ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

일연 / 一然 Iryeon (1206-1289)

삼국유사 / 三國遺事 / Samguk yusa

The Samguk yusa (Memorabilia of the Three Kingdoms) is a well-known treasure of Korean Buddhism, written by Iryeon in the Goryeo dynasty. Iryeon is also known as a prominent Seon master of the Gajisan School. The collection was further amended by his disciple 무극 / 無極 Mugeuk (혼구 / 混丘 Hongu, 1250–1322), and also later by other unknown hands.

Tartalom	Contents
Ir-jon: Szamguk jusza (A három királyság nem hivatalos története) Szemelvények PDF: Mártonfi Ferenc: Tizennégy hjangga A koreai nyelvű költészet legrégibb fennmaradt darabjai In: Keletkutatás, 1976–77, 21–34. oldal	PDF: Samguk Yusa > Scanned PDF Legends and History of the Three Kingdoms of Ancient Korea by Iryŏn, Tae-Hung Ha, Grafton K. Mintz Yonsei University Press, 1972

Il-yeon
http://en.wikipedia.org/wiki/Il-yeon

Il-yeon (or Iryeon) (1206–1289) was a Buddhist monk and All-Enlightened National Preceptor (보각국사 普覺國師) during the Goryeo Dynasty of Korea. His birth name was Kim Gyeong-myeong (김경명 金景明), and his courtesy name was Hoe-yeon (회연 晦然).

He became a monk at Muryangsa Temple at the age of nine, and passed the Seon national examination at 22; at 54 he was given the rank of Great Teacher. When he was seventy-eight, King Chungnyeol offered him a position of rank and tried to make him National Preceptor, but Iryeon declined. The king again appointed him National Preceptor, and Iryeon came down to the capital Kaesong (then Gaegyeong), but soon returned to the mountains on the pretext that his aged mother was sick. On the eighth day of the seventh month in 1289, he held an interview with various monks, and then died.

Iryeon is known as a prolific writer, and according to the inscription on his tombstone he wrote some 80 volumes on Buddhist topics. But today only one book of his survives: the Samguk Yusa, which is not mentioned in the inscription at all.

Iryŏn. (一然) (1206–1289). Korean monk-literatus during the Koryŏ dynasty,
known as the author of the SAMGUK YUSA (“Memorabilia of the Three
Kingdoms”), the source for much of the lore concerning the incipiency and early
development of Buddhism in Korea. Iryŏn was born in KYŎNGJU, the ancient
capital of the Silla dynasty, became a monk while still a child, and passed the
monk's examination (SŬNGKWA) in the SŎN school at the age of twenty-two.
Iryŏn became a well-known literatus of both Buddhist and Confucian literature
and was close to the royal family of the Koryŏ dynasty, including King
Ch'ungnyŏl (r. 1236–1308), who visited Iryŏn at KWANGMYŎNGSA in 1282.
The Samguk yusa was written ca. 1282–1289, during the period of Mongol
suzerainty over Korea, which began in 1259. In his miscellany, Iryŏn includes a
variety of hagiographies of eminent monks in the early Korean Buddhist tradition,
often drawing from local accounts of conduct (haengjang), rather than official
biographies, and reams of material on early Korean Buddhist miracles and
anomalies drawn from regional lore. In its emphasis on local narrative, where
Buddhism dominated, over official discourse, Iryŏn's Samguk yusa contrasts with
Kim Pusik's (1075–1151) earlier Samguk sagi (“Historical Records of the Three
Kingdoms”), which included little information on Buddhism. Iryŏn's funerary
inscription refers to seven other works written by him, in over one hundred rolls;
interestingly, however, the Samguk yusa is not included in that list, suggesting that
it may have been published posthumously, perhaps sometime around 1310. The
only other extant work of Iryŏn's besides the Samguk yusa is his Chungp'yŏn
Ch'odong owi (“Five Ranks of the Caodong School, Revised”), in two (alt. three)
rolls. No longer extant are his Ŏrok (“Discourse Record”; two rolls), Kesong
chapchŏ (“Miscellany of Gāthās and Verses”; three rolls), and his massive
Sŏnmun yŏmsong sawŏn (“Chrestomathy of Selected Verses of the Sŏn school”),
in thirty rolls.
(The Princeton Dictionary of Buddhism)

Samguk Yusa
http://www.newworldencyclopedia.org/entry/Samguk_Yusa

Samguk Yusa (삼국유사, 三國遺事), or Memorabilia of the Three Kingdoms, is a collection of legends, folktales, and historical accounts relating to the Three Kingdoms of Korea (Goguryeo, Baekje and Silla), as well as to other periods and states before, during, and after the Three Kingdoms period. The text was written in Classical Chinese (as used in writing by literate Koreans at that time). It was compiled, at least in part, by the Buddhist monk Iryeon (일연 –然; 1206–1289) during the Koryo dynasty at the end of the thirteenth century, a century after the Samguk Sagi (삼국사기, 三國史記).

Unlike the more factually-oriented Samguk Sagi, the Samguk Yusa focuses on various folktales, legends, and biographies from early Korean history. Many of the founding legends of the various kingdoms in Korean history are recorded in the book. Iryeon covered legends from many Korean kingdoms, including Gojoseon, Wiman Joseon, Buyeo, Goguryeo, Baekje, Silla, and Gaya. The collection includes the lives of Buddhist saints; stories about the founding of monasteries, the construction of stupas, and the fabrication of bells; accounts of miracles performed by Buddhas and bodhisattvas; and other tales rich in shamanist and Buddhist elements. Samguk Yusa contains the earliest extant record of the Dangun (단군왕검, 檀君王儉) legend, which records the founding of Gojoseon (고조선, 古朝鮮) as the first Korean nation.

Background

The Koryo dynasty emulated the Chinese tradition of writing a dynastic history to record the historical events of the previous dynasty and demonstrate the legitimate succession of the present one. The first such Korean history was the Samguk Sagi (1146; “Historical Record of the Three Kingdoms”) commissioned by King Injong of Goryeo, and completed in 1145.

Samguk Yusa

Samguk Yusa (삼국유사 三國遺事), or “Memorabilia of the Three Kingdoms,” was compiled, at least in part, by the Buddhist monk Iryeon (일연 –然; 1206-1289) during the Koryo dynasty at the end of the thirteenth century, a century after the Samguk Sagi (삼국사기 三國史記). The word “yusa” cannot be precisely rendered in English since it means legends, history, anecdotes, and memorabilia. Samgal Yusa is a collection of legends, folktales, and historical accounts relating to the Three Kingdoms of Korea (Goguryeo, Baekje and Silla), as well as to other periods and states before, during, and after the Three Kingdoms period. Many of the founding legends of the various kingdoms in Korean history are recorded in the book. Iryeon covered legends from many Korean kingdoms, including Gojoseon, Wiman Joseon, Buyeo, Goguryeo, Baekje, Silla, and Gaya. It also covers the period during which Silla ruled the whole Korean peninsula, and includes, in a few cases, material from the Koryo dynasty which succeeded Silla, and during which Iryeon lived.

The text was written in Classical Chinese (as used in writing by literate Koreans at that time).

The most important myths in Samgak Yusa are those concerning the Sun and the Moon, the founding of Korea by Tang’un, and the lives of the ancient kings. The legends are mostly about places, individuals and natural phenomena. The folktales include stories about animals; ogres, goblins, and other supernatural beings; kindness rewarded and evil punished; and cleverness and stupidity. Because Iryeon was a Buddhist, his collection includes the lives of Buddhist saints; stories about the founding of monasteries, the construction of stupas, and the fabrication of bells; accounts of miracles performed by Buddhas and bodhisattvas; and other tales rich in shamanist and Buddhist elements. Most of the tales include a didactic or reflective element, intended to guide the reader towards a more profound understanding of life.

Samguk Yusa and Samguk Sagi

Wonder 1 (the Founding of the Kingdoms)

Book Two

Wonder 2 (United Silla)

Book Three

Rise of Buddhism
Pagodas and Buddhist Images

Book Four

Anecdotes of Renowned Monks

Book Five

Miracles
Tales of Devotion
Seclusion
Filial Piety

Epilogue

Legacy

The great value of the Samguk Yusa comes from its inclusion of many types of local materials, anecdotes, traditional narratives, and native songs, as well as ancient myths and legends transformed by Buddhist conceptualizations of the universe. It remains the major source for this type of material, and over the centuries has served as an inspiration for the works of Korean historians, writers, poets and dramatists. Most traditional Korean fiction was based on narratives recorded in the Samgak Yusa and the Samgak Sagi.

The vivid account of the beliefs and customs of the people of medieval Korea in Samguk Yusa is a valuable resource for the study of Korean history and social development. The monk Iryeon had access to documents and historical sources, both Korean and Chinese, which have long since been lost.

Samguk Yusa is also of value as a work of literature. The fascinating tales of dragons, miraculous births, flying monks and courageous heroes capture the imaginations of readers today just as they did centuries ago. The charming and genial personality of Iryeon reveals itself in many places, and Buddhist themes such as the transience of life, the causes of suffering and pain, and liberation underlie many of the stories. Samguk Yusa reveals how the Koreans of the Silla Kingdom and the succeeding Koryo dynasty reconciled their native beliefs and practices with the Buddhist culture of East Asia.

The foundation myth of Koguryo concerns the migration of King Tongmyong and his people into the region. The stories of Ondal, King Mich'on, Prince Hodong, the heir apparent Yuri, and others that had their origin in Koguryo are still used today as the bases for dramas and motion pictures

The Legend of Tan'gun

The Wei Shu tells us that two thousand years ago, at the time of emperor Yao, Tangun Wanggôm chose Asadal as his capital and founded the state of Choson. The Old Record notes that in olden times Hwanin's son, Hwanung, wished to descend from heaven and live in the world of human beings. Knowing his son's desire, Hwanin surveyed the three highest mountains and found Mount T'aebaek to be the most suitable place for his son to settle and help human beings. He then gave Hwanung three heavenly seals and dispatched him to rule over the people. Hwanung descended with three thousand followers to a spot under a tree by the Holy Altar atop Mount T'aebaek, and he called this place the City of God. He was the Heavenly King Hwanung. Leading the Earl of Wind, the Master of Rain, and the Master of Clouds, he took charge of some three hundred and sixty areas of responsibility, including agriculture, allotted lifespans, illness, punishment, and good and evil, and brought culture to his people.

At that time a bear and a tiger living in the same cave prayed to Holy Hwanung to transform them into human beings. The king gave them a bundle of sacred mugworts and twenty cloves of garlic and said, "If you eat these and shun the sunlight for one hundred days, you will assume human form." Both animals began to eat the spices and avoid the sun. After twenty-one days the bear became a woman, but the tiger, unable to observe the taboo, remained a tiger. Unable to find a husband, the bear-woman prayed under the Altar tree for a child. Hwanung metamorphosed himself, lay with her, and begot a son called Tangun Wanggôm.

In the fiftieth year of the reign of Emperor Yao, Tangun made the walled city of P'yôngyang the capital and called his country Chosôn. He then moved his capital to Asadal on Mount Paegak, also named Mount Kunghol, whence he ruled for fifteen hundred years. When, in the year kimyo (1122 B.C.E.), King Wu of Chou enfeoffed Chi Tzu to Chosôn, Tangun moved to Changdangyông, but later he returned and hid in Asadal as a mountain god at the age of 1,908.

PDF: Preserving the Lore of Korean Antiquity: An Introduction to Native and Local Sources in Iryŏn's Samguk yusa
by Richard D. McBride
Acta Koreana, Vol. 10, No. 2, July 2007, pp. 1-38.

Domesticating the Dharma: Buddhist Cults and the Hwaŏm Synthesis in Silla Korea
by Richard D. McBride
http://www.uhpress.hawaii.edu/books/mcbride-intro.pdf
Memorabilia of the Three Kingdoms is the major source of the hagiographical anecdotes
that provide much of the detail in this book. It was compiled initially by the
Buddhist monk Iryŏn (1206–1289), most likely in his final years after the
devastating Mongolian invasion and subjugation of Korea in the midthirteenth
century. The collection was further amended by his disciple
Mugŭk (Hon’gu, 1250–1322) and also later by other unknown hands.
The work of is a hodgepodge of legends of historical people, places, and
events, short stories, local narratives, poetry, songs, and so forth, similar
to some Chinese works of the yishi genre. Though most scholars trained
in Korea do not question its validity, Western scholars are typically skeptical
of the value of Memorabilia of the Three Kingdoms not only because of
its late date, but also because of its fanciful subject material and anachronisms.
¹⁷ Memorabilia of the Three Kingdoms was compiled originally during
the mid-Koryŏ period (918–1392), but many of the narratives it includes
are derived from accounts contained in earlier historical documents,
biographies, stele inscriptions, gazetteers, and collections of wonder
tales emphasizing the traditions and local discourse of the ancient Silla
domain. Although the hand of Iryŏn and other later editors is obviously
evident, Memorabilia of the Three Kingdoms preserves much of the original
language of its sources as far as such sources can be checked.¹⁸ Despite
its shortcomings, and the inescapable fact that what was selected for inclusion
in the text must have been influenced somewhat by concerns
and interests dating to the Koryŏ period, I believe that it preserves much
useful information on Buddhist cults in the Silla epoch when used carefully
and judiciously.

Ir-jon (írásváltozat: Ilyon) buddhista szerzetes (1206-1289) Szamguk jusza (A három királyság nem hivatalos története) című műve (1281) már szakít a korábbi krónikák merev felépítésével, több, önálló elbeszélésként is felfogható legendát, érdekes történetet őrzött meg. Köztük van az a mitosz, amely szerint az államalapítás már nem a kínaiaknak köszönhető, hanem az Ég fia, Tangun közreműködésének. A nacionalistább szemlélet azzal magyarázható, hogy Korea akkoriban küzdött a mongol hódítókkal, és ezért szükség lehetett az államalapításnak egy olyan változatára, amely az önálló nemzeti érzület ápolására alkalmas.

A Szamguk jusza <A három királyság története> c. krónikában (1285 k.) fennmaradt, idu-írással lejegyzett 14 hjangga a koreai nyelvű irodalom legrégibb emléke.
A Korjo-korszakban (919-1391) divatos csang-ga <hosszú vers> a hjanggához hasonlóan hangszerrel, tánccal kísért énekvers volt. Soknak a szerzője kiszeng <kurtizán>, témájuk általában a szerelem. Csak később jegyezték le őket.
A Ri-dinasztia (1392-1910) korában virágzott az epigrammára emlékeztető, 3 soros lírai tan-ga <rövid vers>, más néven szi-dzso <évszakok melódiája>, amelynek sztenderd formája 41-50 szótagos, egy sorban négy ütem van, az egyes ütemek általában 3-4 szótagúak. Sok darabja rögtönzéssel született. A klasszikus formák közül egyedüliként ma is művelik. Legnépszerűbb művelői: Csong Cshol (1537-1594) és Jun Szondo (1587-1642), az előbbi a kaszaköltészetnek is legnagyobbja.
Az epikolírai jellegű ka-sza <dalszöveg> a XV. sz. közepén keletkezett, a csanggával ellentétben nem oszlik versszakokra, több ezer soros is lehet. Pak Inno (1561-1643) Thephjong-sza <A béke dala> c. hazafias poémája e műfaj reprezentatív darabja.
A korabeli irodalom, a folklór számos alkotása (eredetlegendák, népmesék, anekdoták, versek) maradt fenn Kim Buszik (1075-1150) Szamguk szagi <A három állam története> (1145), valamint Irjon (1205-1289) Szamguk jusza <A három állam nem hivatalos története> c. kínai nyelvű krónikájában (1285 k.). Az előbbi egy magas állású hivatalnok konfuciánus szellemiségű műve, az utóbbit buddhista szerzetes írta, s ebben szerepel először az államalapítás Tangun-mitosza, amely, eltérően más legendáktól, nem kínai személyt jelöl meg Korea kultúrhéroszának.

Osváth Gábor

Szemelvények a Szamguk jusza című krónikából
In: A tigris intelme – koreai elbeszélések
Terebess Kiadó, Budapest, 2006
Elektronikus kiadás > PDF

Tartalom

Tangun államalapítása (Részlet a Szamguk jusza című krónikából)
Pak Hjokkosze (Részlet a Szamguk jusza című krónikából)
Szuro király, Karak megalapítója (Részlet a Szamguk jusza című krónikából)
Rjono, a férj és felesége, Szeo (Részlet a Szamguk jusza című krónikából)

Tangun államalapítása
(Részlet a Szamguk jusza című krónikából)

A Vej su1 tudósít minket arról, hogy kétezer évvel ezelőtt, Jao császár idejében, Tangun Vanggom2 - Aszadalt3 választva fővárosul - megalapította Csoszon4 államot.
A Régi feljegyzések5 szerint az ősi időkben a mennyei király, Hvanin másodszülött fia, Hvanung, alá akart szállni az egekből, hogy az emberi világban éljen. Ismervén fia vágyát, az apa felmérte a három legmagasabb hegyet, és a Thebekszant6 találta a legalkalmasabbnak arra, hogy ott fia letelepedjen és segítse az emberiséget. Így átadva neki három égi pecsétet7, elküldte, hogy uralkodjék az emberek felett. Hvanung háromezer kísérővel szállt alá. A Thebekszan tetején ért földet egy szantálfa8 mellett, és elnevezte ezt a helyet az Isten Városának és felvette az Égi Király címet. Minisztereivel, a Szél Urával, az Eső Urával és a Felhők Urával együtt az élet mintegy háromszázhatvan területén átvette az uralmat, így a földművelésben és gyógyításban, lefektette az erkölcsi alapelveket és törvénykönyvet alkotott.
Ekkoriban egy barlangban élt egy medve és egy tigris9, akik az Égi Hvanunghoz imádkoztak, hogy változtassa őket emberi lényekké. A király adott nekik egy kalász ürmöt és húsz gerezd fokhagymát10, majd így szólt: "Ha ezekkel táplálkoztok és száz napig kerülitek a napfényt, emberi formát nyertek". Mindkét állat megette, amit kapott, és nem mentek a napra11. Huszonegy nap múlva a medve asszonnyá vált, de a tigris, mivel képtelen volt betartani a tilalmat, tigris maradt. A medveasszony azonban nem talált férjet, ezért a szantálfa alatt imádkozott gyermekáldásért. Hvanung emberi alakot öltött, vele hált, és fiút nemzett neki, akit Tangun Vanggomnak neveztek el.
Jao császár uralkodásának ötvenedik évében Tangun Phenjant választotta fővárosának, és az államot elnevezte Csoszonnak12. Később áttette a fővárost Aszadalba, a Pegak-hegyre - amit Kunghol hegynek vagy Kümmidalnak is neveznek - és ott 1500 évig uralkodott. Amikor a Csou-dinasztia Vu királya Kidzát13 helyezte a trónra, Tangun a Csangdang nevű fővárosba költözött, de később visszatért és Aszadalban hegyi szellemmé változott ezerkilencszáznyolc éves korában.

Vargha Katalin fordítása

Jegyzetek

1 Vej su (Vej könyve): a kínai Vej-dinasztia (386-535) hivatalos krónikája 551-ből. Ma ismert szövegében nincs utalás Tangun személyére.
2 Tangun Vanggom: a tangun valőszínűleg óaltaji szó, s a jelentése 'fősámán'; a vanggomé 'vezér, király', a két szó együtt sámánkirály. A titulus minden bizonnyal annak a kornak a terméke, amikor a politikai és vallási hatalom egy kézben összpontosult.
3 Aszadal: pontos elhelyezkedése nem ismert
4 Csoszon: Korea legrégebbi neve, a két sino-koreai szótagmorféme jelentése: 'reggel' és 'frissesség'; ma Észak-Korea önelnevezése (Dél önelnevezése: Hanguk). A szó eredeti; koreai, esetleg kínai jelentésével kapcsolatban több hipotétis létezik, az egyik szerint ez a jelentés arra a tényre utalhat, hogy Korea Kínától keletre fekszik.
5 Régi feljegyzések: elveszett koreai krónika
6 Thebekszan: ma nem létező földrajzi név; a Mjohjangszan vagy Pektuszan hegye Észak-Koreában.
7 három égi pecsét: a királyi hatalom jelképei
8 szantálfa: egyesek oltárnak értelmezik, mivel a 'szantálfa' és 'oltár' jelentésű kínai írásjegyek nagyon hasonlítanak egymáshoz
9 egy medve és egy tigris: a mitoszt valószínűleg egy olyan ókoreai törzs teremtette meg, amelynek a totemállata a medve volt, s a hatalmi vetélkedésben legyőzte azt a törzset, amely totemként a medvét tisztelte
10 egy csokor üröm és húsz fokhagyma: a sámánszertartások fontos növényei
11 nem mentek a napra: ez a motívum a sámánpróbára emlékeztet
12 Tangun államalapítását az i. e. 2333. évre teszik
13 Kidza (kínaiul: Csi-cu): kínai arisztokrata, aki a Sang-dinasztia idején élt. A Csou-dinasztia hatalomra kerülése után híveivel a Koreai-félszigetre menekült, s ott államot alapított i. e. 1122-ben. Sok kutató kétségbe vonja létezését vagy Koreával való kapcsolatát.

Pak Hjokkosze, Silla állam1 alapítója
(Részlet a Szamguk jusza című krónikából)

Az ősi időkben Csinhan2 hat faluból állt, melyek mindegyike más-más nemzetséghez tartozott, és ezek őseit égi származásúnak tartották.
Egyik nap a falu lakói összegyűltek az Al folyó partján. Azt mondták: "Mivel nincs vezetőnk, hogy uralkodjon a nép fölött, az emberek romlottak, és azt teszik, amihez csak kedvük van. Keresnünk kell egy erényes férfit, aki a királyunk lesz, országot alapít, és kijelöl egy fővárost."
Amikor felmentek egy magaslatra és dél felé néztek, megláttak egy furcsa villámlásszerű párafelhőt a Jang hegy lábánál fekvő Na kút mellett, amelynek a közelében egy fehér ló letérdepelt és meghajolt. Amikor odaértek, egy vörös tojást3 találtak; a ló nyerített és felszállt az égbe, amint meglátta, hogy emberek közelednek. Ahogy az emberek feltörték a tojást, belül egy gyönyörű újszülött fiút találtak, akinek sugárzott a tekintete. A felfedezésen elámulva, megfürdették a csecsemőt a Keleti forrásban, ekkor fény áramlott a fiúból. A madarak és állatok táncoltak örömükben, az Ég és a Föld megremegett, a Nap és a Hold felragyogott. A gyermeket Hjokkosze királynak nevezték el, vagyis Fényesnek, és a koszürhan, király címet adták neki.
Az emberek gratuláltak egymásnak és így szóltak: "Most, hogy az Ég Fia lejött, hogy köztünk legyen, keresnünk kell mellé egy erényes királynét". Aznap egy nőstény sárkány jelent meg a Szarjang kerületi Arjong kútnál, és bal bordája alól egy lány született. A gyermek vonásai szokatlanul bájosak voltak, de az ajka olyan volt, akár egy csirkecsőr. A csőr csak akkor hullott le, amikor a kislányt megfürdették a volszongi Északi folyóban. A folyót ekkor Palcsonnak nevezték el. Az emberek palotát építettek a Déli hegy nyugati lábánál, és ott együtt nevelkedett a két csodás gyermek. Mivel a fiú egy dísztök alakú tojásból született, a Pak4 családnevet kapta; a lányt a kút után nevezték el, ahol született.
Amikor mindketten elérték a tizenöt éves kort, a fiú király lett, a lány királyné. Az országot Szorabolnak, Szobolnak, Szaranak vagy Szaronak nevezték. A királynő születésének körülményei miatt az országot Kje-rimnek, vagyis a Kakas erdejének is hívták, hogy megemlékezzenek a nőstény sárkány megjelenéséről. Egy másik történet szerint azért hívták így az országot, mert egy kakas kukorékolt az erdőben, amikor Kim Aldzsit megtalálták Tharhe király uralkodása alatt. Később az ország hivatalos neve Silla lett.
Hatvanegy évnyi uralkodás után Hjokkosze felemelkedett az égbe, és hét nap múltán a maradványai a földre hullottak. Úgy tartják, hogy a királyné követte őt. A nép egy sírba akarta őket eltemetni, de megjelent egy nagy kígyó, és megakadályozta ezt. Így mindkettejük maradványait öt-öt részre osztották és így temették el. Az Öt sír vagy Kígyó sír a mai Északi sír a Tamom kolostornál. Hjokkoszét a kétségtelen örökös, Namhe követte királyként a trónon.

Vargha Katalin fordítása

Jegyzetek

1 Silla: egyike a három jelentős középkori koreai államnak (Kogurjo, Pekcse, Silla). I. e. 57 és i. u. 935 között állt fenn. A kínai Tang-dinasztia segítségével egyesítette Koreát 668-ban.
2 Csinhan: a Három Han gyűjtőnevű ókori koreai államok egyike. A Han szó ma Dél-Korea önelnevezésének (Han-guk 'Hanok országa') előtagja.
3 vörös tojás: a fényt árasztó tojásból történő születés a Naptól való származásra utal
4 Pak: a Pak családnév valóban a 'tök' jelentésű kínai írásjeggyel írandó le, de eredetileg a palk-ta 'világos, fényes' jelentésű koreai szó származéka, s ez is a Naptól való származással van kapcsolatban

Szuro király, Karak1 megalapítója
(részlet a Szamguk jusza című krónikából)

Amióta csak létezik az ég és a föld, Karak államban sem a vidéknek, sem az uralkodónak nem volt neve. A hegyek és a síkságok, a szántóföldek és kutak, a száz háztartás és hetvenötezer fős népe felett kilenc vezér uralkodott.
A Csien-vu tizennyolcadik évében2, a kései Han-dinasztia uralkodójának, Kuang-vu uralkodásának idején3, az engesztelő áldozat ünnepének napján, északon, a Pukküdzsi4 felől különös hang hallatszott. Két vagy háromszáz ember gyűlt oda. Hallották a hangot, de nem látták, hogy ki az, aki hozzájuk szól.
A hang így kérdezett:
- Van itt valaki?
A vezérek válaszoltak:
- Igen.
- Hogy hívják ezt a helyet?
- Ez a Pukkvidzsi.
A hang folytatta tovább: "Az Ég elrendelte, hogy jöjjek ide, alapítsak országot, és legyek a királya. Ezért vagyok most itt. Hányjatok magas dombot, táncoljatok, és énekeljétek ezt a dalt örömötökben, nagy királyotok üdvözlésére:

Ó teknősbéka, ó teknősbéka,
Mutasd meg a fejedet.
Ha nem teszed,
Megsütünk és megeszünk!

A vezérek elragadtatásukban énekeltek, táncoltak, és az égre fordították tekintetüket. Akkor egy bíbor kötél ereszkedett le a földre; a kötél végén vörös szövetbe burkolt arany láda függött. A ládában hat tojás volt, és olyan gömbölyűek voltak, akár a nap5. Az emberek kifejezték hódolatukat a csodálatos tojások előtt; puha vászonnal betakarták, Ado házába szállították, és ott az ágyra fektették őket. Amikor hajnalban, tizenkét órával később visszatértek és kinyitották a ládát, a ládában hat szép fiúcskát találtak. Az emberek ágyba fektették őket, és meghajoltak előttük. A fiúk napról napra növekedtek, és amelyikőjük először kelt ki a tojásból, tíz nap elteltével már kilenc láb magas volt. Épp olyan volt, mint Jin Tang király; arca sárkányarc volt, akárcsak a Han-dinasztia alapítójáé, szemöldöke nyolc színű volt, mint Jao császár szemöldöke, kettős szembogara pedig Sun császáréhoz hasonlított. A hónap tizenötödik napján trónra lépett. Tabuneve Szuro vagy másképpen Szurung lett. Az ország a Nagy Karak nevet kapta, és egyike lett a Hat Kaja Szövetségének. A másik öt fiút a másik öt ország trónjára ültették.
Szuro átmeneti palotát építtetett, melyet az egyszerűség kedvéért zsúptetővel fedtek be. A palota földből rakott talapzata mindössze három láb magas volt. Később, uralkodásának második évének első hónapjában, Szuro kinyilvánította, hogy fővárost alapít. Északra ment, és felmérte az ország határait. Letekintett alattvalóira és a következőket mondta:
- Ez a terület olyan kicsi, akár egy babszem, de csodálatos, és bővelkedik hegyekben, patakokban. Alkalmas arra, hogy szállása legyen a tizenhat arhatnak vagy a hét bölcsnek. Ha megműveljük, nagyszerű hely lesz.
Mielőtt visszatért volna székhelyére, kijelölte a város falainak helyét, körben, ötvenszer száz lépésben, majd a paloták, a hivatalok, a hadsereg és a tárházak épületeinek helyét is. Munkásokat és mesterembereket toboroztak, az építkezések pedig az első hónap huszadik napjától a harmadik hónap tizedik napjáig folytak. A palotákat és házakat a tizedik hónaptól a következő év második hónapjáig építették, amikor a mezőgazdasági munkák szüneteltek. Szuro kiválasztotta a megfelelő napot, új palotájába költözött, és onnan irányította az állam ügyeit.
Ebben az időben, Vanha birodalmában, Hamdal király felesége, a királynő megfogant, és világra hozott egy tojást. A tojásból egy Tharhe nevű fiú kelt ki. Tharhe átkelt a tengeren, és Karak királyságba ment. Belépett a palotába, és hanyagul közölte, azért jött, hogy elfoglalja a trónt.
A király így felelt:
- Az Ég rendelte úgy, hogy én legyek a király. Azon vagyok, hogy megbékítsem az országot és egyesítsem az embereket. Hogyan is szegülhetnék az Ég akarata ellen, és engedhetném át a trónt és népemet?
Tharhe azt ajánlotta, hogy a mágiában keljenek versenyre, a király pedig nem ellenkezett. Tharhe egy szempillantás alatt héjává, míg a király sassá változott. Majd Tharhe veréb formáját öltötte fel, a király pedig egy sólyomét. Végül, mindketten visszaváltoztak emberi formába.
Tharhe így szólt:
- Héja voltam egy sasmadár előtt, verébként álltam a sólyommal szemben. Erényes bölcsességednek köszönhetően, mely nem kívánta elvenni életemet, megmenekültem a haláltól. Nem érek fel veled.
Tarhae távozott, és a közeli kikötőben felszállt egy kínai hajóra. A király ötszáz hajót küldött, hogy kövessék, mivel attól tartott, hogy Tharhe felkelést fog szítani. Mikor azonban látta, hogy Tharhe Silla felé menekül, a király visszarendelte hajóhadát.
A Csien vu huszonnegyedik évében6, a hetedik hónap huszonhetedik napján, a kilenc vezér a reggeli audiencián a következő javaslatot tette:
- Az Ég küldött téged, ezért nem találunk számodra leányt, hogy királynő lehessen. Kérünk, válaszd ki a legszebbet és legerényesebbet leányaink közül.
A király így felelt:
- Érkezésemet az Ég rendelte, és az Ég ki fogja jelölni a majdani királynőt is. Emiatt nem kell aggódnotok.
Elrendelte, hogy Jucshon hajózzon Mangszan szigetére egy könnyű vitorlással és vigyen egy sebes paripát is, majd megparancsolta Singünek, hogy menjen Szungcshophoz.
Ekkor délnyugaton váratlanul feltűnt egy hajó vörös vitorlákkal és vörös zászlókkal. Jucshon fáklyákat gyújtatott, az utasok pedig már türelmetlenül várták, hogy partot érjenek. Singü elvágtatott, hogy átadja a hírt a királynak. A király örvendezett, és vezéreit az idegen hajóval érkezett hercegnő fogadására küldte, hogy vezessék hozzá, a palotába.
- Korábban még sohasem találkoztunk - mondta a hercegnő -, hogyan követhetnélek benneteket ilyen könnyedén?
Amikor átadták a hercegnő üzenetét, a király helyénvalónak találta azt. A palotától hatvan lábnyira, egy délnyugatra fekvő dombon baldachint emeltetett és ott várakozott az udvarral. A hercegnő hajóját Pjolpho kikötőjénél lehorgonyozta, majd felment a közeli magaslatra, levetette selyemnadrágját, és adományként felajánlotta a hegy szellemének. Kísérete, amely hozzá hasonlóan számos értékes tárgyat ajándékozott, mintegy húsz főt számlált. Köztük volt Sinbo és Csokvang, valamint feleségeik, Modzsong és Moryang a szolgák kíséretében. Amikor a hercegnő közeledett az alkalomra felállított baldachin felé, a király az üdvözlésére indult és bevezette őt. A hercegnő kíséretét a király értékes ajándékokkal halmozta el, a katonákat pedig szálláshelyükre vezettette.
A hálóteremben a leány így szólt:
- Az indiai Ayodhyâ királyság hercegnője vagyok. A családi nevem Ho, az utónevem Hvangok. Tizenhat éves vagyok. Ennek az évnek az ötödik hónapjában apám és anyám beszélt nekem arról az álomról, amiben a mindenek felett álló istenség megjelent előttük, és ezt mondta: "Szurot, Karak királyát az Ég küldte. Ő szent ember. Még nem házasodott meg, küldjétek hozzá lányotokat, hogy királynő legyen". Miután ezt elmondta, visszatért az Égbe. Szavai még mindig itt csengenek a fülemben: "Hagyd el a szülői házat, és menj oda." Így keltem útra, datolyát és mennyei barackot hoztam magammal, azok tartottak életben. Eképpen lehetséges, hogy most itt állok előtted.
- Isteni természetemnek hála, tudtam, hogy el fogsz jönni hozzám - válaszolta a király -, ezért visszautasítottam a hivatalnokaim javaslatát. Most eljött a bölcs és tiszta hercegnő. Hatalmas a szerencsém.
A király két éjszakát és egy napot töltött együtt vele. Amikor eljött az ideje, hogy a hercegnő kísérete hazatérjen, a király mind a tizenöt tengerésznek tíz zsák rizst és harminc göngyöleg kendert adott.
A nyolcadik hónap első napján, a király és a királynő hintón visszatért a palotába, az udvartartás kocsijainak és egy ritkaságokkal gazdagon megrakott karaván kíséretében.
A király kegyesen és példásan kormányzott, nem volt kegyetlen. Jól szervezett hivatalokkal irányította az országot, nem pedig kemény törvényekkel. Még ebben az évben a királynő egyszer álmában medvét látott, megfogant, és egy fiúnak, Kodungnak, a trónörökösnek adott életet.
Ling uralkodásakor, a Csunphing hatodik évében8, a harmadik hónap első napján, a királynő százötvenhét éves korában meghalt. A király hosszú ideig gyászolta a királynőt, és végül, tíz évvel később, Hszien uralkodása idején, a kimyol negyedik évében, a harmadik hónap huszonharmadik napján meghalt. Százötvennyolc éves volt.

Brittig Vera fordítása

Jegyzetek

1 Karak: más néven Kaja. Hat törzsi állam szövetsége, amely i. e. 1. században jött létre a Naktong folyó környékén, a Koreai-félsziget déli részén. Silla állam 532-ben részben, 652-ben pedig egészen elfoglalta. Nevét a legismertebb koreai pengetős hangszer, a kajagum őrizte meg. Szuro mitosza abba a sorozatba tartozik, amelyben az ősatya tojásból születik (vö. Pak Hjokkosze). A tojás a Napot testesíti meg, s a belőle kibúvó hős kapcsolatban áll az éggel. Ez a motívum gyakori a délkelet-ázsiai népek mitoszaiban is.
2 Csien vu 18 évében: i. sz. 42-ben
3 Kuang-vu uralkodása idején: i. sz. 42-ben
4 Pukküdzsi: az Északi Teknősbéka hegye
5 Csien vu 21. évében: i. sz. 48-ban
6 Hvang-ok: Sárga Jáde
7 Csunphing 6. évében: i. sz. 189-ben

Rjono, a férj és felesége, Szeo1
(részlet a Szamguk jusza című krónikából)

Adalla király2 uralkodásának negyedik évében a keleti parton élt Rjono, és felesége Szeo. Egy napon a férj elment a tengerhez tengeri káposztát gyűjteni. Hirtelen elragadta egy szirt3 és Japánba vitte. Az ottani emberek a csodálatos utazás miatt kivételes személynek találták, ezért megtették királyuknak.
Ezalatt felesége, Szeo aggodalmában, hogy férje nem ment haza, keresésére indult a parton. A sziklákon rálelt férje szalmapapucsára, és azon nyomban, ahogy a sziklaszirtre lépett, az őt is Japánba vitte. A japánok meglátták őt, és értesítették királyukat az újabb különös eseményről. A házaspár így talált újra egymásra.
Ebben az időben a Nap és a Hold elvesztette fényét Sillában. A jósok és asztrológusok arra a megállapításra jutottak a példátlan jelenséget illetően, hogy a Nap és a Hold Japán kedvéért hagyta el Sillát.
Adalla király ezért követeket küldött Japánba, hogy keressék meg a házaspárt. Rjono a következőképpen rendelkezett:
- Az Ég akaratára jöttem ebbe az országba. Hogyan hagyhatnám el? Fogjátok ezt a göngyöleg értékes selymet, melyet a hitvesem szőtt. Vigyétek haza, és áldozatként ajánljátok fel az Égnek. Ha ezt megcselekedtétek, újra rendjén lesz minden.
A küldöttség mindenről beszámolt a királynak, aki be is mutatta az áldozatot az Égnek. Ezek után újra adott fényt a Nap és a Hold.
A király a selymet nemzeti kincsként a kincstárba vitette, amelyet Küibigo-nak, azaz a Királynő kincstárának neveztek. A hely neve, ahol az Égnek áldozott, a Jong-gil4 nevet kapta, de ismerték Thogija5 néven is.

Brittig Vera fordítása

Jegyzetek

1 Rjono és Szeo: a mitosz a két ország, Korea és Japán ókori történetével kapcsolatos: azt a tényt tükrözi, hogy sok koreai menekült a pártharcok következtében Japánba, s telepedett le ott
2 Adalla király (ur. i. sz. 154-184): a Silla-dinasztia uralkodója
3 egy szirt: egyes kutatók óriási halként (cet) értelmezik
4 Jongil: a Nap üdvözlése
5 Thogija: az Imádság Földje

 

PDF: Mártonfi Ferenc: Tizennégy hjangga
A koreai nyelvű költészet legrégibb fennmaradt darabjai
In: Keletkutatás, 1976–77, 21–34. oldal