Terebess gyümölcskalauz

Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Naspolya
Mespilus germanica - Rosaceae — Rózsafélék

'Eschenauer Halbkugel' ................................'Dunkelsteiner Wald'

Ezt a gyümölcsöt már a kereskedelemben is alig lehet kapni, pedig szép bokra bőven ontja a termést. A téli gyümölcstálak díszítésére, választékának bővítésére szolgál. Fanyar termését tulajdonképpen éretlenül szedjük le az első fagyok bekövetkezte előtt, és tároljuk mindaddig, amíg a kocsány felől a gyümölcshús puhulni kezd. Éretten kellemesen fanyar, jellegzetes ízű gyümölcse karácsony táján igen finom csemege. A naspolya nem válogat a talajban és az éghajlatban. Száraz és nedves talajokon egyaránt megél. Fehér virágait későn, a májusi fagyok után hozza, ezért a tavaszi fagyoktól nem szenved. A naspolyabokrot nem szabad metszeni, mert virágai a vesszők végén helyezkednek el, ezért minden vessző lemetszése egyben a termést is csökkenti. Félvad növény; a kártevők és a betegségek nemigen bántják; szinte egyáltalán nem szorul permetezésre.

hollandi óriás
Hollandiából származó, elterjedt fajta. Későn érik, novemberig szedhető. Gyümölcsei nagyok (50-60 gr.). Héja vastag, rágós, gyakran berepedezik, ezért kevésbé tetszetős. Húsa közepes minőségű, feltűnően nagy magokkal.
http://www.gyumolcsfa.hu/fajtaism_naspolya.php
Szentesi rózsavirágú naspolya
http://www.vendegvaro.hu/50-563
Különleges, egyedi jellemzők:
a legízletesebb naspolyafajta. Gyümölcse mellett egyre jobban előtérbe kerül a díszítő értéke is. Lombkoronája önmagában is szép dísze a kerteknek, parkoknak. Nagyméretű virágai különlegesen szépek.
Leírás:
A naspolyának (Mespilus germanica L.) ez a változata ismeretlen eredetű, Szentes környékén régóta ismerik, elterjedt tájfajta. Korán, október végén szüretelhető, kb. egy hónapig fogyasztható. Gyümölcse nagyon mutatós, szabályos körte alakú. Hosszúsága (40-45 mm) nagyobb, mint a szélessége. Tömege közepes (22-30 g). Héja és húsa a legvilágosabb a hazai fajták közül. A héj színe halvány zöldes- vagy sárgásbarna, fogyasztásra alkalmas állapotban szürkésbarna, enyhén molyhos. Húsa éretten világos szürkésbarna, íze, zamata, levesessége kiemelkedik a többi közül. Koronája viszonylag laza, kissé szétnyíló, közepes növekedésű. Vesszői vékonyak, egyenesek. Lombja matt, sötétzöld, nagyon dekoratív. Virágai középnagyok, hófehérek, hólyagos szirmúak. Későn, május közepén virágzik, a késő tavaszi fagyok nem tesznek benne kárt. Öntermékeny.
Felhasználás:
Fogyasztása csak utóérlelés után lehetséges. Vitaminokban és pektinben gazdag gyümölcsét elsősorban frissen fogyasztják, de lekvár főzésére is kiválóan alkalmas. Ezenkívül püré, cukrozott gyümölcs, közönséges, rumos vagy pálinkás befőtt, bor és likőr is készíthető belőle. Más gyümölcsfajokkal vegyesen ivólének kiváló. A magjából készült tea vesekő ellen gyógyhatású.
Nottingham
Angliai származású, de egész Európában ismert. November elején szedhető, és karácsonyig fogyasztható. Gömb alakú gyümölcsei kis, illetve közepes nagyságúak (18-25 gr.). A héj színe a napos oldalon piros, egyébként sötétbarna színű. Szabályos középnagy koronát nevel, szép kékeszöld lombozata miatt díszfának is alkalmas. Rendszeresen és bőven terem.
Mespilus germanica 'Apyrena'
Mag nélküli fajta! Gyümölcse apró és kevésbé áll el.
Egyéb fajtái: Metz, Boom en Vrucht, Bredase Reus, Macrocarpa, Nottingham Neu, Royal, Westerveld, Dunkelsteiner Wald, Eschenauer Halbkugel, Puch-Weingarten, Rossatz, Schönbrunner Riesenmispel, St. Michael Kirche.

Eredet
A növény Keletről származik, és onnan terjedt el valamennyi kontinens mérsékeltebb éghajlatú területeire. 50 évvel ezelőtt a naspolya még olyannyira ismert volt egész Európában, hogy a régi kertészetről szóló könyvekben még őshonos gyümölcsként szerepelt.

Növény
A naspolya mindenütt megél Európában. A fa magassága akár az 5 métert is elérheti. A naspolyafára a széles korona jellemző, ami kellemes árnyékot szolgáltat. Tavasz végén nagy, fehér virágot hoz, ősszel narancsszínű lombot. Levelei akár a 10 cm-es nagyságot is elérhetik, és a fonákjukon szőrösek.

Termesztés
A naspolya csak a túlérett stádiumában ehető. A gyümölcsöknek addig a fán kell maradniuk, ameddig csak lehet, és a szüret után még 2 hétig hideg és sötét helyen kell tárolni. Naspolyát Spanyolországban, Dél-Franciaországban, Olaszországban, Görögországban, Hollandiában, Angliában, Kaliforniában és Japánban termesztenek. Nálunk a naspolyát novembertől Spanyolországból, Olaszországból és Törökországból importálják.

Termés
Csak a gyümölcshús ehető, a héja és a magja élvezhetetlen. A gyümölcshúsnak lekvárszerű az illata, és édes — savanyú, borra emlékeztető íze van. A naspolya nagysága és formája fajtánként változó, lehet dió, vagy kisebb alma méretű, de úgy is kinézhet, mint egy apróbb körte. A héja a sárgásbarnától kezdve, a rozsdavörösön vagy a zöldesbarnán át egészen a sötétbarnáig terjedhet, kívül bőrszerű, egyenetlen és enyhén szőrös. A gyümölcs húsa pirosas vagy barnás, puha, mint a tészta, fajtától függően mag nélküli, vagy 5 magot tartalmaz.

Érési ideje
Az első fagyos éjszakák után. A héja akkor sötétbarna és durva lesz, könnyen lehúzható, a gyümölcs pedig megpuhul. Az éretlen gyümölcs jellemzője a fanyar, kesernyés gyümölcshús és a keserű utóíz.

Felhasználása
Nyersen gyümölcsként, desszertekhez. Párolva sütemények töltéséhez használható fel, mint az almalekvár, befőzés esetén pedig lekvár, zselé vagy gyümölcslé készíthető belőle.

Tárolás
Az evésre alkalmas gyümölcs kb. még egy hétig hűvös, száraz helyen tárolandó. Az utánérés eléréséhez még kb. 2 hétig hideg, száraz helyen javasolt tárolni, csészeleveleivel lefelé fordítva, egy vékony réteg finom homokra fektetve.

1395 körüli forrásban szerepel először kis, körte alakú, barnás héjú gyümölcsöt termő fa, bokor, cserje jelentésben. Magyarországra valószínűleg Itáliából került. Erre mutat középkori olasz-latin eredetű neve is. A középkor óta folyamatosan termesztik, elszórtan mindenütt megtalálható. Lippai János 1667-ben a pozsonyi kert tapasztalatai alapján más gyümölcsök mellett a nyospola szedését, tárolását, érlelését is részletesen leírja. Tiszta időben, déltájban történő szedését, öt napig sós vízben áztatását, majd félig főtt mustba vagy mézbe tételét ajánlja. Végül megjegyzi, hogy szalmán is megérik. A még savanyú gyümölcs megsütve vagy borban vetkezi le savanyúságát. (Surányi, 1987.)

A naspolya termesztésére és fogyasztására népi szólások is utalnak. Faludi (1787): Idővel, szalmával a naspolya is megérik. Ballagi (1850): Akkor jó a berkenye és naspolya, mikor megfő a fája alatt - idézi Margalits (1896). O. Nagy (1985) tájnyelvi szóláshasonlatként említi: Elterül, mint a naspolyabokor (azaz szélesen elterül).

http://www.balintgazda.hu/szuret48.php
Kis termetű fa vagy többnyire tövétől ágas bokor, amely a kertekben kettős célt is szolgálhat: ízes gyümölcse akkor fogyasztható, amikor nem vagyunk bőviben a gyümölcsnek, ezért joggal soroljuk a gyümölcstermő növények közé. De besorolhatjuk a díszcserjék társaságába is, hiszen molyhos, lándzsás levelei, sűrű lombja, csinos alakja, valamint 3-5 cm átmérőjű, május közepén nyíló fehér virágai erre is jogot adnak. A családi ház kertjében, a hétvégi kertekben mindenesetre érdemes legalább egy naspolyabokrot telepíteni.

A naspolya hazája Közép-Ázsiában, a Kaukázus déli lejtőin van. A Balkán-félsziget országaiban vadon terem, de a kertekben szívesen ültetik. Melegigényes növény lévén a Kárpát-medencénél északabbra nemigen merészkedik. Német vendégeimtől gyakran kérdezem, hogy ismerik-e a "mispel"-t, de többnyire tagadó választ kapok tőlük. Ezek után nehéz volna megnyugtató választ adni arra, hogy a jó öreg Linné Károly miért adta a naspolyának a "germanica" speciest.

Rendszertanilag a lágymagvú almástermésűek közé tartozik, Vagyis az almának, a körtének és a birsnek a rokona, annak ellenére, hogy a magjai kemények és nehezen csíráznak.

Még azt se tudjuk teljes bizonyossággal, hogy mióta termelik nálunk a naspolyát. Annyi azonban kétségtelen, hogy az első magyar gyümölcsfaiskolai árjegyzék, amelyet Bodor Pál 1812 szeptemberének 1. napján, Kolozsvárott jelentetett meg (és amely nem kevesebb, mint 34 almafajtát és 22 körtefajtát ajánlott a nagyérdemű vásárlóknak!) az egyéb gyümölcsnemek kategóriájában a "naspolyát" is felsorolja. Ennek ellenére a mai napig indokolatlanul mellőzött és mostoha gyümölcs maradt.

Hogy honnan származik a neve? Minden valószínűség szerint a latin mespila szóból, illetve annak elolaszosodott nespula változatából. A Schlágli-magyar szójegyzék (1400-1410) 1553. tétele is nespula néven említi. Számos népies neve közül a leggyakoribb a lasponya és a miszpolya.

Termesztése

Aki naspolyát akar a kertjében ültetni, az föltétlenül oltványt vásároljon. Lehet ültetni magról kelt vagy sarjból fejlődött csemetét is, ezek azonban jóval kisebb gyümölcsöket hoznak, fájuk pedig többnyire tövises, akár csak a vad-körte és a galagonya. A faiskolákban naspolya-, körte-, alma- vagy birsalanyra szokták szemezni, illetve oltani, de előfordul, hogy a galagonyát választják alanynak azért, hogy a bokor kis termetű maradjon. A csemete a faiskolában két év alatt cseperedik kiültethető növénnyé.

A naspolya a meleg tájak szülötte, nálunk se szereti a hideg fekvést. Legjobban a napos, félárnyékos helyeken érzi magát, épületek, falak északi oldalára ne ültessük. A téli hideget viszont jól elviseli, és a kora tavaszi fagyok se szoktak kárt tenni a későn nyíló virágokban.

Gyökérzete sekélyen terjed, ezért nincs szüksége mélyrétegű talajra. Különben se válogat a talajokban, de legszebben a kissé nyirkos, tápdús talajokban fejlődik. Sovány, száraz területen föltétlenül öntözni kell. A rendszeres trágyázást az én kertemben bőséges terméssel hálálja meg.

A naspolya virágai öntermékenyek, nincs szükségük más fajta vagy más egyed virágporára ahhoz, hogy a virágból gyümölcs fejlődhessék. Ez nagy előny, mert ily módon a naspolya társ nélkül is ültethető. Egy átlagos család számára elegendő is egy bokor termése annál is inkább, mert egy kifejlett, egészséges naspolyabokor 40-50 kg gyümölcsöt képes teremni.

Fajtái a gyakorlatban nem ismertek, jóllehet Mohácsy Mátyás: A gyümölcstermelés kézikönyve című korszaknyitó művében megemlíti a Nottinghami, a Hollandi és a Házi naspolyát. Ezeket azonban manapság már hiába keresnénk a faiskolai lerakatok kínálatában. Ezért egyszerűbb, ha igényünket arra korlátozzuk, hogy a naspolya gyümölcse nagy legyen.

A naspolya nem igényel sok gondoskodást, nincs is vele baj, mert rendszeresen terem. Egy dolgot azonban föltétlenül meg kell jegyezni: a naspolya vesszőit nem szabad megmetszeni. Aki ugyanis bekurtítja a vesszőket, az a termést vágja le a bokorról, mert a naspolya termőrügyei a vesszők csúcsán állnak. Nemegyszer találkoztam olyan kertbaráttal, aki a naspolya terméketlenségére panaszkodott. Kérdezgetésem eredménye mindig az volt, hogy ő bizony tavasszal úgy akarta a naspolyabokrot termőre bírni, hogy az őszibarackhoz hasonlóan metszette meg.

Az idősebb naspolyabokrokat is csak ritkítani szabad, tehát szükség esetén a nagyon sűrűn álló ágakat tőből fűrészeljük ki, és semmiképpen se feledkezzünk meg a sebek gondos kezeléséről!

A naspolya jól tűri az ifjítást is, ezért a nagyon idős, felkopaszodott, felnyurgult bokrokat érdemes megifjítani. Erre lombfakadás előtt, tavasszal kerüljön sor. Ügyeljünk arra, hogy a koronát alkotó, megmaradó 5-6 vázág egyenletesen helyezkedjék el, és megközelítően azonos erősségű legyen. A vázágak végén föltétlenül maradjon egy egyéves vessző, amely a továbbnövekedést biztosítja.

Betegségek és kártevők a naspolyát nem szokták megtámadni. Ennek az okát abban kereshetjük, hogy a növény minden része sok csersavat tartalmaz.

Felhasználása

A naspolya különleges alakú gyümölcse utóérő, vagyis a fáról leszedve még nem fogyasztható. Lippai János, a Posoni kert-ben erről így ír: "A noszpolyafa gyümölcseit, minek előtte meglágyul, akkor szedik: de jobb, ha a fáján hagyják, hogy egyszer vagy kétszer megcsípje a dér, s édesebb leszen. Ha elébb leszedik, s szalmára rakják, úgy is meglágyul, és akkor eszik őtet nyersen, mert főve nem láttam".

A 17. század kertészének bölcs tanácsát ma is jó szívvel fogadhatjuk meg. A naspolyát október végén-november elején ajánlatos leszüretelni. A kemény, élvezhetetlen gyümölcsöket egy rétegben rakjuk ki a padláson vagy a kamrában. Nedves, párás helyen a penészesedését úgy előzhetjük meg, hogy a helyiségben a hordók kénezéséhez használatos kénlapot égetünk el. Az se baj, ha fagy éri őket. December végére - ha szerencsénk van, akkor karácsonyra - a gyümölcsök fokozatosan megpuhulnak, színük sötétebbre vált. Ízük édes, kellemes, jellegzetes. A naspolya igen tápláló gyümölcs.

Nagy értéke, hogy a naspolya akkor válik élvezhetővé, amikor szerény a gyümölcsválaszték, hiszen a déligyümölcsön kívül karácsony és újév táján csak a saját termelésű téli alma, a téli körte és a felaggatott csemegeszőlő kerül a család asztalára. Az ünnepnapok gyümölcstálját a naspolya is színesíti, sőt még a karácsonyfára is fel lehet függeszteni -ahogy régen a dióval és az aranyalmával gyakorolták.

Lekvárt, sőt zselét is lehet belőle főzni, mert sok pektint tartalmaz.

Fája nagyon szívós, az esztergályos- és az asztalosiparban megkülönböztetett értéke van. A faszobrászok is sokra értékelik.

A bokor kérge és a levelei is jelentős mennyiségű csersavat tartalmaznak, ezért régebben cserzésre használták.

A kéreg főzetét a népi gyógyászatban vérzések csillapítására, a magvak főzetét pedig vesekő elhajtására alkalmazták.

A Kelet- és Délkelet-Európában őshonos növény, régebbi idők óta megterem Közép- és Nyugat-Európában, így Magyarországon is előfordul. A vadon termő naspolya - egyetlen faja nemzetségének erdőszéleken, cserjésekben, fás, bokros térségekben egyaránt honos. Találkozunk vele kiskertekben, ahol telepítése gyökérről történik. Lombhullató, alacsonyan elágazó bokor, esetleg 5-6 m-re megnövő fácska. Ovális, széles lándzsás levelei bőrszerű tapintásúak, finoman fogazottak, szőrösek, de a talajtól és éghajlati viszonyoktól függően néha csupaszak.

Termése gömbölyű, besüppedt csúcsát a megmaradó csészelevelek uralják. Vitaminokban és tápanyagokban gazdag gyümölcse az első fagyok beállta után a dértől erősen megcsipkedett állapotban fogyasztható, és tartósítás után is kitűnő, étkezést kiegészítő csemege.

Naspolya rummal

A 3 kg teljesen érett, dércsípte naspolyát megtisztítjuk, megmossuk, és szitára téve megszikkasztjuk. 1 liter vizet 2 kg cukorral felforralunk, és a forrásban levő szörpbe helyezzük a megmosott, lecsurgatott naspolyát. Puhára főzzük, majd kiszedjük, és a gyümölcsöt üvegekbe rakjuk. A szörpöt egy ideig még főzzük, 3 dl rumot teszünk hozzá, és forrón a naspolyára öntjük. A felületét tartósítószerrel kezelve az üvegeket gondosan lezárjuk, és kihűlésig ruhába csavarva, hűvös helyre téve tároljuk.

Naspolyabefőtt

A 4 kg érett naspolyát megtisztítjuk, jól megmossuk, lábasba tesszük, és 2 kg cukrot adva hozzá 2 liter vízzel felöntjük, és puhára főzzük. A megfőtt naspolyát kiszedjük, és üvegekbe rakjuk. A szirupot 2 dkg citromsavval dúsítva átforraljuk, s kihűlés után ráöntjük az üvegbe helyezett naspolyára. Az üvegek tetejét lezárás előtt tartósítószerrel kezeljük, majd 80°C-on 30 percig hőkezeljük. A kihűlt befőttet hűvös helyen tároljuk.

Naspolya: mit kezdjünk vele?

Habár nagyszüleink kedves gyümölcse volt, ma már sokan fel sem ismerik a piacon járva. Pedig a naspolya a múlt század közepén még olyan ismert és népszerű volt Európa-szerte, hogy a régi kertészeti könyvekben őshonosként emlegették.

A naspolya, népiesen lasponya vagy miszpolya, „elolaszosodva” pedig nespula, a rózsafélék családjába tartozik. Rokona az almának, a körtének és a birsnek. Ázsiából – jellemzően Japánból és Kínából – származik. Bár pontos eredete nem ismert, tudjuk, hogy Délkelet-Európában, a Földközi-tenger mentén már az ókorban is termesztették. Rómában a makedón háború után honosodott meg. A természettudós Plinius nevezte el Mespilusnak. A kontinensen minden bizonnyal a római légiók terjesztették el.

A katonák a sokáig eltartható gyümölcsöt vitték magukkal a provinciákba, vonulásuk mentén – szándékosan vagy merő véletlenségből – naspolyafácskák sarjadtak ki a földből. Arra nézve sajnos nincs adatunk, hogy hazánkban mikor honosodhatott meg. Mindenestre egy 1410-es magyar szójegyzék már említi. Lehet, hogy a római légiók hagyatéka volt, de lehet, hogy csak jóval később került a Kárpát-medencébe. Ahonnan tovább nem is igen költözött, lévén melegigényes növény. Így az is örök titok marad, hogy Linné rendszertanában miért kapta a Mespilus a germanica jelzőt, holott német földön nem is ismerték.

Ez az a furcsa gyümölcs, ami frissen szedve kemény, élvezhetetlen. Jellegzetes íz- és zamatanyagai az érlelés során alakulnak ki. A késő őszi fagy nem tesz kárt benne, sőt, ha a fán hagyják, és a dér egyszer-kétszer megcsípi, édesebb és zamatosabb lesz. Szedés után rétegekben kiterítve érlelhető. Szobahőmérsékleten természetesen előbb, hűvös padláson vagy kamrában később válik fogyaszthatóvá. Akkor jó, ha szottyos lesz: héja pergamenszerűen elválik, könnyen lehúzható, alatta pedig az érett körtéhez hasonló, kásás állagú, édes és egyben fanyar gyümölcshús rejtőzik.

Eleink a naspolya borízű, savanykás gyümölcsét a hosszú téli estéken majszolták. Igaz, hogy nyersen a legegészségesebb, de bő termés esetén bort és lekvárt is készítettek belőle. A fa leveleit és kérgét magas csersav tartalma miatt cserzésre használták, fája pedig a mai napig nagyon értékes alapanyaga a fafaragóknak.

A naspolya rendkívül gazdag vitaminokban, főként C-vitamin tartalma kiemelkedő, 12 mg/100 gr. Magas vastartalma miatt a vérzékenységben szenvedőknek kimondottan ajánlott, jelentős kalciumtartalma pedig csonterősítő hatással bír. Leve alkalmas a szájüreg és a garat gyulladásainak csökkentésére. A népi gyógyászatban a kérgéből készült főzetet a vérzés csillapítására használták, magvainak főzetét pedig a vesekő elhajtására.

Fajtái közül elsőként a faként is igen dekoratív, sötétzöld lombú, bőven termő Szentesi Rózsát említhetjük. Gyümölcse október végétől szedhető, körülbelül egy hónapig fogyasztható. Íz- és zamatanyagokban igen gazdag, közepes nagyságú termése hosszúkás körte alakú. A Holland Óriás is elterjedt fajta. Nagy, vastaghéjú gyümölcsei novemberben szedhetők, gyümölcshúsa közepes minőségű. A Nottingham angol nemesítés. November elején szedhető, karácsonyig fogyasztható. Apró, kerek gyümölcsei vannak.

A naspolyából magas pektintartalmának köszönhetően remek gyümölcslekvár és zselé készíthető. Pürésítve főtt vagy sült húsok mellé köretként adható. Ha megpároljuk, majd mézzel ízesítjük, rendkívül finom süteménytölteléket kapunk belőle.

A naspolyalekvárhoz teljesen érett gyümölcsöt választunk. Kilónként 3,5 deci vizet adunk a megmosott egész gyümölcsökhöz. Egészen puhára főzzük, majd áttörjük. Hozzákeverünk fél kiló cukrot, majd sűrűre főzzük. Száraz dunsztban tartósítjuk.

Parfét, krémet is készíthetünk naspolyából. Bár munkaigényes – héjától, magjaitól meg kell szabadítani –, nagyon egyszerű: a gyümölcshúst turmixban pépesítjük, narancslikőrrel, vaníliával, leheletnyi sóval ízesítjük, habbá vert tejszínnel elegyítjük.

Lőrincz Zsolt

Milyen legyen a karácsonyi pulyka?

A novemberi dércsípéssel elhullatták termésüket kertünk gyümölcsfái. Csupán egyetlen fácska, a naspolya őrizte még sárgásbarnás kincseit.

A régi népi bölcselet úgy tartja, a laspolyát vagy miszpolyát – a latinban eredetileg mespila, elolaszosodott változata a nespula, ez került 1410 körül magyar szószedetbe – akkor kell leszedni, ha a dér kétszer beleharapott. A padláson szétterített naspolya kissé fanyar, borízű gyümölcse többnyire már leszedetten érik be. A gyümölcsbőrt lehúzva élvezhető igazán ez, az idősebbek gyerekkorát idéző csemege. Amikor telente még nem voltunk narancs, banán és mandarin bőségben. A Kárpát-medencében az almához, körtéhez, birshez hasonlóan létjogosultsága volt a kertekben. Aztán valahogy kiment a divatból, de mostanság egyre-másra tűnik fel újra a piacokon.

A magvas, ám antioxidáns anyagokban, C-vitaminban és kalciumban gazdag beérett, kásás naspolya megállja a helyét minden ínyencek asztalán. A magyar receptárban többnyire csak lekvár-zselé, esetleg bő termés esetére még borkészítési passzusokat találhatunk naspolyából. Az ázsiai országokban (Japán, Kína) és kontinensünk mediterrán térségében igen népszerű gyümölcs – Pannóniában is a rómaiak honosították meg – konyhai felhasználása sokkal gazdagabb a miénknél. Az olasz, görög, spanyol fogásokban különféle húsokkal fordul elő. Érdemes kipróbálni. Karácsonyi ajánlatunk a spanyolok naspolyás-gesztenyés pulykasültje és halétele.

Receptek

Naspolyás-gesztenyés pulykasült

Hozzávalók: egy kb. 3-3,5 kg-os konyhakész pulyka, 40 dkg gesztenye, 20 dkg kolbász, 1 citrom, 20-25 dkg naspolya, 3 kisebb hagyma, 1 kanálnyi oportó vörösbor, csipetnyi tárkony, 20 dkg füstölt bacon , pár szál,friss rozmaring, 1tojás, 1 babérlevél, 1 fokhagymagerezd, 1 pohár fehérbor, 2 kanál vaj, 2 kanál olívaolaj, só, bors.

A pulykát kívülről és belülről is jól átmossuk langyos vízzel, és bedörzsöljük sóval. Egy lábasba vizet öntünk, majd megsózzuk, amikor felforrósodott, beletesszük a héjas, bevagdosott gesztenyét és a babérlevelet. 40 percig főzzük. A megfőtt és megtisztított gesztenyéket osszuk két adagra, s a felét vágjuk apróra. Keverjük össze a felaprított gesztenyét a felszeletelt kolbásszal, a feldarabolt, lehéjazott, magjaitól megszabadított naspolyával, egy felaprított hagymával, az apróra darabolt baconnel, a kanálnyi oportóval, a csipetnyi tárkonnyal, sóval és borssal. Ez kerül töltelékként a pulykába, amit magas falú tepsibe teszünk, meglocsolva az olajjal és a pohár fehér borral, mellé dobva a fokhagymát és a rozmaringágakat.

180 Celsius fokra állított sütőben két óra hosszat sütjük. Az első órában alufóliával letakarva. Egy óra elteltével vegyük ki a tepsit a sütőből, és locsolgassuk meg a pulykát a tepsi aljában összegyűlt lével. Rakjuk mellé a maradék gesztenyét, két kisebb hagymát négyfelé vágva, majd alufólia nélkül toljuk vissza a sütőbe még egy órára. A kész pulykasültet párolt zöldségekkel és sültburgonyával tálaljuk. Fehér bort kínálunk hozzá.

Tonhal naspolyával

Hozzávalók: 1/2 kg friss naspolya, 30 dkg póréhagyma, 25 dkg natur tonhalkonzerv, 1/2 liter tej, 4 db tojás, 1/2 citrom, 1/2 narancs, 9 dkg vaj, csipetnyi só és bors.

Elkészítése egyszerű, körülbelül 75 percet vesz igénybe. Hámozzuk meg és magozzuk ki a naspolyát. Tisztítsuk meg a póréhagymát és szeleteljük fel vékonyan. Egy serpenyőbe olvasszuk fel a vajat, majd tegyük bele a póréhagymát, és mérsékelt tűzön dinszteljük meg.

A megdinsztelt póréhagymát, az előkészített naspolyát, a levétől lecsorgatott tonhalat, a tejet, a tojásokat, a kifacsart citrom- és narancslét, a borsot és a sót mixeljük össze, majd simítsuk alumínium sütőformába vagy kerámiaedénybe. 180 Celsius-fokos, légkeveréses sütőben 40 perc alatt kész. Ehhez a fogáshoz is fehér vagy egy könnyű rozé bort kínáljunk.

Tóth Sándor
HVG, 2009. december 10.

SORTEN

Schon von Natur aus existieren zwei verschiedene Formen, deren Früchte sich voneinander unterscheiden. So sind bei der f. fructu allongata die Steinäpfel eher länglich-eirund, relativ klein und mit einem fast geschlossenen Kelch versehen, währen sie bei der f. fructu turbinata größer und breitrundlich-kreiselförmig sind und einen eher offenen Kelch aufweisen. Die heute bekannten Sorten sind v.a. Relikte aus früheren Zeiten, in denen die Mispel noch eine bedeutungsvolle Obstart war, denn in der jüngsten Vergangenheit wurden kaum noch neue Sorten gezüchtet (Friedrich, Schuricht 1985). Aktuell sind v.a. folgende Sorten im Umlauf:

´Evereinoffs Monströse´ (syn. f. culta evreinoviana): Diese Sorte wurde 1941 von Evreinoff im französischen Mirabel bei Tarn-et-Garonne entdeckt. Der Wuchs ist schwach und reichlich verzweigt, die Steinäpfel sind ziemlich groß mit 70 - 80 mm und breit kreiselförmig. Die Fruchtfarbe ist sandgelb bis hellgrau, das Fruchtfleisch bräunlich bis rosa gefärbt. Die Früchte reifen erst spät Ende November, die Erträge werden als vergleichsweise gering angesehen (Friedrich, Schuricht 1985).

´Holländische´ (syn. ´Holländische Großfrüchtige´, Monstreuse de Hollande´, Große Gartenmispel´, ´Große Ancienne´, ´Faustmispel´): Die ´Holländische´ wächst sehr stark und trägt große bis sehr große, flach kreiselförmige Früchte von bräunlicher bis bronzegrüner Farbe, deren braunes Fruchtfleisch auch ein angenehmes Aroma aufweist. Diese Sorte bringt daneben auch große Erträge, die Früchte werden im Oktober reif. Ihr besonderes Kennzeichen sind die lorbeerähnlichen Blätter (Friedrich, Schuricht 1985). Es handelt sich hierbei um eine der alten, auf Fruchtnutzung selektierten Sorten (Albrecht 1996).

´Kernlose´ (syn. Var. apyrena, ´Sans pepins´, ´Mispel ohne Stein´, ´Mispel ohne Kern´): Hierbei handelt es sich um eine mittelstark wachsende Sorte mit zwar nur kleinen, aber recht gut schmeckenden Früchten von kreiselförmigem Aussehen und bronzebrauner Farbe. Sie enthalten keine Samen. Die ´Kernlose´ gilt als ertragreich, die Steinäpfel werden im Oktober reif (Friedrich, Schuricht 1985).

´Königliche´ (syn. ´Royal´, ´De ménage´ (Friedrich, Schuricht 1985), ´Königsmispel` (Bundessortenamt 1999)): Diese Sorte wurde von Riviers 1870 im englischen Sawbridgeworth veröffentlicht. Sie wächst eher strauchartig und mittelstark und wird ebenfalls als ertragreich angesehen. Die mittelgroßen, länglichrunden Früchte sind graubraun gefärbt und weisen einen geschlossenen Kelch auf. Sie sollen angenehm schmecken (Friedrich, Schuricht 1985).

´Krim´: Diese ziemlich stark wachsende Sorte stammt aus Rußland und wurde dort erstmals um 1870 von Hartwiss in Jalta auf der Krim angebaut. Die rundlich-kreiselförmigen Steinäpfel sind groß bis sehr groß, gelblich-braun und von süßsäuerlichem Geschmack. Sie werden Ende September in großen Mengen reif (Friedrich, Schuricht 1985).

´Macrocarpa´ (syn. Var. gigantea, var. macrocarpa, ´Maxima´, ´á tres gros fruits´) (Friedrich, Schuricht 1985): Diese Sorte soll große Früchte aufweisen (Mischke 1997 b).

´Mispel von Metz´: Zu dieser Sorte liegen kaum Angaben vor, außer daß sie bräunliche Früchte trägt, welche erst spät reif werden (Bundessortenamt 1999).

´Nottingham´ (syn. ´Frühe Englische´): Die Sorte ´Nottingham´ ist v.a. in England verbreitet (Mischke 1997 b), wo sie bereits um 1850 von Hoog herausgebracht wurde. Diese Sorte weist einen mittelstarken Wuchs und mittelgroße, kugelige Früchte von malvenartiger bis gelblicher Farbe auf, das Fruchtfleisch ist dunkelbraun. Sie ist v.a. für den Anbau auf feuchteren Böden geeignet (Friedrich, Schuricht 1985).

´Ungarische´ (Friedrich, Schuricht 1985) (Syn. ´Ungarische (Balkan-) Mispel (Bundessortenamt 1999)): Diese strauchartig und schwach wachsende Sorte ist schon sehr lange bekannt. Sie bringt mittelgroße, etwas längliche, goldbronzene Früchte mit geschlossenem Kelch hervor, die ein gutes Aroma aufweisen. Die ´Ungarische´ gilt als sehr ertragreich, die Steinäpfel reifen im September (Friedrich, Schuricht 1985).

Weiterhin existieren auch Sorten, bei denen mehr der Zierwert im Vordergrund steht (Mischke 1997 b). Daneben sind aus Asserbeidschan Lokalsorten bekannt, welche Erträge von 60 - 80 kg/Strauch und Jahr bringen. Vom russischen Züchter Michurin wurde die Mispel auch mit der Eberesche gekreuzt, woraus die Sorte ´Michurina Desertnaja´ hervorging (Friedrich, Schuricht 1985). Weitere Angaben zu dieser Kreuzung finden sich in der Abhandlung über die Eberesche auf S. 132.

MEDLAR, Mespilus germanica, a tree of the tribe Fomeae of the order Rosaceae, closely allied to the genus Pyrus, in which it is sometimes included; it is a native of European woods, &c., from Holland southwards, and of western Asia. It occurs in hedges, &c., in middle and south England, as a small, muchbranched, deciduous, spinous tree, but is not indigenous. The medlar was well known to the ancients. Pickering (Chron. Hist. Fl. p. 201) identifies it with a tree mentioned in a Siao-ya ode (She-King, ii. I, 2), 827 B.c. It is the uuirlXn of Theophrastus and Mespilus of Pliny. The Latin mespilus or mespilum became in Old French mesle or medle, the fruit, meslier, medlier, the tree. The modern French nefie is from a corruption nespilum of the Latin. The German Mispel preserves the original more closely. The well-known fruit is globular, but depressed above, with leafy persistent sepals, and contains stones of a hemispherical shape. It is not fit to eat until it begins to decay and beoo~mes bletted, when it has an agreeable acid and somewhat ast~tngent flavour. Several varieties are known in cultivation. The large Dutch medlar, which is very widely cultivated; has a naturally crooked growth; the large, much-flattened fruit is inferior in quality to the Nottingham, which is a tree of upright habit with fruits of about I in. diameter, superior to any other variety. There is also a stoneless variety with stifi smaller fruits, but the quality is not so good.
The medlar is propagated by budding or grafting upon the white-thorn, which is most suitable if the soil is dry and sandy, or on the quince if the soil is moist; the pear stock also succeeds well on ordinary soils. It produces the best fruit in rich, loamy, somewhat moist ground. The tree may be grown as a standard, and chiefly requires pruning to prevent the branches from rubbing each other. The fruit should be gathered in November, on a dry day, and laid out upon shelves. It becomes bletted ~nd fit for use in two or three weeks. The Japanese medlar is Eriobotrya japonica (see LOQUAT), a genus of the same tribe of Rosaceae.

Medlar
The medlar is native to the eastern part of the Mediterranean and the eastern part of Turkey, the western part of Iran and around the Caucasus. The medlar came to Greece around 700 BC. Archilochos of Paros already mentioned the fruit. After the Macedonian Wars about 200 BC, it cam to Rome. Theophrastus and later Pliny already described three different types of medlars. It is found wild in Austria, mostly in Niederosterreich, up to 1100 meters, in Switzerland, France, Spain, Portugal, the Netherlands. It is depicted in mosaics in Pompeii. Charlemagne (768-841) mentioned the medlar as one of the trees which should be planted in the orchards of the Imperial Gardens. It also figures on the famous list of the St. Galler Klostergardens of 820. Under the influence of English garden architecture, park-like gardens came into fashion and in those gardens picturesque trees like the medlar were very welcome. The medlar is a fairly low tree, between 3 and 6 meters high, with a broad crown and heavy foliage which turns a beautiful reddish-brown in fall. Branches, and often even the trunk, are contorted. The leaves are long and pointed, about 12cm. long, hairy on the underside. And a mass of white, scentless flowers appear during the second half of May. The fruit is greenish-yellow when unripe; it looks a bit like an apple, but with an indentation on the top, surrounded by the calyces. Uses of the Medlar The most obvious use of a fruit-bearing tree is of course the consumption of the fruit. The medlar can be eaten raw, but only once it is bletted. Fruit is picked in late autumn and at that stage it is still very hard and greenish-yellow in color. When kept in a cool place,e.g. in layers of straw or sawdust, it will keep for many weeks, even months. During this time a process of fermentation will take place which changes the consistency of the fruit. It becomes soft to touch and brownish in color. At this stage it can be sucked empty, leaving the skin and stones behind. The consistency of the flesh is rather coarse with a very special taste to it, difficult to describe. Someone described it to me as eating coarse apple sauce with a large amount of cinnamon in it. Eaten when they are still hard they will pucker up your mouth, due to the tannic acid which is present in the fruit. In addition to being eaten raw, the fruit can also be used to make harvest wine or a cider. People also use to add it to their wine to give the wine the special medlar taste. Medlars could also be sugared. And of course they can be cooked and made into jelly very easily due to the high concentration of pectin in them. Since enzyme rich foods are becoming very popular, medlar may get some special attention. Of course it is not only the fruit which can be used. The medlar is a relatively slow-growing tree, which means that the wood is rather hard. In earlier days, this wood was used to make spearpoints, clubs and fighting sticks for the hunt and for warfare. Later on the wood was used for making parts of windmills, especially some of the turning wheels.

http://perso.wanadoo.fr/association.fruits.oublies/contrib/neflierallemagne/neflal01.html