Terebess recepttár
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a
Kertek és konyhák indexlapra

 

Tonhalas receptek

Toro
chu-toro : kulturáltan zsíros változat, a fenti képen látható hús is az, szépen márványozott
o-toro : a létező legzsírosabb hasalja, halványrózsaszín, áttetsző extrémitás

A toro a tonhal (pontosabban a kékúszójú tonhal, japánul: honmaguro vagy kuromaguro) hasaljának egy része; a szenvedélyes halevők ismerik ennek a területnek az elzsírosodását a pontypatkó alsó részéről, és a haltöpörtyűből is.
Minősége szezonálisan változik, télen van a csúcson, hiszen az időjárásváltozás befolyásolja a hasi kötőszövetekben tárolt zsírmennyiséget, és a toro minél zsírosabb, annál jobb.
A tonhal esetében nem csak a hús szerkezete, hanem annak íze is más-más. A hal hátán található színtiszta izmos részek enyhén kesernyés, tömör húskaraktere helyett a hasalja édes és krémes finomság, ami eltérő elkészítési módot igényel. Ez a zsíros krémesség olyan konkrét, hogy a hús érintésre zsíros érzetet hagy a kézen, pont, mint egy szalonna.
Bár a tonhal egyetlen része sem igényel alapos sütést, legfeljebb némi ízfokozó körbepirítást, a toro semmit sem igényel a tányéron kívül. Legfeljebb pár csepp világos szójaszósz, egy csipet reszelt daikon-retek és máris fogyasztásra kész.

 

Tonhalas receptek fogyózóknak
Nem véletlen, hogy a tonhalat elsősorban az olasz és a francia konyhaművészek becsülik nagyra. Húsából többféle ízesítésű halsalátát is készítenek, nem beszélve számtalan párolt és sütött formájáról, amelyeket még hozzáillő, kitűnő mártásokkal is gazdagítanak. Ugye mindenki ismeri a főként halkonzerv formájában kapható, leginkább ízesített olívaolajban tartósított sprotnit, vagy az ujjnyinál alig nagyobb ízes szardíniát és a szardellát? Ki gondolná, hogy e formás, igen ízletes kicsiny halacskák közvetlen rokona az ugyancsak barna húsú, szálkamentes tonhal, amely
3-5 méter hosszúra is megnőhet. A kifejlett példányok súlya elérheti a
100-150 kg-ot is. A tonhal szépen ívelt formájú halfaj, testének alakja idomult ragadozó életmódjához. Nagy súlya ellenére igen mozgékony, gyors és éber, hiszen mindezen tulajdonságokkal bírnia kell az apróbb halakból, puhatestűekből álló zsákmány megszerzéséhez. Húsa könnyen emészthető, fehérjében, ásványi sókban, vitaminokban gazdag és teljesen zsírszegény. Ezért a fogyókúrázóknak, a kímélő jellegű étkezést gyakorlóknak szolgálhat kitűnő alapanyagként. Konyhatechnológiai szempontból mellette szól az is, hogy könnyen elkészíthető. Előkészítést nem igényel, és változatos formában, hidegen vagy melegen elkészítve kerülhet asztalunkra. A tonhalat a kereskedelemben különböző súlyú kiszerelésben, fagyaszott állapotban árusítják. A belőle készített étel minősége már a mélyhűtött áru felnyitása pillanatában eldől. Van, aki a kicsomagolt tonhalfilét a gyors felengedés érdekében langyos vagy meleg vízbe teszi. Mi történik ilyenkor a halhússal? A hirtelen hőhatás következtében a halhúsban lévő jégkristályok a sejtfalat rongálják, amelynek következtében értékes tápanyagok és ízanyagok az elkészülendő étel helyett az áztató vízben oldódnak ki. Mi tehát a helyes eljárás? A tonhalat néhány órával a felhasználás előtt a mélyhűtőből a normál hűtőszekrénybe helyezzük át. Ekkor a tonhal részben felenged, és minősége nem károsodik. Közvetlenül a tervezett konyhai felhasználást megelőzően 1-2 órával a hűtőszekrényből kivesszük, és tiszta ruhával letakarva konyhahőmérsékleten tartjuk, ameddig teljesen felolvad.

Tonhal fehérborban, Leóne módra (Atún en vino blanco)
Hozzávalók: 4 szelet (kb. 60 dkg) tonhal, 1 evőkanál liszt,
4 evőkanál olaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 dl fehérbor, 2 evőkanál sherry,
10 dkg főtt zöldborsó, 20 dkg főtt spárga,
1 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem,
egy kevés cayenne-i bors, só, törött bors.
A lisztet egybevegyítjük a zúzott fokhagymával, a sóval és a borssal.
Beleforgatjuk a halszeleteket, és a forró olajban, takaréklángon, mindkét
oldalukat aranyszínűre sütjük. Hozzáadjuk a bort, a sherryt, megsózzuk és
cayenne-i borssal ízesítjük. Fedő nélkül, takaréklángon addig pároljuk, amíg a mártás meg nem sűrűsödik. (Keverni nem szabad, mert a hal szétesik, csak néha rázogassuk meg az edényt!) Tetejére tesszük a főtt zöldborsót és a főtt spárgát, és ha átmelegedett, zöldpetrezselyemmel beszórva tálaljuk.

Tonhal gombával
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 1 dl olaj, 10 dkg vaj, 4 szem paradicsom,
1 dl fehérbor, 2,5 dl barnamártó (l. 34. oldal), 10 dkg gomba,
1 fej vöröshagyma, só, törött bors.
Az olajba beleteszünk 5 dkg vajat, és átsütjük benne a halszeletek mindkét
oldalát. Hozzáadjuk a felszeletelt vöröshagymát, a meghámozott és kockákra
vágott paradicsomot, a fehérbort és a barnamártást. Megsózzuk, megborsozzuk. Fedő alatt, kis lángon 30 percig főzzük. A halszeleteket kivesszük, tálalótálra tesszük. A visszamaradt mártást áttörjük, majd elegyítjük a maradék vajban 10 percig párolt gombaszeletekkel, és a halra öntve tálaljuk. (Gomba helyett vagy a gombával együtt még ízesíthetjük a mártást különféle zöldségekkel, parajjal, sóskával.)

Tonhal fehérborban
Hozzávalók: 80 dkg tonhal, 2 dl fehérbor, 4 evőkanál olaj,
2 fej vöröshagyma, 1 evőkanál whisky, só, törött bors.
A tonhalszeletek mindkét oldalát a forró olajban átsütjük, majd kivesszük és félretesszük. A visszamaradt olajban megpároljuk az apróra vágott
vöröshagymát, majd visszatesszük a hússzeleteket.
Ráöntjük a fehérbort, a whiskyt, megsózzuk és megborsozzuk.
Nagyon gyenge tűzön 30-35 percig pároljuk.
Főtt burgonyával tálaljuk.

Tonhal sajttal és gombával
Hozzávalók: 50 dkg tonhal, 2 g törött bors, 5 dkg liszt, 8 dkg vaj
5 dkg vöröshagyma, 20 dkg gomba, 1 gerezd fokhagyma,
1/2 csomó zöldpetrezselyem, 2 dkg paradicsompüré, 12 dkg reszelt sajt, só
A tonhalszeleteket megsózzuk, enyhén megborsozzuk, majd lisztbe mártva mindkét oldalát elősütjük. Tűzálló tálat kivajazunk, benne a tonhalszeleteket egymás mellé fektetjük. Vajat hevítünk, beletesszük a finomra megvágott vöröshagymát, amikor a hagyma üvegesre pirult, hozzáadjuk a szeletelt gombát és megpirítjuk. Sóval, törött borssal, zúzott fokhagymával, vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük, majd kevés paradicsompürét hozzátéve kevés ideig tovább pirítjuk. Az így elkészített ragut a halszeletekre halmozzuk, meghintjük reszelt sajttal, és olvasztott vajjal meglocsoljuk.
Mérsékelt hőfokú sütőben szép pirosra sütjük.
Ketchupos rizzsel tálaljuk.

Tonhal Stroganoff
Hozzávalók: 2 db 170 grammos tonhal konzerv (vízben eltett), 3 bögrényi (2,5 dl) szeletelt gomba, fél bögre zöldhagyma vagy sima vöröshagyma,
2 nagy gerezd fokhagyma, teáskanálnyi olaj, 2 teáskanál liszt,
1 és 1/2 bögre sovány tej 1/2 teáskanál szárított tárkony, 1 teáskanál Worcestershire szósz 1/2 teáskanál őrölt bors, 1 evőkanál sovány tejföl,
1 evőkanál sovány joghurt só, ha szükséges
Elkészítés:
Egy nagy serpenyőben az olajon megpárolom az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Ha úgy látom, hogy kevés a zsiradék, én mindig egy ici-pici vizet öntök alá. Hozzáadom a gombát, és 4-5 perc alatt megpárolom. Rászórom a lisztet, kicsit pirítom, majd felöntöm a tejjel, kevergetem, míg szépen besűrűsödik. Hozzáadom az összetört borsot, tárkonyt és a Worcestershire szószt. Belekeverem a tejfölt, joghurtot, végül a leszűrt tonhalat. Összemelegítem 2-3 perc alatt, de már nem forralom.
Ízlés szerint sózom. Főtt rizzsel vagy tésztával szoktam kínálni.

Tonhalgombócok tejszínes kapormártással
Hozzávalók: 40 dkg tonhal, 2 dl tejszín, 2 db tojásfehérje,
3 g őrölt fehér bors, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg fehérrépa,
5 dkg vöröshagyma, 1 dl fehérbor, 5 g zsályalevél, 4 dkg vaj, 4 dkg liszt, 1 csomó kapor, 1/2 citrom, 2 dkg cukor, só
A tonhalat ledaráljuk és összekeverjük 1/2 dl tejszínnel és a tojásfehérjékkel. Őrölt fehér borssal, sóval ízesítjük, majd egyforma nagyságú gombócokat formálunk belőle. Zöldséges, fehérboros, hagymás zsályával ízesített főzőlevet készítünk és a gombócokat beletéve nem erős tűzön 20-25 percig, főzzük. A vajból és a lisztből világos vajas rántást készítünk, beletesszük a finomra vágott kaprot, majd kb. 2 dl halfőzőlével felengedve néhány percig, forraljuk.
Hozzáadjuk a tejszínt, citromlével és cukorral ízesítjük.
A halgombócokat a tejszínes kapormártással leöntve tálaljuk.

Tonhal, ahogy a tengeri halászok készítik
Hozzávalók: 2 g kakukkfű, 3 db babérlevél, 60 dkg tonhal, 8 dkg vaj
80 dkg burgonya, 12 dkg vöröshagyma, 3 g törött bors,
1 csomó zöldpetrezselyem, só
A kakukkfüvet és a babérlevelet mozsárban összezúzzuk és átszitáljuk.
A halszeleteket megsózzuk, majd az elkészített fűszerkeverékkel egyenletesen beszórjuk. A halszeleteket egy kivajazott sütőtepsibe fektetjük és forró sütőbe tolva néhány percig, sütjük. Közben a burgonyát vékony karikákra vágjuk. Összekeverjük a finomra vágott vöröshagymával, sóval, törött borssal ízesítjük, meghintjük vágott zöldpetrezselyemmel, majd az elősütött halszeletek mellé halmozzuk.
Vajat morzsolunk a tetejére, és együtt készre sütjük.

Tonhaltekercsek olívás sajtmártásban
Hozzávalók: 60 dkg fagyaszott tonhalfilé, 10 dkg füstölt sajt,
fél üveg olajbogyó kimagozva, 2 dkg vaj, 3 dkg liszt, 2 dl tejszín,
0,5 liter húsleves, 1 kiskanál KNORR Delikát ételízesítő.
A haltekercseket Delikát ételízesítővel meghintjük, feltekerjük, hústűvel megtűzzük. Kevés levesben gyöngyöző forralás mellett kipároljuk. Közben világos vajas rántást készítünk, melyet kevés tejszínnel kiforralunk. Belereszeljük a sajtot, hozzáadjuk a felkarikázott olajbogyókat.
A lecsepegtetett haltekercseket bevonjuk a meleg sajtmártással.
Főtt, vajas burgonyával körítjük.

Tonhallal töltött, tepsiben sütött burgonya
Hozzávalók: 8 db burgonya, 20 dkg tonhal, 0,5 db citrom, 6 dkg vaj,
4 dkg liszt, 2 dl tej, 1 dl tejföl, 1 db tojás sárgája,
10 dkg reszelt sajt, fehér bors, szerecsendió, só
A megmosott burgonyát héjában, sós vízben puhára főzzük. Megtisztítjuk, és
hosszában kettévágjuk. Egy kiskanál segítségével a burgonya belsejét kivágjuk, hogy tölthetők legyenek. A tonhalat gyengén sózott, citromlével ízesített vízben puhára főzzük. A főtt halhúst áttörjük. 3 dkg vajat felolvasztunk, hozzáadjuk a lisztet, habzásig hevítjük, majd felengedjük a forró tejjel. Habverővel simára keverjük, közben sóval, őrölt fehér borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük. Mérsékelt tűzön addig főzzük, ameddig a mártás az edény falától elválik. Ekkor a tűzről levesszük, hozzákeverjük a tejfölt és a tojássárgát, végül az áttört halhúst. Az így elkészített halas töltelékkel a burgonyát megtöltjük. Egy
kivajazott tűzálló tálba a burgonyákat egymás mellé lerakjuk. Reszelt sajttal gazdagon meghintjük, és forró sütőbe tolva szép pirosra sütjük.

Tonhalszeletek bajorosan
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 6 dkg vaj, 3 dl világos sör, 2 gerezd fokhagyma,
2 dl tejföl, 1 db tojássárga, só
A halszeleteket megsózzuk, kevés forró vajba tesszük, és mindkét oldalára átfordítva 1-2 percig sütjük. Ráöntjük a sört, megsózzuk, és hozzáadjuk a zúzott és apróra összevágott fokhagymát. Takaréklángon, fedővel letakarva puhára pároljuk. Közben a tejfölt keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a tojás sárgát, és habverővel jól elkeverjük. A tejfölt a halra öntve néhány percig forraljuk. Köretnek pirított burgonyát kínálunk mellé.

Tonhalszelet zöld vajjal sütve
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 dl olaj, 1 csomó zöldpetrezselyem, 0,5 csomó metélőhagyma, 10 dkg vaj, 1 db tojássárga, só, őrölt fehér bors, fél citrom.
A halszeleteket megsózzuk, és 8-10 percig állni hagyjuk. Serpenyőben olajat hevítünk, és a szemlemorzsában megforgatott halszeleteket beletéve megsütjük. A petrezselymet és a metélőhagymát apróra összevágjuk. Keverőtálba tesszük a vajat, és simára kikeverjük, majd hozzáadjuk a zöldfűszereket, sóval, őrölt fehér borssal fűszerezzük, majd belekeverjük a tojássárgáját és a citromlevet. A megsütött halszeleteket az ízesített vajjal gazdagon megkenjük, és grillsütőbe helyezve néhány percig sütjük. Azonnal, frissen tálaljuk, köretnek vajas burgonyát adunk hozzá.

Tonhal tejszínkrémsajttal és gombával
Hozzávalók: 50 dkg tonhal, 5 dkg liszt, 8 cl olaj, 5 dkg vaj,
5 dkg vöröshagyma, 10 dkg gomba, 2 gerezd fokhagyma, 2 dkg paradicsompüré,
0,5 csomó zöldpetrezselyem, 15 dkg tejszínkrémsajt, őrölt bors, só
A tonhalszeleteket megsózzuk, enyhén megborsozzuk, majd lisztbe mártva,
kevés olajon elősütjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, a halszeleteket egymás mellé fektetjük. Vajat hevítünk, beletesszük a finomra vágott vöröshagymát. Amikor a hagyma üvegesre pirult, hozzáadjuk a szeletelt gombát és megpirítjuk. Sóval, őrölt borssal, zúzott fokhagymával, vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük, majd kevés paradicsompürét hozzátéve tovább pirítjuk. Az így elkészített gombás ragut a halszeletekre halmozzuk, tejszínkrémsajttal beborítjuk, olvasztott vajjal meglocsoljuk.
Mérsékelt hőfokú sütőben szép pirosra sütjük. Ketchupös rizzsel tálaljuk.

Tonhalas rizs
Hozzávalók 4 személyre: 1 szál sárgarépa, 1 zsenge karalábé, 1 doboz olajos tonhal, 1 citrom, 8 paradicsom, 1 kemény tojás, fel csokor petrezselyem,
25 dkg rizs, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál kapribogyó.
A répát és a karalábét megtisztítjuk, apróra vágjuk. Sós vízben megfőzzük,
leszűrjük, levét félretesszük. A tonhalat leszűrjük, összetörjük.
A citromot megmossuk, héjat lereszeljük, levét kifacsarjuk. A paradicsomot cikkekre vágjuk. A tojást meghámozzuk és felaprítjuk.
A petrezselymet szálakra szedjük.
Elkészítés:
1. A rizst a zöldség levében megfőzzük (sós vízzel kiegészítjük),
lecsepegtetjük, és 2 evőkanál olajjal ízesítjük.
2. A tonhalat, a répát, a karalábét, a citrom levet, a kaprit a rizshez adjuk. Frissen őrölt borssal ízesítjük, és tálra rakjuk.
3. A rizst körberakjuk a paradicsomgerezdekkel, és megöntözzük a maradék
olajjal. A tojásdarabkákkal és a petrezselyemmel díszítve tálaljuk.

Tonhalas-tojásos rizs
Hozzávalók 4 személyre: 3 tojás, 1 tonhalkonzerv (saját levében),
1 nagy csokor snidling, 15 dkg hosszúszemű rizs, 1 csirkeleves-kocka.
A tojásokat hideg vízbe tesszük, 15 percig főzzük, majd lehűtjük, meghámozzuk, és kockákra vágjuk. Közben a halat leszűrjük, a levét félretesszük. A snidlinget apróra vágjuk. A rizst megmossuk.
Elkészítés:
1. A rizst a tonhal levével és 4 dl vízzel leöntjük, a leveskockát
belemorzsoljuk, és fedő alatt, lassú tűzön puhára pároljuk.
2. A tojást és a snidlinget a rizzsel összekeverjük, alaposan felmelegítjük, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
3. A tonhaldarabokat a rizs tetejére rakjuk, és fedő alatt pár perc alatt az egészet átmelegítjük. Salátát adhatunk, hozzá.

Atlanti pizza a tenger gyümölcseivel
Pizza Atlantique aux fruits de mer
4 személyre – előkészítés: 10 perc/pihentetés: 25 perc – sütés: 20 perc
Fél csomag pizza-tésztapor, 15 cl melegvíz, 2 evőkanál olívaolaj
Töltelék: 100 g garnélarák, 250 g friss kagyló, héj nélkül, 4 tintahal, 2 paradicsom, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss bazsalikom, 2 evőkanál összevágott zeller, olívaolaj, só, bors
Készítsük el a tésztát a dobozon lévő utasítás szerint. Gyúrjuk össze jó alaposan olívaolaj hozzáadásával, míg sima tésztát nem kapunk. Takarjuk le és kelesszük 25 percig.
Amíg a tészta kel, húzzuk le a paradicsom héját. Törjük össze a húsát. Vágjuk fel a hagymát is.
Tisztítsuk meg a tonhalat. Főzzük 10 percig sós vízben, majd vágjuk vékony szeletekre. A kagylókat forraljuk vízben, hogy a héjuk kinyíljon. Szedjük le a héjukat.
Melegítsük elő a sütőt 210 fokra (7-es fokozat). Olajozzunk meg egy sütőlapot. Nyújtsuk ki a tésztát egy 30 centis körré. Osszuk el a paradicsomot rajta, helyezzük rá a szeletekre vágott hagymát és a tenger gyümölcseit. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az olajba mártott zöldfűszerekkel, a zúzott fokhagymával és olívaolajjal locsoljuk meg. Díszítsük fekete olajbogyóval. Süssük kb. 20 percig.

Ánizsos tengeri halleves
Hozzávalók: 1-1 kis doboz konzerv kagyló, rákhús és tonhal, 1 kis fej vöröshagyma, 1 kis szál sárgarépa, 1 kis szál póréhagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, ízlés szerint só. 1 mokkáskanál sáfrány (sáfrányos szeklice), 3 dl paradicsom ivólé, 6 dl fehér hal alaplé, 1/2 dl konyak, késhegynyi őrölt ánizs,
A levesbetéthez: 2 evőkanál párolt (főtt) rizs, 2 kemény tojás, 1 csapott evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj.
A tengeri "herkentyűket" levükből leszűrjük. Serpenyőben szétterítjük, majd ráöntjük a konyakot, és azonnal meggyújtjuk. Megvárjuk, amíg a láng elhamvad, majd a flambírozott halféleségeket félretesszük, többek között ez lesz a halleves betétje. Az olajat felforrósítjuk, rátesszük a megtisztított és összezúzott fokhagymát meg a finomra metélt vöröshagymát, és üvegesre futtatjuk. Ezután hozzáadjuk a tisztított és kis kockákra vágott sárgarépát és a póréhagymát, amivel tovább pirítjuk. A liszttel meghintjük és ezzel is pirítjuk egy-két percig, majd felöntjük a hal alaplével és folytonos keverés közben felforraljuk. A babérlevéllel, a sáfrányos szeklicével, az ánizzsal és a sóval ízesítjük, ezután a paradicsom ivólevet is ráöntjük. Készre főzzük. Tálaláskor a leveses tányérokba teszünk kevés főtt rizst, kockákra vágott kemény tojást és a félretett, flambírozott halféléket, amire ráöntjük a tűzforró levest.

Baguette zöld krémmel
Hozzávalók (kb. 33 darabhoz): 5 dkg fehér (konzerv, natúr) tonhal, 5 dkg őrölt mandula, 15 dkg zöld olíva, maggal, 4-5 szál bazsalikom, 2,5 dkg kapribogyó, 2 szelet szardella olajban, 1 teáskanál citromlé, 2 evőkanál olívaolaj, 1 karcsú baguette, 4 dkg vaj.
A tonhalat lecsöpögtetjük, széttépkedjük, a mandulát száraz edényben megpörköljük, kihűtjük. Az olívabogyót (ettől lesz a krém zöld) kimagozzuk, a bazsalikomot durván összevágjuk, a kapribogyót leöblítve lecsöpögtetjük. A hozzávalókat keverőedénybe téve pürésítjük, az olajat közben lassan csöpögtetjük hozzá. Végül a mandulát belekeverjük.
A baguette-et rézsútosan 1 cm-es szeletekre vágjuk, gyengén megvajazzuk, sütőben 6-8 percig aranybarnára pirítjuk. A krémmel megkenjük, és aperitifhez kínáljuk.

Bormaties-es hal
Vegyünk egy csomag fagyasztott tonhalat, és olvasszuk fel. 1 közepes fej vöröshagymát vékony karikákra vágunk, 1 közepes zellert megtisztítunk, és hosszúkásra szeletelünk, és 1 szem borókabogyóval, 1-2 szem szegfűszeggel, 1 teáskanál cukorral, 1 dl száraz vörös borral, 1 evőkanál borecettel 5 dl vizet felforralunk, majd beletesszük a halat, és kb. 20 percig főzzük. A lét, benne a hallal, hagyjuk kihűlni, majd 10-12 órára hűtőszekrénybe tesszük. Ekkor a halat kivesszük a léből, lecsöpögtetjük, és apró kockákra vágjuk. Ugyanakkora kenyérdarabkákat pirítunk, rátesszünk egy kis salátalevelet, erre pedig a halat helyezzük. Ilyen kis falatkákként tálaljuk.

Cikória halfilével
Hozzávalók: 80 dkg cikória, 60 dkg halfilé (tonhal, tőkehal vagy lazac), 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál napraforgóolaj, 1,2 dl tejszín, 1 l víz, 1 evőkanál citromlé, 1 babérlevél, 2 szem fehér bors, só és törött bors, 2 teáskanál currypor, 1 evőkanál petrezselyem.
A halat mossuk meg. 1 liter vízbe tegyünk 1 teáskanál sót, a citromlevet, babérlevelet, a szemes borsot, és forraljuk fel. A halat tegyük a forrásban levő vízbe, és az újraforrástól számított 8 percig forraljuk gyenge tűzön. A cikóriát külső keserű leveleitől tisztítsuk meg, torzsáját vágjuk ki. A leveleket mossuk meg, és szárítsuk meg, majd vágjuk 3 cm-es csíkokra. A hagymákat is vágjuk apróra. A halat vegyük ki a főzőléből, és vágjuk 4 cm-es darabokra. A főzőléből tegyünk félre 1,5 dl-t. Forrósítsuk fel az olajat, pároljuk rajta üvegesre a hagymát, majd adjuk hozzá a cikóriát, és süssük világosbarnára. Öntsük rá a hallevet, és fedő alatt pároljuk mérsékelt lángon nyolc percig. Keverjük el a tejszínben a curryt, és keverjük a zöldséghez, sózzuk, borsozzuk. Adjuk hozzá a halat is, és tálaljuk lefedve forrón, de ne forraljuk tovább. Tálalás előtt hintsük meg petrezselyemmel.

Citromos tonhal
Hozzávalók: 40 dkg fagyasztott tonhal (vagy egyéb tengeri, szálka nélküli hal), 1 tojás, 1 citrom leve és reszelt héja, 1 dl sör, 3-4 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál őrölt gyömbér, 1 csokor petrezselyemzöld, késhegynyi törött fekete bors, 1 teáskanál só, kb. 3 ujjnyi olaj a sütéshez.
A halat szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni, majd ujjnyi csíkokra vágjuk. Mindkét felén megsózzuk, és lisztbe mártva félretesszük. A tojást habosra verjük a sörrel és a citromlével. Beleszórjuk a citromhéjat, a gyömbért, a borsot és a sót, valamint a megmosott és apróra vágott petrezselyemzöld felét. Ezután 2 evőkanál olajat is hozzákeverünk, végül annyi lisztet teszünk bele, hogy a szokásos palacsintatésztánál kissé sűrűbb legyen. Háromujjnyi olajat forrósítunk. A lisztes halcsíkokat egyenként belemártogatjuk a tésztába, és rögtön beletesszük a forró olajba. Mindkét oldalát szép aranysárgára sütjük, majd papírtörülközőn leitatjuk róla a felesleges olajat. Citromkarikákkal és a megmaradt, rászórt petrezselyemzölddel tálaljuk. Párolt rizs vagy burgonyaköret illik hozzá, és a tartármártásról se feledkezzünk el.

Déltengeri paella
Hozzávalók: 18 db királyrák, 20 dkg tonhalfilé, 15 dkg tintahal, 3 dl olívaolaj, 6 gerezd fokhagyma, 2 db paradicsom, 10 dkg zöldborsó, 1-1 csokor friss bazsalikom, oregánó, só, bors, chilipaprika ízlés szerint, 30 dkg feketekagyló, 50 dkg csirkehús, 2 db citrom, 2 db zöldpaprika, 40 dkg hosszú rizs, 1/4 teáskanál sáfrány
Elkészítése: A tintahalat citromos vízben felfőzőm. Ezután olajat csorgatok a paella főzőedényébe, beleengedem a sózott - borsozott csirkedarabokat és minden oldalukat aranysárgára sütöm. Miután kivettem, a kész csirkedarabokat az edényből, a királyrákokat is átsütöm, majd a felkockázott tonhalfilé darabokat is. A forró olajra teszem a rizst, és üvegesre pirítom, valamint a felszeletelt vöröshagymát, a zöldpaprikát, a zúzott fokhagymát és a cikkekre vágott paradicsomot is. Először hozzáforgatom a csirkehúst sáfránnyal, borssal, friss bazsalikommal és sóval megvadítva, majd hozzáadom a zöldborsót és a feketekagylót is. Ezután 1liter vízzel felöntöm, majd a forrásig egyszer-egyszer belekeverve a tűzhely szélére húzom. Mielőtt a rizsszemek megpuhulnak, hozzákeverem a felkarikázott tintahalat, a tonhalfilé darabokat és a királyrákot. Jól letakarva megpárolom. Saját főzőedényében friss oreganoval meghintve, citromkarikákkal tálalom.

Diós hal (meleg)
Hozzávalók: 40 dkg fagyasztott tonhal, 1 nagy fej hagyma, 15 dkg darált dió, 8-10 szem mazsola, 3 evőkanál olaj, só, cukor, kevés fahéj.
Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, és az olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a halat és a diót, majd kevés vízzel felöntjük. Amikor a hal félig megpuhult, hozzáadjuk a mazsolát is. Sóval, cukorral, kevés fahéjjal ízesítjük. Rizzsel tálaljuk.

Diós tonhal
Hozzávalók: 50 dkg mirelit tonhal, 15 dkg darált dió, 8-10 szem mazsola, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, só, cukor, őrölt fahéj, köretnek: 20 dkg rizs, só.
Elkészítés: A megtisztított, apróra vagdalt hagymát az olajban üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a felengedett halszeleteket, megszórjuk a darált dióval, és egy kevés vizet aláöntünk. Lefedve, kis lángon félpuhára pároljuk, majd belekeverjük a mazsolát, sóval, egy kevés cukorral meg fahéjjal ízesítjük, és együtt puhára főzzük.
Sós vízben párolt rizzsel tesszük az asztalra.

Dodomai hal Tanzánia
A kiengedett tonhalszeleteket sózzuk, és citromlét csepegtetünk rá. Közben egy tepsiben olajon üvegesre pároljuk a reszelt vöröshagymát. Hozzáadunk személyenként 1 kis doboz paradicsompürét. Sóval, törött borssal, zúzott fokhagymával, szegfűszeggel, babérlevéllel, zellerlevéllel, a citrom héjával és csipetnyi pirospaprikával fűszerezzük. Mártás sűrűségűre felengedjük, és egyszer átforraljuk. Ha szükséges, kevés porcukorral és citromlével kellemesen savanyúra ízesítjük. Belehelyezzük a halszeleteket és meleg sütőben kb. 20 percig pároljuk.
Párolt rizzsel tálaljuk.

Doveri párolt hal
Hozzávalók (4 személyre) 55 dkg tonhal, 3 dkg vaj, 3 evőkanál fehérbor, só, őrölt bors
Lapos üvegedénybe tesszük a megsózott, borsozott halat, hozzáadjuk a vajat és a bort. Az edényt lefedve a legmagasabb fokozaton 5-6 percig melegítjük sütőben, amíg a hal teljesen ki nem fehéredik. Öt percig állni hagyjuk. Héjában főtt burgonyával tálaljuk.

Fejes saláta olajos tonhallal
Hozzávalók: 1 doboz olajos tonhal (konzerv, dobozban), 2 db fejes saláta, 2 db keményre főtt tojás, 5 dkg majonéz, só, törött bors, mustár, citromlé
Elkészítés: A majonézt keverőtálba tesszük, egy kávéskanálnyi mustárt teszünk hozzá, megsózzuk, borsozzuk, és a doboz tonhalról az olajat habverővel hozzákeverjük. Egy fél citromlevet csavarunk hozzá, ezzel is jól összekeverjük és hozzátesszük a jól megmosott, előhűtött és kisebb levélkékre tépett fejes salátát. Ugyancsak hozzátesszük a kisebb darabokra morzsolt tonhalat és a vékony karikára vágott kemény tojást. Az egészet óvatosan összekeverjük, majd üveg vagy porcelán salátástálba téve néhány percre hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt. Megjegyzés: Ez a saláta is készíthető friss paradicsommal keverve, ebben az esetben a két kemény tojás helyett 15-20 dkg friss paradicsomot (a kisebb kemény húsú paradicsomok a legjobbak erre a célra) vékony szeletekre vágva adunk hozzá.

Finn halleves
Hozzávalók: 50 dkg tonhal, 1 evőkanál vaj, 2 burgonya, 2 sárgarépa, 5 dkg zeller, 5 dkg zöldborsó, babérlevél, só, bors, kakukkfű, vaj, liszt, 1 tojássárgája, 2 dl tej, 1 dl tejszín.
A halat kockákra vágjuk, a zöldségekkel, fűszerekkel megfőzzük. Világos rózsaszínű vajas rántást készítünk, tejjel fölengedjük. A levest berántjuk, elkeverjük benne a tejszínt és felforraljuk.

Fűszeres hal (Ciprusi étel)
A fagyasztott tonhalszeleteket kiolvasztjuk, sózzuk, majd lisztbe forgatjuk, és kevés vajon mindkét oldalát megsütjük, félretesszük. Vajban zúzott fokhagymát futtatunk, rozmaringgal ízesítjük. Egy kávéskanál liszttel megszórjuk, majd fehérborral hígított vízzel mártás sűrűségűre besűrítjük és átforraljuk. Cayenne borssal ízesítjük. Forrón a halra öntjük és burgonyapürével tálaljuk.

Gefillte fis – modern recept
Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott tonhal, 3 tojás, 3 kanál morzsa, 3 kanál darált mandula, só, bors, cukor, 3 fej hagyma, 2 szál sárgarépa, petrezselyem.
Elkészítése: A halat ledaráljuk, összekeverjük a tojással, a morzsával, a mandulával, 1 kis fej reszelt hagymával, sóval, borssal, kevés cukorral, majd fél óráig pihentetjük.
Közben a 2 nagyobb hagymát a karikára vágott sárgarépával, sós cukros vízben fél órán át, főzzük, majd belerakjuk a két hengerré formált masszát. Másfél-két órán át lassú tűzön pároljuk. A hengereket kivesszük, szeletekre vágjuk, minden szelet közepére sárgarépa karikát, petrezselyem zöldet teszünk. Rászűrjük a levét, hidegen vagy melegen tálaljuk.

Gombás tonhal
Hozzávalók: 4 szelet fagyasztott tonhal (kb. 40-50 dkg), 20 dkg gomba, 1 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 4 evőkanál olaj, 2 piros paradicsompaprika, 1 nagy paradicsom, fél citrom leve és reszelt héja, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 fej vöröshagyma, 1 késhegynyi törött bors, ízlés szerint só, olaj a sütéshez.
A fagyasztott halat felengedés után négy szeletre vágjuk, és megsózzuk, megborsozzuk, majd mindkét felét lisztbe mártjuk. Serpenyőben, 2 evőkanál olajon, erős lángon, hirtelen átsütjük, és a citromlével meglocsolva, fedő alatt néhány percig pároljuk. Közben a gombát megtisztítjuk, és felszeleteljük. A paradicsompaprikát kicsumázzuk, és kis darabokra vágjuk, a hagymát pedig finomra metélve, a maradék, forró olajon üvegesre fonnyasztjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, majd beletesszük a gombát és az apróra vágott petrezselyemzöld felét. Fedő alatt, saját levében, időnként megkeverve, puhára pároljuk, ezután zsírjára sütjük. Beletesszük a paprikát meg a citrom reszelt héját. Ismét befedjük, és addig pároljuk, amíg a paprika kissé összeesik, de még nem nagyon puha. Ráöntjük a tejfölt, és hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott paradicsomot meg a petrezselyemzöld másik felét. Éppen csak egyet forralunk a ragun, máris a halszeletek köré öntjük.

Gyömbéres halkülönlegesség
50 dkg filézett ponty (vagy tonhal), 1,5 dl tej, 8-10 dkg liszt, 1 tojás, 1 mokkáskanál őrölt gyömbér, 1-1 kis fej sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 kis fej vöröshagyma, 1 db ecetes uborka, 1 db húsos zöldpaprika. 1 paradicsom, 1 teáskanál burgonyaliszt (vagy búzakeményítő), só, őrölt fekete bors, borecet, cukor (vagy méz) ízlés szerint, olaj a sütéshez.
A filézett halat vékony csíkokra vágom és megsózom, megborsozom. A tojást habosra verem, hozzáadom a tejet és annyi lisztet, hogy a szokásosnál kissé sűrűbb palacsintatésztát kapjak. Ízesítem sóval, a gyömbér felével, az őrölt fekete borssal. A sózott halcsíkokat először lisztben, majd a tésztában megmártom és bő, forró olajban aranysárgára sütöm. Itatóspapírra teszem, hogy az a felesleges olajat elszívja, és melegen tartom. Serpenyőben 3 evőkanál olajon megpirítom a maradék gyömbért, ráteszem a megtisztított és finomra vagdalt vöröshagymát, a megtisztított és almareszelőn lereszelt zöldséget, az ugyancsak lereszelt ecetes uborkát és a nagyon apró kockákra vágott kicsumázott, kierezett zöldpaprikát. Fedő alatt, saját levében megpárolom, majd ha a ragu zsírjára sült, beleteszem a megmosott, kis kockákra vágott paradicsomot. Együtt pirítom még 1 percig, azután megsózom, és a burgonyaliszttel simára kevert 3 evőkanál vízzel besűrítem. Borecettel és kevés cukorral pikánsra fűszerezem, felforralom és ráöntöm a melegen tartott bundás halcsíkokra. Párolt rizzsel kínálom.

Halas rakottas
Hozzávalók 4-6 személyre: 50 g vaj, 0,5 dl olaj, 8 nagy főtt burgonya, 2 nagy hagyma, 2 fokhagymagerezd, 250 g gomba, 6 cukkíni, 1-1 zöld és piros húsú paprika, 250 g brokkoli, só, bors, 1 tonhalkonzerv, metélőhagyma
Az olaj és a vaj felét felforrósítjuk, s megpirítjuk rajta a karikára vágott burgonyát. A hagymát, a brokkolit, a cukkínit és a gombát felszeleteljük, a fokhagymát összetörjük, a paprikákat kimagozzuk, és csíkokra vágjuk, a brokkolit virágjaira szedjük. A maradék zsiradékon megpirítjuk a többi zöldséget is. Egy tűzálló tálat kivajazunk, ebbe rakjuk le rétegesen a zöldséget és a halat úgy, hogy alulra és felülre is burgonya kerüljön. A rétegeket ízlés szerint fűszerezzük. A tálat befedjük, és magas hőfokon 8-10 percig sütjük. Tálaláskor meghintjük apróra vágott metélőhagymával.

Halas töltelék pizzához
Hozzávalók: 50 dkg gyorsfagyasztott tonhal (vagy egyéb, szálka nélküli tengeri hal), fél citrom leve, 2 tojássárga, 1 dl tejszín, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 5 dkg vaj, 1 teáskanál reszelt citromhéj; 2 gerezd fokhagyma, só és törött fehér bors ízlés szerint
A fagyos halat jól megsózzuk, hagyjuk felengedni, azután vékony csíkokra vágjuk, majd enyhén sós, citromos vízben puhára pároljuk. Megfűszerezzük a reszelt citromhéjjal, az őrölt fehér borssal, a sóval és a szétzúzott fokhagymával. Villával kissé szétnyomkodjuk, és a tejszínnel felöntve 5-6 percig forraljuk. Ha langyosra hűlt, belekeverjük a tojássárgákat. A félig sült pizzára kenjük, megszórjuk a reszelt sajttal, és forró sütőben készre sütjük.

Hal bundában
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 1/2 citrom leve, só, pirospaprika, 1 tejföl, 5 dkg reszelt sajt, petrezselyem.
Elkészítése: A megmosott halszeleteket locsoljuk meg a citrom levével és fűszerezzük kevés sóval. Fektessük egy lapos tálba és kenjük rá a tejfölt úgy, hogy teljesen betakarjuk a halat. Szórjuk meg reszelt sajttal és petrezselyemmel, majd pirospaprikával. Letakarva süssük 18 percig. Pihentessük 3 percig. Fejes salátával tálaljuk.

Halfilé omlett
Fél kiló tonhalat felolvasztunk, citromlével megöntözzük, majd levétől leitatva, ujjnyi csíkokra vágva, kevés olajon megsütjük. 4 tojás sárgáját simára keverjük késhegynyi curry porral vagy egy szem tört borókabogyóval, nagy csokor finomra vágott petrezselyemzölddel, kiskanálnyi Vegetával. Hozzáadunk még 4 evőkanál tejet, 2 deci sört, 4 evőkanál lisztet, végül a tojások kemény habbá vert fehérjét. Kizsírozott tűzálló tálba fektetjük a kisült haldarabokat, és rájuk simítjuk a habos masszát. Egy deci tejföllel meglocsoljuk, és forró sütőbe tolva, 15 percig sütjük. A sütőajtót 10 percig nem szabad kinyitni. Sajt- vagy gombamártás illik hozzá.

Hallal töltött paprika
Hozzávalók: 4 nagy, húsos zöldpaprika, 25 dkg tonhal, kevés liszt, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál marinált paprika, só (ízlés szerint), 2 gerezd fokhagyma, kevés liszt, liszt, tojás (a bundázáshoz), olaj (a sütéshez).
A tonhalat kis kockákra vágjuk, és lisztben megmártjuk. Az olajon megpirítjuk a fokhagymát, rátesszük a halkockákat, és mindkét felén átsütjük. Ezután hozzáadjuk a lecsurgatott marinált paprikát. Megsózzuk, 1 dl vizet aláöntünk, és fedő alatt puhára pároljuk. A párolt halat kissé összetörjük, majd a kicsumázott, és ereitől megfosztott zöldpaprikákba beletöltjük. A paprikákat lisztbe, tojásba és még egyszer lisztbe forgatjuk, majd azonnal bő, forró olajban mindkét oldalán ropogós-pirosra sütjük. Fűszeres paprikamártással leöntjük, és forró sütőben a mártást kissé rápirítjuk.

Halpogácsa
Hozzávalók 4 személyre: 600 g burgonyapüré, 2 tonhalkonzerv, 1 csokor újhagyma, 50 g kókuszreszelék, 1 tk. currypor, 3 ek. liszt, 4 ek. olaj, só, bors
A halkonzervről lecsöpögtetjük az olajat, beletesszük a burgonyapürébe, villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a vékonyra felszeletelt újhagymát, a kókuszt, a curryt és alaposan összekeverjük. Kézzel korongokat formálunk belőle, melyeket 30 percre a mélyhűtőbe teszünk, kissé megdermedve ugyanis könnyebb velük bánni. Az olajat felforrósítjuk és a halpogácsákat aranybarnára sütjük benne. A felesleges zsiradékot konyhai papírtörlőn itatjuk le.

Halpogácsák Hoisin mártással
Hozzávalók 4 személyre: 2 nagyobb burgonya, 35-40 dkg tonhal, 2 hegyes zöldpaprika, 1 teáskanál őrölt koriander, 2 citrom reszelt héja, 3 teáskanál citromlé, néhány friss korianderlevél, 1 kis csomó snidling, 2 tojás, 1,5 dl pörkölt szezámmag, ízlés szerint só, bors, a sütéshez kevés, egyenlő arányban kevert napraforgó- és szezámolaj. A mártáshoz: 1 csomó zöldhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1-2 pirosra érett hegyes zöldpaprika, 1 teáskanál őrölt gyömbér, 1 evőkanál szilvalekvár, ugyanennyi szójaszósz és paradicsompüré, kevés víz, só, bors, ízlés szerint.
A hámozott és kockára vágott burgonyát, és a szálka nélküli halat külön-külön megfőzzük, majd a vízből kivéve összetörjük, s összekeverjük, hozzáadva az apróra vágott paprikát, korianderlevelet, snidlinget, reszelt citromhéjat, őrölt koriandert, sót, borsot. Jót összedolgozzuk, a masszából kézzel pogácsákat vagy halacskákat formázunk, meghempergetjük pörkölt szezámmagban, és forró olajban mindkét oldalán kisütjük. A mártáshoz a szárával együtt felkarikázott hagymát, a csíkokra vágott zöldpaprikát és a szétnyomott fokhagymát szezámolajon megpároljuk, hozzáadjuk a gyömbért, szilvalekvárt, szójaolajat, paradicsompürét, 12 evőkanál vizet, sózzuk, borsozzuk, s lassú tűzön még addig kavargatjuk, amíg a mártás ízei jól össze nem érnek.

Hal sajtkrémmel
Hozzávalók: 4 szelet tonhal (kb. 80 dkg), 1 citrom leve, 1 kávéskanál só, kevés bors, pirospaprika, szerecsendió, 1 evőkanál mustár, 10 dkg sajt, 3 tojás, 1 dl tejszín.
Elkészítése: A halat tisztítsuk meg, citromlével locsoljuk le. Fűszerezzük meg sóval, borssal.
A tojássárgáját válasszuk el. A fehérjéből készítsünk kemény habot. A sajtot reszeljük meg. Egy mély kerek tűzálló tálba fektessük a halat, és 5 percig süssük takarás nélkül. A tojássárgáját keverjük össze a mustárral, a tejszínnel és a reszelt sajttal, fűszerezzük kevés borssal és szerecsendióval. A tojásfehérjéből készült habot keverjük hozzá. A masszát kenjük a halszeletekre, hintsük meg pirospaprikával. Tegyük be a mikróba, és 15 percig takarás nélkül süssük. Tálalás előtt pihentessük 5 percig. Főtt burgonyával tálalható.

Halsaláta
Hozzávalók 4 személyre:20 dkg főtt hal édesvízi vagy tonhal, 20 dkg burgonya, 10 dkg csemegeuborka, 1 db alma, 1 db citrom, 1 fej saláta, ízlés szerint só, porcukor, őrölt bors, 12 dkg majonéz
A főtt halat kisebb darabokra törjük, a burgonyát, az almát, az uborkát metéltre vágjuk. Az így előkészített anyagot keverőgépbe tesszük, hozzáadjuk a mustárral, porcukorral, sóval, citromlével ízesített majonézhez, amellyel óvatosan összekeverjük. Tálalásig hűtőben tartjuk. Előhűtött üveg- vagy műanyagtálra tálaljuk, tépett salátalevelekkel, fél szelet csíkokra vágott hallal díszítjük.

Hideg paradicsomos tonhal
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 40 dkg paradicsom, 12 dkg vöröshagyma, 2 dl fehérbor, 2 dl olaj, 2 babérlevél, 1 csokor petrezselyem, fehér bors, só.
A tonhalat szeletekre vágjuk és megsózzuk. Olajat hevítünk, beletesszük a finomra vágott vöröshagymát és megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a babérlevelet, az apróra vágott petrezselymet és felöntjük a borral. Amikor felforrt, beletesszük a negyedekre vágott paradicsomot, és erős tűzön 10-12 percig pároljuk. óvatosan, hogy ne törjön, rárakjuk a halat, enyhén megszórjuk őrölt fehér borssal, megsózzuk és fedővel letakarva, még 6-8 percig pároljuk. Amikor kihűlt, hűtőszekrénybe tesszük, majd üvegtálba téve tálaljuk.

Hideg töltött haltekercs ünnepre
Hozzávalók (4 személyre): 50-60 dkg fagyasztott tengeri hal (tonhal), 4 nagy kelkáposztalevél, 5 dkg darált dió, 1 db tojás, 2 gerezd fokhagyma, egy csapott teáskanál zselatinpor, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 2 dkg vaj vagy margarin.
A felengedett halat vékony csíkokra vágjuk. Megsózzuk. A kelkáposztaleveleket megszabadítjuk a torzsától és leforrázzuk. Lecsurgatva hagyjuk kihűlni. A felvert tojásba belekeverjük a darált diót, a zúzott fokhagymát és az összes fűszert, valamint a fele zselatinport és az olvasztott, de már hideg vajat. A négy kellevelet szétterítjük, és elosztjuk rajta a halcsíkokat, majd rákenjük a diós tölteléket, és rászórjuk a maradék zselatinport. Szorosan felcsavarjuk, és egyenként belecsomagoljuk egy alufólia darabba úgy, hogy a töltelék ne folyhasson ki belőle. Két végét jól lezárjuk, és forrásban lévő sós vízbe tesszük. Az újra forrástól számított huszonöt percig főzzük kis lángon, majd a tekercseket kivéve a lábosból, hagyjuk kihűlni. Legalább fél napig dermesztjük a hűtőszekrényben. Tálalás előtt kibontjuk a fóliából, és ujjnyi vastag, ferde szeletekre vágjuk. A nyers haltekercset jó előre, akár két-három héttel előbb is összeállíthatjuk, s becsomagolva várhat a mélyhűtőben. Fogyasztás előtti napon elővéve, csak főzni szükséges.
Elkészítési ideje: kb. 90 perc.

Karfiolos tonhal
Felolvasztunk. és citromlével, sóval ízesítve félóráig állni hagyunk 50 deka tonhalat, majd ujjnyi darabokra vágva, kevés lisztben megforgatva, 5 deka vajon vagy margarinon ropogósra kisütjük. Közben sós vízben puhára főzünk egy kiló, megtisztított. rózsáira szedett karfiolt, és levétől lecsurgatjuk. Kizsírozunk egy mély tűzálló tálat. aljára egy sor karfiolt terítünk, erre sorba rakjuk a kisütött tonhal félét, majd ismét karfiolt. tonhalat. és végül karfiolt rétegezünk az edénybe. (Ha gazdagabban akarjuk adni, kevés sóval, törött borssal megpárolt 15 deka gombát is rakhatunk a haldarabokra.) Az egészet leöntjük 2 deci tejföl- egy tojássárga és 5 deka reszelt sajt keverékével. Sütőben ropogós kérget sütünk a tetejére.

Kelbensült tonhal
Fél kiló fagyasztott tengeri halfilét hagyunk felolvadni. Szeletekre bontjuk, majd kétujjnyi széles darabokat vágunk belőle. citrommal meglocsoljuk, és legalább egy óráig állni hagyjuk. Ezután levétől leitatjuk, megsózzuk, és öt deka vajon vagy margarinon megsütjük. Közben sós vízben megfőzünk egy félkilós, leveleire szedett kelfejet, majd levétől lecsurgatjuk. Minden kellevélbe egy-egy haldarabot csomagolunk, és kiolajozott tűzálló tálra fektetjük. Leöntjük két deci tejföl és egy tojássárga keverékével. Sütőben addig sütjük, míg a teteje nem pirult.

Mandulás tonhal
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 1 db citrom, 6 dkg zsemlemorzsa, 8 dkg vaj, 10 dkg mandula, fél csomó zöldpetrezselyem, só.
A tonhalszeleteket megsózzuk, és citrommal bedörzsöljük, majd átszitált finom zsemlemorzsába forgatjuk. Serpenyőben vajat hevítünk és az előkészített tonhalszeleteket ebben, aranysárgára sütjük. A megsült halat tálra szedjük, majd a visszamaradt vajban a megtisztított, vékony metéltre vágott mandulát megpirítjuk. Szűrt citromlével, finomra vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük, és a megsült halszeletekre öntjük. Főtt, vajban átforrósított burgonyával tálaljuk.
Elkészítési idő: 50 perc

Marinált tonhal
Hozzávalók: 50-60 dkg mélyhűtött tonhal, kevés liszt, 2 dl száraz fehérbor, 1 citrom, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 dl olaj, 1 gerezd fokhagyma, 1-1 késhegynyi őrölt fehér bors és őrölt babérlevél, ízlés szerint só
A felengedett tonhalat megsózom, csíkokra vágom, és lisztben megmártom. Két evőkanál olajon mindkét oldalát átsütöm, majd porcelán- vagy műanyag tálba teszem. A maradék olajon üvegesre fonnyasztom a megtisztított, apróra vágott vöröshagymát és zúzott fokhagymát, majd felöntöm a borral, belecsavarom a citrom levét. Reszelt héjával beszórom, beleteszem az összes fűszert, megsózom, és fedő alatt 10 percig főzöm. Ez a levet ezután még tűzforrón ráöntöm a halra, és ha teljesen kihűlt, jól lefedve érlelem a hűtőszekrényben 1 napig.

Máglyarakás tonhalas krémmel
Hozzávalók: 4 db kifli, 2 db konzerv tonhal, 1 doboz kockasajt (krémsajt is jó), 2 fej hagyma (nagy), 1 csomag lapka sajt, 15 dkg trappista sajt, 10 dkg juhtúró, kevés margarin a tepsi kikenéséhez
Elkészítése: A 2 tonhal konzervet a kockasajtokkal/krémsajttal habosra keverjük, ez lesz a krém. A tepsit margarinnal kikenjük, és a vékonyra felkarikázott kifliket szorosan berakjuk. Utána egy réteg lapka-sajttal befedjük, majd ráöntjük az elkészített krémet. Majd a 2 fej vékonyra felkarikázott hagymával is befedjük és a sütőben 250 C fokon kb. 25 percig sütjük. A végén rászórjuk a lereszelt trappista sajtot és a juhtúrót, majd még 4-5 percig a tetejét piros ropogósra sütjük. Kockára vágva tálaljuk és jóízűen elfogyasztjuk.

Mexikói leves mikrohullámon
Hozzávalók: 6 dl víz, 1.5 marhahúsleves kocka, 5 dkg reszelt sajt, 20 dkg kukorica, 15 dkg tonhal, 1 paprika, fél csokor kapor
A paprikát kockákra aprítjuk A vizet, tűzálló tálba öntjük, elmorzsoljuk benne a húsleveskockát, beleszórjuk a sajtot, és öt percig főzzük a legnagyobb teljesítményen. Beledobjuk a kukoricát és a tonhalat, a paprikát és tovább főzzük 5 percig. Apróra vágott kaporral megszórva tálaljuk.

Narancsos tonhal
A mélyhűtött és felengedett tonhalszeleteket sózzuk és borsozzuk. A szeleteket kivajazott tűzálló tálba helyezzük és citromlével ízesített narancslével, leöntjük úgy, hogy az a halakat éppen ellepje. Meghintjük finomra vágott petrezselyemmel és előmelegített sütőben kb. 20 percig pároljuk. vajas burgonyával tálaljuk.

Nikóziai saláta (Salade Nicoise)
Összeállítás: 20 perc Főzni nem kell!
Hozzávalók 4-6 személyre: 14 dkg zöldbab, 2 szem nyolcba vágott paradicsom, 1 kis fej, karikákra vágott lilahagyma, 3 kemény tojás, negyedelve, 8 evőkanál kimagozott fekete olívabogyó, 40 dkg lecsepegtetett konzerv tonhal, 4 dkg leszűrt szardella, 3 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál fehér borecet, 1 tört fokhagymagerezd, 1/2 kiskanál francia mustár
Elkészítése: A zöldbabot megtisztítjuk, és 1 percre lobogó forró vízbe dobjuk, majd jeges vízbe átszedjük és lecsepegtetjük. A babot a paradicsommal, a hagymával, a tojásokkal, az olajbogyóval, a tonhaldarabokkal és a szardellával összekeverjük.
Az olívaolajat az ecettel, a fokhagymával meg a mustárral jól záródó üvegben összerázzuk. A salátára öntve pirított kenyérrel tálaljuk.

Nizzai saláta 1.
Hozzávalók / 6 adag /: 1 kg burgonya, só, bors, 37 dkg zöldhüvelyű zöldbab, 6 tojás, 50 dkg paradicsom, 6 dkg szardella, 2 doboz tonhal konzerv, 12,5 dkg fekete olívabogyó Öntethez: 3 gerezd fokhagyma, 7-10 szál friss kakukkfű, 1 csokor friss turbolya, 1,2 dl vörösborecet, 10 ml Dijoni mustár, 3,7 dl olívaolaj
Elkészítése: A burgonyát kockákra vágjuk, és 15-20 perc alatt megfőzzük. Közben elkészítjük a vinaigrettet: A fokhagymát, a kakukkfüvet, a turbolyalevelet apróra vágjuk. Egy üveg tálban keverjük össze az ecetet a mustárral, az apróra vágott fokhagymával, sóval, borssal. Majd óvatosan adjuk hozzá az olajat és keverjük simára az öntetet. Adjuk az öntethez az apróra vágott kakukkfüvet és a turbolyát. Vágjuk a megfőtt burgonyát kisebb darabokra. Kanállal locsoljuk rá a vinaigrettet a burgonyára, amíg az meleg. Főzzük a zöldbabot 5-7 percig, majd tegyük egy tálba és keverjük össze a megmaradt öntettel. A főtt tojásokat vágjuk negyedekre. A paradicsomot vágjuk félbe, a tonhalat csepegtessük le. Nyomkodjuk össze villával a tonhalat, keverjük újra össze a vinaigrette öntetet és locsoljuk meg a halat. A hozzávalókat rendezzük el egy tálon: a burgonyát körbe, a közepére a zöldbabot tesszük, és erre rakjuk a tonhalat és a szardellát. A tonhal kupac tetejére tegyünk felváltva paradicsom és tojáscikkeket. A még megmaradt öntetet öntsük a salátára.

Nizzai saláta 2.
Összeállítás: 20 perc Főzni nem kell!
Hozzávalók 4-6 személyre: 14 dkg zöldbab, 2 szem nyolcba vágott paradicsom, 1 kis fej, karikákra vágott lilahagyma, 3 kemény tojás, negyedelve, 8 evőkanál kimagozott fekete olívabogyó, 40 dkg lecsepegtetett konzerv tonhal, 4 dkg leszűrt szardella, 3 evőkanál olívaolaj. 1 evőkanál fehér borecet, 1 tört fokhagymagerezd, 1/2 kiskanál francia mustár
Elkészítése: A zöldbabot megtisztítjuk, és 1 percre lobogó forró vízbe dobjuk, majd jeges vízbe átszedjük, és lecsepegtetjük. A babot a paradicsommal, a hagymával, a tojásokkal, az olajbogyóval, a tonhaldarabokkal és a szardellával összekeverjük. Az olívaolajat az ecettel, a fokhagymával meg a mustárral jól záródó üvegben összerázzuk. A salátára öntve pirított kenyérrel tálaljuk.

Nizzai saláta 3.
Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg mélyhűtött zöldbab, 2 db tojás, 1 doboz (15 dkg) tonhal, 4 szelet szardínia, 1 kis fej saláta, 1 fej hagyma, 1 evők. borecet, 3 evők. olívaolaj, 4 db paradicsom, 2 evők. fehérbor, ízlés szerint só, őrölt bors, 1 evők. vágott zöldfűszer (petrezselyem, metélőhagyma, tárkony), 12-16 szem fekete olajbogyó (kimagozva).
Elkészítése: A zöldbabot megpároljuk, a tojásokat megfőzzük. A salátát tisztítjuk, mossuk és lecsöpögtetjük. A paradicsomokat negyedeljük, szárukat kivágjuk. A tisztított hagymát felkarikázzuk.
Ecetből, olajból, fehérborból, sóból, borsból és a vágott zöldfűszerekből kikeverjük a mártást.
A salátaleveleket nagy tálba helyezzük. Rátesszük a zöldbabot, a tonhalat, a szardíniát, a tojásokat, a hagymát, az olajbogyót, a paradicsomot, majd ráöntjük a mártást és azonnal tálaljuk.

Norvég halszeletek
Hozzávalók: 50 dkg tonhal, 3 tojás, 2 dl tejföl, 1 dl tej, diónyi vaj, kiskanál liszt, petrezselyemzöld, só, törött bors.
A vajat egy tűálló tálban felolvasztjuk, ráfektetjük a besózott borssal meghintett halszeleteket, leöntjük a tej és víz keverékével. Az egészet alufóliával befedjük, és sütőben kb. 20 percig sütjük. Közben, a keményre főzött tojásokat, összevagdaljuk, és simára keverjük a tejföllel és a liszttel. A hal levével fölengedjük, sűrűre forraljuk, majd visszaöntjük a halra, és a tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Olaszos burgonyapizza
Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy burgonya (kb. 30 dkg-osak), 4 paradicsom (kb. 30 dkg), Knorr Delikát Olaszos fűszerkrém, 0,5 csomó újhagyma, 1 evőkanál olaj, 10 szelet szalámi (kb. 15 dkg), 1 doboz (185 g) olajos tonhal, 1 doboz (212 ml) csemegekukorica. 1 fej vöröshagyma, Knorr Delikát Fűszervarázs, 15 dkg gouda vagy edami sajt (jó a trappista is!), a díszítéshez tetszés szerint salátalevél és sima levelű petrezselyemzöld, a tepsi kikenéséhez margarin
Elkészítés: A meghámozott burgonyákat vastagon felszeleteljük, és forrásban lévő, sós vízben 10-12 percig főzzük. Alaposan lecsöpögtetjük, majd margarinnal kikent tepsibe rakjuk. Mindegyik szeletre 1-1 paradicsomkarikát fektetünk, és Knorr Delikát Olaszos fűszerkrémmel megkenjük. A megtisztított újhagymát feldaraboljuk. Az olajat serpenyőben felforrósítjuk. Az újhagymát rövid ideig pároljuk. A burgonyaszeletek felét 1-1 szelet szalámival beborítjuk, és elosztjuk rajtuk a párolt újhagyma darabokat. A tonhalat, és a csemegekukoricát külön-külön lecsepegtetjük. A vöröshagymát vékonyan felkarikázzuk, majd a tonhallal és a kukoricával együtt az üresen maradt burgonyaszeletekre halmozzuk. Delikát Fűszervarázzsal ízesítjük. A burgonyapizzákat a lereszelt sajttal megszórjuk, és előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) 15 percig sütjük. Tányérokra szedjük, és tetszés szerint salátalevéllel, petrezselyemzölddel díszítjük.
Elkészítési idő: kb. 60 perc, adagonként kb. 3100 joule-t (730 kalóriát), 40 g fehérjét,

Paprikás tonhal tepsiben
Hozzávalók: 70 dkg tonhal, 1 citrom, 2 ek. liszt, 1 ek. pirospaprika, 5 dkg baconszalonna, só, a tepsihez olaj, zsemlemorzsa, tálaláshoz: olajbogyó
A felszeletelt halszeleteket citrommal meglocsoljuk, majd megsózzuk. Beleforgatjuk a paprikás lisztbe, és beletesszük a kikent tepsibe. Szalonnaszeletekkel betakarjuk, előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tálaláskor minden halszeletre citromkarikát és olajbogyót teszünk. Körete burgonyapüré, párolt petrezselymes rizs vagy sült burgonya is lehet.

Paradicsomos göngyölt tonhal
Hagyunk felolvadni kb. 60 deka mélyhűtött tengeri halat, és szétbontva, tenyérnyi szeleteket vágunk belőle. Megöntözzük egy kevés citromlével, megsózzuk, megborsozzuk, és legalább fél óráig állni hagyjuk. Ezután a szeleteket ceruzavastagságú sajtdarabokra göngyöljük, és vajjal vagy margarinnal kikent tűzálló tálba egymás mellé fektetjük. Egy evőkanál olajon üvegesre sütünk egy evőkanál apróra vágott vöröshagymát, hozzáadunk egy 1/4-es doboz paradicsompürét vagy egy üveg ivóparadicsomot, és sóval, törött borssal, egy babérlevéllel, egy ágacska rozmaringgal, csipet kakukkfűvel fűszerezzük. Alaposan összeforraljuk, majd a lerakott halra öntjük. A sütőben az egészet kb. 35 percig sütjük. Sülés közben a halat a levével locsolgatjuk. Ha túlságosan száraz lenne, a tálat lefedjük, úgy sütjük tovább a halat.
Sós vízben főtt burgonya vagy spagetti illik hozzá.

Paradicsomos hal olajbogyóval
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg tonhalszelet, 4 érett paradicsom, 15-20 olívabogyó, 1 dl száraz fehérbor, 1 kis fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 csomó petrezselyem, só, őrölt bors, 4-5 evőkanál olaj.
Forró olajon pároljuk üvegesre, a finomra vágott hagymát, adjuk hozzá az összezúzott fokhagymát és az ugyancsak finomra vágott petrezselymet, pirítsuk meg, és mindkét oldalán süssük át benne a halszeleteket. Fűszerezzük sóval, borssal, öntsük rá a bort, így pároljuk fedő alatt néhány percig, majd adjuk hozzá az olívabogyókat és a hámozott, villával áttört paradicsomot. Az egészet 30-35 perc alatt készre pároljuk. Tálalásnál szórjuk meg vágott petrezselyemmel, körítésként pedig sós vízben főtt burgonyát, vagy párolt rizst adhatunk hozzá.

Paradicsomos tonhal
Hozzávalók: 50 dkg tonhal, 5 evőkanál paradicsompüré, 3 evőkanál olaj, 1/2 pohár tej, 1 db citrom, ízlés szerint: só-bors-, kakukkfű
A fagyasztott tonhalat feldolgozás előtt 2 órával tartsuk szobahőmérsékleten, hogy felengedjen. Áztassuk citromos, sós, tejes vízben legalább egy óráig. (Így a sokak által nem kedvelt tengeri hal ízét elvehetjük.) Majd itassuk le a levétől. Egy serpenyőben olajat forrósítunk, és a forró olajban halunkat hirtelen kisütjük. Egy nagy jénai tálon a halszeleteket egymás mellé helyezzük. A paradicsompürét kevés vízzel felhígítjuk, ezzel megkenjük a tonhalszeleteket, majd meghintjük őrölt borssal, kakukkfűvel. Ráöntjük az olajat, amelyben kisütöttük és így közepes tűznél még kb. 25 percig sütjük.
Tálaláskor körülrakjuk citromkarikákkal.

Paradicsomos tonhalsaláta
Hozzávalók: 40 dkg mélyhűtött tonhal (tengeri, szálka nélküli hal), 40 dkg friss, kemény, apró paradicsom, 1 citrom, 5 evőkanál olaj, 15 szem olajbogyó (ez el is maradhat), ecet, cukor, só ízlés szerint, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor snidling, salátalevelek
A még fagyott halat annyi ecetes-sós-cukros, forrásban levő vízbe teszem, amennyi ellepi, és 10 percig főzöm, majd ebben a lében hagyom kihűlni. Ezután leszűröm, és nagyon vékony csíkokra metélem. Közben készítek egy ízes salátalevelet a citromléből, olajból, sóval, cukorral, őrölt fehér borssal, zúzott fokhagymával, finomra vágott snidlinggel. A paradicsom héját lehúzom, és negyedekbe vágom, majd összekeverem a halcsíkokkal. Hozzáadom a kimagozott és finomra vágott olajbogyót, majd nyakon öntöm az egészet a salátalével. Átforgatom, és lefedve teszem be a hűtőszekrénybe. 1-2 órán át, érlelem, ezután megmosott és leszárított salátalevéllel bélelt tálkákba osztom a halas salátát.

Petrezselymes tonhal
A felolvasztott tonhalat tenyérnyi szeletekre vágjuk, sózzuk, külön-külön megvajazott alufólia darabokra fektetjük. Kis citromlével megöntözzük, kis vajdarabkákat teszünk rá, megszórjuk egy kevés nagyon finomra vágott fokhagymával, s végül gazdagon apróra vágott zöldpetrezselyemmel. A szeleteket becsomagoljuk, sütőlemezre rakva 10-15 percig sütjük. Ha megsült, kibontjuk, előre melegített tálra rakjuk. Rizst vagy burgonyapürét adunk hozzá.

Pikáns tonhal
Hozzávalók 4 személyre: 50-60 dkg fagyasztott tonhal, 6 dkg margarin, 3 evőkanál finomliszt, 2 dl tej, 2 dl tejföl, 2 grépfrút, 1 kis fej vöröshagyma, 1 húsleveskocka, ízlés szerint só, késhegynyi törött fehér bors, csipetnyi cukor, 1 csokor petrezselyem.
A fagyott halat szobahőmérsékleten (vagy mikrosütőben) felolvasztom. 4, lehetőleg egyforma szeletre vágom, és mindkét oldalán megsózom. 15 percig hagyom állni. Közben a hagymát hámozás után finomra vágom, és 2 dkg margarinon megfonnyasztom és félreteszem. Az egyik grépfrút levét kicsavarom, a másikat meghámozom, és a gerezdek fehér hártyáit is leszedem.
Újabb 2 dkg margarint habzásig hevítek 1 evőkanál liszttel, majd ráöntöm a tejet és kevergetve, sűrűre főzöm. Közben belemorzsolom a húsleveskockát, és a borssal, csipetnyi cukorral meg a finomra metélt petrezselyemzöld felével fűszerezem. A tűzről lehúzva belekeverem a tejfölt és a grépfrútlevet. A halszeleteket lisztbe mártom, és 2 dkg margarinon mindkét oldalát átsütöm. Ezután beleteszem a grépfrútos mártásba, és fedő alatt 10 percig kis lángon párolom. Keverni nem szabad, legfeljebb csak rázogathatják az edényt, különben a hal összetörik! A grépfrút gerezdeket tálaláskor teszem a halra, és a megmaradt petrezselyemmel meghintem a tetejét.

Pikáns tonhalsaláta
Hozzávalók 4 személyre: 1 nagy fejes saláta, 2 fej vöröshagyma, 1doboz (210 ml) natúr tonhal, 2 paradicsom, 2 evőkanál fehérborecet, 2 evőkanál citromlé, 4 evőkanál olívaolaj, só, fekete bors, a díszítéshez citromkarikák
Elkészítés: A megmosott, lerázott salátaleveleket falatnyi darabokra tépjük. A vöröshagymát felkarikázzuk. A lecsöpögtetett tonhalat két villával, nagyobb darabokra szedjük. A paradicsomot apróra felkockázzuk. A fehérborecetet elkeverjük a citromlével, majd sóval, őrölt fekete borssal fűszerezzük. Vékony sugárban csorgatva, belevegyítjük az olívaolajat, és hozzáadjuk a paradicsomkockákat. A salátát, a hagymát meg a tonhalat négy kistányérra elosztjuk, és meglocsoljuk a paradicsomos vinaigrette-mártásssal. Citromkarikákkal díszítjük.
Elkészítési idő: kb. 25 perc

Rakott sajtos hal
Hozzávalók: 40 dkg tonhal, 30 dkg gomba, 1,5 dl energiaszegény tejföl, 2 dkg liszt, 8 dkg sajt, 1 evőkanál étolaj, só, törött bors, margarin.
A felengedett halszeleteket sóval, borssal bedörzsöljük, lisztben megforgatjuk lisztben, és a margarinon mind két oldalát megpirítjuk. A gombát vékony szeletekre vágjuk, megsózzuk, borsozzuk, és olajban megpároljuk. Egy tűzálló tálban rétegezzük a halszeleteket a párolt gombával. A reszelt sajtot összekeverjük a tejföllel, sóval, borssal ízesítjük, és a halra öntjük. Sütőben 20 percig sütjük.

Rakott tonhal 1.
Hozzávalók: 40 dkg tonhal, 80 dkg friss paraj, 4 dkg light margarin, 1 dl tejszín, 1 dl fehérbor, só.
A kockára vágott tonhalra ráöntjük a bort, megsózzuk, és fedő alatt puhára pároljuk. A parajt sós vízben 2-3 percig pároljuk, leszűrjük, és jól lecsepegtetjük. Egy kimargarinozott tálat, kibéleljük a paraj felével, rátesszük a halat, majd befedjük a paraj másik felével. A hal párolásából megmaradt lébe belekeverjük a tejszínt, és a rakott halra öntjük. Sütőben kb. 15 percig pároljuk.

Rakott tonhal 2.
A burgonyát héjában megfőzzük, majd megtisztítva karikákra vágjuk. A kemény- tojásokat szintén karikákra vágjuk. A fagyasztott tonhalat felengedjük és kb. 5 percig sós, gyengén ecetes vízben főzzük.
Ezután egy kivajazott tűzálló edény aljára fektetjük a burgonyakarikákat. Sózzuk. Ráhelyezzük a halszeleteket és a tojáskarikákat. Paradicsom- és zöldpaprika-karikákkal befedjük. Ételízesítővel megszórjuk, és kb. 1 1/2 dl fehérborral leöntjük. Alufóliával lefedjük és előmelegített sütőben, saját levében kb. 25 percig pároljuk. Tálaláskor finomra vágott petrezselyemmel és kapribogyóval meghintjük.

Rakott tonhal norvég módra
Hozzávalók: 40 dkg tonhal, 80 dkg spenót, 2 dl fehérbor, 4 dkg vaj, 1 dl tejszín, só
A kockára vágott tonhalra öntöd a bort, megsózod, fedő alatt puhára párolod. A megmosott spenótot sós vízben 2-3 percig párolod, leszűröd, lecsepegteted.
Egy kivajazott tűzálló tál alját kibélelsz a spenót felével, erre teszed a halat, majd befeded a maradék spenóttal. A hal párolásából kimaradt lébe kevered a tejszínt, és ráöntöd a spenótra.
Közepes hőmérsékletű sütőben 15 percig sütöd.

Rétes-kosárba töltött tonhal
Hozzávalók 4 személyre: 1 ek. olaj, 1 nagy hagyma, 4 kész réteslap, 50 g vaj, 250 g kicsi paradicsom, 1 tonhalkonzerv, 100 g sajt, só, bors
A felforrósított olajon puhára pároljuk a vékonyan felvágott hagymát. A réteslapokat 18x7 cm-es darabokra vágjuk, s mindegyiket megkenjük olvasztott vajjal, és kibélelünk velük 4 kis sütőformát (4x9 cm). Aljukra terítjük a hagymát, arra kerül a felszeletelt paradicsom, az alaposan lecsöpögtetett, összetört hal és a kis kockákra vágott sajt. A tésztaszéleket megkenjük olvasztott vajjal, és közepesen forró sütőben 15 percig sütjük, amíg a tészta, ropogós lesz, és a sajt elolvad. Melegen, zöld salátával tálaljuk.

Rokfortos töltött halfilé
Hozzávalók: 4 nagyon vékony, tenyérnyi szelet tonhal, 5 dkg reszelt rokfort, 2 evőkanál zabpehely, 2 tojás, 2 dl tejföl, 1 dl száraz fehérbor, 2 evőkanál korpás liszt, 1 citrom leve, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1 mokkáskanál currypor, késhegynyi törött fekete bors, só.
Először a tölteléket készítem el. A rokfortot összekeverem az egyik tojás sárgájával, egy evőkanál tejföllel, valamint a zabpehellyel. Borssal, curryporral és citromhéjjal ízesítem. A halszeleteket megsózom, kevés citromlével bedörzsölöm, majd rákenem a tölteléket és felcsavarom. A tekercseket hústűvel megtűzöm, és korpás lisztbe mártva kis tűzálló tálba vagy tepsibe teszem, jó szorosan egymás mellé. A megmaradt tojást és a fehérjét a tejföllel és a borral, valamint a maradék citromlével összekeverem, sóval, borssal, curryporral ízesítem, és ráöntöm a haltekercsekre. (Ha a töltelékből maradna, akkor azt is hozzákeverem az öntethez.) Előmelegített, forró sütőbe tolom a tálat, és befedve 20 percig közepes lángon párolom, majd fedetlenül addig sütöm, amíg a teteje szép aranybarnára nem sül, illetve, amíg a fölösleges folyadék el nem párolog az edényből. Párolt rizs vagy sós vízben főtt burgonya a hozzá illő köret.

Roston sült tonhal
Zöldpaprikát, hagymát, fokhagymát ledarálunk, sóval, borssal, őrölt gyömbérrel ízesítjük, és ezt a masszát a tonhalszeletekre kenjük. Az előkészített roston mindkét oldalát pirosra sütjük. Amikor elkészült, citromlével meglocsolva tálaljuk.

Sajtos-besameles tonhal
Fél kg tonhalat felolvasztunk, szeletekre szedjük és megsózzuk. Egy tűzálló tálat margarinnal kikenünk, belefektetjük a halszeleteket, és leöntjük sajtos besamelmártással, megszórjuk reszelt sajttal, és addig sütjük, amíg a sajt szép pirosra sül a tetején.
Besamelmártás: 4-5 dkg margarint felolvasztunk, belekeverünk 2 evőkanál lisztet, és apródonként, folyamatosan keverve felöntjük 2-3 dl forró tejjel (a lisztet a margarinnal nem kell pirítani. Lehúzzuk a tűzről, teszünk bele sót, borsot, esetleg kis mustárt, egy pohár tejfölt, és belekeverünk 1-2 egész tojást, valamint 5 dkg reszelt sajtot.
Általában rizst adunk hozzá.

Sajtos-gombás tonhalszeletek
Hozzávalók: tonhal 60 dkg, liszt 5 dkg, zsír 8 dkg, vaj 8 dkg, vöröshagyma 10 dkg, gomba 15 dkg, fokhagyma 2 gerezd, paradicsompüré 2 dkg, zöldpetrezselyem 1/2 csomó, Karaván sajt 30 dkg, só, fehér bors
Elkészítése: 8 szelet tonhalfilét sóval, fehérborssal beszórunk, lisztbe mártva, kevés forró zsírban mindkét oldalát elősütjük és megvajazott tűzálló tálon, egymás mellé rakjuk. 5 dkg vajban kis fej reszelt hagymát és 15 dkg gombát pirítunk. Sóval, fehérborssal, fokhagymával ízesítjük, majd paradicsompürével, apróra vágott petrezselyemmel gazdagítjuk. Ráöntjük a halszeletekre, és 300 g reszelt Karaván sajttal bőven megszórjuk. Mérsékelt hőfokon ropogósra sütjük

Sajtos sült hal
Hozzávalók: 80 dkg fagyasztott tonhal, 1 citrom leve, só, liszt, 2 tojás, 10 dkg reszelt sajt, zsemlemorzsa, a sütéshez olaj, a tálaláshoz citrom, 30 dkg uborka, 2 dl tejföl, só, porcukor, kapor, petrezselyem
A felolvadt halat szeletekre bontjuk, citrommal bedörzsöljük. A meghámozott uborkát felszeleteljük. A tejfölt sóval, cukorral és a finomra vágott kaporral simára keverjük, beleforgatjuk az uborkaszeleteket, és jégbe hűtjük. A halról leitatjuk a nedvességet, majd megsózzuk. Bepanírozzuk (a lisztbe belekeverjük a sajtot), és forró olajban kisütjük. Sütés közben pecsenyelapáttal a hal alá nyulunk, nehogy a sajt miatt leragadjon. Forró tálra szedjük, finomra vágott petrezselyemmel meghintjük, és vékony citromkarikákat helyezünk a tetejére.
A jégbe hűtött kapros uborkával tálaljuk.

Savanyú halgombócleves
Hozzávalók: 30 dkg fagyasztott tengeri tonhal, 5 dl száraz fehérbor, 1-1 sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 kis fej vöröshagyma, 1 zsemle (vagy 1 szelet fehér kenyér), 1 db tojás, 2 dl tejföl, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1 babérlevél, 1 csapott evőkanál liszt, 1 evőkanál olaj, só, őrölt fehér bors és cukor, ízlés szerint
A még fagyos halat beleteszem a forrásban levő borba. Megsózom és az újraforrástól számított 15 percig főzöm, majd leszűröm, és a halat hagyom hűlni. Közben a megtisztított zöldséget almareszelőn lereszelem. A forró olajon sárgára fonnyasztom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd lepirítom rajta a lereszelt zöldséget. Felöntöm a halas-boros főzőlével, felöntöm 5 dl vízzel, hozzáteszem a babérlevelet, a citromhéjat és 10 percig főzöm. Közben a zsemlét apró kockákra vágom, kevés halas főzőlével meglocsolom, majd összekeverem a felvert tojással, a közben nagyon apróra vágott főtt hallal, sóval, borssal. Jól összedolgozom, hogy egynemű, formázható legyen a massza. Kedves kézzel apró gombócokat gömbölyítek belőle, és a forrásban levő levesbe teszem. Addig főzöm, amíg a gombócok fel nem jönnek a leves tetejére. Közben a tejfölbe belekeverem a lisztet, és behabarom vele a halgombóclevest. Jól felforralva tálalom.

Sörtésztában sült tonhalszeletkék pikáns mártásban
Hozzávalók: 40 dkg tonhal, 2 g törött bors, 1 db tojássárgája, 1,5 dl sör, 15 dkg liszt, 3 dl olaj, só
A mártáshoz: 2 db főtt tojássárgája, 1,5 dl olaj, 1 db citrom, 5 dkg vöröshagyma, 5 dkg kapribogyó, 1 csomó zöldpetrezselyem, 1 dl fehérbor, 2 dkg cukor, 2 dkg mustár, só.
A tonhalat ujjnyi vastag rudacskákra vágjuk, megsózzuk, és enyhén megborsozzuk. Ezután elkészítjük a sörtésztát. Keverőedénybe tesszük a tojássárgáját és a sört, megsózzuk, majd állandó keverés mellett hozzászórjuk a lisztet. Amikor csomómentes palacsintatészta sűrűségűvé kevertük, hozzáadunk 1 evőkanálnyi olajat, végül belekeverjük a habbá vert tojásfehérjét. A halrudacskákat lisztbe, majd a sörtésztába mártjuk és bő, forró olajba téve kisütjük.
A főtt tojások sárgáját áttörjük, olajjal, citromlével simára keverjük. Hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, kapribogyót és a zöldpetrezselymet. Kevés fehérbort hozzáöntve mártás sűrűségűvé keverjük, cukorral, mustárral ízesítjük. Amikor a hal kihűlt, tálra rendezzük, ráöntjük a kihűtött mártást, majd hűtőszekrénybe téve kb. egy óráig hagyjuk, és így, hidegen tálaljuk.
Elkészítési idő: 60 perc
Egy adag: 1880 kJ / 450 kcal

Sült hal "öreghalász módra" burgonyával, kapros tejföllel
Hozzávalók: 1 kg tengeri hal (tonhal), 1 babérlevél, 1/2 citrom, 1/2 dl száraz fehérbor, 80 dkg héjában főtt burgonya, 5 egész tojás, 3 dl tejföl, 1 csokor vágott kapor (most szárított), 10 dkg reszelt sajt, só, diónyi vaj
A halat megmossuk, megtisztítjuk, egy nagyobb lábasba vagy tepsibe tesszük, és annyi enyhén sósvizet öntünk rá, hogy éppen ellepje.
Hozzáadjuk a babérlevelet, a citromot és a bort. A forrástól számítva 10 percig gyöngyöző forralással főzzük, majd saját levében hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, óvatosan (hogy el ne törjön) rácsra emeljük, és alaposan lecsepegtetjük.
Lehúzzuk a bőrét, eltávolítjuk az esetleges szálkákat és hosszúkás, kivajazott tűzálló tálba tesszük. A még melegen meghámozott burgonyát kockákra vágjuk, óvatosan hozzákeverjük a tojásokat, a kaporral elkevert tejfölt, ízlés szerint sózzuk, és a halra terítjük.
Tetejét megszórjuk reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben, mérsékelt tűznél pirosra sütjük.
Azonnal tálaljuk.

Sült tonhal brokkolival
Vaj a sütőforma kivajazásához, 300 g mélyhűtött brokkoli 2 evőkanál vaj vagy margarin, 3 evőkanál darabolt mandula 2 evőkanál liszt 1/4 l tej só, fekete bors, 2 doboz tonhalkonzerv sós lében (195-195 g), őrölt paprika
Előkészítés: 12 perc
Főzés: 30 perc
Ehhez a könnyű és olcsó ételhez fejes salátából, avokadóból és paradicsomból készült vegyes saláta illik.
A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. Egy hőálló sütőformát kivajazunk. A brokkolit meleg vízben vagy mikrohullámú sütőben addig engedjük fel, míg a rózsák szét nem válnak egymástól.
Közben a vajat közepes hőmérsékleten felolvasztjuk. Beletesszük a mandulát és kb. 1 1/2 percig pirítjuk, míg kissé el nem színeződik. Szűrőkanállal kiszedjük. Beleszórjuk a lisztet a vajba, majd állandó keverés mellett rövid ideig pirítjuk. Lassan hozzáöntjük a tejet, és állandó keverés mellett 4-5 percig főzzük, míg a szósz be nem sűrűsödik. Sóval és borssal ízesítjük. A mandulát visszaszórjuk a szószba, majd az edényt levesszük a tűzhelyről.
A brokkolit szárazra töröljük. A szárukkal közép felé körberakjuk a brokkolirózsákkal az előkészített sütőformát. Ezután a tonhalat alaposan lecsepegtetjük, és a sütőforma közepére, a brokkolira helyezzük, majd a mandulaszósszal leöntjük.
Az ételt lefedjük alufóliával, majd 20-25 percig sütjük, míg a brokkoli puha nem lesz. A fóliát levesszük, a tonhalat pirospaprikával megszórjuk és máris tálaljuk.

Spenótos rakott tonhal
Hozzávalók 4 személy részére: 1 kg tonhal, 60 dkg spenót, 15 dkg vaj, 4 ek. liszt, 1/2 l tej, sajt, só, olaj, szerecsendió, citromlé
A felengedett halat besózzuk, becitromozzuk, és kb. 1.5 óráig állni hagyjuk. A spenótot kevés sós vízben, fedő alatt 2 - 3 percig pároljuk, majd leszűrjük. Kiolajozunk egy tepsit, beletesszük a halszeleteket, egyenletesen beborítjuk a párolt spenóttal. Kis vajdarabokat és reszelt szerecsendiót szórunk rá. A spenót tetejére, sűrűre főzött besamelt öntünk (liszt, tej, vaj, só ) és legvégül rászórjuk a reszelt sajtot. Forró sütőben kb. 1/4 - óráig sütjük, míg a hal alja ropogós nem lesz.

Svájci halszeletek
Hozzávalók: 75 dkg tonhal, 1 citrom leve, 2 hagyma, 1 zöld, 1 piros paprika, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg camembert sajt.
A tonhalat feldaraboljuk, és a citrom levével megcsöpögtetjük. 10 percig állni hagyjuk. A hagymát kockára, a paprikát, és a szalonnát csíkokra vágjuk, a szalonnát kiolvasztjuk, a halat fűszerezzük, és a szalonna zsírjában mindkét oldalát megsütjük. A hagymát és paprikát hozzáadva, lefedve kb. 25 percig pároljuk. Végül a halszeleteket camembert szeletekkel lefedjük, és fedő alatt lassan olvadni hagyjuk.

Szardellatorta
Hozzávalók: 50 dkg mélyhűtött tonhal, tél tubus szardellapaszta, 10 dkg juhtúró, 10 dkg vaj, 1 fiola kapribogyó, 2 evőkanál kimagozott olajbogyó, 1 dl majonéz, 2 dl tejföl, 1 púpozott teáskanál zselatinpor, fél húsleveskocka. 1 csokor snidling, kevés mustár, fél citrom leve, 1 teáskanál reszelt citromhéj, só és törött fehér bors, ízlés szerint, 1 centi vastag, kerek zsemlecipó-szelet (az aljáról, ahol a legvastagabb)
A fagyasztott halra rácsöpögtetjük a citromlevet, megsózzuk és hagyjuk felolvadni. Közben a szardellapasztát habosra keverjük a vajjal, a juhtúróval, a kapribogyó leszűrt levével és a reszelt citromhéjjal. A már felengedett halat forrásban lévő sós vízbe dobjuk, és az újraforrástól számított 10 percig erős lángon főzzük. Ezután lapátkanállal óvatosan alányúlva lecsöpögtetjük és kihűtjük. A cipószeletet alufólia lapra helyezzük. A főtt, csíkokra vágott halból annyit teszünk rá, hogy teljesen befedje. Megkenjük a szardellás krémmel, majd új réteg halcsíkot teszünk rá. Ezt addig ismételjük, amíg a hozzávaló el nem fogy. A húsleveskockát feloldjuk 1 dl vízben, belekeverjük a zselatinport, majd forráspontig melegítjük. Átszűrve langyosra hűtjük. A szardellás tortába hurkapálcával lyukakat fúrunk (ügyeljünk arra, hogy a cipólapot ne szúrjuk át), és ezekbe belecsorgatunk a zselatinos húsléből két evőkanállal. A többit elkeverjük a majonézzel, a tejföllel, és rácsorgatjuk a torta tetejére. Rányomkodjuk az olajbogyót és a kapribogyót, majd óvatosan, hogy össze ne törjön, alufóliába csomagoljuk. Egy napra hűtőszekrénybe tesszük, fogyasztás előtt tálra csúsztatjuk, és cikkeket vágunk belőle.

Szerb halszeletek
Hozzávalók: 8 szelet tonhal, 1 fej vöröshagyma, 3 kanál olaj, 2 zöldpaprika, 3 paradicsom, 25 dkg zöldbab, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó zöldpetrezselyem, só, törött bors, 1 padlizsán, 1 citrom.
A hagymát apróra vágjuk, és olajban megpirítjuk. Rátesszük a kockára vágott paprikát, paradicsomot, padlizsánt, és a tisztított zöldbabot. Ízesítjük sóval, borssal, vágott petrezselyemmel, zúzott fokhagymával. Lefedjük, és félig puhára pároljuk. Ezután tűzálló tálra halmozzuk. Tetejére terítjük a sózott és citromlével ízesített halszeleteket.
Sütőbe tesszük, és kb. fél óráig sütjük.

Szicíliai tészta (Pasta Siciliana)
Hozzávalók: 500 g rövid makaróni, 200 g mélyhűtött tonhal, 10 szem fekete olajbogyó, 1ö szem zöld olajbogyó, 1 csokor petrezselyem, 50 g hámozott, felezett mandula, 1 gerezd fokhagyma, paradicsompüré, olaj, só, csípős fűszerpaprika.
Kevés forró olajba belerakjuk a kiolvadt és villával összetört tonhalat, fokhagymát. Egy kicsit kevergetjük, majd beleöntjük a paradicsompürét és egy kis vizet. Sót, paprikát teszünk bele. Fedő alatt kis lángon kb. 15 percig főzzük. Belekeverjük a vágott olajbogyót, és még 5 percig főzzük. Összekeverjük a tésztával, megszórjuk a petrezselyemmel és a mandulával.

Tejfölös tonhal
Fél kg tonhalat felolvasztunk, szétszedjük, megsózzuk, és tenyérnyi darabokra vágjuk. Nagyon kevés zsíron vagy vajon ropogós pirosra megsütjük, és meleg tálra tesszük. A visszamaradt zsiradékba 1 dl tejfölt, 1 csomag finomra vágott petrezselymet, sót, fél citrom levét és kevés törött borsot keverünk, átmelegítjük (nem forraljuk), és a halra öntve frissen kínáljuk, rizzsel.

Tenger gyümölcse olasz kagylótésztával
Hozzávalók: 40 dkg olasz kagylótészta, 40 dkg pulykamell, 10 dkg gomba, 1 doboz tonhal, só, bors, pirospaprika, bazsalikom, oregánó, hagyma
Az olasz kagylótésztát enyhén sós vízben kifőzzük. A vöröshagymát kevés olajon megpirítjuk, kevés pirospaprikával meghintjük, rátesszük a csíkokra vágott pulykamellet, a szeletelt gombát és a tonhalat. Fűszerezzük ízlés szerint. Ha megfőtt a tésztával tálaljuk, ananászkarikával díszítjük.

Tengeri hal almával és pezsgővel
Hozzávalók: 10 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 2,5 dl pezsgő, 60 dkg tonhal, 1 nagy savanykás alma, 2-3 evőkanál liszt, só és törött fehér bors (ízlés szerint).
A szeletekre vágott tonhalat megsózzuk, lisztbe mártjuk, és a felforrósított vaj felén mindkét oldalát átsütjük. A maradék vajon megpároljuk a megmosott, kicsumázott és felszeletelt almát, valamint a hagymakarikákat, majd megsózzuk és megborsozzuk, végül a pezsgővel felöntjük. Tálra rakjuk a párolt halszeleteket, és tetejére rendezzük a hagymás almát, majd körülöntjük a ragu levével. Hordó formájúra faragott, sós vízben főtt burgonyát teszünk mellé, és a forró sütőben vagy grillsütőben átpirítjuk.

Tengeri halragu
Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott tonhal, 2 dl tejszín, 1 doboznyi konzerv csemegekukorica, 15 dkg apró gombafej, 15 dkg ecetes gyöngyhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 citrom leve, 4 evőkanál olaj, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál burgonyaliszt (vagy búzakeményítő), 1-1 mokkáskanál törött fehér bors és reszelt citromhéj, ízlés szerint só.
A már felengedett halfilét egy centi széles csíkokra vágom, megsózom, és a citromlével megöntözöm. Fél óráig hagyom pácolódni. Közben a kukoricát és a gyöngyhagymát levétől leszűröm, a gombát és a vöröshagymát megtisztítom. Az utóbbit nagyon finomra össze is vágom, majd a felforrósított olajon megfonnyasztom. Ráteszem a halcsíkokat, és kevergetve megpirítom. Hozzáteszem a nyers gombafejeket és a konzerv kukoricát, majd ráöntöm a kukorica levét és a tejszínt. Sóval, borssal, reszelt citromhéjjal ízesítem, és fedő alatt puhára párolom. Ezután hozzáadom a gyöngyhagymát és a finomra metélt petrezselyemzöldet, majd ismét összeforralom. Végül beleöntöm a három evőkanál vízzel elkevert burgonyalisztet. Még egyszer felforralom, és befedve hagyom néhány percig állni. Burgonyafánkkal vagy petrezselymes párolt rizzsel tálalom.

Tengeri hal szezámmártásban
Hozzávalók:
A halhoz: 1 kg tonhal, 1 citrom, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg fenyőmag (vagy mandula), 2 evőkanál olaj, fél teáskanál só.
A mártáshoz: 1 csésze szezámmag, 1 citrom leve, 4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál vágott petrezselyem, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál köménymag.
A halat szeletekre vágjuk és megsózva fél óráig hagyjuk állni. A megtisztított és apróra metélt hagymát a felforrósított olajon üvegesre fonnyasztjuk, majd a fenyőmagot is rátéve, együtt pirítjuk néhány percig. Tepsibe fektetjük a halszeleteket, lelocsoljuk citromlével és ráöntjük a fenyőmagos-hagymás szaftot. A tepsit befedjük, és az előmelegített forró sütőben közepes lángon huszonöt percig pároljuk. Közben elkészítjük a mártást: az összes hozzávalót turmixgépbe szórjuk, hozzáöntünk háromnegyed csésze vizet, és addig keverjük, amíg az egészből egy sűrű, pépes massza lesz. Üvegtálkába öntjük, és lefedve betesszük a hűtőszekrénybe. A már megpárolódott halat meleg tányérra rakjuk és a hideg mártásba ki-ki, belemártogatja a halfalatokat.

Tengeri hal vajas tésztában
Hozzávalók: 50 dkg mirelit vajas-leveles tészta, 60 dkg fagyasztott tonhal, 4 evőkanál olaj, kevés liszt, fél citrom leve, só (ízlés szerint), 4 adag hollandi mártás, 1 gerezd fokhagyma.
A felengedett tonhalszeleteket lehetőleg egyforma vastagra vágjuk. Megsózzuk, citromlével meglocsoljuk, és mindkét oldalát lisztbe forgatjuk. Serpenyőben, a felforrósított olajon átsütjük és félretesszük. A felengedett vajas tésztát akkorára nyújtjuk, hogy egy gyümölcstorta formát kibélelhessünk fele. Peremet is készítünk a forma oldalára, majd a halszeleteket belefektetjük a tésztába. Vastagon bevonjuk a fokhagymával ízesített hollandi mártással, és a tetejét vagy befedjük a maradék tésztával, vagy pedig nyitva, tehát tetőtészta nélkül tesszük az előmelegített forró sütőbe. Közepesen erős tűznél megsütjük. Bármilyen friss saláta tálalható mellé.

Tepsis tonhal
Remek hatású ásványianyag-tartalma miatt egészségünk érdekében érdemes lenne hetente legalább egyszer halat fogyasztani. Tonhalból például nagyon sokféle étel készíthető, nem zsíros, és még azoknak is szokott ízleni, akik általában nem szeretik a halat.
Hozzávalók: kb. 70 dkg fagyasztott tonhal, 2 ek liszt, 1 citrom, 5 dkg bacon-szalonna, 1 ek zsemlemorzsa, piros fűszerpaprika, só, olajbogyó
Olvassza fel a halat, közben a megmosott és félbevágott citrom egyik felét szeletelje vékony karikákra, a másik felének héját reszelje le, majd csavarja ki. A lisztet keverje össze egy evőkanál pirospaprikával, a vékonyra szeletelt baconszalonnát pedig vágja apró darabokra. A felengedett halat szeletelje féltenyérnyi darabokra.
A halszeleteket locsolja meg a citromlével, majd tíz perc állás után jól sózza be. Olajozzon ki egy tepsit, és szórja meg morzsával.
Még nedvesen forgassa bele a halat a paprikás lisztbe, és szorosan egymás mellett rakja le a tepsibe. Takarja be a halszeleteket a szalonnával, és forróra előmelegített sütőben közepes lángon süsse kb. 20 percig. Tálalja a halszeleteket egy-egy citromkarikával és néhány szem olajbogyóval. Köretként bármilyen rizs, vagy krumpli illik hozzá.

Tojáskrém
1/2 keményre főzött tojást, nagyon apróra vágunk, aztán habosra keverjük 1 evőkanál margarinnal. Keverhetünk bele 1 kávéskanál reszelt sajtot. nagyobb gyerekeknek apróra vágott snidlinget, esetleg cseppnyi mustárt. Tonhalkrém (inkább 1 éven felülieknek, a csecsemőknél a hal gyakran kiütéseket okoz) 1evőkanálnyi konzerv tonhalat (legjobb a nem olajos) villával szétnyomkodunk, aztán elkeverjük 1 evőkanál margarinnal. Néhány csepp citromlével ízesítjük.

Tonhal, ahogy a tengeri halászok készítik
Hozzávalók: 2 g kakukkfű, 3 db babérlevél, 60 dkg tonhal, 8 dkg vaj, 80 dkg burgonya, 12 dkg vöröshagyma, 3 g törött bors, 1 csomó zöldpetrezselyem, só.
A kakukkfüvet és a babérlevelet mozsárban összezúzzuk és átszitáljuk. A halszeleteket megsózzuk, majd az elkészített fűszerkeverékkel egyenletesen beszórjuk.
A halszeleteket egy kivajazott sütőtepsibe fektetjük és forró sütőbe tolva néhány percig, sütjük. Közben a burgonyát vékony karikákra vágjuk.
Összekeverjük a finomra vágott vöröshagymával, sóval, törött borssal ízesítjük, meghintjük vágott zöldpetrezselyemmel, majd az elősütött halszeletek mellé halmozzuk. Vajat morzsolunk a tetejére, és együtt készre sütjük.
Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 1550 kJ / 370 kcal

Tonhal bakonyi módra
Hozzávalók: 80 dkg tonhal, 20 dkg gomba,3 dkg füstölt szalonna, kiskanál pirospaprika, 2 dl tejföl, 2 kanál liszt, 1 dl olaj.
A halszeleteket megsózzuk, egy fél óráig pihentetjük, majd forró olajban szép pirosra sütjük. Az apróra vágott szalonnát kiolvasztjuk, rátesszük a felszeletelt gombát és megpároljuk. A tejfölben elkeverünk 2 kiskanál lisztet, egy mokkáskanál pirospaprikát, és a pirított gombára öntjük. Belehelyezzük a halszeleteket, jól átforrósítjuk, és forrón spagettivel vagy párolt rizzsel tálaljuk.

Tonhal Camargue-i módra
Hozzávalók: 20 dkg rizs, 2 evőkanál olívaolaj, 2 hagyma, 6 gerezd fokhagyma, 30 dkg tonhal, 4 olajos szardellafilé, 1 doboz hámozott paradicsom, 8 evőkanál fehérbor, 1 fűszercsokor, só, bors, petrezselyem, 1 citrom
Elkészítés: Sós vízben főzzük meg a rizst. Pirítsuk meg a felaprított hagymát, az apróra vágott fokhagymát, a lecsöpögtetett tonhalat és a darabokra vágott szardellát. Adjuk hozzá, a lecsöpögtetett paradicsomot (őrizzük meg a levét), a fehérbort, a fűszercsokrot, sót, borsot. Fedő alatt lassú tűzön 5 percig főzzük. A citromszeletekkel, a fekete olajbogyókkal és a paradicsom levével meglocsolt rizzsel, petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Tonhalfilé zöldséges körettel AMC módra
Hozzávalók (4 személyre): 1 kg tonhal, 25 dkg sárgarépa, 25 dkg póréhagyma, fél kis zeller, 25 dkg kelbimbó, só, szerecsendió, citromlé.
A halat megtisztítjuk, folyóvízben leöblítjük. Meglocsoljuk citromlével, besózzuk, állni hagyjuk. Közben a megtisztított sárgarépát és póréhagymát és lecsöpögtetve 4 cm hosszú darabokra vágjuk. Az ugyancsak megtisztított, mosott zellergumót apró kockára vágjuk. A kelbimbó szárait levágjuk, külső, fonnyadt, sárga vagy barna leveleit leszedjük, és a kelbimbót megmossuk, lecsöpögtetjük. A zöldséget az ovális AMC edény aljára terítjük, sózzuk, megszórjuk szerencsedióval. Rárakjuk a halbetétet, beletesszük a halat, az edényt pároláshoz felmelegítjük. A legkisebb hőfokon 20-30 percig pároljuk (a hal vastagságától függően). A kész halat óvatosan kiemeljük, az előmelegített ovális AMC tálra rakjuk, köré tesszük a zöldségeket és azonnal tálaljuk.

Tonhalgombóc
A fél kg tonhalat megöntözzük citromlével, 15-20 percig állni hagyjuk. Egy zsemlét tejbe áztatunk, ha megpuhult a tonhallal együtt ledaráljuk, a szálkákat kiszedjük. Hozzáadjuk a két tojást, a sót, a borsot, a szerecsendiót. Ha szükséges zsemlemorzsával sűrítjük.
A 2 dkg margarint és az apróra vágott hagymát max. teljesítménnyel 2-3 percig pároljuk. Közben összekeverjük az 1 dl bort, a 2 dl tejfölt, a sót, a borsot és a hagymára öntjük. A halmasszából gombócokat készítünk, és a mártásba rakjuk. 400 W teljesítménnyel 15-18 percig pároljuk.

Tonhal sajtmártással
Hozzávalók: 50 dkg tonhal, 2 tojás, 10 dkg sajt, 2 ek. liszt, 5 dkg margarin, 3 dl tej, 2 dl tejföl, só, pirospaprika, olaj a sütéshez.
A sózott tonhalat felszeleteljük, majd pirospaprikával kevert lisztbe forgatjuk és forró olajban kisütjük. A margarinból 1 ek. liszttel és a tejföllel sűrű besamelt főzünk, ha langyos, hozzákeverjük a tojások sárgáját, a sajtot, a tejfölt és a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Tűzálló tálba tesszük a halszeleteket, majd leöntjük a mártással. Közepesen meleg sütőben világosbarnára sütjük.

Tonhal sajttal, gombával
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 3 dkg liszt, 6 dkg margarin, 1 fej v.hagyma, 15 dkg gomba, 1 kk. paradicsompüré, 10 dkg sajt 1 ger. fokhagyma, bors, só, petrezselyem
A halat sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártva olajon megsütjük, majd tűzálló tálba fektetjük. Margarinon megpirítjuk a v. hagymát, hozzáadjuk a szeletelt gombát. Sóval, borssal, petrezselyemmel, fokhagymával ízesítjük, hozzáadjuk a paradicsompürét, és tovább pirítjuk. Ráöntjük a halszeletekre, meghintjük sajttal, meglocsoljuk margarinnal, és mérsékelt meleg sütőben pirosra sütjük.

Tonhalas burgonyasaláta
Hozzávalók: 50 dkg héjában főtt burgonya, 25 dkg fagyasztott tonhalfilé (vagy egyéb, nem szálkás tengeri hal), 25 dkg tisztított karfiol, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 dl félszáraz fehérbor, fél dl olaj, ízlés szerint ecet, cukor, só, törött fehér bors, 1 mokkáskanálnyi reszelt citromhéj, 3 gerezd fokhagyma.
A felengedett tonhalat nyersen kis kockákra vágom. Három decinyi ecetes-sós-cukros levet készítek, amelyet felforralok és a halkockákat beletéve, az újraforrástól számított nyolc percig főzöm. Ezután leszűröm és hagyom kihűlni. A karfiolt apró rózsáira szedve megmosom, és kevés sós vízben félpuhára főzöm. Leszűrve ugyancsak hagyom kihűlni. A meghámozott, kis kockákra vágott főtt burgonyát, a karfiolt és a halkockákat salátástálba rakom. A fehérborba belekeverem a citromhéjat, és néhány percig forralom. Hagyom kihűlni, ezután beleteszek kevés sót, borsot, csipet cukrot, zúzott fokhagymát, majd belereszelem a megtisztított vöröshagymát. Az olajat is hozzáadva, a mártást rálocsolom a zöldséges halra. Az egészet jól átforgatom, szorosan, lehetőleg légmentesen lefedem, és a hűtőszekrényben jól lehűtöm. Tálalás előtt ismét átforgatom, és pirított kenyérszeletekkel teszem az asztalra.
Elkészítési ideje: kb. 80 perc.

Tonhalas kifli
Hozzávalók 4 személyre: 4 kifli, 2 pohár levétől leitatott és vékonyra vágott konzerv tonhal, 1/4 pohár apróra vagdalt vöröshagyma, 1/4 pohár apróra vagdalt zeller, 1/2 pohár majonéz, 1 evőkanál Dijoni mustár, 1 pohár reszelt sajt (cheddar), 1 pohár reszelt sajt (svájci)
Félbevágjuk a kifliket. Elkeverjük a tonhalat a vöröshagymával, zellerrel, majonézzel és a mustárral. A keveréket szétkenjük a kifliken. Megszórjuk sajttal, és 2 percen keresztül sütjük. Nagyon sűrű levessel tálal (hat) juk.

Tonhalas pillangótészta (Farfalle al tonno)
Fél kiló pillangótészta (farfalle), 6 articsókaszív (konzerv), 3 dkg kapribogyó, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 10 dkg tonhalkonzerv, 1 dl száraz fehérbor, 1 dl húsleves, 5 ek olaj, só, bors
Az olajon megfuttatom a zúzott fokhagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a leveleire szedett, lecsepegtetett articsókát, majd 8-10 percig párolom. Hozzáöntöm a fehérbort, sózom, borsozom. Felöntöm a húslevessel, majd fedő alatt további 10 percig párolom. Végül hozzáadom a darabjaira szétszedett tonhalat és a kapribogyót. 3 liter vizet felforralok, sózom és beleteszek 2 ek olajat. Mikor forr, beleteszem a szalagtésztát és lassú tűzön, időnként kevergetve 8-10perc alatt „fogkeményre" (al dente) főzöm. Leszűröm, a mártásos lábasba teszem és óvatosan megkeverve egy-két percig tovább melegítem, majd tálalom.

Tonhalas rakott burgonya
Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 25-30 dkg fagyasztott tonhal (vagy egyéb, szálka nélküli tengeri hal), 1 kisebb grape fruit, 5 dkg vaj (vagy margarin), 1 teáskanál vegeta, 3 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött bors, 1 evőkanál finomliszt, 2 dl tej.
A burgonyát meghámozom, és vékony karikákra vágom. Megsózom és beleterítem egy tepsibe vagy tűzálló tálba. A felengedett halat egészen vékony csíkokra vágva megsózom, megborsozom, és egyenletesen elosztom a burgonya tetején. Egy másik edényben a vajat felforrósítom, rászórom a lisztet és néhány percnyi izzasztás után felöntöm a felforrósított tejjel. Sűrű mártássá főzöm, majd a félbevágott és kicsavart grape fruit levével felengedem. Folytonos keverés közben megfűszerezem a megtisztított és zúzott fokhagymával, a törött borssal és az vegetával. A mártást rálocsolom a halra, és a tepsit fedetlenül tolom be az előmelegített, forró sütőbe. Közepes lángon addig sütöm, amíg a tetején piros-ropogós kéreg sül.
Elkészítési ideje: kb. 100 perc.

Tonhalas rizs 1.
Hozzávalók 4 személyre: 1 szál sárgarépa, 1 zsenge karalábé, 1 doboz olajos tonhal, 1 citrom, 8 paradicsom, 1 kemény tojás, fél csokor petrezselyem, 25 dkg rizs, 3 evőkanálnyi olaj, 1 evőkanál kapribogyó.
Előkészítés: A répát és a karalábét megtisztítjuk, apróra vágjuk. Sós vízben megfőzzük, leszűrjük, levét félretesszük. A tonhalat leszűrjük, összetörjük. A citromot megmossuk, héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A paradicsomot cikkekre vágjuk. A tojást meghámozzuk és felaprítjuk. A petrezselymet szálakra szedjük.
Elkészítés: A rizst a zöldség levében megfőzzük (sós vízzel kiegészítjük), lecsepegtetjük, és 2 evőkanál olajjal ízesítjük. A tonhalat, a répát, a karalábét, a citrom levét, a kaprit a rizshez adjuk. Frissen őrölt borssal ízesítjük, és tálra rakjuk. A rizst körberakjuk a paradicsomgerezdekkel, és megöntözzük a maradék olajjal. A tojásdarabkákkal és a petrezselyemmel díszítve tálaljuk.

Tonhalas rizs 2.
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg rizs, 1 citrom, 40 dkg sóska és spenót vegyesen, 15 dkg natúr tonhal, 2 evőkanál olaj + a sütéshez.
Előkészítés: A rizst megmossuk, sós vízben megfőzzük. A citrom levét kifacsarjuk, leszűrjük. A spenótot, és a sóskát forró, sós vízben 10 percig főzzük, leszűrjük. A halat apró darabokra vágjuk.
Elkészítés: A rizst összekeverjük az olajjal, a citrom levével, a spenóttal és a sóskával. A halat olajban kisütjük (kb. 5 perc). A rizses zöldséghez keverjük a halat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és jól összekeverjük. Citromgerezddel díszítjük.
Munka: kb. 30 perc.
Fogyasztható: kb. 45 perc múlva.

Tonhalas tészta
Hozzávalók: 4 I víz, só, 170 g tonhal sós lében (konzerv), 1 kisebb újhagyma, 300-400 g farfalle tészta, zsír a kikenéshez, 200 g túró, 1/8 I tej, 250 g tejföl, 2 evőkanál apróra vágott piros húsú paprika, fekete bors, 50 g reszelt gruyére sajt
A sütőt 190 °C-ra előmelegítjük. A vizet egy fazékban felforraljuk, megsózzuk. Közben a tonhalról lecsepegtetjük a levet, majd kissé szétnyomjuk: Megtisztítjuk az újhagymát, megmossuk, felvágjuk. A tésztát fele annyi ideig főzzük, mint a csomagoláson ajánlott. Leöntjük róla a vizet, hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük.
Közben kizsírozzuk a hőálló formát. Nagy tálban simára keverjük a túrót, tejet és tejfölt. Beletesszük a tonhalat, paprikát és hagymát. óvatosan sózzuk, borsozzuk.
A tonhalszószhoz adjuk a tésztát, elkeverjük, és a formába öntjük.
Meghintjük sajttal, 25 percig sütjük, és tálaljuk.

Tonhalas spagetti-szósz
Hozzávalók 4 személyre: 1-1 szardínia- és tonhalkonzerv, 0,5 dl olaj, 2 fokhagymagerezd, 5 paradicsom, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 tk. csípős pirospaprika, só, 400 g spagetti, 10 kapribogyó, friss bazsalikom- vagy oregánó levél
A halkonzerveket alaposan lecsöpögtetjük. A forró olajra dobjuk az összenyomott fokhagymát, kicsit pirítjuk, majd megszórjuk a pirospaprikával, hozzáadjuk a villával összetört szardíniát, a lebőrözött, kimagozott, apró kockákra vágott paradicsomot és a felaprított petrezselymet. Sózzuk. Lefedve, időnként megkeverve közepes lángon 10-15 percig főzzük. Közben sós vízben kifőzzük a spagettit. A szószba belekeverjük az összetört tonhalat és a kapribogyót, kevés vizet is öntünk hozzá, ha szükséges, s lefedve még 5 percig főzzük. Tálaláskor, a lecsöpögtetett spagettire halmozzuk a forró mártást, tetejét megszórjuk apróra vágott bazsalikom- vagy oregánó levéllel, s meglocsolhatjuk kevés olívaolajjal is.

Tonhalas-tojásos rizottó
Hozzávalók 4 személyre: 3 tojás, 1 tonhalkonzerv (saját levében), 1 nagy csokor snidling, 15 dkg hosszúszemű rizs, 1 csirkeleves-kocka.
Előkészítés: A tojásokat hideg vízbe tesszük, 15 percig főzzük, majd lehűtjük, meghámozzuk, és kockákra vágjuk. Közben a halat leszűrjük, a levét félretesszük. A snidlinget apróra vágjuk. A rizst megmossuk.
Elkészítés: A rizst a tonhal levével és 4 dl vízzel leöntjük, a leveskockát belemorzsoljuk, és fedő alatt, lassú tűzön puhára pároljuk. A tojást és a snidlinget a rizzsel összekeverjük, alaposan felmelegítjük, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A tonhaldarabokat a rizs tetejére rakjuk, és fedő alatt pár perc alatt az egészet átmelegítjük. Salátát adhatunk hozzá.

Tonhalas vörösbableves
Hozzávalók 4 személyre: 35 dkg zeller, 40 dkg konzerv vörösbab, 20 dkg tonhal, 40 dkg szeletelt konzervparadicsom, vagy hámozott friss paradicsom, esetleg fél liter paradicsomlé, 1-2 szál friss koriander, 1 kávéskanál őrölt koriander, 1 fej hagyma, só, bors, 1-1.5 l húsleves (kockából is lehet), 1 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olaj.
A megtisztított hagymát apróra, a zellert kis kockákra vágjuk, s a koriander szárával együtt olajon megpirítjuk, és húslevessel felöntjük. Bele- tesszük a paradicsomot, az őrölt koriandert, a szétnyomott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és 30 percig fedő alatt főzzük. Ekkor kivesszük belőle a korianderszárat, beletesszük a kis kockákra vágott tonhalat és a konzerv vörösbabot, összekeverjük, és kb. tíz perc alatt készre főzzük. Fokhagymás pirítóssal tálaljuk.

Tonhallal töltött tojás
Hozzávalók 4 személyre: 4 db kemény tojás, 1 kis doboz tonhal konzerv, 3 evőkanál majonéz, 1/2 citrom leve, néhány salátalevél, 10-12 szem fekete olajbogyó, só, őrölt bors.
A főtt tojásokat tisztítsuk meg, vágjuk ketté hosszában, és óvatosan vegyük ki a sárgákat. Tálkában keverjük össze a tojás sárgákat az apróra tördelt tonhallal, majonézzel, citrommal, majd szórjuk meg sóval, borssal és újra keverjük jól össze. Ezt a tölteléket tegyük a fél tojásokba. Salátalevelekkel béleljünk ki egy lapos tálat, helyezzük rá a megtöltött fél tojásokat, és szórjuk közé az olívabogyót. Tálalásig tartsuk hidegen.

Tonhallal töltött kajszibarack
Hozzávalók: 6 szem nagy kajszibarack (befőtt) félbevágva, kimagozva, 20 dkg tonhal (konzerv), 1 tk. finomra vágott petrezselyem és metélőhagyma, 1 ek. kimagozott és apróra vágott olajbogyó, 1 ek. citromlé, 2 ek majonéz, 6 kis salátalevél.
Szűrőben csepegtessük le a barackot. Nyomjuk szét a tonhalat villával, adjuk hozzá a többi hozzávalót, töltsük meg vele a barackot.
Salátalevélen tálaljuk.

Tonhallal töltött kel
Hozzávalók: 8 kelkáposztalevél, 60 dkg tonhal, 1 fej vöröshagyma, 2 kis dob. sűrített paradicsom, 2 dkg margarin, só, bors, bazsalikom, petrezselyem
A kelleveleket 10 percig forró vízben főzzük, majd leszűrjük. A halat megdaráljuk és sóval, borssal, petrezselyemmel, bazsalikommal fűszerezzük. A kelkáposzta leveleibe töltjük, a két szélét ráhajtva összegöngyöljük. Az apróra vágott hagymát margarinon megfonnyasztjuk, belekeverjük a sűrített paradicsomot, sózzuk, bazsalikommal megszórjuk, 2 dl vízzel felengedjük. A tölteléket a mártásba fektetjük, sütőben kb. 45 percig sütjük. Főtt rizzsel kínáljuk.

Tonhallal töltött paradicsom
Hozzávalók: 25 dkg tonhal, 8 db paradicsom, 2 főtt tojás, 1 citrom leve, 8 dkg majonéz, 2 babérlevél, 2 evőkanál mustár, fehér bors, só.
A tonhalat gyengén sózott, egy kiskanál citromlével és babérlevéllel ízesített vízben puhára főzzük, és saját levében hagyjuk kihűlni. A majonézt sóval, mustárral, törött borssal és citromlével simára keverjük, hozzáadjuk a jól lecsöpögtetett, apróra összevágott halat és a lereszelt tojásokat. Az így elkészített töltelékkel a paradicsomokat megtöltjük, és tálalás előtt 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük.

Tonhallal rakott burgonya
Hozzávalók: Burgonya, tonhal, füstölt szalonna, tojás, tejföl, olaj, fűszerek.
Kivajazott tepsibe felkarikázunk egy sor héjában főtt burgonyát, rátesszük a vékonyra szeletelt szalonnát, majd a vékonyra szeletelt tonhalat. Erre ismét burgonya jön és a karikára vágott főtt tojás. Ezt fűszerezzük, só, bors, stb. ízlés szerint, majd meglocsoljuk az olajjal, majd megint a burgonya. Amit tejföllel meglocsolunk, és sütőben közepes lángon sütjük. Tetejét sajttal reszeljük tálalás előtt.

Tonhalleves
A még majdnem fagyott tonhalat vágjuk kockákra és kevés vajon kb. 5 percig forgassuk át. Ekkor adjuk hozzá a tisztított és szintén kockákra vágott burgonyát, 1/2 fej vöröshagymát, 1 csomag zellerlevelet. Sóval, törött borssal ízesítjük.
Kb. 15 percnyi főzés után a hagymát, zellert kivesszük, és a levest tejfölös habarással besűrítjük. Pár csepp citrommal savanyítjuk, és jól átforraljuk.

Tonhal citrommártásban
Hozzávalók (4 személyre): 40 dkg fagyasztott tonhal, 3 dl tej, 2 evőkanál finomliszt, 1 citrom leve és reszelt héja, 5 dkg füstölt szalonna, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, kevés cukor (vagy mesterséges édesítőszer), ízlés szerint só.
A füstölt szalonnát nagyon apróra vágjuk, zsírját kiolvasztjuk. A szalonnazsíron megfuttatjuk a zúzott fokhagymát. A felengedett halat csíkokra vágjuk, és jól megsózzuk, majd mindkét oldalát lisztbe mártjuk. Ezután rátesszük a fokhagymás szalonnazsírra, és hirtelen, erős lángon megpirítjuk. A haldarabokat a serpenyőből kivéve félretesszük. A visszamaradt zsiradékra ráöntjük a maradék liszttel simára kevert tejet, sóval, borssal megfűszerezzük, és a reszelt citromhéjat is hozzáadjuk. Folytonos keverés közben sűrűre főzzük, majd a citromlével hígítva pár percig forraljuk. Kevés cukorral szelídítjük a citromlé savanyú ízét, végül a halcsíkokat visszatéve a serpenyőbe, összeforralva tálaljuk. Párolt petrezselymes rizs a hozzáillő köret.
Elkészítési ideje: kb. 45 perc.

Tonhalcsíkok mogyorós zabpehelyben
Hozzávalók: 40 dkg tonhalfilé, 5 dkg durvára tört földimogyoró, 5 dkg zabpehely, 3 evőkanál zabliszt, 2 dl tej, 1 tojás, fél citrom leve és reszelt héja, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál vegeta, 2 evőkanál olaj, plusz olaj a sütéshez.
A halat ujjnyi vastag csíkokra vágom, megsózom, és a citromlével megöntözöm. 10 percre félreteszem. Közben a tojást habosra verem a tejjel, beleöntöm az olajat, beleszórom a fűszereket, a zúzott fokhagymát, valamint a zabpelyhet, 1 evőkanál zablisztet és a mogyorót. Összekeverem, és ugyancsak pár percig hagyom állni. (Palacsintatészta sűrűségűnek kell lennie.)
A halcsíkokat először megmártom a megmaradt lisztben, majd a "tésztába" forgatom, és bő, forró olajban pirosra sütöm. A felesleges olajat leitatva, meleg tálra rakom, és tetszés szerinti körettel meg salátával vagy mártással tálalom.

Tonhalgombócok tejszínes kapormártással
Hozzávalók: 40 dkg tonhal, 2 dl tejszín, 2 db tojásfehérje, 3 g őrölt fehér bors, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg fehérrépa, 5 dkg vöröshagyma, 1 dl fehérbor, 5 g zsályalevél, 4 dkg vaj, 4 dkg liszt, 1 csomó kapor, fél citrom, 2 dkg cukor, só.
A tonhalat ledaráljuk és összekeverjük fél dl tejszínnel és a tojásfehérjékkel. Őrölt fehér borssal, sóval ízesítjük, majd egyforma nagy gombócokat formálunk belőle. Zöldséges, fehérboros, hagymás zsályával ízesített főzőlevet készítünk, és a gombócokat beletéve nem erős tűzön 20-25 percig főzzük.
A vajból és a lisztből világos vajas rántást készítünk, beletesszük a finomra vágott kaprot, majd kb. 2 dl halfőzőlével felengedve néhány percig forraljuk. Hozzáadjuk a tejszínt, citromlével és cukorral ízesítjük. A halgombócokat a tejszínes kapormártással leöntve tálaljuk.
Elkészítési idő: 70 perc
Egy adag: 2520 kJ / 600 kcal

Tonhal hagymabundában
Hozzávalók: 40 dkg fagyasztott tonhal (vagy egyéb szálka nélküli tengeri hal), 1 citrom leve és reszelt héja, 2 tojás, 1 dl sör, 3-4 evőkanál liszt, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1/2 mokkáskanál őrölt gyömbér. 1 teáskanál só, késhegynyi törött fekete bors, olaj a sütéshez
A halat szobahőmérsékleten hagyom felengedni, majd ujjnyi csíkokra vágom. Megsózom, és lisztbe mártva félreteszem. A tojást habosra verem a sörrel és a citromlével. Citromhéjjal, gyömbérrel, borssal, sóval fűszerezem, ezután 2 evőkanál olajat, a fele vágott petrezselymet és a megtisztított, lereszelt hagymát is hozzákeverem. Végül annyi lisztet teszek bele, hogy a szokásos palacsintatésztánál kissé sűrűbb legyen. Háromujjnyi olajat forrósítok. A lisztes halcsíkokat egyenként belemártogatom a tésztába, és beleeresztem a forró olajba. Mindkét oldalát szép aranysárgára sütöm, majd papírtörülközőn leitatom róla a felesleges olajat. Citromkarikákkal és a megmaradt, rászórt petrezselyemzölddel, tartármártással és rizibizivel tálalom.

Tonhalpástétom 1.
Hozzávalók: 40 dkg tonhal, 80 dkg vaj, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál konyak, 1 evőkanál őrölt zöld bors, 2 evőkanál zöldcitromlé, 2 csipet Cayenne, olajbogyó, csemegeuborka
Elkészítés: Villával keverjük össze az összes hozzávalót. Töltsük meg vele a zárható, műanyag tetős üveget és legalább két órára tegyük hűtőszekrénybe. Olajbogyóval, csemegeuborkával és pirított kenyérrel tálaljuk.

Tonhalpástétom 2.
Hozzávalók: 1/2 kg tonhal, 1/2 csésze sovány túró, 2 evőkanál finomra vágott hagyma, 1 evőkanál citromlé, 1 teáskanál reszelt torma, 1/4 teáskanál só, 1/4 teáskanál fehérbors
A halat megfőzzük, bőrét és a szálkákat eltávolítjuk, a túrót átmossuk egy szűrő segítségével, majd megszárítjuk egy papírtörölközőn. Ezt követően az összes hozzávalót összekeverjük, tökéletesen simára. Lehűtve Abonettel, pirítós kockákkal vagy uborkaszeletekkel tálaljuk.

Tonhalpogácsa uborkamártással
Hozzávalók: 1 közepes méretű salátának való uborka (450 g), só, 1 újhagyma, 320 g tonhal sós lében (konzerv), 75 g zsemlemorzsa, 1 tojás, 2 evőkanál majonéz fekete bors, 125 g joghurt, 1 evőkanál friss aprított kapor vagy 1 teáskanál szárított kapor, 1 evőkanál olaj
A megadott mennyiségek előételnyi adagnak felelnek meg. Ha a kétszeresét vesszük, főételként is elegendő.
Elkészítése: Az uborkát meghámozzuk, hosszában megfelezzük, és a magokat eltávolítjuk. Az uborkát durvára reszeljük, szűrőbe rakjuk, 1 evőkanál sót hintünk rá, majd összekeverjük. A szűrőt tál fölé helyezzük, és 15 percre félrerakjuk, hogy az uborka leve lecsepegjen. Közben az újhagymát megtisztítjuk, megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk. A tonhalkonzerv levét leöntjük. Tálba tesszük, majd a ha- lat villával szétnyomkodjuk, és a tonhalat, zsemlemorzsát, hagymaszeleteket, tojást, majonézt, borsot és a késhegynyi sót jól összekeverjük. Ezután 4 darab 2 cm vastag pogácsát formálunk belőle. Az uborkát hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük, és a benne maradt folyadékot kinyomkodjuk. Joghurttal és kaporral elkeverjük, sózzuk és borsozzuk. Lefedve fel-használásig hideg helyre tesszük. Az olajat felforrósítjuk. A tonhalpogácsákat mindkét oldalán 3-4 percig sütjük benne, míg enyhe barna színűek nem lesznek. A kaprot megmossuk, és szárazra töröljük. A halpogácsákat, kaporlevelekkel díszítve, az uborkamártással együtt tálaljuk.

Tonhal sajttal és gombával
Hozzávalók: 50 dkg tonhal, 2 g törött bors, 5 dkg liszt, 8 dkg vaj, 5 dkg vöröshagyma, 20 dkg gomba, 1 gerezd fokhagyma, fél csomó zöldpetrezselyem, 2 dkg paradicsompüré, 12 dkg reszelt sajt, só.
A tonhalszeleteket megsózzuk, enyhén megborsozzuk, majd lisztbe mártva mindkét oldalát elősütjük. Tűzálló tálat kivajazunk, benne a tonhalszeleteket egymás mellé fektetjük. Vajat hevítünk, beletesszük a finomra megvágott vöröshagymát, amikor a hagyma üvegesre pirult, hozzáadjuk a szeletelt gombát és megpirítjuk. Sóval, törött borssal, zúzott fokhagymával, vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük, majd kevés paradicsompürét hozzátéve kevés ideig tovább pirítjuk.
Az így elkészített ragut a halszeletekre halmozzuk, meghintjük reszelt sajttal, és olvasztott vajjal meglocsoljuk. Mérsékelt hőfokú sütőben szép pirosra sütjük. Ketchupos rizzsel tálaljuk.
Elkészítési idő: 60 perc
Egy adag: 2020 kJ / 480 kcal

Tonhalszendvics
Hozzávalók: 1 konzerv tonhal, 1/4 csésze finomra vágott alma, 6 szem zöld olajbogyó szeletelve, 1 zöldpaprika apró darabokra vágva, 1/4 teáskanál kaporpor, 1/4 csésze apróra vágott zeller, 3 csepp erős paprikakrém, 1/2 citrom frissen kicsavart leve, egy kevés majonéz, épp csak annyi, hogy az egészet összetartsa
Elkészítés: konzervből könnyű, csak összekeverjük a hozzávalókat, és jól lehűtjük. Világosra pirított vékony kenyérszeleteken tálaljuk.

Tonhalszeletek a bajor serfőzők módján
Hozzávalók: 50 dkg tonhal, 8 dkg füstölt szalonna, 5 dkg vaj, 3 dl sör, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 db tojás sárgája, só.
A szép nagyobb, vastagabb tonhalszeleteket füstölt szalonnával megtűzdeljük. Kevés forró vajba tesszük, és mindkét oldalára átfordítva 1-2 percig sütjük. Ráöntjük a sört, megsózzuk, és beleszórunk egy kevés zúzott és apróra vágott fokhagymát.
Fedővel letakarva, nem erős tűzön puhára pároljuk. Közben a tejfölt keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a tojássárgáját, és habverővel jól elkeverjük.
A tejfölt a halra öntve felforraljuk, hogy mártás sűrűségűvé váljon.
Pirított burgonyával tálaljuk.
Elkészítési idő: 60 perc

Tonhaltekercsek olivás sajtmártásban
Hozzávalók: 60 dkg fagyasztott tonhalfilé, 10 dkg füstölt sajt, fél üveg olajbogyó kimagozva, 2 dkg vaj, 3 dkg liszt, 2 dl tejszín, 0.5 liter húsleves, 1 kiskanál KNORR Delikát ételízesítő.
A haltekercseket Delikát ételízesítővel meghintjük, feltekerjük, hústűvel megtűzzük. Kevés levesben gyöngyöző forralás mellett kipároljuk. Közben világos vajas rántást készítünk, melyet kevés tejszínnel kiforralunk. Belereszeljük a sajtot, hozzáadjuk a felkarikázott olajbogyókat. A lecsepegtetett haltekercseket bevonjuk a meleg sajtmártással. Főtt, vajas burgonyával körítjük. Száraz fehérbort ajánlunk hozzá, pl. Siklósi Chardonnay Barrique.

Töltött tonhal
Hagyunk felengedni egy csomag mélyhűtött tengeri halat, majd szeletekre bontjuk. (Ha a szeletek túl vastagok, vékonyakat vágunk belőlük.) Tenyérnyire daraboljuk, minden második szeletre egy kevés sajtot reszelünk, erre paradicsomszeleteket borítunk, amit ismét reszelt sajttal hintünk meg. Befedjük egy üres halszelettel, és kívülről megsózzuk, egy kevés citromlével bedörzsöljük. Fogpiszkálóval vagy hústűvel megtűzzük. (Összesen 15 deka sajt meg kb. 15 deka paradicsom kell hozzá.)
Simára keverünk 10 deka lisztet egy tojással, csipetnyi sóval meg annyi tejjel vagy szódavízzel, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk. A dupla halszeleteket először lisztbe forgatjuk, majd a sűrű palacsintatésztában megmártjuk, és bő, forró olajban, mérsékelt tűznél mindkét felükön ropogós pirosra sütjük.
Párolt zöldséggel vagy salátával kínáljuk.

Tuna (tonhal) saláta
Hozzávalók: 1 doboz tuna konzerv, 1 kis fej saláta, 1 szál uborka 2 paradicsom, 3-4 hónapos retek, 1-2 főtt tojás.
Elkészítése: A salátát összevágjuk, az uborkát, retket, paradicsomot, főtt tojást karikára vágjuk, sóval, citromlével ízesítjük, és a konzervet olajjal együtt belekeverjük. Változatként készíthetjük zellerszálból és almából, vagy egyszerűen majonézzel keverve. Az utóbbi esetben a halkonzerv olaját nem adjuk a salátához!

Valenciai paella
Hozzávalók (8-10 személyre): 1 nagyobb csirkemell, 25 dkg sertés szűzpecsenye, 1 kg házinyúlhús, 1 doboz konzerv kagyló, 1 doboz konzerv rákhús, 1 doboz konzerv tintahal. 1 doboz konzerv tonhal, 50 dkg rizs, 3 dl paradicsom ivólé, 1 citrom, 30 dkg zöldborsó, 25 dkg marinált paradicsompaprika, 2 dl olaj, 1 fej fokhagyma, só és törött fekete bors (ízlés szerint), 1/2 liter sáfrányos lé.
A sáfrányos lé hozzávalói: 4 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál sáfrányos szeklice, 2 csokor petrezselyemzöld, 4 evőkanál olívaolaj, 5 dkg darált mandula, 1/2 liter víz. (1 dl vízzel péppé turmixoljuk az összes hozzávalót, majd a többi vízbe belekeverjük, és a paellát ezzel a fűszeres lével öntjük fel.)
A csirkemellet ügyesen filézzük úgy, hogy az ne aprózódjon el. A nyúlhúst és a szűzpecsenyét feldaraboljuk. A halkonzerveket kibontjuk, levüket leszűrjük. Az olajat beleöntjük egy nagy serpenyőbe, amelyet később a sütőbe is betehetünk. Rászórjuk a tisztított, zúzott fokhagymát, egy-két percig pirítjuk, majd sorban, egymás után megpirítjuk rajta a húsdarabok mindkét oldalát. Rátesszük a halféléket, rászórjuk a fűszereket és beleöntjük a megmosott-lecsorgatott rizst. Jól lepirítjuk, beleszórjuk a zöldborsót, ráöntjük a paradicsomlevet és a marinált paprikát, végül felöntjük a sáfrányos lével. A paellát felforraljuk, és lefedve betesszük az előmelegített, forró sütőbe. 25 percnyi párolás után a sütő lángját elzárjuk, és még legalább 20 percig hagyjuk az ételt a sütőben, hogy a rizs az összes levet felszívhassa. Citromkarikákkal feldíszítve tálaljuk.

Vöröstonhal-steak csőben sütve, vadrizs rizottóval
Hozzávalók: 4 db 15 dkg-os vöröstonhal-steak, só, bors, 20 dkg koktélrák, 1 db citrom, 10 dkg vaj, 1/2 szál póréhagyma, 30 dkg forrázott parajlevél, 1 db fokhagyma, 10 dkg vadrizs, 30 dkg rizs, 4 dl fehérbor, 5 dl tej, 5 dkg liszt, 10 dkg reszelt parmezán sajt, szerecsendió, petrezselyem, 1-1 színes kaliforniai paprika, 2 db tojás;
Elkészítés: A halakat sózzuk, borsozzuk, citromlével meglocsoljuk, majd elősütjük. Vajból, lisztből, tejből besamelt készítünk, amit szerecsendióval, sóval, borssal és tojássárgájával elkeverünk. A forrázott parajt lepirítjuk, sózzuk, borsozzuk, fokhagymával ízesítjük és a besamelbe keverjük. A koktélrákokat rákvajon kevés bor hozzáadásával megpároljuk, majd szintén a besamelbe tesszük. Mindezt az elősütött tonhalszeletekre halmozzuk, megszórjuk reszelt parmezánnal, és sütőben megsütjük. A vadrizst és a sima rizst megfőzzük, majd belekeverjük a vajon, póréhagymán megpárolt, apróra vágott kaliforniai paprikákat, amit még petrezselyemmel ízesítünk, a són és borson kívül, majd összekeverjük.
Tányérra rakjuk a halat, mellé tesszük a rizottót.

Zöldséges tengerihal-leves
Hozzávalók: 25 dkg fagyasztott tonhal, 1 kis doboz paradicsomos (bármilyen) halkonzerv, fél citrom reszelt héja és kicsavart leve, 25 dkg sárgarépa, 25 dkg zöldbab, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál mustár, 2 dl kefir. 1 evőkanál finomliszt, 10 dkg cérnametélt, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál currypor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 mokkáskanál koriander és ugyanennyi mustármag, ízlés szerint só, csipet cukor.
A halat szobahőmérsékleten hagyom felengedni, majd vékony csíkokra vágom és megsózom. A zöldségeket megtisztítom, és egyforma nagy darabokra aprítom. 2 evőkanál olajat felforrósítok, rászórom a zöldségeket, és fedő alatt, saját levében, egy pohár vizet aláöntve, félpuhára párolom. Leveses fazékban a maradék olajon a halcsíkok mindkét oldalát lepirítom, ezután a citromlével meglocsolva, ráöntök egy liternyi vizet. A koriandert és a mustármagot beleszórom egy teatojásba, amit belelógatok a levesbe, hogy annak elkészülte után ne kelljen halászgatni a fűszereket. A reszelt citromhéjat, a törött borsot, a curryport és a megtisztított és zúzott fokhagymát beleszórom a levesbe, majd beleöntöm a már majdnem puha zöldségeket is, levével együtt. Külön, egy másik edényben megfőzöm a cérnametéltet, ezután leszűröm, és melegen tartom. A paradicsomos halat villával összetöröm, és levével együtt beleteszem a levesbe. Az egészet fölforralom. Közben a kefirben simára keverem a lisztet, egy deci vizet és a mustárt, végül a levesbe öntve, készre főzöm. Az ételbe belekeverem a főtt tésztát, és forrón tálalom.
Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

http://www.origo.hu/tafelspicc/alapanyag/20130704-a-toro.html