Terebess konyhakert
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a
Kertek és konyhák indexlapra

 

Cukkini
Cucurbita pepo var. giromontia Duch. - Cucurbitaceae


http://www.liseed.org/cornellyelsqx.html

A tökfélék eredetét a fejlődéstörténeti rendszerekben különbözőképpen vezetik le. A családon belül a Cucurbita nemzetség egyike a legfontosabbaknak. Európában a C. pepo és változatai a meghatározóak. Észak-Amerika déli részére helyezik az őshazáját és az ott vadon előforduló C. texanaból származtatják.

A cukkini erősen fejlett orsógyökere mélyre hatol és számos oldalgyökérre ágazik el. A gyökérzet mélységben és szélességben a 1,5 m-t is elérheti, így egy-egy tő 2-3 m3 talajrészt is behálózhat. A gyökérzetfejlettsége, hossza és a talaj vízellátottsága között összefüggés van: száraz körülmények között nagyobb a gyökérzete.

Kúszó szárának hossza fajtánként változhat, általában rövid (40-80 cm-es) szárú. Ötszőgletű, barázdált szárán az epidermisz-sejtek osztódása következtében többsejtű szőrök fejlődnek, melyek egyetlen kihegyezel csúcssejtben végződnek. Ezenkívül előfordulnak több sejtből álló, fejecskét képező mirigyszőrök is. Szárában a tökfélékre jellemző, bikol-laterális (középen farész, kívül-belül háncsrész) szállítónyalábok futnak. Ezek a nyalábok, főleg a csúcs közelében, két körben foglalnak, helyet. A levelek a száron sűrűn egymás mellett helyezkednek el, közepesen vagy mélyen karéjosak és mély öblűek. A levélnyelek általában hosszabbak a levéllemeznél, a levélkaréjok hegyesek. A levélnyél és a fonákon kidudorodó erek a merev szőröktől tüskés tapintásúak.

A virágok egy- és kétivarúak. A zöld csészelevelek száma 5, alsó felük összenőtt, a csészecimpák hegyes-szálasak. Az ugyancsak 5 sziromlevél hasonlóképpen összenőtt, a párta tölcsér vagy harang alakú, szélessége 10-15 cm. A porzók szabadok, esetleg 2-2 portokon a csatlók hátukkal összenőhetnek. Alsó állású magháza 3 termőlevélből forrt össze. Termése hosszúkás-hengeres, fiatal korban egyes terméseken a kocsánynál a kabaktermések bor-dázottak. Terméshéja sötétzöld, fehér pontokkal vagy csíkokkal tarkított, húsa fehér. Lapított tojás alakú magja kissé hegyes végű, halvány, sárgásfehér. A magok szinte csak sziklevélből állnak.

 

Környezeti igénye

Melegigényessége igen hasonlít a közönséges tökéhez, valamint az uborkáéhoz. Magjai 12-13 °C alatt nem, vagy csak rendkívül hosszú idő múlva csíráznak. Optimális csírázá-si hőmérséklete 23-27 °C. A vegetatív részek fejlődéséhez elegendő 20-25°C, míg a virágokéhoz 25 °C feletti hőmérséklet a kedvező. A hűvös idő nem kedvező számára, virágzása elhúzódik, sőt terméskötése is elmaradhat. 10-15 °C közötti hőmérsékleten a termések alig növekednek, csak öregednek. Fagypont alatt a növény gyorsan elfagy.

Fényigényes, de gyenge árnyékot vagy szórt fényt is elvisel, ezért nem túl sűrű állományban köztesként is vethető. Fiatal, kevés lombú gyümölcsösben, szőlő között nyugodtan termeszthetjük. Tűző napon, nedves, párás környezetben gyorsan növekszik.

Zsenge terméseket csak nagy vízigényének kielégítésekor várhatunk. Mélyre hatoló és viszonylag nagy talajréteget behálózó gyökérzete ellenére a kevés nyári csapadék miatt csak öntözéssel termeszthető biztonságosan. Nedves körülmények között viszont folyamatosan szedhetjük. Különösen nehezen alkalmazkodik a tápkockával palántázott növény a szárazsághoz. Hosszan tartó szárazságban virágképződése elmarad, de a növény nem pusztul el, hanem eső vagy öntözés után újra hajt, illetve ismét virágzásnak indul.

A szélsőséges talajtípusok kivételével általában minden, a zöldségfélék termesztésére alkalmas talajon termeszthető. Erősen kötött, agyagos talajon a gyökerek befulladnak, ezért fejlődése vontatottá válik, emellett a termések nagyon gyorsan elöregednek. Jó vízgazdálkodású, laza, morzsalékos szerkezetű területet válasszunk számára.

Gyors növekedése, folytonos terméskötése miatt rövid tenyészideje ellenére is sok tápanyagra van szüksége. Nagy tápanyagigényét a tápelemeket folytonosan leadó szerves trágyával elégíthetjük ki a legjobban. Ha nincs módunkban az egész területet trágyázni, akkor feltétlenül végezzünk fészektrágyázást: az ültetés előtt 2 héttel a kijelölt és kiásott fészkekbe tegyünk l-l lapátnyi trágyát, majd temessük vissza, hogy megülepedjen a gödör talaja. A teljes terület trágyázásakor 30-50 kg érett istállótrágyát adjunk 10 m2-re. A műtrágyák közül ugyanekkora területre 30—40 dkg szuperfoszfátot és kálisót, valamint 30-50 dkg pétisót szórjunk ki. Folyamatos szedése miatt nagyon fontos a nitrogén fejtrágyázás, illetve Wuxallal vagy Peretrix permettrágyával a levéltrágyázás. A szilárd nitrogénműtrágyákat vízben oldva adagoljuk ki.

 

Termesztése

Közvetlen helyrevetéssel és palántáról szaporíthatjuk, az utóbbi esetben a májusi kiül-tetésig érdemes a területet rövid tenyészidejű vagy áttelelő zöldségfélével hasznosítani.

Az őszi talaj-előkészítés előtt szórjuk ki a szerves trágyát, a foszfor- és a káliumtartalmú műtrágyákat. Ha kissé szalmás az istállótrágya, a nitrogénműtrágya 1/3-át szintén ősszel szórjuk ki. Szántással vagy ásással forgassuk le a kijuttatott tápanyagokat. Tavasz-szal, a téli fagyok által szétmállasztott rögöket gereblyézzük el és a korai előnövényt vessük el. Április második felében kezdjük meg a területet előkészíteni a cukkini alá.

Szabad földre a helyrevetést május elején végezzük. A töveket egymástól 80-100 cm-re helyezzük el. Egy-egy fészekbe 4-5 szem magot tegyünk és 2-3 cm-es földréteggel takarjuk be.

Melegágyban, fólia alatt, egyéb meleg és világos helyen palántát is nevethetünk. 2-3 magot tegyünk kis cserepekbe, tejfölöspohárba. Kelés után csak egyet hagyjunk edényenként, a többit gyökerestől húzzuk ki. Az 1 hónapos palántanevelés végén gyakori szellőztetéssel vagy fokozatos szabad levegőre való kivitellel a növényeket szoktassuk, eddzük hozzá a kinti környezethez. A késő tavaszi fagyok elmúltával ültessük ki a palántákat a tápkockával együtt úgy, hogy a tápkocka a talajfelszínnel szintben vagy nagyon kicsivel az alatt legyen. A kiültetés után öntözzük be.

Az első kapálással a helyrevetett cukkinit egyeljük, egy, esetleg két tövet hagyjunk meg fészkenként. A levelek kialakulását siettethetjük fejtrágyázással, melyet az első szedések után megismételhetünk. Az öntözések és kapálások helyes arányával (a jó időben végzett kapálás felér egy öntözéssel) tartsuk morzsalékosan, nedvesen és gyommentesen a talajt.

Az utóbbi években már 3-4 ezer ha-on termesztik, biztos, jó átlagtermést ad évente (10 m2-enként 35-38 kg). Sovány homokon, szikesedésre hajlamos területeken fejlődése vontatott. Sok virágot elrúg, emellett a megkötött termések gyorsan elöregednek. Kifejezetten érzékeny a talaj nagy sótartalmára és a növényvédőszer-, különösen a gyomirtószer-maradványokra. Majdnem minden évben megjelenik rajta az atka és a levéltetű, de a kártevők még nem okoznak komoly kárt.

Gyors növekedése miatt virágzás után a töveket állandóan kísérjük figyelemmel, mert a megkötött termések rendkívül gyorsan fejlődnek. Legízletesebbek a 10-20 cm hosz-szúak, de tölteni vagy rántani a nagyobbak alkalmasabbak. Meleg időben, ha a talajban elegendő a nedvesség, 3-4 napos szedési ciklusokat iktassunk be. A rövid hajtásokról éles késsel vágjuk le a terméseket, nehogy a hajtás megtörjön vagy a virágok és a kis termések megsérüljenek. A leszedett termések zsenge voltuk miatt könnyen nyomódnak ütésre is érzékenyek és gyorsan romlanak. Épen, egészségesen kamrában 1-2 napig, hűtőszekrényben 1-2 hétig tarthatók el minőségromlás nélkül.

 

Felhasználása

Nagyon sokféleképpen elkészíthető, akárcsak a patisszon. Könnyen emészthető, kalóriaszegény, ezért a diétás étrendben, pl. cukorbetegeknek nagyon ajánlott.

 

 

RECEPTEK

Rakott cukkini

1  cukkini, 1 vöröshagyma, 30 dkg sertéshús, 1 gerezd fokhagyma, l-l paprika és paradicsom, 1 tojás, 2 dl tejföl, liszt, olaj, só, bors.

Meghámozzuk a cukkinit és félujjnyi vastag szeletekre vágjuk, besózzuk, lisztbe mártjuk és olajban hirtelen kisütjük. A finomra vágott vöröshagymát megpirítjuk egy evőkanál olajon, hozzáadjuk a darált húst és együtt tovább pirítjuk. Fűszerezzük a fokhagymával, meghintjük sóval, borssal és kevés vizet aláöntve pároljuk, majd levét élénk tűzön elpárologtatjuk. Tűzálló tálban felváltva rétegezzük a cukkinit és a húst, közé néhány vékony paradicsom- és paprikaszeletet is teszünk. Tetejére cukkini kerüljön. Leöntjük a tejföl és a tojássárga keverékével, majd sütőben pirosra sütjük.

 

•  Cukkini sonkával töltve

2 cukkini, 10 dkg rizs, 15 dkg sonka, 2 tojás, 1 csokor petrezselyem, só, 10 dkg vaj.

A két cukkinit meghámozzuk, hosszában kettévágjuk és magját kiszedjük. Kivajazott tűzálló tálra fektetjük és megtöltjük a következő töltelékkel: a főtt rizst összedolgozzuk a kockára vágott sonkával, a vékonyán felszeletelt kemény tojással, az apróra vágott petrezselyemmel, megsózzuk és belereszeljük a sajtot. A töltött cukkiniket leöntjük a tejföllel és forró sütőben pirosra sütjük.

 

 

II.
Cukkini, courget
(e.: kurzset)
Cucurbita pepo L.

Magyar társneve: velőtök, olasz tök, angolul: courgette, marrow, franciául: courgette, olaszul: zucchini.

Növénytani leírása. A Cucurbitacea (tökfélék) család Cucurbita nemzetség velőtök (vegetable marrow) csoportjának olasz velőtök (Italian vegetable marrow) alcsoportjába tartozó, két, egymástól is némileg különböző változat a cukkini és a courget. Mindkettő egyéves növény. Tulajdonképpen a két típus között az az alapvető különbség, hogy a courget a velőtök kisebb méretűre szelektált változata. Vannak cukkini- és courgetfajták, de vannak olyanok is, amelyek 12-15 cm-es termésméretben szedve courgetként, 25-30 cm-es nagyságban pedig cukkiniként kerülnek kereskedelmi forgalomba.

A cukkini termése hasonló a kokocella terméséhez, de mindig sötétebb zöld, a növény pedig sokkal erőteljesebb növekedésű, mint a kokocella.

Termését akkor fogyasztják, amikor 25-30 cm hosszú, és a biológiai érettséget még nem érte el.

A courget a cukkininél sokkal kisebb, akkor kell leszedni, amikor 12-15 cm hosszúságot eléri.

Mindkét alváltozat levélnyele erős, határozottan szögletes, barázdált, a levélzet tüskés. Tenyészidejűk rövid, a vetés után 45-55 nappal már szedhetők. A termés gyorsan fejlődik, a virágzás után néhány nappal már fogyasztásra érett. A mag ezermagtömege 150-250 g, azaz 1 g-ban 5-6 db van.

Származása, elterjedése. Közép-Amerikában őshonos, ahol termesztése a Kolumbusz előtti időktől napjainkig folyamatos.

A cukkini termesztése jelenleg már Dél-Európában is elterjedt. A courget napjainkban hódít egyre nagyobb teret a hűvösebb éghajlatú észak-európai országokban, így Angliában, Németországban és Hollandiában is. A németek fogyasztásuk felét importálják, az import nagy része Olaszországból származik.

Élelmezési és gazdasági jelentősége. Kisebb mennyiségben fogyasztott, elsősorban választékbővítést, az étrend színesítését szolgáló tökfélék. Említésre méltó C-vitamin- és karotintartalmuk.

E két változat energiában szegényebb, kevesebb szénhidrátot tartalmaz, mint a sütőtök és a téli tárolást bíró egyéb tökfélék.

Környezeti igényei. A cukkini és a courget ott termeszthető, ahol a hőmérséklet átlagértéke 18-27 °C közötti. A magvak csírázása már 15 °C felett megindul, 20-22 °C-on csíráznak legjobban, ilyen körülmények között 4-6 nap alatt kicsíráznak. A kelés után már 18 °C körüli hőmérséklet is elegendő.

Talajigénye: a jó vízelvezetésű, termékeny talajt kedveli, amelynek a kémhatása 6,5-7,5 pH-érték közötti.

A tápanyagokat nitrogén, kálium, foszfor mennyiségi sorrendben igényli. Ennek felét alaptrágyaként, felét 4-6 lombleveles korban fej trágyaként kell kijuttatni.

Hosszúnappalos (napi 12 óránál hosszabb ideig tartó) megvilágítást és intenzív fényt igényel. Árnyékban rosszul termékenyül.

Vízigénye a közönséges tök vízigényénél nagyobb, tartós szárazság esetén ezért öntözni kell.

Fajtái: Nálunk fajtái nincsenek forgalomban. A külföldi vetőmagcégek a közízlésnek megfelelően sima felületű, sötétzöld színű fajták nemesítésére törekszenek. E típusból a következő - 45-55 napos tenyészidejű - fajtákat forgalmazzák.

A President korai, bőtermő, termése tetszetős. A Sordane lassú fejlődésű, kései terméskötésű, de a szezon végén bőven lehet szedni róla. Az Elite az egyik legbővebben termő korai fajta, termése azonban kevésbé tetszetős. Az Early Gem (= Storrs Green) bőtermő, nem szép termésű. Az Aurore bőtermő, korai fajta, termése nem tetszetős, a lombozata szúrós, ezért nehéz szedni. A Brimmer idegen beporzó fajta, viszonylag késői, és kevesebbet terem. Termése tetszetős.

Termesztése. Magvetéssel szaporítható.

Állandó helyére április végén fészekbe, 140-160 cm sortávolságra, 90-110 cm tőtávolságra vessük. Fészkenként a 2-3 magot 2-5 cm mélyen helyezzük el.

Az elvetett mag 16-18 °C hőmérsékleten 10-12 nap alatt kikel. Ügyelni kell arra, hogy a talajban a csírázáshoz és a növények kezdeti fejlődéséhez - amíg a gyökér mélyebbre nem ér - elegendő nedvesség legyen a talajban. Ha több növény is kikelt, a feleslegeseket távolítsuk el, és tartsuk gyommentesen a területet.

Palántanevelés esetén a magot április elején, közepén vetik a szaporítóközegbe. Kb. 3 hetes palántanevelési idő után, május 10. körül ültethető ki 140 x 110 em sor- és tőtávolságra. Ennél kisebb tenyészterület (1 m2/növény) is elegendő volna, ez azonban szedéskor a növények taposását okozná.

Egyes kisebb növekedésű courgetfajták sűrűbbre (80 cm körüli sor- és 60 cm körüli tőtávolságra) ültetve is termeszthetők.

A courget kiültetés után 33-38 nap múlva már szedhető, a cukkini 1-2 nappal később. A várható termés - a szedés gyakoriságától, a fajtától és a leszedett termés méretétől függően - 3-5 kg/tő. A virágok 2 napig maradnak nyitva, zavartalan megporzásukhoz rovarok közreműködése szükséges. A leszedett termést méret (7-14 cm, 14-21 cm, 21-30 cm), illetve tömeg (50-100 g, 100-225 g, 225-450 g) szerint osztályozva csomagolják és forgalmazzák.

A rövid ideig 6-7 °C hőmérsékleten, 90-95%-os relatív páratartalmon tárolható.

Az Egyesült Államokban - ahol hosszabb ideig tárolják - a vágási felületet hőkezeléssel zárják le, hogy elejét vegyék a rothasztó mikroorganizmusok száron keresztüli behatolásának. A frissen levágott termést 27-30 °C hőmérsékleten és 80%-os relatív levegő páratartalom mellett tartják 10 napig. Ezután csökkentik a páratartalmat és a hőmérsékletet (10-15 °C-ra).

A betakarított termés ilyen kezelés nélkül 10 °C-on 1 hétig, 4 °C hőmérsékleten 2-4 napig tartható el.

Elkészítésének módja
Készíthető belőle savanyúság, főzelék, lecsó, kisüthető, tölthető, íze a patisszon és az egyéb nyári tökfélék ízénél kellemesebb, harmonikusabb. A termés szöveti felépítése finomabb, mint a már említett tökféléké.

 

 

III.
Közönséges tök, cukkini

Cucurbita pepo L.
Család: Cucurbitaceae (tökfélék)

A: summer squash, pumpkin;
F: potiron, courge;
S: pepo;
N: Garten-Kürbis, Zucchini

E nagyon sok alakú, egyéves tökfaj jellemzői az erősen érdes szőrözet, az 5 szögletű szár, a mélyen bemetszett, hegyes levélkaréjok, a mélyen barázdás, a termés felé csak gyengén megvastagodó és nem szélesen ízesülő kocsány, a többé-kevésbé rostos terméshús és az alapjukon szélesen levágott, dudoros szélű magok. A nagy termések gömbölydedek, oválisak vagy hosszúkásak lehetnek; kemény vagy vékony, sima, szemölcsös vagy durván ráncos héjuk nagyon különböző színű, gyakran tarka. A terméshús fehér vagy sárga, a fehér vagy barnás magok mérete 10-18 x 8-11 mm.
Zöldségként a mérsékelt övekben is népszerű a cukkini néven ismert C. p. forma giromontiina, melynek termései hengeresek vagy bunkó alakúak, gyengén 5 szögletűek, zöldek vagy zöldes-fehérek, esetenként fehérrel pettyezettek, elszórtan érdes szőrűek.
Felhasználása: az éretlen termések húsát párolva vagy sütve, főzelékként fogyasztják, vagy levesbe főzik.
Elterjedése: a trópusokon és a szubtrópusokon világszerte termesztik, és egynyári növényként kertben vagy növényházban a mérsékelt övben is nevelik. A cukkinit főként a trópusi és szubtrópusi Amerikában, valamint mediterrán területeken termesztik.
Termesztése és betakarítása: a túlzott nedvességre és a fagyra érzékeny, és viszonylag hűvösebb hőmérsékleten jobban fejlődik, mint más tökfajok; a trópusokon, főként a hegyvidéken, számos fajtáját termesztik. A gyors fejlődésű növények a vetés után már 3 hónap múlva hozzák terméseiket, amelyek hűvös, száraz helyen hosszú ideig tárolhatók.

 

 

IV.
Cukkini
eltevése

A cukkini a tökhöz hasonlóan sokféle módon használható fel. Rántva, főzelék gyanánt, savanyúságnak, de akár kompótnak is elkészíthető.

Ananászbefőtt cukkiniből 1.
Hozzávalók: 3 kg felkockázott tök (cukkini), 40 dkg cukor, 4 dkg citromsav, 4,2 l. víz, 1 l. ananászszörp.
Elkészítése: A tököt körömnyi kockákra vágom, 2 l. vízben elkeverek 4 dkg citromsavat, és a tökre öntöm. 24 óra hosszat állni hagyom. Másnap 2 l. vízből és 25 dkg cukorból szirupot főzök, és a lecsöpögtetett tököt kb. 2 percig a szirupban főzöm. Ezután leszűröm. A lét kiöntöm (de szirupként savanyítva citromsavval és aromával, üdítőnek is felhasználható). 1 l. ananászszörpből, 2 dl. vízből és 15 dkg cukorból szirupot főzök, a tökre öntöm (már ne forraljuk!) és azonnal üvegekbe töltöm. Száraz dunsztba tesszük.

Ananászbefőtt cukkiniből 2
Hozzávalók: 5 kg felkockázott tök, 2 evőkanál. ecet, 50 dkg cukor, 0,5 dl citromlé, 1 l. ananászszörp, 3-4 db szegfűszeg.
Elkészítése: 3 l. vizet az ecettel felforralunk, belerakjuk a tököt, 3 percig forraljuk, és a vízben hagyjuk kihűlni. A cukrot 8 dl vízben elkeverjük, felforraljuk, hozzáadjuk a citromlét, a szörpöt és a szegfűszeget, ha felforrt belerakjuk a tökkockákat, és ismét felforraljuk. Azonnal üvegekbe szedjük, és száraz dunsztba rakjuk.

Cukkini fokhagymásan
Hozzávalók: 1, 5 kg cukkini, 2 ek só, 2 csokor kapor, 1 fej fokhagyma, 1-1 kk bors és köménymag, 10 dkg cukor, 5 dl borecet, üvegenként késhegynyi tartósító.
Elkészítése: A cukkinit meghámozzuk, kettévágjuk, magját kikaparjuk, majd újnyi csíkokra vágva besózzuk. Egy óra elteltével a sóból kinyomkodjuk, és üvegekbe rakjuk. A borecetet fél liter vízzel felöntjük, belerakjuk a fűszereket, a fokhagymagerezdeket és az apróra vágott kaprot, és 4-5 percig forraljuk. A lét azonnal a cukkiniszeletekre öntjük, rászórjuk a tartósítót, az üvegeket lezárjuk, és 10 percig gőzöljük.

Cukkini fűszeresen
Elkészítése: A vékonyan lehámozott és ujjnyi karikára vágott cukkinit ugyancsak karikára vágott húsos zöld és piros paprikával rétegezve üvegekbe rakjuk, néhány szelet tisztított tormát téve közé. A borecetet felhígítjuk azonos mennyiségű vízzel, ízesítjük ízlés szerint sóval, cukorral, 1-2 szál kaporral, csomborral, tárkonnyal, jól felforraljuk, és forrón a cukkinire öntjük, melynek tetejére tettük a megfőtt fűszernövényeket és a csapott mokkáskanálnyi tartósítószert. Az üvegeket lekötjük, és szárazgőzbe rakjuk.

Cukkini-paprika saláta
Hozzávalók: 1kg cukkini, 1 kg húsos zöldpaprika, 1 szál torma, 8 dl borecet, 20 dkg cukor, 2 ek só, 3-4 babérlevél, 1-1 csokor kapor és tárkony, üvegenként késhegynyi tartósító.
Elkészítése: A cukkinit meghámozzuk, a paprikákat kicsumázzuk, és mindegyiket karikákra vágjuk. A felszeletelt tormával együtt üvegekbe rakjuk. A borecetet ugyanannyi vízbe öntjük, belerakjuk az összes fűszerfélét, majd 3-4 percig forraljuk. A zöldfűszereket kiszedjük a léből, elosztjuk az üvegekbe, rátesszük a tartósítót, az üvegeket a forró lével felöntjük, lezárjuk, majd száraz dunsztba rakjuk.

Cukkini római módra
Elkészítése: 2 kg cukkinit gondosan mossunk meg. 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk le. 1/2 liter borecetben (5%-os töménységű) forraljuk fel az összevágott cukkinit. Egy citromot mossunk meg, héjával együtt vágjuk igen vékony karikákra, szedjük ki a magját. Az ecetből szűrőkanállal szedjük ki a cukkinit, és a citromkarikákkal együtt helyezzük üvegekbe. Vegyünk 25 dkg vöröshagymát, tisztítsuk meg, vágjuk vékony karikákra, és forró olajban (legjobb az olívaolaj, de jó a napraforgó is), néhány percig pároljuk, amíg üveges nem lesz, de ne legyen puha. Lecsöpögtetve rakjuk az üvegekbe levő cukkinire. Az ecetet leszűrve forraljuk fel 25 dkg cukorral, 1 evőkanál mustármaggal, 3-4 szelet szárított chilivel, 1 kávéskanál vegyes zöldfűszerrel. (Ebben lehet kevés tárkony, borsikafű, turbolya, illetve variálhatjuk tetszés szerint.) Az egészet felforralva és leszűrve öntsük forrón az üvegekben levő cukkinire, és azonnal zárjuk. Lehetőleg hűvösben, sötétben tároljuk. Nem egész télre, de 3-4 hónapig elálló savanyúság.

Cukkini sóban
Elkészítése: A cukkinit meghámozzuk, belét kiszedjük, legyaluljuk, és jól besózva, 2 órán át, állni hagyjuk. Aztán kicsavarjuk, és széles szájú üvegbe jól belenyomkodjuk, úgy, hogy az üveg aljára sót, arra 2-3 újnyi tököt, ismét sót, és ismét cukkinit rakunk. A legfelső réteg só legyen. Lekötjük, és hűvös helyre tesszük. Használat előtt többször váltott hideg vízben kiáztatjuk.

Cukkini saláta
Elkészítése: A nagy uborkához hasonló sötétzöld héjú tököt meghámozzuk, hosszában kettévágjuk, és magos részét kikaparjuk. Ezután félujjnyi szeletekre vágjuk, és egy edénybe téve besózzuk. Egy-két órai állás után a sóból kinyomjuk, és néhány szál zöld kaporral rétegezve lazán üvegekbe tesszük. Ízlés szerint hígított ecetet felforralunk sóval, egy kevés cukorral, egy fej tisztított, de egészben hagyott vöröshagymával, 1 gerezd fokhagymával, néhány szem egész borssal és köménymaggal. Belekeverünk egy késhegynyi szalicilt vagy benzoesavas nátriumot, és forrón a cukkinire öntjük. Az üveget lekötjük, és száraz gőzbe tesszük.

Édes-savanyú cukkini
Hozzávalók: 1,5 kg zsenge cukkini, 5 dl tárkonyecet, 40 dkg cukor, 1 ek só, 1-1 kk mustármag és szemes bors, 1 csokor kapor.
Elkészítése: A cukkinit meghámozzuk, 2 x 2-es kockákra vágjuk, majd üvegekbe rakjuk. Az ecetet félliternyi vízzel keverjük, belerakjuk a cukrot, a sót, és a fűszereket, majd felforraljuk. A tűzről levéve beleadjuk a finomra vágott kaprot, s ha már langyos, a cukkini darabokra merjük. Az üvegeket lezárjuk, és 20 percig gőzöljük.

Fokhagymás cukkini
Hozzávalók: 2 kg cukkini, 8 gerezd fokhagyma, 20-30 dkg gyöngyhagyma, 1 csokor kapor, 4-4 szál kakukkfű és rozmaring.
A léhez: 10%-os ecet, cukor, só, egész bors, koriander.
Elkészítése: A cukkinit meghámozzuk, félbevágjuk, és kimagozzuk. A húst körömnyi kockákra vágjuk, az üveg aljára kaprot teszünk, a többi megtisztított hozzávalóval együtt az üvegbe rétegezzük. A zöldség-rétegek közé kerül, a rozmaring, és a kakukkfű. Ez után megmérjük, hogy az üvegbe mennyi víz fér. Minden fél liter vízhez fél deci 10%-os ecetet, 10 dkg cukrot, kevés sót, egy kiskanál borsot, és koriandert adunk. Felforraljuk, és a cukkinire öntjük. Másnap a levet újra átforraljuk, és visszaöntjük az üvegbe. Ezután az üveget lezárjuk, száraz dunsztba tesszük, majd a végleges helyére állítjuk.