Terebess
konyhakert
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
vissza a Kertek
és konyhák indexlapra
Tojásgyümölcs,
padlizsán
Solanum
melongena L. - Solanaceae
más
néven PADLIZSÁN, TOJÁSCSUCSOR vagy TÖRÖKPARADICSOM, csucsorfélék (Solanaceae)
családjába tartozó, melegigényes évelő növényfaj, a burgonya közeli rokona. Délkelet-Ázsiában
őshonos, de egynyári növényként a mérsékelt égövön is régóta termesztik ehető
terméséért. Egyenesen álló, bokrosodó szárán lehet néhány tövis; karéjos levelei
és kb. 5 cm átmérőjű tölcsér alakú, magános lila virágai vannak. Tojás alakú,
nagy, húsos termésének színe a sötétlilától a vörösön át a sárgásig vagy a fehérig
változik (a növény a fehér termés színéről és alakjáról kapta a tojásgyümölcs
nevet), olykor csíkozott, külseje fényes.
Az ízletes, tápláló termést akkor kell leszedni, ha elérte a fajtára jellemző méretet és színt; túléretten ráncosodik, és húsa megpuhul, megkeseredik.
Nyugat-Európában és az USA-ban, de f?leg Indiában, a Balkánon és a Mediterráneumban fogyasztják sütve, főzve vagy párolva. Készítenek belőle előételt, körítést, főzeléket vagy salátát, levesbe főzik más zöldségfélékkel, felkarikázva kirántják, párolva mártással leöntve, ill. megtöltve egytálételként fogyasztják.
http://www.liseed.org/egg.html
http://www.amishlandseeds.com/eggplant.htm
A padlizsán minden zöld része mérgező!
Keletkezési helye Dél-Ázsiában, Kelet-India vidékén keresendő. Ázsia és Afrika trópusi növényéből, a Solanum indicumból alakult ki. E vadon előforduló burgonyaféle bogyója apró és a növény tövisekkel borított. A tojásgyümölcsön tövisek csak elvétve fordulnak elő és bogyója is jelentősen megnagyobbodott. Indiában és Kína egyes helyein ma is nagy alakgazdagságban fordul elő. Innen került a Földközi-tenger európai partvidékére, majd Afrikába és végül Amerikába. Jelenleg legnagyobb termesztési körzete a Balkánon, az Appennini- és Pireneusi-félszigeten található. A mérsékelt égövön, így hazánkban is csak kis területen ismerik és termesztik. Magyarul padlizsánnak és törökparadicsomnak is nevezik.
A tojásgyümölcs vagy padlizsán egynyári, fásodó szárú növény. Főgyökere tűzdeléskor vagy kiültetés után általában befejezi növekedését, szerepét 80-100 cm mélyre hatoló mellékgyökérzet veszi át. A gyökérzet hosszanti növekedése eléggé gyors. A legnagyobb mennyiségű gyökér a talajfelszín alatt 20-30 cm-es mélységben található.
Mereven felálló, a vegetáció előrehaladtával fokozatosan fásodó szára az 50-80 cm-es magasságot is elérhet. A felszíntől számítva 20-30 cm-es magasságban 2-5-felé ágazik. A levelek szórt állásban helyezkednek el, alakjuk lándzsás és tojásdad között változik. Ép szélűek, esetleg enyhén öblösen fogasak. Felületük csillagosán molyhos, egyes fajtáknak az erősen kidudorodó levélerein elszórtan tüskék is előfordulhatnak.
A virágok 1-3-asával a levelekkel átellenesen találhatók. Szerkezetükre az ötös szám a jellemző, bár előfordulnak öt feletti, gyakran 6-9, sőt akár 15 tagú virágok is. A csészecimpák hosszúkás szálasak, félig összeforrtak. A kerék alakú párta cimpái csillag alakúan szétterülök és kissé visszahajlók. A porzószálak igen rövidek és a kékeslila párta tövéhez nőttek, a portokok felfelé kihegyesedők és kúp alakban összeállók, általában szabadon állnak, csúcsukon két lyukkal nyílnak. A felső állású magházból nagy, 10-20 cm hosszú bogyótermés fejlődik. A tojásdad-hosszúkás bogyók színe fehér, sárga, ibolya vagy csíkos. Az Európában először behozott fajta termése sárga húsú és tojásdad alakú volt. A termés számos termőlevélből fejlődik, melyek egymás fölött több szintben foglalnak helyet. A terméskocsány fala vastag (szklerenchimatikus) sejtekből áll, a csészeleveleknél ritkán tüskés. Sárgásbarna magjai 2-4 mm átmérőjűek, lencse alakúak.
Környezeti igénye
Egyike a leghőigényesebb növényeinknek. A magok 15 °C alatt alig csíráznak. Optimális fejlődéséhez 25-30 °C közötti hőmérséklet szükséges, 40 °C felett azonban már károsodást szenved, ezért hajtatásával vigyázni kell. A hűvös időt rendkívül rosszul viseli, 10-12 °C alatt leáll a növekedése, a legminimálisabb fagypont alatti hőmérséklet a növény pusztulását okozza. Hosszú tenyészideje (6 hónap) alatt végig magas hőmérsékletet igényel, ezért csak későn, május vége felé ültethető ki és ősszel, a hamar beköszöntő hideg idő megakasztja fejlődését.
Fényigénye szintén nagy. Gyenge fényben, árnyékban csak a vegetatív szervek alakulnak ki, az esetleg mégis megjelenő virág kötés nélkül hullik le. Szereti a tűző napot, az erős megvilágítást.
Jelentős mennyiségű vizet igényel növekedése folyamán. A paprikához hasonlóan, kielégítő hozam csak öntözéssel várható. Hosszabb szárazság hatására virágait elhullatja.
Nagy terméshozam mély rétegű, humuszban gazdag, laza szerkezetű, kissé lúgos talajon érhető el. Hideg, erősen kötött, vízállásos területeken nem érdemes termesztésével kísérletezni. Hosszú tenyészideje alatt sok tápanyagot von ki a talajból, tápanyagigényét általában a paprikáéhoz szokták hasonlítani. Szereti a frissen szervestrágyázott, morzsalékos szerkezetű talajt. Fejlődése kezdeti szakaszán nagy mennyiségű foszforra és káliumra van szüksége. Nagyon lényeges tehát ősszel e két elemmel jól feltölteni a termőhelyét. Később kálium- és foszforigénye csökken, de nő a nitrogénszükséglete, melyet célszerű fejtrágyázás formájában adagolni. A talaj állapotától függően szerves trágyából 10 m2-re átlagosan 40-50 kg-ot számolhatunk, melyet kiegészíthetünk 30—40 dkg tiszta hatóanyagot tartalmazó vegyes 1:1:1 arányú műtrágyával.
Termesztése
Vetésforgóban a jó növényváltási sorrend kialakításával elkerülhetjük a talajuntságot és a betegségek, kártevők elszaporodását. Elhelyezésénél vegyük figyelembe, hogy a burgonyabogár igen kedveli, ezért burgonyatábla mellé nem célszerű ültetni. Az őszi talajmunkákkal (ásás, szántás) egy időben juttassuk ki a szerves trágyát és a foszfor-, valamint a káliumtartalmú műtrágyákat. Tavasszal az elgereblyézés után, a palánták késői kiültetése előtt legalább egyszer kapálással gyomtalanítsuk a területet, ha addig nem hasznosítjuk rövid tenyészidejű növénnyel.
Szaporítása az éghajlati tényezők és a növény hosszú tenyészideje miatt csak palántáról biztonságos. Tápkockás palántával eredményesebben és gyorsabban szaporítható, mint hagyományos szálas palántáról. Hosszú tenyészideje már a palántanevelés idején megmutatkozik: 2-2,5 héttel hosszabb időt igényel a paprikánál. Május végi kiülte-tést számolva a magokat március közepén vetjük. 7-13 nap múlva várhatjuk a kelést. Ekkor magas (25 °C körüli) hőmérsékletet kíván. Vessük sűrűn szaporítóládába, majd a kelés után két héttel tápkockába tűzdelhetjük a kis növényeket. Tűzdelés nélkül, közvetlenül tápkockába vagy melegágy talajába vetve a palántanevelés ideje 10-14 nappal rövidebb, ekkor elég az április eleji vetés. A palántanevelés folyamán végig lássuk el vízzel, hogy a fejlődése meg ne törjön. Sűrű állományból felnyurgult növények lesznek, amelyek a szabad földben lassan nőnek. Tehát csak ritka vetésű (m2-enként 400-500 palánta) ágyasból származó növényektől - amelyek a keléstől kezdve folyamatosan megfelelő fényt kaptak - remélhetünk korán és nagy mennyiségű termést. Erős gyökérzete miatt nagyméretű tápkockát vagy cserepet használjunk. A palántanevelés végén nagyon fontos a 10-14 napig tartó edzés, azaz a külső levegőhöz való hozzászoktatás. Ekkor fokozatosan, egyre hosszabb ideig hagyjuk nyitva nappal a helyiség ablakait, ajtóit, sőt az utolsó napokban éjszakára se csukjuk be. Külföldön, a növekedés gyorsítására a padlizsánt paradicsomba oltják. Ezzel a módszerrel a nagyobb hozam mellett a növények kissé ridegebb környezeti viszonyokat is elviselnek.
A fagyok elmúltával megkezdhetjük a kiültetést 50-60 cm-es sor- és 30-40 cm-es tőtávolságra. Szabad földbe ugyanolyan mélyre tegyük, mint amilyen mélyen palántakorában volt, túl mély ültetéssel vontatottá válik a fejlődése. Palántázás után iszapoljuk be a töveket. Sűrűn vetett, felnyurgult palánták leveleinek zöme a szabad földön kezdetben lehullik, a növények pedig, különösen nem szélvédett területen, a földre fekszenek. Ilyen esetben néhány nap múlva óvatosan állítsuk fel a palántákat, hogy a növekedésbeli lemaradást minél előbb behozzák.
Évközi munkái nagyjából megegyeznek a paprikáéval. Tartsuk gyommentesen és szükség szerint öntözzünk. A kiültetést követő első hónapban eredményesebb a többszöri kis mennyiségű vízutánpótlás, mert a sok víz erősen lehűti a talajt és visszafogja a növekedést. Az első kötések után ritkábban, nagyobb vízadagokkal is öntözhetünk, melyet 3-4 hetenként összekapcsolhatunk a fejtrágyázással (nitrogén és kevés foszfor). Gyorsítható a fejlődése a talaj feketefóliás takarásával.
A bogyókat teljesen kifejlődve szedjük. Ebben az állapotban a bogyó még kemény, a magvak éretlenek, de már jól láthatók. Évjárattól és technológiától függően augusztustól várhatjuk az első bogyók érését. A túlérett termés, amelyben a magok is érettek, keserűvé, rágóssá válik. A fényes, érett bogyók szedésével vigyázzunk, nehogy a fásodó terméskocsánnyal együtt a hajtásokat is letörjük. A fagyokig tövenként 4-5 bogyóra lehet számítani.
A Balkánon, Olasz- és Spanyolországban igen népszerű és fontos zöldségféle, nagyon sok fajtája ismert. A termés alakja lehet gömbölyű, hengeres vagy csepp, a növény folyton növő vagy determinált, míg a magvas termések mellett már vannak mag nélküli, partenokarp bogyójúak. Hazánkban főleg a lila termésű, hengeres vagy csepp alakú fajták terjedtek el, a gömbölyded termésűeket nem kedveljük a sok mag miatt, míg a fehér és sárga színűeket inkább dísznövénynek ültetjük.
Biztonságosabb a termesztése, ha a talajt takarjuk, ez nemcsak a gyomosodást akadályozza meg, hanem csökkenti a hőingadozást is. Vízigénye igen nagy, mert a kifejlett növények naponta akár 2-3 liter vizet is képesek elpárologtatni. Melegebb talajon gyorsabb a növekedés és korábban kezdhető az első szedés. A takart talajról nem verődnek fel a vízcseppek és a gombafertőzés veszélye is kisebb.
Mivel a tojásgyümölcs ellenálló képessége igen gyenge, nagyon fontos az elővete-mény, ami még véletlenül sem lehet burgonyaféle.
Jobb minőségű terméseket kapunk, ha támrendszer mellett helyezzük el a növényeket, persze ez sem mentesít a szabálytalan alakú, elgörbült termések leszedésétől. Nagyon fontos, hogy az elöregedett leveleket folyamatosan távolítsuk el, így kevesebb lesz a fertőzés és jobban szellőzik az állományunk. Szedésnél vigyázzunk, hogy ne szedjük le túl korán a terméseket, mert az éretlenek gyorsan puhulnak és az ízük sem megfelelő, míg a túléretteknél nemcsak keserű ízt, hanem kemény magokat is találunk. Ezermagtömege: 3,5—4 g, a magok 3-4 évig tartják meg a csírázőképességüket.
Hajtatásával csak kísérleti jelleggel és a rövid tenyészidejű fajtákkal próbálkozzunk. Érdemes kipróbálni a néhány napos kis növények paradicsomba oltását.
Vírusos és baktériumos betegségei ellen a leghatásosabb védekezés a 3-4 éves vetésforgó. Időnként a bogyókon szürkepenész is megjelenhet, különösen csapadékos időben, vagy ha túl sűrű az állomány. A terméseken keletkezett repedések vagy mechanikai sérülések utat nyitnak a gomba számára. Az állati kártevők közül a burgonyabogár mindkét nemzedéke károsítja. Lárvája az utolsó fejlődési szakaszban igen nagy kárt okozhat, a leveleket és a hajtásvégeket tarra rágja. Sok esetben még a burgonyánál is jobban kedveli, de a burgonya felszedése után inváziószerűen meglephetik a bogarak a tojásgyümölcsöt. Ilyenkor még az érett termést is kikezdik.
A burgonyabogáron kívül a levéltetű és az atka a legveszélyesebb kártevője, míg a kórokozók közül a szklerotinia és a botritisz megjelenésére számíthatunk.
Felhasználása
A tojásgyümölcs egyik legfontosabb tulajdonsága számunkra, hogy értékes tápanyagokat tartalmaz. A cukron, a fehérjén és a vitaminokon kívül jelentős az ásványianyag- és a rosttartalma. Vitaminok közül főleg az A- és C-vitamin-tartalma érdemel említést. A túlérett termés a kis mennyiségben megjelenő szteroid-glikoalkaloidoktól csípőskesernyéssé válhat. A mediterrán országokban és a trópusokon rendkívül kedvelt és nagyra becsült élelmiszernövény. Elkészítési lehetősége igen sokféle: jó saláta-alapanyag, lehet rántani, pirítani, készíthető pörköltként, töltve, rakva.
RECEPTEK
• Töltött tojásgyümölcs
2 tojásgyümölcs, 1 doboz májkrém, 1 tojás, 1 csomó petrezselyemzöld, 10 dkg sajt, só, majoránna, 1 fej hagyma, 1 dl tejszín, 1 dl paradicsomlé.
A tojásgyümölcsöt sütőben megsütjük. Ezután meghámozzuk és kivájjuk a belét. A kivájt belet összekeverjük, a májkrémmel, a nyers tojással, a finomra vágott zöldpetrezselyemmel és a reszelt sajt felével. Ízlés szerint kevés majoránnával, sóval, reszelt vöröshagymával fűszerezzük. Ezt a tölteléket beletöltjük a tojásgyümölcsbe. Az egészet leöntjük tejszínnel és paradicsomlével, majd megszórjuk reszelt sajttal. Sütőben megsütjük.
• Tojásgyümölcsleves
40 dkg tojásgyümölcs, 1 fej vöröshagyma, zeller, tejföl, fűszerek.
Apróra vágjuk a tojásgyümölcsöt és felszeletelt hagymával együtt vízben megfőzzük. Ízlés szerint fűszerezzük és tejföllel behabarjuk. Azonnal tálalhatjuk.
• Rántott tojásgyümölcs
4 tojásgyümölcs, 1 dl tej, só, fűszerkeverék, zsemlemorzsa, tojás, olaj, liszt.
A padlizsánt vékony szeletekre vágjuk. Tejben fél óráig áztatjuk. Ezután kivesszük a tejből és befűszerezzük, de nem annyira, mint pl. a patisszont. Fűszerezés után 20 percig állni hagyjuk. Ezután bepanírozzuk és olajban pirosra sütjük.
II.
Tojásgyümölcs
Solanum melongena L.
(más néven: padlizsán, törökparadicsom)
Felfelé törő szárán a nagy levelek közül kilátszanak lila, csillagos virágai és csüngő, óriás, tojás alakú vagy kerek, változatos színű, többnyire lila (vagy fehér, sárga, fekete) termései. Különlegesen díszítő hatású zöldségféle, emellett nagyszerű konyhanövény, termése sokféleképpen elkészíthető, ízletes húspótló.
Származása, elterjedése. Kelet-Indiából származik. Innen kerülhetett Európába, Egyiptomba, majd Amerikába. Jelenleg is a meleg éghajlatú országokban - Bulgáriában, Olaszországban, Romániában, Spanyolországban - a legelterjedtebb. Hazánkban még ritkaság, noha a hazai bolgárkertészeknek már 100 évvel ezelőtt is piacozó növénye volt.
Gazdasági és táplálkozási jelentősége. Tövenként 60 dkg termést adhat (3,4-4 kg/m2). Biológiai értéke nagy A-, B1, B2-, C-, PP-vitamin, 1,33% fehérje, 5,4% szénhidrát, 7,4% szárazanyag, kalcium, foszfor és vas található benne. Energiatartalma 117 J.
Növénytani jellemzői. Egyéves, fásodó szárú. Gyökérzete főgyökérből és 4-5 gyökéroldalágból áll, sok mellékgyökérrel. Szára merev, 40-80 cm magasra nő. Levelei a lándzsástól a széles tojás alakig változatos alakúak. Felületük molyhos, egyes fajták levélerein tüskék találhatók. Virágai magányosak, a paradicsomvirághoz hasonló felépítésűek, de lila színűek és nagyobbak, többségükben önmegporzók. Termése 4-30 cm hosszú, fajta szerint. Alakja a tojás alaktól a gömbölyűig nagyon változó. Színe lila, fehér, sárga, fekete. Magja apró, sima, fényes, sárgásfehér. Ezermagtömege 3,5-4,5 g. Csírázóképessége 85-90%-os, a mag 4-6 évig csírázik, 8-12 napra kel ki. Tenyészideje: piaci szedésre a vetéstől 110-130 nap.
Élettényezők iránti igénye. Fényigénye: bőséges napfényt kíván, kevés fényben fejlődése lassú és a virágok kötődése elmarad. Árnyékot nem tűr. Hőigénye nagy, 25 °C-on fejlődik a legjobban. Magja 15-16 °C-on kezd csírázni, a hideget nem bírja, 12 °C alatti hőmérsékleten már alig fejlődik. Vízigénye: meglehetősen sok vizet kíván, legalább 5-7 öntözést (20-30 mm) kíván. Szereti a párás környezetet. Talajigénye: középkötött vályogtalajon szépen díszlik. Tápanyagigénye: bő tápanyagellátást kíván (5-6 kg/m2 érett istállótrágya, 20 g nitrogén-, 10-20 g kálium-és foszforműtrágya). Kedveli az őszi trágyázást.
Változékonysága, fajtái. A 'Violette di Napoli' (Zorzi) termése lila, hosszú (23-25 cm). A 'Marfa '(F',) (Zorzi) termése hosszú, 23-25 cm-es, gömbölyű végű, bunkószerűen vastagodó, sima, feketés színű (157. kép). A 'Violette di Firenze' (Zorzi) világoslila, kerek gyümölcsű.
A 'Szentesi Fehér' (FJ) igen díszes, termése tökéletesen tojás alakú, fehér. A 'Violaszínű óriás' bogyói hosszúkásak, sötétlilák. Házikerti termesztésre alkalmas. A 'Kecskeméti kerek' termése sötétlila, gömbölyű, mutatós, díszes. Rendkívül bőtermő. A 'Szentesi lila' (FJ) termése 22-25 cm hosszú, szép piacos, kerekded csúcsú, középlila, sárgára érik, díszes küllemű.
Termesztése. Május 15. és szeptember 30. között tenyészik, tehát főnövényként ültetjük. Elönövényei a bab, a borsó, a hagyma, a gyökérzöldségek, az uborka, a tök, a káposztafélék. Utónövénye: a burgonyaféléken kívül a többi díszzöldség követheti. Talaj-előkészítés: őszi ásás, mélyszántás, szervestrágyázással, műtrágyázással. Tenyészterülete 35-50 x 35-50 cm. Szaporítása: melegágyba, növényházba március 15. körül vetjük. A vetést úgy kezeljük, mint a paprikát. Eredményesebb tartályosán (7x7 Cm-es tápkocka, gyepkocka) nevelni. Vetőmagszükséglete: négyzetméterenként 650 jó palánta felneveléséhez 4-4,5 g mag szükséges. Tápkockába 2-3 hetes korban tűzdelünk, ekkor sűrűbben (10-15 g/m2) vethetünk. 1 m2 nevelőhelyre 200 tápkocka fér. Tápkockás ültetéssel két héttel korábban szedhető. Kiültetése május 10-20. között, a meleg idő beálltával a palántákat ültetőfa segítségével sziklevélig földbe helyezzük, a tápkockát kapával, kézilapáttal ültetjük, a tápkockát 1 ujjnyi földdel takarjuk, 0,5-11 vízzel öntözzük be. Ápolása: gyomirtás, talajporhanyítás, fejtrágyázás, szükség szerint 5-7 alkalommal öntözés. Szedése: fogyasztásra virágzása után 40-60 napos korban alkalmas. Augusztus 15. és szeptember 30. között akkor szedhetjük, amikor a termések kifejlődtek, fényesek, magjuk még fehér, a termés zsenge. Túlfejletten íze rossz, keserű. Lehetőleg késsel szedjük, mert szárától a kocsánya nehezen választható el. Hűvös helyen kb. 1 hétig jól eláll. Hajtatása: január elején vetjük. Március végén - amikor az elővetemények letermettek - melegágyba, növényházba ültetjük. Úgy gondozzuk, mint a paprikát.
Feldolgozása, hasznosítása. A lila és a fekete színű termés a zöldségfélék körében ritka. Ezért a sok zöld kerti növény között a lila, a feketés, sőt a fehér tojásgyümölcs különlegesen hat. Előtér-, szegélynövénynek, házi-, haszon-, hobbi-, bemutató-, iskolakertbe ültethető. Kő-, fa-, cserépedényben is jól mutat. Leszedett termése is igen díszes.
Nagyon ízes, sokféleképpen elkészíthető, különleges ételek, készítmények alapanyaga. Kiváló húspótló zöldségfélénk. Süthetjük, ránthatjuk, tölthetjük, párolhatjuk, levesbe főzhetjük stb.
Kitűnő diétás ételek készíthetők belőle, cukorbetegek is fogyaszthatják.
Elkészítése
• Rántott tojásgyümölcs. A tojásgyümölcsöt 1 cm-es vastagságú szeletekre vágjuk, gyengén sózzuk, és 1-2 óráig állni hagyjuk. Lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába mártjuk, olajban pirosra sütjük. Sózás helyett fél óráig tejben áztatva és úgy kisütve még ízletesebb.
• Tojásgyümölcs töltve. A tojásgyümölcsöt leforrázzuk, héját lehúzzuk, magvas belső részét kivágjuk s megtöltjük. Töltelék: lA kg zsíros sertéshús, 8 dkg leforrázott rizs, 1 fej zsíron pirított hagyma, só, bors keveréke. Az így elkészített tojásgyümölcsöt forró olajban kisütjük vagy pároljuk.
• Tojásgyümölcs szentesi módra. 2 nagy tojásgyümölcsöt és 4-5 paradicsompaprikát sütőben megsütünk, héját lehúzzuk, majd felaprítjuk. 1 fej apróra vágott, üvegesre párolt vöröshagymához az egészet hozzáadjuk. Só, bors, petrezselyemzöld, esetleg cukor hozzáadásával pároljuk. Melegen fogyasztjuk.
• Szentesi tojásgyümölcs-saláta. Előző módon készül, párolás nélkül, felöntőlével.
•
Paradicsomos, fokhagymás padlizsánkrém
Hozzávalók: 2 kg fényes,
feszes héjú, friss padlizsán (kb. négy közepes nagyságú termés); 1 kg pirosra
érett paradicsom, só.
Elkészítése:
A padlizsánokat és a paradicsomokat 15 percig hideg vízben áztatjuk, majd háromszor
váltott tiszta vízben megmossuk.
A
padlizsánokat villával vagy kötőtűvel megszurkáljuk és 180°C-os
sütőben kb. 30-40 percig sütjük. Amikor ráncos a héjuk és belül puhára sültek,
hideg vízbe mártjuk majd fa vagy műanyag késsel meghámozzuk. A vágódeszkára helyezett
padlizsánok húsát elkaparjuk, majd apróra vágjuk.
A
paradicsomokat puhára főzzük és átpasszírozzuk. Zománcozott befőző lábosba tesszük
paradicsom- és padlizsánpépet, megsózzuk és 30 percig, állandó keverés mellett
főzzük. Széles szájú tölcsér segítségével, még forrón a csíramentes üvegekbe merjük,
légmentesen lezárjuk, papírba csomagoljuk, és kihűlésig szárazdunsztban tartjuk.
Megközelítőleg a svédgomba salátához hasonló színű és állagú készítményt kapunk.
Tálaláskor salátaolajjal elkeverjük, sóval eldörzsölt fokhagymával ízesítjük,
reszelt sajttal megszórjuk és enyhén pirított kenyérrel, zöldpaprika és piros
paradicsom szeletekkel díszítve tálaljuk.
III.
Tojásgyümölcs
Solanum
melongena
Angolul:
Aubergine, Eggplant,
németül: Eierfrucht, Aubergine,
hollandul:
Aubergine,
oroszul: Baklazsan,
bolgárul: Patladzsan,
franciául: Aubergine, Melongene, Marignane, Viedase,
olaszul: Melanzana,
Petonciana, Petronciano, Petranciano,
románul: Patlagele vinete,
szlovénul:
Jajcevec,
spanyolul: Berenjena,
dánul: Aubergine.
Növénytani leírása. A tojásgyümölcs a csúcsorfélekhez tartozó egyéves, lágy szárú növény, egyes fajtái 50-100 cm magasra is megnőnek. Gyökérzete hasonló a paradicsoméhoz, tehát 80-100 cm mélyre hatoló mellékgyökérzet. Szára fásodó. Levelei hosszúkás tojás alakúak vagy oválisak, általában 10-12 cm hosszúak és 5-10 cm szélesek. Virágai magánosak, s jelentéktelen kék színűek. A termés 2,5 és 30 cm hosszú, fajta szerint. Formája nagyon változó, tojás alaktól a gömbig. A termés színe sárga, sötétlila, fehér, fekete. Magja sárgásfehér, sima, fényes, 2-4 mm hosszú, 0,5-1 mm vastag. Ezermagtömege 3,8-4,4 g, 4-6 évig csírázóképes. A mag 8-10 napra kel ki a vetés után.
Származása, elterjedése. Kelet-Indiából származik, ahol már igen régen termesztett növény. Feltehetően innen került Európába (Olaszországba és Görögországba), majd Egyiptomba a Nílus vidékére. Nyugat-Európába későn, a XVII. században került. Amerikába a földrész felfedezése után nem sokkal eljutott.
Jelenleg is a déli, meleg éghajlatú országokban termesztik nagy területeken. Bulgáriában, Olaszországban, Romániában, Spanyolországban közismert és közkedvelt zöldségnövény. A nyugat- és észak-európai piacokra is innen kerül. Hazánkban keveset termesztünk belőle. A főváros körüli kertészetekben mind gyakrabban foglalkoznak vele, így a piacokra is kerül.
Élelmezési és gazdasági jelentősége. C-vitamin, karotin található benne, s igen gazdag ásványi sókban is. Élelmezési jelentősége mégis abban van, hogy sokféleképpen készíthető, ízletes növény.
Gazdasági jelentősége nálunk egyelőre nem nagy. Fő oka talán abban rejlik, hogy kevesen ismerik és fogyasztják. A palántaneveléssel megtermesztett tojásgyümölcs csak augusztusban szedhető, s szeptemberben már nincs termés. A piacot így nem lehet biztonságosan ellátni. Házikertekben a bonyolult palántanevelés miatt nemigen termesztik. Ha nemesítéssel 2 héttel korábbra lehetne hozni a termésszedés idejét, mindjárt gazdaságosabb lenne a termesztése. Nagy gazdaságokban, kisüzemben egyaránt a tűzdeléssel való palántanevelés hozná előbbre a termés érését, és tenné jövedelmezőbbé a termesztését.
Külföldön sok tojásgyümölcsöt dolgoznak fel a konzervgyárak is, és a konzervek fogyasztása nagymérvű. Érdemes lenne nálunk is foglalkozni konzervek készítésével és azok reklámozásával, hiszen a tojásgyümölcs igen ízletes, és sokat tehetne az étkezés változatossá tételében.
Környezeti igényei. Hőigénye igen nagy. Hőre a legigényesebb zöldségnövények egyike. 25 °C-on fejlődik a legjobban. Ez az oka annak, hogy csak későn ültethető ki, s ősszel korán befejezi életműködését. Érzékeny a hőingadozásra is, nem szereti a hűvös éjszakákat. 12 °C alatti hőmérsékleten már alig fejlődik.
Fényigénye az irodalmi adatok szerint szintén nagy, a paprikáéhoz áll közel. Hosszúnappalos növény, így hajtatása a legsötétebb téli időszakban elég kritikus. Szereti az intenzív megvilágítást. Árnyékos helyeken nem köt, s megnyúlik a hajtásrendszere is.
Vízigénye szintén nagy. Öntözés nélkül a mi viszonyaink között nem terem eleget. Valamivel kisebb a vízigénye, mint a paprikáé, de többet kíván, mint a paradicsom. Igényes a párára is, közel olyan párás környezetet kíván, mint a paprika. Házikertben is csak öntözés mellett várható róla jó termés.
Tápanyagigénye azonos a paprikáéval. A nitrogén- és foszfortartalmú trágyát igényli elsősorban. Az őszi szántáskor alapos istállótrágyázást kíván.
Növényváltás, talaj-előkészítés. Mint trágyaigényes növényt, a trágyázás évében ültetik ki. Lucerna vagy herefélék, gyepek feltörése után is első növényként szerepel. Nem jó, ha önmaga után termesztik. Ilyenkor a legkülönbözőbb betegségek és kártevők károsítják, de főként a lombhullásos vírus és a sok talajkártevő. A talajuntság - a paprikához hasonlóan - gyengíti terméshozamát.
A gondos talaj-előkészítést feltétlenül megkívánja.
Fajtái. Számuk igen nagy. Vannak lila, sötétkék, fehér és sárga színű fajták. A termés alakja nagyon eltérő lehet. A klasszikus tojásalak mellett előfordul a hosszú hengeres, a teljesen gömb. A hosszúak között vannak egyenes és kisebb nagyobb mértékben görbe fajták is.
Kecskeméti lila. A hazai körülményeket viszonylag jól tűrő, középlila színű fajta. Terméshozama közepes.
Szaporítása. Lehet magvetésről és palántáról is szaporítani. Mint melegigényes növény, elsősorban korai szabadföldi növényként ad elfogadható terméshozamot. Ezért ajánlatos gyep- vagy földkockákban felnevelni palántáit. A sima palántáról szaporított tojásgyümölcs 2 héttel később kezd teremni.
Az időben kiültetésre alkalmas palánta neveléséhez fűtött fóliára vagy növényházra van szükség. A váltakozó hőmérséklet miatt lakásban (ablakban, konyhában stb.) nem kapunk jó minőségű palántát.
Ahhoz, hogy jó minőségű, tűzdelt palántánk legyen a kiültetés idejére - tehát május 20. körüli időpontra -, 7-8 héttel a kiültetés előtt, március közepén a magot el kell vetni. A tűzdelés nélküli palántához 4-5 hét elegendő, tehát azokat április 10. körül elegendő elvetni. Ha van elegendő helyünk, akkor ritka vetéssel - kb. 600 db/m2 sűrűség mellett - március közepéig, és így tűzdelés nélkül is kapunk megfelelő palántát. Március közepén már sűrűn vethetünk, hiszen a palántákat át fogjuk tűzdelni (1500-2000 mag/m2).
Szaporítóládába vagy közvetlenül a termesztőberendezés talajába vethetünk. Az elvetett magot megfelelő nedvesítés után 25-30 °C-on tartjuk, és a magok 8-10 nap múlva kikelnek. Ettől kezdve a hőmérsékletet 25 °C-ra csökkéntjük, ha elegendő fény van. Éjjel és nagyon borús időben elegendő 18-20 °C körüli hőmérséklet is.
A palántanevelés idején a hőmérséklet szabályozásán túl a nedvességet kell szükség szerint biztosítani. A tojásgyömülcs szereti a párás környezetet. A kelést követő 2 hétre tűzdelhetjük a palántákat. E célra gyepkockák, tápkockák egyaránt megfelelnek, ha azok nem túl aprók. A tojásgyümölcs általában erős gyökérzetet fejleszt, levelei is nagyok, ezért legalább 7 x 7-es méretű kockákba vagy hengerekbe kell tűzdelni. Kis mennyiségű palántát 7-es cserepekbe is tűzdelhetünk. Házilag készíthető olyan táphenger is, melyet fehér csomagolópapírból készítünk úgy, hogy azt henger alakúra formáljuk, és tűzőgéppel két helyen áttűzzük.
A palántákat a kiültetés előtt 2 héttel fokozatosan kell a külső hőmérséklethez szoktatni. Ezért nappal, mind hosszabb ideig az ablakokat kinyitjuk, ha megfelelő az időjárás. Ha nincs fagyveszély, a kiültetés előtti éjszakára is nyitva hagyhatók az ablakok.
A kiültetést kisüzemben kézzel, nagy területen palántázógéppel végzik. A sortávolság legalább 50 cm, de gépi sorművelés esetén 60-80 cm is lehet. Jó, ha ikersorokat is kialakítunk úgy, hogy a 60-80 cm széles sorok mellett 20 cm-es ikersorok következnek. A növényeket soron belül 30-40 cm-re ültetjük, ha lehet úgy, hogy azok a két sort figyelembe véve hármas kötést képezzenek. A kiültetés mélysége legyen azonos a palánta eredeti talajbéli mélységével, a mély ültetést nem szereti a tojásgyümölcs. Vigyázni kell az öntözéssel is. Ha száraz a talaj, kiültetéskor a palántákat be kell öntözni. Nem szabad azonban az öntözéssel a talajt nagyon lehűteni. Ezért a teljes elárasztást nem tartjuk helyesnek, legjobb a palántákat tövenként beöntözni. Csak annyi vizet adjunk, amennyi éppen szükséges. Június közepéig óvatosan öntözzünk, később azonban nagy vízadagokat lehet adni, és annyiszor, ahányszor azt a talaj nedvességi állapota megköveteli. Hideg talaj és hideg éjszakák kedvezőtlenek a kötődésre, ezért az első öntözéssel óvatosak legyünk.
Ápolása. Tartsuk gyommentesen, s öntözzük rendszeresen, akkor jó termésre számíthatunk. Házikertben a talajt takarni lehet a gyomok elől. A sötét fólia segíti a talaj gyorsabb felmelegedését, s ez a koraiságra is előnyösen hat. Ugyanakkor a fóliatakaró jóvoltából a talaj nedvességtartalma sem csökken olyan gyorsan, mint takarás nélkül, ezért kevesebbet is kell öntözni. A víztartó képesség az egyéb takaróanyagok használata mellett is javul. A már említett érett, de még szalmás trágya mellett apró törekes szalma vagy forgács is jó hatású. A trágyával való takarás előnye az, hogy öntözéskor a tápanyagok egy része bemosódik a talajba, tehát nem kell külön fejtrágyázni. A fejtrágyázás esetenként jó hatású lehet. Főleg a nitrogén-, kisebb mértékben a foszforfejtrágya ad jó eredményt. Arra vigyázzunk, hogy az első kötések megtörténte előtt ne adjunk fejtrágyát. Később akár 3-4 hetenkénti időszakokban is lehetséges.
Szedése. Akkor kell kezdeni, amikor a termés elérte a teljes nagyságát. Ha előtte szedünk, fogyasztásra kiváló lesz a gyümölcs, de terméseredményük kevesebb lesz. Ha viszont a teljes kifejlődés időpontjában nem szedjük le a termést, akkor keserű ízt kaphat a tojásgyümölcs, és kissé rágósabb lesz. A helyes időben szedett termés magjai még fehérek, s alig látszanak. A túlérett termés magjai már sárgák vagy barnák, s a mag körüli részek kissé üregesek. Az érettség a színnel és a gyümölcs fényével is összefüggésben van. A sötétebb szín érettebb állapotra vall, a matt szín szintén az elöregedés jele. Vigyázni kell a szedésnél, mert a termés nehezen válik el a szártól, és erős rántás hatására könnyen egész hajtásrészek is letörhetnek; valamint azért is, mert egyes fajtáknál tüskés a terméskocsány.
A leszedett termést egyaránt rakhatjuk ládába vagy bélelt kosárba. A tojásgyümölcs 5-6 napig is jól eltartható. Hűvös helyen tovább tartható elég friss állapotban. A 6. nap után már ráncosodik a termés héja, és kevésbé lesz piacos a gyümölcs.
A termés mennyisége a fajtától is erősen függ. Általában 4 termést lehet tövenként számítani, ha fejlődése kielégítő. Holdanként a fagyok beálltáig 8-12 t termésre számíthatunk.
Egy vírusszerű betegség károsítja. A beteg töveken a levelek szélei besodródnak, majd elszáradnak, s lehullnak. Az erős fertőzés nagyon lecsökkenti a termést. Egyelőre csak megelőző módszerekkel tudunk ellene védekezni. A magot csávázzuk, vírusmentes szaporítóanyagot használunk, s be kell tartani a 3-4 éves időközöket a tojásgyümölcs termőhelyének megválasztásánál.
Hajtatása. Nálunk kis területen termesztik. Bulgáriában, Romániában terjed a hajtatása. Rövid tenyészidejű fajtákat állítsunk be (Mission Bell, Bonicer stb.). Elsősorban növényházban hajtatják, ezért a melegigényes paprika, paradicsom és uborka mellett a főnövény szerepét töltheti be. Növényházi forgóban nagy fényigénye miatt csak februárban érdemes megkezdeni a termesztését. Az őszi elővetemény után (gomba, paradicsom vagy saláta, karalábé) ültessük ki.
A magját a kiültetést megelőzően 12 héttel vessük el. A tojásgyümölcs palántáit a hajtatáshoz kétszeri tűzdeléssel kell felnevelni, így jobb a térkihasználás. A magot ládába vessük, s a vetést megelőzően ajánlatos 0,5%-os nátronlúgban csávázni, majd ezt követően 1%-os higanyos csávázófolyadékban 5-10 percre fertőtleníteni. A magvakat előzőleg lehet 12 óráig langyos vízben áztatni, ez is gyorsítja majd a kelést.
A kelést követően először ládába tűzdeljünk. Nagy mennyiségű palánta előállítása céljából már az első tűzdelést végezhetjük 7 x 7-es táphengerbe. Így aztán több tűzdelés már nem szükséges. A jobb helyhasznosítás végett azonban kisüzemekben először szaporítóládába, majd 2-3 hét múlva - amikor az 5 x 5 cm-re levő palánták már nem férnek egymástól - 7-es vagy 8-as cserepekbe tűzdeljünk, illetve ültessünk. Nagyon korai hajtatás során 14 hétig is elhúzódhat a palántanevelés.
Bulgáriában a hajtatási és korai szabadföldi palántákat egyaránt oltással is előállítják. A palántákat kelés után néhány nappal paradicsompalántákra oltják. Az oltott tojásgyümölcs tenyészideje rendszerint rövidebb, szabadföldön pedig jobban tűri a szárazságot.
A hajtatott tojásgyümölcsöt növényházban 50 x 30 cm-es tenyészterületre ültessük. Ugyanúgy ápoljuk, mint a hajtatott paprikát. (Valamivel nagyobb páráról azonban gondoskodjunk.) A szedés a vetés után 4-5 hónapra kezdődik. A szabadföldi tojásgyümölcs megjelenéséig tövenként 3-4 termést várhatunk. A hidegtűrő saláta vagy retek hajtatása után, esetleg a káposztafélék palántanevelését követően sorra kerülhet a fűtött fólia alatti hajtatás. Az elővetemények március végén kerülnek le a területről. A palántanevelést tehát úgy kell időzíteni, hogy március végére kiültetésre alkalmas palántákat kapjunk. A magvetés ideje január eleje. A fűtött fólia alatti hajtatás ápolási, kezelési munkái azonosak a növényházi tojásgyümölcsével. A szedés június közepére várható.
Elkészítésének
módjai
Nagyon
sokféleképpen készíthető. A legjellegzetesebbekből adunk ízelítőt. Rántva, pástétomnak,
töltve, főzeléknek; egymagában és más zöldségnövényekkel társítva egyaránt elkészíthető.
IV.
Tojásgyümölcs,
padlizsán
Solanum
melongena L. (S. esculentum Dunal.)
Család: Solanaceae (burgonyafélék)
A:
eggfruit;
F: aubergine, melongéne;
S: brinjal, berenjera;
P: beringela;
N: Aubergine, Eierfrucht
A
tojásgyümölcs többnyire egyévesként nevelt, sokalakú, elágazó, felálló szárú,
legfeljebb 1,5 m magas félcserje. A szár, a levelek fonákja és a csésze molyhos
és elszórtan tüskés. Levelei szórt állásúak, legfeljebb 10 cm hosszú nyelűek,
érdesen csillagszőrösek és gyakran lilával futtatottak. A levéllemez 7-25 x 5-15
cm nagyságú, elliptikus vagy tojásdad, durván karéjos, lekerekített vagy szíves
vállú és hullámos szélű. A virágok egyesével vagy legfeljebb 5-ösével a levelekkel
átellenesen fejlődnek; a széles harang alakú, 5-7 cimpájú csésze virágzáskor 2
cm hosszú, terméséréskor éppúgy, mint az 1-3 cm hosszú kocsány, megvastagodik
és megnyúlik. A harang alakú, lila színű, ritkán zöldesfehér párta csöve szétterülő,
széles cimpákra hasadt, amelyek belső oldalukon szőrösek, átmérőjük 3-5 cm.
Termése: csüngő tojás vagy bunkó alakú, többé-kevésbé görbült bogyó, maradó csészével;
a héja sima, fénylő, vékony; a termés elérheti a 40 x 20 cm-t, súlya az 1 kg-ot
meghaladhatja. A terméshéj színe fajtától függően nagyon változó, fehéres, sárga,
lila vagy feketés, világos alapszínen gyakran sötét foltos. A lágy, csaknem homogén,
szivacsos, mérsékelten leves, gyakran keserű, egyébként gyenge ízű fehér terméshúst
ha megvágják, hamarosan barnásan befuttatódik. A számos, nagyon apró, világosbarna
mag az éretlenül betakarított termésekben csak pontokként ismerhető fel.
Felhasználása: a tojásgyümölcs a trópusoktól a földközi-tengeri országokig kedvelt
zöldségféle. A bogyókat éretlen állapotban fogyasztják, mikor lehetséges nagyságuknak
mintegy 2/3 részét elérték. Főzve, zsiradékban vagy a nélkül sütve, gyakran rizzsel
vagy hússal töltve, a termést héjjal együtt fogyasztják. Az enyhén keserű íz csökken,
ha a karikára vagy kockára vágott bogyókat elkészítés előtt néhány órával besózzák,
és a kifolyt levet felitatják vagy kiöntik. Indiában a kockára vágott, nagyon
fiatal terméseket savanyúan teszik el, Délkelet-Ázsiában néhány fajta bogyóját
nyersen is fogyasztják.
Elterjedése: a feltehetően Burmából és Délnyugat-Kínából
származó fajt az arabok évszázadokkal ezelőtt hozták be Dél-Európába és Afrikába.
A trópusokon, szubtrópusokon és a mediterrán tájakon ma világszerte termesztik
a tojásgyümölcsöt; a mérsékelt övben egyéves növényként kertekben, piacra növényházakban
nevelik.
Termesztése és betakarítása: tápanyagban gazdag talajon, legalább
20 °C hőmérsékleten tenyészik; fagyérzékeny. Alacsony hőmérsékleten torz alakú,
kis termések képződnek. Nagyon sok fajtát ültetnek, amelyek főként a termés alakjában,
nagyságában és színében, a terméshozamban, valamint az éghajlati igényekben különböznek.
A betakarítás vetés után 4 hónap múlva esedékes; a termések hűtve mintegy 2 hétig
tárolhatók; a 8 °C alatti hőmérsékleten már károsodik.
http://www.plantnames.unimelb.edu.au/Sorting/Solanum_eggplants.html
V.
Padlizsán
eltevése
Erdélyi
padlizsánkrém
Hozzávalók: 4-5 közepes fej padlizsán, 3-4 közepes fej vöröshagyma,
1-2 gerezd fokhagyma (több is lehet), 4-5 ek. citromlé, kb. 2 dl olaj, ecet, ízlés
szerint, só, bors
Elkészítése: A padlizsánokat sütés előtt a szára mellett
kicsit megszurkáljuk, nehogy felrobbanjon, aztán egyben megsütjük, hogy jó puha
legyen mindenhol. Felvágjuk őket, és a héjából kikaparjuk. Finomra felvágjuk (rozsdamentes
vagy fakéssel) és ahogy a tálba került, sót és padlizsánonként egy-egy evőkanál
citromot öntünk rájuk, nehogy megbarnuljanak. A hagymát és a fokhagymát finomra
vágjuk, és a padlizsánhoz keverjük. Megszórjuk kevés borssal, és annyi ecetet
teszünk bele, hogy kicsit savanykás legyen, de ne kaparja a torkunkat. Végül az
olajat lassanként hozzákeverjük, mint a majonéznél, és jól elkeverjük. Másnap
jó igazán, addigra kicsit megkeményedik, nem olyan folyós. Piritós-kenyérre kenve
csodálatosan finom és eláll akár egy hétig is. 1 órás gőzölés után hónapokig is
eltartható.
Padlizsánkrém
télire
Hozzávalók: 2-2 kg padlizsán, húsos zöldpaprika, paradicsompaprika,
5 dl olaj, só, kevés nátriumbenzoát
Elkészítése: A padlizsánt és a paprikákat
sütőben megsütjük, meghámozzuk, ledaráljuk, összekeverjük, majd olajba forgatva
szárazra pároljuk, megsózzuk. Csipetnyi nátriumbenzoátot keverünk bele, majd kisméretű
üvegekbe töltjük. Azonnal lekötjük, és száraz gőzbe tesszük.
Padlizsános
lecsó 1.
Elkészítése: Felkarikázunk 3 nagy fej hagymát és 3-4 ek. olajon
sütögetjük: Hozzáteszünk 5-6 felszeletelt zöldpaprikát, összekeverve tovább sütjük,
és megszórjuk 1 ek. ételízesítővel. 2-3 perc múlva hozzáadjuk a megtisztított,
0,5 cm vastagra felkarikázott padlizsánt és tovább sütögetjük. Közben belenyomunk
3 gerezd fokhagymát is. Amikor a padlizsánszeletek már puhára sültek, csak akkor
teszünk rá 3-4. apróra vágott érett paradicsomot, és a levét jól elfőzzük. Forrón
üvegekbe töltjük, és a forrás kezdetétől számítva 25-30 percig dunsztoljuk.
Padlizsános
lecsó 2.
Elkészítése: Három nagyobb padlizsánt a tűzhely lapján minden
oldalán átsütünk, amíg a héja megbarnul, majd rozsdamentes késsel lehámozzuk és
feldaraboljuk. 8-10 paradicsompaprikát megmosva kicsumázunk, és nyersen ledaráljunk.
Fél kg megtisztított hagymát apróra vágunk, másfél dl olajban megpárolunk, hozzáadjuk
a padlizsánkockákat, a ledarált paradicsompaprikát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk,
forrón üvegekbe töltjük, tetejére ujjnyi olajat öntünk, késhegynyi szalicilt szórunk,
lekötjük és kigőzöljük.
Padlizsánpástétom
Elkészítése:
A padlizsánpástétom nemcsak saláta, hanem remek téli előétel is. 2-2 kiló paradicsompaprikát,
zöldpaprikát és padlizsánt a sütőben megsütünk, majd a paprikák héját lehúzzuk,
a padlizsánt meghámozzuk. Nagyobb darabokra vágva fél liter olajba rakjuk, és
kevergetve krémesre, szárazra pároljuk. Félliteres üvegekbe töltve mindegyikre
evőkanálnyi olajat öntünk, és lekötve szárazgőzben hagyjuk kihűlni. Télen kissé
megsózzuk, megborsozzuk, és salátalevéllel bélelt kistányérra halmozva, kemény
tojással díszítve pirított kenyérrel kínáljuk.
Padlizsánsaláta
ízesen
Elkészítése: Két-három közepes nagyságú padlizsánt a tűzhely lapján
minden oldalán átsütünk, rozsdamentes késsel héjától megtisztítunk és összetörünk.
Ugyancsak átsütünk 6-8 zöldpaprikát, ugyanennyi paradicsompaprikát, héjukat hasonló
módon lehúzzuk, és a paprikahúst apróra vágjuk. Fél kg paradicsomot megfőzünk,
és áttörünk. Két-három fej hagymát apróra vágunk, és 2 dl olajban megpároljuk.
Az egészet összekeverjük egy zománcozott lábosban, és még néhány percig együtt
pároljuk. Ízlés szerint sózzuk, és egy kevés cukorral ízesítjük. Kis üvegekbe
rakjuk, lekötjük, és vízfürdőben 10-12 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni.
Padlizsánsaláta
télire
Elkészítése: Két-két kiló padlizsánt, sárga és piros színű zöldpaprikát
veszünk hozzá, megmossuk, és tepsiben egymás mellé fektetve megsütjük. A paprikák
külső, megbarnult hártyáját lehúzzuk, kicsumázzuk, és a meghámozott padlizsánnal
együtt megdaráljuk. Fél liter olajat megforrósítunk, a paprikát, meg a padlizsánt
beleforgatjuk, és kevergetve szárazra pároljuk Végül, félliteres üvegekbe töltjük,
és mindegyik tetejére egy evőkanál olajat öntünk. Azonnal lekötjük, és száraz
gőzbe tesszük. Télen salátának, kemény tojással körítve előételnek, és palacsinta
töltésére is használhatjuk.
Provence-i zöldségkeverék
Hozzávalók (4 db félliteres üveghez): 2 közepes padlizsán, 2 közepes cukkíni,
50 dkg paradicsom, 2-2 sárga, piros, és zöldpaprika, 4 közepes fej vöröshagyma,
6 gerezd fokhagyma, 10 dkg cukor, 2.5 dl 10%-os ecet, 8 evőkanál (olíva)olaj,
4 babérlevél, 2-3 rozmaringág, ízlés szerint só, 1 teáskanál szemes bors, 2
zacskó savanyúságtartósító.
Elkészítése: A padlizsánt, a cukkínit, a paprikákat, a hagymát, és a paradicsomot
megtisztítjuk, megmossuk. A paradicsomot gerezdekre vágjuk, a többi zöldséget
felkockázzuk. A felkockázott zöldséget sós vízben 5 percig főzzük. Az ecetet
fél liter vízzel, és az összes többi hozzávalóval felforraljuk. Belekeverjük
a tartósítót is. A felkockázott zöldséget, és a nyers paradicsomot, az üvegekbe
rétegezzük, leöntjük a meleg páclével, majd mindegyik üvegbe két evőkanál olajat
öntünk. Az üvegeket lezárjuk, és száraz dunsztba tesszük.
VI.
Nemzetek ételei padlizsánból
Ennyire
beszédes és sok neve, felhasználhatósága, és egyben gyógyító hatása kevés más
zöldségfélének van. Idehaza még mindig nem olyan népszerű, mint a mediterrán
és távol- keleti országokban.
Jószerivel alig van olyan fogása a konyhának, amelyre nem alkalmas: előételként, főételként, sütve vagy rántva, egytálételként vagy salátának, főzeléknek, vagy párolva, grillezve vagy töltve, rakottan vagy pástétomként – a padlizsán bármelyik módon bevethető.
A padlizsán Kelet-Indiából származik, ahol már évezredekkel ezelőtt is termesztették, majd a 16. században az arabok is megkedvelték A Földközi-tenger vidékén és a balkán térségében már a 17. század óta honos. Magyarországra török közvetítéssel került. Sok helyen afrodiziákumként is számon tartják, ezért nevezik a szerelem almájának is.
Megítélése azonban nemcsak ilyen hízelgő. A néphit sokáig úgy tartotta, hogy a padlizsánt csak az eszi meg, akinek nincs ki mind a négy kereke, és ha meg is eszi megőrül tőle. Így aztán a bolondok növényeként is emlegették. Figyelemfelkeltő, jellegzetes lila színének mérgező hatást tulajdonítottak és a hozzá társuló enyhén kesernyés íz ezt csak erősítette.
Legismertebb, népies elnevezése nálunk - a török közvetítésnek köszönhetően - törökparadicsom. De jellemzően azért padlizsán névvel illetjük, amely a perzsa badinjan elnevezéshez áll a legközelebb. A kékparadicsom, tojásgyümölcs, tojáscsucsor, lila tojás elnevezések pedig egyértelműen a növény semmivel sem összetéveszthető pazar lila színének és tojásra emlékeztető formájának köszönhetők. Bár legismertebb a lila ruhájú tojásgyümölcs, egyes helyeken más színekben is pompázik: vörös, sárga,fehér szín mellett hol karcsúbb, hosszúkás, hol kerekdedebb formát vesz fel.
A padlizsánból készült ételek elnevezései is igazán frappánsak. A törökök egyik kedvenc töltött padlizsánja az imam bayildi ami magyarul annyit jelent: az ,,imám elájult”. Mi mástól is kerülhetett ilyen állapotba, mint a fenséges ízektől? A franciák lecsója, a ratatouille egyik kihagyhatatlan alapanyaga a padlizsán, és amit talán a legtöbben ismernek, a görögök muszakája is a tojásgyümölcsből készül. A katalánok közkedvelt étele az escalivada: a padlizsánt, a paradicsomot, a paprikát és a hagymát roston sütik meg, majd meghámozzák és csíkokra vágják. Fokhagymával, sóval, borssal, olívalajjal ízesítik, de nem egyszer egy kis szardella is kerül mellé. Az arabok mechouia (mesuja) nevű grillezett zöldségsalátája nagyon hasonlít a katalánok kedvencéhez. Indiában a sokféle elkészítés mellett a kockára vágott, zsenge terméseket savanyúnak teszik el.
Idehaza az egyik legismertebb és legnépszerűbb – a vendéglőkben is ez idő tájt feltűnő előétel, sör-borkorcsolya - a padlizsánkrém, a vinete vagy vinetta Romániából ered, és az erdélyiek egyik mindennapos eledele. Pirítóssal kiváló, szinte képtelenség abbahagyni a falatozást. Ismert még ezen a vidéken a zakuszka is, ahol a padlizsán mellé darált sültpaprika, paradicsom, és nagy szemű bab is kerül, és így kapja meg a krém a semmivel sem összetéveszthető ízét.
A bolgárok is nagy előszeretettel kenik a kenyérre a kjopulu-t, ami péppé kevert sült padlizsán, borssal, fokhagymával, olajjal fűszerezve és petrezselyemmel megszórva.
Vásárlási és elkészítési praktikák
Mint minden ételnél, a padlizsán esetében is fontos a jó minőségű alapanyag kiválasztása. Csak olyan padlizsánt érdemes vásárolni, amelynek héja fényesen csillogó, ha ujjunkkal megnyomjuk rugalmasan kemény, kocsánylevelei élénk zöldek. A legfinomabbak az 5– 8 cm átmérőjű darabok. Ha puha, héja matt és a levelei fonnyadtak, akkor vagy túlérett, vagy jó ideje leszedték – ilyenkor a magja már barnás, húsa rágós, íze pedig kesernyés. A friss padlizsánt is 4-5 napon belül el kell készíteni, hosszabb ideig nem nagyon tárolható.
A siker legfontosabb titka azonban a padlizsán előkészítése. Zöld levelét, kocsányos szárát mindig távolítsuk el, mert mérgező. Legtöbbször a héját nem kell eltávolítani, de ha a recept mégis ezt javasolná, akkor pár percre forró vízbe mártva könnyedén lehúzhatjuk. A héj a sült vagy főtt törökparadicsomról könnyedén a fogyasztás előtt is eltávolítható, de ha nem tartjuk zavarónak, érdemes megkóstolni – ízletes és sok aromaanyagot tartalmaz.
A padlizsán enyhén kesernyés ízét megszüntethetjük, ha az elkészítés során a karikákat, darabokat jól besózzuk és 30-45 percre állni hagyjuk. A só elvonja a keserű levet, amit aztán könnyedén leönthetünk, papírtörlővel leitathatunk. Érdemes utána a padlizsánt leöblíteni, nehogy túl sós legyen majd az étel. Így nemcsak a kesernyés íz távozik, de kevesebb zsiradékot is szív majd magába.
További jó tanácsok
1. Ha nem szeretnénk,
hogy a padlizsán húsa még az elkészítés előtt enyhén barnás színt vegyen fel,
pár csepp citromlével dörzsöljük be.
2. Ha egészben sütjük, akkor sütés előtt több helyen szúrjuk meg villával, így
jobban átsül.
3. Ha roston, grillen vagy teflon serpenyőben sütjük, akkor a padlizsán szeleteket
kenjük be vékonyan olívaolajjal, így kevesebb zsiradékot szívnak magukba.
4. Idehaza legtöbben a rántott, bundázott változatot ismerik. Érdemes a szeleteket
a bundázás előtt 20-25 percre tejbe áztatni, így még ízletesebb lesz.
5. A zöldfűszerek közül kiválóan harmonizál a kakukkfűvel, a bazsalikommal,
a mentával, az oreganoval és petrezselyemmel, a hagyma, fokhagyma is nagy barátja.
Jól társítható a paradicsommal, sajttal, sonkával, és bő joghurtban vagy olívaolajban
is szívesen mártózik.
6. Fontosnak tarjuk megemlíteni, hogy a sokféle elkészíthetőség mellett a padlizsánnak
sokoldalú gyógyhatást is tulajdonítanak. Kiegyensúlyozza a koleszterinszintet,
különösen ajánlott cukorbetegeknek, máj- és vesebetegségben szenvedőknek. Gyomorbetegeknek
pedig egyenesen kötelező: emésztést fokozó, csökkenti a gyomorsav termelést,
e mellett májerősítő is. Az indiai természetgyógyászok az asztmásoknak és höröghurutban
szenvedőknek javasolják fogyasztását,: megvédi a sejteket, így rákellenes hatása
is ismert. Diétázás idején is bátran felvehetjük az étrendbe, ha nem bő olajban
sütjük ki, akkor 10 dkg mindössze 27 kalóriát tartalmaz, viszont emellett sokféle
vitaminban és ásványi anyagban is gazdag.
Rakott padlizsán pármai módra
1 kg padlizsán
vékonyra szeletelve
1,25 kg paradicsom, meghámozva, felkockázva
25 dkg mozzarella sajt
20 dkg reszelt cheddar sajt
0,5 dkg parmezán sajt
1 nagyobb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
6 cl olívaolaj
só, bors
friss bazsalikom
olaj a sütéshez
A kockára vágott hagymát olajon süssük puhára. Adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, a paradicsomot és süssük további 1 percig ,majd ízlés szerint sózzuk,borsozzuk és pároljuk lassú tűzőn még kb. 15 percig. Kevés olajon süssük meg a padlizsánszeleteket – kb. 3-4 perc alatt el is készül. Szedjük papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívjuk.
Tegyük a padlizsán harmad részét egy jénai vagy sütőtálba. Rakjuk a tetejére a felszeletelt mozzarella sajtot és a cheddar sajt felét. Ismételjük meg a rétegezést úgy, hogy felül egy réteg padlizsán legyen. Öntsük a tetejére a paradicsomos keveréket, szórjuk meg parmezánnal és a friss bazsalikommal. Előmelegített sütőben 200 fokon 30-40 perc alatt elkészül.
Majonézes padlizsánkrém
80 dkg padlizsán
3 gerezd fokhagyma
6 – 7 evőkanál majonéz
olívaolaj
só, bors
3 – 4 teáskanál mustár
bazsalikom
A padlizsánokat hosszában negyedeljük, és rakjuk egy sütőlapra. A vágott oldalakat kenjük be olívaolajjal. Tegyük 200 fokos sütőbe és süssük addig, amíg megpirul és megpuhul. A padlizsán húsát egy ügyes mozdulattal késsel lehúzzuk a héjról és egy tálba rakjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és botmixerrel krémesre keverjük. Kis üvegekbe rakva hűtőben tárolható. Pirítóssal mennyei.
Ínyencek töltött padlizsánja
2 nagyobb padlizsán
30 dkg darált hús
50 dkg paradicsom
15 dkg reszelt sajt
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 dkg mandulapehely
2 evőkanál olaj
1 mokkáskanál oregano
Só, bors
A padlizsánt félbevágjuk, és kevés peremet hagyva kanállal kiszedjük a húsát. A kiszedett húst apróra vágjuk és besózva kb. fél óráig állni hagyjuk. Ez idő alatt az olajat felforrósítjuk, és hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a darált húst és a sót borsot és megpirítjuk. A padlizsánkockákat leöblítjük és a húshoz adjuk. Hozzáadjuk a paradicsom harmadát, és az ízesítőket. A tölteléket belekanalazzuk a padlizsánhajókba, a tetejét megszórjuk reszelt sajttal és a mandulával, és előmelegített sütőben 200 fokon kb. 45 percig sütjük.
Haulitus Anikó
VII.
Padlizsánreceptek
2. bővített és átszerkesztett változat
Összeállította: Klement András
A Drótpostagalamb recepttára 10. könyv
Barcs, 2001. szeptember 2.
http://www.hungariansinusa.com/Padlizsan.doc
Tartalomjegyzék
Padlizsánlevesek
Padlizsános húsételek
Rakott padlizsánok
Rántott padlizsánok
Sült padlizsánok
Töltött padlizsánok
Egyéb padlizsánételek
Padlizsánkrémek, pástétomok
Padlizsánsaláták
Tésztás padlizsánételek
Zöldséges padlizsánételek
Kínai padlizsán receptek
Padlizsán eltevése télre
PADLIZSÁNLEVESEK
Csirkemájas padlizsánkrémleves
Hozzávalók: személyenként egy adag tejszínes padlizsánkrémleves, 1 csirkemáj,
2 dkg vaj vagy baromfizsír, ízesítéshez esetleg őrölt fehérbors, szerecsendió,
rozmaring, és citromlé.
Készítése: a csirkemájat apróra vágjuk, megmossuk, sózzuk. Fedő nélkül átpároljuk
a vajon vagy a baromfizsíron, majd turmixban eldolgozzuk a választott fűszerekkel,
és a tejszínes padlizsánkrémleves hozzávalóival. Végül felforraljuk.
Tálalása: csészében.
Hideg padlizsán-krémleves
Hozzávalók: 60 dkg padlizsán, 4 dl tej, bors, 1 gerezd fokhagyma, citromfű,
bazsalikom, fél citrom, 2 dl tejszín, 2 dl fehérbor.
A padlizsánt forró sütőben kb. 20 percig sütjük. Héját lehúzzuk, a tejjel összeturmixoljuk.
Sóval, borssal, préselt fokhagymával, finomra vágott citromfűvel, bazsalikommal,
citromlével ízesítjük. (Ha éppen hiányos a zöld fűszerkészletem, akkor 1 késhegynyi
Provance-i fűszerkeveréket adok hozzá helyettük.)
A tejszínnel, borral finoman elkeverjük, langyosan csészékben tálaljuk. Tetejét
finomra vágott citromfűvel, vagy reszelt citromhéjjal díszítjük.
Padlizsánkrémleves
Hozzávalók: személyenként 8-10 dkg padlizsán, 1 tojás sárgája, egy kis darab
vöröshagyma, 1 mokkáskanál liszt, só, ízesíthető zöldfűszer keverékkel, zellerlevéllel,
lestyánlevéllel és csontlével.
Készítése: a hámozott padlizsánt forró vízben, vagy csontlében puhára főzzük
a hagymával és a fűszerkeverékkel.
Kissé lehűtve turmixba tesszük a tojással, a lisztel, a sóval és eldolgozzuk.
Végül felforraljuk.
Tálalása: csészében tálaljuk és mellé adjuk az apróra vágott zeller vagy lestyánlevelet.
Padlizsánkrémleves
csirkehússal
Hozzávalók: személyenként 1 adag padlizsánkrémleves, 5 dkg csontról lefőtt csirkehús
vagy mellehúsa.
Készítése: az apróra vágott, főtt csirkehúst a padlizsánkrémleves hozzávalóival
együtt turmixban eldolgozzuk, majd felforraljuk.
Tálalása: csészében.
Padlizsánleves
Hozzávalók: személyenként 10 dkg padlizsán, egy kis darab vöröshagyma, 1 szál
zeller, esetleg csontlé, tejföl, fűszerek tetszés szerint és só.
Készítése: a cm-es kockákra vagy metéltre vágott, hámozott padlizsánt forró
csontlébe vagy vízbe dobjuk a hagymával együtt. A fűszerkeveréket gézbe csomagolva
tegyük bele. Puhulás után sózzuk meg. A fűszerkeveréket és a hagymát kidobjuk.
Tálalása: a tálba szórjuk az apróra vágott zellert, a tejfölt is öntsük bele,
és erre merjük a forró levest.
Tejszínes padlizsánkrémleves
Hozzávalók: személyenként 8-10 dkg padlizsán, 1 kis darab vöröshagyma, 2 dl
csontlé, 2 evőkanál tejszín, egy csapott mokkáskanál liszt és só.
Készítése: a hámozott padlizsánt a hagymával együtt forró vízben vagy csontlében
puhára főzzük. Lehűtve turmixban eldolgozzuk a sóval, a lisztel, a tejszínnel,
majd felforraljuk. Tálalása: csészében.
PADLIZSÁNOS HÚSÉTELEK
Bélszín Andalúz
módra
Hozzávalók: 4 előre bepácolt, érlelt bélszínszelet, 10 dkg sonka, 10 dkg gyöngyhagyma,
5 dkg mandula, 2 dl száraz fehérbor, 1 kis padlizsán, 2 paradicsom, 2 nagy zöldpaprika,
5 evőkanál olaj, só és törött bors (ízlés szerint).
Először elkészítjük a ragut. 3 evőkanál olajon megpirítjuk a gyöngyhagymát és
a csíkokra vágott sonkát, majd megsózzuk, megborsozzuk és beborítjuk a meghámozott,
kis kockákra vágott padlizsánnal. Rátesszük a kicsumázott és csíkokra aprított
zöldpaprikát, a megtisztított és elforgácsolt mandulát, végül a kockákra vágott
paradicsommal és a borral felöntve, fedő alatt megpároljuk. A bélszínszeleteket
a maradék olajon hirtelen, gyorsan, mindkét oldalán átsütjük és a ragut aláöntve,
párolt rizzsel tálaljuk.
Birkavagdalt padlizsánnal
(Boulettes d'agneau aux aubergines)
" 4 személyre - előkészítés: 20 perc - főzés: 30 perc
" 500 g vagdalt bárányhús, 2 nagy padlizsán, 1 kiskanál őrölt kömény, 6
evőkanál olívaolaj, 1 csokor petrezselyem, 2 tojássárgája, só, bors
Csavarjuk alufóliába a padlizsánokat és süssük 30 percig 180 fokon. Ha megsült,
szedjük ki a héjából egy kiskanál segítségével.
Egy tálban keverjük jól össze a padlizsánpürét a vagdalt birkahússal, köménnyel,
tojássárgájával, petrezselyemmel, sóval és borssal.
Készítsünk a masszából vizes kézzel kis pogácsákat és süssük ki olívaolajban
pirosra. Tálaljuk padlizsános rizottóval.
Bolgár gyuvecs
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg marha vagy sertéscomb, 1 kis padlizsán, 15 dkg
zöldhüvelyű bab, 2 zöldpaprika, 4 paradicsom, 15 dkg konzerv fehér bab, 2 nagyobb
burgonya, 1 szál sárgarépa, 10 dkg rizs, 2 tojás, 2 dl joghurt, olaj, só, pirospaprika.
Olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát, hozzáadjuk a nagyobb kockára
vágott húst, és fehéredésig sütjük. Megszórjuk pirospaprikával, majd hozzáadjuk
a kockára vágott padlizsánt és zöldpaprikát, a felkarikázott sárgarépát és a
széttördelt zöldbabot. Megsózzuk, és fedő alatt 20 percig pároljuk. Hozzáadjuk
a cikkelyekre vágott paradicsomot, a kockára vágott burgonyát, a konzerv babot,
a rizst és felöntjük annyi vízzel vagy csontlével, amennyi ellepi. Kis lángon,
kevergetés nélkül megpároljuk. Végül leöntjük a tojással elkevert joghurttal,
és addig főzzük, amíg a tojás megszilárdul. Római tálban, sütőben is készíthető.
Csirkeragu padlizsánnal
Hozzávalók: 1 csirke (kb. 1 kg-os), 4 gerezd fokhagyma, 1 közepes padlizsán,
1 evőkanál paradicsompüré, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 5 dkg füstölt szalonna,
ízlés szerint só és törött fekete bors.
A füstölt szalonnát vékony, hosszú csíkokra vágom, a zsírját kiolvasztom, majd
lepirítom rajta a megtisztított és apróra vágott fokhagymát. A megmosott és
feldarabolt csirkehúst a fokhagymás szalonnazsíron jól átsütöm. Aláöntök 3 dl
vizet és fedő alatt, kis lángon puhára párolom. Közben sózom és meghintem borssal.
Ha a hús megpuhult, levéből kiveszem, kicsontozom, majd kis kockákra vágva visszateszem
a serpenyőbe. Hozzákeverem a sütőben megsütött és összetört, sózott paradicsompürével
elkevert padlizsánt, végül rászórom a nagyon finomra vágott petrezselyemzöldet.
Elkészítési ideje: 50 perc
Csirke padlizsánnal
Hozzávalók: személyenként negyed csirke, fél padlizsán, 1 közepes fej vöröshagyma,
fűszerek tetszés szerint, egy nagy zöldpaprika, só és zsír.
Készítése: meleg zsíron a cikkekre vágott vöröshagymát és a négybe metélt zöldpaprikát
üvegesre pároljuk, megfuttatjuk rajta a darabokra vágott csirkét, rászórjuk
a fűszereket, és kevés vízzel kuktában 20 percig nyomás alatt főzzük. A hámozott
padlizsánt ujjnyi hasábokra vágjuk, beledobjuk a kuktába és sózva, nyomás alatt
még 3-4 percig főzzük.
Körítése: kovászos uborka, leveles saláták, esetleg a tápérték növelése érdekében
rizs, ízesítéshez citromlé, tejföl.
Tálalása: pecsenyéstál közepére helyezzük a csirkedarabokat, körülrakjuk a padlizsánnal,
a szaftot áttörjük és ráöntjük. Citromkarikákkal, levélpetrezselyemmel, tejfölcseppekkel
díszíthetjük.
Ital: fűszeres paradicsomlé, sárgadinnyelé, könnyű fehérbor.
Egyiptomi báránycomb
(Sakhdat - kharouf - mehammara)
Hozzávalók: 50 dkg zöldbab, 2 db burgonya hasábokra vágva, 25-50 dkg-os padlizsán,
1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kicsontozott báránycomb (csonttal együtt 2-3 kg-os),
só, bors, paprika, 2 felkarikázott hagyma, 3 paradicsom.
Öntsük forró sós vízbe a babot, főzzük 5 percig, szűrjük le. Tegyünk félre 3
dl-t a főzővízből. A hámozott padlizsánt 2cm-es karikákra, majd ezeket negyedeljük.
20 percre lesózzuk.
A bárányt bedörzsöljük fokhagymával, majd sózzuk, borsozzuk. A húst széles tepsi
közepére tesszük, köré a burgonyát, babot, a leöblített padlizsánt. Sózzuk,
borsozzuk, paprikázzuk. Ráöntjük a főzőlé maradékát. Elosztjuk rajta a hagymát,
kézzel rányomjuk a paradicsom húsát, levét. Kb. 2,5 órán át, sütjük forróra
előmelegített sütőben, levével gyakran locsolgatjuk.
Felszeletelve a zöldségekkel tálra rendezzük.
Filézett pisztráng
egészben, fóliában tálalva
Hozzávalók 5 személyre: Fejenként 1 pisztráng, 40 dkg vegyes zöldség, 1 padlizsán,
só, bors, bazsalikom, szerecsendió, 1 dkg halfűszer, 2 dl FLORIOL étolaj.
A körítéshez: 1 kg burgonya, 1 csomó kapor, 5 dkg vaj, só.
Az elkészítés módja: A pisztrángokat fordítva, tehát hasüregüknél kezdve filézzük,
s a halhúst úgy fejtjük le óvatosan a csontról, hogy a gerincénél egészben maradjon.
A hal fejét és farkát rajta hagyjuk. A pisztrángok hasüregét bedörzsöljük sóval,
borssal és halfűszerrel. A vékonyra felvágott zöldséget kevés étolajon lepirítjuk,
sóval, borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük. A padlizsánt meghámozzuk,
felszeleteljük, meghintjük egy kis sóval, bazsalikommal, majd ugyancsak kevés
olajon megsütjük, és a zöldséggel együtt a pisztrángok hasába töltjük. Öt db
alufólia egyik oldalát beolajozzuk, rátesszük a töltött pisztrángokat, a halak
tetejét is megkenjük olajjal. A fóliát nem szorosan, hanem levegősen ráhajtva
lezárjuk, és faszénparázs fölött kisütjük. Sós vízben főtt, vajon megforgatott,
finomra vágott kaporral megszórt burgonyával, a nyitott fólián tálaljuk.
Grillezett csirkecombok
padlizsánágyon
Hozzávalók: 6 db csirkecomb, 2 db padlizsán, 10 dkg csiperkegomba, 10 dkg paradicsom,
2 gerezd fokhagyma, 2 fej vöröshagyma, 1 dl étolaj, 1 evőkanál szárnyas fűszerkeverék,
só, csipet gyömbérpor.
A csirkecombokat félbevágjuk, megmossuk, lecsepegtetjük. Bedörzsöljük a fűszerkeverékkel,
a grillrácson sütjük. Közben elkészítjük a zöldségragut: a finomra vágott vörös-
és fokhagymát előhevített olajon lepirítjuk, rádobjuk a megmosott, felkockázott
padlizsánt, gombát, paradicsomot. Enyhén megsózzuk, meghintjük a gyömbérporral.
A kész grillcombokat erre a zöldségtalapzatra tesszük, snidlinges rizzsel körítjük.
Elkészítési idő: 55 perc
Gyöngytyúk padlizsános
raguval
Hozzávalók: , 1 1/2 kg-os gyöngytyúk, 25 dkg paradicsom, 1 csokor petrezselyem,
1 nagy fej vöröshagyma, 25 dkg fiatal tök, 25 dkg padlizsán, 3 kemény tojás,
5 evőkanál olaj, só, törött bors, 1 babérlevél, 2 dl száraz fehérbor.
A gyöngytyúkot megtisztítjuk, és darabjaira vágva megsózzuk. 3 evőkanál forró
olajon átsütjük a húsdarabok mindkét oldalát, majd 2 dl bort aláöntve, megborsozzuk,
beletesszük a babérlevelet és fedő alatt puhára pároljuk. Közben a maradék,
forró olajon megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát. Rátesszük a meghámozott
és kockákra vágott tököt és padlizsánt. Megsózzuk, megborsozzuk és gyorsan,
erős lángon megpirítjuk. Hozzátesszük a gerezdekre vágott paradicsomot, végül
a keménytojás-kockákkal sütjük addig, amíg a paradicsom héja ráncosodni kezd.
Ezután beleszórjuk a finomra vágott petrezselymet. A megpárolódott húsdarabokra
öntjük a ragut és párolt rizzsel tálaljuk.
Gyuvecs 1.
30 dkg sertéscomb, 30 dkg birkacomb, 20 dkg füstölt szalonna, l jó nagy fej
vöröshagyma, 1 kis padlizsán, 6 zöldpaprika, 6 paradicsom, 1 dl rizs, 2 nagy
burgonya, só, őrölt bors, pirospaprika, petrezselyemzöld, 1 l leveslé
A jól megmosott húsokat és a szalonnát külön-külön kis kockákra összevágjuk.
A szalonnát saját zsírjában kiolvasztjuk, és a nagyobb kockákra vágott hagymát
megpirítjuk benne. A zöldségeket szükség szerint megtisztítjuk, megmossuk, majd
felkarikázzuk. A rizst átválogatjuk, megmossuk. Egy előre beáztatott római tál
aljára zöldségeket rakunk, majd húst, hagymás szalonnatepertőt, rizst és a többi
zöldséget. Közben sóval, borssal, pirospaprikával, finomra vágott petrezselyemzölddel
és fokhagymával fűszerezzük. Ráöntjük a leveslét, és szükség szerint annyi vizet,
hogy az alapanyagokat éppen ellepje. Az edényre rátesszük a tetejét, és sütőben,
közepes hőmérsékleten kb. 2 órán keresztül pároljuk.
Elkészítési idő: kb. 2.5 óra
Gyuvecs 2.
Hozzávalók: (4-5 személyre)
60 dkg sertéspörkölt, 20 dkg rizs, 30 dkg zöldpaprika, 30 dkg paradicsom, 30
dkg padlizsán, 3 dl tejföl, 3 dkg vaj, só
A rizst főzd meg. Az előkészített padlizsánt, a meghámozott paradicsomot, és
a kicsumázott zöldpaprikát, karikázd fel. Egy kivajazott tűzálló tálba teríts
egy réteg rizst, tegyél rá paradicsomot, zöldpaprikát, padlizsánt, erre néhány
kanál pörköltet, majd tejfölt és újra rizst. Folytasd ezt a rétegezést, amíg
a hozzávalók tartanak, a tetejére tejföl és paradicsom maradjon. A maradék vajat
morzsold a gyuvecs tetejére, és előmelegített forró sütőben süsd, amíg a teteje
meg nem pirul.
Gyuvecs 3.
Hozzávalók: 60 dkg sertés apróhús, 8 dkg zsír, 6 dkg vöröshagyma, só, 2 gerezd
fokhagyma, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 60 dkg burgonya, 20 dkg török
paradicsom (padlizsán), 18 dkg rizs, bors, 1 dkg pirospaprika.
A sertéshúsból pörköltet készítünk, a rizst félpuhára pároljuk. A burgonyát
héjában megfőzzük. A török paradicsomot meghámozzuk, és 1x1 cm-es kockákra vágjuk
fakéssel, hogy ne barnuljon meg, és ne legyen keserű. A paprikából, paradicsomból
lecsót készítünk, kizsírozott tepsibe rétegezzük a karikára vágott burgonyát,
majd a párolt rizst, pörköltet, lecsót és a török paradicsomot, burgonyával
takarjuk, és csontlével felöntve sütőben készre pároljuk.
Húsos padlizsán
Hozzávalók: 70 dkg padlizsán, 60 dkg kolbászhús, só, bors, 30 dkg hagyma, 5
dkg paradicsompüré, liszt, olaj.
A meghámozott padlizsánokat vastag szeletekre vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk,
és állni hagyjuk. Lisztbe forgatva pirosra sütjük, majd tepsibe szétrakjuk a
szeletek felét. Rákenjük a kolbászhúst, és átsütjük. Mikor a hús megsült, rárakjuk
a többi padlizsánt is, és paradicsommártással leöntve még egyszer átsütjük.
Tálaláskór sült hagymát adunk hozzá.
Izmiri báránysült
Hozzávalók: 60 dkg báránycomb, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 evőkanál
olaj, 50 dkg padlizsán, só, bors, 4 paradicsom.
Elkészítése: A bárányhúst sütőben hagymával, fokhagymával puhára sütjük, majd
fölszeletelve tálra tesszük. A padlizsánt vékony szeletekre vágjuk, és besózva
néhány percig állni hagyjuk. Lisztben megforgatva olajban megsütjük, és a húsra
rakjuk. A paradicsomokat is rárakjuk, borsozzuk, sózzuk, és reszelt sajttal
megszórva a sütőben átsütjük.
Jollof (Nyugat-Afrika)
Hozzávalók 6 személyre: 1 padlizsán (kb. 25 dkg), 3 gerezd fokhagyma, 40 dkg
kicsontozott csirkehús, 20 dkg marhahús,
4 fej vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 2 nagy paradicsom, 40 dkg hosszú szemű
rizs, 2 dl olaj, 2 db húsleveskocka, 3 evőkanál paradicsompüré, 1 teáskanál
cayenne-i bors.
Előkészítés: A fokhagymát összetörjük. A húsokat nagyon apró kockákra vágjuk,
sóval, borssal és a fokhagymával összekeverjük, és másfél órára betesszük a
hűtőszekrénybe. A hagymát fél cm-es vastagságú karikákra vágjuk. A padlizsánt
megmossuk, kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd sóval bedörzsöljük. Fél
órára tésztaszűrőbe tesszük, tálat állítunk alá, hogy a kicsöpögő keserű leve
kicsorogjon, majd papírtörülközővel leitatjuk. A répát megtisztítjuk és felszeleteljük.
A paradicsom héját lehúzzuk. A rizst megmossuk.
Elkészítés:
1. Az olajat nagy teflonserpenyőben felforrósítjuk, és a húst erős lángon, kevergetve
megpirítjuk benne, majd kiszedjük és félretesszük. A hagymát a visszamaradt
olajban megfonnyasztjuk, majd a padlizsán- és répaszeleteket is megsütjük benne.
2. A húst az edénybe visszarakjuk, 1 liter vízzel leöntjük, és a húsleveskockát
belemorzsoljuk.
3. Hozzáadjuk a paradicsomot, a paradicsompürét és a fokhagymát, majd borssal
és a cayenne-i borssal fűszerezzük.
4. Fedő alatt lassú tűzön puhára pároljuk, majd szűrőlapáttal tűzálló tálra
átszedjük, alufóliával letakarjuk, és a sütőben melegen tartjuk.
5. A rizst a visszamaradt lébe öntjük, és fedő alatt lassú tűzön megpuhítjuk.
A rizst a zöldséges hússal tálaljuk.
Kaviáros padlizsán
Hozzávalók: személyenként 1 padlizsán, padlizsánonként 1/2 fej vöröshagyma,
1 ek. búzacsíra, só, olívaolaj, 1 ek. kaviár.
A padlizsánt megsütjük, majd a héját óvatosan lehúzzuk. A kockákra vágott hagymát
és padlizsánt a búzacsírával, egy csipetnyi sóval és kevés olívaolajjal összekeverjük.
a tetejére kaviárt szórunk, és hidegen tálaljuk.
Muszaka 1.
Hozzávalók: 4 személyre 40 dkg kékparadicsom (padlizsán) vagy tök, 1 dkg só,
4 dkg liszt, 2 db tojás, étolaj a sütéshez.
Töltelék: 2 dkg zsiradék, 5 dkg vöröshagyma, 24 dkg üszőhús, közepesen zsíros,
1 gerezd fokhagyma, víz vagy csontlé, só, bors, petrezselyemzöld.
Öntet: 2 tojássárga vagy 2 egész tojás, 2 dl tejföl.
A padlizsánt, vagy a tököt meghámozzuk, egy cm karikákra vágjuk, megsózzuk,
megmártogatjuk lisztben, és forró olajon kisütjük. a tepsit kizsírozzuk, az
aljára egy sor rántott padlizsánt, v. tököt rakunk, beborítjuk töltelékkel,
a töltelékre ismét a padlizsánt v. tököt rétegezzük. Végül leöntjük a tejföl
és a tojások sárgájának /vagy az egész tojásoknak / keverékével. Közepesen meleg
sütőben sütjük.
Töltelék: Az apróra vágott vöröshagymát olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a darált
húst és a zúzott fokhagymát. Összekeverjük, hozzáöntünk 0,5 l csontlét v. meleg
vizet, és negyed óráig pároljuk. Sóval és borssal ízesítjük.
Öntet: a tejfölt elkeverjük a két tojássárgájával.
A muszakát besamellel is leönthetjük.
Tálalás előtt meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel.
Musszaka 2.
Hozzávalók 4 személyre: 2 padlizsán, 50 dkg darált birka- vagy marhahús, 40
dkg paradicsom, 1 dl száraz fehérbor, 5 dl tej, 5 dkg vaj, 8 dkg liszt, 1 tojássárgája,
5 dkg reszelt sajt, 4 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, oregano.
A megtisztított padlizsánt hosszában kb. 1 cm vastagon felszeleteljük és besózzuk.
Olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát és a zúzott fokhagymát, majd
hozzáadjuk a darált húst. Hirtelen megpirítjuk, majd hozzáadjuk a lehéjazott,
felaprított paradicsomot. Sóval, borssal és oreganóval (szurokfűvel) fűszerezzük,
majd felöntjük a borral. Fedő alatt addig főzzük, amíg besűrűsödik.
A vajból, lisztből és tejből a szokásos módon besamelmártást főzünk. Ha kissé
kihűlt, belekeverjük a tojássárgáját és a reszelt sajtot. A padlizsánról a keletkezett
nedvességet leitatjuk, és forró olajban mindkét oldalon kisütjük. A felét tűzálló
tálba fektetjük, rásimítjuk a paradicsomos húst és befedjük a maradék padlizsánszeletekkel.
Leöntjük a sajtos mártással, és forró sütőben körülbelül 30-40 percig sütjük.
Muszaka 3.
Hozzávalók: 4 padlizsán, 40 dkg darált sertés vagy birkahús, 1 dl főtt rizs,
30 dkg reszelt feta sajt, 1 fej vöröshagyma, 2 érett paradicsom, ketchup, só,
olívaolaj, liszt, tej, őrölt fahéj, őrölt bors
A padlizsánokat megmossuk, vékony szeletekre vágjuk, és lapos tányérra rakjuk,
megsózzuk, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Bő fél óra állás után leöntjük
róla a vizet, lemossuk és leszárítjuk, majd kevés olívaolajon addig pirítjuk,
amíg megpuhul. A kisütött szeletekről leitatjuk az olajat. A darált húst finomra
vágott hagymával kevés olajon megpirítjuk, sóval, borssal fűszerezzük, apróra
vágott, hámozott paradicsomot, ketchupot adunk hozzá, hogy jó szaftos legyen,
és puhára pároljuk.
Kiolajozott jénaiba lerakunk egy réteg padlizsánt, arra főtt rizst, majd egy
réteg húst és megszórjuk feta sajttal. A rétegezést addig ismételjük, amíg elfogynak
a hozzávalók. A tetejére besamelt készítünk, amelyhez egy ek. vajat egy kis
lábosban megolvasztunk, elkeverünk benne egy púpozott ek. lisztet, majd lassan
feleresztjük kb. 2 dl forró tejjel. Állandóan kevergetve tejszínsűrűségűre főzzük,
közben sóval, borssal, fahéjjal fűszerezzük. Amikor elkészült belekeverjük a
maradék sajtot, és a Muszaka tetejére öntjük. Közepesen forró sütőben 35-40
perc alatt készre sütjük.
Elkészítési idő: kb. 1,5 óra
Muszaka gyöngybúzával
Hozzávalók 6 személyre: 1 cs. gyöngybúza (12,5 dkg), 40 dkg darált hús, 40 dkg
padlizsán, 40 dkg cukkíni, 3/8 liter tej, 2 gerezd fokhagyma, 30 dkg burgonya,
1/4 kg paradicsom, 1 ek. vaj, 1 ek. finomliszt, 1 ek. reszelt parmezán, só,
bors, szerecsendió, leveskocka, olaj.
A búzát dupla mennyiségű vízbe áztatjuk, sózzuk, majd puhára pároljuk. A darált
húst sóval, borssal és szétnyomott fokhagymával ízesítjük. 2 ek. olajat forrósítunk
és a húst ebben megpároljuk. A cukkíni és a padlizsán végeit eltávolítjuk, a
zöldségeket megmossuk, majd kb. 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk. A paradicsom
szárát eltávolítjuk, a paradicsomokat pár másodpercre forró vízbe merítjük,
majd hideg vízbe tesszük, és a héját lehúzzuk, a paradicsomokat felszeleteljük.
A burgonyát meghámozzuk, karikára vágjuk.
2 ek. olajat forrósítunk, majd a padlizsán- és cukkíni szeleteket megpároljuk.
A zöldséget lecsepegtetjük. Egy tálat rétegezve megtöltünk a zöldséggel, darált
hússal és a burgonyakarikákkal.
Egy kevés vajat habzásig hevítünk, lisztet szitálunk rá, és kevergetés mellett
röviden pirítjuk. Tejjel felöntjük, majd sűrű krémmé főzzük, sóval, borssal,
őrölt szerecsendióval és leveskockával ízesítjük.
A zöldséges tálat meglocsoljuk szósszal, majd megszórjuk parmezánnal. A zöldségtálat
előmelegített sütőbe helyezzük és 180 Celsius-fokon kb. 40 percen keresztül
sütjük. A gyöngybúzával és salátával kínáljuk.
Nyárson sült húskockák
padlizsánnal
Hozzávalók: 60 dkg sertéscomb, só, 2 db padlizsán, 10 dkg sózott szalonna, 1/2
csomó petrezselyemzöld, 2 késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál mentalevél, 1
kávéskanál korianderzöld, 4 fej hagyma
A sertéshúst 3-4 cm nagy kockákra vágom, megsózom, és kis, lapos vasnyársakra
felhúzom. A padlizsánt hosszanti irányban, nem túl mélyen bevágom, majd keresztben
kettévágom, ily módon négy fél padlizsánt kapok. A bevágott nyílásba szalonnacsíkokat
teszek, meghintem sóval, őrölt borssal, apróra vágott petrezselyem és korianderzölddel,
vagy mentalevéllel. Az így fűszerezett padlizsándarabokat keresztben nyársra
húzom. A nyárs végére egy megtisztított hagymafejet is teszek.
Sütés előtt a húst és a padlizsánt is megkenem olajjal, majd parázs fölött minden
oldalán megsütöm. (a padlizsánt először a bevágott oldaláról kezdem sütni.)
Padlizsánnal töltött
hal
Hozzávalók: egész hal, a hal nagyságának megfelelő mennyiségű padlizsán, fűszerek
ízlés szerint, tojás, só, vaj, méz, citromlé és vöröshagyma.
Készítése: A padlizsánt lángrostán, parázson vagy tűzhely tetején forgatás közben
addig sütjük, míg puha nem lesz. Kettévágjuk és kiemeljük a belét anélkül, hogy
égett rész kerülne bele. Sóval, fűszerkeverékkel és tojással habosra keverjük,
Megtöltjük vele a hal hasüregét, és ami marad, azt a hal mellé rakjuk. A halat
alufóliával bélelt tepsibe helyezzük, közepes sütőben átsütjük. 5 dkg olvasztott
vajhoz egy egész citrom levét és egy evőkanál mézet keverünk, és megkenjük vele
a halat. Forró sütőben megpirítjuk a felületét, és még egyszer-kétszer megkenjük.
Akkor kész, ha a hal bőre fényesbarnára pirult. Körítése: melegen: párolt csillagtök,
párolt mángold, paradicsomsaláta, kompotok. hidegen: majonézes saláták, lé nélküli
kompotok.
Tálalása: A halat egészben emeljük át hosszú tálra, és egyik felét rakjuk végig
körítéssel, a másikat lecsurgatott salátával.
Ital: Citromlé, narancslé, őszibarackvelő, sör, szürkebarát, vagy ha nem adunk
utána édességet, Muskotály.
Padlizsán görögösen
Hozzávalók: 2 kisebb padlizsán, 50 dkg kemény paradicsom (legjobb a lucullus
fajta), 25 dkg darált sovány sertéshús, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj,
10 dkg rizs, 2 dl tejföl, 4 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika,
1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.
A megtisztított és finomra vágott vöröshagymát egy evőkanálnyi forró olajon
megfonnyasztom, majd a serpenyőt a tűzről lehúzva, belekeverem a pirospaprikát
és ráöntök két evőkanál vizet. A tűzre visszatéve megsózom, és a darált húst
ráteszem. Folyamatosan addig kevergetem, amíg az egész megfehéredik. A megmosott,
héjas padlizsánt egy centi vastag karikákra vágom és megsózom, majd tizenöt
percig hagyom állni, addigra kiadja keserű levét. A szürkés levet szalvétával
leitatom, és egy lapos tűzálló tálon elrendezem. Aláöntök fél dl vizet, és a
tálat saját fedelével letakarva beteszem a mikrohullámú sütőbe. A legerősebb
fokozaton öt-hét percig párolom. Közben egyszer megfordítom a padlizsánkarikákat
is és a tálat is. A rizst a szokásos módon megmosom, leszűröm, majd fél óráig
állni hagyom bő vízben. Ezután leszűröm és összekeverem a darált hússal. Belekeverem
a tejföl háromnegyed részét, a zúzott fokhagymával és a törött borssal ízesítem.
Mélyebb tűzálló tálba rakom a padlizsánkarikák felét úgy, hogy csak egymás mellé
kerüljenek, ne egymásra, majd a húsos-rizses keverékkel leöntöm. Rákarikázom
a paradicsomot, és ismét a padlizsánnal folytatom a rétegezést. A tálat saját
fedelével letakarom és a mikrohullámú sütő legerősebb fokozatán, húsz percig
párolom, közben egyszer megfordítom a tálat. További tíz percig nem veszem le
a tetejét, csak azután tálalom.
Padlizsán-halom
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán (kb. 40 dkg), 15 dkg sonka (vagy bármilyen füstölt
hús), 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 10 dkg rizs, 1 fej vöröshagyma,
4 vékony szelet sajt, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj,
1 teáskanál vegeta (vagy 1 húsleveskocka), 1 csapott mokkáskanál törött bors,
ízlés szerint só.
A megmosott, és lecsöpögtetett rizst, 1 evőkanálnyi olajon üvegesre pirítjuk,
ezután térfogatának megfelelően dupla mennyiségű forró vízzel felöntjük. Beleszórjuk
a Vegetát, majd befedve, kis lángon megpároljuk. A már kész rizsbe óvatosan
belekeverjük a megmosott, összevágott petrezselyemzöldet, és a további felhasználásig
befedve hagyjuk állni. Közben a padlizsánt megmossuk, a szárát levágjuk, és
héjastól 4 vastag karikára vágjuk. Mindkét oldalát erősen megsózzuk, és 15 percig
pihentetjük, addigra a keserű levét kiengedi. A sonkát és a vöröshagymát nagyon
apróra vágjuk vagy ledaráljuk, és a rizzsel, a citromhéjjal meg a tejföllel
összekeverjük. A megtörülgetett padlizsán mindkét felét lisztbe mártjuk, és
a megmaradt olajon hirtelen, erős lángon mindkét oldalát átsütjük. A padlizsánkarikákat
a tepsiben egymás mellett elhelyezzük. A sonkás rizst elosztjuk rajtuk, végül
befedjük a négy sajtszelettel. Alufóliával letakarva az ételt 20 percig közepes
lángon sütjük, majd fedetlenül világosra pirítjuk.
Padlizsán - Muszaka
(görög étel)
Hozzávalók: 3 szép padlizsán, só, 3-4 evőkanál olaj, 5 dkg vaj vagy margarin,
50 dkg darált marhahús, 2 nagy paradicsom, 2 evőkanál apróra vágott vöröshagyma,
1 mokkáskanál őrölt feketebors, 1 késhegynyi fahéj, 4-5 evőkanál besamelmártás,
6 dkg reszelt sajt, 3 tojás, 1 késhegynyi szerecsendiópor.
Felszeletelem a padlizsánokat, a szeletek mindkét oldalát besózom. Fél órát
hagyom állni, majd lecsöpögtetem, és szárazra törlöm. Forró olajban kisütöm
a padlizsánszeleteket. A vajat, a marhahúst, az összevágott paradicsomot, a
hagymát megsózom, megborsozom, megszórom fahéjjal, jól összekeverem, és gyenge
tűzön párolom. Ha szükséges, kevés vízzel meglocsolom. Kivajazok egy tűzről
a húsos masszát, hozzákeverek 2 evőkanál besamelmártást. A tűzálló edénybe,
sorba lerakok egy réteg padlizsánt, rá a húsos masszát, majd a reszelt sajtot.
A rétegeket ismétlem. Felverem a tojásokat, összekeverem a szerecsendióval és
egy kis besamelmártással és ráöntöm az ételre. Előmelegített sütőben háromnegyed
óráig sütöm. A Muszaka nemcsak padlizsánból, hanem cukkíniből, patisszonból
vagy burgonyából is készíthető.
Padlizsánnal töltött
hal
Hozzávalók: egész hal, a hal nagyságának megfelelő mennyiségű padlizsán, fűszerek
ízlés szerint, tojás, só, vaj, méz, citromlé és vöröshagyma.
Készítése: A padlizsánt lángrostán, parázson vagy tűzhely tetején forgatás közbe
addig sütjük, míg puha nem lesz. Kettévágjuk és kiemeljük a belét anélkül, hogy
égett rész kerülne bele. Sóval, fűszerkeverékkel és tojással habosra keverjük.
Megtöltjük vele a hal hasüregét, és ami marad, azt a hal mellé rakjuk. A halat
alufóliával bélelt tepsibe helyezzük, közepes sütőben átsütjük. 5 dkg olvasztott
vajhoz egy egész citrom levét és egy evőkanál mézet keverünk, és megkenjük vele
a halat. Forró sütőben megpirítjuk a felületét, és még egyszer-kétszer megkenjük.
Akkor kész, ha a hal bőre fényesbarnára pirul.
Körítése: melegen: párolt csillagtök, párolt mángold, paradicsomsaláta, kompótok.
Hidegen: majonézes saláták, lé nélküli kompótok.
Tálalása: A halat egészben emeljük át hosszú tálra, és egyik felét rakjuk végig
körítéssel a másikat lecsurgatott salátával.
Ital: Citromlé, narancslé, őszibarackvelő, sör, szürkebarát, vagy ha nem adunk
utána édességet, Muskotály.
Padlizsános-cukkínis
libacomb
Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók 4 személyre: 1 tasak Maggi Mexikói Fix, 2 db Maggi Szárnyashúsleves-kocka,
4 libacomb, 2 közepes padlizsán, 2 zsenge cukkíni, 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd
fokhagyma, 1/2 csokor friss rozmaring, 4 dkg vaj (vagy kevés olaj)
Elkészítése: A megtisztított libacombokat alaposan megmossuk, és 1,5 liter vízben
a Maggi Szárnyashúsleves-kockával majdnem puhára főzzük. A padlizsánt és a cukkínit
megmossuk, végeiket levágjuk, s nagyobb kockákra daraboljuk. A finomra vágott
vöröshagymát kevés olvasztott vajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a zöldségeket.
Áttört fokhagymával és frissen vágott rozmaringgal ízesítve tovább pirítjuk.
A Maggi Mexikói Fixet elkeverjük a megfelelő mennyiségű vízzel, és ráöntjük
a zöldségekre. A libacombokat beletéve együtt készre pároljuk. Tejszínes metélttel
körítjük.
Padlizsános csirke
1.
Hozzávalók: 30 dkg padlizsán, 60 dkg csirke, 15 dkg paradicsom, 40 dkg burgonya,
10 dkg. cukkíni, 5 dkg vöröshagyma, 5 dkg zöldpaprika, 3 dkg margarin, só, bors,
pirospaprika
A csirkét bedörzsöljük sóval, borssal. A padlizsánt fél centi vastag darabokra
vágjuk, besózzuk, és pihentetjük. A paradicsom héját lehúzzuk, és cikkekre vágjuk.
A hagymát, burgonyát vékony szeletekre aprítjuk, a paprikát, cukkínit csíkokra.
A beáztatott cseréptálat 1 dkg margarinnal kikenjük. A padlizsán szeleteket
jól kinyomkodjuk, és összekeverjük a többi zöldségfélével. Beletesszük a tálba,
sóval, borssal, ízesítjük, majd ráhelyezzük a fűszerezett csirkét.
A maradék margarint rámorzsoljuk, és készre sütjük. Pirospaprikával az egészet
meghintjük.
Padlizsános csirke
2.
Hozzávalók: 60 dkg csirkemell, vagy comb, 80 dkg padlizsán 3 ek étolaj, 4 dkg
margarin, 10 dkg zöldpaprika, 15 dkg paradicsom, 10 dkg vöröshagyma, só, 1 dl
húsleveskocka
A padlizsánt meghámozzuk, hosszában ujjnyi szeletekre vágjuk, és enyhén besózva
fél óráig állni hagyjuk. Ezután leitatjuk róla a nedvességet, és a padlizsánszeleteket
az olajban megsütjük. Közben a margarinon a csirke mindkét oldalát megsütjük,
és sorban egy mély tűzálló tálba rakjuk. Betakarjuk a padlizsánnal, a tetejére
fektetjük a felszeletelt zöldpaprikát, majd a paradicsomot és a végén a karikára
vágott hagymát. Két deci meleg vízben feloldjuk a leveskockát, ráöntjük a padlizsános
csirkére. Forró sütőben kb. 45 percig sütjük. Ezután a fóliát levesszük és elpárologtatjuk
a levét.
Padlizsános csirke
3.
Meghámozunk egy kilónyi padlizsánt, hosszában kettévágjuk, majd ujjnyi vastagra
szeletelve besózzuk, és fél óráig állni hagyjuk. Ezután a levet leitatjuk róla,
és három evő-kanál olajon megsütjük. Közben öt deka vajon vagy Ráma margarinon
átsütünk egy kb. egykilós, négy darabba vágott, megsózott csirkét, és egy tűzálló
tál aljára sorba lerakjuk. Betakarjuk a sült padlizsánszeletekkel, erre egy
sorban ráfektetünk két kicsumázott, négy-négy szeletbe vágott zöldpaprikát (legjobb
a piros paradicsompaprika hozzá). Meghámozunk, négyfelé vágunk két szép vöröshagymát,
és a paprikaszeletek-re fektetjük, majd befedjük három darab kockára vágott
paradicsommal. Két deci vízben feloldunk egy húsleves-kockát, és ezzel öntözzük
meg a padlizsános csirkét. Letakarva a sütőben 45 percig sütjük. Végül, ha sok
leve maradna, azt fedő nélkül elpárologtatjuk. Jó előre összeállítható, csak
sütni kell tálalás előtt.
Padlizsános sonkaragu
50 perc
Nehézség: 1
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 30 dkg főtt füstölt hús (csont nélkül), 2 nagy,
kemény paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 fiola kapribogyó, 1 dl tejföl,
fél dl olaj, 2 gerezd fokhagyma, só és törött fekete bors, ízlés szerint, 1
nagy csokor zöldpetrezselyem, 60 dkg apró újburgonya (vagy gyorsfagyasztott
burgonya)
A padlizsánt megmossuk, lehámozzuk, és karikákra vágjuk, majd a karikákat csíkokra
metéljük (műanyag vagy fakéssel). Jól megsózzuk, és állni hagyjuk 15 percig.
Közben a vöröshagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk, ezután az olajon üvegesre
sütjük. Hozzátesszük, a sós létől lecsöpögtetett padlizsándarabkákat, és pirítjuk
néhány percig. Belekeverjük a csíkokra vágott főtt füstölt húst, a kapribogyót
levével együtt, a lehéjazott és felszeletelt paradicsomot, a sót és a törött
borsot. Fedő alatt puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük, végül a tejfölt is
belekeverjük, de már nem forraljuk. Közben a burgonyát megtisztítjuk, lemossuk,
és sós vízben megfőzzük. Kerek tál közepére rakjuk a főtt burgonyát, és koszorú
alakban köréje halmozzuk a padlizsános sonkaragut.
Padlizsános szeletek
Hozzávalók: 2 szelet karaj/fő, 1 db. közepes padlizsán, 3 db. Paradicsom, 1/2
kg. paprika, 1 fej hagyma, olaj, só, pirospaprika
A padlizsánt meghámozom, levágom a csumájáról, kockákra vágom, sózom, és egy
tálban félrerakom.
A hagymát apróra vágom, megfuttatom az olajon, rárakom a paradicsomot, sózom,
és egy pár percig fedő alatt párolom. Amikor már levet eresztett rádobom a karikákra
vágott paprikát és a levétől lecsurgatott padlizsánkockákat. Ízlés szerint sózzuk,
és addig pároljuk fedő alatt (időnként kevergetve) amíg a paprika és a padlizsán
megpuhul. A karajokat kiverem, sózom, lisztbe mártom, és hírtelen kisütöm. A
szeleteket a tányérra rakom, és rá kerül a padlizsános "lecsó".
Köretnek krumplis lángos vagy kukorica lepény illik.
Rakott csirke olasz
módra
Hozzávalók 2 személyre: 15 dkg csirkemellfilé, 2 db paradicsom, 20 dkg padlizsán,
3 gerezd fokhagyma, 5 dkg mozarella sajt, egy csokor bazsalikom, egy kevés ketchup,
só, őrölt bors, egy evőkanál olaj
Elkészítése: A húst daráljuk le, majd keverjük el a ketchuppal, az összetört
fokhagymával, a sóval és az őrölt borssal. A paradicsomot, a padlizsánt és a
sajtot felszeleteljük vékony csíkokra. Egy tűzálló tálat olajjal kikenünk, és
beletesszük a paradicsomot, padlizsánt, sajtot majd a húsos keveréket, és minden
réteg közé bazsalikomot szórunk. A legtetejére paradicsomot és sajtot tegyünk,
majd rakjuk be a sütőbe. Körülbelül 20 perc múlva tálalhatjuk.
Rakott csirke padlizsánnal
1 nagyobb csirke, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 10 dkg füstölt szalonna, 2 nagyobb
padlizsán (70-80 dkg), 3 paradicsom, 2 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 1 nagy
fej vöröshagyma, ízlés szerint só és törött bors.
A csirkét megtisztítom, és kis darabokra vágom. Megsózom, és a borssal megszórom.
A padlizsánt megmosom, és héjastól egy centis karikákra vágom, majd megsózva
10 percig állni hagyom (míg levet ereszt). Közben a vöröshagymát vékonyra karikázom.
A füstölt szalonnát nagyon apróra metélem, zsírját kisütöm, és a pörcöt félreteszem.
A visszamaradt zsíron a csirkedarabokat erős lángon átsütöm. Tűzálló tál alját
beborítom a lecsöpögtetett padlizsánszeletekkel, és meghintem reszelt sajttal.
Erre ráfektetem a csirkedarabok egy részét. Beborítom hagymakarikákkal, megsózom,
megborsozom, és a pépesre zúzott fokhagymával elkevert tejföllel megkenem. Erre
ismét padlizsánszeleteket helyezek, majd a rétegezést addig folytatom, amíg
elfogy a hozzávaló. Tetejére tejfölnek és reszelt sajtnak kell kerülnie, ezt
beborítom a lehéjazott paradicsomszeletekkel, lelocsolom a csirke pecsenyelevével,
és rászórom a szalonnapörcöt. A tálat befedem és előmelegített, forró sütőben
40 percig sütöm, majd a tetejét levéve pirosra pirítom. Saláta illik mellé.
Elkészítési ideje: 70 perc
Román padlizsán
Hozzávalók: 60 dkg padlizsán, 50 dkg darált hús, 2 fej hagyma, 25 dkg paradicsom,
só, bors, 2 tojás, tejföl, olaj.
A padlizsánt fölszeleteljük, és lisztbe mártva olajban kisütjük. A hagymát egy
kevés olajban megpároljuk, rátesszük a darált húst, sót, borsot, 10 dkg paradicsomot,
és puhára pároljuk. Rétegesen tálba rakjuk a padlizsánt, a húsos mártást, tetejére
tesszük a megmaradt paradicsomszeleteket, leöntjük a tojással kevert tejföllel,
és a sütőben megsütjük.
Spanyol pecsenye
Egy evőkanál olajon, fedő alatt üvegesre sütünk egy nagy fej karikára vágott
vöröshagymát. Hozzáadunk 4 nyolcrét vágott paradicsomot, majd ha levet eresztett,
beleteszünk 2-3 kicsumázott, csíkokra vágott zöldpaprikát. Megsózzuk, egy-két
gerezd tört fokhagymával ízesítjük, és lefedve puhára pároljuk. Közben a sütőben
megsütünk egy kis fej padlizsánt, fa- vagy műanyag késsel meghámozzuk, és kockákra
vágva a lecsószerű raguhoz adjuk. Teflon serpenyőben minden zsiradék nélkül
addig sütünk megtisztított, fél centi vastagra vágott 20 deka gombát, míg leve
elpárolog (sózni nem szabad). A gombát hozzátesszük a raguhoz. Tehetünk még
bele egy pár karikára vágott virslit is, de a nélkül is finom. Kicsontozunk,
vékonyra verünk, és kevés olajon ropogósra sütünk 8 rövidkaraj szeletet, forrótálra
egymás mellé fektetjük őket, és tetejükre simítjuk a ragut. (Adhatjuk külön
fogásként is a spanyol ragut, akkor nagyobb mennyiségben készítjük, és pirított
kenyérdarabkákkal körítjük a tálat.)
Szerb halszeletek.
Hozzávalók: 8 szelet tonhal, 1 fej vöröshagyma, 3 kanál olaj, 2 zöldpaprika,
3 paradicsom, 25 dkg zöldbab, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó zöldpetrezselyem,
só, törött bors, 1 padlizsán, 1 citrom.
Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, és olajban megpirítjuk. Rátesszük a kockára
vágott paprikát, paradicsomot, padlizsánt, és a tisztított zöldbabot. Ízesítjük
sóval, borssal, vágott petrezselyemmel, zúzott fokhagymával. Lefedjük, és félig
puhára pároljuk. Ezután tűzálló tálra halmozzuk. Tetejére terítjük a sózott
és citromlével ízesített halszeleteket. Sütőbe tesszük, és kb. fél óráig sütjük.
Sziciliai rakott
pacal
Hozzávalók: 1 kg pacal, 1 fej hagyma, 3-4 kanál olívaolaj, 35 dkg paradicsom,
35 dkg padlizsán, 5 dkg szalonna, 10 dkg juhsajt, 2 keménytojás, 1 ek reszelt
parmezán, só, bors, olaj
A padlizsánt felkockázom, besózom, egy órán keresztül állni hagyom, majd leöblítem
és leitatom róla a vizet. Olajon pirosra sütöm, leszűröm. Az olívaolajon üvegesre
pirítom az apróra vágott hagymát és szalonnát, ráteszem a tisztított, csíkozott
pacalt és zsírjára pirítom. Sózom, borsozom, beleteszem a kockázott paradicsomot,
és majdnem puhára párolom. Egy tűzálló edényben rétegesen lerakom a pacalt,
a padlizsánt, a juhsajtot, a felkarikázott keménytojásokat. Tetejét megszórom
reszelt parmezánsajttal, és a sütőben szép pirosra sütöm.
Tengeri nyelv madeleine
módon
(Filets de Soles Madeleine)
Hozzávalók: 10 db halszelet, 5 szép paradicsom, 1 db törökparadicsom, 15 dkg
vaj, 25 dkg kész gombavagdalék, só, bors, petrezselyem zöldje, 1 dl bor, 5 dkg
sajt, 5 dl bercy mártás.
Elkészítése: A paradicsomokat félbevágjuk, kinyomjuk a levét, magját, megsózzuk,
borsozzuk és kivajazott edénybe téve, sütőben átsütjük, majd ezüst tálra helyezzük.
A meghámozott törökparadicsomot apró kockára vágjuk, vajban megpirítjuk, megízesítjük,
összekeverjük a gombavagdalékkal és megtöltjük vele a paradicsomokat. A halszeletkéket
fehérboros alaplében megfőzzük, ruhán leszárítjuk, ráhelyezzük a vagdalékra,
bevonjuk a mártással, majd reszelt sajttal megszórva sütőben vagy szalamanderban
megpirítjuk.
Törökparadicsom
vagdalt hússal
Hozzávalók: 50 dkg sovány marhahús, 2 tojás, só, bors, zöldpetrezselyem, 2 ek.
olaj, 5 dkg vaj, 2 ek. zsemlemorzsa, 5 középnagyságú törökparadicsom, 2-3 paradicsom
Elkészítés: A húst kétszer megdaráljuk, és a tojással, zsemlemorzsával, sóval,
vágott zöldpetrezselyemmel összedolgozva 8 pogácsát formálunk belőle, és olajban
kisütjük.
A törökparadicsomot a tűzhelyen, vaslapon megsütjük, azonnal meghámozzuk, és
fakéssel megvagdalva 3-4 dkg friss vajjal jól elkeverjük, megsózzuk, hozzáadjuk
az olajban megpárolt hagymát, és egy vajjal kikent tűzálló edénybe tesszük.
Tetejére rakjuk a megsült húspogácsákat, beborítjuk karikára vágott paradicsommal,
és a sütőben kb. 10 percig sütjük.
Török rakott csirke
1 közepes nagyságú csirke, 2 padlizsán, 1 dl rizs, 50 dkg paradicsom, 4 evőkanál
olaj, 2 dl tejföl, 2 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál vegeta,
kevés citromlé, ízlés szerint kevés só, törött bors.
A megmosott padlizsánt héjastól egy centis karikákra vágom, citrommal megöntözöm
és megsózom. 15 percig állni hagyom, hogy keserű levét kiengedje. Közben a megtisztított
csirkét kis darabokra vágom, megsózom, majd a felforrósított olajon átsütöm,
és félreteszem. A serpenyőben maradt zsiradékon lepirítom a megtörülgetett padlizsánszeleteket.
Tűzálló tálra teszek egy sor padlizsánt, erre vöröshagyma-karikákat szórok,
és jól megsózom. Ráfektetem a csirkedarabok felét, majd rászórom a megmosott
rizst, és betakarom a felszeletelt paradicsom felével. Fűszerezem a zúzott fokhagymával,
sóval, borssal, majd folytatom a rétegezést a maradék padlizsánnal és a többi
nyersanyaggal, míg el nem fogy. 3 dl vízben elkeverem a Vegetát, és ráöntöm
az ételre. (Legalább egy ujjnyira lepje el a lé az ételt.) Lefedem és előmelegített,
forró sütőben addig párolom, míg az összes lé el nem tűnik alóla. Ha az étel
elkészült, nyakon öntöm a fejföllel, és a tetejét megpirítom. Tojásos fejes
saláta illik hozzá.
Elkészítési ideje: 70 perc
Vörösbabos sertéskaraj
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg sertéskaraj, 1 nagy fej hagyma, 3-4 evőkanál olaj,
2-3 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál, csípős paprikakrém, egy darabka friss gyömbér,
1 kávéskanál köménymag, ugyanennyi őrölt koriander, 0.5 l húsleves, 1 nagyobb
padlizsán, 2 evőkanál paradicsompüré, 2 doboz (80 dkg) vörösbab-konzerv, 1 dl
tejszín, só.
A sertéskarajt kicsontozzuk, a húst szeletekre vágjuk. A csontból zöldséggel,
vagy a nélkül, annyi levest főzünk, hogy a végén mintegy fél litert kapjunk.
A karajszeleteket magasabb falú serpenyőben, forró olajban mindkét oldalán piros-barnára
sütjük, majd kivesszük. A visszamaradt olajban megpirítjuk az apróra vágott
hagymát, a zúzott fokhagymát, hozzáadva a paprikakrémet és a finomra vágott
kis darabka gyömbért, a köménymagot, a koriandert és a sót. Beletesszük a kimagozott,
meghámozott, kockára vágott padlizsánt, a paradicsompürét, felöntjük a forró
húslevessel, s az egészet jól összeforraljuk. Visszahelyezzük a hússzeleteket,
és fedő alatt mintegy fél órát pároljuk. Ha megpuhult, ismét kivesszük a húst,
a padlizsánhoz keverjük a babot és a tejszínt, ismét visszarakjuk a húst és
az egészet, ugyancsak fedő alatt, még néhány percig együtt pároljuk. Mint minden
keleti ételt, jó forrón tálaljuk.
RAKOTT PADLIZSÁNOK
Bazsalikomos sajtos
rakott padlizsán
Hozzávalók. 2 evőkanál szárnyasokhoz és sültekhez fűszerkeverék, 40 dkg darált
sertéshús 4 db közepes padlizsán, 30 dkg héjában főtt burgonya, 3 db paradicsompaprika,
1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg füstölt sajt, 2 evőkanál olaj,
1 evőkanál finomra vágott bazsalikom, őrölt bors.
A darált sertéshúshoz finomra vágott hagymát, fokhagymát, paradicsompaprikát
adunk. A fűszerkeverékkel, bazsalikommal, borssal ízesítjük. A szeletekre vágott
főtt burgonyát és a padlizsánt a fűszerkeverékkel, bazsalikommal, borssal meghintjük,
majd a darált hússal együtt, olajjal kikent tepsibe rétegezzük. A tetejére reszelt
sajttal meghintve közepesen meleg sütőben aranybarnára sütjük.
Görög rakott padlizsán
Hozzávalók: 1 tasak Bolognai spagetti alap, 4 közepes padlizsán, 30 dk darált
hús, 1 vöröshagyma, 1 tasak sajtszósz, 2 tojás sárgája, 2,5 dl tej, 5 dk vaj,
ételízesítő, paradicsom.
A padlizsánokat hosszában 1 cm vastag szeletekre vágjuk, mindkét felüket ételízesítővel
megszórjuk, és egy órát állni hagyjuk. Kevés olajon aranysárgára sütjük. Az
apróra vágott vöröshagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a darált húst, és a paradicsommal
elkészített spagetti alapot. Egy tűzálló tálba tesszük a padlizsán szeletek
egy részét, Ráterítjük a paradicsomos hús felét, rá padlizsánt, majd a hús másik
felét, amit padlizsánnal borítunk be. A sajtszószt elkészítjük, a két tojás
sárgájával összekeverjük, és a padlizsán tetejére öntjük. Forró sütőben kb.
30-35 percig sütjük.
Hússal rakott padlizsán
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg padlizsán, 50 dkg paradicsom, 20 dkg darált sertés-
vagy marhahús, 10 dkg margarin, 3 evőkanál liszt, 3 dl tej, 8 dkg reszelt sajt,
1 fej hagyma, 3 evőkanál olaj, 1 dl száraz fehérbor, 3 evőkanál zsemlemorzsa,
só, bors.
Az olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát, majd hozzáadjuk a darált
húst. Sóval, borssal ízesítjük, fehéredésig sütjük, majd hozzáadjuk a lehéjazott,
feldarabolt paradicsomot. Párpercnyi párolás után, felöntjük a borral és összefőzzük.
Öt dkg margarinon megpirítjuk a lisztet, felöntjük a tejjel és összefőzzük.
Sóval és öt dkg reszelt sajttal ízesítjük. A meghámozott, felszeletelt padlizsánt
besózzuk, és állni hagyjuk, majd a maradék margarinon mindkét oldalon aranysárgára
sütjük. A padlizsánt, a paradicsomos húst és a sajtmártást margarinnal kikent,
morzsával behintett tűzálló tálba rétegezzük. A tetejére sajtmártás kerüljön,
amit zsemlemorzsával meghintünk. Közepes hőfokú sütőben kb. fél órát sütjük.
Iráni rakott padlizsán
1 kg vékonyra szeletelt, előzőleg sós vízben 10 percig áztatott padlizsán, olaj
a sütéshez, 2 ek. vaj, 0,5 kg darált bárányhús, 3 ek. paradicsompüré, 1 tk.
porcukor, só, bors, 1 tk. pirospaprika, 1 tk. citromlé, 1 dl víz, 2 ek. 1 dl
víz, 2 ek. aprított hagyma.
Pirítsuk a vajban üvegesre a hagymát, tegyük bele a húst, paradicsompürét, sót,
borsot, paprikát, vizet.
Süssük ki a padlizsánszeleteket forró olajban.
Tegyünk tűzálló edénybe 1 sor padlizsánt, rá 1 sor húsos masszát, .., tetejére
padlizsán kerüljön.
Előmelegített, közepesen meleg sütőben süssük 30 percig.
Rizzsel, fejes salátával forrón tálaljuk.
(Ajánlom, finom - darált pulykacombbal készítettem.)
Kairói rakott padlizsán
Hozzávalók: 2 közepes, szeletekre vágott padlizsán, só, felkarikázva 1 nagy
hagyma, 4 db vastag karikákra vágott krumpli, olaj a sütéshez, 3 karikára vágott
paradicsom, 0,5 dl olaj, 0,5 kg kétszer átdarált hús, 1/4 tk. majoránna, 1/2
mk. őrölt fehér bors, 1 késhegynyi kakukkfű.
Mártás: 1 ek. vaj, 1 ek. liszt, 2 dl tej, só, 1 ek. finomra vágott petrezselyem.
Készítsünk világos rántást a lisztből, vajból, kis adagokban öntsük hozzá a
tejet. Lassú tűzön, kevergetve sűrítsük be. Sózzuk. A padlizsánt sózzuk meg
és hagyjuk állni 30 percig. Forró, bő olajban süssük ki félig a krumplit. A
0,5 dl olajban pirítsuk üvegesre a hagymát. Adjuk hozzá a húst, majoránnát,
borsot, kakukkfüvet, sót. Pirítsuk 10 percig. Tegyünk tűzálló tepsibe váltakozva
1-1 sor padlizsánt, húst, burgonyát, paradicsomot. Minden sort öntsünk le mártással.
A tetejére paradicsom kerüljön. Fedjük be a tepsit, közepes meleg sütőben süssük
40 percig.
Paradicsommal rakott
padlizsán
Hozzávalók: 2 db közepes padlizsán, 3 db kemény paradicsom, 2 fej hagyma, 3
db tojás, 4 db közepes burgonya, 2 pohár tejföl, csipetnyi morzsolt majoránna,
csipetnyi őrölt bors, 1 evőkanál vaj, és ízlés szerint só.
Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk és kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk. A tojásokat
megfőzzük, a paradicsom héját lehúzzuk, a hagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk.
A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk. A tepsi alját vékonyan megvajazzuk, rátesszük
a padlizsán-szeleteket, megsózzuk, megborsozzuk. Ráhelyezzük a hagyma- és paradicsomkarikákat,
majd a tojásszeleteket, megsózzuk, megszórjuk morzsolt majoránnával és ráöntjük
a tejfölt. Rákarikázzuk a burgonyát, majd olvasztott vajjal fedjük. Forró sütőben,
kb. 20 percig sütjük.
Rakott padlizsán
1.
Hozzávalók: 4 padlizsán, 60 dk paradicsom, 40 dk főtt marhahús, 15 dk vöröshagyma,
10 dk sajt, 6 dk liszt, 2-2 dl vörösbor és tejföl, 3 gerezd fokhagyma, őrölt
bors, só,2 dl olaj a sütéshez.
A padlizsánokat ujjnyi szeletekre vágjuk, sózzuk, pihentetjük, leöblítjük, majd
törött borssal behintjük, lisztbe mártjuk, és forró olajban mindkét oldalát
megsütjük. A kettévágott paradicsomokat sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk,
és azt is megsütjük. Az apróra vágott hagymát kevés olajban megpirítjuk, hozzákeverjük
a darált főtt marhahúst, sóval, borssal, zúzott fokhagymával fűszerezzük, ráöntjük
a vörösbort, és fedő alatt pároljuk. Kiolajozott tűzálló tálba egy sor padlizsánt
teszünk, erre egy sor hús, majd paradicsom kerül. A rétegezést addig folytatjuk,
amíg a hozzávalók elfogynak. Tetejére öntjük a tejfölt, meghintjük reszelt sajttal,
és közepes hőmérsékletű sütőben 15-20 percig sütjük.
Rakott padlizsán
2.
Hozzávalók: 40 dkg padlizsán, 20 dkg zöldpaprika, 2 nagy vöröshagyma (én csak
felet használok, nekünk így finomabb), 10 tojás, 25 dkg paradicsom, 2 dl tejföl,
6 dkg vaj, só, bors, bazsalikom, 1 csomó petrezselyem, 4 gerezd fokhagyma, 2
db hegyes, csípős paprika.
A padlizsánt rozsdamentes késsel meghámozzuk, a paprikát kimagozzuk, 8 tojást
keményre főzünk. A növényeket egyenlő vastag karikára szeljük. A tejfölt kikeverjük
2 tojással. Vajjal kikent tepsi alján szétterítjük a padlizsán felét, erre több
rétegben tesszük a paradicsomot, hagymát, zöldpaprikát. A rétegek közé a fűszereket
és a tejfölt osztjuk el.
A padlizsán másik felével befedjük, rászórjuk a vékonyra karikázott csípős paprikát,
a maradék tejfölt, olvasztott vajat ráöntjük.
Forró sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. (Nagyon apróra reszelt sajttal is
meg szoktam szórni, de ezt már csak ráolvasztom.)
Rakott padlizsán
3.
Hozzávalók: 2 vékony padlizsán, 25 dkg bármilyen fajta darált hús, 10 dkg rizs,
5 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál olaj, 2 dl tejföl, 2 nagy fej vöröshagyma,
25 dkg paradicsom, 2 nagy zöldpaprika, 5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros
fűszerpaprika, ízlés szerint törött bors és só.
A megmosott padlizsánt félujjnyi vastag karikákra vágjuk. Mindkét oldalát besózzuk,
és 15 percre félretesszük. A vöröshagymát, a kicsumázott zöldpaprikát, és a
paradicsomot vékonyra karikázzuk. A rizst többször váltott vízben megmossuk
és leszűrjük, majd 20 percre annyi vízbe áztatjuk, amennyi jól ellepi. A füstölt
szalonnát nagyon finomra metéljük és kisütjük. A zsíron megfonnyasztjuk a vöröshagymát,
ezután kivesszük a serpenyőből, és félrerakjuk. A visszamaradt hagymás zsíron
megfuttatjuk a darált húst, ezután a tűzről lehúzzuk és belekeverjük a pirospaprikát.
Azonnal ráöntünk egy pohárnyi vizet. Megsózzuk, megborsozzuk, majd befedve 15
percig pároljuk. Végül a padlizsánkarikákról leitatjuk a levet, és olajon lepirítjuk.
Jó nagy tűzálló tálba, vagy tepsi aljára rakjuk a sült padlizsán felét, erre
rászórjuk, a közben lecsöpögtetett rizst, és megkenjük a paprikás darált hússal.
Paradicsomkarikákat teszünk rá, majd beborítjuk a hagymával és a zöldpaprikával.
Erre öntjük a zúzott fokhagymával és sóval, borssal ízesített tejföl felét,
végül a megmaradt padlizsánnal fejezzük be a rétegezést. A tetejére a maradék
fokhagymás tejföl kerül. A sütőben 40 percig sütjük a befedett ételt. Kockákra
vágva, salátával tálaljuk.
Rakott padlizsán
4.
Forró sütőben 20 percig sütünk két közepes nagyságú padlizsánt, majd műanyag
késsel meghámozzuk, és kockára vágjuk. Szalonnával kibélelünk egy mély, tűzálló
tálat- beleterítjük a padlizsán felét, erre egy sor karikára vágott paradicsomot,
rá egy sor kicsumázott, karikára vágott zöldpaprikát rakunk: Meghintjük 20 deka
kockára vágott. főtt füstölt hússal, erre egy sor puha sajtszeletet fektetünk,
(pl. hóvirág sajtot), majd ismét padlizsánt, zöldpaprikát, végül paradicsomot.
Két deci tejfölben simára keverünk egy kiskanál Vegetát, egy gerezd tört fokhagymát.
és a lerakott zöldfélékre öntve, a sütőben megsütjük. Tálalás előtt reszeljünk
még kevés sajtot, a tetejére olvasszuk rá, de ne pirítsuk.
Rakott padlizsán,
avagy Muszaka (4 személy részére)
Hozzávalók: 2 db. padlizsán (közepes méretűek, szélesek - dundik), 30 dkg. darált
bárány (sertésből is nagyon finom), 1 közepes fej hagyma, 1 doboz sűrített paradicsom
(kicsi), só, bors, szerecsendió
A padlizsánokat rozsdamentes késsel meghámozzuk, sózzuk, kevés borssal meghintjük,
majd lisztbe mártva forró olaja dobjuk és hirtelen megsütjük. Nedvszívó papírra
rakjuk, majd egy tányérra.
A hagymát hámozás után lereszeljük, és olívaolajon megpároljuk, majd rádobjuk
a húst, és addig kevergetjük, míg fehér nem lesz. Ekkor lehalkítjuk a tüzet,
beleöntjük a paradicsompürét, sózzuk és reszelünk rá ízlés szerint szerecsendiót.
Fedő alatt, kevergetve puhára pároljuk.
Amikor kész előveszünk egy tűzálló edényt, és rétegezve belerakjuk a padlizsánt,
húst, padlizsánt, húst, padlizsánt. Ideális, ha három réteget tudunk képezni.
Tetejére egy igen kevés sajtot reszelünk, és 15-20 percig sütjük 180 C°-on a
sütőben.
Rakott paradicsom
(belga recept)
Vásároljunk fél-fél kiló nem túl magvas uborkát, padlizsánt, meg paradicsomot.
Hámozzuk meg az uborkát és a padlizsánt, szeleteljük fel. A padlizsánt tésztaszűrőbe
téve, helyezzük két percre forrásban levő sós vízbe, majd csurgassuk le. Béleljünk
ki hajszálvékony szalonnaszeletekkel egy mély tűzálló tálat, fektessünk bele
egy sor uborkát, takarjuk le a padlizsán szeletekkel, rakjunk rá egy sor karikára
vágott paradicsomot, és borítsuk be 25-30 deka széles laskára vágott főtt füstölt
hússal. Erre ismét uborka. padlizsán, végül paradicsom kerül, és tetejét meghintjük
egy csokor finomra vágott petrezselyem zölddel. Néhány evőkanál vízben oldjunk
fel egy húsleveskockát, tegyünk bele két gerezd tört fokhagymát, forraljuk néhány
percig, és ezzel locsoljuk meg a lerakott zöldséget. Tetejére hajszálvékony
szalonnaszeleteket borítunk, és a forró sütőben meghintjük. (Készíthetjük soványabban
is, nem szalonnával béleljük, hanem nagyon kevés olajjal kenjük ki a tálat,
és tetejére apró vajdarabkákat hintünk sütés előtt.)
Rakott szőlőlevél
Hozzávalók: 50-60 db szőlőlevél, 5 dkg zsír, 15 dkg vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma,
40 dkg sertéshús, 5 g törött bors, 3 g majoránna, 3 dkg vaj, 6 dkg rizs, 40
dkg padlizsán, 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt, só.
A szőlőleveleket leforrázzuk, majd hideg vízbe téve jól átöblítjük, szárát és
a középső, vastag eret kivágjuk. Kevés zsírban apró, finomra vágott vöröshagymát
pirítunk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd a darált sertéshúst hozzátéve
megsózzuk, sóval, törött borssal, majoránnával fűszerezzük, és gyakori keveréssel
megpirítjuk. Egy tűzálló tálat vajjal kikenünk, beleteszünk egy réteg szőlőlevelet,
erre a hús egyik felét elsimítjuk, megszórjuk a félig párolt rizzsel. Tetején
szép sorjában rendezzük a megtisztított és karikákra szelt padlizsánkarikákat,
erre tesszük a megmaradt darált húst, majd a szőlőlevelek másik felével betakarjuk.
Ráöntjük a simára kevert tejfölt, reszelt sajttal megszórjuk, és közepes hőmérsékletű
sütőbe téve megsütjük.
Rakott törökparadicsom
(Moussaka de boeuf á láa turque)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 5 db törökparadicsom, 50 dkg főtt marhahús, 10 dkg vaj, 10 dkg vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma, 2 dl barna mártás, 1 kg friss paradicsom, olaj, só, bors,
2 dl bechamel mártás.
A törökparadicsomot lehámozzuk, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, megsózzuk,
borsozzuk, lisztbe mártjuk és forró olajban, mindkét oldalát megsütjük. A paradicsomokat
kétfelé vágjuk, megsózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk és forró olajban, mindkét
oldalán, pirosra sütjük. A vöröshagymát finomra vágjuk, vajban megpirítjuk,
hozzákeverjük a ledarált marhahúst, összekeverjük a barna mártással, megízesítjük
sóval, borssal, lekapart fokhagymával és vagdalt zöld-petrezselyemmel. Kivajazott
tűz-álló tálba lerakunk egy sor törökparadicsomot, egy sor húsvagdalékot, egy
sor paradicsomot, ugyanilyen sorrendben még egy-szer lerakjuk, de tetejére törökparadicsomot
rakunk. A bechamelba belekeverjük a 2 tojássárgáját, a felvert tojáshabot, s
ezzel a krémmel kenjük be a lerakott étel tetejét, és forró sütőben szép pirosra
sütjük.
Rakott törökparadicsom
oriental módon
(Moussaka oriental)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 60 dkg törökparadicsom, 50 dkg vagdalt sertéshús, 4 dl tej, 5 dkg
vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 3 tojás, 8 dkg zsír, 15 dkg liszt, só, bors.
Az apróra vágott vöröshagymát zsírban kissé megpirítjuk, a vagdalt sertéshúst
hozzáadjuk, sóval, törött borssal, reszelt fokhagymával fűszerezzük, s fakanállal
folytonosan keverve, megpirítjuk. 2 dl tejből, tojásból és a lisztből sűrű palacsintatésztát
készítünk, só és pici cukor hozzáadásával. A törökparadicsomot meghámozzuk,
vastagabb szeletekre vágjuk, megsózzuk és a palacsintatésztába mártva, forró
olajban kisütjük. A kirántott törökparadicsomból tűz-álló tál aljára egy sort
rakunk. Erre a lepárolt hús felét, megint egy sor török-paradicsomot, azután
a tetejére ismét törökparadicsomot. Végül 2 dl tejbe beleütünk 2 tojást, megsózzuk,
habverővel jól összehabarjuk és ráöntjük az edény tartalmára. Forró sütőbe téve,
szép színesre sütjük. Tűzálló tálban vagy kerek tálra borítva, jó forrón tálaljuk.
Rizses lecsóval
rakott padlizsán
Hozzávalók: 2 db közepes padlizsán, 1 csésze rizs, 4 db zöldpaprika, 3 db paradicsom,
3 fej hagyma, késhegynyi pirospaprika, 1 kávéskanál vaj, 1 kávéskanál olaj,
csipetnyi cukor, 1 teáskanál só, vegeta.
Elkészítése: A padlizsánt lehámozzuk és kb. 1 cm-es karikákra szeleteljük. A
rizst megfőzzük. A paradicsomot, a paprikát és a hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk,
és az olajon lecsóvá pároljuk a cukorral, teáskanálnyi sóval. Lyukacsos kanállal
kiemeljük a szaftjából és összekeverjük a rizzsel. A kivajazott tepsi aljára
ráterítjük a padlizsánszeletek felét, erre terítjük a lecsóréteget, majd megint
padlizsán következik. Tetejére a lecsó megmaradt szaftját csorgatjuk. Forró
sütőben, kb. fél órát sütjük.
Rizzsel rakott
padlizsán
Hozzávalók 4 személyre: 2 padlizsán, 10 dkg rizs, 30 dkg paradicsom, 2 fej hagyma,
5 dkg márvány sajt, 3 dl tejföl, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 8 evőkanál olaj, só.
A meghámozott padlizsánt hosszában felszeleteljük, besózzuk, és állni hagyjuk.
Megtöröljük, majd 4 evőkanál olajon mindkét oldalát megsütjük. A rizst a szokásos
módon megfőzzük. 3 evőkanál olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát,
majd hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot is. Sózzuk és összepároljuk. A maradék
olajjal kikenünk egy tűzálló tálat, behintjük morzsával és lerakunk egy réteg
padlizsánt. Rá a főtt rizs, a tejföl, majd a hagymás paradicsom következik.
A rétegezést megismételjük, felülre padlizsán kerüljön. A maradék tejfölt összekeverjük
a villával összetört márvány sajttal és bevonjuk vele a padlizsánt. Zsemlemorzsával
meghintjük, és forró sütőben ropogós pirosra sütjük.
Sajttal rakott
padlizsán 1.
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 4 db kemény paradicsom, 2 fej hagyma, 20 dkg sajt,
1 evőkanál só, 1 teáskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk és kb. 1 cm-es karikákra szeleteljük.
A paradicsomot és a hagymát felkarikázzuk, a sajtot kb. 2 mm-es szeletekre vágjuk.
Egy tepsit kivajazunk, rátesszük a padlizsán felét, ízesítjük, ráterítjük a
hagymát, arra a paradicsomot, majd a megmaradt padlizsánnal befedjük. A tetejét
betakarjuk a sajtszeletekkel. Olvasztott vajat csurgatunk rá. Meleg sütőben
20 percig sütjük, majd nagy lángon, további kb. 10 percig. Tejföllel tálaljuk.
Sajttal rakott
padlizsán 2.
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 6 dk liszt, 1 teás kanál só, 2 dl olaj, 20 dk reszelt
sajt, 2 dl ízesített paradicsom, 5 dk zsemlemorzsa, 5 dk vaj.
A padlizsánt fél cm vastag karikákra vágjuk, sózzuk, pihentetjük, utána lisztezzük,
evőkanálnyi olajban mindkét oldalán megsütjük. Kivajazott edényben rétegezzük
reszelt sajttal és a paradicsommal. Tetejére pirított zsemlemorzsát és vaj darabkákat
teszünk. Forró sütőben 20 percig sütjük.
Sajtos rakott padlizsán
(4 személyre)
Hozzávalók: 2 db hosszúkás padlizsán, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 db zöldpaprika,
4 közepes nagyságú paradicsom, 10 dkg rizs, 4 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt,
4 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.
A padlizsánt megmossuk, ujjnyi vastag karikákra vágjuk. Mindkét oldalán megsózzuk,
és húsz percig hagyjuk állni, addigra keserű levét kiengedi. Közben a zöldpaprikát
megmossuk, kicsumázzuk és felszeleteljük. A paradicsomot felkarikázzuk. A rizst
átválogatjuk, és többször váltott vízben megmossuk. Lecsurgatva egy evőkanál
olajon üvegesre pirítjuk. Annyi vízzel töltjük fel, amennyi bőven ellepi, majd
jól megsózzuk, és fedő alatt addig pároljuk, amíg az összes levét beszívja.
A padlizsánkarikákat papírszalvétával letörölgetjük, és lisztbe mártva három
evőkanál olajon mindkét oldalán hirtelen átsütjük. Tepsibe vagy tűzálló tálba
rakunk egy réteg padlizsánt, erre kevés rizst szórunk, majd leöntjük az öntettel,
amit a tejfölből a maradék olajjal, sóval, borssal és zúzott fokhagymával kevertünk.
Erre reszelt sajtot hintünk, majd megrakjuk paradicsommal és zöldpaprikával.
Erre hagymakarika kerül, amelyet újabb padlizsánréteg követ. A rétegezést addig
folytatjuk, amíg csak a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére öntet és reszelt
sajt kerüljön, amelyet a zsemlemorzsával meghintünk, majd befedve forró sütőben
huszonöt percig pároljuk közepes lángon. Végül a fedőt levéve, megpirítjuk a
tetejét.
Elkészítési ideje: kb. 90 perc.
Szerb padlizsán
A padlizsán szeleteket kevés vajon majdnem puhára sütjük. Zsírjában finomra
vágott vöröshagyma és paradicsom karikákat párolunk. Egy tűzálló tálat kivajazunk,
aljára padlizsánt - amelyet sózunk, borsozunk, vegetával ízesítünk -, félig
puhára párolt rizst, a hagymás paradicsomot rétegezzük úgy, hogy az utolsó réteg
padlizsán legyen. Tejföllel vastagon bevonjuk, kevés zsemlemorzsával meghintjük
és előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük.
RÁNTOTT PADLIZSÁNOK
Kirántott padlizsán
40 dg padlizsánt mossunk meg, és egy korrózióálló acélkéssel hámozzuk meg. Előtte
azonban a szár felőli részéből egy félujjnyi széles darabot metsszünk le, és
dobjuk el. Tisztítás után vágjuk 0,5 cm széles szeletekre, és a Kirántott patisszonnál
leírt módon járjunk el. Padlizsánból kemény húsú, fényes héjú példányokat válasszunk,
mert a sokáig tárolt, felpuhult és fényét vesztett tojásgyümölcs megkeseredik.
A nem elég friss, barna magú példányok keserű levétől úgy szabadulhatunk meg,
hogy a szeletek mindkét oldalát besózzuk. Utána helyezzük egy kissé megdöntött
műanyag tálcára, fektessünk rá egy vágódeszkát, és tegyünk rá egy legalább,
1 kg-os tárgyat, hogy a só által kioldott keserű lé kipréselődjön belőle. Kb.
fél óra múlva folyóvízben öblítsük le, majd egy steril papírtörölközővel itassuk
fel a padlizsánszeleteken levő maradék levet is. Ebben az esetben a kirántott
szeleteket már ne sózzuk meg. Ha csak lehet, hosszúkás, körte alakú padlizsánt
vásároljunk, mert ennek jobb az íze, és kevesebb a magja. Érdekességként megemlíthető
még, hogy a padlizsán tojásgyümölcsként való említése nem véletlen. A padlizsán
ugyanis botanikailag gyümölcs, csak mi zöldségként használjuk.
Padlizsán á la
Bodnár Edit
Hozzávalók: 2 nagyobb padlizsán, só, borsikafű, liszt, olaj a sütéshez
A padlizsánt felszeleteljük, besózzuk, meghintjük borsikafűvel, majd fél óráig
állni hagyjuk. Lisztbe forgatjuk és bő olajban mindkét felét piros - barnára
sütjük. Petrezselymes burgonyakörettel tálaljuk.
Hidegen fogyasztva minden szeletre egy-egy karika főtt tojást és bazsalikomlevelet
helyezünk, vajas kenyérre tálaljuk.
Ital hozzá: friss bazsalikomból készült meleg tea - cukor és minden ízesítés
nélkül.
Padlizsán bundában
1.
A padlizsánt a fenti módon előkészítjük, 1 tojásból, lisztből palacsintatésztát
készítünk, ebbe mártjuk a szeleteket és kisütjük.
Ahogy én készítem a bundát.
2 db tojást felverek, Vegetát teszek bele, törött borsot, kevés lisztet, egy
kicsi zabkorpát. A lisztbe mártott előkészített szeleteket ebben a masszában
forgatom meg, majd zsemlemorzsában és olajban kisütöm.
Ezek mellé tartármártást vagy ketchupot adunk, rizskörettel, de önállóan is
tálalhatjuk.
Padlizsán bundában
2.
Hozzávalók 4 személyre: 2 db hosszúkás padlizsán, 1 db egész tojás, 15 dkg finomliszt,
1 mk. törött fekete bors, 1 púpozott tk. só, diónyi vöröshagyma, 2 ek. olaj
+ olaj a sütéshez
Elkészítés: A padlizsán szárát levágjuk, és fél centi vastag karikákra szeleteljük.
Minden egyes padlizsánkarikát mindkét oldalán megsózunk, majd fél óráig állni
hagyjuk, addigra keserű levét kiengedi. Közben a tojást habosra felverjük, 1
deci vízzel összekeverjük, és annyi lisztet adunk hozzá, hogy tejföl sűrűségű
palacsintatészta legyen belőle. Belekeverjük a fokhagymaprésen átnyomott vöröshagymát,
majd 1 csapott teáskanálnyi sóval és a borssal ízesítjük. A szárazra törölgetett
padlizsánkarikákat először lisztben megmártjuk, majd a tésztában megforgatva
bő, forró olajban mindkét oldalán megsütjük. A felesleges olajat lecsöpögtetjük
róla, és ketchuppal vagy tartármártással tálaljuk.
Elkészítési ideje: kb. 60 perc.
Rántott padlizsán
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 1 tojás, 5 dk liszt, 10 dk zsemlemorzsa, a sütéshez
olaj
A padlizsánt fél cm. vastag szeletekre vágjuk, sózzuk, 1 óra múlva leöblítjük,
lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, forró zsírban sütjük.
Sajtos padlizsán
bundában (román étel)
Hozzávalók: személyenként 1 padlizsán, 8 dkg kemény sajt-lehetőleg parmezán-,
liszt, tojás, szódavíz, só, és zsír.
Készítése: a padlizsánt a héjával együtt karikákra vágjuk, megsózzuk, és ha
barna a magja, ferde deszkára helyezve valamivel lenyomtatjuk, és fél óráig
hagyjuk csurogni. Lisztben megforgatjuk, és forró olajban mindkét oldalát megmártjuk,
de nem hagyjuk benne sülni, hanem azonnal kivesszük. Tojásból, lisztből, szódavízből,
sóból, reszelt sajttal palacsintaszerű tésztát készítünk. Az olajba mártott
padlizsánt tányérra tesszük, beborítjuk egy ugyanolyan méretűre vágott sajtszelettel,
ráteszünk egy másik olajba mártott padlizsánszeletet, lenyomva összeragasztjuk,
majd a palacsintatésztába mártjuk, és bő zsírban átsütjük, utána megpirítjuk.
Körítése: párolt mángold, csillagtök, zöldbab, karfiol, mellé uborkasaláta,
csillagtöksaláta, leveles saláták.
Tálalása: a tál közepére szabályos alakzatban helyezzük el a bundás padlizsánt,
köré rakjuk a párolt zöldségeket. Díszítésül a mellé adott saláta száraz darabjait
tegyük a szeletek tetejére, vagy szórjuk be az egész tálat, apróra vágott zöldpetrezselyemmel,
esetleg tűzdeljünk közé levélpetrezselymet.
Ital: szénsavas üdítő italok, Rizlingszilváni, Ezerjó, sör.
Sajtos padlizsánkarikák
Hozzávalók: 2 vékony, hosszúkás padlizsán, 10 dkg füstölt sajt egy darabban,
12-15 dkg liszt, 1 tojás, másfél dl tej, 3 gerezd fokhagyma, 1 csapott mokkáskanál
törött fekete bors, ízlés szerint só; a sütéshez olaj.
A megmosott, héjas padlizsánok száras végét levágjuk, majd mindkét padlizsánt,
egyforma vastagságú 8-8 karikára szeleteljük. Mindegyiket mindkét oldalán megsózzuk,
és 15 percig várunk, hogy a zöldség kiadja keserű, szürkés levét. Közben a sajtot
8 (padlizsánkarika nagyságú) szeletre vágjuk. (Ha a sajt puha és nehezen szeletelhető,
néhány percre érdemes betenni a mélyhűtőbe. Ha pedig nagyon száraz, egy órára
áztassuk be egy kevés tejbe.) 2-2 szárazra törölt padlizsánkarika közé egy-egy
szelet sajtot helyezünk, hústűvel összetűzzük, és lisztben megforgatjuk. Félretesszük.
A tojást és a tejet habosra keverjük, majd annyi lisztet keverünk bele, hogy
a szokásos sűrűségű palacsintatészta-massza legyen belőle. Hozzáadjuk a zúzott
fokhagymát és a törött borsot, ezután sóval ízesítjük. Végül a tésztában megforgatjuk,
és a padlizsánkarikák mindkét oldalát bő, forró olajban szép pirosra sütjük.
Párolt vegyes zöldséggel vagy sült burgonyával és hagymás paradicsomsalátával
tálaljuk.
Törökparadicsom
rántva 1.
(Aubergine fritse)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 1 kg törökparadicsom, só, törött bors, 3 dl tartármártás. Bundázáshoz:
25 dkg morzsa, 10 dkg liszt, 2 db tojás.
A törökparadicsomot meghámozzuk, szeletekre vágjuk, megsózzuk, borsozzuk, lisztbe,
tojásba mártjuk, morzsában megforgatjuk, forró zsírban kisütjük. Külön tartármártást
adunk hozzá.
Törökparadicsom,
rántva 2.
(Aubergine frits)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 1 kg törökparadicsom, 3 db tojás, 10 dkg liszt, 3 dl tejföl, 1 dl
sűrű paradicsompüré, só, bors, 10 dkg reszelt sajt.
A meghámozott, karikára vágott törökparadicsomot megsózzuk, borsozzuk, lisztbe,
majd felvert tojásba mártjuk, és forró bő zsírban vagy olajban mindkét oldalát
pirosra sütjük. Tálaláskor reszelt sajttal megszórjuk. Friss paradicsompürével
elkevert sóval, borssal ízesített tejföllel tálaljuk.
SÜLT PADLIZSÁNOK
Algériai padlizsán
A padlizsánt karikára vágjuk, sózzuk, lecsepegtetjük. Lisztbe mártjuk, és forró
vajban megsütjük. Kiszedjük, majd a zsiradékban reszelt fokhagymát és hámozott
paradicsomszeleteket fonnyasztunk. Sóval törött borssal ízesítjük, és tálaláskor
a padlizsánra öntjük.
"Ájult imám"
1.- avagy fahéjas töltött padlizsán
Hozzávalók: 4 padlizsán, só, 2 evőkanál olaj
A megmosott padlizsánok szárát eltávolítjuk, hosszában kettévágjuk, 1 órára
besózzuk. Ezután folyóvíz alatt leöblítjük, kiolajozott tűzálló tálba fektetjük,
belsejüket megkenjük olajjal, és előmelegített forró sütőben elősütjük.
Közben elkészítjük a tölteléket: 3 nagy fej hagyma, 3 evőkanál olaj, 1 kg hámozott
paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 kisujjnyi fahéj, 1 mokkáskanál
kristálycukor, bors, 1 nagy csokor petrezselyem, 50 g hámozott mandula.
Az olajon megpároljuk a nem túl vékonyra szelt hagymát, hozzáadjuk az elnyomkodott
paradicsom felét, az áttört fokhagymát, a babérlevelet, a fahéjat, a cukrot,
ízlés szerint sót, borsot, és fedő alatt 10 percig pároljuk. Kivesszük a padlizsánt
a sütőből, kivájjuk a belsejét, úgy, hogy kb. 2 cm pereme maradjon. A kivájt
darabokat villával megtörjük, és a paradicsomos hagymához keverjük, hozzáadjuk
a vágott petrezselymet (egy kanálnyit félreteszünk díszítésre) és mandulát.
A fahéjat és a babért kidobjuk. Megtöltjük a padlizsánokat, a maradék paradicsomot
és az esetleg kimaradó tölteléket sütőtálba simítjuk, ráültetjük a padlizsánokat,
tetejüket megkenjük egy kevés olajjal, és 15-20 percre visszatesszük a sütőbe.
Langymelegen tálaljuk, megszórjuk a félretett vágott petrezselyemmel.
Legenda: a nemzetközi gasztronómiába e néven bevonult étel török eredetű és
a fáma szerint a konstantinápolyi kalifával, az imámmal esett meg, hogy amikor
megérezte a sülő étel illatát, elájult a gyönyörűségtől.
Ájult Imám 2.
Hozzávalók: 4 kicsi vagy 2 nagyobb karcsú padlizsán (összesen 60-70 dkg), 2
nagy fej vöröshagyma, 30 dkg paradicsom, 6 gerezd fokhagyma, 1 dl olívaolaj,
1 húsleves-kocka, só, őrölt bors, mokkáskanálnyi oregano.
A padlizsánokat megmossuk, megtörölgetjük, és az oldalukat hosszában behasítjuk,
hogy azért egészben maradjanak. A belsejüket karalábévájóval vagy hegyes késsel
kiszedjük úgy, hogy a héjon ujjnyi vastag réteg maradjon. A vöröshagymát megtisztítjuk,
kis kockákra vágjuk, és két evőkanál olajon megpároljuk (nem pirítjuk!) majd
hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát. Két paradicsomot félreteszünk, a többit
lehéjazva kis kockákra vágjuk, és a hagymába forgatjuk, a padlizsánok kivájt,
kisebb darabokra vágott belével együtt. Sóval, borssal, oregánoval ízesítjük,
és kb. tíz percig pároljuk. A padlizsánok belsejét kissé megsózzuk, majd öt
percig pároljuk. A padlizsánok belsejét kissé megsózzuk, majd öt perc múlva
kitörölgetjük, és a párolt hagymát, paradicsomos padlizsánbelsőt a héjakba visszatöltjük.
A megtöltött padlizsánokat tűzálló tálban egymás mellé fektetjük, a húsleveskockát
melléjük morzsoljuk, és a maradék olajat egy deci vízzel összekeverve rájuk
locsoljuk, a félretett két paradicsomot fölszeletelve a tetejükre rakjuk. A
tálat lefödve (vagy alufóliával letakarva) a forró sütőbe toljuk. A padlizsánokat
egy óra hosszat sütjük, majd alaposan behűtjük, és tálalás előtt kétujjnyi szeletekre
vágjuk.
Bagdadi zöldséges
omlett
1 apró kockára vágott padlizsán (amit sós vízben áztatunk 20-30 percig), 2 ek.
olívaolaj, 3 gerezd felaprított fokhagyma, 1 apróra vágott kimagozott paradicsompaprika,
0,25 kg hámozott, kimagozott paradicsom apró kockákra vágva, 1 - 1 ek. aprított
olajbogyó, petrezselyem, 1 csésze párolt zöldborsó, bors, só, 6 tojás.
Pirítsuk az olajban a fokhagymát, paprikát 5 percig. Tegyük hozzá a padlizsánt,
paradicsomot, borsot. Lassú tűzön, lefedve fonnyasszuk 25 percig. Tegyük bele
a borsót, addig pirítsuk, míg a lé elpárolog. A tűzről levéve keverjük össze
az olajbogyóval, petrezselyemmel.
Tegyük a vaj felét serpenyőbe, öntsük bele a tojást. Öntsük rá a ragut, villával
gyorsan kenjük szét a tetején. Emeljük kissé fel az omlett egyik oldalát és
tegyük alá a megmaradt vajat.
Tálaláskor még egy kevés olvasztott vajat önthetünk rá.
Bolgár padlizsán
Hozzávalók: 80 dkg padlizsán, só, 1 adag bolgár mártás, a sütéshez olaj
Műanyag késsel meghámozzuk, fél centi vastag szeletekre vágjuk a padlizsánt,
és besózva 20 percig állni hagyjuk. Ezután a levet leitatjuk róla, és a szeleteket
olajban megsütjük. Papírtörülközőre terítve a felesleges olajat lecsepegtetjük
róluk, egy tálon elrendezzük őket, a jéghideg bolgár mártást külön edényben
kínáljuk.
Csőben sült padlizsán
Hozzávalók: 80 dkg padlizsán, 1 ek. olaj, 15-15 dkg sertéshús és sonka, 4 dkg
vaj, 1 fej hagyma, 1 tojás, 12 dkg reszelt sajt, 2 dl tejföl, őrölt bors, só.
A padlizsánt hosszában kettévágjuk, belső, húsos részét késsel rácsszerűen bevagdaljuk,
olajozott sütőlapra fektetjük, és a sütőben puhára sütjük. Belsejét kikaparjuk,
és finomra vágjuk. A puhára párolt sovány sertéshúst és a sonkát apró kockákra
vágjuk. Összekeverjük a padlizsánnal, a vajban megpirított hagymával. Sóval,
borssal ízesítjük, majd a tojással jól összekeverjük. Ezzel a töltelékkel megtöltjük
a kivájt padlizsánokat, meghintjük reszelt sajttal, ráöntjük a tejfölt, és sütőben
kb. 15-20 percig sütjük.
Erdélyi padlizsán
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 40 dk sertéshús, 30 dk paradicsom, 10-10 dk liszt
és vöröshagyma, 3 dl tejföl, 2 tojás, őrölt bors, só.
A megtisztított padlizsánokat sózzuk, pihentetjük, majd borsozzuk, lisztbe mártjuk,
és kevés olajon megsütjük. Az apróra vágott hagymát is megpirítjuk, rátesszük
a húst, sóval, borsikafűvel ízesítjük, majd a paradicsom felét hozzáadjuk, és
a hússal puhára pároljuk. Kiolajozott edényben rétegezzük a padlizsánt és a
húst, majd a maradék felszeletelt paradicsomot a tetejére tesszük. A tejfölt
összekeverjük a tojással, megsózzuk, és a rakottasra öntjük. Közepes hőmérsékletű
sütőben 20-25 percig sütjük.
Fokhagymás sült
padlizsán
Hozzávalók 4 személyre: 3 padlizsán, 1-2 fej fokhagyma, só, őrölt bors, 1 cs.
petrezselyem 2 dl olaj
A padlizsánt 1 cm vastag szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Az apróra zúzott
fokhagymát belekeverjük az olaj felébe, és jócskán megkenjük vele a zöldségszeleteket.
Lassú tűzön megsütjük őket, kicsit meg is pirítjuk. A sütés utolsó pillanatában
szórjuk meg a finomra vágott petrezselyemmel. Sült húsok mellé igényes köret,
de önálló ételként is megállja a helyét.
Görög fészek
Sütőben, egészben kb. 30 percig sütünk egy közepes nagyságú padlizsánt (törökparadicsomot),
majd műanyag- vagy fakéssel meghámozzuk, és közepes nagyságú kockákra vágjuk.
Két evőkanál olajon, fedő alatt megpirítunk egy fej kis kockára vágott vöröshagymát,
hozzáadunk két gerezd tört fokhagymát, majd 30 deka nyolcrét vágott paradicsomot
meg 2-3 fej kicsumázott, laskára vágott zöldpaprikát. Megsózzuk, megborsozzuk,
és saját levén - a lecsóhoz hasonlóan - puhára pároljuk. A párolás vége felé
adjuk hozzá a padlizsánt. és azzal még 5 percig hagyjuk a tűzön. (Ha nincs padlizsánunk.
helyettesíthetjük közönséges, de nem túl magos uborkával, amelyet a paprikával,
paradicsommal együtt párolunk puhára, nem kell külön sütni!) Levágjuk négy szép
nagy puffancs tetejét, kiszedjük a belsejét, és az üreget úgy töltjük meg a
zsírjára sütött zöldségraguval, hogy felül egy ujjnyi szabad hely maradjon.
Ide ütünk egy-egy nyers tojást, mintha tükörtojást készítenénk (a sárgájuk maradjon
egészben), majd a megtöltött puffancsokat sütőlemezre egymás mellé ültetve,
a sütőben addig sütjük. míg a fehérje meg nem kocsonyásodott, de a sárgájuk
lágy. Nemcsak finom, de jó előre elkészíthető, csak a végső sütést hagyjuk étkezés
előttre.
Görög musszaka
Két kisebb, karcsú padlizsánt megmosunk, keresztben kisujjnyi vastag szeletekre
vágjuk, besózzuk, és tésztaszűrőbe rakva, tál fölött lecsepegni hagyjuk. Közben
egy kis fej apróra vágott vöröshagymát egy evőkanál olajon megfonnyasztunk,
majd 40 dkg darált marhahúst megpirítunk rajta. Sóval, őrölt borssal meg 2-3
gerezd tört fokhagymával ízesítve egy kevés vízzel puhára pároljuk. A padlizsánszeleteket
nemcsak lecsepegtetjük, de papírtörölközővel le is itatjuk, és teflon serpenyőben,
mindig csak egy kevés olajon mindkét felükön megsütjük. Egy tűzálló tálat padlizsánszeletekkel
kibélelünk, a hús felét rásimítjuk, egy-egy felszeletelt zöldpaprikát és paradicsomot
borítunk rá. Padlizsánszeletekkel folytatjuk a rétegezést, majd ismét hús, erre
paradicsom és paprika kerül. Az egészet padlizsánszeletekkel betakarjuk. Két
evőkanál lisztet két evőkanál olajon megpezsegtetünk, fél liter tejjel felengedjük,
kevergetve mártássá főzzük, sóval, csipetnyi reszelt szerecsendióval ízesítjük,
és a musszakára öntjük. A sütőben addig sütjük, mialatt a mártást magába szívja,
és a teteje szépen megpirul.
Görög padlizsán
1.
Hozzávalók: 2 padlizsán, 4 evőkanál olaj, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó
petrezselyem, néhány szál kapor, 1 evőkanál paradicsompüré, 5 dkg zsemlemorzsa,
2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 1 fej reszelt vöröshagyma.
Az egyik padlizsánt sütőben megsütjük, meghámozzuk, és műanyag késsel összetörjük.
Két evőkanál olajban megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, 1-2 percig
pirítjuk, beletesszük a finomra vágott petrezselymet, a kaprot, megsózzuk, borsozzuk.
Belekeverjük az összetört padlizsánt, a paradicsompürét és zsemlemorzsát, 20-25
percig állni hagyjuk. A másik padlizsánt meghámozzuk, ujjnyi vastagra vágjuk,
egy kicsit megsózzuk, és lisztbe mártva forró olajban ropogósra sütjük. Két
szelet padlizsán közé kenjük a tölteléket, és ezeket a dupla szeleteket tűzálló
tálra fektetjük. Leöntjük 2 dl tejföllel, és sütőben jól átsütjük.
Görög padlizsán
2.
A padlizsánokat megmossuk, megtöröljük, ujjnyi szeletekre vágjuk, sózzuk, pihentetjük.
Ezután 4 evőkanál olajban megpirítunk 4 db egészben hagyott fokhagyma gerezdet,
majd kivesszük, és az olajat csipetnyi őrölt korianderrel ízesítjük. A padlizsán
szeleteket mindkét oldalukon megsütjük a fűszeres olajban. Forró tálra szedjük
és hideg fokhagymamártással tálaljuk.
Grillezett padlizsán
camembert sajttal
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 3 db cukkíni, 4 db csemegepaprika, 2 db paradicsom,
2 db camembert sajt, só
A zöldségeket alaposan megmossuk, szeleteljük, a paprikát kettévágjuk, és a
belsejét eltávolítjuk. A paradicsomot is kettévágjuk. Fölszeletelés után sózzuk.
Grillen vagy serpenyőben megsütjük. Sütés közben az ízesített olajokkal kedvünk
szerint ízesíthetjük. Szép ropogósra sütjük, s a fölszeletelt camembert-rel
tálaljuk. Az ízesített olajakat helyezzük az asztalra, hogy mindenki ízlése
szerint használja.
(Javasoljuk, a BIOL fűszerolaj termékcsaládot, amely ellenőrzött bio-alapanyagokból
készül, és semmilyen formában nem tartalmaz vegyszert, adalék- vagy színezőanyagokat,
segíti az emésztést, fogyókúrázóknak is ajánlható. Különösen előnyös a szív-
és érrendszeri betegségben szenvedőknek.)
Grillezett zöldségek
camembert sajtokkal
Hozzávalók, 2 db padlizsán, 3 db cukkíni, 4 db csemegepaprika, 2 db paradicsom,
2 db camembert sajt, só
A zöldségeket alaposan megmossuk, szeleteljük, a paprikát kettévágjuk, és a
belsejét eltávolítjuk. A paradicsomot is kettévágjuk. Fölszeletelés után sózzuk.
Grillen vagy serpenyőben megsütjük. Sütés közben az ízesített olajokkal kedvünk
szerint ízesíthetjük. Szép ropogósra sütjük, s a fölszeletelt camembert-rel
tálaljuk. Az ízesített olajakat helyezzük az asztalra, hogy mindenki ízlése
szerint használja. (Javasoljuk a BIOL fűszerolaj termékcsaládot, amely ellenőrzött
bio-alapanyagokból készül, és semmilyen formában nem tartalmaz vegyszert, adalék-
vagy színezőanyagokat, segíti az emésztést, fogyókúrázóknak is ajánlható. Különösen
előnyös a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek.)
Nyárson sült sajtos
padlizsán, cukkíni, paradicsom
Hozzávalók: 60 dkg padlizsán, 20 dkg kemény, húsos paradicsom, 40 dkg cukkíni,
40 dkg parenyica sajt, só, bors, 5 dkg vaj.
Minden hozzávalót rozsdamentes késsel egyenletes - 6-8 mm vastag - karikára
szelünk. A padlizsánt, cukkínit sóval, borssal megszórjuk, a készletet váltakozva
nyársra fűzzük, és parázs fölött állandóan forgatva 10-15 perc alatt megsütjük,
közben vajjal kenegetjük.
Hurkapálcára fűzve lehet grillsütőben, vagy sütőben is készíteni. Persze itt
is jó a nyárs, csak parázs fölött nem jó a hurkapálca.
Sajt nélkül is finom. Én, ha sajt nélkül készítem, akkor sajtmártás van mellé.
Padlizsánfasírozott
(Koreai recept)
Hozzávalók: 1 meghámozott, karikára vágott padlizsán, 1 egész tojás felverve,
2 ek. liszt, só, bors, olaj a sütéshez
Elkészítés: Sós vízben főzzük puhára a padlizsánt. Szűrjük le és nyomjuk széjjel
(vagy mixerrel verjük simára). Keverjük össze a további hozzávalóval, formáljunk
belőle kerek pogácsaformákat, és forró olajban süssük ki. Előételnek vagy húspótlásnak
adjuk.
Padlizsán portugál
módra
Hozzávalók: személyenként egy padlizsán, 3 - 5 dkg vaj, 1 diónyi hagyma, 1 gerezd
fokhagyma, 1 0-15 dkg paradicsom, csombor, egy babérlevél, bors, kockacukor,
sajt, zsemlyemorzsa.
Készítése: a padlizsánt karikákra vágjuk, lesózzuk, és ha barna a magja, lenyomtatva
lecsurgatjuk a levét. A vajat felolvasztjuk, üvegesre pároljuk rajta a reszelt
hagymákat, a meghámozott, felvágott paradicsomot a fűszerekkel és a cukorral
együtt, megsózva addig főzzük, amíg a szósz kissé be nem sűrűsödik. A padlizsánt
letöröljük, hogy ne legyen nedves, lisztbe, majd vízbe mártjuk, forró olajban
világos zsemlyeszínűre sütjük. A szószt átpasszírozzuk, vagy turmixban simára
dolgozzuk és átszűrjük. Néhány kanálnyi mártást, egy tűzálló edénybe csurgatunk,
elsimítjuk, rárakunk egy sor sült padlizsánt, ismét szószt, majd padlizsánt.
Felülre mártás kerüljön.
Beszórjuk kevés zsemlemorzsával, beborítjuk vékony parmezán- vagy ementáli szeletekkel,
kis darabokban vajat teszünk rá és forró sütőben, magas hőfokon átsütjük.
Tálalása: abban az edényben adjuk az asztalra, amelyben sütöttük.
Ital: Cirfandli, sör, őszibarackvelő, sárgadinnyelé.
Rokfortos sült
padlizsán
(4 személyre)
Hozzávalók: 2 hosszúkás padlizsán, 10 dkg reszelt rokfort sajt, 3 dl párolt
rizs (maradék is lehet), 4 evőkanál olaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál liszt,
1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors.
A padlizsánt megmossuk, száraz végét levágjuk, majd héjastól ujjnyi vastag karikákra
vágjuk. Minden padlizsánkarikát mindkét oldalán megsózunk, és 20 percet hagyjuk
állni. Az alatt egy közepes tepsit 1 evőkanál olajjal kikenünk, majd egyenletes
rétegben elterítjük benne a párolt rizst. A zöldségről leitatjuk a szürkés levet,
ezután a padlizsánkarikákat egyenként megmártjuk a lisztben, és a párolt rizsre
fektetjük, szorosan egymás mellé. Az olajba belekeverjük a zúzott fokhagymát,
majd az étel tetejét az olaj felével megcsöpögtetve, az előmelegített forró
sütőbe toljuk. Ha a padlizsán szépen megpirult, a sütőből kivesszük, a karikákat
megfordítjuk és ráhintjük a reszelt sajt felét. A megmaradt fokhagymás olajjal
ismét megcsöpögtetjük. A sütőbe visszatoljuk, és szép piros-barna kérget sütünk
rá. Végül a megmaradt sajtot is rászórjuk, és már csak annyi ideig hagyjuk pirulni,
amíg az újabb réteg sajt is megolvad rajta, de még nem barnul.
Elkészítési ideje: kb. 75 perc.
Ropogós padlizsánszeletek
Hozzávalók 4 személyre: 2 kis padlizsán, 1 tojás, 25 dkg natúr krémtúró, 1,5
dl tejföl, 8 dkg liszt, f gerezd fokhagyma, 6-7 evőkanál fehérbor, 1 csokor
bazsalikom, só, bors, a sütéshez olaj, a díszítéshez citrom
Elkészítés: A tojást összekeverjük 5 dkg liszttel, a borral, kevés sóval, és
kb. 15 percig állni hagyjuk. Közben a natúr krémtúrót összekeverjük a tejföllel,
majd az összezúzott fokhagymagerezddel, sóval, borssal és csíkokra vágott bazsalikomlevéllel
ízesítjük. A megtisztított, megmosott padlizsánt kb. 5 mm vastag szeletekre
vágjuk, besózzuk, és kb. 15 percig állni hagyjuk. A keletkezett nedvességet
leitatjuk, a szeleteket borssal meghintjük, és a maradék lisztbe, majd a fehérboros
masszába forgatjuk. Bő, forró olajban (fritőzben 180 fokon) adagonként ropogós
pirosra sütjük, végül itatósra szedjük. A padlizsánszeleteket bazsalikomlevelekkel
és citromkarikákkal díszítjük. A túrókrémet külön kínáljuk hozzá.
Elkészítési idő kb. 1 óra
Roston sült padlizsán
1.
A padlizsánt meghámozzuk, 1 cm vastag szeletekre vágjuk, sóval, borssal, reszelt
szerecsendióval ízesítjük, olajjal meglocsolva 7 órán keresztül érleljük. Az
előkészített roston többször forgatva megsütjük.
Roston sült padlizsán
2.
Hozzávalók: padlizsán, só, bors, szerecsendió, olaj
A padlizsánt meghámozzuk, 1 cm vastag szeletekre vágjuk, sóval, borssal, reszelt
szerecsendióval ízesítjük, olajjal meglocsolva 7 órán keresztül érleljük. Az
előkészített roston többször forgatva megsütjük.
Rostonsült padlizsán
3.
1 kg padlizsán, só, bors, olaj.
A vastagabb szeletekre vágott padlizsánt sózom, borsozom, majd hűvös helyen
pihentetem. A szeleteket olajjal kenem, majd rostélyon megsütöm.
Roston sült padlizsán
paradicsommártással
Hozzávalók: 3 közepes nagyságú padlizsán, 3 evőkanál olívaolaj, 20 dkg reszelt
parmezán, KNORR DELIKÁT Fűszervarázs
A mártáshoz: KNORR Milánói Makaróni Alap
A padlizsánokat megmossuk, és hosszában kettévágjuk. Miután kissé kivájtuk mindkét
felét, szórjuk meg KNORR DELIKÁT Fűszervarázzsal és kb. 1 órát hagyjuk állni.
A mélyedésekbe öntsünk egy kevés olivaolajat és szórjuk bele a parmezánt. Roston
kb. 15 percig sütjük, míg a padlizsán belseje meg nem puhul. Kísérőként KNORR
Milánói Makaróni Alapból a csomagolás útmutatója szerint elkészített paradicsommártást
adjunk hozzá.
Sajtos padlizsán
1.
Hozzávalók: 4 padlizsán kb. 1 cm korongokra vágva, só, kevés liszt, bors, 6
evőkanál olaj, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál bazsalikom, 1
kanál paradicsompüré, 25 dkg reszelt sajt, 1 kanál petrezselyem.
A padlizsánkorongokat gyengén megsózzuk, egy lapos tálba tesszük, lefedjük,
és állni hagyjuk 15 percig, majd a kissé keserű levét leöntjük. A szeleteket
lisztbe mártjuk, és forró olajban kisütjük. Megmaradt olajban megpirítjuk az
apróra vágott hagymát, és az összezúzott fokhagymával és bazsalikommal elkeverjük,
paradicsomot adunk hozzá, és 2-3 percig forraljuk. Ezt a paradicsommártást egy
tűzálló tálba helyezzük, belerakjuk a kisült padlizsánszeleteket, meghintjük
reszelt sajttal, és sütőben 15 percig sütjük. Petrezselyemmel megszórjuk, és
burgonyapürével tálaljuk.
Sajtos padlizsán
2.
A padlizsánt karikára vágjuk, és sós vízben félig puhára főzzük. Kivajazott
tűzálló tálba szedjük, és reszelt sajttal elkevert tejföllel leöntjük. Előmelegített
sütőben kb. 25 percig sütjük. Tálaláskor, ha szükséges utána sózzuk.
Sajtos padlizsán
3.
Hozzávalók: 50 dkg padlizsán, só, bors, szárított bazsalikom, 5 dkg liszt, 2
tojás, 5 dkg reszelt parmezán sajt (vagy más), 8 dkg zsemlemorzsa, olaj a sütéshez.
Csak zsenge, feszes, rugalmas tapintású padlizsánból készítsük, melynek magvai
a vágási felületen nem színeződnek barnára, tehát biztosan nem keserű.
Rozsdamentes késsel meghámozzuk, ujjnyi vastag karikákra szeljük, mind a két
oldalát sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal megszórjuk. Panírozzuk: liszt, tojás,
sajttal kevert zsemlemorzsa (nem rontja el egy kis darált dió vagy kókuszreszelék
hozzáadása sem - mi szeretjük). Forró olajban hirtelen sütjük. Leitatjuk az
olajat és azonnal tálaljuk.
Sajtos padlizsán
4. (Libanon)
Hozzávalók: 5 nagy, 1,5 cm vastagra szelt padlizsán, só, olaj a sütéshez, 6
vékony szelet sajt (eidami), késhegynyi bors.
Sózva hagyjuk állni a padlizsánt 10 percig. Majd mindkét oldalát süssük meg
olajban.
Tegyük tűzálló edénybe egymás mellé, borsozzuk meg, tegyük rá a sajtot. Forró
grillben a sajt pirulásáig süssük.
Sült padlizsán
1.
2 karcsú, hosszúkás padlizsán, ízlés szerint só, mokkáskanálnyi törött fekete
bors, mokkáskanálnyi őrölt gyömbér.
A padlizsánokat megmossuk, a szárát levágjuk, és ujjnyi vastagra szeleteljük.
Mindkét oldalán megsózzuk, és legalább húsz percig hagyjuk állni, eközben kesernyés
levét kiengedi. Papírtörülközővel leitatjuk a szürkés levet, majd a már száraz
padlizsánkarikákat a 190 fokra felhevített olajba rakjuk. Nagyon gyorsan (3-4
perc) megsütjük, lyukas lapátkanállal kiemeljük az olajból, és tálra rakjuk.
Még forrón meghintjük kevés sóval, borssal és gyömbérrel. Hidegen és melegen
egyaránt nagyon finom. Melegen köretnek tálalhatjuk hús mellé, hidegen salátaként
fogyasztjuk, valamilyen csípős mártással, pl. ketchuppel vagy paprikamártással.
Nagyon egyszerűen és gyorsan készíthető különlegesség.
Sült padlizsán
2.
Hozzávalók: 2 hosszúkás, karcsú padlizsán, só (ízlés szerint), olaj (a sütéshez).
A padlizsánt megmossuk, a szárát levágjuk, és ujjnyi vastagságúra szeleteljük.
Mindkét oldalán megsózzuk, és legalább húsz percig hagyjuk állni, eközben kesernyés
levét kiengedi. Papírtörülközővel leitatjuk a szürkés levet, majd a már száraz
padlizsánkarikákat nagyon forró olajba tesszük. Addig sütjük, amíg az alsó fele
színesedni nem kezd, ekkor megfordítjuk, és a másik felét is megsütjük. Lyukas
lapátkanállal kiemeljük az olajból, hogy lecsöpöghessen, és tálra rakjuk. Hagyjuk
kihűlni. Csípős paprikamártással vagy szezámmártással tálaljuk. Hidegen és melegen
egyaránt nagyon finom.
Sült padlizsán
3. (Marokkó)
Hozzávalók: 1 nagy hosszúkás padlizsán hosszában kettévágva, 1 ek. vaj, 1 ek.
reszelt hagyma, 1 ek. finomra vágott petrezselyem, 1 tk. citromlé, késhegynyi
bors, só, 3 ek. zsemlemorzsa.
Vágjuk ki a padlizsán belsejét úgy, hogy 1,5 cm vastag réteg maradjon a héjban,
tegyük hideg sós vízbe mindkettőt.
Fél óra ázás után a belsejét csepegtessük le, pirítsuk 10 percig vajban. Adjuk
hozzá a hagymát, petrezselymet, borsot, citromlevet. Lassú tűzön, lefedve pároljuk
3-4 percig.
Szedjük ki a vízből a padlizsánt, töröljük meg, töltsük bele a pirítottat, szórjuk
meg zsemlemorzsával. Tegyük kisebb tepsibe annyi forró vízzel, hogy félig ellepje.
Előmelegített, közepesen meleg sütőben süssük, míg megpuhul.
Sült padlizsán
sajttal
Hozzávalók: 80 dkg padlizsán, 10 dkg liszt, 3 tojás, 12 dkg reszelt sajt, 25
dkg paradicsom, 3 dl tejföl, őrölt bors, só, olaj a sütéshez.
A meghámozott padlizsánt karikákra szeljük, megsózzuk, meghintjük borssal. Lisztbe,
majd felvert tojásba mártjuk, és forró olajban megsütjük. A megsütött padlizsánkarikákat
megszórjuk reszelt sajttal. A paradicsomot áttörjük, a levét megsózzuk, borssal
ízesítjük, és tejföllel elkeverjük. Az így elkészített mártást külön kínáljuk.
Sváb padlizsán
Hozzávalók: 4 padlizsán, 20 dkg paradicsom, 10-10 dkg liszt és vaj, 1 fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 4 dl paradicsomlé, őrölt fehér bors,
só.
A meghámozott és félbe vágott padlizsánokat megsózzuk, meghintjük borssal, lisztbe
mártjuk, és forró vajban megsütjük. Kivajazott edénybe, sorba rakjuk a padlizsánokat,
és a cikkekre vágott, vajban megpirított paradicsommal megtöltjük. Megszórjuk
finomra vágott petrezselyemmel. Paradicsomlével körülöntjük, és forró sütőben
10-12 percig sütjük.
Szerb padlizsán
A hámozott padlizsánszeleteket kevés vajon majdnem puhára sütjük. Közben személyenként
5 dkg rizst kevés vízben megfőzünk. A padlizsán sütő vajában finomra vágott
vöröshagymát és paradicsomkarikákat párolunk. Egy tűzálló tálat kivajazunk.
Az aljára egy réteg főtt rizst helyezünk, erre jön a padlizsán. Sózzuk, borsozzuk,
vegetával ízesítjük, befedjük a hagymás paradicsommal. Újra rizs, padlizsán
és paradicsom következik. Az utolsó réteg padlizsán. Tejföllel vastagon bevonjuk,
kevés zsemlemorzsával meghintjük. Előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük.
Tojásos sült padlizsán
Hozzávalók: , 1 kg padlizsán, 3 tojás, 1 dl tejszín, 3 evőkanál olívaolaj, 3
gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors.
A padlizsánt meghámozzuk, szárát levágjuk, majd felkarikázzuk. Mindkét oldalán
megsózzuk, és fél órát hagyjuk állni. Ezután lemossuk, szárazra töröljük és
serpenyőbe, forró olajra téve mindkét oldalán átsütjük. Hagyjuk kihűlni. Az
összes padlizsánkarikát betesszük a turmixgép poharába, és pépesre zúzzuk. Hozzáadjuk
a tojásokat és a tejszínt. Megfűszerezzük, végül a zúzott fokhagymával is összekeverjük.
A masszát kikent, kisebb tepsibe vagy tortaformába simítjuk és az előmelegített
sütőben, gőzben (egy nagy tepsibe kétujjnyi vizet töltünk, amelybe beleállítjuk
a padlizsánnal teli edényt) addig pároljuk, amíg a beleszúrt hurkapálcára már
nem tapad semmi sem a masszából. Hidegen spanyol majonézmártással, melegen pedig
paradicsommártással tálaljuk. (A spanyol majonézmártás receptje a Saláták könyvében
található.)
Törökparadicsom
csőben sütve
(Aubergine au gratin)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 5 db szép törökparadicsom, 20 dkg sonka, 20 dkg párolt borjú-hús,
10 dkg vaj, 10 dkg vöröshagyma, 1 egész tojás, 10 dkg reszelt sajt, só, bors,
morzsa, 3 dl tejföl.
A törökparadicsomot hosszában kétfelé vágjuk, belső húsos részét késsel rács-szerűen
bevagdaljuk, olajozott tepsire rakjuk, és sütőben puhára sütjük. Utána a belsejét
kikaparjuk, s finomra vagdaljuk. A külső burkolatot kivajazott tepsibe helyezzük.
Ezután a megpárolt borjúhúst és a sonkát apró kockára vágjuk, összekeverjük
a törökparadicsommal, a vajban megpirított, finomra vágott hagymával, hozzáteszünk
1 tojást, megs5zzuk, borsozzuk és megtöltjük vele a kivájt padlizsánokat. Meghintjük
re-szelt sajttal, zsemlemorzsával, leöntjük a tejföllel és forró sütőben, körülbelül
20 percig, szép pirosra sütjük.
TÖLTÖTT PADLIZSÁNOK
Erdélyi vinete
umplute (töltött padlizsán)
Hozzávalók: 40 dk borjúcomb, 2 tojás sárgája, kapor és petrezselyemzöldje, 15
dk vaj, fél csésze vaj, kis csésze rizs, só, bors, 4 közepes nagyságú vinete,
1 fej vöröshagyma, 4 evőkanál reszelt sajt, 1 szelet kenyér, 50 dk paradicsom,
2-3 kanál tejföl.
A padlizsánokat megmossuk, megtöröljük, hosszában kettévágjuk, belsejét kikaparjuk
úgy, hogy 1 cm-es húsuk maradjon. Gyengén megsózzuk, és húskeverékkel megtöltjük.
Tűzálló edénybe vagy lábasba tesszük, rárakjuk a hámozott és szeletelt paradicsomot,
és egy csésze vizet öntünk alá. Gyenge tűzön pároljuk. Mikor a hús már puha,
tejföllel leöntjük, reszelt sajttal megszórjuk, és a sütőben rózsaszínűre sütjük.
Húskeverék: A húst ledaráljuk a tejbe áztatott kenyérrel és hagymával, hozzáadjuk
a kissé megpárolt rizst, a sót, a borsot és a megvagdalt zöldkaprot, a petrezselyemzöldet,
meg a két tojást, és a vineték kikapart belét. Mindezeket fakanállal jól kikeverjük.
Gombás töltött
padlizsán 1.
Hozzávalók: 2 közepes padlizsán, 30 dkg gomba, 5 dkg vaj, 3 tojás, 3 paradicsom,
5 dkg sajt, só, bors, kakukkfű, citromlé
A padlizsánokat megmossuk, hosszába kettévágjuk, és a vágataikat citromlével
bedörzsölve az eredeti formájukra összeillesztjük. Tepsibe fektetjük, forró
sütőben fél óráig sütjük. Ezután a padlizsánok belsejét kivájjuk, kockára vágjuk.
Közben a megtisztított gombát felszeleteljük, és vajon sóval, borssal fűszerezve
addig pároljuk, míg a saját levét el nem fövi. Ezután a padlizsánkockákat beleforgatjuk,
a simára kevert tojásokat is hozzáadjuk, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítve,
kevergetve addig hagyjuk a tűzön, amíg a tojás meg nem kocsonyásodik. Ekkor
a tűzről levéve a cikkekre vágott paradicsomot is beleforgatjuk, és a kivájt
padlizsánokba töltjük. Sajttal megszórjuk, és forró sütőben megsütjük, de nem
pirítjuk.
Gombás töltött
padlizsán 2.
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 20 dk gomba, 6 tojás, 1 kanál reszelt vöröshagyma,
5 dk reszelt sajt, 2 dl tejföl, 5 dk vaj, só, bors, kevés citromlé, 1 csokor
petrezselyem.
Ugyanúgy készítjük elő a padlizsánokat, mint a sonkás változatát. Vajon megpirítjuk
a vöröshagymát, hozzáadjuk a szeletelt gombát és sóval, borssal addig pároljuk,
amíg saját levét elfőtte. Ekkor hozzáadjuk a két kanál tejföllel simára kevert
tojásokat, és kevergetve lágy rántottát készítünk belőle. Beletesszük a kivájt
kockára vágott padlizsánbelet, a finomra vágott petrezselymet, és púposan a
fél padlizsánokba töltjük. Tetejére csorgatjuk a maradék tejfölt, meghintjük
reszelt sajttal, és a sütőben aranysárgára sütjük.
Én ezt úgy is szoktam készíteni, hogy töltött paradicsomot is készítek hozzá.
8-10 szép kemény paradicsomnak levágom a kalapját, belét kikaparom és hozzáfőzöm
a gombás raguhoz, és a tölteléket a paradicsomokba is elosztom. Mondhatom fenséges
egy étek.
Görög töltött padlizsán
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 2 nagy húsos zöldpaprika, vagy paradicsompaprika,
30 dk paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olaj, 5
dk reszelt sajt, 15-20 dk sült hús, só, bors, a sütéshez bőven olaj.
A padlizsánokat ujjnyi vastagon felszeleteljük, besózzuk és pihentetjük. 8 szeletet
félreteszünk, a többit kockára vágjuk. Az olajon megpirítjuk az apróra vágott
vöröshagymát. Hozzáadjuk a kicsumázott, nagy kockára vágott, paprikát, a lehéjazott,
négyrét vágott paradicsomot, meg a padlizsánkockákat. Tört fokhagymával, sóval,
borssal ízesítjük, és saját levében puhára pároljuk. Tehetünk bele apró kockára
vágott sült húst is. A padlizsán szeleteket öblítés után bő forró olajban kisütjük,
és tűzálló tálra egymás mellé fektetjük. Mindegyikre egy halom ragut púpozunk,
erre 1-1 szelet friss paradicsomot teszünk. Megszórjuk reszelt sajttal, és sütőben
addig sütjük, amíg a tetején lévő paradicsom meg nem puhult, és a sajt rá nem
olvadt.
Indiai töltött
padlizsán
Hozzávalók: 2 padlizsán, 20 dk darált sertéshús, 10 dk gomba, 1 fej zeller,
2 evőkanál olaj, 5 dk vaj, só, bors, bazsalikom.
Megtisztítjuk, apró kockára vágjuk a zellert meg a gombát, és az olajon 2-3
percig sütjük. Hozzáadjuk a darált húst, sóval, borssal, bazsalikommal ízesítjük,
és 5-10 percig sütjük. A padlizsánokat félbe vágjuk, majd egy kevés vízzel puhára
pároljuk. Belsejüket műanyag kanállal kiszedjük, kis kockára vágjuk. A héjba
beletöltjük a húsos tölteléket, tetejére szórjuk a padlizsán belét, és olvasztott
vajjal meglocsoljuk. Tűzálló tálra rakjuk, sütőben alaposan átsütjük.
Ínyenc töltött
padlizsán
Hozzávalók: 2 padlizsán, 10 dk füstölt hús, 3 db kemény tojás, 1 db nyers tojás,
5 dk főtt rizs, 2 ecetes vagy kovászos uborka, 5 dk vaj, 10 dk sajt, só, 1-1
késhegynyi kakukkfű meg bazsalikom: a mártáshoz 2 dl tejföl 1 tojássárgája,
5 dk reszelt sajt.
A padlizsánokat úgy készítjük elő, úgy sütjük, mint a sonkás változatot, majd
belsejüket kikaparjuk, és kockára vágjuk. Összekeverjük a kis kockára vágott
főtt füstölt hússal, a kemény és nyers tojással, az uborkával, a sajttal, végül
a főtt rizzsel meg a puha vajjal. Sóval, kakukkfűvel, bazsalikommal ízesítjük,
és a fél padlizsánokba töltjük. Leöntjük a mártással, amelyhez simára keverjük
a tejfölt a tojássárgával meg a reszelt sajttal. Sütőben addig sütjük, míg a
teteje szépen meg nem pirult.
Metélttel töltött
padlizsán (4 személyre)
Hozzávalók: 2 hosszúkás padlizsán, 1 tojás, 2 evőkanál reszelt rokfort (márványsajt),
2 evőkanál apróra tört cérnametélt (száraztészta), 1 evőkanál olaj, 1 dl tejföl,
1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fekete bors.
A cérnametéltet a szokásos módon, sós vízben megfőzzük, majd leöblítve jól lecsöpögtetjük.
Közben a megmosott padlizsán száraz végét levágjuk, ezután a zöldséget hosszában
(lapjában) pontosan félbevágjuk. Vastagon besózzuk mindkét felét, és 20 percre
félretesszük, addigra keserű, szürkés levét kiadja. A főtt tésztát összekeverjük
a felvert tojással, a reszelt sajttal, a tejföllel és a zúzott fokhagymával,
valamint a sóval és a borssal ízesítjük. A padlizsán levét leöntjük, belsejét
egy éles kiskés vagy kiskanál segítségével kivájjuk, és a forgácsot apróra vágva
hozzákeverjük a tésztás-sajtos töltelékhez. Ezt jól megpúpozva visszatöltjük
a fél padlizsánokba. Előmelegített, forró sütőben 30 percig sütjük közepes lángon.
Elkészítési ideje: kb. 75 perc.
Padlizsántorta
Hozzávalók: 3 padlizsán, só, a sütéshez olaj. diónyi vaj, paradicsompaprika
A padlizsánt hosszában felszeleteljük, 1 órára besózzuk, leöblítjük, majd mindkét
oldalukat hirtelen elősütjük.
Töltelék: 15 dk zöldbab, 30 dk burgonya, 40 dk cukkíni, só, bors, 5 dk reszelt
sajt, 2 tojás, 3 dk vaj, 1 szál póréhagyma, 60 dk paradicsom, 1 ág bazsalikom,
25 dk mozarella
A zöldségeket megtisztítjuk, apróra vágjuk. Bő sós vízben félpuhára főzzük a
zöldbabot, ekkor hozzáadjuk a burgonyát, picit később a cukkínit, és még 5 percig
főzzük. Leszűrjük a keveréket s miután kihűlt, lazán összekeverjük a sóval,
borssal ízesített, reszelt sajttal felvert tojással. A vajon megfonnyasztjuk
a vékonyan felkarikázott pórét, hozzáadjuk a meghámozott szétnyomkodott paradicsomot,
erős tűzön elpárologtatjuk a levét; apróra vágjuk a bazsalikom leveleket, kis
kockára a mozarellát.
Kivajazunk egy kerek sütőedényt, az alján csillag alakban elrendezzük a legszebb
padlizsánszeleteket, (ez lesz a teteje, ha kész) a hosszabb szeletekkel kibéleljük
az edény oldalát úgy, hogy a végei a peremen túl lógjanak. Az aljára simítjuk
a paradicsom-póré keveréket, megszórjuk a mozarellával és a bazsalikommal, elsimítjuk
rajta a zöldbabos keveréket, ráöntjük a tojásos lét is, végül, a lelógó szeleteket
visszahajtjuk. Meleg vízzel félig telt tepsibe állítjuk, és előmelegített, forró
sütőben 30-35 percig sütjük. 15 percig a sütőedényben pihentetjük, a sütés közben
keletkező lét óvatos billentéssel leöntjük alóla, lapos tálra borítjuk, és paradicsompaprika
szeletekkel díszítjük. Tortaszerűen szeleteljük, mutatós és hidegen is finom.
Sonkás töltött
padlizsán
Hozzávalók: 2 padlizsán, 4 tojás, 20 dk főtt füstölt hús, 1 kanálnyi reszelt
vöröshagyma, 1 evőkanál paradicsompüré, 10 dk sajt, só, őrölt bors, egy kevés
citromlé.
A padlizsánokat megmossuk, hosszában kettévágjuk, a vágatokat citromlével bedörzsöljük.
Ezután a padlizsánokat eredeti formájukra összeillesztjük, és a forró sütőben
20 percig sütjük. Belsejüket műanyag kanállal kikaparjuk, kockára vágjuk és
a darált sonkával, a tojásokkal, hagymával, paradicsompürével, borssal összedolgozzuk.
Megsózzuk, és a kivájt fél padlizsánokba visszatöltjük. Tűzálló tálra fektetjük,
mindegyikre egy vékony sajtszeletet borítunk, és a forró sütőben addig sütjük,
amíg a sajt a tetejére rá nem olvad.
Töltött padlizsán
1.
Hozzávalók: 4 padlizsán, 25 dkg darált hús, 2 fej hagyma, 20 dkg paradicsom,
só, bors, olaj, 1-2 dl húsleves.
A padlizsánt meghámozzuk, kettévágjuk, és a közepét, a lágy részt kikaparjuk.
A hagymát apróra vágjuk, és olajban megpároljuk. Hozzátesszük a húst, 1-2 apróra
vágott paradicsomot, megpirítjuk, hozzáadjuk a padlizsán belét, fűszerezzük,
és puhára pároljuk. A kivájt padlizsánt megtöltjük a keverékkel. Tűzálló tálra
rakjuk, öntünk alá egy kevés olajat, 1-2 dl húslevest, és a sütőben megsütjük.
A többi paradicsomot fölszeleteljük, a padlizsánra tesszük. és még néhány percig
pirítjuk.
Töltött padlizsán
2.
Hozzávalók: Kb. 1 kg padlizsán, 20 dk paradicsom, 5 dk vaj, egy csomó újhagyma,
20 dk cukkíni, só, bors, bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma, 4 db tojás.
A padlizsánt megmossuk, megtöröljük, hosszanti oldaláról levágunk egy ovális
szeletet, és félretesszük. A közepét óvatosan kivájjuk, a kivájt darabkákat
apróra felvagdaljuk. A paradicsomot néhány másodpercre forrásban lévő vízbe
tesszük, hideg vízben lehűtjük, héját lehúzzuk, és apró kockákra vágjuk. Kevés
vajon karikákra vágott újhagymát pirítunk, hozzáadjuk a hámozatlanul apró kockára
vágott cukkínit, sóval, borssal, bazsalikommal és apróra zúzott fokhagymával
ízesítjük. mikor a cukkíni üvegessé válik, hozzáadjuk az összevagdalt padlizsánt
és a paradicsomot. Néhány percig pároljuk, majd a tűzről levéve hozzákeverünk
két felkockázott kemény és két nyers tojást, a padlizsánokat megtöltjük, és
a levágott szelettel befedve a vajjal kikent tepsibe helyezzük. Forró sütőben
30 perc alatt megsütjük. Sütés közben olvadt vajjal locsolgatjuk.
Töltött padlizsán
3.
Hozzávalók: 2 hosszúkás padlizsán (kb. 50-60 dkg), 2 evőkanál olaj, 1 tojás,
2 dl tejföl, 10 dkg gomba, 1 dl párolt rizs (maradék is lehet), 2 evőkanál reszelt
sajt, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál törött
fekete bors, ízlés szerint só.
A megmosott padlizsánt lapjában kettőbe vágjuk, majd a vágásfelülettel lefelé
nagyon forró rostra (a sütőben a rácsra, vagy a grillsütő rácsára) fektetjük,
és megsütjük. Amíg sül, elkészíthetjük a tölteléket. A megtisztított és finomra
vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk a forró olajon, majd rátesszük a megmosott,
letisztított és apróra vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt, saját
levében puhára pároljuk, végül zsírjára sütjük. Ezután belekeverjük a párolt
rizst, egy evőkanálnyi sajtot és a finomra vágott petrezselyemzöldet. Ha már
egészen kihűlt, hozzákeverjük a tojást. A megsült padlizsán belsejét kikanyarítjuk,
apróra összevágjuk, és a töltelékhez keverjük. A masszát betöltjük a fél padlizsánokba,
majd tepsire fektetjük. A tejfölt megsózzuk, megborsozzuk. A padlizsánok tetejére
szórjuk a megmaradt sajtot, és rákenjük az ízesített tejfölt. Előmelegített
forró sütőben szépen megpirítjuk a tetejét.
Töltött padlizsán
4.
Hozzávalók: 2 db közepes nagyságú padlizsán, 2-2 zöldpaprika és paradicsom,
2 evőkanál olaj, 25 dkg gomba, 2 gerezd fokhagyma, egy kis fej vöröshagyma,
egy kávéskanál bazsalikom, 20 dkg parmezán sajt, só, őrölt bors
A padlizsánt vágjuk hosszában ketté, a belsejét kanalazzuk ki (ne lyukasszuk
ki a gyümölcsöt!), a kikapart részt vágjuk kockákra. A félbevágott padlizsánokat
főzzük meg sós vízben, csepegtessük le, tegyük félre. Vágjuk karikára a paprikát
és a paradicsomot, a fokhagymát zúzzuk péppé, a megmosott gombát szeljük fel,
a megtisztított hagymát vágjuk igen apróra. Forrósítsuk meg az olajat, tegyük
bele a hagymát, fonnyasszuk meg, adjuk hozzá a gombát és a fokhagymát, és fedő
alatt pároljuk addig, míg a gomba a levét el nem fövi. Ekkor adjuk hozzá a paradicsomot,
a paprikát, a padlizsán kockákat és süssük, míg egy kicsit megbarnul. Tegyük
bele a bazsalikomot és a borsot, sózzuk meg, adjuk hozzá a parmezán 2/3 részét
és jól keverjük össze. Zsírozzunk ki egy tepsit, helyezzük bele a fél padlizsánokat,
a sajtos-gombás tölteléket osszuk el bennük, szórjuk meg a maradék sajttal,
és előmelegített sütőben süssük kb. 20 percig. Forrón tálaljuk.
Töltött padlizsán
5.
Hozzávalók: 4 padlizsán, 25 dkg darált hús, 1 kisebb zellergumó kockákra vágva,
10 dkg gomba apróra vágva, 5 dkg vaj, fekete bors, őrölt kömény, só, bazsalikom
A padlizsánokat megmossuk, tetejüket levágjuk. A belsejüket kivájjuk, apróra
vágjuk, hozzáadjuk a darált húst, a zellert és a gombát. Őrölt köménnyel, bazsalikommal
fűszerezzük és 3 dkg felforrósított vajban, állandóan kevergetve néhány percig
pirítjuk, majd a kivájt padlizsánokat a húsos masszával megtöltjük. Ezután a
tetejüket visszatesszük, hústűvel rátűzzük, és vajjal bedörzsöljük. Sütőbe tesszük
és közepes tűzön, és közepes hőmérsékleten megsütjük. Időnként forgatva és vajjal
megkenve minden oldalukat átsütjük. Tálalás előtt fűszeres sóval meghintjük.
Töltött padlizsán
6.
Hozzávalók: 50 dkg padlizsán, 3 db tojás, 1 kk. étolaj, só, törött bors, metélőhagyma
A padlizsánokat félbevágjuk. Húsukat kikaparjuk, apró kockákra vágva összekeverjük
a tojássárgákkal, fűszerekkel, a kemény habbá vert tojásfehérjékkel. Megtöltve
vele a padlizsánokat forró sütőben 30 percig sütjük.
Töltött padlizsán
7.
Négy-öt, szép, nagy, friss padlizsánt fa- vagy műanyag késsel meghámozunk, félbevágunk.
Óvatosan kivájjuk a belsejét, összedaráljuk 25 dk marhahússal, 25 dk disznóhússal,
egy db áztatott, és alaposan kinyomkodott zsemlével meg egy fej vöröshagymával.
A masszát eldolgozzuk egy egész tojással, megsózzuk, megborsozzuk, megpaprikázzuk.
Tehetünk hozzá kevés szardellapasztát is. Ezzel a masszával megtöltjük a félbevágott
padlizsánokat. Jól kivajazott serpenyő aljára kevés hús, vagy erőlevest öntünk,
a töltött padlizsánokat beletesszük, tetejüket meghintjük reszelt sajttal és
apró vajdarabkákkal, majd fél órahosszat sütjük közepes lángon.
Töltött padlizsán
8.
Hozzávalók: 2 szép padlizsán, 3 tojás, só, bors, metélőhagyma.
A padlizsánokat félbevágjuk, kikaparjuk, húsukat apró kockákra vágjuk, összekeverjük
a tojássárgákkal, fűszerezzük, a tojásfehérjét kemény habbá verve adjuk hozzá.
Ezzel töltjük. meg a padlizsánokat, és forró sütőben 30 percig sütjük.
Töltött padlizsán
9.
(Aubergines farcies)
" 4 személyre - elkészítés: 40 perc
" 3 szép paradicsom, 100 g ricotta (olasz típusú túró), 1 vastag szelet
sonka, 2 nagy padlizsán, mozzarella, oreganó, fokhagyma, 1 hagyma, zsálya, rozmaring,
só, bors
A forró olajba dobjuk a fokhagymát, egy ágacska rozmaringot és zsályát, a három
paradicsomot, sót, borsot. Főzzük 15- 20 percig. Törjük át.
A sonkát vágjuk apró kockákra, tegyünk bele egy teáskanál oregánót, sót, borsot
és a ricottát.
Vágjuk ketté hosszában a padlizsánokat. Blansírozzuk 2 percig forró sós vízben.
Töltsük meg a töltelékkel.
Tegyük tűzálló tálra, tegyünk rá mozzarellát, szórjuk meg oreganoval és süssük
meg.
Töltött padlizsán
10.
1.2 kg padlizsán, 20 dkg darált sertéshús, 4 dkg rizs, 2 ek. étolaj, 1 db főtt
tojás, 8 dkg Óvári sajt, 8 dkg vöröshagyma, só, bors, petrezselyemzöldje
A padlizsánt sütőben majdnem puhára sütjük, megtisztítjuk, kettévágjuk és kibelezzük.
A vöröshagymát pici olajon megpároljuk, beletesszük a darált húst, ízesítjük
sóval, borssal, petrezselyemzöldjével. A rizst megfőzzük és hozzákeverjük a
húshoz. Végén óvatosan hozzáadjuk a kis kockákra vágott főtt tojást. A töltelékkel
megtöltjük a padlizsánt, tűzálló tálba tesszük, rászórjuk a reszelt sajtot,
és sütőben megsütjük.
Töltött padlizsán
11.
Elkészítés: 35 perc; Sütés: 40 perc; Sütés hőfoka: gázsütőben 3-4. Fokozat.
A padlizsán a modern szállítási lehetőségeknek köszönhetően - mint sok más termék
- minden évszakban megvásárolható.
A sötétlila, fényes zöldség a szárát kivéve teljes egészében felhasználható.
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg padlizsán, só, 200 g sertésdagadó, 50 g rizs, 2
fej vöröshagyma, 250 g paradicsom. 200 g gomba, egy csipet fokhagymapor, 1 teáskanál,
édesnemes paprika, 1/2 teáskanál bors, egy csipet, őrölt köménymag, 1 evőkanál,
apróra vágott petrezselyem, 1/8 l húsleves, (kockából), 100 g reszelt ementáli
sajt, 200 ml tejföl, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál paradicsompüré,
egy csipet cukor;
Elkészítése: A padlizsánt hosszában elvágjuk, kikaparjuk a belsejét és besózzuk.
A sertésdagadót kockára vágjuk, és ropogósra sütjük. A rizst 1/8 l vízben megfőzzük.
A megpucolt hagymát apróra vágjuk. A paradicsomot meghámozzuk és felaprítjuk.
A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük. A paradicsomot, gombát és a kockára
vágott padlizsánt hozzáadjuk a rizshez. Megfűszerezzük a rizses keveréket, és
5 percig pároljuk.
Petrezselyemmel összekeverve a padlizsánba töltjük. Szorosan egymás mellé tesszük
egy tepsiben, és leöntjük húslevessel. Sajtot szórunk rá és megpirítjuk. A húsléből
és a maradék hozzávalókból mártást készítünk.
Töltött padlizsán
12.
2 db padlizsán, 1 közepes vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 40 dkg darált hús (lehet
sertés, lehet marhahús), 2 db paradicsom, só, őrölt bors, 1 gerezd fokhagyma,
fél csokor petrezselyem, 6-8 dkg sajt, a tepsi kikenéséhez olaj.
A padlizsánt megmossuk, és a szárát levágjuk, hosszában kettévágjuk. Zsenge
belsejét kivájjuk és összevágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finom apróra vágjuk,
majd olajon megfuttatjuk. A húst hozzáadjuk, kevergetve megpirítjuk, és először
a kikapart padlizsánt, majd a kockára vágott paradicsomot adjuk hozzá. Megsózzuk,
megborsozzuk, zúzott fokhagymával, aprított petrezselyemmel fűszerezzük. Néhány
perc alatt puhára pároljuk, aztán a padlizsánteknőbe töltjük. A lereszelt sajtot
rászórjuk, kiolajozott tepsibe rakjuk, végül forró sütőben 10-15 percig sütjük.
Töltött padlizsán
Amanda módra
Hozzávalók: 3 fehér, 1 lila padlizsán, apró kockára vágva: 1 paradicsom-paprika,
15 dkg füstölt sajt, 1 főtt tojás, kb. 1- 1 mk bors, masala, curry, 3 gerezd
fokhagyma, 1 ágacska görög bazsalikom, 30 szem illatos szőlő egészben, 10 szem
olíva felaprítva, 1 paradicsom felkarikázva, 1 ek. juhtúró, 1 evőkanál olívaolaj,
1 pohár tejföl, 1 tojás. (Sózni nem kell!)
A padlizsánt hosszában kettévágjuk, belét kikapirgáljuk, külön-külön sózzuk,
állni hagyjuk. Ha levet enged, azt kicsavarjuk, ill. lemossuk.
A töltelékhez a forgácsot felaprítjuk, a paradicsom és a juhtúró kivételével
mindent összekeverünk. Megtöltjük a kivizezett tepsibe tett fél padlizsánokat.
Tetejükre 3-3 szeletke paradicsomot, közéjük 1-1 kis juhtúró darabkát teszünk.
Meglocsoljuk 1 ek. olíva olajjal, 1 pohárnyi vizet öntünk alá. Megsütjük. Rizzsel
tálaljuk.
Töltött padlizsán
fokhagymásan (görög recept)
Hozzávalók: 6 db padlizsán, 25 dk darált párolt hús, 1 gerezd fokhagyma, 1 fej
vöröshagyma, néhány szál petrezselyemzöld, 3 paradicsom, só, bors, étolaj.
Vágjuk apróra a paradicsomokat, a vöröshagymát, és a petrezselyemzöldet, a fokhagymát
reszeljük le, majd sózzuk, borsozzuk és egy kevés olajat meg a húst hozzáadva,
dolgozzuk össze az egészet. A félbevágott, megsütött padlizsánoknak kanállal
nyomjuk be a közepüket, és töltsük bele a fenti húsos tölteléket, tegyük tepsibe,
öntsünk alá olajat és süssük meg. Borsozott sós paradicsomszeletekkel körítve
tálaljuk.
Töltött padlizsán
olaszosan
Hozzávalók 4 személyre: 2 padlizsán, 25 dkg darált sertéshús, 5 dkg rizs, 4
paradicsom, 2 fej hagyma, 4 szelet sajt, 3 dkg parmezán sajt, 10 dkg HERA főzőmargarin,
só, majoránna, bazsalikom, oregano. A rizst a szokásos módon megfőzzük. A padlizsánt
félbevágjuk, belsejét kikaparjuk úgy, hogy kb. 1 centis fala maradjon. Besózzuk,
és lefelé fordítjuk, hogy a keletkező lé kicsorogjon. HERA főzőmargarinon üvegesre
pároljuk a kockára vágott hagymát, majd hozzáadjuk a darált húst is. Sózzuk,
borsozzuk, és a kockára vágott padlizsánhússal együtt megpirítjuk. A tűzről
levéve hozzákeverjük a lehéjazott, kis kockákra vágott paradicsomot, a rizst,
az apróra vágott zöldfűszereket és a reszelt parmezánt.
A tölteléket a padlizsán üregeibe halmozzuk. A maradék HERA főzőmargarinnal
kikenünk egy tűzálló tálat, belehelyezzük a töltött padlizsánokat és kb. 30
percig sütjük. A tetejére fektetjük a csíkokra vágott sajtszeleteket és már
csak annyi időre toljuk vissza a sütőbe, míg a sajt ráolvad.
Töltött rántott
padlizsán
1 kg padlizsán, 20 dkg sajt, 3 tojás, 15 dkg füstölt hús, só; a bundázáshoz
liszt, tojás, zsemlemorzsa, a sütéshez bőven olaj.
Szép, karcsú, vékony héjú padlizsánokat vásárolunk hozzá, akkor nem kell meghámozni.
Alaposan megmossuk, kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk, besózzuk, és egy fél
óráig állni hagyjuk. Közben lereszeljük a sajtot, összekeverjük a tojásokkal
meg az apróra vágott füstölt hússal. Ezzel a masszával ragasztjuk össze párosával
a padlizsánszeleteket, miután a nedvességet leitattuk róluk. Az így összetapasztott
padlizsándarabokat a szokott módon lisztben, tojásban, morzsában forgatjuk meg,
majd bő, forró olajban, erős lángon mindkét felükön szép pirosra sütjük. Nem
nehéz megfordítani, mert sülés közben a sajt megolvad, és kitűnően összeragasztja
a két padlizsánszeletet.
Burgonyapüré illik hozzá.
Töltött törökparadicsom
mikróban
Hozzávalók: 5 db padlizsán, 5 dkg vöröshagyma, 20 dkg gomba, 10 dkg főtt rizs,
2 db tojás, 6 dkg vaj, 5 dkg reszelt sajt, 1 csomó petrezselyem zöldje, só,
törött bors, olaj
A padlizsánt hosszában félbevágjuk, a belsejét rácsszerűen bevagdaljuk, olajjal
megkenjük, és a mikrohullámú berendezésben 6-8 percig pároljuk. Belsejét kikaparjuk,
finomra vagdaljuk. Külső héját vajazott jénaira rendezzük. Vajban a finomra
vágott vöröshagymát mikróban 2-3 percig hevítjük, hozzáadjuk a tisztított, apróra
vagdalt gombát, sózzuk, borsozzuk, 3-4 percig pároljuk. A gombához adjuk a padlizsán
húsát, a rizst, a tojást, a fűszereket és jól összekeverjük.
A vagdalékot beletöltjük a héjakba, majd sajttal meghintjük. A mikróban 2-3
percig hevítjük. Forrón tálaljuk.
(Forrás: Pár Gy. - Oriskó F. Magyaros ízek mikrohullámon)
Törökparadicsom
töltve
(Aubergine farcie)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 5 db szép törökparadicsom (kb. 1 kiló), 10 dkg vöröshagyma, 30 dkg
gomba, 10 dkg rizs, 2 db tojás, 10 dkg vaj 5 dkg reszelt sajt, só, törött bors,
1/2 csomó petrezselyem zöldje, 4 dl madeira mártás.
A törökparadicsomot hosszában kettévágjuk, a belsejét késsel rácsszerűen bevagdaljuk,
és olajjal megkent tepsibe helyezzük. Forró sütőben megsütjük, utána a belsejét
kikaparjuk, finomra vagdaljuk. A külső burkolatot kivajazott tepsibe helyezzük.
Finomra vágott hagymát vajban világosra pirítunk, hozzáadjuk az apróra vagdalt
gombát, sózzuk, borsozzuk, és zsírjára pároljuk. Ha a gomba megpárolódott, hozzákeverjük
a finomra vagdalt törökparadicsomot, vagdalt zöldpetrezselymet, beleütjük a
tojást, jól összekeverjük, végül 10 dkg főtt rizst keverünk hozzá. Ezzel a vagdalékkal
töltjük meg a törökparadicsom burkolatát, meghintjük reszelt sajttal, zsemlemorzsával,
olvasztott vajjal meglocsoljuk, és forró sütőben megpirítjuk. Tálaláskor körülöntjük
madeira mártással.
EGYÉB PADLIZSÁNÉTELEK
Ajvar köretnek
4-5 padlizsán, 1 kg paprika, 6 ek. olaj, 1 fej fokhagyma, 2 ek. só, 3 ek. ecet.
A paprikákat és a padlizsánokat rácson időnként forgatva barnulásig sütöm. Kihűlés
után lehámozom és ledarálom őket. Beleteszem az olajat, a zúzott fokhagymát,
ecetezem, sózom. Jól behűtve legalább egy napig érlelem. Ez a kence kiválóan
illik a grillezett húsok mellé.
Erdélyi padlizsános
lángos
Hozzávalók: 1 kicsi padlizsán, 40 dkg liszt, 2 közepes nagyságú burgonya, 1
tojássárga, 1-1,5 dl tej, 1 teáskanál só, 3 dkg élesztő, 1 mokkáskanál cukor,
2 paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 1 kis tej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, törött
bors bőven, olaj a sütéshez
Fél dl langyos tejben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, majd letakarva, langyos
helyen fölfuttatjuk. Vigyázzunk, hogy a tej valóban langyos (és ne meleg!) legyen,
mert az élesztőgombák a melegtől elpusztulnak! A burgonyát héjastul, kuktában
a jelzéstől számítva 5 percig takaréklángon főzzük. Még melegen meghámozzuk
és áttörjük. A liszttel, a tojássárgával, az élesztővel és annyi langyos tejjel
dolgozzuk össze, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk. Cipót formálunk belőle,
és langyos helyen (de nem a meleg tűzhelyen), lisztezett tálban, a tetejét is
belisztezve, tiszta konyharuhával letakarjuk, és duplájára kelesztjük. Míg a
tészta kel, elkészítjük a tölteléket. A padlizsánt megmossuk, letörölgetjük,
majd héjastul kis kockákra vágjuk és megsózzuk. A felforrósított 3 evőkanál
olajon üvegesre pirítjuk a megtisztított és karikára vágott vöröshagymát, hozzáadjuk
a szétzúzott fokhagymát, és a sós létől lecsöpögtetett padlizsánkockákat. Fedő
alatt saját levében puhára pároljuk. Ha már üveges, belekeverjük a lehéjazott,
karikára vágott paradicsomot, megborsozzuk, és együtt pirítjuk néhány percig.
A lángos-tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, és tenyérnyi darabokat szaggatunk
belőle. Egy-egy lángos közepére teszünk a padlizsános töltelékből, a tésztát
félbehajtjuk, majd a széleit jól összenyomva, a nyújtófával kissé lelapítjuk.
Bő forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük.
Erdélyi szendvics
30 perc Nehézség: 1 Hozzávalók: 1 hosszúkás padlizsán, 10 dkg reszelt sajt,
1 evőkanál kimagozott olajbogyó, 10 dkg vaj, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma,
só és törött fekete bors, ízlés szerint, kenyérszeletek
A padlizsánt megmossuk, és héjastul hosszú, vékony szeletekre vágjuk. Megsózzuk,
és néhány percig állni hagyjuk. Közben a vajat habosra keverjük a sóval, a borssal,
a reszelt vöröshagymával és a reszelt sajt felével. A padlizsánról leitatjuk
a sós levet, majd a grillsütő rácsára fektetjük a szeleteket, és néhány percig
sütjük mindkét oldalát. Ha már üveges, akkor mindkét oldalán megpirított, és
a sajtos krémmel megkent kenyérszeletekre fektetünk egy-egy darabot, megszórjuk
a maradék reszelt sajttal és az apróra vágott olajbogyóval, majd addig sütjük,
amíg a sajt ráolvad a tetejére.
Fűszeres főzelék
Hozzávalók: 3 evőkanál olaj, 2 kávéskanál édeskömény, 2 hagyma, 1 kávéskanál
chili por, 1 evőkanál őrölt koriander, 2-3 cm gyömbér, 2 kis padlizsán, 20 dkg
zöldborsó, 15 dkg burgonya, 2 dl paradicsomlé, 4 erős zöldpaprika, só
A forró olajban néhány másodpercig pirítjuk az édesköményt, a finom szeletekre
vágott hagymát. Amikor aranyszínű lesz, hozzáadjuk a chiliport, a koriandert,
a finomra vágott gyömbért, majd két perc múlva a felszeletelt padlizsánt, a
zöldborsót, a darabokra vágott burgonyát, összekeverjük, és még 15 percig pároljuk.
A paradicsomlét, a darabokra vágott zöldpaprikát, lefedjük, és még kb. 30 percig,
illetve addig pároljuk, amíg a borsó meg nem puhul, és a mártás megsűrűsödik.
Gombás-tormás padlizsántekercs
(hideg előétel)
1 nagy padlizsán, só, a sütéshez olaj, 1 kisebb paradicsompaprika, citrom, petrezselyem.
A töltelékhez: 10 dk gomba, 1 evőkanál citromlé, só, 1 evőkanál kapribogyó,
1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál ecetes reszelt torma, 2 evőkanál zsemlemorzsa,
1/2 dl majonéz, őrölt fehérbors, 1 kis csokor petrezselyem.
A padlizsánt megmossuk, szárát levágjuk, minél vékonyabbra felszeleteljük hosszára.
Sózzuk, pihentetjük, leöblítjük, és forró olajban mindkét oldalát megsütjük,
kihűtjük. A gombát apró kockára vágjuk, citromlével meglocsoljuk, kissé megsózzuk,
és sajátlevében fedő alatt 5 percig pároljuk, majd fedő nélkül elpárologtatjuk
a levét. Ha kihűlt, hozzáadjuk a szétnyomkodott kapribogyót, a zúzott fokhagymát,
az ecetes tormát, a zsemlemorzsát, és 5 percig pihentetjük, végül lazán belekeverjük
a majonézt, ízlés szerint borsot, szükség szerint sót, és a vágott petrezselymet.
Arányosan elosztva a padlizsán szeletek egyik végére halmozzuk a tölteléket,
szorosan feltekerjük, tálra tesszük a közöket paradicsompaprikából vágott fél
gyűrűkkel, citromkarikákkal és petrezselyemmel díszítjük. Fóliával betakarjuk,
tálalásig hidegen tartjuk, de fogyasztás előtt 15 perccel kivesszük a hűtőből.
Előételnek, aperitif-korcsolyának kínáljuk.
Grillezett padlizsánszendvicsek
2 darab padlizsán (kb. 700 g), 5 evőkanál liszt só, 3 evőkanál olaj, 250 g mozzarella
sajt, 1 nagy, érett paradicsom 8 szardíniafilé, 1 evőkanál aprított petrezselyem
Előkészítés: 10 perc
Sütés: 16 perc
TIPP Ez a laktató snack valamilyen tartalmas salátával együtt fogyasztva könnyű
főételnek is alkalmas.
A padlizsánt megmossuk, és keresztben 8 szeletre vágjuk. Egy tányéron elkeverjük
a lisztet és a sót. Ebben megforgatjuk a padlizsán- szeleteket úgy, hogy minden
részét befedje.
2 Serpenyőben 2 evőkanál olajat alacsony hőfokon megmelegítünk. 4 padlizsánszeletet
mind-két oldalán kb. 3 percig sütünk, míg puhák és barnás színűek nem lesznek.
Esetleg kevés olajat még pótolhatunk a sütéshez. A maradék szeletekkel ugyanígy
járunk el. A kész padlizsán- szeleteket kivesszük a serpenyőbál, és szalvétán
lecsepegtetjük.
3. A mozzarellát 8, a paradicsomot 4 szeletre vágjuk. A 4 padlizsán- szeletre
egyenként 1 sajt- és 1 paradicsomszeletet, valamint 2 szardíniafilét helyezünk;
a maradék sajtot a tetejére rakjuk és lefedjük a többi padlizsánszelettel.
4. A serpenyőt ismét felforrósítjuk. A padlizsánszendvicseket gyenge lángon
kb. 3 percig sütjük, míg a sajt olvadni nem kezd. Közben egy- szer megfordítjuk.
A snacket tányéron, Joghurtos padlizsán (heti étrend)
A padlizsánt alaposan megmossuk, műanyag késsel hosszában ujjnyi vastag szeletekre
vágjuk, megsózzuk, és kevés citromlével megöntözzük. Félóráig állni hagyjuk,
majd a levet leitatva róla, bő, forró olajban kisütjük, forró tálra fektetjük
és leöntjük a joghurtmártással. Négy személynek két közepes nagyságú padlizsánt
vegyünk, 2 pohár joghurtot keverjünk simára egy-egy csokor apróra vagdalt petrezselyemzölddel,
snidlinggel, egy gerezd tört fokhagymával, csipet sóval, törött borssal meg
pár csepp citrommal. (Hízókúrában joghurt helyett vegyünk tejfölt, és gazdagítsuk
még egy tojássárgájával is.) Petrezselyemmel megszórva, azonnal tálaljuk.
Padlizsán fokhagymás
tejföllel (köret)
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 2 gerezd fokhagyma, 1 db tojás, 1 teáskanál olaj,
1 teáskanál só.
Elkészítése: A padlizsánokat megtisztítjuk és kb. 7-8 mm vastag karikákra szeleteljük.
Egy széles serpenyőben felforrósítjuk az olajat, ráhelyezzük a padlizsánszeleteket,
és közepes lángon, mindkét oldalát megsütjük. Eközben elkeverjük a tejfölben
a felvert tojást, a lisztet, a sót és a zúzott fokhagymát, majd a padlizsánra
öntjük. Fedő alatt átsütjük. Köretként tálaljuk.
Padlizsán göngyölve
Hozzávalók: 2 padlizsán, 1 dl húslé, 30 eidami sajt, 1 paradicsompaprika, fél
kg paradicsom, 16 db szardella, 16 szem olívabogyó, olívaolaj, só
A padlizsánokat vágjuk hosszában 3 mm-es szeletekre. Szűrőbe tesszük, és így
belemerítjük a húslébe. Kb. 30 percig áztatjuk, majd leszárítjuk, és forró olívaolajba
mártjuk. 16 szelet sajtrúdat vágunk, mindegyikre teszünk szardellát, és betekerjük
a padlizsánszeletekbe. Átszúrjuk olívabogyóval megtűzött fogpiszkálóval. Elrendezzük
sugár alakban egy tálon, paradicsomkarikákkal és paradicsompaprika szeletekkel
díszítjük.
Padlizsán párolva
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 5 dkg margarin, só, fehérbors, petrezselyemzöldje,
tej az áztatáshoz.
Elkészítése: A padlizsánt műanyag késsel meghámozzuk. Ceruza vastagságú szeletekre
vágjuk, és tejbe áztatjuk. A szeleteket kb. 30 perc után kivesszük, és papírszalvétán
kiterítve megszárítjuk. A szeleteket a margarinon puhára pároljuk. Sóval, borssal,
finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük.
Padlizsánpaprikás
Hozzávalók 4 személyre: 1 nagyobb (40 dkg-nyi) padlizsán, 1 nagy fej vöröshagyma,
10 dkg füstölt szalonna, 1 dl tejföl, 2 paradicsom, 1 zöldpaprika, 2 gerezd
fokhagyma, 1 tk. piros fűszerpaprika (aki szereti a csípőset, tegyen bele egy
keveset), ízlés szerint só
Elkészítés: A padlizsánt megmossuk, száras végét levágjuk, majd ujjnyi vastag
karikákra vágjuk. A karikákat kis kockákra daraboljuk, mintha sertéspörköltet
készítenénk. Jó erősen besózzuk, és legalább 20 percig hagyjuk állni, addigra
keserű levét kiengedi. Közben a füstölt szalonnát nagyon apróra vágjuk, zsírját
kisütjük, és megfonnyasztjuk rajta a megtisztított és apróra metélt vöröshagymát.
A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk 2 evőkanál
vizet. A padlizsánkockákat szűrőbe rakjuk, és a sós levet leöblítve jól lecsöpögtetjük,
majd rátesszük a hagymás szaftra. Erős lángon kevergetve pirítjuk néhány percig,
ezután ráöntünk félpohárnyi vizet és megsózzuk. Végül a zúzott fokhagymát is
belerakjuk. Fedő alatt, kis lángon, ügyelve arra, hogy a padlizsán szét ne főjön,
addig pároljuk, amíg még nem esik össze, de már puha. Ha már majdnem készen
van, belekeverjük a vékony szeletekre vágott paradicsomot és a tejfölt. Éppen
csak egyet forralunk rajta, máris lehúzzuk a tűzről. Galuskával vagy tarhonyával,
esetleg sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.
Elkészítési ideje: kb. 50 perc.
Padlizsán paradicsomosan
(6 személyre)
5 érett padlizsán, 1 kg paradicsom, 10 dkg reszelt trappista sajt, 1 babérlevél,
2 gerezd fokhagyma, csipetnyi kakukkfű, 1 ek. vágott petrezselyemlevél, 4-5
ek. olívaolaj, só, bors.
Rozsdamentes késsel meghámozzuk a padlizsánt, 1 cm-es karikákra vágjuk, sózzuk,
és fél órát állni hagyjuk. Leitatjuk róla a nedvességet, és forró olajban mindkét
oldalát megsütjük. Szűrőbe szedjük, az olajat lecsepegtetjük róla. A visszamaradt
olajban a félbevágott fokhagymákat pároljuk 1 percig, szedjük ki. Öntsük az
olajba a hámozott, kimagozott paradicsomot, szórjuk rá a kakukkfüvet és a néhány
darabra tört babérlevelet. Kb. 20 percig, többször megkeverve pároljuk. Ha már
pépszerű, sózzuk, borsozzuk és rászórjuk a petrezselymet. Öntsük felét jénaiba,
tegyük rá a sült padlizsánt, szórjuk be reszelt sajttal, fedjük be a többi paradicsommal,
sajtozzuk. Középmeleg sütőben a sajt ráolvadásáig sütjük. Illik hozzá a főtt
rizs, tükörtojás.
Padlizsános szambal
Hozzávalók: (4 személyre): 2 közepes padlizsán, 1 kis hagyma, 2 evőkanál napraforgó-olaj,
1 evőkanál citromlé, 1 száraz cseresznyepaprika, 1 kávéskanál barna cukor, 1
kávéskanál őrölt koriander, 1 kávéskanál só, 2 kávéskanál szardellapaszta
A padlizsánt megmossuk, héját rajta hagyjuk, 1 cm-es szeletekre vágjuk. Megszórjuk
sóval, meglocsoljuk citromlével. Olajban megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát.
Hozzáadjuk a koriandert, a barna cukrot, a darabokra tört cseresznyepaprikát,
a szardellapasztát, s 10 percig megpirítjuk benne a padlizsánszeletek mindkét
oldalát. Közben hozzáadunk egy kis vizet, nehogy odakapjon a padlizsán.
Padlizsános szendvics
Hozzávalók: 1 tömör, kövér padlizsán, 10 dkg reszelt trappista sajt, 2 evőkanál
olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál paradicsompüré, 1 mokkáskanál piros fűszerpaprika,
késhegynyi őrölt fahéj, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál törött fekete bors,
pirított kenyérszeletek.
A megmosott padlizsánt nyolc egyforma vastagságú szeletre vágom. (A két gömbölyű
végét eltávolítom.) Mindkét oldalán megsózom és hagyom állni huszonöt percig.
Közben az olajat összekeverem a paradicsompürével, a fahéjjal, a törött borssal,
a zúzott fokhagymával, a pirospaprikával és kevés sóval. A nedves, levet eresztett
padlizsánszeleteket megtörülgetem, és lapos tűzálló tálra helyezem. Bekenem
a paradicsomos-olajos krémmel, majd ráhalmozom a reszelt sajtot. Folpack fóliát
rátéve betolom a mikrohullámú készülékbe, és a legerősebb fokozaton párolom
négy percig. A párolás befejezése után tíz percig nem veszem le a tál tetejét,
csak ezután teszem rá a megpirított kenyérszeletekre.
Padlizsán rizzsel
(román étel)
Hozzávalók: személyenként 1 padlizsán, 1 fej vöröshagyma,olaj,2 paradicsom,
fokhagyma, őrölt bors, 1 mokkacukor,só,2 evőkanál rizs és 2 dkg sajt.
Készítése: a padlizsánokat a héjukkal együtt hosszában kettévágjuk, forró vízbe
téve 10 percig főzzük, kivesszük, megsózzuk és lecsurgatjuk. Az apróra vágott
hagymát olajon üvegesre pároljuk, beletesszük a hámozott paradicsomot, a fokhagymát,
a sót, a borsot és a cukrot, majd addig főzzük, amíg sűrű szószt nem kapunk.
A rizst puhára főzzük. A padlizsán belső részét kiemeljük, rozsdamentes késsel
apróra vágjuk és elkeverjük a meleg rizzsel és a mártás felével. Egy tűzálló
tálat bekenünk olajjal, beletesszük a padlizsánok egyik felét, megtöltjük a
rizzsel, rátesszük a másik felét, megszórjuk reszelt sajttal, és forró sütőben
megsütjük.
Tálalása: a tűzálló tálat az asztalra helyezzük, húslapáttal kiemeljük a tányérra
a padlizsánt, és körülöntjük a szósz megmaradt részével.
Ital: szénsavas üdítő italok, sör, könnyű fehér borok.
Padlizsántekercsek
Hozzávalók 4 személyre: 2 nagyobb padlizsán, 3 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma,
1 csokor petrezselyem, néhány friss bazsalikomlevél.
Miután a padlizsán kocsányát levágtuk, megmossuk, majd hosszában kb. 1 cm vastagra
szeleteljük. Besózzuk, és egy órát állni hagyjuk. A keletkezett levet leöntjük,
és a padlizsánszeleteket rácsos kontaktgrillben pár percig sütjük. Összekeverjük
az apróra vágott petrezselymet, a bazsalikomot és a zúzott fokhagymát két evőkanál
olajjal, megkenjük vele a padlizsánszelet egyik oldalát. Keresztben feltekercseljük,
a maradék olajjal kikent tűzálló tálba helyezzük, és forró sütőben 5 percig
sütjük.
Pikáns padlizsán
egytál
Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 1 db padlizsán, 2 fej hagyma, 3 db paradicsom,
késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál olaj,
vegeta.
Elkészítése: A szójakockát 10 órán át, áztatjuk, majd lecsurgatjuk. A padlizsánt,
a paradicsomot és a hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. Az olajon megpirítjuk
a hagymát, majd a szójával, 1 dl-nyi vízzel, borssal, vegetával fedő alatt megpároljuk.
Rádobjuk a padlizsán- és paradicsomszeleteket, hozzáadjuk az összegyúrt fokhagymát,
megsózzuk, és tovább pároljuk. Rizzsel tálaljuk.
Pirítós halas szendvics
Hozzávalók: 30 dkg hagyma, 40 dkg mélyhűtött tengeri hal, 1 kis doboz paradicsompüré,
2 dkg mazsola, 1 dl száraz fehérbor, 6 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 8
szelet padlizsán, 8 szelet pirított kenyér, 2 dkg zúzott borókabogyó, 4-5 darab
olajbogyó, 4 evőkanál ecet
A feldarabolt hagymát három evőkanál olajon fonnyassza, majd hat evőkanál vizet
és az ecetet hozzáöntve főzze puhára. A paradicsompürét meleg vízzel hígítsa,
a mazsolát pedig langyos vízben puhítsa. Keverje a főtt hagymához a paradicsompürét,
a mazsolát és az összetört borókabogyót, a darabolt olajbogyót. A kockákra vágott
és felengedett mélyhűtött halat két evőkanál olajon a borral párolja, majd pirítsa
meg. Adja a paradicsomos szószhoz, főzze együtt pár percig. A fokhagymát és
a tisztított padlizsánt is kockázza, majd egy evőkanál olajon forgassa át. Adagolja
ezt is a paradicsomos halhoz. Óvatosan elkeverve, melegen kenje a pirított kenyerekre.
Frissen, forrón kínálja.
Pirított padlizsán
(6 személyre)
Hozzávalók: 1,5 kg padlizsán, 1 dl olaj, 2 ek vágott petrezselyem, 1 gerezd
fokhagyma, só.
Rozsdamentes késsel hámozzuk, falatnyi kockákra vágjuk a padlizsánt, majd jól
leitatjuk. Mély serpenyőben olajat forrósítunk, beleöntjük a padlizsánt (én
kis adagokban szoktam, mert hamarabb pirul, és kevésbé törik össze), és közepes
tűzön rózsaszínűre sütjük, óvatosan forgatva. Az olajtól jól lecsepegtetjük.
Tálaláskor sózzuk, vágott petrezselyemmel, zúzott fokhagymával megszórjuk. Frissensültekhez,
halakhoz illő köret.
Rántotta törökparadicsommal
(Aubergine aux oeufs)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 5 db törökparadicsom, 10 dkg vaj, 5 dkg vöröshagyma, 10 db tojás,
só, törött bors, szerecsendió, petrezselyem zöldje.
A törökparadicsomot meghámozzuk, apró kockára vágjuk, és vajban megpirítjuk.
Ha megpuhult, hozzátesszük a finomra vágott hagymát, majd együtt pirítjuk, meghintjük
petrezselyemzölddel, sózzuk, fűszerezzük, hozzáöntjük a felvert tojást, és rántottaszerűen
megsütjük.
Tejszínes padlizsán
A padlizsánt megtisztítjuk, és szeletekre vágjuk, sózzuk, pihentetjük, leöblítjük.
Megszórjuk borssal, és vajon puhára sütjük. Amikor megsült, akkor egy dl tejszínt
öntünk alá és átforraljuk. Köményes burgonyával tálaljuk.
Tojásos padlizsán
1.
A tisztított padlizsánt karikára vágjuk, sózzuk, pihentetjük, majd leöblítjük.
Ezután kevés zsiradékon finomra vágott vöröshagymát fonnyasztunk, hozzáadjuk
a darabolt padlizsánt, kockára vágott paradicsomot és együtt puhára pároljuk.
Közben személyenként két tojást két evőkanál tejföllel, sóval, törött borssal
felverünk, majd ráöntjük a padlizsánra, és rántottához hasonlóan megsütjük.
Tojásos padlizsán
2
Egy kisebb fej vöröshagymát finomra vágunk, és egy evőkanál olajban fedő alatt
puhára pároljuk. Hozzáadunk negyed kiló kis kockára vágott padlizsánt. Sózzuk,
ízesítjük egy kávés kanál delikáttal, és egy dl vízzel felöntve előbb átpároljuk,
majd zsírjára sütjük. Hűlni hagyjuk. Öt tojást felverünk, sózzuk, és krémesre
keverjük a kihűlt padlizsánnal. Teflonserpenyőben lepényeket sütünk belőle.
Majonézzel vagy ketchuppal kínáljuk.
Török joghurtos
padlizsán
Hozzávalók: 2 szép nagy padlizsán, 2 dl joghurt, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek. olívaolaj,
1 mokkáskanál őrölt köménymag, 1 csokor snidling, só.
Műanyag késsel vékonyra szeleteljük a megmosott padlizsánt, és besózva 20 percig
állni hagyjuk. Közben a joghurtot összekeverjük a tört fokhagymával és az őrölt
köménnyel, és jégbe hűtjük. A padlizsánt, miután papírtörülközővel leitattuk
róla a nedvességet, az olajban megsütjük. Forró tálra tesszük, a jéghideg mártással
leöntjük, és azonnal kínáljuk.
PADLIZSÁNKRÉMEK, PÁSTÉTOMOK
Egyszerű padlizsánpüré
(Libanon)
Hozzávalók1 kisebb padlizsán, 1-2 ek. salátaolaj, 1 tk. reszelt vöröshagyma,
1 tk. citromlé, só.
A tűzhelyen süssük meg héjastól a padlizsán mindkét oldalát. Folyó csapvíz alatt
óvatosan szedjük le a héjat. Aprítsuk fel a gyümölcsöt és törjük össze. Keverjük
össze olajjal, fűszerekkel.
Erdélyi padlizsánkrém
Hozzávalók: 4-5 közepes fej padlizsán, 3-4 közepes fej vöröshagyma, 1-2 gerezd
fokhagyma (több is lehet), 4-5 ek. citromlé, kb. 2 dl olaj, ecet, ízlés szerint,
só, bors
A padlizsánokat sütés előtt a szára mellett kicsit megszurkáljuk, nehogy felrobbanjon,
aztán egyben megsütjük, hogy jó puha legyen mindenhol. Felvágjuk őket, és a
héjából kikaparjuk. Finomra felvágjuk (rozsdamentes vagy fakéssel) és ahogy
a tálba került, sót és padlizsánonként egy-egy evőkanál citromot öntünk rájuk,
nehogy megbarnuljanak. A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, és a padlizsánhoz
keverjük. Megszórjuk kevés borssal, és annyi ecetet teszünk bele, hogy kicsit
savanykás legyen, de ne kaparja a torkunkat. Végül az olajat lassanként hozzákeverjük,
mint a majonéznél, és jól elkeverjük. Másnap jó igazán, addigra kicsit megkeményedik,
nem olyan folyós. Piritós-kenyérre kenve csodálatosan finom és eláll akár egy
hétig is.
Hideg padlizsánpüré
dióval (Egyiptom)
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 3 gerezd reszelt fokhagyma, 1-1 késhegynyi bors,
gyömbér, kömény, só, 2 ek. nagyon finomra darált dió, 1-2 tk. citromlé, 1 ek.
finomra vágott petrezselyem, 2-3 ek. olaj.
Forró sütőben süsük puhára a padlizsánt, vágjuk ketté, kanállal szedjük ki megsült
belsejét, majd a fele olajjal és a fűszerekkel keverjük simára.
Tegyük bele a diót, citromlevet, olajmaradékot. Keverjük habosra, öntsük kis
mély tálkákba, szórjuk be petrezselyemmel.
Majonézes-fokhagymás
padlizsánkrém
Hozzávalók: 2 kisebb padlizsán, másfél dl izraeli majonéz (készítését lásd a
leírásban), 4 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, só (ízlés
szerint).
A megmosott padlizsánt az előmelegített forró sütőben megsütjük. Héját lehúzzuk,
és kisebb darabokra vágjuk. (Ha már nagyok a magjai, akkor azt eltávolítjuk
belőle.) Turmixgépbe rakjuk a zúzott fokhagymával, borssal, sóval és majonézzel,
majd addig keverjük, amíg az egész egynemű, sűrű péppé nem válik. Hidegen tálaljuk.
(Az izraeli majonéz: egy deci olívaolaj, egy tojássárgája, 1 evőkanál mustár
és egy teáskanál ecet keveréke, amit ízlés szerint sóval, borssal ízesítenek.)
Pirított kenyérszeletekre kenve fogyasztható. Kenyér helyett nyers zöldségdarabokat,
pl. paprikaszeleteket vagy paradicsomgerezdeket is lehet belemártogatni.
Padlizsánkrém 1.
Hozzávalók: 4-5 db. padlizsán (közepes méretűek, minél hosszabb annál jobb),
1 közepes fej hagyma, só, bors, citrom leve
A padlizsánokat a gáztűzhelyre helyezett, ún. platnikra rakva lassú tűzön sütjük.
Időnként megforgatjuk. Ügyeljünk hogy a "végénél" és a zöld szárnál
is átsüljön. Ha elkezd pöfékelni, mint a gőzös akkor kezd jó lenni. Száránál
fogva levesszük, és ujjainkra vigyázva leszedjük a lila hájét, úgy, hogy maga
a zöldség egyben maradjon, ne szakadjon le. Ha tiszta, rárakjuk egy nagy deszkára,
melynek egyik vége alá magasítás céljából rakunk valamit (magyarul lejtőt képezünk).
A padlizsánt két-háromfelé nyitjuk hosszanti irányban, úgy, hogy jól ki tudjon
folyni a leve. Még mindig a szárán van.
Rozsdamentes nagy késsel, vagy fakéssel a kicsorgás után leválasztjuk a szárról,
és egy deszkalapon egészen apróra egyeljük. Krémszerűre. Lehet turmixolni is.
Amikor kész, olajjal dúsítjuk, mintha majonézt készítenénk. Lehet rajta látni,
mikor nem tud már több olajat felvenni. Ekkor borssal, sóval, citromlével és
részelt hagymával ízesítjük. Olaj helyett lehet kész majonézvajat használni,
ekkor mellőzzük a citromlevet. Kenyérre kenve kell tálalni, paprikával, paradicsommal.
Padlizsánkrém 2.
40 perc
Nehézség: 1
Hozzávalók: 1 padlizsán, 3-4 paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, fél dl olaj,
3 gerezd fokhagyma, só és törött fekete bors, ízlés szerint
A felhevített olajon sárgára fonnyasztjuk a megtisztított és vékony karikára
vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a meghámozott, kis kockákra vagdalt, megsózott
és sós levétől leöblített padlizsánt. Megsózzuk, megborsozzuk, és belekeverjük
a szétzúzott fokhagymát. Fedő alatt, gyakori keverés közben üvegesre pároljuk.
Ha puha és zsírjára sült, hozzáadjuk a lehéjazott, felszeletelt paradicsomot,
együtt sütjük néhány percig, majd a lángot eloltjuk alatta. Villával szétnyomkodjuk,
és hűlni hagyjuk. Ekkor megkóstoljuk, és ha szükséges, utánízesítjük. Ha már
teljesen kihűlt, üvegbe tesszük, és az üveget jól lezárjuk. Hűtőszekrényben
nagyon sokáig eláll.
Padlizsánkrém 3.
Hozzávalók: 1 kg padlizsán (minél lilább annál jobb), 2 fej vörös hagyma, só,
bors (én mid a három féle színűt szoktam használni), 5 db egész tojást (friss
legyen, mert jó majonézt csak abból lehet készíteni) továbbiakban 1/2 liter
napraforgó olaj.
A padlizsánt meg kel sütni, Ez elég macerás dolog de ezt megpróbálom komolyan
leírni, biztos van otthon egy olyan lemezetek, amivel lehet sütni az igazi pirítós
kenyeret, na erre a lemezre lesz szükség. A lemezt fölteszitek a gáztűzhelyre,
és rá raktok annyi padlizsán amennyi rá fér a padlizsánt addig sütitek amíg
a héja ropogósra sül aztán meg forgatjátok és addig forgatjátok míg a padlizsán
minden oldala megsül. Ezt követően szabad kézzel meghámozod vigyázz, mert elég
forró lesz, ezért használj konyhakesztyűt, de csak a tartására. A héját csupasz
kézzel szed le, és tegyél egy kisebb tál hideg vizet a kezed ügyébe, amivel
le tudod hűteni a kezed és akkor elviselhetőbb a forróság. Mikor a padlizsán
már ott hever előttetek, akkor egy rozsdamentes késsel összedarabolod szinte
pépesé, NE TURMIKSZOLD, mert akkor elég gusztustalan lesz, utána tedd félre(
férjek, barátok és szomszédok ezt még ne kóstolgassátok, mert ez nem finom még,)
A hagymát összedaraboljátok apró kockára. Ne daráljátok, mert úgy nem jó, én
már próbáltam és úgy nem jó a hagymát lesózod, és kb. 1/2 óra múlva kézzel ki
csavarod a levét, a sózáskor vedd figyelembe a hagyma sóságat, a majonéz elkészítését
csak azért írom le mert nem sokan ismerik az elkészítését öt tojás sárgáját
egy kisseb tálba teszed és teszel hozzá 1/2 teás kanál olajat és el kezded keverni
egy lapos fakanállal. Mikor ez elegyed a tojással akkor jöhet a következő adag
olaj az olaj mennyiségét, akkor növeld mikor a majonéz álaga már keménykés,
akkor mindig duplázhatod, de a maximum csak 1 kis evőkanálnyi lehet, és ha elfogyót
kb. 4 dl olaj akkor kész van, és ezek után hozzá teszel ízlés szerint mustárt.
Miután ezekkel készen vagytok, akkor összekeveritek a padlizsánt kicsavart hagymát
és majonézt, csak borssal ízesíti. Az egészet hűtőbe teszitek, mert csak másnap
lesz ez igazi.
Kenyérrel, zöldpaprikával az igazi.
Padlizsánpástétom
1.
Hozzávalók: 4 szem érett padlizsán, l kis fej hagyma, fél csésze olaj, só, cukor,
citromlé.
A padlizsánokat platnin vagy a villanysütő közepes fokozatán gyakran forgatva
megsütjük. Szenes héjukat lehúzzuk, lemossuk, majd apróra vágjuk. Összekeverjük
az apróra vágott hagymával, citromlével, olajjal, sóval, kevés cukorral. Egyes
helyeken cukor helyett borsot és apróra zúzott fokhagymát tesznek bele.
Hidegen tálaljuk. Lehet egyforma nagy, kivájt paradicsomban is tálalni.
Padlizsánpástétom
2.
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 10 ml (2 teáskanál) szezámmag, 10 ml (2 teáskanál)
napraforgómag, 30 ml (2 evőkanál) olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, összezúzva,
1/2 citrom leve, 2,5 ml (2 teáskanálnyi) őrölt koriander, só, bors
A padlizsán igen gyorsan megfő a mikrohullámú sütőben, így ennek az ízletes
pástétomnak az elkészítésekor nemcsak időt takarítunk meg, de a hagyományos
sütőt sem kell bemelegíteni. Olyan padlizsánokat válasszunk, amelyeket nagyságukhoz
képest súlyosnak érzünk és héjuk sima, fényes.
1. Tisztítsuk meg a padlizsánt és szurkáljuk meg a héját. göngyöljük be nedvszívó
papírba, és FULL 5 percig. közben egyszer fordítsuk meg. Hagyjuk állni 4 percig.
2. Szórjuk a magokat egy kistányérra és FULL 3 percig. félidőben rázogassuk
meg. gyengén nyomkodjuk össze.
3. Vájjuk ki a padlizsán húsát, jól törjük össze és keverjük össze az olajjal,
a fokhagymával, a citromlével és a korianderrel. Jól sózzuk és borsozzuk meg,
majd keverjük bele az összenyomott és megpirított magokat. Ha melegen tálaljuk,
adjunk hozzá pirítóst, vagy pástétomként hidegen is kínálhatjuk.
Padlizsánpástétom
3.
A padlizsánpástétom nemcsak saláta, hanem remek téli előétel is. 2-2 kiló paradicsompaprikát,
zöldpaprikát és padlizsánt a sütőben megsütünk, majd a paprikák héját lehúzzuk,
a padlizsánt meghámozzuk. Nagyobb darabokra vágva fél liter olajba rakjuk, és
kevergetve krémesre, szárazra pároljuk. Félliteres üvegekbe töltve mindegyikre
evőkanálnyi olajat öntünk, és lekötve szárazgőzben hagyjuk kihűlni. Télen kissé
megsózzuk, megborsozzuk, és salátalevéllel bélelt kistányérra halmozva, kemény
tojással díszítve pirított kenyérrel kínáljuk.
Padlizsánpüré
(F. Nagy Angéla)
Hozzávalók: 75 dkg padlizsán, 2 dl olaj (vagy egy tubus majonéz), 3-4 gerezd
fokhagyma, 2 citrom leve vagy enyhe ecet, só, őrölt fehérbors.
Készítése: A padlizsánt a sütőben vagy vaslapon - forgatva - megsütjük, majd
meghámozzuk, és turmixgépben pépesítjük. miközben összetörjük, a citromlével
vagy ecettel folyamatosan locsolgatjuk, nehogy megbarnuljon. Utána apránként,
vékony sugárban az olajat belecsurgatjuk, miközben - akár a majonézt- kevergetjük.
Sóval, borssal, tört fokhagymával ízesítve behűtjük. Műanyag dobozokba töltve,
megfagyasztva akár egy évig is eláll.
Padlizsánsaláta-krém
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 1/2 zöldpaprika, 2 db paradicsom, 1/2 hagyma, 1
gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál őrölt köménymag, 1 cs. petrezselyem, 2 kávéskanál
étolaj, 1 citrom leve, só, őrölt bors
A padlizsánt 1 órán keresztül a 200 fokos sütőben sütjük, akkor jó, ha teljesen
puha, és fekete a héja.
Kettévágjuk, a belét kikaparjuk, héját eldobjuk. Villával összetörjük, majd
az összes fűszert belekeverjük. Tehetünk bele Vegetát is, mustárt is, lehet
csípősre is csinálni pici Erős Pistával. Ki hogy szereti. Piritott kenyérre
kenjük.
Padlizsánsaláta-krém,
paprikába töltve
Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán, 4-5 evőkanál joghurt, só, kevés mustár, kevés
citromlé, pici fokhagyma, pici cukor, pár db tölteni való édes sárgapaprika
A padlizsánt lehámozzuk, sós vízben megfőzzük, amikor kihűlt villával összetörjük.
Belekeverjük a fent leírtakat.
Az egészet alaposan összekeverjük és a félbevágott, ereitől megtisztított paprikába
töltjük. Majd a hűtőbe tesszük 1-2 órára.
Padlizsán (törökparadicsom)
- pástétom
Hozzávalók: 70 dkg padlizsán, 2 dl olaj, 2 citrom, 1 csomó metélőhagyma, só,
őrölt bors, fokhagyma, ízlés szerint.
A padlizsánt alaposan megmossuk, és forró sütőben addig sütjük, amíg nyomásra
meg nem puhul. Ekkor kivesszük, fa- vagy műanyag késsel (a fém azonnal megfeketedne)
meghámozzuk, és egy tálban fakanállal pépesre keverjük. Hozzákeverjük az olajat,
az apróra vágott metélőhagymával és péppé dörzsölt fokhagymával, sóval, borssal,
citromlével ízesítjük. Elkészítés után alaposan lehűtjük, tetejét kemény tojás
- és paradicsomszeletekkel díszíthetjük. Meleg pirítóskenyér-szeletekre kenve
kitűnő étel.
Szezámmag-mártás
padlizsánnal (Mutabbal)
Hozzávalók: 1 nagy kék padlizsán, 1,75 dl szezámmag-mártás, 1 ek. citromlé,
1 tk. aprított petrezselyem.
Süssük meg héjában, nyílt lángon vagy sütőben a padlizsánt. Ha a belseje vajszerűen
puha, hagyjuk kihűlni. Folyó csapvíz alatt szedjük le a héjat. Keverjük simára
a szezám-mártással, sóval, citromlével. Tegyük mély tálkákba, szórjuk meg petrezselyemmel.
Török padlizsánpüré
Hozzávalók: 60 dkg padlizsán, 1 dl olívaolaj, 2 dl nem savanyú joghurt vagy
kefir, 2 nagy gerezd foghagyma, só, 1 citrom leve, a tetejére 2-3 paradicsom,2
zöldpaprika,1 csomó újhagyma, egy marék olajbogyó,1 csokor petrezselyem.
Készítése: Ugyanúgy készül, mint a fenti padlizsánpüré, de a végén még a joghurttal
vagy kefirrel is összekeverjük. Tálba töltve a tetejét a cikkekre vágott paradicsommal,
a vékony csíkokra vágott zöldpaprikával, a zöldjével együtt egy centisre darabolt
vágott újhagymával meg az apróra vágott petrezselyemmel beborítjuk, az olajbogyóval
megszórjuk. Follpackal letakarva a hűtőszekrényben legalább két órán át, pihentetjük,
csak utána tálaljuk.
PADLIZSÁNSALÁTÁK
Amerikai padlizsánsaláta
Hozzávalók: 2 szép padlizsán, só, 3 szem bors, 1 babérlevél, 1 csokor kapor,
a mártáshoz 1 gerezd fokhagyma, 1-1 csapott kiskanál só és bazsalikom, késhegynyi
őrölt bors, kiskanál oregano (vagy vadmajoránna), 1 csésze borecet
Műanyag késsel meghámozzuk, kockákra vágjuk a padlizsánt, és a borssal, babérlevéllel,
kaporral meg sóval ízesített forró vízbe rakjuk. Fedő alatt 10 percig forraljuk,
majd leszűrve üvegbe töltjük. Közben összekeverjük a mártáshoz valókat egy kevés
főzővízzel, a padlizsánra öntjük, majd az üveget lekötjük. Másnapig hűtőszekrénybe
tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Lé nélkül tálaljuk, mert önmagában is elég
savanyú.
Ájult Imám
Hozzávalók: 4 kicsi vagy 2 nagyobb karcsú padlizsán (összesen 60-70 dkg), 2
nagy fej vöröshagyma, 30 dkg paradicsom, 6 gerezd fokhagyma, 1 dl olívaolaj,
1 húsleveskocka, só, őrölt bors, mokkáskanálnyi oregano.
A padlizsánokat megmossuk, megtörölgetjük, és az oldalukat hosszában behasítjuk,
hogy azért egészben maradjanak. A belsejüket karalábévájóval vagy hegyes késsel
kiszedjük úgy, hogy a héjon ujjnyi vastag réteg maradjon. A vöröshagymát megtisztítjuk,
kis kockákra vágjuk, és két evőkanál olajon megpároljuk (nem pirítjuk!) majd
hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát. Két paradicsomot félreteszünk, a többit
lehéjazva kis kockákra vágjuk, és a hagymába forgatjuk, a padlizsánok kivájt,
kisebb darabokra vágott belével együtt. Sóval, borssal, oregánoval ízesítjük,
és kb. tíz percig pároljuk. A padlizsánok belsejét kissé megsózzuk, majd öt
percig pároljuk. A padlizsánok belsejét kissé megsózzuk, majd öt perc múlva
kitörölgetjük, és a párolt hagymát, paradicsomos padlizsánbelsőt a héjakba visszatöltjük.
A megtöltött padlizsánokat tűzálló tálban egymás mellé fektetjük, a húsleveskockát
melléjük morzsoljuk, és a maradék olajat egy deci vízzel összekeverve rájuk
locsoljuk, a félretett két paradicsomot fölszeletelve a tetejükre rakjuk. A
tálat lefödve (vagy alufóliával letakarva) a forró sütőbe toljuk. A padlizsánokat
egy óra hosszat sütjük, majd alaposan behűtjük, és tálalás előtt kétujjnyi szeletekre
vágjuk.
Bolgár padlizsán
Hozzávalók: 80 dkg padlizsán, só, 1 adag bolgár mártás, a sütéshez olaj
Műanyag késsel meghámozzuk, fél centi vastag szeletekre vágjuk a padlizsánt,
és besózva 20 percig állni hagyjuk. Ezután a levet leitatjuk róla, és a szeleteket
olajban megsütjük. Papírtörülközőre terítve a felesleges olajat lecsepegtetjük
róluk, egy tálon elrendezzük őket, a jéghideg bolgár mártást külön edényben
kínáljuk.
Egyiptomi padlizsánsaláta
Hozzávalók: 2 közepes padlizsán, 5 ek. olaj, 2 gerezd tört fokhagyma, 2 dl joghurt,
1 zöldpaprika, só, őrölt bors, 1 csokor petrezselyem, 1 citrom leve
A padlizsánt műanyag késsel meghámozzuk, hosszában félbevágjuk, majd vékonyan
felszeleteljük. Három ek. olajban, egy kevés sóval addig pároljuk, amíg meg
nem puhult (szétesnie nem szabad!), majd kihűtjük. Simára keverjük a citromlevet
a maradék olajjal, a joghurttal, a fokhagymával, sóval, borssal meg a finomra
vágott petrezselyemmel, és a kicsumázott, nagyon apróra vágott zöldpaprikával
ízesítjük. Ezzel a mártással keverjük össze a párolt padlizsánt, és legalább
fél napra jégbe hűtjük.
Escalivada saláta
Hozzávalók: , 1 közepes padlizsán, 4 kemény paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma,
2 húsos zöldpaprika, 2 evőkanál borecet, 4 evőkanál olaj, 3 gerezd fokhagyma,
só (ízlés szerint)
A padlizsánt és a zöldpaprikát forró sütőben fél óráig sütjük. Közben a paradicsomot
leforrázzuk, héját lehúzzuk, magjait eltávolítjuk. A megtisztított vöröshagymát
nagyon finomra vágjuk. A megsült zöldséget fakéssel meghámozzuk, héjukat lehúzzuk,
és összetörve elkeverjük a hagymával és a paradicsommal. Megsózzuk, ezután az
ecettel, az olajjal és a zúzott fokhagymával ízesítjük. Jól behűtjük, majd tálaláskor
nyers paradicsomszeletekkel tetszés szerint feldíszítjük.
Fokhagymás sült
padlizsánsaláta (görög recept)
Hozzávalók: 6-800 g zsenge padlizsán Az öntethez: 5-6 gerezd fokhagyma, 50 g
darált dió, 4 ek. salátaolaj, 2 ek. salátaecet, só, frissen őrölt bors, 1 csokor
petrezselyem Nagyon fontos, hogy apróbb, feszes bőrű, zsenge padlizsánt vásároljunk!
Megmossuk, szárazra töröljük, tepsibe tesszük, és előmelegített sütőben, közepes
tűznél (180 fok) puhára sütjük (a padlizsánok nagyságától függően 25-30 perc).
Miután kivettük a sütőből, 4-5 percre letakarjuk alufóliával, így könnyebben
eltávolíthatjuk a héját, még melegen meghámozzuk (ha késhez kellene folyamodnunk,
az csakis fa vagy műanyag legyen!), ha langyosra hűlt, vékonyan felkarikázzuk.
A zúzott fokhagymát a darált dióval, a petrezselyemmel, az olajjal, az ecettel
és ízlés szerint sóval, borssal (eredetileg erősen borsozzák!) kikeverjük.
Görög padlizsánsaláta
1.
Hozzávalók: 2 szép padlizsán, 2 ek. borecet, 1 dl olaj, 1 gerezd tört fokhagyma,
1 csapott mokkáskanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 csokor petrezselyem
Összekeverjük a borecetet az olajjal, majd a sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük.
Annyi vízzel hígítjuk, hogy az íze kellemesen savanykás legyen, és a petrezselymet
apróra belevágjuk. Öt percig forraljuk, végül beletesszük a műanyag késsel meghámozott,
kockákra vágott padlizsánt. Fedő alatt 10 percig főzzük, majd leszűrjük, tálba
öntjük. Megöntözzük egy kevés borecettel, bővebben olajjal, és jégbe hűtjük.
Görög padlizsánsaláta
2.
Hozzávalók: 1 kg karcsú, zsenge padlizsán, 3 vöröshagyma, só, borecet, a sütéshez
olaj.
Készítése: A padlizsánt megmossuk, héjastól kisujjnyi szeletekre vágjuk, és
fél órára besózzuk. Utána a nedvességet papírtörölközővel leitatjuk róla, és
a szeletek mindkét felét mindig csak egy kevés olajon, lehetőleg teflon serpenyőben
megsütjük. Közben a hagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk, és a kisült
padlizsánnal rétegezve üvegbe vagy tálba rakjuk. A végén az egészet borecettel
meglocsoljuk, és az edényt lezárva a hűtőszekrénybe tesszük. Ott legalább egy
napig állni hagyjuk, közben fel-felrázzuk, hogy az alatta keletkező ecetes-olajos
lé a padlizsánt átjárja.
Indiai padlizsánsaláta
Hozzávalók: 80 dkg padlizsán, 4 dl joghurt, só, 1-1 kiskanál köménymag és koriander,
késhegynyi chilipor (mentalevél)
Serpenyőben szárazon megpirítjuk a köményt és a koriandert, és ha kihűlt, megőröljük.
A padlizsánt a sütőben 25 percig sütjük, majd műanyag késsel meghámozzuk, összetörjük
vagy turmixoljuk. Elkeverjük a joghurttal, a köménnyel, a korianderrel és a
chiliporral, és kissé megsózva jégbe hűtjük. (Az eredeti recept szerint a tálba
öntött salátát néhány mentalevéllel kell díszíteni.)
Joghurtos padlizsánsaláta
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 1 zöld chili paprika vékony karikákra vágva, 2
dkg friss gyömbér apróra vágva, 2 ek ghí v. olaj, 2 gerezd zúzott fokhagyma,
2,5 dl joghurt, fél kk őrölt kurkuma, fél kk őrölt kömény, só
A padlizsánt 1 cm vastag szeletekre vágjuk, megsózzuk, és fél óráig állni hagyjuk.
A chilipaprikát a gyömbérrel együtt mozsárban megtörjük. Alaposan leöblítjük
a padlizsánszeleteket, jól lecsepegtetjük és rátesszük a chili - gyömbér keveréket.
Egy serpenyőben felforrósítjuk a zsiradékot, és a padlizsánszeletek mindkét
oldalát 1-2 percen át sütjük. Ügyeljünk arra, hogy nem barnuljanak meg. Konyhai
papírtörlőre szedve jól lecsepegtetjük. Összekeverjük a fokhagymát, a joghurtot
és a fűszereket, megsózzuk. Egy tálba tesszük, és a tetején elrendezzük a padlizsánszeleteket.
Fél órára hűtőszekrénybe helyezzük.
Kapros padlizsánsaláta
Hozzávalók: 2 szép padlizsán, ecetes- sós-cukros páclé, 2 dl kefir, csipetnyi
cukor és só, kevés citromlé, 2 nagy csokor kapor
A padlizsánokat a sütőben 20 percig sütjük, majd műanyag késsel meghámozzuk,
kockákra vágjuk. Még melegen leöntjük ecetes- sós-cukros páclével, és ebben
hagyjuk kihűlni. Végül leszűrjük, és leöntjük a sóval, cukorral, citromlével
meg összevagdalt kaporral ízesített kefirrel.
Köpolu 1. (bolgár
padlizsánsaláta)
Amelyhez 2 szép padlizsánt a sütőben 20 percig sütünk. Műanyag késsel meghámozzuk.
Belsejét kikaparva, péppé zúzzuk, összekeverjük 4 szem nyolc részre vágott paradicsommal,
2 kis kockákra vágott vöröshagymával, 3 húsos, vékony laskára vágott zöldpaprikával,
és rácsavarjuk egy citrom levét. Megsózzuk, megborsozzuk, néhány óráig érleljük,
és tálalás előtt kevés olajjal keverjük össze. A tálon tetejét befedjük karikára
vágott paradicsommal, amelyet megsózunk megborsozzuk, és gazdagon meghintünk
összevagdalt fokhagymával.
(Bulgáriában egyes helyeken kevés joghurtot is kevernek a köpoluba.)
Köpolu 2. (Török
padlizsánsaláta)
Hozzávalók: 2 szép padlizsán, 1 gerezd tört fokhagyma, 3 ek. olívaolaj, só,
őrölt bors, 2 ek. borecet, a tetejére 30 dkg paradicsom
A padlizsánokat megmossuk, megtöröljük, és a sütőben kb. 20 percig sütjük. Ezután
műanyag késsel meghámozzuk, belsejüket összetörjük, és a fokhagymával, sóval,
ecettel meg olajjal habosra kikeverjük. Tálba simítjuk, a tetejét paradicsomkarikákkal
rakjuk ki.
Köpolu törökösen
Hozzávalók: 2 szép padlizsán, 1 gerezd tört fokhagyma, 3 ek. olívaolaj, só,
őrölt bors, 2 ek. borecet, a tetejére 30 dkg paradicsom
A padlizsánokat megmossuk, megtöröljük, és a sütőben kb. 20 percig sütjük. Ezután
műanyag késsel meghámozzuk, belsejüket összetörjük, és a fokhagymával, sóval,
ecettel meg olajjal habosra kikeverjük. Tálba simítjuk, a tetejét paradicsomkarikákkal
rakjuk ki.
Krétai padlizsánsaláta
Hozzávalók: 2 karcsú (összesen kb. 60 dkg) padlizsán, 2 fej vöröshagyma, só,
borecet, a sütéshez olaj
A padlizsánt műanyag késsel ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és besózva szűrőkanálba
rakjuk, mely alá egy tálat teszünk a kicsorgó lé számára. Egy óra múlva a szeleteket
papírtörülközővel leitatjuk, és mindkét felüket teflonserpenyőben, kevés olajon
megsütjük, majd a megtisztított, karikákra vágott hagymával jól záródó üvegbe
rétegezzük, és kevés borecettel meglocsoljuk. Az üveget lezárjuk. A salátát
hűtőszekrényben két-három napig érleljük, miközben a levét naponta fölrázzuk.
Padlizsánsaláta
1. (4 személyre)
Hozzávalók: 1 kis padlizsán (25 dkg-nyi), 25 dkg kemény, lehetőleg lucullus
paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 dl olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál
só, 1 teáskanál ecet, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint kevés
porcukor.
Az olajat nagyobb serpenyőbe öntjük és felforrósítjuk. Rátesszük a meghámozott
és kis kockákra vágott vöröshagymát. Megsózzuk, és fedő alatt két percig pároljuk.
Ezután hozzáadjuk a megmosott, szárától megfosztott héjas padlizsánt, amelyet,
ugyancsak kockákra vágtunk. Jól összekeverjük, ismét fedő alatt pároljuk üvegesre.
Borssal, zúzott fokhagymával fűszerezzük, végül belekeverjük a megmosott és
kis kockákra vágott paradicsomot. Éppen csak összeforraljuk, máris lehúzzuk
a lángról. A paradicsomnak nem szabad összeesnie! Az ecettel és a cukorral ízesítjük
és kihűljük. Sokféleképpen tálalható: pirított kenyérrel vacsorasalátaként,
vékonyan megvajazott kenyérre kenve, reszelt sajttal meghintve meleg szendvics
gyanánt; vagy tojással összesütve, rántottaszerűen; esetleg sós vízben főtt
burgonyával, melegen, kevés tejföllel és reszelt sajttal.
Elkészítési ideje: kb. 30 perc.
Padlizsánsaláta 2.
Hozzávalók: 2 szép (kb. 80 dkg) padlizsán, 1 kis fej vöröshagyma, 5 paradicsom,
2 zöldpaprika, 1 dl olaj, só, őrölt fehérbors, borecet, 1 csokor petrezselyem
(kígyóuborka, főtt füstölt hús).
A sütőben 30 percig sütjük a padlizsánt, majd műanyag késsel meghámozzuk, kockákra
vágjuk. Azonnal megöntözzük egy kevés borecettel, majd közékeverjük a nyolcrét
vágott paradicsomokat, a vékony laskára szelt zöldpaprikákat, és belereszeljük
a hagymát. Meghintjük finomra vágott petrezselyemmel, megsózzuk, az olajjal
megöntözzük, és fél napig érleljük. (Ha szeretjük a nyers uborka ízét, karikákra
belevághatunk egy darabka kígyóuborkát is, ha pedig vacsorának szánjuk, akkor
keverhetünk közé laskára vágott főtt füstölt húst.)
Padlizsánsaláta
3.
60 perc
Nehézség: 2
Hozzávalók: 2 közepes nagyságú padlizsán, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma,
4 kicsi, kemény almaparadicsom, 1 mokkáskanál törött bors, só ízlés szerint,
4 evőkanál olaj, 1 teáskanál citromlé
A padlizsánt megmossuk, letörölgetjük, majd a forró sütőben héjastól 30 percig
sütjük. Közben a paradicsomot egy pillanatra forrásban lévő vízbe mártjuk, a
héját lehúzzuk, és negyedekbe vágjuk. A vöröshagymát és a hámozott sült padlizsánt
megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk. A vöröshagymát az olajon sárgára fonnyasztjuk,
majd a padlizsánkockákat hozzátéve néhány percig pirítjuk. Ezután hozzáadjuk
a finomra zúzott fokhagymát és a paradicsomszeleteket, megborsozzuk, és fedő
alatt pár percig együtt sütjük. Amikor már zsírjára sült, megöntözzük a citromlével,
jól átkeverjük, és üvegtálba tesszük. Ha kihűlt, lefedjük, és hűtőszekrényben
hűtjük néhány órán keresztül.
Pakisztáni saláta
Hozzávalók: 5-6 ek. olaj, 1-2 hámozott padlizsán 3 cm-es kockákra vágva (lesózzuk,
20-30 percig állni hagyjuk, hogy ne legyen keserű, majd a vizet leöntjük róla
és leöblítjük), 1 gerezd fokhagymapép, 2 dl tejföl, sózni nem kell, mert a padlizsán
kissé sós marad, salátalevél, aprított petrezselyem.
Forró olajban megsütjük a padlizsánt, tálra tesszük, elkeverjük a fokhagymával,
tejföllel és hűtőbe tesszük. Salátalevélen, petrezselyemmel meghintve tálaljuk.
Román padlizsánsaláta
Hozzávalók: 2 szép nagy padlizsán, 2 dl olaj, 1 kiskanál reszelt vöröshagyma,
1-2 gerezd tört fokhagyma, só, őrölt fehérbors, néhány csepp ecet, 3 paradicsom
A sütőben, egészben megsütjük a padlizsánokat, majd műanyag késsel meghámozzuk,
apróra vagdaljuk. Meglocsoljuk egy kevés ecettel, közékeverjük a kétféle hagymát
és megsózzuk. Vékony sugárban beleöntjük az olajat, közben fa vagy műanyag kanállal
állandóan keverjük. Annyi olajat csorgatunk bele, amennyit csak felvesz, ez
kb. 2 dl; habos, könnyű krémet kell kapnunk. Tálba öntve a tetejét paradicsomkarikákkal
díszítve jégbe hűtjük, úgy tálaljuk.
Sültpadlizsán-saláta
Hozzávalók 4 személyre: 1 vékony, hosszúkás padlizsán, 2 fej vöröshagyma, 1/2
dl olaj, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint ecet,
só, törött bors, kevés cukor
Elkészítés: A megmosott padlizsánt ujjnyi vastag karikákra vágjuk, a karikákat
pedig csíkokra aprítjuk. Jól megsózzuk, és 20 percig hagyjuk állni. Közben a
hagymát megtisztítjuk, és vékony karikákra metélve ugyancsak megsózzuk. A salátaléhez
fél dl-nyi ecetet elkeverünk kevés vízzel, majd hozzáadjuk a finomra vágott
petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát, a sót és a borsot. A padlizsáncsíkokat
szűrőkanálban leöblítjük sós levétől, majd leszárítjuk, és a felforrósított
olajon hirtelen mindkét oldalán megsütjük. Még forrón beletesszük az ecetes
salátalébe. Ezután belekeverjük a hagymát, levével együtt. A salátát jól összekeverjük,
és hagyjuk, hogy kihűljön. Befedve betesszük a hűtőszekrénybe, és legalább fél
napig érleljük. Mindenféle húsétel mellé kitűnő, de magában is fogyasztható
pikáns saláta.
Elkészítési ideje: kb. 60 perc.
Török joghurtos padlizsánsaláta
Hozzávalók: 2 szép nagy padlizsán, 2 dl joghurt, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek. olívaolaj,
1 mokkáskanál őrölt köménymag, 1 csokor snidling, só. Műanyag késsel vékonyra
szeleteljük a megmosott padlizsánt, és besózva 20 percig állni hagyjuk. Közben
a joghurtot összekeverjük a tört fokhagymával és az őrölt köménnyel, és jégbe
hűtjük. A padlizsánt, miután papírtörülközővel leitattuk róla a nedvességet,
az olajban megsütjük. Forró tálra tesszük, a jéghideg mártással leöntjük, és
azonnal kínáljuk.
Török padlizsánsaláta
Hozzávalók: Egy kb. 50 dkg-os padlizsán, 3 szál sárgarépa, 1 zellergumó, 2 kicsi,
hegyes erős zöldpaprika, 6 gerezd fokhagyma, só, ecet, 1 csokor petrezselyem.
Készítése: A padlizsánt a forró sütőbe rakjuk, és 25 percig sütjük. Ezután meghámozzuk,
és kockákra vágva egy salátástálba töltjük. Egy kevés ecettel meglocsoljuk,
és a meghámozott, nagyon vékony szálakra gyalult répát meg a zellert belekeverjük.
A paprikát először félbevágjuk, majd kicsumázzuk, és hajszálvékony csíkokra
vágva adjuk a salátához. Az egészet sóval, tört fokhagymával meg az összevagdalt
petrezselyemmel ízesítjük, és ha kell, még egy kevés ecettel utána savanyítjuk.
Az edényt folpackkal lefedve legalább egy napra jégbe hűtjük, hogy az ízek összeérjenek.
TÉSZTÁS PADLIZSÁNÉTELEK
Metélttel töltött
padlizsán (4 személyre)
Hozzávalók: 2 hosszúkás padlizsán, 1 tojás, 2 evőkanál reszelt rokfort (márványsajt),
2 evőkanál apróra tört cérnametélt
(száraztészta), 1 evőkanál olaj, 1 dl tejföl, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint
só és törött fekete bors.
A cérnametéltet a szokásos módon, sós vízben megfőzzük, majd leöblítve jól lecsöpögtetjük.
Közben a megmosott padlizsán száraz végét levágjuk, ezután a zöldséget hosszában
(lapjában) pontosan félbevágjuk. Vastagon besózzuk mindkét felét, és 20 percre
félretesszük, addigra keserű, szürkés levét kiadja. A főtt tésztát összekeverjük
a felvert tojással, a reszelt sajttal, a tejföllel és a zúzott fokhagymával,
valamint a sóval és a borssal ízesítjük. A padlizsán levét leöntjük, belsejét
egy éles kiskés vagy kiskanál segítségével kivájjuk, és a forgácsot apróra vágva
hozzákeverjük a tésztás-sajtos töltelékhez. Ezt jól megpúpozva visszatöltjük
a fél padlizsánokba. Előmelegített, forró sütőben 30 percig sütjük közepes lángon.
Elkészítési ideje: kb. 75 perc.
Padlizsános lepény
Összeállítás: 15 perc + 30 perc a padlizsán pihentetéséhez
Sütés: 30 perc
Két, 19 cm átmérőjű lepény: 2 adag fagyasztott sós omlós tészta, 2 közepesen
nagy, karcsú padlizsán, 1 simára kevert tojás
Töltelék: 1 nagy csokor friss bazsalikom, 3 dkg sózott földimogyoró, 3 dkg parmezán
jellegű reszelt sajt, 1 gerezd tört fokhagyma, 3 ek. olívaolaj
A sütőt közepesre (180 fokra) előmelegítjük. Két egyforma 19 cm-es formát olajjal
kikenünk. A tésztát akkorára nyújtjuk, hogy két, 24 cm átmérőjű kerek lapot
vághassunk ki belőle, és ezeket a formába fektetjük. A padlizsánokat megmossuk,
megtöröljük, ujjnyi vastag karikákra felszeljük, és fél órára sóval bedörzsölve
tésztaszűrőbe tesszük, hogy a padlizsán keserű leve kicsöpögjön.
A bazsalikomot a földimogyoróval ledaráljuk, és a reszelt sajttal meg a fokhagymával
összekeverjük. 2 ek. olajat - lehetőleg elektromos habverővel - belekeverünk,
simára dolgozzuk. A krémet a tésztára simítjuk, de egy 3 cm-es peremet üresen
hagyunk, és a papírtörölközővel leitatott padlizsánszeleteket, a töltelék tetejére
fektetjük. A maradék olajjal az egészet megkenjük. Az üresen maradt tésztarészt
visszahajtjuk, lelapítjuk, a tojással megkenjük, majd forró sütőben kb. 30 perc
alatt aranysárgára sütjük. Melegen, paradicsomsalátával kínáljuk.
Padlizsános palacsinta
Forró sütőben 20 percig sütünk két szép, közepes nagyságú padlizsánt, majd műanyagkéssel
meghámozzuk, és összetörjük. Két evőkanál olajon üvegesre párolunk egy kis fej
reszelt vöröshagymát, hozzáadunk két gerezd tört fokhagymát, és néhány percig
együtt pirítjuk. Közékeverjük az összetört padlizsánt, sózzuk. borsózzuk, és
megtöltünk vele 16 darab, kisütött, sós palacsintát. Tűzálló tálra fektetjük
az összegöngyölt palacsintákat, leöntjük két deci tejföl, egy tojássárga, meg
öt deka reszelt sajt keverékével, és forró sütőben addig sütjük, míg a teteje
szépen meg nem pirul. (Ha gazdagabban akarjuk adni, az olajon, a hagymával együtt
piríthatunk még 15 deka laskára vágott főtt füstölt húst, és azt keverjük a
padlizsántöltelékhez.)
Padlizsános pizza
A mártást a tésztára terítjük, 30 dkg padlizsánt héjában, sütőben félig megsütjük,
meghámozzuk, és apróra vágjuk, a sóval, borssal, bazsalikommal, oreganóval ízesített
padlizsánkrémet ráterítjük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk,
és sütőben megsütjük.
Padlizsános - gombás
pizza
A mártást a tésztára terítjük, 20 dkg padlizsánt héjában, sütőben félig megsütünk,
meghámozzuk, és apróra vágjuk, a sóval, borssal, bazsalikommal, oreganóval ízesített
padlizsánkrémet és a 10 dkg szeletelt gombát ráterítjük. 10 dkg reszelt zalai
füstölt sajttal megszórjuk, és sütőben megsütjük.
Padlizsános - halas
pizza
A mártást a tésztára terítjük, 20 dkg padlizsánt héjában, sütőben félig megsütünk,
meghámozzuk, és apróra vágjuk, a sóval, borssal, bazsalikommal, oreganóval ízesített
padlizsánkrémet és a 10 dkg főtt apró kockára vágott tonhalat ráterítjük. 10
dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk, és sütőben megsütjük.
Padlizsános - sonkás
pizza
A mártást a tésztára terítjük, 20 dkg padlizsánt héjában, sütőben félig megsütünk,
meghámozzuk, és apróra vágjuk, a sóval, borssal, bazsalikommal, oreganóval ízesített
padlizsánkrémet, és a 10 dkg metéltre vágott sonkát ráterítjük. 10 dkg reszelt
zalai füstölt sajttal megszórjuk, és sütőben megsütjük.
Padlizsános spagetti
Hozzávalók: 2 db. padlizsán (közepes méretűek), 1 közepes fej hagyma, só, bors,
szerecsendió, tejföl, francia (Dijoni) mustár, fél csokor zöld kapor, spagetti
A padlizsánt rozsdamentes késsel meghámozzuk, kockákra vágjuk, megsózzuk, és
egy edényben állni hagyjuk. Ha kész leöntjük a levét. A hagymát lereszeljük,
megpároljuk, rádobjuk a lecsorgatott padlizsándarabokat, sózzuk, borsozzuk,
kevés szerecsendiót reszelünk rá, és puhára pároljuk. Ha kész leturmixoljuk.
A hús kevés olajon puhára pároljuk egy kevés sóval. Amikor kész hozzáöntjük
a kész padlizsánpürét, és tovább pároljuk. Amíg ez párolódik, a kaprot egészen
apróra vágjuk, rádobjuk a padlizsános húsra, és már csak 2-3 percet pároljuk
együtt.
A spagettit megfőzzük, a tányérokra tesszük. Minden spagetti-halom tetejére
a padlizsános hús kerül, arra két kiskanál tejfel és egy kiskanál francia mustár
(vigyázat a mustár nagyon erős tud lenni).
Padlizsán palacsintatésztában
Hozzávalók: személyenként 1/2-1 padlizsán, zsir,1 tojás, liszt, sör, só, esetleg
grillfűszerkeverék.
Készítése: a padlizsánt ujjnyi vastag hasábokra vágjuk, lesózzuk, beszórjuk
a fűszerkeverékkel, és lefedve fél óráig állni hagyjuk. Tojásból, sörből, olajból
vagy olvasztott zsírból, lisztből sűrű palacsintatésztát keverünk, megsózzuk,
beleforgatjuk a lecsurgatott padlizsándarabokat, és forró zsiradékba téve fedő
alatt, majd a nélkül világosra sütjük.
Körítése: tartármártást, leveles salátákat adhatunk mellé.
Ital: sör, szénsavas üdítők, könnyű fehér borok.
Padlizsános spagetti
1. (4 személyre)
Hozzávalók: 25 dkg spagetti, 1 kicsi padlizsán, 10 dkg reszelt sajt, 3 gerezd
fokhagyma, fél dl olaj, fél dl száraz fehérbor, 1 tojás, 1 mokkáskanál törött
fekete bors, 1 húsleveskocka, ízlés szerint só.
A spagettit a szokásos módon megfőzzük, majd egy evőkanál olajjal átkeverjük,
és melegen tartjuk. Közben a padlizsánt megmossuk, héjastól apró kockákra vágjuk,
és jól megsózzuk. Összekeverve 15 percig hagyjuk állni. Ezután szűrőkanálba
rakjuk, és leöblítve lecsöpögtetjük. A megmaradt olajon megfonnyasztjuk a tisztított
és zúzott fokhagymát, ezután rátesszük a leszűrt padlizsánkockákat, és hirtelen
megpirítjuk. Ráöntjük a bort és még fél dl vizet, beletesszük a húsleveskockát,
és fedő alatt 10 percig pároljuk. Közben egyszer-kétszer megkeverjük. A főtt
tésztát beleforgatjuk a fokhagymás padlizsánba, majd a fűszerekkel ízesített,
reszelt sajttal elkevert, felvert nyers tojással leöntjük. Erős lángon gyorsan
összekeverve, kissé le is pirítjuk.
Elkészítési ideje: kb. 60 perc.
Padlizsános spagetti
2.
Hozzávalók: 2 db. padlizsán (közepes méretűek), 1 közepes fej hagyma, só, bors,
szerecsendió, tejföl, francia (Dijoni) mustár, fél csokor zöld kapor, spagetti
A padlizsánt rozsdamentes késsel meghámozzuk, kockákra vágjuk, megsózzuk, és
egy edényben állni hagyjuk. Ha kész leöntjük a levét. A hagymát lereszeljük,
megpároljuk, rádobjuk a lecsorgatott padlizsándarabokat , sózzuk, borsozzuk,
kevés szerecsendiót reszelünk rá és puhára pároljuk. Ha kész leturmixoljuk.
A hús kevés olajon puhára pároljuk egy kevés sóval. Amikor kész hozzáöntjük
a kész padlizsánpürét, és tovább pároljuk.
Amíg ez párolódik, a kaprot egészen apróra vágjuk, rádobjuk a padlizsános húsra,
és már csak 2-3 percet pároljuk együtt. A spagettit megfőzzük, a tányérokra
tesszük. Minden spagetti-halom tetejére a padlizsános hús kerül, arra két kiskanál
tejfel és egy kiskanál francia mustár (vigyázat a mustár nagyon erős tud lenni).
Padlizsán palacsintatésztában
Hozzávalók: személyenként 1/2-1 padlizsán, zsír, 1 tojás, liszt, sör, só, esetleg
grillfűszerkeverék.
Készítése: a padlizsánt ujjnyi vastag hasábokra vágjuk, lesózzuk, beszórjuk
a fűszerkeverékkel, és lefedve fél óráig állni hagyjuk. Tojásból, sörből, olajból
vagy olvasztott zsírból, lisztből sűrű palacsintatésztát keverünk, megsózzuk,
beleforgatjuk a lecsurgatott padlizsándarabokat és forró zsiradékba téve fedő
alatt, majd a nélkül világosra sütjük.
Körítése: tartármártást, leveles salátákat adhatunk mellé.
Ital: sör, szénsavas üdítők, könnyű fehér borok.
Paprikás tészta
Hozzávalók 4 személyre: 4 extra nagy édes, piros zöldpaprika, 1.5 dl olívaolaj,
2 nagy fej hagyma, 6 gerezd fokhagyma, 1 közepes méretű padlizsán, 1 citrom
reszelt héja, 1 kk. csípős pirospaprika, 5 dkg szardella, 50 dkg száraztészta
(kagyló-, csiga-, cső- stb.), 12 dkg fekete olívabogyó, 6 dkg feta sajt, só,
őrölt bors.
A tésztát lobogva forró, bő, sós vízben kifőzzük, lecsurgatjuk. A főzővízbe
tegyünk egy kis kanál olajat, hogy a tészta leszűrve ne tapadjon össze. A negyedekre
vágott és kimagozott paprikákat előmelegített grillsütőben, a rácsra téve süssük
meg, míg a héja felhólyagzik, és foltokban megfeketedik. Ha kihűlt, óvatosan
húzzuk le a héját, és vágjuk vékony csíkokra. Könnyebben lejön a héja, ha a
meleg paprikát műanyag zacskóba tesszük, és ott hagyjuk kihűlni. A finomra vágott
hagymát forró olajban pirítsuk aranyszínűre, adjuk hozzá az ugyancsak csíkokra
vágott padlizsánt, a szétnyomott fokhagymát, a reszelt citromhéjat, pároljuk
5-6 percig, majd a tűzről levéve keverjük össze a paprikával, a kimagozott és
apróra vágott olívabogyóval és a villával széttört szardellával. Adjuk a tésztához,
kavarjuk át, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, csepegtessünk rá még egy kis olívaolajat,
és szórjuk meg az apróra vágott vagy szétmorzsolt feta sajttal. Melegen, de
ne forrón tálaljuk.
Ratatouille-os palacsinta
2 fej vöröshagymát felszeletelünk, majd 2 gerezd apróra vágott fokhagymával
együtt 4 evő-kanál olívaolajban megpároljuk. 1 kisebb padlizsánt kockákra, 1
paprikát csíkokra és 2 cukkínit szeletekre vágunk. 3 paradicsom héját lehúzzuk,
és kockákra vágjuk. 2 evőkanál petrezselymet, 0,5 teáskanál szárított bazsalikomot,
sót és borsot is adunk hozzá, Lefedjük az edényt, és 15 percig gyenge lángon
főzzük. Néhány percig fedő nélkül is főzzük, amíg a mártás be nem sűrűsödik.
Megtöltjük ~ és összehajtogatjuk a palacsintákat.
Spagetti szalonnával
és zöldséggel
Hozzávalók: 200 g vékony szelet szalonna, 1 piros húsú paprika, 1 zöld húsú
paprika, 1 padlizsán (kb. 300 g), 4 l víz, só, 300-400 g spagetti, 2 evőkanál
olaj, 60 g reszelt parmezán sajt, 1/8 l főzőtejszín, fekete bors
Előkészítés: 10 perc
Főzés: 16 perc
Elkészítése:
1. A szalonnát 5 cm-es csíkokra vágjuk. A paprikákat megmossuk, megtisztítjuk,
és csíkokra vágjuk. A padlizsánt megmossuk, megtisztítjuk, hosszában négy részre,
majd karikákra vágjuk.
2. A vizet fazékban felforraljuk és megsózzuk. Közben a szalonnát nagyobb serpenyőben
addig pirítjuk, amíg kissé megbarnul és ropogós lesz. Kivesszük a zsírból a
szalonnát, egy szalvétán lecsepegtetjük. A serpenyőbál kiöntjük a zsírt, és
az edényt szárazra törölgetjük. A spagettit a csomagoláson előírt módon, nem
túl puhára főzzük.
3. A serpenyőben mérsékelt tűzön felforrósítjuk az olajat. A paprikát és padlizsánt
kb. 5 percig pároljuk benne. Jól lecsepegtetjük a tésztát, majd tálba tesszük.
A sajtot, tejszínt és borsot gondosan elkeverjük a tésztával. Végül a zöldséget
és a szalonnát is hozzáadjuk, kissé elvegyítjük, és azonnal tálaljuk.
Zöldséges kávés
palacsinta
Hozzávalók a töltelékhez: 40 dkg cukkini, 20 dkg padlizsán, 3 db közepes paradicsom,
1 db póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, 20 dkg reszelt
sajt, 2 evőkanál olaj, 3 evőkanál joghurt, 2 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál finomra
vágott, friss menta, őrölt fehérbors, só.
Hozzávalók a palacsintához: 10 dkg liszt, 1 db tojás, 0,5 dl presszókávé, tej,
szódavíz, só, olaj (a sütéshez).
Elkészítés: Felhevített olajon megfuttatjuk a finomra vágott fokhagymát, beletesszük
a kockára vágott cukkinit, póréhagymát, padlizsánt, paradicsomot, és mentával,
borssal, sóval ízesítve megpároljuk. Mikor a zöldségek megpuhultak, lisztszórással
sűrítjük, joghurtot és finomra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá, majd pár
pillanat alatt készre forraljuk. Közben lisztből, tojásból, kávéból, tejből,
szódavízből, parányi sóból elkészítjük a palacsintatésztát, majd felhevített
olajban kisütjük a palacsintákat.
Tálaláskor a zöldséges töltelékkel megtöltött palacsintákat meghintjük reszelt
sajttal és grillsütőben megpirítjuk.
ZÖLDSÉGES PADLIZSÁNÉTELEK
Grillezett padlizsános
burgonyatekercs
Hozzávalók: 2 közepes padlizsán, fél kg burgonya, 2 db óriásparadicsom, 3 evőkanálnyi
parmezánsajt, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanálnyi olívaolaj, 2-3
evőkanálnyi petrezselyem, félcsészényi bazsalikom, félcsészényi szerecsendió,
bors (ízlés szerint), 2 evőkanálnyi só, 8 db fogpiszkáló
Melegítse fel a grillt közepes hőmérsékletre és áztassa be vízbe a fogpiszkálókat.
Sózza be egyenletesen a padlizsánszeleteket, majd forraljon fel egy edényben
vizet, és tegye bele a meghámozott, felszeletelt krumplit. Ízlés szerint sózza
és főzze puhára. Ha megfőtt, törje át. Ezután hámozza meg, szeletelje fel a
hagymát és tegye a padlizsánnal együtt a forró rácsra (ha túl kicsire vágta
a hagymát, tehet alá fóliát, hogy a darabkák ne essenek a tűzbe). A padlizsánt
süsse mindkét oldalán kb. 3 percig, a hagymát pedig kb. 4 percig. Miután megpirította,
öntse a hagymát a tört krumplihoz, adja hozzá a sajtot, a fokhagymát, bazsalikomot
és szerecsendiót. Tetszés szerint ízesítse sóval, borssal!
Tegyen minden egyes padlizsánszeletre egy púpozott evőkanálnyit a burgonyás
keverékből, majd tekerje össze roláddá és szúrjon bele egy-egy fogpiszkálót,
hogy szét ne csússzon. Kenje be vékonyan olívaolajjal, és grillezze őket pár
percig. Közben vágja fel a paradicsomokat vékony szeletekre és süsse meg azokat
is.
Tálaláskor helyezze legalulra a paradicsomszeleteket, tegye rá a krumplis roládokat,
s végül szórja meg az egészet petrezselyemmel.
Grillezett zöldségek
Hozzávalók: 3 db cukkíni, 2 db padlizsán, 1 db csípős paprika, 1 ek Provancei
fűszerkeverék, 2 dl olíva olaj, 2-3 gerezd fokhagyma, kapor, 2 pohár joghurt,
só, bors, 1 db citrom, grill zöldség mediterrán fűszerkeverék
Az apróra vágott csípős paprikát az olíva olajjal, a Provancei fűszerkeverékkel
összekeverjük. A cukkínit és a padlizsánt 1 cm vastag szeletekre vágjuk, és
az olajos pácba rakjuk, majd a hűtőben pihentetjük legalább egy óráig. A fokhagymát
és a kaprot apróra összevágjuk, elkeverjük a citromlével, sóval, borssal. A
zöldség szeleteket 3-5 percig grillezzük. Kapros joghurttal tálaljuk.
Grillezett zöldségek
camembert sajtokkal
Hozzávalók 2 db padlizsán, 3 db cukkini, 4 db csemegepaprika, 2 db paradicsom,
2 db camembert sajt, só
A zöldségeket alaposan megmossuk, szeleteljük, a paprikát kettévágjuk, és a
belsejét eltávolítjuk. A paradicsomot is kettévágjuk. Fölszeletelés után sózzuk.
Grillen vagy serpenyőben megsütjük. Sütés közben az ízesített olajokkal kedvünk
szerint ízesíthetjük. Szép ropogósra sütjük, s a fölszeletelt camembert-rel
tálaljuk. Az ízesített olajakat helyezzük az asztalra, hogy mindenki ízlése
szerint használja. (Javasoljuk a BIOL fűszerolaj termékcsaládot, amely ellenőrzött
bioalapanyagokból készül, és semmilyen formában nem tartalmaz vegyszert, adalék-
vagy színezőanyagokat, segíti az emésztést, fogyókúrázóknak is ajánlható. Különösen
előnyös a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek.)
Kölespuding
25 cl víz, 70 g köles, 1 padlizsán (kb. 300 g), 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd
fokhagyma, 7 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál vaj, 2 tojás, 2 ágacska friss majoránna,
70 g reszelt ementáli sajt, 25 g zsemlemorzsa, 2 evőkanál paradicsomsűrítmény
vagy ketchup, olaj a kenéshez
Előkészítés: 10 perc
Főzés: 30 perc
1. Felforraljuk a vizet és beleszórjuk a kölest, és mérsékelt lángon, 12 percig
lefedve főni hagyjuk. Ezután 8 percig hagyjuk dagadni.
2. Megtisztítjuk a padlizsánt, majd kockákra vágjuk. A vöröshagymát apróra vágjuk,
a fokhagymát hagymaprésen átnyomjuk.
3. Felforrósítjuk az olajat, és megpirítjuk benne a padlizsánt. Hozzáadjuk a
vöröshagymát és a vajat, majd a fokhagymát is, és az egészet 6 percig pirítjuk.
Az egyik tojást feltörjük és szétválasztjuk a tojóssárgáját és - fehérjét, majd
az utóbbit felverjük A majoránnát megmossuk, szárazra törölgetjük, leveleit
apróra vágjuk.
4. A Padlizsánkockákból pürét készítünk, összekeverjük a köleskásával, sajttal,
zsemlemorzsával, paradicsomsűrítménnyel, egész tojással, tojássárgával és majoránnával.
Belekeverjük a felvert tojásfehérjét is.
5. 75 cl-es porcelánformát olajjal kikenünk, beletöltjük a masszát. és lefedve
9 percre a mikrohullámú sütőbe tesszük, amelyet 600 W-ra állítottunk be. Elkészülte
után még 5 percig ne vegyük ki a sütőből. A kölespudingot egy tálra kiborítjuk,
és tálaljuk.
Lecsó, padlizsánnal
Hozzávalók: fél kg paprika, 3 db paradicsom, 1 db padlizsán, 3 fej hagyma, 2
gerezd fokhagyma, fél csésze rizs, 1 teáskanál olaj, 1 kávéskanál cukor, késhegynyi
őrölt bors, 1 teáskanál só.
Elkészítése: A paprikát kicsumázzuk, és csíkokra vágjuk. A paradicsom héját
lehúzzuk, majd kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk és összevágjuk. A padlizsán
héját lehúzzuk, és kockákra vágjuk. A rizst megfőzzük és félretesszük. Az olajon
fedő nélkül, puhára pároljuk a hagymát, majd rátesszük az összezúzott fokhagymát,
a paradicsomot, a fűszereket és a rizst. Jól összefőzzük vele.
Muszaka gyöngybúzával
Hozzávalók 6 személyre: 1 cs. gyöngybúza (12,5 dkg), 40 dkg darált hús, 40 dkg
padlizsán, 40 dkg cukkíni, 3/8 liter tej, 2 gerezd fokhagyma, 30 dkg burgonya,
1/4 kg paradicsom, 1 ek. vaj, 1 ek. finomliszt, 1 ek. reszelt parmezán, só,
bors, szerecsendió, leveskocka, olaj.
A búzát dupla mennyiségű vízbe áztatjuk, sózzuk, majd puhára pároljuk. A darált
húst sóval, borssal és szétnyomott fokhagymával ízesítjük. 2 ek. olajat forrósítunk,
és a húst ebben megpároljuk. A cukkíni és a padlizsán végeit eltávolítjuk, a
zöldségeket megmossuk, majd kb. 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk. A paradicsom
szárát eltávolítjuk, a paradicsomokat pár másodpercre forró vízbe merítjük,
majd hideg vízbe tesszük, és a héját lehúzzuk, a paradicsomokat felszeleteljük.
A burgonyát meghámozzuk, karikára vágjuk.
2 ek. olajat forrósítunk, majd a padlizsán- és cukkíni szeleteket megpároljuk.
A zöldséget lecsepegtetjük. Egy tálat rétegezve megtöltünk a zöldséggel, darált
hússal és a burgonyakarikákkal.
Egy kevés vajat habzásig hevítünk, lisztet szitálunk rá és kevergetés mellett,
röviden pirítjuk. Tejjel felöntjük, majd sűrű krémmé főzzük, sóval, borssal,
őrölt szerecsendióval és leveskockával ízesítjük.
A zöldséges tálat meglocsoljuk szósszal, majd megszórjuk parmezánnal. A zöldségtálat
előmelegített sütőbe helyezzük és 180 Celsius-fokon kb. 40 percen keresztül
sütjük. A gyöngybúzával és salátával kínáljuk.
Padlizsánegyveleg
Hozzávalók: tetszés szerinti mennyiségben padlizsán, zöldbab, káposzta, karfiol,
csillagtök, mángold, vöröshagyma, fokhagyma, paprikák, paradicsom, zsír, füstölt
kolbász, szafaládé, tejföl, só, esetleg rizs.
Elkészítése: Minden zöldséget 1 cm-es kockákra vagy karikákra vágunk, és zsíron
vagy füstölt szalonna zsírján a hagymákkal együtt pároljuk üvegesre, majd puhára,
rászórjuk a pirospaprikát, a karikákra vágott kolbászt, a szafaládét és a hámozott
paradicsomot, és még 5 percig fedő alatt pároljuk. Tálalása: Az egészet tálra
borítjuk, és leöntjük tejföllel.
Ital: Meggylé, fűszeres paradicsomlé, fanyar vörös bor.
Padlizsán caponata
A caponata, oIasz eredetű padlizsán előétel, amely finom kiegészítője a húsételeknek
is. Hűtve és szobahőmérsékleten egyaránt tálalható. Kínáljuk sós keksszel vagy
francia, olasz kenyérrel.
* CAPONATA: szicíliai specialitás - padlizsánból, zellerből, paradicsomból és
olívabogyóból készült hideg előétel.
· 1. lépés:
3 nagy hagyma, feldarabolva, 2 nagy húsos zöldpaprika, magjaitól megtisztítva,
feldarabolva, 1 1/2 bögre feldarabolt zellerszár, 1/2 bögre olívaolaj
Keverjük össze a zöldségeket és az olivaolajat egy mély tálban. Fedjük le műanyag
fóliával. 100 %-os erősségen főzzük 10 percig, 5 perc után egyszer keverjük
meg. Csökkentsük a sütő teljesítményét 50 %-osra, így főzzük további 10 percig,
alkalmanként megkeverve.
· 2. lépés:
2 nagyobb padlizsán, 1 cm-es kockákra vágva, 1 doboz (2,4 dl) konzerv paradicsommártás**
, 1 doboz (1,8 dl) konzerv paradicsompüré
** Helyettesíthető ketchuppel.
Áztassuk a kockára vágott padlizsánt enyhén sós vízben egy éjszakán át, szűrjük
le. Adjuk a padlizsánt a párolt hagyma-keverékhez, keverjük meg. 100 %-os erősségen
főzzük 30 percig, 10 percenként jól megkeverve. Adjuk hozzá a paradicsompürét
és a paradicsommártást. Keverjük meg ismét. 100%-os erősségen főzzük 10 percig.
· 3. lépés:
4 gerezd fokhagyma, meghámozva és apróra vágva, 1/2 bögre mag nélküli fekete
olívabogyó, 1 /2 bögre mag nélküli zöld olívabogyó (sima vagy töltött), 1/2
bögre (1,2 dl) vörös borecet. 3 evőkanál kristálycukor, 1 üveg (0,9 dl) kapribogyó,
1 1/2 kávéskanál szárított oregano, 1 kávéskanál só, tetszés szerint elhagyható,
1 kávéskanál feketebors, 1 kávéskanál szárított bazsalikom
Keverjük a padlizsánhoz az összes hozzávalót. 100%-os erősségen főzzük 5 percig.
Azonnali használatra: Szobahőmérsékletre lehűtve tálaljuk, vagy tegyük hűtőszekrénybe.
1 hétig áll el.
Huzamosabb tárolásra: Hagyjuk lehűlni, tegyük mirelit-tároló edényekbe, 1 cm-es
üres teret hagyva a padlizsán tetején. Mélyhűtőben 6 hónapig tartja meg minőségét
Üveges tárolásra: Forrón töltsük az üvegekbe, 1 cm-es teret hagyva a padlizsán
tetején. Hagyományos módon gőzöljük ki az üvegeket 15 percen keresztül.
Padlizsán görög
módra
Hozzávalók: személyenként 1 padlizsán, 2-3 gerezd fokhagyma, 20-25 dkg paradicsom,
zsír, liszt és só.
Készítése: a padlizsánt a héjával együtt 1 cm-es karikákra vágjuk, lesózzuk,
és fél óráig állni hagyjuk. Ha barna a magja lenyomtatva csurgassuk le a levét.
A szeleteket lisztbe és vízbe mártjuk, majd forró zsírban megsütjük.(Ha olajjal
készítjük, hidegen is fogyasztható.) A fokhagymát lereszeljük majd abban a zsírban,
amelyben a padlizsánt sütöttük, üvegesre pároljuk, utána a hámozott paradicsommal
együtt addig főzzük, amíg a fokhagyma el nem tűnik.
Tálalása: előételnek és körítésnek a szósszal leöntve, főételhez a mártást külön
tálba téve.
Körítése: leveles saláták, csillagtöksaláta, uborkasaláta, porcsinsaláta.
Padlizsánnal töltött
paprika
Hozzávalók 4 személyre: 4 zöldpaprika, 1 padlizsán, 4 paradicsom, 1 kovászos
uborka, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál kapribogyó, 10 dkg scamorza vagy gomolyasajt,
4 evőkanál HERA főzőmargarin, 1 csokor petrezselyem, só, bors, csípős pirospaprika.
Három evőkanál HERA főzőmargarinon üvegesre pároljuk a felszeletelt fokhagymát.
A megtisztított padlizsánt kockára vágjuk, és a fokhagymás olajban megsütjük,
majd megsózzuk. Hozzáadjuk a kapribogyót, az apróra vágott petrezselymet, a
csípős pirospaprikát, a kockára vágott paradicsomot, a sajtot és a kovászos
uborkát. A zöldpaprikákat félbevágjuk, magházát kiemeljük és megtöltjük a sajtos-paradicsomos
padlizsánnal. Tűzálló tálba helyezzük, rámorzsoljuk a maradék HERA főzőmargarint
és forró sütőben kb. 20 percig sütjük
Padlizsános mix
Hozzávalók: 1 hosszúkás, karcsú padlizsán, 2 db közepes nagyságú, ecetes uborka,
1 nagy fej vöröshagyma, 2 db tojás, 5 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, másfél
dl majonéz, 1 mokkáskanál törött fekete bors, só (ízlés szerint).
A megtisztított vöröshagymát apróra vágjuk, és a felforrósított olajon üvegesre
fonnyasztjuk. Hagyjuk kihűlni. A megmosott padlizsánt az előmelegített forró
sütőbe tesszük, és puhára sütjük, majd meghámozzuk és hagyjuk kihűlni. Az ecetes
uborkát feldaraboljuk. A tojásokat keményre főzzük és még melegen meghámozva,
kisebb darabokra vágjuk. Tumixgép poharába öntjük a majonézt, a fonnyasztott
vöröshagymát, a darabokra vágott padlizsánt és az összes többi anyagot. Addig
keverjük, amíg az egész egynemű, pépes masszává nem alakul. Jól zárható edénybe
tesszük, és a hűtőszekrényben alaposan lehűtjük. Pirított kenyérszeletkékre
is kenhető, de nyers salátaféléket, zöldségeket is mártogathatunk bele.
Padlizsános lecsó
Felkarikázunk 3 nagy fej hagymát és 3-4 ek. olajon sütögetjük: Hozzáteszünk
5-6 felszeletelt zöldpaprikát, összekeverve tovább sütjük, és megszórjuk 1 ek.
ételízesítővel. 2-3 perc múlva hozzáadjuk a megtisztított, 0,5 cm vastagra felkarikázott
padlizsánt és tovább sütögetjük. Közben belenyomunk 3 gerezd fokhagymát is.
Amikor a padlizsánszeletek már puhára sültek, csak akkor teszünk rá 3-4. apróra
vágott érett paradicsomot, és a levét jól elfőzzük. Ekkor már ráüthetünk 3 tojást,
és finom kocsonyásra sütjük. Barna kenyérrel tunkolgatva csodálatos élvezet.
Padlizsános rakott
lencse
Hozzávalók: 2 padlizsán, 20 dkg nagy szemű lencse, 20 dkg gomba, 4 paradicsom,
1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, 4 dkg reszelt
parmezán sajt, olaj, só, babérlevél
A lencsét néhány órán át hideg vízben áztatjuk. Az áztatóvízben feltesszük főni,
sóval és babérlevéllel fűszerezzük. A megtisztított padlizsánt 1 cm vastagon,
hosszában felszeleteljük. Besózzuk, 20 percig állni hagyjuk. A keletkezett nedvességet
letöröljük, és a padlizsánszeleteket forró olajon, mindkét oldalon megsütjük.
Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beletesszük a kockára vágott hagymát és
a fokhagymát, és üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot és
összepároljuk. A felaprított gombát összepároljuk a hagymás-paradicsomos keverékkel.
Kivajazott tűzálló tál alját kibéleljük sült padlizsánszeletekkel. Ráhalmozzuk
a hagymás gombát, elsimítjuk, majd az előre megfőzött, lecsöpögtetett lencsét
is. Befedjük a maradék padlizsánszeletekkel és leöntjük a reszelt sajttal elkevert
tejföllel. Sütőben, közepes hőmérsékleten 35-40 percig sütjük.
Padlizsánpaprikás
(4 személyre)
Hozzávalók: 1 nagyobb (40 dkg-nyi) padlizsán, 1 nagy fej vöröshagyma, 10 dkg
füstölt szalonna, 1 dl tejföl, 2 paradicsom, 1 zöldpaprika, 2 gerezd fokhagyma,
1 teáskanál piros fűszerpaprika (aki szereti a csípőset, tegyen bele egy keveset),
ízlés szerint só.
A padlizsánt megmossuk, száras végét levágjuk, majd ujjnyi vastag karikákra
vágjuk. A karikákat kis kockákra daraboljuk, mintha sertéspörköltet készítenénk.
Jó erősen besózzuk, és legalább 20 percig hagyjuk állni, addigra keserű levét
kiengedi. Közben a füstölt szalonnát nagyon apróra vágjuk, zsírját kisütjük,
és megfonnyasztjuk rajta a megtisztított és apróra metélt vöröshagymát. A tűzről
lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk 2 evőkanál vizet.
A padlizsánkockákat szűrőbe rakjuk, és a sós levet leöblítve jól lecsöpögtetjük,
majd rátesszük a hagymás szaftra. Erős lángon kevergetve pirítjuk néhány percig,
ezután ráöntünk félpohárnyi vizet és megsózzuk. Végül a zúzott fokhagymát is
belerakjuk. Fedő alatt, kis lángon, ügyelve arra, hogy a padlizsán szét ne főjön,
addig pároljuk, amíg még nem esik össze, de már puha. Ha már majdnem készen
van, belekeverjük a vékony szeletekre vágott paradicsomot és a tejfölt. Éppen
csak egyet forralunk rajta, máris lehúzzuk a tűzről. Galuskával vagy tarhonyával,
esetleg sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.
Elkészítési ideje: kb. 50 perc.
Padlizsán Pakora
(India)
2 csésze sárgaborsó liszt, késhegynyi sütőpor, víz vagy joghurt a palacsintatésztához,
3 nagy padlizsán, késhegynyi vöröscsili por, 1 teáskanál garam maszala, 1 mokkáskanál
kurkuma, só, olaj a sütéshez
Hámozzuk meg és vágjuk nagyobb kockákra a padlizsánt. Sózzuk meg és hagyjuk
30 percig állni. Készitsünk a zöldséges Pakoránál leírt módon palacsintatésztát.
Keverjük össze a kurkumát, a vöröscsili port és a garam maszalát. Süssük forró
olajban ropogós aranybarnára a padlizsánkockákat. Csöpögtessük le róla a felesleges
olajat és hempergessük meg a fűszerkeverékben. Melegen tálaljuk. Csatnit adjunk
mellé.
Padlizsán párolva
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 5 dkg margarin, só, fehérbors, petrezselyemzöldje,
tej az áztatáshoz.
A padlizsánt műanyag késsel meghámozzuk, ceruza vastag szeletekre vágjuk, és
tejben áztatjuk. A szeleteket 30 perc mulva kiszedjük a tejből, és papírszalvétára
terítjük és megszárítjuk. Margarinon puhára pároljuk. Sóval, borssal, petrezselyemmel
ízesítjük.
Padlizsán pizzasütő
módra
Hozzávalók: 4 db padlizsán, só, bors, 1 nagy fej hagyma, 1/2 kg paradicsom 3
evőkanál olaj, csipet oregáno (szurokfű), rozmaring, bazsalikom.
A padlizsánokat hámozatlanul kettévágjuk hosszában, a vágás felületét, mint
a pogácsát bekockázzuk, egy órára besózzuk. A hagymát meghámozzuk, felkarikázzuk.
A paradicsomokat felaprózzuk. 2 evőkanál olajban megfonnyasztjuk a hagymát,
hozzáadjuk a paradicsomot, fűszerezzük: bors, oregánó, só rozmaring. Fedő nélkül
20 percig sűrítjük. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, olajjal kikenjük a tepsit.
A padlizsánt leöblítve vágott felükkel lefelé a tepsibe fektetjük és kb. 15
percig félpuhára sütjük. Sütőlapáttal megfordítjuk, tetejüket benyomjuk, és
a mélyedésbe töltjük a paradicsomos ragut. Tovább sütjük még kb. 15 percig Tálra
rendezzük és bazsalikommal díszítve tálaljuk.
Padlizsánpörkölt
Hozzávalók: 2-3 db padlizsán, 2 db paradicsom, 2 db zöldpaprika, 1 fej vöröshagyma,
1,5 dl tejföl, 6-8 dkg olaj vagy margarin, 1 pörköltszaft-kocka, só, pirospaprika
(őrölt fehérbors, de ha van borsikafű az még jobb, mert ízre ugyan az, de látványban
jobban mutat)
A padlizsán szárát egy kb. 2 cm-es résszel együtt levágjuk. majd megmossuk és
lecsöpögtetjük. Műanyag- vagy fakéssel héjastul kockákra vágjuk, enyhén sózzuk,
és rövid ideig állni hagyjuk. Közben a paprikát és a paradicsomot megtisztítjuk,
és karikákra vágjuk. A zsiradékon a finomra vágott hagymát megfuttatjuk, megszórjuk
pirospaprikával, hozzáadjuk a lecsöpögtetett padlizsánt, felöntjük annyi vízzel
amennyi éppen ellepi, hozzáadjuk a paradicsomot, paprikát, és rámorzsoljuk a
pörköltszaft-kockát. Ha szükséges utána sózzuk (vigyázz, kóstold meg előtte,
nehogy elsózd) és készre főzzük. A főzés végén hozzáadjuk a tejfölt, és felforraljuk.
Sós burgonyát vagy galuskát adunk hozzá.
Padlizsán, tojással
Hozzávalók: 25 dkg padlizsán, 5 dkg vöröshagyma, 1 evőkanál étolaj, 3 db tojás,
10 dkg karfiol, só, ételízesítő.
A finomra vágott vöröshagymát olajon puhára pároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott
padlizsánt. Sózzuk, ízesítjük, egy deci vízzel felöntve pároljuk, majd zsírjára
sütjük. A tojásokat felverjük, sózzuk, és krémesre keverjük a padlizsánnal,
amit előtte kihűtöttünk. Teflon serpenyőben lepényeket sütünk belőle. Ketchuppal
megkenve igen finom.
Paradicsomos padlizsán
(4 személyre)
Hozzávalók: 2 hosszúkás keskeny padlizsán, 30 dkg paradicsom, 2 dl tejföl, 3
evőkanál liszt, fél dl olaj, 1 dl ketchup, 4 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál
törött fekete bors, késhegynyi őrölt fahéj, ízlés szerint só.
A megmosott padlizsánokat ujjnyi vastag karikákra szeleteljük, majd mindkét
oldalukon besózzuk, és 15 percre félretesszük. Közben a ketchupot félretesszük,
összekeverjük a zúzott fokhagymával és a tejföllel, majd a törött borssal, a
sóval és a fahéjjal ízesítjük. A padlizsánkarikákról leitatjuk a képződő levet,
ezután mindkét oldalát lisztben megmártva, teflonozott serpenyőbe öntött olajon
mindkét oldalán átpirítjuk. Közepes tepsiben szorosan egymás mellé helyezzük
a padlizsánkarikákat, és beborítjuk a közben felszeletelt paradicsommal. A tetejére
csorgatjuk a tejfölös-paradicsomos öntetet és a sütőolaj maradékát. Előmelegített,
forró sütőben fedetlenül 20 percig sütjük. Párolt rizst kínálunk hozzá. Kissé
szokatlan, de nagyon jóízű étel.
Elkészítési ideje: kb. 60 perc.
Párolt zöldség
Hozzávalók: 60 dkg padlizsán, 20 dkg paradicsom, 6 evőkanál olaj, olajbogyó,
kapribogyó só, bors, petrezselyem
A friss padlizsánt hámozza meg, leöblítve szárítsa konyharuhán vagy papírtörülközőn.
Darabolja két cm-es kockákra. Szórja mély tűzálló tálba, locsolja meg olajjal.
A paradicsomról húzza le a héját, magozza ki, kockázza fel a húsát, enyhén sózza.
Keverje a padlizsánhoz. Lefedve tegye a mikrohullámú sütőbe, kettes fokozatra,
tizenöt percre. Ezután adja hozzá az aprított olajbogyót, kevés kapribogyót.
Fedő nélkül még hétnyolc percig süsse. A tűzálló tálban kínálja borssal ízesítve,
petrezselyemmel díszítve.
Ha mélyhűtött zöldbabból, zöldségből készíti az ételt. felengedés nélkül öt-tíz
percig főzze a legmagasabb fokozaton fedővel letakarva.
Ratatouille (francia
lecsó)
Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg cukkíni, 25 dkg padlizsán, 25 dkg paradicsom,
25 dkg zöldpaprika, 25 dkg vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál sűrített
paradicsom, 1 dl olaj, ízlés szerint cukor, só, őrölt bors, késhegynyi kakukkfű
vagy rozmaring, 1 db babérlevél
A hozzávalókat megtisztítjuk. A cukkínit, a padlizsánt és a paradicsomot kockára
vágjuk, a paprikát és a vöröshagymát körömnyi darabokra aprítjuk. Mély tűzálló
tálban az olajon elsőként a hagymát 4 percig lefedés nélkül pároljuk, majd a
padlizsánt rátéve tovább pároljuk a legnagyobb teljesítményen, lefödve, majd
a többi zöldségfélét is hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, és csipetnyi cukorral
ízesítjük. A babérlevelet, kakukkfüvet vagy a rozmaringot is belerakjuk, és
azonos teljesítménnyel további 10-12 percig pároljuk. Közben legalább kétszer
megkeverjük. (A lefedésnél a keletkezett gőznek hagyjunk egy kis rést!) Ezután
a zúzott fokhagymát meg a sűrített paradicsomot belekeverjük, egy kevés vízzel
felengedjük és a készülékbe visszatérve még 2-3 percig, a legnagyobb teljesítménnyel
mikrohullámozzuk. Azután 5 percig állni hagyjuk. Tálalás előtt a babérlevelet
kivesszük belőle.
Szójás zöldségtál
(Nimono)
Hozzávalók 4 személyre: 1 fehér retek (25-30 dkg), 2-3 sárgarépa, 1 padlizsán,
1 közepes cukkíni (esetleg bambuszrügy), 1 dl fehérbor, 1 dl szójaszósz.
A zöldségeket alaposan megtisztítjuk, de nem hámozzuk meg. A padlizsánt kicsumázzuk,
széles szeletekre vágjuk, és kevés forró olajban mindkét oldalán átsütjük, majd
a serpenyőből kivéve leitatjuk, letöröljük róla az olajat. A zöldségeket - a
padlizsánt is - nagyobb, gusztusos darabokra felkockázzuk, vagy felkarikázzuk,
s a következő lében megfőzzük: 9 rész víz, 1 rész sötét szójaszósz, 1 rész fehérbor.
De csak annyira főzzük meg, hogy se kemény, se puha ne legyen. Leszűrjük, tálra
rendezzük, s a főzőlevéből egy kicsit ráöntünk. Önálló étel, de adhatjuk körítésnek
is. Az eredeti receptben fehérbor helyett mirint használnak, amely arányaiban
a következő: 1 liter szakéban 7 evőkanál cukrot forralnak fel.
Töltött paradicsom
padlizsánnal (hideg)
(Tomate farcie aux aubergines)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 10 db szép egyforma paradicsom, 80 dkg törökparadicsom, 5 dkg vöröshagyma,
só, törött bors, olaj.
A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, s belsejét kivájjuk. A
törökparadicsomot, forró sütőben, egészben megsütjük, ha megpuhult, bőrét lehúzzuk,
citromot csavarunk rá és rozsdamentes késsel finomra vagdaljuk. A vagdalékot
porcelántálba tesszük, reszelt vöröshagymával, sóval, borssal megszórjuk és
fakanállal, folytonos keverés mellett olajat hozzácsurgatva, habosra keverjük.
A paradicsomokat felhalmozva megtöltjük, zöldpaprikával díszítjük, s üvegtálon
tálalva, vágott aszpikkal körítjük. Jégszekrénybe tesszük és jó hidegen tálaljuk.
Törökparadicsom,
Provance-i módon
(Aubergine provencale)
(Forrás: Rákóczi János: Konyhaművészet)
Hozzávalók: 1 kg törökparadicsom, 1 kg friss paradicsom, só, törött bors, 2
gerezd fokhagyma, 10 dkg reszelt sajt, 10 dkg liszt, 6 dkg vaj, 1 dl olaj.
A törökparadicsomokat lehámozzuk, kisujjnyi vastag karikákra vágjuk, megsózzuk,
borsozzuk, meglocsoljuk kevés tejjel, lisztbe mártjuk és forró olajban, mindkét
oldalát, piros - ropogósra sütjük. A friss paradicsom héját lehúzzuk, kétfelé
vágjuk, kinyomjuk a levét, és kisebb darabokra vágjuk, majd forró vajba tesszük,
megsózzuk, borsozzuk, és gyors tűzön zsírjára pirítjuk.
Hozzátesszük a megsütött törökparadicsomot, utána ízesítjük lekapart fokhagymával,
megszórjuk zöldpetrezselyemmel, jól megforgatjuk, és tűzálló tálba tesszük.
Megszórjuk reszelt sajttal, néhány pillanatra forró sütőbe tesszük és azonnal
tálaljuk.
Vegyes sült zöldség
Hozzávalók: 25 dkg kemény paradicsom, 25 dkg húsos zöldpaprika, 25 dkg hegyes
csípős paprika, 25 dkg cukkíni, 25 dkg padlizsán, olaj (a sütéshez), só (ízlés
szerint).
A paradicsomokat megmossuk, tetejüket keresztben bevágjuk. A megmosott és letörölgetett
paprikákat csumájukal és ereikkel együtt felnégyeljük. A cukkínit háromcentis
darabkákra szeleteljük. A padlizsán szárát leszedjük, és ujjnyi vastagra karikázzuk.
Az ily módon előkészített zöldségeket sorban, egymás után, fajtánként megsütjük
oly módon, hogy ujjnyi magasan olajat öntünk egy serpenyőbe és felforrósítjuk.
Néhány percnyi sütés mindkét oldalán, máris készen van. Szűrőkanálban lecsöpögtetjük
a felesleges olajat, és megsózva rakjuk meleg tálra. Másik készítési módja,
hogy sorban lerakjuk a zöldségeket, leöntjük kevés olajjal, majd a felforrósított
sütőben, erős lángon pirítjuk. Ez hosszabb ideig tart, de kevesebb olaj szükséges
hozzá.
Zöldséges padlizsán
Előkészítés: 15 perc
Sütés: 14 perc
Hozzávalók: 1 gerezd fokhagyma 4 evőkanál olívaolaj, 3 evőkanál vörösborecet
fél teáskanál szárított szurokfű (oregano), morzsolt, só, fekete bors, 1 közepes
padlizsán (kb. 300 g), 2 cukkíni (kb. 300 g), 1 paprika (piros vagy sárga húsú)
, 30 g reszelt parmezán
1. A sütőt (csak felül) előmelegítjük 250 -°C-ra. A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk,
és apróra vágjuk. Egy kisebb tálban összekeverjük az olajat, ecetet, szurokfüvet,
sót, borsot és fokhagymát.
2. A padlizsánt megmossuk, ferdén 5 mm vastag szeletekre vágjuk. Ezeket egymás
mellé helyezzük egy alufóliával kibélelt sütőlapon, majd megkenjük az olajos
keverékkel. A hőforrástól kb. 10 cm-re betoljuk a sütőbe, és mindkét oldalán
4-4 percig sütjük, míg enyhén barna színt nem kap, és el nem készül. Közben
a forgatás után ismét megkenjük az olajos keverék-kel.
3. Ez alatt megmossuk a cukkínit és a paprikát. A cukkínit hosszában vékony
szeletekre vágjuk. A paprikát félbevágjuk, eltávolítjuk a magokat és az erét,
majd kb. 2,5 cm széles csíkokra vágjuk.
4. A kész padlizsánt melegen tartjuk. A cukkíni szeleteket, és a paprika- csíkokat
sütőlapra helyezzük, megkenjük az olajos keverékkel, sütőbe tesszük, és 3 percig
sütjük, majd megfordítjuk, ismét megkenjük az olajos keverékkel, és újra 3 percig
sütjük.
5. A zöldséget 4 tányérra helyezzük, és egyenletesen elosztjuk rajtuk a maradék
olajos keveréket. Meghintjük reszelt parmezánnal, és azonnal tálaljuk.
Zöldséges tojás
Hozzávalók: 1 csésze hámozott, apró kockákra vágott padlizsán, 2 ek. vaj, 2
gerezd fokhagyma, 1 szál felkockázott párolt sárgarépa, 6 tojás, bors, só, 1
tk. aprított petrezselyem.
Sózzuk be a padlizsánt, hagyjuk 1/2 órát állni. Tegyük a vajat, fokhagymát,
répát vastag aljú serpenyőbe. Lassú tűzön pirítsuk 1-2 percig. Tegyük bele a
padlizsánt és pirítsuk még 5-6 percig. Keverjük össze a tojást, sózzuk, borsozzuk.
Öntsük a zöldségre. Fedjük le, ne keverjük. Ha kész, borítsuk tálra, szórjuk
be petrezselyemmel. Úgy vágjuk fel, mint a tortát.
Zöldségtál Amanda
módra
1 ek olaj, 1 felkockázott kicsi hagyma, kicsi chili, gyömbér, koriander, kömény,
curry vagy kurkuma, 2 gerezd préselt fokhagyma.
A jénaid és a mikród, méretétől függő mennyiségben: felkockázva: 2 szem krumpli,
1 padlizsán, 30 dkg paradicsom (kicsepegő leve nélkül). 1 kicsi karfiol rózsáira
szedve, 20 dkg zöld színű (vagy sárga) zöldbab egészben hagyva, kb. 1 dl hús-
vagy zöldségleves (ha van, ha nincs, a víz is megteszi), pörkölt vagy sülthúsmaradék
(vagy csíkokra szelt sonka), 4 ek joghurt, 2 ek kókuszreszelék, só.
1. A hagymákat, chilit, gyömbért tegyük az olajba és 600 W-on főzzük 2 percig.
2. Minden fűszert (sót nem) tegyünk hozzá, 600 W-on 1 percig.
3. Tegyük rá a krumplit, padlizsánt, zöldbabot, paradicsomot, karfiolt. Lazán
fedjük le, max. -on 8-10 percig főzzük (a krumpli majdnem puha).
4. Tegyük az előzőekre a húsfélét, húslevest. Max. -on, most is lazán lefedve
(a jénai tetejét kicsit pontatlanul teszem rá) 3-4 percig főzzük.
5. Tálalás előtt 2-3 percig pihentetjük.
6. Tálaláskor megszórjuk a kókuszreszelékkel, leöntjük a sóval elkevert hideg
joghurttal.
Köret: rizs.
Kínai padlizsán receptek
Fokhagymás padlizsán
bartá
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 10 gerezd péppé zúzott fokhagyma, 4 közepes apróra
vágott hagyma, 5 felszeletelt zöld csili (3 zöld hegyes erős paprika), 2 teáskanál
mustármag, 2 evőkanál apróra vágott korianderlevél (petrezselyemzöldje), 4 evőkanál
margarin, só
A paradicsomos bartánál leírtak szerint grillezzük meg és készítsük el a padlizsánokat.
Margarinban pirítsuk meg a hagymát, a fokhagymát, a zöld csilit és a mustármagot,
majd tegyük bele az apróra vágott koriander zöldet és a padlizsán pépet. Alaposan
keverjük össze, és forró tűzőn süssük öt percig. Melegen tálaljuk. Adjunk mellé
pirit és behűtött joghurtot.
Kókuszos padlizsán
bartá
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 4 felszeletelt zöld csili (2 erős zöldpaprika),
1 pohár kókuszreszelék, 1 mokkáskanál gyömbérpor, 1 mokkáskanál őrölt koriander,
4 evőkanál margarin, só
Az előbbi receptnél leírtak szerint készítsük el a padlizsánt. Melegítsünk margarint
és tegyük bele a padlizsánpépet az összevágott zöld csilit és a gyömbérport.
Öt percig magas hőfokon süssük, majd keverjük hozzá a kókuszreszeléket és a
koriandert. Melegen csapátival vagy purival kínáljuk.
Maszalás padlizsán
bartá
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 2 közepes hagyma, 1 mokkáskanál gyömbér, 2 közepes
paradicsom, 4 zöld csili (2 zöld erős paprika), 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika,
1 evőkanál alap maszala, 1 evőkanál apróra vágott korianderzöldje (petrezselyem)
só, 5 evőkanál vaj
A paradicsomos padlizsán bartánál leírtak szerint grillezzük meg és készítsük
el padlizsánokat. Margarinon pároljuk barnára az apróra vágott hagymát, a meghámozott
és felszeletelt paradicsomot, a gyömbért, a pirospaprikát és az alap maszalát.
Keverjük hozzá a padlizsánkrémet és alacsony hőfokon, lassan főzzük kb. 10 percig.
Díszítsük apróra vágott zöldcsilivel és koriander zöldjével. Melegen tálaljuk.
Padlizsán puláv
Hozzávalók: 2 csésze rizs, 1/4 csésze olaj, 1 teáskanál mustármag, 1 mokkáskanál
asa-foetida (helyette apróra vágott zsenge újhagyma), 2 evőkanál kesúdió, 2
evőkanál földimogyoró, 1/4 kg padlizsán apró darabokra vágva, só, 5 teáskanál
fekete maszala, 2 evőkanál kókuszreszelék, 3 evőkanál friss tejszín
Áztassuk be a rizst. Melegítsünk olajat és pirítsuk meg benne a mustármagot.
Amikor megpirult tegyük hozzá az asa-foetidát, az összevágott kesúdiót és a
földimogyorót. Egy kicsit pirítsuk még, majd adjuk hozzá a beáztatott rizst.
Néhány percig kevés olajban süssük még. Adjuk hozzá az összevágott padlizsánt
és a sót. Fedjük le és főzzük meg. Amikor már majdnem megfőtt, óvatosan keverjük
bele a fekete maszalát, a kókuszreszeléket és a tejszínt. Melegen tálaljuk.
Paradicsomos padlizsán
bartá
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 2 nagy hagyma, 3 közepes nagyságú paradicsom, 1
mokkáskanál feketebors, 1 mokkáskanál vöröscsili (őrölt erős pirospaprika),
1/2 csésze margarin, só
Sütőben drótrácson, gyakorta megforgatva süssük (grillezzük) puhára a padlizsánokat.
Ha már a héjuk kissé megpörkölődött, mártsuk hideg vízbe, majd hámozzuk meg
azokat. Melegítsünk margarint, süssük benne az apró kockákra vágott hagymát
világosbarnára, majd keverjük jól össze az összetört padlizsánnal és a paradicsom-szeletekkel.
Sütés közben kavargassuk, míg az edény falától elválik a bartá. Keverjünk hozzá
a fűszereket. Melegen tálaljuk ebédre vagy vacsorára.
Padlizsán eltevése télre
Ajvar 1.
Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 2 kg vastaghúsú paradicsompaprika, 4 dl olaj, 1
fej fokhagyma, só, cukor, ecet, ízlés szerint. Kissé munkaigényes.
Elkészítés: A megmosott padlizsánt előmelegített, forró sütőbe tesszük, és addig
sütjük, amíg láthatóan megég a héja. Ezután fa- vagy műanyagkéssel meghámozzuk.
A zöldpaprikát ugyancsak megsütjük és meghámozzuk. A darabokra vágott padlizsánnal
együtt favillával összetörjük. Lábosba rakjuk, ráöntünk 3,5 dl olajat, majd
folytonosan kevergetve addig főzzük, amíg az egészből pép nem lesz. Közben megsózzuk,
megcukrozzuk, és annyi ecetet töltünk bele, hogy kellemesen pikáns, de ne túl
savanyú legyen. Végül belekeverjük a zúzott fokhagymát, és még egyszer fölforraljuk.
Jól kiforrázott, kicsi üvegekbe töltjük, tetejére rácsorgatunk egy teáskanálnyit
a maradék olajból, és azonnal lekötve, száraz gőzben hagyjuk kihűlni. Megjegyzés:
Az ajvar kiváló fűszerkeverék különféle pikáns mártások készítéséhez, levesek
ízesítéséhez. Hideg mártásként majonézzel vagy tejföllel, kefirrel összekeverve
sültek mellé is tálalható. A felbontott üveg tartalma kizárólag a hűtőszekrényben
tárolható.
Ajvar 2.
4-5 padlizsán, 1 kg paprika, 6 ek. olaj, 1 fej fokhagyma, 2 ek. só, 3 ek. ecet.
A paprikákat és a padlizsánokat rácson időnként forgatva barnulásig sütöm. Kihűlés
után lehámozom és ledarálom őket. Beleteszem az olajat, a zúzott fokhagymát,
ecetezem, sózom. Jól behűtve legalább egy napig érlelem. Ez a kence kiválóan
illik a grillezett húsok mellé.
Ecetes padlizsán
Hozzávalók: 1 kg apró (4-6 cm-es) padlizsán, 1-2 evőkanál cukor, 1 teáskanál
só, 1 mokkáskanál törött feketebors, ízlés szerint bőven ecet.
A padlizsánokat megmossuk, szárukat levágjuk és beletesszük egy ép zománcú lábosba.
Annyi vizet öntünk rá, amennyi rendesen ellepi, ezután a padlizsánokat kivesszük.
A vizet felforraljuk, és ízlés szerinti ecettel ízesítjük, hogy kellemesen savanyú
legyen. Megsózzuk, megcukrozzuk, megborsozzuk és beletesszük a közben hosszában
bevagdosott kis padlizsánokat. Addig főzzük, amíg a villa hegye, nemcsak hogy
könnyen belemegy, de ki is csúszik belőle. Az ecetes lében hagyjuk kihűlni,
majd leszűrve hűtőszekrényben tároljuk. Nagyobb mennyiséget is érdemes belőle
készíteni, hiszen sokáig eláll és rendkívül finom, különleges csemege. Húsokhoz
vagy nyers zöldségsaláta alkotórészeként kínálhatjuk.
Erdélyi padlizsánkrém
Hozzávalók: 4-5 közepes fej padlizsán, 3-4 közepes fej vöröshagyma, 1-2 gerezd
fokhagyma (több is lehet), 4-5 ek. citromlé, kb. 2 dl olaj, ecet, ízlés szerint,
só, bors
Elkészítés: A padlizsánokat sütés előtt a szára mellett kicsit megszurkáljuk,
nehogy felrobbanjon, aztán egyben megsütjük, hogy jó puha legyen mindenhol.
Felvágjuk őket, és a héjából kikaparjuk. Finomra felvágjuk (rozsdamentes vagy
fakéssel) és ahogy a tálba került, sót és padlizsánonként egy-egy evőkanál citromot
öntünk rájuk, nehogy megbarnuljanak. A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk,
és a padlizsánhoz keverjük. Megszórjuk kevés borssal, és annyi ecetet teszünk
bele, hogy kicsit savanykás legyen, de ne kaparja a torkunkat. Végül az olajat
lassanként hozzákeverjük, mint a majonéznél, és jól elkeverjük. Másnap jó igazán,
addigra kicsit megkeményedik, nem olyan folyós. Piritós-kenyérre kenve csodálatosan
finom és eláll akár egy hétig is. 1 órás gőzölés után hónapokig is eltartható.
Padlizsános lecsó
Három nagyobb padlizsánt a tűzhely lapján minden oldalán átsütünk, amíg a héja
megbarnul, majd rozsdamentes késsel lehámozzuk és feldaraboljuk. 8-10 paradicsompaprikát
megmosva kicsumázunk, és nyersen ledaráljunk. Fél kg megtisztított hagymát apróra
vágunk, másfél dl olajban megpárolunk, hozzáadjuk a padlizsánkockákat, a ledarált
paradicsompaprikát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, forrón üvegekbe töltjük,
tetejére ujjnyi olajat öntünk, késhegynyi szalicilt szórunk, lekötjük és kigőzöljük.
Padlizsánsaláta
ízesen
Két-három közepes nagyságú padlizsánt a tűzhely lapján minden oldalán átsütünk,
rozsdamentes késsel héjától megtisztítunk és összetörünk.
Ugyancsak átsütünk 6-8 zöldpaprikát, ugyanennyi paradicsompaprikát, héjukat
hasonló módon lehúzzuk, és a paprikahúst apróra vágjuk. Fél kg paradicsomot
megfőzünk, és áttörünk. Két-három fej hagymát apróra vágunk, és 2 dl olajban
megpároljuk. Az egészet összekeverjük egy zománcozott lábosban, és még néhány
percig együtt pároljuk. Ízlés szerint sózzuk, és egy kevés cukorral ízesítjük.
Kis üvegekbe rakjuk, lekötjük, és vízfürdőben 10-12 percig gőzöljük. A vízben
hagyjuk kihűlni.
Padlizsánsaláta
(télre)
5 kiló padlizsánt egészben, sütőben megsütünk (25 perc alatt sül át), majd megtisztítva
kockára vágjuk. Fél liter olajat kb. 2 deci ecettel felforralunk, belevágunk
egy kiló vöröshagymát meg a padlizsánt, és állandóan kevergetve, fél óráig főzzük.
Akkora üvegekbe töltjük, amennyi télire egy-egy alkalommal elegendő. Az üveg
tetejére 2 evőkanál olajat öntünk, és lekötve a kamrában hűvös helyen tartjuk.
Télen nemcsak kitűnő saláta, de ünnepi vacsorák előétele is lehet. (Télen -
ha szeretjük - utána ízesíthetjük tálalás előtt, kevés tört fokhagymával, törött
borssal.
Az őszi padlizsánsalátához ugyanúgy megsütjük a padlizsánt, mint a télihez,
majd meghámozva fakanállal összetörjük, és egy kiló padlizsánhoz lassan csurgatunk
egy deci olajat, állandóan keverve. Egy csapott evőkanál hagymapürével, 1-2
gerezd tört fokhagymával és ízlés szerint ecettel ízesítjük. Jégbe hűtve, paradicsom
cikkekkel tálaljuk.
Padlizsánsaláta
télire
Két-két kiló padlizsánt, sárga és piros színű zöldpaprikát veszünk hozzá, megmossuk,
és tepsiben egymás mellé fektetve megsütjük. A paprikák külső, megbarnult hártyáját
lehúzzuk, kicsumázzuk, és a meghámozott padlizsánnal együtt megdaráljuk. Fél
liter olajat megforrósítunk, a paprikát, meg a padlizsánt beleforgatjuk, és
kevergetve szárazra pároljuk Végül, félliteres üvegekbe töltjük, és mindegyik
tetejére egy evőkanál olajat öntünk. Azonnal lekötjük, és száraz gőzbe tesszük.
Télen salátának, kemény tojással körítve előételnek, és palacsinta töltésére
is használhatjuk.
Padlizsánkrém télire
Hozzávalók: 2-2 kg padlizsán, húsos zöldpaprika, paradicsompaprika, 5 dl olaj,
só, kevés nátriumbenzoát
A padlizsánt és a paprikákat sütőben megsütjük, meghámozzuk, ledaráljuk, összekeverjük,
majd olajba forgatva szárazra pároljuk, megsózzuk. Csipetnyi nátriumbenzoátot
keverünk bele, majd kisméretű üvegekbe töltjük. Azonnal lekötjük, és száraz
gőzbe tesszük.
Provence-i zöldségkeverék
Hozzávalók (4 db félliteres üveghez): 2 közepes padlizsán, 2 közepes cukkíni,
50 dkg paradicsom, 2-2 sárga, piros, és zöldpaprika, 4 közepes fej vöröshagyma,
6 gerezd fokhagyma, 10 dkg cukor, 2.5 dl 10%-os ecet, 8 evőkanál (olíva)olaj,
4 babérlevél, 2-3 rozmaringág, ízlés szerint só, 1 teáskanál szemes bors, 2
zacskó savanyúságtartósító.
A padlizsánt, a cukkínit, a paprikákat, a hagymát, és a paradicsomot megtisztítjuk,
megmossuk. A paradicsomot gerezdekre vágjuk, a többi zöldséget felkockázzuk.
A felkockázott zöldséget sós vízben 5 percig főzzük. Az ecetet fél liter vízzel,
és az összes többi hozzávalóval felforraljuk. Belekeverjük a tartósítót is.
A felkockázott zöldséget, és a nyers paradicsomot, az üvegekbe rétegezzük, leöntjük
a meleg páclével, majd mindegyik üvegbe két evőkanál olajat öntünk. Az üvegeket
lezárjuk, és száraz dunsztba tesszük.