Terebess konyhakert

Az ernyősvirágzatúak családja Anethum nemzetségének két faja közül a graveolens az ismert és általánosan elterjedt. A növény őshazájáról megoszlanak a vélemények, egyesek a Közel-Keletre, mások a Földközi-tenger vidékére helyezik, ahol vadon is előfordul. Innen terjedt el egész Ázsiában, Amerikában, Európában. Kontinensünkön már az ókorban is ismert volt, a görög-római birodalomban kiterjedten fogyasztották.

Egyéves, kissé fásodó szárú növény. Karógyökere 40-60 cm mélyre hatol a talajba, a felső 20-30 cm-es részen egyenletes eloszlásban, de nem túl sűrűn indulnak ki belőle az oldalgyökerek. Gyengén fejlett gyökérrendszere miatt érzékenyen reagál a felső talajréteg vízforgalmára. Hengeres, mereven felálló szára finoman barázdált, a gyökérnyaktól kezdve bármelyik szakaszán elágazhat. Szárának hosszát (60-140 cm) a környezeti tényezők erősen befolyásolják. A száron végig található szórt állású levelek közül az alsók könnyen elszáradnak. A tő- és a szárlevelek többszörösen szárnyasán szeldel-tek, a levélhüvely csúcsa kicsípett. Az ép szélű keskeny levélsallangok fonalasak. A szár és valamennyi oldalhajtás végálló ernyős virágzatban végződik. A virágzat alatti 1-2 gallérlevél korán lehullik.

Az ernyős virágzaton belül az egyes virágok négykörösek, mert a belső porzókör hiányzik, egy-egy körön belül öt virágtag foglal helyet. A csésze erősen leegyszerűsödött, karimája is jellegtelen. Az öt sárga sziromlevél szabadon áll, az ugyancsak öt porzó kissé kiemelkedik a sziromlevélszintből. A két termőlevélből összenőtt alsó állású magház mindkét rekeszében egy-egy magkezdemény található. A kétágú bibe vastag bíbevánkoson foglal helyet. Az alsó állású magház két termőlevélből nőtt össze. A magház és a termés kopasz, esetleg igen apró pelyhek találhatók rajta. Az ikerkaszat termés az érés folyamán két egymiagvú résztermésre esik szét. A termés lencseszerűen ösz-szenyomott, széle szárnyas. A barna résztermések háti, domború oldalán 4, míg a hasi részen csak, 2 illóolajjárat húzódik a mezokarpiumban. A magban a fejlett táplálószövettel szemben kis embrió található.

Közepesen melegigényes. Fejlődése során hőigénye változik: kezdetben az alacsony hőmérséklet előnyösebb számára, míg bimbós állapotban a magas. Magjai 4-5 °C-on már csírázásnak indulnak, de az optimális csírázási hőmérsékleten, 12-15 °C körül, sok levelet és jó gyökérzetet fejleszt. Fejlődésének abban a szakaszában, amikor a szárcsúcsokon az ernyők megjelennek, hőigénye 10 °C-kal nő, csak 20 °C felett biztos a terméskötése és gyors az érés lefutása. A hidegre kevésbé érzékeny. Korai vetéssel az esetleg előforduló késő tavaszi fagyok sem tesznek kárt benne.

Fényszükséglete hasonlít a hőigényéhez. Kezdetben félárnyékban is szépen növekszik, ilyenkor nem szükséges a folyamatos megvilágítás. Virágzásakor azonban sok napfényt kíván. E periódusban, ha tartósan borús az idő, akkor lényegesen kevesebb mag kötődik. Öntözés nélkül is termeszthető. Tavasszal a talajnedvesség általában elegendő magjai csírázásához és a vegetatív részek növekedéséhez. Az ernyők megjelenése előtti felgyorsult fejlődéskor sok vízre van szükség, e magas vízigénye az egész virágzás idején tart, majd terméséréskor ismét csökken. Másodnövényként biztonságosan csak öntözéssel termeszthető, különösen fontos a kelesztő öntözés.

A talaj iránt kevésbé érzékeny. Szélsőséges talajtípusok (futóhomok, szik) kivételével mindenütt termeszthető. Sovány talajokon is megél, igaz jóval kevesebb maghozamot produkál és a szára is lényegesen rövidebb lesz. A könnyen melegedő, jő vízgazdálkodású középkötött vályogtalaj az ideális számára. Agyagos talajokon is megél, de a te-nyészideje meghosszabbodik. Közepes tápanyagigényű. Sovány talajokon ajánlatos 10 m²-enként 20-30 kg szerves trágyát adni alá, míg közepes tápanyagszintű területeken elegendő a műtrágyázás is. Fokozottabb foszfor- és káliumadagolásra nagyobb maghozammal válaszol. Ugyanakkor, ha a nitrogén van bőségben, több leveles hajtás takarítható be, de kevesebb magot köt. 10 m²-es területre 20-25 dkg pétisót, 40-45 dkg szuperfoszfátot és 15-20 dkg kálisót szórjunk ki, ha nagyobb maghozamot várunk. Fokozottabb zöldtömeg eléréséhez a foszfor és a kálium arányát csökkenthetjük, akár a felére is, míg a nitrogénét a másfél-kétszeresére növelhetjük.

Magját szabad földbe helyre vetjük. Rövid a tenyészideje (3,5-4 hónap), ezért elő- és utónövényként termeszthető. Erkélyládákban, cserepekben, városi lakások balkonjain is megél.

Ősszel a betakarítás után távolítsuk el a területről a fertőzött növényi maradványokat, majd szórjuk ki a szerves és műtrágyákat. Az utóbbiak közül a foszfor- és káliumtartalmúak egész mennyisége mellett a nitrogénnek 1/4-ét is ekkor juttathatjuk ki. Egyenletesen terítsük szét a trágyát, ne maradjanak nagyobb csomók vagy rögök. Ezután mélyszántással vagy ásással dolgozzuk a talajba, majd hagyjuk rögösen, hogy a téli csapadék könnyen lejusson. Tavaszra a hantok nagy része elmállik. Mihelyt rá lehet menni a talajra, kapával, gereblyével egyengessük el a felszínt. Aprómorzsalékos, kissé tömörített magágyat készítsünk.

Tavasszal, március elejétől vessük. Magtermesztésekor legalább május közepéig vessük el, mert később már bizonytalan a beérése. Másodnövényként július-augusztusban vethetjük, ekkor azonban magra már ne számítsunk. 12-20 cm között húzzuk ki a sorokat, úgy, hogy a magok 2-3 cm-nél mélyebbre ne kerüljenek. Vetés után alaposan takarjuk be és feltétlenül tömörítsük enyhe taposással a talajfelszínt, ellenkező esetben hiányos a kelés. Ebben az időszakban igen érzékeny a kiszáradásra, ezért, különösen nyári vetésekor csak öntözéssel kel kifogástalanul. Vethető köztesként is, nem túl magasra növő növények, gyökérzöldségek, burgonya, bab közé.

Rövid tenyészideje alatt két-háromszori kapálással gyommentesen tarthatjuk az ágyasát. Szárazságban néhány öntözést, különösen a virágzás időszakában, szépen meghálál. Öntözés nélkül gyorsan száradnak a levelei és kisebb a maghozama.

Levélfűszernek a 30-35 cm-es magasság elérésekor szedjük, ez még a szárba indulás előtti szakasz. Ekkor a hajtások zsengék, dúsan levelesek. A levágott leveles hajtásokat igen vékonyán kiterítve, száraz, fedett helyen szárítsuk meg és apróra összetörve zárt edénybe tároljuk. A magokat folyamatosan szedjük, mert az elvirágzás sorrendje szerint szakaszosan érik. Különösen az első szedésre vigyázzunk, nehogy a középső főhajtás legértékesebb magjai elhulljanak. A megbámult, de még nem pergő ernyőket metszőollóval vágjuk le és a levélhez hasonlóan mesterségesen szárítsuk tovább.

Rövid tenyészideje, gyors növekedése miatt ritkán vetik főnövénynek, pedig nemcsak nagy zöldtömeget ad (6-8 kg/10 m²), hanem jó maghozó is (1-1,5 kg mag/10 m²). Bár hazánkban nem fordul elő, termesztésből kivadulva, elhagyott kertekben, útszéle-ken az elszórt magokból évekig fenntartja magát.

A gombás betegségek közül a fuzikládiumos varasodás okozza a legtöbb gondot. Ez könnyen összetéveszthető a lisztharmattal. Bimbós állapottól kezdve lép fel, ellene a leghatásosabb védekezési mód a fertőzött növények eltávolítása és megsemmisítése. A kártevők közül a levéltetvek és különböző lepkék lárvái veszélyeztethetik a töveket.

A Földközi-tenger környékén élő ókori népek általánosan használták gyógyszerként fejfájás és gyomorpanaszok ellen. A világoszöld illóolaj a zöld növény 0,3-0,5%-át, míg a termés 2,4-4%-át teszi ki. Az illóolaj fő komponense a d-karvon, d-limonon és felland-ren. Termésében ezenkívül 15-20% zsírolaj, fehérje is található. Az illóolaj mennyisége termőhelytől és időjárási tényezőktől is függ. Friss növényben a legtöbb aromaanyag virágzás után, zöldtermés állapotban található. Az ételízesítésen kívül egyes savanyúságok elengedhetetlen eleme, nemcsak ízesítőként, hanem tartósító hatása miatt is kedvelik, innen ered egyik népies neve, az uborkafű.

A gyógyászatban vizelethajtónak, étvágyjavítőnak és szélhajtónak alkalmazzák. Az élelmiszeriparban főleg tisztított illóolaját használják. Szárított és nyers zöld növényi része fűszerként is igen népszerű. Húsételek, töltelékek, főzelékek, sütemények ízesítésére hazánkban is általánosan használt és kedvelt.

20 dkg sertéshús, 4 dkg rizs, 1 tojás, 3 dkg vaj, 20 dkg gomba, 1 evőkanál liszt, só, bors, 1 nagy csokor kapor, tejföl, citromlé.

A darált sertéshúst összedolgozzuk a félig főt rizzsel, tojással, sóval, törött borssal és gombócokat formálunk belőle. Rántást csinálunk és beletesszük a finomra vágott kaprot, majd vízzel felengedjük és felforraljuk. Belefőzzük a húsgombócokat. Végül hozzáadjuk a sóval és borssal ízesített párolt gombát. Tálalás előtt citromlével és tejföllel ízesíthetjük.

15 dkg juhtúró, 15 dkg liszt, 2 tojás, 5 dkg vaj, tejföl, sajt, 1 nagy csokor kapor.

A juhtúrót összedolgozzuk a liszttel, tojásokkal sóval és kaporral, majd 1 óráig pihentetjük. Ezután galuskát szaggatunk a forró sós vízbe és megfőzzük, majd leszűrve az olvasztott vajba forgatjuk. Tejföllel és reszelt sajttal meghintve majd sütőben megsütve önálló ételként is ehetjük.

1/2 kg liszt, tej, 2 dkg élesztő, 4 tojás, 1/2 kg tehéntúró, 6 dkg margarin, 3 kanál tejföl, 3 kávéskanál zsemlemorzsa, 3 kanál kristálycukor, 1 nagy csokor kapor.

Langyos tejben feljuttatjuk az élesztőt és a liszt közepében vájt lyukba öntjük. Kis pihentetés után hozzáadunk 1 tojássárgáját, csipetnyi sót, cukrot és annyi langyos tejet, hogy galuska sűrűségű tésztát kapjunk. Hólyagosra verjük és letakarva, meleg helyen 1 óráig kelesztjük. Ez alatt elkészítjük a tölteléket: a tehéntúrót a margarinnal, 3 tojássárgával, tejföllel, zsemlemorzsával, krisiályeukonal kikeverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a 4 tojás kemény habját és megszórjuk az apróra vágott kaporral. Megkenjük vele a tésztát, és lassú tűzön kb. 30 percig sütjük.

A világ egyik legelterjedtebb és legrégibb fűszere. Magasra növő, elágazó egyenes szárán vékony sallangos levelei és ernyős virágzata azonnal szembetűnik. A házikonyhán szinte mindennap felhasznált ízesítő és népi gyógyszer. Egyszerűen termeszthető, rendkívül igénytelen növény, kiskertünkben mindenképp helye van.

Származása, elterjedése. Egyesek szerint a Földközi-tenger vidékéről, mások szerint Dél- (és Elő-)Ázsiából ered. Van, aki mindkettőt feltételezi. Minden földrészen elterjedt. Különösen Indiában, Angliában, az Egyesült Államokban, Bulgáriában, Spanyolországban, Olaszországban és Magyarországon termesztik jelentős mennyiségben. Kiskertjeinkben is számos helyen előfordul.

Gazdasági és táplálkozási jelentősége. Használata általánosan elterjedt. Fűszerezésre, ízesítésre felhasználja a konzerv-, a cukor-, a likőripar, de megtalálható az illatszeripar készítményeiben is. A növény egészében 0,8-1,6% illóolajat találunk. Érett magja többek között illóolajat (2,5-4%), zsíros olajat (10-20%), fehérjét és amint tartalmaz.

Növénytani jellemzői. Egyéves, lágy szárú kerti növény. Gyökérzete vékony, rövid, kissé elágazó, orsószerű. Szára 1-1,5 m magas, hengeres, egyenes, tetején elágazó. Levélzete sallangos, vékony, fonalszerű, háromszorosan szárnyaltán összetett. Virágzata 15-20 cm átmérőjű, a családra jellemző sokszoros ernyő. Virágai élénksárgák, aprók, hímnősek, idegen megporzásúak. Termése ikerkaszat, két résztermésre esik szét. Magja elliptikus, 2-4 mm hosszú, sötétbarna színű. Ezermagtömege 1,5-1,8 g. Csírázóképessége 75-90%, magja 2-3 évig jó, 10-15 nap alatt kikel. Tenyészideje a vetéstől magérlelésig 90-120 nap.

Élettényezők iránti igénye. Fényigénye: napfényes körülmények között fejlődik szépen. Árnyékos helyen zamatát veszti. Hőigénye: hidegtűrő, alacsony hőmérsékleten csírázik, a fiatal növénykék a tavaszi fagyokat elviselik. Virágzás és termékenyülés idején meleg, napfényes időjárást kíván. Vízigénye: ernyőképzés szakaszában vízigényes, egyébként szárazon termeszthető. Talajigénye: legjobban középkötött, jó vízgazdálkodású talajon terem. Tápanyagigénye: megfelelő trágyázással (ősszel a talajmunkák során adott 5-6 kg/m² szerves trágya és 50-60 g/m² vegyes műtrágya) hozama illóolaj-tartalmának csökkenése nélkül megnő.

Változékonysága, fajtái. Számos helyi változat, közte tájfajta ('Szentesi aroma') van a kiskerti termesztésben. Minősített hazai fajta a 'Budakalászi', amely a leírt faj populációs anyaga. Az 'Aneto' (Zorzi) magasabb (1,5 m), dús lombozatú, bőtermő, kissé későbbi. Zöld kapornak alkalmas a 'Chrestensen', amelyik dús levélzetű, nyirkosabb talajokon is bőven terem. A 'Mammuth 4553' erőteljesen növekszik, jó magtermő.

Termesztése. Vetésétől függően fő vagy másodnövényként korán lekerülő zöldségek (hagymafélék, levélzöldségek, káposztafélék stb.) után termesztjük. Elő- és utónövényének az említetteken kívül a kapásnövények alkalmasak. Köztese: alacsonyabb zöldségfélék (hagymák, saláták, uborka, dinnye, korai káposztafélék, cikória, gyökérzöldségek) közé ritkásan vethetjük. Talaj-előkészítése: őszi ásás, szántás, tavaszi, kertszerű nevelőágy-készítés. Tény észterülete: fűszerkapornak sűrűn, 12-15 cm sor- és 5-8 cm tő távolságra (beállott növény), maghozónak ennek kétszeresére, 24 x 10-16 cm-re vessük. Fészkesen 25-30 x 25-30 cm, dísznek 40-50 x 40-50 cm. Helyrevetése: fűszerkapornak március 15. és május 15. között folyamatosan, másodnövényként július 15. és augusztus 15. között vethetjük. Nedves talajba kapával húzott rónákba vagy fészkekbe 1-1,5 cm mélyre szórjuk a magvakat. Vetőmagszükséglete: sorokba, 1-2 cm-re vetve 0,7-2 g/m², fészkesen 0,5-0,9 g/m². Ápolása: talajlazítás, gyomirtás, ritkító szedés. Öntözése: ernyőnyílásig, amennyiben szükséges. Szedése: házi szükségletre, igény szerint. A zöld kaprot egyszerűen metszőollóval, kaszakéssel talajszint fölött 8-10 cm-re vágjuk. Azonnal felhasználjuk. Leggazdaságosabb szárba indulás előtt közvetlenül vágni, mert így a legnagyobb a hozama és az illóolaj-tartalma is. Azonnal kis csomókban felkötözve szárítjuk és eltartjuk. Jobb azonban, ha zárt edénybe tesszük, így aromás illata megmarad. A növényt teljesen szárazon is vághatjuk 10-15 cm tarlót hagyva. Ekkor szedjük magját is. Vetésre legalkalmasabb a főernyőkből nyert termés. Fűszerezésre zárt edényben, magvetéshez papírzacskóban vagy ruhazsákocskákban tároljuk.

Feldolgozása, hasznosítása. Hagyományos jellegű házikertekbe, utcakertbe ültessük. Helye lehet bemutató-, iskola- és más típusú kertekben is csoportosan, bokrosán. Útszegélynek is megfelelő. A száraz növény csokrokban, padlóvázában díszíthet.

Felhasználása a háztartásban rendkívül sokoldalú. Használjuk szószként vagy levesek, főzelékek, saláták, túró, sajt ízesítésére. A kovászos uborka, a savanyú káposzta, a tök, az ecetes paprika nélkülözhetetlen fűszere. Több étel frissen vágott kaporral meghintve (pl. székelygulyás) különösen ízes lesz. Alkalmas növényi ecetek készítéséhez, likőrök fűszerezéséhez stb. Teája kitűnő háziszer álmatlanság ellen, emésztési zavarok kiküszöböléséhez, szélhajtó, vízelhajtó hatású.

• Kaporszósz. Frissen szedett kaprot apróra összevágunk. Világosra pirított rántáson megforgatjuk, tej, cukor, só, ecet hozzáadásával besűrítjük. Főtt húsokhoz fogyasztjuk.

• Kapros uborka. Kisebb méretű uborkákat üvegbe helyezünk úgy, hogy közé rétegezzük a friss zöld kaprot. Cukros, ecetes páclével melegen felöntjük. Szalicil hozzáadása után az üveget lezárjuk.

• Kapormagtea. Kapormagot elporítunk és kevés cukrot adunk hozzá. Egy pohár teához 1 evőkanál port számítunk. A megszűrt főzetből gyomor- és bélbántalmak esetén fél pohárnyit ihatunk.

III.
Fűszerkapor
Anethum graveolens L.

A magyar konyha régi, kedvelt fűszernövénye. Nélküle elképzelhetetlen a kovászos uborka, a túrós lepény, a tökfőzelék, de kitűnő ízesítője leveseknek, hal- és gombaételeknek is. A kapormártás, illetve -leves nálunk kedvelt csemege. Szinte minden savanyúságba alkalmazható.

A konyhakertek elmaradhatatlan fűszernövénye. Március elején vessük helybe, 30 cm-es sortávolságra. Rövid tenyészidejű, fényigényes, könnyen termeszthető. Napfényes, kevés árnyékot adó gyümölcsfák között vagy veteményes ágyak szélén érzi jól magát. 60 cm magasra is megnő. Levelei többszörösen tagoltak, virága világossárga. A növény felső zöld levelei az úgynevezett kaporhegyekben végződnek. Az ovális és tárcsa alakú termés két barnászöld színű félre esik szét, amelyek körülbelül 4 mm hosszúak és 2,5 mm szélesek. Pergő magjaival évekig fenntartja önmagát.

A bimbózás előtt levágott, megszárított és lemorzsolt leveleit konyhánkban egész éveben felhasználhatjuk. Nemcsak a levelét, hanem a magját is használhatjuk fűszerezésre, a mag íze erősebb. Magját őrölve egyes vidékeken a zsemlés-véres hurkába is használják. Salátákhoz, savanyúságokhoz ernyővirágzatát megőrölt formában szintén adhatjuk. Érdemes szárítás helyett lefagyasztani, mert száradás közben sokat veszít az értékéből - nem így a magja.

Származási helye a Földközi-tenger és India közötti térség. Egyik rokon faját (Anethum sowa) Indiában termesztik, amelynek nagyobbak ugyan a termései, íze és illata azonban enyhébb. A legjelentősebb mennyiségben a kapor Egyiptomból és más földközi-tengeri országból vagy Kelet-Európából származik.
Ínséges időkben kapormagokkal ízesítették az ételeket kömény helyett. A kapor nyugtatja az emésztőrendszer izmait, s ezáltal a gyomrot és megszünteti a felfúvódást.

Jellegzetes, édeskés íze egész Európában, de Nyugat-, Közép- és Dél-Ázsiában egyaránt kedvelt fűszernövénnyé tette. A kapor különösen jól harmonizált a tenger gyümölcseivel, a halételekkel, mindenekelőtt a lazac ízét emeli ki, javítja a tükörtojás és a rántotta, de a tejszínes uborkasaláta élvezetét, ízét. Görögországban a kaprot spenóthoz adják hozzá, Törökországban és a Közel-Keleten pedig cukkinit, burgonyát, babot és rizst ízesítenek vele.

IV.
Dereotu (Törökország)

Dere otu tohumu = kapormag
Dere otu = kaporzöld

A kapor az egyik legismertebb fűszernövény. Európába a rómaiak idején került, és a középkor óta általánosan termesztett. Kizárólagosan kerti növény, mivel vadon nem fordul elő. Hatóanyaga egy olyan illóolaj, amelytől jellegzetes, átható aromáját nyeri. Kellemes íze, étvágyjavító hatása az egész világon kedveltté teszi.

Természetesen a legillatozóbb, a legtöbb illóolajat a frissen leszedett kapor tartalmazza, de konyhailag használatos a szárított kapor is, amelyet száránál összekötve szellős, száraz helyre téve szárítanak, majd vastag szárát eltávolítva főzik az ételbe. A kapor tartósításának másik módja, hogy a frissen leszedett kaprot megmossuk, szárazra itatjuk, és öblös üvegbe helyezve rétegenként megsózzuk. Felhasználáshoz a sót lemossuk, kissé kiáztatjuk - így kitűnő, majdnem a friss kaporhoz hasonló értékű fűszernövényt nyerünk.

V.
Kapor eltevése

Kapor ecetben
Elkészítése: Melegítsünk borecetet, ha forr, dobjunk bele annyi száráról leszedett, megmosott kaprot, hogy könnyen megforgathassuk benne. Ha meglankadt, tegyük üvegbe. Ezt ismételjük addig, amíg a kaporból tart vagy az üveg megtelik. A megmaradt ecetet öntsük rá, hogy ellepje. Kössük le és tegyük sötét, hűvös helyre. Bármikor kivehetünk belőle, de arra vigyázzunk, hogy az ecet mindig ellepje a kaprot.

Kapros méz
Elkészítése: A megmosott kaprot apróra vágjuk, a mézet zománcedényben forrpontig hevítjük. A kaprot kis üvegekbe töltjük, alaposan lenyomkodjuk, a forró mézet óvatosan rámerjük, majd lekötjük. Tartósító nem kell hozzá. Édes tésztákhoz való.

Zöld kapor
Elkészítése: A még zsenge zöld kaprot szárától megtisztítva bő vízben megmossuk, lecsurgatjuk, apróra vágjuk, és a kapor mennyisége szerint 1-2 evőkanál zsírban - állandóan keverve - addig pároljuk, amíg levét el nem fövi. Ekkor szorosan üvegekbe rakjuk, hogy levegő ne maradjon közte, és a tetejére egy ujjnyi olvasztott zsírt öntünk. Ha a zsír a tetején megfagyott, az üveget lekötjük, és a kamrába tesszük. Úgy is eltehetjük, hogy megvágva nem pároljuk, hanem nyersen rakjuk jó szorosan üvegekbe. Lekötve 40-45 percig gőzöljük. Leves, mártás készíthető belőle, de ízesítésre is használható.

Zöld kapor nyersen
Elkészítése: Úgy is eltehetjük a zöld kaprot, hogy megvágva nem pároljuk, hanem nyersen rakjuk üvegekbe, jó szorosan. Lekötjük, és 40-45 percig gőzöljük. Az így eltett kaporból levest, mártást egyaránt készíthetünk, de egyes ételek ízesítéséhez is használhatjuk.

Zöld kapor sóban
Elkészítése: A kaprot alaposan megmossuk, leszárazzuk, a levélzöldet kilónként 10 dkg sóval összekeverjük, majd leturmixoljuk. Apró, maximum 2 dl-es üvegekbe töltjük, alaposan lenyomkodjuk, hogy a sós lé feljöjjön a tetejére, ráhintünk egy teáskanálnyi sót, és az üveget lezárjuk.