályos természetűek pedig ellentétesen hatnak, hozzákötnek az anyagi világhoz.
24
Sajátítás az énképzet. Innen kétfelé fordul a sereglés, a Tizenegyes csoport
és az öt érzékterület felé.
Magyarázat: Az Eszmélet pillanatához újabb elemet kapcsol az individuum magját
alkotó énképzet. Ez ugyanis a felismerés tényét tárggyá alakítja, önmagára vonatkoztatja
("látok egy almát"). Ebből kiderül, hogy az énség nem önmagában létezik,
hanem mindig egy "külsőként" megélt világgal szemben. Ebből érthető
az, hogy miért az énképzet pontján szakad kétfelé a teremtés. A létezés első
pontja létbeli és tudati princípiumként egyaránt felfogható, ezért is használják
rá felváltva a "Roppant" és az "Eszmélet" fogalmakat. Az
énképzet azonban egyben már a külső és a belső lét képzetét is jelenti.
25
A megteremtett, cselekvő énképzetből létrejön a Világos Tizenegy, a "lételemkezdetű"
énképzetből a Homályos érzékterületek, a "tüzes" énképzetből pedig
együtt a kettő.
Magyarázat: A "tizenegyek csoportjában", azaz az észben, és az érzékelő,
illetve cselekvő képességekben megjelenő énképzet Világos minőségű, mert ezeket
az Alany "kedveltként", vagyis sajátként (és ezáltal tudatosként)
éli meg. A "megteremtett" elnevezés arra utal, hogy az ész és a tíz
képesség léte csak okozat, és újabb tudatelemeket már nem hoznak létre. (Lásd
a 3. kárikát!) Ezzel ellentétben az érzékterületeken megjelenő - tehát a külsőhöz,
a tárgyhoz tapadt, "lételem kezdetű" - énképzet Homályos minőségű,
mert a külső, mint olyan "nem kedvelt", vagyis nem saját, más. E két,
szubjektív és objektív, létező együttese adja a Ragaszkodó, más néven "tüzes"
énképzetet, a tapasztaló-megismerő és ebben a tapasztalásban önmagát megélő
énséget.
A SZERVEKRŐL
26
Látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás az érzékelő képességek, cselekvő
képességnek mondják a beszédet, a megfogást, a járást, az ürítést és a szaporodást.
27
Kettős lényegű az ész. Összeilleszt és hasonló a képességekhez is. A képességek
és a külső tárgyak azért eltérőek, mert változó bennük a minőségek aránya.
Magyarázat: A felsorolt tíz képességet az Eszméletből és az énképzetből a tapasztalás
során kialakuló ész vezérli. Eme tulajdonsága alapján az Eszmélethez hasonlít.
Ugyanakkor az észnek érzékelő jellege is van, mivel a gondolkodás folyamatában
érzékszervi tapasztalás nélkül is megismerésre juthat. Így hát egyszerre akarati
és befogadó természetű. Ezek alapján az ész egyfajta irányítóközpontként működik,
ami az Eszmélet felé közvetíti az észleleteket, illetve a cselekvő képességhez
irányítja az Eszmélet parancsait. Az ily módon kialakult emberi struktúra tapasztalni
és cselekedni kezd, ennek során kibomlik az anyagi világ bonyolult szövete.
A REZDÜLÉSEKRŐL
28
Az első Öt csak arra rezdül, hogy érzékelje a hangot és a többi érzékletet.
Beszéd, magához vétel, mozgás, kibocsátás, kéj a rezdülése a másik ötnek.
Magyarázat: A test és a tudat működését a szánkhja "rezgésnek" fogja
fel. Az öt érzékelő képesség feladata az érzékletek, azaz az érzékterületek
megragadása. Ez lesz majd a kiindulópontja a magasabb tudati folyamatoknak.
A cselekvőképességek végső soron a tapasztalási, megismerési tér tágítására
és a testi működések fenntartására irányulnak.
29
A Hármat rezdülése határozza meg. Ezek nem ugyanazok. Együtt rezdülnek viszont
a szervek az öt szél, vagyis a belélekzés és a többi esetén.
30
Bár egyidőben rezdül a Négyes, mégis sorrendben mutatjuk meg őket: a Hármas
rezdülésének úgy tapasztaláskor, mint nem tapasztaláskor érzékelés a feltétele.
Magyarázat: A testi és tudati folyamatok részben egybeesnek, részben nem. A
tapasztalás pillanatában a "Négyes" szerv alkotóelemei egymás felé
mozdulnak: az érzékelő képesség az ész felé közvetíti az érzékletet, innen jut
tovább az énképzethez és az Eszmélethez. Ha a folyamatból hiányzik az érzékszervi
tapasztalás, akkor a "Hármas" működéséről van szó, ezek együttes rezdülése
alkotja a fogalmi gondolkodást, ennek folyamata azonban mindig korábbi érzékszervi
tapasztalások emlékén alapul. Az anyagcsere folyamatok, az "öt szél"
esetében mindig együtt rezdül az "öt lélekzés". A belélekzést szükségszerűen
kilélekzés követi, eközben a belélekzett levegő vagy elfogyasztott táplálék
törvényszerűen bekerül a "szétlélekzés" (keringés) áramába, majd az
"összelélekzés" (megkötés) és a "fellélekzés" (elsajátítás,
átalakítás) folyamata következik. A 29. káriká ezen kívül arra is rámutat, hogy
nem szabad összekevernünk a három legbelső tudatelem működését. Az Eszmélet
csak felfogja az érzékletet ("alma"), az énképzet már magára is vonatkoztatja
("látok egy almát"), az ész pedig elhatároz ("ezt az almát most
megeszem").
31
Mindegyikük azért rezdül, mert a többi készteti. Ennek egyetlen oka az, hogy
az Emberért valók. Bár ő nem cselekszik, őérte sarkalltak működésre a szervek.
32
Megragadnak, fenntartanak és láttatnak a Tizenhárom szervek. Megragadandó, fenntartandó
és láttatandó teendőjük tíz van.
Magyarázat: A tapasztalás aktív elemeit az előbb említett tizenhárom tudatelem
képezi. A passzív elem az öt érzékterületből és az öt lételemből tevődik össze.
Ez a tízféle teendő. Az érzékelő képességek az érzékterületeken keresztül nyúlnak
ki a lételemekbe, a cselekvőképességek pedig közvetlenül a lételemekhez kapcsolódnak.
Az ész, az énképzet és az Eszmélet feladata az értelmi megismerés. Mint majd
a 35-36. kárikából kiderül, a szervek nem önmagukért, hanem egymást késztetve,
az Emberért lépnek működésbe. Céljuk - és egyben a lét végső célja - az, hogy
az Ember megismerésre jusson.
A SZERVEZETRŐL
33
Háromságos a belső szervezet. Tízrészes a külső, ami a belső három érzékvilágát
megalkotja. Jelenidős a külső, három idős a belső szervezet.
34
A külsőből öt érzékelő képesség. Megkülönböztetett és meg nem különböztetett
a tárgyuk. A beszéd tárgya csak a hang. A többi cselekvőképességé pedig mind
az öt érzéktárgy.
Magyarázat: A tudatelemek és a képességek együttes működése létrehozza az emberi
elme szervezetét. A külső szervezet az öt érzékelő és az öt cselekvő képességből
épül fel. Az Eszmélet, az énképzet és az ész alkotja a tudat belső szervezetét.
A tíz képesség a tapasztalás és a cselekvés során mindig jelenidejűen működik,
ezzel szemben az elme már képes arra is, hogy emlékezzen és elképzeljen, kialakítva
ezzel a múlt és jövő képzetét. Az érzékelő képességek tárgya részben az alanytól
"megkülönböztetett", ez az érzékszervektől független, külső lételemekből
tevődik össze. A "meg nem különböztetett" tárgybeliség az érzéktárgy
tapasztalható minőségét (színét, szagát, és így tovább) jelenti, amiket nem
lehet az azokat érzékelő szerv működésétől megkülönböztetve, elválasztva szemlélni.
35
Mivel az Eszmélet a belső szervezet többi tagjával minden tárgyba alámerül,
ezért a hármas szervezet a Kapus, a többiek pedig a kapuk.
Magyarázat: A tudat kapuja hol kifelé nyílik (érzékszervi tapasztalás), hol
pedig befelé tárul (képzeletműködés). Az Eszmélet által vezérelt tudat hol ebbe,
hol abba a világba merül bele, így szerez tapasztalatokat.
36
A különféle minőségű és eltérő jellegű szervek az Eszméletben láttatnak meg
és ajánlanak fel az Embernek minden célt, miként a mécses.
37
Mivel az Eszmélet szolgáltatja az Embernek az összes élményt, ő az is, aki az
Ember és az Ősanyag közötti finom különbséget feltárja.
Magyarázat: A megismerés, a tapasztalatok "megélése" végső soron azt
a célt szolgálja, hogy a tudat önmagára lásson (itt Ísvarakrisna visszautal
a 13. kárikában említett mécses hasonlatra), az összekeveredett személyes és
tárgyi létezés szétváljon, az Ember ne a kibomlott anyagi világon, ne is egy
elképzelt "személyiségen", hanem tisztán önmagán alapuljon. A megkülönböztetés
legmagasabb szintje az Ember és a psziché megkülönböztetése. Minden, ami tudható,
a Természethez tartozik, így a Természet legfinomabb síkján kialakult elme is.
Vizsgáljunk meg egy érzékelési és cselekvési mozzanatot a fenti rendszer alapján:
Eszmélet énképzet ész érzékelő kép cselekvő kép lételem
"alma" látás "almát látok" "megeszem" cselekvés
A LÉTELEMEKRŐL
38
Az érzékterületek meg nem különböztetettek. Belőlük lesznek a lételemek, Öt
az Ötből. Ezeket megkülönböztetetteknek is hívják. Békések, izgatóak vagy tompítók.
Magyarázat: A 25. kárikánál esett már szó arról, hogy az anyagi világ képzete
az érzékterületekből, vagyis az érzékleteket tartalmazó tudatterületekből fakad.
Mai létszemléletünk általában az objektív világ hitéből indul ki. A szánkhja-jóga
iskola ezzel ellentétesen gondolkodik. Az érzékszervi tapasztalás kiindulópontját
itt az érzékterületek képezik. A szanszkrit kifejezést, a tanmátrát gyakran
"finom elem"-nek (szúksma-bhúta) is nevezik, ám a 24. kárikából úgy
tűnik, hogy nem kizárólag lételméleti, hanem egyszersmind tudati princípiumokról
van szó. Ezek sarkallják az érzékelő képességeket egy újabb születéskor arra,
hogy kiépítsék a lételemek, a "külső" világ rendszerét. Ez pedig az
egyre magasabb szintű megismerés következtében mind bonyolultabb szerkezetűvé
válik, és ennek megfelelően egyre sokrétűbb benyomásokat hagy maga után a pszichében.
A lételemek körében tapasztalt tárgyak újra meg újra átszínezik a tudatot. Ebben
a folyamatban megint csak a három minőség játszik közre. A Világos békésnek
mutatja a tárgyat, a Ragaszkodó izgatónak, a Homályos pedig tompítónak.
A TESTRŐL
39
A finom testek az apa-anya nemzése révén kapcsolódnak a durva elemekhez, és
válnak háromrétű megkülönböztetetté. Megmarad a finom, elmúlik az apa-anya által
nemzett.
Magyarázat: A szánkhja gondolkodásmódja nem tesz éles különbséget test és tudat
között, a testet a tudat anyagi tükröződésének, a tudatot pedig a legfinomabb
anyagi hordozónak tekinti. Ennek alapján a szánkhja kétféle testet ismer. Az
egyik a jel, más néven finom test, amely az Eszméletből az énképzetből, az észből
és a tudat érzékterületeiből áll. Ez foglalja magába a korábbi tapasztalatokat.
Ez a struktúra a halál után sem pusztul el, hanem a következő megtestesüléskor
újra az Alanyhoz kötődik. Ezzel szemben a három minőséges, "megkülönböztetett",
durva elemekből álló hordozó, vagyis a szülőktől örökölt és táplálékból felépített
anyagi burok mindig változik, és széthullik minden testetöltés után.
40
A jel bukkan föl először. Ez független, állandó, a Roppanttal kezdődik, és a
finom elemekkel zárul. Nem ő az Élvező, a létformákat magára öltve vándorol.
41
Ahogyan nem létezhet kép a semmire festve, ahogyan oszlop és hasonlók nélkül
árnyék sem lehet, úgy a jel sem állhat fenn a megkülönböztetettek híján, amelyekre
támaszkodik.
42
A jel az Emberért van. Az okok és okozatok, valamint a Természet hatalma által
megkötötten színészként viselkedik.
Magyarázat: A "jel", a Roppantból (vagyis az Eszméletből) az énképzetből,
az észből és az érzékterületekből álló finom test (azaz maga a tudat) jelenik
meg először. Ísvarakrisna ismételten rámutat, hogy ez nem az "Élvező",
vagyis nem maga a szemlélő Alany, hanem csupán az Ember eszköze a megismerésre.
Mindezek mellett a finom testbéliség, a "tudati lét", a durvától,
az anyagi világtól elválaszthatatlan. A tudat csak a megismerésben, a megismert
dolgok által tükrözve létezhet.
A LÉTMÓDOKRÓL
43
A tökéletesedésre törekvő törvényes és a többi létmódok a természetből és annak
terméséből fakadnak. A tapasztalással kialakuló létmódok a szervek működésén,
a magzatiak pedig az okozatokon alapulnak.
Magyarázat: A káriká visszautal a 23. versre: A törvény, a megismerés, a vágytalanság
és az uralom az Eszmélet legmagasabb szintjén megjelenő négy létmód. E Világos
minőségű létmódok mellett a mindenkori tapasztalás létmódjai Ragaszkodónak,
a szöveg által "magzatinak" nevezettek pedig Homályosnak minősíthetők.
A tapasztalás "tüzes", megkötő jellegű, a "magzati" elnevezés
pedig a kiszolgáltatott, passzív, szabadság nélküli állapotra vonatkozik. Ísvarakrisna
az Eszmélet négy létmódja között is rangsorol. Egyedüli érvényűnek a megismerést
tartja (63. káriká).
44
A törvény felfelé vezet, a törvény nélküliség lefelé. A megismerés megváltáshoz
vezet, az ellentéte kötöttségre visz.
45
A vágytalanság a Természettől elold, a sóvárgó vágy tovább vándoroltat. Az uralom
a csapásokat megszünteti, az ellentéte ennek ellentétéhez vezet.
Magyarázat: A Természet és a benne testet öltött Alany kapcsolatának első termése
az Eszmélet. Ez fogja fel a megnyilvánult világ törvényeit, és ez dönti el azt,
hogy a tapasztaló Alany a megismerés, a vágytalanság és az uralom létmódjait
követi-e, vagy pedig a Természet rabságába kerül.
megismerés vagy uralom vagy
tudatlanság alávetettség
Eszmélet
törvény vagy
vágytalanság vagy
törvény nélküliség sóvárgás
AZ IRÁNYULTSÁGOKRÓL
46
Az irányultságok így sorakoznak: tévelygés, gátoltság, megelégedés és beteljesedés.
Az egyensúlyból kibillent minőségek tusája ötvenfelé szakítja őket:
47
Ötféle tévelygés létezik, s huszonnyolcféle gátoltság alakul ki a szervek fogyatékossága
miatt. Megelégedettség kilenc van, beteljesedés pedig nyolc.
Magyarázat: A létmódok szorosan összefüggenek a tudat irányultságaival, ezektől
függ a megismerés színvonala. Így végső soron a tudati irányultságok rendszere
is a megtapasztalás folyamatát, annak hibáit, és a hibáktól való megszabadulás
útját írja le.
48
A homály nyolcféle, az elvakultság ugyancsak, tízféle a roppant vakság, tizennyolcféle
a sötétség, a vak sötétség ugyancsak.
Magyarázat: A tévelygés eme öt állapota részben a Természet és az Ember összetévesztéséből,
részben pedig a magasabb tudatállapotok hiányából adódik. Az egyes tévedés fajtákat
a kommentárok a következőképpen határozzák meg:
homály (tévesztés):
1. a megnyilvánulatlan és az Ember összetévesztése
2. az Eszmélet és az Ember összetévesztése
3. az énképzet és az Ember összetévesztése
4-8. az érzékterületek és az Ember összetévesztése
elvakultság (gőg):
1. a megfontoltságból fakadó gőg
2. a tudásszomjból fakadó gőg
3. az elmélyülésből fakadó gőg
4-6. a "három szenvedés" megszűntéből fakadó gőg
7. a barátság elnyeréséből fakadó gőg
8. a kitárulkozásból fakadó gőg
roppant vakság (függés):
1-5. függés az öt érzékterülettől
6-10. függés az öt lételemtől
sötétség (megirigylés):
1-5. megirigylés az öt érzékterület terén
6-10. megirigylés az öt lételem terén
11-18. megirigylés a nyolc beteljesedés terén
vak sötétség (féltés):
1-5. az öt érzékterület féltése
6-10. az öt lételem féltése
11-18. a nyolc beteljesedés féltése
49
Tizenegy gátoltság tapasztalható a képességek és az ész hibái miatt. Tizenhétféleképp
sérül az Eszmélet, ezek a megelégedés és a beteljesedés ellentétei.
Magyarázat: Mint a következő táblázaton látjuk, a gátoltságok részben testi,
részben pedig szellemi okokra vezethetők vissza. Különösen a szellemi gátoltságok
akadályozzák a megismerést, mivel ezek nem egyszerűen öröklöttek vagy sorsszerűek,
hanem az ember tudatlanságából fakadnak, és így elzárják annak útját a két magasabb
tudatállapot, a megelégedés és a beteljesedés felé. A kommentárok a következő
gátoltságokat sorolják fel:
testi gátoltságok:
1. látászavar 7. kézbénulás
2. hallászavar 8. lábbénulás
3. szaglásképtelenség 9. emésztészavar
4. tapintásképtelenség 10. magtalanság
5. ízlelésképtelenség 11. gyengeelméjűség
6. beszédzavar
szellemi gátoltságok:
12. a testet-öltés szomjazása 21. megfontolatlanság
13. az anyaghoz kötődés szomjazása 22. unalom
14. időbevetettség 23. szétszórtság
15. a szerencse hajszolása 24. önkínzás
16. a színek szomjazása 25. mások miatti gyötrődés
17. a szagok szomjazása 26. a sorscsapások miatti gyötrődés
18. az ízek szomjazása 27. embergyűlölet
19. a hangok szomjazása 28. önösség
20. a kéj szomjazása
50
Befelé néggyel lehet megelégedni: a Természettel, a birtoklással, az idővel
és a szerencsével. Kifelé pedig öttel: az ötféle érzéktárgy elvetésével. Ez
a kilencféle túlbecsült megelégedettség.
Magyarázat: Ísvarakrisna szerint a megelégedettség állapota nem más, mint a
Természet uralmába, bűvöletébe való belenyugvás. Ez a befelé való, négyrétű
megelégedettség a hétköznapi ember sajátja. A másik, az öt lételemnek azaz voltaképpen
a világnak - az elvetése, és az ebben való megelégedés pedig azoké, akik a valóság
megismerésének útját összetévesztik a külvilágtól való elmeneküléssel.
51
A nyolc beteljesedés: Megfontoltság, tanítás, tanulás, a háromféle szenvedés
szétzúzása, barátság nyerése és önzetlenség. Az előző három irányultság visszafogja
a beteljesedést.
Magyarázat: A cél megvalósulását konkrét eredmények, tudati képességek jelzik.
A "varázserők", a beteljesedések között is megállapíthatunk rangsort.
A megfontoltság, tanulás, a tanítás felfogása elindít a végső megismerés felé,
a végső megismerés pedig kioltja a magunk, mások és a sorscsapások miatti szenvedést.
A tudás bizonyossága által a megismerő a létezés "önzetlen barátjává"
válik, és kitárulkozik a mindenség felé.
A LÉNYEK SEREGLÉSÉRŐL
52
Létmódok híján nincsen jel, jel híján létmódok sem lehetnek. Ezáltal jön létre
a jelzett és a létmódok kettős sereglése.
Magyarázat: A szöveg "jelnek" a rejtett testet, vagyis a tudati felépítményt
nevezte. A tudat szintjeinek, megismerési fokainak megfelelően különféle lények
rendjei alakulnak ki. Egy adott tudati struktúra egy bizonyos lényhez kötődik,
az adott rendhez tartozó lény pedig a neki megfelelő szintű megismerésre képes.
53
Nyolcféle isten-sereg alakul ki, ötféle az állati ölből, emberi csak egy van.
Röviden szólva így sereglenek a lények.
54
Felül, a Világosban sűrű a sereglés. Gyökerénél sűrű a Homályos. A Ragaszkodó
középen sűrű. A Hatalmassal kezdődik, és a fűcsomó a vége.
Magyarázat: A megismerésben folytonosan újraszülető tudati struktúra ezeken
a létszinteken vándorol felfelé vagy lefelé, tetteinek és tapasztalásainak megfelelően.
Az elsődleges cél nem a magasabb létszintek elnyerése, hanem a megismerés beteljesedése,
hogy az Ember önmagára eszméljen. Ha abból indulunk ki, hogy a tudatállapotok
és a létszintek szoros kapcsolatban állnak, úgy nyilvánvaló, hogy az istenek
nem felsőbb hatalmakat jelentenek, hanem tapasztalási szinteket. Az "isteni"
a Világos minőségű emberfeletti szintekre, az "állati" elnevezés pedig
a növényvilágot is magábanfoglaló, Homályos minőségű emberalatti szintekre vonatkozik.
E kettő találkozási pontjánál jelenik meg az emberi létforma, ebben nyílik lehetőség
arra, hogy a mindenben bennerejlő Ember, a lét alanya, magára eszméljen.
55
A tudattal bíró Ember így tapasztalja meg, hogy a vénség és a halál szenvedést
jelent. Mert amíg a jelzett meg nem szűnik, lényegéből adódóan szenvedés terem
belőle.
Magyarázat: A lét teljességére rátekintve megszületik az a felismerés, hogy
a különféle lények és tudatállapotok mélyén ugyanaz a végső Tapasztaló, az Ember
rejlik. Ez az alany örökkévaló, a tudati struktúrák (testetöltések) azonban
mulandóak. Amíg az Emberhez rejtett test tapad, addig időbevetett, korlátozott
létezésről van szó, amelynek végén elkerülhetetlenül ott vár a halál. A szenvedést
így elsősorban nem az anyagvilágbeli fájdalmak jelentik, hanem a mulandóság
tudata.
A MEGSZABADULÁSRÓL
56
A Roppanttal kezdődő és a megkülönböztetett lételemekkel záruló, teremtett világ
célja az, hogy minden Ember megszabaduljon. Úgy tűnik, a Természet magáért cselekszik,
holott más érdekében fog bele.
57
Az Ősanyag azért kezd működni, hogy az Ember megszabaduljon. Olyan ez, mint
ahogy a tej képződik öntudatlanul, hogy táplálja majd a borjat.
58
Ahogy a világi lény azért cselekszik, hogy csillapítsa vágyait, a megnyilvánulatlan
azért működik, hogy az Ember megszabaduljon.
Magyarázat: Ísvarakrisna visszatér ahhoz a gondolathoz, hogy a Természet működése
nem öncélú, hanem az Emberért való. Az Ősanyag feladata az, hogy törvényeket
alkosson, és ezeket az Embernek megmutassa, hogy vágytárgyakat teremjen, és
kielégítse az emberi vágyakozást. A vágytárgyak élvezése és a vágyakozás természetének
megismerése után kialszik a sóvárgás újabb tettek után, és a Gyökértermészet
olyan törvényei tárulnak fel, amelyek lehetővé teszik a magasabb rendű megismerést.
Az út célját elérve bebizonyosodik, hogy a megtapasztalás minden lépése ennek
érdekében történt, itt nyeri el végső értelmét.
59
Ahogyan a táncosnő tánca végén a színpadról lelép, ugyanúgy eltűnik a Természet
is, ha az Embernek megmutatta önmagát.
60
Válogatott eszközökkel szolgálja a nemszolgáló Embert. A minőséges önzetlenül
cselekszik a nem minőséges hasznára, aki pusztán csak létezik.
61
Úgy gondolom, nincs a Természetnél szemérmesebb. Amint észreveszi, hogy meglátták,
nem kerül többé az Ember szeme elé.
Magyarázat: A Természet káprázata csak addig marad fenn, amíg valaki ezt a káprázatot
megteremti, amíg van kit elkápráztatni. Ha a lét iránti vágyakozás eltűnik,
a létezés színjátéka is véget ér, és az Ember megmarad a beteljesedés állapotában.
62
Ezért nincs, ki megkötődjön, szabaduljon és vándoroljon. A különféle dolgokban
megnyilvánuló Természet vándorol, kötődik és lesz szabaddá.
63
A Természet önmagát hétféle formával köti meg, s egyetlen formával megszabadul
az Emberért.
Magyarázat: Az általunk ismert legmagasabbrendű emberi tulajdonságok, a tudati
képességek és a belső folyamatok is a Természet részét képezik. Az egyetemes
Alany, az Ember nem kötődik és nem válik szabaddá, hanem a mindenkori létforma
és tudatállapot puszta szemlélője csupán. Ahogy a teremtett világ színjátéka
a Természet illúziója, ugyanúgy a megszabadulás útjáról is bebizonyosodik, hogy
része volt ennek a káprázatnak. A 43., 44. és 45. kárikák magyarázatában felsorolt
nyolc létmódból az első hét még e káprázat rabságában épül ki. A nyolcadik,
a megismerés pedig a valóság illúziójának szertefoszlásával jár. Ekkor születik
meg az Ember egyedülvalósága.
AZ EGYEDÜLVALÓSÁGRÓL
64
Csakis így, a valóság gyakorlása által születik meg a maradéktalan, tévedhetetlen,
letisztult felismerés: "Nem én vagyok, nem az enyém, nem ez az Én!"
Magyarázat: A valóság (tattva) kifejezés, a szöveg elején, a 3. kárikában említett
"huszonötösségre" vonatkozik. Ennek a huszonöt princípiumnak a számbavételével
és lényegük megértésével ragyog fel a felismerés.
65
Ezek után a biztos alapra lelt Ember színjáték nézőjeként szemléli a Természetet.
Az pedig nem burjánzik tovább, s célját elérvén hét alakját leveti.
66
"Elnézem" - így az Egy. "Meglátott" - nyugszik a Másik.
Ekkor már nincs, mit kitűzzön a sereglés, még ha e kettő össze is fonódik.
Magyarázat: A biztos alapra lelt, vagyis önmagán alapuló Alanyt semmi sem ösztökéli
már a tapasztalásra. A valóság megismerése után a Természet megválik a hét alsó
létmódtól, és megmarad a tökéletes megismerés csendjében.
67
Tökéletes megismerésre jutva nem indít már a törvényes és a többi hat létmód.
Testben marad még az Ember, mert az ösztönök így akarják. Továbbpörgő kerékhez
hasonlít.
68
Ha a test szétesett, és célját elérve megszűnt az Ősanyag működése, az Ember
a teljes és végleges Egyedülvalóságot eléri.
Magyarázat: A létforgatag kerekét a létmódokban megjelenő téves nézetek pörgették.
Ha ezek elmúlnak, a kerék már csak tehetetlenségi ereje miatt pörög tovább.
Ha a lendület energiája elfogyott, úgy megszűnik az Ember és az anyagvilág kapcsolata,
és a végső Alany visszahúzódik az örökkévalóság állapotába.
EME TANÍTÁSRÓL
69
A Legfőbb Bölcs vette számba az Ember céljáról szóló titkos tudást, végiggondolván
azt, hogy miként születnek, élnek és múlnak el a lények.
70
A Bölcs az Éltetőnek adta át mások üdvére e kiváló, letisztult tanítást. Az
Éltető Öttincsesnek, aki sokasította a Tant.
71
Így kapta meg tanítványok során keresztül a nemes elméjű Ísvarakrisna, és teljesen
megértve, nemes versekben ő foglalta össze.
72
A hetven vers tana a Hatvan-tannal megegyezik, magyarázatok és mások értelmezése
nélkül is.
Magyarázat: A Legfőbb Bölcs nem más, mint Kapila, a szánkhja iskola mitikus
alapítója. Őt követte a mesterek sorában Ászuri, az Éltető, őt pedig Pancsasikha,
magyarul Öttincses, aki elterjesztette e tanítást. Ísvarakrisna, e szöveg szerzője,
Kapila közvetett tanítványának, egyenes ági szellemi leszármazottjának nevezi
magát. A "nemes vers" az árjá versmértéket jelenti. Az utolsó kárikában
említett Hatvan-tan utalás egy elveszett szánkhja-műre.
